A SPAR vezérigazgatója nemrég azt mondta, hogy a hatalomhoz közel álló figurák megpróbáltak részesedést szerezni az üzletláncban. A kormány szerint ez nem igaz.
Jogi lépéseket tesz a magyar kormány a SPAR kiskereskedelmi lánccal szemben, jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az ATV beszámolója szerint.
A politikus azt mondta, hogy az ügyben az igazságügyi miniszter fog eljárni, de azt nem árulta el, hogy az osztrák anyacég vagy a magyar leányvállalat, esetleg mindkettő ellen nyújt majd be feljelentést Tuzson Bence. Nagy annyit közölt, hogy több szintről is érkezett sértő állítás a SPAR-tól.
Nyílt háború a SPAR és a kormány között
A magyar kormány és a SPAR viszonya nagyon elmérgesedett az utóbbi időben. Az üzletlánc osztrák vezetése két dologgal húzta ki a gyufát: egyrészt az Európai Unióhoz fordult a kiskereskedelmi láncokat sújtó magyarországi különadó miatt, másrészt pedig azzal vádolta meg a kormányt, hogy a hatalomhoz közeli szereplők megpróbáltak részesedést szerezni a cégükben.
A különadóval kapcsolatban a SPAR azt állítja, hogy diszkriminatív, és számos uniós szabályt megsért. Nagy Márton ezzel kapcsolatban most azt mondta, hogy az Európai Bizottság egyelőre még vizsgálja, hogy indítson-e eljárást.
A SPAR vezérigazgatója, Hans Reisch március közepén úgy fogalmazott egy osztrák lap kérdésére, hogy „viszonylag nyíltan azt mondták nekünk, hogy ha az állam részesedést szerezne a vállalatunkban, akkor sokkal könnyebb lenne a helyzet”.
A magyar kormány hevesen tagadja, hogy megpróbálták volna bevásárolni magukat az üzletláncba. A legélesebben Lázár János fogalmazott. A miniszter kijelentette, hogy a cég meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett, hazugnak nevezte a SPAR vezetőségét, majd mégis belengette a felvásárlást:
„Most, hogy az osztrák fűszeres-közértes, a SPAR így viselkedett, felvetettem a kormányban, hogy ne tűrjük tovább a hazudozást, az alaptalan állításokat tőlük, és inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül” – mondta.