Antalffy Tibor online

A női/féfi fotókra leadott szavazatok kiértékelése

A leadott szavazatokból

A nőre szavazott 69 %

A férfire 17 %

Nem tudott dönteni 14 %

Nyilvánvaló, hogy a nagy többség – a legjobb szándék mellett se – volt képes szakítani az erotikával, ami szépen belecsúszott az esztétikába. Mivel több a férfi látogató, mint a női, ezért kapott a nő 69 %-ot. Viszont ekkora női arány nincs, tehát a 17 százalékban kell lenni férfi szavazónak is. Őszintén, én ezt a pasit nem éreztem olyan nagyon jónak. Először is a baloldalon, vakbél táján volt egy esztétikát erősen rontó „valami”. Másodszor, szerintem a test mesterségesen gyúrva volt és/vagy az expozíció idejére az izmait ideiglenesen megfeszítette. Vagyis én nem fedeztem fel azt a természetes, ellazulást, amit a (nyilván profi) nőmodellnél tapasztaltam. Igen, egy nőnek domborodni kell, egy férfinek izmosnak kell lenni, de ezen belül meg kell találni a helyes arányokat.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

(726-i) Szondi Lipót tesztje

Tibor bá’ igazság keresése online

A magyar Wikipédia szerint: (egy kicsit összevonva). „Szondi Lipót magyar pszichiáter volt. Ma leginkább csak az általa alkotott és a nevét viselő pszichológiai  vizsgálati eszközről, a Szondi-tesztről ismerik. A Szondi elmélet ma már leginkább csak „tudományos műemlék”, azonban az elmélet hozadékaként született Szondi-teszt ma is elterjedt eszköz a magyar klinikai pszichológiai gyakorlatban.” Tehát a mai magyar pszichológusok által szerkesztett Wikipédia szerint Szondi műve „ma csak tudományos műemlék.” Viszont a Szondi tesz (mint műemlék) „ma is elterjedt Magyarországon”. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején kialakult egészségügyi rendszer egyetlen cseppet se változott, megtartotta hierarchikus felépítését, aminek legfőbb pillére a tekintély elvűség. A főorvosok megcsontosodott kara nem enged be semmi friss szelet a rendszerbe. Semmelweis Ignác óta az attitüd jóformán semmit se változott.

Most lássuk az angol Vikit! „The Szondi test consists of a series of 48 different photographs of the faces of mental patients. The subject is instructed to choose the two most appealing and unappealing photos. The photos the subject chooses will supposedly reflect his or her own pathology. Szondi believed that people are inherently attracted to people similar to them. His theory of genotropism states that there are specific genes that regulate mate selection, and that similarly-gened individuals would seek each other out.” Gyors fordításban: „Elmebetegek arcairól 48 különböző fénykép. A vizsgált személyt arra utasítják, hogy válassza ki a két legrokonszenvesebb és két legkevésbé rokonszenves fényképet. A vizsgált személy. által kiválasztott fényképek a (Szondi) feltételezése szerint, visszatükrözik a vizsgált személy saját betegségét. (közbeszúrva: vagyis elmebetegeket vizsgálnak) Szondi hitt  abban, hogy az embereknek belső késztetésük van vonzódni hozzájuk hasonlókhoz. Szondi elmélete szerint léteznek specifikus gének, melyek szabályozzák a párválasztást. A hasonló génállománnyal rendelkező egyedek megkeresik egymást.” Nézzünk  néhány véleményt!

Ökrös Tamás, aki matematikát, fizikát és filozófiát hallgatott és húsz éve foglalkozik pszichológiával. Ezen belül 10 éve a személyészlelést és a pszichológiai teszteket tanulmányozza. Jelenleg személyiség lélektant és szociálpszichológiát tanít. Némi ízelítő az ő tanulmányából:

1) Szondinak támadt egy kitűnő ötlete, fél évszázadon át ennek élt. Fölépített belőle egy csodálatos képzeletbeli palotát, amelynek minden egyes téglája merész ötlet, érdekes és bizonyíthatatlan feltevés, titokzatos álomkép. A gének világa éppoly rejtelmes, mint tudattalan, és bármily szép hipotézis a tropizmusok tana, semmi bizonyítékunk nincs a latens recesszív ösztöngének létezésére. A rendszer oly bonyolult, hogy mindent és mindennek az ellenkezőjét meg lehet magyarázni vele.

2) Szondi gondolatmenetei egyébként néha kifejezetten abszurdak, a teória érvényessége kedvéért hajlandó a fejük tetejére állítani a dolgokat.

3) Az elmélettel valóban mindent és annak ellenkezőjét is be lehet bizonyítani.

4)A Szondi teszt alkalmazása során rendszeresen előjön az a probléma, hogy a vizsgált személy az eléje rakott 8 kép között nem talál két rokonszenveset, pláne nem négyet! A teszt egyik hibája, hogy a vizsgált személy választási szándékai adott esetben nem tudnak érvényesülni. A teszt tehát eleve úgy van megszerkesztve, hogy a mögöttes elméletet igazolja.

5) Szondi szerint a teszt nem használható önálló diagnosztikus eszközként. A kérdés azonban az, hogy akkor mi az értelme? Hiszen a teszteknek éppen az a lényege, hogy a más úton szerzett információktól függetlenül mérjenek valamit.

6) Szondi a teszt matematikai-statisztikai invaliditására gyakorlatilag úgy reagált, hogy „kikéri magának”. Hogy jön a matematika ahhoz…. Szerinte a matematikai statisztikai módszerek a pszichológia halálához vezetnek (A Szondi-teszt, 429. oldal) Szondi ezzel az állításával a mélylélektant egyszerűen kivonja a matematika illetékességi köréből, illetve azt állítja, hogy a teszt szükségszerűen instabil, mert valami olyat mér, ami nem stabil.  

7) A tesztet Magyarországon továbbra is úgy használják, mintha misem történt volna, azaz mintha nem bizonyosodott volna be a teszttel kapcsolatos kétségek jogossága.

8/ A Szondi teszt a nemzetközi szakirodalomból, minden valószínűség szerint gyenge validitása miatt mára teljesen eltűnt. 1986 után Szondi teszttel kapcsolatban egyetlen egy cikk jelent meg, az se angolszász folyóiratban.

Neked melyik személy a szimpatikusabb?

Csak azárt kérdezem, mert Dr. Rónaszéky Éva tőlem nem fogadta el, hogy “legfeljebb azt tudom megmondani, hogy melyik antipatikusabb, mint a másik.” Úgy tűnik nem találtam a sajátoméval egyező gént.

Varga András: 1994-ben elvégezte a Szondi-teszt modern pszichometriai vizsgálatát úgy, hogy górcső alá fogta a Szondi-teszt rokonszenvi választásait homogenitásra szempontjából. Ő a következő végkövetkeztetésre jutott a teszt reprezentatív mintán történő felvétele után: A Szondí-teszt nem állja ki a pszichometriai megbízhatósági kritériumok számos próbáját. A fő baj az, hogy a faktorok, amelyek a teszt alappillérei, nem tűnnek egységes konstrukcióknak. A nyolc közül négy (h, s, p és m) még úgy-ahogy elfogadható, de a többi annyira heterogén, hogy e faktorok egy-egy képére vonatkozó rokonszenvi választás teljesen független a faktor többi képéhez való viszonyulástól, így a faktor kép-együttese közös értelmezése lehetetlen.

A magyar klinikai pszichológusok ezeknek ellenére nem hagyják magukat, ha már egyszer megtanulták Szondi lehetetlenül bonyolult tesztjének a kiértékelését. Volt szerencsém végigélvezni Dr. Rónaszéki Éva küszködését a táblázatokkal, és hiába tiltakoztam, hogy ez a sok örült nekem mind kurvára antipatikus, kötötte az ebet a karóhoz, hogy igenis válasszak, mert az akkor már régen halott Szondi Lipót így kívánja. És mit ad isten? Számos klinikai pszichológus személyes benyomására hagyatkozva, ennek ellenére úgy gondolja, hogy a teszt működik, és hatékony segítségnek tartja a diagnózis felállításában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás munka tervezésében. Éljen a szent érdekérvényesítés!

Kimutatott tény, hogy az utóbbi időben a Szondi-teszt a nemzetközi gyakorlatból eltűnt. A Magyarországon végzett felmérések szerint ennek ellenére a Szondi-tesz statisztikai hitele, használhatósága jelentősen javult. A gyakorló pszichológusok azt állítják (de csak nálunk), hogy bár a teszt alapján nozológiai besorolás nem végezhető, sem az egészség–betegség kérdése nem dönthető el, mégis jól használható eljárás, mivel segítségével alapvető tünetképzési mechanizmusok azonosíthatók A magyar csőlátás elképesztő. Emlékezzetek a Móri tömegmészárlásra, ahol a végig tagadó Kaiser Edét minden kétséget kizáró bizonyítékok nélkül életfogytiglanra ítélték (ha lehetett volna fel is akasztják). Az elkövetés után 5 évvel a rendőrség teljesen véletlenül elkapta Nagy Lászlót, aki 2007. Februárjában bevallotta a Móri gyilkosságot, vagyis Kaiser nem követhette el. Ennek ellenére további 2 év és 9 hónapra volt szükség, hogy a bíróság visszavonja korábbi ítéletét. Egy ilyen országban nem csoda, hogy a klinikai pszichológusok (szerintem kinevezett sarlatánok) még mindig egy nem csak elavult, de teljesen félrecsúszott tesztet alkalmazzanak. És vajon miért hozom ezt fel, azért mert ma Magyarországon a Szondi tesztet hatósági vizsgálatban alkalmazzák, és az vizsgált személy cselekvőképességét is megvonhatják az eredményei alapján, illetve megállapíthatják róla, hogy cselekedeteiért nem képes felelősséget vállalni, és gyámság alá helyezhető. És ne ess tévedésbe, ez a személy te magad is lehetsz, és ha odakerülsz az égvilágon semmit se tehetsz,  mert az ilyen Dr. Rónaszéki Évák élet-halál urai, és egymás kezét fogva kurvára összetartanak.

Akkor most hadd foglaljam össze a Szondi-teszt lényegét. Szondi, családi tapasztalatokra támaszkodva, abból indult ki, hogy minden elmebeteg vonzódik ahhoz a típusú elmebetegségben szenvedőhöz, amiben ő maga is szenved, mert ezekért a betegségekért bizonyos gének felelnek, és ezek valami titkos úton-módon jeleznek egymásnak. Az erre épült elméletet sorsanalízisnek nevezte el. Tehát készített mindenféle szellemileg nem beszámíthatóról fényképeket, összesen 48-at, amiből a vizsgált személynek választani kell. A többit a fantáziátokra bízom.   

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg több kérdés is felvetődik benned. Ezek közül a legelső talán az, hogy ki az ördög volt ez a Szondi, aki Sonnenschein néven a Felvidéken született 1893.03.11.-én és 1986.01.24-án  halt meg Svájcban. Nem kell kutatni, és nem kell mások által összeszedett adatokra támaszkodni, maga a „magyar származású” svájci pszichológus írja le, érdekes módon, magyarul. Íme:   

A saját családomban már egész fiatalon láttam, hogy a választást gyakran a család, vagyis az öröklődés irányítja, és ez a választás alakítja a sorsot. Korán tudatosodott bennem, hogy minden élőlény közül egyedül az ember képes a család által előírt sorsát tudatossá tenni. Éppen ebben áll az emberi méltóság. Ám az emberi lét nagy terhét cipeljük azáltal, hogy magunkra kell vennünk azt a feladatot, hogy a lehetséges, családtól és öröklődéstől függő sorslehetőségek közül válasszunk, és ezzel áthidaljuk, esetleg megoldjuk a sorsban lévő szabadság és kényszer közötti ellentéteket. Hol lehetett volna könnyebben egy ilyen gondolatra jutni, mint olyan családban, ahol tizenkét testvér szerencsés és szerencsétlen életének sorsát, pályaválasztását, betegségeit és halálát lehetett átélni? [Hadd szúrjam közbe, hogy ez kísértetiesen emlékeztet engem Kertész Imre Nobel-díjas Sorstalanságára.] Apám tizenkettedik és anyám nyolcadik gyermekként  született. Apám zsidó volt, foglalkozására nézve cipész, ám főként zsidó írások tanulmányozásának szentelte életét. A családot a felnőtt fiú- és lánygyermekek tartották el, miközben az apám napról napra hajnali öt órai kezdettel olvasta héber könyveit, vagy, mint autodidakta segéd-rabbi istentiszteleteket vezetett. Ebben a környezetben apám vallásos emberré nevelt. Mégis, más tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk, mivel a hét fiúgyermekből egyedül én voltam az, aki haláláig mindig elkísérte őt a templomba. Mikor apám meghalt, tizennyolc éves voltam, épp az érettségi előtt. A zsidó szokások szerint egy teljes évig mondtam a kaddisnak nevezett halotti imát hajnalban és este, hangosan, a közösség előtt. Ebben az évben „kebelezte be” az énem az apámat. Ezek a mély nyomok irányítottak később tudományos munkáimban, még akkor is, amikor a zsidó vallás dogmatikus szokásait már feladtam. Továbbra is zsidó és hívő maradtam. A hitfunkció szerepe a sorsanalízisben valószínűleg szorosan összefügg az apai neveltetéssel.

Nem kell lélekbúvárnak lennetek ahhoz, hogy megállapítsátok, ez a pasas 18 éves kora óta nem volt teljesen normális. Saját bevallása szerint a csak gyerekeket csinálni tudó, de eltartásuk helyett imádkozó apjával, annak halála után azonosult. Persze ebbe nincs semmi új. Az utca embere már rég tudja, hogy a pszichológusok elsősorban önmagukat kellene, hogy gyógyítsák.

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

(725) Akaratunktól függő-e a homoszexualitás?

Tibor bá’ online

Január végén jelent meg Cynthia Nixon színésznő (semmi köze a néhai Nixon elnökhöz) nézete a New York Times Magazine-ban, ahol is fittyet hányva a PC-nek (political correctness) kifejtette, hogy ő (két gyerek szülése után) szándékosan leszbikus. Érdekes viszont, hogy állítását tudományos kutatás látszik alátámasztani.

Cynthia életének második szakaszában bekövetkező szex-orientáltság változással kapcsolatban a Sex and the Cíty magazinban így nyilatkozott: „A napokban tartottam egy beszédet homoszexuális férfiakból álló hallgatóság előtt, amiben megemlítettem, hogy voltam heteroszexuális, voltam homoszexuális, tehát tudhatom, a homoszexualitás jobb. Erre megpróbáltak rávenni, hogy változtassam meg a véleményemet, mert ebből az derülne ki, hogy a homoszexualitás az akaratunktól függő. Szóval, nálam igen. Szándékosan lettem leszbikus. Elfogadom, hogy sokak esetében ez nem így van, de nálam így van.” – - – Persze most a kérdés az, hogy mi ennek a kijelentésnek a  valóságtartalma? Akkor késedelem nélkül járjuk körbe a témát, ami előtt hadd jegyezzem meg, nekem a minimális hajlamom sincs a homoszexualitásra, de érdekel a téma, mert ismereteim szerint ez a fajta másság inkább átok, mint áldás a férfiak számára.

Lisa Diamond pszichológia professzor az University of Utah egyetemen, és ebben a minőségben több mint tíz éven át kutatta a szexuális orientáció változását. Eredményeit a Sexual Fluidity című könyvében publikálta, amiben igen érdekes részeket lehet találni. Például: „A női szexualitás alapvetően sokkal képlékenyebb, mint a férfiaké, ami egy élet folyamán lehetővé tesz a férfiakénál jóval nagyobb változatosságot a kiteljesedésében és a  megnyilvánulásában.” Kutatásai alapján három fő okra mutat rá, amelyekből a női szexualitás képlékenyebbségére lehet következtetni: 1) „a vonzódás nem kizárólagossága” (magyarul: mindkét emberi nem lehet számára vonzó). 2) „a vonzódás változhatósága” (magyarul: fél életen át tartó heterogén kapcsolatot követően hirtelen nők után vonzódik). 3) „képesség arra, hogy a személyhez vonzódjon függetlenül a nemétől.” (magyarul: a partner neme lényegtelen, csak legyen kívánatos).

A professzorasszony különbséget tesz „változtatás, választás és szabályozás között” mivel ezek egymástól teljesen elkülönülő jelenségek, de csak a nők részére. A férfiak megválaszthatják a viselkedésüket, de nem a vágyaikat. Vagyis egy  férfi választhatja azt, amit akar, de nem tudja megválasztani azt, hogy mit akarjon. Persze ezt én másképp fogalmazom meg: Egy férfi vágyának a akarattól független célja a megtermékenyítés. A női vágy mögött ez nem húzódik meg, megtermékenyülése ettől teljesen független esemény. Még azt a pimaszságot is meg merem kockáztatni, hogy egy nő sokkal könnyebben lép szexuális kapcsolatba olyannal, akit nem talált vonzónak, mint egy férfi, de ez a vonal túl messze vezetne. Ezt a nézetemet látszik aláhúzni Roy Baumeister szociál-pszichológus, aki több mint tíz évvel ezelőtt állt ellő azzal a kijelentéssel, hogy „a férfiaknak megcsontosodott szexuális orientációja van, ami egész életük alatt kitart. A nők ezzel szemben könnyedén váltanak. Számtalan heterosexuális nő a harmincas-negyvenes éveiben átvált leszbikussá, míg leszbikusoknak 40 év környékén férfiakra kezd fájni a foguk.

Ennek ellenére egy Dr. Joseph Nicolos-nak Kaliforniában klinikája van, ahol meleg férfiak „reformálását” garantálja. De ez szerintem pont annyi valószínűséggel bír, mint a pornó oldalak hirdetései, amik szerint 4   hét alatt 4 hüvelykkel hosszabbítják meg a kézpénzt fizető balekok péniszét, ami ugyebár 10 cm, és persze bőségesen vannak, akik bedölnek.

Az ma már jól ismert tény, hogy a  férfi és a női szexuális orientációban hatalmas különbségek vannak. Kísérletek kiderítették, hogy a férfiakat identitásuknak megfelelően lehet „lázba hozni”, vagyis heterószexuálisakat női fényképekkel, a homoszexuálisakat pedig férfiakat ábrázoló fényképekkel. Nők esetében ez nem így van. Lázba hozásukból nem lehet következtetni szexuális orientációjukra, legalább is nem egyértelműen.  

Végül is oda lyukadunk ki, hogy a címben feltett kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, mert a két nem viselkedése ebben az esetben (is) távol áll egymástól. A férfiak szexuális preferenciájának a megváltoztatása valószínűleg nem teljesen lehetetlen, de gyakorlatilag nem létezik. A nők esetében némi túlzással azt mondhatjuk, hogy majdnem úgy lehet váltani mint a fehérneműt. Viszont ahány ház, annyi szokás. Ezért izgalommal várjuk a nők véleményét. 

Lehet véleményezni a fenti képeket :D

Az alábbi pedig Réka képe. Lehet válsztani!

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

(724) A hit meghatározása

Tibor bá’ online

A hinni, vagy nem hinni kérdés tárgyalása természeténél fogva hatalmas érdeklődésre tarthat számot, ami kihangsúlyozottan fontossá teszi a félreértések elkerülését. Ez a cél pedig csakis akkor érhető el, ha a fogalmakat pontosan meghatározzuk és ragaszkodunk hozzájuk. Személy szerint világ életemben utáltam a nyelvtant, mégis érintenem kell a filológia területét. Ugyanis a magyar szóhasználat szerint a hinni igének az értelmezése messze nem egyértelmű.

1) Amikor azt mondom, hogy „azt hiszem, estére kész leszek a motor beállításával” tulajdonképpen nem hitet vallok, hanem feltételezésemnek adok hangot.

2) Van, amikor a „hinni” igét kibúvásnak használjuk fel, azaz a nyílt színvallás elkerülésére. Nézzünk egy példát! „Azt hiszem, szombaton nem tudok elmenni az osztály bulira.” Szó sincs arról, hogy hinnék, vagy nem hinnék valamit, egyszerűen csak „homályosítok”, nem mondom ki a határozott nemet, hanem csak célzok rá. Természetesen, akinek a mondat szól, pontosan érti, amit mondok.

3) További lehetőség valaminek a tényként való elfogadása. „Elhittem a feleségemnek, hogy nem volt közöttük semmi”. Vagyis elhittem egy mesét, mert nem nagyon tehettem mást, de persze a tűzbe nem tenném érte a kezem.

4) Megint másik fordulat, amikor bizakodást fejezünk ki a „hinni” igével. „Azt hiszem, át fogok menni a vizsgán.” Tulajdonképpen mindössze bátorítom magam, azaz csak bizakodok benne, de arról szó sincs, hogy biztos lennék a dologban.

5) De kifejezünk vele véleménynyilvánítást is. „Azt hiszem ez a Zoli egy okos fiú.” Ezzel a mondattal nyilvánvalóan a véleményemnek adok hangot egy Zoli nevű egyénnel kapcsolatban.

6) Sok esetben a „hinni” ige alkalmazója befolyást akar gyakorolni „Azt hiszem, a fiam szereti a menyem”. Ebben az esetben arról van szó, hogy az illető másokat, esetleg a nászát meg akar győzni arról, hogy a fia szereti a feleségét.

7) Sőt a „hinni” igével visszaélést is el lehet követni például éles vita közben. Ateista kontra hívő vitákban gyakran állnak elő azzal a váddal, hogy „ha te nem hiszel semmiben, akkor te tulajdonképpen abba hiszel, hogy ne hiszel semmiben”. Bár ebben a mondatban a „hinni” ige valódi értelemben szerepel, a mondat mégis hamis. Aki nem hisz semmiben, annál a „hinni” ige alkalmazása helytelen. Ugyanis az illető álláspontja az, hogy csak tényeket fogad el. Egy ilyen személy egyszerűen nem követi el a „hinni” ige mögött meghúzódó cselekményt.

A lényeg az, hogy a „hinni” igét gyakorta használjuk az élő nyelvben, nem egészen rendeltetésszerűen. Ezzel nem lenne semmi baj, de a viták folyamán ebbe bele szoktak kapaszkodni. Más szavakkal a filológiai „hinni” szót finoman átcsúsztatják a filozófiai „hinni” fogalomra és viszont. A fentiek fényében kijelentem tehát, hogy a „hinni” igét a magyar értelmező szótár definícióján, („A valósággal egyezőnek, igaznak tekinteni”)  a következők szerint értelmezem: Bárminek tényként történő elfogadása bizonyíték nélkül. Ezen definíció alapján könnyen észrevehető, hogy a köznapi értelemben a „hinni” igét leggyakrabban a „feltételezés” igével cserélik fel, illetve helyette használja a köznyelv.

Ilyen brutális megfogalmazáson elgondolkozva a legtöbb önmagát logikusnak feltételező elme – a vagyis kivétel nélkül mindenki J – automatikusan kibúvókat keres, mert vagy elfogadja, hogy irracionálisan gondolkodik, vagy gondolatvilágának mozgásterét leszűkítettnek érzi. Jó kitörési pontnak mutatkozik a „mindenki hisz valamiben” (amiről a fentiekben már volt szó). Ugyanis nehéz annak elfogadása, hogy az ember ne higgyen semmiben. Ez azonban csak egy ősi belső késztetés, ami minden körülmények között felül akarja írni tudatunkat. Aztán van, aki hagyja, és van, aki nem hagyja.

Érzékeltetés végett csússzunk át egy másik területre, éspedig a jogrendre. Bírósági eljárások során ítéletet hozni csakis bizonyítékok előterjesztése alapján lehet. A bizonyítékokat két csoportba osztják: közvetlenre és közvetettre. A közvetlen bizonyíték szikla szilárd és megdönthetetlen. Ha valakinek az ingujján talált vérfolt DNS vizsgálat alapján megegyezik egy meggyilkolt ember vérével, akkor az közvetlen bizonyíték arra, hogy ha nem is ő maga a gyilkos, de a hullával valamilyen módon érintkezésben volt (az ingje). Viszont közvetett bizonyíték arra, hogy ő lehetett (feltételes mód) a gyilkos, hiszen egy inget általában a tulajdonosa hord. Azt írtam „általában” de nem mindig. Éppen ezért a bizonyíték közvetett.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a közvetett bizonyítékok sok esetben nem fedik a valóságot. Éppen ezért halálra ítélni közvetett bizonyítékok alapján nem lehet(ne). Nem is teszik, bár előfordul, mert a bírói „szabadság” meglehetősen nagy.

A közember azonban felületes és sok esetben a közvetett bizonyítékot abszolút igazságnak tekinti. Fejébe veszi, hogy a közvetett bizonyíték a valóságra utal, és még mérget is venne rá. Éppen ezért meg kell még egy dologban egyeznünk, amikor „bizonyítékról” írok, akkor egyértelműen az úgynevezett közvetlen bizonyítékra gondolok.

Példának okáért, ha egy 150-nel száguldó gépkocsiról egy olyan fénykép készül, amin egyértelműen látszik, hogy a gépkocsit a tulajdonosa vezet, az közvetlen bizonyítéknak számit, de ha a gépkocsiban ülő személy azonosítása nem lehetséges, a bizonyíték mindössze egy gyenge közvetett, mert a gépkocsit más is vezetheti.

Ezen kívül van más buktató is, amikor a közvetlen bizonyítékot hamisan alkalmazzák. Nézzünk rá egy példát, amit Paley tiszteletes talált ki már vagy kétszázötven éve. Ezek szerint a tengerparton sétálgatva talál egy zsebórát, amit felvesz és vizsgálgat, majd arra a következtetésre jut, hogy azt egy intelligens „órásmester” készíthette, ugyanis készítő nélkül nem létezhetne. Paley tiszteletes tehát a szerkezet működésében közvetlen bizonyítékot lát arra, hogy a zsebóra nem lett magától, hanem egy intelligens órásmester készítette. [Ez a feltételezés különben tökéletesen logikus.] Állítását el is fogadjuk. Való igaz, egy ilyen óra nem jön létre egy alkotó mester nélkül. Csakhogy Paley itt nem állt meg, hanem azzal folytatta: tehát a zsebóránál sokkal bonyolultabb földi élet sem jöhetett létre alkotó nélkül, akit természetesen istennek nevezünk. Itt azonban már egy hatalmas csúsztatás lép be a képbe. Ugyanis emberi tapasztalat szerint egy zsebóra valóban nem fán terem, nem a hullám mossa ki a tenger fenekéről és nem kardhal petéjéből fejlődik ki. Egy zsebórát ember hoz létre, ember gyárt le. Na de hogy lehet ebből arra következtetni, hogy minden mást is egy „külső erőnek” kell létrehozni. Ezt legfeljebb feltételezni lehet addig, amíg nem találunk valami bizonyítékot az ellenkezőjére. Ami azt illeti az emberé válás után jó néhány tízezer évet kellett várni, amíg valaki előállt egy ellenkező bizonyítékkal. Ezt a valakit úgy hívják, hogy Charles Darwin.

Tudom, nem nagyon láttok különbséget a közvetlen és a közvetett bizonyíték között, sőt fejtegetésemet szőrszálhasogatásnak foghatjátok fel, de tudományos értelemben a dolog nagyon fontos. A gyakorlat azt mutatja, hogy az életben nagyon sok közvetett bizonyítékról derül ki, néha csak évtizedekkel később, hogy nem fedték a valóságot. Legyünk tehát tisztességesek, ha közvetett bizonyítékkal áll valaki elő, függesszük fel a döntésünket addig, amíg sikerül megtalálni a közvetlen bizonyítékot is.

Magyarul, amíg nincs közvetlen bizonyíték, tartsuk fenn magunknak a jogot a „nem tudom” kijelentésére. Aki nem így jár el, az egyszerűen csak hisz abban, hogy a feltételezés bizonyíték nélkül is igaz.

Természetesen vannak a közvetett bizonyítékokon túlmenően még gyengébb „jogalapok” valami elfogadására. Ilyen például a nagy számokra való hivatkozás. „Kétmilliárd keresztény van a világon, lehetetlen, hogy ennyi ember tévedjen”. Erre szokás azt válaszolni, hogy akkor egyél szart, 100 trillió légy nem tévedhet. De félretéve a tréfát, ha én éjszaka kimegyek az országútra, egy irányjelző táblán meglazítok egy csavart és a táblát elforgatom, másnap minden autós rossz irányba fog menni. Hivatkozhatok én arra este, hogy egészen biztos arra felé van Budapest, mert egész nap mindenki arra ment? Természetesen nem. Megtörtént tragikus jelenség, hogy egy kigyulladt irodaház füsttel teli folyosójára kimenekülő emberek közül az első rossz irányba próbált menekülni. Az összes többi rohant utána feltételezve azt, hogy van helyi ismerete és kijutnak az épületből. Valamennyien bennégtek.

Bosszantó tünet, de érdemes rá felfigyelni, amikor a 8 éves gyerek helyreigazítására azt válaszolja, hogy a „tanító néni mondta” és nekünk egy teljes esténk rámegy arra, hogy a gyerekkel megértessük a vélemény helytelenségéről. Egyértelműen levonható a tanulság, hogy sok embernek elég, ha valamit egy úgynevezett véleményformálótól (újabban „véleményvezér”) hall. A kivívott tekintély nagymértékben kiváltja a tárgyi tudást. Ugyan hogyan lehet eltérő véleménye egy analfabéta, egyszerű parasztembernek az írástudó főtisztelendő úrétól?

Az meg éppenséggel természetes, hogy egy családban felnövő gyermeknek a világról kialakuló véleménye megegyezik a szülőkével. Arra még nem volt példa, hogy két katolikus szülő gyermeke evangélikus lett volna, vagy fordítva. Nem csoda, hogy a terjeszkedési politikát követő vallások ellenzik a fogamzásgátlást.

Vannak jelenségek, amelyek kifejezetten arra mutatnak, hogy az Ember döntéseinél a hitet teljesen reálisnak, talán még racionálisnak is fogja fel. Ez legszembetűnőbben a vásárlásoknál jön elő. Ha látszólag azonos minőségű termékek közül választani kell, legyen az, mondjuk papír zsebkendő, és a polcon hat különböző, ám a vásárló részére tökéletesen ismeretlen márkájú zsebkendő található, akkor az Ember elhiszi a tézist, miszerint az ár a minőség pontos függvénye. Következésképpen, ennek megfelelően dönt. Nem a legolcsóbbat választja, mert azt hiszi, hogy annak a minősége nem elfogadható.

A vallások mellett állók kedvenc argumentuma a következő: Voltál már Amerikában? – Nem és nem is fogok már oda utazni, amíg élek. – Akkor honnan tudod, hogy Amerika létezik? – Buta kérdés, tanultam az iskolába,láttam a térképét, az emberek beszélnek róla… – szóval nem láttad, akkor te csak elhitted, hogy Amerika létezik, tehát te is hiszel. És diadal ittasan néz rád. Hol van itt elásva a kutya? Ott, hogy az emberi tudás egyetemleges. Nem kell nekem felmenni a bazilika tetejére és leejteni egy golyót, hogy elfogadjam a 9,81 cm/sec gyorsulást. Elfogadom, hogy előttem már százan megmérték, és ennyi. A tudományos kutatások eredményeinek a bevezetésére kialakult egy tökéletesen biztos rendszer. Amit egy szakterület tudósainak a többsége elfogad, arra az utca embere mérget vehet. Ezeket a leírásokat a fizikai könyvben el hisszük vagyis elfogadjuk valósnak. De hiszünk megalapozatlanul is, a nagy kérdés az: mi végből? Erre kell megadni a választ. __________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________    

Pethő Zsolt vendégposztja

Vallás és hit

A hívők azt mondják: te a tudományban hiszel, én pedig istenben, ez választás kérdése (és te rosszul választottál).

Inkább így helyes a mondat: Te értékesebbnek hiszed a tényeken alapuló tudományt, én viszont a – sokszor tényeket tagadó, spekulációkra alapuló – istenhitet, vallást tartom értékesebbnek. Értékesebb a közösség számára, és a közösségben élő egyének számára is. Még akkor is, ha tényekkel nem alátámasztható, illetve egyes tételei, tanai nyilvánvalóan nem igazak. (pl. mormon könyvének isteni eredetéhez tényleg nagyon erős hit kell)
A valóságnak olyan részei, melyek nem állnak közvetlen kapcsolatban az életünkkel, vagy nyilvánvalóan nem befolyásolhatóak – ezen valóságok felfogására ma már vannak nagyszerű (tényekkel alátámasztott) tudományos magyarázatok, de a vallásos magyarázatok sokszor jobban szolgálják az érdekeinket (lelki egészségünket, önbecsülésünket, közösségi kapcsolatainkat), ezért hajlandóak vagyunk elutasítani a logikus érvelést, gondolkodást, és hívő gondolkodást választani.

Mert a hitnek erősebbnek kell lennie a tényeknél is. A tények és a logikus gondolkodás elutasítása általában szimpla ostobaság, és akik alapdolgokban is megteszik, azokat az evolúció kiszelektálja, de, akik csak a spirituális dolgokban alkalmazzák, és ott a többség által elfogadott – akármennyire valóságtól elrugaszkodott – tanításokon alapulnak, azokat az evolúció előnyben részesíti. Vagyis a hit, a vallás hasznos.

Nem olyan nehéz elfogadni valótlan dolgokat, vagy elutasítani valós dolgokat, elég azt kimondani pl., hogy a tudomány talán logikusan gondolkodik, de nem biztos, hogy erkölcsileg helyesen. A hívők azt állítják lehet másképen is gondolkodni, és bár ez nem feltétlenül logikus, fontosabb ennél, hogy erkölcsileg helyes. Miért? Mert az én közösségem többsége így gondolja. Vagyis egyetértünk benne, hogy ez Isten akarata. Bármilyen ideológia, elmélet, tudományos tétel, ami ennek ellentmondani látszik, Isten akarata ellen való és üldözendő vagy minimum ignorálandó.
A középkorban még ennél is sokkal rosszabb volt a helyzet, szinte isteni csoda (!), hogy létrejöttek a tudományos felfedezések.

A vallások alapvetően a vérségi alapon szövetséges közösségek kiterjesztett változatai. A közös hit biztosítja az egyének számára a vérségi kötelékhez hasonló barátságos hozzáállást, biztonságérzetet, vagyis nem kell ellenségnek tekinteni egymást – ami állandó veszélyhelyzetet és harcot jelentene.
Az emberek többségének a vallása az identitásának a része, ettől lehet sikeres tagja a közösségnek. Ráadásul hite sokkal több értelmet ad az életének, mint a tudomány bármelyik logikusan levezetett teóriája, és akkor még ott van az örök élet ígérete is – a tudomány ezzel egyenlőre nem tud szolgálni.

Vagyis az emberek többségének saját, jól felfogott érdeke, hogy inkább az igazságot utasítsa el, mint az identitását meghatározó hiedelmeit, szentségeit, vallási tanait.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

Szolgálati közlemény

Már 5 geddon anyag van lefordítva: 1. Élelmiszer tárolás, 2. Víztisztítás, 3. Boszniai tapasztalatok, 4. Az összeomlás lehetséges előjelei, 5. Kairói tapasztalat. A korábban megrendelőknek már kiküldtem a 4. és 5. Pótlást (aki nem kapta meg jelezze E-mailben). A szolgáltatáshoz utólag is lehet csatlakozni. Minden új előfizetőnek elküldöm az eddig megjelent fordításokat, és ki fogom küldeni a lefordítandókat is az elkészülés után. Az előfizetés egyszer és mindenkorra szól.

6. anyag (fordítása alatt) Egy bandavezér “vallomása” módszereikről.

______________________________________________________________
___ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo__
______________________________________________________________

(723) Himmler a gonosz

Tibor bá’ online

A cím olvasása után minden valószínűség szerint az első gondolatod az lehet, hogy mi az ördög késztethetett engem arra, hogy Himmlernek áldozzak egy posztot két emberöltővel halála után. Valószínűleg ugyanaz, amiért az 1955-ben született Peter Longerich, a Londoni egyetemen a modern német irodalom német születésű professzora megírta könyvét Heinrich Himmler élete címen. Az utca embere úgy tudja, hogy a XX. század legkegyetlenebb  vezetői Adolf Hitler, Josef Sztálin és talán Mao Che-tung, esetleg Pol Pot voltak, miközben Himmler senkinek nem jut az eszébe, jó lehet kegyetlenségben messze felülmúlta a felsoroltakat. Himmlerből tökéletesen hiányzott a bátorság, tisztesség és minden emberi érzés. Elsősorban az ő kezéhez tapad több millió, többnyire teljesen ártatlan ember legyilkolása, és a végén saját halála, ami a lehető leggyávábbak egyike volt.

Heinrich Himmlerrel kapcsolatban a legnagyobb talány, hogyan volt lehetséges, hogy egy jómódú, katolikus, közalkalmazott fia egész Európán átnyúló tömeggyilkolás mestertervezőjévé váljon? Ennek kiderítése érdekében Longerich messze több kutatást végzett a megszokottnál, és szó szerint átgereblyézte Himmler egész életét egymástól teljesen független szemszögből nézve. Ebből adódik a megállapítása miszerint a német állam valamennyi végrehajtó szerve, de elsősorban a Waffen-SS által elkövetett atrocitásának mindegyike az ő kezébe futott össze. Éppen ezért a könyv nem annyira egy hagyományosnak mondható életrajz, mint sokkal inkább azoknak a szervezeteknek a története, amelyek Himmler hozott létre abból a célból, hogy terrorizálni tudja saját népét, Európa zsidóságát, sőt egész Európát. Longerich szerint Himmler a pontos ellentéte volt az arctalan bürokratáknak, akik egymással csereszabatosak. Az a pozíció, amit Himmler kialakított magának tökéletes példa a politikai hatalom perszonifikálására. [Kár, hogy az író nem ismeri a mi Orbán Viktorunkat, aki ezt a perszonifikációt szintén meg tudta teremteni. Biztos  vagyok benne, hogy lesz, aki kifogásolni fogja O.V. "idekeverését", de ezeket biztosítom, hogy nagyon komoly párhuzam van a két ember között. Nem csak a szélsőséges hatalomvágy jellemző rájuk, és annak elnyerése érdekében bármily eszköz válogatás nélküli igénybevétele, de a létező rendszerek precíz átszervezése is, ami ezt a hatalmat hosszútávon is biztosítani hivatott.] Ezért vált szükségessé nem csak Himmler portréjának a felépítése, de azoknak az intézményeknek az átvilágítása is, amit Himmler saját képmására fabrikált.

Himmler 1900-ban született egy megbecsült, konvencionális, müncheni családba. Apja tanár volt, míg anyja háztartásbeli. Három fiúgyerek közül Heinrich középen helyezkedett el, a példaképnek állított idősebb báty és az elkényeztetett legkisebb között. Élete kezdetén és serdüléskor sokat betegeskedett, és talán ezért mondható, hogy fizikai megjelenése „törékenynek”. Egészen fiatal korától kezdve lenyűgözte minden, ami háborúval és a katonasággal volt kapcsolatos, ezenkívül osztozott korosztályának érzéseivel az országra szabott kegyetlen békekötési szerződés megalázó voltával kapcsolatban. A háború végén, tizennyolc évesen bújtatták egyenruhába, de bevetésére nem került sor. Ezt a tényt mélységesen sajnálta, annak ellenére, hogy semmi olyan nem történt, amiből arra lehetne következtetni, hogy a harctéren megállta volna a helyét. Himmler gyermek és ifjúkorában semmi olyan nem történt, amiből előre látni lehetett volna, hogy egy abnormális jellem fog kialakulni. Személyiségéhez tartozott a józanság, távolságtartás, ridegség, objektivitás, rendszeretet és fegyelmezettség, valamint a nők alsóbbrendűségének az elfogadása. Csak jóval felserdülése után érzékelte a homoszexualitás veszélyét, amit a férfi összefogás és önmagára erőszakolt cölibátussal tartott sakkban, amiből aztán kialakult egy látens embergyűlölet. Itt talán tovább lehetett volna menni [a szokásos szexmániám mondatja verem ],de a szerző nem járt utána, nem volt-e az embergyűlölet mögött a homoszexualitástól való félelme, illetve az ellen való védekezése.  

Hitlertől lefelé az egész német hadvezetésre jellemző volt az a szexualitás ami Himmlernek volt sajátja, és aminek egyik megnyilvánulása a nőkhöz fűződő bonyolult, mondhatni zavart viszony, és érzelem nélküli kapcsolat. Himmlernek volt egy, a jelek szerint teljesen érzelemmentes házassága, majd jóval később egy kapcsolata a személyi titkárnőjével, amelyről alig tudni valamit azon kívül, hogy csak ritkán találkoztak és sose éltek együtt. Ez a rendhagyó viszony azt sugallja, hogy szexuális önbizalma közel nulla lehetett, szexuális preferenciája pedig bizonytalan. Annak a valószínűsége, hogy a parancsnoksága alatt álló szervezetekben aktívan hirdetett kegyetlenség egy belső gyűlöletből fakadt, nem zárható teljesen ki.

Az I. világháború végén a hadsereg kötelékéből való távozás után, az 1920-as évek elején, egy ideig Himmler mezőgazdaságot tanult még mielőtt csatlakozott volna a radikális jobboldalhoz, és mint ilyen, Alsó Bajorországban Náci agitátorszerepet vállalt, majd 1924 nyarán politikai aktivistává lépett elő, ami saját szavai szerint, élete igazi értelme volt. Így vált a Reich helyettes propaganda főnökévé, majd 1927-ben elnyerte az SS (Schutzstafflen) vezetését, ami egy kis létszámú, Hitler személyes védelmére rendelt egység volt. Longerich véleménye szerint ez a kinevezés majdnem biztosan a legfelsőbb pártaktivisták számára szervezett találkozók egyenes eredménye volt, amit Himmler szervezett. De bármi is legyen a magyarázat, Himmlernek az SS-sel való kapcsolatba lépése jóval nagyobb jelentőséggel bírt, mint azt Hitler, vagy bárki más el tudta volna képzelni. Bármilyen hiányosságot fel lehet mutatni Himmler képességeiben, azonban a bürokratikus szervezőkészsége zseniálisnak bizonyult. Pontosan tudta hogyan vegyítse össze az ambiciózus ideológiai eszmét a hatalom megtartás taktikájával. Ezzel a képességével sikerült feljutni a náci vezetőstruktúra szerkezetében. Vezetése alatt az SS tökéletes szervezetté vált, semlegesítve a velük versengő SA-t (stormtroopers), megteremtve a SD titkosszolgálatot és 1935 őszére a teljes német rendőrség felett ő rendelkezett. Képes volt létrehozni az egész Reichet lefedő, a törvény felett álló, állandójellegű, terrorrendszert. A címek, amiket elnyert 1927 és a háború vége között, a következők voltak: Országos rendőr főkapitány,  Reichsführer-SS, Az Etnikai Német Nemzet Konszolidációjának Országos Parancsnoka, Belügyminiszter, és a Tartalékhadsereg Legfőbb Vezetője. Egészen csinos jegyzék. Vezető stílusa – finoman szólva is – különös volt. Már fiatal korában kiderült, hogy szinte betegesen avatkozott bele mások magánéletébe, és mániákusan gyűjtött adatokat életük folyásáról, amely szokása élete végéig elkísérte. Önmagát azonban a beosztottainak mindössze az oktatójaként látta, aminek okán szinte mindenbe beavatkozott: öltözködéseikbe, gazdálkodásukba, egészséggondozásukba, és természetesen házasságukba és családtervezésükbe. Himmler saját elképzeléseit elképesztő mértékbe tudta ráerőszakolni az általa vezetett szervezetekre. Számára az SS vezetése nem csak egy politikai cél megvalósítása volt, hanem önmegvalósítás is. Az önmaga elé állított feladat egy olyan erős belső szervezettel bíró SS megteremtése volt, amely garanciát jelenthet a német utópia megteremtésére. A Hitler által rábízott feladatot fáradhatatlanul hajtotta végre, miközben elképzelhetetlen méretű hatalmat összpontosított a kezeihez, hogy idioszinkratikus elképzeléseit meg tudja valósítani.

Ezek az „elképzelések” sok esetben súrolták az elmebetegség határait, mert bőven át volt itatva okkultizmussal, mitológiával, asztrológiával, reinkarnációval, és az isten tudja még mi mindennel, bár ezeket soha se ötvözte össze egyetlen koherens elképzeléssé. Himmler Időnként érezhetően egy fantázia világban élt, és elmondható, hogy a háború végére bőven megérett zárt osztályú gondozásra. Személyiségének ezt az oldalát Longerich nem igazán dolgozta fel, minden bizonnyal azért, mert mint kutató tudós ragaszkodott a precíz bizonyítékokkal történő alátámasztáshoz. Az viszont joggal feltételezhető, hogy ezek a zavarosnak mondható ötletek [mert, hogy én totálisan mentes vagyok spirituális képzetektől] megszállottságra hajlamos személyiségét még feljebb srófolták, amikor eljött az idő a fajtisztító megsemmisítés hihetetlen méretű megvalósítására, amit ő felügyelt.

A kegyetlen népirtás részletei jól ismertek, amelyeknek áttanulmányozása érzelmileg kimerítő. Amikor a nácik vereségének az elkerülhetetlenségéhez semmi kétség nem férhetett, Himmler még akkor is folytatta a tömegmészárlást. Sőt, minél közelebb volt a Harmadik Reich bukása, Himmler annál nagyobb erővel gyorsította a mészárlást az elfoglalt területeken. Német oldalról szemlélve mellbevágó, hogy a védekezésnél  felhasználható embereket és fegyvereket Himmler mások, többnyire civil lakósság gyilkolására fogta be. Amikor már a szövetséges csapatok egészen közel voltak a haláltáborokhoz, Himmlernek volt némi erőtlen, és sikertelen próbálkozása az ott folyt „események” eltűntetésére. 1945 májusában elfogták, de gyáva módon kicsúszott az igazságszolgáltatás alól egy szájában elrejtett ciánkapszula elharapásával. Csak úgy, mint egész életében, most is a gyávák fegyveréhez nyúlt.    

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

Mi mindent elba….. elpuskázunk

Tibor bá’ online

Tegnap véget ért az M1-en folytatott versengés az Euróvision dalfesztiválra történő benevezésért. A döntőbe jutott négy versengő a következő volt (az én értékelésem szerinti sorrendben)1) Heincz Gábor, 2) A három Király, 3) Caramell, 4) Compact diszkó együttes. Maga a zsűri hülyén lett összeállítva. Csiszár egy bulvár pojáca, aki állandóan poénkodni próbál, nulla sikerrel. Wolf Kati szerepelni akar, és még kapaszkodik a mozgó kocsiba, jöhetne szakértőnek, ha nyert volna, de sehol se volt, akkor ne adjon tanácsot, de főleg ne szavazzon a saját feje után. Rákay Philippel nem lenne probléma, ha hallgattak volna Rakonczaira, de ezek szerint Rakonczai nem hallatta a hangját (a nézők háta mögött). Na most a versengők. A percek alatt multimilliomos Caramell szerintem egy a sok közül, a (nyertes) Compact diszkó együttes még ennyi sem. A Király testvérek jó átlagot hoztak, ha nem lenne más, akkor velük próbálkozhattunk volna, de volt. Heincz Gábor abszolút nyerő, mert: Nem tömeg produktum, kifejezetten egyedi darab. A srác totál szimpatikus, megnyerő, megbocsáthatóan vagány, előadása megfogja a nézőt. A téma abszolút király, az aggódó szülő és a felcseperedő gyerek viszonya, ami szívbemaró annál a korosztálynál, amelyik hajlandó telefonon keresztül szavazni. A szöveg angol (a kitűnő és „nyerhetett volna” Nox-ot a magyar szöveg vágta haza) és Gábor kielégíti a nyugati ízlést. De, ami a legfontosabb, és amit Rakonczai Viktor nem csak megmagyarázott, de gyakorlatilag a többiek szájába rágott: A színpadon három perc alatt kell szimpatikussá válni, ez az egésznek a kulcsa. És ezt a kritériumot kizárólag Heincz Gábor elégítette ki. Mi pedig kiküldünk egy antipatikus fazonokból álló Compact diszkót. Ez az ország még saját értékeivel sincs tisztában, és képtelen élni velük. Aki nem látta, nézze meg Heincz Gábort, leszavazásával óriási esélytől esett el Magyarország. http://www.youtube.com/watch?v=PSEj7ieDgkg&feature=related

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

Pepperjohny vendégposztja

Hagyjatok már békén

Az egész úgy kezdődött, hogy miközben relaxációs hétvégémet tartottam a termálfürdőben, összeismerkedtem egy kákabélű taggal a 38 fokos medencében. Kiderült: vega, környezetvédő, és zöld az istenadta.  Pár mondat után már le is tolt: mennyi üzemanyagot égettem el, míg idejöttem CSAK  FÜRDENI, Ő bezzeg vonattal jött! Hasba akasztós dumáját elkerülendő, felmentem a szobámba, ahol tovább füstölögtem.                                           

Hagyjatok már békén!

Mondják, hogy fogytán az olaj. Tehetek én róla? Iszom én a kőolajat? Magamra kenem a Nap ellen? Hát nem. Autóval járok, mert a tömegközlekedés veszélyes. Influenzát, tetvet szedhetek össze, amit haza vihetek a családomnak. Mindenki félti a gyerekeit.  Miért kell Engem felelőssé tenni? Nem vagyok én, kagyló, hogy újratermeljem.

Itt ez az „Önellátás, Permakultúra” fityfene. Az én klaviatúrára gén-specifikált kezemet törje föl a kapa? Vessek-arassak?  Mi vagyok én khéhrem? Pharhaszt!?

Arra akarnak rávenni – arra akartok TI rávenni, hogy tanuljak, mindenféle kétkezi munkát: Hegeszteni, fazekaskodni, szőni, fonni. Mennyetek már! Miért nem mindjárt gyűjtögetni akartok megtanítani, mit az a hülye Bear Grylls, aki kétpofára zabálja a cserebogár pajorokat a dzsungelben. Nincs annyi esze, hogy bemenjen a MC’Donalds-ba? Ne mondjátok már, hogy ennyire csóri a sok film után! A végén még szakócát fogok veletek pattogtatni az Aggteleki Barlangban.

Még hogy élelmiszer válság van. Ez kérem hazugság. Csak be kell menni az Auchan-ba.  A polcok tele, a kenyér fillérekért. Még az egereik is malackövérek a polcok alatt!

Aha. Legyek állatbarát.  Ne használjak libatollat! Mivel tömjük ki a párnákat? Növesszek a hátamra tollat? Legalább azok a nyomorult gúnárok évente egyszer lássák az asszonyt meztelenül!

Riogatnak: Az embert kirabolják a Nyílt utcán, betörnek a lakásába, még meg is ölnek a gázpalackomért. Ja….Jönnek itt nekem az önvédelemmel.  Talán Rákóczi Huszár vagyok Én, exkommandós, egy kokastollas csendőr?  Ott van az igazi rendőrség. Követelem, hogy Pintér védjen meg! Küldje a rendőrséget, a TEK-et, a Gárdát…..a….aa…a…. Nemzeti Gárdát…. Magyar Gárdát, a Magyar Nemzeti Gárdát! Igen, tessenek küldeni mindenkit. Mert fizetek érte Fizetek Adót!

Na, az Adó-K.  Fizetek nagyadót, kisadót, illet, olyat, ebadót. Hát eb vagyok ÉN? Fizessen ebadót a kutya. Hajtsák be azon. Hehe. Majd fizetek, ha akarok! De nem akarok. Azért, hogy „odafenn” ellopják? Majd, ha ők nem lopnak. Majd akkor. Különben is: fizessenek a gazdagok!

Ha már politika. - Vannak ezek a Zöldek. Ezeknek kérem, semmi sem jó. A. atom sugároz, a szén és a földgáz széndioxiddal szennyez, a vízerőmű  meggátolja a folyók folyását. Akkor miből legyen áram és fűtés? Feküdjek a tehén mellé melegedni? Persze az sem jó, mert a tehén metánt fingik. Ezek kérem, még a farkast is visszatelepítenék. Na ez speciel nem lenne baj, mert azok szépen kiszelektálnák a zöld-gyerekeket. Előbb-utóbb csak kihalnának! Lassan mindenki megzöldül. Állandóan engem nevelnek. A TV, az óriásplakátok, a gyerekemen keresztül a környezettanár az általánosból. Megsülünk, megfagyunk, éhen halunk, besugárzódunk.

És még Ti is, Geddon Vészmadarak! Nem kell annyit okoskodni! Azért vannak a tudósaink, vezetőink, kormányunk. Ezért fizetjük őket. Hogy dolgozzanak ÉRTÜNK, és gondolkozzanak HELYETTÜNK. Hogy DÖNTSENEK helyettünk. Könyörgöm, ne vegyétek el tőlem a Wellnesst, a hétvégi plázatúrákat, a Tescó hatalmas bevásárló kocsijait. Hadd kergessem a lányokat Thaiföldön és törjem el a lábam egy Aspeni sítúrán. Ne irigykedjetek! Ne manipuláljatok és ne ijesztgessetek.

Nézzetek ki az ablakon: Szépen esik a hó. Hol van itt felmelegedés? Kukkants  be a sütőbe: Ott pirul a hízott kacsa. Én  bekérdeztem az összes szobába: senki nem éhezik! A sószóró kocsik járnak: a csapból is üzemanyag folyik!

Én vagyok a Természet Koronája, ÉS A JÓ ÉLET NEKEM JÁR! Csak nyugalom! A Világgal semmi baj. Vígan elél még vagy ötmilliárd évig.!

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

(VM-109) Vissza a múltból

Tibor bá’ vissza a múltból

fényképpel frissítve

Szóval ma van a születésnapom. Ezt nem azért írom, hogy gratuláljatok, meg ilyesmi, hanem mert fel akarok vágni vele. Éppen ezért alig vártam, hogy belépjek a nyolcvanadik évembe, fölrakjam az új fényképemet, amit egy teljes éven át láthattok, verhessem a mellem, hogy…… most nem jut eszembe semmi ütős, de nem csoda, hiszen öregszem.

Igen, ezt így mondják, és magam is rájövök, ha egy kicsit is odafigyelek. Különben az öregedésnek vannak abszolút jelei. Például az embernek állandóan 60-70 évvel korábbi események jutnak az eszébe, de ami a múlt héten történt, azt gyorsan elfelejti.  Emlékszem gyerekkoromban jött egy vendégházaspár, akikkel apámék jókat beszélgettek. Anyám főzött egy teát és tálcán behozta a csészéket, kanalakat, üvegkancsóban a friss teát, kockacukrot a tartóban, ahogy kell. Ekkor a vendéghölgy megkérdezte, Bözsikém van szaharinotok? A férje pedig közbeszólt, hagyd Bözsikém, van nálam, és ezzel elővet egy apró szelencét, amiből bolhanagyságú pirulák gurultak ki. Ezeket aztán beraktak a teába cukor helyett. Amikor elmentek anyám azt mondta, hogy cukorbetegek. Szegények nem ehetnek semmilyen cukorkát, ami akkor szerintem istencsapása volt. Milyen jó, hogy nekem ilyen sose lesz. Frász karikát, lesz az, csak ki kell várni. Most már van, és én is rakom a bolhapöcse pirulákat a teámba. Öregszem, de nem vagyok elkeseredve, mert eszembe jut az öregedés alternatívája. Az alternatíva kell a halálnak, na ez az, pont ő az alternatíva.

Kedves halál légyszi, nekem még annyi mindent kell csinálnom, például….. például….. na jó most nem jut az eszembe, de tényleg. Aztán felébredek arra, hogy élek, de mennyire. Ha nem jutna eszembe, akkor a térdem eszembe juttatja, mert azzal kezdi a reggelt, hogy fáj. Hogy melyik térdem fáj? Ostoba kérdés, mind a kettő, legfeljebb hol az egyik, hol a másik fáj jobban. Váltogatják, nehogy megunjam. Persze nem mutatom, engem ne sajnáljon senki, amikor olyan fickós vagyok még mindig. Na igen. Síkosak az utak, busszal megyek át Ürömbe a helyi CBA-ba, elfogyott a kutyakaja, ezek az apró dögök mindent felzabálnak. Nem a végállomáson szállok fel, minden ülés foglalt. Semmi baj, összesen három megállót megyek. Odalapulok az egyik üléshez, amiben egy egészen fiatal leány ül, olvassa jegyzeteit, én meg iparkodom felülről belesni a V-nyakú pulóver alá, hogy formás melleiből elkapjak néhány domborulatot. Hiábavaló a próbálkozás – tudom – de sose adom fel. Ekkor a leányzó feltekint a jegyzeteiből, én egy kicsit késve kapom el a tekintetemet, amit ő leplezetten észlel. Egy másodperc néma csend, majd felpattan és átadja a helyét nekem. Micsoda finom egy teremtés, ennél szebben nem közölhette volna velem, hogy „mit akarsz te vén fasz?” Nem fogadtam el, arra hivatkozva, hogy rögvest leszállok, és a megállóban elfeledkezve a térdeim arthritiszéről, szinte leszögdécseltem a buszról. Legfeljebb este majd Éva borogatja őket, ha esetleg eszükbe jut feldagadni.

Kamasz koromban a szomszéd házban egy idős matróna lakott három kutyával, akiket halálra gondozott. Állandóan azon röhögtem, hogy kitotyogott a háza elé a kertbe néhány csontdarabbal és nyávogó hangon hívogatta a kutyáit. Anyám szerint azért tartott kutyákat, mert egyedül érezte magát, nem volt senkije. De ez nem volt igaz, mert egyszer összefutottam vele a fogason, és együtt jöttünk fel végállomástól végállomásig. Az út pont 20 perc, ami alatt a hölgy szája be nem állt. Kiderült, hogy nem azért tart kutyákat, mert egyedül van, nem is vágyott társra. Hanem igénye volt arra, hogy valakinek viselje a gondját, mert így hasznosnak érezte magát. Kuncogtam magamban, micsoda felesleges időpocsékolás. – - – A napokban előállt Éva, hogy ha elviszik a kiskutyákat, üres lesz a ház, mert nem lesz akik után óránkét felpucolhatja a kutyaszart és cserélheti az almot. Ja, én meg naponta foltozgatom a kutyajászolt, mert mindenhonnan kimásznak. Ezekből az apró dögökből gátfutók lesznek. Na jó, de  mit fogunk utánuk csinálni?

Ifjú koromban hatalmas szilveszteri bulikat szerveztem. Jó volt a társaság, de még ennél is jobb volt a felkészülés. Nem ittunk megállás nélkül, hanem szellemes játékokat játszottunk, személyre szabott versekkel, prózával készültünk fel, majd mindenkinek volt egy-egy meglepetése. Éjfélkor meg rohantunk a telefonhoz és mindenki hívta a szüleit – akkoriban ez volt a szokás. Anyám minden alkalommal előre figyelmeztetett nehogy hívjam őket éjfél után, mert 10 körül lefekszenek, ahogy szoktak, és ha felébresztem őket, nem tudnak megint elaludni. Micsoda hülyeség – gondoltam – én állva el tudtam aludni, sőt a honvédségnél menetelés közben is. Járt a lábam és közben aludtam, na jó, csak félálomban, de akkor is. – - – Ez csak ezért jutott eszembe, mert szilveszter előtt Éva megkérdezte  tőlem, hogy fennmaradunk? – Minek? – Kérdeztem vissza. A TV műsor szar, inkább aludjunk. És húzd ki a telefont, mert a végén még valaki telefonálni akar.  

1962/63 telén érkeztünk haza, és majd egy évig a szüleimnél laktunk, amíg sikerült összehozni magunknak egy lakást. Nem  volt könnyű, mert az ingatlan vásárláshoz 5 év budapesti helyben lakás kellett, hogy Budapesten születtem és nőttem fel, az nem számított. Anyáméknak volt egy özönvíz előtti fekete-fehér tévéjük, ami előtt napokon át ültek, és nézték a korcsolyabajnokságot. Mondtam nekik, hogy a téli sportokat nem nézni kell, hanem gyakorolni, és ezzel felkötöttem a síléceket, majd kicsúsztam a Normafához, ugyanis a Széchenyi-hegyen laktunk, és akkor még nem volt autóforgalom. Az idén én is a korcsolyabajnokságot néztem, igaz színesben, de csak azért, mert nincs sílécem.

#                      #                     #                    #                    #

Ez itt balra én vagyok 23 évesen.

Mlbourne-i egyetemen még 1958-ban összefutottam egy magyar (származású) professzorral. Nem jártam az előadásaira, mindössze annyi közünk volt egymáshoz, hogy mind a ketten Magyarországon születtünk. Néhány perces beszélgetésünk alatt kiderült, hogy amatőr grafológus, ez a hobbija. Kért hogy írjak néhány sor, majd kianalizálja. Első nekifutásra furcsának találtam a dolgot, ingyen és egy professzor? Aztán kiderült, hogy az angol betűvetés erősen eltérő a magyartól, következésképpen csak magyarok írásait tudja elemezni. Szóval, valójában én tettem a szívességet, hogy írtam neki pár sort. Egy héttel később megkaptam az analízist, ami           [itt fenn látható az akkori kézírásom]       akkora seggnyalásnak bizonyult, hogy arra gyanakodtam a pasi buzi. De nem volt az, mert soha többé nem jöttünk össze. Kianalizált, kiélte a hobbiját, tovább nem volt rám szüksége. Most átmásolok néhány mondatot ebből az egy oldalas analízisből: „Az átlagtól erősen eltérő egyéniség. Kivágyik a hétköznapi keretek közül. Minden kívülről jövő benyomásra azonnal reagál. Nem tud semmi mellett közömbösen elmenni s így mindig tárva van a külvilág benyomásaira. Minden mögött a mozgatót, a rugót, az ismeretlent keresi. Nem elégszik meg a dolgok felszínes megismerésével, a lényegre törekszik. Megszerzett ismereteit rendszerezi – mintegy beskatulyázza. Precizitás, pontosság a lényege. Szótartó, megbízható, pontos, lelkiismeretes ember, és ezt természetszerűen másoktól is elvárja. Elég erős akarata van problémáinak megoldására. Kutató típus, s itt is azonban inkább a magasabb rendű feladatokat, nem a részletkérdések kutatása felel meg leginkább egyéniségének. Meggondolt – gyakran a makacsságig akaratos. Sohasem a szíve, hanem mindig a feje után megy, ítélkezéseiben meggondolt, sohasem elhamarkodott, mindig higgadt, és előrelátó. Számol a következményekkel. Erős az önfegyelme, s érzelmeit sokszor tudatosan fojtja el. A jó megfigyelőképesség, realizmus, pozitívizmus a jellemzői. Minden kérdésben önmagát állítja középpontba – Így értékel. Némileg kielégítetlen, társtalan.”

Állítólag ilyen voltam 25 éves koromban. Nem tisztem eldönteni, hogy megfelelt-e a valóságnak, és ha igen, változtam-e a kissé több mint 50 év alatt.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

Chev

Tibor bá’ vidám hete

A sors úgy hozta, hogy az 1957-es kivándorlásunk után Miki barátom Sydneyben, én Melbourne-ben telepedtem le, de azért egymást szemmel tartottuk. Három hónap után már mindkettőnknek volt autója. Nekem egy 3 éves Morris Minor, amelyet 700 fontért vettem (életemben először és utoljára részletre). Miki viszont egy 1932-es Chevrolet-t vett 18 fontért, amelyet kápé fizetett, nagy kunszt.

1957-ben egy 1932-es évjáratú kocsi még nem volt veterán, egyszerűen csak lefutott roncs. Igaz viszont, hogy „üzemképes” állapotban volt. Az is igaz, hogy ez nem számított különösebb eredménynek, mert 1932-ben még annyi anyagot raktak egy benzinmotorba, és olyan alacsony volt a fordulatszáma, hogy ezek a kocsik még ma is „üzemképesek”, csak éppen nem tartozik hozzájuk már sem alváz, sem karosszéria. Azok már rég lerohadtak a motor környékéről.

Na szóval, Miki első gépkocsija működött, és ez volt a fontos. A tömegközlekedés nemcsak igen drága volt, de nem is lehetett rá mindig számítani. A tulajdonos a kocsiját nagyon előkelően csak Chevnek (ejtsd: sev) becézte, pontosan úgy, ahogy a papa pénzét költő selyem ifjak a Detroitból importált, méregdrága, vadonatúj gépóriásokat. Annyi volt a különbség, hogy egy roncs slusszkulcsát a tulajdonos nem pörgeti a mutatóujján a társaságtól való búcsúzása közben, ugyanis slusszkulcs helyett két drótot kellet összekötni a műszerfal alatt.

A kocsinak voltak még más apró hiányosságai is, de hát 18 fontért (amely egy heti fizetése volt) mi a fenét akarhat az ember. Így például a padlózata meglehetősen hiányos volt. Nem csak a kárpit kopott fel róla, de már a deszkázat is át-átlyukadt (abban az időben nem lemezből készült a padló), és bizony a kocsi alatt lapuló macskaköveket is látni lehetett. Na persze volt ennek előnye is, mert menet közben a kiürült sörösüvegeket (akkor még nem volt dobozos sör) nem kellett nagyívben kidobni a kocsiból, amit ugye a rendőr akár több száz yardról is láthatott, le lehetett engedni őket a padlón tátongó lyukakon keresztül. Szép csendben, sutyiban. Igaz, a gépkocsi büszke tulajdonosa ezt sosem engedte meg az utasainak, de ez nem jelentett semmit.

Az viszont kifejezetten bosszantó volt, hogy bal kanyar esetén a jobb ajtó kinyílt. Ennek egyszerű oka volt. Kanyarban az ajtó és az ajtókeret közti hézag (normális körülmények között 4-5 mm) sokszorosára, mondjuk két centire nőtt. Mivel a tulajdonos eredeti foglalkozása az autószerelés volt, nagy szakértelemmel rácsavarozott a karosszériára egy hatalmas WC-riglit, amelynek tollát mintegy három centire lehetett kitolni. Ez aztán megfogta az ajtót.

Ne is mondjam, a gépkocsi birtokában barátom ázsiója megnőtt a sydneyi társadalmi életben. A kocsit a gazdag ausztrálok nagyon jópofának tartották. Különben is mindenki tudta, hogy csóró magyar, most jött. Lesz neki még több pénze is (nem lett). A lényeg azonban mégis az volt, hogy hajnalban, egy-egy parti után volt mivel hazamenni a húsz-harminc kilométerre lévő albérleti szobába.

Mikinek volt egy gyerekkori osztálytársa, aki még a ’40-es években ment ki, akarom mondani, vitték ki a szülei. Ez a fiú ott járt középiskolába és egyetemre is. Ez az a két hely, ahol az életre szóló barátságok kötődnek, és az utóbbi a kulcsa az uralkodó rétegbe való bekerülésnek. Gyuri már bekerült, és mint ilyen, Mikit meghívatta egy rohadt előkelő partira. Biztosan azt mondta, „srácok, hozok szombaton egy igazi freedom fightert”, aki meg is érkezett a megfelelő időben és végig jópofáskodta az estét, mindenki dűlt a röhögéstől. Neki minden angol mondatról egy magyar vicc jutott az eszébe. Ezt csak le kellett fordítani, és az ausztrálok rettenetesen eredetinek találták (mi nem, még ma is azokat a vicceket hallom tőle, ki tudja hány ezredszer). Aztán jött az est fénypontja, a búcsú és a hazamenés. Ez azért fénypont, mert itt dől el, ki kit visz haza, stb. Kipárosítás után egyetlen facér lány maradt (persze az isten háta mögött lakott – lásd a „Tánciskola” című posztot) és két fiú, egyik a Miki. Na, ki vigye haza a csajt? Folyt a vita a két fiú között. Végül úgy döntöttek, megkérdik magát a lányt, mivel vigyék haza, egy VW-vel vagy egy Chevvel. Így előkelően: „ví-dabljú” vagy „sev”.

Na persze, a csajok Ausztráliában sem különbek, és már akkor sem voltak, így csak természetes, hogy a lány a Chevet választotta, és már előre lázban égett, mit fognak szólni a szomszéd ablakból leselkedő lányok, ha meglátják, hogy éjfél környékén egy hófehér Chevből száll ki.

A fiúk persze tudták, és az ablakhoz sorakozva nézték a hatást. Miki és a lány kimentek a kapun, és kezdtek végigmenni a járda szélén sorakozó gépkocsik mellett. Ötödik vagy hatodik helyen állt Miki kocsija. Olyan volt, mint egy ott felejtett emlékmű, robosztus és a rossz világítás mellett is láthatóan kopott. Mellette a csaj földig érő nagy estélyiben és tűsarkú cipőben. Megálltak. Az ablakban mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Megindult a beszélgetés.

– Ez mi?

– Ez egy Chev.

– Ez egy Chev?

– Ez az.

– Hol kell beszállni?

– Hol akarsz ülni? Elöl vagy hátul?

– Ahol lehet.

– Ülj mellém.

– Inkább hátra ülnék.

– Oda nem lehet.

– Mért nem?

– Lehet, de nem tűsarkú cipőben.

– Mér’, mi baj van a cipőmmel?

– Most még semmi, csak lesz, ha odaülsz.

– Hát ezt nem értem.

– Nézd, hátul nincs padló.

– Hogyhogy nincs padló?

– Úgy, hogy nincs padló.

– Hát mi van?

– Lyuk.

Dermedt csend, a lány nyilván arra gondolt, hogy ez egy rohadt nagy leégés, vissza kellene menni, de az még nagyobb leégés. Tehát egy hirtelen mozdulattal úgy döntött, beül előre, és nyúlt a kilincs után, beleakaszkodott, de az nem engedett. Tehát rángatni kezdte.

– Mit csinálsz?

– Ki akarom nyitni az ajtót

– Várj, előbb elhúzom a riglit

– Minek itt ez a rigli?

– Menetközben ez tartja csukva az ajtót.

– Mért, különben kinyílik?

– Ki.

– Azt ígérted, Chevvel viszel haza.

– Ez egy Chev.

– Lehet, de húszéves.

– Nem húsz, huszonöt.

– Ezt nem mondtad.

– Nem kérdezted, hány éves.

Ekkorra az ablakokban már olyan hangosan röhögtek, hogy nem lehetett nem meghallani. A lány menekülni akart a jelenet elől.

– Nem érdekes, csak indulj már el.

– Azt csinálom.

– Akkor mért nem indul?

– Nem találom a drótot, sötét van.

– Milyen drótot? Ez nem kulccsal működik?

– Ez nem. Ez dróttal.

– Ilyet még nem is hallottam.

– Én sem, én találtam ki.

– Na, indulj már!

– Nem akar, azt hiszem, meg kell kurblizni.

– Hát akkor kurblizd meg.

Szóval a kurblira sem indult be. Először lejöttek a fiúk és tolták. Oltári nagy heccnek számított. Végül kihívták az autóklubot, akik a tagjaik részére ingyenes kishiba-elhárítást szolgáltattak. Mikinek volt annyi esze, és a vételt követő napon belépett a klubba. Igen ám, de azon a héten akkor már harmadszor hívta ki a klubot, és ott már kezdték unni a dolgot, finom célzásokat tettek.

A végső eredmény a következő lett: a lány többet nem állt vele szóba, az autóklub nem állt vele szóba, Gyuri barátja nem állt vele szóba, és ugye a saját kocsijával sem tudott szót érteni. Miki barátom tehát gondolt egyet. A kocsiról levette a rendszámtáblát és „ott felejtette” valahol. Hazament és megfogadta, az életben többé nem vesz Chevrolet-t. Be is tartotta. Manapság csóró kegydíjasként tömegközlekedéssel jár.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

Fontos növénytermesztő könyvek

mr.W niknevű társunk jóvoltából

két fontos “régi” növénytermesztéssel foglalkozó szakkönyv letölthető innen:

Házunk tája – Aranybánya

eredeti/scannelt       szöveges/ocr

Zöldségtermesztés a házikertben

eredeti/scannelt       szöveges/ocr

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

Ihaj-csuhaj sose halunk meg

Tibor bá’ vidám hete

 Csak a macskának van kilenc élete, az embernek mindössze egy. Viszont ezen az egy élet alatt majdnem mindent rutinszerűen teszünk. Élete folyamán az ember húszezerszer száll fel a villamosra, vagy ül be a gépkocsijába, miközben ötszázszor lépnek a lábára, vagy anyázza le egy félőrült. Ezerötszázszor áll sorba valamelyik hivatal ablaka előtt, és közben háromszázszor csapják be orra előtt az ablakot. Szóval az ember sok mindent tesz igen sokszor. Van azonban valami, amit minden ember egészen biztos csak egyszer tesz, ez pedig….. hát igen, a halál. Meghalni mindenki csak egyszer tud, de egyszer egészen biztosan meg is teszi. Magyarul, ha eddig nem haltál meg, akkor egyszer majd fogsz. Ezzel a ténnyel nem mindenki szeret szembe nézni, ezért ha ezek közé tartozol, akkor ne is olvass tovább. Ha tovább olvasol, akkor viszont figyelj ide, ugyanis mivel még nem haltál meg, az ezzel kapcsolatos tapasztalatod minden bizonnyal nulla. Ezért aztán, amikor jön a halál, jön a meglepetés is csőstül.

A vicc kedvéért tegyük fel, hogy neked nyolcvan előtt nincs kedved elhunyni. Ez különben nem egy túl szerény óhaj, mert Magyarországon az átlag életkor úgy 68 év körül van, amire te most szépen rá akarsz dolgozni, mondjuk húszat. Legyen neked igazad. Csakhogy egyszer ennek is a végére érsz, a kérdés, akkor mi van? A végső eltávozásod azzal fog kezdődik, hogy nyolcvanöt táján eléggé gyanús vagy a családnak, ezért bevisznek egy korházba. Semmi konkrét bajod nincs, így aztán számodra végső megoldásnak csak a végelgyengülés marad. Aztán egy adott napon kijelented: „jaj de rosszul érzem magam” és ezzel visszahanyatlik a fejed a párnára. Ne is mondjam az ápolók és az orvosok csak erre vártak, ugyanis az ágyadat már rég odaígérték egy vállalkozónak, aki már tejelt is, hogy legyen hova elfektetni a mamáját, aki már évek óta útjában állt, illetve feküdt. Persze a nővérek óriási szakmai rutinnal sürgölődnek körülötted, és roppant nagy hozzáértéssel próbálnak visszahozni a klinikai halálból, mert nem tudni milyen okból kifolyólag, de az „újraélesztés” újabban divatba jött. Tehát másfél órán keresztül újraélesztenek, amiről pontosan tudják, hogy négy perc után tök felesleges. Mi, a téged meglátogató család, egymásra nézünk, jajgatunk, sírunk, egymást vigasztalva nem térünk magunkhoz, hiszen az előbb még szürcsölted az otthonról hozott húslevest, és egy viccet meséltél el nekünk, amit a műtőstől hallottál. Most meg ott fekszel az ágyban agyonbökött vénával, meztelen felsőtesttel, kékre püfölt mellkassal. Kezdünk rádöbbenni, hogy nem vagy többé.

Előfordulhat, hogy te ezt nem várod be, és két héttel korábban kéred a családot, vigyenek haza meghalni. Ezzel az okos húzással azonban sem a halált, sem a bánásmódot nem sikerül elkerülnöd. Ugyanis a családból valaki még időben észreveszi, hogy ki kell hívni az ügyeletet, de milyen ügyeletet? Biztos az orvosi ügyeletet, találgat valaki, jó-jó, de minek ide orvos. Te ugyanis már hulla vagy, és amire valóban szükséged lenne, az egy hullaszállító, de ez az okoskodás érvénytelen. Egy hulla nem attól hulla, hogy nem ver a szíve, hanem attól, hogy ki van róla állítva egy bizonyítvány. Tehát, igenis fel kell hívni az orvosi ügyeletet. Az „Ügyelet” nevű idős úriember fehér köpenyben, a hívást követően 3-4 órával később állít be. Az Ügyelet rád néz, bólint és nekünk, ott lődörgő hozzátartozóknak kiadja a parancsot, hogy fordítsunk meg téged, a hullát, ott az ágyon. Mi összenézünk, hiszen valamennyien nagyon szeretünk, akarom mondani, szerettünk, de a hulládat, illetve a földi maradványodat, a nemrég exitált tested (ezt a szép szót az orvosoktól tanultam), szóval a nemrég exitált tested nem kívánjuk rakosgatni. Valahogy nem vagyunk rá diszponálva (ezt viszont egy zongoraművésztől hallottam).

Ha lenne humorérzékünk, akkor most sorsot húznánk, hogy melyikünkre háruljon a feladat, de nincs humorérzékünk, és rettenetesen tanácstalanok vagyunk. Az Ügyelet nevű, fehérköpenyes úriember méltatlankodik, de aztán valahogy mégis csak olyan pózba kerülsz, ami elő van írva. Ezt követve az Ügyelet kitölt egy több oldalas kérdőívet, amit otthagy nekünk, és lelkünkre köti, hogy hétfőn vigyük el a körzeti orvoshoz, aki már majdnem családi orvos, de azért inkább csak körzeti. Tehát vigyük el neki, de nem a földi maradványodat, hanem a kitöltött íveket. Az Ügyelet távozni készül, de az ajtóból még visszaszól (ezt az ajtóból történő visszaszólás egészen biztos Columbo hadnagytól leste el): a halottért majd jönnek, és ezzel végképp távozik. Mi egymásra nézünk, és azt kérdezzük, ki jön érte? A halál? Az már nyilván nem. Na, majd meglátjuk. Minden esetre most már hivatalosan is halott vagy.

Három órával később újfent csengetnek, majd belép a lakásba négy tagbaszakadt férfi sötétszürke, erősen kopott, elnyűtt öltönyben. A négy pribék cipel magával egy meglehetősen gusztustalan, pléhből összebarkácsolt, ideiglenes koporsót. A főnökük félrehúz a sarokba és közli velem, hogy a szállítás ingyenes, de az öltöztetés az nem. Jó, hogy mondja, mert az életben nem jönnék rá. Az első problémánk, hogy nem vagy meztelen. A második problémánk, hogy hamvasztva leszel, ha eljutunk odáig, azt pedig lehetne pucéron is, de meg merünk mi mukkanni? Különben az öltöztetés 3800 forint, ha kérünk számlát, ha nem kérünk, akkor csak 3000, és négy kézmosás a fürdőszobában törülköző használattal kombinálva. Mindenekelőtt azonban adjunk egy tisztességes ruhát, ami viszonylag jól fog állni rajtad. Nem jutunk szóhoz, és úgy mozgunk a lakásban, mint a tetszhalottak. Valaki megkockáztatja, hogy az öltöztetés talán egy kicsit felesleges, de többen lehurrogják. Tisztességes állampolgár ilyesmin nem spórol, legfeljebb legközelebb csak egy hónap múlva lesz rántott hús, de az öltöztetés az fontos. A szakemberek meg is magyarázzák, a tested hamarosan merev lesz, aztán a hűtőházban még merevebb. Az öltöztetés most következik be, vagy soha. Mindenki megadja magát, a négy fő elégedetten távozik, és persze téged magukkal visznek. A szűk, pici liftben felállítják a koporsót, ugyanis másképp nem fér be, te majdnem kicsúszol a pléhkoporsóból, de aztán a dolgok rendeződnek. Mi pedig csak percekkel később döbbenünk rá, hogy fogalmunk sincs, hová vittek.   

Két nap csendes gyász és megdöbbenés. Hétfőn irány a körzeti orvos, és amilyen szerencsénk nekünk van, délután rendel 14-19 között. Fél háromkor még csak az asszisztensnő van benn, de „a doktor úr perceken belül itt lesz”. Három óra környékén a doktor úr berobog, és fájó szívvel veszi tudomásul, hogy téged többé már nem lehet maszek alapon injekciózni haszontalan vitamin ampullákból, némi felár ellenében, aztán meg a kártyád is ugrott, egy beteggel kevesebb. Máskülönben a Körzetis nagyon rendes. Mindent kitölt, lepecsétel, nem faggat, és végül egy picit tartja a markát, de aztán mehetünk a temetési vállalkozáshoz, akiket nem nehéz megtalálni, a temetőben vannak.

Az iroda ajtaján biztonsági zár, csak belülről lehet kinyitni. Úgy tűnik, ezek hisznek a kísértetekben, és van félnivalójuk. Az ajtón egy tábla, rajta fenyegető szöveg: belépés szigorúan csak szólítás után. Ezek szerint a részvénytársasággá vedlett állami vállalat javában játssza a hatóságot. A meglepetéstől még alig hápogunk egy perce, amikor kivágódik az ajtó, kiront rajta két, talpig feketébe öltözött nő, és hangos szitkok közepette elhagyják az épületet. Nyomukban üget a hivatalvezető, vagy valami hasonló, de az is lehet, hogy a Főatyaúristen. Egy magyar temetőben bármi előfordulhat. A Főatyaúristen is üvöltözik, bár a címzettek már rég nem hallják, de mi igen. Minden esetre a frász ott a helyszínen kiver minket, pedig beinvitálnak a Főatyaúristen belső szentélyébe, igaz nem elhanyagolható mogorvasággal. Besettenkedünk, majd elnézést kérünk a zavarásért, meg hogy ott szeretnénk hagyni néhány százezer forintot. Tetszik tudni, makogunk, miközben széttárjuk kezeinket, nem tehetünk róla, nekünk azt mondták, hogy ide kell jönni. A Főatyaúristen lekezelően bólint, kitépi kezünkből a papírokat, amit még a fehérköpenyes Ügyelet kezdett kitölteni, és a Körzetis fejezett be. Azt hiszem remegett a lábam, de ebben nem nagyon vagyok biztos. Minden esetre úgy éreztem magam, mintha én lettem volna a halott, holott a halott te voltál. A Főú. (Főatyaúristen) rám förmedt, hamvasztás lesz? Halkan elrebegtem egy igent, mire a Főú. arcán átsuhant egy gúnyos vigyor, és hangja felcsattant. Így nem hamvasztunk! A halotti bizonyítvány hiányosan van kitöltve, amíg ezt nem pótolják addig nincs hamvasztás. Tanácstalanul nézünk össze. Kiderült, hogy az Ügyelet elnézte az egyik rubrikát. Azonnal elnézést kértünk az Ügyelet helyett, majd kisomfordáltunk az ajtón, és elmentünk ügy intézni az Ügyelethez.

Két nappal később visszamentünk a Főúhoz, de most már tökéletesen kitöltött HB-vel, ami nem házibulit jelent, hanem halotti bizonyítványt, de ezt mi is csak ott a helyszínen tudtunk meg. Természetesen ez alkalommal is az előtérben ültünk és vártuk a bebocsáttatást. A baj az volt, hogy mások is azt várták, és ezek a mások előttünk voltak. Úgy tűnik, az emberek Magyarországon szép sorban elhalálozgatnak. Ugyanis, itt éppen úgy sorba kell állni, mint régen a banánért. Végül azért ránk is sor került, és beléptünk a már alaposan ismert Főú. színei elé. Köszönésünkre bólintott, jelezve, hogy megismer minket, és késlelkedés nélkül meg is szólalt. Azt szerette volna tudni, hogy te az elhunyt, hol vagy. Fogalmunk se volt. Tényleg röhej, temetést intézünk, de nincs hullánk. Mentegetődzünk, hogy elvitték. Micsoda balfácán népség, még egy hullára se tud vigyázni, néztük ki a Főú. szemeiből. Csoda, ha tönkre megy az ország? A Főú. gúnyosan szemlélte zavarunk, majd megszólalt, mindegy, majd elintézem. Istenem, mekkora hatalom! Ha nagyon kell, még hullákkal is tud diszponálni. Esetleg pont azzal, amelyikre szükség van, bár hamvasztásnál ez nem feltétlen megalapozott egy követelmény. Aztán Főú. megint kérdezett, hogy akarjuk? Mi szerettünk volna egy szép helyet, esetleg közel a kapuhoz, ahol ritkábban lopják le a koszorúkat a sírokról, ugyanis te, amíg éltél, így szeretted volna. Erre megint jött a gúnyos vigyor, csak itt lehet, és ujjával rábök egy fali térkép egy bizonyos pontjára. Itt nyitottunk sírokat, erősíti meg előző mondatát.

Ez volt az a pillanat, amikor kezdett megjönni a hangom, mert ami sok, az sok. Különben is ennyivel tartoztam neked: tisztelt hölgyem, ha csak oda lehet, ahová az ujjával szíveskedett bökni, akkor minek kérdezi? Nem volt szerencsém, félreértettem, ő úgy gondolta, hogy milyen urnában, milyen urnaterítővel, és mikor? A válaszadást szerfölött megkönnyítette, mert elénk dobott egy fényképalbumot, amiben urnák láthatók totál és premier plánban, valamint fantázia névvel és árcédulával. „Feltámadunk II.” 29.700 forint, „Kegyelet IV.” bíbor páccal 24.200, pác nélkül mindössze 19.800 forint. „Irgalom III.” natúr fenyő 20.800, lakkozva 21.800, intarziával 26.500 forint. Bennem elkezdett derengeni, hogy életem legnagyobb hibáját akkor követtem le, amikor nem urnakészítő kisiparosnak mentem el és azon töprengtem át tudnám-e magam képezni még mielőtt rám is sor kerül, bár úgy saccolható, hogy az ötlet egy eső utáni köpönyeg. Viszont hamarosan kaptunk egy másik fényképalbumot is, amiben fátylak voltak, akarom mondani szemfedők, csak azt nem árulták el hozzá, hogy egy kis rakás hamunak hol vannak a lefedendő szemei. Erre a talányra magunktól kellett volna rájönni. Minden esetre a választék vonzó volt: Muszlin kendő fekete berakással, szélén azsúr, ára: 8200 Ft. Vert csipkekendő bársony aláhergeléssel, ára: 10.500 Ft. Tüll kendő két sor pikével ára: kerek 8000 Ft. Ugyan ez batikolva is, ára: 11.000 Ft. Az ÁFA minden esetben külön felszámításra kerül.

Szokjuk már meg a szentségét, hogy mindennek ára van. Te meg csak ne röhögj ott a Mindenható jobbján azzal a kitűzött kokárdával, vagy a balján az egy szál szegfűvel. Tudd meg, először rossz helyre vittek, ugyanis ott nem volt krematórium. Onnan téged át kellett szállítani oda, ahol van. Tehát, szállítás rakodással 22.000 Ft. + ÁFA. Hamvasztásos temetés 261.750 Ft. Azért ilyen sok, mert 80 kiló vagy. Ha csak egy gyerek lennél, a család olcsóbban úszná meg. A hamvasztáshoz nagyon sok kWó kell, aminek az árát nem rég emelték harmadszor fel az idén. Hűtés = 1.890 Ft/nap. Tulajdonképpen bagatell. Egy kilo mélyhűtött őszibarack 1020 Ft és az csak egy kiló, igaz, mínusz 18 fokon, te pedig alig éred el a plusz kettőt, de hát a hűtés, az hűtés. Urnafülke betéti díj = 8.000 Ft/10 év. Se hosszabb, se rövidebb időre neme lehet. Részletfizetés nincs, és a lízing is kizárt. Az összeg természetesen tartalmazza az ÁFA-t, mert az állam nem lehet tekintettel az állampolgárság egyoldalú megszüntetésére. Az viszont meglepő, hogy a bérleti díjat nem toldják meg közös költséggel, és a közös képviseletet még nem találták ki. Ennek az elnéző magatartásnak oka valószínűleg az, hogy a halottak kifejezetten jó bérlők, konyha és fürdőszoba használatra nem tartanak igényt, alig van velük gond. Carrarai márványlap, 26×26 cm, begipszeléssel együtt 15.400 Ft. A betűbevésés fekete színezéssel betűnként 820 Ft, arany befestéssel betűnként 1.360 Ft. A temetői sorszám bevésése kötelező! Pap + kántor 22.800 Ft, kántor nélkül a költség megegyezés szerint. Külön rendelhetők: gyertyák (darabra), szőnyeg (méterre), zene magnóról (percre), stb. számtalan extra egyéni igény szerint.

Ez az a pont, amikor kezd lelkiismeret furdalásod lenni, és már bánod az egész végelgyengülést. Bizony, bizony, tovább élni sokkal olcsóbb, mint meghalni. Látod! Látod! De nincs visszaút, és még örülhetsz, hogy sikerült minket itt hagynod mielőtt az amerikai kultúra a Valentínó-day és Halloween-tök sikeres elterjesztése után megérkezik a magyar temetőkbe is, mert bizony hamarosan lesz még hullaberetválás, balzsamozás, függöny, baldachin, orgonabúgás, fekete tollcsákós halottkísérők. Szóval egész iparág dobja majd be magát, olyan jó kis kapitalista módra. Nálunk ez még egy picit szocialista, és egyelőre ezért nincs például lélekharang se, mert ha lenne, akkor az egész országért szólhatna. 

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

Olcsó húsnak híg a leve

Tibor bá’ vidám hete

Ha az olcsó húsnak híg a leve, akkor milyen lehet az ingyen hús leve? Jó kérdés, mi? Boldogult nagyapám többször intett, óvakodjak mindentől, ami ingyen van. Ezt én akkor óriási marhaságnak tartottam, de imádtam a nagyapámat, hát inkább lenyeltem a választ. Pedig bölcs volt az öreg, csak akkor még nem tudtam róla.

A napokban csak úgy tébláboltam az egyik hiper-izében, na hogyan is hívják? Ja, igen, a fogyasztás szent templomában, ahol belebotlottam egy született bűbájba. A bűbáj negyven lehetett, de ez cseppet sem akadályozta abban, hogy húsznak akar­jon látszani, ami persze nem sikerült neki, hiába mutogatta mosolyra emlékeztető arc­munka árán, fehér cementtel tömött fogait, valamint szilikonnal dúsított, nyakában cipelt kebleit. Szóval nem tudtam tőle tovább menni egyetlen lépést se. A rökönytől pad­lóhoz ragadt a lábam. A lemerevedés eme reflexszerű megnyilvánulását kihasz­nálva a bűbáj úgy döntött, én leszek a következő áldozat, és már mellém is termett.

A bűbáj első ténykedésének keretein belül a kezembe nyomott egy nagy üveg kölnis doboznak látszó tárgyat és kérte fogadjam el, mint a cége ajándékát, aminek külön­ben 5200 forint a fogyasztói ára, de én teljesen ingyen kapom meg a cégtől mert, hogy ők ezt a kitűnő francia kölnit be akarják vezetni a magyar piacra, és ebből a célból elsősorban ilyen intelligens emberekre gondolnak, mint amilyen én magam is látszok.

Ezen szóáradat közepette a nagyüveg kölninek látszó dobozt ki kapta a kezem­ből, és mellé tette a bal kezében szorongatott kisebb üveg dobozának látszó tárgyat. Közben biztosított arról, hogy a kettő együtt 8500 forint, de én megkapom az összeg feléért mert, hogy én olyan szimpatikus vagyok a cégnek, meg neki is személy szerint (hogy a mellettem álló feleségemnek közben leesett az álla, az egyáltalán nem zavarta). Azonban ha én úgy döntök – folytatta az éltes lady – hogy ez a két üveg nem kell fél áron, vagyis 4250 forintért mert, hogy nekem csak a nagy üveg kell ingyen, akkor a kisüvegért se kell fizetnem amen­nyiben ezt a három üveget venném meg 9900 forintért, jóllehet ezt holnap már csak 16000 forintért kaphatnám meg. Természetesen, ha éppen nincs nálam elég pénz, ak­kor az eredeti nagyüveget még mindig teljesen ingyen megkaphatom, ha a másik kettőt megveszem 4800 forint helyett már csak 1800 forintért. Persze ez az ajánlat csak nekem szól, mert ilyen kedvező feltételt a cég csak kimondottan finom úriem­ber­ek­nek ajánl fel, és naponta maximálisan három alkalommal, amennyiben erre méltó fogyasztóval találkoznak.

Ekkor a bűbáj kénytelen volt levegőt venni, ami a részemre háromtized másodperc időt engedélyezett régóta formálódó kérdésem gyors elhadarására: Tessék mondani, akkor most mit kapok ingyen?

Ha ebben a hivatásos bűbájban lett volna némi vagánybecsület, akkor egy szót se szólt volna csak a könyökben behajlított bal karján lengetett volna egyet, és a nemzetközi egyezmények értelmében az ökölbeszorított jobb alsó karjával belecsapott volna a balkönyök belső hajlatába, tudod, az LFS előírásának meg­felelően. De nem, ő elölről kezdte. Uram, ezt az 5200 forintos kölnit ingyen kapja a cégünktől, mert a másik kettő összesen 8900 forint, de ön a hármat 2900 forintért megkaphatja és így az 5200 forintos üveg teljesen ingyen kerül a birtokába, de a másik két üvegen is megtakarít 4300 forintot.

Asszonyom! Üvöltöttem a száját befogni képtelen dögre. Válaszoljon egyszerű igennel vagy nemmel. Kapok-e öntől valamit anélkül, hogy a pénztárcámat elő kellene ven­nem? Erre aztán a bűbájnak is elfogyott a türelme, mert válasz helyett visszakérdezett, hülyének néz maga engem?   *        *        *  

Egy hete telefonon felhívott egy simogató, szőke női hang és megkérdezte van-e feleségem. Már azon törtem a fejem, hogy letagadom, de még időben eszembe jutott, hogy hiába kértem Viagrát a háziorvostól.  Állítólag Viagrát csak az urológus írhat fel TB által támogatott vényre, de az meg szóba se áll velem, hacsak minimum prosztataburjánzást nem tudok produkálni, ami egyelőre még nincs. Így aztán töredelmesen bevallottam, hogy feleségem, az van. Erre ez a simogató, szőke női hang azt mondta, akkor mind a kettőnket meghívja egy ingyen vacsorára ide meg oda. Na, mondom ez éppen kapóra jön, mert betudhatom a 120. házassági évforduló megünneplésébe (ja kérem, az idő relatív, ezt már Einstein is megmondta) és már le is fixáltam a dolgot.

Hát kérem, puccba vágtuk magunkat, és elmentünk az adott helyre, az adott időben. Első meglepetésünk az volt, hogy rajtunk kívül meghívtak még vagy hatvan másik házaspárt is, és persze ezek se fiatal vagányok voltak, hanem olyanok, akikről lerítt a viszonylag könnyű megfejhetőség. A második meglepetés maga a „vacsora” volt, ami néhány ütött-kopott, erősen másnapos szendvics formájában lett előadva. A harmadik meglepetés maga a simogató, szőke női hang volt, aki így élőben festett vörösnek tűnt, hatvanon éppen innen, de csak egy hajszállal ám, és kerek húsz kilóval többnek, mint ami rám még képes hatni. Viszont mindkettőnket nagy, meleg szeretettel libegett körbe és elkezdett mesélni a nyár szépségeiről, ami így január derekán nem tűnt túlzottan aktuálisnak.

Később összetereltek vagy húszunkat egy kisebb terembe, ahol a sarokban elhelyezkedett egy iskola tábla a hozzá tartozó angol nyelvű előadóval és egy jól megfizetett tolmácsnővel. Hamarosan beindult a szédítés, aminek lényege néhány millió forint kifizetése volt harminc év alatt, amiért cserébe össze-vissza üdül­hettünk volna a nagyvilágban egy eléggé komplikált és nehezen érthető rendszeren belül. Piszok módon észnél kellett lenni, mert különben néhány kopott, alig használt szendvics könnyen hárommillióba kerülhetett volna. Szegény nagyapa meg forog­hatna a sírjában.   *        *        * 

Már megint csöng ez a rohadt telefon. Esküszöm az élő istenre, le fogom szereltetni. Egy kicsit még mindig monopolhelyzetben lévő T-Com (mint MATÁV utód, ezer köszönet érte kedves Schamschula úr, mikor tetszett utoljára párbajozni?) már megint emeli a szolgáltatásainak az árát. Heteken át rá se nézek, nem hogy felemeljem a kagylót, mégis 5000 forint feletti a számlám. Na, szóval megint cseng.

Apám! Nem fogod elhinni mi történt. Kihúzott a komputer. Hát ez nem lehet igaz! Kihúzott, pont engem. Nem, nem és megint nem, nincs benne semmi átverés, semmi csalás. Teljesen frankó. Kihúzott a komputer és a cég nagy-nagy tisztelettel értesített, hogy a költségükön, teljesen ingyen (jaj, nagyapa!), másodmagammal elutazhatok a Kanári-szigetekre. Figyeld, már megint ingyen. Mi a franc lehet benne a trükk? Le fog zuhanni a repülő és életbiztosításomnak ők a kedvezményezettei? Hol akarnak átverni? Belehülyülök! Hol van elásva a kutya?

A hathetes tanfolyamon kiokosított „üzletkötő” bizonygatja, ez publicitás és isten bizony teljesen ingyen repülhetek a Kanári szigetekre, méghozzá másodmagammal. Oda-vissza? Teszem fel az óvatos kérdést? Természetesen oda-vissza. Előre odaadják a jegyeket még itthon, Magyarországon. Kezd a gombóc oldódni a gyomromban. Jó, megyünk a jegyekért.

Feleségem dörzsöli a kezeit, spórolunk 2 x 90.000 forintot. Tudniillik ennyibe kerülne a két repülőjegy. Tehát a feleségem dörzsöli a kezeit, ugyanis ő a család pénzügy­minisztere és a pénzügyminiszterek kedvenc szokása a kézdörzsölés. Tehát dörzsöli-dörzsöli, mígnem elkomorodik a tekintete, és vészjóslóan felvisít. Hol fogunk lakni? Hogy-hogy hol fogunk lakni, angyalom? Harminc éve lakunk ugyan ezen a helyen. Pont most jut eszedbe megkérdezni? Nem úgy értem, kiabál egyre vörösödő fejjel. Hol fogunk lakni a Kanári-szigeteken? Tényleg, hol?

Na, most mi telefonálunk a cégnek, ahol az okos komputer pont minket húzott ki (plusz még 1800 másik embert egyetlen nap alatt, de ezt csak később tudtuk meg). Szóval izé, van itt egy kis apróság, tessék mondani, hol fogunk megszállni a Kanári-szigeteken? Vigyünk magunkkal sátrat, vagy mi? Óh, dehogy! Jön a megnyugtató válasz. Semmi sátor, természetesen szállodában fognak lakni. És tessék mondani, a szálloda számlát ki fogja fizetni? Természetesen a kedves utas. Vagyis mi.

Anyukám hagyd abba a kézdörzsölést. Szállodába fogunk lakni és mi fizetjük a szálloda számlát. Igen? Hördül fel a feleségem, és mennyibe kerül egy kétágyas szoba? No, ezt nem tudják fejből, majd visszahívnak.

Mire tippelsz kedves olvasó, visszahívnak. Ha kitalálod, neked adjuk az ingyenes repülőjegyet. Hagyjuk az egészet. Elárulom, de csak neked, amiért olyan szimpatikusan és okosan, sőt intelligensen visszajársz a blogomhoz. Minimum egy hetet kell eltölteni a szállodában és a szállodai árba gyönyörűen beépítették a repülőjegy árát. Egy pici korrekcióval, mint a tőzsdén, korrekcióval 2 x 90.000 helyett 2 x 110.000. Tudod, ha lúd, akkor legyen kövér, esetleg hülye.   *     *     *  

Nagyapámra való tekintettel ne firtassuk, hogy elmentünk-e a Kanári-szigetekre vagy vettünk-e ingyen kölnit esetleg egy time-sharing (így hívják) üdülési jogot. Azt viszont leszögezhetjük, hogy százezreket vernek át és akkor most viccen kívül egy kis kiokosítás. Az üdülési jog vásárlásánál összebizalmaskodtam az üzletkötő nővel. Meg­kérdeztem, hogy miért angolul magyarázzák el a time-sharing lényegét, amit egy tolmácsnő lefordít. Most kapaszkodj, de tényleg. Próbálták, egy-egy behívott csoportból (max. 100 fő, vagyis 50 család) magyar előadás esetében rendszerint senki nem állt kötélnek, néha egyik-másik házaspár. Angol úriember + tolmács esetében 3-5 család szopja be a cuclit, ami 6-10 százalékos hatásfok. Hát ennyire vagyunk hülyék, itt Kelet-Európában, évekkel a csatlakozás után.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

NOKIA után mehet az OPEL is?

Ha a németországi Opel leáll, akkor nálunk is leállhat. A gazdasági  visszaesés – szerintem – akár 3-5 % is lehet hazánkban.

US automaker General Motors is reportedly losing its patience with its European unit Opel/Vauxhall. Steep losses may now result in factory closures and layoffs, including the Opel factory in Bochum, Germany, according to media reports. (Spiegel online)

______________________________________
______________________________________
______________________________________

A fürdőszoba

Tibor bá’ vidám hete

Tamás, gyerekkori barátom kishúgának munkahelyén társas összejövetelt tartottak, és mert a nevezett kishúg egy kicsit már elmúlt 30 éves, Tamás megkért, hogy menjek el én is (plusz még másik őt barátja), hogy Zsuzsának – akit különben még viccből se lehetett volna benevezni a Miss Hungary vetélkedőbe – nehogy petrezselymet kelljen árulnia.

Na jó, tudom, hogy ez már kiment a divatból és a fiatalabbaknak fogalmuk sincs mit jelent, tehát megmagyarázom. Petrezselymet az a lány árul, akit a kutya sem kér fel táncolni, ezért aztán csak ül-ül és maga elé bámult. Őrült nagy blama, ráadásul öngerjesztő. Akit egy ideig nem kérnek fel táncolni, azt később az istennek se kéri fel senki. Szóval Tamás barátom ez utóbbit akarta jó előre kizárni, természetesen a mi jelenlétünkkel.

Miután beindult a tánc, mi, az orvul meghívottak, Zsuzsát egymás kezéből kezdtük kitépni, amire csakhamar a többi, nem beépített pasinak is kedve szottyant, és ezzel szolgáltatásunkra az est hátralévő részében már nemigen volt szükség. De ha már ott voltam, gondoltam körülnézek. Szóval volt ott egy csomó diplomás csaj, valamennyi 30 plusz egynéhány éves, akik egytől egyig mind férjre vadásztak. Mellesleg Zsuzsa is (aki azóta jó hatvanas vénkisasszony).

A férjre vadászó harminc feletti csajoknak van egy kellemetlen tulajdonságuk, mivel nincs vesztegetnivaló idejük azonnal a célra törnek. Vagyis mellőzve minden udvariasságot hol direkt kérdéseket tesznek fel, hol nem kért tényeket deklarálnak. Ez a – nevezzük – direkt módszer olyan, mint a manapság polgárjogot nyert „direct mail”, szépen becsomagolt ajánlat tétel a megfelelő feltételek biztosítása mellett. Tulajdonképpen a célnak roppant megfelel. Mutasd meg a lapjaidat, én is megmutatom az én lapjaimat, aztán ha kellően illeszkednek egymáshoz, akkor már írhatjuk is a meghívókat.

Na szóval, némi körülnézés után szert tettem egy Kati nevű csajra, aki egy lassú tangó mellett elmondta, hogy melyik osztályon dolgozik, mint diplomás nyelvtanárnő, mennyit keres, igaz, hogy a szüleivel él de gyakran küldik ki külföldre, stb., aztán rákérdezett az én hasonszőrű adataimra. Csak azt nem kérdezte meg, hogy nős vagyok-e, mert akkor érte volna némi meglepetés. Na ekkor egy twist jött, ami közben elég nehéz beszélgetni, duma tehát felfüggesztve. Twist után büfé, büfé után egy pici asztal, ami mögé leültünk lihegni, rágcsálni és iszogatni.

Ekkor került sor a második fordulóra. Most már olyan kérdések jöttek, hogy szeretek-e operába járni (gyűlölök), mi a véleményem a képzőművészetről (az meg micsoda?), Melyik a kedvenc zeneszerzőm (tökmindegy), de ez már alkalmat adott az első komolyabb szóváltásra. Kati ugyanis elárulta, hogy Mozartot és Csajkovszkijt élvezi a legjobban. Erre én Csajkovszkijt lebuziztam (ez igaz), amire bizonyítékként felhoztam az agyon nyaggatott B-moll zongoraversenyét, mert az szerintem akácmézbe hempergetett szultánkenyér. Mozartot pedig nem bírom elviselni (kivéve a golyóit) az abszolút pedáns harmóniái miatt, művei gyakorlatilag gépzenék a Don Giovanni és a Requiem kivételével.

Ez Katit úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. Azonnal rádöbbent, hogy velem se fog egybe kelni, inkább egy életre szóló párta, mint egy ilyen szakbarbár, aki ráadásul még fel is vág vele. De nem fordult sarkon és nem hagyott az aprócska asztal mellett. Felvette a kesztyűt, úgy gondolta, ha férj nem lehetek, akkor legalább fingat egyet rajtam, és álnok módon áttért az irodalomra. Pontosítok, a költészetre. Megkérdezte, szoktam-e verseket olvasni (nem). Ugyanis ő imádja őket (nem volt semmi kétségem efelől), és találjam ki, ki a kedvenc költője. Gondoltam, ha Baudelaire lenne, akkor nem kérdezné, tehát rávágtam, hogy Ady. Hát ezt meg hogy találtam ki? Úgy, válaszoltam, hogy koedukált osztályba jártam és minden második osztálytársnőm magyar füzetébe be volt ragasztva a bazedov szemű, kéjenc arcú Ady fényképe. Na ekkor lettem szó nélkül faképnél hagyva.

A fenti történet bontakozott ki lassú méltósággal a 30 éves múlt kegyes homályából, amikor az AL-ban elolvastam Puszi Macsek: Dal és vers című művének befejező akkordjait, ahol a szerző reményeinek ad hangot, miszerint az olvasó élvezni és ihleni fog. Az élvezetről most nem kívánok beszámolni (nekem már az is élvezet, ha reggel nem foglalt a WC), ellenben ihlet az jött, ellenállhatatlanul. Íme!

A fürdőszoba, amelyben Ady elrohadt, miközben múzsájától kapott, állandóan kiújuló sebeit nyaldosta.        

Fürdőkádam dadam,

Felpuffadt a hasam,

Hasam dadam

Falhoz vágtam

Fürdőkádam

Dadam

Falikutam tatam

Rohad már a hasam

Hasam tatam

Teliszartam

Falikutam

Tatam

Vécéláncom cocom

Hol a salvarzánom

Salvarzánom

Jaj de várom

Kiokádom

Cocom

Kézi bilim lilim

Kiújult a dilim

Dilim lilim

Átszakadt a

Végbél bibim

Lilim.                   

A megzenésítés jogát fenntartom.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

Vörös és fekete

Tibor bá’ vidám hete

Jelentem Ausztráliába szakadt barátom nyomorog. Ezt a nyomorgást természetesen nők terén kellett érteni, amivel barátom eleve tisztában volt. Most, hogy hazalátogat, a nemi élete felhőtlen egén gyülekező kumuluszokat velem szándékozott eloszlatni úgy, hogy küldött 100 dollárt és arra kért, szervezzek be neki valami fiatalabb hölgyet, esetleg hölgyeket, hadd válogasson belőlük. Ezek a hölgyek újabban igen hevesen keresnek „kifejezetten nagyvonalú” urakat, az „ápoltság nem akadály” jeligével, most már az Interneten is meglehetősen erőszakos módon. Amikor például szex oldalakon szörfözök (amikor Éva nincs a látóhatáron) különböző nők ugranak be a közeli Szentendréről és azonnali határidővel kínálgatják magukat jókora csöcsök társaságában. Mindegy, a lényeg, hogy a megbízatás nekem is megtetszett, mert ki nem foglalkozna fiatal pipikkel úgy, hogy a cechet a haverja fizeti. Elkezdtem tehát válogatni a kínálatból, bár azzal tisztában voltam, hogy alapos keresgélés előtt állok, mivel a nőknek rendszerint se önkritikájuk, se arányérzetük nincs. Egy-két perces „munkáért” tízezreket akarnak kasszírozni és micsoda lotyók, te úristen. Szóval szörfölök és megakad a szemem egy ígéretes duón: „Vörös és Fekete”. Mi a fene? Csak nem Stendhal törvénytelen ükunokáiról van szó? Legjobb lesz utánajárni a dolognak, feltétlenül válaszolnom kell. Már pötyögöm is: Kedves Vörös és Fekete! Ausztráliából hazalátogató, igen nagyvonalú üzletember vagyok. Ajánlkozásukat érdeklődéssel olvastam, és biztosítom Önöket, hogy személyemben meg fogják találni számításukat. Különben hatvanas, ápolt, szabályos testalkatú, kifejezetten elviselhető férfi vagyok. Természetesen a végső döntést egy személyes találkozásnak kell megelőzni. Ennek érdekében kérek egy pozitív választ. U.i. Elnézést a magázásért, de nekem ez a spontán tegeződés még nem megy.

Ebből persze kiderül, hogy hülye, alaposan fejhető vagyok, aki nem ismeri a hazai viszonyokat. Nem csoda, hogy azonnal jön a válasz. Elkezd csicseregni  egy női hang, hogy ő a Vörös és Fekete.

v     Drága hölgyem, maga vagy vörös, vagy fekete, mind a kettő nem lehet.

v     Oh, hát az csak egy csali – jön a megnyugtató válasz.

v     Csali-csali, de azért valamit csak jelent?

v     Hát persze! Ez olyan izgis, nem?

v     Szóval ketten vannak és egyikük fekete hajú, a másiké vörös? – sietek a hölgy segítségére.

v     Valami ilyesmi, hehehe.

v     Na jó, ne feszegessük. Különben is, gondolom, találkoznunk kellene.

v     Hát, igen, hehehe – csicsereg vissza Vörös és Fekete.

Egek! Ez olyan, mint az angol történelemben „William & Mary” társuralkodók. A diákok legnagyobb része csak az érettségi szünetben döbben rá, hogy „William & Mary” tulajdonképpen nem egy személy, hanem kettő. Szent igaz, hogy Anglia trónján 1689-től William & Mary ült, de valószínűleg egymás ölében. Szóval nem bírom tovább és rákérdezek.

v  Bocsásson meg, kedves, de magácska a Vörös vagy a Fekete, mert így ránézésre a haja mintha szőke lenne, igaz, hogy festett szőke,de mégiscsak szőke? 

v  Egyik sem, én Bea vagyok.

v  Még jó, hogy nem egy boa.

v  Hogy mondta?

v  Még jó, hogy nem egy boa – ismétlem meg szellemeskedésem, de hiába, Vörös és Fekete zoológiai ismeretei a házityúknál bezárulnak, arról is úgy tudja, hogy négylábú. Azonban tépelődésre nincs idő, mert Vörös és Fekete átveszi a szót.

v  Magához fel lehet menni?

v  Hozzám fel, ha nincs itthon a feleségem, nincsenek itthon az unokák, nem látja a házmester, és a ház 23 nyugdíjas nénije. – A hálózat másik végén gyanús csend. Most én mondom a mikrofonba – Hehehe, csak hülyéskedtem.

v  Jaj, de jópofa, hehehe – jön meg újra Vörös és Fekete hangja.

Nekem meg rohadtul kezd tetszeni a dolog. Mekkorát lehet szórakozni 100 dollárért. A végén persze megállapodunk abban, hogy másnap délelőtt tízre jönnek barátom egy hónapja bérelt garzonjába. Este ugye nem lehet, mert akkor dolgoznak, néha délelőtt is, de speciel a holnap délelőtt, az üres. Hát akkor, a holnap délelőtti viszontlátásra, kedves Bea.

Másnap délelőtt 10-kor csöngetnek az ajtón. Azért szép tőlük ez a pontosság. Az egész olyan üzletszerűen precíz. Nyitóóóóóm – üvöltöm át a falakon, és már pattanok is. Az ajtón pedig belibben egy hatalmas csöcsű, enyhén elhízott, harminc körüli cigánylány, nem egészen az, akit tegnap láttam a monitoron. Na, ez lesz a Fekete – állapítom meg magamban – akit szorosan követ egy szintén harmincas, egy kissé kiéltebb, kéthavonta más-más színre festett hajú nő, aki egy árnyalattal soványabb és két árnyalattal kisebbek az emlői. Ezzel szemben a hihetetlenül ízléstelen szerelésük egyforma. Én természetesen úgy teszek, mintha aranyat leltem volna, és már tessékelem is be őket a szobába. Hiába, na, anyám belém verte az udvariasságot.

Hölgyeim, Önök a vállalkozók, adják elő a programjukat. Hogyan is gondolták, mennyibe fog kerülni, stb. Remélem nem szégyenlősek, ezeken túl kell lenni legalább egyszer, csak úgy, a miheztartás végett – hadarom el, hadd lássák, én is vágom az üzletszerűséget. A Vörös mindjárt magához is veszi a kezdeményezést:

v  Szóval, először is azt kellene tudnunk, milyen gyakran szeretne velünk találkozni, és mennyit szán ránk egy hónapban?

v  Csak egy pillanat, még mielőtt továbbmennénk – vágok a szavába – mit jelent az, hogy „milyen gyakran szeretnék magukkal találkozni?”

v  Nézze, nekünk mindegy, de azért tényleg tudni kell, milyen gyakran.

v  Hölgyeim, félreértették. Hogy milyen gyakran szeretném, azt értem, és nem is nehéz rá válaszolni, de mi az, hogy „magukkal”? Úgy értem, kettőjükkel?

v  Hát persze, hogy kettőnkkel – trilláznak felém, hát én lepusztulok. Hogy gondolják ezek?

Egymás szájából szedik ki a szavakat. Kiderül, hogy ebben a szférában már több mint 20 éve üzleti verseny folyik. Ők, mármint Vörös és Fekete, iparkodnak a konkurenciát a háttérbe szorítani. Ők egyszerre ketten jönnek, de a dupla szolgáltatásért mindössze szimpla árat kérnek.

v  Hölgyeim, ez nagyon jól hangzik, de ennek semmi teteje. Azok az idők, amikor még duplázni tudtam, már rég elmúltak a fejem felett.

v  Oh, hát ők ezt tudják, ugye az én koromban, nyugtatnak meg bájosan, de azt lássam be, hogy ez így mégiscsak izgalmasabb és főleg látványosabb.

v  Na, jó – adom be a derekam – menjünk tovább. Szóval gondolom, hetente egyszer. – Ezen mosolyognak. Úgy látszik, tudnak valamit, amit én nem. Szerintem azt hiszik, hogy a heti egyet azonnal felemelem háromra, ha meglátom, mit tudnak.

v  Nem kell mosolyogni, kezdjük heti eggyel és van rá havi ötven rongyom. Ez tetszik nekik. Kifejezetten szimpatikus, hogy havonta annyit szándékozom kidobni az ablakon, amennyi a nyugdíjam egy teljes hónapra. Bólogatnak, hogy elfogadják.

v  Hát akkor, hölgyeim, mikor kezdjük?

Szerintük akár most mindjárt. Nézem az órámat, másodika van. De jó! Akkor most új hónapot kezdünk. Majd azt mondom a barátomnak, hogy sajnos szárazon nem lehetett tanulmányozni a témát. Vörös és Fekete meg se várta a formális igen elrebegését, máris akcióba kezdtek. Az egyik leengedte a rolót, a másik közölte velem, eddig tartott a magázással összekötött bohóckodás. Ők mindent tudnak (mármint ebben a témában), de magázással nem megy.

v  Oh, hát persze. Szervusz, Bea. Szervusz… téged hogy is hívnak?

v  Zsófi, hehehe – jön a vidám válasz.

v  Nahát akkor, szervusz Zsófi – és vártam mi lesz. Na mi?

Bea és Zsófi minden sikk nélkül lehajigálták ruhadarabjaikat. Szóval, ezt már láttam gusztusosabban is, izgatóbban is, csak még ízléstelenebbül nem. Különben minden úgy jött be, ahogy megsejtettem. Bea hatalmas csöcsei még hatalmasabbakat lógtak. De mi a fenét lehet várni. Ez a nő már legalább 20 éve ivarérett, és 20 év piszok hosszú idő. Ezekkel a csöcsökkel ennyi idő alatt már annyi minden történhetett, talán csak a gőzhenger nem ment át rajtuk. Bár azon sem csodálkoznék.

Zsófi felsőteste se volt esztétikusabb. De tárul még elém négy darab meglehetősen szőrős női láb is, hiába Borsodot az epiláció mind a mai napig sikeresen elkerülte. Aztán felbukkant egy csomó hurka, két enyhén kopott nemi szerv. Nem kell röhögni! A fanszőrzet igenis kopik, koptatja az idő múlása és koptatja a használat is. Bea és Zsófi esetében mind a két eset fennállt. Tényleg, épp azon meditáltam, miért nem találják ki az altesti parókát, amikor Zsófi rám förmedt.

v  Te nem vetkőzöl?

v  De igen, azaz, majd ha lázba jöttem, illetve gumival szoktátok, vagy mi?

A kérdés megzavarta őket, mert éppen azon tanakodtak, melyikük kapja be a másik csöcsét egy kis leszbi macerára, így hát csak hevenyészve vetették oda nekem, hogy ők tiszták és nagyon megválogatják a partnereiket. Nahát, micsoda megtiszteltetés, tehát meg vagyok válogatva, de azért még erőlködök egyet.

v    Úgy értem AIDS, meg ilyesmi. – Legyintenek, hogy már hallottak róla, de ők vigyáznak.

v    Na ez az, de hogyan? Gumi?

v    Nem, dehogy, az olyan, mint zokniban mosni lábat, hehehe.

v    Lehet – megyek bele ebbe a bárgyú hasonlatba – csak tudjátok a lábmosástól még senki se kapott Kaposi szarkómát.

Ezt már nem is hallják. Valósággal habzsolják egymás rég lógásnak indult testrészét. Nem is tudom, kellek-e én ide? Most ráesnek az ágyra. Bea a hátán fekszik, és térdben felhúzott lábait széttárja. Zsófi mohón beveti magát a combok közé és szürcsölő hangot hallat.

Na, én inkább kimegyek a konyhába, és főzök magamnak egy jó erős duplát. Lehet, hogy hajnalban lesz vége a bemutatónak. Tíz perc múlva jövök vissza, egy helyett három kávéval. Ne mondják, hogy paraszt vagyok. De ahogy nézem, ezek észre se vették, hogy hiányoztam. Most Zsófi fekszik a hátán, és Bea dugja be egyszerre három ujját oda, ahová azok egyáltalán nem valók. Nem tudom, mit hülyéskedik, az egész öklét kellene, mondjuk, könyökig. Igaz ezt már kitalálták a fistelők, de mégis, ha már bemutató….. Zsófi hangosan liheg. Szent isten, ezek igaziból csinálják. Nem is tudom, mit tegyek. Az ágyon folyik a sikongatás. Most Bea rágcsálja Zsófi bimbóit, de jó alaposan ám. Körülnézek a szobában, nem hoztak-e magukkal kancsukát vagy jégtörő csákányt. Úgy tűnik, nem. Ez azért megnyugtató. Kevergetni kezdem a második kávét, megiszom. Bea a hasán fekszik, Zsófi lovagló ülésben a hátán csúszkál le és fel, nedves nyomokat hagyva maga után. Egek, ez rosszabb, mint egy pornófilm, mert ezt ki se lehet kapcsolni. Vajon meddig tart? Nézem az órámat. Még nincs dél. A két nő mindenfajta hörgő hangokat bocsát ki magából. Lehet, hogy kezd vége lenni a bemutatónak? Adná Isten! Kokettálok a harmadik csésze kávéval, aztán észreveszem, hogy Zsófi és Bea átölelkezve egymás mellett fekszenek a hátukon, és engem néznek. Végre Bea megtöri a csendet.

v    Előre tudtam, hogy impotens vagy, még mondtam is Zsófinak.

v    Na, azért ez túlzás.

v    Akkor miért nem kellett egyikünk sem? Le se vetkőztél.

v    Azt hittem, még eltart egy darabig – dadogtam, és bátortalanul elkezdtem babrálni a nadrágszíjammal.

v    Ne szövegelj! Mi a gond? Nem vagyunk elég jók? Na mindegy, fizetsz valamit?

v    Tulajdonképpen fizethetnék, mert azért a show, mint olyan, jó volt. Úgy értem, végül is dolgoztatok. – De Zsófi megvető kézmozdulattal belém fojtotta a szót.

v    Figyelj! Ne fizess, kend a fejedre a stegót. Nem mindig jön be. Veszíteni meg, tudni kell.

Mire filozófiájuk bölcsességét megértettem, már egyedül voltam a lakásban három üres csésze társaságában, és arra gondoltam, hogy az én koromban nem is olyan könnyű elkölteni 100 dollárt.

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

Orbán Viktor és Bobkó Csaba vendégposztja

www.beledöglünk.hu

_______________________________________________________

Ez itt vitéz felcsúti Orbán Viktor kormányzó úr homokozója

Internetes fórumot indít hétfőtől a kormány www.joallam.kormany.hu ahová név nélkül is lehet bejegyzéseket tenni, egymás ötleteihez hozzászólni, hangzott el pénteken újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen. A fórum „nem egy feljelentő formanyomtatvány” lesz, elsősorban javaslatokat várnak az állam működésének javítása érdekében. A beérkező észrevételeket a tárcák apparátusa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dolgozza majd fel.

___________________________________________________________________________

1. felajzott apuka says

Matolcsy úrnak igaza van. Amióta egykulcsos az adó, minden este éhgyomorral csinálunk gyereket, mert másra nem jut a fizetésünkből.   Meg kellene fontolni a félkulcsos adót, ki tudja mi sülne ki belőle.

2. says

1: Érdemes lenne megfontolni a médiaadót, aki nem hallgatja a Lánchíd rádiót, annak másfél kulcsosra kell kiterjeszteni az szj. adóját.

3: says

Szerintem nagyot lendítene a Széll Kálmán terven ha ÁFA köteles lenne a zenehallgatás, kivételt képezhetnének a hazafias tárogatószólók hallgatása. Kaphatnának 50 % kedvezményt a kettősállampolgárok, ha közjegyzővel igazolják, hogy szándékukban áll a Fideszre szavazni.

4:says

3: Nehogymá! Szvsz a  Széll Kálmán tervet át kellene keresztelni Szél Toló tervre, ez sokkal jobban kifejezné a kormány célját.

5: says

Lázár szopjon be a Ginából, nem csak ő fog röhögni, de mi is.

6: says

Schmitt Pál menjen vissza vívni. Orbán for president, V V V.

7: Isten ostora (PV) says

Schmitt egy f@sz, mindenki f@sz, én is.  

8: ötlovas says

Széll Kálmán vakoló volt, de nem csak ő, Matolcsy és Orbán is vakolók. Azt a parancsot kapták, hogy tegyék tönkre az országot addig, amíg magától nem megy tönkre, ami heteken belül bekövetkezik, addig nem érdemes levegőt se venni.

Ebben a pillanatban megérkezett Bobkó Csaba vendégposztja és felborult a kommentelés.  :-( 

MALÉV: megdöglött az első Nagy Kanári a szénbányában

Évek óta riogatunk az összeomlással a mi kis geddonista szubkultúránkban, közben újra meg újra rágódva azon, hogy az Összeomlás vajon inkább esemény, vagy folyamat.

Nyilvánvaló, hogy folyamat, de az is nyilvánvaló, hogy vannak időnként földrengésszerű rövidebb szakaszok, amikor a rendszer látványos elemei dőlnek össze, két ilyen között pedig folytatódik a lassú erózió. A tavalyi év mindenestől tele volt a lassabb bomlás gyorsulásának jeleivel, pl. az euró-zóna válságának képében, ami persze valójában attól sokkal átfogóbb dolog.
Ugyanígy a MALÉV leállása is csak látszatra egyetlen cég bukása, hiszen a légiközlekedés a geddonista blogoszférában régóta emlegetett módon az egyik legkorábbi megdöglő kanári a bányában.

Per pillanat, az előttünk álló hetekre-hónapokra (ha ugyan hónapokra…) a MALÉV összeomlása ugyan még elszigeteltnek tűnhet, ami ugyan kellemetlenül érintheti most a reptéren rekedt utasokat és még inkább a cég dolgozóit, egyes hitelezőit, de a forgalmat átvehetik a konkurens cégek, azonban kicsit hosszabb távon valójában a légikanárik járványos elhullására kell felkészülni:

Az egyik komoly konkurenciának számító Austrian Airlines-nál drasztikus költségcsökkentés és járatbeszüntetés áll a küszöbön, ami új utasokat jelenthet a Malévnek. Egy másik erős versenytárs, a cseh CSA pedig egyre inkább mélyrepülésben van, olyan rossz mutatókkal, amik alapján nem kizárt a közeli csőd.

Akkor pedig már teljesen más helyzet lesz, amikor nem egyetlen légicég dől be, hanem az egész szektor…

Nem tudom elképzelni, hogy a folyamat odáig érésekor továbbra is helyreálljon a két nagyobb válsággóc közötti lassú erózió állapota, ugyanis a légiközlekedés globális csődje gyakorlatilag automatikusan része lenne a globális ellátási láncok szétzilálódásának, ami két héten belül embermilliárdok éhhalálát és erőszakos halálát jelentheti.

Vessük össze ezt azzal, hogy a Baltic Dry Index történelmi mélypontja a tengeri teherszállítás eddigi legalacsonyabb szintjét is jelzi, amióta ebben a formában mérik. Tehát lehet, hogy küszöbön áll a globális világgazdaság, az interkontinentális ellátási láncok összeomlása, az összeomlás apokaliptikus szintű fokozatának kezdete…
Visszatérve a magyar terepre, a MALÉV bedőlése önmagában még kezelhető, amíg a szektor egésze funkcionál, sőt elvileg egy feneketlen állami pénznyelő kút betömésével még veszteségcsökkentésnek is tekinthetnénk. Azonban ez csak az egyik korai Nagy Kanári, mely megdöglésével jelzi a robbanás közeledtét, képzeljük el, mennyivel kezelhetetlenebb helyzetet okozna a fővárosnak és az egész országnak a BKV szintén lassan, de mostanában már gyorsan és biztosan közeledő csődje, netán fizikai leállása? Az utóbbit gyakorlatilag nem engedheti meg magának a kormányzat, amíg létezik és funkcionál olyan, hogy magyar állam! A legrémisztőbb kilátás, hogy természetesen ez utóbbi, maga az államszervezet is összeomolhat, aminek következménye csakis a lakosság töredékére csökkenése lehetne.
Ehhez képest a kormányzat passzivitása például a BKV ügyében is, ahogy a globális összeomlás túléléséhez szükséges más alapvető ügyekben is szélsőséges, láthatóan fogalmuk sincs róla, mit kéne tenni és közben az utolsó olyan kormánytagokat rúgják ki (Bencsik, Ángyán), akiknek tudottan volt ezekről némi fogalma.

A lovak közt a gyeplő…

_____________________________________________________________________________

Tibor bá’ véleménye:

A MALÉV azért dobta be a törölközőt, mert Brüsszel kötelezte, hogy fizessen vissza 88 milliárd forintot az államnak, amit az elmúlt néhány évben mint szubvenciót kapott. Szó sincs kanáriról, Nyugat kinyírt egy kellemetlen konkurenciát, ahol végre helyrerakták a dolgokat, megszűnt a vesztesség termelés. Amíg az államilag legalizált lopások miatt a légitársaság veszteséges volt, nem számított. A koporsó utolsó szege, amit Csaba nem tudhatott még, amikor a posztot írta, a Zsidó állam verette be. A MALÉV gépet nem engedték addig felszállni, amíg ki nem fizették a tartozást. Ők nem szarakodnak csődeljárással, nekik kell a stegó. Az emberek össze-vissza utaznak, a légi forgalom még most is növekszik, néhány társaság tönkremehet, de a többi prosperál. Ez még nem jele a „világvégnek”.

A Baltic Dry Index valóban alacsony, amiből többen igen messzemenő következtetést vonnak le, szerintem elhamarkodottan. Az egész világra kiterjedő recesszió, ha úgy tetszik válság, de valójában mindössze a megszokott folyamatos gazdasági növekedés leállása mindenütt érezteti a hatását, a kereskedelmi forgalomban is. Nem kell várni az „interkontinentális ellátási láncok összeomlását”, mert nem fog bekövetkezni, helyette egy folyamatos csökkenésnek leszünk a tanúi.     

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

(MV-108) Tánciskola

Tibor bá’ vissza a múltba

A tánciskola kultusz fénykorát a háború előtt élte, de mivel a társadalmi átalakuláshoz hosszú évek kellenek, ezen szegmense az emberek közötti közlekedésnek, átnyúlt a Kádárkorszak kezdetéig. Akit érdekel, hogy miből állt, annak összefoglalom. Abban az időben az „általános műveltséghez” a tánctudás is hozzátartozott, mert az össze-vissza ugrálás nem volt elfogadott, csak a bevezetett szalontáncok lejtése – a megfelelő alkalmakkor – felelt meg a kor szellemének. Ezeknek a megtanítására főleg a tánciskolákban került sor, ami a gyakorlatban egy jókora termet, annak a sarkában egy zongorát jelentett a hozzátartozó zongoristával (rendszerint egy jobb napokat látott „úrinő” személyében), és az ezeket bérlő táncmesterrel, akinek a felesége általában besegített a tanításba.  

A beiratkozott fiatalok bizonyos napokon, rendszerint délután megjelentek a helyszínen, ahol néhányadmagával foglalkozva a táncmester egymás után megtanította nekik a szalontáncokat, amik elsősorban keringő, tangó, foxtrott és rumba, majd később a szamba voltak. A betanítás után jött a gyakorlás, amihez az intézmény jól táncoló lányokat és fiúkat alkalmazott, de nem fizetésért, hanem mint bennfentesek ingyen vehettek részt az össztáncon. És akkor megérkeztünk az össztánchoz, amit szombat este tartottak azoknak, akik megfizették a belépőt, és kik léptek be? Azok, akik már megtanulták az alaplépéseket és a táncmester úgy ítélte meg, hogy már „szalonképesek”.

Mielőtt közelebbről bemutatnám az össztáncot, ki kell térnem az illemre. Ugyanis az oktatók teljes neve „tánc és illemtanár” volt, mivel az illem ismerete nélkül nem lehetett (jobban mondva nem volt tanácsos) táncolni. Persze az illem sok mindenre kiterjed, de most csak a tánccal kapcsolatosakat sorakoztatom fel, elsősorban azért, mert ez az utóbbi évtizedekben teljesen elkopott. Tehát, első a felkérés (illetve a lekérés) táncra. Ha a kiszemelt hölgy a parkettán táncolt, akkor oda lehetett menni és le lehetett kérni a partnerétől, amennyiben az adott helyen a lekérés meg volt engedve. Ha nem, akkor a hölgyet csak felkérni lehetett ott, ahol éppen tartózkodott, rendszerint a falak mentén sorban felállított székek egyikén, nagy valószínűséggel édesanyja társaságában, aki a gardedám szerepét töltötte be. Nagy ritkán előfordult, hogy gardedám nélkül 2-3 leány együtt jött el. Felkérést megelőzően a gardedámtól kellett megkérdezni, hogy a rábízott hölgyet elviheti-e táncolni. A megtagadás nagyon ritkán  fordult elő és hatalmas sértésnek számított. Természetesen a gardedám engedélye nem volt a hölgyre nézve kötelező, ő még mondhatta, hogy „kérem ne haragudjon, de most inkább pihennék egy kicsit.” Nyilván felfigyeltetek rá, hogy a fiatal, táncolni vágyok magázódtak, kivéve, ha már régebbről jól ismerték egymást. Mivel a nemleges válasz, amit „kikosarazásnak” neveztek, igen kellemetlen volt, ezért a fiúk csak biztosra mentek, amit ismeretlenek esetében szemkontaktussal rendeztek le. A lekérés egészen más dolog volt. Ennek lényege, hogy oda kellett menni a táncoló párhoz, és meg kellett kérdezni, hogy „szabad(-e lekérni?)” Ha nem volt benne valami ronda tendencia (mindjárt rátérek) akkor a táncoló férfi „természetesen” válasszal átengedte a hölgyet. Ha nem engedte át, mert jó indoka volt rá – például szoros kapcsolatban álltak és éppen veszekedtek – akkor ez könnyen konfliktushoz vezethetett, amit el lehetett kerülni a helyzet rövid ismertetésével. Íratlan törvény volt, hogy a lekérést tűrő fiú nem kérhette vissza a hölgyet. Erre a célra voltak a haverok, akik lekérték a hölgyet, majd átadták az eredeti partnernek. Ha a másik fiúnak is volt haverja, akkor ezt az ide-oda lekérést el lehetett vinni az abszurditásig, aminek a vége rendszerint verekedés volt a tánciskolán kívül. Amennyiben a táncolni vágyók nem ismerték egymást, akkor a tánc megkezdése előtt egy gyors bemutatkozást kellett csapni, amikor is mind a ketten közölték azt a nevet, ahogy elfogadták a szólításukat. Magyarul, nem Horváth Katalin, hanem csak „Kati vagyok”, illetve nem Kovács István, csak „szólítson Pistának”. Még annyit, hogy arról a lányról, akit a tánc  megkezdése után senki se kért fel táncolni, hanem csak bánatosan ült a mamája mellett, azt mondták, hogy „petrezselymet árul”. A szemfüles tánctanár ezt azonban nem engedte meg, mert nem akart jól fizető kuncsaftot elveszíteni, ezért odaküldte valamelyik fullajtárát, hogy vigye el a lányt táncolni. Ez rendszerint megoldotta a problémát, mert ha valakit felkértek akkor mindig akadt valaki más, aki lekérte.   

Az évek múltával lazultak a dolgok, ami abban nyilvánult meg, hogy egyre ritkábbak voltak a gardedámok. Ez viszont magával hozta a hölgyek késő esti hazamenetelét. Intézményesítve lett tehát a hazakísérés, ami nem volt egy spontán esemény. Már tánc közben rögzíteni kellett a dolgot. Meg kell jegyeznem, hogy a hazakísérésnek nem a biztonság nyújtás volt az elsődleges funkciója, hanem: Mivel mindenki több partnerrel táncolt, ez egy kiválasztás volt. Mondjuk a harmadik felkérés közben meg lehetett kérdezni  (most már) a lányt, hogy hazakísérhetem-e, ha igent mondott, akkor én győztem, a többi srác mehetett a fenébe. A második funkciója pedig az volt, hogy a kapuban lehetett búcsúzáskor csókolózni. A kérdésre adott nem válasz szörnyű leégés volt, ezért a srácok csak akkor kérdeztek rá a hazakísérésre, ha a viszonylag biztosra mehettek. Mikor lehetett biztosra menni? A szalontáncok bizonyos távolságot írtak elő a két partner között. Különösen tangónál a fiú a lábát egyre beljebb hagyta a lány két lába között,mígnem a combok érintették egymást. Ezt nevezték „belépésnek”. Amennyiben a lány hagyta a belépést és mozgásával nem tiltakozott ellene, akkor lehetett érdeklődni a hazakísérés felől. Erre azonban rá is lehetett fázni. Voltak olyan lányok, akik külterületről, mondjuk Pestimréről jöttek be a nyockerbe. Záróra után derült ki, hogy hol lakik, és mert akkoriban mindenki villamossal járt, a pórul járt fiú hajnalban került ágyba.   

Tánciskolák az ország nagyobb városaiban, a főváros különböző kerületeiben voltak, ahol a közönség helyi változásával, változók voltak az „események” is. Munkás kerületekben, ahol fontos volt a leányok gyors, viszonylag fiatalon történő férjhez menése, a lányos anyukák alaposan bedobták magukat, ami könnyű művelet volt, mivel a fiatal férfiak – abban az időben – teli voltak gátlásokkal. Gyakori praktika volt a kisméretű kosárban tartogatott sütemény, amivel a titkos férjjelöltet meg lehetett kínálni. Ez „traktának” nevezték. A házasság elkerülését már ilyen korai stádiumban el kellett indítani „nagyon köszönöm nagyságos asszonyom, de épp az imént tömte teli magam a büfében” mondattal. Ez persze ellenszenvet váltott ki, de ugye, mindennek megvan az ára.

Nem minden alkalommal, esténként talán egyszer, a tánctanár a zene újraindítása előtt elrikkantotta magát, hogy „hölgyválasz”. Ez volt az az alkalom, amikor a lányok kérhették fel a fiúkat táncolni, egyetlen egy táncra (vagyis lekérés nem létezett). Ennek is kialakult a koreográfiája, a lányok tömegesen „semleges” fiút kértek fel táncolni, még csak véletlenül se azt, akit szerettek volna, de ugye a női agy már csak így működik.  

Táncalkalom természetesen a tánciskolák össztáncán kívül is létezett, a leghíresebbek a „öt órai teák” voltak, elsősorban az előkelőbb éttermekben, de ez egy egészen más történet. Az erkölcsök fellazulása, az amerikai „kultúra” majmolása a hetvenes évek elején hazánkba is behozta a diszkót, ami betette a kaput a korábbi szokásoknak, hitem szerint sajnálatos módon.

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

(722) Hol van Magyarország?

Tibor bá’ online

Csütörtök délután olvastam valamelyik hírügynökség beszámolóját a kelet európai hideghullámról. Pont amikor már azt hittük, hogy ezt a telet megússzuk egy kissé hűvös tavaszi időjárással, nagy hirtelen ránk szakad egy szibériai tél. Az angol nyelvű jelentést végigolvastam, bár nem volt benne semmi új, de kíváncsi voltam, hogyan vélekednek Nyugaton Keletről.

A meglehetősen terjedelmes cikk beszámolt több tucat kihűlésről, hatósági intézkedésekről, konkrét hőmérsékletekről, sínek eltöréséről, meg ami ilyenkor szokás. Valami nekem azonban feltűnt, és nektek is fel fog tűnni, ha felsorolom a cikkben említett földrajzi helyeket megjelenési sorrendben: Ukrajna (kétszer) – Kijev – Oroszország – Lengyelország (kétszer) – Varsó – Csehország – Prága – Szlovákia – Szerbia (háromszor) – Belgrád – Bulgária (háromszor) – Görögország – Törökország (háromszor) – Isztanbul – Románia – Horvátország.

Vagyis végigzongorázták a teljes Kelet Európát, semmit se hagytak ki, kivéve minket. Úgy tűnik egyenlőre csak a meteorológiai térképről tűntünk el, és talán csak idő kérdése és eltűnünk az európai térképről is. Vajon kinek köszönhetjük ezt a kis figyelmetlenséget? Miért gondolják „egyesek” hogy büntetlenül szemen lehet köpni a nyugatiakat, akik természetesen nem köpnek vissza, csak nem felejtik el.  

Minden esetre nem kell a dolgokat elbagatellizálni, nem véletlen és nem jelentéktelen dologról van szó, és ami a legrémisztőbb, hogy nem egy jobboldali, oligarcha barát ügynökségről van szó, de mégiscsak nyugatiról.       

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

(721) A véletlenszerűség, az idevalótlanság, a vezető-hullám elmélet, és a rejtett-változó

Tibor bá’ online

Játszunk el a gondolattal, hogy a kvantumvilág alapjai szilárdabbak a fel­tételezet­tek­nél. Ugyanis ezek a feltételezések sok furcsaságot tudna megmagyarázni.

Ahhoz képest, hogy az elmélet a világ legnagyobb elméit is meghökkentette, a kvantummechanika elképesztően sikeres. Az elméletnek köszönhető a számítógép megjelenése, a lézer alkalmazása, az atomreaktorok létrehozása, ezeken kívül megmagyarázza, miért sugárzik a Nap és lábunk alatt a talaj miért szilárd, csak hogy néhányat említsünk. De ezek mellett furcsa, nyugtalanító és érthetetlen. Ez az elmélet ragaszkodik ahhoz, hogy a mikrokozmosz egy árnyékvilág, ahol semmi sem biztos, ahol egy elektron egyszerre két helyen is lehet, míg két foton a Világmindenség ellenkező sarkaiban vidáman kommunikál egymással a fény sebességét jóval meghaladó tempóban.

Csakhogy néhány fizikus újabban feltételez  egy másik valóságszintet a kvantum­világ alatt. A Nobel-díjas Gerard’t Hooft úgy véli a kvantum furcsaságok támogatása egy idejét múlta determinisztikus elv, ahol egyszerű kapcsolat áll fenn ok és okozat között. Antony Valentini (Imperial College, London) még ennél is messzebbre ment. Véleménye szerint a kvantummechanika nem feltétlenül volt mindig érvényben, mivel a korai Világmindenséget más törvények irányíthatták. Sőt, véleményét még azzal is megtoldja, hogy a nem-kvantumvilágból származó dolgok egy része mind ez ideig itt maradhatott. Ez pedig azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy esetleg befigyelhetünk egy változatlan formában visszamaradt kozmikus titkosírásba. Távlatok? A létezőnél jóval gyorsabb számítógépek, fénynél sebesebb kommunikáció, stb.

Az ok, amiért feltételeznek egy mélyebb szintet az, hogy a kvantummechanika szerint egy mérés eredménye mindössze bizonyos valószínűséggel bír és nem bizonyosság. Ez némileg ahhoz hasonlít, amikor egy ember halálának várható időpontját az átlagéletkorból kiindulva jósolják meg. Ennél sokkal pontosabb eredményt, illetve előrejelzést kaphatnának, ha figyelembe vennék az adott személy mondjuk szív és érrendszerének állapotát is (a hasonlat ugyan jócskán sántít, de melyik hasonlat nem).

Tény az, hogy a fizikában, amikor egy elmélet valószínűségeket jósol meg, a fizikusok mindig egy mélyebb valószínűségi szintet feltételeznek. Mindig, kivéve a kvantummechanikát. És ott miért nem? Erre a kérdésre a fizikusok zöme azt válaszolná azért, mert ez a mélyebb magyarázat szükségtelen (rejtett változó elmélet), ugyanis a kvantummechanika minden ismert tapasztalati eredményt kielégít. Vagyis a kvantummechanika a gyakorlatban kitűnően megállja a helyét, minek tovább kutatni! (valljuk be, nem mindennapi argumentum)

Ennek ellenére néhányan megpróbálkoztak a „tovább kutatással”. Ezek egyikének eredménye a „vezető-hullám” (angolul „pilot-wave”) elmélet, amit 1920-ban Louis Broglie francia fizikus javasolt és, amit David Bohm amerikai fizikus az 1950-es évek elején ki is fejlesztett. Ugyanis, amíg kvantummechanikában a hullám egyenlet semmi több, mint egy olyan matematikai eszköz, melynek segítségével megállapítható, hogy egy részecske milyen valószínűséggel jelenik meg a tér egy adott pontjában, addig a vezető-hullám elmélet esetében a hullám valós, ténylegesen létező. Ez egy láthatatlan, de fizikailag jelenlévő hullám, ami mentén a részecske mozog és hozzátartozik a részecske mozgását okozó áramlat is, (pontosan úgy, ahogy a tengeráramlat egy magára hagyott csónakot tovahajt). Ez az elmélet reprodukálja a kvantummechanika valamennyi statisztikai előrejelzését. Azonban Lucien Hardy (Oxford) szerint a fizikusok jelentős része nem hisz ebben az interpretációban, beleértve önmagát is. „De ettől függetlenül fontos – állítja – mert lehetőséget ad arra, hogy az úgynevezett rejtett-változó interpretációja érvényes lehessen a kvantummechanikára”.

Ezt az interpretációt azonban sokan elvetik az „idevalótlanság” (angolul: „non-locality” ami azt sugallja, hogy nem tartozik a mi három dimenziónkhoz) elnevezésű tulajdonság miatt, ami egy fénynél gyorsabban terjedő fizikai hatás. Ámbár a hagyományos kvantummechanika is feltételezi az idevalótlanság-hatást. Mérések között egy elektron spinje (némi felületességgel) felfogható erősen gerjesztett állapotnak, ami véletlenszerűen ide-oda kapcsol az egyik spinből a másikba. Ennek azonban van egy különleges feltétele, éspedig korrelált elektron-pár spin összegének zérónak kell lenni. Mivel a természet törvényei szerint a spinek összege nem változhat meg, a két elektron spinje akkor is ellentétes marad, ha azok szétválnak és a távolság közöttük bármi. Ezen az sem változtat, ha az egyik elektron egy acél dobozban el van temetve a tengerfenéken, a másik pedig a Tejút másik végében szaladgál. Valentini nyomatékosan kijelenti: „Ha az egyik spinjét megváltoztatják a másik azonnal ellentétes spint vesz fel, ami teljes mértékben megsérti a fény terjedési sebességének abszolút voltát.” (ez persze nem új a Napalatt.)

Viszont az idevalótlanságot fel lehet fogni, mint a kvantummechanika perifériáján elhelyezkedő kinövését, ami semmiképp  sem mondható el a vezető-hullám elméletről. Nézzük újra ezt a két – korrelált – elektront. A vezető-hullám elmélet szerint, mi ezt a korrelált részecskepárt egy hatdimenziós rendszerhez tartozó háromdimenziós térben látjuk mozogni. A két részecske valójában összekapcsolódva marad egy magasabb dimenziójú rendszerben.

A fizikusok nagy része szkeptikus az idevalótlansággal kapcsolatban, mert a min­dennapi tapasztalatuk szerint a dolgok nincsenek szétbonthatatlanul egy­máshoz kötődve. Minden olyan elméletre, aminek ez a központi témája, a gyanú ár­nyé­­ka ve­tő­dik. ’t Hooft (Utrechti Egyetem, Hollandia) ellenzi az idevalótlanság elméle­tét, de azért úgy gondolja, hogy egy újfajta rejtett-változó elmélettel meg lehetne kerülni. A múlt század kilencvenes éveiben megfogalmazott elképzelése szerint va­lamifajta determinisztikus elmélet alkalmazható lehetne a téridő legkisebb méretei­nél. Ezek szerint, ha valami eseményt le lehet vinni a 10^-43 másodperc és 10^-35 méter tartományba, akkor észlelhető lenne egy klasszikus, előre jelző elméletben, ahol nincs valószínűség és bizonytalanság. Ezek szerint kvantum­mechanika elmélete az összes apró eseményt számba­ veszi, hogy az eseményről adjon egy bizonytalan átlagos leírást.

Hogy a kvantummechanika mélyebb alapokra épül azt több dolog is sejteti. Az egyik ilyen ok az, hogy 80 év nagyfokú erőfeszítés ellenére még mindig nem sikerült összeegyeztetni a gravitációt a kvantumvilággal. A szuperhúr elmélet számtalan dolgot állít, de túlságosan általános ahhoz, hogy el lehessen fogadni. A másik ilyen „dolog” emberileg mélyen ülő, amit Albert Einstein úgy fogalmazott meg, hogy isten nem kockajátékos. Magyarul a kvantummechanika statisztikai állításai nehezen emészthetőek.

Ezekkel szemben Valentini úgy gondolja, hogy az idevalótlanság elvetése helyett, fel kellene azt karolnunk. Külön rámutat arra, hogy a hagyományos kvantum­mechanikában egy „gyanús egybeesés” elhomályosítja az idevalótlan­ságot. Példának okáért, korrelált elektron-pár alkalmazásakor azt lehet hinni, hogy fennáll egy időtlenül gyors kommunikáció közöttük, ami nincs összhangban a fényterjedési sebességének felülmúlhatatlanságával. Ez azonban lehetetlen. Ugyanis az elektron spinjének megállapítása előtt nem lehet megmondani annak állapotát. Tehát, ha az egyik spin-irányt „1”-nek kódoljuk, míg a másikat „0”-nak, és „1”-et kívánjuk továbbítani, ennek bizonyossága mindössze 50 százalékos – mert jelen van egy bizonytalansági színt, vagy „zaj”, ami az üzenetet összezavarja. Valentini szerint ez úgy néz ki, hogy: „Bár az idevalótlanság a kvantumelmélet alapvető tulajdonsága, a természet pontosa akkora kvantum-zajt hoz létre, amekkora szükséges annak felhasználhatatlanságához. Nem hiszem, hogy ez véletlen lenne.”

Ezt úgy kell értelmezni, hogy a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt lehetővé tevő idevalótlanság hatását a Világmin­den­ségben jelenlévő „kvantum-zaj” ellehetetleníti. Valentini állítja, hogy idevalótlanság-jeleket nem tudunk fogni, mert azok egymást statisztikai szinten kioltják. Ez különben érvényes bármely rejtett-változó elmélet esetében is. Igaz, Valentini munkája legnagyobb részét vezető-hullám elmélettel kapcsolatban végezte.

Valentini elképzelései egymásnak egyértelműen ellentmondóak, amivel kapcsolatban Hardy a következőket mondja: „Ezek a konklúziók a vezető-hullám elmélet egy bizonyos interpretációjától függenek” ami – legyünk őszinték – mindössze néhány fizikus egyetértését bírja, de azért teljes mértékben a többi sem utasítja el, beleértve Hardyt is, aki viszont úgy nyilatkozik, hogy: „Valentini egy komoly elméleti fizikus és nagy gondolkodó”. Lee Smolin elméleti fizikus (Waterloo, Kanada) szerint: „Valentini elképzelései igen érdekesek és nem lehetetlen, hogy a kvantumelmélet alapjaival kapcsolatban leginkább közelítik meg  a valóságot azok közül, amiket eddig hallottam”.

Hát igen! Amennyiben Valentininek igaza van, úgy az implikáció elsöprő értékkel bír. Közvetlenül az Ősrobbanás után a Világmindenség olyan állapotban lehetett, amiben az idevalótlanságot nem zavarta össze a véletlenszerű zaj. A részecskék között fellépő kölcsönhatás ebben a korai Univerzumban – igen gyorsan – egy olyan egyensúlyi állapotot alakított ki, amilyet ma ismerünk. Ezek a kölcsönhatások azt jelentik, hogy a részecskéket hajtó vezető-hullám áramlatok nagyfokú kitekeredettsége miatt a részecskék eloszlása összekeveredik – ami az energiát átcsoportosítja a gyorsan mozgó részecskéktől a lassan haladók felé – a gáz termikus egyensúlyi állapotának felvételét okozva.

A mi világunkban a részecske valószínű helyzetét hullámegyenletben szereplő amplitúdó négyzete adja meg. Azonban a tárgyalt korai Univerzumban, még mielőtt a kvantumzaj elült volna, az eloszlás valószínűségét sokkal inkább a másodfokú hullámfüggvény szabta meg. Kisebb kvantumzaj mellett lehetséges volt a részecske helyének pontosabb meghatározása. Mivel pedig az idevalótlanság nem homályosult el, ez azt jelenti, hogy akkor a jelek a fénynél gyorsabban terjedhettek. Például kisebb lenne a bizonytalanság két korrelált elektron spin állapotát illetően, aminek következtében a Világmindenség egyik sarkában az egyik elektronba kódolt üzenet azonnal fogható lenne a Világmindenség másik sarkában. Valentini komolyan hisz feltételezésében. Véleménye szerint közvetlenül a Világmindenség megszületése után két, egymással versengő folyamat létezett. Az egyik a részecskék közötti kölcsönhatást eredményezte, pontosan úgy, ahogy gázokban lévő molekulák között létrejön, ami aztán a Világmindenséget egy zajos egyensúlyi állapot felé vezette. Azonban az egyensúlyi állapot olybá történő felvételét kiegyenlítette a Világmindenség örül méretű kitágulása, ami az anyagot széthúzta, és csak amikor a tágulás lelassult, akkor tudott a részecskék kölcsönhatása felülkerekedni, ami aztán az anyagot egy bizonytalan, zavaros formába helyezte, olyanba, amit napjainkban látunk. Ez a történés valószínűleg akkor keletkezett, amikor a Világmindenség 10^-43 másodpercidős volt.

Mivel az átállás roppant gyorsan történt, azt lehetni hinni, hogy nem volt jelentős következménye. Ez azonban Valentini szerint nem igaz. Ez az átállás megoldhatja azt a talányt, miért van, hogy a Világmindenség egymástól messzire eső részeiben azonos a hőmérséklet és az anyagsűrűség. Hogyan tudtak ezek hatni egymásra, ha még annyi idő sem állt rendelkezésre, hogy a fény elérjen egyik helyről a másikra? Erre a szabványos válasz a Világmindenség elképesztő gyors felfúvódás, ami egészen piciny térfogatból történt, ezért minden egyes részecske tudhatott az összes többiről.

Következménye a felfúvódásnak is volt, amennyiben tényleg ez történt. A felfúvódást okozó térben keletkezett kvantum fluktuációnak nyoma kell hogy legyen a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak apró hőmérséklet eltérések formájában. Valentini szerint: „Ezek a variációk visszaadhatják a korai Világmindenségben jelenlévő kvantum fluktuációkat. Amennyiben a kvantum fluktuációk nem engedelmeskednek a kvantummechanika törvényeinek, akkor látnunk kell a „fosszilis” lenyomatot a mai mikrohullámban háttér­sugárzásban. Amit megkaphatjuk a NASA által fellőtt műhold MAP megfigyelőjétől.

Valentini elméletét még meglepőbbé teszi, hogy bizonyos mennyiségű nem- kvantumanyag mind a mai napig megmaradhatott. Tekintve, hogy az átalakulás kulcsa a részecske kölcsönhatások egyensúlyi állapota, minden olyan részecske fennmaradhatott, amely a kritikus időpillanatban nem vett rész kölcsönhatásban, vagyis körülbelül 10^-43 másodperccel az Ősrobbanás kezdete után. Konkrétabban, a gravitációs erő hipotetikus továbbítójából a gravitonból néhány elszigetelődhetett körülbelül az átalakulás idejében. Magyarul ebből az időből visszamaradó gravitonok még ma is a nem-kvantális  állapotban lehetnek.

Valentini azt is feltételezi, hogy lehetnek rejtőzködő ismeretlen nem-kvantális részecskék is. Elképzelhető, hogy ezek alkotják a láthatatlan sötét-anyagot, ami uralja a Világmindenséget. Az ismert kvantumelméletnek engedelmeskedő anyag a Világmindenségnek csak elenyésző részét adhatja. A nem-kvantális anyag részecskéi olyanok lehetnek, mint a normál részecskék, csak nem engedelmeskednének az ismert valószínűségi törvényeknek. Egy dobozba zárt nem-kvantális részecskének a helye nem függ a másodsfokú hullámtörvénytől, ezért az sokkal pontosabban lenne meghatározható.

Eddig ez nagyon szép volt, de hogy lehetne ezt az elképzelést bizonyítani? Az Ősrobbanást túlélő gravitonok azonosítása nagyon valószínűtlen, de sötét-anyagra szert tenni se látszik kivitelezhetőnek a legkisebb mértékben sem. Az viszont feltételezhető, hogy a sötét-anyag részecskéi olyan fotonokra bomlanak, amelyek megtartják a részecske nem-kvantális viselkedését. Ha ilyen fotonokat detektálni lehetne, mondjuk úgy, hogy egy teleszkópot a sötét-anyag felé irányítunk, ezek a kvantum-fotonoktól eltérően viselkednének. Például közönséges fotonokkal könnyen lehet interferenciát előállítani két miniatűr résen történő áteresztéssel. Ez a kísérlet nem-kvantális fotonokkal nem eredményez interferenciát, mindössze homályos foltokat ad.

Természetesen fantáziálhatunk tovább. Ha sikerülnek szert tenni némi non-kvantális anyagra, át tudnánk vele lépni Heisenberg bizonytalansági elvén, ami megszabja milyen pontosan állapítható meg egy részecske helye (lokalitása). Aztán sikerülne létrehozni a fény terjedési sebességét messze felülmúló kommunikációt. Így aztán szükségtelen lenne embert küldeni a Világmindenség veszélyes és távoli helyeire. A non plusz ultra mégis az lenne, hogy újra át kellene gondolnunk a relativitás elméletét és Einstein elképzelésével ellentétben mégis csak lenne egy univerzális időskála. Evvel szemben pillanatnyilag az emberiség egy kvantum-ködben él, amitől csak akkor szabadulhatunk meg, ha egy teljesen új Világmindenség létezésére fókuszálnánk.

 ______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

(720) Iráni olajembargó

Tibor bá’ online

Irán piszkálása, fenyegetése, tudósainak a legyilkolása már olyan régen folytatódik a világszínpadon, hogy már oda se figyelünk. Múlt héten egy újabb szorítás jött létre, amikor az EU országok megállapodtak abban, hogy több iráni olajt nem vásárolnak június végétől (addig kell pótolni a hiányt valahonnan). Most azonban Iránnak elege lett az egészből, nem alaptalanul. Hogy a fenében lehet részleges olajhiány esetén bojkottálni egy olajkitermelőt? Sehogy. Szád Arábia azonnal jelentkezett, hogy majd ők a nem létező tartalékkapacitással pótolják a hiányt. De Irán nem vette be a cselt. Azt mondták a héten, mi a fenének várjunk egy fél évet, szüntessék be most azonnal a vételt, és ezzel a parlamentjük elé  vitték a dolgot, hogy szavazzák meg az Európába irányuló export leállítását. Erre várhatóan vasárnap fog sorkerülni.

Jelenleg, elsősorban dél Európa, napi 800.000 hordó olajat kap Irántól, ezt kellene pótolni. Iránnak pedig ennyi olajra kell új vevőt találni, ami nem lesz nehéz. India és Kína már előre feni rá a fogát, de Japán és Dél Korea is beállt a sorba.  

Szakértők szerint ez a kis kényszer átcsoportosítás a nyersolaj árát a nagyon közeli jövőben könnyen fellökheti 150 $-ra. Ha pedig Amerika kiprovokálja a katonai konfrontációt, a 200 $-t is átlépheti. Végeredményben ezek a politikusok jól elintézték. A napi 2.400.000 hordó olajat exportáló Iránnak felnyomják az olaj árát vagy 50 százalékkal. Napi 120 millió dollárral több lesz a bevételük. Ezt nevezem megleckéztetésnek!

Egyébként mától a benzin ára 5 forinttal olcsóbb lett. Gyorsan tankoljatok fel jó sokat, mert könnyen lehet, hogy a benzin ára nálunk is átlépi a 600 Ft/litert.     

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

Kutya híradó

31 naposak vagyunk. 

___________________________________

(719) Hogyan kerüljük el az erőszakos nemi közösülést