Antalffy Tibor online

A statisztika kiértékelése

Ha feltételezzük, hogy senki se csalt, vagy a csalások a két oldalon arányosak voltak, akkor az eredmény szerint a szavazni hajlandók közül 55 találta Orbánt tébolyultnak, míg 30 munkától elgyötörtnek. Ez sokkal „jobb”, mint az országos átlag, mert ott ennek pont a fordítottja jött volna ki. Az eldönteni nem tudó 12 fő valójában az átcsúszás folyamata közben van, eddig orbánhívő volt, de megcsömörlött tőle. Viszont a még aktív orbánhívők nem vették észre a csapdát. Ugyanis a  felmentő kérdésben rejtve benne van, hogy „valami rendellenes van a kifejezésében” amit a szavazó a szavazatával elismert, de ő ezt a rendellenességet a fáradtságra fogta. A valóság az, hogy már egy jó ideje hallani a gyógykezelésről (állítólag Bécsben), a feleség verésről (Anikó napokig nem tud kimenni az utcára a kék foltok miatt), amiket én nem láttam bizonyítottnak, és ellenzéki propagandának tartottam, de ez a kifejezés az arcán már nem tagadható. De nem is ez az érdekes, hanem hogy a hívők feltételezetten értelmes emberek (aki nem az, mi a francnak jár ide)  miért csapják be saját magukat is. 1998-ban én magam is Orbánra szavaztam, mert fiatal, energikus, jó képességű, ígéretes politikus volt. Nem tökéletes, kissé szélkakas, egyszer antiklerikális, aztán szentfazék, egyszer nyugdíjas ellenes, máskor ellenkezője. De, ki tökéletes. Viszont beüzemelése után, Simicska és Polt Péter beültetésével, és azok működésével, Ezüst hajó, Kaja Ibrahim, APEH számítógép törlések, stb. után hamar beláttam, hogy nem az én emberem. Hibáztam, és nem kezdtem el magyarázkodni, hogy nem úgy van, hanem így és azok a rohad komcsik, meg bankárkormány. Szóval nekem nem világos, hogy értelmes emberek miért nem látják be, hogy kurvára mellélőttek. OK, ha neked havi fél milla a jövedelmed, akkor neked Orbán egy bonanza, de hosszabb távon te is szívni fogsz, mert az egy-két százezer haszon hamar el fog illanni, amikor gazdasági hülyeségeinek majd meg kell fizetni az árát. És ne mond, hogy nem tudod. A középosztály viszi ki a megtakarítását az osztrákokhoz. A határ melletti bankfiókokban (osztrák oldalon) magyarul beszélnek, az ügyfelek pedig sorban állnak és letétbe helyezik a pénzüket. Ezek mind Orbánra szavaztak, de már nem bíznak benne. Naná, nem hülyék.

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

(693) Vigyázat, mellékhatás

Tibor bá’ online

Gedon után az egészségünk megőrzése problematikusabb lesz a megszokottnál, mert orvos, fogász, gyógyszerész nem biztos, hogy rendelkezésünkre fog állni. Nem árt tehát, ha ismereteinket ezen a téren gyarapítjuk. Az egyik igen komoly téma a gyógyszerek mellékhatása, amiről már mindenki hallott, de arra a kérdésre, hogy miért vannak mellékhatások, és hogy ezek egészségünk szempontjából mit jelentenek, számtalan hol helyes, hol kevésbé helytálló választ lehet kapni. Gondoltam nem árt, ha készítek egy átfogó képet. Kezdjük mindjárt a legáltalánosabbal. Legelőször is azzal kell tisztában lennünk, hogy az emberi test egy olyan rendkívülien bonyolult szervezet, amit pontos szabályozás alatt álló vegyületek sokasága alkot. Ha ez a precíz vegyi úton történő vezérlés megbillen, a szervezetben működési zavarok lépnek fel. A szóban forgó vezérlést általában hormonok, vitamínok, és egyéb vegyi anyagok végzik. A különféle gyógyszerek hatásukat úgy fejtik ki, hogy ideiglenesen átveszik ezeknek a vegyi anyagoknak a szerepét a betegségtől megbillent egyensúly helyreállítása végett. A beteg gyógyulásáról akkor beszélünk, amikor ez a művelet sikeresnek bizonyul.

Ezt a képet azonban két dolog megzavarhatja. 1) Az emberi szervezet egy adott vegyi anyagot egynél több folyamat szabályozására is felhasznál. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszer nem csak a kívánt egyensúly visszaállítását eredményezi, hanem olyan helyen is végez folyamatmódosítást, ahol erre semmi szükség sincs. Például egyes gyulladáscsökkentők sikeres alkalmazása csontritkulást indít be. 2) A gyógyszereknek eszük ágában sincs olyan szelektív módon hatni, ahogy azt szeretnénk. Tehát egyes gyógyszerek szimultán hatnak egymással össze nem függő folyamatokra. Például egyes depresszió ellenes gyógyszerek a serotonin receptorokra hatva igen jó eredményeket érnek el, azonban kihatnak még a norepinefrin és a acetilkolin receptorokra is, ami vérnyomás csökkenést, homályos látást, szájüreg kiszáradást és székrekedést okozhat, és végül rákapcsolódhat a histamin receptorokra, ami álmosságot és súlygyarapodást von maga után. Elmúlhat a depresszió, de milyen áron?

Természetesen ez nem minden. Még a hozzá nem értőket is meglepi, hogy hatását illetően egyazon gyógyszert szedő két embernél milyen tátongó különbség mutatkozhat. Az egyik embernél az erős mellékhatások miatt, a gyógyszer alkalmazása lehetetlenné válik, míg a másiknál kizárólag csak a gyógyító hatás jelentkezik. Ez azt eredményezi, hogy azonos gyógyszerrel kapcsolatos sokmillió páciens megfigyelése a mellékhatások jegyzékét valóban széleskörűvé teszi. Ezek a mellékhatások lehetnek ritkák vagy ellenkezőleg, igen gyakoriak, lehetnek elhanyagolhatók vagy nagyon is komolyak. Egy olyan gyógyszer, aminek mellékhatását az emberek többsége jól tolerálja, viszonylag biztonságosnak mondható. Ezzel ellentétben, ha egy gyógyszernek mellékhatása ugyan ritkán jelentkezik, de előfordulásakor erősen káros, úgy alkalmazására csak indokolt esetben kerülhet sor, és csakis akkor, ha a kívánt hatás másképp nem érhető el, és közben a beteget szoros megfigyelés alatt kell tartani. Ezek a megfontolások természetszerűen a kezelőorvosra várnak, de mi van akkor, ha nincs orvos?

Talán kezdjük azzal, hogy a gyógyászatban nem jártas emberek nagy része úgy általánosságban eléggé naiv. Ha valakinek fáj a feje, akkor bevesz egy pirulát, aminek „fájdalomcsillapító” a neve, és várja, hogy fájdalma megszűnjön, ami aztán vagy megszűnik, vagy nem. Ez egy tipikus kétesélyes dolog. Hányszor hallhattuk X-től vagy Y-tól, hogy „már a harmadik ezt-meg-azt vettem be és mégis úgy fáj a fejem, hogy majd bele őrülök”? Viszont ha fáradtak vagyunk, akkor ajzószerrel élünk, mondjuk a kávéban lévő koffeinnel, amiről úgy tudjuk, meggátolja az elalvást, és cseppet sem zavar, hogy van közöttünk olyan, aki hat dupla után is úgy alszik, mint a bunda. Ha viszont nem tudunk aludni, akkor beveszünk egy kis altatót, amitől ha nem is alszunk el, néhány órára kábultak biztos leszünk. Na és ha begyullad a foggyökerünk? Már nyúlunk is az antibiotikumhoz, és közben arra gondolunk, minden emberi problémára meg van a megfelelő pirula, por vagy kanalas orvosság.

Szóval, nekünk átlagembereknek ilyen egyszerű a világ, ami persze nem igaz, már csak a vicc kedvéért sem. Különben is negyven éven át Magyarországon a gyógyszer filléres tételnek számított, ráadásul az örökké sietős körzeti/családi orvos mindent felírt, amit a beteg bediktált. Mi meg diktáltunk. Ennek lett egyenes következménye a Világon többnyire egyedülálló „házi-patika” rendszer kialakulása. Némely háztartásban a lejárt és még le nem járt gyógyszerek arzenálja elképesztő méreteket öltött. De sajnos Parkinson Törvénye [Cyril Northcote Parkinson (1909-1993) angol történelem professzor 1958-ban adta ki szatirikus törvényeit, melynek leghíresebb paragrafusa szerint „A munka elvégzése kitölti a rendelkezésre álló időt.”  A művet a hatvanas években magyarra is lefordították.] itt is érvényes. A rendelkezésre álló gyógyszermennyiség megtalálja módját az alkalmazásra. Egészségesebbek ugyan nem lettünk sőt, de Magyarországon az egy főre eső gyógyszer felhasználás világcsúcsokat döngetett. Csakhogy a sok gyógyszernek a mellékhatása is sok, érdemes tehát kimerítően foglalkozni vele. Arról meg nem is beszélve, hogy a gyógyszerek filléres költsége menetközben alaposan megváltozott.

A fentiekben már volt rá célzás, hogy egy-egy gyógyszer alkalmazásánál illene megfontolni, hogy az elérni kívánt hatás hasznossága arányban áll-e a bekövetkezhető kellemetlen mellékhatások következményeivel. Nos akkor most néhány megfontolandó háttér információ, természetesen a teljesség igénye nélkül, mert a teljesség terjedelme egyszerűen beláthatatlan.

(1) Az 1899-ben aszpirin néven szabadalmaztatott szalicilacetátsav mind a mai napig a leggyakrabban alkalmazott fájdalom és lázcsillapító (éppen a napokban kezdtek egy újabb hirdetési kampányba). A legtöbb ember a legkisebb megfázás vagy fejfájás esetében rutinszerűen nyúl az aszpirin után. Reumás panaszok esetében van, aki úgy eszi, mint a cukorkát. Nem csoda, hogy sokan a XX. század legnagyobb áldásának tekintették, annak ellenére, hogy mellékhatásáról szinte az első perctől kezdve tudtak. Nézzük a bűnlistát. Az aszpirin megzavarja a véralvadást, ami egészen súlyos esetben életveszélyes vérzést is okozhat, de az egyszerű gyomorvérzés kiváltása viszonylag elég gyakori, ezen kívül a gyomorfekély kialakulását is jócskán elősegíti. Az aszpirin asztmát súlyosbító hatásáról kevesen tudnak, pedig nagyon is létezik, de asztma nélkül is okozhat nehézlégzést, és persze a vese se kedveli, amikor éveken keresztül szedik. Mindent összegezve, sokkal óvatosabban kellene vele bánni, mint ahogy megszoktuk.

(2) Abban biztos vagyok, hogy a legtöbb olvasó részére az a szó, hogy „paracetamol” nem jelent semmit. Ha viszont most felsorolnék (amit természetesen nem tehetek meg) 4-5 olyan fájdalom és lázcsillapító, illetve gyulladás gátló nevét, amikkel esténként a TV előtt ülve, nap-mint nap, szinte megállás nélkül találkozunk, akkor alapos meglepetést okoznék egyszerűen azért, mert ezekben a különböző nevek alatt futó, és a hirdetések szerint apró csodákat osztogató gyógyszerek mindegyikében paracetamol a hatóanyag. Nézzük tehát meg, mit tud ez a paracetamol? A paracetamol nevű hatóanyagot 1955-óta alkalmazzák elsősorban gyerekeknél láz és fájdalomcsillapítóként. Hatása körülbelül megegyezik az aszpirin  hatásával. Forgalmazása azért érte utol viszonylag gyorsan az aszpirint, mert szedését követően nem jelentkezett az aszpirinre jellemző gyomorbántalom, ami alatt a gyomor nyálkahártyájának irritálását, sőt vérzését kell érteni. Sokáig úgy tűnt, hogy a paracetamolnak nincs mellékhatása, ami ugyan lehetetlen, de az emberek szeretnek hinni a csodákban. Aztán telt-múlt az idő, és szép lassan kiderült, hogy a paracetamol bizony-bizony károsítja a vesét és nagyobb adagban, mondjuk 15 db 1000 mg-os tabletta bevétele esetén (amire különben csak egy őrült képes) visszafordíthatatlan májkárosodáshoz vezet. Az igazi veszély abban rejlik, hogy míg más gyógyszerek esetében a mellékhatás émelygés, hányinger, kettős látás, stb. formájában jelentkezik, amit mindenki azonnal vészjelként értékel, addig a paracetamol észrevétlenül, fájdalommentesen teszi tönkre a vesét és a májat, amik nélkül az élet fenntarthatatlan.

(3) Sir Alexander Fleming (1881-1955) a penicillint 1928-ban fedezte fel, azonban különböző okokból kifolyólag, mint antibiotikumot csak 1941-től kezdték alkalmazni (és itt jegyezzük meg, hogy a penicillinnek gyakorlatilag nincs káros hatása). Ezzel szemben 1932-ben a német patalógus, Gerhard Domagk (1895-1964) által felfedezett szulfonamid-ot már 1935-től rendszeresen alkalmazták baktériumos fertőzésekkel szemben. Az úgynevezett szulfó-készítmények (ma már nem kapható ultraszeptil, szuperszeptil, stb. helyettük van a Sumetrolim) hatásmechanizmusa meglehetősen izgalmas. Ugyanis a hatóanyagot a baktériumok összekeverik a számukra létfontosságú para-aminobenzolsavval és egyszerűen megmérgezik magukat vele. A gyógyszer hatását késlelteti azonban az a tény, hogy a baktérium effektív nem pusztul el a sulfoamidtől, mindössze alkalmatlanná válik az osztódásra és csak „végelgyengülése” után következik be a megsemmisülése, ami lehet akár néhány nap is. Szegény ember vízzel főz. Abban az időben ez is óriási eredménynek tűnt, mert például a német Paul Ehrlich (1854-1915) által 1910-ben felfedezett első antibiotikum a Salvarsan, amivel sikerült az évszázadok óta tomboló szifiliszt gyógyítani, az emberre majd olyan halálos volt, mint a korokozó spirohétákra. Az alkalmazott Salvarsan mennyiségben csak egy igen keskeny sáv volt, ami már megölte a korokozott, de még életben hagyta a pácienst.

Visszatérve a szulfonamidokhoz megállapítható, hogy bizony, felfedezésük után hetven ével, még ma is alkalmazzák őket elsősorban húgyúti fertőzéseknél, az pedig akad, amióta a szexualitás kivívta magának a polgárjogot. Csakhogy a szulfonamidokat a coccusokon kívül az ember se nagyon kedveli, aminek hangot: hányinger, hasmenés, bőrkiütés, fényérzékenység, csökkenő fehérvérsejt szám, és némi vese elégtelenség formájában ad.

(4) Zárjuk a sort egy egészen új jelenséggel. Methadont az orvosok elsősorban fájdalomcsillapítás végett írnak fel előrehaladt rákos daganatoktól szenvedő betegeknek, akiknek fájdalmai szinte elviselhetetlen. Ezen kívül használják még heroin kiváltásra, amikor a heroinista a leszokás útjára tér, illetve, amikor nem tud heroinhoz jutni az, akinek esze ágában sincs leszokni, csak úgy gondolja, ha nincs ló, megteszi a szamár is. Csakhogy a múlt hónapban egy amerikai jelentés szerint methadon túladagolásban a múlt év folyamán többen haltak meg, mint 1991-től 2000-ig, összesen tíz év alatt. A mi szempontunkból az mellékes, hogy míg a drogelleni küzdelemben felhasznált mennyiség nem változott, addig a gyógyszertárak által kiadott mennyiség háromszorosára nőtt, vagyis a szer kikerült a feketepiacra. Ami minket érdekel az a halálesetek megugrásának közvetlen oka. Nos, míg a szervezetbe bevitt heroin lebontása néhány perc alatt következik be, addig a methadon esetében ez megközelítőleg másfél nap. Nem ismerve ezt a tényt, egyre többen alkalmazzák a következő „belövést” még mielőtt a korábban belőtt anyag maradéktalanul felbomlott volna, ami akarattól független túladagolást eredményez.

A fenti történetből annyi minden esetre leszűrhető, hogy az orvosi utasítás nélküli gyógyszer­szedésnek számtalan nem várt, nem egyszer halálos következménye is lehet. Ezt könnyen beláthatjuk, ha számba vesszünk még néhány szempontot.

(I.) Allergia. Az ember sok mindenre lehet allergiás, így különböző gyógyszerekre is. Ez viszont nagyon egyénre szabott. Nem arról van szó, hogy egy adott vegyi anyagra az egyik ember érzékenyebb, mint a másik. Az a helyzet, hogy vannak közöttünk olyanok, akik bizonyos anyagokra allergiásak, és ha ilyen kerül a szervezetükbe, sokszor mások részére jelentéktelen mennyiségben, segítség nélkül akár a halál is beállhat szinte percek alatt.

(II.) Életkor. Csecsemők és kisgyerekek esetében különösen nagy a mellékhatások veszélye, mivel náluk a máj gyógyszerlebontó képessége még fejletlen. Idősebbeknél szintén nagyobb a mellékhatások kockázata. Ennek elsősorban az az oka, hogy az életkorral a veseműködés és a gyógyszer kiürítés csökken, amit csak tetéz az időseknél tapasztalható hiányos táplálkozás. Ezekre a családtagokra kötelességünk odafigyelni.

(III.) Terhesség. Ma már a terhes nők eléggé felvilágosultak ahhoz, hogy tudják, terhesség alatt másképp kell élniük, mint egyébként. Alapszabály az, hogy kismama, különösen az első három hónapban semmi körülmények között ne szedjen semmit.

(IV.) Kockázati tényezők. Több tényező is növelheti a mellékhatások előfordulási valószínűségét. Például: (a) Egyszerre több gyógyszer szedése, illetve gyógyszer szedése megfejelve alkoholfogyasztással. Mind két eset nem várt módon erősítheti fel a gyógyszerek mellékhatását. (b) A szervezet általános állapota. Leromlott szervezet, sovány „beteges” alkat. Egy korábbi betegségből nem teljes gyógyultság, stb. Szintén felfokozhatja a mellékhatások előfordulását. (c) Lelki állapot. Egyre többen ismerik fel a tény, hogy a rossz lelki állapot, amikor valaki a „padlón van” egyértelműen negatívan hat ki a test működésére, aminek következménye a mellékhatások brutálisabb jelentkezése.

Még valami. A gyógyszer forgalmazók profitjuk fokozása érdekében lelkiismeretüket igen sikeresen szorítják héttérbe. A hirdetések megtévesztőek. A gépiesen elhadart szabvány szöveg, hogy a mellékhatásokkal kapcsolatban kérdezzük meg kezelőorvosunkat vagy gyógyszerészünket, nem old meg semmit, ha a kedvenc fotelünkben ülve a képsorokból csupa derű, könnyedség, bajunk néhány forint ráfordításával történő azonnali elhárítása sugárzik le ránk.

Ha arra beszélnek rá, hogy méregdrága vízlágyítóra hosszútávon többet költsünk, mint mosógépre, az még csak hagyján, mert legfeljebb kevesebb pénzünk marad különböző, díszes zacskóba kiszerelt élelmiszer utánzatra. Életünk azonban csak egy van, és profitszerzés végett annak az egynek a kockáztatására rábeszélni minket kifejezetten aljasság, de mivel, mint tapasztalhatjuk, más nem vigyáz ránk, vigyázzunk hát mi magunkra! Ha pedig nem vigyázunk magunkra, akkor mindig akad valaki, aki vigyáz ránk magunk helyett. Az ilyen megszállottakkal az a baj, hogy megszállottak. Esküsznek valamire, ami vagy jó, vagy kevésbé jó, és nem engednek belőle. Erre egyik példa a néhány hete kapható könyv, melynek magyar szerzője esküszik, hogy a betegségek zömét nem valamitől kapjuk, hanem azért kapjuk, mert valaminek a hiánya lép fel szervezetünkben. Mint mindenben, ebben is van egy csipetnyi igazság. De hát az AIDS-et, az Ebolát, az újfent lábra kapó TBC-t, az évenként megjelenő influenzát, stb. hogyan lehet begyömöszölni a jelzett elképzelésbe? Sehogy! De egy valami azért biztos, a kemikáliák legalább annyi kárt okoznak, mint amennyi hasznot. Éppen ezért kétszer is meg kell fontolni mielőtt valaminek a rendszeres szedésére adjuk fejünket.

_________________________________________________________________
_________________________________________________________________
_________________________________________________________________

(692) Nem szeretnék ezzel az emberrel éjjel találkozni egy alúljáróban

Amikor a téboly kiül a szemekre, és az egész arcra.

Amikor ezt a fényképet tegnap megláttam, egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, és az  merült fel bennem, hogy egy ellenzéki trükkel van dolgom. Egy rosszindulatú, lejáratásra szánt trükkel. Ez nem lehet a magyar miniszterelnökről egy hiteles kép. Az arcra egyértelműen kiül az egyre fokozódó téboly eltéveszthetetlen jele. Nem, nem vagyok pszichiáter, de ehhez nem is kell, ezt minden épelméjű ember ösztönösen érzi. Az ilyen arckifejezés elől menekülni kell, mert kiszámíthatatlan, hogy mi lesz viselőjének a következő lépése. Azt írtam, hogy menekülni, igen menekülni, mert minden tette irreális, sőt, akár önpusztító is lehet. Éppen ezért sajnálom azokat, akik sztrájkkal, felvonulással, petícióval, éhségsztrájkkal akarnak elérni bármit. Ezt az embert elképzeléseinek a megváltoztatására nem tudta rávenni Barroso, most pedig Hillary Clintonnak fog nemet mondani. Ha maga az atyaisten leszállna a trónjáról és az parancsolna  rá, Orbán inkább a pokol örök tűzét választaná. És vinni fog magával valamennyiünket a “halálba”.

Most nézzük a szakmai megfogalmazást, ha ráismersz, ne csodálkozz! – - – A téboly vezető tünete, a jól rendszerezett, sokszor gondosan kidolgozott téveszmék ill. téveszmerendszerek fennállása, melyek között belső logika érvényesül, és amelyek igazság tartalmában, valóságosságában a személy megingathatatlanul hisz. Ezek a téveszmék sohasem bizarrak, emiatt gyakran hihetőnek tűnnek, annál is inkább, mert a betegek sokszor magas érzelmi hőfokon, nagy meggyőző erővel hangoztatják kóros gondolataikat. A nyílt ellentmondás heves indulatot, dühreakciót válthat ki. A betegek hangulata egyébként szinkronban van a téveszmék tartalmával. A beteg személyisége többnyire alapvetően rendezett, szociális szerepeit jól ellátja, intellektuális és szakmai teljesítőképessége általában egyáltalán nem, vagy csak kevéssé érintett.

Ezt nekem kell észrevenni? Ebben az országban nincsenek “szakemeberek”?

És a “konkurencia”

A lecsúszó szemhély az árulkodó

De ezért főjön a németek feje!

 ______________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

(691) A pincér fejére öntöm a levest?

Tibor bá’ online

Karácsony szent napján Hun_ce hunfiúi egyszerűséggel közölte velem: „A pincér fejére öntöd az elrontott levest (ami persze részben jogos), de nem foglalkozol a szakács, az üzletvezető, és a tulajdonos felelősségével.” Szerintem a felsorolást folytathatta volna az ÁNTSZ-el, a Tiszti Főorvossal, a Fogyasztóvédelemmel, a törvényalkotókkal, fel egészen a teremtő istenig. Miért is öntöm mégis a pincér fejére? Nem azért, amiért Petőfi juhásza üti a szamara fejét, hanem azért, mert ha az a leves olyan szar, nem lenne szabad neki kihoznia, vagy ha neki egzisztenciális okok miatt muszáj kielégíteni a vendég rendelését, akkor súgta volna meg, hogy „Uram ezt a levest nem ajánlom”.  De félre a rébuszokkal, miről is van szó?

Serdülése után, minden ép ésszel született egyed rájön arra, hogy a társadalmon belül az érvényesülés érdekében mindenki iparkodik mindenki mást befolyásolni döntéseiben oly módon, hogy az rávetítve kedvező legyen. A játék teljesen nyílt, és elfogadott, oly annyira, hogy nem is gondolunk rá. Végignyalhatsz 10 hipermarket 6000 polcát, nem fogsz találni olyan árcédulát, ami dupla nullára végződik. Az 500-at 498-ra, az 1000-et 990-re, a 130.000-et 129.990-re sarkosítják. Mi ez, ha nem szándékos félrevezetés. A 498 forintot ki se lehet fizetni a kerekítés miatt, mégse írják ki az 500-at.  Megzavarnak a kalkulálásodban. Vagy nézd meg a  gyógyszerhirdetéseket! Kész átverés valamennyi. De senki se panaszkodik, senki se kifogásol semmit, mert az  ügylet kimenetelét jelentéktelennek tekintik. Végül is csalás nem történt, csak kihasználták az emberi természetet. Az 1.999.000 forint egy gépkocsiért valóban kevesebb mint 2 millió. Ha megveszed, nem költesz rá 2 milliót, csak egymillió valamennyit. Pontosan ezt tették nagyban is. A bankok meggyőzték az ügyfeleket, hogy CHF-ben felvenni kölcsönt kedvező, a jövedelem igazolás elhagyása pedig kényelmes. És akkor nézzük az IMF „ügyet”! nagyon jól emlékszem Magyarország csatlakozására az IMF-hez!

29 évvel ezelőtt, amikor talán még meg se születtél, vagy kisiskolás voltál, a hazai újságok hatalmas sikernek könyvelték el, hogy csatlakoztunk az IMF-hez, burkolt célzásokat téve arra, hogy ez Kádár mesterhúzása, aminek a Kreml kurvára nem örül. Ezt tekintette az ország apraja-nagyja az első komoly lépésnek a piacgazdaság felé, amire a KGST országai közül elsőnek Magyarországnak sikerült bejutni. Éljen a párt! Éljen Kádár elvtárs! Légy oly szíves és vedd észre. Nem az IMF tukmálta magát ránk, mi kértük a felvételünket, pedig az több mint 1 milliárd $ befizetést jelentett. De mi volt ennek az oka?

Az 1970-es évek második felében az ország vezetői az exportra termelő magyar ipar felfuttatása mellett döntöttek, amihez pénz kellett. Teljesen bevett gyakorlat, hogy fejlesztéshez kölcsönt vesznek fel, amit a beüzemelt fejlesztés kamatokkal együtt kitermel. Kádár tehát felvett kölcsönt és az ország fejlesztett, de sajnos jött az olajválság, a világ recesszióba süllyed a megemelkedett energiaárak miatt. A világpiacon a kölcsönök utáni kamatlábak meredeken emelkedni kezdtek. Ezen kívül – legyünk  őszinték – a kölcsönből jutott életszínvonalemelésre is, vagyis az üzletekben megjelentek a nyugati fogyasztási cikkek is. Miközben Magyarország úszott az adósságban. És akkor jött a kölcsön visszafizetésének szomorú órája, csak éppen nem volt miből. Ekkor a sokat kritizált, lezsidózott, megvádolt Fekete János az MNB örökös alelnöke igénybe vettre nyugati ismeretségét és elintézte, hogy az ország hitelfedezet nélkül kapjon kölcsönt addig, amíg sikerül az IMF-hez csatlakoznia. Az IMF-hez csatlakozás tehát az ország részére megváltás volt. Én magam néhány hónapja írtam egy posztot az IMF-ről, ami az afrikai országok romlását okozta, de nem közvetlenül, hanem közvetetten. Az IMF mindössze tudta, hogy az ország korrupt vezetői a hitelekkel rosszul fognak bánni, de nem beszélték őket rá. Nálunk az IMF 1982-ben áldás volt.  Miért is? Mert az IMF kölcsön után a kamatláb az első 2 milliárd dollár után mindössze 2,71 %, a következő egy milliárd után 3,71 %, míg az utolsó egy milliárd után 4,71 %. Csak emlékeztetőül, Orbán most a szabad piacról 8 %-os kamatra tudott felvenni kölcsönt, mert vesszen az IMF. De itt megint van egy apró csemege. Az első IMF hitel felvételekor (1982) Orbán Viktor jobb keze, Matolcsy György a Pénzügyminisztérium Miniszteri Titkárságnak volt a vezetője. Esetleg szólhatott volna egy-két szót a hitel felvétele ellen.

Én azonban a 2,71; 3,71 és 4,71 százalékos lépcsőzetes kamatláb alkalmazásában azt látom, hogy az IMF iparkodik az adóst jobb belátásra bírni. Minél kevesebbet veszel fel, annál könnyebb visszafizetni. A 2,71 %-os kamat nagyon-nagyon „baráti”. Aki ezt nem termeli ki az vagy balfasz vagy bűnöző. Hallani itt kamatos-kamatról, adósság spirálról, meg mit tudom én mit nem. Ezek mind azért hangzanak el, hogy a .ludasok felmentést kapjanak a felelősség alól. 2,71 százalékos kamat mellett egy megfontoltan felvett kölcsönt vissza lehet fizetni, de ahhoz a kölcsönt bölcsen kell felhasználni. A mindenkori kormányok, 1982-óta, kivétel nélkül, mind felelőtlenül döntöttek az államtartozással kapcsolatban. Soha semmit nem fizettek vissza, amikor egy kölcsön lejárt, akkor újabb kölcsön felvételével fizették vissza a korábbi tartozást, miközben különböző csatornákon át megetették a népet a kamatos-kamattal, az adósságspirállal, a pénzszivattyúval, míg el nem érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már a tartozás visszafizethetetlen. És miért? (Erről is írtam már kétszer is) Mert a nép meg van etetve azzal, hogy a 2,8 százalékos hiány dicsérendő eredmény. NEM AZ! A hiány azt jelenti, hogy törlesztés helyett, még mindig további kölcsönöket kell felvenni, tovább növekszik a tartozás, és tovább növekszik a kamatteher. Nem kamatos-kamat, spirál, szivattyú, pék fasza….. 1982-óta minden évben többet költöttek a kormányok, mint amennyi bevételre szert tettek. Miben bíztak? Hogy majd a gazdasági növekedéssel kinövünk az adósságból. Ezek lennének a pénzügyi szakemberek? Hülyébbek az egyszerű háziasszonynál. Létezik olyan magyar háziasszony, aki kölcsönt vesz fel, elkölti azon az alapon, hogy a férje jövőre 4-5 százalékkal többet fog keresni.

Igen, a bankok, az IMF, a pénzügyi világ, ha tetszik a „háttérhatalom” dörzsöli a markát és nem hezitál kiszívni a vérünket, ha van rá módja, de betartják a köbe vésett játékszabályokat. Erkölcsileg csak azért marasztalhatók el, mert nyilvánvalóan tudják, hogy a kölcsönökkel a politikusok könnyelműen fognak bánni. De az ő dolguk lenne a politikusok sakkban tartása? Aligha. Szóval mi az az erdő, amit nem látok a fától? Nem inkább arról van szó, hogy képtelen vagyok függetlenül (különböző népszónokoknak nem bedűlve), logikusan és indulat mentesen gondolkozni? Ne feledd, ha félredugsz, azért nem a prosti a felelős, ő csak van és ha akarod igénybe veheted, miközben pontosan tudja, ha kiderül a félredugás, a feleséged válni fog, de neki tenni kell a dolgát, azért van, és ha a feleségednél lebuksz, hiába mutogatsz a prostira, te leszel a hibás. Felesleges arra hivatkoznod, hogy ha nem lenne prosti, akkor nem tudnál félre dugni, mert ez ugyan igaz, de nem mentesít a felelősség alól.  

__________________________________________________________________
__________________________________________________________________
__________________________________________________________________

(690-sz) E-mail szerelem

Tibor bá’ szatirikus online

Nem akarok felvágni vele, de naponta érkezik egy-két E-mail az olvasóimtól. Ezért még nem kell felvennem egy személyi titkárt, meg tudom válaszolni valamennyit magam is, és meg is válaszolom őket. Szerintem az író-olvasó kapcsolat nem ott ér végett, amikor az olvasó kilép az Internetből.

Na, most a levelek. Mondjuk, olyan nincs, amiben elküldenek melegebb vidékre, de kritikát azért kapok jó- és rosszindulatút egyaránt. A többség mégis arról értesít, hogy mekkorákat röhögött az írásomon, milyen jót szórakozott rajta, esetleg tanult belőle, stb. Van olyan levélíró is, aki túlzásba viszi a dolgot, és azt állítja, ahányszor az irományomból eszébe jut ez vagy az, menten hangosan felnevet mondjuk, leves kanalazás közben. Természetesen mindenkinek megköszönöm méltató sorait, és akinek van valami kérdése, azt érdemben megválaszolom. A levelezés ennél a pontnál általában be szokott fejeződni. Mondom, általában. Volt már azonban néhány érdekes kivétel. Az egyik ilyen levél írója egy 25 éves nő volt, ami nem számított különlegességnek, de az már igen, hogy bármit válaszoltam neki, az további levelek írására sarkallta. Egy szép napon pedig arra ébredtem, hogy a nő sikeresen kialakított egy tip-top bizalmi kapcsolatot kettőnk között. Szinte már mindent tudtunk egymásról, a lopakodó észrevétlenségben.

A történet itt be is fejeződne, ha egy szép napon nem robbant volna a bomba, de robbant. Zsuzsika – mert ezt a nevet használta – egyszerűen bejelentette, hogy gyereket akar tőlem. Szerintem okosabb lett volna, ha azzal kezdi, tudok-e még nemzeni, de ő ezt a fokozatot diszkréten átugrotta. Nekem pedig egyből beugrott az a G. B. Shaw anekdota, ami szerint az idős és befutott Shaw kezét megkérte egy fiatal és buta, de persze csodásan szép színésznő azzal az indokkal, hogy micsoda sikeres gyerekeik lesznek örökölve Shaw eszét és a hölgy szépségét. Shaw az ötletet azzal hárította el, hogy a gyerek ne adjisten akár az ő szépségét és a hölgy eszét is örökölheti, ami kifejezett katasztrófa lenne. Szóval eszembe jutott, mert ugye nincs új a Nap alatt, de nem akartam plagizálni, ezért inkább más vizekre eveztem, és megkérdeztem, tud-e arról, hogy van feleségem? Tudott. Akkor azt kezdtem feszegetni, hogy mégis, miként gondolja a dolog bonyolítását? Persze a levelezést abba is hagyhattam volna, de az vesse az első követ, akit nem tett volna a dolog kíváncsivá. Tehát érdeklődtem. Zsuzsika nem jött zavarba, azt javasolta, hogy beszéljem meg a feleségemmel a dolgot. A helyzet az, hogy a feleségem kifejezetten utálja, ha valaki tőlem akar gyereket. Zsuzsika tehát kapott egy határozott nemleges választ. Viszont ez a nő a NEM választ, egyszerűen nem ismerte. Kiderült, nem akar elszakítani a feleségemtől, nem akarja tönkretenni a házaséletünket, nem akar a szeretőm lenni. Szóval semmit se akar, csak egy gyereket, és persze tőlem.

Na, akkor azt kezdtem boncolgatni, tudja-e miből lesz a gyerek? Tudta. Tudja-e, hogy a művelet elektronikusan nem megvalósítható. Tudta. Hát, akkor adja elő elképzelését. Előadta. Ekkor feszegettem egy kicsit a korkülönbséget, és felhívtam a figyelmét arra, nem a lányom, de még az unokám is lehetne. Válasz: lehetne, de nem az. Ezek után bedobtam, hogy még nem is láttuk egymást. Ezzel egyetértett és leveléhez mellékelt egy fényképet, valamint megnyugtatott, hogy nekem nem kell küldeni fényképet magamról, mert a honlapom teli van velem, majd megtoldotta azzal, hogy milyen édesen mosolygok. Na gondoltam magamban, ha lúd, akkor legyen kövér, és akt képet kértem. Másnap ott volt az aktkép, amit maga készített egy mobil telefonnal. Erre finoman közöltem, hogy a teltkarcsú nőket nem csípem, és hiába emelte magasba mindkét kezét, a jókora tőgyek így is lógnak. Semmi vész – válaszolta – hány kilót fogyjon le?

Kezdtem kifogyni az ötletekből, de azért még volt néhány. Felhívtam a figyelmét arra, hogy a gyereknek az egészséges fejlődéshez kell egy apa is. Ezzel egyetértett és megígérte, hogy szülés után férjhez megy. Na, ha férjhez megy, nem lehetne az a gyerek inkább a leendő férjtől? Nem – jött a határozott válasz – mert a pasi tök hülye. Honnan tudja, hiszen még nem is ismeri? De ismeri, az anyja már kinézte neki, pont ezért akart tőlem gyereket. Sakk-matt! Ekkor ajánlottam a mesterséges megtermékenyítést egy spermabanktól, ahová kizárólag szuperzsenik ondója kerülhet be. Zsuzsika angyali türelemmel közölte, hogy erről sajnos nem lehet szó, mert ő még szűz. Na, cseszd meg, új fejlemény! Tehát, szűztelenítéssel egybekötött megtermékenyítés, lehetőleg egy ültő helyben. Igen, majd ő megmondja mikor, mert figyelni fog a peteérésre.

Gondolom, azóta is a peteérését figyeli, mert a számítógépemen letiltottam a feladót és azon vigyorgok, milyen jó, hogy az elektronikus megtermékenyítést még nem találták fel.      

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

(689) Mit esznek a férfiak a sztriptízen

Tibor bá’ online

A hozzászólásokból ítélve a honlapom látogatóinak 95 százaléka férfi, vagy még az is lehet, hogy a nők nem kívánnak hozzászólni. Elképzelhető, hogy a látszat csal. Most viszont olyan téma következik, amely mind a két nem érdeklődésére igényt tarthat. Azt kellene megtudni, hogy mit esznek a férfiak a sztriptízen? Mert, hogy zabálják, az biztos. Szerencsére nem kell a sötétben tapogatózni, mert egy bizonyos Susannah Breslin újságírónőt is idegesítette a  téma, és ezért utána is járt, és mi másképpen, mint népszerű blogján közvélemény kutatást tartott. Ennek során sorra nyilatkoztak a férfiak. (Letters From Men Who Go to Strip Clubs” amiből kiderült, hogy szó sincs a korábban „nyilvánvalómnak” ítélt vélekedésről. Ellenkezőleg, kifejezetten meglepő.

„Egyedül otthon az éjszaka közepén a magány néha elviselhetetlen.” – írja egy férfi – „Késő éjjele nem sok hely van, ahová el lehet menni, és ahol emberi szót lehet váltani bárkivel.” Egy másik férfi azt tárja fel, hogy – „Senki nem beszél hozzám, senkit nem érdeklek. Huszonnégy éves magányos lény vagyok, aki egész napját egy számítógép előtt tölti olyan adatokat ellenőrizve, ami igazán senkit se érdekel. Semmi mást nem akarok, mint beszélni valakivel, aki odafigyel. Ezen kívül három percenként bedobni egy dollárt lényegesen olcsóbb, mint óránkét 250 dollárt fizetni egy therapeutának.” Na és, mit szóltok ehhez? „Éveim számát tekintve öreg vagyok – 61 – bár a szívemben csak 18, és arra gondolok, hogy a világ teli van csinos nőkkel, akik számomra nem elérhetők, de itt gyönyörű fiatal nők táncolnak és rám mosolyognak, amikor csak kedvem van hozzá.” De akad közöttük olyan is, aki boldog házasságban él, és hébe-hóba szép nők társaságában szeret lenni, amiért fizetni is hajlandó.   

Ilyen levélrészletek olvasásakor az jut eszembe, hogy kurvákról rengeteg könyv jelenik meg. Kikből lesz kurva, és miért, ki tartja ki őket, és hogyan, de arról senki se ír, miért mennek kurvákhoz a férfiak? Ez olyan magától érthetődő, felesleges rá szót pazarolni? Persze erről már volt közöttünk szó. Sima ügy, nincs kötelezettség, nincs elvárás. Ez érthető, de a prosti és a sztripper között van némi különbség. A sztipper nem elégít ki nemi vágyakat, a sztripper csak látványt nyújt, felkorbácsolja az érzelmeket, de nem elégít ki. Pusztán logikai alapon sztriptíz bárba menni kész hülyeség, nem is kis pénzért. Viszont a fentiekben idézett levelekből világosan kitűnik, hogy hatalmas hiányérzést elégítenek ki. De milyen hiányokat?

Az elmúlt évtizedekben a társadalom elidegenedett önmagától, a nagy fizetőeszközért való tülekedésben a barát már inkább legyűrni való ellenfél, mint segítséget nyújtó ismerős. Az egyed egyre jobban válik magányossá. A levél idézetek arra vallanak, hogy a megszólalok motivációja a magány feloldása, de nem csak ez. A sztriptíz bárokban készült mozgófelvételeken a pasik szemén kiül a nemi vágyakozás, aminek a levezetése nem a sztriptíz profilja. Jószerivel tehát a férfiak azért fizetnek, hogy frusztráltan távozzanak, ami nem lenne ésszerű. Nem is az, de akkor miért választják?

Az ok minden valószínűség szerint megegyezik a drogfogyasztáséval. A drogfogyasztó a hatás elmúlása után egyre kutyábban érzi magát, de az újabb és újabb adagok bevételénél sohase az utóhatásra gondol. Sztriptíz szemlélés közbe a látogató fokozódó izgalmi állapotba kerül, amihez hozzáadja saját fantáziáját. Kellemes, ámde kielégítetlen, egyre jobban frusztráló állapot. De egy olyan állapot, ami minden pénzt megér. Mert mi is történik tulajdonképpen. A férfi fizet, hogy egy nő figyeljen rá, és figyel rá, hogy azt tudja nyújtani, amire a férfi vágyik. Azt, amit nem kaphat meg a munkahelyén, de nem kaphatja meg saját feleségétől se, tehát nem helyettesíthető. Ha pedig nem helyettesíthető, akkor a kör bezárult, a férfi sztriptíz függővé válik.

De van egy harmadik csoport is, aki halálra unja már a feleségét, de ez ellen lépni se kedve, se bátorsága nincs, amire ezer oka lehet. Ezek a férfiak a sztriptíz alatt szerzett élményeket elraktározzák hitvesi használatra, és a házi aktus közben kicsomagolják, alkalmazható állapotba hozzák. Gyanítom ez nem csak a férjekkel van így. Ez esetben megnyugtatóbb megoldás, ha a házaspár közösen néz pornó felvételeket. Elfogadhatóbb a „bűn” ha közösen követik el.

___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

(VM-102) Vissza a múltba – A szeretet ünnepe

Tibor bá’ online

Karácsonyt, pontosabban a Szentestét úgy aposztrofálják, mint a szeretet ünnepét, mert valóban az. Azé a szereteté, amire mindenkinek szüksége van, ha beismeri, ha nem. Én azonban ennél mélyebbre látok, mert tapasztalataim szerint  Szenteste nem csak a szeretet nyilvánul meg, de megnyilvánul a szeretet hiánya is. Ekkor szokott kiderülni, ha nincs az, ami lehetne.

Már sokszor tettem rá említést, hogy 12 évesen elveszítettem az édesanyámat, nem sokkal 1944 Szentestéje után, és az egy évvel későbbi Szentestére kaptam helyette egy nevelőanyát, akit – apám későbbi állítása szerint – nagyon hamar megszerettem. Én ugyan másképp fejezném ki magam, de a meghatározás a látszatnak megfelelően pontos, viszont a „ragaszkodás” jobban kifejezi a viszonyunkat. Ragaszkodtam hozzá, mert minden gyereknek szüksége van egy anyára. Ennek a ragaszkodásnak számtalan jele volt. Anyám előtt nem volt titkom, mindent feltártam neki. Ha hajlandó volt magával vinni, mindenhova elkísértem, ami rendszerint bevásárlásokat jelentett. Főzése közben kiültem a konyha sarkába és szóval tartottam, mindent megkérdeztem, mindent tudni akartam. Nem volt érte hálás, egy kicsit sem. 1946 nyarát Félegyházán töltöttük, ahol meglátogatta az egyik barátnője is, aki napokig velünk volt. Emlékszem rá milyen jót és hatalmasat röhögtek rajtam, mert a helyesírás gyenge pontom volt. Képtelenek voltak felfogni ésszel, hogy a lányok gyönyörűen írtnak és roppant helyesen, de a trigonometriától borzonganak. A fiúkkal általában pont az ellenkezője történik. Én persze elszégyelltem magam és a fél nyarat helyesírás tanulásával töltöttem, természetesen hiába. Aztán augusztusban bevezették a forintot, nekem pedig megállapították a zsebpénzemet heti 1 forintban. Nem volt nagy összeg, de ez lehetett a kisebbik baj. Ennél lényegesen nagyobb volt az a csel, ahogy nevelőanyám ezt a kis jussomat visszavette. Amikor már volt 4-5 forint spórolt zsebpénzem, akkor leküldött a fűszereshez (a KÖZÉRT elődje), hozzak egy kiló lisztet, vagy hasonló alapanyagot, csak pénzt nem adott hozzá. Én szolgálatkészen rohantam, hoztam a lisztet, természetesen a saját pénzemből és eszembe nem jutott volna, hogy elkérjem az árát. Nem is lett volna semmi gond, ha nem közeleg a karácsony, de közelget és hiába próbáltam összegyűjteni a zsebpénzem, az imént jelzett cselek miatt, ez nem járt sikerrel.

Az együtt megült második karácsony vészesen közelgett, és nem tudtam miből ajándékot venni.  Lázasan járt az agyam, hogyan tudnék szert tenni egy kis pénzre. Ekkor tűnt fel nekem, hogy az emberek úton-útfélen fenyőfákat árulnak, és mások pedig ezeket megveszik. A megoldás magától adódott. Szerezni kell egy fenyőfát és el kell adni. Huszonharmadikán akcióba léptem. Délután elmentem „játszani”, majd megindultam a jól ismert terepre, a Szabadsághegyre. Vittem magammal egy apró fűrészt, átmásztam Timár kerítésén, aki nem volt otthon, és a háza előtt álló ezüstfenyőnek levágtam vagy másfél métert a csúcsából. Ezt levittem a városba és leálltam árulni a Bajcsy Zsilinszky úton. Elég sokáig árultam, ami abból állt, hogy álltam és vártam, hogy valaki megvegye a fámat. Megszólalni nem mertem. Aztán – ki tudja mennyi idő után – egy középkorú néni megszólított, hogy „kisfiú, eladó ez a fa?” Amire én hangtalanul rábólintottam. Adok érte 30 forintot – így a nő. Amit boldogan, de hangtalanul elfogadtam. Most már csak ajándékot kell vennem – gondoltam, és ezzel elindultam a kirakatok felé. Elgyalogoltam egészen a Fenyves áruházig, amire a Kálvin téren leltem. Ott a kirakatban megláttam egy sütemény kiszaggató készletet, ami éppen 30 forintba került, szív, csillag, hold, négyszög, kőr és háromszög, szóval mindenfajta forma, és szép fényesen, madzaggal összefűzve hevertek a polcon. A leendő ajándékot nyomban megvettem, és jól elrejtettem, majd megindultam hazafelé, előre drukkolva, hogy fog neki örülni a nevelőanyám.

Hát nem örült, hanem kiabált velem, hogy össze-vissza csavargok, és engem nem lehet elengedni sehová, mert visszaélek vele. Aztán pedig azt akarta tudni, hol csavarogtam ennyi ideig? Próbáltam kitérő válaszokat adni, de annyival nem érte be, és ugye addig nem kapok vacsorát, amíg be nem számolok róla. A végén megadtam magam, és elmondtam, hogy neki vettem ajándékot, és persze meg is kellett mutatnom. Emlékeim szerint csupán meglepődött, majd szó nélkül sarkon fordult és kiment a konyhába és kiosztotta a vacsorám. Aztán egy szó se esett róla. Másnap este a fa alá csempésztem a linzer szaggatókat, ami minden volt csak meglepetés nem, de nem is nagyon örült neki, mondhatnám „tudomásul vette”. Na és, mit kaptam én. Apám-anyám közösen ajándékoztak meg, vagyis egyetlen ajándékot kaptam, egy pár zoknit. Nem lepődtem meg rajta, nem voltam a meglepődős típus. Nagyon praktikusan úgy fogadtam el a dolgokat, ahogy voltak, a lázadó korszak még előttem volt. A zoknin található kézírásos cetli viszont máig emlékezetes. Természetesen nem színes kísérőkártya díszelgett rajta, egy kockásfüzetből kitépett lapon jött az üzenet: „Tibike, ezt a zoknit se érdemled meg, de reméljük, megjavulsz.”

De nem engedem ám, hogy az anyámat elmarasztald, mert én megértettem őt. Kemény deflációs idők jártak, nagyon meg kellett nézni minden egyes forintot, hova lesz költve. Egy felnőtt nő mégse mondhatja a nevelésre felvállalt gyerekének, hogy „kisfiam, nincs pénzünk, csak erre az egy pár zoknira tellett, amit különben is meg kellett volna vennünk, fogad olyan szeretettel, amilyen szeretettel mi adjuk.” Nem vallhatja be, hogy nem képes helytállni, hiszen akkor oda a tekintélye. Szóval én ezt megmagyaráztam magamnak, okosabban teszed, ha te is elhiszed. Mert én elhittem, csak azt a „nem érdemled meg” toldalékot nem értettem. De, hát 14 éves korban a kamaszok oly sok mindent nem értenek.

_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________

(688) Ősrobbanás kérdőjdelekkel

Tibor bá’ online

Csillagászati megfigyelés szerint nagy erejű gamma sugár Földirányú terjedése közben áthaladt két, távoli galaxison, feltárva azok vegyi összetételét, ami új fényben világítja meg a világmindenség eredetét és felépítését. Az eseményről készült felvételek megdöbbentették a csillagászokat, mert azt mutatják, hogy ezeknek a nyilvánvalóan fiatal galaxisoknak a vegyi összetétele az Ősrobbanás-elmélet szerint sokkal idősebb galaxisokra jellemző. Konkrétan a szóban forgó galaxisokban található nehézfémek aránya jóval több, mint amit az eddigi tapasztalatok jeleznek hasonlóan fiatal galaxisoknál. Sandro Savagio német kutató, a Royal Astronomical Societyhez benyújtott tanulmány egyik fő szerzője  úgy nyilatkozott, hogy „Nem vártuk volna, hogy a Világmindenség vegyi összetételét tekintve ennyire érett legyen ilyen fiatal korában.”

Az Ősrobbanás elmélet szerint, bizonyos csillagok a könnyebb elemekből nehezebb elemeket formálnak. Az Ősrobbanáskor – a feltételezések szerint – csak hidrogén és hélium keletkezik. A csillagászok szerint sok millió év után a hidrogén felhők csillagokká sűrűsödnek. Ezt követve százmillió évekre van szükség ahhoz, hogy kellően éretté válva nehezebb elemek jöhessenek létre. Ezek szerint a csillagok nem ily módon keletkeztek, mert ez az új felfedezés szembe megy az Ősrobbanás elméletével. Ezen igen távoli galaxisokban – a jelek szerint – fejletlen galaktikus elemek helyett a nehéz elemek gyakorisága  meglepően  nagy. A kutatók a galaxisokon áthatoló gamma sugarak spektrum vonalainak az analizálásánál azt találták, hogy több nehéz elemet tartalmaznak, mint amennyi a mi napunkban van.

Ezek szerint a távoli galaxisok pont annyira érettek, mint azok, amelyek közel vannak a Földhöz, vagyis úgy tűnik, hogy a galaxisok kialakulása között nincs relatív időkülönbség. Példának okáért az igen távolálló spirális galaxisok, ahol a csillagok hatalmas körbe fonódó karokban rendeződnek el, a jelek szerint azonosak  a közeli galaxisok spirális karjainak a számával. Ez viszont összhangban van azzal az elképzeléssel, hogy a korai szakaszban a  csillagászati idő a földi időhöz képes egészen más sebességgel telt. Ez azzal az elképzeléssel is összhangban van, hogy a távoli csillagok fényei meglepően gyorsan érnek a Földhöz.

A csillagászok igen gyakran találnak idősnek tűnő galaxisokat, amelyek létükkel cáfolják az ősrobbanás elméletét. Magyarul nem illenek a képbe. Hogy ezeknek a galaxisoknak miért ilyen a felépítése, nincs megválaszolva. Az Ősrobbanás önmaga nem állított elő  csillagokat és galaxisokat, hanem csak egyenletesen eloszlott anyagot. Ezt a kérdést én magam is feszegetem a „Mivolt előbb Isten vagy Ősrobbanás?” című könyvemben. Vagyis az egyenletesen eloszló anyagból milyen okból kifolyólag lett „egyenletlen” eloszlás? Mivel ez fizikailag nem megmagyarázható, szükség van természetfeletti okra. Akkor pedig ezek a természetfeletti okok megmagyarázhatják ezeknek a csillagoknak és galaxisoknak a „rendhagyó” összetételét is. Végül is azt mondhatjuk, vagy tarthatatlan az Ősrobbanás elmélete, vagy tudomásul kell venni a természetfeletti erőt. Ki-ki választhat ízlésének megfelelően.

_____________________________________________________________________

(687)Minek nevezzelek?

Tibor bá’ online

Ez most egy rendhagyó poszt lesz elsősorban azért, mert megkérlek, mielőtt folytatod az olvasást nézd meg a A néhány sorral lejjebb található angol nyelvű videót. Ha egy szót se értesz angolul az se fog zavarni. A látvány a lényeg. A történet egyszerű, valaki Amerikában az isten háta mögött rábukkant félmillió műanyag koporsóra, aminek rejtélyes okokból kifolyólag „koporsó bélés” a neve, de van erős fedele, és minimum 4 hulla fér belé. A szakértő megállapítja, hogy az erős fedele valószínűsíti a megpakolt műanyag koporsók egymásra halmozását. Tehát akkor a látvány.

http://bit.ly/v9ybqC

És akkor most gondolkozzunk együtt. Nem feltételezhető, hogy feleslegesen verik magukat ekkora költségbe. Nyilvánvaló, hogy tömeges szerencsétlenségre számítva készülnek fel a hullatömegek eltűntetésére. Végül is 2 millió hulla szimultán megjelenése nem kis probléma. Az is valószínűsíthető, hogy a „szerencsétlenség” semmi más nem lehet, mint egy nukleáris eszköz felrobbanása. Tekintettel arra, hogy a hideg háború alatt (is) elképzelhető volt egy atomháború kitörése, ami hatalmas számú áldozatot követelhetett volna, és ennek ellenére nem készültek fel rá koporsókkal, azt jelenti, hogy most a „esemény” bekövetkezésének jóval nagyobb esélye van. Mondhatnánk, hogy szinte bizonyosság. Csakhogy, ebben az esetben nem 2 millió halott lenne, hanem ennél nagyságrendileg több, vagyis nem 500.000 műanyag koporsó kell majd, hanem 5 millió vagy 10. És akkor még egy extra információ. A videó vége felé a közeli légi bázis parancsnoka, aki Washingtonban elég nagy kutya, azt mondta a bértárolónak 2005-ben, hogy a következő 10 évben várható olyan termonukleáris csapás, ami egy egész amerikai várost söpör majd el. Ha ez az információ valódi (amit  nem könnyű elhinni, mert miért fecsegnének a tábornokok) akkor bennem felmerül egy logikus kérdés, ha  kábé 2 millió halottra számítanak és nem 15 millióra, akkor egy kisebb amerikai városra gondolnak, és csak egyre. Miért? Ugyanis egy meglepetésszerű támadás nyilvánvalóan jóval nagyobb várost venne célba, és semmiképpen nem egyet. Ezt pedig csak egyetlen egy magyarázattal lehet kielégíteni. Amerika fel akarja áldozni az egyik városát, amit saját maga akar lesöpörni a földről, hogy kellő ürügye legyen egy termonukleáris „visszavágásra”. Tudom, hogy ez őrültségnek tűnik, de ilyenre már volt példa, utoljára a WTC tornyok felrobbantásakor, ami az iraki háború ürügyéül szolgált. 

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________

(686) Első „suttyó” Viktor, a második kalapos király

Tibor bá’ online

Tegnap (szerda) este a Barroso levéllel kapcsolatos hírek hallatán emlékeim homályából beugrott Nyikita Szergejevics Hruscsov a néhai szovjet pártelnök megjelenése az ENSZ-ben, ahol nem tetszését azzal fejezte ki, hogy a lábáról lehúzott cipő sarkával verni kezdte az asztalt, a többi küldött megütközésére és a jelenlévő tudósítók legnagyobb örömére, akiknél jobban csak a fotóriporterek örültek. Egy nappal később a fél nyugati világ pedig hülyére röhögte magát. Azt mindig is tudtuk, hogy az oroszok civilizálatlan barmok, de hogy a vezetőjük képtelen legyen a minimális etikett magára erőltetésére, az minden képzeletet felülmúlt.  Na, de mi lenne az apropó?

Hallva az első híreket, ami szerint Barroso „Erősen javasolja Orbán Viktornak….” Azonnal előbújt belőlem a vérbeli tolmács, magyarul sose mondjuk, hogy „erősen javasoljuk” rossz tükörfordítás. A tükörfordításnak viszont meg van az a jó tulajdonsága, hogy vissza lehet következtetni. Barroso azt írta, hogy „strongly suggest…. Amit én legszívesebben úgy fordítottam volna, hogy „Kedves Viktorom, melegen ajánlom, hogy…..  Sajnos a miniszterelnökünk nem csak bunkó, akinek jól áll kezében a kolbásztöltő, de angolul se tud, teljesen feleslegesen pocsékolta idején Oxfordban, Soros bácsi pénzén. Bizonyos értelemben az angol nyelv meglehetősen merev, messze nincs benne az a szabadság, ami a mi szeretett, ám sokak által érdemtelenül alulbecsült anyanyelvünkben megvan.  Bizonyos igéket, bizonyos jelzőket nagyon kötötten lehet csak alkalmazni. Például sokan úgy gondolják, hogy az imént idézett „suggest” és „propose” igék szinonimák. Erről szó sincs. Pontosan meg van szabva (szokásjog szerint) hogy mikor lehet az egyiket és a másikat alkalmazni. Ugyanígy bizonyos melléknevek alkalmazása is fontos, mert a vonzatok adják a mélyebb értelmet. A „strongly suggest” nem annyira fenyegetést jelent (mint a melegen ajánlásból kiérződik) sokkal inkább „vészjósló” azaz „jóindulatúan megsúgom neked, hogy egyszerűen nincs más választásod”. De Első „suttyó” Viktor nem érti a diplomácia nyelvét. Amióta megalakult a Közös Piac (1952) még senki senkinek nem mondta, hogy „I strongly suggest…” Ennél komolyabb, ha úgy tetszik gorombább mondat a diplomáciában egyszerűen nem létezik.

Mi következik most? Isten helyett a kétharmaddal felkent királyunk makacs ember, amit egyszer a fejébe vesz, azt tűzön-vízen át, ha törik, ha szakad keresztül viszi, megy előre az úton, ahol jobbra-balra hullákat hagy maga mögött.  Másfelől viszont az Európai Közösség messze nem Orbán kategóriája, ha egyik se tér ki az útból, akkor összeütközés következik. Ha pedig egy apró Trabant frontálisan ütközik egy pótkocsis kamionnal, az eredmény nem csak előre jósolható, de egyben katasztrofális is. A nemzet ki fog lábalni Suttyisztán múltjából. Suttyisztán királya pedig követni fogja az általa kiötlött régi és új gazdasági terv névadójának sorsát.  

______________________________________________________________________

(685) Sok ezer éves gazdasági világválság

Kadlec “Sziget” Gergely vendégposztja

Az aranyfedezetű papírpénz egy állomás volt azon az úton ami a történelem kezdetén használt aranyrögöktől a ma ismert bankjegyhez és számlapénzhez vezetett. Tehát minden az arannyal kezdődött. A párszázezer éve két lábra állt, de mindössze 1-2 ezer éve szántogató embernek először keletkezett feleslege a történelem folyamán. Többet tudott termelni mint amennyire szüksége volt. Részben mert egyre jobb szerszámokkal, egyre ügyesebben művelte a földet, részben mert beindult a cserekereskedelem, és ezzel a Munkamegosztás, ami azóta is remekül beválik. Ahogy teltelek a száz-évek, minden egyre ragyogóbb és ragyogóbb lett, jobb szerszámok, állatmeghajtás, kényelmesebb házak. Egyre több felesleg egyre több cserélhető áru, sőt volt aki már meg tudta szerezni a szükségleteit más téren felmutatott eredményével, mondjuk remekül font takarót vagy szép agyagedényeket csinált. Olyan sok lett a felkínált áru, hogy piacokat kellett létrehozni. Talán ezer évig is elvoltak a piaccal, amíg valaki egy érdekes felfedezést nem tett. Minden többlet termelés legalább egyszer elhoznak a piacra, ahol elcserélik valamire, amit az új tulajdonosa hazaviszi. Ez az áru a piacon többé többé nem jelenik meg, mert elfogyasztják, elhasználják. De nem így az arany, mert az mindig vissza- vissza jár a piacra, nem lehet szerszámot készíteni belőle mert túl puha, de nem is rozsdásodik el mint a vas vagy törik mint a bronz. Semmire se volt jó, és csak gyűlt gyűlt, nem lehetett vele mit kezdeni, kínjukban már ékszereket kezdtek csinálni belőle. Minden mást megettek, eltüzelték, eltört, elrohadt vagy megrozsdásodott. Így lett az aranyból pénz, hogy teljesen haszontalan volt. De ritka volt, könnyen mérhető, osztható, el lehetett rejteni rablók elől és a nőknek tetszettek az ékszerek. Ettől a perctől fogva értékes is lett. Ez az első lépés a mai pénzhez vezető úton.

A történetben itt ugrunk egyet, de két dolgot szeretnék ehhez a részhez hozzáfűzni. A story időszámításunk előtti a 10. évezredtől az 5. évezredig tartó korszakban játszódik Mezopotámiában. 5 ezer év az első kapavágástól az arannyal fizető kereskedőig. A magyar nép a honfoglalással megugrotta ezt a tizenegyezer évet. A másik érdekesség, hogy az arany mint a világ leghaszontalanabb anyaga lett pénz, tippeljetek mi a világ leghasznosabb anyaga, talált, az olaj. Akkoriban tavakban állt Mezopotámia (ma Irak) területén, még a Bibliában is van róla szó. Amint rájöttek az emberek, milyen jól ég, gyorsan elhasználták az összest. A nem sokkal mélyebben fekvő maradékot pedig a most élő néhány generáció használja el.

A történet a római birodalom fénykorában folytatódik. (Amikorra a méregetett aranyból már régen érméket vertek, ez egy átugrott de fontos lépés a pénz történetében.) A légiók hódítanak, a rabszolgák dolgoznak az uraknak csak mulatni kell. Az arany pedig szűkében lesz, kiürülnek a bányák, nincs hol újakat hódítani. Persze szó sincs arról, hogy az arany elfogyna, ó dehogy, az ötezer évvel korábban kicserélt első aranyrög is ugyan úgy ott köröz valahol mint pénz. A megszokott luxushoz kellő importcikkeket ki kell fizetni valamiből de ezen kívül az arany nem fogyott a birodalomban. Csak nem lett több. Hmm, ilyesmiről már hallottunk valahol. A mai gazdaságban ha nem nő a GDP adósságcsapdába kerül az ország. A római birodalomnak vége lett, mert nem tudott egyre több aranyat szerezni. Itt valami gyanús, ami a cikk lényege lesz úgyhogy egyelőre elégedjünk meg ennyivel. A római birodalom bukásával pedig elindult a világ valaha látott leghosszabb gazdasági válsága a Sötét Középkor. Mi már csak tudjuk, 150 évig voltak itt oszmán barátaink akiknek éppen sok aranyuk volt akkoriban. Részben mert rátették a kezüket a bizánci készletekre, részben mert a derék keresztények odahordtak egy csomót korábban Keresztes Háború címszó alatt. De legalább visszahoztak egy kevéskét a Habsburgok legnagyobb örömére. Minden válságnak vége szakad egyszer, a középkor Amerika felfedezésével végződött. Amerikában hihetetlen készletek találtak, az arany ismét egyre több és több lett, eleinte Európa később az Egyesült Államok örömére. Valamikor ekkortájt a papír is képbejött és megszületett az aranyfedezetű pénz, a „sound money”. Aztán az Államok kitermeltek mindent amit csak találtak a keleti parton majd aranyláz! felkiáltással a kaliforniai készleteket is hozzácsapták az eddigre már majdnem 7000 éve gyűlő készletekhez. De egyszer csak ezek a lelőhelyek is kimerültek, ekkortájt zárta be a Monarchia is az erdélyi bányákat hasonló okokból. Megint nem került elő új arany a földből, megint az addigi készletekkel kellett volna beérni de nem ment. Kitört a Hosszú gazdasági világválság 1873-ban és nem látszott a vége. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz ahol nem halogathatom tovább a háttérben zajló folyamatok jobb kifejtését.

A kereslet és kínálat fogalmai mint láttuk már sok ezer évvel időszámításunk előtt megjelentek, voltak áruk, kínálat és volt pénz, kereslet máshogy fogalmazva az arany kínálata. Igen ám, de az árukkal szemben, amelyek egyszer elmentek a piacra ott gazdát cseréltek, majd leléptek a piacról és megszűntek kínálatnak lenni. De nem így az arany, az nem fogyott, bárki is vitte haza semmi másért nem kellett neki csak, hogy újra visszavigye a piacra és valamit igazán hasznosat szerezzen érte, búzát vagy egy jó lovat. Vagyis a civilizáció történetében mindenkor, (vagy mondhatnánk pénz történetében) annyi áru volt a piacon, akkora volt a kínálat amennyivel többet termeltek az emberek, mint a szükségletük, jó években többet, rossz években kevesebbet. Fejlődő népeknél sok, vegetálóknál kevés. Ezzel szemben a kereslet nem függött a pillanat szeszélyeitől, a kereslet vagyis az arany kínálata mindig csak nőtt és nőtt száz, és ezer évekig járt vissza a piacra ugyan az a kis darabka és közben száz és ezer tehenet és agyagedényt cserélt ki vevő és eladó legnagyobb örömére. A vevő és eladó, talán nem tiszteljük őket eposzi hősökként, de ők ketten kéz a kézben vezették ki az emberiséget az őskorból, tették lehetővé a munkamegosztást, és indították el fajunkat a holdra szálláshoz és Higgs boson kutatáshoz vezető hosszú úton.

Tehát az arany nem fogyott el csak gyűlt és gyűlt a végén már akkora kupacokban, hogy raktározni kellett valahol és ezzel elérkeztünk a történelem első uraihoz, uralkodókhoz, az 1 százalékhoz, Krisztus előtt már kb. hétezer évvel. Szorgos munkával vagy mások kirablásával, de valakiknek annyi aranyuk gyűlt össze, hogy el se tudták volna a saját szükségleteikre költeni, palotákat, hadseregeket tartottak fent belőle, hogy gazdagságukat mutogassák és biztosítsák. Ekkor ismét egy érdekes felfedezést tett valaki. Ugyan a bányák ontják az aranyat és a hódítások is jól mentek de a kincstárban veszteglő arany tényleg csak vesztegel. Amíg nem vitték ki a piacra, hogy valamit vásároljanak rajta olyan volt mintha nem is lenne. És ez bajokhoz vezetett. A búzát, ökröket, köcsögöket az emberek hordák a piacra eladni, mert valami más termékére volt szükségük, de elcserélni nem tudták mert aranyuk egyiküknek se volt, az csak a királynak volt a kincseskamrájában. A királyok pedig már csak olyanok, hogy uralkodnak, aranyat követelnek de csak korbácsütést ígérnek. És így a világ összes aranya amely addig mindenki hasznára járt körbe és körbe már csak egy irányba mozgott a kincseskamra felé, sőt az uralkodók még a bányákra is rátették a kezüket. Az arany eltűnt és megállt az élet, először próbáltak az emberek marhát búzára cserélni aztán búzát agyagedényre de ez olyan nehézkes volt, hogy egyszerűen nem tudtak tovább fölösleget termelni, nem is volt már mit kicserélni. Az emberiség visszacsúszott az őskorba. Hmm ilyet már hallottunk valahol, ezt nevezzük gazdasági válságnak. A történet valahogy úgy folytatódik, hogy jött egy másik uralkodó akinek éppen még működött az országa, bekebelezte a harácsoló király országát a kincseskamráját pedig hozzácsapta a sajátjához.

Ahol sok arany volt oda még több áramlott, ahol kevés volt ott még kevesebb lett. Ugyan ennek volt a hódításon kívül más módja is, például a kamatszedés vagy a rómaiaknál leírt import. Valaki ült egy csomó aranyon, többön mint amennyit el tudott volna költeni és könyörögve jöttek hozzá kölcsönért azok akiknek nem volt, sőt még azt is megígérték, hogy többet adnak vissza. Fizetnek azért, hogy cserélhessenek. Hohó mit is mondunk mi itt? Hogy értéke van annak, hogy valaki ősközösség helyett munkamegosztásban él. Hát persze hiszen hihetetlen előnyöket jelent. Akiknek sok aranyuk volt rájöttek erre és a kölcsönadás árát ehhez az előnyhöz igazították. A pénztulajdonosok vámot szedtek a piacon, elkérték annak az árát, hogy lehetővé teszik a cserét. És ezt nem azért tudták megtenni mert katonákat fizettek, hanem azért mert a csere útjába tudtak állni. Az arany a piac kulcsa helyett a piac retesze lett, és megindult az azóta is tartó folyamatos koncentrálódása. Így született meg a kamat aminek romboló hatásával gyorsan tisztába jött az emberiség és az összes vallás kategorikusan tiltotta. 

Legyen elég a történelmi képekből, és fogalmazzuk meg ugyanezt a modern közgazdaságtan keretei között. Az egyre tornyosuló aranyat ma úgy hívják, hogy pénzkészlet, a piacon csereberélőket pedig világgazdaságnak. A kínálat ma is az emberi munka termékeit jelenti amik mindig és mindenhol megjelentek a piacokon akár nyereséggel akár veszteséggel kecsegtettek. Mert cserélni KELL, ide jutott a munkamegosztás. Mára a 7 milliárd ember nagyon kis része állít elő olyan dolgokat amit el is fogyaszt, mindenki olyan termékeket vagy szolgáltatásokat állít elő ami számára teljesen haszontalan. De, hogy alakult közben a kereslet? A pénz gyűlik és gyűlik, 12 ezer éve csak egyre több lesz. A pénzkészlet nő. De a pénzkészlet nem egyezik meg a pénzkínálattal vagyis kereslettel, annak csak a felső korlátja. Keresletként csak és kizárólag az a pénz jelenik meg a piacon ami be tudja hajtani kölcsönadójának járandóságát, a kamatot. Ha nem tudja marad a kincseskamrában vagy a bankszámlán, és a visszatartásával meggátolhatja a cserét. Csere nélkül pedig ma már éhen halunk. Tudják ezt a pénztulajdonosok is és visszatartják a pénzüket ha kölcsönadása nem jár haszonnal. Ezzel szemben a kínálat állandó, de a kereslet hangulatfüggő és követelőző. Nem egyenrangú felek.

Ez az egyenlőtlen küzdelem sok ezer éve folyik és egyre több pénz koncentrálódott egyre kevesebb ember kezében ahonnan soha nem engedték ki anélkül, hogy meg ne fizették volna nekik a munkamegosztás és ősközösség közti különbséget kamat formájában. Ha ezt az árat nem tudták kitermelni az emberek magukban kellett boldogulniuk és egy ősemberhez vezető úton találták magukat. Ha ki tudták termelni ezt a pluszt minden virágzott és fejlődött, ha nem akkor hanyatlott és pusztult. A pénz nem kulcsa a piacnak hanem retesze. Ha egy birodalom hosszú ideig több új aranyat állított forgalomba mint amennyit a pénztulajdonosok kamat formájában eloroztak az bekerült a történelemkönyvbe és amint ez nem volt igaz tovább menthetetlenül bevésték a bukásának dátumát is a történetébe.

Manapság hogyan szerepel ugyan ez a gondolat a makro ökonómia könyvekben? Ha egy ország GDP-je lassabban nő mint az ország hitele és ennek a kamata akkor az az ország előbb utóbb csődbe megy. A GDP a gazdaság összteljesítménye, nagyon egyszerűen fogalmazva, hogy mennyit csereberél a lakossága. A hitel pedig az a pénz amit kölcsön kellett kérni valakitől, hogy a csere egyáltalán lehetséges legyen. Amíg fejlődés van és nő a GDP addig Kánaán, de ha egyszer nem tudja kitermelni a kamatokat akkor nincs több pénz, nincs több csere, mehet mindenki kapálni. Attól pedig már biztos nem nő a GDP, ördögi kör, a 22-es csapdája, manapság úgy mondják, hogy adósságspirál.

Tehát a pénznek mindig egyre többnek és többnek kell lennie, már messze nem magától érthetően, hogy az arany ezer és ezer éve halmozódik és kész. Kötelezően, mert a technológiák fejlődése, a rengeteg ember, az Ipari forradalom nyújtotta korlátlan energia annyi árut lök a piacra, hogy annak a kicserélésére már nem volt elég a világ összes aranya se. Ez a szükség szülte a fedezet nélküli, fiat pénzt. Nem az 1% összeesküvése ez, bár az emberiség korlátlan uraivá tette őket, hanem a rendszer működésének alapfeltétele. Az 5% kamat kis ár ahhoz a fejlődéshez képest, ami a Tigris és Eufrátesz közéből a bolygó minden szegletébe repített minket.

És most elérkeztünk az inflációhoz. Az infláció a folyamatosan növekvő pénzkészletet jelenti ami nélkül a rendszer összeomlik. Tehát a rendszer része, alapeleme, működtetője. Az embereknek viszont a növekvő árak jutnak először eszükbe. Jogos, ha egyre több a pénz, és a pénz mindig egyre több, akkor ugyan annyi áru többet is ér. Illetve, nem ér többet, csak nominálisan többe kerül. Tavaly ilyenkor a 10-es füsti virsli 500 forint körül mozgott, mostanában 700 alatt nem lehet találni. A virsli ugyan az maradt. Az infláció ami 12 ezer évig működtette a rendszert a 20. században az emberiség ellen fordult. Az exponenciális görbén a pénzkészlet a csillagos ég felé indult. Egyetlen egy okból tudta az emberiség tartani a lépést az elszabaduló kamatos kamattal, ez pedig az olajból nyerhető sose látott energia. A világ leghaszontalanabb anyaga, az arany, a világ leghasznosabbját, olajt követel cserébe, hogy azt az egy dolgot amire jó, a cserét, biztosítsa. Az infláció ellentéte a defláció vagyis a csökkenő árak, csökkenő pénzkészlet, a válság és az út az újra ősemberré válás irányába. A napjainkban hiperinflációra váltó pénzkészlet növekedés pedig a dolgozó emberek kifosztása azok javára akik pénzt kölcsönöznek és a kamatokból élnek.

Az oldal mottója, hogy “Hová tart a világ, egyáltalán honnan indul?” Egy évvel az indulás után végre leírtam, honnan indul. Hogy hová tart? Ha ezt a pénzrendszert akarjuk tovább üzemeltetni akkor egy a neten New World Order elnevezett világ felé ami az 1% korlátlan királyságát és a 99% ősemberi sorban tengődését hozza. Vagy kitalálunk valami mást és az emberiség jövőjére a káosz jótékony homálya borul, ahol igazán mérlegre kerül a gondolkodó és gondoskodó Ember nagyszerűsége.

______________________________________________________________________