Antalffy Tibor online

Antalffy Tibor online

Az értelmes emberek vitafóruma (Orbánfilok kiméljetek)
  • Írásaim
  • HOME
  • Munkáimról általában
  • Online könyvvásárlás
  • Rólam

Írásaim

« Előző bejegyzések

(730)Milyen összeomlás?

Publikálva 2012.feb.22. | Tibor bá' blogja | 58 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Ha az újságokat el akarják adni, ha a TV állomás nézettséget akar, akkor szenzációval kell szolgálni, minden nap, mert, ami tegnap szenzáció volt, az mára már nem az. És ugye minden egyes áldott nap szenzációt találni nem egy könnyű feladat. Az egyik ilyen szenzáció forrás a gazdasági válság, az Euró krízis, a görög összeomlás témaköre. Ezekről szinte naponta jelenik meg valami érdekfeszítő, nem egyszer jóslat. Végeredményben lassan már tökéletesen immunisak leszünk erre a témára. Most viszont valami megváltozott. Nagy hirtelen sokkal több cikk foglalkozik a pénzügyi rendszer összeomlásával mint korábban. Olyanok is beszállnak a riogatásba, akik eddig távol maradtak. Nézzünk néhány hangzatos címet!

“A Financial Crisis in 2012 is Inevitable! Here’s Why,”  (2012-ben a financiális krízis elkerülhetetlen. Itt van, hogy miért.)

„The Fiscal Situation Is Much Worse Than Most People Realize,” (A financiális helyzet sokkal rosszabb, mint ahogy az emberek többsége gondolná.) 

“The Financial Crisis Of 2008 Was Just A Warm Up Act For The Economic Horror Show That Is Coming.” (A 2008-as financiális krízis csak bemelegítés volt ahhoz a gazdasági rémálomhoz, ami most jön.) És ez mind csak az elmúlt héten. Miért? Valóban készül valami? Senki se tudja, és aki úgy tesz mintha tudná, egészen biztos, hogy tévedni fog. Akkor pedig mi a fenét firkálok itt nektek?

A helyzet az, hogy a mikorra a választ senki se tudja, de a hogyant már sejtik néhányan. Ne legyünk maximalisták, nézzük a hogyant.

A legtöbben a hatalmas káoszra szavaznak. Mindegy, hogy pontosan mi fog történi és hol, a lényeg, hogy egy fizetőeszköz összeomlását hatalmas káosz fogja követni. Minket speciel itt, Európában az Euró összeomlása fenyeget, ami szerintem előbb lesz, mint a dolláré, de később, mint a forinté. Ekkor léptetik életbe a szükségállapotot, ami alatt a Kormány ráteszi mindenre, elsősorban természetesen a bankszámlákra a kezét. Még az egészen gazdagok is pénz nélkül maradnak egyik napról a másikra, hacsak nem tettek előtte némi financiális óvintézkedést. A mindennapi élethez pénz kell, tehát a befagyasztott számlatulajdonosok hatalmas ingatlan kínálatot fognak létrehozni, ami az ingatlanárak gyors csökkenésével jár. Első lépésben nem áruhiány lesz, hanem likviditási gondok, azaz nem lesz elég pénz az emberek zsebében. Ja igen, pénzre gondoltam és nem forintra.

Ha én ma vállalkozó lennék, akkor pénzzé tenném a raktári készletemet és/vagy eladnám a vállalkozásomat. Vagyis annyi pénzt vonnák ki belőle, amennyit csak tudok. A pénzemet megfelezve átváltanám dollárra és Euróra, nem helyezném el semmilyen bankba, semmilyen kamatra, és várnám mikor omlik össze a hazugságok országa. Nekem úgy tűnik, hogy az újabb görög 130 milliárdos mentőcsomag után jó esélyünk van az első bedőlés kétes értékű dícsőségére. 

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

(729-sz) Mit egyek?

Publikálva 2012.feb.21. | Tibor bá' (szatirikus) blogja | 30 hozzászólás

Tibor bá’ szatirikus online

 

Most már ott tartok, hogy meg se merek születni, mert félek, hogy a gólya Magyarországon pottyant le, ott pedig semmi se stimmel. Majd mindenki öngyilkos lesz, vagy elüti egy kamion, esetleg egy bankban lövik le, miközben fel akar venni néhány forintot, avagy egy korházban teszik el láb alól. Ha mindezeket sikerül elkerülni, akkor még mindig ott van a helytelen táplálkozás, ami gyakorlatilag elkerülhetetlenné teszi a korai halált. Hát kell ez nekem?

A dolog mindjárt azzal kezdődik, hogy anyatejet kellene kapnom, de leendő mamám ehhez nem járul hozzá, félti a kebleit. Ha netán kap egy epizód szerepet a Big Brotherban, nem akarja, hogy a fél ország lógó csöcsein röhögjön, amint székrekedés közben megdugják a vécében. Aztán ott van a nagy Ő is, meg a Való Világ, stb. Befuccsolt mellekkel eleve nem lehet nagy Ő (legfeljebb lapos Ő). A való világ pedig szilikonos csöcsök, nem pedig köldökig lógok és ezen még az se segítene, ha úgy különben kórosan exhibicionista lenne. Ha pedig neki kellene küzdeni a nagy Ő kegyeiért, kérdem én, mekkora lenne az esély két fonnyadt, szilikon éhes lebennyel? Így aztán még ki se növök a bölcsiből, de már pszichés elváltozásaim vannak. Csoda, ha a Szabadság-hídon végzem a Turul-madár szomszédságában?

Én ugyan megpróbáltam meggyőzni a mamát, hogy öreg kurva nem vén kurva. Nézze csak meg, egy nyuszis szex magazin suba alatt pályázatot hirdet a „hónap nagymamája” címen, ahol a korhatár mindössze 60 év, és kifejezetten elhízott, formátlan, némileg gusztustalan testű nőket keresnek pöffedt-löttyedt tőgyekkel. Egyetlen feltétel, hogy a modell a barátaiból ki tudjon csalni, soha vissza nem térítendő 120 milliót. De hát a mama ehhez jobban ért, tavaly még azt sem tudta, hogy a Seychelle-szigeteket eszik-e vagy isszák, az idén pedig ott akarja magát ünnepeltetni. Szóval nehéz!

Főleg ha meggondolom, hogy az iskolában a folyosó végén felállítottak egy automatát, amiből némi felár mellett „junk food” jön ki a lyukon. Ezt a „junk food”-ot le se merem fordítani, mert azt jelenti, hogy „szemét kaja”. Ebben az országban jó zsíros szemetet etetnek a gyerekekkel halálra fűszerezve, hadd öblítse le a kölyök jó sok koffeinnel dúsított kólával. Aztán persze gyűlik a koleszterin, és divatba jön a gyerekek elhízása. Mindannyiunk kormánya pedig nem betiltja, hanem megadóztatja. Aki szemetet akar enni, az fizessen. És persze fizetik.

Orvosi tanács természetesen van bőven, ami csak arra jó, hogy tök összezavarja az embert. Most például kiderült, hogy a nők mellett a férfiak is tömegesen esnek csontritkulásba. Ez eddig csak a nőknek volt fenntartva, de az ÁNTSZ utasítására, most már a férfiakat is bevonták, amihez az Egészség Biztosítási Pénztár hozzájárult, ami nem semmi, mert egy nagy rakás dologhoz egyáltalán nem járul hozzá. A kereskedelmi tévék egymásra licitálva hívnak meg orvosokat egy kis reggeli csettelésre, ahol kiderült, hogy rengeteg tejterméket kellene ennünk, mert abban sok a kalcium. Másnap viszont megtudjuk, hogy az infarktus veszély miatt csökkentenünk kell az állati zsiradék bevitelét. Ugye a sajtok zsírtartalma cca. 40 százalék körül mozog. Ez tehát egy vérbeli dilemma, amihez hozzájön férfiasságom problémája is. Lényegében a tökmagolaj mellett, (ami a lenyugvó napnak is kölcsönöz meleget mindössze 8890 forintért, ha az ember egyszerre kettőt vásárol) ha nem akarok infarktust kapni, akkor csontritkulok, ha nem akarok csontritkulni, akkor az infarktus csap le rám, miközben állandóan prosztata problémáim vannak, és csak vigyorogva tudok nyilvános vécében enyhíteni a szúró-nyomó fájdalmaimon, amennyiben háromszor is ellenőrzött kapszulákat nyelek le. 

Igaz, a nők se járnak jobban. Reggelenként arról lehet értesülni, hogy hastáncolás közben bélpuffadásuk lehet, amitől nyilvános étteremben leeshet a szoknyájuk. A bélpuffadás okát homály fedi, azt találja ki mindenki saját maga! Gyermekkori emlékeim szerint ezt a bizonyos bélszéllel járó puffadást főleg a hüvelyesek okozhatják, de bejátszhat a dologba a káposztafélék családjának fogyasztása is. Ezeket gyűjtőnéven zöldségeknek neveznek, amiket naponta háromszor kellene fogyasztani, legalább is a Mezőgazdasági Zöldségtanács szerint. Ha tehát el akarom kerülni a vastagbélrákot, akkor rengeteg főzeléket kell fogyasztanom, ami miatt marad a puffadás. Ha nem akarok puffadni, akkor marad a vastagbélrák. Melyiket szeressem? Igaz, a puffadást el lehet kerülni, ha  megfogadjuk Szulák Andrea tanácsát és VIP-es joghurttal fejezzük be a vacsorát.

Közben kiderül, hogy levertségem, életuntságom legfőbb oka az akut vitaminhiány. Ezen viszont könnyű könnyíteni, és persze a pénztárcámon is, mert viszonylag pitiáner összegekért szinte rám tukmálják a különböző táplálék kiegészítő készítményeket, amik agyon vannak dúsítva vitaminokkal. Ez rendben is lenne, de közben meg arról értesülünk, hogy bizonyos vitaminok túladagolása is káros a szervezetre. Ha ez így megy tovább nem lesz más választásom, mint dalolva boldogan menni a biztosra vehető korai halálba. Azt persze eddig is tudtam, hogy a halálhoz vezető út az életen át vezet, de milyen élet ez?

Igazi bajba akkor kerülök, ha néhány kilót le akarok fogyni, mert diéta az van bőven az Atkintól a paleolitig minden. Az egyik szerint sok húsféle a nyerő, a mási szerint minimális hús, mondjuk csak annyi, hogy beleharapsz a nyelvedbe, viszont zöldség/gyümölcs annyi, amennyi belefér, jobban mondva kitelik a pénztárcából. Szóval igazodjon ki az ember, mert ki van ez találva, ha lehetne mennék én vissza az anyám….szoknyája alá.

És akkor még nem eset szó a koleszterin elhárításról, mert az most divatba jött, de ez is egy röhej. A magán praktizálást folytató családi orvos szerint le vele és már írja is a méregdrága gyógyszer. A népszerű Dr. Sz. viszont azt mondja, hogy hülyeség. Kell az a koleszterin, jó úgy ahogy van. Melyiknek van igaza? Istenem, miért nincs két életem?   

Gyerekkoromban még azt tanították: nem ezért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Jó-jó, de mit egyek, müzlit? Naponta háromszor? Röhögnöm kell, mert ez se stimmel. Táplálékológusok szerint a legjobb, ha változatosan táplálkozunk, ami nem azt jelenti, hogy egyik nap McDonalds, másik nap Burger King, hanem mit? Reggel király, délben polgár, este koldus módjára? De mit, az isten szerelmére, mit?

Azt mondják halat, tengeri halat, és pokolba a sertéssel és a marhával, még akkor is, ha az előzőt mangalicának hívják. Rendben van, szokjunk le a négylábúakról és térjünk át a kopoltyúsokra, amíg ki nem derítik, hogy mit okoz a halzabálás (ótvar, lúdtalp, vagy mit tudom én)! Egy kicsit ugyan tönkremennek a parasztok, de előtte persze légkondicionált traktorokkal fel fognak jönni a parlament elé egy adag éhségsztrájkolásra, amit főleg aszfaltra telepített bográcsállványok kíséretében rendeznek.

Apropó éhségsztrájk. Megvan a megoldás, szokjunk le az evésről, úgy ahogy van. Abból nagy baj nem lehet, legfeljebb egy kicsit éhen halunk, de hát a halál úgyis elkerülhetetlen.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

(728) Klíma összefoglaló

Publikálva 2012.feb.20. | K L Í M A | 31 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Elolvasva Gavin Schmidt klímabeszámolóját megállapíthatom, hogy ha az érdeklődés hiányára való tekintettel a geddon elmarad, megfingatásunk továbbra is biztosítva lesz. Ugyanis a klíma egyre gyorsabban változik. Különben ha valaki nem ismerné Gavint, akkor elárulom, hogy a NASA Goddard Intézet klímamodell készítője, valamint a RealClimate főmunkatársa, vezetője, véleményvezére, stb. Én tűzbe teszem érte a kezem, pedig utálom az égett sebeket. Na akkor átadom neki a szót.

Hát akkor megint elment egy év, nekünk pedig szokásunkká vált, hogy készítsünk egy éves összefoglalót. Ehhez most  az óceánok felületi hőfokával, a sarki jégmezők kiterjedésével, és az óceánok hőtartalmával járulunk hozzá. Az első grafikon bemutatja az óceán felület hőmérsékletének az anomáliáját (eltérését) az 1980-1999 időszakot alapul vevő bázishoz viszonyítva (ahogy ezt a 2007-es IPCC jelentés is tette), ahol a szürke terület a szórást jelzi 0,95 szintű konfidencia-intervallum mellett.

A 2011 La Niňa  év volt, ami egyértelműen enyhe globális lehűléssel járt 2010-hez viszonyítva. [ha 2012 El Niňo év lesz, aminek van valószínűsége, akkor számíthatunk 4-6 hét kánikulára] Visszanéztem az adatokat, 2011-re azt jeleztem, hogy hűvösebb lesz, mint 2010. Ez többnyire be is jött, mert 2010 volt eddig a legmelegebb év. Ezt megelőzően La Niňo év volt még: 2008, 2001, 2000 és 1999. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy 2012 egy enyhe La Niňa év lesz és valamivel melegebb, mint 2011. Igazi, minden idők rekordjára várni kell egy La Niňo évre.

Néhány dolgot tisztázni szeretnék. Rövid intervallum (15 évnél rövidebb) trendje nemigen alkalmas arra, hogy a jelenlegi hőhatások mellett használható előrejelzést adjunk. Ez azt jelenti, hogy ilyen rövid időszak adataival nem lehet bizonyítani, hogy a  globális felmelegedés megállt, vagy nem állt meg, vagy melegedés helyett valójában hűlés történik annak ellenére, hogy ez a legmelegebb évtized.

A fenti grafikonon jól látható, hogyha figyelembe veszünk néhány olyan tényezőt, amelyek kihatnak a globális felmelegedésre (mint például El Nino/La Nina, vulkán kitörések, stb.) akkor egy határozott felfelé tartó trendet figyelhetünk meg. – - – Az alábbi grafikonon a különböző modellek adjusztált (korrigált) adatait láthatjuk, amelyek egyértelműen jelzik a folyamatos melegedést.

Akkor rátérek az óceánok hőtartalmára. A következő ábra az óceánok hőtartalmának négy különböző mérését mutatja be a jelzéseknek megfelelő mélységekig. A kitűzésekből világosan kitűnik, hogy míg a  rövidtávú mérések elég nagy fluktuációt mutatnak, a trend itt is egyértelmű és világos az 1955-1989 alapértékhez viszonyítva.

 

Most pedig a nyári jégmező kiterjedés az északi-sarkon grafikonja. 2011-ben az északi-sarkon a jégolvadás drámaian felgyorsult. A szeptemberi minimum rekordnak volt mondható. A grafikonon különböző modellek vannak feltűntetve (amik nekünk nem jelentenek semmit). A vastag vörös vonal ténylegesen mért adatokat jelez. A fekete vonal a modellek átlagát jelzi. [Megjegyzem a modellek előrejelzései lényegesen optimistábbak, mint a tényleges mérési adatokból sejthető folytatás, mert az szerint az összes jég elolvadását 2020 környékén várja.]

Végül nézzük Hansen és társai által 1988-ban publikált három különböző szcenárióra épült előrejelzésének kiértékelését. A mérések azt mutatják, hogy – ahogy az 2007-ben már jeleztük – az A-változat a valóságosnál nagyobb melegedést jelez. A jelenlegi tényleges melegedés 0,18 °C értéknek vehető évtizedenként.

És bár Hansen és társai 1988-ban A változat alatt publikált előrejelzése egy kissé megfutott, mégis említésre méltó azért, mert abban az időben voltak olyanok, akik a melegedést egyáltalán nem fogadták el. Azonban a mai adatokkal csínján kell bánni, mert a tényleges melegedés nagymértékben függ a hőhatásoktól (forcings) amelyek még további vizsgálatokat igényelnek (pl. az aerosol alkotók, azaz lebegő részecskék). Mindenek ellenére leszögezhetjük, hogy a globális felmelegedés folytatódik.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

(727-sz) II. Felvonás

Publikálva 2012.feb.19. | Tibor bá' blogja | 17 hozzászólás

Tibor bá’ szatirikus online

 

Helyszín Orbán Viktor családi házának pincéje. A falak körben ki vannak tapétázva nemzetiszínű zászlókkal. A zászlókra hazánk nagyjainak a fényképe van ráhelyezve. Széll Kálmán portréja fekete szalaggal van áttűzve, rajta „béke poraira” felírat. A tanácskozó asztal mellett Szíjjártó ül némán maga elé bámulva. Belép Orbán Viktor.

 

Orbán: Petikém, egyedül?

Szíjjártó: Várom Antit, azt ígérte korábban jön.

O: Rogán? Ne várd, nem fog jönni. El van foglalva Tarlós megfúrásával.

Sz: Szerinted sikerülni fog neki?

O: Fenét, ez a mániája, először engem akart megfúrni az állat, de aztán talált helyettem egy csaj. Ezért hagytam a helyén a fejét.

Sz: És a BKV?

O: Mi van vele?

Sz: Hagyjuk bedőlni?

O: Hülye kérdés, másképp nem tudom Tarlóst kicselezni, mert a barom azt hiszi, hogy nem merem, de mi az a másfél millió pesti villamos és busz nélkül? Mohácsnál több is veszett, és mégis itt vagyunk.

Sz: Ja-ja, de miért kell kicselezni?

O: Hogy lehet gólt rúgni cselezés nélkül? Na látod. Peti, te teljesen meghülyültél, Giró-Szász az agyadra ment.

Sz: Csodálod? Meg akar fúrni.

O: Baromság, ha ketten egyszerre nyaltok, azt jobban élvezem. Itt csak az fúrhat, akinek megengedem. Ezért kell Tarlósnak menni. Nem is értem, tudhatta jól, hogy nálam csak bólogatásnak van helye. Miért nem tanult Matolcsytól?

Sz: Matolcsy? Nekem csak gondot okoz, állandóan ki kell magyaráznom a hülyeségeit. Itt van ez a 47 ezer forintos ötlet. Miért kellett ezt erőltetni. Ez a hülye benyögés úgy terjed, mint a tűz.

O: [mint aki nem hallotta Szíjjártót a közbe belépő Giró-Szászhoz fordul] Andris van jó ötleted a MALÉV-re?

Giró-Szász: Lenne, A szocialisták 8 éve….

O: Állítsd le magad, a szocik 8 évét már én is unom.  

G: (méltatlankodva) Főnök, még szopják.

O: Bameg, de én már unom. Találj ki valami újat. Nem érdekel, hogy igaz-e. Ebben az országban senkit se érdekel.

G: Mit szólnál Bajnaihoz?

O: Nem rossz. Folytasd.

G: Nyugaton beszervezett kém, elárulta a magyar érdekeket.

Sz: Ez tök Rákosis, de belekeverhetnénk a légi dinasztiás Torgyánt is.

O: Marhaság, azt már rég kinyírtam. Már nem is emlékszem rá. De Rákosi….az jó ötlet. Az öregtől lehet tanulni.

G: Jó, akkor legyen Oszkó Péter, az mindenfelé igazgatósági tag, szerintem rá kell kenni.

O: OK, ezt dolgozd ki.

G: Ezt nem kell kidolgozni. Oszkó Péter, ez a geci, feljelentette a MALÉV-et Brüsszelben. Ezt a szöveget a kétharmad beszopja.

Sz: (elmélázva) Hol van már a kétharmad….

Ekkor Orbán zsebében megszólal a mobil a „hallgass a szívedre” melódián. Giró-Szász és Szíjjártó: (összenéznek – Szíjjártó súgva Giró-Szásznak): Néha rájön a nosztalgiázás.

O: (a telefonba) Mi van Jánosom? (félre a többieknek) Martonyi (másodpercekig hallgatja a telefont) Mi a franc, megszavazták? Meg fogom őket támadni, igen, mind a 315-öt. (egyre vörösebb fejjel) Ezek engem még nem ismernek mire vagyok képes, ha felveszem a stoplis cipőmet. Különben is, ez csak egy szűk többség, hol van ez a kétharmadtól?

Sz: Már megint megtámadtak?

G: Értem főnök, Szűk többség, szűk többség, ez a kulcsszavunk.

O: Barmok, nem tudják, hogy idegen pina edzi a faszt…eeee… akarom mondani, harc edzi a magyart………Hogy? Az jó, az jó. (lezárja a mobilt – folytatja a többiek felé): Jó fej ez a Matolcsy, szerintem őt kellett volna köztársasági elnöknek….. aláírni ő is tud.

G: Akkor, ez hivatalos?

O: Mi?

G: Matolcsyt elnöknek.

O: Frászt, csak szivárogtatunk.

Sz: Csak ezt szivárogtatjuk?

O: Nem, elkezdhetitek az ellenem irányuló puccsot is, ahogy a múltkor megbeszéltük.

G: CNN meg minden hóbelevanc?

O: Naná. Ha lúd akkor legyen kövér.

Sz: (Giró-Szásznak súgva): Félek, aki az ördögöt a falra festi….

G: (vissza súgva): Ne hozd rám a frászt. Már annyi segget nyaltam, most megint váltsak, Viktor fikáját már megszoktam.

Sz: (közbevág, még mindig súgva): ne panaszkodj, akkor neked már egészen jól megy.

G: (még mindig súgva) Neked könnyű, mert orrplasztikáztál.

Sz: Bameg, mit irigykedsz, te is plasztikázhatsz.

O: Mi van? Mit sugdolóztok? összeesküvés-összeesküvés?

G: Főnök, csak gyakorlunk. (közben megszólal Szíjjártó zsebében az ő mobilja – felveszi)….OK, máris jelentem. – Viktor 400-500 egyetemista megszállta az egyetemet. Meghívták Hoffmann Rózsát is.

O: Na ez döfi. Valamelyik srác megkúrhatná Rózsát, attól helyrejönne. A múltkor is nekem bőgött, nekem, amikor reggel-délben-este Xanaxot eszem kaja helyett. Még jó, hogy csináltam öt gyereket, nem is emlékszem mikor állt fel utoljára a pöcsöm, ez a kurva Xanax. Ekkor megszólal Szijjártó zsebében az ő mobilja)       

O: (felháborodva) Mi van itt? Mobil háború?

Sz: (a telefonba) OK, továbbítom. (Orbán felé): Főnök Pintér kiállt a 47 ezer forint mellett.

O: Hülyeeeee! Ez még mindig csak az olajszőkítésnél tart.

Sz: Főnök azt mondta, hogy a 47 ezer mellé ha van egy kecske is, akkor ki lehet belőle jönni.

G: Egy borsodi panelben? Kecske? Ezt hogy a picsába adom el Kálmán Olgának?

Sz: (kuncogva): Vizsgatétel. Ha beszopják akkor ötös.

O: Ácsi, nekem tetszik ez a kecske – lehet, hogy Pintérből csinálok köztársasági elnököt – ezzel a kecskével tesztelünk, ha ezt is beszopják, akkor 2014-ig röhögve kihúzzuk.

G: És mi lesz utána?

O: Hülye kérdés Andris, azt se tudom, hogy holnap mi lesz, ha megérkeznek az EU biztosok.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________ 

(VM-110) Útleveleim

Publikálva 2012.feb.18. | 6. Vissza a múltba | 35 hozzászólás

Tibor bá’ vissza a múltba

 

Az én időmben Ausztrál állampolgárságot kétféleképpen lehetett elnyerni: őt év türelmes várakozás után, vagy született ausztrállal kötött házasság révén. Nekem a kettő majdnem egybe esett. Elayne-nel 18 éves kora óta éltem együtt, de mivel arrafelé a nagykorúsághoz 21 év kell, összeházasodni nem tudtunk, mert a rokonság hallani se akart egy „kibaszott idegenről” (bloody new Australien).  Mire Elayne 21 lett, már a hátam mögött volt 4 kemény év. Minden esetre házassággal kezdtük a hatóságok megrohamozását. Nekünk persze csak a papír kellett, hiszen már 3 éve „házasok” voltunk, az akkori öregek szerint „vadházasok”. Állítom viszont, hogy mi házasságunk is megér egy misét. Bejelentkezés után megjelentünk az anyakönyvezető előtt két tanúval, akik a húgom és a sógorom voltak. Időpontra mentünk, mert ez így volt szokás. A közjegyző megkérdezte, hogy ki a vőlegény, mert öltözékről eldönteni nem lehetett. Jelentkezésem után félrehívott és kérte a gyűrűket ujjrahúzás végett. Mondtam neki, hogy nincs gyűrű. Na jó – állt kötélnek – azt nem írja elő a törvény, megy a dolog gyűrű nélkül is. A következő kérdése az volt, hogy lesz-e egyházi esküvő, amire heves nemmel válaszoltunk, szinte egyszerre. Különben a törvényt azt se írja elő. Na akkor felszólított minket, hogy az előkotort bibliára ő előtte esküdjünk örök hűséget. Erre közöltük, hogy a biblia „is out”, mert mi csak egy rosszminőségű történelemkönyvnek tekintjük. Ha nincs eskü akkor…. A pasi elgondolkozott, akkor fogadalom. Az rendben van, megfogadtuk, hogy sose hagyjuk el egymást, amit 30 éven át be is tartottunk. A közjegyző elég jól állta a sarat, „Nem hogy eljegyzési gyémántgyűrű nem volt, de még karikagyűrű se – gondolta magában, nem emberek ezek, hanem ember formájú állatok.” a szeme se rebbent, de abban biztos voltam, hogy este mesélni fogja a Pub-ban, hogy egy kibaszott idegent összeszedett egy szerencsétlen ausztrál csajt, és feltárja a szaftos részleteket. Mindegy, túllettünk rajta. Másnap rohantunk a Bevándorlási Minisztériumba az állampolgárságomért. Papírmunka ez-az, egy kis beszélgetés VELEM, hogy tudok-e angolul, legalább annyira, ha megcsíp egy halálosan mérges pók, akkor fel tudjam hívni a mentőket. Aztán néhány kérdés az ausztrál történelemből, nem sok, csak kevéske – mert nem szeretik feszegetni az elítélt bűnöző ősöket – és már fel is esküdhettem a királynéra. Na ezt megtettem, mert féltem, hogy fogadalommal nem lehet helyettesíteni. A következő lépés az útlevélkiváltás volt, életem első útleveléé, amivel aztán szépen áthajóztunk Európába, egészen pontosan Nápolyba, ahonnan átbumliztunk Londonba vagy két hét alatt, mert mindenféle marhaságot meg akarunk nézni. Februárban érkeztünk, ami nem kifejezetten turista szezon, így aztán láthattuk a helyiek igazi arcát. Elayne-t például megkergette egy vécés néni, mert szegénykém azt hitte, hogy a hajón van. Lement egy utcai vécébe és fizetés nélkül távozott, mögötte loholt egy erősen elhízott mamma-mia éktelen rikácsolással. Nekünk meg fogalmunk se volt mit akar. Aztán nagy nehezen kiderült, hogy kell adnunk 50 Łirát. Londonban egészen más kalandjaink akadtak, de azt majd egy másik alkalommal.

Végeredményben 9 hónapos „hányatás” után gépkocsival megérkeztünk a fővárosunkba. November vége felé járt az idő, amikor a déli órákban elértük a külső Bécsi utat. Elképesztően lepusztult volt, Elayne kapkodta a fejét, én meg lapultam a volán mögött. Most már mindegy, ez van. A Flórián téren támadt egy ötletem és egy merész húzással felkanyarodtam a néptelen Árpád hídra, majd végigmentünk a még néptelenebb Margit-szigeten, hogy a nőm lásson mást is mint ütött-kopott házakat. Aztán a 30 éves Ford valahogy felvánszorgott az istenhegyi úton, és megkezdődött lehorgonyzott polgári életünk, aminek első epizódja igen érdekesre sikeredett. Ugyanis 24 órán belül Elayne-nek a KEOK-nál kellet jelentkezni (aki nem tudja: Külföldieket Ellenőrző Országos Központ), nekem pedig az Népköztársaság útja 12-be, ami valami belügyi izé volt. Itt az első húzásra elvették a házasság árán szerzett útlevelemet azzal a felkiáltással, hogy „ez nem fog magának kelleni”. Nem is kellett, 12 hónap  csavargás után semmi kedvem se volt utazni. A seggemen akartam ülni, esténként papucsba bújva olvasni, pelenkamosás közben zenét hallgatni (akkor még nem dobáltuk el a pellust, takarékoskodtunk öreg napjainkra), meg hasonlók. Az útlevél tulajdonjoga azonban nem azé, akiről szól, hanem a ,kibocsátó országé, ezért azt visszaadták az angol követségen székelő ausztrál missziónak. Tőlük pedig „véletlenül” visszakaptam én.

Aztán telt múlt az idő, már voltak gyerekeink, jól kerestünk (bár újabban a volt és megvénült feleségem azt híreszteli, hogy ő tartott el engem), ki kellett volna mennem Angliába néhány olyan tárgyért, amit itthon nem lehetett kapni, elsősorban szellemes játékokért. Kértem tehát útlevelet, amit kerek - perec megtagadtak valutagazdálkodási okok miatt – ez volt a sablon szöveg – de privát elárulták, hogy volt disszidensnek nem adnak útlevelet. Indoklás egy se. Hatalmas marhaság, mert aki visszajött, az már nagyon jól tudta, hogy mi van kint, és nemigen vágyott oda. Nekem azonban családi okokból kifolyólag ki kellett mennem, mert az volt a mániám, hogy a gyerekeimnek mindent megszerzek ami a földön megszerezhető. [Na jó, én se voltam tökéletes!] Viszont a hatalomnak hatalma van, az állampolgárnak pedig esze. Kérvényeznem kellett egy szocialista útlevelet, ami Nyugatra nem, csak Keletre volt érvényes. Ehhez viszont ajánlás kellett a személyzetistől (ez most human erőforrás izé), ahhoz pedig munkahely kellett, ami nem volt. Jelentkeztem tehát egy hirdetésre adatfeldolgozási munkakőr betöltéséhez. Volt ott valami felvételi féle, amit egyszerre húszunkkal töltettek ki. Persze én lettem az első és másnap már be is állhattam. Mindjárt az első nap elmentem a személyzetishez, hogy üsse már be a pecsétjét erre az útlevélkérő lapra, amit meg is tett, mert azt hitték, hogy aranyra leltek. Másnap már nem mentem be dolgozni. Kezdhették elölről a felvételi vizsgákat. Hi-hi-hi!

A szocialista útlevél birtokában néhány nappal később egy Fiat-500 kocsival átkeltem a Jugoszláv határon és aludtam egy jót egy sok csillagos szállodában, majd másnap irány Trieszt. A határnál természetesen nem a szocialista útlevelemet nyújtottam át, még véletlenül se, hanem az ausztrált. Az álmos határőrnek nem tűnt fel, hogy magyar rendszámú kocsival érkeztem, vagy nem érdekelte a dolog. Intett, hogy menjek. Én meg mentem, és még aznap megkíséreltem átkelni az Alpokon. Kb. úgy sikerül, ahogy Hannibálnak. Átégett a hengerfej pakolásom, aminek az volt a következménye, ha leállt a motor, az istennek se volt hajlandó beindulni, nem volt elég kompresszió, és persze a dögnek nem volt semmi ereje. A legkisebb emelkedőn is egyesben tudtam csak felkúszni. Alig vártam, hogy Londonba érjek. Ott bejelentkeztem egy olcsó szállóba, és az első dolgom volt keresni a telefonkönyvben egy Fiat szervizt. Szóval volt kaland, ha akartam, ha nem. Aztán jól bevásároltam, elhülyéskedtem 30 napig – ha már kint vagyok – majd ahogy mentem, ugyanúgy vissza is jöttem. A kocsi csordultig volt teli nyugati cuccokkal 5000 CHF-et vittem magammal, és nullát hoztam vissza. Csak azt nem tudtam, mit fogok mondani a magyar vámosoknak? Semmit! Meg se kérdeztek, mert mi a fenét lehet hozni Jugoszláviából, néhány tábla csokoládét.

Később ezeket az utakat megismételtem, a trieszti határátkelőnél már majdnem ismerősként fogadtak. Nem piszkáltak, mert „nyugati” voltam, akik valutát vittek (keresztül) az országba. A Piccadilly Circuson is híres lettem, mert a Trabantommal felparkoltam egy járdaszigetre. Hatalmas csődület támadt, mert ilyet még nem láttak. Ráadásul a műanyag csodabogár tulajdonosa angolul is beszélt… bár ezt azért természetesnek vették. A traffic warden (lásd fotó)  meg akart bírságolni, amin rajtam kívül még százan röhögtek. Végül megkérdezte, hogy megnézheti-e az útlevelemet (nem volt jogosítvány elkérés). Átnyújtottam, de nem az ausztrált, hanem a magyart, amiből egy büdös szót se értett. Akkor megkért, hogy menjek tovább akárhova. Azt mondtam neki, csak akkor ha eljön velem moziba szolgálata után (nem 80 voltam). Nem állt kötélnek, így nekem kellet megkönyörülni rajta. Hatalmas taps közepette elpöfögtem mind a két ütememmel.

Így eltököltem a világútlevélig, az is eljött. Aztán 1992-től évente mentünk Nyugatra a legújabb magyar útlevéllel. Akkor még megérte, mert Görögországban 10 napig cipeltek ide-oda 30 ezerért. Ma ugyanez 300 ezer, igaz, nem kell hozzá útlevél. Hiába, mindennek megvan az ára.  

___________________________________________________________________  ___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

A női/féfi fotókra leadott szavazatok kiértékelése

Publikálva 2012.feb.18. | Tibor bá' blogja | 17 hozzászólás

A leadott szavazatokból

 

A nőre szavazott 69 %

A férfire 17 %

Nem tudott dönteni 14 %

Nyilvánvaló, hogy a nagy többség – a legjobb szándék mellett se – volt képes szakítani az erotikával, ami szépen belecsúszott az esztétikába. Mivel több a férfi látogató, mint a női, ezért kapott a nő 69 %-ot. Viszont ekkora női arány nincs, tehát a 17 százalékban kell lenni férfi szavazónak is. Őszintén, én ezt a pasit nem éreztem olyan nagyon jónak. Először is a baloldalon, vakbél táján volt egy esztétikát erősen rontó „valami”. Másodszor, szerintem a test mesterségesen gyúrva volt és/vagy az expozíció idejére az izmait ideiglenesen megfeszítette. Vagyis én nem fedeztem fel azt a természetes, ellazulást, amit a (nyilván profi) nőmodellnél tapasztaltam. Igen, egy nőnek domborodni kell, egy férfinek izmosnak kell lenni, de ezen belül meg kell találni a helyes arányokat.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

(726-i) Szondi Lipót tesztje

Publikálva 2012.feb.17. | x Az igazság keresése | 93 hozzászólás

Tibor bá’ igazság keresése online

 

A magyar Wikipédia szerint: (egy kicsit összevonva). „Szondi Lipót magyar pszichiáter volt. Ma leginkább csak az általa alkotott és a nevét viselő pszichológiai  vizsgálati eszközről, a Szondi-tesztről ismerik. A Szondi elmélet ma már leginkább csak „tudományos műemlék”, azonban az elmélet hozadékaként született Szondi-teszt ma is elterjedt eszköz a magyar klinikai pszichológiai gyakorlatban.” Tehát a mai magyar pszichológusok által szerkesztett Wikipédia szerint Szondi műve „ma csak tudományos műemlék.” Viszont a Szondi tesz (mint műemlék) „ma is elterjedt Magyarországon”. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején kialakult egészségügyi rendszer egyetlen cseppet se változott, megtartotta hierarchikus felépítését, aminek legfőbb pillére a tekintély elvűség. A főorvosok megcsontosodott kara nem enged be semmi friss szelet a rendszerbe. Semmelweis Ignác óta az attitüd jóformán semmit se változott.

Most lássuk az angol Vikit! „The Szondi test consists of a series of 48 different photographs of the faces of mental patients. The subject is instructed to choose the two most appealing and unappealing photos. The photos the subject chooses will supposedly reflect his or her own pathology. Szondi believed that people are inherently attracted to people similar to them. His theory of genotropism states that there are specific genes that regulate mate selection, and that similarly-gened individuals would seek each other out.” Gyors fordításban: „Elmebetegek arcairól 48 különböző fénykép. A vizsgált személyt arra utasítják, hogy válassza ki a két legrokonszenvesebb és két legkevésbé rokonszenves fényképet. A vizsgált személy. által kiválasztott fényképek a (Szondi) feltételezése szerint, visszatükrözik a vizsgált személy saját betegségét. (közbeszúrva: vagyis elmebetegeket vizsgálnak) Szondi hitt  abban, hogy az embereknek belső késztetésük van vonzódni hozzájuk hasonlókhoz. Szondi elmélete szerint léteznek specifikus gének, melyek szabályozzák a párválasztást. A hasonló génállománnyal rendelkező egyedek megkeresik egymást.” Nézzünk  néhány véleményt!

Ökrös Tamás, aki matematikát, fizikát és filozófiát hallgatott és húsz éve foglalkozik pszichológiával. Ezen belül 10 éve a személyészlelést és a pszichológiai teszteket tanulmányozza. Jelenleg személyiség lélektant és szociálpszichológiát tanít. Némi ízelítő az ő tanulmányából:

1) Szondinak támadt egy kitűnő ötlete, fél évszázadon át ennek élt. Fölépített belőle egy csodálatos képzeletbeli palotát, amelynek minden egyes téglája merész ötlet, érdekes és bizonyíthatatlan feltevés, titokzatos álomkép. A gének világa éppoly rejtelmes, mint tudattalan, és bármily szép hipotézis a tropizmusok tana, semmi bizonyítékunk nincs a latens recesszív ösztöngének létezésére. A rendszer oly bonyolult, hogy mindent és mindennek az ellenkezőjét meg lehet magyarázni vele.

2) Szondi gondolatmenetei egyébként néha kifejezetten abszurdak, a teória érvényessége kedvéért hajlandó a fejük tetejére állítani a dolgokat.

3) Az elmélettel valóban mindent és annak ellenkezőjét is be lehet bizonyítani.

4)A Szondi teszt alkalmazása során rendszeresen előjön az a probléma, hogy a vizsgált személy az eléje rakott 8 kép között nem talál két rokonszenveset, pláne nem négyet! A teszt egyik hibája, hogy a vizsgált személy választási szándékai adott esetben nem tudnak érvényesülni. A teszt tehát eleve úgy van megszerkesztve, hogy a mögöttes elméletet igazolja.

5) Szondi szerint a teszt nem használható önálló diagnosztikus eszközként. A kérdés azonban az, hogy akkor mi az értelme? Hiszen a teszteknek éppen az a lényege, hogy a más úton szerzett információktól függetlenül mérjenek valamit.

6) Szondi a teszt matematikai-statisztikai invaliditására gyakorlatilag úgy reagált, hogy „kikéri magának”. Hogy jön a matematika ahhoz…. Szerinte a matematikai statisztikai módszerek a pszichológia halálához vezetnek (A Szondi-teszt, 429. oldal) Szondi ezzel az állításával a mélylélektant egyszerűen kivonja a matematika illetékességi köréből, illetve azt állítja, hogy a teszt szükségszerűen instabil, mert valami olyat mér, ami nem stabil.  

7) A tesztet Magyarországon továbbra is úgy használják, mintha misem történt volna, azaz mintha nem bizonyosodott volna be a teszttel kapcsolatos kétségek jogossága.

8/ A Szondi teszt a nemzetközi szakirodalomból, minden valószínűség szerint gyenge validitása miatt mára teljesen eltűnt. 1986 után Szondi teszttel kapcsolatban egyetlen egy cikk jelent meg, az se angolszász folyóiratban.

Neked melyik személy a szimpatikusabb?

Csak azárt kérdezem, mert Dr. Rónaszéky Éva tőlem nem fogadta el, hogy “legfeljebb azt tudom megmondani, hogy melyik antipatikusabb, mint a másik.” Úgy tűnik nem találtam a sajátoméval egyező gént. :D

 

 

 

 

Varga András: 1994-ben elvégezte a Szondi-teszt modern pszichometriai vizsgálatát úgy, hogy górcső alá fogta a Szondi-teszt rokonszenvi választásait homogenitásra szempontjából. Ő a következő végkövetkeztetésre jutott a teszt reprezentatív mintán történő felvétele után: A Szondí-teszt nem állja ki a pszichometriai megbízhatósági kritériumok számos próbáját. A fő baj az, hogy a faktorok, amelyek a teszt alappillérei, nem tűnnek egységes konstrukcióknak. A nyolc közül négy (h, s, p és m) még úgy-ahogy elfogadható, de a többi annyira heterogén, hogy e faktorok egy-egy képére vonatkozó rokonszenvi választás teljesen független a faktor többi képéhez való viszonyulástól, így a faktor kép-együttese közös értelmezése lehetetlen.

A magyar klinikai pszichológusok ezeknek ellenére nem hagyják magukat, ha már egyszer megtanulták Szondi lehetetlenül bonyolult tesztjének a kiértékelését. Volt szerencsém végigélvezni Dr. Rónaszéki Éva küszködését a táblázatokkal, és hiába tiltakoztam, hogy ez a sok örült nekem mind kurvára antipatikus, kötötte az ebet a karóhoz, hogy igenis válasszak, mert az akkor már régen halott Szondi Lipót így kívánja. És mit ad isten? Számos klinikai pszichológus személyes benyomására hagyatkozva, ennek ellenére úgy gondolja, hogy a teszt működik, és hatékony segítségnek tartja a diagnózis felállításában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás munka tervezésében. Éljen a szent érdekérvényesítés!

Kimutatott tény, hogy az utóbbi időben a Szondi-teszt a nemzetközi gyakorlatból eltűnt. A Magyarországon végzett felmérések szerint ennek ellenére a Szondi-tesz statisztikai hitele, használhatósága jelentősen javult. A gyakorló pszichológusok azt állítják (de csak nálunk), hogy bár a teszt alapján nozológiai besorolás nem végezhető, sem az egészség–betegség kérdése nem dönthető el, mégis jól használható eljárás, mivel segítségével alapvető tünetképzési mechanizmusok azonosíthatók A magyar csőlátás elképesztő. Emlékezzetek a Móri tömegmészárlásra, ahol a végig tagadó Kaiser Edét minden kétséget kizáró bizonyítékok nélkül életfogytiglanra ítélték (ha lehetett volna fel is akasztják). Az elkövetés után 5 évvel a rendőrség teljesen véletlenül elkapta Nagy Lászlót, aki 2007. Februárjában bevallotta a Móri gyilkosságot, vagyis Kaiser nem követhette el. Ennek ellenére további 2 év és 9 hónapra volt szükség, hogy a bíróság visszavonja korábbi ítéletét. Egy ilyen országban nem csoda, hogy a klinikai pszichológusok (szerintem kinevezett sarlatánok) még mindig egy nem csak elavult, de teljesen félrecsúszott tesztet alkalmazzanak. És vajon miért hozom ezt fel, azért mert ma Magyarországon a Szondi tesztet hatósági vizsgálatban alkalmazzák, és az vizsgált személy cselekvőképességét is megvonhatják az eredményei alapján, illetve megállapíthatják róla, hogy cselekedeteiért nem képes felelősséget vállalni, és gyámság alá helyezhető. És ne ess tévedésbe, ez a személy te magad is lehetsz, és ha odakerülsz az égvilágon semmit se tehetsz,  mert az ilyen Dr. Rónaszéki Évák élet-halál urai, és egymás kezét fogva kurvára összetartanak.

Akkor most hadd foglaljam össze a Szondi-teszt lényegét. Szondi, családi tapasztalatokra támaszkodva, abból indult ki, hogy minden elmebeteg vonzódik ahhoz a típusú elmebetegségben szenvedőhöz, amiben ő maga is szenved, mert ezekért a betegségekért bizonyos gének felelnek, és ezek valami titkos úton-módon jeleznek egymásnak. Az erre épült elméletet sorsanalízisnek nevezte el. Tehát készített mindenféle szellemileg nem beszámíthatóról fényképeket, összesen 48-at, amiből a vizsgált személynek választani kell. A többit a fantáziátokra bízom.   

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg több kérdés is felvetődik benned. Ezek közül a legelső talán az, hogy ki az ördög volt ez a Szondi, aki Sonnenschein néven a Felvidéken született 1893.03.11.-én és 1986.01.24-án  halt meg Svájcban. Nem kell kutatni, és nem kell mások által összeszedett adatokra támaszkodni, maga a „magyar származású” svájci pszichológus írja le, érdekes módon, magyarul. Íme:   

A saját családomban már egész fiatalon láttam, hogy a választást gyakran a család, vagyis az öröklődés irányítja, és ez a választás alakítja a sorsot. Korán tudatosodott bennem, hogy minden élőlény közül egyedül az ember képes a család által előírt sorsát tudatossá tenni. Éppen ebben áll az emberi méltóság. Ám az emberi lét nagy terhét cipeljük azáltal, hogy magunkra kell vennünk azt a feladatot, hogy a lehetséges, családtól és öröklődéstől függő sorslehetőségek közül válasszunk, és ezzel áthidaljuk, esetleg megoldjuk a sorsban lévő szabadság és kényszer közötti ellentéteket. Hol lehetett volna könnyebben egy ilyen gondolatra jutni, mint olyan családban, ahol tizenkét testvér szerencsés és szerencsétlen életének sorsát, pályaválasztását, betegségeit és halálát lehetett átélni? [Hadd szúrjam közbe, hogy ez kísértetiesen emlékeztet engem Kertész Imre Nobel-díjas Sorstalanságára.] Apám tizenkettedik és anyám nyolcadik gyermekként  született. Apám zsidó volt, foglalkozására nézve cipész, ám főként zsidó írások tanulmányozásának szentelte életét. A családot a felnőtt fiú- és lánygyermekek tartották el, miközben az apám napról napra hajnali öt órai kezdettel olvasta héber könyveit, vagy, mint autodidakta segéd-rabbi istentiszteleteket vezetett. Ebben a környezetben apám vallásos emberré nevelt. Mégis, más tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk, mivel a hét fiúgyermekből egyedül én voltam az, aki haláláig mindig elkísérte őt a templomba. Mikor apám meghalt, tizennyolc éves voltam, épp az érettségi előtt. A zsidó szokások szerint egy teljes évig mondtam a kaddisnak nevezett halotti imát hajnalban és este, hangosan, a közösség előtt. Ebben az évben „kebelezte be” az énem az apámat. Ezek a mély nyomok irányítottak később tudományos munkáimban, még akkor is, amikor a zsidó vallás dogmatikus szokásait már feladtam. Továbbra is zsidó és hívő maradtam. A hitfunkció szerepe a sorsanalízisben valószínűleg szorosan összefügg az apai neveltetéssel.

Nem kell lélekbúvárnak lennetek ahhoz, hogy megállapítsátok, ez a pasas 18 éves kora óta nem volt teljesen normális. Saját bevallása szerint a csak gyerekeket csinálni tudó, de eltartásuk helyett imádkozó apjával, annak halála után azonosult. Persze ebbe nincs semmi új. Az utca embere már rég tudja, hogy a pszichológusok elsősorban önmagukat kellene, hogy gyógyítsák.

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

 

(725) Akaratunktól függő-e a homoszexualitás?

Publikálva 2012.feb.16. | Női sarok | 143 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Január végén jelent meg Cynthia Nixon színésznő (semmi köze a néhai Nixon elnökhöz) nézete a New York Times Magazine-ban, ahol is fittyet hányva a PC-nek (political correctness) kifejtette, hogy ő (két gyerek szülése után) szándékosan leszbikus. Érdekes viszont, hogy állítását tudományos kutatás látszik alátámasztani.

Cynthia életének második szakaszában bekövetkező szex-orientáltság változással kapcsolatban a Sex and the Cíty magazinban így nyilatkozott: „A napokban tartottam egy beszédet homoszexuális férfiakból álló hallgatóság előtt, amiben megemlítettem, hogy voltam heteroszexuális, voltam homoszexuális, tehát tudhatom, a homoszexualitás jobb. Erre megpróbáltak rávenni, hogy változtassam meg a véleményemet, mert ebből az derülne ki, hogy a homoszexualitás az akaratunktól függő. Szóval, nálam igen. Szándékosan lettem leszbikus. Elfogadom, hogy sokak esetében ez nem így van, de nálam így van.” – - – Persze most a kérdés az, hogy mi ennek a kijelentésnek a  valóságtartalma? Akkor késedelem nélkül járjuk körbe a témát, ami előtt hadd jegyezzem meg, nekem a minimális hajlamom sincs a homoszexualitásra, de érdekel a téma, mert ismereteim szerint ez a fajta másság inkább átok, mint áldás a férfiak számára.

Lisa Diamond pszichológia professzor az University of Utah egyetemen, és ebben a minőségben több mint tíz éven át kutatta a szexuális orientáció változását. Eredményeit a Sexual Fluidity című könyvében publikálta, amiben igen érdekes részeket lehet találni. Például: „A női szexualitás alapvetően sokkal képlékenyebb, mint a férfiaké, ami egy élet folyamán lehetővé tesz a férfiakénál jóval nagyobb változatosságot a kiteljesedésében és a  megnyilvánulásában.” Kutatásai alapján három fő okra mutat rá, amelyekből a női szexualitás képlékenyebbségére lehet következtetni: 1) „a vonzódás nem kizárólagossága” (magyarul: mindkét emberi nem lehet számára vonzó). 2) „a vonzódás változhatósága” (magyarul: fél életen át tartó heterogén kapcsolatot követően hirtelen nők után vonzódik). 3) „képesség arra, hogy a személyhez vonzódjon függetlenül a nemétől.” (magyarul: a partner neme lényegtelen, csak legyen kívánatos).

A professzorasszony különbséget tesz „változtatás, választás és szabályozás között” mivel ezek egymástól teljesen elkülönülő jelenségek, de csak a nők részére. A férfiak megválaszthatják a viselkedésüket, de nem a vágyaikat. Vagyis egy  férfi választhatja azt, amit akar, de nem tudja megválasztani azt, hogy mit akarjon. Persze ezt én másképp fogalmazom meg: Egy férfi vágyának a akarattól független célja a megtermékenyítés. A női vágy mögött ez nem húzódik meg, megtermékenyülése ettől teljesen független esemény. Még azt a pimaszságot is meg merem kockáztatni, hogy egy nő sokkal könnyebben lép szexuális kapcsolatba olyannal, akit nem talált vonzónak, mint egy férfi, de ez a vonal túl messze vezetne. Ezt a nézetemet látszik aláhúzni Roy Baumeister szociál-pszichológus, aki több mint tíz évvel ezelőtt állt ellő azzal a kijelentéssel, hogy „a férfiaknak megcsontosodott szexuális orientációja van, ami egész életük alatt kitart. A nők ezzel szemben könnyedén váltanak. Számtalan heterosexuális nő a harmincas-negyvenes éveiben átvált leszbikussá, míg leszbikusoknak 40 év környékén férfiakra kezd fájni a foguk.

Ennek ellenére egy Dr. Joseph Nicolos-nak Kaliforniában klinikája van, ahol meleg férfiak „reformálását” garantálja. De ez szerintem pont annyi valószínűséggel bír, mint a pornó oldalak hirdetései, amik szerint 4   hét alatt 4 hüvelykkel hosszabbítják meg a kézpénzt fizető balekok péniszét, ami ugyebár 10 cm, és persze bőségesen vannak, akik bedölnek.

Az ma már jól ismert tény, hogy a  férfi és a női szexuális orientációban hatalmas különbségek vannak. Kísérletek kiderítették, hogy a férfiakat identitásuknak megfelelően lehet „lázba hozni”, vagyis heterószexuálisakat női fényképekkel, a homoszexuálisakat pedig férfiakat ábrázoló fényképekkel. Nők esetében ez nem így van. Lázba hozásukból nem lehet következtetni szexuális orientációjukra, legalább is nem egyértelműen.  

Végül is oda lyukadunk ki, hogy a címben feltett kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, mert a két nem viselkedése ebben az esetben (is) távol áll egymástól. A férfiak szexuális preferenciájának a megváltoztatása valószínűleg nem teljesen lehetetlen, de gyakorlatilag nem létezik. A nők esetében némi túlzással azt mondhatjuk, hogy majdnem úgy lehet váltani mint a fehérneműt. Viszont ahány ház, annyi szokás. Ezért izgalommal várjuk a nők véleményét. 

 

Lehet véleményezni a fenti képeket :D

Az alábbi pedig Réka képe. Lehet válsztani!

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

(724) A hit meghatározása

Publikálva 2012.feb.15. | Tibor bá' blogja | 163 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

A hinni, vagy nem hinni kérdés tárgyalása természeténél fogva hatalmas érdeklődésre tarthat számot, ami kihangsúlyozottan fontossá teszi a félreértések elkerülését. Ez a cél pedig csakis akkor érhető el, ha a fogalmakat pontosan meghatározzuk és ragaszkodunk hozzájuk. Személy szerint világ életemben utáltam a nyelvtant, mégis érintenem kell a filológia területét. Ugyanis a magyar szóhasználat szerint a hinni igének az értelmezése messze nem egyértelmű.

1) Amikor azt mondom, hogy „azt hiszem, estére kész leszek a motor beállításával” tulajdonképpen nem hitet vallok, hanem feltételezésemnek adok hangot.

2) Van, amikor a „hinni” igét kibúvásnak használjuk fel, azaz a nyílt színvallás elkerülésére. Nézzünk egy példát! „Azt hiszem, szombaton nem tudok elmenni az osztály bulira.” Szó sincs arról, hogy hinnék, vagy nem hinnék valamit, egyszerűen csak „homályosítok”, nem mondom ki a határozott nemet, hanem csak célzok rá. Természetesen, akinek a mondat szól, pontosan érti, amit mondok.

3) További lehetőség valaminek a tényként való elfogadása. „Elhittem a feleségemnek, hogy nem volt közöttük semmi”. Vagyis elhittem egy mesét, mert nem nagyon tehettem mást, de persze a tűzbe nem tenném érte a kezem.

4) Megint másik fordulat, amikor bizakodást fejezünk ki a „hinni” igével. „Azt hiszem, át fogok menni a vizsgán.” Tulajdonképpen mindössze bátorítom magam, azaz csak bizakodok benne, de arról szó sincs, hogy biztos lennék a dologban.

5) De kifejezünk vele véleménynyilvánítást is. „Azt hiszem ez a Zoli egy okos fiú.” Ezzel a mondattal nyilvánvalóan a véleményemnek adok hangot egy Zoli nevű egyénnel kapcsolatban.

6) Sok esetben a „hinni” ige alkalmazója befolyást akar gyakorolni „Azt hiszem, a fiam szereti a menyem”. Ebben az esetben arról van szó, hogy az illető másokat, esetleg a nászát meg akar győzni arról, hogy a fia szereti a feleségét.

7) Sőt a „hinni” igével visszaélést is el lehet követni például éles vita közben. Ateista kontra hívő vitákban gyakran állnak elő azzal a váddal, hogy „ha te nem hiszel semmiben, akkor te tulajdonképpen abba hiszel, hogy ne hiszel semmiben”. Bár ebben a mondatban a „hinni” ige valódi értelemben szerepel, a mondat mégis hamis. Aki nem hisz semmiben, annál a „hinni” ige alkalmazása helytelen. Ugyanis az illető álláspontja az, hogy csak tényeket fogad el. Egy ilyen személy egyszerűen nem követi el a „hinni” ige mögött meghúzódó cselekményt.

A lényeg az, hogy a „hinni” igét gyakorta használjuk az élő nyelvben, nem egészen rendeltetésszerűen. Ezzel nem lenne semmi baj, de a viták folyamán ebbe bele szoktak kapaszkodni. Más szavakkal a filológiai „hinni” szót finoman átcsúsztatják a filozófiai „hinni” fogalomra és viszont. A fentiek fényében kijelentem tehát, hogy a „hinni” igét a magyar értelmező szótár definícióján, („A valósággal egyezőnek, igaznak tekinteni”)  a következők szerint értelmezem: Bárminek tényként történő elfogadása bizonyíték nélkül. Ezen definíció alapján könnyen észrevehető, hogy a köznapi értelemben a „hinni” igét leggyakrabban a „feltételezés” igével cserélik fel, illetve helyette használja a köznyelv.

Ilyen brutális megfogalmazáson elgondolkozva a legtöbb önmagát logikusnak feltételező elme – a vagyis kivétel nélkül mindenki J – automatikusan kibúvókat keres, mert vagy elfogadja, hogy irracionálisan gondolkodik, vagy gondolatvilágának mozgásterét leszűkítettnek érzi. Jó kitörési pontnak mutatkozik a „mindenki hisz valamiben” (amiről a fentiekben már volt szó). Ugyanis nehéz annak elfogadása, hogy az ember ne higgyen semmiben. Ez azonban csak egy ősi belső késztetés, ami minden körülmények között felül akarja írni tudatunkat. Aztán van, aki hagyja, és van, aki nem hagyja.

Érzékeltetés végett csússzunk át egy másik területre, éspedig a jogrendre. Bírósági eljárások során ítéletet hozni csakis bizonyítékok előterjesztése alapján lehet. A bizonyítékokat két csoportba osztják: közvetlenre és közvetettre. A közvetlen bizonyíték szikla szilárd és megdönthetetlen. Ha valakinek az ingujján talált vérfolt DNS vizsgálat alapján megegyezik egy meggyilkolt ember vérével, akkor az közvetlen bizonyíték arra, hogy ha nem is ő maga a gyilkos, de a hullával valamilyen módon érintkezésben volt (az ingje). Viszont közvetett bizonyíték arra, hogy ő lehetett (feltételes mód) a gyilkos, hiszen egy inget általában a tulajdonosa hord. Azt írtam „általában” de nem mindig. Éppen ezért a bizonyíték közvetett.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a közvetett bizonyítékok sok esetben nem fedik a valóságot. Éppen ezért halálra ítélni közvetett bizonyítékok alapján nem lehet(ne). Nem is teszik, bár előfordul, mert a bírói „szabadság” meglehetősen nagy.

A közember azonban felületes és sok esetben a közvetett bizonyítékot abszolút igazságnak tekinti. Fejébe veszi, hogy a közvetett bizonyíték a valóságra utal, és még mérget is venne rá. Éppen ezért meg kell még egy dologban egyeznünk, amikor „bizonyítékról” írok, akkor egyértelműen az úgynevezett közvetlen bizonyítékra gondolok.

Példának okáért, ha egy 150-nel száguldó gépkocsiról egy olyan fénykép készül, amin egyértelműen látszik, hogy a gépkocsit a tulajdonosa vezet, az közvetlen bizonyítéknak számit, de ha a gépkocsiban ülő személy azonosítása nem lehetséges, a bizonyíték mindössze egy gyenge közvetett, mert a gépkocsit más is vezetheti.

Ezen kívül van más buktató is, amikor a közvetlen bizonyítékot hamisan alkalmazzák. Nézzünk rá egy példát, amit Paley tiszteletes talált ki már vagy kétszázötven éve. Ezek szerint a tengerparton sétálgatva talál egy zsebórát, amit felvesz és vizsgálgat, majd arra a következtetésre jut, hogy azt egy intelligens „órásmester” készíthette, ugyanis készítő nélkül nem létezhetne. Paley tiszteletes tehát a szerkezet működésében közvetlen bizonyítékot lát arra, hogy a zsebóra nem lett magától, hanem egy intelligens órásmester készítette. [Ez a feltételezés különben tökéletesen logikus.] Állítását el is fogadjuk. Való igaz, egy ilyen óra nem jön létre egy alkotó mester nélkül. Csakhogy Paley itt nem állt meg, hanem azzal folytatta: tehát a zsebóránál sokkal bonyolultabb földi élet sem jöhetett létre alkotó nélkül, akit természetesen istennek nevezünk. Itt azonban már egy hatalmas csúsztatás lép be a képbe. Ugyanis emberi tapasztalat szerint egy zsebóra valóban nem fán terem, nem a hullám mossa ki a tenger fenekéről és nem kardhal petéjéből fejlődik ki. Egy zsebórát ember hoz létre, ember gyárt le. Na de hogy lehet ebből arra következtetni, hogy minden mást is egy „külső erőnek” kell létrehozni. Ezt legfeljebb feltételezni lehet addig, amíg nem találunk valami bizonyítékot az ellenkezőjére. Ami azt illeti az emberé válás után jó néhány tízezer évet kellett várni, amíg valaki előállt egy ellenkező bizonyítékkal. Ezt a valakit úgy hívják, hogy Charles Darwin.

Tudom, nem nagyon láttok különbséget a közvetlen és a közvetett bizonyíték között, sőt fejtegetésemet szőrszálhasogatásnak foghatjátok fel, de tudományos értelemben a dolog nagyon fontos. A gyakorlat azt mutatja, hogy az életben nagyon sok közvetett bizonyítékról derül ki, néha csak évtizedekkel később, hogy nem fedték a valóságot. Legyünk tehát tisztességesek, ha közvetett bizonyítékkal áll valaki elő, függesszük fel a döntésünket addig, amíg sikerül megtalálni a közvetlen bizonyítékot is.

Magyarul, amíg nincs közvetlen bizonyíték, tartsuk fenn magunknak a jogot a „nem tudom” kijelentésére. Aki nem így jár el, az egyszerűen csak hisz abban, hogy a feltételezés bizonyíték nélkül is igaz.

Természetesen vannak a közvetett bizonyítékokon túlmenően még gyengébb „jogalapok” valami elfogadására. Ilyen például a nagy számokra való hivatkozás. „Kétmilliárd keresztény van a világon, lehetetlen, hogy ennyi ember tévedjen”. Erre szokás azt válaszolni, hogy akkor egyél szart, 100 trillió légy nem tévedhet. De félretéve a tréfát, ha én éjszaka kimegyek az országútra, egy irányjelző táblán meglazítok egy csavart és a táblát elforgatom, másnap minden autós rossz irányba fog menni. Hivatkozhatok én arra este, hogy egészen biztos arra felé van Budapest, mert egész nap mindenki arra ment? Természetesen nem. Megtörtént tragikus jelenség, hogy egy kigyulladt irodaház füsttel teli folyosójára kimenekülő emberek közül az első rossz irányba próbált menekülni. Az összes többi rohant utána feltételezve azt, hogy van helyi ismerete és kijutnak az épületből. Valamennyien bennégtek.

Bosszantó tünet, de érdemes rá felfigyelni, amikor a 8 éves gyerek helyreigazítására azt válaszolja, hogy a „tanító néni mondta” és nekünk egy teljes esténk rámegy arra, hogy a gyerekkel megértessük a vélemény helytelenségéről. Egyértelműen levonható a tanulság, hogy sok embernek elég, ha valamit egy úgynevezett véleményformálótól (újabban „véleményvezér”) hall. A kivívott tekintély nagymértékben kiváltja a tárgyi tudást. Ugyan hogyan lehet eltérő véleménye egy analfabéta, egyszerű parasztembernek az írástudó főtisztelendő úrétól?

Az meg éppenséggel természetes, hogy egy családban felnövő gyermeknek a világról kialakuló véleménye megegyezik a szülőkével. Arra még nem volt példa, hogy két katolikus szülő gyermeke evangélikus lett volna, vagy fordítva. Nem csoda, hogy a terjeszkedési politikát követő vallások ellenzik a fogamzásgátlást.

Vannak jelenségek, amelyek kifejezetten arra mutatnak, hogy az Ember döntéseinél a hitet teljesen reálisnak, talán még racionálisnak is fogja fel. Ez legszembetűnőbben a vásárlásoknál jön elő. Ha látszólag azonos minőségű termékek közül választani kell, legyen az, mondjuk papír zsebkendő, és a polcon hat különböző, ám a vásárló részére tökéletesen ismeretlen márkájú zsebkendő található, akkor az Ember elhiszi a tézist, miszerint az ár a minőség pontos függvénye. Következésképpen, ennek megfelelően dönt. Nem a legolcsóbbat választja, mert azt hiszi, hogy annak a minősége nem elfogadható.

A vallások mellett állók kedvenc argumentuma a következő: Voltál már Amerikában? – Nem és nem is fogok már oda utazni, amíg élek. – Akkor honnan tudod, hogy Amerika létezik? – Buta kérdés, tanultam az iskolába,láttam a térképét, az emberek beszélnek róla… – szóval nem láttad, akkor te csak elhitted, hogy Amerika létezik, tehát te is hiszel. És diadal ittasan néz rád. Hol van itt elásva a kutya? Ott, hogy az emberi tudás egyetemleges. Nem kell nekem felmenni a bazilika tetejére és leejteni egy golyót, hogy elfogadjam a 9,81 cm/sec gyorsulást. Elfogadom, hogy előttem már százan megmérték, és ennyi. A tudományos kutatások eredményeinek a bevezetésére kialakult egy tökéletesen biztos rendszer. Amit egy szakterület tudósainak a többsége elfogad, arra az utca embere mérget vehet. Ezeket a leírásokat a fizikai könyvben el hisszük vagyis elfogadjuk valósnak. De hiszünk megalapozatlanul is, a nagy kérdés az: mi végből? Erre kell megadni a választ. __________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________    

 

Pethő Zsolt vendégposztja

Publikálva 2012.feb.14. | Tibor bá' blogja | 112 hozzászólás

Vallás és hit

 

A hívők azt mondják: te a tudományban hiszel, én pedig istenben, ez választás kérdése (és te rosszul választottál).

Inkább így helyes a mondat: Te értékesebbnek hiszed a tényeken alapuló tudományt, én viszont a – sokszor tényeket tagadó, spekulációkra alapuló – istenhitet, vallást tartom értékesebbnek. Értékesebb a közösség számára, és a közösségben élő egyének számára is. Még akkor is, ha tényekkel nem alátámasztható, illetve egyes tételei, tanai nyilvánvalóan nem igazak. (pl. mormon könyvének isteni eredetéhez tényleg nagyon erős hit kell)
A valóságnak olyan részei, melyek nem állnak közvetlen kapcsolatban az életünkkel, vagy nyilvánvalóan nem befolyásolhatóak – ezen valóságok felfogására ma már vannak nagyszerű (tényekkel alátámasztott) tudományos magyarázatok, de a vallásos magyarázatok sokszor jobban szolgálják az érdekeinket (lelki egészségünket, önbecsülésünket, közösségi kapcsolatainkat), ezért hajlandóak vagyunk elutasítani a logikus érvelést, gondolkodást, és hívő gondolkodást választani.

Mert a hitnek erősebbnek kell lennie a tényeknél is. A tények és a logikus gondolkodás elutasítása általában szimpla ostobaság, és akik alapdolgokban is megteszik, azokat az evolúció kiszelektálja, de, akik csak a spirituális dolgokban alkalmazzák, és ott a többség által elfogadott – akármennyire valóságtól elrugaszkodott – tanításokon alapulnak, azokat az evolúció előnyben részesíti. Vagyis a hit, a vallás hasznos.

Nem olyan nehéz elfogadni valótlan dolgokat, vagy elutasítani valós dolgokat, elég azt kimondani pl., hogy a tudomány talán logikusan gondolkodik, de nem biztos, hogy erkölcsileg helyesen. A hívők azt állítják lehet másképen is gondolkodni, és bár ez nem feltétlenül logikus, fontosabb ennél, hogy erkölcsileg helyes. Miért? Mert az én közösségem többsége így gondolja. Vagyis egyetértünk benne, hogy ez Isten akarata. Bármilyen ideológia, elmélet, tudományos tétel, ami ennek ellentmondani látszik, Isten akarata ellen való és üldözendő vagy minimum ignorálandó.
A középkorban még ennél is sokkal rosszabb volt a helyzet, szinte isteni csoda (!), hogy létrejöttek a tudományos felfedezések.

A vallások alapvetően a vérségi alapon szövetséges közösségek kiterjesztett változatai. A közös hit biztosítja az egyének számára a vérségi kötelékhez hasonló barátságos hozzáállást, biztonságérzetet, vagyis nem kell ellenségnek tekinteni egymást – ami állandó veszélyhelyzetet és harcot jelentene.
Az emberek többségének a vallása az identitásának a része, ettől lehet sikeres tagja a közösségnek. Ráadásul hite sokkal több értelmet ad az életének, mint a tudomány bármelyik logikusan levezetett teóriája, és akkor még ott van az örök élet ígérete is – a tudomány ezzel egyenlőre nem tud szolgálni.

Vagyis az emberek többségének saját, jól felfogott érdeke, hogy inkább az igazságot utasítsa el, mint az identitását meghatározó hiedelmeit, szentségeit, vallási tanait.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

Szolgálati közlemény

Publikálva 2012.feb.13. | Tibor bá' blogja | 19 hozzászólás

Már 5 geddon anyag van lefordítva: 1. Élelmiszer tárolás, 2. Víztisztítás, 3. Boszniai tapasztalatok, 4. Az összeomlás lehetséges előjelei, 5. Kairói tapasztalat. A korábban megrendelőknek már kiküldtem a 4. és 5. Pótlást (aki nem kapta meg jelezze E-mailben). A szolgáltatáshoz utólag is lehet csatlakozni. Minden új előfizetőnek elküldöm az eddig megjelent fordításokat, és ki fogom küldeni a lefordítandókat is az elkészülés után. Az előfizetés egyszer és mindenkorra szól.

6. anyag (fordítása alatt) Egy bandavezér “vallomása” módszereikről.

______________________________________________________________
___ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo__
______________________________________________________________

(723) Himmler a gonosz

Publikálva 2012.feb.13. | Tibor bá' blogja | 105 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

A cím olvasása után minden valószínűség szerint az első gondolatod az lehet, hogy mi az ördög késztethetett engem arra, hogy Himmlernek áldozzak egy posztot két emberöltővel halála után. Valószínűleg ugyanaz, amiért az 1955-ben született Peter Longerich, a Londoni egyetemen a modern német irodalom német születésű professzora megírta könyvét Heinrich Himmler élete címen. Az utca embere úgy tudja, hogy a XX. század legkegyetlenebb  vezetői Adolf Hitler, Josef Sztálin és talán Mao Che-tung, esetleg Pol Pot voltak, miközben Himmler senkinek nem jut az eszébe, jó lehet kegyetlenségben messze felülmúlta a felsoroltakat. Himmlerből tökéletesen hiányzott a bátorság, tisztesség és minden emberi érzés. Elsősorban az ő kezéhez tapad több millió, többnyire teljesen ártatlan ember legyilkolása, és a végén saját halála, ami a lehető leggyávábbak egyike volt.

Heinrich Himmlerrel kapcsolatban a legnagyobb talány, hogyan volt lehetséges, hogy egy jómódú, katolikus, közalkalmazott fia egész Európán átnyúló tömeggyilkolás mestertervezőjévé váljon? Ennek kiderítése érdekében Longerich messze több kutatást végzett a megszokottnál, és szó szerint átgereblyézte Himmler egész életét egymástól teljesen független szemszögből nézve. Ebből adódik a megállapítása miszerint a német állam valamennyi végrehajtó szerve, de elsősorban a Waffen-SS által elkövetett atrocitásának mindegyike az ő kezébe futott össze. Éppen ezért a könyv nem annyira egy hagyományosnak mondható életrajz, mint sokkal inkább azoknak a szervezeteknek a története, amelyek Himmler hozott létre abból a célból, hogy terrorizálni tudja saját népét, Európa zsidóságát, sőt egész Európát. Longerich szerint Himmler a pontos ellentéte volt az arctalan bürokratáknak, akik egymással csereszabatosak. Az a pozíció, amit Himmler kialakított magának tökéletes példa a politikai hatalom perszonifikálására. [Kár, hogy az író nem ismeri a mi Orbán Viktorunkat, aki ezt a perszonifikációt szintén meg tudta teremteni. Biztos  vagyok benne, hogy lesz, aki kifogásolni fogja O.V. "idekeverését", de ezeket biztosítom, hogy nagyon komoly párhuzam van a két ember között. Nem csak a szélsőséges hatalomvágy jellemző rájuk, és annak elnyerése érdekében bármily eszköz válogatás nélküli igénybevétele, de a létező rendszerek precíz átszervezése is, ami ezt a hatalmat hosszútávon is biztosítani hivatott.] Ezért vált szükségessé nem csak Himmler portréjának a felépítése, de azoknak az intézményeknek az átvilágítása is, amit Himmler saját képmására fabrikált.

Himmler 1900-ban született egy megbecsült, konvencionális, müncheni családba. Apja tanár volt, míg anyja háztartásbeli. Három fiúgyerek közül Heinrich középen helyezkedett el, a példaképnek állított idősebb báty és az elkényeztetett legkisebb között. Élete kezdetén és serdüléskor sokat betegeskedett, és talán ezért mondható, hogy fizikai megjelenése „törékenynek”. Egészen fiatal korától kezdve lenyűgözte minden, ami háborúval és a katonasággal volt kapcsolatos, ezenkívül osztozott korosztályának érzéseivel az országra szabott kegyetlen békekötési szerződés megalázó voltával kapcsolatban. A háború végén, tizennyolc évesen bújtatták egyenruhába, de bevetésére nem került sor. Ezt a tényt mélységesen sajnálta, annak ellenére, hogy semmi olyan nem történt, amiből arra lehetne következtetni, hogy a harctéren megállta volna a helyét. Himmler gyermek és ifjúkorában semmi olyan nem történt, amiből előre látni lehetett volna, hogy egy abnormális jellem fog kialakulni. Személyiségéhez tartozott a józanság, távolságtartás, ridegség, objektivitás, rendszeretet és fegyelmezettség, valamint a nők alsóbbrendűségének az elfogadása. Csak jóval felserdülése után érzékelte a homoszexualitás veszélyét, amit a férfi összefogás és önmagára erőszakolt cölibátussal tartott sakkban, amiből aztán kialakult egy látens embergyűlölet. Itt talán tovább lehetett volna menni [a szokásos szexmániám mondatja verem :D ],de a szerző nem járt utána, nem volt-e az embergyűlölet mögött a homoszexualitástól való félelme, illetve az ellen való védekezése.  

Hitlertől lefelé az egész német hadvezetésre jellemző volt az a szexualitás ami Himmlernek volt sajátja, és aminek egyik megnyilvánulása a nőkhöz fűződő bonyolult, mondhatni zavart viszony, és érzelem nélküli kapcsolat. Himmlernek volt egy, a jelek szerint teljesen érzelemmentes házassága, majd jóval később egy kapcsolata a személyi titkárnőjével, amelyről alig tudni valamit azon kívül, hogy csak ritkán találkoztak és sose éltek együtt. Ez a rendhagyó viszony azt sugallja, hogy szexuális önbizalma közel nulla lehetett, szexuális preferenciája pedig bizonytalan. Annak a valószínűsége, hogy a parancsnoksága alatt álló szervezetekben aktívan hirdetett kegyetlenség egy belső gyűlöletből fakadt, nem zárható teljesen ki.

Az I. világháború végén a hadsereg kötelékéből való távozás után, az 1920-as évek elején, egy ideig Himmler mezőgazdaságot tanult még mielőtt csatlakozott volna a radikális jobboldalhoz, és mint ilyen, Alsó Bajorországban Náci agitátorszerepet vállalt, majd 1924 nyarán politikai aktivistává lépett elő, ami saját szavai szerint, élete igazi értelme volt. Így vált a Reich helyettes propaganda főnökévé, majd 1927-ben elnyerte az SS (Schutzstafflen) vezetését, ami egy kis létszámú, Hitler személyes védelmére rendelt egység volt. Longerich véleménye szerint ez a kinevezés majdnem biztosan a legfelsőbb pártaktivisták számára szervezett találkozók egyenes eredménye volt, amit Himmler szervezett. De bármi is legyen a magyarázat, Himmlernek az SS-sel való kapcsolatba lépése jóval nagyobb jelentőséggel bírt, mint azt Hitler, vagy bárki más el tudta volna képzelni. Bármilyen hiányosságot fel lehet mutatni Himmler képességeiben, azonban a bürokratikus szervezőkészsége zseniálisnak bizonyult. Pontosan tudta hogyan vegyítse össze az ambiciózus ideológiai eszmét a hatalom megtartás taktikájával. Ezzel a képességével sikerült feljutni a náci vezetőstruktúra szerkezetében. Vezetése alatt az SS tökéletes szervezetté vált, semlegesítve a velük versengő SA-t (stormtroopers), megteremtve a SD titkosszolgálatot és 1935 őszére a teljes német rendőrség felett ő rendelkezett. Képes volt létrehozni az egész Reichet lefedő, a törvény felett álló, állandójellegű, terrorrendszert. A címek, amiket elnyert 1927 és a háború vége között, a következők voltak: Országos rendőr főkapitány,  Reichsführer-SS, Az Etnikai Német Nemzet Konszolidációjának Országos Parancsnoka, Belügyminiszter, és a Tartalékhadsereg Legfőbb Vezetője. Egészen csinos jegyzék. Vezető stílusa – finoman szólva is – különös volt. Már fiatal korában kiderült, hogy szinte betegesen avatkozott bele mások magánéletébe, és mániákusan gyűjtött adatokat életük folyásáról, amely szokása élete végéig elkísérte. Önmagát azonban a beosztottainak mindössze az oktatójaként látta, aminek okán szinte mindenbe beavatkozott: öltözködéseikbe, gazdálkodásukba, egészséggondozásukba, és természetesen házasságukba és családtervezésükbe. Himmler saját elképzeléseit elképesztő mértékbe tudta ráerőszakolni az általa vezetett szervezetekre. Számára az SS vezetése nem csak egy politikai cél megvalósítása volt, hanem önmegvalósítás is. Az önmaga elé állított feladat egy olyan erős belső szervezettel bíró SS megteremtése volt, amely garanciát jelenthet a német utópia megteremtésére. A Hitler által rábízott feladatot fáradhatatlanul hajtotta végre, miközben elképzelhetetlen méretű hatalmat összpontosított a kezeihez, hogy idioszinkratikus elképzeléseit meg tudja valósítani.

Ezek az „elképzelések” sok esetben súrolták az elmebetegség határait, mert bőven át volt itatva okkultizmussal, mitológiával, asztrológiával, reinkarnációval, és az isten tudja még mi mindennel, bár ezeket soha se ötvözte össze egyetlen koherens elképzeléssé. Himmler Időnként érezhetően egy fantázia világban élt, és elmondható, hogy a háború végére bőven megérett zárt osztályú gondozásra. Személyiségének ezt az oldalát Longerich nem igazán dolgozta fel, minden bizonnyal azért, mert mint kutató tudós ragaszkodott a precíz bizonyítékokkal történő alátámasztáshoz. Az viszont joggal feltételezhető, hogy ezek a zavarosnak mondható ötletek [mert, hogy én totálisan mentes vagyok spirituális képzetektől] megszállottságra hajlamos személyiségét még feljebb srófolták, amikor eljött az idő a fajtisztító megsemmisítés hihetetlen méretű megvalósítására, amit ő felügyelt.

A kegyetlen népirtás részletei jól ismertek, amelyeknek áttanulmányozása érzelmileg kimerítő. Amikor a nácik vereségének az elkerülhetetlenségéhez semmi kétség nem férhetett, Himmler még akkor is folytatta a tömegmészárlást. Sőt, minél közelebb volt a Harmadik Reich bukása, Himmler annál nagyobb erővel gyorsította a mészárlást az elfoglalt területeken. Német oldalról szemlélve mellbevágó, hogy a védekezésnél  felhasználható embereket és fegyvereket Himmler mások, többnyire civil lakósság gyilkolására fogta be. Amikor már a szövetséges csapatok egészen közel voltak a haláltáborokhoz, Himmlernek volt némi erőtlen, és sikertelen próbálkozása az ott folyt „események” eltűntetésére. 1945 májusában elfogták, de gyáva módon kicsúszott az igazságszolgáltatás alól egy szájában elrejtett ciánkapszula elharapásával. Csak úgy, mint egész életében, most is a gyávák fegyveréhez nyúlt.    

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

 

Mi mindent elba….. elpuskázunk

Publikálva 2012.feb.12. | Tibor bá' blogja | 37 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Tegnap véget ért az M1-en folytatott versengés az Euróvision dalfesztiválra történő benevezésért. A döntőbe jutott négy versengő a következő volt (az én értékelésem szerinti sorrendben)1) Heincz Gábor, 2) A három Király, 3) Caramell, 4) Compact diszkó együttes. Maga a zsűri hülyén lett összeállítva. Csiszár egy bulvár pojáca, aki állandóan poénkodni próbál, nulla sikerrel. Wolf Kati szerepelni akar, és még kapaszkodik a mozgó kocsiba, jöhetne szakértőnek, ha nyert volna, de sehol se volt, akkor ne adjon tanácsot, de főleg ne szavazzon a saját feje után. Rákay Philippel nem lenne probléma, ha hallgattak volna Rakonczaira, de ezek szerint Rakonczai nem hallatta a hangját (a nézők háta mögött). Na most a versengők. A percek alatt multimilliomos Caramell szerintem egy a sok közül, a (nyertes) Compact diszkó együttes még ennyi sem. A Király testvérek jó átlagot hoztak, ha nem lenne más, akkor velük próbálkozhattunk volna, de volt. Heincz Gábor abszolút nyerő, mert: Nem tömeg produktum, kifejezetten egyedi darab. A srác totál szimpatikus, megnyerő, megbocsáthatóan vagány, előadása megfogja a nézőt. A téma abszolút király, az aggódó szülő és a felcseperedő gyerek viszonya, ami szívbemaró annál a korosztálynál, amelyik hajlandó telefonon keresztül szavazni. A szöveg angol (a kitűnő és „nyerhetett volna” Nox-ot a magyar szöveg vágta haza) és Gábor kielégíti a nyugati ízlést. De, ami a legfontosabb, és amit Rakonczai Viktor nem csak megmagyarázott, de gyakorlatilag a többiek szájába rágott: A színpadon három perc alatt kell szimpatikussá válni, ez az egésznek a kulcsa. És ezt a kritériumot kizárólag Heincz Gábor elégítette ki. Mi pedig kiküldünk egy antipatikus fazonokból álló Compact diszkót. Ez az ország még saját értékeivel sincs tisztában, és képtelen élni velük. Aki nem látta, nézze meg Heincz Gábort, leszavazásával óriási esélytől esett el Magyarország. http://www.youtube.com/watch?v=PSEj7ieDgkg&feature=related

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

 

Pepperjohny vendégposztja

Publikálva 2012.feb.12. | Tibor bá' blogja | 49 hozzászólás

Hagyjatok már békén

 

Az egész úgy kezdődött, hogy miközben relaxációs hétvégémet tartottam a termálfürdőben, összeismerkedtem egy kákabélű taggal a 38 fokos medencében. Kiderült: vega, környezetvédő, és zöld az istenadta.  Pár mondat után már le is tolt: mennyi üzemanyagot égettem el, míg idejöttem CSAK  FÜRDENI, Ő bezzeg vonattal jött! Hasba akasztós dumáját elkerülendő, felmentem a szobámba, ahol tovább füstölögtem.                                           

Hagyjatok már békén!

Mondják, hogy fogytán az olaj. Tehetek én róla? Iszom én a kőolajat? Magamra kenem a Nap ellen? Hát nem. Autóval járok, mert a tömegközlekedés veszélyes. Influenzát, tetvet szedhetek össze, amit haza vihetek a családomnak. Mindenki félti a gyerekeit.  Miért kell Engem felelőssé tenni? Nem vagyok én, kagyló, hogy újratermeljem.

Itt ez az „Önellátás, Permakultúra” fityfene. Az én klaviatúrára gén-specifikált kezemet törje föl a kapa? Vessek-arassak?  Mi vagyok én khéhrem? Pharhaszt!?

Arra akarnak rávenni – arra akartok TI rávenni, hogy tanuljak, mindenféle kétkezi munkát: Hegeszteni, fazekaskodni, szőni, fonni. Mennyetek már! Miért nem mindjárt gyűjtögetni akartok megtanítani, mit az a hülye Bear Grylls, aki kétpofára zabálja a cserebogár pajorokat a dzsungelben. Nincs annyi esze, hogy bemenjen a MC’Donalds-ba? Ne mondjátok már, hogy ennyire csóri a sok film után! A végén még szakócát fogok veletek pattogtatni az Aggteleki Barlangban.

Még hogy élelmiszer válság van. Ez kérem hazugság. Csak be kell menni az Auchan-ba.  A polcok tele, a kenyér fillérekért. Még az egereik is malackövérek a polcok alatt!

Aha. Legyek állatbarát.  Ne használjak libatollat! Mivel tömjük ki a párnákat? Növesszek a hátamra tollat? Legalább azok a nyomorult gúnárok évente egyszer lássák az asszonyt meztelenül!

Riogatnak: Az embert kirabolják a Nyílt utcán, betörnek a lakásába, még meg is ölnek a gázpalackomért. Ja….Jönnek itt nekem az önvédelemmel.  Talán Rákóczi Huszár vagyok Én, exkommandós, egy kokastollas csendőr?  Ott van az igazi rendőrség. Követelem, hogy Pintér védjen meg! Küldje a rendőrséget, a TEK-et, a Gárdát…..a….aa…a…. Nemzeti Gárdát…. Magyar Gárdát, a Magyar Nemzeti Gárdát! Igen, tessenek küldeni mindenkit. Mert fizetek érte Fizetek Adót!

Na, az Adó-K.  Fizetek nagyadót, kisadót, illet, olyat, ebadót. Hát eb vagyok ÉN? Fizessen ebadót a kutya. Hajtsák be azon. Hehe. Majd fizetek, ha akarok! De nem akarok. Azért, hogy „odafenn” ellopják? Majd, ha ők nem lopnak. Majd akkor. Különben is: fizessenek a gazdagok!

Ha már politika. - Vannak ezek a Zöldek. Ezeknek kérem, semmi sem jó. A. atom sugároz, a szén és a földgáz széndioxiddal szennyez, a vízerőmű  meggátolja a folyók folyását. Akkor miből legyen áram és fűtés? Feküdjek a tehén mellé melegedni? Persze az sem jó, mert a tehén metánt fingik. Ezek kérem, még a farkast is visszatelepítenék. Na ez speciel nem lenne baj, mert azok szépen kiszelektálnák a zöld-gyerekeket. Előbb-utóbb csak kihalnának! Lassan mindenki megzöldül. Állandóan engem nevelnek. A TV, az óriásplakátok, a gyerekemen keresztül a környezettanár az általánosból. Megsülünk, megfagyunk, éhen halunk, besugárzódunk.

És még Ti is, Geddon Vészmadarak! Nem kell annyit okoskodni! Azért vannak a tudósaink, vezetőink, kormányunk. Ezért fizetjük őket. Hogy dolgozzanak ÉRTÜNK, és gondolkozzanak HELYETTÜNK. Hogy DÖNTSENEK helyettünk. Könyörgöm, ne vegyétek el tőlem a Wellnesst, a hétvégi plázatúrákat, a Tescó hatalmas bevásárló kocsijait. Hadd kergessem a lányokat Thaiföldön és törjem el a lábam egy Aspeni sítúrán. Ne irigykedjetek! Ne manipuláljatok és ne ijesztgessetek.

Nézzetek ki az ablakon: Szépen esik a hó. Hol van itt felmelegedés? Kukkants  be a sütőbe: Ott pirul a hízott kacsa. Én  bekérdeztem az összes szobába: senki nem éhezik! A sószóró kocsik járnak: a csapból is üzemanyag folyik!

Én vagyok a Természet Koronája, ÉS A JÓ ÉLET NEKEM JÁR! Csak nyugalom! A Világgal semmi baj. Vígan elél még vagy ötmilliárd évig.!

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

 

(VM-109) Vissza a múltból

Publikálva 2012.feb.11. | 6. Vissza a múltba | 78 hozzászólás

Tibor bá’ vissza a múltból

fényképpel frissítve

 

Szóval ma van a születésnapom. Ezt nem azért írom, hogy gratuláljatok, meg ilyesmi, hanem mert fel akarok vágni vele. Éppen ezért alig vártam, hogy belépjek a nyolcvanadik évembe, fölrakjam az új fényképemet, amit egy teljes éven át láthattok, verhessem a mellem, hogy…… most nem jut eszembe semmi ütős, de nem csoda, hiszen öregszem. :D

Igen, ezt így mondják, és magam is rájövök, ha egy kicsit is odafigyelek. Különben az öregedésnek vannak abszolút jelei. Például az embernek állandóan 60-70 évvel korábbi események jutnak az eszébe, de ami a múlt héten történt, azt gyorsan elfelejti.  Emlékszem gyerekkoromban jött egy vendégházaspár, akikkel apámék jókat beszélgettek. Anyám főzött egy teát és tálcán behozta a csészéket, kanalakat, üvegkancsóban a friss teát, kockacukrot a tartóban, ahogy kell. Ekkor a vendéghölgy megkérdezte, Bözsikém van szaharinotok? A férje pedig közbeszólt, hagyd Bözsikém, van nálam, és ezzel elővet egy apró szelencét, amiből bolhanagyságú pirulák gurultak ki. Ezeket aztán beraktak a teába cukor helyett. Amikor elmentek anyám azt mondta, hogy cukorbetegek. Szegények nem ehetnek semmilyen cukorkát, ami akkor szerintem istencsapása volt. Milyen jó, hogy nekem ilyen sose lesz. Frász karikát, lesz az, csak ki kell várni. Most már van, és én is rakom a bolhapöcse pirulákat a teámba. Öregszem, de nem vagyok elkeseredve, mert eszembe jut az öregedés alternatívája. Az alternatíva kell a halálnak, na ez az, pont ő az alternatíva.

Kedves halál légyszi, nekem még annyi mindent kell csinálnom, például….. például….. na jó most nem jut az eszembe, de tényleg. Aztán felébredek arra, hogy élek, de mennyire. Ha nem jutna eszembe, akkor a térdem eszembe juttatja, mert azzal kezdi a reggelt, hogy fáj. Hogy melyik térdem fáj? Ostoba kérdés, mind a kettő, legfeljebb hol az egyik, hol a másik fáj jobban. Váltogatják, nehogy megunjam. Persze nem mutatom, engem ne sajnáljon senki, amikor olyan fickós vagyok még mindig. Na igen. Síkosak az utak, busszal megyek át Ürömbe a helyi CBA-ba, elfogyott a kutyakaja, ezek az apró dögök mindent felzabálnak. Nem a végállomáson szállok fel, minden ülés foglalt. Semmi baj, összesen három megállót megyek. Odalapulok az egyik üléshez, amiben egy egészen fiatal leány ül, olvassa jegyzeteit, én meg iparkodom felülről belesni a V-nyakú pulóver alá, hogy formás melleiből elkapjak néhány domborulatot. Hiábavaló a próbálkozás – tudom – de sose adom fel. Ekkor a leányzó feltekint a jegyzeteiből, én egy kicsit késve kapom el a tekintetemet, amit ő leplezetten észlel. Egy másodperc néma csend, majd felpattan és átadja a helyét nekem. Micsoda finom egy teremtés, ennél szebben nem közölhette volna velem, hogy „mit akarsz te vén fasz?” Nem fogadtam el, arra hivatkozva, hogy rögvest leszállok, és a megállóban elfeledkezve a térdeim arthritiszéről, szinte leszögdécseltem a buszról. Legfeljebb este majd Éva borogatja őket, ha esetleg eszükbe jut feldagadni.

Kamasz koromban a szomszéd házban egy idős matróna lakott három kutyával, akiket halálra gondozott. Állandóan azon röhögtem, hogy kitotyogott a háza elé a kertbe néhány csontdarabbal és nyávogó hangon hívogatta a kutyáit. Anyám szerint azért tartott kutyákat, mert egyedül érezte magát, nem volt senkije. De ez nem volt igaz, mert egyszer összefutottam vele a fogason, és együtt jöttünk fel végállomástól végállomásig. Az út pont 20 perc, ami alatt a hölgy szája be nem állt. Kiderült, hogy nem azért tart kutyákat, mert egyedül van, nem is vágyott társra. Hanem igénye volt arra, hogy valakinek viselje a gondját, mert így hasznosnak érezte magát. Kuncogtam magamban, micsoda felesleges időpocsékolás. – - – A napokban előállt Éva, hogy ha elviszik a kiskutyákat, üres lesz a ház, mert nem lesz akik után óránkét felpucolhatja a kutyaszart és cserélheti az almot. Ja, én meg naponta foltozgatom a kutyajászolt, mert mindenhonnan kimásznak. Ezekből az apró dögökből gátfutók lesznek. Na jó, de  mit fogunk utánuk csinálni?

Ifjú koromban hatalmas szilveszteri bulikat szerveztem. Jó volt a társaság, de még ennél is jobb volt a felkészülés. Nem ittunk megállás nélkül, hanem szellemes játékokat játszottunk, személyre szabott versekkel, prózával készültünk fel, majd mindenkinek volt egy-egy meglepetése. Éjfélkor meg rohantunk a telefonhoz és mindenki hívta a szüleit – akkoriban ez volt a szokás. Anyám minden alkalommal előre figyelmeztetett nehogy hívjam őket éjfél után, mert 10 körül lefekszenek, ahogy szoktak, és ha felébresztem őket, nem tudnak megint elaludni. Micsoda hülyeség – gondoltam – én állva el tudtam aludni, sőt a honvédségnél menetelés közben is. Járt a lábam és közben aludtam, na jó, csak félálomban, de akkor is. – - – Ez csak ezért jutott eszembe, mert szilveszter előtt Éva megkérdezte  tőlem, hogy fennmaradunk? – Minek? – Kérdeztem vissza. A TV műsor szar, inkább aludjunk. És húzd ki a telefont, mert a végén még valaki telefonálni akar.  

1962/63 telén érkeztünk haza, és majd egy évig a szüleimnél laktunk, amíg sikerült összehozni magunknak egy lakást. Nem  volt könnyű, mert az ingatlan vásárláshoz 5 év budapesti helyben lakás kellett, hogy Budapesten születtem és nőttem fel, az nem számított. Anyáméknak volt egy özönvíz előtti fekete-fehér tévéjük, ami előtt napokon át ültek, és nézték a korcsolyabajnokságot. Mondtam nekik, hogy a téli sportokat nem nézni kell, hanem gyakorolni, és ezzel felkötöttem a síléceket, majd kicsúsztam a Normafához, ugyanis a Széchenyi-hegyen laktunk, és akkor még nem volt autóforgalom. Az idén én is a korcsolyabajnokságot néztem, igaz színesben, de csak azért, mert nincs sílécem. :D

#                      #                     #                    #                    #

Ez itt balra én vagyok 23 évesen.

Mlbourne-i egyetemen még 1958-ban összefutottam egy magyar (származású) professzorral. Nem jártam az előadásaira, mindössze annyi közünk volt egymáshoz, hogy mind a ketten Magyarországon születtünk. Néhány perces beszélgetésünk alatt kiderült, hogy amatőr grafológus, ez a hobbija. Kért hogy írjak néhány sor, majd kianalizálja. Első nekifutásra furcsának találtam a dolgot, ingyen és egy professzor? Aztán kiderült, hogy az angol betűvetés erősen eltérő a magyartól, következésképpen csak magyarok írásait tudja elemezni. Szóval, valójában én tettem a szívességet, hogy írtam neki pár sort. Egy héttel később megkaptam az analízist, ami           [itt fenn látható az akkori kézírásom]       akkora seggnyalásnak bizonyult, hogy arra gyanakodtam a pasi buzi. De nem volt az, mert soha többé nem jöttünk össze. Kianalizált, kiélte a hobbiját, tovább nem volt rám szüksége. Most átmásolok néhány mondatot ebből az egy oldalas analízisből: „Az átlagtól erősen eltérő egyéniség. Kivágyik a hétköznapi keretek közül. Minden kívülről jövő benyomásra azonnal reagál. Nem tud semmi mellett közömbösen elmenni s így mindig tárva van a külvilág benyomásaira. Minden mögött a mozgatót, a rugót, az ismeretlent keresi. Nem elégszik meg a dolgok felszínes megismerésével, a lényegre törekszik. Megszerzett ismereteit rendszerezi – mintegy beskatulyázza. Precizitás, pontosság a lényege. Szótartó, megbízható, pontos, lelkiismeretes ember, és ezt természetszerűen másoktól is elvárja. Elég erős akarata van problémáinak megoldására. Kutató típus, s itt is azonban inkább a magasabb rendű feladatokat, nem a részletkérdések kutatása felel meg leginkább egyéniségének. Meggondolt – gyakran a makacsságig akaratos. Sohasem a szíve, hanem mindig a feje után megy, ítélkezéseiben meggondolt, sohasem elhamarkodott, mindig higgadt, és előrelátó. Számol a következményekkel. Erős az önfegyelme, s érzelmeit sokszor tudatosan fojtja el. A jó megfigyelőképesség, realizmus, pozitívizmus a jellemzői. Minden kérdésben önmagát állítja középpontba – Így értékel. Némileg kielégítetlen, társtalan.”

Állítólag ilyen voltam 25 éves koromban. Nem tisztem eldönteni, hogy megfelelt-e a valóságnak, és ha igen, változtam-e a kissé több mint 50 év alatt.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

Chev

Publikálva 2012.feb.10. | Tibor bá' blogja | 15 hozzászólás

Tibor bá’ vidám hete

 

A sors úgy hozta, hogy az 1957-es kivándorlásunk után Miki barátom Sydneyben, én Melbourne-ben telepedtem le, de azért egymást szemmel tartottuk. Három hónap után már mindkettőnknek volt autója. Nekem egy 3 éves Morris Minor, amelyet 700 fontért vettem (életemben először és utoljára részletre). Miki viszont egy 1932-es Chevrolet-t vett 18 fontért, amelyet kápé fizetett, nagy kunszt.

1957-ben egy 1932-es évjáratú kocsi még nem volt veterán, egyszerűen csak lefutott roncs. Igaz viszont, hogy „üzemképes” állapotban volt. Az is igaz, hogy ez nem számított különösebb eredménynek, mert 1932-ben még annyi anyagot raktak egy benzinmotorba, és olyan alacsony volt a fordulatszáma, hogy ezek a kocsik még ma is „üzemképesek”, csak éppen nem tartozik hozzájuk már sem alváz, sem karosszéria. Azok már rég lerohadtak a motor környékéről.

Na szóval, Miki első gépkocsija működött, és ez volt a fontos. A tömegközlekedés nemcsak igen drága volt, de nem is lehetett rá mindig számítani. A tulajdonos a kocsiját nagyon előkelően csak Chevnek (ejtsd: sev) becézte, pontosan úgy, ahogy a papa pénzét költő selyem ifjak a Detroitból importált, méregdrága, vadonatúj gépóriásokat. Annyi volt a különbség, hogy egy roncs slusszkulcsát a tulajdonos nem pörgeti a mutatóujján a társaságtól való búcsúzása közben, ugyanis slusszkulcs helyett két drótot kellet összekötni a műszerfal alatt.

A kocsinak voltak még más apró hiányosságai is, de hát 18 fontért (amely egy heti fizetése volt) mi a fenét akarhat az ember. Így például a padlózata meglehetősen hiányos volt. Nem csak a kárpit kopott fel róla, de már a deszkázat is át-átlyukadt (abban az időben nem lemezből készült a padló), és bizony a kocsi alatt lapuló macskaköveket is látni lehetett. Na persze volt ennek előnye is, mert menet közben a kiürült sörösüvegeket (akkor még nem volt dobozos sör) nem kellett nagyívben kidobni a kocsiból, amit ugye a rendőr akár több száz yardról is láthatott, le lehetett engedni őket a padlón tátongó lyukakon keresztül. Szép csendben, sutyiban. Igaz, a gépkocsi büszke tulajdonosa ezt sosem engedte meg az utasainak, de ez nem jelentett semmit.

Az viszont kifejezetten bosszantó volt, hogy bal kanyar esetén a jobb ajtó kinyílt. Ennek egyszerű oka volt. Kanyarban az ajtó és az ajtókeret közti hézag (normális körülmények között 4-5 mm) sokszorosára, mondjuk két centire nőtt. Mivel a tulajdonos eredeti foglalkozása az autószerelés volt, nagy szakértelemmel rácsavarozott a karosszériára egy hatalmas WC-riglit, amelynek tollát mintegy három centire lehetett kitolni. Ez aztán megfogta az ajtót.

Ne is mondjam, a gépkocsi birtokában barátom ázsiója megnőtt a sydneyi társadalmi életben. A kocsit a gazdag ausztrálok nagyon jópofának tartották. Különben is mindenki tudta, hogy csóró magyar, most jött. Lesz neki még több pénze is (nem lett). A lényeg azonban mégis az volt, hogy hajnalban, egy-egy parti után volt mivel hazamenni a húsz-harminc kilométerre lévő albérleti szobába.

Mikinek volt egy gyerekkori osztálytársa, aki még a ’40-es években ment ki, akarom mondani, vitték ki a szülei. Ez a fiú ott járt középiskolába és egyetemre is. Ez az a két hely, ahol az életre szóló barátságok kötődnek, és az utóbbi a kulcsa az uralkodó rétegbe való bekerülésnek. Gyuri már bekerült, és mint ilyen, Mikit meghívatta egy rohadt előkelő partira. Biztosan azt mondta, „srácok, hozok szombaton egy igazi freedom fightert”, aki meg is érkezett a megfelelő időben és végig jópofáskodta az estét, mindenki dűlt a röhögéstől. Neki minden angol mondatról egy magyar vicc jutott az eszébe. Ezt csak le kellett fordítani, és az ausztrálok rettenetesen eredetinek találták (mi nem, még ma is azokat a vicceket hallom tőle, ki tudja hány ezredszer). Aztán jött az est fénypontja, a búcsú és a hazamenés. Ez azért fénypont, mert itt dől el, ki kit visz haza, stb. Kipárosítás után egyetlen facér lány maradt (persze az isten háta mögött lakott – lásd a „Tánciskola” című posztot) és két fiú, egyik a Miki. Na, ki vigye haza a csajt? Folyt a vita a két fiú között. Végül úgy döntöttek, megkérdik magát a lányt, mivel vigyék haza, egy VW-vel vagy egy Chevvel. Így előkelően: „ví-dabljú” vagy „sev”.

Na persze, a csajok Ausztráliában sem különbek, és már akkor sem voltak, így csak természetes, hogy a lány a Chevet választotta, és már előre lázban égett, mit fognak szólni a szomszéd ablakból leselkedő lányok, ha meglátják, hogy éjfél környékén egy hófehér Chevből száll ki.

A fiúk persze tudták, és az ablakhoz sorakozva nézték a hatást. Miki és a lány kimentek a kapun, és kezdtek végigmenni a járda szélén sorakozó gépkocsik mellett. Ötödik vagy hatodik helyen állt Miki kocsija. Olyan volt, mint egy ott felejtett emlékmű, robosztus és a rossz világítás mellett is láthatóan kopott. Mellette a csaj földig érő nagy estélyiben és tűsarkú cipőben. Megálltak. Az ablakban mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Megindult a beszélgetés.

– Ez mi?

– Ez egy Chev.

– Ez egy Chev?

– Ez az.

– Hol kell beszállni?

– Hol akarsz ülni? Elöl vagy hátul?

– Ahol lehet.

– Ülj mellém.

– Inkább hátra ülnék.

– Oda nem lehet.

– Mért nem?

– Lehet, de nem tűsarkú cipőben.

– Mér’, mi baj van a cipőmmel?

– Most még semmi, csak lesz, ha odaülsz.

– Hát ezt nem értem.

– Nézd, hátul nincs padló.

– Hogyhogy nincs padló?

– Úgy, hogy nincs padló.

– Hát mi van?

– Lyuk.

Dermedt csend, a lány nyilván arra gondolt, hogy ez egy rohadt nagy leégés, vissza kellene menni, de az még nagyobb leégés. Tehát egy hirtelen mozdulattal úgy döntött, beül előre, és nyúlt a kilincs után, beleakaszkodott, de az nem engedett. Tehát rángatni kezdte.

– Mit csinálsz?

– Ki akarom nyitni az ajtót

– Várj, előbb elhúzom a riglit

– Minek itt ez a rigli?

– Menetközben ez tartja csukva az ajtót.

– Mért, különben kinyílik?

– Ki.

– Azt ígérted, Chevvel viszel haza.

– Ez egy Chev.

– Lehet, de húszéves.

– Nem húsz, huszonöt.

– Ezt nem mondtad.

– Nem kérdezted, hány éves.

Ekkorra az ablakokban már olyan hangosan röhögtek, hogy nem lehetett nem meghallani. A lány menekülni akart a jelenet elől.

– Nem érdekes, csak indulj már el.

– Azt csinálom.

– Akkor mért nem indul?

– Nem találom a drótot, sötét van.

– Milyen drótot? Ez nem kulccsal működik?

– Ez nem. Ez dróttal.

– Ilyet még nem is hallottam.

– Én sem, én találtam ki.

– Na, indulj már!

– Nem akar, azt hiszem, meg kell kurblizni.

– Hát akkor kurblizd meg.

Szóval a kurblira sem indult be. Először lejöttek a fiúk és tolták. Oltári nagy heccnek számított. Végül kihívták az autóklubot, akik a tagjaik részére ingyenes kishiba-elhárítást szolgáltattak. Mikinek volt annyi esze, és a vételt követő napon belépett a klubba. Igen ám, de azon a héten akkor már harmadszor hívta ki a klubot, és ott már kezdték unni a dolgot, finom célzásokat tettek.

A végső eredmény a következő lett: a lány többet nem állt vele szóba, az autóklub nem állt vele szóba, Gyuri barátja nem állt vele szóba, és ugye a saját kocsijával sem tudott szót érteni. Miki barátom tehát gondolt egyet. A kocsiról levette a rendszámtáblát és „ott felejtette” valahol. Hazament és megfogadta, az életben többé nem vesz Chevrolet-t. Be is tartotta. Manapság csóró kegydíjasként tömegközlekedéssel jár.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

Fontos növénytermesztő könyvek

Publikálva 2012.feb.10. | Növény-termesztés | 13 hozzászólás

mr.W niknevű társunk jóvoltából

két fontos “régi” növénytermesztéssel foglalkozó szakkönyv letölthető innen:

 

 

Házunk tája – Aranybánya

eredeti/scannelt       szöveges/ocr

Zöldségtermesztés a házikertben

eredeti/scannelt       szöveges/ocr

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

Ihaj-csuhaj sose halunk meg

Publikálva 2012.feb.09. | Tibor bá' blogja | 22 hozzászólás

Tibor bá’ vidám hete

 

 Csak a macskának van kilenc élete, az embernek mindössze egy. Viszont ezen az egy élet alatt majdnem mindent rutinszerűen teszünk. Élete folyamán az ember húszezerszer száll fel a villamosra, vagy ül be a gépkocsijába, miközben ötszázszor lépnek a lábára, vagy anyázza le egy félőrült. Ezerötszázszor áll sorba valamelyik hivatal ablaka előtt, és közben háromszázszor csapják be orra előtt az ablakot. Szóval az ember sok mindent tesz igen sokszor. Van azonban valami, amit minden ember egészen biztos csak egyszer tesz, ez pedig….. hát igen, a halál. Meghalni mindenki csak egyszer tud, de egyszer egészen biztosan meg is teszi. Magyarul, ha eddig nem haltál meg, akkor egyszer majd fogsz. Ezzel a ténnyel nem mindenki szeret szembe nézni, ezért ha ezek közé tartozol, akkor ne is olvass tovább. Ha tovább olvasol, akkor viszont figyelj ide, ugyanis mivel még nem haltál meg, az ezzel kapcsolatos tapasztalatod minden bizonnyal nulla. Ezért aztán, amikor jön a halál, jön a meglepetés is csőstül.

A vicc kedvéért tegyük fel, hogy neked nyolcvan előtt nincs kedved elhunyni. Ez különben nem egy túl szerény óhaj, mert Magyarországon az átlag életkor úgy 68 év körül van, amire te most szépen rá akarsz dolgozni, mondjuk húszat. Legyen neked igazad. Csakhogy egyszer ennek is a végére érsz, a kérdés, akkor mi van? A végső eltávozásod azzal fog kezdődik, hogy nyolcvanöt táján eléggé gyanús vagy a családnak, ezért bevisznek egy korházba. Semmi konkrét bajod nincs, így aztán számodra végső megoldásnak csak a végelgyengülés marad. Aztán egy adott napon kijelented: „jaj de rosszul érzem magam” és ezzel visszahanyatlik a fejed a párnára. Ne is mondjam az ápolók és az orvosok csak erre vártak, ugyanis az ágyadat már rég odaígérték egy vállalkozónak, aki már tejelt is, hogy legyen hova elfektetni a mamáját, aki már évek óta útjában állt, illetve feküdt. Persze a nővérek óriási szakmai rutinnal sürgölődnek körülötted, és roppant nagy hozzáértéssel próbálnak visszahozni a klinikai halálból, mert nem tudni milyen okból kifolyólag, de az „újraélesztés” újabban divatba jött. Tehát másfél órán keresztül újraélesztenek, amiről pontosan tudják, hogy négy perc után tök felesleges. Mi, a téged meglátogató család, egymásra nézünk, jajgatunk, sírunk, egymást vigasztalva nem térünk magunkhoz, hiszen az előbb még szürcsölted az otthonról hozott húslevest, és egy viccet meséltél el nekünk, amit a műtőstől hallottál. Most meg ott fekszel az ágyban agyonbökött vénával, meztelen felsőtesttel, kékre püfölt mellkassal. Kezdünk rádöbbenni, hogy nem vagy többé.

Előfordulhat, hogy te ezt nem várod be, és két héttel korábban kéred a családot, vigyenek haza meghalni. Ezzel az okos húzással azonban sem a halált, sem a bánásmódot nem sikerül elkerülnöd. Ugyanis a családból valaki még időben észreveszi, hogy ki kell hívni az ügyeletet, de milyen ügyeletet? Biztos az orvosi ügyeletet, találgat valaki, jó-jó, de minek ide orvos. Te ugyanis már hulla vagy, és amire valóban szükséged lenne, az egy hullaszállító, de ez az okoskodás érvénytelen. Egy hulla nem attól hulla, hogy nem ver a szíve, hanem attól, hogy ki van róla állítva egy bizonyítvány. Tehát, igenis fel kell hívni az orvosi ügyeletet. Az „Ügyelet” nevű idős úriember fehér köpenyben, a hívást követően 3-4 órával később állít be. Az Ügyelet rád néz, bólint és nekünk, ott lődörgő hozzátartozóknak kiadja a parancsot, hogy fordítsunk meg téged, a hullát, ott az ágyon. Mi összenézünk, hiszen valamennyien nagyon szeretünk, akarom mondani, szerettünk, de a hulládat, illetve a földi maradványodat, a nemrég exitált tested (ezt a szép szót az orvosoktól tanultam), szóval a nemrég exitált tested nem kívánjuk rakosgatni. Valahogy nem vagyunk rá diszponálva (ezt viszont egy zongoraművésztől hallottam).

Ha lenne humorérzékünk, akkor most sorsot húznánk, hogy melyikünkre háruljon a feladat, de nincs humorérzékünk, és rettenetesen tanácstalanok vagyunk. Az Ügyelet nevű, fehérköpenyes úriember méltatlankodik, de aztán valahogy mégis csak olyan pózba kerülsz, ami elő van írva. Ezt követve az Ügyelet kitölt egy több oldalas kérdőívet, amit otthagy nekünk, és lelkünkre köti, hogy hétfőn vigyük el a körzeti orvoshoz, aki már majdnem családi orvos, de azért inkább csak körzeti. Tehát vigyük el neki, de nem a földi maradványodat, hanem a kitöltött íveket. Az Ügyelet távozni készül, de az ajtóból még visszaszól (ezt az ajtóból történő visszaszólás egészen biztos Columbo hadnagytól leste el): a halottért majd jönnek, és ezzel végképp távozik. Mi egymásra nézünk, és azt kérdezzük, ki jön érte? A halál? Az már nyilván nem. Na, majd meglátjuk. Minden esetre most már hivatalosan is halott vagy.

Három órával később újfent csengetnek, majd belép a lakásba négy tagbaszakadt férfi sötétszürke, erősen kopott, elnyűtt öltönyben. A négy pribék cipel magával egy meglehetősen gusztustalan, pléhből összebarkácsolt, ideiglenes koporsót. A főnökük félrehúz a sarokba és közli velem, hogy a szállítás ingyenes, de az öltöztetés az nem. Jó, hogy mondja, mert az életben nem jönnék rá. Az első problémánk, hogy nem vagy meztelen. A második problémánk, hogy hamvasztva leszel, ha eljutunk odáig, azt pedig lehetne pucéron is, de meg merünk mi mukkanni? Különben az öltöztetés 3800 forint, ha kérünk számlát, ha nem kérünk, akkor csak 3000, és négy kézmosás a fürdőszobában törülköző használattal kombinálva. Mindenekelőtt azonban adjunk egy tisztességes ruhát, ami viszonylag jól fog állni rajtad. Nem jutunk szóhoz, és úgy mozgunk a lakásban, mint a tetszhalottak. Valaki megkockáztatja, hogy az öltöztetés talán egy kicsit felesleges, de többen lehurrogják. Tisztességes állampolgár ilyesmin nem spórol, legfeljebb legközelebb csak egy hónap múlva lesz rántott hús, de az öltöztetés az fontos. A szakemberek meg is magyarázzák, a tested hamarosan merev lesz, aztán a hűtőházban még merevebb. Az öltöztetés most következik be, vagy soha. Mindenki megadja magát, a négy fő elégedetten távozik, és persze téged magukkal visznek. A szűk, pici liftben felállítják a koporsót, ugyanis másképp nem fér be, te majdnem kicsúszol a pléhkoporsóból, de aztán a dolgok rendeződnek. Mi pedig csak percekkel később döbbenünk rá, hogy fogalmunk sincs, hová vittek.   

Két nap csendes gyász és megdöbbenés. Hétfőn irány a körzeti orvos, és amilyen szerencsénk nekünk van, délután rendel 14-19 között. Fél háromkor még csak az asszisztensnő van benn, de „a doktor úr perceken belül itt lesz”. Három óra környékén a doktor úr berobog, és fájó szívvel veszi tudomásul, hogy téged többé már nem lehet maszek alapon injekciózni haszontalan vitamin ampullákból, némi felár ellenében, aztán meg a kártyád is ugrott, egy beteggel kevesebb. Máskülönben a Körzetis nagyon rendes. Mindent kitölt, lepecsétel, nem faggat, és végül egy picit tartja a markát, de aztán mehetünk a temetési vállalkozáshoz, akiket nem nehéz megtalálni, a temetőben vannak.

Az iroda ajtaján biztonsági zár, csak belülről lehet kinyitni. Úgy tűnik, ezek hisznek a kísértetekben, és van félnivalójuk. Az ajtón egy tábla, rajta fenyegető szöveg: belépés szigorúan csak szólítás után. Ezek szerint a részvénytársasággá vedlett állami vállalat javában játssza a hatóságot. A meglepetéstől még alig hápogunk egy perce, amikor kivágódik az ajtó, kiront rajta két, talpig feketébe öltözött nő, és hangos szitkok közepette elhagyják az épületet. Nyomukban üget a hivatalvezető, vagy valami hasonló, de az is lehet, hogy a Főatyaúristen. Egy magyar temetőben bármi előfordulhat. A Főatyaúristen is üvöltözik, bár a címzettek már rég nem hallják, de mi igen. Minden esetre a frász ott a helyszínen kiver minket, pedig beinvitálnak a Főatyaúristen belső szentélyébe, igaz nem elhanyagolható mogorvasággal. Besettenkedünk, majd elnézést kérünk a zavarásért, meg hogy ott szeretnénk hagyni néhány százezer forintot. Tetszik tudni, makogunk, miközben széttárjuk kezeinket, nem tehetünk róla, nekünk azt mondták, hogy ide kell jönni. A Főatyaúristen lekezelően bólint, kitépi kezünkből a papírokat, amit még a fehérköpenyes Ügyelet kezdett kitölteni, és a Körzetis fejezett be. Azt hiszem remegett a lábam, de ebben nem nagyon vagyok biztos. Minden esetre úgy éreztem magam, mintha én lettem volna a halott, holott a halott te voltál. A Főú. (Főatyaúristen) rám förmedt, hamvasztás lesz? Halkan elrebegtem egy igent, mire a Főú. arcán átsuhant egy gúnyos vigyor, és hangja felcsattant. Így nem hamvasztunk! A halotti bizonyítvány hiányosan van kitöltve, amíg ezt nem pótolják addig nincs hamvasztás. Tanácstalanul nézünk össze. Kiderült, hogy az Ügyelet elnézte az egyik rubrikát. Azonnal elnézést kértünk az Ügyelet helyett, majd kisomfordáltunk az ajtón, és elmentünk ügy intézni az Ügyelethez.

Két nappal később visszamentünk a Főúhoz, de most már tökéletesen kitöltött HB-vel, ami nem házibulit jelent, hanem halotti bizonyítványt, de ezt mi is csak ott a helyszínen tudtunk meg. Természetesen ez alkalommal is az előtérben ültünk és vártuk a bebocsáttatást. A baj az volt, hogy mások is azt várták, és ezek a mások előttünk voltak. Úgy tűnik, az emberek Magyarországon szép sorban elhalálozgatnak. Ugyanis, itt éppen úgy sorba kell állni, mint régen a banánért. Végül azért ránk is sor került, és beléptünk a már alaposan ismert Főú. színei elé. Köszönésünkre bólintott, jelezve, hogy megismer minket, és késlelkedés nélkül meg is szólalt. Azt szerette volna tudni, hogy te az elhunyt, hol vagy. Fogalmunk se volt. Tényleg röhej, temetést intézünk, de nincs hullánk. Mentegetődzünk, hogy elvitték. Micsoda balfácán népség, még egy hullára se tud vigyázni, néztük ki a Főú. szemeiből. Csoda, ha tönkre megy az ország? A Főú. gúnyosan szemlélte zavarunk, majd megszólalt, mindegy, majd elintézem. Istenem, mekkora hatalom! Ha nagyon kell, még hullákkal is tud diszponálni. Esetleg pont azzal, amelyikre szükség van, bár hamvasztásnál ez nem feltétlen megalapozott egy követelmény. Aztán Főú. megint kérdezett, hogy akarjuk? Mi szerettünk volna egy szép helyet, esetleg közel a kapuhoz, ahol ritkábban lopják le a koszorúkat a sírokról, ugyanis te, amíg éltél, így szeretted volna. Erre megint jött a gúnyos vigyor, csak itt lehet, és ujjával rábök egy fali térkép egy bizonyos pontjára. Itt nyitottunk sírokat, erősíti meg előző mondatát.

Ez volt az a pillanat, amikor kezdett megjönni a hangom, mert ami sok, az sok. Különben is ennyivel tartoztam neked: tisztelt hölgyem, ha csak oda lehet, ahová az ujjával szíveskedett bökni, akkor minek kérdezi? Nem volt szerencsém, félreértettem, ő úgy gondolta, hogy milyen urnában, milyen urnaterítővel, és mikor? A válaszadást szerfölött megkönnyítette, mert elénk dobott egy fényképalbumot, amiben urnák láthatók totál és premier plánban, valamint fantázia névvel és árcédulával. „Feltámadunk II.” 29.700 forint, „Kegyelet IV.” bíbor páccal 24.200, pác nélkül mindössze 19.800 forint. „Irgalom III.” natúr fenyő 20.800, lakkozva 21.800, intarziával 26.500 forint. Bennem elkezdett derengeni, hogy életem legnagyobb hibáját akkor követtem le, amikor nem urnakészítő kisiparosnak mentem el és azon töprengtem át tudnám-e magam képezni még mielőtt rám is sor kerül, bár úgy saccolható, hogy az ötlet egy eső utáni köpönyeg. Viszont hamarosan kaptunk egy másik fényképalbumot is, amiben fátylak voltak, akarom mondani szemfedők, csak azt nem árulták el hozzá, hogy egy kis rakás hamunak hol vannak a lefedendő szemei. Erre a talányra magunktól kellett volna rájönni. Minden esetre a választék vonzó volt: Muszlin kendő fekete berakással, szélén azsúr, ára: 8200 Ft. Vert csipkekendő bársony aláhergeléssel, ára: 10.500 Ft. Tüll kendő két sor pikével ára: kerek 8000 Ft. Ugyan ez batikolva is, ára: 11.000 Ft. Az ÁFA minden esetben külön felszámításra kerül.

Szokjuk már meg a szentségét, hogy mindennek ára van. Te meg csak ne röhögj ott a Mindenható jobbján azzal a kitűzött kokárdával, vagy a balján az egy szál szegfűvel. Tudd meg, először rossz helyre vittek, ugyanis ott nem volt krematórium. Onnan téged át kellett szállítani oda, ahol van. Tehát, szállítás rakodással 22.000 Ft. + ÁFA. Hamvasztásos temetés 261.750 Ft. Azért ilyen sok, mert 80 kiló vagy. Ha csak egy gyerek lennél, a család olcsóbban úszná meg. A hamvasztáshoz nagyon sok kWó kell, aminek az árát nem rég emelték harmadszor fel az idén. Hűtés = 1.890 Ft/nap. Tulajdonképpen bagatell. Egy kilo mélyhűtött őszibarack 1020 Ft és az csak egy kiló, igaz, mínusz 18 fokon, te pedig alig éred el a plusz kettőt, de hát a hűtés, az hűtés. Urnafülke betéti díj = 8.000 Ft/10 év. Se hosszabb, se rövidebb időre neme lehet. Részletfizetés nincs, és a lízing is kizárt. Az összeg természetesen tartalmazza az ÁFA-t, mert az állam nem lehet tekintettel az állampolgárság egyoldalú megszüntetésére. Az viszont meglepő, hogy a bérleti díjat nem toldják meg közös költséggel, és a közös képviseletet még nem találták ki. Ennek az elnéző magatartásnak oka valószínűleg az, hogy a halottak kifejezetten jó bérlők, konyha és fürdőszoba használatra nem tartanak igényt, alig van velük gond. Carrarai márványlap, 26×26 cm, begipszeléssel együtt 15.400 Ft. A betűbevésés fekete színezéssel betűnként 820 Ft, arany befestéssel betűnként 1.360 Ft. A temetői sorszám bevésése kötelező! Pap + kántor 22.800 Ft, kántor nélkül a költség megegyezés szerint. Külön rendelhetők: gyertyák (darabra), szőnyeg (méterre), zene magnóról (percre), stb. számtalan extra egyéni igény szerint.

Ez az a pont, amikor kezd lelkiismeret furdalásod lenni, és már bánod az egész végelgyengülést. Bizony, bizony, tovább élni sokkal olcsóbb, mint meghalni. Látod! Látod! De nincs visszaút, és még örülhetsz, hogy sikerült minket itt hagynod mielőtt az amerikai kultúra a Valentínó-day és Halloween-tök sikeres elterjesztése után megérkezik a magyar temetőkbe is, mert bizony hamarosan lesz még hullaberetválás, balzsamozás, függöny, baldachin, orgonabúgás, fekete tollcsákós halottkísérők. Szóval egész iparág dobja majd be magát, olyan jó kis kapitalista módra. Nálunk ez még egy picit szocialista, és egyelőre ezért nincs például lélekharang se, mert ha lenne, akkor az egész országért szólhatna. 

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

Olcsó húsnak híg a leve

Publikálva 2012.feb.08. | Tibor bá' blogja | 50 hozzászólás

Tibor bá’ vidám hete

 

Ha az olcsó húsnak híg a leve, akkor milyen lehet az ingyen hús leve? Jó kérdés, mi? Boldogult nagyapám többször intett, óvakodjak mindentől, ami ingyen van. Ezt én akkor óriási marhaságnak tartottam, de imádtam a nagyapámat, hát inkább lenyeltem a választ. Pedig bölcs volt az öreg, csak akkor még nem tudtam róla.

A napokban csak úgy tébláboltam az egyik hiper-izében, na hogyan is hívják? Ja, igen, a fogyasztás szent templomában, ahol belebotlottam egy született bűbájba. A bűbáj negyven lehetett, de ez cseppet sem akadályozta abban, hogy húsznak akar­jon látszani, ami persze nem sikerült neki, hiába mutogatta mosolyra emlékeztető arc­munka árán, fehér cementtel tömött fogait, valamint szilikonnal dúsított, nyakában cipelt kebleit. Szóval nem tudtam tőle tovább menni egyetlen lépést se. A rökönytől pad­lóhoz ragadt a lábam. A lemerevedés eme reflexszerű megnyilvánulását kihasz­nálva a bűbáj úgy döntött, én leszek a következő áldozat, és már mellém is termett.

A bűbáj első ténykedésének keretein belül a kezembe nyomott egy nagy üveg kölnis doboznak látszó tárgyat és kérte fogadjam el, mint a cége ajándékát, aminek külön­ben 5200 forint a fogyasztói ára, de én teljesen ingyen kapom meg a cégtől mert, hogy ők ezt a kitűnő francia kölnit be akarják vezetni a magyar piacra, és ebből a célból elsősorban ilyen intelligens emberekre gondolnak, mint amilyen én magam is látszok.

Ezen szóáradat közepette a nagyüveg kölninek látszó dobozt ki kapta a kezem­ből, és mellé tette a bal kezében szorongatott kisebb üveg dobozának látszó tárgyat. Közben biztosított arról, hogy a kettő együtt 8500 forint, de én megkapom az összeg feléért mert, hogy én olyan szimpatikus vagyok a cégnek, meg neki is személy szerint (hogy a mellettem álló feleségemnek közben leesett az álla, az egyáltalán nem zavarta). Azonban ha én úgy döntök – folytatta az éltes lady – hogy ez a két üveg nem kell fél áron, vagyis 4250 forintért mert, hogy nekem csak a nagy üveg kell ingyen, akkor a kisüvegért se kell fizetnem amen­nyiben ezt a három üveget venném meg 9900 forintért, jóllehet ezt holnap már csak 16000 forintért kaphatnám meg. Természetesen, ha éppen nincs nálam elég pénz, ak­kor az eredeti nagyüveget még mindig teljesen ingyen megkaphatom, ha a másik kettőt megveszem 4800 forint helyett már csak 1800 forintért. Persze ez az ajánlat csak nekem szól, mert ilyen kedvező feltételt a cég csak kimondottan finom úriem­ber­ek­nek ajánl fel, és naponta maximálisan három alkalommal, amennyiben erre méltó fogyasztóval találkoznak.

Ekkor a bűbáj kénytelen volt levegőt venni, ami a részemre háromtized másodperc időt engedélyezett régóta formálódó kérdésem gyors elhadarására: Tessék mondani, akkor most mit kapok ingyen?

Ha ebben a hivatásos bűbájban lett volna némi vagánybecsület, akkor egy szót se szólt volna csak a könyökben behajlított bal karján lengetett volna egyet, és a nemzetközi egyezmények értelmében az ökölbeszorított jobb alsó karjával belecsapott volna a balkönyök belső hajlatába, tudod, az LFS előírásának meg­felelően. De nem, ő elölről kezdte. Uram, ezt az 5200 forintos kölnit ingyen kapja a cégünktől, mert a másik kettő összesen 8900 forint, de ön a hármat 2900 forintért megkaphatja és így az 5200 forintos üveg teljesen ingyen kerül a birtokába, de a másik két üvegen is megtakarít 4300 forintot.

Asszonyom! Üvöltöttem a száját befogni képtelen dögre. Válaszoljon egyszerű igennel vagy nemmel. Kapok-e öntől valamit anélkül, hogy a pénztárcámat elő kellene ven­nem? Erre aztán a bűbájnak is elfogyott a türelme, mert válasz helyett visszakérdezett, hülyének néz maga engem?   *        *        *  

Egy hete telefonon felhívott egy simogató, szőke női hang és megkérdezte van-e feleségem. Már azon törtem a fejem, hogy letagadom, de még időben eszembe jutott, hogy hiába kértem Viagrát a háziorvostól.  Állítólag Viagrát csak az urológus írhat fel TB által támogatott vényre, de az meg szóba se áll velem, hacsak minimum prosztataburjánzást nem tudok produkálni, ami egyelőre még nincs. Így aztán töredelmesen bevallottam, hogy feleségem, az van. Erre ez a simogató, szőke női hang azt mondta, akkor mind a kettőnket meghívja egy ingyen vacsorára ide meg oda. Na, mondom ez éppen kapóra jön, mert betudhatom a 120. házassági évforduló megünneplésébe (ja kérem, az idő relatív, ezt már Einstein is megmondta) és már le is fixáltam a dolgot.

Hát kérem, puccba vágtuk magunkat, és elmentünk az adott helyre, az adott időben. Első meglepetésünk az volt, hogy rajtunk kívül meghívtak még vagy hatvan másik házaspárt is, és persze ezek se fiatal vagányok voltak, hanem olyanok, akikről lerítt a viszonylag könnyű megfejhetőség. A második meglepetés maga a „vacsora” volt, ami néhány ütött-kopott, erősen másnapos szendvics formájában lett előadva. A harmadik meglepetés maga a simogató, szőke női hang volt, aki így élőben festett vörösnek tűnt, hatvanon éppen innen, de csak egy hajszállal ám, és kerek húsz kilóval többnek, mint ami rám még képes hatni. Viszont mindkettőnket nagy, meleg szeretettel libegett körbe és elkezdett mesélni a nyár szépségeiről, ami így január derekán nem tűnt túlzottan aktuálisnak.

Később összetereltek vagy húszunkat egy kisebb terembe, ahol a sarokban elhelyezkedett egy iskola tábla a hozzá tartozó angol nyelvű előadóval és egy jól megfizetett tolmácsnővel. Hamarosan beindult a szédítés, aminek lényege néhány millió forint kifizetése volt harminc év alatt, amiért cserébe össze-vissza üdül­hettünk volna a nagyvilágban egy eléggé komplikált és nehezen érthető rendszeren belül. Piszok módon észnél kellett lenni, mert különben néhány kopott, alig használt szendvics könnyen hárommillióba kerülhetett volna. Szegény nagyapa meg forog­hatna a sírjában.   *        *        * 

Már megint csöng ez a rohadt telefon. Esküszöm az élő istenre, le fogom szereltetni. Egy kicsit még mindig monopolhelyzetben lévő T-Com (mint MATÁV utód, ezer köszönet érte kedves Schamschula úr, mikor tetszett utoljára párbajozni?) már megint emeli a szolgáltatásainak az árát. Heteken át rá se nézek, nem hogy felemeljem a kagylót, mégis 5000 forint feletti a számlám. Na, szóval megint cseng.

Apám! Nem fogod elhinni mi történt. Kihúzott a komputer. Hát ez nem lehet igaz! Kihúzott, pont engem. Nem, nem és megint nem, nincs benne semmi átverés, semmi csalás. Teljesen frankó. Kihúzott a komputer és a cég nagy-nagy tisztelettel értesített, hogy a költségükön, teljesen ingyen (jaj, nagyapa!), másodmagammal elutazhatok a Kanári-szigetekre. Figyeld, már megint ingyen. Mi a franc lehet benne a trükk? Le fog zuhanni a repülő és életbiztosításomnak ők a kedvezményezettei? Hol akarnak átverni? Belehülyülök! Hol van elásva a kutya?

A hathetes tanfolyamon kiokosított „üzletkötő” bizonygatja, ez publicitás és isten bizony teljesen ingyen repülhetek a Kanári szigetekre, méghozzá másodmagammal. Oda-vissza? Teszem fel az óvatos kérdést? Természetesen oda-vissza. Előre odaadják a jegyeket még itthon, Magyarországon. Kezd a gombóc oldódni a gyomromban. Jó, megyünk a jegyekért.

Feleségem dörzsöli a kezeit, spórolunk 2 x 90.000 forintot. Tudniillik ennyibe kerülne a két repülőjegy. Tehát a feleségem dörzsöli a kezeit, ugyanis ő a család pénzügy­minisztere és a pénzügyminiszterek kedvenc szokása a kézdörzsölés. Tehát dörzsöli-dörzsöli, mígnem elkomorodik a tekintete, és vészjóslóan felvisít. Hol fogunk lakni? Hogy-hogy hol fogunk lakni, angyalom? Harminc éve lakunk ugyan ezen a helyen. Pont most jut eszedbe megkérdezni? Nem úgy értem, kiabál egyre vörösödő fejjel. Hol fogunk lakni a Kanári-szigeteken? Tényleg, hol?

Na, most mi telefonálunk a cégnek, ahol az okos komputer pont minket húzott ki (plusz még 1800 másik embert egyetlen nap alatt, de ezt csak később tudtuk meg). Szóval izé, van itt egy kis apróság, tessék mondani, hol fogunk megszállni a Kanári-szigeteken? Vigyünk magunkkal sátrat, vagy mi? Óh, dehogy! Jön a megnyugtató válasz. Semmi sátor, természetesen szállodában fognak lakni. És tessék mondani, a szálloda számlát ki fogja fizetni? Természetesen a kedves utas. Vagyis mi.

Anyukám hagyd abba a kézdörzsölést. Szállodába fogunk lakni és mi fizetjük a szálloda számlát. Igen? Hördül fel a feleségem, és mennyibe kerül egy kétágyas szoba? No, ezt nem tudják fejből, majd visszahívnak.

Mire tippelsz kedves olvasó, visszahívnak. Ha kitalálod, neked adjuk az ingyenes repülőjegyet. Hagyjuk az egészet. Elárulom, de csak neked, amiért olyan szimpatikusan és okosan, sőt intelligensen visszajársz a blogomhoz. Minimum egy hetet kell eltölteni a szállodában és a szállodai árba gyönyörűen beépítették a repülőjegy árát. Egy pici korrekcióval, mint a tőzsdén, korrekcióval 2 x 90.000 helyett 2 x 110.000. Tudod, ha lúd, akkor legyen kövér, esetleg hülye.   *     *     *  

Nagyapámra való tekintettel ne firtassuk, hogy elmentünk-e a Kanári-szigetekre vagy vettünk-e ingyen kölnit esetleg egy time-sharing (így hívják) üdülési jogot. Azt viszont leszögezhetjük, hogy százezreket vernek át és akkor most viccen kívül egy kis kiokosítás. Az üdülési jog vásárlásánál összebizalmaskodtam az üzletkötő nővel. Meg­kérdeztem, hogy miért angolul magyarázzák el a time-sharing lényegét, amit egy tolmácsnő lefordít. Most kapaszkodj, de tényleg. Próbálták, egy-egy behívott csoportból (max. 100 fő, vagyis 50 család) magyar előadás esetében rendszerint senki nem állt kötélnek, néha egyik-másik házaspár. Angol úriember + tolmács esetében 3-5 család szopja be a cuclit, ami 6-10 százalékos hatásfok. Hát ennyire vagyunk hülyék, itt Kelet-Európában, évekkel a csatlakozás után.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

NOKIA után mehet az OPEL is?

Publikálva 2012.feb.07. | Tibor bá' blogja | 76 hozzászólás

Ha a németországi Opel leáll, akkor nálunk is leállhat. A gazdasági  visszaesés – szerintem – akár 3-5 % is lehet hazánkban.

 

US automaker General Motors is reportedly losing its patience with its European unit Opel/Vauxhall. Steep losses may now result in factory closures and layoffs, including the Opel factory in Bochum, Germany, according to media reports. (Spiegel online)

______________________________________
______________________________________
______________________________________

A fürdőszoba

Publikálva 2012.feb.07. | Tibor bá' blogja | 39 hozzászólás

Tibor bá’ vidám hete

 

Tamás, gyerekkori barátom kishúgának munkahelyén társas összejövetelt tartottak, és mert a nevezett kishúg egy kicsit már elmúlt 30 éves, Tamás megkért, hogy menjek el én is (plusz még másik őt barátja), hogy Zsuzsának – akit különben még viccből se lehetett volna benevezni a Miss Hungary vetélkedőbe – nehogy petrezselymet kelljen árulnia.

Na jó, tudom, hogy ez már kiment a divatból és a fiatalabbaknak fogalmuk sincs mit jelent, tehát megmagyarázom. Petrezselymet az a lány árul, akit a kutya sem kér fel táncolni, ezért aztán csak ül-ül és maga elé bámult. Őrült nagy blama, ráadásul öngerjesztő. Akit egy ideig nem kérnek fel táncolni, azt később az istennek se kéri fel senki. Szóval Tamás barátom ez utóbbit akarta jó előre kizárni, természetesen a mi jelenlétünkkel.

Miután beindult a tánc, mi, az orvul meghívottak, Zsuzsát egymás kezéből kezdtük kitépni, amire csakhamar a többi, nem beépített pasinak is kedve szottyant, és ezzel szolgáltatásunkra az est hátralévő részében már nemigen volt szükség. De ha már ott voltam, gondoltam körülnézek. Szóval volt ott egy csomó diplomás csaj, valamennyi 30 plusz egynéhány éves, akik egytől egyig mind férjre vadásztak. Mellesleg Zsuzsa is (aki azóta jó hatvanas vénkisasszony).

A férjre vadászó harminc feletti csajoknak van egy kellemetlen tulajdonságuk, mivel nincs vesztegetnivaló idejük azonnal a célra törnek. Vagyis mellőzve minden udvariasságot hol direkt kérdéseket tesznek fel, hol nem kért tényeket deklarálnak. Ez a – nevezzük – direkt módszer olyan, mint a manapság polgárjogot nyert „direct mail”, szépen becsomagolt ajánlat tétel a megfelelő feltételek biztosítása mellett. Tulajdonképpen a célnak roppant megfelel. Mutasd meg a lapjaidat, én is megmutatom az én lapjaimat, aztán ha kellően illeszkednek egymáshoz, akkor már írhatjuk is a meghívókat.

Na szóval, némi körülnézés után szert tettem egy Kati nevű csajra, aki egy lassú tangó mellett elmondta, hogy melyik osztályon dolgozik, mint diplomás nyelvtanárnő, mennyit keres, igaz, hogy a szüleivel él de gyakran küldik ki külföldre, stb., aztán rákérdezett az én hasonszőrű adataimra. Csak azt nem kérdezte meg, hogy nős vagyok-e, mert akkor érte volna némi meglepetés. Na ekkor egy twist jött, ami közben elég nehéz beszélgetni, duma tehát felfüggesztve. Twist után büfé, büfé után egy pici asztal, ami mögé leültünk lihegni, rágcsálni és iszogatni.

Ekkor került sor a második fordulóra. Most már olyan kérdések jöttek, hogy szeretek-e operába járni (gyűlölök), mi a véleményem a képzőművészetről (az meg micsoda?), Melyik a kedvenc zeneszerzőm (tökmindegy), de ez már alkalmat adott az első komolyabb szóváltásra. Kati ugyanis elárulta, hogy Mozartot és Csajkovszkijt élvezi a legjobban. Erre én Csajkovszkijt lebuziztam (ez igaz), amire bizonyítékként felhoztam az agyon nyaggatott B-moll zongoraversenyét, mert az szerintem akácmézbe hempergetett szultánkenyér. Mozartot pedig nem bírom elviselni (kivéve a golyóit) az abszolút pedáns harmóniái miatt, művei gyakorlatilag gépzenék a Don Giovanni és a Requiem kivételével.

Ez Katit úgy érte, mint derült égből a villámcsapás. Azonnal rádöbbent, hogy velem se fog egybe kelni, inkább egy életre szóló párta, mint egy ilyen szakbarbár, aki ráadásul még fel is vág vele. De nem fordult sarkon és nem hagyott az aprócska asztal mellett. Felvette a kesztyűt, úgy gondolta, ha férj nem lehetek, akkor legalább fingat egyet rajtam, és álnok módon áttért az irodalomra. Pontosítok, a költészetre. Megkérdezte, szoktam-e verseket olvasni (nem). Ugyanis ő imádja őket (nem volt semmi kétségem efelől), és találjam ki, ki a kedvenc költője. Gondoltam, ha Baudelaire lenne, akkor nem kérdezné, tehát rávágtam, hogy Ady. Hát ezt meg hogy találtam ki? Úgy, válaszoltam, hogy koedukált osztályba jártam és minden második osztálytársnőm magyar füzetébe be volt ragasztva a bazedov szemű, kéjenc arcú Ady fényképe. Na ekkor lettem szó nélkül faképnél hagyva.

A fenti történet bontakozott ki lassú méltósággal a 30 éves múlt kegyes homályából, amikor az AL-ban elolvastam Puszi Macsek: Dal és vers című művének befejező akkordjait, ahol a szerző reményeinek ad hangot, miszerint az olvasó élvezni és ihleni fog. Az élvezetről most nem kívánok beszámolni (nekem már az is élvezet, ha reggel nem foglalt a WC), ellenben ihlet az jött, ellenállhatatlanul. Íme!

A fürdőszoba, amelyben Ady elrohadt, miközben múzsájától kapott, állandóan kiújuló sebeit nyaldosta.        

Fürdőkádam dadam,

Felpuffadt a hasam,

Hasam dadam

Falhoz vágtam

Fürdőkádam

Dadam

Falikutam tatam

Rohad már a hasam

Hasam tatam

Teliszartam

Falikutam

Tatam

Vécéláncom cocom

Hol a salvarzánom

Salvarzánom

Jaj de várom

Kiokádom

Cocom

Kézi bilim lilim

Kiújult a dilim

Dilim lilim

Átszakadt a

Végbél bibim

Lilim.                   

A megzenésítés jogát fenntartom. :D

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

Vörös és fekete

Publikálva 2012.feb.06. | Tibor bá' blogja | 37 hozzászólás

Tibor bá’ vidám hete

 

Jelentem Ausztráliába szakadt barátom nyomorog. Ezt a nyomorgást természetesen nők terén kellett érteni, amivel barátom eleve tisztában volt. Most, hogy hazalátogat, a nemi élete felhőtlen egén gyülekező kumuluszokat velem szándékozott eloszlatni úgy, hogy küldött 100 dollárt és arra kért, szervezzek be neki valami fiatalabb hölgyet, esetleg hölgyeket, hadd válogasson belőlük. Ezek a hölgyek újabban igen hevesen keresnek „kifejezetten nagyvonalú” urakat, az „ápoltság nem akadály” jeligével, most már az Interneten is meglehetősen erőszakos módon. Amikor például szex oldalakon szörfözök (amikor Éva nincs a látóhatáron) különböző nők ugranak be a közeli Szentendréről és azonnali határidővel kínálgatják magukat jókora csöcsök társaságában. Mindegy, a lényeg, hogy a megbízatás nekem is megtetszett, mert ki nem foglalkozna fiatal pipikkel úgy, hogy a cechet a haverja fizeti. Elkezdtem tehát válogatni a kínálatból, bár azzal tisztában voltam, hogy alapos keresgélés előtt állok, mivel a nőknek rendszerint se önkritikájuk, se arányérzetük nincs. Egy-két perces „munkáért” tízezreket akarnak kasszírozni és micsoda lotyók, te úristen. Szóval szörfölök és megakad a szemem egy ígéretes duón: „Vörös és Fekete”. Mi a fene? Csak nem Stendhal törvénytelen ükunokáiról van szó? Legjobb lesz utánajárni a dolognak, feltétlenül válaszolnom kell. Már pötyögöm is: Kedves Vörös és Fekete! Ausztráliából hazalátogató, igen nagyvonalú üzletember vagyok. Ajánlkozásukat érdeklődéssel olvastam, és biztosítom Önöket, hogy személyemben meg fogják találni számításukat. Különben hatvanas, ápolt, szabályos testalkatú, kifejezetten elviselhető férfi vagyok. Természetesen a végső döntést egy személyes találkozásnak kell megelőzni. Ennek érdekében kérek egy pozitív választ. U.i. Elnézést a magázásért, de nekem ez a spontán tegeződés még nem megy.

Ebből persze kiderül, hogy hülye, alaposan fejhető vagyok, aki nem ismeri a hazai viszonyokat. Nem csoda, hogy azonnal jön a válasz. Elkezd csicseregni  egy női hang, hogy ő a Vörös és Fekete.

v     Drága hölgyem, maga vagy vörös, vagy fekete, mind a kettő nem lehet.

v     Oh, hát az csak egy csali – jön a megnyugtató válasz.

v     Csali-csali, de azért valamit csak jelent?

v     Hát persze! Ez olyan izgis, nem?

v     Szóval ketten vannak és egyikük fekete hajú, a másiké vörös? – sietek a hölgy segítségére.

v     Valami ilyesmi, hehehe.

v     Na jó, ne feszegessük. Különben is, gondolom, találkoznunk kellene.

v     Hát, igen, hehehe – csicsereg vissza Vörös és Fekete.

Egek! Ez olyan, mint az angol történelemben „William & Mary” társuralkodók. A diákok legnagyobb része csak az érettségi szünetben döbben rá, hogy „William & Mary” tulajdonképpen nem egy személy, hanem kettő. Szent igaz, hogy Anglia trónján 1689-től William & Mary ült, de valószínűleg egymás ölében. Szóval nem bírom tovább és rákérdezek.

v  Bocsásson meg, kedves, de magácska a Vörös vagy a Fekete, mert így ránézésre a haja mintha szőke lenne, igaz, hogy festett szőke,de mégiscsak szőke? 

v  Egyik sem, én Bea vagyok.

v  Még jó, hogy nem egy boa.

v  Hogy mondta?

v  Még jó, hogy nem egy boa – ismétlem meg szellemeskedésem, de hiába, Vörös és Fekete zoológiai ismeretei a házityúknál bezárulnak, arról is úgy tudja, hogy négylábú. Azonban tépelődésre nincs idő, mert Vörös és Fekete átveszi a szót.

v  Magához fel lehet menni?

v  Hozzám fel, ha nincs itthon a feleségem, nincsenek itthon az unokák, nem látja a házmester, és a ház 23 nyugdíjas nénije. – A hálózat másik végén gyanús csend. Most én mondom a mikrofonba – Hehehe, csak hülyéskedtem.

v  Jaj, de jópofa, hehehe – jön meg újra Vörös és Fekete hangja.

Nekem meg rohadtul kezd tetszeni a dolog. Mekkorát lehet szórakozni 100 dollárért. A végén persze megállapodunk abban, hogy másnap délelőtt tízre jönnek barátom egy hónapja bérelt garzonjába. Este ugye nem lehet, mert akkor dolgoznak, néha délelőtt is, de speciel a holnap délelőtt, az üres. Hát akkor, a holnap délelőtti viszontlátásra, kedves Bea.

Másnap délelőtt 10-kor csöngetnek az ajtón. Azért szép tőlük ez a pontosság. Az egész olyan üzletszerűen precíz. Nyitóóóóóm – üvöltöm át a falakon, és már pattanok is. Az ajtón pedig belibben egy hatalmas csöcsű, enyhén elhízott, harminc körüli cigánylány, nem egészen az, akit tegnap láttam a monitoron. Na, ez lesz a Fekete – állapítom meg magamban – akit szorosan követ egy szintén harmincas, egy kissé kiéltebb, kéthavonta más-más színre festett hajú nő, aki egy árnyalattal soványabb és két árnyalattal kisebbek az emlői. Ezzel szemben a hihetetlenül ízléstelen szerelésük egyforma. Én természetesen úgy teszek, mintha aranyat leltem volna, és már tessékelem is be őket a szobába. Hiába, na, anyám belém verte az udvariasságot.

Hölgyeim, Önök a vállalkozók, adják elő a programjukat. Hogyan is gondolták, mennyibe fog kerülni, stb. Remélem nem szégyenlősek, ezeken túl kell lenni legalább egyszer, csak úgy, a miheztartás végett – hadarom el, hadd lássák, én is vágom az üzletszerűséget. A Vörös mindjárt magához is veszi a kezdeményezést:

v  Szóval, először is azt kellene tudnunk, milyen gyakran szeretne velünk találkozni, és mennyit szán ránk egy hónapban?

v  Csak egy pillanat, még mielőtt továbbmennénk – vágok a szavába – mit jelent az, hogy „milyen gyakran szeretnék magukkal találkozni?”

v  Nézze, nekünk mindegy, de azért tényleg tudni kell, milyen gyakran.

v  Hölgyeim, félreértették. Hogy milyen gyakran szeretném, azt értem, és nem is nehéz rá válaszolni, de mi az, hogy „magukkal”? Úgy értem, kettőjükkel?

v  Hát persze, hogy kettőnkkel – trilláznak felém, hát én lepusztulok. Hogy gondolják ezek?

Egymás szájából szedik ki a szavakat. Kiderül, hogy ebben a szférában már több mint 20 éve üzleti verseny folyik. Ők, mármint Vörös és Fekete, iparkodnak a konkurenciát a háttérbe szorítani. Ők egyszerre ketten jönnek, de a dupla szolgáltatásért mindössze szimpla árat kérnek.

v  Hölgyeim, ez nagyon jól hangzik, de ennek semmi teteje. Azok az idők, amikor még duplázni tudtam, már rég elmúltak a fejem felett.

v  Oh, hát ők ezt tudják, ugye az én koromban, nyugtatnak meg bájosan, de azt lássam be, hogy ez így mégiscsak izgalmasabb és főleg látványosabb.

v  Na, jó – adom be a derekam – menjünk tovább. Szóval gondolom, hetente egyszer. – Ezen mosolyognak. Úgy látszik, tudnak valamit, amit én nem. Szerintem azt hiszik, hogy a heti egyet azonnal felemelem háromra, ha meglátom, mit tudnak.

v  Nem kell mosolyogni, kezdjük heti eggyel és van rá havi ötven rongyom. Ez tetszik nekik. Kifejezetten szimpatikus, hogy havonta annyit szándékozom kidobni az ablakon, amennyi a nyugdíjam egy teljes hónapra. Bólogatnak, hogy elfogadják.

v  Hát akkor, hölgyeim, mikor kezdjük?

Szerintük akár most mindjárt. Nézem az órámat, másodika van. De jó! Akkor most új hónapot kezdünk. Majd azt mondom a barátomnak, hogy sajnos szárazon nem lehetett tanulmányozni a témát. Vörös és Fekete meg se várta a formális igen elrebegését, máris akcióba kezdtek. Az egyik leengedte a rolót, a másik közölte velem, eddig tartott a magázással összekötött bohóckodás. Ők mindent tudnak (mármint ebben a témában), de magázással nem megy.

v  Oh, hát persze. Szervusz, Bea. Szervusz… téged hogy is hívnak?

v  Zsófi, hehehe – jön a vidám válasz.

v  Nahát akkor, szervusz Zsófi – és vártam mi lesz. Na mi?

Bea és Zsófi minden sikk nélkül lehajigálták ruhadarabjaikat. Szóval, ezt már láttam gusztusosabban is, izgatóbban is, csak még ízléstelenebbül nem. Különben minden úgy jött be, ahogy megsejtettem. Bea hatalmas csöcsei még hatalmasabbakat lógtak. De mi a fenét lehet várni. Ez a nő már legalább 20 éve ivarérett, és 20 év piszok hosszú idő. Ezekkel a csöcsökkel ennyi idő alatt már annyi minden történhetett, talán csak a gőzhenger nem ment át rajtuk. Bár azon sem csodálkoznék.

Zsófi felsőteste se volt esztétikusabb. De tárul még elém négy darab meglehetősen szőrős női láb is, hiába Borsodot az epiláció mind a mai napig sikeresen elkerülte. Aztán felbukkant egy csomó hurka, két enyhén kopott nemi szerv. Nem kell röhögni! A fanszőrzet igenis kopik, koptatja az idő múlása és koptatja a használat is. Bea és Zsófi esetében mind a két eset fennállt. Tényleg, épp azon meditáltam, miért nem találják ki az altesti parókát, amikor Zsófi rám förmedt.

v  Te nem vetkőzöl?

v  De igen, azaz, majd ha lázba jöttem, illetve gumival szoktátok, vagy mi?

A kérdés megzavarta őket, mert éppen azon tanakodtak, melyikük kapja be a másik csöcsét egy kis leszbi macerára, így hát csak hevenyészve vetették oda nekem, hogy ők tiszták és nagyon megválogatják a partnereiket. Nahát, micsoda megtiszteltetés, tehát meg vagyok válogatva, de azért még erőlködök egyet.

v    Úgy értem AIDS, meg ilyesmi. – Legyintenek, hogy már hallottak róla, de ők vigyáznak.

v    Na ez az, de hogyan? Gumi?

v    Nem, dehogy, az olyan, mint zokniban mosni lábat, hehehe.

v    Lehet – megyek bele ebbe a bárgyú hasonlatba – csak tudjátok a lábmosástól még senki se kapott Kaposi szarkómát.

Ezt már nem is hallják. Valósággal habzsolják egymás rég lógásnak indult testrészét. Nem is tudom, kellek-e én ide? Most ráesnek az ágyra. Bea a hátán fekszik, és térdben felhúzott lábait széttárja. Zsófi mohón beveti magát a combok közé és szürcsölő hangot hallat.

Na, én inkább kimegyek a konyhába, és főzök magamnak egy jó erős duplát. Lehet, hogy hajnalban lesz vége a bemutatónak. Tíz perc múlva jövök vissza, egy helyett három kávéval. Ne mondják, hogy paraszt vagyok. De ahogy nézem, ezek észre se vették, hogy hiányoztam. Most Zsófi fekszik a hátán, és Bea dugja be egyszerre három ujját oda, ahová azok egyáltalán nem valók. Nem tudom, mit hülyéskedik, az egész öklét kellene, mondjuk, könyökig. Igaz ezt már kitalálták a fistelők, de mégis, ha már bemutató….. Zsófi hangosan liheg. Szent isten, ezek igaziból csinálják. Nem is tudom, mit tegyek. Az ágyon folyik a sikongatás. Most Bea rágcsálja Zsófi bimbóit, de jó alaposan ám. Körülnézek a szobában, nem hoztak-e magukkal kancsukát vagy jégtörő csákányt. Úgy tűnik, nem. Ez azért megnyugtató. Kevergetni kezdem a második kávét, megiszom. Bea a hasán fekszik, Zsófi lovagló ülésben a hátán csúszkál le és fel, nedves nyomokat hagyva maga után. Egek, ez rosszabb, mint egy pornófilm, mert ezt ki se lehet kapcsolni. Vajon meddig tart? Nézem az órámat. Még nincs dél. A két nő mindenfajta hörgő hangokat bocsát ki magából. Lehet, hogy kezd vége lenni a bemutatónak? Adná Isten! Kokettálok a harmadik csésze kávéval, aztán észreveszem, hogy Zsófi és Bea átölelkezve egymás mellett fekszenek a hátukon, és engem néznek. Végre Bea megtöri a csendet.

v    Előre tudtam, hogy impotens vagy, még mondtam is Zsófinak.

v    Na, azért ez túlzás.

v    Akkor miért nem kellett egyikünk sem? Le se vetkőztél.

v    Azt hittem, még eltart egy darabig – dadogtam, és bátortalanul elkezdtem babrálni a nadrágszíjammal.

v    Ne szövegelj! Mi a gond? Nem vagyunk elég jók? Na mindegy, fizetsz valamit?

v    Tulajdonképpen fizethetnék, mert azért a show, mint olyan, jó volt. Úgy értem, végül is dolgoztatok. – De Zsófi megvető kézmozdulattal belém fojtotta a szót.

v    Figyelj! Ne fizess, kend a fejedre a stegót. Nem mindig jön be. Veszíteni meg, tudni kell.

Mire filozófiájuk bölcsességét megértettem, már egyedül voltam a lakásban három üres csésze társaságában, és arra gondoltam, hogy az én koromban nem is olyan könnyű elkölteni 100 dollárt.

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

 

Orbán Viktor és Bobkó Csaba vendégposztja

Publikálva 2012.feb.05. | Tibor bá' blogja | 39 hozzászólás

www.beledöglünk.hu

_______________________________________________________

Ez itt vitéz felcsúti Orbán Viktor kormányzó úr homokozója

Internetes fórumot indít hétfőtől a kormány www.joallam.kormany.hu ahová név nélkül is lehet bejegyzéseket tenni, egymás ötleteihez hozzászólni, hangzott el pénteken újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen. A fórum „nem egy feljelentő formanyomtatvány” lesz, elsősorban javaslatokat várnak az állam működésének javítása érdekében. A beérkező észrevételeket a tárcák apparátusa és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dolgozza majd fel.

___________________________________________________________________________

1. felajzott apuka says

Matolcsy úrnak igaza van. Amióta egykulcsos az adó, minden este éhgyomorral csinálunk gyereket, mert másra nem jut a fizetésünkből.  :D  Meg kellene fontolni a félkulcsos adót, ki tudja mi sülne ki belőle.

2. says

1: Érdemes lenne megfontolni a médiaadót, aki nem hallgatja a Lánchíd rádiót, annak másfél kulcsosra kell kiterjeszteni az szj. adóját.

3: says

Szerintem nagyot lendítene a Széll Kálmán terven ha ÁFA köteles lenne a zenehallgatás, kivételt képezhetnének a hazafias tárogatószólók hallgatása. Kaphatnának 50 % kedvezményt a kettősállampolgárok, ha közjegyzővel igazolják, hogy szándékukban áll a Fideszre szavazni.

4:says

3: Nehogymá! Szvsz a  Széll Kálmán tervet át kellene keresztelni Szél Toló tervre, ez sokkal jobban kifejezné a kormány célját.

5: says

Lázár szopjon be a Ginából, nem csak ő fog röhögni, de mi is.

6: says

Schmitt Pál menjen vissza vívni. Orbán for president, V V V.

7: Isten ostora (PV) says

Schmitt egy f@sz, mindenki f@sz, én is.  

8: ötlovas says

Széll Kálmán vakoló volt, de nem csak ő, Matolcsy és Orbán is vakolók. Azt a parancsot kapták, hogy tegyék tönkre az országot addig, amíg magától nem megy tönkre, ami heteken belül bekövetkezik, addig nem érdemes levegőt se venni.

Ebben a pillanatban megérkezett Bobkó Csaba vendégposztja és felborult a kommentelés.  :-( 

 

MALÉV: megdöglött az első Nagy Kanári a szénbányában

 

Évek óta riogatunk az összeomlással a mi kis geddonista szubkultúránkban, közben újra meg újra rágódva azon, hogy az Összeomlás vajon inkább esemény, vagy folyamat.

Nyilvánvaló, hogy folyamat, de az is nyilvánvaló, hogy vannak időnként földrengésszerű rövidebb szakaszok, amikor a rendszer látványos elemei dőlnek össze, két ilyen között pedig folytatódik a lassú erózió. A tavalyi év mindenestől tele volt a lassabb bomlás gyorsulásának jeleivel, pl. az euró-zóna válságának képében, ami persze valójában attól sokkal átfogóbb dolog.
Ugyanígy a MALÉV leállása is csak látszatra egyetlen cég bukása, hiszen a légiközlekedés a geddonista blogoszférában régóta emlegetett módon az egyik legkorábbi megdöglő kanári a bányában.

Per pillanat, az előttünk álló hetekre-hónapokra (ha ugyan hónapokra…) a MALÉV összeomlása ugyan még elszigeteltnek tűnhet, ami ugyan kellemetlenül érintheti most a reptéren rekedt utasokat és még inkább a cég dolgozóit, egyes hitelezőit, de a forgalmat átvehetik a konkurens cégek, azonban kicsit hosszabb távon valójában a légikanárik járványos elhullására kell felkészülni:

Az egyik komoly konkurenciának számító Austrian Airlines-nál drasztikus költségcsökkentés és járatbeszüntetés áll a küszöbön, ami új utasokat jelenthet a Malévnek. Egy másik erős versenytárs, a cseh CSA pedig egyre inkább mélyrepülésben van, olyan rossz mutatókkal, amik alapján nem kizárt a közeli csőd.

Akkor pedig már teljesen más helyzet lesz, amikor nem egyetlen légicég dől be, hanem az egész szektor…

Nem tudom elképzelni, hogy a folyamat odáig érésekor továbbra is helyreálljon a két nagyobb válsággóc közötti lassú erózió állapota, ugyanis a légiközlekedés globális csődje gyakorlatilag automatikusan része lenne a globális ellátási láncok szétzilálódásának, ami két héten belül embermilliárdok éhhalálát és erőszakos halálát jelentheti.

Vessük össze ezt azzal, hogy a Baltic Dry Index történelmi mélypontja a tengeri teherszállítás eddigi legalacsonyabb szintjét is jelzi, amióta ebben a formában mérik. Tehát lehet, hogy küszöbön áll a globális világgazdaság, az interkontinentális ellátási láncok összeomlása, az összeomlás apokaliptikus szintű fokozatának kezdete…
Visszatérve a magyar terepre, a MALÉV bedőlése önmagában még kezelhető, amíg a szektor egésze funkcionál, sőt elvileg egy feneketlen állami pénznyelő kút betömésével még veszteségcsökkentésnek is tekinthetnénk. Azonban ez csak az egyik korai Nagy Kanári, mely megdöglésével jelzi a robbanás közeledtét, képzeljük el, mennyivel kezelhetetlenebb helyzetet okozna a fővárosnak és az egész országnak a BKV szintén lassan, de mostanában már gyorsan és biztosan közeledő csődje, netán fizikai leállása? Az utóbbit gyakorlatilag nem engedheti meg magának a kormányzat, amíg létezik és funkcionál olyan, hogy magyar állam! A legrémisztőbb kilátás, hogy természetesen ez utóbbi, maga az államszervezet is összeomolhat, aminek következménye csakis a lakosság töredékére csökkenése lehetne.
Ehhez képest a kormányzat passzivitása például a BKV ügyében is, ahogy a globális összeomlás túléléséhez szükséges más alapvető ügyekben is szélsőséges, láthatóan fogalmuk sincs róla, mit kéne tenni és közben az utolsó olyan kormánytagokat rúgják ki (Bencsik, Ángyán), akiknek tudottan volt ezekről némi fogalma.

A lovak közt a gyeplő…

_____________________________________________________________________________

 

Tibor bá’ véleménye:

 

A MALÉV azért dobta be a törölközőt, mert Brüsszel kötelezte, hogy fizessen vissza 88 milliárd forintot az államnak, amit az elmúlt néhány évben mint szubvenciót kapott. Szó sincs kanáriról, Nyugat kinyírt egy kellemetlen konkurenciát, ahol végre helyrerakták a dolgokat, megszűnt a vesztesség termelés. Amíg az államilag legalizált lopások miatt a légitársaság veszteséges volt, nem számított. A koporsó utolsó szege, amit Csaba nem tudhatott még, amikor a posztot írta, a Zsidó állam verette be. A MALÉV gépet nem engedték addig felszállni, amíg ki nem fizették a tartozást. Ők nem szarakodnak csődeljárással, nekik kell a stegó. Az emberek össze-vissza utaznak, a légi forgalom még most is növekszik, néhány társaság tönkremehet, de a többi prosperál. Ez még nem jele a „világvégnek”. :D

A Baltic Dry Index valóban alacsony, amiből többen igen messzemenő következtetést vonnak le, szerintem elhamarkodottan. Az egész világra kiterjedő recesszió, ha úgy tetszik válság, de valójában mindössze a megszokott folyamatos gazdasági növekedés leállása mindenütt érezteti a hatását, a kereskedelmi forgalomban is. Nem kell várni az „interkontinentális ellátási láncok összeomlását”, mert nem fog bekövetkezni, helyette egy folyamatos csökkenésnek leszünk a tanúi.     

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

(MV-108) Tánciskola

Publikálva 2012.feb.04. | 6. Vissza a múltba | 23 hozzászólás

Tibor bá’ vissza a múltba

 

A tánciskola kultusz fénykorát a háború előtt élte, de mivel a társadalmi átalakuláshoz hosszú évek kellenek, ezen szegmense az emberek közötti közlekedésnek, átnyúlt a Kádárkorszak kezdetéig. Akit érdekel, hogy miből állt, annak összefoglalom. Abban az időben az „általános műveltséghez” a tánctudás is hozzátartozott, mert az össze-vissza ugrálás nem volt elfogadott, csak a bevezetett szalontáncok lejtése – a megfelelő alkalmakkor – felelt meg a kor szellemének. Ezeknek a megtanítására főleg a tánciskolákban került sor, ami a gyakorlatban egy jókora termet, annak a sarkában egy zongorát jelentett a hozzátartozó zongoristával (rendszerint egy jobb napokat látott „úrinő” személyében), és az ezeket bérlő táncmesterrel, akinek a felesége általában besegített a tanításba.  

A beiratkozott fiatalok bizonyos napokon, rendszerint délután megjelentek a helyszínen, ahol néhányadmagával foglalkozva a táncmester egymás után megtanította nekik a szalontáncokat, amik elsősorban keringő, tangó, foxtrott és rumba, majd később a szamba voltak. A betanítás után jött a gyakorlás, amihez az intézmény jól táncoló lányokat és fiúkat alkalmazott, de nem fizetésért, hanem mint bennfentesek ingyen vehettek részt az össztáncon. És akkor megérkeztünk az össztánchoz, amit szombat este tartottak azoknak, akik megfizették a belépőt, és kik léptek be? Azok, akik már megtanulták az alaplépéseket és a táncmester úgy ítélte meg, hogy már „szalonképesek”.

Mielőtt közelebbről bemutatnám az össztáncot, ki kell térnem az illemre. Ugyanis az oktatók teljes neve „tánc és illemtanár” volt, mivel az illem ismerete nélkül nem lehetett (jobban mondva nem volt tanácsos) táncolni. Persze az illem sok mindenre kiterjed, de most csak a tánccal kapcsolatosakat sorakoztatom fel, elsősorban azért, mert ez az utóbbi évtizedekben teljesen elkopott. Tehát, első a felkérés (illetve a lekérés) táncra. Ha a kiszemelt hölgy a parkettán táncolt, akkor oda lehetett menni és le lehetett kérni a partnerétől, amennyiben az adott helyen a lekérés meg volt engedve. Ha nem, akkor a hölgyet csak felkérni lehetett ott, ahol éppen tartózkodott, rendszerint a falak mentén sorban felállított székek egyikén, nagy valószínűséggel édesanyja társaságában, aki a gardedám szerepét töltötte be. Nagy ritkán előfordult, hogy gardedám nélkül 2-3 leány együtt jött el. Felkérést megelőzően a gardedámtól kellett megkérdezni, hogy a rábízott hölgyet elviheti-e táncolni. A megtagadás nagyon ritkán  fordult elő és hatalmas sértésnek számított. Természetesen a gardedám engedélye nem volt a hölgyre nézve kötelező, ő még mondhatta, hogy „kérem ne haragudjon, de most inkább pihennék egy kicsit.” Nyilván felfigyeltetek rá, hogy a fiatal, táncolni vágyok magázódtak, kivéve, ha már régebbről jól ismerték egymást. Mivel a nemleges válasz, amit „kikosarazásnak” neveztek, igen kellemetlen volt, ezért a fiúk csak biztosra mentek, amit ismeretlenek esetében szemkontaktussal rendeztek le. A lekérés egészen más dolog volt. Ennek lényege, hogy oda kellett menni a táncoló párhoz, és meg kellett kérdezni, hogy „szabad(-e lekérni?)” Ha nem volt benne valami ronda tendencia (mindjárt rátérek) akkor a táncoló férfi „természetesen” válasszal átengedte a hölgyet. Ha nem engedte át, mert jó indoka volt rá – például szoros kapcsolatban álltak és éppen veszekedtek – akkor ez könnyen konfliktushoz vezethetett, amit el lehetett kerülni a helyzet rövid ismertetésével. Íratlan törvény volt, hogy a lekérést tűrő fiú nem kérhette vissza a hölgyet. Erre a célra voltak a haverok, akik lekérték a hölgyet, majd átadták az eredeti partnernek. Ha a másik fiúnak is volt haverja, akkor ezt az ide-oda lekérést el lehetett vinni az abszurditásig, aminek a vége rendszerint verekedés volt a tánciskolán kívül. Amennyiben a táncolni vágyók nem ismerték egymást, akkor a tánc megkezdése előtt egy gyors bemutatkozást kellett csapni, amikor is mind a ketten közölték azt a nevet, ahogy elfogadták a szólításukat. Magyarul, nem Horváth Katalin, hanem csak „Kati vagyok”, illetve nem Kovács István, csak „szólítson Pistának”. Még annyit, hogy arról a lányról, akit a tánc  megkezdése után senki se kért fel táncolni, hanem csak bánatosan ült a mamája mellett, azt mondták, hogy „petrezselymet árul”. A szemfüles tánctanár ezt azonban nem engedte meg, mert nem akart jól fizető kuncsaftot elveszíteni, ezért odaküldte valamelyik fullajtárát, hogy vigye el a lányt táncolni. Ez rendszerint megoldotta a problémát, mert ha valakit felkértek akkor mindig akadt valaki más, aki lekérte.   

Az évek múltával lazultak a dolgok, ami abban nyilvánult meg, hogy egyre ritkábbak voltak a gardedámok. Ez viszont magával hozta a hölgyek késő esti hazamenetelét. Intézményesítve lett tehát a hazakísérés, ami nem volt egy spontán esemény. Már tánc közben rögzíteni kellett a dolgot. Meg kell jegyeznem, hogy a hazakísérésnek nem a biztonság nyújtás volt az elsődleges funkciója, hanem: Mivel mindenki több partnerrel táncolt, ez egy kiválasztás volt. Mondjuk a harmadik felkérés közben meg lehetett kérdezni  (most már) a lányt, hogy hazakísérhetem-e, ha igent mondott, akkor én győztem, a többi srác mehetett a fenébe. A második funkciója pedig az volt, hogy a kapuban lehetett búcsúzáskor csókolózni. A kérdésre adott nem válasz szörnyű leégés volt, ezért a srácok csak akkor kérdeztek rá a hazakísérésre, ha a viszonylag biztosra mehettek. Mikor lehetett biztosra menni? A szalontáncok bizonyos távolságot írtak elő a két partner között. Különösen tangónál a fiú a lábát egyre beljebb hagyta a lány két lába között,mígnem a combok érintették egymást. Ezt nevezték „belépésnek”. Amennyiben a lány hagyta a belépést és mozgásával nem tiltakozott ellene, akkor lehetett érdeklődni a hazakísérés felől. Erre azonban rá is lehetett fázni. Voltak olyan lányok, akik külterületről, mondjuk Pestimréről jöttek be a nyockerbe. Záróra után derült ki, hogy hol lakik, és mert akkoriban mindenki villamossal járt, a pórul járt fiú hajnalban került ágyba.   

Tánciskolák az ország nagyobb városaiban, a főváros különböző kerületeiben voltak, ahol a közönség helyi változásával, változók voltak az „események” is. Munkás kerületekben, ahol fontos volt a leányok gyors, viszonylag fiatalon történő férjhez menése, a lányos anyukák alaposan bedobták magukat, ami könnyű művelet volt, mivel a fiatal férfiak – abban az időben – teli voltak gátlásokkal. Gyakori praktika volt a kisméretű kosárban tartogatott sütemény, amivel a titkos férjjelöltet meg lehetett kínálni. Ez „traktának” nevezték. A házasság elkerülését már ilyen korai stádiumban el kellett indítani „nagyon köszönöm nagyságos asszonyom, de épp az imént tömte teli magam a büfében” mondattal. Ez persze ellenszenvet váltott ki, de ugye, mindennek megvan az ára.

Nem minden alkalommal, esténként talán egyszer, a tánctanár a zene újraindítása előtt elrikkantotta magát, hogy „hölgyválasz”. Ez volt az az alkalom, amikor a lányok kérhették fel a fiúkat táncolni, egyetlen egy táncra (vagyis lekérés nem létezett). Ennek is kialakult a koreográfiája, a lányok tömegesen „semleges” fiút kértek fel táncolni, még csak véletlenül se azt, akit szerettek volna, de ugye a női agy már csak így működik.  

Táncalkalom természetesen a tánciskolák össztáncán kívül is létezett, a leghíresebbek a „öt órai teák” voltak, elsősorban az előkelőbb éttermekben, de ez egy egészen más történet. Az erkölcsök fellazulása, az amerikai „kultúra” majmolása a hetvenes évek elején hazánkba is behozta a diszkót, ami betette a kaput a korábbi szokásoknak, hitem szerint sajnálatos módon.

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

 

(722) Hol van Magyarország?

Publikálva 2012.feb.03. | Tibor bá' blogja | 111 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Csütörtök délután olvastam valamelyik hírügynökség beszámolóját a kelet európai hideghullámról. Pont amikor már azt hittük, hogy ezt a telet megússzuk egy kissé hűvös tavaszi időjárással, nagy hirtelen ránk szakad egy szibériai tél. Az angol nyelvű jelentést végigolvastam, bár nem volt benne semmi új, de kíváncsi voltam, hogyan vélekednek Nyugaton Keletről.

A meglehetősen terjedelmes cikk beszámolt több tucat kihűlésről, hatósági intézkedésekről, konkrét hőmérsékletekről, sínek eltöréséről, meg ami ilyenkor szokás. Valami nekem azonban feltűnt, és nektek is fel fog tűnni, ha felsorolom a cikkben említett földrajzi helyeket megjelenési sorrendben: Ukrajna (kétszer) – Kijev – Oroszország – Lengyelország (kétszer) – Varsó – Csehország – Prága – Szlovákia – Szerbia (háromszor) – Belgrád – Bulgária (háromszor) – Görögország – Törökország (háromszor) – Isztanbul – Románia – Horvátország.

Vagyis végigzongorázták a teljes Kelet Európát, semmit se hagytak ki, kivéve minket. Úgy tűnik egyenlőre csak a meteorológiai térképről tűntünk el, és talán csak idő kérdése és eltűnünk az európai térképről is. Vajon kinek köszönhetjük ezt a kis figyelmetlenséget? Miért gondolják „egyesek” hogy büntetlenül szemen lehet köpni a nyugatiakat, akik természetesen nem köpnek vissza, csak nem felejtik el.  

Minden esetre nem kell a dolgokat elbagatellizálni, nem véletlen és nem jelentéktelen dologról van szó, és ami a legrémisztőbb, hogy nem egy jobboldali, oligarcha barát ügynökségről van szó, de mégiscsak nyugatiról.       

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

 

(721) A véletlenszerűség, az idevalótlanság, a vezető-hullám elmélet, és a rejtett-változó

Publikálva 2012.feb.02. | Tibor bá' blogja | 20 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Játszunk el a gondolattal, hogy a kvantumvilág alapjai szilárdabbak a fel­tételezet­tek­nél. Ugyanis ezek a feltételezések sok furcsaságot tudna megmagyarázni.

Ahhoz képest, hogy az elmélet a világ legnagyobb elméit is meghökkentette, a kvantummechanika elképesztően sikeres. Az elméletnek köszönhető a számítógép megjelenése, a lézer alkalmazása, az atomreaktorok létrehozása, ezeken kívül megmagyarázza, miért sugárzik a Nap és lábunk alatt a talaj miért szilárd, csak hogy néhányat említsünk. De ezek mellett furcsa, nyugtalanító és érthetetlen. Ez az elmélet ragaszkodik ahhoz, hogy a mikrokozmosz egy árnyékvilág, ahol semmi sem biztos, ahol egy elektron egyszerre két helyen is lehet, míg két foton a Világmindenség ellenkező sarkaiban vidáman kommunikál egymással a fény sebességét jóval meghaladó tempóban.

Csakhogy néhány fizikus újabban feltételez  egy másik valóságszintet a kvantum­világ alatt. A Nobel-díjas Gerard’t Hooft úgy véli a kvantum furcsaságok támogatása egy idejét múlta determinisztikus elv, ahol egyszerű kapcsolat áll fenn ok és okozat között. Antony Valentini (Imperial College, London) még ennél is messzebbre ment. Véleménye szerint a kvantummechanika nem feltétlenül volt mindig érvényben, mivel a korai Világmindenséget más törvények irányíthatták. Sőt, véleményét még azzal is megtoldja, hogy a nem-kvantumvilágból származó dolgok egy része mind ez ideig itt maradhatott. Ez pedig azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy esetleg befigyelhetünk egy változatlan formában visszamaradt kozmikus titkosírásba. Távlatok? A létezőnél jóval gyorsabb számítógépek, fénynél sebesebb kommunikáció, stb.

Az ok, amiért feltételeznek egy mélyebb szintet az, hogy a kvantummechanika szerint egy mérés eredménye mindössze bizonyos valószínűséggel bír és nem bizonyosság. Ez némileg ahhoz hasonlít, amikor egy ember halálának várható időpontját az átlagéletkorból kiindulva jósolják meg. Ennél sokkal pontosabb eredményt, illetve előrejelzést kaphatnának, ha figyelembe vennék az adott személy mondjuk szív és érrendszerének állapotát is (a hasonlat ugyan jócskán sántít, de melyik hasonlat nem).

Tény az, hogy a fizikában, amikor egy elmélet valószínűségeket jósol meg, a fizikusok mindig egy mélyebb valószínűségi szintet feltételeznek. Mindig, kivéve a kvantummechanikát. És ott miért nem? Erre a kérdésre a fizikusok zöme azt válaszolná azért, mert ez a mélyebb magyarázat szükségtelen (rejtett változó elmélet), ugyanis a kvantummechanika minden ismert tapasztalati eredményt kielégít. Vagyis a kvantummechanika a gyakorlatban kitűnően megállja a helyét, minek tovább kutatni! (valljuk be, nem mindennapi argumentum)

Ennek ellenére néhányan megpróbálkoztak a „tovább kutatással”. Ezek egyikének eredménye a „vezető-hullám” (angolul „pilot-wave”) elmélet, amit 1920-ban Louis Broglie francia fizikus javasolt és, amit David Bohm amerikai fizikus az 1950-es évek elején ki is fejlesztett. Ugyanis, amíg kvantummechanikában a hullám egyenlet semmi több, mint egy olyan matematikai eszköz, melynek segítségével megállapítható, hogy egy részecske milyen valószínűséggel jelenik meg a tér egy adott pontjában, addig a vezető-hullám elmélet esetében a hullám valós, ténylegesen létező. Ez egy láthatatlan, de fizikailag jelenlévő hullám, ami mentén a részecske mozog és hozzátartozik a részecske mozgását okozó áramlat is, (pontosan úgy, ahogy a tengeráramlat egy magára hagyott csónakot tovahajt). Ez az elmélet reprodukálja a kvantummechanika valamennyi statisztikai előrejelzését. Azonban Lucien Hardy (Oxford) szerint a fizikusok jelentős része nem hisz ebben az interpretációban, beleértve önmagát is. „De ettől függetlenül fontos – állítja – mert lehetőséget ad arra, hogy az úgynevezett rejtett-változó interpretációja érvényes lehessen a kvantummechanikára”.

Ezt az interpretációt azonban sokan elvetik az „idevalótlanság” (angolul: „non-locality” ami azt sugallja, hogy nem tartozik a mi három dimenziónkhoz) elnevezésű tulajdonság miatt, ami egy fénynél gyorsabban terjedő fizikai hatás. Ámbár a hagyományos kvantummechanika is feltételezi az idevalótlanság-hatást. Mérések között egy elektron spinje (némi felületességgel) felfogható erősen gerjesztett állapotnak, ami véletlenszerűen ide-oda kapcsol az egyik spinből a másikba. Ennek azonban van egy különleges feltétele, éspedig korrelált elektron-pár spin összegének zérónak kell lenni. Mivel a természet törvényei szerint a spinek összege nem változhat meg, a két elektron spinje akkor is ellentétes marad, ha azok szétválnak és a távolság közöttük bármi. Ezen az sem változtat, ha az egyik elektron egy acél dobozban el van temetve a tengerfenéken, a másik pedig a Tejút másik végében szaladgál. Valentini nyomatékosan kijelenti: „Ha az egyik spinjét megváltoztatják a másik azonnal ellentétes spint vesz fel, ami teljes mértékben megsérti a fény terjedési sebességének abszolút voltát.” (ez persze nem új a Napalatt.)

Viszont az idevalótlanságot fel lehet fogni, mint a kvantummechanika perifériáján elhelyezkedő kinövését, ami semmiképp  sem mondható el a vezető-hullám elméletről. Nézzük újra ezt a két – korrelált – elektront. A vezető-hullám elmélet szerint, mi ezt a korrelált részecskepárt egy hatdimenziós rendszerhez tartozó háromdimenziós térben látjuk mozogni. A két részecske valójában összekapcsolódva marad egy magasabb dimenziójú rendszerben.

A fizikusok nagy része szkeptikus az idevalótlansággal kapcsolatban, mert a min­dennapi tapasztalatuk szerint a dolgok nincsenek szétbonthatatlanul egy­máshoz kötődve. Minden olyan elméletre, aminek ez a központi témája, a gyanú ár­nyé­­ka ve­tő­dik. ’t Hooft (Utrechti Egyetem, Hollandia) ellenzi az idevalótlanság elméle­tét, de azért úgy gondolja, hogy egy újfajta rejtett-változó elmélettel meg lehetne kerülni. A múlt század kilencvenes éveiben megfogalmazott elképzelése szerint va­lamifajta determinisztikus elmélet alkalmazható lehetne a téridő legkisebb méretei­nél. Ezek szerint, ha valami eseményt le lehet vinni a 10-43 másodperc és 10-35 méter tartományba, akkor észlelhető lenne egy klasszikus, előre jelző elméletben, ahol nincs valószínűség és bizonytalanság. Ezek szerint kvantum­mechanika elmélete az összes apró eseményt számba­ veszi, hogy az eseményről adjon egy bizonytalan átlagos leírást.

Hogy a kvantummechanika mélyebb alapokra épül azt több dolog is sejteti. Az egyik ilyen ok az, hogy 80 év nagyfokú erőfeszítés ellenére még mindig nem sikerült összeegyeztetni a gravitációt a kvantumvilággal. A szuperhúr elmélet számtalan dolgot állít, de túlságosan általános ahhoz, hogy el lehessen fogadni. A másik ilyen „dolog” emberileg mélyen ülő, amit Albert Einstein úgy fogalmazott meg, hogy isten nem kockajátékos. Magyarul a kvantummechanika statisztikai állításai nehezen emészthetőek.

Ezekkel szemben Valentini úgy gondolja, hogy az idevalótlanság elvetése helyett, fel kellene azt karolnunk. Külön rámutat arra, hogy a hagyományos kvantum­mechanikában egy „gyanús egybeesés” elhomályosítja az idevalótlan­ságot. Példának okáért, korrelált elektron-pár alkalmazásakor azt lehet hinni, hogy fennáll egy időtlenül gyors kommunikáció közöttük, ami nincs összhangban a fényterjedési sebességének felülmúlhatatlanságával. Ez azonban lehetetlen. Ugyanis az elektron spinjének megállapítása előtt nem lehet megmondani annak állapotát. Tehát, ha az egyik spin-irányt „1”-nek kódoljuk, míg a másikat „0”-nak, és „1”-et kívánjuk továbbítani, ennek bizonyossága mindössze 50 százalékos – mert jelen van egy bizonytalansági színt, vagy „zaj”, ami az üzenetet összezavarja. Valentini szerint ez úgy néz ki, hogy: „Bár az idevalótlanság a kvantumelmélet alapvető tulajdonsága, a természet pontosa akkora kvantum-zajt hoz létre, amekkora szükséges annak felhasználhatatlanságához. Nem hiszem, hogy ez véletlen lenne.”

Ezt úgy kell értelmezni, hogy a fénysebességnél gyorsabb kommunikációt lehetővé tevő idevalótlanság hatását a Világmin­den­ségben jelenlévő „kvantum-zaj” ellehetetleníti. Valentini állítja, hogy idevalótlanság-jeleket nem tudunk fogni, mert azok egymást statisztikai szinten kioltják. Ez különben érvényes bármely rejtett-változó elmélet esetében is. Igaz, Valentini munkája legnagyobb részét vezető-hullám elmélettel kapcsolatban végezte.

Valentini elképzelései egymásnak egyértelműen ellentmondóak, amivel kapcsolatban Hardy a következőket mondja: „Ezek a konklúziók a vezető-hullám elmélet egy bizonyos interpretációjától függenek” ami – legyünk őszinték – mindössze néhány fizikus egyetértését bírja, de azért teljes mértékben a többi sem utasítja el, beleértve Hardyt is, aki viszont úgy nyilatkozik, hogy: „Valentini egy komoly elméleti fizikus és nagy gondolkodó”. Lee Smolin elméleti fizikus (Waterloo, Kanada) szerint: „Valentini elképzelései igen érdekesek és nem lehetetlen, hogy a kvantumelmélet alapjaival kapcsolatban leginkább közelítik meg  a valóságot azok közül, amiket eddig hallottam”.

Hát igen! Amennyiben Valentininek igaza van, úgy az implikáció elsöprő értékkel bír. Közvetlenül az Ősrobbanás után a Világmindenség olyan állapotban lehetett, amiben az idevalótlanságot nem zavarta össze a véletlenszerű zaj. A részecskék között fellépő kölcsönhatás ebben a korai Univerzumban – igen gyorsan – egy olyan egyensúlyi állapotot alakított ki, amilyet ma ismerünk. Ezek a kölcsönhatások azt jelentik, hogy a részecskéket hajtó vezető-hullám áramlatok nagyfokú kitekeredettsége miatt a részecskék eloszlása összekeveredik – ami az energiát átcsoportosítja a gyorsan mozgó részecskéktől a lassan haladók felé – a gáz termikus egyensúlyi állapotának felvételét okozva.

A mi világunkban a részecske valószínű helyzetét hullámegyenletben szereplő amplitúdó négyzete adja meg. Azonban a tárgyalt korai Univerzumban, még mielőtt a kvantumzaj elült volna, az eloszlás valószínűségét sokkal inkább a másodfokú hullámfüggvény szabta meg. Kisebb kvantumzaj mellett lehetséges volt a részecske helyének pontosabb meghatározása. Mivel pedig az idevalótlanság nem homályosult el, ez azt jelenti, hogy akkor a jelek a fénynél gyorsabban terjedhettek. Például kisebb lenne a bizonytalanság két korrelált elektron spin állapotát illetően, aminek következtében a Világmindenség egyik sarkában az egyik elektronba kódolt üzenet azonnal fogható lenne a Világmindenség másik sarkában. Valentini komolyan hisz feltételezésében. Véleménye szerint közvetlenül a Világmindenség megszületése után két, egymással versengő folyamat létezett. Az egyik a részecskék közötti kölcsönhatást eredményezte, pontosan úgy, ahogy gázokban lévő molekulák között létrejön, ami aztán a Világmindenséget egy zajos egyensúlyi állapot felé vezette. Azonban az egyensúlyi állapot olybá történő felvételét kiegyenlítette a Világmindenség örül méretű kitágulása, ami az anyagot széthúzta, és csak amikor a tágulás lelassult, akkor tudott a részecskék kölcsönhatása felülkerekedni, ami aztán az anyagot egy bizonytalan, zavaros formába helyezte, olyanba, amit napjainkban látunk. Ez a történés valószínűleg akkor keletkezett, amikor a Világmindenség 10-43 másodpercidős volt.

Mivel az átállás roppant gyorsan történt, azt lehetni hinni, hogy nem volt jelentős következménye. Ez azonban Valentini szerint nem igaz. Ez az átállás megoldhatja azt a talányt, miért van, hogy a Világmindenség egymástól messzire eső részeiben azonos a hőmérséklet és az anyagsűrűség. Hogyan tudtak ezek hatni egymásra, ha még annyi idő sem állt rendelkezésre, hogy a fény elérjen egyik helyről a másikra? Erre a szabványos válasz a Világmindenség elképesztő gyors felfúvódás, ami egészen piciny térfogatból történt, ezért minden egyes részecske tudhatott az összes többiről.

Következménye a felfúvódásnak is volt, amennyiben tényleg ez történt. A felfúvódást okozó térben keletkezett kvantum fluktuációnak nyoma kell hogy legyen a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak apró hőmérséklet eltérések formájában. Valentini szerint: „Ezek a variációk visszaadhatják a korai Világmindenségben jelenlévő kvantum fluktuációkat. Amennyiben a kvantum fluktuációk nem engedelmeskednek a kvantummechanika törvényeinek, akkor látnunk kell a „fosszilis” lenyomatot a mai mikrohullámban háttér­sugárzásban. Amit megkaphatjuk a NASA által fellőtt műhold MAP megfigyelőjétől.

Valentini elméletét még meglepőbbé teszi, hogy bizonyos mennyiségű nem- kvantumanyag mind a mai napig megmaradhatott. Tekintve, hogy az átalakulás kulcsa a részecske kölcsönhatások egyensúlyi állapota, minden olyan részecske fennmaradhatott, amely a kritikus időpillanatban nem vett rész kölcsönhatásban, vagyis körülbelül 10-43 másodperccel az Ősrobbanás kezdete után. Konkrétabban, a gravitációs erő hipotetikus továbbítójából a gravitonból néhány elszigetelődhetett körülbelül az átalakulás idejében. Magyarul ebből az időből visszamaradó gravitonok még ma is a nem-kvantális  állapotban lehetnek.

Valentini azt is feltételezi, hogy lehetnek rejtőzködő ismeretlen nem-kvantális részecskék is. Elképzelhető, hogy ezek alkotják a láthatatlan sötét-anyagot, ami uralja a Világmindenséget. Az ismert kvantumelméletnek engedelmeskedő anyag a Világmindenségnek csak elenyésző részét adhatja. A nem-kvantális anyag részecskéi olyanok lehetnek, mint a normál részecskék, csak nem engedelmeskednének az ismert valószínűségi törvényeknek. Egy dobozba zárt nem-kvantális részecskének a helye nem függ a másodsfokú hullámtörvénytől, ezért az sokkal pontosabban lenne meghatározható.

Eddig ez nagyon szép volt, de hogy lehetne ezt az elképzelést bizonyítani? Az Ősrobbanást túlélő gravitonok azonosítása nagyon valószínűtlen, de sötét-anyagra szert tenni se látszik kivitelezhetőnek a legkisebb mértékben sem. Az viszont feltételezhető, hogy a sötét-anyag részecskéi olyan fotonokra bomlanak, amelyek megtartják a részecske nem-kvantális viselkedését. Ha ilyen fotonokat detektálni lehetne, mondjuk úgy, hogy egy teleszkópot a sötét-anyag felé irányítunk, ezek a kvantum-fotonoktól eltérően viselkednének. Például közönséges fotonokkal könnyen lehet interferenciát előállítani két miniatűr résen történő áteresztéssel. Ez a kísérlet nem-kvantális fotonokkal nem eredményez interferenciát, mindössze homályos foltokat ad.

Természetesen fantáziálhatunk tovább. Ha sikerülnek szert tenni némi non-kvantális anyagra, át tudnánk vele lépni Heisenberg bizonytalansági elvén, ami megszabja milyen pontosan állapítható meg egy részecske helye (lokalitása). Aztán sikerülne létrehozni a fény terjedési sebességét messze felülmúló kommunikációt. Így aztán szükségtelen lenne embert küldeni a Világmindenség veszélyes és távoli helyeire. A non plusz ultra mégis az lenne, hogy újra át kellene gondolnunk a relativitás elméletét és Einstein elképzelésével ellentétben mégis csak lenne egy univerzális időskála. Evvel szemben pillanatnyilag az emberiség egy kvantum-ködben él, amitől csak akkor szabadulhatunk meg, ha egy teljesen új Világmindenség létezésére fókuszálnánk.

 ______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

(720) Iráni olajembargó

Publikálva 2012.feb.01. | Tibor bá' blogja | 64 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Irán piszkálása, fenyegetése, tudósainak a legyilkolása már olyan régen folytatódik a világszínpadon, hogy már oda se figyelünk. Múlt héten egy újabb szorítás jött létre, amikor az EU országok megállapodtak abban, hogy több iráni olajt nem vásárolnak június végétől (addig kell pótolni a hiányt valahonnan). Most azonban Iránnak elege lett az egészből, nem alaptalanul. Hogy a fenében lehet részleges olajhiány esetén bojkottálni egy olajkitermelőt? Sehogy. Szád Arábia azonnal jelentkezett, hogy majd ők a nem létező tartalékkapacitással pótolják a hiányt. De Irán nem vette be a cselt. Azt mondták a héten, mi a fenének várjunk egy fél évet, szüntessék be most azonnal a vételt, és ezzel a parlamentjük elé  vitték a dolgot, hogy szavazzák meg az Európába irányuló export leállítását. Erre várhatóan vasárnap fog sorkerülni.

Jelenleg, elsősorban dél Európa, napi 800.000 hordó olajat kap Irántól, ezt kellene pótolni. Iránnak pedig ennyi olajra kell új vevőt találni, ami nem lesz nehéz. India és Kína már előre feni rá a fogát, de Japán és Dél Korea is beállt a sorba.  

Szakértők szerint ez a kis kényszer átcsoportosítás a nyersolaj árát a nagyon közeli jövőben könnyen fellökheti 150 $-ra. Ha pedig Amerika kiprovokálja a katonai konfrontációt, a 200 $-t is átlépheti. Végeredményben ezek a politikusok jól elintézték. A napi 2.400.000 hordó olajat exportáló Iránnak felnyomják az olaj árát vagy 50 százalékkal. Napi 120 millió dollárral több lesz a bevételük. Ezt nevezem megleckéztetésnek! :D

 

Egyébként mától a benzin ára 5 forinttal olcsóbb lett. Gyorsan tankoljatok fel jó sokat, mert könnyen lehet, hogy a benzin ára nálunk is átlépi a 600 Ft/litert.     

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

 

Kutya híradó

Publikálva 2012.jan.31. | Kutyáim - Kutya híradó | 7 hozzászólás

31 naposak vagyunk. 

 

 

 

___________________________________

 

(719) Hogyan kerüljük el az erőszakos nemi közösülést

Publikálva 2012.jan.31. | Női sarok | 164 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Mivel a közösülésnek vannak biológiai feltételei, ez az erőszakos jelző gondolkodásra késztet. Egy férfit elég nehéz megerőszakolni, mert az erekció egy spontán, akarattól független tevékenység. Ha a pasinak nincs hozzá kedve, akkor a főnökasszony hiába kísérletezik. A nőknél némileg eltérő a helyzet. Tény, hogy a közösüléshez a női hüvelynek is alkalmasnak kell lenni, némi szekréció által, ami viszont – köszönet az elmúlt 2-300.000 évnek – többnyire automatikus. Mivel a múltban a humán nőstény véleményét nem volt szokás kikérni, a nők szekréciója többé-kevésbé automatikus. Magyarul, ha a sötét aluljáróban éjfél után néhány perccel egy borostás, büdös toprongy leteper és letépi a rajtad lévő tangát (vagy csak félrehajtja :D ) az undorodtól teljesen függetlenül vaginád fel fog készülni a látogatásra. Különben szerencsédre, mert ez nélkül még kellemetlenebb lenne.

Tudom, hogy most vicces, meg mosolygunk rajta, de eljöhet az idő, amikor nem lesz az. Felmerül a kérdés, mit lehet tenni? A legkönnyebben akkor úszod meg, ha nem ellenkezel. Ezt persze az ész diktálja, de a betartása piszok nehéz. Ha segítségért kiabálsz az a pasit csak felbőszíti és ütni fog, amitől te hisztériázni kezdesz, aminek a következménye a behatoláson kívül nagyon komoly sérülések lehetnek. Ha eldöntöd, hogy védekezel, akkor próbálkozhatsz a herék letámadásával. A herék elképesztően érzékenyek (a fene tudja miért) a kisebb, mondom kisebb  szorítást se állják. Ha rúgással vagy az öklöddel eltalálod, a pasi a fájdalomtól össze fog görnyedni, ami lehetőséget ad arra, hogy elmenekülj. Ha nem menekülsz el, vagy nem tudsz elmenekülni a közösülést mindenképp megúszod, mert fájó herékkel nem lehet közösülni. Persze, ha többen vannak, akkor ez nem segít, és a herék kiütése nem zárja ki az alapos pofozkodást. Minden esetre, ha a herék megtámadása mellett döntesz, akkor csak egyetlen egy próbálkozásod lesz, aminek sikerülni kell. Most jól figyelj. Ne rúgj a férfi nemi szervére, mert majdnem biztos, hogy mellérúgsz. Rúgj a két lába közé kábé térd magasságban és irányítsd a rúgást felfelé. A férfi két combja egy kényszerpályát alkot, a lábadat felirányítják a logó herék felé. Ha elég magasra tudod felrúgni a lábad, akkor a heréket jó erővel telibe fogod találni. Ezt a rúgást otthon ajánlatos begyakorolni, természetesen csak a célba juttatás, de nem a tényleges rúgás fázisáig.

Előfordulhat, hogy tehetetlen vagy a férfivel szemben. Ebben az esetben arra törekedj, hogy legalább ne cipeljen magával, végezzen ott a helyszínen, mert ahová el akar cipelni, ott sokkal rosszabb dolgok is történhetnek veled.

Felmerül a kérdés, hogy az ellentámadáson kívül van-e a kezedben más eszköz is? Van! Oda is lehet hatni, hogy a pasinak elmenjen magától a kedve az egész kalandtól. Ha a pasi nem kifejezetten bunkó, akkor megpróbálkozhatsz az AIDS fertőzésed „bevallásával”, vagy heves köhögési rohamot produkálva bejelentheted a fertőző tüdőbajodat. Ha ez mellett döntesz, akkor egyáltalán ne védekezz fizikailag, tégy úgy mintha partner lennél a kalandba, csak figyelmeztesd a pasit a rá leselkedő fertőzésre. Nem sok rá az esély, hogy beveszik, de az alkalmazásával vesztenivalód nincs. Ennél lényegesen jobb hatásfokú, ha gusztustalanná válsz. Első fokozat a vizelés, ezt a férfiak egy része egyáltalán nem díjazza, de nem mindenkit állít le. Sokkal hatásosabb a híg székelés, ami adott esetben viszonylag könnyen produkálható, mert az „ijedtében beszart” mondásnak komoly alapjai vannak. Szélsőséges izgalmi állapotban az emberre tényleg rájön a szarás. A harmadik lehetőséged, hogy újaddal lenyúlsz a torkodig és lehányod a pasit. Ettől garantáltan el fog menni a kedve, de dühében komoly ütéseket mérhet rád.

Hogy mit kell tenned, ha a behatolás sikeres volt, azt nyilván tudod. Ne titkold el az eseményt, mert könnyebb elviselni a lelki sérüléseket, ha kiadod magadból.  Végül, remélem a fentiekben leírtak alkalmazására nem kerül sor, de azért nem árt, ha magadban előre eldöntöd, mit fogsz tenni, ha a sors utadba sodor egy ilyen kellemetlen epizódot.

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

(718) Racionalitás és az ösztönös indíték

Publikálva 2012.jan.30. | Tibor bá' blogja | 6 hozzászólás

Tibor bá’ online

  

Négy tudós összeáll, hogy egy halálos kimenetelű vírusos fertőzés terjedését megállítsák miközben saját életük veszélybe kerül Matthew Maguire új színdarabjában az „Ösztön”-ben, amit január 13-án kezdtek játszani New Yorkban. A darabról kérdezve a szerző egy interjúban azt mondta, hogy „Tudósokkal kapcsolatos tévedésem szerint ők tökéletesen racionális emberek, ami persze abszurd”. Viszont a színdarab nézői boldogan veszik tudomásul, hogy „ezek is csak emberek”.

Miről szól a darab? Négy tudós ösztöne semmi körülmények között nem sztereotip. Mara és Daniel, két epidemiológus, végignézik, házasságuk hogyan esik szét vitáik közepette, ami arról szól, hogy vállaljanak-e gyereket vagy sem. Mara meztelenül úszik a folyóban, és közben terhesség után sóvárog. Daniel szerint ezt az ösztönt a modern embernek le kell győznie, és nem egyezik bele hogy gyereknek adjanak életet ebben a kegyetlen, jövőnélküli világban. Ekkor tőr ki egy járvány a városukban. Danielnek szembe kell néznie vallásos neveltetésével, és azzal, ahogy ez megváltoztatta saját ösztöneit. Bár tudományos gondolkodása ez ellen szólt, mégis befolyásolta egy gyerekkori élménye, vagyis, hogy szülei szerint a kistestvérének az agysérülése isten akarata volt.

A felállás kibővül Ferminával és Lydiával (ezek női nevek), a két vakcinológussal, akik már 16 év élnek együtt. A járvány folyamatos terjedése közben Lydiának szembe kell néznie azzal, hogy szülei nem fogadták el szexuális preferenciáját. Tanulmányai folytán racionálisan akar fellépni zabolátlan ösztöneivel szemben. Még a játék elején Lydia megjegyzést tesz Márára, aki katolikus misékre jár. Ekkorra derül ki, hogy vergődnek a vallás és a homoszexualitás között. Olyan fura dolgok derülnek ki, hogy Lydia tudomány imádatának vallásos alapjai vannak. Elkötelezettségének lényege, hogy a tudomány segítségével javítson a világon. Azonban mindenek feletti elkötelezettsége Ferminának szól, akiért saját egészségét veszélyezteti. Valaki négyük közül elrebegi nézetét, ami szerint „A hitnek nem isten a központja, hanem a viszonzás nélküli szeretet.” – Ezt kissé nehéz átérezni, de felteszem, ez a szerzőt nemigen zavarja.

Ahogy várható volt a négy tudósnak ki kell dolgozni egy hatásos vakcinát a járvány megfékezésére. A járvány gyorsuló terjedése hatalmas nyomást gyakorol rájuk. Még  mielőtt a vakcina elkészülne, azon vitáznak, hogy legyen-e placébós kontrol csoport, akik végül is meg fognak halni, és kik legyenek a kontrol csoportban. Az elzártság első öt napjában a feszültség folyamatosan nő. Ferminát és Danielt flörtölésen kapják. Lydia bevallja, hogy tudott Fermina édesanyjának a haláláról, de ezt Ferminának nem mondta el. Daniel azzal vádolja Marát, hogy nem szed fogamzásgátlót és vaszektómiával fenyegeti a feleségét.

A következő jelenet az összezártság 28. napja, és még mindig nem jutottak egyezségre. Végül is Danielnek el kell dönteni, hogy belemegy-e a változásba, vagy vége a házasságának. Ferminának vagy elvész a dedikáltsága vagy megnyitja magát egy érzelmi támadásra. Közben a vakcina elkészült és  el kell dönteniük, hogy legyen-e kontrol csoport, vagy kapjon a vakcinából mindenki.

Személy szerint én a történetet nem tartom nagy durranásnak, mégis „világhír” felé tart. Az ok különös. Eredetileg a szerző, Mr. Maguire részt vett egy evolúcióval foglalkozó szimpóziumon, majd szoros kapcsolatba került Leslie Real molekuláris biológussal, aki az Ebola vírus megfékezésén dolgozott Afrikában. A szimpóziumot különben Darwin tiszteletére rendezték, ezért aztán mindenki kötelességének érezte foglalkozni az evolúcióval, ami Maguire esetében a színdarab megírását jelentette. Máskülönben a szerző interjúk során „bevallotta”, hogy érdeklődését szokatlan módon csigázta fel az ösztön és a tudatalatti témája. Ezért aztán a szereplők a párbeszédekben kitérnek a genetikai vizsgálatok etikusságára, a természet munkájába való beavatkozásra. Tehát a színdarab felszínre hozza azokat a konfliktusokat, amiket napjaink tudósai átélnek. A játék során a szereplők hol maguk nevében, hol az általános tudományos nézetek nevében szólalnak meg. A párbeszéd laposságának elkerülése végett a szerző a szereplőinek gondolatai kitalálhatatlanná teszi, azaz bőséges mennyiségű meglepetés vár a nézőkre. Ennek ellenére a színdarab legnagyobb erénye, hogy a szerző „mondanivalóját” hihető apró történetek beépítésével közvetíti a nézők felé.

Hogy mikor lesz a darab lefordítva (én elvállalnám), ha egyáltalán le lesz fordítva, és előadva, az a jelenlegi színháztámogatás mellett meg se jósolható.   

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

 

Szolgálati közlemény

Publikálva 2012.jan.29. | Tibor bá' blogja | 26 hozzászólás

Nem azért írom, hogy elhalmozzatok ajándékokkal, de február 11-én fogok életem 80. évébe lépni. Ebből az alkalomból meg szeretnélek lepni benneteket egy stílszerű ajándékkal. Azon a héten, tehát február 6. és 12. között, minden nap, kivétel nélkül, kizárólag szatírikus poszt kerül terítékre. Röhögjünk együtt egy héten át!

_______________________________________________________
_______________________________________________________

(717-sz) Tízmillió adóalany

Publikálva 2012.jan.29. | Tibor bá' blogja | 39 hozzászólás

Tibor bá’ szarkasztikus online

 

Az általam (is) megválasztott önkormányzati képviselő testület úgy döntött, hogy minden hónapra elrendelt fizetéseik biztosítása érdekében megadóztatják az isten adta népet, ahová én is tartozom. Nem túl nagy az igényük, épületi négyzetméter 400, telek négyzetméter 60 egyre keményebb magyar forint. Az adózott pénzemből megépített házam ezek szerint évi 48.000 (egy havi nyugdíjam) forintomba kerül, míg a házkörüli telek további 150.000. Ebből is látszik mekkora barom voltam, amikor nagy kert mellett döntöttem. Szóval, ahogy a dolgok állnak, az éves kommunális adom összege éppen megegyezik az éves nyugdíjam egyharmadával. Itt van, én állandóan az egyharmadhoz tartozom. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a Nyugdíj Igazgatóság nem lacafacázna velem, hanem a nyugdíjamat megfelelő hányadát direktben az önkormányzathoz postázná ki. Ha nem is látom a nyugalmam kétes díját, akkor lényegesen könnyebb elfeledkezni róla, pontosan úgy, ahogy Orbán is el akar feledkezni róla, mintha nem is lenne. Jó-jó, de akkor miből vegyek magamnak…. Hülyeség! Minek nekem élelem, örüljek, hogy a levegőért nem kell fizetni. Orbán elharcolja a pénzt, mi pedig összedobjuk neki, hogy legyen neki forrása további csatákat vívni, ahogy azt az elnyűtt indiánkönyveiben olvasta, ahonnan annak idején a döglött dakota lovak kivágtattak.

Különben nekem már akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor kitalálták a baleseti hozzájárulást. Most pedig azt pedzegetik, hogy a gépkocsik rendszámát le kell cserélni a bűnüldözés hatékonyságának növelése érdekében, ami az államnak 16 milliárdot hozna a konyhára, az én konyhámról pedig ezreket fog elvinni, pedig elvileg már egy fillérem sincs.

Ahogy nézem a dolgokat a fejésünk nem fog egyhamar leállni, mert ennek az unortodox társaságnak elképesztő fantáziája van. Ha kitalálták a baleseti hozzájárulást, akkor onnan már csak egy ugrás a kötelező hozzájárulás a villanyrendőrök működtetéséhez. Előírhatnák a gépkocsik kötelező átdukkóztatását narancssárgára, amely szín még sötétben is látható és egyben kifejezi hűségünket a vezér iránt. Aztán megadóztathatják az utasokat is a kocsiban, ha pedig tiltakozunk, akkor meg büntethetnének tiltott fuvarozás miatt. Persze nincs mindenkinek gépkocsija, ezért el kell látogatni más területekre is.

Például BKV hozzájárulás, mert ugye egyre több gépkocsi tulajdonos vált BKV-re, ami magában rejti a bliccelés lehetőségét. Ha minden magyart állampolgár fizet BKV hozzájárulást, akkor meg lehet spórolni a jegyrendszert. Amikor a nép ezt a békát is maradéktalanul lenyelte, akkor meg lehet ismételni a MÁV-val, majd a MALÉV-val.

Hű, a kutyafáját, mit lehetne még megadóztatni. Megvan! Látványadó. Az emberek nem bámulhatják ingyen Budapest látképét, amikor az rengeteg elektromos energiát használ fel. Látványadót  minden magyarnak, aztán bámulhatnak annyit, amennyit akarnak. Vissza lehetne hozni a TV sarcot is. Aki nézi az ne csak bosszankodjon, hanem fizessen is, de nem egykulcsosan! Az M1 nézők alapdíjat fizetnének, az ATV-t kedvelőknél ötszörös szorzót kelljen alkalmazni, míg a Hír TV nézés ingyenes lenne, sőt lehetne kapni SzTK receptre fejfájás helyett. Ezekkel kb. megoldódna a 2012, de mi lesz jövőre?

Megvan! A nyugerek járuljanak hozzá a GDP növekedéshez az elhalálozások felgyorsításával. Eddig csak nyűg és gond volt velük, de most be kell őket íratni az eutanáziai továbbképzésre. Az első tíz önkezes nyugeről el lehet nevezni Brüsszelbe elküldhető, de megvalósíthatatlan gazdasági terveket. Természetesen az energia takarékosság fontosságára való tekintettel a hamvasztást be kell szüntetni, helyette ki kell dolgozni a humán komposztálást. Ja, majdnem kiment a fejemből, elhalálozás előtt a nyuggernek ki kell pengetni a temetési költségét. Ezekkel azonban nem merült ki minden lehetőség, bőven vannak még tartalékok. Minden magyar állampolgárt kötelezni kell arra, hogy a háziorvosok igénybevételével határozzák meg testtömeg indexüket. Huszonöt felett minden egység után jövedelmük 10 százalékát kötelesek leadni az Adó és Vám hatóságnak. Így talán kihúzzák 2013 végéig, de mi lesz azután? Választások csak 2014 közepe felé lesznek.

Megvan! (hogy ez előbb nem jutott az eszembe) IQ adó. A Testnevelési Tanszék kisdoktori fakultásának meg kell szervezni minden magyar állampolgár IQ tesztjének lebonyolítását. Akinek 100 feletti, azt kegyetlenül meg kell adóztatni. Nincs szükség gondolkodó emberekre, az igazi magyar nem gondolkodik, csak szavaz. És az adó természetesen progresszív, minél magasabb az IQ annál több a kivethető adó. Aki hajlandó magát alávetni Selmeczy Gabriella által vezetett lebutító tanfolyamnak, az fél évre adómentességet élvezhet, amennyiben a körzeti Fidesz pártiroda véleményezését csatolja.

Ez a kurva ébresztőóra, mindig akkor cseng, amikor a legizgalmasabbakat álmodom.     

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

 

(VM-107) A pöcegödör

Publikálva 2012.jan.28. | 6. Vissza a múltba | 7 hozzászólás

 

Tibor bá’ vissza a múltba

A szóban forgó pöcegödör apámék Rege út 12. alatt álló családi házához tartozott. A vityillót olykor nyaralónak is csúfolták, de valójában a konyhán és a mellékhelyiségeken kívül mindössze egyetlen helyiség volt, amit szobának lehetett nevezni a 3×4 méteres méretével. Csatlakozott hozzá egy garázsnak szánt hatalmas, betonpadlós „szoba” is, ami nyújtott némi mozgásteret. Mindent összevetve serdülőkoromban szép, de eléggé kényelmetlen helyen laktunk, mint ahogy az hamarosan ki is derül.

A sors úgy hozta, hogy szenteste volt az első alkalom, amikor nevelőanyám saját, személyre szabott, nagy rakás végterméke, amit szarnak is szokás nevezni, nem volt hajlandó a WC kagylóból távozni. Jobban mondva lement, de néhány másodperc múlva visszajött. Erről úgy szereztünk tudomást, hogy anyám elüvöltötte magát a fürdőszobában: Tibóóóór. Erre apám odament, anyám pedig folytatta,

  • - Mi ez? – És a szarra mutatott.
  • - Húzd le, – mondta az apám.
  • - Már lehúztam, de visszajött.
  • - Húzd le még egyszer.
  • - Mért? Szerinted a szarnak vissza kell jönni?
  • - Nem, nem kell visszajönnie, de azért csak húzd le. – Erre anyám újból megrántotta a fogantyút és a szar eltűnt. Apám némi diadallal a hangjában meg is jegyezte – na látod! – de az öröm nem tartott sokáig, mert a szar, úgy, ahogy volt, egy darabban, rögvest visszajött.
  • - Valószínűleg megtelt a pöcegödör, ki kell pucolni! – Vélekedett apám.

A pöcegödrök azonban csalafinta jószágok. Fél óra múlva az imént riadalmat keltő szar eltűnt magától, lehúzás nélkül. Ugyanis a pöcegödrök szerkezeti tulajdonságai közé tartozik a bennük lévő víz lassú elszivárgása. Ha tehát egy pöcegödör naponta 10 litert szivárogtat el, és csak 8 liter szennyvizet eresztenek belé, akkor örökéltű lesz. Fordított esetben egy idő után megtelik. Hamarosan kiderült, ha spórolósan használjuk a vizet, a pöcegödör képes velünk lépést tartani. Ezért aztán a férfiak folyó ügyeiket kicipelték a kert egy meghatározott sarkába, és a nehezebb fajsúlyú ügyeinket iparkodtunk házon kívül, mondjuk az iskolában vagy a munkahelyen elintézni.

Sajnálatos módon ez a taktika csak néhány napig működött. Szilveszterkor apámék buliztak, voltak vagy tízen, és mivel a vendégeket nem lehet úgy fogadni, hogy szívesen látunk benneteket, csak ne szarjatok, az éjfél előtt bekövetkező katasztrófa borítékolható lett volna. Be is jött. Persze spicces emberek hangulatát vízben fickándozó szardarabkák nem nagyon zavarják.

Másnap délelőtt apám mégiscsak kiadta a parancsot, kipucoljuk a pöcegödröt. A pöcegödör kipucolása rögtön problémával kezdődött. A kertben 20 cm vastag volt a hó, ami erősen nehezítette a gödör fedelének a megtalálását, de a feladattal végül kis megbirkóztunk, és némi műszaki ügyeskedést követően a fedőlap emelkedni kezdett, majd teljességében feltárult maga a gödör. Mit mondjak, színültig tele volt, de nem ez volt a legmeglepőbb. A szennyvíz tetején első látásra nagyméretű buborékoknak tetsző valamik úszkáltak, de jó sokan. Az azonosíthatatlan tárgyak azonosítását elsőnek apám végezte el, hozzám fordult és megkérdezte, te használsz kotont? Én? – csodálkoztam el, – nem is lenne rá pénzem, meg aztán anyám mindig itthon van.

A rövid párbeszédet egy jóval hosszabb szünet követte. Mind a ketten el voltunk foglalva gondolatainkkal. Húgom 13 és fél éves volt, különben is, későn érő, mondhatnám úgy is, kifejezetten fejletlen. Ő tehát kihúzva a listáról. Apám, bizonyítottan ivarérett volt, de arra már csak emlékezne, ha ő dobta volna be azokat az izéket a WC-be. Marad akkor az anyám!

Apám levezetésének végeredménye nem volt ennyire egyértelmű. Végül is, ő csak magában lehetett biztos, bennem nem. Igaz, a koton, mint költségtényező, kitűnő érv volt „ártatlanságom” mellett. Így aztán ő is megérkezett a következtetés elkerülhetetlen végeredményéhez, Manyi! Elsőnek az apám szólalt meg – anyádnak ne szólj egy szót se.

Apám átment az Eötvös úton lakó Tímár Pista barátjához (még fogunk hallani róla), akinek mellesleg rég fájt már a foga Manyira, és aki nem dolgozott, mert munkavégzés helyett értékeinek felélését gyakorolta. Tímár tehát egész nap ráért, ezért apám kérhetett tőle némi szívességfélét. Szó, ami szó, anyám mindjárt másnaptól Tímár Pista megfigyelése alatt állt.

Aki keres, az talál, mondja a magyar közmondás. Tímár napokon belül jelentette, minden délben, ebédszünet alatt, a szomszédban található egyszemélyes hentes­üzlet vezetője átjön az anyámhoz pontosan félórára. Na, este beindult a vallatás. Csakhogy anyámnak kitűnő alibije volt. Kiderült, hogy a hentes, egy nagydarab fiatal fiú, kérte meg, hogy némi protekció érdekében adjon neki meleg ebédet. Miért, mit gondolsz, – így a háztartásbeli, azaz egész nap otthon tétlenkedő anyám, – mitől van nekünk majdnem minden nap hús az asztalunkon? Más meg sorba áll érte, és a végén üres kosárral megy haza.

Így lett a félrekefélő nevelőanyámból családi hős, de isten nem ver bottal, mondanák a régiek. A harminchét éves Manyi a pöcegödör tisztításának idején már harmadik hónapos terhes volt a Ratkó-korszak kellős közepén. Ez különben is maga lett volna az abszolút katasztrófa, de így, hogy kiderült, még az apa is bizonytalan, a helyzet felért egy világégéssel. Apám minden ismeretségét igénybe véve megmozgatott fűt és fát. Végre talált valakit, aki búsás pénzért elvállalta a kaparást.

Ha a vége jó, minden jó. Szüleim megúszták a kalandot, se gyerekáldás, se börtön. Persze, amit anyám hónapok alatt megspórolt a kosztpénzen, az most elment az abortuszra. Végül is az ügy nullszaldós lett. De hát a Rákosi rendszer kellős közepén már egy nullszaldós történet is főnyeremény számba ment. 

______________________________________________________________

Mindig van új a nap alatt? Úgy tűnik igen.

Publikálva 2012.jan.27. | Tibor bá' blogja | 38 hozzászólás

Néhány napja elsütöttem azt a viccet, hogy az országban két féle állampolgár van: Intelligensek és Orbánfilok. A legutolsó statisztikai játékunkból némileg eltérő eredmény jött le. A szavazók 75 százaléka korrekt értelmes ember, akiknek kétharmada bennmaradásra szavazott, egyharmada bevallotta, hogy tiszta szívvel nem tud a kérdésre válaszolni. A szavazók 25 százaléka viszont agresszív bunkó, akiknek zöme a kilépés mellett döntene. Szép! De hogyan jutottam erre a következtetésre. Egyszerű. Amikor egy IP-ről bemegy egy szavazat a rendszer 24 órára beakaszt oda egy sütit, hogy onnan még egy szavazatot ne lehessen küldeni. Huszonnégy óra után az eredmény 2:1 a bennmaradók javára szólt. Kétszer többen szavaztak a maradásra, mint a kilépésre. Csakhogy a kérdés 48 óráig volt fenn, ezért a sütik egy idő után eltűntek, újra lehetett szavazni. A bennmaradók nem használták ki a lehetőséget, hiszen ők már egyszer szavaztak. A kilépni kívánok pedig úgy gondolták, hogy ők az igazi magyarok, ők nem lehetnek ellenzékben, szarnak a többség véleményére, leszavaztak még egyszer. Ezért aztán a 48 óra végére a kilépők száma utolérte a bennmaradókét. TANULSÁGOS!  

_______________________________________________________________________

(716) Nincs új a Nap alatt

Publikálva 2012.jan.27. | Tibor bá' blogja | 77 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Egy évszázada sincs, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett,  Magyarországot feldarabolták, elveszett területének kétharmada, nyersanyag forrásainak nagy része, még vasúthálózata is megbénult, sőt tovább bénították. A megmaradt országrészt elárasztották az elcsatolt részekről érkező menekültek, tökéletes volt a zűrzavar, az embereken eluralkodott a tehetetlenség, teljes volt a kilátástalanság. Ezzel szembeállítva, ma nem Trianon bénította meg a nemzetet, hanem az EU-csatlakozás és az állami vagyon elherdálása, de a társadalom frusztráltsága semmivel se volt kisebb. Szerencsére akkor volt egy nagyformátumú vezető Horthy Miklós képében, akihez mérten Orbán Viktor egy fűbe fingó hangya.

Az I. világháborút követő tragédia kihatott az államháztartásra is. Mivel akkor nem létezett független nemzeti bank, a kormány beindította a bankóprést. 1919. Augusztusában 100 Korona 12 CHF-et ért, 10 hónappal később már csak 3 CHF-et. Az infláció az életszínvonal további esését okozta, elértéktelenítette a béreket, és ez szükségszerűen maga után vonta a társadalmi elégedetlenség növekedését. Ez az állomás nálunk még hátra van, bekövetkezésének esélyei most növekednek, bár az elkerülhetetlensége biztos.

Az 1920-as évek elejére kiderült, hogy bár az infláció sokak vagyonát alaposan megnyirbálta, a kilábaláshoz nem volt elég. Beindultak a különféle adók bevezetése. Vagyonadó a bankbetétekre, értékpapírokra, földekre és az ingatlanok után. [vagyis a pénz kivétele a bankokból nem is olyan hülye ötlet] Kötelező államkötvény vásárlás 4 %-os hozamra. [nem Rákosié az elsőbbség dicsősége]

Ma az IMF az ENSZ zászlaja alatt hajózik. Akkor ENSZ helyett Népszövetség volt, és létezett „népszövetségi kölcsön”. A Népszövetség a kölcsön folyósítástól nem zárkózott el, de (mit ad isten) feltételekhez szabta. És milyen érdekes, mik voltak a feltételek? Egy független jegybank létrehozása, az infláció felszámolása, további adók bevezetése, a közalkalmazotti létszám drasztikus csökkentése, felesleges kormányhivatalok felszámolása. (vagyis az intézmények átszervezés már akkor is esedékes lett volna). Vagyis a történelmi párhuzamtól az embernek feláll a szőr a hátán. A politikusok 100 év alatt semmit se tanultak és semmit se felejtettek. Csak a nép maradt olyan buta és kiszolgáltatott, amilyen volt.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

 

(715) Bizonyítékok a húrelmélet helyességére

Publikálva 2012.jan.26. | Tibor bá' blogja | 26 hozzászólás

Tibor bá’ online

 Mindig akad valaki, aki felhozza a húrelméletet, amire csak azt tudom válaszolni, hogy ez csak elmélet, mert nincs minden kétséget kizárva bizonyítva helyessége. Ennek ellenére az érdeklődő laikus az ismeretterjesztésből arra következtet, hogy ez már keményen megalapozott valóság. Hát az nem. Íme egy kis nyilvános spekuláció.

Nemrég számoltak be két újkeltű csillagászati megfigyelésről, melyek külön-külön nem hoztak senkit se lázba, azonban a kettő együtt meglepő tudományos előrelépés lehetőségét sugallja. Az égbolt egy lehatárolható apró területén tízegynéhány galaxis furcsa kettősképek sorozatát mutatja. Ezen kívül megfigyeltek még egy fényerejét nem várt módon változtató kvazárt is. A kérdés az, mi okozhatja ezt a két furcsa jelenséget? Ez ideig egyetlen magyarázatot tudtak találni mindkét jelenség párhuzamos magyarázatára, ami nem más, mint egy kizárólag energiából álló szuperhúr, aminek kiterjedése a Világmindenséget átölelő sokmillió fényév lehet. Akkor most a második kérdés, ez lenne a húrelmélet első tapasztalati bizonyítéka?

A húrelmélet a magfizikusok egyetlen reménye a Világmindenség mozgatóerejének a megértéséhez, és azt sugallja, hogy az anyag nem más mint a koncentrált energia elképesztően vékony fonalai. Ezeknek a szuperhúroknak az egymástól eltérő, különböző rezgései olyan más és más anyagi részecskéknek felelnek meg, mint például a kvarkok. A jelenlegi elképzelés közel áll a fizika törvényeit egyesítő „mindenség elméletéhez”, magyarázatot adva az anyag és energia viselkedésére.

A húrelmélet egyik legfurcsább tulajdonsága, hogy háromnál több dimenziót feltételez. Ugyanis a húroknak a téridőben az összes részecske létrehozásához szükséges, egymástól megfelelően eltérő rezgéséhez tíz dimenzióra van szüksége. Mivel mi egy négydimenziós világban élünk (három térbeli dimenzió és az idő) a húrelmélet feltételezi, hogy az extra dimenziók az atomi méreteknél jóval kisebb helyre vannak „felcsavarodva”. Ezt az elképzelést azonban mind ez ideig semmi bizonyíték nem támasztotta alá, ezért a húrelméletet a fizikusok egy jó része nem tekintette megalapozottnak. Meg fog-e ezt most változni?

A válasz abban az Ősrobbanásban van elrejtve, ami létrehozta a Világmindenséget. A húrelmélet szerint a Világmindenség egy olyan három-dimenziós sziget, más néven „brán”, ami egy tíz-dimenziós térben halad, és az Ősrobbanást két ilyen brán összeütközése indíthatta el. Egy ilyen ütközés elképesztő méretű energia felszabadulással járhat, ami aztán különböző húr-tárgyat hozhat létre.

A matematika szerint, ha egy távoli galaxis és köztünk húzódna egy húr, úgy az a galaxisból kiáramló fényt kétfelé osztaná, amit mi két azonos, egymástól mindössze néhány ív-másodpercre lévő (ennyinek látnák egy 100 forintos érmét 2 km távolságból) galaxisként érzékelnénk. 2003-ban egy olasz-orosz közös kutatócsoport pontosan ilyet talált 10 milliárd fényév távolságban, amit CSL-1 elnevezés alatt vezettek be.

Egymás szomszédságában elhelyezkedő két, azonosnak tűnő galaxis észlelése nem egy új keletű dolog. Okozója az úgynevezett gravitációs-lencsehatás, ami akkor érzékelhető, amikor egy távoli galaxis fénye közvetlenül egy másik galaxis mellett halad el mielőtt a Földre érkezne. A közbeeső galaxis tömege eltéríti útjából a fényt, ami egy kettős képet produkál. Azonban a gravitációs lencsehatás által létrehozott képsorozat tagjainak fényereje egymástól eltér. Ezzel szemben a megfigyelt kettősképnél interferáló galaxis nincs, és az összesen két kép fényereje tökéletesen azonos. Ezért ebben az esetben a gravitációs lencsehatás kizárható. Jó esély van rá, hogy a kutatócsoport egy szuperhúrral találkozott.

Reményre ad okot, hogy a CSL-1 nem az egyetlen bizonyíték a szuperhúr létezésére. A Q0957+561A,B elnevezésű kettős-kvazárt még 1979-ben fedezték fel, aminek fénye gravitációs lencsehatás miatt két részletben érkezik a Földre, de mivel a két fénynyaláb nem azonos úton halad, az egyik 417 nappal később érkezik meg hozzánk, mint a másik. Erre bizonyíték például egy fellángolás, amit 417 nappal később a másik fénynyaláb megismétel. Most azonban újabb megfigyelések érdekes tényt tártak fel. 1994-ben tíz hónapon belül a Q0957+561A,B kettős képe négy esetben mutatott 4 százalékos fényerőváltozást, de ezen esetekben szimultán, időeltolódás nélkül. A megfigyelők álláspontja szerint a jelenségért a szuperhúr lehet a felelős.

„Gyanús” esetek tehát vannak. A kérdés az, hogy a hozzájuk fűződő magyarázatok megfelelnek-e a valóságnak? Nem lehet-e előállni más magyarázattal? Végül is, ezek a magyarázatok nem teljesen fantázia mentesek. Máskülönben kellemes kikapcsolódás az emberiség jelen gondjai mellett.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________ 

(714) Megint a klíma

Publikálva 2012.jan.25. | K L Í M A | 82 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Az utóbbi időben úgy el  vagyunk foglalva politikával, hogy a klímáról teljesen megfeledkeztünk, annak ellenére, hogy rendkívül kellemes télben van részünk. Néhány éve még totóztunk,,hogy fehér lesz-e a karácsony vagy sem. Ma már ez nem kérdés, inkább arról lehetne szó, hogy hány évig lesz még télnek nevezhető évszak. Ez azonban számokban is kifejezhető. Én már évek óta figyelem az Északi-sark jegesedését, mert úgy gondolom, hogy ott a helyi viszonyok kiegyenlítődnek. Nos, amit most látni az több, mint meglepő.

A fenti grafikonon jól látszik, hogy a 2011/12 tél görbéje birkózik az eddig rekordnak számító 2006/07 év görbéjével. November közepéig az idei tél eredménye mutatkozott melegebbnek, vagyis minden idők legkisebb jégmezeje volt a megfelelő dátumhoz köthetően. November közepén a vezetést átvette a 2006/07-es tél. Aztán karácsony környékén fej-fej mellett helyzet állt elő. Majd a 2006/07 tél megint elhúzott. Ami viszont az elmúlt 5 napban történt az példanélküli. Az idei tél nem csak rekord eredmény mutat, de január közepén a sarki jég egyszerűen olvadni kezdett. A görbe szerint most már 5 napon keresztül újra fogy a jégmező, mintha beállt volna a tavasz. Ez nem vicces, véleményem szerint a 2012 rekord meleg év lesz, ha nincs szerencsénk akkor a nyár közepén nyakunkba kaphatunk 5-6 hét kánikulát, újabb melegrekordokkal.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

 

(713) Ami kimaradt a felkészülésből

Publikálva 2012.jan.24. | Tibor bá' blogja | 87 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Ha felkészültél a geddonra, akkor van már bespájzolva vized, élelmiszered. Beszereztél már kéziszerszámokat, eszközöket, üzemanyagot a szűkös, önellátó időkre, talán még gyógyszered is van, de valami nagyon fontosat egészen biztos kihagytál. Saját várható egészségügyi problémáidat, erről feledkeztél meg, pedig a családfő elvesztése végzetes lehet. Nézzük a tényeket!

Ma Magyarországon a férfiak 60 százalékát a szíve viszi a sírba. Jó esély van rá, hogy ez lesz a te sorsod is. Mi ennek a mechanizmusa? Az évek pergésével az emberi szervezet éppen úgy kopik, mint egy gép. Egy kicsit minden alkatrész elfárad, elkopik és egyre kisebb hatékonysággal végzi a munkáját. Ezen nem lehet változtatni, de a végső lerobbanást lehet késleltetni. Talán úgy, ahogy az elkopott robbanómotornál sűrűbb olajt használnak. Például 50 felett a férfiaknál elkezd jelentkezni a magas vérnyomás. Ennek a pontos oka nem mindig ismert. Lehet például az, hogy a szívkoszorúerek részben eltömődtek, kisebb a keresztmetszetük. Ezért a szükséges vérellátás csak nagyobb nyomás mellett lehetséges. A helyzet az, hogy ha a teljes elzáródás (infarktus) nem is következik be, maga a magas vérnyomás tönkreteszi a szívizmokat (és még néhány más dolgot is). Nagyon fontos tehát, hogy a vérnyomást levigyük normál értékre, teljesen függetlenül attól, hogy mi okozta.  Nem könnyű! Elsősorban azért mert a magas vérnyomásnak (hipertónia) nincs jele. Maga a beteg nem érez semmit. Tehát, nem tud róla. Sok esetben véletlenül jönnek rá, jó pár év után, amikor már a szív jelentősen károsodott. Másodszor, a helyes dózist be kell állítani, ami nem nagy művészet, de meg kell tanulni, mert az orvosnak erre nincs ideje geddon nélkül se, hát még geddonban. Tehát, feltétlen szerezz be egy vérnyomásmérőt. Tízezer forint alatt lehet kapni megbízható vérnyomásmérőt. Ha pedig kiderül, hogy magas a vérnyomásod (és ez 50 és 70 között valamikor ki fog derülni) akkor gyógyszerre is szükséged lesz, azt pedig be kell spájzolni. A különbség óriási. Megfelelő gyógyszerrel 20-30 évet is kihúzhatsz, gyógyszer nélkül van még 5 éved.

Mit érsz a tartós étellel, a kéziszerszámokkal, a kitanult mesterségekkel, ha itt hagyod az árnyékvilágot? És mit tesz a családod nélküled? Geddonban nem lesz, aki by-pass műtétet hajtson végre rajtad, vagy behelyezzen egy sztent a koszorúeredbe, de ez az eseteknek csak egy tört része. A nagyobbik hányadnál elég az odafigyelés és a gyógyszeres kezelés, de erre fel kell készülni. Ebben igen komoly segítségedre lehet a Szeretném, ha sokáig dobognál című könyvem, amit sajnos nem tudok felrakni az Internetre, mert a szerzői jogot átruháztam, de van még pár tucat könyvem, amit igazán melegen ajánlok, mert kicsiny költség mellett hatalmas segítség lehet, ha már elmúltál 40 és férfi vagy (nőknél ritkább és kb. 10 évvel később jelentkezik).

És szóljatok hozzá minél nagyobb számban, hogy minden félreértés tisztázódhasson.

Második rész: gyógyszerekről

 

Amíg létezik orvosi ellátás, természetesen a háziorvos felír neked gyógyszert vagy gyógyszereket. Ezzel nem is foglalkozom. De ha geddonban észreveszed, hogy a vérnyomásod tartósan, tehát nem egy-egy zaklatott esemény után, hanem következetesen hosszú napokon keresztül meghaladja a 130/90 értéket (ezt sokan 140/90-re teszik), akkor el kell kezdened a gyógyszerek szedését.

Magas vérnyomás ellen általában három gyógyszercsaládból alkalmaznak, rendszerint kettőt, mert ebben az esetben mindegyikből kisebb dózis elég, és a mellékhatások elkerülése végett ez kedvezőbb. Ezek a következők: 1) Béta blokkolók, 2) ACE gátlók, 3) Kalcium-csatorna blokkolók. Az én javaslatom az 1. és 2. kombinációja. ha ez köhögést vált ki, vagy huzamos szedés után veseprobléma állna elő, akkor 1. és 3. Részletezve:

A bétablokkolók közös tulajdonsága, hogy nem csak a vérnyomást csökkentik, de a pulzus számot is. Ha ez 55 alá esne, akkor változtatni kell a gyógyszeren, vagy csökkenteni a dózist. A bétablokkolókról tudni kell, hogy igen pici dózissal kell kezdeni és hetente apró lépésekkel kell növelni. Elhagyásnál ugyanez, de fordítva. Az igen pici a fenntartó dózisnak az 1/8 része.

Van akinél az ACE gátlók szedése száraz köhögést vált ki, ekkor kell átállni a kalcium-csatorna blokkolókra, illetve, ha a vese nem örűl az ACE-gátlónak.

A kalcium-csatorna blokkolók az ereket tágítják, ezért enyhe bokadagadással (ödéma) járhat, amit nem kell komolyan venni. 

Amikor beállítod magadnak a megfelelő dózist, óvatosan kell eljárni, vagyis alacsony dózissal kell kezdeni. Egy-egy dózis hatását nem lehet azonnal felmérni, legalább egy hét kell hozzá, hogy beálljon. Beállítás után tanácsos hetente vérnyomás ellenőrzést tartani. Természetesen, amint van lehetőséged, orvoshoz kell fordulnod.

A vérnyomásmérés szabványosítva van. Tehát ülőhelyzetben 5 perc nyugalom után, három mérés egymás után és ezek átlaga az érvényes érték.

Fontos kiegészítés

 B. Sándor olvasó felhíta a figyelmem a konyhasó jelentőségére, és igaza van. A magasvérnyomás elleni küzdelem első lépése a konyhasó bevitel drasztikus csökkentése. Magyarul sótlan ételeket kell enni. csak az első 1-2 nap szar. Gyorsan és könnyen meg lehet szokni a sótlan kaját. A sótlan étkezés valóban megszünteti a kisebb fokú magasvérnyomást, érdemes ezzel kezdeni.

Mivel az első hozászólásokól kiderül, hogy nemigen van fogadókészség, és a téma el van bagatelizálva, hozzáteszem. 160/100 és a sztrók között csak az isteni gondvisdelés áll. Ugyanis a túlzott vérnyomás miatt az agyadban megpattanhat egy ér, lesz egy ömleny és ha szerencsés vagy akkor elpatkolsz, ha nem vagy szerencsés, akkor a fél tested lebénul és nyomorékon élhetsz akár 10-15 évet is, vonszolhatod magad szobáról-szobára, várhatod hogy a családod kiszolgáljon, bepelenkézzon, lemossa rólad a szart és néhány év után, titokban arra ngondol mekkor megváltás lenne ha örökre eltávoznál. Van alternatíva, mondjuk a magasvérnyomás “csak” a vesédet szarja el és akkor járhatsz dialízisre hetente kétszer-háromszor és remegve várhatod, hogy találjanak neked egy vese donort, vagy valamelyik gyermekedtől kunyerálhatsz egy vesét. Ne hidd, hogy viccelek. Ezt minden orvos tudja, de neked soha se fogja megmondani.

______________________________________________________________
______________________________________________________________

 

(712) A zsidó pofátlanság határtalan

Publikálva 2012.jan.23. | Tibor bá' blogja | 315 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Nem szeretem a Bayer Zsolt által jegyzett stílust alkalmazni, de szélsőséges esetben kénytelen vagyok. A Gawker Media jóvoltából a ma tudomásomra jutott eset valóban elképesztő. Az Atlanta Jewish Times című amerikai hetilap, aminek a címéből egyértelműen kiderül, hogy kik olvassák, január 13.-i számának vezércikkében az olvasható, hogy Izraelnek három opció közül kell választani. 1) leszámol a Hezbollah-al és a Hamas-szal, 2) Megtámadja Iránt, 3) A MOSAD merényletet hajt végre Barack Obama ellen. Bármelyik sikeres végrehajtásának esetén Izrael problémája megoldódik.

Azt már elég régen tudjuk, hogy az USA a 7 milliós Izrael csapdájában vergődik, hogy Benjamin Natenyahu úgy packázik az amerikai elnökkel, ahogy Orbán  Viktor szeretne packázni az IMF-fel :D , de ekkora nyílt pofátlanság valóban elképesztő.

Ez az eset az USA-ban természetesen hír értékű (kíváncsi vagyok nálunk az-e? Pl. Kálmán Olga elemezhetné az EGYENES BESZÉDBEN. :D  ), ezért riporterek hada lepte el telefonhívásával az 1925-ben alapított újság öttagú szerkesztőségét, ahol Andrew Adler főszerkesztő a feltett kérdés elől kitérve jelezte, hogy hamarosan nyilatkozik. Némi gondolkodási idő után Adler úr nyilatkozott és közölte, ő nem javasolta Obama elnök meggyilkolását, mindössze azt írta le, hogy szerinte Jeruzsálemben az izraeli kormány milyen opciókat fontolgathat (feltételes módban), tehát ez  csupán a személyes spekulációja. Minden esetre a hetilap következő számában bocsánatot fog kérni azoktól, akik félreértették sorait. – Lehetett ezt félreérteni?

Nekem pedig eszembe jutott Frei Tamás, a magyar száguldó riporter, aki egy maffiózókkal készített interjúban megkérdezte, hogy mibe kerülne a magyar miniszterelnök kinyírása, aki akkor éppen Orbán Viktor volt. Látta valaki Frei Tamást azóta a TV-ben?

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

 

(114) Dedikálás

Publikálva 2012.jan.22. | Tibor bá' (szatirikus) blogja | 20 hozzászólás

 Tibor bá’ szatirikus online

 Életem vélhetőleg legsikeresebb könyve Szeretném, ha sokáig dobognál címen a 2006-os könyvnapra jelent meg. A „vélhetően legsikeresebb” jelző megelőlegezésének jogosságára több jel is mutat. Először is a manapság szokásos 100 példány helyett, kiadom döntése nyomán 300 példány hagyta el a nyomdát. Aztán a kb. 800 Mensa tagtárs közül, akikből statisztikailag minimum 400-at a szíve fog a sírba vinni, egyetlen egyet se érdekelt a téma, az őket megillető 50 százalékos árkedvezmény ellenére se. A siker tehát benne volt a levegőben, ahogy mondani szokás, mert az ilyen sikeres művek sikeres íróit fel szokás kérni dedikálásra, ami az esetemben is megtörtént. Évával, a feleségemmel lerendeztem a dolgot, jó asszony, megértette, hogy egyetlen órácskára át kell adnia az ünneplő tömegnek, aztán 364 napot úgyis az övé leszek. Akadály tehát egy se. Aztán eljött a nagy nap és megvolt a DEDIKÁLÁS, ami után, ha nő lennék, akkor az idegösszeroppanás és a súlyos depresszióba zuhanás között válogatnék, amíg el nem visz a mentő, vélhetően a Hárs-hegyre.

Szóval puccba vágtam magam, ami kétszer következik be egy évben, mert átlagosan egy temetésre és egy bírósági tárgyalásra vagyok hivatalos. Igaz az utolsó temetési lehetőséget a múlt héten elmulasztottam. Szegény Fóti János hunyt el 15 év lebénulás után, ugyanis annak idején sztrókot kapott. Ez volt Isten igazságtétele, mert a Kistext-nek volt a vezérigazgató helyettese és ilyen minőségben a volt osztálytársait a titkárnője a külső irodából egy tapottat se engedte tovább. Igaz, bénán minden találkozóra eljött, akarom írni nem kis fáradtsággal elvonszolta magát, amit a megelőző 30 évben nagyívben elhanyagolt. Na mindegy a temetésre nem mentem el, mert nem is volt temetés. A hamvakat (bármit értünk is ez alatt) szétszórták egy 30 m átmérőjű virágágyás felett. Volt Fóti, nincs Fóti. Mi meg nézhettük volna egymást, amiért nemigen érdemes kivillamosozni 30 km-t. Hát én nem is villamosoztam. Özvegye telefonon sérelmezte is távolmaradásomat, amit azzal indokoltam, hogy Fóti Jancsi se fog kijönni az én temetésemre, akkor pedig mindössze kvittek vagyunk.

Na de, visszakanyarodva a DEDIKÁLÁSHOZ, ott hagytam abba, hogy puccba vágtam magam. Elővettem 10 éve a szülinapomra kapott Pierre Cardin arany töltőtollamat. Szűz volt a lelkem, most raktam bele élete első patrónát. Feketét, ami olyan komoly áhítatott ad a szépívű betűknek. Íróasztalomhoz ülve gyakoroltam is egy kicsit, úgy fél órácskát, hogy golyóstollhoz szokott ujjaim levessék a váltás okozta drukk első remegéseit. Aztán még egy pillantás a tükörbe és már nyúltam is az ernyő felé, ami ott lóg az előszoba fogason. Kint ugyanis zuhogott az eső. Éva is felvette a csizmáját, dupla bunda bugyit húzott, ebben a korban a felfázás már nem gyerekjáték, pláne június közepén. El se hiszi az orvos, hogy nem készakarva lett beteg. Na, jó, szóval elindultunk a kb. 20 kilométerre lévő Vörösmarty térre. Útközben elállt az eső, amit jó jelnek tekintettünk. Megérkezés után kerestünk egy parkolót 3 km-es körzetben, amit meg is találtunk. Direkt nekünk hagyták meg, ugyanis 235 centire csak én tudok beparkolni a Ticonkkal. Ezt követve csak néhányszáz pocsolyát kellet kikerülni (ami Pesten nem kis mutatvány) és már ott is voltunk a helyszínen, időben, negyed órával a kiírás előtt.

Volt még egy kis anomália, amikor kiderült, hogy 3 darab 12-es pavilon van, egymástól elég messzire, de hát a szervezést kizárólag a verseléshez értő férfiak és nők bonyolították, akik annak idején a művészetet osztogató sátornál háromszor álltak sorba, így aztán megszületésük előtt már nem jutott idejük ellátogatni a logikaosztogatás színhelyére. Sebaj, pontban 11-re a helyszínre értünk. Kellemes volt látni a hatalmas betűkkel kiírt sort szombaton 11-12 h között Antalffy Tibor dedikál. A művelethez szükségeltetett asztalon 10 centis víz állt, amit a kiadó két alkalmazottja iparkodott eltüntetni. A székek is vizesek voltak, amikre ráülni felért egy vesemedence gyulladással, de ezek az apróságok fél óra alatt a helyükre kerültek. Veszteség nem adódott a dologból, mert a téren kizárólag kiadói bódék voltak láthatók, amik körül néhány tulajdonos és egy-két dedikálásra váró író sürgött-forgott, mert leülni nemigen volt kedvük.

Pontban 12-kor lejárt a dedikálásra kitűzött időm, amikor az első vevőnek kinéző két alak betéved a mi bódésorunkba és elkezdte véget nem érő andalgását felénk. Egy szimpatikus házaspárról van szó, jóval túl a 60-on. A férfi nehezen, zilálva vette a levegőt, feje vörös volt, mint a rák, vérnyomása – csak így pofára – nem lehetett kevesebb, mint 180/100. Szerettem volna homlokon csókolni. Bántam is én, hogy holnap mellé fogják temetni az el nem olvasott könyvem, csak vegye meg. Dehogy vegye, megkapja ingyen, csak hagyja, hogy dedikáljam neki, legalább arra az egy napra, ami még hátra van neki.

Bingó. A házaspár megállt az asztalomnál, amin húsz darab „Szeretném, ha sokáig dobognál” volt szétterítve. A nőnek ugyanis szúrta a szemét ez a hatalmas rendetlenség, de végre elolvasta a címet, és megszólalt, „Apukám ez téged egészen biztos érdekel. Ülj le ide, nézegesd a könyvet, én mindjárt visszajövök.” És ezzel az asszonyság eltűnt a nem létező forgatagban.

A férfi unottan felvett egy példányt, belelapozott, majd palóc akcentussal megszólalt

–        Á, koleszterin, most Pozsonyban is ez a divat.

–        Hát igen – erőlködtem egyet – a mi korunkban már elég fontos téma.

–        Persze, persze – lapozott tovább a pasi – látom, van itt más is, na, igen, ezt a Tenox-ot én is szedtem, aztán valaki meghalt tőle.

–        Ugyan már, csak nem mondja? Kalciumcsatorna blokkolótól nem lehet meghalni.

–        Dehogynem, ahogy elkezdte szedni, mindjárt meghalt, és tudja mit? Nem boncolták fel. Nem akarták, hogy kiderüljön.

–        Hirtelen halál, – bólogattam – szívbetegeknél nem kell hozzá Tenox, jön az magától is.

–        Lehet, hogy igaza van – de ez a mondat töredék már nem nekem szólt, mert valami megragadta a figyelmét a könyvben. – Azért elolvasnám – és ezzel tovább pörgette a lapokat. – Itt van ni, by-pass műtét, ezt maguknál is így nevezik.

–        Így is, meg angioplasztika, revaszkularizáció, meg kinek mi jut az eszébe. A lényeg, hogy az elmeszesedett koszorúereket megkerüljék. Különben inkább gányolás, mint műtét.

–        Ne mondja, még jó, hogy nekem nincs rá szükségem.

–        Egyelőre, – „nyugtattam meg” a most már kissé irritáló pasast.

Ekkor megérkezett a nej – már itt is vagyok apukám, gyere, mert mindjárt indul a busz – majd felém fordult – nincs nekünk pénzünk könyvekre, szegény pozsonyi nyugdíjasok vagyunk.

Ekkorra újból csöpögni kezdett az eső, a kislányok rohanva hozták vissza a hatalmas nylon lepedőket, amikkel alig tudtak megbirkózni. Mi beültünk az ernyő alá. Ekkor Gyuri, a kiadó tulajdonosa, porcellán csészében forró feketét hozott  Évának, nekem pedig pozsonyi kifliket a Gerbeaud-tól. Gondolom egy kisebb vagyon. Meg is kérdeztem a Gyurit, hogy a csészék eldobhatók, egyszer használatosak, mert azért az mégis csak túlzás. Nem, nem, bizalmi alapon adták őket ki, vissza kell vinni. Az más, könnyebbültem meg. Nem szeretek túl lekötelezett lenni.

Közben a tér közepén a hatalmas óra nagymutatója komótosan csúszott a fél kettő felé, és engem már semmi más nem érdekelt csak az, hogy valami ürüggyel elővehessem liliomtiport töltőtollamat. Szerencsére igenis van gondolatolvasás, mert Gyuri kinyitotta az egyik könyvet, és elém rakta,

-         Légy szíves dedikálj nekem egy példányt.

-         Neked? – csodálkoztam el a kérésen – ne viccelj velem. Öt év múlva a könyv borítójával fogod kitapétázni az irodád falát.

-         Azért csak dedikálj egy példányt.

-         Természetesen. Különben tudom, hogy miben sántikálsz. 50 év múlva a fiad egy árverésen egy kisebb vagyont fog kapni ezért a példányért.

Utolsó mondatomon Gyuri úgy röhögött, hogy majdnem leesett a székről. Sebaj, a 20 éves Picassót is kiröhögték. Igaz én nem 20 éves vagyok, és nem festek, hanem írok, de ki lát a jövőbe? Miután Gyuri abbahagyta a röhögést és arcszíne visszanyerte eredeti tónusát (azért az ő vérnyomását is szeretném megmérni és látni a pofáját, amit eltorzul a 220 láttán) meghívott minket ebédelni, amit köszönettel nem fogadtam el. A dedikálásnál a koleszterin szintem egy kicsit jobban érdekel.

Az esti hírekben 15 percet szenteltek a Vörösmarty téri eseményekre. A felvételt délután 4 körül készíthették. A tömeg beláthatatlan volt, a Nap hétágra sütött, önmagam nem láttam sehol, ugyanis akkor már otthon ültem. Este Gyuri telefonált. Könyvemet szépen veszegetik a kíváncsiskodók. Istennek hála, hogy ennyi szívbeteg van az országban. Erről jut eszembe a Tenox-ot még nem vettem be. 

Lemond-e Schmitt Pál?

Publikálva 2012.jan.21. | Tibor bá' blogja | 42 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

A közvélemény kutatások nagy előnye, hogy a statisztikából valahogy kiderül több ember véleményéből a kollektív bölcsesség sugallta valóság. A szélsőséges ötletek kiegyenlítődnek és nagy valószínűséggel kiderül az ami be fog következni.

A honlapon feltett kérdésre 13 % a Sándor palota rongyrázójának a lemondására „tippelt”, míg a maradására 70 %. Nagyvonalakban 5:1-hez arányban arra tippeltetek, hogy a nemzet első embere, a megélhetési szélhámos marad, huncut kis mosolyával együtt.

Most kutassuk azt, hogy aki a maradás mellett szavazott mire gondolhatott, mert ugye „normál körülmények” között a magyar helyesírás bajnokának egy hete le kellett volna mondani. Nos, én úgy gondolom, hogy a többség azt hiszi, hogy Orbánnak még szüksége van egy aláíró-automatára. Nem akar ő helyébe lépni – mint ahogy sokan gondolják. Viktornak nem cím kell, hanem tényleges hatalom, ahogy minden igazi cezaromániásnak. Persze aláíró-automatákból Dunát lehetne rekeszteni, ez nem ok a maradtatásra. Akkor mi van? Az van – és ezt megfogalmazás nélkül mindenki érzi, aki erre szavazott – hogy Orbán nem tűri, hogy bárki beleavatkozzon a döntéseibe (ezért marad Matolcsy is). Személyes sértésnek veszi, ha a nemzet birkái felett akár csak egy röpke pillanat erejéig fel kell adni a tökéletes uralmat. Csakis akkor és úgy, ahogy ő elképzelte. Igen, pofájába röhög a nemzet  aprócska gondolkodó hányadának. Látjátok faszok, én ezzel a néppel azt teszek, amit akarok. Ha én azt mondom dékánokon, akadémikusokon, ügyészeken keresztül, hogy 180 oldal az  alapismeret, hogy IMF könyörög a pénzük elfogadásáért, hogy az egész világ ellenünk, hogy nincs megszorítás, hogy jogbiztonság van, hogy emelkedik a foglalkoztatottság, hogy a fekete fehér, akkor az úgy van, mert én azt akarom, hogy úgy legyen, és aki ezt nem fogadja el, annak el kell pusztulni a színem elől.

Nem, nem állítom, hogy ez a vicc figura sokáig ott marad. Hiszen Orbán már bebizonyította, hogy Schmitt ügyben is csak ő számít, és bármikor elküldheti a bús büdös picsába, ha úri kedve úgy tartja, de előbb egy kicsit packázik azokkal, akik még tudnak gondolkodni ebben az országban.   

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

 

(VM-106) Sztálinváros

Publikálva 2012.jan.21. | 6. Vissza a múltba | 25 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Magyarországnak mindig sikerül kifogni egy olyan „első embert”, aki nem ért semmihez, de pontosan tudja, mit akar, és van hatalma hozzá, hogy azt keresztül is vigye. Rákosi Mátyás például kitalálta „a vas és acél országát” ezért létesített egy acélgyárat Dunapentelén, amely falucska a Duna jobb partján terült el Mohács és Budapest között kábé félúton. Különben Dunapentele arról volt híres, hogy se vasérc nem volt alatta, se pedig szénmező, ugyanis az acélgyártáshoz ez a kettő kell, de nagyon. A munkálatok elkezdése után egy évvel, amikor már látszott néhány dolog, a települést átnevezték Sztálinvárossá, ahol a lakóépületek felhúzásával indultak be a munkák. Munkásokat toboroztak az ország összes részéről, mert helyben csak néhány parasztgazda túrta a földet a téeszben. A munkások boldogan mentek, mert dupla volt a fizetés, és olyasmik is voltak a boltokban, ami máshol nem. Én például itt ettem életemben először téliszalámit (10 dkg = 6 Ft.), legalább is úgy emlékszem. Azonban a munka annyi volt, hogy diákokat is beszerveztek a nyári szünidőre. Na, így kerültem én is oda egy két hetes turnusra.

Amikor saját osztálytársaimmal megérkeztem a diák sátortáborba, már fel volt állítva, csak be kellett költözni egy 8 személyes sátorba. A sátortábor egy közút két oldalán helyezkedett el, az egyik oldalon a fiúk voltak, a másik oldalon a lányok. Akkoriban még adtak az ilyesmikre, és persze egymás táborába nem mehettünk át. Nem valószínű, hogy a szabályt erkölcsi megfontolásból hozták, hiszen abban az időben az egyik jelmondat: „anyának szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség” volt. Viszont, aki egész éjjel kefél, az másnap nehezen fogható érdemi munkára, ami természetesen kemény fizikai munkát jelentett, nem billentyűzet nyomkodást.

Nem fogom most azzal folytatni, hogy milyen szar volt, mert az ember 17 éves korában mindent tud élvezni, naná egy vadonatúj testtel. Mivel akkoriban nem voltak még komoly földmunkáló gépek, mi bizony a lapáttal és talicskával közönséges kubikus munkát végeztünk, amit a laikus kedvéért most szépen részletezek. Először is brigádban kellett dolgoznunk, tehát tízen összeálltunk. Reggel 6-kor jött értünk egy teherautó, felszálltunk a platójára, jól megkapaszkodtunk egymásba, a szélen állók a teherautó oldalpalánkjában, és megindultunk a munkahely felé. Megálltunk a nagy semmi közepén, ahol volt néhány fabódé a művezetők és a bérszámfejtők részére. Egy művezető elvitt a kijelölt helyre, ahová bérházat készültek felhúzni. Itt cövekekkel ki voltak a földön mindenfélék jelölve. Nekünk megmutatták, hogy honnan kell kifejteni a földet 1 méter mélyen és hogy hová kell eltalicskázni. Aztán hajrá. Már nem emlékszem hány köbméter volt a napi adag, de irgalmatlan sok, mert délre még a tizede se volt meg a 100 százalékos teljesítésnek. Pedig akkorra már mind a két tenyerünk teli volt vízhólyaggal. Dolgoztak itt profi kubikusok is, akik röhögtek rajtunk. Később megtudtuk, hogy miért. Az első trükk az, hogy egy jó közepes tempóval kell kezdeni és azt tartani kell 8 órán át. Mi pedig nekiestünk reggel, de egy órával később már lihegtünk, mint az akciós liba. A második trükk az volt, hogy a szerszámnyélnek nem szabad csúszkálni a kézben, kissé nedvesen jól meg kell ragadni. De ami a legfontosabb, hogy tanulni kell és nem szabad elmenni kubikusnak. Ők tapasztaltak voltak, mi pedig fifikásak. Miután rájöttünk, hogy kurva nehéz a meló, ráadásul versenyben álltunk egymással, a tetejébe minden este a nagytáblára kiírták, hogy melyik brigád hány százalékra teljesített, kénytelenek voltunk csalni. Ennek az általam kidolgozott eljárása a következő volt. Az első talicskás „véletlenül” kiüti a cöveket a helyéről, amelyik jelzi, hogy reggel honnan indultunk. A következő talicskás megáll a kiütött cövek mellett és visszanyomja a „helyére” ami 1 méterrel odébb lesz. Fél órával később megismételjük az eljárást, majd újra mind addig, amíg egy paraszthajszállal túl nem léptük a 100 százalékot.

Szerintem a felügyelő pontosan tudta mit csinálunk, de mivel az ő tinédzser lányát is elvitték „önkéntes” munkára, másfelé nézett, és talán még mosolygott is a bajsza alatt. Aztán délbe jött értünk a reggeli teherautó és elvitt egy nemrég felhúzott faépületbe, ahol hosszú asztalok és padok voltak. Később megérkezett az étel is hatalmas alumínium fazekakban. Természetesen egytálétel volt, ami után kútvizet ittunk, mert a Coca-Cola szitokszó volt abban az időben, az amerikai imperializmus védjegye. Aztán délután, aztán vacsora, aztán vissza a táborba, és tisztálkodás. Este nyolc környékén tábortűz, ami körül mozgalmi dalokat énekeltünk és fogdostuk a csajokat, akik hagyták. Gina meg hasonlók természetesen nem voltak, még csak nem is dohányoztunk. Ennek ellenére emlékeim szerint állandóan röhögtünk és piszok jól éreztük magunkat.

Egy hét után fizetést is kaptunk. Nem sokat, mert a tábor fenntartási és az étkezések költségeit levonták, de azért maradt valamicske, amiből lehetett venni téliszalámit, meg tibi csokit. Ugyanis ez volt az egyetlen tiszta csoki, amit kapni lehetett kék csomagolásban tej, vörös csomagolásban keserű kivitelben 2,50 és 5 forintos áron, a mérettől függően. Szombaton bementünk a központba, ahol volt valami kultúrterem féle. Itt össztánc volt, amihez élő zenekar adta a zenét, ami vagy háború előtti tánczenét jelentett jó sok keringővel (ezt utáltam) és tangóval, vagy aktuális táncdal [Szemetes az én szerelmem, egy csinos szemetes legény, szemetes a legszebb álmom, az illatát imádom én] illetve szovjet zene, amihez hozzátartozott a jereváni tájjelleg is [Suhognak a selymek a lányok derekán, a fény úgy csillog a bőrük aranyán]. Ez utóbbi egészen elfogadható volt. Sose felejtem el, tánc közben odajött hozzánk egy jó negyvenes pasi, szigorú, szúrós tekintettel. Azt hittem le akarja kérni a 16 éves partnernőmet, ami azért kissé furcsa lett volna, de nem. A pasi úgy állt meg, hogy félig beékelte magát közénk és azt mondta, „diák elvtárs itt jampitánc nincs megengedve”. Ugyanis abban az időben a pártzsargon jampecnek hívta azokat, akik vélhetően nem voltak fizikai munkások és némileg hódoltak a nyugati divatnak. Vagyis a párt még abba is beleszólt, hogy táncoljunk és mit vegyünk fel. [Itt ma még nem tartunk, de a diktatúrák sajátossága, hogy nem statikusak, hanem dinamikusak, bevesznek egy célt, majd fáradhatatlanul mennek feléje, aztán elérik, majd lehagyják és mennek-mennek tovább az eddigi egyenes meghosszabbításán addig, amíg össze nem omlik az egész. Csak közben az embernek elmegy a fél, vagy az egész élete.] Mi megszeppentünk és iparkodtunk egészen szolidan táncolni tovább.

Aztán a napi tábortűz meghozta az eredményét, szerelmek szövődtek, amit a tábor után Pesten folytatni akartunk, de nem lett belőlük semmi. A bérházak árnyékában eltűnt a romantika és minden megint szürkének látszott, többnyire, mert az is volt. Viszont a meló alatt jól lesültünk (akkor még volt ózon) és megerősödtünk. Majd eltelt egy év, és megint szólított a párt. A következő évben már az épületek álltak, de azért volt mit  melózni. Viszont valami történt, a hangulat közel se volt olyan jó, bár minden változatlan maradt. Akkor tanultam meg életemben először, hogy a jó dolgok nem ismételhetők. Az igazi hiba a fejünkben van. A múlt emléke megszépül és ezzel a folyamattal a valóság nem tud lépést tartani. Ezért van az, hogy a „felmelegítés” sose hozza az elvárt eredményt. Hogy életünk melyik epizódja sikerül kitűnően, előre meg nem mondható. Utólag pedig nem lehet megismételni. Az emberisors eszén csak úgy lehet túljárni, ha fényképeket készítünk életünk jeles eseményeiről, amiket később, téli estéken átnézegethetünk, felelevenítve a régi emlékeket. Aki ennél többre vágyik, az csalódni fog.      

Harmadik évben is elmehettem volna, de távol tartottam magam tőle. Homo Habilis. Egy témában, csalódás elég. De mi lett Sztálinvárossal? Végül is elkészült, kiizzadta magából a magyar nép. A névadó hamarosan elpatkolt, vagy elpatkoltatták, és jött a leleplező 20. Pártkongresszus. Egyszeriben mindenki tudta, hogy a diktátor egy rohadt diktátor, de senki se mert tenni ellene semmit, viszont tolták a szekerét, mert megérte. Ez elég régi jelenség. Egyetlen látványos eredmény, hogy Sztálinváros, már mint a név egyszer és mindenkorra eltűnt, lett helyette Dunaújváros. Mostanában, ha elrobogok mellett a hatoson, keserűen felsóhajtok, de megváltozott minden.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________________

Új párt születik

Publikálva 2012.jan.21. | Tibor bá' blogja | 49 hozzászólás

Aki emlékszik Árpád kommentjeire, annak lehet valami fogalma Kásler Árpádról, aki dicsérendő módon, de eléggé meggondolatlanul vállalta fel egész életében a szélmalomharcot. Erre születni kell. Nem kell tehát csodálkozni, hogy megalapította a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetét, majd jogi úton megtámadta a bankokat, és mit ad isten első fokon győzött is. Nemrég pedig beindította a Rendszerváltó Mozgalmat, ami készül párttá válni. Ha érdekelnek a részletek kattints ide: www.kaslerarpad.hu.

Az elmúlt napokban, hetekben többen felvetették, hogy jó-jó, de kire lehetne szavazni? Ehhez új pártok kellenének olyan arcokkal, amelyek még nem járatódtak le, még nem lopták magukat halálra. Tessék, itt a lehetőség. Lépjetek be, készüljetek rá szavazni, vagy szedjétek szét kommenteitekkel.

_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________

Bobkó Csaba vendégposztja

Publikálva 2012.jan.20. | Tibor bá' blogja | 183 hozzászólás

Dumakormány

 

Lemondott Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Távozásakor le is olthatja maga után a villanyt, mert a nemrég távozott Bencsik János után ő volt a kormányzat utolsó tagja, akinek van fogalma a fenntarthatóságról, de előbb nézzük Orbán Viktor brüsszeli szereplését a “kínpadon”!
Az előadás meglepően jól sikerült neki, ha csak fele ilyen jól tudna a nemzeti érdeket és a fenntarthatóságot szem előtt tartva kormányozni, mint amilyen jó színész, nyugodtabbak lehetnénk a jövőt illetően!

Természetesen óriási segítséget kapott a fellépés előtt EU-zászlót égető Jobbiktól, de igaz, meg is hálálta a hazai cigány és zsidó kisebbségek “megvédésével a paramilitáris (rohadt-náci) szervezetektől”. Gondolom, OV. hazafias hívei szájukat elhúzva közlik, hogy ennyi benyalás a brüsszeli komisszároknak sajnos a fennálló erőviszonyok ismeretében elkerülhetetlen volt, és ezt el is lehetne fogadni, ha nem gondolta volna komolyan és ha nem lenne ez a téma kormányzása egyetlen stabil, sose változó eleme a kezdetektől.
Azonban a zászlóégetés szemmel láthatóan jól jött neki, nagyon érzékelhető volt az óvatosabban bíráló, alapvetően még ember módra viselkedő kritikusok szövegén, hogy érzékelik, milyen eurokrata-ellenes düh gyülemlik fel az elnyomorodó tömegekben EU-szerte és felfogták, hogy a TV-k által közvetített EU-zászló égetés hamarosan több száz utánzóra találhat a recsegő-ropogó birodalom sok-sok pontján. Ezért hangoztatták többen is, hogy természetesen ők nem Magyarországot, vagy a magyar népet kritizálják, ugyan már. Ez is fontos eleme volt tehát az Orbáni előadás sikerének, az EU már nem olyan magabiztos, nem érezheti magát erősnek, meg persze Orbán is maximálisan rugalmasnak bizonyult, ahogy várható is volt, a legfőbb stratégiai cél, egyéni hatalma megőrzése érdekében.

Hogy a legvéresszájúbb ballib ugatógépek, pedofil Kohn-Bendit és a mellette őrjöngő másik szarházi magukból kivetkőzve üvöltöztek és gesztikuláltak, mint felhergelt majmok az állatkertben, az szintén jó szolgálatot tett a zászlóégetők (helyes) meggyőződésének megerősítéséért és az EU-alattvalók (ezt látó része) további felvilágosításáért. Ezek a legveszettebbek az utolsó pillanatig nem fogják fel, hogy már nem lehetnének ilyen magabiztosak, remélem, kinéz nekik végül egy jó kis lincselés valahol az utcán, ahol politikai karrierjüket forradalmárként kezdték. Szép halál egy forradalmárnak, ha elkapja a gépszíj és felkelő tömeg veri agyon…

Természetesen ennek az EU-nak a zászlaját égetni nem bűn, hanem magától értetődő dolog. Azonban a hazai következményekre visszatérve, az előadás alapvetően sikeresnek ígérkező volta csak rövid távon hozhat enyhülést pl. a frankhiteleseknek, hosszabb távon pedig megerősítette az amúgy is láthatót, hogy Orbán sose fog lemondani és hogy pártját elég erősen tartja kezében ahhoz, hogy belül ne buktathassák meg. A “régi Orbánt” láttuk, aki érezte a puskapor szagát és tudta is, mikor kell lőni, jól is célozva, azt is tudta, mikor kell fedezékbe húzódni, visszavonulni.

Ez hasznos is lehetne, ha e képességeit a haza javára a kormányzásban is hasznosítaná, de láthatóan csak hatalma védelme mobilizálja e képességeit, a közérdek már nem.

Ángyán távozásának szűkszavú sajtóindoklása végleg eloszlatja illúzióinkat, hogy egy hazafias kormány segítségével az ország népe csökkentheti a növekedéselvű világgazdaság összeomlásával járó veszteségeket.

“Agrárberkekben tudni vélik, hogy a szélsőségesen kisbirtokpárti államtitkár egyre kellemetlenebb a vidék békéjét szorgalmazó, a társas vállalkozásokkal békülékenyebb hangot megütő tárca vezetésének. Ezért az elmúlt időszakban sorra váltották le, illetve távolították el a tárcától Ángyán embereit. Ezt elégelte meg szerdán az államtitkár”

A piac- és támogatásorientált nagybirtok-lobbi viselkedése tipikusan beleillik a régi, bukóban levő gazdaság érdekcsoportjainak hozzáállásába: ők a végsőkig kitartanak a fenntarthatatlan gyakorlatukhoz ragaszkodáshoz, csak az összeomlás egy adott fázisa sepri majd el őket. Sajnos akkor már késő lesz az átállásra pl. egy ésszerű földosztással, egy olyasféle kisbirtokszerkezet kialakításával, amilyet a kilőtt államtitkár és csapata képviselt.
A közelmúlt indulatos vitáiban számos geddonista, a mai viszonyok fenntarthatatlanságát jól látó ismerősöm és barátom is ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, hogy a jelen helyzetben az ország lehető legjobb vezetője Orbán Viktor. Akkor lenne igazuk, ha Orbán egyfajta “geddonista-hazafias felvilágosult abszolutizmussal” épp az ilyen, a társadalom fenntarthatóbb életformára átállását elősegítő intézkedéseket akadályozó, megfúró érdekcsoportok erejét törné meg.

A minap meghirdetett új Darányi Ignác-program, hogy ne importszemetet együnk, hanem egészséges hazai élelmet, természetesen Ángyán távozásának fényében csak süket duma, ez éppoly dumakormány, amilyennek elődjét nevezték a mai  propagandistái. Én nem arról beszélek, hogy bármelyikünk leválthatná Orbán Viktort. A tét mindössze annyi, hogy azok, akik látják, hogy összeomlás zajlik és a kiutat a fenntarthatóbb emberi gazdaságban látják, már semmivel nem indokolhatják Orbánt támogató álláspontjukat. Királyságot épít, de nem a haza, hanem a saját javára és oligarchákra fog támaszkodni, nem a népre.

Ha így megy tovább,  a fenntarthatósághoz elengedhetetlen kisbirtok-szerkezet kialakítása érdekében már nem Darányi Ignác Programra lesz szükség, hanem talán Dózsa György Programra. A siker nem garantált, lehet, hogy a “parasztjelöltek” felkelését vezető Ángyán Józsefet Zápolya Viktor és Nagyurai tüzes vastrónon megégettetnék…

 

Tibor bá’: Csaba posztjában írottakkal nem mindenben értek egyet, a jobboldalra jellemző “kirohanó” stílusával semmiképpen nem.

___________________________________
___________________________________
___________________________________
 

 

(711) pepper johny vendégposztja

Publikálva 2012.jan.19. | Tibor bá' blogja | 49 hozzászólás

Az Ember legjobb barátja…

Kissé közhelyes cím, de…. a kutya az egyetlen lény az Emberen kívül, aki ha kell, az életét adja az Emberért. A kutya egyre szükségesebbé válik a jövőben, amit nevezhetünk előttünk álló válságnak, összeomlásnak, geddonnak, vagy aminek akarjátok. Mind több a bűnöző és egyre erőszakosabbak, veszélyesebbek , miközben kevesebb a rendőr, gyengébb a hatóság, csökken a tisztelet velük szemben. Ez okból kifolyólag meg kell magunkat védenünk. A tulajdon, a személy és a család védelem – szerintem – egyik legfontosabb, legolcsóbb és legemberibb eleme a kutya, mert a kutya

A leghűségesebb kísérő,

A legolcsóbb biztonsági őr,

A legmegbízhatóbb bébiszitter,

A legéberebb riasztókészülék,

És helyetted fáradhatatlanul játszik a gyerekeddel.  J

Mire nem való a kutya?: Na arra nem, hogy néptelen hétvégi házadat, és benne rossz időkre felhalmozott készleteidet védje. Lehet egy vérengző kutyafalkád, kb. annyit ér, mint a kerítésed. Semmit. A rossz-ember nem hülye: Lebontja a kerítésed, szélnek ereszti a kutyáidat. Akkor mire is? Hát arra, hogy az adott feladatra alkalmas és arra kiválasztott, kiképzett kutya egy biztos bástyája legyen védelmi „arzenálodnak”. Milyen fajta kutya alkalmas őrkutyának? Szinte mindegyik, amelyik – megfelelő született ösztönökkel – Ember elleni támadásra (lecsibészelés) kiképezhető, vagy alapból erős támadó ösztönnel rendelkezik. A 6 kg-os tacskó beleharap a bokádba, a 80kg-os tibeti masztiff  J letépi az arcodat. Milyen kutyát vegyél, szerezz be? Ismétlem, az adott feladatra alkalmasat.  Ha kisgyermeked van – és ha nem túl sürgős – kölyökkutyával kezdd. A gyerek huzza-vonja, esetleg belecsíp, de nem kerültök bele az újságokba mert letépi a lábát. Kísérő, személyőr kutyád legyen munkakutya, amelyik könnyen szocializálható, idomítható pl. német juhász, rottweiler. Ha társasházban laksz, tarts rövid szőrű max. közép nagy testű kutyát, mint: vizsla, boxer, dobermann, pitbull. Szegény állat ne legyen állandóan „télikabátban” a meleg szobában. Tanyára, ha szabadban tartod mindenképpen nagy bundájú kutyád legyen, itt már nem szükséges annyira képzett kutya, elég, ha a „vérében van” a terület őrzés, a többi háziállattal való „barátság” mint a kuvasz, komondor. Családi háznál van a legkönnyebb dolgod. Bármilyet tarthatsz, csak harapjon. Itt a kutyára „legveszélyesebb dolog” a szomszéd. (mert egész éjjel nem tud aludni az üvöltöző kutyáidtól)  J Őt beszéld rá, miért jó az neki, ha nem mérgezi meg a kutyádat, és nem jelent fel az önkormányzatnál.

Belterületen általában 2-3- kutyát enged portánként az önkormányzat. Én megbeszéltem a szomszéddal Ö  nem jelent fel a négy!!! kutyámért, és én sem jelentem fel, mert engedély nélkül építkezett. Egy kutya nem kutya. Két kutya az csak fél kutya. Három kutya az egy rendkívül hatásos, és veszedelmes falka. A rossz ember kinyitja a nagykaput,  kiengedi a kutyát és agyoncsapja a védtelen nagymamát. A kerítés védelméből lefújják. Vagy a támadást megelőzően megmérgezik a kutyát. Minderre fel lehet készülni, kiképzéssel, előre látással. A kutya „védőhatását” csak gazdájával szimbiózisban tudja hatásosan „kifejteni”. A védelmet meg kell fizetni. Fizetsz a riasztósnak, a kivonuló szolgálatnak, a biztonsági ajtóért, pénzért adnak gázfegyvert. A kutyatartás pénzbe kerül. Egy nagy kutya naponta megeszik fél kiló száraztápot vagy 1-1,5 kgfőzött étket. Max. 300 forintból megvan, ami fél doboz cigi ára! Néha gyógyszer, oltás, most már kutyaadó is. Ha odafigyelsz és utána jársz még olcsóbb. Mondjuk, havi húszezerből van egy falka harcosod.

Ellenvélemények, és megoldásuk: Olyan kutyád legyen, amit te és családod maradéktalanul kezelni tud. Sokan azt  mondják, hogy a kutya hazahozza a betegséget! Féregtelenítsd,  tarts be a higiéniás szabályokat. Veszélyes a gyerekre! Válassz megfelelő fajtát, 5 év alatti gyereket ne hagyj egyedül a kutyával. Legfőképpen: a kutya idomításában vegyen részt a gyereked, a családod. Én nem értek a kutyákhoz! Akkor tanulj. Olvass utána, kérd szakember segítségét. Most pedig siess, nehogy elfogyjanak a megszerezhető kutyák. J Vegyél kölyköt, ha van még időd. Ha sürgősen kell, hozz a menhelyről Nagyon sok jó kutya szeretné megvédeni a te házadat, családodat, és ezek a hálás menhelyi kutyák ingyen vannak, és adót se kell fizetni utánuk.

Ui. Kutyafajtákkal az elképzelhetőség segítésére példálództam. Feladat megoldásban „átfedik” egymást. Természetesen bármelyik keverékkutya jó.  Vau-vau!

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

 

(710)Arab hackerek

Publikálva 2012.jan.18. | Tibor bá' blogja | 34 hozzászólás

Tibor bá online

 

Az arab hackerek ma (kedd) fokozták Izrael elleni támadásukat. Hétfőn az Izraeli Tőzsde és az El Al szájtjai összeomlottak. A hackerek szerint módjukban áll az összes izraeli szerver leblokkolása.

OxOmar egy interjúban közölte, hogy ha Izrael bocsánatot kér a Gázai övezetben végrehajtott népirtásáért, akkor mérsékelhetik a támadásokat. „Minden lehetséges módon ártani akarok Izraelnek. Ott kell rájuk csapást mérni, ahol a legjobban fáj, a zsebüknél.” Jelentette ki a Mexikóban működő OxOmar.

Danny Ayalon az izraeli külügyminiszter helyettes a hacker támadás terrorizmusnak nevezte, bölcsen elfeledkezve az izraeli cyber támadásról az iráni centrifugák ellen. Ayalon még hozzátette, hogy a hackernek számolni kell a következményekkel, ami minden valószínűség szerint izraeli bosszút jelent. OxOmar azonban nem a beijedős fajta. Válaszában közölte, hogy azért is bocsánatot kell kérniük, mert életveszélyesen megfenyegették, de bocsánatot kell kérniük a Sabra és Shatila-i vérengzésért is.

Úgy tűnik az arabok memóriája messzire vissza tud nyúlni, mert az bizony 1982-ben, harminc évvel ezelőtt történt Libanonban.

 

Talán ki se kellene rá térni, de a zsidó állam tök ki van borulva, hogy a primitív arabok túljártak a saját cyber kalózaik eszén. Amerikának pedig el kellene gondolkozni azon, hogy ha sikeresen tudtak cyber támadást intézni Izrael ellen, akkor nekik is van félnivalójuk. Imádom az informatikát – ezek már az én szavaim – mert itt mindenki egyenlő eséllyel indul, kizárólag csak az ész és a felkészülés számít. A repülőgép hordozó anyahajók nem bevethetők.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

 

(485) Tibor bá blogja – A növekedés határai és a határtalan butaság

Publikálva 2012.jan.17. | Tibor bá' blogja | 124 hozzászólás

A növekedés határai című mű 40 éve látott

 napvilágot. Mérföldkő lehetett volna, de nem lett

az, mert megszívlelés helyett támadták. Az

évfordulóra való tekintetettel, most megismétlem

a közlést.

 

“A növekedés határai“ (The Limits to Growth) címen az MIT egyik kutatócsoportja (Dennis Meadows, Donella Meadows, Jorgen Randers and William Behrens III.) 1972-ben kiadta első könyvét.  A könyv összefoglalta a néhány évvel korábban, Római Klub (Club of Rom) néven megalakult értelmiségi csoport tanulmányának eredményeit. A tanulmány az egész világ gazdaságának alakulását vizsgálta egy „system dynamics” nevű matematikai modell segítségével, amit korában Jay W. Forrester fejlesztett ki. Az akkor még újdonságszámba menő számítógép felhasználásával az LTG (Limits To Growth) világmodell követni tudta néhány változó kölcsönhatását az idő függvényében. A szerzők különböző feltételezések mellett létrehoztak néhány szcenáriót a Föld jövőjét illetően, és arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben bizonyos lépéseket nem tesz meg az emberiség, a világgazdaság (értsd: civilizált társadalom) valamikor a XXI. században össze fog omlani. Az összeomlásnak az erőforrások kimerülése, a túlnépesedés, valamint a növekvő szennyezés kombinációja lesz az oka (Ma, 40 évvel később, pontosan ezek következtek be, illetve a közelgő bekövetkezését világosan látni).

Csakhogy 1972-ben az emberiség a II. világháborút követő, két évtizeden át tartó, töretlen gazdasági fejlődését élte meg. Széleskörű volt az optimizmus, és a minden problémát megoldó technológia fejlődésében vetett hit. Az, hogy a természeti kincsek mennyisége véges, fel se merült, és úgy tűnt, hogy a „növekedés határai” – ha ilyenről egyáltalán beszélni lehetett – oly messze volt a távoli jövőben, hogy az emberiségnek semmi oka se lehetett az aggodalomra. De, ha netán közelegne, akkor is itt van a folyamatosan fejlődő technológiai, ami majd mindent problémát megold. Az atomerőművek sorra épültek, lassan minden család gépkocsihoz jutott, az első ember nemrég járt a Holdon, a jövő fényesebbnek tűnt, mint bármikor a múltban. Ilyen viszonyok között az LTG hirtelen közzétett eredményei sokkolóan hatottak.

limit to g.Rögtön a megjelenése után a tanulmány komoly viták tárgyát képezte. Az érdeklődés óriási volt, a könyvet 30 nyelvre fordították le és 30 millió példány talált gazdára. Az általános optimizmus ellenére az emberiség gondolkodó részében felmerült a kérdés, lehetséges lenne, hogy a növekedés nem folytatható a végtelenig? És ha tényleg nem, akkor meddig tarthat a növekedés? A kérdésre az LTG adott egy választ, nem egy hízelgő választ, de adott. Számomra a képlet egyszerű volt, minden tépelődés nélkül megértettem, hogy egy véges Földön a végtelen fejlődés fizikai és matematikai képtelenség. És elképesztően furcsának tartom, hogy ma, 40 évvel később igen sokan (még az olvasóim, sőt kommentelőim között is) nem tudnak különbséget tenni a végtelen és a véges között.

Elméletileg az LTG tanulmány sikere meg volt alapozva, komoly tudományos eredményként könyvelhette volna el a köztudat: Származási helye a nagy tekintélynek örvendő MIT volt, a Római Klub nevű briliáns tudós társaság állt a hátterében, a legmodernebb számítógép technikát alkalmazták és ott volt az 1970-es olajválság, amit előszélnek lehetett felfogni. Ennek ellenére a kezdeti siker után az egyetemes tudomány megfeledkezett róla. Illetve húsz év múlva az általános vélemény a visszájára fordult. Ahelyett, hogy az évszázad tudományos forradalmát váltotta volna ki, az LTG szép lassan a nevetség tárgyává vált. Kivételt, néhány különc (és valószínűleg kissé agyalágyult) tudós + én képeztem, akik úgy gondoltuk, hogy a világvége, emberi mércével mérve is, közel van.

Az LTG-vel kapcsolatos felfogás megfordulása fokozatos volt és évtizedekig tartó viták kísérték. Kezdetben a kritikusok mindössze hitetlenkedésüknek adtak hangot, érdemi cáfolat nélkül. Volt néhány cikk, például William Nordhaus 1973-as tanulmánya, valamint az University of Sussex kebelén belül működő kutatócsoport felvetett néhány figyelemreméltó szempontot, de nem bizonyították, hogy az LTG tanulmány kiinduló feltételezése hibás lett volna. Sajnos az ellentábor reakciója egyre inkább eltolódott a politika felé. Például a Mordhaus dolgozatát kinyomtató szakfolyóirat nem volt hajlandó leközölni Forrester válaszát.

1997-ben Giorgio Nebbia, olasz közgazdász megjegyezte, hogy az LTG tanulmány ellenzői négy nagy csoportba oszthatók: 1) A többtermelésben érdekelt iparmágnások. 2) Hivatásos közgazdászok, akik az LTG tanulmány miatt veszélyeztetve látták szakmai hozzáértésük megbecsülését, és tanácsadói szereplésük elfogadását. 3) A Római katolikus egyház, akik a nagyobb hívőlétszám miatt tiltakoztak a népszaporulat visszafogása ellen. 4) Végül a politikai baloldal vezető személyiségei, akik az LTG-ben az uralkodó elit trükkjét látták, annak bizonyítására, hogy „munkás paradicsom” mint célkitűzés, csak egy elérhetetlen utópia. De ezek mellett ott voltak még a vallási fundamentalisták, a végtelen fejlődésben hívők, a politikusok (napjainkban lásd a magyar politikusokat), akik minden probléma megoldását a gazdasági növekedésben látják. Mindent összevetve a fentiekben felsoroltak tisztességes erőt képviselő koalíciót jelentettek az LTG ellen, akiknek sikerült a nagyközönség és hozzáértők jelentős hányadát az LTG ellen fordítani. Arra hivatkoztak, a Római Klub világvég kijelentései nem jöttek be. Azóta is fontos hivatkozási alap azok számára, akik szerint nincs is probléma és nem is kell tenni semmit, hiszen a Római Klub is farkast kiáltott, oszt egy farkaskutya kölyök sem lett belőle. Az ellenzőknek segítségére sietett az 1979-ben kulminált olajválság, ami közben az Északi Tenger lelőhelyeinek a felfedezése okán a nyersolajár lezuhant a régi szintjére. Ez oda vezetett, hogy az ellenzők az olajválságban a profitéhes olajkitermelők mesterségesen keltett, de elbukott kísérletét látták. A felületes szemlélő szemében mindig is bőségesen volt nyersolaj, és mindig is bőségesen lesz. A Szovjetunió felbomlott, vége a hidegháborúnak, éljen a globális kapitalizmus és a korlátlanul szabad piacgazdaság. Az emberiségnek megszűnt minden problémája, és más dolga sincs, mint élvezni a technológia szülte kényelmes életet.

Ez volt az a pillanat, amit Ronald Bailey a Forbes magazin tudományos rovatának szerkesztője alkalmasnak ítélt, hogy megadja a kegyelemdöfést Jay Forresternek a System Dynamics atyjának, és magának az LTG könyvnek. Bailey szerint az elmélet ennél messzebb nem állhat a valóságtól. Bailey állítását azzal bizonyította, hogy (szerinte) a „Növekedés határai” 1972-ben előre jelezte néhány erőforrás kiapadását. Nevezetesen 1981-re elfogy az arany, 1985-re a higany, 1990-re a cink, 1992-re a nyersolaj, 1993-ra a réz, ólom és a földgáz. És ugye 1993-ban Bailey büszkén közölhette, hogy ezek közül egyik esemény se jött be. Bailey vádjai azonban nincsenek megalapozva! Ugyanis azt tette, hogy az LTG szövegéből kiragadott egy arra alkalmas részt és segítségével, az összefüggésektől megfosztva, kritizálta a könyvet. A könyv második fejezetének 4. táblázatában (második oszlop) talált néhány adatot, amit a könyv jóslataként fogott fel és úgy tett, mintha a tanulmánynak ez lett volna az egyetlen előrejelzése, teljesen ignorálva a könyv többi részét. Valójában a kiválasztott számok nem voltak előrejelzések. Ellenkezőleg, a második fejezet egyértelműen jelezte, hogy a kivetített exponenciális növekedés folytatódása nem várható el. A könyv további része a gazdasági összeomlás különböző szcenárióit mutatta be, amelyekre a XXI. század első évtizedei előtt semmi esetre se kerülhet sor.

Az Ember azonban olyan, amilyen. Ebben az esetben azt érdemes kiemelni, hogy van egy intrinsic agyi tulajdonságunk, ami szerint a kellemetlen tényekkel nem szeretünk szembenézni. Az LTG figyelemfelkeltésére senki se volt hajlandó emlékezni, de mindenki hallott a be nem vált, nevetséges jóslatairól, amiket a könyv természetesen nem tartalmazott. Robert Stavins a Harvard Egyetem közgazdásza például a következőket írta: „Ha megvizsgáljuk, hogy egyes erőforrások, mint például az arany, ezüst, higany, cink és ólom megjósolt kifogyása hogyan áll, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez egyáltalán nem következett be. Az persze nyilvánvaló, hogy Stavins semmi mást nem olvasott csak Bailey-t. Nagy igyekezetében Stavins megfeledkezett a tanulmányírók elsőszámú szabályáról, vagyis az idézni kívánt forrás megbízhatóságának leellenőrzéséről (ami természetesen rám is vonatkozik). Sajnálatos módon a harvardi professzor munkája lehetővé tette, hogy a „hibás előrejelzés” legendája egyre messzebbre terjedjen. Az egyik tudós, újságíró vagy bárki után a másik gondolta úgy, hogy neki is meg kell ismételnie Bailey kitalációit, vagyis, hogy az LTG olyan katasztrófákat jósolt meg, amik sose következtek be, tehát az egész koncepció, úgy ahogy van rossz. Ráadásul ennek az elterjedését nagyban segítette az Internet folyamatos szélesedése. Egy idő után a „vaklárma” ismerete olyan széleskörűvé vált, hogy már nem is kellett részletezni.

Viszont napjainkban az LTG-vel kapcsolatos általános nézetek újra kezdenek megváltozni. Az első hang a 2000-ben megszólaló Matthew Simmons, nyersolajkitermelő szakemberé volt, aki beindította a nyersolaj kitermelési csúcsértékkel kapcsolatos aggodalmakat. Ez újfent felkeltette az LTG iránti figyelmet. Időközben a klímaváltozással kapcsolatos tanulmányok is ráirányították a figyelmet az erőforrások felhasználására.

Végül a tiszta vizet Graham Turner (CSIRO) öntötte a pohárba 2008 júniusában „A Comparison of ‘The Limits to Growth’ with Thirty years of Reality.”  („A növekedés határai” összemérése harminc év valóságával) című

tanulmányával, aminek kicsengése egyértelműen az, hogy az ipari és mezőgazdasági termelésben és a szennyezésben bekövetkezett változások egybeesnek a könyv megállapításával, miszerint a XXI. században egy gazdasági összeomlás várható.

Rehabilitálták volna a „Növekedés határait”? Szó sincs róla. Nem a tudományos megállapításokkal van a baj, hanem az emberekkel. A Dunnin-Kruger effektus szerint minél kevésbé van valakinek igaza, annál kevésbé képes felfogni azt. Az eredeti megfogalmazás szerint ez egy „cognitive bias in which “…people reach erroneous conclusions and make unfortunate choices but their incompetence robs them of the metacognitive ability to realize it”. They, therefore suffer an illusory superiority, rating their own ability as above average. Ami magyarítva valahogy így hangzik: A Dunnin-Kruger effektus egy kognitív elfogultság, aminek következménye a helytelen következtetés és a hibás döntés, de az egyént ez az inkompetencia megfosztja önvizsgáló készségétől, és így a hibázások nem jutnak el tudatáig. Az ilyen egyén a felsőbbrendűség illúziójában él, saját készségét átlagon felülinek képzeli.   

Turner megállapítás világos és egyértelmű: „The Limits to Growth” presented some challenging scenarios for global sustainability, based on a system dynamics computer model to simulate the interaction of five global economic subsystems, namely: 1) population, 2) food production, 3) industrial production, 4) pollution, 5) consumption of non-renewable natural recourses. The analysis shows that 30 years of the historical data compares favourably with key features of a business-as-usual scenario called the “standard run” scenario. The date does not compare well with other scenarios involving comprehensive use of technology or stabilizing behavior and policies. The results indicate the particular importance of understanding and controlling global pollution. Megint csak magyarítva: A „Növekedés határi” a globális fenntarthatósággal kapcsolatban merész szcenáriókat ír le egy „rendszer dinamika” elnevezésű számítógépes modell segítségével, szimulálva öt globális gazdasági tényező kölcsönhatását, melyek a következők: 1) népesség, 2) élelmiszer előállítás, 3) ipari termelés, 4) szennyezés, 5) nem megújuló természeti erőforrások fogyasztása. Az analízis azt mutatta, hogy 30 év adatai egybeesnek a „sztenderd futtatás” elnevezésű szcenárióval, amit úgy vettek fel, mintha az emberiség élne bele a vakvilágba. Nem volt viszont egybeesés más szcenáriókkal, ahol célirányosan alkalmazták a technológiát vagy megrendszabályozták az emberi viselkedést.

Valamennyien nagyon jól emlékezhetünk, az emberiség az elmúlt – most már 40 évben – csak úgy „élt bele a vakvilágba”, ami azt jelenti, hogy ha ezen nem változtat, akkor az előre jelezett gazdasági összeomlás be fog következni valamikor 2020 előtt.   

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

(709) Tőlem ezért nem kapsz munkát

Publikálva 2012.jan.16. | Tibor bá' blogja | 67 hozzászólás

Némi szerkesztéssel átvett poszt Jakab Andor blogjából

 

12 embernek adhatnék munkát havi 248.720 Ft. nettó fizetéssel. A szolgáltató cégem szép irodájában dolgozhatnál. Nem ügynökösködés, nem kamu. Komoly szakértelmet igénylő munkát kellene végezned, napi 8 órában, csak hétköznapokon. Rendesen be lennél jelentve, fizetném utánad a járulékokat. Adhatnék ilyen munkát egy tucat embernek is, de nem teszem, és elmondom miért nem.

Nőt nem alkalmaznék. Ennek végtelenül egyszerű oka van. A nők gyereket szülhetnek. Mielőtt felveszem, nincs jogom megkérdezni, akar-e még gyereket szülni. Ha lenne jogom megkérdezni és válaszolna, becsaphatna szándékosan, vagy időközben meggondolhatná magát, de meg se kérdezhetem. Természetesen semmi bajom azzal, hogy a nők gyereket szülnek. Én is így születtem, és így jött a világra az én gyerekem is. De nem alkalmaznék nőt, mert ha szülni megy, 3 év szabadságra megy, és ezalatt nem lehet kirúgni. Ha két gyereket is szül, 6 évig. Persze a munkát valakinek meg kellene csinálni, ezért kénytelen lennék felvenni valakit, aki dolgozik helyette, amíg az évekig tartó szülési szabadságát tölti. De nem csak a szülési szabadsága alatt, utána sem rúghatnám ki. Amikor visszajön,  kénytelen lennék azt kirúgni, aki addig helyette dolgozott. A szülésről visszaérkezett nőnek köteles lennék felemelni a fizetését az akkori szintre és rögtön kiadni az addig összegyűlt fizetett szabadságát. A munkát 2-4 hónap fizetett szabadsággal kezdené.

50 év felettit sem alkalmaznék, pedig a legtapasztaltabb szakemberekkel semmi bajom sincsen. Azért nem alkalmaznám őket, mert hamarosan védett korba lépnek. Akkor pedig hasonló csapdába esnék velük, mint a nőkkel. Védett korban lévőt nem lehet kirúgni, ezért akkor is kénytelen lennék 5 éven át fizetni a védett korú fizetését és járulékait, ha egyáltalán nem dolgozik normálisan, legalább elfogadható szinten. Nem rúghatnám ki, de mivel valakinek dolgoznia is kellene, kénytelen lennék felvenni helyette még egy embert, aki dolgozik is. Felőlem lehetnek védettek a nyugdíjazás előtt, csak akkor fel sem veszem őket.

Csak 25-50 éves férfiakat alkalmaznék. Őket is nagy kockázattal jár felvenni, hiszen őket sincs jogom csak úgy kirúgni, ha bármilyen okból (nincs elég bevételem, nem vagyok elégedett a munkájával) ki akarom. Jó eséllyel beperelnek, és jó eséllyel megnyerik. De ezt a kockázatot még kezelném. Én ugyan havi 400.000 forintot fizetnék neked, de te ebből csak 248.720 forintot vinnél haza, ami nekem 514.000 forintba kerülne. Amint látod, a 248 720 Ft fizetésed a cégemnek 514 000 Ft költséggel járna. Ezt a kétszeres szorzót csak azzal úszhatnánk meg, ha kevesebb fizetést adnék. De kevesebb fizetésért nem alkalmaználak, mert szerintem aki kétszázezer forint alatt keres, nem tud normálisan megélni. Depressziós lesz, nem végzi a munkáját rendesen, csak tönkretenné a cégemet és engem is. Ezért aztán kevesebb pénzért nem vagyok hajlandó senkinek munkát adni.

Számolnom kellene azzal is, hogy egy 35 éves embernek 25 nap szabadság jár. Ez évente több, mint 1 hónapnyi munkanap. 12 ember munkájára lenne szükségem a cégben, ehhez 13 alkalmazottat kellene foglalkoztatnom. Hiszen 1 mindig szabadságon lenne. Ezek miatt még adnék is munkát.

Mivel vállalkozó szellemű ember vagyok, eladnám a lakásomat és bérelt lakásba költöznék. Bíznék benne, hogy az így keletkező 30 milliós tőke elég lesz. Belevágnék bátran, és ha elbuknám a pénzt (ami elég valószínű), nem siránkoznék. A cégem Jó szolgáltatást nyújtana, jó munka pedig nincs normális munkakörülmények nélkül. 13 embert alkalmaznék. 12 munkájára lenne szükségem, +1 lenne aki az éppen szabadságon lévő helyett dolgozik. Velem együtt az összesen tehát 14 ember 158 nm normálisan berendezett, kényelmes irodában dolgozna. Ennek ára 10 €/m2/hó bérleti díj, és 3,5 €/m2/hó üzemeltetési díj mellett 2133 €/hó lenne. A cég költségei tehát így alakulnának: Iroda: 580 000 Ft/hó, munkabérek: 13 x 514 000 Ft = 6 682 000 Ft/hó, egyéb költségek (könyvelés, marketing, fogyóeszközök stb.): 1 000 000 Ft/hó Összesen: 8 262 000 Ft/hó. Elég rémisztő kis rezsi ugye? Ennyit kellene minden hónapban kifizetnem, tök függetlenül attól, hogy mekkora a bevételem. A jó hónapokban és a rossz hónapokban is. A nyári uborkaszezonban is, és karácsony előtt is, amikor alig dolgozunk.

Ennyi ember a költségek kitermeléséhez átlagosan havi 1000 óra szolgáltatásnál többet nyújtani nem képes. Tehát a nullszaldóhoz 8 262 000 Ft./1000 = 8262 Ft./óra díjszabással kellene eladni a cég szolgáltatását. De szükség van valamekkora profitra is. Nem vagyok kapzsi, szorít a piac is, 20% nyereség mellett döntenék. Így 9914 Ft / óra lenne a cég szolgáltatásának ára, ami 9914 Ft + ÁFA, azaz bruttó 12.392 Ft. Lefelé kerekítenék és 12.000 Ft/óra összegért hirdetném. Ebből 2400 Ft az államé, 9600 Ft a cégé. Optimista ember vagyok. Ütne a marketing, tökéletesen bejönne a számításom, sikerülne átlagosan havi 1000 óra szolgáltatást értékesíteni. Dübörögne az üzlet, minden alkalmazottammal szerencsém lenne, mindenkinek égne a keze alatt a munka. Ilyen optimális körülmények között 1000 x 9600 Ft = 9 600 000 Ft/hó lenne a cégem bevétele. A profit pedig: 1 338 000 Ft/hó. Ebből a cégem saját magamnak 800 000 Ft bruttó fizetést tudna adni, aminek az összköltsége 1 028 000 Ft. Ebből megkapnék 497 440 Ft fizetést, majdnem az alkalmazottaim fizetésének dupláját, a cégnek pedig keletkezne 310 000 Ft adózás előtti nyeresége. Ebből kifizetnék 31 000 Ft társasági adót, illetve a helyi iparűzési adót, amely a cég bevételének 2 százaléka: azaz 192 000 Ft. A cégnek tehát megmaradna havi 87 000 Ft, ennyivel nőne a számláján a pénz.

Tehát 497 440 forintot keresnék, de vegyük figyelembe, hogy eladtam a 30 millió forintos lakásomat, és a cégre költöttem az árát. Ezért most 100.000 forintért lakást kellene bérelnem, egyébként nem lenne hol laknom. Meghúznám magam, nagyon keveset költenék, a feleségem is keresne, egyébként is állandóan dolgoznék, időm sem lenne költekezni, az alkalmazottaimmal szemben én hétvégén is napi 10-12 órát dolgoznék.

Így havi 300 000 forintot tudnék megspórolni, a 30 milliós befektetésem 100 hónap alatt megtérülne. 9 év alatt összegyűjteném a 30 milliót, amit a cégbe fektettem, így ebből újra vennék egy saját lakást. Onnantól már nem kellene szűkölködnöm. Nem kellene lakást bérelnem, és lakásra sem spórolni. Úgy élnék, mint egy európai.

Ilyen körülmények között – remélem érthető – sok kedvem nincs eladni a lakásomat és vállalkozásba fektetni a pénzt. De 4 okból biztosan nem teszem meg:

1) A konkurencia ugyanilyen szolgáltatást végez, csak fusiban, feketén, balkáni körülmények között, 3000 forintos óradíjért. Zsebbe kéri a pénzt, így ÁFA sincs rajta. Garanciát sem kell vállalnia, hivatalosan nem is vállal semmit, semminek nincs hivatalosan semmi nyoma. Nem kell irodát bérelnie, nem kell könyvelőt alkalmaznia. Napi 5 óra munkával így kényelmesen marad a zsebében 300 000 Ft. Esze ágában sincs hozzám jönni dolgozni, mert a cégemnél nem végezhetne kontármunkát, időre be kellene járni, szigorú szakmai követelményeknek kellene megfelelni, az ügyfeleket nem csaphatná be, és ha mégis gané munkát végezne, akkor kirúgnám.

2) A konkurencia szabályos lejárató hadjáratot indítana a cégem ellen. Pénzéhes geciládának állítanának be, hiszen nálam 12.000 Ft. ami náluk 3000. Hiába védekeznék, a közvélemény szemében a cégem pénzrehajtós magyaremberellenes kizsákmányoló lenne, miközben az igazi tisztességes szakemberek a töredékéért becsületesen dolgoznak.

3) Az alkalmazottaim közül többen csak azért jönnének hozzám dolgozni, hogy eltanulják a szakma fortélyait, és ellopják a cég ügyfeleit. Azt hazudnák az ügyfeleknek, hogy tőlük ugyanazt megkapják majd, csak fusiban, fél áron. Ekkor direkt mindenféle kárt okoznának a cégemnek, hogy kirúgjam őket. Ekkor beperelnének, hogy jogtalanul rúgtam ki őket, és nyernének. Közben a cégem drágán megszerzett, de már ellopott ügyfeleinek vígan dolgoznának feketén és még nekik állna feljebb. Mindenféle fórumon híresztelnék, hogy ők dolgoztak a cégemnél, tudják mit beszélnek: nem csak kurva drága, de nagyon szar is.

4) Mindezt hiába mondanám akárkinek, mindenki magasról tojna rá.

Ezért nem kapsz munkát tőlem (és szerintem sok más mindezt megtapasztalt vállalkozótól sem) és ezért egyre több a munkanélküli, akik egyre kevesebbet vásárolnak és ezért egyre kevesebb ÁFA-t fizetnek. És ezért egyre kevesebb a normális cég, akik egyre kevesebb embert alkalmaznak és egyre kevesebb adót fizetnek és ezért van egyre kevesebb pénz a szociális juttatásokra, és ezért jönnek a munkatáborok.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

(VM-105) Szabadrablás

Publikálva 2012.jan.15. | 6. Vissza a múltba | 77 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

Amióta az emberiség csoportba verődve él, azóta harcol más embercsoportokkal, amikből később törzsek, nemzetek, államok lettek. Tehát, amióta a világ világ a győztes csapatok szabadon rabolják a legyőzöttek civil lakosságát. A huszadik századra ez intézményezetté vált, vagyis egy-egy elfoglalt városban 24 órán keresztül szabad a rablás. Aztán jöhet a konszolidáció. Ez természetesen csak az elv, de vannak kivételek, sőt a kivétel adja a szabályt. Így volt ez 1945-ben is, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Pestet, majd Budát.  Pest elestére 1945 január 18-án került sor, amit nehezen tudnék elfelejteni, mert aznap reggelén halt meg az édesanyám, néhány perccel, az utolsó pillanattal a háború ránk vonatkozó vége előtt. Az édesanyám halálát rögzítő jegyzőkönyvön lévő tinta még meg se száradt, amikor az első orosz katonák betódultak a pinceajtón és szisztematikusan lehúzták a karikagyűrűket a felnőttek ujjairól, a karórákat pedig a csuklókról. Az első társaság percek alatt végzett, majd távozott, a legtöbben még magukhoz se tértek, amikor egy újabb banda özönlött be az ajtón, és rendkívül frusztrálttá váltak szinte percek alatt, mert nem találtak gyűrűket az ujjakon. Rendkívül praktikus és életképes apámnak volt egy kisebb zsákra való bizsu gyűrűje, amelyek közül gyorsan felhúzott néhányat a kezére, legyen mit lehúzni róluk. Ezzel ragyogóan megvédte önmagát, de ráhozta a vészt a többiekre, mert az újabb banda nem akarta elhinni, hogy előttük már jártak itt katonák. Elvégre akkor miért nem vitték el az apám gyűrűit is. Lehet, hogy fel fog nektek tűnni, de kommunikációs probléma nem volt, hiszen a két világháború között mindössze 20 év telt el, tehát éltek még azok az emberek, akik annak idején, mint fiatal katonák, 4-5 évet voltak orosz hadifogságban. Így aztán végül valahogy tisztázódott a helyzet. Fegyverhasználat vagy kirívó durvaság nem volt, legalább is én nem tapasztaltam ilyet. Viszont a 24 órát eszük ágában se volt betartani.

Mesélték, volt olyan szerencsés család, akikhez benyitott egy magasabb rangú tiszt, meglátta a hall közepére állított zongorát, leült Chopint játszani, és a később érkező katonákat elkergette. Megvacsorázott, elbeszélgetett a háziakkal (franciául), majd a 24 óra lejárta után elbúcsúzott a családtól. Lehet, hogy csak városi legenda, vagy GPU propaganda, nem lehetett leellenőrizni, de különben is, lehet erre számítani?

Lehet persze töprengeni a szabadrablás jelenségén. A legtöbb hadsereg a támadás előtt leitatja katonáit. A brit haditengerészeknél egy pint rumot (5,6 dl) mértek ki. Fegyverrel rendelkező részeg katonák csoportjával nem jó ujjat húzni, mi se húztunk. A 24 órát pedig ki lehet bírni, főleg, ha sikerül előlük elbújni, mert a hadvezetés patrulokat (tábori csendőrök) küld szanaszét a városba, akiknek feladata a túlórázó katonák megrendszabályozása, ami esetünkben nem is egyszer helyszíni fejbelövést jelentett. De a harcoló katona egy külön állat. Mivel nap mint nap ezerszer néz farkasszemet a halállal, egészen másképp látja az életet, mint mi, önmagára nézve is gátlástalan. Viszont kell neki a kikapcsolódás, és erre van bizonyítékom is.

A 24 óra már többszörösen lejárt, amikor egyik délelőtt hangos lármával jó pár tucat idős férfi, de főleg nők érkeztek a házunk elé néhány orosz katona kíséretében, akik feljöttek az emeletekre, belökték az ajtókat, és minden teketória nélkül felnyitották a szekrényeket, majd az ott talált ruhákat átkarolva, az ablakhoz cipelték őket és kihajították az utcán éljenző tömeg közé. A tömeg elkapkodta a ruhákat és hátizsákokba gyömöszölték őket. Ezek a katonák úgy raboltak, hogy nem is volt rá szükségük, csak az adrenalin kedvéért, miközben a kifosztott lakók alaposan be voltak szarva. Mi van akkor ha minket dobnak ki az ablakon. Ha már úgy belejöttek!

Azt is tapasztalták, hogy a rabló katonák a zsákmányolt dolgokat nem egy esetben máshol meg lerakták. Megajándékoztak vele egy számukra szimpatikus családot, és persze az se volt ritka, amikor nőre volt szükségük, amit a lehető legnagyobb természetességgel oldottak meg, sok esetben az egész család szeme láttára. Ez mind benne van a gátlásait elvesztő Emberben. Viszont, amikor a kovácsoltvas kaput bezártuk, a méltatlankodó katonák előbb vagy utóbb továbbálltak. Miért vesztegették volna ránk az időt, amikor a következő ház kapuját nem lehetett bezárni, vagy elvitte a légnyomás?

A végső tapasztalat pedig az, ha a zsákmányolóval az ember úgy bánik, mint ahogy egy elmebeteggel kell: semmi ellenkezés, semmi magyarázkodás, a kérés azonnali teljesítése, némi barátkozás megjátszása mosollyal és megértéssel, akkor lehet legjobb eséllyel megúszni a nem kért kalandot. Aki ellenkezik, ellenáll, mérgesen szidja őket, az az életével játszik.                

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

(708-sz) Plágium

Publikálva 2012.jan.14. | Tibor bá' (szatirikus) blogja | 23 hozzászólás

Tibor bá’ online

 

 

Nem rég idéztem, mert hisz nem saját gondolatom, hogy a téma az utcán hever, csak le kell érte hajolni. Itt van ni! Jön a szombat és fingom sincs, hogy mivel hülyéskedjek, és akkor Pali bá’ visszanyúl a múltba és hirtelen kisegít. Helyesbítek, nem ő nyúlt vissza a múltba, hanem a HVG. Előkaparnak egy kisdoktori disszertációt, ahol 215 oldalból 180-at egy az egyben átvettek egy tudományos munkából. Ilyen persze volt már sok millió az emberiség történetében, de ez most különleges csemege, mert a plagizáló történetesen Magyar Köztársság volt köztársasági elnöke. Helyesbítek: A volt Magyar Köztársaság álamelnöke (sic), aki január egytől megszűnt köztársasági elnök lenni, mert kiszűnt alóla a köztársaság, szóval csak simán elnök. A simán csak csak elnök, simán ügyeskedet egyet, mert ő 50 éve megélhetési ügyeskedő, és ebből a szerepből nem tud kikecmeregni. Hogy ez most egy kicsit megvalósítja a plágium bűntényét, az nem érdekes, mert amíg az ország első embere, addig bármit tesz, nem számít bűnnek, még akkor sem, ha valójában az ország utolsó embere lett. Az más kérdés, hogy kurva pechesek vagyunk, nekünk csak ilyen első emberre futja, aki vívó edzés közben elfelejtette anyanyelve helyesírását. Különben ez buktatta le, mert abban az ominózus 180 oldalban egyetlen egy helyesírási hiba se volt. Ilyen nincs mondta a HVG szabadúszója, nem ismerek rá.  

Viszont, alig 4 órája volt utcán a HVG, amikor az elnöki hivatal kiadta az első kommünikét. Visszautasítják a vádat, az a 180 oldal nagybetűkkel volt kiszedve, szabvány oldalon alig haladta meg a 150-et. Vagyis a balliberális, hazaáruló sajtó csúsztat, a 180/150 oldalt kiemelte a 215 oldalnyi szövegkörnyezetből, és ezzel teljesen mértékben értelmetlenné tette az egésznek a tartalmát. Máskülönben nyolc év szennyét nem lehet néhány hónap alatt eltakarítani, kérünk még egy fél évet, meg aztán Gyurcsány takarodj, Schiffer András takarodj, Vona Gábor takarodj. Maradt még valaki? Ezen kívül a lopott anyag szerzője egy bizonyos Nikolaj Gueorguiev, aki jó barátja volt az ország jelenlegi első emberének, meg együtt kutattak, mondhatnánk társszerzők voltak, és ezzel megteremtődött a világ első kétszemélyes doktori disszertációja, ahol a doktori címet a végén kisorsolják a szerzők között azzal a feltétellel, hogy bármelyik halála esetén a másik örökli a címet.

Én azonban személy szerint az esemény pozitív oldalát néztem. Néhány hónappal ezelőtt irigykedve olvastam, hogy a német Karl-Theodor zu Guttenbergnek sikerült összeollózni egy doktori disszertációt, amire mi – gazdasági fejletlenségünk miatt – még sokáig nem leszünk képesek. Most viszont felderült a képem, hiszen már nekünk is van Gutternbergünk, egész Európában mi követtük őket először, fityiszt mutatva ezzel a Firchnek. Azért ez egy ilyen kicsiny országtól nem semmi. Persze a talányt gyorsan megoldottam. Az egész siker a csepeli polgármesternek köszönhető, aki felszólította alattvalóit, hogy imádkozzanak, elsősorban persze Orbán Viktorért, de jut azért egy kevéske fohász Schmitt Pálnak is. Különben az istennek én is nagyon hálás vagyok (hogy nem hiszek benne az egy dolog, de most egy másik dologról van szó). Már hogyne lennék hálás. Eleinte  bosszankodtam ezen a Fidesz vircsafton, de most már annyira szürreális, hogy csak röhögni tudok. Reggelente arra ébredek, hogy az éjszakai röhögéstől könnybe lábadt a szemem.  Mi derülhet még ki. Mondjuk Pokornyi édesapja III/III besúgó volt, de ez már lecsenget, igaz előbb Kövér Lászlótól kapott másfél méter kötelet karácsonyra. Viszont még kiderülhet, hogy Rogán Antal kimaradt a 3. Általánosból, ezért az édesanyja bizonyítványát mutatta be, amikor letette a polgármesteri esküt. Szájer József fajtalankodott a frissen kinevezett feleségével arra hivatkozva, hogy van hozzá jogosítványa. Szijjártó Péter naponta küld titkos jelentéseket Putyinnak a grippenekről. Varga Mihályt rajtakapták a szomszéd kislánnyal, mert nem tudott a Lex Pedofilról.  Lázár János forint hamisításból volt kénytelen felfuttatni vagyonát, mert az olajszőkítésről lemaradt. Kövér Lászlót felnőtt fejjel megmetélték, hogy elutazhasson Tel-Aviv-ba, ugyanis az édesanyja a Keszthelyi rabbinál volt szakácsné. Simicska Lajos nyomára bukkant Kaya Ibrahimnak, aki kecskepásztor Bulgáriában és Dobrev Klára ősei után kutat. Ezzel szemben Selmeczy Gabriella – még Lewinsky kisasszony előtt – bejáratos volt Clinton elnök ovális irodájába, mint szenátor asszony, hogy Hilarynak ne tűnjön fel. Persze lehet, hogy egyik másik esetre sose derül fény, de ha mégis, én lennék az utolsó az országban, aki ezen elcsodálkozna. Mert itt aztán bármi megtörténhet, még az is, hogy 90 év után leáll a hatos villamos, és az M1-M7 bevezető szakaszán kitesznek egy nagy táblát a következő szöveggel: EBBEN AZ ORSZÁGBAN MINDENKINEK ELMENT AZ ESZE. AKI MEGTALÁLJA VISSZAIGÉNYELHETI RÓLA AZ ÁFÁT!  

______________________________________________________________
______________________________________________________________
______________________________________________________________

 

« Előző bejegyzések

Meta

  • Bejelentkezés
  • RSS (bejegyzés)
  • RSS (hozzászólás)
  • Magyar WordPress közösség
  • Magyar WordPress fórum

Kategóriák

Stats

Online lista

3 látogató van online
1 vendég, 2 bots
Map of Visitors

Legutóbbi hozzászólások

  • Tibor bá' - (730)Milyen összeomlás?
  • kisspajtás - (730)Milyen összeomlás?
  • Ernesto - (730)Milyen összeomlás?
  • Tibor bá' - (715) Bizonyítékok a húrelmélet helyességére
  • Tibor bá' - (724) A hit meghatározása
  • ztroiu - (724) A hit meghatározása
  • Tibor bá' - (730)Milyen összeomlás?
  • Tibor bá' - (724) A hit meghatározása
  • kisspajtás - (730)Milyen összeomlás?
  • ztroiu - (724) A hit meghatározása
  • ztroiu - (724) A hit meghatározása
  • ejha - (730)Milyen összeomlás?
  • a kertész tömlővel - (730)Milyen összeomlás?
  • ejha - (730)Milyen összeomlás?
  • János - (730)Milyen összeomlás?
  • a kertész tömlővel - (730)Milyen összeomlás?
  • Szurkoló - (730)Milyen összeomlás?
  • Roli - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • Arkhon - (715) Bizonyítékok a húrelmélet helyességére
  • ejha - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • Gloucester - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • S - (730)Milyen összeomlás?
  • Gloucester - (730)Milyen összeomlás?
  • S - (730)Milyen összeomlás?
  • ejha - (730)Milyen összeomlás?
  • kalotaszegi - (730)Milyen összeomlás?
  • Gloucester - (730)Milyen összeomlás?
  • Arma Gedeon - (724) A hit meghatározása
  • Arma Gedeon - (724) A hit meghatározása
  • Arma Gedeon - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • Tibor bá' - (730)Milyen összeomlás?
  • melike00 - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • Tibor bá' - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • Observer - (730)Milyen összeomlás?
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • Vasgerinc - (730)Milyen összeomlás?
  • Vasgerinc - (730)Milyen összeomlás?
  • Observer - (730)Milyen összeomlás?
  • Tibor bá' - (730)Milyen összeomlás?
  • Avatar - (724) A hit meghatározása
  • kökörcsin - (730)Milyen összeomlás?
  • Csőrmi - (730)Milyen összeomlás?
  • Attila (PV) - (730)Milyen összeomlás?

 

február 2012
H K S C P S V
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

Legutóbbi bejegyzések

  • (730)Milyen összeomlás?
  • (729-sz) Mit egyek?
  • (728) Klíma összefoglaló
  • (727-sz) II. Felvonás
  • (VM-110) Útleveleim