(3074) A nemzeti büszkeség forog kockán: Oroszország, Kína, Egyesült Államok verseng a hiperszonikus fegyverek fejlesztésztésében

A poszt szerkesztett magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. VIP előfizető az lehet egy teljes éven át (kb. 50-52 fordítás), aki legalább 10.000 forint adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához.


National pride is at stake.’ Russia, China, United States race to build hypersonic weapons

High in the sky over northwestern China, a wedge-shaped unmanned vehicle separated from a rocket. Coasting along at up to Mach 6, or six times the speed of sound, the Xingkong-2 “waverider” hypersonic cruise missile (HCM) bobbed and weaved through the stratosphere, surfing on its own shock waves. At least that’s how the weapon’s developer, the China Academy of Aerospace Aerodynamics, described the August 2018 test. (China did not release any video footage.) The HCM’s speed and maneuverability, crowed the Communist Party’s Global Times, would enable the new weapon to “break through any current generation anti-missile defense system.”

For decades, the U.S. military—and its adversaries—have coveted missiles that travel at hypersonic speed, generally defined as Mach 5 or greater. Intercontinental ballistic missiles (ICBMs) meet that definition when they re-enter the atmosphere from space. But because they arc along a predictable ballistic path, like a bullet, they lack the element of surprise. In contrast, hypersonic weapons such as China’s waverider maneuver aerodynamically, enabling them to dodge defenses and keep an adversary guessing about the target.

Since the dawn of the Cold War, the Pentagon has periodically thrown its weight behind the development of maneuverable hypersonic weapons, only to shy away when technological hurdles such as propulsion, control, and heat resistance proved daunting. “You see a flurry of activity, a lot of investment, and then we conclude it’s a bridge too far,” says aerospace engineer Mark Lewis, director of defense research and engineering for modernization at the U.S. Department of Defense (DOD). “The community was underfunded and largely forgotten for many years,” adds Daniel DeLaurentis, director of Purdue University’s Institute for Global Security and Defense Innovation.

Now, DOD is leading a new charge, pouring more than $1 billion annually into hypersonic research. Competition from ambitious programs in China and Russia is a key motivator. Although hype and secrecy muddy the picture, all three nations appear to have made substantial progress in overcoming key obstacles, such as protecting hypersonic craft from savage frictional heating. Russia recently unveiled a weapon called the Kinzhal, said to reach Mach 10 under its own power, and another that is boosted by a rocket to an astonishing Mach 27. China showed off a rocket-boosted hypersonic glide vehicle (HGV) of its own, the Dongfeng-17, in a recent military parade. The United States, meanwhile, is testing several hypersonic weapons. “It’s a race to the Moon sort of thing,” says Iain Boyd, an aerospace engineer at the University of Colorado, Boulder. “National pride is at stake.”

This new arms race promises to upend strategic calculations. Russian officials have cast nuclear-armed hypersonic craft as a hedge against future U.S. prowess at shooting down ICBMs, which could undermine nuclear deterrence.

China’s military, in contrast, sees hypersonic weapons (as well as cyberwarfare and electromagnetic pulse strikes) as an “assassin’s mace”: a folklore term for a weapon that gives an advantage against a better-armed foe, says Larry Wortzel, a senior fellow at the American Foreign Policy Council who serves on the U.S.-China Economic and Security Review Commission. If tensions were to spike over Taiwan or the South China Sea, for instance, China might be tempted to launch preemptive strikes with conventional hypersonic weapons that could cripple U.S. forces in the Pacific Ocean, Wortzel says. China’s hypersonic weapons, he warns, “seem deliberately targeted at upending the tenuous strategic stability that has been in place since the end of the Cold War.”

For now, maneuverability at hypersonic speeds makes the weapons nearly impossible to shoot down—“unstoppable,” as a headline in The New York Times put it last summer. But, “Unstoppable today does not mean unstoppable tomorrow,” says Shari Feth, a materials engineer at the U.S. Missile Defense Agency (MDA). She’s at the vanguard of U.S. efforts to field countermeasures against hypersonic weapons. “There are technologies that could be developed that could be used for a more robust defense,” Feth says. “But we have more work to do to get there.”

The United States has spent decades trying to get hypersonic flight right. The first vehicle to exceed Mach 5 was a two-stage rocket, dubbed Project Bumper, launched in 1949. After four failed tests, the V-2 rocket lifted off from a missile range in New Mexico, releasing a second-stage sounding rocket that attained Mach 6.7.

Project Bumper and subsequent efforts laid bare the daunting challenges. “This is a very unforgiving realm,” says Lewis, who served as chief scientist of the U.S. Air Force from 2004 to 2008. “You’re flying under extraordinary conditions”—extreme velocities, forces, and temperatures. The hypersonic threshold of Mach 5 is arbitrary, but at those speeds, he says, “temperatures start to get high enough to worry about.”

International Space Station(~400 km) ICBM ballistic trajectory(up to 1200 km) Atmosphere(~100 km) Target Launch Hypersonic glider trajectory(~40 to 100 km) Hypersonic cruise missiletrajectory (~20 to 30 km) Turbofan Air speed(Mach) Hypersonic flight Hypersonic glide vehicle Hypersonic cruise missile 0 5 1 10 15 20 25 30 Turbojet Scramjet Glider Fast strike Since the dawn of the Cold War, militaries have strived for weapons that canmaneuver at hypersonic speed, defined as Mach 5 (five times the speed of sound) or greater. Although hype and secrecy muddy the picture, China, Russia, and the United States all appear to have made big strides in overcoming key obstacles. In the turbofan engines ofcommercial jetliners, thrust comesfrom the jet exhaust and fromair swept past the combustionchamber by fans. Such enginesare not designed to handle shockwaves generated by air movingfaster than sound. Hypersonic cruisemissiles instead use a supersoniccombustion ramjet, or scramjet. From fans to scrams Scramjet engines are little more than an open tube. But at hypersonic speeds, air molecules spend milliseconds in the tube—scant time for fuel and air to mix properly. Simple yet complex Bypassair Exhaust Turbofan Commercialairliner Hypersonic cruise missile Bypass fan Cowling Compressor Fuel injection Supersoniccombustion Center body Supersonic aircompression Supersonic intake Inlet shockwaves Turbine Because intercontinental ballisticmissiles (ICBMs) arc along a ballisticpath, they lack the element of surprise.In contrast, hypersonic weapons aremaneuverable and fly at lower altitudes,evading radar and dodging defenses. Bobbing and weaving

The heating depends on factors such as the vehicle’s speed and contours. When a space shuttle returning from orbit hit the upper atmosphere at Mach 25, its blunt leading edges heated to 1400°C, which a skin of carbon-carbon composites helped it withstand. Newer hypersonic craft tend to have sharper edges—in part to assist with maneuverability—that can exceed 2000°C. Turbulence can make things worse. At hypersonic speeds, the boundary layer around the vehicle thickens, and a smooth, laminar flow can suddenly break up into eddies and swirls that cause temperature spikes on the vehicle’s skin. “We’ve devoted a lot of fundamental research to figure out when that occurs,” Lewis says. A vehicle’s survival, he says, requires resilient superalloys and ultra–high-temperature ceramics. And perhaps novel coolants. For example, a team at the U.S. Naval Research Laboratory has devised a liquid sodium system that drains heat from a leading edge through continuous evaporation and condensation.

High air speeds also pose challenges for engines on HCMs, which unlike HGVs have their own power plants. HCMs use a supersonic combustion ramjet, or “scramjet,” to accelerate. “It’s the simplest type of jet engine you could ever imagine … just an open tube” in which air mixes with fuel, Lewis says. “It’s also perhaps the most complicated type you can imagine because of the extreme conditions under which it operates.”

At hypersonic speeds, air molecules spend milliseconds in the engine tube—scant time for fuel and air to mix properly. And when a vehicle pitches and yaws, airflow into the engine changes, which can result in uneven combustion and thrust. Tweaks to get a better burn have ramifications for, say, how the aircraft withstands shock waves. “Everything is incredibly coupled. You are designing a fully integrated vehicle,” Lewis says. It took the United States 46 years to realize its first working scramjet: NASA’s $230 million X-43a, an uncrewed vehicle that flew in 2004.

HGVs pose other challenges. The rocket that carries the glider reaches speeds far greater than those of an HCM, meaning engineers must use materials that are even more resistant to heat. Still, HGVs are easier to maneuver because they lack a scramjet, with its acute sensitivity to pitch and yaw. “It almost becomes a religious discussion—rockets versus air breathing,” Lewis says. “The ultimate answer is we probably want both.”

The United States has not yet fielded either. After decades of fits and starts, any advantage that U.S. hypersonic R&D once held has largely eroded away. Its wind tunnels and other testing infrastructure are aging. And challenges such as tweaking designs to ensure engine walls don’t melt have slowed progress on scramjets, Lewis says. “Today we are further away from routine scramjet flight than we were 10 years ago.”

From a base in the Ural Mountains on 26 December 2018, Russia’s armed forces launched a ballistic missile carrying an HGV called Avangard. After separating from its carrier in the stratosphere, the HGV zigzagged 6000 kilometers across Siberia at a searing Mach 27, Russian officials claimed, then smashed into a target on the Kamchatka Peninsula. Afterward, a beaming Russian President Vladimir Putin called Avangard “the perfect New Year’s gift for the country.” Russia’s defense ministry announced last month that it has put the nuclear-armed HGV into combat duty—allowing Putin to claim that Russia is the first country armed with hypersonic weapons.

Russian boasts along with Chinese advances have sounded the alarm in the United States. Congress will pour more than $1 billion into military hypersonic research this year and has created a new university consortium to do basic studies. “Our work on hypersonics has really ramped up,” says Jonathan Poggie, an aerospace engineer at Purdue. His team models low-frequency shock waves “that pound on a vehicle like a hammer.”

The rising military stakes have prompted the Pentagon to consider classifying some basic hypersonic research. DOD “is very concerned about educating our enemies,” Poggie says. “They are in the middle of trying to draw these red lines,” Boyd adds. But, “If we overclassify,” he warns, “there are a number of domino effects. You’d be stifling innovation. Inevitably, that means fewer new ideas.”

A veil of secrecy is also descending in Russia, which has produced “a rich body of hypersonic literature,” Lewis says. Security officials there recently charged two scientists with treason for sharing findings with European collaborators; the data had been approved for release but then declared secret 5 years later.

China, in contrast, has been surprisingly open about its research. “The Chinese are trying to establish prestige in the field,” Lewis says. The nation has invested heavily in facilities, including sophisticated wind tunnels and shock tubes that use blast waves to study hypersonic flows. “Ten years ago, they were duplicating what others had done,” Boyd says. “Now, they’re publishing innovative ideas.” At a 2017 hypersonic conference in Xiamen, China, Chinese scientists presented more than 250 papers—about 10 times the number presented by U.S. researchers.

“You see papers you’d think they wouldn’t publish in the open literature,” Poggie says. One is a recent analysis from the China Aerodynamics Research and Development Center showing that the plume of ionized gas, or plasma, left by a hypersonic vehicle is more visible on radar than the vehicle itself. That implies radar could give early warning of an incoming weapon.

Other nations are chasing the trio of leaders—or teaming up with them. Australia is collaborating with the United States on a Mach 8 HGV, and India with Russia on a Mach 7 HCM. France intends to field an HCM by 2022, and Japan is aiming for an HGV in 2026, the U.S. Congressional Research Service noted in a July 2019 report.

The United States is largely defenseless against such weapons, at least for now, in part because it can’t track them. U.S. military satellites are vigilant for flashes that reveal launches of ICBMs and cruise missiles. But they would probably lose track of even a rocket-boosted hypersonic weapon soon after it detaches from its booster, analysts say. To avoid “shooting blindly … you need to continue to track it when it starts doing these maneuvers in the atmosphere,” says Thomas Karako, director of the Missile Defense Project at the Center for Strategic & International Studies.

To remedy that shortcoming, the Pentagon plans to launch hundreds of small satellites with sensors capable of tracking heat sources an order of magnitude cooler than rocket boosters. “By proliferating them, you make it impossible to take them all out,” Karako says. The full Hypersonic and Ballistic Tracking Space Sensor network could be up and running by 2030, he adds. (The satellites would also be used to help guide U.S. hypersonic weapons.)

Once you have such sensors, “we can find a way to build the interceptors,” Karako says. Current missile defense interceptors aim to destroy ICBMs near their apex in the upper atmosphere, much higher than a hypersonic weapon flies, and they aren’t maneuverable enough to hit a swerving target. “You’ll need interceptors with more divert capability than we have,” Karako says.

MDA is exploring various approaches that would enable interceptors to “overmatch” incoming weapons, Feth says. One possibility, she says, is to fly faster—a tall order that would demand new lightweight, heat-resistant composites and alloys.

Interceptors could destroy a hypersonic vehicle either by colliding with it or by detonating a warhead nearby. But MDA is also exploring using directed energy: lasers, neutral particle beams, and microwaves or radio waves. Directed-energy countermeasures were floated in the 1980s as elements of the United States’s “Star Wars” missile defense shield—then abandoned. Four decades later, “They are more plausible,” Karako says. Still, MDA recently scrapped plans to test a prototype 500-kilowatt airborne laser by 2025 and to develop a space-based neutral particle beam.

Even as defense scientists search for ways to thwart a hypersonic attack, diplomats and nonproliferation experts are discussing how to limit—or even outlaw—the disruptive technology. “Hypersonic weapons are primed for arms control,” argues Ankit Panda, senior fellow on the Defense Posture Project at the Federation of American Scientists, a think tank. The United Nations Office for Disarmament Affairs weighed in last year with a report exploring arms control scenarios, blasting what it called a “blinkered pursuit of a novel technology with as-yet-unproven military utility,”

Arms control treaties, however, are hardly in vogue these days. And with China, Russia, and the United States egging each other on with one high-profile test after another, the hypersonic arms race seems likely to accelerate.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3073) Vasárnapi zene

Mindenki úgy segít, ahogy tud, a BONEY M zenével:


Éljetek a lehetőségekkel!

(3072) Hogy áll a klímaváltozás?

Tibor bá’ online


Két napja James Hansen-től megkaptam a Global Temperature in 2019 című értesítést az alábbi ábrával:

Itt az látható, hogy 2019. csak egy hajszállal maradt le 2016-től, ami egy szuper El Nino év volt, míg 2019. mindössze El Nino semleges volt. Ebből az várható, ha 2020. El Nino lenne, akkor az északi féltekén, vagyis nálunk orbitális melegre lehetne számítani. Ez különben jelenleg a déli féltekén El Nino nélkül is megvan. Az ausztrál tüzekről nem lehet nem tudni. Különben Ausztráliában azt láthatjuk, ami a mi sorsunk is lesz, ki tudja hány év múlva, mikor. De Ausztrália mellett ott van Brazília. A jelzések szerint január 9.-én, Rio de Janeiro-ban 54,8 °C meleget éreztek az emberek: https://riotimesonline.com/brazil-news/rio-de-janeiro/rio-de-janeiro-records-heat-index-of-54,8°C-this-saturday/.

Mindeközben a klíma értesítéseket ilyesmivel zárják le: Global governments plan to increase fossil fuels by 120% by 2030, including the US, China, Russia, Saudi Arabia, India, Canada, and Australia. Ami így hangzik magyarul: A kormányok azt tervezik, hogy a fossziliákat 2030-ra 120 százalékkal növelik. Ideértve USA-t, Kínát, Oroszországot, Szad Arábiát, Indiát, Kanadát, és Ausztráliát. Nem hiszem, hogy pesszimizmus beszélne belőlem, de ilyen kormányok mellett, milyen lehetőségünk van a túlélésre?

Az Arctic News tegnap újra felvetette: Could Humans Go Extinct Within Years? vagyis: Néhány év alatt az emberiség kihalhat-e? És az a vélemény, hogy minden a metántól függ.

Sam Carana

Peak methane levels as high as 2670 ppb were recorded by the MetOp-1 satellite on January 2, 2020 pm at 469 mb, at the East Siberian Arctic Shelf. – Kelet Szibéria felett a MetOp-1 műhold január 2.-án, 469 mg magasságban 2670 ppb metán szintet mért.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3071) Tesztoszteron szint – fordítás

Tibor bá’ online

Csak a neve férfi: A legújabb tanulmány szerint az amerikai férfiakban a tesztoszteron szint drámai módon csökken. Mi lehet az oka?

Szerző: Peter Andrews Londonban élő ír újságíró, genetikus, diplomáját az Univesity of Glasgow-ban szerezte.

Szennyezés, ülő életmód, szójabab, de még a társadalom feminalizálását (elnőiesedését) is felhozták a tesztoszteron krízis okaként. Az amerikai népesség jövője függ tőle szó szerint.

Köztudott, hogy a tesztoszteron a férfi hormon, ami a fiúból férfit csinál. Pubertás korban beindítja a másodlagos nemi jelleg kifejlődését: megerősödik az izom és a csont, mélyül a hangszín, beindul a testszőrzet növekedése.

Egy új tanulmány szerint kiderült, hogy a tesztoszteron kb. 1999 óta krízisben van Amerikában. Több mint 4000 férfinél mérték meg a szérum tesztoszteron szintjét 15 és 39 életév között. Az eredmény félreérthetetlen. Az elmúlt két évtizedben a csökkenés több mint 25 százalékos volt.

Nem meglepő tehát, hogy a spermaszámlálásnál zuhanást tapasztaltak az elmúlt évek folyamán. Mivel a herék termelik mint a tesztoszteront, mint pedig a spermiumokat, valószínű, hogy a laptopok kerültek túl közel a herékhez.

A hím aktivisták felvetnek néhány valószínűséget: az élelmiszerekben, és az ivóvízben található hormonok, a mindenütt jelenlévő pornográfia, szójabab töltőanyag. De ezek egyenkénti vizsgálata nem hozott eredményt. A mozgásszegény, ülő életstílus egészen biztos szolgáltat okot, de mindent nem magyaráz meg. Az elhízás lehet egy ok, de a vizsgálatba vontak között különváltan nézték a normál BTI-vel rendelkezőket. Nem oldotta meg a rejtélyt.

Érdekes hipotézis  a társadalmi feminizáció, amit akkor is nehéz lenne vizsgálni, ha politikailag nem lenne inkorrekt. Vajon, ha a korábban hím domináns munkaerő piacra beáramlott nők megváltoztatták a férfiak hormonháztartását? Hosszú távon ez teljesen elképzelhető. A munkahelyeken, de még a családi életben is a férfi agresszivitás, a férfiak közötti versengés, a „férfias viselkedés” visszaszorítás nagyon is kihathat a hormontermelésre. Valamit –  valamiért.

Miért pont Amerika? Nyugat Európa semmiben se különbözik hiper-feminizált társadalmával. Csakhogy ott ilyen felmérés még nem volt, pedig igen nagy szükség lenne rá. Mint ahogy arra a szükség lenne, hogy Amerikában felmérjék a férfiak szérumában lévő ösztrogén (női hormon) mennyiségét is. És az amerikai nők szérumában található tesztoszteron mennyiségét.

Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy ez egy szomorú hír, mert nem csak a termékenység csökkenésről lehet szó, de a tesztoszteron csökkenés kihathat az élettartamra is, növelheti a halál kockázatát. Azt is lehetne állítani, hogy a csökkenő tesztoszteron szint tökéletes metafora az amerikai férfiasság egzisztenciális krízisére.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3070) Lecserélt gender

Tibor bá’ online


A Skandináv területen divatba jött az átoperáltatás fiúból lányba, vagy lányból fiúba. Norvégiában 2012-ben mindössze 12 lány kérte a gender kiigazítást, ami 2018-ra 154-re változott. Annak ellenére, hogy a sebészek figyelmeztetnek, nincs visszaút. Pedig akadnak, aki visszatérnének, mert a döntés egy ideiglenes probléma miatt következett be. A probléma megoldódott, az átoperálás maradt.

A megfigyelők szerint az okok változnak. Vannak, akik gyerekkoruk óta utálják saját nemüket. Akadnak, akik tinédzser korukban döbbennek rá, hogy „nem ezt a lovat akarják”. Megint mások komoly mentális problémával küszködnek. Sok lány mindig is úgy érezte, hogy ő egy kissé más, mint a többi, és amikor jön a pubertás, nem tud beilleszkedni, kellemetlennek érzi az emlők növekedését, az elnőiesedést.

A sebészek morognak, hogy hibátlan, egészséges szervek eltávolítása nem vicc, főleg, hogy nem állíthatók vissza. De hiába, a túlzásba vitt liberalizmus egyre szedi az áldozatokat a felnövekvő fiatal nemzedék soraiban. Ma már semmi se lehetetlen, ami csak részben igaz. És akkor nem beszéltünk arról, hogy a műtétek nem tökéletesek. Emlőket, hímvesszőt, heréket el lehet távolítani, de normálisan funkcionáló nemi szerveket létrehozni lehetetlen.

Viszont régről tudjuk, hogy a divattól a fiatalokat visszatartani szinte lehetetlen, legyen az pirszing, tetoválás, vagy nemi szerv átszabás.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3069) A fák kommunikációja

Tibor bá’ online


Peter Wohlleben erdész magyarra is lefordított könyve, „A fák titkos élete” igencsak meghökkentő dolgokat állít. Kommunikálnak egymással, gondoskodnak utódaikról, ápolják idős, beteg szomszédjaikat. És ha ez nem elég, akkor a fák éreznek, és emlékeznek. Ha tehát letörsz egy ágat, akkor fájdalmat okozol nekik, amire emlékezni fognak, és ha legközelebb belevésel a törzsébe egy szívet és odaírod, hogy Zoltán és Olga szeretik egymást, akkor ezt egy-két év alatt be fogja nőni (vagy nem).

A magyar kiadás gondozója még azt is állítja, hogy a szerző tudományos esszékben számolt be felfedezéseiről, vagyis a fák titokzatos világáról. Kapkodom a fejem. Olyan érzésem támad, mintha valaki lóvá akarna tenni, és kajánul figyel, amikor olvasom az ajánlásokat. Például ezt: Peter Wohlleben fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged egy titokzatos világba (milyen lírai). Az ajánlás oly komoly hangot üt meg, hogy erősen igénybe veszi józan ítélőképességemet. Ez például: A fák eddig nem is sejtett képességeiről írott lebilincselő tudományos esszéiben a legújabb felfedezéseket éppúgy figyelembe veszi, mint saját tapasztalatait és érzéseit. “Tudományos esszé” hogy oda ne rohanjak.

Ez egy új keletű jelenség tipikus képviselője. Az emberek totálisan meg vannak zavarodva. Nem tudják hová forduljanak hiteles információkért, pont akkor, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége lenne rá. Az Internet teljesen felforgatta a világot, mert boldog-boldogtalan feltehet bármit, ami eszébe jut. És az emberi fantázia közel végtelen. Közben az oktatás színvonal folyamatosan zuhan. Lapos föld, űrbéli emberek vannak közöttünk, egymással beszélgető fák,  perpetuum mobile, stb. Minden hihető szintben van feltüntetve. Ezekhez képest a klasszikus ezoterika a lélekkel és a túlvilággal simán ténynek fogadható fel azoknak, akik egész nap a TV előtt ülve ismerkednek az őket körülvevő világgal celeb imádat közepette. A műveltségi vetélkedőben ilyen kérdésre válaszolva: Ki írta a Himnuszt? (Felkínált válaszok: Arany János, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály) Ha a néző a felsoroltak közül ki tudja választani Kölcseyt, akkor hatalmas taps közepette ajándékot kap, de nem ám könyvet. Frászt, DVD-t, hátha már nem tud olvasni, vagy elfelejtett. Ki is házalt “kiművelt emberfők” után? Na jó, elárulom, aki megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. Éppen most verik szét. Hülyüljenek az emberek. Elég ha két hurka zabálása közben kisüstit tudnak főzni.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3068) Nincs sötét energia – fordítás

Tibor bá’ online


Egy teljesen új elméletben orosz asztrofizikusok állítják, hogy nem létezik sötét energia.

Két orosz asztrofizikus nyilvánosságra hozott egy kozmológiai elméletet, amely megmagyarázza a világmindenség expanzióját a titokzatos „sötét energia” szükségessége nélkül, szembefordulva számtalan kortárssal.

A sötét energiának évtizedeken keresztül helykitöltő szerepe volt a világmindenség megértésében, mert átívelt egy jelenség megmagyarázásán, de Artyom Astashenok professzor és tanítványa Aleksander Tepliakov a Baltik Szövetségi Egyetemen úgy gondolják, hogy sikerült feltörniük a talányt. A kutatásuk eredményét az International Journal of Modern Physics-ben publikálták.

A világmindenség általuk felállított modelljében a folyamatosan fennálló téridő expanzió megmagyarázható a zavarba ejtő és megfoghatatlan sötét energia feltételezése nélkül, a Casimir effektus alkalmazásával, ami leírja a vákuumba elhelyezett két fémlemez között fellépő húzó erőt.

A kutatók a modelljukat összehasonlították a végesnek felfogott Földdel, aminek határait nem szükségszerűen láthatjuk. A Föld esetében két dimenziót síkkal állunk szemben. Ezt kell kivetíteni a világmindenségre, ahol háromdimenziós tér van a saját határaival, ami többnyire alig érzékelhető.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3067) Einstein levele a New York Times részére 1948. december 4.-i dátummal

A lenti cikk (levél) magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. VIP előfizető lehet egy évre az (kb. 50 fordítás), aki legalább 10.000 forint adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához. [OTP 11773030-00271383]


Albert Einstein Letter to The New York Times. December 4, 1948

TO THE EDITORS OF NEW YORK TIMES: “New Palestine Party. Visit of Menachen Begin and Aims of Political Movement Discussed”

Among the most disturbing political phenomena of our times is the emergence in the newly created state of Israel of the “Freedom Party” (Tnuat Haherut), a political party closely akin in its organization, methods, political philosophy and social appeal to the Nazi and Fascist parties. It was formed out of the membership and following of the former Irgun Zvai Leumi, a terrorist, right-wing, chauvinist organization in Palestine.

The current visit of Menachem Begin, leader of this party, to the United States is obviously calculated to give the impression of American support for his party in the coming Israeli elections, and to cement political ties with conservative Zionist elements in the United States. Several Americans of national repute have lent their names to welcome his visit. It is inconceivable that those who oppose fascism throughout the world, if correctly informed as to Mr. Begin’s political record and perspectives, could add their names and support to the movement he represents.

Before irreparable damage is done by way of financial contributions, public manifestations in Begin’s behalf, and the creation in Palestine of the impression that a large segment of America supports Fascist elements in Israel, the American public must be informed as to the record and objectives of Mr. Begin and his movement.

The public avowals of Begin’s party are no guide whatever to its actual character. Today they speak of freedom, democracy and anti-imperialism, whereas until recently they openly preached the doctrine of the Fascist state. It is in its actions that the terrorist party betrays its real character; from its past actions we can judge what it may be expected to do in the future.

A shocking example was their behavior in the Arab village of Deir Yassin. This village, off the main roads and surrounded by Jewish lands, had taken no part in the war, and had even fought off Arab bands who wanted to use the village as their base. On April 9 (THE NEW YORK TIMES), terrorist bands attacked this peaceful village, which was not a military objective in the fighting, killed most of its inhabitants (240 men, women, and children) and kept a few of them alive to parade as captives through the streets of Jerusalem. Most of the Jewish community was horrified at the deed, and the Jewish Agency sent a telegram of apology to King Abdullah of Trans-Jordan. But the terrorists, far from being ashamed of their act, were proud of this massacre, publicized it widely, and invited all the foreign correspondents present in the country to view the heaped corpses and the general havoc at Deir Yassin.

The Deir Yassin incident exemplifies the character and actions of the Freedom Party.

Within the Jewish community they have preached an admixture of ultranationalism, religious mysticism, and racial superiority. Like other Fascist parties they have been used to break strikes, and have themselves pressed for the destruction of free trade unions. In their stead they have proposed corporate unions on the Italian Fascist model.

During the last years of sporadic anti-British violence, the IZL and Stern groups inaugurated a reign of terror in the Palestine Jewish community. Teachers were beaten up for speaking against them, adults were shot for not letting their children join them. By gangster methods, beatings, window-smashing, and wide-spread robberies, the terrorists intimidated the population and exacted a heavy tribute.

The people of the Freedom Party have had no part in the constructive achievements in Palestine. They have reclaimed no land, built no settlements, and only detracted from the Jewish defense activity. Their much-publicized immigration endeavors were minute, and devoted mainly to bringing in Fascist compatriots.

Discrepancies Seen

The discrepancies between the bold claims now being made by Begin and his party, and their record of past performance in Palestine bear the imprint of no ordinary political party. This is the unmistakable stamp of a Fascist party for whom terrorism (against Jews, Arabs, and British alike), and misrepresentation are means, and a “Leader State” is the goal.

In the light of the foregoing considerations, it is imperative that the truth about Mr. Begin and his movement be made known in this country. It is all the more tragic that the top leadership of American Zionism has refused to campaign against Begin’s efforts, or even to expose to its own constituents the dangers to Israel from support to Begin.

The undersigned therefore take this means of publicly presenting a few salient facts concerning Begin and his party; and of urging all concerned not to support this latest manifestation of fascism.


Éljetek a lehetőségekkel!

Egy kis kikapcsolódás

Érdemes végignézni a videót, ha büszke vagy magyarságodra, ha nem. Ilyen lelkes magyar baráttal ritkán lehet találkozni.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3066) Kiértékelés – Irán/USA első csörte

Tibor bá’ online


Iránnak nem állt szándékában amerikai katonákkal végezni, mindössze meg akarták mutatni Trumpnak, hogy eltökéltek, és rakétatechnikájuk vetekszik az amerikaiakéval.

Kászem Szoleimanit a Forradalmi Gárda karizmatikus tábornokát Trump parancsára tőrbe csalták, megölték iraki területen még pedig úgy, hogy ehhez az iraki miniszterelnököt is felhasználták. Egy elképesztő pofon az iszlám köztársaságnak, de egyúttal kifejezetten meggondolatlan, sőt hülye diplomatikai lépés – ha ezt a kifejezést egyáltalán lehet használni. Irán egyszerűen nem tehetett mást, mint előállt egy minimális megtorló lépéssel. Szoleimani meggyilkolása után a világ remegve várta lesz-e viszont válasz, Trump lép-e tovább a III. világháború felé.

A válaszcsapás előtt két órával Teherán felhívta az iraki miniszterelnök figyelmét a várható lépésre, aki azonnal értesítette az amerikai hadvezetést. Enne nyomán a koalíciós legénységet (beleértve a magyarokat is) lekergették a bunkerekbe. Természetesen senki se halt meg.

Irán 22 darab ballisztikus rakétát indított az Al Asadi amerikai légi bázisra, és az Erbili amerikai konzulátusra. 2 rakéta nem robbant fel (némi leégés), de a célba ért rakéták hallatlan pontosságúak voltak. Irán arra hivatkozott, hogy az ENSZ 51. Alapszabály szerint arányos méretű önvédelem volt. Mindjárt hozzátették, hogy Irán nem kívánja eszkalálni a háborút, de meg fogja magát védeni mindennemű agresszióval szembe.

Trump értett a szép szóból, és örült, hogy Bolton által sugallt hülye lépését jóváteheti, és elfogadta a kölcsönös visszalépést. Teherán 80 amerikai áldozatról és 242 sebesültről tett jelentést, de csupán hazai fogyasztásra szánt hazugság volt. Az irániak boldogok, hogy a Forradalmi Gárdának sikerült megbosszulni Szolemaini halálát.

Trump visszafogottsága annál is inkább bölcs volt, mert a támadással kiderült: 1) Az USA rakétatámadással szemben képtelen megvédeni magát. A Patriot elhárítás drága, de használhatatlan. A radar rendszerük is tartogat kívánnivalót.  2) Irán rendelkezik (cca. 2000) nagy hatótávolságú távolságú föld-föld, igen pontosan irányítható rakétával. Megtámadás esetén Irán komoly károkat tudna okozni a közel keleti amerikai támaszpontokon és az amerikai szövetségesek célpontjain. Ezt bizonyítják a műholdas felvételek, amik érzékeltetik, hogy az iráni rakéták olyan pontosan találtak célba, amire eddig csak az amerikai, orosz és kínai rakéták voltak képesek. Iránt már nem lehet lesöpörni az asztalról. Washingtonnak át kell formálnia a közel keleti politikáját. Szoleimani halála nem volt hiábavaló.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3065) Támadás az egészséged ellen.

Tibor bá’ online

A privatizált élelmiszer-ellátás áthozta Nyugatról az egészségtelen táplálkozás lehetőségét, sőt kényszerét. A hipermarket polcain ínycsiklandozó csomagolásban, étvágygerjesztő pompában találhatók a legegészségtelenebb táplálékok. A következőkben felhívom a figyelmet a veszélyekre és tippeket adok, hogyan lehet őket elkerülni.

  1. Óvakodj a feldolgozott húsféleségektől, kizárólag tőkehúst vásárolj. Hogy mi van belekeverve a pépesített párizsikba, kolbászokba és egyéb felvágottakba, azt csak az isten tudja. De a szeletelt bacon szalonnával se járunk jól. Az étvágygerjesztő vörös színüket a nátrium-nitrátnak köszönhetik, de ez enyhe méreg és rákkeltő anyag.
  2. Kerüld a tengeri halakat és a halkonzerveket. Mára a kifogott halak higany tartalma messze több mint amennyi megengedhető. Ha nem vagy képes leszokni a halról, akkor havonta csak egyszer egyél. Ez természetesen nem vonatkozik a magyar halgazdaságokból származó halakra. Feltehetően ezekbe a halastavakban mérgező szennyvizet nem vezetnek be. Bár a hírekben jeleztek már tömeges halpusztulást belföldi tavakban is. Legújabban a Fukushimából származó radioaktív szennyeződésre is figyelni kell, ami folyamatosan terjed szanaszét. Legokosabb, ha a halkonzervekkel teljesen felhagysz.
  3. Ne fogyassz túl sok konzervet. A konzervdobozok belső falára biszfenol-A van felhordva. Ez a szerves vegyület cukorbetegséghez, szívelégtelenséghez, sőt merevedési zavarokhoz vezethet.
  4. Kerüld az aspartammal édesített ételeket. Az aspartam egy mesterséges édesítőszer, ami károsítja az idegrendszert. A „light” vagyis cukormentes üdítőkben ez van.
  5. Ha van lehetőséged, akkor biocsirkét egyél. A csirkefarmokon termelt csirkékben ólom található, valamint antibiotikumokra rezisztens baktériumok. Plusz antibiotikum és még növekedést serkentő hormon is lehet.
  6. Nagyüzemileg gyártott rágcsálnivalókat ne fogyassz. A huzamosabb ideig tartó „friss” állapot elérése végett, hidrogénezett növényi olajakkal, azaz nagy rakás transzzsírsavval vannak dúsítva, ami cukorbetegséget és szívelégtelenséget okozhat. Ezen kívül jóval nagyobb a sótartalmuk vagy a kukoricaszirup tartalmuk, mint kívánatos lenne.
  7. Kerüld a mesterségesen színezett ételeket, mint például cukorkák, fagylaltok, zselatinok, stb. Ezek a „megengedett” színezékek veszélyeztetik az idegrendszert, a vesét, a pajzsmirigyeket.
  8. Ha lehetőséged van, vásárolj biogyümölcsöket. A rovarölők, gombaölők a megengedett mértékben is károsak az idegrendszerre és az ivarszervekre.
  9. Ha megengedheted magadnak fogyassz biotejet, mert a közönséges tejben nagy valószínűséggel található termelést fokozó hormon.
  10. Rozsdamentes edényeket használj. A teflonnal bevont edények hő hatására olyan gázokat bocsátanak ki, amelyek ártanak a szívnek.
  11. Mikrosütőbe ne helyezz be ételt polkarbonát edényben, tárolóban. Hő hatására (>60 °C) a polikarbonátból kijön a biszfenol-A felbomlott állapotban, ami káros az egészségre. Gondolom egyelőre ennyi elég.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3064) Damu Roland

Tibor bá’ online


A napokban az a hír járta, hogy Damu Rolandot óránként 190.000 forintért ki lehet bérelni. Hogy pontosan mire, az nem derült ki. Hogy a pasit mi motiválta azt se lehet tudni, de ha volt barátnőjét akarja utolérni, akkor ennél jóval magasabb órabért kellene kérnie. Hogy megadják-e neki, az kétséges. Végül is, mit tud ez a Damu Roland? Mert nőkkel bánni azt nem tud, ez korábban kiderült.

Erről nekem eszembe jut, hogy 3 év után Damu Roland szabadult a börtönéből, aki a bírói ítélet szerint erőszakosan közösült a nőjével. Egy olyan szeretővel közösülni erőszakosan, akit elhagyok, meglehetősen érthetetlen. Az együttélés jogilag azonos a házassággal. Egy házasságon belül mindkét félnek kutya kötelessége szexszelni, amikor erre a másik igényt tart. Ha valamelyik fél erőszakoskodik, azt nem lehet erőszaknak nevezni. Ezt a feministák tagadják, de a felfogást egy bírónak illik figyelembe venni. Egy vadidegen támadásából származó erőszakoskodás a ligetbe, nem egyenértékű a barát erőszakoskodásával. Ha ilyen egyáltalán volt.

Ugyanis Damu Roland megunta szeretőjét, vagy csak annak nagyravágyását. Ha akarok még vele közösülni, akkor nem hagyja el. Ha elhagyja, mi a fészkes fenének akar vele közösülni. Ezt kérdezte Damu Roland is a bírónőtől, aki erre nem tudott válaszolni, mert ő nő, nem pedig férfi. Ezért se a férfi lelket, se a férfi logikát nem ismeri. Sajnos a saját szakmáját se ismeri, mert az első számú szabály (ami szerint minden kétséget kizárva lehet csak valakit elítéli) valahogy kiment a fejéből. Ugyanis tanú nem volt, a nő azt mondta meg lett erőszakolva, a férfi azt, hogy ő nem erőszakolt. Egy:egy! A bírónő megkérdezte önmagától, van kétséged, és mindjárt válaszolt is rá, nincs kétségem. A nő mond igazat, amire bizonyíték, hogy hamarosan nagyon gazdag lesz, és aki mögött ennyi pénz áll, az egészen biztos nem hazudik. Éljen a független és korrupció mentes magyar bíróság. Isten engem úgy segélyen.


Éljetek a lehetőségekkel!

Breaking News

Ma hajnalban Irán két hullámban ballisztikus rakéta támadást hajtott végre amerikai bázisok ellen Irakban.


Egyes hírek szerint az áldozatok száma 80 körül van 200 sebesült mellett. Anglia felszólította Iránt, hogy kerülje az eszkalációt. Trump tudomásul vette a támadást.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3063) A tudósok felfedeztek egy új neuron tevékenységet, ami arra utal, hogy az emberi agy sokkal többre képes, mint gondolták – fordítás

Tibor bá’ online

A tudósok felfedeztek egy újfajta agytevékenységet a neuronok információ feldolgozó képességével kapcsolatban. A fantasztikus felfedezés azt sugallja, hogy agyunk sokkal többre lehet képes, mint amit eddig feltételeztünk, állítja a kutató csoport.

A német és görög tudósok által végzett, a Science-ben publikáltak, új kutatás lényege, a neuronok végére – amit dendritnek neveznek – küldött és oda érkezett jelekkel kapcsolatos. Az agy ezen része által áteresztett információ a kulcsa annak, miként fog az agy dönteni egy létrehozandó akcióról.

Emberi agysejtek metszetével dolgozva, a csoport nem várt bonyolultságú elektromos aktivitást talált az emberi piramis neuronok dendriteiben. Az aktivitás modellezésénél azt találták, hogy egyetlen neuron képes volt olyan számítási problémák megoldására amihez, úgy gondolták, hogy sokkal több agyi tevékenységre lenne szükség.

Tibor bá’: És tessék mondani, hol van a lélek?


Éljetek a lehetőségekkel!

(3062) Ausztrália lángokban

Tibor bá’ online


Késhegyre menő vita folyik az ausztrál lakosság és az ausztrál kormány között, olyan szinten, hogy a miniszterelnököt szemtől-szembe elküldték a picsába (piss off). A 46 fokos füstöt hordó szélben a lakosság állítja, hogy ez a klímaváltozás hozadéka, és a kormány miért nem tesz ellene semmit. Ezzel szemben a kormány ezt tagadja és tovább nyomja a szén exportot, mert erre Ausztráliának szüksége van.

Erre fel az ausztrál meteorológiai intézet nyilvánosságra hozott egy grafikont (itt alul), amit magyarosítottam.

Ha egy kicsit áttanulmányozod a képet, akkor kiderül, hogy kb 1980 óta Ausztrália folyamatosan egyre melegebb és egyre szárazabb. Tehát a folyamat mozgásban van, ami egybe esik a globális klímaváltozás tényével.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3061) Soleimani kivégzését Amerika meg fogja bánni – Szerző: Moon Of Alabama

2019 májusa óta Amerika legalább 14.800 katonát küldött a Közel Keletre. Az elmúlt három napban különleges egységek követték őket. Vagyis Amerika egyértelműen eszkalációra számít.

A teljes cikk fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek E-mailben. Az lesz előfizető, aki legalább 10.000 forint adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához.


U.S. Will Come To Regret Its Assassination of Qassim Soleimani

By Moon Of Alabama

Today the U.S. declared war on Iran and Iraq. War is what it will get.

Earlier today a U.S. drone or helicopter killed Major General Qassim Soleimani, the famous commander of the Iranian Quds (‘Jerusalem’) force, while he left the airport of Baghdad where he had just arrived. He had planned to attend the funeral of the 31 Iraqi soldiers the U.S. had killed on December 29 at the Syrian-Iraqi border near Al-Qaim.

The Quds force is the external arm of the Iranian Islamic Revolutionary Guards Corps. Soleiman was responsible for all relations between Iran and political and militant movements outside of Iran. Hajji Qassim advised the Lebanese Hisbullah during the 2006 war against Israel. His support for Iraqi groups enabled them to kick the U.S. invaders out of Iraq. He was the man responsible for, and successful in, defeating the Islamic State in iraq and Syria. In 2015 Soleimani traveled to Moscow and convinced Russia to intervene in Syria. His support for the Houthi in Yemen enabled them to withstand the Saudi attackers.

Soleimani had arrived in Baghdad on a normal flight from Lebanon. He did not travel in secret. He was picked up at the airport by Abu Mahdi al-Muhandes, the deputy commander of the al-Hashd al-Shaabi, an official Iraqi security force under the command of the Iraqi Prime Minister. The two cars they traveled in were destroyed in the U.S. attack. Both men and their drivers and guards died.

The U.S. created two martyrs who will now become the models and idols for tens of millions of youth in the Middle East.

The Houthi in Yemen, Hizbullah in Lebanon, Islamic Jihad in Palestine, the paramilitary forces in Syria, Iraq and elsewhere have all benefited from Soleimani’s advice and support. They will all take actions to revenge him.

Moqtada al-Sadr, the unruly Shia cleric who commands millions of followers in Iraq, has given orders to reactivate his military branch ‘Jaish al-Imam al-Mahdi’. Between 2004 and 2008 the Mahdi forces fought the U.S. occupation of Iraq. They will do so again.

The outright assassination of a commander of Soleimani’s weight demands an Iranian reaction of at least a similar size. All U.S. generals or high politicians traveling in the Middle East or elsewhere will now have to watch their back. There will be no safety for them anywhere.

No Iraqi politician will be able to argue for keeping U.S. forces in the country. The Iraqi Prime Minister Abdel Mahdi has called for a parliament emergency meeting to ask for the withdrawal of all U.S. troops:

“The targeted assassination of an Iraqi commander is a violation of the agreement. It can trigger a war in Iraq and the region. It is a clear violation of the conditions of the U.S. presence in Iraq. I call on the parliament to take the necessary steps.”

The National Security Council of Iran is meeting with Supreme Leader Ali Khamenei to “study the options of response”. There are many such options. The U.S. has forces stationed in many countries around Iran. From now on none of them will be safe.

Ayatollah Ali Khamenei, issued a statement calling for three days of public mourning and then retaliation.

“His departure to God does not end his path or his mission,” the statement said, “but a forceful revenge awaits the criminals who have his blood and the blood of the other martyrs last night on their hands.”

Iran will tie its response to the political calender. U.S. President Donald Trump will go into his reelection campaign with U.S. troops under threat everywhere. We can expect incidents like the Beirut barracks bombing to repeat themselves when he is most vulnerable.

Trump will learn that killing the enemy is the easy part of a war. The difficulties come after that happened.

In 2018 Soleimani publicly responded to a tweet in which Trump had threatened Iran:

“Mr. Trump, the gambler! […] You are well aware of our power and capabilities in the region. You know how powerful we are in asymmetrical warfare. Come, we are waiting for you. We are the real men on the scene, as far as you are concerned. You know that a war would mean the loss of all your capabilities. You may start the war, but we will be the ones to determine its end.

Since May 2019 the U.S. deployed at least 14,800 additional soldiers to the Middle East. Over the last three days airborne elements and special forces followed. The U.S.has clearly planned for an escalation.

Soleimani will be replaced by Brigadier General Ismail Ghani, a veteran of the Iran-Iraq war who has for decades been active in the Quds Force and has fought against ISIS in Syria. He is an officer of equal stature and capability.

Iran’s policies and support for foreign groups will intensify. The U.S. has won nothing with its attack but will feel the consequences for decades to come. From now on its position in the Middle East will be severely constrained. Others will move in to take its place.

This article was originally published by “Moon Of Alabama

És egy ráadás:


Éljetek a lehetőségekkel!

Breaking news

The US lured Soleimani to Iraq with the lie of averting a war, then killed him when he got to Iraq.

Fordítás: Amerika Irakba csábította Soleimanit azzal a hazugsággal, hogy kerüljük el a háborút, és amikor Irakba érkezett meggyilkolták.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3060) Mit lehet tudni a radioaktivitásról

Tibor bá’ online


Vajon  tudja-e Donald   Trump,   hogy   tört   ki  az  Első Világháború? (a trónörökös Ferenc Ferdinánd elleni merénylettel) Ha  nem  tudja,  az  hatalmas  baj,  mert   ő   a   világ   messze legerősebb hadseregének a  főparancsnoka. Ha tudja, akkor az  ennél  is  nagyobb  baj,  mert  akkor  tudatosan be akarta indítani  a  Harmadik  Világháborút,  ami  rövid  kezdet után termonukleárissá válik. Legfőbb  ideje,  hogy  foglalkozzunk a radioaktivitással.

Hát akkor lássuk!

A radioaktivitással azért kell foglalkoznunk, mert az emberiséggel szembeni legnagyobb veszélyt, a termonukleáris háborút, valamint az atomreaktorok meghibásodását egészen egyszerűen nem lehet kellően felmérni, és képtelenség a biztos halál elől megmenekülni, megfelelő ismeretek nélkül. A téma természetszerűen sok figyelmet követel és egészen biztos unalmas is mind addig, amíg nem kap az ország egy hidrogénbombát.

Röviden, gyilkos radioaktív sugárzás kétféle képen kerülhet az utunkba. 1) Magyarországot eltalálja egy termonukleáris töltet. 2) baleset, vagy társadalmi összeomlás következtében egy „közeli” atomerőmű leolvad. A következmények sokrétűek lehetnek. Atomtámadás esetén, ha a találati ponttól (ground zero) 10 kilométeren belül tartózkodsz, esélyed sincs. Ha van szerencséd ezen kívül lenni, akkor két lehetőség adódik: 1) A tűzlabda és te közötted van valami tárgy. 2) A tűzlabda és te közötted nincs semmi, azaz ahol vagy onnan a tűzlabda látható. Az első esetben a rendkívül erős sugárzó hőt a köztetek lévő tárgy felfogja (ha fa, akkor azonnal meg is gyullad), a nem látható gamma-sugár (lásd később) rajtad áthaladó mennyiségétől függ az életed, ha ez 3 Sv-t meghaladja, akkor napokon belül meghalsz. A mennyiség viszont attól függ, hogy milyen távol vagy a tűzlabdától, milyen tömör tárgy van közöttetek. Ha vagy olyan szerencsés, hogy egy egész épület van közöttetek, akkor a hű- és γ-sugár hatásától megmenekültél, de ezzel még nincs vége. Ugyanis hangsebességgel (ami 10 km távolságnál kb. 30 másodpercet jelent) terjedő lökéshullám még megölhet. Ez tulajdonképpen egy 4-5 másodpercig tartó hatalmas légnyomás, ami 10 km-re lévő téglaépületet nem rombol le, de minden kisebb tárgyat, beleértve az összetört nyílászárókat is, felkap és hatalmas erővel tovább söpör. Ha útjában állsz, akkor végez veled. Tehát villanás után legokosabb, ha felkapsz egy pokrócot, vagy paplant/dunyhát és bebújsz egy ágy alá. A magaddal hozott takaróval elzárod azt a rést, ahol bebújtál. Így a repülő tárgyak (beleértve az ablaküveget is) nem tudnak megsebesíteni. De vigyázz, mert a lökéshullám lecsendesedése után szívóhatás következik, ami szintén hatalmas légmozgással jár, ezért a törmelék elkezd visszafelé sodródni. Az ágy alól csak akkor bújhatsz elő, amikor a második, a vákuumhullám is elült. Hogy ez után mit tehetsz, arra visszatérek. Ha viszont a tűzlabda és közötted nincs semmi, akkor neked annyi, mert egyszerűen halálra égsz. Ha a távolság 30-40 kilométer, akkor az égési seb nem feltétlenül halálos, ami a γ-sugárra is érvényes. A hősugár intenzitása nem csak a távolságtól függ, hanem az időjárástól is. A levegőben lévő vízpára erősen redukálja a hősugár intenzitását. A γ-sugárra a levegő minősége nem hat ki, kizárólag anyagon történő áthatolás csökkenti az intenzitását (erejét).

Amennyiben a robbanást sikeresen túlélted, természetesen menekülnöd kell, mert a levegőbe fellövellt radioaktív por hamarosan elkezd visszahullani a földre. Minél gyorsabban össze kell szedned a legfontosabb dolgaidat és szélirányba el kell menekülnöd a helyszínről, ami Magyarországon majdnem biztos, hogy északnyugat lesz. Ugyanis a fellövellt port a szél tovább szállítja, és így a lehullás helye a robbanási ponttól akár 400 km is lehet szélirányban. Ha rövid időn belül hányinger jön rád, akkor biztos lehetsz a hamarosan bekövetkező halálban, mert a halálos dózis első jele a hányinger. Amennyiben az atomrobbanást sikeresen túlélted, szembe kell nézned a túlélés lehetőségével, amire visszatérek.

Atomtámadás helyett bekövetkezhet, hogy viszonylag közel egy atomerőmű leolvad, vagy emberi hiba (Csernobil), hanyag tervezés (Fukushima), vagy pedig társadalmi összeomlás miatt a jövőben bármelyik. Az európai uralkodó széljárás miatt a budapestiek számára a Mohi atomerőmű leolvadása veszélyesebb, mint Paksi Atomerőműé, mert onnan a szél egyenesen a magyar főváros felé hajtaná a hatalmas mennyiségű radioaktív port. Mivel a radioaktív anyaggal az égvilágon semmit se lehet csinálni, a sugárzást egyszerűen nem lehet leállítani, csak arról lehet szó, hogy te kerülöd el a radioaktív anyaggal történő találkozást. Ezt azonban csak akkor lehet kivitelezni, ha mérni tudod a radioaktivitást, mert radioaktív sugárzást érzékelni nem tudjuk. És akkor most néhány szó a radioaktivitásról!

Iskolai tanulmányaiból arra mindenki emlékszik, hogy az anyag legkisebb része az atom, és hogy 92 különböző elem van[1]. Ezek – néhány kivételtől eltekintve – stabilak, vagyis nem bomlik fel (dezintegráció) alkotóikra. A sorozat vége felé van néhány elem, amelyek legalább részben sugároznak, ugyanis az atomjaik nem teljesen egyformák. Ezeknek a nem egyformáknak van külön nevük, úgy hívják őket, hogy izotópok és tartozik hozzájuk egy szám, amivel meg lehet őket egymástól különböztetni, például Jód-131. A természetben található atomok a jód-127, ami természetesen stabil, ellentétben a jód-131 és jód-129 izotópokkal, amelyeket már az ember állított elő és radioaktívak. Ha egy atom radioaktív az azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb fel fog bomlani, és valami más lesz belőle, de a bomlás minden esetben sugár vagy sugarak kibocsátásával jár együtt. Hogy ne legyen könnyű az életünk, atombomláskor 3 különböző sugár keletkezhet attól függően, hogy melyik elem, melyik izotópjától van szó. Nézzük ezeket!

1) α-részecske: lényegében az elektronjaitól megfosztott hélium atom. Viszonylag lassú, és áthatoló képessége csekély, már egy papírlapon se képes áthatolni, ezért megakad az emberi bőrön is. Ha azonban egy radioizotóp bekerül a szervezetbe, és ott bomlik fel, akkor az a-részecske is veszélyes lehet. Mivel az a-részecskében a két neutronon kívül két proton is van, elektromos töltéssel rendelkezik, aminek erős ionizáló hatása van (élettanilag veszélyes). Hogyan kerülhet be a szervezetbe? Úgy, hogy a lehulló radioaktív port beszívjuk, és a tüdőben lerakódik, illetve gyümölcsre vagy zöldségre hull, és így megtalálja az utat a gyomrunkba.

2) β-sugárzás: tulajdonképpen egy nagy sebességgel száguldó elektron (normál körülmények között az atommag körül „keringő” részecske), illetve pozitron, amelyek áthatoló képessége valamivel meghaladja az α-részecskékét, de már egy egészen vékony fémlemez is megállítja. Mivel az elektron és a pozitron töltéshordozó, ezért a β-sugárzás is ionizáló.

3) γ-sugár: lényegében egy igen kemény elektromágneses hullám (mint például a fény, röntgensugár vagy rádióhullám), aminek áthatoló képessége igen nagy, mivel nincs tömege, lényegében egy száguldó foton. Több méter vastag föld, néhány deciméternyi beton vagy pár centiméter vastag ólomlemez nyújt ellenük bizonyos védelmet.

Most tehát már tudjuk, mit várhatunk egy radioizotóptól, de még nem tudjuk, hogy mikor. Mikor bomlik fel egy radioizotóp? A helyzet az, hogy fogalmunk sincs. Nem tudjuk, hogy egy adott atom miért, és mikor bomlik fel, és ezért nem tudjuk se megakadályozni, se előidézni. Egy rádióizotóp atommal csinálhatunk, amit csak akarunk, kitehetjük hatalmas nyomásnak, magas hőnek, erős mágneses vagy elektromos térnek, az eredmény ugyanaz, vagyis semmi. Az istennek se bomlik fel, ha magától nem akar, bármit is teszünk vele. Ugyanakkor, ha fel akar bomlani, semmi se tudja ettől visszatartani. Egyetlen egy dolgot tudunk csak, azt, hogy statisztikailag egy nagy halom azonos radioaktív atomból hány fog felbomlani adott idő alatt. Ugyanis azt tapasztalták, hogy minden fajta radioaktív anyagra jellemző egy úgynevezett felezési idő. A példának okáért vegyünk egy gramm rádiumot. A rádium felezési ideje 1800 év. Ez azt jelenti, hogy egy gramm rádium 1800 év alatt elsugározza tömegének a felét, vagyis 0,5 gramm lesz. A következő 1800 év alatt, ellentétben a „ráérzéssel” nem fog eltűnni a maradék 0,5 gramm, hanem csak a fele. Ezért aztán a kiindulástól számítva 3600 év múltán már csak 0,25 gramm rádium marad, és egy további 1800 év lejártával mindössze 0,125 gramm.

Ebből az következik, hogy ha van nekünk valahol egy nem kívánt radioaktív anyagunk, azzal semmi mást nem tudunk tenni, mint várni, hogy önmagától szép csendben elsugározza magát. Ez adott esetben jelenthet néhány órát, egy-két napot, vagy akár sok-sok évet is. Általános szabály az, hogy egy adott radioaktív izotóp szennyezés a felezési idejének a nyolcszorosa után válik elviselhetővé, tízszerese után nem kell vele törődni. Ez néhány esetben elfogadható, mondjuk néhány órás vagy napos felezési időnél, de például a cézium-137 felezési ideje 30 év (és bomláskor β-sugarat ad le).

A következő, amivel meg kell ismerkednünk a sugárzás érzékelése, mérése. A helyzet az, hogy az embernek nincs olyan érzékszerve, amivel a radioaktív sugárzást érzékelni tudná. Ugyanis a radioaktív sugár nem látható, nincs szaga vagy íze, ami csak fokozza veszedelmességét. Adott esetben zsebre tehetek egy apró (de erősen radioaktív) tárgyat, és anélkül, hogy észrevenném, néhány óra leforgása alatt akkora dózist szedhetek tőle össze, hogy másnap már halott vagyok. Mit lehet tehát tenni?

A radioaktív sugárzást csak közvetett úton lehet érzékelni. Erre a célra szolgál például a GM-cső (teljes nevén Geiger-Müller csúcsszámláló, újabban részecskeszámláló). A működési elvet és hasonlókat nem írom le, nem bonyolítom a képet. Elég az hozzá, hogy a részecskeszámlálók kalibrálva vannak, így a pillanatnyi sugárzás értéke közvetlenül leolvasható. A radioaktivitás mérésének másik módja egy sugárzásra érzékeny, tokba zárt lemez, mint például egy fotokémiai film, amit naponta elő lehet hívni (hasonlóan egy fekete-fehér fényképhez), és kalibrálás alapján a sötétedés mértékéből meg lehet állapítani, hogy az eszköz viselőjét mekkora sugárdózis érte. Ezt elsősorban radioaktív anyagokkal dolgozóknál alkalmazzák, például atomreaktorok környékén. Vannak más lehetőségek is, de azokba most nem érdemes belemenni. A radioaktivitás méréséhez mértékegységekre is szükség van, térjünk tehát erre.

Kezdetben mindent az akkor már jól ismert rádiumhoz hasonlítottak. Megalkották a kisugárzás, vagyis a radioaktivitás mértékegységét, az 1 Curiet (Ci), ami másodpercenként 37 milliárd atom felbomlásával egyenlő, mert egy gramm rádiumban névlegesen ennyi atom bomlik fel egy másodperc alatt. Ez azonban durva egységnek bizonyul, ezért a gyakorlatban az mCi, azaz a milliCurie terjedt el. Azután a múlt század derekán kitalálták az „SI” (Systéme Internationale d’Unités) rendszert, ami 1976 óta Magyarországon is kötelező.[2] Így az új megfogalmazás szerint a radioaktivitás egysége az 1 Becquerel (Bq), ami másodpercenként egyetlen atom felbomlását jelenti. Ez most meg túl kicsinek bizonyult, ezért a gyakorlatban az ezerszeresét, vagyis az 1 kBq-t használják. Ezekből következik, hogy a Curie és a Becquerel között az átszámítás 1:

Most már meg tudjuk mondani, ki tudjuk fejezni, hogy egy sugárforrás milyen mértékben sugároz. Tudnunk kell azonban azt is, hogy a sugárzásból egy adott élőlény (mondjuk az ember) mennyit nyel el. Erre is kellett találni mértékegységet. Régebben a „RAD”-ot használták (Radiation Absorbed Dose). Újabban a „Gray” (Gy) a megfelelő mértékegység. 1 Gy = 1 Joule energia/1 kg anyag. Arról van szó, hogy a radioaktív sugárzás végeredményben energia, és a Gray azt adja meg, hogy mi az arány az anyag és az anyagnak átadott energia között. Ezzel nem lenne semmi baj, ha nem ionizálná azokat az atomokat, amikbe becsapódik, és ha ez az anyag néha nem lenne biológiailag élő. Mert, amennyiben egy ilyen kilónyi anyag történetesen bennünk található, akkor bizony biológiai hatással kell számolni. A fizikusok ezért kitaláltak egy újabb egységet, a „Sievert”-et (Sv), ami megegyezik a Gray-jel, de figyelembe veszi az embert, mint a sugárzás biológiai elszenvedőjét. Mit jelent ez? Nos, a három különböző sugarat biológiai hatásuknak megfelelően, figyelembe veszi, hogy mennyire érzékenyek az egyes emberi szervek, valamint súlyozza azt, hogy a hatás kívülről vagy belülről éri-e az emberi testet. Nem akarom komplikálni a dolgot, ezt úgy kell érteni, hogy elnyelt sugárzásnál a Sievert-et alkalmazzuk emberek esetében, minden más esetben a Gray-t. A két mértékegység értéke különben azonos. Aztán persze kiderült, hogy az egységek kényelmetlenül nagyok, ezért a gyakorlatban a „mSv” és a „µSv” egységeket használják. Nézzük a súlyozást!

Ha egy fotont (gamma-sugár) egynek veszünk, akkor

Az elektron = egyszeres

A neutron = 5…20-szoros

A proton = 5-szörös

Most vizsgáljuk meg, a radioaktív sugárzásnak milyen az élettani hatása. Vagyis, mi történik az emberrel radioaktív besugárzás esetében. A radioaktív vagy ionizáló sugárzás hatására az érintett sejtek rendszerint elhalnak, vagy oly módon deformálódnak, hogy évekkel később rákosodáshoz vezetnek.  A tapasztalat szerint minél inkább szaporodik egy sejtcsoport, annál érzékenyebb a sugárzásra. Éppen ezért a legkönnyebben elhalóktól haladva az érzékenységi sorrend a következő: őssejtek, vérképzők (lép, csontvelő, limfocita ganglion), ivarmirigy, bőrszövet, bélhártya, kötőszövet, izom- és végül az idegsejtek. Általános tájékoztatásként elmondható, hogy ember esetében a biztos halálos dózis 4000 mSv (régi mértékkel 400 Röntgen).

Számtalan kísérlet azt mutatta, hogy minél egyszerűbb egy élőlény, annál inkább áll ellen a radioaktív sugárzásnak. Például a rovarok akár százszor nagyobb dózist is kibírnak, mint az ember,[3] a mikrobák pedig még ennél is többet. Csakhogy mi ez a „kibírni”? Elsőnek be kell vezetni a LD50 fogalmat, ami egy angol kifejezés (lethal dose for 50%) rövidítése. Ez akkora dózist jelent, aminek hatására az egy fajhoz tartozók 50 százaléka meghal (50 százaléka viszont életben marad). Ez tehát egy határérték. Ilyen dózis hatására az ember vagy majdnem meghal, vagy éppen hogy nem éli túl. Az LD50-t nem szokták kitenni, de természetszerűen minden adatnál ezt kell érteni. Tehát, az ember számára 3000 mSv a halálos dózis (és most jön az apró betű), abban az esetben, ha ezt egy adagban kapja. Egészen más a helyzet, ha egy ilyen dózist nem egyszerre, hanem mondjuk, három év alatt kap meg, napi egy ezrelék formájában. Ilyen esetben a halálos adag az előzőnek a kétszerese.

Ha elveszünk a mértékegységek között, akkor gondoljunk a következő analógiára. Kint vagyunk a szabadban és esik az eső. A lezúduló eső mennyi­ségét becquerellel. Hogy mennyi eső esik ránk, azt gray-jel, hogy mennyire leszünk nedvesek, azt pedig sievert-tel mérjük.

De a dolog nem ilyen egyszerű. A halálos dózis természetszerűen megöli az embert, csakhogy ilyenre szert tenni nem lehet, legalább is háború vagy katasztrófa nélkül nem. A nem halálos dózis pedig egy teljesen külön történet, mert ilyen esetben nem a sugárzás öl, „mindössze” a hatása.  A radioaktív sugárzás ugyanis a sejtekben olyan elváltozást hoz létre, ami évek múltán (mondjuk 3…30 év között) rák kialakulását okozza. De a történetnek még mindig nincs vége, mert nem mondhatjuk, hogy a kis dózis 30 év múltán, a nagy dózis már 3 év múlva is okozhat rákot, mert ez csak körülbelül igaz. A rák kifejlődéséhez hajlam is kell, tehát az egyik emberben viszonylag alacsonyabb radioaktív besugárzás után is kifejlődik, míg a másiknál nem. Ezen kívül a rák kialakulását több, egymástól független hatás is előidézheti, amelyek összeadódnak. Vegyünk egy elméleti példát. Egy adott dohányos az adott napi cigaretta elszívása mellett mondjuk 40 év után kapott volna tüdőrákot, de mivel az atomiparban dolgozott, ahol a megengedett heti 50 mR azaz milli-Röntgen  (akkor még ebben mérték) sugárdózist is kapott 3 éven át, így a rák 40 helyett 20 év után fejlődött ki.

Az atomreaktorok védelmezői szeretnek hivatkozni a hát­­térsugárzásra, aminek minden ember ki van téve, és ami (szerintük) azt jelenti, hogy kis dózis megengedhető. Az igaz­­ság az, hogy az ember, és minden élőlény – úgy tűnik – hozzászokhatott a háttérsugárzáshoz, de valójában kiépít­ett magában bizonyos védekező mechanizmust, aminek segítségével – úgy ahogy – regenerálni tudja azt, amit a ra­dioaktív sugárzás elrombol. Most nézzük az ada­tokat! Tipi­kusan egy embert évente 0,3 mSv sugár­dózis ér. Ez a ha­lá­los dózis tízezred része. Ha ezt 100 %-­nak vesszük, akkor ehhez 50 %-ban járul hozzá a talaj­ból feltörő, és a lakóépületbe bejutó radioaktív radon gáz. 14-14 % a lakóház falaiból, illetve gyógyá­szat­ból (pl. röntgen, izotópvizsgálat, stb.) származik. A kozmi­kus sugár­zás 10 %-ért felelős, míg az élelmiszerekből egy további 11,5 százalék érkezik. A hiányzó 0,5 százalékért a közöttünk megbújó atomreaktorok, és tevékenységük felel.

A fenti példa világossá teszi, hogy nincs „biztonságos” dózis, a legkisebb dózis is ártalmas. Ezért aztán legfeljebb „elfogadható” dózis van. Csakhogy itt meg az a kérdés, hogy ki által elfogadható? És akkor most kanyarodjunk vissza az elejére. Miért is volt szükség a radioaktivitás kitárgyalására? Ugyanis radio­aktív sugárzás az embert mindig is érte, még a barlangban is, 50.000 évvel ezelőtt.

Az ember azonban létrehozott két új dolgot: a termonukleáris fegyvereket (népszerű nevén az atombombát, hidrogénbombát) és az atomreaktorokat. Kicsit foglalkozzunk azzal, mi tette ezt lehetővé. A XX. század elején a fizikusok lépésről lépésre tárták fel az atomok mikrovilágát, vagyis az atomok szerkezetét, és működésüket. Kiderült, hogy Einstein relativitás elméletének híres tétele az E = mc2, vagyis, hogy igen kicsiny tömeg hatalmas mennyiségű energiával egyenlő, a valóságban is igaz. Akkor pedig elméletileg létre lehet hozni egy irtózatos erejű szuper bombát, illetve tiszta és olcsó energiához lehet jutni. Mivel a II. világháború éppen küszöbön volt, elkezdtek dolgozni az elmélet gyakorlati kivitelezésén.

Hamarosan kiderült, hogy a legalkalmasabb anyagnak az U235 tűnik, ami a Földön található uránium 0,7 százalékát teszi ki. Ezért aztán az első technikai probléma az U235 szétválasztása volt az U238-tól. De mi olyat tud ez az U235, amit más nem? Lévén radioaktív, megfelelő felezési idővel rendelkezve fel tud bomlani, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ha egy neutron eltalálja, ak­kor „műsoron kívül” (vagyis a felezési időtől függetlenül) felbomlik és átalakul U236-tá (ami aztán tovább bomlik Kr90 és Ba143 atomokká, és így tovább…. míg a végén stabil Zr90, valamint stabil Nd143 keletkezésnél leáll a folyamat), miköz­ben jelentős mennyiségű energia szabadul fel. Ebben eddig semmi rendkívüli nem lenne, de történik még valami. Amikor az U235 átalakul U236-tá, a kelet­kezett energián kívül 3 neutron is felszabadul, és nagy sebességgel elhagyja a helyszínt. Hoppá! Mitől bomlik fel az U235? Attól, hogy beleütközött egy neutron. És mi repül ki a dezintegrált U235-ből? Két neutron. Hát kérem, ha ez a két felszabadult neutron eltalált egy-egy, a közel­ben tartózkodó U235 atomot, akkor kialakulhat egy „láncreakció”. Magyarul, az egy tömegben lévő U235 egyszerűen felrobban, és elképesztő men­nyiségű ener­giát szabadít fel. Most már csak arra kell rájönni, hogy ez mikor következik be.

Nem nehéz belátni, hogy akkora mennyiségű U235-nek kell egy helyen lenni, hogy statisztikailag onnan egy-egy felbomlott atomból kirepülő 3-3 neutronból kettőnél kevesebb legyen képes elhagyni az anyagot úgy, hogy nem ütközik uránium atomba. Ezt a mennyiséget hívják kritikus tömegnek.

A kritikus tömeg előállításához az első és a technológiailag legnehezebb eljárás az U235 különválasztása az U238 -tól. Ezt az eljárás nevezik „dúsításnak”, aminek nehézsége abból adódik, hogy vegyészeti módszer szóba se jöhet, hiszen urániumot kell kiválasztani urániumból. Az egyetlen különbség közöttük, hogy az egyik a másiknál alig több mint egy százalékkal nehezebb.

Most érkeztünk el oda, hogy különbséget tegyünk az atombomba és az atomreaktor között. Atombomba esetében két szubkritikus tömegű U235-ből álló anyagot hagyományos robbanószerrel „összerobbantanak”, hogy nagyon gyorsan kritikus tömeg álljon elő. Ez aztán hirtelen felrobban, és rombolási szándékkal hatalmas mennyiségű energia szabadul fel. Felmerül a kérdés, miért kell a szubkritikus mennyiségeket „összerobbantani”, és a hangsúly a robbantáson van? Az ok igen egyszerű, ha az egyesítés lassan történne, akkor még mielőtt a kritikus tömeg egybeállna, olyan hatalmas hő keletkezne, ami megakadályozná a két szubkritikus mennyiség további közeledését. Ugyanis minden közreműködő tárgy (tartály, tartókar, stb.) elolvadna. Ez történik akkor, amikor egy rakás fűtőelem leolvad, mint Fukushimában. Leállíthatatlan hőtermelés, elképesztő mennyiségű radioaktív szennyezés bejutása a légkőrbe.

Az atomreaktor esetében a kritikus tömeg együtt van, de közé vannak ágyazva úgynevezett „lassítók”, amiknek hatása állítható. Nem tartom fontosnak a műszaki megoldások ismertetését, a lényeg az, hogy a radioaktív bomlás sebessége pontosan be van szabályozva, és az az energia mennyiség, ami az atombombában egyetlen pillanat alatt felszabadul, a reaktor esetében hosszú hónapok alatt hasznosul.

Most már csak egy dolog van hátra, ez pedig a „sugárbetegség” lényegének, lefutásának és kilátásainak ismertetése. Nos, a helyzet a következő. A sejtmagokban helyet foglaló DNS-be csapódó radioaktív sugár gerjesztett állapotba hozza az ott található atomokat, ami a DNS elpusztulásához vezet, de van más mechanizmus is. A radioaktív sugárnak nem feltétlenül kell eltalálni a sejtmagban lévő DNS molekulát. Amikor a sejtben lévő vízmolekulát találja el, a H2O-ból kilövi az egyik hidrogén atomot. A keletkezett hidrogénperoxid, azaz a HO (nők kedvenc szőkítő szere) agresszív redukáló vegyület, ami szintén el tudja pusztítani a sejtmagot. Akkor most mi várható, amikor valakit sugárfertőzés[4] ér?

100-150 Sv esetében, ami rendkívül nagy dózisnak számít, a halál néhány óra alatt bekövetkezik az idegrendszer és a vérellátás lerobbanása miatt.

5-15 Sv besugárzódás után a halál néhány nappal később következik be, a bélhártyák elpusztulásának következtében.

2-5 Sv dózis még mindig halálhoz vezet, de a halál beálltához több hétig tartó szenvedés vezet. Az ok a vérképző szervek elpusztulása. Békeidőben, például egy atombaleset miatt, nem tömegesen előforduló besugárzódás esetében, viszonylag alacsony dózisnál meg szokták próbálni a csontvelő átültetést.

2 Sv alatt a besugárzást kapott személynek van esélye a „pillanatnyi” túlélésre. Ami azt jelenti, hogy a sugárfertőzés után felgyógyul, de néhány évvel később lehet számítani valamilyen rákos elváltozás kialakulására.

500 mSv alatti besugárzódásnak semmi érzékelhető következménye nincs, azonban már néhány mSv besugárzódás is jelentősen növelheti valamilyen rákos elváltozás kialakulásának esélyét. Jegyezzük meg: Nincs ártalmatlan dózis, a legkisebb dózis is csökkenti az egyed életesélyét.

Akkor most visszakanyarodunk az elejéhez. Magyarország kapott egy hidrogénbombát. Ez természetesen a III. világháborút jelenti, és rajtunk kívül, velünk egy időben sok más ország is kap. Nem feltétlenül akarsz tovább élni, mert nem érdemes. Ennek ellenére játszunk tovább. Azt már tudod, hogyan éled túl az első perceket és ennek milyen feltételei vannak. Menekülsz tehát szélirányba. Ez azonban csak akkor eredményes, ha máshová nem jutott atomtöltet. Abban az esetben, ha mondjuk Pozsony és Bécs is kapott egyet-egyet, és ez a jóval valószínűbb, akkor hiába menekülsz északnyugat felé, mer akkor a pozsonyi visszahulló radioaktív por alámenekülsz. Viszont a kommunikáció egészen biztos meg fog szűnni, tehát se tévé, se rádió, lehetetlenség lesz megtudni, hogy mi, merre, hogyan. Tehát a legokosabb stratégia, ha bezárkózol a házadba, nem mész ki a szabadba és vársz arra, hogy a radioaktív por lehulljon, és az első eső elmossa. Természetesen ezzel nem szűnik meg, mert beszivárog a talajba, de legalább nem száll a levegőben. A tetőkről lefolyó esővízben összegyűjtve lesz megtalálható a tetőre hullott összes radioaktív por. Ettől a víztől meg kell szabadulni. Természetesen az lenne a jó, ha lenne egy légmentesen zárható, jól felszerelt atompincéd, de az csak keveseknek van, és ők se mennek vele sokra, mert egyszer ki kell onnan bújni. Viszont az már kiderült az eddigiekből, hogy az ember által megteremtett radioaktív szenny – igaz, hogy egyre kisebb mértékben, de – évmilliókig itt marad.

Ha még mindig van kedved a túléléshez, akkor egy részecskeszámláló segítségével meg kell határoznod, hogy földrajzilag merrefelé csökken a radioaktivitás és oda kell vándorolnod.

Ha ilyen rosszak a kilátások, akkor miért írtam meg ezt az ismertetőt? Azért, mert nem kitalálható, hogy atomkatasztrófa esetén milyen mértékű radioaktivitással kell együtt élnünk. Ha évente „csak” 300 mSv adagot szedünk össze, akkor akár 20 évet is élhetünk elsősorban rákos megbetegedés nélkül.

Most jön az, hogy szerencsések vagyunk, az éves bespájzolás 300 mSv alatt van. Ekkor jön a jódtabletta szedése. Ennek az a lényege, hogy a jód-131 az egyik notórius mellékterméke az atombomlásnak. Viszont az emberi pajzsmirigynek jódra van szüksége, amit meg is kap a gyomorba jutó anyag felszívódása után. Ha viszont nagyadag közönséges jódot veszel magadhoz, akkor az élelmiszerrel beléd jutott jód-131 kiszorul, hiszen a jódpirulák miatt a pajzsmirigy bőségesen el van látva. De ez nem minden. Az elkészített ételeket, és az étel nyersanyagokat, valamint az ivóvizet folyamatosan ellenőrizned kell sugárzás szempontjából. Ugyanis míg a testedet kívülről ért sugárzás esetén csak a gamma sugártól kell tartanod (mert a másik kettő nem tud behatolni), a testedbe bejutott sugárzó anyagnál az alfa és a béta sugarak is képesek rombolni a sejteket.

Más a helyzet egy atomreaktor leolvadásakor. Itt a legnagyobb veszélyt a cézium-137 jelenti, mert az emberi szervezet a céziumot összekeveri a káliummal. A káliumnak viszont fontos szerepe van az izmokban (szívizomban is). Ha a szervezet kálium helyett céziumot juttat az izmokba, akkor nekünk annyi! Ezt úgy tudjuk megakadályozni, hogy sok káliumsót tartalmazó PANANGIN tablettákat kell szedni, én napi 5 db-ot javaslok. Ugyanis ezzel felhígítjuk a belénk jutott céziumot. Tanulság: tartalékolni kell jódtablettákat és PANANGIN tablettákat, vagy KCl-t, amit konyhasó helyett használnak (de csak óvatosan).

Végső következtetés, ha túlélni akarsz, akkor egy sugárzásmérőre feltétlenül szert kell tenni.

[1] Leendő honlap-kritikusaimmal közlöm, hogy van tudomásom a transzurán elemekről, és szándékosan nem foglalkozom velük.

[2] Ezzel aztán mind a mai napig tartó alapos felfordulást okoztak, mert például a LE (lóerő), a q (mázsa), vagy a négyszögöl használata tilos. Ezzel szemben az autósok mind a mai napig lóerőről fecsegnek, a telek hirdetők négyszögölben adják meg a terület nagyságát, és vidéken mind a mai napig mázsálnak.

[3]  Innen az a szóbeszéd, hogy a III. világháborút követően a hangyák társadalma fog intelligens lényekké evolválódni (fejlődni) pár millió év alatt, mert hogy mi kipusztulunk, de ők nem.

[4] A „fertőzés” kifejezés nagyon szerencsétlen, de mára már ez terjedt el a gyakorlatban. A fertőzés szót azért nem kellene használni, mert arról szó sincs, hogy a sugárbetegség fertőzne, átadható, vagy megkapható lenne.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3059) Senior citizen

Tibor bá’ online megpróbál humoros lenni.


Amerikában nincs öreg ember, csak senior citizen, ami azt jelenti, hogy öreg állampolgár. És ezzel az ügy el van intézve. Az ember nem maradhat örökké junior.

Bizony-bizony, tetszik, nem tetszik, az ember egy idő után megöregszik (és nem csak Magyarországon). Fiatalon ezt nehéz elhinni, de aztán kiderül, hogy igaz. Nem lehet róla megfeledkezni, mert félreérhetetlen jelei vannak. A különböző testi kellemetlenségeken kívül, az embert az idegenek lebácsizzák, sőt van, aki jobban szereti a letatázást. Kb. így: tata maga ehhez nem ért. Hiába csinálom már vagy 50 éve, most kiderül, hogy nem értek hozzá, ő két éve küszködik vele, tehát ért hozzá.

Szerencsére a megöregedéssel együtt jár a megbölcsesülés is. Ha valaki azt mondja, hogy „uram” akkor az nagy valószínűséggel valamire rá akar venni, ami számomra egészen biztos hátrányos. Az „uramat” nem adják ingyen.

Optimális eset, amikor öreg helyett időset mondanak, vagy írnak. Csakhogy az optimális eset ritka, mint a fehér holló. Az idős embernek vagy nyalják a seggét, vagy megvetik, mintha nem lenne egy természetes állapot. Sőt, kifejezetten kívánatos állapot, mert az alternatívát senki se szereti, de leginkább azok nem, akiknek anyagi érdeke, hogy ne siessék el azt az elföldelést.

Na jó, megérkeztünk a mondanivalóm lényegéhez. A napokban felcsöngettek a délutáni szundikálásból. Kellemetlen, de én vagyok a hibás, miért kell nekem szundikálni? Éva szerint, hogy erőt gyűjtsek, de azt már ….tyuk, de arra jó, hogy dühöngjek, ha idő előtt felébresztenek. Szóval dühöngtem, ami közben Éva lement a kapuhoz, majd vigyorogva tért vissza. Csak tudnám, mi olyan mulatságos!

Az új önkormányzat (új seprű jól seper) 5000 forintos utalvánnyal kedveskedett nekem (kapaszkodj meg!) mert, hogy én szép korú vagyok. Hát, ha nekik ez szép, Na jó, 5000 forintért egyszer mondhatják. Tessék mondani, jövőre is szép korú leszek? (Hajaj, még szebb.) Mert akkor fél órával tovább fogok aludni (és nem kapcsolom ki a csengőt, ahogy első dühömben ígértem).


Karácsonykor én is felhívtam az olvasókat az adományozás lehetőségére. Bizonyára sokakat érdekel az eredmény. Nos, összesen kilencen nyúltak a bukszájukba és doptak össze 52.000 Ft-ot. De nem ettől hatodtam meg a legjobban, hanem két üzenettől, amelyek így szóltak: “Isten tartson meg még sokáig” és “Köszönöm a gondolatébresztő blogodat”. Ezek nekem többet érnek, mint a pénz (aminek szintén meg lesz a helye). Ez úton köszönöm meg a támogatást. — Ami a VIP előfizetést illeti, az idén fele annyi sincs, mint a múlt évben. Pedig igen érdekes év ígérkezik, ami tegnap már el is kezdődött. 


Éljetek a lehetőségekkel!

(3058) Úgy gondolod, hogy a kutyádnak mentális problémái vannak? Nagyon valószínű, hogy neked van szükséged pszichiáterre

Az ötlet, hogy az állattal van valami baj, tökéletesen hibás. Az Angol Állatorvosok Szövetségének elnöke, Daniella Dos Santos elmondta egy újságnak, hogy a háziállatok simán csak reagálnak a környezeti változásra. Az egésznek a lényege, hogy a tulajdonosnak meg kell tudnia, mire van szüksége a kedvencének.

Ezek itt balra Éva kutyái.

A poszt teljes fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek. Előfizető az lehet, aki legalább 10.000 forint adománnyal támogatja a honlap fenntartását. A 2019-es előfizetés lejárt. Itt az ideje a megújításnak. Aki előfizetett, de nem kapta meg ezt a fordítást, az E-mailben jelezze az adminisztrációs hibát.


Think your dog has ‘mental’ health problems? Most likely it’s you who needs the psychiatrist

As an undisputed nation of pet lovers, Brits are now spending record amounts on ‘mental health’ treatments for their four-legged friends but experts say problems may be with the behaviour of the owners, not the animals.

If you think your pet is suffering from anxiety, depression or obsessive-compulsive disorder, then please don’t waste money on expensive psychiatric treatments and insurance policies, as many have done this year, but stop, take a look in the mirror and ask yourself: “Is this actually all my fault?

Frankly your dog, cat or ferret does not have one of these human conditions. It could be your behaviour bringing on the problem through a simple lack of understanding.

A dog jumping up is trying to say hello. Cats scratching furniture is not aggression, it’s the feline way of keeping trim those amazing retractable claws. And rabbits gnawing at their cages, well, that just means they would rather be outside, digging, burrowing and doing that other thing rabbits love to do – making other rabbits.

These are the common complaints from pet owners who feel these behaviours are a sign of something deep-seated in the animal’s psyche.

The whole idea of ‘mental health’ in pets is just wrong. And that’s according to the British Veterinary Association president, Daniella Dos Santos, who told a newspaper at the weekend that domestic animals simply respond to changes in their environment.

“It just comes down to being aware of your pet’s welfare needs,” Ms. Dos Santos said.

Also on rt.com Chinese pet cafe dyes dogs as pandas, sparks bemusement and concern online

And there we have it.

But this reality check hasn’t stopped people seeking treatment for their pets apparently suffering from mental health issues, and claiming more than £75,000 in compensation from one insurer alone during 2019.

This is, literally, barking mad.

A friend of mine bought a boisterous chocolate Labrador puppy who, as he went through the adolescent phase, would continually jump up at every dog walker he encountered (the dog, not my friend) covering them in mud if the weather was wet, and frightening the life out of them most times.

Having little experience of dogs, my friend took her lab to a dog psychologist who told her the problem lay not with the pet, but had she considered therapy for herself?

She thought the vet was joking at first, but he wasn’t.

The vet said the anxiety my friend exhibited about her pet’s behaviour when out walking was picked up by the animal and made him anxious as well, so he wasn’t listening to instructions and making matters worse.

Over the last year, thanks to my friend’s patience and lots of walks, I have noticed a marked change in her dog. He’s calmed down considerably, but not enough for them, and they have had an implant fitted which shrunk his testicles, making him a bit less testosterone-driven and, arguably, quieter.

However, it might also make him so submissive that he constantly feels under threat and may attack. It’s a gamble.

When his implant is removed after a year, as is the plan, his testicles will grow back to their earlier size and I guess everyone will be back at square one.

Though they clearly love their dog, this does seem a bit, well, cruel.

Frankly, all this could have been avoided from the start if my friend had just had a bit more dog understanding. The breed they chose needs a lot of discipline early on, plenty of attention and a load of exercise, but after that will be as good as gold. Daft, yes, but still a good dog.

They are not alone; people will insist on buying fashionable, cute or protective dogs without any simple understanding of what makes a dog tick, then spend a fortune on vet treatments, drugs and therapy to try and reverse the behaviours they’ve allowed to develop.

And it’s not just dogs. People buy cats, rabbits, guinea pigs, Siberian dwarf hamsters, and a couple near me have three fully-grown South American macaws, only to leave them unattended for long periods of the day without appropriate stimulation or food.

A neighbour did this with his Staffordshire terrier and it stripped and ate all the wallpaper it could from the walls of his house over a matter of weeks.

Another neighbour has a pair of rabbits which constantly gnaw at the bars of their cage at the bottom of his garden, long-forgotten by the children and bored out of their little rabbit minds. They often repeatedly thump the doors of their cage at night, driving the nearby dogs into a barking frenzy.

How can the owner not recognise there is a problem and do something about it?

While many of us know the signs of bored zoo animals, unsociable behaviour among themselves and pacing back and forth out of frustration, we are in denial about the behaviour of our domestic pets.

We see it all, my dog and I. People taking rabbits for a stroll on a lead. Dogs in pushchairs with cushions and blankets being ferried around the woods. Small fluffy terriers wearing jewelled collars, labradoodles in personalised, hand-knitted jumpers and a frankly unlovable hairless Chinese crested dog shivering in a full-body fleece out on his walk.

Now, every day when I take our dog for a walk and I come across my fellow canine owners, I look for the signs in their behaviour that might be reflected in their pets.

And I know they do the same to me.



Éljetek a lehetőségekkel!

(3057) Ókori Egyiptom összeomlása várhat a mi civilizációnkra, figyelmeztet egy archeológus – fordítás

Tibor bá’ online


Úgy látszik, az emberiség kezd rádöbbenni, hogy nagyon nagy a baj, és mindenki temperamentuma szerint reagál rá. Olvassátok ilyen szemmel az alábbi posztot.

Egy cseh archeológus csoportot vezető Miroslav Barta professzor, aki az összeomlás előtt álló Egyiptom idejéből származó temetkezést fedezett fel, állítja, hogy a történelem megismételheti magát. A leletekből kiderül, hogy egyfajta klímaváltozás miatt, nem volt megfelelő áradás. Áradás nélkül nem volt megfelelő termés. Termés nélkül nem volt adóbevétel. Adó nélkül nem lehetett fenntartani az államapparátust.

A professzor szerint a modern világ szintén szemben találja magát belső és külső kihívásokkal. Ha megfelelően tanulmányozzuk a múltat, átvetíthetjük a jelenre. Az emberek azt hiszik, hogy ez ma más, mint régen volt. Nem, nincs új a Nap alatt.

Ha elfogadjuk ténynek a közelgő összeomlást, akkor észrevehetjük, hogy az összeomlás egy természetes dolog, ami alatt lépéseket kell tenni az újraébredés érdekében.

Ezt követve tehetünk valamit. De a professzor még hozzátette, „szükségem van még néhány évre, hogy felfedhessem Egyiptom részére mit jelentett az újraébredés.”

És esetünkben vajon mi?


Éljetek a lehetőségekkel!

(3056) Ausztrál tűzvész – fordítás

Tibor bá’ online


Ausztráliában mindig volt erdőtűz, de ami most van az soha se volt, mert a mellékkörülmények meglepően szélsőségesek. 1) évek óta kevés a csapadék, illetve nincs. Ebből kifolyólag az erdők, a bozótosok csont szárazak. A hőmérséklet rekordokat döntöget, esetenként jóval meghaladja a 40 °C-t. Hatalmas szelek járják, amik táplálják a tüzeket. Jelenleg csak NSW-ben 99.000 km2 van lángokban, ami 6.000 km2-el több, mint Magyarország területe, és ez csak NSW, nincs benne Victoria és Dél Ausztrália.

Nézzük mit adott ki az Ausztrál Meteorológiai Intézet! Az ausztrál bozóttűz “pirokumulonimbusz” felhőket hoz létre 16 km magasságig, ami további tüzeket gerjeszt. Ez a következőképpen néz ki: Ma már az ausztrál bozóttűz olyan nagy kiterjedésű, hogy külön időjárást alkot, hatalmas viharok képében, amelyek további tüzeket okoznak. Hogyan? Villámokkal és parázsló faüszkök által, amelyeket a szél kilométerekre elhordhat, és további szelek gerjesztésével. A száraz erdőket egy villám, vagy egy üszkös fadarab azonnal lángra lobbant. Ha a kiterjedése nagy, meg se kísérlik az eloltását.

1 – Füstoszlop, 2 – Az oszlop lehűl, 3 – Felhők, 4 – Vihar, 5 – Lezúduló eső, 6 – Villámok.

Közben az ausztrál kormány tagadja, hogy ennek bármi köze lehetne a globális melegedéshez. Következésképpen, esze águkban sincs bezárni a szénbányákat. [köztudott, hogy Ausztrália a világ legnagyobb kőszén exportőre.] Nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy Ausztráliának egyszeribe elment a jövőképe. Az idei meteorológiai körülmények minden bizonnyal meg fognak ismétlődni. Véleményem szerint, Ausztrália megszűnt ember által élhető helynek lenni. Ha most ott élnék, azonnal eladnám a házamat, még mielőtt az ingatlanárak elkezdenének zuhanni. Közben az ott élő emberek hatalmasat reménykednek, hogy jövőre ez nem fog megismétlődni, és tovább küszködnek a sűrű füsttel a 40 °C feletti hőségben.

Aki teheti a tűz elől kimenekül a tengerre a füsttől vörös ég alá, ahol a Napot se látni. És ez várhatóan 4 hónapon át fog tartani. Ilyen, és hason okokból kifolyólag kellemetlenné válhat az élet néhány éven belül az egész Földön.





A néhány ausztrál világváros kivételével az ausztrál kisvárosokban és farmokon az építkezés fából történik. Kivételt a kémény képezi. Ezek az épületek igen könnyen lángra kapnak. Nem is tudom mért ragaszkodtak hozzá évtizedeken keresztül. Az alábbi képen jól látható, hogy egy kőépület mellett lévő faházból csak a kémény maradt meg (plusz a tetőn lévő hullámlemez). Mintha ház nem is lett volna. A kiégett farmokon ugyanezt látni. Romhalmaz és a belőle kimagasló kémény.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3055) Nesze nektek istenhívők – fordítás

Tibor bá’ online


A tudósok összefüggést találtak a vallásos fundamentalizmus és az agykárosodás között.

Kezdjük a fundamentalizmussal! A meghatározás szerint: A vallások legfontosabb írásaiban lévő alap tanításainak  hangsúlyozása. Mi az, amit minden vallás hangsúlyoz? Természetesen isten létezése. A többi már részletkérdés, és nem egységes. Az egyik szerint, ha jól viselkedek, akkor Isten jobbján ülhetek, a másik szerint 64 szűz lesz a jutalmam. Stb.

Egy tanulmány jelent meg a Neuropsychologia elnevezésű szakfolyóiratban. A tanulmány lányege, hogy a cortex elején lévő terület funkcionális hibát árul el. Ez a terület az, amely elősegíti a vallásos gondolkodást azzal, hogy a kognitív flexibilitást, és nyitottságot csökkenti. [de nem csak ezt, hanem: kíváncsiságot, kreativitást,].Egy gyönyörű mondat: Religious beliefs in supernatural events and entities assumed to be real. = A vallásos (személy) hisz természetfeletti eseményekben és entitásokban, amikről feltételezi, hogy valósak.

Sok esetben azt kaptam, hogy én is hiszek csak nem istenben, hanem a tudományban. Nos, ezek számára itt a neuró-pszichológus válasza (annyira szép, hogy közölnöm kell az eredetit): Religious beliefs differ from empirical beliefs, which are based on how the world appears to be and are updated as new evidence accumulates or when new theories with better predictive power emerge. On the other hand, religious beliefs are not usually updated in response to new evidence or scientific explanations. = A vallásos hit különbözik a tapasztalati hittől. Ez utóbbi alapját a környezet megjelenése adja, és folyamatosan megújul amint új bizonyítékok, vagy tudományos magyarázatok megjelennek. Vagy amikor újabb elméletek születnek, amelyek jobb előrejelzésekre képesek. Másfelől viszont, a vallásos hit rendszerint nem újul meg új bizonyítékok vagy tudományos magyarázatok hatására.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3054) Erőviszonyok

Tibor bá’ VIP online

A Pentagon vezetői, például John Hyten tábornok a Vezérkari Főnökség helyettes elnöke bevallotta „nincs elhárítási lehetőség például a 27 hang sebességgel érkező Avangard hordozóval szemben” (ami a rakétaelhárító rendszereket használhatatlanná teszi). Mindezt a kongresszusi meghallgatáson árulta el, hozzátéve, hogy csak „nukleáris elrettentés” a járható út. Hasonló képen nincs létező elhárítási rendszer a Zircon és Kinzhal rakétákkal szembe se.

Az angol cikk szerkesztett fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. Előfizető lehet egy évre az, aki legalább 10.000 forint adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához.


Putin: Russia’s new nuclear missile is invincible

Andrei Martyanov’s latest book provides unceasing evidence about the kind of lethality waiting for U.S. forces in a possible, future war against real armies (not the Taliban or Saddam Hussein’s).

By Pepe Escobar

Once in a blue moon an indispensable book comes out making a clear case for sanity in what is now a post-MAD world. That’s the responsibility carried by “The (Real) Revolution in Military Affairs,” by Andrei Martyanov (Clarity Press), arguably the most important book of 2019.

Martyanov is the total package — and he comes with extra special attributes as a top-flight Russian military analyst, born in Baku in those Back in the U.S.S.R. days, living and working in the U.S., and writing and blogging in English.

Right from the start, Martyanov wastes no time destroying not only Fukuyama’s and Huntington’s ravings but especially Graham Allison’s childish and meaningless Thucydides Trap argument — as if the power equation between the U.S. and China in the 21stcentury could be easily interpreted in parallel to Athens and Sparta slouching towards the Peloponnesian War over 2,400 years ago. What next? Xi Jinping as the new Genghis Khan?

(By the way, the best current essay on Thucydides is in Italian, by Luciano Canfora (“Tucidide: La Menzogna, La Colpa, L’Esilio”). No Trap. Martyanov visibly relishes defining the Trap as a “figment of the imagination” of people who “have a very vague understanding of real warfare in the 21st century.” No wonder Xi explicitly said the Trap does not exist.)

Martyanov had already detailed in his splendid, previous book, “Losing Military Supremacy: The Myopia of American Strategic Planning,” how “American lack of historic experience with continental warfare” ended up “planting the seeds of the ultimate destruction of the American military mythology of the 20th and 21st centuries which is foundational to the American decline, due to hubris and detachment of reality.Throughout the book, he unceasingly provides solid evidence about the kind of lethality waiting for U.S. forces in a possible, future war against real armies (not the Taliban or Saddam Hussein’s), air forces, air defenses and naval power.

Do the Math

One of the key takeaways is the failure of U.S. mathematical models: and readers of the book do need to digest quite a few mathematical equations. The key point is that this failure led the U.S. “on a continuous downward spiral of diminishing military capabilities against the nation [Russia] she thought she defeated in the Cold War.”

In the U.S., Revolution in Military Affairs (RMA) was introduced by the late Andrew Marshall, a.k.a. Yoda, the former head of Net Assessment at the Pentagon and the de facto inventor of the “pivot to Asia” concept. Yet Martyanov tells us that RMA actually started as MTR (Military-Technological Revolution), introduced by Soviet military theoreticians back in the 1970s.

One of the staples of RMA concerns nations capable of producing land-attack cruise missiles, a.k.a. TLAMs. As it stands, only the U.S., Russia, China and France can do it. And there are only two global systems providing satellite guidance to cruise missiles: the American GPS and the Russian GLONASS. Neither China’s BeiDou nor the European Galileo qualify – yet – as global GPS systems.

Then there’s Net-Centric Warfare (NCW). The term itself was coined by the late Admiral Arthur Cebrowski in 1998 in an article he co-wrote with John Garstka’s titled, “Network-Centric Warfare – Its Origin and Future.”

Deploying his mathematical equations, Martyanov soon tells us that “the era of subsonic anti-shipping missiles is over.” NATO, that brain-dead organism (copyright Emmanuel Macron) now has to face the supersonic Russian P-800 Onyx and the Kalibr-class M54 in a “highly hostile Electronic Warfare environment.” Every developed modern military today applies Net-Centric Warfare (NCW), developed by the Pentagon in the 1990s.

Martyanov mentions in his new book something that I learned on my visit to Donbass in March 2015: how NCW principles, “based on Russia’s C4ISR capabilities made available by the Russian military to numerically inferior armed forces of the Donbass Republics (LDNR), were used to devastating effect both at the battles of Ilovaisk and Debaltsevo, when attacking the cumbersome Soviet-era Ukrainian Armed Forces military.”

No Escape From the Kinzhal

Martyanov provides ample information on Russia’s latest missile – the hypersonic Mach-10 aero-ballistic Kinzhal, recently tested in the Arctic.

Crucially, as he explains, “no existing anti-missile defense in the U.S. Navy is capable of shooting [it] down even in the case of the detection of this missile.” Kinzhal has a range of 2,000 km, which leaves its carriers, MiG-31K and TU-22M3M, “invulnerable to the only defense a U.S. Carrier Battle Group, a main pillar of U.S. naval power, can mount – carrier fighter aircraft.” These fighters simply don’t have the range.

The Kinzhal was one of the weapons announced by Russian President Vladimir Putin’s game-changing March 1, 2018 speech at the Federal Assembly. That’s the day, Martyanov stresses, when the real RMA arrived, and “changed completely the face of peer-peer warfare, competition and global power balance dramatically.”

Top Pentagon officials such as General John Hyten,  vice chairman of the Joint Chiefs, have admitted on the record there are “no existing countermeasures” against, for instance, the hypersonic, Mach 27 glide vehicle Avangard (which renders anti-ballistic missile systems useless), telling the U.S. Senate Armed Services Committee the only way out would be “a nuclear deterrent.” There are also no existing counter-measures against anti-shipping missiles such as the Zircon and Kinzhal.

Any military analyst knows very well how the Kinzhal destroyed a land target the size of a Toyota Corolla in Syria after being launched 1,000 km away in adverse weather conditions. The corollary is the stuff of NATO nightmares: NATO’s command and control installations in Europe are de facto indefensible.

Martyanov gets straight to the point: “The introduction of hypersonic weapons surely pours some serious cold water on the American obsession with securing the North American continent from retaliatory strikes.”

Martyanov is thus unforgiving on U.S. policymakers who “lack the necessary tool-kit for grasping the unfolding geostrategic reality in which the real revolution in military affairs … had dramatically downgraded the always inflated American military capabilities and continues to redefine U.S. geopolitical status away from its self-declared hegemony.”

And it gets worse: “Such weapons ensure a guaranteed retaliation [Martyanov’s italics] on the U.S. proper.” Even the existing Russian nuclear deterrents – and to a lesser degree Chinese, as paraded recently — “are capable of overcoming the existing U.S. anti-ballistic systems and destroying the United States,” no matter what crude propaganda the Pentagon is peddling.

In February 2019, Moscow announced the completion of tests of a nuclear-powered engine for the Petrel cruise missile. This is a subsonic cruise missile with nuclear propulsion that can remain in air for quite a long time, covering intercontinental distances, and able to attack from the most unexpected directions. Martyanov mischievously characterizes the Petrel as “a vengeance weapon in case some among American decision-makers who may help precipitate a new world war might try to hide from the effects of what they have unleashed in the relative safety of the Southern Hemisphere.”

Hybrid War Gone Berserk

A section of the book expands on China’s military progress, and the fruits of the Russia-China strategic partnership, such as Beijing buying $3 billion-worth of S-400 Triumph anti-aircraft missiles — “ideally suited to deal with the exact type of strike assets the United States would use in case of a conventional conflict with China.”

Because of the timing, the analysis does not even take into consideration the arsenal presented in early October at the Beijing parade celebrating the 70thanniversary of the People’s Republic.

That includes, among other things, the “carrier-killer” DF-21D, designed to hit warships at sea at a range of up to 1,500 km; the intermediate range “Guam Killer” DF-26; the DF-17 hypersonic missile; and the long-range submarine-launched and ship-launched YJ-18A anti-ship cruise missiles. Not to mention the DF-41 ICBM – the backbone of China’s nuclear deterrent, capable of reaching the U.S. mainland carrying multiple warheads.

Martyanov could not escape addressing the RAND Corporation, whose reason to exist is to relentlessly push for more money for the Pentagon – blaming Russia for “hybrid war” (an American invention)  even as it moans about the U.S.’s incapacity of defeating Russia in each and every war game. RAND’s war games pitting the U.S. and allies against Russia and China invariably ended in a “catastrophe” for the “finest fighting force in the world.”

Martyanov also addresses the S-500s, capable of reaching AWACS planes and possibly even capable of intercepting hypersonic non-ballistic targets. The S-500 and its latest middle-range state of the art air-defense system S-350 Vityaz will be operational in 2020.

His key takeway: “There is no parity between Russia and the United States in such fields as air-defense, hypersonic weapons and, in general, missile development, to name just a few fields – the United States lags behind in these fields, not just in years but in generations [italics mine].”

All across the Global South, scores of nations are very much aware that the U.S. economic “order” – rather disorder – is on the brink of collapse. In contrast, a cooperative, connected, rule-based, foreign relations between sovereign nations model is being advanced in Eurasia – symbolized by the merging of the New Silk Roads, or Belt and Road Initiative (BRI), the Eurasia Economic Union (EAEU), the Shanghai Cooperation Organization (SCO), the Asia Infrastructure Investment Bank (AIIB), the NDB (the BRICS bank).

The key guarantors of the new model are Russia and China. And Beijing and Moscow harbor no illusion whatsoever about the toxic dynamics in Washington. My recent conversations with top analysts in Kazakhstan last month and in Moscow last week once again stressed the futility of negotiating with people described – with  overlapping shades of sarcasm – as exceptionalist fanatics. Russia, China and many corners of Eurasia have figured out there are no possible, meaningful deals with a nation bent on breaking every deal.

Indispensable? No: Vulnerable

Martyanov cannot but evoke Putin’s speech to the Federal Assembly in February 2019, after the unilateral Washington abandonment of the INF treaty, clearing the way for U.S. deployment of intermediate and close range missiles stationed in Europe and pointed at Russia:

“Russia will be forced to create and deploy those types of weapons…against those regions from where we will face a direct threat, but also against those regions hosting the centers where decisions are taken on using those missile systems threatening us.”

Translation: American Invulnerability is over – for good.

In the short term, things can always get worse. At his traditional, year-end presser in Moscow, lasting almost four and a half hours, Putin stated that Russia is more than ready to “simply renew the existing New START agreement”, which is bound to expire in early 2021: “They [the U.S.] can send us the agreement tomorrow, or we can sign and send it to Washington.” And yet, “so far our proposals have been left unanswered. If the New START ceases to exist, nothing in the world will hold back an arms race. I believe this is bad.”

“Bad” is quite the euphemism. Martyanov prefers to stress how “most of the American elites, at least for now, still reside in a state of Orwellian cognitive dissonance” even as the real RMA “blew the myth of American conventional invincibility out of the water.”

Martyanov is one of the very few analysts – always from different parts of Eurasia — who have warned about the danger of the U.S. “accidentally stumbling” into a war against Russia, China, or both which is impossible to be won conventionally, “let alone through the nightmare of a global nuclear catastrophe.”

Is that enough to instill at least a modicum of sense into those who lord over that massive cash cow, the industrial-military-security complex? Don’t count on it.

Pepe Escobar is correspondent-at-large at Asia Times. His latest book is 2030. Follow him on Facebook.

This article was originally published by “CN” –



Éljetek a lehetőségekkel!

(3053) Zenés hétvége – A kékszakállú herceg vára


Bartók Béla híres misztérium operájáról mindenki hallott, kevesen látták, még kevesebben zárták szívükben, pedig kellene. A mű az I. világháborút megelőző években keletkezett, amikkor az európai polgárság figyelme a misztikumok felé fordult, mert a korábbi életvitelhez képest a könnyebb életben felszabadult időt értelmesebben nem tudták eltölteni. Ennek ellenére a Kékszakállú messze megelőzte korát. Az 1918-as bemutató után csak néhány előadásra került sor, majd 1936-ig hatalmas csend. A csodálatos mű megismeréséhez kellett ez után is némi idő. A valódi érdeklődésre az ötvenes évekig várni kellett. Érdekes módon elsősorban a németek mutattak némi érdeklődést, ami se akkor, se azóta nem tömeges. A művet kifejezetten zeneértők kedvelik.

Bartok zenéjéhez csatlakozik Balázs Béla szövege, ami annyira specifikus, hogy a lefordításával senki se foglalkozott. A nem magyar anyanyelvű énekesek mindent megtettek a szöveg minél magyarosabb megtanulása terén, mert a szöveg nem elválasztható a zenétől. Az idegen anyanyelvű műértők ennek ellenére őszintén odavannak a remekműért. Érdemes vele megismerkedni azoknak, akiknek eddig nem volt hozzá szerencséjük. Minden magyart büszke lehet Bartók Béla munkásságára.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3052) Vicces történet

Tibor bá’ online


Először az alapvicc! Egy pasinak megtetszik az egyik utcai kurva, aki egyből beviszi a lakásába, és azzal nyit, hogy 5000 forint.  Pasi elő akarja venni a pénztárcáját, de nem találja. Azt mondja a kurva, hogy semmi baj, ha ő is élvezi, akkor ingyen van a menet. A pasi beleegyezik és elkezdődik a menet. Egy idő után megszólal a kurva, kezd már el. A pasi megijed, kihúzza a farkát, és benyomja az egyik karját könyökig. A kurva, na mi lesz már? Erre a pasi benyomja az egyik lábát tövig, és mivel ezzel se éri el az elvárt hatást, vett egy mély lélegzetet és beugrott. A vagina mélyén a nagy sötétségben egyszer csak jött egy pasi az öngyújtójával világítva és azt kérdezte, bocsánat uram, nem látta a lovaimat.

Amikor ezt elmondtam társaság röhögésben tört ki, a vélhetően feminista partnernőm pedig láthatóan mérges lett. Legközelebb, amikor elmondtam a viccem egy másik társaságban a viccet megtoldottam: Láttam erre 6 lovat elvágtatni, melyik volt a magáé? – Erre a partnernőm elsápadt, és nekem eset, hogy ilyen nőket sértő vicceket ne meséljek.

Alig vártam, hogy legyen harmadik alkalmam, amikor elmondhatom a viccet. Még az elején voltam a viccnek, úgy a fél láb benyomásánál, amikkor a partnernőm már hisztizni kezdett, de a hallgatók akarták tudni a befejezést, én pedig megtoldottam: hogy melyik az enyém? Hát, amelyik húzott maga után egy lakókocsit benne a tivornyázó haverokkal.

Erre a partnernőm sikoltozva kirohant, és napokig nem szólt hozzám, és csak azért hagyta abba, mert megfenyegettem, hogy legközelebb tovább folytatom a történetet. Például egy huszárrohammal a vagina legmélyén.


Ma több viccet nem teszek közzé, de felkérlek benneteket, akinek van hasonló vicce, vagy története írja meg. Ezeken is lehet derülni.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3051) Hogyan analizáljuk ki a híreket, és értékeljük, mi történik körülöttünk – fordítás

Tibor bá’ online

Eredeti cím: How to Analyze the News and What Goes on Around You

A jelenlegi helyzet analizálása rendkívül bonyolult, nem rendszerezhető, és nem nyugszik egyértelmű szabályokon. A hozzád eljutó információk kivétel nélkül, mind a valóság, a fél igazság és a szándékos hazugság keverékei. Az igazság kiszűrésének első lépése a megbízható források megtalálása, valamint a kényesen megválasztott források megszűrése, az ismert túllövéseitől.

Megbízható források

Nincs olyan újságíró vagy történész, akinek írásaihoz az alapot eredeti anyagok adják, kivéve ha saját személyes élményeire, tapasztalataira támaszkodik. A világ túl nagy, és  sok minden történik ahhoz, hogy egyvalaki közvetlenül tanúja lehessen az eseményeknek, azoknak egy apró szeletén kívül. Éppen ezért valamennyien rá vagyunk utalva az információkra. Azt viszont valamennyien tudjuk, hogy a világ nagyobbik fele a fősodrású médiára támaszkodik. Az emberek nem érnek rá, hogy a történéseket részletesen tanulmányozzák, és analizálják, tehát naponta átfutnak a főcímeken, vagy megnézik a TV esti híreit, hogy „információhoz” jussanak, és úgy gondolják, hogy tisztában vannak azzal, ami a világban történik. De ez nem igaz, még akkor sem, ha tény, hogy a média ritkán áll elő egyértelmű hazugsággal. Kutass fel valakit, aki nem hiszi el a hivatalos verziót, és aki a fontos információkat felkutatja, amelyeket a fősodrású média elhallgat.

Próbaként nézd végig az esti híradókat. Meglepő (?), hogy mind egyforma. Mindegy, hogy melyik csatornát kapcsolod be, ugyanazokat a történeteket kapod, azonos hangsúlyokkal. A kereskedelmi adók finoman kritizálják a kormány politikáját, külpolitikában pedig követik az amerikai vonalat, csak úgy, mint a többi NATO állam médiája. Általánosságban ugyanazt a követ fújják. Akkor pedig merre fordulhatsz, alternatív híreket keresve? Először is ne higgy el mindent, amit az Interneten találsz. Csak azért, mert egy alternatív hírportál első látásra Amerika ellenes, még nem jelenti azt, hogy valós, manipulációtól mentes híreket közöl. Ilyen például a Russia Today, mert azt is a KGB irányítja, saját érdekeiknek megfelelően és bár felfed több amerikai visszaélést, bizonyos torzítást ad az ellenkező oldalon.

Különleges figyelmet kell szentelni a „kiszivárogtatásokkal” kapcsolatban, mert azoknak nagy hányada „hivatalos”. A kormányok akkor nyúlnak ehhez a megoldáshoz, ha a hivatalos közlemény számukra kényelmetlen lenne, mert az igazságtartalmuk kevés, és amikor kitudódik, kellemetlen lehet a kormány részére. Ezzel szemben, ha egy kiszivárogtatás nem bizonyul valósnak, senkit se lehet érte hibáztatni.

Tudományos közleményeknél első legyen annak összemérése a saját ismereteiddel és a széles körben elismert eredményekkel, és ha a közlemény túl radikálisnak mutatkozik, akkor feltétlen meg kell róla győződni más forrásokból is. A következő lépés annak feltérképezése, hogy az „eredmény” kinek lehet hasznos, illetve a kutatást ki finanszírozta. Az anyagi érdekeltség sokszor „csodákra” is képes. Természetesen ez azt is jelenti, hogy önmagadnak az átlagosnál jóval tájékozottabbnak kell lenni, mert minél többet tudsz, annál könnyebben veszed észre a hamisságot. Ha neveltetésed alatt elfogadott volt egy életen át tartó tanulás, amiket megfelelő könyvek olvasásával gazdagítottál, érdekeltek az alternatív hírek, és nem csupán a TV-re és bulvár lapokra hagyatkoztál, akkor nincs mitől félned. Felhívom a figyelmed arra, hogy történelemmel, szociológiával kapcsolatos alapoktatások komoly torzításokat tartalmaznak, amiket a társadalom nagy része evidenciának tekint. Mivel ezeket az „igazságokat” állandóan ismételgetik, a gyanútlan emberek nem hajlandók észrevenni más véleményeket. Ha az aktuálisan hatalmon lévő politikai erők hazugságaira gondolsz, akkor vetted az adást. Ha a természettudományok terén megfelelő alapképesítést értél el, akkor tisztába jössz a természet működésével, aminek következtében könnyedén átlátsz a hamis tudományos „eredményeken”, amelyekkel manapság oly gyakran lehet találkozni az Interneten.

Az Interneten keresztül megállás nélkül bombáznak minket ötletekkel, amiknek segítségével gazdagok lehetünk, vagy zseniális ingyen energiával, bizarr tudományos „eredményekkel” a végítélet napját illetően. Nem rég egy hatalmas aszteroida csapódott volna be a Földbe, mások állítják, hogy a Föld mágneses pólusai elvándorolnak egy adott időben, mert akkor bizonyos bolygók együtt fognak állni (ami mellesleg árvizeket is fog okozni bizonyos tengerpartokon). Ezek természetesen mind hamis rémhírterjesztések voltak. Ezeknek a kikerülésére legokosabb, ha természettudományosan képzed magad, vagy találsz magadnak olyan hírforrást, ahol a valóság felkutatását megteszik helyetted.

Teljesen függetlenül a hátteredtől akkor válhatsz kritikus gondolkodóvá, ha értelmes hozzászólók vitáját rendszeresen olvasod különböző témákban [ahogy ezt Tibor bá’ honlapján tapasztalhatod]. Ez természetesen szükségessé teszi olyan hírportálok, közösségi oldalak, honlapok kiválasztását, amelyek erre alkalmasak. Ott ahol az ellenvéleményeket kimoderálják, vagy ahol a durva egymásnak esést eltűrik, a megfelelő klíma nem alakulhat ki, és csak arra jók, hogy azonosan gondolkodók egymást erősítsék,nem feltétlenül a valóság elfogadásában.

A valóság keresésében a legfontosabb annak megállapítása, hogy mi az, ami nem megtudható? Ezzel kiszűrheted azokat a forrásokat, amelyek hazudnak, hiszen a terjesztett információjuk nem megtudható.

Fontos még ismerned mi az, ami „életszerű”, mert automatikusan kizárja azt, ami nem életszerű. Az életszerűtlen dolgok ritkán valósak, felesleges figyelembe venni, mert „ez olyan jó, hogy nem is lehet igaz” rendszerint valóban nem igaz.


Sajnos a tudás begyűjtése, a tények felkutatása önmagában még nem elégséges. Ezen kívül meg kell tanulnod a beérkező információk megszűrését, és összeállítását olyan formában, hogy egy reális képet alkossanak. Az emberek általában helyes következtetést vonnak le olyan logikai tételből, mint A = B, valamint B = C, ezért A-nak egyenlőnek kell lenni C-vel. Ez egy sima deduktív okfejtés. Azonban egy több rétegben elhelyezett csalással és hazugsággal terhelt bonyolult világban induktív okfejtésre van szükség annak érdekében, hogy a híreket kianalizáljuk, és koherens módon összeállítsuk, ami elénk teszi a valóságot.

Az induktív okfejtés sokkal nehezebb, mert látszólag összefüggéstelen információk nagyobb mintavételére van szükség, vagy olyan megfigyelésre, ami kiszemezi azt a valóságot, amiből aztán le lehet vonni a végső következtetést. Az ok, amiért az emberek nagy része nem boldogul az induktív okfejtéssel, többrétű. Először is csak kevesek jutnak hozzá az analizálható részletekhez. Ezért hibáztatni elsősorban a médiát és az oktatási rendszert lehet, amire az emberek, mint információs forrásra tekintenek, mert szisztematikusan elhallgatják a fontos részleteket. De amikor az információ rendelkezésre áll, csak kevesen hajlandók bajlódni a részletekkel, és még kevesebben hajlandók feltárni az ellentmondásokat ahhoz, hogy következtetni, vagy észlelni lehessen a lényeget. Az induktív okfejtéshez jó memóriára, és komoly szellemi munkára van szükség. Az elrejtett hamis valóság kihámozása kifejezetten művészet, különösen akkor, ha árulkodó jeleket nem lehet felfedezni. Apró összebeszélések észlelésére az emberek nagy többsége képes, de a hátulról irányítók felfedésénél nem nagyon jeleskednek.

Nézzünk egy induktív bizonyítékot, vagy a részletek láncolatát, ami az átfogó összebeszélési tényre utal: Nagyobb bűntények esetében a nagyfiúkat sose fogják meg, vagy ítélik el (lásd: nálunk az olajszőkítés). Az arra vall, hogy ezeket az embereket egy felső hatalom védi. Amikor egy bíró nem fogad el bizonyítékot, akkor jogosan feltételezzük, hogy az összejátszásban a bíró maga is benne van. vagy pedig:

A háborút követően a nyugati politikusok nem engedték, hogy a kommunista eszmékről lehúzzák a leplet. A sztálini szörnyűségek megtörténését tagadták, Pulitzer és Nobel békedíjat adtak az arra érdemteleneknek. Erre feltételezhetjük, hogy a vezető politikusok hülyék, vagy tudatlanok, amennyiben csak ritkán fordulna elő, de 50 éven át hülyeségeket cselekedni már felveti a szándékosság gyanúját, és jogosan feltételezhetjük, hogy a társadalom tudatos rombolásáról van szó.

Visszatekintve a múltba egyre több bizonyítékot látunk arra, hogy J.F.Kennedy meggyilkolásánál, vagy a Kereskedelmi Központ tornyainak a lerombolásánál jóval nagyobb a „belső erők” részvétele, mint az hivatalosan el van ismerve.

Mindebből az következik, hogy elsősorban abban bízzál, amire te magad rádöbbensz, és ne hagyd magad befolyásolni a „tekintélyes”, ámde öncélokat szolgáló médiáktól. Ne azt fogadd el, amit szeretnél, ha igaz lenne, hanem azt, ami az alapos mérlegelés után racionálisnak tűnik. Ez elsősorban a klímaváltozással kapcsolatos hírekre vonatkozik.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3050) A tudósok rájöttek, hogy a munka és hobbi befolyásolja a szívinfarktus kockázatát

A nyugati társadalmakban a felnőttek halálát 50 százalékban a szívérrendszeri betegségek okozzák. A szívinfarktus a legtöbb esetben hirtelen, betegség, és figyelmeztető jelek nélkül, következik be. Ennek figyelembevételével fontos lenne megismerni a hátrányos életkörülményeket a bekövetkezés elkerülése végett. — Eredetileg ez egy VIP fordítás volt, de a téma fontosságára való tekintettel, valamint a felkérésre adakozók “megjutalmazása” végett, hozzáférhetővé teszem a fordítást. _________________________________________________________________________

A tudósok rájöttek, hogy a munka és hobbi befolyásolja a szívinfarktus kockázatát

A Moszkvai Állami Egyetem Pszichológiai és Oktatási Tagozatán (MSUPE) dolgozó tudósok vizsgálták a különböző személyiséggel rendelkező emberek életvitelének és a szív-érrendszeri betegségük kifejlődése közötti összefüggést előrehaladott életkor esetében.

A tanulmány segíteni fogja a páciensek optimális gyógyító stratégiájának megállapítását, valamint növelni fogja aktív élettartamukat. A tanulmány eredményeit a Pszichológia és Pszicholótechnika folyóiratban publikálták.

A legtöbb országban, beleértve Oroszországot is, a mortalitás legfőbb oka a szív érrendszeri betegségek. A tudósok véleménye szerint azok a pszichológiai tényezők vizsgálata és szabályozása, amelyek kihatnak ezen betegségek előfordulására és lefolyására, elősegítik a mortalitás csökkenését, és növelik az emberek életének aktív szakaszát.

Ma a szakértők az egyén foglalkozásától függően kiválasztják a rá szabott előfeltételeket a szívérrendszeri betegségek kialakulásához. Az MSUPE tudósainak célja az egyénre szabott azon tényezők azonosítása, amelyek a szívérrendszeri betegségek progressziójára hatnak nyugdíjas korban.

A kutatók egy minden részletre kiterjedő módszert alkalmaztak, amiben megtalálható a célszemély életvitelére kiterjedő kérdőív, részletezve a foglalkozást, elért karriert, érdeklődési kőrt és hobbikat az egész élet alatt és pillanatnyilag. Ezen kívül a betegséggel kapcsolatos leletek áttekintését. Alkalmazták még az MSUPE által módosított Dembo-Rubinstein személyiség kiértékelési módszert. Végül matematikai statisztikát is alkalmaztak.

A hobbikat csoportokra osztották: Intellektuális, kreatív, sport, fizikai (varrás, fúrás-faragás, javítás, stb.). A tanulmányban résztvevőket megkérdezték a személyiségükkel kapcsolatos bizonyos tényezőkről: aktivitás, agresszivitás, szociális érzékenység, optimizmus, gondoskodó készség.

A tanulmányban 496 személy vett részt (110 férfi és 386 nő), akik 55 év felettiek voltak, és szívérrendszeri betegségben szenvedtek. Az eredmények azt mutatták, hogy fizikai munkások és műszaki értelmiségiek esetében majdnem minden aktivitás (kommunikáció, elhatározottság, karrierépítés) növelte a szívérrendszeri megbetegedések kockázatát. Pozitív hatás volt viszont minden fajta műszaki hobbi, kézimunka, kertészkedés, javítás stb.

Az alkalmazottak csoportjából valók esetében a fizikai képzés, fizikai aktivitás, sport pozitív hatást mutat. Az optimizmusnak, és kézimunkának egyáltalán nincs hatása.

Azok esetében, akik adminisztratív munkában voltak, semmilyen hobbinak nem volt hatása, de pozitív hatás volt kimutatható professzionális tevékenység, karrierépítés esetén barátok és család jelenlétében.

Általánosságban a káros szenvedélyek (alkohol, nikotin, túlzabálás), agresszivitás (mint személyes tulajdonság) szakmunkás kategóriában kihatással volt a szívérrendszeri betegségek kifejlődésére és rosszabbodására.

A szakértők szerint a dzsender és az életkor nem hat ki a páciens személyiségének és a szívérrendszeri betegség állapota közötti összefüggésre. Nők és férfiak esetében, valamint különböző életkorú nyugdíjasoknál a negatív és a pozitív tényező alapvetően egybeestek.


Scientists Find Out How Work and Hobbies Affect Heart Disease Risk

Scientists at Moscow State University of Psychology and Education (MSUPE) have investigated the relations between the life path characteristics of people with different personality types and the development of cardiovascular diseases in elderly people.

The study will help develop an optimal therapeutic strategy for patients, as well as increase their active lifespan. The study results were published in Psychology and Psychotechnics magazine.

Cardiovascular diseases are the most common cause of mortality in most countries, including Russia. According to scientists, studying and controlling psychological factors that affect the occurrence and course of these diseases can help reduce mortality and increase the active period of people’s lives.

Today, along with general ones, specialists single out individual and personal prerequisites for cardiovascular diseases, depending on a person’s occupation. The MSUPE scientists have made it their goal to identify the influence of individual personality factors on cardiovascular diseases progression in retirement age.

The researchers used a comprehensive methodology, which includes a questionnaire on the life path, considering occupation, career achievements, individual’s interests and hobbies throughout life and at the moment; as well as analysis of documents (study of medical records); the Dembo-Rubinshtein personality traits self-assessment method modified by MSUPE scientists and methods of mathematical statistics.

Hobbies were divided into groups: intellectual, creative, sports, and subject (needlework, technical crafts, repairs, etc.). The participants of the study were also asked to evaluate certain features of their personality: activity, aggressiveness, sociability, optimism, caring (the presence of an object of care).

The study engaged 496 people (110 men and 386 women) over 55 years old, registered with cardiovascular disease.

The results of the study showed that for worker and technical professions (type “man-machine”), almost all types of activity (communication, determination, pursuing a career) increase the risk of cardiovascular diseases, and it’s only the development of subject interests and all kinds of technical hobbies, needlework, gardening, cottage, repair, etc. that have a positive effect.

At the same time, for pensioners from the employee group (type “person-person”), it’s physical education, sports, physical activity that have a positive effect, while optimism and needlework have no effect at all.

For pensioners who worked with papers and office workers (type “person-sign”), no hobby has any effect; these people are positively affected by professional activities, career growth, and the presence of friends and family.

“In general, it’s bad habits (drinking alcohol, smoking, overeating), aggressiveness (as a personality trait), and working in the “person-machine” field that affect the contraction, development and severity of cardiovascular diseases in retirement age, while optimism and subject hobbies reduce risks,” Tatyana Berezina, professor at the Department of Scientific Foundations of Extreme Psychology at MMSUPE, said.

According to experts, gender and age don’t affect the relations of patient’s personality traits and the severity of their cardiovascular diseases. For men and women, as well as for pensioners of different age groups, negative and positive factors basically coincide.


Цель – Исследование особенностей личностной организации жизненного пути, влияющих на развитие сердечно-сосудистых заболеваний у разных типов личностей пожилого возраста. Метод: диагностика личностных черт, анкетирование жизненного пути, анализ медицинских документов, экспертная оценка. Зависимые переменные: черты личности: агрессивность, активность, общительность, оптимизм, заботливость и особенности жизненного пути (карьера, хобби, вредные привычки и т.п.). Независимая переменная – уровень сердечно-сосудистой патологии; дополнительные переменные: профессиональные типы, пол и возраст. Статистический метод: дисперсионный анализ ANOVA. Эмпирическая база: пенсионеры – 496 человек (110 мужчин и 386 женщин). Результаты: риск развития сердечно-сосудистых заболеваний у пенсионеров увеличивают: агрессивность, профессиональная деятельность в сфере «человек- техника», психологические зависимости: употребление алкоголя, табакокурение, перееедание; снижают: наличие предметных увлечений и оптимизм. На связь личностных характеристик и сердечно-сосудистых заболеваний оказывают дополнительное влияние . профессиональные типы. У пенсионеров рабочих и технических специальностей риск сердечно-сосудистых заболеваний дополнительно усиливали общительность, активность и целеустремлённость, карьерный рост и снижало наличие предметных хобби. У пенсионеров человекоориентированных профессий дополнительно снижало риск наличие спортивных хобби, а у пенсионеров – офисных работников снижали профессиональная деятельность и карьерный рост, а увеличивали какие-то другие виды занятий, на уровне тенденции также были благоприятными социальные взаимодействия. Выводы: наряду с общими, существует индивидуально- личностные предпосылки к возникновению сердечно-сосудистых заболеваний, зависящие от профессионального типа человека. Для уточнения этих результатов необходимы дополнительные исследования.

Правильная ссылка на статью: Березина Т.Н., Чумакова Е.А. — Индивидуально-личностные предпосылки развития сердечно-сосудистых заболеваний в пожилом возрасте. // Психология и Психотехника. – 2019. – № 3. – С. 45 – 58. DOI: 10.7256/2454-0722.2019.3.30494 URL: https://nbpublish.com/library_read_article.php?id=30494

Éljetek a lehetőségekkel!

Karácsonyi kérés

Karácsony az ajándékozás, az adás ünnepe. Az egy-két tucat VIP előfizetőn kívül a napi 2000-2500 látogatóhoz fordulok, hogy adakozzon:

OTP 11773030-00271383

Nem hatalmas, a családi költségvetést megrengető összegekre gondolok. Névleges 500 vagy 1000 forintra, amivel azt jelzed, hogy méltányolod a munkámat, és segíteni akarsz a honlap hirdetés mentes fenntartásában. Köszönöm a megértésedet.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3048) Jézus születése – fordítás

Tibor bá’ online


Bizonyára ti is tisztában vagytok a karácsonyi történettel, de azért felelevenítem, ha megengeditek. Egy Mária nevű 14 éves bakfis a szent lélek jóvoltából teherbe esett. Egy József nevű férfi úgy gondolta, hogy a rosszindulatú szomszédok miatt jól teszi, ha ezt a bakfist felvállalja az apasággal együtt. Közben a rómaiak eldöntötték, hogy népszámlálást tartanak, ezért át kellett menniük egy másik városba, ahová olyan sokan mentek, hogy nem volt már szabad szállás, így kénytelenek voltak meghúzni magukat egy istállóban, ahol pásztorok, meg mindenféle állatok is voltak. Közben egy csillag kiszúrta a dolgot és odairányított 3 királyt. Hamarosan kiderült, hogy a két év alattiakra halál vár, ezért a szülők úgy döntöttek, hogy az újszülött Jézussal átmenekülnek Egyiptomba.

Nem túl érdekes történet, de a szaftos részletek kimaradtak. Mária és József viszonyához tudni kellene a kor zsidó szokásait, ami történetet sokkal színesebbé teszi. Ha egy zsidó azt akarja, hogy házasságát elfogadja a rabiátus tradíció (mishnah kiddushin) bizonyos szabályokat be kell tartania. A zsidó házasságnak két része van: kiddushin (eljegyzés) és anisuin (házassági ceremónia). Eljegyzés alatt még nincs összeköltözés, és semmi esetre se lehet szexelni. Manapság az eljegyzést és a házasságot összevonják, mert olcsóbb, meg minek annyit várni, de Mária idejében az eljegyzés egy egész évet vett igénybe, ami alatt Józsefnek szent könyveket kellett olvasnia, ami felkészülés volt a férj-i szerepre. Képzeld el közben Mária ott tesz-vesz terhes hassal.

Abban az időben a szüzességnek jelentős értéke volt, mert ha biztos akartál lenni abban, hogy a gyerek a tiéd, ragaszkodni kellett a szüzességhez. Ezt a nőknek figyelembe kellett venni. A Bibliában számtalan utalás van arra, hogy a terhes nő és a menstruáló nő „tisztátalan”.

Képzeljünk el egy kislányt, aki növekvő hassal jön vissza egy rokoni látogatásból. Abban az időben, szent lélek ide vagy oda, selejtnek tekintették volna, a szent lelket pedig olcsó kifogásnak.

Máté 1:19 József megpróbálta elkerülni Mária megkövezését, mert a szabály szerint szüleivel élő hajadon nem lehetett terhes, ami szégyen volt az egész családra. József ezt mindenképpen el akarta kerülni, részben azért mert álmában megjelent neki Gábriel és biztosította arról, hogy a fogantatás szeplőtlen volt, a szent lélek jóvoltából. Aztán jött egy másik angyal és közölte Józseffel, hogy azonnal szedjék össze magukat és meneküljenek, mert Heródes nem akar magának riválist, ezért minden 2 évnél fiatalabb gyereket megölet. Ugyanis, valahogy neszét vette a messiás megszületésének.

József viselkedését 2003-ban II. János Pál méltatta, aki az istentől érkező üzenetet elhitte, de szolid marad annak ellenére, hogy istennek volt a nevelő apja.

A Biblia kifejezetten közli, hogy József és Mária Jézus születéséig nem használták ki a házasságban rejlő lehetőségeket (magyarul nem dugtak). Ami abszolút logikusnak tűnik, mivel Mária végig terhes volt. Mellesleg az se kizárt, hogy a csajt megkövezhették. Tehát jobb óvatosnak lenni. Azonban nagy rakás hívő, többnyire katolikusok úgy gondolják, hogy Mária sose szexszelt, egész életében szűz maradt. Ugyanis az isten anyjához ez illik. Hogy József miért maradt benn a házasságban, azt nehéz elképzelni.

Itt azért van egy kis gubanc, mert a Biblia több esetben is Jézus testvérének illett személyeket, amit a hívők azzal intéznek el, hogy ezt nem kell szó szerint venni. Ezen kívül a Bibliában több Mária is jelen van, ami össze – vissza zavarhatja a családi kötelékeket.

Nagy kérdés, hogy az atya úristen miért választott ki egy eljegyzett tizenéves lányt a fiúisten kihordására, egy érett, szingli nő helyett.

Azon is el lehet gondolkodni, hogy Mária 14 évesnél fiatalabb volt, valószínűleg az első menstruációja után fogant szeplőtlenül. Nem lehetett könnyű szülése. Az is tény, hogy nem fehér volt, hanem színes bőrű, hiába festették fehérre az elmúlt 2000 év festményein. Ráadásul nem lehetett különlegesen szép, mert a Bibliában jelzik, ha egy nő kivételesen szép (mint Daniel vagy Vashti királynő).

Maga a szülés se lehetett könnyű. Tapasztalt bába nem volt a közelben. Feltételezhetően József segített neki, amire szüksége is lehetett, hiszen családjától távolt, egy büdös istállóban, állatok között kellett világra hoznia gyermekét.

A Korán szerint Mária szülés közben egy pálmafa törzsének támaszkodva azt kiáltja: „Bár csak meghalhattam volna ez előtt, és elfelejtettem volna az egészet.” Nem ez nem kitalálás. Ezt a Korán teszi közzé, és tudni kell, hogy a muszlimok között Máriának nagy tekintélye van, és az egyetlen nő, akit nevén neveznek, állítja a BBC. Megtoldva azzal a történettel, hogy amikor emberek Mária szüzességét vonták kétségbe, Jézus anyja segítségére sietett.

Ha akarsz még hallani szokatlan dolgot, akkor hadd folytassam azzal, hogy Józsefnek volt már egy felesége, akiktől 6 gyereke maradt hátra, amikor kérték, hogy vegye feleségül a nála sokkal fiatalabb Máriát. Ez is lehet oka annak, hogy Jézusnak bátyjai és nővérei voltak.

A mese szerint az istállóban állatok voltak Jézus születésekor. Nos, az istálló minden bizonnyal nem felel meg a valóságnak. A bibliai időkben az épületek emeletén laktak és aludtak. A földszinten munkálatokat végeztek és éjszakára beterelték az állatokat. Valószínűleg ilyen helyen születhetett Jézus, nem pedig egy különálló istálló épületben.

További dolgok olvashatók: https://www.grunge.com/177483/the-untold-truth-of-mary-and-joseph/sl/jesus-was-born-in-a-basement-not-a-stable?utm_campaign=clip


Éljetek a lehetőségekkel!

(3047) Klasszikus kabarék

Hétvégi vidámság

Lehet, hogy csak nekem tűnik úgy fel, hogy régebben elképesztően jó kabarékat adtak elő. Ha nincs jobb dolgod, nézd ezeket végig. Szerintem megéri. Antal Imre elképesztő Kállai Ferenccel.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3046) Kacagó hétvége 6.

Karácsonyi viccek

Csak annyit fűzök hozzá, hogy ezek a viccek 60-70 évvel ezelőtt nem állták volna meg a helyüket. Ezek a kor szellemét tükrözik.

1) Apu, elfogadható az, hogy mikor mi fiúk összejövünk mindig megvitatjuk a különböző méretű és alakú női melleket?
– Persze fiam, ez teljesen normális. A női mellek nagyon is különbözőek, a nők korának megfelelően. A húszéveseké olyan mint egy dinnye, kerek és kemény. A harminc és negyvenéveseké olyan mint egy körte, még mindig szép, de már lóg egy kicsit. Ötven év után már olyan mint egy hagyma.
– Hagyma?
– Igen, ha csak ránézel, sírnod kell!
A fiú nővére erre megkérdezi az anyját:
– Anyu, hányféle pénisz van?
A mama boldog, hogy végre lehetősége van kifejteni az álláspontját a témáról:
– A férfiak ugyancsak három fázison mennek keresztül. A húszéveseké olyan mint egy tölgy, kemény és hatalmas. A harminc és negyveneseké olyan mint a nyírfa, hajlékony de még mindig megbízható.
Ötvenen felül olyan mint a karácsonyfa.
– Karácsonyfa?
– Igen, ki van száradva és a diók rajta már csak dísznek vannak.

2)- Hallom, letartóztatták a férjedet.
– Igen. Az idén túl korán kezdte meg a karácsonyi bevásárlást.
– Hogyan? Hiszen már majdnem Karácsony van!
– Úgy értem, mielőtt még az üzlet kinyitott volna…

3) Télapó találkozik az utcán egy kislánnyal:
-Ha adsz egy puszit kapsz egy szaloncukrot.
Mire a kislány:
-És ha leszoplak enyém a zsák?

4) Érkezik a postára egy levél, a Mikulásnak címezve. A postások felbontják, kiderül, egy kisgyerek írta:
– “Kedves Télapó! Mi nagyon szegények vagyunk, így nem tudok a szüleimnek ajándékot venni. Jó lenne, ha tudnál küldeni nekem 20.000 forintot.”
A postások megsajnálják, gyűjtést rendeznek, össze is jön 10.000 forint, ezt elküldik a kisfiúnak.
Megérkezik a köszönőlevél, izgatottan olvassák:
– “Kedves Télapó! Köszönöm a pénzt, de képzeld, ezek a mocskos postások lenyúlták a felét!”

5) Az egyik rendőr kérdezi a másikat:
– Mit kaptál karácsonyra?
– Idegbajt!
– És mit adsz a feleségednek karácsonyra?
– Egérutat a sarokig.

6) A 80 éves férfi felhí­vja távol élő fiát:
– Fiam! Anyád és én úgy döntöttünk, hogy elválunk. Arra kérnélek, hogy hívd fel a nővéredet, és kí­méletesen közöld vele a hí­rt.
A fia azonnal telefonál a nővérének, és közli vele a rossz hí­rt. A nővére tüstént intézkedni kezd.
– Azonnal csomagolunk, hazautazunk, és rendbe rakjuk a dolgokat. Majd felhí­vja az apját is:
– Azonnal hazautazunk, addig ne csináljatok semmit!
Az apja: – Jó, akkor várunk.
Majd odafordul a feleségéhez:
– Nos, a gyerekek nálunk töltik a karácsonyt. Csak azt tudnám, húsvétra mit fogunk kitalálni!

7) Két kislány azon vitatkozik, hogy a karácsonyi ünnepségen előadott betlehemi színdarabban melyiküknek volt fontosabb szerepe, míg végül a 12 éves így szól a nyolcéves húgához:
– Menj, kérdezd meg anyát, mennyivel könnyebb angyalnak lenni, mint szűznek!


Éljetek a lehetőségekkel!

(3045) A katasztrófa anatómiája

Tibor bá online


Az utóbbi időben sűrűsödnek a gazdasági összeomlás jóslatai. Lehet, hogy  túlzások,  de  ha  bekövetkezik,  akkor  már hiába kapálózunk.    Ezen    kívül    jobbra  balra   árvizek,    erdőtüzek tombolnak. Eddig  még  szerencsénk volt, de ez nem garantált mindörökre.    Jobb,   ha   tisztában   vagyunk a  következőkkel. Megjegyzem, két éve ez VIP fordítás volt.

A közelmúlt eseményeit szemlélve világosan kitűnik, hogy (elsősorban) az amerikai kormány nem volt tisztában azzal, hogy a lakosság milyen nagymértékben függ a hatóságok intézkedéseitől. Itt most elsősorban a 2010-es Haiti földrengésre, a Japán atomreaktor leolvadásra, a 2005-ös Katrína hurrikánra (Nem Orleans), az egészen friss Sandy hurrikánra (New York) gondolok.  Ennek pedig katasztrofális következményei vannak. Amikor bizonyos türelmi idő eltelte után az emberek rádöbbennek, hogy magukra vannak hagyva, és ész nélkül kezdenek el érzelmi alapon cselekedni, ami káoszhoz vezet, azaz a társadalmi rend teljes összeomlásához.  Erre pedig csak úgy tudunk felkészülni, ha megértjük a katasztrófa következményeinek a kialakulását. Vizsgáljuk tehát meg a katasztrófa anatómiáját! {a rendszer összeomlásának áttekintéséhez csak térben lehatárolt eseményeket vizsgálhatunk, aminek eredményeit nem lehet kivetíteni egy világméretű eseményre, ahol százmilliók kaotikus viselkedésével kell számolni}


Első fázis: A figyelmeztetés

A hatóságok általában mindent megtesznek, hogy a lehetőségükhöz képest időben figyelmeztessék a lakosságot.  Ennek ellenére mindig van egy bizonyos csoport, amelyik „jobban tudja”, és a hatósági figyelmeztetést nem veszi komolyan egyéni megfontolásokból kiindulva (félti a hátrahagyott vagyontárgyait). Ezek lesznek azok, akik az adott pillanatban el fognak rohanni a hipermarketekbe, hogy lepucolják a polcokat, mert a kereslet nagymértékben túl fogja szárnyalni a kereskedelmi raktárak készleteit. Akár sikerül készlethez jutni, akár nem, az összeomlás rövidesen elkezdődik.


Második fázis: A sokk és a félelem (az első két nap)

Amint a katasztrófa okozta sokkból felébrednek az emberek, a legnagyobb részük nem lesz képes adaptálni magát az eseményekhez, hiába próbálják felmérni helyzetüket, a vesztességeiket, és a jövőbéli kilátásaikat, miközben a hatóságok kétségbeesetten iparkodnak felmérni a helyzetet. Eközben a fel nem készültek elvárnák, hogy a hatóságok tegyenek is valamit az érdekükben. A valóság teljes súlyával akkor fog a vállaikra szállni, amikor rájönnek, hogy az elektromos hálózat összeomlása, a közlekedési utak romokkal való elzáródása megakadályozzák, hogy a készültségi anyagok (étel, víz, üzemanyag, higiéniai eszközök, tb.) elérjék a rászorultakat. Amint a tömegek rádöbbennek, hogy segítség nem érkezik, kétségbeesetten öntevékenységbe kezdenek, és ezzel beindul az összeomlás.


Harmadik fázis: Az összeomlás (3-7 nap)

Egy katasztrófa bekövetkezése után mindössze 3 nap kell ahhoz, hogy szabad rablás és totális káosz uralkodjon a közterületeken.  Sandy hurrikánt követve a State Island lakói könyörögtek segítségért a megválasztott önkormányzati tisztségviselőkhöz. Benzint, élelmiszert és meleg ruházatot kértek. „Meg fogunk halni, megfagyunk. Sok öreg van közöttünk. Értsétek meg! A segélyt hozó teherautóknak már rég itt kellene lenni. Már három nap is elmúlt.”

Bármi legyen is az ok, a katasztrófa bekövetkezésétől számított 3-5 napon belül a tömegek rádöbbennek, hogy maguknak kell megoldani a problémákat úgy, ahogy tudják. Jó példa erre az, ami New Orleans-ban történt. Az emberek rá voltak kényszerítve, hogy kezükbe vegyék a sorsukat, mert sem a helyi, sem a szövetségi hatóságoktól nem kaptak segítséget. A harmadik nap után bekövetkezett a tökéletes anarchia, ami fosztogatást és gyilkosságot jelentett. És mintha ez nem lenne elég, ebben az idő intervallumban üti fel fejét különböző betegség az összezsúfoltság következményeként. A Haiti földrengés után az elégtelen higiénia miatt kolera járvány indult el a hatalmas nemzetközi összefogás ellenére. A Sandy hurrikán nyomán, a menedékhelyeken vírusos fertőzés lépett fel, ami miatt ezeket be kellett zárni, hogy fertőtleníteni lehessen.


Negyedik fázis – konszolidáció (8…30 nap)

Vágyaink ellenére a károk helyreállítása egy lassú és bonyolult feladat, amihez komoly tervezés is szükséges. Általánosságban egy katasztrófa sújtotta városnak 1-2 hétre van szüksége ahhoz, hogy a helyreállítás elkezdődjön. Minden katasztrófa más és más, ezért jellegétől függően, egy-két hétre lenne szükség a normalizálás beindulásához, de nem ez a tipikus.

A Katrina hurrikán rombolása után 7 évvel, amely Louisiana egy részét letarolta, az állam még mindig a helyreállítás fázisában van, és a szakértők szerint, legalább még 10 évre van szükség ahhoz, hogy mindent helyre állítsanak.

Nem szabad elfelejteni, hogy a konszolidáció alatt alapvető fontosságú cikkekből, és erőforrásokból lehetnek még hiányok. Jó példa erre a jelenlegi állapotok New York-ban, ahol még mindig benzinhiánnyal küszködnek. Úgy tűnik, még hónapokra van szükség, ahhoz, hogy Sandy hurrikán okozta károkat helyre állítsák.

A fentiek fényében világossá válik, hogy mivel kell szembenéznünk. Nyilvánvaló, hogy hasonló esetre számítva az ivóvízen és élelmiszeren kívül, kellő üzemanyag tartalékra is szert kell tenni, mert katasztrófa esetén kizárólag csak magunkra számíthatunk, a hatóságok segítésére nem. Amennyiben sűrűn lakott területen élsz, tudnod kell, hogy a szabadon vásárolható cikkek hamar el fognak tűnni a polcokról.

Figyelj és tanulj a katasztrófa beszámolókból. Minden egyes alkalommal, amikor egy katasztrófa bekövetkezik, a forgatókönyv ugyanaz:





Rágd át magad a katasztrófa hatásain, és állítsd össze, hogy bekövetkezés esetén mire lenne szükséged. Tárd fel a felkészülésed gyenge pontjait, és javítsd ki őket. Készülj fel lelkileg és fizikailag hosszabb áramszünetre. Minél jobban fel vagy készülve annál gyorsabban alkalmazkodhatsz az új helyzethez. Sandy esetében a fel nem készültek csak álltak és nézték, hogy az a kevés élelmiszer, ami az otthonukban volt, miként romlik meg és válik használhatatlanná. Ezzel szemben a felkészültek összeszedték az ételeket és kitették a hóba. A tervezés és a gyakorlás tökéletesíti a túlélést. Váratlan szituációkban is gyorsan találsz megoldást, ha előre foglalkozol a témával.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3044) Kihalás 2020-ban?

Tibor bá’ online


A kihalás 2020-ban egy merész cím, mert kicsi az esélye annak, hogy bekövetkezik. Sőt nulla, mert aminek van némi esélye az a kihalás beindulása. Lássuk, miről van szó!

A kék vonal a hosszú távú tendenciát mutatja, és a NASA LOTI (Land-ocean temperature index) 1880-2019 adataira támaszkodva. A vörös vonal a rövid távú tendenciát mutatja a NASA LOTI  2012-2019 adataira támaszkodva, hozzáadva az El Nino/La Nina változásokat. Köztudott, hogy El Nino beindíthat egy hatalmas metán felszabadulást a Jeges-tenger fenekéről. Na ez az, ami bekövetkezhet 2020-ban, aminek következménye a néhány év alatt 18 (tizennyolc – nem elírás) Celsius fok hőmérséklet emelkedés bekövetkezése.

Hogy ez mikor következik be, azt senki se tudja, de abban nincs vita, hogy a metánhidrát ott van hatalmas mennyiségben, és a megfelelő hőmérsékleten felszabadul, méghozzá pozitív visszacsatolással. Minél több szabadul fel, annál melegebb lesz, minél melegebb lesz annál több szabadul fel. Akik most kekeckednek rajtam keresztül a figyelmeztető klímakutatókkal, majd nézhetnek egyet, amikor kerülgeti őket a hőguta.


Mit árul el ez a grafikon?

Azt, hogy az északi féltekén a tenger felszíni hőmérséklete 2015 októberében 1,09 °C-al volt melegebb mint a XX. század átlaga. Ezzel pontosan megegyezik 2019 októberi adatta, ami szintén 1,09°C volt. De a különbség az, hogy 2015 egy El Nino év volt, a 2019 pedig El Nino semleges. Ebből arra lehet következtetni Sam Carana szerint, hogy ha 2020 megint El Nino lesz, ami szerinte valószínű, (de az ausztrál meteorológiai intézet – akik állandóan befigyelik a Csendes-óceánt – szerint nem.) akkor nem lehetetlen a metánhidrát tömeges bomlása, ami hirtelen hőmérséklet emelkedést indíthat be.

Mi olvasható még? “Tipping point 1°C above 20. century level.” Billenő pont 1 °C-al a 20. század átlaga felett. Hogy ezt ki és mikor állapította meg, és mivel bizonyította, azt nem tudom. De ha ez hiteles, akkor Sam Carana aggódása indokolt.

Tehát se Sam Carana, se én nem állítjuk, hogy 2020 a kihalás kezdete, de ha ennek esélye mindössze 0,01 %, akkor is komolyan kell venni, mert a tét óriási.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3043) Hol tartunk most?

Tibor bá’ online

2019 novembere átlagosan a második legmelegebb november volt 1880-óta, amitől fogva az értékelhető méréseket számon tartjuk. Az értéke 1,02°C-al volt melegebb, mint az 1951-1980 közötti alapérték. 1880-1920 átlaghoz viszonyítva viszont, 1,27°C-al volt melegebb.

A legmelegebb éveket az alábbi ábrán láthatjuk.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3042) Amerikai nyomor – fordítás

Tibor bá’ online


A hírek, a kivándorlók visszajelzései, és a hollywoodi filmek alapján elkönyvelt tény, hogy Amerika a legcsodálatosabb ország a világon, ahol csodásak a fizetések, és egyszerűen az álmok világa. Ha valakinek ezzel ellentétes a véleménye, azt lehurrogják, komcsinak kiáltják ki. – Akkor most nézzük az érem másik oldalát!

Amerikai nyomor (kilakoltatás csőre töltött pisztollyal)

Hajléktalanság, éhezés és szégyen: A világ leggazdagabb országában a szegénység zabolátlanul terjed. Az Amerikai Egyesült államokban több mint 40 millió ember él a nyomorszínt alatt, kétszer több, mint 50 évvel korábban. A süllyedés igen gyorsan következett be.

Az Egyesült Államokban sokan csúsztak ki a szociális hálóból. A strukturálisan gyenge bányászati területen az Appalachian hegységben élőknél gyakorlatilag normálisnak tűnik, ha valaki segélybélyeggel vásárol. Aki elveszti a lakhatását, semmi mást nem tehet, mint a gépkocsijában él. Los Angelesben olyan sok hajléktalan van, hogy a segélyszervezetek kénytelenek voltak kisebb fakunyhókat építeni a hajléktalanok feje fölé. A hajléktalan gyermekek száma is drámaian megnőtt, mára már másfél millióan vannak, ami háromszorosa annak, ami az 1930-as évek Nagy gazdasági Válságában volt.

És akkor most az eredeti angol szöveget.

Evicted at gun point: How poor people survive in the USA

Homelessness, hunger and shame: poverty is rampant in the richest country in the world. Over 40 million people in the United States live below the poverty line, twice as many as it was fifty years ago. It can happen very quickly.

Many people in the United States fall through the social safety net. In the structurally weak mining region of the Appalachians, it has become almost normal for people to go shopping with food stamps. And those who lose their home often have no choice but to live in a car. There are so many homeless people in Los Angeles that relief organizations have started to build small wooden huts to provide them with a roof over their heads. The number of homeless children has also risen dramatically, reaching 1.5 million, three times more than during the Great Depression the 1930s. A documentary about the fate of the poor in the United States today.






Éljetek a lehetőségekkel!

(3041) Az Oxfam szerint évente 20 millió embernek kell elhagynia otthonát a klímaváltozás miatt

A cikk teljes fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. VIP előfizető az lehet, aki legalább 10.000 forinttal hozzájárul a honlap fenntartásához.

Klíma okozta katasztrófákkal kell évente 20 millió embernek szembenéznie a lakóhelyi közösségének az elhagyásával. Az elmúlt 10 évben ennek az elsődleges oka az otthonvesztés, állapítja meg az Oxfam jelentés, amit ebben a hónapban hoztak nyilvánosságra. (folytatás előfizetésre)


20 Million People a Year Displaced by Climate Change: Oxfam

 While no country is exempted, poor countries are overwhelmingly those most at risk.


Climate-fuelled disasters forced an estimated 20 million people per year -one person every two seconds- to leave their homes and communities, being thus the first cause of internal displacement over the last 10 years, a study conducted by the organization Oxfam, released earlier this month, revealed.


‘People Are Dying from Climate Emergency Now’: Greta Thunberg“Today, you are seven times more likely to be internally displaced by cyclones, floods, and wildfires than by earthquakes and volcanic eruptions, and three times more likely than by conflict,” according to the research.

The study titled ‘Forced from Home: Climate-fueled Displacement‘ shows that climate-related disasters rose from around 200 per year in 2008 to over 1,500, a decade later.

While no country is exempted, poor countries are overwhelmingly those most at risk. The researchers demonstrated that small island and developing states such as Cuba and Tuvalu make up seven of the 10 countries that face the highest risk of internal displacement as a direct result of extreme weather events.

These communities are 150 times more likely to be displaced by extreme weather disasters than communities in Europe for instance.

“Whether you’re living in the United States or in Spain, you’ll be experiencing the impacts of the climate crisis […] but the majority of people that are being impacted are living in poor countries,” Oxfam International’s Climate Policy Lead Nafkote Dabi told The Real News.

“Our study shows you’re four times more likely to be displaced by climate-related disasters if you live in poor countries compared to if you’re in the U.S.,” she added.

The leaders of 5 big emitters saving themselves from rising seas while poorer nations sink below the waves of the #ClimateEmergency
We need urgent action to cut emissions and support communities that have lost their homes and lands. @Oxfam for Climate Justice in the #COP25

On the other hand, countries from Somalia to Guatemala are seeing massive displacement caused by both the climate crisis and conflict.

While it is not easy to establish a clear correlation between climate-related disasters and conflicts, “in some areas of the world, where there’s lack of access to resources because resources are dwindling like due to droughts, your access to food is decreasing, or access to water, that creates conflict,”  Dabi said.

Oxfam published the study ahead of the COP25 United Nations climate summit, which is currently taking place in Madrid, Spain.

“The first responsibility of the international community and especially rich polluting countries is to fight climate change and minimize its impact on people’s lives by taking more ambitious actions to cut pollution and limit global heating to 1.5 C,” the study said, reminding it is “a matter of survival for some of the world’s most vulnerable communities.”

Another critical issue faced by many developing countries is the lack of progress on funding from rich countries, to help poor countries and communities recover from loss and damage.

The researchers said in their report that the international community has made little progress towards the provision of new funds.

This lack of progress means poor countries have to provide for the cost of weather disasters from their own budgets, when and these costs have escalated alarmingly in recent decades. The study found that in small island developing states, it reaches 20 percent of national income.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3040) A klímaváltozás hozadékai 1.

Tibor bá’ online


Az Csendes-óceán északkeleti medencéjében, Kanada és az Egyesült Államok nyugati partja mentén, fel egészen Alaszkáig, egy durván 3000 km-es sávban a tengervíz átlagos hőmérséklete több mint 3 °C-al magasabb a megszokottnál. A klimatológusoknak fogalmuk sincs ez miért következett be, de a hatása meghökkentő. A halak eltűnnek az oxigénben egyre szegényebb vízből. A kevesebb hal miatt a madarak létszáma is csökken. A tőkehal halászatot állomány hiányában leállították, ami előrevetíti a fehérjehiány bekövetkezését az emberi táplálkozásban. A helyzet egy rendkívül komoly következmények árnyékát vetíti előre.




Éljetek a lehetőségekkel!

(3039) Zenés hétvége 6.

A múlt heti bohóc társaság tud produkálni komoly zenét is



Éljetek a lehetőségekkel!

(3038) Kacagó hétvége 5.

Karácsonyi viccek


Két rendőr elmegy az erdőbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak. A térdig érő hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelő fenyőfát, de nem találják. A nap lenyugszik, feltámad a jeges szél, a távolban felvonyít valami állat.
Az egyik rendőr odafordul a másikhoz:
– Na, ebből nekem elegem van! A legközelebbi fát kivágjuk, akár fel van díszítve, akár nincs!

Két szőke nő beszélget.
– Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik!
– De remélem nem 13-ára…

Két macska ül a háztetőn.
Megszólal az egyik:
– Te mit kérsz karácsonyra?
Mire a másik:
– Jó sok kismacskát.
Megszólal a másik:
– És te?
– Én is sok kismacskát.
Megszólal hátul a kandúr:
– Hahó, megjött a Mikulás!

– Mit kap a cigány gyerek karácsonyra?
– ???
– A biciklidet!

Kovács hamarabb ér haza a munkából, bemegy a hálószobába, és a ruhásszekrényhez lép.
– Ne nézz be oda, ott van a karácsonyi ajándékod! – kiált rá a felesége ijedten. Kovács kinyitja, benéz, és így szól:
– Mit ne mondjak, ez a legfurcsább ajándék, amit valaha is kaptam. Szerinted mihez kezdjek egy félmeztelen postással?


Éljetek a lehetőségekkel!

(3037) Van-e jövőnk?

Ez a rövid rész egy előző posztok tartalmának az ismétlése, átugorható. Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.

Kultúrák ütközése

Középiskolai tanulmányaim első évében Magyarországon kötelezővé tették az orosz nyelv tanulását. Egyszeriben sok ezer orosz nyelvtanárra lett volna szükség, de nem volt. Az angol, német, francia nyelveket tanítók gyors tempóban kezdtek oroszt tanulni, és sokszor csak 4-5 leckével jártak előbb, mint az általuk tanított osztály. Az egész orosz tanulás, legalább is a kezdeti időben, viccnek számított. Arról nem is beszélve, hogy sokan úgy éreztük, hazafias kötelességünk leszabotálni az orosz nyelvet.[1] Nem csoda, hogy három év „tanulás” után még a személyes névmásokat sem tudtam.

Később, amikor elkezdtem angolul tanulni, furcsa elképzeléseim voltak egy idegen nyelvről. Úgy gondoltam – valószínűleg nem egyedül – hogy minden magyar szónak van egy angol megfelelője, amiket meg kell tanulni, és kész. Egy kicsit később, legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy egy idegen nyelv ennél lényegesen több. Gondolom ezzel nem árultam el semmi újat, mert ötven év alatt ma már mindenki idegen nyelvet, elsősorban angolt tanul, és így mindenkinek lehet személyes tapasztalata.

De itt nem ér véget a történet. Maradjunk az angolnál. Egy társaságban azt kérdezi a háziasszony, kérek-e egy csésze kávét. Erre én magyarul azt mondanám, hogy „igen, köszönöm szépen”. Csak hát ezt most angolul kell mondanom. Semmi baj, megy ez már nekem! „Yes, thank you.” Most jön a meglepetés, az angol háziasszonynak fogalma sincs, hogy kérek-e vagy sem. Ezért aztán egy kissé elbizonytalanodva újfent megkérdezi. Én pedig megismétlem a válaszomat. Most áll be a csőd. A háziasszony csak áll és vár, fogalma sincs, mit kellene tennie. Az egész, úgy ahogy van, rettenetesen kellemetlen, tudom, mert velem pontosan ez esett meg.

Ugyanis minden nyelven belül kialakulnak bizonyos szokások, amik együtt járnak a nyelv ismeretével. Angol nyelvű kínálásra két válasz lehetséges: „Yes, please” (igenlő) és „No, thank you” (elutasító). Olyan tehát, hogy „Yes, thank you” nem létezik. Természetesen ennél az egyszerű példánál a másik fél, ha elegendő intelligenciája, vagy némi gyakorlata van, rá fog jönni, hogy az egyszerű összetett-mondat első részét kell érvényesnek tekinteni, vagyis a „yes”-t vagy a „no”-t. De hát ennél vannak sokkal kevésbé „evidens” szituációk és ráadásul sok millió. Az illusztráció kedvéért vegyünk még néhány példát!

Angolul van: jó reggelt, jó délutánt, jó estét és jó éjszakát. Nincs viszont: jó napot (újabban -a globalizáció miatt- már van „good day”, de azért még ma is egy kicsit bunkónak számít). A „good morning” az ágyból való kilépéstől déli 12-ig mondandó. Ezt követve a „good afternoon” dukál, egészen estig, amikor is felváltja a „good evening”. A „good night” csak úgy, mint a magyar „jó éjszakát”, elköszönésnek, nem pedig üdvözlésnek szánják. Én ugyan elég régen éltem angolszász területen, de még manapság is előfordul, hogy bemegyek a helyi ABC boltba délelőtt 10-kor, és (angol szokás szerint) „jó reggelt”-tel köszönök. Ez sose marad kellő reakció nélkül. Minimum, hogy a pénztáros fájdalmas arccal visszaszól: „Jó reggeeeelt? Hol van már a reggel!”, de az se ritka, amikor alaposan megkapom: „Jó magának, hogy most kelt fel.”

Akkor most merészkedjünk mélyebb vizekre. Egy nem ismert harmadik személy bemutatása magyar kultúrkörben többnyire botrányos, ne is foglalkozzunk vele. Angolszász országokban megvan a pontos koreográfia, ami az angol kultúra szerves része, és a következőképpen zajlik: Belépek valahová, ahol a barátom egy fiatal, előttem ismeretlen hölgy társaságában van. Én érkeztem, tehát köszönéssel kezdem, de csak a barátomnak köszönök, jelezve ezzel, hogy a másik személy részemre „nem létezik” (hiszen hivatalosan nem ismerjük egymást), de nem a barátomra nézek, hanem a fiatal hölgyre, – jelezve – hogy azért tudomást szereztem róla. Ekkor a barátom azt mondja „Margaret, ez a pasi Tibor, akiről már tettem neked említést” (amennyiben várhatóan baráti viszony fog közöttünk kialakulni), illetve „Szűcs kisasszony, ez az úr a barátom, Antalffy Tibornak hívják, és mint már említettem ő keres egy titkárnőt” (amennyiben várhatóan nem baráti, hanem valami más, vagy éppen semmilyen, viszony kialakulása várható). Hogy a nyelvismeret mellett ez milyen fontos, vegyünk egy esetet a múltból!

Egy amerikaiul tökéletesen beszélő cseh kém úgy bukott le az USA-ban, hogy felemelte a telefonkagylót, és tárcsázás helyett belehallgatott van-e már „vonal”. Amerikában mindig és azonnal van „vonal”. A pártállami időkben (ha van még, aki emlékszik rá) „vonal” vagy volt, vagy nem volt. Ilyenkor volt „süket” a telefon.

Most vegyünk egy egészen friss példát a közelmúltból. Egy magyar cég megpályázott egy brüsszeli fordítási munkát, de az elküldött pályamunkát ki se nyitották, mert a lezárt csomagra ráragasztották a posta „törékeny” címkéjét, amit a címzett úgy értékelt, hogy üveg van a csomagban, valószínűleg itallal töltve, amit „vesztegetésnek” szánnak. Ezért a pályázatot tartalmazó csomagot visszaküldték. Magyarázat: A Magyar Posta jóval hanyagabb a belgánál (én például már kaptam postán begörbült floppyt), ezért a magyar gyakorlat (de nem a belga) szerint a feladó óvatosságból mindent ráragaszt a küldeményre, amit csak tud.

Na, még egy utolsó ráadást! Magyarul egyet felfelé álló hüvelyk ujjammal mutatok. Ez az Ó-kori Romában a gladiátor életben hagyását jelentette. Ma Angliában a hüvelykujj mutatásának jelentése: LFS, amiben az L = ló. Angliában a jelentés nem ismerése adott esetben igen kellemetlen lehet.

Ezeket a kellemetlen, kényelmetlen szituációkat lehetne nevezni a „kultúrák ütközésének”. Viszont az Európai kultúrához (amiben bennfoglaltatik többek között a magyar és az angol is) az is hozzátartozik, hogy más nyelvű „nyugati” emberrel szemben illik nagy fokú toleranciát mutatni, ami kizárja egy valós konfliktus kialakulását. Ezen kívül a nyugati kultúra szerves része a vallási tolerancia. Nyugati emberek körében a vallás nem téma, hanem magánügy. Ez, például az iszlám kultúrából teljes mértékben hiányzik. Egy mohamedán férfi első kérdése hozzám, hogy milyen vallású vagyok.  A legrosszabb, ha ateistát válaszolok, amivel egyenértékű a zsidó. Egy árnyalattal, de csak egy árnyalattal jobb, ha keresztény vagyok, és két árnyalattal, ha valami más. Abban az esetben, ha mohamedán lennék, folytatódna a faggatás, szunnita, sihita? És most jön a slussz poén. Ha mohamedán lennék, és meg szeretnék keresztelkedni, mert nekem Jézus tanítása szimpatikusabb, akkor minimum halált érdemlek, és ez nem csupán elmélet, az ügy gyakorlati végrehajtással fejeződhet be, ha van rá lehetőség.

Kulturális különbségek igen könnyen félreértésekhez vezethetnek. Még a pártállam időkben járta egy vicc. Ezek szerint a szovjet párttitkár Amerikába látogatott, ahol a sajtó a múltbéli disznóságainak a felsorakoztatásával fogadta. A szovjet pártfőtitkár első mondata az Egyesült Államok elnökéhez az amerikai sajtó bepanaszolása volt. Az amerikai elnök sajnálatának adott hangot, de kifejtette, hogy az amerikai sajtó szabad és ezért nem áll módjában bármit is tenni. Erre a főtitkár közölte, hogy náluk is szabad a sajtó, de ilyen nem fordulhatna elő, arról ő személyesen gondoskodna. Nem kell magyarázni, hogy a „sajtószabadság” mint fogalom egészen mást jelent Nyugaton, mint Keleten, és ez a mai napig fennáll, mert mi mással lehet megmagyarázni, hogy Moszkvában a nyílt utcán, kis túlzással, havonta gyilkolnak le újságírókat.

A fenti példák azt jelzik, hogy a különböző kultúrák létezése, illetve az a tény, hogy az emberiség nem egyetlen, egységes kultúrában él, nagyon fontos, sőt mondhatnánk, életbevágóan fontos téma. Ennek ellenére alig figyelnek rá, és a döntéshozók többnyire teljesen figyelmen kívül hagyják. Megkockáztatom, nem is fogják fel fontosságát.

Vegyük a Magyarországi cigánykérdést, ha szabad ezt a szót használnom. A cigányellenességet „rasszizmusnak” nevezik, és természetszerűen elítélik. Pedig nincs semmi másról szó, mint arról, hogy két egymástól elütő kultúra (bármelyik két kultúra) nehezen viseli el egymást. Ugyanis az Ember már csak ilyen.

Feleségemmel egy három-generációs családi házban, de nem közös háztartásban élek 37 éves leányommal, aki adott esetben besétál a mi konyhánkba, felkap egy 2 literes üdítőt és átviszi magához. Ez a családi kultúrába belefér. Ha leányom ugyanezt tenné egy panelházi szomszédjával, az illető tolvajt kiáltana. Ugyanígy tolvajt kiált (na meg büdös cigányt) az a magyar szomszéd, akinek a kertjében lévő barackfáiról a cigányrajkók leszedik a termést. A cigány ­szülők ezt nemigen értik (vagy csak úgy tesznek). De azért valahol egy kicsit nekik is igazuk van.

Ezzel szemben kicsit sincs igazuk, amikor ötvenen bemennek „látogatni” egyetlen beteget és elképesztő cirkuszt csapnak egy kórházban (ahogy ez a közelmúltban történt). Az, hogy igazuk volt-e vagy sem, teljességgel másodlagos. A magyar cigányság itt él beágyazódva a magyar kultúrába. Nem igaz, hogy ne tudnák, ötvenen nem mehetnek be meglátogatni egyetlen beteget, és nem üvöltözhetnek egy kórházban. Egyszerűen arról volt szó (és sajátos „élősködő” kultúrájuknak ez is szerves része), hogy a magyar kisebbségi politika részükre kedvező változása miatt egyszerűen „vérszemet” kaptak.

A Magyar Alkotmány szerint minden magyar állampolgárnak joga van az emberhez méltó élethez. Helyes! Csakhogy, amikor lemegyek a Nyugati téri aluljáróba, látok néhány szedett-vedett ágyat, amelyeken hajléktalanok emberhez nem méltó módon tengetik életüket. Az „illetékesek” azt állítják, ez még csak nem is a jéghegy csúcsa, mert Budapesten legalább 30.000 hajléktalan él, csak nem látjuk őket. Csoda-e ha egy cigány család úgy gondolja, hogy mielőtt éhen pusztulna, megfogja a szomszéd kakasát és megeszi? Ugyanis a cigány kultúrában az élethez való jog erősebb a kakas birtoklásának jogánál. Tud-e róla, hogy ezt nem tehetné meg? Persze, hogy tud. Csak hát az alternatíva az éhezés, amit nem vállal. Igaza van, miért is vállalná.

Az természetesen egészen más kérdés, hogy a kakas tulajdonosa ezzel nagyon nem ért egyet. De hát a kultúrák ütközése éppen erről szól. Mi tehát a megoldás? Álláspontom szerint akkor járna mindenki a legjobban, ha hatalmi szóval akadályoznák meg a különböző kultúrák keveredését, és mindent megtennének, hogy a már összekeveredett kultúrák közti különbségeket kényszer alkalmazása nélkül megszüntessék. Erre azonban példát nem, csak az ellenkezőjére láthatunk, ami előbb vagy utóbb egész Európát zsongó méhkashoz fogja hasonlóvá tenni, aminek hosszú távú következményeit elképzelni se nagyon merem.

A II. világháború előtt Anglia nagyhatalom volt, amit sikeresen eljátszott, de persze nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy az angol koronához tartozó népek iskoláiban úgy tanították, hogy a Brit Birodalomban sose nyugszik le a Nap. Ez a birodalom, vagy ahogy ők szerették hívni magukat a Commonwealth[2], Kanadától Új-Zélandig terjedt, beleértve a karib-tengeri szigeteket, a brit szigeteket, Dél-Afrikát, Rodéziát, Indiát, Pakisztánt, Ausztráliát, stb. Nem vitás valamelyik országban a Nap biztos fenn volt az égen. A Commonwealth országaiban élők valamennyien az Angol korona alattvalói voltak, és mint ilyen brit útlevélre voltak jogosultak. Ki is váltották.

A háború után Angliában egy darabig még megmaradt a jegyrendszer (nem azért mondom, nálunk is), de aztán szép lassan konszolidálódni kezdett az angolszász élet. Ekkor aztán, minden különösebb feltűnés nélkül a Karib szigetekről, Indiából, Pakisztánból megindultak a brit alattvalók Anglia felé. Tehették, mert attól a pillanattól kezdve, amikor angol földet ért a lábuk, élvezhették a jóléti állam minden áldását. Tehát: kapták a munkanélküli segélyt, és ha az nem volt elég a megélhetéshez (mert mondjuk jött a családfővel a feleség meg a hat gyerek), akkor kipótolták szociális segéllyel.

Az angol tőkés dörzsölte a markát, a hagyományosan erős szakszervezetekkel rendelkező angol munkás sakkban tartása biztosítva volt. Ugyanis a gyárkapuk előtt hatalmas színes bőrű tömegek várták, hogy átvegyék az angol munkások helyét. Hogy ennek nem lesz jó vége, az borítékolható volt. Hát ez be is jött. A színes és fehér tömegek között hatalmas összecsapásokra került sor. Ez azonban a törvényalkotókat egy cseppet sem érdekelte, hiszen valamennyi (még a munkáspárti honatyák is) képviselő a színes bőrűek beáramlásában volt érdekelt. Ez az elrendezés gyakorlatilag húsz éven át, a hatvanas évek közepéig fennmaradt, és csak akkor kezdtek tenni valami ellene, amikor kiderült, hogy veszélybe került az angol jóléti állam (és úgy mellesleg Nothinghill nevű külvárosban a színes bőrű suhancok, és az angol munkásosztály fiatal tagjai szabályos háborút vívtak egymással). Végre a hülye honatyák számára is kiderült, hogy még a viszonylag gazdag Angliát se lehet megterhelni primitív, de igen jó étvágyú, nincstelen milliókkal.

Ez természetesen nem nevezhető sikertörténetnek, amiből nem is ez a tanulság, hanem az, hogy senki nem tanult belőle.

A Ludwig Erhard[3] nevéhez fűződő német gazdasági csoda a múlt század ötvenes éveiben jelentős munkaerőhiányt eredményezett. A Német Szövetségi Köztársaságban teljes volt a foglalkoztatott­ság, ami nem nagy öröm a tőkés részére. A gazdasági fellendülés a GDP[4] erőteljes növekedését jelentette, s a munkás a megtermelt javak növekedéséből ki kívánta venni a részét. Magyarul egyre nagyobb fizetést követelt magának. Ekkor a német állam először olasz, majd főleg török vendégmunkásokat toborzott. Nem tanultak az angol példán. Az indok egyszerű, és nem túl átlátszó: „Német munkás nem hajlandó óránként 3 márkáért utcát sepregetni”. A török vendégmunkás természetesen hajlandó volt. Csakhogy a dolognak volt egy aprócska kis szépséghibája.

A török vendégmunkás első fizetéséből vonatjegyet vett a felesége és a gyermekei számára, akik rendre meg is érkeztek az NSzK-ba. Ez azonban egy fokkal rosszabb volt, mint a karib-tengeriek. Ugyanis Anglia elsősorban keresztényeket kapott, illetve hindukat (ami egy békés vallás), és mellesleg valamennyien beszélnek az angolul. Ezzel szemben a törökök muzulmánok, és az iszlám nem pacifizmusáról híres, különben egy árva mukkot se beszéltek németül. Mást ne mondjak, a muzulmán hitre kifejezetten jellemző az agresszív terjeszkedés. Az csak természetes, hogy a németországi törökök megmaradtak hitük mellett.

Ezzel azonban a történetnek még koránt sincs vége. A török családok egészen tisztességesen szaporodtak. Igen ám, de a Németországban született és ott felnőtt gyerekek egyfelől már tökéletesen beszéltek németül, másfelől viszont muzulmánok maradtak. Bizony, bizony. A vallás egy adott kultúra legerősebb továbbvivője. Ha például a romániai románok nem a görögkeleti hitet követték volna a római katolikus helyett, akkor ma már a Székelyföldön néhány öregen kívül aligha beszélne más magyarul. A magyar anyanyelvű papok érdeme, hogy közel 100 évvel a trianoni diktátum után, még mindig 2 millió magyar ajkú él Romániában. Az anyanyelv megfogó ereje jóval gyengébb a vallásnál. Pontosan ezt sugallja a német példa, ahol ma már milliós tömegek vallják magukat németnek (és természetesen joggal), német az anya nyelvűk (és vagy beszélnek valamicskét törökül vagy nem), de a végsőkig muzulmánok. Kálvin meg forog a sírjában.

Időközben persze napirenden van a német-török „háború”, illetve a keresztény-muzulmán „háború”, hiszen mind a két oldalon németek vannak. A frusztrált „igazi” németek egy kicsit felgyújtják a török leszármazottakat, egy kicsit megölik őket, akik ott ütnek vissza, ahol tudnak. Na, most kinek kellett ez? Aztán persze jön a kioktatás. Tanuljanak meg békésen egymás mellett élni. Ez egy nagyon szép, sőt keresztényi intelem. Csakhogy az Ember nem ilyen fából van faragva. Miért nem mondták ezt a vallásháborúk idején? Pedig akkor nem volt ekkora különbség a hittételek között. Nem mondták, mert nincs értelme. Az európai kultúrában csak odáig tudtunk eljutni, nem kevés felvilágosodás után, hogy a közel azonos tanok megtűrik egymást. A hitélet magánüggyé vált. De ez a tolerancia a muzulmánok körében teljességgel ismeretlen. Angliában például, ahol időközben a muzulmán közösségek is alaposan elszaporodtak (a szintén Commonwealth tag Pakisztán jóvoltából), a mohamedánok kifejezetten harciasokká váltak.

Mindenesetre tudják, hogy mit csinálnak. A végső győzelem számukra biztosított. Hogy miért? A válasz egyszerű. Amíg a képviselők millió dologgal vannak elfoglalva és nem égnek a vágytól, hogy ilyesmivel foglalkozzanak, addig az angliai mohamedánok éjt nappallá téve csak azon törik a fejüket, hogyan lehetne még nagyobb teret hódítani maguk részére. A küzdelem aránytalanul egyoldalú. Vegyünk egy egyszerű szcenáriót. Egy pakisztáni mozlim család vesz egy házat valamelyik peremváros egyik utcájában. A szomszédos házak értéke azonnal a felére esik. Az ok természetesen egyértelmű, nem érdemes kiakadni rajta legyen az igazságos vagy igazságtalan. Az egyed nem számít, a társadalom pedig így működik. Na jó. Most jön a többi muszlim család és immáron fél áron vehetnek házat. Vagyis egy kicsit máris győztek. Aki pedig elveszítette háza értékének a felét, szívhatja a fogát, de ennek ellenére okosan tette, hogy megszabadult a házától. Ugyanis ezt követően az utca házainak az értéke az eredeti érték harmadára, negyedére esik.

{A Le Figaro (2004-06-17.) szerint: Az USA-ban és Kanadában 2050-re az alapítók utódai kisebbségbe kerülnek, Vagyis a népesség 50 százaléknál kisebb részét fogják kitenni. Helyüket arab, afrikai és kelet-ázsiai bevándorlók fogják elfoglalni. [Némi francia csúsztatással] Amit Franciaországban három idegen inváziónak (1870, 1914, 1938) nem sikerült elérni, azt most egy fegyvertelen elözönlés megvalósít. Franciaországban is kisebbségbe kerülnek a franciák, amennyiben a jelenlegi trend folytatódik.

A Népszabadság (2004-07-23.): Kétmillió afrikai a kapuknál. Az olasz belügyminiszter szerint Líbiában, hevenyészett táborokban összezsúfoltan kétmillió afrikai és ázsiai illegális bevándorló várja, hogy az Európai Közösségbe csempésszék őket. Ezek az emberek nem a kontinens legszegényebbjei, mert a csempészéshez össze kellett szedniük 1500-2000 US dollárt.}

Az igazi buli akkor kezdődik, amikor nagyobb tömegben élnek együtt. Első dolguk egy minaret megépítése, ahonnan – hála a modern technikának – a müezzin hangszóróval hívja hittársait az imára, na meg ami még ezen kívül fontos. Viszont ezen meglehetősen hangos kellemetlenkedésükön kívül, számtalan csendes disznóságuk is van. Mivel az angol törvények az állampolgárság elnyeréséhez nem teszik szükségessé az angol nyelv ismeretét, ezek a derék muszlimok semmit sem hajlandók megérteni, ami a számukra kicsit is kellemetlen. Ezért egy viszonylag egyszerű rendőri intézkedést se lehet végrehajtani tolmács segítségének az igénybevétele nélkül. Az eredmény? A rendőr csak akkor intézkedik, ha feltétlenül szükséges. Apróbb kihágások esetén inkább hagyja futni a delikvenst, mert az egyszerűbb. A muszlim Angliában tehát nem másodrangú állampolgár, hanem VIP. A helyi törvényekre pedig nagy ívben tojnak. Nem ritka, hogy fiatal leányaikat „nyaralás” céljából haza viszik valamelyik afrikai faluban, ahol elvégzik rajta a klitorisz kimetszést, aztán visszahozzák Angliába. Hogy ezt a barbár szokást miért teszik? Csak!  Azaz van rá más magyarázat is, lásd az alábbi lábjegyzetet.[5]

Beolvadásról, helyi szokások átvételéről, vegyes házasságról szó sem lehet. Ha valamelyik fiatal mozlim leány tévedésből egy angol fiúba szeret bele, akkor egyszerűen „bedrogozzák” és befektetik, a család által kijelöl férj mellé. Amikor a lány magához tér, pontosan tudja, mit kell tennie, egyszerűen nem tehet mást, illetve öngyilkos még lehet, ha van hozzá kedve.

Ezzel a horror sztorinak még nincs vége. A népesedési statisztikák előrejelzése szerint 2050-re Anglia lakósságának a fele afro-indiai származású lesz, és természetesen muszlim. Más szavakkal az ezeréves Angliának száz év alatt sikerült elveszítenie az ország felét, ráadásul háború nélkül. Ha ezt Hitler a pokolban megtudja belehal a röhögésbe. Ráadásul a helyi muszlimok ezzel tökéletesen tisztában vannak, és felkészülnek rá. Elkezdődött a romos, üres, használaton kívül álló anglikán templomok bagóért történő felvásárlása. Csak egy előre gyártott minaretet kell hozzáragasztani, és lehet szaporodni tovább.

De nincs megállás! Ezek a folyamatok, mármint a felhozott német és az angol esetek, a szemünk előtt zajlottak, amiből Ausztrália egy cseppet sem tanult. Jegyezzük meg, hogy a múlt század hatvanas éveiben még Ausztráliában tombolt az úgynevezett White Australia Policy, vagyis a „fehér Ausztrália politika”. Színes bőrű nem tehette be a lábát, illetve jöhettek az egyetemekre tanulni, például maláj-ázsiai diákok, de a tanulmányok befejezése után szigorúan vissza kellett menniük. Ha pedig menet közben megházasodtak, akkor vihették magukkal a házastársát is, de maradni nem maradhatott.

Ennek már vége! Anglia után, most már Ausztrália is büszkén hirdeti magáról, hogy múlti-kulturális ország. Legyen nekik!  Ez azonban nem akadályozta azt meg, hogy Indonéziában egy felrobbantott szállodában ne lelje halálát száznál több ausztrál vendég. Az indonézek nyilván nem hívei a múlti-kultúrának.

A zsidó-keresztény kultúrkörben élők „hülyesége” egészen megdöbbentő. Statisztikai adatok szerint Kanadában az elmúlt húsz évben a bevándorlók 80 százaléka színes bőrű, elsősorban kínai volt. Ha most ehhez hozzátesszük, hogy a színes bőrűek szaporodási rátája sok esetben háromszorosa a nem színes bőrűekének, akkor számolgatás nélkül is ki lehet jelenteni, hogy Kanada 100 éven belül Anglia sorsára jut.

Nem baj, mondják egyesek. Szépen összekeverednek a kultúrák és kész. Ez is ember, az is ember (ismerősen cseng: legyen a bőre barna vagy fehér). Csakhogy az Ember nem így működik. Sok mindent lehet csinálni, de nem lehet, és nem érdemes hadakozni az emberi természet ellen. Aki erre adja a fejét az egyértelműen kudarcra van ítélve. Nézzünk egy kis történelmi visszatekintést.

Az Amerikai Egyesült Államokban a néger rabszolgákat a polgárháború idején szabadították fel. Ez pedig legalább öt emberöltővel ezelőtt volt. Martin Luther Kinget (akinek ragyogó álmai voltak)[6] 1968-ban simán lelőtték, bizonyára az álmai miatt. „Na babám ott aztán álmodozhatsz Isten színe előtt”. Ez se mai történet, legalább két generációval ezelőtt történt, de nem ez a lényeg. Nézzünk figyelmesen bele egy ma készült amerikai filmbe. A napi munka után hazamegy a néger rendőr, akinek ajtót nyit a – természetesen – szintén néger felesége. A fehér rendőrnek a felesége viszont fehér. Bármelyik filmet nézzük, azt látjuk, hogy a négerek és a fehérek mind a munkahelyen, mind a társaságban szabadon keverednek, de érdekes módon a házastársak mindig azonos színűek. Vajon miért? Mert az amerikai filmet néző amerikai közönség természetellenesnek találná, ha a házastársak űptre vegyesek lennének. Egy ilyen film nem lenne életszerű.

Na jó, mondják kritikusaim. A dolgok lassan haladnak előre, hiszen nézzem meg például, hogy az amerikai külügyminiszter színes bőrű (Colin Powell, aki mellesleg az öbölháború főparancsnoka volt). Ahá, de miért? Mert az amerikai hadseregben a feketék erősen felül reprezentáltak. Ugyanis a hadsereg kifejezetten karriert jelent a nincstelen fekete fiuk részére. (Hát, ha már tömegesen viszik a bőrüket a vásárra az amerikai életforma megőrzésének érdekében, akkor legalább a főparancsnokuk legyen színes bőrű, már csak azért is, mert úgy könnyebb meghalni.)

Időközben 2008. November elején az Amerikai Egyesült Államok népe úgy döntött, hogy a következő elnök színes bőrű lesz, Barack Obama néven. Az egy kicsit gyanús, hogy az amerikai nagytőke több mint 750 millió dollárt adományozott Obama kampányára, és a jobboldali sajtó jelentős része is mellé állt, de ettől a tény még tény maradt. Obama változásokat ígért, és az amerikai nép pedig változásokat akart egy vallási fanatikus és fél hülye elnök után. Igazi változás pedig csak egy igazi színes bőrűtől várható el. Obama még át se vette a hivatalt (2009. Január 20.), december elején az Obama szög már kezdett kibújni a zsákból. Obama a bőrének színe ellenére republikánusabb, mint maga a republikánus elnökjelölt McCain volt. Világpolitikai ambíciói semmivel se térnek el Bushétól.

Jól van, de ebbe csak nem pusztul bele az emberiség? Mert ugye a könyvnek végül is ez a témája. Nem, ebbe nem pusztul bele, de romboló hatása oda vezet, hogy egyszer csak minden felrobban. Ez a felrobbanás pedig már tényleg nagyon veszélyes, ugyanis 1945-óta nagyon nagyot is tudunk robbantani. Végső soron tehát a különböző kultúrákkal az a baj, hogy összekeveredve robbanó elegyet alkotnak. Nézzünk erre példákat!

Abban a magyar községben, ahol nincsenek cigányok, békésen folyik az élet, nincs cirkusz az iskola körül, nincs cirkusz egyes házak eladása és megvétele körül. Ellenben, ahol cigányok is vannak, ott az élet kibillen normális medréből. Ahol csak egy cigány család él (és persze az alkalmazkodik a magyar kultúrához), ott semmi probléma. A probléma akkor kezdődik, amikor többen vannak, és kihívóan gyakorolják saját kultúrájukat.

A Közel Keleten se lenne semmi baj, ha kétezer év után a cionistáknak nem jut eszükbe, hogy végeredményben a Jeruzsálem körüli sivatag az ő hazájuk és egy huszárvágással be lehet telepedni 100 millió arab közé. Több mint ötven éve irtják egymást, és képtelenek megegyezni. Vajon miért? Persze mind a két oldal fel tud sorakoztatni ezer és egy okot, amiknek túlnyomó többsége talán még igaz is. De nem ez a szűnni nem akaró, kölcsönös öldöklés igazi oka. Két arab ország, vagy két európai, már réges-régen megállapodott volna. Az igazi ok az, hogy a két nép két élesen elkülönülő kultúrához tartozik. Megjósolható, hogy soha az életben nem fognak megegyezni. A szembenállás vége – ha egyáltalán lesz vége – az lesz, hogy valamelyik végleg kiirtja a másikat. Különben a küzdelem igen kiegyensúlyozott. Egyik oldalon a rengeteg pénz és tudás, a másik oldalon a megszámlálhatatlan számú ember, és a fanatizmus. A küzdelem meglehetősen kétesélyes. Még az is lehet, hogy ez lesz az egész emberiségnek a végső veszte!

De ne legyünk igazságtalanok. Az pedig végképp hibás lenne, ha Izraelt kiáltanánk ki minden bajok forrásának. Az természetesen megfelel a valóságnak, hogy az állig felfegyverzett izraeli katonák eléggé civilizálatlanul élnek vissza katonai fölényükkel (hogy finoman fejezzem ki magam), de ez nem zsidó specialitás, ez emberi).

Szudánban például éppen a fordítottja történik. Az elarabosodott kormány szabályos népirtást végez a szudáni négerek között. Ki tudja mi az igazi ok? Az lenne az ok, hogy feketék? Az igazi ok természetesen nem az. Valódi ok – mint erről a Víz című fejezetben már volt szó – az, hogy a Szahara évente körülbelül 4-5 kilométert dél felé húzódik. Ez pedig azt jelenti, hogy Szudánban az arab etnikum élettere évente ennyivel csökkenne, ha nem irtanák a négereket. Mennyit? Az iszlám törvénykezés 1983-as bevezetése óta körülbelül 23 milliót. Ez az eset különben plasztikusan aláhúzza azt, amit minduntalan állítok. Amikor nagyon szorul a kapca, a népek egymás torkának ugranak.

Itt Magyarországon viszonylag keveset hallani India és Pakisztán szembenállásáról. Pedig a probléma nem semmi. Évtizedek óta lövik egymást a határ mentén, időnként összehoznak egy kisebb háborút. Kifejezetten a szembenállás miatt váltak atombomba birtokosokká, ami mellesleg nem kis pénzbe került. Na és mi az ok? Persze jön a szöveg, hogy támogatják a gerillákat, meg ez meg az. De az igazi ok máshol keresendő. Pakisztán iszlám, India hindu. A pakisztániak agresszívek, de gyengébbek. Az indiaiak passzív meditálók, de vannak úgy egy milliárdan és jóval erősebbek. A végkimenet? Ki tudja, mivel mind a két helyen van termonukleáris fegyver.

A könyv első kiadásának megjelenése óta újabb fejlemények születtek. Amerika Afganisztánban keresgéli a terroristákat, természetesen megölési szándékkal. Afganisztán pedig határos Pakisztán kietlen, úgynevezett „törzsi területeivel”. Stratégiailag ez az afgán felkelőknek kedvez, akik bázisaikat részben Pakisztán ezen területein helyezik el. A Pakisztáni hadsereg – mint az USA szövetségese – természetesen üldözi az afganisztáni felkelőket (lásd: terroristák), de csak olyan ímmel-ámmal. Hogyan is másképp, amikor ők is muszlimok. Ez az amerikai vezetésnek természetesen nem tetszik. Először próbálták a belpolitikai válsággal küszködő Pakisztániakat jobb belátásra bírni, de azok egymás vezetőinek a kiirtásával voltak elfoglalva. Ekkor Bush elnök a rá jellemző határozottsággal kiadott egy titkos parancsot, hogy csapatai Pakisztán területen belül is végezhetnek hadműveleteket. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy irányítható repülőbombákkal olyan pakisztáni falvakat támadtak meg, ahol értesüléseik szerint Al Kaida vezetők bujkálnak. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy Ali Zuk Mohamed megharagszik a szomszéd faluban élő Zula Huk Kalira, aki történetesen azt a lányt veszi feleségül, akit ő szeretett volna. Ali Zuk Mohamed tehát elmegy a legközelebbi amerikai táborba és bejelenti, hogy legjobb ismeretei szerint az Al Kaida második embere abban a faluban bujkál, ahol a rivális férfi éppen a következő nap tartja az esküvőjét. A pasi bele is kezd az esküvői szertartás lebonyolításába, ami azt jelenti, hogy egy-kétszáz rokon összegyűl ünneplés véget, amit az amerikai megfigyelők csapatösszevonásnak néznek, és már küldik is a szárnyas bombát. Ezek a bombák rendkívül pontosan találnak célba, így aztán az esküvői menetből 70 ember a helyszínen meghal, további 200 pedig megsebesül. Zula Huk Kalira természetesen meghal, de vele hal menyasszonya is, vagyis Ali Zuk Mohamednek továbbra se lesz felesége.

Tudom, hogy ez így viccesnek hangzik, de sajnos ez a teljes valóság. Természetesen lesz olyan olvasom, akit a történet hidegen hagy, mert nem tudja magát azonosítani a pakisztániakkal. Akkor tegyük át magyar vonatkozásba. A délszláv háború alatt Magyarország, mint NATO tag, az USA szövetségese volt. Most képzeljük el, hogy az amerikaiak olyan információt kapnak, hogy az agyon keresett Radován Karadžić a Szeged melletti Mórahalmán bujkál. Odaküldenek egy szárnyas bombát és megcélozzák vele a település közepét. Meghal 70 ember, akik között vagy ott van Karadžić, vagy nincs. Az ártatlan emberek halálát az amerikaiak a háború „sajnálatos járadékának” (colateral demage) tekintik, és a szövetséges státusz számukra az égvilágon semmit se jelent, illetve azt jelenti, hogy azt tesznek velük, amit akarnak.

Amerika, de helyesebb, ha Busht írok, mániákusak üldözi a terroristákat. Sajnálatos módon ennek következménye, hogy az USA és UK belehajszolta magát egy minden képzeletet felülmúló háborús bűn sorozatba. A „terrorellenes hadjáratnak” 2 millió ártatlan iraki és afganisztáni halálos áldozata van, amihez sok millió súlyos sebesült és otthonától megfosztott ember társul. Minden egyes áldozat az angolszász demokrácia által indított, törvénytelen háború következménye. És még nagyon messze vagyunk attól, hogy ennek a demokratikus őrjöngésnek vége legyen. Nyilvánvaló, hogy a koalíciós csapatok vezetői az afganisztáni, pakisztáni parasztokat hadműveleti fogyóanyagnak tekintik. Nem csoda, hogy a békés muszlim parasztok tömegesen válnak radikálissá és a demokratikus társadalmak polgárait ők is fogyóanyagnak tekintik.

Az általunk terroristáknak nevezett emberek üzenete világos, csak nem akarjuk megérteni. A muszlim világ nem kér a liberális nyugati demokráciából! Főleg most nem, amikor a kirobbanó világválság egyértelműen bizonyítja, hogy a mindenható szabadpiac elmélete egy katasztrófához vezető zsákutca. Ki kellene már nyílni a szemünknek és észre kellene venni, hogy az arabok és a muszlimok nem kérnek a mi, felsőbbrendűnek hitt, életfilozófiánkból. A népeket meg kell hagyni saját kultúrájukba.

Egy-egy nagyobb méretű támadást követően valaki mindig kijelenti, hogy merényletet követtek el a nyugati demokrácia ellen. Talán észre kellene venni, hogy amíg az amerikai NATO csapatok az ártatlan muszlim parasztok életének kioltását a terrorellenes hadjárat sajnálatos velejárójaként kezelik, addig a nyugati országok állampolgárai se követelhetnek maguknak ennél kedvezőbb státusz a végsőkig frusztrált muszlimoktól. Ha a Nyugat végre felhagyna a világ „demokratizálásával”, a Föld lakói nagyobb biztonságban élhetnének.

A múlti-kulturális álmokat kergetők természetesen egészen másként látják az eseményeket, mint például én, és ragaszkodnak elképzeléseikhez, ami szerint a különböző kultúrák nagyon szépen elférnének egymás mellett, csak hát….  Ezek az emberek valami általam kideríthetetlen okból kifolyólag vagy vakok, vagy a homokba dugják a fejüket, és nem hajlandóak észrevenni a nyilvánvaló valóságot. Addig rendben van, hogy a különböző kultúrába belenőtt emberek békében képesek élni egymás mellett (csak hogy a mondatot folytatni kell): ideig óráig, és amikor eljön a „megfelelő” pillanat a nyilvánvaló összeférhetetlenség kimutatja foga fehérét. Tessék kiértékelni a következő kőkemény tényeket! A felbomlott Jugoszlávia területén békésen éltek egymás mellett: szerbek, horvátok és bosnyákok. Genetikailag mind a három csoport délszláv, ami azt jelenti, hogy a legmodernebb genetikai eszközökkel sem sikerül kimutatni közöttük semmi különbséget. Vagyis ha bármelyik csoportból bárkit kiválasztva annak (mondjuk) hajszálából kiértékelik a teljes genomot[7], abból csak az állapítható meg, hogy tulajdonosa genetikailag a délszlávokra jellemző karakterekkel rendelkezik, de hogy szerb-e horvát-e vagy bosnyák, az nem állapítható meg. Mind a három csoport egyazon nyelvet beszéli, amit anyanyelvének vall és ismer. Lakóhelyeik jelentősen átfedik egymást, majd hogy nem ugyanott laknak. Az egyetlen különbség közöttük, hogy a horvátok katolikusok, és latin betűket használnak, a szerbek pravoszlávok, ás cirill betűket használnak, míg a bosnyákok mozlimok. Ez az egyetlen, a múlti-kulturális lovagok szerint jelentéktelen különbség, több százezer életet követelt a kilencvenes években.

Különben a vallások (kultúrák) szembenállása, ellenségeskedése nem új keletű. Ezt mindenki tudja, aki egy kicsit is odafigyelt a történelem órákon. Azonban a múltban tényleges konfliktusra csak egy országon belül, vagy közvetlen szomszédok között került sor. Ma, a globalizáció miatt egészen más a helyzet. A több száz éven át csendben magába forduló iszlám úgy gondolja, hogy az egész világgal le kell számolnia. Nagy hirtelen a Föld túl kicsinek bizonyul 5-6 élesen elkülönülő kultúra számára. Az pedig csak olaj a tűzre, hogy a Nyugat nincs tisztában azzal, hogy már egy ideje benne van az iszlám célkeresztjében. Nem védekezik egyértelműen és félreérthetetlenül. Aki múlti-kultúrával hülyéskedik, és liberális álszemérem mögé bújik, és túlzott mértékben bízik gazdasági és katonai erejében, rosszul teszi!

A mohamedán – igaz szekuláris – Törökország nem csak bent van a NATO-ban (ahonnan a szovjet konfrontáció megszűnése után ki kellett volna rakni), de aspirál az EU tagságra is, és egyértelműen nem mondják meg nekik, hogy ne tegye. Törökországnak egyszerűen nincs helye a keresztény kultúrára épült nyugati országok között. Ugyanez alapon kellene Romániától is megtagadni az EU taggá válást. A „Similis simili gaudet”[8] által sugallt bölcsesség a romai időktől maradt ránk, élni kellene vele.

Természetesen nem élünk vele, nem vesszük észre a gyülekező viharfelhőket, nem lépünk időben. Mi marad? A civilizációk egymásnak feszülése, akkor és ott, ahol az agresszívabb fél megszabja. Mikor? Neves szakértők, a téma ismerői szerint ez a közeljövőben várható. Az összecsapás elérheti a nukleáris szintet. Vajon miért?

Azért mert a Nyugat a termonukleáris fegyvereiben, mint a legfőbb és végső védelmezőjében bízik. Az iszlám azonban nem hajlandó másodhegedűs lenni a világban. Éppen ezért addig nem nyugszik, amíg nem lesz saját hidrogén­bombája. Amikor aztán megvalósul a mohamedán álom, és valahol a Közel-Keleten valaki birtokolni fogja a nukleáris robbanófejjel felszerelt rakétát (rajta zöld betűkkel felírva, hogy „Allah akbár”), a végső alternatíva egyértelműen lesz olvasható a nyugati politikusok arcán. Atomháború vagy behódolás. TESSENEK VÁLASZTANI!

[1] Az én korosztályomnak személyes élménye volt a bevonuló orosz katonák kegyetlenkedése, amiket nem volt szabad átadni a ránk következő generációknak.

[2] The Commonwealth of Nations, ami a Brit Birodalomból kialakult független államok laza szövetsége.

[3] Ludwig Erhard (1897-1977) német közgazdász és politikus.

[4] GDP = gross domestic product (bruttó hazai termék), ami egyértelműen tükrözi egy ország gazdagságát.

[5] A múlt század hatvanas éveiben valakinek eszébe jutott, hogy kiderítse Európában miért az olaszok és az írek a legprűdebbek (akkor ez még igaz volt). A katolicizmus nem lehet az igazi ok, mert a franciák és az osztrákok is majd tiszta katolikusok. A kinyerési technika nem érdekes, de az eredmény igen. Európából a legtöbb kivándorló ebből a két országból érkezett Amerikába, Ausztráliába, stb. A kivándorlók 90-95 százaléka férfi. Következésképpen ezekben az országokban a vénkisasszonyok aránya a társadalomban jóval meghaladja más országokét. Márpedig a nemi erkölcsök első számú őrei mindenütt a vénkisasszonyok. Nyilván úgy gondolják, ha nekik nem lehetnek osztályrészük a nemi örömök, akkor ne legyen másnak se.

[6] Beszédeit rendszerint „I had a dream” vagyis „álmot láttam” mondattal kezdte.

[7] Az ivarsejtek génjeinek az összessége.

[8] Hasonló a hasonlónak örül.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3036) Trump zagyvasága

Tibor bá’ online


Donald Trump amerikai elnök ellenségei mindent megesznek, hogy Trump „értékei” közkinccsé váljanak. A legutóbbi lövés Trump zagyva beszéde volt. Ami nekem elsősorban azért tetszik, mert a lefordítása igazi kihívás. Lássunk hozzá!

A villanykörte – eltüntették azokat a villanykörtéket, amiket az emberek megszoktak. Az új körték sokkal drágábbak – utálom elmondani – ennél rosszabbul nézel ki. Természetesen, mivel hiú vagyok, ez számomra nagyon fontos. Ez olyan mint – ettől olyan narancs színű leszel. Nem akarom ezt a narancssárga képet. Van már valaki, aki ezt észrevette? Ezért ezeket a körtéket le kell cserélni legalább néhány szobában, ahol én a Fehér Házban vagyok….. Olyan helyzetben vagyunk, hogy komolyan bele kell néznünk a mosdókba és zuhanyozókba. És a fürdőszoba többi tartozékába – ahol kinyitod a csapot, olyan helyeken ahol rengeteg víz van, ahol látod a víz kiömlik, mert sose tudod kezelni – és nem jutsz vízhez. Kinyitod a csapot és nem jutsz vízhez. Zuhanyoznak és a víz kicsöpög, csak csöpög, nagyon csendben kicsöpög. Az emberek tízszer, tizenötször lehúzzák a vécét, egyszer helyett. A végén rengeteg vizet használnak el. Tehát felkérésemre az EPA (Environmental Protection Agency = (Környezetvédelmi ügynökség) utánanéz a dolognak. Tehát bemész egy új épületbe, vagy új házba vagy egy új otthonba, és olyan előírásokkal találkozol, hogy nem jutsz vízhez. Gyakorlatilag nem tudod megmosnia kezed, olyan kevés víz jön ki a csapból. Végső eredmény, hogy otthagyod a csapot és sokkal tovább tart a kézmosásod…. Legtöbb esetben, különböző helyzet van, amikor nem jutnak elég vízhez, lejön – amit esőnek neveznek. Fogalmuk sincs mit csináljanak vele….. Rengeteg dolog van, ami a józan észre támaszkodik. Ha engem nem választanak meg, akkor nem lenne nektek acéliparotok… Nem lett volna acélipar.:


Akit érdekel az eredeti. Nos, azoknak itt van:

The light bulb — they got rid of the light bulb that people got used to. The new bulb is many times more expensive and — I hate to say it — it doesn’t make you look as good. Of course, being a vain person, that’s very important to me. It’s like — it gives you an orange look. I don’t want an orange look. Has anyone noticed that? So we’ll have to change those bulbs in at least a couple rooms where I am in the White House. … We have a situation where we’re looking very strongly at sinks and showers. And other elements of bathrooms — where you turn the faucet on, in areas where there’s tremendous amounts of water, where the water rushes out to sea because you could never handle it — and you don’t get any water. You turn on the faucet and you don’t get any water. They take a shower and water comes dripping out, just dripping out, very quietly, dripping out. People are flushing toilets 10 times, 15 times, as opposed to once. They end up using more water. So EPA is looking at that very strongly, at my suggestion. You go into a new building, or a new house or a new home, and they have standards where you don’t get water. You can’t wash your hands practically, so little water comes out of the faucet. And the end result is you leave the faucet on and it takes you much longer to wash your hands. .. For the most part. you have many states where they have so much water, it comes down — it’s called rain. They don’t know what to do with it. … A lot of things we do are based on common sense. If I didn’t get elected you wouldn’t have a steel industry. … We weren’t going to have a steel industry.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3035) Rendőrállam (Amerikában)

A külvárosi nyomornegyedekben a rendőrség katonai fegyverekkel van ellátva, és fel van hatalmazva, hogy tetszés szerint üldözzön és gyilkoljon a tömeges bebörtönzés mellett, ami a szegény emberek társadalmi ellenőrzésének elsődleges eszköze.

A cikk szerkesztett magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek.


The New ‘Black Codes’

By Chris Hedges

The police forces in impoverished urban communities, equipped with military-grade weapons and empowered to harass and kill largely at will, along with mass incarceration, are the principal tools for the social control of the poor. There is little pretense of justice and even less of protection and safety. The corporate state and our oligarchic rulers fear a backlash from those they abandoned in deindustrialized enclaves across the country, what Malcolm X called our “internal colonies.” The daily brutality and terror keep the poor, especially poor people of color, in bondage. On average, more than 1,100 people, or one every eight hours, almost all unarmed, are killed every year by police in the United States. These killings are not accidents. They are not the results of a failed system. The system works exactly as it is designed to work. And until the system of corporate power is destroyed, nothing will change for the poor, or the rest of Americans.

Every police reform going back decades, including due process, Miranda rights and protocols for filing charges, has only resulted in increased police power and resources. Our national conversation on race and crime, which refuses to confront the economic, social and political systems of exploitation and white supremacy, has been a whitewash. The vast pools of the unemployed and underemployed, especially among people of color, are part of the design of predatory corporate capitalism. And so are the institutions, especially the police, the courts, the jails and the prisons, tasked with maintaining social control of those the system has cast aside.

The elites are acutely aware that without police terror and the U.S. prison system, which holds 25% of the world’s prison population, there would be intense social unrest. Outrage over the police killings of Michael Brown in Ferguson, Mo., Eric Garner in New York City, Walter Scott in Charleston, S.C., Tamir Rice in Cleveland, Freddie Gray in Baltimore and Laquan McDonald in Chicago—fanned by video recordings or social media exposure—may have led to the rise of groups such as Black Lives Matter but it has done nothing, and will do nothing, to curb police abuse. More training, body cameras, community policing, the hiring of more minority members as police officers, a better probation service, equitable fines and special units to investigate police abuse are public relations gimmicks. No one in power has any intention of loosening the vise. Authorities are too afraid of what might happen.

Tax cuts for corporations and the wealthy, the loss of industrial, unionized jobs with sustainable incomes, and the collapse of public institutions have decimated city and county budgets. Police departments are used to make up lost revenue through the constant imposition of fines on the poor, often for manufactured crimes such as blocking pedestrian traffic (which means standing on a sidewalk), drinking from an open container or selling tax-free cigarettes. Arrests and consequent fines for such violations are called “quality of life” actions. Poverty has forced many, especially the young, to derive an income from the illegal economy. The lack of work in the legitimate economy and the bottomless need for governmental revenue have turned policing into a sustained war on the underclass. It was in this war that Garner, attempting to provide for his family by selling tax-free cigarettes, became a repeated target of police harassment and was eventually choked to death by police officers on July 17, 2014, in Staten Island.

Matt Taibbi’s book “I Can’t Breathe: A Killing on Bay Street” uses the killing of Garner to expose the architecture of state repression. None of this repression and abuse, as Taibbi illustrates, is accidental, and none of it will be fixed until the social, political and economic injustices perpetrated upon the poor by corporate power are reversed. [Click here to see Hedges interview Taibbi.]

The war on poor people of color has been a bipartisan project. No one was executed in the United States between 1968 and 1976, but drastic changes in laws occurred in the 1990s. During the administration of President Bill Clinton, Democrats and Republicans passed a series of “law and order” bills that saw the number of crimes punishable by death leap to 66 in 1994. In 1974, there had been only one such crime identified in federal law.

The two parties, in the words of Naomi Murakawa, engaged in “a death penalty bidding war.” Then-Sen. Joe Biden was one of the leading proponents of expanding the death penalty. Biden boasted that he had “added back to the Federal statutes over 50 death penalties.” The 1994 Violent Crime Control and Law Enforcement Act, pushed through by Clinton and Biden, provided funding for tens of thousands of community police officers and drug courts. It banned some assault weapons. It mandated life sentences for anyone convicted of a violent felony after two or more prior convictions, including for drug crimes. The mandated life sentences were known as three-strikes provisions.

The population in state and federal prisons during the Clinton administration rose by 673,000 inmates—235,000 more than during Ronald Reagan’s presidency. The police became omnipotent on the streets of poor communities. The courts became a conveyor belt transporting the poor into the nation’s jails and prisons.

Taibbi writes at the opening of his book of an unprovoked police assault in 2014 on Ibrahim Annan, the son of two immigrants from Africa, while he was seated in his car in Staten Island. Annan, in his late 30s, was beaten mercilessly on his face and head by police with what is believed to have been a telescoping metal baton. His left leg was broken in three places. A year later he would still be walking with a cane. As is typical in police abuse cases, a number of charges were filed against him: menacing; criminal possession of marijuana in the fifth degree; obstructing government administration; unlawful possession of marijuana; assault in the second degree, and assault in the third degree, among others. Taibbi writes:

The long list of charges slapped on Annan were part of an elaborate game police and prosecutors often play with people caught up in “problematic” arrests. A black man with a shattered leg has a virtually automatic argument for certain kinds of federal civil rights lawsuits. But those suits are harder to win when the arrest results in a conviction. So, when police beat someone badly enough, the city’s first line of defense is often to go on the offense and file a long list of charges, hoping one will stick. Civil lawyers meanwhile will often try to wait until the criminal charges are beaten before they file suit.

It’s a leverage game. If the beating is on the severe side, the victim has the power to take the city for a decent sum of money. But that’s just money, and it comes out of the taxpayer’s pocket. The state, meanwhile, has the power to make the losses in this particular poker game very personal. It can put the loser in jail and on the way there can take up years of his or her life in court appearances. As Annan would find out, time is the state’s ultimate trump card.

Victims of such violence are uniformly vilified to a public that has a predisposition to fear people targeted by police. And so are those who bear witness, such as Ramsey Orta, who used his phone to video-record the killing of Garner.

“Try to imagine a world where there isn’t a vast unspoken consensus that black men are inherently scary, and most of these police assaults would play in the media like spontaneous attacks of madness,” Taibbi writes. “Instead, they’re sold as battle scenes from an occupation story, where a quick trigger finger while patrolling the planet of a violent alien race is easy to understand.”

Success in policing is not measured by combating or investigating crime but in generating arrests and handing out summonses, turning the work of police departments into what Taibbi calls an “industrial production scheme.” At the same time, there is an imperative to suppress as many reports of felonies as possible to produce favorable crime statistics. This creates a situation where, as Taibbi notes, police are “discouraged from reporting real crime in the community, which [has] the effect of letting people know that police weren’t interested in committing resources to their actual needs.”

Police are empowered to stop anyone for a long list of reasons, including “inappropriate attire” and “suspicious bulge.” This provides legal cover for the random stops and searches carried out by police, especially against boys and men of color. Garner was harassed in this way throughout much of his life.

“Garner was harmless, but he was also a massive, conspicuous, slovenly dressed black man standing on a city block during work hours,” Taibbi writes. “People like him would become the focus of a law enforcement revolution that by the late 2000s had become intellectual chic across America with a powerfully evocative name: Broken Windows.”

At its core, the broken-windows policy—the idea that arrests for minor violations prevent major violations—was warped by what Taibbi calls a “chilling syllogistic construct: New Yorkers who are afraid of crime are already victims. Many New Yorkers are scared of black people. Therefore, being black is a crime.”

It is under this construct, as Taibbi writes, that “90 to 95 percent of all people imprisoned for drug offenses in New York in the nineties were black and Hispanic, despite studies showing that 72 percent of all illegal drug users in the city were white.”

The random stopping and searching of poor people of color became known as stop and frisk, a bulwark of Mayor Michael Bloomberg’s New York. The city government argued that it was not engaging in racial profiling. It stopped poor black and brown people, it said, because they were statistically more likely to be criminals. In 2011 and 2012, Taibbi writes, “blacks and Hispanics represented 87 percent of all the people stopped. The city of New York justified these stops by stating that ‘approximately 83 percent of all known crime suspects and approximately 90 percent of all violent crime suspects were Black and Hispanic.’ ”

It is a startling admission by the city, but one that explains the war on the poor. There was, Taibbi writes, “a single, blanket justification that covered ‘reasonable suspicion’ for at least 80 percent of those searches: they were black or Hispanic residents of high-crime neighborhoods.”

The police targeting of black people is part of a long continuum in American history. It has its origins in the post-Civil War era’s Black Codes, which prohibited blacks from owning weapons, restricted their property rights, forbade them to assemble in groups and imposed severe penalties on them for minor or meaningless crimes. “No matter what the time period, police from the Civil War through the later Jim Crow period always had a series of highly flexible laws ready if they felt the need to arrest any black person uncooperative enough not to have committed an actual crime,” Taibbi writes.

Ghettos and crime-ridden neighborhoods, our “racial archipelagoes,” he writes, were “artificially created by a series of criminal real estate scams.” Real estate companies in the 1960s used scare campaigns to drive out white residents. They brought in “a new set of homeowners, often minorities, and often with bad credit and shaky job profiles. They bribed officials in the FHA to approve mortgages for anyone and everyone. Appraisals would be inflated. Loans would be approved for repairs, but repairs would never be done.”

The typical target homeowner in the con was a black family moving to New York to escape racism in the South. The family would be shown a house in a place like East New York that in reality was only worth about $15,000. But the appraisal would be faked and a loan would be approved for $17,000.

The family would move in and instantly find themselves in a house worth $2,000 less than its purchase price, and maybe with faulty toilets, lighting, heat, and (ironically) broken windows besides. Meanwhile, the government-backed loan created by a lender like Eastern Service by then had been sold off to some sucker on the secondary market: a savings bank, a pension fund, or perhaps to Fannie Mae, the government-sponsored mortgage corporation.

Before long, the family would default and be foreclosed upon. Investors would swoop in and buy the property at a distressed price one more time. Next, the one-family home would be converted into a three- or four-family rental property, which would of course quickly fall into even greater disrepair.

This process created ghettos almost instantly. Racial blockbusting is how East New York went from 90 percent white in 1960 to 80 percent black and Hispanic in 1966.

Once poor people of color were quarantined in these ghettos it was almost impossible for them to get out.

Aggressive policing is the bulwark of a segregated America. The police patrol the borders between our urban wastelands and affluent white neighborhoods. This policing, Taibbi writes, “maintains the illusion of integration by allowing police officers to take the fall for policies driven by white taxpayers on the other side of the blue wall.”

“Follow almost any of these police brutality cases to their logical conclusion and you will eventually work your way back to a monstrous truth,” Taibbi writes. “Most of this country is invested in perpetuating the nervous cease-fire of de facto segregation, with its ‘garrison state’ of occupied ghettos that are carefully kept out of sight and mind.”

Chris Hedges, spent nearly two decades as a foreign correspondent in Central America, the Middle East, Africa and the Balkans. He has reported from more than 50 countries and has worked for The Christian Science Monitor, National Public Radio, The Dallas Morning News and The New York Times, for which he was a foreign correspondent for 15 years. https://www.truthdig.com/author/chris_hedges/

This article was originally published by “TruthDig”


Éljetek a lehetőségekkel!

(2238) Az izzólámpa összeesküvés – a tervezett elévülés története, és a történet másik oldala (repríz)

Tibor bá’ az igazság keresése online

A média önnépszerűsítése céljából állandóan szenzációkat ismertet, ha nincs, akkor kreál. Párt napja lehetett olvasni az INDEX-ben “A nagy villanykörte mutyiról”, ami arról szólt, hogy a német Osram, a holland Philips, a francia Compagnie des Lampes és az amerikai General Electrics életre hívták a Phoebus kartellt, ami alapjaiban változtatta meg a világot. És miért? Mert elhatározták, hogy a 2500 órát világító izzólámpáik túl sokáig égnek, helyette olyat kell gyártani, ami csak 1000 órát világít. Ez komplett hülyeség! Nézzük, mi a valóság.

A ma embere lépten-nyomon összeesküvést lát még ott is, ahol nincs. Az egyik ilyen elképzelés az izzólámpagyártók összeesküvése, hogy lámpáik egységesen legfeljebb 1000 órán át világítsanak az újabb vásárlás kikényszerítése végett. Ez azonban nem igaz, illetve, nem így igaz.Kezdjük azzal, hogyan működik az izzólámpa? Akinek vannak alapvető fizikai ismeretei az tudja, hogy minden test hősugarakat bocsát ki a hőmérsékletének megfelelő hullámhosszon vagy frekvencián, te magad is. Az is ismert, hogy minél magasabb egy test hőmérséklete annál nagyobb az általa kisugárzott hullám frekvenciája. Amikor egy test hőmérséklete közelít az 1000 °C-hoz a kibocsátott sugár frekvenciája kezdi elérni azt a pontot, amire az emberi szem már érzékeny, és ezért mélyvörös színűnek látjuk azt. 2000 °C környékén már igen erős világos fényt látunk. Ezt használták fel őseink, amikor az esti világítást fáklyákkal oldották meg. Fáklyánál, gyertyánál, petróleum és gázlámpáknál az égésnél keletkezett forró gáz az, ami világít. A feltalált izzólámpa lényege, hogy benne semmit nem kell elégetni, hogy fény keletkezzen, hanem az úgynevezett izzószálat kell felhevíteni 1500-2500 °C-ra, hogy fényt bocsásson ki. Hogyan történik az izzószál felhevítése?

Egy zárt áramkörben az áthaladó elektromos áram munkát végez, energiája átalakul hővé. A kellően megválasztott vezeték szakasz felhevül és fényt bocsát ki. Ezt használta fel Edison a XIX. század végén. Nála az izzó szakasz szénszálból állt. A szén azonban magas hőfokon oxidál, tehát elég. Ezért Edison egy légmentes búrába zárta. Másik hibája a szénszálnak a sárga fénye volt. Az nyilvánvaló, hogy minél magasabbra hevül fel az izzószál, annál több és „fehérebb” fényt kapunk. Ennek azonban határt szab az anyagok olvadáspontja. Ideálisnak tűnt a volfrám, ezért az izzószálakat volfrámból kezdték gyártani. Ezek a lámpák azonban hamar kiégtek, elszakadt az izzószál. Az ok egyszerű, vákuumban az izzószál felületéről lerepültek a hőtől rezgő atomok és rácsapódtak a búra belső falára. Egy felől tehát a búra elhomályosodott, másfelől pedig az anyag elfogyott, tehát végül elszakadt az izzószál. Ezen úgy segítettek, hogy a búrát megtöltötték semleges kémhatású nitrogénnel. Ez javított a helyzeten, mert a nitrogén atomok a leszakadni akaró volfrám atomokat visszalökdösték. Még jobb hatásfokkal csinálták ezt az argon gáz atomjai, mert nagyobb a fajsúlyuk. Aztán átálltak a kriptonra, aminek még nagyobb a fajsúlya. Vagyis a kezdeti időben törekedtek a hosszabb élettartamra és a fehérebb fényre. Sokat segített a helyzeten, amikor az izzószálat spirálosították, majd dupla-spirállá gyártották.

További eredményeket sikerült elérni azzal, hogy az izzószál egyenletességét fokozták. Ugyanis, amennyiben a volfrámszál keresztmetszetében lokálisan valahol csökkenés van, ott a helyi ellenállás nagyobb, ezért egy kicsivel jobban hevül, mint a többi szakaszon. Nyilvánvaló, hogy innen több atom repült le, tehát tovább vékonyodik a szál, mígnem elszakad.

A II. világháború előtti időkben már mindent  elértek, ami elérhető volt. A dupla-spirálos, kripton töltésű lámpák jelentették az izzólámpa gyártás csúcsát. Egyértelmű volt, hogy két szempont áll egymással szembe. Minél fehérebb fény egyre jobb hatásfok mellett és az élettartam. Lehetett gyártani szuper-fényes izzólámpát (fotólámpák) amelyek csak 2 órát égtek, és lehetett gyártani 100 évig ki nem égő lámpát narancssárga pislákolással. Ha akarsz ilyet, a megoldás roppant egyszerű. Vegyél egy 12  voltos autólámpát és köss rá 6 voltot. Sárgán fog világítani, de örökké fog élni.

Az izzólámpa gyártók valóban megegyeztek abban, hogy a lámpáik élettartama névlegesen 1000 óra lesz, mert ez egy észerű kompromisszumnak látszott. Nem égnek ki gyorsa, de elfogadható fényük van. Nincs összeesküvés, nem is lehet, mert bárki meg tudja oldani, hogy az izzólámpái alul-feszítettek legyenek, vagyis a névleges feszültségnél kisebbet kapcsoljon rá. Izzólámpák esetében nincs betervezett elavulás. Elavulnak maguktól. 😀          


Éljetek a lehetőségekkel!

(3034) Gorbacsov megszólalt (fordítás)

Tibor bá’ online


A volt szovjet főtitkár Mihail Gorbacsov egy új keletű  interjúban figyelmeztetett, hogy Amerika és Oroszország közötti feszültség „forró háborúhoz” vezethet.

A kérdésre, hogy a feszültség vezethet-e olyan helyzethez, ami hasonlít a volt hidegháborúhoz, Gorbacsov azt válaszolta a CNN riporterének, hogy „úgy gondolom, ezt el kellene kerülni.”

Gorbacsov azt mondta még, hogy „Jó, hogy az egész világon megbeszélés folyik, és az emberek beszélnek, és cselekednek, ami a legfontosabb dolog.”

„Bemondók és politikusok, az emberek tudják, hogy nem szabad megengedni egy új hidegháború beköszöntését, ami meleg háborúvá nőheti ki magát. Ez pedig a civilizációnk elpusztulásához vezethet”, tette még hozzá.

Gorbacsov hangot adott reményének, hogy ő és Reagan elnök által 1987-ben létrehozott Közép Hatótávolságú Nukleáris Fegyverekről szóló Egyezmény egy új verziója megvalósul, miután mond az USA mind pedig Oroszország ez év elején kilépett az eredeti megállapodásból.

„Az összes megállapodás létezik, nem semmisült meg”, mondta Gorbacsov a hálózatnak. „Viszont ezek az első lépések a megsemmisítésük felé, miközben semmi esetre se lenne szabad megsemmisíteni, mert ha tovább lépnének bármi megtörténhet.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3033) Zenés hétvége 5.

A magyar könnyűzenét ellepték a magyar cigányok a maguk igénytelen szövegével, dallamával és mozgás kultúrájával. A minőség pedig eltűnik. Emlékezzünk a NOX-ra.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3031) SOS János kórház

Tibor bá’ online


Jelen pillanatban a magyar kórházak 64 milliárd forinttal tartoznak a beszállítóknak. forinttal, ami roppant nagy összeg, de ez nem Adriai tengeri dáridóra költötték, ez az utolsó fillérig a működésükre ment el. Nyilvánvaló, hogy alul vannak finanszírozva. Ezt most a János Kórház megunta és a társadalomhoz fordult, hogy adakozzunk. Nem pénzt kért, hanem amire szükségük volt, és amire nem jutott a pénzből. Például csaptelepre.

A Fideszesek által utált Rákosi rendszerben a Svábhegyen (Szabadsághegy) laktunk, ami a János Kórházhoz tartozik. Húsz éves koromban kiugrott a bokám, és akkorára dagadt, mint egy cipó. Bementem a János Kórházba, megkérdezték, ki vagyok és hol lakom. Nem kértek se lakhely kártyát, se TAJ számot, szó és várakozás nélkül elláttak. Majd megmondták mihez tartsam magam, mikor veszik le a gipszet, stb. Nem kellett hálapénzt adnom, és kiírtak 10         napra, vagyis nem kellett dolgoznom. Ja, majd elfelejtettem, nem kellett gipszet és gézt vinnem magammal, és persze a kórház a kutyának se tartozott.

Évekkel később, már a Kádár rendszerben, ott született az első fiam. A feleségem befeküdt császárszülésre, és nem kellet vécépapírt bevinni vele, se gyógyszert, se semmit. Nyolc hónappal később a fiam közép fültőgyulladást kapott. Ebbe bele szokás halni. Tomi nem halt bele, ahogy diagnosztizálták azonnal megműtötték, még fél napot se kellett várnia, mert a várólista ismeretlen fogalom volt. Tökéletesen ellátták, és egy fillérembe se került. Igaz, nem voltak plázák, és nem lehetett banánt kapni az üzletekben. Ebből is látszik, hogy nincs tökéletes társadalmi rend, de az illiberalizmus nagyon, de nagyon tökéletlen. És még ezek szidják a Kádár rendszert.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3030) Az agyhalott NATO

Az alábbi cikk szerkesztett fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek.

Egy évre VIP előfizető az, aki legalább 10.000 forint adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához


NATO as Good as Dead

When the North Atlantic Treaty Organization was founded some 70 years ago, its first secretary-general, Lord Ismay, famously noted that the purpose of the treaty alliance was “to keep the Russians out, the Americans in, and the Germans down.” NATO’s mission was to secure peace in Europe, promote cooperation among its members and guard their freedom by countering the threat posed by the Soviet Union at the time. This latter point was critical—by signing onto NATO, the United States agreed to accept the leadership of a burgeoning resistance to ostensible Soviet aggression and subversion transpiring in Europe in the aftermath of World War II. But since the collapse of the Soviet Union at the end of 1991, NATO has been an organization in search of a mission.

NATO’s original parameters still apply, but for all the wrong reasons. “Keeping the Russians out” is more an economic argument than a political one, especially when it comes to Russian energy (one need only witness the ongoing angst within the EU and NATO over the Nord Stream 2 gas pipeline project), while “keeping the Americans in” has similarly devolved into an economic argument surrounding the high financial cost of sustaining NATO, and the American perception that its European partners are not paying their fair share of the bill. “Keeping the Germans down” also has become an economic-based argument reflecting an internal European debate over the role of its central bank in driving economic policy. American financier J.P. Morgan once observed, “If you have to ask how much, you can’t afford it.” The fact that the current debate regarding NATO has primarily devolved into an economic argument is proof positive that the organization has deviated so far from its original purpose as to make moot any notion of underlying logic and legitimacy as to its viability going forward.

French President Emmanuel Macron sent shock waves through the transatlantic community when, in a recent interview published in The Economist, he lamented the current state of affairs between the U.S. and its European allies regarding NATO. Commenting on Donald Trump’s relentless criticism of NATO, Macron said that it is high time the organization acknowledge the “instability of our American partner,” noting that it can no longer rely on the U.S. to come to its defense. Macron questioned the continued viability of Article 5 of the NATO Charter, which stipulates that an attack against one member is an attack against all. It is Article 5 that gives the NATO alliance its credibility. “What will Article 5 mean tomorrow?” Macron asked in The Economist.

“What we are currently experiencing,” he concluded, “is the brain death of NATO.” Lulled into a false sense of complacency regarding its security by decades of reliance on the guarantee of U.S. support, Macron said, Europe today stands on “the edge of a precipice,” compelled to begin envisioning a world where it stands alone. “Europe must become autonomous in terms of military strategy and capability” in the face of American unilateralism, the rise of China and Russia, and the instability in the Middle East, which raised doubts about a fellow NATO member, Turkey. Failure to do so, Macron noted, would mean Europe would “no longer be in control of our destiny”.

In a pointed rejection of what she termed Macron’s “sweeping blow” against NATO, German Chancellor Angela Merkel lambasted his “drastic words.” “The French president has chosen drastic words,” she told reporters. “That is not my view of co-operation inside NATO.” From Germany’s perspective, she said, “NATO is in our interest. It is our security alliance,” even if, she noted, “we do have problems and even though we do have to get our act together.”

Merkel was joined in her defense of the alliance by German Defense Minister Annegret Kramp-Karrenbauer. Speaking at a NATO event in Berlin, Kramp-Karrenbauer noted that while it is important for German politicians to better explain to the German public why Germany needs to become more actively involved in international security issues, “NATO remains a decisive cornerstone” of Germany’s national security. Another prominent German, Wolfgang Ischinger, a former ambassador to the U.S. and deputy foreign minister who chairs the Munich Security Conference (which self-describes as “the world’s leading forum for debating the most pressing challenges to international security”), joined Kramp-Karrenbauer in contesting Macron’s comments. “Our American partners have increased their presence in Europe,” Ischinger told the press. “They are planning a big exercise next year, bigger than any exercise before. So we can’t call it brain-dead.”

The exercise Ischinger referred to is Defender 2020, set to be the third-largest military exercise in Europe since the Cold War ended. Involving some 37,000 troops from 15 NATO nations, including some 20,000 American troops who will be flown in from their bases in the U.S., Defender 2020 brings to mind the massive REFORGER (Reinforcement of Forces in Germany) exercises that were a staple of the Cold War. The 1983 REFORGER exercise, known as Autumn Forge 83, involved, among other things, a “radio-silent” airlift of 19,000 U.S. soldiers to Europe using 170 flights. While Defender 2020 matches the 1983 exercise in the number of troops deployed from the continental U.S., it pales in comparison with the scope of the U.S. commitment then when compared to now. In 1983, more than 250,000 U.S. troops were stationed in Germany, compared to approximately 35,000 now. The 20,000 troops the U.S. is flying in next year represents the maximum number the U.S. can deploy on short notice; the 19,000 flown in in 1983 were part of a larger force of over 350,000 earmarked for deployment should the need have arisen.

The costs associated with these exercises are considerable, as is the price tag associated with raising, training, equipping and maintaining forces in the high state of readiness needed for short-notice response to emerging situations—such as an attack on a NATO member by Russia, the scenario for which both Autumn Forge 83 and Defender 2020 were designed to address. In 1983, the West German defense budget was around 2.4% of the gross domestic product. Today, that figure is less than 1.3%, far short of the 2% threshold agreed to by NATO as the goal for all members to reach. Germany’s failure to increase its defense spending has drawn the ire of the Trump administration, which has indicated that it is considering withdrawing U.S. forces from Germany and basing them instead in neighboring Poland, which has exceeded the 2% benchmark. (By way of comparison, France has increased its defense spending by nearly 40% over the past few years, bringing it to the 2% GDP figure; the U.S. spends approximately 3.1% of its GDP on defense.)

The U.S. has long sought to use NATO as a vehicle for exporting transatlantic influence into areas of the world traditionally viewed as beyond the remit of what ostensibly remains a defensive alliance. While NATO involvement in Bosnia, Kosovo and Serbia in the late 1990s could be justified as a necessary response to a European threat, the same cannot be said of Libya, Afghanistan, Iraq or Syria—places where the U.S., in the name of fighting a global war against terrorism, has sought to employ NATO forces. Germany has been reticent about sending its forces beyond its borders; it dispatched thousands of troops to Afghanistan as part of the NATO mission there post-9/11, but it has recently refused to support U.S. requests for forces in Syria and the Persian Gulf, citing concerns over the economic costs that could be accrued by recklessly confronting Iran. Even France—which traditionally has supported U.S. requests for military involvement in Africa and the Middle East—finds the costs associated with these adventures prohibitive; Gen. Francois Lecointre, chief of staff of the French military, recently observed that the French military is overstretched and unable to adequately support the missions it has undertaken.

Ursula von der Leyen, former German minister of defense and current president-elect of the European Commission, spoke to this reality in a speech delivered in Berlin after Macron’s remarks. “In its 70-year history, much has changed in NATO,” she observed. “But one thing has always remained the same: NATO was and is always what its member states make of it.” Lacking a shared vision of what NATO stands for, and to what extent it should be funded, has created a divide in the transatlantic alliance that cannot be readily repaired, if ever. The problem isn’t simply bringing into alignment European and American visions for the proper role of the alliance in a post-Cold War reality, but perhaps more critically, bringing Europe in alignment with itself—which means France and Germany.

The European unity that emerged from the ashes of World War II was built upon the belief that deep historical differences could be papered over through economic integration. Initially, this line of thinking bore fruit; the postwar period that was secured by the existence of NATO brought with it a period of European economic revitalization, which in turn provided the opportunity for nations such as France and Germany to bridge their historical differences through the establishment of common economic policies and transnational institutions. While the initial vehicle for European economic unity, the European Coal and Steel Community, formed in 1951, was designed to permit France to monitor German industry and allay concerns over potential German militarization, its actual impact was to create supranational supervisory bodies that ultimately led to the creation of the European Union in 1993.

The connectivity between Europe’s economic development and NATO is real; there are 28 current EU members, 22 of whom are also members of NATO. But World War II ended 75 years ago, and the old national differences and prejudices long embedded in Europe are re-emerging with a vengeance. The foundation of the EU’s economic health is the European Monetary Union (EMU), whose strength is derived from fundamental rules of economic management enshrined in various treaties of the EU. The dual financial crises of 2007-08 and 2010-12, however, resulted in these rules being circumvented or broken outright in order to bail out failing EMU member nations such as Greece, Italy, Portugal and Spain. The bailouts were the manifestation of French-backed policies favoring relaxed fiscal and monetary policy over the more rigid financial controls favored by Germany, and they drove a wedge between Europe’s two major economic powers in the process, with the France-supported policies ultimately being paid for by Germany.

The Franco-German political-economic duopoly that has held Europe together during the postwar period is fracturing, with Europe being pulled in different directions by the gravitational forces of these two incompatible economic models that are likely incapable of sustaining a singular economic union, let alone underwriting a geriatric military alliance that has lost its purpose and meaning. NATO is on life-support, and Europe is being asked to foot the bill to keep breathing life into an increasingly moribund alliance whose brain death is readily recognized, but rarely acknowledged.


Scott Ritter


Scott Ritter spent more than a dozen years in the intelligence field, beginning in 1985 as a ground intelligence officer with the US Marine Corps, where he served with the Marine Corps component of the Rapid…


Éljetek a lehetőségekkel!

(3029) A halálos hő globális kockázata

Tibor bá’ online


Az Embernek van egy úgynevezett „thermoregulatory” kapacitása. Vagyis csak egy bizonyos mennyiségű extra hőt képes kivédeni, elviselni. Ez angol megfogalmazás szerint 35°C 100 % relatív légnedvesség szerint, ami angolul „Wet bulb” utalva a higanyos hőmérő higany gömbjének nedvesen tartására.

Számítások és kutatások szerint 2100-ra (LOL) az alábbi térkép szerinti eloszlásban lesz lehetséges a Földön élni. Persze léteznek megoldások légkondicionálók, pincék, vermek formájában, a kérdés az, hogy ezeket mennyi ideig lehet igénybe venni, és hány embernek.   


Éljetek a lehetőségekkel!

(3028) Henry Kissinger (Nov. 21. Kína) – fordítás

Tibor bá’ online.

A 93 éves politikus talán utoljára hallatott magáról.

A két ország (USA és Kína) belefogott az egymással vívott kereskedelmi háborúba, amiknek következtében sok milliárd dollár értékű árura ráterheltek akár 25 % vámot is 2018 óta. Washington azt állítja, hogy Beijing bizonyos kereskedelmi gyakorlatot az USA kárára megváltoztatott, és jelezte, hogy egyre több vámot vet ki addig, amíg a két ország nem köt egy új egyezményt.

Henry Kissinger korábbi külügyminiszter és a nemzetközi kapcsolatok szakembere figyelmeztetett, hogy a feszültség Washington és Beijing között a végén egy kiterjedt méretű hidegháborúvá válhat, amennyiben a mind két oldalt érintő témákat tárgyalási úton nem oldják meg. Hozzátette még azt, hogy a két ország közötti konfliktus még nem érte el azt a szintet, ami problémák megszüntetését gátolnák.

A veterán diplomata hozzátette még, hogy a Világ két legnagyobb gazdasága közötti potenciális konfliktus negatív következményei meghaladhatják az Európában lezajlott első világháború következményeit, aminek kitörését egy kellően nem kezelt, viszonylag kisebb krízis előzte meg.

Kissinger kifejtette, hogy támogatja a folyamatban lévő kereskedelmi megbeszéléseket Washington és Beijing között, és reméli, hogy sikeresen fognak zárulni. Amennyiben ez bekövetkezik, úgy Amerika és Kína tovább lépéhet és politikai megbeszélésbe kezdhet, hogy további kétoldalú témákat sorra járjanak.

Végül azt mondta még, hogy olyan országok, mint az USA és Kína arra vannak kárhoztatva, hogy egymás lábára lépjen, mert tisztában vannak a másik céljaival, de ez elkerülhető, ha kellően kezelik a nézeteltéréseket.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3027) A halálközeli állapot (ismétlés)

Tibor bá’ online

A lélekben hívők (vagyis gyakorlatilag az összes vallás hívői) már jó ideje szerették volna bizonyítani a lélek létezését, elsősorban nem önmaguk számára, hiszen ők biztosak voltak a létezésében, hanem a bizonyítékokat követelő hitetlenek részére. Az égvilágon mindent kipróbáltak. Rendkívül pontos mérlegre feltették a haldoklót ággyal együtt, és figyelték, hogy amikor az élőből kiszállt a lélek, moccant-e a mutató. Természetesen nem. A lélek, ha van, milligrammoknál is kevesebbet nyom, esetleg semmit, végtére is a lélek nem anyag, nem kell, hogy legyen tömege. A nevetséges próbálkozások mellett azonban volt egy nagyon komoly adulapjuk, a halál közeli állapot, amihez hamarosan visszatérek.

Akár hogy is nézzük, újabban kezd divatba jönni a halál utáni élet. Természetesen nem a történelmi és a kevésbé történelmi egyházakra gondolok, melyek tanításának elsődleges témája mindig is az emberi lélek volt, és akkor már meg is érkeztünk a halál utáni élethez, elvégre a lélek a hívők szemében halhatatlan. Amire gondolok, azok a megnyilvánulások, amelyek tökéletesen nélkülözik a vallásosságot, viszont az emberi lélek létezésének tényét tudományos színekben tüntetik fel.

Tekintettel arra, hogy a világ minden tájáról évtizedek óta gyűjtenek eseteket, olyan személyekkel kapcsolatban, akik úgymond a „halálból jöttek vissza”, precízebben fogalmazva, akiket a beállt klinikai halált követően sikeresen újraélesztettek, a jelenséget nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról azzal, hogy kikiáltjuk őket csalóknak. Tudomásul kell venni a tényt, hogy szép számmal vannak olyanok, akik tökéletesen meg vannak győződve arról, ők egyszer már meghaltak, lelkük kilépett testükből, látták magukat „kívülről”, majd valamilyen okból kifolyólag lelkük visszatért a testükbe és „feltámadtak”.

Nézzük ezt egy kicsit pontosabban! Raymond Moody: Élet a halál után (Life after life) c. könyvének felsorolása több fázisra tagolja a jelenséget, de a lényege ugyanaz:

1.) Kellemetlen hang/zaj hallása az első észlelet.

2.) A halál állapotának felismerése.

3.) Boldogság és nyugalom.

4.) Testen kívűli állapot élménye, a lélek a halott test felett lebeg.

5.) Egy csatornában való elmerülés, nagy sebességgel való zuhanás egy fényes kijárat felé, amelynek a végén egy csodálatos kert ragyog.

6.) Halott rokonok és más szellemi lények jönnek az elhunyt szellemét üdvözölni.

7.) Az én-érzet megváltozása, feloldódás a szeretettel teli fényben, “fénylénnyé” válás.

8.) Az életfilm panorámaszerűen lepereg az elhunyt előtt, esetenként kérdéseket intéz a fény az elhunythoz.

9.) Az elhunyt elér egy határt, amit az élet és halál mezsgyéjeként fogalmaz meg.

10.) Kellemetlen visszatérés a testbe, valami visszahúzza a lelket a testbe.

11.) Felébredés és fájdalom, hideg érzete, s amennyiben az emlék megmarad az eseményről, azzal a “visszatért” nehezen tud mit kezdeni.

A kérdés csak az, ennek a jelenség sorozatnak van-e természettudományos magyarázata? A helyzet az, hogy van. Dr. Susan Blackmore a Bristoli Egyetem Agyi Érzékelések Laboratóriumának a munkatársa közzétett egy figyelemre méltó tanulmány „Vision from the Dying Brain” (A haldokló agytól származó látomások) címen. Dr. Black­more így nyilatkozik: „A halál közelében nyert tapasztalatok erősen misztikusak, legalábbis ezt akarják elhitetni velünk. Azonban ezek a tapasztalatok magáról a tudatunkról és agyunk működéséről árulkodnak, nem a síron túli életről”.

1975-ben a már idézett Raymond Moody, georgiai (USA) pszichiáter nem az egyetlen, aki közzétett elemzést a halálhoz közel került személyek élményeiről. Néhány évvel később, 1980-ban Kenneth Ring (Connecticuti Egyetem) 102 olyan esetet gyűjtött össze, ahol betegségből, balesetből vagy éppen öngyilkosságból kifolyólag kerültek az elbeszélők közel a halálhoz. Ring esetei megegyeztek Moody megállapításaival. Ring a „jelenséget” öt tipikus élményre bontotta. Ezek a következők:

1.) megnyugvás

2.) elválás a testtől

3.) belépés az „alagútba”

4.) a „fényesség” megpillantása

5.) belépés a „fényárba”

Az élmények nemcsak a leírt sorrendben következtek be minden esetben, de a bekövetkezés gyakorisága is ebben a sorrendben csökken. Vagyis, míg a megnyugvást az esetek 60 százalékában észlelték, a fényárba való belépés már csak 10 százaléknak volt élménye. Ezt úgy értelmezték, hogy ­minél közelebb került egy személy a halálhoz, annál többet élt át az öt fokozatból.

Ekkor jött az első igazi kihívás. Bruce Greyson, a Michigani Egyetem pszichiátere közölte tapasztalatát az „American Journal of Psychiatry” című folyó­iratban. Ezek szerint, a halál közelségében átélt élmények messze nem szabványosak, hanem a különböző emberi kultúráknak megfelelően ­változnak. És hadd hangsúlyozzam ki, ez az, ami „árulkodó”, hogy a jelenség nem valós, csak a páciens fejében játszódik le. Példának okáért a keresztény kultúrában felnőtt személyek a fényárban látni vélik Jézust, Gábriel arkangyalt, de még Szent Pétert is. Ezzel szemben a ­hinduk valami hírvivővel találkoznak, aki átnéz egy listát, és úgy találja, hogy „­tévedés” történt, „mars”(!) vissza a Földre. Nem hiszem, hogy különösképpen magyarázgatni kellene, ha a látomás vallásfüggő, akkor nyilván nem a valóságot, hanem az agy „fantáziáját” tükrözi.

Az azonban egyértelműen megállapítható, hogy az élmény rendkívül meggyőző az átélő számára. Az alagút egy valóságos átjáró az élet és a halál között. A lélek oly konkrétan hagyja el a testet, hogy többen állították, saját magukat látták, például a műtőasztalon. A végső megnyugvás érzete annyira erős, hogy legtöbbjük nem akar visszatérni, illetve felébredés után sajnálja, hogy visszajött.

Kérdés, mivel lehet ezeket az élményeket megmagyarázni. A klasszikus okkult tanítás szerint a dolog egyszerű. A halál pillanatában az asztrális test (azaz a lélek) elhagyja a korporális testet (vagyis a tényleges testet). Azonban bizonyos esetekben ez a testelhagyás nem végleges, a lélek visszatér, a test felébred, és elmondja élményeit a másvilágról. Kész a bizonyíték, hogy van lélek és másvilág.

Ez a magyarázat azonban számtalan problémát vet fel. Először is, miből áll az asztrális test? Mi a kölcsönhatás az asztrális test és a korporális test között? Miképpen megy át a tudat a testből a lélekbe? A legnagyobb probléma mégis az, hogy a lélek nem detektálható, és ráadásul ez az elmélet nem szolgál semmi olyan előre megjósolható ténnyel, ami vizsgálható, ellenőrizhető. Pedig-pedig a lélek érzékelésére számtalan kísérletet tettek az elmúlt száz év alatt. Az eredmény persze, amire már szintén kitértem, minden esetben nulla! Ennek ellenére az asztrálistest-elméletnek számtalan híve van, főleg azok körében, akik maguk is átestek a jelenség észlelésén. Ezek az asztrális test hívők természetesen nem azonosak az egyszerű vallásos hívőkkel, mert az előbbiek úgy érzik, nekik „tudományos” bizonyítékok állnak rendelkezésükre. Ezért aztán a jelenséget nem lehet elintézni egyszerűen azzal, hogy „képzelődés”, csupán „hallucináció”.

Carl Sagan (1934–1996) csillagász (aki életében amolyan minden lében kanál tudós volt, amúgy a bolygó­kutatást tartotta szakterületének) állt elő egy olyan elképzeléssel, amit igen sokan támogattak, elsősorban azért, mert Amerika a félműveltek országa. Ezek szerint, ha a halálközeli jelenség univerzális, és ki tagadná, hogy az, akkor az emberek az ötletet csakis egy másik univerzális tapasztalatból nyerhetik, ami nem lehet más, mint a születés, tekintve, hogy aki él, annak meg is kellett születni. Így lett a vaginális szülőcsatornából alagút és annak végében a fény, mint egy másik világ az anyaméh után. Ha csipkelődni szeretnék, megjegyezhetném, Carl Sagan maradhatott volna a bolygóknál, amihez sokkal jobban ért. Mindenesetre, sokan ezt az elképzelést jó ideig komolyan vették. A vizsgálatoknál bevetettek olyan nagyágyút is, mint a mély hipnózis. Ez utóbbi segítségével az alany emlékezetében vissza kívántak menni egészen a születés pillanatáig. Az eredmény siralmas volt, de mi más lehetett volna? A születés pillanatában a csecsemő agya egyfelől alig funkcionál, másfelől pedig olyan üres, mint egy A4-es lap, amit most húztak ki a kötegből. A hipnotikus parancs hatására a médiumok előadták fantáziájuk legjavát, amiből egy jó adag zagyvaság gyűlt össze. Dr. Blackmore (most már a Melbourne-i Egyetemen) 254 olyan személyt kérdezett ki, akik mind átestek a halálközelség élményén. Ezek közül 36 császármetszéssel jött a világra, vagyis nyilvánvalóan nem lehettek emlékeik a szülőcsatornával kapcsolatban, ennek ellenére találkoztak az alagútjelenséggel. Sagan tényleg menjen vissza a bolygóihoz!

Az alagútnak különben meglehetősen figyelemreméltó tulajdonsága, hogy nem csak a halál közelébe kerülők tapasztalják. Migrénben és epilepsziában szenvedők egy része is számolt már be alagútlátomásról, mégpedig elalváskor, meditálás közben, vagy amikor csak egyszerűen relaxáltak. De az alagút megjelenhet akkor is, ha LSD-t, pszilocibint vagy maszkalint vesznek be. Vajon mi az oka annak, hogy ennyire különböző hatások mindig ugyanazt a hallucinációt okozzák?

Az agykérgen elhelyezkedő látásközpont, mely egyaránt feldolgozza a látott és az elképzelt képet, normál körülmények között stabil állapotban van, mert néhány, ezt a funkciót ellátó neuron a máshonnan érkező ingereket elfojtja. Hallucinálások akkor jönnek létre, amikor ez az elfojtó mechanizmus megszűnik vagy erősen csökken, mondjuk hallucinogén anyag hatására, vagy azért, mert az agy közvetlenül az elhalás küszöbén áll.

A szemlencse egy tárgy képét először a retinára vetíti ki. Innen az idegsejtek a kiváltott impulzusokat az agykéreg látásközpontjának különböző lokációira továbbítják. A látószög közepén található képelem sokkal több neuront köt le, mint a széleken lévők, ámbár az egész képet a retináról a tudatig egy bonyolult matematikai függvény szerint képezi le az agy (precízebben: az agy leképezését csak komplex függvénnyel lehet leírni). Jack Cowan (Chicagói Egyetem) neurobiológus szerint ez a bonyolult leképezés azt eredményezi, hogy a leképezési sorok az agykéregben úgy jelennek meg, mintha az koncentrikus körök sorozata (alagút), vagy éppen spirál lenne. A leképezési sorok mozgása a zsugorodás terjedését okozza.

Ezek szerint az alagút természetes következménye annak, ahogy az agykéreg a látható világot bemutatja. Na jó, de mi van az alagút végén látható fénnyel? Tekintettel arra, hogy az egységnyi területen található neuronok száma sokkal több a látószög közepén, mint a szélén, jóval erősebb hatás várható középen, amennyiben az összes neuron azonos mértékben szenved a szabályozó kioltás megszűnésétől. Feltételezhető tehát hogy minél jobban meg van zavarva a rendszer (vagyis a komplex agyvelő), annál erősebb a fényár.

Persze van még néhány kérdés, amit meg kell válaszolni. Például a jelenség észlelői halál-közeli állapotban előrehaladnak az alagútban, a fényár felé, de más okokból bekövetkező hallucinálásoknál ez nincs szükségszerűen így. A legizgalmasabb kérdés mégis az, hogy ha ez mindössze hallucináció, miért tűnik oly hihetetlenül valódinak?

Ez utóbbi felvetésre válaszolva kezdjük annak vizsgálatával, miért tűnik valami valódinak. Ami a központi idegrendszert illeti, nem is olyan könnyű különbséget tenni két kategória között: „mi jön a külvilágból?” És „mi van az agyban tárolva?” Amint a látás, illetve a hallás impulzusai és a memóriából érkező információk feldolgozásra kerülnek, azonnal összekeverednek. Miközben az információk különböző feldolgozási fokokon mennek át, a kép összetevői: vonalak, élek, tér és a különböző tárgyak mind-mind más módon jelennek meg. Nem valószínű, hogy ezek meg lennének jelölve: „na, ez ­kintről jött”, vagy „ez hallucináció”. Az eldöntés, mi micsoda, valószínűleg jóval ­fentebb történik az agyban. A rendszer (vagyis az emberi agyvelő) egészen egyszerűen azt tartja „valódinak”, ami a legstabilabbnak bizonyul. Mi mást tehetne?

A normál életben mindössze egy „valós modell” van, mégpedig az, amit az érzékszerveink hoznak létre, és ez rendkívül stabil, koherens és egyben komplex. Ez a modell, az „én, itt és most” fogalmakból áll. Azért érezzük valósnak, mert abban az adott pillanatban a jeleket feldolgozó agyban ez a legstabilabb modell.

De mi a helyzet a haldokló aggyal? Mi van azzal az agyvelővel, amiben már nincs semmi szabályozás? Ez esetben fennáll a veszélye annak, hogy a valóságról képtelen lesz elfogadható modellt kialakítani. Előfordulhat, hogy az agykéreg látásközpontjában az ott találhatók közül a leképezési sorok által nyújtott modell lesz a legstabilabb. Ha ez a legstabilabb, akkor az agy szerint ez a valóság. Elvégre pontosan olyan értelemben valós, amilyen értelemben bármi, bármikor valósnak tűnhet, mert a rendszerben található modellek közül ez a legjobb. Mivel a képek feldolgozása is a látásközpontban történik, más képek is bekerülhetnek az alagút perspektívába (akár egy egész képzelt ­világ).

Nincs olyan agyvelő, amely ennél a pontnál bedobná a törülközőt. Jó, de mit tud tenni? A leglogikusabb cél az lehet, hogy a lehető leggyorsabban visszaforduljon az érzékszervek által betáplált impulzusokból összeállt modellhez, hiszen ez lehet a külvilág egyetlen stabil megtestesítője. Ennek egyik módja a memóriára való támaszkodás: Ki vagyok én? Hol vagyok? Mit csinálnak velem? Ezekre a kérdésekre a válasz ott szunnyad a memóriában, ha a haldokló agyvelőnek van még elég kapacitása ahhoz, hogy feldolgozza a válaszokat. Pontosan ezt teszi számítógépünk is: ha nincs kapcsolatban az Internet-szolgáltatóval, a memóriában tárolt Internet képeket küldi a monitorra.

Susan Blackmore szerint a memóriamodellek gyakran madárperspektívában jelennek meg (lásd még alant). Tételezzük tehát fel, hogy egy haldokló személy agyi rendszere létrehoz egy modellt abból, amire emlékszik: teste a műtőasztalon van, a sebészek körülötte forgolódnak, felette erős fényforrás, háta mögött különböző műszerek. Ez a kép tehát madárperspektívában, a mennyezet sarkából jelenik meg neki. Ráadásul ez egy egészen jó minőségű modell is lehet, mivel az agy beépíthet a valós világból érkező impulzusokat is, például a sebészek beszélgetését, műszerek csörömpölését, az újraélesztési kísérlet lökéseit, stb., ezek mind-mind a hallásközpontból származó inputok. Ily módon az agyi modell nemcsak igen hihető, de ténylegesen tartalmazza a valós események egy-két részletét is. Ez az, ami a visszaemlékezőt becsapja, méghozzá olyan alaposan, hogy a végsőkig hisz ­benne.

Ha abban a pillanatban az a legjobb modell, ami az agy rendelkezésére áll, akkor az tökéletesen valódinak fog hatni. Megismétlem, valódi olyan értelemben, amilyen értelemben bármi, bármikor valódi lehet. Blackmore szerint ez az a helyzet, amikor a „testen kívüli” élmény létrejön.

Ezt az álláspontot alátámasztja például az a tény, hogy a testen kívüli állapot megtapasztalói könnyen tudnak felidézni emlékképeket madártávlatban. Ilyen jellegű felméréseket végzett Blackmore is. Az eredményeket 1987-ben tette közzé a „Journal of Mental Imagery” című folyóiratban. A New South Wellsi Egyetemről (Ausztrália) Harvey Irwin is jelentette, hogy a testen kívüli élményben részesült személyek álmai igen gyakran madártávlatban jelennek meg.

De lépjünk tovább. Amikor az egyén „érzékeli” a másvilágot, akkor az a másvilág valósnak és feledhetetlennek tűnik. Ha azt állítjuk, hogy a tudat (eszmélés) mindig az adott időben kialakított agyi modelltől függ, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ezeknek az embereknek a tudata átalakult. Ha normálissá is válnak, és ha a valós világ vissza is tér számukra, sose fogják elfelejteni, hogy „megtapasztaltak” egy „valós” másvilágot, hogy testük jelentéktelenné törpült, hogy megszűntek önmaguk lenni. Így tehát a halál közelségében átélt élmények mégis csak lehetnek transzcendensek, de egyáltalán nem titokzatosak, mert világosan árulkodnak a tudatról (az eszmé­lésről) és az agy működéséről, de semmit nem árulnak el a „lélek” létezéséről.

Ott tartunk tehát, ahol mindig is voltunk, az emberi lélek létezésére mind a mai napig az égvilágon semmi bizonyíték nincs. Figyelem! Nem azt állítom, hogy nincs lélek. Nem azt állítom, hogy az ember pusztán testből áll, de azt igen, hogy nincs bizonyíték a lélek létezésére. Ha mégis van valami, akkor azt illene valami más névvel illetni, mert a lélek fogalma igencsak el lett koptatva az évszázadok folyamán. Ha számunkra van valami megfoghatatlan, akkor az a valami nagyon más, mint amiben a hívők hisznek.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3027) Zenés hétvége 4.

Annyi év után az ENSZ beismerte, hogy a klímaváltozást nem ússza meg az emberiség. Pedig számtalan figyelmeztetés hangzott el. Íme, egy a sok közül.

A szöveg 1982-ből. (Elég régen tudhatnánk.)

What about sunrise
What about rain
What about all the things that you said
We were to gain
What about killing fields
Is there a time
What about all the things
That you said were yours and mine

Did you ever stop to notice
All the blood we’ve shed before
Did you ever stop to notice
This crying Earth, these weeping shores

Ah, ooh
Ah, ooh

What have we done to the world
Look what we’ve done
What about all the peace
That you pledge your only son

What about flowering fields
Is there a time
What about all the dreams
That you said was yours and mine

Did you ever stop to notice
All the children dead from war
Did you ever stop to notice
This crying earth, these weeping shores

Ah, ooh
Ah, ooh

I used to dream
I used to glance beyond the stars
Now I don’t know where we are
Although I know we’ve drifted far

Ah, ooh
Ah, ooh
Ah, ooh
Ah, ooh

Hey, what about yesterday
(What about us)
What about the seas
(What about us)
The heavens are falling down
(What about us)
I can’t even breathe
(What about us)

What about apathy
(What about us)
Can’t we feel its wounds
(What about us)
What about nature’s worth
Torn apart by creed
(What about us)

What about animals
(What about it)
We’ve turned kingdoms to dust
(What about us)
What about elephants
(What about us)
Have we lost their trust
(What about us)
What about crying whales
(What about us)
We’re ravaging the seas
(What about us)
What about forest trails
(Ooo, ooo)

Burnt despite our pleas
(What about us)
What about the holy land
(What about it)
Torn apart by creed
(What about us)
What about the common man
(What about us)
Can’t we set him free
(What about us)
What about children dying
(What about us)
Can’t you hear them cry
(What about us)
Where did we go wrong
(Ooo, ooo)

Someone tell me why
(What about us)
What about babies
(What about it)
What about the days
(What about us)
What about all their joy
(What about us)
What about the man
(What about us)
What about the crying man
(What about us)
What about Abraham
(What about us)
What about death again
(Ooo, ooo)
Do we give a damn

A Föld Dala (Magyar dalszöveg)

Mi van a napfelkeltével
Mi van az esővel
Mi van azokkal a dolgokkal, amikre azt mondtad
Hogy megszerezzük
Mi van a gyilkos mezőkkel
Van-e rá még idő?
Mi van azokkal a dolgokkal
Amikre azt mondtad, hogy tiéd és az enyém

Valaha megálltál volna, hogy észrevedd?
Mindazt a vért, amit ezelőtt ontottunk
Valaha megálltál volna, hogy észrevedd?,
Hogy ez a síró Föld könnyező partjai

Ah, ooh
Ah, ooh

Mit tettünk a világgal
Nézd, mit tettünk
Mi van a békével
Amit az egyetlen fiadnak ígértél

Mi van a virágzó mezőkkel
Van-e rá még idő
Mi van az álmokkal
Amikre azt mondtad, hogy tiéd és az enyém

Valaha megálltál volna, hogy észrevedd?
Azokat a gyerekeket akik a háborúban hunytak el
Valaha megálltál volna, hogy észrevedd?
Hogy ez a síró Föld könnyező partjai

Ah, ooh
Ah, ooh

Valaha én is álmodoztam
Valaha a csillagok felé pillantottam
Most már nem tudom, hol vagyunk
Csak azt tudom, hogy messzebbre sodródtunk

Ah, ooh
Ah, ooh
Ah, ooh
Ah, ooh

Hé, mi van a tegnappal?
(Mi lesz velünk?)
Mi van a tengerekkel?
(Mi lesz velünk?)
A mennyországok lezuhannak
(Mi lesz velünk?)
Már lélegezni sem tudok
(Mi lesz velünk?)

Mi van a közönnyel
(Mi lesz velünk?)
Nem érezzük a sebeit?
(Mi lesz velünk?)
Mi van a természet értékeivel?
Szétszakítjuk a hitvallást
(Mi lesz velünk?)

Mi van az állatokkal
(Mi lesz velük?)
Királyságokat változtattunk porrá
(Mi lesz velünk?)
Mi van az elefántokkal
(Mi lesz velünk?)
Elvesztettük volna a bizalmat?
(Mi lesz velünk?)
Mi van a síró bálnákkal?
(Mi lesz velünk?)
Elpusztítjuk a tengereket
(Mi lesz velünk?)
Mi van az erdőkkel?
(ooo, ooo)

A védekezésünk ellenére kiégnek
(Mi lesz velünk?)
Mi van a Szentföldön
(Mi lesz vele?)
Széttépi a hitvallást
(Mi lesz velünk?)
Mi van az átlagemberrel
(Mi lesz velünk?)
Nem tudjuk kiszabadítani
(Mi lesz velünk?)
Mi van a haldokló gyerekekkel
(Mi lesz velünk?)
Nem hallod, ahogy sírnak?
(Mi lesz velünk?)
Hol rontottuk el?
(ooo, ooo)

Valaki mondja meg, miért
(Mi lesz velünk?)
Mi van csecsemőkkel
(Mi van velük?)
Mi van a napokkal
(Mi lesz velünk?)
Mi van az örömükkel?
(Mi lesz velünk?)
Mi van az emberrel?
(Mi lesz velünk?)
Mi van a síró emberrel?
(Mi lesz velünk?)
Mi van Ábrahámmal?
(Mi lesz velünk?)
Mi van megint a halállal?
(ooo, ooo)
Vajon érdekel ez minket?


Éljetek a lehetőségekkel!

(3026) Kacagó hétvége 3.

Az arisztokrácia hülyeségének kigúnyolás:

Arisztid és Tasziló viccek


Arisztid Amerikába disszidált. Húsz év múlva hazalátogatott, tele aranyakkal, szuper autó, szuper nő. Tasziló érdeklődik, hogy csinálta a meggazdagodást?
– Amikor egy árva centem sem volt, álltam a Fehér ház előtt és rágcsáltam a földről felszedett száraz lószart. Aztán kijött az elnök, adott 100 dollárt, hogy vegyek magamnak ennivalót. Ezt befektettem és dúsgazdag lettem.
Tasziló is beadja az útlevélkérelmet, de csak Moszkváig jut. A Vörös téren rágcsálja a száraz lószart, mire kikiabál a pártfőtitkár:
– Jóember, ne rágcsálja azt a száraz lószart, menjen el a Puskin utcába, ott van friss!

Vasárnap délelőtt van, Arisztid inasának megparancsolja:
– A templomba!
– Igenis! – mondja az inas, s máris befogat. Száguldanak a lovak, repül a hintó, Arisztid meggondolja magát:
– A kuplerájba!
– Na de elnézést, gróf úr, a templomba indultunk!
– Tegye, amit mondok! A templom jövő vasárnap is állni fog!


Arisztid találkozik Taszilóval, aki igen nekibúsult.
– Hát mi törhtént vehed, kedves egy khomám, csak nem egy szehelmi ügy?
– Hat kéhhlek a nyáron Afrikában vadásztam. Egyszer egy réten virágot gyűjtöttem, amikor mögém kehült egy hattalmas gohilla és rhettenetesen beakasztott nekem háturhól.
– Kedves bahátom, te még máig sem heverhted ki ezt a csapást?
– Hát persze, hiszen mindez három hónapja és azóta se egy levél, se egy thelefon, kérhlek!


Arisztid és Tasziló megegyezik, hogy amelyikük előbb hal meg, telefonál a másiknak, hogy milyen a Mennyország.
Pár nap múlva Arisztidet baleset éri és meghal. Másnap csörög a telefon Taszilónál.
– Na, hogy érzed magad? – kérdezi Tasziló.
– Á, ne is kérdezd! Egész nap csak szex…
– A Mennyországban?
– Ki mondta, hogy a Mennyországban? Tenyésznyúl vagyok egy farmon!


Arisztid, Tasziló es Grün beszélgetnek arról, hogy melyikük családja ősibb.
Arisztid: Az én őseim Mátyás király udvarában másolták a corvinákat.
Tasziló: Az semmi, kérlekalássan. Az én őseim együtt jöttek be Árpáddal a Vereckei hágón.
Grün: Szép, szép. De az én őseim, mikor Árpádék átjöttek a Vereckei hágón, már akkor ott álltak és mondták, hogy “kacagányt tessék, buzogányt tessék, kacagányt tessék.”


Arisztid báró Párizsban járva megismerkedik egy fiatal nővel, aki rövid beszélgetés után meghívja a lakására. Dolga végezte után Arisztid öltözködni kezd, a nő így szól:
– Talán most már rátérhetnénk az anyagiakra is uram.
– De hölgyem – válaszolja felháborodottan Arisztid – csak nem gondolja, hogy egy úriember az ilyesmiért pénzt fogad el?


Tasziló panaszkodik Arisztidnek:
– Képzeld el csak a pechemet, tegnapelőtt vettem egy gyönyörű sonkát, és tegnap az orvosom megtiltotta, hogy sonkát egyem.
– Na, és nem lehet kicserélni? – kérdi Arisztid.
– Sajnos nem – feleli Tasziló – már húsz éve a háziorvosunk.


Arisztid megkérdezi Taszilótól:
– Mondd Tasziló! Te miről mondanál le könnyebben? A borról vagy a nőkről?
– Az az évjárattól függ – válaszol Tasziló.


Arisztid találkozik Taszilóval, és látja, hogy az egyik lábán barna, a másikon fekete cipő van.

  • Ez borzalmas Tasziló, így nem mehetünk tovább, azonnal menj haza és vegyél fel egy másik cipőt.
  • Nincs értelme, otthon egy ugyan ilyen cipőm van.


Arisztid hazaérkezik és ott találja a feleségét az ágyban. Megkérdezi tőle:
– Járt itt a Tasziló?
– Igen.
– És mit akart?
– Kitakart, megbaszott, betakart, de hogy mit akart, azt nem mondta.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3025) ENSZ jelentés

Tibor bá’ online


Amióta az emberiség (igen szűk rétege) foglalkozik a klímaváltozással, az ENSZ és az IPCC rendre „alul” teljesít. Lényegesen rózsásabbnak tünteti fel a helyzetet, mint a valóság. Így eshet meg az, hogy állandóan kiderül, a melegedés gyorsabb, mint gondoltuk, az olvadás gyorsabb, mint gondoltuk, stb. stb. De ha gyorsabb, akkor annak vannak következményei, és most már ezt nem rejtik véka alá. Két napja az INDEX is leközölte szalagcímben: Kimondta az ENSZ: lényegében elvesztettük a klímaváltozás elleni harcot.

Kész, nincs tovább, elvesztettük a harcot, csak idő kérdése mikor szakad ránk a klímaváltozás. Miért? Mert a Napnál is világosabban kiderült (amire mindig is felhívtam a figyelmet), hogy nem vagyunk képesek megtenni azt, ami adott volna halvány reményt a menekülésre. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szerint, évente 7,6 százalékkal kellene csökkenteni a CO2 kibocsátást, de helyette megint (2018-ban) rekord CO2 kibocsátást hozott össze az emberiség. De ha sikerülne betartani akkor is tyuk, baszhatjuk, mondaná Móricka, mert betartás mellett is elérnénk a 3,2 °C növekedést, miközben egyes elképzelések szerint 3,0 °C-nál kihalunk. Viszont így (hogy nem tartjuk be) az tényleges emelkedés elérheti a 8 °C is. És, aki elhiszi, hogy 8°C emelkedést is elbírunk, az tényleg nem normális.

Ahhoz, hogy 2025-re nullára csökkentsük a CO2 gyarapodást, és így megmeneküljünk (vagyis csak annyi CO2-t bocsátanánk ki, amennyit a növények feldolgoznak) a következőket kellene tenni:

1) Azonnal leállítani az összes (katonai is) repülőgépet.

2) A közösségi közlekedésen kívül semmi más gépjármű nem üzemelhet. És erősen dolgozni kellene azon, hogy a közösségi közlekedésben résztvevő járműveket szél és naperőművekből kinyert elektromosság hajtsa. Ez azt jelenti, hogy tengeren túlról importált áruk eltűnnek a piacról.

3) A szénbányákat, olajkutakat egyszer és mindenkorra le kell zárni. A kibányászottat el lehet használni addig, amíg a megújuló energia kinyerést nem valósítjuk meg.

4) Fossziliákon nyugvó ipari termelést le kell állítani.

5) Új épületek felhúzását le kell állítani. A meglévő épületek fosszilis üzemanyag felhasználását hat év alatt meg kell szüntetni.

6) Az összes erdőirtást le kell állítani és 1000 milliárd fát kell ültetni. A meglévő faanyagot újra kell hasznosítani. A cementgyártást és felhasználást le kell állítani.

Hogy milyenné válna az élet, az szinte elképzelhetetlen, de az elképzelhető, hogy ez se 2025-re, se 2050-re, se 2100-ra nem valósulna meg, ha addig egyáltalán életben maradnánk.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3024) Az axolotl

Tibor bá’ online

A természet csodái

Az axolotl egy Mexikóban honos szalamander (a kétéltűek osztályába, a farkos kétéltűek rendjébe, a harántfogúgöte-félék családjába tartozó faj) amely egyedülálló képességekkel bír. Egészen pontosan a kiszakadt lába visszanő, kivágott belső szervei visszafejlődnek, de még a teljes gerincoszlopát is vissza tudja növeszteni, ha kivágják belőle.

A biológusok pedig úgy gondolják, hogy most már elég sokat tudnak ahhoz, hogy megpróbálják megfejteni a axolotl genetikai titkát. A titok birtokában nem elképzelhetetlen, hogy emberen is alkalmazva, kinőhet egy amputált végtag.

A kísérletekkel elsősorban a  Hanoveri Orvostudományi Egyetem foglalkozik Németországban, ahol egy hatalmas akváriumban több mint 100 szalamandert tartanak. Ránézésre olyanok, mintha állandóan mosolyognának. Persze nem egyformák. Van amelyiknek hiányzik egy karja, vagy egy lába. Másoknak kisebb-nagyobb dudor van ott, ahol készül kinőni az új láb. Bőr darabokat vágnak ki, lábakat vágnak le róluk – természetesen altatás alatt, de szerintem ezt csak az állatvédők kedvéért mondják. Az elveszített végtag tökéletes regenerálásához mindössze néhány hónapra van szükség. Állítja Kerstin Reimer-Fadhlaoui, molekuláris biológus. Ez a páratlan képesség teszi őket oly fontossá a tudomány (na meg a kísérletek szponzorai) részére.

axoA biológusok nagy reménye, hogy sikerül megtudniuk a regenerálódási készség titkát. Sőt, még abban is hisznek, hogy megtalálhatják az élettartam meghosszabbításának, tovább tartó fiatalságnak és a tovább tartó egészségnek a titkát is. A közönséges szalamanderekhez képest az axolotl sokáig él. Tudnak 25 éves példányokról is. De valójában egész életük alatt nem válnak felnőttekké. Megtartják lárva állapotukat teljes életük alatt.

A kísérleteket az utolsó pillanatban kezdték el, mert az axolotl kizárólag Mexikóban él, ott is csak két tóban, amelyek közül az egyik már kiszáradt. Ráadásul az állat csemegének számít a gurmanok részére. Minden esetre a titok még nincs felnyitva, a kísérleteket végzőknek fogalmuk sincs a regenerálódási folyamatról.  A levágott láb helyén egy bőr darab alakul ki, ami alatt varszerű képződmény jön létre, ez alatt pedig beindul a sejtosztódás. A megfigyelők azt sejtik, hogy a levágott csonk molekuláris jelet küld „pluripotent”(bármire képes)  őssejtek felé. Egy őssejtből pedig bármi kifejlődhet. Viszont az élet nem csupa habos torta még az axolotlok számára se. Az évek előrehaladásával a regeneráló képességük folyamatosan csökken.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3023) Vallás és IQ

Tibor bá’ online


Az INDEX jóvoltából megtudhattuk, hogy Miron Zuckerman, a Rochesteri Egyetem pszichológusa és munkatársai néhány évvel ezelőtt közöltek egy áttekintő tanulmányt, aminek eredménye az volt, hogy a vallásosság és az intelligencia között negatív összefüggés van. Magyarul a vallás nem tűri az intelligenciát. Egészen konkrétan a vallásos embereknek átlagosan alacsonyabb az intelligenciahányadosuk, mint az ateistáké.

Puff neki. Az isten azzal bünteti a híveit, hogy butábbnak születnek, a tagadóit pedig megjutalmazza? Én ezt szűröm le belőle, de az istenhívők majd megmagyarázzák.

Természetesen a dolog hatalmas port vert fel, ne is mondjuk, a hívők táborában, azért ott, mert a tagadok ezt már rég sejtették. Ezért aztán Zuckerman kénytelen volt újból nekifutni. A dolog vége az lett, hogy 110.000 főből álló mintát vettek, ami már nem adhat véletlen eredményt. A végső eredmény egy cseppet se volt kegyesebb a hívőkhöz. Nincs mese. Az istenhívők, hmmm, hogy is mondjam? Butábbak? Nem, nem, ennél pontosabb lett a végső megfogalmazás.

Először is, számtalan más oka lehet annak, hogy valaki ateista lesz, nem csak a magasabb IQ. Vagyis attól még, hogy intelligens valaki, nem feltétlenül lesz ateista, illetve fordítva. Továbbkutakodva kiderült, a magasabb intelligenciájú emberek hajlamosabbak az analitikus gondolkodásra, míg a vallásosak az intuitív gondolkodásra. Érdekes eredmény. Én viszont megkérdezném, tessék mondani, az intuitív nem azt jelenti, hogy nem gondolkozom, hanem helyette ráérzéseim vannak? Mert akkor stimmel. Ráérzek arra, hogy van isten. És ha ráéreztem, akkor nincs szükségem bizonyításra.

Persze a kutatók rádöbbentek, hogy méhkasba nyúltak, és megpróbálták szépíteni a dolgot: Nem arról van szó, hogy csak a hülyék hisznek Istenben, és ha hiszünk Istenben, akkor automatikusan hülyék vagyunk. Hanem arról van szó, hogy az intelligensebbeknek kevésbé van szükségük a hitre. De ha belegondolsz, ez kábé ugyanazt jelenti.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3022) Vlagyimir Putyin: Az amerikai dollár hamarosan összeomlik

Az elmúlt években számtalan hírneves közgazdász közölte a nagyérdeművel, hogy a dollárnak hamarosan annyi. Ennek a cikknek az érdekessége, hogy most nem egy közgazdász, hanem maga Putyin elnök bocsátkozik jóslásba.

A cikk magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. Előfizető akkor lehetsz, ha legalább 10.000 forint adománnyal hozzájárulsz a honlap fenntartásához.


Vladimir Putin: US Dollar Will Colapse Soon

By Tyler Durden

Russian President Vladimir Putin succinctly summarized the shifting tectonic plates of geopolitics.

First he explained the status quo…

“The Dollar enjoyed great trust around the world. But, for some reason, it is now being used as a political weapon to  impose restrictions.”

Then Putin explained the consequences…

“Many countries are now turning away from the Dollar as a Reserve Currency.”

And ultimately what happens…

“US Dollar will collapse soon.”

And just like that, it was gone. Remember “nothing lasts forever”…

Source: Bloomberg

Of course, Putin is not the first (and won’t be the last) to suggest the end is nigh for the dollar…

The World Bank’s former chief economist wants to replace the US dollar with a single global super-currency, saying it will create a more stable global financial system.

“The dominance of the greenback is the root cause of global financial and economic crises,” Justin Yifu Lin told Bruegel, a Brussels-based policy-research think tank. “The solution to this is to replace the national currency with a global currency.”

Warren Buffett once explained that “for 240 years it’s been a terrible mistake to bet against America, and now is no time to start.”

We don’t mean to rain on his parade too much, but the following charts suggest time is ticking, as the world transitions from dollars to non-fiat reserves…

This article was originally published by “Zero Hedge” –


Éljetek a lehetőségekkel!

(3021) Van-e jövőnk?

Ez a rövid rész egy előző poszt ismétlése, átugorható. Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.


A demokrácia halála

A demokrácia – bármit jelentsen is – messze nem egységes fogalom. Ahány ország annyi demokrácia, mindegyik más és más. Szerkezetét tekintve azt mondják „parlamentáris demokrácia”, ami azt jelenti, hogy a „nép fenség” (elkábítóan szép kifejezés) demokratikus úton megválasztja képviselőit….. de hiszen tudjuk valamennyien, elvégre benne élünk.  Csakhogy az egészet megette a fene, úgy ahogy van. Erre mondta Churchill, hogy szar az egész, csak ennél jobban még nem találtak ki.

A demokráciával a legnagyobb baj az, hogy emberek játsszák. Az Ember pedig, mint önző állat, minden játékszabályt születés pillanatától kezdve, saját hasznára megpróbál kijátszani, legtöbbször igen nagy sikerrel.

Első ránézésre az egy ember egy szavazat nagyon demokratikus, csak hát az elv soha a büdös életben nem érvényesült. Már az ó-kori Athénben is adták vették a szavazatokat. Az „úri Magyarországon” egyenesen kabaré volt a választás. A választójog vagyonhoz volt kötve és a szavazás nem volt titkos, a fülkék mellett ott álltak a csendőrök. Na jó, ez senkit nem érdekel. Nézzük, akkor mi van ma!

Napjainkban a politikai elit körülbástyázza magát szakértők hadával, akiknek egyetlen egy feladatuk van, a választás megnyerése. Hogy ez mit jelent, arról az egyszerű embernek a leghalványabb elképzelése sincs. Egy mondatban, az emberek úgy szavaznak, ahogy a szakértők akarják. A dolgot az teszi mégis kétesélyessé, hogy szakértője mind a két (vagy több) oldalnak van. Végül is a demokratikus választás nem más, mint a szakértők párviadala.

Az egész emberiség a XX. század hajnaláig úgy tudta, hogy az embernek van teste és van ezen kívül lelke. Az ember testből és lélekből áll. Aztán van az embernek szabad akarata, amit a papok találtak ki, az Ember pedig elhitte.

Még nincs száz éve, hogy egy Freud[1] nevű pasi Ausztriában feltalálta az egót (meg még a szuper-egót) és a hozzá tartozó tudatalattit. Percek alatt kiderült, dehogy vagyunk mi urai tetteinknek, legalább is nem úgy, és nem annyira, mint gondolnánk. Aztán még egy-két évtized, és a kép még zavarosabbá vált. Bizonyítást nyert, hogy tetteinket óriási mértékben nem akaratunk, hanem az ereinkben csörgedező vérünk pillanatnyi hormon szintje irányítja, úgy értem különböző hormonok szintje. Az Ember döntését csak egészen kivételes esetben szabja meg a logika. Ettől a perctől kezdve embertársaink irányába kifejtett „ösztönös” manipulációt felváltotta a tudatos, alaposan kikísérletezett és feltárt, tudományos alapokra épített manipuláció[2].

Amerikai „szakmai” körökben járja egy anekdota, ami szerint egy újságíró feltett egy ugratásnak szánt kérdést az egyik választási tanácsadócég vezetőjének: Lehetséges lenne-e az USA elnökének megválasztatni egy emberszabású majmot? A (komoly?) válasz lenyűgöző volt: Igen, csak nagyon sokba kerülne.

Az a magyar állampolgár, aki függetleníteni tudja magát a belpolitikai érzelmektől, csak csodálkozhat a belpolitikával kapcsolat kolosszális butaság láttán. Komolynak és intelligensnek tűnő emberek szemrebbenés nélkül mondanak bele a képernyőbe, látszólag büntetés nélkül elképesztő hazugságokat, vagy még elképesztőbb hülyeségeket. Persze ez a viselkedés nem őket minősíti, ők tudják, mit tesznek. Minősíti viszont a nézőket, akikkel ezek szerint bármit meg lehet tenni, és ha meglehet, akkor meg is teszik. Elsősorban elhitetik velük, hogy ők választanak. Na jó, akkor mi a valóság?

A valóság egyszerűen szörnyű, és egy külön könyvet kellene írni a megismertetéséhez, de egy apró epizód mindent megvilágít azok részére, akik igénylik a világosságot.

Íme az „apró epizód”! A választásokra költött hatalmas pénzek elköltése számtalan alcsatornán keresztül történik. Egyik ilyen alcsatorna az igen alapos és hetente megismételt közvélemény kutatás, illetve annak kiértékelése „mélylélektani” szinten.

{Nem sokkal a II. Világháború után, az instant kávé feltalálását követve a felfedezők biztosra vették a piac gyors uralását. Optimizmusok oka elsősorban az instant kávé olcsósága volt, amit a termelő országban (Brazília), vagyis a helyszínen kiépített gyártás biztosított. Ez azonban nem következett be. Az ok kiderítésére a következő „mélylélektani” kutatást találták ki. A kísérletre kiszemelt várost kétfelé osztották, majd készítettek egy feltételezett bevásárlási listát, olyat, amilyet a feleségek szoktak a férj kezébe nyomni, hogy „ezeket vedd meg apukám”. A listán tíz tétel szerepel, olyanok, amiket általában nap mint nap vesznek: cukor, vaj (akkor még nem volt divatban a „szívet kímélő”  növényi zsiradékból olcsón és könnyen előállítható margarin), keksz, stb. csakhogy ebből a listából kétfajtát készítettek. Ezek teljesen megegyeztek egymással egyetlen apró különbség kivételével. Az egyikben egy doboz instant kávé szerepelt, a másikban helyette negyed kiló babkávé. A listákat kitették az ABC üzletek pénztáraihoz, természetesen úgy, hogy az egyik városrészben az egyik fajtát, a másikban a másikat, és fennhangon hirdették, hogy lehet velük nyerni egy csodás gépkocsit. Ehhez mindössze száz szó terjedelemben jellemezni kellett azt a háziasszonyt, aki ezt a listát a férje markába nyomta. A nyeremény reményében szép számmal érkeztek a válaszok, amiket úgy értékeltek ki, hogy egyetemista lányokkal kigyűjtették a jellemzésben található jelzőket, mint például: gondos, hanyag, kényelmes, lusta, szorgalmas, stb. Ezeket számba vették és a két különböző listához tartozó jelzőket összemérték. Kiderült, hogy a különböző jelzők körülbelül azonos mértékben jelentek meg mind a két lista összesítésében. Volt azonban egyetlen, igen jelentős különbség. Az instant kávés lista jellemzőinél nagy számban szerepeltek a „lusta”, „kényelmes” „gondatlan” jelzők. Hoppá! Miért nem lett népszerű az instant kávé? Mert a háziasszonyoknak az a véleménye, hogy az csak a lusta nőknek való. *** Indítottak hát egy új kampányt a következő szlogennel: „Spórold meg a kávéfőzés hosszas műveletét, kávézáshoz használj instant kávét, ezzel is több időd marad szeretteid részére.” Az instant kávé forgalma egyszeriben fellendül, mert a háziasszonyok túlnyomó többsége úgy érzi, hogy minden percét a szeretteinek áldozza.}

Egy ilyen mélylélektani felmérés kideríti például, hogy X jelöltet a 40 feletti nők nem kedvelik, mert: mindig kihívó vörös nyakkendőt hord, arcberendezése alapján csapodárnak és állatgyűlölőnek tartják. Megoldás: ezt követve X jelölt kizárólag felesége társaságában jelenik meg a képernyőn egy diszkrét halványkék nyakkendőben, percenként feleségéhez fordul „ugye drágám” felkiáltással és szeméből sugárzik mennyire imádja nejét. Egyébként ott van közöttük a család kedvenc kutyusa is, akit a beszélgetés alatt kétszer meg is simogat (mondom két szer és nem háromszor vagy négyszer, mert akkor már túl puhány benyomást keltene). Itt van vége az „apró epizódnak”, bár szívem szerint reggelig folytatnám.

Tulajdonképpen ezzel nem lenne semmi komolyabb baj, mert a népnek édes mindegy lenne, ki ül egy miniszterelnöki székben, és kiket nevez ki miniszternek, ha elfogadható szinten tevékenykednének az ország érdekében. A baj ott kezdődik, hogy ez nem így van. Teljesen mindegy ki nyeri a választásokat, mert a nyertest az ország érdeke a legkisebb mértékben sem érdekli. Ez pedig nem demokrácia és egyre kevésbé az.

A fejezetet azzal kezdtem, hogy ahány ország, annyiféle „demokrácia”. Az csak természetes, hogy titeket elsősorban a magyarországi „demokrácia”, a magyarországi viszonyok érdekelnek, amik álláspontom szerint elszomorítóak. Az okokat keresve meglepő eredményekkel találkozhatunk. A legszembetűnőbb és legkevésbé meglepő a kormányzati korrupció, ami valóban megér egy misét. Hadd hívjam fel a figyelmet hogy kormányzati korrupciót írtam, és nem csak úgy általánosságban a korrupciót, mely utóbbi tökéletesen meg nem szüntethető, de nem is igazán nevezhető veszélyesnek. Azonban a „kormányzati” korrupció valami egészen más kategória. Nézzünk ebbe bele!

Ha azt halljuk, hogy a Kormány szerződést kötött egy 60 km hosszú autópálya megépítésére, ami az „adófizetőknek” 124 milliárd forintjába fog kerülni, csak hümmögünk hozzá. Hát igen, kilométerenként több mint kétmilliárd forint, de ha ötmilliárd lenne, vagy csak egy, éppen úgy hümmögnénk. Ugyanis fogalmunk sincs mennyi a reális költsége egy kilométer autópálya megépítésének.

Egy kicsit más a helyzet (és itt érhető nyomon a valóság), amikor egy vasúti átjárónál bekövetkezett autóbusz baleset folytán felmerül a fénysorompók kicserélésének szükségessége. A MÁV elkövette azt a „hibát”, hogy kijelentette: Magyarországon 345 fénysorompót kellene kicserélni, és ez több mint 17 milliárd forinttal terhelné meg a MÁV gazdálkodását. Azért írtam hogy „hibát”, mert ebben az esetben módomban áll a 17 milliárdot elosztani 345-tel, és akkor kiderül, hogy az átalakítás darabonként 50 millióba kerülne.

Csakhogy egy ilyen leereszthető sorompó már „emberszabású”. Van itt egy állvány, illetve kettő, amikhez tartozik egy-egy kb. 10 cm átmérőjű, és mintegy 6-8 méter hosszú vascső rajtuk egy ellensúllyal. Ezeket a vascsöveket egy szerkezet le-fel húzza, stb. De mi a fene kerül ebben 50 millióba? Egy valamire való lakatos­mester boldog örömest vállalná el a munkát 5 millióért és ragyogóan megtalálná benne a számítását.

A mindenkori kormány és a mindenkori ellenzéke szemforgató módon beszél a költségvetési hiányról, a gazdaság visszaeséséről vagy éppen fellendüléséről, árbefagyasztásról, privatizálásról és persze csűrik-csavarják a mondatokat ide meg oda. Csak a pimasz valóságról nem esik egyetlen szó sem, arról, hogy sok esetben a költségvetés 70 százalékát egyszerűen ellopják. Megismétlem, 70 százalékát. Az ország népéről lerabolt adó hetven százaléka magán zsebekbe vándorol és csak harminc százaléka fordítódik országépítésre. Nem csoda, hogy a száz éve épített Budapest ránk rohad. Nem csoda, hogy a falvak fejlődése nem egy helyben topog, hanem egyenesen visszafelé halad.

Most már ott tartunk, hogy több kátyú keletkezik, mint amennyit betömnek. Nagyobb ütemű az elavulás, mint a felújítás épületek, hidak, utak, aluljárók, lefektetett csövek, stb. esetében. Az ok egyértelműen a kolosszális túlszámlázás. Egyetlen bronzszobrot tízmilliókért restaurálnak. A lopás olyan méreteket ölt, hogy az már észbontó. Emlékezzünk az olajszőkítésre, ami százmilliárdos lopást jelentett hosszú éveken át. A nyomozás és a vizsgáló bizottságok mindössze annyi eredménnyel zárultak, hogy a bűntényt feltárni akaró rendőrtiszt szájában a le nem nyelt tízóraival öngyilkosságot követett el, minden bizonnyal nem volt megelégedve a kenőmájas ízével. Nem tudom eldönteni mi a nagyobb katasztrófa, az a helyzet, amibe belesüllyedt a nemzet, vagy az a pimaszság és arrogancia, amit a döntéshozók magabiztossága sugall[3].

Sajnos a magyar társadalom képtelen megszervezni önmagát, ami ezt az állapotot felszámolhatná. Képtelen megszerveződni, mert évszázadokon át egy rátelepedő külső hatalomtól függő helyzetben élt, és a túlélésre szocializálódott. Most a történelem úgy hozta, hogy negyven vagy ötven generáció után először független. Nincs külső hatalom, ami azt mondaná a helyi elnyomóknak, hogy „nahát eddig és nem tovább”. Így aztán a magyar „elit” tobzódik a nemzet kiszipolyozásában.

Mindenki tudja, nem titok, hogy a „létező szocializmus” alatt végső soron Moszkva gyarmatai voltunk. A nomenklatúra kiszolgálta Moszkván, és elnyomta a népet (nem nagyon bánnám, ha a globális tőke csak annyira nyomná el a népet, amennyire a létező szocializmus tette). A nomenklatúra ezért az „elnyomásért” bizonyos, többnyire le nem írt, és meg nem határozott kiváltságokat élvezett. A honvédelmi miniszter nyaralóját kiskatonák építették. Ez még belefért, de Kádár hokedlijéről lesöpörte volna a krumplis tésztát és öklével akkorát vágott volna rá, hogy szilánkokra törik, ha megtudja, hogy kedvenc minisztere a hétvégén katonai géppel Hawaiiba repült egy kis vízi-biciklizés végett.

Kevésbé nyilvánvaló, de talán még veszélyesebb a magyar bírói kar magatartásának destabilizáló hatása. Magyar honban közmondásosan jár körbe-körbe, hogy a bíróság nem igazságot szolgáltat, hanem jogot. Nem hiszem, hogy létezik ennél cinikusabb, hazugabb és nemzetrombolóbb állítás.

Először is a „jogot” vagyis a törvényeket nem a sors hozta ránk, hanem az általunk megválasztott parlament szavazza meg. Ha a jog nem szolgáltat igazságot, akkor a parlament igazságtalan törvényeket hoz.

Másodszor a bírónak nincs gúzsba kötve a keze. A bírói szabadság közel korlátlan. Például a bíró dönti el, hogy egy bizonyítékot elfogad-e vagy sem, hogy egy szakértő szakértői véleményét figyelembe vesz-e vagy sem, stb. A bírónak lehetősége van megismerni az igazságot, és ezért módjában állna igazságot szolgáltatni. Csakhogy a bíró is az „elithez” tartozik, ahhoz az elithez, amelyik a törvényeket hozza, és azért hozza, mert profitálni akar belőle. Dehogy keresi a bíró az igazságot! Oda hat, hogy az uralkodó réteg „törvényes alapon” élősködhessen az egész társadalmon.

Harmadszor álságos az állítás, miszerint a jog megköti a bíró kezét, például olyan ügyben, amikor ügyes manőverekkel 40 milliárd forintot húznak ki az idős emberek zsebéből (Baumag), azoknak a zsebéből, akik kemény körülmények között egy életet dolgoztak végig, és az igazságtalanul nyomorúságos nyugdíjuk mellé összekuporgatott kis tőkéjük hozadékát is igénybe szerették volna venni. Ugyanis, még az érvényben lévő jog is meg tudná akadályozni az „ügyes manőverek” diadalát, csak alkalmazni kellene. A Ptk. Világosan leszögezi egy szerződés értelmezésénél nem a leírt konkrét szavakat kell néznie, hanem a szándékot. Csak hát a nyilvánvaló szándékot nem, mindössze a konkrét szavakat látja az, aki az igazságtalanság megszüntetésére hivatott.

Rendben van, nincs igazság csak sajátosan értelmezett jog. Ezt is meglehet szokni, ehhez is lehet alkalmazkodni, de a totális jogbizonytalansághoz más is hozzájárul. Nem arról van szó, hogy XY gazdasági perben első fokon hat évet kap, másodfokon kiderül, hogy ártatlan, vagy éppen fordítva, első fokon ártatlan és másodfokon kap hat évet. Ilyen ügyekből tucatjával lehetett olvasni a hazai sajtóban.

Inkább arról van szó, hogy jogszolgáltatás ürügyén hamis irányba terelik az élet folyását azzal, hogy egy tárgyalás kitűzéséhez sokszor egy teljes év nem elég és a jogerős ítélet nem ritkán tíz év után se születik meg. Egy civil tömörülés belső szavazását nem kell megnyerni ahhoz, hogy valaki birtokba vegye az elnöki széket. Négy markos legénnyel meg kell akadályozni, hogy a megválasztott elnök bejusson a székházba és kész. Ha a megválasztott elnök nem kíván ökölharcba bocsátkozni a székház ajtóban, hanem bírósághoz fordul, a dolgok menete 180 fokos fordulatot vesz. Az ok egyszerű. A bíróságnak három év kell ahhoz, hogy kijelentse, valóban XY az elnök, csak közben minden totálisan megváltozott. XY immáron jogerős ítélettel a kezében azon kívül, hogy egy gyors mozdulattal kitörli vele a fenekét, semmi mást nem tehet.

Semmivel se jobb a helyzet a gazdaság területén. A pergő gazdasági életben egy súlyos vita eldöntése nem bír ki 4 évet, akkor, amikor az igazságtalanul elszenvedett hátrány miatt két hét elég a roló lehúzásához. Négy évvel később már az is háromszor tönkrement és teljesen új név alatt negyedik vállalkozásába kezdett, aki az eredeti tönkremenést okozta.

Ezt nem lehet jogbiztonságnak nevezni. Lassan ott tartunk, mint a középkorban. Az utcára mindenki csak felkötött kardal merészkedik ki, hogy adott esetben meg tudja magát védeni a helyszínen.

A demokrácia (úgy értem az elméleti demokrácia) Magyarországon nem haldoklik, hanem hulla  merev állapotban van, ami aztán visszahat a társadalomra. Ennek legkézenfekvőbb jele a társadalmi szolidaritás totális eltűnése.

Valamikor a pék legjobb tudása szerint sütötte a kenyeret, amit megevett a szabó és közben legjobb tudása szerint varrta a ruhákat, amit az orvos magára öltve kiment a beteg cipészhez és a legjobb tudása szerint gyógyította. A cipész amikor felgyógyult legjobb tudása szerint készített egy cipőt az ügyvédnek, aki legjobb tudása szerint védte a péket, stb. stb.

Ezzel szemben ma mindenki legjobb tudása szerint csapja be, húzza csőbe, veri át és használja ki azt, aki hozzáfordul segítségért. A cipész, a szabó, a pék nem a legjobbat állítja elő, hanem azt, amiből a legtöbb haszna van, és úgy tesz, mintha a közjót szolgálná. Az ügyvéd nem az ügyfele érdekét nézi, hanem azt, hogy ő maga hogyan tudna a legtöbbet profitálni az esetből, esetleg úgy, hogy a nála letétbe helyezett pénzt elsikkasztja.  Az orvos elsődleges szempontja nem a beteg gyógyulása, hanem saját zsebének megtömése „hálapénzzel”, jól jövedelmező kezeléssel, a beteg orvosára való rászoktatásával. A gépkocsi szerelő miközben a kocsi hibáját megjavítja, valamit meglazít, hogy tíz napon belül megint legyen munkája, amikor is kicsiny munkával látványos eredmény produkál jelentős juttatás mellett.

Mindenki csal, mindenki becsap másokat, de senki se jár jól, mert mindenkit becsapnak, átvernek természetesen mások. A társadalom olyan mértékben rohad, hogy épeszű ember már nem mer odafigyelni.

A minap hosszasan elbeszélgettem egy taggal, aki igazolvány hamisításban utazik. Azt mondta, hogy a legtöbb hamis érettségi bizonyítványt és nyelvvizsga igazolást a rendőrök rendelnek. Ugyanis kell az előléptetéshez. A tragikomikum a dologban az, hogy a hivatali főnökök pontosan tudják mi a helyzet.

Aki azt hiszi, hogy egy ilyen társadalom generációkon keresztül fenn­marad­hat, vizsgáltassa meg magát egy elmeorvossal. Igaz, a vizsgálati eredmény nem a valóságot fogja kihozni, sokkal inkább azt, ami az elmeorvosnak jövedelmezőbb vagy jövedelmezőbbnek vél.

Most, miután kellően kisíránkoztuk magunkat, fordítsuk figyelmünket az amerikai demokráciára, amiről évtizedek óta úgy tudtuk, hogy világcsúcs. Nos a 2000 és 2008 között hatalmon lévő G. W. Bush elnök, rövid 8 év alatt ezt a demokráciát totálisan szétverte. Természetesen nem egyedül tette, segített neki a képviselőház és a kongresszus is. A honatyáknak elege lett a demokráciából.

[1] Sigmund Freud (1856-1939) osztrák pszichológus és pszichiáter a pszichoanalízis megalapozója.

[2] Aki nem tudná azzal ezúton közlöm, hogy a Való Világ és hason műsorszámokhoz pszichológusok válogatják ki a szereplőket gondosan kidolgozott tesztek alapján. Nem az fog tehát koitálni a képernyőn, akinek a legkeményebb didkoi vannak, hanem az, aki ezt a legfesztelenebbül teszi a lehető leglátványosabb módon.

[3] A sorok írásakor a TV képernyő előtt felelősségre vonják az illetékes államtitkárt miért került az óvodások részére vásárolt számítógép darabonként egy millióba. Válasz: Ha valakinek nem tetszik, amit csinált, akkor szabaduljon meg tőle. Csak remélni lehet, hogy a „megszabadulást” nem úgy gondolta, ahogy azt J.F. Kennedy esete hirdeti.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3020) Zenés hétvége 3.

Mi kell más a hétvégére, mint kellemes zene. Az pedig külön jó pont, ha magyar az a zene, és kifejezetten jópofa a négykezes előadás


Éljetek a lehetőségekkel!

Breaking news

24 órán belül hamis hírnek bizonyult!!!

Oceanographic instruments monitoring the South China Sea have reportedly registered a significant undersea EXPLOSION. Details are sketchy as of 6:22 PM eastern US time, but military sources are saying an explosion took place at a depth of approximately 50 Meters, which caused an underwater shock wave of such sudden presence, and of such strength, that the explosion itself “had to be between 10 and 20 Kilotons.”  Those sources (military) also say explicitly “An earthquake has been ruled out.”
A Dél Kínai Tengeren 50 méter mélyen, 10-20 kilotonnás nukleáris robbanást észleltek. Az amerikai hírt az oroszok megerősítették.
Éljetek a lehetőségekkel!

(3019) Kacagó hétvége 2.

Zsidó viccek – az csak természetes, hogy a zsidó túlméretezett üzleti érzéke van a porondon


Zsidó katona tankkal üldözi a Palesztin lázadót, aki futtában lövi a harckocsit. A töltények mind levágodnak a tankról, aztán a sokadik lövés után elfogy a lőszere, úgyhogy megáll és eldobja a fegyvert, a kezeit a magasba teszi. A tank megáll, és kiszáll a zsidó:
– Mi van Palesztin, elfogyott a töltény?
– Igen.
– És mond csak… nem akarsz venni?

Döglött szamár

Egy zsidó férfinak megdöglik a szamara, de azt mondja a feleségének, hogy ne aggódjon, ő ebből is tud pénzt csinálni, majd kisorsolja tombolán.
– De hiszen ez lehetetlen! – mondja a felesége. Egy döglött szamár senkinek sem kell!
– Nyugi, nem fogják megtudni, hogy döglött.
A feleség nem nagyon hisz ebben, de este a férje tényleg egy köteg pénzzel tér haza, és büszkén újságolja:
– Eladtam 1000 sorsjegyet, darabját 1 dollárért, és nyertem 999 dollárt.
– Senki nem reklamált, hogy döglött a szamár?
– Csak az az egy ember, aki nyert, de annak visszaadtam az 1 dollárját.

Hétszeres boldogság

Boldogan mosolyogva meséli a rabbi egyik barátjának:
– Képzeld, ma hét embert tettem boldoggá!
– Hogyan? – kérdezi a barát.
– Összeadtam három jegyespárt!
– Ööö… Az nem csak hat embert jelent?
– Miért, mit gondolsz, ingyen tettem?

Zsidó optikus

A zsidó optikus tanítja be segédjét:
– Amikor a vevő kiválasztotta a szemüvegét, és az árat kérdi, azt mondod: 10 dollár. Ezután figyeled a reakcióját. Ha nem szörnyed el, akkor hozzáteszed: A lencse még 10 dollár. Ha még ezt is elviseli, akkor azt mondod: Darabonként.

Két zsidó

A vasútállomáson a pénztárnál áll a sorban két fickó, és mögöttük két zsidó. A fickó megveszi a két jegyet, de látják, hogy a két zsidó csak egy jegyet vesz.
Feltűnik nekik a dolog, üzletet szimatolnak, és figyelni kezdenek. Felszállnak a vonatra. Annak rendje és módja szerint jön a kalauz. A két zsidó idejekorán bemenekül a WC-be. A kalauz udvariasan bekopogtat a mellékhelyiségbe, ahonnét egy kéz kinyújt egy jegyet, a kalauz kezeli, megköszöni, és megy tovább. A két fickó azt mondja magában: ez jó, legközelebb mi is így csináljuk.
Legközelebb így tényleg csak egy jegyet vesznek, a két zsidó viszont egyet sem. Utaznak békésen, aztán annak rendje és módja szerint jön a kalauz. A két fickó elbújik a wc-ben, ahogy látták. Mire az egyik zsidó a másiknak:
– Gyere, akkor most bekopogunk a WC-be, és lesz jegyünk!


Egymás mellett áll Kohn és Grün boltja. Egy alkalommal Kohn egy csomó marhahúst vásárol Grüntől. Másnap felháborodottan nyit be az üzletbe:
– Te Grün, az összes marhahús romlott volt, egyiket sem lehetett megenni!
– Megenni? – csodálkozik Grün. – Azt hittem, eladni akarod…


Grün nem tud elaludni, forog az ágyába, láthatóan ideges.. Felesége megkérdezi, mi a baja. Az, hogy a szemben lakó Kohnak tartozom 1000 dollárral, amit holnap kellene megadnom, de egy megveszekedett centem sincs. Erre az asszony kinyitja az ablakot és átkiabál Kohnnak.
– Kohn úr?
– Mit akar?
– A férjem tartozik magának 1000 dollárral.
– Igen, és?
– Ezt holnap kellene megadnia.
– Igen, és?
– Nem fogja megadni. Látod fiam, fordul a férjéhez, most ő nem fog nyugodtan aludni.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3018) Molesztálás

Tibor bá’ online


Most Gothar Péteren volt a sor. Molesztált. Kirúgták. Nyilvánosságra hozta magát és földig hajolva bocsánatot kért az „áldozatoktól” és kapott. Mert a világ meghülyült.

Amióta élet van a Földön a pozícióban lévő férfiak mindig kihasználták a lehetőséget. A kérdés az, hogy ezt milyen módon követik el? Annak idején az a pletyka járta, hogy egy magyar film női főszerepét az kapta meg, aki hajlandó volt a férfi főszereplőnek lefeküdni. Az illető „menő” férfi főszereplő parasztos egyszerűséggel közölte a szóba jöhető hölgyekkel, azé a szerep, aki lefekszik neki. Ez nem volt molesztálás, ez csak a létező „szabályok” ismertetése volt.

Az osztályvezető egyenesen úgy vesz fel titkárnőt, hogy a szexuális szolgáltatás feltétel. A professzor a szőke női hallgatót úgy engedi át, hogy lefekszik neki. Hány példát hozzak még fel? És ezt mindenki tudja, most egyszeribe a balliberális PC gyártók, ezt a hülyeséget találták ki.

És nagy ívben el van kerülve az, amikor a beosztott nő provokálja ki a szexet, remélve tőle előnyök élvezését.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3017) A világ teteje

Tibor bá’ online


Valamikor úgy tudtuk, hogy Tibet a világ teteje, de akkor még nem hallottunk La Rinconada városról az Andokban. Nem hallhattunk, mert még nem létezett. A perui „város” 5000 méterre van a tengerszint felett, és azért raktam idézőjelbe, mert se víz, se csatorna, se szemét lerakás, se semmi nincs, csak egy nagy rakás ember, akik az oxigén mentes levegőben arany után kapar.

A kábé 50.000 lakós 650 kilométerre él a bolíviai határtól, a La Bella Durmiente (csipke Rózsika) gleccser alatti helyen. A férfiak negyven évvel ezelőtt kezdtek ide szivárogni, amikor is egy ideiglenes települést alkottak. Az ideiglenesség azóta se változott. A vonzerő természetesen az arany, amiből annyit szedhet össze, amennyit akar, a törvény semmilyen tekintetben nem szól bele, illetve a harminc napon át összeszedett arany azé, aki rátalált.

Az élet nyomorúságos, és messze nem veszélytelen. A ritka levegő „krónikus hegyi betegség” szindrómát okoz, ami szédülést, fejfájást, fülzúgást, extra szívdobogást, és még halált is okozhat. Ebből kifolyólag megjelentek a szindróma kutatók is, akik kihasználják a kitűnő lehetőséget a kutatáshoz. Elvégre a hegymászás kezd igen népszerű lenni, és rengeteg pénzt hoz a turizmus konyhájára.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3016) Van-e jövőnk?

Ez a rövid rész egy előző poszt ismétlése, átugorható. Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.

A vírus veszedelem

Az emberiség túlélésének témájával foglalkozó nyugati irodalom egyöntetű véleménye szerint a vírusok bevetésének, avagy szándéktól független elterjedésének veszélye nagyságrendileg felér a termonukleáris vésszel. Ez magyarul annyit jelent, hogy az emberiség kihalásának esélye a két, említett lehetőség között nagyjából azonos mértékben oszlik meg. Nem árt tehát a „vírusveszedelem” előtt, magával a vírussal megismerkedni, amit néhány más tény is indokol.

Ilyen például az, hogy az emberek a vírus és a baktérium fogalmát általában csereszabatosan alkalmazzák, pedig nem mindegy, hogy egy betegséget vagy járványt vírus vagy baktérium okoz. Éppen ezért tekintsük át a tényeket.

Méreteiket tekintve a baktériumok hossza, átmérője tipikusan ezred milliméterben mérhetők, közönséges fénymikroszkóppal jól láthatók. Ezzel szemben a vírusok mérete nagyságrendekkel kisebb a baktériumoknál, fénymikroszkóp segítségével nem válnak láthatóvá. Némi nagyvonalúsággal azt mondhatnánk, hogy a vírusok annyival kisebbek a baktériumoknál, amennyivel a baktériumok kisebbek nálunk, embereknél. A fő különbség közöttük mégsem ez, hanem az ellenük való védekezésben rejlik, de erről majd később. Most ismerkedjünk meg a vírussal!

A vírus az ismert legkisebb élő organizmus, ha egyáltalán élőnek nevezhető. Méretük másfél nagyságrend között változik. A legkisebbek hossza egy milliméter százezred részét teszi ki (10-5), ami megegyezik a legnagyobb szerves molekulák hosszával.

Tulajdonságukat tekintve a vírusok totálisan paraziták. Egy izolált vírus nem több mint egy picurka anyagdarabka, ami nem táplálékozik, növekszik, vagy szaporodik, nem mutat több életjelet, mint egy kavics. Még olyan vírus is létezik, amit ki tudunk kristályosítani. De amikor egy megfelelő[1] organizmus (mondjuk az ember) élő sejtjéhez tapad, egyszeriben magára talál, és a sejt működését úgy változtatja meg, hogy az az ő saját igényeit elégítse ki, azaz szaporodni tudjon (a sejten belül).

Az alapvető különbség egy vírus és egy kétségtelen élőlény, mondjuk egy baktérium, egy növény, vagy akár egy állat között abban van, hogy a vírus nem rendelkezik az élethez szükséges vegyi anyagokkal. A vírus nem képes megteremteni a saját létéhez szükséges energiát, ezért ahhoz a környezetében lévő élő sejteken keresztül jut. Viszont kivétel nélkül minden egyes vírus rendelkezik nukleinsavval, sőt a legkisebb vírusban nincs is semmi más, csak nukleinsav.

Na most, mi is a nukleinsav? Nos, nukleinsav az a szubsztancia, ami szabályozza az élő anyag szintézisét, vagyis maga az élet lényege. Valamennyi nukleinsav ugyanabból a néhány, nukleotidnak[2] nevezett alkotóból tevődik össze. Ezek a nukleotidok azonban többszörösen is jelen vannak egy nukleinsav molekulán belül, amelyek ezért óriási méreteket ölthetnek. A különböző nukleotidok egymást követő szekvenciája szabja meg, hogy a sejtben milyen élő anyag alakul ki. A fajok közötti különbséget, egy fajon belül az egyedek közti különbséget és az egyed különböző sejtjei közti különbséget mind a nukleotid szekvencia által kialakított struktúra határozza meg. Miért lenne ez az élet lényege? Azért mert megfelelő vegyi és fizikai körülmények között egy nukleinsav létre tudja hozni saját maga tökéletes mását.

Egy vírus által megtámadott élő sejt mindent megtesz (a bolond), hogy a vírus önmaga szaporítását el tudja végezni, vagyis hogy olyan új vírusok jöjjenek létre, amelyek aztán megtámadhatják a szomszédos sejteket. Ez a céltalan tevékenység a sejtre nézve természetesen káros. Néhány vírus, a baktériumokhoz hasonlóan, tud ugyan toxint (vagyis mérget) termelni, de nem ez a jellemző. A vírusok káros hatása elsősorban a jelenlétükből fakad.

Azt lehetetlen megmondani, hogy egy vírus élőanyag-e vagy sem. Az életre jellemző az önreprodukció, vagyis a szaporodás. A vírusról elmondható, hogy reprodukálja önmagát, amiért is élő anyagnak nevezhető, azonban az ellenkezője is igaz, mert úgy is felfoghatjuk, hogy olyan anyagdarabka, amit önmaga nem képes reprodukálni, csak oda tud hatni, hogy egy élő sejt besegítsen neki a másolat elkészítésében.

Most térjünk vissza a baktériumok és a vírusok közti különbségre, mert ennek komoly élettani hatása van. Tehát, a baktériumok apró élőlények: táplálkoznak, szaporodnak, anyagcseréjük van (ez utóbbi okozza a betegséget). Ezért aztán megmérgezhetők, megölhetők vagy szaporodásukban meggátolhatók. Ezt érjük el például antibiotikumokkal, de maga a szervezet fehérvérsejtjei is eredményesen veszik fel velük a harcot. Ezzel szemben a vírusok, mint most már tudjuk, nem „apró élőlények”, mert gyakorlatilag molekuláris szinten, az ember sejtjein belül léteznek, szimbiózisban saját sejtjeinkkel. „Megmérgezni” őket nem lehet, csak úgy, ha saját sejtjeinket, vagyis magunkat is megmérgezzük. Éppen ezért antibiotikummal vírusok ellen harcolni nem lehet[3].

Hol „találkozhatunk” vírusokkal? Vírus megtámadhat növényt, állatot és embert egyaránt. A megtámadás jele a kialakult betegség. Az ember esetében vírusos fertőzés következtében lép fel: megfázás, influenza, bárányhimlő (na meg az igazi himlő, de szerencsére ezt már kiirtottuk), mumpsz, kanyaró, herpesz, gyomorrontás (bizonyos fajtája), hepatitisz, és még sok más (beleértve korunk „slágerét” az AIDS-et is.

Mi van akkor, ha találkozunk velük, azaz megbetegszünk? A fenti leírásból adódóan a dolog úgy tűnik, hogy „akkor aztán nekünk annyi”. Hát nem! Szerencsére van védekezési lehetőség, amit a szervezet immunrendszere nyújt. Ennek az a lényege, hogy, amikor a szervezetbe (bármelyik szervezetbe) bekerül valami „idegen” anyag, vagyis, ami nem specifikus a szervezetre, akkor azt a fel-alá strázsáló limfociták felismerik, és a betolakodóra specifikus antitestek létrehozását indítják be. Az antitest összekapcsolódik a betolakodóval és a szervezetre ártalmatlan salakot alkotva, a véráram kiüríti. Ha azonban a vírus annyira ártalmas, hogy még mielőtt kellő mennyiségű antitest keletkezne, a megbetegedett emberek nagy része meghal, akkor ez egy halálos vírus, amilyen például a himlő is volt.

Ilyen esetekben maga a szervezet hatásosan védekezni nem tud, de emberi segítséggel igen. Ehhez azonban előbb fel kellett találni a vakcinát. Az első vakcinát 1796-ban Edward Jenner (1749-1832) angol vidéki orvos alkalmazta, nem kis rizikó mellett[4]. A vakcina lényegében mesterségesen legyengített vírusból áll, ami a limfocitákat antitestek gerjesztésére készteti. Ezek az antitestek aztán lesben állva könnyedén elbánnak a később érkező, immáron veszélyes vírusokkal.

Ez így jól hangzik, de a helyzet ennél lényegesen összetettebb. Talán a legnagyobb problémát az okozza, hogy a vírusok igen könnyen megváltoznak, úgynevezett mutáció után más arculatot mutatnak, a specifikus antitestek pedig így már nem ismerik fel. Ez azt jelenti, hogy a vírus kóros hatása megmarad, de a korábban létrejött antitest mint vírusölő, már hatástalan.

A fentiekben leírtak jellemezték a helyzetet egészen napjainkig, csakhogy újabban létrejött az úgynevezett génsebészet, amihez nagyon hasonlít például a szövegszerkesztés. Itt ülök a számítógépem előtt és írogatok. Volt nekem persze írógépem is, azt váltottam fel a számítógéppel. Vajon miért? Azért mert ha az írógépbe fogalmazva valami hibát követtem el, akkor nem volt számomra más lehetőség, mint a radírozás, fehér javítóval való lefedés, kiikszelés vagy új papírlap befűzése. Ezzel szemben a számítógépemben van egy szövegszerkesztő program, aminek segítségével egyetlen gombnyomással tudom a hibákat korrigálni. Szavakat, betűket cserélek fel, kivágok egy szót itt és behelyezem oda. Ha kell, félmondatokat teszek át másik oldalra, avagy két különböző cikk egy-egy oldalát összevonom. Elvileg körülbelül ugyanezt teszi a génsebészet is, csak nem papírlapra írt szöveggel, hanem nukleotidákkal egy-egy víruson belül. Vagyis az ember tetszésének megfelelően azt a vírust változtatja meg, amelyiket akarja, és olyanra változtatja, amilyenre neki tetszik. Heuréka, nem kell már remegve várni arra, hogy egy nehezen legyűrhető, veszélyes vírus mutáljon. A kedves tudós bácsi a sarki laborban kérésre házhoz szállítja, olyan halálos formában, amilyenben a készpénzes megrendelő akarja. Ha erről Huxley annak idején tudott volna, a „Szép új világ” helyett könyvének címét „Öngyilkos új világ”-ra változtatta volna.

A XXI. század Dr. Jekil-je nemcsak önmagát, az egész emberiséget Mr. Hide-ra tudja változtatni, ha úgy kívánja úri kedve. A technológia létezik, csakúgy, ahogy a hidrogénbomba előállítása se titok már senki számára.

Aldous Leonard Huxley[5] és Robert Louis Stevenson[6] szellemét nem jó pofaságból, sokkal inkább aggódással idéztem. Ugyanis a vírus sokkal komolyabb és sokkal veszélyesebb dolog annál, mint amilyennek eddig, első olvasásra tűnik. Nézzünk ezért egy átfogóbb megfogalmazást az emberiség legnagyobb ellenségéről, az ezerarcú vírusról!

A vírus, vagyis az élő halott

Él-e egy vírus, avagy élettelen? Ki tudja? Az is kétséges, hogy az élet legegyszerűbb formája-e, vagy éppen a legbonyolultabb, élettelen molekula a Földön. Valamennyi élő organizmusban megtalálható genetikai kódot használják, de azon a sejten kívül, melyben élősködnek, teljesen semlegesek. Egy biztos az életre gyakorolt hatásuk tébolyító.

A vírus egy fertőző részecske, amelynek be kell hatolni egy élő sejtbe ahhoz, hogy szaporodhasson. A vírusok bármilyen organizmust meg tudnak támadni, és a sejtekhez viszonyítva, felépítésük abszolút egyszerű. Míg a sejtekben számtalan alkotó van különböző funkciók ellátására, egy vírusban néhány génen kívül semmi más nem található.

Arról lehet vitatkozni, hogy bonyolult-egyszerű, élő-élettelen, de egy biztos, szörnyű dolgokra képes. Az emberiség történetében az egyik legborzasztóbb járvány az 1918/19-es un. „spanyolnátha” volt, amely a becslések szerint legalább 40 millió áldozatot szedett, kétszer annyi, mint az I. világháború valamennyi áldozata. Mégis, ellentétben a világháborúkkal, alig beszélünk róla. Meg kell értenünk, adott körülmények között a vírus tömegmészárlásra is képes.

Más organizmusokhoz mérten a vírusokban viszonylag kevés gén található. Az emberi test sejtjeiben a becslések szerint 30.000 körüli a gének száma. Egy közönséges coli baktériumnak is van 4000 génje. Viszont olyan veszélyes vírusoknak, mint például az Ebola, vagy a HIV, tíznél kevesebb a génje.

Van viszont minden egyes vírusnak egy sejtazonosító és sejtkapcsoló fehérjéje, aminek segítségével áldozatát azonosítja és rákapcsolódik. Ez az oka annak, hogy nyúlra „szakosodott” vírus az emberre (általában) teljesen ártalmatlan. Van olyan, amelyik viszont agy és idegsejtekre „szakosodott”, mint például a veszettség, édes mindegy a számára, hogy róka, kutya vagy emberi agyvelőről van szó. Olyan vírus is van, amelyik nagyon „kényes” és ezért szigorúan csak egy állatfajon belül, és annak is csak egy bizonyos fajta sejtjeivel éri be.

Amikor a vírus bejut az általa preferált sejtbe, ott minden olyan technika alkalmazására képes, ami sejt szinten egyáltalán lehetséges, annak érdekében, hogy önmaga másolata létrejöjjön. A sejt egyes tevékenységeit letiltja, más tevékenységeket felfokoz. Kerüljük ki a szakterületet és találjunk ki egy kellemes kis analógiát!

Lakásom kulcsát elveszítem, amit az engem már régóta figyelő, és a házba bejáratos Vírus úr megtalál. Azonnal bemegy a lakásba és első dolga, hogy egy éteres rongyot az arcomhoz szorítva, elaltat. A következő tevékenysége, hogy kicseréli az ajtózár cilinderét. Ezután felkutatja a lakást és megtalálja a bankszámla számomat, a hitelkártyámat, valamint annak PIN kódját. Telefonon rendel mindenféle alkatrészt, élelmiszert, meg amire még szüksége van. Hitelkártyámmal fizet. Bankszámlámat megvál­toz­tatja, elektronizálja, és eléri azt, hogy kizárólag csak ő tudjon hozzájutni a pénzhez. Intézkedik, hogy telefonkészülékemről hívást csak az általa ismert kód beütése után lehessen kezdeményezni. Ez követve hagyja, hogy magamhoz térjek, és arra kényszerít, hogy a leszállított anyag­ok­ból kezdjem el összeszerelni az ő másolatát, egyiket a másik után, amiket aztán az ajtón keresztül egymás után kienged a házba, hogy simán bejussanak a többi lakásba, és azt tegyék, amit ő tett velem. Mind­ez addig folytatódik, amíg a házban annyian nem lesznek, hogy lesza­kad­nak az emeletek, és mindenkit maga alá temet a törmelék. Kivéve, ha a tivornyát egy rendőr kívülről még időben meglátja, és intézkedésbe kezd.

A fenti analógia a valóságban azt jelenti, hogy a megtámadott sejt és a sejtbe bejutott vírus néhány óra alatt sokmillió utódot hozat létre a „vendéglátó” sejttel, ahonnan az új vírusok azonnal kiáramlanak és új préda után néznek. Néha ez a kiáramlás (mint például a gyermekbénulás esetében) a sejt szétrobbanásával válik lehetségessé. Az influenza vírus más módszert alkalmaz. A sejtfalnál gyülekeznek és kilyukasztják azt. Megint más vírusok a szomszédos sejteket  összetapasztják, és a tapadás helyén mennek át egyik sejtből a másikba. Ilyen például a herpesz vírusa.

A „vendéglátó” sejt az utódok kiáramlásakor rendszerint elhal. Ezek az elhalt sejtek okozzák például herpesz esetében a bőr vörös elszíneződését. Amikor a vírusok jelenlététől a sejt nem hal el, normál funkcióját akkor se tudja ellátni, ezért a kiszolgált organizmus mindenképpen megsínyli a vírusos támadást. A vírusok által okozott betegség természete attól függ, hogy a vírus milyen sejteket támad meg. Például a veszettség vírusa, amiről már volt szó, az agysejteket támadja meg, ezért jár együtt megháborodással. A HIV vírus egyenesen az immunitásra felügyelő sejteket támadja meg, aminek következtében a szervezet védtelenné válik más támadókkal szemben, és végül a beteg meghal valami egészen más betegségben, amit HIV fertőzés nélkül sosem kapott volna meg (például a baktérium okozta TBC, vagy más vírus okozta rák).

Némely vírus ott hat, ahol behatolt a szervezetbe. Példa erre az adenovírus, amely a szem kötőhártyájánál támad és okoz kötőhártya-gyulladást (konjuktivitisz). Van olyan vírus is, amelynek hatása csak évekkel a fertőzés után jelentkezik, mint például a hepatitisz B. Amikor ennek a vírusnak 2-3 évente eszébe jut a szaporodás a betegnek heves fájdalommal járó magas láza lesz (a meglehetősen bonyolult mechanizmussal nem untatlak tovább).

A terjeszkedés érdekében a vírusoknak egyszer el kell hagyni a beteg testét, ami történhet kiköhögéssel vagy tüsszentéssel (ez az a bizonyos cseppfertőzés). A levegőbe kijutott vírusokat egy másik ember belélegezhet. A vírusátadás történhet közösülés útján, vagy végbélen ki, szájon be, ami a megfelelő higiénia elmulasztásának az eredménye. Egyéb módja még a fertőzésnek a vér-transzfúzió, operáció, és szervátültetés.

A vírusok egyik legkellemetlenebb tulajdonsága, hogy hirtelen fel tud bukkanni a semmiből. Talán még ennél is aggasztóbb, hogy több vírus képes ellenállni az oltásokkal végzett ellentámadásnak, de van ennél még aggasztóbb jelenség is.  Az elmúlt három évtized alatt az emberiséget több olyan teljesen új vírustól érte támadás, amikre nem találtak ellenszert. Ilyen a HIV, a belső vérzést és gyors halált okozó Ebola (legfrissebb hírek szerint elkészült ellene a megfelelő vakcina), majd az 1997-es Hongkongi influenza, amely szintén halálos kimenetelű volt. A kérdés természetesen az, hogy kerülnek elő új, soha nem látott vírusok?

Új vírus akkor keletkezik, amikor az emberiség intenzív érintkezésbe kerül más organizmusokkal (növény, állat, emberek). Ez lehetett a helyzet mintegy 8-10.000 évvel ezelőtt, amikor az Ember elkezdte a vadállatokat háziasítani. Az állatokkal való intenzív kapcsolat lehetőséget adott a vírusoknak arra, hogy emberi sejthez kapcsolódó génszekvenciára tegyenek szert. Mind a himlő, mind pedig a kanyaró a tehén vírusból fejlődött ki, míg az influenza minden valószínűség szerint kacsáktól vagy sertéstől jött át.

Egyes vélemények szerint napjainkban az emberiség életmódja jelentősen változik, ami okot adhat új vírusok kialakulására. De van más mechanizmus is. Példának felhozható az 1993-as amerikai eset. Amerika egyes részein hihetetlen mértékben szaporodott el egy bizonyos mezei egérfajta, amiből az következett, hogy az emberek a felszáradt egérszéklet porát lélegezték be. Így alakulhatott ki a tüdőt megtámadó, halálosnak mondható Sin Nombre vírus.

A megváltozott környezeti körülmény egy elszigetelt betegséget világjárvánnyá léptethet elő. Erre a legjobb példa a HIV. Feltételezések szerint afrikai majmokkal való érintkezés lehetett a vírus eredete. Hogy az AIDS betegség az 1980-as években járvánnyá lépett elő, annak oka a jelentős társadalmi változás (gyakori gépkocsi balesetek[7] következtében igénybe vett vér-infúzió, az inter­kontinen­tális turizmus népszerűbbé válása, szexuális szabatosság elterjedése, intravénás drogfogyasztás).

Ugyanis szó sincs arról, hogy új vírusok lépnének elő a nagy semmiből. Lényegében a meglévő vírusokból evolválódnak, és kapnak esélyt az elterjedésre.

Azért még manapság is akad meglepetés. Az atipusos tüdőgyulladás, a SARS 2002/2003 telén szedte áldozatait, és hozta rá a frászt az egész világra. A megbetegedettek kb. 20 százaléka a vírus áldozatává vált, főleg a gyerekek és az idősek. Aztán 2003 július 5-én hivatalosan megszűnt a SARS járvány. Azaz, hogy nem egészen, és pont ez a meglepetés. Kiderült, hogy az áldozatokat nem a vírus ölte meg, hanem saját felpörgetett immunrendszerük. A vírusos betegségekkel szembeni küzdelem olyan, mint a bridzs játék, ahol csak néhány általános taktikai szabály van, a kártyalapok leosztása után a nyerő taktika minden esetben más és más.

A vírus természetesen nem a XX. század terméke, korábban is volt. Például a fekete himlő, ami meglehetősen számottevő áldozatot szedett, és lám, az emberiség nem pusztult ki. Akkor most miért ez a páni félelem a vírusos támadással szemben? Ennek természetesen több oka is van.

1) Valaki kitalálta, hogy halálos fegyvert lehet belőle készíteni, azután mások átvették az ötletet, és ezeket az őrülteket egy cseppet sem zavarta, hogy ő maguk is emberek, és a vírus reájuk éppen olyan halálos, mint bárki másra, mondjuk az ellenségre. Erről jut eszembe, az I. világháború alatt a németek bevetették a mustárgázt, napokig vártak a kedvező időjárásra, és amikor kieresztették a halálos gázt, a szélirány perceken belül az ellenkezőjére váltott. A többi elképzelhető. Ez is példa arra, hogy egy alkalmazott biológiai fegyver visszafelé is „elsülhet”.

2) „Összezsugorodott” a világ. Egy gyanútlan magyar turista vagy diplomata a pekingi piacon szemre vesz egy jóképű tyúkot, megnézi, megfogja, majd úgy dönt, hogy mégsem veszi meg, hiszen másnap reggel indul vissza Magyarországra, nem tudja, hogy testében hordozza a hívatlan vendégeket, a madár influenza vírusait. Másnap este megérkezik, majd három nappal később lázas beteg lesz, további három nap, és meghal. Addigra már, ha szemfüles az egészségügy, a teljes környezetét, mindenkit, akivel az elmúlt napokban érintkezett, karantén alá vonja. Csakhogy a karantén alá vont személyek még a karantén előtt megfertőzhettek további személyeket. A végén győz az egészségügy és néhány tucat halálesetet kivéve, az ország biztonságos, de…. a) A Liszt Ferenc r5epülőtérre naponta több tucat repülő érkezik. b) Jöhet a madár influenzánál sokkal virulensebb vírus, sokkal „rámenősebb”.

3) A tudósok „nem férnek a bőrükben”, kíváncsiságból, vagy valami távoli kutatási céltól vezetve, esetleg politikai parancsra állítanak elő új vírusokat, akár szuper-halálosakat is, melyek alkalmasak lennének az egész emberiség kiirtására. Ezek természetesen háromszoros biztonsággal vannak elzárva. A sorsunk tehát azon múlik, hogy a nagyon nagy biztonsággal elzárt vírusok nem szabadulnak ki. Igen ám, de száz százalékos biztonság nem létezik.

Annak érdekében, hogy belássuk, vírus ügyben az emberiség tojáshéjon táncol, az alábbiakban négy egymással összefüggő témát sorakoztatok fel, minden külön kommentár nélkül. Aztán mindenki döntse el, hogy hosszútávon mit várhat az emberiség.

  1. Egyes laboratóriumokban előkészületeket tettek szuper influenzavírusok előállí­tására

Az elmúlt évek nagy frásza, a SARS kitörése után felelőtlenségnek tűnhet a SARS vírusnál is halálosabb, új vírus laboratóriumi megteremtése. Pedig pontosan ezt teszi néhány kutató, akik szerint semmit sem tenni, csak némán figyelni az eseményeket, még ennél is veszélyesebb játék lenne.

Azt már tudjuk, hogy az ázsiai tyúkfarmokat tizedelő H5N1 madárvírus halálos lehet az emberre, abban a ritka esetben, amikor megfertőződik. Ebből kiindulva egy kutatócsoport azért bütyköl a vírus génjeivel, hogy felfedje, vajon potenciálisan lehetséges-e, hogy olyan törzs váljon ki belőlük, ami képes emberről emberre terjedni. Ha sikerül elérniük azt, amin dolgoznak, akkor egy olyan vírussal fogunk szemben állni, amely ha kiszabadul a laborból (vagy valaki kiviszi onnan) több tízmillió ember életét követelheti.

Ez örültségnek tűnik, de a kísérletező tudósok tudnak rá adni magyarázatot, szerintük csak így lehet megválaszolni a következő kérdéseket:

1) Hogy lehetséges, hogy néhány állaton élősködő vírus az embert is megtámadhatja?

2) Mitől lesz egy vírus halálos?

3) Lehetséges-e olyan változtatás a víruson, ami után képesek lennének emberről emberre szállni, és olyan járványt előidézni, mint amilyen az 1918-as volt?

Mert, folytatódik az okfejtésük, csak akkor lesznek képesek szembeszállni azzal, amit a természet az emberiségre szabadít, ha ezekre a kérdésekre tudjuk a helyes választ.

Mások viszont ettől eltérő véleményen vannak. Szerintük egyáltalán nem látható be, mit lehet nyerni ilyen kísérletekkel. Különben is, más megközelítéssel már ma is lehetséges vakcinát előállítani. Ezzel szemben a munkálatok túlságosan veszélyesek, mert például semmi garancia sincs arra nézve, hogy egy ilyen rendkívül veszélyes vírus nem juthat terroristák kezére, a véletlen balesetről nem is beszélve.

  1. Kijuthat-e halálos vírus egy jól zárt laboratóriumból?

A múlt arra tanít minket, hogy a címben feltett kérdésre a válasz: igen, mert az eddigi eseményekkel nem lehetünk elégedettek.

  1. a) A leginkább hajmeresztő eset az 1918-as vírushoz tartozó H1N1 influenza törzzsel történt. Ez a törzs az 1957-es járványt követően eltűnt. Azután 1977-ben a H1 kisebb járvány okozva hirtelen újból megjelent. A törzs azonos volt azzal, amit 1950-ben izoláltak.

Virológusok szerint teljességgel kizárt, hogy egy vírus 27 éven keresztül kint legyen az emberek között mutáció nélkül. Ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus valamelyik laboratórium mélyhűtőjéből kerültek elő.

  1. b) 1979-ben a Birminghami Egyetem egyik meghibásodott biztonsági kamrájából himlővírus szabadult ki. Az esetnek egy halálos áldozata lett. A himlő elterjedést[8] csak egy rendkívül szigorú karantén akadályozta meg.
  2. c) Az Egyesült Államok genetikai kísérletek tanácsa 17 balesetet hozott nyilvánosságra. Ezek között voltak kiszakadt tartályok, „eltűnt” vírusminták, és áramkimaradásból származó vírus kiszabadulás.
  3. d) 2004 májusában az amerikai hadsereg víruskutató intézetében egy asszisztens meghorzsolta magát egy Ebola vírussal fertőzött tűvel. Ugyanez történt a novoszibirszki Vector laboratóriumban egy asszisztensnővel, aki tengeri­malacokkal kísérletezve a balesetet követően néhány napon belül meghalt. Az életérét küzdő egészségügyi dolgozókat karanténba zárták.
  4. e) 2003-ban két tudós egymástól függetlenül megkapta a SARS-t. Szerencsére a SARS viszonylag nehezen terjed, de mi történik akkor, ha influenzavírus szabadul ki az ismert fertőzési képességével? Influenzánál az a hátrány, hogy a leendő beteg már akkor fertőz, amikor a betegség tünetei még nem jelentkeznek. Vagyis egy tartály szivárgására csak akkor derül fény, amikor már túl késő.

III. Hogyan is állunk az influenzával?

1918-ban egy asszony felszállt a New York-i földalattira, hogy egy 45 percig tartó utazással hazamenjen. Biztosan elég egészségesnek érezte magát ahhoz, hogy utazzon, bár fájhatott a feje, rossz volt a közérzete, esetleg rázhatta a hideg. Néhány perccel később nehézlégzése lett. Állapota rohamosan romlani kezdett, mivel tüdeje gyors ütemben telt meg folyadékkal. Mire az asszony hazaért volna, már halott volt. Ez volt az 1919-es spanyol­nátha.

Ez a vírus, mint már említettem, 40 millió áldozatot követelt, és a betegek legnagyobb része egészséges felnőtt, nem pedig kisded, öreg, vagy beteg, legyengült ember volt, vagyis nem a szokásos influenza áldozatok.

A virológusok mindennapos lidércnyomása most az, hogy az Ázsiában garázdálkodó madárinfluenza olyan halálos betegséggé változhat, mint amilyen a spanyolnátha volt 1919-ben, és néhány hét alatt végig söpörheti a Földet.

Mi van akkor, ha ez a lidércnyomás valósággá válik? Nos, a helyzet kétesélyes. Angol és amerikai laborokban a megfelelő vakcina előállításán dolgoznak, de egy járvány hirtelen kitörése esetén nem lenne elég hasznosítható vakcina a teljes népesség preventív beoltására.

Évente az emberiség 10-20 százaléka esik át influenzafertőzésen, de mivel az influenzavírus állandó mutációnak van kitéve, az egyik évben szerzett immunitás (a betegség vagy védőoltás) a következő évben nem nagyon véd meg bennünket. Ennek ellenére az influenza általában egy viszonylag könnyű lefolyású betegség mivel immunrendszerünk többé-kevésbé „ki van hegyezve” felismerésére (az 1918-as, és kisebb mértékben az 1957-es és 1968-as influenzajárványok nagyobb fokú vírus-mutáció után következtek be).

Ugyanakkor virológusok már jó ideje figyelmeztetnek arra, hogy Ázsiában az elmúlt tíz évben felépített kolosszális méretű csirkefarmok potenciális influenza veszélyt jelentenek. Előbb vagy utóbb egy mindent elsöprő járvány fogja felütni a fejét.

  1. A madárinfluenza egy ketyegő időzített bomba

Az ázsiai madárinfluenza nevű lidércnyomásra a tömeges csirkeoltás lehet az egyetlen megnyugtató válasz. Ez megvédheti a csirkék millióinak az életét, de van egy sajnálatos mellékhatása, könnyen torkollhat egy olyan új vírustörzs kialakulásához, ami veszélyes lehet az emberre is. Ennek a bekövetkezését csak a folyamatos monitoring (megfigyelőrendszer) akadályozhatja meg, de Ázsiában ez nem várható el.

2004 márciusában Kína úgy döntött, hogy a madárinfluenza járvány megszűnt, ezért aztán elkezdték a lemészárlástól megmenekült csirkék tömeges oltását. Indonézia szintén elkezdte az oltásokat, és a többi ázsiai ország, amelyeket szintén sújtott a H5N1 törzs, fontolgatják a védőoltások bevezetését.

Csakhogy a H5N1 vírus egészen biztos jelen van a beoltott csirkék között, és félő, hogy ebben a rendellenes helyzetben[9] olyan változáson mehet át, aminek eredménye egy szupertörzs felbukkanása lehet. Ez a vírus nemcsak halálos lesz az emberre (ahogy a jelenlegi is az), de emberről emberre is átterjedhet (ami jelenleg nem áll fenn).

Az szabványos állatorvosi eljárás szerint a beteg, a fertőzött és a fertőzöttségnek esetleg kitett állatokat meg kell semmisíteni, azaz ezeknek a beoltását el kell kerülni. Ennek oka az, hogy az oltások sohasem százszázalékosan hatásosak. Ez különösen igaz az influenza vakcinákra.

Nézzük mi történik. Oltás után az állatok nem lesznek betegek, de vannak  bennük vírusok, amelyek csökkentett mértékű szaporodásra is képesek. Ezek a vírusok át is mehetnek az egyik állatról a másikba, miközben valamennyi állat egészségesnek tűnik. Az ilyen „csendes járványt” nagyon nehéz észlelni, de azonnal igazi járvánnyá nőheti ki magát, amikor az oltási program befejeződik, vagy oltatlan állatok kerülnek a régebben beoltottak közé.

Erre van egy egyáltalán nem megnyugtató mexikói precedens, ahol 1955-ben járvány méreteket öltve ütötte fel a fejét a H5N2 madárinfluenza törzs, amit a csirkék azonnali beoltásával gyorsan leküzdöttek. Csakhogy a vírus csendben továbbra is ott lappangott a csirkék között, miközben az állatok beoltása folytatódott.

Normál körülmények között a madárinfluenza vírusa nem változik a csirkékben, mert csak rövid ideig tart „összezártságuk”. Csakhogy Mexikóban a csirkék és a vírusok most már hosszú évek óta békésen élnek egymás mellett, akarom mondani egyik a másikban. Ez a hosszú „nász” a vírus számára egy kitűnő mutálási lehetőség, ami be is jött. Amerikai virológusok tanulmányozták a helyzetet, és azt állapították meg, hogy a mexikói csirkékben található vírusok génjei között már jelentős különbség ismerhető fel. Attól pedig az isten mentsen meg minket, hogy az ázsiai H5N1 vírustörzs ugyanezt az utat járja végig.

Végül is majd minden fejezet végén kiderül, hogy mindig akad közöttünk valaki, aki anyagi érdekből kiindulva hajlandó az egész emberiséget veszélybe sodorni. A lehetőség tárháza pedig szinte határtalan.

Mi van akkor, ha egy államgépezet dönt vírusos támadás mellett? Hogy ez elképzelhetetlen? Na jó, legfeljebb az oroszok, amikor még Szovjetunió volt. Ja meg a Szádám rezsim, de ezt már felszámolták. Hát nézzük!

A WHO 2001-es adatai szerint a Földön biológiai fegyverként az alábbi vírusok vannak raktáron tartva: Koreai vérzőláz, Sin nombre, Kongoi vérzőláz, Rift-völgyi láz, Ebola, Maburg, Korio-agyhártyagyulladás, Junin (argentin vérzőláz), Machupo (bolíviai vérzőláz), Lassa-láz, Orosz nyári-agyhártyagyulladás, Dengue, Sárgaláz, Omski vérzőláz, Japán agyhártyagyulladás, Equin-agyhártyagyulladás,  Chikungunya, Nyong-nyong, Venezuelai equin-agyhártyagyulladás, himlő, majom-himlő, fehér-himlő, Influenza.

A Föld néhány hadügyminiszté­rium­ában rettenetesen fontos lehet az emberiség kiirtása.

[1] A vírusok többnyire fajta-specifikusak, vagyis csak egy bizonyos élőlényen élősködnek, de kivétel természetesen elég gyakran akad.

[2] Egy nukleotid öt szénatomos cukor, nitrogén tartalmú szerves bázisból (lúg) és foszforsavból tevődik össze.

[3] Van néhány nagyon specifikus eset, de ez kivételes és említésük csak megzavarná az összképet.

[4] Angliában az a babona járta, hogy aki egyszer átesett marhahimlőn, az himlőjárvány idején csak nagy ritkán kapta meg a betegséget. Jenner -nagyon helyesen- arra a következtetésre jutott, hogy a gyengébb, tehát túlélhető fertőzés, védettséget ad az erősebb fertőzéssel szemben. Ezért marhahimlőben szenvedő tehén tőgyén lévő gennyes sebekkel szándékosan „megfertőzött” embereket, akik így -feltételezésének megfelelően- védetté váltak a himlővel szemben.

[5] Angol regényíró (1894-1963), akinek családjában neves biológusok voltak. Leghíresebb utópisztikus műve a „Szép új világ.”

[6] Angol író (főleg ifjúsági regények, pl. Kincses sziget) és költő (1850-1948).

[7] Az USA-ban évente 50.000 ember veszíti életét gépkocsi balesetekből kifolyólag.

[8] A korábban kötelező himlőoltást néhány évtizede már nem alkalmazzák.

[9] Mexikói kísérletek azt bizonyították, hogy a jelezett körülmények között a madárinfluenza soha nem látott gyorsasággal evolválódhat, aminek megjósolhatatlan következményei lehetnek.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3015) Független sajtó nem létezik

A poszt magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek


There Is No Such Thing as a Free Press

Paul Craig Roberts

Udo Ulfkotte’s amazing book, Gekaufte Journalisten (Bought Journalism) was published by Kopp Verlag in 2014. The book was a sensation and sold 1,500,000 copies in Germany, but no major US publisher would bring out an English translation. Finally, last month a small publisher, Progressive Press, published an English language edition titled Presstitutes Embedded in the Pay of the CIA..

Ulfkotte’s book destroys the illusion/delusion that there is anywhere in the Western world an independent press. Ulfkotte describes in detail the cognitive appropriation of journalists by elites. Journalists serve as propagandists and public relations agents for intelligence agencies, businesses, lobbying organizations, politicians, and US foreign policy. The function of journalism is to deliver to the people the explanations that serve the interests of elites and Washington’s foreign policy. This message was so effectively delivered to the German people that readership of the main German newspapers collapsed.

Ulfkotte describes how journalists are recruited when they are still students and find themselves indebted to and dependent on serving other interests than the truth. All from the lowest reporter to the highest editor to the owners of the news organization are caught up in enabling the elites to control the explanations. Ulfkotte names names and lists the organizations that bring journalists together with intelligence services and related think tanks, politicians, and foreign policy associations. Incestuous relationships between journalists, intelligence agencies, businesses, politicians, and US foreign policy aims are so pervasive that no one thinks anything of it. The only ones who get in trouble are those who don’t go along.

Ulfkotte’s book is written for Germans. Americans might find the German detail boring, but in the detail is the picture of how the subtle process of turning journalists into functionaries of intelligence services, politicians, and businesses is accomplished. The book starts off slowly. Ulfkotte knows that he would face readers’ disbelief if he jumped right into the horror story. So he begins with the perks and rewards of accommodating “sources” and censoring real news, such as the use of German poison gas by Iraq against Iran.

One interesting story is how the German press handled the wave of migrants from Bulgaria and Romania into Germany. The German government favored this further watering down of ethnic Germans by enlisting the press to describe the migrants as the hardworking, never-unemployed “Prussians of the Balkans.” False claims were made, such as the unemployment rate of Bulgarian and Romanian migrants was less than that of Germans. The false story was repeated endlessly without verification. Once the migrants were incorporated into Germany, the facts came out: The number of immigrants on welfare continues “to rise significantly” and has “increased 60% over the previous year.” The experts who had warned that this would be the case were demonized as “nationalists” and “nazis.” Thus, the media served to keep the facts out and fake news in.

The carefully woven matrix of controlled explanations explains why Trump, Marine le Pen, and other voices for real change are regarded as major threats to elite control. Marine le Pen faces continuous threats of prosecution, and the CIA/FBI/DNC orchestrated hoaxes are used by the presstitutes to drive Trump from office. With the Western media suborned, democracy and accountable government are not possible. Making this clear is Ulfkotte’s contribution.

Here are some of Ulfkotte’s amusing and revealing topics:

“‘Truths’ on Sale from Our Sponsors: Elite Networks and Intelligence Agencies”

“How do Journalists Pay for their Villas in Tuscany?”

“Our Lockstep Media: Synchronized, Obedient and No Questions Asked”

“In the Stranglehold of the Intelligence Agencies”

“Obama’s Trolls: America’s Fifth Column”

“Rockefeller’s Ghost—The Trilateral Commission”

“The Power of the Bilderbergers: Conspiracy Theory or Reality?”

“Two in Three Journalists are for Sale”

“The Higher Goal: Amputating Germany’s Identity”

“Merkel’s Fairy-Tale Hour: How the German Government Lies to Its Citizens”

Ulfkotte said that he could write the book, because he had no children or family to protect from retaliation. At the end of the book Ulfkotte says it is part one of a three book series. Ulfkotte died from a heart attack not long after the book was published. His death at 56 years of age raised doubts as to whether the heart attack was real or induced.

Ulfkotte’s Wikipedia biography was written by those he had exposed. Wikipedia is part of the control matrix. It is not an independent source. Wikipedia’s main function is to slander truth-tellers.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3014) A 2020-as El Nino beindíthat egy 18 °C hőmérséklet emelkedést

Tibor bá’ online

A 2020-as El Nino beindíthat egy 18 °C hőmérséklet emelkedést, 2020 El Nino could start 18 degree temperature rise

Előrejelzések szerint 80 % esély van arra, hogy 2020 El Nino év lesz.

https://www.pik-potsdam.de/news/press-releases/early-warning-physicists-from-giessen-potsdam-and-tel-aviv-forecast-el-nino-for-2020  illetve https://arxiv.org/abs/1910.14642.

Ez viszont előrevetít súlyos következményeket. A helyzet az, hogy a már a légkörben lévő széndioxid és metán, valamint a tengerfenéken lévő metán felszabadulása elégséges ahhoz, hogy a felhő visszacsatolás billenő pontját átlépjük, (clauds feedback tipping point), ami 1200 ppme CO2-nél következik be. Ez önmagában 8 °C hőmérséklet emelkedést okozna néhány év alatt. A 2020-as El Nino viszont okozhatja a metán felszabadulását.

Pillanatnyilag 415 ppm a CO2 légkör koncentráció, 280 ppme (CO2 ekvivalens) a metán koncentráció és ennek kétszerese, 560 ppme ami hiányzik a billenő ponthoz, vagyis a jelenlegi érték kétszerese.

Mit jelent ez? Általános vélemény, hogy a Föld átlag hőmérsékletében 3 °C emelkedés valószínűleg az emberiség kipusztulásához vezet, míg 5 °C emelkedés valószínűleg a többi faj kipusztulását jelenti (rovarokról, mikrobákról nem beszélve). Lásd itt. 2026-ra bekövetkezhet az 5 °C emelkedés, de van esély arra, hogy akár 18 °C emelkedés is lehet.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3013) Zenés hétvége 2.

Mi kell több egy hétvégére, mint jó zene és kimagasló minőségű balett


Éljetek a lehetőségekkel!

(3012) Kacagó hétvége 2.

Tibor bá’ online


Tanárnő kérdi az iskolában:
– Gyerek kinek mi hiányzik otthon?
– Nekünk még nincs autónk! – mondja Ferike.
– Nekünk még nincs videónk! – kontráz Józsika.
– Nekünk már van mindenünk! – böki ki büszkén Móricka.
– Tényleg?
– Persze! Múltkor hazajött a fater, belehányt a szekrénybe, anyám meg azt kiabálta: “Na, már csak ez hiányzott!”


Új tanárnő érkezik az iskolába. Az első nap után kiborulva megy be az igazgatóhoz:
– Igazgató úr, nem bírok az egyik gyerekkel, állandóan azt ismételgeti, hogy “megbaszlak, megbaszlak, megbaszlak…”
– Melyik az, a Móricka? Az a kis vörös, az első padban?
– Igen!
– Az meg is fogja…


A tanár felelteti Mórickát Archimedes törvényéből.
– Mi történik, ha beleülsz egy kád teli vízbe?
– Megszólal a telefon.


Mórickának tetszik az új fiatal tanárnő, és úgy gondolja, hogy felmegy hozzá délután. Fel is megy, és a tanárnő szívesen fogadja. Alig kezdenek el enyelegni, csengetnek. A tanárnő gyorsan elbújtatja a szekrénybe. A hangokból ítélve Móricka arra a következtetésre jut, hogy egyik barátja jött fel.
Valóban Pistike is udvarolni jött a tanárnőnek, de ők sem jutnak messzebb, mert ismét csengetnek. A tanárnő elbújtatja Pistiket is, ő a fürdőszobába kerül.
A harmadik látogató Dezsőke, szintén az osztályból, de hasonlóan jár, hiszen szól a csengő, és a tanárnő a konyhába küldi.
Hazajön a férj, és mit sem gyanítva ölelgetni kezdi fiatal feleségét, amikor megunva a várakozást, kijön Dezsőke a konyhából és így szól:
– Hölgyem, megjavítottam a gáztűzhelyét. 1000 forinttal tartozik.
A tanárnő, hogy ne árulja el magát, nem szívesen, de fizet. Hallja ezt Pistike, és ő is kijön a fürdőszobából, és így szól:
– Hölgyem, megjavítottam a csapokat. 1000 forinttal tartozik.
A tanárnő ismét fizet, és Pistike el is megy. Móricka hallja mindezeket, de sehogy sem tetszik a helyzete. Majd eszébe jut valami, kilibben a szekrényből, és így szól a csodálkozó házaspárhoz:
– Na mi van, nem láttak még molylepkét?


Móricka tanulni akar, de nővére, Rebeka éneke zavarja. Móricka kéri, hogy hagyja abba, e Rebeka csak tovább énekel.

  • Rebeka, ha nem hagyod abba, én megbaszlak.

Rebeka tovább énekel, Móricka megbassza.

  • Móricka, te jobban baszol, mint a papa.
  • Nem meglepő, a mama is mindig ezt mondja.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3011) Mi gyorsabban melegszünk, mint a Föld többi része?

Tibor bá’ online


Aki egy kicsit is odafigyel, az észlelheti, hogy van egyfelől a Guy McPherson vezette „2026-ra kihalunk” nevű világnézet. Másfelől azok a spekulációval teletömött nézetek, amelyek szerint 2040-re a Mediterrán medencében az átlagos hőmérséklet növekedése eléri a 3,8 °C értéket az ipari forradalom előtti hőmérséklethez viszonyítva. A Földközi tenger szintje 2100-re több mint 1 métert fog emelkedni. Stb. Stb.

Mit számít, hogy mi gyorsabban melegszünk, mint a Föld többi része! Mert nem az a lényeg, hogy mit jósolnak és mennyit, hanem az, hogy ezek szerint 2040-ben, sőt 2100-ban még lesz emberiség. Hmmmm.

Pillanatnyilag az átlagos hőmérséklet növekedés éppen hogy elérte a 1 °C-t, és elég sok kellemetlenséggel jár. Tisztában lévén ezzel, a szakembergárda abba egyezett meg, hogy a 2 °C növekedést nem léphetik túl. Megjegyzem a +2°C-ben se lesz gyönyör az élet, de 3,8 °C? és mindössze 20 év múlva? Az a baj, hogy ezt a 3,8 °C növekedést, illetve ennek hatását el se tudjuk képzelni. A hurrikánok már ma is össze-vissza mászkálnak és okoznak soha nem látott károkat, és ugye a hurrikánok erejüket a tengervíz hőmérsékletéből nyerik. Na, ez az, ami emelkedni fog, mert a többlet hő 95 százalékát a tengerek nyelik el.

De élet azért lesz! Csak Európában 250 milliónak nem lesz elég édesvize. Nem tudom ezt hogy értik. Inni valószínűleg fognak, csak nem lesz vécéöblítés, zuhanyozás, és ritkábban fognak ruhát mosni, mint az ostrom alatt. Igaz akkor hideg volt és nem izzadtunk, de most hőmérséklet emelkedés várható sok-sok izzadással. Aztán a 250 milliót se értem. Európa népessége durván ennek a duplája. Ezek szerint egy másik 250 milliónak lesz elég édesvize. Vajon ki gondolja, hogy az egyik 250 millió nem fog átmenni a másik 250 millióhoz éppen az édesvíz miatt? És ha azok nem egyeznek ebbe bele? Egy kis csetepaté a víz miatt, ami már ma is látható Afrikában, ahol Kalasnyikovval járnak az asszonyok a kútra 20-30 km-es távolságba. Hát ha valakinek ez élet, akkor lehet hogy lesz élet. De, hogy az még csak hasonlítani se fog ahhoz, amit ismerünk, az halál biztos.

PS: McPherson elkezdett visszatáncolni a 2026-tól!


Éljetek a lehetőségekkel!

(3010) Repedezik a FIDESZ bástyájának fala?

Tibor bá’ online


Jászberény olyan fordulópont a magyar belpolitikában, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Mostanra már mindenki tudja, hogy az október 13.-i választásokon, Jászberényben a Fidesz elleni koalíció 14 darab szavazattal győzött. Ez olyan csekély, hogy a Fidesz automatikusan mozgásba lendült a választás megismétlése érdekében. Az ismételt választáson az ellenzéki Budai Lorántra szavazók száma 14 helyett 3758-al lett tett több, mint a Fideszes Szabó Tamásra leadott szavazatok száma, annak ellenére, hogy a Fideszes mozgósításra Szabó Tamás 674 szavazattal kapott többet, mint 13-án. Mert ugye Budai viszont 4418 szavazattal kapott többet. Mi történt?

Hogy mi történt arra mindenkinek más és más válasza van. Legnépszerűbb válasz, hogy repedezik a Fidesz bástya fala, az emberek rájöttek, hogy a Fidesz legyőzhető. Szerintem az emberek 8 éve tudják, hogy a Fidesz legyőzető, de nem egy ilyen önző, öncélú ellenzéki pártokkal, ahol mindenki a saját kis pecsenyéjét sütögeti, és a felmérések szerinti néhány százalékos pártok vezetői miniszterelnökök akarnak lenni. Írjak le neveket? Szél Bernadett, Vona Gábor, Mesterházy Attila.

Ezeknek a politikai bohócoknak a destruktív tevékenysége alaposan elvette az emberek kedvét a szavazástól (mi se mentünk el szavazni). Minek? Nekünk évi 120.000 forint építményadót kell fizetni, és ezt megválasztott polgármesterek csinálták, hogy legyen miből osztogatni egymásnak. De, amikor Jászberényben csak egy igazi ellenzék volt, aki, ha kicsivel is, de nyert, az embereknek felcsillant a szeme. Nem kellett őket beszervezni, mentek maguktól, hogy megmutassák, hajlandók szavazni ha van értelme. A 13.-i szavazáson a részvétel 42 százalék volt, az ismétléskor pedig 62 %. A többség egyértelműen Fidesz ellenes, csak az ügyesen megváltoztatott választási törvényt ragyogóan ki tudják használni. Elképzelhető, hogy az ellenzék felébred, és akkor Orbánnak búcsút inthetünk 2022-ben.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3009) Van-e jövőnk?


Ez a rövid rész egy előző poszt ismétlése, átugorható. Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.


A felbomló család

Az emberiség történetében a II. világháború sok tekintetben vízválasztó volt, bár néhány évtizednek el kellett telnie ahhoz, hogy erre rádöbbenjen. A kilencszázharmincas években az egész keresztény világban[1], és így Magyarországon is, a családi elrendezés nagy vonalakban azt jelentette, hogy a férj-apa a „kenyérkereső”, a feleség-anya pedig főállásban volt az, ami, vagyis feleség és anya. Aztán jött a II. világháború, és ez az elrendezés viharos gyorsasággal felborulni.

A háború alatt az európai országok férfi lakossága milliós tömegekben vonult ki a frontokra (persze nem lelkesen dalolva, de ez egy másik történet), miközben a hátországban a termeléshez szükséges munkáskezeket a nők soraiból szedték. A háború után az eredeti rend hamarosan visszaállt volna, de új tényezők indultak be. A keleti tömbökben a „kapitalizmus utolérése”, mint cél, mintegy szentesítette a családellátó nők bevonását a termelésbe, amit a kelet-európai diktatúrákban a családfő fizetésének a leszorításával érték el, vagyis azzal, hogy a férfi fizetése nem volt elég a család megélhetéséhez. A nőknek is el kellett menni dolgozni.

Nyugaton a folyamat a fentiektől némiképpen eltért, de a végeredmény egy és ugyanaz lett. A kapitalizmus, amint magához tért a háborús konjunktúra megszűnéséből, kitalálta, hogy a folyamatos fogyasztás (vagyis a folyamatos profit) fenntartásának három trükkje van.  1) a gyakori modellváltás.[2] 2) Igénykeltés a fogyasztóban. 3) a „built in obsolescence”[3], Az első kettő segítségével ügyesen feltornáztatott igények kielégítéséhez a feleségnek is el kellett menni dolgozni, ami után beindult a „keeping up with the Johns”[4]. A harmadik pedig arra szolgált, hogy a feleség néhány év után nehogy visszamenjen a családi tűzhely mellé.

A „szocialista táborban” a nők finoman tiltakozni kezdtek[5], amire a rendszer egyfelől propagandával[6], másfelől pótmegoldásokkal[7] válaszolt, miközben a gyerekek lakáskulccsal a nyakukban az utcára kerültek. A fiatal nők jelentős részének tetszett a relatív függetlenség, amivel nem csak élt, de jócskán vissza is élt. Az új „módi” mindenképpen oda torkolt, hogy míg a férj és a feleség saját munkahelyén napi nyolc órát volt kollégája, kolléganője „társaságában”, ami bőséges lehetőséget adott az egyéni gondok megbeszélésére, apróbb panaszok kiöntésére, és ezeken keresztül az alapos összeszokásra, stb., addig este, otthon, lázas rohanás közben, egymásra már csak perceik maradtak. Ez a házastársi kötelék fellazulásához, szerető tartás kialakulásához és tömeges házasság felbomláshoz vezetett, amit csak fokozott az Amerikából származó feminizmus gyors elterjedése.[8]  A gyerek most már nem csak az utcára került, de egyik szülőt, rendszerint az apát, el is veszítette. Ezzel egy időben kezdett elterjedni a második, harmadik házasság és az ezzel járó féltestvérek és mostohatestvérek tömeges megjelenése[9], majd a népesedés fogyás beindulása.

Az államhatalom ezt helyénvalónak találta, hiszen különböző intézkedésekkel elősegítették a folyamatot. Magyarországon létrehozták illetve kibővítették (a teljesség igénye nélkül) a következőket. 1) A bölcsőde, óvoda, napközi rendszert. 2) A patyolat-hálózatot, ahol a kilósmosás olcsóbb volt, mintha a munkát otthon végezték volna, 3) A mélyhűtött és konzervált készételek nyomott áras, tömeges elterjesztését, ráadásul olyan kurrens nyersanyagokból, melyek hiánycikknek számítottak (pacal, máj, vese, stb.).

A folyamat és az irány valójában minden volt csak családcentrikus nem, mivel a közvetlen és közvetett hatás egyértelműen a szeretet adás-kapás folyamatos sorvadása volt. Valamelyik házastársnak, de gyakran mind a kettőnek, volt a munkahelyén egy, nem egyszer több szeretője is. A gyerekekkel nemigen törődtek, nem jutott rá idő. Illetve, ahol erre kifejezetten súlyt fektettek, még ott se érhette el azt a szintet, amit a „régi jó békeidőkben” a hivatásos feleség-anya nyújtott. A mezőny persze széthúzódott, mert sok helyen a nyugdíjas nagymama átvállalta a szeretet adás, gondoskodás feladatát. A ilyen (szerencsés) családoknál a romboló hatás némi késést szenvedett. „Hivatalosan” senki se foglalkozott azzal, mi lesz a felnövekvő nemzedékekkel a legfontosabb nevelési adalék, a szeretet nélkül, vagy annak erősen csökkentett változatával. Pedig szeretetadás nélkül a felnövekvő gyermek jó esetben pszichésen béna, rossz esetben haramia lesz.

{Egy pillanatra feledkezzünk meg az állatvilágról, ahol nevelési probléma egyszerűen nem létezik. Ez a „nem létezés” az emberiségnél is fennállt évezredeken keresztül. Problémás gyermek, és nevelési probléma csak azóta létezik, amióta az anya feltételnélküli és szüntelen szeretetét napközi otthonok, angol órák, sportfoglalkozások, stb. váltják fel. Rá kellene döbbennünk arra, hogy az utódnevelésnek csak egyetlen egy nélkülözhetetlen alkotója van, ez pedig a szeretet és az abból fakadó törődés. Az a gyermek, aki sütkérezhet édesanyjának meg nem szűnő szeretetében és folyamatos gondoskodásában az vagy lesz élsportoló, idegenvezető, zongoraművész, stb. vagy sem, de lelki kripli vagy antiszociális bűnöző egészen biztos nem lesz.}

Azt minden pedagógus tudja, ha egy viszonylag jól tanuló gyerek hirtelen felkészületlenül megy el az iskolába, nem végzi el a házi feladatát, nem figyel az órán, korábbi közlékenysége eltűnik, és a gyermek magába fordulóvá válik, akkor komoly családi gondok húzódnak meg a háttérben. Amikor egy gyermek szerető-gondoskodó háttere megváltozik, személyiségi fejlődése azonnal irányt vált a társadalmilag elfogadhatatlan felé. Beszéljünk konkrétan!

Egyetlen egy kamasz se nyúl a drog felé addig, amíg kapcsolata meghitt a szülőkkel, mert a legelső beszervezési kísérletről még aznap délután beszámol az édesanyjának-édesapjának, akik íziben megtehetik a szükséges ellenlépést. Ezzel éles ellentétben, meghitt kapcsolat nélkül a gyereket úgy dobálhatja a sors, ahogy az adódik. Ez igaz volt akkor is, amikor „csak” az alkohol és a nikotin veszélyeztette a felnövekvő nemzedéket, és természetesen még inkább igaz most, amikor az alvilág egyre szervezettebben, egyre veszélyesebb drogokra iparkodik rászoktatni gyermekeinket.

Hogy „nagy baj van” azt a laikus is beláthatja, ha felfigyel egy korábban nem észlelt jelenségre.  A mai gyerekek – majd kivétel nélkül – totyis kortól kezdve imádják a plüss állatokat, a fröccsöntött hüllőket, rovarokat, szörnyeket, satöbbi, sőt, nem hagyományos[10], élő állatokat tartanak (persze csak úgy, ahogy), ami nem más, mint a pszichésen sérült gyermekek pótcselekvése. Riasztó, hogy ezeknek a sérüléseknek megnyilvánulásait sokan felnőtt korukban, 30-as, 40-es éveikben sem képesek megszüntetni.

Mindezeknek végső eredménye a társadalom egyre fokozódó elvadulása, növekvő bűnözés, agresszivitás, a pénz felfokozott hajszolása, a társadalmi szolidaritás eltűnése, amire a hatalmat birtokló elit érdekes módon reagál. Az államhatalom meg se kísérli a bajok okának megkeresését és elhárítását, helyette leszigeteli az uralkodó réteget. Akinek pénze van, az őrző-védők által óvott villákba költözik, az utcákat, közterületeket kerülik, külföldön nyaralnak, és ott taníttatják gyermekeiket (akik – a szülői kívánság ellenére – nem mentesülnek a korra jellemző pszichés sérülések „beszerzése” alól).

Nézzük, hol áll most a Világ? A látvány elszomorító, de százszor elszomorítóbb, ha a folyamatot nézzük. Ugyanis a Világ évről-évre egyre elszomorítóbb, és úgy tűnik, hogy ez a trend nem tud megfordulni. Az újabb és újabb generációknak egyre kevésbé kell a család. Egyfelől, mert önzésből fakadóan úgy gondolja, a családtól keveset kap, és sokba kerül. Másfelől saját gyermekkori emlékei alapján a családot legfeljebb egy szükséges rossznak tartja.

Vegyünk egyetlen egy statisztikai adatot, ami ragyogóan tükrözi állításaimat! Bár 1990 és 2002 között Magyarország lakóssága 100.000 fővel csökkent, az ivarérett lakósságon belül a nőtlenek és hajadonok száma 700.000 fővel növekedett. A gyerekvállalási kedv viszont csökken. Aminek én legfőbb okát az egymás után következő generációk morális felfogásában támadt szakadékban látom. Mire gondolok?

Az idősebbek, egyszerűen nevezzük őket 50 felettieknek, még úgy tudják, hogy erkölcsi kötelességük idős szüleik lelki és anyagi segítése, de ez mellett teljes erejükkel (gyakran erejük felett) iparkodnak egyengetni gyermekkorukból rég kinőtt utódaik boldogulását, ami nem ritkán 30-40 éves „gyerekek” komplett eltartását jelenti. Ugyanakkor a 30 alattiak iparkodnak kitolni saját gyerekkorukat a tökéletes abszurditásig. Ebbe viszont egy vagy több saját gyermek vállalása se anyagilag, se pedig eszmeileg nem fér be, meg aztán nem is vágynak rá, mert a beléjük nevelődött (szeretet hiánytól származó) önzés ezt nem teszi lehetővé.

Ha pedig mégis születik gyerek, akkor azzal kell számolni, hogy közvetlenül iskoláskorának elérése után személyisége fokozatosan más lesz, mint ami kívánatos.

A mai gyerek egyszerűen nem készül fel az életre, ahogy ez régen szokás volt. Az én gyerekkoromban a gyerek még „fogyóanyag” volt. Egy családban nyolc született, hogy három felnevelődjön. Ma jó ha egyke van, akinek kinyalják a fenekét. Nem vagyok a gyerekverésnek a híve, pláne amióta törvénybe ütközik, de azért csendben meg szeretném jegyezni, amikor a gyerekneveléshez még hozzátartozott a „verés” a gyerekekből „ember” faragódott. Ma egészen mások a módszerek. Rendben van, de az eredmények a mai módszerek helyességét egyáltalán nem igazolják.

Amerikában már a nyolcvanas években foglalkoztak a jelenséggel (The Postponed Generation[11]), vagyis azzal, hogy az „egyetemisták” jelentős része 10-15 évet ellebzsel az egyetemek környékén, miközben a szülök eltartják őket.

Ennek a folyamatnak azonban számtalan nem kívánatos hozadéka van. Nézzünk néhányat! Akiket 40 éves korig eltartanak, azok a szülők halála után nemigen fognak rászokni a munkára. Felélik az örökölt vagyont és utánuk az „özönvíz”, vagyis egészen biztos komoly veszélyt fognak jelenteni a társadalomra. Ha a vagyon a szülő halála előtt elfogy, akkor a „tejelni” már nem képes idős szülő sok esetben abúzusnak[12] lehet kitéve korábban eltartott gyermeke részéről. A munkára nem foghatók vagy arra alkalmatlanok nagy száma, valamint ezek távolmaradása az utód nemzéstől megoldhatatlan társadalombiztosítási nehézségbe torkolhatnak. A munkavégzés­be be nem vont felnőttek várható orientálódása a szélhámosságok felé nem csak egyszerű bűnözési hullámok társadalomra gyűrűzését okozzák, de ellehetetlenít­hetik az üzleti életet, aminek hagyományos alapja a kölcsönös bizalom. Ez az, ami napjainkban egyre inkább hiányzik. A pénzzel együtt eltűnő betét gyűjtök, a hitelt visszafizetési szándék nélkül felvevők, és egyéb csibészek hadát egyre nagyobb számban követik a kifejezetten átverésre specializálódott szélhámosok tömeges megjelenése.

Néha az embernek az az érzése támad, hogy jelentős népcsoportok egyszerűen nem számolnak a jövővel. Úgy élnek és cselekszenek, mintha csak ma lenne, holnap-holnapután pedig soha. Mi mással lehet különben megmagyarázni azt, amikor egy ügyvéd a nála letétbe helyezett összeget egyszerűen elkölti. 1990 előtt még lehetett azt játszani, hogy sikkasztok Nyugaton majd átmegyek Keletre és felélem a pénzt, vagy fordítva, itt sikkasztok, majd disszidálok és élek mint Marci hevesen, amíg meg nem halok. Ennek azonban vége, ma már a Világ túl kicsi ahhoz, hogy el lehessen tűnni benne. Szóval egy nap a Világ?

*     *     *

Nem hiszem, hogy szükség lenne további meggyőzésre. Inkább nézzük a lehetséges „kibontakozást”! A család, a családon belüli szolidaritás végig kísértre az Embert az egész emberré válása alatt. Éppen ezért nem csak rá vagyunk evolúciósan „hangolva”, de egyszerűen nem rúghatjuk fel a lassú, de biztos, esetleg nem is olyan lassú önpusztítás veszélye nélkül. A rombolás kettős. A családok széthullásának következménye az egyre nagyobb arányokban megjelenő antiszociális egyedek antiszociális magatartása, ami egyre elviselhetet­leneb­bé teszi az életet. Ugyanakkor az élet elviselhetetlenségét a családi élet tudná elviselhetőbbé tenni, de pont ennek a családnak a hiánya okozza az elviselhetetlenséget. Pozitív visszacsatolás? Bizony az. A pozitív visszacsatolás matematikai hatása pedig mindig, minden körülmények között az észlelhető folyamat felgyorsulása, semmi más, mint egy civilizáció hanyatlásának, majd eltűnésének első jelei.

Történelmi perspektívából szemlélve az emberiségre nézve ez nem is lenne akkora katasztrófa. A barlang elhagyása óta az Ember jó néhány civilizációt épített fel, amelyek kivétel nélkül mind eltűntek egészen az utóbbi korig. Nem egyszer ezeknek az eltűnt civilizációknak romjain épültek fel a következők. Az eltűnéseknek különböző okai voltak, amik egyben zsákutcát jelentettek az adott civilizáció továbbfejlődése szempontjából. Ilyen értelemben az eltűnés még hasznosnak is volt mondható, hiszen helyet biztosított egy következő társadalmi kísérlet beindítására, egy újabb civilizáció felépítésére.

Csakhogy most az emberiség nem egy klisé megismétlése előtt áll. A jelenlegi, természettudományi ismeretekre felépített civilizáció markánsan különbözik az összes többitől. Az emberiség történelmében a mi civilizációnk rendelkezik először a műszaki-technikai, szellemi és organikus készséggel ahhoz, hogy az egész emberi fajt kipusztítsa, de minimum visszavesse a kőkorszakba.

[1] „Keresztény világ” alatt (Huntington szerint) Észak-Amerika nyugati partjaitól a Kárpátok keleti vonulatáig terjedő földrajzi területet kell érteni, természetesen kulturális értelemben. Ez tulajdonképpen a volt Nyugati Világ + Kelet Európának azt a részét jelenti, ahová a pravoszláv egyház még nem tudott átterjeszkedni.

[2] Az őrület non-plussz-ultrája a mobilkészülékek. Újabb és újabb modellekkel félévente jönnek ki, és még azt is elérték, hogy akinek két éves a készüléke, kifejezetten röstelli magát.

[3] „Beépített elavultság”, vagyis egy terméket nem olyan minőségben állítanak elő, amilyen minőségre a technológiai képes, hanem olyanra, hogy a termék bizonyos fontos része néhány éven belül felmondja a szolgálatot. Ma ez már fel sem tűnik, de az ötvenes években még működtek olyan háztartási gépek, például hűtőgépek, amiket még a húszas években gyártottak.

[4] Lépést tartani a szomszédokkal.

[5] Például a Nők Lapjában megjelent cikkekkel, amelyek kihangsúlyozták a dolgozó nők „második műszakját” otthon a háztartásban.

[6] A „háztartásbeli”, mint foglalkozási megjelölés szinte hónapok alatt pejoratív kicsengést kapott.

[7] Lásd a következő oldalon található felsorolást.

[8] Ez a fejezet nem a feminizmusról szól, de magyarázatként ide kívánkozik: Az nem vitatott, hogy a II. világháborút megelőzően kifejezett „férfitársadalom” volt (ismérvei jól ismertek), aminek legfőbb oka (és persze következménye is) a nők gazdasági függősége volt. A feminizmus ennek a függőségnek a megszünte­tését tűzte zászlajára, de nem állt meg ennél. A biológiai és pszichés adottságokat figyelmen kívül hagyva, ösztönözte a nőket, hogy a házastársi hűséget semmivel se vegyék komolyabban, mint a férfiak. Sőt, egyes szószólók még erre is ráraktak néhány lapáttal. Ha egy férj nem tudja biztosítani felesége részére a multiplikált, azaz egymás után többször bekövetkező orgazmust, akkor jogosult azt „házon kívül” megszerezni.

[9] Amire Karinthy Frigyes a következő viccel reagált: Frici, csinálj már valamit, az én gyerekem meg a te gyereked együtt verik a mi gyerekünket.

[10] Az otthoni állattartás repertoárjába olyan, korábban elképzelhetetlen állatok is beletartoz­nak, mint például: madárpókok, mérges kígyók, nagy ragadozók, stb.

[11] „Az elnapoltak nemzedéke”

[12] A szociológiai szakzsargon szerint a fizikai bántalmazást nevezik így.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3008) Putyin & Erdogán

Tibor bá’ online


Én még emlékszem azokra az időkre, amikor a nyugati politikusok összekeverték Budapestet Bukaresttel, a mi rovásunkra. Magyarország egyszerűen nem volt a térképen. Na jó, pontosítok. Európa időjárási térképén Magyarország ott volt, de Budapest nem volt kiírva. Emlékszem egy amerikai ki tudja show-ra, ahol a kérdezett nem tudta, hogy Magyarország létezik, és jót nevetett, amikkor beszéltek róla. A Hungary-t összekeverte a hungry-val, ami éheset jelent. Most viszont egy ideje az összes világlap címlapján szerepelünk legalább hetente egyszer, amit Orbán apánknak köszönhetünk. Orbán fasza gyerek nem fagy meg, mondtuk volna 50 évvel ezelőtt. De tényleg fasza. Egyenlőre borsot tör mindenki orra alá, és még senki se jött ki a sodrából.

Ami minden halandónak szembe tűnik, hogy Putyin bizonyos rendszerességgel látogat hazánkba, és most már Erdogán is vizitál. Felmerül a kérdés, minek? Rendben van, Orbán székhelyéről gyönyörű a pesti kilátás. Hogy úgy mondjam Budapest Orbán lábai előtt hever (bár ez most egy kicsit megingott), amit a diktátorszerűségek megértően nyugtáznak, na de hát minek jönnek? Hogy miért haverkodnak Orbánnal az szerintem világos. Magyarország benn van az EU-ban, és ez a tény igen hasznos lehet számukra, elsősorban mert Orbánnak vétójoga van, amit pofátlanul alkalmaz is.

Meg kell jegyeznem, hogy Orbánnak egész pályafutása alatt piszok nagy malaca volt (és van). Amerika Milosevicset, kevesebbé szarrá bombázta. Most viszont Amerikának annyi szar van a tányérján, hogy nem ér rá Orbánnal foglalkozni. Szíria, Irán, Észak Korea, és újabban még Törökország is, ahová most Macron is felzárkózott, folytatva  DeGaulle tábornok hagyományait.

Szóval Orbán a renitenskedését egyenlőre eltűrik, a kérdés meddig, főleg ha kiderül, hogy viselkedése fertőző. Jó, tegyük fel ez még csak bocsánatos bűn, de mi hasznunk van belőle? Erdogán minden átengedett muszlimnak a fülébe súgja, hogy Magyarországot kerüljétek el? Vagy Putyin atomtöltetű rakétáiba Budapest nem lesz beprogramozva? Aligha!


Éljetek a lehetőségekkel!

(3007) A Nyugati Világ nekrológja


Az öntudatra ébredt Nyugati Világban az öntudatra ébredés ideológiája, például: nő és férfi között nincs semmi különbség, kettőnél több dzsender (társadalmi nem) is létezik, nő és férfi születhet a nem neki való testben, a megbántódás fontosabb, mint a tapasztalati tény, hogy számtalan dolog nem vethető alá se vizsgálatnak, se pedig kitárgyalásnak, mert az sérti a feministák, színes bőrűek, melegek, valamint transzvesztiták érzéseit, illetve bárki másét, akik állíthatják magukról, hogy ők áldozatok.

Az eredeti poszt teljes fordítását elküldöm E-mailben a VIP előfizetöknek.


An Obituary of the Western World

A World Based On Lies is a False World

Paul Craig Roberts

During the course of my life I have watched the Western World abandon all of the values that made it successful. Despite all its crimes, and they are many, the Western World succeeded. Everyone wanted to be part of it, and it will be the demise of the Russians that they still do.

The Western World succeeded, because it believed in objective truth and searched for it. This resulted in scientific and technological discoveries, in architectural and artistic beauty, and in brilliant literature that educated the educatable into the human condition.

But objective truth is no longer acceptable in the Western Woke World, because it is contrary to the woke ideologies, such as there is no difference between men and women, that there are many genders and that men and women can be born into the wrong bodies, that hurt feelings are more important than empirical facts, that many subjects are not subject to examination or debate, because they offend emotive beliefs of feminists, people of color, Jews, the new transgendered species, and whoever else can make a claim of victimhood.

Everyone can claim to be a victim except white male heterosexuals. They are branded “exploiters” of everyone else, and they are unable to get out of this trap. In the Western World white heterosexual males face the same fate as the bourgeoisie under Lenin. A white heterosexual male who defends himself or his fellows is immediately branded a misogynist or a white supremacist. Increasingly courts treat white heterosexual males as if they are members of a criminal class.

We now live in a world in which a self-declared “victim” can block truth, because truth offends them. The offended are able to get the truth-teller fired and removed from employment. His crime is that he exercised free speech. Today free speech is the most sure path to self-destruction for a white heterosexual male.

We see this everyday everywhere. Throughout the Western World it is now more important to have the approved gender, sexual preference, and racial balance than merit in university appointments, corporate hiring and promotion, movies, and media. Any white male professor who fails to keep up with prohibitive words and thoughts is dead meat.

Today the Western World is based on race and gender quotas and on Woke Ideologies that have no correspondence to reality.

Today, throughout the Western World, it is very difficult for a white heterosexual male to get a tenure track appointment in a university. In the UK and many European countries, announcements of university employment openings are restricted to women and to people of color. This is blatant discrimination against white heterosexual males, a group unprotected by anti-discrimination laws and thus subject to discrimination.

The justification offered for the discrimination against merit is that white heterosexual males have dominated for too long. But the real reason is to get rid of objective truth, which stands in the way of the false ideologies of the Woke Generation.

Some white males are part of the Woke Generation, and the insouciant race and gender traitors are sealing their own fate along with that of white men. They have to pander to the ruling ideologies in order to have an income. Consider the white males on CNN, MSNBC, BBC, NPR, Washington Post, NY Times, and the rest of the Western presstitute media. If they tell the truth, their career is ended. They have to lie and to demonize Russians, Trump, and white heterosexual males in order to have a pay check.

In the Western World today, the only people who suffer are those who tell the truth. Look at Julian Assange, Manning, Edward Snowden, and the other persecuted truth-tellers allegedly protected by whistleblower laws who were sent to prison and left without a livelihood despite the law that protected them. What more evidence do you need that the Western World is lawless?

Today the Western World is based not on TRUTH but on LIES.

A world based on lies is a false world, and that is what the Western World is today. It is a LIE.

In the articles below Lance Welton describes how the female takeover of academia is destroying rational thought and substituting emotive responses in its place. Stephen Adams describes how Lynsey McCarthy Calvert was hounded out of her job as spokesperson for Doula UK, the national organization of birth coaches, for saying on Facebook that only women can have babies. The organization concluded that her obviously true statement breached the organization’s equality and diversity guidelines. Delta airlines in its in-flight films elevated the preferences of the small minority of lesbian/homosexuals above that of the straight population and shows same-sex love scenes. The lesbian/homosexuals were offended by their absence. The straights offended by the scenes don’t matter. In Oklahoma City the police are investigating “It’s okay to be white” posters as a hate crime. Who can imagine “It’s okay to be black” posters being investigated as a hate crime? In Sweden truthfully attributing the 1,472% increase in rape to the immigrant-invaders gets a person investigated for a hate crime.

In the Western World a handful of perverts are able to dominate the vast masses of the Western population, because only “victim groups” can specify who the guilty parties are. The guilty parties are the social and intellectual mores of people who made Western Civilization great despite its many crimes.

This suffices as an obituary of the Western World.




Éljetek a lehetőségekkel!

(3006) Zenés hétvége 2.

Mi kell több annál egy ködös hétvégén, mint csinos lányok és fülbemászó zene.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3005) Kacagó hétvége 2.

Tibor bá’ online


Férj és feleség veszekszik:                

– Próbálj meg gondolkodni egy kicsit – kérleli a férj a feleségét.
– Még mit nem! Akkor megint neked lesz igazad!


Egy házaspár elmegy egy csodakúthoz. Először az asszony hajol be a
kútba, és elsuttogja a kívánságát. Aztán a férj következik, de túl
mélyen behajol és beleesik a kútba.
Mire az asszony felkiált:
– Nahát, ez működik!


– Drága férjecském! Kitől származik ez a harapásnyom a válladon?
– Mikor nem voltál itthon, játékból birkóztam a kutyánkkal és véletlenül beleharapott a vállamba.
– Pont így jártam én is! Nézd meg a melleimet!


Két titkárnő beszélget:
– Milyen jól öltözik az új főnök.
– És milyen gyorsan …


Az új titkárnőjelöltet nézi meg az igazgató.
– Egy utolsó teszt: kérem, vetkőzzék le
– De miért ?
– Hogy lássam, vészhelyzetben mennyi idő alatt tud felöltözni !


Az esküvő előtt azt mondtad, hogy én vagyok az istennőd – mondja a
feleség a férjének. – Úgy is volt, de azóta ateista lettem.


Férj a feleségéhez…..
– A tengerre emlékeztetsz…
– Miért, romantikus vagyok, vad és izgalmas?
– Nem, beteg leszek tőled…


Szexuális téren egyre összehangoltabb vagyok a feleségemmel.
– Valóban?
– Igen. Tegnap például mindkettőnknek fájt a feje.


Bemegy a kocsmába egy 16 éves fiú, és így szól a pincérnőnek:
– Kérek egy korsó sört!
A pincérnő – látva a fiú korát – megkérdezi:
– Bajba akarsz keverni?
– Talán majd később, előbb egy sört kérek.


Közvélemény kutatók faggatják az embereket a virtuális szexről. Megkérdezik az utca emberét:
– Magának mi a véleménye a virtuális szexről?
– A milyen szexről?
Aztán megkérdeznek egy programozót:
– Magának mi a véleménye a virtuális szexről?
– A virtuális micsodáról?


És végül egy “romantikus” videó:


Éljetek a lehetőségekkel!

(3004) Van-e jövőnk?

Tibor bá’ online


Ez a rövid rész a tegnapi poszt ismétlése, átugorható. Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.

A globális felmelegedés

Kezdjük onnan, hogy a világűrben, ahol Földünk több mint 100.000 km/óra sebességgel száguldva kering a Nap körül, gyakorlatilag –273 °C a hőmérséklet, vagyis az úgynevezett abszolút zéró fok uralkodik. Mivel a Föld saját hője minimális gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy nincs, a bioszféra melegét kizárólag a Nap sugárzása biztosítja. Tekintettel arra, hogy a Földre érkező Napsugár intenzitása állandó értéket mutat (ami csak viszonylag “rövid” távon igaz), a Föld hőmérséklet változásának okát máshol kell keresni. Ehhez elsőnek számba kell venni azt, hogy mi, és hogyan történik?

A Föld az érkező napsugarak nagy részét elnyeli.

A Föld az érkező napsugarak egy részét visszaveri.

A Föld atmoszférája az érkező sugarak egy részét elnyeli, illetve visszaveri.

Mivel a Föld felületének hőfoka átlagosan +14°C azaz a világűrnél 287°C-al melegebb, ezért hőforrásként maga is sugároz hőt a világűr felé.

Ellentétben a napsugárzás intenzitásával, ezen folyamatok értékei változhatnak. Nézzük, mi történik!

Manapság a meteorológusok megegyeznek abban, hogy a Földre 342 Watt/m2 energia érkezik a Napból, aminek 31,3%-a visszajut a világűrbe és csak 68,7%-a (235 W/m2) fordítódik a Föld melegítésére. Amennyiben ez az arány változik, úgy a klíma is kénytelen változni. Jelenleg a 235 W/m2 érték növekszik, vagyis felmelegedés van folyamatban.

Az állítás, miszerint a Földre érkező napsugár intenzitása állandó, hosszútávon nem igaz. Ugyanis, ha ez lenne a valódi helyzet, akkor a Föld klímája évmilliók óta állandónak mutatkozna, de mint tudjuk jégkorszakok, és időszakos felmelegedések váltogatták egymást. Ennek a hullámzásnak kellett, hogy legyen oka, vagyis a 342 watt/m2 érték nem lehetett állandó. De ha nem, akkor miért nem? A miértre a választ Milutin Milankovitch szerb asztrofizikus (1879-1958) találta meg. Ezek szerint a Föld nap körüli pályájának van három geometriai eleme, melyek mindegyike ciklikusan változik. Ezek:

1) A Föld nap körüli (ellipszis) pályájának excentricitása, ami a közel nulla és 0,07 érték között változik. Az excentricitás következménye, hogy a Nap és a Föld közti távolság két szélső érték (január 3. és július 4.) között, cca. 100.000 éves ciklusban változik. Jelenleg, a két szélső érték közti különbség 5.000.000 km. A január 3-án és július 4-én mért két insoláció (az egységnyi területre eső napsugár mennyiség) közti különbség jelenleg, 6%, amit 0, 017 excentricitás eredményez. A legnagyobb excentricitáskor (0,07) a két szélső értékhez tartozó insoláció közti különbség ekkor 25% körül lehet.

2) A Föld forgástengelyének dőlésszöge. Jelenleg ez a szög köztudottan 23,5 °, de ez 40. 000 éves ciklusidővel 22,1° és 24,5° között változik. Az évszakok változása ettől a dőlésszögtől függ. A mainál egy fokkal nagyobb dőlés az évszakokat szélsőségesebbé teszi, azaz melegebb nyarak, hidegebb telek lesznek.

Precesszió, vagyis a forgástengely merőleges kitérése, azaz a tavaszpont eltolódása, ami 20.000 éves ciklusidővel bír. Következménye, hogy míg az északi féltekén az évszakok közti különbség növekszik, addig a déli féltekén ez csökken és fordítva. Jelenleg az északi féltekén majdnem maximális az évszakok közti különbség.

Ezen geometriai elemek ciklusidejének 10.000 éves nagyságrendje az ok, amiért a jelenlegi globális felmelege­dés­ben nincs szerepük.

Meg kell még jegyezni, hogy a Föld klímájával kapcsolatos valamennyi aspektus – szél, eső, felhők, levegő hőmérséklete, tengeráramlatok, stb. – az energiaátadás és átalakulás következménye. Végeredményben kizárólag az energiáról van szó, minden más ennek következménye.

A napsugár elnyelése, illetve visszaverése

Az anyagba ütköző sugárral két dolog történhet. Az anyag elnyeli és a sugár által közvetített energiát hasznosítja, vagy visszaveri (a benne lappangó energiával együtt). A különböző anyagok a rájuk eső sugarakat különböző arányban nyelik el, illetve verik vissza. Vegyünk két szélsőséges példát: fekete szikla és frissen hullott hó. A fekete szikla majd minden fényt elnyel, és közben jól felmelegszik, míg a friss hó majd minden fényt visszaver, és esze ágában sincs elolvadni.

Ebből az következik, hogy ha valamilyen okból kifolyólag a Föld felületének visszaverő képessége (albedo) megváltozik, akkor az kihat a globális klímára. Miről lehet szó? Például kiirtanak hatalmas lomberdőségeket. Kiirtás előtt az erdő télen több napsugarat nyelt el, mint kiirtás után a mezőgazdaságba bevont terület, mert a puszta földet hótakaró fedi, aminek visszaverő képessége jelentősen meghaladja az erdőét. Ez pedig lehűlést eredményez. A lehűlés alacsonyabb terméshozamot okoz, a kisebb hozam pedig arra kényszerítheti az Embert, hogy további erdőket irtson ki és vonjon mezőgazdasági termelés alá. Ez pedig további hűléshez vezethet. Ez tehát egy negatív visszacsatolás. Vagy, ha valami más okból kifolyólag a sarki jégmezők zsugorodnak, a helyükbe lépő tenger pedig több sugarat nyel el, mint a jég, akkor ez melegedést okoz, és jobban felgyorsítja a jégmezők olvadását, zsugorodását, azaz egy pozitív visszacsatolást eredményez.

A Föld kisugárzása

Mint ahogy erre korábban már rámutattam, a Föld maga is sugároz a világűr felé, mert annál 287 fokkal melegebb. Ez az energia kisugárzás természetesen hűtő hatással van a Földre. Ha ez a kisugárzás változna, akkor az megváltoztathatná a korábbi egyensúlyt és vagy felmelegedéshez, vagy lehűléshez vezetne. Igen ám, de a kisugárzás nem változik, hiszen annak mennyisége kizárólag a Föld felszínének átlag hőmérsékletétől függ. Csakhogy, és a globális felmelegedésnek éppen ez volt a beindítója, a Föld által kibocsátott hosszúhullámú (tehát nem látható) sugárzásnak nem feltétlenül kell elhagyni a rendszert. Ha pedig nem hagyja el, akkor az olyan, mintha nem is lett volna kisugározva. Mi ennek a mechanizmusa?

Arról már volt szó, hogy az anyagba ütköző sugárral két dolog történhet. Elnyelés és visszaverés. Ez azonban atomi szinten történik, vagyis egy foton (mint a fénysugár, – vagyis egy bizonyos hullámhosszú intervallumba tartozó elektromágneses hullám-,legkisebb része) nekiütközik egy atomnak. Ehhez elég annyit tudnunk, hogy minden atomra és molekulára jellemző az, hogy milyen hullámhosszú sugara(ka)t nyel el, és természetesen veszi át energiáját. Makroszinten ez azt jelenti, hogy a légkörben található különböző gázok nem azonos mértékben eresztik tovább, illetve nyelik el a hősugarakat. Most következik az, hogy ezeknek a gázoknak a koncentrációja változhat, és akkor az egész légkör hővisszatartó készsége is változik. Amíg ezeknek az aránya maradt, ahogy valaha volt, marad minden a régiben. Csakhogy nem maradt. A civilizált ember mindennapos tevékenysége ezeket az arányokat megváltoztatta, és persze folyamatosan változtatja. Következésképpen az újkor Emberének tevékenysége klímaváltoztató.

A Föld atmoszférája

Most vizsgáljuk meg a Föld atmoszféráját abból a szempontból, hogy miként változhat annak sugár áteresztő és visszatartó képessége. Az úgynevezett „üvegházhatást”, tehát hő visszatartást okozó gázok közül a vízpára a legaktívabb, de az emberi tevékenység erre nem hat ki[1]. A civilizáció következményeiből származó, és az üvegházhatást elősegítő gázok a következők: CO2 (széndioxid), O3 (ózon), CH4 (metán), SO2 (kéndioxid). Ezek közül a széndioxid a legjelentősebb.

A széndioxidnak igen fontos élettani szerepe van, ami a kiértékelését nem teszi túl egyszerűvé. Köztudott, hogy az állatok anyagcseréjének egyik végterméke a széndioxid, amit mi emberek is kilehelünk, és ezzel egy időben a táplálék elégetéséhez szükséges oxigént belélegezzük. Ezzel szemben a növények a levegőben található széndioxidot felhasználva szenet építenek be szervezetükbe, miközben oxigént adnak át a levegőnek. A növények és állatok élettani kiegészítése a Földön széndioxid egyensúlyt eredményez, amihez hozzátartozik a növények elrohadása és elégése, valamint az a tény, hogy az óceánokban lévő víz képes jelentős mennyiségű széndioxidot (szénsavat) elnyelni.

A XX. század elején a széndioxid jelenléte az atmoszférában (térfogatra számítva) 280 ppm (részecske per millió), vagyis 1 m3 levegőben 280 cm3 CO2 volt. Ez az érték 2000-re felment 370 ppm-re. A növekedés eléggé jelentős, 32%. Ez természetesen átlagérték, ami körül van némi éves ingadozás, hiszen a növények fotoszintézise széndioxid felvétellel és oxigén leadással, míg az oxidáció (égetés, rohadás) oxigén felvétel mellett széndioxid leadással jár, mely folyamatok a földi évszakok miatt ciklikusan változnak.

Metán esetében a történet ugyanaz. Ugyanis metán a bányászat és oxigénmentes rohadás következménye, vagyis emberi tevékenységből származik. Ugyanezen időszak alatt a levegő metán tartalma 0,7 ppm-ról 1,73 ppm-ra növekedett. A növekedés üteme közel 150%, de hatása még így is viszonylag jelentéktelen.

A további hősugárzást elnyelő gázokkal nem érdemes foglalkozni, nem jelentéktelenségükből kifolyólag, sokkal inkább a bonyolultság elkerülése végett. A végeredmény szempontjából elhagyásuk nemigen okoz különbséget.

Klímaváltozás szempontjából az atmoszférában található gázok közül a CO2-nek jut a legfontosabb szerep. Ez két tényezőnek köszönhető:

1) A legnagyobb arányban van jelen.

2) Az emberi tevékenység elsősorban ennek a növekedésére hat ki.

A pontosítás érdekében meg kell jegyezni, hogy a hőháztartásra nem csak az atmoszférában található gázok hatnak, de az atmoszférában jelenlévő szilárd halmazállapotú szemcsék is. Ezeknek két fontos hatása van:

1) A napfény és a hősugár szórása és elnyelése.

2) A felhők jellegének megváltoztatása.

Ezeken belül egyik-másik hatás a Föld átlaghőmérsékletét csökkenti, mások pedig növelik. A folyamatok bonyolultak, nem tökéletesen tisztázottak, nettóhatásuk vitatott, még az sem kizárt, hogy kiegyenlítik egymást. Éppen ezért érdemes újfent kihangsúlyozni, hogy a fő figyelmet a széndioxid felé kell irányítani.

A globális felmelegedés piár története

Az ezerkilencszáznyolcvanas években az enyhébb telek és a melegebb nyarak már az átlagembereknek is feltűntek. A bátrabb közírók elkezdték feszegetni a témát. A megkérdezett szakemberek, a meteorológusok tagadták a felmelegedés tényét, szinte testületileg állították, hogy mindössze a szokásos ingadozásokról van szó. Tíz évvel később a helyzet tarthatatlanná vált. Az utca embere ájuldozva a nyári kánikulában, nem találva a téli havat, látva a fák korábbi virágzását és észlelvén az átmenet nélküli hirtelen nyarat, mindennapi témává tette a globális felmelegedést. Ekkor szinte összeesküvésszerűen jelentek meg a különböző meteorológusoktól származó, határozottan ellentmondásos „tanulmányok”. Egyesek bizonygatták, hogy bizony, melegszik a Föld. Mások kötötték az ebet a karóhoz, miszerint éppen ellenkezőleg, hidegebb idők előtt állunk. Az utca embere meg csak kapkodta a fejét, és arra is szeretett volna némi magyarázatot kapni, miért sűrűsödtek fel a szélsőséges események: áradások, földcsuszamlások, tavak kiszáradása, elképesztő felhőszakadások és így tovább.

Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a gépkocsi lobby és a nyersolaj lobby állt a háttérben akkor, amikor a meteorológusok nagy része tagadta a nyilvánvaló tényeket. A tények valóban nyilvánvalók. Volt ugyanis egy teljesen konkrét mérési eredmény. A Föld körül keringő Hold 28 nap alatt megy át valamennyi fázisán. A telihold szép lassan elfogy, majd újra felhízik teliholddá. A Holdnak mindig az a része fényes, amit süt a Nap, és az a része sötét, amit éppen nem süt. Csakhogy – haloványan ugyan – de ezt is szoktuk látni. Tudniillik erre a részre is jut némi fény, mégpedig az a fény, amit a jó öreg Földünk tükröz vissza a ráeső napfényből. Igen ám, de az elmúlt néhány évtized alatt a Hold árnyékban lévő részének a megvilágítása mérhetően csökkent. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a Föld kevesebb fényt tükröz rá vissza. Ha pedig kevesebbet tükröz rá vissza, akkor többet tart vissza. A több visszatartott fény pedig több befogott hőt jelent. Ezt a tényt azonban egyszerűen átlépték.

A diszciplína kollektív viselkedése szinte érthetetlen, mert a Hold megvilágításán kívül a CO2 hővisszatartó képessége is ismert volt, az ezzel kapcsolatos pontos méréseket 1958-óta folytatták a csendes-óceáni Mauna Loán (Hawaii szigetek). A mérésekből világosan kiderült, hogy a széndioxid koncentráció évről-évre nő, évente mintegy 1,5 ppm-mel (ez ma már 3 ppm). Nem felel meg tehát az igazságnak az a kedvenc állítás, hogy a Föld minden ipari tevékenységet kompenzál. Az pedig fizikai evidencia, hogyha a korábbinál egyre több hő elszökését akadályozza meg az egyre több széndioxid, akkor a Föld melegedni kénytelen. Ennek tagadása totálisan álságos.

Mi a valóság?

A valóság az, hogy az emberi tevékenység következtében a Föld melegszik. A kérdés az, hogy mennyire, meddig és milyen gyorsan? Ennek eldöntésére a tudósok számtalan megközelítést kezdeményeztek. Ezek közül a legfontosabb a Föld múltjának a feltérképezése volt. Meg kellett tudni, hogy a múltban mikor, milyen mértékben és hogyan változott a klíma. Ezzel párhuzamosan azt is meg kellett tudni, hogy egy adott múltbéli klímához milyen mutatók, például széndioxid koncentráció tartozott. A munka fáradságos, aprólékos és nem teljesen hibamentes. Azonban a kép szép lassan kibontakozott.

Annak a meghatározására, hogy a múlt egy adott időpontjában, egy adott földrajzi helyen milyen volt a klíma, számtalan módszert dolgoztak ki. A teljesség igénye nélkül érdemes néhányra felhívni a figyelmet:

  • fák évgyűrűinek a vizsgálata (maximálisan néhány ezer vére visszamenőleg)
  • üledékekben található virágporok azonosítása (olyan szárazföldeken, ahová jégkorszakok alatt se nyúlt le a jégtakaró
  • egymásra rakódó hórétegekbe záródott légbuborékok analízise (Grönlandon, Déli-sarkon több százezer évre visszamenőleg)
  • óceánok megkövült iszapjainak elemzése (tízezer éves nagyságrend)

A lassan kibontakozó kép világossá tette, hogy körülbelül 100. 000 évenként volt egy-egy komolyabb jégkorszak. Most már természetesen tudjuk, hogy ennek oka a Földpálya excentricitásának ilyen periódusban történő jelentős változása, ami az ismertetett három földpálya geometria közül a legdrasztikusabban szól bele a klíma alakulásába. Ez azonban a történetnek csak egy része.

A meglepő jelenség a jégkorszakok relatív hirtelen bekövetkezése volt, aminek oka immáron főleg biológiai. A folyamat úgy kezdődik, hogy a földpálya erősödő excentricitása az Északi-sarkon -a helyi körülmények miatt- a szokásosnál nagyobb lehűlést eredményez, ami a jégsapka méretét enyhén megnöveli. A növekvő jégmezők a beérkező napsugarakat nagyobb mértékben verik vissza az űrbe, mint a sötét talaj vagy szikla. Ezért a föld által elnyelt hőenergia mennyisége csökken. Ezen kívül a jégmezővé vált talajon a széndioxidot termelő vegetáció megszűnik, kevesebb CO2 kerül a légkörbe. A kisebb CO2 tartalommal bíró atmoszféra kevesebb hőt fog vissza, aminek következtében a Föld hőmérséklete tovább csökken. Ez egy igen dinamikus, negatív visszacsatolás, aminek következtében a Föld átlaghőmérséklete 20 év alatt két egész Celsius fokot csökkenhet, amikor is beáll egy (jeges) egyensúlyi állapot.

Hosszabb jégkorszak után a folyamat hirtelen megfordul. A földpálya excentricitásának a csökkenése az Északi-sarkon a nyár folyamán a szokásosnál nagyobb olvadást eredményez. Kisebb lesz a jégmező, több fényt nyel el, megjelenik a vegetáció, ami széndioxidot ad át a légkörnek. A légkör több hőt fog vissza, ami sietteti a felmelegedést, és hirtelen berobban az immáron kiegyensúlyozott interglaciális állapot, ami stabilan megmarad a földpálya excentricitásának kellő megnövekedéséig. (Az ilyen öngerjesztő folyamatokat pozitív visszacsatolásnak hívják.)

A 2004-es méréseket alapul véve úgy tűnik, hogy a Földnek két stabil állapota van, amik között az átmenet nem fokozatos. A Föld egészen egyszerűen, bizonyos periódusokat követve az egyik állapotból a másikba ugrik[2]. A jégrétegekbe zárt levegőbuborékok részletes analízise azt mutatja, hogy ehhez a két stabil állapothoz két különböző CO2 szint kapcsolódik. A jégkorszak alatt 190 ppm, az interglaciális időszakban pedig 280 ppm. E két értéktől eltérő, más CO2 koncentráció huzamosabb időn át nem tapasztalható. Ebből arra lehet következtetni, hogy az időjárás jégkorszakba be, és jégkorszakból ki „táncolásának” fő oka, a széndioxid vándorlásából adódik, a szárazföld, óceán és atmoszféra között.

Hogy is van ez? A fejezet elején azt állítottam, hogy a XX. század elején az atmoszféra CO2 tartalma 280 ppm volt, vagyis annyi, amennyinek lenni kell a jégkorszakok közti állapotban. Ez az érték azonban mára már elérte a 370 ppm-et (ez most már 410 ppm). Ennyi CO2 a levegőben sosem volt, ezért nem lehet tudni, hogy ez hatásában mit jelent a közeljövőt illetően! Innentől kezdve mindenki arra tippel, amire akar, de tudományos szinten maradva a következőket kell megfontolás tárgyává tenni: a globális felmelegedéssel kapcsolatos hagyományos (általam nem elfogadott) gondolatfuttatással készült előrejelzések szerint a CO2 kibocsátás növekedése az atmoszféra CO2 tartalmának folyamatos emelkedését vonja maga után. A CO2 koncentráció növekedését egy fokozatos fölmelegedés követet, és mivel a CO2 koncentráció emelkedése előre kiszámítható, a hőmérsékletváltozás mértékét is előre „megjósolják”. Az eredmény pedig emberi számítás szerint elviselhető. Ugyanis, az alapszámítás szerint, a CO2 koncentráció megduplázódása, vagyis 560 ppm elérése, mindössze 1 °C átlaghőmérséklet emelkedést eredményezne.

Csakhogy a jégkorszakok váltakozásának fent ismertetett mechanizmusa azt sugallja, hogy az eljövendő klíma nem ezt az utat fogja járni. Valójában az jósolható meg, hogy az egyre emelkedő CO2 szint a rendszerben minden figyelmeztetés nélkül hirtelen beindít egy drámai pozitív visszacsatolást, és a Földön be fog következni egy harmadik, eddig soha elő nem forduló, teljesen ismeretlen és kiszámíthatatlan stabil állapot valahol a 370 + ? ppm CO2 koncentrációnál.

Józan ésszel az is sejthető, hogy minél később következik be a harmadik stabil állapot, az átlaghőmérséklet annál magasabb lesz.

Foglalkozzunk a „hatalmas meglepetésekkel”! Ahogy erre a fejezet elején felhívtam a figyelmet a Föld nagyobb energiafelvétele nem csak felmelegedést jelent. Ugyanis a hőenergiát a Föld nem egyenletesen szétosztva kapja, aminek következtében a hőkiegyenlítődés végett szelek, tenger áramlatok, esők, felhők keletkez(het)nek, szün(het)nek meg, stb. Hogy ez pontosan mit jelent, arra felvetünk két példát,egyik a Golf-áramlat.

Télen az Északi-sarkon jelentős mennyiségű víz fagy meg. A jég azonban gyakorlatilag desztillált vízből áll, ezért a jég körül cseppfolyós halmazállapotban maradt víz só-koncentrációja megnő, és ezzel együtt a fajsúlya is. A nehezebb, sósvíz lesüllyed az óceán fenekére. Ez a lefelé irányuló mozgás beindít, majd később fenntart egy áramlatot. A hideg víz délre áramlik, ahol felmelegszik, a felszínre tör, majd mint Golf névre hallgató meleg áramlat északnak tart, jóval melegebb klímát biztosítva Európa nyugati oldalán, mint ami az adott szélességi foknál „kijárna”. Most azonban a globális felmelegedés következtében az Északi-sarkon igen aktív jégolvadás tapasztalható. Ennek következményeként a tengervíz sótartalma csökken, nem lesz nehezebb, nem süllyed alá, és az áramlat szép csendben leáll. Ennek klimatikus hatása Nyugat-Európára drámai (lesz).

A globális felmelegedés vészterhes mellékhatása

Megbízható hőmérsékletmérések 1880 óta vannak. Ezekre a visszatekintés érdekes és elgondolkoztató dolgokat tár fel. 1880 és 1930 között, tehát 50 éven át a Föld átlaghőmérséklete egyetlen egyszer sem lépte át az alapértéket[3]. Első ízben a múlt század harmincas évei alatt fordult elő, hogy néhány év átlaga elérte az alapértéket. A globális hőmérséklet 1977 körül elkezdett emelkedni. Ezt követve a Föld átlaghőmérséklete egyetlen egy évben se maradt az alapérték alatt.

Az 1980-as évek folyamán az átlaghőmérséklet 0,26°C-al haladta meg az alapértéket. Az 1990-es évek alatt ez 0,40°C-ra nőtt, az új évezred első három évében viszont elérte a 0,55 °C-t. Ezek a látszólag apró értékek a laikus szemében nem sokat jelentenek, de nézzük, milyen hatást vontak maguk után, ami jóval szemléletesebb lesz.

Az elmúlt 123 év alatt a 16 legmelegebb év az utolsó 23 évben volt, a 3 legmelegebb év az utolsó 5 év között van, ami a melegedés gyorsaságára utal. Mik voltak ennek érzékelhető következményei?

2003-ban a nyári hőhullám Franciaországban több mint 14.800 idős ember halálát okozta (egész Európára vonatkoztatva az érték 35.000 körül van). 2002-ben a nagy hőséghez szokott indiaiak közül egyedül Andhra Pradesh államban több mint 1000 ember halt meg a szokatlanul magas (50 °C) meleg miatt. Az 1995-ös chicagói hőhullám 700 áldozatot szedett. Ezeket persze senki se veszi komolyan. A TV riporter vidám felvételeket készít, amint alsógatyára vetkőzött járókelők New York vagy Róma szökőkútjaiba ugrálnak. Ha-ha, rötyög a pesti polgár, majd veszek 200 rongyért egy klímát és legfeljebb egy kicsit megnő a villanyszámlám. Van, akinek még erre sincs szüksége, mert „szeretem a meleget”.

Csakhogy hamarosan az arcára fagy a mosoly annak, aki egy kicsit is képes következtetni az alábbi, különös szakértelmet nem igénylő kísérleti adatokból.

A növények fejlődését a fotoszintézisnek nevezett képesség biztosítja, ami a napból érkező sugárzó energiát használja fel vegyi folyamatok létrehozásához. Ezeknek a vegyi folyamatoknak a következménye a termés, amit az ember vagy közvetlenül, esetleg főzés után elfogyaszt (gyümölcsök, burgonya, rizs), vagy feldolgozás után válik táplálékává (búza-kenyér), vagy haszonállatot etet vele (kukorica-sertés), aminek húsát megeszi. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az ember léte a fotoszintézistől függ.

A különböző növények különböző, de 0°C feletti hőfokon kezdik el a fotoszintézist, és általánosságban elmondható, hogy minél melegebb a külső hőmérséklet annál aktívabb a fotoszintézis. A maximális hatékonyság 20°C fokon következik be, és tart egészen 35°C fokig, ami felett a hatékonyság rohamosan csökken, majd 40 °C foknál teljesen leáll.

Ebből a tényből nem nehéz következtetni arra, hogy a globális felmelegedés következtében a világ élelmiszertermelése egészen biztosan csökkenni fog akkor, amikor a népesség növekedése miatt fokozódó kereslet éppen hogy a termelés növelését tenné szükségessé.

Természetesen nem mindenki esik kétségbe. Tessék olyan haszonnövényeket nemesíteni, amelyek jól bírják a 35 °C feletti meleget is! Vagy, tessék bevonni a termelésbe azokat a területeket (pl. Szibéria, Kanada északi részei), melyek eddig a hideg miatt a termesztésre alkalmatlanok voltak. [És akkor minden további nélkül nyugodtan melegedhetünk tovább?]

Ezek a derűlátó ellenvetések értelmetlenek. Nem csupán azért, mert például ez ideig Szibéria nem csak hűvös volt, de a földje se volt termékeny. Nyilvánvalóan mind a nemesítésnek, mind az északra húzódásnak meg vannak a természetes határai. Arra viszont fogadni lehet, hogy előbb fog csökkenni a kenyérgabona termelés volumene, mint a hő-rezisztens búza sikeres kinemesítése, és akkor arról még nem beszéltünk, hogy a kémiában (is) vannak olyan természeti állandók, amik nem megváltoztathatók.[4]


A könyv megírása óta 15 év telt el. Míg geológiai léptékkel mérve ez csak néhány másodpercet jelent, a jelenlegi klímaváltozás esetében egyáltalán nem elhanyagolható. Nézzük mi történt 2004 óta! Hírértékű az, hogy a Kyotói megállapodást senki nem tartotta be, annak ellenére, hogy a célkitűzések igen szerények voltak. Később a Párizsi egyezményt Trump most mondta fel. Időközben azonban az egyszerű emberek is érzékelték a klimatikus változást a saját bőrükön. Világszerte szélsőségesebb lett az időjárás. Hatalmas szélviharok Nyugat Európában, szokatlan esőzések és árvizek mindenfelé, hírek a szokatlanul tartós ausztrál szárazságról, a korábbinál gyakoribb és nagyobb méretű erdőtüzek. Ezek mind olyan események, amik bekerülnek a hírekbe. Ezért aztán a politika kénytelen volt tudomást szerezni róla. Pláne, hogy egy csapásra mozgalmak nőttek ki a nagy semmiből. Hirtelen mindenki felfedezte, hogy a kihalás fel menetelünk.

Míg az USA elnöke, Donald Trump és adminisztrációja végig tagadta, hogy létezne globális felmelegedés, a Kormányközi Bizottság a Klímaváltozásról, azaz az IPCC jelentései mindennel foglalkozott, csak a valóság feltárását nem végezte. A bizottság delegáltjai a tudósok mellett politikusok is, és a jelentésbe csak az és olyan mértékben kerülhetett be, amibe valamennyien beleegyeztek. Vagyis az abszolút minimum. A tényeket természetesen nem tagadhatták el, de a következtetések túlontúl optimisták. A Föld átlaghőmérséklete ezek szerint 0,96 °C-al emelkedett. 2100-re a tengerszint mindössze 50 cm-t fog emelkedni, és így tovább.

Ezzel szemben a valóság az, amit korábban írtam, a pozitív visszacsatolások beindultak és minden független előrejelzés egy éven belül túlzottan optimistának tűnik. A CO2 koncentráció növekedése egyre gyorsul, többek között azért, mert a tengerek CO2 elnyelő készsége csökken, és hatalmas mértében nőtt az erdők felgyújtása, felgyulladás. Pillanatnyilag már elértük a 415 ppm-et. A folyamat exponenciális mértékben növekszik. A melegedés nem egyenletes az egész Földre vonatkoztatva. Európában eddig kb. 1 °C volt, de az Északi Sarkvidéken 5-6 °C lehet. A világ gleccserei egyre gyorsabban olvadnak, illetve húzódnak vissza. Grönland egy év alatt több mint 200 km3 jeget veszít évente. Az északi féltekén a növények és a rovarok 250 km-el feljebb húzódtak. A tengeri halak is északabbra tartanak, mert a melegebb tengervíz kevesebb oxigént tartalmaz. Minden cáfolat ellenére a folyamat már visszafordíthatatlan lenne még abban az esetben is, ha a széndioxid kibocsátást most azonnal abbahagyná az emberiség. Ehelyett csak Kínában hetente egy új széntüzelésű erőművet állítanak üzembe.

A helyzet egyszerűen kilátástalan, ami 10-12 éven belül mindenki számára tökéletesen egyértelmű lesz.


[1] Ez a megállapítás a szakirodalom egyik sarkköve, amivel én személy szerint nem értek egyet. Álláspontom szerint az (emberi tevékenységből származó) felmelegedés következtében a tengerek felületéről egyre több vízpára jut a levegőbe, ami nemcsak egyre hevesebb esőzésekkel jár (amit már javában tapasztalunk), de egy adott időben egyre több vízpárát tart fenn az atmoszférában, ami „besegít” a CO2-nek.

[2] Egy évszázaddal ezelőtt Szibériában mamut tetemekre bukkantak. A körülmények azt sugallták, hogy a mamutokat a hideg meglepetés szerűen érte. Például a szájukban le nem nyelt füvet találtak. Mivel a jelenséget nem tudták megmagyarázni, egyszerűen nem foglalkoztak vele. Az itt ismertetett új tények fényében ez a „mamut-rejtély”  is megoldódik.

[3] Meteorológusok az 1950 és 1980 közötti átlagot tekintik alapértéknek.

[4] Az érzékeltetés érdekében vegyünk egy abszurdumot. Tengerszinten a víz forrpontja 100 °C. Az nyilvánvaló, hogy a fotoszintézis ilyen hőfokon egész biztosan nem működhet. A víz forrpontjának emelése viszont egy fizikai lehetetlenség.


Éljetek a lehetőségekkel!

(3003) Van-e jövőnk?

Tibor bá’ online


Világszerte, nagy hirtelen mindenki nem csak tudomást vett az emberiség vészhelyzetéről, de aktívan cselekednek is. Természetesen alapos késéssel. Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy 15 évvel ezelőtt adtam ki a „Van-e jövőnk?” című könyvemet az „Extinctio ante portas” alcímmel, ami azt jelenti, hogy „a kihalás a kapuk előtt” A jelmondatom pedig a fedőlapon: „Annak esélye, hogy az emberiség megéri a XXI. század végét, nem nagyobb 50 %-nál.”

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrásokat láttam 15 évvel ezelőtt.

Még Fukusima előtt felhívtam a figyelmet az atomerőművekben rejlő veszélyre. Kiemeltem a globális felmelegedést. A vízhiány bekövetkezését, amit kezdünk érzékelni. A vírus veszedelmet, amiről egyre inkább lehet hallani, hogy 4 milliárd ember életébe kerülhet. A kultúrák ütközését, mert akkor még nem neveztük nevén a muzulmán inváziót, és az ISIS szerveződést. A demokrácia halálát, ami régen volt demokráciákban sorra bekövetkezik. Végül a „felbomló család” szindrómát. Tettem említést egy háború bekövetkezéséről is, de ez nem nagy találmány, mert az egész emberiség 70 éve ennek a réme alatt él.

Most támadt egy érdekes ötletem. Ezekből a témákból sorra felrakom a 15 évvel ezelőtti meglátásomat. Nézzük meg, milyen mértékben állják meg a helyüket ma.


A reaktorhívők tábora azt hangoztatja, hogy az így nyert energia olcsó és tiszta. Ebből annyi igaz, hogy valóban olcsó, ha csak az erőmű megépítését és a folyamatos energiatermelést vesszük alapul, de közel sem olyan olcsó, ha szükséges egyéb munkálatokat is figyelembe vesszük. Mint például a radioaktív anyagok eltávolítását, tárolását, tartalékok képzését balesetek finanszírozására[1], végül kb. 50 évvel később az erőmű lebontását.

Az atomerőművek termelése valóban tiszta, ha a széntüzelésű erőműveket vesszük alapul, és csak a „hagyományos” fűst- és porszennyezésre figyelünk, de ha figyelembe vesszük a radioaktivitást is, a helyzet sokkal összetettebbé válik.   Összegezve tehát, az eredeti állítás nagy vonalakban igaz. Ezeknek az előnyöknek azonban meg van az ára, amit viszont egyesek iparkodnak elbagatellizálni. Mit értek azon, hogy „nagy vonalakban” igaz? Nos, a hagyományos erőműveknél a szennyezés és minden más tudható, kiszámítható, mondjuk úgy, hogy konkrét. Ez az atomerőművekről nem mondható el. Baleset, működési zavar mindenütt lehet, de az atomerőművek esetében a következmények szó szerint „beláthatatlanok”, és nem feltétlenül kell drámai dolgokra gondolni. Például az elhasznált fűtőelemeket, aláírt, és érvényes szerződés ellenére, a szállító nem veszi vissza. Minden más, nem nukleáris esetben ez egy jelentéktelen mellékkörülmény lenne, amit az osztályvezető kiszignálna egy rutinosabb beosztottnak, azonban egy atomerőműnél egy ilyen szerződésszegés azonnal megoldhatatlan problémává változik. Kétségtelen tény, hogy az atomerőműveknek vannak előnyeik, de ezekért komoly árat kell fizetni, aminek nagysága előre sosem ismert.

Nos, az „ár” megértéséhez némileg bele kell merülnünk a technikai részletekbe. Ahhoz, hogy az anyag átalakulhasson energiává, fel kell bontanunk egy atomot, és az alkatrészekből össze kell állítani két másik kisebb atomot. Ha ezt úgy sikerül végrehajtani, hogy az eredeti atom anyagának (mondjuk) 99 százalékából sikerül felépíteni a másik két, kisebb atomot, akkor a hiányzó 1 százaléknyi anyag energia formájában fog jelentkezni. Találjunk ki ehhez egy könnyen érthető analógiát. Tegyük fel, hogy van nekem egy kacsalábon forgó, ötszobás, kanadai faházam. A baj mindössze az, hogy a lányom férjhez ment, és nem jövök ki a vőmmel. Ezért aztán szétbontjuk a kacsalábon forgó satöbbit, és a faanyagból építünk két kisebbet. Teljes a boldogság, mindenkinek van egy-egy szobája. Igen ám, de kiderült, hogy kimaradt néhány gerenda, meg burkoló deszka, stb., az eredeti ház anyagának 1 százaléka. Mivel ezek nem kellenek sehova, hiszen a két kis ház tökéletesen kész, a kimaradt faanyagot télen eltüzelhetjük, lesz belőle hőenergia, és ezzel a történetnek vége.

Csakhogy ez az 1 százalékos felesleget okozó atom átalakítás nem egy egyszerű eset. Ugyanis az atomtrancsírozással a kívánt eredményeken kívül – ha tetszik ez nekünk, ha nem – létrehozunk radioaktív anyagokat is. Ha most visszatérünk az előző analógiánkhoz, akkor tudomásul kell venni, hogy a több napig tartott barkácsolás következménye nem csak két kisebb ház, de egy csomó földre hajigált rozsdás szeg, törött csavar, stb. keletkezése is, amikbe belelépni még cipőben sem ajánlatos. Viszont, amíg a rozsdás szegek és csavarok összeszedése, eltávolítása nem egy különleges dolog, addig a radioaktív hulladék esetében merőben más a helyzet. Ha koszos a lakás, hát felporszívózom, a szemetet leviszem a kukába és kész. A radioaktív hulladékkal ez nem ilyen egyszerű. A közönséges szemét, ha nincs szem előtt, megszűnik szemétnek lenni. Viszont akármit teszünk a radioaktív hulladékkal, megmarad radioaktív hulladéknak. Márpedig, ami radioaktív, az sugároz (amiről mindjárt szó lesz). Ha elégetjük, a visszamaradt hamu, vagy a kéményen keresztül távozó füst tovább sugároz. Ha elássuk, tovább sugároz a föld alól. Egyszerűen nem lehet tőle megszabadulni! Ez az a tény, amit egyes szakemberek iparkodnak elrejteni a társadalom elől, vagy legalább is elbagatellizálni.

Ilyen rossz lenne a helyzet, ennyire komoly? Igen, ugyanis a radioaktív anyagok az emberre nagyon veszélyes sugárzást bocsátanak ki magukból, miközben szép lassan elfogynak, és közönséges, nem radioaktív anyaggá változnak át. Ez a folyamat azonban időt vesz igénybe. Egyes elemeknél néhány napot, másoknál esetleg több ezer évet. Ha pedig valami sok ezer éven át sugároz, és megsemmisíteni nem lehet, csak ide-oda dugdosni, akkor bizony nagyon fontos megismerkedni magával a sugárzással

– Az emberi szem számára láthatatlan, de más érzékszervünkkel sem érzékeljük, sőt még hőérzetet sem nyújt (érzékelését műszerekkel végezzük).

– Az anyagon, például emberi test, könnyedén áthatol. Nagy tömegű anyagon áthaladva, ereje nagy mértékben csökken, de teljesen nem szűnik meg. Egy méter vastag betonfal például már alig enged át valamit belőle.

– Az élő anyagot (sejteket) roncsolja, megöli. Ezért aztán egy bizonyos mennyiség biztos halált okoz. Ezt nevezzük élettani hatásnak, amivel a későbbiekben kénytelenek leszünk bővebben foglalkozni.

Amint láthatjuk, a radioaktív sugárzás nem csak veszélyes, de még alattomos is. Megítélésénél pedig azt kell szem előtt tartani, hogy az atomreaktorok működése nagy mennyiségű radioaktív hulladék keletkezésével jár együtt. A radioaktív hulladékról már tudjuk, hogy megsemmisíteni nem lehet, legfeljebb el lehet dugni messzire, vastag betonfalak mögé. Mennyi időre? Adott esetben ezer vagy akár tízezer évekre. És miért kell eldugni? Az élettani hatása miatt, amiről lássunk egy kis összefoglalót.

Az Embert mindig is érte (gyenge) radioaktív sugárzás, egyfelől a világűrből (kozmikus sugárzás), másfelől pedig a talajból, kőzetekből (háttérsugárzás). Ezek a sugárzások viszonylag gyengék és különböző földrajzi helyek esetében nem azonosak. Elviselésük – úgy tűnik – nem jelent problémát annak ellenére, hogy nem létezik „elfogadható” vagy „megengedett” stb. dózis. Minden dózis, a lehető legkisebb is ártalmas, legfeljebb nem annyira ártalmas, hogy érzékelhető negatív hatása legyen. Ugyanis az ember teljes élete alatt elszenvedett apró dózisok összeadódnak, kumulálódnak.

Az atomreaktor hívők azonban ezt nem veszik figyelembe, és arra hivatkoznak, hogy az ember évente kb. 0,3 mSv természetes sugárzást kap. Szerintük elfogadható, hogy egyes esetekben ehhez hozzájön egy további 0,2-0,3 mSv, mert mondjuk egy reaktorban dolgozik, vagy a környékén lakik. Helyzetüket megkönnyíti, hogy a kis dózisú radioaktív sugárzást könnyű elbagatellizálni, hiszen hatása gyakran csak évtizedekkel később jelentkezik. Abban viszont igazuk van, hogy aki egy atomerőműbe megy dolgozni, az tisztában van azzal, amit vállal, de nem ez az igazi kifogás az atomerőművekkel szemben.

Számtalan kísérlet azt mutatta, hogy minél egyszerűbb egy élőlény, annál inkább áll ellen a radioaktív sugárzásnak. Például a rovarok akár százszor nagyobb dózist is kibírnak, mint az ember. A mikrobák pedig még ennél is többet. Csakhogy mi ez a „kibírni”? Arról szólna az emberi élet, hogy mit kell kibírni? Nem kellene végre többet kapni az élettől, mint a kibírható minimum? Dehogy nem!

Nagyon fontos újfent kihangsúlyozni azt, ha egyszer radioaktív anyag keletkezik, az ellen tenni semmit nem lehet. Nem lehet feloldani, elégetni, átváltoztatni, megsemmisíteni, vagy bármi más módon megszabadulni tőle. Meg kell várni, amíg magától felbomlik, szétsugározza önmagát.

Ezek után állapítsuk meg újból, hogy az atomerőművek ellen két hatalmas negatívum szól. Az egyik, hogy baleset bekövetkezésekor, ami soha nem zárható ki, a „hatás” léptéke minden mást messze felül múl (lásd a már említett Csernobil). A másik, hogy baleset nélkül, a normál üzemelés közben is keletkezik radioaktív anyag, amivel valamit kell tenni. Ez a valami mind a mai napig nem más, mint a biztonságosnak hitt helyen történő tárolás.


Baleset az élet valamennyi területén előfordul és elő fog fordulni. Tekintve, hogy a balesetnek minden esetben valamilyen fokú kellemetlen következménye van, az Ember mindig is törekedett arra, hogy elkerülje. Senki se úgy ül be gépkocsijába, hogy „ma jól nekimegyek egy betonoszlopnak, vagy frontálisan ütközök egy kamionnal”, ennek ellenére időnként megtörténik. Néha ráütünk kalapáccsal a hüvelykujjunkra, zsírral leforrázzuk a kezünket, leesünk a létráról, elcsúszunk a jégen, odaégetjük a rántást, kicsúszik a pohár a kezünkből, nem húzzuk be a kéziféket és a vadi-új Suzuki begurul a szomszéd kertjébe, természetesen a kerítésen keresztül. Ennek ellenére az atomreaktorok hívei állítják, hogy lehet biztonságos, azaz balesetmentes atomreaktort építeni.  Személy szerint én ebben semmivel se hiszek jobban, mint a tökéletes bűntényben. Ugyanis mindenbe beleszólhat a sokat emlegetett „emberi tényező”. Az ember ügyes, okos, problémamegoldó képessége zseniális, mindenre kiképezhető, de az ember nem gép, éppen ezért felejthet, hibázhat, mulaszthat, elfáradhat, lehet családi problémája, stb. Az ember helyett a számítógép nem felejt, nem hibázik, nem mulaszt, nem fárad el és nincs családi problémája, ezzel szemben meghibásodhat, és ha előre be nem programozott helyzettel találja magát szemben, improvizálásra képtelen[2].

Csernobilt például rákenik a szovjetrendszerre. „Az oroszoknál bármi előfordulhatott”. Csak hát a „Three-Mile Island” baleset az USA-ban volt, a „Windscale” baleset pedig Angliában[3]. Ha olyan biztonságosak az atomreaktorok, akkor Paks miért van felszerelve szirénákkal, és miért van a városházán páncélszekrénybe zárva az evakuációs intézkedési terv? A szakemberek (maguk között) nem is zárják ki a baleset bekövetkezését, de valószínűségét oly piciny értékben adják meg, hogy az elhanyagolhatónak tűnik.


Normál működés közben az atomreaktorok évente sok ezer tonna radioaktív hulladékot „termelnek”. Ezek egy része viszonylag kevés sugarat bocsát ki, de például az elhasznált fűtőelemek alaposan kitesznek magukért. Ezektől megszabadulni rendkívül nehéz és kellemetlen. Pontosabban fogalmazva, lehetetlen. Biztonságos helyen kell tárolni őket, ugyanis mást tenni nem lehet.

Képzeljük el a következőt. Építkezés előtti talajrendezés alkalmával találnak egy II. világháborús bombát, egy olyan 500 kilósat. Kihívják a tűzszerészeket, akik nem viszik el a bombát, nem robbantják fel a helyszínen szabályozott körülmények között, hanem kordont vonnak köré, és azt mondják, senki se nyúljon hozzá, mert veszélyes. Valaki megkérdezi mennyi ideig kell nekünk kerülgetni ezt a döglött bombát? Erre azt válaszolják a tűzszerészek, néhány százezer évig.

Magyar vonatkozásban a helyzet az, hogy Pakson a radioaktív hulladékot pillanatnyilag „ideiglenesen tárolják” mindaddig, amíg nem találnak végleges helyet. Erről nekem az „ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet katonák” jutnak az eszemben. Végül is az „ideiglenes” fogalom alatt mindenki azt ért, amit akar. Ideális tároló hely természetesen nem létezik, közel ideális lehet egy földrengések által nem veszélyeztetett (vajon van ilyen?) helyen álló hegy mélyébe fúrt aknához csatlakozó tárnarendszer, amennyiben ott víz soha sem jár. Egy ilyen megteremtése rettenetesen drága, kapacitása pedig véges. Márpedig a radioaktív hulladék termelése folyamatos és közel végtelen, és micsoda mennyiség!

A problémák ellenére a legnagyobb veszély természetesen mindenképpen egy baleset jelentheti. Játszunk el a gondolattal, tegyük fel, hogy Pakson bekövetkezik egy Csernobil-szerű baleset. Túlzás nélkül ez a nemzet végét jelentené. Ha a baleset pillanatában tegyük fel egy tél végén tipikus, délnyugatról érkező meleg légáramlat uralkodik, akkor a Dunántúl úgy-ahogy megmenekül, de csak ennyi. Ha a szokásos északnyugati szél fúj, a helyzet egy árnyalattal kedvezőbb, de az ország fele minden körülmények között lakhatatlanná, a termőföld művelhetetlenné válik. Millióknak nem lesz hol létezni. A sugárfertőzöttek száma sok százezer, esetleg millió lesz. A kórházi ellátás lebénul, a gazdaság leáll, külső segítség nélkül az ország visszaesik a kőkorszakba (külső segítséggel csak a bronzkorszakba).

Erre válaszolni mindössze azt lehet, hogy ennek az előfordulási esélye egy a millióhoz, esetleg egy a tízmillióhoz. De sajnos nem nulla! Kérdés az, el lehet ezt bagatellizálni? Ahogy vesszük. 2003 őszén a várható lottó nyeremény 5 milliárd forint felett volt. Az emberek egyszerűen megbolondultak, mert hittek abban, hogy nyerhetnek. Na és mi volt a nyerési esélyük? Egy a negyvenhárommillióhoz! Ez az esély körülbelül azonos Paks felrobbanási esélyével. Hogy is van ez? Sok millióan, még a határokon túlról is, elfogadták azt a bekövetkezési esélyt, amit Paks esetében elképzelhetetlennek kell tartani. Logikus-e, ha sok millió ember 200 forintot áldoz egy valószínűtlen bekövetkezésre, de egy hasonló valószínűtlen­séggel bekövetkezhető, és az életébe kerülő eseményre oda se figyel?

Ez azonban „mindössze” egy magyar tragédia lenne, az emberiség természetesen túlélné, pontosan úgy, ahogy Csernobilt is túlélte. Az már más kérdés, hogy egy atomreaktorral kapcsolatos „esemény” könnyen konfliktus forrása lehet. Képzeljük el, hogy nem Paks robban fel, hanem Mohi, ami Budapesttől észak-északnyugatra, mindössze 75 kilométerre van. Az „eredmény” katasztrofális lehet, hiszen az uralkodó széljárás északnyugati. A szél a radioaktív port 1-2 óra alatt a főváros fölé vinné.

Amikor a szlovákok elzárták az Mosoni-Dunát, és alig engedtek vizet a Szigetközbe, a magyar közvélemény, és a magyar kormány lenyelte a békát. Ha azonban egy szlovák atomreaktor baleset több tízezer, esetleg százezer magyar állampolgár életébe kerülne, a reakció és az események megjósolhatatlanokká válhatnának.

Egy, az Európai Unió határain belül bekövetkező reaktorbaleset sok mindent megváltoztatna. A szomszédos országokban lévő, működő reaktorok ellen igen komoly mozgalmak indulnának. Az egyik ország emberiélet-védelme szembe kerülne a másik ország gazdasági érdekeivel.

Összegezve tehát, az atomreaktorok:

  • működésének elengedhetetlen mellékterméke a nagy mennyiségű radioaktív hulladék, ami megsemmisíthetetlen, és aminek tárolása ez ideig megoldatlan, költséges és sok tízezer évre szól
  • esetlegesen bekövetkező működési balesetének következménye akár milliós nagyságrendű emberi áldozattal is járhat
  • egymás mellett élő nemezetek között komoly viszályforrás lehet.

A radioaktív hulladékra nem lehet azt mondani, hogy a technológiai fejlődés idővel megoldja a problémát, mert a radioaktivitás jellege egy megváltoztathatatlan adottság, amire a tároláson kívül más „megoldást” találni nem lehet. Jóllehet, az emberiség létét néhány generáción belül közvetlenül nem veszélyezteti, de egy idő után lépten-nyomon tároló helyekbe ütköznénk, ami igen komoly mértékben lehetetlenné tenhetné az emberi létet.

Egy komoly baleset, esetleg sokezres tömegben, a szomszédos országokban (is) áldozatokat követelne, és, könnyen háborús konfliktusba torkolhatna. Nem feltétlenül kell Magyarország-Szlovákia relációban gondolkodni. A Világ számtalan „lehetőséggel” kecsegtet: Szerbia-Románia, Észak- és Dél-Korea, Pakisztán-India, vagy bármely szomszédos dél-amerikai vagy afrikai ország.

Mindent összegezve, az emberiség létét az atomerőművek azért veszélyeztetik, mert:

1) hosszútávon az emberiség energia szomját mással, mint újabb és újabb atomerőművek építésével kielégíteni nem lehet, már pedig az egyre nagyobb számú atomerőmű beláthatatlan ideig történő alkalmazása szükségszerűen maga után vonja egy kolosszális baleset bekövetkezését,

2) a keletkezett radioaktív hulladék problémája nem megoldható. Az anyag csak gyűlik és gyűlik, a tárolás pedig nem a probléma lerendezését, mindössze elnapolását jelenti.

Most pedig egy kis történelem, amiből állítólag lehet tanulni, ámbár olyan vélemény is van, ami szerint a történelem egyetlen tanulsága, hogy az ember nem tanul belőle. Én mégis felidézek négy reaktor balesetet, amit azért tartok fontosnak, mert hasonló, vagy hatásában talán még nagyobb baleset, előbb vagy utóbb egészen biztos be fog következni.


1957 október 7-én az angliai Windscaleben lévő grafittal fékezett atomreaktorban a grafit túlhevült és begyulladt. Mi történt tulajdonképpen? A fékező vagy moderáló anyag szerepe a neutronok felfogása. Más szavakkal, a grafitot nagy mennyiségű neutron bombázza. Neutronbombázásra minden anyag megváltozik valamilyen formában. A grafit kiterjed és felmelegszik, mert átveszi a neutron energiáját. Erre a folyamatra a magyar Wiegner Jenő hívta fel a figyelmet. A szabványos eljárás szerint bizonyos üzemóra után a grafit moderátort egy időre mentesítik a neutron befogadás alól, aminek következtében lehűl és újfent alkalmassá válik a moderálásra. A balesetet megelőzően a reaktorban összesen nyolc grafithűtést hajtottak végre. Egy dologról azonban nem tudtak, és erre Wiegner se gondolt, a grafit neutron bombázás hatására megváltoztatja hővezető képességét is. A betervezett grafithűtés előtt a túlhevülésről úgy vettek csak tudomást, hogy a monitorok szerint az erőmű környékén a radioaktivitás egyszeriben tízszeresére nőtt, mert a grafit lassú égésbe kezdett.

A vizsgálatok során azt mindenesetre megtanulták, hogy fűtőanyagnak -a tiszta uránium helyett- uránoxidot kell alkalmazni, egyszerűen azért mert a tiszta fémnek jóval alacsonyabb az olvadáspontja, mint az oxidnak.

Szerencsére az erőmű 125 méter magas kürtőjébe be volt építve egy szűrő, ami a kiszökni próbáló radioaktív por nagy részét visszatartotta. Ennek ellenére a következő radioizotópok hagyták el a telephelyet és kerülte a bioszférába:

I131                                                       20.000 Curie

Cs89                                    1.200      „

Sr89 és Sr90                             120      „

Po210 (erős méreg!)              240      „

Összességében tehát mintegy 21.560 Curie radioaktív anyag került ki az erőműből. Ez, mint tudjuk, 21,5 kilogramm rádiumnak felel meg. Bizony sok! Bár a radioaktív stronciumból mindössze 120 Curie mennyiség került ki a szabadba, arra elég volt, hogy a tehenek tejét 800 km2-es körzetben, 30 napra fogyasztásra alkalmatlannak minősítsék[4].

Ilyen mennyiségű radioaktív anyag kiszabadulása mellett az is külön szerencsének számít, hogy a kiszolgáló személyzetből mindössze egyetlen egy fő szenvedett el 46 mSv mennyiségű sugárfertőzést, ami az egy évre eső természetes háttérsugárzásnak „mindössze” hússzorosa. Igaz, a kormánytól független számítások szerint a kikerült radioaktív anyagok utóhatásaként a későbbiek során 33 ember halála volt prognosztizálható.

Mint említettem, a problémát a grafit moderátor okozta. Erre azért érdemes odafigyelni, mert azt hinné az ember, hogy a baleset elég markáns figyelmeztetés. Ehhez képest a majd harminc évvel később bekövetkezett csernobili balesetnél is a grafit gyullad ki. Tegyük még hozzá, hogy számtalan reaktortechnológia létezik, és a grafit alkalmazása egyáltalán nem kötelező.

A windscale-i baleset során derült fény egy másik meglepő hibára. Ugyanis hozzá nem értés, vagy hanyagság következtében a reaktormag ellenőrzésére semmilyen rendszert nem dolgoztak ki. Ezért fordulhatott elő, hogy a grafit pihentetését napokkal későbbre tervezték, mint ahogy szükséges lett volna (mert fogalmuk sem volt, milyen állapotban van), és csak a külső mérések alapján döbbentek rá arra, hogy „baj van”.

Windscale-nek egy nagyon komoly biológiai tanulsága is van, nevezetesen az, hogy az emberre nézve a legnagyobb veszélyt a baleset után keletkezett tejtermékek fogyasztása jelenti, ellentétben a belélegezhető vagy a testre rátelepedő radioaktív porral.

Az „atomkor” jövőjére nézve el lehet gondolkodni azon, Windscalen hogyan próbálták első nekifutásra korrigálni a hibát. Az 1300°C hőfokú és vörösen izzó[5] fűtőelemeket a reaktortartály kinyitott ajtaján keresztül megpróbálták hosszú rudakkal széttúrni. Ez eredménytelen volt. Ekkor széndioxid befújással kísérelték meg az oltást. Ez azonban nem csak eredménytelen volt, de kifejezetten kontra produktív, mert oxigén keletkezett, ami fokozta az égést. Ekkorra már a reaktormag hőmérséklete percenként 20°C-al emelkedett.  A helyszínen tartózkodó tudósok tanácstalanok voltak. Nem látszott más megoldás, mint a reaktor vízzel történő elárasztása. Ez azonban hidrogén és/vagy acetilén gáz fejlődését eredményezhette volna, ami előrevetítette egy lehetséges robbanás veszélyét. Pánik hangulat uralkodott a vezérlő teremben. Az elárasztást végző szivattyúkat azzal a tudattal kapcsolták be, hogy ez lehet életük utolsó másodperce. Szerencséjük volt, túlélték az előre kiszámíthatatlan tett következményeit.

Van társadalmi tanulság is. Vészhelyzetben a demokratikus angol kormány „sumákolni” kezdet, vagyis nagyon antidemokratikusan kezdett viselkedni. Egy demokráciából akkor tud kinőni az önkényuralmi rendszer, amikor valami nagyon fontos társadalmi cél érdekében „ideiglenesen” félreteszik a demokráciát. Így került hatalomra például Hitler, aki az anarchiában „rendcsinálást” ígért. Most Amerikában szorítják háttérbe a demokráciát a nemzetközi terrorizmus elleni harcra hivatkozva, és ezt teszi Anglia is, ahol 2004-ben elrendelték a személyi igazolványok bevezetését.[6]  Erre passzol az a mondás, ami szerint, ha a biztonság érdekében felfüggesztik a szabadságot, csak idő kérdése és megszűnik mind a kettő.

Three – Miles Island

1979 március 8-án, helyi idő szerint hajnali 4 órakor az amerikai Three-Miles Islandben (Pennsylvania) lévő atomerőmű két blokkja közül a 900 MW teljesítményű, majdnem vadonatúj PWR (nagynyomású, vízhűtéses reaktor) teljesítményének 97%-on üzemelt. Ekkor a szekundér hűtőrendszerben bekövetkező apró hiba a prímér hűtőrendszer enyhe melegedését idézte elő, mire a reaktor egy másodperc alatt automatikusan leállt. Ekkor a mentesítő szelep nem zárt be, amit a műszerek a vezérlőpulton nem jeleztek. Következésképpen a prímér hűtőfolyadék leeresztődött, és így a reaktormag maradék hőjét semmi nem vitte el. Ennek következtében a reaktormag deformálódott. A felügyelő személyzetnek fogalma se volt, mi történt, és a be nem tervezett leállásra nem tudtak megfelelően reagálni. A műszerek megbízhatatlansága, valamint az automatika helytelen reakciói miatt rossz döntések sorozata következett be.

Az automatikus leállás után néhány másodperccel egy automatikusan vezérelt mentesítő szelep a tervezésnek megfelelően nyitott, de 10 másodperccel később nem zárt, pedig kellett volna. Következésképpen a hűtőfolyadék a tároló tartályba ürült. Ugyanakkor a felügyelő személyzet azt feltételezte, hogy a szelep bezárt, mivel a műszerek jelezték a „bezárni” utasítás elküldését, de az utasítás végrehajtásának visszaigazolásául szolgáló jelzőrendszer nem létezett.

A hűtőfolyadék elvesztésére automatikusan reagált egy szivattyú, ami nagy nyomással azonnal hatalmas mennyiségű vizet szállított a hűtőrendszerbe. Ekkor az egyik biztonsági szelep nyitott az állandó nyomást fenntartó tartályon, kiengedve a kelleténél nagyobb nyomást okozó gőzt (a prímér hűtőrendszerben lévő vizet a forrás megakadályozása végett tartják nagy nyomáson).

A technikai részletek (amik oldalakat tennének ki) teljes feltárása nélkül, megállapítható, hogy a személyzet, a szivattyúk és a műszerek egy teljes hónapon át tartó harcában – amiben radioaktív gőz szándékos szabadba eresztése is benne volt – végül is a személyzet győzött, olyan értelemben, hogy a leolvadást elkerülték, és miután minden víz alá került végül is a reaktor leállt.

Az eset tanulsága leginkább az, hogy a hibás műszerjelzés, műszerhiány és a nem tökéletes automatika információ zavarhoz vezetett. Ez aztán átterjedt a lakosságra is. A mindössze 15 km-re lévő, 600.000 lakóssal rendelkező Harrisburg esetében a hatóságnak fogalma se volt arról, hogy kell-e elrendelni evakuációt vagy sem. Napokig rágták a körmüket, de a déli irányba eső, 160 km-re fekvő főváros, Washington se volt könnyű helyzetben, ugyanis egy totális leolvadás hatása odáig is elérhetett volna.

Végeredményben a reaktor tulajdonosok szerint a maximális sugárfertőzést szenvedettek 1 mSv-t kaptak, ennek ellenére (Amerikáról lévén szó) a 17 évvel később lefolytatott bírósági tárgyalás során halálesetet, vagy egészségkárosodást a mintegy 2000 felperes nem tudott bizonyítani a hatalmas tőkével rendelkező erőmű tulajdonossal szemben. Az alperesek által finanszírozott vizsgálat eredménye szerint az atomreaktort 2.500.000 curie radioaktivitással rendelkező nemes gáz hagyta el (ami messze több, mint amit beismertek), valamint 15 curie radioaktivitással rendelkező I131 izotóp. Az viszont senki által nem vitatott tény, hogy a reaktor ismételt üzembe helyezése 973 M$-ba került és 14 évig tartott. A környező lakosság pedig máig nem felejti a 30 napon át tartó félelmet.


1986 április  25. Karbantartási munkálatok éjszakai beindítása, és bizonyos tesztelések elvégzése végett a csernobili 4-es reaktort elkezdték leállítani. Tulajdonképpen arra voltak kíváncsiak, hogy áramkimaradás esetén, addig, amíg a reaktor dízel áramfejlesztői beindulnak (40 másodperc), a turbina lendülete ad-e elég energiát a hűtés folyatásához szükséges szivattyú üzemeltetésére. Azonban bizonyos hanyagság és hozzá nem értés miatt a folyamat közben a reaktor túlhevült, aminek következtében az üzemanyag deformálódott. Ettől a pillanattól kezdve az események megállíthatatlanná váltak. A reaktor egyszerűen felrobbant, és a neutronlassításra használt hatalmas mennyiségű grafit begyulladt. A tüzet tíz nap alatt tudták csak eloltani. Magát a tüzet felfoghatnánk egy közönséges ipari balesetnek, aminek hatása nem haladja meg a néhány száz métert, és amiből a világon évente több tucatnyi is előfordul, ez alkalommal azonban egészen másról volt szó.

Egy közönséges ipari tűz eléget mindent, ami útjában áll, és amit a tűzoltók nem védenek meg. Azután semmi. El kell takarítani a hamut, és lehet kezdeni az újjáépítést. Csernobil esetében azonban a tűz szétrombolta az épületet, szabaddá téve ezzel az ott található radioaktív anyagot, majd a keletkezett hő felhajtó hatása ezt a radioaktív port felűzte az atmoszférába, ahonnan persze visszahullott a földre. Ezen kívül a romok között maradt további sok tíz tonna radioaktív anyag, amivel valamit kellett csinálni, hogy ne szabaduljon az emberiségre. Az utólagos számítások azt mutatták, hogy Csernobil 4×1018 Bq radioaktivitást repített a levegőbe. Ez a mennyiség a hirosimai atombombát négyszázszor múlta felül.

Más forrásokból származó becslésekkel kiegészített mérések szerint Csernobilből 50.000.000  curie radioaktív anyag került a légkörbe, ami 50 tonna tiszta rádium sugárzásának felel meg. Ez egy elképesztő mennyiség, ha figyelembe vesszük, hogy a rádium felfedezésétől a II. világháború kezdetéig az egész világon mindössze 1 kg rádiumot sikerült előállítani, elsősorban gyógyászati célból.[7]

A visszahullott radioaktív por miatt Csernobiltől É-ÉNy irányba 200 km távolságra a talaj szennyezettsége 1500 kBq/m2 volt, de 500 km távolságra az érték csak 550 kBq/m2 értékre esett vissza. Na most, mennyi is ez? A válasz egyszerű. A talaj felszínén minden egyes másodpercben másfélmillió atombomlás következik be négyzetméterenként. Másfélmillió másodpercenként!

Ezt az őrült mennyiségű radioaktív anyagot az emberiségnek el kell szenvednie, mert semmi mást nem tehet vele. Ott volt azonban még maga az épület és benne további iszonyatos mennyiségű radioaktív anyag. Ezzel egyetlen egy dolgot lehetett tenni, befalazni! Az egész hatalmas épület fölé emeltek egy vasbeton „szarkofágot”, ami a romhalmazt elzárja a külvilágtól. Az építménybe 20.000 tonna betont építettek be, és már az építés pillanatában úgy gondolták, hogy a hő és radioaktív sugárterhelés miatt a vasbeton szarkofág legfeljebb 30 évig tudja majd ellátni a szerepét. Ez azt jelenti, hogy beláthatatlan ezer éveken át, minden harminc évben egy új szarkofágot kell építeni. Egyébként azóta a szarkofágon hatalmas repedések jelentek meg, és a szakemberek kétségbe vannak esve, ugyanis pénzhiány miatt új szarkofág felépítése egyelőre szóba se jöhet.

Most van tehát itt az ideje, hogy emlékezzünk, mit is állítanak az erőműpártiak? „Villamos energiát legolcsóbban atomerőművel lehet termelni.” Na igen, addig, amíg nem robban fel.

Nézzük most azt, hogy Csernobil mekkora emberáldozatot követelt! A hivatalos ukrán jelentés szerint (amit sokan erősen kozmetikázottnak vélnek) közvetlenül a robbanás után 30 ember vesztette életét. Később, a radioaktív besugárzás következtében további 4300. A kárelhárító „brigád”, az úgynevezett likvidátorok 600.000-en voltak, közülük 17.000 halt meg később, de őket hivatalosan nem tartják áldozatoknak.

Ezután foglalkozzunk a környező országok radioaktív szennyezésével. Egy atomrobbanást követve a legfontosabb tényező az éppen uralkodó szél iránya. Csernobil esetében a radioaktív „felhőt” a szél Skandinávia felé fújta. Finnországban például még ma is vannak olyan zárt területek, ahol a lehullott radioaktív por jelenléte miatt ártalmas mennyiségű sugárzással kell számolni. A világ a csernobili balesetről csak három nappal később, a svédektől értesült. Ugyanis a Csernobiltől 1600 km-re fekvő FOSMARK elnevezésű svéd atomreaktorhoz munkafelvételre érkező dolgozok automatikus ellenőrzése radioaktív port fedezett fel a ruháikon. Hamarosan kiderült, hogy a port a Szovjetunió felől érkező szél hordta oda. A „csernobili felhő” innen délnek fordult és érintette az akkor még két részre osztott Németországot, valamint Ausztriát. Szerencsére nekünk csak a széle jutott, így a magyar állampolgárok megúszták akkora sugárszennyezéssel, amennyit egy tüdőszűréskor kapnak.

Tehát mi akkor megúsztuk, csakhogy…. pillanatnyilag a világban körülbelül 400 atomerőmű van, de jóval több reaktor. Norvégia például még 1996-ban felhívta a világ közvéleményét arra, hogy az oroszokhoz tartozó Kola-félszigeten 240 használaton kívüli reaktor található, négy a szárazföldön, a többi tengeralattjárókban és hajókon. Ezek a romokban heverő, gondatlanul tárolt, felügyelet nélküli reaktorok felfoghatatlan veszélyt jelentenek az egész emberiségre. Az oroszok azonban mit sem tesznek, arra hivatkozva, hogy nincs rá pénz.

Ha a fentiekben ismertetett három atomreaktor balesetről készült elemzéseket végigolvassuk, rá kell döbbennünk, hogy egy atomreaktorokban előforduló rendellenesség előre nem látott, és ezért a tervezésnél figyelembe nem vett fizikai és kémiai folyamatokat indíthat el. Nem kívánom terhelni az olvasót tudományos részletekkel, de hogy némi fogalmat lehessen alkotni a problémáról, csak egyetlen nem várt jelenséget jegyzek meg. A Csernobilban égő grafit oltására használt víz nem oltotta, hanem táplálta a tűzet[8]. Az oroszok már három napja „oltották” a tűzet, amikor a szovjet nagykövet Bonban érdeklődött, hogyan lehet eloltani égő grafitot.

Tokaimura (Japán)

1999 szeptember 30. Reggel, közvetlenül a munka felvétele után, három munkás 2,4 kg uránium helyett körülbelül 16 kg-ot helyez egy keverőkádba fűtőanyag előkészítés során. Pillanatok alatt létrejön a kritikus tömeg, vagyis az a mennyiség, ami fenntart egy -esetünkben nem kívánatos- nukleáris reakciót. Két munkás 8 Sievert besugárzást kap, akik később meghaltak, egy pedig 3 Sievert. A reakció megállíthatatlan. Összességében 57 személy kap jelentős mennyiségű radioaktív sugarat. 300.000 ember napokig nem hagyhatja el otthonát. 160.000 embert evakuálnak.

Japán a területén állomásozó amerikai parancsnoksághoz fordul segítségért, majd néhány európai kormányhoz. A válasz minden esetben az, hogy ilyen balesetre nincsenek felkészülve. Egyedül az oroszok hajlandók szakértők küldésére.

A kritikus állapot három napon keresztül bizonyul megállíthatatlannak, ami alatt az üzemen kívül 4,5 mS/h neutronsugárzást mérnek (ami a folyamatos dezintegráció következménye). Ez az érték 20.000-szerese a normálisnak.

A mentés folyamáén megismétlődik a csernobili gyakorlat, háromfős munkáscsoportok egymás után rohannak be a helyszínre és iparkodnak 3 perc alatt annyi hasznosat tevékenykedni, amennyit lehet. Végül sietve a helyszínre juttatott 400 kg bórral sikerül a folyamatot megfékezni.

Nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy az ember feltegyen néhány kérdést:

-Dúsított urániumot miért manuálisan „öntenek” egy tartályba egy olyan országban, ahol a gyártásfolyamatok nagy része robotizálva van?

-Miért nincs lehetetlenné téve a túladagolás?

-Miért nincs felszerelve automatikus riasztó berendezés egy uránfeldolgozó üzemben?

Amire csak kevesen gondolnak

A reaktorpártiak (nyugodtan mondhatnánk azt is, hogy reaktormegszállottak) vagy nem tisztességesek, vagy a reaktorokkal kapcsolatban egyszerűen csak tudatlanok. A tényleges problémát ugyanis az adja, amit a kollektív emberi bölcsesség egyetlen közmondás jellemezhetné: „Addig jár a korsó a kútra, amíg össze nem törik”. Az ugyanis normális, ha egy ember bizonyos cél érdekében felvállal egy adott rizikót. Erre az életben számtalan példa van. El lehetne fogadni egy atomreaktor felépítését, és üzemeltetését mondjuk 10 éves időtartamra, mint kényszer­megoldást, mert tegyük fel, nagy az energia igény, és egy hatalmas vízi erőmű befejezéséhez kell még tíz év. Ebben az esetben ezt a kockázatot fel lehetne vállalni. Csakhogy itt nem erről van szó. Az emberiség vélhetően egyre több atomerőművet fog építeni, és folyamatosan át fog állni erre az energiaforrásra. Meddig? Ki tudja, talán sok ezer évre. Egyszerűen nem akarjuk megúszni a dolgot, addig játszunk a tűzzel, amíg meg nem égeti a kezünket. Előbb vagy utóbb óriási katasztrófa fog bekövetkezni. Az emberiség addig akar járni a kútra, amíg el nem törik a reaktor korsónk.

A kétkedők pedig azt a választ kapják, hogy előbb vagy utóbb ki fogunk találni egy sokkal biztonságosabb technológiát. Ez természetesen mindenre mondható, de mi a biztosíték? Különben is a „sokkal biztonságosabb” technológia is csak „sokkal”, de nem „végtelenül” biztonságosabb, azaz a korsónak egy kicsit tovább kell járnia a kútra. Természetesen olyan tényezők is vannak, amelyek nem technológiafüggők. Például földrengés. Természetesen senki nem tudja garantálni, hogy egy adott atomreaktor alatt soha az életben nem fog fellépni egy olyan földrengés, ami reaktor katasztrófához vezet. Azt se garantálhatja senki, hogy egy adott atomreaktorra nem zuhanhat rá egy repülőgép. Ezekre az esetekre használják a jogászok a „vis maior” kifejezést. Ugyanis a romai időktől kezdve a kollektív emberi tapasztalat azt mondja, hogy „létezik előre nem látott elháríthatatlan akadály, amely meggátolhatja valamilyen felvállalt kötelezettség tejesítését.” Vis maiorok pedig vannak. Az emberiség korsója egyre járja a kúthoz vezető utat.

[1] Lásd a 2003-as paksi fűtőelem károsodást, ahol hosszú hónapokon keresztül a napi vesztesség 50 millió forint volt.

[2] Idézzük fel például az emlékezetes svájci esetet, amikor két repülőgép összeütközéshez vezető útvonalon haladt. Az irányítótorony azt a parancsot adta a pilótának, hogy emelkedjen. A fedélzeti komputer pedig azt, hogy süllyedjen. A pilótának döntenie kellett, melyiknek az utasítását fogadja el. Mint tudjuk, a fedélzeti komputernek volt igaza, de a pilóta a forgalomirányítónak hitt, és az életével (valamint 86 gyermek életével) fizetett érte.

[3] Ezeket a reaktor baleseteket később ismertetem.

[4] Vegyileg a stroncium közel áll a kalciumhoz, ezért a „csereszabatossági” alapon megjelenik a tehéntejben.

[5] Vészhelyzet lévén kinyitották a fűtőelemek tartályának ajtaját.

[6] Tudom, ez a hír Magyarországon semmit sem jelent, mert emberemlékezet óta mindig is volt személyi igazolvány, de az angolok nagy többsége nem így gondolkodik.

[7] Úgynevezett rádiumtűkkel végeztek rák ellenes besugárzásokat, ami alatt azt kell érteni, hogy rádiumot tartalmazó platina tűket szúrtak a rákos daganat köré.

[8] A víz 1100 °C-on reakcióba lép az uránrudakat burkoló cirkónium ötvözetekkel és éghető hidrogént illetve szénmonoxidot hoz létre. Tehát: Zr + 2H2O = ZrO2 + 2H2, valamint C + H2O = CO + H2.

Éljetek a lehetőségekkel!

(3002) Mentsük meg a Földet (illetve magunkat)

Tibor bá’ online


Az emberiség végre felébredt természetesen a fogyasztás hóbortja segítségével. Irány az ökobarát termékek megszerzése felé. Vagyis amiről belehetett adni a tömegeknek, hogy ökobarát, megmenti a Földet. Miközben nagy részük nem javít, hanem ront a helyzeten, és persze egyeseket segít a meggazdagodásban. Becslések szerint a következő 10-15 évben a világ 90.000 milliárd dollárt fog költeni a klímaválság kezelésére, állítja a Global Commission on the Economy and Climate. Ebbe az összegbe beleférnek olyan új „zöld” termékek, amelyek rosszabbak, mint amik helyett belépnek a piacra, derül ki a Unilever megállapításából. Nézzük!

Organikus mezőgazdaság azt jelenti, hogy se műtrágyázás, se pedig rovarölő permetezést nem alkalmaznak. A Nature Communicationban megjelent tanulmány szerint az organikusan termelt bab, krumpli, zab(pehely) fogyasztásának széles körű elterjedése katasztrofális eredményhez vezetne. Ugyanis az organikus gazdálkodáshoz ötször nagyobb földterületre van szükség, azonos mennyiségű betakarítás mellett. A teljes emberiséget organikus termékekkel etetni egyszerűen lehetetlen.

A Nap energia szerepe a fossziliák égetésének a beszüntetése lenne, mivel energiatermelés mellett nem bocsátanak ki széndioxidot. Üzemelés közben nem, de a gyártásnál? Rákkeltő kadmiumra és hihetetlen mennyiségű vízre van szükség.

Az elektromos gépkocsik a közhiedelem szerint hatalmas előrelépést jelentenek a CO2 kibocsátás csökkentésénél. A valóság az, hogy az elektromos gépkocsik gyártásánál több energiát használnak fel, és egy 2011-es tanulmány szerint a CO2 lábnyoma a benzinmotoros és az elektromos autónak körülbelül azonos. Az elektromos autó menet közben nem bocsát ki széndioxidot, de a feltöltéséhez használt elektromosság termelése már igen. És akkor ott van még az akkumulátor, ami teli van toxikus fémekkel, mint lítium, réz, és kobalt.

Papírzacskók alkalmazása plasztik helyett nem annyira környezetbarát, mint azt gondolnánk. A helyzet az, hogy a papírzacskók előállításához jóval több lég- és vízszennyezést okoz, mint a plasztik, és az újrahasznosításához több energia kell. Az a fogyasztó, aki azt hiszi, hogy papírcsomagolás kikövetelésével hozzájárul a Föld megmentéséhez, erősen félre van vezetve.

Valamennyien féltjük közös lakhelyünket, a Földet, éppen ezért könnyen rávehetők vagyunk, olyan termékek fogyasztására, amiről úgy tudjuk, hogy környezetbarát. A valóság pedig az, hogy az igazi megoldás a kevesebb fogyasztás, a „zöld” termékek fogyasztása helyett. De erre nem vagyunk hajlandók. Ki van ez jól találva, mert ki az, aki hajlandó önként csökkenteni az életszínvonalát?


Éljetek a lehetőségekkel!

(3001) Tudomány és technológia kockázattal jár, de szükségünk van rájuk az emberiség megmentése érdekében

Az eredeti cikk teljes fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek.

Én természetesen aggódom olyan témákért, mint például a genetikai módosítások, ahol nagyon gyors előlépések vannak. Viszont mindig is arra használtuk fel ismereteinket, hogy világunk megváltoztatása érdekében kifejlesszünk technológiákat.


Science & tech bring risks, but we need them to save humanity – physicist to RT

Amid breakthroughs in science and tech, we should focus on how best to ensure their benefits without allowing fears of a Terminator-style-apocalypse stifle efforts to improve lives, theoretical physicist Jim Al-Khalili told RT.

Al-Khalili, Professor of Theoretical Physics and Distinguished Chair in Physics at the University of Surrey in England, spoke to RT’s Sophie Shevardnadze about the pace of scientific development, including the danger of such tools ending up in the wrong hands.

The risks of something like artificial intelligence having a bad impact on humanity can, and should, be mitigated by ensuring that regulation and ethical considerations are married with scientific progress, according to the scientist.

“I certainly am concerned about issues such as genetic engineering, where we’re moving very fast,” he admitted. “But we’ve always used our knowledge to develop technologies that change our world.”

“Enlightenment is always better than ignorance: It’s how we put that knowledge into use [that’s important].”

Al-Khalili said that though we face huge challenges in the coming decades, we ultimately need science “to save humanity.”

“Despite all the problems and the issues facing humanity in the 21st century, now is still the best time to be alive because of the advances in medicine and technology our lives are easier, richer.”

Asked about the communication gap between researchers and the public, Al-Khalili said it would be hugely beneficial if more scientists stepped out of their labs and offices and engaged with the wider social sphere about their work and its potential applications. However, he also pointed out that it’s not fair to expect someone who has dedicated many years to intricate, detailed research to be able to condense it all into a simple soundbite.

Al-Khalili also discussed issues which have long fascinated science fiction writers and fans: teleportation and time travel. However, he says he’s not convinced either is possible in practice – or at least not within his lifetime.

Watch the full interview here:

https://youtu.be/A1k_LH3vwJI via @YouTube


Éljetek a lehetőségekkel!

(3000) A legnagyobb talány

Tibor bá’ online a jubileumi sorszám alatt


Amióta az ember megtanult  gondolkodni, azt tapasztalta, hogy semmi sincs magától, mindent  meg kell csinálni, ki kell faragni, össze kell kalapálni, ki  kell ásni, bárhogy, de létre kell hozni. Na jó, de mi van velünk, európaiakkal?  Az összes vallás első helyen foglalkozik   az   eredetünkkel,   így   a   Biblia  is.  Az Ó-szövetség például így kezdi: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”

Ezzel azonban nem oldódott meg semmi. Hol volt a teremtő a teremtés előtt? Ő honnan van? Mit csinált a teremtés előtt? Hát, isten mindig volt. OK, de mit tett a teremtés előtt, mivel töltötte az idejét, és miért pont most jutott eszébe a teremtés? És egyáltalában, ő miért létezett? A személyes tapasztalatok miatt senkinek se jut eszébe az a lehetőség, hogy nincs isten, nincs teremtés. Pedig tudhatnánk. 200.000 éve jöttünk le a fáról, és azóta konkrétan hiszünk egy teremtő istenben, miközben ennyi idő alatt egyetlen egy embernek se sikerült erre bizonyosságot találni. A XX. században komoly erőfeszítéseket tettek egy teremtő isten bizonyításra, az eredmény nulla.

Nincs isten, van viszont Lét, ami mindig is volt. Rendben, de az idők végtelenében, miért pont most lett (13,8 milliárd évvel ezelőtt) a Világmindenség? A válasz egyszerű. Nem pont most lett, hanem most is lett. A Lét olyan anyagszerkezetet és erőket jelent, amelyek egyrészt a lehető legtökéletesebbek (miért lenne más?), másrészt pedig bármi létrejöttét lehetővé teszi megfelelő idő elteltével. Tehát bármi belefér, nem csak az, amit magunk körül látunk. Minden lehetséges. Nézzünk körül! Mi minden tudott az Ember létrehozni a természetben található anyagokból. Nem véletlenül, hanem azért, mert az anyag erre alkalmas volt, miután megtanultuk az egyes elemek, vegyületek tulajdonságait. A lét tehát tökéletes. Nem, a lehető legtökéletesebb. Mi ebben a meglepő. Az istenhitek szerint a teremtő isten mindenható. Az istenhívők el se tudnak képzelni nem mindenható istent. A Lét miért nem lehet a lehető legtökéletesebb, ami megfelel a mindenhatóságnak.

És miért kell lenni Létnek? Amiért teremtő istennek is kellett lenni a teremtés előtt. Mert a Lét a nem-Létnek az alternatívája. Létnek kell lenni, mert a nem-Létnek nincs értelme. Ez annyira magától érthető, hogy egyszerűen nem lehet nem elfogadni.

A Lét tehát adott az általa nyújtott lehetőségekkel. A többi csak idő, és hely kérdése. Hol, és mikor történik „valami”. Nincs tehát cél, a dolgok csak úgy történnek terv és célkitűzés nélkül. Egyszerűen azért, mert nem történhet másképp.



Éljetek a lehetőségekkel!

(2998) Kacagó hétvége

Tibor bá kacagó online


I. 90 éves öregember haldoklik az ágyban, az emeleti hálószobában. Egyszer csak érzi, hogy az egész életében kedvenc almás rétes illata jön fel a konyhából. Nagy nehezen kikel az ágyból. Utolsó erejét összeszedve lebotorkál a lépcsőn. A konyhába érve ott látja az asztalon kedvenc rétesét. Már nyúlna az első darabért, amikor a felesége a kezére csap a főzőkanállal és azt mondja: – Azt ne bántsd, az a temetésedre lesz!

II. A skót gyerek szalad a mamájához:

– Mama, itt áll az ajtóban egy bácsi!
– És mit akar?
– A most épülő uszodára gyűjt. Mit adjak neki?
– Fél vödör vizet! 

III. A gyóntatófülkében egy öregember ezt mondja a papnak: – 92 éves vagyok. Csodás feleségem van, aki 70 éves. Gyerekeim, unokáim, dédunokáim vannak. Tegnap három stoppos tinédzserlányt vittem az autómmal, megálltunk egy motelnél, és mind a hárommal közösültem.
– És megbántad ezt a bűnt, fiam?
– Miféle bűnt?
– Hát milyen katolikus vagy te?
– Nem vagyok én katolikus.
– Akkor miért mondod ezt el nekem?
– Mindenkinek elmondom. 

IV. Egy étterembe minden nap betér egy ürge egy beszélő struccal, és kér két fasírtot sült krumplival. Amikor a fizetésre kerül a sor, csak belenyúl a zsebébe, kiveszi a pénzt. és az mindig a pontos összeg.

A pincérnőnek nagyon fúrja az oldalát, hogy tud beszélni a strucc, és honnan tudja a pasi előre, mennyit fog fizetni.

Pénteken is jön a pasi a struccal.

– A szokásosat? – kérdezi a pincérnő.

– Nem, ma péntek van, kérnék egy steaket és törtkrumplit – közli a férfi, és a strucchoz fordul:

– És te?

– Ugyanazt – hangzik a válasz.

Néhány perc múlva a pincérnő visszatér a rendeléssel és közli a számla összegét:

– 32 dollár 50 cent.

A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget. A pincérnő nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi:

– Bocsásson meg, uram, hogy lehet az, hogy önnél mindig a pontos összeg van?

– Évekkel ezelőtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát. Megdörzsöltem, kijött belőle egy dzsin és felajánlotta, hogy teljesíti két kívánságomat. Az első kívánságom az volt, ha valaha is kell fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg.

– Briliáns, más emberek kértek volna egymillió dollárt, de így maga gazdag fog maradni egész életén át.

– Ez így igaz, mindegy, hogy egy liter tej vagy egy Rolls-Royce, az összeg mindig ott van, ha kell.

– Megkérdezhetem, hogy kerül ide a strucc?

– A második kívánságom egy feltűnően magas pipi volt, hosszú, izmos combokkal.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2997) Magyarország megvétózta a NATO közös nyilatkozatát

Tibor bá’ online


Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán. “Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget” – mondta Szijjártó.

A miniszter hangsúlyozta: a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta. Szijjártó Péter szerint a hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására, de nem fogadták el azokat. “Szerettük volna, ha ebben a közös nyilatkozatban szerepeljen olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben. Ezeket a javaslatokat nem fogadták el, így nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot” – mondta a miniszter.

Ez alkalommal olyan hírről számolt be a magyar média, ami tökéletesen elnyerte tetszésemet. Teljességgel elfogadhatatlan az az ukrán törekvés, hogy a kárpátaljai 150 ezer magyar csak bizonyos körülmények között használhassa anyanyelvét, amit néhány éven belül könnyen követhet az anyanyelv használatának teljes betiltása. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Trianon szerződés Kárpátalját nem csatolta el Magyarországtól. Ezt a II. világháború után a Szovjetunió kezdeményezte, hogy „probléma” esetén ne legyenek nehézségeik átkelni a Kárpátokon. A Szovjetunió feldarabolásakor nyugodtan kérhettük volna Kárpátalja visszacsatolását, mert az sose volt Ukrajna része. Most meg már az ott élő magyarok nyelvhasználatát is meg akarják akadályozni.

És akkor hadd említsem meg azt, hogy amikor Románia be kívánt lépni az Európai Unióba, a belépés feltételeként megszabhattuk volna a székely autonómia visszaállítását. Hatalmas alkalom volt, nem éltünk vele.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2996) Meddig puhulunk még?

Tibor bá’ online


A napi hírek szerint egy kisbéri férfi kutyája megtámadta a kacsáit, és amikor a kutyától el akart venni egy már megölt kacsát, a gazdája keze után kapott. A férfi megölte a kutyát, amiért 13 hónap elzárásra ítélték felfüggesztéssel, valamint 100 ezer forint pénzbüntetésre.

Az állatvédők félig boldogok, egészen boldogok akkor lennének, ha a férfi büntetését nem függesztik fel. Az én álláspontom az, ha egy kutya a gazda kezéhez kap, akkor azt az állatot ki kell irtani. Ha az eb nagyon közel áll a gazda szívéhez, akkor megkegyelmezhet neki, de nem lehet a kutyának utóda. Ugyanis ezek a puhány állatbarátok nem tudják, ha ezt a szabályt az Emberiség nem tartotta volna be, akkor ma aligha lehetne kutyát tartani szórakozásból, többnyire lakásban. Mert ez biztosította a szükséges szelekciót, aminek az volt a célja, hogy a farkas megszelídüljön, a gazdát ne támadja meg, csak idegeneket, főleg ragadozó állatokat. Arany szabály volt, amelyik állat a neki élelmet adó kézre támad, annak el kell pusztulni.

Ha ez így megy tovább, akkor néhány éven belül a vágóhidakon csak muzulmán férfiak fognak dolgozni, mert a nem muzulmán nyugatiak nem lesznek képesek megölni egy haszonállatot.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2995) Emlékeim a budapesti közlekedésről

Tibor bá’ online


Néhányszor már tettem róla említést, hogy a BSzKRt villamos szerelvényein három kalauz volt, a BKV-n egy se. A BSzKRt minden évben nyereséges volt, a BKV pedig veszteséges. Csak a jó fene tudja, mi az oka, nem is kutatom. Végül is most vissza kell mennem a múltba, már amennyire tudok.

Nyolc éves lehettem, amikor felfigyeltem rá, hogy nekem is kell venni (gyerek)jegyet a villamoson. A VIII. kerületi Bezerédi utcában laktunk és a meglehetősen szegény szüleimnek a vasárnapi szórakozása a népligeti kirándulás adatott, természetesen a gyerekekkel együtt. Kislattyogtunk a Népszínház utca végéhez és felszálltunk egy Népliget felé tartó villamosra. Ott aztán a magunkkal hozott plédet leterítettük és csak úgy voltunk a szabadban, futkároztunk, játszottunk, labdáztunk. Természetesen nem csak mi, sok-sok hasonló családdal együtt. Aztán a kosárból előkerült a becsomagolt elemózsia, ettünk és a felállított ivóvízkútból ittunk (nem cola jött belőle). Mivel a Népligetbe közvetlen járat nem volt, útközben át kellett szállni. Éppen ezért a villamoson „átszállót” vettek a kalauztól. Nekem az tűnt fel, hogy a gyerekjegy rózsaszínű volt, de különben teljesen megegyezett a felnőtt (fehér) jeggyel. A tenyérnyi jegyen fel volt tüntetve Budapest stilizált térképe, rajta a villamosvonalakkal. A kalauz ott lyukasztotta ki a térképet, ahol felszálltunk, illetve ott ahol átszálltunk. Így az útvonal követhető volt, tehát nem lehetett a jegyet felhasználni visszautazásra, vagy körbeutazásra. Vonaljegy nem létezett. Volt viszont „kis-szakasz”, ami egy adott járaton belül bizonyos (logikus) távolságnak felelt meg, mondjuk a Keletitől a Gellért-hegyig. Érdekesség, hogy a kis-szakasz leutazásához nem jegyvétel kellett, hanem egy előre megvehető tantusz, amit be kellett dobni a villamos ajtaja mellé rögzített perselybe. Ez a persely, valójában egy cső volt, lyukas oldallal, így láthatóvá vált, mit dobtak be utoljára. A persely mellé felszereltek egy védőburkolattal ellátott lámpát, ami indulás előtt kigyullad, ezzel egy időben valami valahol elkezdett berregni. Ekkor már nem volt tanácsos felszállni. Erre a figyelmeztetésre azért volt szükség, mert az ajtók bármikor lenyithatók voltak, a vezető nem tudta szabályozni. Vagyis a szerelvény akkor is elindult, ha az összes ajtaja nyitva maradt. És mit ad isten, nem volt több baleset, mint napjainkban.

Mivel minden kocsiban volt egy kalauz, bliccelni nem lehetett. Akinek nem volt pénze és mégis utazni akart, az kénytelen volt felülni az ütközőre, amit a villamos tökének neveztünk. A villamost pedig „tujának”. „Gyalog megyünk vagy tujával?” A háború előtt a budapesti villamos átszálló 32 fillérbe került, a gyerekjegy 16-ba. Az akkori viszonyok mellett nem volt olcsó. Olcsó csak 10 évvel később lett, mert a forint bevezetése után, az eredeti 70 filléres átszállót és 50 filléres vonaljegy árát nem emelték egy jó darabig. Érdekes módon az autóbusz átszálló 1,50-be került, amihez hozzátartozott, hogy lassabb volt és tömöttebb, de „előkelőbb”.

A háború előtt a villamosokon mindig volt ülőhely, de ha mégse volt elég hely, akkor az ülés átadás gyakorlatilag kötelező volt. Nőknek, idősebbeknek alanyi jogon járt a hely átadás. Ez volt a társadalmilag elvárt magatartás, és rám, mint gyerekre idegen emberek is rám szóltak, ha nem tartottam be a normát. Ez aztán egy kicsit fellazult, de még az ötvenes évek elején is érvényben volt.  Katonakoromban, gyakorlat után eltávozásra menve este 8 körül olyan fáradt voltam, mint egy hulla. A félóránként induló teli fogaskerekűt hagytam elmenni, hogy a következő szerelvényen le tudjak ülni. Menten elaludtam. Aztán felráztak, mert teli lett a fogas és hát adjam át a helyemet. Képzelhetitek! Hazaérve anyámnak elpanaszoltam, aki azzal nyugtatott meg, hogy ha majd én is idős leszek, nekem is jól fog esni, ha átadják a helyet. Jelentem, idős lettem, és nem adják át a helyet. Amiben csak az a bosszantó, hogy nem tudom az anyámnak alaposan megmondani a véleményem az ötleteivel kapcsolatban, mert már jó ideje nincs közöttünk.

Nem csoda, ha gyerekkoromban le se ültem, és ha már állnom kell, akkor a vezető mellé álltam, ugyanis nem volt elzárva egy fülkébe. Nézegettem, hogy vezet. Volt egy nagy kar, rajta egy fogantyú, amit megmarkolva a vezető 0-8 fokozat között elforgathatott. A nulla előtt volt I-IV fokozat is, amihez oda volt írva, hogy rekuperáció. A kar egymás utáni fokozatokra állításával a villamoskocsi fokozatosan gyorsult.  Láttam még, hogy amikor megállóhoz közeledtünk, a vezető túltekert a nullán és valóban fékezés következett be, de mi a fene ez a rekuperáció? Kénytelen voltam utánajárni. Szóval a villamost meghajtó egyenáramú motort úgy kapcsolták, hogy áramfelvétel helyett áramot termeljen, mint egy dinamó, és ezt az áramot visszatáplálta a vezetékbe, és közben persze enyhén fékezett. Na jó, volt légfék is, ami egy függőleges vastag csövön elhelyezett kisebb fogantyú képében jelent meg. Légfékezés után a rendszer egy hangos sóhajtással ürült ki. Szóval empirikus úton megtanultam villamost vezetni, amihez tartozott némi fizikai munka is. A vezető mellett fel volt állítva egy fémtartály, olyan 30        literes, ami teli volt homokkal. Ez mellett volt egy tölcsér, aminek a csőre lement egészen a sín fölé. Ha csúszott a kerék, akkor a vezető egy odaláncol, apró fémlapáttal beleszórt a lyukba egy kis homokot. Akkor is homokozta a sínt, ha nagyon gyorsan meg kellett állni.

Különben voltak egészen érdekes járatok, amire nem is gondolnál. Például a keleti és a Nyugati pályaudvarokat összekötötte egy közvetlen járat 46-os szám alatt, ami a Szinnyein és a Bethlen Gáboron ment végig.  Aztán a Rottenbiller és a Damjanich utcán is ment végig szerelvény a Városligetbe 27-es szám alatt. És ha hiszed, ha nem, még a Pozsonyi úton is ment végig villamos. Ezeket akkor kifizetődő volt üzemeltetni, ma már régen nem. Említésre méltó még, hogy egészen 1941-ig az országban a balra hajts volt érvényben, amit a fent látható korabeli fényképről is tapasztalhatunk. A megörökített villamos látványa számomra szívmelegítő, mert kedves öreg cimborának tűnik, amit oly sok éven át láthattam. Ránézésre mintha egy idősödő emberi arcot látnánk.

Valami csoda folytán a háború után a villamos kapacitás nem volt elég, valószínűleg, mert mindenki villamossal akart utazni. A kocsik állandóan teli voltak. Az ajtókon az emberek fürtökben lógtak, sőt a kocsik közé is beálltak. Ez után találták ki, hogy becsukható ajtóknak kell lenni. Persze akkoriban is volt fejetlenség. Amikor észlelni kezdtem a világot a körúti villamos középen ment, ahogy most is. Aztán valakinek lehetett egy jó ötlete. Az egész körutat  feldúlták és a villamos síneket áthelyezték a járdák mellé, gépkocsi forgalom középre. Aztán ezt természetesen visszahelyezték oda, ahol napjainkban vannak.

Az első modern villamos a „stuka” 1940-ben kezdte működését, ami légfék helyett sínre tapadó elektromágnes fékkel volt felszerelve, és a 44-es vonalán közlekedett, ami a Rákóczi úton volt, és kiment az Angolparkig, ami a háború alatt Hungária parkká változott, mert az angolokkal hadban álltunk. A háború után pedig Vidámpark lett, mert a nemzetköziséggel a Hungária nem fért össze. Most persze várom, hogy Orbán mikor döbben rá, hogy vége a vidámságnak, vissza a Hungáriához.

Aztán a hatvanas években kiderült, hogy az igen sikeres BSzKRt utóda a BKV veszteséges. Tehát spórolni kell. Valakinek lett egy zseniális ötlete, szüntessük meg a kalauzokat. Megjelentek az első villamosok KN jelzéssel, ami a felszállást biztosító ajtó mellet volt kirakva olyan 30 centis betűkkel. Kalauz Nélkül, de addigra a társadalom eléggé elkurvult. Ha nincs kalauz, akkor minek váltsunk jegyet. Általánossá vált a bliccelés, pedig a jegy ára 1 forint volt csupán és nem emelték az istennek se, de aztán ránk tört a kapitalizmus egy különleges fajtája, mert hozta magával az összes kapitalista hátrányt, de nálunk valahogy megmaradtak a szocialista hátrányok is. E kettő kombinációját szenvedjük immáron 30 éve. Életem folyamán jelentős társadalmi változás volt hazánkban. A villamos tökén bliccelő fiatalokat annak idején a kalauz a lyukasztóval verte a hátsó ablakon keresztül. Ma a felnőtt utasok kalauz híján a vezetőt verik a vezető fülkében, ha úri kedvük úgy kívánja. És ehhez nem kellett több 50 évnél.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2994) Irány az atomháború


Csökkentett méretű nukleáris arzenáltól nem lesz a világ biztonságosabb, mind addig, amíg az elit (akik sose láttak egy világháborút) elégülten hisz abban, hogy ők sose fognak áldozatok lenni. Ez a veszélyes illúzió apokaliptikus konfliktusokhoz vezethet, mondja egy nagyra becsült szakember.

Az eredeti cikk teljes magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. Hogy lehetsz egy évre VIP előfizető? Úgy, hogy legalább 10.000 forint adakozással hozzájárulsz a honlap fenntartásához. Az egy éves előfizetés 50 fordítást jelent.


What the new arms race will look like in a post-INF world

Limiting nuclear arsenals doesn’t make the world safer – not while the elites, who have never seen a big war, complacently believe they never will. This dangerous illusion invites apocalyptic conflict, a renowned scholar believes.

Humankind’s history might be a history of wars, but for several decades there was a sort of lull, with no really big armed conflict affecting leading world powers. That is, in part, thanks to nuclear weapons. Fear of their power kept the Cold War from becoming a hot one and restricted the actual fighting to proxy conflicts.

Also on rt.com What the new arms race will look like in a post-INF world

And that, in turn, has led to a situation where many of those currently in power don’t take the threat of war with the gravity it deserves, says Sergey Karaganov, a researcher of international relations and a dean at Moscow’s Higher School of Economics.

Complacency breeds danger

“The previous generations had a gut fear of war because their fathers or they themselves experienced World War II. But modern generations think of war very lightly,” he told RT.

This attitude is a major reason why the world now is in fact a more dangerous place than it was at the height of the US-Soviet confrontation, he believes. Some powers believe they are entitled to live in peace and cannot imagine that a smaller conflict elsewhere may escalate into a nuclear Armageddon. Meanwhile old mechanisms meant to prevent such a disaster are rapidly deteriorating, he said.

U.S. President Barack Obama, and his Russian counterpart Dmitry Medvedev shake hands after they signed the New START nuclear arms reduction treaty, April 8, 2010. ©Global Look Press / CTK / Michal Dolezal

This year Washington scrapped one of the key Cold War agreements restricting nuclear weapons – the INF Treaty – and indicated that another one – New START – would not be extended beyond 2021. The US changed its nuclear posture and now doesn’t rule out responding with nukes to a cyberattack. The Pentagon’s generals want a larger toolbox of smaller nuclear weapons and are weighing up options on how to use them in regular conflicts.

These days, it’s more complicated than just nukes

That said, those old mechanisms are also failing for purely technological reasons. In the 1970s there was a reasonably clear distinction between strategic weapons and everything else, so ensuring parity was relatively simple. Basically the US and the USSR settled on numbers of missiles, long-range bombers, submarines and warheads they were comfortable with and agreed ways to verify that each party sticks to the limits.

US President Richard Nixon and the General Secretary of the Communist Party of the Soviet Union, Leonid Brezhnev sign The Anti-Ballistic Missile (ABM) Treaty, May 26, 1972 © RIA Novosti / Yuri Abramochkin

“There are people in our country, as well as in other countries, who are stressing that we should go as we have been going in the 1960s and the ‘70s and the ‘80s. I must say I am very skeptical, because even in the ‘70s and the ‘80s we were basing our analysis on the very, very strange presumption of what was called parity,” Karaganov says.

But the distinction between “nuclear and non-nuclear, conventional and non-conventional” is blurred today. How does one take into the equation, for example, a conventional precision missile that can be fired across the border and take out the other nation’s military headquarters? Or a satellite that can blind an ICBM early warning spacecraft? Or a hypersonic glider? Or a computer virus that can shut down the power grid?

“Now strategic parity is almost impossible to count.”

Stop trying to limit nukes – change the thinking

Karaganov recently co-authored a report on this persistent danger. He admits it doesn’t have all the right answers, but offers some ideas where to begin – and philosophy is at least as important as politics or technicalities.

For example, nations should acknowledge that geopolitical rivalry was not an aberration of the ideologically-divided past but rather a natural order of things. Strong players have great appetites and will use any means to impose their will on weaker ones. Unfair, but such is life.

The next step would be to embrace a new multilateral deterrence arrangement that would include additional players, first and foremost China, and somehow incorporate non-nuclear things like cyber weapons into the calculation.

The People’s Liberation Army (PLA) soldiers take part in a performance during an open day of Stonecutters Island naval base, in Hong Kong, China, June 30, 2019. © REUTERS/Tyrone Siu

“The aim of the strategic policy of all responsible nuclear powers should not be doing away or even reducing their nuclear weapons, but strengthening mutual deterrence, and that is a completely different philosophy,” Karaganov suggests.

China vows retaliation if US deploys mid-range missiles in Asia after ripping up INF treaty

Essentially, he and his colleagues suggest ditching the old idea of nuclear stability – achieved through the reduction and capping of the two largest superpowers’ arsenals. Instead, any new treaties should focus on transparency – as well as developing protocols to wind down a nuclear conflict once it does start, which is much more likely to happen by accident than by intention.

The result may be somewhat of a Mexican standoff, but the alternative is far more dangerous, the scholars argue. An armed conflict involving nuclear-capable powers has the potential to spiral out of control, with sides trading increasingly serious blows and hoping the other one will chicken out.

A few decades ago the fear of nuclear weapons put a reasonably low cap on such games of nerves, but it is no longer the case and the risks are rising by the year. The solution would be for the great powers to put de-escalation as the paramount goal whenever a clash brews and treat any potential war between them as a doomsday in the making.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2993) Az 1930-as évek magyar egészségügye egy gyerek szemével

Tibor bá’ online


Manapság szinte éjjel-nappal az egészségügyről van szó. Ez sarkalt arra, hogy összeszedjem emlékeimet és írjak valami olyasmit, ami majd mindenkit meglep.

Bár Fleming a penicillint 1928-ban fedezte fel, az első gyógyításra csak 1942-ben került sor. Az első penicillin készítményeket Magyarországra az angol „megszálló” katonák hozták be 1945-ben, amikor is úgy keresték, mint a cukrot. A 8 éves húgom életét egy ilyen mentette meg 45 karácsonyán. Protekció és pénz kellett hozzá. Az első penicillin por egy apró üvegcsében volt hermetikusan lezárva, gumidugó segítségével. Egy injekciós tű (és persze fecskendő) segítségével élettani só oldatot nyomtak a porra, majd a feloldódás után annyit szívtak vissza, amennyi egy adagnak számított, és mindjárt be is nyomták a betegbe. Ezek szerint a háború előtt a magyar egészségügynek be kellett érni a szulfa készítményekkel: Ultraszeptil, Szuperszeptil, Szulfaguonidin… Más nem létezett. De nem hiszem, hogy ezért nagyon hátrányos lett volna. A magyar orvosok nagy tudású, sok tapasztalattal rendelkező, hivatásbéliek voltak. Ezek a ma már ritka tulajdonságok ellensúlyozták a modern diagnosztikai eszközök hiányát. Nem kellett ultrahang, egy sztetoszkóp és hozzáértés, máris megszületett a diagnózis. Szívbillentyű tágulás.

Anyám meglehetősen hanyag anya volt, ami a paraszti múltból maradt vissza. Ha üvöltöttem, akkor lázam volt, rohant az 5 házzal arrébb lakott (gyerektelen) Maca nővéréhez, és együtt rohantak velem tovább. Két éves koromban a Horthy Miklósné gyerek klinikára, ahol 2 hét alatt helyre pofoztak, természetesen ingyen. Erről nyilvánvalóan nincs személyes élményem. 4 évesen már a Tűzoltó utcai gyermekkorházba vittek, amit akkor „Fehér keresztnek” neveztek. Tüdő és mellhártya gyulladás, ami modern antibiotikum nélkül nem volt vicces. De meggyógyultam. Az anyám nem, de az állam vigyázott rám, kellett a katona, mert Erdélyt vissza akartuk szerezni. Esti ima helyett azt harsogtuk el, hogy „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország Mennyország.” A gyógykezelésem itt is ingyenes volt, nem is lett volna rá pénzünk, különben is, anyám sajnálta volna rám költeni (a gyerek akkoriban fogyóeszköz volt, nem minden joggal felruházott parazita).

Csak azt ne gondoljátok, hogy a nővérek – például – kitörték értünk a nyakukat. Nem voltak hanyagok, de semmi laca-faca. Az esti lázmérésnél behoztak egy bögrét félig teli fertőtlenítő folyadékkal, amibe bele volt nyomva 20 lázmérő, sorba járták az ágyakat és mindenkinek a kezébe nyomtak egy lázmérőt, úgy vizesen. Le is törölhették volna, de nem, edződjenek ezek a gyereket, a csatamezőn se lesz kényeztetés. Emlékszem rá, mennyire kellemetlen volt a hideg víz és a forró test találkozása. Különben se kényeztettek (ami ma a hirdetések kulcsszava) Vérvétel, injekció, tűrnünk kellett egyetlen zokszó nélkül. Nekem a hátamból lógott ki egy gumicső (PVC nem létezett), amin keresztül csöpögött saját termelésű gennyem. Zacskóba tárolt vérplazma ismeretlen fogalom volt. Ha kellett vér, akkor jött egy rokon és „transzfúzió”, azaz egyik testből a másikba, csövön keresztül. A rokon azért is fontos volt, mert vércsoport megállapításra nem nagyon került sor. De ha az anyuka nem kúrt félre, akkor a fiúgyerek rendszerint örökölte az apa vércsoportját. Viszont az iskolában havonta jött az orvos és mindenkit meg vizsgált, jellemző a korra, hogy még a hajtetű és deréktetű ellenőrzés is be volt iktatva. Három havonta pedig testületileg mentünk fogorvoshoz. A Kormány nem csak papolt a megelőzésről, de cselekedett is. Igaz, nem volt anyuka, aki berohant volna az iskolába és tiltakozott volna, hogy a 14 éves fiának a fitymáját is megnézték, nem szűk-e. Mi, legfeljebb röhögtünk.

Vézna voltam, beutaltak az Erdei iskolába (a fogaskerekű második állomása), ott töltöttem 3 hónapot, megerősödtem. Természetesen ez is ingyen volt. A téli hónapokban ingyenes volt a kvarcolás (gondolom D3 vitamin helyett)

Az OTI, OTBA, MABI, MÁV biztosító társaságok a kor igényeit kielégítették. Persze „más anyagból” dolgozott a kormány. Az orvosok fix fizetést kaptak, és eszük ágában se volt lelkiismeretlen munkát végezni, vagy tartani markukat paraszolvenciára. Ez elképzelhetetlen volt. A korszelleme nem tette lehetővé. Az emberek vasárnap nem megszokásból mentek templomba. Nem kellett őket rászorítani a lelkiismeretes munkára. Pedig a feladat gigászi volt. Népbetegség a halálos TBC, ami ellen nem volt gyógyszer. A immunrendszernek kellett gyógyítani. Persze én is megkaptam, (majd pont ezt hagyom ki!). A korabeli technika a kavernás tüdőlebeny „lekapcsolása” volt, azaz levegő nyomás alatt kicsire zsugorítani. Ha a szervezet a kavernát elmeszesítette, akkor szüret. Ha nem, akkor annyi. Röntgen átvilágítás természetesen létezett, iszonyatos dózissal, de legalább diagnosztizálni tudták a betegséget. Persze a gyógyulás hosszú hónapokig tartott, amit jó levegőre épített szanatóriumokban kellett eltölteni. Ez nem kigyógyítás volt, „csak” utókezelés.

Amit nem értek, minden olajozottan működött, ment a gyógyítás és a kormány nem vágta a társadalom pofájába, hogy nincs pénz. Sokba kerültök. Nem dolgoztok, csak élősködtök. Egy sima laborvizsgálatra nem kellett 4 hétre előre kérni időpontot. Nem 07:00-től 09:00-ig volt a vérvétel, hanem amíg a páciensek el nem fogytak. Sokan haltak meg, mert mások voltak a feltételek, de senkinek se volt az az érzése, hogy szarnak rá, az orvosa és a rendszer nem tesz meg mindent az érdekében.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2992) Ünnepnap

Tibor bá’ online


Az Úr a hetedik napot ünnepnek rendelte el. Most ezt én is tiszteletben tartom. De, hogy ne menjetek el üres kézzel, közzé teszek egy karikatúrát, amit manapság úgy hívnak, hogy mém.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2991) Hétvégi múzeumlátogatás

Tibor bá online

Közvetlenül az I. világháború után, 1919 augusztusában  Walter Mittelholzer  svájci mesterpilóta egy kétfedeles géppel a Mont Blanc legmagasabb csúcsa  fölé emelkedett, hogy lefényképezze a Mer de Glace nevű gleccsert, ami rendkívül népszerű volt a turisták körében.

Aztán szinte napi pontossággal eltelt 100 év, amikor is a skót University of Dundee kutatói a fénykép alapján a global positioning satellite segítségével kijelölték azt a térbeli pontot, ahol a fénykép készült. Ez után már más dolguk nem volt, mint keríteni egy helikoptert, felmenni a kijelölt pontra, 4700 méter magasságra, és készíteni egy fényképet. Ez megtörtént. A két fényképet egymás mellett megtaláljátok a szöveg alatt. A 100 éves jégvesztés, ami valójában csak az utolsó 30 évben történt, jól felmérhető szabad szemmel is.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2990) Az ifjúság megérdemli az őszinteséget

A tények elfogadása felszabadít

Kevin Hester posztjának felhasználásával https://kevinhester.live/


Ne hazudj az ifjúságnak, megérdemlik, hogy őszinte légy hozzájuk. Akik ezt nem tartják be, azok folyamatosan vádolják a tények feltáróit azzal, hogy „feladják a küzdelmet”. Amikor szerintük a helyes magatartás a diófaültetés, még akkor is, ha már csak egy nap a világ. Szerintünk pedig az ifjúság jövőjét ellopták, a legkevesebb, hogy ezt őszintén feltárjuk.

A kőkemény igazság az, hogy a „biztonságos” antropogén melegedés valószínűleg 0,5°C volt (már rég átléptük), nem pedig 1, vagy 1,5 vagy 2 °C. Most növekvő sebességgel futunk a hatodik tömeges kihalás felé. Jó példa erre a metán fokozódó feltörése a sarkkörön túl.

A fiatalok iskolába, egyetemre járnak, és olyan dolgokat tanulnak, amire semmi szükségük nem lesz. Elhitetik velük, hogy minden úgy folytatódik, ahogy ez eddig történt. Ehelyett fel kellene őket készíteni arra, ami vár rájuk, mert alapvetően mindenkiben benne van a végeláthatatlan folytonosság. Erre igen jó példa egy vicc a fiatal éveimből: Hallotta? 6 milliárd év múlva a Nap kihűl, az élet megszűnik a Földön. – Mit mondott? – Azt hogy 6 milliárd év múlva megszűnik az élet. – Ja, de jó, elsőre én 6 milliót értettem. Ilyen beidegződés mellett nem csoda, hogy a tényeket nehéz elfogadni.

A kognitív disszonancia ragyogóan felfedezhető az emberiség úgynevezett vezetői körében, akiknek fogalmuk sincs, mit mondjanak, vagy mit tegyenek. Mivel senki, a hatalmon lévők közül nem fogadja el a valóságot az előttünk álló összeomlás tekintetében, valamennyien a hazugság árnyékában élünk.

Az Extinction Rebellion mozgalom sikeresen mozgósított számtalan embert, akik nem tehetnek mást, mint kérik a meghasonult politikusokat, hogy most tegyenek valamit a klímaváltozással kapcsolatban. Az egész azért van kitalálva, hogy úgy tűnjön, történik valami, de valójában arról van szó, hogy az ifjúság elől elzárják a valóságot. A szorgalmas tüntetés csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet a tragikus helyzetről.


A birodalomnak, a civilizációnak és az élőhelynek vége – ez a tökéletese alkalom arra, hogy megöljük a hírhozót.

Egyszerűen nem létezik elfogadható módja annak, hogy közöljük az emberiséggel, életüket egy illúzióra tették fel.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2989) Trump figyelmeztetett, Amerika háborúba léphet


Előszó: Néhány napja arról volt szó, hogy újraválasztás biztosítása érdekében Trump indíthat atomtámadást. Akkor ezt hozzászólásban néhányan nem tartották reálisnak. Akkor most itt van néhány történés az utóbbi időkből.

Az amerikai elnök specifikusan megfenyegette Iránt, hogy olyan csapásban részesül, amilyenben még nem volt része, ha az iráni rezsim provokálja Washingtont.

Írta: Quint Forgey, megjelent a Politicoban.

Ez a poszt a fontosságára való tekintettel egy ingyenes fordítás.

Donald Trump elnök, mint a hadsereg legfőbb parancsnoka, hétfőn zavarba ejtő meghatározással állt elő a külpolitikájának prioritását illetően, aminek kapcsán ragaszkodott ahhoz, hogy az amerikai katonák hazahozatalán szorgoskodjon, miközben figyelmeztetett arra, hogy Amerika hamarosan egy új katonai konfliktusban találhatja magát. 

„Megpróbálok kilépni háborúkból. Lehet, hogy ezzel egy időben háborúkba kell lépnünk, érthető? Lehet, hogy háborúba kell lépnünk.” Mondta Trump az újságíróknak a Fehér házban.

„Jobban fel vagyunk készülve, mint korábban.” Folytatta. „Ha Irán tesz valamit, olyan csapás éri, amilyenben még nem volt része. Úgy értem, meg vannak hozzá az eszközeink.”

Az elnök megjegyzésére akkor került sor, amikor adminisztrációjának szembe kell nézni a Közép Keleti eszkalációval, és új katonai átcsoportosítást kell végrehajtania a területen.

Az elmúlt napokban Trump egy ideiglenes fegyverszünetet javasolt, amiről Mike Pence alelnök tárgyalt Recep Tayip Erdogan török elnökkel, hogy Szíriában az amerikaiakkal szövetségben lévő kurd harcosok lemészárlását a török haderő beszüntesse.

Időközben Trump parancsban adta, hogy az amerikai katonákat kivonják Szíriából, ami a Kongresszust és a Pentagont arra késztette, hogy felhívják a figyelmet a következményekre, és pedig arra, hogy az Iszlám Állam katonái aktiválódhatnak.

A több mint 700 kivont amerikai katonát áthelyezik Irak nyugati részébe. Állította szombaton Mark Esper védelmi miniszter, annak ellenére, hogy újabb sajtó értesülés szerint Trump azt fontolgatja, hogy néhány száz katonát Szíria északkeleti részén tart, hogy ellenálljanak szír és orosz csapatok előnyomulásának az ország gazdag olajmezei felé.

Esper a hónap elején azt is kijelentette, hogy Amerika további katonákat fog Szaud Arábiába telepíteni a királyság védelme érdekében az iráni rezsimmel szemben, annak ellenére, hogy Trumpnak szándékába van a véget nem érő háborúból való kilépés.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2988) Október 23.

Tibor bá’ online


Október 23.-áról mindenkinek a forradalom jut eszébe, és az csak természetes, hogy erről kell szólni a posztnak is. Én azonban csavarok egyet a történelmen, és átváltok az időjárásra.

Az idős emberek visszaemlékezésénél az a fő probléma, hogy az emberi memória kiszámíthatatlan. „Hát én már megértem 90 évet, de ilyen sok esőre nem emlékszem.” Az ilyen, és ehhez hasonló mondatok semmit se érnek. Elsősorban azért mert az öreg emberek szeretnek nagyot mondani, másodsorban pedig a memóriájuk nem ér egy lyukas krajcárt se. Persze vannak kivételes esetek. Íme:

Az indiánnyár nem klímaváltozás hozta esemény. Indiánnyár volt 50-100 évvel ezelőtt is. Nem minden évben, de időnként bekövetkezett. Hogy pontosan mikor és hogyan zajlott le, ki a fene emlékszik. Kivételt képez az én esetem.

1956 októbere egy különleges dolog, mert a forradalom miatt mindenki emlékszik, aki már élt akkor. Én a katonaságnál az utolsó (harmadik) évemet, sőt utolsó heteimet töltöttem, mert november 10. lett volna a leszerelésem napja. Az utolsó két évet a Petőfi laktanyában húztam le, de a nyár végén egységemmel együtt áthelyeztek Szentendrére. Akkoriban már naponta hazamentem aludni a tisztekkel együtt. A parancsnokomat csak az érdekelte, hogy reggel 8-kor a helyemen legyek.

Reggel a tisztek hévvel mentek Szentendrére, én viszont motorbiciklivel. Jól emlékszem, hogy facsarodott össze az arcom mire kiértem. Még nem fagyott, de nem volt több mint 3-4°C. A Nap is felkelt, de csak egy narancssárga folt volt az égen. Felhő nem volt napokon át, de a láthatatlan vastag köd alaposan megszűrte a Napot. Délfelé valamit javult a helyzet, de nem sokat. Az igazi indiánnyár szeptemberben volt, nem október végén. Október végén valódi, meleg indiánnyár csak mostanában van. Tegnap, tegnap előtt melegrekordok dőltek meg. A felmelegedés érzékelhető. De ami a legfontosabb különbség, hogy most olyan kék az ég, olyan melegen süt a Nap, mintha még augusztus lenne. Hatvan éve az indián nyarak nem ilyenek voltak. Egyetlen egy dolog volt közös. 1956-ban is hosszú napokon át tartott az indián nyár.

Hogy mondjak valamit az évfordulóval kapcsolatban is. Véleményem szerint, ha 1956 októberében úgy esik az eső, ahogy általában szokott, másként alakultak volna az események. Kinek van kedve zuhogó esőben Sztálin szobrot fűrészelni, körömreszelővel?


Éljetek a lehetőségekkel!

(2987) Trump végveszélybe hozhatja a világot

Donald Trump ujja a gombon van. Mi már tudjuk, hogy meg fogja nyomni, ha úgy gondolja, hogy ez segít az újra választásában.

Az angol poszt teljes magyar fordítását elküldöm a VIP előfizetőknek.


Donald Trump has his finger on the button: We now know he’ll push it — if he thinks it can get him re-elected

By Lucian K. Truscott IV / Salon

These are the most frightening words Trump has uttered since becoming president:

“Sometimes you have to let them fight a little while. Sometimes you have to let them fight like two kids. Then you pull them apart.”

He said this at a campaign rally, naturally. In Texas, naturally. He tossed out the remark like just another chunk of red meat, so we can assume he meant what he said, because that’s when Trump tells us who he is, when he’s standing before an adoring crowd and he goes “off script.”

Trump’s entire presidency has been “off script,” but it’s telling when his excursions into the la-la land of his mind are this specific. He was speaking of the Kurds and the Turks, who have been engaged in bloody battles along the border between Syria and Turkey ever since Trump effectively gave Turkish President Recep Tayyip Erdogan the green light to invade Syria on Oct. 5. Kurdish forces have already lost as many as 11,000 since they began fighting ISIS alongside U.S. forces in Iraq and Syria. Now hundreds more have died, and thousands may yet lose their lives. Hundreds of thousands have been displaced and are refugees. It’s a bloody disaster that Trump refers to as a fight between children on a playground.

Messze a legbutább amerikai elnök

It isn’t just that Trump is a chickenshit draft-dodger who was famously exempted from military service because of bone spurs on his heels, and it isn’t just that he is famously disdainful of the advice of his own military commanders and foreign policy experts.

Because he is the president of the United States, he is the man who as commander in chief has the power to use nuclear weapons, and for the first time since he took office, I am afraid that he would not hesitate to use them if he thought it would help him win re-election.

What he just did to our allies the Kurds and the way he described it at his rally is all the evidence we need that he not only has no regard for human life, but he has no idea whatsoever what the waging of war is, what it means, what it does and what it costs. Just as money accrues to measure wealth, to Donald Trump, war is just another way to keep score.

Look at what he said this week when he belittled his former secretary of defense, James Mattis, during a meeting with congressional leaders. After criticizing him as “not tough enough,” Trump bragged, “I captured ISIS. Mattis said it would take two years. I captured them in one month.”

Let’s take a moment and have a look at everything that’s not merely wrong, but hideously stupid, about that remark. There is Trump’s puerile obses sion with “toughness,” of course, but beyond that, there is his use of the word “captured.” What does he think the war against ISIS has been? A game of Capture the Flag? The goal of the campaign we waged against ISIS with the Kurds was never to “capture” them. It was to end their effectiveness as a fighting force, to destroy their so-called Caliphate, and to prevent them from sending their fighters to this country to commit acts of terrorism. It didn’t happen in “a month,” and it didn’t start with Donald Trump. It took years of fighting to bring ISIS to its currently weakened state. Years and many, many dead bodies, most of them Kurdish, but some of them American.

These aren’t the words of a commander in chief. They aren’t even the words of a schoolyard bully. They’re the words of a deeply and completely stupid man. Trump doesn’t bother to dumb things down for an audience like the one in Texas. It’s what he actually thinks, an ongoing sum total of all that he doesn’t know and has no interest in learning. It’s evidence that he doesn’t care about the purpose and power of waging war. He doesn’t know or care that wars kill people, thousands of people, sometimes tens and hundreds of thousands, and in the not too distant past, even millions. Command over armies and navies and air forces in war should never have been granted to such a helplessly ignorant fool.

Trump has no idea where American soldiers are in Syria, or what they’re doing. He has no idea if they are still in harm’s way. They are. He has no idea how many Kurds have been killed since Turkey invaded northern Syria, nor does he care. He has been dismissive of our Kurdish allies and what they have helped us accomplish, not only in the war against ISIS, but in bringing a relative peace back to northern Syria and areas of Iraq all the way east to Mosul. This week he dove even deeper into his well of lies when he declared that the Kurds are “no angels” and are “worse than ISIS.”

Even as Trump bragged about pulling 1,000 U.S. troops out of Syria, he sent 2,000 troops to Saudi Arabia on a mission that still hasn’t been defined, other than as an unfocused response to the recent Iranian drone attack on Saudi oil fields. He prepares to start new wars at the same time he lies about ending old ones.

All this is just more willful ignorance contained within his usual fog of lies. But it was his description of the grief of families meeting the bodies of their dead at Dover Air Force Base that was most illustrative of his abject disdain for human life. “They scream, like I’ve never seen anything before. They’ll break through military barriers. They’ll run to the coffin and jump on top of the coffin. Crying mothers and wives. Crying desperately.”

Let’s put aside the callousness of using the grief of fathers and mothers and husbands and wives. That’s a given. It’s the way he treats that grief as spectacle that illustrates Trump’s inhumanity. For him, the tableau of families witnessing the grim ritual of military bodies being returned on a cargo jet at night to American soil is just another scene in the reality television show that runs in his head 24 hours a day. Trump has no idea what a bullet or a piece of shrapnel does to a human body. He has no idea, in fact, what the death of a soldier is. His description of the scene at Dover is the worst kind of voyeurism, and yet another example of Trump’s inability to feel or express empathy.

The least you must do if you are a commander who sends soldiers into battle is to be able to understand what death is. Trump does not. It’s all just a big game for him. He likes Erdogan. He’s “tough,” he’s a “real leader.” He likes Putin. He’s “tough.” He’s a “real leader.” In the world of Donald Trump, they are in the Trump club of “real” men who understand what it takes to win and are willing to do it. He admires them because he sees himself in them.

Trump doesn’t have any more of a clue about the devastating destructive power of a nuclear weapon than he has of the effect of a single bullet on a body. That’s why he is so dangerous. He was willing to sacrifice our Kurdish allies, to kill hundreds if not thousands of them so he could go down to Texas and stand on a stage and appear tough and feed the insatiable need of his base to worship him and his falsehoods. All he cares about is how he looks — and whether he wins.

Mark my words: Donald Trump will take us to war, even nuclear war, if he thinks that is what it will take to win this election. You read it here first.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2986) Fukushimai baleset 2.0

Tibor bá’ online


Guy McPherson beszámolóiban említést tesz a világ 400+ atom reaktoráról, amelyek a civilizációnk lerobbanásakor le fognak olvadni, mert a kezelő személyzetnek fontosabb lesz a családja, mint a munkahelye. Hogy az atomreaktorok potenciális veszélyforrások arra jó példa Fukushima második balesete.

A múlt héten 1958-óta a legrosszabb tájfun sújtotta Japánt és pont a fukushimai körzetet, ahol az elmúlt 8 évben iparkodtak összegyűjteni a radioaktív hulladékot, és radioaktivitással szennyezett talajt. Ezt ideiglenesen (mert nem tudták kitalálni mit csináljanak vele) gigantikus méretű plasztik zsákokban tárolták, darabonként 1 tonnás tömegben. Összességében több mint 2600 plasztik zsákot gyűjtöttek össze.

A 900 mm esővel és 240 km/ó széllel érkező, Hagibis nevű trópusi ciklon szétcsapott a zsákok között. Hogy a zsákok közül hány végezte a Csendes-óceánban azt egyelőre nem lehet tudni. Különben a plasztik zsákok becsült élettartama 5 év. Hogy ennyi idő után mit terveztek tenni a zsákokkal és azok radioaktív tartalmával, azt nem lehet tudni.

Probléma bőven akad, megoldás csak ritkán.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2985) Erdogán Magyarországon

Tibor bá’ vasárnapi vidám online


Még mindig hétvége van, és folytatjuk a vidámságot. Tudjátok, amikor két ember évtizedeken keresztül együtt él, félszavakból, sőt szavak nélkül is érti egymást. Kezdetben, este lefekvés előtt Éva megkérdezte, megbocsátottál már. Erre én legtöbbször  fejbólintással válaszoltam, hogy igen. Most már hosszú évek óta nem is kell kérdezni, én csak bólintok, hogy igen. Na, de mit? Ennek előzménye egy másik tősgyökeres pesti zsidó vicc: Kohn a negyedikről lerohan Grünnéhez a földszinten: „Grünné asszony, képzelje a maga férje és az én feleségem…”, de nem tudja tovább mondani, mert a nő közbevág: „Szörnyű Kohn úr, de tudja mit? Bosszuljuk meg.” Az ötletet tett követ, Kohn úr és Grünné asszony nekivetkőznek, és megbosszulják a megcsalást. Kohn alig mászik le a nőről, amikor az újra megszólal: „Kohn úr!” – „Igen” – „Tudja mit, bosszuljuk meg újra.” Kohn visszamászik, és folytatja a tevékenységet. Most valamivel tovább tart, de aztán csak vége lesz, és persze Grünné újra előáll az ötlettel, hogy bosszulják meg még egyszer, amire Kohn azt válaszolja: „Grünné asszony, én már megbocsátottam.

Na jó, de hogy jön ide Erdogán Magyarországon? Úgy, hogy az is vicc. Orbán választásokat nyer agyba-főbe (na jó ezt most nem nyerte meg) azon az alapon, hogy az ellenzék muszlim migránsokat akar betelepíteni az országba (ami persze nem igaz, de ennek ellenére néhánya itt, a honlapon is előállnak vele), miközben ő török általános iskola és gimnázium létrehozását engedélyezi Budapesten, ahol a Korán megismerése (és gondolom alkalmazása) kötelező tantárgy lesz. Nekem csak egyetlen egy kérdésem van ezzel kapcsolatban. Politechnika órán áttanulmányozzák-e majd a nők megerőszakolásának technikai részleteit? Javasolnám, tartsanak bemutatót Orbán Viktor családtagjain.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2984) Putyin Szaud Arábiában

Tibor bá’ vidám online


Hétvégén kevesen olvasnak, még kevesebben szólnak hozzá, okosabb ha kikapcsolunk és vidáman töltjük a napot. A poszt címéről egy réges-régi “szocialista” vicc jutott az eszembe, aminek a címe “Lenin Lengyelországban”. Talán nem mindenki ismeri, ezért leírom. Hruscsov  Lengyelországba készült látogatóba, ezért a Kreml udvari festőjét megbízta, hogy készítsen egy festményt, amit magával tud vinni, és aminek az legyen a címe, hogy “Lenin Lengyelországban”. Néhány nap és a festmény elkészült. Hruscsov ment megnézni a képet. A festő lehúzta az eltakaró leplet, előjött Krupszkaja, amint egy kozák éppen kúrja. A meglepetéstől Hruscsov felkiált, ki ez a nő. A festő, ez Krupszkaja,  Lenin felesége. Na jó – így Hruscsov – és hol van a férj, Lenin? A festő: hol lenne, Lenin Lengyelországban.

Tudom, hogy mindenkinél idősebb vagyok, de talán még mások is emlékeznek a Szovjet himnuszra, annál is inkább, mert a zenéje nem változott. Nos Putyin elment Szaud Arábiába, ahol az udvari zenekar rákapcsolt az orosz himnuszra, ami egy hihetetlen kakofóniába torkolt. Hallgassátok meg. Szegény Putyin olyan szerencsétlenül állt ott, és gondolom a kínok kínját érezte. A himnusz 10:45-től.


Éljetek a lehetőségekkel!

(2983) A svéd nőket tömegesen erőszakolják a bevándorlók

Tibor bá’ online


Poén az, hogy az a svéd közalkalmazott nem hajlandó meghallani fehér svéd nők bejelentéseit,bevándorlók erőszakoskodásával kapcsolatban, akik megerőszakolás vádjával járnak el Julius Assange ellen.

A Volvo gépkocsi gyár vezérigazgatója szerint a svéd kormány által Svédországba importált bevándorlók bűnözése olyan magas fokú, hogy a Volvo gyárat valószínűleg át fogják helyezni máshová, hogy zavartalanul termelhessenek.

A vezérigazgató könnyen megkaphatja a bélyeget, hogy rasszista, mert szerinte a világ legbutább és leggonoszabb emberek gyülekezete található a svéd hazaáruló kormányban. Ja igen, főleg nőkről van szó.

A vezérigazgató messze nyúló feltételezése nem kitalált, mert Interneten panaszkodó svéd nők állítják, ha sötét bőrű „bevándorlókkal” kapcsolatban feljelentést tesznek, akiket a hazaáruló kormány ráeresztett a lakosságra, az rendszerint kezdeményez ellenük egy eljárást azon a címen, hogy tiltakoznak a bevándorlás ellen. Ugyanis a teljes nyugati világban a bevándorlók előnyt élveznek a nekik helyet biztosító anyalakossággal szemben.

Még csak annyit, hogy belinkeltem egy videót, sajnos angol a nyelv, de például Gyamathy tökéletesen érti, és ez talán kinyitja a szemét.



Éljetek a lehetőségekkel!

(2982) Melltartók

Tibor bá’ online


Ennek az apró női ruhadarabnak a története visszanyúlik az ókori Egyiptomig. Viszont a mai forma mindössze a XIX. Században alakult ki.

A melltartó funkció első szabadalmát 1914 szeptemberében jegyezte be Mary Phelps Jacob, és mindjárt hatalmas népszerűségnek örvendett. Jacob férje nem hitt a hosszú távú  sikerbe, ezért a szabadalmat eladta 1500 dollárért.

A következő évtizedekben a melltartó hatalmas utat tett meg. Az első képet 1951-ben készítették, amikor a melltartó főfunkciója (ellentétben a nevével) nem a mellek tartása, hanem a mellek mozgásának a megakadályozása volt. Abban az időben a ringatózó emlők túl frivolnak számítottak, tehát lekötözték őket.

A következő funkció a lógó mellek megemelése volt. Erre találták ki a rugalmas anyagból készített fél-csészét. Ezek láthatatlanul megemelték a melleket, amiknek a felső széle kivillanhatott a nyakkivágásban.

A legújabb időkben nem csak a mozgásgátlás, és a megemelés funkciókat veszítették el, de inkább figyelem felkeltő hatása lett az egyre inkább látható mellek érdekében.

A figyelem felkeltésnek már nincs felső határa, ezt mutatja be az utolsó kép, ahol a „melltartónak” már az égvilágon semmi más funkciója nincs, mint a figyelem ráterelése a mellekre.


Éljetek a lehetőségekkel!