Antalffy Tibor – az ország legidősebb bloggere

(VM-176) Szegénynek lenni

Tibor bá’ vissza a múltba online

1920-ban az ország népe azon vette magát észre, hogy a XX. századra kiépített, párját ritkító gazdasági jólétet szétverő I. világháború okozta nyomort még tetézte az ország területének kétharmados elvesztése is. Megtépázva, a békeszerződéssel nem csak megszégyenítve, de gúzsba is kötve (például a vasúthálózat limitálása) hatalmas hadisarcot kellett kiizzadni. Ebből az eszeveszett nagy pofonból, alig ébredt fel valahogy a nemzet, amikor ránk szabadult a 29-es világválság, ami „hivatalosan” 1933-ig tombolt, de valójában csak a II. világháborúra való felkészülés szüntette meg. Ekkor, azaz 1933-ban születtem én, és kezdtem észlelni a világot. Szegények voltunk, de mindenki szegény volt, akit ismertünk. Az egész nemzet elszegényedett. Érdekes módon az a fogalom, hogy „megélhetési bűnözés” nem született meg. Nem loptuk el a szomszéd tyúkját. Lehetett szegénynek lenni bűnözés nélkül is. Erről szeretnék beszámolni.

Étkezés után csapvizet ittunk, mert nem is volt más. Anyám teát „plantából” főzött a vacsora mellé. A planta-tea tulajdonképpen szárított eperfalevél volt. Elkészítés után a felhasznált tealeveleket anyám nem dobta ki, hanem addig főzte, amíg egy kevéske színt még adott. Kávét ledarált pörkölt árpából főztünk. Egy csésze teához vagy kávéhoz csak egy kávéskanál cukor járt. Hétfőtől szombatig felváltva tészta és főzelék volt a menü. Hús csak vasárnap került az asztalra. Tízóraira zsíros és lekváros kenyerek váltogatták egymást. Felvágottat soha nem vettünk, legfeljebb töpörtyűről lehetett szó. Este hámozott főtt krumplit ettünk kevéske zsírral és sózott nyers, felvágott hagymával. Ha nagyritkán vajat vettünk, anyám a csomagolópapírt késsel lekaparta, a feltört tojáshéjból ujjával a bennragadt tojásfehérjét kikaparta.   Hidegvízben mosakodtunk és csak szombaton, fürdésre volt meleg víz. Úgynevezett pipereszappant nem használtunk, Flóra mosószappannal tisztálkodtunk. Az apró szappandarabkákat összegyűjtöttük egy kilyuggatott aljzatú konzerves dobozba, amin anyám áteresztette a mosogatásra szánt vizet. Anyám mindenfajta elhasznált és ehetetlen zsiradékot összegyűjtött, majd nátronlúg segítségével szappant főzött belőle a nagymosásokhoz. A városban villamos helyett gyalog közlekedtünk. Például 6 éves koromban gyalog mentünk ki Újpestre az anyai nagymamámhoz a Tisza Kálmán (ma: Köztársaság) tértől, mert ezzel spóroltunk 4 x 32 és 2 x 16 fillért, vagyis 1 Pengő és 60 fillért. Nyáron vasárnaponként a Népligetbe mentünk ki (a Margit-szigetre belépőt kellett fizetni) ahol leterítettünk egy pokrócot, vagy felmentünk a Gellért-hegyre sétálni. Télen vaskályhában, szénnel fűtöttünk, de pulóverben tartózkodtunk a lakásban. A pulóver könyökére előre rá volt varrva egy folt, hogy ne kopjon el, és nem vásároltuk, hanem az anyám kötötte maradék fonalakból. A lyukas zoknikat anyám este megstoppolta, vagyis befoltozta. A Mikulás nekem diót és almát hozott. A karácsonyfánkra a szaloncukrot az anyám készítette és csomagolta. Apám nem ivott és nem dohányzott. Anyám nem használt kozmetikumokat, csak tiszta volt. Apám az agyonhasznált zsilettpengét üvegpohár belsejében újraélezte, és borotvakrém helyett szappant használt. Papír zsebkendő természetesen nem volt. Megfázáskor, anyám naponta mosta a textil-zsebkendőket. Általában semmi se volt eldobható. A kilyukadt lábasokat megfoltozták. Az elkopott gallért vagy télikabátot kifordították. Szoba-konyhában laktunk, a WC az udvaron volt és 20 lakóval osztoztunk, toalettpapír helyett összevágott újságpapírt használtunk. A szobában 40 wattos körte égett és csak akkor kapcsoltuk be, amikor már nagyon sötét volt. Étterembe, cukrászdába be se tettük a lábunkat. Ismerős családok jártak össze gyerekekkel, a felnőttek kártyáztak, beszélgettek a gyerekek játszottak maguk készített játékokkal, pl. elhasznált cérnás spulniból, gyufásdobozból, gombokból, stb. Az utcán golyóztunk, bikáztunk (elhasznált patkószegekkel) vagy lyukba labdáztunk a téren. Könyveket nem vettünk, kölcsönöztünk az iskolakönyvtárból, vagy magánkönyvtárakból (1 Pengő egy hónapra, egyszerre egy darab pengősregény volt elvihető). Zsebpénzem nem volt. Mozira pénzt, rokonságtól és a szomszédoktól szedtem össze, húsvéti locsolás, adventi betlehem-járás, búcsújárás alkalmából. Barátommal úgy mentünk moziba, hogy ketten egy jeggyel. Egyikünk kezdte, a szünetben cseréltünk. Mozi után elmeséltük egymásnak azt a részt, amit a másik nem látott. Nyaralás: Rokonoknál „nyaraltunk” vidéken, falusi házban és abból állt, hogy korlátlan mennyiségű gyümölcsöt ehettünk a fákról. Utazás előtt szüleim a lelkemre kötötték, ha a kalauz kérdezi, mondjam azt hogy szeptemberben leszek hat éves, ami nem volt igaz.

Folytathatnám napestig, de látható, hogy minden törekvés arra ment ki, hogy ne kelljen pénzt költeni, mert pénz az nem volt. Az emberi és gyermeki lelemény határtalan. Nincs ezzel semmi probléma, ha az ember ebbe születik bele. Ha viszont a mai pazarló életvitelből kell idejutni újra, az nagyon fájdalmas, de megszokható (lesz).

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

(258)

(1092) Az “érem” másik oldala

Tibor bá’ online

Szerdán, vagyis május 21-én Jani hozzászólásként felrakott néhány ezer karaktert, STOFFÁN GYÖRGY: NYÍLT LEVÉL MARTIN SCHULZHOZ!!! cím alatt, feltételezem abból a célból, hogy verese ki mindenkinél a biztosítékot. Kiverte! Én magam úgy nyilatkoztam, hogy a szélsőjobb primitív stílusa számomra a legelfogadhatatlanabb. Ez után adva van az igény, hogy nézzünk meg egy szélsőbalos cikket, ami szintén Orbán áldásos tevékenysége ihletett, szintén a közelmúltban. Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni. Aztán majd „elemzem”. A szerző Bartus László az Amerikai Népszava tulajdonosa és főszerkesztője:

________________________________________________________________

Orbán lenácizta Németországot. Ez akkor is világbotrány lenne, ha Magyarország nem az utolsó csatlósa lett volna annak a Németországnak, amellyel a mai Németország nem azonos. Ez akkor is arcátlanság lenne, ha Magyarország csak fele annyira szembenézett volna a II. világháborús szerepével, mint Németország. Diplomáciai szempontból Orbán szavai értékelhetetlenek, mert miniszterelnök ilyen kocsmai stílusban nem nyilatkozhat, különösen a legfontosabb szövetségeséről nem. Ez az ember nem szalonképes.

Szavai igazságtalanok is, mert Németország valóban elítélte náci korszakát, és feldolgozta a múltat. Szembenézett saját felelősségével, a holokauszttal, az antiszemitizmussal és a náci eszmékkel, míg Magyarország nem. Orbán Viktor úgy emlegeti a németeknek a náci múltat, és veti azt a mintademokrácia Németország szemére, hogy ő ma hasonló ideológiát képvisel, kódolt antiszemita és náci eszméket terjeszt, nácikat támogat, kitüntet, rehabilitál. Ő a nyilasok mindennapi kenyere, annak a Horthy-rendszernek az újraélesztője, amely a hitleri Németországgal szövetséget kötött. Adolf Hitlernek nem azért kellett bevonulnia Magyarországra, mert a magyarok antiszemitizmusa és fasizmusa nem lett volna a nácik számára megfelelő, vagy megváltozott volna, hanem azért, mert a háború vesztésre állt, és a magyarok a veszteségben már nem akartak osztozni, csak a nyereségben. A csavaros magyar észjárás nagyobb dicsőségére. Megpróbáltak kiegyezni a szövetségesekkel, hogy a következményeket elkerüljék. Meg kell nézni a filmhíradókat, hogyan beszéltek ezek az ellenségről, amíg a nácik zsoldjában mentek nyári ruhában télen gyilkolni. El kell olvasni a zsidótörvények parlamenti vitáját, a korabeli sajtót, hogyan beszéltek ezek a zsidókról. De amikor a fenékberúgás közeledett, akkor jó szokásuk szerint megpróbáltak a győztesek mellé állni. Elég undorító jellemre vall.

Nem azért kellett tankokkal lerohanni Magyarországot, mert nem volt megbízhatóan fasiszta, antiszemita és náci ideológiával átitatott ország, hanem azért, mert csak addig volt a német nácik megbízható szövetségese, amíg abból hasznot remélt. Amikor úgy látták Orbán Viktor “keresztény-nemzeti”  példaképei és barátai, hogy a vesztesek oldalára kerülnek, és viselni kell a következményeket, akkor jellemtelen férgek módjára próbáltak átállni a másik oldalra. Ezek nemcsak mocskos fasiszták, rohadék antiszemiták, hanem jellemtelen és gerinctelen emberek is voltak. Megtestesítették azt a “kereszténységet”, amelynek semmi köze a kereszténységhez, hanem csak a katolicizmushoz, amely egy másik vallás, és amely végiggyilkolta a történelmet. Nem azért próbáltak kiugrani, mert mást gondoltak a nácizmusról, a fasizmusról, a zsidókról, hanem azért, mert nem volt bennük annyi tisztesség sem, hogy vállalják a felelősséget a tetteikért. Ha lett volna bennük tartás, akkor lemondanak, és vállalják annak minden következményét. Horthy nélkül a németek nem tudtak volna csaknem ötszáz ezer zsidót deportálni, ahogyan ezt ők maguk is elmondták. Nem véletlen, hogy a nyilasok rémuralma alatt sokkal kevesebb zsidót öltek meg, mint Orbán példaképe, a fasiszta-náci Horthy alatt. Orbán nácizza Németországot, de a forró Hitler-Horthy kézfogások szereplői közül nem a németek állítanak szobrokat Hitlernek, hanem Orbán emberei Horthynak.

Téved, aki azt hiszi, hogy felelőtlen elszólásról van szó. Orbán fordított világot fest a magyarok elé. Magyarország soha nem nézett szembe saját felelősségével, a holokausztban játszott szerepével, soha nem ítélte el szívből a náci eszméket, soha nem számolt le az antiszemitizmusával. Egy kis fasiszta ország Európa közepén, fekély a demokratikus és szabad Európa testén. Ez csak azért lehetséges, mert a náci ideológiára épülő Nemzeti Együttműködés Rendszere kompatibilis a magyar néplélek mélyén nyugvó náci és antiszemita érzelmekkel. Orbán rendszere a magyarok antiszemitizmusának köszönheti a létét és a támogatottságát. Orbán Viktor minden beszéde ezekre az antiszemita érzelmekre hat és azokat táplálja. A magyarok hamis identitása a tagadásra épül: nem vagyunk antiszemiták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nácik, miközben a szívükben azok. Csak meg kell hallgatni a tagadás után következő első mondatot, amely minden esetben színtiszta náci szöveg. Az Orbán-rendszer a zsidóknak tulajdonított liberális demokráciák és a szabad piacgazdaság, a kapitalizmus ellen jött létre, azzal vív szabadságharcot. Az antiszemita érzelmű magyarság azért tűri el a jogtalanságokat, mert azokat a zsidókkal szembeni háború és szabadságharc részének tekinti. Nem baj, ha Orbán Viktor a saját embereinek osztja ki a trafikokat és az egész országot, mert akkor nem a zsidóké lesz. Erről szól a Nemzeti Együttgyűlölködés Rendszere.

Ezért fontos, hogy Orbán lenácizza azt a Németországot, amely a demokratikus és liberális Európa vezető állama, hogy a magyar nácik és antiszemiták identitását erősítse: nem mi vagyunk a nácik, hanem a németek azok, akik kritizálnak. Orbán antiszemita, fasiszta és náci rendszert épít, a goebbels-i propaganda pedig azzal kábítja a magyar tömegembert, hogy még mindig a németek a nácik, nem ők. Amikor ők Orbánt támogatják, jó ügyet szolgálnak. Nem kell szembenézni saját náci voltukkal. Le lehet tagadni. Megnyugszik a magyar szívben lakozó antiszemita nyilas, és hálás azért, hogy ettől a tehertől Orbán Viktor felmenti. Aki még nem járt a Fehérlófia könyvesboltban, sétáljon már el, és nézzen bele, hogy a tipikus rohadék nácik mindig így védekeznek. A legalja is. Orbán ezzel a nemzetet pusztítja és a megsemmisülésbe viszi.

Kedves fasiszta, náci, nyilas barátaim! Most közlöm veletek, hogy Magyarország közel áll ahhoz, hogy megszűnjön. Soha nem állt még ilyen közel hozzá. Nincs helye ennek a rákos daganatnak a földön. Emberevő, fajgyűlölő, barbár és primitív nemzetek eltűntek a történelemben. Ha Orbán a magyar néplélek kifejezője, és a magyarok ezt a beteg embert nem rúgják le magukról, hanem vele azonosulnak, akkor a világ a magyarokat fogja elsöpörni, és igaza lesz. Orbán ellenkező irányba viszi a magyarokat, mint amerre a civilizáció és az emberiség halad. Ők ezt az irányt rossznak mondják, mert a zsidóknak tulajdonítják, miután a római katolicizmus ideológiája 1500 éve ezt a gyűlöletes képet sugallja a zsidókról. Ez az ideológia van az alaptörvényben, a “keresztény-nemzeti” állam képében, ha valaki nem tudná. Az alaptörvényük is antiszemitizmusra épül. Ha úgy jobban tetszik: náci.

____________________________________________________________________

Ami első nekifutásra szembetűnő, hogy pont olyan vérgőzös, mint a szélsőjobbos irományok. De nézzük az ellentmondásokat. Mindjárt az elején elsüti az „utolsó csatlós” megbélyegzést, ami nem túl hízelgő, de igaz. Igen ám, de néhány sorral odébb ez áll: „De amikor a fenékberúgás közeledett, akkor jó szokásuk szerint megpróbáltak a győztesek mellé állni. Elég undorító jellemre vall.”

Vagyis Bartusnak se a sapkával, se sapka nélkül nem felel meg a Magyar. Utolsó csatlós, de ha ki akar ugrani, akkor undorítóan jellemtelen.

Közvetlenül ez után megkapjuk az ítélkezést: „Ez akkor is arcátlanság lenne, ha Magyarország csak fele annyira szembenézett volna a II. világháborús szerepével, mint Németország.” Hogy is van ez? A II. világháború után Sztálinnak volt 20 millió katonája, és a kölcsönbérleti szerződésben leszállított temérdek hadi hardvere. Amerika egyszerűen megijedt, hogy Sztálin lerohanja egész Európát. Abbahagyták a háborús bűnök piszkálgatását, Marshall segélyben részesítették az NSzK-t, hogy legyen egy puffer zóna. A németek kaptak a lehetőségen és háborús térhódítás helyett kialakították a „gazdasági csodájukat”, aminek hatása mind a mai napig tart. Ömlik a pénz a németekhez, amiből bőven jut zsidó kárpótlásra is, és Izrael mindent kap tőlük, amit csak akarnak (pl. Modern tengeralattjárókat), mert rájöttek, hogy így járnak a legjobban. Ezzel szemben a Szövetségesek minket (a többiekkel együtt) odavetettek a Szovjeteknek. Tőlünk nem azt követelte meg a Szovjet hatalom, hogy kérjünk bocsánatot a zsidóktól, hanem, hogy fél áron szállítsunk csirkét és bárányt az araboknak. Bartus tehát a II. világháború győzteseinek a különböző elvárásait veti a magyarok szemére.

Aztán találunk vaskos általánosítást is, nem is egyet: „A magyarok hamis identitása a tagadásra épül: nem vagyunk antiszemiták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nácik, miközben a szívükben azok.” Vagyis minden egyes magyar náci, beleértve a kb. 100 ezer zsidót és kb. 800 ezer cigányt is. Ezek után, hogy engem is ide sorol, már nem is zavar.

PS: Bartusnak komoly olvasótábora van, és sokan adományoznak, hogy az online kiadás életben maradhasson. Vajon kik lehetenek ezek? Nyilván magyar anyanyelvűek, de nem náci. Hmmmm.  

_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________

  (680)

(1091) Sex 2013

Ellentétben a korábbi évekkel, 2013-ben sok minden történt, és még fog történni, amiről már vannak elképzeléseink, de a szexre senki se gondol. Pedig ott is lesz változás, minden pénzben lefogadom. Azt hiszem, sokkal több szexben lesz az embereknek része. Hogy miért? Nos, a nemzet egyre nagyobb nyomora miatt jóval kevesebb pénz fog jutni a szórakozásra, vagyis az emberek több időt fognak otthon eltölteni, pláne, ha munkanélkülivé válnak. Otthon pedig nem lehet állandóan a televíziót nézni, főleg, ha már az áramot is kikapcsolták. Marad tehát a „kikapcsolódás”. De mi van a szinglikkel? Nos, a pénztelenség őket is érint, ami azt jelenti, hogy lényegesen kevesebbet költeni az ismerkedésre, aminek egyik módja a ritkábbá váló partnerváltás. És, ha marad a partner, akkor az események alakulásának leírását, lásd fenn.

Ne feledkezzünk meg a pornókról se. Kétféle ember nem szereti a pornót. Aki nem vallja be, és aki még sose látott pornót. De a hiány gyorsan pótolható. Természetesen úton, mivel a hirdetések, a filmek, divatbemutatók, stb. egyre szexisebbek lesznek. Az Interneten az ingyen letölthető videók ezer számra ontják őket. Úgy értem, valóban ingyen letölthetők. Nem kell fizetni értük. Na, jó, megadok egyet: www.Youporn.com .

Aki eddig is látogatta az útszélén álldogáló (isten bizony piszok jó) hölgyeket, azok meg fognak lepődni. Gazdasági válság idején minden fél áron kapható. Természetesen a szexuális szolgáltatás is. Állítólag már olyan hölgy is van, aki a szokásos mondathoz (simán három, extrával 5 rugó) néhány hete azt is hozzáteszi: „Egyet fizet, kettőt kap”J.   

És persze az internetes ismerkedés. Egyre terjed és micsoda kényelem! Kifejezetten angol nyelvű honlapokon barangolok, amikor váratlanul, és persze hívás nélkül beugrik öt darab enyhén vonagló, félmeztelen hölgy. Ilyen már volt, de most a képek alá írt nevek egy picit megdöbbentenek, ugyanis magyarok. De ez semmi, mind itt lakik a közelemben, Ürömben, alig 3 km-re tőlem. Úr Isten! Ezek szerint meg vagyunk figyelve. „Ezek” tudják, hogy Pilisborosjenőn lakom. A szex elől menekülni nem lehet. Jobban tesszük, ha megadjuk magunkat. Ja, hogy AIDS, meg ilyenek? Ugyan már! Manapság AIDS-szel 30 évet is el lehet élni. Hol leszek én már akkor!  J.   

Jaj istenem. Ott fenn, az a könyv az én művem. Ha még nem olvastad, és rendelsz tőlem egy példányt, egy teljes hétig nem fogsz pornót nézni. Szóval megéri. Ha kerttőt rendelsz hármat kapsz. Hogy mi legyen a felesleges példányokkal. Ideális ajándék karácsonykor. Hogy hol van még a karácsony? Messze, de most van pénzed, akkor nem lesz. Na, meggyőztelek? 

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________

(348)

(1090-sz) Méregtelenítés

Tibor bá’ szatirikus online

Ha nem riadnék vissza az apró túlzásoktól, akkor azt írnám, hogy az emberiségre ráköszöntött egy új kulturális korszak, vagy inkább kultusz, amit ezekszerint a „test kultuszának” lehetne nevezni. Helyes vagy helytelen, az emberek többet foglalkoznak a testükkel, mint bármikor a múltban. Soha ennyire nem volt divatos a plasztikai sebészet, soha ennyi ember nem tetováltatta magát, és bár a pircing – már, mint a fülcimpa kilyukasztása – nem volt korábban se ismeretlen, de ami ezen a téren most megy, az minden képzeletet felülmúl. Úgy értem, ami látszik, mert van, ami normál körülmények között nem látszik. Mondjak néhányat? Rendben van, te akartad! Csikló pircing, fityma picing. Ezek – úgy tudom, normál körülmények között – nem látszanak. Mondjuk nekem klitoriszom egyáltalán nincs, de fitymával rendelkezem és vannak elképzeléseim milyen lehet egy beleakasztott karika. Gyerekkoromban a malacok orrát karikázták be, arra a rövid időre, amíg le nem vágták őket. Az ok egyszerű volt. A sertés az orrával ösztönszerűen túr élelem után kutatva. A le nem kövezett sertésólban percek alatt hatalmas lyukak keletkeztek volna, ha a lakójának az orrába akasztott vaskarika nem vette volna el a kedvét a túrástól. Amiből persze – amilyen mocskos fantáziájú vénember vagyok – arra következtetek, hogy ezek a fiatal férfiak pedig a hímvesszeiket nem kívánják használni és nehogy megfeledkezzenek róla, a fityma pircig idejében figyelmezteti őket.

Különben nem csodálkozom! Spam szűröm ellenére naponta kapok a címemre, illetve „undisclosed-recipients” címre (de azért nálam landol) ajánlatokat, hogy a péniszemet 2-3-5 centiméterrel meghosszabbítják. Szerintem jó, úgy ahogy van – különben is megszoktam már – de ők megállás nélkül rá akarnak beszélni csodakrémekre, vákuumpumpákra, pirulákra, fitymát lehúzó súlyokra melyek mind a szent célt szolgálják. De természetesen a kebleimet is megnövelnék, keményebbre varázsolnák, elvégre a „recepient” nő is lehet, sőt kifejezetten kismellű nő, mert tudok olyanról, aki növesztés helyett inkább zsugorításra vágyik.

A lényeg az, ha az emberek olyan hülyék, hogy azzal gatyáznak, ami kívül van, tehát látszik. Képzeld el, hogy be lehet őket húzni a csőbe olyasmivel, ami belül van, és nem látszik. Na, itt jön be a méregtelenítés. Az emberré váláshoz kellet vagy 200.000 év, ami alatt soha senkiben nem volt méreg. Az ok nagyon egyszerű. Abban az időben az előember és utóda a homo sapiens belső szervei között megtalálható volt a máj és a vese. E két szervnek a legfőbb funkciója a keletkezett bomlástermék, vagy lenyelt méreganyagok kiválasztása volt, ami aztán a vizelettel és az ürülékkel távozott (valamicske az izzadsággal is). Valami megmagyarázhatatlan csoda folytán e két belső szerv a XXI. század beköszöntével egyszerűen csődöt mondott, aminek egyenes következménye, hogy újabban az emberekben a méreg felgyülemlik, sőt néha túlcsurog. Közbe kell szúrnom, hogy nem klasszikus mérgekről van szó, mint például a ciánkáli, hanem olyan mérgekről, amik halált nem okoznak, csak diszfunkciót. Teszem azt fejfájást, rossz közérzetet, elhízást vagy éppen krónikus fogyást, esetleg depressziót, álmatlanságot, szóval ilyen kis hülyeségeket, és ezeknek egyetlen egy kiváltó oka van, a felgyülemlett méreg. Ez viszont egyértelművé teszi, hogy meg kell tőle szabadulni, amit úgy neveznek, hogy méregtelenítés.

A méregtelenítés nagyon fontos kelléke a méregtelenítő megvásárlása, és annak napi fogyasztása. A méregtelenítő rendszerint a pirula vagy a kapszula formáját veszi fel és közös ismérvük, hogy méregdrága (pun intended). Különben a méregtelenítő azért méregdrága, hogy hiteles legyen. Mert ugye, ha valami olcsó, akkor az nem lehet jó.

Gyerekkoromban (mit csináljak, nekem mindig előjön) ha felpuffadt a hasam, akkor pontosan úgy eresztettem le, ahogy mindenki más, az ánuszon keresztül, Amit udvariasan úgy hívtak, hogy távoztak belőlem a szelek. Ez a szél kifejezés valóban sokkal szebb, mint a fing, de szép elnevezés ide vagy oda, sajnos a kibocsátott légnemű anyag bűzén ez nem változtatott. Drága jó anyám nem azt mondta, hogy méregtelenítsd magad ezekkel a sárga bogyókkal, hanem azt, ha este színházba mész, ne egyél délben babot. Igaz, manapság ez a taktika nem alkalmazható, ugyanis a XXI. század menüjéből a bab hiányzik, leszoktattak róla a McZabáldák.

A méregtelenítésnek vannak azonban átvitt formái is, ilyen például a wellness. Ha még nem hallottál volna róla, ne keresd az Országh féle angol szótárban, mert nincs benne. A „ness” angol főnévképzővel nemrég csinálták és így együtt lefordíthatatlan. Minden esetre a vizuális tudósítások szerint elsősorban medence kell hozzá. Lényege, hogy bármely évszak, bármely napszakában nyakig üljünk a langyos vízben, amitől az ücsörgő napi 13.999 forintért jól érzi magát, mert folyamatosa méregtelenedik. Bár, az igazat megvallva, nekem inkább Archimédesz jut az eszembe, aki szerint a nyakig medencében ülők órákon át nem érzik a feleslegesen felvett extra 30 kilójukat.      

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________ (686)

(1089-sz) You have won…..

Tibor bá’ szatirikus online 

Már sokszor sérelmeztem, de hiába. Mindig más nyer, sose én. Hetente, csak az ötös lottón akad négy-öt darab négytalálatos szelvény, és egyik se az enyém. Háromtalálatosból sok száz fut be, de még ezek között se vagyok. Néha arra gondolok, hogy mindez csak kamu, senki se nyer, csak a szöveg megy, mert különben én miért nem nyerek?

De most hirtelen megváltozott a trend. Kaptam egy E-mailt az összes címemre (biztosra akartak menni), amiből kiderült, hogy Londonban kihúzott a Google (onnan jött a levél). Hogy a Google húzogat, azt eddig nem tudtam, de miért ne húzogatna? Van ott elég zsozsó. Hogy mi lehet a célja a húzogatásnak arról fogalmam sincs, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy kihúzott és nyertem (you have won…) – hű az anyját – 12.000.000 fontot. Gyorsan szorzok, én még a 400 forintra emlékszem, szóval az annyi, mint …. majdnem 5 milliárd forint. Szerintem ezt elírták, ennyi pénz nincs is a világon. De már tudom is mit fogok vele csinálni. Az utcában megveszem az összes házat a mi oldalunkon. Az összes kerítést lebontatom, veszek még 96 darab kutyát – hadd legyen kerek száz. Nem, inkább 101, de nem kiskutya, hanem NAGY, – és az összes kutya szabadon mászkálhat az 1. házszámtól a 99.-ig, és annyit szarhat, amennyit csak akar, úgy vakarják ki a konyhakertet, ahogy nekik jólesik, és végül úgy állhatják el az utamat, ami a szőrös testükből kitelik. Akkor aztán annyi kutyaszőr mehet a számba, amennyi nem szégyelli, mert a maradék pénzemből az egész utcán lebitumentezem, és minden sarokra kiíratom, hogy Tibor bá’ utcája. És engem fog irigyelni minden olyan férj, akinek a felesége nem tart kutyát, de előbb meg kellene kaparintani ezt az 5 milliárdot!

Lássunk hozzá! Kérik, hogy töltsem ki a mellékelt űrlapot. Aprócska kérés ekkora összegért. Nevem, címem, bankszámlaszámom (oda utalják), telefonszámom, életkorom (ez minek, nyertem és kész), és még 20 kérdés. Az angolok alapos emberek, amit a németektől tanultak, még a háború alatt. Ugyanis a levél Londonból érkezett. Aztán kérték, hogy legyek türelemmel, mert ugye az adminisztráció, az adminisztráció. Ez például igaz, ezek ott a Google-nál ismerik a dörgést. Nekem egyre szimpatikusabbak. Aztán elnézést kérnek, de a nyereményemből le kell vonniuk különböző eljárási költségeket. Például a nyereményemet közzé kell tenni a THE TIME vasárnapi számában, mert a vállalati előírások ezt megkövetelik. Hát vonják le, 5 milliárdból nyugodtan vonhatnak. De nem úgy van az kérem. Addig nem lehet levonni, amíg jogilag nem az enyém. Jogilag pedig úgy lesz az enyém, ha a költségeket megelőlegezem. Hát persze, logikus. Mennyit kell előlegeznem? Nem sokat, egy teljesen reális 120 fontot. Vagyis, nem egész 50 ezer forintot, ami nekem nincs, mert a 16-án kikézbesített nyugdíjam mára (19.) már elfogyott.

Egyetlen megoldás mutatkozik, olvasóim közül valaki szálljon be a buliba, előlegezze nekem ezt a szaros 50 rongyot, amikor megkapom a nyereményem, a tízszeresét fizetem vissza.

__________________________________________________________
________________________________________________________________
________________________________________________________________ 

(415)

(1088-sz) DIY

Tibor bá’ szatirikus online

Ennek a három, összeolvashatatlan betűnek a jelentését már elég régen ismerjük, átszivárgott hozzánk Amerikából, ahol a „csináld magad” mozgalom született, jó pár évtizeddel ezelőtt. Igény azért alakult ki rá, mert az amerikai órabérek miatt a minimálisan igénybevett szolgáltatások is méregdrágák. Ne hívj ki villanyszerelőt, do it yourself, cseréld ki a biztosítékot, de előtte kössél életbiztosítást arra az esetre, ha agyonvágna az áram. Vízkő mentesítsd a feleséged vasalóját, cseréld le a kocsid fáradt olaját, élesítsd meg a láncfűrészed láncát, és csinálj még ezer más dolgot, te magad, mert ezreket spórolhatsz meg vele. Angol nyelvterületen ezer különböző füzetecske kapható különböző DIY alkalmazásra. Nem kell a saját károdon tanulni, olvasd el a DIY pamfletet és akkor nem viszi le a kőrfűrész a hüvelykujjadat.

Először a bútoriparnak jött jól a DIY mozgalom, leszabták a bútorlapokat, pakoltak mellé csavarokat, anyákat, ezt meg azt, berakták egy dobozba egy összeállítási útmutatóval és kész. A vevő szíveskedjen DIY alapon összeállítani a szekrényt, íróasztalt, vagy akármit, ha használni akarja.

Aztán vérszemet kapott a többi ipar is. Kerti úszómedence, rakd össze, de vigyázz a sorrendre, mert különben kilyukad. Elektronika, naná! Vesz a vevő egy plazma tévét, otthon derül ki, hogy használat előtt össze kell állítani. Már meg se lepődünk, úgy megszoktuk, hogy a kiállított mintadarab után vásárolunk, de a terméket otthon össze kell barkácsolni.

Már az egészségünk védelmét is DIY alapon intézhetjük, mérhetjük otthon vérnyomásunkat, cukrunkat, koleszterinünket, meg amit akarsz. Nem kell elmenni érte sehova. Már a nők is otthon szülnek férjeik besegítésével DIY alapon. Ez néha jó, néha kevésbé, nehéz eldönteni. Minden esetre úgy tűnt, hogy a sor végére értünk, a DIY ellepte az élet összes területét. Nincs tovább, de akkor egy tehetséges magyar miniszterelnök kitalálta a lehetetlent, a DIY szociális „temesd magad” eljárást. Ne bízd a papra, se az erre szakosodott intézményekre. Gyúrd fel az inged ujját és láss neki. Első teendőd a nemrég elhunyt kedves mama öltöztetése, mert ugye hálóingben szíveskedett elhunyni. Sietni kell, mert hamarosan megmerevedik, és akkor az öltöztetés sokkal kényelmetlenebb. Lesz egy kis nehézség a dologban, mert ugye első lépésben le kell róla húzni a hálóinget és akkor kissé pucér lesz. Így még sose láttad, a látványért a haláláig kellett várni. Sebaj ezen átsegít, ha haldoklása alatt gyakorlod a behunyt szemmel történő öltöztetést. Ha nem megy, akkor, még mindig átadhatod a feladatot más, még élő családtagnak. Az öltöztetés után hátra van még a ravatalozás, ami most már gyerekjáték lesz, de a porhüvelynek a föld alá kell kerülni. Menj el szépen egy szerszámkölcsönzőbe és vegyél ki egy ásót és egy lapátot. Közvetlenül a temetés előtt öltözz át overállba és kezd el a sír kiásását. Előtte elvégezhetnél egy munkavédelmi tanfolyamot, mert az ásott lyukaknak van egy rossz tulajdonsága, beomlanak, és maguk alá temetik az ásóját. Ez esetben 24 órán belül téged is öltöztetni fog valaki, és majd be kell neki fejezni a dupla gödör kiásását. Szerencsére a koporsót nem neked kell összefabrikálni, mert ahhoz már tényleg szakképzettségre van szükség, adja tehát ingyen az állam. És ezzel már nagyvonalakban meg is vagyunk. Az egyre jobban teljesítő hazánkban az egyre több mélyszegénységbe zuhanók elhalálozásával kapcsolatos költségek okozta terhet a nép sikeresen leveheti az állam válláról.

De a sztori ezzel még nem lett kerek. Előre kuncogok, mert lelki szemeim előtt ott lebeg az öngyilkosságba hajszolt Orbán Viktor, akinek enyhén kilyukasztott feje felett öt gyerek húz sorsot, melyikük ásson gödröt, és melyikük öltöztesse fel a kedves papa földi maradványait (és melyikük szarja le az egyharmad ország helyett), az évekkel korábban bekövetkezett teljes vagyonelkobzás miatt esedékessé vált szociális temetés keretein belül.    

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________            

(377)

(VM-175) Fotográfia

Tibor bá’ vissza a múltba online

Tízéves koromban vette észre az osztályfőnököm, hogy rövidlátó lehetek, és nyomban értesítette az apámat, aki elvitt egy szemészhez, szemüveg felíratása végett. Aztán együtt elmentünk egy látszerész szaküzletbe, és ha már ott voltunk, apám vett nekem egy fényképezőgépet: Zeiss ikon 6×6 tükörreflexes masinát.

Abban az időben a fényképezőgépet „kezelni” kellett, mert semmit se csinált magától. Nem volt elég megnyomni a gombot. Meg kellett tanulni mi az a filmérzékenység, illetve viszonyát a szemcsézettséghez; a zársebesség alkalmazását; a blendét, és annak fokozatait; az optika fényerejét; mi a különbség az ortokromatikus és a pankromatikus film között; a különböző fényszűrök hatását és alkalmazhatóságát. És, mindezek után lett egy fekete-fehér kép, és nem azonnal, hanem napokkal később, mert a filmet elő kellett hívatni, és kellett róla kérni másolatokat, vagy nagyításokat. Ha valaki hobbinak választotta a fotográfiát, akkor maga hívhatta elő a filmet, és egy nagyítónak nevezett eszközzel maga készíthetett róla nagyításokat. Szép és érdekes időtöltés volt.

Persze voltak mankók: napsütés, 17°Din-es film, 5,6 blende (vagy magyarul rekesz) és 1/100 sec exponálás. Így a kép általában sikerült. Persze lehetett hibázni bőven. Egy képet alul lehetett exponálni, vagy túlexponálni, amin a nagyításkor lehetett korrigálni keményebb fokozatú papír alkalmazásával, ahol a gamma görbe meredekebb volt. de el lehetett szúrni a fókuszálást is, mert ugye kézzel kellett fókuszálni, vagyis meg kellett becsülni, hogy a téma hány méterre van, és a távolságot oda kellett állítani.

Ezzel volt a legtöbb baj, mert az emberek a távolságot nemigen tudják megsaccolni, ezért a tervezők itt próbáltak besegíteni. Egyik megközelítés a térlátáshoz szükséges két, egymástól bizonyos távolságban lévő képképző ügyes alkalmazása, ami a gyakorlatban úgy nézet ki, hogy a két képet össze kellett vonni eggyé, amikor is a fókuszálás megtörtént. A másik megközelítés a két lencsés gép, ahol az egyik lencse végezte a filmre vetítést, a másik, ezzel párhuzamosan pedig leképezte a tárgyat egy homályos üvegre. A fényképkészítőnek megjelent egy kép, amit élesre kellett állítani. A két lencséből a végén maradt egy, ez volt a pentaprizmás megoldás.

Ezek ellenére a fotós trükközhetett, ha tudta, hogy mi az a mélységélesség, és hogyan lehet elérni. Aztán mit lehet tenni a bemozdulás ellen. Hogy lehet kihozni a fehér felhőket, amikor a fekete-fehér film azonos mértékben érzékeny a fehérre és a kékre. Szóval meg kellett dolgozni a jó fényképért, de megérte. Ez, ami ma van, pancser munka. A mobil telefonnal lehet képet készíteni, olyan is. Mert teszem azt, tudja-e a tulajdonos, hogy mi az a fókusz távolság, és mennyi az objektívjáé? Mert minél rövidebb, annál jobban torzít. Jó portréhoz legalább 90 mm-es fókusz kell, ahol már semmi mélységélesség nincs (még viszonylag kisebb rekeszállásnál se), pontosnak kell lenni a fókuszálásnak. Tehát jó rövid fókuszú lencsét alkalmaznak, hogy ne kelljen törődni a távolsággal, akkor meg torzít a kép.

A fénykép készítéséhez mégis leginkább fény kell, mert fény nélkül tényleg nincs fénykép. Fény pedig nem mindig volt. A filmek érzékenysége messze nem volt olyan jó, mint manapság a digitális gépeknél. Ráadásul minél érzékenyebbre gyártottak egy filmet, annál szemcsésebb volt a felvétel, ami megszabta a nagyíthatóságot. Kirándulásoknál nem volt gond, mert ha nem is volt direkt napfény, elégséges megvilágítás csak maradt. Meg aztán ki lehetett várni, hogy kisüssön a Nap. Épületen belül azonban már baj volt. Stúdiókban úgynevezett fotólámpákat használtak, amik egyfelől 500 watt teljesítményt vettek fel, másfelől túl voltak feszítve, ami miatt megemelkedett a lumen, de persze az élettartam nem volt több 3 óránál. Nade mit csináltak a fotóriporterek, akiknek le kellett fényképezni két politikus találkozását egy sötét pályaudvaron. Erre találták ki a magnézium puskát. Régi filmeken néha lehet látni, hogy a fényképész feltart egy valamit, ami hirtelen fellobban, hatalmas fény, kész a kép. Itt a roppant oxigénre éhes magnéziumot gyújtják be, ami azonnal oxidál (magyarul elég), hatalmas fény kíséretében. Ezt persze később felváltotta a vaku, ami egy olyan zárt lámpácska volt, ami egyetlen egyszer tudott felvillanni, mert elégett a belsejében elhelyezett fémfólia. Aztán jött az örök vakú, ami mind a mai napig létezik. 1950 környékén jelent meg a magyar piacon az NDK-ból importált villanópor. Ez egy olyasmi zacskó volt, mint amibe manapság a teát adagolják, hogy be lehessen lógatni a forró vízbe. Abban az zacskóban magnéziumpor volt, és a külső zacskó kibontása után előkerült két vékony zsineg, egy hosszabb és egy rövidebb. A hosszabbal a belső zacskót fel lehetett valamire kötözni, amire legalkalmasabbnak egy csillár mutatkozott. A lelógó rövidebbet meg kellett gyújtani. A láng néhány másodperc alatt felkúszott a zacskóhoz és belobbantotta a magnéziumot. Az illusztrációnak használt mellékelt kép pontosan így készült 1949/50 szilveszterén (persze én is rajta vagyok, balról az első alak), de pontosan hogyan? Nos, először is egy állványra fel kellett állítani a gépet, aztán a képen rajta kívántaknak össze kellett állni egy csoportba, miközben a fotózó felkötözte a zacskót a csillárra, aztán az alig megvilágított szobában ki kellett nyitni a fényképezőgép zárját, és meggyújtani a zsinórt, majd gyorsan berohanni a csoportba, mielőtt fellobban a magnézium. (lehet tippelni, ki volt a berohanó).

Ezzel egy időben jelentek meg a széles publikum részére is a színes filmek, ami újabb fogalmak bevezetését és azokkal való bánást szükségeltette. Ez pedig nem volt más, mint a színhőmérséklet. A fizikához nem értők számára is megvilágosodott, hogy a fénynek az intenzitása mellett van színe is, ami nem egészen azonos a közismert színes fénnyel. Ugyanis egy fény színhőmérséklete attól függ a kibocsátó test hány fokon izzik. A napfény esetében ez általában 6000 °K, miközben az izzólámpáknál csak 2700 °K. Nagyon nem mindegy, hogy a színes negatív filmre melyik fény vetődik. Aztán komplikálódott a dolog azzal, hogy megjelentek a higanygőz-lámpák, majd a nátriumgőz-lámpák. Az egyik kékes, a másik narancssárgás színt adva.

És akkor jöttek a majom gépek, amit csak nyomkodni kellett, amire egy majom is képes, mert ezek a szakbarbár mérnökök addig-addig ügyeskedtek, hogy a fényképezőnek ne kelljen gondolkodni (a legtöbb úgyse tud) csak nyomják és nyomják. Előbb a polaroidoknál, ahol mindjárt kijött a kép. Most meg a digitálisoknál, ahol a kép ott van bent, csak ki kell hívni. Kétségtelenül kényelmes, csak éppen elvette az alapos felkészülést igénylő alkotás igazi ízét. Mit is írt Madách? Egy csepp víz ízét szomjaddal kell kiérdemelned.

Jut eszembe: 1950 és 2000 között készült, magyar művészfotók kiállítása megtekinthető VII. 7-ig a KOGART házban, Andrássy út 112. Érdemes megnézni, mert a magyar fotósok világelsők, és a múltba tekintés egy különös élményt nyújt – nekem legalább is.

Életem első

aktfotója.

(analóg )

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

(351)

(1087) A világsiker árnyékában

Tibor bá’ online

Magyarország teli van tehetséggel, de hiányzik a megfelelő menedzsment. Néhány éve volt egy sikeres Eurovíziós kísérletünk a NOX-szal. Az ötlet, a koreográfia tökéletes volt. Péter Szabó Szilvia egy egzotikus, hamvas szépség (azóta, már a múlté). A szám maga volt az abszolút tökély. Egyetlen apró, de fatális szépséghibája volt, a magyar cím és szöveg. Legalább a „Forogj Világ” címet le kellett volna angolra fordítani. De nem, azok ott fenn mindenféle külföldi tapasztalat nélkül azt hiszik, hogy a mai világban egy ismeretlen nyelvű ugatás be tudja magát lopni az emberek szívéve.

Most a „szakemberek” leszavazása ellenére a közönség jó érzékkel elsőnek hozta ki ByeAlex-et, egy zseniálisan újszerű számmal. KEDVESEM. A dal szövege angolra lefordíthatatlan (magam is próbálkoztam vele). Van ilyen, Bartok Kékszakállúját se lehet csak magyarul énekelni (de ott a nézők ismerik a történetet) ByeAlex megoldása az lenne, hogy hülye figurák helyett az angol (elénekelhetetlen) szöveget kellene kivetíteni. Ez nem történt meg.

Most, amikor ezeket a sorokat írom, még nem volt meg a szavazás. Fogalmam sincs mi lesz az eredmény, de ha ByeAlex tovább jut, újítani kell a döntőre.

Hatalmas hiba volt ByeAlex mellé betuszkolni egy gidát. Gondolom a hölgy valakinek a valakije, ki kellett vinni, de disszonáns. Az „ágról szakadt” ByeAlex mellé berakni egy konvencionális gidát több mint bűn, kapitális hiba.

Sajnos volt más is. ByeAlex kedvesét már sokszor hallottam (és láttam), az összes közül ez volt a leggyengébb. ByeAlex-re rászállt a média, „megrontották”, eltűnt a flegma, „nem érdekeltek”, szakállával-ruhájával tiltakozó jövőtlen fiatal. Lett helyette egy fényes jövőjét építő, egyre inkább törtető celeb jelölt, még mielőtt, nyert volna. Pont az tűnt el előadásából, ami a sikerhez vezetett. ByeAlex csak addig tudott kimagaslót produkálni, amíg nem érezte, hogy lenne tét, ami most már van. A dalon átsütő flegmaság egy csapásra köddé vált, és vele a mi reményeink is?

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________ (977)

(1086) Rekviem az emberiségért

Tibor bá’ online

Akinek nincs kellő fantáziája, annak meg kell nézni egy-egy történelmi filmet, hogy észlelje, akár csak egy-kétszáz éve elődeink élete milyen iszonyatosan nehéz volt, és milyen kétségbeejtően rövid volt az életük, ami jóformán semmi másból nem állt, mint örökös munkából. – Természetesen nem a maroknyi kiváltságosokról teszek említést, bár elsősorban a primitív higiéniai állapotok miatt, szenvedtek ők is eleget.

„Emberhez méltó élet” A XIX. században kezdett felbukkanni itt-ott a világban, ami jól érzékelhető az átlagos élettartam alakulásából. Legalább polgári szinten, a XIX.-XX. századforduló környékén kezdett megjelenni némi kényelem például az utazás terén, amikor már gőzhajók szelték az óceánokat, vasutak kezdték behálózni Európát, és megjelentek a gépkocsik is. de a fertőző betegségek legyőzéséhez kellett várni az 1930-as évekig. Az igazi jólét a II. világháború után kezdődött, mert az ugrásszerű termelékenység növekedésből az egész társadalomnak jutott. Magyarország erről néhány évtizedet lecsúszott a kommunista kísérletezgetés miatt, de a gulyáskommunizmust mi is élvezhettük. Az 1960-as évektől kezdve az utolsó „gond”, a nem várt terhesség problémája is megoldódott. Csak az egyénen múlott, hogy élvezze az életet 80-90 éves koráig. Energia pótolta az emberi erőt. Megszűntek a távolságok. A korábbi kemény emberi munkát kiváltották a mosó-mosogatógépek, a porszívók. A mélyhűtő pult kiváltotta a befőzést. A téli tüzeléssel járó favágást, fűtést, hamuzást, stb. felváltotta a termosztáttal szabályozott gáztüzelés. A nyári meleget elviselhetővé varázsolja a beépített klíma. A műholdas TV szobánkba hozza az egész világot. A mobil telefonnal bárkit, bárhol, bármikor elérhetünk. Az Internet pedig egy valódi csoda. A hang és képrögzítés mindennapossá vált. Mondhatnánk, hogy itt van már a Kánaán, már csak a társadalmi egyenlőtlenségeket kellene felszámolni, legalább részben, de erre már nincs időnk.

A természetesnek vett életvitelünk mellett nem vettük észre, hogy civilizációnknak a sok millió év alatt összegyűlt és nyersolajban tárolt energia az alapja. Ennek a hatalmas mennyiségű olajnak a felét már elhasználtuk, de furcsa módon nem az olaj elfogyása okozza vesztünk.

Az 1970-es években úgy látszott, hogy a jövőnk beláthatatlan távolságokat ível át. Emlékszem a kor egyik viccére: „Olvasta? A Nap 3 milliárd év múlva kihűl. Mit mondott? 3 millió év múlva? Nem, dehogy, 3 MILLIÁRD. Jaj, de jó, egészen megrémültem, hogy csak 3 millió.” Építettünk házat, gyűjtöttünk bélyeget, érméket, képeslapot, készítettünk családi fényképeket, majd átadjuk fiúnknak, lányunknak, hogy éljenek benne tovább, gyűjtsék az érméket tovább. Van a véges létünknek folytonossága. Egy élet alatt összegyűjtött könyvek halálunkkal nem semmisülnek meg, az örökösök megbecsülik, fenntartják, és majd gyarapítják tovább.

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fényesnek tűnő jövőnk ezer sebből vérzik. Gazdasági összeomlás, élelmiszerhiány, energiaár robbanás, nukleáris konfliktus, vagy erőmű katasztrófa. Egyik se biztos, de bármelyik bekövetkezhet – mondja a pesszimista. Á, dehogy, mindenre meg fogjuk találni a megoldást – mondja az optimista. És akkor a héten Mauna Loa Observatory (Hawaii) a hét elején bejelentette, hogy egy teljes napon át (24 óra) 400 ppm CO2 értéket felett mértek. Hurrá! az Ipari Forradalom előtti 280 ppm-ről feltornáztuk magunkat a „bűvös”400-ra. Évekkel ezelőtt az első sorban álló szakemberek gondos számítások alapján közölték, hogy a mai civilizáció csak akkor tartható fenn, ha a CO2 koncentrációt sikerül 350 ppm alatt tartani. Nem csak nem sikerült, hanem megállás nélkül növeljük, sőt a növekedés gyorsul, hiszen az 1950-es évek végén (a mérések kezdete) az éves gyarapodás 0,6 ppm körül volt, az utolsó évi pedig kis híján 3 egész, jószerivel hatszoros.  Ilyen tempóban 20 év alatt elérjük az 500-at. Mit jelent ez?

Nekünk nem a gazdasági összeomlás, élelmiszerhiány, energiaár robbanás, nukleáris konfliktus, vagy erőmű katasztrófa lesz a végzetünk, mert azok elkerülhetők. Ami nem kerülhető el az a klímaváltozás. aminek jeleit naponta láthatjuk. A néhány évtizedig tartó csúcskényelmet hirtelen fel fogja váltani az egyre szélsőségesebb kényelmetlenség. Kánikula, szárazság, jégesők, viharok, özönvizek, természeti katasztrófák, paraziták, trópusi járványok, sose látott betegségek az egyre rosszabb egészségügyi ellátások mellett. Hullani fogunk, mint ősszel a legyek.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (1053)

(22) Egy apró kis hiba a kapitalizmussal

Tibor bá’ online

Ami most a világgazdaságban történik azért meglepő, mert az emberiségnek gyenge a memóriája. Nem kell meglepődni, ez nem egy új fejlemény. A budapesti közgazdasági egyetemnek évtizedeken keresztül Marx Károly volt a névadója. Aztán a rendszerváltás után az újonnan hatalomhoz jutottak úgy gondolták, hogy a marxizmus egy diktatórikus baklövés, és Marxot gyorsan megfosztották a trónjától. Nem kellett volna, mert ő volt az első, aki megállapította (legalább is tudtom szerint), amit 100 évvel később John Maynard Keynes megerősített, és újabban külföldre szakadt hazánkfia, Soros György is pálcát tört felette. Vagyis, hogy a kapitalizmus, mint gazdasági rendszer, nem stabil.

Semmi kétség afelől, hogy a kapitalizmus kegyetlenül produktív, mert az emberi kapzsiságra, önzésre épül, de hatalmas belső ellentmondásai vannak. Ezért gondolta Marx, hogy el fogja magát pusztítani, ami után egy jobb világ jöhet el. Keynes angol közgazdász (nem is akármilyen) a kapitalizmust olyan problémának tekintette, amelyik el fogja pusztítani a világot. A háború után (1945) ő találta ki a jóléti államot abból a célból, hogy a létező kapitalizmust megmentse önmagától. Szerinte a bankok működését szabályozni kell, hogy a tőkespekulálók ne tudják tönkretenni a gazdaságot. A szakszervezetek működését bátorítani kell, hogy a dolgozók fenn tudják tartani a státusz quot, és sakkban tarthassák a politikusokat. A gazdagoknak bele kell nyugodni adóztatásukba, végül is jobb a szegények száját betömni, mit kivárni, hogy a lámpavasra húzzák őket.

Nevezzük ezt egy ki nem mondott, meg nem fogalmazott egyezségnek, amit a nagy gazdasági világválság, a II. világháború és a szovjet ideológiai terjeszkedése váltott ki. És láss csodát, ez az egyezség elég szépen tartotta magát, de egy percre se tudta megszüntetni a világgazdaságba rejtőző ellentmondásokat. Idővel újabb gazdasági hatalmak léptek elő. Azok a külföldi befektetések, amelyek lehetővé tették Amerika háború utáni prosperálását, követendő példát mutattak először Nyugat Németországnak és Japánnak, az ázsiai kis tigriseknek, majd az Európai Uniónak és végül Kínának és Indiának. 

Csakhogy a jól szervezett munkavállalók az iparosodott Nyugaton a termelékenység növekedését meghaladó mértékű fizetésemeléseket értek el. Ennek volt következménye az infláció beindulása a 70-es években. Ellensúlyként a munkaadók vendégmunkások után néztek és a termeléseket kezdték áthelyezni olyan országokba, ahol a munkabér lényegesen alacsonyabb volt. A kialakult munkanélküliség ellen a sztrájk nem a megfelelő fegyver. Pontosan ezért mosolygom meg a pedagógus szakszervezetek sztrájk erőlködéseit, meg a vasutasokét. A MÁV napi vesztessége 40 millió forint. A munka beszüntetése a MÁV részére effektív haszonnal jár. A társadalom dühe pedig előbb vagy utóbb a sztrájkolók ellen fordul.

A jóléti állam ellen elsőnek Margaret Thatcher lépett fel, akinek sikerült a rendkívülien jól megszervezett angol bányászokat betörni, igaz közel egy évig tartó sztrájk árán. Példáját az USA-ban Reagan követte, aki a sztrájkoló légiirányítókat egyszerűen kirúgta (és katonákat rakott be helyettük). A cél a társadalmon belüli erőviszonyok átbillentése volt. Reagan (Orbánhoz hasonlóan) csökkentette a gazdagok adóztatását arra a hazugságra építve, hogy a gazdagok zsebében hagyott pénzből munkahelyteremtő beruházás születik. Thatcher egyszerűen megnyirbáltra a munkavállalók fizetését. Ezeknek következtében a gazdag gazdagabb, a szegény szegényebb lett, és a folyamat természetesen ma is fenn van tartva.

Ezzel azonban az oligarchák étvágya nem enyhült, ellenkezőleg, most jött csak meg igazán. Az egész világ kizsákmányolásához (a kifejezés nem véletlenül ismerős, de most egy kicsit másként cseng) egy gondosan kidolgozott stratégia kellett, ami egyenlő volt az ismert kapitalizmus megbuktatásával. Az első lépést a nagy bukás felé Nixon tette meg, amikor 1971-ben felrúgta a bretton-woodsi megállapodást, aminek lényeg az volt, hogy kérésre az USA az általa kibocsátott 35 dollárt 1 uncia (kb. 31 g) aranyra vált át. Az „USA $ = arany” alapján a dollár a világ tartalék valutájává vált. Az országok nemzeti bankjai arany helyett dollár tartalékokat halmoztak fel (az amerikai aranyat, mintegy 8000 tonnát, Fort Knox-ban tárolják). 1971 után ezek gyakorlatilag értéktelen papírosokká váltak, úgynevezett „fiat money” lett belőlük, aminek értéke mindössze az volt, hogy mindenki elfogadta. Ez a húzás sikeresen tartotta fenn azt a bizonyos „amerikai életformát”, hiszen az egész világról javakat szereztek, szolgáltatásokat vettek igénybe és cserébe egy zöld színnel nyomtatott papírt adtak. Az egész világ jegybankjai teli voltak fedezett nélküli dollár milliárdokkal. Ezt nyugodtan nevezhetjük a világgazdaság 22-es csapdájának, mert a rendszer megbuktatására senki se mert lépéseket tenni, hiszen a dollár bukása egyértelműen vesztességet jelentene minden jegybanknak. 

A második nagy húzás a roosevelti „New Deal” lényegének, a bankok, pénzintézetek szigorú szabályozásának a megszüntetése volt, amit eufemisztikusan „deregulációnak” neveztek el. Parasztosan szólva, a bankoknak mindent szabad lett tenni. Például saját tőkéjük akár harmincszorosát is kikölcsönözhették, a helyhiány miatt most nem részletezett speciális technikákkal.

Az első áldozatok az amerikai „takarékpénztárak” voltak a 80-as években, de ezeket a kormány megmentette. Viszont a befektetési alapokkal foglalkozó pénzintézetek, a biztosítótársaságok, és befektető mogulok fúziónáltak, amint a kölcsönök kihelyezése elől elgördültek az akadályok.

Az utolsó lökést a FED (amerikai jegybank) irányadó kamatlábának 1 százalékra csökkentése adta meg. Ez a neokonzervatív ötlet megtette a gazdasági hatását, amihez párosult annak deklarálása, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak kivételezett joga a nemzetközi törvények ignorálása. Így aztán üzleti érdektől hajtva, teljesen jogtalanul megtámadták Irakot, ami eddig közvetlenül 1000 milliárd dollárba került (hatásaival együtt kb. 4000 milliárd). Ezt az összeget természetesen az egész világgal fizettetik meg kétes értékű, amerikai államkötvények eladásával.

Miközben a deregulált befektetési bankok fedezet nélkül ontották a jelzáloghiteleket, csak a fedezetnek felkínált vagyontárgy értéke meg se közelítette a tartozást. A financiális trükkök száma folyamatosan nőtt: derivatives, hedge funds, collateralized debt obligation. Kifejezések, amik mind azt takarták, hogy picike töke befektetéssel hatalmas hasznot lehet húzni (elképesztő kockázat felvállalása mellett – amit természetesen elhallgattak). Pontosan azt csinálták, mint 1929 előtt. Ez a séma ragyogóan működik mind addig, amíg az árak kizárólag felfelé mennek. Kölcsönpénzből bármit megvettek abban a reményben, hogy amit vettek, annak az ára felfelé megy. De amint a trend megfordul, a fedezett elégtelenné válik.

Ahogy a kíváncsiság megöli a macskát (angol közmondás) ugyanúgy öli meg az ismert kapitalizmust a kapzsiság. Az amerikai kongresszus megszavazott 700 milliárd dollárt (az adófizetők pénzéből) hogy megmentsék a csődbe jutott bankokat, pénzintézeteket. Ez nem más, mint a középosztály tervszerű kifosztása. A részvénytulajdonosok elveszítik értékeiket, a házat vásárlók elveszítik otthonaikat. A bankárok kumulatív haszna biztos helyen van, a tönkrement bankokat az állam feltőkésíti.

Közben az amerikai kormány csapatokat hoz haza – bár állítólag kevés katonája van Irakban és Afganisztánban – hogy egy esetleges társadalmi zendülést legyen kikkel letörni. Hoppá! Ez eddig csak diktatúrákban volt szokás. Ez alatt próbálnak kisütni valamifajta társadalmi megegyezést, olyas valamit, amit 40 év után felrúgtak. Persze a háború utáni jóléti államról szó se lehet, annak gazdasági alapjai már átvándoroltak Kínába és Indiába. Bush és bandája valami olyasmit sugallt, hogy helyreállítjuk a jól ismert kapitalizmust, megtartjuk hatalmas házainkat és fizetéseinket. Ti meg visszakapjátok a munkalehetőségeket olyan fizetések mellett, amik lehetővé tesznek egy elfogadható életvitelt. Talán sikerül. És persze ezt a szabad piaci hülyéskedéssel, ami állítólag minden problémára megadja a választ, felhagyunk. Szép csendben elfogadjuk, hogy a piacgazdaság legalább olyan szar, mint a tervgazdaság, csak egy kicsit másképpen szar.  

_______________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
 

(801)

(1085) A véletlen

Tibor bá’ online

A véletlennel azért érdemes foglalkoznunk, mert igen jelentős szerepe van mind az asztrofizikában, mind a kvantummechanikában, és bár definíciójával még nem találkoztam, az egyértelmű, hogy számos megmagyarázhatatlan témában osztották ki számára a „bűnbak” szerepet. Tehát, kezdjük el boncolgatni ezt a véletlennek nevezett valamit!

Először is azt kell belátnunk, hogy a magyar „véletlen” szó több, egymástól eltérő fogalmat is átfed, és mi hajlamosak vagyunk azokat slampos módon alkalmazni.

1.) Véletlen, vagyis nem akaratlagos. „Bocsánat uram, véletlenül léptem a lábára”. Valójában szó sincs véletlenről. Egyszerűen csak figyelmetlen volt valaki vagy éppen gondatlan. Ebben az esetben: véletlen = nem akaratlagos.

2.) Egy régi ismerőssel véletlenül összefutunk az utcán. Szó sincs véletlenről. Összefutásunk feltétele, hogy egy adott időben egy adott helyen járjunk, a másik féllel való találkozás szándéka nélkül. Ebben az esetben: véletlen = tőlünk független.

3.) Véletlen(szerű), vagyis randomizált. Az egymást követő számok (vagy akár események) között nincs semmi összefüggés, találomra következnek egymás után. Tehát szabálytalan, rendszertelen, össze-vissza, kiszámíthatatlan (ami egyenesen következik az előző három jelzőből). Az érdekesség kedvéért tegyük hozzá, hogy igazán véletlenszerűséget szándékosan előállítani nem is olyan könnyű dolog. Ennek valószínű oka, hogy (és ezt egyértelműen ­vallom) igazán randomizált számsor nem létezik. Az például, hogy a négyes után a hetes következik, valaminek az okán történik, csak éppen ezt az okot nem tudjuk.

4.) Az „igazi” véletlen (legalábbis egyesek szerint) egy olyan esemény, ami véletlenül történik, senki és semmi nem befolyásolja vagy váltotta ki. Megperdül a rulett kereke, és a golyó megáll egy számon, mondjuk a 13-on (agyon is vernék a krupiét, ha nem véletlenül állna meg a golyó).

Nos, ez az utolsó véletlen az, amivel foglalkozni szeretnék. Én ugyanis nem fogadom el, hogy a golyó valóban véletlenül állt meg a 13-as számon. Nem fogadom el, hogy van „igazi” véletlen. Azért mondjuk, hogy a golyó véletlenül állt meg a 13-as számon, mert nem tudjuk irányítani, nem függ tőlünk, és nem vagyunk képesek előre „megjósolni” az eredményt, mert ismereteink nem elégségesek.

Vegyünk egy dobókockát a rulett helyett, mert a dobás mechanizmusa jobban tagolható, mint a rulett-kerék pörgése. Amikor a kockát eldobom, a kocka pörgése függ a dobás erejétől, a dobás szögétől, a kocka méretétől, az asztallap és a kocka anyagától (rugalmassági tényező, súrlódási együttható, stb.), és persze attól is, hogy az eldobás pillanatában melyik szám volt felül. Ezek együttesen határozzák meg a nyugalmi állapotba került kockán látható pontok számát. (Zárójelben meg kell jegyezni, hogy sok más tényező is van, de ízelítőnek ennyi is elégséges.) Ilyen vonatkozásban tehát nincs véletlen. A dobás után látható érték kizárólag a dobás körülményeitől és az eldobótól függ, akinek azonban fogalma sincs, miképpen befolyásolhatná a kocka pörgését. Ugyanez vonatkozik minden más térben és időben lejátszódó „eseményre”. Semmi se véletlen tehát, minden olyan dolgoknak a következménye, amelyeket irányítani, sőt néha felfogni se vagyunk képesek.

Azzal, hogy tagadjuk a véletlen létezését, elég sok kényelmetlenséget okozhatunk az asztrofizikának és a kvantummechanikának, amiről később alaposabban kifejtem a véleményem. Most még csak annyit, hogy logikailag a miszticizmusban hívők részére a véletlen egy logikai szükségszerűség. Ez a következőkből következik. A jövőbéli események két csoportba oszthatók. Az egyik csoportba tartoznak azok az események, amelyek emberileg „befolyásolhatók” (és gyakran meg is tesszük azt). A befolyásolást azért tettem macskakörömbe, mert befolyásolás alatt az is értendő, amikor egy csatár mindent megtesz, hogy az ő csapata nyerjen. A másik csoport az, ahová az ember által nem befolyásolható események tartoznak, például egy villámcsapás. Ez utóbbit természetesen véletlenszerűnek nevezzük, mivel bekövetkezését előre nem tudjuk befolyásolni. Ilyen vonatkozásban a véletlent egyesek misztikus, majdhogynem isteni tulajdonsággal bírónak tekintik.

Ezen elképzelés szerint például a véletlen szabja meg, melyik öt vagy hat számot húzzák ki a lottón. Ha tehát valakinek van valamiféle lelki, vagy ki tudja milyen kapcsolata a véletlennel, akkor kvázi a véletlen neki előre megsúgja, melyik számok kihúzásáról fog dönteni. Mert mi másképp érezhetne rá egy jövőben bekövetkező eseményre, mint úgy, hogy a jövő valaki által előre „meg van írva”, és a kiválasztott személy rendelkezik a megfelelő jövőbelátás készségével, aminek segítségével mintegy kinyílik az a bizonyos nagy könyv, ahol a „meg van írva” található.

Mivel ez a poszt egy kicsit arról is szól, hogy hiszünk-e Istenben vagy sem, rá kell mutatnom arra, hogy az úgynevezett vallásos emberek egy jelentős része eléggé konfúzus lelkiállapotban van. Egyfelől szilárdan hisznek a Bibliá­ban, másfelől viszont szilárdan hisznek olyan alapvető tanításban, amit a keresztény hit elutasít. Az, hogy a sors meg van írva (és ezért adott esetben megjósolható, mert hogyan is jósolható meg az, ami nincs valahogy előre „rögzítve”) nem újszerű elképzelés. Ez az iszlám térhódításának egyik sarkköve. „Tehetsz, amit akarsz, sorsod elkerülni úgyse tudod.” Csakhogy az európai civilizáció alapja, a zsidó-keresztény hitfolytonosság ezzel élesen szembeszegül. A Biblia szerint Isten az embernek szabad akaratot adott. Szó sincs nagy könyvről, szó sincs elkerülhetetlen fátumról. Szabad akarattal, magunk irányítjuk sorsunkat. A jövő még nem történt meg „elméletileg” se, éppen ezért sehol se létezik, ezért megjósolhatatlan.

Aki kitalálta a szabad akaratot, bizonyára nem tudta, mennyire fején találta a szöget. Egészen biztos arra spekulált, hogy a szabad akarat hangoztatásával híveinek nehéz lesz kibújni az isteni felelősségre vonás alól. Magyarul ­ráhibázott a valóságra, amit azért én egy kicsit másképp fogalmaznék meg. Mindennek van oka, és minden oknak van további eredője. Vegyünk egy mindennapi ­példát.

A körúton leszállok a villamosról, és összefutok egy régi ismerősömmel. A találkozás természetesen a véletlen műve (a köznyelv szerint), hiszen nem beszéltük meg a találkozót. Azonban nem futottunk volna össze, ha azt az idős hölgyet nem engedem magam elé leszállás közben, ha hagyom, hogy az a két fiatalember elém tolakodjon a kocsiban, akkor se futunk össze, ha a villamos vezetője nem kényszerül fékezésre, mert egy gépkocsi elé kanyarodott a két megálló között. Természetesen folytathatnám, hogy mi mindennek kellett pontosan úgy történnie, ahogy történt, az összefutás érdekében.

_______________________________________________________________

{Meg kell említeni, hogy valami egy kicsit sántít ezzel a „szabad akarattal” kapcsolatban. Úgy tűnik, a közeljövőben divatos téma lesz belőle. Ugyanis egyre világosabbá válik, hogy tetteinket az agyunkon (tudat) kívül más dolgok is irányítják.}

{A keresztény kultúra szerint az Embernek szabad akarata van, (ezért aztán a bűnt ő követi el, és Isten ezért büntetheti). Ezt azonban újabban megkérdőjelezik. Hogyan beszélhetünk szabad akaratról, amikor minket a hormonok, ösztönök irányítanak? Szabad akarat ide, szabad akarat oda, gyakran hallhatjuk „a géneiben hordozza a bűnöző életmódot”. Mi tehát az igazság? „Cogito ergo sum” (Gondolkodom, tehát vagyok) megállapítás a nyugati filozófia Descartestől származó, talán leghíresebb kijelentése, és egyben a legnagyobb problémát okozó gondolat az emberi agyat és elmét tanulmányozó neurobiológusok részére. Hívő emberek nézete szerint az elme egy különleges dolog, egy fajta anyagtalanság, aminek létét a halál nem szakítja meg. Ez lenne a lélek, vagyis ÉN a testemtől teljesen különálló valami, a szabad akarattal felruházott öntudatom. Napjainkban azonban a lélek eltűnő félben van. Descartes szerint az emberi elme oszthatatlan, de az agykutatók szerint az agy funkciói egyértelműen elkülöníthetők. Az agy alkatrészekből összerakott gépként működik, amin belül az öntudatnak nincs konkrét helye. Agysérülést elszenvedett emberek megfigyelése, például azoké, akik elveszítik forma felismerő készségüket, az agy számítógépszerű felépítését sugallja. Ennél is zavarba ejtőbb a tudat nélküli gondolkodás. Mi ez? Nos a tárgyak felismerése tudatunktól függetlenül történik. Beszéd közben tudjuk, miről beszélünk, de mind addig nem tudjuk pontosan mit fogunk mondani, amíg ki nem ejtjük szánkon a szavakat. A beszédünk levezénylését tudattalan automatizmus végzi, és súlyozhatja minden fajta olyan tényező, amiről nem tudunk. Az agykutatók nézetei így összegezhető: „az elme, amiről úgy tudjuk, hogy konkrétan irányít, valójában egymás kölcsönös irányítása alatt álló rutinok összessége”. Ezzel természetesen nem fog mindenki egyetérteni. A szabad akarat és a rátámaszkodó felelősségre vonás, illetve felelősség érzet nehezen értelmezhető, ha helyette az agyunk elektromos és vegyi munkálkodása hozza meg a döntést.}

________________________________________________________________

A lényeg, hogy semmi se véletlen, minden esemény sokszorosan függ más események bekövetkezésétől. Szerintem a világ kauzális, mindennek van oka. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden esemény előre megrendezett, és csak arra vár, hogy leperegjen a kész forgatókönyv szerint. Jobban mondva ez se lehetetlen, de nézzük, mi lehetséges.

Első szcenárió:

A közfelfogás szerint Isten mindenható, ami magától értetődő, ha létét elfogadjuk. A mindenhatóság többek között azt jelenti, hogy egy időben nem csak egy dologra tud figyelni (mint mi emberek), hanem végtelen sokra. Ebbe belefér, hogy a világ minden eseményét, a legapróbb részletekig kézben tartja. Ha pedig így van, akkor minden a tervei szerint történik.

Második szcenárió:

Isten nem irányít mindent a legapróbb részletekig. Ugyan miért is tenné, hiszen a részletekbe menő irányítás semmilyen „igényt” nem elégit ki. ­Ehelyett Isten megteremti a pontos kezdeti feltételeket, és szabad kezet nyújt az anyagnak, majd „kíváncsian” várja, mi jön ki belőle. Ebben az esetben az anyag Isten partnere, vele szinte egyenrangú, mert Isten kvázi feladta mindenhatóságát. Igaz, Isten teremtett, de a végkifejlet már nem csak kizárólag tőle függ.

Bármelyik szcenáriót fogadjuk is el, a véletlennek nincs szerepe a ­világban. Álláspontom szerint elfogadhatatlan az okoskodás, miszerint egy nagy tengerben ott vannak a különböző atomok, amiket a fene tudja, mi dobál össze-vissza, majd ezen kavalkád következményeként molekulák jönnek létre csak úgy találomra, és egyszer csak a véletlen úgy hozza, hogy olyan molekula alakul ki, ami reprodukálni képes önmagát. Magyarul a „véletlen” szeszélyéből kifolyólag egyszeriben létrejön az élet.

Az emberi agy minden nagyszerűsége ellenére használhatóságát illetően rendkívül lehatárolt. A körülöttünk folyó dolgokból alig értünk valamit, ezért az oksági folyamatból csak keveset veszünk észre, és így az át nem látott események megjelenését a véletlenre fogjuk. Az ember szerint minden véletlen, amit nem ő tervez el, nem ő hoz létre, de hogy ez nem így van, annak számtalan jelét lehet látni, csak oda kell figyelni.

Vegyük mindjárt az Ősrobbanást. Ha az Ősrobbanás homogén módon történt volna (és persze így kellett volna, ha nem lenne mögötte „gondolat”), akkor most, 13,7 milliárd évvel később a világmindenségben semmi más nem lenne, mint minden egyes 1 m3-nyi űrben egyetlen anyagi részecske. Ezek az anyagi részecskék egymástól azonos távolságra (mondjuk kb. l m-re) ­lennének. De mert az Ősrobbanás nem volt abszolút homogén, ezért az anyag „csomókban” található. A kezdeti picurka inhomogenitás 13,7 milliárd év alatt vezetett ide.

Vagyis az inhomogenitás ultraprecíz meghatározása alakította ki a világmindenséget olyanra, amilyennek mi azt ma ismerjük. Semmi véletlen! Nemcsak azért, mert véletlen nincs is, de mert nem is lehet. Miért?

1.) A véletlennek tűnő eseményeket „terv” alakítja ki.

2.) Ha nem lett volna inhomogenitás, akkor csak tökéletes és totális homogenitás lehetett volna, ahol az egyenletes homogenitáson túl az égvilágon semmi „esemény” nem történhet.

3.) Az eredeti inhomogenitás nemcsak a világmindenség végéig fogja hatását éreztetni, de egyben megszabja az anyagnak, hogyan viselkedjen. Érzésem szerint a kezdeti inhomogenitás szerves része a természeti törvényeknek, és legalább annyira fontos a világ meghatározásában, ha nem fontosabb, mint azok. Persze ezzel egyetlen karnyújtásnyira értünk a fátumhoz, ami ezek szerint mégiscsak lenne, de „nem oda Buda”! Az inhomogenitás a világmindenséget alakította ki, miközben az anyag láthatóan életcentrikus. A fátum az egyéni sorsokat alakítaná, amivel szemben a természet totálisan közömbös, jobban mondva az egyéni sorsok alakítása a szabad akarat függvénye, de csakis a természeti törvényekkel összhangban lehetséges.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________ (449)

(1084) Globális járvány (pandémia)

Tibor bá’ online

Egy globális járvány bekövetkezésével kapcsolatban a helyes kérdés nem az, hogy lehetséges-e, hanem mikor következik be? – állítja Ralph Nader, és ez utóbbi a lényeg.

Ha nem Ralph Nader  írja a cikket, akkor átugrok rajta, mint nyúl az árkon, de Nader nem akárki. Ha még nem hallottál róla, akkor néhány adat csak úgy kutyafuttából. Nader csak néhány hónappal fiatalabb nálam, így nem csoda, hogy először 1965-ben futottam össze a nevével ennek a libanoni szülőknek Amerikába született sarjával, aki gyakorló ügyvédként írta meg első könyvét „Semmilyen sebességnél se biztonságos” címen, ami egy bizonyos gépkocsi típusra vonatkozott, amellyel kapcsolatban több mint 100 pert indított a GM ellen. A bestseller megpecsételte sorsát, felcsapott Amerika első számú fogyasztóvédőjévé, volt neki bőven mit leleplezni. Az elmúlt 48 évben nem volt olyan év, amikor ne lehetett volna hallani róla. Mint független „zöld” politikus a fogyasztók védelme mellett kikelt a közel-keleti háborúk ellen is. Nem csoda, ha számomra ő lenne az utolsó, akiről feltételezném, hogy lefeküdt a Big Pharmának. Éppen ezért veszem komolyan szavait, és persze azért is, mert az elmúlt közel fél évszázadban ezren és ezren fordultak hozzá a munkahelyükön ellesett információkkal, amelyekről az átlag állampolgár semmit se tudhatott. És akkor átadom neki a szót.

A halálos H7N9 influenza vírust ez év márciusában fedezték fel először Kínában. A WHO vezérigazgató helyettese, Keiji Fukuda szerint az emberekre nézve ez egy szokatlanul veszélyes vírus, amely ez idáig több mint 120 kínait fertőzött meg, akik közül eddig, a kínai jelentések szerint, 30 már elhunyt. Mindez ideig ezt a vírustörzset emberben még nem detektálták. A kínaiak szerint a vírus szárnyasoktól jött át az emberre. Ami feltűnő a H7N9 esetében, hogy a madarak nem betegszenek meg tőle, vagyis nagyon nehéz nyomon követni az útját, nem úgy, mint 2003-ban a H5N1 esetében, ahol az elhullott csirkék voltak a nyomravezetők.

Az amerikai Ceneters for Disease Control and Prevention (betegség megelőző és nyomkövető központ) munkatársai elsőfokú riasztásban állva a Kínából beérkező vírus mintákból beindították a vakcina gyártást. A CDC szerint az influenza vírus könnyen változik, éppen ezért lehetséges, hogy megtanulhatja az emberről emberre történő átszállást, ami egy világjárványhoz vezethet. Mostanáig csak egy ilyen eset fordult elő, amikor egy taiwani férfi visszatért Kínából.

A védekezést nehezíti, hogy Kína az adatok továbbításával rendszerint késésben van, valamint az, hogy csak néhány CDC specialista dolgozhat Kínában. Ez a néhány jelen pillanatban mindössze egy, akinek három helyi segítőtársa van.

A helyzet komolyságával kapcsolatban megjegyzendő, hogy az 1918/19-es, H1N1 vírus okozta influenzajárvány egyedül az USA-ban 1,9 millió áldozatot követelt, ami több mint az összes amerikai háborúban elhunyt katonák száma. Máskülönben az a járvány is, csak úgy, mint minden avian (azaz madár) influenzajárvány Kínából indult ki. Az nyilvánvaló, hogy tudományos területeken most sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint közel 100 éve voltunk, viszont ezzel szemben ma az emberek kontinensek közötti utazása sokkal gyorsabb és sokkal elterjedtebb, ami a járványnak ad előnyt. Ami Dr. Anthony Fauci, aki a nemzeti Allergia és Fertőzőbetegségek Nemzeti Intézetének az igazgatóját leginkább aggasztja, hogy a H7N9 bizonyos mértékben már adaptálta magát emberre, de a madarakat nem öli meg. Ez a vírus tovább mutálhat.A CDC Influenza osztályának igazgató helyettese, Dr. Daniel Jernigan szerint a vírus pillanatnyilag középen áll a kizárólag avian, és kizárólag human típus között, ami szerinte egyenlő egy vörös riasztással.

Mintha a Kínából importálható H7N9 nem lenne elég, egy halálos korona vírus 23 embert fertőzött meg Szádi Arábiában, akik közül 13 meghalt. Az év elején pedig az Egyesült Királyságban fertőződött meg két ember, akik Szádi Arábiában jártak. A héten pedig Franciaországból jelentettek egy esetet. A WHO felkérte a tagországokat, hogy gyorsabban jelentsenek és térjenek ki minden mellékkörülményre, hogy sikeresen vehessék fel a harcot a vírussal szemben.

Ha mindent összevetünk, akkor kiderül, hogy a világ nem dob be minden lehetséges fegyvert a bakteriális és a vírusos fenyegetés ellen. Valami furcsa okból kifolyólag a kormányok jobban félnek a terrorizmustól, mint a sokkal több áldozatot követelő járványoktól, és ennek megfelelően viselkednek a költségvetés és az állampolgáraik védelme terén. Magam évek óta ösztönzöm a Fehér Házat, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítést a globális influenzajárvány kivédése terén. – http://www.informationclearinghouse.info/article34888.htm

Eddig tartott Ralph Nader cikkének a némileg kivonatolt fordítása, aminek olvasása után meg kell állapítanunk, hogy ha az állam nem készül fel, akkor nekünk kell felkészülni magunk és családunk érdekében. Azt mindannyian tudjuk, hogy a Gedon nem kerülhető el, csak az időpontot és pontos lefolyását nem tudhatjuk. Erre többé-kevésbé fel is készültünk, vagy a felkészülés folyamatban van. Egy világjárványról azonban nemigen esik szó. De mi az értelme a felhalmozott élelmiszernek és egyéb hasznos anyagnak, ha egy halálos influenza megtizedeli a családot? Magyarország a vakcina gyártásban nagyhatalom. Ráadásul a vakcina gyártás nagy üzlet, de bármi történhet. Mi van akkor, ha jó pénzért hatalmas rendelés érkezik, és a hazai lakosság igényének a kielégítése helyett megy minden exportra? Mi van, ha a gyártás kapacitást átteszik, mondjuk Romániába? Szóval nem vagyunk bebiztosítva, mert ebben a rabló kapitalizmusban bármi történhet. Mit tehetünk?

Vírusok ellen nincsenek antibiotikumok, kivételt képez a TAMIFLU, ami megakadályozza a vírusok elterjedését a szervezetben. Alkalmazható a betegség megjelenésekor vagy megelőzésére is. ha a szükség úgy hozza, aranyat ér. De helyesen tesszük, ha egyéb antibiotikummal is felkészülünk, mert az influenza járhat szövődménnyel. legyőztük az influenzát, de elviszi a legyengült szervezetet a tüdőgyulladás. Ennek kivédéséhez én a TAVANIC-et ajánlanám, aminek levofloxacin a hatóanyaga. Ha ezek vagy más gyógyszerek beszerzése nehézségbe ütközik, akkor E-mailben fordulj hozzám.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

  (883)

(1083-sz) Lenullázzák a numcsikat

Tibor bá’ szatirikus online

Valamikor réges-régen a nők szüzen mentek férjhez, amit persze úgy értek el, hogy a drága mama (a leendő anyós) lányának minden lépésére figyelt. Aztán szép lassan, valamikor a Rákosi-Ratkó időkben [asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség] ez egy kicsit fellazult. A férfiak egy része boldog vigyorral a szájuk szélén vette el házasság nélkül a lányok szüzességét, egy másik része pedig nem kapott szűz feleséget, akárhogy ette érte a fene. Túl nagy ügyet senki se csinált belőle, mert az emberek zöme el volt foglalva az érvényesüléssel.

Mára a szüzesség, természetesen nem téma. Ha hébe-hóba egy-egy nő tévedésből szüzen megy férjhez, maga a férj van legjobban meglepve, és felmerül benne a kérdés, ha nője a kutyának se kellett, nem nézett-e el valamit? Nekem úgy tűnik, hogy ebben a témában értük utol a Nyugatot legelőször és garantáltan utoljára.

Nem is írnám ezt a posztot, ha a történet csupán eddig tartana, de van még más is. Az utóbbi időben valahogy Nyugat-Európába került néhány millió muszlim, akik az istennek se akarják átvenni az európai kultúrát, körmük szakadtig ragaszkodnak a majd másfélezer éves szokásaikhoz, méghozzá  vallásos fanatizmussal. Ne is mondjam, hogy náluk a szüzesség oly annyira kulcsfontosságú érték, hogy a szüzesség elvesztése nem csak azt jelenti, hogy az életben nem mehetnek férjhez, de számtalan esetben a lány családja a renitens családtagot egyszerűen megöli, mert a család hírnevét csak ez a gyilkosság állítja vissza. Hogy ebből a népből miért engedtek be a franciák közel 5 milliót, azt csak Allah tudja.

Ebből eddig sok baj nem származott, mert a muszlim nők se kedvelik, ha a szeretett papa egy éles késsel elnyisszantja a torkukat.  Csakhogy a például Franciaországban született és ott felnőtt muszlim leánygyerek, ha akarja ha nem, valamit felcsipeget a francia kultúrából is, aminek legfontosabb része a szüzesség idő előtti elvesztése. A leendő férj viszont természetszerűen nem lehet francia, csakis muszlim, amiről a papa-mama gondoskodik. És így most már kezd kikerekedni a probléma, amit az érintettek plasztikai műtéttel oldják meg. U.i. a francia sebész a szűzhártyát (hímen) egyszerűen összestoppolja. A szűzhártya persze egy rossz magyar szó, mert hártyáról szó sincs. A hímen valójában a női hüvely bejáratánál lévő szűkület, ami az első behatoláskor több helyen felreped és produkál néhány csepp vért. A restaurált hímen azonban könnyebben reped fel és nemigen produkál vérzést. Márpedig orgazmus után a muszlim férfi első dolga a lepedő figyelmes megszemlélése, mert a birtokba vett nő vérét akarja látni. A segítőkész sebészek feladata a stoppolással nem ért végett, adniuk kell a műtét után egy apró fiolában némi vérpreparátumot is, amit egy óvatlan pillanatban a lepedőre lehet fröcskölni. [Hogy fröcskölés után ki mekkorát sikít, az ízlés dolga.]

Ezen mi jót röhögünk de a helyszínen ezt a játékot halál komolyan veszik. Nem olyan régen Franciaországban egy ifjú férj a nászéjszakán döbbent rá, hogy felesége nem szűz. A kérdőre vont nő nemi szervének enyhén használt voltát nem is tagadta. Ezért a férj kérte a bíróságot, hogy mondják ki a válást elfogadhatatlan minőség romlás alapon. A jogi magyarázat szerint, itt valójában szerződésszegés történt, mert a szüzesség a nő részéről egy „alapvető minőségmutató”. Márpedig ő nem azt a minőséget kapta, amit a hirdetésben ígértek neki (hogy volt-e apró betűs rész azt nem tudni). És mit ad isten a francia bíróság (ahol valószínűleg sokkal kevesebb a nő, mint nálunk) kimondta a válást. Erre meg a sajtó dühödött fel, és egyre másra jelentek meg a méltatlankodó cikkek. Véleményük szerint Franciaország szekuláris, ahol a nő és a férfi egyenrangú (ellentétben az iszlám országokkal). Ha egy férfinek nem kötelessége szűzen házasodni, akkor egy nőnek se.

Bennem inkább az a kérdés merül fel, ha egy házasságot semmissé lehet nyilvánítani olyan alapon, hogy a másik fél csalt, akkor a visszaállított szüzesség miért nem számít csalásnak? Vagy csak az csalás, ami kiderül? Na jó, nézzük a fejleményeket!

A hírek szerint a francia nőgyógyászokhoz tömegesen áramlanak a muszlim nők igazolásért, hogy ők igenis szüzek. Aztán meg a rázós francia műtéti számlák miatt megindult a reszüzesitési turizmus Tunéziába, ahol a nőgyógyászok jóval olcsóbban hozzák helyre a meggondolatlan lépés következményeit. De a témakör meglehetősen széleskörű. Nem rég készült egy olasz film, amiben egy bevándorló visszamegy Kaszablankába, hogy „lenullázzák a numcsikat”.

Szóval megy a nagy felhajtás annak ellenére, hogy a hímen megléte vagy hiánya nincs szoros összefüggésben a tulajdonos szexuál-tapasztalatával (bármit is jelentsen ez). Egyszerűbben kifejezve, dugás nélkül is el lehet veszíteni egy szüzességet. Hivatkoznak is rá rendesen „a nőgyógyász bedugta a bütykös ujját ciszta kitapogatás végett”.

Közben a francia nőgyógyászoknak is sikerült összeveszni. Egy részüknek az a véleménye, hogy egy ilyen műtét elvégzése a „múltbéli intolerancia visszaállítását  jelenti”. Míg egy másik részük úgy gondolja, hogy „pácienseiknek nincs választási lehetőségük, orvosi segítség nélkül jó esetben pártában maradnak, rossz esetben a temetőben végzik”, ugyanis ezeknek a nőknek a szüzesség visszaállítása szó szerint élet-halál kérdése. Márpedig az orvos az élet megmentésére esküdött fel.

De úgy látszik, szükség van rá, vagy se, világjárvány lesz belőle. Amerikai nőgyógyászok honlapjaikon hirdetik magukat a „like a virgin” (köszi szépen Madonna) eredmény biztosítására, de ezek legalább nem csalnak, mert a jelmondat magyarul azt jelenti „olyan, mintha szűz lennél”.

Apám jut eszembe, aki azzal vágott fel, hogy neki ugyan szűz nővel nem volt dolga, de mindenkinél ő volt a második.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (434)

(VM-174) Igazoltatás

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az átkosban az állampolgárnak késznek kellett lenni arra, hogy – látszólag ok nélkül – bármikor igazoltathatják, aminek három logikus célja is lehetett. 1) A bűnözők érezzék, hogy létezik egy rendőrség, amitől illik félni. 2) Az igazoltatás folyamán kiderülhet, hogy az illetőt körözik-e. 3) Az is kiderül, hogy az illetőnek van-e bejelentett munkahelye, más szavakkal nem „közveszélyes munkakerülő-e”. Munkanélkülinek lenni nem volt egy sorscsapás, hanem egy törvénytelen állapot. Ugyanis, ha valakinek valami okból kifolyólag nem volt munkája, ami szinte elképzelhetetlen volt, akkor nyitva állt előtte a lehetőség, hogy bejelentse ezt egy munkaközvetítő irodán, ahol azonnal adtak neki egy címet, ahol felveszik. Ilyen körülmények között érthető, hogy a munkakerülést büntették. Büntették, mert felmerült a gyanú, hogy a megélhetéséhez szükséges pénzhez nem legálisan jut hozzá. Az igazoltatásnak volt egy bizonyos logikája. Például aluljáróban, éjjel 12 után. Dolgozó ember ilyenkor nem mászkált az utcán, hanem aludja az igazak álmát, mert másnap korán kellett kelnie. Igazoltattak hangoskodó kocsmában. Elvégre a munkanélkülinek is kellett valahol szórakoznia, és hol máshol, mint a kocsmában.

Aztán a Kádár rendszer vége felé, amikor felbukkantak a másként gondolkodók, és itt-ott tüntettek is, az igazoltatást alkalmazták a tüntetőknél is. Nem arra voltak kíváncsiak, hogy van-e munkájuk, hanem csak a nevekre, hogy nyilvántartásba vehessék őket. Ez alapján kényes napok előtt (pl. március 15.) összeszedhessék őket egyetlen árva napra. Hát ez volt a múlt.

Mivel meglehetősen zajos életet éltem, elég gyakran voltam éjjel az utcán és persze az aluljárók körül is, nem volt ritka az én igazoltatásom se. Nem néztem ugyan csavargónak ki, de a jó rendőr nem mérlegel, hanem parancsot teljesít. Tehát igazoltatott, és kiderült, hogy nincs munkahelyem. Ne is mondjam, olyan rubrika nem volt, hogy „szabadúszó”, egyszerűen azért, mert a „szabadúszók” mint például grafikusok, szobrászok, festők, énekesek, fotósok, mind-mind tagjai voltak valami szervezetnek, akik bocsátottak ki erről egy igazolványt, ami megfelelt egy munkahelynek. Viszont ilyen szervezet a fordítók részére nem létezett. Sokan fordítottak normál állás mellett este és as hétvégeken, de csak én egyedül fordítottam főállásban – ha ilyet ki lehet jelenteni. Lényeg, a személyimben munkahely nem volt bevezetve, tehát kerültem a munkát, méghozzá közveszélyesen. Természetesen a kerületi kapitányságon kötöttem ki, ahol a döntéshozásra jogosult kapitány otthon aludta az igazak álmát, vagy snapszlizott a házmesterrel, de a kapitányságon még véletlenségből se volt. Másnap reggel aztán találkoztam egy főhadnaggyal, esetleg egy századossal, akinek felhívtam a figyelmét arra, hogy a KMK (aminek alapján bevittek) a „Közveszélyes Munka Kerülés” rövidítése. És szíveskedjen megmondani, hol vagyok én közveszélyes. Nohát, miből élek? Fordításból. Mi erre a bizonyíték? Álljon meg a menet, nem önnek kellene bizonyítani, hogy bűnözésből élek? De igen, de addig maradok. – Szóval elvitatkozgattunk, végül reggel 10-kor elengedett. Ezért aztán a későbbiekben hordtam magammal egy kifizetési bizonylatot. Később akadt olyan patronáló kapitány, aki teljes jóindulattal megkérdezte tőlem, hogy miért nem vállalok egy „rendes” munkát. Hogy miért? Nézze meg mennyiről szól a kifizetés, mert ennyit kéthetente szoktam kapni. A főhadnagy elvtárs megnézte és csak annyit mondott, hogy szerencsés vagyok, amiről nekem egészen más a véleményem, de ezt nem közöltem velük.

Aztán jött a rendszerváltás, és az igazoltatás elveszítette a funkcióját, legalább is nagy részét. Munkakerülés helyett megszületett a munkahelykeresés, sőt az eredménytelen munkahelykeresés is. A közbiztonság elszaródott, egyes népcsoportoknak eszük ágában sincs félni a rendőrségtől, fordítva, a rendőrök bizonyos helyekre nem mernek kimenni. Ezért aztán, amikor azt látom, hogy a tüntetőket igazoltatják, mindig felötlik bennem, mi a fenéért. Utoljára ma este (csütörtök) láttam a híradóban, hogy néhány tucat egyetemista lánynak tippelt hölgy tüntetett a művészet szabadságáért. Valaki kihívta a rendőröket, A rendőrök kijöttek, és mindenkit igazoltattak. Mi a fészkes fenéért? Mit tudtak meg? Azt, hogy Szappanos Zsuzsanna 21 éves….. és? Elmentek, de még annyit mondtak a lányoknak öszinte jóindulattal, hogy „semmi törvénytelenség!”. Persze lehet, hogy gyűjtik a neveket, mert bizonyos napok előtt be akarják hívni őket.  Mást nem tudok elképzelni, végül is a rendőrtisztek zöme már több mint 25 éve van a testületnél.

Néhány rendszert már sikerült átélnem. 1990-ben azt hittem, hogy ez a polgári demokrácia lesz az utolsó. Most meg kiderül, hogy egy fenéket. Most jött létre a II. Horthy éra, és ki tudja, mi jön még ez után?

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (219)

(1082) Szindrómatikus vallás-okozta trauma

Tibor bá’ online

Richard Dawkins írt egy esszét „az értelem vírusa” címmel, aminek bevezetése annyira jó, hogy egyszerűen kénytelen vagyok idefordítani. Íme: Ismerek egy kedves, hatéves kislányt, aki az apja szemefénye. A kicsi úgy tudja, hogy Tom és Jerry, az egész-macska páros valóban élnek. Hisz a Mikulásban, és ha felnő, akkor jó tündér szeretne lenni. Ő és kortársai minden szavát elhiszik a tiszteletreméltó felnőtteknek. Ha azt mondják neki, hogy egy boszorkány a királylányt békává változtatta, el fogja hinni. Ha azt mondod neki, hogy a rossz gyerekek az idők végezetéig a pokolban fognak égni, éjszaka lidércnyomásai lesznek. Most tudtam meg, hogy az apja beleegyezése nélkül ezt a hiszékeny kislányt egy romai katolikus apáca fogja tanítani. Mik az esélyei?

________________________________________________________________

Azt vizsgáljuk, hogy némely vallás gyakorlása miként vezet mentálhigiéniás problémához!

Dr Marlene Winell egy San Franciskóban élő, fejlődési terapeuta és egyben egy Pünkösdista misszionárius leánya. Ez a szokatlan kombináció különleges rálátást adott számára bizonyos dolgokban. Az elmúlt 20 évben hozzáforduló nőket és férfiakkal kezelt, akik vallásos fundamentalistáktól szerzett lelki traumájukból iparkodtak megszabadulni. Dr. Winnel a szerzője a Leaving the Fold – A Guide for Former Fundamentalists and Others Leaving their Religion  (A gyülekezet elhagyása – korábbi fundamentalisták és mások útmutatója, akik elhagyják hitüket) című könyvnek, amiben leírja mindazt, amit 28 év pszichológiai praxisa során tapasztalt, miközben igyekezett segítségére lenni azoknak, akiknek a vallásgyakorlása komoly pszichés sérüléssel járt. Dr. Winell 2010-ben kezdett aktívan fellépni – az ő szavaival élve – a szindrómatikus vallás okozta trauma (RTS) ellen. Miután a témával kapcsolatban a British Association of Behavioral and Cognitive Psychologists Egyesület több cikket is publikált a Keresztény Tanácsadó Egyesület tiltakozni kezdett, mert szerintük túl nagy nyilvánosságot kap egy viszonylag marginális jelenség. Argumentumuk a jól ismert vonal mentén haladt. Szerintük a vallással, a vallásos könyvekkel (elsősorban a Bibliával) nincs semmi baj, de ezeket néha érdemtelen emberek interpretálják. Vagyis, nem a vallással van a baj, hanem egyes papokkal. Tegyük fel tehát a kérdést a toxikus vallások mindössze rossz interpretációk? Mi a vallás okozta trauma?

De, kezdjük az alapokkal! Mi az a szindrómatikus vallás okozta trauma? — Ez a szindróma egymással együtt járó szimptómákból áll, amelyek vallásgyakorlásból származó, káros hatásokat váltanak ki, és amelyek két dolognak a következményei: 1) Egy erősen fegyelmező vallásba való bemerülés. 2) Egy vallásos gyülekezet elhagyása.

A legtöbb ember meglepődik, amikor találkozik a „szindrómatikus vallás okozta trauma” kifejezéssel, mert a nyugati kultúra feltételezi, hogy a vallás egy pozitív intézmény. Éppen ezért nem látnak abban semmi rosszat, ha a gyerekeket vallásra nevelik. Sajnos azonban a helyzet az, hogy a vallásoktatás és a vallásgyakorlás adott esetben komoly pszichés megbetegedést okozhat. Ugyanis a biblia alapú vallásos gyülekezetek célja az „akarat megtörése” patriarkális családi felépítés mellett, szigorúra fogott gyerekneveléssel, ami psziché romboló, hiszen fizikai és szexuális abúzussal jár együtt. A főproblémát mégis az adja, hogy a fizikai és szexuális abúzus mellett a fegyelmező vallásoknál emocionális és mentális abúzus is fellép, mert: 1) mérgező oktatás folyik (örök bűnhődés a pokolban, eredendő bűn). 2) vallásos szellemi beállítottság, mint például büntetés, bűnös gondolatok, paráznaság. 3) Egysíkúság, ami miatt a hívő információktól vagy lehetőségektől esik el, ami az egészséges fejlődéséhez szükséges lenne.

Vegyünk néhány példát a gyakorlatban fellelhető RTS-re!

Félelemmel kapcsolatban számtalan esettel lehet találkozni. Gyermekkorban benevelt fundamentalista tanokra a felnőtt egyén úgy emlékszik vissza, hogy a pokoltól és az apokalipszistől meg volt rémülve, még mielőtt a pontos értelműkkel tisztában lett volna. Néhánynak felnőtt korban állnak elő felvillanó emlékek, pánik rohamok, vagy éppen lidércálmok, annak ellenére, hogy már rég nem hisznek a tanoknak. Az alábbi idézet egy olyan személytől származik, aki nappal normális alkotó életet élt, de éjszaka félelmek lepték el. Íme:Rettenetesen féltem, hogy a pokolra jutok. Féltem, hogy valami szörnyű bűnt követek el, nem voltam ura a cselekedeteimnek. Néha az éjszaka közepén felriadtam és sikongatni kezdtem. Dörzsöltem a karjaimat, mintha meg akarnék valamitől szabadulni. Fel-lemászkáltam a szobában, próbáltam megnyugodni, de úgy tűnt a félelem teljesen eluralkodik rajtam.

A fegyelmező vallások berkein belül szubkultúra uralkodik, amihez természetszerűen alkalmazkodni kell. Ebből következik, hogy ha valaki el akarja hagyni őket az átvett szubkultúrába ütközik. Akkor egy kezelt vallomása:

Elveszítettem a barátaimat, elszakadtak a családi kötelékeim. Most pedig a hazámat veszítem el. E miatt a mérgező vallás miatt oly sok mindent elveszítettem, amiért mérges vagyok és nagyon szomorú. Megpróbáltam új barátokat szerezni, de csúfos kudarcot vallottam. Nagyon egyedül érzem magam.

Azonosulás után egy vallás elhagyása teljesen felboríthatja egy ember valóságérzetét, beleértve önismeretet, másokat, az életet, a jövőt. Az olyanok, akik nem ismerik ezeket a dolgokat, beleértve terapeutákat is, nehezen értik meg milyen zavartságot okozhat. Lásd az alábbit:

Az én gyülekezetem tanai mélyen beültek a szívembe. Nem tudom pontosan visszaadni, hogy az én vallásom milyen hatalmas mértékben befolyásolta a világról alkotott képemet. A gyülekezet elhagyása után az első lépéseim félelmetesek voltak, gyakran gondoltam az öngyilkosságra. Ezen már túl vagyok, de még mindig nem találom tökéletesen a helyemet a világban.

Vallásos csoportok félelemkeltéssel tartják együtt a hívőket, de megóvják őket a „külvilágtól”. Ebből következik, hogy a tagok önmaguk küszködve állják meg helyüket a társadalomban, ami megnehezíti a kilépésüket. Ez a nehézség még nagyobb, ha a hívő nem felnőtt korában csatlakozik, hanem beszületik a csoportba. Egyértelmű, hiszen nem tapasztalhatott meg vonatkoztatási pontokat.

Vallásos körökben felvetik, hogy ezek az emberek különben is depresszióra lennének hajlamosak. Ez azonban egyáltalán nincs így. Dr. Winell megfigyelései szerint ezek az emberek mélyebben involváltak a hittel. Számukra az emberi integritás, részvét, etika nagyon fontos fogalmak, és amikor kigyógyulnak, újra formálják az életüket, akkor derül ki, hogy mennyire energikusak, kreatívok új dolgokkal kapcsolatban.

Mi pontosan a szindrómatikus vallás okozta trauma?

Az RTS egy olyan specifikus szindróma együttes, amire jellemző egy mérgező vallás elfogadása, tehát nem egy sima trauma. Ennek felismerése rendkívül fontos a helyzet megítélése és az öngyógyítás szempontjából. Egy másik megkülönböztető tény a társadalmi megítélés, ami jelentősen eltér minden más trauma megítélésétől. Amikor valakit családon belüli bántalmazás ér, a megmenekülésért tett lépéseket a társadalom szimpátiával néz, sőt nyújt segítsége. Senki se tesz fel kérdéseket, és természetesen nem küldik vissza a bántalmazót a családjához. A vallását elhagyókkal pedig pontosan ez történik. Nem felismerve a szindrómákat a szenvedőt legtöbbször papokhoz vagy egy másik valláshoz küldik.

Nem lehet, hogy az RTS megteremtése mindössze egy ateista támadás?

Ateisták általában nem terjesztik istentelenségüket. Különben se lenne rá szükségük, mert az Interneten egymást követve alakulnak meg az olyan közösségek, amelynek tagjai különböző gyülekezetekből léptek ki, és iparkodnak segíteni egymásnak. Ezeket az embereket nem valami propaganda térítette el korábbi hitüktől, hanem önmaguk tapasztaltak meg az elfogadhatatlan dolgokat. Elsősorban a szélsőséges fegyelmezést, másodsorban a „szerető” isten által fenntartott büntető intézményeket, mint például a pokol, végül pedig természetellenes elvárásokat, amelyek elsősorban szexualitással kapcsolatos. Egyes vallásos gyülekezetek által hirdetett bűnök és azok büntetései a józanul gondolkodó emberek számára elfogadhatatlanok. A tradicionális vallások egyszerűen nem tudtak lépést tartani a korral.

Angolul tudóknak érdemes végignézni: http://youtu.be/_AQqfoAmD08

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________ (735)

(1081) Csak időseknek (for senior citizens only)

Tibor bá’ online

Ilyen cím olvasása után az emberben elsőre az ötlik fel, ki az idős, mert meghatározni az életkor segítségével egészen biztos nem lehet. Az, aki 75 évesen több éven átívelő terveket sző (ha egyáltalán van ilyen), az egészen biztos nem idős, ebben egyet érthetünk. Ha pedig így van, akkor magától adódó, idős az, aki annak érzi magát, ami annyira igaz, hogy megfigyelhető, az idősek úton-útfélen elárulják magukat: „Kicsit rojtos, de már nem veszek másik köntös, ez megteszi, amíg élek.” Vagy: „Öreg ez a járgány, már rég lecserélhettem volna, de engem még kiszolgál”.

Idős az, aki a nap 24 órájában egy percre se felejti el, hogy közeleg az elmúlás. Átszövi minden gondolatát, bekalkulálja minden döntésébe, egy percre se felejti el.

Meghalni könnyű, sokszor csak percek kérdése, és egyáltalán nem komplikált. Felkészülni a halálra hosszú és cseppet se élvezetes. Hosszan és sokáig tart, amíg az ember leszámol életével. Ennyi és már alig valamivel tovább, miközben kapaszkodókat keres. És ugye, aki keres, az talál.

Könnyű annak, aki gyermekeiben, unokáiban önmaga folytatását képes látni, de ez vagy ezért, vagy azért egyre kevesebbeknek adatik meg.

Az is könnyit a dolgon, ha az idős ember tudatosan észlel egy beteljesülő folyamatosságot. „Itt született, élt apám-anyám, nagyszüleim, itt vannak eltemetve, itt lesz az én helyem is”. Ezért van az, hogy idősebb emberek keresik a gyökereiket. Visszatérnek gyermekkoruk színhelyére, futnak az emlékeik után, keresik a pillanatnyi megnyugvást a végső megnyugvás előtt.

Ez az oka annak, hogy az emigrációban leginkább megöregedni nem jó. Sokan érzik is. Kanadában élő nagybátyám élete utolsó tíz évében állandóan haza akart jönni, úgy értem véglegesen visszatelepülni. Minden évben tervezte, egészen addig, amíg meg nem halt.

Soós Imre barátom, a jómódú sydneyi pék, haza jött meghalni. Elhívott, menjünk, nézzük meg azt a házat, ahol kamasz fiúként élt, hatvan évvel korábban. Aztán eszébe jutott egy nála négy évvel fiatalabb bakfis a földszint 2-ből. Szívós munkával kinyomozta, hogy a hajdani Zsuzsika Barcelonában él. Rohanás a MALÉV-hez és bookolt egy helyett a legközelebbi Madridi járatra. Imre döntött, ha Zsuzsika özvegy elveszi feleségül. Én csak hápogtam, még az se jött ki a számon, hogy jobb későn, mint soha. Imre 4 nap múlva visszaért, komor volt és szótlan. Fogalmam se volt, hogyan tudta meg Zsuzsika címét. Unszolásomra elárulta, igen Zsuzsikát megtalálta, öreg és semmire sem emlékezett. Miből gondolta, hogy Zsuzsika felett észrevétlenül száll el az idő? Nem biztos, hogy a csalódása miatt, de két nappal később megkapta utolsó infarktusát. Ő maga hívta ki a mentőket és integetett az ötödik emeletről, melyik kaput használják. Mire felértek Imre már halott volt.

Nem minden emigráns ilyen szerencsés, van, akinek csak a hamvait hozzák haza, és addig? Marad a szomorú vágyakozás. Sokáig tart, és nehéz, nagyon nehéz befejezni egy befejezetlen életet.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________
(599)

(1080) Az ötödéves válság gyümölcsei

Tibor bá’ online

2008-ban robbant ki az amerikai ingatlan buborék kipukkadását követő világválság, aminek valahogy nem akar vége lenni. Gyűrűznek az események, amikből összeszedtem egy csokorra valót az elmúlt héten különböző nyugati médiákból:

-         Portugáliában a kormány 30.000 (Portugália területe és lakóinak száma durván megegyezik Magyarországgal) közalkalmazott elbocsátását tervezi.

-         Az ötödik éves válság alatt Amerikában a gazdagok 5600 milliárd dollárral lettek gazdagabbak, a szegények pedig 670 milliárddal szegényebbek.

-         Görögországban további közalkalmazottat bocsátanak el.

-         Hollande francia köztársasági elnök további megszorításokat szorgalmaz Európában.

-         Legújabb felmérések szerint New York lakónak közel fele a szegénységi küszöbön él.

-         Amerikában a diákhitelek kamatlábát a duplájára emelték.

-         Ausztrália (a gazdag) költségvetési kiadásainak a megnyirbálását tervezi.

-         Összeállt az olasz nagykoalíció a megszorításokra.

-         84 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása. Ha megbetegszik, és nem tud fizetni, akkor megdögölhet.

-         Az EU további megszorításokat vár el Szlovéniától.

-         Az amerikai diákok átlagos tartozása meghaladja a 20.000 É-ot (kb. 5 millió Ft.)

-         A dán kormány elrendelte a tanárok munkaidejének a növelését fizetésemelés nélkül.

-         A spanyol kormány további megszorításokat jelentett be.

-         A munkanélküliség tovább emelkedett Spanyolországban, és Franciaországban. Spanyolországban már átlépte a 27 %-ot.

-         Az angliai gazdagok gyarapodása rekordméretű volt a múlt évben.

-         Spanyolországban tömeges tiltakozások vannak napirenden.

-         Orbán Viktor szerint Magyarország egyre jobban teljesít.

-         A múlt hónapban a francia gépkocsi értékesítés 16 százalékot esett vissza az elmúlt évhez képest.

-         A német gépkocsi értékesítés erre is rátett egy lapáttal, mert 17 százalékot esett vissza egy év alatt.

-         Hollandiában a lakossági eladósodás a jövedelmek 250 százaléka.

-         Olaszországban az ipari termelés az elmúlt 5 év alatt 25 százalékot esett vissza.

-         Spanyolországban 45 százalékkal több cég ment csődbe, mint egy évvel korábban.

-         Spanyolországban 3 millió lakás áll üresen.

-         Az olasz államadósság a GDP 136 százaléka.

-         A Deutsche Banknak 55.000 milliárd € derivativája van, miközben a német gazdaság éves teljesítménye mindössze 2.700 milliárd €.

Angela Merkel néhány napja közölte a német néppel, hogy Európa még évekig nem fog tudni kilábalni a recesszióból. Valaki már észrevehetné, és közölhetné a német kancellár asszonnyal, hogy ez a válság egyben az utolsó válság, mert sose lesz vége. Okos dolog lenne ennek megfelelően kezelni, mert az emberek zöme már ezt teszi: tartalékol és semmire se költ feleslegesen.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________________ (1404)

(1079) Ha vaginával jöttél a világra

Tibor bá’ online

Ha vaginával jöttél a világra, életed folyamán egészen biztos néhányszor már lekurváztak. A nőkkel szemben mindenkinek vannak elvárásai kortól és nemtől, esetleg iskolázottságtól függően. Ha az egyéni mérce szerint nem ütöd meg a mértéket, akkor egy kurva vagy, legyen az ok piercing, homályosan látható tanga, vagy akár csak egy barátságos mosoly valamelyik barátnőd férje felé.

Ebbe bele is lehetne nyugodni, ha ezt a meglehetősen magas lécet a férfiaknak is felállítanák. Azonban egy férfitől nem csak eltűrik a sokszor igen durva explicit kihívást, de egyenesen elvárják.

Egy nő semmilyen társaságban, még tisztán női társaságában se dicsekedhet el azzal, hogy eddigi életében 8 szűz fiút vezetett be a szexualitás sokrétű utcájába, de még azzal se, hogy ha összeszámlálná eddigi szeretőit az összes ujjára szükség lenne, beleértve a lábujjait is.

Ezzel szemben egy férfi, ha történetesen nem kifejezett csődörnek született, kitalált történetekkel fogadtatja el magát a társaságban. Felmerül a kérdés, ami egy férfinek dicsőség, miért szégyellni való egy nőnek? Ráadásul elsősorban nők között, akik egy kicsit hamarabb kurvázzák le a másikat, mint a férfiak, de  természetesen az illető háta mögött.

Egy férfire legfeljebb azt mondják, hogy egy piszkos strici, de ha utánanézünk a dolognak, kiderül, kivetettek rá egy hálót, de nem sikerült kifogni. Mi más lehet, mint egy piszkos strici. A férfiak különben is egyszerűbben intézik el a dolgot. Ha egy kollegina lefeküdt a kollégámmal, akkor egy büdös kurva, ha velem feküdt össze, akkor egy bombázó.

Szóval kétféle mércével mérünk. De kinek jó ez? A nőknek semmi esetre se. Nemzetközi felmérésben érdekes dolog derült ki. Azok az országok, ahol a fiatal nőkkel kapcsolatban a legmagasabbak az erkölcsi elvárások, általában tipikus kivándorló országok, mint például, Olaszország, Görögország, Írország, ahonnan a férfiak milliói vándoroltak ki Amerikába, Ausztráliába, Kanadába. Vagyis sok millió nő maradt otthon, akikből idővel vénkisasszonyok lettek. És kik az erkölcs legfőbb őre, hát ők, a bepókhálósodott vaginájukkal. Olyan ez, mint a „dögöljön meg a szomszéd tehene is”. Ha nekem nem jut férfi, akkor a másik nő se keféljen.

Ma már össze-vissza mozog a világ. Nem csak a férfiak cserélnek hazát, de a nők is. Talán abba lehetne hagyni ezt a negatív diszkriminációt a nőkkel szemben, persze – mint láthattuk – ez elsősorban a nőkön múlik.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________ (361)

(1078) Orbán Viktor antiszemita?

Tibor bá’ online

Ne húzzuk a szót, erre az egyszerű kérdésre egyszerű a válasz: Orbán Viktor nem antiszemita. Orbán Viktornak nincs ideológiája, Orbán nem klerikális, nem kapitalista, nem szocialista, pláne nem nemzeti szocialista. Orbán Viktor egészen egyszerűen „csak” cezaromániás, magyarul a hatalom megszállottja. Éppen ezért a hatalom megtartása érdekében bár milyen örültségre is hajlandó.

Orbán Viktor a Zsidó kongresszuson egyszerűen csak a szokásos pávatáncot járta. Kérdés, hogy a zsidók beveszik-e a cocát? A zsidók oldaláról nézve Orbán Viktorral nem az a baj, hogy antiszemita lenne, hanem, hogy a magyar antiszemitizmust tovább generálja, természetesen önös érdekből. Mivel?

Orbán Viktor nem tart a szocialistáktól (bár azoktól leginkább), mert a társadalom jelentős részében ott lappang az antikommunizmus csirája, ami ragyogóan kijátszható. Ezen kívül a szocik tábora évről évre veszíti az időseket. Orbán Viktor nem tart a liberálisoktól, mert komoly liberális bázis Magyarországon sose volt, valamint az SZDSZ 8 éven át tartó ámokfutása betette nekik az ajtót. A DK egy vicc, mert Gyurcsány nem vette észre, hogy a Fidesz propaganda egy életre kinyírta. Az LMP még a zsidókat is megosztja, ráadásul Schiffer Andrásnak fontosabb saját sikere, mint a párté, az országról már nem is beszélve. Márpedig így aligha lesz számottevő bázisa. Orbán Viktor kizárólag a Jobbiktól fél. Miért?

A jobbik sose fog hatalomra kerülni, de jelentős szavazatot vihet el a Fidesztől. Orbán minden törekvése ezen szavazatvesztés elkerülése. A jobboldali szavazók mindegyikében ott szunnyad egy bizonyos hajlam a zsidógyűlöletre. Éppen ezért nem elég csak a „nemzeti” szöveget nyomni ahhoz, hogy Orbánra szavazzanak, ha közben filoszemita köpönyeget vesz fel (mit a vasárnap esti beszédében és csillogó szemekkel ellejtett egy pávatáncot). Megfigyelhető lesz, hogy a Zsidó Világkongresszus után össze fog megint kacsintani az antiszemitákkal, ha nem akarja átadni a miniszterelnöki széket Vona Gábornak, és van rá egy fogadásom, hogy nem akarja.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________
(3471)

(681-sz) Táplálkozás magyar honban

Tibor bá’ szatirikus online

Most már ott tartok, hogy meg se merek születni, mert félek, hogy a gólya Magyarországon pottyant le, ott pedig semmi se stimmel. A rokkantnyugdíjasok újabban szíven szúrják magukat, mások éhségsztrájk közben lesznek rosszul, van aki kiirtja a családját (természetesen láncfűrésszel, mert most ez a módi), a kamionnal ütközés is kedvelt műfaj, vagy lövöldöznek a fejed felett egy bankban, miközben fel akarsz venni néhány forintot, avagy egy kórházban tesznek el láb alól fekete angyalok, emberszeretetből, vagy simán hanyagságból, mert alacsony a fizetésük. Szóval a paletta színes, változatos.  Ha mindezeket sikerül elkerülni, akkor még mindig ott van a helytelen táplálkozás, ami gyakorlatilag elkerülhetetlenné teszi a korai halált. Hát kell ez nekem?

A dolog mindjárt azzal kezdődik, hogy anyatejet kellene kapnom, de leendő mamám ehhez nem járul hozzá, félti a kebleit. Ha netán kap egy epizód szerepet az X Faktorban félmeztelenül ugrálni valamelyik nyikorgó suhanc mögött, vagy egy másik sóban, amint székrekedés közben megdugják a vécében. Szóval nem akarja, hogy a fél ország lógó csöcsein röhögjön.   Aztán ott volt a nagy Ő is! Befuccsolt mellekkel eleve nem lehet nagy Ő (legfeljebb lapos Ő), és ezen még az se segítene, ha úgy különben kórosan exhibicionista lenne. Ha pedig neki kellene küzdeni a nagy Ő kegyeiért, kérdem én, mekkora lenne az esély két fonnyadt, szilikon éhes lebennyel? Így aztán még ki se növök a bölcsiből, de már pszichés elváltozásaim vannak. Csoda, ha a Szabadság-hídon végzem a Turul-madár szomszédságában?

Én ugyan megpróbáltam meggyőzni a mamát, hogy öreg kurva nem vén kurva. Nézze csak meg, egy nyuszis szex magazin suba alatt pályázatot hirdetett a „hónap nagymamája” címen, ahol a korhatár mindössze 60 év, és kifejezetten elhízott, formátlan, némileg gusztustalan testű nőket keresnek pöffedt-löttyedt tőgyekkel. Egyetlen feltétel, hogy a modell a barátaiból ki tudjon csalni, soha vissza nem térítendő 120 milliót, amit aztán le lehet ülni. De hát a mama ehhez jobban ért, tavaly még azt sem tudta, hogy a Seychelle-szigeteket eszik-e vagy isszák, az idén pedig ott akarja magát ünnepeltetni. Szóval nehéz!

Főleg ha meggondolom, hogy az iskolában a folyosó végén felállítottak egy automatát, amiből némi felár mellett duplán megadóztatott „junk food” jön ki a lyukon. Ezt a „junk food”-ot le se merem fordítani, mert azt jelenti, hogy „szemét kaja”. Ebben az országban jó zsíros szemetet etetnek a gyerekekkel, halálra fűszerezve, hadd öblítse le a kölyök jó sok koffeinnel dúsított kólával, esetleg red bullal. Aztán persze gyűlik a koleszterin, és divatba jön a gyerekek elhízása. Orvosi tanács természetesen van bőven, ami csak arra jó, hogy tök összezavarja az embert. Most például kiderült, hogy a nők mellett a férfiak is tömegesen esnek csontritkulásba. Ez eddig csak a nőknek volt fenntartva, de az ÁNTSZ utasítására, most már a férfiakat is bevonták, amihez az Egészség Biztosítási Pénztár hozzájárult. A kereskedelmi tévék egymásra licitálva hívnak meg orvosokat egy kis reggeli csettelésre, ahol kiderült, hogy rengeteg tejterméket kellene ennünk, mert abban sok a kalcium. Másnap viszont megtudjuk, hogy az infarktus veszély miatt csökkentenünk kell az állati zsiradék bevitelét. Ugye a sajtok, mint kívánatos tejtermékek zsírtartalma cca. 40 százalék körül mozog. Ez tehát egy vérbeli dilemma, amihez hozzájön férfiasságom problémája is. Lényegében a tökmagolaj mellett, (ami a lenyugvó napnak is kölcsönöz meleget mindössze 8890 forintért, ha az ember egyszerre kettőt vásárol) ha nem akarok infarktust kapni, akkor csontritkulok, ha nem akarok csontritkulni, akkor az infarktus csap le rám, miközben állandóan prosztata problémáim vannak, és csak vigyorogva tudok nyilvános vécében enyhíteni a szúró-nyomó fájdalmaimon, amennyiben háromszor is ellenőrzött kapszulákat nyelek le. Ha pedig mindeközben fájdalmaim lennének, akkor extra gyorsan tud rajta segíteni néhány méregdrága pirula, amit vény nélkül lehet kapni, csak kérdezd meg orvosodat, gyógyszerészedet.

Igaz, a nők se járnak jobban. Reggelenként arról lehet értesülni, hogy hastáncolás közben bélpuffadásuk lehet, amitől nyilvános étteremben leeshet a szoknyájuk. A bélpuffadás okát homály fedi, azt találja ki mindenki saját maga! Gyermekkori emlékeim szerint ezt a bizonyos bélszéllel járó puffadást főleg a hüvelyesek okozhatják, de bejátszhat a dologba a káposztafélék családjának fogyasztása is. Ezeket gyűjtőnéven zöldségeknek neveznek, amiket naponta háromszor kellene fogyasztani, legalább is a Mezőgazdasági Zöldségtanács szerint. Ha tehát el akarom kerülni a vastagbélrákot, akkor rengeteg főzeléket kell fogyasztanom, ami miatt marad a puffadás. Ha nem akarok puffadni, akkor marad a vastagbélrák. Melyiket szeressem?

Közben kiderül, hogy levertségem, életuntságom legfőbb oka nem a balfasz kormány ügyvitele, hanem az akut vitaminhiány. Ezen viszont egyszerű könnyíteni, és persze a pénztárcámon is, mert viszonylag pitiáner összegekért szinte rám tukmálják a különböző táplálék kiegészítő készítményeket, amik agyon vannak dúsítva vitaminokkal. Ez rendben is lenne, de közben meg arról értesülünk, hogy bizonyos vitaminok túladagolása is káros a szervezetre. Ha ez így megy tovább nem lesz más választásom, mint dalolva boldogan menni a biztosra vehető korai halálba. Azt persze eddig is tudtam, hogy a halálhoz az életen át vezet az út, de milyen élet ez?

Gyerekkoromban még azt tanították: nem ezért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Jó-jó, de mit egyek, müzlit? Naponta háromszor? Röhögnöm kell, mert ez se stimmel. Táplálékológusok szerint a legjobb, ha változatosan táplálkozunk, ami nem azt jelenti, hogy egyik nap McDonalds, másik nap Burger King, hanem mit? Reggel király, délben polgár, este koldus módjára? De mit, az isten szerelmére, mit?

Azt mondják halat, tengeri halat, és pokolba a sertéssel és a marhával, még akkor is, ha az előzőt mangalicának hívják. Rendben van, szokjunk le a négylábúakról és térjünk át a kopoltyúsokra, amíg ki nem derítik, hogy mit okoz a halzabálás (ótvar, lúdtalp, vagy mit tudom én, illetve tudom: nehézfém mérgezést)! Ettől ugyan kicsit tönkremennek a parasztok, de előtte persze légkondicionált traktorokkal fel fognak jönni a parlament elé egy kis éhségsztrájkolásra, amit főleg aszfaltra telepített bográcsokban főzött birkapörkölttel váltanak ki.

Persze vannak közöttünk gógyis pasik is, akik ráálltak a bió kajákra. Egy kicsit ugyan költséges, de viszont egészséges. Mert például a nagyüzemi állattartás területén örült nagy a verseny. Annak az átkozott csirkének 42 nap alatt levágásra késznek kell lenni, mert a 45. naptól kezdve már csak vesztességet termel. IMÁDOM A SZABAD PIACOT! A sertéssel a helyzet ugyanaz. Megoldás? Szója adalék. Probléma? Emberek részére kissé mérgező. Dehát emberből több mint hét milliárd van. Ez ennyi: 7.000.000.000. Szóval sok, és mint ilyen fogyóanyag. Fogy is, csak nem elég gyorsan. Arról nem beszélve, hogy ez a bió-ság…… hogy úgy mondjam enyhén kétséges. Miért lenne bió? Egy olyan országban, ahol 100 milliárdokat lopnak el, másik száz milliárdokkal körbe tartoznak, a harmadik száz milliárdokat nem adják meg. Ugyan már! Nálunk az őstermelő a TESCO-ban veszi meg a “háztáji” zöldséget és adja dupla áron. Fog ő melózni? Egy frászt. Mindenki tudja, hogy nem a munkát fizetik meg, hanem a forgalmazást. Akinek mindez nem tetszik sztrájkoljon. Ekkora munkanélküliség mellett a sztrájk egy baromi jó fegyver, le se szarják az illetékesek.

Apropó sztrájk, legyen mindjárt éhségsztrájk. Megvan a megoldás, szokjunk le az evésről, úgy ahogy van. Abból nagy baj nem lehet, legfeljebb egy kicsit éhen halunk, de hát a halál úgyis elkerülhetetlen.

_______________________________________
_______________________________________
_______________________________________
(436)

(1077) A barlanglakó férfi mítosza

Tibor bá’ könyvismertető online

A szerző Martha McCaughey (47) PhD, az Appalachian Állami Egyetem szociológia professzorasszonya. Fő kutatási területéhez tartozik a nemek és az emberi test vizsgálata. McCaughey (ejts: mekkóhi) magyar férfi szemmel nézve abszolút feminista pedig nem tesz mást, mint tudományos eszközökkel vizsgálja a férfiak szexuális viselkedését és annak kifogásolható részének darwinizmussal való magyarázgatását. Legújabb könyvének címe: “A barlanglakó férfi mítosza: A népszerűsített darwinizmus és a szexualitással, erőszakkal és a tudománnyal kapcsolatos vita.” Az alábbiakban a könyv feminista szellemét és hangulatát próbálom visszaadni néhány bekezdés erejéig.

A férfiak bóknak szánt egyik mondata valahogy így hangzik: „Imádom az olyan széles csípőket, mint ami neked van ezzel a vékony derékkal és a szép kifejlett mellekkel.” Ha egy nő veszi magának a fáradtságot és rákérdez, akkor jó esetben kap egy népszerűsített darwinista magyarázatot, valahogy így: Ezek a női tulajdonságok összefüggenek a termékenyíthetőséggel. A férfi pedig ősidők óta meg- termékenyíteni akar.

A kérdés az, hogy ezt honnan veszik a férfiak? Honnan vennék? Férfi magazinokból, TV programokból, amelyek jól-rosszul, de inkább rosszul űzik az evolúciós pszichológia tudományos „ismeretterjesztését”.

De mivel is foglalkozik valójában az evolúciós pszichológia? Nos, Darwin tanait használja fel, hogy magyarázatot találjon a különböző módon evolvált női és férfi szexualitásra. Ne kerülgessük a kását, arról van szó, hogy a férfiaknak és a nőknek egymástól eltérő szexuális stílusa van, és nem ugyanazt keresik egymásban.  A gyengébbik nem partnerválasztásban válogatósabb, hosszan tartó kapcsolatot keres, és szeme előtt lebeg a gyermeknevelés feladata. Ezzel szemben az erősebbik nem egyszerűen promiszkuozus (megjegyzem, hogy pont ezt a kifejezést használta, amikor rendelkezésére állt volna a ”poligám” kifejezés is), kifejezetten nagy hangsúlyt fektet a nő szépségére és fiatalságára (amiket – minden esélyt kihasználva – alaposan meg is bámul), megcsalja a feleségét, de legalább is szeretné, szexualitásában agresszív – néha kimerítve a bűnelkövetés kritériumát is. 

Az emberi viselkedést vizsgáló evolúciós elméletek arra az álláspontra helyezkednek, hogy a férfiak ősei, abban a környezetben, amihez az emberi test alkalmazkodott, állandóan versenyben álltak egymással a termékeny nők megkapásáért. Az evolúció előnyben részesítette azokat a nőket, akik megválogatták partnereiket, mivel a gyermekük felnevelése egy hosszú távú vállalkozás volt: több hónapos terhesség, szülés, majd sok éven át tartó etetés és gondozás. Ellentétben a férfival, akinek az utód létrehozásába alig kellett invesztálnia valamit. Végül is a szaporodásához elég volt egyszer bele ejakuálni egy termékeny női testbe, így elméletileg több száz gyereknek lehetett az apja. Következésképpen a férfi úgy evolvált, hogy viszonylag gondatlan lehet, vagy kevésbé finoman fogalmazva, természet adta szoknyapecér.      

Miután a szerző ilyen egyértelműen ismertette a szexuális viselkedés különbözőségét az evolúciós elmélet fényében, rátért az elmélet népszerűsített változatára, ami szerinte széleskörűen, de a valóság eltorzításával, elterjedt.

A Men’s Health (Férfiak egészsége) magazinban magyarázatot találhatunk „A szexualitással foglalkozó tudomány megállapított tényei” címen azoknak a férfiaknak, akiket érdekel a „szexuális vonzalom biológiája”. Íme: Mi férfiak követjük a termékenységi tánc lépéseit, de nem pontosan értjük mit is teszünk. Meg kell tanulnunk a szex evolúciós történetét, hogy beláthassuk, amikor egy gyönyörű nő elmegy mellettünk az utcán, miért érezzük azt, amit érzünk.

Na persze, ott az utcán a férfiaknak nem jut eszébe a genetikai kompatibilitás vagy a gyermek kihordása. Semmi se áll tőlük távolabb, mint egy gyerek felvállalása attól a bizonyos „gyönyörű nőtől”. De ez nem számít. Amit egy férfi gondol az egyáltalán nem jelent semmit. Abban a környezetben, ahol a férfi teste és agya kialakult, szóval abban a környezetben, ahol a férfi perceken belül elpusztulhat, miután megpillantotta azt a „gyönyörű nőt”, egyetlen egy dolog számított. A férfi okos agya, ahol székel az intelligenciája, kikapcsol kizárólag abból az okból kifolyólag, hogy minél gyorsabban választhasson magának egy teherbe ejtésre alkalmas partnert, és sikeresen továbbítsa génjeit a következő generációnak.

A nők körében nem túl népszerű férfi magatartást a férfiak barlanglakó őseikkel magyarázzák. Ez annyira elfogadott, hogy pólókra írva hirdetik (állatbőrbe bújt barlanglakó, kezében egy bunkó és a szöveg: találok magamnak egy nőt), van már barlanglakó fitness klub, barlanglakó étrend, stb. Mindent összevetve a népszerűsített darwinizmus „tudományos” alapokon igazolja a férfiak tetszés szerinti szexualitását. Ezek szerint, ők úgy vannak megtervezve, hogy bármely életkorú férfi a fiatal lányokat preferálja teherbeejtés céljából és megtartsa magának mindaddig, amíg termékeny marad. Amikor pedig az első feleségük elveszíti teherbeejthetőségüket, szó nélkül egy másik, fiatalabb nő után néznek. A férfiaknak szóló magazinok nyíltan deklarálják: „A génjeidet nem érdeklik se a feleséged, se a barátnőd, de még a szomszédjaid véleménye se.”

A szerző szomorúan veszi tudomásul a tényt, de azért még erőlködik egyet, pedig nyugodtan bedobhatná a törölközőt. Elvégre a férfi tényleg nem tehet róla, hogy ilyen a természete, és ráadásul nagy százaléka küzd saját természete ellen, éppen, hogy a felesége kedvéért. Na, de, hadd folytassa a szerző.

Az evolúciós lényeg megismerése racionális alapokat szolgáltat a férfiak részére, hogy ragaszkodjanak a kettős mércéhez. Amit szabad nekik, azt nem szabad a nőknek. Hiába a tiltakozás a férfi tudósok egy percig se késlekedve, sietnek férfitársaik segítségére. Szerintük a tudománynak kulturális autoritása van a társadalomban. Vagyis, ha a tudomány állít valamit, akkor mi azt elhisszük, és annak megfelelően irányítjuk az életünket.

Nekünk nőknek azonban szembe kell szállni ezzel a barlanglakó mítosszal, amihez az is hozzátartozott, hogy a nők egyetlen feladata a gyermek világra hozása, nevelése és a férjének a kiszolgálása, mert ez ad nekik kielégülést. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz. Számtalan nő talált már kielégülést és életcélt a házastársi elkötelezettségen kívül is. Most már csak azt kell elérni, hogy a férfiak saját szerepüket is átértékeljék.

Nem kívánok a szerzővel vitába szállni, már csak azért se, mert nem vagyunk egymással kapcsolatban, de számtalan professzionalista nő, aki negyvenedik életéve előtt gyermeknek ad életet, meg tudná neki adni a megfelelő választ. Különben, mint öregedő férfi kijelenthetem, hogy igen, a 20 éves nőket preferálom, mert ez a belső késztetésem, de ez nem jelenti azt, hogy ennek a késztetésnek engedni is fogok. Végül is nem barlangban élünk.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

(339)

(1076) Már megint Orbán

Tibor bá’ online

Magyarország miniszterelnöke gondoskodik arról, hogy ne feledkezzünk meg róla. A hétvégén sikerült neki újfent kipréselni magából egy meghökkentő mondatot: „Európa egy agresszív, szekuláris, internacionalista, és családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját, keresztény hagyományainak feladásához.”

Nem tehetek róla, de erről egy anekdota jut az eszembe, amikor Magyarország hadat üzent az USA-nak. Az anekdota szerint Roosevelt elnök megkérdezte, mit tudunk erről az országról? Mondták neki, hogy egy kisebb kelet európai királyság. – Nahát – így az elnök, és ki a királya? Nincs királya. Akkor ki vezeti ezt az országot? Egy ellentengernagy. Mekkora a flottája? Flottája nincs. Akkor hogyan védi a partjait? Nincs tengerpartjuk. Mit követelnek tőlünk? Tőlünk semmit. Akkor kivel szemben van követelésük? Elsősorban Romániától van területi követelésük. Akkor Romániának is hadat üzentek? Nem, Románia a szövetségesük. Szóval a mi külpolitikánk hagyományosan a vicc kategóriájába tartozik.

Persze Európa válságban van, de Amerika is válságban van, Japán is  válságban van, az egész világ válságban van. Sőt megreszkírozom, ez a válság most már sose fog elmúlni, de jelenti ez azt, hogy agy felcsúti középhátvéd hangosan véleményezze azt az Európát, ahol a mai civilizáció megszületett. Ezt az Európát Assisi Szent Ferenc, Rotterdami Erasmus, Galilei Galileo, Johannes Kepler, Izsák Newton, Michelangelo, Albrecht Dürer, William Shakespeare, René Descartes, Carl Friedrich Gauss, Ludvig von Beethoven, Albert Einstein…… és még ezren és ezren alakították ki mai formájára, amit ez a mini diktátor fel se fog ésszel. Ez az oka annak, hogy előáll egy nevetséges bűnlistával. Nézzük!

Szekuláris: Igen Európának sikerült megszabadulni az államot irányító vallástól. Azt mondja, hogy a hit minden ember magánügye, tehát abban hisz, amiben akar, de ez megmarad az ő magánügye. Óriási haladás, mert korábban a legtöbb háborúnak vallásos alapja volt.

Internacionalista: Olyan értelemben igen, hogy az Európai Unió  több állam szövetsége. gazdaságilag erősebb, az amerikai nyomásnak jobban ellenáll, véget vett az európai lokális háborúskodásnak. Ma már a nemzetállam koncepció fenntarthatatlan, de nem jelenti a szuverenitás feladását.

Családellenes: Nagy szavak. Európában a nők sokkal jobban integráltak a politikában, gazdaságban, és az élet minden területén, mint az Orbán rezsimben, amely képtelen volt hathatós családvédelmi törvényt hozni, de olyan képviselői vannak, akik a parlamentben verbálisan megalázzák a női képviselőket. Orbán egy olyan pártot formál önön képére, amelyben asszonyverő, gerinctelenül tagadó, a verést vak kutyára fogó képviselőket termel ki soraiban. Egy olyan pártot, amelynek törvényalkotásai nyomán a magyar gyermekek milliói éheznek. Egy olyan pártot, amelynek eminens tagjai indirekt módon adóztatják meg a népet, és vesznek el még több kenyeret a szájuktól. Ez ügyben az egykulcsos adórendszer már lerágott csont, de nézzük a legújabbat, a trafik törvényt!

Hazánkban a dohánypiac éves szinten 500 milliárd forint. Most, hogy a dohányárusítás állami monopóliummá vált, és csak a Fidesz csókosok árusíthatnak dohányterméket, a dohányáruk törvényes haszonkulcsát felemelik 4-ről 12 százalékra. Az éves kiskereskedői haszon 20 milliárdról 60 milliárdra nő.  A magyar dohányosok innentől kezdve évenként 40 milliárd többlet forintot fognak a Fidesz csókosok zsebeibe talicskázni. Becslések szerint egy-egy dohánybolt évente 17 millió hasznot jelent, és mert ezt 20 évre biztosítják, a Fidesz csókosok hűségjutalma 340 millió forint, és az egészben az a szép, hogy ezt nem a pártkasszából, hanem az emberek zsebéből fizetik.  ______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________

(995)

(1075) Az egyik jobb, mint a másik?

 Tibor bá’ online

Alapvetően különbözik-e a férfi és a nő agya? Simon Baron-Cohen a Cambridge-i Egyetem pszichológia és pszichiátria professzora szerint igen. Véleménye szerint a női agyvelő empátiára, míg a férfiaké a tény felfogására és a rendszerépítésre van programozva. Az autizmus pedig a hímivarú agyvelő szélsőséges formája. Az alábbiakban a professzor meginterjúvolását ismertetjük.

Mit jelent az, hogy empátiára programozott?

Az empátiára programozás azt jelenti, hogy az egyén rá tud hangolódni másik ember gondolataira és érzelmeire. Ennek első lépés a másik ember gondolatainak és érzéseinek a felismerése, második lépése a megfelelő érzelmi ráhangolódás a másik ember szellemi és érzelmi állapotára. Vagyis, példának okáért, nem csak egy egyszerű érzékelése annak, hogy a másiknak fájdalmai vannak, de az is, hogy ez ügyben valamit tenni akar a másikért. Érzékelhető különbség van abban, ahogy az emberek empátiát éreznek egymás iránt. Úgy tűnik a nők sokkal könnyebben, sokkal magától érthetőbben éreznek empátiát mások iránt, mint a férfiak.

Milyen egy szisztematizáló ember?

Egy ilyen egyén nagyon jól analizál vagy épít ki rendszereket, bármit a könyvtár katalógustól  kezdve a zeneszerzésig. Ezek az emberek ösztönösen jönnek rá arra, hogyan kapcsolódnak a dolgok egymáshoz, vagy milyen szabályok szerint működik egy rendszer. Egyszerű példa erre egy fényerőt állító kapcsoló. Ha forgatunk egy ilyen kapcsolót a fény vagy erősebb lesz vagy gyengébb, attól függően melyik irányba forgatjuk. A szisztematikus egyén pontosan figyel az apró változásokra.

Az ön elmélete ezek szerint a nemek klasszikus alapon történő szétválasztására, vagyis a nők gyengédek és figyelmesek, a férfiak kemények és mechanikusak.

Ez nagyfokú leegyszerűsítés. Az elmélet nem azt mondja, hogy az egyik nem valamire képes, amire a másik nem képtelen. A helyzet nem ilyen fekete-fehér. Arról van szó, hogy statisztikai átlagolás szerint különbség van abban, ahogy a nemek egyik vagy másik viselkedési formát automatikusan magukévá tesznek.

Az egyik viselkedési forma szükségszerűen a másik rovására történik? Vannak egyének, akik mindkét formát gyakorolják? Milyen kölcsönhatás van a két forma között?

Ez egy kicsit zavaros. Úgy tűnik kapcsolat áll fenn a két forma között. Ez alatt azt értem, minél jobban jeleskedik valaki az egyik formában, annál gyengébben adja elő a másikat. Mivel azonban egyes emberek mindkettőben nagyon jók, illetve mindkettőben nagyon gyengék, lehet, hogy a két forma egymástól teljesen független. Vagyis további kutatásra van még szükség annak felderítésére, hogy a két viselkedési forma egymással összefügg-e vagy sem.

Miként tükröződik ez az agy felépítésében vagy az agyi folyamatokban?

Az elmúlt évtizedben arra jöttünk rá, hogy az empátia esetében három igen fontos agyterület létezik, amik: az amigdala, a baloldali frontális kortex és a fő temporális szulkusz. Ezek az agyi részek felelősek a másik ember cselekvéseinek a kiértékeléséért. Fürkészni a másik arcát, kideríteni szándékát, szellemi állapotát, érzékelni érzelmi megnyilvánulásait. Az agy feltérképezésénél jóval nehezebb volt annak kiderítése, hogy a megfigyelt személynek volt-e megfelelő érzelmi reakciója miután a másik embert kiértékelte.

Megfigyelték már  mi történik az agyban amikor valaki rendszerez?

Még nem. Ez egy teljesen új koncepció. Ami eddig történt az olyan specifikus készségek vizsgálata, mint például a térérzet, ami fontos térképkezeléshez, tájékozódáshoz, stb. Igaz azonban, hogy szükséges lenne több, eltérő rendszer vizsgálatára a kézügyességtől kezdve az elvont fogalmak felfogásáig bezárólag.

Elméletének alátámasztására kapott-e segítséget a neuróbiológiától, fiziológiától?

Ebben a pillanatban elméletem pszichológiai vagy pszichometrikus megfogalmazásokon nyugszik. A pszichometrikus vizsgálat mennyiségi megközelítést nyújt. Feltehető a kérdés: az emberek milyen átlagos értéket adnak bizonyos pszichológiai vizsgálatnál?

A nemek közti különbség milyen mértékben függ a biológiától vagy a kultúrától?

Nem hiszem, hogy bárki kétségbe vonná jelentős szerepét a tapasztalatnak, a környezetnek és a kultúrának a nők és a férfiak között fennálló különbségekkel kapcsolatban. Viszont újszülöttekkel végzett kísérletek azt mutatják, hogy a biológia is fontos szerepet játszik. A csecsemők életének első 24 órája alatt a leányok hosszabban figyelik az emberi arcot, mint a fiúk, míg ez utóbbiak tekintetei tovább időznek élettelen tárgyaknál. Persze ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az egyik empatikus a másik szisztematikus, mindössze azt mutatja, hogy mi ragadja meg jobban figyelmüket, az arc vagy az élettelen tárgy. Nem lehetetlen, hogy a nemeket az egymástól eltérő mozgások vonzzák jobban. Az ember arca másképp mozog, mint a tárgyak. Egy másik kísérlet során a szülés előtt álló anyáktól levett magzatvízben megmérték a testosteron szintet. Majd a megszületett csecsemőnél 12 hónapos korban megfigyelték milyen mértékű a szemkontaktusuk. A két különböző mérést végzők nem tudtak egymás adatairól. Az eredmények azt mutatták, minél nagyobb volt a magzatvizek tesztosteron szintje annál kevesebb szemkontaktust produkáltak 12 hónapos korukban. A csecsemők 18 hónapos korukban szókincsüket illetően azt mutatták, minél nagyobb volt a testosteron szintjük annál csekélyebb volt a szókincsük. Általánosságban megállapítható, lányok hamarabb beszélnek, és szókincsük gyorsabban fejlődik. Megjegyzendő, hogy ez a különbség a nemeken belül is jelentkezett a testosteron szintnek megfelelően.

Ha az ön elmélete helyes, akkor kellett volna találniuk szélsőségesen női és szélsőségesen férfi agyvelőkkel. Miért nem találtak ilyeneket?

Úgy gondolom előbb vagy utóbb fogunk. Álláspontom szerint a szélsőséges női agyvelőnek nincs klinikai képe ellentétben a szélsőséges férfi agyvelővel. A nagyfokú empátia készség nem vezet szükségszerűen feszültségekhez vagy alkalmatlansághoz. Az nem katasztrófa, ha a szisztemizációban nem jeleskedik valaki, hiszen ha szükséges bármikor kaphat segítséget. Ha valaki nem érti a számítógépet, munkahelyén könnyen kisegítik.

Ezek szerint a társadalom sztigmatizálja a szisztematizálókat? Van valami kifogás a férfi agyvelővel kapcsolatban?

Igen, a társadalom sztigmatizálja azt, akinek nincs empátia készsége. Ha valakinek nem megy a matematika, az fogják neki javasolni koncentráljon humán műveltségre, és senki szemében sem lesz csődtömeg. Akiknek az empátia készségével van baj, az nem ússza meg ilyen könnyen.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

(581)

(1074-sz) Szabó Tímea

Tibor bá’ szatirikus online

Hétfőn kaptam egy E-mailt amiben értesítettek, hogy Szabó Tímea lefeküdne velem. Ez természetesen mellbeütött. Eddig még senki se mondta, hogy lefeküdne velem, még az se, aki a végén lefeküdt. Fogalmam sincs ki ez a Szabó Tímea, és honnan tudja, hogy én létezem. Egy imaginárius nő, mégis jól esik. Már hogy a fenébe ne. Pláne az én koromban! Elméláztam egy kicsit mi van, ha lefekszünk, aztán alszunk egy jót, és reggel megkérdezem tőle, történt éjjel valami?

Idáig jutottam a gondolataimmal, amikor megint jött egy E-mail, ugyanazzal a szöveggel: Szabó Tímea lefeküdne velem. Jaj de fontos lett neki ez az összefekvés! Tényleg hogy az ördögbe jutottam az eszébe? Honnan tudja, hogy még potens vagyok, mert felteszem az összefekvésnek ez lenne a célja. És hol akar velem lefeküdni? Mi van, ha én állva szeretem, akkor nincs lefekvés? Forognak agyamban a kérdések, de akkor Éva címére is bejön egy E-mail Szabó Tímeától. Megáll az eszem. Akkor ez a csaj biszexes? Összefekszik férfivel, nővel, ahogy jön? Micsoda világ. Ifjú koromban az össztánc után: Bocsánat kisasszony, megengedi, hogy haza kísérjem? (a kisasszony elpirul, és elrebegi) Meg kell kérdeznem a mamától. – Most viszont felcserélődtek a szerepek. Tímea megkérdezi tőlem, hogy van-e kedvem lefeküdni vele, mert neki nagyon lenne. A válasz? Megkérdezem a feleségemtől. De most már vele is össze akar feküdni. Ez a Tímea egy lehetetlen alak, vagy inkább szex-bajnok. Mondom is Évának, hogy ez egy fehérmájú szörnyeteg. Erre megérkezik a második Évának címzett levél. Már megint lefeküdne. Ennek a nőnek ez a mániája. Szex-mániákus. Fenét – állítja Éva – megélhetési szex-éhség. Igen? Fizetni kell az összefekvésért? Akkor előbb megnézem a portékát, mert van itt egy kattintási lehetőség. Na nézzük! (lásd a fenti képet) Hol van a feje? Ennek a Tímeának nincs feje? nem is kell, a csöcsök enyhén átlátszanak a ruhán, de nem tudok bennük gyönyörködni, mert csöng a gépem, bejött egy újabb levél, ez alkalommal Sanyi barátomtól, aki el akar hencegni azzal, hogy egy nőtől kapott egy E-mailt, aki le akar vele feküdni. Azonnal visszaírtam neki, hogy a hölgy véletlenségből nem Szabó Tímea? Honnan tudom? Onnan bameg, hogy velem is le akar feküdni, sőt Évával is. Ez egy nimfamániás. Erre Sanyi depresszióba zuhant, mert szerinte beletapostam az önbizalmába. Akartam neki küldeni néhány vigasztaló szót, de megszólalt a vezetékes telefonom. (a mobil nem szólalhatott volna meg, mert olyat nem tartok.) Karcsi kérte, hogy hívjam vissza, aminek oka, hogy én 59 percen át ingyen telefonálhatok, de ha átlépem a 60-at, akkor az összesért fizetni kell. Ha újra tárcsázok, akkor megint 59 perc. Tehát visszahívom és én „fizetek”. Na mi van? nem fogod elhinni – kezdi Karcsi – na ezt ismerem – Fogadjunk, hogy kitalálom. Jó fogadjunk. Szerintem azzal akarsz eldicsekedni, hogy egy Szabó Tímea le akar veled feküdni. Honnan tudod? Onnan, hogy a fél várossal. Egyetlen egy nő a fél várossal? Persze, kiírtak egy ilyen pályázatot. – hülyülök egyet. – Na de komolyan. Komolyan? A pina is egy szolgáltatás, ahol mi vagyunk a piac. Most óriási a pangás, mindenki azt promótál, amije van. Ma promótálásra az Internet a legjobb megoldás. Balfácánok mindig voltak és mindig lesznek. Ha százból egy „lefekszik” akkor Tímeának már megvan a mindennapi betevője (pun intended). Csak azt nem tudom, hogy felszámol-e veszélyességi pótlékot, mert éppen most hallom a tévében, hogy egy pasi Interneten ismerkedett buzikkal leszúrás céljából. Az elsőt már leszúrta, a többit csak tervezte, de a rendőrség elkapta, ami a leszúrton már aligha segít. Szóval kedves Tímea, mindent összevetve én összefeküdnék veled, de egyfelől erre tényleg nincs pénzem, aztán meg mi van, ha buzik helyett vén faszokra vadászol leszúrás végett. Nem akarok meghalni, még előttem az egész élet (már ami megmaradt belőle)

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________ (458)

(1073) Az ítélet (digitális) napja = a tudás vége?

Tibor bá’ online

„A XI. hónap 15. napján a Vénusz nyugaton eltűnt 3 napra és csak 18-án jött vissza keleten.” — Gondolom, azon töröd a fejed, mi indokolja ezen információ közreadását. Megmondom, egyszerűen szenzációs, ugyanis ezt az észrevételt 3500 évvel ezelőtt tették, és jegyezték fel babiloni csillagászok, méghozzá agyagtáblákra (Venus Tablet of Ammisaduqa), amelyeket pillanatnyilag a londoni British Museum őriznek. Szerinted a Winchestereden őrzött akt fényképeid meddig lesznek kinyerhetők 3500 év helyett, 35 vagy csak 3,5? Tudod-e, hogy a legrégebb nyomtatott könyv a 868-ból származó, 1145 éves „Diamond Sutra”, amit különben a magyar Stein Aurél archeológus vett meg 1907-ben. Információt sokféleképpen lehet tárolni, a kérdés csupán az, hogy a jövőben olvasható lesz-e? Kit érdekel! Csillagászaink nem csak nézegetik a Vénuszt, de szondákat küldünk oda és közelről vizsgáljuk a légkörét. A mai tudásunk sok ezerszer múlja felül minden korábbi civilizáció ismeretanyagát. Az emberi tudás napról-napra bővül, halmozódik, de egyre instabilabb formában rögzítjük azt. Ha a mi civilizációnk eltűnik, ahogy az összes korábbi civilizáció eltűnt, ismeretanyagunkból vajon mennyit hagyunk hátra?

Természetesen, ha sok száz kilométer átmérőjű aszteroida csapódik be a Földbe. ami kiolt minden életet, tökéletesen közömbös mit hagyhatnánk hátra. De tételezzük fel, hogy kisebb katasztrófa sújtja az emberiséget, ami után számtalan masszív épület érintetlenül megmarad, és annyi ember éli túl a csapást, hogy nekikezdhetnek a civilizáció felélesztésének. Tételezzünk fel egy teljesen új típusú vírus inváziót, 100 emberből egy marad életben. Vagy az energiaárak emelkedése és a környezeti hatások elhatalmasodása óriási emberáldozatot követel. Sokféle szcenáriót el lehet képzelni, de ha nem lesz elektromos áram, ha a számítógépeket nem működtetik, ha a gyárakban nem állítanak elő több chipet, az összegyűjtött információk mennyi ideig maradnának meg? A katasztrófa túlélői néhány évtized, vagy évszázaddal később mennyit információt tudnának megmenteni? Adok egy mankót a megválaszoláshoz. 2008-ban kiderült, hogy Amerikában „elfelejtették” hogyan kell előállítani egy szigorúan titkos nukleáris alkatrészt, aminek Fogbank

volt a kódneve. Semmiféle feljegyzést nem találtak, és a létrehozók már rég meghaltak, vagy mint nyugdíjasok nem voltak fellelhetők. Az alkatrész újraszerkesztése 69 millió dollárba került, és ez nem egy egyedi eset.

Tanulságos beszámolót tett közzé Jaron Lanier, a „virtuális valóságnak” nevezett immerziós technika feltalálója, íme: „Tavaly felkért egy múzeum, hogy mutassam be az 1982-ben írt Moondust elnevezésű videojátékomat. Annak idején Commodore 64-en futott, mely gépet a játék kiadásakor már milliószámra adtak el. Kiderült, hogy a játékom piacra dobása után, 1983-ban némiképp módosították a számítógép hardverét, aminek következtében nem működött a játék hangja. Így aztán keresnem kellett egy 1982-es Commodore 64-et. Akkor meg az derült ki, hogy a fellelhető joystickok csak a későbbi változattal működnek. Miután sikerült összeszednem az összeillő számítógépet, joysticket és cartridget, kiderült, hogy nincs működő video-illesztőm. Mindez a nehézség egy olyan gép esetében merült fel, amelynek ROM-ba rögzítették az operációs rendszerét, és a maga idejében több millióan használták.”

Időközben természetesen digitalizálódtunk és kezdünk arra gondolni, hogy mindent, amit akarunk, az idők végezetéig megőrizhetünk, a valóság pontosan ennek az ellenkezője. A merevlemezeket nem tervezték hosszú-távú tárolásra, éppen ezért nem is tesztelték a becsült élettartamukat, mint ahogy ezt a CD-k esetében megtették. Senki nem tudja megmondani, hogy egy merevlemez meddig tart. Van rá példa, hogy egy 456 Mbyte-os merevlemezt a 80-as évek óta nem használtak, és most minden probléma nélkül levették róla az adatokat. Ez azonban nem biztosíték a maiakra. Jelenleg kb. 6 cm² merevlemezen több mint 200 Mbit tárolható, és ez a sűrűség még fokozódik. Ez viszont az élettartamuk rovására megy.

Nagyon sok fontos adatot mágnesszalagra és optikai lemezre rögzítenek, amiknek élettartama talán még 5 évre se tehető. Az aranybevonatú írható CD-k élettartamát 100 évre becsülik, de még ez se tart lépést a több százéves kódexek tartósságával. És akkor még nem beszéltünk a rögzítéshez használt szoftverek változtatásairól. Jaron Lanier által leírt probléma mindig adódhat, amit a hozzáértők meg is oldanak. A kritikus idő kb. 50 év múlva következik be, amikorra a ma aktív mérnökök és technikusok már nem lesznek közöttünk. Nyugodtan megállapodhatunk abban, hogy az elektromos áram kimaradása után kábé 100 évvel a digitális világunkból kevés lesz fellelhető, kivéve azt, ami papírra lett kinyomtatva. Hacsak a könyveket nem fogják fűtésre vagy seggtörlésre felhasználni, száz meg száz évekig megmaradnak. A bennük lévő papír törékennyé válik és megsárgul, de szövege még mindig olvasható lesz. Csak hát a helyzet az, hogy a könyvvásárlás, és ezt követve a nyomtatás egyre inkább kimegy a divatból. Aki kételkedik szavaimban, az gondoljon a „hangos könyvekre”, a ma felnövekvő nemzedéknek már olvasni se kell megtanulni.

A poszt alapötletét a NewScientist 2745. száma, illetve Steward Brand: „Amíg Világ a Világ” című munkája adta.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________
(1311)

(1072) Az idő kezdetének másik oldala

Tibor bá’ online

A kozmológia és a vele összeölelkező kvantummechanika néhány évtizedes történetében jó néhány érdekes elképzelés született (majd halt el), ami között a legnépszerűbb a húrelmélet (majd az ezt követő bránelmélet) voltak. Ezek azonban minden nagyszerűségük ellenére több kérdést nyitva hagytak. A legnyugtalanítóbb a szingularitás ténye volt, amit nem lehet se emberi elmével felfogni, se matematikailag kezelni. Egy új kozmológiai sejtés épp ezt rendezi le kiemelkedő eleganciával.

Minden kultúrának megvolt a maga teremtéstörténete, vagyis kitalált egy szép mesét, hogyan indult el a lét. A mi Biblia alapú, judo-keresztény, kultúránknak is megvan a genezise, amit mára már kinőttünk. Tudományos megfigyelésekre alapozva az úgynevezett nyugati kultúrában ma a lét kezdetét Ősrobbanásnak nevezzük. Ennek lényege, hogy mintegy 13,7 milliárd évvel ezelőtt egy elképzelhetetlen forró és sűrű állapotból a Világmindenség egy robbanásszerű tágulással létrejön. Ez azonban, mint később látni fogjuk, egy feloldhatatlan dilemmával kezdődik.

Az Ősrobbanás kikövetkeztetése Edwin Hubble (1899-1953) amerikai csillagász felfedezésére támaszkodik. Hubble felismerte, hogy az addig ködöknek nevezett galaxisok különálló csillagrendszerek és a tőlük érkező fény vörös eltolódása, az úgynevezett Hubble-effektus, arányos a Földtől mérhető távolságukkal. A vörös eltolódás azonban elsősorban azt jelenti, hogy a fényforrás, tehát a galaxisok tőlünk nem jelentéktelen sebességgel távolodnak, ráadásul minél messzebb van egy galaxis annál gyorsabban. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a Doppler-effektuson alapuló vörös eltolódás nekem kezdettől fogva nem szimpatikus, mert nem nagyon tartom összeegyeztethetőnek a fénysebesség abszolút voltával. Még azt is megkockáztatom, hogy a fénysebesség feltételezett abszolút mivolta [A fény vákuumban 300.000 km/másodperc sebességgel terjed még hozzá mindentől függetlenül. Ezért nevezik abszolútnak. Ez azt jelenti, hogy a fénysebesség nem változik például akkor sem, ha vele szembe, vagy vele egy irányba maga a megfigyelő (mérést végző) is halad] egyszer még okozhatja a relativitáselmélet bukását, de pillanatnyilag ez csak egy oldalvágás.

Az természetesen egyértelműen logikus, hogy ha a Világmindenség folyamatosan tágul, akkor az időben visszamenve, el kell érkezni egy olyan állapothoz, amikor az ismert összes anyag és energia egyetlen, kiterjedésmentes pontban zsúfolódott össze. Ez az, ami egy kicsit emészthetetlen, még akkor is, ha igen szellemesen szingularitásnak nevezték el.

Steve Hawkingnek ugyan volt egy zseniálisnak nevezhető ötlete, aminek lényege, hogy szubatomi méreteknél nem érvényesek a makró-világ törvényei. Itt ugyanis a kvantumhatások érvényesek, ami szerint a téridőn belül a dimenziók bármikor felcserélhetők az idővel. Hogy lesz ebből a fából vaskarika?

Számítások szerint az időnek is van legkisebb része, mégpedig 10^-43 másodperc. Ebből az következik, hogy a szingularitást követő első 10^-43 másodpercig visszafelé haladva matematikai probléma nem áll elő, legfeljebb a sűrűség, a nyomás, a hőmérséklet lesz akkora, hogy az minden képzeletet felülmúl, de – és ez a legfontosabb – nem lesz értékük végtelen. Ez az a tény, ami a szingularitásról nem mondható el, mert ott aztán minden végtelenné válna.

Hawking ötletének a lényege, hogy a 10^-43 másodperc előtt, illetve az első időpillanat alatt, az idő átmegy térbe és a „végtelenesítő zóna” egyszerűen eltűnik. Ez azt jelenti, hogy az anyag tovább zsugorodás helyett, az utolsó időkvantumban „térbefordul”. Azonban ez a hawkingi „csel” nem mindenkit elégített ki, talán maga Hawking se gondolta komolyan, de azért el lehet rajta rágódni.

A kanadai Lee Smolin nem rágódott sokat, inkább deklarálta: „Annak elfogadása, hogy az Ősrobbanás az idő első pillanata, inkább vallásos misztikum, mint tudományos megfogalmazás.” Smolin szavai nem csengnek üresen. Végül is nem azt nevezik teremtésnek, amikor a semmiből valami lesz méghozzá egyetlen pillanat alatt?  Természetesen nem azt állítja, hogy sosem volt Ősrobbanás, hiszen a csillagászati megfigyelések, és Einstein általános relativitás elmélete alig hagy kétséget az ősrobbanás tényét illetően. Azonban felhívja a figyelmet arra, hogy még senki sem adott magyarázat, miért következett be az Ősrobbanás, és mi lehetett előtte.

A Max Planck Intézet munkatársa Martin Bojowald előállt egy olyan ötlettel, ami ezt a problémát megoldhatja. Az elképzelést „loop quantum gravity”-nek (LQG) keresztelte el (kvantum-hurok gravitáció), ami az űr komplex kvantum felépítését írja le, és arra használható, hogy segítségével be lehessen kukucskálni a teremtés magjába. Amit ott, Lee Sorin az ötlet eredeti kigondolója talált, egyáltalán nem volt kezdetnek nevezhető, sokkal inkább volt nevezhető egy olyan kapunak, amin keresztül a Világmindenség átfordul, és tükörképét adja korábbi önmagának.

A LQG lényeges eleme, hogy a térnek is van legkisebb része, ami a kvantummechanika keretein belül átdolgozott általános relativitás egyenletei szerint 10^-43 méter átmérőjű tér-huroknak elnevezett kvantum. A Világmindenség végtelen tere ezeknek a tér-hurkoknak a sokaságából tevődik össze. Ebből aztán az adódik, hogy a Világmindenség szerkezete az LQG szerint egy „hálószerű” tér (például, mint a lazán szőtt géz). Mivel az űrt egyedi hurkok sokasága teszi ki, az időnek is diszkrét kvantumokban kell átugrálni rajtuk. Tehát az einsteini téridő is kvantum felépítésű. Csakhogy a kvantumok nem aprózhatók. Éppen ezért a Szingularitás, mint olyan, nem létezhet, mert egyetlen (az utolsó) tér-kvantumnál kisebb tér egyszerűen nincs. Természetesen időben mehetünk vissza tovább is, de akkor a tér átkerül az idő nullapontjának a másik oldalára, ahol minden negatív. Negatív a tér, és negatív az idő. Ebben az elméletben az a legszebb, hogy ilyen megfogalmazásnál eltűnik a kezdet. A lét tehát végtelen, mindössze ide-oda leng, ki tudja hány tízmilliárd éves ciklusban, az egyik és a másik tükörkép között. Ez tehát azt implikálja, hogy az ősrobbanás előtt volt egy pontosan olyan Világ, mint a miénk, csak a mienkének a tükörképe. Ez a Világ egy korábbi expanziót követve zsugorodni kezdett, aminek a vége a kozmológiában „nagy recs”-nek nevezett összeomlás. Ennek azonban nem kötelező eljutni a mindig is elméleti állapotnak számító Szingularitásig, hanem egy bizonyos helyen, aminek még vannak kiterjedései, tükörképpé válik, azaz létrejön a mi világunk, ami aztán rögvest tágulni kezd. Eddig a pontig az elmélet nem ütközik Einstein általános relativitás elméletének egyenleteivel, amelyek nem írják le, hogy mi történt ebben az időpillanatban, hát még azt, hogy mi lehetett előtte. Ehelyett csak annyit jósol meg, hogy a Szingularitásnál a tér visszafordíthatatlanul begöngyölődik. Magyarul, míg a relativitás kezelni tudja a kozmikus kezdetet, használhatatlannak bizonyult az indító ok megjelölésére. Azt természetesen tudjuk, hogy az asztrofizikusok viszonylag gyakran állnak elő tetszetős sejtésekkel, mint amilyen például a jelenlegi LQG elmélet, de ezzel az ügy nincs lezárva. Ezeket a sejtéseket el kell kezdeni bizonyítani. Hogyan állunk ezzel?

Az igazság az, hogy mindez ideig az égvilágon semmi se bizonyítja ennek a tetszetős elképzelésnek az érvényességét, de van egy halovány remény. A NASA „Fermi Gamma-ray Space Telescope” nevű távcső segítségével próbálják észlelni a sok milliárd éve felénk vágtató gamma sugarak fotonjait. Ugyanis a mindennapi életünkben a hurkos-tér hatása észrevehetetlen, de a kvantált téren keresztül, több milliárd éven át felénk „bukdácsoló” fotonok szórása már árulkodó lehet, amit a Gamma-sugarat detektáló teleszkóp egyértelműen bizonyíthat. Ha a kiértékelés pozitív eredménnyel jár, akkor az Ősrobbanás, mint a lét elindítója, csak tudománytörténeti epizódként marad ránk.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________ (492)

(424-sz) A nők orgazmusa kikapcsolja az agyukat

Tibor bá’ szatirikus online

Két napja felraktam egy pár humán emlőt némi vágyakozó felirattal. A posztot néhány százan elolvasták, de senkinek se jutott eszébe, hogy egy rövid időre kölcsönözzön nekem valami hasonlót. Önző már ez a világ, hiányzik belőle a megértés legkisebb csírája is. Nem csoda, ha egyre ellenségesebben állok hozzá az „eseményekhez”. Na, tehát!

Nem tudom észrevettétek-e már, de állandóan a nők orgazmusáról irkálnak (nők-férfiak vegyesen, néha ketten együtt, lásd: Master és Johnson), a férfiakéról soha. A franc egye meg. Ugyanis akkor egyből kiderülne számomra, hogy csak szövegelés-e, vagy van neki értelme is. Na, mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Az minden esetre meglepett, hogy „kikapcsolja az agyat”. Ugye, ha valakinek nincs, akkor mit kapcsol ki? . Persze most csak az irigység beszél belőlem, úgy hogy inkább átadom szót a hozzáértőknek.

Úgy tűnik a női agy részére a szex egy hatalmas rövidzárlat, vagy inkább tömeges kikapcsolás. PET letapogatásra épült tanulmány szerint orgazmus alatt a női agy számtalan területe kikapcsol, beleértve azt a területet is, amelyet az érzelmekkel hoznak összefüggésbe. (Istenem! Hány nő etetett azzal, hogy csak érzelmi alapon tud kefélni. Bocsánat, ez már kiment a divatból, újabban szexelünk.) Gert Holstege a hollandiai Groningen Egyetem munkatársa szerint „az orgazmus ideje alatt a nőknek nincsenek érzelmeik (emóciók). A kísérlet lefolytatásához a kutató csoport beszervezett 13 egészséges, heteroszexuális nőt partnereikkel együtt. A nőket lefektették egy heverőre úgy, hogy fejük egy PET leképezőbe kerüljön, majd megfigyelték agyuk tevékenységét négy különböző „állapotban”:

1) egyszerű relaxáció,

2) orgazmus imitálása alatt,

3) a partner által végzett klitorisz stimulálás alatt,

4) klitorisz stimulálás az orgazmus eléréséig.

Elnézést, hogy közbeszólok, de a PET leképező nem zavar a csikló körüli motoszkálásban? Arról már hallottam, hogy dugás közben a bányarémek fejét le kell takarni, de ez a PET se semmi. Még jó, hogy egyáltalán volt orgazmus! – Akkor vissza a témához:

Stimulálás alatt a nők agyának egyik érzékszervi részében nőtt az agyi tevékenység, de csökkent az amigdalban és a hippokampuszban, amelyek az éberség és izgatottság területei. Orgazmus alatt az agy legnagyobb részén csökkent az aktivitás. Kivételt képez a cerebellum, ahol viszont nőtt. Különben a cerebellum általában a mozgás koordinálását végzi (de mi a fenét koordinál, amikor többségük fekszik mint egy tuskó?). Ezekből a kutatók azt szűrték le, hogy a nők csak akkor élvezik a sexet, ha izgalom és aggódásmentes állapotban vannak, és figyelműket más nem vonja el. (Micsoda felfedezés! ) Evolúciós értelmezés szerint, aktus alatt a nőnek fontosabb az utód létrehozása, mint saját életük biztonsága. (Erre azért befizetnék!)

A kutatócsoport férfiakkal is el akarta végezni a kísérletet, de az eredmény megbízhatatlannak bizonyult, mert a PET letapogatáshoz minimum 2 percre van szükség, míg (mint köztudott) a férfiaknál a vizsgált „esemény” néhány másodperc alatt levonul. – fentebb erre céloztam. (Ez a poszt nem az én agyszüleményem, hanem a NewScientist-ben megjelent cikk erősen kivonatolt, gúnyos megjegyzésekkel telitűzdelt fordítása) – Megjegyzem, a „kísérletnek” az égvilágon semmi értelme, legfeljebb dühítő, hogy még itt is a nők járnak jól, és akkor még ezt a rövid ideig tartó, apró csöcsölést is sajnálják tőlünk.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________ (559)

(VM-173) Cukor

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az igen népszerű, ma új reneszánszát élő Capitali társasjátéknak a háború alatt volt egy kevésbé ismert vetélytársa a Merkantil. Itt főleg világkereskedelem folyt és ugyanaz volt a cél, mint a Capitalinél, a versenytársak kirekesztése a jólétből, a megélhetésből, pénzügyi kiherélése, természetesen játszásból. A Merkantil fedőlapján (amit balra láthattok) nekem gyerekként is feltűnt egy tárgy, amiről kiderült, hogy süvegcukor. Ne is mondjam 8-10 éves korom környékén én is egy kis miértke voltam, mindent tudni akartam. Anyám elmondta, hogy „régen” a cukrot ilyen formában árulták, amik tetemes súlyt képviseltek,  és bizony abból nem kis nehézség árán kellett törni le darabokat, mozsárban lehetett porrá törni a süteményekhez. Ez elég furcsa és hihetetlen volt, főleg, mert akkoriban csak a kockacukrot ismertük. A kockacukor egy kb. 20×30 mm-es téglalap alakot vett fel egy kb. 7 mm vastagságban. teába, kávéba ebből tettünk kettőt.

Majd átment rajtunk a háború, lebombázták a cukorgyárakat, és semmilyen cukor se volt. Cukorrépa viszont termett, amiből lehetett sűrű, barna, édes lét főzni, amit melasznak neveztek, és természetszerűen cukor helyett használták. Persze volt neki mellékíze, amit iparilag a finomítással vettek el, már amikor elvették. Ínséges időkben azonban nem szokás nézni az apróságokat. Idővel szép lassan, vagy talán nem is olyan nagyon lassan, megindult újra az élet és lett cukor is, de ez már kristálycukor formában jelent meg. A forint bevezetése után 10 forintba került egy kiló cukor, ami a fizetésekhez képest rettenetesen drágának számított. Nem is romlott tömegesen az emberek foga. Rám pedig nevelőanyám állandóan rám szólt, hogy ne rakjak annyi cukrot a teámba. Viszont, sütemény megszórás miatt a régi rézmozsaraknak megint akadt munkájuk. Illetve – családon belül – inkább nekem, mert a porcukorkészítés az én feladatommá vált. Ha húztam a számat, anyám megkérdezte, akarsz süteményt? Hát persze, hogy akartam.

Az ötvenes években kezdett elterjedni a kávéfogyasztás, jobban mondva a presszóba járás, amire okot a súlyos lakáshiány adott. Nyomorúságos társbérletekbe mégse lehet vendégeket hívni, ahol vendégek nélkül is volt untig elég ok a torzsalkodásra. Ráadásul a presszókban meleg is volt, ami télen egyáltalán nem jelentett hátrányt, és ugye legolcsóbban az üldögélést kávérendeléssel lehet megúszni. Apraja- nagyja „presszózott”, azaz beült kettesben, vagy társasággal egy kis dumcsira. A presszókban rendelhető volt szimpla és dupla fekete, a „menőknek” fél deci rummal. A kapucsínó még nem volt divatban, a melánzsról pedig még csak nem is hallottak. A presszókávé édesítése nem volt egyszerű probléma. A kihelyezett kristálycukorban, kávés kanállal belenyúlva, barna csomókat lehetett hátrahagyni, ami nem volt túl esztétikus, és higiéniai gondolatokat is előcsalt az emberből. Ezt hivatott kiküszöbölni a cukoradagolás üvegből készült eszköze, amit billegetni kellett a kívánt mennyiség kinyerése végett. Ideje volt tehát kihozni a mokkacukrot. A mokka cukrot már mindenki ismerheti, mert ma is kapható. Ez alig több mint egy centis él hosszú tényleges kocka, de egyeduralmát már rég elveszítette, aminek oka elsősorban az emberek túlsúlya.

Az utóbbi években az obesitas népbetegséggé vált, ami nem feltétlen a jólét jele, lehet, hogy az emberek csak unalmukban esznek, esetleg pótcselekvésként, vagy a depresszió elnyomására. Azt hiszem az ok lényegtelen, a lényeg, hogy minden második magyar le akar fogyni, aminek egyik tippje a cukor elhagyása. Így aztán nyilvános helyeken a cukor mellett megjelentek a mesterséges édesítők is, amiknek viszont más semmi köze a cukorhoz.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________ (329)

(1071) A burgonya (promótálása)

Tibor bá’ online

Aki azt hiszi, hogy most fog olvasni néhány sikeres konyhareceptet a krumpli elkészítésével kapcsolatban, az icike-picikét csalódni fog. A magyar konyha a burgonyát valóban száz meg száz változatban képes feltálalni, de én most a joggal népszerű burgonyát túlélési oldalról kívánom megvilágítani. Mindjárt az elején be kell vallanom, hogy fényes mondataimat nem a saját kútfőmből veszem csupán, hanem egy amerikai burgonyaszakértő – Istenem, hát ilyen is  van -  izgalmas soraiból is. Az úr különben Chris Voigt a Washington Állam Burgonya Bizottságának az alelnöke, aki két hónapon keresztül semmi mást nem evett, mint burgonyát, hogy ezzel is bizonyítsa az általa képviselt tápanyag kiválóságát.

A krumpli a maga nemében, mint gumós növény, egy unikum, mert termése a szénhidráton kívül fehérjét is tartalmaz, nem is keveset. Most persze leesett az állad, de ez még nem minden. Száraz anyagra vonatkoztatva a burgonya protein tartalma nem csak magas, 10 % körüli, de esszenciális, azaz teljes értékű. Ezzel azonban a sor nem záródik le, mert van még egy-két érdeme a krumplinak. Nézzük a benne található vitaminokat 100 g burgonyára vonatkoztatva: B₁(tiamin) = 0,08 mg, B₂(riboflavin) = 0,03 mg, B₃(niacin) = 1,1 mg, B₆ = 0,25 mg, C = 20 mg. Majd az ásványi anyagokat: kalcium = 12 mg, vas = 1,8 mg, magnézium = 23 mg, foszfor = 57 mg, kálium = 421 mg. Viszont nátriumból szerencsére csak 6 mg. A sok jó mellett sajnos van egy rossz tulajdonsága is, amit kevesen tudnak. A burgonya egy kissé mérgező. Hoppá! A háziasszonyok (istenem, van még ilyen) nagy része tud arról, hogy a gumó zöld része – ami ritkán előfordul – mérgező, ezt ki kell vágni. A valóság azonban az, hogy nem csak a zöldrész mérgező, legfeljebb ez sokkal nagyobb mértékben. Mi ez a méreg? Úgy hívják, hogy Szolónin. A megengedett (USA) Szolónin tartalom 200 mg/kg, de a kereskedelemben forgalmazott burgonyában 8-180 mg/kg található. Ami érdekes, hogy ez általában nem téma, mert burgonyamérgezésben még senki nem halt meg, de a mértéktelen fogyasztásnál bizonyos enyhe mérgezési tünettel számolni kell (hányinger, fejfájás, stb.).

Ami A burgonyát vonzóvá teszi a túlélők számára, hogy termesztése viszonylag egyszerű. Egyetlen követelmény, hogy a talajt fel kell lazítani (ásás, szántás). Ezt követve a talajba vályút vagy lyukakat kell kialakítani, amiben el kell helyezni a vetőburgonyát (Apró, de egészséges krumpli megteszi. Azért apró, mert a növény mérete és hozama teljesen független az elültetett burgonya méretétől). A gumók akkor fejlődnek ki, amikor a növény virágzik (általában). Virágzást követve lehet szüretelni, és néha érdemes is. Ugyanis amikor a talaj hőmérséklete eléri a 23 °C-t a gumók növekedése leáll. Ebből az is következi, hogy a burgonyát érdemes közvetlenül a fagy felengedése után elültetni, hogy a 23 °C-ig több idő teljesen el. A burgonya szüretelése után még van idő őszig valami mást ültetni a helyére.

A burgonya egyetlen hátránya – mert sajnos az is van – hogy tárolása problematikus, amit különben minden háziasszony tud. És most megyek és készítek egy kis rakott krumplit vacsorára.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________________

  (591)

(1070) A szex illata

Tibor bá’ online

Amióta kinőtt a pubik szőröm (és milyen büszke voltam rá!), azóta töröm a fejem, hogy mi a fene lehet a funkciója, mert állítólag a természetben mindennek megvan a maga szerepe. Huszonöt éve élek családi házban. Az első időben macskánk volt, mert az (akkori) feleségem imádta a dögöket. Aztán egy szép napon lelépett (nem a macska, a másik dög), a macskát itt hagyta nekem emlékül, de a pubik szőrét magával vitte, he-he-he. Az „új” (21. évben  vagyunk) feleségem viszont kutyázik. Eggyel kezdtünk, most négynél tartunk, de jövő karácsony környékén szülői örömöknek nézhetünk elébe, és ha isten is megsegít, akkor lesz vagy 12 kutyánk. — Bocsánat, elkalandoztam! — Szóval, amióta kutyáink vannak, ez a pubik szőr talány kezd megoldódni, mert kutyáink naponta tízszer győződnek meg róla, hogy én vagyok én a genitália környékén végzett, meglehetősen hangos szimatolással. A szag megőrzésére a szőrzet nyilván kitűnően megfelel. De ez csak az én spekulációm. Most azonban a szemem megakadt egy értekezésen. James V. Kohl: “The Mind’s Eyes: Human Pheromones, Neuroscience, and Male Sexual Preferences. Belátom egy kicsit hosszú a címe, de annál többet ígérő: „Az agy szeme: Emberi feromonok, agyműködés és a férfiak szexuális preferenciája. ”Gondolom a feromonokkal kell kezdenem. Ezek kérem a szervezet által kiválasztott illatok vagy szagok (ki melyik kifejezést gondolja találónak), amelyeket terjesztünk magunk körül egy bizonyos céllal.  Meg kell jegyeznem, hogy az állatok esetében sokszorosan bizonyított (gondoljatok a tüzelő szukákra), de az embereknél még vita tárgyát képezi, mert vannak még akadékoskodók (már ahogy ez szokás). De akik az emberi feromonok mellett törnek lándzsát, jelenleg azok is csak kettőről tudnak: androstenon és androstedion nevű tesztoszteronszármazékokról. Az androstenon a nőkben, férfiakban egyaránt jelen van, míg az androstedion kifejezetten a férfiak izzadságából és vizeletéből mutatható ki. És akkor nézzük, mit tud ez a Kohl, aki mindjárt egy hölgy beszámolójával nyit. Íme:

„Azt mindig is tudtam, hogy a hormonoknak komoly szerepe van a szexuális életünkben, de csak nemrég döbbentem rá, hogy feromonok is vannak a világon. A férjemmel készülődtünk a szokásos eseménydús estére, amihez elővettem egy kis üveg illatos, masszírozó olajt. Az előjáték folyamán teljesen felszabadultam, ami általában nem szokott velem előfordulni, és egyértelműen közöltem mit, és hogyan szeretném. Ráadásul szexinek éreztem magam, ami nem szokott előfordulni velem. Szóval a végén egy fantasztikus esténk lett. Az „esemény” után azon törtem a fejem, hogy miért volt ez most más, a megelőzőekhez képest? Ugyanis, szerettem volna, ha a következők is ilyenek lettek volna. Csak másnap délelőtt ugrott be, hogy az olajban lévő feromon lehet mindennek az oka. Be kell vallanom, sose hittem az afrodíziakumokban, de most valami rendkívüli történt velem. Elhatároztam, hogy utána nézek a dolognak.”

Nekem ehhez illat nélkül is van kedvem.

Szerintem ennek egy kicsit olyan PR szaga van, mert könnyen lehet, hogy ezt a csodaolajat el akarják adni, de később se volt rá semmi utalás. Hát akkor az olaj csodát tett. Bár az is előfordulhat, hogy placebó hatással állunk szembe. A hölgyet bemasszírozta a partnere, ő pedig bebeszélte magának, hogy ez most sokkal jobb. Viszont – vélekedik James Kohl – ha az embereket megkérdezzük, hogy mit esznek a partnerükön? Általában felületes válaszokat kapunk (ha egyáltalán kapunk), mert a kérdésben egy kicsit el van rejtve, hogy mi nem találunk rajta semmi izgatót. Viszont néha lehet találkozni elképesztő párokat, ami tényleg talány. Öt csillagos szuper bombázó, hatalmas csöcsökkel, aki mellett szaporán lépked egy nyiszlett apró férfiszerű lény. Vagy egy igazi Adonisz karján egy abszolút bányarémmel, aki semmi esetre se a mamája, mert csak 10 évvel idősebb. Hogy az egyik mit eszik a másikon, az egyértelmű, de hogy a másik mit eszik az egyiken, az felfoghatatlan. De ne tapogatódzunk másoknál, figyeljük meg önmagunkat. Van olyan férfi a társaságban, akiért megvesznek a nők, de neked mégse kellene semmi pénzért. És így van ezzel más is. Kohl megadja rá a választ: „Tudatunktól függetlenül vegyi jelzéseket küldünk szét, ami a másik nem egyedeinél különböző hatásokat váltanak ki.”

A fenébe is! Állandóan csak azt olvasom, hogy az ember agya semmire se jó, mindent valamilyen utasításra követünk el. Szóval miért tetszik nekem egy csaj? Mert érzem a szagát? – Egy-két szagot már éreztem, de felhevülés helyett, inkább lekókadás lett a végeredmény. Nem csoda, hogy egyes kutatók szerint az embernek nincs is feromonja, vagyis az égvilágon semmi se készteti partnerválasztásra. Csakhogy elég sok bizonyíték van az ellenkezőjére. 1998-ban a Chicagoi Egyetemen végeztek kísérleteket, aminek keretein belül nagyszámú női kísérleti alanynak sikerült összehangolni a menstruációs ciklusát. — Ez különben nem nagy kunszt, mert elég régi megfigyelés, hogy mindenfajta beavatkozás nélkül, közösségben élő nők egy idő után szinkronban menstruálnak. — A kísérletet végzők mégis úgy gondolták, hogy a peteérést feromonok irányítják, tehát léteznek.

Más tanulmányok szerint a férfiak részére a nők szaga peteéréskor „szexi”. — Ezzel kapcsolatos saját tapasztalatom egy kicsit eltérő. 14-15 éve koromban a háztartáshoz tartozott egy cselédlány is (később háztartási alkalmazott), nekem pedig kitűnő orrom volt, elvégre elég fiatal voltam hozzá. Havonta egyszer 2-3 napon keresztül, ha közel kerültem Julihoz, olyan savanyú ízű lett a szám, hogy összefutott a nyálam, de nem a kellemtől, hanem a kellemetlenségtől. Csak később derült ki, hogy olyankor mindig menstruált. Szag tehát van, csak kérdés mire ösztönöz. — Kohl persze nem hagyja magát. Szerinte a férfiak hónalj szaga (gondolom dezodor nélkül) néhány nőt teljesen lázba hoz, aminek egyetlen oka az lehet, hogy a férfiak izzadságában androstadienon van, ami a nők tudatalattijára hat.

Arra is vannak adatok, hogy a heteroszexuális nők és férfiak a másik nem által kibocsátott feromonokra reagálnak.  — és akkor most az amerikai svédcsavar — ugyanakkor a homoszexuálisokra saját nemük feromonja hat. — De a végén Kohl helyre rakja a dolgokat. „A feromonok nem keltenek vágyat,  csupán a létező vágyat felerősítik. Ha nem vagy kívánatos valaki részre, mert mondjuk, nem tetszik neki a személyiséged, akkor teljesen feleslegesen küldöd felé a feromonodat.” — Egyszerű beszéd, tehát a poszt megírása előtt egy kicsit körbeszaglásztam a témát. Mit mondjak, még van mit kísérletezni a tudósoknak, mert az egyetértés hiánya a megszokottnál jóval nagyobb. Persze azért a szexnek van szaga, csak kell hozzá egy állandó partner, aki nem váltogatja a parfümét minden második héten. Erről jut eszembe, 25 és 45 között ugyanazt a parfümöt használtam „for men” volt a fantázia neve. Aztán kivonták a forgalomból, persze engem is. De ez egy másik történet.

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________ (491)

(1069) Erich Kästner

Tibor bá’ online

Tizennégy éves korom környékén kedvenc íróim a magyar Aszlányi Károly és a német Erich Kästner voltak, olyannyira, hogy Kästner: Május 35. után nekiálltam megírni életem első kéziratát. Írógép segítségével jutottam el a 10. oldalig, ahol – ki tudja miért – megakadtam. Valahogy a történetem rettenetesen magán viselte az ihletet adó Kästner stílusát, csak nem volt olyan humoros. Jó kritikai érzékkel vártam még egy másik 14 évet, mielőtt újra nekirugaszkodtam volna. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az eredeti ihlet Erich Kästnertől származik, amit az idők folyamán szép halkan elfelejtettem. Sőt, magát Kästnert is elfelejtettem, ahogy komolyabb olvasnivalókra vetettem magam. Az élet már csak ilyen.

Most azonban egy évforduló okán Németország figyelme Kästnerre irányul, és mivel az enyém pedig Németországra (is), Käsner nálam újra belépett a képbe. Ugyanis 80 éve annak (vagyis, amikor születtem), hogy a Náci Németország nyilvánosan elégette Erich Kästner könyveit, mint szennyirodalmat. Egészen pontosan 1933 május 10.-én, közvetlenül éjfél után a berlini Opernplatz téren eleredt az eső, ami a szennynek kikiáltott könyvek elégetését kissé megnehezítette. Ezért azután a lelkesen buzgó diákok kénytelenek voltak benzinnel leönteni az elégetésre ítélt könyveket. A helyszínen megjelent Goebbels propagandaminiszter is, aki kijelentette, hogy a jövő német állampolgára nem csak olvasni fog, de lesz neki jelleme is. Aztán folytatta, némileg a jövőre gondolva: „Ez a német férfi le fogja győzni még a halálfélelmet is.” Hát igen, nyilván előre látta a felgyújtott zsinagógákat, Auschwitzet, Sztalingrádot, hogy csak néhányat említsek.

Nincs új a nap alatt, még retorikában se. Figyeljétek meg a következő mondatokat! 1933 áprilisában a Német Diákszövetség kampányt indított „Akció a némettelen szellem ellen” címen. E hónap 12.-én kiadták a „Tizenkét tézisüket” amely többek között kimondta, hogy a német zsidó az nem német csak zsidó, és ha németül ír, akkor hazudik. Ezt a hazugságot pedig ki kell irtani. Erre a „kiirtásra” szánta el magát durván 40.000 összegyűlt ember szakadó esőben, az Opernplatz-on. A kiirtás egyik tárgya volt Erich Kästner, akit Goebbels „apró sánta ördög”-nek nevezett. Kästner maga is látta, hogy égnek a könyvei.

Érdekes módon ezekről az eseményekről 8-10 évvel később mit sem tudtunk, legalább is én nem tudtam, de valószínűleg az ifjúsági könyvek kiadói sem, vagy simán nem érdekelte őket. Meg kell azonban jegyezni, hogy a „szenny” jelzőt nem a Május 35., Emil és a detektívek, A repülő osztály, és más ifjúsági könyvek kapták, hanem elsősorban a – két évvel korábban írt – „Fábián” ami a Náci Párt napilapja a Völkischer Beobachter szerint „magukból kivetkőzött emberek piszkos orgiáit írta le”. Lehet, de ezt én nem olvastam, viszont józan kritikusok szerint a könyvben valóban leírt alkalmi szexet, leszbikus szexet, és hasonlókat, amelyek a náciknál kiverték a biztosítékot.

Kästner tehát végignézte volna könyveinek az elégetését, de egy nő felismerte, és elkiáltotta magát: ott van Kästner, amire az író jobbnak látta odébbállni, de az országot nem hagyta el, mert szemtanú akart lenni és úgy gondolta, hogy ez az őrület nem tarthat sokáig. Na, ebben tévedett. Különben is a maradásának ára volt. A következő évek során kénytelen volt öncenzúrát alkalmazni, ami megint csak nem ismeretlen előttünk. De önmagában egy svédcsavar. Ugyanis joggal mondhatjuk, hogy kényszerből fordult a humoros, abszurdba hajló ifjúsági témák felé, és remekelt, [jegyezzük meg, hogy a magyar fordítok sok évtizeden át igazán remek munkát végeztek klasszikus művek magyarítása terén.] méghozzá olyan mértékben, hogy számtalan európai nyelvre lefordították őket. A magyar fordítások oly jók voltak, hogy sokáig azt hittem, hogy Kästner magyar szerző. Mi más? Lássuk csak!

Május 35.-ikén történik az olvasó képzeletét igénybe vevő történet, aminek leírása során a szerző meglepő ötletekkel kápráztatja el az olvasót. A főtéma Konrádnak, és nagybátyjának, Ringelhuth gyógyszerésznek csodálatos utazása. Aminek alapja az, hogy Konrádnak dolgozatot kell írnia a Csendes óceánról. Mivel matekból jól áll, “következésképp” nem lehet fantáziája. Hogy megírhassa a dolgozatot, egy emberi hangon beszélő fekete ló segítségével egy délután alatt megjárják az óceánt. Útközben bejutnak Eldorádóba, a lusták automatizált országába, majd megtekintik ennek ellenképét, Elektropolist is. Itt az automatizáció azt a célt szolgálja, hogy mindenki szórakozásból dolgozzék. A történelmi görbe tükör éppúgy része ennek a szórakoztató játéknak, mint a feje tetejére állított világ, ahol a gyerekek igen sikeres nevelési módszereket alkalmaznak elvetemült szülőkkel szemben. Konrád és Ringelhuth gyógyszerész az egyenlítő fémszalagján lovagolva végül elérik az óceánt. A Nyugati Bejárónál majmok fülsiketítő üdvrivalgása fogadja őket, tigrisek, cethalak, emberevők közé keverednek; kacagtató kalandjaikat a fekete ló házassága tetézi be. Konrád hazatérve gyorsan meg is írja a dolgozatot. Éktelen helyesírási hibákkal tarkított fogalmazványból azonban nem derült ki, hogy Konrád valóban ott járt-e az óceánnál, mert hogy éppen május 35.-ike volt.

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________ (382)

(1068) Új otthont az Emberiségnek?

Tibor bá’ online

Miközben az emberiség zöme csendben, vagy kevésbé csendben várja az ilyen vagy olyan összeomlást, a tudósok egy csoportja kutatja az eget, hogy hol lehet még életet fenntartani képes bolygó a világegyetemben. Nekem erről az ugrik be, hogy csak nem új otthont keresnek az emberiségnek? Mert ha igen, akkor rettenetesen makacs elszántság kell hozzá, mert „valahova” eljutni csak úgy lehet, ha néhány tucat generáció az űrhajóban éli le az életét, hogy ki tudja hányadik leszármazottja megérkezhessen az új, otthont adó bolygóra. Ennél sokkal könnyebb lenne a meglévő bolygót egy kicsit jobban megbecsülni.

Az élet fenntartására alkalmas bolygók kutatását a NASA gondozásában működő Kepler program biztosítja, amihez egy Kepler nevű űrhajó tartozik. A program lényege 150.000 csillag megfigyelése a Nap „közvetlen” közelségében. Amit keresnek az a csillag periodikus fénycsökkenése, ami akkor következik be, ha a látósíkban áthalad egy bolygó. A mai napig Kepler 122 bolygót talált a 2740 lehetséges bolygóból.

Kepler-62 nevet viseli a legutóbb felfedezett rendszer, ahol Földméretű bolygók keringenek abban a zónában (zöld), ahol az élet már és még lehetséges. Kepler-62 tőlünk mért távolsága 1200 fényév, és összesen 5 bolygója van. Ezek közül a két szélső bolygón: Kepler-62e és Kepler-62f az életet fenntartó zónában kering 122 és 267 napig tartó teljes pálya befutással. magyarul, ennyi ideig tart ott egy év. Kepler-62e a Földnél 60 százalékkal nagyobb, míg a Kepler-62f 40 százalékkal.

Egy másik rendszer 2700 fényévre van tőlünk, ahol 3 bolygó található Kepler-69 elnevezés alatt. Mindkét rendszerben a „nap” nagyvonalakban megegyezik a mi napunkkal, annak 93 százalékos tömegével. Ezek az adatok „reménykeltőek”, és ha nem, akkor lehet keresgélni tovább. A keresgélésnek más praktikus értelme nemigen van azon kívül, amit fentebb már említettem. Minden esetre az elv az alábbi ábra alapos tanulmányozásával észlelhető, ahol Kepler-62 van szembeállítva a Földel.

Azt azért még megjegyezném, hogy az észlelések a mai műszertechnika csúcsteljesítményével lehetségesek, de csak a fizikai dimenziók erejéig. Arról például semmi adat nem nyerhető ki, hogy az adott bolygón vajon van-e víz? A központi csillag által leadott energia felfogása teremthet ugyan életfenntartó klímát, de víz nélkül az élet (ahogy mi ismerjük) elképzelhetetlen. Kérdés, hogy a vízhelyzet tisztázása nélkül érdemes-e belevágni egy 1200 vagy 2700 fényévnyi távolság végigutazásába?

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________ (566)

(1067) Csak ülök és nézek

Tibor bá’ online

Csak ülök az ATV előtt és nézem Kálmán Olgát, és persze hallgatom is. Meggyőződésem, hogy ő az ország legcsapnivalóbb műsorvezetője, mert 5 mondatnál rövidebb kérdést képtelen feltenni, mert saját kérdéseire rendszerint megadja a választ, mert ötpercenként szakítja félbe az interjúalanyt, lehetőleg a legérdekesebb válasz kellős közepén, és akkor még nem tértem ki a grimaszaira, magyarul undok pofákat vág, amivel befolyásolni akarja az interjúalanyt, és persze a nézőket. Ennek ellenére piszok népszerű és még valami kitűntetést is kapott a napokban. A magas nézettségének azonban nem ő az okozója, hanem a sorra meghívott vendégek, akik gondosan ki vannak válogatva. Ez az egyetlen oka annak, hogy néha-néha én is belenézek a műsorába.

Amit elvárnék egy ilyen agyon ünnepelt műsorvezetőtől, némi eredetiség, amire most mondok egy példát. A március közepi felmérés szerint a népesség 51 százaléka nem árult el semmit. 24 % a Fideszre, 9 % az MSZP-re, 9 % a Jobbikra, 5 % az Együtt 2014-re, 2 % az LMP-re és 1 % pedig a DK-ra szavazna. A kiértékelés szerint a Fidesz 24 százaléka mellett az összes nem Fidesz szavazat 26 százalék lenne, beleértve a Jobbikot is. A „szakember” szerint a Fidesz rezsi csökkentési ötlete jól bevált, az emberek visszafordultak a Fideszhez. – Ezt a kiértékelést Kálmán Olga elfogadta. Nekem azonban van némi ellenvéleményem.

Az utóbbi időben az esti TV hírek főleg bűnügyekkel foglalkoznak. Kimennek a helyszínre, bemutatják a házat, ahol történt valami, majd megkérdezik a szomszédokat. A szomszédok általában jelentéktelen dolgokat mondanak el. Például „nemigen láttuk az utcán, zárkózott emberek voltak”. És – és ez a lényeg – nem vállalják az arcukat. A nyilatkozók rendre nem akarják, hogy felismerjék őket. Miért nem? Mert félnek. Nincs mitől, mert az elkövető életfogytiglan-t kap. Mégis az emberek félnek, oly annyira, hogy legyőzik szereplési vágyukat, és kitakarják az arcukat. Mennyivel reálisabb félni a hatalomtól! és akkor vissza a közvélemény kutatáshoz!

Csöng a telefon, felveszem –halló – halló, itt a Tárki közvélemény kutató munkatársa beszél, azt szeretnénk öntől megtudni, hogy ha most vasárnap lennének a választások, kire szavazna? – Bennem egy pillanatra megáll az ütő, legszívesebben lecsapnám a telefont, de nem csapom le, mert az a valaki, aki felhívott, pontosan tudja, ki vagyok. Ha én a…..

1)   A Fideszre szavaznék, akkor azt diadalmasan bemondom a telefonba.

2)   Az MSZP-re szavaznék, mint öreg nyugdíjas, akinek már minden mindegy. Bemondom az MSZP-t.

3)   Az MSZP-re szavaznék, de mi van, ha utánam nyúlnak a munkahelyemen. Azt mondom tehát, hogy nem megyek el szavazni, vagy még nem tudom, kire szavazok, esetleg bemondom a Fideszt.

4)   A Jobbikra szavaznék, amit büszkén bevágok a telefonba, rohadjon meg minden geci.

5)   Együtt 2014-re, vagy a DK-ra, vagy az LMP-re szavaznék – ha van a pucámban vér, ez meg is mondom.

6)   Az Együtt 2014-re, vagy a DK-ra, vagy az LMP-re szavaznék, de be vagyok szarva. Azt mondom, hogy nem szavazok, vagy még nem tudom kire, esetleg elrebegem Orbán Viktor nevét (aztán szembeköpöm magam, miután letettem a telefont).

Ebből könnyűszerrel jön ki az, amit a Tárki „kikutatott”, és ami a mai körülmények között minden, csak nem a valóság. Ha holnap lennének a választások az 51 %-ból legfeljebb 25 % maradna otthon. A maradék 26 % egészen biztos nem a Fideszre szavazna. És a Fideszre mért 24 %-ból is legalább az egyharmada nem oda szavazna a bemondás ellenére. Ennek megfelelően az én ráérzésem szerint:

A Fidesz kapna 21 %-ot.

A jobbika kapnak 12 %-ot

Az MSZP kapna 23 %-ot

Az Együtt kapna 28 %-ot

A DK és LMP pedig a maradék 16 %-ot.

A jelenséget a szakma már legalább 60 éve ismeri, mert akkor volt egy híres felmérés az amerikai sörgyárak kérésére. A megszólított embereknek azt a kérdést tették fel, hogy „barna vagy világos sört iszik-e?” A kiértékelők legnagyobb meglepetésére az emberek 60 százaléka azt állította, hogy barna sört fogyaszt, miközben a bárok rendelése alapján a gyárak termelésének mindössze 4 százaléka volt barna sör. A reklám pszichológusok megállapították, hogy a feltett kérdés az emberek tudatalattijába így érkezett be: „Ön a közönséges világos sört issza-e, vagy a pedig a gentlemanek által preferált barnát?” A megkérdezettek 55 százaléka nem tudta felvállalni a „közönséges” világos sört. Ott az emberi büszkeség, nálunk a félelem torzította az eredményt. – persze Kálmán Olga ilyesmit nem tud, csak pofákat vágni, ami lényegesen könnyebb.

[Még mielőtt rákérdezne valaki: Bombera Krisztinával, Mészáros Antóniával meg vagyok elégedve.]

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________________

  (1093)

(374-sz) Kimentem a divatból

Tibor bá’ szatirikus online

A múlthét valamelyik napján megdöbbenve vettem észre, hogy kimentem a divatból. Egy nyolc tagú társaság kellős közepében üldögélve, kénytelen voltam végig hallgatni, hogy Eszenyi Enikő micsoda csodálatos színésznő, aki most éppen zsűritag és rendez. A helyzet az, hogy ízlések és pofonok különböznek, az esetemben pedig nagyon. Ugyanis ezt a nőt kezdettől fogva ki nem állhattam. Színésznői képességeit most hagyjuk nyugodni (persze attól se esem seggre) de a végeláthatatlan nyafogása kikezdte az idegeimet. Ha  valakinek eszébe jutna egy olyan színdarabot írni, ahol egy megöregedni képtelen úri család kisasszonya még 60 éves korában is nyávog, akkor Eszenyi ideális lenne a szerepre, de hol vannak az ilyen színdarabok?

Mivel nézetemnek hangot is merészeltem adni, egyszerre heten estek a torkomnak, és a „szakbarbár” volt a legenyhébb jelző, amit a pofámba vágtak. Hát kérem, én tiltakozom. 10 és 20 éves korom között végigszenvedtem az összes Shakespeare drámát, és az Operaházban valamint az Erkel színházban  előadott operát. Ezzel az istennek megadtam, ami az istené, és utána jött a császár, hogy ő is megkaphassa a jussát. Kiderült, nem a bunkóságra predesztináltságomról van szó, sajnos William bácsi már a múlté. A ma emberét nem lehet négy órán keresztül, megállás nélkül, folyamatosan bombázni azzal, hogy 3 lány milyen szar az apjához. Bármelyik kortárs barátom ezt 3 perc alatt el tudja mesélni saját, megtörtént tapasztalatát idézve. A múlt szele járja át az operákat is, ahol – az én megítélésem szerint – néhány örökzöld, értékes dalt a véget nem érő nyávogás köt össze. Ki tud ma  3 órát türelmesen ülni a seggén egy kellemes szextet meghallgatásáért? Ezzel szemben Molnár Ferenc és G. B. Shaw színdarabjait annyira élveztem, hogy az összekuporgatott 60 filléremért megvett jegyemmel hetente ültem föl a Nemzeti Színház kakaslelátójára a Blaha Lujza téren (persze akkor még nem volt tér, az csak a színház lebontása után lett). A színpadot a két térdem között láttam, és csak 14 éves füleimnek köszönhettem, hogy értettem a szöveget, ami 40 méter magasban csak suttogásnak hangzott.

Molnár és Shaw tudták hogyan kell színdarabot írni. Nem értem, hogy miért nem játsszák őket éjjel-nappal. Évával ma is járunk színházba, de átlagosan minden második darabnál eljövünk a szünetben és azt kérdezzük egymástól, hogy lehet ekkora szart írni (lefordítani, rendezni és eljátszani)? Aztán – mert hogy más nem jut eszünkbe – egyetlen egy következtetés marad, kimentünk a divatból. Ebbe bele is nyugodnék, de miért? Amit Shaw és Molnár Ferenc közel 100 éve írt, az örökérvényű, ma is aktuális, mert a konfliktus helyzetek, és azok megoldása az örök emberi tulajdonságokra épül, az pedig nem divat kérdése. A két kedvenc szerzőm zsenialitásához pedig nem fér kétség. Show 1883-ban írta negyedik regényét a „Trefusis úr”-t, eredeti címén „An Unsocial Socialist”, amiben rámutatott a „szocialista embertípus” kitalált klisé tarthatatlanságára, harmincnégy évvel az Októberi Szocialista Forradalom előtt, ami éppen hogy ezt akarta létrehozni jó 70 éven át. Kell-e ennél bölcsebb előrelátás.

Nem akarlak benneteket untatni a két szerző darabjainak a felsorolásával és azok  méltatásával, elég ha nyugtázzátok felismerésem, kimentem a divatból, és csak egyetlen egy kérdés marad megválaszolatlan: Én élveztem-e jobban Warrenné mesterségét, vagy a Mónika show közönsége a kifaggatott cigány kurvát és a mamáját, akit nem látogat. De hogy egészen friss legyek, megemlíthetném a halat a tortán, ami mint cím önmagában is gusztustalan, és persze van neki közönséges is bőven, de-hát igénytelen tömegekkel Dunát lehetne rekeszteni.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO
OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO
OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

(598)

(VM-172) Antalffy Pali bá’

Tibor bá’ vissza a múltba online

Az 1950-es évek vége, hatvanas évek eleje volt a tengerentúli utazás fordulópontja, akkor tért át a világ a hajózásról a repülésre. Nekem még szerencsém volt, mert 57-ben hajóval mehettem Ausztráliába, ugyanakkor a húgom még abban az évben már repülővel. A hajóutazásnak meg volt a maga varázsa és persze a sok évszázados hagyományai is. Egy-egy hajó befutása egy adott kikötőbe „esemény” számba ment, már csak azért is, mert nem mindig futott be az aminek kellett volna, elég sok hajó és utasa veszett oda örökre. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy a hajó utas listáját táviratilag megküldték a kikötőkbe, ahol az ki volt rajzszegezve a falra, bárki láthassa, amennyiben érdekli a dolog. Ebből az következik, hogy az én nevem is ki volt tűzve a Melbourne-i kikötőben 1957 márciusában, vagy 150 más magyarral együtt, akikkel egy hajón utaztam. A listákat pedig a helyi „régi” magyarok gyakorta látogatták. Így tette ezt Antalffy Pali bá’ is, aki csendőr ezredes volt a visszacsatolt Erdélyben, és akit Rákosiék távollétében halálra ítéltek.

Pali bá’-nak természetesen megakadt a szeme a nevemen, és bár csak névrokonságról volt szó, mindenképpen meg akart velem ismerkedni. Fogalmam sincs hogyan tudta meg a címem, de egy szép napon kaptam egy kézírásos levelet, egy ismert/ismeretlen feladótól. 1939-ben vezették be Magyarországon az úgynevezett zsinórírást, és mert én éppen akkor voltam elsős, hát velem és korosztályommal kezdődött az újfajta írásforma. Szerintem nem volt sikeres az eredeti elképzelés, ami szerint „ne kelljen a tollat felemelni a papírról”, de ez csak évekkel később derült ki. Minden esetre a nálam csak egy kicsit is idősebbek kézírásából nagyon jól fel tudtam mérni, hogy nem az én korosztályom. Pali bá’ kézírása pont ilyen volt, a megszólítás: „Kedves öcsém” legalább 20 év korkülönbségre utalt. A levélnek természetesen személyes találkozó lett a vége, ami bizonyos, patronáló barátsághoz vezetett. Az öregnek rettenetes volt az akcentusa, amit még angoltudás nélkül is lehetett érzékelni, de legalább megértette magát. Ő volt az, aki elvitt az első „magyar bálra”, amiket elég gyakorta rendeztek. Ez általában egy-egy (elővárosi) városháza kibérléséből állt, ahol megjelent úgy 100-150 ember, aminek legfeljebb 20 százaléka lehetett nő, és persze azok is mind férjezettek. beszélgetésre, piálásra, azonban az esemény kitűnően megfelelt. Pali bá’ körbevezetett, mint nemrég érkezett freedom fighter-t, mert hogy az egész világ így írt rólunk totálisan függetlenül attól, hogy volt-e a kezünkben fegyver vagy sem. Bár nekem ugyan volt, de el nem sütöttem. Ez nem is volt fontos, mert a lényeg az volt, hogy a jó tíz éve semmibe se vett emigráns magyarok végre büszkék lehettek magyarságukra, Magyarország rákerült a térképre. Az azért tudni kell, hogy a „régi” magyarok nagy része az oroszok elől nyugatra menekülő, többnyire katona és csendőrtiszt volt, vagy csak sima katona, aki nem volt olyan helyzetben, hogy megszökjön. A megvert magyar hadsereg volt katonái szerették volna hallani, hogyan robbantottuk fel a T-34-es tankokat, hogyan beleztük ki az orosz katonákat, szóval olyasmiket, amikkel én nem tudtam szolgálni. De nem volt probléma, mert beszéltek ők helyettem, hiszen a hőstettek akkor már szájról-szájra járó hagyománnyá váltak.

Szóval Pali bá’ mutogatott, de óvott is jó tanácsaival. Az éppen aktuális tanácsa az volt, hogy feltétlenül távozzunk éjfél előtt, mert utána már zuhan a hangulat (ha erre egyáltalán volt még lehetőség)és rendszerint verekedésbe torkol a találkozó, mert, hogy ez ilyen, de van igényesebb találkozó is, ami viszont zárt körű, azaz szigorúan csak meghívóra lehetett elmenni. Ezeken majd kizárólag ex katonatisztek vettek részt, akik tovább folytatták korábbi életüket, legalább is hétvégeken, mert – nem lévén tisztességes szakmájuk – rendszerint alantas munkát kellett végezniük. Talán éppen ezért ragaszkodtak korábbi titulusaikhoz, és léptették elő egymást annak rendje és módja szerint, amikor az esedékessé vált.

Máskülönben, Antalffy Pali bá’ agglegény volt, aminek okán adott fel házassági hirdetés, amire kapott 26 választ. A válaszolókat huszonhat, egymást követő szombaton tetemre hívott, majd fél év után az egyiket véglegesítette. Amikor én találkoztam vele, már a véglegesítés megtörtént. Ebből kifolyólag a szombatjai rituálisan teltek el. Reggel kiment a piacra, ahol vett hol egy langustát, hol egy borjú bordát, vagy valami hasonlót, amivel együtt megjelent a hölgy lakásán, ahol birtokba vette a konyhát és állított elő egy lukuluszi lakomát. A lakoma után volt az édes kettes, majd a hazatérés.

Pali bá’ szeretett volna visszamenni Magyarországra, legalább egy látogatás erejéig, bár pontosan tudta, hogy erre sosem fog sor kerülni. Természetesen ezen vágyával nem volt egyedül, de éppen mert világ életében agglegény volt, jobban tűrte a sorscsapást, mint mások. Kérdésemre, hogy miért nem nősült meg, az mondta: minek, amíg másnak van felesége, addig teljességgel felesleges. Akkor még úgy gondoltam, hogy savanyú a szőlő, de ma már biztos vagyok benne, hogy őszintén gondolta. Tíz kemény éven át rakta a keservesen megkeresett fontokat egymás mellé, mígnem lett akkora tőkéje, amiből vehetett magának egy eléggé lerobbant házat a Brunswick Roadon. Persze csak úgy, hogy a 2000 fontjára a bank adott neki kölcsön négy ezret, de azt már nem ő fizette vissza, hanem a bérlői. A tipikus angol munkásház ugyanis teli van hálószobákkal, amelyeket egy közös nagy konyha és fürdőszoba lát el. Ezeket a szobákat olcsón kiadta magyar srácoknak, konyha és fürdőszoba használattal. Pár hónapig még én is voltam a lakója, sőt a húgom is, csak a nyugtalan emigráns lélek hamar tovább kergetett, de azért Pali bá’ sorsát figyelemmel tudtam kísérni. Miután lakói kifizették a házra felvett kölcsönt, a házat eladta és vett magának egy vendéglőt, ahol kifőzhette magát minden nap, reggeltől estig, nem csak a szombat délutánokon.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________ (377)

(1066) Kátrányos homok

Tibor bá’ online

A kátrányos homok kibányászása elképzelhetetlen merénylet a természet (és az emberiség) ellen.

A kanadai Albertában végzet kátrányos homok kitermelése a világ legnagyobb ipari vállalkozása, és egyben olyan, amely a lehető legjobban pusztítja a környezetünket. A csatolt képek eléggé elképesztőek (a fotós neve nem publikus), de a hozzá fűződő történettel mindenkinek meg kell ismerkedni.

Mivel a hagyományos nyersolaj és földgáz lelőhelyek kimerülnek, az energia az iparnak drágább, nem hagyományos eszközökhöz kell nyúlni, amelyek technológiai kihívást, és az eddigieknél sokkal nagyobb kockázatot jelentenek az ökológiai rendszerre és az emberi településekre nézve. Az eredmény egy soha még nem látott pusztítás.

A kátrányos homok kitermelés történetét lépésről-lépésre követve fényképsorozattal mutatom be, kezdve hatalmas területek tarrá vágásával, folytatva külszíni bányák kialakításával, egészen a felhígított bitument szállító csővezetékekig, amelyek átszelik a fél kontinenst. Ráadásul nemrég a „Pegasus”  csővezeték Arkansas-ban törést szenvedett, ami egészen világosan megmutatja, hogy a felhígított bitumen több ezer kilométeres szállítása önmagában, jelentős veszély forrása. Ráadásul a kátrányos homokból kinyert üzemanyag az összetermelésnek mindössze csekély százalékát adja.

A Boreal erdőség tarrá vágása a felszíni fejtéshez

A kátrányos homok külszíni fejtése

90 tonnás exkavátor marja a kátrányos homokot

Hegyekben áll a kivont kén

A kilúgozott homoktenger

A bánya komplexum

Gigantikus méretű finomítás

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________ (816)

(1065) Intelligens tervező

Tibor bá’ online

Az ügy azzal kezdődött, hogy Darwin 1859-ben kiadta A FAJOK EREDETE című könyvét, és ezzel megalapozta az evolúciós elméletét, aminek alapja a „természetes kiválasztódás”. Az elmélet egyetlen „szépséghibája”, hogy nem fér össze a Bibliában leirt teremtéssel, amit a papok mind a mai napig nem bocsátanak meg neki.

Az első kimagasló szenzáció a Tennessee államban, 1925-ben zajló, úgynevezett „majomper” volt, amelyben John Scopes biológia tanárt vádolták törvényszegéssel, mert diákjainak tanítani merte Darwin elméletét a törvényes tiltás ellenére. Scopest természetesen elítélték, a törvényt pedig 42 évvel később, csak 1967-ben változtatták meg, amikor az evolúciós elmélet már 108 éves volt. Hiába na, isten malmai lassan őrölnek!

Olyannyira, hogy a teremtésben hívők követelték saját elképzelésük, vagyis a bibliai Genezis (teremtés) tanítását is, mint az evolúció egyik alternatíváját. A tantárgy neve „creation biology” és 1983-ban látott napvilágot. Csakhogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság 1987-ben megtiltotta a „teremtés biológiájának” a tanítását, aminek alapja a „vallások távol tartása az iskoláktól” elnevezésű törvény. Ezt úgy kell értelmezni, hogy a Legfelsőbb Bíróság szerint a teremtés-biológia nem tudomány, hanem alapvetően vallásos hit.

A teremtésben hívők természetesen ebbe nem nyugodtak bele és újfent támadásba lendültek. Ez alkalommal Kansas állam Oktatásügyi Minisztériuma döntött úgy, hogy állami iskolákban a biológia órákon tanítani kell az Intelligens Alkotó (más fordítás szerint: a Tudatos Tervezés) elméletet is, és rá kell mutatni, hogy a darwini evolúció távolról se bizonyított. Ugyanis – így az ID hívők – az élő teremtmények túl komplikáltak ahhoz, hogy ID nélkül evolválhattak volna. Cseles! Tehát, nem vonják kétségbe az evolúció létezését (nehéz is lenne), de az evolúciót egy ID irányította a helyes irányba. Más szavakkal az ajtón kitessékelt isten visszajött az ablakon át. Ehhez azonban a „tudomány” definícióját: „jelenségek természetes magyarázatának keresését” ki kellett bővíteni a spekulatív intelligens alkotóval.

2004-től Kansas államhoz tartozó Dover járás iskoláiban a biológia órák alatt ki kellett hirdetni az intelligens alkotó létezését. Ez ellen 11 szülő tiltakozni kezdett, hogy bár az amerikai alkotmány az egyházakat különválasztja az államtól, az iskolák az ID segítségével becsempészik a vallást az oktatásba. Megoldás, egy újabb per. Ítélethirdetés 2006 januárjában volt.

Nézzük, mint háborodott fel a 11 szülő. Az Oktatásügy kiadott egy „kiáltványt”, amit a biológia tanárok nem voltak hajlandók felolvasni a tanulók előtt. Ezért az iskolák különböző adminisztrátorai olvasták azt fel, íme:

„A Pensilvániai Tudományos Akadémia előírja, hogy Darwin elméletét tanítani kell, ami egyúttal érettségi tétel is. Azonban Darwin elmélete csak egy feltételezés, amihez további bizonyítékok megtalálására lenne szükség. Ugyanis egy feltételezésen nyugvó elmélet még nem bizonyosság. Darwin elmélete összefüggéstelen, abban hézagok vannak, amik bizonyításra várnak. Az intelligens tervező az élet eredetének egy olyan magyarázata, ami nem egyezik Darwin nézetével. Az iskola könyvtárában megtalálható a „Pandák és emberek” című könyv, amiből az érdeklődő diákok megismerkedhetnek az intelligens tervező létezésének a tényével. A diákokat arra bátorítjuk, hogy mindenfajta elmélettel kapcsolatban legyenek nyitottak. A fajok eredetének ismertetését az iskola meghagyja a szülőknek.”

Szóval, mi ez az „intelligens tervező”? Ez kérem az „isten” szinonimájaként használt kifejezés és arra utal, amit már Paley tiszteletes is állított, hogy a világ magán viseli egy intelligens lény keze nyomát. Darwin pedig menjen a pokolba. A dologban az a szomorú, hogy a 2005-ös felmérések szerint az USA lakósságának 50 százaléka egyszerűen nem fogadja el az evolúciót, amit mindössze egy nem bizonyított feltételezésnek ismer el. A Tudományos Akadémiának erre az volt a válasza, hogy a biológia tanítása Darwin nélkül olyan, mint a történelemoktatás George Washington nélkül.

A félreértések elkerülése végett a „Mi volt előbb isten, vagy Ősrobbanás” végkövetkeztetése egy „teremtő Isten” valószínű léte, aki olyan kezdeti feltételeket teremtett, ami predesztinálja az élet és az intelligencia kifejlődését. Én magam a Bibliában leírt „teremtést” egy primitív mesének fogadom csak el. – Különben a pert az ID hívők elveszítették, de nem adták fel. 2008. Májusában az ID hívők hazánkat is „megtámadták”, és nem teljesen sikertelenül, amit a hozzászólások fognak bizonyítani.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________ (1203)

(1064) A birodalom

Tibor bá’ online

Ha valakit érdekelne! Az Ó-kori Római Birodalomnak az akkor ismert világban össszesen 37 katonai bázisa volt a birodalom fénykorában. A Brit Birodalomban úgy mondták sohasem nyugszik le a nap, mert valahol mindig éppen nappal volt. A Brith Commonwealth-hez tartozott Kanada, Ausztrália, Dél Afrika, Új Zéland, India, hogy csak a legfontosabbakat említsem, aminek a II. világháború vetett végett, pontosabban egy új trónkövetelő az USA felemelkedése. Szóval a Brit Birodalom fénykora teljében az egész világon 36 katonai bázist tudhatott a magáénak. Végül 2008-ban, a legfrissebb összeszámlálást követően kiderült, hogy az észak-amerikai Egyesült Államoknak, az egész világon szétszórva, 761 katonai bázisa van. A dologban a legszebb az, hogy ezek fenntartásának gigantikus költségeit közvetett úton az egész világ állja (csak nem tud róla), ugyanis mindenütt dollárral fizetnek, amiből a FED annyit nyom, amennyit nem szégyell.

Viszont ez a birodalom nem fér a bőrében. 1898-óta 200 helyen vívott háborút, vagy követett el harci tevékenységet, amit érdekes módon az amerikaiak nemigen bánnak. Igaz a nagyobb csetepaték előtt mindig megdolgozták a „közvéleményt”. A második világháborúba úgy léptek be, hogy hagyták veszni Pearl Harbor-t, a Vietnámi háborúba úgy léptek be, hogy a Tonkini-öbölben támadták meg saját magukat. A közel-keleti harcokhoz előbb le kellett rombolni három New York-i toronyházukat. Most pedig Bostonban robbantottak fel két szemetes konténert ügyelve arra, hogy jó sok lim-lomot rakjanak a „házilag készített” bombákba, autentikussá téve a terrorista támadást. Ha most napokon belül „kiderül” hogy a robbantás iráni terroristák követték el, akkor biztosra kehet venni Irán megtámadását néhány napon belül.

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________
(1286)

(1063) Mi a CO2 pillanatnyi helyzete?

Tibor bá’ online

Erre a címre (Mi a CO2 pillanatnyi helyzete?) válaszolhatnék egyetlen szóval: szar, vagy egyetlen adattal: 396,8 ppm (2013 februári adat), de – sajnos – ezt lehet egy kicsit cifrázni. Először azonban nézzünk rá az itt látható grafikára. A vörös pontozott vonal: – o — o – a havonta mért értékeket mutatja, és azért hullámzik, mert a növények fotoszintézise felvesz széndioxidot ami viszont az évszakok változásának megfelelően ingadozik. A csúcsértéket minden évben május vége felé mérik, ami után kezd visszacsúszni, de sose az előző év minimumáig. A fekete pontozott vonal a kiátlagolást mutatja, de pillanatnyilag nem témája posztnak.

Nekem úgy tűnik, hogy a Földnek két stabil állapota van, amik között az átmenet nem fokozatos. A Föld egészen egyszerűen, bizonyos periódusokat követve az egyik állapotból a másikba ugrik. A jégrétegekbe zárt levegőbuborékok részletes analízise azt mutatja, hogy ehhez a két stabil állapothoz két különböző CO₂ szint kapcsolódik. A jégkorszak alatt 190 ppm, az interglaciális időszakban pedig 280 ppm. E két értéktől eltérő, más CO₂ koncentráció huzamosabb időn át nem tapasztalható. Ebből arra lehet következtetni, hogy a földi klíma jégkorszakba be, és jégkorszakból ki „táncolásának” fő oka, a széndioxid vándorlásából adódik, a szárazföld, óceán és atmoszféra között.

Hogy is van ez? A fentiekben azt állítottam, hogy most, vagyis egy interglaciális időszakban az atmoszféra CO₂ tartalma 280 ppm. Ez az érték azonban mára – köszönet az ember 200 éven át folytatott ipari tevékenységének – már elérte a 398 ppm-et. Ennyi CO₂ a légkörben az elmúlt 650.000 évben sosem volt, ezért nem lehet tudni, hogy ez a közeljövőt illetően hatásában mit jelent! Innentől kezdve mindenki arra tippel, amire akar, de tudományos szinten maradva a következőket kell megfontolás tárgyává tenni: a globális felmelegedéssel kapcsolatos hagyományos (általam nem elfogadott) gondolatfuttatással készült előrejelzések szerint a CO₂ koncentráció növekedését egy fokozatos fölmelegedés követ, és mivel a CO₂ koncentráció emelkedése előre kiszámítható, a hőmérséklet változás mértékét is előre meg lehet jósolni, és a számítások eredménye az ember számára elviselhető. Ugyanis, a számítások szerint, a CO₂ koncentráció megduplázódása, vagyis 560 ppm elérése, mindössze 1 °C átlaghőmérséklet emelkedést eredményez, miközben jelenleg már bezsebeltük a 0,8 °C növekedést, és hol vagyunk még az 560 ppm-től? (becslésem szerint kb. 35 év)

Csakhogy a jégkorszakok váltakozásának fent ismertetett mechanizmusa nekem azt sugallja, hogy az eljövendő klíma nem ezt az utat fogja járni. Valójában én azt jósolom meg, hogy az egyre emelkedő CO₂ szint a rendszerben minden figyelmeztetés nélkül hirtelen beindít egy drámai pozitív visszacsatolást, és a Földön be fog következni egy harmadik, teljesen ismeretlen és kiszámíthatatlan stabil állapot valahol a 400 + ? ppm CO₂ koncentrációnál.

Mint már jeleztem Mauna Loa legutolsó adatai szerint a légkör széndioxid tartalma 396,8 ppm. Az USA Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) bejelentette, hogy a CO₂ növekedés gyorsabb, mint számították. Érdekes visszalapozni a CO2 éves növekedésére.

1960-ban az éves CO2 növekedés 0,54 ppm

1970-ben az éves CO2 növekedés 1,06 ppm

1980-ban qz éves CO2 növekedés 1,73 ppm

2003-ban az éves CO2 növekedés 2,29 ppm

2013-ban az éves CO2 növekedés 3,30 ppm

Ennyivel termelnénk több széndioxidot? Nem egészen, a klimatológusok véleménye szerint a Föld már nem képes a fokozódó széndioxid mennyiséget felszívni, pedig a klíma előrejelzéseket adó modelleknél feltételezték, hogy az ember által termelt CO₂ mennyiség felét óceánjai és erdei felfogják. Ez a feltételezések azonban túl optimistának bizonyulnak. Martin Parry az IPCC egyik vezető tisztségviselője szerint „Mindenféle szövegelés ellenére a helyzet egyre rosszabb. Az üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedése gyorsul. A klímaváltozás hatásai már érezhetőek, és ezek az érezhető hatások is nyilvánvalóan növekszenek.”  Minden esetre ez év júniusában a CO2 koncentráció át fogja lyukasztani a 400 ppm szintet. Mindent összevetve, az általam 2004-ben megjósolt pozitív visszacsatolás „megfutása” már beismerten beindult.

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________ (890)

(1062) Női keblek

Tibor bá’ online

Lefogadom minden pénzbe, hogy azt hiszed, a női mellekről mindent tudsz, ami tudható, főleg, ha a gyengébbik nemhez tartozol. Hát nem! Az ugye nyilvánvaló, hogy biológiailag szpiking mi emberek emlősállatok vagyunk. Nos a nők emlője totálisan más, mint bármely más emlősállat emlője. Ugyanis a homo sapiens férfijai beleköptek az evolúcióba azzal, hogy a nők melléből szex objektumot csináltak minimum 25.000 éven át. Ez azt jelenti, hogy a férfiak mellmániája miatt, néhány tízezer éven át, a nagymellű nőket kedvelték, és főleg azzal párzottak (ha tehették), aminek következtében a női mell olyan, amilyen. Vagyis más, mint lehetne. Ugyanis más emlősállatoknál nincs emlő, csak bimbók, kivéve a tejért tartott állatokat. De ez semmi! A nő már rég átlépett a termékenyíthetőségen, a mellei ennek ellenére „jobbak mint újkorában”, pedig azokra a mirigyekre már semmi szükség, miközben más emlősöknél a szoptatás befejezése után az emlők „visszanőnek”.

A mellbimbók környéke teli van apró izmokkal, aminek köszönhetően a mellbimbó képes megkeményedni, jelezve a tulajdonos szexre kész állapotát. De az izmok mellett idegekkel is alaposan el vannak látva, ezért az előjátékból kár lenne őket kihagyni. Főleg azt, akinek három mellbimbója is van, ami egyáltalán nem ritka. A nők 6 százaléka. Ha még nem láttál ilyen, az csak azt jelenti, hogy senki se vág fel vele. Különben pontosan úgy viselkedik, mint az első kettő. Például menstruáció alatt érzékennyé válik. mellesleg, így szokták felfedezni a tulajdonosok.

A nők természetesen  nem kérnek egy harmadik mellből, de a meglévőkkel nem mindig vannak megelégedve. Így aztán egyedül az USA-ban évente kb. 200.000 nőnél végeznek kiigazítást, ami főleg implantátumot jelent. Különben az első szilikon implantátum 1962-ben született. Hitted volna? Én sokkal korábbra tettem. Az adott hölgy most éppen 80 éves.

Ami a méreteket illeti, a legtöbb férfi szerint, „minél nagyobb, annál jobb”, a nők egy része, akik ezt egy életen át cipelik, nem ennyire lelkesek. Különben a Guinness rekordot tartó hölgy (Annie Hawkins) egy-egy tőgye (bocsánat, csak most használom ezt a kifejezést) 28 lb, ami 12 kiló és 60 deka. Hitted volna? Hawkins nagyon ritkán megy ki az utcára, mert látványára rendszerint megáll a forgalom, és elég gyakran futnak egymásba a járművek.

Egyébként egy-egy emlő tejtermelő készségének semmi köze a mérethez. Apró mellű nők gyakran tejcsarnokként üzemelnek, míg jelentős mérettel rendelkezőknek egyszerűen nincs elég teje egy éhes csecsemő megnyugtatására. Különben, mielőtt még kitalálták volna az anyatejet helyettesítő tápszereket, anyatej hiányában kecsketejet adtak a csecsemőnek, ráadásul sikeresen. Mellesleg a kutyakölyköknek is ezt adják mielőtt a szukának megjönne a teje (1000 Ft/liter, mi is alkalmaztuk). Úgy különben a szoptatás kezd megint divatba jönni. Amióta létezik implantátum, a kismamák nem féltik olyan nagyon a kebleiket. Különben szerencse kérdése, van akinek szoptatás után mellei visszanyerik eredeti alakjukat, van akiknek pattanás méretűre zsugorodik. Hiába na, az élethez szerencse is kell.

És ha már a szoptatásnál tartunk, az anyatej minőségének a tesztelése gigantikus feladat. Minden nőnek a teje más és más összetételű, sőt egy adott nő teje se állandó. Ami létezik, az égvilágon minden befolyásolja. Tanulság, ha szoptatsz a cigi elhagyása az abszolút minimum, bármit eszel, megjelenik a tejben, és még az is befolyásolja, ha idegeskedsz.

Ellentétben a közhiedelemmel az emlőrák nem egyenlő a selyemzsinórral, gyakori szűréssel időben érzékelhető. Viszont a késlekedés könnyen halálhoz vezet. A fő probléma az, hogy a rák detektálása után a nők nagy része túl sokáig hezitál, hogy megváljon-e nőiességétől. Nők döntéséből ritkán lesz siker sztori.

____________________________________________________
____________________________________________________
____________________________________________________

_

(551)

(1061-sz) Meditálás

Tibor bá’ (majdnem) szatirikus online

Szeptembertől az általános iskolákban kötelező lesz a meditáció. Ne nézegesd a naptárt, mert nem április elseje van, ez nem az én hülyeségem, hanem a kormányé, illetve Orbáné, mert ebben az országban másnak nem lehet ötlete. Neki viszont van, bőven. Az esti tévé hírekben be is mutattak egy próbaórát, ahol a tanító néni hipnotizőrhöz hasonló módon szuggerálta a behunyt szemű gyerekeket, hogy „a feszültség most végigmegy a testeden”, majd ütemesen a gyerekek parancsszóra leültek – felálltak – leültek – felálltak. [Még mindig nem hülyéskedek.] A gyerekek behunyt szemmel meditáltak, ahogy ezt már biztos látták az édesanyjuktól, mert újabban mindenki meghülyült. Az egyik barátom felesége egy nap azzal ment haza, hogy mostantól kezdve ő pozitíven gondolkodik, és lebarmozta a férjét, aki belenézett a szakirodalomba, és azt mondta, ezek meg vannak hülyülve. Garantáltan minden második embernek elment az esze, és ebből hatalmas üzletet is lehet csinálni. Ugyancsak a tévében hirdetik – de halál komolyan ám – hogy csökkentett deutériumos vizet lehet kapni a rák gyógyítására. Száz magyar közül 98 nem tudja mi az a deutérium, a maradék kettő közül az egyik ugyan hallott róla, de nem tudja, hogy az izotópok vegyileg azonosan viselkednek, ezért a rákos sejtnek fingja sincs, hogy egy adott víz molekulában H van-e vagy D.

Normál körülmények között az emberek tömegesen békében élnek, kivéve azt, akinek valahogy sikerül összeszedni egy problémát. Nálunk mindenkinek van problémája, és különböző kunszt stikliket kell csinálni annak érdekében, hogy ez a probléma megszűnjön. Így derült fény arra, hogy az egész társadalom egy emberként szenved vitaminhiányban. Éppen ezért a menő cégek már 40-50 oldalas katalógusokat adnak ki az általuk forgalmazott étrend kiegészítőkről, amelyek annál drágábbak, minél haszontalanabbak.

Közben a legkulturáltabban propagandát sugárzó TV adó (az ATV-re céloztam ) felvállalta a Hit gyülekezetét, ahol Németh Sándor tovább butítja a népet, mert szerinte még mindig nem elég hülye, amit személy szerint én kétlek, mert Orbán szövegeitől szemmel láthatóan még senki se fordult le a székről. És persze hülye népnek, hülyék a politikusai. Nekem meg megáll az eszem. Valamelyik nap a TV-ben láttam Kuncze Gábort, aki kijelentette, ha valahol kell, hát ő készen áll. Erre tegnap Bokros Lajos rátett egy lapáttal, mert pártot alapított.

Értem én hogy lop az Orbán-Simicska kormány, de minek kell hülyeségeket csinálni. A múltkoriban kiadták a baltás gyilkost, hadd legyen belőle nemzeti hős, amin az örmények kiakadtak. Most két unatkozó közeg agyonvert egy román állampolgárt, hadd akadjanak ki a románok is. Röhej a köbön, a román kormány védelmez egy székelyt a magyar állammal szemben. De ez még semmi. A rendőrség feljelentette az agyonvert hullát, hivatalos személy elleni erőszak miatt, amit összebilincselt kezekkel hajtott végre, amikor még élt valahogy . Ugyanis országos verseny van kiírva, ki tud nagyobb hülyeséget csinálni, cím alatt.  Az Izsáki rendőrségnek komoly esélye van a verseny megnyerésére.

Hogy ezekben mi a jó? Lehet, hogy miután Orbán kiöregedett a fociból a sorozatos öngól lövés lett a perverzitása?

A szovjetek tündöklése idején a legnagyobb bunkóságot Nyikita Szergejevics Hruscsov követte el, amikor a levett félcipőjével verte az asztal az ENSZ közgyűlésén. Ez a tett évtizedeken keresztül tartotta a Guinness rekordot, de ennek vége. A magyar kormány tagjai alpári módon kötekednek a Európai Unió vezetőivel. Nemzetközi színtéren a világ politikusai eddig még úriemberek voltak. Az Orbán-Simicska kormány most szakít ezzel a hagyománnyal. Lassan visszatérünk az ó-kori szokásokhoz, ahol a kéttagú idegen küldöttség egyik tagjának levágták a fejét, és a visszaküldték a másik taggal. Kíváncsi vagyok erre mikor szánja el magát az Orbán-Simicska kormány azon az alapon, hogy mi Ázsiából érkeztünk és 1100 év nem volt elég a kicsiszolódáshoz. Végül is Orbánt idézve „dagadt erekkel, vastag nyakkal ordibálnak liberális, baloldali és zöld képviselők” bizonyítottan ekkora bunkók Rákosi által suszterekből kinevezett magyar nagykövetek se voltak, pedig azok is kitettek magukért.

Valami furcsa perverzitás miatt, nálunk olyanok hozzák meg a döntéseket, akik képtelenek felmérni azoknak a következményeit. A múlt évben egy új törvény megszabta, hogy az a gyerek, akik augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, annak szeptember 1-én kötelező iskolába járni. Hogy ez jó-e vagy rossz, én nem tudom eldönteni. Minden esetre újabban a kölykök tömegesen nem iskolaérettek hat éves korban, de ez most mellékes. Ami a lényeg, hogy a törvénnyel egy időben bezártak egy rakás iskolát, most meg kiderült, hogy az óvodában lapultak miatt az idén 25.000 gyerekkel több elsős lesz, mint a múlt évben. Van egy rakás elsős, de nincs hozzá osztályterem. De nem csak a fiatalokkal csesznek ki.

A Kékgolyó utcai onkológiáról (rákos betegek kezelése) nyugdíjba küldenek 157 egészségügyist, gyakorlatilag mindenkit. Tényleg, mi szükség rákos betegekre. Meggyógyítani úgyse lehet, akkor meg minek zabálnak, fogyasztják az egyre kevesebb és egyre megfizethetetlenebb élelmiszereket? Nekik tök mindegy, hogy néhány évvel korábban patkolnak el, az országnak viszont jól jön, amikor mindenki minket támad. De Magyarország nem hagyja magát! Megérdemlitek szemetek, mert Orbán követelésére odadobtátok a rokkantnyugdíjasokat. Most mennek a rákos betegek is a jó fenébe, Csakhogy emlőrákja lehet egy 35 éves nőnek is, vagy tüdőrákja egy 40-es férfinek. Vesszenek, világválság van, Magyarország harcban áll. Majd mi megmutatjuk, de MIT?

Egyszerűen képtelen vagyok úgy kinyitni az újságot, hogy ne találkozzak valami oltári nagy marhasággal. Lehet, hogy itt mindenki elitta az eszét? Ez lenne a következménye az évi 50 liter jövedékmentes lepárlásnak? Mikor lesz megengedve a havit két szál marihuána elszívása, vagy a heti egyszeri házasságtörés, hogy a család egybe maradjon?

Már rég be akartam fejezni ezt a posztot, de nem lehet, mert Navracsics világgá kürtölte, hogy Manuel Baroso, aki azért nem volt Navracsics ovitársa, „levele tények nélküli aggálykifejtés”. Végigolvastam a tudósítást, hátha Navracsics azzal fejezi be, hogy „különben Baroso nyalja ki a kétharmados, nemzeti seggem”.

Naná, hiszen itt már semmi se szent. Orbán a parlamentben „botrányosnak” nevezett egy bírói döntést, Aztán meg egy másik bírói ítélet miatt, azt nullifikáló rendeletet fogadtatott el a Parlamenttel, természetesen visszamenőleges hatállyal. A magyar nemzeti katekizmusban mindössze két sarkalatos kinyilatkoztatás van: 1) Orbánnak mindig igaza van. 2) Amennyiben Orbánnak nem lenne igaza, akkor az első pont lép érvénybe. – Ne röhögj, mert ez nem vicc, ez abszolút tény.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________ (1081)

(VM-171) Catchup

Tibor bá’ vissza a múltba online

Hazánkba a catchup a hatvanas évek vége felé jött be, addig a kutya se tudta, hogy eszik-e vagy isszák. A jó nép kétféleképpen ejtette ki, aki tudott angolul – vagyis néhányan – kecsáp-nak, aki nem tudott és előkelősdit játszott az kecsöp-nek, plusz jó adag affektálással. Személy szerint én ez utóbbitól ótvart kaptam, mert a catchup-ot nem a franciák találták ki. Én magam 1957-ben találkoztam vele meglehetősen emlékezetes módon

Jaltában a balfasz és nagybeteg Roosevelt, és a tök részeg Churchill tálcán nyújtotta át Magyarországot Sztálinnak, amiért 56-ot követően volt egy kis lelkiismeret furdalásuk az amerikaiaknak. Ennek lehetett a következménye, hogy a kábé 200.000 magyar menekült összes költségét ők állták. Ezek szerint amerikai pénzen utaztam Ausztráliába, méghozzá hajón. A melbournei kikötőben már vártak ránk, amit mi természetesnek vettünk. Felraktak minket egy különvonatra, és megindultunk Albury felé, egészen pontosan Bonegilla táborba, amit még a háború alatt hoztak létre az Európába küldendő ausztrál katonák részére. A tábor építésekor figyelembe vették a háborús szabályokat, mert végig féltek egy japán inváziótól, ami azt jelentette, hogy a tábor valójában 10 apró táborocskát jelentett, nem túl közel egymáshoz, vagyis egyetlen bombával nem lehetett az egészet elpusztítani. Ez az elrendezés a bevándorlás alatt igen praktikusnak mutatkozott, mert a különböző nációkat el lehetett egymástól választani, sose lehet tudni alapon. Ennek azért volt hozadéka számunkra is. A táborban mindenki beszélt magyarul, még a parancsnok is, aki egy 10 évvel korábban érkező magyar volt, és persze külön magyar szakácsok is voltak, mert az ausztrálok azt is tudták, hogy a magyar nem eszi a görög kaját, a görög pedig a magyart, stb. Szóval a megérkezésünk után hosszú hetekig fogalmunk se volt, milyen a helyi zaba, azaz nem is sejtettük, hogy mi vár még ránk.

A korabeli szabály szerint abban a pillanatban, amikor ausztrál földre tettük a lábunkat, járt a munkanélküli segély, ami elégséges volt ahhoz, hogy a teljes ellátásunk kifizetése után még maradjon a zsebünkben bőven költeni való erre-arra. Ebből az következett, hogy nem nagyon siettünk állást kapni, de ez a nyugi érzékelhető volt a hatóságok részéről is. Egy idő után azonban a jóból is megárt a sok, elkezdett égni lábunk alatt a talaj, főleg, hogy az összes „régi magyarnak” volt gépkocsija. Világossá vált, hogy több száz kilométerre Melbourne-től és Sydney-től nemigen lehet beilleszkedni az ausztrál életbe. Viszont, aki egyszer elhagyta Bonegillát, nem térhetett vissza. Ez a szabály óvatosságra intett minket. Kapóra jött, hogy apám egyik barátja, akit nagyon jól ismertem, 44-ben nyugatra ment, majd Ausztráliába kötött ki, és Sydney-ben élt, akivel aztán levelezés útján lepacsiztam a dolgot. Odamegyek, és majd ő kerít nekem állást. Így aztán kijelentkezve a táborból, egyik nap vonatra szálltam, és irány Sydney. A két főváros között a sínpálya természetesen nem a tengerparton haladt, hanem átvágott a félsivatagon, spórolva ezzel minimum 200 kilométert. Csakhogy a félsivatag éjszaka piszkosul lehűl, legalább is télen, és ugye akkor már június vége felé járt az idő. Az országon átok ül, mert télen nemigen megy a hőmérő higanyszála nulla fok alá, de azért nincs meleg. Viszont némi szenvedés árán ki lehet bírni fűtés nélkül. Ezért aztán nincsenek kályhák, és így a fél ország fagyoskodik 3-4 hónapon át. A félsivatagon átvágtató vonaton az utasok megfagyását különleges módon akadályozzák meg. Indulás előtt minden hatszemélyes kupéba beraktak egy 50 kilós, két végén fogantyúval ellátott vastömböt, ami kb. 80 fokos volt, sugározta a hőt és a lábakat rá lehetett tenni. Éjfél környékén megálltunk valahol büfélátogatás és zsibbadt lábak megmozgatása végett. Nem dúskáltam a földi javakban, de kifejezett csóró se voltam. Ezért aztán a büfében megpróbáltam venni magamnak egy almát, de nem sikerült. Akkor még nemigen tudtam, hogy nem elég egy angol szót megtanulni, ügyelni kell a kiejtésre is. Ha egy standon van 4 féle gyümölcs és semmi más, az eladó nem lesz képes kitalálni, hogy a gyanútlan magyar a banán, alma, narancs, és ananász közül az almákból szeretne egyet kapni. Négyszer mondtam, hogy apple, és persze mutogattam, mint egy félőrült, de eredménytelenül. Ez nem csak lehangoló volt, de kitűnően alkalmas az ember maradék önbizalmának a lerombolására. A végén azért almával szálltam  vissza a vonatra, nem kis nehézség legyőzése árán.

Aztán néhány órával később kivilágosodott, és pontban reggel 8-ra befutottunk a central stationba, ahogy azt a menetrend diktálta. Kiszállás. Egészen minimális nyelvtudással, egy tök ismeretlen városban, mindenfajta kapaszkodó nélkül, mindössze egy cím birtokában. Csakhogy Nagy Sanyi (és felesége) egész nap dolgoztak, délután ötre értek haza, és mi van, ha nem térnek haza, vagy nem találom meg a címet. Jó, tudom, erre kicsi az esély, de mégis. Minden esetre vettem egy térképet a városról, és megkerestem rajta Nagy Sanyi utcáját, majd a helyi üdvhadsereg szállás helyét, „ha minden kötél szakad” alapon. Ekkor döbbentem rá, hogy kurva éhes vagyok. Gyorsan vettem egy tábla csokit, ami meg se közelítette a Bécsben percek alatt megszokott Milkát, de itt semmi se volt „európai” (amit kontinentálisnak hívtak) azt már rég tudtam. Például csak sózott vajat lehetett venni. Sótlan vaj egyszerűen nem létezett, illetve igen, de csak continental delicatessen-ben, ahol dán vaj volt a neve (Danish butter), és kétszer annyiba került, mint a sózott vaj. A csoki után kiléptem az épületből, és persze egy hatalmas téren találtam magam, ami kábé megfelelt a budapesti Baross térnek (még a feldúlás előtt) és mit látnak szemeim? Egy mozgó virsli árust, aki egy forró vízzel teli tartályból virsliket bányászott ki, rakta be egy kettévágott buciba, amit némi jóindulattal zsömlének lehetett nevezni, majd öntötte az egészet nyakon vagy piros, vagy khakiszínű sűrű folyadékkal. Abba biztos voltam, hogy a khaki mögött mustár húzódik, amivel már találkoztam. Csakhogy az angol mustár ehetetlen, mert elképesztően csípős. A sötétpirosról fogalmam se volt mi lehet, minden esetre a piros szín nem volt bizalomerősítő. Így aztán úgy döntöttem, hogy se ezt, se azt nem kérem. De mi az, hogy nem kérem? Na, majd meglátjuk. Gyors elhatározással odaléptem és kiböktem „one please”, ami eléggé érthető. Eztán jött a műsor. A pasi megkérdezte mit kérek rá, csakhogy ezt nem étettem, de készültem rá, hogy meg fogja kérdezni. Amire azt mondtam, hogy no-no, ami szerintem azt jelentette, hogy nem kérem egyiket se. A pasi szerint a „no-no” nem jelentett semmit, és ami jár, az jár, ragaszkodott hozzá, hogy valljak színt, mit akarok kecsápot vagy mustárt? Világossá vált előttem, hogy nincs kiút. Most már csak arra kellett vigyáznom, hogy ne kapjak mustárt, mert akkor dobhatom el az egészet. Közben már három vevő is állt mögöttem, és mind meg szerette volna kapni a saját virslijét. Lesz, ami lesz, halált megvető bátorsággal böktem a pirosra. Aztán jött az első harapás. Jézus! Ez édes! Édes virsli, amikor én mustárhoz és tormához voltam szokva. De a nagy dobás még hátra volt. A hot doghoz adott papírszalvétával letöröltem a kecsápot, jó lesz nekem a virsli csupaszon is. Beleharaptam a jó zaftos virslibe, de abban a pillanatban valami elképesztő penetráns birkaszag csapot pofán BELÜLRŐL. Persze az egészet kiköptem. A birkával évek alatt se tudtam megbarátkozni, de sajnos a kecsáp szorosan kapcsolódott az eredeti élményemhez, így aztán a mai napig kerülöm, még a látványát is.

Ezért fogadtam olyan ellenségesen honfitársaimat, amikor magyar-honi betévedése után rohantak a kecsáp után, és nem számított embernek, aki nem élt és halt volna érte. Persze azóta elég sok víz folyt le a Dunán, a mai magyarok egészen biztos azt hiszik, hogy a kecsáp Árpádékkal jött be a Kárpát-medencébe és a vérszerződéstél azt használták vér helyett. Sebaj, még jó hogy nem kötelező a fogyasztása.

Akit érdekel, annak elárulom, hogy amikor Nagy Sanyi hazatért a munkából én már egy órája a kapujuk előtt ácsorogtam.  Ő nem sokat változott 10 év alatt, én annál többet. Ausztrál felesége volt, aki csak két magyar szót ismert: szerbusz, kispajtás. Aznap este tükörtojást kaptam tőle. Sanyi mondta is, hogy Barbara nem tud főzni, ha magyar kaját akar, akkor neki kell főzni. Másnap már hétvége volt, elvittek kirándulni. Csak később tudtam meg, hogy mást nemigen lehet csinálni. Valahol megálltunk enni, „bun”-t szolgáltak fel, ami pogácsaszerű sütemény, és felvert tejszínhabot kellett rá kenni, leöblítés teával. Kellett nekem ez a magyar parasztgyomor? – Ja, hétfőn elvittek dolgozni egy Weiss Manfréd szerű acélgyárba, ahol 8 napot dolgoztam, mielőtt fizetés nélkül megszöktem, de ennek semmi köze a kecsáphoz.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________ (389)

(1060) Tyúktartás III. – Tibor bá’ tapasztalata

A kakasos tojások első tétele (19 db), 22 nap után, tegnap kikelt egy teljes 24 óra késéssel. A 19 tojásból 7 bedöglött. A maradék 12-ből csak kettő csirke jött ki a tojásból úgy, ahogy meg van írva. Tíz csak kilyukasztotta a tojás héját, amit aztán nekem kellett szétszedni, mert a csirkéknek nem volt elég ereje kievickélni. Egyet túl későn szedtem ki, már döglött volt. Egy másik annyira gyenge volt, hogy kiszedés után elpusztult. Végül tehát 19 tojásból van 10 naposcsibém, amelyek már futkároznak. A hatásfok alig valamivel jobb, mint 50 %. – A következő tétel (34 db) négy nap múlva kel.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________________ (683)

(1059) A véletlenszerűség

Tibor bá’ online

Játszunk el a gondolattal, hogy a kvantumvilág alapjai szilárdabbak a feltételezetteknél. Ugyanis ezek a feltételezések sok furcsaságot tudnak meg- magyarázni.

Ahhoz képest, hogy az elmélet a világ legnagyobb elméit is meghökkentette, a kvantummechanika elképesztően sikeres. Az elméletnek köszönhető a számítógép megjelenése, a lézer alkalmazása, az atomreaktorok létrehozása, ezeken kívül megmagyarázza, miért sugárzik a Nap és lábunk alatt a talaj miért szilárd, csak hogy néhányat említsünk. De ezek mellett furcsa, nyugtalanító és érthetetlen. Ez az elmélet ragaszkodik ahhoz, hogy a mikrokozmosz egy árnyékvilág, ahol semmi sem biztos, ahol egy elektron egyszerre két helyen is lehet, míg két foton a Világmindenség ellenkező sarkaiban vidáman kommunikál egymással a fény sebességét jóval meghaladó tempóban.

Csakhogy néhány fizikus újabban feltételez  egy másik valóságszintet a kvantum­világ alatt. A Nobel-díjas Gerard’t Hooft úgy véli a kvantum furcsaságok támogatása egy idejét múlta determinisztikus elv, ahol egyszerű kapcsolat áll fenn ok és okozat között. Antony Valentini (Imperial College, London) még ennél is messzebbre ment. Véleménye szerint a kvantummechanika nem feltétlenül volt mindig érvényben, mivel a korai Világmindenséget más törvények irányíthatták. Sőt, véleményét még azzal is megtoldja, hogy a nem-kvantumvilágból származó dolgok egy része mind ez ideig itt maradhatott. Ez pedig azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy esetleg befigyelhetünk egy változatlan formában visszamaradt kozmikus titkosírásba. Távlatok? A létezőnél jóval gyorsabb számítógépek, fénynél sebesebb kommunikáció, stb.

Az ok, amiért feltételeznek egy mélyebb szintet az, hogy a kvantummechanika szerint egy mérés eredménye mindössze bizonyos valószínűséggel bír és nem bizonyosság. Ez némileg ahhoz hasonlít, amikor egy ember halálának várható időpontját az átlagéletkorból kindulva jósolják meg. Ennél sokkal pontosabb eredményt, illetve előrejelzést kaphatnának, ha figyelembe vennék az adott személy mondjuk szív és érrendszerének állapotát is (a hasonlat ugyan jócskán sántít, de melyik hasonlat nem).

Tény az, hogy a fizikában, amikor egy elmélet valószínűségeket jósol meg, a fizikusok mindig egy mélyebb valószínűségi szintet feltételeznek. Mindig, kivéve a kvantummechanikát. És ott miért nem? Erre a kérdésre a fizikusok zöme azt válaszolná azért, mert ez a mélyebb magyarázat szükségtelen (rejtett változó elmélet), ugyanis a kvantummechanika minden ismert tapasztalati eredményt kielégít. Vagyis a kvantummechanika a gyakorlatban kitűnően megállja a helyét, minek tovább kutatni!

Ennek ellenére néhányan megpróbálkoztak a „tovább kutatással”. Ezek egyikének eredménye a „vezető-hullám” (angolul „pilot-wave”) elmélet, amit 1920-ban Louis Broglie francia fizikus javasolt és, amit David Bohm amerikai fizikus az 1950-es évek elején ki is fejlesztett. Ugyanis, amíg kvantummechanikában a hullám egyenlet semmi több, mint egy olyan matematikai eszköz, melynek segítségével megállapítható, hogy egy részecske milyen valószínűséggel jelenik meg a tér egy adott pontjában, addig a vezető-hullám elmélet esetében a hullám valós, ténylegesen létező. Ez egy láthatatlan, de fizikailag jelenlévő hullám, ami mentén a részecske mozog és hozzátartozik a részecske mozgását okozó áramlat is, (pontosan úgy, ahogy a tengeráramlat egy magára hagyott csónakot tovahajt). Ez az elmélet reprodukálja a kvantummechanika valamennyi statisztikai előrejelzését. Azonban Lucien Hardy (Oxford) szerint a fizikusok jelentős része nem hisz ebben az interpretációban, beleértve önmagát is. „De ettől függetlenül fontos -állítja- mert lehetőséget ad arra, hogy az úgynevezett rejtett-változó interpretációja érvényes lehessen a kvantummechanikára”.

Ezt az interpretációt azonban sokan elvetik az „idevalótlanság” (angolul: „non-locality” ami azt sugallja, hogy nem tartozik a mi három dimenziónkhoz) elnevezésű tulajdonság miatt, ami egy fénynél gyorsabban terjedő fizikai hatás. Ámbár a hagyományos kvantummechanika is feltételezi az idevalótlanság-hatást. Mérések között egy elektron spinje (némi felületességgel) felfogható erősen gerjesztett állapotnak, ami véletlenszerűen ide-oda kapcsol az egyik spinből a másikba. Ennek azonban van egy különleges feltétele, éspedig korrelált elektron-pár spin összegének zérónak kell lenni. Mivel a természet törvényei szerint a spinek összege nem változhat meg, a két elektron spinje akkor is ellentétes marad, ha azok szétválnak és a távolság közöttük bármi. Ezen az sem változtat, ha az egyik elektron egy acél dobozban el van temetve a tengerfenéken, a másik pedig a Tejút másik végében szaladgál. Valentini nyomatékosan kijelenti: „Ha az egyik spinjét megváltoztatják a másik azonnal ellentétes spint vesz fel, ami teljes mértékben megsérti a fény terjedési sebességének abszolút voltát.”

Viszont az idevalótlanságot fel lehet fogni, mint a kvantummechanika perifériáján elhelyezkedő kinövését, ami semmiképp  sem mondható el vezető-hullám elméletről. Nézzük újra ezt a két -korrelált- elektront. A vezető-hullám elmélet szerint, mi ezt a korrelált részecskepárt egy hatdimenziós rendszerhez tartozó háromdimenziós térben látjuk mozogni. A két részecske valójában összekapcsolódva marad egy magasabb dimenziójú rendszerben.

A fizikusok nagy része szkeptikus az idevalótlansággal kapcsolatban, mert a min­dennapi tapasztalatuk szerint a dolgok nincsenek szétbonthatatlanul egy­máshoz kötődve. Minden olyan elméletre, aminek ez a központi témája, a gyanú ár­nyé­­ka ve­tő­dik. ’t Hooft (Utrechti Egyetem, Hollandia) ellenzi az idevalótlanság elméle­tét, de azért úgy gondolja, hogy egy újfajta rejtett-változó elmélettel meg lehetne kerülni. A múlt század kilencvenes éveiben megfogalmazott elképzelése szerint va­lamifajta determinisztikus elmélet alkalmazható lehetne a téridő legkisebb méretei­nél. Ezek szerint, ha valami eseményt le lehet vinni a 10^-43 másodperc és 10^-35 méter tartományba, akkor észlelhető lenne egy klasszikus, előre jelző elméletben, ahol nincs valószínűség és bizonytalanság. Ezek szerint kvantum­mechanika elmélete az összes apró eseményt számba­ veszi, hogy az eseményről adjon egy bizonytalan átlagos leírást.

Hogy a kvantummechanika mélyebb alapokra épül azt több dolog is sejteti. Az egyik ilyen ok az, hogy 80 év nagyfokú erőfeszítés ellenére még mindig nem sikerült összeegyeztetni a gravitációt a kvantumvilággal. A szuperhúr elmélet számtalan dolgot állít, de túlságosan általános ahhoz, hogy el lehessen fogadni. A másik ilyen „dolog” emberileg mélyen ülő, amit Albert Einstein úgy fogalmazott meg, hogy isten nem kockajátékos. Magyarul a kvantummechanika statisztikai állításai nehezen emészthetőek.

Ezekkel szemben Valentini úgy gondolja, hogy az idevalótlanság elvetése helyett, fel kellene azt karolnunk. Külön rámutat arra, hogy a hagyományos kvantum­mechanikában egy „gyanús egybeesés” elhomályosítja az idevalótlan­ságot. Példának okáért, korrelált elektron-pár alkalmazásakor azt lehet hinni, hogy fennáll egy időtlenül gyors kommunikáció közöttük, ami nincs összhangban a fényterjedési sebességének felülmúlhatatlanságával. Ez azonban lehetetlen. Ugyanis az elektron spinjének megállapítása előtt nem lehet megmondani annak állapotát. Tehát, ha az egyik spin-irányt „1”-nek kódoljuk, míg a másikat „0”-nak, és „1”-et kívánjuk továbbítani, ennek bizonyossága mindössze 50 százalékos – mert jelen van egy bizonytalansági színt, vagy „zaj”, ami az üzenetet összezavarja. Valentini szerint ez úgy néz ki, hogy: „Bár az idevalótlanság a kvantumelmélet alapvető tulajdonsága, a természet pontosa akkora kvantum-zajt hoz létre, amekkora szükséges annak felhasználhatatlanságához. Nem hiszem, hogy ez véletlen lenne.”

Ezt úgy kell értelmezni, hogy a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt lehetővé tevő idevalótlanság hatását a Világmin­den­ségben jelenlévő kvantum-zaj ellehetetleníti. Valentini állítja, hogy idevalótlanság-jeleket nem tudunk fogni, mert azok egymást statisztikai szinten kioltják. Ez különben érvényes bármely rejtett-változó elmélet esetében is. Igaz, Valentini munkája legnagyobb részét vezető-hullám elmélettel kapcsolatban végezte.

Valentini elképzelései egymásnak egyértelműen ellentmondóak, amivel kapcsolatban Hardy a következőket mondja: „Ezek a konklúziók a vezető-hullám elmélet egy bizonyos interpretációjától függenek, ami, legyünk őszinték, mindössze néhány fizikus egyetértését bírja, de azért teljes mértékben a többi sem utasítja el, beleértve Hardyt is, aki viszont úgy nyilatkozik, hogy: „Valentini egy komoly elméleti fizikus és nagy gondolkodó”. Lee Smolin elméleti fizikus (Waterloo, Kanada) szerint: „Valentini elképzelései igen érdekesek és nem lehetetlen, hogy a kvantumelmélet alapjaival kapcsolatban leginkább közelítik meg  a valóságot azok közül, amiket eddig hallottam”.

Hát igen! Amennyiben Valentininek igaza van, úgy az implikáció elsöprő. Közvetlenül az Ősrobbanás után a Világmindenség olyan állapotban lehetett, amiben az idevalótlanságot nem zavarta össze a véletlenszerű zaj. A részecskék között fellépő kölcsönhatás ebben a korai Univerzumban egy olyan egyensúlyi állapotot alakított ki igen gyorsan, amilyet ma ismerünk. Ezek a kölcsönhatások azt jelentik, hogy a részecskéket hajtó vezető-hullám áramlatok nagyfokú kitekeredettsége miatt a részecskék eloszlása összekeveredik -ami az energiát átcsoportosítja a gyorsan mozgó részecskéktől a lassan haladók felé- a gáz termikus egyensúlyi állapotának felvételét okozva.

A mi világunkban a részecske valószínű helyzetét hullámegyenletben szereplő amplitúdó négyzete adja meg. Azonban a tárgyalt korai Univerzumban, még mielőtt a kvantumzaj elült volna, az eloszlás valószínűségét sokkal inkább a négyzetes hullámfüggvény szabta meg. Kisebb kvantumzaj mellett lehetséges volt a részecske helyének pontosabb meghatározása. Mivel pedig az idevalótlanság nem homályosult el, ez azt jelenti, hogy akkor a jelek a fénynél gyorsabban terjedhettek. Például kisebb lenne a bizonytalanság két korrelált elektron spin állapotát illetően, aminek következtében a Világmindenség egyik sarkában az egyik elektronba kódolt üzenet azonnal fogható lenne a Világmindenség másik sarkában. Valentini komolyan hisz feltételezésében. Véleménye szerint közvetlenül a Világmindenség megszületése után két, egymással versengő folyamat létezett. Az egyik a részecskék közötti kölcsönhatást eredményezte, pontosan úgy, ahogy gázokban lévő molekulák között létrejön, ami aztán a Világmindenséget egy zajos egyensúlyi állapot felé vezette. Azonban az egyensúlyi állapot olybá történő felvételét kiegyenlítette a Világmindenség örül méretű kitágulása, ami az anyagot széthúzta, és csak amikor a tágulás lelassult, akkor tudott a részecskék kölcsönhatása felülkerekedni, ami aztán az anyagot egy bizonytalan, zavaros formába helyezte, olyanba, amit napjainkban látunk. Ez a történés valószínűleg akkor keletkezett, amikor a Világmindenség 10^-43 másodpercidős volt.

Mivel az átállás roppant gyorsan történt, azt lehetni hinni, hogy nem volt jelentős következménye. Ez azonban Valentini szerint nem igaz. Ez az átállás megoldhatja azt a talányt, miért van, hogy a Világmindenség egymástól messzire eső részeiben azonos a hőmérséklet és az anyagsűrűség. Hogyan tudtak ezek hatni egymásra, ha még annyi idő sem állt rendelkezésre, hogy a fény elérjen egyik helyről a másikra? Erre a szabványos válasz a Világmindenség elképesztő gyors felfúvódás, ami egészen piciny térfogatból történt, ezért minden egyes részecske tudhatott az összes többiről.

Következménye a felfúvódásnak is volt, amennyiben tényleg ez történt. A felfúvódást okozó térben keletkezett kvantum fluktuációnak nyoma kell hogy legyen a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak apró hőmérséklet eltérések formájában. Valentini szerint: „Ezek a variációk visszaadhatják a korai Világmindenségben jelenlévő kvantum fluktuációkat. Amennyiben a kvantum fluktuációk nem engedelmeskednek a kvantummechanika törvényeinek, akkor látnunk kell a „fosszilis” lenyomatot a mai mikrohullámban háttér­sugárzásban. Amit megkaphatjuk a NASA által fellőtt műhold MAP megfigyelőjétől.

Valentini elméletét még meglepőbbé teszi, hogy bizonyos mennyiségű nem- kvantumanyag mind a mai napig megmaradhatott. Tekintve, hogy az átalakulás kulcsa a részecske kölcsönhatások egyensúlyi állapota, minden olyan részecske fennmaradhatott, amely a kritikus időpillanatban nem vett rész kölcsönhatásban, vagyis körülbelül 10^-43 másodperccel az Ősrobbanás kezdete után. Konkrétabban, a gravitációs erő hipotetikus továbbítójából a gravitonból néhány elszigetelődhetett körülbelül az átalakulás idejében. Magyarul ebből az időből visszamaradó gravitonok még ma is a nem-kvantális  állapotban lehetnek.

Valentini azt is feltételezi, hogy lehetnek rejtőzködő ismeretlen nem-kvantális részecskék is. Elképzelhető, hogy ezek alkotják a láthatatlan sötét-anyagot, ami uralja a Világmindenséget. Az ismert kvantumelméletnek engedelmeskedő anyag a Világmindenségnek csak elenyésző részét adhatja. A nem-kvantális anyag részecskéi olyanok lehetnek, mint a normál részecskék, csak nem engedelmeskednének az ismert valószínűségi törvényeknek. Egy dobozba zárt nem-kvantális részecskének a helye nem függ a négyzetes hullámtörvénytől, ezért az sokkal pontosabban lenne meghatározható.

Eddig ez nagyon szép volt, de hogy lehetne ezt az elképzelést bizonyítani? Az Ősrobbanást túlélő gravitonok azonosítása nagyon valószínűtlen, de sötét-anyagra szert tenni se látszik kivitelezhetőnek a legkisebb mértékben sem. Az viszont feltételezhető, hogy a sötét-anyag részecskéi olyan fotonokra bomlanak, amelyek megtartják a részecske nem-kvantális viselkedését. Ha ilyen fotonokat detektálni lehetne, mondjuk úgy, hogy egy teleszkópot a sötét-anyag felé irányítunk, ezek a kvantum-fotonoktól eltérően viselkednének. Például közönséges fotonokkal könnyen lehet interferenciát előállítani két miniatűr résen történő áteresztéssel. Ez a kísérlet nem-kvantális fotonokkal nem eredményez interferenciát, mindössze homályos foltokat ad.

Természetesen fantáziálhatunk tovább. Ha sikerülnek szert tenni némi non-kvantális anyagra, át tudnánk vele lépni Heisenberg bizonytalansági elvén, ami megszabja milyen pontosan állapítható meg egy részecske helye (lokalitása). Aztán sikerülne létrehozni a fény terjedési sebességét messze felülmúló kommunikációt. Így aztán szükségtelen lenne embert küldeni a Világmindenség veszélyes és távoli helyeire. A non plusz ultra mégis az lenne, hogy újra át kellene gondolnunk a relativitás elméletét és Einstein elképzelésével ellentétben mégis csak lenne egy univerzális időskála. Evvel szemben pillanatnyilag az emberiség egy kvantum-ködben él, amitől csak akkor szabadulhatunk meg, ha egy teljesen új Világmindenség létezésére fókuszálnánk.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

  (443)

(1058) Kápé kontra bankszámla

Tibor bá’ online

Nevelőanyám a 10. születésnapjára kapott a gyerektelen amerikai nagynénitől 100 dollárt. Manapság 100 dollár kábé 25.000 forintot ér, ami nem egy kimondott vagyon, de azért az ember nem szórja ki az ablakon. Akkoriban 100 dollár kimondott vagyon volt, 4 uncia arany ára, ami ma 6000 $, ami viszont másfél millió forint. Hatalmas összeg egy 10 éves leánykának, nem elkótyavetyélni való. Na, de mi légyen vele, mert amúgy a szülők jómódúak voltak. Elment tehát anya és lánya a körúti bankba, ahonnan az értesítést kapták az átutalásról, és megkérdezték a kedves bankár bácsit, aki azt javasolta, hogy nyissanak a lányka nevére egy betétkönyvet és helyezzék el abba a pénzt kamatozásra lekötve. Így legyen. Mindezen volt 1923-ban, ha jól számolok 90 éve. eredeti elképzelés szerint a Koronára átváltott amerikai dollár 1931-ig csücsült volna a bankban év 5 %-os kamatot nyerve, vagyis a 100 dollárból lett volna 140, de ehelyett jött az infláció, és végül 12500 koronáért adtak egy pengőt. A 100 dollár 500 Pengőt ért volna, de a koronáért csak filléreket kaptak. Volt 100 dollár, nincs 100 dollár. Ez egy tinédzser lány részére egy életre szóló kellemetlen élmény.

Nem csoda, hogy anyám nem bízott a bankokban, és persze a forintban sem. Minden megtakarított pénzét DM-re váltotta (természetesen feketén) amit eldugott a szekrényében. Én meg ebben a szellemben nőttem fel. Miközben átéltem inflációt, pengő lebélyegzést, számla befagyasztást 56-ban, kényszerű kötvényvásárlást, meglepetésszerű leértékelést.  Anyám aggodalmait igazoltnak láttam, inkább lemondtam a kamatról, de biztonságban akartam magam érezni. A párt állam alatt a DM a mögötte álló német gazdasággal, és a német nép inflációutálásával biztos értékmegőrzőnek tűnt, és az is maradt egészen az Euró bevezetéséig. Ezt követve pedig az Euró tűnt biztosnak, főleg, hogy a bevezetésekor 1,2 Eurót kellett adni egy dollárért, ami szép lassan megváltozott az Euró javára, egészen 1,40 dollár egy Euróért szintig. Sajnos 2008 ennek is betette az ajtót, de szerencsére megszületett a befektetési arany intézménye Magyarországon is. Ma az arany tűnik a legjobb értékmegőrzőnek, még akkor is, ha az utóbbi hetekben egy globális spekuláció miatt az arany ára folyamatosan csökken. Ennek azonban van egy hátulütője, aranyért a boltokban nem adnak kenyeret. A visszaváltás forintra, jelentős vesztességgel jár. Megoldás? A vagyon 5-10 százalékának forintban tartása. Okos levezetés, de van egy komoly hátránya, a kamat. A kamat miatt az emberek jóval több pénzt tartanak bankszámlákon, mint kellene. Ez az örök emberi kapzsiság, de ennek most vége. A ciprusi pénz elkobzás (amiről már mindenki hallhatott) betette az ajtót a kamatozó bankszámláknak. Nyilvánvaló, hogy átléptek egy tabun, törvényessé tették a vagyon elkobzását. persze ez csak egyszeri alkalom, egy rendkívüli helyzetben, de amire már volt precedens, az bármikor újból bekövetkezhet. Orbán lenyúlta a magánnyugdíj vagyont, ami korábban elképzelhetetlen volt. El tudom képzelni, hogy holnap után lenyúlja a bankszámlák egy adott százalékát (persze a csókosok előbb elviszik a pénzüket). Természetesen az ország érdekében. Emlékszem rá, néhány hónapja valaki azt kommentálta itt a honlapon, hogy „Persze, persze a nyugdíjasoknak jár a nyugdíj, de ha nincs pénz, akkor nincs miből fizetni.”  Na igen, stadionra, és hasonlókra van pénz, másra nincs, de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy szükségben semmi se szent.

Azt azért kihangsúlyoznám, hogy ez nem az én rémálmom. Néhány napja az orosz nagykövetségek kaptak egy sürgős táviratot Moszkvából minden orosz állampolgár részére: Nyugati bankokból minden pénzt azonnal kivenni. De egyéb független hírportálok is ezen rágódnak az eset óta. A konklúzió azonos: ma Ciprus, holnap bárhol.

Eddig azt hittük, hogy a visszafizethetetlen szuverén adósságok le lesznek írva, hiszen visszafizethetetlenek. Most kiderült, hogy az állami tartozás visszafizetését ki lehet csikarni az állampolgároktól úgy, hogy bankban tartott pénzüket egyszerűen lenyúlják. A politikusok hitelt vesznek fel, azt ellopják saját zsebre, majd törlesztgetnek egyre nagyobb adókból, és a végén az állampolgárok pénzét elkobozva, abból. Nyilvánvaló, hogy a társadalomnak le kell rázni a nyakán ülő politikusokat, és a politikusokat irányító oligarchákat. A kérdés az, hogy mikor és mennyi vér árán.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________ (1287)

(1057) Mi tesz egy nőt boldoggá?

Tibor bá’ online

A kérdésre a választ természetesen maguk a nők szeretnék tudni, mert a férfiakat a téma egyáltalán nem érdekli. Az egyike az első nőknek, aki megpróbálta megadni rá a választ Gabrielle Émilie du Châtelet (1706-1749) tekinthető, aki többek között Voltaire szeretője volt (a csendben tűrő, megértő férj mellett). Ez a kiváló nő egy személyben volt anya, szerető, feleség, matematikus és a newtoni gravitáció híve, szembehelyezkedve ezzel a Francia Tudományos Akadémia hivatalos nézetével. Immanuel Kant szerint egy ilyen nőnek nyugodtan lehetne szakálla is, míg Voltaire mindössze egyetlen egy hibájára mutatott rá, mármint, hogy nőnek született. 43 éves korában akaratán kívül teherbe esett, amit halálos ítéletnek könyvelt el, és jóslatának megfelelően a későn jött szülésbe bele is halt.

A fenti bevezetésre mindössze azért került sor, mert Émilie du Châtelet a maga nemében egyedülálló tézist írt „Vita a boldogságról” cím alatt. Véleménye szerint az „Igazi boldogság elengedhetetlen feltétele az érzékenység az illúziók iránt. Mivel élvezeteink legnagyobb része az illúzióinak köszönhető. Boldogtalan az, akinek nincsenek illúziói.”

A fenti mondat – igaz, hogy franciául – de mégiscsak 300 éve lett papírra vetve. Hogy állunk ezzel mostanában? Szóval a feminizmusnak köszönhetően a nők fel lettek szabadítva a rájuk rótt szexuális szerep alól, diplomát szerezhetnek, jövedelemszerző kapacitásuk megnőtt, gazdaságilag függetlenekké váltak, a születésszabályozás rendelkezésükre áll, bármilyen munkakört megszerezhetnek maguknak – beleértve az USA elnöki székét is – azaz a nők kilátásai a boldogsággal kapcsolatban, sohase voltak ennél jobbak.

Csakhogy közbelépett egy paradoxon. Nemrég elvégzett felmérés szerint a nyugati társadalmak nőnemű állampolgárai szerint a nagy boldogság megvalósulása elérhetetlenebb, mint valaha. A felmérők legnagyobb meglepetésére ma a nők kevésbé boldogok, mint a múlt század hetvenes éveiben, amikor boldogabbak és elégedettebbek voltak, mint a férfiak. Napjainkban ez pont fordítva van.

A férfiak egy része vigyorogva állapítja meg, kellett nektek feminizmus. De persze nem erről van szó, mert a legtöbb nő hallani se akar a korábbi női szerep visszahozásáról. Arról se lehet szó, hogy ez a relatív boldogtalanság a férfiak kényelmesebbé válása mellett, a nőkre háruló kettős műszak kialakulásához vezethető vissza. Ugyanis a felmérések szerint a nők napjainkban egy hét alatt pont annyi órát töltenek el munkával, mint a hetvenes években, igaz, tevékenységük nagyobb százalékát házon kívül végzik. Ami közben a férfiak lényegesen több házimunkát látnak el, de természetesen még mindig csak töredékét a szükségesnek. Igaz a főzés és takarítás nagyobb hányadát kiadják besegítőknek, vagy egyszerűen nem végzi el senki. (az USA-ban a lakosság 26 milliárd dollárral költ többet éttermekben, mint az élelmiszerüzletekben).

Ennek ellenére a férfiak kevesebb időt fordítanak a „kellemetlen” dolgokra, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A nők még mindig heti 23 órán át foglalják le magukat „kellemetlen” tevékenységgel, ami 40 perccel több, mint amennyi a férfiaknak kijutott 40 évvel ezelőtt. Ma viszont egy kerek másfél órával több jut nekik belőle, mint a férfiaknak. Ráadásul, lelkük mélyén bűntudattal viaskodnak. Hogy miért?

Vegyünk egy tipikusnak mondható példát, Ms. Smithet. A hölgy mondjuk negyven éves, és reggel szélsebesen készíti a reggelit 4 éves kisfia számára, miközben mobilját a fülébe dugja és a szája előtt éktelenkedő mikrofonba válaszolgat türelmetlen főnökének, mert egy fontos ügyfél 9-re érkezik és az anyagot előtte még át kell nézni. Ms. Smith bekap egy falatot, kisfiát a hóna alá kapja, és rohan vele az óvodába, majd bevágtat az irodába. Útközben leállítja a rendőr, mert a BUS sávban haladt, de sikeresen veszi az akadályokat és az ügyfél is leadja a rendelést. Ebédszünetét arra használja fel, hogy begyűjti a csemetéjét és a bébiszittert, majd mindkettőt hazaviszi. A munkahelyére visszatér és sötétedésig dolgozik egy új projekten. Ezek után hazatép, összecsap egy gyors vacsorát, egy félórácskát játszik a gyerekével, majd az ágyba dugja, ahová ő maga is beszédül és próbálja magát annyira kipihenni, hogy másnap reggel elölről kezdhesse az egészet.

Ms. Smithnek bűntudata van, mert a bébiszitter tízszer több időt tölt gyermekével, mint ő; bűntudata van, mert nem jut ideje kultúrára, a fenébe vele, egy könyvet nincs ideje elolvasni; bűntudata van, mert az anyjától állandóan azt hallja mit „kellene csinálnia”, miközben az unokáját hétvégén elviszi kirándulni; bűnösnek érzi magát, mert sose jut ideje a porszívózásra; és persze azért is bűntudata van, mert elalvás előtt szembe kell nézni férje csalódott arckifejezésével is.

Mindeközben Ms. Smith úgy tudja, hogy szerencsésnek érezheti magát, hiszen van egy gyönyörű gyereke, egy fantasztikus állása és egy kedves, megértő férje, aki szereti. Ennek ellenére őszintén úgy érzi, hogy valójában boldogtalan. Elvesztette az örülni tudás képességét.

A példának kiragadott Ms. Smith 13 éves volt, amikor szülei szétváltak és anyjának 45 évesen kellet munkát keresnie. Egy szenvedés volt az életük. Ekkor elhatározta, hogy vele ez nem történhet meg, sose fog abba a helyzetbe kerülni, hogy gazdaságilag ki legyen szolgáltatva egy férfinek, meg kell teremtenie saját karrierjét. Mi tagadás, fogadalmát be is tartotta. Karrierjének kiépítése mellett lett egy férje, de amit ma legjobban szeretne, otthon maradni és egész nap együtt lenni gyermekével.

Tanulság? A nők sikeresen kitörtek abból a ketrecből, amiben évszázadokat töltöttek el, és ma mindent megpróbálnak, hogy valami módon visszafordítsák az idő kerekét”.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy Ms. Smith el kívánja törölni a nőmozgalom eredményeit. Csupán egyszerűbb életstílust szeretne, egy kisebb házban, olcsóbb életvitellel. Dehogy akar visszamenni a „ketrecbe”, mindössze élvezni szeretné az élet elröppenő pillanatait. Nagyszerű dolog, hogy van lehetőségünk választani, de ez egy kétélű fegyver, mert a választási lehetőség csak látszólagos.

Az emberi boldogság mérése nem egy könnyű feladat. Nincs olyan boldogságmérő készülék, amit be lehet rakni a hónunk alá, majd tíz perc múlva leolvashatjuk az eredményt. A kutatók vért izzadva próbálják megtalálni a megfelelő tesztelést. Ha az embereknek felteszik a kérdést, milyen boldognak érzik magukat egy tízes skálán, furcsa eredmények jönnek ki. Az megkérdezettek nem azt válaszolják, amit éreznek, hanem azt, amit szerintük hallani szeretne a kérdező.

A férfi-nő relációt az is megnehezíti, hogy a „boldog vagy-e?” kérdésre a férfiak egyszerűen „Igen-nem” választ adják. A nők esetében a válasz 2-3 összetett mondatban adható csak meg. Ennek ellenére az alapos elemzések egyértelműen jelzik a nők boldogság érzete 1972 óta kimutathatóan csökkent, és ez az eredmény független a családi állapottól, iskolai végzettségtől és a munkahelytől. A legnagyobb meglepetést a kutatók szerint az okozza, hogy objektív mércével mérve a nők életminősége növekedett, ami logikusan jelenthetné a boldogság tudatuk emelkedését is, ami viszont nem következett be.

Meg kellet tehát közelíteni a témát egy másik oldalról. Kiderült, hogy a középkorú nők több időt töltenek fizetett állásokban, többet gondoznak időseket, és több időt töltenek a TV előtt. Viszont kevesebbet főznek, vasalnak, takarítanak, élnek társas életet és olvasnak, a hatvanas évekhez viszonyítva. Ezzel szemben a férfiak kevesebb időt fordítanak olyasmire, amit kényelmetlennek ítélnek. (Mondhatjuk azt, hogy okosabban élnek?).

A nők több időt töltenek bővebb értelmű családjukkal és barátaikkal, de ezt a tevékenységet fárasztóbbnak tartják, mint a férfiak (ami nem csoda, mert közben gyerekekre és idős rokonokra kell figyelniük).

Nem könnyen magyarázható, hogy a férfiak élvezik, ha idős szüleivel együtt lehetnek, míg a nők ezt a tevékenységet kellemetlenebbnek tartják, mint a mosást. A kutya talán ott van elásva, hogy a nagyobb választási lehetőség a nők számára egy választási kényszert jelent, amit kellemetlenségnek élnek meg. A nők egyszerűen nincsenek hozzászokva, hogy dönthetnek és az új „feladattal” nehezen birkóznak meg. Röviden, a nők utálnak dönteni.

A nagymamák szerint a több lehetőség közti választásba belebetegszik az ember. Nagy igazság lehet benne, mert a mai nők félnek, hogy rosszul választanak, és az eredeti választásukat nem változtathatják meg.

Számtalan nő kitűnően érzi magát a megteremtett karrierjében, és csak 50 tájékán döbbennek rá, hogy valami hiányzik az életükből, vagyis a gyerek, persze akkor már késő. Személyesen nem is egy nővel vitattam meg ezt a témát, akik átütő magabiztossággal mutattak rá a mai fiatal generáció elfogadhatatlan magatartására, és tucatjával hoztak fel példákat ismeretségi körükből, ahol a huszonéves gyerekek életvitele és viszonya a szülőkhöz egyszerűen elfogadhatatlan.

A válaszom minden esetben az volt, hogy a gyermekeivel kínlódó szülők panaszai valóban indokoltak, a rengeteg gond, amit ezek a „gyerekek” okoznak tényleg méltánytalan, de a gyermektelen idős házasok (vagy akár szingli nők és férfiak) nagy része szívesen vállalná át ezeket a gondokat. Némi cinizmussal azt mondhatnám, az ember nem azért vállal gyereket, mert az a felhőtlen boldogság záloga, hanem azért mert idős korban megóv az elviselhetetlen epekedéstől.

Visszatérve a középkorú nők problémáihoz, a helyzet az, hogy a könnyítések mellé felsorakoztak az új keletű kötelességek. Az iskolák sokkal jobban támaszkodnak a szülők besegítésére, mint régen. Az iskolai programok keretein belül elvárják, hogy az anyukák szendvicseket készítsenek, kirándulásokon részt véve, segítsenek a fegyelmezésben, gyűjtsék a papírt, stb. Otthon menedzseljék a család E-mail forgalmát. Külső megjelenésükkel tartsanak lépést a baráti házaspárokkal, ami konditermet, fodrászt és hasonló, időigényes elfoglaltságot jelent.

Gyanítom, hogy a nők relatív boldogtalanságát maguknak köszönhetik. Végeztek felméréseket tinédzser lányok között, mi számukra a legfontosabb? Egy sikeres állás? Közeli kontaktus barátnőikkel? Családalapítás? Csinosnak maradni jó cuccokban? A meglepő válasz: valamennyit együttesen bezsebelni. Régebben volt a lányoknál egy fontossági sorrend. Manapság ilyen nincs. Mindent akarnak egyszerre.

Talán a kereskedelem az, ami nyakunkba zúdította a választási lehetőség kimeríthetetlenségét. Menjünk el egy elektronikai áruházba. 20 éve egyetlen porszívót lehetett kapni a „Rakétát”, ma ha nincs 50 különböző méretű, színű és persze árú porszívó, akkor egy se. Na igen a nagyobb választék jó, de a végeláthatatlan választék nem szabadságot jelent, hanem lebénulást. Lassan a kereskedelem is ráébred. A túl nagy választék lebénítja a vevőt, és kevesebbet vásárol.

Ugyan ezen az elven nyugszik a nők életmód kiválasztása is. Ha a vevő vásárlás közben átlép lebénulásán és vesz valamit, otthon kétségek fogják zaklatni, jól döntött-e? És az alternatív döntés lehetősége napokon át kísérti a vevőt, ami végül oda vezet, hogy megbánja tettét. Kvázi bűntudatra ébred. Ez történik az életével szabadon rendelkező nőkkel is. Nincs házassági kényszer, elvárás meg ilyesmi. Aztán jönnek a kételyek, helyesen döntöttem-e?

Hogy miért tűnik a múlt szebbnek, élvezhetőbbnek? Hogy miért boldogabb az ember a nagyobb szegénységben? A válasz kézenfekvő. Mert kisebb választási lehetőség, kisebb elvárások mellett, kellemesebb meglepetések érhetik. Ezért van az, hogy a világot felölelő felmérés szerint Nigériában élnek a legboldogabb emberek. Ezzel szemben Magyarország a legboldogtalanabb ország a világon. Hogy miért? Most már az olvasó is tudhatja a választ. Mert itt voltak a legnagyobbak az elvárások.

A Kádár korszakra az ország legnagyobb része nosztalgiával tekint vissza Pedig ma jobban élünk, mint akkor, de nem okozott gondot, hogy melyik utazási irodával menjünk és hová, mert csak az IBUSZ volt és Leningrád, vagy maradt a Balaton. Nehéz úgy csapvizet inni, hogy a hipermarketekben hegyekben áll a különböző italok halmaza. A vasárnap délelőtti Trabant mosogatás kielégítőbbnek bizonyult, mint az alacsony törlesztő részlettel hozzánk vágott nyugati kocsik egyike, amiket tízezer számra vesznek vissza részletfizetés elmaradása miatt.

De térjünk vissza csak a nőkhöz, akiket maximalizálással támadnak meg a ránctalanító krémektől kezdve a szilikon feltöltésig. Hogy lehet boldog az, akinek ennyi lehetőség áll nyitva és naponta kénytelen választani. A férfiaknak fel se tűnik, hogy húsz féle női magazin 100 oldalakon át ad tanácsot nőknek az égvilágon mindenre. Csoda, ha a nők túlnyomó többsége úgy érzi, hogy messze nem kap meg mindent, amit megkaphatna. Hogy lehet ilyen körülmények között boldognak lenni?

Persze van más tényező is. A férfiak racionálisabbak, inkább gondolkodók. A nők ezzel szemben érzékenyebbek, és inkább gondoskodók. A nők inkább gondolnak a boldogságra, a férfiak el vannak magukban. A nők a család spirituális igényére figyel és aggódik miatta, a férfi „csak” az anyagiakról gondoskodik. Ez mellett a férfiak hagyományosan kevésbé voltak boldogok, mint a nők és most, hogy a nők beléptek a férfiak világába, törvényszerűen elvesztették a korábbi boldogságot kiváltó okokat. Természetesen az is lehet, hogy az egész csak illúzió. A régi időkben óriási társadalmi nyomás nehezedett a nőkre, hogy megjátsszák a boldogságot, akkor is, ha nem voltak azok. Legyenek.

Itt térek vissza Émilie du Châtelet tézisére, talán a nők maguk mögé tetették az illúziójukat és csupán őszintébbek lettek.

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________

(886)

(1056) Szinglik és házasok

Tibor bá’ online

Nem is olyan nagyon régen a 30 feletti egyedülálló férfit „agglegénynek”, az egyedülálló nőt pedig vénkisasszonynak nevezték. A kettő közül az utóbbinak erősen pejoratív kihangzása volt. Bár a „férfi társadalom” még nem halt ki teljes mértékben, és ugyanazért a munkáért a nők rendszeresen 10-20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mára a helyzet alaposan megváltozott. Már nem szégyen pártában maradni, a lányok 20 év környékén nem esnek pánikba és nem kénytelenek hozzámenni az első jött-ment részeges disznóhoz, valamint munkát vállalva megállják a helyüket. Mindent összegezve, nyugodtan vállalhatják a szingli életmódot. Csak hát az emberi lét meglehetősen összetett, és egy probléma kiirtása rendszerint hoz magával legalább két újat.

Kezdjük a kevésbé derűs oldalakkal. Statisztikai adatok szerint a házasságban élők (hogy ez a házasság „rossz”-e vagy jó, arról nincs szó) átlagos életkora 8 évvel haladja meg a szinglikét. Ha egy nyugdíjkort meghaladó férfi vagy nő elveszíti házastársát, tehát megözvegyül, a statisztika szerint még hátralévő élete 5 évvel azonnal megrövidül. Az okokra nem érdemes kitérni, mert azon a szakemberek is törik a fejüket, a tények viszont tények. Kell lenni ebben a fránya házasságban valaminek, ami jó, csak az érdekeltek nem tudnak róla, de nem ám, amit hamarosan látni fogunk.

Gyakori tapasztalat, hogy egy összeszokott munkahelyi gárdában, ha felmerül valamim extra feladat, aminek megoldása vagy munkaidőn túl lehetséges, vagy esetleg a hétvége feláldozása van szükség, a kollégák szinte elvárják, hogy a családosokat ne vegyék számításba. Elvégre a szingliknek nincsenek otthoni kötelességeik, és rengeteg szabadidővel rendelkeznek.

Hogy egy adott személy mennyire van megelégedve az életével, és milyen szinten nevezhető boldognak, azt nagyon nehéz megállapítani még szocio-pszichológiai eszközökkel is. Fel lehet viszont mérni a szinglikkel kapcsolatos társadalmi vélekedést, csak meg kell kérdezni az embereket. Az eredmény roppant érdekes. Annak ellenére, hogy a szingli életmódot választók száma évről évre növekszik, a róluk alkotott vélemény szerint boldogtalanok, magányosok, és maguknak valók (bármit jelentsen is ez). A megkérdezettek egyetlen pozitív véleménye a szinglikről az volt, hogy „nem függnek senkiktől”. Gondolom a „senki” kifejezés alá be lehet seperni férjet, feleséget, apóst, anyóst, na meg a drogveszélynek kitett gyerekeket.

Hogy a szegény embert az ág is húzza, az abból is látszik, hogy maga az Állam is preferálja a házasságot, aminek számtalan jele van, de elégedjünk meg egyetlen egy megemlítéséről. Özvegyi nyugdíj megöregedett szingliknek nem jár, annak ellenére, hogy az ő hozzájárulásuk a nyugdíjalaphoz egyetlen forinttal se kevesebb.

Semmivel se kedvezőbb a versenyszféra hozzáállása a témához. Felelősségteljes beosztáshoz családos férfiakat (esetleg nőket) keresnek, mert azokat röghöz kötöttebbnek gondolják, és a nagyobb családi felelősségtudata valamifajta biztosítéknak számit a könyörtelenebb kizsigereléshez.

Ha ezeket a szingliséggel járó hátrányokat figyelembe vesszük, akkor el is fogadhatjuk, hogy a szinglik tényleg lehetnek boldogtalanabbak. Ha pedig boldogtalanabbak, mert számtalan hátrányt kell elszenvedniük, akkor tökéletesen érthető, ha a melegek és a leszbikusok követelik a házassághoz való jogukat.

Előttem ismeretlen okból kifolyólag a németek akartak a kérdés végére járni és ismert alaposságukkal Richard Lucas professzor a Michigani Állami Egyetemen nem volt rest és 18 éven át szondázott sok ezer német állampolgárt, 18 éves korától kezdve. A módszer egyszerű volt, egy tízes skálán mindenkit megkérdezett évente egyszer mennyire érzi magát boldognak. A többi már papírmunka volt. Az eredmény szolgált némi meglepetéssel.

Azok, akik 18 éven át szinglik maradtak, átlagosan végig 7,0-re értékelték boldogságukat. A házasságba lépők boldogság értéke, amíg szinglik voltak 7,2 volt. De mi történt velük, miután megházasodtak? Nos, a házasságkötés évében a boldogságuk szintje megugrott 7,5-re, de a következő években szépen visszasüllyed oda, ahol a házasság előtt volt. Más szavakkal a boldogtalan szingliből nem lett kicsattanóan boldog házas személy.

De ez nem minden. A házasság körüli „fellángolás” csak azoknál volt érzékelhető, akik nem csak egybekeltek, de úgy is maradtak. Azok viszont, akik később elváltak, a házasságot megelőző évben kevésbé voltak boldogak, mint törzsgyökeres szingli korukban. (mintha vágóhídra vitték volna őket?)

Végső soron kiderült, hogy a szinglik általában boldogok, és a házasság nem garancia a hosszan tartó boldogságra, még akkor sem,ha a házasságuk nem bomlik fel. Akkor most hol állunk? A szinglik kifejezetten hátrányos helyzetben vannak, hiszen hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ennek ellenére nem érzik magukat se rosszul, se magányosnak.

A helyzet az, hogy a szinglikkel kapcsolatos általános vélemény nem állja meg a helyét. Nem igaz, hogy magányosak és hogy „nincs senkijük”. Valójában a szingliknek, de különösen a szingli nőknek sok fontos ember tölti ki az életét. Olyan barátságokat kötnek, melyek tovább tartanak, mint a legtöbb házasság. Nem fektetik be egyetlen személybe az összes odafigyelésüket, érdeklődésüket és érzelmeiket.

Néhány évtizeddel ezelőtt egy nagyon határozott vonal volt meghúzva az egyedülálló nő és a férjezett asszony között. Az egyedülállók úgy érezték, hogy házasság nélkül le kell mondaniuk a szexről és nem lehet gyermekük se. Aztán 1960-ban megjelentek az első fogamzásgátlók, amik lehetővé tették a nem kívánt gyerekáldás veszélyének az elkerülését. Megnyílt az út a rizikómentes szex felé. Napjainkban pedig lehetőség van a szexmentes megtermékenyítésre is.

Várható, hogy a nők az előttünk álló évtizedekben nagyobb egyenlőséget érjenek el a férfiakkal szemben, egyre jobb munkalehetőségek nyíljanak meg előttük, értelmesebben és szabadabban éljék le életüket, és akár boldogabbak is legyenek. Mondom várható, ha csak a természet nem köp bele a levesbe. 

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________ (674)

(1055) Érdekel-e hogy mit eszel?

Tibor bá’ online

Akár érdekel, akár nem, egy dologban biztos lehetsz, nem azt eszel, amit szeretnél. Egyáltalán, tudod-e mit szeretnél? Na erre majd még visszatérünk.

Visszaemlékezéseim szerint 1939-től jártam iskolába 1952-ig, ami ugye – ha jól számolom 12 év. Családi és egyéb okokból kifolyólag ezt a tizenkét évet nyolc különböző iskolában töltöttem el, következésképpen a mindenkori kb. 30 osztálytársam mellett, volt vagy 200-250 iskolatársam is. Mi nem ültünk egész nap a monitorok előtt egy-egy play stationnal az ölünkben, hanem futottunk-másztunk, mint az őrültek. Nem emlékszem rá, hogy egyetlen egy iskolatársam is kövér lett volna, de nem ez az igazán kirívó. Nem emlékszem, hogy bármelyikünknek  egyetlen egy csontja eltört volna, természetesen 12 év alatt.

Aztán, amikor eljött az ideje, úgy 30-35 év múlva, saját gyerekeim lettek és ha hiszitek, ha nem, mire elérték a 18. életévüket összesen három csonttörésen estek át, nem fejenként, összességében. Az én gyerekkoromban ez statisztikailag elképzelhetetlen volt, pedig a tejbegrízünk nem volt kalciummal dúsítva. Mi történt ezekkel a gyerekekkel? Miért szenvednek el ilyen gyakran csonttöréseket, amikor jóval kisebb rizikóval járó játékok kötik le őket? Bevallom őszintén, máig nem tudom a választ.

Tudod-e, hogy Magyarországon hány fajta szőlőt termelnek? A pontos választ én se tudom, de minden pénzben lemerem fogadni, hogy jóval többet mint száz. Ennek ellenére még mielőtt a hipermarketek elkezdték volna áldásos tevékenységüket a zöldségesnél, vagy akár a pesti piacokon, kizárólag saszlát lehetett kapni. Emlékszel rá? A rekeszekben egy sor fehér, egy sor piros, és így tovább. Az érett saszla szőlő nem túl édes, nincs aromája, de ez volt ezt kellett szeretni. Közben a saját kertemben hat különböző fajta csemegeszőlő terem, édesek, illatosak, és mindegyiknek más az aromája. Na ennek utánanéztem, miért lehet csak saszlát kapni a „Zöldért”-nél. Az ok roppant logikus. Mert ez a fajta a legjobban szállítható, legkésőbb rohad meg, tehát sokáig tárolható. A fogyasztó, a pártállam alatt is, azt kapta, ami a termelőknek és a kereskedelemnek volt jó. És hol vannak már ezek a régi szép idők!

Fordulj be egy hipermarketbe (akkor is megteszed, ha nem szólítalak fel rá) és vásárolj almát. Észre fogod venni, hogy télen-nyáron, esőben-fagyban, mindig ugyanazt 3-4 fajta almát lehet kapni. Pedig az almafajtáknak se vége, se hossza. Még a valaha igen népszerű jonatánt se lelheted fel a pulton. Vajon miért? Mert csak azokat a fajtákat termelik, szállítják és árulják, amelyek bőséges termést hoznak, jól tűrik a permetezést, a szállítást, és a tárolást.

Maradjunk annyiban, hogy te, mint vásárló egyáltalán nem számítasz, és nem azt veszed, amit akarsz, hanem, ami ki van rakva eléd. Parasztosan szólva, manipulálnak veled. Pláne, ha a TV-ben az adott termék reklámját benyomják a film közé. A reklámszöveg pedig változatos. Kitalálnak egy tudományosan hangzó nevet, amit a termék bőségesen tartalmaz és baromian jó az egészségnek. A legújabb sláger az omega-3. „A szervezet számára nélkülözhetetlen omega-3 zsírsavat is tartalmaz.”

Emlékszel-e még a régi kiflikre? Tudod, kisebbek voltak, mint a mai kiflik, a végük csúcsos volt, jól átsült és az első harapástól az utolsóig ropogtak. A mai kiflik nem ropognak, olyanok mint a tapló, összeragadnak a szádban és nincs nekik ízük. Pedig a pék a masszába még ízfokozót is kever, na meg állagjavítót és fél tucat egyéb vegyi anyagot. Olvasd el a kenyér címkéjén mi mindent. Hol vannak már azok a kenyerek, amiben a liszten kívül semmi más nem volt csak kovász (élesztő) és víz meg só?

„Hivatalos” helyekről azt akarják bedumálni nekünk, hogy piacgazdaság van. A piac pedig önszabályzó. Ez a világ legnagyobb csalása. Hol itt a piac, és hol itt a verseny. Én, mint piaci szereplő, keresem a ropogós kiflit, de nem találom, mert az összes kínáló ugyanazt az ócska kifli utánzatot forgalmazza, Ha tetszik, ha nem, ezt kell elfogadnom kiflinek. Nem tudok a konkurenciához menni, mert nincs konkurencia.

Hagyjuk el a nosztalgiát, menjünk át tudományosba. Napjaink táplálkozásának a sok hiányosság mellett van két rákfenéje: a zsír és a cukor. Ez persze így egy kicsit pontatlan. Cukor esetében a fehér, finomított cukorra gondolok, amit az emberiség csak néhány generáció óta ismer, fejlődéstanilag nem szokott hozzá, és hát piszkosul megemeli a szérum triglicerid szintjét (ami egyik oka az infarktusnak). De van ennél nagyobb bűne is. A cukor, és a finom liszt, valamint annak termékeinek túlzott fogyasztása cukorbetegséghez vezethet (kettes típusú diabétesz), ami aztán, ha nem kezelik, teljesen szétszarhatja a szervezetet (vakság, amputálás, és ehhez hasonló csemegék).

A zsírról egy kicsit bővebben kell értekeznünk. Azt nem mondhatom, hogy csak néhány generáció óta fogyasztjuk, mert nem lenne igaz. Azt ember, mint mindenevő, már százezer évekkel ezelőtt is ejtett el állatokat, amiket aztán megevett, és ahol hús van, ott zsírnak is kell lenni. Csakhogy zsírból (precízebben zsírsavakból) nagyon sokfajta van. Azok a zsírsavak, amik halakban és emlős állatokban van, mérsékelt fogyasztás mellett ártalmatlanok. A zsírsav akkor válik veszélyessé, ha az élelmiszeripar „kezelésbe”  veszi őket, és transzzsírsav keletkezik, amire példa a margarin (igen, még az úgynevezett „szívbarát” margarin is), valamint a gyorséttermek termékei, és a sok tucat, nem kifejezetten „vizes” péksütemény.

Szóval, szembe kell nézni két élelmiszer ellenséggel, de nem látjuk őket. Tudod-e, hogy miért? Mert be vannak dolgozva az élelmiszer ipari termékekbe. Mi meg zabáljuk a cocát: „selymesen finom”, „krémszerűen omlik a szánkban”. Menj végig a tejipari termékek hűtőpultjainak során. Minden termékből több tucatot találsz, egyik szebb dobozba van bújtatva, mint a másik, és valamennyi “kitűnő az egészségnek”. Rendbe hozza a bélflórádat, karban tartja az emésztésed. Nem tűnik neked fel, hogy ezekben a flakonokba lezárt, színes készítményekből kapásból össze lehet számolni száz különféle fajtát, de almából csak 3 fajta között válogathatsz? Ez utóbbit termelik, az előzőeket előállítják élelmiszer ipari szakmérnökök, és állítólag van valami közük a tehéntejhez is.

Apropó, tehéntej. Fehér és folyékony, papír a csomagolása, és különböző mennyiségű zsírtartalommal kerül forgalomba. Csak az a szépséghibája, hogy nincs neki tej íze. De ezt csak az veszi észre, aki már ivott igazi tehéntejet. Néhány éve lehetett kapni „reggeli ital” elnevezésű műtejet is, de az már sok volt a hatóságoknak is, amikor kiderült, hogy lejárt tejpórból kutyulták össze.

Maradjunk annyiban, hogy azt eszünk, amit etetnek velünk. A gyártó (nem termelő) és forgalmazó közös érdeke, hogy a termék olcsón legyen előállítható, minél tovább bírja ki rohadás nélkül, külleme csábítóvá legyen tehető. Ezek tehát a szempontok. A fogyasztó ízlése nem mérvadó. A fogyasztó megdumálható. A fogyasztó egészsége se mérvadó, csak a termékben lévő toxikus anyagok ne lépjék túl a megengedett mértéket. Más szavakkal ne kapjunk tőle azonnal vesezsugorodást, máj elégtelenséget, csak rákot 30 év múlva, amikor már nem kimutatható az ok és okozat közötti összefüggés.

Ma már semmi más nem számít csak a profit. Nekünk fogyasztóknak pedig szemünk-szánk tátva marad, MICSODA VÁLASZTÉK! Csak azt nem vesszük észre, hogy a választék mindössze látszólagos. Búzapehely, kukoricapehely, ízesítve ezzel azzal, golyókba gyúrva, bevonva, keverve, ásványi anyagok és vitaminok hozzáadásával, csonterősítő kalciummal dúsítva. Szóval bármi, de mindegyikben ott lapul a teljesen felesleges cukor. Hadd hízzon a gyerek, különben is édesszájú, naná, hogy ez kell neki, aztán majd felírják neki a méregdrága inzulint.

Szóval tudod, hogy mit szeretnél? Megmondom neked, azt, amit nap mint nap hirdetnek a TV-ben, és a hipermarketekben a 120 centi magas polcokon vannak elhelyezve, hogy észrevedd.      

(1455)

(1054-sz) Kapu

Tibor bá’ szatirikus (?) online

Mivel nem 80 évesen építettem a házam, ezért a ház és az utcai kapu közötti távolság 100, a szintkülönbség pedig 20 méter. Az idelátogató vendégek úgy lihegnek, mint a maratoni futok a 43. kilométer után.  Legszívesebben azt írnám, hogy egy ilyen kirándulás a kapuhoz nekem meg se kottyan, de ez nem igaz, legfeljebb hozzászoktam, és jó pofát vágok hozzá. Laktam én is városi lakásban, ahol a csöngetésre az ember az ajtóhoz lép, kikukucskál a lyukon, és ha ismerőst lát, akkor kinyitja az ajtót. Az én kapumnál ez lehetetlen. Száz méterről az ember a saját édesanyját se ismeri meg, ami nem lenne baj, ha normális társadalomban élnénk, de nem ott élünk.

Amikor csöng a kapucsengő a konyhában Évával sorsot húzunk, hogy ki menjen le, ugyanis tíz csöngetés közül kilenc totálisan értelmetlen. Kábé havonta felcsönget egy nő, minden hónapban másik, akinek a kezében van egy füzet. Na, ezt már ismerem, amint leérek hozzá és szortírozom fejemben a gorombaságokat, hogy melyikkel álljak elő, közli velem, hogy a gázórát jött leolvasni. – Asszonyom, ha leolvassa a gázórámat, akkor én nyalok. – Az alkalomhoz méltóan bambán bámul rám. – Meg fog lepődni, nincs gázórám. – Vele ne vitatkozzak,  itt van ni, Ezüsthegyi 91. Szabó János. – Gondolom nem fogja zavarni, de nem vagyok Szabó János, az is van, de az nem én vagyok hanem a szomszédom, de ő se él itt, mert elvált. Különben az ő háza 91/A, amit már rég kicserélhettek volna a törzslapon, mert havonta reklamálok. – Ezer bocsánat – mondja a megilletődött nő, amivel én nem érek semmit. Persze egyszerűbb lenne, ha le se mennék hozzá, de akkor meg azt hiszi, hogy lopom a gáz, és direkt nem engedem be.

Hébe-hóba két férfi áll a kapuban, az egyik rendszerint alacsony és mulya, a másik kövér és ömlik belőle a szó. Ezek a térítők, akiktől megtudom, hogy Jézus szeret engem. – Engem? – játszva az érdeklődőt – de hiszen nem is ismer. – Dehogy nem, ő isten fia, és mindent tud, és szereti magát is. – Az lehet – adom meg magam, – de ez nem kölcsönös. – Nem sértődnek meg, nem lehet őket lerázni. – Menjenek a pokolba – és otthagyom őket. Sebaj, hamarosan újra jönnek, rajta vagyok a listájukon, engem meg kell téríteni, ha beledöglök akkor is.

Megszólal a csengő, lemegyek (5 perc) sehol egy lélek. A csengő gombja le van ragasztva szigetelőszalaggal, de a gomb alatti rugó erősebb volt. Valakinek nem tetszik a pofám. Van ilyen, sőt…

Megint csöng. Ő a kéményseprő vállalattól van. – Örvendek, mi akar? – Megnézni a kéményemet. Le lehet róla beszélni, de 5 rongyba kerül. Kényelmetlen és drága.

Megint csöng. Villanyóra leolvasó. Bejön? – Nem. Menjek fel, olvassam le az óra állását, jöjjek vissza, mondjam meg, utána visszamehetek a szobámba. Imádom ezt a vidéki életet.

Csöngő: (ennek már sose lesz vége). Hoztak 10 kiló burgonyát és 5 kiló vöröshagymát.  Az önkormányzat küldte, nehogy éhen haljak. Tök felesleges volt, úgyse szavazok rájuk.

Csöngő: Ez alkalommal két nő. Adakozzak a mittudomén milyen árvák részére. – Ezért kellett onnan a francból lemásznom? – Ne haragudjak, ők nem tudták.  – Nem látják, hol van a ház. Onnan kell lejönnöm.

Csöngő: Két cigány arra akar választ kapni, hogy van-e lemerült akkumulátorom, vagy más fém tárgyam, amire nincs szükség. – Szép tőlük. Más cigány lop, ezek csak kéregetnek, de ezért lemenni?

Csöngő: Nem látta a macskámat? – Magáé volt az a macska, amit a kutyáim széttéptek. A nő elájul. – Milyen színű volt? – Fekete. – Ja, azt tegnap tépték szét. megint elájul. Végre valami, amiért érdemes volt lejönni.

Csöngő: Egy nő keresi a 9497 helyrajzi számot. – Keresse tovább! De őszintén, volt pofája engem ezért lecsalni? – Sajnálja. – Sajnálattal teli van a hócipőm.

Csöngő: Nem akarom-e bevezetni a kábel tévét? – Mondja, maga nem látja a parabola antennámat? – Ez is sajnálja, mert ő csak meg akarta kérdezni. – OK, de ehhez a megkérdezéshez, nekem le kell kutyagolnom.

Csöngő: A postás, hozta a nyugdíjamat. Mi vele a bajom? Semmi, illetve, havonta legalább három ajánlott, tértivevényes, stb. küldeményt hoz, de sose csönget, csak bedobja, hogy menjek le a postára. Kivételt képez a nyugdíj, azért bezzeg becsönget.

Csöngő: Megint két cigány. A szomszéd rendelt 30 mázsa fát, de nincs itthon, nem veszi át, nekem baráti áron megszámítják, mert nem akarják a fát visszavinni a telepre. Rohadt jó szöveg. Megint két cigány, aki nem akar lopni, csak átverni. – Köszönöm, nem veszek még olcsó fát sem. – Miért nem? – Mert én a fát lopom, az erdőből. – A két cigány nem akar hinni a fülének, én meg röhögve otthagyom őket.

Csöngő: Ez alkalommal nem csak egy férfi áll a kapuban, hanem egy taxi is. A pasi megszólal: jelentem megérkezett a taxi. – Milyen taxi? – Amit rendeltek. – Én nem. – Pedig így kaptam az üzenetet, Ezüsthegyi 91. Szabó János. – Bassza meg, úgy nézek én ki, mint Szabó János? – Akkor most mit csináljak? – Csöngessen be a másik házhoz.

Csöngő: Lemegyek, már messziről látom, hogy egy feketébe öltözött férfi áll a kapuban, csontos arcán fekete álarc, a vállán átvetett kaszával. Nem megyek tovább, minek, inkább lekiabálok: Faszikám, rossz helyre csöngettél, gyere vissza 20 év múlva, addig bosszankodok még egy kicsit.  ;-) ______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________

(786)

(VM-170) Magyar Pénelopék

Tibor bá’ vissza a múltba online

1945. április 4-én, vagyis csütörtökön volt 68 éve, hogy felszabadult az ország, ezen a napon hagyta el az utolsó német katona hazánkat, és ezzel az ország terület megszűntek a hadműveletek. Apám vezetésével március végén érkeztünk meg Félegyházára, ahol áprilisban a saját szememmel láttam, hogy az öreg templom és a hozzátartozó tér körbe volt kerítve dróthálóval. Belül magyar férfiak voltak fogva tartva, akikhez nap mint-nap újabbak érkeztek. Ezeket az embereket a harcok befejezése után, az utcákon szedték össze, vagy akár a saját lakásukban, és hadifoglyosították, mert egy tervgazdálkodásra épült birodalomban Sztálin még azt is megszabta, hány magyar hadifogolyra kell szert tenni. A templom körül tébláboló emberek arra vártak, hogy vagonokban tovább vigyék őket a Szovjetunióba. Ezekre a szerencsétlen férfiakra orosz katonák vigyáztak. A kerítés innenső oldalán batyus asszonyok, vagy a férjükkel beszélgettek (ez volt a ritkább) vagy kérdezgették a férfiakat nem ismerik-e, nem találkoztak-e ezzel vagy azzal. Ez volt a hírhedt málinki robot.

Nem tudom megállni, hogy ne mutassak rá, például arra, hogy a tegnapelőtti Népszava idézte Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnökének megemlékező beszédét, amiben kitért arra, hogy „a felszabadulás pillanatnyi élmény volt, mert eltűnt az éhínség, és a halál, és mindenki úgy érezte, hogy helyette megjött a szabadság levegője.” Tanúsítom, hogy Feldmájer egy hazug kutya, vagy segg hülye a történelemhez. 1945. áprilisában éhínség volt az országban az emberek kétségbeesetten kerestek mindent, ami ehető volt (például megették a kipréselt napraforgómag pogácsát, megőrölt takarmány kukoricát), és több százezer magyar „hadifogolyra” várt még a keserves pusztulás a szovjet fogságban, ahonnan csak kevesen, és évekkel később tértek csak vissza. Feldmájer természetesen nem hagyta volna ki az alkalmat, hogy ne kaparja elő a holokausztot. Igaza van. A történészek egyetértenek abban, hogy 360.000 magyar zsidó áldozata volt az elhurcolásoknak. De akkor ne felejtsük el megemlíteni, hogy az orosz hadifogolytáborokban 240.000 többnyire elhurcolt civilből lett hadifogoly is halálát lelte, ami nagyságrendileg azonos a holokauszt áldozataival, és éppen olyan ártatlanok voltak, és mégis hatalmas csend borítja a témát. Különben harci tevékenység folytán további 350.000 magyar vesztette életét, azaz összességében 950.000 magyar életet követelt a háború.

De tulajdonképpen nem erről akarok írni, ez csak egy olyan bevezető. Ugyanis míg a holokauszt áldozatai között a nemek aránya nagy vonalakban azonos volt, a másik két csoport majdnem kivétel nélkül férfi volt. A háború befejezése után több százezer magyar nő mit sem tudott a férjéről. Ugye, szoktuk idézni, hogy a remény hal meg utoljára, sőt sokan elviszik magukkal a sírba, mert a magyar asszonyok tekintélyes hányada élete végéig várta a férjének a hazatérését.

Ismereteim szerint még senki se dolgozta fel a férjeiket váró magyar asszonyok lelki állapotát, annak következményeit. Sokan közülük eldöntötték, hogy életük végéig várnak, új kapcsolatba nem lépnek. Ezeknek a nőknek egy kis százalékát a sors megjutalmazta, mert a férjeiket – néha 5-6 év után – vissza kapták. Nagyobb hányaduk úgy halt meg, hogy szeretett hitvesüket sose kapták vissza. Megint mások néhány év után hivatalosan kérték férjük eltűntnek nyilvánítását, és új házasságba léptek. Ezt az utat választotta a nevelőanyám is, aki 1945-ben 32 éves, gyermektelen feleség volt. Férjéről a háború befejezése után nem kapott semmi hírt. Alig 10 hónapos várakozás után hozzánk költözött, de 1947 februárjáig „várt”, ami ugye 2 évet jelent. Ekkor anyakönyvileg is apám feleségévé vált. (Volt) férje 2 évvel később, 1949-ben megjelent. Fonák helyzet, de nem volt unikum, elég sokan jártak így. Anyám elég tisztességesen járt el, mert a korábbi házastársi vagyon átmentet részét megfelezte és átadta volt férjének, aki meglehetősen rossz egészségi állapotban jött haza, és rövid időn belül meg is halt még 40. születésnapja előtt. Mondhatni, hogy meghalni engedték haza az oroszok.

Egy másik igen közeli ismerős férje 6 év után jött vissza. A feleség ugyan másik házasságba nem lépett be, de a közös vagyont 6 év alatt felélte, mert a Rákosi által diktált nyomort nem tudta felvállalni. Elvileg folytathatták volna a közös életet, de a 6 év, és az átélt élmények miatt erre már nem voltak képesek. A férfi heteken belül disszidált, és kiment Amerikába, míg a feleség maradt, és egy új házasságba lépett.

A tetemes férfihiány miatt furcsa képződmények is létrejöttek. Apám egyik barátjának két „felesége” volt, az egyik Pesten (laktam nála albérletben), a másik Szegeden. A két nő tudott egymásról, a közös, szabadúszó pasi pedig, hol itt volt 1-2 hetet, hol pedig ott. Senki nem tartotta a dolgot elfogadhatatlannak. Találkoztam olyan házaspárral, ahol a feleség megözvegyült húgát magukhoz vették, ami azt jelentette, hogy a férjnek gyakorlatilag két felesége lett. A házimunkát és a teendőket gondosan felosztották egymás között. Emberséges megoldásnak tűnt, és persze az is volt. Barátok, ismerősök, szomszédok pontosan tudták mi az ábra, bár arra semmi bizonyíték nem volt, de senkiben se volt semmi kétség. A háború után 70 évvel ilyesmi elképzelhetetlen, de a háború szokatlan dolgokat is elfogadhatóvá változtatott.

Aztán, ahogy teltek az évek, a társadalom kinőtte ezt a demográfiai csorbát. A férjeiket reménytelenül visszaváró asszonyok, a kegyetlen sorsok ellenére, felszívódtak az idő mindent elfelejtő homályába.

____________________________________________________
____________________________________________________
____________________________________________________ (743)