Megérkezett az Admin számlája. Tanácstalan vagyok a jövőt illetően. Kérném a véleményeteket, tanácsotokat.
26 gondolat erről: „KÖZLEMÉNY”
Sajnos nem szólhatok, mert úgy látom még mindig le vagyok tiltva…
Tisztelt Éva ,
Ez mit takar pontosan? A honlap webcím(domain) éves díja lenne? Vagy a honlap fenntartásával kapcsolatos díj, tárhely?
Én szivesen adok bele , meg kell beszélni itt a többiekkel hogy mi mennyibe kerül vagy mennyi az éves díj, de gondolom ebben az inflációs környezetben megemelkedtek az informatikai díjak is.
Szerintem azt kellene tudni hogy mennyi a díj és azt hogy itt ki mennyit tud/akar adni bele.
2.-andrew
Honlap fenntartásával( domain, tárhely) kapcsolatos ktg.
Éva,
szívesen besegítek.
Az „evatibor” emai fiókhoz van hozzáférésed?
Biztos vagyok benne, hogy sokan adakoznának e nemes célra.
Én is.
Ehhez tudniuk kéne, hova utaljuk az adományokat.
A honlapon feltüntetett számlaszám megfelelő ?
Összeadjuk! Tibor bátyánk szintjét soha nem érhetjük fel, de egymást is szeretjük.
Csatlakozom az előttem szólókhoz.
Köszönöm a visszajelzéseket.
Bár Tibor helyettesítése, hiányának, az űrnek, amit maga után hagyott, betöltése lehetetlen.
Részemről nem zárkózom el, ha igény van rá, hogy a kialakult kis közösség egyben maradjon.
Írjatok magánba: e-mail cím Tibor’bával közös, név Antalffy Éva.
Kérdésekre válaszolok.
Tibor OTP számlája zárolva, sajátom igény szerint közlöm.
OTP 11773030 – 00271383-00000000
A honlap címoldalán ez szerepel.
Ezt a bankszámla számot, előnyös lenne kicserélni – A. É. – bankszámla számára!
Hiszen a honlap, annak a tulajdona ,aki fizeti a fenntartás költségeit.
Hogy még véletlenül se szívják a hálátlan utódok – A.É. – vérét !
Gondolom technikailag megoldható.
Ha nem megy, van itt köztünk olyan, aki örömmel segít ebben.
Kedves Éva!
Javaslom, hogy kérj segítséget, hogy átírják a honlap(Tibor bá’) számlaszámát, mert így amit utalnánk, nem fogod megkapni.
Olvasóknak:
Amíg a hagyatéki eljárás le nem zárul, ami kb a 3/4 év az elhunyt halála után, addig minden zárolva lesz, ami Tibor bá’ nevén van, így Éva nem tud mit kezdeni vele. Továbbá ne 1 évre, hanem min 2 évre fizessük ki a tárhelyet és a címet.
Én is beszállok.
Helló Éva!
Nem kaptam még választ az elküldött emailemre, ezért kérlek, hogy DAJTÁS-nak küld el légyszíves a a saját számlaszámod.
Üdvözlet Évának és Mindenkinek!
Szintén szeretnék hozzájárulni a költségekhez, amint kialakul technikailag a módja. Talán jó is lenne, ha itt mindenki jelezné, ha beszállna, hogy látszódjék hány fele is oszlana a költség.
Felajánlásom : 2024 – ben: 10 000 Ft.
Ha ez nem lenne elegendő, a többi felajánlással együtt a honlap életének, 1 évvel való meghosszabbítására, mérlegelni fogom a kiegészítését.
Jótékonyan hatna , ha a blogközösség tagjai
megtudhatnák, hogy évente összesen mennyibe kerül a honlap fenntartása !
Mindenkinek!!
Létszámarányosan a támogatás elképzelt összege szépen fedezi a blog üzemeltetésének számlaösszegét. Nem akarok sumákolni, de nem szeretnék konkrét összeget írni.
Először is utána járok, hogy Tibor halála után jogos-e a tárhely, domain használata.
Amennyiben a blog tovább így nem üzemeltethető, természetesen az elküldött támogatás visszautalásra kerül.
Folytatás esetén, magánban megküldöm a kért információkat.
mekkora az elképzelt összeg ?
15./ dexter
Az összeg a küldőn múlik. Nincs meghatározott, elvárt összeg.
Az összegtől függetlenül, minden támogatónak köszönet jár.
Szerintem jótékony lenne, mégis közölni a becsült {sac per kábé } összeget, ami valószínűsítené a blog további egy évig való működését, ha a 2023 szeptember óta aktív hozzászólók cirka fele adakozna.
Természetesen ez nem elvárás, hanem tájékoztatás lenne a jelen tényállásról.
Ennek elmaradása csalódásokhoz vezethet.
Abban reménykedek kedves Éva, hogy megért engem.
17. Én is utaltam de de ha esetleg több pénz összegyűlt mint ami kell a blog fenntartásához én úgy fogom fel hogy nem nem kell visszautalni.SŐT Évának is van egy tiszteletdíja amiért folytatja a blogot, itt nem csak a blog fenntartás költségei vannak.Évának is elmegy az ideje azzal hogy új posztokat tesz fel, felügyeli a blogot és ha esetleg valamennyivel több pénz marad az legyen Évának a tiszteletdíja , kávépénz , hívjuk aminek akarjuk.Amúgy sem csillagászati összegekről beszélünk.Szerintem köszönet Évának a blog folytatásáért 😀
Érdeklődnék, hogy megérkeztek az elküldött levelek?
Az az észrevételem, mintha információk nem érkeztek volna meg..
A reklamálás érthetetlen és alaptalan dexter. Az érintetteknek megadtam a kért információt. Neked is.
19.
Ha ez reklamáció volt, akkor elnézést kérek érte, a legeslegkevésbé sem annak szántam.
Sorry, so sorry ….
Levél megjött, csak visszajelzem, arra majd válaszolok gép mellől.
Éva,
nem kaptam semmilyen levelet, továbbra sem.
János!
Nem értem, hogy mi lehet, pedig a megadott e-mail címedre küldtem. amit jó párszor már fogadtál is.
Legyél szíves,vedd fel a dajtással a kapcsolatot.
Én most elutaltam dexter által is saccolt összeget. Ezzel most csak azért nem szégyenlek előhozakodni, hogy másokat is biztassak, hogy tegyék meg, kisebb nagyobb összeggel, lehetőségük szerint.
Kimondottan remélem, hogy a költségek fedezése után marad valami és arra kérem Évát olyasmire költse, ami jobbá, szebbé, kellemesebbé teszi az életét. Én egy kedves hölgyismerősnek küldött szerető, biztató ölelésnek, megsimogatásnak szánom.
Annyi kérésem lenne, ha kijön a maradékból egy Vörös-tengeri búvárkaland, Éva küldjön szép vízalatti felvételeket! 🙂
Mindenkinek köszönöm a hozzáállást.
Kedves Csont!
Az utazó táskám már dugig tömve, a fényképezőgép élesítve a felvételekhez.
A kért szám megy. Kedves szavaid köszönöm.
Nagyon hálás vagyok kedves blogosok. ( Tibor nagyon boldog lenne és büszke. )
Kedves érdekeltek!
Csak annyit tudok mondani: KÖSZÖNÖM-KÖSZÖNÖM-KÖSZÖNÖM.
Nagyon hálás vagyok, hogy így emléketekben őrzitek Tibor’bát.
Az űrt, amit maga után hagyott, nagyon nehéz még csak minimálisan is pótolni, ezt nézzétek el nekem. A lehetetlennel nem tudok szembeszállni. Nincsenek is ilyen ambícióim, csak szeretném a szellemiségét, munkásságának emlékét fenntartani.