(3897) Élhetetlen világ

Tibor bá” szerkesztett fordítása online

Az ENSZ figyelmezteti a Földet, hogy egyenes úton halad egy élhetetlen világ felé

Írta: Frank Jordans és Seth Boresnstein (AP)


89. Útban a 90. felé

A Föld hőmérséklete át fog lépni egy fontos veszélyponton, hacsak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása nem csökken gyorsabban, mint amennyit az országok vállaltak – közölte hétfőn a világ klímakutatóinak legkiválóbb testülete, figyelmeztetve a tétlenség következményeire, de megjegyezve a fejlődés reményteli jeleit is.

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szerint az éghajlatváltozással foglalkozó IPCC jelentése feltárta a kormányok és a vállalatok „megszegett éghajlati ígéreteinek jegyzékét”, azzal vádolva őket, hogy a káros fosszilis tüzelőanyagokhoz való ragaszkodással gerjesztik a globális felmelegedést.

„Ez egy szégyen akta, katalogizálja azokat az üres fogadalmakat, amelyek egész biztosan egy élhetetlen világ felé vezetnek bennünket” – mondta.

A 2015-ös párizsi egyezményben a kormányok megállapodtak abban, hogy a globális felmelegedést jóval 2°C alatt tartják, ideális esetben 1,5°C alatt. A hőmérséklet azonban mára már több mint 1,1°C-al (ez  valójában 1,3°C) emelkedett az iparosodás előtti idők óta, ami jelentősen megnövelte az olyan katasztrófák számát, mint a hirtelen áradások, a szélsőséges hőség, az intenzívebb hurrikánok és a hosszabb ideig égő erdőtüzek, amelyek emberéleteket sodornak veszélybe és a kormányokat arra késztetik, hogy dollár milliárdos károkkal nézzenek szembe.

Az IPCC szerint „Ha továbbra is úgy élünk, mint most, akkor még 2 fokra se fogjuk tudni korlátozni a felmelegedést. ”A fosszilis tüzelőanyag kinyerésére irányuló, folyamatban lévő beruházások és a nagy erdőterületek mezőgazdasági célú kiirtása aláássa a párizsi cél eléréséhez szükséges kibocsátás masszív visszafogását.”

A kibocsátások 2019-ben körülbelül 12%-kal voltak magasabbak, mint 2010-ben, és 54%-kal magasabbak, mint 1990-ben. A jelentés készítői szerint a növekedés üteme az évszázad eleji évi 2,1%-ról 2010 és 2019 között évi 1,3%-ra lassult. De, ha az országok nem fokozzák erőfeszítéseiket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén, a bolygó 2,4-3,5 °C-al melegebb lesz a század végére, ami a szakértők szerint súlyos hatásokat fog okozni a világ lakosságának nagy részére.

A felmelegedés 1,5 °C-ra való korlátozásához az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának legkésőbb 2025 előtt tetőznie kell, 2030-ra pedig 43%-kal kell csökkennie. A testület elismerte, hogy ilyen csökkentéseket nehéz lenne elérni drasztikus, az egész gazdaságot átfogó intézkedések nélkül. Valószínű, hogy a világ túllépi a 1,5 fokos hőmérséklet emelkedést, és ezután erőfeszítéseket kell tenni a hőmérséklet visszaállítására, többek között a szén-dioxid – a fő üvegházhatású gáz – eltávolításával a légkörből.

Sok szakértő szerint ez a jelenlegi technológiákkal megvalósíthatatlan, és még ha meg is lehetne tenni, akkor is sokkal költségesebb lenne, mint a kibocsátások megakadályozása. A több ezer oldalas jelentés nem különíti el az egyes országokat a hibáztatásért. A számok azonban azt mutatják, hogy a légkörben lévő szén-dioxid nagy részét a gazdag országok bocsátották ki, amelyek az ipari forradalomtól kezdve elsőként égettek el szenet, olajt és gázt.

Az IPCC szerint az ipari forradalom óta a kibocsátások 40%-a Európából és Észak-Amerikából származik. Valamivel több mint 12%-a a Kínát is magában foglaló Kelet-Ázsiához köthető. Kína azonban a 2000-es évek közepén átvette a világ legnagyobb szennyezőjének pozícióját az Egyesült Államoktól.

Sok ország és vállalat használta fel a közelmúltban megtartott éghajlat-változási találkozókat, hogy rózsás képet festhessenek a kibocsátás csökkentés erőfeszítéseikről, miközben továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokba, és más szennyező tevékenységekbe fektettek be – mondta Guterres.

„Egyes kormány- és üzleti vezetők vizet prédikálnak, de bort isznak” – mondta. „Egyszerűen fogalmazva, hazudnak. És az eredmény pedig katasztrofális.” Azonban a jelentés szerint a helyzet nem reménytelen. A szerzők számtalan módot emelnek ki arra, hogy a világot vissza lehet vinni a 2°C-os pályára, vagy akár nagy erőfeszítéssel 1,5°C-os pályára is. Ehhez olyan intézkedésekre lehet szükség, mint a szén-dioxid természetes vagy mesterséges úton történő eltávolítása a légkörből, de olyan potenciálisan kockázatos technológiákra is, mint például aeroszolok pumpálása a légkőbe, hogy visszaverjék a napfényt.

Az ajánlott megoldások között szerepel a fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiaforrások felé történő gyors átállás, mint például az egyre olcsóbb nap- és szélenergia, a közlekedés villamosítása, a húsfogyasztás csökkentése, az erőforrások hatékonyabb felhasználása.

A helyzet olyan, mintha az emberiség „nagyon egészségtelen állapotban ment volna orvoshoz”, és az orvos azt mondaná: „Gyökeres változásra  van szükség. Ha nem teszi, akkor hatalmas bajban kerül” – mondta a jelentés társszerzője, Pete Smith, az Aberdeeni Egyetem talajok és globális változások professzora. „Ez nem olyan, mint egy diéta” – mondta Smith. „Ez egy alapvető életmódváltás. Megváltoztatja, hogy mit eszel, mennyit eszel, és aktívabb életmódot folytatsz.”

Az Egyesült Államok és Kína között a tavalyi glasgow-i ENSZ klímakonferencián létrejött egyezmény éppen ezt kívánja elérni. „Az a nagy üzenet az, hogy az emberi tevékenység sodort bennünket ebbe a problémába, és az emberi ki is tud szabadítani belőle” – mondta Skea, az IPCC társelnöke. Az IPCC jelentés első, 1990-es közzététel óta egyre szelídebbek, és a legutolsó lehet az utolsó, mielőtt a bolygó áthaladna 1,5 fokos felmelegedésen, mondta Skea az AP-nak.

Tavaly augusztusban Skea azt mondta, hogy az emberek által okozott klímaváltozás „elfogadott tény”, és figyelmeztetett, hogy a globális felmelegedés bizonyos hatásai már elkerülhetetlenek. Február végén a testület közzétett egy jelentést, amely felvázolta, hogy a további hőmérséklet-emelkedés hogyan fogja megsokszorozni az árvizek, viharok, aszályok és hőhullámok kockázatát világszerte.

Ennek ellenére a brit kormány korábbi tudományos főtanácsadója, David King, aki nem vett részt a jelentés megírásában, azt mondta, túlságosan optimista feltételezések vannak arról, hogy a világ mennyi CO2-kibocsátást engedhet meg magának. „Tulajdonképpen már nincs olyan szén-dioxid mennyiség, amit még elégethetnénk” – mondta King, aki jelenleg az éghajlati válsággal foglalkozó tanácsadó csoport elnöke. „Csak fordítva van. Már eddig is túl sokat tettünk az üvegházhatású gázok kibocsátása terén” – mondta, azzal érvelve, hogy az IPCC számítása figyelmen kívül hagyja az új kockázatokat és a már megtörtént esetleges önerősítő hatásokat, mint például a tengeri óceánok hőjének fokozott elnyelése. jégveszteség, és a permafrost olvadása során felszabaduló metán.

Guterres ENSZ főtitkár is megerősítette ezeket a figyelmeztetéseket, hivatkozva a tudósok figyelmeztetésére, miszerint a bolygó „veszélyesen közel kerül a fordulópontokhoz, amelyek visszafordíthatatlan éghajlati hatásokhoz vezethetnek”. „A nagy kibocsátású országok kormányai azonban nem csak szemet hunynak a káros tevékenységek felett, de ösztönzik is őket” – mondta, és a további szén-, olaj- és gázkitermelés leállítását kérte.

„Az új fosszilis tüzelőanyagok infrastruktúrájába való befektetés erkölcsi és gazdasági őrület.” A jelentés arra mutat rá, hogy a nagy szennyezőknek fokozniuk kell erőfeszítéseiket az ENSZ következő ősszel esedékes egyiptomi klímacsúcsa előtt. „A G-20-ra, a világ legnagyobb kibocsátóira várunk, hogy ambiciózus célokat tűzzünk ki a COP27 előtt, és érjék el ezeket a célokat – a megújuló energiaforrásokba való befektetéssel, a szén és a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetésével” – mondta Tina Stege, klímaügyi megbízott. „Rég elmúlt az idő, az ígéreteket beváltására.”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

112 gondolat erről: „(3897) Élhetetlen világ

  1. Sok pénzt osztogatnak mostanság szén-dioxid kivonó technikákra. Elég reménytelen szerintem, mintha a szomszédból öszeállnának a kölkök és együtt rendszeresen belepisilnének a medencébe, én meg nekiállnék vegyszerekkel, szűrőkkel kiszedegetni a szennymolekulákat a vízből. De a geoengineering sem tétlen, készül a Space Bubbles Project egyenesen a MIT fiúktól. Remek terv, csak ugye még a hogyan és a mit nem egészen kidolgozott, de a pénz már mehet, majd kitalálják „menet közben”. Viszont legalább nem okozna visszafordíthatatlan dolgokat, az űrnapernyő szükség esetén szétszedhető-eldobható.

  2. Véleményem szerint jelen helyzetben már csakis technológiai megoldásokban gondolkozhatunk.
    Azonban olybá tűnik, hogy akik rendelkezhetnek efajta technológiai lehetőségekkel nem kívánják megmenti az emberiséget a jelenlegi formájában.

    A gyeplőt bedobták a lovak közé, sőt!, a természeti rendszerekbe ágyazott alrendszer,(értsd:emberi civilizáció) összeomlasztása rendkívüli méreteket öltött az elmúlt 2 évben, sikeres volt a próbálkozás.

    Szerintem ősszel aranykorát fogja élni a blog, legalábbis látogatottsága szempontjából, vagy a facebookon fognak tarolni az efféle beszélgetések, persze jóval alacsonyabb színvonalon.

    A klímaváltozás egy következmény, ahogy a többi is.
    Ezen következmények indukáló forrásmechanizmusával nem foglalkoznak. Gyakorlatilag csakis tűzoltásban gondolkodnak.

    A gazdaság (vagy ahogy a cikkben szerepel: teljes életmódváltás) átalakítása nem lehetséges. Beteg eszmék hozták létre és most ez a beteg eszme kapkod mert látja, hogy baj van.

    A cikk rávilágít arra, hogy kifutottunk( vagy nagyon közel vagyunk hozzá) az időből és már átléptük a turning pointot.
    Egy mondattal elintézi a lényeget, lévén, hogy az ezt a problémát létrehozó ember lehet a megoldása is a maga generálta problémakupacnak.

    A legnagyobb baj nem a klímaváltozás, vagy az ukrán háború. Hanem a végzetes rendszerismereti információhiány!!!!!

    Azt hiszik ismerik a klímát, hogy már temethetik a föld vérszopó faját, vagyis magunkat. Pedig ahogy nem ismerték mikor a 60-as években az agrárforradalmat kikiáltották és a monokultúrát globalizálták és mára föld méretűre csinálták, úgy most sem tudják felmérni, hogy bizonyos tudati fejlesztések milyen kifutásokat eredményeznének, mikből mik manifesztálódnának.

    Legyintenek, hogy már megint ez a spirituális szarság, holott magunk előtt láthatjuk napjainkba önnön múltbeli tévedéseinket.
    De ez ma már nincs így felkiáltással ajvékolnak tovább.

    Pedig ahogy akkor nem tudták felmérni gondolkodásuk következményeit, úgy ma sem állithatják biztonsággal ki amit nagy szájjal kijelentenek, mivel a klímát létrehozó erőkről semmit sem tudnak, csak a klima rendszereiről, igaz arról már elég sokat.

    A megoldás(ha lehet még) nem ugyanazon eszement barom eszmeiség egyik új vívmánya lesz, bárhogy is erőlködnek.
    A játszma véget ért, de az alavető okát illetően ugyancsak tévednek.

    És ezt az okot az okozati
    következményekkel kapcsolatos eredményvárástól függetlenül meg kell ugorni!

    Na ez a fajta duma már mindenen túlmegy a ma materialista emberének!!!
    Persze nem érti, mert semmit nem tud róla és minde rászakad de ő akkor is jobban tudja! Hát igen, ezzel tényleg nem.lehet mit kezdeni!

  3. Dramatic news from the Alps:Mount Sonnblick in Austria (3100m) hosts the mountain observatory with the longest and most reliable climatic data.Seasonal snow has never melted earlier than 13 August (1963 and 2003),today the snow depth is 9cm and it’ll probably be gone by tomorrow.
    Lefordítom:
    Az ausztriai Sonnblick hegyen (3100m) van egy megfigyelő állomás, ahol hosszú évek óta igen megbízható meteorológiai adatokat gyűjtenek. Ezen feljegyzések szerint ott a hó sose kezdett el olvadni augusztus 13. előtt. Ma a hó magassága 9 cm, és valószínűleg holnapra elolvad.

  4. 4,Tibor bá
    Megrázó videó a tévéhirekben tegnap: az olasz Apokban nagyon közel egy üdülővároskához. olvadás miatt leszakad egy gleccser, egy vendég vette fel a megrázó jelenséget.
    Pusztuló világ.

  5. Bolygónk, a Föld
    HOGYAN TILTOTTÁK BE A KENDERT?

    #1049947 2022. március 20. 21:29 TrendMan Előzmény: #1049922
    Kéne termeszteni…

    1914-et írunk. Az első világháború évei és a farmerek, akik amerikai dollárért „kendert” termesztettek… Ezt tartsd észben és olvass tovább.

    Az ipari kender nem csak egy mezőgazdasági növény!

    Ez az olaj és a dollár ellenszere!

    HOGYAN TILTOTTÁK BE A KENDERT?

    1. Egy hektár kender annyi oxigént termel, mint 25 hektár erdő.

    2. Ismétlem, egy hektár kender ugyanannyi papírt tud előállítani, mint 4 hektár fa.

    3. Míg a kenderből 8-szor, addig a fából 3-szor lehet papírt készíteni.

    4. A kender 4 hónap alatt nő meg, a fa 20-50 év alatt.

    5. A kannabisz igazi sugárzáscsapda.

    6. A kannabisz a világon bárhol termeszthető, és nagyon kevés vizet igényel. Ráadásul, mivel képes a rovarok ellen védekezni, nincs szüksége növényvédő szerekre.

    7. Ha a kenderből készült textíliák széles körben elterjednek, a növényvédőszer-ipar teljesen eltűnhet.

    8. Az első farmerek kenderből készültek; még a „KANVAS” szó is a kendertermékek elnevezése.

    A kender ideális növény kötelek, zsinórok, táskák, cipők, kalapok készítéséhez is.

    9. A kemoterápia és a sugárkezelés hatásának csökkentése a kannabisz, az AIDS és a rák kezelésében; Legalább 250 betegségben használják, például reuma, szív, epilepszia, asztma, gyomor, álmatlanság, pszichológia és gerincbetegségek esetén.

    10. A kendermag fehérjeértéke nagyon magas, a benne lévő két zsírsav pedig sehol máshol nem található meg a természetben.

    11. A kender előállítása még a szójánál is olcsóbb.

    12. A kannabiszzal etetett állatoknak nincs szükségük hormonpótlásra.

    13. Minden műanyag termék készülhet kenderből, és a kenderműanyagot nagyon könnyű visszaadni a természetnek.

    14. Ha egy autó karosszériája kenderből készül, 10-szer erősebb lesz, mint az acél.

    15. Az épületek szigetelésére is használható; tartós, olcsó és rugalmas.

    16. A kenderrel készült szappanok és kozmetikumok nem szennyezik a vizet; tehát teljesen környezetbarát.

    A 18. századi Amerikában kötelező volt a termelése, és azokat a gazdákat, akik nem termeltek, börtönbe zárták. Most azonban a helyzet megfordult. FROM WHERE?

    -W. Р. Az 1900-as években a Hearst tulajdonában voltak az újságok, magazinok és a média Amerikában. Voltak erdőik és papírt termeltek. Ha a papír kenderből készült volna, milliókat veszíthetett volna.

    -Rockefeller volt a világ leggazdagabb embere. Volt egy olajtársasága. A bioüzemanyag, a kenderolaj természetesen a legnagyobb ellensége volt.

    -Mellon a Dupont Company egyik fő részvényese volt, és szabadalma volt a kőolajtermékekből történő műanyaggyártásra. A kannabiszipar pedig fenyegette a piacát.

    -Később Mellon Hoover elnök pénzügyminisztere lett. Azok a nagy nevek, akikről beszéltünk, úgy döntöttek a találkozóikon, hogy a kannabisz az ellenség. És kiiktatták. A médián keresztül a marihuána szóval együtt a marihuána mérgező drogként ivódott be az emberek agyába.

    A kannabiszdrogokat kivonták a forgalomból, helyükre a ma használt kémiai drogok léptek.

    Az erdőket kivágják a papírgyártás érdekében.

    A növényvédőszer-mérgezések és a rákos megbetegedések száma egyre nő.

    Aztán megtöltöttük a világunkat műanyag szeméttel, káros hulladékkal…

  6. 3. Balázs
    / a klímát létrehozó erőkről semmit sem tudnak, …/ ???

    Ezt kétlem Balázs!

    Az Elit nagyon jól ismeri!
    Egyszerűen ez egy nagyon jó indok – vagy alkalom – az infomátlan pórnép előtt kihasználni a hosszútávu terveik elérésében.

  7. 7 – L.S.
    A kötélhez gyártott és a kanabiszt tartalmazó kender két külön növény.

  8. 7 L.S. egyetértünk. Szerintem az UFO-k neutrínó sugárzása téríthette el a régmúlt USA döntéshozókat a jó útról, ezért tilthattak be mindent ami megmehthette volna a bolygót. Most hogy kevesebb az UFO, újra vannak józanabbul gondolkodó egyének. Gondolom a világunkat akarják megkaparintani, ezért is cseréltettél le a madarakat megfigyelő drónokra… 😉

  9. 3. Balázs
    Valóban szükség van a technológiára, hogy túléljünk, de túl sokat feltételezel a nagykutyák beavatkozási lehetőségeiről. A szabadkőműveseknek a trón és az oltár elleni küzdelmének pont az volt a lényege, hogy minél kevésbé egyének, minél inkább piaci szükségszerűségek irányítsanak. Központi technológiai beavatkozás nagy léptékben csak a keleti birodalmakban tud szerintem működni, míg nyugaton csak ha a tömegekben igény támad arra, és fizetőképes kereslet.

    „Szerintem ősszel aranykorát fogja élni a blog, legalábbis látogatottsága szempontjából”
    Szerintem is. Tömegek kezdtek el gondolkodni az emberiség előtt álló kihívásokról, olyanok is, akik eddig hülyének nézték a „világvégehívőket”, geddonistákat. Ilyen szempontból jól jött ez a háború, belefutottunk egy bozótosba a szakadék előtt, ami ad egy kis lehetőséget a lassulásra. Gyakorolhatják a tömegek a spórolást, a jövő tervezését még azelőtt, hogy a rendszer összeomlana. Még van egy csomó dolog, amiben a nyugati középosztály visszavehet az igényeiből, húzhat a nadrágszíjon.

    „A legnagyobb baj nem a klímaváltozás, vagy az ukrán háború. Hanem a végzetes rendszerismereti információhiány!!!!!”
    Az is egy tünet. Jó ideje kevés kiművelt, jóindulatú, független, elhivatott ember nevelődik ki, és ezekből kevés kerül lényeges döntéshozói pozícióba. Kapnak információkat a vezetők, de minden területhez úgysem értenek, és sokszor nincs igazán választásuk, ha a pozíciójukban akarnak maradni. Az emberiség nem azért nem a helyes dolgot cselekszi, mert sosem tudjuk, hogy mi a helyes. A rövid távú hasznot bezsebelők mindig nagyobb lobbierővel bírnak, mint a „maradiak”, akik kárognak, hogy milyen szörnyű következményei lesznek ennek-annak a távoli jövőben, pedig úgyis addigra a tudósok kitalálnak valamit. Megérkeztünk a távoli jövőbe, és a tudósok nem oldották meg a fő problémákat.

    „A megoldás(ha lehet még) nem ugyanazon eszement barom eszmeiség egyik új vívmánya lesz, bárhogy is erőlködnek.”
    Azt hiszem, hogy Popper Péternél valami olyasmit olvastam, miszerint Pilinszky mondta neki, hogy „Haragszom rátok pszichológusokra, mert azt a benyomást keltitek, hogy az élet tele van problémákkal, amikre meg kell találni a megoldást, miközben az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” Én nem hiszem, hogy van megoldás, főleg nem a világ teljes lakosságának. Az emberiség túlélése, esetleg civilizáció túlélése lehet reális cél, közte persze a sajátunké, közösségünké.

  10. És mindeközben Ausztria és Németország az utóbbi években bezárt széntüzelésű erőművek újraindításáról döntött. Kell az energia, senki sem hajlandó önszántából spórolni. Ha meg esetleg kényszerítik majd erre, akkor transzparensekkel vonul utcára, hogy semmibe veszik a jogait.

  11. 12: Jani

    „Kapnak információkat a vezetők, de minden területhez úgysem értenek, és sokszor nincs igazán választásuk, ha a pozíciójukban akarnak maradni. Az emberiség nem azért nem a helyes dolgot cselekszi, mert sosem tudjuk, hogy mi a helyes.”

    Az emberiség nem tudja mi lenne a helyes, nem is potens tényező, csak követi az eseményeket, max kommentel. A kormányok számára a” mi a helyes?” aspektus fel se merül: érdekek hálójában cselekednek. Az elmúlt évtizedekben lezajlott tőkekoncentrációk átnyúlnak államhatárokon, földrészeken. A „mi a helyes cselekvés?” a valódi hatalmat képviselő korporációk számára is elérte a megválaszolhatatlan kategóriát.
    Csak kisvihar a nagy biliben a múlt héten kitört vízhiány, és ami mögötte van. Sajnos pont minket is közelről érint a vízműtársaságok, az önkormányzatok és a kormány (alias rezsicsökkentés) közötti kötélhúzásből kialakult fenntarthatatlan helyzet. Ugyanez folyik nagyban, világgazdasági szinten minden ágazatban.
    A képviselő csak nyomja a rizsát, a valódi okokról nem beszél:
    https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/vizhiany-solymar-locsolas-ioviz-katasztrofa.755293.html

  12. 1O. Minato

    Nem unod?

    Ömlik belőled az irónia, a rosszindulat, a butaság, az
    üres locsogás, fecsegés…

    A bádogedényre emlékeztet minél üresebb annál nagyobb zajt csap…

  13. 14: Sajnos az a tó már egy ideje erősen haldoklik…
    #https://hvg.hu/plazs/20131102_Foto_igy_haldoklik_egy_debreceni_to
    #https://galeria.index.hu/belfold/2014/11/17/kiszarado_tavak_debrecennel/
    #https://www.debreceninap.hu/helyi/2015/08/02/a-vekeri-to-halaltusaja/

  14. 18. indiánlány
    Nehéz fogást találni ezen a komplex növénytermesztési rendszeren, azért megpróbálkozok vele.
    1. Meghekkelik a robotizált rendszert, ami azért lenne katasztrófális, mert a régi élelmiszer előállítási és beszerzési hálózatok megszűnnek. Az egyetlen élelmiszer termelő egység hekkelése miatt leáll az élelmiszer termelés, másik forrás pedig nincs.

    2. Azt sugallja a rendszer, nyugodtan nőhet az emberiség létszáma, hisz bőven jut majd élelem az új technológiának köszönhetően sokkal több embernek, mint jelenleg.
    Mivel nem csak eszünk, hanem millió mást is fogyasztunk, épület és berendezései, autó, szórakozás, kényelmi kütyük, energia. Félő, hogy az éhezők számát ez a módszer csak növelni fogja.

    3. Nem is annyira fontos a klímaváltozással foglalkozni, mert ennek a módszernek a segítségével a sivatagtól az esőerdő szomszédságáig a klimatikus viszonyoktól függetlenül elő lehet állítani az élelmiszert.

    Csak elképzeltem, hogy törvényileg felszámolják az emberi kezet igénylő és energia pazarló fólia és üvegházakat és a szabadföldi termesztést.
    A módszer briliáns. Kevés energia, kevés víz, nulla vegyszer, rövid szállítási táv, sok élelem, éhező ember nem lesz a földön.
    Úgy tudom, hogy valakik mindig belerondítanak a rózsaszín világba.

  15. Mai hír:

    „Annak érdekében, hogy Magyarország energiaellását garantálni tudják, a tegnapi kormányülésen úgy döntöttek, felhatalmazást adnak az MVM Zrt.-nek és a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek (MSZKSZ) arra, hogy a piacon felelhető forrásokból a meglévő hosszútávú szerződéseken felül vásároljon földgázt – jelentette be Szijjártó Péter külügyér az ATV beszámolója szerint.”

    #https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/gaz-szijjarto-foldgaz-mvm-beszerzes-energia.755700.html

    Miért kell a szabad piacról venni csilliókért gázt, ha van az oroszokkal megállapodás, hogy adnak milliárd köbméter számra?

  16. A jelenlegi (Július 5) magyar tárolói töltöttség 42%-os.

    Visszanéztem pontosan egy hónappal ezelőtt mi volt a helyzet (Június 5-én). Akkor 32%-os volt a tárolók töltöttsége. Azaz egy teljes hónap alatt csak 10%-ot sikerült növelni és ez csupán 6.5 TWh betárolását jelenti egy teljes hónap alatt.

    #https://agsi.gie.eu/

  17. 20. Gyarmathy
    Az oroszokkal csak a hazai fogyasztás kb. felére van megállapodás és nem is akarnak többet adni. A maradékot onnan vesszük, ahonnan és amennyiért tudjuk.

  18. Szerintem óvatosságból nyafognak, hogy egyrészt ne kérjen majd senki tőlük (Weber), másrészt ne mondhassa senki, hogy csak Putyinra támaszkodnak…

  19. „Az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események miatt Németország egyes területei már nem lakhatóak – figyelmeztetett a német kormány katasztrófavédelmi ügynökségének vezetője…
    Polgári védelmi tisztviselőként azt mondom, hogy egyes területeket nem szabad újra benépesíteni a klímaváltozás és a súlyos időjárási katasztrófák és árvizek akut veszélye miatt.”

    A németek gondolkodása egyre furcsább. Ez talán összefügg azzal, hogy fel akarják számolni az országukat?
    Habeck kijelentette, hogy szeretné, ha a németek kisebbségbe kerülnének Németországban. Nyilván ez jó a németeknek, ha a vezetőjük szerint ez kívánatos.
    Jó, vannak természeti csapások, voltak is, de mások ennél sokkal rosszabb körülmények mellett is benépesítik a területeket.
    Ezen gondolkodás szerint, a problémákat úgy kell megoldani, hogy tovább állunk.

    „A koronavírus-járvány tanulságaira is utalva felszólított arra, hogy hatékonyabban hívják fel a közvélemény figyelmét a válságok lehetőségére.
    A válságüzemmódnak most már az általános tudatosság részévé kell válnia, meg kell tanulnunk, hogy a válságjelenségek hozzátartoznak a mindennapi életünkhöz
    – emelte ki.”

    Nyilván a saját hivatalának a fontosságát hangsúlyozza, de így akarják tudatosítani a németekben, hogy vége a jó világnak számukra?
    https://ma7.sk/kavezo/a-szelsoseges-idojaras-miatt-nemetorszag-egyes-reszei-mar-nem-lakhatoak

  20. „Nyilván a saját hivatalának a fontosságát hangsúlyozza, de így akarják tudatosítani a németekben, hogy vége a jó világnak számukra?”

    Számukra?? Ez volt a hét vicce. 😀

  21. 24,kakukk
    Többször is átolvastam hsz.-det, illetve a belinkelt anyagot.
    Van ugy néha, hogy az ember valami hihetetlen láttán, mégegyszer megnézi, csak azért, hogy utólag se higgyen a szemének. Valamikor régen az emberek, ha muszáj volt, puszta kézzel cipelték el a földekről a köveket, hogy egy talpalattnyi termőföldet csikarnának ki a természettől, most meg ez az elmebeteg otthagyná országának egyes részeit, csak mert?!
    Régen egy ilyen valaki egy elmeintézetben morzsolgatta napjait, ma viszont fontos állami poziciót tölt be, semmi kényszerzubbony nélkül. Nyomorult , hülye világnak nyomorult, hülye vezetők kellenek,, igy néz ki egy meghibbant társadalom.
    Jól van ez igy.

  22. @24 kakukk: Idézlek: „Habeck kijelentette, hogy szeretné, ha a németek kisebbségbe kerülnének Németországban.”

    Erre egy linket lécci, mert ez így necces és hiteltelen. Köszönöm!

  23. 26 – bálint:
    Rajtam kívül kevesen értik azt, amit észrevételezel. De ezt te is tudod, felesleges nekem ezt írnom. Ez a világ el fog süllyedni, mert képtelen lesz fenntartani a dekadenciát.

  24. „Egy idős vagy beteg embernek két fokkal többre lehet szüksége otthonában, mint annak, aki fiatal és fitt, két pulóverrel és egy kis lépcsőzéssel átvészeli a telet. De logikus, hogy mindannyiunknak csökkenteni kell a hőmérsékletet, és nézzük meg, hol van a fájdalomküszöbünk. Egy fokkal alacsonyabb szobahőmérséklet is akár hét százalékos energiamegtakarítást eredményezhet. Az egyetlen és legfontosabb: kérem, azonnal kezdjenek el intézkedni, ne várják meg a telet – és vegyék komolyan!”

    Georg Friedrichs, a berlini Gasag vezetője

  25. 24. kakukk
    “ A németek gondolkodása egyre furcsább. Ez talán összefügg azzal, hogy fel akarják számolni az országukat?”
    Ez már régóta nem kérdés! Amerika kívánalma szerint, végzik ki magukat. A romokat majd belakja a betelepített csőcselék. Mennek vissza a középkorba, elvégre erről szólt a két világháború is. A német ipart már leválasztották az orosz energiáról, most pedig a németeket választják le az országukról.
    Vagy előkapják a nagypapi lezsírozott Mauserjét és rendet tesznek, vagy hírmondójuk sem marad.
    Háttér infó : https://mek.oszk.hu/10300/10377/10377.htm

  26. Mai hírek csak bekapcsoltam a tv-t pár percre:
    -KATA-s tüntetés az oktogonnál
    -közmunkások nagy része ki lesz rúgva (még van munka a gyárban de meddig??)
    -kormány energetikai vészhelyzet csomagja 7 pontban

    -Gazprom: nem lehet garantálni az északi áramlat működtetését (hoppá lehet cumi lesz)
    -ja és a háború még nem ér véget
    -ha a német ipar leáll akkor mi is
    Annyi minden van amit ki kellene tárgyalni de most ilyen jó időben megyek dolgozni 😀

  27. 33. Z,

    Mennyi gúnyolódást láttam az utóbbi egy-két hónapban pl. a németeken, akik a takarékosságra intenek.
    Most utoléri a valóság a magyar lakosságot is.

    Most ilyen hozzászólásokat olvasok:

    „Teljesen elektromos a házam, 910KW az átlagfogyasztásom, most mi lesz? ”

    „Két generáció él együtt nálunk, a szülők a földszinten, mi az emeleten. Mi lesz így velünk”

    Gondolom az elektromos autókba beruházóknak is elég fekete napjuk lehet ma. Megvették a kis szar autót két és félszeres áron (mintha ugyanazt benzinmotorossal vásárolták volna) és jövő hónaptól érdekes villanyszámláik lesznek.

    Kíváncsi leszek hogyan alakul a használt E autó piac a következő hónapokban Magyarországon.

  28. 33: A havi 210 kWh nem sok. Az átlag valójában e fölött lehet. Csak egy átlag 120 literes bojler 120-150 kWh között fogyaszt. A hírek szerint a rezsicsökkentés módosítása a lakosság negyedét érinti. A valóságban inkább 3/4 lesz az. A Kata kivéreztetése ehhez képest smafu.

  29. 35. Berko,

    Egy KATA-s nagycsaládos az igazi, esetleg egy hitelre vett eletromos autóval.

    Orbán azt ígérte, nem lesz megszorítás.

    Úgy látszik ilyen az, amikor nincs. Mi lenne, ha lenne?

    Üzemanyag fronton se néz ki jól a helyzet:

    „Lélegeztetőgépen vannak a kis benzinkutak, a vidéki ellátás bedőlésével riogatnak a kutasok”

    #https://www.portfolio.hu/uzlet/20220713/lelegeztetogepen-vannak-a-kis-benzinkutak-a-videki-ellatas-bedolesevel-riogatnak-a-kutasok-556149

  30. 24. kakukk,

    Ártérbe nem építkezünk, mondták az öregek. Lekaszálljuk, uszadékfát összeszedjük, halászunk ott, de oda nem építkezünk, mert előbb-utóbb elviszi a házat, az állatokat meg mindenünket az ár.

    Nem csupán erről van szó a német nyilatkozatban?

    Az utóbbi időben engem szórakoztat, ahogy a magyar lenézi a nyugati embert. Sovány vígasz ez, ha a valós magyar viszonyokat hasonlítjuk például a német viszonyokhoz.

  31. „Rezsicsökkentés-csökkentés”

    #https://www.youtube.com/watch?v=dnbhIfsEUh8

  32. Mindig eljön az igazság pillanata, csak nehéz kivárni! 🙂

    Most kamatostól jönnek a bajok. Aszály, hőség, covid, és Putyin, Orbán, valamint a megkergült „nyugat” minden velejárójának mixe. Mindez egy elbutult, csak követelőzni tudó társadalomra… Elnézve az indulatokat és a lehetőségeket, nem sok jóra számíthatunk. De az új űrteleszkóp csodás képeket készített, elláthat akár távoli exobolygókig is! 🙂

  33. 37 Gyarmathy
    Szerintem is csak erről szól a cikk.
    Magyarországon is előfordult már több helyen, hogy olyan helyekre építkeztek hülye önkormányzatok asszisztálásával, ahol a régiek soha, mert tudták, hogy néhány évtizedenként ott tarolás van.
    Arra viszont én is kíváncsi lennék, hogy miféle cikkben írták le, hogy Németországnak az lenne jó, ha a németek kisebbségbe kerülnének, és az író ezt mivel indokolja…

  34. 35. berko
    A környezetemben mindenki belefér a 210-be. Olyan háztartások, amik nincsenek teletömve elektronikus készülékekkel.
    Nekem a lakóházi lépné túl, havi 80 kW-tal, itt kell lépnem. Majd nem megy egész nap a számítógép, jó lesz a tablet is, a konyhai vízmelegítőnél sem kell annyira forró víz, meg a wi-fi lefedettség is csökkenthető. Szerencsémre digi-m van, ahhoz nem kellenek előfizetői boxok, viszont külön router van. Ezek önmagukban nem sokat fogyasztanak, de a sok kicsi sokra megy.
    A gáznál nincs problémám, az csak kiegészítő fűtés a kandalló mellett.
    Arra kíváncsi leszek, hogyan számolják majd, mert míg a villanyszámla viszonylag állandó, a gáznál időszak függő. Akinek nem magas a villanyszámlája, az csökkentheti a gázfelhasználását a klímás fűtéssel.
    Meg a napelemes elszámolás is hogyan alakul? Megéri-e a visszatáplálás, vagy jobb a hibrid inverterrel (már akinek ilyen van) csökkenteni a a szolgáltatói számlát?
    A fogorvos ismerősömnél most lóhalában telepítenek napelemes rendszert a rendelőbe és a házba is. A rendelőben már nem lakossági tarifa volt, a számla 18 ezerről 110-re ugrott meg, sírnak, hogy nem bírja el praxis.
    Kérdés, a későbbiekben hogyan alakul majd? Az átlagfogyasztás valószínűleg csökkenni fog majd, akkor nekem is megint lejjebb kell vinnem? 🙂

  35. 41: Kakukk:
    Szépen felvillantottad azt a spirált, ami a magyar néplélek alapján csendben, de romba fogja dönteni a magyar gazdaságot, s akkor születik egy új GyF, ill. végre, és legnagyobb örömömre, OV és GyF együtt távozhatnak végre a magyar politikából. Csak meddig várjunk még, mit kell még eltűrni, hogy az emberek felébredjenek?! Hozzászólásod alapján jól érzékelhető, hogy a narancssárga szürkehályog még mindig a szemeden van.
    ” Majd nem megy egész nap a számítógép, jó lesz a tablet is, a konyhai vízmelegítőnél sem kell annyira forró víz, meg a wi-fi lefedettség is csökkenthető. — Kérdés, a későbbiekben hogyan alakul majd? Az átlagfogyasztás valószínűleg csökkenni fog majd, akkor nekem is megint lejjebb kell vinnem?”
    – Igen, ez egy spirál, aminek még csak az elvi hátterét kóstolgatjuk, mégis érződik, hogy környezeteddel ellentétben sokan szorulnak a körön kívülre, s az ő szenvedésük hamarosan a Te életed alakulásában és lehetőségeid szűkülésében is meg fognak mutatkozni… De hát ilyen a magyar néplélek, addig nincs probléma, amíg mink még kihúzzuk valahogy, s ennek hangot is adunk.

    A tervezetben amúgy nem szerepel, mi lesz a H tarifás, geotarifás, ill. vezérelt áram használatakor. Előre látom, ahogy Magyarországon a környezetszennyezés elszabadul, mert sokan fognak az eddig propagált villamos fűtési rendszerekrőel visszaállni fa- és széntüzelésre! Az ostobaság ide vezet…

  36. Csak úgy „kis szines”-ként !

    Tavaly beruháztam három infra panelre, mert a fűtés költsége valahol a tüzifa környékén volt vele. Nem kellett hasogatni, cipelni, pakolni, figyelni. Most végeztem egy téli villanyszámlám újraszámolásával, az új árak szerint. 443 ezer Ft. jött ki. Nem keresek ennyit. Mi lesz itt, ha a tömegeknek is megtanítja valaki a matematikát?

  37. Sok helyen szívás lesz a drágább villany és gázszámla.Sok termék /szolgáltatás ára is fel fog menni .

    A hitelkamat-befagyasztás feloldása is kemény lesz, amikor az eddig 120 ezres törlesztő 200 ezer forint lesz a közel 10%-os alapkamat mellett. Lélekben arra is érdemes ráhangolódni, főleg így rezsiemelés után, 20% körüli infláció mellett.

    Így sok túlköltekező család szívni fog mert drága az élelem, most már a rezsi is sokaknak, megugrik a hitel nem kicsit, drága lesz az üzemanyag árstop után.

    Én meg fel alá szaladgálok mert nem tudom tartalékoljak e most egy kis dieselt mert azt is megszüntethetik máról holnapra mondván nincs elég finomítói kapacitás és spórolásra ösztönzünk titeket itt van 850-é a gázolaj vagy kitalálnak valami indokot és megszüntetik(amúgy mondta is a tájékoztatón hogy bármikor módosíthatnak).Ha marad is az ársapi okt 1-ig má akkor is el kell kezdeni tartalékolni mert szeptemberbe a fél ország tankol -leszív tankol-leszív 😀
    Most jön a feketeleves

  38. 41. kakukk

    Ideig-óráig elég lesz a csökkentés. Sajnos nem úszod meg se te, se én.
    ——————————-
    Mindig meglepődve tapasztalom, hogy az emberek mennyire nem tudják felmérni az életüket biztosító feltételek volumenét.
    Rendre messze alulbecsülik pl. az energia szerepét.
    Egy ismerős pár(nem most kezdték) pont egy pár másik, -főleg elméleti- barátomnak mutatta a kiskertjüket. Elmondták, hogy mennyit dolgoztak vele, látták a saját szemükkel, hogy mi van.
    Majd a végén megkérdezték tőlük, hogy szerintük ez mennyi étel. Mennyi időre elegendő mennyiséget képes adni ez a kert? Itt meg őrülten túlbecsülték a dolgokat.

    Szóval itt feketén-fehéren kell látni az önbecsapás elkerülése végett. Ezért jók a számok.

  39. 41: Akinek villany bojler van ott szinte kizárt, hogy beleférjen. Ott az eddigi 12-16 ezer forintos számla 70-90 eFt lesz. A szigeteletlen házak gázszámlájáról nem is beszélve. Szerinted mennyien tudják kifizetni ? Általában ez pont az a réteg az aki eddig sem nagyon tudott lépni a korszerűsítés, spórolás ügyében.
    Sajnos a vidéki ingatlanok (kádárkocka,stb) jelentős hányada ilyen.

  40. 42. Horváth Csongor
    Jó is lenne, ha ezt a helyzetet az itteni vezetők (még szerencse, hogy most olyanok vannak, akik próbálják kezelni) okozták volna. Akkor egyszerűen meg lehetne változtatni, jön valami harmadik, az biztosan rögtön ért mindenhez.
    Az sem túl nagy vigasz, hogy másokhoz képest jól állunk, de ez sem magától alakult csak úgy ki.
    A sajnálatra méltó és szenvedő körön kívülre szorulókhoz annyit, hogy az egyik itteni hozzászóló kedvenc mondása, „van miből leadni”. Amivel ugyan én nem értek egyet, mert az emberi tevékenység egyik fő célja, hogy mindig jobb legyen, de ahhoz durván 7800 Ft feletti villanyszámla kell. Az elektromos autó töltése biztosan nem fér bele, hacsak nincs külön villanyórája a garázsnak.
    A nyugati mantra szerint csökkenteni kell mindenféle fogyasztást, mert az tesz jót a világnak. Erre mondtam azt, annak a legegyszerűbb módja az, ha csökkentjük a jövedelmeket. Akkor meg miért sír mindenki a fizetésemelésért?
    Abban reménykedni, hogy visszajön majd a régi világ, nem sok értelme van.
    Ha ki tudjuk használni a hosszú távú gázszerződés előnyét (nem csak rajtunk múlik), megépül a kárhoztatott Paks II. (még soká lesz, köszönhetően az okosoknak, akik szerint felesleges, mert drágán termel, a világpiacról sokkal olcsóbban be lehetne szerezni az áramot, ezért ott akadályozták a megépítését, ahol csak tudták), akkor nem annyira sötét a jövő.
    Az az érzésem, hogy most a környezetszennyezési mantra nem lesz annyira aktuális, a Mátrai Erőművet is újra indítják (még jó, hogy visszavettük, nem bontották le), de a környezetzöld németek is hasonló módon cselekednek.
    Ha mesterséges válsággal létrehoztuk ezt a helyzetet, akkor alkalmazkodni is kell hozzá, jó lenne, ha ennyivel megúsznánk, kérdéses, továbbra is tartok az áramkimaradásoktól. Igaz, az segít a számla csökkentésében. 🙂

  41. 44. andrew
    „Sok helyen szívás lesz a drágább villany és gázszámla. Sok termék /szolgáltatás ára is fel fog menni .”
    Most a lakossági áram drágul, a többi már rég túl van ezen. Nem véletlenül lett drágább pl. a kifli, ugyan a liszt ára is emelkedett, de nem ennyivel. A kemencéket már drága árammal, vagy gázzal fűtik. A bolt villanyszámlája is többszörös lett már.

  42. Az élet nagy igazságainak ritka pillanata ez: Választani kell az élet és az életvitel között.

  43. 43. technomuzsik

    Ez a 443 ezer egy havi elektromos fűtés ára, vagy az egész téli időszakra elosztva jön ki, szezon végén?

    44. Andew

    Szeptember 1-ig mindenképpen megmarad az üzemanyag ársapka. Lehetővé kell tenni, hogy a nagy tömegek nyaralhassanak országon belül és azzal pörgessék a vendéglátás ágazatát.
    Egyébként nem lehet annyit tartalékolni, ami elég lenne az elkövetkező nehezebb időszakokra. Fél évnél tovább nem igen bírja a korszerű üzemanyag, szétesik.

  44. Kérdés.

    Régen a tanyám, két külön telken volt. Megvettem a szomszédot. Ott is van egy villanyórám, de nem használom. Szerintetek, ha beüzemelném, akkor nekem kétszer járna az olcsóbb keret? Külön fogyasztási helyként van a nyilvántartásban.

  45. 51. technomuzsik

    Fogyasztási hely szerint számláznak, egyelőre.
    Ha azonban el akarod kerülni a meglepetést, a most még nem használt mérőórát, írasd az anyósodra:-).

    Ha lehet, kérlek válaszolj a fenti kérdésemre.

  46. 47: Kakukk:
    Rendkívül szűk látókörűnek és kártékonynak tartom gondolkodásmódodat.
    Többen leírták már, szívni fogsz te is, ha tetszik, ha nem!
    Az, hogy ez így a nyakunkba zúdul, egyértelműen a regnáló Kormány érdeme és eredménye. Régóta látszott, hogy ez lesz a vége. Ostoba mantrákkal nem tudod megetetni a tömeget (a háztartások negyedét -szintén alulbecsült-, én elég nagy tömegnek érzem). Arról nem is beszélve, hogy a várható környezeti ártalmak és az ismételten téves, kikényszerített beidegződések ki fognak hatni még az unokáid életkilátásaira is!

    Magam részéről teljesen mindegy, hogy a villanyautó, avagy a füstokádó áll ki a garázsból. Annak nem lesz mindegy, aki szagolja!
    Ugyanígy a villanybojler vs. fatüzelés, szerencsére van mindkettő… 🙂
    Ettől még nem fogom tudni kigazdálkodni a várható inflációt! Aki még nem vett aranyat, azt gondolom, itt az utolsó pillanat. Hamar eljön az idő, amikor „se pénz, se posztó”…

  47. Lenne ötlet a megoldásra az energiaválságra. Kérdés, hogy meglépnék-e a törvényhozók. Egyszerű lenne. Éjszakára mindenhol (kivéve az éjjel-nappal működő munkahelyek, boltok, házak, lakások, autóutakon a fontos lámpák, stb.) kikapcsolnák az áramot. Csak a közvilágítást kapcsolnák ki természetesen. Rengeteget lehetne vele spórolni. Úgyis majdnem minden okostelefonon (és rengeteg nem okos telefonon is) van lámpa, de jó zseblámpát venni amúgy sem drága. Az állam által így megspórolt összegből fenntartható lenne talán a jelenlegi életvitel. Talán elég lenne még az életszínvonal emelésére is. Erről mi az Önök véleménye?

  48. 53. Horváth Csongor

    Elégé szűk látókörű szemléletre vall amit leírtál!
    Hogy mi az oka nem tudom(talán FIDESZ gyűlölet?), de azt igen, hogy nem vagy hajlandó tudomásul venni még azokat a körülményeket sem, melyek külső eredetűek és nagyrészt nekik köszönhető a rezsiharc vége. Szerinted miben felelős Mo.? Háború, energia válság, esztelen nyugati szankciók, stb. Csak követni tudjuk az eseményeket és alkalmanként az esztelen nyugati tombolásnak (ami csak tovább rontja a meglévő állapotokat) ellenállni. Vagy jobb lenne, ha mi is háborús uszítók lennénk és küldenénk a nem is létező fegyvereinket az ukránoknak? Vagy teljes mértékben elfogadtuk volna az olajembargót? El tudod képzelni, mi lenne itt, ha nem jönne olaj? Na mindegy.

    Én azt látom, hogy a kormány a lehetőségeihez mérten mindent megtett, hogy a háború, migráció és energiakrízis következményeit mérsékelje. Persze, teljes ellenszélben. Mert hát a nyugati „szövetségeseink” ez nem tetszett (pl. migráns kerítés) és nekünk esetek minden fronton. A legdurvább a forint irgalmatlan betámadása. Persze OV. térdre kényszerült és ezek után – azok akik az elmúlt 7 évben azon háborogtak, hogy minek ide rezsicsökkentés, piaci árak kellenek – azok visítanak a leg hangosabban, hogy jújjj eltörölte a gaz kormány a rezsicsökkentést. Vagy gonoszak vagy skizofrének.
    Ha békén hagytak volna minket a „szövetségeseink”, lehet, hogy még bírtuk volna egy darabig.
    De nem!
    Be kell verni Mo.-ot a nagy demokratikus nyugati falanszterbe.

    Hogy világos legyek, kérdem másként. Szerinted, ha most nem OV. és társasága lenne kormányon, hanem Márki és csapata, akkor elkerült volna minket az áremelkedés, energiakrízis és a többi nehézség ami be fog gyűrűzni? Mit csinálhatott volna másképp az ellenzék?

    Orbán túszul ejtette a jobboldalt a maga álljobboldaliságával. Az ellenzéknek még nagyobb a bűne. A sok inkompetens személy vezetői posztba történő emelésével, ellopta a reményt, hogy valaha le lehessen váltani a hatalmon lévőket.

    54. Béci
    Elég lenne, minden második villanyoszlop világítást lekapcsolni. De ha nagyon kell, akkor le lehet kapcsolni háromból kettőt. És akkor fény is maradna, minek okán a bűnözés sem szabadulna el.

  49. 55: Bendegúz:
    Bagoly mondja…

    Csak egy kérdés:
    Te ezzel tényleg azonosulsz? Tényleg el is hiszed azt, amit leírtál? 🙂 🙂

    Még egy költői kérdést engedj meg:
    Mond neked az valamit, hogy ok-okozati összefüggések?!

    Nos kedves Bendegúz:
    1. A nemrég lezajlott választást markáns politikai ígéretekkel nyerte meg a kormánypárt, de a helyzet igencsak kezd hasonlítani Gyurcsány 2006-os intézkedéseihez. „Azt hittük, hogy…”
    2. Nyilvánvaló, hogy a Ft-ot támadják, de ki és miért is? Ugye nem kell részletesebben kifejtenem?
    3. Rengeteg EU pénz ragadt be, amit most doszt nem adnak, persze ezt nem fogja az origo az orrodra kötni. Egyébként hosszabb távon ezzel sem lennénk kisegítve.
    4. Elhitették egy országgal, hogy lehet rezsicsökkentett árakon élni. Nincs átmenet, most egyszerre zúdul, naná, hogy a lakosságra a problémák és azok közvetlen, ill. közvetett következményeinek garmadája!
    5. Ez a fegyverszállítás Ukrajnába, meg demokratikus Mo. vs. „nyugat” duma, ugyanígy a migránsáradat, ebben a kérdéskörben teljesen irreleváns!

    Hadd ne soroljam tovább, elvégre itt „értelmes emberek” volnánk… Egyetlen dologban adok 100%-ban igazat neked: Orbán térdre kényszerült. De sajnos, vele együtt Magyarország is újra térdel. Érted mi a baj?!

    A villanylekapcsolós ötletedet bírom, s akkor a tiéddel kezdjük! 🙂

  50. 53 Horváth Csongor
    Inkább megpróbálok gyakorlatiasan gondolkodni, nem a csodát várni.
    Persze, hogy érint, de nem mindegy, hogy mennyire. Az utóbbiban van mozgásterem.
    Talán jobb lenne, ha már most mindenkire rázúdítanák a magas árakat (ami természetesen szokás szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következménye), mint másutt?
    Az átlag valóban csalóka, mert beleszámolják az összes fogyasztási helyet, a nyaralókat, garázsokat.
    Az unokáim életkilátásainak már rég annyi, arról már gondoskodott ez a világrendszer.
    Nem gondoltam volna, hogy ennyire begyorsitjak a váltást? Miért kell ennyire sietniük?
    Sokaknak a meglepetés majd ősszel jön. A németországi rokonom, amikor nemrég megkapta az elszámoló számláját, rögtön részletfizetést kért, mert képtelen kifizetni. Persze ez csak tűzoltás, mert a halasztott fizetéstől több lesz majd a pénze?
    Bizonyára csökkenni fog a fogyasztás, meg össze akarnak szedni minden termelő kapacitást, de így is biztos szükség lesz áramimportra.
    Valóban, meg kell fizetni a vezetőink hibás döntéseinek az árát. Sikeresek a szankciók, jól megbüntettük a Putyint. Ennyi áldozatot igazán vállalhatunk, vegyél példát a németek hozzáállásáról. 🙂

  51. 57: Kakukk:
    A „lakossági magántulajdon” teljes felszámolása a céljuk.
    Ne keress más alternatívákat! Végig fogják verni ezt egy évtizeden belül…

  52. 56. H. Csongor

    Nem viccnek szántam az áram ötletet. Hogyhogy az enyémmel kezdjük? Szigorúan a közvilágítás „felesleges” részére gondoltam. Úgy sok energia és pénz megtakarítható lenne. Tévedek? A háborúról most nem ejtek szót, az más téma…….. A téma most az élhető világ kialakítása, hogy a jövőben ugyanolyan vagy jobb lehesen. Ez nem vicc.

  53. 59: Béci:
    A megállapításom Bendegúz minden második lámpalekapcsolós ötletére vonatkozott. A díszkivilágításokat -ebben egyetértünk- 22.30h után Magyarországon teljesen felesleges üzemeltetni. Napi min. 5-8 óra felesleges üzemidő, szinte mindenhol…

    A pill. intézkedések azért átgondolatlanok, mert nem számolnak azzal, hogy az EU a gáz, mint energiaforrás teljes lakossági kivezetésén dolgozik. Egyetértenek az EU céljaival, de az intézkedéseik megint ezzel szembe mennek, egyértelműen hátrányba hozva azokat a lakosokat, akik visszavonhatatlanul előre próbáltak menekülni és (egyébként energetikai szempontból nagyon helyesen) az elektromos/hőszivattyús fűtés, ill. elektromobilitás irányába mozdultak. Kavarás, kiszámíthatatlanság, esztelenség és mindig mások hibáztatása. Visszalépések, felesleges átalakítások, trükközések kikényszerítése, aztán sírás, ha más is használná (lásd KATA). Én elsősorban emiatt ítélem el őket, teszek rá, hogyan harcolnak Brüsszel, vagy Soros ellen!

  54. 56: Horváth Csongor:
    Én néhány dolgot másképpen látok.
    1.” A nemrég lezajlott választást markáns politikai ígéretekkel nyerte meg a kormánypárt”
    Nem. A töketlen ellenzék nyerte meg nekik, ezért az ő bűnük legalább akkora mint a kormánypárté.

    2. Pedig kifejthetnéd. Főleg, hogy a továbbiakban nem kívántál foglalkozni a külső körülményekkel. Pedig minden mindennel összefügg.
    5. Pedig nagyon is összefügg. A Politika már csak ilyen.

    60: Horváth Csongor:
    Megint csak máshogy látom.
    ” mert nem számolnak azzal, hogy az EU a gáz, mint energiaforrás teljes lakossági kivezetésén dolgozik”
    Ja kb 4 hónapja mióta magukat rugdossák tökön. Csak éppen valós alternatíva nem nagyon van … főleg rövidtávon.

    „egyértelműen hátrányba hozva azokat a lakosokat, akik visszavonhatatlanul előre próbáltak menekülni és (egyébként energetikai szempontból nagyon helyesen) az elektromos/hőszivattyús fűtés, ill. elektromobilitás irányába mozdultak.”
    Hááát ezért ez az irány sem egy fáklyás menet. Azt nem merném kijelenteni hogy ez a helyes irány. Mondjuk egy viszonylag rövid, nyílt, szakmai vita után talán lehetett volna hozni konszenzusos hosszútávú stratégiát ez ügyben, de ez senkinek nem volt érdeke. Még a szakmai vitát sem lehetett volna lefolytatni mert úgyis szekértolásá változott volna.

    A legnagyobb bűne ennek a kormánynak, hogy rossz esetben is volt 10-15 éve amikor a stadion/mutyi pénzek helyett felkészíthette volna az országot a jelenlegi helyzetre. És erre szinte minden erőforrása megvolt. Az egy másik kérdés, hogy a résztvevők erre mit léptek volna…

  55. 61: Berko:
    Marhaság! Nézz körül az elmúlt 10 év EU pályázatai között. Energetikai korszerűsítések, napelemes rendszerek, villanyautó, villanybicikli, elektromos fűtés, hőszivattyúk, szigetelés, nyílászáró cserék, stb. Ha ezután sem látsz, vak vagy!
    Ja, hogy idehaza szélerőmű stop, napelem adóztatás, s korábban a Duna, mint vízierő teljes elvesztése zajlottak, hát ez volt, ez van… Az ostoba rezsicsökkentés is része annak, hogy most nagy a kapkodás és az arcvesztés. Hányan írták korábban itt is, hogy azért nem végeznek energetikai korszerűsítést, mert nem éri meg… S igazuk volt, de annak most isszuk meg kollektívan a levét!

    „A legnagyobb bűne ennek a kormánynak, hogy rossz esetben is volt 10-15 éve amikor a stadion/mutyi pénzek helyett felkészíthette volna az országot a jelenlegi helyzetre. És erre szinte minden erőforrása megvolt. Az egy másik kérdés, hogy a résztvevők erre mit léptek volna…”
    – Ebben tökéletesen, 100%-ban egyetértünk!!

    Legnagyobb bűnük, hogy megszokták, mindig és mindenben az érintettek meghallgatása nélkül, szakmai alapokat nélkülözve, azonnal és erőből döntenek. Megvan, hogy ez hova vezet, csak teljen az a rohadt idő…

  56. 62:Horváth Csongor:
    Ezek látszat megoldások. Te pedig a szent grállt látod bennük, én parasztvakításnak nevezem őket.
    Volt már de ide vág:
    #https://alapjarat.hu/e-autok/az-elektromos-auto-egy-zsakutcat-jelent-pannon-egyetem-rektora-szerint
    A gerinchálózatot (Grid) érinti a cikk, pedig egy kritikus tömeg fölött húsba vágó tud lenni.
    #https://magyarepitok.hu/kirakat/2021/12/aggodni-kene-amiert-fenysebesseggel-terjednek-a-napelemek

    A gond a megújulókkal az energia tárolása. Erre nincs egyetlen és egyszerű bejáratott megoldás, főleg országos méretekben.
    Tegyük fel, hogy mindenhol napelem. Az Elektromos energia 50% napelemes … és télen ? ÉN viszont 0 számlát fizetek mert nyáron megtermelte nekem a tető.
    Igaz, hogy a nagy részét küldtük is le a földbe, mert nem tudtunk vele mit kezdeni nyáron… de megtermeltük így télen is fűteni akarom a 200 m2 házamat… Ingyen. Ilyenkor ki fizeti az áram előállítását ? És miből állítjuk elő ?
    Hőszivattyú: Drága és a fenntartása is az.
    Elektromos autók: soroljuk a gyengéit ?
    Ezek a jelenlegi torzított rendszerben érhetik meg, de valójában nem kínálnak valós alternatívát. Bizonyos részeik sokat segíthetnek, de önmagukban nem megoldások.

    Duna mint vízerőmű Magyarországon ? Ha jól emlékszem pont a Zöldek torpedózták meg Bőst-is. Egyébként a vízjárás is egyre hektikusabb. (Lásd amikor még Paksnak is vékonyan elég)

    A passzív részével (Szigetelés, energia igény csökkentés) egyetértek. Azt szoktam mondani, hogy az nem kér enni.

    Valamint a tömegközlekedést is lehetett volna fejleszteni és olcsóvá, vonzóvá tenni.

  57. 50. Bendeguz.
    „Ez a 443 ezer egy havi elektromos fűtés ára, vagy az egész téli időszakra elosztva jön ki, szezon végén?”
    Ez egy konkrét téli hónap volt. Akkor 50-70 KWh volt a napi fogyasztásom. 70 eFt körüli a villanyszámlám. Most nyáron, ha nem megy a klíma 12 KWh körül megúszom. Ez is több mint amiről (7,5 KWh) írnak. Három infrám van. 750W-500W-250W. Télen mennek „nonstop”. 120 m2 vályog a tyanya. Idén nyilván fűtünk ebből 25-30-at.

  58. 62 Horváth Csongor
    Németországi felkészítették, most hogy állnak?
    A zöldítés energiapazarló és drága. Kiegészítésként elmegy, túlhajtva megöli az energiabiztonságot.
    Ma már mi is ott tartunk, hogy van olyan nap nyáron, amikor délben már nincs import, hanem nekünk kell megszabadulnunk valahogy a fölös áramtól. Mert a zöldet kötelező átvenni, a többi meg szívhat.

  59. 65. Technomuzsik: egy darab vaskandallóm van a kéményén egy kétutas vizes „hőlopóval”. Az egyik kör a melegvizet gyártja télen egy 80 literes bojlerbe, a másik két háromlapos radiátort fűt 40, 50 fokosra, a két helységben, ha az egész házat rákötöm, 10 fokra fűti a házat. Két klímával ráfűtöttem 3 órát naponta a fűtetlen helyiségekben. A kályhás egymásba nyíló helységekben 23 fok, reggelre 19. Száraz vályog tanya, belülről náddal és azon gipszvakolattal szigetelve. Naponta két szeneskannányi akácot tüzeltem el. Nem tudom hány éves vagy, de az infra panel kényelmes, az igaz, de nagyon drága. A klíma, amellett, hogy szárít, 1:3 hoz csinál a villany kW-ból meleget, nekem nem kerül ez se egy vasamba se, mert egy vén növényi olajra működő generátorral csinálom nekik a villanyt, kiszuperált szinuszos UPS-szel finomítom, plusz a generátor hűtővizével fűtök. Az ablakokat átcsináltam tripla üvegezésűre, szigeteltem, a helyiségek légzártak. A gangot beüvegeztem, déli fekvés, ha kisüt a nap télen, a reggeli kávém egygatyában iszom a gangon, bár a két kutya is hozzáfűt.A kandalló kintről kapja a levegőt. 3 köb fát tüzeltem el a télen, 24 euró villanyt fizetek. Gázom nincs, palackos gázzal főzök, az félévente egy palack. Mindent SK csináltam.

  60. A kiindulópont az, hogy sokan vagyunk és a nem megújuló energiaforrások elfogynak. Ennélfogva bolond, aki ebben lát jövőt. Nincs mindenkinek fa, nincs egy csökkentett életvitelhez sem elegendő és elérhető árú fosszilis energiaforrás! Amíg vannak, csak még élhetetlenebbé teszik a jövőt. Az itt felsorolt problémákra mind van már műszaki megoldás, igaz egy rezsicsökkentett, Duna tv-n lógó átlagmagyarnak ez nem jelent semmit.

    Infos megoldása jó, de, ha nem tanyán élne, ő sem tehetné ezt meg.

    Maradjunk a talajon, a tényeknél, 2020-ban a magyar energiatermelés így áll:
    https://villanyautosok.hu/wp-content/uploads/2021/03/2021-03-12-magyarorszag-energiamix-2020.png
    Bőven volna hely a megújuló energiaforrásoknak. Nyilván így, hogy 15 éve senki sem fejlesztett a hálózatán, mert a rezsicsökkentés miatt nem érte meg, s majd bolond lett volna, nehéz. Ám külföldön a felsorolt technológiák már szorosan egymáshoz kapcsolódnak, vannak lassan teljesen energiafüggetlen országok is. Nem én találtam ki, nézzetek utána!

    Magyarország geotermikus nagyhatalom lehetne, de nem az. Miért is nem? Pedig a legkritikusabb pont a mi éghajlatunkon a fűtés és a téli melegvíz készítés…

    Nem fárasztom magam, látom, hogy a többség esetében teljesen felesleges. Sajnos nagyon átalakult itt minden, ami a mindennapokra is erőteljesen és lesújtóan rányomja a bélyegét. Birkaország a saját kárán tanul. Érdemes néha kimozdulni, körülnézni a világban, mert enélkül bár minden olyan szépnek és jónak tűnik, nem látszik, hogy mégsem az. Ismerős nem? Volt már ilyen kicsiny -e hazánkban…

    De nem értettétek meg a lényeget! Nekem nem az fáj, hogy Magyarország rendre elmulaszt komoly lehetőségeket (s igen, a vízierőmű a Dunán is ilyen volt sztem.!), hanem az, hogy 2022-ben sincs egy egyértelmű koncepció, ami mellett az ember tervezni tud. Egyszer atomenergia, egyszer mégis megújulók, egyszer az orosz gáz, egyszer az elektromos buszok, egyszer a bioerdők és sorolhatnám tovább. Ilyen az, amikor természettudományokhoz nem értő, de nagy hatalommal felvértezett jogászok és közgazdászok viszik vásárra az ország bőrét! Terveznék én olajkályhát, hőszivattyút, napelemes tetőt, bármit, ám az a probléma, bármibe is fektetnék be, semmi garancia nincs arra, hogy a jövő hónapban nem változik meg a minden nagyon okos magyar ember által mantrázandó narratíva, támogatási rendszer, ill. bármi, ami a jövőbeni életünkre kihat. Ezt a kiszámíthatatlanságot és kilátástalanságot tekintem én hátránynak, nem azt, hogy kvázi mi a neve a miniszterelnöknek.
    Tulajdonképpen a szerencsén múlik, mikor és kinek jön be a számítása, az oligarchák sosem adóznak, s mindig csak az ország negyedét érinti egy-egy ésszerűtlen megszorítás. Ismerve és itt is látva a hazai szolidaritást, ha nem vagy 80 felett, nem vagy érintett egy Mészáros cégben sem, ill. nem hoztál össze legalább 3 gyereket, véged van!

    MÁS:
    A gépkocsik tömeggyártása még mindig a hibrid, 8l/100km fogyasztású járműveknél tart, zöld rendszámmal. Holott ezek árának töredékéért lehetne olyan villanyautókat előállítani, amelyek 2-3 személyesek és napelemes töltőmodullal nyáron képesek napi 30 km ingázásra elegendő energiát előállítani saját maguknak. Ja, nem 160-nal mennek, nem akkorák, mint egy teherautó, nem néznek a csajok utána és bizony nem napi 150 km-es ingázásra vannak tervezve. De a technológia megvan, mégsem ezekkel rakják tele a boltokat!

  61. 68 – H.Cs:
    Én úgy látom, hogy a társadalom hatalmas hányada saját nyakára húzta a hurkot azzal, hogy azonnal akart „jól élni”: lakás, kocsi, külföldi üdülés. És enne elérése érdekében hatalmas kölcsönöket vett fel. Na ezeknek végük van.

  62. 69: Tiborbá:
    Csak ki ne találják ismét, hogy a „mi” pénzünkből mentik meg őket!

  63. 67. Infos
    Igen, az infra oka a korom. A kényelemszeretet, meg az, hogy még megtehettem. Amiket leírtál azokat kb. én is végigjártam, de azt gondolom, van benne egy kis önbecsapás. Az olaj nincs ingyen akkor sem ha használt. A generátornak is van fenntartási költsége. Alkatrész, munka, odafigyelés. A húsz kiló akác ma 1000-1200 Ft. Akkor is, ha a sajátodat vágod, mert egyszer el fog fogyni, és pótolnod kell majd. A klíma 1:3 energiamérleg szerintem költői túlzás. Az enyém Fisher, nem gagyi, de csak 1:1,5 . A tripla üveg sem volt ingyen. Hány évre osztottad fel a költségeket? A gang üvegezés kutyákkal jó ötlet. Ezt meggondolom, mert pont délre néz a homlokfrontom. 3 köb fa ma az erdészetnél átvéve 120 eFt. Aztán szállítod darabolod, hasogatod, tárolod, pakolod, figyeled. Mennyi az órabéred, ha dolgozol? Nekem nettó 2700 . Ha fűtesz akkor nem végzed az egyéb pénzkereső munkádat. Ezt is bele kell számolni. A villanyod sem fér bele a rezsi keretbe. Nem mondom, hogy nem vagy jobb helyzetben málam, de azért nem annyira markáns a különbség, mint amennyire sugallod. Azt nem írtad, ezek az adatok mekkora alapterületre vonatkoznak. Szerintem nagy csodák nincsenek. Akárhonnan veszed, az energia drága. Vagy sok pénzbe, vagy sok munkába kerül. Tulajdonképpen a végszaldó ugynaz.

  64. A durva áremelkedés mellett ott lesz a fogyasztási para, a félelem, az állandó stressz, hogy nehogy sokat fogyasszak, mert tönkremegyünk, nem tudjuk kifizetni.

    Sok tízezer lakás van állítólag, ahol nincs gázfűtés, csak villany és kályhát sem lehet beállítani a harmadik emeleten. Nekik nincs más választásuk.

    Nem tudom például velük mi lesz.

    Elképesztő mi folyik Orbán hivatalos fészbúk oldalán. Alig találni támogató, dícsérő hozzászólást, pedig a nyugdíjkiegészítést is erre az időszakra időzítették és ezt a KATA-s meg rezsi dolgot is a nyári uborkaszezonban gyorsan két nap alatt át akarták tolni, hogy ne keltsen túl nagy feltűnést.
    Felháborodott, elkeseredett, szitkozódó vélemény viszont van ezer számra.

    Íme egy:
    „Én jobboldali voltam egész életemben, sosem szavaztam és nem is fogok a baloldalra, édesapám isten nyugosztalja ugyanígy gondolta, most forog a sírjában, mert amire ma ébredtem az a végét jelenti a vallalkozásaimnak és már látszik, hogy rezsicsökkentést sem tudják megtartani. Írók, műfordítók, a teljes könyvszakma aki nem könyvterjesztő vagy kiadó az gyakorlatilag lehúzhatja a rolót. Micsoda szégyen, hogy ezt ennyire nem gondolták át. Őszintén remélem, hogy a Köztársasági elnök közbelép, dehát tudjunk, hogy nem fog. Óriásit csalódtam. A büdös életbe el nem megyek szavazni többet. A népharag olyan mértékű csak a szűk környezetemben is, amilyet még nem láttam. Ha emiatt a baloldal erősödik meg az is a maguk lelkén fog száradni és ne merészeljék törölni vagy láthatatlanná tenni a hozzászólásomat, mert kifotóztam és 10 másik helyre fogom kiposztolni ha ilyen gerinctelenül járnak el.”

  65. 73: Gyarmathy:
    Ha ez így lesz, sztem. igen sokan nem fognak fizetni.
    Azt sem értem, hogy a sok-sok nagyon okos magyar ember most miért nem mozdul meg? Sokkal inkább lehetne emiatt tüntetni (egyik napról a másikra bedobni egy ilyen csontot)… Vagy nem fogták még fel, vagy tényleg ilyen alacsony a többség rezsije (akkor meg nincs is semmi gond)? Azért én kíváncsi lennék a kádár kockákban villanybojlerrel egyedül élő nyugdíjasokra…

  66. 75. Horváth Csongor,

    Az ország nagy része nem is tud az egészről. Aki tud, azok nagy része úgy gondolja, őt nem érinti, nem ment át neki. Akinek átment és érinti is, azok nagy része egyéni megoldásokban, megúszásban gondolkodik vagy várja a csodát.

    Majd ha megérkeznek az első durva számlák, akkor esik le a tantusz, lesz ám pánik és kapkodás. Szerintem!

    Persze ha túl nagy lesz a népharag, akkor biztosan jön valami finomítás, mérséklés, jobban átgondolt sávos tarifarendszer.
    Mert egyébként valjuk be, az, hogy világpiaci ár hatodáért, meg tizedéért kapta mindenki korlátlanul Magyarországon az energiát, az nonszensz volt.

    De ez így, ilyen átgondolatlanul, ilyen számokkal tragédia.

  67. 72. Technomuzsik: azzal kezdem, hogy 25 éve arra készültem, ami most jön. Még soha nem vettem fát, mert fél hektáron nő az akác, amivel gazdálkodom. Excel táblázatok, számítások és figyelés alapján számoltam ki, mi kell ahhoz, hogy energiahordozók terén független legyek. Az akácot nem vágom ki, az ágaival tüzelek. Azokat nem kell hasogatni, csak darabolni, erre is szerkesztettem gépet. Van 40 család méhem, a méz egy részéért gyűjtik nekem a használt étolajat. Centrifugás szürőt szerkesztettem hozzá. A méhekkel való munkát kiszerveztem, szintén mézért. A triplaüveg a városi lakásom ablakainak cseréjéből származik. Gyerekkorból származó tudás az üveg megmunkálása, és sok minden más is.
    Az 1:3 energiamérleg méréseken alapul és 0 fok külső hömérsékletig érvényes. A tanyám 210 m2 lakóterület 3 fürdőszobával, nyárikonyhával, két konyhával, garázzsal, műhellyel.
    A telken ástam egy 60 m3-es földalatti tartályt (lapáttal, csákánnyal), amiben a használt víz van, ezt a vizet 25 m² napkollektor melegíti egész évben, ez a tartalék öntöző, tűzoltóvizem is. Hőszivattyúval – csak ezzel – kifűteném az egész házat, ha ahhoz nem kéne állandó elektromos energia. Most csak hűtöm, ha na
    gyon meleg van. Ingyen.

    20 éve otthonról dolgozom. Vagy ahol éppen vagyok.

  68. 71 Horváth Csongor
    Elolvastam, hergelésnek jó. Én személy szerint örülök, ha minél kevesebb napelem van fent, amit utána nekem kell fizetni. Ugyanis a jelenlegi szabályok szerint még a telepítő áthárítja az energiatárolási költségeket másokra. Úgy lenne korrekt, ha a termelő felhasználná az általa termelt energiát. De nem így van. Termel nyáron, a déli órákban, amikor nincs rá szükség és csak veszteséggel értékesíthető, majd ezt a mennyiséget felhasználja télen, amikor a rendszerbe keveset ad be. Ennek a költségét pedig a többiek állják.
    A rendszert úgy kell méretezni, hogy az egy év alatt (főként nyáron) megtermelt energia fedezze a az egész éves fogyasztást, akkor jön ki nullára a számla. Ha a saját maga termelt energiát magának kellene felhasználnia, akkor tárolnia kellene, ennek hatalmas költségei vannak. Ez így jó üzlet. Termelek neked energiát, de nem tudom megmondani mikor mennyit, de vedd át.
    Kötelező átvenned, akkor is, ha nincs rá szükséged. Viszont ennek fejében én bármikor annyit vételezhetek tőled, amennyit csak akarok és akkor, amikor szükségem van rá, ezt neked kötelességed előteremteni. A végén pedig elszámolunk a mennyiséggel.
    Nem véletlen, hogy Németországban háromszoros az áram előállítási költsége hozzánk képest, pedig előrehaladottak az „ingyen” energiával.
    A pályázatokról.
    Személy szerin én az elektromos kerékpár és a ledcsere pályázatra adtam be pályázatot. Mindkettőre gyorsan reagáltak, a kerékpárt már használom is. Nem volt sürgős, de a kereskedő mondta, ne várjak, mert minden héten megy fel az ára. A ledcserére már visszaküldték a szerződéseket, majd kivárom az értesítést, hogy hova és mikor menjek értük. A szomszéd a múlt héten hozta el egy szatyorban az izzókat, Tungsram gyártmányúak voltak. Én csak később adtam be, mert először át kellett íratnom anyukám nevéről a számlát és megvárnom az első nevemre szóló számlát.

  69. 77. Infos

    Eddig azt hittem, hogy az én körülményeim, kivételesen jók a tanyámon, de látom más is tud jót építeni. Nekem, csak három évre futja az akáckészletem amivel kiválthatom a villanyt. Van két vaskályhám. Az egyik saját építésű rakéta féleség. Bojler helyett csak a kerti gyerekmedence van. (ma 32 fok a víz). Én is otthonról dolgozom, de kezdem azt érezni inkább hagyni kellene a munkát, és áttérni a túlélést szolgáló dolgok megteremtésére. Egyébként gratulálok a dolgaidhoz. Sok munka lehetett létrehozni. Gondolom a környezeted sem nézett százasnak.

  70. Hát eljött azon ritka pillanat, hogy a Csongorral kell egyet értenem(@68). A szaldós, éves elszámolás tényleg nagyon kedvező a napelem tulajoknak, de emögött az van, hogy pl. nyugaton támogatták a telepítést, nálunk meg nem adtak semmit, viszont az ország kellett valamit villantson a megújulókkal, így a telepítők jutalmul megkapták a szaldós elszámolás lehetőségét, amivel ha valaki élt, hát most sokkal könnyebben van. Én soha nem kaptam, kértem semmilyen támogatást, a házat saját erőből újítottuk meg, s most a vásárláskori „jj” kategória, kb A+- os lenne, így én nem aggódok egyenlőre. A tavalyi villanyszámlám 18E forint volt ( egész év, hűtéssel,fűtéssel együtt ), egy kisebb drágulás még belefér. Megjegyzem, kormányunk most rendkívüli mértékben leszop@tta a hőszivattyút telepítőket, mivel arra nincs rezsócsökkentett tarifarész, + az otthontöltő villany autósokat ( ezeket nem sajnálom )

  71. 80 Gartai
    Gyarmathy 73 táblázata szerint a 18 eFt most 75 eFt. Ez még „kisebb drágulás”?

  72. 81@: Nem figyeltél! a 18E az az éves számla, ezt el kéne osztani 12- vel, hogy valós képet kapj.

  73. Tévedés ne essék, nem ítélem el a az éves elszámolásúakat. Éltek a lehetőséggel, bolondok lettek volna nem kihasználni.
    Engem az zavar, hogy egy rendszerbe beépítenek egy kiszámíthatatlan, szabályozhatatlan elemet, ezt fejlődésnek, előre lépésnek állítják be, majd még erőltetik is a növekedését, nem számolva a káros következményekkel. Utána meg csodálkoznak.

  74. 62 Gartai
    Szóval, Te termelsz. Burzsuj, energiakulák! 🙂

  75. 83@ Kakukk: Így nehéz vitatkozni, ha mindenkivel egyet kell értsek, valóban gondokat okoz a megújulók magas aránya, s eddig igazán jó megoldás erre tudtommal nincs is, csak esetleg valami borzasztó drága, ami itthon nem játszik.

  76. 79. Technomuzsik: a kályhacsőre rátekert rézcsővel kiváló melegvizet lehet csinálni a bojlerre rákötve télen. Nyáron, illetve ha süt a nap, kiszuperált lapradiátorokat feketére lefestve, gipszkartonhoz használt cd profil keretbe illesztve, hátulról hordóból készített pléhvel hozzánittelve, kőgyapot lappal vagy purhabbal szigetelve, ablaküveggel borítva kitűnő kollektort lehet csinálni fillérekből, ami majdnem a gyári teljesítményét nyújtja, és 3 m2 kitermeli (3kW/h) a napi melegvized. Ingyen. Nálam a melegvíz kitermelése lenne a legenergiaigényesebb.
    A betonjárdába öntött talajfűtéscső éjjel nappal szolgáltatja a melegvizet. Ha sötétre van festve a teteje és kicsit meg van stokkolva, annyi hőt elraktároz éjszakára, hogy reggelig kibírja a melegvíz. Egy CAT telefon hőkamerája ébresztett rá.

  77. 84@: Egy biztos, a megtérülési idő drasztikusan lecsökken, 8-9 évről háromra, ha jól számolok. Szóval a jelszó: HMKE

  78. 71: Horváth Csongor:
    Nem védem ezt a rendszert. Nincs mit védeni rajta, csak azt nem szeretem ha valaki elvakultan gyűlölettől fűtve átlép a tényeken.
    1. Orbánéknak megvan a sara de ne tegyünk úgy, mintha nem lennének külső tényezők amikkel nekik/nekünk is sodródnunk kell és a mozgásterünkön túl mutatnak.
    2. Légy szíves válaszolaj az érintőlegesen felvetett technológiai problémákra. Ha meg van oldva akkor kezdhetjük a megújuló energia tárolásával. Azok léptékéről már ne is beszéljünk.

    Ezek hiányában hasonlóan üres lózungokat pufogtatsz mint az EU az Orosz olaj és Gáz kiváltásában. A megszokott arroganciádról nem is beszélve.

    A nagy büdös helyzet az, hogy a jelenlegi energiamennyiségre (amit a nyugati világ igényel) a fossziliseket leszámítva jelenleg nincs működő alternatíva.

  79. Nem értem min lepődtetek meg, erre készültök 30 éve 🙂

    Viccet félretéve, nem kötelező ám állni mint egy fasz, és némán tűrni, hogy kizsebelnek. Infos megcsinálta, dajtás megcsinálta, Balázs megcsinálta, stb, stb
    Nem kifogást kell keresni, senki nem tiltja meg a tömbházaknak sem, hogy a lakók összefogjanak, és közösen korszerűsítsenek.
    technomuzsik: szerezz egy szigetüzemű napelemes rendszert, de még most. Én ma vettem 2,5 kW-os rendszert, ami az állandó üzemű cuccaimat fedezi kis extrával, tokkal vonóval 3 kiló. Dolgozni kell vele, az tény, de a te számaiddal 6 hónap alatt megtérül. Akkunak meg ott a villanyautó akkupakk, lesz elég eladó november december körül. By the way, ez Csongornak is megoldás.

    kakukk:
    Milyen ledes pályázat? Egy átlagos lakásban van max 20 db izzó, azt kicserélni 10.000 Forint. Legyünk nagyvonalúak, van 100 izzód, akkor is csak 50 ezer. Ne haragudj, de erre pályázgatni szarrágás a köbön. Ha viszont tényleg számít az a 10.000 forint, akkor egyrészt töredelmesen elnézést kérek, másrészt viszont nagyon nagy szarban vagy.

  80. 89. Pride,

    Igen, ez a beszéd.
    Megyek majd haza villanyautót venni, bár közel 20 éve nem volt balkormányos autóm, de ez lesz a legkisebb probléma.

  81. 89: Pride:
    A napelem villanyautóval használva teljes szigetüzemű rendszerhasználatot eredményezhet. Még úgy is, hogy munkahelyen feltölt (főleg, ahol van napelem), s mivel van mindig 2-3 kWh maradék kapacitás, az otthoni világítás és kisfogyasztók kipipálva. Kár, hogy az Európában gyártott villanyautók erre a V2home megoldásra nincsenek alapból felkészítve. Viszont egy szinuszos inverter 1 kW max. teljesítményig bárkit kisegíthet.
    Ám tessék elolvasni egyesek véleményét, hogyan is várható, hogy ebben a káoszban és fosszilis útvesztőben bármi érdemben kialakuljon? Magyarország várhatóan ismét le fog maradni pár évtizedet. De nem baj, úgysem fog innen kikukucskálni senki, mert nem lesz rá keret a jó öreg fosszilis még 30 évig történő fenntartása mellett.

    A felkészüléssel az a baj, hogy a lakosság nagy része egyenesen berendezkedett a rezsicsökkentésre, s ez valljuk be (hiszen kipukkant az a lufi), oltári nagy átverés volt!

    A LED-es világítás és megtakarítás az otthoni energiamix elenyésző hányada. Ezért ez az igazi parasztvakítás! De le lehet, sőt le is kell hajolni minden apróért…

    Tudod én úgy vagyok vele, hogy most nagyon sok embernek szar lesz. Hiába mondhatom, hogy én felkészültem, a hangulat, a kilátások, a megtakarítások értéktelenedése, minden – mindenre kihat és ez nem tölt el megnyugvással. Nagyot fogni a fűtésen lehet és a melegvíz előállításán. De nem lehet az a cél, hogy télen szmogriadóig füstöljük az utcát! Pedig ez lesz, mert ilyen a magyar néplélek…
    Aztán majd hozzák az újabb szabályozásokat, az újabb megszorításokat és egyszer csak csend lesz, mert akkor már befogják a megmondóemberek is a szájukat.

  82. 89. Pride

    „ma vettem 2,5 kW-os rendszert, ami az állandó üzemű cuccaimat fedezi kis extrával, tokkal vonóval 3 kiló”

    Nem a reklám helye, de honnan vásároltad? Akkuk nélkül?
    Köszönöm a választ!

  83. Karoly81:
    Marketplace. Használt, de engem nem zavar. Nézz körül, még van panel meg inverter is, de szerintem nem sokáig. Akkut szintén ott vettem, egy törött Hyundai Kuna pakkjához hozzá lehetett jutni 250 ezerért, de azzal szerintem óriási mákom volt.
    Csongor:
    Kivételesen egyetértünk, én is azt vallom, hogy attól nem leszek boldog, ha mindenki más éhen hal, csak én nem. A lehetőségeimhez mérten segítek az ismerőseimnek, mást nem tehetek.
    Akinek fűtés problémája van, gyors megoldásként cserélje ki a radiátorait amekkorára csak tudja, minél nagyobb, annál hidegebb vízzel tud fűteni. Hülyén néz ki minden szobában a 3 méteres radiátor, de ez van. Én 32 fokos vízzel fűtök, kisebb hőlépcső = kevesebb gáz. A konvektorosok akasszanak fel mennyezetfűtő panelt, azt rá lehet kötni a bojlerre is akár. Mindenre van megoldás.

  84. 91: Horváth Csongor:
    „Ám tessék elolvasni egyesek véleményét, hogyan is várható, hogy ebben a káoszban és fosszilis útvesztőben bármi érdemben kialakuljon? ”
    A rózsaszín köd – de írhatnék sötétzöldet is – mögül jó lenn ha a realitás talaján maradnál. Az ördög a technikai részletekben lakozik, azokat pedig nemes egyszerűséggel átléped.
    pl.:
    Szerinted néhány ország szinte teljesen zöld energiára vált … vagy mégsem ?
    #https://nrgreport.com/cikk/2021/08/04/ime-a-legmegujulobb-orszagok-listaja/
    Érdemes a legrosszabbul teljesítőket is megnézni, azok is lemaradott kikukucskálni nem hajlandó mucsai országok.

  85. 94: Berko:
    A technikai részletek azért nincsenek meg, mert 20 éven át mindenki a szőnyeg alá seperte a problémát. Nem az én fejem úszik rózsaszín ködben, nagyon jól tudom, mi lesz a következménye annak, ha a kényelméhez szokott embercsoport alól egyszerre húzzák ki mindazt, ami az életét jelentette. Magyarországon különösen, mert 10 éve áll a hálózatfejlesztés, mivel egyszerűbb volt legyinteni, mint bármibe invesztálni, nem érte meg a kontraproduktív szabályozás miatt. Ezt én bűnnek tartom, te kényszernek nevezed. Két külön világban élünk…

    Nyilvánvalóan nem lehet máról – holnapra „zöldenergiára” átállni, de a most bevezetendő szabályozás ismét a kontraproduktivitás irányába hat, mintha a hozzád hasonlóan gondolkodók véleményét vennék figyelembe, csapdába ejtve mindenkit, hasonlóan a covid védekezés stratégiájához (majd a nép megkonzultálja).
    Én az általad zöldítésnek nevezett folyamatokat nem kizárólag az energia előállításában látom, rendkívül egyszerű intézkedésekkel lehetne, ill. lehetett volna javítani az esélyeinken és lehetőségeinken. Például mekkora energiamennyiség megy el napi ingázásra, elég csak az iskolák előtt kialakuló reggeli dugókat megszemlélni. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha egyfajta körzetesítést követve, mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi munkahelyen/iskolában végezné el kötelességét. De nem, mert joga van, mert munkaerőhiány van (ennek okaira most ne térjünk ki, de ez is megérne egy misét), mert itt aztán előre megyünk, mint anno az úttörők…

    Tessék nekem megmondani, miért értsek egyet azzal, hogy azokat az embereket, akik előre látók voltak, akik saját erőből a közösség érdekeit is figyelembe vették és emellett invesztáltak büntessük, megsarcoljuk, s közben jutalmazzuk azokat, akik fel sem fogták, mi az az életvitel, s mit jelent a felelősség (a féktelen családtámogatás és a jelenlegi rezsidíjszabás pont ezt erősíti, soha ennyi térkő, felesleges érték nem került elherdálásra korábban)? Ha végignézem az elmúlt évtizedet, rendre ez történt, nem csoda hát, hogy sokan teljesen magukénak érzik ezt a gondolkodásmódot, hiszen számukra hasznot hozott. Itt kezdődne a szemléletváltás (amihez ugye minőségi oktatás is kellene), nem a napelem, LED lámpa és akkumulátor csomag megrendelésével, vagy erőltetésével.

  86. 95: Horváth Csongor:
    „Magyarországon különösen, mert 10 éve áll a hálózatfejlesztés, mivel egyszerűbb volt legyinteni, mint bármibe invesztálni, nem érte meg a kontraproduktív szabályozás miatt”
    Gyakorlatilag a rendszerváltozás óta áll a hálózatfejlesztés, kár megint ezt is csak Orbánék nyakába varrni. Ez a kontraproduktív szabályozás kicsit túl van misztifikálva.
    Ha nincs a csúnya extra adó akkor az így zsebben maradt pénzeket visszaforgatták volna és nem kivették volna a vállalkozásból ugye ? Ahogyan az ÁFA csökkentése is mérsékelte az árakat.
    Én az EON pályafutásáról rendelkezem némi belső infóval. Amikor az EON színre lépett, nem épített, hanem leépített és hagyta a rendszert tovább pusztulni. De ha bele gondolsz egy cég miért invesztált volna bele, ha rövid és közép távon minimális befektetéssel szedheti kifele a pénzt ? Rövid és közép távon ezek nem megtérülő befektetések, főleg az akkori gazdasági környezetben és energia/nyersanyag árakat figyelembe véve.
    Persze lehetett tudni, hogy majd valamikor biztosan drágulni fog minden (kivéve ha közben üzembe helyezzük a fúziós erőműveinket … 🙂 ), de őszintén ki az akit 15-20 éves távlatban felvállalta volna az akkori gazdasági helyzetben esztelennek és feleslegesnek tűnő beruházásokat ? Értek ezalatt céget vagy kormányt.
    Erre írtam, hogy egy minimum konszenzust követően lehetett volna hol nyíltan, hol burkoltan kényszeríteni az embereket/vállalatokat az átállásra/változásra, de ezek hiányában mindig van a másik szekértábor aki szerint minden sz*r. A szakmai vita lehetősége is ellehetetlenült az elmúlt 30 évben. És ez megint nem csak az Orbánék hibája, hanem a teljes értelmiségünk közös bűne.

    Te valami félre értesz. Nem a zöld energia ellen vagyok. Sőt. De pont ezért amint jobban beleásod magad rá fogsz jönni, hogy a zöld nem is annyira zöld. A nyugati zöld megoldások nagy része a jelenlegi formájában nem megoldja, hanem csak eltolja/áthárítja a problémákat.
    Ezért írtam, hogy nem vagyok biztos benne, hogy a napelem és az elektromos autó a megoldás … legalább is a jelenlegi formájában nem. Ezt nem csak hazai viszonylatra értem, hanem globálisan. És ezért is Orbánékat hibáztatni hasonlóan szemellenzős megközelítés mint a bűneiket – amiből van bőven – elvitatni.

    A körzetesített iskolákról nekem a területi egészségügy jut eszembe. Annak minden hibájával. Azt gondolom nem kell magyarázni, hogy miért utaznak az emberek adott esetben több 10 vagy 100 kilométert, hogy megnyugtató, emberséges orvosi ellátást kapjanak. Pedig sokszor van orvos közelebb is de arra az ember a kutyáját sem bízná nem hogy magát vagy a szeretteit.
    „most bevezetendő szabályozás ismét a kontraproduktivitás irányába hat”
    Ezt kifejtenéd bővebben ? Most gazdaságilag is megéri zöld energiába fektetni, mivel igen csak lerövidül a megtérülés ideje 🙂

    „Tessék nekem megmondani, miért értsek egyet azzal, hogy azokat az embereket, akik előre látók voltak, akik saját erőből a közösség érdekeit is figyelembe vették és emellett invesztáltak büntessük”
    A napelemesekre gondolsz akik nyáron fölösleget termelnek ezért télen is ingyen fűthetik a medencéjüket a fosszilis tüzelőből előállított árammal amit a többiek fizetnek ki ?
    Egyébként ők még pont nem sz*pnak mert még éves 0 szaldós az elszámolás.
    Továbbá ezek az önzetlen, jövőbe tekintő emberek akkor is beletették volna a pénzüket ha belátható időn belül nem térül meg nekik ?

    A jövő a gyerek, a család. Az, hogy ennek ösztönzését, támogatását hogyan valósították meg az egy másik kérdés.
    Sajnos a politikának a fogadó közönség szintjén kell működnie és ezt rohadt jól csinálják.

  87. A zöldítés leghatékonyabb formája az önkorlátozás.
    Talán nem kéne árút rendelni Kínából csak azért, mert az 100Ft-al olcsóbb, mint a közelebbi gyártó terméke.
    Talán nem kéne napi rendszerességgel olyan ételeket vásárolni, ami tőlünk több ezer kilométerre terem.
    Talán ihatnánk csapvizet is. Néha
    Talán a lakóhelyünk közelében nyaralhatnánk.
    Talán vihetnénk magunkkal szatyrot a vásárláskor. .. és az ilyen zöldítéssel az életszínvonalunkat még nem is korlátoztuk.
    Ellennénk úgy a jelenleg elfogyasztott energia felével, hogy nem éreznénk azt visszalépésnek. Mikor ezekkel megvagyunk jöhetnek a napelemek, a hőszivattyúk, az elektromos autók.

  88. 26. balint
    „Régen egy ilyen valaki egy elmeintézetben morzsolgatta napjait, ma viszont fontos állami poziciót tölt be, semmi kényszerzubbony nélkül. Nyomorult , hülye világnak nyomorult, hülye vezetők kellenek,, igy néz ki egy meghibbant társadalom.
    Jól van ez igy.”

    Jól van ez igy Bálint, és kiknek jó?

    31. Hanyistók
    ” Vagy előkapják a nagypapi lezsírozott Mauserjét és rendet tesznek, vagy hírmondójuk sem marad. ”

    Meglepett, hogy senki sem reagált erre a linkre.
    Pedig nemcsak a volt SZU-ra vonatkozik, hanem a mai környezetünkre is.
    Az értelmes emberek vitafóruma ez vagy struccok homokozója?

  89. 98.L.S.
    …”Jól van ez igy Bálint, és kiknek jó?..”
    A világnak lesz jobb, L.S., ennek a hülyére fordult, idióta világnak!
    Egy lázas betegnek néha jót tesz, ha nedves lepedőbe csomagolják kis időre, a sokk leviszi a lázat, a beteg jobban érzi magát lázcsökkentők nélkül is, ez afféle sokkterápia. A világ, sajnálatos módon, de annyira elhülyült az utóbbi évtizedekben, olyan súlyos, a kollektiv elmebaj minden tünetét magán viselő trendek felé sodródott, hogy inkább döljön már össze, hogy romjain, igen, igen, ROMJAIN felépülne egy normális, észszerübben élő és az alapnormákhoz visszatért emberi társadalom.
    Haza, család, nemzet, becsület, takarékos-nem fösvény, és nem aszkéta, hanem takarékos – szerényebb életmód, , noscsupa olyan fogalom, amit az mai idióta átlagjancsi nemhogy elfelejtett, hanem már nem is ismer, nos egy ilyen világ hadd pusztuljon, hogy romjaiból kibontakozna egy másik, egy élhetöbb.
    Egy régi ház is kerülhet olyan helyzetbe, hogy annyira leromlott, hogy tatarozgatni nem érdemes. Ilyenkor a romot le kell bontani és belőle újra felépiteni egy kissebbet, szegényesebbet, de használható, lakható újat.
    Egy olyat, ahol az LMBQT, VAGY MI A FRANC, HALLOMÁSBÓL SEM LESZ ISMERVE, hogy csak egy példával szolgáljak, de ismét értelmet kap a haza, nemzet, család, iskola és nevelés, munka és termelés, becsület és erkölcs!
    Csupa olyan fogalom, ami évezredek folyamán embert csinált a majomból.
    Mondja ezt egy azon régi fogalmak mentén szocializálódott idös ember.

  90. 99 – bálint:
    A „romokon” nem fog új emberiség virágozni. Ez a végállomás, nincs tovább. Sajnálom, nincs jobb hírem.

  91. 100
    Röhejes ,hogy semmit sem ért a megvilágosodás kora , az iskola , majd az információ korlátlan özönlése – az internet.
    A kétdiplomás mérnöknek , tanárnak,orvosnak még mindig a nagyobb fizetés az elsődleges és hogy elvigye debil családját vagy kurváját Haitire és luxuséletet éljen.
    A kőkorszaki törzsi élet az ideális az ember számára, fénysebességgel tartunk ennek az idilli állapotnak a visszaállitásához.
    A majom szint a nekünk való,híszen sohasem voltunk többek ennél,csak ezt hísszük rendületlen.Hiába tudomány,művészet, istenképek.
    Néhány nagyon gazdag,művelt majom azzal hülyiti a többi majmot ,hogy kolonizáljuk a Marsot. A másik főemlős örök életet igér hiveinek , a harmadik zöld forradalmat .Ugyebár.
    De végül a bunkosbot fogja újra ás újra konfigurálni az agyakat.
    Ami nem is rossz hír,mivel ez természetes ,mert ez a természetünk.

  92. 96: Berko:
    Ha végre kiugrasz az OV propagandamaszlag hátsójából, egész jó gondolatok is előjönnek!
    Valamit, valamiért…
    A zöldítést lehet ésszel is csinálni! Az általad megfogalmazottak miatt megy az ódázás évtizedek óta, ezt nem lehet, azt sem lehet, hmmm. Lehet úgy is adni pénzt, kompenzációt, hogy nem tudja másra költeni. Nyilván nem az esztelen magyar családtámogatási rendszer az irányadó, s persze, hogy az EU is impotens módon áll sokmindenhez.
    Ez az „energiaválság” is egy „lehetőség”, de a borítékolható emberi reakciók alapján nálunk megint visszalépést fog hozni. Ez kizárólag és egyértelműen a most regnáló kabinet műve és felelőssége. Egy nap alatt dönteni, ennyire átgondolatlanul, csak a pénz alapján… Vitatod?!

    A család és a gyerek sztem. akkor ér valamit, ha élhető jövőbe születik. Úgy érzed, ez a helyzet?!

    Az EOn-ról én azt tudom röviden, hogy a németek épjtettek, fejlesztettek, majd átkerült a cégtulajdon és a franciák leépítettek, most meg már minden a magyar népé (értsd Orbánéké), s azóta mindenki a saját bőrén is érezheti, mit tettek hozzá.

    97: Károly:
    Le vagy maradva! Gondolom a magad nevében beszélsz…
    Ha hiszed, ha nem, sokan, elég sokan ezeken rég túl vagyunk és bosszantó, hogy egyesek csak most jutnak el az általad felvázolt, egyébként helyes felismerésekig!

    101: Noé kapitány:
    Beletrafáltál. Tökéletesen egyetértek, gratulálok a megfogalmazáshoz!
    Ecce homo. 🙂

  93. 99. balint
    „..inkább döljön már össze, hogy romjain, igen, igen, ROMJAIN felépülne egy normális, észszerübben élő és az alapnormákhoz visszatért emberi társadalom. ”

    Ez a taktika a „fejfájásra fejvágást” közmondását emlékezteti.
    Ahogy népünk bölcsen mondja ahelyett, hogy a problémával néznénk szembe, eltávolítjuk azt, amelyiknél a probléma van.
    A fejjel kapcsolatos mondás egy egyszerű mítoszból ered és egy kezdő orvosról szól, aki a fejfájásra akarta alkalmazni a fogfájásra felírt receptjét („a fogfájásra foghúzást”).
    Pedig még a kezdő orvostanhalgató is tudja, hogy az első lépés a betegség gyógyitására az a diagmózis a második lépés pedig a betegséget kiváltó okának az elkerülése, kizárása .
    Vajon a mai társadalmunk kiknek nem tetszik és miért fáradoznak azon, hogy elpusztitsák ezt egy Új Világrendért a Kháoszon keresztül.

  94. 102:Horváth Csongor:
    „Ha végre kiugrasz az OV propagandamaszlag hátsójából, egész jó gondolatok is előjönnek!”
    Nem gondolom, hogy bárminek a hátsójában lennék, én inkább úgy gondolom objektíven próbálom szemlélni a dolgokat. De ha már valaminek a hátsója. Néha te is kihúzhatnád a fejed és kitekinthetnél a magabiztos gyűlölet vezérelt szekértáborok árnyékából.

    „A zöldítést lehet ésszel is csinálni! Az általad megfogalmazottak miatt megy az ódázás évtizedek óta, ezt nem lehet, azt sem lehet, hmmm. ”
    Mennyivel jobb benyalni a propagandát és a sötétzöldek hátsójába tartani a fejünket és közben mindenkit lehülyézni aki máshogyan látja, ne adj isten rámutat a problémákra. Ja különben is majdnem elfelejtettem csak az Orbán a hibás!
    Azt nem vagy hajlandó megérteni te sem, hogy elsősorban technikai akadálya van annak, hogy a megújulók kiváltsák a fosszilis energiát. A probléma volumene egy másik kérdéskör.
    Korábban írtad, hogy minden technikai problémára van megoldás. Még sem írtál érdemben semmit az energiatárolás problémájára. De a teljesen „zöld” országok kérdésén is nemes egyszerűséggel átléptél. Talán azért megy évtizedek óta az ezt nem lehet azt nem lehet mert nincsenek kielégítő válaszok azoktól akik szerint lehet.

    „Ez az “energiaválság” is egy “lehetőség”, de a borítékolható emberi reakciók alapján nálunk megint visszalépést fog hozni. Ez kizárólag és egyértelműen a most regnáló kabinet műve és felelőssége.”
    Máshol nem indítják újra és nem gondolkoznak a leállított erőművek újraindításán ugye ? Vagy a németek ilyen terveiről is Orbán tehet ? Jobb híján hozzányúl mindenki ahhoz amije van. A magasztos hosszútávú jövőnek akkor van értelme, ha megérjük a holnapot és azt minél jobb állapotban. A drasztikusan megemelkedett energiaárak csak megnyitják a lehetőséget a zöld technológiák előtt nem ? Az ember már csak olyan, hogy az érdekei szerint cselekszik. Ha megéri neki anyagilag akkor befektet, különben lehülyézi azt aki ilyenekre szórja a pénzét. Az értelmesebbje nem hülyéz, csak máshová fekteti azt a pénzt, amivel versenyelőnyre tesz szert és rövidebb távon legyalulja a másképpen gondolkodót.

    „Egy nap alatt dönteni, ennyire átgondolatlanul, csak a pénz alapján… Vitatod?!”
    Eddig te is azt hangoztattad, hogy káros a rezsicsökkentés. Most az a baj, hogy elkezdték kivezetni ? 😉
    Az egy nap alatt és az átgondolatlanul része ami problémás. Maga az, hogy csökkentik/kivezetik az sajnos elkerülhetetlen.

    „A család és a gyerek sztem. akkor ér valamit, ha élhető jövőbe születik. Úgy érzed, ez a helyzet?!”
    Ez a felfogás az utóbbi évtizedekben lett ennyire felkapott és emlegetett. Meg amúgy is élhetetlen a jelen/jövő (és valljuk be a gyerek kényelmetlenségekkel is jár, meg sokba is kerül) ezért nem kell a gyerek. Továbbá el tudunk menni nyaralni/telelni Dubajba/Thaiföldre a bulikázásról nem is beszélve, hiszen megdolgoztam érte, ez JÁR nekem. De amúgy olyan sz*r minden.
    Ezért is nevezik a nyugatot a halál kultúrájának. A gyerek a jövő záloga. Gyerek nélkül esély sincs egy élhetőbb jövőre … a kérdés, hogy kinek mi az élhető jövő.
    Véleményem szerint az értékrendekkel van óriási gond, ez a válságok alapja.

  95. 105: Berko:
    Ha 70 plusz vagy, mindent értek. Ha fiatalabb, neked elment az eszed, ember! 🙂

    S itt végre kibújt a szög a zsákból irányodban:
    „Az értelmesebbje nem hülyéz, csak máshová fekteti azt a pénzt, amivel versenyelőnyre tesz szert és rövidebb távon legyalulja a másképpen gondolkodót.”
    – Hadd lássák és hadd olvassák! Ez egy vezérgondolat, amitől az én elképzelésem és hozzáállásom fényévekre van. Előre úttörő!

  96. 106: ez mondjuk eddig is nyilvánvaló volt, … de van az a közmondás, hogy „Jó példával járj elöl…”, neked, mint tanárnak, nem ez a követendő? Lehet azonban, hogy rosszul értettem, kifejtenéd, vagy ahogy az anyaországi iskolákban van: nem szabad kérdezni, csak fejlődésben lévő gerincet görbíteni?

  97. 106: Horváth Csongor:
    Igen, többször neveztek koravénnek 🙂

    Ha nem jött volna át. A kifogásolt szög a zsákból nem az én álláspontomat tükrözi, hanem sajnos így működik a Nyugati ember/társadalom. Sajnos ez a „normalitás”. Ebben a világrendben élünk. Persze tudom ez nem igaz, mi nem tehetünk semmiről, mi nem is vagyunk ilyenek csak hát ugye ez tetű Orbán.
    Egyébként érdemben valamit a megváltó zöld technológiákról ? Az jobban érdekelt volna mint a megszokott mantra.

    107: Horváth Csongor:
    A probléma ott van, hogy te is szekértáborokban gondolkodsz. Többször leírtam de újra leírom (hátha most átmegy a gyűlölet ostoba ködén, bár erre kevés esélyt látok):
    Senki nem vitatja el az Orbánék bűneit, de hiba lenne minden elintézni egy csak azOrbán szlogennel. A zöld energiák csalfa reményétől, újra csak ide jutottunk, hogy ismét erről kell beszélni, mert ide kanyarodsz vissza. Neked ez az egyik legfontosabb vesszőparipád sajnos.

    A filmet illetően, szerencsére még nem zsigerelt ki teljesen azOrbán, így ki tudom fizetni a jegy árát, de azért köszi az alternatív linket. Ami a szokásos bunkó stílusodat illeti, tudod mit ? Újfent lépjünk át rajta.

  98. 109: Javaslat:
    Ne a stílusommal foglalkozz, hanem azzal, amit mondok!

    Nem tartozom egyetlen szekérhez sem, Orbánnak ellenben minden hazugságát átláttam és átlátom, ezért erőteljesen vissza-, ill. elutasítom minden hazug és buta megnyilvánulását és ezt a követőivel szemben is következetesen alkalmazom (rengeteg lehetőség kihagyása, emberek millióinak megvezetése, és számomra értelmezhetetlen mennyiségű nemzeti javadalom magához és vazallusaihoz irányítása olyan bűn, amit nem lehet jóvá tenni). Most már biztosra vehető, hogy ez a vagyon nem az országért dolgozik, ill. gyűlt össze!

    Apropó, észrevetted már a szekértáborok kapcsán, hogy Orbánt esélyesen csak a Fidesz tudja leváltani? Én ebben bízom és ezen is munkálkodom, s csodálkozom azon, hogy sokan ezt nem látják be… Vajon mi kell még hozzá?

    Ha észrevetted, én is megpróbálok elvonatkoztatni a megnyilvánulásaidban bizonyos, erős lehorgonyzottságot sejttető pontoktól… De nem ez a fontos!

    A zöldenergiák alatt mit is értünk. Jöhet a szokásos tankönyvi mantra, hogy a nap-, szél-, vízenergiát és a geotermikus lehetőségeket, valamint a hulladékhasznosítást. Mindezt megspékelve energiatakarékossággal.

    Mit állítok?
    Azt, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországnak lehetősége lett volna mindezeket megvalósítani! Bizony…
    – Villanyautó program, de nem villanyterepjárókkal és hibridekkel, hanem 4 személyes, kínai, de Li akkus miniautók támogatásával. Nem, nem az egyénnek adtam volna 2,5 millát érte, hogy elcsessze, hanem a kínai barátság jegyében darabonként nagytételben kb. 3,5 M Ft-os újautó vételár mellé járó 2M Ft-os EU támogatást napelemtáblákban fizettem volna. Ha megéri, felteszi magának, s amikor napsütésben áll alatta az autó, direktben tölt, nem terhel semmit a hálózatra. Ha otthoni lehetőség nincs a hasznosításra, üzemanyag, azaz áramkedvezményt kap, amit végül ipari parkokban telepítendő napelemtáblák telepítésére fordítottam volna. Nem sok kis rendszerre, hanem egy-egy nagyra ment volna a pénz, ami, ha mindenki a közeli munkahelyén tölti az autóját, duplán megtérül. Nem az okosautóban látom a jövőt, hanem abban, hogy az ott betöltött energiát hazaviszed és este otthon arról hajtod a házad kisfogyasztóit is! Ez mind nem megterheli, hanem tehermentesíti a hálózatot… Paks 2 megépülésével ez nemzeti érdek is lehetett volna. Az emberek ingázásra használt, napi 30-50 km-t futó autóival hadd ne ecseteljem, hogy a 90-es évek Suzuki csereprogramjához hasonlóan ez milyen sikerrel kecsegetett volna. Nyilván úgy kell számolni, hogy a jármű akkuja 250 km megtételére legyen kalibrálva, hogy ne forduljon elő olyan téli időszak, amikor mindenki a közhálózatot használná. Ehhez érdemes lett volna rezsilimitet bevezetni, de nem a mostani formájában, átgondolatlanul!
    https://villanyautosok.hu/2021/02/03/europaba-jon-a-brutalisan-olcso-es-nepszeru-kinai-miniauto/
    Bizony, nem a napelemet és a villanyautót kell fosként a kukába hajítani, hanem a kettőt összekötve, gondolkodva egy jól működő koncepciót kialakítani…
    Kínában sikerült, Románia is meglépte a Dacia Spring segítségével, vajon náluk miért nem omlik össze az energiaellátás, miért csak Magyarországon történne?!
    – Szélenergiában fordított a helyzet, a nagy, külföldi tulajdonú szélerőmű parkok helyett jobb lenne látni kisebb, a környezetet egyáltalán nem zavaró, házi (akár szigetüzemben is) termelni tudó egységeket azokon a helyeken, ahol tapasztalatilag megéri a telepítése.
    – Vízenergiában van egy Dunánk és néhány nagyobb folyónk. Ezt Bős-Nagymarosnál elcseszték, s sztem., ha így látom, nem igazán érvényes rám az általad ragasztott méregzöld jelző… Sajnos a vízi élőhelyeknek így is nagyrészt meszeltek, s ráadásul most hasznunk sincs belőle. Megérte. Érdemes még kicsit megboncolni, melyik párthoz húzó emberek álltak ki (természetvédelmi szempontból egyébként helyesen) anno a Duna mellé. Ma már olyan hatékony, kisebb vízturbinák is léteznek, amelyek egy közeli község energiaszükségletét teljesen fedezhetik. Itt is össze kell kötni a dolgokat, rehabilitáció, élőhely megóvás, oltóvíz és vízmegtartó víztározók, duzzasztóművek, csatornarendszerek kiépítésével. Csak hát, ebben sem gondolkodott senki, mert másra kellett a pénz. Például a családok által egyenként milliókért lerakott díszkő burkolatokból és luxus kocsibehajtókból ilyen nyereség biztosan nem származik!
    – A geotermikust egy magyar embernek hadd ne vezessem le részletesen, okulj a pécsi, működő példából!
    https://www.portfolio.hu/uzlet/20180517/geotermikus-eromu-epulhet-pecsen-285768
    https://energiatudatosotthon.hu/geotermikus-energia-magyarorszagon/
    – Az energiatakarékosság is fontos, eddig ezt a rezsicsökkentés ostoba intézménye, és legfőképpen az ezt bekajáló rendkívül ostoba emberek hátráltatták. Rezsit csökkenteni úgy lett volna érdemes (ugye ismét évtizedes visszatekintésről és ekkora lehetőség kihagyásáról beszélünk!), hogy azokat jutalmazzuk, akik beruháznak, ill. nem pénzt adunk az egyszerű emberek zsebébe, hogy baromságokra költsék, hanem beruházást adunk nekik ingyen (szigetelés, fűtéskorszerűsítés, ablakcsere). Persze ezzel a lépéssel nem lehetett volna kozmetikázni a költségvetést, ill. nem azok zsebében kötött volna ki a pénz, akiknek ezt szánták.

    Arról itt újra nem írok, hogy a sok csalfa, egyszeri embert célzó és lehúzó energiatakarékosságnak mennyire nincs súlya, s, hogy az elfuserált fűtési rendszer (sok középület esetében is), a jelenlegi munkába járás, ügyintézés, arányában micsoda környezetszennyezéssel és pazarlással jár, s mindez egy tollvonással megoldható lenne, ha volna rá jogalkotói-, ill. közakarat.
    Persze, mindenből annyit használjunk, amire és amennyire feltétlenül szükség van, de nehogy már az emberek egészségén akarjon spórolni az orbán kormány!

    Szóval kedves Berko barátom, a döglődő nyugat és az értelmesebb keleti szomszédok
    már rég lepipáltak minket, ha nem így van, akkor örülnék, ha megmagyaráznád, hogy a háborús infláció miért pont Magyarországot sújtja legjobban, hogy az Euro bevezetése miért csak nekünk nem jó, vagy, hogy miért érzem azt bármelyik külföldre sodró utam kapcsán, hogy idehaza búra alatt élő, a falansztert idéző, buta tömegek vesznek körül, akik szénkitermelést, erdőkivágást, sparherdeket, m3-es benzintartályok üzemeltetését és a villamos energiával szemben a földgáz égetését részesítik előnyben, mert hát ezt, csak így lehet csinálni?! Tényleg Berko, miért, csak így lehet??
    Most Te jössz!

  99. 110: Horváth Csongor:
    „Ne a stílusommal foglalkozz, hanem azzal, amit mondok!”
    Végre írtál valamit érdemben, így van mivel foglalkozni a stílusodon kívül is 😉

    „rengeteg lehetőség kihagyása, emberek millióinak megvezetése, és számomra értelmezhetetlen mennyiségű nemzeti javadalom magához és vazallusaihoz irányítása olyan bűn, amit nem lehet jóvá tenni”
    Egyet értünk. A gondom az, hogy ez nem Orbáni kiváltság, hanem a rendszerváltozás óta ez zajlik, ezek a tetvek „csak” csúcsra járatják, köszönhetően a növekvő étvágyú slepp és a csökkenő források miatt. Kvázi gyorsul a rendszer. A fő gondom hogy a tülekedő ellenzék sem akart és akar mást sajnos, csak a húsosfazekat.

    „Apropó, észrevetted már a szekértáborok kapcsán, hogy Orbánt esélyesen csak a Fidesz tudja leváltani”
    Sajnos nem látszik, hogy lenne aki leváltaná, illetve ez olyan mint a Hidra, levágod a fejét és 2-3 nő helyette akik vadabbak. A rendszer termeli ki. És itt nem csak a NER -re gondolok, hanem a nyugati demokrácia és a hozzá kapcsolódó intézményrendszerre. Aki nem idomul a rendszerhez az nem kerül pozícióba.
    Én pesszimista vagyok a váltást illetően.

    Villanyautó program:
    A lépték és a bekerülési költséget figyelembe véve én a tömegközlekedésre tenném le a voksot inkább., de ez a vita önmagában meghaladja a blog korlátait.

    „… ez mind nem megterheli, hanem tehermentesíti a hálózatot”
    Az ipari napelemparkok ugyanazokat a problémákat vetik fel mint a kisebb tetőre szerelt társaik. Energia Tárolás ami nem megoldott. A koordináció viszont némileg egyszerűsödik.

    ” … este otthon arról hajtod a házad kisfogyasztóit is”
    A gond nem a kisfogyasztókkal van, hanem a hűtő fűtő eszközökkel annak meg lófütty a kisautód akkupakkja.
    ” Nyilván úgy kell számolni, hogy a jármű akkuja 250 km megtételére legyen kalibrálva, hogy ne forduljon elő olyan téli időszak, amikor mindenki a közhálózatot használná”
    Télen 250 km hatótáv kisautóban ? De simán előfordulhat olyan akkor is (főleg ha otthon töltögetem fogyasztóimat) hogy kifogy a nafta és a közhálózathoz kellene nyúlni. Ilyenkor mi van ? A megújulókhoz hozzá kell számolni a biztonságot jelentő tartalék (szinte kizárólag fosszilis) erőműveket, és ezeket járatni kell mert nem lehet csak úgy bekapcsolni/lekapcsolni.

    ” Itt is össze kell kötni a dolgokat, rehabilitáció, élőhely megóvás, oltóvíz és vízmegtartó víztározók, duzzasztóművek, csatornarendszerek kiépítésével. Csak hát, ebben sem gondolkodott senki, mert másra kellett a pénz. ”
    Igen és ez csak magyar sajátosság, más nyugati és keleti országokban ezek már régen megoldott problémák, nincs is energiakitettségük, harmóniában élnek a természettel 0 a káros anyag kibocsátásuk.

    „Kínában sikerült, Románia is meglépte a Dacia Spring segítségével, vajon náluk miért nem omlik össze az energiaellátás, miért csak Magyarországon történne?!”
    Mióta elérhetőek ezek az autók ? 10 évvel ezelőtt ezek így ebben a formában tömeggyártásban rendelkezésre álltak ? A léptékre is vess egy pillantást. Mekkora hányada ezeknek az aránya az össze járműparkhoz viszonyítva ? Mikorra lehet ezt feltornászni ezt érdemi változást érően ?
    De igazad van! Más országokban mindenhol ezek futnak és szinte nincs is hagyományos gépjármű. Ezek mindenhol kiforrott és bejáratott rendszerek.
    Pont ezért az ingázást mindenhol saját töltésű elektromos autókkal oldják meg, kivéve nálunk.

    „A geotermikust egy magyar embernek hadd ne vezessem le részletesen, okulj a pécsi, működő példából”
    kb 15 évvel ezelőtt is akartak hasonlót akkor nem sikerült, remélhetőleg majd most. Egyébként valami konkrétumot tudsz a megvalósult projektről ? Mindenhol csak a 2018-as beharangozók vannak.
    #https://www.bama.hu/helyi-kozelet/2018/06/pecs-hataraban-lehet-a-geotermikus-eromu
    De nem is értem miért nem a Turai erőművet hoztad fel példának az volt az első. Volt próbálkozás Battonyánál is meg máshol is
    #https://eu-fire.hu/geotermia/aktualitasok/egs-rendszeru-geotermikus-eromu-magyarorszagon-2/
    Ezek terjedésének gátja a világon mindenhol elsősorban a magas beruházási költség ami nem biztos, hogy megtérül vagy úgy térül meg ahogy gondolták.
    Még Új-Zélandon sem a Geotermikus a fő csapásirány.Talán nem véletlen.

    „Az energiatakarékosság is fontos,”
    Nem IS hanem a legfontosabb!!
    Én a HiTech parasztvakítás helyett azt tartom a legnagyobb bűnüknek, hogy ezt nem lépték meg.
    A rendelkezésre álló forrásokból az ingatlanok 70-90%-t le kellett volna szigetelni, ablakokat kicserélni, stb.
    Ezek passzív eszközök amik a megvalósítást követően nem kerülnek költségbe, de a fűtésre fordított energia 50-60%-t megtakarítják. Kollektorokkal vagy napelemekkel (amik helyben fűtik a bojlerben a meleg vizet). Ez valóban átfuthatott volna érdemben 10-15 év alatt, és a jelenlegihez hasonlóan húzta volna a gazdaságot az előállított érték nagy része itt maradt volna, magyar embereknek adott volna munkát, nem kellenek túlképzett emberek hozzá stb. A technológia 10 évvel ezelőtt is rendelkezésre állt ipari léptékben. Mindenhol a kis költségű passzív eszközöket preferálom. A hűtés kérdéskörében fontos, a mégis mostohagyerekként kezelt árnyékolás. A zöld területek aránya a fásítást már meg sem említve.
    A fűtés korszerűsítés – ami részben most is folyik – megint csak parasztvakítás. Kidobáltuk a jórészt magyar gyártású, filléres fenntartású és 30-40 évig is működőképes gázkazánjainkat amik hatásfoka 70-80% volt, és lecseréljük 90% körüli hatásfokért jóval drágább, bonyolultabb, szinte javíthatatlan eszközökre amiket bizony 5-10 évente cserélni kell.
    A tömegközlekedés brutális fejlesztése lehetett volna a másik pillér ami viszonylag rövid időn belül (10-15 év) a tömegek számára érezhetően és érdemben előrelépést jelentett volna. Én a villanyos autóval szemben ezt nagyobb lehetőségnek gondolom.
    A harmadik, hogy ahol lehetséges a távfűtés rendszerek fejlesztése, kiépítése és a központi erőművi rendszerek felcserélése regionális/ helyi erőművekkel. Ezek átfutási ideje viszont jóval hosszabb idő. A megújulóknak itt látom a legnagyobb esélyét, hogy ilyen helyi rendszerekbe bekapcsolódva azokat kiegészítve működhessenek a helyi viszonyokhoz igazodva.

    Nem egyedi jelenség az Unióban a 10% fölötti infláció, ezzel az élmezőnyben vagyunk ugyan de nem nevezném lekörözöttnek az országot.
    Hasonló gondokkal küzd szinte minden ország.
    #https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220608/tovabb-pusztit-az-inflacio-ebben-az-evezredben-meg-nem-nottek-igy-az-arak-magyarorszagon-549365

    „hogy miért érzem azt bármelyik külföldre sodró utam kapcsán, hogy idehaza búra alatt élő, a falansztert idéző, buta tömegek vesznek körül, akik szénkitermelést, erdőkivágást, sparherdeket, m3-es benzintartályok üzemeltetését és a villamos energiával szemben a földgáz égetését részesítik előnyben”
    A németek is ostoba búra alatt élő bugrisok, ahol a háztartások közül szinte minden másodikat gázzal fűtenek. Pedig ha valahol ott volt keret arra ,hogy minden korszerű és tiszta, elektromos legyen (költöttek is rá rendesen). Arról nem is beszélve, hogy ők soha nem voltak olyan gázfüggők mint mi. Fával is tüzelgetnek. Atomerőműveket is leállítgattak mert az nem zöld … aztán a franciáktól vásárolták az áramot … ami megint csak atomos. De az energiamix mennyivel jobban fest 🙂
    Továbbá:
    #https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220716/beismerte-a-nemet-kancellar-az-energiavalsag-miatt-szukseg-van-a-leallitott-eromuvek-ujrainditasara-556663
    #http://erdo-mezo.hu/2022/07/15/hatalmas-dragulast-tapasztalnak-a-nemetek-a-tuzifapiacon/
    Múltkor már belinkeltem, de most egy másika linket is beteszek ahol látszik, hogy a sok tekintetben bezzeg Hollandia is szemellenzős tahók gyülekezete, mondjuk neki van pénze mégis inkább kvótát vásárol 🙂
    #https://hollandiaimagyarok.nl/hollandia-megujulo-energiajanak-tavalyi-eredmenye-meg-mindig-elmarad-az-eu-normaktol/

  100. Berko:
    Eszerint sokmindenben egyetértünk, kár és sajnálom, hogy számomra idegen ideológiai elvek szétválasztanak bennüket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük