Szia Robert!

Rendszeresen olvasom a CounterPunch cikkeidet, amiket mindig nagyon informatívnak találok. Még a hetvenes évek elején, középiskolás koromban tudatosult bennem a melegházhatás problémája. A főiskolán a mentorom, Prof. Oliver Loud a „Challenge of the Human Future” című, kiadatlan könyvének első vázlatán dolgozott, ahol azzal érvelt, hogy öt generációnk van a világ nagy problémáinak megoldására, különben visszasüllyednénk a dolgok jelenlegi állapotából ezer évvel ezelőttire, és nem tudnánk újra felemelkedni a környezeti károk miatt. Loud a hetvenes éveiben járt, és saját generációját is beleszámította az ötbe.

Az elmúlt hat évben Facebook oldalt vezettem, amely a legfontosabb környezetvédelemmel foglalkozó cikkek adatbázisává vált: Miután elolvastam ezt a csaknem ötszáz cikket, nehéz volt nem pesszimistának lenni. Azért írok neked, mert még nem találkoztam olyan cikkekkel, amelyek kifejezetten a dolgok irányíthatatlanná válásának kérdésével foglalkoznának. A legtöbb előrejelzés és modell lineáris kilátásokkal rendelkezik, feltételezve, hogy a hőmérséklet folyamatosan emelkedik, és a viharok, tüzek stb. egyre rosszabbak lesznek, és valamikor 2100 körül három fokkal melegebb lesz, és magasabb lesz a tengerszint.

Azonban vannak kétségeim, hogy a dolgok így fognak-e történni. Mivel a dolgok megközelítik azt a pontot, ahol minden inogni kezd, és egy kaotikus, kiszámíthatatlan részeg pályát vesz fel, és hirtelen összeomlik. Amikor a futó áráramlat irányt változtat, nagy valószínűséggel lehetetlenné válik az élelmiszer termesztés, mert az évszakok gyorsan kimúlnak. És amikor nem lehet élelmet termeszteni, csak mesterséges körülmények között, akkor a civilizáció összeomlása bizonyossá válik.

Nézzük meg, hogy Ukrajna napraforgó- és búzatermelése milyen problémákat okoz világszerte. Azért hozom fel ezt, mert az úgynevezett „vezetőink” abból a feltételezésből indulnak ki, hogy minden továbbra is működik, csak lassabban, de kiszámítható módon.

De azt hiszem, kezdjük látni az első kilengést, és a rá következők rosszabbak lesznek, mint az előzők. Az Északi- és Déli-sarkon a hatalmas „abnormális” hőmérséklet valójában normális ingadozás. Feltételezem, hogy ezt a kérdést tanulmányozták és írtak róla, de valahogy úgy tűnik, hogy nem került be a „mainstreambe”, vagy legalábbis én nem találkoztam vele. Csak gondoltam felhozom, és köszönöm a nagyszerű beszámolót.

Arra a következtetésre jutottam, hogy a dolgok csak akkor fognak megváltozni, ha a bolygó megmentése profittal járna. Talán, ezen kell dolgoznunk, ahelyett, hogy riadót fújunk, és azt feltételeznénk, hogy a „vezetők” meglátják a fényt és megváltoztatják az irányt.

Üdvözlettel: Daryan Rezazad

Szia Daryan,

Köszönöm, hogy írtál, és őszintén szólva érdekesebbnek és mélyrehatóbbnak találtam az e-mail üzenetedet, mint bármelyiket, amit évek óta kapok. Szóval gratulálok. Lenyűgöző ahogy ismered a helyzetet. És igen, igazad van, semmi sem jelent meg  nyilvánosan, ami megközelítené a felvetésed az éghajlatváltozás rémálom számba menő valóságáról, és arról, hogy milyen hamar fejlődhet ki az univerzális káosz, ami részben bejelentés nélkül fog bekövetkezni, és olyan pusztító módon, ami felforgatja a normális életvitel hagyományos aspektusát.

Igen, az látszik, hogy egy-két évtizeden belül megrettenünk a hirtelen termésveszteségtől, többek között más borzalmak mellett, ami egyébként az oka a tömeges kivándorlásnak a közép-amerikai országokból, amelyek az extrém szárazság miatt élhetetlenek, és az USA-ba indulnak, valahogy még mindig hisznek a régi „lehetőségek földje” aforizmában.

Levelem azzal zárom, hogy holnap megjelenik egy cikkem, amely pontosan azt részletezi, ami miatt aggódsz. A cím: „Az igazság az IPCC jelentésekkel kapcsolatban”. Azt hiszem, ez azt bizonyítja, hogy a nagy elmék egyformán gondolkodnak, legalábbis szeretném azt hinni, hogy ez igaz. Minden jót és még egyszer köszönöm, hogy írtál.

Robert

Jelenleg az a feltételezés, hogy a tudományos bizonyítékok, az érvelés és a józan ész győzedelmeskedni fognak, és a tagadók, szkeptikusok és klímakatasztrófa-bűnözők előkerülnek, és a probléma megoldódik. Ez egy vágyálom, és nagyon kicsi az esélye a sikerre, mert az emberi kapzsiság, butaság, politikai törzsiség és a rendszer egészére beépített környezetpusztítás taszít át minket a sziklán.

A fosszilis tüzelőanyag-ipar MINDEN NAP hárommilliárd dollár profitot termelt az elmúlt ötven évben! Ahelyett, hogy arról beszélünk, hogy ez milyen katasztrófa a bolygó számára, arra kell összpontosítanunk, hogyan lehet gyorsan létrehozni egy olyan rendszert, ahol az éghajlati katasztrófa visszafordítása még jövedelmezőbb lehet, különösen az olyan vállalatok számára, mint a fosszilis tüzelőanyag-ipar.

Ahelyett, hogy megpróbálnánk kigyógyítani az embereket a kapzsiságból, a kapzsiságot kell felhasználnunk a bolygó megmentésére. Ahelyett, hogy törvényeket és rendeleteket írnánk azzal a feltételezéssel, hogy a felvilágosult egyének és vállalatok betartják, és végül megmentjük a bolygót, inkább a mélyponthoz kell vezetnünk őket, és közvetve meg kell mentenünk a bolygót. Arra kell késztetnünk a kapzsiság által vezérelt embereket, mint például Trump, hogy zöldre váltsanak. El tudsz képzelni egy gyorsabb és hatékonyabb módszert a melegedés megállítására?

Az Amazonas esőerdőjének megőrzése jövedelmezőbbé tehető, mint annak elpusztítása. A növekedés megszüntetése jövedelmezőbbé tehető, mint a növekedés – talán egy kicsit nehéz megvalósítani, de nem lehetetlen. Nagyon jövedelmező lenne, ha nem permeteznénk rákos toxinokat az élelmiszereinkre. A méhet a bolygó legértékesebb teremtményének nyilvánították, nos, írjuk meg a szükséges törvényeket és előírásokat, hogy ez valósággá váljon.

Jelenleg a klímakatasztrófa előidézése rendkívül jövedelmező. A méhek elpusztítása nagyon jövedelmező. Hasznos megmérgezni magunkat szabályozatlan vegyszerek özönével. Lényegében a saját kipusztulásunk rendkívül jövedelmező. Egyetlen szóval lehet ezt leírni: hülyeség. Mi pedig törvénybe iktattuk ezt a hülyeséget, és létrehoztuk az önpusztító rendszert.

A kérdés, amit fel kell tenni: Tényleg ennyire hülyék vagyunk? A ki nem mondott, és le nem írt válasz, IGEN.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A fejlődés villámgyors volt. 1896-ra elkészült a földalatti vasút az Andrássy út alatt és megépültek a helyi érdekű vasutak (HÉV) is. Végül a századfordulóra megjelentek az első autóbuszok. Ezek a vállalkozások mind magánkezdeményezésre jöttek létre más és más elnevezés alatt, amivel nem érdemes foglalkozni. Végül azonban 1922. December 27-én megszületett a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság (BSzKRT), amit mindenki Beszkártnak nevezett, és amely vállalkozás néhány év alatt egységesen magába tömörítette a főváros valamennyi tömegközlekedési vállalkozását.

Az Egészségügyi Világszervezet a BA.2.75-öt inkább érdeklődésre számot tartó variánsnak minősítette, nem pedig aggodalomra okot adónak. Ez azt jelenti, hogy figyelemmel kísérik, de még nincs bizonyíték arra, hogy problémákat okozna.

A BA.2.75 fertőzések száma még mindig viszonylag alacsony. Az Egyesült Királyságban a legtöbb fertőzést továbbra is a BA.4 és BA.5 omikron alvariánsok okozzák. Különösen a BA.5 hasonlóan domináns más országokban, ahol a BA.2.75-öt észlelték. A BA.2.75 azonban egyre gyakoribb Indiában (ahol először májusban észlelték), ami arra utal, hogy előnyei vannak a jelenlegi keringő változatokhoz képest.

Egyesek megjegyezték, hogy a BA.2.75 India olyan régióiban terjed, ahol nem a BA.5-tel kell versenyeznie, hanem azzal a változattal, amelyből kifejlődött, vagyis a BA.2-vel. Ennek ellenére néhány indiai adat azt jelzi, hogy a BA.2.75 már elérte a csúcsot. És ami fontos, hogy ott nem nőtt nagymértékben a kórházi kezelések és a halálozások száma.

Miért találkozunk még mindig új változatokat? Mivel a világ lakosságának nagy része már be van oltva, megfertőződött, vagy mindkettőt, előnyt élveznek azok a változatok, amelyek immunitásuk ellenére is megfertőzhetik az embereket. Tehát a SARS-CoV-2 (a COVID-ot okozó vírus) folyamatosan változik, hogy megszerezze ezt az előnyt.

Azok az új változatok, amelyeknek mutációi elkerülik az immunitásunkat, szaporodnak és terjednek, ami fertőzési hullámokhoz vezet. Ezt legutóbb a BA.4 és a BA.5 esetében láttuk.

Az immunrendszer a vírusokat és más kórokozókat molekuláris szerkezete alapján ismeri fel. A mutációk kis mértékben megváltoztatják az egyes SARS-CoV-2 variánsok molekuláris szerkezetét, ami megnehezíti immunrendszerünk számára a vírus felismerését. Ezt gyakran „immunelkerülésnek” nevezik.

A BA.2.75 variánssal kapcsolatban aggodalomra ad okot, hogy számos mutáció átesett, amiből az következik, hogy ez a variáns képes elkerülni az immunitást. De pillanatnyilag nincs bizonyíték arra, hogy a BA.2.75 jelentős mértékben ki tudja kerülni az immunrendszert.

A BA.2.75 nagy része szerkezetileg megegyezik az omikronnal és az eredeti wuhani változattal. Bár a BA.2.75 felvett néhány mutációt, alapvetően nem egy másik vírus. Az immunrendszer továbbra is fellép a BA.2.75 ellen, ahogy az omikronnál láttunk. Ez az immunitás azonban nem biztos, hogy elegendő az újrafertőződés megállításához, de csökkentenie kell a BA.2.75 fertőzés súlyosságát.

Bár vannak aggályok, hogy a BA.2.75 gyorsabban terjedhet, mint a többi variáns, de erre még nincs egyértelmű bizonyíték. Úgy tűnik a terjedése növekedést mutatott, majd leállt, vagy akár visszaesett is a néhány héttel ezelőttihez képest. Ha ez a helyzet, akkor fennáll annak a lehetősége, hogy néhány hét múlva el is fogy. De ha a BA.2.75 rendelkezik bizonyos immunelkerülési tulajdonságokkal, az újabb hullámot okozhat az Egyesült Királyságban és máshol.

A variáns valószínűleg el fog múlik, mint az alfa, delta és omikron BA.1. A vakcinák javítása lehet a legjobb megoldásunk. A védőoltásnak köszönhetően, ha szembesülnénk egy BA.2.75 hullámmal, nem számítanánk a korábban tapasztalt halálozási és kórházi kezelési arányra. De tudjuk, hogy az esetek nagy száma továbbra is jelentős fennakadásokat okoznának. És ami fontos, az új variánsok folyamatos hulláma továbbra is halálos fenyegetést jelent a sebezhető emberek számára.

Szóval hogyan győzzük le ezt? Az egyik megoldás az univerzális COVID vakcinák lehetnek, amelyek bármilyen COVID variáns ellen hatnak. Az univerzális vakcina célja immunitás kiváltása a molekuláris szerkezetek nagyon széles skálája ellen.

A pánkoronavírus elleni vakcina hasonló koncepció, de valószínűleg immunitást próbálna kiváltani az összes koronavírusra jellemző molekulaszerkezet ellen. Amellett, hogy immunitást biztosít az új SARS-CoV-2 variánsok ellen, a pánkoronavírus elleni vakcina immunitást is biztosíthat a következő koronavírus-járvány ellen.

Úgy tűnik, hogy ezen vakcinák némelyike ​​a következő néhány évben klinikai vizsgálatokra kerül. Egy másik megoldás lehet olyan vakcinák előállítása, amelyek jobb immunitást váltanak ki a légzőrendszerben. Ezek nagyrészt az orron keresztül beadott vakcinákból állnak, amelyek arra késztetik az immunrendszert, hogy több antitestet termeljen az orr és a torok nyálkahártyájában. Az ilyen típusú immunitás segíthet megállítani a SARS-CoV-2 fertőzést és szaporodását a sejtjeinkbe való belépéskor, ami lelassíthatja az új változatok megjelenésének sebességét. Ezen intranazális vakcinák közül legalább 12 klinikai vizsgálatok alatt áll.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ezek, június 25-én álltak Ukrajnai rendszerbe. Az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy Kijev legalább 30 logisztikai csomópontot semmisített meg mélyen az ellenséges vonalak mögött. Egy héttel később az amerikai Pentagon forrásai 100 nagy értékű célpontról beszéltek. A támadások megdöntötték Oroszország stratégiáját.

Moszkva fő területi nyeresége Luhanszk és Donyeck keleti régióiban az orosz tűzerő elsöprő túlsúlyának volt köszönhető. Az ukrán csapatok, akik túlélték a taktikai visszavonulást ezeken a frontokon, arról beszéltek, hogy képtelenek mást tenni, mint fedezékbe vonulni.

Az orosz logisztikai csomópontok megtámadása lehetővé tette Ukrajnának, hogy aláássa az orosz túlerőt. A Kreml tisztségviselői a maguk részéről tagadták Kijev állításait, kihangsúlyozva, hogy az orosz erők csapást mértek az ukrajnai HIMARS lőszerraktárra.

Mick Ryan ausztrál nyugalmazott vezérőrnagy úgy vélte, hogy a HIMARS „megváltoztatta az Ukrajnáért folytatott harc csatatéri számításait”, lehetővé téve az ukránok számára, hogy folytassák az orosz képességek és morál „korróziós stratégiáját”, amely győzelmet hozott a korábbi harcokban.

Mark Hertling nyugalmazott amerikai hadseregtábornok „játszmaváltónak” nevezte a HIMARS-t, ami segíti Ukrajnát előnyhöz jutni. A HIMARS hatalmas előnye a rendszer pontossága. „A HIMARS a GMLR-ekkel együtt figyelemre méltó becsapódási pontosságot ér el” – mondta Konstantinos Grivas, aki fejlett fegyverrendszereket tanít a Görög Hadsereg Akadémiáján. „Az oroszoknak nincs megfelelője, mert ezeket a rendszereket az amerikaiak egyfajta mesterlövész tüzérségként fejlesztették ki, olyan nehéz környezetben való használatra, mint Fallúdzsa [Irakban], ahol pontosan el kellett találni a célt, mert civilek vették körül.

A rakéták pontosságának titka egy inerciális navigációs rendszer – giroszkópok és gyorsulásmérők együttese, amely közli a rakétával a célponthoz viszonyított pontos helyét, így három-öt méteres találati pontosságot tesz lehetővé. maximális hatótávolság mellett. Ugyanilyen fontos a szakértők szerint az a titkosszolgálati hálózat, amely koordinátákat ad a lövésznek.

A rendszer rendkívül költséghatékony. Egy GMLRS rakéta körülbelül 100.000 dollárba kerülnek. Az általuk Ukrajnában megsemmisített S-300-as légelhárító ütegek és lőszerraktárak több millió dollárba kerültek, és felbecsülhetetlen lélektani hatást jelent, hogy az orosz katonák tudják, messze a tűzvonal mögött megtámadhatják őket.

Oroszország úgy reagált a HIMARS-re, hogy egyes logisztikai pontjait közelebb vitte a városi központokhoz. Az ukrán katonai hírszerzés például arról számolt be, hogy az orosz megszálló erők teherautónyi tüzérségi lőszert szállítottak tárolásra Herson városi színházában július 11-én éjjel. Grivas úgy véli, hogy a városok pajzsként való használata „nem lesz hatással a HIMARS-ra, mert ilyen városi hadviselésre tervezték”.

Ryan nemrég ezt írta: „Mivel ez egy mobil rendszer, a HIMARS képes megállítani, lőni, majd gyorsan helyet változtatni. Ez biztosítja, hogy ez egy rendkívül nehezen megsemmisíthető fegyverrendszer egy olyan korszakban, ahol az észlelés és a megsemmisítés közötti idő mindössze néhány perc lehet.”

Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnok szerint a védelmi vonalak és pozíciók megtartásához hozzájáruló fontos tényező volt „az M142 HIMARS időben történő megérkezése, amelyek célzott csapásokat mérnek az ellenséges irányítópontokra, lőszer- és üzemanyag tároló raktárakra”. Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselők úgy gondolják, hogy a HIMARS nagyon jelentős hatással van az oroszok  támadó hadműveleteinek a végrehajtására.

Mark Milley, az Egyesült Államok vezérkari főnökeinek elnöke a közelmúltban szintén méltatta az ukrán emberi tényezőt. „Az a tény, hogy az ukránok gyorsan be tudták telepíteni ezeket a rendszereket, kiválóan beszél képességeikről, találékonyságukról, tüzérségi képességeikről, lövész képességeikről, elszántságukról és harci akaratukról”

Hozzáfűznivalóm:

Az ilyen nagy pontosságú rakétarendszerek működésének feltétele a célpont koordinátáinak az ismerete. Az orosz vonalak mögötti terület teli van ukránokkal, akik értesíthetik az ukrán erőket, hogy (például) Herson város színház épületében van fegyverraktár. Ezzel szemben Nyugat Ukrajnában lényegesen kevesebb orosz van, aki hasonló módon értesíthetné az orosz haderőket.

A fejlemény rettenetesen káros az egész emberiségre nézve. Ha ilyen hatalmas nyugati segítséggel megakadályozzák az orosz győzelmet, sőt orosz vereséget okozhatnak, az arra késztetheti Putyint, hogy termonukleáris fegyverekhez nyúljon. Putyin nem veszíthet. Ezt Washingtonban meg kellene érteni.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az év eleje óta írok arról, hogy Oroszország és Kína megkérdőjelezi az amerikai dollár globális tartalék valuta státuszát. Most is ez történik. Az odafigyelők számára nem lehet meglepő, hogy Oroszország és Kína erősíti gazdasági kapcsolatait, az ukrajnai háború alatt az Oroszországgal szembeni folyamatos nyugati szankciók közepette.

Néhány embert azonban meglephet, hogy Oroszország és a BRICS-országok, köztük Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika hivatalosan is saját „új globális tartalékvalutájukon” dolgoznak – jelentette június végén az RT.

Úgy tűnt, senki sem vette észre. „Az országaink valutakosarán alapuló nemzetközi tartalékvaluta létrehozásának kérdése kidolgozás alatt áll” – mondta Vlagyimir Putyin a múlt havi BRICS üzleti fórumon. És mivel Oroszországot levágták a SWIFT-rendszertől, Kínával és a BRICS-országokkal „megbízható alternatív mechanizmusokat dolgoz ki a nemzetközi fizetésekhez, hogy megszüntesse a nyugati pénzügyi rendszertől való függést”.

Mindeközben a CNN szerint Oroszország más lépéseket is tesz a BRICS-országok közötti szövetség megerősítése érdekében. Vlagyimir Putyin elnök szerdán kijelentette, hogy Oroszország „megbízható nemzetközi partnerekhez” irányítja át a kereskedelmét, mint például Brazília, India, Kína és Dél-Afrika. Oroszország és a BRICS-országok közötti kereskedelem 38%-kal nőtt, és elérte a 45 milliárd dollárt az év első három hónapjában”.

Eközben az orosz kőolaj Kínába irányuló értékesítése rekordszámot ért el az idei év tavaszán, ezzel megelőzve Szaúd-Arábiát, mint Kína legfontosabb olajszállítóját. „A BRICS-partnerekkel közösen megbízható alternatív mechanizmusokat fejlesztünk ki a nemzetközi rendezésekre” – mondta Putyin.

Putyin a múlt hónapban így folytatta: „Az orosz üzleti körök és a BRICS-országok üzleti közössége között felerősödtek a kapcsolatok. Tárgyalások folynak például indiai üzletláncok oroszországi megnyitásáról [és] a kínai autók, berendezések és hardver importálásáról.”

Júniusban Putyin azzal is vádolta a Nyugatot, hogy figyelmen kívül hagyja „a piacgazdaság alapelveit”, például a szabad kereskedelmet. „Globális szinten aláássa az üzleti érdekeket, negatívan befolyásolva az emberek jólétét, gyakorlatilag minden országban” – mondta.

A Bloomberg júniusi írása szerint Hszi elnök, Putyin szavait visszhangozta: „A világgazdaság politizálása, instrumentalizálása és felfegyverzése a globális pénzügyi rendszer domináns helyzetének felhasználásával, szankciók szándékos kiszabásával másoknak, valamint saját magunknak ártunk, és az embereket világszerte szenvedni hagyjuk.

A fejlemények nyilvánvalóan tovább erősítik régóta fennálló hitemet, hogy egy aranyfedezetű globális tartalékvaluta úton van – erről már hónapok óta írok. Az is megdöbbent, hogy úgy tűnik, senkit sem érdekel, hogy az elmúlt fél évszázad vitathatatlanul legnagyobb elmozdulása a globális makrogazdasági játéktéren megtörténhet.

Összegezve, összehangolt globális kihívás áll az amerikai dollárral szemben, és ez lenne az elmúlt évtizedek legnagyobb híre. Kína és Oroszország évek óta dolgozik ezen a helyzeten, és készül rá. Úgy értem, szent pokol, nézd meg Oroszország kincstári állományát egészen 2018-ig. Ahogy már korábban is megjegyeztem, Oroszország növelte aranykészletét ugyanebben az időszakban. Nikkei ezt írta annak idején: A dedollárizáció 2014 óta prioritást élvez Oroszország és Kína számára, amikor megkezdték a gazdasági együttműködés kiterjesztését, miután Moszkva elidegenedett a Nyugattól a Krím annektálása miatt.

A dollár leváltása a kereskedelmi elszámolásokban szükségessé vált az Egyesült Államok Oroszország elleni szankcióinak megkerüléséhez. Ergo, számomra úgy tűnik, hogy a BRICS-országok pontosan megértik, milyen bizonytalan pénzügyi helyzetben van az Egyesült Államok. A dollár közelmúltbeli erősödése ellenére ezek a nemzetek egy több évtizedes terv közepén állnak, hogy dedollározzanak.

Már az ukrajnai konfliktus kezdete előtt Kína és Oroszország is aranyat halmozott fel, és az amerikai dolláron kívüli denominációs tranzakciókon dolgozott. Ez egy másik „titok”, ami odakint volt a szabadban. Emlékszel, milyen „őrült” volt ez a címsor 6 hónappal ezelőtt, amikor először említettem, Fiat valuta Zero Hour: Oroszország és Kína együttesen megkérdőjelezheti a dollár tartalék státuszát.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Lényegében, amikor a vért centrifugálják, az rétegekre válik szét. Ezt követve ki lehet szűrni bizonyos komponenseket, és azokat ki lehet cserélheti kívánatosabb folyadékokra. A vért ezután egy másik vénán keresztül visszavezetik a szervezetbe. Az aferézis hatásos lehet bizonyos állapotok esetén, mint például a sarlósejtes betegség, amikor a rendellenes vörösvértestek eltávolíthatók, vagy a leukémia esetén, amikor a beteg fehérvérsejteket távolíthat el, és még egészséges donortól gyűjtött fehérvérsejteket is kap helyette.

A hosszú távú COVID kezelésére az aferézist javasolják, hogy kiszűrje a vérben a gyulladásban és a véralvadásban szerepet játszó tényezőket. Ebben az összefüggésben az eljárás még nem bizonyult hatékonynak a vizsgálatok során, és a kockázatoktól se mentes. Ennek ellenére nagy figyelmet kap, különösen a közösségi médiában.

De ki hibáztathatja a sokáig szenvedő COVID betegeket azért, hogy kísérleti és nem bizonyított kezeléseket kérnek? Nem sikerült teljesen meghatároznunk a hosszú COVID-ot okozó betegségek spektrumát. Kiábrándítóbb, hogy nem sikerült elkezdeni a Long COVID kezelések kísérleteit.

Világszerte van egy üres tér, ahol hatalmas, összehangolt erőfeszítésekre van szükség. Közegészségügyi katasztrófa van kialakulóban, ahogy egyre jobban megértjük azokat a közép- és hosszú távú egészségügyi problémákat, amelyekkel sok embernek szembe kell néznie a COVID-19 fertőzés után. Ez olyan, mintha egy autóbalesetet lassított felvételben néznénk. Középtávon a vérrögök számának szerény, de valós növekedését tapasztaljuk (ezek nem mikrórögök, hanem a hagyományos képalkotáson látható normál vérrögök). Ezt még azoknál a betegeknél is észrevesszük, akik nem kerültek COVID-19 miatt kórházba. Eközben az olyan állapotok új diagnózisa, mint a cukorbetegség, gyakrabban fordul elő azoknál a betegeknél, akik felépültek a vírusból.

A világjárvány első évében minden negyedik kórházat túlélő beteg közül több mint egy meghalt, vagy a hazabocsátást követő néhány hónapon belül újra kórházba kerül.   Bár az oltások valószínűleg segítettek, még mindig nem tudjuk, hogy ez változott-e az újabb hullámokban. Mindezt, még azelőtt, hogy megoldottuk volna a Long COVID kezelésének kihívását. Nincs pontos információnk arról, hogy hány embert érint, részben a szabványosított definíciók és diagnosztikai kritériumok hiánya miatt.

A hatást jelenleg nem lehet alábecsülni. Most a betegek egyre kétségbeesettebb lépéseket tesznek abban a reményben, hogy krónikus tüneteik javuljanak. Az aferézis nem az első állítólagos csodaszer, és nem is az utolsó.

Lényegében a OVID-19-ből „kigyógyultak” negyede heteken-hónapokon át tovább kínlódik a betegség súlyos következményeivel, amire megoldást mind a mai napig nem találtak. „Ohh, hát ez gyengébb mint az influenza”.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

„Hő-stressz alatt állók számára minden hang, bármilyen zavaró tényező, ami elveszi a figyelmüket önmagukról, irritációt jelent. Tehát hő-stressz alatt azt fogod tapasztalni, hogy elveszíted a környezeteddel a tudatos kapcsolatot, képtelen leszel hatékonyan kommunikálni. Mindezek kritikus jelek.

„Az a félelmetes, hogy mire az egyén a hőtől rosszul érzi magát, már a veszélyzónában van. A megerőltető testmozgással ellentétben a hő-stressz fokozatos. A következmény gyakran úgy következik be, hogy az egyén nem veszi észre, hirtelen jön, „Olyan, mint egy villanykapcsoló” – mondja Kenny. „Hirtelen összeomlik a világuk. Hirtelen kezdik rosszul érezni magukat. És ilyenkor, ha egyedül vannak nem tudják kezelni a helyzetet.”

Kenny laboratóriuma az egyetlen a világon, amely rendelkezik levegő-kaloriméterrel, egy 6 millió dolláros, olyan korszerű eszközzel, amellyel pontosan mérhető az emberi test által leadott hő. „Megméri, hogy mennyi a párolgási hő-veszteség és a környezettel való száraz hőcsere” – magyarázza Kenny. „Ha megméri, mennyi hőt termel és mennyit ad le, nagyon pontosan megadja mennyire melegszik fel az emberi test.”

Kenny szerint a laborban azt vizsgálják, hogy a különböző jellemzők – életkor, betegség, nem, edzettség, hidratáltság, akklimatizáció – hogyan befolyásolják az egyének hő-elvezetési képességét, és hogyan reagál a test a hő-stresszre. A cél a pontosabb expozíciós határértékek meghatározása munkavállalók, vagy bárki más számára.

Vér és verejték. Az emberi testben három-négy millió verejtékmirigy és több kilométernyi bőr-ér található. Amikor a test elkezd felmelegedni, a szervezet a bőr véráramlásának fokozásával hőt ad le, hogy fokozza a száraz hőcserét a levegővel. De amikor a levegő melegebb, mint a test, a test már nem tud hőt leadni a száraz hőcserén keresztül, ezért izzadnia kell, hogy az elpárolgás vonjon el hőt.

„Ha a test izzad, veszít a vér volumenéből” – mondja Kenny. „Ez azt jelenti, hogy a szívnek keményebben kell dolgoznia, hacsak nem folyamatosan hidratál.” „Ez nagyon megterheli a szívet” – mondja Kenny. „A szívnek kell fenntartania a bőr vérellátását. Így szabadulhat meg a test a hőtől. Tehát a szívnek elég keményen kell pumpálnia, hogy megpróbálja ezt fenntartani. A problémát az okozza, hogy a szív nem végez jó munkát.” Ez különösen igaz az idősebb személyeknél.

„A ember egész élete során fokozatos hanyatlás történik, a test lassan bomlik” – mondja Kenny. Minden 10 évben egy felnőtt ember hő-elvezető képességének körülbelül négy százalékát veszíti el. Kenny szerint a nők öt százalékkal kisebb hő-csökkentési képességgel rendelkeznek, pusztán a bőr érrendszerének és a verejtékmirigyeik működésének köszönhetően. Más egészségügyi állapotok is nagy hatással vannak. A kettes típusú cukorbetegség például körülbelül 20 százalékkal csökkenti a hő-leadó képességét, egy ugyan olyen korú nem cukorbeteghez képest.A felnőtt emberek hőelvezetési képessége az évek múltával csökken.

Szóval: meleg van, a test izzad, a vér sűrűsödik, és a szív keményebben dolgozik, és ha nem tud lépést tartani, a vérnyomás csökken. Ekkor áll fenn annak a veszélye, hogy az ember megszédül és elbizonytalanodik. Lehet, hogy elesik. Kevésbé képes arra, hogy vigyázzon magára, hogy hűvösebb helyre menjen, ventilátor elé álljon, elegendő vizet igyon. Ez veszélyes állapot, különösen az egyedül élők számára.

Tavaly a Csendes-óceán északnyugati részén zajló, csaknem egyhetes hő-kupola esemény során British Columbiában 800 ember halt meg – közülük 619-en hőség következtében. Ezen hőség okozta halálesetek 98 százaléka zárt térben következett be. Az áldozatok kétharmada 70 éves vagy annál idősebb volt. Több mint fele egyedül élt.

A hőhullámok veszélye: Az idősebb (és nagyon fiatal) egyének csökkent hő-leadó képességgel rendelkeznek. Kenny azonban azt mondja, hogy bármelyik egyén kevésbé lesz felkészült a hőség kezelésére például a hőhullám ötödik napján, mint az első napon. Vegyünk valakit, aki kint dolgozik kánikula idején – esetleg egy mezőgazdasági munkást. Kenny azt mondja, hogy gyakran feltételezik, hogy a nap végén a dolgozó hazamegy, lehűl, majd másnap teljesen kipihenten, fitten tér vissza, és pontosan ugyanolyan körülményekre készen áll, mint előző nap. De otthonában nem mindenkinek van légkondicionálója, és a szabad idő se feltétlenül inaktív – a munkavállalónak lehetnek gyerekeik, házimunkájuk vagy egyéb kötelezettségeik. Még a munkán kívüli aktivitás figyelembe vétele nélkül is egy este nem elég idő ahhoz, hogy a szervezet kiheverje az erős hő-hatást.

Valójában romlás következik be az egymást követő napokon. Ennek pedig egyszerűen az az oka, hogy az egymást követő napokon megfelelő felépülésre van szükség a szervezet regenerálódásához. Ugyanez igaz a hő-stresszre is. „Egy munkás az első napon jobban teljesít, mint a hét vége felé, mert akkor már nem működnek ugyanúgy, mint a hét elején, mert a testeik tárolnak hőt. Hamis biztonságérzetet kapnak, de komoly hő-stresszben térnek haza.

Az emberi testnek annál több időre van szüksége, hogy lehűljön és helyreálljon, mint gondolnánk. A hűtőközpontok például népszerű megoldást jelentenek azoknak az embereknek a megsegítésére, akiknek nincs otthoni klímaberendezésük. Hűtőközpontok felállítása azért is szükséges, mert mérések megállapították, hogy egész műszak eltöltése forró levegőn olyan áthevülést okoz, amit 2 óra légkondicionált környezet nem közömbösít. Visszatérve a munkahelyre, két órán belül ugyan olyan testhőfokot mutatnak, mint azok, akik nem pihentek 2 órás légkondicionált könnyítésben.

Viszont a légkondicionált enyhítés olyan lehűlési biztosít, ami „minden rendben van” érzést nyújt. Ez rendkívül veszélyes. Amint az emberek elhagyják a légkondicionált helyiséget, testhőmérsékletük ismét nagyon gyorsan megemelkedik. Az átlagemberek jól fogják magukat érezni. Azt fogják gondolni: Hé, jól érzem magam, hűvösön voltam. Valószínűbb, hogy egy kicsit aktívabbak lesznek, és egy kicsit több hőt termelnek. Így hamis biztonságérzetet kapnak, de olyan hő-stresszben térnek vissza otthonukba, mint nem „hűtött” társaik.

Ebben rejlik a probléma. A hőség alábecsülése gyakori probléma, amely csak súlyosbodik, ahogy a szélsőséges hőség egyre gyakoribbá és elhúzódóbbá válik.Sokszor csak az hallható, „nem vagyok veszélyben, nincs olyan meleg” de, ha nem tesz óvintézkedéseket, nyilvánvalóan ki van téve a hőségnek, akármilyen egészséges, és a hő-halál ott leselkedik rá a közelben.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Maca néném Damjanich utcai kifőzdéjébe kilencéves fejjel nem egyszer egyedül is átsétáltam a Bezerédj utcából. A séta jutalma egy kis aprópénz volt, ami később a vurstliban átalakult hullámvasút, elvarázsolt kastély és hasonlók belépőjegyévé. Igaz legjobban a „dühöngő konyhát” szerettem, de oda nem kellett belépni, a bámulás ingyen volt. Ez hasonlított egy céllövöldére, de céltáblák helyett a „cél” egy tökéletesen berendezett konyha volt, ahol terített asztal tányérokkal, poharakkal, kancsóval, stb. várta a vendégeket. A sparhelt teli volt edényekkel, a falon polcok rajtuk tányérok, poharak, szóval minden, ami törékeny volt. Aztán 1 pengőért adtak három darab jó kemény fagolyót, amikkel bármit le lehetett verni 5 méter távolságból. Itt aztán bárki kedvére törhetett-zúzhatott egy pengő erejéig, illetve megtalálva az egyensúlyt temperamentuma és pénztárcája között.

Tátott szájjal hallgattam Káposztás Zsuzsát, aki különben nőnek öltözött férfi volt, a hamisítatlan kikiáltó szöveggel: „Tessék, tessék, itt látható a világ legnagyobb tengeri kígyója, amely a fejétől a farkáig 10 méter, a farkától a fejéig 20 méter, összesen tehát 30 méter hosszú. Tessék, tessék 20 fillér a belépő, katonáknak és diákoknak csak 10 fillér, terhes anyák ingyen látogathatják, csak meg nem csodálják, mert ők is tengeri kígyónak adnak életet. Tessék, tessék, itt látható……”  A liliputi színháznál is sokan tolongtak, de azt nem szerettem. A nálam kisebb, de felnőtt arcú emberek nem nyújtottak megnyugtató látványt, mi van, ha én se növök tovább? Semmiképpen se szerettem volna liliputi lenni. Bementem volna még a panoptikumba is, de oda nem engedtek be. Ez nehezen volt érthető, mert az érdeklődésre számot tartó legizgalmasabb darab a bejárat melletti vitrinben volt „a kínai eunuch óriás hím veszője”, amit bárki ingyen láthatott. Mit mondjak, nem volt egy gusztusos látvány.

A ringlispílre, a világ legklasszikusabb vurstli alkalmatosságára, mindössze egyszer szálltam fel, sótlannak találtam. Ülni egy körbe-körbefutó falovon nem nagy élmény, illetve túl sok fantázia kell hozzá, az meg nekem úgy tűnik nem volt.

Ha a sok látnivaló közti össze-visszacsavargásban megszomjaztam, hát mi tagadás Coca-Cola ívásról szó sem lehetett, a málnaszörpön kívül egyszerűen nem volt semmi. Kivételt képezett a vurstli, ahol a sarki árusok kirakták az útra 20 literes, gömb alakú akváriumukat, amiben halványsárga vagy rózsaszínű édes folyadék várta a kuncsaftokat. Ezek ma joggal nyerné el az „üdítővíz” címet, benne egy jókora jégdarabbal. Ebből a limonádéból tíz fillérért merőkanállal kimértek egy pohárra valót. Aki nagyon szomjas volt, annak kétszer is. Környezet szennyezésről szó se lehetett, még jó, ha két vendég között kimosták a poharat. Éhes sohasem voltam, arról Maca néném gondoskodott, pedig virstlit (így írták t-vel) tíz méterenként lehetett kapni, és nem kellett külön kérni, hogy „bőrös” legyen, mert műbőrös virstli nem is létezett.

Amikor aztán végképp elfáradtam, hazamenetel előtt beálltam az elvarázsolt kastély előtt bámészkodó bakák közé, akik azt várták, hogy valamelyik cselédlánynak a nyakába fújják mind a tizenhárom szoknyáját. Azt rebesgették, hogy nincs alattuk bugyi, ami valószínűleg igaz volt, de erről csak 20 évvel később győződhettem meg, amikor az akkor már idős és beteges Maca néném élete utolsó éveit az én lakásomban élte le.

Ha maradt pénzem hazafelé még csónakáztam egyet a városligeti tavon, ami nagyon hangulatos volt, nyilván ezért szüntették be. Azt meg sose fogom megérteni, hogy ami a háború előtt profitáló tevékenység volt, például a tavi csónakázás vagy a villamos közlekedés, az mostanára hogyan lett szuper deficites. A háború előtt a villamosokon mindig volt ülőhely, ennek ellenére év végén a BSzKRt osztalékot fizetett a részvényeseinek. Ezzel szemben napjainkban az egymillió pesti polgár tömegközlekedéséhez a tízmillió magyar állampolgár évente 30 milliárd forinttal járul hozzá, és ránk mondják azt, akik már akkor is éltünk, hogy korszerűtlenek vagyunk.

A végén, amikor már egy fillérem se maradt, visszaballagtam Maca néném kifőzdéjébe, ahol fáradtan roskadtam be egy karosszékbe, betöltöttem neki néhány cigarettát az ürese cigarettahüvelyekbe. Ez annyira élveztem, hogy ki nem hagytam volna.

Persze most kiderült, fogalmatok sincs milyen hüvelyekről firkálok. Nos abban az időben 100-as csomagolásban lehetett kapni füstszűrős, de üres cigarettahüvelyt. Ehhez tartozott egy hosszában kettéhasított, és miniatűr pántok segítségével hosszában szétnyitható, vékony fémcső olyan átmérővel, hogy éppen rá lehessen húzni egy cigarettahüvelyt. Ezen kívül kapni lehetett még vágott dohányt különböző zamattal és minőségben. Én tehát szétnyitottam a töltőcsövet és beleraktam kellő mennyiségű, előre kikevert vágott dohányt és egy nyéllel ellátott, tizenöt centi hosszú, tömör fémszárral a megfelelő keménységre tömörítettem. Ez követve összecsuktam a töltőt, ráhúztam egy hüvelyt, és a fémszárral kinyomtam a dohányt, bele a hüvelybe. Az így elkészült cigaretta nem csak olcsóbb volt, de mindenki saját ízlésének megfelelő dohánykeveréket rakhatott bele a kívánt keménységre tömörítve. Persze az élvezet egy jó részét éppen a töltéssel járó babrálás adta, amitől nénikémet állandóan megfosztottam.

Cigarettatöltögetés után még időztem egy kicsit, majd holt fáradtan felszálltam egy villamosra, ami a Damjanich utcáról előbb ráfordult a Rottenbiller utcára, majd a Baross térnél a Rákóczi útra, és ment tovább a Kossuth Lajos utca felé. Persze részemre az utazás a Hauer cukrászdánál befejeződött.

Ez az idill azonban nem tartott örökké. Maca néném kifőzdéje 44-ben kapott egy láncos bombát, ami elvitte az egész épületet oly annyira, hogy ki se tudtak jönni a romok alól. Az ilyen események bekövetkezésére azonban a légoltalmi hatóságok felkészültek. Ja, hogy légoltalmi hatóság, természetesen ilyen is volt. Magyarországon hivatali rend uralkodik minimum II. József óta. Na jó, folytatom. Szóval minden bérház alatt van egy pince, ami akkoriban fel volt osztva a lakók között, ugyanis mindenki itt tárolta a téli tüzelőt, mert a távfűtést és a gázfűtést akkoriban még a feltalálásra várt. Ősszel a szenes lehordta a pincébe a szenet a hozzátartozó fával, ahonnan fűtés végett a cselédlány apránként felhordta a tél folyamán.

A háború alatt ezeket a pincerekeszeket összenyitották, ami nem volt nehéz, mert végül is az egyes lakók része faráccsal volt csak elválasztva. Aztán a városházán található tervrajzok alapján megállapították, hol a legvékonyabb a fal a két szomszédos ház között. Ezeket a részeket a pincékben vörös festékkel bejelölték, majd állítottak mellé egy vitrint benne csákánnyal, lapáttal, és ezzel a biztonságpolitikának benyaltak egy jó nagyot.

Amikor Maca néném kifőzdéjét a földig rombolták, a pincében nem csak ő és konyhalányai voltak, na meg a lakók és a kifőzde ebédelő vendégei, de az akkor éppen látogatóban ott tanyázó Károly öccse is, tudjátok, aki imádta a nők orrát leharapni. Károly született kubikos volt és olyan ereje volt neki, mint egy bivalynak. Puszta kézzel betörte a vitrint, kivette a csákányt és néhány perc alatt kibontotta a falat. A lyukon keresztül a pincében rekedt emberek pár perccel a légiriadó lefújása után már a szomszéd pincében voltak, ahonnan nem jelentett nehézséget a felszínre jutás.

Tehát az emberek megmenekültek, de a kifőzdének ez annyi volt. A tragédiához csatlakozott más is. Ugyanis amikor még üzemelt a kifőzde, egyik este záróra után, amikor a konyhalányok már hazarebbentek, az egyik álladó vendég-pár, Grünné és férje beállítottak a hátsó ajtón, mivel a rolót már rég lehúzták. „Jaj, Grün úr kérem, Grünné asszony ide üljenek, nem is ide, inkább oda”, és a néném már törli is konyharuhával a széket. Grünék pedig előadják, hogy hát ők most elmennek. Nem messzire, csak ide a Klauzál utcába, de manapság ilyen a világ, és ugye ezentúl nem jönnek enni. „Nem baj lelkem, van nekem kuncsaftom elég”. Ami azt illeti, nem is ezért jöttek csak hát kérnének egy szívességet. Mindössze arról van szó, hogy ezt a fadobozkát átadnák Vasas néninek, tegye már el a részükre addig, amíg odavannak. Majd amikor visszajönnek visszakérik, csak vigyázzon ám rá, mert érték van benne. Nénikém a kis fadobozt bedugta a kamrába két zsák közé, aztán egyre várta a láncos bombát.

Később sor került az ostromra, bejöttek oroszok, egy kis közmunka, meg a rokonokon való segítés. Például, amikor apámat „keresték” és még ő maga se tudta, hogy pontosan kik és miért, Maca nénémnél meghúzhatta magát néhány napra.

Imre nagybátyám Félegyházán meghalt, mert neki éppen akkor kellett kinézni a konyhaajtón, amikor a kertbe becsapódik egy akna, és persze a repeszek megtették a magukét, pont úgy, ahogy az édesanyám esetében is. Imre felesége, Panka és a nálam két évvel idősebb egyetlen leánya, Piri felkerekedett és egy szép napon betoppant Maca nénémhez, aki mindig jó pali-madárnak bizonyult. Maca néném ezt a szerepet önként vállalta fel. Különben igazi egyéniség volt. Amikor megtudta, hogy Imre öccse meghalt a két jövevényt azonnal befogadta, ami a számára a világ legtermészetesebb dolga volt, bár később tíz évig tartó viszály lett belőle. Macu, ahogy én szólítottam, minden unokatestvérnek adott egy ragadvány névtoldalékot és csak azt használta. Én nem egyszerűen Pusi voltam, hanem Pusi-öccse, a húgom arany-Ildi, a Piri pedig Piranő. Macutól az apám is megkapta az állandó toldalékot, nekem mindig csak úgy emlegette „az a lángeszű apád”.

Aztán az egyik májusi nap délutánján megjöttek Grünék és kérték a fadobozt. Maca néném közölte, hogy odaveszett a bombázásba. „Nem baj Vasas néni, ezt majd mesélje el a rendőrségen”, és már ment is a feljelentés. Maca nénémet nem találták bűnösnek, de azért a 60.000 pengős egyoldalúan megállapított kártérítést ki kellett neki nyögni, de van isten!

Amikor a 60.000 Pengőt megítélték, az összegért lehetett kapni vidéken egy házat. Mire ténylegesen a kifizetésre került a sor, már csak egy kiló kenyeret.

Visszatérve a balsorsú kifőzdéhez az történt, hogy amikor a konszolidáció bizonyos szintet elért Macu kinézett magának egy viszonylag épen maradt üzlethelyiséget a Damjanich utca és az Aréna (Dózsa György) út sarkán, és kiutaltatta magának. Az új kifőzde ebédlő része fele se volt a hajdaninak, de ez még jól is jött, hiszen a romok alól kihúzott bútorroncsokból mindössze négy asztalt lehetett összefabrikálni a hozzájuk tartozó tizenhat székkel. Ennyi elég is volt. Aztán kisipari alapon beindult az üzemelés is. Hajnalban Macu beszerezte a nyersanyagot, majd Piranő mint kézilány elvégezte a munka dandárját, miközben Macu, a szakácsnő előállította a menüt. Amint jöttek a vendégek, Piranő átvedlett pincérnővé, sőt fizető pincérnővé. A bekasszírozott pénz bekerült egy üres tányérba az átmentett, ütött-kopott kredenc második polcán.

Másnap hajnalban ez a pénz képezte alapját a bevásárlásnak. Az pedig Piranő csodálatos önmérsékletét, valamint Macu abszolút megértését tanúsította, hogy a tányérban helyett foglaló „lózung” mindig elég volt a másnapi bevásárláshoz, de soha sem mutatott egyetlen fillér többletet se. A verkli ragyogóan működött, egyetlen haszonnak a három személy ingyenes étkezése bizonyult, na meg a villanyszámla, gázszámla és a lakbér zavartalan kiegyenlítése. Ilyen értelemben a vállalkozás nullszaldós volt, ha az adózási kötelezettséget nem vesszük figyelembe.

Természetesen azt is meg kell említeni, hogy én is haszonélvezője voltam a Macu vállalkozásának, mert bármely napszakba is „tévedtem” arra, immáron 15-16 évesen, mindig teli zabálhattam magam bécsi szelettel, de csakis bécsi szelettel. Macu azt mondta, rokonok csak bécsi szeletet kaphatnak, de el nem árulta volna miért. Persze mint mindenre, úgy egy szép napon, erre is fény derült. Egyszer, ki tudja miért, késő este arra vetődtem, és láss csodát fény szűrődött ki a bezárt kifőzdéből. Mivel éhes voltam és nem kevésbé kíváncsi, bezörögtem. Macu nyitott ajtót, mert csak ő egyedül volt a helyiségben. Ahogy beértünk visszaült helyére és folytatta a megszakított munkát. Na de, mi volt ez a munka. Nénikém egy hatalmas vájling előtt ült, ami teli volt mindenféle csontokkal: agyon főzött levescsonttal, lerágott csülökcsonttal, sült karajból a tányéron hagyott bordacsonttal, stb. Ő pedig egy éles kiskéssel kapargatta ezekről a csontokról mindazt, ami nem volt csont: csonthártya, cafrang, mócsing, odatapadt aprócska húsfoszlány, stb. Amikor érkeztem már jó a vége felé járt a munka. Kiderült, hogy az így kinyert, és emészthetőnek nevezhető anyagot feldarálja és ebből lesz holnap a fasírt, amit a magyar vendéglátó ipar „vagdalt húsnak” becéz, és amiből akkor se kaptam volna, ha térden állva könyörgök egy adagért, ami eszem ágában se jutott.

Macunak nem volt gyereke, ezért célja se volt más, mint családtagjainak a messzemenő segítése, aminek volt egy sajátos, néma koreográfiája. Semmit nem észrevenni, semmit meg nem beszélni. Egy-egy látogatás alkalmából Macu a szivarzsebembe, hang nélkül begyömöszölt egy húszast, miközben mind a ketten úgy tettünk, mintha nem történne semmi.  Ennek hátterében a gyermekkori végtelen szegénység húzódott, illetve a felnőttkorban elért viszonylag stabil „jómód”.

Panka és Piranő minden különösebb következmény nélkül Macuból éltek, ami az elfogadott keretek között sose vezetett volna konfliktushoz, hogy konfliktus mégis lett, annak oka a keretek egyoldalú átlépése lehetett. Minden esetre budapesti diák­korom egyik legkellemesebb színfoltja Macu kifőzdéjének a gyakori látogatása volt.

Macu rendszerint a konyhában szorgoskodott, illetve sütötte a tányérról lelógó-méretre klopfolt bécsi szeletet, míg Piranő látványosan unatkozott az asztalok között, így nem csoda, hogy betértemkor a figyelme középpontjába kerültem. Én akkor 17 év körüli voltam, ő meg 19, és mert gyermekkorunkban a két külön városban való nevelkedés miatt alig találkoztunk, a különböző nemhez való tartozásunk erősen dominált kapcsolatunkban. Mit szépítsem a dolgot, Piranő minden lehetőséget megragadott begerjesztésemre.

Egyik alkalommal, amikor bent jártam, Piranő hígra főzött tejbegrízt szürcsölt lassan, látványosan egy kiskanál segítségével. A kifőzdében egy lélek se, ő meg a sarokban ült hívogató szétnyitott térdekkel és belépésemkor azt kérdezte, hogy nekem szoptak-e már. Mielőtt az elképedésből felocsúdtam volna folytatta „és szeretnéd?”, majd megint szürcsölt egyet.

Ahogy teltek a hónapok a kifőzde egyre inkább szárnyra kapott, de egy szép napon közölték Maca nénémmel, hogy végérvényesen le kell húznia a rolót, ugyanis a helyiségből kerületi pártiroda lesz. Erre Macu elkezdett rohangálni jobbra-balra, aminek a vége az lett, hogy kapott egy „romos” üzlethelyiséget a Dob utcában, közel a körúthoz. Macura újfent rátelepedett a boldogság. Neki nem a jövedelem kellet, hanem az alkotó munka. Dolgozott, mint egy barom így a romos üzlethelyiségből néhány hét alatt egy elfogadható kis kifőzde lett. A kuncsaftok hamar megtalálták és a vállalkozás megint prosperált.  A dolognak azonban volt némi szépséghibája. Abban az időben jegyrendszer volt, ami azt jelentette, hogy minden magyar állampolgárnak meg volt szabva mennyi húst vehet egy héten. Macánál viszont mindenki annyi bécsi szeletet ehetett, amennyi hely volt az asztalok körül. A tulajdonosnő úgy jutott a húshoz, hogy a feketepiacon megvette a húsjegyeket.

A „szépséghiba” nem ez volt, hanem a következmény, vagyis a prosperálás. Rákosi ugyanis hozott egy kisvállalkozás barátnak nehezen nevezhető rendelkezést. [mert nincs új a Nap alatt] Ezek szerint minden kisiparosnak az általa elfogyasztott gáznak az árát úgy számították ki, hogy az egy évvel korábbi fogyasztást túllépő mennyiséget százzal beszorozták. El tudom képzelni, hogy Orbán a hétszeres gázár ötletet Rákositól vette át.

A feketén beszerzett hús miatt Maca forgalma sose látott méreteket öltött, amihez sose látott mértékű gázfogyasztás társult. Ő pedig szegénykém ezért sose látott gázszámlát kapott, amit nem tudott kifizetni, és amit adó formájában hajtottak (volna) be.

Amikor elment panaszkodni a pártba és a paraszti származást, meg a két elemit emlegette, felajánlottak neki egy szakácsállást valamelyik vendéglátó ipari egységben, de nem fogadta el. Azt mondta negyven éves koráig mások cselédje volt, ahonnan kínnal-keservvel kikecmergett. Most ötvenöt évesen nem lesz Rákosi cselédje. Attól kezdve szotyolát árult a meccseken, látogatás napon citromot a kórház kapukban, a mozik előtt pedig sült gesztenyét és pattogatott kukoricát. Ha tudta volna, hogy ebből egyszer popcorn lesz, biztos kihúzta volna a repertoárjából.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Gondolj csak bele, hány életet menthetett volna meg, ha Hirosima és Nagaszaki népe megtette volna ezeket a lépéseket! A videót készítő fantaszták nem említik, hogy egy hidrogénbomba-csapás másodperceken belül lángoló törmelékké változtatná New York városának nagy részét. Emberek tízezrei azonnal elpárolognának. A New York-i lakosok legalább 80 százaléka az atomcsapás után perceken belül meghalna. Az összes közszolgáltatás működésképtelenné válna. A legtöbben, akik túlélték a robbanást, néhány napon belül meghaltak. New York City és környéke évtizedekig lakhatatlan lenne.

A pusztulás mértéke leírhatatlan. „Cár Bomba” – egy hidrogénbomba, amelyet a Szovjetunió robbantott fel egy nukleáris kísérletben 60 évvel ezelőtt – 100 kilométeres körzetben okozott pusztítást. Egy New York City elleni támadás csak része lenne a világméretű nukleáris adok-kapoknak.

A Louisiana State University számítógépes szimulációit használó új tanulmány szerint egy nukleáris háború globális jégkorszakot eredményezne, ami az élet kihalásához vezetne a bolygón. Még a káprázatos tanácsnál is rosszabb a kijelentés: „Ne kérdezd, hogyan és miért.” De pontosan ezeket a kérdéseket kell feltenni, ha meg akarunk állítani egy katasztrófát. A tömör válasz a „miért?” az, hogy Washington vakmerő politikája indította el az atomháborút. A közszolgálati üzenet nyilvánosságra hozatala csak azt jelentheti, hogy a NYC tisztviselői a Washingtontól kapott információk alapján úgy vélik, hogy egy atomháború most már egyértelmű, sőt közvetlen veszélyt jelent.

Ahelyett, hogy visszahúzódna a szakadék széléről, Biden eszkalálja az Oroszország elleni vakmerő háborút. A közszolgálati bejelentés összhangban van az amerikai kormány és a média közelmúltbeli erőfeszítéseivel, amelyek célja egy nukleáris háború következményeinek kicsinyítése és túlélhető eseményként való megjelenítése.

Az 1962-es kubai rakétaválságról nemrég megjelent könyvében Serhi Plokhy történész azt írja, hogy számos baklövés és téves számítás ellenére sikerült elkerülni a nukleáris háborút, mert az amerikai és a szovjet vezetők felismerték a katasztrofális következményeket. Ezt írja: Kennedy, Hruscsov, a világ vezetőinek generációja és országaik polgárai a hirosimai és nagaszaki atombombázás árnyékában értek nagykorúvá… Ez a generáció nagyon is tisztában volt azzal, hogy az atombombák és különösen a hidrogénbombák milyen pusztítást végezhetnek országaikon és az emberiség egészén. A két vezető minden lépését az atomfegyverek bevetésétől való félelmük diktálta.

Aligha kétséges, hogy ma a világ vezetői készek felelőtlenebb hozzáállásra a nukleáris fegyverekkel és az atomháborúval kapcsolatban, mint Kennedy és Hruscsov 1962-ben. Ez igaz. De a meggondolatlanság nem pusztán a vezetők pszichológiai problémája. Az intenzív kapitalista válság körülményei – amely azt az érzést kelti a vezetőkben, hogy a kétségbeesett intézkedések szükségesek és elkerülhetetlenek – olyan tetteket eredményeznek, amelyeket „normális időkben” mint „őrültséget eleve elutasítanának.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az Egyesült Királyság korábbi hőmérsékleti rekordja 38,7 °C volt, amit Cambridge-ben regisztráltak 2019. július 25-én.

A valaha mért legmagasabb hőmérséklet.

A fenti térképen a világ minden országában valaha mért legmelegebb hőmérséklet látható. Legalább 22 országban 50 °C vagy annál magasabb maximális hőmérsékletet regisztráltak. Jelenleg a Föld legmagasabb hivatalosan regisztrált hőmérséklet 56,7 °C, amit a kaliforniai Halál-völgyben regisztráltak még 1913-ban. A legmelegebb ismert afrikai hőmérséklet 55 C, amit a tunéziai Kebiliben regisztráltak 1931-ben. Irán tartja Ázsia legmelegebb hőmérsékletének rekordját. hivatalos hőmérséklet 54 °C, amit 2017-ben regisztráltak. A valaha mért legmagasabb hőmérséklet Európában 48,8 °C volt az olaszországi Szicília szigetén 2021. augusztus 11-én. 2020-ban az Antarktiszon található Seymour-szigeten a maximális hőmérséklet 20,7 °C volt.

Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) szerint az elmúlt 50 évben közel 3 Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet az Antarktiszi-félszigeten. Egyre melegebb a világ. A Föld globális felszíni átlaghőmérséklete 2020-ban megegyezik 2016-tal, amely az eddigi legmelegebb év. A NASA szerint összességében az elmúlt nyolc év volt a legmelegebb az 1880-as évek óta. Ezek az éves hőmérsékleti adatok alkotják a globális hőmérsékleti rekordot, amely a tudósok véleménye szerit azt mutatja, hogy a bolygó melegszik.

A NASA hőmérséklet rekordja szerint a Föld 2021-ben körülbelül 1,1 °C-al volt melegebb, mint a 19. század végének átlaga.

Az idén van először, hogy Európa szerte érzik az emberek, hogy tényleg, mintha melegedne a Föld. Először döbbennek tömegesen rá, hogy valóban baj van, és valamit kellene csinálni. Csakhogy ez a valami 30 évvel ezelőtt még segített volna. Ma már semmi se segít. A fékeveszett autó száguld a szakadék felé. Megállítani már nem lehet,  csak idő kérdése, hogy odaérjen.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Putyinnak és csapatának rengeteg lehetősége volt találkozni a NATO vezetőivel, megfigyelni őket, tárgyalni velük és kiértékelni őket. Nem valószínű, hogy nagyon lenyűgöző volt. Ám amikor Ukrajnában megkezdték „különleges hadműveletüket”, nem is gondolhatták volna, milyen önpusztító lesz a NATO.

Milyen hibákat követtek el? Először is, a Nyugat nem lőtte lábon magát a gazdasági szankcióival – igaza van a magyar Orbán Viktornak, amikor azt észrevételezi, hogy tüdőn lőtte magát. Az ember egy törött lábbal még valahogy elsántikál, de egy tüdőlövéssel aligha.

Másodszor, ki gondolhatta volna Moszkvában, hogy a NATO beönti lőszer- és fegyverkészleteit az ukrán fekete lyukba abban a reményben, hogy ha sikerül eljuttatni a legújabb Wunderwaffe-t Steiner tábornoknak, akkor karácsonyra Moszkvában lesz.

Jó ok arra, hogy Moszkva lassan haladjon – hagyja, hogy a hibák kialakuljanak, és áttéteket képezzenek. Ez magától történik, természetesen, elkerülhetetlenül, logikusan. Nincs szükség külső erőfeszítésre. Egy váratlan bónusz. Tekintsük Németországot „Európa motorjának”. A német mérnökök és a nmet minőség hírnévvel a Mercedes/Miele/Bosch termékek lehet, hogy drágábbak, de hosszú távon olcsóbbak, mert olyan jól vannak legyártva.

Manapság egyetlen nyugati ország se termel sokat, de Németország még mindig termel. Azonban a gyártáshoz energia kell. A felhasznált német energia Oroszországból származik – nem az egész – körülbelül 20%. De a szén 40%, a nukleáris pedig 10%, azonban ezeket csökkenteni kell, ami azt jelenti, hogy több gázra van szükségük, ami olcsóbb és „tisztább”, és amely többnyire Oroszországból érkezik, és egy másik vezetéket kell építeni. De aztán úgy döntenek, hogy Ukrajna a nagy erkölcsi kérdéssé vált, és lezárják a vezetéket, és fokozzák a széntüzelést, amitől 2030-ban teljesen meg akarnak szabadulni a szélenergia fokozása révén.

És mi a helyzet az atomfegyverekkel? Nehéz zöldnek lenni és közben Oroszországot is utálni. Tiltsák ki az orosz búzát (ez az első számú exportőr) és az olajt (ez a 2. számú exportőr). Ja, és az orosz vagyon elkobzásával megmutatták az egész világnak, hogy csak egy idióta tartaná a vagyonát NATO valutában egy NATO bankban. És mindezt egy olyan országért, amelynek hazudtak a NATO-tagságról.

Az ellenségek betiltottak egy nagy energiaexportőrt, egy nagy élelmiszer-exportőrt és egy nagy műtrágyaexportőrt.” Vajon Napóleon azt kiáltja majd: „Hagyd abba, mes chers ennemis, az inflációval tönkreteszed magad!” Valószínűleg nem. Mindenki eszik, és mindenhez energia kell, az árak emelkedni fognak, és minden más árát felhúzzák magukkal. Az EU inflációja májusban 8,8 százalék volt. A brit energiaárak várhatóan 65%-kal emelkednek októberben, januárban pedig újabb emelés várható.

Néhány hónappal ezelőtt a Javelin páncéltörő rakéták voltak a csodawaffe. Április közepére Amerika elküldte raktárkészletének egyharmadát. Vovan és Lexus rávette az Egyesült Királyság védelmi miniszterét, hogy ismerje el, hogy az Egyesült Királyság annyi páncéltörő rakétát küldött, hogy az kifogyott. A Cseh Köztársaságban hamarosan elfogy a küldendő cucc. Franciaország lemondott Caesar-fegyvereinek 18 hónapos gyártásáról. Kijev pedig még többet akar.

Most, hogy a kijevi NATO-támogatók azzal az őrült ötlettel álltak elő, hogy olyan fegyvereket adjanak, amelyekhez NATO-lőszerre van szükség, a 155 mm-es lőszerkészletek kifogyóban vannak. Ha Ukrajna valóban napi 3000 155 mm-es lövedéket lő ki, az néhány héten belül felhasználja az Egyesült Államok teljes éves termelését. Stb.

A háború elképesztő mennyiségű lőszert fogyaszt – az oroszok tudják ezt, mert emlékeznek 1941-1945-re, amit soha nem szabad elfelejteni. Oroszország fenntartja a termelést, de a NATO nem, és nagyon hosszú átfutási idő hiányában, nem is tud. A The Economist is észrevette Európa elégedetlenségének telét. (Még mindig úgy gondolja, hogy Putyin volt az, aki belelőtt a tüdőbe. De ők azok, akik mindent megtesznek azért, hogy idáig eljussunk.)

Miért akarná Moszkva, hogy ez a háború egyhamar véget érjen? Az idő dolgozik, és az ellenség sok hibát követ el.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az első valóban globális rend akkor keletkezett, amikor Portugália 1420 körül megkezdte a kutatások európai korszakát. A nyugati féltekén való európai invázióval és az Ázsiába vezető tengeri útvonal megnyitásával a század végére. „Európa tengerentúli birodalmai végül az összes kontinenst behozták a világba, lehetővé téve a történelem első igazi világrendjének kialakítását” – írja McCoy a „To Govern the Globe: World Orders & Catastrophic Change” című könyvében.

Spanyolország és Portugália együtt hozta létre az ibériai rendet. A birodalmaikat a csúcson tartották mindaddig, amíg a brit világrend létre nem jött Napóleon végső vereségével, amit az 1815-ös Bécsi Kongresszus néven ismert békekonferencia zárt le.

Az Egyesült Államok jelenlegi világrendje 1945-ben kezdődött, amikor Nagy-Britannia átadta a fáklyát az Atlanti-óceán nyugati partján élő angol utódainak. McCoy munkájában 2030-ra vetíti előre az amerikai rend lecsengő dátumát, bár a jelenlegi globális események felgyorsíthatják ezt az ütemezést.

A katasztrófa szülte birodalmak jönnek-mennek, de a világrendek mélyen belépnek a kultúrában, a politikában és a gazdaságban, állítja McCoy. Tehát bár az elmúlt 500 évben 90 nagy és kicsi birodalom létezett, mély és megrázó események kellettek ahhoz, hogy egy új rend kikristályosodjon. „Ha az elmúlt öt évszázadra koncentrálunk, úgy tűnik, hogy új világrendek akkor emelkednek fel, amikor a halál és a pusztulás forgataga egybeesik valami lassabb, de mégis mélyebb társadalmi átalakulással, hogy elsöpörje a régi rendet” – írja McCoy.

A ibériai rendet kiváltó kataklizma a fekete halál, a pestis volt, amely Európa és Kína lakosságának 60%-át megölte, „megtörve a középkori társadalmi rend korlátait”.

A több mint negyedszázadig tartó napóleoni háborúk, a széntüzelésű ipari forradalom kitörésével együtt a brit rendbe tetőztek.

A második világháború pusztításai, amelyek 70 millió ember halálát okozták, a történelem eddigi legnagyobb háborújában, az olaj domináns energiaforrássá válásával együtt az USA-t a jelenlegi globális rend alakítójává tette.

McCoynak az energiaforrásokra, mint a globális geopolitikai rendek kulcsfontosságú elemére való összpontosítása olyan magyarázatot ad a „To Govern the Globe”-ban, amely gyakorta hiányzik, vagy lebecsülik más globális történetekben.

McCoy könyve lényeges ironikus pontja az, hogy az elmúlt két világrendet meghatározó fosszilis energiaforrások hogyan vezetnek katasztrofális éghajlatváltozáshoz, amely véget vethet az elmúlt öt évszázad során létrejött egységes világnak.

Előfordulhat, hogy a „kínai évszázadot” idő előtt lezárja, és a világot versengő nemzetekké töri szét, amelyek határvédelmeket emelnek a lakhatatlanná vált régiókból érkező klímamenekültek ellen.

McCoy megjegyzi, hogy a közel-keleti és közép-amerikai aszályhoz kapcsolódó körülmények miatt mintegy kétmillió menekült váltotta ki Európában és az Egyesült Államokban a védekezési politikát. Mi lesz, ha százmillió menekült lesz?

A „To Govern the Globe” részletesen bemutatja azt a másik két elemet, amelyek McCoy szerint a globális rendet alakították, a szuverenitást és az emberi jogok fejlődését. Röviden kitérek rájuk, majd visszatérek az energiával és az éghajlattal kapcsolatos gondolataira, és arra, hogy ez hogyan befolyásolja a sajátomat, mivel az 1990-es évek óta foglalkozom ezzel a kérdéssel.

Az ibériai rendet kettős energiaforrás vezérelte: a szélnek a hajók hajtására való felhasználása, és a tömeges emberi izomerő, amely rabszolgák formájában testesültek meg. A karibi szigetek legkorábbi spanyol inváziója óta a bennszülött lakosság a nemesfémek bányászatának és az ültetvényeken történő termesztésnek volt a rabszolgája. A kiváló vitorlástechnika és az ágyúk lehetővé tették a portugálok számára, hogy uralják a kereskedelmet és az Indiai-óceán körüli őshonos lakosságot.

A világ e két birodalomra való felosztását megerősítette az 1494-es Tordesillas-i Szerződés, amely Afrikát és Ázsia nagy részét Portugáliának, Brazília kivételével pedig egész Amerikát Spanyolországnak adta. A szerződés Sándor pápa rendeletén alapult, amely „két központi elvet” határoz meg. Ezeknek az ibériai korszakban végig érvényesülni kellett, még akkor is, amikor Franciaország és Nagy-Britannia követte az eredeti birodalmakat.

„Először is, a birodalmi szuverenitás határtalan lenne, és képes lenne mindenféle hódítással befogni a nem keresztény országokat, és a világ óceánjait” – írja McCoy. „Alapvetően az idegen földek meghódítása során a keresztény uralkodót erkölcsileg és jogilag felhatalmazta a pápai hatalom arra, hogy minden népet örökre rabszolgasorba kényszerítsen.” A történész elmondja, hogy a katolikus papok, akik megrémültek a rabszolgaságnak az amerikai kontinens őslakosaira gyakorolt ​​hatásaitól, hogyan fektették le az emberi jogokról alkotott nyugati elképzelések alapjait, míg a nemzetközi jog Hollandia kihívásaiban jelent meg a tengerek ibériai ellenőrzése ellen.

A Portugáliát követő hollandok gazdagságukat a szekuláris és köztársasági társadalom új formájának megteremtésére használták fel, és létrehozták a kapitalizmus alapvető intézményeit, beleértve az első tőzsdét és az első vállalkozásokat a Holland Kelet-Indiai Társaság formájában.

Az 1815-ös Franciaország felett aratott diadallal Nagy-Britannia megszilárdította a szabad kereskedelmen és a tengerek szabadságán alapuló globális kereskedelmi birodalmat. A vezető rabszolga-kereskedő nemzet, Nagy-Britannia, megszüntette a rabszolga kereskedelmet, és a tilalom fő végrehajtójává vált, amelyet más nemzetekre akart ráerőszakolni. De ezt az emberi izomerőtől való elmozdulást csak a fosszilis energia növekedése tette lehetővé a széntüzelésű gőzgép formájában.

McCoy szerint az ENSZ első konferenciáján, 1945-ben, San Franciscóban teljesült a nemzeti szuverenitás és az emberi jogok alapelveinek rögzítése. Az imperializmus, mint ideológia, hiteltelenné vált. A kolóniákat meg kellett szüntetni. De mivel a korábbi brit rend gyarmati gyakorlatában megsértette saját szabadságelveit, a rend amerikai szervezője gyakran tiszteletben tartotta a rend alapelveit,

Amerika 1945 és 2000 között 81 választáson beavatkozott, és körülbelül háromtucatnyi puccsot szervezett. William Appleman Williams, aki McCoy-nál korábban tanított történelmet a Wisconsini Egyetemen, fenntartotta az Egyesült Államok külpolitikájának formáját a „nyitott ajtó” jelszó alatt, hogy a kereskedelem és erőforrások kiaknázása érdekében teremtsen és tartson fenn amerikai tőkebefektetéseket.

Ugyanúgy, ahogy a hollandok a nemzetközi jogi koncepciókat az ibériaiak ellen, a britek pedig az ázsiai birodalmuk felépítése érdekében a szabad kereskedelmet az export és befektetések akadályainak lerombolására használták fel, úgy az Egyesült Államok a szuverenitás és az emberi jogok eszméit használta fel a korábban védett területek megnyitására.

Az olaj és az Egyesült Államok világrendje, a modern olajkorszak 1859-ben kezdődött a pennsylvaniai olajkútfúrással. De a szén továbbra is domináns maradt. A második világháború kezdetén, 1939-ben, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok termelte ki a világ olajtermelésének kétharmadát, energiafogyasztásának még mindig csak egyharmadát, Európában és Japánban pedig mindössze 10%-át tette ki – jegyzi meg McCoy.

Az olaj még 1950-ben is csak a fosszilis tüzelőanyag-felhasználás mintegy negyedét tette ki. 2003-ra az olaj meghaladta a szenet. Az Egyesült Államok energiaellátásának 46%-át, Nyugat-Európában 60%-át, Japánban pedig 73%-át az olaj adta. Az olaj forradalmat indított el az autóiparban és a repülésben, és a globális hajózás hajtóereje lett.

Az Egyesült Államok a történelem során először foglalt el domináns pozíciót Eurázsia nyugati és keleti végén. A Közel-Kelet a világ hagyományos olajkészleteinek kétharmadával rendelkezett. Ahogy McCoy rámutat, ez háborúk végtelen sorozatát generálta, instabilabbá tették a régiót.

A Szovjetunió 1991-es összeomlása úgy tűnt, az egypólusú uralom páratlan korszakát hozta el. Ez lehetőséget biztosított az Egyesült Államoknak, hogy kinyissa a globális ajtót, és olyan nemzeteket vonjon be a kapitalista világrendbe, amelyeket korábban ki volta rekesztve. „A huszonegyedik század elején Washingtonnak így lett a kívánt, nyitott, globalizált gazdasága” – írja McCoy.

De,ennek voltak költségei. „Az amerikai neoliberális reformok szétzúzták a társadalmi védőhálókat, erodálták a szakszervezeti munkások erejét, és a helyi vállalkozásokat védő struktúrákat. Világszerte behatoltak a társadalmakba, rontva sokak életminőségét, és teremtve elképesztő mértékű egyenlőtlenséget.

Kína felemelkedése a globális piaci rend ehhez kapcsolódó erőit felszabadította, amely 500 év után a nyugati hegemónia első kihívója lett. A Világkereskedelmi Szervezet, amelyet 1995-ben hoztak létre a neoliberális rend megerősítésére, 2001-ben elismerte Kínát. A washingtoni elit bízott abban, hogy Peking betartja a szabályokat. McCoy ezt írja: „Nem volt tudatában azoknak a hatalmas geopolitikai változásoknak, amelyek akkor következhetnek be, amikor az emberiség egyötöde három évszázad után egyenlő félként először csatlakozik a világrendszerhez.”

McCoy statisztikai adatok sorozatát idézi Kína káprázatos, a világtörténelem legnagyobb növekedésének dokumentálására. Az előrejelzések szerint Kína 2030 előtt a GDP szerint a Világ legnagyobb gazdaság lesz. A vásárlóerő-paritás reálisabb mértéke szerint Kína 2014-ben megelőzte az Egyesült Államokat, és 2030-ra 40%-kal nagyobb lehet.

Technológiai kihívások elé állítja a számítástechnikát, a távközlést és az űrrepülést. 2016-ra kínai szabadalmi bejelentések száma az Egyesült Államokhoz képest több mint kétszeresére nőtt. Kína a világ műhelyévé válva billió dolláros tartalékot halmozott fel. Hszi Csin-ping kínai elnök 2013-ban 130 országot gyűjtött össze Kazahsztánban, hogy bejelentsék az Övezet és Út kezdeményezést (BRI).

Az Övezet és Út kezdeményezés autópályák, vasútvonalak, kikötők, csővezetékek és erőművek hálózatát fektetné le, ami Eurázsiát keletről nyugatra kötné össze. A 2027-ig várhatóan elköltendő 1,3 billió dollár a világtörténelem legnagyobb befektetése lenne, tízszer nagyobb, mint a Marshall-terv, amellyel az Egyesült Államok újjáépítette Nyugat-Európát a második világháború után.

McCoy a BRI-beszédet ahhoz a három sarkkőhöz hasonlította, amelyek a korábbi világrendeket kristályosították ki, Tordesillashoz, a Bécsi Kongresszushoz és az 1945-ös ENSZ-konferenciához. Zbigniew Brzezinski, az Egyesült Államok globális politikájának egyik nagy építője egy eurázsiai versenytárs felemelkedésére figyelmeztetett. Mike Pompeo volt külügyminiszter egy közelmúltbeli beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak meg kell akadályoznia egy „páneurázsiai kolosszus” felemelkedését.

Mivel Oroszországot, Kínát és Iránt az Egyesült Államok nyomása egymáshoz közelítette, a Brzezinski által jelzett kolosszus megérkezik. A kereskedelmi háborúk nem állnak meg, miközben egy Kínával folytatott tényleges háború van a láthatáron, amit az Egyesült Államok valószínűleg elveszítene, és olyan módon megszakítaná az ellátási láncokat, hogy a jelenlegi nehézségek ahhoz képest kisebb kellemetlenségnek tűnnek.

Egy rövid „kínai évszázad” alatt a világ nagy része a szokásos feltételezések szerint halad, nagyrészt figyelmen kívül hagyva az éghajlati zavarok következő évtizedekre gyakorolt ​​hatását. McCoy nem követi el ezt a hibát. Az éghajlatról, mint a következő évtizedek globális geopolitikájának központi tényezőjéről szóló elemzése, alapvető hozzájárulás.

A társadalmi tendencia, amelyben a termelés Ázsiába, különösen Kínába tolódik, és az éghajlatváltozás fokozódása miatt: „megvan a lehetőség arra, hogy véget vessen Washington világrendjének, és lehetővé tegyen egy alternatív globális rendszer felemelkedését. Tehát „az emberiség egy újabb felhalmozott, évszázados katasztrófával néz szembe, amely hasonló az 1350-1450 közötti fekete halálhoz, és amely ismét megbonthatja a globális rendet, és mozgásba hozhatja a világot.”

McCoy szerint, egy kínai rend szétszórtabb lenne, mint amerikai elődje, és lehetővé tenné olyan regionális hegemónok felemelkedését, mint Brazília, Irán, Törökország, India, Irán és Oroszország. Mivel az Egyesült Államoknál kisebb hangsúlyt fektetnek a meghirdetett politikai normákra, és inkább a kölcsönös gazdasági előnyökre helyezik a hangsúlyt, a kínai megközelítés különösen vonzónak tűnhet a növekvő éghajlati összeomlásoktól sújtott világban.

McCoy a „To Govern the Globe” utolsó oldalait az eljövendő éghajlati káosz előrejelzésére hivatkozva írja le, ideértve 2100-ra a „legrosszabb eset” tengerszint-emelkedést. Ez még mérsékeltebb növekedés mellett is 150 millió embert helyez dagály alá 2050-re. A lakhatatlan forró zónák a Föld felszínének jelenlegi egy százalékáról 2070-re 20 %-ra terjednek ki, „a világ népességének egyharmada, azaz körülbelül 3,5 milliárd ember kívül esik azon a szűk hőmérsékleti résen, amelyben az emberi élet fenntartható.

Egy McCoy által idézett tanulmány szerint Kína jelenleg a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül egyharmadáért felel, mivel energiájának 85%-a fosszilis forrásokból származik, beleértve a BRI-befektetéseket is. Az összes nemzet közül Kína lesz az éghajlatváltozás miatt az egyik legsúlyosabban sújtott ország. McCoy ezt írja: „az emelkedő vizek Sanghaj és a környező városok felemésztésével fenyegetnek, megbénítva Kína egyik fő gazdasági motorját. A tengerből és a mocsárból kikotorva, Sanghaj nagy része alig több mint 30 éven belül visszatér a vizekhez, ahonnan származik.”Eközben a hőmérséklet emelkedése pusztítani fogja az Észak-Kínai-síkságot, amely jelenleg Peking és Sanghaj között a legfontosabb mezőgazdasági régió, ahol négyszázmillió ember lakik, és különben potenciálisan leghalálosabb hely a Földön.”

McCoy arra a következtetésre jut, hogy a 2030 körül kezdődő „kínai évszázad” valószínűleg nem tart sokáig, talán 2050 körül ér véget, amikor a globális felmelegedés hatása kezelhetetlenné válik. Tehát, Kína napjai globális hatalomként meg vannak számlálva.

Mi következik? „2050 után az éghajlatváltozás, ha nem kerül bizonyos fokú ellenőrzés alá, egy új, örökké kataklizmát okozó bolygó létrehozásával fenyeget, amelyen már a „világrend” szavak is elveszíthetik szokásos értelmüket” – írja a történész. „Bármely világrend, legyen az washingtoni vagy pekingi, amely a nemzetállam elsőbbségén alapul, valószínűleg képtelen lesz megbirkózni a politikai és gazdasági válsággal, amely abból ered, hogy 2060-ra vagy 2070-re mintegy 275 millió éghajlat változási menekült jelenik meg. ” „2050-re, ha nem korábban, vakítóan nyilvánvalóvá kell válnia, hogy az egyes nemzetek, bármilyen erősek is legyenek, nem képesek megbirkózni a globális közbirtokosság válságával” – mondja McCoy.

McCoy: “… a nemzetek közössége talán egyetért abban, hogy újfajta kollektív válaszreakcióra és a globális kormányzás felhatalmazott formájára van szükség.” Nyilvánvaló, hogy McCoy egy működőképes világrendet kíván elképzelni, és azt mondja, hogy a világrendet öt évszázadon át meghatározó jellemzőket újra egyensúlyba kell hozni. Az emberi jogokat és a globális közjavakat előnyben kell részesíteni a nemzeti szuverenitással szemben. Egy nemzetek feletti hatóságra lenne szükség a menekültek áttelepítéséhez és a környezet helyreállításához.

Az erősödő nemzetközi konfliktus jelenlegi helyzeten, amit a fosszilis tüzelőanyagok politikája vezérel, egy ilyen eredmény utópisztikusnak tűnhet. Néha azonban a helyzet logikája olyan megoldások felé hajt, amelyek – pillanatnyilag bármennyire is elérhetetlennek tűnnek – feltétlenül szükségesek.

Mint már említettem, az 1990-es évek óta az éghajlati kérdéssel foglalkozó emberként folyamatosan megdöbbentett a szakadék a tudományosan szükséges és a politikailag megvalósíthatónak tűnő között. Ez paradox irányba sodort, hogy a legnagyobb globális válságot kezeljem helyi, állami és regionális szinten, újságíráson és politikai szerveződésen keresztül.

Az Egyesült Államokban vezették be a leghatékonyabb klímamegoldásokat, a megújuló energiaforrások energiaszabványokkal történő előmozdításától a fosszilis tüzelőanyag-infrastruktúra alulról építkező lépéseken keresztül történő leállításáig. Világszerte, a nemzeti kormányokban még az éghajlatváltozás terén fejlettnek tartott esetben is, a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos érdekek továbbra is erősek, amint azt az ukrajnai háborúra adott válasz is bizonyítja.

A demokratikus akaratot tükröző megoldások könnyebben megvalósíthatók helyi, állami és regionális szinten. A tőkeáttételi pontok nagyobbak. Az éghajlatszennyezés csökkentését szolgáló kulcsfontosságú közpolitikai eszközök közül sok valójában helyi és állami szinten van, a közlekedési hálózatokkal és az építési szabályzatokkal kapcsolatos döntésektől a közműszabályozásig. A legnagyobb akadály az állami és helyi önkormányzatok rendelkezésére álló források, a nemzeti kormányokhoz képest, viszonylag korlátozott volta.

A világrend itthon kezdődik Így, McCoy ajánlásait saját tapasztalatommal összefüggésbe hozva, úgy gondolom, paradox módon kell továbblépnünk az éghajlaton, fel kell hatalmaznunk a helyi, állami és regionális szintű intézményeket az éghajlatváltozás elleni fellépésre, miközben ezt a megnövekedett hatalmat arra kell használni, hogy nyilvánvalóan szükséges politikai akaratot hozzunk létre.

A köztes szint, a nemzetállam mozgatása, a szükséges intézkedések megtétele. Bármely világrend, amely túléli a klímaválságot, az otthonhoz közeli cselekvéssel kezdődik. Be kell vallanom, messze le vagyunk maradva a McCoy által jelzett katasztrófák elkerülése érdekében. Olyan szintű politikai szerveződésre és civil ellenállásra lesz szükség, amit a témával kapcsolatos évek alatt láttam.

Nagyra értékelem azt a szellemiséget, amellyel McCoy zárja könyvét, amely ugyanannak a generációs kohorsznak a tagjaként az enyémet tükrözi. „Engedjék meg, hogy egy személyes megjegyzéssel zárjak, és bocsánatot kérjek a saját baby-boom generációm nevében, amiért a mai fiatalokat éghajlati válságba sodortam, amelynek költségei 2050-re fájdalmasan nyilvánvalóak lesznek – amikor én már rég meghaltam, ti pedig középkorúak lesztek, nevelitek saját gyermekeiteket, és egyre nehezebb környezetben küzdötök a túlélésért. Sok sikert és segítsen Isten. Mindkettőre szükségetek lesz.”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A 2014-es ukrajnai puccs után az Egyesült Államok az Oroszországgal barátkozó ukrán rezsimet akarta megváltoztatni, és veszélyesen felfegyverezni a hozzá lojális új rezsimet. Ez közvetlenül fenyegeti az orosz nemzetbiztonságot, ami azt jelenti, hogy az USA háborúra kényszerítette Oroszországot, és közben abban reménykedik, hogy Oroszországot stratégiai vereség éri.

Ezt mutatta mindaz a lépés, amely a háború eszkalálására, és nem a lecsillapításra, illetve Oroszország és Ukrajna közötti megegyezésre, a háború megállítására tett. Az Egyesült Államok minden eszközzel nyomást gyakorolt ​​Európára, hogy bevonja a háborúba, az ukrán hadsereg felfegyverzésével és Zelenszkij elnök támogatásával.

Meg kell figyelni az amerikai politikát az ukrajnai háború kitörésétől a mai napig. Ez az Oroszországgal való kapcsolattartásban új stratégiát mutat. Amerika új hidegháborút indít nem csak Oroszországgal, hanem Kínával is. Ezen kívül az orosz konfrontációt Kalinyingráddal eszkalálja, ami az oroszokat a háború kiterjesztésére készteti.

Ez azt jelenti, hogy az ukrajnai háború a kezdet, amikor is a világ egy új globális katonai konfliktus szakaszába lépett, és nem tér vissza az ukrajnai háború előtti nemzetközi helyzethez, és nem tér vissza egy új típusú megbékéléshez sem.

Ha ez a következtetés helyes, ez azt jelenti, hogy a világháború olyan szakaszába lépett, amely a nagyhatalmak nukleáris szintjét, és az első és a második világháború elterjedését nem éri el.

Ugyanakkor az európai politikák nyomon követése és a hetesek csoportjának augusztus 24-26-i konferenciájának előkészítése révén észrevehető, hogy ezek a politikák az ukrajnai katonai helyzet eszkalálására irányulnak. Európát militarizálják, ahelyett, hogy megpróbálnák – ahogyan azt sokan várták – az ukrajnai háború eszkalációját visszafordítani.

Európában eddig a háború sok kárt, gazdasági veszteséget és társadalmi válságot okozott. Egy másik kérdés, Európa  új integrált stratégiába lépett-e be, vagy az amerikaival párhuzamosan, szembesül-e Oroszországgal és Kínával kapcsolatos ellentmondásokkal?

Valóban voltak Németország és Franciaország részéről érkező jelzések, amelyek inkább megoldást kerestek a katonai eszkalációra, illetve megoldást kerestek Ukrajna és Putyin között, de ez együtt járt az ukrán hadseregnek nyújtott katonai támogatásukkal. Ennek megfelelően elmondhatjuk, hogy mind Németország, mind Franciaország (és Európa általában) ugyanazon a pályán halad, amelyet az USA kijelölt.

Ez tehát azt jelenti, hogy a 2022. június 28-i a hetek konferenciáján minden számítás, amely az európai gazdasági nyereségek és veszteségek számításán alapult, a Putyin legyőzését célzó háborús stratégia alá került. Természetesen a nukleáris szint elérése nélkül, de igen közel hozzá. Mára csak a magyarázatot kell megtalálni: Miért van ez az amerikai stratégia eltolódása a nukleáris szint felé.

A válasz az, hogy a hidegháborúnak két fő vonása volt: egyrészt a fegyverkezési verseny, másrészt a gazdasági, tudományos, pénzügyi és politikai verseny. Így a második futam lett a legfontosabb és legdöntőbb, miután mindkét oldalon a nukleáris fegyverek fejlesztése miatt kizárták a világháború lehetőségét.

Itt a második futamban nagy volt a különbség az USA és a Nyugat javára, ami a szovjetek vereségéhez vezetett. Ma Kína kiemelkedő versenytárs ezen a második területen és láthatóan hamarosan megelőzi az Egyesült Államokat.

Az USA rájött, hogy esélye sincs felvenni a versenyt Kínával, amely előnyét további húsz-harminc évig tartó hidegháborúvá kívánja változtatni. Ezért az USA úgy találta, hogy a jelenlegi ellentmondást katonai stratégiával kell feloldani, amely nem korlátozódik a fegyverkezési versenyre és a békés versengésre, hanem inkább Ukrajna mintáját követi, amely később nagyobb léptékben általánosíthatóvá változtatható.

Ennek megfelelően, várható a nagyhatalmak között a globális háborúk világa, akár az atomszinttel, vagy annak elérése nélkül. Ha ennek a világnak „szerencséje” van, akkor az utóbbi eset állhat be. Micsoda szörnyű világ vár az emberiségre!

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Jim Jones, az Egyesült Államokból származó „messiás” összehívta híveit a dél-amerikai település főterén, és elmagyarázta nekik a helyzetet. Volt néhány túlélő, akik utólag mind azt mondták, hogy a településen uralkodó „csoportos gondolkodás” kontextusában a magyarázat észszerűen hangzott. Jim Jones ezután felkérte a híveit, hogy igyanak a Kool-Aid tartályaiból, amelyek halálos adag mérget tartalmaztak. Szinte mindenki ivott, méghozzá fizikai kényszer nélkül. A szülők gyermekeiknek adták a mérget, majd maguk is ittak belőle. Utoljára Jones ivott.

Sok százan haltak meg. A történetről sokan nem hallottak, vagy elfelejtették. Mára a kifejezés jelentése megváltozott: Mit jelent ma inni a Kool-Aid-et? Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó személy feladta önazonosságát, és behódolt annak a csoportos gondolkodásnak, amely ma a politikagyártást jellemzi. (jó példa erre Gyarmathy)

Az emberek bizonyos csoportjának őszintén vallott meggyőződése, hogy egy egyedülállóan helyes világkép „hordozói”. A Bush adminisztrációban az Egyesült Államok külpolitikájának uralására törekedtek, és ez sikerült is, úgy, hogy kizárják azokat, akik nem értettek egyet velük. Akiket nem tudtak kiűzni a kormányból, azokat addig zaklatták amíg ők is ittak az Kool-Aid-ből.

Ami az ukrajnai háborút illeti, maga Pat is kortyolgatta a Kool-Aid-et. Ez egyértelműen elhomályosította az ítélőképességét. Pat a blogjában nemrégiben megjelent kommentben ezt írja: Soha nem engedtem, hogy a hazaszeretet vagy bármilyen más érzelem elhomályosítsa az elemzésemet. Oroszország túl van offenzívája „kulminálási pontján”, és hirtelen megfordul a szerencse. A „kulminálási pont” kifejezést Carl von Clausewitz „A háborúról” című könyvében ír le.

Az 1780-ban született Clausewitz a porosz hadseregben szolgált. Később csatlakozott az orosz császári hadsereghez a Napóleon elleni háborúban, mielőtt visszatért a porosz hadsereg vezérkari főnökeként: Clausewitz hivatásos katona volt, számos hadjáratban részt vett, de elsősorban a háború vizsgálata iránt érdeklődő hadteoretikusként ismert. Munkájához Nagy Frigyes és Napóleon hadjáratait hasznosította. Még ma is minden katonatisztnek Clausewitz kötelező olvasmány .

A „kulminálási” pontot a VII. könyv V. fejezet tárgyalja, „A támadás kulminálási pontja” címen. Ezek szerint a támadás sikere a létező erőfölénynek köszönhető, figyelembe nem csak a fizikai erőt, de a lelki eerőt is. Az előző fejezetben megmutattuk, hogy a támadás ereje fokozatosan kimerül; esetleg ezzel egyidejűleg nőhet a fölény, de a legtöbb esetben csökken. A támadó kihasználja a várható előnyöket, amelyeket a későbbiekben a béketárgyalások során lehet hasznosítani; de addig is a helyszínen le kell adni katonai erejének egy részét.

Ha a támadás túlsúlya a béke létrejöttéig megmarad, a célt elértük. Vannak stratégiai támadások, amelyek azonnali békéhez vezettek, de az ilyen esetek ritkák; a többség éppen ellenkezőleg, csak addig a pontig vezet, ahol a megmaradt erők éppen elegendőek a defenzíva fenntartásához és a béke megvárásához. Ezen a ponton túl a skála elfordul, van reakció; az ilyen reakció erőszakossága általában sokkal nagyobb, mint az ütés ereje. Ezt nevezzük a támadás kulmiációs pontjának.

Clausewitz leírása szerint a támadó erkölcsi és fizikai erőelőnnyel rendelkezik a csata elején. De mivel támad, általában megvan az a hátránya is, hogy többet veszít, mint a védekező oldal. (Az egyik hüvelykujjszabály az, hogy a támadónak 3:1 erőarányra van szüksége a védőhöz képest, hogy megnyerje a csatát.) Ha több a vesztesége, mint a védekező oldalnak, az azt jelenti, hogy a támadó relatív előnye idővel csökken.

A csata (vagy háború) előre haladásával a tényleges erőarány 3:1-ről 2:1-re, majd 1:1-re, vagy még alacsonyabbra csökken. Eljön az a pont, amikor a támadó az erejét minimálisra csökkenti, hogy távol tartsa a másik oldalt. Ezen túl van a támadás kulminálási pontja. Ha a csata vagy háború nem ér véget e pont elérése előtt, az valószínűleg a támadó vereségével fog végződni.

Patrick Lang azt állítja, hogy Oroszország elérte a kulminálási pontot, és ezzel annyira kimerítette erőit, hogy már nincs előnye, és most valószínűleg megfordul a sorsa. De ez azt feltételezi, hogy egy olyan tipikus háborút látunk, mint amilyenben Clausewitz részt vett. Azonban az ukrajnai háború egy „különleges katonai művelet”, és több okból is nagyon nem tipikus. Oroszország kisebb erővel támadott, mint az ukrán erők. A háborúban összesen mintegy 120 zászlóalj harcászati ​​csoport (BTG) vett részt. Ez 120.000 katona, valamint mintegy 50.000 katona a luhanszki és a donyecki köztársaságból csatlakozott. Ez összesen 170.000 fő. A háború kezdetén az ukrán erők 250 000 katonával rendelkeztek, és azóta több százezret mozgósítottak.

Oroszország sokkal modernebb fegyvereket használ, mint az ukrán fél. Ezek nagy hatótávolságú fegyverek és cirkálórakéták, amelyek a frontvonal hátsó részében lévő ellátmányokat és bejövő csapatokat, valamint stratégiai célokat találnak el. Kiváló és szinte áthatolhatatlan légvédelmi és elektronikus háborús képességekkel rendelkezik, amelyeket egy magas rangú amerikai tiszt „kiábrándító”-nak nevezett.

Oroszország hatalmas előnnyel rendelkezik a tüzérségi területén és elegendő mennyiségű lőszerrel ahhoz, hogy akár éveken át magas tűzarányt tudjon fenntartani. Új fegyverek és készletek tekintetében is felülmúlhatja a „nyugatot”. Mindez ahhoz a nagyon szokatlan hatáshoz vezetett, hogy az oroszok előnye a harctéren idővel nőtt. Lehet, hogy a csata elején 1:1 volt, de azóta körülbelül 2:1-re vagy még magasabbra nőtt.

Az osztrák katonai akadémia vezetője Reisner ezredes legutóbbi tájékoztatójában bemutatja, hogyan változott az erők aránya az idők folyamán.  Elmondja, hogy a donbászi csata elején, áprilisban az erőarány 93 orosz BTG volt, szemben a 81 ukrán BTG-vel. Június 26-án az erők aránya 108 orosz BTG volt a 60 ukrán zászlóaljjal szemben. Vagyis Oroszország növelte haderői létszámát, míg az ukrán fél elvesztette ember állományának 25%-át.

Tehát, az osztrák becslés szerint a haderőarány a „különleges hadművelet” kezdetén 1,15:1, június 26-án pedig 1,8:1 volt. Amit látunk, az ellentéte az erők arányának csökkenésének, amelyet Clausewitz a kulminálási ponthoz vezető útként írt le. Egy magas rangú ukrán tábornok közelmúltbeli beszéde megerősíti az ukrán hadsereg magas lemorzsolódási arányát. Azt mondja, hogy a „nyugati” fegyverszállítások csak az ukrán veszteségek 10-15%-át fedezik. Valójában a „nyugat” már nem tud elegendő új fegyvert és lőszert leszállítani, hogy fedezze ezeket a veszteségeket.

A külügyekben Prof. Barry Posen írja, Ukrajna valószínűtlen győzelmi elméleteiről: Ukrajna támogatói két utat javasoltak a győzelemhez. Az első Ukrajnán keresztül vezet. Az érvelés szerint a Nyugat segítségével Ukrajna legyőzheti Oroszországot a csatatéren, akár kimerítheti erőit a lemorzsolódás miatt, akár ravaszul kijátszhatja azt. A második út Moszkván keresztül vezet. A csatatéren elért eredmények és a gazdasági nyomás bizonyos kombinációjával a Nyugat meggyőzheti Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy fejezze be a háborút – vagy meggyőzhet valakit a köréből, hogy erőszakkal váltsák le.

De, mindkét győzelem elmélet ingatag alapokon nyugszik. Ukrajnában az orosz hadsereg valószínűleg elég erős ahhoz, hogy megvédje térnyerését. Oroszországban a gazdaság kellően autonóm, Putyin pedig elég erős ahhoz, hogy ne lehetne nyereség feladására kényszeríteni.

Ukrajna vezetői és támogatói úgy beszélnek, mintha a győzelem a küszöbön állna. De ez a nézet egyre inkább csak fantáziának tűnik. Ukrajnának és a Nyugatnak ezért át kell gondolnia ambícióit, és a háború megnyerésének stratégiájáról egy reálisabb megközelítés felé kell elmozdulnia. Olyan diplomáciai kompromisszumot kell találnia, amely véget vet a harcoknak. Daniel Davis nyugdíjas alezredes egyetért Poserrel.

Röviden: nincs olyan érvényes katonai megoldás, amelyen keresztül Ukrajna reménykedhetne abban, hogy az időhúzás megállítja Oroszország módszeres előrehaladását Ukrajnán keresztül. Ha folytatni akarjuk a városról városra tartó védelmet, akkor biztos az ukrán áldozatok növekedése és városi területek megsemmisülése, és a végén Oroszország valószínűleg mégis taktikai győzelmet arat. E fizikai valóság fényében szükséges, hogy az Egyesült Államok és a nyugati politika megváltozzon.

Ha továbbra is szóban támogatjuk Ukrajnát, és azt állítjuk, hogy végül Kijev nyeri meg a háborút, az valószínűleg nem változtat az eredményen, és valószínűleg Washington politikai kudarcát eredményezi. Posen professzor bírálja azokat a hamis számokat, amelyeket különböző szervezetek adtak ki az orosz erők nagy veszteségeinek kimutatására: A háború korai szakaszában Ukrajna ösztönzői azzal érveltek, hogy Oroszországot lemorzsolódásával le lehet győzni.

Az egyszerű matematika egy összeomlás szélén álló orosz hadsereg történetét mesélte el. Áprilisban a brit védelmi minisztérium becslései szerint Ukrajnában 15.000 orosz katona halt meg. Feltételezve, hogy a sebesültek száma háromszoros, ami a második világháború átlagos tapasztalata volt, ez azt jelentené, hogy nagyjából 60 000 orosz katona eset ki a szolgálatból. A kezdeti nyugati becslések szerint az ukrajnai fronton lévő orosz haderő 120 000 főt tenne ki. Ha ezek a becslések helyesek lennének, az orosz harci egység ereje 50 százalék alá esett volna, ami a szakértők szerint legalább átmenetileg hatástalanná teszi a harci egységet. Ezek a korai becslések most túlságosan optimistának tűnnek. Ha pontosak lettek volna, az orosz hadseregnek már össze kellett volna omlani. Ehelyett lassú, de egyenletes térnyerést ért el a Donbászban.

A brit védelmi minisztérium által közölt számokat és egyéb állításokat az Egyesült Államokban megismétli a neokonzervatív Institute for the Study of War. Szinte minden amerikai média idézi e két forrás valamelyikét. A Kool-Aid szolgálatát szolgálják Pat Lang körül lévők az orosz hadművelet kezdete óta isznak. Azt is feltételezik, hogy Oroszország nem tudta fokozni a háborút. Oroszország elnöke nem ért egyet velük:

Ma azt halljuk, hogy le akarnak győzni minket a csatatéren. Nos, mit mondjak? Hadd próbálkozzanak. Sokat hallottunk már arról, hogy a Nyugat „az utolsó ukrán katonáig” akar ellenünk harcolni. Ez tragédia az ukrán nép számára, de úgy tűnik, ez a valóság. De mindenkinek tudnia kell, hogy igazából még nem kezdtünk bele komolyan. Ugyanakkor nem utasítjuk el a béketárgyalásokat, de azoknak, akik elutasítják tudniuk kell, hogy minél tovább tart a háború, annál nehezebb lesz velünk tárgyalniuk.

Igaz, a brit védelmi minisztérium ezt használta a több Kool-Aid kiszolgálására: „Annak ellenére, hogy Putyin elnök 2022. július 7-én kijelentette, hogy az orosz hadsereg meg sem kezdte erőfeszítéseit Ukrajnában, az erősítések nagy része ad hoc csoportok, amelyek elavult vagy nem megfelelő felszereléssel vonulnak fel” – áll a brit védelmi minisztérium szombati értékelésében.

Az egyik jel, amelyre a védelmi minisztérium rámutatott, az volt, hogy friss orosz csapatokat vezessenek be MT-LB páncélozott járművekkel. Az MT-LB, amelyet először az 1950-es években a tüzérség vonzására terveztek, nincs erősen páncélozva, és védekezésül csak géppuskával rendelkezik.

Fogadok, hogy az élvonalban MT-LB-t nem fogunk látni. Kétlem, hogy egyáltalán látunk-e valamit. Oroszországnak még mindig több ezer valódi tankja van, amelyeket be tud vetni, ha szükség lenne rájuk. Az összes Kool-Aid-ivó azt is elfelejti, hogy ez a háború sokkal többről szól, mint erről vagy arról az Ukrajnai városról. Ahogy Putyin mondta: De a következőket szeretném tisztázni.

Be kellett volna látniuk, hogy már a mi különleges hadműveletünk elejétől veszíteni fognak, mert ez a hadművelet egyben az amerikai világrend gyökeres felbomlásának kezdetét is jelenti. Ez az átmenet kezdete a liberális-globalista amerikai egocentrizmusból egy valóban többpólusú világba, amely nem a valaki által, saját szükségletei alapján alkotott öncélú szabályokon alapul. Ezek mögött nincs más, mint a hegemóniára való törekvés, nem pedig a képmutató kettős mérce, hanem a nemzetközi jogra és a nemzetek és civilizációk valódi szuverenitására, történelmi sorsuk megélésére irányuló akaratukra, saját értékeikkel és hagyományaikkal, valamint arra, hogy az együttműködést a demokrácia, az igazságosság és az egyenlőség alapjaira igazítsák.

Mindenkinek meg kell értenie, hogy ezt a folyamatot nem lehet megállítani. A történelem menete kérlelhetetlen, és a kollektív Nyugat azon kísérletei, hogy új világrendjét rákényszerítsék a világ többi részére, kudarcra vannak ítélve. A Washingtonban vagy Londonban szolgálatot teljesítő Kool-Aid nem változtat ezen. Ezért jobb távol tartani magát tőle.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Szpasszkij és Fischer a politikai ellenségeskedéssel dacolva a kölcsönös tiszteletből fakadó barátságot alakított ki, és a mérkőzés az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti kulturális testvériség szimbólumává vált. A Szovjetunió sakkozói sokáig uralták a világbajnokságokat, 24 éven át ők birtokolták az első helyet. A korábbi sakkvilágbajnokságokat „a Szovjetunió kontra Világ”-nak nevezték. Szpasszkij és Fischer mindketten fiatal csodagyerekek voltak, 16, illetve 14 éves korukban szerezték meg országukban a legmagasabb helyezést. A két játékos az 1972-es bajnoki döntő előtt már játszott egymással, Szpasszkij minden alkalommal legyőzte Fishert.

Az 1972-es versenyt közel állt az eltörléshez, amikor Fischer az utolsó pillanatban megtagadta a részvételt. Fischer csak azután engedett, hogy jelentősen megemelték a nyereményt, és Henry Kissinger telefonon játékra buzdította. Fischer Izlandra utazott a meccsre, azonban lemaradt a megnyitó ceremóniáról, és csak kilenc perccel a nyitólépés után érkezett meg a sakktáblához, hogy szembenézzen Szpasszkijjal. Az ezt követő 24-es sorozat drámai volt.

Az első meccs elvesztése után Fischer nem volt hajlandó játszani a másodikat, tehát elveszítette azt Szpasszkijjal szemben. Fischer ezután kijelentette, hogy csak akkor tér vissza, ha a bajnokság kamerák nélkül és kevésbé nyilvános környezetben folytatódhat.

A meccsek mérlege drámaian megváltozott Fischer javára, aki a 21 meccsből hetet megnyert.

Barátságukat folytatva Fischer és Szpasszkij 1992-ben ismét találkozott a jugoszláviai Belgrádban a visszavágón. A régió feldarabolására irányuló imperialista törekvése során az Egyesült Államok szankciókat vezetett be Jugoszláviával szemben, ami törvénytelenné tette Fischer részvételét a mérkőzésen. Fisher nyíltan dacolt a szankciókkal, és folytatta a meccset, aminek következtében szökevény lett, és élete hátralévő részében nem tudott visszatérni az Egyesült Államokba.

Amikor Fischert egyszer Japánból való kiadatással és bebörtönzéssel fenyegették, Szpasszkij levélben fordult George W. Bush amerikai elnökhöz, és követelte régi barátja és riválisának szabadon bocsátását. Szpasszkij hozzátette, hogy ha ez nem lehetséges, akkor „egy cellába kell ültetni Bobby Fischerrel egy sakktáblával együtt”.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az ingyenes tesztelés eltörlése, bizonyos tevékenységek kötelező vizsgálatának megszüntetése, valamint a vizsgálati lehetőségek drámai csökkenése azt jelenti, hogy az összes fertőzésnek csak egy részét regisztrálják. Naponta 100-200 ember hal meg a COVID-19-ben. Hivatalosan a koronavírus miatt már 142.000-en haltak meg Németországban.

A szabad fertőzések gyilkos politikájának eredményeként két és fél év után a kórházak ismét az összeomlás szélére kerültek. A Német Interdiszciplináris Intenzív Terápiás és Sürgősségi Orvostudományi Egyesület (DIVI) Intenzív Terápiás Nyilvántartásának napi jelentése szerint, hétfőn 1000 fölé emelkedett a koronavírussal fertőzött intenzív terápiás betegek száma. Május közepe óta ez a legmagasabb betegszám.

A DIVI tudományos igazgatója, Christian Karagiannidis arra figyelmeztetett, hogy a nyári szezonban viszonylag magas a kórházi ágyak kihasználtsága. A rendelkezésre álló férőhelyek száma továbbra is csökkenni fog a létszámhiány miatt – tette hozzá. Nemcsak a kórházi felvételek növekvő száma sodorja a végletekig az egész egészségügyi rendszert. Ugyanis egyre több alkalmazott fertőződik meg, ezért hiányoznak a munkahelyükről. A Német Kórháztársaság (DKG) vezérigazgatója, Gerald Gaß a Redaktionsnetzwerk Deutschland (RND) lapnak azt mondta: „Minden szövetségi államtól kapunk bejelentést arról, hogy egyes osztályokat be kell zárni a létszámhiány miatt.” Időnként még a sürgősségi ellátás is érintett.

„Szűk keresztmetszeteket látunk a kórházakban, elsősorban Schleswig-Holsteinben, ahol különösen magas a fertőzési arány” – mondta Susanne Johna a Handelsblattban, Marburger Bund Orvosok Szakszervezetének elnöke. „Az egészségügyi rendszer helyenként eléri képességeinek a határait. A járvány harmadik évében ez egy igazi katasztrófa.”

A közelgő őszi hullámra tekintve Johna kifejtette: „Akkor nem csak egy koronavírussal lesz dolgunk, hanem valószínűleg egy agresszív influenzahullámmal is. A koronavírus és az influenza hullámnak ez a kombinációja valós probléma lenne, mivel az egészségügyi rendszernek két súlyos betegséggel kellene megküzdenie.” A nagy kórházak teljes osztályai már megbénultak. A Schleswig-Holsteini Egyetemi Kórháznak, (UKSH) létszámhiány miatt, több osztályt be kellett zárnia a kieli és lübecki telephelyén.

Július 1-jén 479 alkalmazott volt elszigetelt, ez a szám július 8-ra 600 fölé emelkedett. A hosszú ideje tomboló létszámhiány más szövetségi államokban is komoly hátrányt okoz. A szászországi kórházakban is rendkívül ingatag a helyzet. A koronavírus miatt előforduló esetek az ápolószemélyzet általános hiányát eredményezi.

„A gazdasági helyzet és a létszámhiány nehezíti a helyzetet” – mondta Friedrich R. München, a Szász Kórházszövetség ügyvezető-helyettese. Kiemelte, hogy a jövőben nem zárható ki a „szolgáltatási korlátozás”. Az ellátás a járvány előtti időszakhoz képest már romlott. A lipcsei St. Georg Klinikán jelenleg mintegy negyedével kevesebb ágy üzemel. Ennek oka a létszámhiány és a COVID-19 miatti hiányzás. A kórház szóvivője szerint az elmúlt két évben minden korábbinál több nővér döntött úgy, hogy elhagyja az egészségügyi ellátórendszert. Eddig csak „munkatársaink odaadó elkötelezettsége” akadályozta meg egész osztályok bezárását – mondta.

A cég szerint a múlt héten a hamburgi Asklepios Klinik Nord Heidbergben 11 műtőből csak öt működött. A Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Kórház (UKE) minden területét szintén létszámhiány van. „A több mint 14.400 alkalmazottból körülbelül 250 jelenleg karanténban van. Ezért a járvány kezdete óta újra és újra el kellett halasztani a tervezett, de nem sürgős műtéteket – közölte a kórház.

Németország-szerte több tucat másik kórház jelezte, hogy csökkenti működési kapacitását. A bajorországi Erdingben lévő kórházban jelenleg 800 alkalmazottból naponta, átlagosan 140 beteg. Emellett, számos olyan üresedés van, amelyet nem lehet betölteni. Időközben egy osztály teljesen bezárt, mások csak korlátozottan üzemeltethetők, és egyes tervezett műtétek nem hajtanak végre.

A Merkur news beszámolt egy müncheni kórházról. Nyolc műtőből jelenleg csak három működik. A folyamatban lévő műveletek néha vészhelyzet miatt megszakadnak. Az orvos azt mondta, még soha nem tapasztalt ilyen drámai létszámhiányt.

Az Észak-rajna-vesztfáliai egyetemi kórházak nővéreinek sztrájkja is jól mutatja az egészségügy katasztrofális helyzetét. Az alkalmazottak immár tizedik hete tartanak sztrájkot hat egyetemi kórházban. A kormány még e katasztrofális fejlemények ellenére is ragaszkodik a járványügyi politikájához.

Karl Lauterbach egészségügyi miniszter (szociáldemokraták) és a kormány más képviselői egyértelművé tették, hogy olyan hatékony intézkedéseket, mint az iskolák és vállalkozások bezárása, többé semmilyen körülmények között nem lesznek elrendelve. Olaf Scholz kancellár az ARD közszolgálati műsorszolgáltatónak adott nyári interjújában kijelentette: „Nem szabad többé bezárni az iskolákat.” Egyes államok hatályon kívül helyezték az utolsó néhány fennmaradó intézkedést. Bajorországban az állam kormánya a közelmúltban eltörölte a tömegközlekedési eszközökön kötelező maszkviselést. Klaus Holetschek egészségügyi miniszter (Keresztény szociális Unió) jobboldali mantrával védte a döntést: „Így inkább az állampolgárok személyes felelősségére összpontosítunk.”

A koronavírus-fertőzések miatti létszámhiány miatt Wolfgang Kubicki, a Szabad Demokrata Párt alelnöke a karantén időtartamának további három napra történő csökkentését szorgalmazta azon személyek esetében, akiknél pozitív lett. A szakszervezetek is védik a „profit fontosabb az életnél” politikát. Maike Finnern, a pedagógusok szakszervezete (GEW) azt mondta az RND-nek, hogy meg kell akadályozni az új őszi iskola- és napközi bezárásokat.

Miközben éppen a gyermekgondozási intézmények és iskolák újranyitása vezetett a fertőzések robbanásszerű növekedéséhez, és elősegítette a vírusmutációk megjelenését. Berlinben a Szociáldemokrata/Balpárt/Zöld  kormány az úgynevezett „piros-piros-zöld szenátus” megszorító politikát hajt végre az egészségügyben. Nicolai Savaskan, Neukölln közegészségügyi orvosa, kijelentette, hogy nem garantálja a  veszélyeztetett csoportok védelmét az idősotthonokban. „Ez egyes esetekben halált jelent”.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Egy kislány kimegy a kertbe és látja, hogy a macskája fekszik a földön, a lábai az égnek meredve. Szól az apjának, aki azt mondja neki:
– Sajnos, kislányom, a cicus meghalt.
– És miért állnak a lábai felfelé?
– Hogy Jézus könnyebben megfoghassa, ha magával viszi a Mennyországba.
Másnap este, mikor az apa jön haza, a kislány elé szalad, és azt mondja:
– Azt hiszem, anyu is meghalt!
Az apja megdöbbenve kérdezi:
– Ezt miből gondolod?
– Amikor reggel elmentél, jött a postás, bezárkózott anyuval, és amikor benéztem a kulcslyukon, láttam, hogy anyu lábai felfelé állnak és azt kiáltozza: „Jézusom, jövök, jövök!

A gyóntatófülkében egy öregember ezt mondja a papnak: – 92 éves vagyok. Csodás feleségem van, aki 70 éves. Gyerekeim, unokáim, dédunokáim vannak. Tegnap három stoppos tinédzserlányt vittem az autómmal, megálltunk egy motelnél, és mind a hárommal közösültem.
– És megbántad ezt a bűnt, fiam?
– Miféle bűnt?
– Hát milyen katolikus vagy te?
– Nem vagyok én katolikus.
– Akkor miért mondod ezt el nekem?
– Mindenkinek elmondom.

Egy étterembe minden nap betér egy ürge egy beszélő struccal, és kér két fasírtot sült krumplival. Amikor a fizetésre kerül a sor, csak belenyúl a zsebébe, kiveszi a pénzt. és az mindig a pontos összeg.
A pincérnőnek nagyon fúrja az oldalát, hogy tud beszélni a strucc, és honnan tudja a pasi előre, mennyit fog fizetni.
Pénteken is jön a fószer a struccal.
– A szokásosat? – kérdezi a pincérnő.
– Nem, ma péntek van, kérnék egy steaket és tört krumplit – közli a férfi, és a strucchoz fordul:
– És te?
– Ugyanazt – hangzik a válasz.
Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és közli a számla összegét:
– 32 dollár 50.
A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget. A pincérnő nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi:
– Bocsásson meg, uram, hogy lehet az, hogy önnél mindig a pontos összeg van?
– Évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát. Megdörzsöltem, kijött belőle egy jó tündér és felajánlotta, hogy teljesíti két kívánságomat. Az első kívánságom az volt, ha valaha is kell fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg.
– Briliáns, más emberek kértek volna egymillió dollárt, de így maga gazdag fog maradni egész életén át.
– Ez így igaz, mindegy, hogy egy liter tej vagy egy Rolls-Royce, az összeg mindig ott van, ha kell.
– Megkérdezhetem, hogy kerül ide a strucc?
– A második kívánságom egy feltűnően magas pipi volt, hosszú, izmos combokkal.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Natasa a felsorolt opciókat mind nyitva hagyta, nem adta jelét, hogy bármelyiket preferálta volna. Mindössze 22 éves kora ellenére tartozott hozzá egy férj is, ami nem képezte az eltitkolás tárgyát, létezett, de jelentéktelennek minősült, legalábbis a ráutaló magatartásból következtethetően.

A hölgy egy nyírségi faluból került fel Pestre, ambíciói ennek megfelelően maximálisak voltak, míg előrehaladása a nyelvismeretek terén az átlagos tempót mutatta, és lassan már úgy nézett ki, hogy a nyelv megtanulása tényleg egy valódi, kitűzött cél. De valami mégiscsak bűzlött nekem egy kicsit; igaz, nem tudtam rájönni, hogy mi. Egy dolog azonban kétségtelen volt, Natasa mindent megtett, hogy viszonyunk minél bizalmasabbá váljon. Aztán egy szép nap kibújt a szög a zsákból.

Natasa hétfőn közölte velem, hogy szerdán lesz a válópere.

• Nafene, elválsz?
• El – jött a rövid válasz.
• Hát, nem tartott sokáig.
• Most mit mondjak: hogy sajnálom? Nem is ismerem a férjed.
• Semmit se vesztettél.
• És mennyi ideig tartott a házasság?
• Két évig, de már fél év után tudtam, hogy nem fog sokáig tartani.
• Nem akarok turkálni az életedben, de ha már megjegyezted, hadd kérdezzem meg, mi a baj?
• Tulajdonképpen semmi, csak… szóval nem vagyunk egymáshoz valók.
• Értem, ez gyakori dolog, de nem lehetett ezt tudni mondjuk hat hónappal korábban?
• Talán lehetett volna, de nekem csak utána kezdett kinyílni a világ. Nekem ma már nem elég, ha egy férfi csak az ágyban teljesít.
• Na, azért az se kutya – próbáltam nem elbagatellizálni a dolgokat.
• Na persze, de egy műveletlen barommal azért nem az igazi.
• Nézd, nem akarok akadékoskodni, de a pasi nyilván nem melletted vált műveletlenné.
• Jó, valószínűleg én vagyok a hibás, de most már nem tehetek mást, el kell válnom.
• Igazad van, válj. Na, hol is tartottunk?
• A shell és a will közötti különbségnél, de azért még szeretnék valamit mondani.
• Mondd!
• valójában meg szeretnélek valamire kérni.
• Oké, ki vele!
• Szeretnélek megkérni, hogy gyere el a tárgyalásra.
• Menjek el a tárgyalásra? Minek?
• Tulajdonképpen már csak ki fogják hirdetni a válást. Nem kell semmit tenned, csak nem akarok egyedül menni.
• Miért, ügyvéded nincs?
• Volt, de már nem kell. Meg akarom spórolni a felesleges kiadásokat.

Engem állandóan ilyen hülye helyzetbe hoznak a nők. Olyat kérnek, amire nem lehet nemet mondani, egyszerűen azért, mert a kérés megtagadására nincs semmi értelmes indok. Végtére is nem arra kért meg, hogy tegyem el láb alól a volt férjet. Szerdán tehát elmentem a tárgyalásra és a folyosón leültem egy padra. Tizenöt perccel később kivágódott az ajtó, amin elsőnek Natasa lépett ki sugárzó arccal, mögötte pedig két férfi.

Natasa egyenesen odajött hozzám és teljesen meglepetésszerűen arcon csókolt – Kimondták – jelentette ki diadalittasan. A nem várt csóktól egy picit meglepődtem, de végtére is hirtelen örömében az emberek sok mindenre ragadtatják el magukat, és egy csókba még senki se halt bele.

Na, ekkor hozzánk ért a két férfi, akik közül az egyik, feltehetően a volt férj megszólalt – Te vagy Natasa új pasija? Sok szerencsét, pajtás! – és ezzel tovább mentek. Én meg kérdően néztem Natasára, elvégre volt mit megmagyaráznia, de tanítványom nem vette a lapot.

• Figyelj csak, Natasa! Te azt mondtad neki, hogy én vagyok az új pasid?
• Nem mondtam neki semmit.
• Jó, nem mondtál, de úgy viselkedtél. Mért volt erre szükség?
• Hogy megpukkadjon.
• Hogy megpukkadjon? De hiszen már nincs hozzá semmi közöd.
• Ez igaz, de mégis – és ezzel Natasa életében először belém karolt.

Én meg arra gondoltam, ha neked ez a 35 év korkülönbség nem számít, akkor nekem pláne nem, és már tessékeltem is be a közelben parkoló kocsimba.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A vakcinák a modern kor tudományának óriási vívmányai, és döntő szerepet játszottak a COVID legrosszabb következményeinek csökkentésében. De vajon a jelenleg rendelkezésünkre álló oltóanyagok képesek-e megbirkózni a COVID legújabb változataival?

A jelenlegi COVID-vakcinák mindegyike a SARS-CoV-2 eredeti törzsének genetikai építőkövein vagyis DNS-szekvenciáján alapul. Ezek a vakcinák a a tüskefehérjét célozzák meg – a vírus azon részét, amely bejutás végett a sejtjeinkhez kötődnek. A vakcinák úgy működnek, hogy lehetővé teszik immunsejtjeink számára, hogy célzott választ adjanak a tüskefehérjére, beleértve a neutralizáló antitestek termelését is.

Az antitestek megakadályozzák a vírusok bejutását a sejtjeinkbe, és segítenek más immunsejteknek megtalálni és elpusztítani a behatoló vírusokat. A SARS-CoV-2 azonban trükkös vírus, a tüskeprotein jelentős változásaival mutálódik. Ez azt jelenti, hogy a vakcina által kiváltott neutralizáló antitestek kevésbé hatékonyak, mint korábban.

Itt lenne az ideje a COVID-oltás új generációjának? Egyre terjed a nézet, ami szerint az ősi törzs helyett a variációk ellen vakcinázzanak. Ez nem egy új koncepció a vakcina fejlesztésben. Az éves influenza elleni oltásaink például a keringő változatokat célozzák meg.

Az egyik megközelítés az úgynevezett „bivalens” vakcina létrehozása, amely az omikron tüskeproteinjét (BA.1), valamint az ősi törzset célozza meg. A Moderna jelenleg ezt a lehetőséget teszteli kombinált 2. és 3. fázisban lévő humán kísérletekben.

A szakértői értékelésre váró adatok azt sugallják, hogy ez körülbelül kétszeresére növeli a BA.1 elleni semlegesítő antitestek mennyiségét az eredeti COVID-vakcinákhoz képest.

Más Moderna kísérletek különböző bivalens kombinációkat vizsgálnak, beleértve az ősi és a béta törzseket célba vevő vakcinákat, amelyek ígéretesnek tűnnek. A Pfizer emellett közzétette a kifejezetten a BA.1-hez szabott emlékeztetőnek szánt próbaadatait is. A vállalat szerint ez az újra formulázás az eredeti COVID-vakcina által termeltnél jobb immunválaszt váltott ki a BA.1-re.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A 0,3 kilotonna „mindössze” 300 tonna dinamit erejének felel meg, ami a Pentagon szerint „alkalmassá” teszi első csapás alkalmazásra, feltételezve, hogy az ellenfél válaszul nem lépi túl ezt a tűzerőt. Na és, ha túllépi?

Állítják, hogy az F35A gépek átalakítása nagyobb flexibilitást tesz lehetővé. Például a gép az utolsó pillanatig visszahívható. Miközben tapasztalati tény, hogy ez csak fantázia. A valóságban semmi garancia nincs arra, hogy a pilótához eljut a parancs, vagy ha eljut, el is hiszi az eredeti parancs visszavonását.

Ahogy ezt szakértők kifejtik, a kommunikációs rendszerek szinte napi rendszerességgel meghibásodnak az amerikai hadsereg több száz globális bázisának és repülőgép-hordozó harccsoportjának valamelyikén. Washington és a katonai bázisok közötti kapcsolat megszakításának bekövetkezése, a berendezések meghibásodása, viharok, napkitörések stb. miatt állhat elő.

Továbbá nemzetközi válság idején a pilóta még a támadás leállítására irányuló parancsban is bizonytalan lehet, végül is nem az elnök, egy Pentagon tábornok, vagy akár egy ismert bázisparancsnok telefonhívása lesz, hanem egy rövid kódolt üzenet. A másik hiba az, hogy a pilóta, akit egy ilyen bevetésre elküldenek, a pillanat hevében dönthet úgy, hogy folytatja a parancsot, és ledobja a bombát, függetlenül attól, hogy megkapta a törlési parancsot.

Ne feledjük, válság idején az országok zavaró rendszereket alkalmazhatnak az ellenséges katonai kommunikáció megzavarására, vagy a kommunikációs műhold megsemmisítésére.

Mindeközben a feltételezés szerint egy magányos pilótát küldenek, hogy egy vagy két B61-12 termonukleáris fegyvert szállítson valamelyik parancsnoki és irányító központba vagy rakétakilövő helyre. Ez nem igazán az, ami a Pentagon stratégái szerint, az F-35A repülőgépeknek a szerepe.

Valójában az F-35-ös gépek százaiban úgynevezett „négyes blokk” módosításokat hajtottak végre, és a korábban sima karosszériát kidudorodó burkolatok váltották fel, hogy lehetővé tegyék két hosszúkás hidrogénbomba szállítását a törzsükön belül. Így nem mutatnak nagyobb radarképet, mint ha azt a kívülről, szárnyak alatt szállított bombák tennék.

Az ötlet (remélhetőleg vágyálom) az, hogy az ilyen repülőgépek két atombombával felfegyverkezve szuperszonikus sebességgel, alacsonyan repülve átvághatnának az orosz és/vagy kínai határon, hogy kormányzati épületekre, katonai bázisokra és rakétasilókra csapjanak le. Így a meglepetésszerű támadásokat a célország képtelen lenne megtorolni.

Az amerikai katonai politikai döntéshozók számára egészen a háború után, a 1940-es évek végéig, majd az 1950-es évekig és tovább, a nukleáris fegyverekkel rendelkező riválisok semlegesítése egy megelőző atomcsapással már régóta stratégiai álom volt, amelyet szerencsére mindig elhalasztottak az felmerülő félelmek miatt.

Józan fejek között egyértelmű, hogy egy ilyen bűnöző, és népirtó támadás nem akadályozza meg az ellentámadást. A kiötlőknek most abba kell hagyni azt az elképzelést, hogy a fent leírt bombázás végrehajtható.

Ugyanis, a F-35A gépek nem is tudnak az Északi-sark felett átrepülni, hogy bombáikat orosz vagy kínai célpontok felett kioldják, kivéve, ha repülés közbeni többször végeznek üzemanyag-utántöltést, és mindvégig szubszonikus sebességgel repülnek az üzemanyag megtakarítása érdekében.

A terv az lenne, hogy az amerikai pilóták az F-35A gépeikkel előretolt bázisokra repüljenek, ahol az atombombákat tárolják. A gépeket és pilótáikat ezután felkészítik, hogy csatlakozzanak egy esetleges támadáshoz, vagy olyan fenyegetettség érzetét keltsék, amely állítólag az ellenséget – mondjuk Oroszországot vagy Kínát – meghátrálásra készteti, vagy megelőző saját támadást indítsanak.

A hírek szerint a légierő készen áll a F35A flottájának nukleáris bombázógépekre való teljes körű átállásának a megkezdésére.

Tisztázzuk: egy nukleáris bombákkal felszerelt, radarkerülő vadászbombázó flottát semmiképpen sem lehet „megtorló” fegyverként felfogni. Mert, ha Oroszország vagy Kína – a két olyan ország, amely elgondolkozhatna azon, hogy első csapást mérjen az Egyesült Államokra – megtenné ezt, akkor elsősorban a katonai bázisokat rombolnák le.

Akkor tehát, ezeket a gépeket már a kezdeti támadás során a földön szétrombolják. Másodszor, ha valahogy túlélik a támadást és felszállnak, a támadó ország politikai és katonai vezetői már régen rejtett védőhelyekre költöztek. A csapatokat a célba vett bázisaikról eltávolították. A rakétasilók pedig üres lyukak, rakétáikat már elindították.

Ezen túlmenően az ellenséges országok fokozott készültségben lennének, várva az érkező F35A-sokat vagy más bombázókat, és légelhárító rakétacsoportjaik tüzelésre készen állnának, vadászgépeik pedig már a levegőben teljes készenlétben lennének, hogy semlegesítsék a súlyosan megterhelt, bejövő amerikai repülőgépeket.

Más szóval, az egy nagy hazugság, amit a Pentagon állít, vagyis hogy ezek az átalakított gépek biztonságosabbá teszik a világot. Valójában az első csapásmérő fegyverként az atombomba-képes F35A egyszerűen növeli annak esélyét, hogy az Egyesült Államok háborút indítson, ha a Pentagon stratégái elkezdik azt hinni, hogy lehetőségük van ezt elrendelni anélkül, hogy jelentős megtorlástól kellene tartaniuk.

Az Egyesült Államok életképes első csapásmérő képességének kidolgozása arra készteti az oroszokat és a kínaiakat, hogy alternatív elrettentő fegyverekkel válaszoljanak, nevezetesen a hiperszonikus cirkálórakétákkal.

Oroszország és Kína által tesztelt hiperszonikus rakéták védelmi fegyverek, amelyek célja, hogy egy olyan nemzetet, mint az USA, amely nyíltan keresi az első csapás lehetőségét, kétszer is gondolja meg, mielőtt ilyen holokausztot indít.

Az F35A nukleáris bombázó fejlesztése leghatározottabban nem az elrettentésről szól. A legjobb, amit remélhetünk, hogy ez a bombázó frissítés csak a legújabb a Pentagon, az F35-öt gyártó Lockheed-Martin közös jövedelem kiegészítő ötlete.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ahogy Martin Bauer és Stephen Jones kifejti: „A Higgs-bozon nélkül az egész elméleti keret, amely a részecskefizikát a legkisebb léptékben írja le, szétesik. Ha az elemi részecskéknek nem lenne tömege, nem lenne atom, nem lennének naprendszerek, és semmi se lenne az univerzumban.”

Azóta a Higgs-bozon tulajdonságainak kutatása számos, a standard modellre vonatkozó jóslatot megerősített, de vetett fel kérdéseket is vele kapcsolatban. A svájci Large Hadron Collider és az amerikai Tevatron kutatói a közelmúltban furcsa anomáliákat fedeztek fel, amelyek azt sugallják, hogy a modell talán nem írja el a teljes történetet – lehet, hogy tökéletesen új fizikát kell kitalálni a részecskék világának pontos magyarázatához. Ebben a Higgs-bozon további tanulmányozása segíthet.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Észak-Amerikában május 30-án volt a legalacsonyabb, napi 466.297 új megbetegedést. A globális hétnapos átlaga most 661.420. Vagyis, a hivatalos új fertőzések száma növekszik annak ellenére, hogy a COVID-19-mérőszámok felügyelete és a jelentések széles körben leépültek. A tesztek pozitivitási aránya növekszik a felsorolt országok és régiók mindegyikében.

A teszt pozitivitási arányának hirtelen emelkedése azt jelenti, hogy a nem bejelentett fertőzések gyorsabban fordulnak elő, mint a közegészségügyi osztályok által dokumentált fertőzések. Például az Egyesült Államokban, ahol a BA.4 és BA.5 az esetek több mint 35 százalékát teszik ki, a napi új megbetegedések hétnapos átlaga nagyjából 10 százalékkal nőtt az elmúlt héten, és elérte a 109 105 napi új esetet. A teszt pozitivitási aránya azonban május közepe óta folyamatosan 10 százalék felett van, és folyamatosan emelkedik.

A Johns Hopkins szerint az átlagos napi COVID-19 halálozási arány több héten át 300-350 között volt, mára 420-ra emelkedett. Portugália lakosságának 86 százaléka teljesen beoltott, és 65 százaléka már kapott legalább egy emlékeztető oltást, ennek ellenére a napi új halálesetek száma meghaladta a téli, első Omikron hullám során elért csúcsot.

Ez rávilágít arra a kritikus tényre, hogy a COVID-19 elleni oltások önmagukban nem akadályozzák meg a pandémia ismételt támadásait. A tesztek pozitivitása Európa többi részén az egekbe szökik: június közepére Spanyolország elérte a 30 százalékot, Franciaország a 20 százalékot, Németország pedig a 40 százalékot. Brazília a negyedik hullám kellős közepén jár, miközben a fasiszta Bolsonaro-kormány gyakorlatilag véget vetett a világjárvány miatti vészhelyzeti intézkedéseknek. A tesztelés a legtöbb esetben leállt. Az Egyesült Királyságban a napi új megbetegedések hétnapos átlaga négyszeresére ugrott. a június 2-i legalacsonyabb, napi 4754-ről mára 19 695 fertőzésre, miközben a kórházi kezelések száma három hét alatt 27 százalékkal nőtt, és a halálozások száma is elkezdődött. még egyszer felfelé fordulni.

Minden országban az idősek szembesülnek majd ezzel a támadással. A legtöbben több hónappal ezelőtt fejezték be az oltást, és korlátozott immunitásuk van a fertőzésekkel szemben, életkoruk és egészségi állapotuk miatt súlyos következmények veszélye fenyegeti őket.

Izraelben, ahol csak az oltásra vonatkozó stratégiát határozottan támogatják, a COVID-19-es esetek száma közel ötszörösére ugrottak az elmúlt három hétben, megközelítve a napi 10.000 esetet. Ugyanebben az időszakban a kórházi kezelések száma több mint kétszeresére nőtt. A Jerusalem Post szerint 255 ember állapota súlyos, közülük 41-et intubálnak. A pozitívek aránya csillagászati ​​41,5 százalék.

Ausztrália továbbra is a fertőzések folyamatos hullámzó hullámában van, mióta az első Omikron-hullám becsapódott a szigetországba, és a napi új megbetegedések ismét felfelé törnek. Tegnap óta több mint 3000-en vannak kórházban kezelés alatt. Az elmúlt két hónapban legalább négy olyan tanulmányt publikáltak tudományos folyóiratokban, amelyek igazolják, hogy az Omikron BA.4 és BA.5 alvariánsok rendkívül ellenállóak a vakcinákkal szembeni immunitással, valamint az Omikron BA.1 és BA korábbi fertőzéseivel szemben. .2 olyan alvariánsok, amelyek november vége óta dominánsak az egész világon. Az oltások és a korábbi fertőzések elleni immunitás gyengülése és a pandémiás korlátozások teljes feloldása a nyári utazási szezonban azt jelenti, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban potenciálisan emberek milliárdjai fertőződhetnek meg világszerte.

Míg szinte minden világkormány megtagadja, hogy megvédje lakosságát a halálos kórokozó újabb támadásával szemben, Kína mindössze két COVID-19-esetet jelentett tegnap. Az új COVID-19 fertőzések hétnapos átlaga mindössze 24-re csökkent. Sanghajban, amely a múlt hónapban legyőzte a fertőzések legutolsó hullámát, a múlt héten csak néhány új COVID-19 megbetegedést jelentett. A különbség Kína nulla COVID-politikája és a kapitalista országok azon követelése között, hogy a munkásosztály „éljen együtt a vírussal”, nem is lehetne ennél látványosabb.

Az Egyesült Államok jelenlegi halálozási aránya legalább 130 000 éves halálozási esetet jelentene, ami majdnem négyszerese egy átlagos influenzaszezonnak és 25-ször magasabb, mint Kínában a COVID-19 halálozási száma. Emellett egyre több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy akut hatása után a COVID-19 sokkal több kárt okozhat az emberi szervezetben a Long COVID kórfolyamatban, amely a fertőzöttek 10-30 százalékát érinti. Az Egyesült Államokban a felnőtt lakosság körülbelül 50 százaléka volt fertőzött februárra, ez a szám azóta jelentősen emelkedett. A múlt héten az Egyesült Államok kormánya hivatalosan elismerte, hogy jelenleg több mint 20 millió amerikai felnőtt szenved Long COVID betegségben, amely számos tünetet tartalmaz: szív- és érrendszeri, tüdő-, vese-, neurológiai és egyéb szervrendszereket támadhat meg. Ez meg nem határozható ideig erősen befolyásolja a munkaképességet.

Más tanulmányok is kimutatták, hogy a vakcinák nagyon kevés védelmet nyújtanak a Long COVID ellen, és még az enyhe COVID-19 tüneteket mutató egyéneknél is nagyobb a kockázata annak, hogy fertőzéseikből eredő szövődmények miatt meghalnak, mint nem fertőzött társaik. Az uralkodó elit tétlensége a járvány kezelésében egyre nagyobb problémákat jelent, mivel folyamatosan hatalmas munkaerőhiánnyal kell szembenézniük, ami a fertőzések és újrafertőződések által megbetegedett esetek velejárója.

Az egyre súlyosbodó válsággal szemben a szajha média egyre tévesebb állításokkal áll elő a járvánnyal kapcsolatban. Ezt példázza a Washington Post szerkesztőbizottságának vasárnap közzétett nyilatkozata: „A világjárvány szürkületi zónában van. Élvezze, de maradjon biztonságban.” A nyilatkozat egy sor abszurd kijelentéssel kezdődik, és a következőt írja: „A világjárvány egy alkonyi zónába lépett, és nem okoz jelentősebb fennakadást az életben, és nem is tűnik el. Mindenki várja a nyarat maszkok nélkül. A kormány elvetette azt a követelményt, hogy a nemzetközi légi utasok teszteljenek az Egyesült Államokba való belépés előtt. Van oltóanyagunk, vírusellenes szerünk és diagnosztikai tesztünk feleslegben.”

Ezen állítások mindegyike hamis. Az Egyesült Államokban jelenleg a fertőzések jelentős hulláma zajlik, ami április eleje óta folyamatosan emelkedik. Ez az erősödő hullám megzavarta az összes iparágat, különösen a légi közlekedési ágazatot, ahol a munkaerőhiány soha nem látott mértékű járatkésésekhez és törlésekhez vezet. Az oltások, vírusellenes szerek, tesztek finanszírozása megszűnt, a készletek elpárolognak, és a kongresszusi republikánusok teljesen egyértelművé tették, hogy egy fillérrel se járulnak hozzá további járványfinanszírozásra.

A világjárvány haszonélvezője, Jeff Bezos (nettó értéke 140 milliárd dollár) tulajdonában lévő Post fejezi ki a legkendőzetlenebb formában az amerikai uralkodó osztály meggondolatlanságát és ostobaságát.. Az Omikron BA.4 és BA.5 alvariánsai a SARS-CoV-2 eddigi legfertőzőbb változatai. Mivel a világkapitalizmus megtagadja a közegészségügyi intézkedések végrehajtását, és ezáltal több milliárd gazdát biztosít a vírusnak, továbbra is alkalmas arra, hogy potenciálisan veszélyesebb változatokká fejlődjön. Ez az evolúciós folyamat olyan gyorsan megy végbe, hogy a vakcina gyártók nem tudnak lépést tartani a vírus genomiális szekvenciájának változásaival. A tudósok pedig arra figyelmeztetnek, hogy a Moderna által gyártott COVID-19 vakcina következő iterációja már elavult. Az egyetlen életképes pandémiás stratégia továbbra is a globális felszámolás lenne, amely néhány hónapon belül véget vethet a járványnak. Ez magában foglalja az összes közegészségügyi intézkedés bevetését, világméretű koordinációval a vírus terjedésének végleg megállítására.

Igen kemény ősznek és télnek nézünk elébe. Nem várt kegyetlenséggel fog visszajönni a COVID-19. Nagyon drága lesz a fűtés. Az élelmiszer árak a hegyekbe szállnak. Orbán az uniótól egy fillért se fog kapni – nem tudni mit eszel ki ellenünk.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szerint az éghajlatváltozással foglalkozó IPCC jelentése feltárta a kormányok és a vállalatok „megszegett éghajlati ígéreteinek jegyzékét”, azzal vádolva őket, hogy a káros fosszilis tüzelőanyagokhoz való ragaszkodással gerjesztik a globális felmelegedést.

„Ez egy szégyen akta, katalogizálja azokat az üres fogadalmakat, amelyek egész biztosan egy élhetetlen világ felé vezetnek bennünket” – mondta.

A 2015-ös párizsi egyezményben a kormányok megállapodtak abban, hogy a globális felmelegedést jóval 2°C alatt tartják, ideális esetben 1,5°C alatt. A hőmérséklet azonban mára már több mint 1,1°C-al (ez  valójában 1,3°C) emelkedett az iparosodás előtti idők óta, ami jelentősen megnövelte az olyan katasztrófák számát, mint a hirtelen áradások, a szélsőséges hőség, az intenzívebb hurrikánok és a hosszabb ideig égő erdőtüzek, amelyek emberéleteket sodornak veszélybe és a kormányokat arra késztetik, hogy dollár milliárdos károkkal nézzenek szembe.

Az IPCC szerint „Ha továbbra is úgy élünk, mint most, akkor még 2 fokra se fogjuk tudni korlátozni a felmelegedést. ”A fosszilis tüzelőanyag kinyerésére irányuló, folyamatban lévő beruházások és a nagy erdőterületek mezőgazdasági célú kiirtása aláássa a párizsi cél eléréséhez szükséges kibocsátás masszív visszafogását.”

A kibocsátások 2019-ben körülbelül 12%-kal voltak magasabbak, mint 2010-ben, és 54%-kal magasabbak, mint 1990-ben. A jelentés készítői szerint a növekedés üteme az évszázad eleji évi 2,1%-ról 2010 és 2019 között évi 1,3%-ra lassult. De, ha az országok nem fokozzák erőfeszítéseiket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén, a bolygó 2,4-3,5 °C-al melegebb lesz a század végére, ami a szakértők szerint súlyos hatásokat fog okozni a világ lakosságának nagy részére.

A felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozásához az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának legkésőbb 2025 előtt tetőznie kell, 2030-ra pedig 43%-kal kell csökkennie. A testület elismerte, hogy ilyen csökkentéseket nehéz lenne elérni drasztikus, az egész gazdaságot átfogó intézkedések nélkül. Valószínű, hogy a világ túllépi a 1,5 fokos hőmérséklet emelkedést, és ezután erőfeszítéseket kell tenni a hőmérséklet visszaállítására, többek között a szén-dioxid – a fő üvegházhatású gáz – eltávolításával a légkörből.

Sok szakértő szerint ez a jelenlegi technológiákkal megvalósíthatatlan, és még ha meg is lehetne tenni, akkor is sokkal költségesebb lenne, mint a kibocsátások megakadályozása. A több ezer oldalas jelentés nem különíti el az egyes országokat a hibáztatásért. A számok azonban azt mutatják, hogy a légkörben lévő szén-dioxid nagy részét a gazdag országok bocsátották ki, amelyek az ipari forradalomtól kezdve elsőként égettek el szenet, olajt és gázt.

Az IPCC szerint az ipari forradalom óta a kibocsátások 40%-a Európából és Észak-Amerikából származik. Valamivel több mint 12%-a a Kínát is magában foglaló Kelet-Ázsiához köthető. Kína azonban a 2000-es évek közepén átvette a világ legnagyobb szennyezőjének pozícióját az Egyesült Államoktól.

Sok ország és vállalat használta fel a közelmúltban megtartott éghajlat-változási találkozókat, hogy rózsás képet festhessenek a kibocsátás csökkentés erőfeszítéseikről, miközben továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokba, és más szennyező tevékenységekbe fektettek be – mondta Guterres.

„Egyes kormány- és üzleti vezetők vizet prédikálnak, de bort isznak” – mondta. „Egyszerűen fogalmazva, hazudnak. És az eredmény pedig katasztrofális.” Azonban a jelentés szerint a helyzet nem reménytelen. A szerzők számtalan módot emelnek ki arra, hogy a világot vissza lehet vinni a 2°C-os pályára, vagy akár nagy erőfeszítéssel 1,5°C-os pályára is. Ehhez olyan intézkedésekre lehet szükség, mint a szén-dioxid természetes vagy mesterséges úton történő eltávolítása a légkörből, de olyan potenciálisan kockázatos technológiákra is, mint például aeroszolok pumpálása a légkőbe, hogy visszaverjék a napfényt.

Az ajánlott megoldások között szerepel a fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiaforrások felé történő gyors átállás, mint például az egyre olcsóbb nap- és szélenergia, a közlekedés villamosítása, a húsfogyasztás csökkentése, az erőforrások hatékonyabb felhasználása.

A helyzet olyan, mintha az emberiség „nagyon egészségtelen állapotban ment volna orvoshoz”, és az orvos azt mondaná: „Gyökeres változásra  van szükség. Ha nem teszi, akkor hatalmas bajban kerül” – mondta a jelentés társszerzője, Pete Smith, az Aberdeeni Egyetem talajok és globális változások professzora. „Ez nem olyan, mint egy diéta” – mondta Smith. „Ez egy alapvető életmódváltás. Megváltoztatja, hogy mit eszel, mennyit eszel, és aktívabb életmódot folytatsz.”

Az Egyesült Államok és Kína között a tavalyi glasgow-i ENSZ klímakonferencián létrejött egyezmény éppen ezt kívánja elérni. „Az a nagy üzenet az, hogy az emberi tevékenység sodort bennünket ebbe a problémába, és az emberi ki is tud szabadítani belőle” – mondta Skea, az IPCC társelnöke. Az IPCC jelentés első, 1990-es közzététel óta egyre szelídebbek, és a legutolsó lehet az utolsó, mielőtt a bolygó áthaladna 1,5 fokos felmelegedésen, mondta Skea az AP-nak.

Tavaly augusztusban Skea azt mondta, hogy az emberek által okozott klímaváltozás „elfogadott tény”, és figyelmeztetett, hogy a globális felmelegedés bizonyos hatásai már elkerülhetetlenek. Február végén a testület közzétett egy jelentést, amely felvázolta, hogy a további hőmérséklet-emelkedés hogyan fogja megsokszorozni az árvizek, viharok, aszályok és hőhullámok kockázatát világszerte.

Ennek ellenére a brit kormány korábbi tudományos főtanácsadója, David King, aki nem vett részt a jelentés megírásában, azt mondta, túlságosan optimista feltételezések vannak arról, hogy a világ mennyi CO2-kibocsátást engedhet meg magának. „Tulajdonképpen már nincs olyan szén-dioxid mennyiség, amit még elégethetnénk” – mondta King, aki jelenleg az éghajlati válsággal foglalkozó tanácsadó csoport elnöke. „Csak fordítva van. Már eddig is túl sokat tettünk az üvegházhatású gázok kibocsátása terén” – mondta, azzal érvelve, hogy az IPCC számítása figyelmen kívül hagyja az új kockázatokat és a már megtörtént esetleges önerősítő hatásokat, mint például a tengeri óceánok hőjének fokozott elnyelése. jégveszteség, és a permafrost olvadása során felszabaduló metán.

Guterres ENSZ főtitkár is megerősítette ezeket a figyelmeztetéseket, hivatkozva a tudósok figyelmeztetésére, miszerint a bolygó „veszélyesen közel kerül a fordulópontokhoz, amelyek visszafordíthatatlan éghajlati hatásokhoz vezethetnek”. „A nagy kibocsátású országok kormányai azonban nem csak szemet hunynak a káros tevékenységek felett, de ösztönzik is őket” – mondta, és a további szén-, olaj- és gázkitermelés leállítását kérte.

„Az új fosszilis tüzelőanyagok infrastruktúrájába való befektetés erkölcsi és gazdasági őrület.” A jelentés arra mutat rá, hogy a nagy szennyezőknek fokozniuk kell erőfeszítéseiket az ENSZ következő ősszel esedékes egyiptomi klímacsúcsa előtt. „A G-20-ra, a világ legnagyobb kibocsátóira várunk, hogy ambiciózus célokat tűzzünk ki a COP27 előtt, és érjék el ezeket a célokat – a megújuló energiaforrásokba való befektetéssel, a szén és a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetésével” – mondta Tina Stege, klímaügyi megbízott. „Rég elmúlt az idő, az ígéreteket beváltására.”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Bár ezek a célok érthetőek, a kelet-ukrajnai véres csatatereken kialakuló kemény valóság egyre valószínűbbé teszi, hogy minél tovább igyekszik Kijev katonai győzelmet elérni, annál valószínűbb, hogy végül vereséget szenved.

Az Egyesült Államok érdekei által vezérelt amerikai politikának meg kell változnia, hogy tükrözze ezt a valóságot. A háború elején Ukrajnában és Nyugaton sokan felbuzdultak azon, hogy a Kreml hadserege egyértelműen kudarcot vallott Kijev meghódításánál és a kormány megadásával kapcsolatban, amit az is bizonyít, hogy Oroszország elveszített több ezer harckocsit és egyéb páncélozott járművet, katonáiból pedig tízezreket, különösen a kijevi és harkovi fronton.

Az ukrán fegyveres erők, ezzel szemben hősiesen és eredményesen harcoltak, és jóval a várakozásokat felülmúlva teljesítettek. Válaszul az Egyesült Államok és több tucat nyugati ország felgyorsította a fegyverek és lőszerek Kijevbe szállítását. Bár Ukrajna szívesen fogad minden segítséget, a szállítások vegyesek voltak, modern és az antik harceszközök, a nyugati és a volt szovjet harceszközeinek keverékei.

Számos rendszer speciális képzést, speciális karbantartást, és különféle kaliberű lőszereket igényel, amelyek gyakran kölcsönösen kizárják egymás alkalmazhatóságát. A fegyverek szállításának és működésének fenntartásához egy hatalmas és bonyolult logisztikai rendszerre van szüksége, ami jelenleg nem létezik Ukrajnában.

Eközben, az ukrán vezetők újabb fegyverek leszállítását szorgalmazták, figyelmeztetve, hogy az eddig elküldött mennyiség tragikusan nem elegendő.

Mikhailo Podoljak, ukrán elnöki tanácsadó, a múlt héten azt írta, hogy a már beígért felszerelésen kívül Ukrajnának továbbra is szüksége van 1000 db 155 mm-es kaliberű tarackra, 300 db MLRS-re, 500 tankra, 2000 páncélozott járműre, és 1000 drónra.” Ezen kérés nagysága jól mutatja, milyen nehéz lesz az ukrán erőknek kitartani az orosz támadás ellen, országuk keleti részén, nemhogy meg tudnák fordítani az áradatot annak legyőzésére.

Amióta Oroszország taktikát változtatott, és a tűzerőt helyezte előtérbe a manőverezésekkel szemben, a donbászi harcokban naponta több mint 70 000 lövedéket és jelentős számú nehéz rakétát zúdítottak az ukrán csapatokra. Emellett, Vlagyimir Putyin orosz elnök hadereje, napi 300 légi bevetést hajt végre Ukrajna felett. Ezzel szemben, Ukrajna a becslések szerint egytized annyi lövedéket lő ki – és néha csak három-öt légi bevetést hajt végre naponta.

Ez a tűzerő-különbség oda vezet, hogy az ukrán áldozatok számát nagyobb, mint amit pótolni tudnának. A jelentések szerint naponta kábé 200 katona hal meg, és 500 pedig megsebesült. Ugyanilyen pusztító volt a kijevi invázió is, a háború elején. Ukrajnában a birtokolt szovjet kori felszerelések nagy része megsemmisült, és teljes lőszer kategóriák fogytak el. Egyetlen hadsereg se képes elviselni az ilyen jellegű veszteséget, és képtelen továbbra is hatékony ellenállást tanúsítani. Ezt bizonyítja az, hogy Ukrajna a közelmúltban több várost és falut elveszített, és a hadseregüket az oroszok majdnem bekerítették a donbászi frontot.

Úgy tűnik, hogy Kijevben és Washingtonban a politika figyelmen kívül hagyja ezeket a harctéri realitásokat. Zelenszkij a múlt héten megismételte terveit, hogy visszaszerezze a 2014-es első invázió óta elvesztett ukrán területeket, amely jelenleg Ukrajna területének mintegy 20 százaléka. A tárgyalásos egyezség kilátásaihoz egy nappal később hozzátette, hogy „nincs itt a tárgyalások ideje Oroszországgal.”

Kathleen Hicks, az Egyesült Államok védelmi miniszterhelyettese a közelmúltban kijelentette, hogy a Pentagon képes rá, hogy Ukrajnát öt, tíz vagy akár húsz évig is támogassa. Mégis, harcban szerzett jelentős tapasztalatunk arra késztetik őket, hogy elgondolkozzanak azon, vajon Ukrajna fenn tud-e maradni 5-10 hónapig, nem pedig egy-két évtizedig. Bár, még van idő, és Kijev továbbra is uralja területének 80 százalékát, az Egyesült Államok politikájának megváltoztatása esélyt adna az ukrán életek megmentésére és a további területi veszteségek megelőzésére.

A Biden-adminisztrációnak legalább nem kell hangsúlyoznia Oroszország meggyengítésének céljait, ami helyett a diplomáciát kell előnyben részesítenie, segítve Kijevnek és Moszkvának a háború tárgyalásos lezárását. Az Egyesült Államok nemzeti érdeke, hogy megakadályozzák az ukrajnai háború eszkalálódását, illetve a háború szétterjedését. A nukleáris háború súlyos globális következményei miatt létfontosságú a közvetlen amerikai-orosz vagy NATO-orosz konfrontáció kockázatának elkerülése. A világnak már most is nagyobb nukleáris háború veszéllyel kell szembe néznie, mint az 1962-es kubai rakétaválság óta bármikor.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Joe Biden elnök tanácsadói arról vitatkoznak, hogy vajon Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek módosítania kell-e az ukrán „győzelem” meghatározását – igazodva ahhoz a lehetőséghez, hogy országa visszafordíthatatlanul összezsugorodott.

Amerikai tisztviselők a CNN-nek hangsúlyozták, hogy ez a pesszimistább értékelés nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok nyomást kíván gyakorolni Ukrajnára, hogy tegyen bármilyen formális területi engedményt Oroszországnak a háború befejezése érdekében. Arra is van remény, hogy az ukrán erők képesek lesznek jelentős területrészeket visszavenni egy valószínű ellentámadás során, még ebben az évben.

Nagyon valószínűnek tűnik az, hogy az amennyiben az orosz erők látnak egy fegyver és lőszer felhalmozódást, megsemmisítik, mielőtt felhasználnák azokat. Ukrajna egyetlen olyan területet sem fog visszaszerezni, amelyet az oroszok nem akarnak, hogy visszaszerezzen. Ukrajna nincs abban a helyzetben, hogy ezt katonailag vagy tárgyalások útján megtegye. Egyszerűen el kell fogadnia a vereséget, fel kell adnia keleti és déli területeit, és el kell fogadnia, hogy elveszíti korábbi GDP-je 70-80%-át. Mindez, teljesen előre látható volt a háború legelső napja óta.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A növekvő infláció, a küszöbön álló globális recesszió, a forrongó menekültválság, a mélyülő élelmiszerhiány, és még sok más olyan kihívás, amely nyílt és átlátható megbeszélést igényel az ukrajnai helyzetről, a NATO-orosz rivalizálásról és a Nyugat felelősségéről. Ezekről a kérdésekről, valamint az orosz-ukrán háború hiányzó kontextusáról beszélgettünk Noam Chomsky professzorral, akit korunk legnagyobb élő értelmiségijének tartanak. Chomsky azt mondta nekünk, hogy „egyértelműen világos, hogy Ukrajna (orosz) invázióját nem lehet (erkölcsileg) igazolni”.

Ezt az Egyesült Államok Irak elleni inváziójához hasonlította, és a „legfelsőbb nemzetközi bűnözés” példájának tekinti. E morális kérdés eldöntésénél Chomsky úgy véli, hogy ennek a háborúnak az indító oka, (ami hiányzik a mainstream médiából), a „NATO terjeszkedése”. „Ez nem csak az én véleményem – mondta Chomsky – ez minden olyan magas rangú amerikai tisztviselő véleménye akik ismerik Oroszországot és Kelet-Európát.

Ez George Kennanre és a 90-es években Reagan nagykövetére, Jack Matlockra, köztük a CIA jelenlegi igazgatójához nyúlik vissza. Valójában mindenki, aki tud valamit, figyelmeztette Washingtont, hogy vakmerő és provokatív dolog figyelmen kívül hagyni Oroszország nagyon világos és egyértelmű vörös vonalait. Ez jóval megelőzi Vlagyimir Putyint, és Mihail Gorbacsovot. Mindenki ugyanazt mondta. Ukrajna és Grúzia nem csatlakozhat a NATO-hoz, ez Oroszország geostratégiai területe.

Bár az Egyesült Államok különböző kormányai elismerték és bizonyos mértékig tiszteletben is tartották az orosz vörös vonalakat, de Bill Clinton-kormányzat nem. Chomsky szerint „George H. W. Bush kifejezett ígéretet tett Gorbacsovnak, hogy a NATO nem terjeszkedik túl Kelet-Németországon. Megnézhetjük a dokumentumokat. Bush élt vele.

De amikor Clinton megjelent, elkezdte ezt megsérteni, amit megindokolt. Kifejtette: belpolitikai okokból kellett ezt megtennie. Meg kellett szereznie a lengyel szavazatokat. Tehát, beengedné az úgynevezett visegrádi országokat a NATO-ba. Oroszország elfogadta, nem tetszett, de elfogadta.

A második George Bush – érvelt Chomsky – csak tágra-nyitotta az ajtót. Sőt, még Ukrajnát is felkérte, hogy csatlakozzon, annak ellenére, hogy a legfelsőbb diplomáciai szolgálatban mindenki tiltakozott, kivéve saját kis klikkjét, Cheneyt, Rumsfeldet (többek között). De Franciaország és Németország megvétózta. Ezzel, azonban aligha ért véget a vita.

Ukrajna NATO-tagsága továbbra is napirenden maradt a Washington részéről érkező heves nyomás miatt. „2014-től kezdődően, a Maidan felkelés után, az Egyesült Államok nyíltan, nem titokban megkezdte Ukrajnának a NATO katonai parancsnokságába való integrálását, nehézfegyverzet küldését, katonai gyakorlatokhoz, katonai kiképzéshez való csatlakozását, és ez nem volt titok. Dicsekedtek vele” – mondta Chomsky.

Az érdekes az, hogy Volodimir Zelenszkijt, a jelenlegi ukrán elnököt „béke platformon választották meg, hogy megvalósítsák az úgynevezett Minszki megállapodást, ami valamiféle autonómiát biztosított volna a keleti régió számára. A jobboldali milíciák figyelmeztették, hogy ha megvalósítja, megölik. Nos, nem kapott semmilyen támogatást az Egyesült Államoktól. Ha az Egyesült Államok támogatta volna, folytathatta volna törekvését, és talán elkerülhettük volna mindezt.

Az Egyesült Államok elkötelezett Ukrajna NATO-n belüli integrációja mellett. A Joe Biden adminisztráció folytatta a NATO-bővítés politikáját. „Közvetlenül az invázió előtt” – mondta Chomsky – Biden nyilatkozott, terjeszkedésre szólított fel. Nem sokkal a háború kitörése után az Egyesült Államok Minisztériuma elismerte, hogy az Oroszországgal folytatott megbeszélések során, nem vették figyelembe az orosz biztonsági aggályokat.

A NATO kérdését nem vitatták meg. Nos, ez mind provokáció. Nem indoklás, hanem provokáció, és nagyon érdekes, hogy az amerikai diskurzusban szinte kötelező az inváziót „Ukrajna provokálatlan inváziójaként emlegetni. Nézz utána a Google-ban, több százezer találatot találsz.” Chomsky folytatta: „Természetesen provokálták. Ellenkező esetben nem hivatkoznának rá állandóan provokálatlan invázióként.”

Mára az Egyesült Államokban a cenzúra olyan szintet ért el, ami az én életemben minden észleltnél magasabb. Ezek szerint nem szabad elolvasni az orosz álláspontot. Az amerikaiaknak nem szabad tudni, mit mondanak az oroszok. Kivéve a kiválasztott dolgokat. Tehát, ha Putyin beszédet mond az oroszoknak Nagy Péterrel kapcsolatban, akkor az a címlapokon látható. Ha az oroszok ajánlatot tesznek egy tárgyalásra, akkor azt nem lehet sehol se olvasni. Az el van hallgatva. Nem szabad megtudni, mit mondanak. Soha nem láttam még ilyen szintű cenzúrát.”

A lehetséges jövőbeli forgatókönyvekről alkotott véleményével kapcsolatban Chomsky azt mondta, hogy a háború egyszer véget ér, akár diplomáciával, akár nem. Ez csak logika. Nos, ha a diplomáciának van értelme, az azt jelenti, hogy mindkét fél elviseli. Nem szeretik, de elviselik. Nem kapnak semmi olyat, amit akarnak, hanem kapnak valamit. Ez a diplomácia. Ha elutasítod a diplomáciát, akkor azt mondod: „Hagyd, hogy a háború folytatódjon, minden borzalmával, Ukrajna pusztításával, és hagyjuk, amíg meg nem kapjuk, amit akarunk.”

A „mi” szóval Chomsky Washingtonra utalt, amely egyszerűen „olyan súlyosan akar ártani Oroszországnak, hogy soha többé ne tudjon ilyen akciókat végrehajtani. Nos, ez mit jelent? Olyat akar, amit lehetetlen elérni. Tehát, ez azt jelenti, hogy folytassuk a háborút, amíg Ukrajna el nem pusztul. Ez az Egyesült Államok politikája.”

Ennek nagy része nem nyilvánvaló a nyugati közönség számára, egyszerűen azért, mert a racionális hangok „nem beszélhetnek”, és mert „nem megengedett a racionalitás”. Ez olyan szintű hisztéria, amit még a második világháború alatt sem láttam. Az ukrajnai pusztító háború alternatív értelmezése sem megengedett. A Nyugat továbbra sem kínál komoly válaszokat, vagy elérhető célokat, így Ukrajna lerombolódik és a probléma kiváltó okai a helyükön maradnak. „Ez az Egyesült Államok politikája”.

Chomsky tehát állítja, hogy „valaki” megszabja mit lehet olvasni és mit nem, amit a teljes nyugati média átvesz, és betart. Ezt száz milliók olvassák, hallgatják, és magukévá tesznek. Aki mást gondol, az beszopta az orosz propagandát. Én erre felfigyeltem a kezdet kezdetén és a kiválasztott (és lefordított) posztok közlésével iparkodok közzétenni a valóságot jobban megközelítő tényeket.

DER SPIEGEL: Drosten professzor, Charles E. Rosenberg amerikai orvostörténész egyszer azt írta, hogy „a járványok általában nyöszörgéssel végződnek, nem robajjal”. Januárban reményt keltett bennünk, hogy hamarosan véget érhet ez a nyöszörgés. Azt mondta, hogy az év végére elérjük az endemikus állapotot, hogy gyakorlatilag ezen a cél felé tartunk. Még mindig így látja a helyzetet – vagy szeretné megragadni az alkalmat, hogy kijavítsa magát?

Drosten: Tényleg így mondtam? (nevet)

DER SPIEGEL: Igen.

Drosten: Abban az időben feltételeztem bizonyos alapvető feltevéseket, hogy például következetes politikai irányvonal lesz a világjárvány elleni védekezésben, megjelenik egy hatékony frissített vakcina, és hogy a vírus nem fog sokat változni. Egyébként persze nem úgy van, hogy az endémiás állapot hirtelen bekövetkezik, és olyasmit ünnepelhetünk, mint az endémikusok világnapja. Különben az endemikus állapot definíció kérdése. Akkor érjük el, amikor egyre kevesebben érzik a világjárványt mindennapi életükben.

DER SPIEGEL: Az Omikron vakcina kifejlesztése a vártnál nehezebbnek bizonyult.

Drosten: … és kevesen számítottak ilyen gyors vírus mutációra. Amikor megjelent az Alfa variáns, az számomra nagyon meglepő volt. Amikor a Delta megjelent, eleinte szkeptikus voltam. Aztán az Omikronnal újra át kellett orientálódnunk, és január óta már új Omikron alvariánsok is megjelentek. Szóval igazából szeretném kijavítani magam. Már nem hiszem, hogy az év végére az a benyomásunk lesz, hogy a járvány véget ért. A nyöszörgésről szóló rész igaz: tovább fog tartani.

DER SPIEGEL: Az esetszám ismét emelkedik. Mi a legújabb előrejelzés? Mi a várakozás?

Drosten: Valójában ismét exponenciális növekedést tapasztalunk az esetek számában – a BA.5 alvariáns rendkívül fertőző, és az emberek ezzel egyidejűleg elveszítik a legutóbbi oltásuk nyújtotta védelmet. Bízom benne, hogy az iskolai nyári szünet némileg visszafogja a növekedést, de attól tartok, hogy szeptembertől nagyon magas lesz az esetszámunk. Más országokban is megfigyelhető, hogy a kórházba kerültek és az elhaltak száma ismét emelkedik. Sajnos ez itt is így lesz. Összességében azonban sokkal kevesebb ember fog súlyosan megbetegedni és meghalni, mint 2021-ben. Ennek ellenére nem normális, ha ennyi ember beteg. Ha a döntéshozók nem tesznek semmit, akkor sok betegséggel összefüggő hiányzás lesz a munkahelyen. Ez valós probléma lesz, amely nemcsak az érintetteket, hanem az amúgy is megszorongatott gazdaságot is megterheli. Nem beszélve a hosszú COVID-ról, amit nagyon komolyan kell venni.

DER SPIEGEL: Jelenleg a Twitteren terjed az az ajánlás, hogy az emberek nyáron szándékosan fertőzzék meg magukat, hogy télen immunisak legyenek. Mi a véleménye ezzel kapcsolatban?

Drosten: Ez abszolút nonszensz. Nem lehetséges, hogy nyáron annyi ember fertőződjön meg, hogy télen csökkentse a koronaszámot. Ez tavaly Nagy-Britanniában is meglátszott: ott nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság miatt lazítottak az intézkedéseken, és rengeteg volt a fertőzések száma – a következő ősszel és télen azonban még magasabb volt a súlyos megbetegedések és halálozások száma, mint Németországban, és ez annak ellenére volt, hogy a lakosság körében jobb az átoltottság. A nyári fertőzéseknek nem volt kedvező téli hatása. „Nincs olyan ok amiért az embernek szándékosan meg kell fertőznie magát!”

DER SPIEGEL: Azt mondta tavaly ősszel, hogy előbb-utóbb mindenkinek meg kell fertőződnie, és ez a védőoltás alapján indokolt lenne. Azt mondta, hogy a fertőzés nyálkahártya-immunitást fejleszt ki, amely megvéd a további fertőzésektől. Sokan ezt bátorításnak vették, hogy elkapják a betegséget. Tényleg így gondolta?

Drosten: Semmi esetre se fertőzze meg magát szándékosan! Továbbra is kerülnie kell a fertőződést, amennyire csak lehetséges, a hosszú COVID kockázata miatt. Sajnos azonban a fertőzés hosszú távon elkerülhetetlen. És fokozatosan kialakul egy nyálkahártya-specifikus védelem, amitől azt feltételezem, hogy az általános populáció immunitása ellenállóbbá válik. Másrészt, amint azt most látjuk, a vírus is változik, és egyre jobban menekül az immunválasz elől. Feltételezem, hogy előbb-utóbb kialakul egy új egyensúly. A populáció immunitása az oltás és a fertőzés révén végül olyan erős lesz, hogy a vírus jelentősége elhalványul. Akkor az endemikus állapotba kerülünk.

DER SPIEGEL: Mikor lesz?

Drosten: Nehéz megmondani. A legrosszabb esetben még néhány télre is eltarthat.

DER SPIEGEL: Úgy tűnik, hogy az emberek az Omikron variánssal való fertőzés után sokáig nincsenek megvédve az újrafertőződéstől. Egyáltalán, működik a nyálkahártya immunitása az Omikron esetében?

Drosten: A gyakori újrafertőződés egyik oka valószínűleg az, hogy az Omikron nem szaporodik annyira a tüdőben, mint a korábbi variációk, többnyire a felső légutakban marad. A tüdő fertőzései erősebb immunválaszhoz, később pedig kifejezettebb immunitáshoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy az Omikron esetében nem ez a helyzet, legalábbis a BA.1 és BA.2 alvariánsok esetében nem. Még a lakosságban endemikusan keringő szezonális koronavírusok ellenére is rendszeres újrafertőződést tapasztalunk a felső légutakban. A Németországban nemrégiben dominánssá vált Omikron BA.5 alvariáns esetében a jelek szerint ismét erősebben hat a mélyebb légutakra, így a fertőzés után az immunitás is erősebb lehet. De erről még hiányoznak a pontosabb ismereteink.

DER SPIEGEL: Ha a BA.5 súlyosabban érinti a tüdőt, akkor innentől számíthatunk ismét súlyosabb betegségre?

Drosten: Nem hiszem, hogy újra zsúfolt intenzív osztályokat fogunk látni, de a dagály ismét a betegségek irányába fordul. Nem igaz, hogy egy vírus az evolúció során automatikusan egyre ártalmatlanabbá válik, ahogy egyesek állítják. Ettől még jobban aggódom az ősz miatt. Sőt, az influenza is további tényező lesz, amint az az ausztrál tél pillanatában is látható.

DER SPIEGEL: Ön azt mondta, hogy hosszú távon nem kivitelezhető a lakosság nagy részének hathavonta történő beoltása a COVID ellen. Miért nem?

Drosten: A pénzügyi és logisztikai kérdések mellett a fő tudományos probléma, az úgynevezett eredeti antigénbűn. Ezért lehet, hogy az oltások közötti időintervallumnak hosszabbnak kell lennie.

DER SPIEGEL: Meg tudná magyarázni?

Drosten: Az eredeti antigénbűn az influenzából ismert jelenség. A SARS-CoV-2-re vonatkoztatva ez azt jelentené, hogy az új vírusváltozatok elleni vakcinák esetleg nem, vagy rosszul fognak működni ezekkel az új variánsokkal szemben, mivel még mindig elsősorban a SARS-CoV-2 eredeti törzse ellen fejlesztenek antitesteket, azaz ha az immunrendszert erre a típusra képezték ki a kezdeti immunizálások során. Ezt jelenleg elméletben vitatják – és sajnos gyakran használják érvként a védőoltás ellen. Másrészt az a kérdés, hogy az eredeti antigénbűn valóban releváns szerepet játszik-e a SARS-CoV-2-ben, ha az oltások közötti intervallum elég hosszú. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy nem. Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy valójában mennyi időnek kell eltelnie az oltások között. „A nyálkahártya-oltásnak vannak nagyon ígéretes megközelítései, például az orrspray.”

DER SPIEGEL: Tehát az embereket ősszel be kell oltani az Omikron kombinált vakcinával vagy sem?

Drosten: Én megtenném. Ezt az oltást csak 70 év felettieknek tervezik, és én még nem vagyok ennyi idős. De még 50 éves és idősebb korban is súlyos betegségeket tapasztalhatunk.

DER SPIEGEL: Javasolná a kombinált oltást akkor is, ha egy személyt már négyszer beoltottak?

Drosten: A kombinált oltás azoknak is előnyös, akiket négyszer oltottak be. Az immunitás súlyozása az Omickon felé várható vele, és gyanítom, hogy a hatás annál jobb lesz, minél hosszabb idő telik el az előző oltástól. Az aggódók azonban tájékozódjanak a korai kezelés új gyógyszereiről is – ezek már elérhetőek.

DER SPIEGEL: És mikor jönnek a jobb oltások?

Drosten: Vannak nagyon ígéretes megközelítések a nyálkahártya elleni védőoltásban, például az orrspray, amelyek erősíthetik a nyálkahártya immunitását és védelmet nyújtanak a fertőzésekkel szemben, de ezen a télen nem készülnek el. Összességében azonban továbbra is azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetünk nem olyan rossz. Az a fontos, hogy sokkal jobban hasznosítsuk azt, amink van. Elsősorban természetesen a klasszikus védőoltást. Magától értetődik, hogy az idős embereket ideális esetben négyszer kell beoltani. Teljes mértékben ki kell használnunk a Németországban meglévő lehetőségeket a gyermekkori védőoltások terén; ez távolról sem történt meg. Mindenki másnak legalább háromszoros, kívánság szerint négyszeres oltást kell adnia, és úgy gondolom, hogy a munkáltatói szövetségeknek és a gazdasági tárcának is ezért ősz előtt még egyszer elő kellene írnia a vállalati koronavírus elleni védőoltást. „Amikor a helyzet megnehezül, még mindig hiszek a társadalomban rejlő jóban. A legtöbb ember észszerű magatartású. Összefognak, maszkot vesznek fel, és megteszik, amit kell.”

DER SPIEGEL: Hogyan fog ez működni?

Drosten: Egészen egyszerűen a bejelentéssel: „Kedves munkáltatók, ez a saját érdekük. Kérjük, segítsenek abban, hogy a munkaerő nagy részének ne kelljen otthon maradnia ősszel betegen. Most ismét hívja fel az embereket, hogy kapjanak védőoltást.” Tél előtt 40 millió embert kellene immunizálni vagy emlékeztető oltást adni. Ez valóban változást jelentene. Emellett még mindig túl keveset tudunk arról, hogy fertőzés esetén magas kockázatú betegként vírusellenes gyógyszert szedjenek.

DER SPIEGEL: Ha az oltási kampányok kudarcot vallanak, valóban azt gondolja, hogy az emberek a koronavírus elleni védekezési intézkedéseket betartanák, amelyekre a legrosszabb forgatókönyv szerint ismét szükség lenne, már harmadik éve?

Drosten: Amikor a helyzet megnehezül, még mindig hiszek a társadalom jó szándékában. A legtöbb ember észszerű. Mindannyian újra felvesznek egy maszkot, és megteszik, amit kell. Ebben egészen biztos vagyok.

DER SPIEGEL: Ön ahhoz a kisebbségéhez tartozik, akik soha nem szenvedtek SARS-CoV-2 fertőzést. Hogyan sikerült elkerülni?

Drosten: Nehéz megmondani. Eddig azt hiszem, csak szerencsém volt. Ritkán kerülök kockázatos helyzetekbe, de nem is vagyok túlzottan óvatos. Újra üzleti útra és étterembe járok, és ha egy nagyobb csoportban vagyok, ahol senki sem visel maszkot, akkor én se veszek fel. Nem akarok Dr. Strange lenni. De mindig igyekszem figyelmes lenni: ha például egy pékség vásárlója maszkot visel, akkor felteszek egyet, mert kockázatos beteg lehet. „A kutatás szempontjából ez a járvány minden bizonnyal egy életre szóló lehetőség volt számomra.”

DER SPIEGEL: Megtámadták és sértegették nyilvános szerepvállalása miatt, és halálos fenyegetéseket is kapott. Megbánta, hogy előrelépett?

Az interjú további része a tudós közéleti szerepléséről és az őt ért támadásokról szól, aminek számunkra nincs információs értéke.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Azt mondtam, hogy ha Oroszország kemény választ adna, a provokációk megszűnnének. Azonban a véleményem nem volt hatással sem a nyugati „külpolitikai közösségre”, sem a Kremlre. Úgy tűnik, Oroszország elítéli a provokációkat, a Nyugat pedig gyártja azokat.

Gondoljunk az elmúlt hét Oroszországgal szembeni provokációira. Izrael megtámadta, és lezárta a szíriai damaszkuszi polgári repülőteret. Ez csak egy újabb módja annak, hogy nyomást gyakoroljon Oroszországra, miközben Oroszország Donbász-t megtisztítja az ukrán erőktől.

Szíriának hatékony orosz légvédelmi rendszerei vannak, de nyilvánvalóan nem használhatja őket az izraeli támadások elrettentésére. Úgy tűnik, a Kreml nem érti, hogy nem tudja egyszerre megvédeni szír szövetségesét és megbékíteni Izraelt.

Közvetlenül a NATO-baltikumi hadgyakorlatának a befejezése előtt, Litvánia blokkolta Oroszország vasúti és közúti kapcsolatát Oroszország egy részével, megsértve ezzel a régóta fennálló megállapodásokat. Oroszországnak el kellene fogadnia ezt az agressziót egy katonailag jelentéktelen országtól? Ha Oroszország elfogadja, vajon milyen durva lesz a következő sértés, amelyet a Kremlnek megint le kell nyelni. Mikor lesz elege a Kremlnek a sértések lenyeléséből?

Ez egy fontos kérdés. A kérdezés a felismerő érdekében áll, ami a háború kirobbanása előtt eltérő – békés – viselkedéshez vezet. Az USA és a NATO továbbra is fegyvereket tol Ukrajnába, és elkötelezte magát, hogy Ukrajnát győzelemhez támogatja, célul tűzve ki nemcsak Donbász visszahódítását, hanem a Krím „felszabadítását” is.

Az idióta, a brit játékhadsereg parancsnoka, néhány katonáját arra kötelezte, hogy szárazföldi háborúban harcoljon Oroszországgal. Ez vicc vagy teljes őrület? Milyen következtetésekre vezet Oroszország provokációkkal szembeni passzivitása? Az egyik következtetés az, hogy van elegendő befolyásos orosz, aki a nyugati befogadást részesíti előnyben az orosz szuverenitás helyett, és képesek megakadályozni a provokációkra adott hatékony orosz válaszokat.

Egy másik következtetés az, a Kreml úgy gondolja, hogy a nyugati vezetésben több az ész és az értelem, és kevesebb az ostobaság és a gonoszság, mint amennyi van. Valószínűleg a Kreml számára, hogy egy felfegyverzett nép atomháborút provokáljon.

A Kreml valószínűleg úgy gondolja, hogy a logika és az értelem előbb-utóbb utoléri a Nyugatot. Ez Oroszország tévedése. Amíg a Kreml nem látja a Fehér Ház és a katonai/biztonsági komplexum által elutasított Wolfowitz-doktrínát, valamint a neokonzervatívok száműzetésbe küldését, ez a nyugat integritásába vetett alaptalan hit pusztulásnak teszi ki Oroszországot.

Oroszország vezetői egyszerűen nem értik, hogy a nukleáris háborúhoz vezető úton több lépés van, de ezek egyre fogynak. Mosat kellene lépni, mielőtt mind elfogy.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Vlagyimir Putyin kedden közölte a lefejlettebb légvédelmi rendszert az S-500-ast, rendszerbe állítják. Ezt az orosz vezető a moszkvai katonai főiskolákat végzett hallgatókhoz intézett beszédében jelentette be.

Putyin ismertette Oroszország fejlett fegyverrendszerek kifejlesztésére vonatkozó terveit, amelyek szerinte „az elkövetkező években és évtizedekben meghatározzák a hadsereg és a haditengerészet harci képességeit”. . Putyin kijelentette, hogy az S-500 nagy hatótávolságú rakétarendszernek, amelyet repülőgépek és rakéták elfogására terveztek, és némi műholdellenes képességekkel is rendelkezhet, nincs párja a világon.

Oroszország bemutatta az 5. generációs vadászrepülőgép használatát Ukrajnában.

Az Almaz-Antey fegyvergyártó a nagy hatótávolságú föld-levegő rakéták családjának folytatásaként tervezte az S-500 Prometey-t. Feltételezések szerint hatótávolsága 600 km, és képes elfogni a hiperszonikus sebességgel haladó célpontokat, beleértve az interkontinentális ballisztikus rakéták robbanófejeit is.

A Prometey állítólag szorosan integrálódik más Almaz-Antey rendszerekkel, mint például az S-400 és az S-350, ami lehetővé teszi, hogy a bevetett ütegek összedolgozzanak a réteges légvédelem más elemeivel. Az Almaz-Antey vezetője, Yan Novikov elmondta, a vállalat arra számít, hogy az S-500 lesz Oroszország légvédelmi rendszerének a gerince. Még áprilisban megerősítette a hírt, hogy a rendszer sorozatgyártása beindult.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A jobb élet utáni vágyakozás egy természetes emberi tulajdonság, és mert „a messziről jött ember azt mond, amit akar”, a többség meg van róla győződve, hogy a „mindenütt jó, de legjobb otthon” mindössze idejét múlta folklór, a valóság pontos ellenkezője. Az Új hazába történő megérkezést rendszerint többhetes eufória követi, amelyet viszonylag hamar elkoptat a „véres valóság”. Ez utóbbiról feltételezhető a belátható időn belüli megszokás. Ez azonban késik, egyre késik, a türelem pedig fogy, egyre fogy. Az új nyelv megtanulása korántsem könnyű feladat, sőt, nem egyszer megoldhatatlannak tűnik. Persze az, aki ezeket a summás megállapításokat túlzásnak tekinti, felteszi a logikus kérdést: ha annyira kellemetlen ez a vállalkozás, akkor miért nem változtatnak rajta? Elvégre a kivándorlás nem egy irreverzibilis döntés. De bizony, többnyire az. A kínkeservvel összekuporgatott útiköltség nem retúrjegyre szólt. A faji, politikai üldözött hogyan jöhetett volna vissza? A pártállam alatt pedig a disszidensre több év börtön várt, ha „tettének” elévülése előtt (5 év) hazamerészkedett.

Miért nem jött öt év után? Most jön a tragédia, amellyel honfitársaink közül vajmi kevesen vannak tisztában. Öt év hosszú idő, amely alatt megannyi adaptáció lép életbe. Az új hazát ugyan nem szokták meg (tökéletesen sosem fogják), de a régitől már elszoktak. Ajak biggyesztve közlik velünk, hogy a Balkánon élünk: a tejet nyálkás zacskóban vesszük, az útburkolat teli van lyukakkal, a hivatalokban úgy bánnak velünk, mint a kutyafekáliával (és ugye folytathatnám a kritikákat hajnal­hasadásig). Mi tagadás, ez a valóság, csakhogy van ám más is. A nagymama lecsója, amelyet a nyári konyha előtt sámlin ülve eszünk. A közösen átélt balatoni alkony és az utána belopott első csók. Az ultipartik a verandán. A Füstbe ment terv, amelyen akkor nevettünk („repül felém anyám, én kinyitom az ablakot, s ő repül-repül tovább)”, most meg könnybe lábad tőle a szemünk. Természetesen ezt a felsorolást is folytathatnám.

Gyógyír? Úgy tűnik, nincs! Nem igaz az a mondás, hogy az idő mindenre meghozza a megoldást. A halál igen, pusztán az évtizedek múlása nem. Persze az ember a legadaptívabb állat, a halálon kívül mindent képes megszokni, bizonyos mértékig. Tudom, megállapításaimmal sokan vitába szállnának (különben tehetik, erre való a honlapon található fórum), csak nem érzik magukat érintettnek. Ezeknek azt üzenem, gondoljanak bele, mit takar az alábbi hír: a Kossuth-díjjal kitüntetett, nemrég elhunyt Teller Ede kaliforniai otthonában 96 évesen öttagú magyar személyzetet tartott (főleg ott tanuló diáklányokat), mert már csak magyarul beszélt, és nagyon szeretett volna hazalátogatni, csak erre már nem volt ereje. Utolsó szereplése alkalmából a magyar tv-ben (zenei kíséret nélkül) elénekelte a „minden vízbe mártott test, kis angyalom” című diákdalt. Tegyük még hozzá, hogy Teller Ede jóval a II. világháború előtt emigrált az USA-ba. Annak bizonyítására, hogy ez nem egy elszigetelt eset, hadd toldjam meg néhány másikkal.

Sir George Solti, azaz Solti György világhírű karmester, akit az angol királynő lovaggá ütött, végrendeletileg kérte angol feleségét, – akivel évtizedeken keresztül nyilván nem magyarul beszélt, – hogy hamvait szállítsák vissza hazájába, Magyarországra. Solti 1912-ben született és közvetlenül a II. világháború előtt, 27 évesen hagyta el szülőföldjét. Huszonkét évig volt a Chicagói Szimfonikusok vezető karmestere, majd 1979-1983 között a Londoni Filharmonikusoké. Nyolcvanöt évesen halt meg. Ebből a 85 évből mindössze az első 27-et élte itt, a következő 58-at külföldön, ahol maximum annyit ismertek be, hogy „magyar származású”. Meghal, kinyitják a letétbe helyezett végrendeletét, és kiderül, hogy magyar földben akar nyugodni. Vagyis pontosan az van, amit az imént írtam: idő nem, csak a halál hozta meg a megoldást.

Solti esete nem egyedi. Szilárd Leó fizikus, a nukleáris láncreakció kigondolója 1964-ben, vagyis jó negyven éve halt meg San Diego-ban. Hamvait a leszármazottak hazahozták és újratemették a közelmúltban.

George Mikes, számtalan humoros angol nyelvű – és magyarra természetesen lefordított – könyv (Anglia papucsban stb.) szerzője nem váratott a végrendeletének megismeréséig. Egy helyen azt írta: nem tudom, hogy halálom előtt mi lesz életem utolsó mondata, de abban biztos vagyok, hogy magyar mondat lesz. Mikes eredetileg újságíró volt, Angliából küldött tudósításokat – természetesen magyar nyelven -, de a háború kitörésekor, 1939-ben Angliában maradt. Néhány évvel később már angolul ír élete végéig, és akkor jön ez a kikívánkozó „vallomás”! Persze ő sem egyedi eset.

André Kosztolányi közgazdász és tőzsdeguru az egyetemeken németül tart előadásokat. Saját bevallása szerint barátaival franciául beszél, bankárokkal angolul tárgyal, de istenhez 90 évesen is magyarul imádkozik.

A „jelenség” természetesen nem exkluzív magyar. Az 1901-ben született Marlene Dietrich apja porosz katonatiszt volt, ami Dietrichhel alaposan megutáltatta a katonai szellemet. 1930-tól az USA-ban élt, és számtalan jeles filmnek volt a főszereplője. Deklaráltan nem érezte magát németnek. A II. világháború alatt az előrenyomuló szövetséges csapatokkal együtt vonult be Párizsba, este pedig szórakoztatta a katonákat. Nem sokkal 91 éves korában bekövetkező halála előtt sokadik „búcsú” hangversenyén a közönség kérte, hogy utoljára énekeljen valamit németül. Dietrich „kötélnek állt”, és elénekelte ifjúkora egyik német slágerét. Amikor a szöveg szerint a „Berlin” szóhoz ért, hangja érezhetően megcsuklott a hirtelen rátörő érzelmi indulattól, olyannyira, hogy a jelenlévő angol újságírók riportjaikban feltették a gúnyos kérdést: a vér nem válik vízzé?

De hát akkor mi ez, hazaszeretet, honvágy, nosztalgia? 1688-ban egy fiatal svájci orvos, egy bizonyos Johannes Hofer figyelt fel egy Bázelben tanuló fiatal berni diákra, aki láthatóan nem volt képes beilleszkedni a helyi életvitelbe. A diák egészsége egyre romlott, lázas lett, nyugtalan és izgatott, légzése szaggatott, szívverése szapora. A kezelőorvos a legrosszabbra gondolt, de mi az a betegség, amely ezt a fiatal férfit a halál előszobájáig hajszolta? Dr. Hofer talált rá egy nevet: nosztalgia, amelyet korábban a német ajkúak das Heimweh, a franciák la maladie du pays, míg az angolok homesickness névvel illettek. Magyarul csak „honvágy” vagy „hazavágyódás” a fordítás, és mint látható, a „betegség” toldalék hiányzik a magyar kifejezésből. Dr. Hofer átnézte a rendelkezésére álló szakirodalmat, de a tünet ­együttesre jellemző betegséget nem talált, pedig a betegség nagyon is létezett. Gyártott tehát hozzá egy nevet a görög nostos = hazatérés, és az algos = fájdalom összevonásával. Így született meg a „nosztalgia”, amely alatt ma egy kicsit mást értünk (de olaszul a mai napig is így hívják a honvágyat: nosztalgia).

Csakhogy a honvágy mindössze egy elmeállapot, amely nem lehet halálos. Akkor pedig ezek a betegek egészen pontosan miben is halnak meg? Dr. Hofer találkozott aggodalomra okot adó esetekkel is, amelyek közül egyet így írt le: „A diák először csak vágyakozott az otthona után, de hamarosan meg is betegedett. Nem evett, lázas lett, izgatott. A szimptómák egyre rosszabbra fordultak. A szállásadók közeli halálát várták, és elkezdtek imádkozni érte, de nem halt meg, bár nem az imádság segített rajta. Hívtak hozzá egy borbélyt, aki gyógyír beadása helyett diagnosztizálta a betegséget, és a fiú hazaküldése mellett döntött. Meghallván ezt, az ifjú azonnal felvidult. Használati tárgyainak csomagolása közben légzése normálisra váltott. Mire megérkezett a postakocsi, a fiú teljesen felélénkült. A várostól néhány mérföldre eltávolodva már tökéletesen egészségesnek volt tekinthető.”

Dr. Hofer másik betegleírásában említést tesz egy „társadalmilag lecsúszott” fiatal vidéki lányról, akit eszmélet vesztett állapotban vittek be a kórházba, élete egy hajszálon lógott. Amikor magához tért, maga körül csupa „siránkozó, jajgató öregasszonyt” látott és nyomban súlyos nosztalgiába esett. Nem volt hajlandó enni, gyógyszereit kiköpte, állandóan sírt, és azt hangoztatta, hogy haza akar menni. Annyira legyengült, hogy a kórház nem tudott vele mit kezdeni, összecsomagolták és hazaküldték. „Hazaérkezve néhány napon belül tökéletesen meggyógyult mindenfajta orvosság nélkül.”

Dr. Hofer arra a következtetésre jutott, hogy a betegség elsősorban fiatal embereket támad meg, különösen azokat, akiket otthonuk elhagyására késztetnek, és akik nehezen alkalmazkodtak idegen emberekhez és szokásokhoz. Az eset diagnosztizálása könnyű. Az áldozat „bánatos arccal lődörög”, lenézi az idegen szokásokat, és nehezen viseli a tréfát. „A vég nélküli bánatosság, a haza örökös szobahozása, a fizikum legyengülése, az érzékszervek eltompulása, a szívritmuszavarok azt jelzik, hogy a betegség teljes erővel tombol.”

Agysebészet a XVII. században természetesen nem létezett, ennek ellenére dr. Hofer úgy gondolta, hogy kellett lenni az agyban egy olyan területnek, ahol az otthon élménye mélyen be volt ágyazódva. Az állandó hazavágyás bekapcsolta ezen agyterületet, amely hatalmába vette az egész testet. Minél többet gondol a beteg haza, annál inkább vált uralkodóvá a test felett ez a specifikus agyterület. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyre-másra törtek a felszínre régi, rég elfelejtett emlékek emberekkel, eseményekkel és helyekkel kapcsolatban. „Ezek a gondolatok oly mértékben vették igénybe az agy kapacitását, hogy más feladatok ellátására nem maradt elég erő. Ez vezet az étvágytalansághoz, és ezért nem képes a szervezet a normál emésztésre. A páciens, amint abbahagyja az étkezést, teste fokozatosan legyengül, és beáll a totális nosztalgia.”

Dr. Hofer kidolgozott egy hatásosnak vélt gyógymódot is, amely szerint opiátok alkalmazása könnyítheti az örökös izgalmi állapotot, de ami a legfontosabb, a beteggel közölni kell, amint jobban lesz, indulhat haza. A legsúlyosabb esetekben egyetlen dolog segít, a beteg haladéktalan hazaküldése.

Miután dr. Hofer leírta a betegséget, orvosok szerte a világban diagnosztizálni kezdték a nosztalgiát, ami hamarosan jól körülhatárolt orvosi esetté vált. Volt olyan orvos, aki azt állította, hogy a betegséget diagnosztizálni tudja csupán a szívverés meghallgatásával. A nosztalgiában elhunyt betegek boncolása után elváltozásokat találtak az agyban, a szívben, a tüdőben, de még a belekben is. Az egyik korabeli orvos szerint a skót duda egyetlen felbúgása elég volt arra, hogy az emigráns skótok elsírják magukat.

A korai tapasztalatok szerint egyes emberi csoportok könnyebben megkapták a betegséget, mint mások. Katonák, különösen fiatal kényszer sorozottak voltak fogékonyabbak az átlagnál. A francia forradalom után csendes vidéki lakhelyükről elhurcolt, erőszakkal verbuvált fiatal legények között a nosztalgia járványszerűen terjedt.

Az amerikai polgárháborúban az otthonuktól távol harcoló katonák közül 1861 és 1866 között pontosan 5213 nosztalgiabeteget diagnosztizáltak, akik közül 58 meg is halt. Ezzel azonban a nosztalgia, mint betegség el is tűnt a Földről. Orvosok és pszichiáterek új diagnózisokkal álltak elő: depresszió, ideg összeroppanás, anorexia (vészes testsúlycsökkenés), katonák esetében viszont szimulálás. A nosztalgia pedig elveszett a régmúlt homályában.

Nem így van, állítja The Past is a Foreign Country (A múlt egy idegen ország) c. könyvében David Lowenthal: szerinte a nosztalgia, mint betegség jelen volt a II. világháborúban harcoló angolszász csapatok személyi állományában is. A legfőbb amerikai sebész által összeállított betegséglista előkelő helyén szerepelt a nosztalgia. Nem oly nagyon régen, 1946-ban az egyik eminens szociológus „pszichofiziológiás betegségnek” írta le. A honvágy tipikus diákbetegségként volt nyilvántartva az egyetemi rendelőkben.

A múlt század ’70-es éveitől kezdve divatba jött a nosztalgia, azonban központi helyét nem a múltbéli földrajzi hely, hanem a múltbéli történések, események foglalták el. Oly nagy fokú volt a nosztalgia felé fordulás, hogy egyesek attól tartottak, „az emberiség olyan jövő felé tart, ahol a nosztalgia újfent halálos betegséggé válhat.”

Mit tegyünk hozzá? Talán annyit, hogy a honvágy, mint betegség legalább egy aspektusban pont olyan, mint bármely más betegség. Nem egyformán „fertőz” meg mindenkit. Van, aki fogékonyabb rá, van, aki kevésbé. Ezt nem lenne szabad, hogy elfelejtsék a nagy szájjal hencegők („Még hogy honvágy? Örülök, hogy megszabadultam attól az országtól”). Van, akit évről évre elkerül az influenza, aztán egyszer úgy leveszi a lábáról, hogy nem akarja elhinni, hogy ez vele is megtörténhet.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az elmúlt néhány hónapban sok véletlenszerűnek tűnő élelmiszer vadul drágává vagy szokatlanul nehezen beszerezhetővé vált – számolt be vasárnap a Bloomberg, megjegyezve, hogy a vállalkozások nehezen találnak alternatívákat vásárlóik ellátására.

A problémát a megnyúlt globális ellátási láncnak tulajdonítják, amelyben számos tényező – a kedvezőtlen időjárástól és a Covid-19 világjárványtól a geopolitikai feszültségekig és a fellendülő keresletig – hozzájárult a probléma kialakulásához.

Németországban a sörivók üveghiánnyal küzdenek, részben a sör gyártókat üveggel ellátó Ukrajna háborúja miatt. Sajtóértesülések szerint az ország sörfőzdéi, amelyek már most is többet fizetnek az áramért és az árpáért, arra szólítják fel vásárlóikat, hogy vigyék vissza az üres sörös üvegeket.

Az Egyesült Államokban a pattogatott kukorica aggodalomra ad okot a mozilátogatók körében, mivel a gazdálkodók azt fontolgatják, hogy abbahagyják a kukorica termelését a jövedelmezőbb növények javára. A pattogatott kukoricatartók, például poharak és papírzacskók szintén hiánycikké váltak.

A problémák nem kímélték a zöldségeket se. Az ausztráliai salátahiány arra késztette a KFC-t, hogy káposztát tegyen hamburger szendvicseibe.

Az Egyesült Királyságban a McDonald’s-nak paradicsomból két szelet helyett egy szeletet kellett adagolnia, mivel az üvegházak gázfűtésének ugrásszerű költségei miatt kevesebb paradicsom termett.

A gyorséttermi óriáscégnek több országban is le kellett állítania a krumpli értékesítést a lassult szállítás és a globális burgonyahiány miatt.

Eközben a szingapúri KFC éttermek állítólag a krumplit gofrihasszel (fogalmam sincs ez mi) cserélték le.

Kenyában a közösségi média felhasználói a gyorséttermi lánc bojkottjára szólítottak fel, amiért nem használnak helyi burgonyát.

A termékhiány Japánt is sújtotta, ami arra késztette az éttermeket, hogy bizonyos ételeket kihúzzanak az étlapjukról.

Madhav Durbha, a Coupa Software ellátási lánc stratégiáért felelős alelnöke szerint az üzleti vezetőknek újra kell gondolniuk, hogyan és hol termelnek, és honnan szereznek be.

A Bloombergnek elmondták, hogy az új technológiákkal és a jobb tervezéssel csökkenthetik az esetleges késéseket, a bevételkiesést és a „folyamatos tűzoltást” a hiányok kezelésére.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az Oroszország elleni amerikai szankciók sokkal pusztítóbbnak bizonyultak Európára, mint Oroszországra nézve. A globális gazdaság lelassult, és sok fejlődő nemzet komoly élelmiszerhiánnyal és az éhezés kockázatával néz szembe.

Máris, mély repedések vannak az úgynevezett „NATO-egység” európai homlokzatán. Nyugat-Európa egyre jobban sajnálja a napot, amikor vakon követte az Amerikát az Oroszország elleni háborúba.

Valójában, ez nem egy ukrán-orosz háború, hanem egy amerikai-orosz háború, amelyet az utolsó ukrán katonáig vívnak. Az optimista nyilatkozatokkal ellentétben a NATO valójában meggyengültnek látszik. A nyugat-európaiak hosszan és keményen fognak elgondolkodni azon, hogy mennyire bölcs és költséges, ha hosszú távú konfrontációt provokálnak Oroszországgal vagy az Egyesült Államok más „riválisával”.

Európa előbb vagy utóbb visszatér az olcsó orosz energia vásárlásához. Oroszországgal  a természetes gazdasági kapcsolat elsöprően logikus.

Európa, máris hanyatló hatalomként gondol az Egyesült Államokra, ami ingadozó és képmutató külpolitikát folytat, és amely a világbéli szerepének kétségbeesett megőrzését célozza. Amerika e célból való háborús hajlandósága egyre veszélyesebb másokra nézve.

Washington azt is világossá tette, hogy Európának alá kell írnia a Kína elleni „ideológiai” harcot, valamint a „demokrácia megvédésének” a harcát is. Ez egy klasszikus hatalmi harc az egész világon. Európa pedig még kevésbé engedheti meg magának, hogy a Kínával való konfrontációba keveredjen. A kínai „fenyegetést”, elsősorban Washington érzékeli, de nem meggyőző sok európai állam és a világ nagy része számára.

A kínai „Belt and Road” kezdeményezés talán a világtörténelem legambiciózusabb gazdasági és geopolitikai vállalkozása, ami vasúton és tengeren már most összeköti Kínát Európával. Ebből a vállalkozásból Európa kizárás nagyon sokba fog kerülni.

Vegyük figyelembe, hogy a Belt and Road közvetlenül Oroszországon halad keresztül. Lehetetlen, hogy Európa bezárja kapuit Oroszország előtt, miközben fenntartja a hozzáférést ehhez a gigászi eurázsiai vállalkozáshoz. Így annak az Európának, amely az Egyesült Államokat már hanyatlónak érzékeli, alig van ösztönzése, hogy csatlakozzon a Kína elleni „mozgalomhoz”.

Az ukrajnai háború végén az Európaiak komolyan el fogja gondolkoztatni azon, hogy milyen előnyökkel jár Washington kétségbeesett törekvése a globális hegemónia fenntartására. Ezért, Európa egyre növekvő identitásválságon fog keresztülmenni jövőbeli globális szerepének meghatározásakor. A nyugat-európaiak belefáradnak abba, hogy alávessék magukat az európai külpolitika 75 éves amerikai uralmának.

Jelenleg a NATO jelenti az európai külpolitikát, ez mellett Európa megmagyarázhatatlanul fél bármilyen független hang kinyilvánításában. Meddig lesz ez érvényes?

Most látjuk, hogy az Oroszország elleni hatalmas amerikai szankciók, ide tartozva a nyugati bankokban lévő orosz pénzek elkobzását, a világ nagy részét arra késztetik, hogy újragondolják az USA-dollárral való bankolás bölcsességét. A nemzetközi gazdasági eszközök diverzifikálása már szóba került, és ez Washington egykori domináns gazdasági pozícióját és a dollár egyoldalú uralmát fogja gyengíteni.

Az Ukrajnában vívott amerikai-orosz harc egyik legaggasztóbb velejárója a független média totális korrupciója. Washington valóban megnyerte az információs és propagandaháborút, és az összes nyugati médiát arra késztette, hogy ugyanabból a kottából énekeljenek az ukrajnai háború jellemzésénél. (ez egy roppant fontos megállapítás)

A Nyugat még soha nem tapasztalta egy ország ideológiailag vezérelt geopolitikai perspektívájának ilyen általános kényszerét. Természetesen az orosz sajtóban sem lehet megbízni. Egy virulens oroszellenes propaganda áradat közepette, (amelyhez hasonlót a hidegháborús napokban soha nem láttam), a komoly elemzőknek manapság mélyre kell ásniuk, hogy tárgyilagos képet kapjanak arról, mi is történik valójában Ukrajnában.

Bárcsak az amerikai média dominanciája, amely szinte minden alternatív hangot tagad, pusztán az ukrajnai eseményeknél érvényesülne. Azonban az európai elit talán lassan arra a felismerésre jut, hogy a teljes „egyhangúság” pozíciójába erőszakolták be őket.

Már kezdenek repedések megjelenni az „EU és NATO egység” homlokzatán. De a veszélyesebb következmény az, hogy ahogy közeledünk egy globális válságok felé, a valódi független, szabad sajtó nagyrészt eltűnik, és a politikai körökhöz közel álló, vállalati uralom alatt álló média kezébe kerül, amelyet most az elektronikus közösségi média erősít meg, és mindez manipulálja a narratívát. a saját céljaira. Ahogy a globális felmelegedés, a menekültáradat, a természeti katasztrófák és a valószínűsíthetően új világjárványok miatt előreláthatóan nagyobb és veszélyesebb instabilitási válságba jutunk, úgy a nyugati média szigorú állami és vállalati uralom alá kerül.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának „hitele” egy mítosz, amelyet egy homokon nyugvó intézményi keret tart össze. Valójában az USD nem éri meg azt a papírt, amelyre nyomtatják. A dollár egy ígérvény, amely a vörös tinta óceánjában lebeg. Az egyetlen dolog, ami megakadályozza, hogy az USD eltűnjön az éterben, a hiszékeny emberek bizalma, akik továbbra is elfogadják törvényes fizetőeszközként.

De miért bíznak az emberek a dollárban, ha annak értéktelenségét mindenki ismeri? Végül is Amerika 30 billió dolláros államadóssága aligha titok. Ez egy lopakodó adósság, amiről az amerikai emberek egyáltalán nincsenek tudatában, de felelősek érte.

A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálnunk, hogyan működik a rendszer valójában, és hogyan támasztja alá a dollárt a második világháború után létrejött számos intézmény. Ezek az intézmények környezetet biztosítanak a történelem leghosszabb és legkirívóbb csalásainak lebonyolításához, a drága iparcikkek, nyersanyagok és kemény munkák megvételéhez holt elnökök képével ellátott zöld cetlikkel fizetnek.

Csak csodálni lehet az elit zsenialitásán, akik kitalálták ezt az átverést, majd  rákényszerítették a nem tiltakozó tömegekre. Végül gyorsan eltávolítanak mindenkit, aki megpróbál megszabadulni a dollártól, vagy, Isten segítsen, létre kar hozni egy alternatív rendszert. (Szaddám Husszein és Moammer Kadhafi jut eszembe.)

De a tény az, hogy – eltekintve az intézményi keretektől és a dollárellenfelek kíméletlen kiirtásától – semmi sem indokolja, hogy az emberiség egy olyan valuta igában maradjon, amely adóssághegyek alatt van eltemetve, és a valódi értéke gyakorlatilag megismerhetetlen.

Ez nem mindig volt így. Volt idő, amikor a dollár volt a világ legerősebb valutája. Az első világháborút követően az Egyesült Államok volt „a világ aranyának többségi tulajdonosa”, ezért egy nemzetközi delegáció „úgy döntött, hogy a világ valutái többé nem lesznek az aranyhoz kötve, hanem az amerikai dollárhoz köthetők, mert a zöldhasú, maga az aranyhoz kapcsolódik.”

Íme még egy cikk: „A megegyezés „Bretton Woods-i Megállapodás” néven vált ismertté. Létrehozta a központi bankok felhatalmazását, amelyek rögzített árfolyamokat tartanak fenn valutáik és a dollár között. Valamint az Egyesült Államok kérésre beváltja az amerikai dollárt aranyra. Az amerikai dollárt hivatalosan a világ tartalékvalutájává emelték, és a Bretton Woods-i Megállapodásnak köszönhetően a világ legnagyobb aranytartaléka biztosítva lett.

Az aranytartalékok helyett, más országok amerikai dollár tartalékokat halmoztak fel. Az országok elkezdték vásárolni az Egyesült Államok kincstár jegyeit, amelyeket biztonságos pénztárolónak tartottak. A kincstári jegyek iránti kereslet, valamint a vietnámi háború és a Great Society hazai programjainak finanszírozásához szükséges kiadások arra késztették az Egyesült Államokat, hogy papírpénzzel árasszák el a piacot.

Viszont az aranyra történő átváltás iránti kereslet olyan nagyra nőtt, hogy Richard Nixon elnök kénytelen volt beavatkozni, és szétválasztani a dollárt az aranytól, ami a ma is létező lebegő árfolyamokhoz vezetett.

Bár voltak stagflációs időszakok, ami a magas inflációnak és magas munkanélküliség elnevezése, az amerikai dollár továbbra is a világ tartalékvalutája maradt. Azonban az arany eltűnt, és ami maradt, az egy gőzölgő adósság halom.

Szóval, hogyan a csudába sikerült megőriznie a dollárnak a világ legkiválóbb valutájaként elfoglalt státuszát? A dollárrendszer hívei elmondják, hogy ennek köze van „az Egyesült Államok gazdaságának méretéhez és erejéhez, valamint az Egyesült Államok pénzügyi piacainak dominanciájához”. De ez nonszensz. Az igazság az, hogy a tartalékvaluta státuszának semmi köze Amerika posztindusztriális, szolgáltatás-orientált, buborékok által vezérelt, harmadik világ lyukas gazdaságának „méretéhez és erejéhez”. Ennek semmi köze az amerikai kincstárak állítólagos biztonságához sem, amely – a dollár mellett – minden idők legnagyobb piramis játéka.

Az igazi ok, amiért a dollár maradt a világ vezető fizetőeszköze, az a központi bankok kartellizációja. A Nyugati Központi Bankok de facto monopóliumok, amelyek összejátszanak a monetáris politikában annak érdekében, hogy megőrizzék mániákus halálfogásukat a pénzügyi piacokon és a világgazdaságon. Ez egy monetáris maffia, és – ahogy George Carlin elhíresülten mondta: „Te és én nem vagyunk benne.”

.A lényeg: A kamatlábak könyörtelen manipulálása, a mennyiségi lazítás (QE) az, ami a dollárt magas, meg nem érdemelt helyén tartotta. Mindez azonban teljesen megváltozik Biden vakmerő külpolitikája miatt, amely a globális gazdaság kritikus szereplőit saját rivális rendszer létrehozására kényszeríti. Ez egy igazi tragédia a Nyugat számára, amely egy évszázada megállás nélkül kivonja a javakat a fejlődő világból.

Most – az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók miatt – egy teljesen új rend van kialakulóban, amelyben a dollárt a nemzeti valuták helyett (független pénzügyi elszámolási rendszeren keresztül) váltják fel a kétoldalú kereskedelmi ügyletek során, amíg – még ebben az évben – Oroszország csere kereskedett, nyersanyag fedezetű valutáját az ázsiai és afrikai kereskedelmi partnerek fognak használni.

Az orosz devizatartalékok washingtoni ellopása áprilisban felpörgette a jelenlegi folyamatot, amelyet tovább gyorsított Oroszország külpiaci kitiltása. Röviden, az Egyesült Államok gazdasági szankciói és bojkottjai sok nagyságrenddel megnövelték a nem dollárövezetet, és egy új monetáris rend létrehozását kényszerítették ki. Hogy ez mekkora hülyeség!

Az Egyesült Államokban évtizedek óta folyik egy átverés, amelynek során az értéktelen valutát valódi értékű dolgokra cserélik. (olaj, iparcikk és munkaerő) Azonban, most a Biden-csapat teljesen felszámolta ezt a rendszert, és harcoló táborokra osztotta a világot. De miért? Megbüntetni Oroszországot? De ha ez a helyzet, akkor nem kellene megpróbálnunk kitalálni, hogy a szankciók valóban működnek-e, mielőtt meggondolatlanul megváltoztatnánk a rendszert?

Az Oroszország elleni háború elkezdődött, és a korai eredmények már jelentkeznek. Nézd csak meg, hogy tettük tönkre Oroszország valutáját, a rubelt. Megdöbbentő! Idézet a CBS egyik cikkéből: „Idén az orosz rubel a legjobban teljesítő valuta a világon idén.” Két hónappal azután, hogy a rubel értéke egy dollár cent alá esett, a modern történelem leggyorsabb és legszigorúbb gazdasági szankciói közepette, az orosz valuta elképesztő fordulatot hozott. A rubel január óta 40%-ot ugrott a dollárhoz képest.

Normális esetben egy nemzetközi szankciókkal és jelentős katonai konfliktussal szembesülő ország a befektetők menekülését és a tőke folyamatos kiáramlását tapasztalná, ami a valutája esését okozná. A rubel rugalmassága azt jelenti, hogy Oroszország részben el van szigetelve a nyugati nemzetek által Ukrajna elleni inváziója után kirótt gazdasági szankcióktól. („Oroszország rubelje idén a világ legerősebb valutája”, CBS News)

Úgy kell ezt érteni, hogy a rubel elleni támadás mégsem működött? Igen, így bizony. De ez nem jelenti azt, hogy a szankciók kudarcot vallanak. Ugyan, csak nézzük meg, milyen hatást gyakoroltak az orosz árukra. Az export bevételek esnek? Itt van még a  idézet a CBS-től: „A nyersanyagárak jelenleg az egekbe emelkednek, és bár az embargók és a szankciók miatt visszaesik az orosz export volumene, a nyersanyagárak emelkedése bőven kompenzálja ezeket a csökkenéseket” – mondta Tatiana Orlova, a feltörekvő piacok vezető közgazdásza.

Oroszország havonta közel 20 milliárd dollárt kap az energiaexportból. Március vége óta sok külföldi vásárló eleget tett annak a követelésnek, hogy rubelben fizessenek az energiáért, ami felfelé mozdította a valuta értékét. („Az orosz rubel a világ legerősebb valutája”, CBS News) Viccelsz? Úgy érted, hömpölyög a rubel, és Putyin minden eddiginél több valutát szerez árucikkeivel? Igen, és ez orosz kereskedelmi többlet. Nézd meg ezt a részletet a The Economist egyik cikkéből: „Oroszország exportja… meglepően jól tartotta magát, beleértve a Nyugatra irányuló exportot is. A szankciók lehetővé teszik az olaj és a gáz értékesítését a világ nagy része felé. Az energiaárak megugrása pedig tovább növelte a bevételeket. Emiatt az elemzők arra számítanak, hogy a következő hónapokban az orosz kereskedelmi többlet rekordmagasságot ér el.

Az IMF számításai szerint 2022-ben a folyó fizetési mérleg többlete, amely magában foglalja a kereskedelmet és bizonyos pénzügyi folyamatokat, elérheti a 250 milliárd dollárt (a tavalyi GDP 15%-a), ami több mint kétszerese a 2021-ben regisztrált 120 milliárd dollárnak. A szankciók felpörgették Oroszországot. A kereskedelmi többlet hozzájárult a háború finanszírozásához.. Ezután meg kell hozni a kereskedelmi szankciók szigorításáról szóló döntést.

Liam Peach, a Capital Economics tanácsadója szerint még ha az EU életbe is lépteti az orosz olaj betiltására vonatkozó javaslatát, az embargót olyan lassan vezetnék be, hogy az EU Oroszországból származó olajimportja idén mindössze 19%-kal csökkenne. Ezeknek a szankcióknak a teljes hatása csak 2023 elején lesz érezhető – addigra Putyin milliárdokat fog felhalmozni háborúja finanszírozására.” („Oroszország jó úton halad a rekord kereskedelmi többlet felé”, The Economist).

Hadd tisztázzam a dolgot: A szankciók valójában ártanak az Egyesült Államoknak és segítik Oroszországot, ezért a szakértők szerint több szankciót kellene bevezetnünk? Most, hogy lábon lőttük magunkat, a szakértők úgy gondolják, hogy bölcs dolog lenne a másik lábba is bele lőni. Én vagyok az egyetlen, akit megdöbbent ennek a politikának az őrültsége?

Tekintsd meg ezt a részt az RT egyik cikkéből: „Oroszország 2022-ben rekordösszegű, 100 milliárd dollár bevételre tehet szert az európai országok felé irányuló gázeladásokból az energiaárak meredek emelkedése miatt – jelentette a héten a Les Echos francia lap, a Citibank elemzőire hivatkozva. A lap szerint a gázértékesítésből várható bevétel csaknem kétszerese lesz a tavalyinak. Az elemzés nem veszi figyelembe az egyéb orosz áruk, például az olaj, a szén és más ásványok eladásából származó nyereséget.

A Les Echos jelentése szerint a szankciók és az orosz energiával szembeni átfogó embargóra vonatkozó figyelmeztetések ellenére a 27 EU-tagország továbbra is nagyjából napi 200 millió dollárt küld a Gazpromnak. („Az előrejelzések szerint az orosz gázbevételek új csúcsot fognak elérni”, RT) A gáz- és olajértékesítésből származó bevételek tehát szó szerint elárasztják Moszkva kasszáját, úgy mint még soha. Eközben az energiaárak az EU-ban és Amerikában 40 éves csúcsra szöktek.

Látod, mennyire kontraproduktív ez a politika? Az EU recesszióba süllyed, az ellátás súlyosan megszakadt, folyamatosan jelentkezik az élelmiszerhiány, és a gáz- és olajárak az egekbe szállnak. Minden objektív mércével a szankciók nemcsak kudarcot vallottak, de látványosan visszájára sültek el. A Biden-emberek nem látják, hogy milyen károkat okoznak? Teljesen leváltak a valóságtól?

Képzeld el, ha az ukránok Biden új tüzérségi ütegét (HIMARS) használják oroszországi városok ágyúzására, akkor Putyin azonnal elzárja az Európába irányuló szénhidrogén-áramlást. Ez fog történni, ha Washington továbbra is eszkalálódik. Fogadhatsz rá. Ha Oroszország „különleges katonai műveletéből” hirtelen háború lesz, Európa-szerte elsötétülnek a fények, az emberek otthonaikban elkezdenek megfagyni, a gyárak leállnak, és a kontinens azonal elhúzódó és fájdalmas depresszióba zuhan. Gondolkozik valaki Washingtonban ezeken a dolgokon, vagy annyira részeg a saját sajtóhíreitől, hogy teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal?

Íme még egy cikk az RT-ben: „Miközben a kollektív Nyugat továbbra is ragaszkodik – minden megfigyelhető valóság ellenére – ahhoz, hogy az ukrajnai konfliktus jól alakul Kijev számára, a nagyobb médiumok egyre nyugtalanabbak a gazdasági fronton kialakult helyzet miatt. Egyre több megfigyelő ismeri el, hogy az USA és szövetségesei által bevezetett embargók nem az orosz gazdaságot zúzzák szét, ahogyan eredetileg szándékozták, hanem inkább a sajátjukat.

„Oroszország megnyeri a gazdasági háborút” – jelentette ki csütörtökön Larry Elliott, a Guardian gazdasági szerkesztője. „Most három hónapja annak, hogy a nyugat gazdasági háborút indított Oroszország ellen, és nem a tervek szerint halad. Éppen ellenkezőleg, a dolgok valóban nagyon rosszul mennek” – írta… Egy május 30-i esszében a Guardian rovatvezetője, Simon Jenkins azt is elmondta, hogy az embargó kudarcot vallott… Ahogy Jenkins is rámutat, a szankciók valójában megemelték az orosz export, például az olaj és a gabona árát – így inkább gazdagították, nem pedig elszegényítik Moszkvát, miközben az európaiak gázhiányban, az afrikaiakban pedig élelmiszerhiányban maradnak.”

(„Mivel a szankciók nem működnek, és Oroszország előretörése folytatódik, a nyugati média megváltoztatja Ukrajnával kapcsolatos hangját”, RT) Felfigyeltél arra a részre, hogy „Oroszország megnyerte a gazdasági háborút”?  Szerinted ez mit jelent a gyakorlatban? Azt jelenti ez, hogy Washington kísérlete kudarcot vallott Oroszország gyengítésével kapcsolatban? Valójában ez óriási megterhelést jelent a Transzatlanti Szövetségre és a NATO-ra, ami a kapcsolatok újragondolását indítja el, ami a „szabályalapú rendszer” dacos elutasításához vezet.

Európa lekapcsol Washingtonról, és hagyja, hogy Amerika elsüllyedjen a 30 billió dolláros vörös tinta óceánja alatt? Igen, ez pontosan ezt jelenti. A washingtoni proxy-háború híveinek fogalmuk sincs tévedésük nagyságáról vagy arról, hogy mekkora kárt okoznak saját országuknak.

Az ukrajnai összeomlás a 30 éves véres beavatkozások csúcspontja, amelyek egy olyan fordulóponthoz juttattak bennünket, ahol a nemzet sorsa drámai fordulatot vesz a rosszabbra. Ahogy a dollárövezet zsugorodik, az életszínvonal zuhanni fog, a munkanélküliség szárnyalni fog, és a gazdaság lefelé irányuló halálspirálba kerül. Washington nagymértékben alábecsülte sebezhetőségét a katasztrofális geopolitikai visszacsapással szemben, amely hamarosan bekövetkezik.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az ütegek elleni hadviselés keretében az elmúlt 24 órában a Grad több rakétakilövő rendszer 11 szakaszát semlegesítették Kurtimovka, Ochertino, Tonenkoye, Sukhaya Balka, Novgorodskoye, Mayorovka, Otradovka és Zaytsevo közelében.

Emellett az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) 12 tüzérségi szakaszát semlegesítették a Dzerzsinszk, Novgorodszkoje, Nyikolajevka, Leninszkoje és Zajcevo melletti lőállásaikon.

Podgornoje közelében 2 db M777 155 mm-es tarack és legénységük megsemmisült.

A hadműveleti-taktikai és katonai repülés 47 felszereléskoncentrációs területet ártalmatlanítva lett legénységgel együtt. Az elpusztított célpontok közé tartozik: legénység és katonai felszerelés Vesyoloye, Privolchye és Bogorodicsnoye (Donyecki Népköztársaság) közelében, a Buk-M1 többszörös rakétakilövő rendszer indító rámpája Szeverszk (Donyecki Népköztársaság) közelében, valamint a megfigyelő radarja. Az S-300 légvédelmi rakétarendszer Novodruzsek (Luganszki Népköztársaság) közelében. A rakétacsapatok és a tüzérség az AFU 148 ember- és haditechnikai koncentrációs területét, 25 parancsnoki állomást, valamint 59 tüzérségi egységet hatástalanítottak a lőállásaikon.

A rakétacsapatok és tüzérség által indított támadások eredményeként 450 nacionalista, 13 harckocsi és egyéb páncélozott harcjármű, valamint 16 speciális jármű lett megsemmisítve.

Az orosz légvédelmi rendszerek lelőtték az ukrán légierő egy MiG-29-esét Apostolovo (Dnyipropetrovszk régió) közelében. Ezen kívül 9 ukrán UAV-t lőttek le Alisovka (Kharkov régió), Verhnetoretskoye (Donyecki Népköztársaság), Grechishkino (Luganszki Népköztársaság), Mogila Kulicha, Tomina Balka és Csernobayevka (Kherson régió) közelében.

Az Uragan többszörös indítórendszerrel indított 9 lövedéket elfogtunk Malaja Kamysevakha és Dolgenkoye (Kharkov régió), Makejevka és Avdejevka (Donyecki Népköztársaság) közelében.

Összesen 208 repülőgép és 132 helikopter, 1260 pilóta nélküli légi jármű, 345 légelhárító rakétarendszer, 3696 harckocsi és egyéb páncélozott harcjármű, 576 több rakétakilövő rendszerrel felszerelt harcjármű, 2055 tábori tüzérségi egységet semmisítettünk meg.

A különleges katonai művelet során 3731 egység különleges katonai felszerelést semmisítettünk meg. Az ellenség jelentős veszteségeket szenved a különleges katonai művelet során.

Május 19. óta a hónap folyamán csak az AFU 14. Gépesített Brigádja veszített 2100 embert (halottak és sebesültek).

Az alacsony erkölcsi és pszichológiai feltételek miatt 800, az egység veszteségének pótlására hivatott személy nem volt hajlandó a hadműveleti területre menni, és a tiszteket alkalmatlansággal, vesztegetéssel vádolták.

A 10. hegyi rohamdandár felderítő egységének mintegy 100 katonáját felmentették a harci szolgálat alól, és vizsgálatra Kremencsugba szállították. Az AFU 30. gépesített dandár parancsnokainak jelentős része kivonta magát az egységei irányításától, és megtagadták a harci feladatok elvégzését. Mindenféle ürügyet használnak a betegség szimulálására. Az egységek többsége már tiszt nélkül maradt.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Egy gyors összefoglaló: Putyin megsértette a nyugati országokat és azok nevetséges uralkodó politikai kasztját. Közölte: a radikalizmus és a populizmus a Nyugat jövője, és a jövőben hatalmas megrázkódtatásokkal kell számolni. Ugyanazok a bábuk adják át a hatalmat egymásnak, de valójában semmi sem változik, és a társadalmi konszenzusban felhalmozódnak az ellentmondások. Ez vesztes helyzethez vezet.

Az európai elit azt csinálja, amit mások (valószínűleg Amerika) mondanak nekik, lemondanak politikai szuverenitásukról.

Putyin azt mondta, hogy azok a vádak, amelyek szerint Oroszország felrobbantotta a világgazdaságot, valójában a globális gazdaság problémáinak elfedése.

Különösen Amerika adósságainak a felhalmozására járult hozzá nem kis mértékben a jelenlegi fenyegető gazdasági válsághoz. A „putyini infláció” egy hazugság, amely csak a hülyéket és írástudatlanokat tudja meggyőzni, és kísérlet arra, hogy elterelje a figyelmet a nyugati gazdaságok irányítóinak katasztrofális hibáiról.

Hatalmas mennyiségű pénzt nyomtattak, és a pénzt külföldi áruk vásárlására használták fel, nem törődve azzal, hogy ez a politika milyen hatással lesz a világ más országaira. Ebből az értéktelen nyomtatott pénzből termékeket vásároltak fel világszerte, ami hiányhoz vezetett.

Amerika korábban valóban gyártott nagy értékű termékeiket, de Amerika már nem gyárt semmit, és mindent importál. Ez az oka a globális inflációnak. A nyomtatott amerikai dollárból mindent felvásárolnak, ami ellátási válságot okoz.

Sok ország felteszi a kérdést: miért fogadjanak el továbbra is értéktelen eurót és dollárt termékeikért? Ráadásul az USA most elkezdte elkobozni más országok pénzét. Ez aggodalomra ad okot, és a nemzeti valuta leértékeléséhez, valamint a dollártól, mint a világ tartalékgazdaságától való globális eltávolodáshoz vezet.

Az energiaárak szárnyalnak. Felfelé indultak, mielőtt Oroszország megkezdte volna a különleges hadműveletet Donbászban. Ennek lépcsőzetes hatásai vannak a gazdaság többi részére. Például a műtrágya ára ugrásszerűen megemelkedett. A szankciók miatt pedig Oroszország nem tud műtrágyát szállítani más országoknak. Ez globális éhezési válsághoz vezethet.

Ez az Egyesült Államok hibája lesz, amit természetesen Oroszországra próbálják hárítani. Jó lenne azt gondolni, hogy Oroszország ennyire befolyásos az egész világra, és azt gondolni, hogy Oroszország ennyire hatással lehet a világgazdaságra. De ez megint csak egy eltussolás és egy kísérlet arra, hogy Oroszországot hibáztassák azok az emberek, akik továbbra is kifosztják a világot.

Oroszország azon dolgozik, hogy nagy méretű élelmiszerexportot indítson be a világba. Az oroszországi mezőgazdasági termelés ugrásszerűen növekszik. A Közel-Kelet és Afrikát a jövőben orosz élelmiszer fogja táplálni. Ennek megvalósításához új logisztikai láncokat kell kiépíteni.

Ukrajna leaknázta saját kikötőit, és most Oroszországot hibáztatja, amiért nem tud élelmiszert exportálni. Szedjék fel az aknákat a kikötőkben és induljon be az élelmiszer export, Oroszország nem fog beleavatkozni.

A modern világ hatalmas változáson megy keresztül. A Nyugat jelenlegi uralkodó elitjével semmilyen kompromisszum vagy megállapodás nem lehetséges.

Oroszország szuverén ország, amelynek joga van megvédeni magát és a Donbászi Köztársaságokat, ahol a Nyugat segítségével népirtással végeztek. Felfegyverezték Ukrajnát, és katonai tanácsadókat küldték oda, hogy meggyőzzék az országot, és felhasználják Ukrajnát Oroszország megtámadására.

Oroszországnak megvan a maga kultúrája, hagyománya és történelme, és elutasítja a jelenlegi nyugati elképzeléseket, amelyek az emberek és nemzetek leépüléséhez vezetnek.

Minden cselekedetünknek egyetlen célja volt: Oroszországot szuverén és erős nemzetként megerősíteni. Az Oroszország elleni szankciók arra a hamis narratívára épültek, hogy Oroszország már félig halott, és teljesen tehetetlen. Azonban Oroszország megváltozott a végrehajtott makrogazdasági politikák, az import-helyettesítő programok, a refinanszírozási rendszerek és így tovább segítségével.

A szankciók felgyorsították ezt a folyamatot. Egy szuverén nemzet képes tisztességesen bánni más nemzetekkel. Oroszország egyszerűen elkezd együttműködni más nemzetekkel, amelyek erre hajlandóak. A Nyugat azon kísérletei, hogy Oroszországot elszigeteltségre kényszerítsék, már kudarcot vallott.

A nyugati elit nem foglalkozik a nemzetek érdekeivel, ezért Oroszország azokkal az országokkal fog együttműködni, ahol az elitet érdekli a fejődés. Új kikötők épülnek a Csendes-óceánon, az Északi-sarkvidéken, bővül a Kaszpi-tenger és a vasúthálózat. Oroszország tiszteletben tartja a tulajdonjogokat, és segíti a magánvállalkozásokat és a befektetőket.

Az orosz vállalkozóknak nincs miért aggódnia. A kormány, és a bürokrácia abbahagyja a zaklatásukat. Új reformok készülnek.

Putyin ezután sok pozitív statisztikát osztott meg a növekedésről, a pénzről és így tovább. Hangsúlyozta azt is, hogy az üzleti és gazdasági növekedést nem a profitmaximalizálásra kell összpontosítani, hanem az országban élők életének javítására, akik ezeket a különféle javakat és szolgáltatásokat használják.

Oroszországnak nem ismétli meg a múlt hibáit – nincs szükség az orosz pénzek Oroszországon kívülre történő befektetésére. Az orosz pénzből iskolákat, fejlesztést, kultúrát és így tovább kell finanszírozni.

Oroszország harcolni fog az infláció ellen, és nagyon komolyan veszi ezt a problémát. A nyugdíjak lépést fognak tartani az inflációval. Oroszországnak katasztrofális demográfiai problémája van. A kormánynak sürgős és kardinális lépéseket kell tennie ennek a fenyegető problémának a megoldására. A pénz önmagában nem fogja megtenni. A demográfiai problémák kezelésének egyetlen módja a holisztikus megközelítés és az általános életminőség javítása a legjobb gyakorlatok alkalmazásával.

Az orosz infrastruktúra fejlesztése folytatódik. A kisebb városok és történelmi régiók a fő közlekedési hálózathoz kapcsolódnak. A kormány befektet Oroszország Távol-Keletébe. A tanyák állami támogatást kapnak. A régiók sokkal több pénzt fognak kapni, hogy arra ösztönözzék az embereket, hogy költözzenek oda, és ne üljenek nagyvárosokban.

Vidéken múzeumok és kulturális intézmények épülnek. Az orosz turisták körében megnőtt az érdeklődés Oroszország iránt, ami azt jelenti, hogy a nemzeti parkokkal óvatosan kell bánni. A Bajkál-tavat meg kell tisztítani, és a környező területeknek a turisták elsődleges céljává kell válniuk. Ott és egész Oroszországban megszüntetjük a szennyezést.

Oroszországnak technológiai szuverenitásra van szüksége. Ez azt jelenti, hogy Oroszországnak saját technológiai rendszerre van szüksége. Az importhelyettesítés nem más emberek termékeinek egyszerűen másolásáról szól, hanem új orosz termékek létrehozásáról, amelyek felülmúlják a többieket.

Kielemzés

A kulcsszó itt a szuverenitás. Ez a fogalom sokszor elhangzott Putyin beszédében. Kijelentette, hogy Oroszország elkötelezett a politikai, gazdasági és kulturális szuverenitás megvalósítása mellett. Ez csak a globalista világkormányzati projekt elutasításaként fogható fel.

Putyin azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország más szuverén nemzetekkel fog együttműködni. Vagyis: Oroszország olyan országokkal szövetkezik, amelyek nem mennek együtt a globalista egy világkormányzati rendszerrel. Ezt többpólusú világ felépítésének is nevezik.

Továbbá Putyin bebizonyította, hogy az orosz uralkodó elit tudatában van a Nyugaton forrongó elégedetlenségnek. Putyin nem mondta, hogy Oroszország bármiben is segítené a nyugati disszidenseket, csak a siralmas helyzetét kommentálta. Ez azt jelenti, hogy Oroszország továbbra sem fog „aktív intézkedéseket” tenni. Üzenet a nyugati disszidensek: egyelőre egyedül vagytok.

A gazdasági igazságosság eléggé előkerült beszédében. Putyin hangsúlyozta, hogy az üzletnek az emberek érdekeit kell szolgálnia, és nem fordítva. Szó sem volt a láthatatlan kéz varázslatáról, vagy arról, hogy megőrizheti, amit készít.

Putyin teljesen egyértelmű volt: érdekli az üzletfejlesztés, mert annak pozitív hatásai vannak az átlagemberek és az ország egészének jólétére. Feltételezem, hogy ezt a „szocializmus” kategóriába lehetne sorolni, de őszintén szólva, ez csak a józan ész, és több köze van az üzleti kasztokhoz, mint bármely konkrét „izmushoz”. Ezt hangsúlyozta Putyin is, emlékeztetve a fórumon összegyűlt kapitalistákat, hogy ne feledjék, Oroszországot szolgálni kell, nem csak a saját zsebüket tömni.

Putyin többet beszélt a jövőről, mint a múltról vagy a jelenről. Hangsúlyozta, hogy a feltörekvő technológiát Oroszország javára kell használni. Én mindenben amellett vagyok, hogy Oroszország technológiailag önellátóvá váljon, de az az elképzelés, hogy a technológia minden problémát megold anélkül, hogy 3 újabbat hozna létre helyette, szerintem egy rövidlátó gondolkodási forma.

Kiábrándító volt hallgatni, hogy Putyin a globális felmelegedést emlegette, és annyit beszélt, mint a technológiai induló vállalkozásokról és Oroszország szilícium-völgyéről. Ez a megszólítás üzletemberekhez szólt, szóval ez érthető, de az első számú dolog, amibe Oroszországnak be kell fektetnie, az az orosz nép.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A közvetítést Szepesi György (a pletyka szerint, közismert ÁVH besúgó) végezte, méghozzá „vakon”, mert nem volt visszajelzése, hogy a hangja meg is érkezik Budapestre. A góloknál zengek a falak az üvöltözésünktől. Fantasztikus volt a hangulat. Azt az Angliát vertük meg, akiket saját hazájukban még senkinek se sikerült. Megszületett a szóvicc: All right Mr. Wright (aki az angol csapat kapitánya volt) és a becenév is: az arany csapat.

Ez 69 éve volt, és azóta is emlegetjük. Most ennyi év jután megismételtük a bravúrt, az angol közönség nem tetszésére. Igaz, ez alkalommal még szépítés se volt az angolok részéről. Könnyen lehet, hogy erre is emlékezni fognak 69 év múlva is, akik akkor még élnek.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ismered azokat a szankciókat, amelyek megbuktatják Oroszországot? Nos, Biden szankciói napi 300.000 hordóval növelték, nem pedig csökkentették az orosz olajszállítmányokat és a bevételeket, amint arról a Wall Street Journal számolt be, és megduplázta az amerikai benzin árát az Amerikai Automobil Szövetség jelentése szerint.

Tudtad, hogy a tankok és fegyverek leszállítása Ukrajnába az ígéret szerint felgyorsítják Ukrajna Oroszország feletti győzelmét. Nos, az oroszok (sok egyéb mellett) nem szállítják le nekünk a tankpáncélhoz szükséges titánt.

Az Egyesült Államok kormánya annyira ostoba és inkompetens, hogy a washingtoni hülyék még nem fogják fel, tevékenységük következtében Putyin  nem csak az ukrán keleti részét foglalja el, ahogy azt korábban tervbe vette, hanem egész Ukrajnát.

Más szóval, ha beavatkozik a konfliktusba azzal a reménnyel, hogy Oroszországot egy vietnámi helyzetbe sodorja, Washington meggyőzi a Kreml-et, hogy Oroszország nem tudja elérni célját Ukrajna egészének meghódítása nélkül.

Oroszország nem valószínű, hogy ezzel a feladattal szembesülve a „menj lassan, mentsd meg a civileket” háborús taktikát alkalmazza. „Az Apokalipszis lovasai vágtatnak előre” – figyelmeztet Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, de Washington képtelen bármit is meghallani, ami igaznak hangzik.

PCR hazáját Shithole-nak nevezte, amit udvariasan „jelentéktelennek”  fordítottam, mert „az a lyuk, ahol kijön a szar” a magyarban nem létezik. De ha már itt vagyunk, akkor megjegyzem, hogy Anglia és az EU még inkább shithole, mert a hülyeséget még jobban meg fogják szívni. Azzal még csak kiegyeznénk, hogy mindössze a benzin ára megy fel, de (orosz ügyeskedés miatt) a gáz ára legalább az ötszörösére fog nőni. Akinek erre nem lesz pénze, az öt réteg takaró alatt keményre fog fagyni januárban. Jól kibaszunk ezzel a tömeg gyilkos Putyinnal.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A NOAA szerint az El Niño általában 3-5 évente fordul elő. A következő El Niño hamarosan várható. Úgy tűnik, a közeljövőben hatalmas hőmérséklet-emelkedés bontakozik ki, mindenekelőtt az Északi-sarkvidéken, amelyet a közelgő El Niño és a napfoltok tetőzése együttes hatása vált ki. Minél több a napfolt, annál jobban emelkedik a hőmérséklet. A napfoltok számának emelkedése 2020 májusa és 2025 júliusa között mintegy 0,15°C-kal növelheti az átlag hőmérsékletet. Ez drámai tengeri jégveszteséget okozhat az Északi-sarkon, ahol 2026-ra rohamosan emelkedni fog a hőmérséklet, amire számos további jel utal.

Az Atlanti-óceánból és a Csendes-óceánból a Jeges-tengerbe belépő tengeri hő folyamatosan emelkedik. Ennek eredményeként az Északi-sarkvidéken hamarosan több billenő pont átlépése következhet be. Például a kék-óceán esemény (akkor kezdődik, amikor a sarkvidéki tengeri jég kiterjedése 1 millió km² alá csökken), ami tovább gyorsítaná a hőmérséklet-emelkedést a sarkvidék.

Aztán, ahogy a hőmérséklet folyamatosan emelkedik az Északi-sarkvidéken, úgy a futóáramlat változásai felerősödnek, ami a szárazföldi albédó elvesztését eredményezi az Északi-sarkon. Ez megegyezik a tengeri jég hanyatlásából eredő albédó veszteséggel.

További melegedés oka a permafrost olvadás, ami a jelek szerint hatalmas üvegházhatású gázok (különösen CO₂, CH₄ és N₂O) kibocsátását okozza. Tehát globális hőmérséklet-emelkedést okoz, ami viszont több vízgőz bejutását eredményezné a légkörbe, ami tovább gyorsítja a hőmérséklet-emelkedést, különösen az Északi-sarkon, ahol hatalmas mennyiségű metán található a tengerfenék üledékeiben, és ahol nagyon kevés hidroxil van a levegőben, ami bonthatja a metánban.

Úgy tűnik, a hőmérséklet tovább fog emelkedni a szulfát-aeroszolok kihullása miatt. Ahogy a hőmérséklet folyamatosan emelkedik, további önerősítő visszacsatolások indulnak, például a vízgőz globális növekedése és az alacsonyabb felhőrétegek csökkenése, ami tovább növeli a hőmérsékletet. Összességében a globális hőmérséklet több mint 18°C-kal emelkedhet az iparosodás előttihez képest.

Emberi kihalás 2025-re?

Egy 2022. áprilisi elemzés szerint a hőmérséklet-emelkedés az iparosodás előtti időszakról 2022 márciusára elérte a 2,35°C-ot. Ha hozzáadjuk a közelgő El Niño és a napfoltok tetőzése miatti hőmérséklet emelkedést, akkor 2025-re a 3°C is elérhető.

Egy 2018-as tanulmány (Strona & Bradshaw) azt jelzi, hogy a legtöbb élet a Földön eltűnik, ha a hőmérséklet 5°C-kal emelkedik. Az emberek, akiknek túlélése sok más fajtól függ, valószínűleg kihalnak 3°C emelkedésnél.

Összefoglalva, a hőmérséklet hamarosan erősen emelkedhet, ami az emberek kihalásához vezethet már 2025-ben, míg a hőmérséklet az egekbe szökhet 2026-ban, ami feleslegessé teszi annak fejtegetését, hogy mi lesz 2026 után.

Forrás: Arctic-News

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 _____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

This time around, we spent our days learning how to set up field camps, doing routine ammo checks, cleaning our kits, “yes sir, no sir”, go over there and fetch that and come back – just getting into the rhythm of regular army life and that sort of thing.

But then, suddenly we were told to load up the vehicles and to move out. Where to? We didn’t know, but we took it all in stride.

As we were driving along, we couldn’t help but notice that we’d crossed the border into Belarus. There was no checkpoint or anything, it was as smooth and easy as pulling into a parking lot, really. It was my first time in Belarus, and even if we hadn’t seen the sign, we certainly noticed that the weather was warmer, and everything was generally better maintained and cleaner.

At this point, no one had told us where we going, yet, but we had started to suspect that this wouldn’t be a routine drill when they started handing out real ammo. We stopped in a field somewhere in Belarus, near a large forest and set up camp. The OMON guys and the Chechens had already started fires and we followed suit, getting as comfy as we could. Our commander dropped a hint that things were about to get very interesting.

Night came and we finally got confirmation that at 5 am the next day we were heading into Ukraine and that at 8pm we’d be in Kiev. We tried to sleep as best we could, but you know how that goes. Anyways, morning came and we got into our vehicles and rolled out.

We were supposed to cross some pontoon bridge along the border with Belarus and Ukraine, but it turned out that it was blown up before we got there, so we returned to camp and spent the day there. The next day, another attempt was made to cross a river, possibly the same one. We got into our vehicles again, but turned back halfway – the bridge had been blown up again. When we returned to camp, we were amused more than we were disgruntled or anything like that. Finally, the decision was made that we would simply cross at another point, across the land border. We re-entered our vehicles and set out and about 100 kilometers later, we had a blowout.

Once the wheel was fixed, we began making progress into Ukraine proper, spirits still high.

I sat in the back and watched from the back window, where I saw a shot-up and abandoned car – one of ours – come into view. It turns out that the advance column had gotten hit by sniper fire and the driver of the vehicle had been killed. Shortly after, our commander decided to play it safe and told us to close up the windows. The car started getting incredibly hot and we started sweating and cooking in our seats. To make matters worse, because of all the false starts, we were now running low on water.

It was an armored car, by the way. I had trained in Urals before, but this was a newer version.

Soon after, our commander relented and the windows reopened just in time for us to see the first villages and towns, some which were on fire and a smattering of corpses along the road.

“How are you feeling?” I asked my friend sitting next to me.

“I’m a bit shook,” he replied. “And you?”

“Me, I’m not. I’m excited,” I replied and gave him a grin.

We pulled over to let some columns pass ahead of us because, technically, we weren’t supposed to be on the front lines. After all, we were just the National Guard. The rules of this special operation were a bit unclear, and no one seemed to understand how exactly this whole thing was supposed to work out. But that didn’t bother us much.

We ended up camping in the field where we had pulled over to let the column pass for a few days.

We found some water at a well, which was a relief and shared rumors that had passed up from the front from the people who had went on ahead. The column that we had just seen had gotten shot up by 40mm guns (АГС) and those were the first losses from our side that I personally heard about.

We weren’t far from a village and as we began to dig in, we were given more equipment. I was given a sniper rifle and told to do my best with it. I decided to get my sleeping bag and put it on the BTR as a cushion so that I could be comfy while at my post.

But just as I had set up on my perch, the commander told us that we have to move out, and that people in black were seen nearby. The problem with this information was that we didn’t know what to make of it. See, our OMON guys also wear black. So no one knew who it was and the commander, after some deliberation, ordered a few of us to go out and to ask them, “hello, who are you?”

Our lads jogged off in the direction that the commander had indicated and then came hurrying back.

It wasn’t OMON. And it turns out that the Ukrainians had been sitting on the other side of the same village where we had made camp since we arrived – we simply hadn’t noticed one another. Both sides began firing at each other soon after. I ran to the BTR and got up on the side to get a view of the forest and the clearing. I couldn’t see anything, but the shooting continued. Eventually, I had to hop off as the BTR rolled out to take some shots at the men in black from the other side of the village.

I quickly realized that I had a slight problem to deal with. See, we had these regular, standard-issue helmets and I had a sniper rifle. That meant I couldn’t use the optics while wearing it because the visor got in the way. So, naturally, I took my helmet off and lowered my eye to the scope. My sergeant, who was running by my position saw this and ordered me to put my helmet back on immediately. I told him, “yes, sir,” but as soon as he had finished dressing me down I took it off again, and propped my gun on it.

Almost as soon as the shooting started, it came to a stop though. It was unclear what had happened, but new orders came through. We were told to move on to a new village, so we packed up and rolled out again. This time around, as soon as we reached the village, we began knocking on doors and asking the locals if they saw any soldiers in their village or nearby. They said no, and we left it at that. We didn’t bully or harass them in any way. Soon after, we left again.

Next, we rolled into a small town still further south. We were running low on supplies and so we went looking in the stores, but found that they were already thoroughly looted. There were no products left except frozen mush in the freezers that had spoiled. The town had lost its electricity and gas and the people were suffering from this worse than we were. Luckily, we found some potatoes and pickles and ate our fill.

We didn’t stay in the town and moved back into the fields. While we were setting up a camp, news filtered in that the forward columns had moved away to a different sector and that we were the only ones left in the area. To make matters worse, we were told that a counterattack was coming. We asked many questions, but got even fewer answers. One thing we did learn was that a Ukrainian counter-attack was expected that night. So we dug in as fast as we could, and did the best we could with our defenses. Evening came and we sat in our foxholes and near our vehicles with our weapons ready, stressed out, sure that the fighting would start soon. Every second felt like the moment when the war would finally begin for us.

But we heard only silence and the regular noises of the field as the night dragged on.

Finally, the order was given to go check out what was going on in the forest near our position from which we expected the counter-attack to come and we rose to make our patrol. Just as we did so, the locals in the village about 300 meters away from us decided to launch some fireworks. We thought it was a signal to commence an attack and we rushed back to our positions and gripped our weapons tightly.

But nothing came.

We started to relax ever so slightly until we noticed a red glow coming from the village. „This is it,” I thought to myself and sweated some more. But it turned out that a fire had started in someone’s house. Possibly from the fireworks.

Another false start.

Some of the soldiers began to nod off, but then an explosion ripped through the night and we jolted back to readiness. “This time for sure,” I thought. But we got word that a boiler in that same village had exploded.

Again, nothing.

Night passed into morning and no counter-attack came. We sat in our positions, blinking and yawning and waited impatiently for our new orders.

forrás: Rolo Slavskij
https://substack.com/profile/66153654-rolo-slavskiy

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Nyolcadik után ugyanabban a technikumba folytattuk tanulmányainkat a Duna másik oldalán egyszerűen azért, mert az én szüleim éppen úgy a textilszakmához kötődtek, mint az övéi. Petinek az új környezetben is sikerült szinte pillanatok alatt felvenni a vezető szerepet, amit manapság úgy neveznek, hogy „opinion leader”. Ennek legfontosabb kelléke az volt, hogy vele mindig történt valami olyasmi, ami senki mással nem, és akkor ezt a nagyszünetben el lehetett mesélni egy 10-15 fős hallgatótábor közepén. Az egészben az volt a szép, hogy Petinek nem is kellett füllentenie, mert minket az ő egyszerű valósága is lenyűgözött.

Petinek például volt operabérlete, ezért minden hónapban látott egy-egy operát, míg közölünk sokan azt se tudták, merre van az operaház. Tizenöt évesen csónaktúrákra járt, tizenhat évesen saját motorkerékpárja volt. Legérdekesebb élményéről tizenhét évesen számolt be. Igaz, addigra Rákosi már felforgatta az országot, de az esemény főhőse mégiscsak egy grófkisasszony volt. Jobban mondva grófkisasszony lett volna, ha nem törlik el a címeket.

Nem sokkal a harmadik osztály befejezése előtt, a május elsejei hosszú hétvégére Petit meghívták egy balatoni vitorlás túrára. Azt természetesen előre sejtettük, hogy a bosszú hétvégén Peti nem a Práter utcában élő nagymamáját megy meglátogatni, de egy balatoni vitorlás túra még az ő esetében is szenzáció számba ment. Mi, a beavatottak, alig vártuk, hogy hétfőn megtudhassuk a részleteket.

Ezek szerint a tervnek megfelelően valóban előállt egy 16 éves grófkisasszony hosszú szőke hajjal, kék szemmel, plusz egy vitorlás hajó a tulajdonos 19 éves fiával és két barátjával. Összesen tehát 4 fiú és egy lány.

• Na és, mi volt a program? – tettük fel a kérdést.
• Először átmentünk Tihanyba, de nem kötöttünk ki – mesélte Peti – majd Keszthelynek vettük az irányt. Később a szél elállt, nem nagyon haladtunk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Xénia, a grófkisasszony levetette a bikini felső részét és elkezdett napozni.
• Ne hülyéskedj! – szakadt ki belőlünk a szó.
• De tényleg!
• És aztán mi történt, milyenek voltak a mellei, mit csináltak a srácok? –pattogtak a hirtelen támadt kérdések.
• Persze én is meglepődtem, mert erre nem számítottam, de a társaságban én voltam az új fiú, ezért inkább csak csendes figyelővé váltam.
• Na jó-jó, és aztán? – türelmetlenkedtünk.
• Xénia azt kérdezte Gyuritól, nem akar-e ő is napozni és a feneke alól kilógó pokrócdarabra mutatott. Gyuri odament hozzá, Xénia pedig levetette a bikini alsó részét is.
• Ne hülyéskedj, ezt csak most találtad ki. – fakadt ki valamelyikünkből.
• Jó, ha nem hiszitek, akkor nem is mondom tovább.

Erre mi valamennyien megígértük, hogy egy szót se szólunk, csak meséljen. Némi kéretés után Peti szép részletesen elmondta, hogy Xénia leoldotta a Gyuri fecskéjét, és a fiút szabályosan magára húzta, miközben a másik három fiú udvariasan hátat fordított nekik.

Aztán kiderült, hogy Xénia és Gyuri nem jártak egymással, az eset „alkalminak’” számított. Az aktus után Xéniának esze ágában se volt felvenni a fürdőruháját, hanem megkérte a fiút, hogy menjen oda a vitorlás másik végében ücsörgőkhöz és küldje oda az egyik barátját.

A vége az lett a dolognak, hogy Peti kivételével a másik három fiú szép sorban megkefélte a grófkisasszonyt. Petire is sor kerülhetett volna, de feltűnt egy rendőr motoros, Xénia pedig jobbnak látta felvenni a fürdőruhát. A motoros a vitorlás mellé siklott, igazoltatott, feltett néhány kérdést, kérdezte, kié a vitorlás, stb. stb., majd közölték, hogy vihar közeleg és okosabb, ha behajóznak a legközelebbi kikötőbe, aztán elhúzták a csíkot.

A rendőrlátogatás után a társaság hangulata némileg megváltozott, Peti pedig vagy lemaradt a csemegéről, vagy Xéniának nem volt kedve folytatni a korábbi tevékenységet. Mi, a hallgatóság roppant sajnáltuk, és az után érdeklődtünk, lesz-e még vitorlázást? Erre azonban Peti nem tudott határozott választ adni.

Közben jött az évzáró, és már rég megfeledkeztünk a vitorlázásról, amikor Renkei Peti is befutott sötétkék öltönyében, de már messziről lehetett rajta látni, hogy van számunkra valami szenzációja.

• Srácok, nem fogjátok elhinni.
• Mit, mit? – kiabáltunk.
• Xéniának kankója volt.
• Micsoda? – hitetlenkedtünk.
• Mondom, kankója volt. Képzeljétek el, mind a három srácnak egy héten belül elkezdett folyni a fasza. Tehát vagy Xéniának volt kankója, vagy a Gyurinak, mert ő volt az első, de Gyuri esküszik, hogy azt se tudta, mi a kankó, nem hogy lett volna neki. – Mi persze nem jutottunk szóhoz.
• Szóval, srácok, óvakodjatok a grófkisasszonyoktól – intett minket Peti, mellesleg tök feleslegesen, mert Rákosiék rendeletileg tiltották be a titulusok használatát.

[1] Szájharmonika

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________