(3888) Honvágy

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

Kivándorló nemzet vagyunk. Az elmúlt jó száz évben több millió honfitársunk keresett (és talált) magának második hazát. Ezzel szemben hozzánk viszonylag kevesen érkeznek, így aztán a hontalanságban szenvedőkről keveset tudunk. Persze tudhatnánk, ha a hazalátogató „külföldre szakadt hazánkfiai” őszinték lennének elsősorban magukhoz, meg aztán hozzánk, itthon élőkhöz is, de nem azok. Ugyanis a hazalátogató emigráns legfőbb vágya, hogy bizonyítsa, döntése megalapozott volt, jól járt, megtalálta számítását, és mindenki „hülye”, aki itthon marad, közben „rázza a rongyot”, mert ez élteti, aminek ára tíz hónapon át tartó, intenzív takarékosság az Új hazában. Az „itthon rekedt” régi barátok érzik, hogy valami nincs teljesen rendben, de mivel – ellentétben Amerikával – nálunk nem minden második ember pszichológus vagy annak páciense, a laikus átlagember nem gondol komolyabb gondokra. Pedig vannak!

A jobb élet utáni vágyakozás egy természetes emberi tulajdonság, és mert „a messziről jött ember azt mond, amit akar”, a többség meg van róla győződve, hogy a „mindenütt jó, de legjobb otthon” mindössze idejét múlta folklór, a valóság pontos ellenkezője. Az Új hazába történő megérkezést rendszerint többhetes eufória követi, amelyet viszonylag hamar elkoptat a „véres valóság”. Ez utóbbiról feltételezhető a belátható időn belüli megszokás. Ez azonban késik, egyre késik, a türelem pedig fogy, egyre fogy. Az új nyelv megtanulása korántsem könnyű feladat, sőt, nem egyszer megoldhatatlannak tűnik. Persze az, aki ezeket a summás megállapításokat túlzásnak tekinti, felteszi a logikus kérdést: ha annyira kellemetlen ez a vállalkozás, akkor miért nem változtatnak rajta? Elvégre a kivándorlás nem egy irreverzibilis döntés. De bizony, többnyire az. A kínkeservvel összekuporgatott útiköltség nem retúrjegyre szólt. A faji, politikai üldözött hogyan jöhetett volna vissza? A pártállam alatt pedig a disszidensre több év börtön várt, ha „tettének” elévülése előtt (5 év) hazamerészkedett.

Miért nem jött öt év után? Most jön a tragédia, amellyel honfitársaink közül vajmi kevesen vannak tisztában. Öt év hosszú idő, amely alatt megannyi adaptáció lép életbe. Az új hazát ugyan nem szokták meg (tökéletesen sosem fogják), de a régitől már elszoktak. Ajak biggyesztve közlik velünk, hogy a Balkánon élünk: a tejet nyálkás zacskóban vesszük, az útburkolat teli van lyukakkal, a hivatalokban úgy bánnak velünk, mint a kutyafekáliával (és ugye folytathatnám a kritikákat hajnal­hasadásig). Mi tagadás, ez a valóság, csakhogy van ám más is. A nagymama lecsója, amelyet a nyári konyha előtt sámlin ülve eszünk. A közösen átélt balatoni alkony és az utána belopott első csók. Az ultipartik a verandán. A Füstbe ment terv, amelyen akkor nevettünk („repül felém anyám, én kinyitom az ablakot, s ő repül-repül tovább)”, most meg könnybe lábad tőle a szemünk. Természetesen ezt a felsorolást is folytathatnám.

Gyógyír? Úgy tűnik, nincs! Nem igaz az a mondás, hogy az idő mindenre meghozza a megoldást. A halál igen, pusztán az évtizedek múlása nem. Persze az ember a legadaptívabb állat, a halálon kívül mindent képes megszokni, bizonyos mértékig. Tudom, megállapításaimmal sokan vitába szállnának (különben tehetik, erre való a honlapon található fórum), csak nem érzik magukat érintettnek. Ezeknek azt üzenem, gondoljanak bele, mit takar az alábbi hír: a Kossuth-díjjal kitüntetett, nemrég elhunyt Teller Ede kaliforniai otthonában 96 évesen öttagú magyar személyzetet tartott (főleg ott tanuló diáklányokat), mert már csak magyarul beszélt, és nagyon szeretett volna hazalátogatni, csak erre már nem volt ereje. Utolsó szereplése alkalmából a magyar tv-ben (zenei kíséret nélkül) elénekelte a „minden vízbe mártott test, kis angyalom” című diákdalt. Tegyük még hozzá, hogy Teller Ede jóval a II. világháború előtt emigrált az USA-ba. Annak bizonyítására, hogy ez nem egy elszigetelt eset, hadd toldjam meg néhány másikkal.

Sir George Solti, azaz Solti György világhírű karmester, akit az angol királynő lovaggá ütött, végrendeletileg kérte angol feleségét, – akivel évtizedeken keresztül nyilván nem magyarul beszélt, – hogy hamvait szállítsák vissza hazájába, Magyarországra. Solti 1912-ben született és közvetlenül a II. világháború előtt, 27 évesen hagyta el szülőföldjét. Huszonkét évig volt a Chicagói Szimfonikusok vezető karmestere, majd 1979-1983 között a Londoni Filharmonikusoké. Nyolcvanöt évesen halt meg. Ebből a 85 évből mindössze az első 27-et élte itt, a következő 58-at külföldön, ahol maximum annyit ismertek be, hogy „magyar származású”. Meghal, kinyitják a letétbe helyezett végrendeletét, és kiderül, hogy magyar földben akar nyugodni. Vagyis pontosan az van, amit az imént írtam: idő nem, csak a halál hozta meg a megoldást.

Solti esete nem egyedi. Szilárd Leó fizikus, a nukleáris láncreakció kigondolója 1964-ben, vagyis jó negyven éve halt meg San Diego-ban. Hamvait a leszármazottak hazahozták és újratemették a közelmúltban.

George Mikes, számtalan humoros angol nyelvű – és magyarra természetesen lefordított – könyv (Anglia papucsban stb.) szerzője nem váratott a végrendeletének megismeréséig. Egy helyen azt írta: nem tudom, hogy halálom előtt mi lesz életem utolsó mondata, de abban biztos vagyok, hogy magyar mondat lesz. Mikes eredetileg újságíró volt, Angliából küldött tudósításokat – természetesen magyar nyelven -, de a háború kitörésekor, 1939-ben Angliában maradt. Néhány évvel később már angolul ír élete végéig, és akkor jön ez a kikívánkozó „vallomás”! Persze ő sem egyedi eset.

André Kosztolányi közgazdász és tőzsdeguru az egyetemeken németül tart előadásokat. Saját bevallása szerint barátaival franciául beszél, bankárokkal angolul tárgyal, de istenhez 90 évesen is magyarul imádkozik.

A „jelenség” természetesen nem exkluzív magyar. Az 1901-ben született Marlene Dietrich apja porosz katonatiszt volt, ami Dietrichhel alaposan megutáltatta a katonai szellemet. 1930-tól az USA-ban élt, és számtalan jeles filmnek volt a főszereplője. Deklaráltan nem érezte magát németnek. A II. világháború alatt az előrenyomuló szövetséges csapatokkal együtt vonult be Párizsba, este pedig szórakoztatta a katonákat. Nem sokkal 91 éves korában bekövetkező halála előtt sokadik „búcsú” hangversenyén a közönség kérte, hogy utoljára énekeljen valamit németül. Dietrich „kötélnek állt”, és elénekelte ifjúkora egyik német slágerét. Amikor a szöveg szerint a „Berlin” szóhoz ért, hangja érezhetően megcsuklott a hirtelen rátörő érzelmi indulattól, olyannyira, hogy a jelenlévő angol újságírók riportjaikban feltették a gúnyos kérdést: a vér nem válik vízzé?

De hát akkor mi ez, hazaszeretet, honvágy, nosztalgia? 1688-ban egy fiatal svájci orvos, egy bizonyos Johannes Hofer figyelt fel egy Bázelben tanuló fiatal berni diákra, aki láthatóan nem volt képes beilleszkedni a helyi életvitelbe. A diák egészsége egyre romlott, lázas lett, nyugtalan és izgatott, légzése szaggatott, szívverése szapora. A kezelőorvos a legrosszabbra gondolt, de mi az a betegség, amely ezt a fiatal férfit a halál előszobájáig hajszolta? Dr. Hofer talált rá egy nevet: nosztalgia, amelyet korábban a német ajkúak das Heimweh, a franciák la maladie du pays, míg az angolok homesickness névvel illettek. Magyarul csak „honvágy” vagy „hazavágyódás” a fordítás, és mint látható, a „betegség” toldalék hiányzik a magyar kifejezésből. Dr. Hofer átnézte a rendelkezésére álló szakirodalmat, de a tünet ­együttesre jellemző betegséget nem talált, pedig a betegség nagyon is létezett. Gyártott tehát hozzá egy nevet a görög nostos = hazatérés, és az algos = fájdalom összevonásával. Így született meg a „nosztalgia”, amely alatt ma egy kicsit mást értünk (de olaszul a mai napig is így hívják a honvágyat: nosztalgia).

Csakhogy a honvágy mindössze egy elmeállapot, amely nem lehet halálos. Akkor pedig ezek a betegek egészen pontosan miben is halnak meg? Dr. Hofer találkozott aggodalomra okot adó esetekkel is, amelyek közül egyet így írt le: „A diák először csak vágyakozott az otthona után, de hamarosan meg is betegedett. Nem evett, lázas lett, izgatott. A szimptómák egyre rosszabbra fordultak. A szállásadók közeli halálát várták, és elkezdtek imádkozni érte, de nem halt meg, bár nem az imádság segített rajta. Hívtak hozzá egy borbélyt, aki gyógyír beadása helyett diagnosztizálta a betegséget, és a fiú hazaküldése mellett döntött. Meghallván ezt, az ifjú azonnal felvidult. Használati tárgyainak csomagolása közben légzése normálisra váltott. Mire megérkezett a postakocsi, a fiú teljesen felélénkült. A várostól néhány mérföldre eltávolodva már tökéletesen egészségesnek volt tekinthető.”

Dr. Hofer másik betegleírásában említést tesz egy „társadalmilag lecsúszott” fiatal vidéki lányról, akit eszmélet vesztett állapotban vittek be a kórházba, élete egy hajszálon lógott. Amikor magához tért, maga körül csupa „siránkozó, jajgató öregasszonyt” látott és nyomban súlyos nosztalgiába esett. Nem volt hajlandó enni, gyógyszereit kiköpte, állandóan sírt, és azt hangoztatta, hogy haza akar menni. Annyira legyengült, hogy a kórház nem tudott vele mit kezdeni, összecsomagolták és hazaküldték. „Hazaérkezve néhány napon belül tökéletesen meggyógyult mindenfajta orvosság nélkül.”

Dr. Hofer arra a következtetésre jutott, hogy a betegség elsősorban fiatal embereket támad meg, különösen azokat, akiket otthonuk elhagyására késztetnek, és akik nehezen alkalmazkodtak idegen emberekhez és szokásokhoz. Az eset diagnosztizálása könnyű. Az áldozat „bánatos arccal lődörög”, lenézi az idegen szokásokat, és nehezen viseli a tréfát. „A vég nélküli bánatosság, a haza örökös szobahozása, a fizikum legyengülése, az érzékszervek eltompulása, a szívritmuszavarok azt jelzik, hogy a betegség teljes erővel tombol.”

Agysebészet a XVII. században természetesen nem létezett, ennek ellenére dr. Hofer úgy gondolta, hogy kellett lenni az agyban egy olyan területnek, ahol az otthon élménye mélyen be volt ágyazódva. Az állandó hazavágyás bekapcsolta ezen agyterületet, amely hatalmába vette az egész testet. Minél többet gondol a beteg haza, annál inkább vált uralkodóvá a test felett ez a specifikus agyterület. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyre-másra törtek a felszínre régi, rég elfelejtett emlékek emberekkel, eseményekkel és helyekkel kapcsolatban. „Ezek a gondolatok oly mértékben vették igénybe az agy kapacitását, hogy más feladatok ellátására nem maradt elég erő. Ez vezet az étvágytalansághoz, és ezért nem képes a szervezet a normál emésztésre. A páciens, amint abbahagyja az étkezést, teste fokozatosan legyengül, és beáll a totális nosztalgia.”

Dr. Hofer kidolgozott egy hatásosnak vélt gyógymódot is, amely szerint opiátok alkalmazása könnyítheti az örökös izgalmi állapotot, de ami a legfontosabb, a beteggel közölni kell, amint jobban lesz, indulhat haza. A legsúlyosabb esetekben egyetlen dolog segít, a beteg haladéktalan hazaküldése.

Miután dr. Hofer leírta a betegséget, orvosok szerte a világban diagnosztizálni kezdték a nosztalgiát, ami hamarosan jól körülhatárolt orvosi esetté vált. Volt olyan orvos, aki azt állította, hogy a betegséget diagnosztizálni tudja csupán a szívverés meghallgatásával. A nosztalgiában elhunyt betegek boncolása után elváltozásokat találtak az agyban, a szívben, a tüdőben, de még a belekben is. Az egyik korabeli orvos szerint a skót duda egyetlen felbúgása elég volt arra, hogy az emigráns skótok elsírják magukat.

A korai tapasztalatok szerint egyes emberi csoportok könnyebben megkapták a betegséget, mint mások. Katonák, különösen fiatal kényszer sorozottak voltak fogékonyabbak az átlagnál. A francia forradalom után csendes vidéki lakhelyükről elhurcolt, erőszakkal verbuvált fiatal legények között a nosztalgia járványszerűen terjedt.

Az amerikai polgárháborúban az otthonuktól távol harcoló katonák közül 1861 és 1866 között pontosan 5213 nosztalgiabeteget diagnosztizáltak, akik közül 58 meg is halt. Ezzel azonban a nosztalgia, mint betegség el is tűnt a Földről. Orvosok és pszichiáterek új diagnózisokkal álltak elő: depresszió, ideg összeroppanás, anorexia (vészes testsúlycsökkenés), katonák esetében viszont szimulálás. A nosztalgia pedig elveszett a régmúlt homályában.

Nem így van, állítja The Past is a Foreign Country (A múlt egy idegen ország) c. könyvében David Lowenthal: szerinte a nosztalgia, mint betegség jelen volt a II. világháborúban harcoló angolszász csapatok személyi állományában is. A legfőbb amerikai sebész által összeállított betegséglista előkelő helyén szerepelt a nosztalgia. Nem oly nagyon régen, 1946-ban az egyik eminens szociológus „pszichofiziológiás betegségnek” írta le. A honvágy tipikus diákbetegségként volt nyilvántartva az egyetemi rendelőkben.

A múlt század ’70-es éveitől kezdve divatba jött a nosztalgia, azonban központi helyét nem a múltbéli földrajzi hely, hanem a múltbéli történések, események foglalták el. Oly nagy fokú volt a nosztalgia felé fordulás, hogy egyesek attól tartottak, „az emberiség olyan jövő felé tart, ahol a nosztalgia újfent halálos betegséggé válhat.”

Mit tegyünk hozzá? Talán annyit, hogy a honvágy, mint betegség legalább egy aspektusban pont olyan, mint bármely más betegség. Nem egyformán „fertőz” meg mindenkit. Van, aki fogékonyabb rá, van, aki kevésbé. Ezt nem lenne szabad, hogy elfelejtsék a nagy szájjal hencegők („Még hogy honvágy? Örülök, hogy megszabadultam attól az országtól”). Van, akit évről évre elkerül az influenza, aztán egyszer úgy leveszi a lábáról, hogy nem akarja elhinni, hogy ez vele is megtörténhet.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

63 gondolat erről: „(3888) Honvágy

  1. ” a „mindenütt jó, de legjobb otthon” mindössze idejét múlta folklór, a valóság pontos ellenkezője.” Erdélyben születtem, 1977-ben, az iskolában naponta vertek, mert “bozgor” voltam (hazátlan). 2000-ben kiköltöztem Budapestre, ahol munkavállalási engedélyt kellett kérnem, ezt havonta kellett meghosszabbítani (a kínaiaknak nem volt ilyen gondjuk, mindig ügyvédek képviselték az érdekeiket. Míg én mindig szabadnapot kellett kivegyek, mert kb 16 órát tartott egy pecsét beütése, a kínaiknak kb 5 perc alatt megvolt). Utána letelepedési engedélyt kellett kérnem, majd pedig az állampolgárságot, ehhez nyelvvizsgát és állampolgársági vizsgát kellett tennem (kínaiak előnyben voltak, egy szót sem tudtak magyarul, átmentek a vizsgán, nekem kb a bibliát is szó szerint kellett tudnom). Amikor az állampolgársági kérvényt beadtam, az ügyintéző megkérdezte, én mint, román (1982-ben a református templomban az összes hívőt karácsonykor bevitte a Securitate), mit akarok Magyarországon. A teljes állampolgárság kb 750 ezer forintba került 2011-ben. Majd vettem egy lakást – nyilván devizahitelből – mert ez volt számomra elérhető. Majd 2013-ban kiköltöztem Németországba. Nem kérdezték, honnan jöttem, mit akarok, csak örültek, hogy van egy plusz munkáskéz.

    Miről beszélsz Tibor bá? Tudod te azt nagyon jól.

  2. Dr Sigmund Freudnak, az volt a meggyőződése, hogy a vágy, mindig egy már egyszer megtörténtre vonatkozik.
    Odáig ment el ez a teóriája , hogy szerinte a férfi azért érez heves vágyat behatolni a nőbe, hogy újra ott legyen – legalább egy kis testrésze – ahol valaha az egész teste volt.
    ( egy nőben, az anyjában)
    5 és 1/2 év Barcelonában való tartózkodás után, harmadszor mennék haza szeptemberben.
    Inkább kénytelen vagyok, nem egészen szabad a döntésem.
    Egyáltalán nincsen hozzá kedvem.
    Nem szeretek repülni de ennél többről van szó.
    Vannak emberek, akiknek alaptermészete vidámabb , mások hajlamosabbak a negatív érzelmekre.( meglehet csak árnyalatnyi a különbség )
    Van akinek könnyebben bekattan a frusztráció, mint az eufória.

  3. “De hát akkor mi ez, hazaszeretet, honvágy, nosztalgia? ”

    Yanni – “Nostalgia”…Live At The Acropolis, 25th Anniversary!…

    https://www.youtube.com/watch?v=CLd0-IDDAzU

    Az egyik legszívszorítóbb emberi vágyat, a – νοσταλγία -nosztalgiát kifejező szó a görög – νόστος – nostos, „visszatérés, hazatérés” szóból és az – άλγος – “fájdalom, szomorúság” összevónásábol alakult ki, és kifejezi azt a melankolikus vágyat, hogy visszatérjünk haza, oda, ahol gyermekkorunkat töltöttük, és ahol legkedvesebb embereink és emlékeink vannak.

  4. “Az idő csendjében elrejtem a könnyeket
    és a tengerek szemében Téged látlak
    olyanok a napok, mint az utazó madarak
    a távoli emlékek felé repülnek és engem keresnek”

    Σαββέρια Μαργιολά – Νοσταλγία
    /https://www.youtube.com/watch?v=wQgVUr3Z5SI/
    Savveria Margiola – Nosztalgia

  5. “csak örültek, hogy van egy plusz munkáskéz.” 🙄

  6. Tibor bá naggyon szeretné ezt a kérdést úgy beállítani, mintha ez az érzés mindenkire vonatkozna, kivétel nélkül, aki külföldön él, de ez egészen egyszerűen csak részben igaz.
    96 óta dolgozom és élek külföldön, jelenleg 8 éve skóciában. Valóban van honvágyam. Hiányzik a város ahol felnőttem, a hely. De bármikor hazamegyek mindíg “visszapattanok” az emberektől. Barátok, családtagok ismerősök, idegenek olyan szinten taszítóak, tisztelet a kevés kivételnek, hogy csak idő kérdése és erősebben vágyom vissza mint az elején haza. Van jónéhány fiatal magyar barátom, kollégám is itt. Huszas éveik elején jöttek ki, pár sikertelen otthoni érvényesülési kísérlet utánkb 8-10 éve. Ezek a srácok, lányok már nem tudják mi a honvágy, teljesen maguk mögött hagyták magyarországot, érzelmileg is. Két három évente mennek haza 1-2 hétre. Ha szabira mennek az inkább Grand Canaria, Madeira és nem Magyarország. Ha szóba hozom az otthoni aktuális dolgokat, mert én még figyelemmel kísérem azokat, csak néznek. Láthatólag fogalmuk sincs róla miről beszélek, de nem is nagyon érdekli őket. Ennek a generációnak nagy része örökre elveszett Magyarország számára. Egyszerűen nem éltek otthon annyit hogy kialakuljon bennük a honvágy- Ráadásul az a kevés emlékük ami rövid fiatal felnőtt korukból az Magyarországhoz köti őket többnyire negatív, kudarcokkal teli. Én úgy tapasztaltam az elmúlt több mint 30 évben, hogy a fiatalabb generációk esetében a honvágy mint olyan ismeretlen fogalom…

  7. Úgy gondolom a “”mindehol jó, de legjobb otthon”” nem állja ki
    az idő próbáját. — Az enberekben, bármennyire ragaszkodnak
    saját otthonukhoz hazjukhoz ( nagy szavak ) él egy egészséges
    vágy, hogy megismerjenek olyan dolgokat, idegen embereket,
    országokat, tájakat városokat, amik néha elérhetetlen vágynak
    tünnek. — Nálam a fenti szólás-mondás kissé máshogy hangzik,
    = MINDENHOL JÓ, DE LEGJOBB ÚTKÖZBEN !!! — Ugyanis aki
    elutazik ( akár országon belül is, ) abban az ismeretlenség
    ellenére él valamilyen kép a megcélzott területről, emberekről,
    környezetről, estleg hallomásokra alapozva. — Van bennük
    vágy az új megismerésére, tele vannak reménnyel, várakozással.
    El nem tudják képzelni, hogy nem tudják lekűzdeni az ismeretlen
    nehézségeket és/vagy ne tudnának megfelelni az helyi elvárásnak.
    Persze ez egy egészséges ÖNBIZALOM, amiről majd utólag derül
    ki volt e annak alapja. — De az ÚTKÖZBENI VÁRAKOZÁS egyelőre
    mindent felül tud írni. — 1956 Karácsonya előtt nekem is lett
    volna lehetőségem emigrálni ( hogy máskép és hogyan alakult
    volna az életem, soha nem fog kiderülni,) tény = NEM MENTEM !!!
    Hogy mi tartott vissza ??? — AZ IS REJTÉLY !!! — De, hogy nem
    a “”HAZASZERETET, AZ BIZTOS !!! ( soha nem szerettem a
    fellengzős nagy szavakat. )

  8. Csodàllak Tibor Bà, mert a szinte napi forditàsaidnak koszonhetoen soha nem vagy egyedul.
    Nagyon koszonom, hogy neked és a hozzàszolàsoknak koszonhetoen tartom a “kapcsolatot” a magyarorszàgi helyzettel.

    Amirol itt beszélunk, az szerintem nem a honvàgy, inkàbb a “kulonbség”.

    Tobb mint 40 éve lettem szerelmes és hazasodtunk ossze itt Budapesten a francia férjemmel.
    A férjem volt az a kivétel volt, aki megvàltoztatja a szabàlyokat. Messze nem volt a soviniszta francia , inkàbb nyitott a vilàgra, és mellesleg egy zseni. Sajnos beteg lett, màsfél éve egyedul vagyok.
    Laktunk Franciaorszagban, Belgiumban, Olaszorszàgban, és Magyarorszàgon is egy évig .
    Fiaink Belgiumban érettségiztek, és maradtak az egyetem utan is , mivel ott sokkal konnyebb az élet, mint itt Franciaorszagban. A feleségek olasz, belga és lengyel szarmazàsuak.
    A gyerekeim még beszélnek magyarul, a magyar nagyszuloknek és a volt magyar iskolai kollégàknak koszonhetoen. Evente néhàny honapot toltottek egy obudai iskolàban . ( Koszonom Gusztàv igazgato ur!)

    Magyarorszàgra jovok majd rendszeresen az unokàimmal, ha lehet a fiaim csalàdjaival. Megprobàlom majd nekik megmutatni azt a sok szépet és jot, amit ettol az orszàgtol kaphatnak.
    De hol van itt a honvàgy? Marad a ” kulonbség”.

    Sehol nem vagyok otthon.. Pedig a magyart nem accentussal beszélem, és “gazdag ” sem vagyok igazàn.

  9. 8. elisavarga

    Európai polgár vagy. Ezt a fogalmat Tibor bá még nem ismerte, mert akkor még nem volt ilyesmi.

    Persze jó haza menni OTThonra és elmenni a gyerekkori, fiatalkori helyekre, kicsit nosztalgiázni. Aztán kb. egy-két hét után már vágyok vissza ITThonra, mert itt van a jelenlegi életem, munkám, barátok, hobbik.

    Egy olyan világban, ahol nehéz volt hazamenni, sőt még hazatelefonálni sem volt egyszerű, ráadásul a haza nagyon messze volt, nem láttál magyar szót, magyar újságot, filmet stb… igen, az sokaknak kemény lehetett.

  10. 9 – Gyarmathy:
    A posztban felsoroltam néhány nevet, akik nem európai polgárok voltak, hanem világ polgárok, és bizony ismerték a honvágy fogalmat. Különben ismerek olyan férfiakat, akik magyar származásúak, de Ausztráliában születtek és ott is nevelkedtek, de már jó 20 éve itt élnek.

  11. 10. Tibor bá,

    Sokfélék vagyunk, sokféle háttérrel, kötődésekkel.

    Aki a világ másik felén született, ott is nevelkedett, annak lehet honvágya Magyarországra?

    Európai polgár szerintem az, aki Európát egy országnak tekinti és több helyen otthon van benne. Órák alatt olcsón oda utazik, ahová akar határok nélkül vagy könnyen átjárható határokkal. Összement Európa (persze a világ is, de az azért nem annyira) így aztán elisavarga (meg én sem) nem tudjuk olyan szempontból átélni a honvágy fogalmát, ahogy a posztodban szerepel.

  12. Minden embernek kutya kötelessége a szülőhelyét, országát, népét szolgálni és gazdagítani. Aki nem így tesz, az hontalanná, idegen népek kiszolgálójává válik. Tanulni, időlegesen külföldön dolgozni megengedett, de kutya kötelessége az egyénnek, hogy a megszerzett tudást és javakat a hazája szolgálatába állítsa. Aki nem így tesz, az hontalan földönfutó. A fentieket nem írott, hanem erkölcsi törvények diktálják! A posztban említett példák is ezt bizonyítják.

  13. 11 – Gyarmathy:
    Elfogadom.
    A zavartalan utazás nekem is rendelkezésemre állt, még a rendszer váltás előtt is. Ki is használtam, de néhány hét után hazavágytam. Fárasztó és frusztráló, hogy “megértetem magam”.

  14. Sajnàlom, hogy “fàrasztottalak és frusztràltalak”.
    Nekem marad a ” hontalansàg”.
    Jovok haza, de itt is ( foleg itt) hontalan vagyok.

  15. 14 – elisa varga:
    Totálisan félreértettél. Azt akartam írni, hogy külföldön frusztrál az iparkodásom, hogy megértessem magam, ami vagy sikerül vagy nem.

  16. 12: Szép nacionalista eszme, csak hát miért pont az ország és a nép lenne az a szint ahol ez a kötelezettség keletkezik?
    A röghöz kötött parasztnak egy időben a földesurát volt kutya kötelessége szolgálni, még az országon belül se volt szabad döntése arról hogy hol akar élni.
    No meg mi van azokkal, akiknek nem esik egybe az országa és népe, mert épp kisebbségben van a nemzetisége az adott országban. Ők inkább az országukat, vagy inkább a népüket kell szolgálják? Átköltözhetnek az anyaországukba (ha van olyan)?
    Ráadásul az országok mérete is annyira különböző… Némelyik ország csak egy városállam. Ezen országok lakóinak egy városnyi területen kutya kötelességük megtalálni a boldogulásukat, míg más országoknak akár kontinensnyi területeken belül lehet mozogni? Akkor már egyenlőbb lenne, ha mindenkinek az lenne a kutya kötelessége, hogy a szülővárosát, -faluját szolgálja és gazdagítsa. 🙂
    Abban talán tehetünk engedményt, hogy másik utcába költözzön valaki, de csak sétatávolságon belül! 🙂

  17. Számomra az tűnik a legrosszabbnak a külföldön élésben, hogy az ember nyelvi gyökereitől elszakítva soha nem lesz egyenrangú, környezetével igazi mély kommunikációra képes ember lenni.
    Itthon egymás között a nyelv olyan finom eszközeit használjuk, amit külföldön képtelenség elérni.
    Nem véletlen, hogy a legtöbb régi migráns családban is a gyerekeket használták tolmácsnak, akik a helyi iskolarendszerben és nyelvi közegben nőttek fel, az öregek bárhogy is igyekeztek is elsajátítani az ország nyelvét, a helybeliek az első mondata felénél már tudták, hogy külföldi az illető, miközben ő maga a helyiek mondatainak értelmét csak felszínen karcolgatták, gyakran félreértették. Főleg, ha azt magas szinten, szóviccek, allegóriák, átvitt értelmű kifejezések használatával fűszerezték.
    Itthon ilyenkor vesszük a lapot, kint meg csak lesünk ki a fejünkből… 🙂

  18. 17 Ez igaz, de hogy mennyire, az azért nagymértékben változik az egyéni hozzáálláson és adottságokon. Aki lelkesen tanul, az azért elég jól megközelítheti az anyanyelvi szintet. A kulturális apróságokat is lehet tanulni.

    Másfelől simán előfordul itthon is, ha a szokásostól eltérő társadalmi osztályba, szubkultúrába csöppen az ember.

  19. 17 – hubab:
    Rendkívül jól megfogtad a dolgok lényegét. Ezt észlelve az ember nekifog és hatalmasakat iparkodik, amibe belefárad. Aztán, amikor hazaér, boldogan veszi tudomásul, hogy megszűnt a küzdelem, “fél szavakból is megértjük egymást.”

  20. Furcsa.
    Belgiumban és Franciaorszagban élve életem nagy részét messze nem voltam egyedul
    ” kulonbozo” lenni.
    Itt Franciaorszàgban szinte mindenki ” migrans”.. Inkàbb boldogan elfogadtàk hogy beszélek angolul, franciàul, olaszul és mellesleg magyarul, ha kell..
    A legnehezebb Magyarorszàg.

  21. 16: Szépen kiforgattad a mondandómat.
    Elmagyarázom, hogy megértsd. Ha magyarnak születtél Magyarországon, akkor kutya kötelességed tudásoddal, munkáddal, adóddal a magyar nemzetet és az országodat szolgálni. Ha külföldön születtél és magyarnak vallod magad, akkor a lehetőségeidhez képest kell segítened az anyaországot és népét, jelen esetben a magyart. Aki nem így tesz, az egy kóborló hontalan. Ez minden népre és országra igaz.

    “ A nagy világon e kivűl
    Nincsen számodra hely;
    Áldjon vagy verjen sors keze;
    Itt élned, halnod kell. ”

  22. Es a francia férjem hol van ebben a “logikàban”.?

    A hobbija a genealogie volt. Visszavezette a 15-ik szazadig a csalàdfàjàt..

    A gyerekeim élik az életuket, ahol akarjàk!

    Magyarorszàgon a baràtaimon kivul mindenki azt mondja ” neked konnyu.. ”

    Nevetséges..

    Nem igazan hiszem, hogy Magyarorszàgon fogok meghalni. .. Bàr ki tudja..

  23. 22 – elisa varga:
    Nem akarlak megsérteni, de a szövegedből következtetve hontalanság témában nálad van egy kis deficit. Nézz magadba, és légy őszinte.

    Különben 30 évig éltem egy ausztrál nővel. Ezt követve döbbentem rá, hogy se én nem ismerem őt igazán, se ő engem. Ok? A kommunikációnk felületes volt, mert nem lehetett más. Ez pedig nem teszi lehetővé a tökéletes megismerést.

  24. A ferjemet maximalisan ismertem es csodàltam. Szerintem ez kolcsonos volt.

    Ha most itt lenne velem, akkor most valahol Olaszorszàgban keresnenk egy csudaszép helyet ahol élhetnénk boldogan.

    Nélkule nekem marad Belgium ( a gyerekekkel es az az unokakkal.), ahol mindenki sokkal inkabb elfogad engem, mint Magyarorszagon.

  25. 20 elisa varga
    Én nem feltétlenül az egyedüllétről írtam, hanem a kulturális egy hullámhosszon létről.
    A kommunikációt le lehet redukálni egy olyan szintre, ahol végül is mindent tényszerűen el tudunk mondani, és jó esetben elvárhatjuk anyanyelvi partnerünktől, hogy ő is redukálja le a saját ösztönösen áradó nyelvhasználatát arra a szintre, amit mi követni tudunk.
    Magyarul, másképpen fog beszélni egy azonos anyanyelvűvel, mint velem, ami frusztráló, mert érzi az ember, hogy kilóg a sorból még akkor is, ha ezt senki nem hányja a szemére.
    Én ezt Ausztriában éltem meg, ahol az osztrákok velem mindig a hivatalos németet használták, egymás között viszont egy olyan helyi dialektust, amiből alig értettem valamit.
    Tisztában voltam vele, hogy az információk egy része számomra elérhetetlen, főleg, ha ők ezt is akarják…

  26. 21. Hányistók,

    Miért jó az neked, hogy több száz ezer magyart lehontalanozol? (Van az már milliós nagyságrend is mondjuk száz évre visszamenőleg)

    Megszoktam már ezt a kirekesztő, hontalanozó (néha hazaárulózó) magatartást a saját népem jónéhány tagja részéről, ami tapasztalatom szerint a legtöbbször az irigységből táplálkozik.

    Mindenesetre megszólalásaiddal jól demonstráltad az európai polgár ellentétét.

  27. Többek között emiatt az állandó kirekesztésre való hajlam volt ami miatt elhúztam Mo-ról most már majdnem 9 éve.
    A megmaradt (igazi) barátaimmal szívesen összejövök ha Mo-n járok és jókat beszélgetünk, de ezen kívül minden látogatásom alátámasztja, hogy jól döntöttem. (És a nagyobbik részük szintén ezt mondja.)

  28. 26 – 27:
    Én még soha nem mondtam, írtam, hogy milyen jól döntöttem, amikor hazajöttem. Miért van az, hogy a kint élők állandóan azt bizonygatják, milyen jól döntenek, hogy nem jönnek haza.
    Első feleségem hivatalos úton a közelbe volt. A főnöke megengedte neki, hogy 20 év után átugorjon Ausztráliába egy kis rokoni látogatásra, ami 30 napig tartott. Hazaérkezése után azt mondta, ezt soha a büdös életben nem fogja megismételni. Mert ő tényleg jól érzi itt magát. Ti viszont állandóan haza futkostok. Minek? Hogy eldicsekedjetek milyen faszán éltek? Én akkor is jól éreztem magam, amikor sorba álltam kenyérért, mert itthon voltam, és akkor is szarul, amikor kápé-ért vettem autót, mert távol voltam a hazámtól. Az utolsó évben masszív gyomorfekélyem volt. Hazaérés után 24 órán belül megszűnt a gyomorfájásom.

  29. 28 – Tibor bá:
    Egyre kevesebbet járok haza. Ha a szülők nem élnének, akik nem tudnak utazni, akkor szerintem simán kihagynánk.
    Barátokkal beszélgetni máshogy és máshol is lehet.
    Még azt is mondhatnám, hogy a “jövök haza” kifejezést is csak a válasz miatt használtam, mert nekem már nem Mo-t fedi egyébként. Gyomorfekélyem pláne nincs szülőhazám miatt, a visszaigazolást mindig az újabb Mo élmények adják meg, pedig nem keresem aktívan a bajokat. A magyarok egyébként is szeretnek panaszkodni, úgyhogy nincs is erre szükség.
    Tulajdonképpen a blogod is az ország elme- és egyéb állapotát tükrözi valahol. Más magyar oldalt tulajdonképpen már nem is olvasok. (Szoc. médián sem vagyok.)
    Az sem biztos, hogy itt akarok (UK) nyugdíjas lenni majd, de nem Mo. van a listám elején ebből a szempontból sem. Rengeteg jó hely van Európában sokkal toleránsabb és kevésbé mogorva népekkel, mint a magyarok. Evvel nem akarok persze senkit személyesen megbántani, mindössze az átlagról van szó.

  30. 26. Gyármathy:
    “ Miért jó az neked, hogy több száz ezer magyart lehontalanozol?”
    Mert erről szól ez a poszt és ez a véleményem. Én is mehettem volna annak idején UK-ba, Svájcba, de nem mentem mert szeretem a hazámat és az itt élő embereket. Nekem is könnyebb lett volna, de soha többet nem tudtam volna tükörbe nézni, így inkább a nehezebb utat választottam. Úgy látom a külföldön kóválygók számára sem derül ki, hogy hová is tartoznak igazán. Ezért írtam, hogy hontalanok. Ez a büntetés, hogy lemondtak a hazájukról és népükről. Lehet bármennyi pénzük, de nyugalmuk csak itthon lehet. Amit nem vallanak be saját maguknak se.

  31. 30 – Hanyistók:
    “Ez a büntetés, hogy lemondtak a hazájukról és népükről. Lehet bármennyi pénzük, de nyugalmuk csak itthon lehet.”
    Hontalan lehetnék, vagy európai polgár, vagy csak bármilyen normálisabb társadalomban és társaságban otthon érzem magam.
    De az utolsó mondatrész biztos tévedés, nagyon sok helyen lehetek nyugodtabb, mint Mo-n.
    Mivel nem adtál magadnak erre esélyt ezért nem tudhatod, emellett egyénenként különböző dolog. Sokaknak nem jött be, nem vagyunk egyformák. Én nehezen szántam rá magam, évekig őrlődve, úgyhogy pontosan tisztában vagyok vele, hogy miért döntöttem így, és az okok amik ehhez vezettek azok nemhogy csökkentek volna azóta, hanem fokozódtak.

  32. 31 – d311c:
    Gondolkozz el ezen: A honlapom hozzászólóinak kb. a fele külföldön én. Miközben a magyarok kevesebb mint 5 százaléka él külföldön.

  33. 30. Hányistók,

    “Ez a büntetés, hogy lemondtak a hazájukról és népükről.”

    Nem mondtam le sem a hazámról sem a népemről és valszeg több adót fizettem Magyarországon az utóbbi 2 évtizedben a hazaküldött és hazahordott pénzemből, mint te. Igazából sz@rok a hozzád hasonlók véleményére.

    Azt gyanítom, hogy Drábik papát gyakran nézed, talán mondd el neki, hogy lemondott a népéről, hazájáról csak azért, mert az életének kb. 4-5 évtizedét külföldön töltötte.

    32. Tibor bá,

    “Gondolkozz el ezen: A honlapom hozzászólóinak kb. a fele külföldön én. Miközben a magyarok kevesebb mint 5 százaléka él külföldön.”

    Talán azért, mert a magyar nép színe java van külföldön elsősorban, aki olvas, gondolkodik, kiszélesítette a látókörét, van véleménye a világról és tud is fogalmazni. 🙂

  34. 33. Gyármathy:
    “ Igazából sz@rok a hozzád hasonlók véleményére.” – Tégy így, ez a lényegen semmit sem változtat.
    “ Talán azért, mert a magyar nép színe java van külföldön elsősorban, aki olvas, gondolkodik és tud is fogalmazni.” – Ebben nagyot tévedsz! A magyar nép színe java itthon húzza az igát, minden nehézséggel dacolva. Nekik és a hasonló gondolkodású elődeinknek köszönheted, hogy a birodalmak szorítása, megcsonkítás, kirablás ellenére is létezik Magyarország!
    A te és kóborló társaid hozzáállása miatt már nem létezne az országunk.
    Régen is vándorútra mentek a tanoncok, de ha kitanulták a szakmát, hazajöttek!
    Ha te vagy a nép színe java, akkor biztosan itthon is megállnád a helyedet! 🙂

  35. 34. Hányistók,

    Megálltam a helyemet otthon is, én nem vagyok gazdasági menekült. Talán az első Orbán kormány idején (de lehet még Horn Gyula volt a kormányfő), amikor eljöttem világot látni, nyelvet tanulni és kipróbálni magam külföldön.

    Ha a magyar nép színe java lenne otthon, akkor egy rablóbanda nem nyert volna negyedjére 2/3-al és nem Magyarország lenne az egyik legnyomorultabb helyzetben az európai országok közül.

    Írd meg ezeket Drábik papának, hogy lemondott a hazájáról és a népéről, majd szebb szavakkal küld el a francba. 🙂 (Ha szóra méltat).

  36. Gyarmathy – 33

    Tegnapelőtt ezt írtad, 3890/10-es számú hozzászólásodban:

    „Megnéztem más nyelvű oldalakat is. Ennyi ruszki seggnyaló, agykárosodott hozzászólás nincs sehol, mint a magyar oldalakon.“

    Megjegyzem, Tibor bá´blogja is egy magyar weboldal.

    Ma meg ezt írod Tibor bá´- nak a megjegyzésére, hogy a blog hozzászólóinak a fele külföldön él:

    „Talán azért, mert a magyar nép színe java van külföldön elsősorban, aki olvas, gondolkodik, kiszélesítette a látókörét, van véleménye a világról és tud is fogalmazni. 😊 „

  37. 37 – Gyarmathy

    “Igen, igen. Igazából nem tudjuk, hogy e honlap hozzászólóinak melyik fele ruszki fan.”

    Tehát, ha Magyarországon élő magyar valaki, akkor agyhalott ruszki fan, ha esetleg nem Magyarországon élő magyar az illető, akkor szerinted gondolkodó, jól fogalmazó stb. ember? Vagy hogy érted ezt? Kifejtenéd?

    Mindegy, hogy hol élek, ehhez nincs közöd.

  38. 37. Zsolt,

    Már kifejtettem, csak bennragadt a hozzászólásom.

    Talán valami olyan szót vagy nevet említettem, ami miatt moderációba helyezett.

  39. 37. Zsolt,

    “Mindegy, hogy hol élek, ehhez nincs közöd.”

    Volna rá némi apróm, hogy Magyarországon élsz, fidesz szavazó vagy és (enyhén szólva) orosz fan. 🙂

    De ne vedd a személyeskedésnek, tudom, hogy Magyarországon is van sok sok normális ember, ahogy ki is fejtettem, majd megjelenik.

  40. 35. Gyármathy:
    “Talán az első Orbán kormány idején (de lehet még Horn Gyula volt a kormányfő), amikor eljöttem világot látni, nyelvet tanulni és kipróbálni magam külföldön.”
    Egy valamit viszont elfelejtettél: hazajönni ! – ezért írtam a fentieket.

    “ Ha a magyar nép színe java lenne otthon, akkor egy rablóbanda nem nyert volna negyedjére 2/3-al és nem Magyarország lenne az egyik legnyomorultabb helyzetben az európai országok közül.”
    Szerinted kinek kellett volna nyerni ebből a gyenge felhozatalból? A magyar nép a kritikus időkben bölcsen dönt, most is így tett. Mivel elég sok emberrel találkozom napi szinten, biztosíthatlak róla, hogy az emberek jó része tisztában van a jelenlegi helyzettel. Sajnos ebben a vad kapitalista rendszerben nem sokat tehet az átlag polgár. Csendben tűr és húzza az igát, de ha kell és az ország érdeke úgy kívánja, akkor kiegyenesítik majd a kaszát!
    Nem gondolom, hogy nyomorultabb helyzetben lennék itthon mint te a liberális nyugaton. Nekem mindennél többet ér az, hogy ha kimegyek az utcára, akkor nem idegen karattyolást kell hallgatnom, nem csúcsos fejű négereket kell kerülgetnem a járdán és nem a müezzin ordít az ablakom alatt.

  41. A minden magyarra vonatkozó megállapítások tévesek. Akár honvágyról, akár kötelességekről van szó. Nem minden magyart ugyanolyan élmények, tanítások értek gyerekkorában, különböző a családi háttér. A magyar államot is koronként más-más emberek érzik sajátjuknak. Sok ember abba nőtt bele, hogy az egyénnek lehetőségei vannak, nem kötelezettségei az állam vagy nemzet felé, és nehezen is értelmezi, ha valaki azokat számon kéri.

    Ha valaki egy közösségbe nő bele, nagyobb eséllyel lesz honvágya külföldre szakadva, még ha nyomorból ment is, mint annak, aki modern nagyvárosban alig került kapcsolatba a természettel, körülötte élőkkel, esetleg a családtagokkal is. Az utóbbinak a kultúrából is leginkább a nemzetközi jut, könnyebben elfogadja a plázás-repülőteres steril világot.

    Még kevésbé van honvágya annak, akivel egész életében érzékeltették, hogy nem is igazán magyar, vagy más módon rendszeresen megalázták, és az új helyen bántás nélkül befogadták, érvényesülni tud, eltűnni a nemzetközi közegben.

    Minél több időt tölt valaki egy jól működő rendszerben, annál inkább idegesítik az itteni rendszer zökkenői, korrupció, panaszkultúra. Külföldről hazalátogatva nem feltétlenül áll rendelkezésükre az a kapcsolati háló, ami az itthoni túlélésnek a záloga, de új hazájukban a mindennapokban nincs szükség rájuk, bár ez változhat a jövőben, ha ott is lejjebb megy az életszínvonal.

    Az életkor előrehaladtával is nőhet a honvágyra való hajlam, főleg nyugdíjbamenetelkor. Több a szabadidő, kevesebb dolog miatt van rá szüksége a környezetének, egyedül marad, egyre inkább a gyerekkori élmények jönnek elő, nem a gépszerűen átdolgozott napok-évek.

  42. Soha nem szimpatikus az, ha valaki féltéglával veri a szőrös (magyar) mellét !
    Ma már egészen más az emigráció, mint 66 évvel ezelőtt. (1956)
    Kisebb lett a világ.
    A globalizációnak a sokszor ostorozott hátrányai mellett óriási előnyei is vannak.
    A nyelvi nehézség egy kőkemény, vitathatatlan hátrány, kellemetlenség.
    Mindenki szereti az elismerést, a dícséretet, ha mástól nem kapja meg, maga pótolja.
    Fényezi magát !
    Életem legszebb éveit töltöm itt Barcelonában.
    Eszem ágában sincsen hazamenni.
    Talán majd látogatóba, szeptemberben kapszulás rákmegelőző bélvizsgálat miatt.
    A hazafiság is olyan mint az erkölcs, mindig másokon kérik számon.
    Igen kevesen tesznek a Hazáért önzetlenül.

  43. A honvágynak, a haza vágyódásnak semmi köze a nyomorhoz vagy a jóléthez. Van egy nagyon ősi ösztön, ami minden élőlényre vonatkozik. Elfogadja és a “legjobban” tartja a születése után tapasztalt körülményeket, és adaptálja magát hozzá. Ez az alapja a honvágynak. Ésszel némileg kompenzálható, de sikeressége kérdéses.

  44. 36. Zsolt,

    “Ma meg ezt írod Tibor bá´- nak a megjegyzésére, hogy a blog hozzászólóinak a fele külföldön él:”

    Tibor bá írta ezt, nem én. Ha ezt írta, akkor fogadjuk el, hogy ez nagyjából így van.

    Igazából nem tudjuk, hogy e honlap hozzászólóinak melyik fele ruszki fan.
    Avatar tudom(úgy emlékszem), hogy élt az USA-ban (talán ma is külföldön él?) és messze nem ruszki fan.

    d311c az UK-ban él és messze nem ruszki fan.

    Aztán itt vagyok jómagam, ami minden vagyok, de ruszki fan az biztos nem.

    Szóval szerintem nem mondtál semmi lényegeset. 🙂

    No meg ne felejtsük el, hogy egy rakás ember nem vagy csak ritkán szólal már az orosz vs nyugat ügyben, mert megunta a szélmalomharcot és a szájkaratét. (Idegen, Ir01, Python és még sokan mások).

    De félre ne értsen valaki, otthon is van sok normális ember, aki nem kajálja az orbán és/vagy a ruszki propagandát.

    Te hol élsz?

  45. Talán megegyezhetünk abban, hogy mint olyan sok más , a honvágy is konkrét egyéntől és konkrét körülményektől függ.
    Skálája széles, a nullától egészen a a szinte már elviselhetetlenig terjed.

  46. Tibor bá!

    Te, a blogod szerkesztői felületén a hamis IP címek rengetegében, nem tudhatod, hogy honnan-melyik országból írnak, nem?

    Az adott számítógépre-okostelefonra telepített VPN-szoftverhez csak harkályok vagy a *hatósági dzsémszbondok* férnek hozzá.

  47. Re:45 János
    Én is VPN-t használok, és két kattintással holland, japán, amerikai, orosz, francia, kanadai, és még a frász tudja milyen IP-ről írhatok.
    Ide írogató emberek egy része azt sem tudja mi fán terem a VPN, talán az olvasó közönség 10% lehet az, aki tudja, és használja is.

  48. 45 – János:
    Az IP számból meg tudom állapítani, honnan jön a hozzászólás. Az IP hamisításról nem tudok semmit.

  49. 44.,Gyarmathy

    Lenyegtelen hol elsz,az ertekrended hatarozza meg ,h kinek adsz igazat.
    En 18 eve elek UK-ban,nagyon utalom ezeket a debil-homokos-pedofil rasszista allatokat.(Tisztelet a kivetelnek!)
    Bejartam a vilagot,s hidd el a tobbseg “ruszki fan”,nyugat haldoklik,ennyi!
    Mas.
    Szeptemberben koltozok Haza!
    Nem vagyok “fidesz fan”,pedig igen kozel vagyok a “kremjehez”.

  50. 47, Tibor bá’

    Ezért mondom, hogy az idelátogatóknak lehet a fele sem külföldi, mert elbújik egy hamis, titkosított IP-cím mögé.
    Így akár egy XVI. kerületi fővárosi lakos akár hollandnak is ki tudja magát adni…

  51. 50 Gondolod, hogy olyan sokan használnak VPN-t? Én tudom, mi az, de minek vacakolnék vele? Te még a fotódat is berakod. Amíg az ember nem sért törvényt a hozzászólásával, minek ügyeskedne?

    Persze biztos akad egy-egy titkosszolga, aki idejár, de kétlem, hogy jelentős súlyt jelentenének a statisztikában.

  52. Re:49 András
    Nekem is van 15 év angol lét után visszaköltöző ismerősöm, szó szerint elege lett a kinti hülyeségből, és a kvázi biztos melós létből hazajött úgy, hogy egy vákuumba tért haza munkaügyileg. Most már van munkája (van) de nem akar vissza menni.

  53. 53,Dajtas

    Nem veletlenul szulettunk a Karpat-medencebe.
    Gyermekeimnek volt lehetosege tanulni,aztan itt ragadtunk.Igazabol sosem ereztuk jol magunkat,en is beteg lettem,mint sok Magyar tarsam.Amikor itt vagyok,megemelkedik a vernyomasom,drasztikusan,voros foltok az arcomon,mintha ruhes lennek.
    Hiaba van penzed,ha orvosra koltod.Inkabb szerenyebb szinvonal,egeszsegesen-boldogan a szeretteinkkel.
    Kisebbik Fiam 3 eve koltozott Haza,Kedvesem tavaly,iden megyunk Nagy-Fiammal.
    Szuleim sem lesznek fiatalabbak,sajnos.Kozben nagyapa lettem,lesz kikkel toltenem a hetvegeket.

  54. Re:54 Tibor bá’
    Nem mentem én sehova, de ha keveset alszom, ez lesz az eredménye.

  55. 51. Ábel
    Ha kíváncsi vagyok arra, hogy mit ír az rt.com, akkor kénytelen vagyok indiai, vagy szingapúri szervert használni. Van olyan, amikor úgy írok hozzászólást, hogy a VPN-en feledkezek, akkor az IP címem is ottani. Egyébként elbújás miatt nem használom, mert minek. Amit írok, azért ma még nem vagyok veszélyben, ha fejlődik a világ, akkor majd meggondolom. Amúgy lassabb is, mert az ingyenes változatot használom..

  56. Nem számoltál el valamit Tibor bá?

    Szerintem a hozzászólók jóval kisebb része él külföldön. Azok egy része is külhoni magyar, tehát őket a belföldiekhez lehet számítani.

    Egyébként meg nem érdekes, csak sajnálom, hogy hozzászóltam ehhez a témához. (Pedig nem akartam). Legközelebb meggondoltabb leszek hasonló témájú posztnál.

  57. Egy kis érdekesség…
    Boldogság felmérés:
    https://www.ipsos.com/sites/default/files/ct/news/documents/2022-04/Global%20Happiness%202022%20Report.pdf

    Magyarország az egyik legkevésbé boldog ország a vizsgáltak közül.
    A boldogság forrásai közt a sor végén kullog a “Moving to another country” (valamint a “Time spent on social media” és a “New political leadership in my country”).

    A magyarok boldogságának a fő forrásai megegyeznek a globális top 5-tel, csak kicsit más sorrendben.
    1, My physical health and well being
    2, My relationship with my partner/spouse
    3-3, My children és My mental health and well being
    5, Feeling that my life has meaning

    A felmérés még márciusban történt, a magyarok a “New political leadership in my country”-t 19. helyre sorolták, ami sokkal előrébb van, mint ennek a globális listán lévő 29. helye (semelyik más országban sincs előrébb), de aztán mégis 2/3 lett, nem új politikai vezetés…

    “Having a good sex life” nagyon szignifikánsan több boldogságot jelent a magyaroknak, mint a világátlagnak, messze előrébb soroltuk, mint bármely más ország.
    A magyaroknak látványosan kevésbé ad boldogságot az átlaghoz képest a “My religious or spiritual well being”. (Viszont a szaudiaknak és a malájoknak ez a boldogság fő forrása!)

    Átlagos alatti értéket kapott a “Having more money”, nagyon alacsonyan van a globális és a magyar listán is a “My material possessions (e.g., computer, fashion items, car)” de a “My personal financial situation” a magyaroknál a globális átlagnál előrébb van… Ezek kissé zavarosak, önellentmondásosak így, de hát ez van…

    A “The well being of my country” a magyaroknál csak a dél-koreaiaknak ad kevesebb boldogságot.

  58. 59: korrekció “A felmérés még márciusban történt” 2021 November 19 – December 3 közt végezték a felmérést, amint azt a pdf-ben megtaláltam.

  59. 60: Avatar:
    “Ezek kissé zavarosak, önellentmondásosak így, de hát ez van…”
    – Ez kizárólag azért lehet, mert a magyar a világ legokosabb népe! Mások ezt nem is érthetik… (Valamikor tényleg így volt, persze akkor is csak a “krémre” értették.)
    Hiába no, ennyire sokszínűek vagyunk! 🙂

  60. Petőfi Anyám tyúkját másképpen én így ismerem:
    „A kis szobába toppanék, röpült felém anyám,
    én félreálltam szótlanul, s ő átrepült a szobán…”
    Szóval tökéletesen egyetértek Tibor bá írásával.
    Ugyanakkor sok hozzászólót megértek…
    25 évig Kanadában élt barátomnak Kanada OTTHON, Mo. ITTHON…
    Jómagam tizenéves koromban éltem egy ideig Németországban (NSZK). Soha nem felejtem el ahogy a németek milyen megalázóan beszéltek velem… Alsóbbrendű migránsnak éreztem magam… Már az első héten honvágyam volt…
    Szóval SZÍVET CSERÉLJEN AKI HAZÁT CSERÉL…
    35. Gyarmathy:
    “ Ha a magyar nép színe java lenne otthon, akkor egy rablóbanda nem nyert volna negyedjére 2/3-al és nem Magyarország lenne az egyik legnyomorultabb helyzetben az európai országok közül.”
    – Köszi, ezzel a nagyképűségeddel az egész magyarságot ledegradálod.
    Te vagy a nyomorult, nem a magyarok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.