(2015) A felbomló család

Tibor bá’ online

 

k001Az emberiség történetében a II. világháború sok tekintetben vízválasztó volt, bár néhány évtizednek el kellett telnie ahhoz, hogy erre rádöbbenjen. A kilencszázharmincas években az egész keresztény világban [„Keresztény világ” alatt – Huntington szerint – Észak-Amerika nyugati partjaitól a Kárpátok keleti vonulatáig terjedő földrajzi területet kell érteni, természetesen kulturális értelemben. Ez tulajdonképpen a volt Nyugati Világ + Kelet Európának azt a részét jelenti, ahová a pravoszláv egyház még nem tudott átterjeszkedni.], és így Magyarországon is, a családi elrendezés nagy vonalakban azt jelentette, hogy a férj-apa a „kenyérkereső”, a feleség-anya pedig főállásban volt az, ami, vagyis feleség és anya. Aztán jött a II. világháború, és ez az elrendezés viharos gyorsasággal felborulni.

A háború alatt az európai országok férfi lakossága milliós tömegekben vonult ki a frontokra (persze nem lelkesen dalolva, de ez egy másik történet), miközben a hátországban a termeléshez szükséges munkáskezeket a nők soraiból szedték. A háború után az eredeti rend hamarosan visszaállt volna, de új tényezők indultak be. A keleti tömbökben a „kapitalizmus utolérése”, mint cél, mintegy szentesítette a családellátó nők bevonását a termelésbe, amit a kelet-európai diktatúrákban a családfő fizetésének a leszorításával érték el, vagyis azzal, hogy a férfi fizetése nem volt elég a család megélhetéséhez. A nőknek is el kellett menni dolgozni.

Nyugaton a folyamat a fentiektől némiképpen eltért, de a végeredmény egy és ugyanaz lett. A kapitalizmus, amint magához tért a háborús konjunktúra megszűnéséből, kitalálta, hogy a folyamatos fogyasztás (vagyis a folyamatos profit) fenntartásának három trükkje van.  1) a gyakori modellváltás. [Az őrület non-plusz-ultrája a mobilkészülékek. Újabb és újabb modellekkel félévente jönnek ki, és még azt is elérték, hogy akinek két éves a készüléke, kifejezetten röstelli magát] 2) Igénykeltés a fogyasztóban. 3) a „built in obsolescence” [„Beépített elavultság”, vagyis egy terméket nem olyan minőségben állítanak elő, amilyen minőségre a technológiai képes, hanem olyanra, hogy a termék bizonyos fontos része néhány éven belül felmondja a szolgálatot. Ma ez már fel sem tűnik, de az ötvenes években még működtek olyan háztartási gépek, például hűtőgépek, amiket még a húszas években gyártottak.], Az első kettő segítségével ügyesen feltornáztatott igények kielégítéséhez a feleségnek is el kellett menni dolgozni, ami után beindult a „keeping up with the Johns” [Lépést tartani a szomszédokkal.]. A harmadik pedig arra szolgált, hogy a feleség néhány év után nehogy visszamenjen a családi tűzhely mellé.

A „szocialista táborban” a nők finoman tiltakozni kezdtek [Például a Nők Lapjában megjelent cikkekkel, amelyek kihangsúlyozták a dolgozó nők „második műszakját” otthon a háztartásban.], amire a rendszer egyfelől propagandával [A „háztartásbeli”, mint foglalkozási megjelölés szinte hónapok alatt pejoratív kicsengést kapott.], másfelől pótmegoldásokkal [lásd alanti a felsorolásokat] válaszolt, miközben a gyerekek lakáskulccsal a nyakukban az utcára kerültek. A fiatal nők jelentős részének tetszett a relatív függetlenség, amivel nem csak élt, de jócskán vissza is élt. Az új „módi” mindenképpen oda torkolt, hogy míg a férj és a feleség saját munkahelyén napi nyolc órát volt kollégája, kolléganője „társaságában”, ami bőséges lehetőséget adott az egyéni gondok megbeszélésére, apróbb panaszok kiöntésére, és ezeken keresztül az alapos összeszokásra, stb., addig este, otthon, lázas rohanás közben, egymásra már csak perceik maradtak. Ez a házastársi kötelék fellazulásához, szerető tartás kialakulásához és tömeges házasság felbomláshoz vezetett, amit csak fokozott az Amerikából származó feminizmus gyors elterjedése. [Ez a poszt nem a feminizmusról szól, de magyarázatként ide kívánkozik: Az nem vitatott, hogy a II. világháborút megelőzően kifejezett „férfitársadalom” volt (ismérvei jól ismertek), aminek legfőbb oka (és persze következménye is) a nők gazdasági függősége volt. A feminizmus ennek a függőségnek a megszünte­tését tűzte zászlajára, de nem állt meg ennél. A biológiai és pszichés adottságokat figyelmen kívül hagyva, ösztönözte a nőket, hogy a házastársi hűséget semmivel se vegyék komolyabban, mint a férfiak. Sőt, egyes szószólók még erre is ráraktak néhány lapáttal. Ha egy férj nem tudja biztosítani felesége részére a multiplikált, azaz egymás után többször bekövetkező orgazmust, akkor jogosult azt „házon kívül” megszerezni.]  A gyerek most már nem csak az utcára került, de egyik szülőt, rendszerint az apát, el is veszítette. Ezzel egy időben kezdett elterjedni a második, harmadik házasság és az ezzel járó féltestvérek és mostohatestvérek tömeges megjelenése [Amire Karinthy Frigyes a következő viccel reagált: Frici, csinálj már valamit, az én gyerekem meg a te gyereked együtt verik a mi gyerekünket.] majd a népesedés fogyás beindulása.

Az államhatalom ezt helyénvalónak találta, hiszen különböző intézkedésekkel elősegítették a folyamatot. Magyarországon létrehozták illetve kibővítették (a teljesség igénye nélkül) a következőket. 1) A bölcsőde, óvoda, napközi rendszert. 2) A patyolat-hálózatot, ahol a kilós mosás olcsóbb volt, mintha a munkát otthon végezték volna, 3) A mélyhűtött és konzervált készételek nyomott áras, tömeges elterjesztését, ráadásul olyan kurrens nyersanyagokból, melyek hiánycikknek számítottak (pacal, máj, vese, stb.).

A folyamat és az irány valójában minden volt csak családcentrikus nem, mivel a közvetlen és közvetett hatás egyértelműen a szeretet adás-kapás folyamatos sorvadása volt. Valamelyik házastársnak, de gyakran mind a kettőnek, volt a munkahelyén egy, nem egyszer több szeretője is. A gyerekekkel nemigen törődtek, nem jutott rá idő. Illetve, ahol erre kifejezetten súlyt fektettek, még ott se érhette el azt a szintet, amit a „régi jó békeidőkben” a hivatásos feleség-anya nyújtott. A mezőny persze széthúzódott, mert sok helyen a nyugdíjas nagymama átvállalta a szeretet adás, gondoskodás feladatát. A ilyen (szerencsés) családoknál a romboló hatás némi késést szenvedett. „Hivatalosan” senki se foglalkozott azzal, mi lesz a felnövekvő nemzedékekkel a legfontosabb nevelési adalék, a szeretet nélkül, vagy annak erősen csökkentett változatával. Pedig szeretetadás nélkül a felnövekvő gyermek jó esetben pszichésen béna, rossz esetben haramia lesz.

{Egy pillanatra feledkezzünk meg az állatvilágról, ahol nevelési probléma egyszerűen nem létezik. Ez a „nem létezés” az emberiségnél is fennállt évezredeken keresztül. Problémás gyermek, és nevelési probléma csak azóta létezik, amióta az anya feltétel nélküli és szüntelen szeretetét napközi otthonok, angol órák, sportfoglalkozások, stb. váltják fel. Rá kellene döbbennünk arra, hogy az utódnevelésnek csak egyetlen egy nélkülözhetetlen alkotója van, ez pedig a szeretet és az abból fakadó törődés. Az a gyermek, aki sütkérezhet édesanyjának meg nem szűnő szeretetében és folyamatos gondoskodásában az vagy lesz élsportoló, idegenvezető, zongoraművész, stb. vagy sem, de lelki kripli vagy antiszociális bűnöző egészen biztos nem lesz.}

Azt minden pedagógus tudja, ha egy viszonylag jól tanuló gyerek hirtelen felkészületlenül megy el az iskolába, nem végzi el a házi feladatát, nem figyel az órán, korábbi közlékenysége eltűnik, és a gyermek magába fordulóvá válik, akkor komoly családi gondok húzódnak meg a háttérben. Amikor egy gyermek szerető-gondoskodó háttere megváltozik, személyiségi fejlődése azonnal irányt vált a társadalmilag elfogadhatatlan felé. Beszéljünk konkrétan!

Egyetlen egy kamasz se nyúl a drog felé addig, amíg kapcsolata meghitt a szülőkkel, mert a legelső beszervezési kísérletről még aznap délután beszámol az édesanyjának-édesapjának, akik íziben megtehetik a szükséges ellenlépést. Ezzel éles ellentétben, meghitt kapcsolat nélkül a gyereket úgy dobálhatja a sors, ahogy az adódik. Ez igaz volt akkor is, amikor „csak” az alkohol és a nikotin veszélyeztette a felnövekvő nemzedéket, és természetesen még inkább igaz most, amikor az alvilág egyre szervezettebben, egyre veszélyesebb drogokra iparkodik rászoktatni gyermekeinket.

Hogy „nagy baj van” azt a laikus is beláthatja, ha felfigyel egy korábban nem észlelt jelenségre.  A mai gyerekek – majd kivétel nélkül – totyis kortól kezdve imádják a plüss állatokat, a fröccsöntött hüllőket, rovarokat, szörnyeket, satöbbi, sőt, nem hagyományos, [Az otthoni állattartás repertoárjába olyan, korábban elképzelhetetlen állatok is beletartoz­nak, mint például: madárpókok, mérges kígyók, nagy ragadozók, stb.] élő állatokat tartanak (persze csak úgy, ahogy), ami nem más, mint a pszichésen sérült gyermekek pótcselekvése. Riasztó, hogy ezeknek a sérüléseknek megnyilvánulásait sokan felnőtt korukban, 30-as, 40-es éveikben sem képesek megszüntetni.

Mindezeknek végső eredménye a társadalom egyre fokozódó elvadulása, növekvő bűnözés, agresszivitás, a pénz felfokozott hajszolása, a társadalmi szolidaritás eltűnése, amire a hatalmat birtokló elit érdekes módon reagál. Az államhatalom meg se kísérli a bajok okának megkeresését és elhárítását, helyette leszigeteli az uralkodó réteget. Akinek pénze van, az őrző-védők által óvott villákba költözik, az utcákat, közterületeket kerülik, külföldön nyaralnak, és ott taníttatják gyermekeiket (akik – a szülői kívánság ellenére – nem mentesülnek a korra jellemző pszichés sérülések „beszerzése” alól).

Mielőtt a témát tovább tárgyalnánk nézzünk néhány igaz történetet a valós életből!

1) Az egyik régi ismerősöm idős szüleinek több százmillió forintot érő házuk egy 2000 négyszögöles telek közepén áll a Sváb-hegy tetején. A szülőknek két fiúk van. Ezek közül az egyik családjával együtt bent él a többgenerációs házban. A másik fiú elhunyt, de van neki egy 22 éves leánya. Az idős szülők meghalnak, a hatalmas vagyont 50-50 százalékban örökli a családjával bentlakó fiú, és a másik fiú egyetlen örököse, a 22 éves leányunoka. Az örökösök, vagyis a nagy báty és unokahúga – igen logikusan – megegyeznek abban, hogy eladják az ingatlant és elfelezik a pénzt, ami után mindenki azt vesz magának, amit akar. Ugyanakkor egyetértenek abban, hogy: Ekkora érték esetében nehéz vevőt találni, éppen ezért nem szabad elkapkodni az értékesítést, valamint meg kell fontolni, nem lenne-e okosabb várni az eladással 2-3 évet, mert az uniós csatlakozás miatt várhatóan meg fognak lódulni az ingatlan árak, különösen a drágább kategóriákban. Éppen ezért előbb körülnéznek, felbecsültetik az értéket, megbíznak egy ingatlanközvetítőt, fel tud-e hajtani vevőt, és milyen a fizetési hajlandóság. Hiába, egy ilyen ügyletnél könnyen mellé lehet fogni akár 100 millióval is.

Az örökösök szóbeli egyetértését még egy hét se követte, amikor egy délelőtt megjelent egy nyolctagú társaság, akik bementek a házba és közölték a bentlakókkal, hogy az ingatlan másik felét megvették a lánytól és mától ők is itt fognak lakni. A nagy báty rohant a telefonhoz, de unokahúgát azóta se képes elérni. Az ügyet átadta egy ügyvédnek. A házban éjjel-nappal egy négytagú őrző-védő társaság van jelen. Az ügynek még nem került pont a végére.

2) Ifjúkori barátom lassan már 50 éve él Ausztráliába, ahol évtizedek szívós munkájával létrehozott egy gyárat. Hatvankettedik évének betöltése után úgy döntött, hogy gyárának tulajdonjogát megváltoztatja a következők szerint: 2 százalékot átad hűséges könyvelőjének (némi tartozás fejében), 49 százalékot átad idősebb fiának és bevonja a munkába, míg 49 százalékot megtart magának, de ír egy végrendeletet, ami szerint halála után a 49 százalékát kizárólagosan [Amire az ausztrál törvények lehetőséget biztosítanak, mivel nem ismerik a köteles rész intézményét.], kisebbik fia örökli. Ezt követve átjött Magyarországra és élte jól kiérdemelt „nyugdíjas” életét.

Idősebb fia ez alatt „összepaktált” a főkönyvelővel és részletfizetésre, valamint igen nyomott áron eladta a gyárépületet saját magának 51 százalékos többségi döntés alapján. Ezt követve, mint tulajdonos, a szorult helyzetben lévő vállalkozásnak horribilis összegért bérbe adta azt az épületet, ahol mindig is működött. Ezzel a húzással sikerült a vállalkozást csőd közeli helyzetbe hozni, amire egy üzleti kapcsolatban álló idősebb ismerős haladéktalanul felhívták az apa figyelmét.

Barátom visszautazott Ausztráliába és ügyvédjének átadta az ügyet. Mivel az ausztrál jogrend jelentősen eltér a magyartól, csak annyit érdemes írni az esetről, hogy a fiúnak választania kellett öt év börtön vagy az ügyletek visszafordítása között. Ha a vége jó, minden jó, de az egész herce-hurca az apának 28 millió forintjába került.

3) Az egyik középiskolás osztálytársnőm, persze azóta már kétgyerekes családanya, a 30 éves osztálytalálkozón a következőket mesélte el. Tizenhat éves leánya az egyik nap iskola után nem jött haza. Éjfél környékén az eltűnést bejelentették a rendőrségen. Két nappal később a rendőrség közölte a szülőkkel, hogy a lány megvan, egészséges, egy galerival él együtt egy szentendrei pincelakásban. Mit kívánnak tenni a szülök? Hozzák lányukat haza? Szóval valahogy így kezdődött a dolog, és úgy végződött, hogy a leány kimaradt az iskolából, nem érettségizett le, de elérte a tizennyolcadik életévét, és többnyire otthon lakott. A szülőknek fogalmuk se volt, mit tegyenek.

Egy szép napon a lány hazajött egy néhány évvel idősebb fiúval, és közölte a szülőkkel, hogy összeházasodnak. A szülők abban a hitben voltak, hogy ezzel a házassággal meg fog szűnni minden gondjuk, és nagy boldogan fogadták a hírt, sőt. … Abból indultak ki, hogy leányuk zűrös hátterével meg kell becsülni a leendő férjet, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a házasság tartós maradjon, jöjjenek az unokák, nyerjenek időt addig, amíg leányuk szép lassan megkomolyodik, „aki időt nyer, életet nyer” alapon. Éppen ezért vettek a leányuknak egy kétszobás öröklakást a zavartalan házasélet biztosítása végett.

Néhány hónap együttélés után leányuk egy vasárnap délután átment hozzájuk és bejelentette, hogy vége a házasságuknak. És akkor most mi lesz? Tették fel a kérdést a szülő. Semmi, felelte Marika, nem vesztünk össze vagy ilyesmi, csak rájöttünk, hogy nem akarunk tovább együtt élni. Hát jó, és mik a terveid? Hazajössz, vagy ott maradsz a lakásodban? Van valami kilátás egy másik kapcsolatra? stb. stb. Jövök haza, válaszolta Marika, nem is tehetek mást, mert Tomival eladtuk a lakást és elfeleztük a pénzt. Elvégre ez így igazságos, nemde? Odaadtad a vételár felét? Képetek el a szülők. De hiszen az a mi pénzünk volt. Nem tudunk neked minden héten venni egy újabb lakást. Mi lesz, ha összejössz valakivel, hol fogtok lakni? Majd idejön hozzánk, válaszolta az ifjú hölgy a világ legtermészetesebb hangján, majd megtoldotta. Azt a pénzt nekem adtátok, nem? Nem csinálhatok vele azt, amit akarok?

4) Az egyetlen huszonéves fiát egyedül eltartó nő vett egy üres telket a szomszédságomban, azzal a szándékkal, hogy szép lassan építtet rá egy családi házat, ahol majd idős napjaiban el lesz ő,   és addigra talán már munkát is vállaló fia. Néhány héttel később kétségbeesetten lármázta fel a környéket, hogy el akarja adni a nemrég vett telket, méghozzá olcsóbban, mint amennyiért ő vette, de a vételárat 24 órán belül meg kell kapnia. Természetesen vevő azonnal akadt, de engem érdekelt mi az oka a szépnek ígérkező hosszú távú terv ily drasztikus felrúgásának.

Az ok roppant prózai. Egy este a fiú azzal állt elő, hogy egyik barátjával indítottak egy vállalkozást, betéti társaság formájában, ahol ő volt a beltag. A kültagként működő barát hatalmas kölcsönt vett fel, amit nem adott vissza, így most a fiúnak kell visszafizetni az uzsorakamatra felvett összeget, és ha 48 órán belül nem teszi le a pénzt az asztalra, akkor kinyírják.

Az anyának nem volt több millió forintja, viszont az egyetlen fiát szerette volna egy darabban tartani, a fent említett időskori napokig. Mit tehetett mást, mint eladta (némi vesztességgel) az annyira vágyott telekingatlant. A pénzt átnyújtotta fiának, hogy egyenlítse ki a tartozást, és azóta is várja vissza szerető karjaiba, de amíg a fia el nem költi a pénzt, addig egészen biztos teljesen hiába.

Ha a kétmilliós Budapesten csak ez a négy eset fordult volna elő, az is pontosan néggyel lenne több, mint amennyi megengedhető, de ez a négy eset közvetlen környezetemmel történt meg. Ez még csak nem is a jéghegy csúcsa, annál is sokkal kisebb. Mi lehet a teljes kép? Elképesztő, de ne álljunk meg itt, vizsgáljuk meg az eseteket egyenként!

Az első esetben elváltak a szülők, a leány tehát csonka családban nőtt fel, a mama leányával alig találkozott és ráadásul az apa korán halt meg.

A második esetben barátom feleségét korán elveszítette, a két fiú 2 és 4 éves korban váltak félárvává. A nevelőanyára gyorsan szert tettek, de a Magyarországról kiszármazó hölgy első számú kötelességének nem a gyerekek nevelését (bár munkába járnia nem kellett), hanem az idegen nyelv elsajátítását, és saját karrierjének megteremtését tekintette.

A harmadik esetben apa-anya végig együtt maradtak, de az anyának pont akkor jutott eszébe, hogy esti egyetemen diplomát szerezzen, amikor lánya bakfis lett. A munka, esti egyetem, tanulás hármas elfoglaltság mellett tizenéves lányával heteken át egyetlen szót se váltott.

A negyedik esetben az elvált anya éjjel-nappal munkát vállalt a mindennapi megélhetés, a fia eltartása és a telekre gyűjtés anyagi erőforrás megteremtése végett. Terve szép volt, de kivitelezhetetlen. Senki nem hívta fel a figyelmét arra, hogy gyereknevelésnél a jó szándék csak a lelkiismeret megnyugtatására elég, a kívánt hatás eléréséhez messze nem. Én 1939-ben voltam első osztályos, amikor az olvasókönyvemben volt egy kis versecske, amire mind a mai napig emlékszem:

Mesebeli kiskirályhoz betévedt egy kisleány,
hogy az éppen uzsonnázott tulipános udvarán.
Ugye szép itt? Ugye jó itt? Nézz csak ide, meg oda,
bársony itt a gyepes udvar, drágakő a palota.
A mi libánk ezüsttollú, s aranyszőrű a cicánk,
ugye itt maradsz minálunk örökre te kisleány?
Köszönöm a meghívást, de el nem fogadhatom.
Szalmatetős kicsi kunyhó az a ház, hol én lakom.
A mi libánk közönséges, s nem aranyos a cicánk,
de ott van a két testvérem, édesapám, meg anyám.
Ha ölelnek, ha csókolnak, fejem rájuk hajthatom,
Szalmatetős kicsi kunyhóm’ a világért nem adom!

 

Nézzük, hol áll akkor a Világ? A látvány elszomorító, de százszor elszomorítóbb, ha a folyamatot nézzük. Ugyanis a Világ évről-évre egyre elszomorítóbb, és úgy tűnik, hogy ez a trend nem tud megfordulni. Az újabb és újabb generációknak egyre kevésbé kell a család. Egyfelől, mert önzésből fakadóan úgy gondolja, a családtól keveset kap, és sokba kerül. Másfelől saját gyermekkori emlékei alapján a családot legfeljebb egy szükséges rossznak tartja.

Vegyünk egyetlen egy statisztikai adatot, ami ragyogóan tükrözi állításaimat! Bár 1990 és 2002 között Magyarország lakóssága 100.000 fővel csökkent, az ivarérett lakósságon belül a nőtlenek és hajadonok száma 700.000 fővel növekedett. A gyerekvállalási kedv viszont csökken. Aminek én legfőbb okát az egymás után következő generációk morális felfogásában támadt szakadékban látom. Mire gondolok?

Az idősebbek, egyszerűen nevezzük őket 50 felettieknek, még úgy tudják, hogy erkölcsi kötelességük idős szüleik lelki és anyagi segítése, de ez mellett teljes erejükkel (gyakran erejük felett) iparkodnak egyengetni gyermekkorukból rég kinőtt utódaik boldogulását, ami nem ritkán 30-40 éves „gyerekek” komplett eltartását jelenti. Ugyanakkor a 30 alattiak iparkodnak kitolni saját gyerekkorukat a tökéletes abszurditásig. Ebbe viszont egy vagy több saját gyermek vállalása se anyagilag, se pedig eszmeileg nem fér be, meg aztán nem is vágynak rá, mert a beléjük nevelődött (szeretet hiánytól származó) önzés ezt nem teszi lehetővé.

Ha pedig mégis születik gyerek, akkor azzal kell számolni, hogy közvetlenül iskoláskorának elérése után személyisége fokozatosan más lesz, mint ami kívánatos.

„Szőnyegvágó késsel megszurkálta társait egy 11 éves iskolásfiú”, halljuk a híreket, de nemigen akarunk hinni a fülünknek. A faggatásra, hogy miért tette, ugyanazt mondja – bár sose hallott róla – amit Hillary [Sir Edmund Hillary 1953-ban elsőnek mászta meg a Mount Everest (Tenzing Norgay serpával együtt) és amikor rákérdeztek mi késztette a tettre, azt válaszolta „hát mert ott volt”.] mondott a hegymászás után. A múlt évben pedig azt tárta fel nekünk a média teljes nyíltsággal – mintha ők ártatlanok lennének a dologban, – hogy az elkényeztetett tinédzser megölte az őt egyedül nevelő anyját, mert örökölni szeretett volna. Jó, ezek „kivételes” esetek – amik állítólag mindig is voltak, – de az erdőben sétálok az unokámmal, aki egy hirtelen mozdulattal rálép egy szarvasbogárra. Az agyontiprást nem tudtam megakadályozni, ezért mérgesen rászóltam. Miért kellett ezt a bogarat megölni? A válasz egyszerűen mellbevágó volt. „Nem baj, van neki még kilenc élete”. Drága Lacikám hogy mondhatsz ilyet? Ennek a szarvasbogárnak annyi. Mindenkinek csak egy élete van, és arra az egyre nagyon kell vigyázni. Sajnos nem tudok győzni, mert unokám sokatmondóan közli velem, hogy „nem igaz, mert a playstation No 3-ban a bogárnak 10 élete van.” És ráadásul, döbbenek rá később, ha ki-be kapcsolja az ember a playstationt, a bogárnak megint lesz 10 vadi új élete.

Tegnap este hallottam az esti hírekben, a héten már a negyedik gyerek esik le a sokadik emelet erkélyéről. Ez alkalommal az történt, hogy a gyerekek kártyáztak és a szél az egyik lapot lefújta a harmadik emeletről. A gyerek utána ugrott, ahogy a rajzfilmeken látja. Kell ehhez kommentár?

A mai gyerek egyszerűen nem készül fel az életre, ahogy ez régen szokás volt. Az én gyerekkoromban a gyerek még „fogyóanyag” volt. Egy családban nyolc született, hogy három felnevelődjön. Ma jó ha egyke van, akinek kinyalják a fenekét. Nem vagyok a gyerekverésnek a híve, pláne amióta törvénybe ütközik, de azért csendben meg szeretném jegyezni, amikor a gyerekneveléshez még hozzátartozott a „verés” a gyerekekből „ember” faragódott. Ma egészen mások a módszerek. Rendben van, de az eredmények a mai módszerek helyességét egyáltalán nem igazolják.

Amerikában már a nyolcvanas években foglalkoztak a jelenséggel (The Postponed Generation = az elnapolt nemzedék), vagyis azzal, hogy az „egyetemisták” jelentős része 10-15 évet ellebzsel az egyetemek környékén, miközben a szülők eltartják őket.

Ennek a folyamatnak azonban számtalan nem kívánatos hozadéka van. Nézzünk néhányat! Akiket 40 éves korig eltartanak, azok a szülők halála után nemigen fognak rászokni a munkára. Felélik az örökölt vagyont és utánuk az „özönvíz”, vagyis egészen biztos komoly veszélyt fognak jelenteni a társadalomra. Ha a vagyon a szülő halála előtt elfogy, akkor a „tejelni” már nem képes idős szülő sok esetben abúzusnak [fizikai bántalmazás] lehet kitéve korábban eltartott gyermeke részéről. A munkára nem foghatók vagy arra alkalmatlanok nagy száma, valamint ezek távolmaradása az utód nemzéstől megoldhatatlan társadalombiztosítási nehézségbe torkolhatnak. A munkavégzés­be be nem vont felnőttek várható orientálódása a szélhámosságok felé nem csak egyszerű bűnözési hullámok társadalomra gyűrűzését okozzák, de ellehetetlenít­hetik az üzleti életet, aminek hagyományos alapja a kölcsönös bizalom. Ez az, ami napjainkban egyre inkább hiányzik. A pénzzel együtt eltűnő betét gyűjtök, a hitelt visszafizetési szándék nélkül felvevők, és egyéb csibészek hadát egyre nagyobb számban követik a kifejezetten átverésre specializálódott szélhámosok tömeges megjelenése.

Néha az embernek az az érzése támad, hogy jelentős népcsoportok egyszerűen nem számolnak a jövővel. Úgy élnek és cselekszenek, mintha csak ma lenne, holnap-holnapután pedig soha. Mi mással lehet különben megmagyarázni azt, amikor egy ügyvéd a nála letétbe helyezett összeget egyszerűen elkölti. Mit gondolt például Kulcsár Attila, a 20 milliárd hiány sose derül ki? A piramis játék soha az életben nem omlik össze? 1990 előtt még lehetett azt játszani, hogy sikkasztok Nyugaton majd átmegyek Keletre és felélem a pénzt, vagy fordítva, itt sikkasztok, majd disszidálok és élek mint Marci hevesen, amíg meg nem halok. Ennek azonban vége, ma már a Világ túl kicsi ahhoz, hogy el lehessen tűnni benne. Szóval egy nap a Világ?

Nem hiszem, hogy szükség lenne további meggyőzésre. Inkább nézzük a lehetséges „kibontakozást”! A család, a családon belüli szolidaritás végig kísértre az Embert az egész emberré válása alatt. Éppen ezért nem csak rá vagyunk evolúciósan „hangolva”, de egyszerűen nem rúghatjuk fel a lassú, de biztos, esetleg nem is olyan lassú önpusztítás veszélye nélkül. A rombolás kettős. A családok széthullásának következménye az egyre nagyobb arányokban megjelenő antiszociális egyedek antiszociális magatartása, ami egyre elviselhetet­leneb­bé teszi az életet. Ugyanakkor az élet elviselhetetlenségét a családi élet tudná elviselhetőbbé tenni, de pont ennek a családnak a hiánya okozza az elviselhetetlenséget. Pozitív visszacsatolás? Bizony az. A pozitív visszacsatolás matematikai hatása pedig mindig, minden körülmények között az észlelhető folyamat felgyorsulása, semmi más, mint egy civilizáció hanyatlásának, majd eltűnésének első jelei.

Történelmi perspektívából szemlélve az emberiségre nézve ez nem is lenne akkora katasztrófa. A barlang elhagyása óta az Ember jó néhány civilizációt épített fel, amelyek kivétel nélkül mind eltűntek egészen az utóbbi korig. Nem egyszer ezeknek az eltűnt civilizációknak romjain épültek fel a következők. Az eltűnéseknek különböző okai voltak, amik egyben zsákutcát jelentettek az adott civilizáció továbbfejlődése szempontjából. Ilyen értelemben az eltűnés még hasznosnak is volt mondható, hiszen helyet biztosított egy következő társadalmi kísérlet beindítására, egy újabb civilizáció felépítésére.

Csakhogy most az emberiség nem egy klisé megismétlése előtt áll. A jelenlegi, természettudományi ismeretekre felépített civilizáció markánsan különbözik az összes többitől. Az emberiség történelmében a mi civilizációnk rendelkezik először a műszaki-technikai, szellemi és organikus készséggel ahhoz, hogy az egész emberi fajt kipusztítsa, de minimum visszavesse a kőkorszakba.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

71 gondolat erről: „(2015) A felbomló család

  1. A család, mint a legkisebb közösség az alapja az erre épülő többi közösségnek. Ezekre azért volt szükség, mert egyénileg az ember nem tudta magát ellátni, megvédeni. Ez persze teher is, hiszen nemcsak magáról, hanem másokról is kell gondoskodnia. Ugyanakkor előnyös is.
    Olyanok mindig voltak, akik a ezt a kapcsolatrendszert egyoldalúan értelmezték, őket a közösség vagy kitaszította, vagy “észre térítette”.
    Manapság valóban felbomlóban vannak ezek a közösségek, az önzés megerősödött. Ugyanakkor a kapcsolatrendszer ma is fontos, az még él.
    Nagy a csábítás, a mának kell élni, élvezni az életet. Kényelmesebb, mint előre gondolkodni, számolni az esetleges rosszal.
    Annak idején én sem örültem, amikor a szüleim disznókat neveltek, nekem kellett nyáron kihajtani őket tarlóra, vagy amikor beadtak a “műhelybe” a mesterek mellé. Most már tudom ezt értékelni. Irigyeltem az orvosgyerek osztálytársamat, amikor a Simson mopedjével jöhetett az iskolába (alkoholista lett később, már rég nem él). Nincs merszük a szülőknek arra, hogy a gyereknek nemet mondjanak? Minden kívánságukat teljesíteni kell? Viszont így megtanultam, hogy az az enyém, amiért megdolgoztam. A szüleim sem élték fel azt, amit a család addig felhalmozott, pedig megtehették volna.
    A közelünkbe költözött egy idősebb nő a fiával. A fiú negyven körüli. Az anyja ugyanúgy kiszolgálja, mintha kisgyerek lenne, a fiú ezt nemcsak elvárja, hanem ki is követeli. Havonta új barátnők jelennek meg nála, gondolom őket is sürgeti már az idő. Egyik sem marad, valószínűleg már mindketten alkalmatlanok az együttélésre.
    Az afgán ismerőseimre is kíváncsi leszek. A gyerekek (van belőlük sok, a nagyobbak már egyetemet végeztek, a kicsik oviba járnak). A nagylányok munkahelyen dolgoznak (ez már eltér a hagyománytól), de kevés az esélyük a családalapításra muzulmánként. A kicsik viszont a tv előtt ülnek, a csipszet tömik magukba, a közepesek a számítógép előtt lövik egymást a lakótelepen lévő ismerősükkel. Ha nem lennének muzulmánok, m simán beolvadnának, de így?
    A cigányoknál is működik még a család, hajléktalant közülük nem látni. Ha valamelyiküket támadás éri, akkor rögtön csapatostól megjelennek, a nők lármáznak (mint a verebek, amikor egy ellenség megjelenik).
    Lehet, hogy tényleg nincs már szükség a családra? De akkor a társadalom egyéb szerveződéseire sem. A túléléshez nem szükséges? Vagy már a túlélés sem szükséges?

  2. A családot több irányból éri támadás…
    Végülis a kapitalizmusnak kellett a termelő és a fogyasztó többlet, tehát a nőket elzavarták otthonról, be a szövőgyárakba, üzemekbe…
    A gyerekek nevelését pedig átvette az állam, aki ugye a maga képére próbálja formálni őket.

    Az utolsó löket a második világháború után érkezett, amikor egy, a Frankfurti Iskolának nevezetett elit megmondótársaság kisütötte, hogy a fasizmus alapjai a nemzet és a család, gőzerővel elkezdődött mindkettő fellazítása.
    Ekkor kezdődött a “másság” állami szintű reklámozása, és az idegenek betelepítése gazdasági érdekekre való hivatkozással.

    Nem tudom, kihez jutott már el, hogy a Facebookon már 50-nél több szexuális identitás közül választhat a lelkes fészbukozó…

  3. Én nem kívánom vissza azt a kiszolgáltatottságot, amit a XX. század előtt átélhettek a nők. A lényeg, legyen választási lehetőség, ha otthon akar maradni, maradhasson, ha nem, teremthessen önálló egzisztenciát (és nem úgy értem, hogy feltétlenül “karriert”, csak hogy ha balul sülnek el a dolgok, el tudjon menni).
    Válás: egyrészt, régen nem is lehetett, ill. később is megbélyegezték az elvált nőket… de persze, másrészt belép a fogyasztói társadalom, valóban, cseréljük le, nem kell erőlködni, megjavítani…
    Gyerekek pszichéje: nem azon múlik, 24 órában mellette van-e az anya (most nyilván nem a csecsemőkorra gondolok), hanem amikor jelen van, valóban jelen van-e, meghallgatja, odafigyel, érdekli. Milyen otthon a légkör általában (pl. a férj odafigyel-e a feleségére, gyerekre)? TV bámulás, tabletozás megy esténként, vagy ténylegesen együtt vannak? Minden bizonnyal régen is számos gyerek érezhette magát pszichésen elhanyagoltnak, ha nem is járt az anyja munkába.

  4. 4. Ivett

    Nem tudom…
    Szerinted hány nő VÁLASZTOTTA szabad akaratából és nem gazdasági kényszerből a szövőgyárat, az élelmiszerfeldolgozó üzemeket, meg a többi lélekölő munkát a család meg a gyereknevelés helyett?

    Persze, tudom, hogy később az irodai munka már vonzóbb lehetett, mint mosni, főzni, de szerintem ez még manapág is kevésbé jellemző, mint a fizikai munka.
    És talán pont a fizikai munkára nem jellemző, hogy kipihenten jó hangulatban érkezik haza anya a gyerekekhez a három műszakból…

  5. A választás nagyon fontos. Ha van támogató társ és gyerekek + az anya részéről kedv és kitartás akkor működik a hagyományos modell. (Anya otthon)sok férfi pénzzel tartja sakkban a nőt….sok nő nem tud otthon értéket előállítani (gyerek nevelés, háztartás állatok kert….)

  6. tibor bá
    köszönöm a posztot, csillagos ötös, ahogy drága emlékű Sinkó Ilona tanitónéno mondta volt elsőosztiban.
    sokat olvasgattam a témában-nem megyarul, bevallom-de ennyire jól, ennyire találóan, a problémát ennyire kitűnően minden oldaláról megvilágitó kis remekművel nem találkoztam.
    És most figyeljük csak meg: kinek tünik fel a családok, a társadalom szétzüllöttsége annak minden negativumával?
    egy mai fiatal esetleg nem is érti tibor bá sirámait a családok eróziója mián, mert valszeg nincs hasonlitási alapja.
    Ki hiányolja, ki kesereg pusztulásán?
    egy tibor bá, egy ama régi világban szocializálódott idös ember, aki pontosan tudja mit veszitettünk el!!!!
    csillagos ötös, tibor bá, de igazán.

  7. 7:
    “pontosan tudja mit veszítettünk el!!!!” Nem mi Bálint, az emberiség. Sokan nem értik, miért állom olyan jól a sarat. Ezért, mert még kamasz koromban is, amikor hazamenetem otthon várt egy anya.

    Kedves hölgyek!
    Hozzászólásaitokból világosan kiderül, hogy a család széteséséért ti bűnösebbek vagytok mint a férfiak. 200.000 éven át az volt a dolgok rendje, hogy a férfi vadászott, gondoskodott a betevő falatról, a nő pedig biztosította az otthoni hátteret. Ezt ti rúgtátok fel, mert egyen rangúak akartok lenni. Ez a törekvés a természet ellen szól. Az emberi faj fennmaradásának záloga a férfi és nő együttműködése. Kiegészítjük egymást, de nem vagyunk egyenlőek, ami egy biológiai tény, amit ha felrúgunk, mi viseljük kárát. Az idézett anyagi kiszolgáltatottság egy megalapozatlan állítás. Harmonikusan együttműködő családnál nem fordulhat elő. Perszer, van olyan férfi, aki meló után a kolleginával ül be as presszóba, de olyan nő is van, aki a prémiumot nem adja haza, hanem vesz belőle magának egy pulcsit, és nem érdekli, hogy a gyerek cipője lyukas. De ezek nem együttműködő házaspárok. – Legyen ennyi elég a témából.

  8. Tibor bá, köszönöm ezt a posztot. Alapvetően eddig is így gondoltam, de egyrészt jó volt ezt így összeszedve látni, másrészt néhány konkrét részlet megvilágosodott.

    Írom ezt az első elcseszett generáció által felnevelt, gyakorló apaként.

  9. 6. Zsike

    “sok nő nem tud otthon értéket előállítani ”

    ???

    A gyerek, a jövő záloga? Az nem érték? Az otthon melege, amit igazán nem tud megadni egy főmunkaidőben lestrapált nő ?
    Hát nem világos, hogy azért mennek a modern társadalmak a lecsóba a hatalmas pénzek és vagyonok ellenére, mert az alapvető értékeket elvesztették?
    Ha a gyerek csak azt érzi, hogy egyfajta kötelességből etetik, ő se fogja másképp kezelni idős szüleit. De tulajdonképpen másokat se.

  10. Hatalmas élményt adó írás! Köszönöm! Korunk válságokkal terhes. Egyike a férfiválság. Egy fiúgyerek már úgy nő fel pár évtizede, hogy alig lát mintát, melyet szimpátia esetén lemásolhatna. Pl. a koromat kísérő férfiideálok zöméről rendre kiderül, hogy homokosok, jó esetben biszexek. A divatszakma is érdekes irányítás alatt áll. De mi jut még egy fiúgyermeknek? Apa nélküli család, elnőiesedett pedagógus szakma. Több helyen már a tornaórát is női pedagógus vezeti. Az iskolákat női vezetők irányítják. Egyes esetekben gyermektelen női vezetők. Lásd Angela Merkel esetét: gyermektelenként (azaz a létrehozott jövőhatások a saját vérén nem csapódnak le) egy országot is engednek neki vezetni. Más részről női válság is terhel bennünket. A női szerepkör része pl. a család egyben tartása. Ez elsőszámú női feladat. LENNE. Ha már a nő nagymama, akkor a nagycsalád egyben tartása az ő legfőbb felelőssége! Egy ma felnövő kislány ezt vajon hol fogja megtanulni? Egy szükséges megoldás lehet a minta nélküli világunkban az, hogy iskolai szinten egy új gyakorlati tárgy bevezetése szegregált képzés formájában. Fiúknak, (hiteles) férfi szak(!)pedagógussal férfiélet, lányoknak (hiteles) női szakpedagógussal női élet tárgyakban… De felesleges erről álmodni, mert esélytelen, ha lenne is akarat ennek kivitelezésére, úgyse működne. Ami elképzelhetően menne, az egy zártabb szellemiségű, értékrendjében elkülönülő világközösség, ahol több oldalról megtámasztva, egy komplex életminőséget támogatva a régi értékek felszínen tartásával átadhatóvá válna az, amit az átlag család ma már nem képes megtenni. A többi ember pedig menthetetlen zombiként élhetné tovább a káprázat világát.

  11. Köszönöm Tibor bátyám! Remek írás.

    Fejlettebbek lennénk ha a gyermekek nevelését nem gyermekek próbálnák véghezvinni. Igazság szerint a nagyszülők alkalmasabbak a nevelésre tapasztalatuk révén.Persze nem az éjszakai tisztába tevésre gondolok.

    Most 40 évesen látom mennyit hibáztam mint szülő, pedig pár éve csak hétvégi apuka vagyok.Az, hogy így alakult az egyik kardinális hiba, nyilván nem csak az enyém, de szerepem tagadhatatlan.
    Eredményeim közé sorolom, hogy szeretetünk kislányommal töretlen és az a két-három együtt töltött nap hetente tartalmas, sokszor tartalmasabb mint a “normális ” családokban.

    ha a szeretet igazi felismeréseken alapszik, akkor a gyerekemet nem nevelem királyfivá vagy királylánnyá. Az, hogy az életre felkészíteni, hát oké, bár nem tudom ez mit jelent. Az anyukája szerint azt, hogy tanuljon és tanuljon, legyen diplomája, hogy később esélyekkel indulhasson a nagybetűs életben.
    Az ilyenektől hidegrázásom lesz. Tanulásban egyetértünk, de az, hogy mit tanuljon és főleg milyen irányultságban abban nem.
    Az emberek egy mintát követnek, de arra még nem jöttek rá, hogy ez a minta hova vezet. és arra se, hogy az nem elég, hogy boldogulni az életben, főleg mivel anyagiakban gondolkodnak. Szinte nulla szellemi látással rendelkezünk sokan, így nem csodálható ennek a remekül összeszedet írásnak az igazságtartalma.

  12. 10:
    akkor pontosítok mert nagyon félre lettem értve
    otthon melege az érték
    gyerekek, legnagyobb érték

    én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy nagyon sok nő azért rohan vissza a munkába, mert halálra unja magát a gyereke mellett (aki nem nagy családban él az egy idő után bezombul..)ez a pánikrohamig mehet egy lakásban pl…
    aztán ott van amire céloztam, ha nincs öröm az otthon rendberakásában, a kert, állatok gondozásában, vagy esetleg egy otthoni hobbiban akkor csak a gyerek bizony nem elég.

    én másképp működöm mint az átlag, három gyerek mellet, (két diplomával) de mégsem vágyom munkahelyre, otthon adom az értéket hozzá a családi békéhez.
    teljesen egyetértek a cikkel, ott ahol a nő teljes állásban napi nyolc órát dolgozik az otthonától távol,nincs idő a .:
    – gyerekre
    – a párkapcsolatra
    – a háztartásra
    de még magára sincs…

    nagyon sok nő szeretne otthon maradni de a párja, anyja, apja kutyája macskája anyagi okokból nem engedi.
    ill. a legtöbben rettegnek, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek ha nem keresnek soksok pénzt. (amiben sajnos van ráció)

  13. 13:
    Elnézést kérek, ha félreértettelek volna.

    A méltató sorokat mindenkinek köszönöm.

  14. Standing ovation… köszönöm Tibor bá’ ezt a mai mesterművet!

    8.-11.-12.-13. +1

    (Remek hozzászólások… öröm olvasni, hogy sokan így gondolkodnak.)

  15. 13. Zsike

    Akkor jó, mégiscsak egy hullámhosszon vagyunk és én értettelek félre.

    A nőkön nagy a társadalminak beállított liberális elképzeléseken alapuló nyomás, hogy “valósítsák meg önmagukat” a családon kívül.
    Nyilván a társadalom is torzult, és nagyon nehéz NEM alkalmazkodni a torz elvárásokhoz, és ódivatúnak maradni…
    Tibor bá’ jól összefoglalta a manipuláció módozatait, és nagyon nehéz szembe menni ezekkel, de azért meg kell próbálni.

  16. 12: “Fejlettebbek lennénk ha a gyermekek nevelését nem gyermekek próbálnák véghezvinni.” – Az a probléma ezzel, hogy azt a személyiségfejlődést, ami lehetővé teszi, hogy jobb szülő legyen az ember, pont a gyereknevelés idézi elő az emberben. Vagyis hiába vár valaki nagyszülő koráig, nem lesz érettebb, alkalmasabb a gyereknevelésre, mint 25-30 éves korában.

    Az első gyerek megszívta, ő kapja a tapasztalatlan, éretlen szülőket. Cserébe van pár éve, amikor ő az egyetlen szemefénye a családnak, minden figyelem és szeretet rá irányul, nem kell osztoznia rajta.

    Azzal nem értek egyet, hogy a nagyszülők lennének a legjobb szülők. Tapasztalatuk, érettségük nyilván van hozzá, de jóval fáradtabbak is, sokkal rosszabbul bírják azt a sok fáradságot, éjszakázást, mindent, ami a kisgyerekkel jár, ami türelmetlenné teszi őket. Még azt is, aki már több gyerek mellett beletanult, pláne a hosszú gyermektelenségbe belerigolyásodott idősebbek.

  17. 17:
    A jóval fáradtabb nagyszülők szárnyra kapnak, amikor érzik, hogy szükség van rájuk. Ezt a tényezőt a közép generáció nem ismeri.

  18. 17. Ábel

    Igazad van…
    A szülőnek fiatalon kell átesni ezen a próbán, de jó ha a háttérben ott a nagyi, aki egy-egy jó tanáccsal vagy időbeáldozással be tud segíteni…
    Szóval megint ott tartunk, hogy alapesetben mégiscsak a hagyományos családmodell a legjobb kompromisszum…

    Persze… ezt nehéz annak elmagyarázni, akinek két anyja van…

  19. Tibor bá:
    “Kiegészítjük egymást, de nem vagyunk egyenlőek, ami egy biológiai tény, amit ha felrúgunk, mi viseljük kárát.”

    Milyen szempontból nem vagyunk egyenlőek? Mert hogy egy nő ne akarjon favágó lenni, nyilván, és férfi sem tud gyereket szülni. De: a fizikumtól, biológiától eltekintve nincs különbség.

    “Az idézett anyagi kiszolgáltatottság egy megalapozatlan állítás. Harmonikusan együttműködő családnál nem fordulhat elő.”

    Nagyon idealista az a meglátás, hogy a családok általában harmonikusan együttműködnének. Amúgy meg, mondd, hogyan léphetne ki valaki egy rosszul működő, reparálhatatlan kapcsolatból saját jövedelem nélkül? Biztos vagyok benne, hogy korábban a nők mindent eltűrtek, mert nem volt más választásuk, de miért volna ez jó?

    Attila (PV):
    Azt írtam, legyen választási lehetősége: ha tud és akar kizárólagosan háztartásban dolgozni, tehesse, az baj, hogy az alacsony bérek miatt nagyon kevesen tehetik meg, noha szeretnék.

    De nem kell megideologizálni, hogy a családok jelenlegi rossz állapota a nők családon kívüli munkavállalásának a következménye, mert számos tényező játszik szerepet, és az ún. hagyományos családmodell buktatói annak híveit egyáltalán nem érdeklik.
    Amíg kicsi a gyerek, híve vagyok az otthonmaradásnak, de iskoláskorú gyerek már szinte egész nap nincs otthon, miért ne dolgozhatna az anyja máshol is? Aztán meg kirepül a gyerek, és ilyenkor keletkeznek a problémák, hogy sokszor nem tud mit kezdeni magával a nő, ráakaszkodik a felnőtt gyerekére stb.

  20. Ivett! Ez azért vicces:
    “De: a fizikumtól, biológiától eltekintve nincs különbség.”
    Ha biológiai különbséget alatt ha csak a hormonális különbségeket értjük, már akkor is hamis az állítás!
    A hormonok igenis befolyásolják a gondolkodásunkat, ezáltal a személyiségünket, és sok-sok képességünket. Még egy ember sem hasonlít, nem egyenlő önmagával a különböző életkorokban, a hormonszintjeinek változása miatt sem! Persze intelligenciával sok minden kompenzálható, de csak korlátosan.
    Bár, ha mesterséges adalékanyagokkal egyenszilárdságúvá alakítjuk az embereket hormonálisan, akkor bizonyára igazad lesz!

  21. 20. Ivett

    Igazad van, a hagyományos családmodell leginkább egy ideális társadalomban működne jól, és sajnos az ilyen eltorzult világban sok esetben nagyon necces.

    De szembe kellene néznünk azzal, hogy hogyan választunk: Az ideálisat tűzzük ki célul, és azt próbáljuk elérni, vagy az abnormális, torz rendszerhez próbálunk alkalmazkodni, és a végén kikiáltani azt normálisnak?

  22. 8. Tibor bá’
    “Ezt ti rúgtátok fel, mert egyen rangúak akartok lenni.”
    Nem gondolom, hogy egy nő le akarna ereszkedni egy férfi szintjére, csak azért, hogy egyenrangú legyen vele!

  23. Arról nem is beszélve, hogy még egy nő sem szállt magába és kezdte ontani a méhgyümölcsöket a ti rúgtátok fel-ti hibátok-miattatok fogy a magyar-el kell viselni a nem ideális (ja, főleg a nők rovására) helyzetet- azé a Kárpát medence aki teleszüli- típusú nyomasztástól. Ettől max. beint, és nemhogy még egyet, hanem egyet se.

  24. 23 & 24:
    Az elfogadható, hogy nem értetek egyet a megállapításaimmal, de amiket írtok se tartalmilag, se stílusban nem üti meg azt a szintet, amit elvártam volna.

  25. Mi is a nők ideális elvárása?
    Csak rövid idézet, hogy családon belül a férfi mellett nőnek érezhessék magukat, ami vélhetőleg nem azt jelenti, hogy vágynak este 10kor hazatérni a munkából izzadtságszagúan, fáradtan , kócosan .
    De a kozmetikus helyett sem horgászattal ütnék agyon az időt!
    Aztán a biológiai-lelki különbségekről nem is szólva!

    De meg lehet próbálni, kérdés a természet mennyire akceptálja!

  26. Tibor bá, ez egy nagyon jól megírt cikk. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy borzasztó.

  27. 26.
    Tiltakozom, én igenis elmennék horgászni, de elnyomnak idehaza! 😀

    23-24.
    Ne húzzátok fel magatokat, a férfiak fizikálisan, a nők meg mentálisan erősek, és mindkét félnek kell a másik, egy kapcsolatban egyenrangúak, csak a férfiakkal el kell hitetni, hogy ők egyenlőbbek. 🙂
    Egyébként a nőknek mindegy szerintem, hogy egy női vagy férfi vezetőt követnek, de a férfiak azok inkább egy férfit tudnak vezetőnek elképzelni, ezért nem baj, ha a külvilág számára a férfi a főnök, mert úgy nagyobb biztonságban van a nő is (és a család is).

  28. Sokat gondolkodtam és írtam e témában én magam is. Beszélgettem anyákkal, hajadonokkal erről a kérdéskörről, nem egyszer. Olvastam pro és kontra eleget. Mégis, mindig oda lyukadok ki, ahova Tibor bá’ is. Remek írás, emelem kalapom.
    Ami pedig a hölgy hozzászólókat illeti – háááát, nem szeretnék ítélkezni! Ismerőseimmel folytatott diskurzusok alkalmával sem szoktam, bár néha elszakadt a cérna. Egy biztos. A nők jelentős többsége nincs a “helyén”. Nem nőként és nem anyaként viselkednek. A feminizmus és a neoliberalizmus átesett a ló túlsó oldalára, túlnőtte magát. A szabadság fogalmát a szabadosság vette át. Márpedig a családot az anya (lenne) hivatott egyben tartani. A gondoskodásával, a szeretetével. Tyúkanyó effektus. Ez a baj forrása és persze a mérhetetlen önzés. Semmi és senki nem számít, csak ÉN. Beteg egy Világ – írtam már milliószor. Véleményem szerint a folyamat öngerjesztő, visszafordíthatatlan és ennél csak sokkal rosszabb lesz. Ne nekem legyen igazam!

  29. Ha jól kell kinézni, mert az alkalom megköveteli, akkor elmegyek kozmetikushoz, de ha választható szabad program, hogy horgászat, vagy kozmetikus, akkor egyértelműen a horgászat. 🙂

  30. Most, hogy a hozzászólások leragadtak a feminizmusnál, magam részéről igazoltnak látom a poszt egyik sarkkövét. Az egyéni önzés vezet a végső pusztulásba. Neme kell ezt nekem tételesen felsorolni, mert aki akarja, az tudja, aki nem akarja, az meg úgyse érti meg.

    Most álljak le vitázni, hogy miért jobb a férfi vezető a nőinél? Aki koedukált középiskolába járt, az pontosan tudja, de egy külön posztban hajlandó vagyok foglalkozni a témával.

    32:
    Ezt magad se hiszed el, de nem vitatható a tipikus női viselkedés miatt. Bármit mondanék, te kötnéd az ebet a karóhoz addig, amíg én agylobot nem kapnék. 😀

  31. 33.
    Innen látszik, hogy a férfiak nem járnak kozmetikushoz.
    Mindenféle kencéket pakolnak rád, amitől szebb leszel (maszkot kapsz), aztán kiszedik a szemöldöködet (a szemhéj felőli oldalon a legjobb, isteni érzés), majd kifestik a szemhéjad, és ha nincs szerencséd, akkor rábeszél, hogy kihúzza a szemedet is, na én ekkor szoktam könnyezni, mint a fene. Legutóbb az esküvőmkor mentem el ilyen szépészeti beavatkozásra, nekem nem hiányzik.

    A fodrász az más, az tényleg jó érzés, amikor megmossák a hajad, és szépen levágják.

  32. Tibor bá’
    Szívesen olvasnék egy posztot, az apa és férfi szerep fontosságáról is.

  33. 31. Nagy Csuri

    “Ez a baj forrása és persze a mérhetetlen önzés. Semmi és senki nem számít, csak ÉN.”

    Ilyenkor azért halkan meg szoktam jegyezni, hogy ez az “önzés” már egy 100 éves intenzív “tréning” eredménye.
    A hagyományos környezetükből kiszakított emberek sokkal fogékonyabbak a negatív behatásokra, mint azok, akik stabi kultúrális tradíciókkal, szokásokkal rendelkeznek.
    Például az, hogy a nők dohányoznak, gyakorlatilag Edward Bernaysnak köszönhető, aki miután elolvasta Freud Psychoanalysisét, meglátta benne a hatalmas lehetőséget, és összekötötte a “szabad nő” eszméjét a dohányzó nő képével…
    Filmek, reklámok, színházi előadások sorozatával csalogatta a nőket a dohányzáshoz, és pár év alatt hatalmas sikert ért el.
    A kifinomult marketinges fogások, a reklámok, a liberális média által állandóan hirdetett “modern” életformák nyilván megtették a hatásukat az eredetileg ellenállóbb közegekben is.
    SZóval az, hogy a mai nők ilyenek, abban rengeteg kifinomult kultúrális machináció is van egy egészséges őnzés mellett…

    Persze ha igazságosak akarunk lenni akkor a férfiakat se mentsük fel, mert ők is beleestek a modernitás csapdáiba, és elvárnák a nőktől, hogy egyszerre legyenek tökéletes feleségek, családanyák, fotomodellek meg pornósztárok az ágyban, miközben már ők sem képesek egyedül eltartani a családot…

    Szóval nehéz ügy ez.

  34. 36:
    Ehhez azért előbb definiálni kellene az “eltartást”. Csak csendben megkérdezném, hogy az eltartásba beletartozik-e a legújabb 150 centis LED TV (bár a CRT TV még működik), az évente lecserélt smart phone, a totálisan haszontalan ránctalanítók, a 3 napos wellness hétvége, az 5 milliós gépkocsi, az adriai nyaralás, a gyerek élmény táborozása, stb.?

    Ez meg egyszerűen vicc: “és elvárnák a nőktől, hogy egyszerre legyenek tökéletes feleségek, családanyák, fotomodellek meg pornósztárok az ágyban,” Ma már mázlista az a férfi, aki a felsoroltakból legalább egyet megkap. Ma a tipikus fiatal feleség kizárólag jól akar járni, kopasztani akar. Cserébe nem főz, mert nem is tud, nem takarít, mert ő nem cseléd, nem családanya, mert gyereket se akar, hogy az ágyban milyen az mellékes, mert joga van több ágyban lenni. 🙁

  35. Nagyon tanulságosak a kommentek és bizony csak a cikket támasztja alá a legtöbb női hozzászóló is az ellenvéleményével. Csak annyira véleményezném a hölgyek reakcióját, hogy egy társadalmi probléma felvetésére személyeskedő választ adni irdatlan hiba. A korosztályomat sem kíméli Tibor bá, és miért kellene mindent magamra venni, mégha éppen egyezik is a korosztályom bizonyos viselkedése az enyémmel?

  36. 38:
    Nem volt célom a szőrözés, de a férfiak jóval kevésbé hagyták el a hagyományos szerepeket. A nők azok, akik a természet adta kötelességek alól jelentősen kibújtak. Azonban globálisan nem csak a párja húzza a rövidebbet (amihez hozzá vannak szokva), hanem vele együtt ők is. A férjnek legfeljebb levágják a fejét, de őt fogja 12 mocskos muzulmán állat partiba vágni mielőtt felvágják a hasát.

  37. Tibor bá’! “hozzászólások leragadtak a feminizmusnál” Ismét felhívom a figyelmedet egy látszólag ártatlan mondatodra! Nem mi ragadtunk le, hanem erről szól a cikk, és a hozzászólások. Sajnálom, hogy sokan éljenzik az írásodat, ami ugyanazt mondja, mint az a sok tucat többi (NagyCsuri), amit mások is ugyanúgy megírnak és megveregetik egymás vállát, hogy milyen jól megmondtuk a frankót!, hiszen ezt kívánják az emberek! Kinek a gondolatai ezek? Honnan veszitek? Egymástól? Megfigyeltétek már, hogy a negatív példák milyen hatalmas érzelmi reakciókat váltanak ki? Mit gondoltok miért?
    A 23. hozzászólásom is figyelemfelhívás volt. Az írásod is, és a hozzászólások is (dávid icon és Attila (PV)kivételével) arról szólnak, amit Attila írt, arról ahogyan szépen lassan át lett a társadalom formálva. Észre sem veszitek, hogy a szavaitok mögött milyen jelentéstartalom van. A nők sem, és a férfiak sem. Azt mondják, amit a szájukba rágtak. Oda van dobva egy gumicsont – feminizmus – és tessék, érvek – ellenérvek, lehet “ütni” egymást emberek.
    Ez a “tanítás” jelen van minden családban. Pedig nagyon egyszerű megoldása van, de mivel sokáig tart a megvalósítása, ezért a mai ember már neki sem áll, hogy változtasson a mentalitásán.
    Én a megoldást az önértékelésben látom, ami egymás tiszteletén alapul. Ha értékelem a páromat, mert egy csodálatos ember, akkor a párom nem fog önértékelési problémákkal küszködni, tehát nem akar túltenni rajtam, másokon.
    Ennek tükrében még egyszer a mondatod: “mert egyen rangúak akartok lenni”. Mi a jelentése? A nő alacsonyabb rangú, mint egy férfi, amiből következik, hogy a nőnek azt kell tennie, amit a férfi mond. És ettől az alacsonyabb rendű lénytől várja el a férfi, hogy a fiából egy olyan felsőbbrendű lényt neveljen, mint amilyen ő. Ugye, nem kell az ambivalenciát elmagyaráznom ebben az esetben?

  38. Observer véleményét szívesen látnám ebben a témában! Ő szerintem jól ismeri a női nemet is, mert egy hozzászólásában el tudta képzelni, hogy képesek a nők egy füstölt sertéscsülköt cipelni a muzulmán férfiak támadása esetére! 🙂

  39. 39.
    Na ne vicceljünk, láttátok már a mai férfiakat?
    Sajnos a családon belül is vannak életképtelen egyedek, akik teljesen férfiatlanok. Nyüzügék, egy csavart nem tudnak becsavarni és beképzeltek, mert ők férfinak születtek. És nem csak a kis hülye ecsethajú generációról beszélek, hanem 50 év felettiekről is. Akik nem tudják, hogy motorolajat nem ad hoc jelleggel, hanem 10e km-ként kéne cserélni, és bizony nem árt megnézni néha az olaj és hűtővízszintet is. És lehetőleg ne benzint rakjunk az ablakmosóba!

  40. 41: “Observer véleményét szívesen látnám ebben a témában!”

    Milyen témában? 😀

  41. 43. Én azt szeretném, ha ehhez szólnál hozzá: mit tehetünk azért, hogy ne bomoljanak fel a családok?
    De alternatív választási lehetőséged van, mert a többiek erről beszélnek:
    “A férfiak azt mondják, hogy az egyszerűség meg a szolidság tetszik nekik, DE a nyavalya töri őket azért a nőért, aki modern, divatos és csinos.” 🙂

  42. 44: “ne bomoljanak fel a családok”

    Apai nagyszüleimről nem lehetne azt mondani, hogy ‘szerelmi házasságot’ kötöttek. Nagyanyám – helyi viszonylatban – módosabb családba született, nagyapám családja viszont elszegényedett a filoxéra vész miatt, cselédsorba kerültek. “Normál” körülmények között semmi esélyük nem volt arra, hogy összeházasodjanak.
    Viszont jött az első vh., nagyapám katona lett, megsebesült, hadifogságba került, és jóval a háború vége után került haza – akkorra már a Szovjetunióból. Szerencsés volt, mert ő hazajött, életben maradt (bár a sebe sosem gyógyult be tökéletesen), ellentétben sok százezer társával, akik ott maradtak a fronton.

    A háború után olyan ‘férfihiány’ volt, hogy a módosabb gazdák is szívesen adták a lányukat szegényebb családok fiaihoz (kellett az ingyen munkáskéz…).
    Persze az is kellett, hogy a ‘nem egy társaságba járó’ fiatalok házasságát összehozzák. Erre általában voltak olyan lelkes emberek, akik ismerték, hogy hol vannak eladó lányok, és facér férfiak.
    Nagyszüleim gyakorlatilag így kerültek össze, korábban nem is ismerték egymást.
    Nagyapám haláláig együtt éltek, kölcsönös tiszteletben és szeretetben, felneveltek három gyermeket, kitaníttatták őket – mindezt a mai fogalmaink szerint hihetetlen mennyiségű munkával érték el.

    Hogy mi jellemezte a házasságukat?

    -a másik feltétel nélküli elfogadása
    -kölcsönös tisztelet és bizalom
    -közös tervek és közös döntéshozatal (mindent megbeszéltek, a legapróbb dolgokat is)
    -egymás- és a gyermekeik iránti szeretet
    -nagyon erős Istenbe vetett hit
    -önfeláldozás egymásért és a gyerekeikért
    -házastársi hűség

    Biztos van még, amit elfelejtettem, de ennyi is elég.
    Vajon egy mai, átlagos házasságban a felsoroltakból mennyi van meg?
    Eluralkodott a türelmetlenség, az egoizmus, senki nem akar kötöttségeket, senki nem akar felelősséget vállalni másokért, ma már inkább össze sem házasodnak az emberek, mert akkor a legkönnyebb ‘lelépni’, és még ügyvédre sem kell költeni.

    —–
    A dögös csajokról: minden hapsi – kivétel nélkül – a dögös, szexi csajokra bukik. Ez van, ezt okozzák a hormonok (fogjuk rá a hormonokra 🙂 ). Persze van olyan pasi, aki az ilyeneknek a közelébe sem mer menni, de attól még ilyenekről fantáziál. 😉
    Aztán az okosabb pasik megkötik a maguk kompromisszumait – ha túl dögös a nő, akkor állandóan azon kell rettegni, hogy félre kefél, ha állandóan csak magával foglalkozik, akkor nincs vacsora és vasalt ing, nem akar gyereket, mert félti az alakját, vagy ha mégis szül, akkor nem hajlandó szoptatni, mert akkor lógni fog a melle… stb. stb. 😀

    ——

    Egyenjogúságról – a családban – szégyen ide, szégyen oda, az én IQ-m a legalacsonyabb, szóval a szellemi fölényemet nehezen tudnám hangsúlyozni az asszony (és most már a nagylányom) előtt. 😀

    Így aztán demokrácia van, mindent megbeszélünk, közösen döntünk (ebbe bevonjuk a gyerekeket is, ha őket érintő dologról van szó), a háztartás, gyereknevelés dolgain is -szükség szerint – osztozunk. Nekem így normális.

    De ismerek olyan – katolikus szellemű – családokat, ahol az apa maga az atyaúristen. Nekem ez eléggé “fura” a mai világban.

  43. 45. Observer
    Én tudatosan “nősültem”. A gyermekeim anyjának egy olyan nőt választottam, aki – finoman fogalmazva – nem volt egy feltűnő szépség. Úgy tűnt, család-centrikus anyatípus. Pontosan ezért választottam őt és reméltem, “nem kell majd mindenkinek”.
    Nomármost! Tizenkét év után elhagyott egy rakás szarért. Három gyerekkel és 41 évesen tette mindezt. “Nooormális?” – kérdezné Besenyőpistabácsi. Hozzáteszem, szabadnap nélkül dolgoztam végig az elmúlt húsz évet, hogy mindent megadhassak a családomnak. Hiba volt. Ám, ha a munka és pénzhajhászás helyett otthon ültem és babusgattam volna az “édesanyát”, akkor a pénztelenség miatt már jóval korábban lelépett volna. Vicces? Korántsem, ugyanis nem egyedi esettel állunk szemben. A környezetemben és – borítékolom -, távolabb is rendre ez a trendi. Kapkodom a fejem, milyen ordenáré sületlenségeket beszélnek egyesek erről a kérdéskörről. Főleg a női egyedek remekelnek ebben. Némelyiket legszívesebben felpofoznám, ha már az apja nem tette meg időben. Kellett volna!

  44. A bátyám is így járt, dolgozott, mint egy állat, alig volt otthon és a nő lelépett, a fiával együtt, de ők csak 5 évig voltak együtt.
    A nővérem is elvált, de ott a férj volt alkoholista, és egy idő után elfajultak a dolgok, majdnem 10 évig voltak együtt.

    A férjemmel 14 éve vagyunk együtt és 6 éve vagyunk házasok, 3 gyerekkel, és egyikünk se akar válni. Anno megbeszéltük, hogy inkább legyen kevesebb pénzünk, mint hogy ne lássuk egymást. Nem lehet mindent csak anyagiakban mérni, azt hiszem ebben mindannyian egyetértünk.
    Egyébként nincs az a pénz amit ne lehetne elverni, inkább egy olyan szintet kell belőni, ami hosszú távon fentartható és nem kell komoly lemondásokat tenni.

  45. 37. Tibor bá’

    “Ez meg egyszerűen vicc: “és elvárnák a nőktől, hogy egyszerre legyenek tökéletes feleségek, családanyák, fotomodellek meg pornósztárok az ágyban,”

    Nem vicc… Elvárnák… Ők is ugyanazon a “kultúrán” nevelkednek. Az más kérdés, hogy nem kapják meg.
    Ezért gyakorlatilag mára kihalnak a normális kapcsolatok is.
    Persze… Már a “férfi” se az “A” férfi, aki pár generációval ezelőt volt…
    Gyakorlatilag valóban a férfi az érzelmi vesztese a megváltozott körülményeknek. Nehezen viseli, hogy az “otthon” már nem ugyanaz, és a feleség versenytárssá lépett elő.
    Nem véletlen, hogy sok évvel élnek a férfiak kevesebbet, mint a nők…

  46. 46: “család-centrikus anyatípus”

    Talán azt várta, hogy többet legyetek együtt – ha már azt írod, hogy családcentrikus.
    A tied egyáltalán nem kirívó eset, ismeretségi körömben sok hasonlót láttam – az apa dolgozik látástól vakulásig, hogy megteremtse az anyagi biztonságot, és erre rámegy a családi élet.
    Van, aki aztán ezt úgy fogalmazza meg, hogy az ‘unatkozó’ háziasszony jódolgában nem tudja, hogy mit csináljon, és elválik.
    De ha a nő oldaláról nézzük – talán sosem volt ott a férje, amikor a saját kisebb-nagyobb problémáit szerette volna megosztani vele – és ezért inkább kilép a házasságból, mert minek fenntartani egy olyan házasságot, amiben gyakorlatilag mindig egyedül vagy. Nem minden a pénz…

    Aztán vannak azok a nők, akik tényleg csak élősködni akarnak a férjükön, pasijukon, az már megint egy másik helyzet. Ott a pasinak kell időben kapcsolni…

    Ha jól emlékszem, a házasságok több, mint 60%-a válással végződik. Elég rossz a rendszer hatékonysága. 😉

    47: “inkább legyen kevesebb pénzünk, mint hogy ne lássuk egymást”

    Én is így gondolom, nagyjából ezt is követjük, és egyelőre működik a dolog. 😀
    Hozzátéve, hogy nincsenek napi filléres gondjaink, mert persze az is megöli a házasságot (manapság legalábbis).

  47. 47#
    Egyet értek a hozzászólással!
    A legnagyobb baj a kialakuló kapcsolatokkal az, hogy nem képesek lekommunikálni a felek a jövőbeni elvárásaikat!
    Dúl a “love” aztán majd lesz valahogy! Általában a férfi eldönti magában, hogy neki kötelessége talicskával tolni haza a pénzt, hogy minden meglegyen a boldogsághoz. Asszony meg mondjuk nem egy karrierista típus és inkább a törődést igényelné. Esélytelen, hogy együtt maradnak hosszútávon! A legtöbb nő alapvetően jobban igényli a törődést, mint egy új kocsit! Persze nem a plázákban élő nőneműekről van szó.

  48. 49.

    Az emberi társadalmat évezredes beidegződés determinálta, amelyben a nő a család és viselt dolgainak “menedzsere”, míg a férfi a család megélhetésének, biztonságáról-védelméről gondoskodott. A társadalmi-gazdasági szerveződés is eszerint épült fel! A nők boldogok voltak, mert tudták mi a feladatuk és a család boldogulása-boldogsága volt eredményük-életcélfeladatuk mércéje. A férfiak meg a saját területükön tették teendőiket.

    Aztán szép lassan ezek az értékrendek bomlásnak indultak, leginkább az ipari forradalom megindulásával, amikor is a magasabb profit megteremtette az olcsó munkaerő iránti igényét. Már a férfiak mellőzése megkezdődött, mert munkaerejük drágának bizonyult….

    Mára kultúránk alapvető része lett az anyagi javak birtoklása, kényelmi életmód megteremtése és nem csak abszolút értelemben, hanem bejön a relatív-összehasonlító szemlélet. ha a barátnőm megkapta, neki jár, mije van és mindezt anyagi mércével mérve,nem lelki-szellemi szinten.

    Aztán az a “felülről” vezérelt elv, amikor a romantikus macsó filmhős gavallérosan megvédve a gyengébbik nem tisztaságát jófiui módján, harcol (gyilkol), anyagi jólétet teremt és még humora is van.
    A férfiak szájtátva lesik a plasztikázott, kisminkelt cicababákat.
    És ezután mindenki élete párjától a megtévesztésen, a stúdió öltözőjében, sminkszobájában, a műtermben többször begyakorolt rendezői beállításon alapuló jellemeket, külsőségeket, értékrendet kéri számon!

    Mindehhez biztosítanak még egy nagymértékű liberalizmust, amivel a társadalom alapját adó családi modell szétverését segítik. Valószínűleg jól megtervezett célból…..

  49. Én nem aggódok a férfi és a nők szereptévesztéséért meg a család széthullásáért mert egy muszlim europában minden helyre lesz téve …a fehér nő na az brutálisan meg lesz fegyelmeze ha nem engedelmeskednek…én meg elbolondozok Mekka felé fordulva a szönyegen hithű muszlimot játszva….
    Egyébként a feminizmust mindig is férfiak irányitották és pénzelték ez igy van mai is …a kirakatba tolt nők csak vitrin bohócok ill hasznos hűlyék ebbe a “válalkozásba” 😀

  50. Az emancipált nők a saját életük elleni vádbeszédként olvassák ezt a szöveget, ezért rögtön védekező állást vesznek fel, és képtelenek felismerni az igazságtartalmát.

    Van némi igazságuk abban, hogy a hagyományos családmodell sem mindig az idilli tökéletesség, de itt nem is erről van szó. Hanem arról, hogy a gyereknek az egészséges fejlődéshez szüksége van az édesanyja fizikai és érzelmi jelenlétére. Ennyi.

  51. Azért írok ismét, mert azt gondolom, hogy ez az a probléma kör (társadalmi), amin tudunk változtatni mi magunk. Nem gondolom, hogy egy atomháború, egy klíma katasztrófa vagy hasonló nagy volumenű dologra, mint egyén befolyásunk lenne, de az egymással szembeni viselkedésünkre oda tudunk figyelni.
    45. Nagyon jó a jellemzés! Az én ismeretségi körömben nagyon sok jó házasság van! És végiggondoltam – az Istenbe vetett hit kivételével – mindegyik jellemzés igaz rájuk.
    Én még egy nagyon fontos dolgot is szeretnék írni hozzá: egymás megértése. Mielőtt véleményt alkotnánk, vagy ítéletet hoznánk tegyünk fel pár kérdést magunknak, hátha másképpen látjuk a megtörtént eseményeket: Miért mondta a párom ezt? Miért csinálta ezt? Miért nem tette meg, amire kértem? Miért…?
    Nem csak párkapcsolatokra, hanem bármilyen emberi kapcsolatra igaz.
    Sajnos, nincs rá lehetőség, hogy hosszan kifejtsük a mondanivalónkat, és ebből adódóan a tömörségben néha elveszik a lényeg. Azért írtam hozzászólást, hogy felhívjam a figyelmeteket néhány dologra, ami fontos az emberi kapcsolatokban. Nem azért fontos, mert akkor nem fog megcsalni a párom, vagy mert attól olyanra formálhatom, amilyenre akarom, vagy mert akkor nem lesz feminista, és minden rossz, amit el tudtok képzelni. A másik embert nem tudjuk megváltoztatni, és kapunk az élettől hideget is, és meleget is, de ne csak a rossz oldalát lássuk a dolgoknak. Tibor bá’ élete nem titkolt, így láthatjuk benne, hogy mennyi mindenen végigmegy az ember élete során. Belelátunk, hogy milyen csodálatos ember, akinek vannak jó és rossz tulajdonságai. Akik találkoztunk Tibor bá’-val és Évával személyesen is, mi azt is látjuk, hogy Éva szintén csodálatos ember. Nem a tények leírásával (de még csak a bekövetkezésével sem) van a baj, hanem a hozzá fűződő érzelmi töltéssel.
    És most ismét egy pár példa (és ne ragadjunk le azon, hogy férfi vagy nő az illető):
    „Csak annyira véleményezném a hölgyek reakcióját, hogy egy társadalmi probléma felvetésére személyeskedő választ adni irdatlan hiba.” = még normálisan dönteni sem tudsz!
    Ez egy ítélet – egy elítélő hozzáállás, ami ismét negatív hozzáállást vonz magához. Burkoltan kifejezni, hogy a másik mennyivel kevesebb, mint én, aki véleményezhetem az alsóbbrendű embereket. Nem sok választási lehetőséget ad. Vagy leszarom, vagy elkezdek védekezni, amit aztán megint meg lehet bélyegezni.
    „kis hülye ecsethajú generációról”
    Egyértelmű leszólás.
    „ordenáré sületlenségeket beszélnek egyesek erről a kérdéskörről” = én vagyok az isten, és lehetőséget sem adok neked arra, hogy más véleményed legyen, mint nekem.
    „Az emancipált nők” = megbélyegzés.
    „képtelenek felismerni az igazságtartalmát” = te nagyon hülye. Ismét egy leszólás.
    Az otthon melege érdekében nagyon vigyázzunk a szánkra!
    És hogy jó dolgot is írjak: a menyem eljött a kisebbik unokával, hogy beszélgessünk egy kicsit (egy faluban lakunk), csomagoltam nekik sütit, játszottunk, megbeszéltük a felmerült problémákat (amiket főként a kamaszodó „ecsethajú” okoz), mikor mentek el észrevettem, hogy el van szakadva a sapkája a kicsinek. Gyorsan lekaptam és megvarrtam. A menyem átölelt és azt mondta, hogy „olyan jó, hogy te olyan igazi nagyi vagy”.
    Vagy amikor az anyósom telefonál és nekem mondja el először, hogy mit mondott neki az orvos. Bízik bennem, és ez nekem sokat jelent.
    Mondhatod, hogy ezek hülyeségek, de nekem a világot jelentik! És azért anyós és meny példát hoztam, mert azok is olyan mumusok a társadalmunkban.

  52. 54. Miértke: Szerintem te vagy az egyetlen, aki nem értette meg a kommentemet. A kivett idézet és az egyenlőségjeled után írt mondat teljesen mást jelent. De nem baj, nincs harag.

  53. 54: A nők emancipációja a feminizmus célkitűzése. Ha ez neked megbélyegzés, akkor Te ezek szerint antifeminista vagy. Akkor viszont min vitatkozunk?

    Ha megpróbálnád a férfiak kijelentéseinek nem a hátsó szándékát keresni, hanem szó szerint venni, lehet, hogy megértenéd, hogy mire gondolunk, ahelyett, hogy jól megsértődsz.

    Értem én, hogy amikor valaki személyében támadva érzi magát, akkor nehéz elismerni a kellemetlen igazságot. Jó lenne, ha megértenétek, hogy nem támadunk senkit. Jelenségekről, viselkedésekről és a hatásaikról beszélünk. Ha ludasnak érzed magad, lehet, hogy érdemes elgondolkodni, hogy min lehetne változtatni, ha nem, akkor meg mire fel a felháborodás?

    Abból, amit a menyeddel és anyósoddal való jó kapcsolatodról írsz, világos, hogy jól menedzseled a női kapcsolatokat. De a férfias kommunikáció elmegy melletted. Mi általában egyenesen beszélünk.

  54. Egyébként meg a nő és a férfi egyenrangú, de távolról sem egyenlő, nem azonos. A különbségek minden területen ott vannak. Letagadni, megszüntetni őket mindenkinek rossz, de végső soron a nőnek a legrosszabb, aki így nem élhet a természete szerint, hanem egyszerre akar megfelelni a férfi és a női ideáloknak és szerepeknek, ami nem fér bele egyetlen emberi életbe.

  55. 57. Ábel

    ” …de végső soron a nőnek a legrosszabb, aki így nem élhet a természete szerint, hanem egyszerre akar megfelelni a férfi és a női ideáloknak és szerepeknek, ami nem fér bele egyetlen emberi életbe.”

    Ez olyan tökéletesen fogalmazza meg a dolgok mibenvalóságát, hogy nem tudtam ellenállni annak, hogy még egyszer ki ne emeljem…

    (És esz a fene, hogy nem nekem jutott eszembe !)

  56. 46. Nagy Csuri

    ” A gyermekeim anyjának egy olyan nőt választottam, aki – finoman fogalmazva – nem volt egy feltűnő szépség. – Tizenkét év után elhagyott egy rakás szarért.”

    Nem akarlak kritizálni, mert gondolom, jó szándékkal választottál…
    Inkább a többiek számára lehet tanulságos, hogy nem mindig lehet ésszel helyettesíteni az érzelmeket.
    Nekem úgy tűnik hogy te nem feleséget kerestél, hanem egy baby-sittert…
    És ez a feleségednek is feltűnhetett egy idő után, és ez lehetett a probléma forrása. Szerintem hiányzott neki, hogy nőként is kezeld, ne csak a gyerekeid anyjaként.

    Persze nem tudom a részleteket, de nekem ez jutott eszembe a beírásod olvasása után.

  57. Ez senkinek se szól, csak leírom a véleményemet. Feltűnik nekem, hogy a topik gyorsan megváltozott. Ezek szerint a családok széthullása kevésbé fontos, mint a feminizmus. Azért ez is árulkodó.

    Egészen a II. világháborúig a nő-férfi együttélés módja a megelőző 100.000 év tapasztalatára épített optimum volt. A lényege, hogy a biológiai adottságokba mind a két nem belenyugodott és annak megfelelően élt. Ennek lényege, hogy se nem egyenlő se nem egyenrangú a férfi és a nő. Hogy ki minek születik nem rajta múlik, de miután észleli a világot akkor jár jól, ha tudomásul veszi a sorsát, és nők esetében ez nem az “önmegvalósítás”. Bizony-bizony egy nőnek szülni kell, gyereket kell nevelni, és el kell látni a családot. Ezért, ha jön az ellenség, akkor nem neki kell fegyvert ragadni, és esetleg elveszíteni az életét. Az élet kemény, nem ágyba szarás. A százezer éves elrendezés ellen ágálók, a családot szétverők csak még nehezebbé teszik az életet. És itt tartunk ma. Sebaj, ez már az epilógus. Az a nő jár el (saját érdekében is) helyesen, aki tudomásul tudj venni a biológiai tényeket. Hadd tegyem hozzá, van ennél szarabb dolog is a természetben. A petét rakó ájtatos manó felzabálja az őt megtermékenyítő hímet. Szó se lehet egyenjogúságról. Aki azt hiszi, hogy mi ágálhatunk a természet ellen csak azért mert gondolkodni tudunk, az nagyon téved.

  58. 60. Tibor bá’

    “…nő-férfi együttélés módja a megelőző 100.000 év tapasztalatára épített optimum volt.”

    És mint a legtöbb természetes folyamat, ez se “magától” változott meg, hanem természetellenes befolyások tömege kellett, hogy a fajfenntartás ösztönét ENNYIRE háttérbe lehessen szorítani.

    És… Szerintem ennek tanulmányozása legalább olyan fontos, mint a klíma…
    Lehet hogy az benne a ciki, hogy nem lehet komoly vitákat generálni abból, hogy a születések számának csökkenése emberi beavatkozás eredménye-e vagy valami, tőlünk független dolog…

    Nekem persze vesszőparipám, hogy a “fehér faj” jelenti leginkább a konkurrenciát a globális hatalom számára, ezért ez pusztul a leggyorsabban…

  59. 61:
    Az élőlényekbe valahol be van programozva, hogy túlszaporodás idején saját maga ellen fordul így vagy úgy. A nyugati fehér ember mindenféle “felső” ösztönzés nélkül magától megy a kihalás felé. Nézd meg a mai fiatalok szóhasználatát: cukiság, kényeztetés, finomságok, wellness, dögös, villantás, stb. A hazafiságot, edzettség, akaraterő, stb. szavakat nem is ismerik. Egy fiatal nőtől hallottam: nincsenek férfiak, ha valakivel találkozok, még jó ha biszexes. A többi buzi vagy impotens.

  60. Hat en neztem sok képet a 19 es a 20 szazad elso feléből is. Ott is rengeteg kövér, nőies ferfiatlan ferfi volt. Sőt pl. a koncentrációs taborokat nézzük,csak a zsidókat benne, akkor azokat is azok élték túl, akik parasztok vagy szegeny prolik voltak, es hozzaszoktak az ehezeshez es nelkulozeshez. Azok, akik gazdagabbak voltak gyorsan “kihaltak” a körülmények miatt.
    De majd csak lesz valahogy ezutan is!!
    Amugy egy gyereket egyedül nevelő nő nem tudja, hogy mi kell egy férfinakn, arra nevelodni kell!!!

  61. Uraim! Talán észrevettétek (bár inkább nem 🙂 ), hogy belekényszerítettetek egy védekező állásba, az ilyen kijelentésekkel: megsértődsz, ludasnak érzed magad, a férfiak hátsó szándékát keresed, amik konkrétan nekem szólnak (de magamra veszem azokat is, amiket a nőkről írtok, ugyanazon okból kifolyólag, mint azok a férfiak, akik a 23. hozzászólásomat magukra vették). Egyenes beszéd valóban! És pozitív jelentésű? Építő jellegű?
    55. Gloucester Örülök, hogy nem haragszol, amiért virágnyelven lehülyéztél. 🙂 Mert ugye, ha valamit mindenki megért, csak egy ember nem, akkor arról van egy véleményünk: Hát, ez hülye! Sajnálom, hogy arra sem méltattál, hogy más szavakkal elmond nekem, hogy mi volt, amit félreértettem az idézett mondatodban. Mivel nagyon értelmes és művelt fiatalembernek ismertelek meg, ezért szeretném a figyelmedbe ajánlani a következő könyvet, ami ugyan a gyerekekkel kapcsolatos, de azt a fajta kommunikációt, amiről ír minden korosztálynál lehet használni: Thomas Gordon P.E.T. A szülői eredményesség tanulása. Ez a könyv nagyon jól leírja, hogy hogyan értsük meg a másikat. Már írtam, hogy sajnos így egy-egy komment rövidsége miatt nem lehet kifejteni egy-egy gondolatmenetet, de ebben a könyvben elmagyarázza az = jeleket is az előző hozzászólásomban.
    Ábelnek is ajánlom ezt a könyvet, hogy megértse, hogy a Te igazságod – „nehéz elismerni a kellemetlen igazságot” – nem biztos, hogy igazság a másiknak! Nekem bevált módszer a kapcsolataimban (nem csak párkapcsolatban), hogy felteszem magamnak a kérdést „Hogyan tudnék olyan megoldást találni, hogy az mindkettőnknek jó legyen?”
    Bízom benne, hogy érthető, amit leírtam, mert közben itt vannak az unokák, mosok, takarítok, főzök-sütök (ennyit a feminizmusomról). Gondolom, hogy a férfiak is úgy írják a hozzászólásaikat, hogy közben ezer más dolgot csinálnak, ezért elnéző is vagyok egy-egy összedobott kommentjükért, és amennyiben az enyémben is találtok érthetetlen dolgokat, akkor kérlek Benneteket, hogy Ti is legyetek elnézőek.

  62. 65: Igen, észrevettem, hogy védekező állást vettél föl, amiért minket hibáztatsz. Pont erről írtam. Mindenki maga felelős a saját érzelmeiért.

  63. 65. Miértke: A világért sem szeretnélek megsérteni, de igen nagy türelem kell hozzád. Szóval ajánlottál nekem könyveket, hogy megértsem, hogy az én mondatomnak miért adtál olyan értelmet amit fentebb írtál. Hát ez a szövegértelmezés igen sajátos formája. A kommunikáció alapeleme, hogy azt kell érteni az adott szavakon, ami konvencionálisan elfogadott. De lásd jószándékom és elmagyarázom, hogy mit próbáltam fentebb megértetni, amely alapvető félreértés és esemény-elemzési hiba továbbra is kisüt hozzászólásaidból. A tudományt úgy hívják, hogy szociológia, ezért bármely társadalmi kutatással foglalkozó könyv e szerint jár el.
    Abból indul ki, hogy az egyén a nagyobb társadalmi csoportokban másképp viselkedik, mint elszigetelt egyénként. Ha megvizsgálunk egy népesség hiedelmét, értékét, viselkedési normáinak rendszerét, akkor ezen társadalmi szinten kell vizsgálódásunkat végig meghagynunk, különben téves következtetéseket vonunk le. (Ami szintváltoztatást válaszaidban rendszeresen elkövetsz. Ezért nem egyenlő az általam megfogalmazott társadalomra érvényes állítás a te személyes megállapításoddal.) Ennek fényében magyarázd már el, hogy miként kell érteni, hogy valaki nem tud “normálisan dönteni”?

    Itt az írásod a tőlem vett idézettel:
    „Csak annyira véleményezném a hölgyek reakcióját, hogy egy társadalmi probléma felvetésére személyeskedő választ adni irdatlan hiba.” = még normálisan dönteni sem tudsz!

  64. 65:
    Miértke, én szeretlek, így ahogy vagy. Hogy miért, mert a két darab X kromoszóma miatt nálad más mércével mérek.

  65. kedves barátaim
    sokáig töprengtem azon, hogy van jogom nekem, kinek normális, hagyományos értelemben vett családi élete, párkapcsolata egész életében nem volt, belepofázni ezen témában.
    megpróbálom, engedelmetekkel az én tapasztalatomat, meglátásomat a témában megosztani veletek is.
    nos, arról volna szó, hogy én, mint tengerész, egész életemet a tengeren, távol feleségemtúl, gyermekeimtől leélve, esetleg egészen más megvilágitásban látom a család fogalmát, az asszony, az anya szerepét, ugy is mint családanya, ugy is mint feleség, ugy is mint ember.
    márpedig nejem mindhárom fenti feladatkört ragyogó teljesitménnyel oldotta meg, és tudjátok miért?
    -mert soha nem szóltál meg, ha tévedtem bármiben-mondja nejem, és gondolom, hogy ezzel

  66. Ezer elnézést, áramszünet volt.
    Nos, ahol abbamaradt, onnan folytatnám:
    a családi életnek több szintje, több vetülete van, hiszen ez a legbonyolultabb mikrotársadalmi helyzet, amennyiben szabadidód nagyobbrészét otthon töltöd. Márpedig a legtöbb ember munka után hazamegy, kivéve a bálinthoz hasonlókat, akik munkaidejük végeztével leballagtak a ……kabinjukba.
    Nos, miután minden család 2 emberrel kezdődik az elején, véleményem szerint a legfontosabb dolog, amit az ujdonsült párnak tennie kéne, az a jövöbeni terveik megbeszélése , egymással szembeni elvárásaik megtárgyalása volna.
    Gondolom, hogy rögtön, a közös élet legelején ajánlatos volna egymás negativumait- ami mindenkinél jelen van, huiszen nincs ember hibák nélkül-szóvá tenni, bátran kimondani, mi nem tetszik a másikban, és amennyire csak lehetséges, igyekezni MEGVÁLTOZNI, AMENNYIRE LEHET.
    Ha nem is fogunk annyira megváltozni, annyit levetközni azon tulajdonságainkból, amelyek zavarták párunkat, mindig világos lesz elütte, hogy legalább igyekeztünk kedvére tenni.
    Nincs ennél jobb, sikeresebb életkezdés, véleményem szerint, az ilymódón kezdödö családi kapcsolat nagyon egészséges lesz, saját tapasztalat.
    Természetesen, ahány ember, annyi karakter, ergo annyi házaspár, és annyi család.
    Ha két NEM EGYMÁSHOZ ILLŐ ember alapit családot, az a csaléd felbomlásra van itélve, és ilyenkor a legjobb, ha csak a válások szomorú statisztikája gazdagodik, még mielött gyerek érkezik, és sajnos ezt látja az ember majdnem naponta.
    Elözö hsz. folytatván, ahol abbamaradt, a családi élet szintjeit taglalva, tudomásul kéne venni, hogy a mellettünk élő, a mellettünk alvó valaki az életünk társa!
    Ezért is szeretem inkább az élettárs kifejezést-amiről tudom pedig, hogy nálatok egészen mást jelent-mint a férjem-feleségem meghatározást.
    Az asszony nem takaritó-szakácsnő és dada, hanem egy ember, a férfi pedig már hadd ne legyen csak az igavonó barom, aki soha nem hoz elég pénzt haza, hanem szintén egy ember!
    tessenek ezt figyelembe venni. ha az egyiknek van valami hobbyja, nem kell azt sem lefitymálni, sem kinevetni.
    ha az egyik valamit el akarna érni az életben, mert vonzódik hozzá, mert érdekli, igyekezzünk támogatni, amennyire csak lehet, mert neki ez fontos!
    Lehetséges, hogy a mai elnevelt fiatalok esetleg nem kapták meg már otthonról azt a mentalitást, azt a lelki indukciót, ami egyáltalán eléggé éretté tenné őket a családalpitás, majd az ezzel járó kisebb-nagyobb megalkuvások, lemondások vállalására, ebböl kifolyólag esetleg nem is képesek tartós párkapcsolatra.
    Gyerekek nem kütnek házasságot, nem alapitanak családot, mert MÉG gyermekek.
    Egy 30-40 éves ember szintén képtelen lesz huzamosabb ideig cssaládi életet élni, mert még MINDIG gyerek.
    Gondolom, hogy esetleg ez a mai családi szétbomlások oka, illetve a sok szingli jelenléte a társadalomban.

  67. Gloucester és Ábel! Köszönöm a türelmeteket! Nem kívánok tovább bonyolódni a témában.

    Tibor bá’! Neked pedig köszönöm, hogy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok! Nem minden nőnek van szüksége rá, hogy elfogadják a két darab x kromoszómájával, de nekem ezzel kifogtad a szelet a vitorlámból. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .