(3007) A Nyugati Világ nekrológja

 

Az öntudatra ébredt Nyugati Világban az öntudatra ébredés ideológiája, például: nő és férfi között nincs semmi különbség, kettőnél több dzsender (társadalmi nem) is létezik, nő és férfi születhet a nem neki való testben, a megbántódás fontosabb, mint a tapasztalati tény, hogy számtalan dolog nem vethető alá se vizsgálatnak, se pedig kitárgyalásnak, mert az sérti a feministák, színes bőrűek, melegek, valamint transzvesztiták érzéseit, illetve bárki másét, akik állíthatják magukról, hogy ők áldozatok.

Az eredeti poszt teljes fordítását elküldöm E-mailben a VIP előfizetöknek.

___________________________________________________________________________

An Obituary of the Western World

A World Based On Lies is a False World

Paul Craig Roberts

During the course of my life I have watched the Western World abandon all of the values that made it successful. Despite all its crimes, and they are many, the Western World succeeded. Everyone wanted to be part of it, and it will be the demise of the Russians that they still do.

The Western World succeeded, because it believed in objective truth and searched for it. This resulted in scientific and technological discoveries, in architectural and artistic beauty, and in brilliant literature that educated the educatable into the human condition.

But objective truth is no longer acceptable in the Western Woke World, because it is contrary to the woke ideologies, such as there is no difference between men and women, that there are many genders and that men and women can be born into the wrong bodies, that hurt feelings are more important than empirical facts, that many subjects are not subject to examination or debate, because they offend emotive beliefs of feminists, people of color, Jews, the new transgendered species, and whoever else can make a claim of victimhood.

Everyone can claim to be a victim except white male heterosexuals. They are branded “exploiters” of everyone else, and they are unable to get out of this trap. In the Western World white heterosexual males face the same fate as the bourgeoisie under Lenin. A white heterosexual male who defends himself or his fellows is immediately branded a misogynist or a white supremacist. Increasingly courts treat white heterosexual males as if they are members of a criminal class.

We now live in a world in which a self-declared “victim” can block truth, because truth offends them. The offended are able to get the truth-teller fired and removed from employment. His crime is that he exercised free speech. Today free speech is the most sure path to self-destruction for a white heterosexual male.

We see this everyday everywhere. Throughout the Western World it is now more important to have the approved gender, sexual preference, and racial balance than merit in university appointments, corporate hiring and promotion, movies, and media. Any white male professor who fails to keep up with prohibitive words and thoughts is dead meat.

Today the Western World is based on race and gender quotas and on Woke Ideologies that have no correspondence to reality.

Today, throughout the Western World, it is very difficult for a white heterosexual male to get a tenure track appointment in a university. In the UK and many European countries, announcements of university employment openings are restricted to women and to people of color. This is blatant discrimination against white heterosexual males, a group unprotected by anti-discrimination laws and thus subject to discrimination.

The justification offered for the discrimination against merit is that white heterosexual males have dominated for too long. But the real reason is to get rid of objective truth, which stands in the way of the false ideologies of the Woke Generation.

Some white males are part of the Woke Generation, and the insouciant race and gender traitors are sealing their own fate along with that of white men. They have to pander to the ruling ideologies in order to have an income. Consider the white males on CNN, MSNBC, BBC, NPR, Washington Post, NY Times, and the rest of the Western presstitute media. If they tell the truth, their career is ended. They have to lie and to demonize Russians, Trump, and white heterosexual males in order to have a pay check.

In the Western World today, the only people who suffer are those who tell the truth. Look at Julian Assange, Manning, Edward Snowden, and the other persecuted truth-tellers allegedly protected by whistleblower laws who were sent to prison and left without a livelihood despite the law that protected them. What more evidence do you need that the Western World is lawless?

Today the Western World is based not on TRUTH but on LIES.

A world based on lies is a false world, and that is what the Western World is today. It is a LIE.

In the articles below Lance Welton describes how the female takeover of academia is destroying rational thought and substituting emotive responses in its place. Stephen Adams describes how Lynsey McCarthy Calvert was hounded out of her job as spokesperson for Doula UK, the national organization of birth coaches, for saying on Facebook that only women can have babies. The organization concluded that her obviously true statement breached the organization’s equality and diversity guidelines. Delta airlines in its in-flight films elevated the preferences of the small minority of lesbian/homosexuals above that of the straight population and shows same-sex love scenes. The lesbian/homosexuals were offended by their absence. The straights offended by the scenes don’t matter. In Oklahoma City the police are investigating “It’s okay to be white” posters as a hate crime. Who can imagine “It’s okay to be black” posters being investigated as a hate crime? In Sweden truthfully attributing the 1,472% increase in rape to the immigrant-invaders gets a person investigated for a hate crime.

In the Western World a handful of perverts are able to dominate the vast masses of the Western population, because only “victim groups” can specify who the guilty parties are. The guilty parties are the social and intellectual mores of people who made Western Civilization great despite its many crimes.

This suffices as an obituary of the Western World.

http://www.unz.com/article/are-women-destroying-academia-probably/

https://www.dailymail.co.uk/news/article-7643251/Charity-hounds-birth-coach-post-saying-women-children.html

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3006) Zenés hétvége 2.

Mi kell több annál egy ködös hétvégén, mint csinos lányok és fülbemászó zene.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3005) Kacagó hétvége 2.

Tibor bá’ online

 

Férj és feleség veszekszik:                

– Próbálj meg gondolkodni egy kicsit – kérleli a férj a feleségét.
– Még mit nem! Akkor megint neked lesz igazad!

 

Egy házaspár elmegy egy csodakúthoz. Először az asszony hajol be a
kútba, és elsuttogja a kívánságát. Aztán a férj következik, de túl
mélyen behajol és beleesik a kútba.
Mire az asszony felkiált:
– Nahát, ez működik!

 

– Drága férjecském! Kitől származik ez a harapásnyom a válladon?
– Mikor nem voltál itthon, játékból birkóztam a kutyánkkal és véletlenül beleharapott a vállamba.
– Pont így jártam én is! Nézd meg a melleimet!

 

Két titkárnő beszélget:
– Milyen jól öltözik az új főnök.
– És milyen gyorsan …

 

Az új titkárnőjelöltet nézi meg az igazgató.
– Egy utolsó teszt: kérem, vetkőzzék le
.
– De miért ?
– Hogy lássam, vészhelyzetben mennyi idő alatt tud felöltözni !

 

Az esküvő előtt azt mondtad, hogy én vagyok az istennőd – mondja a
feleség a férjének. – Úgy is volt, de azóta ateista lettem.

 

Férj a feleségéhez…..
– A tengerre emlékeztetsz…
– Miért, romantikus vagyok, vad és izgalmas?
– Nem, beteg leszek tőled…

 

Szexuális téren egyre összehangoltabb vagyok a feleségemmel.
– Valóban?
– Igen. Tegnap például mindkettőnknek fájt a feje.

 

Bemegy a kocsmába egy 16 éves fiú, és így szól a pincérnőnek:
– Kérek egy korsó sört!
A pincérnő – látva a fiú korát – megkérdezi:
– Bajba akarsz keverni?
– Talán majd később, előbb egy sört kérek.

 

Közvélemény kutatók faggatják az embereket a virtuális szexről. Megkérdezik az utca emberét:
– Magának mi a véleménye a virtuális szexről?
– A milyen szexről?
Aztán megkérdeznek egy programozót:
– Magának mi a véleménye a virtuális szexről?
– A virtuális micsodáról?

 

És végül egy “romantikus” videó:

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3004) Van-e jövőnk?

Tibor bá’ online

 

Ez a rövid rész a tegnapi poszt ismétlése, átugorható. Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.

A globális felmelegedés

Kezdjük onnan, hogy a világűrben, ahol Földünk több mint 100.000 km/óra sebességgel száguldva kering a Nap körül, gyakorlatilag –273 °C a hőmérséklet, vagyis az úgynevezett abszolút zéró fok uralkodik. Mivel a Föld saját hője minimális gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy nincs, a bioszféra melegét kizárólag a Nap sugárzása biztosítja. Tekintettel arra, hogy a Földre érkező Napsugár intenzitása állandó értéket mutat (ami csak viszonylag “rövid” távon igaz), a Föld hőmérséklet változásának okát máshol kell keresni. Ehhez elsőnek számba kell venni azt, hogy mi, és hogyan történik?

A Föld az érkező napsugarak nagy részét elnyeli.

A Föld az érkező napsugarak egy részét visszaveri.

A Föld atmoszférája az érkező sugarak egy részét elnyeli, illetve visszaveri.

Mivel a Föld felületének hőfoka átlagosan +14°C azaz a világűrnél 287°C-al melegebb, ezért hőforrásként maga is sugároz hőt a világűr felé.

Ellentétben a napsugárzás intenzitásával, ezen folyamatok értékei változhatnak. Nézzük, mi történik!

Manapság a meteorológusok megegyeznek abban, hogy a Földre 342 Watt/m2 energia érkezik a Napból, aminek 31,3%-a visszajut a világűrbe és csak 68,7%-a (235 W/m2) fordítódik a Föld melegítésére. Amennyiben ez az arány változik, úgy a klíma is kénytelen változni. Jelenleg a 235 W/m2 érték növekszik, vagyis felmelegedés van folyamatban.

Az állítás, miszerint a Földre érkező napsugár intenzitása állandó, hosszútávon nem igaz. Ugyanis, ha ez lenne a valódi helyzet, akkor a Föld klímája évmilliók óta állandónak mutatkozna, de mint tudjuk jégkorszakok, és időszakos felmelegedések váltogatták egymást. Ennek a hullámzásnak kellett, hogy legyen oka, vagyis a 342 watt/m2 érték nem lehetett állandó. De ha nem, akkor miért nem? A miértre a választ Milutin Milankovitch szerb asztrofizikus (1879-1958) találta meg. Ezek szerint a Föld nap körüli pályájának van három geometriai eleme, melyek mindegyike ciklikusan változik. Ezek:

1) A Föld nap körüli (ellipszis) pályájának excentricitása, ami a közel nulla és 0,07 érték között változik. Az excentricitás következménye, hogy a Nap és a Föld közti távolság két szélső érték (január 3. és július 4.) között, cca. 100.000 éves ciklusban változik. Jelenleg, a két szélső érték közti különbség 5.000.000 km. A január 3-án és július 4-én mért két insoláció (az egységnyi területre eső napsugár mennyiség) közti különbség jelenleg, 6%, amit 0, 017 excentricitás eredményez. A legnagyobb excentricitáskor (0,07) a két szélső értékhez tartozó insoláció közti különbség ekkor 25% körül lehet.

2) A Föld forgástengelyének dőlésszöge. Jelenleg ez a szög köztudottan 23,5 °, de ez 40. 000 éves ciklusidővel 22,1° és 24,5° között változik. Az évszakok változása ettől a dőlésszögtől függ. A mainál egy fokkal nagyobb dőlés az évszakokat szélsőségesebbé teszi, azaz melegebb nyarak, hidegebb telek lesznek.

Precesszió, vagyis a forgástengely merőleges kitérése, azaz a tavaszpont eltolódása, ami 20.000 éves ciklusidővel bír. Következménye, hogy míg az északi féltekén az évszakok közti különbség növekszik, addig a déli féltekén ez csökken és fordítva. Jelenleg az északi féltekén majdnem maximális az évszakok közti különbség.

Ezen geometriai elemek ciklusidejének 10.000 éves nagyságrendje az ok, amiért a jelenlegi globális felmelege­dés­ben nincs szerepük.

Meg kell még jegyezni, hogy a Föld klímájával kapcsolatos valamennyi aspektus – szél, eső, felhők, levegő hőmérséklete, tengeráramlatok, stb. – az energiaátadás és átalakulás következménye. Végeredményben kizárólag az energiáról van szó, minden más ennek következménye.

A napsugár elnyelése, illetve visszaverése

Az anyagba ütköző sugárral két dolog történhet. Az anyag elnyeli és a sugár által közvetített energiát hasznosítja, vagy visszaveri (a benne lappangó energiával együtt). A különböző anyagok a rájuk eső sugarakat különböző arányban nyelik el, illetve verik vissza. Vegyünk két szélsőséges példát: fekete szikla és frissen hullott hó. A fekete szikla majd minden fényt elnyel, és közben jól felmelegszik, míg a friss hó majd minden fényt visszaver, és esze ágában sincs elolvadni.

Ebből az következik, hogy ha valamilyen okból kifolyólag a Föld felületének visszaverő képessége (albedo) megváltozik, akkor az kihat a globális klímára. Miről lehet szó? Például kiirtanak hatalmas lomberdőségeket. Kiirtás előtt az erdő télen több napsugarat nyelt el, mint kiirtás után a mezőgazdaságba bevont terület, mert a puszta földet hótakaró fedi, aminek visszaverő képessége jelentősen meghaladja az erdőét. Ez pedig lehűlést eredményez. A lehűlés alacsonyabb terméshozamot okoz, a kisebb hozam pedig arra kényszerítheti az Embert, hogy további erdőket irtson ki és vonjon mezőgazdasági termelés alá. Ez pedig további hűléshez vezethet. Ez tehát egy negatív visszacsatolás. Vagy, ha valami más okból kifolyólag a sarki jégmezők zsugorodnak, a helyükbe lépő tenger pedig több sugarat nyel el, mint a jég, akkor ez melegedést okoz, és jobban felgyorsítja a jégmezők olvadását, zsugorodását, azaz egy pozitív visszacsatolást eredményez.

A Föld kisugárzása

Mint ahogy erre korábban már rámutattam, a Föld maga is sugároz a világűr felé, mert annál 287 fokkal melegebb. Ez az energia kisugárzás természetesen hűtő hatással van a Földre. Ha ez a kisugárzás változna, akkor az megváltoztathatná a korábbi egyensúlyt és vagy felmelegedéshez, vagy lehűléshez vezetne. Igen ám, de a kisugárzás nem változik, hiszen annak mennyisége kizárólag a Föld felszínének átlag hőmérsékletétől függ. Csakhogy, és a globális felmelegedésnek éppen ez volt a beindítója, a Föld által kibocsátott hosszúhullámú (tehát nem látható) sugárzásnak nem feltétlenül kell elhagyni a rendszert. Ha pedig nem hagyja el, akkor az olyan, mintha nem is lett volna kisugározva. Mi ennek a mechanizmusa?

Arról már volt szó, hogy az anyagba ütköző sugárral két dolog történhet. Elnyelés és visszaverés. Ez azonban atomi szinten történik, vagyis egy foton (mint a fénysugár, – vagyis egy bizonyos hullámhosszú intervallumba tartozó elektromágneses hullám-,legkisebb része) nekiütközik egy atomnak. Ehhez elég annyit tudnunk, hogy minden atomra és molekulára jellemző az, hogy milyen hullámhosszú sugara(ka)t nyel el, és természetesen veszi át energiáját. Makroszinten ez azt jelenti, hogy a légkörben található különböző gázok nem azonos mértékben eresztik tovább, illetve nyelik el a hősugarakat. Most következik az, hogy ezeknek a gázoknak a koncentrációja változhat, és akkor az egész légkör hővisszatartó készsége is változik. Amíg ezeknek az aránya maradt, ahogy valaha volt, marad minden a régiben. Csakhogy nem maradt. A civilizált ember mindennapos tevékenysége ezeket az arányokat megváltoztatta, és persze folyamatosan változtatja. Következésképpen az újkor Emberének tevékenysége klímaváltoztató.

A Föld atmoszférája

Most vizsgáljuk meg a Föld atmoszféráját abból a szempontból, hogy miként változhat annak sugár áteresztő és visszatartó képessége. Az úgynevezett „üvegházhatást”, tehát hő visszatartást okozó gázok közül a vízpára a legaktívabb, de az emberi tevékenység erre nem hat ki[1]. A civilizáció következményeiből származó, és az üvegházhatást elősegítő gázok a következők: CO2 (széndioxid), O3 (ózon), CH4 (metán), SO2 (kéndioxid). Ezek közül a széndioxid a legjelentősebb.

A széndioxidnak igen fontos élettani szerepe van, ami a kiértékelését nem teszi túl egyszerűvé. Köztudott, hogy az állatok anyagcseréjének egyik végterméke a széndioxid, amit mi emberek is kilehelünk, és ezzel egy időben a táplálék elégetéséhez szükséges oxigént belélegezzük. Ezzel szemben a növények a levegőben található széndioxidot felhasználva szenet építenek be szervezetükbe, miközben oxigént adnak át a levegőnek. A növények és állatok élettani kiegészítése a Földön széndioxid egyensúlyt eredményez, amihez hozzátartozik a növények elrohadása és elégése, valamint az a tény, hogy az óceánokban lévő víz képes jelentős mennyiségű széndioxidot (szénsavat) elnyelni.

A XX. század elején a széndioxid jelenléte az atmoszférában (térfogatra számítva) 280 ppm (részecske per millió), vagyis 1 m3 levegőben 280 cm3 CO2 volt. Ez az érték 2000-re felment 370 ppm-re. A növekedés eléggé jelentős, 32%. Ez természetesen átlagérték, ami körül van némi éves ingadozás, hiszen a növények fotoszintézise széndioxid felvétellel és oxigén leadással, míg az oxidáció (égetés, rohadás) oxigén felvétel mellett széndioxid leadással jár, mely folyamatok a földi évszakok miatt ciklikusan változnak.

Metán esetében a történet ugyanaz. Ugyanis metán a bányászat és oxigénmentes rohadás következménye, vagyis emberi tevékenységből származik. Ugyanezen időszak alatt a levegő metán tartalma 0,7 ppm-ról 1,73 ppm-ra növekedett. A növekedés üteme közel 150%, de hatása még így is viszonylag jelentéktelen.

A további hősugárzást elnyelő gázokkal nem érdemes foglalkozni, nem jelentéktelenségükből kifolyólag, sokkal inkább a bonyolultság elkerülése végett. A végeredmény szempontjából elhagyásuk nemigen okoz különbséget.

Klímaváltozás szempontjából az atmoszférában található gázok közül a CO2-nek jut a legfontosabb szerep. Ez két tényezőnek köszönhető:

1) A legnagyobb arányban van jelen.

2) Az emberi tevékenység elsősorban ennek a növekedésére hat ki.

A pontosítás érdekében meg kell jegyezni, hogy a hőháztartásra nem csak az atmoszférában található gázok hatnak, de az atmoszférában jelenlévő szilárd halmazállapotú szemcsék is. Ezeknek két fontos hatása van:

1) A napfény és a hősugár szórása és elnyelése.

2) A felhők jellegének megváltoztatása.

Ezeken belül egyik-másik hatás a Föld átlaghőmérsékletét csökkenti, mások pedig növelik. A folyamatok bonyolultak, nem tökéletesen tisztázottak, nettóhatásuk vitatott, még az sem kizárt, hogy kiegyenlítik egymást. Éppen ezért érdemes újfent kihangsúlyozni, hogy a fő figyelmet a széndioxid felé kell irányítani.

A globális felmelegedés piár története

Az ezerkilencszáznyolcvanas években az enyhébb telek és a melegebb nyarak már az átlagembereknek is feltűntek. A bátrabb közírók elkezdték feszegetni a témát. A megkérdezett szakemberek, a meteorológusok tagadták a felmelegedés tényét, szinte testületileg állították, hogy mindössze a szokásos ingadozásokról van szó. Tíz évvel később a helyzet tarthatatlanná vált. Az utca embere ájuldozva a nyári kánikulában, nem találva a téli havat, látva a fák korábbi virágzását és észlelvén az átmenet nélküli hirtelen nyarat, mindennapi témává tette a globális felmelegedést. Ekkor szinte összeesküvésszerűen jelentek meg a különböző meteorológusoktól származó, határozottan ellentmondásos „tanulmányok”. Egyesek bizonygatták, hogy bizony, melegszik a Föld. Mások kötötték az ebet a karóhoz, miszerint éppen ellenkezőleg, hidegebb idők előtt állunk. Az utca embere meg csak kapkodta a fejét, és arra is szeretett volna némi magyarázatot kapni, miért sűrűsödtek fel a szélsőséges események: áradások, földcsuszamlások, tavak kiszáradása, elképesztő felhőszakadások és így tovább.

Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a gépkocsi lobby és a nyersolaj lobby állt a háttérben akkor, amikor a meteorológusok nagy része tagadta a nyilvánvaló tényeket. A tények valóban nyilvánvalók. Volt ugyanis egy teljesen konkrét mérési eredmény. A Föld körül keringő Hold 28 nap alatt megy át valamennyi fázisán. A telihold szép lassan elfogy, majd újra felhízik teliholddá. A Holdnak mindig az a része fényes, amit süt a Nap, és az a része sötét, amit éppen nem süt. Csakhogy – haloványan ugyan – de ezt is szoktuk látni. Tudniillik erre a részre is jut némi fény, mégpedig az a fény, amit a jó öreg Földünk tükröz vissza a ráeső napfényből. Igen ám, de az elmúlt néhány évtized alatt a Hold árnyékban lévő részének a megvilágítása mérhetően csökkent. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a Föld kevesebb fényt tükröz rá vissza. Ha pedig kevesebbet tükröz rá vissza, akkor többet tart vissza. A több visszatartott fény pedig több befogott hőt jelent. Ezt a tényt azonban egyszerűen átlépték.

A diszciplína kollektív viselkedése szinte érthetetlen, mert a Hold megvilágításán kívül a CO2 hővisszatartó képessége is ismert volt, az ezzel kapcsolatos pontos méréseket 1958-óta folytatták a csendes-óceáni Mauna Loán (Hawaii szigetek). A mérésekből világosan kiderült, hogy a széndioxid koncentráció évről-évre nő, évente mintegy 1,5 ppm-mel (ez ma már 3 ppm). Nem felel meg tehát az igazságnak az a kedvenc állítás, hogy a Föld minden ipari tevékenységet kompenzál. Az pedig fizikai evidencia, hogyha a korábbinál egyre több hő elszökését akadályozza meg az egyre több széndioxid, akkor a Föld melegedni kénytelen. Ennek tagadása totálisan álságos.

Mi a valóság?

A valóság az, hogy az emberi tevékenység következtében a Föld melegszik. A kérdés az, hogy mennyire, meddig és milyen gyorsan? Ennek eldöntésére a tudósok számtalan megközelítést kezdeményeztek. Ezek közül a legfontosabb a Föld múltjának a feltérképezése volt. Meg kellett tudni, hogy a múltban mikor, milyen mértékben és hogyan változott a klíma. Ezzel párhuzamosan azt is meg kellett tudni, hogy egy adott múltbéli klímához milyen mutatók, például széndioxid koncentráció tartozott. A munka fáradságos, aprólékos és nem teljesen hibamentes. Azonban a kép szép lassan kibontakozott.

Annak a meghatározására, hogy a múlt egy adott időpontjában, egy adott földrajzi helyen milyen volt a klíma, számtalan módszert dolgoztak ki. A teljesség igénye nélkül érdemes néhányra felhívni a figyelmet:

  • fák évgyűrűinek a vizsgálata (maximálisan néhány ezer vére visszamenőleg)
  • üledékekben található virágporok azonosítása (olyan szárazföldeken, ahová jégkorszakok alatt se nyúlt le a jégtakaró
  • egymásra rakódó hórétegekbe záródott légbuborékok analízise (Grönlandon, Déli-sarkon több százezer évre visszamenőleg)
  • óceánok megkövült iszapjainak elemzése (tízezer éves nagyságrend)

A lassan kibontakozó kép világossá tette, hogy körülbelül 100. 000 évenként volt egy-egy komolyabb jégkorszak. Most már természetesen tudjuk, hogy ennek oka a Földpálya excentricitásának ilyen periódusban történő jelentős változása, ami az ismertetett három földpálya geometria közül a legdrasztikusabban szól bele a klíma alakulásába. Ez azonban a történetnek csak egy része.

A meglepő jelenség a jégkorszakok relatív hirtelen bekövetkezése volt, aminek oka immáron főleg biológiai. A folyamat úgy kezdődik, hogy a földpálya erősödő excentricitása az Északi-sarkon -a helyi körülmények miatt- a szokásosnál nagyobb lehűlést eredményez, ami a jégsapka méretét enyhén megnöveli. A növekvő jégmezők a beérkező napsugarakat nagyobb mértékben verik vissza az űrbe, mint a sötét talaj vagy szikla. Ezért a föld által elnyelt hőenergia mennyisége csökken. Ezen kívül a jégmezővé vált talajon a széndioxidot termelő vegetáció megszűnik, kevesebb CO2 kerül a légkörbe. A kisebb CO2 tartalommal bíró atmoszféra kevesebb hőt fog vissza, aminek következtében a Föld hőmérséklete tovább csökken. Ez egy igen dinamikus, negatív visszacsatolás, aminek következtében a Föld átlaghőmérséklete 20 év alatt két egész Celsius fokot csökkenhet, amikor is beáll egy (jeges) egyensúlyi állapot.

Hosszabb jégkorszak után a folyamat hirtelen megfordul. A földpálya excentricitásának a csökkenése az Északi-sarkon a nyár folyamán a szokásosnál nagyobb olvadást eredményez. Kisebb lesz a jégmező, több fényt nyel el, megjelenik a vegetáció, ami széndioxidot ad át a légkörnek. A légkör több hőt fog vissza, ami sietteti a felmelegedést, és hirtelen berobban az immáron kiegyensúlyozott interglaciális állapot, ami stabilan megmarad a földpálya excentricitásának kellő megnövekedéséig. (Az ilyen öngerjesztő folyamatokat pozitív visszacsatolásnak hívják.)

A 2004-es méréseket alapul véve úgy tűnik, hogy a Földnek két stabil állapota van, amik között az átmenet nem fokozatos. A Föld egészen egyszerűen, bizonyos periódusokat követve az egyik állapotból a másikba ugrik[2]. A jégrétegekbe zárt levegőbuborékok részletes analízise azt mutatja, hogy ehhez a két stabil állapothoz két különböző CO2 szint kapcsolódik. A jégkorszak alatt 190 ppm, az interglaciális időszakban pedig 280 ppm. E két értéktől eltérő, más CO2 koncentráció huzamosabb időn át nem tapasztalható. Ebből arra lehet következtetni, hogy az időjárás jégkorszakba be, és jégkorszakból ki „táncolásának” fő oka, a széndioxid vándorlásából adódik, a szárazföld, óceán és atmoszféra között.

Hogy is van ez? A fejezet elején azt állítottam, hogy a XX. század elején az atmoszféra CO2 tartalma 280 ppm volt, vagyis annyi, amennyinek lenni kell a jégkorszakok közti állapotban. Ez az érték azonban mára már elérte a 370 ppm-et (ez most már 410 ppm). Ennyi CO2 a levegőben sosem volt, ezért nem lehet tudni, hogy ez hatásában mit jelent a közeljövőt illetően! Innentől kezdve mindenki arra tippel, amire akar, de tudományos szinten maradva a következőket kell megfontolás tárgyává tenni: a globális felmelegedéssel kapcsolatos hagyományos (általam nem elfogadott) gondolatfuttatással készült előrejelzések szerint a CO2 kibocsátás növekedése az atmoszféra CO2 tartalmának folyamatos emelkedését vonja maga után. A CO2 koncentráció növekedését egy fokozatos fölmelegedés követet, és mivel a CO2 koncentráció emelkedése előre kiszámítható, a hőmérsékletváltozás mértékét is előre „megjósolják”. Az eredmény pedig emberi számítás szerint elviselhető. Ugyanis, az alapszámítás szerint, a CO2 koncentráció megduplázódása, vagyis 560 ppm elérése, mindössze 1 °C átlaghőmérséklet emelkedést eredményezne.

Csakhogy a jégkorszakok váltakozásának fent ismertetett mechanizmusa azt sugallja, hogy az eljövendő klíma nem ezt az utat fogja járni. Valójában az jósolható meg, hogy az egyre emelkedő CO2 szint a rendszerben minden figyelmeztetés nélkül hirtelen beindít egy drámai pozitív visszacsatolást, és a Földön be fog következni egy harmadik, eddig soha elő nem forduló, teljesen ismeretlen és kiszámíthatatlan stabil állapot valahol a 370 + ? ppm CO2 koncentrációnál.

Józan ésszel az is sejthető, hogy minél később következik be a harmadik stabil állapot, az átlaghőmérséklet annál magasabb lesz.

Foglalkozzunk a „hatalmas meglepetésekkel”! Ahogy erre a fejezet elején felhívtam a figyelmet a Föld nagyobb energiafelvétele nem csak felmelegedést jelent. Ugyanis a hőenergiát a Föld nem egyenletesen szétosztva kapja, aminek következtében a hőkiegyenlítődés végett szelek, tenger áramlatok, esők, felhők keletkez(het)nek, szün(het)nek meg, stb. Hogy ez pontosan mit jelent, arra felvetünk két példát,egyik a Golf-áramlat.

Télen az Északi-sarkon jelentős mennyiségű víz fagy meg. A jég azonban gyakorlatilag desztillált vízből áll, ezért a jég körül cseppfolyós halmazállapotban maradt víz só-koncentrációja megnő, és ezzel együtt a fajsúlya is. A nehezebb, sósvíz lesüllyed az óceán fenekére. Ez a lefelé irányuló mozgás beindít, majd később fenntart egy áramlatot. A hideg víz délre áramlik, ahol felmelegszik, a felszínre tör, majd mint Golf névre hallgató meleg áramlat északnak tart, jóval melegebb klímát biztosítva Európa nyugati oldalán, mint ami az adott szélességi foknál „kijárna”. Most azonban a globális felmelegedés következtében az Északi-sarkon igen aktív jégolvadás tapasztalható. Ennek következményeként a tengervíz sótartalma csökken, nem lesz nehezebb, nem süllyed alá, és az áramlat szép csendben leáll. Ennek klimatikus hatása Nyugat-Európára drámai (lesz).

A globális felmelegedés vészterhes mellékhatása

Megbízható hőmérsékletmérések 1880 óta vannak. Ezekre a visszatekintés érdekes és elgondolkoztató dolgokat tár fel. 1880 és 1930 között, tehát 50 éven át a Föld átlaghőmérséklete egyetlen egyszer sem lépte át az alapértéket[3]. Első ízben a múlt század harmincas évei alatt fordult elő, hogy néhány év átlaga elérte az alapértéket. A globális hőmérséklet 1977 körül elkezdett emelkedni. Ezt követve a Föld átlaghőmérséklete egyetlen egy évben se maradt az alapérték alatt.

Az 1980-as évek folyamán az átlaghőmérséklet 0,26°C-al haladta meg az alapértéket. Az 1990-es évek alatt ez 0,40°C-ra nőtt, az új évezred első három évében viszont elérte a 0,55 °C-t. Ezek a látszólag apró értékek a laikus szemében nem sokat jelentenek, de nézzük, milyen hatást vontak maguk után, ami jóval szemléletesebb lesz.

Az elmúlt 123 év alatt a 16 legmelegebb év az utolsó 23 évben volt, a 3 legmelegebb év az utolsó 5 év között van, ami a melegedés gyorsaságára utal. Mik voltak ennek érzékelhető következményei?

2003-ban a nyári hőhullám Franciaországban több mint 14.800 idős ember halálát okozta (egész Európára vonatkoztatva az érték 35.000 körül van). 2002-ben a nagy hőséghez szokott indiaiak közül egyedül Andhra Pradesh államban több mint 1000 ember halt meg a szokatlanul magas (50 °C) meleg miatt. Az 1995-ös chicagói hőhullám 700 áldozatot szedett. Ezeket persze senki se veszi komolyan. A TV riporter vidám felvételeket készít, amint alsógatyára vetkőzött járókelők New York vagy Róma szökőkútjaiba ugrálnak. Ha-ha, rötyög a pesti polgár, majd veszek 200 rongyért egy klímát és legfeljebb egy kicsit megnő a villanyszámlám. Van, akinek még erre sincs szüksége, mert „szeretem a meleget”.

Csakhogy hamarosan az arcára fagy a mosoly annak, aki egy kicsit is képes következtetni az alábbi, különös szakértelmet nem igénylő kísérleti adatokból.

A növények fejlődését a fotoszintézisnek nevezett képesség biztosítja, ami a napból érkező sugárzó energiát használja fel vegyi folyamatok létrehozásához. Ezeknek a vegyi folyamatoknak a következménye a termés, amit az ember vagy közvetlenül, esetleg főzés után elfogyaszt (gyümölcsök, burgonya, rizs), vagy feldolgozás után válik táplálékává (búza-kenyér), vagy haszonállatot etet vele (kukorica-sertés), aminek húsát megeszi. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az ember léte a fotoszintézistől függ.

A különböző növények különböző, de 0°C feletti hőfokon kezdik el a fotoszintézist, és általánosságban elmondható, hogy minél melegebb a külső hőmérséklet annál aktívabb a fotoszintézis. A maximális hatékonyság 20°C fokon következik be, és tart egészen 35°C fokig, ami felett a hatékonyság rohamosan csökken, majd 40 °C foknál teljesen leáll.

Ebből a tényből nem nehéz következtetni arra, hogy a globális felmelegedés következtében a világ élelmiszertermelése egészen biztosan csökkenni fog akkor, amikor a népesség növekedése miatt fokozódó kereslet éppen hogy a termelés növelését tenné szükségessé.

Természetesen nem mindenki esik kétségbe. Tessék olyan haszonnövényeket nemesíteni, amelyek jól bírják a 35 °C feletti meleget is! Vagy, tessék bevonni a termelésbe azokat a területeket (pl. Szibéria, Kanada északi részei), melyek eddig a hideg miatt a termesztésre alkalmatlanok voltak. [És akkor minden további nélkül nyugodtan melegedhetünk tovább?]

Ezek a derűlátó ellenvetések értelmetlenek. Nem csupán azért, mert például ez ideig Szibéria nem csak hűvös volt, de a földje se volt termékeny. Nyilvánvalóan mind a nemesítésnek, mind az északra húzódásnak meg vannak a természetes határai. Arra viszont fogadni lehet, hogy előbb fog csökkenni a kenyérgabona termelés volumene, mint a hő-rezisztens búza sikeres kinemesítése, és akkor arról még nem beszéltünk, hogy a kémiában (is) vannak olyan természeti állandók, amik nem megváltoztathatók.[4]

___________________________________________________________________________

A könyv megírása óta 15 év telt el. Míg geológiai léptékkel mérve ez csak néhány másodpercet jelent, a jelenlegi klímaváltozás esetében egyáltalán nem elhanyagolható. Nézzük mi történt 2004 óta! Hírértékű az, hogy a Kyotói megállapodást senki nem tartotta be, annak ellenére, hogy a célkitűzések igen szerények voltak. Később a Párizsi egyezményt Trump most mondta fel. Időközben azonban az egyszerű emberek is érzékelték a klimatikus változást a saját bőrükön. Világszerte szélsőségesebb lett az időjárás. Hatalmas szélviharok Nyugat Európában, szokatlan esőzések és árvizek mindenfelé, hírek a szokatlanul tartós ausztrál szárazságról, a korábbinál gyakoribb és nagyobb méretű erdőtüzek. Ezek mind olyan események, amik bekerülnek a hírekbe. Ezért aztán a politika kénytelen volt tudomást szerezni róla. Pláne, hogy egy csapásra mozgalmak nőttek ki a nagy semmiből. Hirtelen mindenki felfedezte, hogy a kihalás fel menetelünk.

Míg az USA elnöke, Donald Trump és adminisztrációja végig tagadta, hogy létezne globális felmelegedés, a Kormányközi Bizottság a Klímaváltozásról, azaz az IPCC jelentései mindennel foglalkozott, csak a valóság feltárását nem végezte. A bizottság delegáltjai a tudósok mellett politikusok is, és a jelentésbe csak az és olyan mértékben kerülhetett be, amibe valamennyien beleegyeztek. Vagyis az abszolút minimum. A tényeket természetesen nem tagadhatták el, de a következtetések túlontúl optimisták. A Föld átlaghőmérséklete ezek szerint 0,96 °C-al emelkedett. 2100-re a tengerszint mindössze 50 cm-t fog emelkedni, és így tovább.

Ezzel szemben a valóság az, amit korábban írtam, a pozitív visszacsatolások beindultak és minden független előrejelzés egy éven belül túlzottan optimistának tűnik. A CO2 koncentráció növekedése egyre gyorsul, többek között azért, mert a tengerek CO2 elnyelő készsége csökken, és hatalmas mértében nőtt az erdők felgyújtása, felgyulladás. Pillanatnyilag már elértük a 415 ppm-et. A folyamat exponenciális mértékben növekszik. A melegedés nem egyenletes az egész Földre vonatkoztatva. Európában eddig kb. 1 °C volt, de az Északi Sarkvidéken 5-6 °C lehet. A világ gleccserei egyre gyorsabban olvadnak, illetve húzódnak vissza. Grönland egy év alatt több mint 200 km3 jeget veszít évente. Az északi féltekén a növények és a rovarok 250 km-el feljebb húzódtak. A tengeri halak is északabbra tartanak, mert a melegebb tengervíz kevesebb oxigént tartalmaz. Minden cáfolat ellenére a folyamat már visszafordíthatatlan lenne még abban az esetben is, ha a széndioxid kibocsátást most azonnal abbahagyná az emberiség. Ehelyett csak Kínában hetente egy új széntüzelésű erőművet állítanak üzembe.

A helyzet egyszerűen kilátástalan, ami 10-12 éven belül mindenki számára tökéletesen egyértelmű lesz.

___________________________

[1] Ez a megállapítás a szakirodalom egyik sarkköve, amivel én személy szerint nem értek egyet. Álláspontom szerint az (emberi tevékenységből származó) felmelegedés következtében a tengerek felületéről egyre több vízpára jut a levegőbe, ami nemcsak egyre hevesebb esőzésekkel jár (amit már javában tapasztalunk), de egy adott időben egyre több vízpárát tart fenn az atmoszférában, ami „besegít” a CO2-nek.

[2] Egy évszázaddal ezelőtt Szibériában mamut tetemekre bukkantak. A körülmények azt sugallták, hogy a mamutokat a hideg meglepetés szerűen érte. Például a szájukban le nem nyelt füvet találtak. Mivel a jelenséget nem tudták megmagyarázni, egyszerűen nem foglalkoztak vele. Az itt ismertetett új tények fényében ez a „mamut-rejtély”  is megoldódik.

[3] Meteorológusok az 1950 és 1980 közötti átlagot tekintik alapértéknek.

[4] Az érzékeltetés érdekében vegyünk egy abszurdumot. Tengerszinten a víz forrpontja 100 °C. Az nyilvánvaló, hogy a fotoszintézis ilyen hőfokon egész biztosan nem működhet. A víz forrpontjának emelése viszont egy fizikai lehetetlenség.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3003) Van-e jövőnk?

Tibor bá’ online

 

Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.

Atomerőművek

A reaktorhívők tábora azt hangoztatja, hogy az így nyert energia olcsó és tiszta. Ebből annyi igaz, hogy valóban olcsó, ha csak az erőmű megépítését és a folyamatos energiatermelést vesszük alapul, de közel sem olyan olcsó, ha szükséges egyéb munkálatokat is figyelembe vesszük. Mint például a radioaktív anyagok eltávolítását, tárolását, tartalékok képzését balesetek finanszírozására[1], végül kb. 50 évvel később az erőmű lebontását.

Az atomerőművek termelése valóban tiszta, ha a széntüzelésű erőműveket vesszük alapul, és csak a „hagyományos” fűst- és porszennyezésre figyelünk, de ha figyelembe vesszük a radioaktivitást is, a helyzet sokkal összetettebbé válik.   Összegezve tehát, az eredeti állítás nagy vonalakban igaz. Ezeknek az előnyöknek azonban meg van az ára, amit viszont egyesek iparkodnak elbagatellizálni. Mit értek azon, hogy „nagy vonalakban” igaz? Nos, a hagyományos erőműveknél a szennyezés és minden más tudható, kiszámítható, mondjuk úgy, hogy konkrét. Ez az atomerőművekről nem mondható el. Baleset, működési zavar mindenütt lehet, de az atomerőművek esetében a következmények szó szerint „beláthatatlanok”, és nem feltétlenül kell drámai dolgokra gondolni. Például az elhasznált fűtőelemeket, aláírt, és érvényes szerződés ellenére, a szállító nem veszi vissza. Minden más, nem nukleáris esetben ez egy jelentéktelen mellékkörülmény lenne, amit az osztályvezető kiszignálna egy rutinosabb beosztottnak, azonban egy atomerőműnél egy ilyen szerződésszegés azonnal megoldhatatlan problémává változik. Kétségtelen tény, hogy az atomerőműveknek vannak előnyeik, de ezekért komoly árat kell fizetni, aminek nagysága előre sosem ismert.

Nos, az „ár” megértéséhez némileg bele kell merülnünk a technikai részletekbe. Ahhoz, hogy az anyag átalakulhasson energiává, fel kell bontanunk egy atomot, és az alkatrészekből össze kell állítani két másik kisebb atomot. Ha ezt úgy sikerül végrehajtani, hogy az eredeti atom anyagának (mondjuk) 99 százalékából sikerül felépíteni a másik két, kisebb atomot, akkor a hiányzó 1 százaléknyi anyag energia formájában fog jelentkezni. Találjunk ki ehhez egy könnyen érthető analógiát. Tegyük fel, hogy van nekem egy kacsalábon forgó, ötszobás, kanadai faházam. A baj mindössze az, hogy a lányom férjhez ment, és nem jövök ki a vőmmel. Ezért aztán szétbontjuk a kacsalábon forgó satöbbit, és a faanyagból építünk két kisebbet. Teljes a boldogság, mindenkinek van egy-egy szobája. Igen ám, de kiderült, hogy kimaradt néhány gerenda, meg burkoló deszka, stb., az eredeti ház anyagának 1 százaléka. Mivel ezek nem kellenek sehova, hiszen a két kis ház tökéletesen kész, a kimaradt faanyagot télen eltüzelhetjük, lesz belőle hőenergia, és ezzel a történetnek vége.

Csakhogy ez az 1 százalékos felesleget okozó atom átalakítás nem egy egyszerű eset. Ugyanis az atomtrancsírozással a kívánt eredményeken kívül – ha tetszik ez nekünk, ha nem – létrehozunk radioaktív anyagokat is. Ha most visszatérünk az előző analógiánkhoz, akkor tudomásul kell venni, hogy a több napig tartott barkácsolás következménye nem csak két kisebb ház, de egy csomó földre hajigált rozsdás szeg, törött csavar, stb. keletkezése is, amikbe belelépni még cipőben sem ajánlatos. Viszont, amíg a rozsdás szegek és csavarok összeszedése, eltávolítása nem egy különleges dolog, addig a radioaktív hulladék esetében merőben más a helyzet. Ha koszos a lakás, hát felporszívózom, a szemetet leviszem a kukába és kész. A radioaktív hulladékkal ez nem ilyen egyszerű. A közönséges szemét, ha nincs szem előtt, megszűnik szemétnek lenni. Viszont akármit teszünk a radioaktív hulladékkal, megmarad radioaktív hulladéknak. Márpedig, ami radioaktív, az sugároz (amiről mindjárt szó lesz). Ha elégetjük, a visszamaradt hamu, vagy a kéményen keresztül távozó füst tovább sugároz. Ha elássuk, tovább sugároz a föld alól. Egyszerűen nem lehet tőle megszabadulni! Ez az a tény, amit egyes szakemberek iparkodnak elrejteni a társadalom elől, vagy legalább is elbagatellizálni.

Ilyen rossz lenne a helyzet, ennyire komoly? Igen, ugyanis a radioaktív anyagok az emberre nagyon veszélyes sugárzást bocsátanak ki magukból, miközben szép lassan elfogynak, és közönséges, nem radioaktív anyaggá változnak át. Ez a folyamat azonban időt vesz igénybe. Egyes elemeknél néhány napot, másoknál esetleg több ezer évet. Ha pedig valami sok ezer éven át sugároz, és megsemmisíteni nem lehet, csak ide-oda dugdosni, akkor bizony nagyon fontos megismerkedni magával a sugárzással

– Az emberi szem számára láthatatlan, de más érzékszervünkkel sem érzékeljük, sőt még hőérzetet sem nyújt (érzékelését műszerekkel végezzük).

– Az anyagon, például emberi test, könnyedén áthatol. Nagy tömegű anyagon áthaladva, ereje nagy mértékben csökken, de teljesen nem szűnik meg. Egy méter vastag betonfal például már alig enged át valamit belőle.

– Az élő anyagot (sejteket) roncsolja, megöli. Ezért aztán egy bizonyos mennyiség biztos halált okoz. Ezt nevezzük élettani hatásnak, amivel a későbbiekben kénytelenek leszünk bővebben foglalkozni.

Amint láthatjuk, a radioaktív sugárzás nem csak veszélyes, de még alattomos is. Megítélésénél pedig azt kell szem előtt tartani, hogy az atomreaktorok működése nagy mennyiségű radioaktív hulladék keletkezésével jár együtt. A radioaktív hulladékról már tudjuk, hogy megsemmisíteni nem lehet, legfeljebb el lehet dugni messzire, vastag betonfalak mögé. Mennyi időre? Adott esetben ezer vagy akár tízezer évekre. És miért kell eldugni? Az élettani hatása miatt, amiről lássunk egy kis összefoglalót.

Az Embert mindig is érte (gyenge) radioaktív sugárzás, egyfelől a világűrből (kozmikus sugárzás), másfelől pedig a talajból, kőzetekből (háttérsugárzás). Ezek a sugárzások viszonylag gyengék és különböző földrajzi helyek esetében nem azonosak. Elviselésük – úgy tűnik – nem jelent problémát annak ellenére, hogy nem létezik „elfogadható” vagy „megengedett” stb. dózis. Minden dózis, a lehető legkisebb is ártalmas, legfeljebb nem annyira ártalmas, hogy érzékelhető negatív hatása legyen. Ugyanis az ember teljes élete alatt elszenvedett apró dózisok összeadódnak, kumulálódnak.

Az atomreaktor hívők azonban ezt nem veszik figyelembe, és arra hivatkoznak, hogy az ember évente kb. 0,3 mSv természetes sugárzást kap. Szerintük elfogadható, hogy egyes esetekben ehhez hozzájön egy további 0,2-0,3 mSv, mert mondjuk egy reaktorban dolgozik, vagy a környékén lakik. Helyzetüket megkönnyíti, hogy a kis dózisú radioaktív sugárzást könnyű elbagatellizálni, hiszen hatása gyakran csak évtizedekkel később jelentkezik. Abban viszont igazuk van, hogy aki egy atomerőműbe megy dolgozni, az tisztában van azzal, amit vállal, de nem ez az igazi kifogás az atomerőművekkel szemben.

Számtalan kísérlet azt mutatta, hogy minél egyszerűbb egy élőlény, annál inkább áll ellen a radioaktív sugárzásnak. Például a rovarok akár százszor nagyobb dózist is kibírnak, mint az ember. A mikrobák pedig még ennél is többet. Csakhogy mi ez a „kibírni”? Arról szólna az emberi élet, hogy mit kell kibírni? Nem kellene végre többet kapni az élettől, mint a kibírható minimum? Dehogy nem!

Nagyon fontos újfent kihangsúlyozni azt, ha egyszer radioaktív anyag keletkezik, az ellen tenni semmit nem lehet. Nem lehet feloldani, elégetni, átváltoztatni, megsemmisíteni, vagy bármi más módon megszabadulni tőle. Meg kell várni, amíg magától felbomlik, szétsugározza önmagát.

Ezek után állapítsuk meg újból, hogy az atomerőművek ellen két hatalmas negatívum szól. Az egyik, hogy baleset bekövetkezésekor, ami soha nem zárható ki, a „hatás” léptéke minden mást messze felül múl (lásd a már említett Csernobil). A másik, hogy baleset nélkül, a normál üzemelés közben is keletkezik radioaktív anyag, amivel valamit kell tenni. Ez a valami mind a mai napig nem más, mint a biztonságosnak hitt helyen történő tárolás.

Baleset

Baleset az élet valamennyi területén előfordul és elő fog fordulni. Tekintve, hogy a balesetnek minden esetben valamilyen fokú kellemetlen következménye van, az Ember mindig is törekedett arra, hogy elkerülje. Senki se úgy ül be gépkocsijába, hogy „ma jól nekimegyek egy betonoszlopnak, vagy frontálisan ütközök egy kamionnal”, ennek ellenére időnként megtörténik. Néha ráütünk kalapáccsal a hüvelykujjunkra, zsírral leforrázzuk a kezünket, leesünk a létráról, elcsúszunk a jégen, odaégetjük a rántást, kicsúszik a pohár a kezünkből, nem húzzuk be a kéziféket és a vadi-új Suzuki begurul a szomszéd kertjébe, természetesen a kerítésen keresztül. Ennek ellenére az atomreaktorok hívei állítják, hogy lehet biztonságos, azaz balesetmentes atomreaktort építeni.  Személy szerint én ebben semmivel se hiszek jobban, mint a tökéletes bűntényben. Ugyanis mindenbe beleszólhat a sokat emlegetett „emberi tényező”. Az ember ügyes, okos, problémamegoldó képessége zseniális, mindenre kiképezhető, de az ember nem gép, éppen ezért felejthet, hibázhat, mulaszthat, elfáradhat, lehet családi problémája, stb. Az ember helyett a számítógép nem felejt, nem hibázik, nem mulaszt, nem fárad el és nincs családi problémája, ezzel szemben meghibásodhat, és ha előre be nem programozott helyzettel találja magát szemben, improvizálásra képtelen[2].

Csernobilt például rákenik a szovjetrendszerre. „Az oroszoknál bármi előfordulhatott”. Csak hát a „Three-Mile Island” baleset az USA-ban volt, a „Windscale” baleset pedig Angliában[3]. Ha olyan biztonságosak az atomreaktorok, akkor Paks miért van felszerelve szirénákkal, és miért van a városházán páncélszekrénybe zárva az evakuációs intézkedési terv? A szakemberek (maguk között) nem is zárják ki a baleset bekövetkezését, de valószínűségét oly piciny értékben adják meg, hogy az elhanyagolhatónak tűnik.

Tárolás.

Normál működés közben az atomreaktorok évente sok ezer tonna radioaktív hulladékot „termelnek”. Ezek egy része viszonylag kevés sugarat bocsát ki, de például az elhasznált fűtőelemek alaposan kitesznek magukért. Ezektől megszabadulni rendkívül nehéz és kellemetlen. Pontosabban fogalmazva, lehetetlen. Biztonságos helyen kell tárolni őket, ugyanis mást tenni nem lehet.

Képzeljük el a következőt. Építkezés előtti talajrendezés alkalmával találnak egy II. világháborús bombát, egy olyan 500 kilósat. Kihívják a tűzszerészeket, akik nem viszik el a bombát, nem robbantják fel a helyszínen szabályozott körülmények között, hanem kordont vonnak köré, és azt mondják, senki se nyúljon hozzá, mert veszélyes. Valaki megkérdezi mennyi ideig kell nekünk kerülgetni ezt a döglött bombát? Erre azt válaszolják a tűzszerészek, néhány százezer évig.

Magyar vonatkozásban a helyzet az, hogy Pakson a radioaktív hulladékot pillanatnyilag „ideiglenesen tárolják” mindaddig, amíg nem találnak végleges helyet. Erről nekem az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet katonák” jutnak az eszemben. Végül is az „ideiglenes” fogalom alatt mindenki azt ért, amit akar. Ideális tároló hely természetesen nem létezik, közel ideális lehet egy földrengések által nem veszélyeztetett (vajon van ilyen?) helyen álló hegy mélyébe fúrt aknához csatlakozó tárnarendszer, amennyiben ott víz soha sem jár. Egy ilyen megteremtése rettenetesen drága, kapacitása pedig véges. Márpedig a radioaktív hulladék termelése folyamatos és közel végtelen, és micsoda mennyiség!

A problémák ellenére a legnagyobb veszély természetesen mindenképpen egy baleset jelentheti. Játszunk el a gondolattal, tegyük fel, hogy Pakson bekövetkezik egy Csernobil-szerű baleset. Túlzás nélkül ez a nemzet végét jelentené. Ha a baleset pillanatában tegyük fel egy tél végén tipikus, délnyugatról érkező meleg légáramlat uralkodik, akkor a Dunántúl úgy-ahogy megmenekül, de csak ennyi. Ha a szokásos északnyugati szél fúj, a helyzet egy árnyalattal kedvezőbb, de az ország fele minden körülmények között lakhatatlanná, a termőföld művelhetetlenné válik. Millióknak nem lesz hol létezni. A sugárfertőzöttek száma sok százezer, esetleg millió lesz. A kórházi ellátás lebénul, a gazdaság leáll, külső segítség nélkül az ország visszaesik a kőkorszakba (külső segítséggel csak a bronzkorszakba).

Erre válaszolni mindössze azt lehet, hogy ennek az előfordulási esélye egy a millióhoz, esetleg egy a tízmillióhoz. De sajnos nem nulla! Kérdés az, el lehet ezt bagatellizálni? Ahogy vesszük. 2003 őszén a várható lottó nyeremény 5 milliárd forint felett volt. Az emberek egyszerűen megbolondultak, mert hittek abban, hogy nyerhetnek. Na és mi volt a nyerési esélyük? Egy a negyvenhárommillióhoz! Ez az esély körülbelül azonos Paks felrobbanási esélyével. Hogy is van ez? Sok millióan, még a határokon túlról is, elfogadták azt a bekövetkezési esélyt, amit Paks esetében elképzelhetetlennek kell tartani. Logikus-e, ha sok millió ember 200 forintot áldoz egy valószínűtlen bekövetkezésre, de egy hasonló valószínűtlen­séggel bekövetkezhető, és az életébe kerülő eseményre oda se figyel?

Ez azonban „mindössze” egy magyar tragédia lenne, az emberiség természetesen túlélné, pontosan úgy, ahogy Csernobilt is túlélte. Az már más kérdés, hogy egy atomreaktorral kapcsolatos „esemény” könnyen konfliktus forrása lehet. Képzeljük el, hogy nem Paks robban fel, hanem Mohi, ami Budapesttől észak-északnyugatra, mindössze 75 kilométerre van. Az „eredmény” katasztrofális lehet, hiszen az uralkodó széljárás északnyugati. A szél a radioaktív port 1-2 óra alatt a főváros fölé vinné.

Amikor a szlovákok elzárták az Mosoni-Dunát, és alig engedtek vizet a Szigetközbe, a magyar közvélemény, és a magyar kormány lenyelte a békát. Ha azonban egy szlovák atomreaktor baleset több tízezer, esetleg százezer magyar állampolgár életébe kerülne, a reakció és az események megjósolhatatlanokká válhatnának.

Egy, az Európai Unió határain belül bekövetkező reaktorbaleset sok mindent megváltoztatna. A szomszédos országokban lévő, működő reaktorok ellen igen komoly mozgalmak indulnának. Az egyik ország emberiélet-védelme szembe kerülne a másik ország gazdasági érdekeivel.

Összegezve tehát, az atomreaktorok:

  • működésének elengedhetetlen mellékterméke a nagy mennyiségű radioaktív hulladék, ami megsemmisíthetetlen, és aminek tárolása ez ideig megoldatlan, költséges és sok tízezer évre szól
  • esetlegesen bekövetkező működési balesetének következménye akár milliós nagyságrendű emberi áldozattal is járhat
  • egymás mellett élő nemezetek között komoly viszályforrás lehet.

A radioaktív hulladékra nem lehet azt mondani, hogy a technológiai fejlődés idővel megoldja a problémát, mert a radioaktivitás jellege egy megváltoztathatatlan adottság, amire a tároláson kívül más „megoldást” találni nem lehet. Jóllehet, az emberiség létét néhány generáción belül közvetlenül nem veszélyezteti, de egy idő után lépten-nyomon tároló helyekbe ütköznénk, ami igen komoly mértékben lehetetlenné tenhetné az emberi létet.

Egy komoly baleset, esetleg sokezres tömegben, a szomszédos országokban (is) áldozatokat követelne, és, könnyen háborús konfliktusba torkolhatna. Nem feltétlenül kell Magyarország-Szlovákia relációban gondolkodni. A Világ számtalan „lehetőséggel” kecsegtet: Szerbia-Románia, Észak- és Dél-Korea, Pakisztán-India, vagy bármely szomszédos dél-amerikai vagy afrikai ország.

Mindent összegezve, az emberiség létét az atomerőművek azért veszélyeztetik, mert:

1) hosszútávon az emberiség energia szomját mással, mint újabb és újabb atomerőművek építésével kielégíteni nem lehet, már pedig az egyre nagyobb számú atomerőmű beláthatatlan ideig történő alkalmazása szükségszerűen maga után vonja egy kolosszális baleset bekövetkezését,

2) a keletkezett radioaktív hulladék problémája nem megoldható. Az anyag csak gyűlik és gyűlik, a tárolás pedig nem a probléma lerendezését, mindössze elnapolását jelenti.

Most pedig egy kis történelem, amiből állítólag lehet tanulni, ámbár olyan vélemény is van, ami szerint a történelem egyetlen tanulsága, hogy az ember nem tanul belőle. Én mégis felidézek négy reaktor balesetet, amit azért tartok fontosnak, mert hasonló, vagy hatásában talán még nagyobb baleset, előbb vagy utóbb egészen biztos be fog következni.

Windscale

1957 október 7-én az angliai Windscaleben lévő grafittal fékezett atomreaktorban a grafit túlhevült és begyulladt. Mi történt tulajdonképpen? A fékező vagy moderáló anyag szerepe a neutronok felfogása. Más szavakkal, a grafitot nagy mennyiségű neutron bombázza. Neutronbombázásra minden anyag megváltozik valamilyen formában. A grafit kiterjed és felmelegszik, mert átveszi a neutron energiáját. Erre a folyamatra a magyar Wiegner Jenő hívta fel a figyelmet. A szabványos eljárás szerint bizonyos üzemóra után a grafit moderátort egy időre mentesítik a neutron befogadás alól, aminek következtében lehűl és újfent alkalmassá válik a moderálásra. A balesetet megelőzően a reaktorban összesen nyolc grafithűtést hajtottak végre. Egy dologról azonban nem tudtak, és erre Wiegner se gondolt, a grafit neutron bombázás hatására megváltoztatja hővezető képességét is. A betervezett grafithűtés előtt a túlhevülésről úgy vettek csak tudomást, hogy a monitorok szerint az erőmű környékén a radioaktivitás egyszeriben tízszeresére nőtt, mert a grafit lassú égésbe kezdett.

A vizsgálatok során azt mindenesetre megtanulták, hogy fűtőanyagnak -a tiszta uránium helyett- uránoxidot kell alkalmazni, egyszerűen azért mert a tiszta fémnek jóval alacsonyabb az olvadáspontja, mint az oxidnak.

Szerencsére az erőmű 125 méter magas kürtőjébe be volt építve egy szűrő, ami a kiszökni próbáló radioaktív por nagy részét visszatartotta. Ennek ellenére a következő radioizotópok hagyták el a telephelyet és kerülte a bioszférába:

I131                                                       20.000 Curie

Cs89                                    1.200      „

Sr89 és Sr90                             120      „

Po210 (erős méreg!)              240      „

Összességében tehát mintegy 21.560 Curie radioaktív anyag került ki az erőműből. Ez, mint tudjuk, 21,5 kilogramm rádiumnak felel meg. Bizony sok! Bár a radioaktív stronciumból mindössze 120 Curie mennyiség került ki a szabadba, arra elég volt, hogy a tehenek tejét 800 km2-es körzetben, 30 napra fogyasztásra alkalmatlannak minősítsék[4].

Ilyen mennyiségű radioaktív anyag kiszabadulása mellett az is külön szerencsének számít, hogy a kiszolgáló személyzetből mindössze egyetlen egy fő szenvedett el 46 mSv mennyiségű sugárfertőzést, ami az egy évre eső természetes háttérsugárzásnak „mindössze” hússzorosa. Igaz, a kormánytól független számítások szerint a kikerült radioaktív anyagok utóhatásaként a későbbiek során 33 ember halála volt prognosztizálható.

Mint említettem, a problémát a grafit moderátor okozta. Erre azért érdemes odafigyelni, mert azt hinné az ember, hogy a baleset elég markáns figyelmeztetés. Ehhez képest a majd harminc évvel később bekövetkezett csernobili balesetnél is a grafit gyullad ki. Tegyük még hozzá, hogy számtalan reaktortechnológia létezik, és a grafit alkalmazása egyáltalán nem kötelező.

A windscale-i baleset során derült fény egy másik meglepő hibára. Ugyanis hozzá nem értés, vagy hanyagság következtében a reaktormag ellenőrzésére semmilyen rendszert nem dolgoztak ki. Ezért fordulhatott elő, hogy a grafit pihentetését napokkal későbbre tervezték, mint ahogy szükséges lett volna (mert fogalmuk sem volt, milyen állapotban van), és csak a külső mérések alapján döbbentek rá arra, hogy „baj van”.

Windscale-nek egy nagyon komoly biológiai tanulsága is van, nevezetesen az, hogy az emberre nézve a legnagyobb veszélyt a baleset után keletkezett tejtermékek fogyasztása jelenti, ellentétben a belélegezhető vagy a testre rátelepedő radioaktív porral.

Az „atomkor” jövőjére nézve el lehet gondolkodni azon, Windscalen hogyan próbálták első nekifutásra korrigálni a hibát. Az 1300°C hőfokú és vörösen izzó[5] fűtőelemeket a reaktortartály kinyitott ajtaján keresztül megpróbálták hosszú rudakkal széttúrni. Ez eredménytelen volt. Ekkor széndioxid befújással kísérelték meg az oltást. Ez azonban nem csak eredménytelen volt, de kifejezetten kontra produktív, mert oxigén keletkezett, ami fokozta az égést. Ekkorra már a reaktormag hőmérséklete percenként 20°C-al emelkedett.  A helyszínen tartózkodó tudósok tanácstalanok voltak. Nem látszott más megoldás, mint a reaktor vízzel történő elárasztása. Ez azonban hidrogén és/vagy acetilén gáz fejlődését eredményezhette volna, ami előrevetítette egy lehetséges robbanás veszélyét. Pánik hangulat uralkodott a vezérlő teremben. Az elárasztást végző szivattyúkat azzal a tudattal kapcsolták be, hogy ez lehet életük utolsó másodperce. Szerencséjük volt, túlélték az előre kiszámíthatatlan tett következményeit.

Van társadalmi tanulság is. Vészhelyzetben a demokratikus angol kormány „sumákolni” kezdet, vagyis nagyon antidemokratikusan kezdett viselkedni. Egy demokráciából akkor tud kinőni az önkényuralmi rendszer, amikor valami nagyon fontos társadalmi cél érdekében „ideiglenesen” félreteszik a demokráciát. Így került hatalomra például Hitler, aki az anarchiában „rendcsinálást” ígért. Most Amerikában szorítják háttérbe a demokráciát a nemzetközi terrorizmus elleni harcra hivatkozva, és ezt teszi Anglia is, ahol 2004-ben elrendelték a személyi igazolványok bevezetését.[6]  Erre passzol az a mondás, ami szerint, ha a biztonság érdekében felfüggesztik a szabadságot, csak idő kérdése és megszűnik mind a kettő.

Three – Miles Island

1979 március 8-án, helyi idő szerint hajnali 4 órakor az amerikai Three-Miles Islandben (Pennsylvania) lévő atomerőmű két blokkja közül a 900 MW teljesítményű, majdnem vadonatúj PWR (nagynyomású, vízhűtéses reaktor) teljesítményének 97%-on üzemelt. Ekkor a szekundér hűtőrendszerben bekövetkező apró hiba a prímér hűtőrendszer enyhe melegedését idézte elő, mire a reaktor egy másodperc alatt automatikusan leállt. Ekkor a mentesítő szelep nem zárt be, amit a műszerek a vezérlőpulton nem jeleztek. Következésképpen a prímér hűtőfolyadék leeresztődött, és így a reaktormag maradék hőjét semmi nem vitte el. Ennek következtében a reaktormag deformálódott. A felügyelő személyzetnek fogalma se volt, mi történt, és a be nem tervezett leállásra nem tudtak megfelelően reagálni. A műszerek megbízhatatlansága, valamint az automatika helytelen reakciói miatt rossz döntések sorozata következett be.

Az automatikus leállás után néhány másodperccel egy automatikusan vezérelt mentesítő szelep a tervezésnek megfelelően nyitott, de 10 másodperccel később nem zárt, pedig kellett volna. Következésképpen a hűtőfolyadék a tároló tartályba ürült. Ugyanakkor a felügyelő személyzet azt feltételezte, hogy a szelep bezárt, mivel a műszerek jelezték a „bezárni” utasítás elküldését, de az utasítás végrehajtásának visszaigazolásául szolgáló jelzőrendszer nem létezett.

A hűtőfolyadék elvesztésére automatikusan reagált egy szivattyú, ami nagy nyomással azonnal hatalmas mennyiségű vizet szállított a hűtőrendszerbe. Ekkor az egyik biztonsági szelep nyitott az állandó nyomást fenntartó tartályon, kiengedve a kelleténél nagyobb nyomást okozó gőzt (a prímér hűtőrendszerben lévő vizet a forrás megakadályozása végett tartják nagy nyomáson).

A technikai részletek (amik oldalakat tennének ki) teljes feltárása nélkül, megállapítható, hogy a személyzet, a szivattyúk és a műszerek egy teljes hónapon át tartó harcában – amiben radioaktív gőz szándékos szabadba eresztése is benne volt – végül is a személyzet győzött, olyan értelemben, hogy a leolvadást elkerülték, és miután minden víz alá került végül is a reaktor leállt.

Az eset tanulsága leginkább az, hogy a hibás műszerjelzés, műszerhiány és a nem tökéletes automatika információ zavarhoz vezetett. Ez aztán átterjedt a lakosságra is. A mindössze 15 km-re lévő, 600.000 lakóssal rendelkező Harrisburg esetében a hatóságnak fogalma se volt arról, hogy kell-e elrendelni evakuációt vagy sem. Napokig rágták a körmüket, de a déli irányba eső, 160 km-re fekvő főváros, Washington se volt könnyű helyzetben, ugyanis egy totális leolvadás hatása odáig is elérhetett volna.

Végeredményben a reaktor tulajdonosok szerint a maximális sugárfertőzést szenvedettek 1 mSv-t kaptak, ennek ellenére (Amerikáról lévén szó) a 17 évvel később lefolytatott bírósági tárgyalás során halálesetet, vagy egészségkárosodást a mintegy 2000 felperes nem tudott bizonyítani a hatalmas tőkével rendelkező erőmű tulajdonossal szemben. Az alperesek által finanszírozott vizsgálat eredménye szerint az atomreaktort 2.500.000 curie radioaktivitással rendelkező nemes gáz hagyta el (ami messze több, mint amit beismertek), valamint 15 curie radioaktivitással rendelkező I131 izotóp. Az viszont senki által nem vitatott tény, hogy a reaktor ismételt üzembe helyezése 973 M$-ba került és 14 évig tartott. A környező lakosság pedig máig nem felejti a 30 napon át tartó félelmet.

Csernobil

1986 április  25. Karbantartási munkálatok éjszakai beindítása, és bizonyos tesztelések elvégzése végett a csernobili 4-es reaktort elkezdték leállítani. Tulajdonképpen arra voltak kíváncsiak, hogy áramkimaradás esetén, addig, amíg a reaktor dízel áramfejlesztői beindulnak (40 másodperc), a turbina lendülete ad-e elég energiát a hűtés folyatásához szükséges szivattyú üzemeltetésére. Azonban bizonyos hanyagság és hozzá nem értés miatt a folyamat közben a reaktor túlhevült, aminek következtében az üzemanyag deformálódott. Ettől a pillanattól kezdve az események megállíthatatlanná váltak. A reaktor egyszerűen felrobbant, és a neutronlassításra használt hatalmas mennyiségű grafit begyulladt. A tüzet tíz nap alatt tudták csak eloltani. Magát a tüzet felfoghatnánk egy közönséges ipari balesetnek, aminek hatása nem haladja meg a néhány száz métert, és amiből a világon évente több tucatnyi is előfordul, ez alkalommal azonban egészen másról volt szó.

Egy közönséges ipari tűz eléget mindent, ami útjában áll, és amit a tűzoltók nem védenek meg. Azután semmi. El kell takarítani a hamut, és lehet kezdeni az újjáépítést. Csernobil esetében azonban a tűz szétrombolta az épületet, szabaddá téve ezzel az ott található radioaktív anyagot, majd a keletkezett hő felhajtó hatása ezt a radioaktív port felűzte az atmoszférába, ahonnan persze visszahullott a földre. Ezen kívül a romok között maradt további sok tíz tonna radioaktív anyag, amivel valamit kellett csinálni, hogy ne szabaduljon az emberiségre. Az utólagos számítások azt mutatták, hogy Csernobil 4×1018 Bq radioaktivitást repített a levegőbe. Ez a mennyiség a hirosimai atombombát négyszázszor múlta felül.

Más forrásokból származó becslésekkel kiegészített mérések szerint Csernobilből 50.000.000  curie radioaktív anyag került a légkörbe, ami 50 tonna tiszta rádium sugárzásának felel meg. Ez egy elképesztő mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy a rádium felfedezésétől a II. világháború kezdetéig az egész világon mindössze 1 kg rádiumot sikerült előállítani, elsősorban gyógyászati célból.[7]

A visszahullott radioaktív por miatt Csernobiltől É-ÉNy irányba 200 km távolságra a talaj szennyezettsége 1500 kBq/m2 volt, de 500 km távolságra az érték csak 550 kBq/m2 értékre esett vissza. Na most, mennyi is ez? A válasz egyszerű. A talaj felszínén minden egyes másodpercben másfélmillió atombomlás következik be négyzetméterenként. Másfélmillió másodpercenként!

Ezt az őrült mennyiségű radioaktív anyagot az emberiségnek el kell szenvednie, mert semmi mást nem tehet vele. Ott volt azonban még maga az épület és benne további iszonyatos mennyiségű radioaktív anyag. Ezzel egyetlen egy dolgot lehetett tenni, befalazni! Az egész hatalmas épület fölé emeltek egy vasbeton „szarkofágot”, ami a romhalmazt elzárja a külvilágtól. Az építménybe 20.000 tonna betont építettek be, és már az építés pillanatában úgy gondolták, hogy a hő és radioaktív sugárterhelés miatt a vasbeton szarkofág legfeljebb 30 évig tudja majd ellátni a szerepét. Ez azt jelenti, hogy beláthatatlan ezer éveken át, minden harminc évben egy új szarkofágot kell építeni. Egyébként azóta a szarkofágon hatalmas repedések jelentek meg, és a szakemberek kétségbe vannak esve, ugyanis pénzhiány miatt új szarkofág felépítése egyelőre szóba se jöhet.

Most van tehát itt az ideje, hogy emlékezzünk, mit is állítanak az erőműpártiak? „Villamos energiát legolcsóbban atomerőművel lehet termelni.” Na igen, addig, amíg nem robban fel.

Nézzük most azt, hogy Csernobil mekkora emberáldozatot követelt! A hivatalos ukrán jelentés szerint (amit sokan erősen kozmetikázottnak vélnek) közvetlenül a robbanás után 30 ember vesztette életét. Később, a radioaktív besugárzás következtében további 4300. A kárelhárító „brigád”, az úgynevezett likvidátorok 600.000-en voltak, közülük 17.000 halt meg később, de őket hivatalosan nem tartják áldozatoknak.

Ezután foglalkozzunk a környező országok radioaktív szennyezésével. Egy atomrobbanást követve a legfontosabb tényező az éppen uralkodó szél iránya. Csernobil esetében a radioaktív „felhőt” a szél Skandinávia felé fújta. Finnországban például még ma is vannak olyan zárt területek, ahol a lehullott radioaktív por jelenléte miatt ártalmas mennyiségű sugárzással kell számolni. A világ a csernobili balesetről csak három nappal később, a svédektől értesült. Ugyanis a Csernobiltől 1600 km-re fekvő FOSMARK elnevezésű svéd atomreaktorhoz munkafelvételre érkező dolgozok automatikus ellenőrzése radioaktív port fedezett fel a ruháikon. Hamarosan kiderült, hogy a port a Szovjetunió felől érkező szél hordta oda. A „csernobili felhő” innen délnek fordult és érintette az akkor még két részre osztott Németországot, valamint Ausztriát. Szerencsére nekünk csak a széle jutott, így a magyar állampolgárok megúszták akkora sugárszennyezéssel, amennyit egy tüdőszűréskor kapnak.

Tehát mi akkor megúsztuk, csakhogy…. pillanatnyilag a világban körülbelül 400 atomerőmű van, de jóval több reaktor. Norvégia például még 1996-ban felhívta a világ közvéleményét arra, hogy az oroszokhoz tartozó Kola-félszigeten 240 használaton kívüli reaktor található, négy a szárazföldön, a többi tengeralattjárókban és hajókon. Ezek a romokban heverő, gondatlanul tárolt, felügyelet nélküli reaktorok felfoghatatlan veszélyt jelentenek az egész emberiségre. Az oroszok azonban mit sem tesznek, arra hivatkozva, hogy nincs rá pénz.

Ha a fentiekben ismertetett három atomreaktor balesetről készült elemzéseket végigolvassuk, rá kell döbbennünk, hogy egy atomreaktorokban előforduló rendellenesség előre nem látott, és ezért a tervezésnél figyelembe nem vett fizikai és kémiai folyamatokat indíthat el. Nem kívánom terhelni az olvasót tudományos részletekkel, de hogy némi fogalmat lehessen alkotni a problémáról, csak egyetlen nem várt jelenséget jegyzek meg. A Csernobilban égő grafit oltására használt víz nem oltotta, hanem táplálta a tűzet[8]. Az oroszok már három napja „oltották” a tűzet, amikor a szovjet nagykövet Bonban érdeklődött, hogyan lehet eloltani égő grafitot.

Tokaimura (Japán)

1999 szeptember 30. Reggel, közvetlenül a munka felvétele után, három munkás 2,4 kg uránium helyett körülbelül 16 kg-ot helyez egy keverőkádba fűtőanyag előkészítés során. Pillanatok alatt létrejön a kritikus tömeg, vagyis az a mennyiség, ami fenntart egy -esetünkben nem kívánatos- nukleáris reakciót. Két munkás 8 Sievert besugárzást kap, akik később meghaltak, egy pedig 3 Sievert. A reakció megállíthatatlan. Összességében 57 személy kap jelentős mennyiségű radioaktív sugarat. 300.000 ember napokig nem hagyhatja el otthonát. 160.000 embert evakuálnak.

Japán a területén állomásozó amerikai parancsnoksághoz fordul segítségért, majd néhány európai kormányhoz. A válasz minden esetben az, hogy ilyen balesetre nincsenek felkészülve. Egyedül az oroszok hajlandók szakértők küldésére.

A kritikus állapot három napon keresztül bizonyul megállíthatatlannak, ami alatt az üzemen kívül 4,5 mS/h neutronsugárzást mérnek (ami a folyamatos dezintegráció következménye). Ez az érték 20.000-szerese a normálisnak.

A mentés folyamáén megismétlődik a csernobili gyakorlat, háromfős munkáscsoportok egymás után rohannak be a helyszínre és iparkodnak 3 perc alatt annyi hasznosat tevékenykedni, amennyit lehet. Végül sietve a helyszínre juttatott 400 kg bórral sikerül a folyamatot megfékezni.

Nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy az ember feltegyen néhány kérdést:

-Dúsított urániumot miért manuálisan „öntenek” egy tartályba egy olyan országban, ahol a gyártásfolyamatok nagy része robotizálva van?

-Miért nincs lehetetlenné téve a túladagolás?

-Miért nincs felszerelve automatikus riasztó berendezés egy uránfeldolgozó üzemben?

Amire csak kevesen gondolnak

A reaktorpártiak (nyugodtan mondhatnánk azt is, hogy reaktormegszállottak) vagy nem tisztességesek, vagy a reaktorokkal kapcsolatban egyszerűen csak tudatlanok. A tényleges problémát ugyanis az adja, amit a kollektív emberi bölcsesség egyetlen közmondás jellemezhetné: „Addig jár a korsó a kútra, amíg össze nem törik”. Az ugyanis normális, ha egy ember bizonyos cél érdekében felvállal egy adott rizikót. Erre az életben számtalan példa van. El lehetne fogadni egy atomreaktor felépítését, és üzemeltetését mondjuk 10 éves időtartamra, mint kényszer­megoldást, mert tegyük fel, nagy az energia igény, és egy hatalmas vízi erőmű befejezéséhez kell még tíz év. Ebben az esetben ezt a kockázatot fel lehetne vállalni. Csakhogy itt nem erről van szó. Az emberiség vélhetően egyre több atomerőművet fog építeni, és folyamatosan át fog állni erre az energiaforrásra. Meddig? Ki tudja, talán sok ezer évre. Egyszerűen nem akarjuk megúszni a dolgot, addig játszunk a tűzzel, amíg meg nem égeti a kezünket. Előbb vagy utóbb óriási katasztrófa fog bekövetkezni. Az emberiség addig akar járni a kútra, amíg el nem törik a reaktor korsónk.

A kétkedők pedig azt a választ kapják, hogy előbb vagy utóbb ki fogunk találni egy sokkal biztonságosabb technológiát. Ez természetesen mindenre mondható, de mi a biztosíték? Különben is a „sokkal biztonságosabb” technológia is csak „sokkal”, de nem „végtelenül” biztonságosabb, azaz a korsónak egy kicsit tovább kell járnia a kútra. Természetesen olyan tényezők is vannak, amelyek nem technológiafüggők. Például földrengés. Természetesen senki nem tudja garantálni, hogy egy adott atomreaktor alatt soha az életben nem fog fellépni egy olyan földrengés, ami reaktor katasztrófához vezet. Azt se garantálhatja senki, hogy egy adott atomreaktorra nem zuhanhat rá egy repülőgép. Ezekre az esetekre használják a jogászok a „vis maior” kifejezést. Ugyanis a romai időktől kezdve a kollektív emberi tapasztalat azt mondja, hogy „létezik előre nem látott elháríthatatlan akadály, amely meggátolhatja valamilyen felvállalt kötelezettség tejesítését.” Vis maiorok pedig vannak. Az emberiség korsója egyre járja a kúthoz vezető utat.

[1] Lásd a 2003-as paksi fűtőelem károsodást, ahol hosszú hónapokon keresztül a napi vesztesség 50 millió forint volt.

[2] Idézzük fel például az emlékezetes svájci esetet, amikor két repülőgép összeütközéshez vezető útvonalon haladt. Az irányítótorony azt a parancsot adta a pilótának, hogy emelkedjen. A fedélzeti komputer pedig azt, hogy süllyedjen. A pilótának döntenie kellett, melyiknek az utasítását fogadja el. Mint tudjuk, a fedélzeti komputernek volt igaza, de a pilóta a forgalomirányítónak hitt, és az életével (valamint 86 gyermek életével) fizetett érte.

[3] Ezeket a reaktor baleseteket később ismertetem.

[4] Vegyileg a stroncium közel áll a kalciumhoz, ezért a „csereszabatossági” alapon megjelenik a tehéntejben.

[5] Vészhelyzet lévén kinyitották a fűtőelemek tartályának ajtaját.

[6] Tudom, ez a hír Magyarországon semmit sem jelent, mert emberemlékezet óta mindig is volt személyi igazolvány, de az angolok nagy többsége nem így gondolkodik.

[7] Úgynevezett rádiumtűkkel végeztek rák ellenes besugárzásokat, ami alatt azt kell érteni, hogy rádiumot tartalmazó platina tűket szúrtak a rákos daganat köré.

[8] A víz 1100 °C-on reakcióba lép az uránrudakat burkoló cirkónium ötvözetekkel és éghető hidrogént illetve szénmonoxidot hoz létre. Tehát: Zr + 2H2O = ZrO2 + 2H2, valamint C + H2O = CO + H2.

Éljetek a lehetőségekkel!

(3002) Mentsük meg a Földet (illetve magunkat)

Tibor bá’ online

 

Az emberiség végre felébredt természetesen a fogyasztás hóbortja segítségével. Irány az ökobarát termékek megszerzése felé. Vagyis amiről belehetett adni a tömegeknek, hogy ökobarát, megmenti a Földet. Miközben nagy részük nem javít, hanem ront a helyzeten, és persze egyeseket segít a meggazdagodásban. Becslések szerint a következő 10-15 évben a világ 90.000 milliárd dollárt fog költeni a klímaválság kezelésére, állítja a Global Commission on the Economy and Climate. Ebbe az összegbe beleférnek olyan új „zöld” termékek, amelyek rosszabbak, mint amik helyett belépnek a piacra, derül ki a Unilever megállapításából. Nézzük!

Organikus mezőgazdaság azt jelenti, hogy se műtrágyázás, se pedig rovarölő permetezést nem alkalmaznak. A Nature Communicationban megjelent tanulmány szerint az organikusan termelt bab, krumpli, zab(pehely) fogyasztásának széles körű elterjedése katasztrofális eredményhez vezetne. Ugyanis az organikus gazdálkodáshoz ötször nagyobb földterületre van szükség, azonos mennyiségű betakarítás mellett. A teljes emberiséget organikus termékekkel etetni egyszerűen lehetetlen.

A Nap energia szerepe a fossziliák égetésének a beszüntetése lenne, mivel energiatermelés mellett nem bocsátanak ki széndioxidot. Üzemelés közben nem, de a gyártásnál? Rákkeltő kadmiumra és hihetetlen mennyiségű vízre van szükség.

Az elektromos gépkocsik a közhiedelem szerint hatalmas előrelépést jelentenek a CO2 kibocsátás csökkentésénél. A valóság az, hogy az elektromos gépkocsik gyártásánál több energiát használnak fel, és egy 2011-es tanulmány szerint a CO2 lábnyoma a benzinmotoros és az elektromos autónak körülbelül azonos. Az elektromos autó menet közben nem bocsát ki széndioxidot, de a feltöltéséhez használt elektromosság termelése már igen. És akkor ott van még az akkumulátor, ami teli van toxikus fémekkel, mint lítium, réz, és kobalt.

Papírzacskók alkalmazása plasztik helyett nem annyira környezetbarát, mint azt gondolnánk. A helyzet az, hogy a papírzacskók előállításához jóval több lég- és vízszennyezést okoz, mint a plasztik, és az újrahasznosításához több energia kell. Az a fogyasztó, aki azt hiszi, hogy papírcsomagolás kikövetelésével hozzájárul a Föld megmentéséhez, erősen félre van vezetve.

Valamennyien féltjük közös lakhelyünket, a Földet, éppen ezért könnyen rávehetők vagyunk, olyan termékek fogyasztására, amiről úgy tudjuk, hogy környezetbarát. A valóság pedig az, hogy az igazi megoldás a kevesebb fogyasztás, a „zöld” termékek fogyasztása helyett. De erre nem vagyunk hajlandók. Ki van ez jól találva, mert ki az, aki hajlandó önként csökkenteni az életszínvonalát?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3001) Tudomány és technológia kockázattal jár, de szükségünk van rájuk az emberiség megmentése érdekében

Az eredeti cikk teljes fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek.

Én természetesen aggódom olyan témákért, mint például a genetikai módosítások, ahol nagyon gyors előlépések vannak. Viszont mindig is arra használtuk fel ismereteinket, hogy világunk megváltoztatása érdekében kifejlesszünk technológiákat.

___________________________________________________________________________

Science & tech bring risks, but we need them to save humanity – physicist to RT

Amid breakthroughs in science and tech, we should focus on how best to ensure their benefits without allowing fears of a Terminator-style-apocalypse stifle efforts to improve lives, theoretical physicist Jim Al-Khalili told RT.

Al-Khalili, Professor of Theoretical Physics and Distinguished Chair in Physics at the University of Surrey in England, spoke to RT’s Sophie Shevardnadze about the pace of scientific development, including the danger of such tools ending up in the wrong hands.

The risks of something like artificial intelligence having a bad impact on humanity can, and should, be mitigated by ensuring that regulation and ethical considerations are married with scientific progress, according to the scientist.

“I certainly am concerned about issues such as genetic engineering, where we’re moving very fast,” he admitted. “But we’ve always used our knowledge to develop technologies that change our world.”

“Enlightenment is always better than ignorance: It’s how we put that knowledge into use [that’s important].”

Al-Khalili said that though we face huge challenges in the coming decades, we ultimately need science “to save humanity.”

“Despite all the problems and the issues facing humanity in the 21st century, now is still the best time to be alive because of the advances in medicine and technology our lives are easier, richer.”

Asked about the communication gap between researchers and the public, Al-Khalili said it would be hugely beneficial if more scientists stepped out of their labs and offices and engaged with the wider social sphere about their work and its potential applications. However, he also pointed out that it’s not fair to expect someone who has dedicated many years to intricate, detailed research to be able to condense it all into a simple soundbite.

Al-Khalili also discussed issues which have long fascinated science fiction writers and fans: teleportation and time travel. However, he says he’s not convinced either is possible in practice – or at least not within his lifetime.

Watch the full interview here:

https://youtu.be/A1k_LH3vwJI via @YouTube

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3000) A legnagyobb talány

Tibor bá’ online a jubileumi sorszám alatt

 

Amióta az ember megtanult  gondolkodni, azt tapasztalta, hogy semmi sincs magától, mindent  meg kell csinálni, ki kell faragni, össze kell kalapálni, ki  kell ásni, bárhogy, de létre kell hozni. Na jó, de mi van velünk, európaiakkal?  Az összes vallás első helyen foglalkozik   az   eredetünkkel,   így   a   Biblia  is.  Az Ó-szövetség például így kezdi: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”

Ezzel azonban nem oldódott meg semmi. Hol volt a teremtő a teremtés előtt? Ő honnan van? Mit csinált a teremtés előtt? Hát, isten mindig volt. OK, de mit tett a teremtés előtt, mivel töltötte az idejét, és miért pont most jutott eszébe a teremtés? És egyáltalában, ő miért létezett? A személyes tapasztalatok miatt senkinek se jut eszébe az a lehetőség, hogy nincs isten, nincs teremtés. Pedig tudhatnánk. 200.000 éve jöttünk le a fáról, és azóta konkrétan hiszünk egy teremtő istenben, miközben ennyi idő alatt egyetlen egy embernek se sikerült erre bizonyosságot találni. A XX. században komoly erőfeszítéseket tettek egy teremtő isten bizonyításra, az eredmény nulla.

Nincs isten, van viszont Lét, ami mindig is volt. Rendben, de az idők végtelenében, miért pont most lett (13,8 milliárd évvel ezelőtt) a Világmindenség? A válasz egyszerű. Nem pont most lett, hanem most is lett. A Lét olyan anyagszerkezetet és erőket jelent, amelyek egyrészt a lehető legtökéletesebbek (miért lenne más?), másrészt pedig bármi létrejöttét lehetővé teszi megfelelő idő elteltével. Tehát bármi belefér, nem csak az, amit magunk körül látunk. Minden lehetséges. Nézzünk körül! Mi minden tudott az Ember létrehozni a természetben található anyagokból. Nem véletlenül, hanem azért, mert az anyag erre alkalmas volt, miután megtanultuk az egyes elemek, vegyületek tulajdonságait. A lét tehát tökéletes. Nem, a lehető legtökéletesebb. Mi ebben a meglepő. Az istenhitek szerint a teremtő isten mindenható. Az istenhívők el se tudnak képzelni nem mindenható istent. A Lét miért nem lehet a lehető legtökéletesebb, ami megfelel a mindenhatóságnak.

És miért kell lenni Létnek? Amiért teremtő istennek is kellett lenni a teremtés előtt. Mert a Lét a nem-Létnek az alternatívája. Létnek kell lenni, mert a nem-Létnek nincs értelme. Ez annyira magától érthető, hogy egyszerűen nem lehet nem elfogadni.

A Lét tehát adott az általa nyújtott lehetőségekkel. A többi csak idő, és hely kérdése. Hol, és mikor történik „valami”. Nincs tehát cél, a dolgok csak úgy történnek terv és célkitűzés nélkül. Egyszerűen azért, mert nem történhet másképp.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2998) Kacagó hétvége

Tibor bá kacagó online

 

I. 90 éves öregember haldoklik az ágyban, az emeleti hálószobában. Egyszer csak érzi, hogy az egész életében kedvenc almás rétes illata jön fel a konyhából. Nagy nehezen kikel az ágyból. Utolsó erejét összeszedve lebotorkál a lépcsőn. A konyhába érve ott látja az asztalon kedvenc rétesét. Már nyúlna az első darabért, amikor a felesége a kezére csap a főzőkanállal és azt mondja: – Azt ne bántsd, az a temetésedre lesz!

II. A skót gyerek szalad a mamájához:

– Mama, itt áll az ajtóban egy bácsi!
– És mit akar?
– A most épülő uszodára gyűjt. Mit adjak neki?
– Fél vödör vizet! 

III. A gyóntatófülkében egy öregember ezt mondja a papnak: – 92 éves vagyok. Csodás feleségem van, aki 70 éves. Gyerekeim, unokáim, dédunokáim vannak. Tegnap három stoppos tinédzserlányt vittem az autómmal, megálltunk egy motelnél, és mind a hárommal közösültem.
– És megbántad ezt a bűnt, fiam?
– Miféle bűnt?
– Hát milyen katolikus vagy te?
– Nem vagyok én katolikus.
– Akkor miért mondod ezt el nekem?
– Mindenkinek elmondom. 

IV. Egy étterembe minden nap betér egy ürge egy beszélő struccal, és kér két fasírtot sült krumplival. Amikor a fizetésre kerül a sor, csak belenyúl a zsebébe, kiveszi a pénzt. és az mindig a pontos összeg.

A pincérnőnek nagyon fúrja az oldalát, hogy tud beszélni a strucc, és honnan tudja a pasi előre, mennyit fog fizetni.

Pénteken is jön a pasi a struccal.

– A szokásosat? – kérdezi a pincérnő.

– Nem, ma péntek van, kérnék egy steaket és törtkrumplit – közli a férfi, és a strucchoz fordul:

– És te?

– Ugyanazt – hangzik a válasz.

Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és közli a számla összegét:

– 32 dollár 50 cent.

A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget. A pincérnő nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi:

– Bocsásson meg, uram, hogy lehet az, hogy önnél mindig a pontos összeg van?

– Évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát. Megdörzsöltem, kijött belőle egy dzsin és felajánlotta, hogy teljesíti két kívánságomat. Az első kívánságom az volt, ha valaha is kell fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg.

– Briliáns, más emberek kértek volna egymillió dollárt, de így maga gazdag fog maradni egész életén át.

– Ez így igaz, mindegy, hogy egy liter tej vagy egy Rolls-Royce, az összeg mindig ott van, ha kell.

– Megkérdezhetem, hogy kerül ide a strucc?

– A második kívánságom egy feltűnően magas pipi volt, hosszú, izmos combokkal.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2997) Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Tibor bá’ online

 

Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán. “Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget” – mondta Szijjártó.

A miniszter hangsúlyozta: a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta. Szijjártó Péter szerint a hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására, de nem fogadták el azokat. “Szerettük volna, ha ebben a közös nyilatkozatban szerepeljen olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben. Ezeket a javaslatokat nem fogadták el, így nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot” – mondta a miniszter.

Ez alkalommal olyan hírről számolt be a magyar média, ami tökéletesen elnyerte tetszésemet. Teljességgel elfogadhatatlan az az ukrán törekvés, hogy a kárpátaljai 150 ezer magyar csak bizonyos körülmények között használhassa anyanyelvét, amit néhány éven belül könnyen követhet az anyanyelv használatának teljes betiltása. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Trianon szerződés Kárpátalját nem csatolta el Magyarországtól. Ezt a II. világháború után a Szovjetunió kezdeményezte, hogy „probléma” esetén ne legyenek nehézségeik átkelni a Kárpátokon. A Szovjetunió feldarabolásakor nyugodtan kérhettük volna Kárpátalja visszacsatolását, mert az sose volt Ukrajna része. Most meg már az ott élő magyarok nyelvhasználatát is meg akarják akadályozni.

És akkor hadd említsem meg azt, hogy amikor Románia be kívánt lépni az Európai Unióba, a belépés feltételeként megszabhattuk volna a székely autonómia visszaállítását. Hatalmas alkalom volt, nem éltünk vele.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2996) Meddig puhulunk még?

Tibor bá’ online

 

A napi hírek szerint egy kisbéri férfi kutyája megtámadta a kacsáit, és amikor a kutyától el akart venni egy már megölt kacsát, a gazdája keze után kapott. A férfi megölte a kutyát, amiért 13 hónap elzárásra ítélték felfüggesztéssel, valamint 100 ezer forint pénzbüntetésre.

Az állatvédők félig boldogok, egészen boldogok akkor lennének, ha a férfi büntetését nem függesztik fel. Az én álláspontom az, ha egy kutya a gazda kezéhez kap, akkor azt az állatot ki kell irtani. Ha az eb nagyon közel áll a gazda szívéhez, akkor megkegyelmezhet neki, de nem lehet a kutyának utóda. Ugyanis ezek a puhány állatbarátok nem tudják, ha ezt a szabályt az Emberiség nem tartotta volna be, akkor ma aligha lehetne kutyát tartani szórakozásból, többnyire lakásban. Mert ez biztosította a szükséges szelekciót, aminek az volt a célja, hogy a farkas megszelídüljön, a gazdát ne támadja meg, csak idegeneket, főleg ragadozó állatokat. Arany szabály volt, amelyik állat a neki élelmet adó kézre támad, annak el kell pusztulni.

Ha ez így megy tovább, akkor néhány éven belül a vágóhidakon csak muzulmán férfiak fognak dolgozni, mert a nem muzulmán nyugatiak nem lesznek képesek megölni egy haszonállatot.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2995) Emlékeim a budapesti közlekedésről

Tibor bá’ online

 

Néhányszor már tettem róla említést, hogy a BSzKRt villamos szerelvényein három kalauz volt, a BKV-n egy se. A BSzKRt minden évben nyereséges volt, a BKV pedig veszteséges. Csak a jó fene tudja, mi az oka, nem is kutatom. Végül is most vissza kell mennem a múltba, már amennyire tudok.

Nyolc éves lehettem, amikor felfigyeltem rá, hogy nekem is kell venni (gyerek)jegyet a villamoson. A VIII. kerületi Bezerédi utcában laktunk és a meglehetősen szegény szüleimnek a vasárnapi szórakozása a népligeti kirándulás adatott, természetesen a gyerekekkel együtt. Kislattyogtunk a Népszínház utca végéhez és felszálltunk egy Népliget felé tartó villamosra. Ott aztán a magunkkal hozott plédet leterítettük és csak úgy voltunk a szabadban, futkároztunk, játszottunk, labdáztunk. Természetesen nem csak mi, sok-sok hasonló családdal együtt. Aztán a kosárból előkerült a becsomagolt elemózsia, ettünk és a felállított ivóvízkútból ittunk (nem cola jött belőle). Mivel a Népligetbe közvetlen járat nem volt, útközben át kellett szállni. Éppen ezért a villamoson „átszállót” vettek a kalauztól. Nekem az tűnt fel, hogy a gyerekjegy rózsaszínű volt, de különben teljesen megegyezett a felnőtt (fehér) jeggyel. A tenyérnyi jegyen fel volt tüntetve Budapest stilizált térképe, rajta a villamosvonalakkal. A kalauz ott lyukasztotta ki a térképet, ahol felszálltunk, illetve ott ahol átszálltunk. Így az útvonal követhető volt, tehát nem lehetett a jegyet felhasználni visszautazásra, vagy körbeutazásra. Vonaljegy nem létezett. Volt viszont „kis-szakasz”, ami egy adott járaton belül bizonyos (logikus) távolságnak felelt meg, mondjuk a Keletitől a Gellért-hegyig. Érdekesség, hogy a kis-szakasz leutazásához nem jegyvétel kellett, hanem egy előre megvehető tantusz, amit be kellett dobni a villamos ajtaja mellé rögzített perselybe. Ez a persely, valójában egy cső volt, lyukas oldallal, így láthatóvá vált, mit dobtak be utoljára. A persely mellé felszereltek egy védőburkolattal ellátott lámpát, ami indulás előtt kigyullad, ezzel egy időben valami valahol elkezdett berregni. Ekkor már nem volt tanácsos felszállni. Erre a figyelmeztetésre azért volt szükség, mert az ajtók bármikor lenyithatók voltak, a vezető nem tudta szabályozni. Vagyis a szerelvény akkor is elindult, ha az összes ajtaja nyitva maradt. És mit ad isten, nem volt több baleset, mint napjainkban.

Mivel minden kocsiban volt egy kalauz, bliccelni nem lehetett. Akinek nem volt pénze és mégis utazni akart, az kénytelen volt felülni az ütközőre, amit a villamos tökének neveztünk. A villamost pedig „tujának”. „Gyalog megyünk vagy tujával?” A háború előtt a budapesti villamos átszálló 32 fillérbe került, a gyerekjegy 16-ba. Az akkori viszonyok mellett nem volt olcsó. Olcsó csak 10 évvel később lett, mert a forint bevezetése után, az eredeti 70 filléres átszállót és 50 filléres vonaljegy árát nem emelték egy jó darabig. Érdekes módon az autóbusz átszálló 1,50-be került, amihez hozzátartozott, hogy lassabb volt és tömöttebb, de „előkelőbb”.

A háború előtt a villamosokon mindig volt ülőhely, de ha mégse volt elég hely, akkor az ülés átadás gyakorlatilag kötelező volt. Nőknek, idősebbeknek alanyi jogon járt a hely átadás. Ez volt a társadalmilag elvárt magatartás, és rám, mint gyerekre idegen emberek is rám szóltak, ha nem tartottam be a normát. Ez aztán egy kicsit fellazult, de még az ötvenes évek elején is érvényben volt.  Katonakoromban, gyakorlat után eltávozásra menve este 8 körül olyan fáradt voltam, mint egy hulla. A félóránként induló teli fogaskerekűt hagytam elmenni, hogy a következő szerelvényen le tudjak ülni. Menten elaludtam. Aztán felráztak, mert teli lett a fogas és hát adjam át a helyemet. Képzelhetitek! Hazaérve anyámnak elpanaszoltam, aki azzal nyugtatott meg, hogy ha majd én is idős leszek, nekem is jól fog esni, ha átadják a helyet. Jelentem, idős lettem, és nem adják át a helyet. Amiben csak az a bosszantó, hogy nem tudom az anyámnak alaposan megmondani a véleményem az ötleteivel kapcsolatban, mert már jó ideje nincs közöttünk.

Nem csoda, ha gyerekkoromban le se ültem, és ha már állnom kell, akkor a vezető mellé álltam, ugyanis nem volt elzárva egy fülkébe. Nézegettem, hogy vezet. Volt egy nagy kar, rajta egy fogantyú, amit megmarkolva a vezető 0-8 fokozat között elforgathatott. A nulla előtt volt I-IV fokozat is, amihez oda volt írva, hogy rekuperáció. A kar egymás utáni fokozatokra állításával a villamoskocsi fokozatosan gyorsult.  Láttam még, hogy amikor megállóhoz közeledtünk, a vezető túltekert a nullán és valóban fékezés következett be, de mi a fene ez a rekuperáció? Kénytelen voltam utánajárni. Szóval a villamost meghajtó egyenáramú motort úgy kapcsolták, hogy áramfelvétel helyett áramot termeljen, mint egy dinamó, és ezt az áramot visszatáplálta a vezetékbe, és közben persze enyhén fékezett. Na jó, volt légfék is, ami egy függőleges vastag csövön elhelyezett kisebb fogantyú képében jelent meg. Légfékezés után a rendszer egy hangos sóhajtással ürült ki. Szóval empirikus úton megtanultam villamost vezetni, amihez tartozott némi fizikai munka is. A vezető mellett fel volt állítva egy fémtartály, olyan 30        literes, ami teli volt homokkal. Ez mellett volt egy tölcsér, aminek a csőre lement egészen a sín fölé. Ha csúszott a kerék, akkor a vezető egy odaláncol, apró fémlapáttal beleszórt a lyukba egy kis homokot. Akkor is homokozta a sínt, ha nagyon gyorsan meg kellett állni.

Különben voltak egészen érdekes járatok, amire nem is gondolnál. Például a keleti és a Nyugati pályaudvarokat összekötötte egy közvetlen járat 46-os szám alatt, ami a Szinnyein és a Bethlen Gáboron ment végig.  Aztán a Rottenbiller és a Damjanich utcán is ment végig szerelvény a Városligetbe 27-es szám alatt. És ha hiszed, ha nem, még a Pozsonyi úton is ment végig villamos. Ezeket akkor kifizetődő volt üzemeltetni, ma már régen nem. Említésre méltó még, hogy egészen 1941-ig az országban a balra hajts volt érvényben, amit a fent látható korabeli fényképről is tapasztalhatunk. A megörökített villamos látványa számomra szívmelegítő, mert kedves öreg cimborának tűnik, amit oly sok éven át láthattam. Ránézésre mintha egy idősödő emberi arcot látnánk.

Valami csoda folytán a háború után a villamos kapacitás nem volt elég, valószínűleg, mert mindenki villamossal akart utazni. A kocsik állandóan teli voltak. Az ajtókon az emberek fürtökben lógtak, sőt a kocsik közé is beálltak. Ez után találták ki, hogy becsukható ajtóknak kell lenni. Persze akkoriban is volt fejetlenség. Amikor észlelni kezdtem a világot a körúti villamos középen ment, ahogy most is. Aztán valakinek lehetett egy jó ötlete. Az egész körutat  feldúlták és a villamos síneket áthelyezték a járdák mellé, gépkocsi forgalom középre. Aztán ezt természetesen visszahelyezték oda, ahol napjainkban vannak.

Az első modern villamos a „stuka” 1940-ben kezdte működését, ami légfék helyett sínre tapadó elektromágnes fékkel volt felszerelve, és a 44-es vonalán közlekedett, ami a Rákóczi úton volt, és kiment az Angolparkig, ami a háború alatt Hungária parkká változott, mert az angolokkal hadban álltunk. A háború után pedig Vidámpark lett, mert a nemzetköziséggel a Hungária nem fért össze. Most persze várom, hogy Orbán mikor döbben rá, hogy vége a vidámságnak, vissza a Hungáriához.

Aztán a hatvanas években kiderült, hogy az igen sikeres BSzKRt utóda a BKV veszteséges. Tehát spórolni kell. Valakinek lett egy zseniális ötlete, szüntessük meg a kalauzokat. Megjelentek az első villamosok KN jelzéssel, ami a felszállást biztosító ajtó mellet volt kirakva olyan 30 centis betűkkel. Kalauz Nélkül, de addigra a társadalom eléggé elkurvult. Ha nincs kalauz, akkor minek váltsunk jegyet. Általánossá vált a bliccelés, pedig a jegy ára 1 forint volt csupán és nem emelték az istennek se, de aztán ránk tört a kapitalizmus egy különleges fajtája, mert hozta magával az összes kapitalista hátrányt, de nálunk valahogy megmaradtak a szocialista hátrányok is. E kettő kombinációját szenvedjük immáron 30 éve. Életem folyamán jelentős társadalmi változás volt hazánkban. A villamos tökén bliccelő fiatalokat annak idején a kalauz a lyukasztóval verte a hátsó ablakon keresztül. Ma a felnőtt utasok kalauz híján a vezetőt verik a vezető fülkében, ha úri kedvük úgy kívánja. És ehhez nem kellett több 50 évnél.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2994) Irány az atomháború

 

Csökkentett méretű nukleáris arzenáltól nem lesz a világ biztonságosabb, mind addig, amíg az elit (akik sose láttak egy világháborút) elégülten hisz abban, hogy ők sose fognak áldozatok lenni. Ez a veszélyes illúzió apokaliptikus konfliktusokhoz vezethet, mondja egy nagyra becsült szakember.

Az eredeti cikk teljes magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. Hogy lehetsz egy évre VIP előfizető? Úgy, hogy legalább 10.000 forint adakozással hozzájárulsz a honlap fenntartásához. Az egy éves előfizetés 50 fordítást jelent.

___________________________________________________________________________

What the new arms race will look like in a post-INF world

Limiting nuclear arsenals doesn’t make the world safer – not while the elites, who have never seen a big war, complacently believe they never will. This dangerous illusion invites apocalyptic conflict, a renowned scholar believes.

Humankind’s history might be a history of wars, but for several decades there was a sort of lull, with no really big armed conflict affecting leading world powers. That is, in part, thanks to nuclear weapons. Fear of their power kept the Cold War from becoming a hot one and restricted the actual fighting to proxy conflicts.

Also on rt.com What the new arms race will look like in a post-INF world

And that, in turn, has led to a situation where many of those currently in power don’t take the threat of war with the gravity it deserves, says Sergey Karaganov, a researcher of international relations and a dean at Moscow’s Higher School of Economics.

Complacency breeds danger

“The previous generations had a gut fear of war because their fathers or they themselves experienced World War II. But modern generations think of war very lightly,” he told RT.

This attitude is a major reason why the world now is in fact a more dangerous place than it was at the height of the US-Soviet confrontation, he believes. Some powers believe they are entitled to live in peace and cannot imagine that a smaller conflict elsewhere may escalate into a nuclear Armageddon. Meanwhile old mechanisms meant to prevent such a disaster are rapidly deteriorating, he said.

U.S. President Barack Obama, and his Russian counterpart Dmitry Medvedev shake hands after they signed the New START nuclear arms reduction treaty, April 8, 2010. ©Global Look Press / CTK / Michal Dolezal

This year Washington scrapped one of the key Cold War agreements restricting nuclear weapons – the INF Treaty – and indicated that another one – New START – would not be extended beyond 2021. The US changed its nuclear posture and now doesn’t rule out responding with nukes to a cyberattack. The Pentagon’s generals want a larger toolbox of smaller nuclear weapons and are weighing up options on how to use them in regular conflicts.

These days, it’s more complicated than just nukes

That said, those old mechanisms are also failing for purely technological reasons. In the 1970s there was a reasonably clear distinction between strategic weapons and everything else, so ensuring parity was relatively simple. Basically the US and the USSR settled on numbers of missiles, long-range bombers, submarines and warheads they were comfortable with and agreed ways to verify that each party sticks to the limits.

US President Richard Nixon and the General Secretary of the Communist Party of the Soviet Union, Leonid Brezhnev sign The Anti-Ballistic Missile (ABM) Treaty, May 26, 1972 © RIA Novosti / Yuri Abramochkin

“There are people in our country, as well as in other countries, who are stressing that we should go as we have been going in the 1960s and the ‘70s and the ‘80s. I must say I am very skeptical, because even in the ‘70s and the ‘80s we were basing our analysis on the very, very strange presumption of what was called parity,” Karaganov says.

But the distinction between “nuclear and non-nuclear, conventional and non-conventional” is blurred today. How does one take into the equation, for example, a conventional precision missile that can be fired across the border and take out the other nation’s military headquarters? Or a satellite that can blind an ICBM early warning spacecraft? Or a hypersonic glider? Or a computer virus that can shut down the power grid?

“Now strategic parity is almost impossible to count.”

Stop trying to limit nukes – change the thinking

Karaganov recently co-authored a report on this persistent danger. He admits it doesn’t have all the right answers, but offers some ideas where to begin – and philosophy is at least as important as politics or technicalities.

For example, nations should acknowledge that geopolitical rivalry was not an aberration of the ideologically-divided past but rather a natural order of things. Strong players have great appetites and will use any means to impose their will on weaker ones. Unfair, but such is life.

The next step would be to embrace a new multilateral deterrence arrangement that would include additional players, first and foremost China, and somehow incorporate non-nuclear things like cyber weapons into the calculation.

The People’s Liberation Army (PLA) soldiers take part in a performance during an open day of Stonecutters Island naval base, in Hong Kong, China, June 30, 2019. © REUTERS/Tyrone Siu

“The aim of the strategic policy of all responsible nuclear powers should not be doing away or even reducing their nuclear weapons, but strengthening mutual deterrence, and that is a completely different philosophy,” Karaganov suggests.

China vows retaliation if US deploys mid-range missiles in Asia after ripping up INF treaty

Essentially, he and his colleagues suggest ditching the old idea of nuclear stability – achieved through the reduction and capping of the two largest superpowers’ arsenals. Instead, any new treaties should focus on transparency – as well as developing protocols to wind down a nuclear conflict once it does start, which is much more likely to happen by accident than by intention.

The result may be somewhat of a Mexican standoff, but the alternative is far more dangerous, the scholars argue. An armed conflict involving nuclear-capable powers has the potential to spiral out of control, with sides trading increasingly serious blows and hoping the other one will chicken out.

A few decades ago the fear of nuclear weapons put a reasonably low cap on such games of nerves, but it is no longer the case and the risks are rising by the year. The solution would be for the great powers to put de-escalation as the paramount goal whenever a clash brews and treat any potential war between them as a doomsday in the making.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2993) Az 1930-as évek magyar egészségügye egy gyerek szemével

Tibor bá’ online

 

Manapság szinte éjjel-nappal az egészségügyről van szó. Ez sarkalt arra, hogy összeszedjem emlékeimet és írjak valami olyasmit, ami majd mindenkit meglep.

Bár Fleming a penicillint 1928-ban fedezte fel, az első gyógyításra csak 1942-ben került sor. Az első penicillin készítményeket Magyarországra az angol „megszálló” katonák hozták be 1945-ben, amikor is úgy keresték, mint a cukrot. A 8 éves húgom életét egy ilyen mentette meg 45 karácsonyán. Protekció és pénz kellett hozzá. Az első penicillin por egy apró üvegcsében volt hermetikusan lezárva, gumidugó segítségével. Egy injekciós tű (és persze fecskendő) segítségével élettani só oldatot nyomtak a porra, majd a feloldódás után annyit szívtak vissza, amennyi egy adagnak számított, és mindjárt be is nyomták a betegbe. Ezek szerint a háború előtt a magyar egészségügynek be kellett érni a szulfa készítményekkel: Ultraszeptil, Szuperszeptil, Szulfaguonidin… Más nem létezett. De nem hiszem, hogy ezért nagyon hátrányos lett volna. A magyar orvosok nagy tudású, sok tapasztalattal rendelkező, hivatásbéliek voltak. Ezek a ma már ritka tulajdonságok ellensúlyozták a modern diagnosztikai eszközök hiányát. Nem kellett ultrahang, egy sztetoszkóp és hozzáértés, máris megszületett a diagnózis. Szívbillentyű tágulás.

Anyám meglehetősen hanyag anya volt, ami a paraszti múltból maradt vissza. Ha üvöltöttem, akkor lázam volt, rohant az 5 házzal arrébb lakott (gyerektelen) Maca nővéréhez, és együtt rohantak velem tovább. Két éves koromban a Horthy Miklósné gyerek klinikára, ahol 2 hét alatt helyre pofoztak, természetesen ingyen. Erről nyilvánvalóan nincs személyes élményem. 4 évesen már a Tűzoltó utcai gyermekkorházba vittek, amit akkor „Fehér keresztnek” neveztek. Tüdő és mellhártya gyulladás, ami modern antibiotikum nélkül nem volt vicces. De meggyógyultam. Az anyám nem, de az állam vigyázott rám, kellett a katona, mert Erdélyt vissza akartuk szerezni. Esti ima helyett azt harsogtuk el, hogy „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország Mennyország.” A gyógykezelésem itt is ingyenes volt, nem is lett volna rá pénzünk, különben is, anyám sajnálta volna rám költeni (a gyerek akkoriban fogyóeszköz volt, nem minden joggal felruházott parazita).

Csak azt ne gondoljátok, hogy a nővérek – például – kitörték értünk a nyakukat. Nem voltak hanyagok, de semmi laca-faca. Az esti lázmérésnél behoztak egy bögrét félig teli fertőtlenítő folyadékkal, amibe bele volt nyomva 20 lázmérő, sorba járták az ágyakat és mindenkinek a kezébe nyomtak egy lázmérőt, úgy vizesen. Le is törölhették volna, de nem, edződjenek ezek a gyereket, a csatamezőn se lesz kényeztetés. Emlékszem rá, mennyire kellemetlen volt a hideg víz és a forró test találkozása. Különben se kényeztettek (ami ma a hirdetések kulcsszava) Vérvétel, injekció, tűrnünk kellett egyetlen zokszó nélkül. Nekem a hátamból lógott ki egy gumicső (PVC nem létezett), amin keresztül csöpögött saját termelésű gennyem. Zacskóba tárolt vérplazma ismeretlen fogalom volt. Ha kellett vér, akkor jött egy rokon és „transzfúzió”, azaz egyik testből a másikba, csövön keresztül. A rokon azért is fontos volt, mert vércsoport megállapításra nem nagyon került sor. De ha az anyuka nem kúrt félre, akkor a fiúgyerek rendszerint örökölte az apa vércsoportját. Viszont az iskolában havonta jött az orvos és mindenkit meg vizsgált, jellemző a korra, hogy még a hajtetű és deréktetű ellenőrzés is be volt iktatva. Három havonta pedig testületileg mentünk fogorvoshoz. A Kormány nem csak papolt a megelőzésről, de cselekedett is. Igaz, nem volt anyuka, aki berohant volna az iskolába és tiltakozott volna, hogy a 14 éves fiának a fitymáját is megnézték, nem szűk-e. Mi, legfeljebb röhögtünk.

Vézna voltam, beutaltak az Erdei iskolába (a fogaskerekű második állomása), ott töltöttem 3 hónapot, megerősödtem. Természetesen ez is ingyen volt. A téli hónapokban ingyenes volt a kvarcolás (gondolom D3 vitamin helyett)

Az OTI, OTBA, MABI, MÁV biztosító társaságok a kor igényeit kielégítették. Persze „más anyagból” dolgozott a kormány. Az orvosok fix fizetést kaptak, és eszük ágában se volt lelkiismeretlen munkát végezni, vagy tartani markukat paraszolvenciára. Ez elképzelhetetlen volt. A korszelleme nem tette lehetővé. Az emberek vasárnap nem megszokásból mentek templomba. Nem kellett őket rászorítani a lelkiismeretes munkára. Pedig a feladat gigászi volt. Népbetegség a halálos TBC, ami ellen nem volt gyógyszer. A immunrendszernek kellett gyógyítani. Persze én is megkaptam, (majd pont ezt hagyom ki!). A korabeli technika a kavernás tüdőlebeny „lekapcsolása” volt, azaz levegő nyomás alatt kicsire zsugorítani. Ha a szervezet a kavernát elmeszesítette, akkor szüret. Ha nem, akkor annyi. Röntgen átvilágítás természetesen létezett, iszonyatos dózissal, de legalább diagnosztizálni tudták a betegséget. Persze a gyógyulás hosszú hónapokig tartott, amit jó levegőre épített szanatóriumokban kellett eltölteni. Ez nem kigyógyítás volt, „csak” utókezelés.

Amit nem értek, minden olajozottan működött, ment a gyógyítás és a kormány nem vágta a társadalom pofájába, hogy nincs pénz. Sokba kerültök. Nem dolgoztok, csak élősködtök. Egy sima laborvizsgálatra nem kellett 4 hétre előre kérni időpontot. Nem 07:00-től 09:00-ig volt a vérvétel, hanem amíg a páciensek el nem fogytak. Sokan haltak meg, mert mások voltak a feltételek, de senkinek se volt az az érzése, hogy szarnak rá, az orvosa és a rendszer nem tesz meg mindent az érdekében.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2992) Ünnepnap

Tibor bá’ online

 

Az Úr a hetedik napot ünnepnek rendelte el. Most ezt én is tiszteletben tartom. De, hogy ne menjetek el üres kézzel, közzé teszek egy karikatúrát, amit manapság úgy hívnak, hogy mém.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2991) Hétvégi múzeumlátogatás

Tibor bá online

Közvetlenül az I. világháború után, 1919 augusztusában  Walter Mittelholzer  svájci mesterpilóta egy kétfedeles géppel a Mont Blanc legmagasabb csúcsa  fölé emelkedett, hogy lefényképezze a Mer de Glace nevű gleccsert, ami rendkívül népszerű volt a turisták körében.

Aztán szinte napi pontossággal eltelt 100 év, amikor is a skót University of Dundee kutatói a fénykép alapján a global positioning satellite segítségével kijelölték azt a térbeli pontot, ahol a fénykép készült. Ez után már más dolguk nem volt, mint keríteni egy helikoptert, felmenni a kijelölt pontra, 4700 méter magasságra, és készíteni egy fényképet. Ez megtörtént. A két fényképet egymás mellett megtaláljátok a szöveg alatt. A 100 éves jégvesztés, ami valójában csak az utolsó 30 évben történt, jól felmérhető szabad szemmel is.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2990) Az ifjúság megérdemli az őszinteséget

A tények elfogadása felszabadít

Kevin Hester posztjának felhasználásával https://kevinhester.live/

 

Ne hazudj az ifjúságnak, megérdemlik, hogy őszinte légy hozzájuk. Akik ezt nem tartják be, azok folyamatosan vádolják a tények feltáróit azzal, hogy „feladják a küzdelmet”. Amikor szerintük a helyes magatartás a diófaültetés, még akkor is, ha már csak egy nap a világ. Szerintünk pedig az ifjúság jövőjét ellopták, a legkevesebb, hogy ezt őszintén feltárjuk.

A kőkemény igazság az, hogy a „biztonságos” antropogén melegedés valószínűleg 0,5°C volt (már rég átléptük), nem pedig 1, vagy 1,5 vagy 2 °C. Most növekvő sebességgel futunk a hatodik tömeges kihalás felé. Jó példa erre a metán fokozódó feltörése a sarkkörön túl.

A fiatalok iskolába, egyetemre járnak, és olyan dolgokat tanulnak, amire semmi szükségük nem lesz. Elhitetik velük, hogy minden úgy folytatódik, ahogy ez eddig történt. Ehelyett fel kellene őket készíteni arra, ami vár rájuk, mert alapvetően mindenkiben benne van a végeláthatatlan folytonosság. Erre igen jó példa egy vicc a fiatal éveimből: Hallotta? 6 milliárd év múlva a Nap kihűl, az élet megszűnik a Földön. – Mit mondott? – Azt hogy 6 milliárd év múlva megszűnik az élet. – Ja, de jó, elsőre én 6 milliót értettem. Ilyen beidegződés mellett nem csoda, hogy a tényeket nehéz elfogadni.

A kognitív disszonancia ragyogóan felfedezhető az emberiség úgynevezett vezetői körében, akiknek fogalmuk sincs, mit mondjanak, vagy mit tegyenek. Mivel senki, a hatalmon lévők közül nem fogadja el a valóságot az előttünk álló összeomlás tekintetében, valamennyien a hazugság árnyékában élünk.

Az Extinction Rebellion mozgalom sikeresen mozgósított számtalan embert, akik nem tehetnek mást, mint kérik a meghasonult politikusokat, hogy most tegyenek valamit a klímaváltozással kapcsolatban. Az egész azért van kitalálva, hogy úgy tűnjön, történik valami, de valójában arról van szó, hogy az ifjúság elől elzárják a valóságot. A szorgalmas tüntetés csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a tragikus helyzetről.

Gondolatok:

A birodalomnak, a civilizációnak és az élőhelynek vége – ez a tökéletese alkalom arra, hogy megöljük a hírhozót.

Egyszerűen nem létezik elfogadható módja annak, hogy közöljük az emberiséggel, életüket egy illúzióra tették fel.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2989) Trump figyelmeztetett, Amerika háborúba léphet

 

Előszó: Néhány napja arról volt szó, hogy újraválasztás biztosítása érdekében Trump indíthat atomtámadást. Akkor ezt hozzászólásban néhányan nem tartották reálisnak. Akkor most itt van néhány történés az utóbbi időkből.

Az amerikai elnök specifikusan megfenyegette Iránt, hogy olyan csapásban részesül, amilyenben még nem volt része, ha az iráni rezsim provokálja Washingtont.

Írta: Quint Forgey, megjelent a Politicoban.

Ez a poszt a fontosságára való tekintettel egy ingyenes fordítás.

Donald Trump elnök, mint a hadsereg legfőbb parancsnoka, hétfőn zavarba ejtő meghatározással állt elő a külpolitikájának prioritását illetően, aminek kapcsán ragaszkodott ahhoz, hogy az amerikai katonák hazahozatalán szorgoskodjon, miközben figyelmeztetett arra, hogy Amerika hamarosan egy új katonai konfliktusban találhatja magát. 

„Megpróbálok kilépni háborúkból. Lehet, hogy ezzel egy időben háborúkba kell lépnünk, érthető? Lehet, hogy háborúba kell lépnünk.” Mondta Trump az újságíróknak a Fehér házban.

„Jobban fel vagyunk készülve, mint korábban.” Folytatta. „Ha Irán tesz valamit, olyan csapás éri, amilyenben még nem volt része. Úgy értem, meg vannak hozzá az eszközeink.”

Az elnök megjegyzésére akkor került sor, amikor adminisztrációjának szembe kell nézni a Közép Keleti eszkalációval, és új katonai átcsoportosítást kell végrehajtania a területen.

Az elmúlt napokban Trump egy ideiglenes fegyverszünetet javasolt, amiről Mike Pence alelnök tárgyalt Recep Tayip Erdogan török elnökkel, hogy Szíriában az amerikaiakkal szövetségben lévő kurd harcosok lemészárlását a török haderő beszüntesse.

Időközben Trump parancsban adta, hogy az amerikai katonákat kivonják Szíriából, ami a Kongresszust és a Pentagont arra késztette, hogy felhívják a figyelmet a következményekre, és pedig arra, hogy az Iszlám Állam katonái aktiválódhatnak.

A több mint 700 kivont amerikai katonát áthelyezik Irak nyugati részébe. Állította szombaton Mark Esper védelmi miniszter, annak ellenére, hogy újabb sajtó értesülés szerint Trump azt fontolgatja, hogy néhány száz katonát Szíria északkeleti részén tart, hogy ellenálljanak szír és orosz csapatok előnyomulásának az ország gazdag olajmezei felé.

Esper a hónap elején azt is kijelentette, hogy Amerika további katonákat fog Szaud Arábiába telepíteni a királyság védelme érdekében az iráni rezsimmel szemben, annak ellenére, hogy Trumpnak szándékába van a véget nem érő háborúból való kilépés.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2988) Október 23.

Tibor bá’ online

 

Október 23.-áról mindenkinek a forradalom jut eszébe, és az csak természetes, hogy erről kell szólni a posztnak is. Én azonban csavarok egyet a történelmen, és átváltok az időjárásra.

Az idős emberek visszaemlékezésénél az a fő probléma, hogy az emberi memória kiszámíthatatlan. „Hát én már megértem 90 évet, de ilyen sok esőre nem emlékszem.” Az ilyen, és ehhez hasonló mondatok semmit se érnek. Elsősorban azért mert az öreg emberek szeretnek nagyot mondani, másodsorban pedig a memóriájuk nem ér egy lyukas krajcárt se. Persze vannak kivételes esetek. Íme:

Az indiánnyár nem klímaváltozás hozta esemény. Indiánnyár volt 50-100 évvel ezelőtt is. Nem minden évben, de időnként bekövetkezett. Hogy pontosan mikor és hogyan zajlott le, ki a fene emlékszik. Kivételt képez az én esetem.

1956 októbere egy különleges dolog, mert a forradalom miatt mindenki emlékszik, aki már élt akkor. Én a katonaságnál az utolsó (harmadik) évemet, sőt utolsó heteimet töltöttem, mert november 10. lett volna a leszerelésem napja. Az utolsó két évet a Petőfi laktanyában húztam le, de a nyár végén egységemmel együtt áthelyeztek Szentendrére. Akkoriban már naponta hazamentem aludni a tisztekkel együtt. A parancsnokomat csak az érdekelte, hogy reggel 8-kor a helyemen legyek.

Reggel a tisztek hévvel mentek Szentendrére, én viszont motorbiciklivel. Jól emlékszem, hogy facsarodott össze az arcom mire kiértem. Még nem fagyott, de nem volt több mint 3-4°C. A Nap is felkelt, de csak egy narancssárga folt volt az égen. Felhő nem volt napokon át, de a láthatatlan vastag köd alaposan megszűrte a Napot. Délfelé valamit javult a helyzet, de nem sokat. Az igazi indiánnyár szeptemberben volt, nem október végén. Október végén valódi, meleg indiánnyár csak mostanában van. Tegnap, tegnap előtt melegrekordok dőltek meg. A felmelegedés érzékelhető. De ami a legfontosabb különbség, hogy most olyan kék az ég, olyan melegen süt a Nap, mintha még augusztus lenne. Hatvan éve az indián nyarak nem ilyenek voltak. Egyetlen egy dolog volt közös. 1956-ban is hosszú napokon át tartott az indián nyár.

Hogy mondjak valamit az évfordulóval kapcsolatban is. Véleményem szerint, ha 1956 októberében úgy esik az eső, ahogy általában szokott, másként alakultak volna az események. Kinek van kedve zuhogó esőben Sztálin szobrot fűrészelni, körömreszelővel?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2987) Trump végveszélybe hozhatja a világot

Donald Trump ujja a gombon van. Mi már tudjuk, hogy meg fogja nyomni, ha úgy gondolja, hogy ez segít az újra választásában.

Az angol poszt teljes magyar fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek.

___________________________________________________________________________

Donald Trump has his finger on the button: We now know he’ll push it — if he thinks it can get him re-elected

By Lucian K. Truscott IV / Salon

These are the most frightening words Trump has uttered since becoming president:

“Sometimes you have to let them fight a little while. Sometimes you have to let them fight like two kids. Then you pull them apart.”

He said this at a campaign rally, naturally. In Texas, naturally. He tossed out the remark like just another chunk of red meat, so we can assume he meant what he said, because that’s when Trump tells us who he is, when he’s standing before an adoring crowd and he goes “off script.”

Trump’s entire presidency has been “off script,” but it’s telling when his excursions into the la-la land of his mind are this specific. He was speaking of the Kurds and the Turks, who have been engaged in bloody battles along the border between Syria and Turkey ever since Trump effectively gave Turkish President Recep Tayyip Erdogan the green light to invade Syria on Oct. 5. Kurdish forces have already lost as many as 11,000 since they began fighting ISIS alongside U.S. forces in Iraq and Syria. Now hundreds more have died, and thousands may yet lose their lives. Hundreds of thousands have been displaced and are refugees. It’s a bloody disaster that Trump refers to as a fight between children on a playground.

Messze a legbutább amerikai elnök

It isn’t just that Trump is a chickenshit draft-dodger who was famously exempted from military service because of bone spurs on his heels, and it isn’t just that he is famously disdainful of the advice of his own military commanders and foreign policy experts.

Because he is the president of the United States, he is the man who as commander in chief has the power to use nuclear weapons, and for the first time since he took office, I am afraid that he would not hesitate to use them if he thought it would help him win re-election.

What he just did to our allies the Kurds and the way he described it at his rally is all the evidence we need that he not only has no regard for human life, but he has no idea whatsoever what the waging of war is, what it means, what it does and what it costs. Just as money accrues to measure wealth, to Donald Trump, war is just another way to keep score.

Look at what he said this week when he belittled his former secretary of defense, James Mattis, during a meeting with congressional leaders. After criticizing him as “not tough enough,” Trump bragged, “I captured ISIS. Mattis said it would take two years. I captured them in one month.”

Let’s take a moment and have a look at everything that’s not merely wrong, but hideously stupid, about that remark. There is Trump’s puerile obses sion with “toughness,” of course, but beyond that, there is his use of the word “captured.” What does he think the war against ISIS has been? A game of Capture the Flag? The goal of the campaign we waged against ISIS with the Kurds was never to “capture” them. It was to end their effectiveness as a fighting force, to destroy their so-called Caliphate, and to prevent them from sending their fighters to this country to commit acts of terrorism. It didn’t happen in “a month,” and it didn’t start with Donald Trump. It took years of fighting to bring ISIS to its currently weakened state. Years and many, many dead bodies, most of them Kurdish, but some of them American.

These aren’t the words of a commander in chief. They aren’t even the words of a schoolyard bully. They’re the words of a deeply and completely stupid man. Trump doesn’t bother to dumb things down for an audience like the one in Texas. It’s what he actually thinks, an ongoing sum total of all that he doesn’t know and has no interest in learning. It’s evidence that he doesn’t care about the purpose and power of waging war. He doesn’t know or care that wars kill people, thousands of people, sometimes tens and hundreds of thousands, and in the not too distant past, even millions. Command over armies and navies and air forces in war should never have been granted to such a helplessly ignorant fool.

Trump has no idea where American soldiers are in Syria, or what they’re doing. He has no idea if they are still in harm’s way. They are. He has no idea how many Kurds have been killed since Turkey invaded northern Syria, nor does he care. He has been dismissive of our Kurdish allies and what they have helped us accomplish, not only in the war against ISIS, but in bringing a relative peace back to northern Syria and areas of Iraq all the way east to Mosul. This week he dove even deeper into his well of lies when he declared that the Kurds are “no angels” and are “worse than ISIS.”

Even as Trump bragged about pulling 1,000 U.S. troops out of Syria, he sent 2,000 troops to Saudi Arabia on a mission that still hasn’t been defined, other than as an unfocused response to the recent Iranian drone attack on Saudi oil fields. He prepares to start new wars at the same time he lies about ending old ones.

All this is just more willful ignorance contained within his usual fog of lies. But it was his description of the grief of families meeting the bodies of their dead at Dover Air Force Base that was most illustrative of his abject disdain for human life. “They scream, like I’ve never seen anything before. They’ll break through military barriers. They’ll run to the coffin and jump on top of the coffin. Crying mothers and wives. Crying desperately.”

Let’s put aside the callousness of using the grief of fathers and mothers and husbands and wives. That’s a given. It’s the way he treats that grief as spectacle that illustrates Trump’s inhumanity. For him, the tableau of families witnessing the grim ritual of military bodies being returned on a cargo jet at night to American soil is just another scene in the reality television show that runs in his head 24 hours a day. Trump has no idea what a bullet or a piece of shrapnel does to a human body. He has no idea, in fact, what the death of a soldier is. His description of the scene at Dover is the worst kind of voyeurism, and yet another example of Trump’s inability to feel or express empathy.

The least you must do if you are a commander who sends soldiers into battle is to be able to understand what death is. Trump does not. It’s all just a big game for him. He likes Erdogan. He’s “tough,” he’s a “real leader.” He likes Putin. He’s “tough.” He’s a “real leader.” In the world of Donald Trump, they are in the Trump club of “real” men who understand what it takes to win and are willing to do it. He admires them because he sees himself in them.

Trump doesn’t have any more of a clue about the devastating destructive power of a nuclear weapon than he has of the effect of a single bullet on a body. That’s why he is so dangerous. He was willing to sacrifice our Kurdish allies, to kill hundreds if not thousands of them so he could go down to Texas and stand on a stage and appear tough and feed the insatiable need of his base to worship him and his falsehoods. All he cares about is how he looks — and whether he wins.

Mark my words: Donald Trump will take us to war, even nuclear war, if he thinks that is what it will take to win this election. You read it here first.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2986) Fukushimai baleset 2.0

Tibor bá’ online

 

Guy McPherson beszámolóiban említést tesz a világ 400+ atom reaktoráról, amelyek a civilizációnk lerobbanásakor le fognak olvadni, mert a kezelő személyzetnek fontosabb lesz a családja, mint a munkahelye. Hogy az atomreaktorok potenciális veszélyforrások arra jó példa Fukushima második balesete.

A múlt héten 1958-óta a legrosszabb tájfun sújtotta Japánt és pont a fukushimai körzetet, ahol az elmúlt 8 évben iparkodtak összegyűjteni a radioaktív hulladékot, és radioaktivitással szennyezett talajt. Ezt ideiglenesen (mert nem tudták kitalálni mit csináljanak vele) gigantikus méretű plasztik zsákokban tárolták, darabonként 1 tonnás tömegben. Összességében több mint 2600 plasztik zsákot gyűjtöttek össze.

A 900 mm esővel és 240 km/ó széllel érkező, Hagibis nevű trópusi ciklon szétcsapott a zsákok között. Hogy a zsákok közül hány végezte a Csendes-óceánban azt egyelőre nem lehet tudni. Különben a plasztik zsákok becsült élettartama 5 év. Hogy ennyi idő után mit terveztek tenni a zsákokkal és azok radioaktív tartalmával, azt nem lehet tudni.

Probléma bőven akad, megoldás csak ritkán.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2985) Erdogán Magyarországon

Tibor bá’ vasárnapi vidám online

 

Még mindig hétvége van, és folytatjuk a vidámságot. Tudjátok, amikor két ember évtizedeken keresztül együtt él, félszavakból, sőt szavak nélkül is érti egymást. Kezdetben, este lefekvés előtt Éva megkérdezte, megbocsátottál már. Erre én legtöbbször  fejbólintással válaszoltam, hogy igen. Most már hosszú évek óta nem is kell kérdezni, én csak bólintok, hogy igen. Na, de mit? Ennek előzménye egy másik tősgyökeres pesti zsidó vicc: Kohn a negyedikről lerohan Grünnéhez a földszinten: „Grünné asszony, képzelje a maga férje és az én feleségem…”, de nem tudja tovább mondani, mert a nő közbevág: „Szörnyű Kohn úr, de tudja mit? Bosszuljuk meg.” Az ötletet tett követ, Kohn úr és Grünné asszony nekivetkőznek, és megbosszulják a megcsalást. Kohn alig mászik le a nőről, amikor az újra megszólal: „Kohn úr!” – „Igen” – „Tudja mit, bosszuljuk meg újra.” Kohn visszamászik, és folytatja a tevékenységet. Most valamivel tovább tart, de aztán csak vége lesz, és persze Grünné újra előáll az ötlettel, hogy bosszulják meg még egyszer, amire Kohn azt válaszolja: „Grünné asszony, én már megbocsátottam.

Na jó, de hogy jön ide Erdogán Magyarországon? Úgy, hogy az is vicc. Orbán választásokat nyer agyba-főbe (na jó ezt most nem nyerte meg) azon az alapon, hogy az ellenzék muszlim migránsokat akar betelepíteni az országba (ami persze nem igaz, de ennek ellenére néhánya itt, a honlapon is előállnak vele), miközben ő török általános iskola és gimnázium létrehozását engedélyezi Budapesten, ahol a Korán megismerése (és gondolom alkalmazása) kötelező tantárgy lesz. Nekem csak egyetlen egy kérdésem van ezzel kapcsolatban. Politechnika órán áttanulmányozzák-e majd a nők megerőszakolásának technikai részleteit? Javasolnám, tartsanak bemutatót Orbán Viktor családtagjain.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2984) Putyin Szaud Arábiában

Tibor bá’ vidám online

 

Hétvégén kevesen olvasnak, még kevesebben szólnak hozzá, okosabb ha kikapcsolunk és vidáman töltjük a napot. A poszt címéről egy réges-régi “szocialista” vicc jutott az eszembe, aminek a címe “Lenin Lengyelországban”. Talán nem mindenki ismeri, ezért leírom. Hruscsov  Lengyelországba készült látogatóba, ezért a Kreml udvari festőjét megbízta, hogy készítsen egy festményt, amit magával tud vinni, és aminek az legyen a címe, hogy “Lenin Lengyelországban”. Néhány nap és a festmény elkészült. Hruscsov ment megnézni a képet. A festő lehúzta az eltakaró leplet, előjött Krupszkaja, amint egy kozák éppen kúrja. A meglepetéstől Hruscsov felkiált, ki ez a nő. A festő, ez Krupszkaja,  Lenin felesége. Na jó – így Hruscsov – és hol van a férj, Lenin? A festő: hol lenne, Lenin Lengyelországban.

Tudom, hogy mindenkinél idősebb vagyok, de talán még mások is emlékeznek a Szovjet himnuszra, annál is inkább, mert a zenéje nem változott. Nos Putyin elment Szaud Arábiába, ahol az udvari zenekar rákapcsolt az orosz himnuszra, ami egy hihetetlen kakofóniába torkolt. Hallgassátok meg. Szegény Putyin olyan szerencsétlenül állt ott, és gondolom a kínok kínját érezte. A himnusz 10:45-től.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2983) A svéd nőket tömegesen erőszakolják a bevándorlók

Tibor bá’ online

 

Poén az, hogy az a svéd közalkalmazott nem hajlandó meghallani fehér svéd nők bejelentéseit,bevándorlók erőszakoskodásával kapcsolatban, akik megerőszakolás vádjával járnak el Julius Assange ellen.

A Volvo gépkocsi gyár vezérigazgatója szerint a svéd kormány által Svédországba importált bevándorlók bűnözése olyan magas fokú, hogy a Volvo gyárat valószínűleg át fogják helyezni máshová, hogy zavartalanul termelhessenek.

A vezérigazgató könnyen megkaphatja a bélyeget, hogy rasszista, mert szerinte a világ legbutább és leggonoszabb emberek gyülekezete található a svéd hazaáruló kormányban. Ja igen, főleg nőkről van szó.

A vezérigazgató messze nyúló feltételezése nem kitalált, mert Interneten panaszkodó svéd nők állítják, ha sötét bőrű „bevándorlókkal” kapcsolatban feljelentést tesznek, akiket a hazaáruló kormány ráeresztett a lakosságra, az rendszerint kezdeményez ellenük egy eljárást azon a címen, hogy tiltakoznak a bevándorlás ellen. Ugyanis a teljes nyugati világban a bevándorlók előnyt élveznek a nekik helyet biztosító anyalakossággal szemben.

Még csak annyit, hogy belinkeltem egy videót, sajnos angol a nyelv, de például Gyamathy tökéletesen érti, és ez talán kinyitja a szemét.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2982) Melltartók

Tibor bá’ online

 

Ennek az apró női ruhadarabnak a története visszanyúlik az ókori Egyiptomig. Viszont a mai forma mindössze a XIX. Században alakult ki.

A melltartó funkció első szabadalmát 1914 szeptemberében jegyezte be Mary Phelps Jacob, és mindjárt hatalmas népszerűségnek örvendett. Jacob férje nem hitt a hosszú távú  sikerbe, ezért a szabadalmat eladta 1500 dollárért.

A következő évtizedekben a melltartó hatalmas utat tett meg. Az első képet 1951-ben készítették, amikor a melltartó főfunkciója (ellentétben a nevével) nem a mellek tartása, hanem a mellek mozgásának a megakadályozása volt. Abban az időben a ringatózó emlők túl frivolnak számítottak, tehát lekötözték őket.

A következő funkció a lógó mellek megemelése volt. Erre találták ki a rugalmas anyagból készített fél-csészét. Ezek láthatatlanul megemelték a melleket, amiknek a felső széle kivillanhatott a nyakkivágásban.

A legújabb időkben nem csak a mozgásgátlás, és a megemelés funkciókat veszítették el, de inkább figyelem felkeltő hatása lett az egyre inkább látható mellek érdekében.

A figyelem felkeltésnek már nincs felső határa, ezt mutatja be az utolsó kép, ahol a „melltartónak” már az égvilágon semmi más funkciója nincs, mint a figyelem ráterelése a mellekre.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2981) Oroszország milyen gyorsan reagálna egy atomtámadásra

A poszt magyar fordítását a VIP előfizetőknek E-mailben elküldöm.

___________________________________________________________________________

Revealed: How Long It Would Take Russia to Respond to Potential Nuclear Attack

 

A Russian Aerospace Forces commander has revealed that their primary goals with regard to upgrading warning systems and extending radiolocation centres is so that it will take less time to intercept a potential attack and make a well-calculated decision.

In the event of a warning signal of a missile attack against Russia, the country’s authorities will have tens of minutes at their disposal to make a decision on a reciprocal measure, Anatoly Nestechuk, head of the command unit of the 15th Army of the Russian Special Purpose Aerospace Forces, told radio station Echo of Moscow.

“The flying time can be different depending on directions, where it flies from and how it does. This indicator requires really serious willpower to quickly make a decision”, Nestechuk started off, adding that “generally speaking, the time is very sufficient”. “Not minutes, not tens of minutes – more than tens of minutes, so to speak”, he explained.

The commander also stated that the Aerospace Forces are proposing including the construction of radiolocation stations for the nuclear attack warning system as part of a new post-2025 state armament programme.

It is crucial for us to receive data about adversaries from other strategic aerospace directions. We know these places and are working actively so that the Defence Ministry includes this point in a state armament programme”, the top officer said, adding that in line with the ongoing plan, that 2021 will see a new radiolocation point in Vorkuta in northern Russia, in 2022, such a station will be built in Olenegorsk in the Murmansk Region, and in 2024 – in Sevastopol, Crimea.

Russian authorities have reiterated multiple times that they view nuclear weapons as a defensive measure, stressing that Moscow may, in theory, attack only as a reciprocal move. According to President Vladimir Putin, such a decision may come along if the nuclear attack warning systems not only register the launch of a missile, but accurately track the trajectory and time when the warhead would reach Russian territory.

This week, the Russian president noted that international security matters worsened after the US withdrew from the Intermediate-range Nuclear Forces Treaty (INF), adding that Russia will have to reciprocate in kind if the US places its missiles in Asia. Putin assumed it is not due to Russia and its “mystical” violation of the INF treaty that the US ditched the deal, arguing that if the country “is planning to locate missiles in Asia, then Asia is the root cause of the withdrawal”.

The INF deal, signed by the United States and the Soviet Union in 1987, was terminated on 2 August at the United States’ behest, after the country formally suspended its INF obligations six months earlier. Both sides had repeatedly accused each other of violating the deal, which banned any ground-launched ballistic and cruise missiles with ranges of 500 to 5,500 kilometres.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2980) Metán szivárgás

Tibor bá’ online

Választások után vissza a klímakatasztrófa izgalmas világába.

Orosz tudósok az Arktisz óceánon eddig soha nem tapasztalt metán szivárgást találtak. A tenger “forrásban” van, úgy bugyborékol a szibériai tenger. A permafrosztból tódul a metán.

A kutatók szerint az események jóval gyorsabban következnek be, mint korábban várták.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2979) Mérsékelt baloldali győzelem

Tibor bá’ online

 

A Fidesz nem legyőzhetetlen! A Sorosozás és a migráncs riogatás már nem működik. A fény az alagút végén még gyengén, de már látszik. És talán a korrupciónak is vége fog szakadni. Gratulálunk Karácsony Gergelynek, és az új (és régi) baloldali polgármestereknek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2978) Választás

Tibor bá’ online

 

Amikor beindítottam a blogomat 12 évvel ezelőtt célom csak a könyveim promótálása volt. Persze akkor még nem volt olyan mértékben telített az Internet, mint ahova mára kifejlődött. Naponta kaptam a pozitív visszajelzéseket, ami arra sarkalt, hogy gyakrabban és szélesebb téma választékkal írjam a posztokat. Kifejezett szándékom volt a politika elkerülése. Aztán Orbán megnyerte a választásokat, az az Orbán, aki korábbi 4 éve alatt kijelentette, hogy nincs szükség ellenzékre, és le kívánta csökkenteni a parlament összeülését háromhetente egy alkalomra. Nálam megszólalt a vészcsengő, és nagyon nem örültem neki, amikkor Orbán újra hatalomra került. Amikor pedig nekiállt megváltoztatni az alkotmányt, riadtan vettem észre, hogy a nemzetnek annyi. Nem tudtam megállni, hogy ne nyilvánítsak vélemény a politikával kapcsolatban. Ekkor derült ki, hogy olvasóim között is szép számmal vannak olyanok, akik a Fidesz propagandát beszopták, és mint lelkes hívők hangjukat is hallatták itt a blog fórumán. A késhegyre menő viták elkerülése végett, megint felhagytam a politizálással, de az Orbánféle nyomulás az abszolút diktatúra felé annyira nyilvánvaló volt, hogy lehetetlen nem ellenállni a nyomulásnak.

Most tehát ezt a hétvégét annak szánom, hogy felhívjam az elégedetlenkedők figyelmét arra, hogy az elégedetlenkedés mellett nagyon fontos, hogy elmenjetek szavazni. Szavazás után (és előtt) pedig vitassuk meg pró és kontra hol áll az Unióban az utolsó helyre lecsúszott hazánk dolga.

___________________________________________________________________________

A Borkai ügy

Orbán Viktor úgy döntött (és saját szempontjából nagyon helyesen), hogy egy korrupt és erkölcstelen Fideszes potentát esete előbb vagy utóbb elfelejtődik, de ha lemondatják akkor a többi, és a potenciális potentátok bizalma megrendül a pártban, és annak ránézve súlyos következményei lehetnek. Orbán nem csak birodalmat tud építeni, de fenn is tudja tartani azt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2977) Politikai felfordulás

Tibor bá’ online

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök hadseregét nekieresztette a szíriai Kurdoknak, természetesen Szíriában. Erre az adott lehetőséget, hogy Donald Trump amerikai elnök visszahívta csapatait a Kurdok és Törökország közötti területről.  Kurdok nehéz fegyverekkel nem rendelkező gyalogosok, akik remek munkát végeztek az ISIS terroristák elleni harcban, de a török vadászgépek ellen nem tudnak védekezni.

A fél világ tiltakozik, kivéve Orbán Magyarországát, aminek jegyében egy ideig vétózta az EU állásfoglalását Erdogan ellen. Szóval a karaván (Erdogan) halad a (félvilág) kutya ugat. És ha sokat ugatunk, akkor ígérete szerint Erdogan kinyitja a menekült táborok ajtaját és Európára enged 3,6 millió migránst. Trump elnök a vállát vonogatja, mert szerinte, a migránsok Európába fognak menni, nem Amerikába.

Érdekes módon arrafelé nem csak Irán tiltakozik, de Izrael is, amely egyetértésre 70 éve nem volt példa. A Kurdok Moszkvához akarnak fordulni védelemért, pedig eddig az amerikaiaknak voltak a szövetségesei.

A törökök arra hivatkoznak, hogy nekik kell egy 30 km széles és 450 km hosszú biztonsági zóna a Kurd terroristák ellen. Viszont lemerném fogadni, hogy ezt a területet soha a büdös életben nem adják majd vissza, elsősorban azért, mert olaj van a felszín alatt.

És hol vagyunk mi érdekelve. Hát ott, hogy Erdogan előbb vagy utóbb kinyitja azt a nagy kaput és 3,6 millió migráns megindul Európa felé. És ha jól emlékszem, mi Európában vagyunk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2976) Angol közösségi média

Tibor bá’ online

 

Nem csak Magyarország van megosztva Orbán és anti-Orbán hívőkre, de a UK is meg van osztva kilépőkre és maradókra. A kilépők minimális többséggel nyertek a 3 évvel ezelőtti választáson, de Anglia azóta gatyázik. Az EU-val képtelenek megegyezni az ír vámkérdésben. Brüsszelnek teli van a tőke velük. Utoljára Angéla Merkel jelentette ki, hogy nem engednek. Erre az angol közösségi médiát ellepte a következő (mondjuk) bejegyzés:

Kezdjük a fordítással! “Nem azért nyertünk meg két világháborút, hogy egy Fricc szarakodjon velünk.” Magyarázat: a “pushed around” kifejezést százféle képen lehetne fordítani, de a Fricc-hez ez illik a legjobban, mert a Fricc (aki nem ismerné) egy német személy gúnyneve, olyan mind a digó az olaszokra.

Persze azonnal megjelentek bocsánatkérő posztok is, de ami fontosabb lenne az a történelmi hitelesség. A két világháborút nem az angolok nyerték, megnyerték nekik.

Eddig azt hittem az angolok úriemberek, de tévedni emberi dolog.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2975) Magas IQ-tól nem leszel okosabb

Tibor bá’ online

 

Most egészen őszintén, lehet egy cím ennél szimpatikusabb? Aligha. Mindenki tudja, hogy létezik a világon az IQ, ami az intelligencia mértékegysége. Azt is mindenki tudja, hogy egy rakás embernek magasabb az IQ-ja, mint neki. Egye meg őket a fene! Viszont abban is mindenki biztos, hogy…… Na várjatok csak!….. Majd mindenki irigy a másik házára, mert az kétszer akkora, mint az övé. Majd mindenki irigy a másik autójára, mert az 1 méterrel hosszabb, mint az övé. Majd mindenki irigy a másik feleségére, mert az inkább egy bombázó, mint a sajtja, de én még olyan embert nem láttam, aki irigyelte volna a másik eszét, mert kivétel nélkül mindenki meg van győződve róla, hogy ő okosabb, mint a másik, akkor meg mit irigyeljen rajta. Igen-igen, de azért ez a piszok kisördög ott bujkál az ember fülébe és állandóan sugdos, de nini: a magas IQ nem jelenti azt, hogy okosabb vagy. Akkor meg mire vágtok úgy fel? Na de, nézzük a levezetést!

Emlékeztek még George W. Bushra. Ez a pasi volt 8 éven át az USA elnöke. Az a hír terjedt el róla, hogy buta, mint a sötét éjszaka, és ennek voltak jelei. Azonban a szakemberek azt mondják, hogy nem, Bush nem volt buta, az IQ-ja kb. 120 volt, amivel (vagy a felett) a lakosság körülbelül 10 százaléka, minden tizedik ember rendelkezik. Az is közismert tény szakmai körökben, hogy a volt amerikai elnökök intelligenciája kábé ez érték körül mozog. Csakhogy Bush nem tűnt okosnak. Vallásosság ide – vallásosság oda, nem tűnt meggyőzőnek, amikor Bush közölte, hogy apjától (egyben egy korábbi elnöktől) nem kér tanácsot döntései előtt, ő kizárólag az égi atyjától kér tanácsot. Különben maga bevallotta, hogy agya nem alkalmas analizálásra. Ez azonban úgy tűnik, nem jelent semmit, mert sok esetben „okos” emberek hülyén cselekszenek.

A Torontoi Egyetemen Keth Stanovich az „emberi fejlődés és az alkalmazott pszichológia” professzora 15 éve foglalkozik ezzel az abszurditással. Véleménye szerint sokkal több emberre érvényes, mintsem gondolnánk. Ő azonban a jelenséget nem találja abszurdnak. Az IQ mérés nagyon hasznos annak felderítésére, hogy egy embernek milyenek a mentális képességei, beleértve logikát, elvont dolgok értékelését, és hasonlókat. De a teszt nem ér egy lyukas fillért sem, amikor olyan készségeket kell feltárni, amelyekre akkor van szükség, amikor a valós életben jó döntéseket kell hozni. Parasztosan fogalmazva az „életképességet” kell megmérni. Az ok egyszerű. Magas IQ-val rendelkező emberek (egy része) képtelen a hasznos információk értékelésére, illetve nem biztos, hogy át tud lépni olyan belső ösztönökön, amelyek a rossz döntések irányába sodorják. Tehát megérkeztünk az IQ kontra Józan ész témához. Mi az a józan ész? Az a fajta racionális gondolkodás, amit minden nap igénybe veszünk, amikor eldöntjük melyik ételt együk meg, mibe fektessük apró kis tőkénket, vagy egy kellemetlenkedő frátert a munkahelyünkön miként szereljünk le. Az egyre bonyolultabb világban való eligazodáshoz nagy szükségünk van a racionális gondolkodásra. Ennek ellenére – mutat rá Stanovich – az IQ-teszt mindmáig az élenjáró eszköz az emberek kognitív képességeinek a felmérésében.  Az IQ-teszt a kognitív funkciók egy fontos részét méri, és segítségével kellően meg lehet jósolni egy személy leendő akadémiai sikereit, de a teszt nem mindenható. A józan ész jelenlétének megítélésére már nem alkalmas. Ki kell mondani, az IQ-teszt nem minden. (ugye, mondtam, hogy tetszeni fog!)

„A magas IQ érték olyan, mint egy kosárjátékos magassága állítja” David Perkins aki a Massachusettsi Cambridge Tanárképzőjében tanulmányozza az emberi gondolkodást és következtetési készséget, „nagyon fontos, de ahhoz, hogy jó kosaras legyél, sok másra is szükség van.” Így van ez a magas IQ-val is. A józan észhez kell a magas IQ, de ezen kívül sok minden más is kell. Stanovich könyvében What Intelligence Tests Miss (Yale University Press, 2008) ellenzi a társadalomban dédelgetett nézetett az IQ tesztekkel kapcsolatban. Álláspontja szerint az IQ-tesztek fontossága túl van értékelve, és szerinte a véleményével a pszichológusok zöme egyetért. Ezt a véleményt vastag tollal húzza alá Jonathan Evans, az angliai Plymouth Egyetem kognitív pszichológusa. Tény az, hogy az IQ eredményeket már jó ideje kritizálják, mert az egyén átfogó intelligenciájának mérésére alkalmatlan és azt se jelzi, hogy az illető egy adott szakterületen miként fogja megállni a helyét.

A vita azonban tart. Howard Gardner (David Perkins közvetlen kollegája) már 25 éve kardoskodik, hogy a kognitív képességet (multiple intelligences, covering mathematical, verbal, visual-spatial, physiological, naturalistic, self-reflective, social and musical aptitudes) olyan intelligencia teszt képes mérni, amiben szerepet kap a matematikai, verbális, térbeli, természetes, önérvényesítő, társadalmi és zenei készség is. Ugyanakkor Stephen Jay Gould paleontológus szerint az általános intelligencia egyszerű matematikai műtermék, alkalmazása pedig nem volt tudományos, ugyanakkor kulturálisan és társadalmilag diszkrimináló volt.

Az IQ-teszt ellenzők nagy részével ellentétesen Stanovich-nak és más kutatóknak nincs szándékában az intelligencia átdefiniálása. Számukra megfelelő, ha az IQ-tesztet a mentális képesség mérésére használják. Ehelyett, inkább arra az intelligencia mögött meghúzódó más kognitív készségekre fókuszálnak, amik leírják mi szükséges még a józan ész birtoklásához. Szerintük ezek legalább olyan fontosak a döntéshozáshoz, és a helyzetfelismeréshez, mint maga az intelligencia. „Az okosságnak az intelligencia csak egy része.”

Annak illusztrálására, hogy a racionális gondolkodás nem azonos az intelligenciával, gondold át a következő találós kérdést! Ha 5 gép 5 perc alatt 5 alkatrészt présel ki, akkor 100 gép hány perc alatt présel ki 100 alkatrészt? Mielőtt tovább olvasnál, add meg magadnak a választ. Nézzük, mi történik a tesztek alatt. A legtöbb megkérdezett automatikusan rávágja a „helyesnek” érzett rossz választ, hogy 100, amit később esetleg módosít. A Yale Menedzser Képzőben a következő 3 gyors kérdést tették fel (lefordítva magyarra).

1) Egy ütő és egy labda 1100 forintba kerül. Az ütő 1000 forinttal drágább, mint a labda. Kérdés: Mennyibe kerül maga a labda?

2) (a már ismert) Ha 5 gép 5 perc alatt 5 alkatrészt présel ki, akkor 100 gép hány perc alatt présel ki 100 alkatrészt?

3) Egy tóban vízililiom telep van. Hetente a vízililiom telep kétszeresére nő. A tó felületének teljes befedésére a vízililiom telepnek 36 hétre van szüksége. Mennyi idő alatt fedi be a vízililiom telep a tó felületének a felét?

Mielőtt leírom a helyes választ, folytatom a kísérlet ismertetését. A három kérdést 3400 egyetemistának tették fel [tudnék egy-két dolgot mesélni az amerikai egyetemekről, de most inkább hagyom!] Mind a három kérdésre a helyes választ mindössze 17 százalék adta meg.

A helyes válaszok: 1) 50 Ft., 2) 5 perc, 3) 35 hét.

Minden egyes nap ilyen és ehhez hasonló problémák tucatjaival találkozhatunk és az óvatos megfontolás helyett, gyakran helytelen válaszra következtetünk, minden valószínűség szerint azért, mert agyunk két különböző szisztéma szerint dolgozza fel az információkat. (lásd: New Scientist, 30 August 2008, p 34) Az egyik spontán ösztönös (ráérzés), a másik megfontolt következtetés. Az ösztönös ráérzés bizonyos esetekben hasznos, például olyan helyzetekben, amikkel kapcsolatban jócskán rendelkezik az egyén tapasztalattal. Ezzel a gyors döntéssel másokat le lehet előzni. Ugyanakkor a megfontolt következtetés a probléma tényleges megoldásának a kulcsa, és segíti az egyént abban, hogy a rossz irányba vezető ösztönös ráérzést kordában tartsa. A probléma az IQ-tesztekkel kapcsolatban az, hogy míg a racionális döntéshozó készséget helyesen méri, nem ad semmi támpontot annak megítélésére, hogy az egyén adott helyzetben fel fogja-e használni ezt a készségét az ösztönös ráérzés legyőzésére, amikor a helyzet ezt megkívánná.

A Princetonon tanító Daniel Kahneman szerint ez döntő különbség. Az intelligencia az agy teljesítménye, míg a racionális gondolkodás lényege az agy tevékenységének az ellenőrzése. „Egyes intelligens emberek egyszerűen felületesek és nem hajlamosak az analizálásra, ezek kizárólag a ráérzésükre támaszkodnak. Mások viszont a ráérzéseiket megfontolják és meggyőződnek arról, hogy valóban helyes döntéshozás előtt állnak.” Egy IQ-teszt nem mondja meg, hogy melyik fajta értelmes emberrel van dolgunk, és természetesen magának a tesztelt személynek se siet a segítségére. Szólva ezen el lehet gondolkodni, főleg most, hogy Magyarországon is kezd divatba jönni az IQ-centrikusság.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2974) A sose volt katonai egyensúly felborulása

Tibor bá’ online

 

A Kínai Népköztársaság megalakulásnak 70. évfordulójára rendezett nagyszabású felvonulás (itt látható a rövid összefoglaló)  feltárta, hogy míg az USA az elmúlt évtizedben elhülyéskedett a Közel Keleten, addig ellenlábasai (Oroszország, Irán, Kína) komoly hadi fejlesztéseket hajtottak végre. Washington részére a legfájóbb következmények a haditengerészetnél jelentkeznek.

Talán a leglátványosabb a kínai DF-21 „anyahajó gyilkos” a maga 1600 km-es hatótávolságával, ami messze nagyobb, mint az anyahajók repülőgépeinek a hatótávolsága, vagyis használhatatlanok, mert a DF-21 miatt a repülőgéphordozó a partokat nem tudja megközelíteni.

Irán ilyesmivel nem rendelkezik, de a hazai gyártmányú Noor hajóelhárító rakétája valamivel 150 km felett is veszélyes oly annyira, hogy sikeresen távol tudták tartani az USS Lincoln repülőgép hordozót a Perzsa öböltől.

Ez mellett kijelenthető, hogy a DF-21 már nem Kína csúcsfegyvere, mert lényegében egy cirkáló rakéta és az amerikai védelem leterítheti. Viszont a Dongfeng-17 siklórakéta nukleáris robbanófejjel gyorsaságával kikerülheti az amerikai rakétaelhárítást.

A felvonuláson bemutatott másik szörny a Dongfeng-41 a maga 15.000 km-es hatótávolságával, ami világcsúcs. Kiértékelők szerint 10 robbanófejet hordozhat, amelyek különböző célpontokat érhetnek el. A rakéta alant látható.

A felvonuláson 16 példányt mutattak be ebből a nyolctengelyes szörnyről, amely a rakétát bárhová elviheti, és a helyszínen felállíthatja. A kilövéshez nagyon kevés időre van szükség a szilárd üzemanyag következtében. A folyamatos mozgása miatt kiiktatása komoly nehézségbe ütközik. Végeredményben lett néhány fegyver az ellenfelek kezében, ami ellen Amerikának nincs védelme.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2973) Egy totális USA-Oroszország nukleáris háború amerikai kiértékelése

Tibor bá’ online

 

Moszkva ismételten óvatosságra intette Amerikát a rövid és közepes hatótávolságú rakéták telepítésével kapcsolatban, közel az orosz határhoz, azt követve, hogy Washington kilépett a INF szerződésből (közép hatótávolságú nukleáris fegyverek).

Amerikai kutatók a Princeton Egyetemen közzétették modellezésük eredményét a NATO és Oroszország között kialakult komoly konfliktussal kapcsolatban, amikor is nukleáris fegyverek használatához nyúltak. Az A-tervnek nevezett videóban lépésről lépésre bemutatják, hogyan jut a két oldal kölcsönösen közel totális megsemmisítéshez.

A princetoni kutatók véleménye szerint a hagyományos fegyverekkel vívott háborúban valamelyik oldal a taktikai nukleáris fegyverekhez nyúl annak érekében, hogy leállítsa a másik fél előretörését hagyományos fegyverekkel. A következő lépés komoly nukleáris kölcsönös támadás lehet, aminek során az orosz légierő gyakorlatilag megsemmisíti az európai és ott elhelyezkedő NATO bázisokat, amelyek azonnal megtorló csapást mérnek az orosz kilövőállásokra.

Ezt követve az analízis szerint Oroszország és az USA nagy valószínűséggel felhasználja a még meglévő tölteteit, hogy elpusztítsa a másik fél legnagyobb városait és gazdasági központjait, annak érdekében, hogy megakadályozza a gyors helyreállítást. A modellezett nukleáris háború várhatóan az összes résztvevőt letarolja.

A kutatók szerint a teljes adok-kapok kevesebb mint 5 óra alatt lezajlik és azonnal 34 millió halálos áldozatot von maga után, de ez a szám gyors emelkedést fog mutatni a nukleáris utóhatások miatt.

Nuclear explosion

Princeton ide, Princeton oda, a tanulmány roppant gyenge. A 34 millió halott, összejön 3 amerikai nagyvárosból. Arról nem beszélve, hogy minden valószínűség szerint nem vették figyelembe a mintegy 400 atomreaktor elpusztulását, és azt se, hogy a sztratoszférába feljutott por évekre akadályozza a napfényt , ami elképesztő éhezést von maga után. Az USA és Oroszország összesen több mint 3000 töltettel rendelkezik.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2972) Fasizálódó Izrael

Tibor bá’ online

 

Az újságíró iskolában azt tanítják, ha a vadász lelő egy rókát, az nem hírértékű, de ha a róka lövi le a vadászt, az már igen. Na, ez jutott eszembe, amikor tegnap reggel átsiklottam az izraeli Radio Daron híranyagán. Ugyanis Yair Golan az izraeli hadsereg nyugalmazott tábornoka (balra látható, egészen jóképű pasi) kijelentette, hogy Izrael úgy végezheti, ahogy a náci Németország. Ez azt jelenti, hogy Golan a Knesset jobboldali politikusait a nácikhoz hasonlította. Egészen pontosan, a következőket mondta: „Emlékeztetni szeretném az embereket, hogy a nácik demokratikusan jutottak hatalomra. Éppen ezért óvatosnak, nagyon óvatosaknak kell lennünk, hogy a szélsőséges alakok megváltó nézetekkel ne tudják az izraeli demokráciát kihasználni arra, hogy a rendszert lecseréljék.”

Ráadásul, ez nem az első eset volt, amikor Golan az izraeli politikát összekapcsolta a nácikéval. 2016 májusában a Holokauszt Nap alkalmából tartott beszédében azt állította, hogy ”az a szörnyű folyamat, ami megformálta Európát, és a náci népirtáshoz vezetett manapság jelen van Izraelben is.”

Mondani se kell, hogy megjegyzése feldühített több izraeli politikust, elsősorban a jobboldalon, ahol Ayelat Shaked így nyilatkozott: Ezt a mániát, hogy minket a nácikhoz hasonlít, feladhatná már. Már nem is bosszantó, egyszerűen csak patetikus.”

This article was originally published by “MEM“-

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2542) Mi az igazság a koleszterinnel kapcsolatban (de komolyan!)?

Tibor bá’ online

 

A fontosságra való tekintettel ezt a posztot újra felteszem.

A koleszterin őrület minden idők legtovább tartó, legsötétebb, szándékos melléfogása. Felmerül a kérdés, mi a valóság?

A koleszterin nem okoz infarktust, de ha a koleszterin nem okoz infarktust, akkor mi az infarktus valódi oka? – Újabb és újabb kutatások feltárták, hogy az atherosclerozis valójában érbelhártya gyulladás és oxidációs stressz következménye. Éppen ezért a rizikótényezők azok, amik ezt a két folyamatot elősegítik: Nem megfelelő táplálkozás, a glikémiás indexek figyelmen kívül hagyása, dohányzás, magas homocisztein színt (lehetséges B6 vitaminhiány), idegeskedés, nitric-oxid hiány, a szérum magas vastartalma, mikrobafertőzés, transzzsírsav fogyasztás, finomított szénhidrátok túlzott fogyasztása, az Ω-6 és Ω-3 zsírsavak hátrányos aránya (gyakorlatilag Omega-3 hiány).

A szabad gyökök és a gyulladások megakadályozzák a nitric-oxidok szintetizálását, ami alapvető fontosságú a szív-érrendszeri betegségekkel szembeni védelemben. Az oxidált LDL (a népszerűen jónak becézett koleszterin) valóban káros, de ami oxidált az a koleszterin részecskében lévő többszörösen telítetlen zsírsav, nem maga a koleszterin.

Krónikus fertőzés, gyulladás és stressz megemeli a koleszterin szintet, és jelentősen növeli az infarktus bekövetkezésének esélyét. Nem csoda, ha szívbetegek esetében magas koleszterint lehet észlelni. A hibát ott követték el, hogy az infarktus kiváltójának a koleszterint nevezték meg, nem pedig a koleszterin szintet emelő állapotot, ami kiváltotta az atherosclerosist. Ezt a gyulladás okozta oxidációs hipotézist alátámasztják a tudományos adatok, ami a szív-érrendszeri betegségekkel kapcsolatos ismereteinkkel összhangban van. Valamint a kutatók körében széleskörűen elismert.

Sajnálatos módon a koleszterin ártatlansága az orvosok, dietetikusok, valamint a társadalom nagy része előtt ismeretlen. Ugyanakkor az egészségügyben dolgozók és a tudományos élet tagjai körében jelentős érdekkonfliktus áll elő, ami erősen akadályozza az igazság kiderülését. A koleszterinnel kapcsolatos szakcikkek írásával megbízott orvosok 90 százalékát, a gyógyászati kutatások kétharmad részét a gyógyszergyárak finanszírozzák. Ennek következménye, hogy azt a téves hipotézist tartják életben, ami szerint a szív-érrendszeri betegségek okozója a koleszterin és a telített zsírsavak.

Koleszterinnel kapcsolatos tévhitek: Mítosz: Koleszterinben és telített zsírsavakban gazdag ételek fogyasztása megemeli a szérum koleszterin szintjét. Valóság: Több, hosszú távon fenntartott vizsgálat kimutatta, hogy koleszterinben és/vagy telített zsírsavakban gazdag ételek fogyasztása nem hat ki a szérum koleszterin szintjére. Mítosz: Koleszterinben és telített zsírsavakban gazdag ételek elősegítik az atherosclerosis (érelmeszesedés) kialakulását. Valóság: Számtalan kísérlet kimutatta, hogy akik állati eredetű telített zsírsavakat fogyasztanak, ritkábban kapnak szív-érrendszeri betegséget, mint azok, akik főleg többszörösen telítetlen zsírsavakat fogyasztanak (amik növényi olajokban vannak). Az eldugult artériákban talált zsír 75 százaléka telítetlen, aminek a fele többszörösen telítetlen. Mítosz: A magas LDL-koleszterin érték atherosclerosist, illetve infarktus okoz. Valóság: negyvennél több kísérlet jelezte, hogy a koleszterin szint csökkentése nem akadályozza meg az infarktust. Éppen ellenkezőleg, több kísérlet bizonyítja, hogy magasabb koleszterin szint csökkenti az infarktus bekövetkezésének az esélyét. Mítosz: Alacsony koleszterin szint megelőzi a szív-érrendszeri betegségeket, és csökkenti a mortalitást. Valóság: Több, gondosan elvégzett kísérlet bizonyítja, hogy fordított arány áll fenn a koleszterin szint és a mortalitás között. A Yale-en végzett új keletű tanulmány kimutatta, hogy idős emberek soraiban kétszer nagyobb valószínűséggel áll be a halál alacsony koleszterin szinten. Mítosz: Sztatinok szedése csökkenti a szérum koleszterin szintjét és egyben csökkenti a mortalitást, valamint nincs jelentős mellékhatásuk. Valóság: Még egyetlen tanulmány se mutatta ki, hogy a sztatinok szedése csökkentené a mortalitást egészséges emberekben, akiknek csak a koleszterinük magas, de nincs szív-érrendszeri betegségük. Ezzel szemben a sztatinoknak komoly mellékhatása van, például az izom sorvadás, ami csak 3 év után jelentkezik, három eset közül egynél.

Mik segítik elő a szív-érrendszeri betegségek megelőzését? 1) Tanulj meg stressz mentesen élni. 2) Ügyelj a testsúlyodra, ne légy se kövér, se krónikusan sovány. 3) Végezz naponta legalább 30 perc mérsékelten erős fizikai munkát. 4) csökkentsd a magas glikémiás indexű élelmiszerek fogyasztását. Ezek: finomliszt és készítményei, rizs, cukor, feldolgozott ételek. 5) Ne fogyassz többszörösen telítetlen zsírsavakat, és/vagy transzzsírsavat tartalmazó ételeket. Ezek: elsősorban a margarinok, margarinok felhasználásával készült péksütemények és egyéb termékek. 6) Lehetőség szerint fogyaszd a természetesen táplált állatok húsát, zsírját és belsőségeit. 7) Főzéshez használj elsősorban sertészsírt, szárnyasok zsírját, vajat. Eszedbe ne jusson napraforgó, és egyéb növényi olajt használni, mivel ezek könnyen oxidálódnak, illetve hő hatására átalakulnak. 8) Egyél maximálás nélkül természetes körülmények között termelt tojást, különösképpen a sárgáját, lehetőleg lágy tojás formájában.  9) Fogyassz nyers tejet és tejterméket, amelyek bőven tartalmaznak probiotikumokat, enzimeket, vitaminokat és egészséges zsírsavakat. 10) Egyél gyakran fermentált alapanyagokat (savanyú káposzta, joghurt, stb.) 11) Egyél sok vajat, lehetőleg természetesen táplált tehenektől. 12) Fogyassz több Ω-3 zsírsavat, ami halakban és lenmagolajban van (ez utóbbit hevítés nélkül habarásnál lehet jól felhasználni).

FORRÁS: Weston A. Price Foundation; The Cholesterol Myths by Uffe Ravnskov, MD, PhD.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2971) Atomháború

Tibor bá’ online

 

Kashmir miatt India és Pakisztán már jó ideje hülyéskedik egymással, ami azért nem vicc, mert mind a két országnak van fejenként (becsült) 150 nukleáris töltete és a megfelelő rakéta hozzá a célba juttatáshoz. Szakértő véleménye szerint, ha valóban egymás hajába kapnak, és beindul a kölcsönös letarolás, akkor egy-két nap alatt több halottat tudnának produkálni, mint a II. világháború áldozatainak a száma. More people will die almost immediately than were killed in the entire Second World War.

A számítások szerint 36 millió tonna füst és hamu keletkezne, ami feljutva a felső atmoszférába, az egész világon szétterülne. Ezt nevezi a szakirodalom nukleáris télnek. Az átlag hőmérséklet azonnal minimum 2°C-t süllyedne, viszont maximum 5°C is lehetne. Miközben a mínusz 2°C is az utolsó jégkorszak átlaghőmérsékletét jelenti. Levels characteristic of the last Ice Age.

Ezen kívül a csapadék 15-30 százalékkal csökkenne, és ennek megfelelően a mezőgazdasági termelés is, ami elég lenne a tömeges éhezéshez.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2970) Új járvány bekövetkezése

Tibor bá’ online

 

Száz éve, az első világháború befejezése után, a Világon végigsöpört a spanyolnátha, ami rövid időn belül 50 millió áldozatot követelt, többet, mint a világháború. Ennek ellenére ritkán esik szó róla. Miközben a WHO által szponzorált Global Preparedness Monitoring Board jelentése szerint komoly veszélye van annak, hogy a légzőszervet megtámadó járvány felüti a fejét, ami világviszonylatban 50…80 millió áldozatot követelhet.

Az igaz, hogy az elmúlt 100 év alatt feltalálták az antibiotikumokat, és különböző vakcinákat, de a modern utazási lehetőségek erősen kedveznek a járvány terjedésének, valamint az utóbbi időben egyre több baktérium lett antibiotikum rezisztens. Éppen ezért a jelentés szerint a veszély egyre nagyobb. Elsősorban azért mert a klímaváltozása betegségnek kedvez. Különböző szúnyog fajták nyomulnak északra terjesztve a ZIka, Dengue, és sárgaláz kórokozóit.

Tény az, hogy egyre jobban kik vagyunk téve olyan betegségeknek, amikre nem vagyunk felkészülve, és ennek megváltoztatására nincs politikai akarat. Sajnálatos módon csak akkor lépnek, amikor a baj már a nyakunkon van, és amikor leküzdjük, akkor gyorsan elfelejtjük.

Járványok nem csak az egészségünket veszélyeztetik, de kihatnak a gazdaságra is. A 2003-as SARS járvány 40 milliárd $ költséggel járt. A Nyugat Afrikai Ebola járvány 2014-2016 között 53 milliárd dollárba került. A 2009-es H1N1 Influenza járvány ára 55 milliárd $ volt. Ha holnap kitörne egy olyan járvány, mint amilyen az 1918-as Spanyol nátha volt, az 3.000 milliárd dollárt venne ki a zsebünkből.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2969) Amerikában egy új világ született, ami nem feltétlenül szép (Aldous Huxley).

Putyin elképesztő mennyiségű kritikát kap, főleg Amerikából, amelyek nagy része üres szóbeszéd, nem veszi figyelembe a valóságot és nem tartalmaz reális analízist. A figyelmesebbek hiányolják az őszinte kritikát, mert amik vannak, azok főleg propagandával vannak kitömve.

A poszt teljes fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek

___________________________________________________________________________

The United States Has Entered a New World, And It Is Not A Brave One

By John Chuckman

There is an immense amount of criticism of Putin, especially coming from America, most of it empty criticism which ignores realities and genuine analysis. For the more thoughtful, it represents only the stink and noise of propaganda, and not honest criticism in its true sense at all.

In politics, and especially in the direction of a country’s foreign affairs, there are certain behaviors, ideas, and attitudes which mark out a person as exceptional. I think there can be no doubt, Putin is just such a person, and I am very much inclined to say, the preeminent one of our time. Frankly, compared with Putin’s skills, Donald Trump comes off as a noisy circus act, a sideshow carnival barker, and not an appealing one. He has an outsized impact in the world only because he represents the most powerful country on earth and has embraced all the prejudices and desires of its power establishment, not because of the skillfulness of his actions or the insight of his mind. Obama made a better public impression, but if you analyze his actions, you see a man of immense and unwarranted ego, a very secretive and unethical man, and a man who held no worthy ideals he promoted. He was superficial in many things. And he was completely compliant to the power establishment, leaving no mark of his own to speak of.

Putin is a man who advocates cooperation among states, who argues against exceptionalism, who wants his country to have peace so that it can grow and advance, a man lacking any frightening or tyrannical ideologies, a man who invariably refers to other countries abroad, even when they are being uncooperative, in respectful terms as “our partners,” a man who knows how to prioritize, as in defense spending, a man with a keen eye for talent who has some other exceptional people assisting him – men of the caliber of Lavrov or Shoygu, a man who supports worthy international organizations like the UN, a man who only reluctantly uses force but uses it effectively when required, a highly restrained man in almost everything he does, a man who loves his country and culture but does not try foisting them off on everyone else as we see almost continuously from American presidents, a man with a keen eye for developing trends and patterns in the world, a man with an eye, too, for the main chance, a man whose decisions are made calmly and in light of lot of understanding. That’s quite a list.

The differences between recent American leaders, all truly mediocre, and Putin probably has something to do with the two counties’ relative situations over the last few decades. After all, if the support isn’t there for someone like Putin, you won’t get him. Russia’s huge Soviet empire collapsed in humiliation in 1991. The country was put through desperate straits, literally its own great depression with people begging or selling pathetic trinkets on the streets. And America made no real effort to assist. Indeed, quite the opposite, it kicked someone who was down and tried to shake all the loose change from his pockets. Out of Russia’s desperation came a man of remarkable skills, a rather obscure figure, but one who proved extremely popular and was obviously supported by enough powerful and important people to employ his skills for the county’s recovery and advance.

Putin showed no weakness or flinching when dealing with some of the extremely wealthy men who in fact became wealthy by stripping assets from the dying Soviet Union, men who then also used their wealth to challenge the country’s much-needed new leadership. He was, of course, excoriated by the United States, but to the best of my understanding, he did what was necessary for progress. The results are to be seen in a remarkably revitalized Russia. Everywhere, important projects are underway. New highways, new airports, major new bridges, new rail lines and subways, a new spaceport, new projects and cooperative efforts with a whole list of countries, new efforts in technology and science, and Russia has become the world’s largest exporter of wheat. Putin also has committed Russia to offering the world grain crops free of all GMOs and other contaminants, a very insightful effort to lock-in what have been growing premium markets for such products, even among Americans.

The military, which badly declined after the fall of the USSR, has been receiving new and remarkable weapons, the products of focused research efforts. New high-tech tanks, artillery, ships, and planes. In strategic weapons, Russia now produces several unprecedented ones, a great achievement which was done without spending unholy amounts of money, Russia’s military budget being less than a tenth that of the United States. Putin’s caution and pragmatism dictate that Russia’s first priority is to become as healthy as possibly, so it needs peace, for decades. Few Westerners appreciate the devastating impact of the USSR’s collapse, but even before that, the Soviet empire had its own slow debilitating impact. Russia’s economic system was not efficient and competitive. The effects of that accumulated over many years. The USSR always did maintain the ability to produce big engineering projects such as dams and space flight, but it was always sorely lacking in the small and refined things of life that an efficient economy automatically sees are provided.

The new strategic weapons are an unfortunate necessity, but the United States threatens Russia as perhaps never before with the expansion of NATO membership right to the Russian border, something breaking specific American promises of years back. And it has been running tanks all over Europe and then digging them in them right at the frontier just to make a point. It has deployed multiple-use covered missile launchers not far from the border which may as easily contain offensive intermediate-range ground-to-ground nuclear missiles as the defensive anti-missile missiles claimed to be their purpose. And it has torn up one of the most important nuclear-weapons treaties we had, the INF Treaty, pertaining to intermediate-range missiles. Intermediate-range nuclear missiles based in Europe give the United States the ability to strike Russia with little warning, their ten-minute flight path compares to a roughly thirty-minute flight path for an Intercontinental Ballistic Missile (ICBM) coming from America. These are extremely de-stabilizing, as are the counter-measures Russia felt it must take, Russian intermediate-range nuclear missile aimed at European centers. Everyone eventually recognized that, and that’s why the treaty was successfully completed. Europeans appreciated no longer becoming the immediate battlefield in a nuclear war.

But relations with the United States have now entered a new world, and it is not a brave one. America’s power establishment has assumed new goals and priorities, and in those, Russia is not viewed well, despite its new identity as a nation ready to participate and peacefully compete with everyone, a nation without the kind of extreme ideology communism was, a kind of secular religious faith. Despite its readiness to participate in all Western organizations, forums, and discussions, it is viewed with a new hostility by America. It is arbitrarily regarded as an opponent, as an ongoing threat. As I discuss below, America, too, has been kind of in a decline, and the response of its leadership to that fact involves flexing its muscles and extracting concessions and privileges and exerting a new dominance in the world, a response not based in economic competition and diplomatic leadership, a response carrying a great deal of danger.

And, very importantly, its response is one that involves not only bypassing international organizations, but, in many cases, working hard to bend them to its purposes. There are many examples, but America’s treatment of the UN has been foremost. It has in the recent past refused for considerable periods to pay its treaty-obliged dues until it saw changes it unilaterally demanded. It has dropped out of some important agencies completely, most notably UNESCO. In general, it has intimidated an international organization into better accommodating American priorities, including very much imperial ones opposed to what the UN is supposed to be about. And it has used this intimidation and non-cooperativeness to influence the nature of leadership at the UN, the last few Secretaries-General being timid on very important matters and ineffective in general. That’s just the way America likes them to be now. A harsh Neocon like Madeleine Albright won her government-service spurs at the UN by engineering the departure of an unwanted Secretary-General.

Promoting coups is not a new activity for the United States. There is a long postwar record, including Iran’s democratic government in the 1950s, Guatemala’s democratic government in the 1950s, and Chile’s democratic government in 1973. But the recent coup in Ukraine represented something rather new, a very provocative activity right on a major Russian border. It was also against an elected government and in a country which shares with Russia a history and culture going back more than a thousand years to the predecessor state of Kievan Rus. Yes, there are resentments in Ukraine from the Soviet era, and those are what the United States exploited, but the country was democratically governed. In any event, staging a coup in a large bordering country is a very serious provocation. You can just imagine the violent American reaction to one in Mexico or Canada.

The new, post-coup government in Ukraine also made many provocative and plainly untrue statements. The ineffective, and frequently ridiculous, President Poroshenko kept telling Europeans that Russian troops and armor were invading his country. Only his brave army was holding the hordes back. He was literally that silly at times. Of course, none of it was ever true. American spy satellites would quickly detect any Russian movement, and they never did. In an effort to put the wild claims into perspective, treating them with the contempt they deserved, Putin once said that if he wanted to, he could be in Kiev in two weeks. Undoubtedly true, too. Well, the statement was taken completely out of context, treated as a threat by America’s always-faithful-to-the-narrative press. Journalism in the service of government policy – all of it, from the most elevated newspapers and broadcasters to the humblest. And I think that nicely illustrates the absurdity of events in Ukraine and the way they have been used.

The United States paid for the coup in Ukraine. We even know how much money it spent, five billion dollars, thanks to the overheard words of one of America’s most unpleasant former diplomats, Victoria Nuland. The idea was to threaten Russia with the long Ukrainian border being put into genuinely hostile hands. Never mind that the government driven from office with gunfire in the streets from paid thugs was democratically elected. Never mind that many of the groups with which the United States cooperated in this effort were right-wing extremists, a few of them resembling outright Nazis, complete with armbands, symbols, and torchlight parades. And never mind that the government America installed was incompetent, not only sending Ukraine’s economy into a tailspin but promptly igniting a completely unnecessary civil war.

The large native, Russian-speaking population (roughly 30% of the country) is completely dominant in Eastern Ukraine and Crimea. Those two regions partly turned the tables by seceding from Ukraine with its government which early-on worked to suppress historic Russian-language rights and carried on a lot of activities to make those with any Russian associations feel very unwelcome. It’s a deliberately provocative environment, and, as we all know from our press, not a day goes by in Washington without anti-Russian rhetoric and unsupported charges. While Washington greatly failed in this effort, it nevertheless succeeded in generating instability and hostility along a major Russian border. It also gained talking points with which to pressure NATO into some new arrangements.

In the case of Crimea, it is important to remember that it has been Russian since the time of Catherine the Great. It only was in recent history that Crimea became part of Ukraine, and that happened with the stroke of a pen, an administrative adjustment during the days of the USSR, the very USSR the people now running Ukraine so despise, rejecting almost everything ever done, except for the administrative transfer of Crimea apparently. Just one of those little ironies of history. The people who live in Crimea speak Russian, and they did not welcome the new Ukrainian government’s heavy-handed, nationalist, anti-Russian drive around Ukrainian language and culture, necessarily a narrow, claustrophobic effort since the late USSR was a multi-national and multi-lingual state, and given Crimea’s much longer-term history as part of Russia. Even during Crimea’s recent past as part of Ukraine, Russia continued to maintain, under lease, its major naval base at Sevastopol on the Black Sea, so the connections with Russia have been continuous.

In virtually every newspaper story you read and in places like Wikipedia on the Internet, you will see the word “annexation” used to describe Crimea’s relationship with Russia. It simply is not an accurate description, but its constant use is a very good measure of America’s ability to saturate media with its desired version of events. The people of Crimea voted overwhelmingly to secede from an unfriendly new Ukraine, and they voted to petition Russia’s admitting them as part of the country. How can you call the results of free and open votes annexation? Well, only the same way you can tell the twice-elected President of Venezuela that he is not President and that another man, who did not even run in the election and administered the oath of office to himself, is the President. This is the kind of Alice-in-Wonderland stuff that comes as part of America’s new drive for dominance.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2968) Ha új állást keresnél….

Tibor bá’ online

 

Manapság bárkivel előfordulhat, hogy új állást keres. Ha te is ebben a cipőben jársz, ez a cikk segítségedre lehet.

Böngészd az összes állásbörze ajánlatát egy helyen

Ma már szinte mindenki foglalkozik álláskereséssel: valaki elvesztette állását korábbi munkahelyén leépítés miatt, mások – diákok és végzősök – csak most léptek be a nagybetűs életbe és állást keresnek. Van egy másik kategória is, ezek az emberek hajlandóak szakmai fejlődésre, ezért folyamatosan böngészik más, nagyobb cégek ajánlatait karrierépítés szempontjából. Általában ez a kategória passzívan bár, de állandóan munkát keres.

Ahogy a gyakorlat mutatja, hazánkban átlagosan 1-2 hónapot tölt el egy ember álláskereséssel szakmájától függően. Ez alatt az idő alatt több száz internetes hirdetést böngésznek át, van olyan is, aki a hagyományos újságmódszert választja. Lehetsz te  bármennyire pedáns, az összes újság és internetes oldal összes álláshirdetését nem tudod átnézni. Ezenkívül a munkaerőpiac nem statikus, minden nap változik.

A fiatal pályakezdők főbb nehézségei:

  1. Tapasztalat hiánya- ma már szinte minden cég érdeklődik, van-e a jelentkezőnek szakmai tapasztalata (1-3 év, vagy még több). Amennyiben nincsen, nem felel meg az állás követelményeinek, mivel ilyenkor általában kevés az elméleti tudás. Bizonyos állások betöltéséhez azonban nincs szükség szakmai tapasztalatra.
  2. Akár a munkaadó, akár a jelölt túl magas követelményeket támaszt. Lehet olyan is, hogy a munkaadó előre tudhatóan magas követelményeket támaszt, melyeknek a jelentkezők többsége nem felel meg. Gyakran a jelentkező kér túl magas munkabért, amit a munkaadó nem tud megadni.
  3. A személyzeti osztály vagy nem teljes mértékben vagy hanyagul végzi munkáját. Jelen probléma azokat a cégeket érinti, ahol ezzel külön osztály foglalkozik. A 45 évnél idősebbek számára létezik úgynevezett kimondatlan „életkorcenzúra”. Holott a törvények szerint ez jogtalan.

Ahhoz, hogy a munkakeresés folyamata ne legyen kimerítő és hosszú, alapult a Jooble. Fő jellegzetességei, hogy nem tárolja az önéletrajzokat, illetve állásajánlatokat, viszont kitűnően tudja őket keresni. Ha arra klikelsz, hogy munka Budapesten, minden aktuális állásajánlatot megtalálsz ebben a városban, több, mint 290 börze ajánlatait.

Álláskereső portálok a világ több, mint 50 országában működnek. Naponta több, mint egymillió felhasználó alkalmazza őket és minden hónapban több, mint félmillió felhasználó talál így munkát.

További információ: : https://hu.jooble.org/

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2967) Fenntarthatóság

Tibor bá’ online

 

Semmi se tatható fenn örökre, legfeljebb nagyon sokáig. Ilyen például a „gyűjtögetés, vadászás, halászás”. Összeszedik, ami a természetben található, és ürülék formájában visszaadják, ami megmarad belőle. Amikor az Ember elkezdte a mezőgazdasági tevékenységet, hatalmas csorbát ütött a fenntarthatóságban. Tovább romlott a fenntarthatóság az Ipari Forradalommal, és még fokozottabban romlott a fosziliák felfedezésével. A Római Klub ( The Limits To Growth Dennis L. Meadows et al 1972) 1972-ben jelezte a fenntarthatóság megszűnt. A fosziliák kiapadhatatlannak tűnő erőforrása hatalmasat lökött az emberi társadalmakon. A kézi és igásállatok erejét messze túlteljesítő fosziliák csodálatos kényelmet biztosítottak az emberiségnek, amit mindenki természetesnek vett.

De nézzük meg, miként reagált az Ember a fejlődésre? Az emberré válás óta, szellemi kapacitásának melléktermékeként az Ember könnyebben, kényelmesebben és tovább akart élni. Ez egy természetes törekvése volt. Ennek egyik eszköze volt a pénz, vagy más csereeszköz, amiből minél többet akart felhalmozni, mert azzal megvásárolhatta kényelmét, bár mit is jelentsen ez. Közben pedig szaporodott, mert tehette, mára már közel 8 milliárdig, aminek direkt hatása a fenntarthatóság gyorsabb összeomlását jelenti.

Bármikor a múltban, amikor felmerült, hogy választani kell az emberi „kényelem” vagy fenntarthatóság között, az Ember minden esetben a „kényelem” mellett döntött. Minden egyes ember, nem csak egy kiemelt csoport. Különben is, nincs ok egy kiemelt csoport ellen fordulni, mert adott szituációban minden egyes ember hasonlóan cselekszik, hasonló döntést hoz, egyszerűen azért, mert viselkedését megszabja az „emberi természet”. Hogy ki tartozik ebbe, vagy abba a csoportba, többnyire csak szerencse kérdése. Nincs tehát ok ostorozni bárkit, bármiért, a helyükben nagy valószínűséggel mi is azt tennénk.

Amikor nyilvánvalóvá vált (jó 30 évvel ezelőtt) a klímaváltozás bekövetkezése, a döntéshozók az „emberi természetre” hallgatva nem a kivédése mellett döntöttek, hanem a helyzet eltitkolására. Miért? Azért mert felmérték, hogy a probléma nem megoldható, legfeljebb elodázható. Illetve a megoldás olyan kellemetlen intézkedéseket jelentene, amire se a vezető elit, se a nagy tömegek nem lettek volna vevők. És a középgeneráció ma se hajlandó, mert ragaszkodik kényelmes életének fenntartásához. Akik ma lázongva követelik a szembenézést és a teendők ellátását, azok a fiatalok. A 15-25 év közöttiek nagyon helyesen úgy gondolják, hogy szörnyű halál vár rájuk, aminek elkerülésére radikális intézkedések elviselésére is hajlandók lennének. Viszont, nem tudják megmondani, hogy mik is azok.

És ebből adódik a tragédia. Nincs, nem létezik célravezető „intézkedés”. A fosziliák égetése egy folyamatos, de nem túl gyors, két komponenses melegedést eredményez. Egyfelől a CO2 + egyéb üvegházhatású gázok egyre több visszaverődés útját állják, másfelől az égetésből származó aeroszolok blokkolják a bejövő napsugarakat. A kettő eredője az enyhe fokú melegedés. Ha betiltanák a fosziliák égetését (azon kívül, hogy energia ellátási zavarokhoz vezetne) az aeroszol kibocsátás leállítása hirtelen, több fokos melegedést okozna. Elméletileg egyetlen értelmes megoldás a CO2 kivonása a légkörből, ami egyszerűen lehetetlen. A faültetés és hasonló bukfencek az emberek lelki egyensúlyának a helyreállításán kívül semmi másra nem alkalmas. Szembe kell tehát nézni azzal, hogy elérkeztünk az út végéhez, eddig lehetett élősködni a Föld nevű bolygón. Már csak az van hátra, hogy végignézzük a saját kihalásunkat, ami nem lesz szép, abban biztosak lehetünk. A túlélésért rendezett öldöklés méltó lesz az emberi múlt kiemelt cselekedeteihez.

Összegezve: egészen egyszerűen az Ember túlnőtt a természeten. Ha lesz néhány túlélő, és létét fenn tudja tartani a klíma visszaállásáig (ha ilyen lenne), akkor kidolgozhatja a kis létszámú emberiség fenntartható életfeltételeit, viszonylag kényelmes körülmények között. Ez a hajó már elment (csak nem voltunk rajta), ebbe bele kell nyugodni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2966) Celeb vagyok, nyalj be!

Tibor bá’ szatirikus online

 


A legújabb CELEB

Magyarul csak misét celebrálnak, míg angolul a celebration ünnepelést jelent, a celebrity pedig ünnepelt személyt. Viszont manapság az emberiség úgy el van foglalva, például TV bámulásra, hogy semmire sincs ideje. Az a szó, hogy „cseresznye” hosszú és idő igényes, ezért inkább azt mondják, hogy „cseri”, uborka helyett „ubi”, paradicsom helyett “pari” és-így-tovább. Éppen ezért arra sincs idő, hogy kimondják celebrtity, maradt tehát a „celeb”, amit mi, magyarok is gyorsan átvettünk. Persze nem ez az egyetlen szó, ilyen például a  melltartó, ami eredetileg brassiere volt, de ez túl hosszú, ma már csak “bra” angolul.

Azt már tudjuk az időhiányból, hogy a népesség állandóan a TV előtt ül, amiből egyoldalú ismeretség születik mert, aki a TV előtt ül az ismeri mindazokat, akik a kamera előtt tesznek ezt meg azt, viszont senkit se ismernek azok közül, akik a TV előtt ülnek, ezzel szemeben ragyogóan ismerik egymást. Gondolom, most már érted, akik ismerik egymást, de senki mást nem ismernek, nos, ők a celebek.

Celeb bárkiből lehet (és néha tényleg hatalmas senkikből lesznek valakik. Senkikből? Akár Aspergeresekből is 😀 ) amennyiben egynél többször lehet vele találkozni a képernyőn, vagyis akit a TV ilyen vagy olyan okból kifolyólag meghív, előléptet, alkalmaz, és ügyel arra, hogy viszonylag gyakran találkozzon vele a néző, vagyis hatalmas pénzt költ rá, illetve ad át neki szerződéses alapon, ami egy-egy alkalomra néha megfelel egy átlagos TV néző éves jövedelmének. Végeredményben a TV társaság óriási bevételekre tesz szert, elveszíti realitás érzését, és ezért hatalmas gázsikat ad a celebjeinek abból a pénzből, amit a hirdetőktől kap, akik viszont a csőbe húzott TV nézők kizsebelésével foglalkoznak. Röviden és velősen, a TV nézők pénzéből nőnek ki a celebek, akiket aztán lehet „imádni”.

Amióta tombol a celeb kultusz, azóta hallom egyre gyakrabban az „alázatos” jelzőt. Ugyanis a piárosok (PR) kitalálták, hogy a nagyközönség zabálja a szerénységet, az alázatosságot. Hát, ha ezt kell nekik, akkor rajta. Amikor tehát megy a kamera minden celeb alázatos, imádja az összes többi celebet, de legjobban azt, amelyik éppen most döngölte őt a betonba. Tombolva ünnepli a másik celeb sikerét, és a világért nem hetyegne mással, mint egy másik celebbel. De amikor kikapcsolják a kamerákat, akkor seggét felkínálva a kameramannak harsányan elkiáltja, nyalj be! És ha hiszed, ha nem, ez neked szól. Neked, mert mindent beveszel, amit eléd tárnak.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2965) A II. világháború

Tibor bá’ online

 

Mostanában van a II. világháború különböző eseményeinek 75. évfordulója. Például a Normadiai partraszállás és a nyugati front megnyitása. Feltűnő volt az a kicsinyesség, amit a nyugati hatalmak mutattak. Az ünnepségre nem hívták meg Putyint, és az orosz részvételt teljes mértékben ignorálták, miközben az oroszok helytállása messze felülmúlta a szövetségesekét. Erre az oroszok nem tudtak mit tenni, mint külön ünnepeltek. Most Pétervárott nyitottak egy kiállítást, amin belül bemutatták a II. világháború pillanatait azoknak, akik annak idején nem éltek, és nem láthatták a különböző híradókat. Ezekből most átvettem 6 képet, mert érdekesek.

Semmi kétség, hogy ez a kép a Sztálingrádi csata szünetében készült. Aki nem tudja mi volt ott, olvasson hozzá.

A következő kép a keleti front tipikus csatajelenetét mutatja be: a gyalogosokkal megsegített tanktámadást.

Tehát a tankok ütközése. Az oroszok több tízezer T34-et veszítettek. A német tankok sokkal jobban voltak, de lényegesen kevesebbel rendelkeztek.

A téli hadviselés szörnyűségeit mutatja be a kép. Az orosz emberanyag kimeríthetetlennek tűnt. Több volt az ember, mint a puska. Aki meghalt, annak kivették a kezéből a puskát, és az harcolt vele tovább, akinek addig nem jutott.

Ha a felnőtt férfiak elfogytak (Sztálingrád), akkor tinédzserekkel töltötték fel a hiányt.

Ez már Berlin a győzelem napja. 

Az orosz vesztesség 25 millió körül van. Ha nincs orosz front, a szövetségeseket a Wehrmacht lesöpörte volna a térképről. Nem szeretem az oroszokat, pláne az orosz katonákat, de a tényeket megmásítani, letagadni nem az én asztalom.

Na még egy kép, egy szét lőtt lakószoba. EZ akár Budapesten is lehetne.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2964) Gazdasági összeomlás

Tibor bá’ online

 

Napjainkban nehéz találni olyan angol nyelvű portált, ahol ne lenne poszt a közelgő depresszióval kapcsolatban. Ezek szerint egyre több jel mutat arra, hogy közeledik a financiális krízis.

A legfrissebb a notórius Goldman Sachs figyelmeztetése egy októberben bekövetkező tőzsdei káosszal kapcsolatban. http://theeconomiccollapseblog.com/archives/goldman-sachs-has-just-issued-an-ominous-warning-about-stock-market-chaos-in-october?fbclid=IwAR2gtf25VLl2yvHrEr6JjhPkdA2gGy9VVetiCXt1TnXyvEOni_PvjA3xkB8

Érdekes bizonyítékkal álltak elő: A Nagy gazdasági Világválság 1929 októberében következett be. Az amerikai tőzsde egy napos legnagyobb visszaesése 1987 októberében történt. 2008 októbere indította be a “Nagy Válságot”, amiből még mindig nem teljesen tér magához a világ. Lehetséges lenne – teszik fel a kérdést – hogy hasonló történik 2019 októberében? A CNBC szerint a Goldman Sachs figyelmeztet, a részvénypiac hamarosan megbolondulhat.

Ez pedig hivatalos: A Bank of America szerint jön a QE4, vagyis a Mennyiségi Enyhítés a 4. Negyedévben.

https://www.zerohedge.com/markets/its-official-bank-america-now-calls-what-coming-qe4?fbclid=IwAR3ehd8_AvZ_FrPcPhBIaPDWWf_UhuKXfY7yF-lzsPqBa3Ev5JQkpKgIzfk

Egyszerű vélemény szerint, úgy tűnik egyenesen tartunk nagyon nehéz idők felé. Az ok egyszerű, további gazdasági sztimulus hatástalan lesz. Még nem vagyunk ott, de a mai negatív kamatok mellett egyre közelebb kerülünk.

Hogy legyen min elgondolkodni, jelzem, hogy a Globális Világ Hitel 250 billió $, (1 billió = 1000 milliárd). Ekkora tartozás és negatív kamat azt jelenti, hogy a hitel buboréknak ki kell pukkadni. És ami történik, az nem fog hasonlítani az 1930-as válsághoz. Ez ennél is rosszabb lesz. Először is az emberek és életstílusok akkor egészen mások voltak. Az erkölcs magasabban állt. A lakosság nagy része a földeken dolgozott. Igen sokan rendelkeztek olyan önbizalommal, ami manapság ritkaság számban megy. A családok zártak voltak.  Az állampolgárok nagy része nem utálta politikusait. Sokan, a két kezükkel dolgoztak, és volt kézügyességük. Akkoriban, az emberek alkottak/előállítottak. Az országok nem támaszkodtak importra úgy, ahogy manapság. Szerintem, ezt mindenki érti és megérti, miért lesz most minden, sokkal rosszabb.

Mi lesz a vállalkozásokkal? Azok az emberek, akik nem a mindennapi élethez kötött tárgyakkal kapcsolatban dolgoznak feleslegessé válnak. Amikor a pénz értéktelenné válik, a jövedelem nem tart lépés az inflációval, a fogyasztók egyre kevesebbet tudnak vásárolni. Vége a dalnak. Itt a teljes depresszió.

A tömegek fellázadását nehéz lesz visszafogni. Szájuk betömése pénzbe kerül, amit csak nyomdagépekkel tudnak előállítani, ami meggyorsítja az inflációt. Az emberek munka nélkül, vásárlóerő nélkül kétségbeesettek és éhesek. Mindezek mellett a bankok követelni fogják a hitelek visszafizetését. Mindennapossá válnak a kilakoltatások. Ennek ellenére a legnagyobb probléma, az élelmiszer beszerzése lesz.

Képzeljük el a lakótelepeket, ahol az embereknek nincs pénze ahhoz, hogy megvegyék a mindennapi szükségleteiket. Mi fog történni? Talán teherautó számra jönnek majd az élelemmel megrakott fuvarok? Lehetővé fogja ezt tenni a politika? Talán lesznek rá kísérletek, de nem hinném, hogy kielégítően meg lesz oldva.

Na és az infrastruktúra! Nagyobb településeken infrastruktúra nélkül nem lehet létezni. Főleg, mert ki fog dolgozni a karbantartásnál, ha a fizetés nem elég az élet fenntartásához?

A túlélés az egyedek képességeitől fog függeni. Az önbizalom igen fontos tényező lesz, de manapság kinek van önbizalma? Ma, mindenki függő helyzetben van.

Ki számol azzal, hogy hatalmas tömegek fognak elvándorolni városokból a vidék felé, élelmet és lehetőségeket keresve? Mi lesz a biztonsággal? Nagyon kevés ember fogja tudni békésen elrendezni a dolgait. Ez társadalmi felfordulásba torkol. Az egyének biztonsága komoly veszélyben lesz. A kormány létszámhiány miatt nem lesz képes fenntartani a civil rendet, pusztán az elégedetlenek sokasága miatt.

Ma már senki sincs közöttünk, akik átélték a Nagy Gazdasági Világválságot. Egy biztos, a mai helyzet egészen más. A következő válság sokkal, de sokkal rosszabb lesz, és egyre közelebb kerülünk hozzá.

Függelék:

Az én apám a Nagy Gazdasági Világválság idején 20-23 éves munkanélküli volt. Egy hátizsákkal és egy kézitáskával járta a vidéket. Gyalog járt faluról falura. A hátizsákban ruhái, a kézitáskában  precíziós szerszámai voltak. A falvakban főleg nem működő kar, zseb és ébresztő órákat javított. Munkájáért pénzt nem kapott, csak élelmiszert és szállást. Időnként hazament kőbányai lakásukba és leadta az élelmiszer felesleget, ami leginkább szalonna volt, és jó bartel anyagnak bizonyult. Matuska robbantásakor a közelben tartózkodott. A csendőrök elfogták, mint idegent, egy éjszakán át vallatták, néhány pofont is kapott, de aztán elengedték. 23 évesen, hatalmas protekcióval kapott  állást a Gázgyárban. Tisztviselői munkát végzett, de munkásállományban hagyták a háború kitöréséig.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2963) A hiányzó madarak

Tibor bá’ online

 

A globális melegedés olyan mértékben eluralkodott a gondolatvilágunkban, hogy egyéb negatív „eredményeket” nem is vesszük észre. A legújabb esemény az a felhívás, hogy az utóbbi időben a világ madarainak egy harmada eltűnt. Persze, mert a rovarok is eltűnnek, ami a madarak élelme. Éva hosszú évek óta télen eteti az énekes madarakat. Ennek legolcsóbb módja, ha búzalisztet és sertészsírt kemény gombóccá gyúrunk, amit beteszünk egy műanyag hálóba, és kiakasztjuk a kertbe.

Természetesen rengeteg madár látogat minket, és kitűnően érzik magukat. Ha véletlenül elfogy a madárkaja, akkor bekopognak az ablakon, amire a reggeli világosság beköszöntésekor kerül sor. Fizetésül tavasszal hatalmas csicsergésbe kezdenek. Az idén volt az első alkalom, amikor a tavaszi kikelet után nem maradtak el az énekes madarak, hanem buzgón követelték a jussukat. Az okot nem volt nehéz kitalálni, egyszerűen nincs elég rovar, és éhesek.

Ezzel természetesen nincs vége a változásoknak. Összesen 5 diófánk volt, mind én ültettem. Ebből az öt fából a múlt évben 3 simán kiszáradt, amire az én emlékeim szerint még nem volt példa. Az ok, legalább is előttem ismeretlen. Az idén újabb meglepetés született, megint a dióval kapcsolatban.

Normál körülmények között ősszel a dió zöld burka felreped, és kiesik belőle a dió, csak össze kell szedni. Amiből nem esik ki, azt dióveréssel szüretelik. Az idén a zöld burok nem reped fel, hanem feketedik, rohad, és nyálkásodik. A dió nem esik ki belőle. A fekete trutyi leszedése nehézkes, munkával járó, az ember keze és a diótermés is fekete lesz tőle. A dió feltörése után kiderül, hogy a bélnek semmi baja. Az okról semmit se tudok.

Egy biztos, ahogy Bálint írta minap, minden megváltozik, és van, ami a hátrányára.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2962) Greta Thunberg

Tibor bá’ online

 

Ezt a tinédzser lányt nem lehet kihagyni a poszttémákból. Sok mindent tudunk róla, és aki észnél van, az nem győzi kapkodni a fejét. Kezdjük azzal, hogy nézzétek meg ezt a gyűlöletet árasztó képet róla:

Hétfőn beszélt az ENSZ-ben. Minden mondta előtt ránézet egy papírlapra, amin slágvortok voltak felírva. Nekem úgy tűnt, az egész beszéd otthon alaposan be volt gyakorolva. Hogy ki írhatta azt nem lehet tudni, de jól csinálta. Mondanivalójának „hivatalos” magyar fordítása így szól:

„Ez így teljesen rossz. Nekem nem kéne ma itt állnom. Az iskolapadban lenne a helyem, az óceán másik felén. És mégis mindannyian hozzám jöttök egy kis reményért? Hogy merészelitek? Elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat az üres szavaitokkal. És mégis, én még a szerencsések közé tartozom. Az emberek haldokolnak. Egész ökoszisztémák dőlnek össze. Egy tömeges kihalás szélén állunk. És mégis csak a pénzről meg a gazdasági növekedés meséiről tudtok beszélni.

És ti még mindig nem vagytok elég érettek ahhoz, hogy kimondjátok a valóságot. Elárultatok minket. De a fiatalok már kezdenek rájönni erre. A jövő generációinak szeme rajtatok van. És ha ti úgy döntötök, hogy cserben hagytok minket, soha nem fogunk megbocsátani. Nem engedjük, hogy ezt megússzátok. Itt és most mi meghúztuk a határt. A világ kezd felébredni. És jön a változás, ha tetszik nektek, ha nem.” (eddig a fordítás)

Érdemes megnézni a beszédet még annak is, aki egy szót se ért angolul. A magyar médiafordítás igen kegyes az ifjú hölgyhöz, mert a „How dare you” mondatrészt „hogy merészelitek”-nek fordították. Én szeretem fordításaimban visszaadni az eredeti ízt. Itt a „how dare you?” minimum azt jelenti, „hogy volt pofátok?” főleg ha hozzátesszük a metakommunikációt is. A helyzet az, hogy az ENSz meghallgatáson így nem szokás beszélni. Arról nem beszélve, hogy ilyen mimikával tálalni meg pláne kiveri a biztosítékot.

Ennek ellenére sokan tapsolnak neki, sőt Béke Nobel-díjat emlegetnek. Nem rossz befektetés a családnak. Tényleg nem rossz. Ha valaki össze akar ugratni két generációt, az valóban Békebajnok. Nosza dobjuk meg egy millió feletti dollárral.

De nézzük a szakmai részt. Az ifjú hölgy arról beszél, hogy az idősek nem tesznek semmit. Azt nem vizsgálta, és fogalma sincs arról, hogy az emberiség kollektív tevékenységének létrehozásához nem rendelkezünk a megfelelő intézménnyel. A Föld több mint 200 államát hogy kellene összehangolni, a teendőket igazságosan elosztani úgy, hogy azzal mindenki meg legyen elégedve. Ki vállalja fel és hogyan a költségeket? Arról nem beszélve, hogy tulajdonképpen mi lenne a közös teendő. Mit szólna időközben az Emberiség. Például: Amikor bezárják a szénbányákat, hogy fogadják az utcára kerülő bányászok a hirtelen jött munkanélküliséget. Ugyanez vonatkozik például az eléggé elkényeztetett légi pilótákra. Hogy fogadnák az ötletet a katonaságok?

A fő problémát azonban nem az okozná, hogy egyes csoportok hevesen tiltakoznának, sőt tömegeknek nem tetszene a hirtelen átalakult életkörülmény. A fő probléma az, hogy a keservesen eltűrt CO2 intézkedéseknek semmi hasznos következménye nem lenne. Már túl vagyunk a billenő ponton.

Valójában Gréta most arra kéri az idősebbeket, hogy hozzanak kellemetlen áldozatokat azért, hogy ők néhány évvel tovább élhessenek. Tovább drogozhassanak, tovább léháskodhassanak, tovább folytathassák azt az életstílust, amitől az időseket annak idején eltiltották, és ezért távol tartották magukat. Nos, én nem lennék rá hajlandó.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2961) Mi végből vagyunk a világon? (eszmefuttatás a kihalásunk árnyékában)

Tibor bá’ online

 

Hogy miért vagyunk, az talán nem is olyan nagyon fontos. Ami fontos, hogy ha már vagyunk, akkor ne haljunk meg. Ehhez viszont vizsgálnunk kell létünk okát. Tehát, mi végből vagyunk a világon?

A Katekizmus szerint: (korábban) Hogy Istent megismerjük, szeressük, és csak neki szolgáljunk. Amiért cserébe az örök élet jár. (1990 óta viszont) Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. Ahá! Itt már konkrétan be is ígérik a halhatatlanságot.

Ezek szerint van egy Isten, aki azért teremtett, hogy a teremtmény szeresse őt. Tehát teremtett, és ráadásul az örök életre. Nincs halál.

Madách szerint: Dicsőség a magasban, istennek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent. – tehát teremtett. – Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy Fényében ily osztályrészt engedett. – Tehát viszonzásként imádni kell a teremtőt.

A Biblia szerint: Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. (majd) Teremté az isten az embert, az ő képére. – tehát teremtett, ráadásul a saját képére. A teremtő isten pont úgy néz ki, mintha ember lenne, és ugye a végítélet azt sugallja, hogy nem halunk meg.

A Katekizmust, az Ember Tragédiáját, a Bibliát emberek írták, akik kitalálták istent. Az emberiség zöme nem tud szabadulni a teremtő létezésétől. Nézzük, hogy dilemmázik Leon Ledermann fizikus! „Hé, te odafent! Én teremtettelek téged, nem te engem, hallod? Nem vagy más, mint emberi elmeszülemény, a képzelet alkotása! Én ruháztalak fel minden értelemmel, céllal, jósággal és szépséggel. Mi egyébre való volnál, mint hogy tárgya légy az én megismerésemnek, kivetítése az én szándékaimnak, szimbóluma az én hatalmamnak! — Erre az égi fények fokozatosan átrendeződnek, és lassan kialakul egy mosolygó női arc. Vonásain titokzatos öröm és végtelenül édes bánat. Hang nélkül, puszta tekintetével szólal meg: Enyéssz a sötétbe! Légy boldog!”

Végtére Isten léte nem olyan nagyon fontos, ami fontos, hogy ne legyünk az enyészet martalékai, amit tudományosan kell(ene) megindokolni. Jön Frank Jennings Tipler fizikus, aki utált meghalni, ezért kitalálta az Omega-pontot. Ez nagy vonalakban így szól: Az antropikus elv szerint az intelligens elme (ezek lennénk mi emberek) miután megjelent, soha többé nem tűnhet el. A Világegyetem tágulása nem végtelen. A korlátlan mennyiségű energiából kifolyólag a maximális entrópia helyett az örök élet a nyerő. A többi már csak részletkérdés. A végpont, ahol minden megvalósul, az Omega-pont.

Világos tehát, hogy az Ember nem képes elfogadni az elmúlást. Szemét dolog Istentől, hogy megteremt minket öntudatunkkal együtt, vagy úgy, hogy az öntudat evolúció útján kialakulhasson bennünk (ellentétben az állatokkal), és utána engedi, hogy végérvényesen elpusztuljunk.

Igen, szemét dolog lenne a háborúk, szenvedések, nyomorgások mellett hagyni, hogy rádöbbenjünk halandóságunkra. De mivel nincs Isten, ezzel a váddal nem állhatunk elő. Nem kell kitalálnunk, hogy „Isten útja kifürkészhetetlen,” mert nincs Isten, és nincs útja. Ami van, az magától van.

Egyszerűen létezik a Lét, amiben az anyagnak és az alapvető erőknek olyan elrendezése van, ami maximálisan tökéletes ahhoz, hogy idővel bármi kialakulhasson, mindenféle külső beavatkozás (teremtés) nélkül. A Léten belül minden kialakult forma egy apró része az egésznek, és mint ilyen nulla szignifikanciával bír. Mi emberek létrejövünk a semmiből, és távozunk a semmibe. A kettő között azon töprengünk, hogy miért vagyunk, honnan jövünk, és főleg, mivé válunk, mi lesz velünk.

Nos, termékei vagyunk a véletlennek. Van a Lét és ezen belül történnek dolgok, jönnek-mennek élő és élettelen tárgyak a rendszer specifikus elrendezése szerint. Semmi terv, semmi cél, minden „csak van”. Nehéz elképzelni, mert mint értelmes lények mi magunk tervezünk és célok mentén élünk, irányítjuk életünket, azaz logikusan cselekszünk. Ilyen a Létben nem fedezhető fel. És ez így van jól, mert Lét pusztán azért van, mert alternatívája a nem-Létnek. És ha már van, nem lehet más, mint tökéletes. Az anyag szerkezete rendkívül bonyolult, de a lehető legtökéletesebb. Ugyanez mondható el a mindenségre ható erőkről (gravitáció, gyenge és erős magerő, elektromágneses erő). Az egész együtt adja a Létet.

És mi van a halandóságunkkal? Nem nagy dolog. A Léten kívül minden halandó. Minden jön és megy. Az élethez való ragaszkodás egy evolúciós eszköz a faj fennmaradásához. Ha nem lenne, akkor már rég kihaltunk volna. Akkor tesszük okosan, ha zokszó nélkül elfogadjuk halandóságunkat, de amíg élünk iparkodunk kellemesen eltölteni a rendelkezésünkre álló időt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2960) Veszélyben a jövőnk

Tibor bá’ online

 

A mai napon (szeptember 23.) tartják az ENSZ Klímavédelmi Csúcstalálkozót, amivel párhuzamban a fél világ tüntet (Greta Thunberg vezetésével 150 ország). Tüntetnek, mert a politikusok mind ez ideig semmit se tettek a klímaváltozás ellen. Nem tettek, mert a nagytőke szivarzsebében vannak, és a Tőke tagadja a klímaváltozást, hogy továbbra is uralkodhasson a tömegek felett.

A kérdés, hogy van-e értelme tanácskozni, tüntetni? A rövid válasz: NINCS. Ugyanis nincs mit tenni. Greta Thunberg az amerikai Kongresszusban (testified in Congress) történő meghallgatásán kitért arra, hogy a semmittevés következményeivel nem számolnak. De nem javasolt semmit a semmittevés helyett. Szóról szóra a következőket mondta: “I want you to unite behind the science and I want you to take real action.” = Azt akarom, hogy álljatok a tudósok mögé és tegyetek valami hasznosat. De mit?

A tudósok (már amelyik nyilatkozik) csak annyit mondanak, hogy meg kell szüntetni, le kell csökkenteni a CO2 kibocsátást, de hogyan? Célozgatnak a „megújuló” energiaforrásokra. Ezzel csak az a baj, hogy szélenergia, és napenergia akkor van, amikor van, és mi legyen akkor, amikor nincs. Arról nem beszélve, hogy a napi, ismétlem napi közel 100.000.000 hordónyi nyersolajat (1 hordó = 160 liter) lehetetlenség kiváltani, mert ez iszonyatos mennyiség. Ráadásul ki lehet találni elektromos gépkocsikat, de repülőket, tengerjáró hajókat nem. Ugyanez érvényes a mezőgazdaságban használt monstrumokra is.

És akkor még nem tértem ki arra, hogy egyszerűen nem igaz a CO2 kibocsátás lecsökkentésének trend megfordítási hatása. Na, jó! Boncolgassuk tovább! A világ diákjainak lázadása érthető, de tudják, hogy mit akarnak? Nem kellene valakinek megmagyarázni mi a valódi ábra. Azt mondják nekik nincs jövőjük, pedig ők is élni akarnak. Élhetnek, de milyen életet? Gyakorlatilag mindenről le kellene mondaniuk, amikhez úgy ragaszkodnak. Úgy kellene élniük, mint elődeik az 1800-as években, amikor a társadalom hatalmas hányada a földeken dolgozott (nem napi 8 órát), hogy megtermeljék a szükséges élelmiszert. De persze a mai könnyed életet senki se akarja feladni, de nem hajlandó kifizetni az „ingyen” energia igazi árát.

Valóban, lehetséges megállítani a CO2 kibocsátás növekedését, talán meg is lehet állítani, esetleg hatalmas összefogással csökkenteni is lehet, de ez semmire se elég. A vég feltartozhatatlanul közeleg. A kocka már rég el lett vetve, a billenő pontot már rég átléptük. Amikor még lehetett volna tenni valamit, a figyelmeztetés ellenére (James Hansen 1986) a kutyát se érdekelte (Amerikai Kongresszus).

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2959) Hogyan verik át az ősöket!

Tibor bá’ online

Minél idősebb valaki, annál inkább csábító azok részére, akik mások becsapására szakosodtak. Hetven-nyolcvan táján az emberi hallás, látás egyre romlik, sok esetben ezekkel együtt jár a magány és a szellemi leépülés. Még nem beszámíthatatlan, de már könnyen bármire rábeszélhető. Ezeket a tulajdonságokat a bűnözők ragyogóan ki is tudják használni. Az idősek  becsapása, megrövidítése egyre „divatosabb”, és a törvény se áll az idősek mellé. Bankszámlák kiürülnek, a szatyort-táskát-ridikült kitépik a kézből, ál szerelők, ál óraleolvasók kifosztják, rádumálás hamis értéktárgyak-kötvények megvételére, de a becsapott egy szót sem szól. Fél, önmagát vádolja, amiért hülyét csináltak belőle. Az istennek se menne el a rendőrségre. A médiát nem érdekli a téma, mert nem szex, nem celeb botrány, a kutya se olvasná. Az alábbiakban összeszedtem néhány „közismert” rászedési formát. Olvasd el, egyszer te is megöregszel.

1. Nyertél! „Hivatalosnak” tűnő dokumentum, pontos névvel feltüntetve, ami az idős embert megtévesztve azt a látszatot kelti, hogy jelentős összeget nyert. A szöveg jogilag igen ügyesen van megfogalmazva és (apró, dőlt  betűkkel szedve, mert a dőlt betűket az idős szem kevésbé látja) el van benne rejtve fontos információ, például az, hogy ez tulajdonképpen nem igazán nyeremény. Minden esetre, hogy a „nyereményt” a célszemély megkapja mindenfajta adminisztrációs költségekre néhány ezer forintot be kell valahova fizetni. Ne mondd, hogy pár ezer forintért nem érdemes ilyesmivel foglalkozni, mert ez csak a kezdet. Ha a célszemélyt sikerült behúzni a csőbe, akkor felkerül egy listára, a „pali madarak listájára”, aztán egy idő múltával nagyobb lenyúlás következik. – – – Legújabban E-mail érkezik az admin-től vagy a host-tól, és aztán jön az átverés.

2. Barátkozás: A legtöbb idős ember magányos. A magányos ember örül, ha szóba állnak vele. Valamilyen ürüggyel telefonon bejelentkezik hozzá egy szimpatikus fiatal férfi vagy női hang. A hang tulajdonosa azonnal megértőnek mutatkozik és hajlandó végig hallgatni a célszemély mondókáját. A cél a bizalom elnyerése, ami alatt improvizálni kell a célszemély által mondottakból. Ezt követve jön valami üzleti ajánlat, aminek nem az a célja, hogy a célszemélyt behúzza a csőbe, hanem a személyes adatainak a megismerése. Később az adatokat fel lehet használni egy nagyobb csalásnál.

3. Lerobban gépkocsi: A tolvaj csendben ül gépkocsijában egy hipermarket parkolójában és várja az áldozatát, aki egy idős férfi, de még jobb ha nő. Miután a célszemély bement az épületbe a tolvaj a gépkocsiját mozgásképtelenné teszi, ami leggyakrabban a gyújtáskábel kihúzása. Ezt követve megvárja, amíg a célszemély vissza nem jön a kocsijához, ami természetesen nem fog beindulni. Ekkor a tolvaj – megjátszva, hogy egy arra járó vevő – felajánlja segítségét, és természetesen megtalálja a hibát. Ezt követve beül a kocsiba és kéri a munkabérét. A meglepődött idős ember nem mer ellenkezni, hanem fizet. Ennek egyik változata volt az a gépkocsi vontató, aki a nullás főúton szétszórt olyan tárgyakat, amik kárt okoztak a nekiütköző gépkocsinak. A vontató percek alatt a helyszínre ért és felajánlotta szolgáltatását vaskos díj ellenében.

4. Kölcsön: Idős embereknek mindig van tartaléka, és könnyen rávehetők átlátszó mesével, hogy kölcsönt adjanak rokonnak,  szomszédoknak, és „barátoknak”, akik soha az életben nem fogják visszafizetni. Az idős emberek magányosak és úgy gondolják, hogy a kölcsönadással társaságot vehetnek meg. Kölcsön adnak, mert félnek a kölcsönt kérőtől, nem tudják milyen reakcióra számíthatnak. Kölcsön adnak, mert azt mondják magukban, hogy ez nem olyan rettentően nagy összeg, különben sincs rá szükségem, észre se veszem, hogy nincs a zsebemben. Ennek az embernek sokkal nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Adnak, mert nem akarnak önzőnek, vagy pitiánernek látszani. El se hiszitek, hogy egy idős embert milyen könnyű rávenni a „kölcsönzésre”.

5. Kifosztás a saját házban: Két-három bűnöző felöltözik gáz vagy vízszerelő egyenruhába és becsöngetnek egyedül élő idős otthonába „időszakos ellenőrzés” végett. Ketten nekilátnak az „ellenőrzésnek” miközben a harmadik baráti csevegésbe kezd az idős emberrel. A szöveget a helyszínen improvizálják a célszemélyre szabva, aki boldog, hogy valakivel elbeszélgethet kedvenc focicsapatáról, vagy ami jön. A nagy beszélgetés közben, míg az egyik „szerelő” továbbra is fontoskodik, a másik körbejárja a lakást értékes tárgyakat keresve, aminek aztán lába kel. De adott esetben merészebb tettekre is sor kerülhet. Valami kellemetlen anyagot, például olajt vagy gépzsírt „véletlenül” ráfröcskölnek a célszemély kezére, amit aztán nagy igyekezettel, sűrű bocsánatkérés közepette iparkodnak eltávolítani lehetőleg gyűrűkkel együtt. Jó alkalom még egy hátsó ablak kireteszelésére is, hogy az éjszakai visszatérésnél könnyen be lehessen jutni a házba.

6. Kötelező szolgáltatás: Egyedül élő, magányos időseket meg lehet győzni arról, hogy a becsöngető „szerelő” kötelező ellenőrzést hajt végre kémény bekötés, bojler működés, lefolyó tisztítás stb. terén. Előre megmondja, hogy mennyibe fog kerülne a hivatalos ellenőrzés, ami egy hatalmas összeg, de a „hatósági ellenőr” tized részéért is hajlandó elvégezni a munkálatokat, ha a célszemély nem kér róla számlát. A pénz átvétele után a szélhámos minden további nélkül, gyorsan távozik.

7. A hivatásos: Idős emberekkel össze lehet barátkozni „hivatalosan” is, imaházakban, idősek klubjában, elfekvőkben, intenzív osztályokon, szociális otthonokban, gyámhatósági felügyeletben. Az ilyen helyen dolgozóknak nem kerül túl hosszú, kedves elbeszélgetésbe, hogy az idős emberhez közel kerüljenek. Először megtalálják a célszemély gyenge pontját: Jaj, már régen özvegy tetszik lenni; természetesen az unokákat csak szeretni lehet; kár hogy a rokonai olyan messze laknak. Aztán némi panaszkodással, önsajnáltatással könnyen rá lehet őket venni arra, hogy „megajándékozzák” a nagyon kedves gondozót. Az ajándék értéke természetesen jelentősen meghaladja az elfogadható mértéket, mert az idős ember értékítélete gyenge, bizalma könnyen elnyerhető.

8: Befektetés: Senki se tudja, hogy mikor hal meg. Éppen ezért mindenki iparkodik magát anyagilag bebiztosítani 100 éves koráig. Éppen ezért az idős ember aggódik, hogy pénzének vásárlóértéke olyan mértékben csökkenhet, hogy tartalékai nem fognak kitartani a hátralévő élete végéig. Ezért könnyen rávehető „befektetésre”. Ezen a téren a rászedések száma csillagászati. Az idős ember ítélőképessége olyan mértékben elromolhat, hogy egészen gyerekes meséket is bevesznek. Komoly összegekért lehet nekik eladni értékesnek vélt, de valójában teljesen értéktelen dolgokat „briliáns” gyűrűtől a hamis kötvényekig bár mit.  

Hivatalos álláspont? Az idős ember nem elmebeteg, természetesen beszámítható. Korlátozni őket cselekvéseikben nem lehet, mert „csak” öregek. Azt viszont tudomásul kellene venni, hogy az öregedés egy olyan folyamat, ami alatt az ember korábbi képességeit – minden téren – folyamatosan elveszíti. Szellemi képességét is. A törvényalkotóknak minimum annyit kellene tenni, hogy a szélhámosok megítélésénél súlyosbító körülménynek kellene venni az idős emberek elleni elkövetést. Ha a sértett idős, akkor legyen ez egy hátrányos minősítés.

Mások informálása érdekében, ha van tudomásod egyéb trükkökről írd be!

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2956) Némi okoskodás (Anonymus vendégposzt)

Tibor bá’ online

 

Mi történt Szaúd Arábiában és miért? Ez a nap kérdése, és nem véletlenül, mert súlyos következmények előtt állunk.

Az egyik elmélet szerint a Szaúd arábiai király belső ellenzéke „rendelte meg” a támadást, hogy a kieső olajbevétel miatt még nagyobb legyen a társadalmi elégedetlenség, és polgárháborút robbanthassanak ki.

A másik, valószerűbb elmélet szerinte Izrael akarta és szervezte meg a támadást.

Minden esetre a dolog megtörtént. Ami most érdekes, mik a következmények?

  • a már itt levő egész világgazdaságot érintő recesszió miatt csökkent volna a kőolaj iránti kereslet és emiatt az ára, ami az arab országoknak, de USA palaolaj iparának is (ami bankcsőd szélén áll) megadta volna a kegyelem döfést,
  • így viszont  hogy hirtelen hosszú hónapokra kiesik a globális termelés 6 % -a de az össztermelés kb 40 % 42 millió hordó az export,  tehát az exportra kerülő mennyiség 12-15% a ! az olajár csökkenés helyett emelkedik
  • a magas olajár mindig recessziót hozott, és magasabb inflációt, tehát az olaj árra lehet fogni hogy miért van újabb válság, nem a bankárok és politikusok elhibázott politikája miatt, nem őket akarják majd felelőssé tenni a munkanélküli tömegek akik nemsokára megjelennek…
  • „végre” beindul az infláció megint csak nem a sok virtuális pénz miatt amit felelőtlenül nyomtattak hanem az olaj árra lehet fogni
  • visszavonulót lehet fújni az USA-Kína vámháborúból ,a cél a bűnbank kreálás másképp elérve
  • USA olajipara a magasabb árak miatt időt nyer
  • Szaúd Arábia további dollár százmilliárdokért rendel majd újabb légvédelmi rendszereket, USA hadipara pezsgőt bont
  • Szaúd Arábia is jól jár, mert minden híresztelés ellenére nem tudja már növelni a kitermelést, sőt fogynak a készletei, de neki kellett stabilizálnia a piacot és az árakat, így viszont hogy van ürügy ami miatt megfelezheti az exportját, a meglevő olajkészlet 2 X annyi ideig fog neki kitartani, amit majd egyre magasabb áron adhat el
  • Korábban USA volt a szaúdi olaj fő importőre, de ez minimálisra csökkent, helyette Kína már napi 1,8 millió hordó olajat importált a szaudiaktól, és ezzel hogy ez a mennyiség kiesik  a kínai gazdaságra jelentős csapást mérnek
  • persze a kínaiak megpróbálják majd pótolni ezt az olajat, hogy többet vesznek az irániaktól és az oroszoktól, aminek ők már örülnek, de nekünk európaiaknak nem osztanak lapokat ebben a játszmába.

A kérdés, ti hogy látjátok?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2958) Irán és Oroszország védelmi stratégiája

A tanulmány VIP fordítását elküldöm az elfizetőknek

___________________________________________________________________________

How Russian And Iran Beat Their Opponents’ Strategies

By Moon Of Alabama

Over the last decades Russia and Iran both needed to develop means to protect themselves against an ever growing threat from the United States and its allies. Both found unique ways to build deterrence that fit their situation.

Neither the U.S. nor its allies reacted to those developments by adopting their strategies or military means. It is only recently that U.S. woke up to the real situation. The loss of half its oil export capacity may finally wake up Saudi Arabia. Most other U.S. allies are still asleep.

When NATO extended into east Europe and the U.S. left the Anti-Ballistic-Missile Treaty Russia announced that it would develop countermeasures to keep the U.S. deterred from attacking it. Ten years later Russia delivered on its promise.

It had developed a number of new weapons that can defeat the ballistic missile defense the U.S. installed. It also put emphasis on its own air and missile defense as well as on radar and on electronic countermeasures that are so good that a U.S. general described as “eye-watering”.

All this allowed Putin to troll Trump by offering him Russian hypersonic missiles. As we analyzed:

Trump is wrong in claiming that the U.S. makes its own hypersonic weapons. While the U.S. has some in development none will be ready before 2022 and likely only much later. Hypersonic weapons are a Soviet/Russian invention. The ones Russia now puts into service are already the third generation. U.S. development of such missiles is at least two generations behind Russia’s.

That Russian radar can ‘see’ stealth aircraft has been known since 1999 when a Yugoslav army unit shot down a U.S. F-117 Nighthawk stealth aircraft. Russian air and missile defense proved in Syria that it can defeat mass attacks by drones as well as by cruise missiles. U.S.-made air and missile defense in Saudi Arabia fails to take down even the primitive missiles Houthi forces fire against it.

Yesterday, during a press conference in Ankara with his Turkish and Iranian colleagues, Putin trolled Saudi Arabia (video @38:20) with a similar offer as he had made to Trump:

Q: Does Russia intend to provide Saudi Arabia with any help or support in restoring its infrastructure?

Putin: As for assisting Saudi Arabia, it is also written in the Quran that violence of any kind is illegitimate except when protecting one’s people. In order to protect them and the country, we are ready to provide the necessary assistance to Saudi Arabia. All the political leaders of Saudi Arabia have to do is take a wise decision, as Iran did by buying the S-300 missile system, and as President Erdogan did when he bought Russia’s latest S-400 Triumph anti-aircraft system. They would offer reliable protection for any Saudi infrastructure facilities.

President of Iran Hassan Rouhani: So do they need to buy the S-300 or the S-400?

Vladimir Putin: It is up to them to decide.

Erdogan, Rouhani and Putin all laughed over this exchange.

U.S. allies, who have to buy U.S. weapons, have followed a similar defense investment strategy as the U.S. itself. They bought weapon systems that are most useful for wars of aggression but did not invest in defensive weapon systems that are needed when their enemies prove capable of hitting back.

That is the reason why Saudi Arabia has more than 350 modern fighter planes but only relatively few medium and long range air defense systems that root back to the 1970s.

The Saudi air defense is only able to protect certain economic and social centers. Most of its borders and its military bases are not covered.

[T]he point-defense layout of the network leaves large portions of the nation undefended by strategic SAM assets. While aircraft can be called upon to defend these areas if required, the presence of large gaps in the nationwide air defense picture leaves numerous vulnerabilities open to exploitation by a foreign aggressor.

Moreover the protection it has in place is unidirectional. The red circles designate the theoretical reach of the U.S. made PAC-2 air defense systems installed at their center. But the real reach of these systems only cover less than a half-circle. The PAC-2 and PAC-3 systems are sector defenses as their radars do not rotate. They can only see an arc of 120°. In the case of the Saudis those radars only look towards the east to Iran whcih is the most likely axis of attack. That left the crude oil processing plant in Abqaiq completely unprotected against attacks from any other direction. Neither Saudi Arabia nor the U.S. know from where the attack really came.

The Russian experience against the U.S. directed drone swarm attacks against its airbase Hmeymim in Syria showed that short range air defenses and electronic countermeasures are the best defense against mass drone and cruise missile attacks.

Saudi Arabia does not have short range air defenses against drones and cruise missiles because the U.S. does not have such systems. It also does not have sophisticated electronic countermeasures because the U.S. can not provide any decent ones.

What the Saudis need are the Russian Pantsyr-S1 short range air defense, dozens of them, and the Krasukha-4 electronic warfare system. The Russian may well offer at least the first item. But would the U.S. allow the Saudis to buy them?

Saudi Arabia, like the U.S., never took its opponents serious. It bombed Yemen to smithereens and never expected to be hit back. It long rallied the U.S. to wage war on Iran but took little measures to protect itself from an Iranian counter reaction.

After the long range attack from Yemen in August it was warned that the Houthi’s missile reach had increased. Saudi Arabia ignored the warning and it took zero notable measures to protect Abqaiq processing center which is a choke point for half its income.

Iran, in contrast, developed its weapons along an asymmetric strategy just as Russia did.

Iran does not have a modern airforce. It does not need one because it is not aggressive. It has long developed other means to deter the U.S., Saudi Arabia and other opponents in the Middle East. It has a large number of self developed medium range ballistic missiles and a whole zoo of short to medium range drones and cruise missiles. It can hit any economic or military target within their 2,000 kilometer reach.

It also makes its own air defenses which recently enabled it to take down an expensive U.S. drone. Here is General Amir Ali Hajizadeh, the commander of IRGC’s Aerospace Force, explaining how that was done (video, engl. subs).

Iran developed relations to friendly population groups in other countries and trained and equipped them with the necessary defensive means. These are Hizbullah in Lebanon, various groups in the Syria, the PMG/Hashd in Iraq, the Houthi in Yemen and Islamic Jihad in Gaza.

None of these groups is a full proxy for Iran. They all have their own local politics and will at times disagree with their big partner. But they are also willing to act on Iran’s behalf should the need arise.

Iran developed a number of weapons exclusively for its allies that differ from the ones it itself uses. It enables its partners to build those weapons themselves. The cruise missile and drones that the Houti in Yemen use are different from the one Iran uses for its own forces.

Iran has thereby plausible deniability when attacks like the recent one on Abquiq happen. That Iran supplied drones with 1,500 kilometer reach to its allies in Yemen means that its allies in Lebanon, Syria and Iraq and elsewhere have access to similar means.

The Saudis long failed to take Iran’s counter strategy into considerations just like the U.S. failed to consider the Russian one. Both will have to change their aggressive strategies. Both will now have (re-)develop real defensive means.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2957) Már látható a világvége

Az eredeti cikk fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek. Különben sajnálom, de olyan vaskosak a világpolitikai események, hogy halmoznom kell a VIP fordításokat

___________________________________________________________________________

Armageddon on the Horizon?

By Paul Craig Roberts

Trump supporters should let Trump hear from them as he is about to commit the United States to a war of Israel’s choosing.  A mutual defense treaty between the US and Israel would give Israel the ability to commit the US to a war in Israel’s behalf.

Remember history.  It was British prime minister Chamberlain’s guarantee to Poland that started World War II.  The idiot British lost control over their own policy and gave it to a crazed and irresponsible Polish military dictatorship.

The attack on the Saudi oil fields that Trump and Israel are blaming on Iran is almost certainly an  attack by Israel.  The attack is being used to start a war with Iran.

Putin needs to speak up now before the war starts, because it is impossible that Russia will be able to avoid involvement.  The chances are substantial that Armageddon is about to unfold while the world sits stupidly.

___________________________________________________________________________

Angolul nem tudóknak:

Tudunk arról, hogy Szaud Arábia hónapokkal ezelőtt kérte Oroszországot, hogy adjanak el nekik S-400 rakétarendszereket. Azt is tudjuk, hogy Szaud Arábiának azért volt szüksége a rendszerekre, mert úgy gondolták, hogy Izrael meg fogja támadni nyersolaj létesítményeiket, olyan repülőkkel, amelyeket ők nem láthatnak, és így Iránra kenhetik a támadást.

We know Saudi Arabia asked Russia, months ago, to sell them an S400 missile system.  This is a certainty.  We also know that Saudi Arabia wanted it because they believed Israel would attack their oil facilities using planes Saudi Arabia can’t see, to blame it on Iran.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2955) Vége a vadászgépek uralmának

A cikk fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek

______________________________________________________

Middle East drones signal end to era of fast jet air supremancy

In the history of modern warfare, “own the skies, win the war” has been a constant maxim. Countries with the best technology and biggest budgets have devoted tens of billions to building modern air forces, confident they will continue to give their militaries primacy in almost any conflict.

Tiny, cheap, unmanned aircraft have changed that, especially over the battlefields of the Middle East. In the past three months alone, drones have made quite an impact in Iraq, Syria, Lebanon and possibly now Saudi Arabia, where half the country’s oil production – and up to 7% of the world’s global supply – has been taken offline by a blitz that caused no air raid sirens and seems to have eluded the region’s most advanced air warning systems.

Drones are now an integral part of the inventory of the region’s most advanced militaries, and the also-rans. Non state actors have been clamouring to secure them as well – convinced by the utility of hard-to-detect, dispensable flying toys to be used as weapons of war.

The Israeli military is armed with the latest fast jets and precision weaponry, yet it has turned to its fleet of drones to hit targets in Syria. Deniability has played a big factor – the ability of drones to elude radar and therefore keep targets guessing about who actually bombed them is playing well for Israeli leaders who are trying to prevent an increasingly lethal shadow war with Iran from developing into an open conflict.

Iran too has cottoned on to the strengths of its foes, ramping up its fleet of drones, both the off-the-shelf variety and the cutting edge military version – a key component of which was reverse engineered from a US drone it brought to the ground four years ago.

Iranian proxies have increasingly used variants passed on to them by Tehran. Houthi forces in Yemen, backed by the Iranian military, have previously sent unmanned craft up to 430 miles (700km) inside the kingdom to bomb pipelines.

The damage wreaked then was a precursor of what was to come on Sunday – what appears to be the first full blown drone attack on a strategic site of global significance. The price of global oil has since jumped, as have the chances of a regional escalation, and the US has unlocked its oil reserves for the first time in many years.

The strikes on Saudi Arabia are clear strategic warning that the era of fast jet air supremacy is over. The US in particular will need to take heed. Its sway in the region has in part hinged on its ownership of the skies and the lethal threat its air force poses. The cost of waging a consequential war is not so high after all.

In the history of modern warfare, “own the skies, win the war” has been a constant maxim. Countries with the best technology and biggest budgets have devoted tens of billions to building modern air forces, confident they will continue to give their militaries primacy in almost any conflict.

Tiny, cheap, unmanned aircraft have changed that, especially over the battlefields of the Middle East. In the past three months alone, drones have made quite an impact in Iraq, Syria, Lebanon and possibly now Saudi Arabia, where half the country’s oil production – and up to 7% of the world’s global supply – has been taken offline by a blitz that caused no air raid sirens and seems to have eluded the region’s most advanced air warning systems.

Drones are now an integral part of the inventory of the region’s most advanced militaries, and the also-rans. Non state actors have been clamouring to secure them as well – convinced by the utility of hard-to-detect, dispensable flying toys to be used as weapons of war.

The Israeli military is armed with the latest fast jets and precision weaponry, yet it has turned to its fleet of drones to hit targets in Syria. Deniability has played a big factor – the ability of drones to elude radar and therefore keep targets guessing about who actually bombed them is playing well for Israeli leaders who are trying to prevent an increasingly lethal shadow war with Iran from developing into an open conflict.

Iran too has cottoned on to the strengths of its foes, ramping up its fleet of drones, both the off-the-shelf variety and the cutting edge military version – a key component of which was reverse engineered from a US drone it brought to the ground four years ago.

Iranian proxies have increasingly used variants passed on to them by Tehran. Houthi forces in Yemen, backed by the Iranian military, have previously sent unmanned craft up to 430 miles (700km) inside the kingdom to bomb pipelines.

The damage wreaked then was a precursor of what was to come on Sunday – what appears to be the first full blown drone attack on a strategic site of global significance. The price of global oil has since jumped, as have the chances of a regional escalation, and the US has unlocked its oil reserves for the first time in many years.

The strikes on Saudi Arabia are clear strategic warning that the era of fast jet air supremacy is over. The US in particular will need to take heed. Its sway in the region has in part hinged on its ownership of the skies and the lethal threat its air force poses. The cost of waging a consequential war is not so high after all.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(1453) Intelligencia

Tibor bá’ online

 

Az intelligens és unintelligens jelzőt imádjuk használni, főleg mert alkalmazásával alaposan ki tudunk osztani. De vajon felmerül-e bennünk, hogy mi az intelligencia? Az intelligencia az egyénnek azon képessége, amely lehetővé teszi, hogy célszerűen cselekedjék, hogy racionálisan gondolkodjék, és eredményesen bánjék környezetével.” – Állítja az egyik “hivatalos” meghatározás. Ennél sokkal rövidebb, ha azt mondjuk (én így szeretem meghatározni), hogy az intelligencia semmi más, mint problémamegoldó készség. Az életben pedig állandóan felbukkannak problémák. De, ha nem is definiáljuk, mindenki pontosan tudja, mi az intelligencia, csakúgy, ahogy a szépséget se lehet pontosan definiálni, de mindenki tudja ki szép és ki nem. Sokan gondolják, sokan tévednek el a témában, hogy az intelligencia egyenlő a tudással, ismeretekkel. Az első tesztek is többnyire ezt mérték, de már az 1940-es évekre sikerült olyan teszteket összeállítani, aminél semmit se számít a tudás, az ismeret, de még a gyakorlás se. — Mindezek után rátérhetünk arra, hogy miért piszok nehéz ez a téma. Azért, mert az intelligencia tesz minket emberré, ez a sava-borsa emberi létünknek, ezért aztán nagyon odafigyelünk, ha erről van szó, és azonnal hangot adunk a magunkra szabott elképzeléseknek, és irigységgel párosuló rosszindulattal támadjuk meg azokat, akik nyilvánvalóan intelligensebbek, mint mi, sőt egyesek magát az intelligencia teszteket is támadják, mert azzal lehet kimutatni ki hol áll a skálán. Ezeknek előrebocsátásával beszéljünk az intelligencia méréséről.

Az intelligencia pont olyan emberi tulajdonság, mint például az orrunk hossza. Vannak piszék és vannak kampós orrúak, és a két szélsőség között minden. De említhetném a lábméretet vagy a pénisz hosszát is. Van egy minimum és van egy maximum, az eloszlás pedig gauss görbe szerint van, ahol a görbe alatti terület adja a teljes lakosságot. Intelligencia esetében a tetszőlegesen kiválasztott 100 jelzi a teljes populáció átlagát. Legtöbben a 100 IQ alá esnek, és ahogy megyünk a két széle felé, vagyis az egyre intelligensebbek (jobbra) és az egyre tompábbak (balra) felé, úgy gyérül az egyedek száma. Lásd az alábbi ábrát. Megjegyzem az idők folyamán több skála is keletkezett, amelyek nem fedik le egymást. Tehát nem elég megmondani, hogy XY IQ-ja mennyi, de azt is hozzá kell tenni, hogy melyik skála-teszt szerint. Jelenleg a magyar Mensa, az intelligens emberek civil szervezete, a Wechsler skálát alkalmazza, ahol 131 IQ felettiek számossága az összlakosság 2 százaléka. Más skálán ez 148 IQ eredményt ad. Ez különben az alábbi grafikonról leolvasható.

~q233

Mivel a legtöbb félreértés az intelligencia=ismeret téves feltevéséből ered, megmutatok két teszt lapot, amelyek bizonyítják, hogy a magas IQ eléréséhez semmit se kell tudni, csak logikusan kell következtetni. Ilyen tesztlapból 40-et kell kitölteni fél óra alatt, amit a kiértékelés követ. Még annyit, hogy mivel egy ember intelligencia hányadosa az évek teltével lassú csökkenésen megy át, a tesztek kiértékelésénél ezt figyelembe veszik. Hozok egy példát. XY kiértékelésénél tételezzük fel, hogy 120 IQ jön ki, de mivel az illető 80 éves elmúlt, ezért jóváírnak részére 12 IQ pontot, tehát azt mondják, hogy eredetileg, fiatal korában 132 IQ volt az intelligenciája. Ezt azért engedik meg, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az idő múltával igaz, hogy az intelligencia csökken, de nő a tapasztalat, ami a gyakorlati életben kiegyenlíti egymást. Akkor tehát a két tesztlap.

~q231~q232

És ne feledjétek, hogy az intelligencia teszt semmi mást nem mér, mint az intelligencia hányadost, amiből lehet ugyan következtetni erre vagy arra, de bizonyossággal nem szolgál semmire se. Különben mind a bal, mind pedig a jobb oldalon az üres helyre az alábbi 8 ábrák egyikét kell behelyezni.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2954) Egy vélemény

Tibor bá’ online

 

Ezen a blogon már volt arról szó, hogy különböző klímakutatók különböző bázis vonalakat alkalmaznak, és így az fordul elő, hogy különböző melegedéseket jeleznek 1,0 és 1,75 °C között. Joe Neubarth kutatónak az a véleménye, hogy ez teljesen felesleges. A lényeg, hogy mennyi a Global Average Surface Temperature, azaz a globális átlagos felszíni hőmérséklet, és hogy ez emelkedik. Meddig?

Úgy tűnik, hogy igen agresszíven (exponenciálisan?) rohanunk a magasabb érték felé. A grafikon szerint a 15 °C értéket hamarosan elérjük. 16 °C-nál a Földön elképesztő viharok, és hőhullámok lesznek. A népesség fele oda fog veszni. A szárazság miatt a termés nagy része elpusztul. Élelmiszer lázadások, és zsákmányoló háborúk törnek ki. A civilizált életforma el fog tűnni.

17°C-nál elképesztő időjárás mellett alig marad élő ember a Földön. És ehhez már csak néhány év kell.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2953) Muzulmán férj, egyes magyar csajok álma

Tibor bá’ online

 

Ez az álom legkönnyebben a török és arab férfiak esetében jön be. Nem akarom nagydobra verni, de egy ilyen vegyes házasságnak számtalan előnye van. Először is ezek a nyelvek megtanulhatatlanok. Így aztán, amikor a férjed éppen el akar cserélni egy tevére, neked fogalmad sincs, miről beszélnek. Nem izgatod fel magad, semmi se változik, csak a pasid. Látom, már kezded érzékelni az előnyöket. Ez természetesen nem minden. Előbb vagy utóbb megtanulod, hogy te valójában a férjednek egy vagyontárgya vagy. Nem túl értékes vagyontárgya, de mégis csak az vagy. Úgy rendelkezik veled, mint mondjuk egy asztallal, csak egy kicsit másképp használ. De ezt is meg lehet szokni. Erről jut eszembe, az “apukám ma fáj a fejem” szövegről gyorsan le kell szokni, mert arrafelé az a szokás, hogy a nők seggét encián kékre verik az első zokszóra. Arról se nagyon lehet szó, hogy elválsz és viszed a lakást meg a „közös szerzemény” felét. Első bejelentésed hallatán a környék hangos röhögő görcsbe rándulna. Második bejelentésed már nem vennék viccnek és simán megköveznének, olyan bibliai módon. Butikról, vagy divatáru üzletről szó se lehet. Egy fekete lepel + fátyol. Ezen kívül szükséged lesz némi földrajzi ismeretekre, mert naponta ötször térdelés közben be kell magad tájolni Mekka felé. Érdekes szokások társulnak a gyerekszüléshez is. Ha leánynak adsz életet, azt viszonylag gyorsan megbocsájtják. Ha fiúnak, akkor attól elbúcsúzhatsz. Nincs ebben semmi furcsa, elvégre egy vagyontárgy szaporulata természetszerűen a tulajdonosé. Mindenesetre, ha elfogadsz tőlem néhány tanácsot, akkor felsorolnám őket. Tehát: Amikor a többi feleséggel megegyezel a házimunka felosztásáról, próbáld meg kisajátítani a mosogatást. Az arab férfiak alig hagynak maguk után csetrest. Ennek oka az, hogy evőeszköz helyett kézzel esznek és nem tányérból, hanem az asztalról. Legnagyobb ellenséged minden bizonnyal az anyósod lesz, aki a legmesszebbmenően gondoskodni fog arról, hogy a te életed egy fikarcnyival se legyen kellemesebb, mint az övé volt. Ha induláskor arra gondolsz, legrosszabb esetben visszajössz Magyarországra, akkor ezt verd ki a fejedből. Esélyed se lesz rá. Olyan trükk, hogy átlovagolsz egy másik pasira, elképzelhetetlen. A puszta gondolata is lefejezést von maga után. Igen, igen, a te fejedről van szó. Arra felé bevett szokás a csonkítás. Erről jut eszembe, egyes körzetekben még mindig divat a csikló kimetélése. Ha tehát szerelemházasságra gondolsz, akkor a szerelem részt nyugodtan elfelejtheted. Ha, esetleg elkövetted azt a hibát, hogy vallásos keresztény vagy (esetleg zsidó) akkor komoly gondban leszel, mert arrafelé a nőknek nincs lelke (ahogy a kecskéknek sincs), de a muzulmán hit követését azért megkövetelik, legfeljebb te nem juthatsz a Paradicsomba, mert nincs olyanod, ami oda bejuthat. Ez azonban ne idegesítsen, mert jól is jársz vele. Ugyanis a Paradicsomban az odaérkező férfiakat kifejezett bombázók várják, akik ugye nők, de nem lehet tudni ők hogyan kerültek oda. Máskülönben jól teszed, ha a férjedet hibátlanul kiszolgálod, mert ha rád un, akkor előfordulhat, hogy kiképeztet öngyilkos merénylőnek, mert arra felé ez a legkönnyebb módja a nőtől való megszabadulásnak.

Utolsó jó tanács. Ha leendő férjed a Kempinski-ben égre-földre Allah szakállára fogadja, hogy ő művelt európai, csak otthon éppen könnyebb a megélhetés, egy büdös szavát se higgy el, mert ahogy leszálltok az arab repülőtérre, egy csapásra ki fog törni belőle az ideiglenesen visszafojtott muszlim alkat.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2952) Közös szerzemény

Tibor bá’ ezek a mai fiatalok online

 

A. Vera a haláltábort megjárt középiskolás osztálytársnőm halmozottan volt év vesztes, ezért aztán közvetlenül az érettségi után, egyetlen percet se vesztegetve azonnal férjhez ment 21 éves korában.

Egy éven át volt a padtársam, ami alkalmat adott arra, hogy megtapasztaljam, mekkora akarattal, szorgalommal, és irgalmatlan mennyiségű idő ráfordítással haladt előre tanulmányaiban. Jegyzeteit gyöngybetűkkel írta, mert ráadásul még pedáns is volt.

Mint ifjú feleség a tőle megszokott pedantériával és szilárd elhatározással adott életet két gyermeknek, akiknek gondos nevelése mellett – a kor szellemének megfelelően – természetesen derekasan helyt állt a munka világában is. Ennek megfelelően szinte töretlenül haladt előre a szamárlétrán, egészen a főosztályvezetői székig. Na, ekkor a személyzetis behívta egy kis elbeszélgetésre, aminek lényege az volt, hogy „elvtársnő diplomát kell szerezned”.

Vera tehát negyven felett újra az iskolapadba került, jobban mondva a Műszaki Egyetem esti tagozatára. Délelőtt felelősség teljes munka, este egyetem, éjjel és hétvégén tanulás. Aminek egyenes következménye az volt, hogy 13 éves, másodszülött leányával csak karácsony és húsvét másnapján futott össze az előszobában, akkor is csak öt percre. Nem csoda, hogy Januárban vették észre, a kis Vera iskola helyett Szeptember óta valami egészen más helyre jár.

Mit részletezzem, mire a mamának kiosztották a frissen szerzett diplomát lánya már egy szentendrei galeri közprédájaként hetente legfeljebb egyszer járt haza többnyire egy kis zsebpénz feltankolása végett. Erre mondják azt, hogy az életben mindenért fizetni kell. Ennek a diplomának ez volt az ára.

Papa-mama összeültek, vajon mit lehetne tenni, főleg mert a galeri kezdte áttenni székhelyét a szülői házba, vagyis a ifjú Vera szobájában rendszerint 2-3 nem egészen odavaló alak volt található. A tanácskozás vége mindig ugyanaz volt, nem tehetünk semmit, még jó hogy nem esik teherbe. Aztán várták, hogy az idő meghozza a megoldást.

Ez különben az Idő közkedvelt szokása, tényleg meghozza a megoldást, csak rendszerint jóval az optimum alatt, nem érdemes tehát rábízni a dolgot, de ezt sokan még akkor se tudják, amikor éppen rájuk szegelik a koporsót. A két Vera esetében az Idő viszonylag kegyes volt, mert a megoldás még kispolgári körökben is elfogadhatónak bizonyult. A kisebbik Vera ugyanis azzal állt elő, hogy össze akar házasodni a Gyurival.

–   Jaj de jó, jaj de jó, örvendezett a mama, de ki az a Gyuri?

–        Tudod, az a szakállas.

–        Drága Verácskám, minden második fiúnak szakálla van, akivel néha összefutok a fürdőszobában.

–        Jaj, ne légy már ilyen béna. Gyuri már egy hete idejár, igazán tudhatnád melyik az.

–        Na jó, mindegy – vetett végett a vitának az anyja – az a kérdés, van-e valami elképzelésetek.

–        Semmi a világon, milyen elképzelésről beszélsz?

–        Úgy értem, hol fogtok lakni? Csak úgy kíváncsiságból kérdezem – tette hozzá mentegetésként az anyja.

–        Hát itt, az én szobámban – vágta rá a lány, mintha ez lenne a Föld legtermészetesebb dolga.

Helyzet van, állapította meg az anya és menten összeült a férjével a századik tanácskozás végett, de bevonták a nagymamát is, „osszuk meg a felelősséget” alapon. Végül kikristályosodott a kollektív vélemény. Egy férfi jobb, mint egy egész galeri. Ez majd vigyázni fog a lányukra, és vélhetően megspórol nekik mindenfajta további gondot. Tegyük tehát biztossá és kényelmessé ezt a házasságot. Szüljön a kis Vera egy-két gyereket, és akkor várhatóan minden a normális vágányon megy majd előre a végtelen családi boldogság felé. Egyetlen bárányfelhőnek az égen a közös lakás mutatkozott, de egy huszárvágással ezt is megoldották. A család teljes vagyonát mozgósítva, vettek lányuknak egy kétszobás lakást.

Aztán csaptak még egy világraszóló lakodalmat, és a szülők szívéről hatalmas kövek estek le. Újra kisütött a Nap, megint szép lett a Világ, és úgy tűnt ezt a történetet én nem fogom tudni a büdös életben megírni. Ám újabban az a szokás, – csak hogy kiforgassak egy régi közmondást – az anya tervez, a lánya pedig végez.

Még nem telt el fél év, amikor a kis Vera egy normálisan induló vasárnap délelőtt egyedül érkezett a családi ebédhez.

–        Gyurit hol hagytad? – érdeklődött a hiányzó személy anyósa.

–        Elváltunk – válaszolt egyetlen tőmondattal az alig hat hónapos feleség.

–        Hogy, hogy elváltatok? Miért jöttök külön? Nem értem az egészet!

–        Mit lehet ezen nem érteni: Elváltunk és kész.

–        Úgy érted, hogy szétment a házasság?

–        Úgy értem, hogy már el is váltunk, közös megegyezéssel.

–        Te jóságos úristen. Erről egyetlen szót se szóltál.

–        Most szólok, és különben délután hazaköltözöm.

–        Na várj egy kicsit, mért költöznél haza? Van saját lakásod, majd találsz magadnak egy másik férjet. Ezzel nem dőlt össze a világ.

–        Nem hát, de költözöm – jelentette ki a kis Vera, amit hosszas szünet követett, majd folytatta – nem maradhatok ott, mert a lakást eladtuk.

–        Eladtátok? – ült le a mama a legközelebbi fotelba és vetette magát széttárt karokkal hátra – mennyiért és hol a pénz?

–        Mennyiért? – kérdezte vissza a lánya, majd folytatta – amennyit adtak érte és a pénzt kétfelé osztottuk.

–        Mit csináltatok? – kérdezte üvöltve a most már enyhén hisztériás anyja.

–        Szétosztottuk, nem érted, szétosztottuk.

–        Te szerencsétlen, mit csináltál? A lakásod nem volt közös szerzemény, hanem ági vagyon – erőlködött még egy utolsót a mama.

–        Azt se tudom, miről beszélsz – mentegetőzött a lánya. – Ez így igazságos, nem?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2951) Acél koporsó

Tibor bá’ online

 

A II. világháború alatt így hívták a tankokat. A tank egy veszedelmes harci eszköz volt, mert ha eltalálták, akkor mindenki bennégett. Ennek modern formája a repülőgép-hordozó anyahajók, amik nem mások, mint a múlt igen hatékony harceszközei, de már csak rendkívül drága, úszó relikviái, amik már rég halálra lettek ítélve.

Most viszont némi tájékozódás után abba a helyzetbe kerültem, hogy meg tudom írni, pontosan mi lesz a haláluk. Ugyanis az utóbbi évek legmegrendítőbb jelentését – ami az Amerikai Tengerügyi Intézettől származik Lényegében azt mondják, hogy az amerikai repülőgép-hordozó anyahajók valójában ócskavasak. Ugyanis a kínai hadiipar előállított egy „Dong Feng 21” elnevezésű ballisztikus rakétát, amit specifikusan az amerikai repülőgépes anyahajók ellen terveztek.

A Dong Feng 21-nek komplex célravezető rendszere van, alig ad radar visszhangot és manőverezhető, aminek következtében útvonala kiszámíthatatlan, tehát minden valószínűség szerint bemérése és megsemmisítése nem elképzelhető. A rakéta sebessége 10 Mach (a hangsebesség tízszerese), vagyis a maximális hatótávolságát, 2000 km-t, 12 perc alatt éri el. Tehát a sebessége, műholdas irányítása és irányváltoztathatósága miatt a célba érése szinte garantált. A „szinte” finomítás viszont tökéletesen indokolatlan, mert a jelentésben találtam egy aprócska mondatot, ami így szól: „Jelenleg a hajóknak nincs semmi elhárítási lehetőségük ballisztikus rakétatámadásokkal szemben.” Figyelsz? Ez azt jelenti, hogy nem elháríthatók!

Hadd szögezzem le, a hajóknak nagyon csekély elhárítási lehetőségük van közönséges, de nagy számban támadó torpedók, rakéták esetén, de a tengerészek legalább abban a hitben harcolhatnak, hogy van valami védekezési lehetőségük. De egy repülőgép-hordozó anyahajó parancsnoki hídján a kijelző táblán teljesen feleslegesen jelenik meg a kilőtt Dong Feng 21 képe. Világosan látszik a kilövés, a rakéta közeledése és várható becsapódása, és akkor mi van? Ismételjem meg a mondatot? „Jelenleg a hajóknak nincs semmi elhárítási lehetőségük ballisztikus rakétatámadásokkal szemben.”

Menjünk egy kicsit vissza a múltba! Mióta vannak ballisztikus rakéták? Jó kérdés, mi? Egy közönséges ágyúgolyó is ballisztikus rakéta, csak éppen nem irányítható, de ha a kérdésre komolyan akarunk válaszolni, akkor vissza kell menni a V-2 német rakétákhoz. Atomtöltettel felszerelt V-2 könnyedén elsöpörne egy felvonuló flottát, és mindkét komponens, az atomtöltet és a ballisztikus rakéta 1945 óta rendelkezésre áll. Az pedig elég régen volt, miközben néhány dolgot feltaláltak: mozgó kilövőállást, műholdas navigálást, de amire érdemes odafigyelni, hogy minden egyes újabb találmány a támadó esélyeit növelte. Tehát minden egyes alkalommal, amikor az elektronika minőségi változáson esett át, a repülőgép-hordozó anyahajó egyre inkább egy mozgó koporsóvá változott. Az elmúlt fél évszázad minden egyes technológiai változásának hátoldalára rá volt írva, „hagyd abba a repülőgép-hordozó anyahajók építését!” Azonban a haditengerészetnél az égvilágon senki nem figyelt oda.

Ebből az egyetlen tanulság az, amit te magad is Kitalálhatsz, ha figyeled a gazdasági híreket. A legfelsőbb vezetés egy fikarcnyival se okosabb, mint te magad, azzal a különbséggel, hogy kapzsibbak. És ez a megállapítás érvényes nem csak a General Motors vagy Chrysler vezetőire, de a haditengerészetre is. Az istenit neki, még a fizimiskájuk is azonos. Nézz meg egy admirális csillogó-villogó egyenruhájában, több sorban fityegő kitüntetéseivel, amint áll a repülőgép-hordozó anyahajó parancsnoki hídján és úgy tesz, mintha az elmúlt 560 évben tudták volna mit kellett tenniük. Ezek most vagy hülyék, vagy pedig olyan hanyagok, hogy hajlandók végrehajtani a legnagyobb hülyeséget is. Ez az oka annak, hogy hányingert éreztem, amikor a 7. flotta parancsnoka John Bird ellentengernagy véleményét olvastam, ami így szólt: „A haditengerészet célja nem a harc felvétele, hanem a puszta jelenléte, hogy elriassza a támadni szándékozót.”

Ezek szerint a Haditengerészet kiküldi hajóit a Csendes-óceánra, hogy jelenlétükkel elriasszák a támadni akarókat. Zseniális. Bizonyára a Csendes-óceán azon területére is gondoltak, ami 2000 km-nél közelebb van Kínához. Ez esetben tényleg jó, hogy nem akarják felvenni a harcot, mert a harc azonnali megsemmisülésüket jelentené. Máskülönben a Brit Birodalom utolsó napjaiban hasonló történetekkel etették a közvéleményt. Valami megfoghatatlan hülye ötlettől hajtva az újságírók imádják a Haditengerészetet. Amikor a Repulse és a Prince of Wales kifutott a kikötőből, hogy a japán partraszállást megakadályozzák Szingapúrban, zászlókat lengettek, virágcsokrokat dobáltak a vízbe. Később, 1941. december 10-én, amikor mindkét hadihajó lekerült az óceán fenekére, egyetlen egy szó se hangzott el.

Szóval, amit mondani akarok az a következő: Ne engedd magad átverni egy megnyugtató, optimista szöveggel. Ezt kell megtanulni a General Motors és a Haditengerészet működéséből. Ezeknek a vezetői semmihez se értenek. Ráadásul szarnak az egészre. Meglovagolják a rendszert és abban bíznak, hogy addig kitart, amíg nyugdíjba nem vonulnak. Aztán vesznek egy luxusházat közel egy golfpályához, lányaikat kiházasítják, előre megveszik a sírhelyeiket a hozzáillő sírkővel és nagy ívben szarnak mindannyiunkra.

Eddig a Haditengerészet jelentése, és csak azért tettem közzé, mert úgy gondolom, hogy az évi 60 milliókat felvevő állami vállalatok vezetői ugyanígy szarnak mindannyiunkra. Tiszta szerencse, hogy nincs haditengerészetünk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2950) Elmélkedés a hím prostitúcióról 

Tibor bá’ online

 

Ha ifjúkori emlékeim nem csalnak, akkor G.B. Shaw-hoz fűződik a következő mondás: egy nő részére a házasság ára a szex, egy férfi részére a szex ára a házasság. Tekintve, hogy Shaw majd 70 éve halt meg (bár színdarabjai örök életűek), elképzelhető, hogy közben a világ megváltozott. Mindenesetre az viszont egészen biztos tény maradt, hogy a két nem fizikális és mentális biológiája meglehetősen különböző. Ebből a tényből például az következik, hogy egy nő szexuális kapacitása gyakorlatilag végtelen, míg egy férfié nagyon is véges. {Hadd szúrjam közbe, hogy minden férfi titkos vágya a két nővel egyszerre, ami egy hipotetikus fantázia, míg a két férfi és egy nő, elméletileg az élő realitás, csak nem egy konkrét női igény.} Ez önmagában még nem lenne áthághatatlan akadály a hím prostitúció megvalósításához, de az már igen, hogy az indiszponált nővel közösülni nem lehetetlen, míg fordítva ez nem jelenthető ki. Ennek ellenére hím prostituált, igenis létezik. Akkor hogyan lehetséges? Nos, 20 éves kor környékén a merevedés egy spontán adottság, amit bármi kiválthat, akár egy megvetett ágy látványa is. Kicsit később pedig, vannak művi beavatkozások, például a pénisz beinjekciózása, ami 2-3 órás merevedést is produkál. Felteszem, ez tényleg minden igényt kielégít.

Ugyancsak a biológiai különbségből adódóan, van némi eltérés a technikában is. Ejakuláció után a férfi vendég (aki előre fizetett) begombolja a sliccét, és minden teketória nélkül távozik. A szolgáltatást igénybe vevő nő viszont vágyik némi intimitásra, mind az aktus előtt, mind pedig utána. Olyan tehát nem létezik, hogy az útszélén ácsorgó férfi leint egy női gépjárművezetőt, aki félreáll, és a hátsó ülésen (egyesek szerint 3 perc alatt) lebonyolítják a lebonyolítandót.

Igen, vannak magányos, vagy elhanyagolt, jómódú, középkorú nők, akik ilyen szolgáltatásokat igénybe vesznek, és vannak, akik ezeket az igényeket ki is elégítik. Legismertebbek a szex-turizmusok. Szegényebb országok, például Laosz. Thaiföld, Karib szigetek, Dél Amerika, Kelet Európa (bizony-bizony) kitűnően megfelelnek a célnak. Ilyen esetben a hímringyót (ami kb. a „kurva” megfelelője) néhány napra (tehát nem percekre) kibérli egy nő, akit nem csak kielégít szexuálisan, de egyben ellátja a szórakoztató partner szerepét is. Lakhelyétől távol, a hím prostituált szolgáltatásait igénybe vevőnek nem kell attól tartania, hogy összefut egy ismerőssel. És az miatt se kell szégyenkeznie, hogy 20-30 évvel láthatóan fiatalabb a pasija. Ez az elrendezés néha olyan jól sikerül, hogy odahaza is be lehet vezetni huzamosabb időre. Ezek a kitartott pasik.

Az elmúlt néhány évtizedben történtek kísérletek különböző amerikai és angol nagyvárosokban, olyan bordélyházak létrehozására, ahol a bentlakók férfiak, míg a látogatók nők, de a legalitáson túl (amit röhögve ki lehet játszani), gyakorlati akadályok nem tették a vállalkozást rentábilisé. Még nem igazán érett meg rá a társadalom, vagy talán sose fog. A kurva és a hímringyó között túl nagy a különbség, mindenféle vonatkozásban. Egy kurvát nem kell „nőnek” tekinteni, nem kell tapintatosnak lenni vele. Szóval, élő tárgynak számít, és ez a legnagyobb előnye. Egy gigolo viszont önérzetes férfi, aki elvárja a „megbecsülését”, mert ő „nyújt” valamit, ezzel szemben, a kurva csak „eltűr” valamit. A kettő nem ugyanaz. Ez azt is jelenti, hogy egy kurva a szerepét kirázza a kisujjából, egy hímringyónak teljesíteni kell. Egy kurvának csak a testét kell kikölcsönözni, egy hímringyónak nyújtani kell (megjátszott) érzelmeket is, nem sokat, de valamit. Ez kifejezett női igény. Ebből aztán az is következik, hogy kurvába ritkán lesz „szerelmes” a kuncsaftja, legfeljebb ragaszkodik a személyéhez. A hím prostituált nem ilyen szerencsés, számíthat időnként némi féltékenykedésre is. Ezekkel azonban még koránt se ért végett a szembehelyezés. A fiatal férfiak elég jelentős részét vezeti be a szexuális örömökbe egy prostituált, de legalább is egy tapasztalt, idősebb nő. Ezzel szemben nincs olyan szűzlány, aki fizetne a szüzességének az elvesztéséért. Férfitársaságban, a kurvákhoz járás lehet téma, sőt hencegés tárgya is. Míg a nők körében, ezen szolgáltatás igénybevétele szigorúan tabu. Az olcsón megkapható 50 éves kurva nem ritka, míg egy 50-es férfinek – kereslet hiányában – eszébe se jutna, áruba bocsátani magát. Míg egy kurva általában tartozik valakihez, akinek strici a neve, és egyszerre akár több kurvának is lehet a „gondnoka”, addig egy gigolo magányos farkas, és bár lehet saját nője (élettársa), az természetesen nem a  „gondnoka”.

Mindent összevetve, a két különböző nem szexuális igényének a kiszolgálása, olyan mértékben tér el egymástól, hogy hasonlóságra gondolni se érdemes.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2949) Nem fogok hízelegni az orvosoknak

Tibor bá’ online

 

Úgy érzem, az orvosok lényegesen nagyobb reverenciát kapnak, mint amit megérdemelnek. Óriási tisztelet veszi körül az orvosokat. Pláne most, hogy egyre kevesebb van belőlük. Lássuk csak!

Egyik barátomat látogattam a múlt héten, akinek átázott a plafonja, mert a felette lévő lakásban volt valami gubanc. Probléma az, hogy nem lakik ott senki, tulajdonosa pedig egy családi orvos, akit a barátom rémülten hívott fel telefonon, hogy jöjjön, nyissa ki a lakást még mielőtt nagyobb baj lesz. Az orvos közölte, hogy nem megy, mert most rendel, különben is el van foglalva, nem tud ilyen dolgokkal foglalkozni, de majd intézkedik. Intézkedett.

Két nappal később – épp amikor ott voltam – megérkezett a közös képviselő, aki járt a lakatlan lakásban, és közölte, hogy az egyik csap csöpögött, de már elzárták. Különben a doktor úrnak az a véleménye…. mert a doktor úr úgy gondolja…. különben is a doktor úr… Ezt már nem voltam képes tovább hallgatni, közbeszóltam: megkérdezhetném, hogy kiről beszél? – Látványos meghökkenés, néhány másodperc csend, majd folytatom: nyilván a lakás tulajdonosáról van szó, de akkor miért nem mondja azt, hogy „a tulajnak az a véleménye… stb.” A közös képviselő nem érti. – nézze – folytatom – itt végső fokon felelősségről van szó, tehát a lényeges információ a tulajdonos, hogy neki mi a foglalkozása, az nem releváns. – Persze ezt követve volt egy kis vita, de az már nem érdekes. A lényeg, hogy itt is detektálható egy jó adag reverencia, de miért?

Álláspontom szerint a legtöbb (de nem az összes) orvos nem kifejezetten intelligens, de az alapos képzés jó minőségű szakmunkást gyárt belőlük, akikben jelentős mennyiségű rutin alakul ki. Szerencsére az eléjük kerülő betegségek hatalmas hányada széles körben előforduló bajjal van megáldva, amiket viszonylag könnyű felismerni. Ha azonban valaki olyan panaszokkal jelentkezik, és olyan leleteket produkál, ami kilóg a rutinból, azonnal beszarik a halott (hogy stílszerű legyek). Ekkor már csak két dolgot tehet, további vizsgálatokat renddel el, vagy nem szól egy büdös szót se, és előír egy felesleges, de ártatlan B12 kúrát, vagy méregtelenítést.

Azzal természetesen tisztában vagyok, hogy ha orvos olvassa ezeket a sorokat, fel fog neki menni a vérnyomása, pedig azt ő is tudja, hogy az sztrók-veszélyes. 😀 Viszont segítségemre hívom az egyik meg nem nevezhető angol kórházban végzet felmérést, ami szerint az intenzív osztályon fekvő betegek nagy részének diagnózisa egyszerűen helytelen. Némelyek azért halnak meg, mert az orvosok nem vesznek észre olyan jól elhatárolható betegségeket, mint például szívinfarktus, rákos daganat vagy tüdőembólia.

Szakértők szerint az ok nem annyira a hozzá nem-értésben keresendő, mint inkább abban, hogy nincs „visszajelzés”, amiből tanulni lehetne. Ugyanis időhiány miatt alig végeznek boncolást. A papírok visszakeresése érdekes eredményt hozott. Ezek szerint egy másik angol kórházban a halált okozó betegséget az esetek 39 százalékában nem ismerték fel. Ráadásul az állapot nem korlátozódik egy-két kórházra, inkább lehetne mondani, hogy széles körű. Az egyik kritikus szerint az orvosok túlzó mértékben bíznak az új diagnosztikai eszközökben, és nem tanulnak hibáikból, mert világszerte egyre kevesebb boncolást végeznek.

Természetesen egy-kettőre kezdtek megjelenni az orvos-védő nyilatkozatok: „Nem arról van szó, hogy hanyag munkát végeznének, de az esetek nagy részében lehetetlenség pontos diagnózist készíteni.” Mások úgy gondolják, hogy a kb. 30 százalékos tévedési arányt eddig is sejtették, de nem tudták melyik az a harminc százalék.

Megint mások azt feszegetik, hogy ha ez a helyzet az intenzív osztályokon, mi lehet a valóság más osztályokon. Ezeket gyorsan próbálják megnyugtatni, hogy az intenzív osztály egy különleges eset, mert az ott fekvő páciensek többségével állapotuk miatt nem lehet kommunikálni, és ez nehezíti az orvos helyzetét. El tudom képzelni, amikor az egyik lázas, de úgy különben kommunikatív betegnek azt mondja az orvos, „Mondja szépen ááááá, köszönöm, egyébként mit gondol a néni, mi lehet a baja? Igazán nagy segítség lenne, ha tippelne valamire.”

És akkor most nézzünk szemben egy konkrét esettel. A Birmingham Heartlands Hospital vizsgálata fényt derített a következőkre: Három év alatt az intenzív osztályon 2213 beteg fordult meg. Összesen 636 hagyta ott a fogát, akik közül mindössze 49-et daraboltak fel, de csak 38 boncolási eredményt lehetett értékelni (a homály fedett 11 esetről egy szót se!). A boncolási jegyzőkönyvek szerint 17 diagnózis helyes volt, 21 pedig hibás. A 21 hibásan diagnosztizált beteg közül 10 életben maradhatott volna, ha az orvos rájön, mi a baja, de hát kérem 3 esetben a szívinfarktusnak is sikerült elbújni az orvos elől. Most jön a hab a tortára! A boncolások növelésének legnagyobb ellenzői maguk a kezelőorvosok, mert félnek, hogy hibájukra fény derül és a rokonság perelni fog.

Engem mindig bámulatba ejtett az a szemlélet, ami szerint, ha egy híd leszakad a tervezőt börtönbe csukják, ha egy gépkocsivezető munkája közben elüt egy járókelőt, biztos elzárás vár rá, ha egy vegyész felrobbantja a laboratóriumot, minimum meg kell neki fizetni a kárt, persze csak akkor, ha életben marad. Ezzel szemben a beteg embernek tudomásul kell venni, hogy gyógyítása bizonyos kockázattal jár, amibe még az is belefér, hogy műtét közben a hasában felejtenek egy ollót. Ő tehet róla, ha nem kell felnyitni a hasát, nem lehet bent felejteni egy ollót. Legközelebb majd kétszer is meggondolja, mielőtt kiveteti az epekövét.

Jut eszembe, ha meg akarnak műteni, ne állj egyből kötélnek. A sebészek imádnak műteni, nem annyira a szakmai gyakorlatból való kikopástól rettegve, sokkal inkább a jövedelmezősége miatt. Tanácsom, mielőtt a kés alá fekszel, alaposan járd körbe a témát. Az Internet korában ez nem is olyan nagyon nehéz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2948) Egy tanulmány szerint a sötét anyag öregebb lehet az Ősrobbanásnál

Az eredeti cikk fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek

___________________________________________________________________________

Dark Matter May Be Older Than The Big Bang, Study Suggests 

 

Dark matter, which researchers believe make up about 80% of the universe’s mass, is one of the most elusive mysteries in modern physics. What exactly it is and how it came to be is a mystery, but a new Johns Hopkins University study now suggests that dark matter may have existed before the Big Bang.

The study, published August 7 in Physical Review Letters, presents a new idea of how dark matter was born and how to identify it with astronomical observations.

“The study revealed a new connection between particle physics and astronomy. If dark matter consists of new particles that were born before the Big Bang, they affect the way galaxies are distributed in the sky in a unique way. This connection may be used to reveal their identity and make conclusions about the times before the Big Bang too,” says Tommi Tenkanen, a postdoctoral fellow in Physics and Astronomy at the Johns Hopkins University and the study’s author.

While not much is known about its origins, astronomers have shown that dark matter plays a crucial role in the formation of galaxies and galaxy clusters. Though not directly observable, scientists know dark matter exists by its gravitation effects on how visible matter moves and is distributed in space.

For a long time, researchers believed that dark matter must be a leftover substance from the Big Bang. Researchers have long sought this kind of dark matter, but so far all experimental searches have been unsuccessful.

“If dark matter were truly a remnant of the Big Bang, then in many cases researchers should have seen a direct signal of dark matter in different particle physics experiments already,” says Tenkanen.

Using a new, simple mathematical framework, the study shows that dark matter may have been produced before the Big Bang during an era known as the cosmic inflation when space was expanding very rapidly. The rapid expansion is believed to lead to copious production of certain types of particles called scalars. So far, only one scalar particle has been discovered, the famous Higgs boson.

“We do not know what dark matter is, but if it has anything to do with any scalar particles, it may be older than the Big Bang. With the proposed mathematical scenario, we don’t have to assume new types of interactions between visible and dark matter beyond gravity, which we already know is there,” explains Tenkanen.

While the idea that dark matter existed before the Big Bang is not new, other theorists have not been able to come up with calculations that support the idea. The new study shows that researchers have always overlooked the simplest possible mathematical scenario for dark matter’s origins, he says.

The new study also suggests a way to test the origin of dark matter by observing the signatures dark matter leaves on the distribution of matter in the universe.

“While this type of dark matter is too elusive to be found in particle experiments, it can reveal its presence in astronomical observations. We will soon learn more about the origin of dark matter when the Euclid satellite is launched in 2022. It’s going to be very exciting to see what it will reveal about dark matter and if its findings can be used to peek into the times before the Big Bang.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2947) Marx röhög a markába

Tibor bá’ online

 

A közhiedelem szerint egyes emberek forognak a sírjukban. Szép emberi szokás, de remélem, én nem fogom követni. Ismerek viszont egy Marx Károly nevű pasit, aki fittyet hányva a szokásnak forgolódás helyett hülyére röhögi magát, még a könnyei is kicsordulnak. Nem azért mert a Das Kapital című művével bizonyítottan antikapitalista volt, és ennek ellenére Londonban, a korai kapitalizmus fővárosában temették el. Hanem azért mert a világot egy Tőke nevű kísértet szelleme járja át. Átjárja? Hülyeség, uralja és irányítja.

Harminc éve még azt tanították, hogy „tőkésnek” lenni csúnya dolog, és mi meg voltunk győződve róla, hogy csúnya ide, csúnya oda, azért mégiscsak jó lenne tőkésnek lenni. Akkor még nem tudtuk, hogy az egész koncepció, úgy ahogy van, rossz. Mert mindenki, minden egyes ember tőkés, és ugye valamennyien nem lehetünk csúnyák. Ugyanis nem attól tőkés valaki, hogy milliárdjai vannak, hanem attól, hogy pénzre, egyre több pénzre iparkodik szert tenni. Márpedig ez alól nincs kivétel, mert mint írtam a Tőke nevű elvont fogalom irányítja az egész emberiséget. Egyszerűen uralkodik rajtunk. A célja pedig nem más, mint ami minden lénynek célja, a szaporodás. De a Tőke – vesszük észre, nem kis riadalommal – jobban szaporodik, mint bármely biológiai élőlény, és csupán egyetlen célja van, a proliferáció. Ha ezt a célt szabadság jogokkal éri el, akkor azt segíti elő, ha szólásszabadsággal, akkor azt vívja ki, ha cenzúrával, akkor betiltja a sajtószabadságot, ha népirtással, akkor anyagi juttatásban részesíti a kegyetlenkedőket, ha igazságszolgáltatással, akkor nemzetközi bíróságok finanszírozásával, ha diktatúrával, akkor demokratikus országok felforgatásával, ha menekült áradat befogadásával, akkor segélyek küldésével, ha a nyersolaj hiány megszüntetésével, akkor megszállással vagy atombomba bevetésének a kilátásba helyezésével, és így tovább.

A Tőke olyan, mint a vírus, addig szaporodik, amíg meg nem öli azt, akiben szaporodik. Pillanatnyilag a Tőke célja az emberiség kiirtásához vezető út megteremtése, mert ezen az úton haladva tud a Tőke a lehető legjobban szaporodni. Aztán velünk együtt majd a Tőke is kipusztul, mint az agyhártyagyulladás vírusa, amikor meghal a beteg, de addig Marx Károly csak röhög, csak röhög, csak röhög tovább.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(185-sz) TÁRSKERESŐ ROVAT

vissza a múltba szatíraTibor bá’ online

 

Közkívánatra, vagy inkább közkövetelésre engedek a nyomásnak. Ma már úton-útfélen mindenütt társakat keresnek az Interneten. Nekem is rá kellett döbbennem, hogy hazánkban megközelítőleg 10 millió társtalan tengeti életét valamelyik hipermarket és panellakása között. Ezért úgy döntöttem, hogy kísérleti jelleggel az első három hölgynek, akik már hetek óta ostromolnak, lehetőséget biztosítok arra, hogy az én honlapomon is keresgéljenek társat. A hölgyek felé mindössze egyetlen kikötésem volt, hogy lehetőleg saját fényképüket küldjék be, és ha van rá mód, ne legyen 20 évnél régebbi. Ezt is csak saját jól felfogott érdekükben erőszakoltam rájuk, mert egy esetlegesen összejött személyes találkozónál sokat segít az egymásra találásban.

Grobacsek Mária: Mint azt a bal oldalt látható fényképem is illusztrálja egy átlagosnak mondható lány vagyok az egyik észak magyarországi településről. Még csak 20 éves vagyok, de már elég sok barátom volt, viszont a szüzességem még nem vesztettem el. Egészen pontosan egyszer már elvesztettem, de valaki megtalálta és 10 % jutalom ellenében visszahozta. Valójában ez a nagy bánatom és ezért teszem fel magam az Internetre, mert a helyi csajok már halálra cikiznek. Szóval várom azt a vállalkozó férfit, aki elvenné – de most már tényleg – a szüzességem.

Kiscelli Ildikó: Sajnos nem volt jobb tényképem. Ez pedig eléggé előnytelen, de eligazodásnak azért megfelel. Gondolom jól látható rajta, hogy egy számítástechnikai cégnél dolgozom, mint kávéfőző, amivel a főzés tudományom be is fejeződik. Éppen ezért csak olyan pasik ismeretségét keresem, akik tudnak főzni (mosni, porszívózni, stb.) Különben 19 éves vagyok, eddig volt 4 abortuszom, 2 görög társasutazásom és 4 cicusom, de az utolsó pasim ezekből hármat agyonvert, mert dugás közben mindig mellénk ültek dorombolni. Ezért egy új pasival szemben nincs semmi más megkötésem, csak a macskák szeretete.

Nagy Fruzsina: A NAGY nem az igazi nevem, csak olyan ragadvány név. Az első pasimtól kaptam a melleim miatt. Vele egy mammográfiai szűrésen ismerkedtem meg. Amikor levettem a blúzomat azt mondta ilyet még nem látott és ezen az alapon össze-vissza nyomkodott, de úgy az ágyban OK volt. Most azért tettem fel magam az Internetre, mert mammográfiára 2 évig nem kell mennem és ekkora kihagyást túlzásnak tartok. Az életkoromat szándékosan nem mondom meg, hadd legyen meglepetés. Különleges igényeim nincsenek, legfeljebb egy 22 cm, de kölcsönös egyetértés esetén ebből engedhetek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(184-sz) Hazudsz kutya!  

vissza a múltba szatíra – Tibor bá’ online

 

A hazugsággal kapcsolatban számtalan közmondás, (pl. A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.) és bölcs intés látott napvilágot. Ez utóbbiak közül érdemes felidézni két tényleg megszívlelendőt. George Bernard Shaw: A hazug büntetése nem az, hogy nem fognak hinni neki – maga lesz képtelen hinni bárkinek is. Mark Twain: Ha nem hazudsz, nem kell emlékezned semmire sem.

Ezeknek ellenére hazudunk éjjel, hazudunk nappal, hazudunk ha kell, és hazudunk ha nem. Az ember már csak ilyen! De vajon mekkora a valószínűsége annak, hogy a beszélgető partnerünk szemébe vághassuk, hazudsz kutya? Nos, attól függ, hogy mik a beszélgetés mellékkörülményei, és itt a „mellékkörülmény” alatt a technikai megoldást kell érteni.

A dolog úgy alakult, hogy a legújabb felmérések szerint az emberek állításainak 14 százaléka hazugság, illetve nem felel meg a tényeknek, amennyiben a kommunikáció E-mailen keresztül történik. Aki ezt megdöbbentőnek találja, annak hátra van még az igazi fekete leves, mert az elemzők szerint E-mailben az embereket valami furcsa őszinteségi roham kapja el. Ugyanis SMS-ek esetében a hazugságok száma jó ötven százalékkal megugrik, tudniillik az SMS szövegeknél az állítások 21 százaléka hazugság.

Talán meglepő, ha elárulom, hogy az emberek egymás „szemébe”, vagyis beszélgetés közben 27 százalék hazugságot engednek meg maguknak. Tehát minden negyedik állítás hazugság. Erre lassan már tényleg rá lehet mondani, hogy a fele se igaz, mert a negyede egészen biztosan nem az.

A „rekordot” pedig a mobiltelefon állította fel. Mobilbeszélgetés közben az emberek állításainak 37 százaléka, vagyis több mint egy harmada hazugság. Szedjük ezt táblázatba!

E-mail                   14 %

SMS                       21 %

Szemtől szembe  27 %

Mobiltelefon        37 %

Ha így átgondoljuk, tulajdonképpen logikus a dolog. Az E-mail „a szó elreppen, az írás megmarad”, azaz a hazugság visszakereshető, ezért aztán óvatosabban bánunk vele. Végeredményben az SMS is írásos forma, csak egy kicsit már lazább, hiszen viszonylag gyorsan kitörlésre kerül.

A mobilbeszélgetést pedig úgy lehet letagadni, ahogy akarjuk. A mobilt tulajdonképpen elsősorban azért használjuk, hogy féktelen fecseghetnékünket kielégítsük. Tanulság? Ha mobilon mondja valaki, hogy szeret, és elvesz feleségül, ne rohanj másnap a ruhakölcsönzőbe, várj, amíg állítását legalább kétszer megismétli, de még ennél is jobb, ha megvárod az első érzelmekkel átszőtt E-mailt. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2946) Sorsunk elkerülhetetlen

Tibor bá’ online

 

Az emberi civilizációk jöttek és mentek. Ebben nincs semmi új. Ez alkalommal két dolog számít újdonságnak, hogy most az Ember viszi magával az egész Földet, és az összeomlás – bármit teszünk – fizikailag nem elkerülhető. Miben is gyökerezik az Emberi sors? A totálisan alkalmatlan és velőkig korrupt vezetők butaságából adódó folyamatos háborúzásból. A gazdagok által, az utolsó dollárok könyörtelen, művészi tökéllyel végzett kifacsarása a tömegekből, amihez hozzátartozott az ökoszisztéma teljes lepusztítása is. Az infrastruktúra, közegészség, oktatás egyéni érdekből történő elhanyagolása. Ezekre, a homo sapiens drámájában, az utolsó felvonásban kerül sor.

Az emberi természet – amire oly sokszor hivatkozok – nem változik, még akkor sem, amikor a tét oly drámai, mint most. Azonban a bekövetkezésig olyan megkötözött bolondok próbálnak minket befolyásolni, mint például Donald Trump és társai, akik állítják, hogy pusztán rémeket kergetünk, a valóságban semmi baj. Miközben multinacionális vállalatok hatalmas vagyonokra tesznek szert a hadi- vegyi- mezőgazdasági- és energiát kitermelőiparban. Ezek vezetői hatalmas pénzeket vágnak zsebre, nem döbbenve rá, hogy a pillanatnyilag élvezett hiper-jólétüknek hamarosan vége szakad.

A Föld 4,5 milliárd évéből az utolsó 200.000-ben volt jelen az Ember, ami alatt az ökoszisztémát nem zavarta meg. De 1750 táján jött az ipari forradalom, ami alatt rájött arra, hogy a több százmillió év alatt összegyűlt fossziliák, közel ingyen energiaforrásnak számítanak, amit ki is használt. Ezek felhasználása, elégetése hihetetlen jólétet, könnyű életet biztosított elsősorban a nyugati világhoz tartozó országokban, ami gyors népesedés növekedéshez vezetett. Ez pedig az ökoszisztéma tönkrezúzásához, létrehozva egy olyan klíma kialakulását, ami az emberi létet egyre inkább veszélyezteti, oly mértékben, hogy a vég már tisztán körvonalazódik.

Más nem marad részünkre, mint McPherson tanácsa, szeressünk, ameddig lehet, feledve a reményt, ami szerinte hátrányos. Csakhogy a mániákus remény hozzátartozik az emberi természethez, amely nem fogad el semmi negatív eseményt, mint elkerülhetetlen jövőt.

Pedig az összeomlás elkerülhetetlen. Gondoljatok bele, 1750 óta milyen irgalmatlan sok nyersolajat, földgázt és kőszenet égettünk el. Ennek égésterméke ott van az atmoszférában és egyre inkább visszatartja a disszipálni akaró hőt. A folyamat megállíthatatlan. A Föld egyre inkább melegszik, aminek közvetlen hatása van az éghajlatra, és nincs megállás. A „többlet” hő érzékelhetően olvasztja a felgyülemlett sarki jegeket, emeli a tengerek hőfokát a következő egyensúlyi állapot eléréséig (amikről nem tudjuk, hogy hol van, még az is benne van a lehetséges jövőben, hogy a Föld a Vénusz sorsára jut.). Ez azonban az emberi élettér totális összeomlását vonja maga után.

Itt most két dolgot kell átrágni. 1) 280 ppm CO2 esetén a Föld annyi hőtől szabadult meg, amennyi érte. Most 415 ppm CO2 esetén négyzetméterenként 3 wattal kap több hőt, mint amennyit elveszít (helyesebben ugyanannyi hőt kap, mint korábban, de ennyivel kevesebbet disszipál). Ez a hő különbség szép lassan felhalmozódik. Tehát hiába hagynánk fel a további égetéssel, hiába csinálnánk bármit a hő felhalmozódás folytatódni fog. Teljesen felesleges mindenféle mozgalom, intézkedés, konferencia, stb. stb. a légkörben lévő CO2-t kellene megszüntetni, ami egy fizikai képtelenség. Minden más csak gólyafing. 2) Az élettér nem csak annyi, hogy 35°C alatti hőmérséklet, hanem megfelelő élelmiszer előállítás, kellő ivóvíz biztosítás, szélsőséges időjárások (sárlavina, szélviharok, özönvizek, szárazságok) új keletű halálos betegségek, paraziták, végzetes háborúk, infrastruktúrák összeomlásának elkerülése. De az emberi élettér fennmaradásához hozzátartoznak olyan tételek, mint a méhek és egyéb hasznos rovarok, madarak életben tartása. A felsoroltak messze nincsenek biztosítva. Az emberi élettér összeomlása már megkezdődött.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2945) Államférfiak helyett államnők

Tibor bá’ online

 

Greta Thunberg: Arról az enyhén mongoloid ábrázatu svéd kislányról van szó, aki Vitorlás csónakon, két hét után megérkezett Amerikába, egy kis beszédtartásra a klímaváltozással kapcsolatban. Kell-e ennél nagyobb promóció? De ez nem volt az első. Harminckét órán át vonatozott, hogy elérje Davost, ahol beszédet tartott a fórumon: „Nem akarom, hogy reménykedjenek, azt akarom, hogy pánikoljanak, és cselekedjenek.” Ugyanis a fiatal hölgy „hivatalosan” klímaváltozási aktivista”.

Nem akarom túlzottan górcső alá venni tüntetését, de a vonatozás se túlzottan környezetbarát. Ment volna gyalog, vándorbottal a kezében, mint Jézusnak. Nem hiszem, hogy egy szerelvényt 32 órán át húzó dízel motorvonat kevesebb üzemanyagot éget el, mint egy utasszállító repülő egy óra alatt. Arra viszont nagyon jó, hogy felé forduljon a figyelem. Az ifjú aktivista természetesen iskolába nem tud járni, tehát sztrájkol, most már több mint egy éve. Sebaj, majd valamelyik egyetem ad neki egy díszdoktori címet. Állítólag Asperger-szindrómában szenved, ami megmagyarázza, hogy másképp látja a világot, mint a többség. Na, majd meglátjuk. Én azt várom, hogy hirtelen híressé válását hamarosan át fogja váltani valami kézzelfogható dologgá, például indul a svéd parlamenti választásokon, amire csak 2 évet kell várnia, ugyanis ő csak 16 éves. Miért? Mert a világ már csak így forog. Van erre magyar példa is.

Nagy Blanka, aki 18 évesen kissé közönséges hangvétellel ment neki a Fidesznek. Jól esett hallani keresetlen szavait. Kicsit emlékeztetett az ifjú Orbánra, aki kemény stílusú szavakkal hazaküldte az oroszokat, amikor azok már különben is mentek. Ez a kezdeti lépés elég volt, hogy két évtizeddel később kirabolja az országot.

De ne lépjünk át Blanka kisasszonyon, akinek nekiment a Fidesz, többnyire (szokásuk szerint) hazugságokkal. Nagy Blankát megvédte az ellenzéki média. Az ifjú hölgyből egyszeriben celeb lett. A nagy ívű beszédét kiprovokáló tavaszi választások után, alig fél évet kellett várni, és máris itt volt az önkormányzati választás, amibe Nagy Blanka természetesen benevezett, és nekem még csak kételyem sincs, hogy ő lesz Kiskunfélegyháza legfiatalabb tagja az önkormányzati testületnek. Hogy nem ért hozzá? Majd belerázódik.

Most, hogy a posztom végéhez érek, a bal vállamra rátelepedett a kisördög, és azt kérdezi tőlem, vajon korrumpálható lesz-e? Tőlem kérdezi, az emberi természet nagy ismerőjétől. Kisördög! Menj a fenébe!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2944) Tettestárs

Tibor bá’ online

 

Egy 15 éves fiú unalmában, vagy szórakozásból megölt két hajléktalant. Ezért megkapta a részére kiszabható 15 évet, de a bíró itt nem állt meg, hanem kutakodott az anya szerepe után, és miután megállapította, hogy a gyilkosság valószínű oka az anyai szeretett és odafigyelés hiánya, tettestársnak kiáltotta ki és kimért rá majd két év felfüggesztett szabadságvesztést. A média és a megkérdezett „szakemberek” pozitíven állnak hozzá az úttörő eseményekhez. Felteszem a kérdést, jó irányt vett-e a bíráskodás?

Szerintem nem, mert a világ már megegyezett abban, hogy nincs kollektív bűnösség. Engem nem lehet megbüntetni azért, amit Rákosi annak idején elkövetett. Miközben – legalább is passzívan –hozzájárultam uralkodásához.  Senki nem felel más bűnéért. A „hetedíziglen” az ókori ember találmánya, a mai ember elveti ezt az elvet.

A gyereknevelésnek óriási hatása van a karakter kialakulásában. Ehhez semmi kétség nem fér. De megbüntetni egy szülőt azért, amit a gyereke elkövet, szerintem nonszensz. És ez hány éves korban szűnne meg. Mert egy 40 éves bűnözőnek is van anyja-apja, akik „nevelési” hatása benne van a 40 éves elkövetőben is. És a büntethetőség milyen arányban osztható meg apa és anya között?

Szerintem a dolog nagyon elcsúszott. Ez esetben a bíró úttörő lépése nagyon félresiklott. Ha egy anya nemtörődöm, nem elfogadhatóan gondozza a gyermekét, akkor nem kell megvárni, amíg a gyermek súlyos bűncselekményt követ el, hanem el kell venni tőle a gyereket, amire van is számtalan példa, de ezek többnyire gyámhatósági túlkapások, mert miért pont ott ne lenne korrupció. A kissé öntevékeny bírónak azt tudnám javasolni, hogy vizsgálja a gondozónő és a gyámhatóság szerepét is a bűn elkövetésében. Érdekes dolgokra bukkanna.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2943) A Sámson opció

Tibor bá’ online

 

Aki nem vett részt hittan oktatásban, annak elárulom, hogy Sámson és Delila nem Tom Jones egy hajdan volt pop slágere, hanem bibliai alakok, a hozzájuk tartozó mesével. Sámson egy csodás erővel rendelkező figura volt. Szeretőjét, a filiszteus kurvát Delilának hívták, akit a filiszteusok vezére megvett 1100 ezüstért (kurva sok pénz, ha meggondoljuk, hogy Júdás 30 ezüstöt kapott Jézus elárulásáért), hogy tudja meg, mi adja Sámson erejét. Ezt azonban Sámson nem árulta el. De a végén győzött a pina (ahogy általában), hogy bizonyítsa szerelmét, Sámson elárulta a titkot, erejének forrása a hosszú hajában van. Így, amikor Sámson elaludt Delila levágta a haját, és jelezte megbízójának, hogy Sámson elfogható. El is fogták, és elvitték egy templomba, ahol a filiszteusok megünnepelték elfogását, és soron következő kivégzését. Ekkor Sámson kérte Jehovát, hogy még egyszer adja vissza neki az erejét egy rövid időre. Ezt megkapta, és akkor a templom tartóoszlopait kitépte a helyükből. A templom összedőlt, ezernél több filiszteust maga alá temetve, de Sámson is életét vesztette.

Sámson és Delila történetéből a zsidók azt szűrik le, ha nekik meg kell halni, akkor visznek magukkal ezreket az ellenségből is. Hogy ez a doktrína érvényes, azzal először a világ akkor ismerkedett meg, amikor Golda Meirt a BBC meginterjúvolta miniszterelnökségének ideje alatt (1969-1974). Golda Meir egyértelművé tette, hogy ha Izraelnek menni kell, viszi magával az egész világot. Ezt hívják Sámson opciónak. Becslések szerint jelenleg Izraelnek 400 hidrogénbombája van. Ez már elég a fenyegetés betartásához. Ez angolul így hangzott: if we are going down, we will take down the rest of the planet with us. Akit érdekel, utána nézhet.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2942) A FED képtelen tovább késleltetni a gazdasági összeomlást

Tibor bá’ online

 

Peter Schiff szerint ahhoz semmi kétség nem fér, hogy a világgazdaság recesszió felé araszol. Ki ez Peter Schiff? A pasas az Euro Pacific Capial stratégistája, aki annak idején megjósolta a 2008-as gazdasági válságot. Most állítja, „óriási” hiba volt, hogy a FED a múlt hónapban csökkentette a kamatlábakat. Ezt megtoldotta azzal, hogy nem lett volna szabad 2008-ban nullára csökkenteni a kamatokat, és ott tartani 7 éven át. „A nulla kamat és a quantitative easing (mennyiségi könnyítés) olyan problémákat élesztett fel a gazdaságban, aminek a helyreállításához generációk kellenek majd. Azonban a kilábalás sose fog elkezdődni, ha a FED visszamegy nulla kamatlábhoz (ami pillanatnyilag éppen történik – és Trump naponta követeli).

Schiff véleménye szerint egészséges gazdaságot nem lehet létrehozni mesterségesen alacsonyan tartott kamatokkal. Ez a módszer össze-vissza annyit tesz, hogy felnyomja a vagyontárgyak árát, buborékokat hoz létre, és olyan rossz befektetéseket, amelyek károsak a gazdaságra.

A fenntartható gazdasági növekedés záloga a piac által beállított kamatláb. Schiff szerint a FED nem okoz recessziót, pusztán nem képesek tovább késleltetni.

Éveken keresztül a növekedést a mesterségesen alacsonyan tartott kamat biztosította, de az elszabadult állami kölcsön felvétel, és Trump védővámja végül belök minket az elkerülhetetlen recesszióba.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2941) Tessék mondani, disszidálás közben nem volt szex? – Naná, hogy volt

 

Hétvégi vissza a múltba online

 

             A mindennapi betevő feleség

Az osztrák menekültlágerekben az első és minden bizonnyal a legfontosabb dolog az adatok felvétele volt, tipikus német alapossággal. Igen ám, de a legtöbb menekült nem rendelkezett igazolvánnyal, ami semmi hátrányt, sőt, bizonyos előnyt biztosított, hiszen mindenki azt diktálhatott be, amit akart.

Pontosan ez az oka annak, hogy bár Újvári Béla története az utolsó betűig igaz, nevének valódiságáért nem merném tűzbe tenni a kezem.

A dolgok rendje szerint, akiknek már csak néhány nap hiányzott az induláshoz, azokat mindenhonnan Salzburgba, azaz a salzburgi tranzitlágerbe vitték. Onnan pedig egyszerre mindenkit egy közös járműhöz, amely hajó vagy repülő volt.

Néhány napja lehettem a tranzitlágerben, amikor egy délután a tízszemélyes szobába belépett Újvári egy nővel. Első hallásra ez talán furcsa, de az osztrák lágerek vegyesek voltak. Együtt aludt bennük nő és férfi, ismerős és ismeretlen. A szobák éjszakai élete rendkívül színes volt, nem hiányoztak sem a vaskos meglepetések, sem az epés megjegyzések.

Újvári tehát belépett egy nővel, körülnézett, meglátott egy üres ágyat, és nyomban annak irányába vette lépteit. Az ágyra rátette szerény csomagját, majd megszólalt: „Újvári Béla vagyok, ez pedig a feleségem, mi is Ausztráliába megyünk”. Ilyen bemutatkozást angol filmeken lehet látni. A magyar lélek nem így működik. Mi ügyet sem vetettünk rájuk. A délutánból este lett, az estéből pedig éjszaka. Lámpaoltás után Újvári ágya felől szokatlanul gyorsan, a szinte kötelező tíz-tizenöt perces várakozási idő eltelte nélkül, halk suttogás kezdett szerteáramlani a teremben. A kezdetben halk suttogásnak induló beszéd egyre határozottabb formát öltött, ami egy idő után értelmes szavakká formálódott, valahogy így:

– Ne, még ne.

– Miért ne?

– Még ne.

– Miért ne?

– Meghallják.

– Mit hallanak meg?

– Mit hallanak meg, ezt hallják meg!

– Mit ezt?

– Hát ezt! – és valaki a sötétben rácsapott valakinek a kezére.

– Hát mikor?

– Majd.

– Mikor majd?

És ez így ment hosszú perceken keresztül. Először vicces volt, aztán csak a kíváncsiság hajtott, de a végén meguntam, és elaludtam.

Másnap tudtam meg, hogy a végén Újvári és felesége gyakorlatilag dulakodtak az ágyban, tök sötétben, de a fültanúk szerint a végén Újvári győzött.

Igen ám, de a feleség másnap összepakolt, és minden diszkréció nélkül simán távozott. Újvári pedig ott maradt feleség nélkül, várva az öt nap múlva induló hajóra. Piszok kellemetlen. Ausztráliába? Feleség nélkül?

Újvári ezt egyáltalán nem találta olyan nagyon kellemetlennek. Még sötétedés előtt hozott egy másik nőt, cuccát lerakta az ágyukra, és buzgó suttogásba kezdtek. Ez azért már néhányunknak sok volt, és valaki megkérdezte tőle, ki ez a nő? Újvári szemrebbenés nélkül válaszolta, „A feleségem”, és suttogott tovább. Lámpaoltás után az előző esti jelenet megismétlődött.

– Még ne!

– Miért ne?

– Meghallják – stb.

Mindjárt a kezdetén megfogadtam, hogy ezt most kivárom. Ma nem alszom el. Ki is vártam egész addig, amíg az aktus el nem kezdődött, eléggé jelentős kézitusa után.

Másnap reggel ez a nő is csomagolt, majd elment. Erre már érdemes volt odafigyelni. Késő délután Újvári ismét hozott egy nőt. Mi már meg sem kérdeztük, ki ez. Pontosan tudtuk, hogy a felesége.

A lámpaoltás utáni események szinte forgatókönyvszerűen zajlottak:

– Ne!

– Miért ne?

– Ne, mert meghallják – stb.

Dulakodás, aktus, csend. A különbség mindössze annyi volt, hogy közülünk egyesek már nem bírták cérnával, és nem csak hangosan beleröhögtek, hanem biztatták is őket. Ki a nőt, ki Újvárit. Az eset olyan elképesztően komikus volt, hogy az előző napokban alvást színlelő, és a teremben, mint tudjuk, szintén jelenlevő nők is szintén kuncogtak. Ezt egyszerűen nem lehetett kibírni.

Reggel a nő természetesen csomagolt, és ment. Egész nap erről beszéltünk. Én estére készítettem egy hatalmas transzparenst, és kifeszítettem a terem közepén. ÜDVÖZÖLJÜK A LEGÚJABB FELESÉGET!

Újvári ezt egyáltalán nem találta viccesnek, mert a nem túl gyanútlan negyedik nőnek meg kellett magyarázni a szöveget, ami azért akkor sem volt könnyű feladat, ha feltételezzük, hogy Újvári a napok elteltével egyre lejjebb adta a nőkkel szemben támasztott igényét.

Csoda történt. Ez az este teljesen elütött az előzőektől. Újvári ágya felől egy mukk nem sok, annyi sem hallatszott, csak az ütemes nyikorgás, de akkor már harmadik hónapja voltunk lágerlakók, és az éjszakai ütemes nyikorgás úgy hozzátartozott életünkhöz, mint a reggeli tea.

Később kiderült, Újvári nem volt egy fenevad, és nem volt született promiszkuozus. Mindössze azt történt, hogy a hajó indulása előtt néhány nappal az igazi feleség meglógott egy hentessel. Újvári pánikba esett, mit fog ő nő nélkül Ausztráliában csinálni. Lett egy ötlete. Átment az újonnan érkezetteket elszállásoló lágerbe, mert az ottaniaknak igen rossz kilátásaik voltak a továbbutazásra, és sok-sok hónap lágerélet állt előttük. Itt aztán megkérdezte a fiatalabb nőket, nem akarnak-e egy öt nap múlva induló hajóval Ausztráliába menni. Perceken belül jelentkezett valaki. A nővel közölte, hogy úgy kell tennie, mintha ő Újvári Béláné lenne, mert különben nem engedik fel a hajóra.

Újvári feltételezte, hogy a nőknek lesz annyi sütnivalójuk, és ki fogják találni, mivel jár a névkölcsönzés. A nőknek volt is ennyi sütnivalójuk, de azt gondolták, a hajó néhány nap múlva indul, addig valahogy kihúzzák valami okos mesével, a hajón pedig Újvári már nem tud csinálni semmit.

Repedtsarkú Marcsánk vidáman végigkefélt Újvárival három álló éjszakát, és szépen fel is szállt a hajóra, ahol megtanulta, mi a különbség a járható és a járhatatlan út között. Marcsa a hajón mindenkivel kefélt, csak Újvárival nem. Öt Gulden volt egy menet a 12-es mentőcsónak ponyvája alatt.

Újvári letette a főesküt, amint Melbourne-be érünk, Marcsát feljelenti az ausztrál hatóságoknál, hogy nem is Újvári Béláné, és akkor vissza fogják toloncolni Európába.

Ami azt illeti, Újvári ezt meg is tette, de Marcsát nem toloncolták vissza. Mindössze annyi történt, megfosztották az Újvári Béláné név használati jogától, és kénytelen volt az új életét a régi nevén, Tóth Máriaként elkezdeni.

Mindenesetre, amíg Újvári csórón szállt partra, addig Tóth Mária vagyonos nőként érkezett az ötödik kontinensre.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2940) Tessék mondani, disszidálás közben nem volt szex? – Naná, hogy volt

Hétvégi vissza a múltba online

 

                     Litánia

Ideiglenes lakhelyemen, a bécsi menekültlágerben, ami egyébként egy iskola, ágyakkal berendezett tornaterme volt, mindenfajta népség várta a vízumát. A napok egyhangúan, és rettenetesen lassan teltek. Ahhoz, hogy az ember valahogy elüsse az időt, pénz kellett, ami nem volt, illetve, igencsak szűkösen. Maradt a csajozás meg a pasizás, mert a szex általában ingyenes.

Nem csoda, hogy az egyik sarokban csendesen meghúzódó madonna- arcú szépség mindenkinek feltűnt, nem annyira a túlzás nélkül gyönyörűnek mondható arca, a ruhán keresztül is kivehető tökéletes alakja, sokkal inkább visszahúzódó magatartása miatt. Még a nevét se tudtuk, ezért elkereszteltük Máriának, nem vitás, tudatalattink asszociációja miatt, ami a messiást szeplőtlenül fogant anyját illette.

Mária hat órakor minden reggel eltűnt és csak hétre, reggeli osztásra került elő. Ugyanezt tette délután fél négykor is, de fél ötre viszontláthatóvá vált azok számára, akik éppen a szálláshelyen tartózkodtak. Ezen kívül, Mária az ágya mellett ült és többnyire olvasott. A közelíteni igyekvő fiúkat hamar leszerelte, és már bújt is vissza olvasmányai közé. Idősebb nőkkel váltott néhány udvarias mondatot, ha megszólították. Mária maga volt az évtized megoldhatatlan rejtélye. Az csak természetes, hogy nekünk, facér hímeknek teljesen kitöltötte a fantáziánkat. El nem tudtuk képzelni, mik ezek a titokzatos, és ráadásul rendszeres eltűnések, ezen kívül ez a jól érzékelhető némasági fogadalom.

Végre egyikünk kiderítette, hogy Máriának van egy földije, egy idősebb asszony két utcával arrébb, egy másik iskola tornatermében, aki csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy kíváncsiságunk mindennapi tárgya Pápáról való, és reggelenként misére, délutánonként pedig litániára jár a közeli katolikus templomba.

Az információ birtokában Mária nem csak különlegességi értékét veszítette el köreinkben, de egyúttal kívánatosságát is. Kit egyen a fene egy olyan nő után, aki a XX. század derekán a középkori szentek életét éli? Egyetlen egy rejtély maradt csak nyitva. Mi a fészkes fenéért disszidált? Elvégre templomba járni, szabadidőben könyveket olvasni a kommunista Magyarországon is lehet. Ilyen ambíciók mellett teljesen felesleges hazát váltani.

Igen ám, de van egy olyan intézmény a világon, amit úgy hívnak, hogy „kisördög”, és állítólag az a szokása, hogy motoszkál az emberben. Szó, ami szó, a lágerben lakó valamennyi férfiben motoszkált egy ilyen, eléggé nagyra nőtt kisördög, és egyre azt súgta, hogy Máriát meg kellene kefélni. Ezért aztán, mint később kiderült, egymás háta mögött valamennyien megpróbálták megkörnyékezni Máriát, elvégre legalább egyszer, magát Krisztust is megkísértette a sátán, Luther Mártonról meg már nem is beszélek.

Aztán egy szombat esti összeröffenéskor az egész kibukott, egymás után ismerték be a fiúk, hogy az összes kísérletük csődöt mondott. Ráadásul esküdtek rá, hogy a feladat megoldhatatlan. Én meg azt gondoltam, ha egy feladat megoldhatatlan, akkor már érdemes vele foglalkozni, közöltem tehát velük, hogy nekem lenne rá egy fogadásom. Fogadtunk is, a tét fejenként egy-egy, összesen kilenc tábla Milka csokoládé, ami akkoriban fogalom volt a magyar édességipar által produkált Sport-szeletekhez képest. A határidőt két hétben szabtuk meg, ami mindkét oldal számára elfogadhatónak tűnt. Én pedig mindjárt másnap, azaz vasárnap munkához is láttam.

Valamivel korábban keltem fel, mint Mária, elmentem a közeli templom­ba, és beültem az utolsó sor szélére. Csakhamar Mária is megérkezett és úgy középtájon elhelyezkedett egy padon. Egy kicsivel később elkezdődött a mise, és ment a maga útján a 2000 éves hagyományoknak megfelelően. A szertartás vége felé került sor az áldozásra, amikor is Mária a bevett ceremónia értelmében előrement az oltárhoz, letérdelt, és várta a papot, hogy kinyújtott nyelvére helyezze a Krisztus testét szimbolizáló ostyát. Ez alatt én előre mentem, és beültem a közvetlenül Mária helye mögötti padba.

A szentáldozás végén Mária visszajött a helyére, és meglepődve vette észre, hogy nem sokkal mögötte a zsámolyon térdelek, de persze a szeme se rebbent. Aztán a mise végén kifelé menet egymás mellé sodródtunk, és ő lett az, akit kettőnk közül jobban evett a kíváncsiság, nem csoda, nekem nem volt min meglepődnöm.

– Nem is gondoltam volna, hogy a lágerünkből más is jár misére.

– Vasárnaponként odahaza én is mindig elmentem a nagymisére, csak áldozni nem szoktam – válaszoltam némi farizeuskodással.

– Miért nem gyónsz meg, akkor áldozhatnál is?

– Nem tudok németül, – válaszoltam – magyarul meg a pap nem ért.

– Óh, ha csak ez a baj, én segíthetek neked, ismerek egy magyar papot, majd elviszlek hozzá.

Ezzel meg is lett az első közös programunk. Amikor hétfőn délelőtt Máriával együtt mentem ki a szálláshelyről a többiek nem csak leültek a meglepetéstől, de már a fogadás elvesztésének lehetőségét se zárták ki.

Hétfőn meggyóntam, és Mária unszolására másnap reggel vele mentem a templomba, hogy áldozhassak is. Némi huncutsággal a szemében azt mondta, jobb, ha nem várok vele vasárnapig, mert öt nap alatt bőven lesz alkalmam bűnt elkövetni, és akkor ugye nem áldozhatok.

Kedden, amikor visszajöttünk a miséről, a srácok részéről hangzott el egy-két szemtelen, sőt enyhén vulgáris megjegyzés is, amit sikerült gyorsan leszerelnem néhány négyszemközti beszélgetéssel. Elvégre fogadás esetén nem tisztességes egyértelmű megjegyzésekkel befolyásolni az eredményt.

A keddi mise után Mária már teljesen természetesnek találta, hogy szerdán is együtt megyünk, és így tovább. De hát misére menet, miséről jövet nem ballaghatunk némán és szótlanul egymás mellett, tehát beszélgettünk. Én melyik országba készülök, ő hová készül, kihez, mihez, és így tovább. Kiderült, hogy ő még nem tudja, de csak katolikus országba akar menni, ezért aztán Anglia, meg ilyesmi szóba se jöhet. Én viszont arra hívtam fel a figyelmét, hogy a katolikus országokban, mint például a dél-amerikaiak, nagy a szegénység, odamenni nem éppen nyerő.

Aztán szóba kerültek a szobatársak, a többi magyar, akikkel kapcsolatban meg volt a maga kis magánvéleménye, de annál erősebb kifejezés száját sose hagyta el, mint „erkölcsi fertő”. Azt felesleges ecsetelnem, hogy ez volt az a közeg, amiben a többiek fetrengtek, természetesen magamat kivéve.

Szóval a dolgok szépen haladtak, csak éppen azt nem tudtam, hogyan tovább, pedig már a második hetet koptattuk, és nekem csak szombat este 24 óráig volt időm. Különben is, rettenetesen untam a reggeli miséket, és mivel a kutyaharapást a szőrével kell gyógyítani, beiratkoztam a délutáni litániákra is. Arra gondoltam, hogy a több együttlét majd csak hoz valami megoldási lehetőséget. Ami azt illeti, ez be is jött.

Mivel december volt, a délutáni litániának végeredményben korom sötétben volt vége, vagyis jóval sötétedés után ballagtunk szálláshelyünk felé. Egyszer csak az egyik előttünk lévő, utcára nyíló kapu iszonyatos zajjal kivágódott, és kipenderült rajta egy szemmel láthatóan részeg ember. Mária a félelemtől ösztönszerűen belekapaszkodott a karomba, és úgy is maradt a szállásunkig, mert a hangoskodó részeg mindvégig mögöttünk csámborgott a miénkkel azonos irányba.

Másnap reggel Mária már a legnagyobb természetességgel karolt belém, és tartottunk egyenest a templomba. Délután litániából jövet megkérdeztem tőle, lenne-e kedve a szálláshely helyett elmenni egy moziba. Nem tudom, miért, de meglepődtem, amikor feltűnő mohósággal válaszolta az igent. Az ok többrétű volt. Kezdem mindjárt azzal, hogy egyikünk sem értett egy kukkot se németül, és akkor nem is érdemes folytatni. Aki már próbálta, az tudhatja, mekkora hülyeség úgy végigülni egy filmet, hogy az embernek fogalma sincs, miről szól az egész. Szerencsére a minden hátsó szándék nélkül kiválasztott film teli volt erotikus jelenetekkel, ami alatt Mária agyonszorongatta a kezem.

Aztán gondoltam egy merészet, és „legfeljebb nem sikerül” alapon, csak úgy a ruhán keresztül finoman megsimogattam a hozzám közelebb eső mellét. Legnagyobb meglepetésemre, rám hajolt és szájon csókolt. Egy pillanatig gyámoltalan kiscserkésznek éreztem magam, elvégre jóformán mindig ő kezdeményezett. Végre kénytelen voltam rádöbbenni, hogy a jó vastag erkölcsi máz alatt egy hús-vér nő lapul.

A moziból kifelé jövet megkérdeztem tőle, ragaszkodik-e hozzá, hogy szálláshelyünkön aludjunk hatvan vadidegen társaságában, hallgatva azok horkolását és egyéb éjszakai zaját? Azt mondta, nem, ha ennél van jobb ötletem. Hát, nekem volt. Bementünk egy harmadosztályú hotelbe, ahol a portás a világ legtermészetesebb dolgának találta, hogy 60 schillingért ki akarunk venni reggelig egy szobát.

Lift természetesen nem volt, de bőrönd se, amit cipelni kellett volna. A szőnyeggel leterített falépcsőn haladva csak egy pillanatig futott át agyamon a lehetőség, hogy talán ez a Mária is szűz, de még idejében elhessegettem ezt az abszurd gondolatot.

Az éjszaka úgy telt el, ahogy várható volt, azaz nem aludtunk fél órát sem. Azon kívül, hogy elblicceltük a szokásos reggeli misét, minden az „előírtak” szerint történt. Az egyetlen nem várt esemény reggel az utcára lépésünk után történt. Egymásba kapaszkodva kissé sietős léptekkel haladtunk szálláshelyünk felé, hogy legalább a reggeliről ne késsünk le, amikor Mária ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt:

– Reggeli után mehetünk mind a ketten gyónni!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2939) 158 milliárd forint

Tibor bá’ online

 

Ennyibe kerül az országnak, hogy O1G-nek sikerült kezet rázni minden idők leghülyébb amerikai elnökével. Ez annyi pénz, hogy húsz ezresekben nem fér el egy utánfutóban. Na és mit kapunk érte? 180 pontosan nem megnevezett rakétát. Feltételezem, hogy már rég lejárt, elavult amerikai rakétát, mert Trump egyetlen egy dologhoz ért, éspedig az „üzlethez”, aminek lényege, sokért adni közel semmit.

OK, NATO tagok vagyunk, ami elkerülhetetlen volt. Mint ilyen, az állam köteles a GDP 2 százalékát védelemre fordítani. Na jó, de mit akarunk megvédeni 180 rakétával? Nem lett volna okosabb tankokra költeni. Minket nem Oroszország fog lerohanni. Nem azért, mert olyan jófiúk az oroszok, hanem azért, mert közöttünk ott van Ukrajna. Ha valaminek van esélye, akkor az a szomszédok beáramlása élelmiszerért, nem most, néhány év múlva. Ezek ellen a legjobb védelem a hagyományos, II. világháborús védekezés. Tankok és gyalogság. Légvédelmi rakéták, repülőgépek ellen hatásosak. Repülőgépeket nem vetnek be, ha élelmiszerért jönnek. Lopni akarnak, nem lebombázni azt, amit el akarnak lopni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2938) Az orosz atom robbanás igaz története

 

Az eredeti cikk kivonatolt fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek. A cikk szerzője, Scott Ritter, tengerészeti titkosügynök volt az összeomlott Szovjetunióban. A cikk eredetileg The American Conservative folyóiratban jelent meg.

______________________________________________________

The Media’s Russian Radiation Story Implodes Upon Scrutiny

What really happened at Nenoska was less explosive than everyone, including Trump, wanted you to believe.

By Scott Ritter

How the mainstream media reported an August 8 accident at a top-secret missile test facility in northern Russia should serve as a cautionary tale regarding the dangers of rushed judgments via institutional bias.

In the days following the initial report of the accident, the media exploded with speculation over both the nature of the device being tested at the Nenoksa State Central Marine Test Site and the Russian government’s muted response. Typical of the hysteria was the analysis of Jeffrey Lewis, director of the East Asia Nonproliferation Program for the James Martin Center for Nonproliferation Studies and editor of the blog “Arms Control Wonk.”

Lewis and his collaborators penned a breathless article for Foreign Policy that asked, “What Really Happened?” According to Lewis, the answer was clear: “The reference to radiation was striking—tests of missile engines don’t involve radiation. Well, with one exception: Last year, Russia announced it had tested a cruise missile powered by a nuclear reactor. It calls this missile the 9M730 Burevestnik. NATO calls it the SSC-X-9 Skyfall.”

Lewis’s assessment was joined by President Trump’s, who tweeted, “The United States is learning much from the failed missile explosion in Russia…. The Russian ‘Skyfall’ explosion has people worried about the air around the facility, and far beyond. Not good!” Trump’s tweet appeared to conform with the assessments of the intelligence community, which, according to The New York Times, also attributed the accident to a failed test of the Skyfall missile.

Former Obama administration national security analyst Samantha Vinograd tweeted: “Possibly the worst nuclear accident in the region since Chernobyl + possibly a new kind of Russian missile = this is a big deal.”

The Washington Post editorial board joined Vinograd in invoking the imagery of Chernobyl: “If this slow dribble of facts sounds familiar, it is — the same parade of misdirection happened during the Chernobyl nuclear disaster in 1986.”

They’re all wrong. Here’s the real story of what actually happened at Nenoksa.

Most Russian liquid-fueled missiles make use of hypergolic fuels, consisting of a fuel (in most cases asymmetrical dimethylhydrazine, or heptyl) and an oxidizer (nitrogen tetroxide), which, when combined, spontaneously combust. For this to happen efficiently, the fuel and oxidizer need to be maintained at “room temperature,” generally accepted as around 70 degrees Fahrenheit. For missiles stored in launch silos, or in launch canisters aboard submarines, temperature control is regulated by systems powered by the host—either a generator, if in a silo, or the submarine’s own power supply, if in a canister.

Likewise, the various valves, switches, and other components critical to the successful operation of a liquid-fuel ballistic missile, including onboard electronics and guidance and control systems, must be maintained in an equilibrium, or steady state, until launch. The electrical power required to accomplish this is not considerable, but it must be constant. Loss of power will disrupt the equilibrium of the missile system, detrimentally impacting its transient response at time of launch and leading to failure.

Russia has long been pursuing so-called “autonomous” weapons that can be decoupled from conventional means of delivery—a missile silo or a submarine—and instead installed in canisters that protect them from the environment. They would then be deployed on the floor of the ocean, lying in wait until remotely activated. One of the major obstacles confronting the Russians is the need for system equilibrium, including the onboard communications equipment, prior to activation. The power supply for any system must be constant, reliable, and capable of operating for extended periods of time without the prospect of fuel replenishment.

The solution for this power supply problem is found in so-called “nuclear batteries,” or radioisotope thermoelectric generators (RTG). An RTG generates electricity using thermocouples that convert the heat released by the decay of radioactive material. RTGs have long been used in support of operations in space. The Russians have long used them to provide power to remote unmanned facilities in the arctic and in mountainous terrain. Cesium-137, a byproduct of the fission of U-235, is considered an ideal radioisotope for military application RTGs.

On August 8, a joint team from the Ministry of Defense and the All-Russian Research Institute of Experimental Physics, subordinated to the State Atomic Energy Corporation (ROSATOM), conducted a test of a liquid-fueled rocket engine, in which electric power from Cesium-137 “nuclear batteries” maintained its equilibrium state. The test was conducted at the Nenoksa State Central Marine Test Site (GTsMP), a secret Russian naval facility known as Military Unit 09703. It took place in the waters of the White Sea, off the coast of the Nenoksa facility, onboard a pair of pontoon platforms.

The test had been in the making for approximately a year. What exactly was being tested and why remain a secret, but the evaluation went on for approximately an hour. It did not involve the actual firing of the engine, but rather the non-destructive testing of the RTG power supply to the engine.

The test may have been a final system check—the Russian deputy defense minister, Pavel Popov, monitored events from the Nenoksa military base. Meanwhile, the deputy head of research and testing at the All-Russian Research Institute of Experimental Physics, Vyasheslav Yanovsky, considered to be one of Russia’s most senior nuclear scientists, monitored events onboard the off-shore platform. Joining Yanovsky were seven other specialists from the institute, including Vyacheslav Lipshev, the head of the research and development team. They accompanied representatives from the Ministry of Defense, along with specialists from the design bureau responsible for the liquid-fuel engine.

When the actual testing finished, something went very wrong. According to a sailor from the nearby Severdvinsk naval base, the hypergolic fuels contained in the liquid engine (their presence suggests that temperature control was one of the functions being tested) somehow combined. This created an explosion that destroyed the liquid engine, sending an unknown amount of fuel and oxidizer into the water. At least one, and perhaps more, of the Cesium-137 RTGs burst open, contaminating equipment and personnel alike.

Four men—two Ministry of Defense personnel and two ROSATOM scientists—were killed immediately. Those who remained on the damaged platform were taken to the Nenoksa base and decontaminated, before being transported to a local military clinic that specializes in nuclear-related emergencies. Here, doctors in full protective gear oversaw their treatment and additional decontamination. All of them survived.

Three of the ROSATOM scientists were thrown by the explosion into the waters of the White Sea and were rescued only after a lengthy search. These men were transported to the Arkhangelsk hospital. Neither the paramedics who attended to the injured scientists, nor the hospital staff who received them, were informed that the victims had been exposed to Cesium-137, leading to the cross-contamination of the hospital staff and its premises.

The next day, all the personnel injured during the test were transported to Moscow for treatment at a facility that specializes in radiation exposure; two of the victims pulled from the water died en route. Medical personnel involved in treating the victims were likewise dispatched to Moscow for evaluation; one doctor was found to be contaminated with Cesium-137.

The classified nature of the test resulted in the Russian government taking precautions to control information concerning the accident. The Russian Federal Security Service (FSB) seized all the medical records associated with the treatment of accident victims and had the doctors and medical personnel sign non-disclosure agreements.

The Russian Meteorological Service (Roshydromet) operates what’s known as the Automatic Radiation Monitoring System (ASKRO) in the city of Severdvinsk. ASKRO detected two “surges” in radiation, one involving Gamma particles, the other Beta particles. This is a pattern consistent with the characteristics of Cesium-137, which releases Gamma rays as it decays, creating Barium-137m, which is a Beta generator. The initial detection was reported on the Roshydromet website, though it was subsequently taken offline.

Specialized hazardous material teams scoured the region around Nenoksa, Archangesk, and Severdvinsk, taking air and environmental samples. All these tested normal, confirming that the contamination created by the destruction of the Cesium-137 batteries was limited to the area surrounding the accident. Due to the large amount of missile fuel that was spilled, special restrictions concerning fishing and swimming were imposed in the region’s waters — at least until the fuel was neutralized by the waters of the White Sea. The damage had been contained, and the threat was over.

The reality of what happened at Nenoksa is tragic. Seven men lost their lives and scores of others were injured. But there was no explosion of a “nuclear cruise missile,” and it wasn’t the second coming of Chernobyl. America’s intelligence community and the so-called experts got it wrong — again. The root cause of their error is their institutional bias against Russia, which leads them to view that country in the worst possible light, regardless of the facts.

At a time when the level of mutual mistrust between our two nuclear-armed nations is at an all-time high, this kind of irresponsible rush to judgement must be avoided at all costs.

Scott Ritter is a former Marine Corps intelligence officer who served in the former Soviet Union implementing arms control treaties, in the Persian Gulf during Operation Desert Storm, and in Iraq overseeing the disarmament of WMD. He is the author of Deal of the Century: How Iran Blocked the West’s Road to War.

This article was originally published by “The American Conservative” –

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2937) Hüvelyillattal csábítja el a férfiakat a szexológus nő

Tibor bá’ online

 

A Sun nyomán az INDEX beszámol egy bizonyos Shan Boodram (lásd balra) szexológus nő ötletéről. Na persze a szexológusok legnagyobb része nő, és így pofára a szóban forgó igencsak fehérmájú fasz-bubusnak néz ki. Szóval a hölgy azt állítja, hogy hüvelyének illatával csábítja el a férfiakat. Hát kérem, a hüvely illat jobb esetben szag, rosszabb esetben bűz. Legalább is így él a társadalom emlékezetében.

Anyám imádta a pálpusztai sajtot, az apám gyűlölte. Anyám hetente egyszer-kétszer pálpusztait vacsorázott, amire apán tüntetően kiment a konyhából. Persze megindult a harc értem. Kóstold meg Tibike, így az anyám. Apám pedig elmesélte, hogy készül ez a penetráns sajt. Tudod fiacskám, egy hatalmas fakádban van a kenhető sajt, amit meztelen cigány lányok taposnak. Időnként felkapnak a sajtból egy adagot és becsapják a lábuk közé. Jól oda dörzsölik, aztán ledobják a többi közé, és így tovább. Anyám tiltakozott, apámat vén hülyének nevezte, amire nem volt semmi szükség, mert én már meg voltam fertőzve, mai napig imádom az érett sajtokat. Legfeljebb evés közben apám jut eszembe, és nehéz megállni egy mosoly nélkül.

Néhány évtizede volt egy szeretőm, akihez hébe-hóba feljártam. Ilyenkor első dolga volt, hogy bevonuljon a fürdőszobába egy alapos altesti mosdatásra, pedig az orális szexnek sose voltam híve, de hölgy jól ismerte alkatrészeit, és jobbnak látta megelőzni a bajt.

Na de, mi a valóság? A valóság az, hogy a női hüvely eléggé egy nyitott szerv, védelme a külvilággal szemben mindössze tejsavas közege. A tejsavnak ugyan baktériumölő hatása van, de nem csodaszer. Így aztán a hüvely könnyen megfertőződik. A fertőzés folyással jár, egészen precízen, bűzös folyással. Csak remélni lehet, hogy Boodram kisasszony nem erre az „illatra” gondol. Hát mire?

A hölgy azt állítja, hogy neki bevált, de az eredeti cikk szerint három önként jelentkező esetében a csodaszer nem működött.

Egészen pontosan arról volt szó, hogy a hölgyek mutató ujjukat benedvesítették a vaginájukkal, majd a nedvességet hozzákenték a nyakukhoz, amihez a férfi orr közel kerül a tánc közben. Az eredmény a Sun cikke szerint nulla volt. Minden valószínűség szerint arról lehet szó, hogy a magát összekenő nőnek megnő az önbizalma, ami a pasi fogásnál nagy segítség lehet.

A célba vett pasikat nem kérdezték meg, pedig az lett volna igazán érdekes, hogy számolnak be az „illatról”. Könnyen lehet, hogy pont ezért nem akadt horogra egyik nőnek se pasi a nyilvános találkahelyen.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2936) 2019. Júliusa

Tibor bá’ online

Egészen biztos már olvastad, de nem árt részletezni. 2019 júliusa volt minden idők legmelegebb hónapja, az 1880 óta végzett mérések szerint. Az 1951-1980 átlaghoz képest 0,93°C-al volt melegebb, az 1880-1920 átlaghoz képest pedig 1,17°C-al melegebb. Korábban a legmelegebb hónap 2016 augusztusa volt. Megjegyzendő, hogy 2016 erős El Nino év volt, míg a jelenlegi év El Nino semleges. Ennek ellenére nem valószínű, hogy 2019 teljes év melegebb lesz, mint 2016. Figyelem, az alábbi ábra nem az abszolút hőmérsékletet mutatja, hanem az anomáliát, vagyis az eltérést.

Viszont az már most megállapítható, hogy a sarki jég kiterjedése szeptember közepén (a várható minimum értéknél)nem lesz kevesebb, mint a 2012-es rekord év. Csak ebből ítélkezve McPherson „jóslatának” bekövetkezése erősen kétséges.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2935) Az IMF és a Világbank partnersége az elmaradottságban

Az IMF és a Világbank nem jótéknysági intézmények. Azért hozták őket létre, hogy szolgálják a kapitalista érdekeket a kiszolgáltatott országokkal szemben.

Az eredeti cikk fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek

___________________________________________________________________________

The IMF & World Bank: Partners In Backwardness

By Bonnie Faulkner and Michael Hudson

 

“The purpose of a military conquest is to take control of foreign economies, to take control of their land and impose tribute. The genius of the World Bank was to recognize that it’s not necessary to occupy a country in order to impose tribute, or to take over its industry, agriculture and land. Instead of bullets, it uses financial maneuvering. As long as other countries play an artificial economic game that U.S. diplomacy can control, finance is able to achieve today what used to require bombing and loss of life by soldiers.”

July 05, 2019 “Information Clearing House” – I’m Bonnie Faulkner. Today on Guns and Butter: Dr. Michael Hudson. Today’s show: The IMF and World Bank: Partners In Backwardness. Dr. Hudson is a financial economist and historian. He is President of the Institute for the Study of Long-Term Economic Trend, a Wall Street Financial Analyst, and Distinguished Research Professor of Economics at the University of Missouri, Kansas City. His most recent books include “… and Forgive them Their Debts: Lending, Foreclosure and Redemption from Bronze Age Finance to the Jubilee Year”; Killing the Host: How Financial Parasites and Debt Destroy the Global Economy, and J is for Junk Economics: A Guide to Reality in an Age of Deception. He is also author of Trade, Development and Foreign Debt, among many other books. We return today to a discussion of Dr. Hudson’s seminal 1972 book, Super Imperialism: The Economic Strategy of American Empire, a critique of how the United States exploited foreign economies through the IMF and World Bank, with a special emphasis on food imperialism.

Bonnie Faulkner: Michael Hudson, welcome back.

Michael Hudson: It’s good to be back, Bonnie.

Bonnie Faulkner: In your seminal work form 1972, Super-Imperialism: The Economic Strategy of American Empire, you write: “The development lending of the World Bank has been dysfunctional from the outset.” When was the World Bank set up and by whom?

Michael Hudson: It was set up basically by the United States in 1944, along with its sister institution, the International Monetary Fund (IMF). Their purpose was to create an international order like a funnel to make other countries economically dependent on the United States. To make sure that no other country or group of countries – even all the rest of the world – could not dictate U.S. policy. American diplomats insisted on the ability to veto any action by the World Bank or IMF. The aim of this veto power was to make sure that any policy was, in Donald Trump’s words, to put America first. “We’ve got to win and they’ve got to lose.”

The World Bank was set up from the outset as a branch of the military, of the Defense Department. John J. McCloy (Assistant Secretary of War, 1941-45), was the first full-time president. He later became Chairman of Chase Manhattan Bank (1953-60). McNamara was Secretary of Defense (1961-68), Paul Wolfowitz was Deputy and Under Secretary of Defense (1989-2005), and Robert Zoellick was Deputy Secretary of State. So I think you can look at the World Bank as the soft shoe of American diplomacy.

Bonnie Faulkner: What is the difference between the World Bank and the International Monetary Fund, the IMF? Is there a difference?

Michael Hudson: Yes, there is. The World Bank was supposed to make loans for what they call international development. “Development” was their euphemism for dependency on U.S. exports and finance. This dependency entailed agricultural backwardness – opposing land reform, family farming to produce domestic food crops, and also monetary backwardness in basing their monetary system on the dollar.

The World Bank was supposed to provide infrastructure loans that other countries would go into debt to pay American engineering firms, to build up their export sectors and their plantation sectors by public investment roads and port development for imports and exports. Essentially, the Bank financed long- investments in the foreign trade sector, in a way that was a natural continuation of European colonialism.

In 1941, for example, C. L. R. James wrote an article on “Imperialism in Africa” pointing out the fiasco of European railroad investment in Africa: “Railways must serve flourishing industrial areas, or densely populated agricult5ural regions, or they must open up new land along which a thriving population develops and provides the railways with traffic. Except in the mining regions of South Africa, all these conditions are absent. Yet railways were needed, for the benefit of European investors and heavy industry.” That is why, James explained “only governments can afford to operate them,” while being burdened with heavy interest obligations.[1] What was “developed” was Africa’s mining and plantation export sector, not its domestic economies. The World Bank followed this pattern of “development” lending without apology.

The IMF was in charge of short-term foreign currency loans. Its aim was to prevent countries from imposing capital controls to protect their balance of payments. Many countries had a dual exchange rate: one for trade in goods and services, the other rate for capital movements. The function of the IMF and World Bank was essentially to make other countries borrow in dollars, not in their own currencies, and to make sure that if they could not pay their dollar-denominated debts, they had to impose austerity on the domestic economy – while subsidizing their import and export sectors and protecting foreign investors, creditors and client oligarchies from loss.

The IMF developed a junk-economics model pretending that any country can pay any amount of debt to the creditors if it just impoverishes its labor enough. So when countries were unable to pay their debt service, the IMF tells them to raise their interest rates to bring on a depression – austerity – and break up the labor unions. That is euphemized as “rationalizing labor markets.” The rationalizing is essentially to disable labor unions and the public sector. The aim – and effect – is to prevent countries from essentially following the line of development that had made the United States rich – by public subsidy and protection of domestic agriculture, public subsidy and protection of industry and an active government sector promoting a New Deal democracy. The IMF was essentially promoting and forcing other countries to balance their trade deficits by letting American and other investors buy control of their commanding heights, mainly their infrastructure monopolies, and to subsidize their capital flight.

BONNIE FAULKNER: Now, Michael, when you began speaking about the IMF and monetary controls, you mentioned that there were two exchange rates of currency in countries. What were you referring to?

MICHAEL HUDSON: When I went to work on Wall Street in the ‘60s, I was balance-of-payments economist for Chase Manhattan, and we used the IMF’s monthly International Financial Statistics every month. At the top of each country’s statistics would be the exchange-rate figures. Many countries had two rates: one for goods and services, which was set normally by the market, and then a different exchange rate that was managed for capital movements. That was because countries were trying to prevent capital flight. They didn’t want their wealthy classes or foreign investors to make a run on their own currency – an ever-present threat in Latin America.

The IMF and the World Bank backed the cosmopolitan classes, the wealthy. Instead of letting countries control their capital outflows and prevent capital flight, the IMF’s job is to protect the richest One Percent and foreign investors from balance-of-payments problems. The World Bank and American diplomacy have steered them into a chronic currency crisis. The IMF enables its wealthy constituency to move their money out of the country without taking a foreign-exchange loss. It makes loans to support capital flight out of domestic currencies into the dollar or other hard currencies. The IMF calls this a “stabilization” program. It is never effective in helping the debtor economy pay foreign debts out of growth. Instead, the IMF uses currency depreciation and sell-offs of public infrastructure and other assets to foreign investors after the flight capital has left and currency collapses. Wall Street speculators have sold the local currency short to make a killing, George-Soros style.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2934) Hajrá magyarok!

Vasárnapi vissza a múltba

 

Az a kétszázezer magyar, aki 1956. november 4-e után kezébe vette a vándorbotot, nem reprezentálta a magyar társadalom pontos keresztmetszetét. Zömmel fiatalok voltunk. Az idősebbek pedig főleg a polgári rétegből kerültek ki. Ennek jó oka volt, de pillanatnyilag nem ez adja történetem lényegét, legfeljebb megmagyarázza azt a sikersorozatot, amely kísért minket.

A nemzetek közötti rivalizálás a világ legtermészetesebb dolga, és csak örülni lehet, ha az indulatok békés keretek között vezetődnek le. Már vagy egy hete várakoztam a salzburgi tranzitlágerben hajóm indulására, amely akkori tudásom szerint az olasz zászlók alatt vitorlázó Roma lett volna, amikor a helyi kosárlabdacsapatnak eszébe jutott egy barátságos meccset játszani a magyar menekültekkel. Ezt úgy hívják, hogy kihívtak minket egy erőösszemérésre.

A táborban annak rendje és módja szerint kihirdették, lehet jelentkezni a magyar csapatba annak, aki érez valami hivatást a kosárlabdával kapcsolatban. Össze is verbuválódott a magyar csapat, és minden különösebb ceremónia nélkül fel is álltak készen a küzdelemre. Még azt sem mondhatom, hogy sokan mentünk volna a táborból szurkolni a mieinknek.

A meccs minden különösebb cécó nélkül zajlott. A helyiek kikaptak 62:10-re, ami kosárlabdában gyakorlatilag macska-egér játékot jelent. A meccs alatt piszok udvariasak voltunk, ki sem röhögtük a helyieket, talán mert mi tudtuk, ők nem, hogy a fél magyar nemzeti válogatott, a Hódi testvérek, Rémay, Till, stb. osztozott a magyar menekültek sorsával.

* * *

Végül a Rómából Johan van Oldenbarnevelt lett, ami 15 ezer helyett 20 ezer tonnát jelentett, és négy hét késést. Vigasztalásképpen kaptunk kíséretül vagy ezer hollandust, de inkább valamivel többet.

Mikorra az Indiai-óceánra értünk, a két náció már farkasszemet nézett egymással. Az ok a hajadonok kegyeiért folyó vetélkedés volt. Nálunk volt 3 szingli lány és vagy 100 éhes fiatal férfi. A hollandoknál nulla lány és egy-két tucat facér férfi. Megméretésre viszont csak a sportban kerülhetett sor.

Volt egy különleges dekk játék, amelynek a lényege egy röplabdaszerű háló, a két felén egy-egy játékos, akik egy kézzel fogadták, és kézzel dobták vissza a futball méretű labdát a másik játéktérre. A labda nem eshetett le a földre.

A huncutság a labda méreteiben volt. Egy kézzel elkapni egy futball-labdát és visszadobni nem éppen könnyű dolog. Volt egy tengerész, természetesen holland, akinek piszkosul ment a dolog. Nyilván évek óta ezt gyakorolta. Mindenkit megvert, és rendszerint pénzben játszott, de hajlandó volt jelentős előnyt adni a kiszemelt áldozatnak. Például 10:0-val indultak, és a végén ő nyert 15:10-re.

Egyik délelőtt tengerészünk kiszúrta magának a kiemelkedő termettel megáldott Bánhidi Palit, akinek ugyan nem ment olyan jól a vízilabda, mint a bátyjának, de elég jól ment ahhoz, hogy magyar válogatott is legyen.

Ezzel kapcsolatban azt kell tudni, hogy a jó vízipólósnak két dolga van: úgy taposni a vizet, hogy minimum derékig kiálljon belőle, és akkora lapáttenyérrel rendelkezni az abból kiálló bitang erős öt ujjal, hogy a görögdinnye méretű labdát meg tudja markolni. Palinak ez utóbbi biztosan ment, az előzőre meg nem volt szükség, bár azon a téren is remekelt.

A tét, ha jól emlékszem, 10 gulden volt, amely nem számított ugyan egy vagyonnak, de mivel mi fejenként 38 gulden zsebpénzt kaptunk hathetes hajóutunkra, nos, ahhoz képest elég szép gázsinak volt mondható.

Pali úriember stílusban nem fogadott el előnyt, így a játék 0:0-ról indult, és a hollandus szépen el is húzott 8:2-re, amire Pali kezdte felfogni a játék lényegét. Ámbár az is lehet, csak cukkolni akarta ellenfelét. Ízig-vérig sportolóknál ezt sosem lehet tudni. Mindenesetre 8:2-től kezdve a megelőző csetlés-botlás helyett a labdát kifejezett bombadobásokkal juttatta át a másik térfélre rendszerint pontot szerezve. A végeredmény 15:9 lett. Viszont az ázsiónk 100 százalékkal nőtt.

* * *

Közben a személyzeti tiszt az idősebbek részére bridzsversenyt szervezett, amelybe a magyar színeket viselve két volt horthysta tiszt is benevezett. Jól is jött a dolog, mert mi, a fiatal nemzedék azt sem tudtuk, eszik-e vagy isszák. Rákosi szerint ugyanis a társadalmi egyenlőség azt jelentette, mindenkit le kell zülleszteni az angyalföldi lumpenproletár szintjére. Azok pedig köztudottan nem bridzselnek, legfeljebb snúrozásról lehet szó köreikben. Így aztán érthető, hogy a bridzsversenyre nem is nagyon figyeltünk oda. Néhány nappal később, az eredményhirdetés során derült ki, hogy a két „osztályidegen” magyar elvitte a pálmát a hollandok orra elől.

* * *

Ekkor már a hollandokat határozottan irritáltuk, és az esti beszélgetések során (amelyek egyébként nagyon érdekesen zajlottak a német és angol nyelvek összekeverésével) a két tábor kifejezetten hetvenkedett.

Sportra terelődve a szó, a hollandok nem mulasztották el megemlíteni kimagasló atlétanőjüket, akit egyébként annak idején az egész világ csodált, mert a 100 méteres női síkfutás világcsúcsát mint négygyerekes családanya futotta meg. Nem húzom tovább a szót, Blankers-Koen asszonyról volt szó, aki 11.5 másodperc alatt futotta a százat.

A beszélgetők között ott ült egy helyes arcú, hosszú, szőke hajú kislány is, aki cinkos mosollyal a szája szélén csendben megjegyezte: nem nagy kunszt, 11.5 alatt én is lefutom a százat.

Ilyen pimaszság hallatán a hollandokat elöntötte a vörös düh. Az teljesen lehetetlen, állították, a világon egyetlen nőnek sikerült eddig megismételni Blankers-Koen rekordját.

És ki lenne az, érdeklődtek a magyarok. Egy fiatal atlétanő, válaszolták a hollandok, úgy hívják, hogy Vera Neszmélyi. Erre újra megszólalt a szőke, magyar kislány, az én vagyok.

* * *

Tulajdonképpen a hollandok egy idő után már meg is adták magukat. Sorainkban olyanok voltak, mint Kenedi Babi, a pesti éjszakai élet egyik legjobb dzsesszzongoristája, vagy a magyar amatőr bűvészek versenyének első helyezettje, aki csodálatos kézügyességével rajtunk kívül az összes hollandot bámulatba ejtette.

Voltak közöttünk kifejezetten jó néptáncosok is, akik a kapitány gyanútlan kérésére a dzsesszkoncert és a fekete mágia bemutatása után olyan profi csárdást roptak, hogy a hollandok szája tátva maradt és Melbourne-ig alig tudták becsukni.

Szóval ezeket valahogy meg is emésztették volna, de ekkor jött a tombola, és még azt is mi nyertük, ahol pedig csak az egyszerű szerencse jöhetett számításba, és nekünk tizedannyi jegyünk sem volt, mint nekik. Hát, barátaim, ha nem tudjátok, akkor majd megtanuljátok, hogy mi, magyarok még a jég hátán is megélünk.

Előbb azonban röviden ismertetni kell a tombolát, mert a mai nemzedék nem biztos, hogy ismeri. A tombola tulajdonképpen egy „kifordított” lottó. A tombolajegyen hat nagy méretű négyzet található, amelyekbe előre bele van nyomtatva hat különböző tetszőleges szám 1 és 99 között. A jegyek úgy vannak kombinálva, hogy a rajtuk lévő hat számot tekintve nincs két egyforma jegy. Miután eladtak minden jegyet, valami módon az 1 és 99 közötti számokat találomra húzzák folyamatosan addig, amíg valaki nem jelentkezik azzal, hogy neki már mind a hat számát kihúzták.

Na tehát, elkezdődött a számok húzása. Ez technikailag úgy bonyolódott, hogy a személyzeti tiszt felkérte a Bárány Erzsike névre hallgató lányt, vagyis a hajó szépét (megint egy magyar), hogy egy nagy fadobozban lévő számozott golyók közül vegyen fel egyet-egyet. A tiszt pedig a mikrofonba hangosan bemondta először hollandul, majd angolul az így kihúzott számot. Igen ám, de ahogy egymás után jöttek a számok, a hátsó sorokban egyre nagyobb lett a morgás. Olyannyira, hogy a húzást félbe kellett szakítani.

– Mi a baj? – érdeklődött a játékvezető. Csak annyi, hogy a magyarok közül többen nem értik, és össze-vissza kérdezgetik egymást, melyik számot húzták ki. Hát, akkor kell egy tolmács. Az csak természetes, hogy Orsós Miki barátom lett a tolmács.

Az én tombolajegyemen akkor már négy szám ki volt húzva a hatból, amikor a Miki megindult a színpad felé, és félő volt, hogy hamarosan valakinek meg lesz mind a hat száma. Volt annyi időm, hogy Miki fülébe rágtam: húzzátok ki a 35-öt és a 87-et.

Miki felért a színpadra, és teljes fesztelenséggel mondta Erzsinek a tiszt füle hallatára (elvégre nem értett magyarul): halászd ki a 35-öst és a 87-es golyókat.

Erzsi így is tett. A következő két húzás a 35 és a 87 volt. Mit ad isten, „nyertem” egy tortát, amelyből Erzsi is kapott két jó nagy szeletet.

* * *

Különben tudtunk mi nyerni csalás nélkül is. Egyik este tréfás táncversenyt rendeztek a szalonban. A lényege egy pingponglabda volt, amelyet az együtt táncoló nő és férfi homlokukkal összeszorítva tartott. A cél: lehetőleg utoljára essen le a labda. Szabály: kézzel a labdát megfogni tilos, és a lábakkal a zenekar által játszott táncot kell ropni.

Volt köztünk egy Hédi nevű lány a vőlegényével. Tök ellentétei voltak egymásnak. Hogyan tudtak együtt maradni, csak az isten mondhatta meg. Hédi vidám volt, fürge, sportos és belevaló. A partnere pedig mindig rosszkedvű, unott és elképesztően kényelmes. Ezen kívül Hédi hat éven át balettozott, és égett a vágytól, hogy megnyerje ezt a kis versenyt, de a pasija nem állt kötélnek. A végén én lettem a táncpartnere egyetlen tánc erejéig.

Beindult a zene, mindenki röhög a labdákat összetartó párokon, mi, táncosok pedig szívjuk egymás leheletét, közben szorítjuk homlokunkkal a labdát, és eközben szemünkkel bandzsítva figyeljük, nem csúszik-e lefelé a nyomorult.

Közben telnek a percek, mi járjuk a táncot, itt-ott egy-egy labda lepottyan. Ezek a labdák hangos kopogással pattognak a parketten. Fogynak a párok, izzadunk, mint a lovak, akiket, ha jól emlékszem: ugye lelövik?

– Hallod, Hédi, nem hittem volna, hogy ilyen piszok nehéz lesz.

– Én sem, de ne dumálj, mert leesik.

Közben a rohadt labda vándorolt rajtunk. Hédinek még mindig a homlokán van, de nekem már az orrnyeregben. Teljesen kifacsarodva táncolunk, ha ugyan ezt táncnak lehet nevezni. Rumbára váltanak, keverek a lábaimmal. Valaki bekiabál:

– Már csak négyen vagytok, a másik három mind holland!

– Jóságos úristen. Hédi, rajtunk a magyarok szeme, le ne ejtsük.

Ekkor odaugrik hozzám egy hollandus, és a labda alól leveszi rólam a szemüveget, mert állítólag már az tartotta a labdát, és ugye ez unfair játék lenne.

– Na, most már nem is látok – tör ki belőlem az elégedetlenség.

– Szeretném tudni, meddig lehet fokozni a kényelmetlenséget – sóhajt Hédi a fülembe.

A párok csak nem akartak tovább fogyni. Hiába, ezek már nem rihegő-röhögő családanyák, ezek már profik.

A zenekar tangóra vált, lehet lazítani. Ritmusváltásnál az egyik holland nő megbotlik partnere lábában, puff, repül a labda. Hurrá, már csak hárman vagyunk.

Hédivel már rég nem karoljuk egymást, inkább kapaszkodunk egymásba.

– Vigyázz, a szentségit, csúszik!

– Figyelj, lejjebb kellene csúsztatni a labdát, bele egészen a füledbe, ott jól meg lehet támasztani.

– Ne hülyéskedj, nem tudjuk átgörgetni a fülkagylón.

– Gyerekek, bírjátok még? – kiabál valaki.

– Hülyeség, persze, hogy nem bírjuk, de most már meg kell nyerni, a szentségit neki!

Ekkor már tizenöt perce folyt a vetélkedés, és már rég nem nevetett senki. Nem tudom, mi volt a többiekkel, de nekünk kifejezetten szenvedéssé vált a dolog. Már a nézők sem lelkesedtek, kezdték unni az egészet. A holland játékvezető úgy gondolta, itt az ideje, hogy tegyen valamit. Intett a zenekarnak: mindent bele.

Veszett ütemű szving jött, és az egyik holland pár mindjárt ki is esett. Leléptették őket, mert a labdát már csak úgy tudták megmenteni, hogy a seggüket egyáltalán nem mozgatták.

Így már csak két pár maradt a porondon, egy holland és mi. Éreztem, hogy tenni kell valamit a cél érdekében. Mondtam a Hédinek, „véletlenül” meg kell torpedózni a hollandokat. Jó érzékkel úgy döntöttünk, ez a Hédi feladata, mert nőket ritkábban lincselnek.

Bemértük a terepet, Hédi helyezkedett el háttal a holland párnak, én pedig Hédi homloka felett átlesve végeztem a navigálást.

– Most! – súgtam félhangosan. Hédi egy hirtelen mozdulattal előretolta a fejét, biztosítva ezzel a labdánk helyben maradását, és egyazon pillanatban hátralökte a fenekét. Hédi feneke a holland nőt oldalba találta. Puff, már repült is a labdájuk. Megnyertük!

Az első díj egy plasztik vonalzó volt, rajta a hajó kicsinyített mása, szintén plasztikból. Évekig használtam, egészen addig, míg az akkor 12 éves Tomi fiam el nem törte a szemem láttán, galacsinpöcköléssel. Ennél azért többet ért!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2933) Jó hír

Tibor bá’ online

 

Úgy tűnik, hogy az Arktisz jégvesztése 2012-hez képest lelassult. Egyáltalán nem valószínű, hogy szeptember közepére egy új rekord minimum keletkezik. Az alábbi ábrán ez világosan látható.

Elképzelhető, hogy negatív visszacsatolások éreztetik hatásukat. Minél vékonyabb és összetörtebb a jég, annál jobban szétterjed, lehűti a vízfelülettel érintkező levegőt. Több felhő a nyílt víz felett növeli az albedót, aminek hűtő hatása van.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2932) Meddig fogsz élni

Egy újfajta vérvizsgálat segítségével meg lehet állapítani, hogy a vér gazdája meghal-e 10 éven belül.

___________________________________________________________________________

A eredeti cikk fordítását a VIP előfizetőknek elküldöm

___________________________________________________________________________

New blood test can predict if you’ll die in next 10 yrs

A new type of blood test promises to predict a person’s risk of dying within the next 10 years based on over a dozen different biomarkers. With 83 percent accuracy, it’s proving far better than any existing conventional models.

Researchers examined 16 years’ worth of data from 44,168 people aged between 18 and 109, of whom 5,512 died during their study.

By testing 14 different biomarkers associated with general health, as opposed to risk of contracting specific diseases, the researchers were able to produce what they claim is the most accurate all-cause mortality test currently available.

They tested biomarkers including various amino acid levels, ‘good’ and ‘bad’ cholesterol levels, fatty acid imbalances, inflammation, overall immune response and glucose control. However, the blood test is a long way off broad clinical deployment.

The test is too short-term to provide total mortality endpoints for the general population but can generate an overall mortality rating for use in, say, evaluating a new drug’s potential efficacy against a baseline mortality rate for the elderly.

The researchers were keen to home in on a patient’s biological rather than calendar age with a view to more productively and predictably treating any potential future illnesses to which they may be susceptible.

One criticism which limits the scope of the study is that all participants were primarily of European descent, so more research is needed across different ethnicities.

Furthermore, the team admits that while the blood test is “a marker of your current health and physical vulnerability” it does not concretely “predict how long you will live as you have a hand in it yourself.”

“If the blood test indicates your physical vulnerability, if it tells you how long you’ll live, and your family see that and you change your lifestyle, you may live twice as long,” said Dr. Joris Deelen of the Max Planck Institute for Biology of Ageing in Cologne, Germany.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2931) Angéla Merkel jött, látott, és beszélt

Tibor bá’ online

 

Merkel asszony idejött megünnepelni a 30 éves évfordulóját a kelet németek átengedésének Ausztriába. Számára bizonyára nagy élmény lehetett anno, mert ő maga is kelet német volt. Nekem az első számú problémám, hogy Orbánnal ünnepelt, akinek semmi köze nem volt a határnyitáshoz. Jó, Horn Gyula már nem él, de külügyi államtitkára, Kovács László még igen. O1G viszont nem egy akkora úriember, hogy átengedje a terepet annak, aki ténylegesen tett valamit akkoriban a határnyitásért. Ez azonban a kisebbik bajom. Ennél sokkal maradandóbb Angéla Merkel szövegének az a része, amiben megemlíti, hogy a magyarok (értsd alatta Orbán Viktort) az uniós pénzeket jól használták fel. Amikor először olvastam, nem akartam hinni a szememnek. Merkel ne tudná, hogy Orbán az uniós pénzek javát ellopta? Persze, hogy tudja. Most legitimálni akarta Orbán lopását? O1G-nek csak ez kellett. Tehát az Unió megbocsátotta a lopásait.

Nem én voltam az egyetlen, akiben megállt az ütő. Ezért az INDEX leközölte a pontos fordítást, ami szerintük nem értelmezhető úgy, ahogy korában megjelent. Na nézzük! A Merkel beszéd részletének pontos fordítása a következő: „A kohéziós alapok, a strukturális alapok azzal a céllal jöttek létre, hogy elősegítsék a konvergenciát az EU-n belül – és ha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be, hogy ez az emberek javát szolgálja – és Németország örül, hogy magyarországi munkahelyeivel részt tud venni ebben a növekedésben.”

Hát ez blabla. Az ország a kohéziós alapokat nem fektette be, hanem presztízs beruházásokra fordította, ami mellett hatalmasakat lehetett lopni. Valóban jutott belőle a stratégiai partnereknek is néhány milliárdócska, mert ugye munkahelyeket teremtenek. Így esett, hogy egy-egy munkahely az államnak 10 milliókba kerül, ami szerény véleményem szerint nem egy szerencsés befektetés. Sokkal inkább a magyar kis és középvállalkozásokat kellene segíteni. De ez így jó Mekelnek, és így jó O1G-nek is. Csak nekünk nem jó.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2930) 150 évnyi figyelmeztetés

Tibor bá’ online

 

A kihalás bekövetkezésére előre felhívták a figyelmet, erről legalább 150 éven át nem vettek tudomást.

Guy McPherson 2007-ben nyomta meg először a vészcsengőt. (csak zárójelben jegyzem meg, hogy én pedig 2004-ben adtam ki a „Van-e jövőnket?”, amiben felhívom a figyelmet a globális felmelegedés potenciális veszélyére.) Természetesen egyikünk se volt az első. Ez a megtisztelő helyet George Perkins Marsh érdemelte ki 1847-ben. (az ezernyolcszáz nem tévedés). Az újabb időkben Al Gore, Carl Sagan, and James Hansen az 1980-as években, kongresszusi meghallgatáson hívták fel a figyelmet. Mire is? Az emlősök klímaváltozáshoz való adaptációs készségénél a melegedés 10.000-szer gyorsabban következik be. És ugye, mi emberek is emlősök vagyunk. Abban hinni, hogy mi elkerülhetjük a kihalást tipikus felsőrendűségi érzetből fakad. Nem, nem kerülhetjük el. Erre hívják fel a figyelmet 2018. November 13-án itt. Létünk függ (többek között) gerinctelen állatoktól. Miközben a Biological Conservation című folyóiratban 2019 áprilisában megjelent cikk szerint a „rovar apokalipszis” folyamatban van.

A légi közlekedés, a repülés hihetetlen mértékben gyorsítja a klímaváltozást. A kondenzcsíkok nagyon rövid ideig élnek, de a légi közlekedés annyira elterjedt, hogy a kondenzcsíkok melegítő hatása nagyobb, mint a gépek által kibocsátott összes széndioxidé Wright testvérektől napjainkig. Az Atmospheric Chemistry and Physics folyóirat 2019.június 27.-i számában megjelent: a légi közlekedésből származó cirrus (vagy pehely) felhők irgalmatlan nagymértékű melegedést okoznak.

És mi a válasz ezekre a figyelmeztetésekre? A bázis vonal megemelése, a tudományos eredmények figyelmen kívül hagyása. Ami pedig az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (IPCC) illeti, hallatlan konzervatív módon áll hozzá kérdéshez. A MSM, a kormányok, és a klímatudósok nagy része ragaszkodik az 1977-ben kitűzött + 2°C célértékhez. Nos, a Föld átlag hőmérséklete legalább 1,70 °C-al magasabb, mint az 1750-es alapvonal. A homo sapiens létezése alatt a Föld átlag hőmérséklet sose volt ennél magasabb.

European Strategy and Policy Analysis System által kiadott „áttekintés”(2019. Április) szerint a Föld maximum 1,5 °C hőmérséklet emelkedést képes tolerálni. Amennyiben ezt átlépi sokkal több szárazságot, áradást, hőhullámot kell elszenvedni, legrosszabb esetben rámehet az emberiség. Más szavakkal, véleményük szerint már átléptük azt a pontot, ami után a kihalás lehetségessé vált. Erre a gyors (abrupt) klímaváltozásra a konzervatív reakció a bázis vonal megemelésével válaszol. Nem ismerik el, hogy 1750-hez képes már majdnem 2°C a hőmérséklet emelkedés, helyette a tudósok nagy része a bázis vonalat 1980-2010 átlagánál szabja meg.

1989. Júniusában  Noel Brown az IPCC New Yorki irodájának igazgatója figyelmeztetett, hogy ha el akarjuk kerülni a katasztrofális következményeket, akkor 2000-ig cselekedni kell. Brown figyelmeztetés után 16 hónappal az ENSZ Tanácsadó Csoportja üvegházhatású gázokkal kapcsolatban az abszolút felső határt 1990-ben 1°C-ba állapította meg. 2014-ben klímaszakember David Spratt a felső határt 0,5 °C-ban szabta meg. Ez a figyelmeztetés akkor már túl késő volt. 2018 októberében az IPCC jelezte, hogy 2030-ra a globális átlaghőmérsékletet 1,5 °C alatt kell tartani az állandóan változtatott bázis vonal felett. Igen, jól olvastátok, az IPCC jóvaslat a ma már bekövetkezett hőmérséklet alatti értéket jelölte ki célértéknek.

A kelet szibériai metánhidrát szerepének fontosságát hangsúlyozó szakcikket 2019. Június 5.-én Shakhova és munkatársai publikálták a Geoscience-ben. A megállapításaik egyike az atmoszférába jutó CH4 forrásának azonosítása. Geophysical Research Lettersben 2019. Június 20.-án megjelent cikk szerint a kibocsátás 3-5 nagyságrenddel megugorhat, ami az emberi élettér azonnali megszűnésével járna. Ezzel párhuzamosan egy jégmentes Arktisz egyenértékű lenne 25 év CO2 kibocsátással. A Scienceben 2019. Június 7.-én megjelent cikk szerint, az atmoszférában lévő metán koncentrációja 2007-ben kezdett emelkedni 7 év nulla növekedés után. A legújabb kutatások szerint 2014-ben újabb változás következett be. A mentán koncentráció dupla mértékkel növekedett a megelőző periódushoz képest. A helyzet természetesen rosszabbodik.

 Az ENSZ főtitkára António Guterres szerint 2020-ig van időnk, hogy tegyünk valamit. 2018. Október elején a  Guardian szerint a következő 3 hónap a Föld szempontjából kritikus. Természetesen semmi se történt, mert semmi jelentős dolog nem történhet. 2019 Július közepén a Walesi herceg kijelentette 18 hónapunk van arra, hogy valamit tegyünk a klímaváltozással.

Végeredményben minden ismertebb nyilatkozó lehetségesnek tartotta az elhárítást, igaz csak igen rövid határidőkön belül, de mégis. Azt csak nagyon kevesen ismerték be, hogy nincs kiút. A többség tenni akart valamit.

De az emberiség csak egyetlen egy dolgot tud tenni a következő (Walesi herceg szerit) 18 hónap alatt az ipari tevékenység csökkentését, ami viszont megszünteti a szállópor (aeroszol) árnyékoló hatását, és így a globális átlaghőmérsékletet igen gyorsan még feljebb hajtja. Tény az, hogy a szállópor árnyékoló hatása széleskörűen alá van becsülve, amire rámutattak a Science-ben. „A globális erőfeszítéssel a tisztább üzemanyag alkalmazásával, és kevesebb szén égetésével a CO2 kibocsátás csökkenése mellett azt lehet elérni, hogy az atmoszférában kevesebb szállópor legyen, ami kevesebb hűtőhatást jelent. Ez a hűtőhatás majdnem kétszer akkora, mint amit korábban gondoltak. Számítások szerint az ipari tevékenység mindössze 35 százalékos csökkentése a globális átlaghőmérsékletet 1°C-al emelné.” Ez a 22-es csapdája, amit McPherson Paradoxonnak nevezünk. Ezt nem tudva, mozgalmak jöttek létre, követelve az ipari tevékenység csökkentését.

Tudomásul kell vennünk, hogy a homo sapiens sorsa meg van pecsételve. Az igen közeli jövőben meg fogunk érkezni a kihaláshoz annak ellenére, hogy több mint 150 éve hangzott el az első figyelmeztetés. Ez egy tragikus történet, ami ellen jószerével nem tettünk semmit.

De valamit egészen biztos ki lehet még találni, valami geoengineering eljárást, sopánkodnak sokan. Nem, sajnos nem, bármit kitalálhatnánk semmit se változtatna, mert azt elsöpörnék a sokkal nagyobb volumenű folyamatok gyorsulása.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2929) Most már csak oda kell menni

Vissza a múltba a négynapos ünnep alatt

 

Akinek van valami köze a tengerhez, az tudja, hogy a Vizcayai-öböl nyáron sem vicc, télen viszont garantáltan pokol. Nekünk, magyaroknak három tenger ugyan mosta partjainkat, de az több száz éve volt. Napjainkban a tyúk többet ért az ábécéhez, mint mi a sós vízhez.

Így nem csodálható, hogy bár február közepe volt, mi vidám vigyorral az arcunkon néztünk elébe a Vizcayai-öböl átszelésének. Nekem ugyan gyanús volt, amikor a tengerészek és a pincérek mindent lecsavaroztak, ami mozgatható volt, de szentül hittem, ez egy holland tengeri szokás.

Na, de csak sorjában. Egyelőre még a La Manche-ot szeljük hosszában. Naponta, vagyis 24 óra alatt átlagosan 600 km-t tesz meg hajónk. Ilyenkor télen a tengerek felett állandó köd honol. Látni nemigen lehet semmit. A hajón belül kellemes duruzsolást hallani, mennek a gépek. Az első nap mindent végignéztünk, ami különben nem ütközött semmi nehézségbe, mivel a hajón egyetlen osztály van, és így mindenhova bemehetünk, ahová nincs kiírva: utasok részére tilos.

Estére már a hajótűznéző sem volt túlzottan mulatságos, mert a padlózat sosem ott volt, ahová éppen tettük a lábunkat. Akkor nem, de ma már tudom, hogy 1957 a klasszikus hajózás utolsó éveinek volt az egyike.

Hajónkat jóval a háború előtt építették, vagyis a tengerjáró hajók fénykorában. Írószoba, bár, társalgó, táncterem, üzletsor, étterem, fedélköz, uszoda és rengeteg dekk. A személyzet szinte kötelességének érezte, hogy jól érezzük magunkat. Szerveztek játékokat, elfoglaltságokat. Persze ezek még hátra vannak. Az első program a tengeribetegség.

Késő délután elmentem az írószobába, vittem magammal a hordozható írógépemet, amelyet Ausztriában vettem, és nekiültem az első tengerentúli levelem megírásához. Pontosan 12 sor született. A levél többi része csak három nap múlva készült el.

A ringatódzás, sőt, az egyre erősebb ringatódzás kezdetben tulajdonképpen kellemes érzésnek tűnik. Kicsit furcsa, újszerű és enyhén komikus bizonytalansági érzetet ad. Az első jel az enyhe szédülés, amely mellé szép lassan belopja magát a fejfájás. Ezután már nem kell sokat várni, és megérkezik az émelygés és a hányinger. Ekkor már alaposan benne vagyunk a dologban. Ez az a fázis, amikor a legtöbb utas már lefekszik, mert fekve sokkal könnyebb elviselni az émelygést. Akár ülünk, akár fekszünk, előbb vagy utóbb megérkezik a hányinger, amellyel lehet küszködni, vagy lehet neki szabad utat engedni, a végeredmény egyre megy. A baj csak az, hogy a déli étel viszontlátása nem hoz enyhülést, mint ahogy például egyszerű gyomorrontásnál szokott. Ellenkezőleg, a gyomor görcsös rángatódzása csak fokozza a betegséget. Egymást követő hőhullámok, izzadás és hőemelkedés. Egy tökéletes betegség és tulajdonképpen semmi bajunk sincs. Ha egy csapásra megállna az imbolygás, 30 másodpercen belül makkegészségesek lennénk.

Ráadásul egy rohadt ellentmondásos betegségről van szó. A menők azt mondják, nem szabad lefeküdni. Csakhogy a lefekvés az imént leírt kellemetlen szimptómákat azonnal megszünteti. Viszont, aki egyszer ágynak dől, az alig tud onnan kikecmeregni. A legjobb megoldás a nyugodt ülőhelyzet a friss levegőn üres gyomorral.

Hát, kérem, én nem feküdtem le, csak amikor jött az este. Nem is keltem fel másnap reggel és még két egész napig. Akkor már többen jártak, és az is köztudott volt, hogy csak az első felkelés nagyon rossz, és utána jön a viszonylag gyors (két-három óra) gyógyulás. Igen ám, de a visszafekvés azonnali panaszmentességgel jár. A kísértés óriási.

Volt egy társunk, aki végig az egész úton az ágyában feküdt. Az istennek nem volt hajlandó felkelni. Amint kikötöttünk, nyomban meggyógyult, de kihajózás után tüstént visszabújt az ágyába. A tengerészek szerint minden úton akad egy-egy ilyen balek.

Az a hír is járta, hogy a tenger hánykolódását nem lehet megszokni. Tengeribetegségre nem lehet immunitást szerezni. A tengereket több mint negyven éve hajózó kapitány sem bírja ki lábon a vihart. Nem tudom, igaz-e, de amikor ágynak dőltem, az egész személyzet talpon volt, amikor felkeltem, akkor meg már talpon volt. Betegségem alatt tőlem járhattak-kelhettek vagy ágyban höröghettek, aligha vettem róla tudomást.

Az viszont biztos, hogy évekkel később, amikor visszafelé hajóztam (amit szándékosan, némi nosztalgiából tettem, hiszen addigra a repülés már igen elterjedt), a tengeri betegség egy percre sem vett le a lábamról. Mintha megszoktam volna, pedig az sem volt kutya, egy fele akkora hajón trópusi vihar Indonézia körül, rekkenő hőség, 99 százalékos relatív légnedvesség, mialatt a hajó úgy hánykolódott, mint egy gyufás skatulya. Tengeri veterán lévén az első imbolygásra megkerestem a hajó súlypontját, ahol a legkisebb a kilengés, és kényelmesen elterpeszkedtem egy nyugágyban valami roppant érdekes, figyelemelvonó olvasmánnyal. Este a több mint százszemélyes étteremben egyedül én ültem a megterített asztaloknál. A falnak támaszkodva sorban állt tizenkét pincér, mind engem nézett.

Na, de most még a Vizcayai-öbölben vagyunk. Ülök a friss levegőn, bámulom a hajókorlátot, és azon gondolkodom, mekkorák lehetnek a hullámok. A korlát alatti lyukon hol eget látok, hol meg vizet. Gyerekkorom útleírásaiban olvastam ilyet. Olyan, mintha maga alá akarna gyűrni egy-egy hullám. Most már értem, mi az értelme a tárgyak lecsavarozásának meg annak, hogy minden asztallapnak van egy kiugró pereme. Írógépem négy gumilábán csúszkál az asztal egyik élétől a másikig. A dőlésszög egészen biztos van vagy 20 fok.

Az öböl után szép lassan lecsendesedett a tenger, de azért az állandó imbolygás nem szűnt meg, csak mérséklődött. Ekkor derült ki, hogy az egyik hajtómű elromlott, talán attól, hogy időről időre a hajócsavar kiállt a vízből, és ilyenkor közegellenállás hiányában fel-felhördültek a motorok, nyilván túllépve a maximális fordulatszámot. Persze az is lehet, hogy azért, mert már harminc éve dohogtak. Mindenesetre Las Palmasba egy napos késéssel értünk be, természetesen félsebességgel.

A partraszállás újabb élmény volt. A szilárd talajt néhány percig imbolygónak éreztük, de utána olyan irgalmatlan stabilnak, hogy szinte fel kellett kiáltani. Ez az igazi!

Amszterdamból történő elindulásunk óta a hajó állandó jelleggel, szinte toronyirányt, délre tartott. Naponta megközelítőleg hatszáz kilométerrel kerülve közelebb az Egyenlítőhöz. A télből először a tavaszba hajóztunk, a tavaszból pedig a nyárba. Minden egyes nap egy-egy hónapnak felelt meg. Elég szokatlan, hogy hétfőn sapka-sál-kesztyűben és metsző szélben keressük a napot. Csütörtökön rövid ujjú ingben élvezzük a friss tavaszi szellőt, de vasárnap már folyik rólunk az izzadság, fürdőruhában lihegünk az árnyékban.

Mi az, hogy árnyék? A Nap délben meglehetősen szokatlan helyen, pontosan a fejünk felett van. Szinte keresni kell, honnan süt. Saját árnyékomon állok, de ugyanígy minden más is a saját árnyékán áll. Vagyis semminek sem lehet beülni az árnyékába. Velünk ez jóval az Egyenlítő után következett be, mert februárban a Nap az Egyenlítőtől majd 20 fokkal délebbre delel a zeniten.

Az egyenlítőn való áthaladás egy külön ceremónia. Napjainkban az utasszállító repülőkön adnak egy oklevelet annak, aki először szeli át az Egyenlítőt. Nem így a hajókon. Ott, abban az időben egy mini karnevált csaptak. Összegyűltünk a medence körül, természetesen fürdőruhában. Valamelyik tiszt beöltözött Poszeidónnak, hatalmas műszakállt ragasztott fel, és egy éktelen nagy szigonnyal hadonászott. A többi már a játékvezető fantáziájából adódott.

A legcsinosabb nőkből sellőket csináltak, akik nagyokat bájologtak, és iparkodtak úgy tenni, mintha deréktól lefelé halak lennének. Poszeidón böködött a szigonnyal, okleveleket osztogatott, ítélkezett, és a végén mindenki rettenetesen vizes lett, sós vizes.

Ekkor már tenger jártakká váltunk, és 1400 emberrel kerültünk köszönőviszonyba. Több riadó volt már a hátunk mögött, mert úgy tettek, mintha süllyedne a hajó. Mindenki berohant a kabinjába, és a feje felől kirángatta a saját mentőcsomagját, magára öltötte úszómellényét, és felsorakozott a korábban kijelölt mentőcsónak előtt.

Ott álltunk röhögve, és vártuk, hogy a mentőcsónak parancsnoka engedélyezze a beszállást. A tényleges beszállásig persze sosem ment el a játék. Azóta már láttam néhány horrorfilmet. Ezek szerint a mentőcsónak leeresztő csörlőinek illik beragadni, különben a néző nem rágja a körmét. Viszont el tudom képzelni, hogy a mi csörlőnk is beszorult volna, ha tényleg süllyedünk.

A hajónk különben frankón elsüllyedt – hat évvel később, de akkor már nem holland zászló alatt. Beolvasztás helyett az öreg jószágot eladták valamelyik fejlődő országnak.

Mikor már kezdtük unni magunkat, kihirdették, aki akar, lemehet a gépházba körülnézni, na persze csak magyarul nem beszélő kísérővel. Többen is jelentkeztünk, nem bántuk meg. A gépterem többemeletes volt, szinte hangyáknak éreztük magunkat. Az egyes gépelemek megközelítése vaslétrák és lemezből készült függőfolyosók segítségével történt.

A fémpadlózaton álltak a dízelhengerek két sorban. De mekkorák! Uramisten, mekkorák! Egy-egy henger másfél méter hosszú volt hatvan centis átmérővel. A hengerek nyilvánvaló belvilága akkora, hogy nyugodtan belebújhattunk volna valamelyikbe. Műszakilag ezt úgy mondják, hogy 600 mm-es furat és 1500 mm löket. Egyetlen henger térfogata 424 liter. A két sorban elhelyezett tíz-tíz henger össztérfogata 8500 liter volt, és ezek egy-egy főtengelyt hajtottak meg, amelynek az átmérője 500 mm volt. Tehát egy fél méter vastag, tömör acéltengely hajtotta a végén elhelyezkedő hajócsavart. A főtengelyek hat méter hosszú darabokból voltak összeállítva, és nyúlt a hajó közepétől ki a végéig. Az egymáshoz csatlakozó két tengelydarab az illesztésnél volt feltámasztva egy-egy gigantikus csapággyal.

A hajó vitt magával egy darab pót-tengelydarabot is, amelyet az egész tengelyhossz felett sínen futó csörlő lett volna hivatva beemelni az eltört darab helyére.

A két hengersor egyenletesen hajtotta a két főtengelyt a végeiken elhelyezkedő hajócsavarral. Most jön a meglepetés. A hengerekben a dugattyúk körülbelül fél másodperc alatt mentek végig. Vagyis a hengersor fordulatszáma harminc körül volt.

Manapság ilyen gépet nem építenek. Nincs rá igény, talán pénz sem. A szívvel-lélekkel dolgozó szakmunkásokról nem is beszélve. Ez utóbbi az igazi hiánycikk.

Még néhány megdöbbentő adat. A mintegy 20 ezer tonnás hajó 1400 utast szállított (akik között pontosan 172 volt magyar) és 350 fős személyzetet. Ezek szerint négy utasra jutott egy fő személyzet. Az út negyven napig tartott, ami alatt természetesen etettek és itattak, sőt, szórakoztattak is minket. Mindez 140 amerikai dollárba került fejenként, azaz 3500 osztrák schillingbe, amely különben pariban volt az akkori forinttal. Abban az időben ez egy betanított munkás négyheti fizetése volt Ausztráliában. Magyarországon négyhavi fizetés.

Az étterem természetesen nem volt önkiszolgáló. Eszükbe sem jutott volna. Csokornyakkendős pincérek serénykedtek. Minden pincérre nyolc utas jutott. Két étkezés között a pincérek más feladatokat láttak el.

A hajón egész nap szólt a zene, de nem magnóról vagy hanglemezről, hanem élő zenészek játszottak. Hadd tegyek még hozzá valamit. Ez egy kivándorló hajó volt, nem pedig gazdag utasok részére fenntartott luxusjárat.

Igaz, ez a téma is kíván némi részletezést. A hajón számtalan két- és négy férőhelyes kabin volt, amihez nem kell hozzáfűzni semmit. Voltak viszont 20 férőhelyes, úgynevezett dormitoriumok, vagyis közös hálók. Ne is mondjam, nekem ez jutott. Ezek a közös hálók természetesen egyneműekkel, vagyis vagy férfiakkal, vagy nőkkel voltak feltöltve. Na, nőkkel csak egy, az összes többi férfiakkal.

A logika azt diktálná, hogy a közös hálókban az egyedülállók legyenek elhelyezve. Más azonban a logika és más a szükség. Így aztán több házaspárról is tudok, akik nem egy kabinban, hanem külön-külön közös hálókban utaztak.

Ez a kényszerelrendezés különös dolgokat szült. Sötétedés után a ponyvákkal letakart mentőcsónakokban nem egészen rendeltetésszerű tevékenység kezdődött, ami az utastársak tapintatát és megértését erősen próbára tette.

Az idő múltával, az indulás után úgy két-három héttel, amikor komolyabb kapcsolatok is születtek, a dolog odáig fajult, hogy egyes tágasabb vécékbe gyakorlatilag sosem lehetett bejutni, azok mindig foglaltak voltak.

Sosem volt viszont telt ház a medencében és a fedélzeteken. A fedélzetek teli voltak nyugágyakkal és a pingpongon kívül több, részünkre kezdetben ismeretlen játéklehetőséggel. A nyugágyak melegágyai voltak a duma partiknak, míg a dekk játékok kitűnő alkalommal szolgáltak az ismerkedésre.

Egyik ilyen dekk játék volt a fonott karikák célkörökbe dobálása, illetve becsúsztatása. Ez egy tekeszerű játék, csak golyók helyett tömör karikákat kell dobálni. A hajóstársaságokat a golyókról nyilván a sosem vízszintes fedélzet szoktatta le.

Az ember alkalmazkodó készségére mi sem jellemzőbb jobban, mint az, hogy a számunkra eme rendkívül különös, bár meglehetősen kellemes világot milyen gyorsan megszoktuk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2928) Harc a jövőt biztosító helyekért

Vissza a múltba a négy napos ünnep alatt

 

A nagy tömegek világméretű ki- és bevándorlása a XIX. és a XX. század fordulójára tehető. Egy újabb hullám vonult le a II. világháború kitörése előtt, illetve részben alatta. Ezzel azonban be is fejeződött a békés, rendezett és nagyvonalú befogadások kora.

A II. világháborút követő időkben újra hatalmas tömegek lendültek mozgásba, akiknek egy része szökött a múltja elől, másik része pedig a terjeszkedő kommunizmust kívánta elkerülni, de voltak olyanok is, akiknek elegük lett az örökös üldözöttségből, és ezért kívántak maguknak új hazát.

A II. világháború azonban az emberiségből az összes maradék illúziót is kiölte, ami a kivándorolni akarók befogadására is rányomta a bélyegét. Amerika például szigorú kvótákat eszelt ki. A világon egyedül Ausztráliának volt igazán szüksége emberanyagra, hiszen az Európa méretű földrészen még nyolcmillió ember sem élt.[1] Ausztrália azonban (akkor) nem csak ahhoz ragaszkodott, hogy a bevándorlók kaukázusiak legyenek, de ráadásul preferálta az angol anyanyelvet is, hiszen nem kívánta feladni sem a faji, sem az anyanyelvi identitását. Ezért aztán megszabták, hogy a kizárólag európai bevándorlók hány százaléka lehet nem angol anyanyelvű.

Mivel napjainkban rengeteg vita zajlik a kettős állampolgársággal kapcsolatban, helyénvaló lenne egy kicsit kitérni az angolszász bevándorlási törvényekre. Angol nyelvterületeken, így Ausztráliában is, a törvények végrehajtását a közalkalmazottak végzik, akik – és ez nagyon fontos – egy-egy törvény betűin kívül tökéletesen tisztában vannak annak szellemével is. Éppen ezért nincs szükség konkrét rasszista törvények megszövegezésére, vagy végrehajtási utasítás pontos megfogalmazására. A Bevándorlásügyi Minisztérium minden egyes munkatársa pontosan tudja, kit kívánatos és kit nem kívánatos beengedni. Soha senkinek nem vágják a képébe, hogy te fekete, esetleg ferde szemű vagy, ezért ide nem jöhetsz. Helyette azt mondják: neked hosszú a körmöd, nem engedünk be. Ha az illető levágja a körmét, akkor azt mondják: rövid a körmöd, nem engedünk be.

Térjünk vissza Bécs-1957 koordinátáira! Amikor Ausztriába kimentünk, tulajdonképpen fogalmunk sem volt arról, hogy mi valójában senkinek sem kellünk. Nem arról volt szó, hová kívánunk menni. Inkább arról volt szó, ki fogad minket be, és közülünk hányat.

Akkor most térjünk vissza 2019-be! Érzésem szerint a mai fiatalok ugyanezt a hibát követik el, csak más szituációban. Innen is, onnan is hallom, hogy „kimegyek Kanadába”, „a Jutkáék tavasszal mennek Ausztráliába” stb. stb. És amikor megkérdezem, hogy vízumod van-e, munkavállalási engedélyed van-e, kaptál-e bevándorlási engedélyt, egyáltalán érdeklődtél-e már, akkor rendszerint tágra nyílt szemekkel találkozok. Nem tudom, miért gondolják a kivándorlás gondolatával játszók, hogy a befogadó országnak az egészhez semmi köze. Persze nem az uniós országokról van só.

Amikor mi kimentünk, a hidegháború már javában tombolt, és így mi, magyarok kifejezetten szimpatikussá váltunk a nagyvilágban pusztán azért, mert volt bátorságunk nekiugrani a katonai nagyhatalomnak számító kommunista Szovjetuniónak. Heteken keresztül mi voltunk a legfontosabb hír az egész világon. A kétszázezer ember természetesen nem egy nap, hanem megközelítőleg két hónap alatt ment ki. Ahogy nőtt a számunk, úgy nőtt a puszta létünkből fakadó probléma, és úgy álltak elő az egyes országok befogadási nyilatkozataikkal.

Ausztrália például az első menetben ötezer magyar befogadására vállalkozott, de jelentkezést csak 1956. december 9-éig fogadott el. Úgy nézett ki, mintha valaki valahol számolta volna, hánynak van már helye a kétszázezerből, és amikor elméletileg az összes magyarnak már volt, akkor le is álltak a további befogadási nyilatkozatokkal.

Igen ám, de ebben a nagy kollektív kvótában olyan országok is vállaltak magyar betelepülőket, mint Argentína, Venezuela, Brazília stb. Ne is mondjam, a legtöbbünk ilyen helyekről hallani sem akart. Majdnem mindenki az USA, Kanada vagy Ausztrália között próbálta eldönteni, melyiket szeresse. Az csak természetes, hogy ezekre a helyekre ötször többen jelentkeztek (volna), mint ahányat be kívántak engedni.

A bevándorlási helyekért való küzdelem minden volt, csak tisztességes nem. Kezdődött azzal, hogy aki előbb ment ki, akár november 4. előtt, annak jóval jobbak voltak az esélyei. Márpedig az én véleményem szerint tisztességes magyar november 4. előtt nem hagyta el az országot.

Tovább fokozta az igazságtalanságot, hogy ezek a korábban érkezők egy időben több „kurrens” követségen is jelentkeztek arra számítva, amelyik előbb adja a beutazási vízumot, azt tiszteli meg bevándorlásával. Igen ám, de ezzel a taktikával elvették a helyet a később érkezők elől. Amikor aztán a fenntartott hellyel nem éltek, és így az mások részére felszabadult, nem azok kapták meg, akik korábban kérték, hanem azok, akik éppen akkor toppantak be az utcáról.

Mindezt megtetézte, hogy a különböző követségek munkatársai saját anyanyelvükön kívül legfeljebb németül tudtak. Így az, aki a menekültek közül tudott németül vagy angolul, az császár volt és mindenkit lekörözött. Csakhogy a legtöbbünk fiatal volt, és akkor már jó pár éve az orosz volt a kötelező nyelv a magyar iskolákban.

A fejetlenséget az sem csillapította, hogy természetszerűen minden egyes ország szuverén entitás volt, és ezért a bevándorlással kapcsolatos dolgokat úgy intézték, ahogy eszükbe jutott, azaz a többi befogadóval való összehangolás nélkül.

Az amerikaiak például rettenetesen be voltak szarva, hogy a menekülő tömegekkel orosz kémek furakodnak be közéjük. Ezért aztán igen alapos és persze hosszan tartó kikérdezést, lenyomozást és keresztül-kasul nyomon követett ellenőrzést végeztek. „Na, kérem, ha Ön a Telefongyárban dolgozott, a műszaki fejlesztésen, akkor nevezze meg a gyár igazgatóját, főosztályvezetőjét, közvetlen felettesét és néhány munkatársát.” Vagy „Szóval Ön az Ady Endre Gimnáziumban végzett 1953-ban, nos, ki volt a tornatanár, az osztályfőnök stb.?”

Gondolom, december végére az amerikai követségen többet tudtak a magyar társadalomról, mint a Posta különleges tudakozója beszorozva százzal.

Ezzel szemben az ausztrálokat semmi más nem érdekelte, csak az, hogy nincs-e gümő korunk, szifiliszünk, skizofréniánk. Igaz, vért nem vettek, de röntgenátvilágítást csináltattak velünk.

Ahogy így visszagondolok, elég gátlásos egy társaság. Semmitől nem félnek úgy, mint egy buzi bevándorlótól[2], és semmi más nem tudja úgy kettévágni egy férfi karrierjét, mint a nyilvánosságra kerülő homoszexualitása. Ennek ellenére sem szóban, sem írásban egyetlen egyszer sem kérdezték meg tőlünk, hogy homokosok vagyunk-e, pedig biztos érdekli őket.

Leginkább azok voltak becsapva, akiknek azt mondták a Bécs környéki vagy vidéki lágerekben, hogy ne menjenek sehová, innen a lágerből is lehet jelentkezni. Ez egyszerűen nem volt igaz. Olyan hatalmas nyomás nehezedett a követségekre, hogy a személyesen jelentkező, illetve a naponta be-benéző elutasított a végén kapott egy helyet.

Ugyanis az ausztrál középosztály gyermekei, akik közül a közalkalmazottak kikerülnek, olyan jámbor neveltetésben részesültek, hogy azokat a rámenős magyarok egyszerűen elsöpörték. Egy huszonéves ausztrál női hivatalnok képtelen három egymás után következő nap azt mondani egy beesett arcú, kétségbeesett és gátlástalanul könyörgő embernek, hogy „sorry, I cannot do anything for you[3]”, inkább kihúzza azt, aki nincs ott személyesen.

[1] 2019-ben ez a szám durván 25 millió.

[2] Elnézést kérek, de 1989-ben még nem voltak felkarolva a melegek, és a „buzi” kifejezésért nem járt börtönbüntetés.

[3] Sajnálom, nem tudok önért tenni semmit.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2927) Disszidálásom története (egy 33 éves szösszenet)

Vissza a múltba a négy napos ünnep alatt

 

Csak azért nem állítom, hogy birkatürelmem van, mert Ausztráliából származó okok miatt a birka előttem egy kifejezetten antipatikus állat. Jobban esik, ha azt mondom, fát lehet aprítani a hátamon. Kolosszális dolgokat tudok tolerálni a megerőltetés legkisebb jele nélkül, de azt elvárni tőlem, hogy az elszart életemért cserébe mosolyogjak csak azért, mert „közmegegyezés” nélkül nem tűnünk európainak, hát kérem, ez minden képzeletet felülmúl.

Nézzünk szembe a tényekkel. Tizenhat éves voltam, amikor a létező szocializmus elkezdett szétterpeszkedni hazámban. Most pedig 56 vagyok, amikor a sztálinista struktúra alagútjának a végén valami fény kezd derengeni.

Akárhogy nézem a dolgot, a kommunizmus építésének nevezett történelmi ficam engem pontosan derékba talált. Nem kívánok én sem leszámolni, sem elszámolni, de azért egy-két, ma még élő elvtársat szívesen szembeköpnék, pláne, hogy az új politikai pártok önjelölt politikusai olyan kurva gyorsan megbocsátanak mindenkinek, de főleg önmaguknak. Nekem gyanús ez a dolog, de nem erről akarok írni.

1952-ben érettségiztem, és a tanáraim hiába tartottak kisebbfajta zseninek, mint „osztályidegen” még csak nem is gondolhattam az egyetemre. A hatalom hülye birtokosai ragaszkodtak ahhoz, hogy kizárólag bunkók kapjanak lehetőséget a nemzet középszintű vezetésétől felfelé. Elvégre nincs az a kétlábú marha, aki nyugdíjazásig ne rázódna bele bármilyen munkakörbe, ha nekünk a második ezer év alatt a KGST megfelel.

Így aztán 1953. november 10-én bevonultam a Magyar Néphadseregbe. Elitalakulathoz kerültem, mert szépen tudtam írni-olvasni. Kiképző tisztjeim hülyék voltak, mint a segg, de egytől egyig a „nép fiai”. Én nem voltam a nép fia, nekem örülnöm kellett, hogy lyuk van a seggemen.

Az egész katonaság úgy szakadt ránk, mint egy túlméretezett büntetés. Persze meg kellett védeni a hazát, mert még a végén megszállják az oroszok J, de józan ésszel nem lehet felfogni, miért vágták kopaszra a fejünket, miért voltunk elzárva a laktanyának nevezett börtönbe, miért kellett magunkra ölteni egy olyan egyenruhát, amelyben hazánk asszonyait és lányait 1945-ben tömegesen megerőszakolták, miért kellett a lábunkat a földhöz csapkodni egy másik ember közelében (aki történetesen egy tiszt volt), miért kellett egész éjszaka egyetlen pokróc alatt dideregnünk, miért kellett állandóan éhesnek és túlhajszoltnak lennünk, miért kellett fűtől-fától engedélyt kérnünk még arra is, hogy levegőt vegyünk, és miért élvezte itt mindenki, hogy reggeltől estig baszogathatott?

Én nem kéredzkedtem erre a világra. Apám-anyám összekalapált, megszülettem, magyarnak születtem. Kiskoromban nem kaptam eleget enni (a változatosság kedvéért később sem). Télen fáztam, nyáron beteg voltam. Nyolc-tíz évesen légiriadókkal ijesztgettek, éjjel felvertek álmomból és mesélés helyett a szüleim lerángattak az óvóhelyre. Még nem voltam tizenkettő, amikor édesanyámat megölték. Senki sem vigasztalt, de a kékre fagyott hullákat nekem kellett eltolnom a házunk elől, mert a bujkáló férfiak nem mertek előjönni. Meg volt rá az okuk. Édesapám életben maradt, de hónapokig kellett bujkálnia, hol a nyilasok akarták elvinni, hol az oroszok vagy a kommunisták.

Amikor a dolgok rendeződtek, akkor már „csak” a kitelepítésektől kellett félnünk és mindössze a diákszövetségi mozgalmi munka várt rám. Tanulópár, tanuló csoport, közösségi munka vagy annak destruálása, közösségi szellem, amely hol volt bennem, hol nem, szeminárium, ahol vagy nekem adtak elő, vagy én adtam elő, az osztálytitkár terrorja, felvonulás, hangulatkeltés, kultúrműsor, népnevelés és Rajk László kollektív elítélése.

Tizenkilenc évesen már sittre vágtak, szinte azt sem tudtam, miért. Nekem, kérem, az egész gyerek- és serdülőkorom egy hatalmas nagy büntetés volt, és fel nem tudtam fogni, mit követtem el.

Aztán a katonaság harmadik, életem huszonharmadik évében elérkeztünk 1956 októberéhez. Huszonharmadikán már csak 17 nap hiányzott a leszereléshez. Ekkor már szinte naponta kijártam a laktanyából. Ezért aztán ott lehettem a Sztálin-szobor ledöntésénél és a Nemzeti Színházhoz történő vonszolásánál. Ott voltam a Bródy Sándor utcai lövöldözésnél, és ott voltam késő este, amikor a saját alakulatom ki lett vezényelve a Múzeum-kerthez. Én voltam az első, aki még a kocsikról történő levezénylés előtt elmondtam nekik, mi is történik itt tulajdonképpen.

Másnap hajnalban összefutottam saját szolgálatvezetőmmel, akit utáltam, mint a szart, de egy pillanat alatt megbocsátottam neki mindent, amint téglaporos kezeiben megpillantottam a füstölgő csövű davajgitárt[1]. Nem az ávósok oldalán használta.

Ott voltam a boldog tömegben, akik az átállt és szimpatizáló orosz tankokkal a Kossuth térre vonultak, és akiket az épület tetejéről körbekaszaboltak. Ott voltam a szentendrei laktanyában, amikor a tömeg átmászott a kerítésen, és fegyvert követelt magának, ha már mi katonák tétlenül nézzük, hogyan randalíroznak újabb és újabb orosz alakulatok.

Aztán egy szép napon, amikor már minden reményünk végképp összeomlott, arra gondoltam, mit keresek én itt? Nem kaptam én eleget ettől a hazától, vagy még inkább ennek a hazának örökösen áruló, a hazát kiszolgáló, csak önmagára gondoló, gonoszan önző gazdáitól?[2] Eljött a nap, amikor úgy döntöttem, megyek.

November 4-én megindultak az orosz tankok. Maléter Pált tőrbe csalták. Sokat gondolkoztam rajta. Egy ilyen jól képzett katonatiszt, akinek a hadtörténet nyilván a kisujjában volt, ne tudta volna, hogy az orosz hadvezetést Dzsingisz kán óta kizárólag a győzni akarás vezette, és az angolos fair playt még hírből sem ismerik? Egészen biztosan tudta, és azt is tudta, hogy mind a nemzet, mind pedig személyes sorsa meg van pecsételve, és mint Szókratésznak, ki kell innia a méregpoharat.

Nagy Imre kétségbeesett üzenetet küldött szerte a világba. Egy ilyen tapasztalt politikus ne tudta volna, hogy minket eladtak Jaltában? Ne tudta volna, hogy a sok millió orosz ágyútöltelékért (többek között) mi voltunk a fizetség? Ne tudta volna, hogy más a hidegháborús propaganda és megint más a nyugatiak által mindig is komolyan vett szerződés? Valószínűleg tudta, de életösztönét legyőzte személyes ambíciója.

* * *

November 8-án hajnalban, némi előkészület után Orsós Miki barátommal és katonatársammal egy 250 ccm-es Pannónia motor hátán nekivágtunk az útnak, irány a Nyugat. Nem a főutakon mentünk, azok a szovjet tankoknak voltak fenntartva, hanem a térképen feltüntetett bekötőutakon. Egyik-másik út egészen vicces volt. Röhögtünk is volna rajtuk eleget, ha egyébként úgy röhögős kedvünkben lettünk volna. Ami nem volt vicces, az a metsző hideg szél volt az időnként el-eleredő esővel.

Pápán bekéredzkedtünk egy találomra kiválasztott házba, és haraptunk egyet. Ahol megálltunk, az emberek mindenütt készségesek voltak, szerették volna tudni, mi történik az ország szívében, a fővárosban.

A határt valamikor a délután folyamán értük el. Miki, aki elől ült, addigra már teljesen jéggé fagyott. Mint később kiderült, legalább 30 kilométert haladtunk a határral párhuzamosan, amikor szemben találtuk magunkat egy zöld ávós járőr kocsival. Így esett, hogy az első éjszakánkat a legközelebbi őrs fogdájában töltöttük. Reggel továbbszállítottak Győrbe, ahol újra fogdába dugtak. Délután elővezettek minket, és betereltek egy őrnagy szobájába. Igazolványainkat eldobáltuk és előre megbeszéltük, hogy katona mivoltunkat nem valljuk be. Jellemző azokra az időkre, hogy bizony nem tartottuk kizártnak a helyszíni fejbe lövést sem, ha kiderül, katonaszökevények vagyunk, és egy seggfej ávóssal hoz össze a balsors.

Az ávós őrnagy eléggé felületesen foglalkozott velünk. Még nem tudhatta, mi dől el és merre, fentről pedig nem kapott még pontos utasításokat. Így aztán beérte egy kis nyaggatással. Mivel egyetemistának vallottuk magunkat, megkérdezte tőlünk, tudjuk-e, ki volt Vörösmarty Mihály, és ismerjük-e  fő művét, a Szózatot. Aztán perceken belül az őrnagy elvtárs az „itt élned, halnod kell” szózati sorok filozofikus analízisébe kezdett. Nem kellett volna agyonkomplikálni, mert részemre a dolog rettenetesen egyértelmű volt. Vagy úgy kell itt élnünk, ahogy a kommunisták elképzelik, vagy meg kell halnunk a börtöneikben.

Másnap reggel egy tizedes feltett minket a Pestre induló vonatra, és ezzel az ügy le is zárult. November 13-án elmentünk a volt laktanyánkba, és hivatalosan leszereltünk. Ezek szerint három év és három napig voltam katona. A leszerelési aktus nem volt teljesen izgalommentes, mert a laktanya udvarán több tucat szovjet páncélos vesztegelt, szemmel láthatóan teljes készültségben. A Magyar Néphadsereg részére egyetlen kis irodahelyiséget engedélyeztek kizárólag abból a célból, hogy a tisztek minket és egymást leszereljék. Mindenesetre ezek után technikailag sem lehettünk katonaszökevények, amennyiben a határon elkapnak.

A következő határátkelő kísérletet egyénileg bonyolítottuk. A magam részéről vettem egy jegyet a Sopronba tartó gyorsvonatra, mert ugye Sopron közismerten a határ mellett terül el.

Sopronban közigazgatás nyilvánvalóan nem létezett, mert a befutott szerelvényt nem fogadta senki, pedig a vonat tömve volt emberekkel, akik közül egy sem volt rokonlátogató. Az utasok csak úgy özönlöttek a kijárat felé, miközben maga az állomásfőnök mutatta, merre van az osztrák határ.

Nem tudom, milyen politikai megfontolásból, de úgy emlékszem, a műszaki határzárat néhány hónappal korábban szüntették meg. Így aztán kéz- és láblerobbantástól nem kellett tartanunk, csak attól, hogy tíz-tizenöt kilométer kutyagolás után visszaérünk oda, ahonnan elindultunk. Volt, aki így járt.

Hajnal felé már jó öt-hat kilométerre osztrák területen dagasztottam lábaimmal a felszántott talajt. Amint kiértem egy országútra, már a mérföldkövekből látni lehetett, ez már nem Magyarország. Itt is integettek az emberek, hogy merre menjek, de ezek az integetések már a gyűjtőhely felé tereltek.

Reggel nyolc körül értem be egy falusi iskola erre a célra megnyitott tantermébe, ahol már volt vagy tíz-tizenkét magyar, és valami forró levesfélét szürcsöltek. Én is kaptam egy adagot, amely új erőt adott elcsigázott és átfagyott végtagjaimnak. Délelőtt beállt egy autóbusz, és az addig összegyűlt vagy negyven magyart elvitték Bécsújhelyre. Wiener Neustadt mind a mai napig menekültlágeréről híres. Kitűnően fel volt már akkor is szerelve, és a legszigorúbb láger hírében állt. Még a kaput is őrizték, és úgy tettek, mintha nem akarnának kiengedni rajta. Az „őr” természetesen a leghülyébb ürügyre is kiengedett. Elég volt azt mondani, hogy moziba megyek. A magyarok legtöbbje azonban a kapuhoz sem mert menni. Végül is a fordulat éve óta eltelt vagy hét év, így mi tökéletesen kondicionálva voltunk. Ahogy a pavlovi kutyának elindul a nyála az étel láttán, úgy szartunk mi be az egyenruhától, pláne, ha szúrós szemekkel néztek reánk a zöld egyenruhába bújtatott osztrák parasztfiúk.

Legelőször arra jöttem rá, hogy Wiener Neustadtban maradnom legfeljebb az osztrák hatóságoknak az érdeke, de nem az enyém. Az események elsősorban Bécsben történtek. Mit kerteljek, a húsos fazék Bécsben volt. Ezt még szó szerint is lehetett érteni, mert az amerikai konyhán meleg, húsos levest mértek reggeltől estig, és adtak hozzá egy szelet kenyeret is. Na, de sorjában.

Már a második nap felmentem Bécsbe, ahol az utcán egyszerűen leszólítottam egy magyart, és megkérdeztem tőle, hol alszik. Mondott egy utcát a VIII. kerületben, amelyet ott is Józsefvárosnak hívtak. Oda mentem, találtam ott egy iskolát, amely teli volt hordva vaságyakkal, és szanaszét emberek heverésztek rajtuk. Kerestem egy üres ágyat, és meg is volt az új otthonom.

Ennek az iskola-lágernek is lehetett vezetője vagy hasonló, de én két hét alatt senkivel sem találkoztam, csak a konyhán volt valaki, aki időnként élelmiszert osztott hihetetlen szervezetlenséggel. Ami bejött a konyhára, azt nyomban kiosztotta, és nem érdekelte, hogy az ehető-e vagy sem, megesszük-e, eladjuk, felgyújtjuk vagy lehúzzuk a vécén. Egyszer például kiabáltak, menjen mindenki a konyhába, mert ételosztás lesz. Kiderült, kaptunk három ládát teli 5 kg-os konzervekkel, de azokon sem címke, sem felirat, még az sem derült ki, honnan jöttek. Mindenki kapott egy ötkilós konzervet. Ez volt életem legrejtelmesebb zsákbamacskája.

Ugye öt kiló konzervet egy ember megenni akkor is képtelen, ha történetesen abban cukrozott négerfing van jó sok csomagolással. A mi ötkilós konzervünkben sós, érett sajt volt. Ebből egy ember egy alkalommal legfeljebb tíz dekát tud megenni, aztán még magába gyömöszölhet egy további 10 dekát egészen az öklendezésig, de a konzerv alján még mindig marad 4 kiló és 80 deka ebből a sós, érett sajtból, amely egyébként nem kifejezetten népeledel Magyarországon.

1956 novembere után szinte dőlt a pénz és a segítség az Ausztriába menekült magyar szabadságharcosok részére. Nem az a gondom ezzel, hogy a kétszázezer ember között jó, ha száz szabadságharcos volt, még az sem, hogy a Mariahilferen egy ködös reggel szemben találtam magam Sági Ágival, aki a középiskolás éveimnek legelvetemültebb kommunista strébere és besúgója volt. Az igazi gondom az érkező segélyekkel kapcsolatban a szemmel látható elherdálás volt.

Az egyik délelőtt valaki azzal a hírrel jött vissza szálláshelyünkre, hogy az egyetemen pénzt osztanak a menekült egyetemi hallgatóknak. Gyerünk oda!

A villamos nekünk, magyaroknak ingyen volt. Gondolom valaki ezt a számlát is állta, de speciel mi, magyarok ingyen utaztunk, és természetesen százszor többet, mint kellett volna.

Az egyetem kapujában ki volt ragasztva egy nyíl, és alá volt írva: MENEKÜLTEK. Egy folyosó végén eléggé tisztességes sor állt egy íróasztal előtt. Az asztal mögött egy fiatal férfi ült, és a soron következőtől megkérdezte, „egyetemista vagy?” Az illető természetesen azt mondta, „igen”. Nos, ezek a 20 és 40 év közötti „illetők” mi voltunk. Volt idősebb is, aki megkísérelt beállni a sorba, de az ilyet a szó legszorosabb értelmében kiröhögtük onnan.

Az íróasztal mögött ülő hapsi a deklaráció után átadott 30 schillinget[3] az előtte álló „egyetemi hallgatónak”, akinek egy ívre rá kellett firkálni a nevét. Magyarul aláírattak vele egy kollektív átvételi elismervényt.

Nem hiszem, hogy különösen rosszindulatú lennék, de volt olyan érzésem, ezek itt délben berekesztik a pénzosztogatást, és akkor egy ilyen kollektív ívre rávezetnek még néhány száz aláírást. Ezen aláírások számát simán beszorozzák harminccal, és az így kapott összeget gyönyörűen kiosztják saját maguknak.

Különben ez az osztogatás több napon át folyt, és mi természetesen minden nap elvillamosoztunk érte. Na, még elárulom azt is, egy nap többször is beálltunk a sorba.

Egy más alkalommal híre kelt, hogy a Caritas[4] is osztogat, de csak hívő katolikusoknak. Ez minket nem zavart. Orsós Mikivel együtt vágtunk bele a vállalkozásba. Miki is 33-as volt, ugyanúgy, ahogy én. Hitler az év januárjában átvette a hatalmat. Miki három hónappal később megszületett, akkor még zsidónak, de a gyorsan kapcsoló szülők hónapokon belül átkeresztelték. Ez azonban nem jelentette azt, hogy hívő katolikus lett volna, de hát majd kivágjuk magunkat, gondoltuk.

A Caritasnál egy nyájaskodó magyar jezsuita szerzetes beszélgetett el velünk, ami végeredményben egy udvarias vallatás volt. A Miatyánkról és az Üdvözlégy Máriáról tudtuk, hogy kérdezni fogják, azokat Miki be is magolta. Nekem magolnom nem kellett, mert öt évet jártam felekezeti iskolába, ami azt jelentette, minden reggel éhgyomorra mise, minden hónap első péntekén gyónás, másnap áldozás, fohász reggel, délben, este, étkezés előtt, étkezés után, lefekvés előtt. Ha minden imádkozás helyett egy-egy szelet kenyeret kaptunk volna, akkor mi lettünk volna a világ legtúltápláltabb gyermekei. Nem azért mondom, de májusban például a reggelenként belénk tukmált istentiszteletet délután megtoldották még egy litániával is, mivel a szűzanyának május volt a kedvenc hónapja.

De ez a huncut jezsuita nem a Miatyánkot kérdezte, még csak nem is a Hiszekegyet, hanem, hogy melyik plébániára jártunk istentiszteletre, mit hívnak csendes misének, és ki volt a gyóntató atyánk. Szerencsére az én rutinom kihúzott minket a csávából. Mikinek ugyanis volt annyi esze, hogy mindent mondott utánam. Magyarul hallásból improvizált.

Ügyeskedésünk jutalma fejenként egy 890 schillinges utalvány lett, amelyet minden nagyobb áruház beváltott. Speciel mi ezeken az utalványokon felruházkodtunk. Beszereztünk nyári holmikat a köztudottan enyhe klímájú ausztráliai élethez. A többség nem így járt el. Vettek egy-egy értékesebb télikabátot és már vitték is a használt ruha kereskedőhöz. Olyan dömping volt, hogy a legtöbb ószeres ’57 januárjában már vadiúj cuccokat sem vett be.

A Caritas után a Joint[5] következett. Ide is ketten mentünk. A Jointnál Miki rutinja jött jól. Igaz, volt némi cidri az indulás előtt, mert nem voltunk benne teljesen biztosak, nem kell-e bemutatnom a rituális metélés tárgyát. Mikivel nem lett volna probléma, mert mint már írtam, ő zsidónak született, de az én hímvesszőm nem volt segély-kész állapotban és bár egy-két ezer schillingért sok mindenre képes lettem volna, fitymámtól nem szándékoztam megválni 23 éves koromban.

Ne is mondjam, a Jointnál ennél jóval tapintatosabbak voltak, de ők sem zárkóztak el egy kis faggatás elől a sátoros ünnepekkel kapcsolatban. Miki persze simán vette az akadályokat, amiből csak az látszott, a kikeresztelkedés nem sokat ért. Természetesen itt is kaptunk egy kis kápét.

* * *

Valójában nem ezekben volt a nagy pénz! A kimenekült magyarok lel­kileg szakítottak a hazával, az elmúlt életükkel. Mindenki a jövő felé tekin­tett, amely göröngyösnek, de nagyon biztatónak tűnt. Bármilyen szegény ember­ek is voltunk, néhány ezer forintot (sokaknak ez volt minden vagyona) kivittünk ma­gunkkal. Bécsben a forint nem ért semmit. Ugye a forint nem volt konvertibilis, ezért  Bécsben 1956–57-ben nem jegyez­ték, mert a helyzet annyira bizonytalan volt, épeszű tőkés hozzá sem nyúlt a forinthoz.

Ennek ellenére 100 forintért 8 schillinget adtak „egyesek” a magyarok tömeges előfordulási helyein. Jóllehet a forint hazai vásárlóértéke közel megegyezett a schillingével. Mivel tudtuk, minél messzebb kerülünk Budapesttől, a forint annál ismeretlenebb pénznem lesz, ezért az éhbéren összekuporgatott forintjait mindenki átváltotta schillingre.

A begyűjtőknek nem volt más dolga, mint az összegyűjtött forinttal vissza­menni Magyarországra, és venni valami értékes, Bécsben eladható árucikket. Erre a célra a legideálisabb az ékszer volt, de megtette márkás fényképező­gép, karóra stb. is. Ilyen módon az ügyeskedő tizedáron jutott Magyarország­on például aranyhoz, amelyet kivitt Bécsbe, ott schillingért eladta, amelyért tizedáron újra lehetett venni forintot stb. Könnyen belátható, hogy egy-egy oda-vissza út alatt a tőke megtízszerezhető volt. Három ingázás és az eredeti tőke nem ke­vesebb, mint ezerszerese volt a vállalkozó zsebében. Elég volt tehát novem­ber közepén kimenni néhány családi karikagyűrűvel, eladni azt ezer schilling­ért, csinálni három fordulót december közepéig, és máris megvolt az egymillió forint.

Aki azt hiszi, hogy az értékek felvásárlása Magyarországon különös nehézségbe ütközött, az nagyon téved. Az OTP-ből nem, vagy csak nehezen lehetett pénzt kivenni. Így szép számmal akadtak olyanok, akik értéktárgyaik eladásával jutottak készpénzhez. Véleményem szerint, akit nem üldözött a BM, az 1957-ben egymillióval és annak ügyes hasznosításával jobban járt, mintha kiment volna Kaliforniába és ott bohóckodott volna a nyelvtanulással meg mindenfajta csődbejutó vállalkozgatással.

Természetesen voltak olyan segélyek is, amelyekről jóformán nem is tudtunk. A kivándorlási útiköltségek is komoly pénzt jelentettek, nekünk meg eszünkbe sem jutott, mibe kerülhetett egy hajójegy, mondjuk Ausztráliába. Csak felszálltunk, utaztunk és hőbörögtünk, hogy a zsebpénz kevés, abból alig lehet inni egy-egy Martinit. Jellemző, nem is tudtuk, ki folyósítja a zsebpénzt.

A hajóra szállásig azonban sok víznek kellett lefolyni a Donaun és a Salzachon[6]. Az első kérdés, amely az embereket fejbe vágta: hova tovább? Elvégre Ausztriában nem maradhatunk, és nem is igen volt kedvünk hozzá. A továbbutazás és utazhatóság fogalmával a legtöbb magyar úgy találkozott, hogy a lágerszobába történő belépés pillanatában egyszerre huszonketten kérdezték tőle: te hová mész?

Engem mindig meglep, hogy az emberek a hentesnél tíz forintért veszekszenek, majd egy futó ismerősnek kölcsön adnak 10 rongyot, amelyet sosem látnak többé, és persze az ismerőst sem. Aztán meg a nők fél napot tökölnek azon, hogy a drapp bőrszandált vegyék-e meg azzal az apró pánttal az oldalán, vagy inkább azt a világosbarnát a rátűzött díszítéssel. Az egész életükre kiható döntést viszont, mármint hogy Argentínába vagy Svédországba menjenek-e, 3 másodperc alatt meg tudják hozni.

Ha most elkezdesz sárga irigykedni, akkor felidézek egy épületes jelenetet, amelynek színhelye X láger Y szobája lehetett.

– Te hová mész? Mert mi Venezuelába megyünk.

– Venezuelába mentek? Az hol van?

– Nehogy Venezuelába menj, ezek hülyék! Gyere velünk, mi Kanadába megyünk.

– Hülye vagy, apafej, ott megfagysz!

– Miért fagysz meg, mi, miért fagysz meg? Azt hiszed, ott sincs szén meg zaba? Azt hiszed?

– Akkor is megfagysz!

– Tisztára be vagytok dilizve, az USA a menő, ott minden menekült az érkezéskor kap egy kétszobás kéglit, a saját fülemmel hallottam.

– Amerikába? Te meg vagy húzatva. Ott minden második ember gengszter. Mire félig megtanultál angolul, már háromszor átlőttek.

– Gyerekek, Dél-Amerikába kell menni, ott oltári jó nők vannak.

– Francokat, apám, Ausztrália az igazi, ott sosem lesz kommunizmus.

– Hülye vagy? Ausztráliába? Ott életed végéig rejszolhatsz!

– Marhaság! Van ott nő elég, csak a japánok le fogják rohanni.

– Na és, mitől szartok be? Ha ferde szemmel néz rád egy nő, akkor neked már nem áll fel?

– Hülye vagy! Minden fehér embert ki fognak nyírni. Ezek a japánok ilyenek.

– Az nem Ausztrália, Dél-Afrikában irtják ki a fehéreket. Én, apukám, a svédekhez megyek, az a tuti hely.

– Figyelj, szar az egész. Különben mindegy, hová megyünk, csak Európában nem szabad maradni, mert az oroszok egész Európát le fogják rohanni.

 

Ezek a beszélgetések órákon át tartottak, sokszor még lámpaoltás után is addig, amíg két ember nyitva tudta tartani a szemét. Volt, aki hétfőn még Brazíliába akart menni, szerdán már Kanadába, pénteken jelentkezett a svédeknél, következő hétfőn behívták az USA nagykövetségre, csütörtökön pedig jött az értesítés, Új-Zéland fogadja.

[1] A dobtáras géppisztoly gúnyneve.

[2] Sajnos ez a meglátásom 2005-re sem változott meg.

[3] Az akkori osztrák schilling vásárlóerejét tekintve egyenlő volt a magyar forinttal. Magyarországon akkor 30 forintért 20 kg kenyeret lehetett venni.

[4] Katolikus jótékonysági szervezet

[5] Nemzetközi szervezet a háború sújtotta zsidók megsegítésére

[6] Salzburg városát átszelő folyó

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2926) Diák élet Rákosi alatt  

Vissza a múltba a négy napos ünnep alatt

A háború alatt, majd néhány évig utána is, apám textil nagykereskedő volt, és nem tudta eldönteni melyik inkább, kereskedő vagy textiles. A dilemmát én oldottam meg, ugyanis a kereskedelmi szakközépiskola[1] (napjainkban Közgazdasági Főiskola van az épületben) első évében mindössze 5 tantárgyból buktam meg. Nem volt semmi érzékem az angol nyelv, a gyorsírás, a kereskedelmi ismeretek, és hasonló dolgokhoz. Nem tehetek róla, de a váltók leszámítolásától libabőrös lett a hátam. Így aztán a következő évben textiltechnikummal próbálkoztunk, persze annak is más volt akkor a neve.

1947 őszén még beléphettem az iskola cserkészcsapatába[2], de tavasszal feloszlatták, mert túlságosan kispolgárinak találták a Moszkvából importált hazafiak[3], helyette létrehozták a Magyar Úttörő Szövetséget. Kezdetben a két ifjúsági tömörülés között a különbség főleg a vallás kiirtása volt.

1948 őszén átkerültem a technikumba és saját bőrömön érezhettem az új idők új szelének fuvallatát. Mindjárt az első szocialista vívmány a koedukáció volt, aminek mi kamasz diákok örültünk, mert eddig csak a templomba nézhettük a csajokat, most meg egy padban ülhettünk velük. Jelentős minőségi változás! A következő „nagy dobás” a fakultatív hitoktatás volt, de ez csak a rá következő tavasszal valósult meg.

A szeptemberi órarendben még szerepel a heti egyszeri hitoktatás, csak már nem vették komolyan. Hittanóra előtt megjelentek a lelkipásztorok és különvonultak a felekezetek. Nem volt egy egészséges dolog, szült némi széthúzást. A katolikusok voltak többségben, ők maradtak az osztályteremben, ahol a paptanáruk a hitoktatás komolyan vette. Magyarázat, lecke, kikérdezés, stb. Az osztály két evangélikusával a hitoktató beült egy presszóba és hárman együtt stírölték[4] a betévedt nőket. A zsidó rabbi is megjelent a színen, majd nyolc gyerekkel távozott a tanári szoba belsőfülkéjébe, de előtte volt egy kis színjáték. A nyolc diák közül ugyanis hét annak idején kikeresztelkedett, de azért zsidónak érezte magát. Végül a rabbi a kikeresztelkedés tényét nem vette figyelembe. Szóval ezt a cirkuszt nem lehetett díjazni. Nekem különben is tele volt a hócipőm a katolicizmussal.

Ennél sokkal kellemetlenebb volt az a tény, hogy mindjárt az első évben négy fizikatanárunk volt. Kettő külföldre távozott, egyet letartóztattak, a negyedik népi származású volt és nem tudott semmit. Egy szép napon az iskolaigazgató is eltűnt, ami minket nem rázott meg, mert nem tanított, csak a légkör volt egy picit ciki. Az új igazgató egy rosszindulatú, mogorva, kommunista állat volt, és persze nem pedagógus. A párt helyezte oda, hogy ügyeljen az új generáció rendszerhű nevelésére. Csak később tudtuk meg, hogy kellemetlen személyiségét a moszkvai emigrációban szerezte. Nem lehetett kellemes úgy élni, hogy a „Nagy Honvédő Háborúig” minden második magyar emigránst kivégezték.

Persze osztálytársak is tűntek el szép számmal. Valamelyik osztálytársunk egy hetes távolmaradása után nagyobb volt az esély arra, hogy Tel-Avivban van, mint arra, hogy otthon nyomja az ágyat. Nem csoda, az angol tanárnő nyíltan agitálta a zsidó lányokat, hogy menjenek Izraelbe, ahol a kibuc[5] élet maga a hetedik mennyország. A kézi szövést tanító tanár, Bíró bácsi a kényelmesebb diákokat azzal biztatta, hogy ha minden kötél szakad, kézi szövésből meg lehet élni Izraelben is.

Révai úgy gondolta akkor követi el a legkisebb hibát, ha a magyar oktatást átalakítja szovjet minta szerint. Bevezették például a „tanulópár” intézményt. Ennek a lényege az volt, hogy egy polgári származású jó tanuló mellé adtak egy proletár származású rossz tanulót, és a jó tanuló felelt azért, hogy a rossz tanuló ne bukjon meg. Mert nem volt csúnyább dolog a világon, mint a lemorzsolódás, ami alatt azt értették, hogy egy népi származású diák nem jut el az érettségiig, illetve nem lesz belőle diplomás. Persze felmerül a logikus kérdés, mi az hogy felel érte? Nos, ha a rossz tanuló mégis megbukott, amihez esetünkben jó adag tanári bátorságra is szükség volt, akkor a jó tanuló „szabotált” vagy „destruált”. Mindkét bűn halálosnak számított, aminek a megismétlése kicsapást is eredményezhetett.

A tanulópár intézmény továbbfejlesztett formája a „tanulókör” volt. Az én osztályomban ebből három darab üzemelt, de csak egy érte meg az év végét, az enyém. A tanulókör első számú funkciója a rossz tanulók feljavítása volt, de volt egy második funkciója is. A diák szabadideje legyen minél jobban lekötve, ne legyen lehetősége „rendszerellenes” tevékenységre. Különben a tanulókör vezetés és a rendszeres „előadás” tartás nekem testhezállónak bizonyult. Ezt a lekötöttséget nem csak élveztem, de hasznosnak is bizonyult, ráadásul együtt járt a szükséges önbecsüléssel, ami kellően pótolta zilált családi hátterem.

Évzárás után, 49 nyarán rendezték Budapesten a Világifjúsági Találkozót, azaz a VIT-et, ami elképesztő élmény volt számunkra. Ekkor láttam életemben először hús-vér négert közelről. Ezek voltak az afrikai aktivisták. Egy kicsit ugyan túlkorosak voltak, de aktivisták, akiknek ez volt a szakmájuk. Moszkvától kapták a fizetésüket, amiért cserében megjelentek mindenfajta nemzetközi rendezvényen és ők „képviselték” a Harmadik Világot, ami minket a legkisebb mértékben se érdekelt. Szervezetten jelentünk meg itt-ott és semmi más dolgunk nem volt, mint vidáman énekelni, táncolni, és fiatalon csak úgy ott lenni, hogy az egésznek tömeges jellege legyen.

Voltak persze „csúnyább” dolgok is. Második év elején még csak néhány hete jártunk iskolába, amikor az „iskola titkár” kezdeményezett egy beszélgetést, aminek során bizalmasan megkért, hogy a nagyszünetben rendezendő röpgyűlésen szólaljak fel, és az egész osztály nevében ítéljem el Rajk Lászlót és követeljem részére a halálbüntetés kiszabását.

Össze-vissza 16 éves voltam és Rajk Lászlóról sose hallottam, ráadásul, mi az hogy követeljem a halálbüntetését. Fogalmam se volt mit tegyek. Kivert a verejték, elvégre nem akartam ujjat húzni az iskolatitkárral, de a kért becstelenséget se akartam elkövetni. Ez volt életem legkegyetlenebb helyzete. Az egész röpgyűlés alatt úgy álltam ott, mint egy alvajáró. Egyszer csak azt vettem észre, hogy felemelem a karom, és szót kapok az iskolatitkártól. Nekem úgy tűnt, hogy mindenki rám néz, én pedig percekig nem szólalok meg, aztán végre kinyögtem, ki az a Rajk László? Többre nem emlékszem, mert hatalmas zsivaj lett a teremben. Lelkileg felkészültem a legrosszabbra, de csodálatos módon soha senki nem említette az esetet.

Máskülönben „reform reformot” követett. Az oktatási intézmény, ahová jártam, ipariskolából átvedlett technikummá, ami gyakorlatilag az óraszámok emelését jelentette, és kizárólag politikai oka volt. A kommunistáknak szükségük volt vezető szakemberekre, akiket már ők neveltek. Az egyetemekről frissen kikerültekben nem bíztak, hiszen azok már alaposan megfertőzte a klerikális Horthy-rendszer. Ellentétben a maiakkal, ők pontosan tudták, hogy rendszerváltás nem hajtható végre csak úgy, ha a teljes vezetőréteget lecserélik. Ha valakit érdekel, annak elárulom, ezért nem volt igazi rendszerváltás 1989/90-ben, ami persze nem jelent semmit, csak nem kell hangoztatni, hogy volt.

Különben a második évben ősszel a „fakultatív” hitoktatás úgy kimúlt, mintha sose lett volna. Már meg se kérdezték, hogy akar-e valaki hitoktatásban részesülni, egyszerűen törülték a tanrendből.

Ezzel párhuzamosan megszűnt az idegen nyelv oktatásának fakultatív jellegi is. Teljesen függetlenül attól, hogy a korábbi években mit tanult valaki, gongütésre mindenkinek oroszt kellett tanulni. Ez persze bonyodalmakkal járt együtt, hiszen a sok százezer magyar diák orosz tanításához sok ezer orosztanár kellett volna, ami nem volt. Kézenfekvő lett volna, hogy az oroszt a korábbi angol-, francia-, némettanárok tanítsák. Na ja, csak hogy ezek egy szót se tudtak oroszul. Viszont Lenin szerint a nehézségek azért voltak, hogy leküzdjék őket. Következésképpen a nyugdíj előtt álló latintanárok is oroszul tanultak 49 nyarán.

Ekkor született az a vicc, hogy miért volt sikeres a 150 évig tartó török megszállás? Mert nem tették kötelezővé a török nyelv tanulását. Az én generációmba a „felszabadító” orosz katonák emléke mélyen bevésődött. Az átlagdiák nemigen él-hal az idegen nyelv tanulásáért hát még, ha utálja a nyelvet beszélő népet. Az orosz nyelv szabotálása dicsőségnek számított. Év végére az osztály fele még a személyes névmásokat se tudta oroszul. Az orosztanárt, aki korábban angolt tanított, a hideg kirázta, mert fél a felelősségre vonástól. Mivel semmi kedve se volt a Sztálin út 60-ban végezni (ahol most a Terror háza van) könyörgött nekünk, hogy legalább 5 sort tanuljunk meg a könyvből. Ő meg fejben tartotta melyik öt sort, ki tudja, és év végén a vizsgabizottság előtt ennek megfelelően kérdezett minket.

A rendszer láthatóan arra törekedett, hogy lehetőleg mindenki mindenkit besúgjon, és mindenki mindenkit ellenőrizzen, vagy fenntartsa a látszatát. Ennek az elvnek az egyik megnyilvánulása volt, hogy a tantárgylezáró tanári konferenciára minden osztályból beülhettek az osztálytitkárok, akik aztán a legzaftosabb részleteket a vécében mesélték el a közvetlen baráti körnek. Ez egy akkora melléfogásnak bizonyult, hogy a következő évben már hallani se akartak róla.

Talán nem is kellene kitérni rá, hogy az 1-től 4-ig terjedő érdemjegyrendszer is „reakciósnak[6]” számított, ahol az egyes jelentette a jelest, a négyes pedig az elégtelent, mely utóbbit furcsa módon „szekundának” becéztek. Következésképpen nyakunkba zúdították az orosz módit 1-től 7-ig, de itt az egyes volt a legrosszabb, míg a hetes a legjobb. Az új rendszerbe be volt építve a kívánatos szocialista manipuláció. Az 1-2 elégtelen volt, a 6-7 pedig jeles, amit úgy lehetne mindennapira fordítani, hogy volt elégtelen és nagyon elégtelen, jeles és nagyon jeles. Meg lehetet egy diákot kicsit buktatni és nagyon. Ha valaki tök hülye volt, de népi származású, akkor az kettessel bukott, vagyis nem igazán bukott meg. Ha valaki csak kicsit volt hülye, de származásilag nem volt kívánatos, akkor az nagyon megbukott. Aztán egy évvel később az egészet újból megváltoztatták, akkor hozták létre a ma is érvényben lévő egytől ötig terjedő rendszert. A változtatás oka, legalább is előttem, ismeretlen. Mi minden esetre joggal érezhettük úgy, hogy állandóan kísérleteznek velünk.

Közben, amíg mi tanultunk, a Párt szétverte a mezőgazdaságot. Második év végén, 1950 nyarán közhíré tétetett, hogy aki pénzt akar keresni, és halálra akarja magát zabálni cseresznyével, az jelentkezhet cseresznyeszedésre. Naná, hogy jelentkeztünk. Mondjuk cseresznyét még csak nem is láttunk, de megismerkedhettünk a létező szocializmus (bár akkor még úgy hívták, hogy „a kommunizmus építése”) valós arculatával. A dolog úgy kezdődött, hogy korán reggel gyülekeztünk a Nyugati pályaudvaron, majd feltereltek egy szerelvényre, amit az V. kerületi iskolák diákjaival csordulásig megtöltöttek. Aztán szép lassan elindult a vonat és ment-ment, megállás nélkül hagyva maga mögött az állomásokat. Egyszer csak megállt a nyílt pályán és üvöltöztek, hogy ennek vagy annak az iskolának a diákjai szálljanak le, jobban mondva ugorjanak le másfél métert a töltés mellé, a vonat meg tovább ment.

Ott álldogáltunk már a nagy semmi közepén egy jó félórája, amikor megjelent egy traktor egy platós utánfutóval, amire felfértek vagy harmincan, a többi kétszáz pedig gyalogolt 6 kilométert a gazdaságig. Mire beértünk már elmúlt dél, a gyomrunk ugyancsak korgott, de ételnek nyoma se volt. Persze cseresznyefákat se láttunk, de pillanatnyilag ez kevésbé tűnt fontosnak. A Moszkvában végzett főagronómus mindjárt munkára akart minket fogni, de mi hangosan követeltük a kaját. Ekkor megígérték, hogy estére vágnak egy disznót és lesz bőven étel. Ne is mondjam a disznóölés ünnepélyesen elmaradt, de akkor már örültünk, ha egyáltalán aludni fogunk tudni valahol.

Ez a valahol egy hatalmas istálló volt frissen lerakott szalmával, amibe befeküdhettünk. Persze 16 évesen a szalmában alvás is bulinak számít, és kurva jól éreztük volna magunkat, ha a gyomrunk nem korgott volna, de korgott. Én ugyan feltaláltam magam, mert az út mellett láttam krumpliföldeket. Néhányad magammal kirángattunk pár bokrot, leszedtük a gumókat a gyökérről, raktunk tüzet és a krumplikat megsütöttük a parázson. Valljuk be, a példánkat kétszázan nem tudták követni.

Az éjszaka a sötétben röhögéssel, cipődobálással és a lányok fogdosásával telt el, de aztán pirkadt és jött a hajnal, ami minket már a cukorrépa földeken ért. Nesze neked cseresznye szüret! A feladat a fejlődésnek indult cukorrépák egyelése volt, mert a helyes fejlődésükhöz az kellett, hogy kábé 40-50 centire legyenek egymástól, jó lehet a vetőgép ennél lényegesen sűrűbbre vetette a magokat. A munka egy hatalmas domb aljában kezdődött, mindenki kapott két sort és azt mondták, hogy a domb tetején van a lacikonyha, aki oda felér az megkapja a reggelijét. A dombtető 3-400 méterre lehetett és számításaim szerint estig se értünk volna fel.

Tíz óra környékén az elégedetlenség a tetőfokára hágott. Valaki otthagyta a sorát és megindult felfelé a dombon, amit hamarosan mindenki követett. Fönt valóban volt egy lacikonyha, ahol meleg tejet mértek és adtak hozzá csupasz kenyeret. A csupasz kenyér nem volt annyira meglepő, mint ahogy az ma hangzik, de a tej olyan kozmás volt, hogy még a háborúban edzett gyomrunknak is soknak bizonyult. Néhányan összeszedtük a cuccainkat és az országúton megindultunk csak úgy bele a vakvilágba. Az első szembejövő szekéren ülőktől megkérdeztük, merre van a legközelebbi vasútállomás. Estére otthon voltunk. Retorzióban nem részesültünk, ehelyett a főagronómust bebörtönözték szabotálás miatt, mert rosszul szervezte meg a diákok munkára fogását.

Augusztus elejére be voltam ütemezve egy olyan diáktáborba, ahol nem munka, hanem vég nélküli szeminárium volt a program. A tábor Szekszárd környékén terült el a Duna parton. Itt szabályos katonásdit játszottunk. Őrség, hogy a diverzánsok nehogy befurakodjanak közénk. Kitűzött „harci” feladatok maradéktalan elvégzése és persze orrba-szájba propaganda, aminek keretein belül megtudtuk kiket kell utálni, Titót, Trumant, és a többi nyugati vezetőt. Ezzel szemben Sztálin és legjobb magyar tanítványa Rákosi imádása gyakorlatilag felért a középkori szentekével. A tábor végén kaptunk egy oklevelet az elvégzett szemináriumról.

A rá következő nyáron Sztálinvárost építettük, de az jobban meg volt szervezve. Teherautókon hordtak a munkahelyre, ahol földet kellett kubikolni méghozzá munkaversenyben. Minden este ki lett értékelve a napi munka és megállapították hány százalékra teljesítette a normát egy-egy brigád. A legjobbak felkerültek a dicsőség táblára. Első nap az én brigádom a számtalan felhólyagzott tenyér ellenére mindössze 30 százalékot ért el, ami nagyon ciki volt. Második nap taktikát változtattunk. Reggel a normás levert egy cöveket a homokos talajba megjelölve vele honnan kezdtünk. Ezt a cöveket napközben félóránként „véletlenül” kivertük a taligánkkal, és ügyeltünk arra, hogy ne oda verjük vissza, ahol volt. Ezzel a módszerrel sikerült megközelítenünk a 100 százalékot. Este aztán tábortűz meg mozgalmi dalok éneklése. Szombat este tánc a kultúrházban, de táncolni csak szolidan lehetett. A díszesebb nyakkendő, divatos csőnadrág, esetleg vastagtalpú cipő „jampinak[7]” számított és retorzió járt érte. Különben Sztálinváros arról volt híres, hogy a hentesnél még téliszalámit is lehetett kapni, tíz dekát 6 forintért. Egyébként a kenyér kilója 1,50 volt.

Ősszel MHK névre hallgató új marhaságot találtak ki. Ez volt a híres „Munkára Harcra Kész” mozgalom, aminek keretein belül mindenki kapott egy tagkönyvet. Gyakorlatilag ez úgy nézet ki, hogy időnként összetereltek minket és kivezényeltek valamelyik sportpályára, ahol futottunk, ugrottunk, gránátot dobtunk, stb. A teljesítményeinket lemérték, és a tagkönyvbe beírták a másodperceket, meg a centiket, és a végén kaptunk egy MHK jelvényt, ami lehetett arany, ezüst vagy bronz. Tito meg rágta a körmét, hogy meg fogjuk támadni.

Fontos kellék volt még a 20 perces nagyszünetekben tartott mindennapos énekkari próba, mert Rákosi utasítására néhány év alatt több tucat mozgalmi dal született, amiket meg kellett tanulni, és a megfelelő alkalmakkor (vagyis gyakorlatilag mindig) el kellett énekelni.

Amikor „választásra készült az Ország”, akkor hangulat brigáddá alakult át az osztály. Reggel héttől szabályos alakzatban jártuk az V. kerület utcáit és üvöltve énekeltük a jól betanított mozgalmi dalokat. Vagyis kellő hangulatot keltettünk a lakosságnak ahhoz, hogy szavazni menjenek. A hangulatkeltésnek meg is volt a betervezett hozadéka, mert a választásokon induló egyetlen párt általában 99,8 százalékos győzelmet aratott. Ezt hívták annak idején „békeharcnak”. Egy kicsit ugyan ellentmondásos volt a békéért való harcolás, de aki az ilyesmin kiakadt, azt könnyen kitelepíthették.

Ugyanis mire harmadikba értünk a hiányzó osztálytársak már nem Izraelben, hanem a Hortobágyon lettek volna találhatók, ott is a lehető legkisebb falukban, többnyire istállókban.

Ennek elkerülése érdekében szüleim eladták a pesti lakásunkat és leköltöztek Kiskunfélegyházára engem meg Pesten hagytak tanulni. Albérletben laktam (és hogy irigykedjetek) havi 80 forint lakbért fizettem, amiért (ezt már kiszámíthattátok), ha volt a hentesnél, alig adtak volna 1 kiló szaláminál többet.

Nem tudom, hogy a fent írtak milyennek tűnnek egy mai magyar diáknak, de bármilyen furcsán is hangzik, mi élveztük a nyüzsgést, az állandó történést. A fiatalok rendkívül adaptívok és könnyen túlteszik magukat mindenen. A legnagyobb különbséget mégis abban látom, hogy összekovácsolódtunk, bajtársiasak voltunk egymással, eszünkbe se jutott egymás hátán taposva törtetni előre. Bármennyire is szar volt az élet, egy emberléptékű világban kezdtük észlelni az emberi létet, ahol örülni lehetett egy szalámis zsömlének, ahol három napig nem bírtam magammal miután társasjáték közben arcon csókolhattam egy lányt, és ahol egy olasz operafilm életre szóló élményt nyújtott. Ha ebben kételkedtek, akkor még csak egy adat. A volt osztálytársaim közül, jóval 50 év után, havonta kétszer most is összejárok azokkal, akik még élnek.

 

[1] Nem így hívták, ez csak a mai megfelelője

[2] Bár a Magyar Cserkész Szövetséget Rajk László rendeletileg 1946 július 4-én feloszlatta, de ezt sokáig vonakodtak betartani.

[3] Rákosi, Gerő, Nagy Imre, stb.

[4] Akkoriban ez használták a „bámulás” kifejezés helyett.

[5] Izraeli mezőgazdasági kommuna

[6] Reakciós az volt, aki vagy ami bármilyen vonatkozásban szemben állt a kommunizmussal.

[7] A „jampec” kifejezés argója = feltűnően viselkedő, divatbolond, léha fiatalember.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2925) Me-Too (én is)

Tibor bá’ online

 

Én is megszólalok Me-Too ügyben, ahol a legújabb fejlemény szerint Placido Domingo, a világhírű tenor énekes, szintén zaklatott több nőt is. Hír hallatára lemondták a művész San Francisco-i fellépését. [szerencsére mi nem vagyunk ennyire feministák, mi nem mondtuk le] Gondolom azért, mert hirtelen megváltozott énekének minősége, esetleg teljesen elment a hangja.

Nem tudom, hogy Domingo zaklatott-e vagy sem, de azt felháborítónak tartom, hogy ha egy nő azt állítja, hogy valaki negyven!!! évvel ezelőtt zaklatta, akkor kivizsgálás nélkül az illetőt egyből feketelistára teszik (esetleg azok, akik maguk is zaklattak anno). Egy ilyen kaliberű művészt nem kell megvédeni, megvédi ő magát, de lehetetlenség elmenni mellette egyetlen szó nélkül.

Jó, nem negyven éve szólt mert, akkor nem mert. Jó, a nő memóriája kitűnő. Jó, a nő az átélt élményt hűen adja vissza negyven év után is. De nem kellene ezt alaposan és tárgyilagosan kivizsgálni. Ismerve a világot és a nőket, nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen hírességnek, mint Domingo, erőszakoskodni kellett volna. Bármelyik kicsit is ambiciózus fiatal nő boldog örömest bújik az ágyába. Amelyik nem bújik, azon átlép. Én legalább is így tennék. Az ő helyében eszem ágában se lenne zaklatni bárkit. Sokkal valószínűbb, hogy engem zaklatnának azok a nők, aki némi protekcióval énekesekké akarnának válni.

Nem valószínűbb-e az, hogy azok jeleznek most hajdan volt zaklatást, akiket anno Domingo nem helyezett figyelme középpontjába. Mondjuk jelentkezésükre nem reagált pozitíven? Ahogy én ismerem a nők legjavát, ez sokkal valószínűbb.

Szerencsére a pasi kedélyesen áll a dologhoz, megteheti, az ő karrierjét aligha lehet megtörni. Ha van egy kis esze, elveri a port a jelentkezőkön. Van hozzá elég pénze.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2924) Aszteroidák

Tibor bá’ online

 

Mint oly sok minden másról, valószínűleg erről is Hollywood tehet, vagyis az aszteroida félelemről. Ahhoz, hogy egy megfelelő méretű aszteroida becsapódjon a Földbe, millió évek kellenek. Annak a valószínűsége, hogy egy ember élete folyamán ez bekövetkezik, elképesztően kicsiny. Ennek ellenére, állandó téma, különösen uborkaszezonban. Nézzünk egy újsághírt:

Egy potenciálisan veszélyes, a Kheopsz piramis méretéhez hasonló aszteroida ebben a hónapban 18 km/s sebességgel fog elszáguldani a Föld mellett. Az aszteroida neve 2019 OU1, és a legkisebb távolság, mire a Földet megközelíti úgy egy millió kilométer. Vagyis, háromszoros Föld-Hold távolság. Egy millió kilométer esetén, a Föld melletti elszáguldás költői túlzás.

De ez nem az egyetlen aszteroida. Van belőlük bőven. A NASA tartja őket számon, gondolom azért, hogy bizonyítsák Trump felé, nem szabad a NASÁT felszámolni, mert hogy Trump ezen töri a fejét.

A NASA különben potenciálisan veszélyesnek tartja azokat az aszteroidákat, amelyek átmérője meghaladja a 100 métert, és a Földet legalább 7,5 millió kilométerre megközelítik. A 100 méterbe nem kötök bele, de a 7,5 millió kilométert, mint veszélyes megközelítést, nevetségesnek tartom.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2923) Ki a (jó) magyar?

Tibor bá’ online

 

Nem az, akinek anyanyelve magyar, és magyar a kultúrája, hanem az, akinek 3-4 gyereke van és 9-16 unokája. És ezek szerint, nem lehet negyvennél fiatalabb, mert az unokákhoz idő kell.

Ezt a nagy-bajuszos bölcsességet Kövér László jelentette ki, aki valami szerencsétlenség folytán a magyar parlament elnöke, mellékállásban pedig ő az Orbán banda megmondó embere.

Persze magyarnak lenni, és magyar állampolgárnak lenni nem egy és ugyanaz. Magyar állampolgár lehet bárki 3-4 gyerek nélkül is, ha van hozzá pénze. Ugyanis a KORMÁNY (így csupa nagybetűvel) mindent készpénzre konvertál. Ők aztán tudják, mi az a Das Kapital.

Jó-jó, de minek nekik a 3-4 gyerek. Tegyük fel, hogy kötélnek akarok állni, de előbb elgondolkodok. Hol és mennyiért fog szülni a leendő gyerekek anyja. Lesz-e addigra szülész a környéken. Vagy menjünk ki Bécsbe szülni? Aztán, problémás a bölcsőde, nemigen van férőhely, és létszámhiány van a dadusoknál. Mondjuk, nekem az se tetszik, hogy 3 éves kortól kötelező, az óvoda. Nincs bajom az óvodával, de a „kötelező” szótól frászt kapok. Ezt követve jön az iskola. Minimum azt mondhatom, hogy nem esek hasra tőle. Az oktatás színvonala nagy ívben tart a béka segge felé.

Ezeknek ellenére hajlok a hívó szóra. Lesz 3-4 gyerekem, de csak azért legyen, hogy nekik is elő legyen írva a fejenkénti 3-4 gyerek? Mert elő lesz írva, abban biztos lehetsz. Még néhány kétharmad négyévente, és a régen volt angol gyarmatok alattvalóinak vérét is kiszívó életlehetőségeit irigyelni fogják a Fideszt újból és újból a parlamentbe beszavazó magyarok 3-4 gyerekkel, vagy 3-4 gyerek nélkül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2922) Hitler egy-negyed zsidó volt, és tudott róla

Tibor bá’ online

A cikk fordítását a VIP előfizetőknek elküldöm

The mainstream academic consensus is that Adolf Hitler was neither Jewish, nor did he have any Jewish relatives. There is a possibility, however, that his paternal grandfather was a Jew, and one of the most vocal opponents of this theory was revealed as a Nazi sympathiser.

Leonard Sax, a New York Times best-selling author and psychologist, claims he has uncovered evidence that Adolf Hitler was partly Jewish.

In his findings, published in the peer-reviewed academic Journal of European Studies, Sax relies on the revelations of German politician and war criminal Hans Franc.

Frank was Adolf Hitler’s personal lawyer and governor-general of Poland during the Third Reich’s occupation.

During his testimony at Nuremberg, Frank made a sensational claim that he had investigated Hitler’s ancestry after the Nazi leader’s half-nephew, William Patrick Hitler, allegedly blackmailed him with threats to reveal embarrassing details about his family.

Frank is said to have discovered the correspondence of Adolf Hitler’s grandmother, Maria Anna Schicklgruber.

He purportedly found out that Maria Anna was working for a Jewish man in the Austrian city of Graz, and the teenage son of her employer impregnated her in 1836 – the year Adolf Hitler’s father Alois was conceived – in what is suspected to be a rape.

But it is claimed that Maria Anna’s family turned her away and she was forced to give birth to her son in the barn of a stranger the following year. Leonard Sax says the baptismal record does not mention the father’s name, and Maria Anna was living on “alimony” sent by the Jewish family.

She then married a man called Johann Georg Hiedler, and when her son Alois Schicklgruber was 39, he decided to legitimise Hiedler as his biological father, but a priest misspelled his name, which became ‘Hitler’.

As per Sax, Adolf Hitler knew that his parental grandfather was a Jew and was “desperate to conceal it”. Maria Anna’s correspondence with the Jewish family was never published, and the fuhrer ordered the elimination of any mention of the town where his grandmother lived.

Adolf Hitler, in lieu, employed a genealogist, Rudolf Koppensteiner, who put up his family tree saying that all of his ancestors were Austrian Germans.

The story of Hitler’s lawyer has been called into question by many researchers, and a general consensus is that he was not Jewish. One of the first critics was Nikolaus von Preradovich, an Austrian historian who stated in 1957 that there was “not a single Jew” in Graz when Hitler’s grandmother was living there.

But Sax claims to have studied all the major biographies and references linked with Adolf Hitler, to find out that all assertions that Hitler didn’t have Jewish ancestry are based on that of von Preradovich.

He goes on to say that von Preradovich revealed himself down the line as a “Nazi sympathiser” who had heaped praise on Hitler and “quoted from Mein Kampf at length”. So, Sax argues, the Austrian made his claims because he was “offended” by the suggestion that the late fuhrer had partly Jewish ancestry.

Further debunking the claims, Sax says he has looked through Austrian archives from the early 19th century, showing that there had been an “established Jewish community” in Graz in 1850.

Sax insists that there is no strong evidentiary basis regarding Hitler’s ancestry, and suggests that further research is required.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2921) Divat és szokás

Tibor bá’ online

 

A szex egyidős idős az emberiséggel. Azt hinné az ember, hogy ott aztán minden elég rég megállapodott, ha úgy tetszik lecsengett. Hát nem.

Fiatal koromban, ami azért elég régen volt, elröppent azóta vagy két generációnyi idő, az anális szexről még csak nem is hallottunk. Akkoriban nem volt okos telefon, ezért állandóan együtt voltunk és minden megbeszéltünk. „Gyerekek, tegnap akkorát kúrtam, mint egy ház.” Az se volt titok, hogy kivel, de a hogyról nem volt szó, mert az egyértelmű volt. Mit lehet ott cifrázni? A „Baszd seggbe a kurva anyádat” a lehető legnagyobb sértés volt, mert aki seggbe bassz, az csak egy állat lehet. Kutya, ló, szarvasmarha, vagy ami tetszik, de ember nem. Egy szaros seggbe tisztességes ember nem dugja be a farkát, kivéve ha buzi. – Ez volt a közvélekedés.

Egy ad hoc társaságban, nem rég bemutattak nekem egy hivatásost, aki azzal állt elő, hogy munkába állás előtt kimossa a végbelét, mert nem tudhatja, mit kedvel a kuncsaft. Az én időmben ilyen kívánsága a kuncsaftnak nem lehetett.

Kamasz koromban óriási szenzációnak számított, hogy Karádi Katalin az egyik filmben meztelenül beugrott a vízbe, de csak az alkonyati sziluettjét lehetett látni, vagyis semmit. A nagyanyám pedig azt mesélte, ha az ő idejében egy nőnek kivillant a bokája a férfiak izgalomba jöttek.

Most is villan, de nem a boka, hanem az emlők. Sőt, egyre jobban villan. Már nem számít celebnek az, aki nem villant. A szabály, mindent lehet, csak a mellbimbó és udvara ne látszódjon ki. De már ezt a szabályt se tartja be mindenki. Most kezd terjedni a bimbók mutogatása, sőt az egész csöcs, úgy ahogy van, amihez videó klipeknél hozzá tartozik a seggek esze veszett vonaglása is. Ha lúd, akkor legyen kövér alapon.

De itt nem állunk meg. Tök meztelen nő berohan a focipályára, mert a pasija futballista. Majd különböző csoportok teljesen ruha nélkül nyilvános helyen tiltakoznak mindegy, hogy mi ellen. Lényeg, hogy pucérok. A meztelen testet tehát tiltakozásra használják fel. Nem tudom, de ez szerintem az emberi test lealázása.

Lehet-e tovább lépni, már hogyne lehetne. Nyilvános helyen, mindenki szeme láttára, közösülni. Erre is van példa.

Lehet-e még tovább menni? Lehetne, de már nincs hová. A helyzet az, hogy ebben is az út végére értünk. Nem csoda, hogy az emberiségnek nincs jövője. Elfogyasztottuk. Néhány ezer forintért már nagyszülőket szúrunk le 19 centis késsel. A pénzhajhászásában, mindent feléltünk, nem csak az erkölcsöt, a saját komfort érzésünket is.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(VM-172) Antalffy Pali bácsi (vasárnapi repríz)

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

Az 1950-es évek vége, hatvanas évek eleje volt a tengerentúli utazás fordulópontja, akkor tért át a világ a hajózásról a repülésre. Nekem még szerencsém volt, mert 57-ben hajóval mehettem Ausztráliába, ugyanakkor a húgom még abban az évben már repülővel. A hajóutazásnak meg volt a maga varázsa és persze a sok évszázados hagyományai is. Egy-egy hajó befutása egy adott kikötőbe „esemény” számba ment, már csak azért is, mert nem mindig futott be az aminek kellett volna, elég sok hajó és utasa veszett oda örökre. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a hajó utas listáját táviratilag megküldték a kikötőkbe, ahol az ki volt rajzszegezve a falra, hogy bárki láthassa, amennyiben érdekli a dolog. Ebből az következik, hogy az én nevem is ki volt tűzve a Melbourne-i kikötőben 1957 márciusában, vagy 150 más magyarral együtt, akikkel egy hajón utaztam. A listákat pedig a helyi „régi” magyarok gyakorta látogatták. Így tette ezt Antalffy Pali bácsi is, aki csendőr őrnagy volt a visszacsatolt Erdélyben, és akit Rákosiék távollétében halálra ítéltek.

Pali bácsinak természetesen megakadt a szeme a nevemen, és bár csak névrokonságról volt szó, mindenképpen meg akart velem ismerkedni. Fogalmam sincs hogyan tudta meg a címem, de egy szép napon kaptam egy kézírásos levelet, egy ismert/ismeretlen feladótól. 1939-ben vezették be Magyarországon az úgynevezett zsinórírást, és mert én éppen akkor voltam elsős, hát velem és korosztályommal kezdődött az újfajta írásforma. Szerintem nem volt sikeres az eredeti elképzelés, ami szerint „ne kelljen a tollat felemelni a papírról”, de ez csak évekkel később derült ki. Minden esetre a nálam csak egy kicsit is idősebbek kézírásából nagyon jól fel tudtam mérni, hogy nem az én korosztályom. Pali bácsi kézírása pont ilyen volt, a megszólítás: „Kedves öcsém” legalább 20 év korkülönbségre utalt (a valóságban pont annyi volt). A levélnek természetesen személyes találkozó lett a vége, ami bizonyos, patronáló barátsághoz vezetett. Az öregnek rettenetes volt az akcentusa, amit még angoltudás nélkül is lehetett érzékelni, de legalább megértette magát. Ő volt az, aki elvitt az első „magyar bálra”, amiket elég gyakorta rendeztek. Ez általában egy-egy (elővárosi) városháza kibérléséből állt, ahol megjelent úgy 100-150 ember, aminek legfeljebb 20 százaléka lehetett nő, és persze azok is mind férjezettek. Beszélgetésre, piálásra, azonban az esemény kitűnően megfelelt. Pali bácsi körbevezetett, mint nemrég érkezett freedom fighter-t, mert hogy az egész világ így írt rólunk totálisan függetlenül attól, hogy volt-e a kezünkben fegyver vagy sem. Bár nekem ugyan volt, de el nem sütöttem. Ez nem is volt fontos, mert a lényeg az volt, hogy a jó tíz éve semmibe se vett emigráns magyarok végre büszkék lehettek magyarságukra, Magyarország rákerült a térképre. Azt azért tudni kell, hogy a „régi” magyarok nagy része az oroszok elől nyugatra menekülő, többnyire katona és csendőrtiszt volt, vagy csak sima katona, aki nem volt olyan helyzetben, hogy megszökjön. A megvert magyar hadsereg volt katonái szerették volna hallani, hogyan robbantottuk fel a T-34-es tankokat, hogyan beleztük ki az orosz katonákat, szóval olyasmiket, amikkel én nem tudtam szolgálni. De nem volt probléma, mert beszéltek ők helyettem, hiszen a hőstettek akkor már szájról-szájra járó hagyománnyá váltak.

Szóval Pali bácsi mutogatott, de óvott is jó tanácsaival. Az éppen aktuális tanácsa az volt, hogy feltétlenül távozzunk éjfél előtt, mert utána már zuhan a hangulat (ha erre egyáltalán volt még lehetőség) és rendszerint verekedésbe torkol a találkozó, mert, hogy ez ilyen, de van igényesebb találkozó is, ami viszont zárt körű, azaz szigorúan csak meghívóra lehetett elmenni. Ezeken majd kizárólag ex katonatisztek vettek részt, akik tovább folytatták korábbi életüket, legalább is hétvégeken, mert – nem lévén tisztességes szakmájuk – rendszerint alantas munkát kellett végezniük. Talán éppen ezért ragaszkodtak korábbi titulusaikhoz, és léptették elő egymást annak rendje és módja szerint, amikor az esedékessé vált.

Máskülönben, Antalffy Pali bácsi agglegény volt, aminek okán adott fel házassági hirdetés, amire kapott 26 választ. A válaszolókat egymást követő huszonhat szombaton tetemre hívott, majd fél év után az egyiket véglegesítette. Amikor én találkoztam vele, már a véglegesítés megtörtént. Ebből kifolyólag a szombatjai rituálisan teltek el. Reggel kiment a piacra, ahol vett hol egy langusztát, hol egy borjú bordát, vagy valami hasonlót, amivel együtt megjelent a hölgy lakásán, ahol birtokba vette a konyhát és állított elő egy lukulusi lakomát. A lakoma után volt az édes kettes, majd a hazatérés.

Pali bácsi szeretett volna visszamenni Magyarországra, legalább egy látogatás erejéig, bár pontosan tudta, hogy erre sosem fog sor kerülni. Természetesen ezen vágyával nem volt egyedül, de éppen mert világ életében agglegény volt, jobban tűrte a sorscsapást, mint mások. Kérdésemre, hogy miért nem nősült meg, az mondta: minek, amíg másnak van felesége, addig teljességgel felesleges. Akkor még úgy gondoltam, hogy savanyú a szőlő, de ma már biztos vagyok benne, hogy őszintén gondolta. Tíz kemény éven át rakta a keservesen megkeresett fontokat egymás mellé, mígnem lett akkora tőkéje, amiből vehetett magának egy eléggé lerobbant házat a Brunswick Roadon. Persze csak úgy, hogy a 2000 fontjára a bank adott neki kölcsön négy ezret, de azt már nem ő fizette vissza, hanem a bérlői. A tipikus angol munkásház ugyanis teli van hálószobákkal, amelyeket egy közös nagy konyha és fürdőszoba lát el. Ezeket a szobákat olcsón kiadta magyar srácoknak, konyha és fürdőszoba használattal. Pár hónapig még én is voltam a lakója, sőt a húgom is, csak a nyugtalan emigráns lélek hamar tovább kergetett, de azért Pali bá’ sorsát figyelemmel tudtam kísérni. Miután lakói kifizették a házra felvett kölcsönt, a házat eladta és vett magának egy vendéglőt, ahol kifőzhette magát minden nap, reggeltől estig, nem csak a szombat délutánokon.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(VM-171) Catchup (szombati repríz)

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

Hazánkba a catchup a hatvanas évek vége felé jött be, addig a kutya se tudta, hogy eszik-e vagy isszák. A jó nép kétféleképpen ejtette ki, aki tudott angolul – vagyis néhányan – kecsáp-nak, aki nem tudott és elökelösdit játszott az kecsöp-nek, plusz jó adag affektálással. Személy szerint én ez utóbbitól ótvart kaptam, mert a catchup-ot nem a franciák találták ki. Én magam 1957-ben találkoztam vele meglehetősen emlékezetes módon

Jaltában a balfasz és nagybeteg Roosevelt, és a tök részeg Churchill tálcán nyújtotta át Magyarországot Sztálinnak, amiért 56-ot követően volt egy kis lelkiismeret furdalásuk az amerikaiaknak. Ennek lehetett a következménye, hogy a kábé 200.000 magyar menekült összes költségét ők állták. Ezek szerint amerikai pénzen utaztam Ausztráliába, méghozzá hajón. A melbournei kikötőben már vártak ránk, amit mi természetesnek vettünk. Felraktak minket egy különvonatra, és megindultunk Albury felé, egészen pontosan Bonegilla táborba, amit még a háború alatt hoztak létre az Európába küldendő ausztrál katonák részére. A tábor építésekor figyelembe vették a háborús szabályokat, mert végig féltek egy japán inváziótól, ami azt jelentette, hogy a tábor valójában 10 apró táborocskát jelentett, nem túl közel egymáshoz, vagyis egyetlen bombával nem lehetett az egészet elpusztítani. Ez az elrendezés a bevándorlás alatt igen praktikusnak mutatkozott, mert a különböző nációkat el lehetett egymástól választani, sose lehet tudni alapon. Ennek azért volt hozadéka számunkra is. A táborban mindenki beszélt magyarul, még a parancsnok is, aki egy 10 évvel korábban érkező magyar volt, és persze külön magyar szakácsok is voltak, mert az ausztrálok azt is tudták, hogy a magyar nem eszi a görög kaját, a görög pedig a magyart, stb. Szóval a megérkezésünk után hosszú hetekig fogalmunk se volt, milyen a helyi zaba, azaz nem is sejtettük, hogy mi vár még ránk.

A korabeli szabály szerint abban a pillanatban, amikor ausztrál földre tettük a lábunkat, járt a munkanélküli segély, ami elégséges volt ahhoz, hogy a teljes ellátásunk kifizetése után még maradjon a zsebünkben bőven költeni való erre-arra. Ebből az következett, hogy nem nagyon siettünk állást kapni, de ez a nyugi érzékelhető volt a hatóságok részéről is. Egy idő után azonban a jóból is megárt a sok, elkezdett égni lábunk alatt a talaj, főleg, hogy az összes „régi magyarnak” volt gépkocsija. Világossá vált, hogy több száz kilométerre Melbourne-től és Sydney-től nemigen lehet beilleszkedni az ausztrál életbe. Viszont, aki egyszer elhagyta Bonegillát, nem térhetett vissza. Ez a szabály óvatosságra intett minket. Kapóra jött, hogy apám egyik barátja, akit nagyon jól ismertem, 44-ben nyugatra ment, majd Ausztráliába kötött ki, és Sydney-ben élt, akivel aztán levelezés útján lepacsiztam a dolgot. Odamegyek, és majd ő kerít nekem állást. Így aztán kijelentkezve a táborból, egyik nap vonatra szálltam, és irány Sydney. A két főváros között a sínpálya természetesen nem a tengerparton haladt, hanem átvágott a félsivatagon, spórolva ezzel minimum 200 kilométert. Csakhogy a félsivatag éjszaka piszkosul lehűl, legalább is télen, és ugye akkor már június vége felé járt az idő. Az országon átok ül, mert télen nemigen megy a hőmérő higanyszála nulla fok alá, de azért nincs meleg. Viszont némi szenvedés árán ki lehet bírni fűtés nélkül. Ezért aztán nincsenek kályhák, és így a fél ország fagyoskodik 3-4 hónapon át. A félsivatagon átvágtató vonaton az utasok megfagyását különleges módon akadályozzák meg. Indulás előtt minden hatszemélyes kupéba beraktak egy 50 kilós, két végén fogantyúval ellátott vastömböt, ami kb. 80 fokos volt, sugározta a hőt és a lábakat rá lehetett tenni. Éjfél környékén megálltunk valahol büfélátogatás és zsibbadt lábak megmozgatása végett. Nem dúskáltam a földi javakban, de kifejezett csóró se voltam. Ezért aztán a büfében megpróbáltam venni magamnak egy almát, de nem sikerült. Akkor még nemigen tudtam, hogy nem elég egy angol szót megtanulni, ügyelni kell a kiejtésre is. Ha egy standon van 4 féle gyümölcs és semmi más, az eladó nem lesz képes kitalálni, hogy a gyanútlan magyar a banán, alma, narancs, és ananász közül az almákból szeretne egyet kapni. Négyszer mondtam, hogy apple, és persze mutogattam, mint egy félőrült, de eredménytelenül. Ez nem csak lehangoló volt, de kitűnően alkalmas az ember maradék önbizalmának a lerombolására. A végén azért almával szálltam  vissza a vonatra, nem kis nehézség legyőzése árán.

Aztán néhány órával később kivilágosodott, és pontban reggel 8-ra befutottunk a central stationba, ahogy azt a menetrend diktálta. Kiszállás. Egészen minimális nyelvtudással, egy tök ismeretlen városban, mindenfajta kapaszkodó nélkül, mindössze egy cím birtokában. Csakhogy Nagy Sanyi (és felesége) egész nap dolgoztak, délután ötre értek haza, és mi van, ha nem térnek haza, vagy nem találom meg a címet. Jó, tudom, erre kicsi az esély, de mégis. Minden esetre vettem egy térképet a városról, és megkerestem rajta Nagy Sanyi utcáját, majd a helyi üdvhadsereg szállás helyét, „ha minden kötél szakad” alapon. Ekkor döbbentem rá, hogy kurva éhes vagyok. Gyorsan vettem egy tábla csokit, ami meg se közelítette a Bécsben percek alatt megszokott Milkát, de itt semmi se volt „európai” (amit kontinentálisnak hívtak) azt már rég tudtam. Például csak sózott vajat lehetett venni. Sótlan vaj egyszerűen nem létezett, illetve igen, de csak continental delicatessen-ben, ahol dán vaj volt a neve (Danish butter), és kétszer annyiba került, mint a sózott vaj. A csoki után kiléptem az épületből, és persze egy hatalmas téren találtam magam, ami kábé megfelelt a budapesti Baross térnek (még a feldúlás előtt) és mit látnak szemeim? Egy mozgó virsli árust, aki egy forró vízzel teli tartályból virsliket bányászott ki, rakta be egy kettévágott buciba, amit némi jóindulattal zsömlének lehetett nevezni, majd öntötte az egészet nyakon vagy piros, vagy khakiszínű sűrű folyadékkal. Abban biztos voltam, hogy a khaki mögött mustár húzódik, amivel már találkoztam. Csakhogy az angol mustár ehetetlen, mert elképesztően csípős. A sötétpirosról fogalmam se volt mi lehet, minden esetre a piros szín nem volt bizalomerősítő. Így aztán úgy döntöttem, hogy se ezt, se azt nem kérem. De mi az, hogy nem kérem? Na, majd meglátjuk. Gyors elhatározással odaléptem és kiböktem „one please”, ami eléggé érthető. Eztán jött a műsor. A pasi megkérdezte mit kérek rá, csakhogy ezt nem értettem, de készültem rá, hogy meg fogja kérdezni. Amire azt mondtam, hogy no-no, ami szerintem azt jelentette, hogy nem kérem egyiket se. A pasi szerint a „no-no” nem jelentett semmit, és ami jár, az jár, ragaszkodott hozzá, hogy valljak színt, mit akarok kecsápot vagy mustárt? Világossá vált előttem, hogy nincs kiút. Most már csak arra kellett vigyáznom, hogy ne kapjak mustárt, mert akkor dobhatom el az egészet. Közben már három vevő is állt mögöttem, és mind meg szerette volna kapni a saját virslijét. Lesz, ami lesz, halált megvető bátorsággal böktem a pirosra. Aztán jött az első harapás. Jézus! Ez édes! Édes virsli, amikor én mustárhoz és tormához voltam szokva. De a nagy dobás még hátra volt. A hot doghoz adott papírszalvétával letöröltem a kecsápot, jó lesz nekem a virsli csupaszon is. Beleharaptam a jó zaftos virslibe, de abban a pillanatban valami elképesztő penetráns birkaszag csapot pofán BELÜLRŐL. Persze az egészet kiköptem. A birkával évek alatt se tudtam megbarátkozni, de sajnos a kecsáp szorosan kapcsolódott az eredeti élményemhez, így aztán a mai napig kerülöm, még a látványát is.

Ezért fogadtam olyan ellenségesen honfitársaimat, amikor magyar-honi betévedése után rohantak a kecsáp után, és nem számított embernek, aki nem élt és halt volna érte. Persze azóta elég sok víz folyt le a Dunán, a mai magyarok egészen biztos azt hiszik, hogy a kecsáp Árpádékkal jött be a Kárpát-medencébe és a vérszerződéstél azt használták vér helyett. Sebaj, még jó hogy nem kötelező a fogyasztása.

Akit érdekel, annak elárulom, hogy amikor Nagy Sanyi hazatért a munkából én már egy órája a kapujuk előtt ácsorogtam.  Ő nem sokat változott 10 év alatt, én annál többet. Ausztrál felesége volt, aki csak két magyar szót ismert: szerbusz, kispajtás. Aznap este tükörtojást kaptam tőle. Sanyi mondta is, hogy Barbara nem tud főzni, ha magyar kaját akar, akkor neki kell főzni. Másnap már hétvége volt, elvittek kirándulni. Csak később tudtam meg, hogy mást nemigen lehet csinálni. Valahol megálltunk enni, „bun”-t szolgáltak fel, ami pogácsaszerű sütemény, és felvert tejszínhabot kellett rá kenni, leöblítés teával. Kellett nekem ez a magyar parasztgyomor? – Ja, hétfőn elvittek dolgozni egy Weiss Manfréd szerű acélgyárba, ahol 8 napot dolgoztam, mielőtt fizetés nélkül megszöktem, de ennek semmi köze a kecsáphoz.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2920) Emlékeim a vörös hadseregről

Tibor bá’ online

 

Ez év június. 6-án volt a normadiai partraszállás 75. Évfordulója, ami megpecsételte a háború és a hitleri Németország sorsát. Az csak természetes, hogy hatalmas ünneplést rendeztek a Szövetségesek, ahova Putyint, vagyis az oroszokat nem hívták meg, ami azért elég nagy pofátlanság volt, lévén, hogy a harcokból alaposan kivették a részüket. Lényegében a Szovjetunió embervesztessége, 26 millió fő volt, amivel szemben Anglia és az USA együttes vesztessége nem érte el az egy milliót. Eléggé beszédes, ha megemlítjük, hogy a Wermacht 90 százaléka a keleti fronton harcolt. A nyugati fronton szinte csalogatták az ellenséget, hogy minél több terület az ő fennhatóságuk alá tartozzon majd a háború elvesztése után.

Végül is megállapítható, hogy eléggé kicsinyes magatartás az oroszok kirekesztése a megemlékezésből, így nem csoda, hogy az orosz propaganda visszaütött. Széltében-hosszában lehet találkozni korabeli fényképekkel, ahol az orosz katonák csodálatos emberszeretete van dokumentálva. Engem mind a két oldal történelem hamisítása bosszant, ezért leírom, mint szemtanú, mire emlékszem személyesen.

A június hatodikai partraszállás nagy szenzáció volt, apámék megállás nélkül erről tárgyaltak. Az már az elmebetegek számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler elvesztette a háborút, és legfőbb ideje lenne kiszállni belőle. Erre, a hívők azzal válaszoltak, hogy Hitler be fogja vetni a csodafegyverét. Akkor még senki nem tudta, de valószínűleg atombombáról volt szó, de a nyugatiak a nyakukat törték, hogy ez ne készüljön el. Hitler okosabban tette volna, hogy előbb elkészítik az atombombát, és csak utána támadják meg az oroszokat. 1944-ben Hitlernek tehát nem volt atombombája, de volt V-1 (ejtsd: fau-egy) és V-2 rakétája, amikkel Londont lőtte. A korabeli pesti vicc ezt így reagálta le: Hallotta? A németek bevetették a fau-ötöt, csak az a baj, hogy nem hat.

1944 nyarán az amerikaiak kihasználva fantasztikus légi fölényüket, bombázgatták hazánkat is, amik aztán elmaradtak miután a Vörös hadsereg elérkezett a határainkhoz. Így őszre elkezdtünk felkészülni az oroszok bevonulására. Karácsonyra megkezdődött Budapest ostroma. Három héttel később a mik utcánk is elesett, „bejöttek az oroszok”. Ezt én úgy éltem meg, hogy egyszer csak a légópince ajtajában megjelent néhány orosz katona és elüvöltötték magukat „Németcki da?” Amire az egész pince kórusban kiabált, hogy „németcki nyet”. Ezt követve a katonák lépésről-lépésre mindenkit szemrevételeztek. Eközben megálltak az asztmás házmesternél, aki másfél mázsát nyomott, és zilálva lélegzett, ő volt a ház legszegényebb lakója, de mivel kövér volt az oroszok azt kiabálták, hogy burzsuj, és követelték az aranyait. Ezekről a nem létező aranyakról csak nehezen mondtak le, de mivel az I. világháború nem volt olyan nagyon régen, a lakók között volt hajdani orosz hadifogoly, akik meggyőzték a katonákat, hogy a házmester nem burzsuj.

Mindjárt másnap jött egy rakás katona zabrálni (lopás, konfiskálás). Ennek ok az volt, hogy a Vilmos császár út 19/c alatt laktunk, amit ma Bajcsy Zsilinszkynek  hívnak, és itt volt Budapest (akkor) legmodernebb öt háza, ami talán még ma is megállja a helyét. Feltételezhető volt tehát, hogy gazdagok lakják, ami meg is felelt a valóságnak. A katonák felmentek a lakásokba, feltörték a szekrényeket, és amit ott találtak, azt kidobálták az ablakokon, az utcán várakozó proletároknak, akik a külső kerületekből jöttek be segíteni az oroszoknak zabrálni.

Két nappal később azt láttam, hogy civil ruhába öltözött férfiak egy csoportját hajtják davaj gitáros (dobtáras géppisztoly) orosz katonák, akik mindenkit betereltek a csoportba, aki férfi volt és szerencsétlenségére kimerészkedett az utcára. A Vörös hadsereg tehát hadifoglyokat gyűjtött, mert a tervgazdálkodás előírta, hogy Budapest ostrománál hány hadifoglyot kell ejteni. A tervet pedig tűzön-vízen át teljesíteni kell. Ezen szerencsétlen emberek nagy része odaveszett, kisebb része évekkel később szabadult, amit a kommunista propaganda szerint Rákosi Mátyásnak köszönhettünk.

Állítólag az orosz katonáknak 3 nap zabrálás volt megengedve, amit egyes esetekben hetekkel túlléptek. Ez ellen úgy védekeztünk, hogy a ház vaskapuja éjjel-nappal zárva volt, és egy lakó belülről állandóan vigyázott.

Ekkorra, már megjelentek az utcai plakátok, amin az látszott, hogy teherautókról orosz katonák kenyeret osztanak a népnek, vagy kisgyerekeket csókolgatnak, idős nőkre mosolyognak. A valóságban, akit lehetett megerőszakoltak. Személyesen ilyet nem láttam, de a leendő nevelőanyám mondta, hogy náluk (5 házzal arrébb lakott) az első emeleten két hivatásos kurvát alkalmaztak, akiket tejbe-vajba fürösztöttek, és ezért ők fogadták az arra téved orosz katonákat, hogy megelőzzék a megerőszakolásokat.

Néhány héttel később az orosz katonák nem voltak rászorulva se a zabrálásra se a davaj peznára (ide a pinát), mert Moszkvában nyomtattak magyar pengőt és azzal bármit megvettek, mindent megfizetek. Nyugaton annyival volt jobb a helyzet, hogy ott az amerikai katonák a pináért csokoládéval, cukorral fizettek. Kihasználták a nyomort, nem volt szükség az erőszakoskodásra.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2919) The pot calling the kettle black

Bagoly mondja verébnek, nagyfejű, című VIP fordítást elküldtem az előfizetőknek

Hétfőn az USA kormánya hivatalosan kijelentette, hogy Kína valuta manipulátor.

___________________________________________________________________________

On Monday, the United States government officially labeled China a ‘currency manipulator.’ But all countries manage their own national currencies. Here’s a quick explainer of what this means.

How does a country control currency?

Government central banks control currency by regularly setting interest rates, through issuing new bank notes, and managing foreign currency reserves. National regulators also manage currencies on the open market to weaken or strengthen the exchange rate if the market price rises or falls too quickly.

Which countries manipulate their currency?

In effect, all countries manipulate their currencies in one way or another. Recent examples include Quantitative Easing programs by the US, the European Union, Japan, and others, in the years following the 2008 financial crisis. Hundreds of billions in new currencies have been issued to prop up local stock markets and buy government debt. Why is that currency manipulation? The answer is devaluation. The more money you print, the less it is worth.

US labeling China ‘currency manipulator’ will shake global financial markets – China’s central bank

How does a country manipulate currency?

Simply explained, in order to weaken its currency, a country sells its own currency and buys foreign currency – usually euros or US dollars. Following the laws of supply and demand, the result is that the manipulating country reduces the demand for its own currency while increasing the demand for foreign currencies.

Why would a country want to weaken its currency?

A country may want to weaken its currency in order to manufacture domestic goods more cheaply and make them more competitive on the global market. The US has accused China of doing just that in response to recent tariff hikes on Chinese goods. A weaker yuan helps Chinese exporters deal with higher tariffs. The downside is that imported goods become more expensive for Chinese consumers.

How does China manipulate its currency, according to the US?

The Chinese currency, called the renminbi or the yuan, is what the US calls a policy currency. So according to Washington, this means that, unlike the US dollar, which rises and falls in value in free market trading, the yuan’s value against the dollar is set by the People’s Bank of China, an arm of the Chinese government.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2918) Környezetvédelem

Tibor bá’ online

 

Manapság divattá vált, zöldnek lenni. Szidni mindenkit, aki szemetel, aki húst zabál, aki repülőgépre ül, stb. stb., mert tegyünk valamit a Földünkért. Ez rendben lenne, csak nem csinálják ésszel.

Napjainkban Magyarországon rengeteg szó esik az elektromos rollerről, mert hogy veszélyes, mert hogy szabályozni kellene, stb. Miközben a járdán 35 km/ó sebességgel cikázók állítják, hogy ez környezetbarát. Környezetbarát, olyan értelemben, hogy nem pöfög ki fekete füstöt. A helyzet az, hogy pontos utánjárásra kiderült, hogy az E-roller egy kilométer megtett útra számítva, több káros gázkibocsátással jár, mint az autóbusz, bicikli, vagy akár a moped, ha beszámítjuk az akkumulátorgyártást, annak állandó töltését, és a fémváz legyártását is.

Újra hasznosított alumínium és rozsdamentes acél kulacsok

Újabban divattá vált magunkkal hordozni üdítő italokat. Villamoson, autóbuszon utazva azt tapasztalom, hogy egyik-másik utas időnként belenyúl a magával cipelt hátizsákba,kivesz egy palackot, iszik belőle, majd visszapakolja. Egy órás busz utazás alatt, akár háromszor is iszik. Az én időmben, amikor a városban mászkáltam és megszomjaztam, mondjuk évente egyszer- vagy kétszer, betértem egy söntésbe, és kértem a csapostól egy pohár tiszta vizet – ingyen. Hát ennek vége, jön az állandó iszogatás, illetve PET palack termelés, ha nem vagy környezettudatos, de ha vagy, akkor viszel magaddal egy fém kulacsot, ami újra és újra használható.

Sajnos az alumínium gyártás roppant környezetpusztító. Egyfelől a bauxit bányászat káros, mert környezetszennyező, másfelől rettenetesen sok energia kell a fém kinyeréséhez.

A rozsdamentes acél előállításához nyílt színi nikkel bányára van szükség. A rozsdamentes acél előállításához is sok energia kell. Ráadásul a gyártók nem hajlandók acélhulladékot használni.

Napelemek

Ne tagadjuk, a napelem a köztudatban egyenlő a „tiszta energiával”. Elméletben briliáns megoldás a víz és az otthon melegítésére. Azonban, a valóságban a gyártása jelentős környezetrombolással jár.

A panelok gyártása 2000 °C-on történik. Ezen hő eléréséhez jelentős mennyiségű fosszilia égetése szükséges. Ráadásul, ritka földfémekre is szükség van, amiből a Föld készlete igen sovány. A napelemek élettartama természetesen nem végtelen. A kiszolgált napelem újrahasznosítása rendkívül bonyolult. Ezért rendszerint a szemétdombon végzi.

Papírszatyrok

Plasztik ellenes mozgalomban jelentős szerepet játszanak a papírszatyrok. Sajnos a papírszatyrok gyártása jelentős hátránnyal jár. Elsősorban a fák kivágására kell gondolni. Azoknak a fáknak a kivágására, amelyek a klímaváltozás ellen „dolgoznak”.

A lényeg az, hogy négyszer több energiára van szükség egy papírszatyor legyártásához, mint egy plasztik szatyorhoz. Ráadásul a műanyag szatyrokat többször lehet újrahasználni, mint a papírt. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a hulladéklerakókban a papír, fény és oxigén hiányában, semmivel se bomlik le gyorsabban, mint a műanyag. Ráadásul a papír több helyet foglal el, az amúgy is túlzsúfolt hulladéklerakókban.

Igaz, hogy a papír újrahasznosítható, de ha egyszer elázik, akkor kidobják. Különben is a papír újrahasznosításhoz sok energia kell, valamint rengeteg vegyi anyag.

Biozöldségek

Mi lehetne kedvezőbb, mint a biofarmról származó zöldség. Sajnos a valóság árnyaltabb, mint a témával kapcsolatos vélemény.

Az utóbbi időben több mítosz is született a biotermékekkel kapcsolatban. Olyannyira, hogy tudományos kutatásokat végeztek, hogy igazak-e, amiket a bioételek hírnökei oly lelkesen hirdetnek. Az eredmény nem túl jó.

Először is a hagyományos farmok környezetbarátabbak, mint a biofarmok, mivel jobb hatásfokkal működnek, 20 százalékkal több termék, azonos területre vetítve. A jobb hatásfok miatt kevesebb szennyezés, kevesebb a talaj vesztesség és kevesebb vizet használnak fel.

Két intézmény a Stanford University valamint az  Oxford Academics, semmi bizonyítékot nem talált arra nézve, hogy a bio zöldségek táplálóbbak lennének, vagy jobban biztosítanák az egészséget.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2917) Kérek egy összeesküvést

Tibor bá’ online

 

Az El Paso történetet lehozta a magyar média pontosan úgy, ahogy az MSM diktálta. Szörnyű tragédia, meghalt 20 ártatlan ember. Azt is megtudhattuk, hogy az elkövető 21 éves Patrick Crusius azonnal megadta magát a rendőröknek. Nem kellet lelőni. Ja, és a pasinak volt egy manifesztuma, ami az interneten terjedt. Ennyi és kész.

Az esettel kapcsolatban a történések nagy része kitalált, bár a gyilkolás valós, de a beszámolók majd tiszta fikciók. Öt kérdés várja a megválaszolást:

1) Ha csak egy ember lövöldözött, akkor számtalan szemtanú miért emlékszik több lövöldözőre?

2) A rendőrség miért tartóztatott le három ember, amikről a média beszámolt. Ezt miért változtatták meg „egyedülálló lövöldözőre”.

3) Az úgynevezett manifesztum nyelvezete szerint azt jóval idősebb ember írhatta, mint 21. (a válasz: a manifesztum egy kitalált dolog, nem az írta, aki lövöldözött.)

4) Hogy tud egy ember megölni 20 személyt és további 30-at megsebesíteni egyetlen, 30 golyót tartalmazó tárral. A térfigyelő kamera felvételén nem látható tartalék tár, vagy annak tartója.

5) Ha a lövöldözőnek ez egy öngyilkos akciója volt, akkor miért vette a fáradtságot, hogy szemvédőt, és fülvédőt viseljen. (Válasz: Azért mert tudta, hogy túl fogja élni a „missziót” és miután megadta magát, felügyelet alá fogják vonni. Ez egyáltalán nem volt egy öngyilkos misszió).

Másfél év múlva a világ elfelejti a nevét, és az újságokban többé szó se esik róla. (valószínűleg más néven fog valahol máshol élni miután elvégezte a misszióját a „mély állam” részére.)

Az utolsó kérdés. Ha gyűlölöd az illegális bevándorlókat és meg akarod védeni tőlük Amerikát, akkor miért gyilkolsz le amerikaiakat egy amerikai bevásárló központban? Nem illegális bevándorlókat kellene legyilkolni? Értelmetlen dolog illegális bevándorlókat gyűlölni és amerikaiakat gyilkolni.

Mi meg el tudunk ezen gondolkodni. De tényleg, mi a fene lehet az igazi háttér?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2916) Középosztály, óh!

Tibor bá’ online

 

Egyik olvasónk átküldött egy cikket a következő címmel: „Families Go Deep in Debt to Stay in the Middle Class” Ami magyarul annyit tesz: Családok nyakig eladósodnak, hogy a középosztályban maradhassanak. Persze Amerikáról van szó, de a magyar viszonyokra is jellemző. Az ok? A fizetések értéke egy helyben topog, de a költségek emelkednek. Ezért az újabb generáció egyre inkább bérel lakhatást tulajdonlás helyett, vagy kölcsönből veszik meg azt, amit az ősök könnyedén megvettek.

Végeredményben a helyzet az, hogy az amerikai középosztály egyre inkább eladósodik, hogy fenn tudjon tartani egy középosztályhoz illő életstílust.

Az egyetemi tanulmány, lakhatás, egészség megóvás egyre drágább lesz, de a jövedelmek most már két évtizede egy helyben topognak.

Ha átváltunk hazai vizekre, akkor egyértelmű, hogy az életbe kilépő magyar korosztály, semmivel sincs jobb helyzetben. A szülők, nagyszülők vehettek volna lakást, de nem volt. Most gyönyörű lakóparki lakások vannak, de nincs pénz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(2915) Karikatúra

Szombati Tibor bá’ online

 

Állítólag a karikatúrát az angolok találták fel. Egészen pontosan az 1841-ben alapított Punch magazinban jelent meg egy szatirikus rajz, egy cartoon 1843-ban, és persze azóta is bőségesen. Magyarországon az 1868-ban alapított Borsszem Jankó csatlakozott az angol kezdeményezéshez “politikai élclap” alcímen. Fenn is maradt 1938-ig. A karikatúráival elsősorban a pesti zsidó polgárságot célozta meg a heti kb. 2000 példánnyal. Egy jól kiagyalt karikatúra “gyilkolni” tud. Nyilván ez járt az irániak fejében, amikor rendezek egy karikatúra vetélkedőt az angol tanker háborúval kapcsolatban. Nézzük mindjárt az elsőt.

Ami engem meglep, hogy az irániak Angliát a Királynővel azonosítják, és nem a miniszterelnökkel, hiszen II. Erzsébetnek politikai hatalma, döntéshozási joga nincs. Nem ő éhezik az iráni olajra.

A királynő megmaradt. Nesze, kell neked iráni olaj. A forradalmi gárda egyenruhájában, valaki alaposan elnáspángolja.

Olajat lopni mi is tudunk. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

És aki nem tudná, annak felhívjuk a figyelmét arra, hogy Anglia mint engedelmes kiskutya a gazdi kívánságát teljesítette. De a legszellemesebb most jön.

Felírat: A királynő kalóza. Tudvalevő (és a művelt iráni ezt tudja), hogy I. Erzsébet angol királynő(1533-1603) kedvenc kalóza Francis Drake volt, akit később lorddá léptetett elő, és ugye megkapta a “Sir” jelzőt. A spanyolok szerint Sir Francis Drake a zsákmányból juttatott a királynőnek. Az irániak szerint az iráni olajból II. Erzsébet is kapott. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2914) Mese, mese, meskete…..

Tibor bá’ online

 

A NASA felfedezett egy csillagot, „mindössze” 31 fényév távolságra, amit elnevezett GJ57-nek. Ennek a csillagnak 3 bolygója van, amelyek közül egy olyan távolságra van a csillagtól, ami lehetővé teszi az élet feltételeinek a létezését. Erről a MSM úgy számol be, hogy „which could be ripe for human colonization,”azaz alkalmas lehet az emberi gyarmatosításra. Tehát, azt sugallja a barom amerikaiaknak, hogy elszartuk a Földet, de rá se hederíts, mert van itt a sarkon túl egy másik Föld, ott kezdhetjük elölről a rablógazdálkodást, íme:

Hát nem gyönyörű? Pont olyan, mint a Föld, csak egy kicsit máshol vannak a szigetek, meg ilyesmi. Odamegyünk és kész. Illetve, az megy oda, akinek van erre elég pénze. Persze-persze, mindössze 31 fényév. Ha sikerülne az űrhajónkat felgyorsítani a fénysebesség 10 százalékára, az út akkor is minimum 300 évig tartana. A felgyorsításhoz rengeteg üzemanyagra lenne szükség. Aztán, miután nem akarunk oda becsapódni, a lefékezéshez is rengeteg üzemanyag kell, amit végig cipelni kellene magunkkal, de ezt felejtsük el. Az ember nem él 300 plusz évig. Az útra rámenne 10 generáció. Emberek, akik űrhajón születnek és ott is halnak meg, sőt ott is temetik el őket, bár nem tudom hogy. Na és az élelem és ivóvíz 300 évre. Azzal mi lesz?

Mese, mese, meskete! Azzal, hogy lerajzoljuk a bolygó pályákat:

És érvelünk, hogy létezik bolygó a „habitabel zone” vagyis az életet fenntartó zónában, a mesén kívül semmi se valósult meg. Gyarmatosítottuk Afrikát, gyarmatosítottuk Indiát, gyarmatosítottuk Észak Amerikát, Dél Amerikát, sorry gentlemen, a GJ57d bolygót nem fogjuk.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!