Miért is gondolná Putyin, hogy lehet egy ilyen emberekkel tárgyalni. Emberek, akik 7 évig csak hazudtak a szemébe, miközben elárasztották az országot olyan fegyverekkel, amelyekkel orosz katonákat ölnek meg?

És mi volt az a cél, ami miatt Merkelt és washingtoni kollégái hazudni kényszerültek?

Háborút akartak, ez az oka annak, hogy Boris Johnson létrehozott egy megállapodást, amelyet Zelenszkij márciusban tárgyalt Moszkvával. Johnson szabotálta a végrehajtást, mert Washington háborút akart. Ilyen egyszerű.

De a hazugságnak ára van, és ez az ár a bizalmatlanság formájában jelentkezik, ami a bizalom veszedelmes eróziója, amely lehetetlenné teszi a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdések megvitatását. Dmitrij Medvegyev, a Nemzetbiztonsági Tanács orosz alelnöke éppen ezen a héten fejtette ki a lehető legkeserűbben véleményét az ügyben.

Lényeg: A béke kilátásai Ukrajnában minimálisak. Az amerikai külpolitika úgy döntött, hogy Amerika gyorsuló hanyatlását csak a közvetlen katonai konfrontáció tudja megfordítani. Az ukrajnai háború ennek a döntésnek az első megnyilvánulása.

Másrészt Oroszország már nem vesz részt a Nyugattal folytatott tárgyalásokban, mert nem lehet megbízni a nyugati vezetők által vállalt kötelezettségeik betartásában vagy szerződéses kötelezettségeik teljesítésében. A két fő párt kibékíthetetlen nézeteltérései elkerülhetetlenné teszik az eszkalációt. Megbízható partner hiányában Putyinnak csak egy lehetősége van a konfliktus megoldására: elsöprő katonai erő.

„Az oroszok nem fognak meghátrálni. Valójában az oroszok megsemmisítik az ukránokat. Előveszik a nagyágyúkat. Olyan helyeket fognak rommá tenni, mint Kijev és Ukrajna más városai. Fallujat, Mosult csinálnak.

Amikor egy nagyhatalom fenyegetve érzi magát… az oroszok mindent megtesznek Ukrajnában, hogy győzzenek. Meg kell érteni, hogy amiről itt beszélünk, az egy atomfegyverrel felvértezett nagyhatalom, amely egzisztenciális fenyegetésként tekint a történésekre, sarokba szorításra. Ez valóban veszélyes.(John Mearsheimer, Twitter)

És itt van még MacGregor: „Egyre inkább úgy néz ki, hogy az oroszok először Donbászban szeretnék befejezni a feladatukat. Minden ukrán haderőt ki akarnak iktatni, amely  Donbászban van. Ne feledjük, ez mindig is egy erőgazdasági intézkedés volt. Úgy tervezték, hogy minél több ukránt felőrölni a lehető legalacsonyabb orosz áldozat árán. Ez megy Dél-Ukrajnában, és ragyogóan működött. És Surovikin, a hadszíntér parancsnoka azt mondta, ez mindaddig folytatódik, amíg készen nem áll az offenzíva elindítása. Amikor az offenzívát elindítják, az egy egészen más csata lesz.

De ami érdekes, hogy az ukránok annyi áldozatot szenvednek el délen, hogy kezdenek hírek jönni arról, hogy az összeomlás szélén állnak. És ezért hallunk 14-15 éves tinédzser szolgálatba kényszerített fiúkról, és kapunk videókat az ukrán katonáktól, amelyek azt mondják: „A kijevi emberek abban bíznak, hogy az oroszok előbb eljutnak hozzájuk, mint mi, mert mi megöljük őket.” A kormány embereiről beszélnek, mert nem látnak bizonyítékot arra, hogy Zelenszkij kormánya törődik velük. Elfogy az élelem és a ruha, megfagynak, súlyos veszteségeket szenvednek.

Így néz ki, amikor a másik oldal fogalmaz vágy-vezérelten, ha úgy tetszik propagandisztikusan. De talán ez egy kicsit hihetőbb.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Szerző: Nicholas R. Longrich paleontológia és evolúcióbiológia vezető oktató, Bathi Egyetem

OLVASÓI KÉRDÉS: Ha az elkövetkező 10.000 évben az emberek nem halnak ki éghajlati apokalipszis következtében, akkor valószínű, hogy tovább fejlődünk a jelenleginél fejlettebb fajokká?

Az emberiség 4 milliárd éves evolúció valószínűtlen eredménye.

Az evolúció formált minket, az őstengerek ön-replikálódó molekuláitól, a kambrium mélyén élő bak halakon át, a sötétben a dinoszauruszok elől surranó emlősökig, és végül, valószínűtlen, mi magunk is.

Az élőlények tökéletlenül szaporodtak. A gének másolásakor elkövetett hibák után az egyed néha jobban illeszkedett a környezethez, így ezeket a géneket általában továbbadták. Újabb szaporodás és több hiba következett, és a folyamat generációk milliárdjain át ismétlődött. Végül megjelent a Homo sapiens. De ezzel még nem értünk véget a történet. Az evolúció nem áll meg velünk, sőt az is lehet, hogy gyorsabban fejlődünk, mint valaha.

Nehéz megjósolni a jövőt. A világ valószínűleg olyan módon fog megváltozni, ahogyan azt el sem tudjuk képzelni. De alapos találgatásokat tehetünk. Paradox módon a jövő előrejelzésének legjobb módja valószínűleg az, ha visszatekintünk a múltba, és feltételezzük, hogy a múltbéli trendek a jövőben is folytatódnak. Ez néhány meglepő dolgot sejtet a jövőnkkel kapcsolatban.

Valószínűleg tovább fogunk élni, magasabbak leszünk, valamint könnyebb felépítésűek leszünk. Valószínűleg kevésbé leszünk agresszívek és kisebb lesz az agyunk. Kicsit olyan, mint egy golden retriever, barátságosak és vidámak leszünk, de talán nem annyira érdekesek. Legalábbis ez egy lehetséges jövő. De ahhoz, hogy megértsük, miért tartom ezt valószínűnek, meg kell vizsgálnunk a biológiát.

Vége a természetes szelekciónak?

Egyes tudósok azzal érveltek, hogy a civilizáció véget vetett a természetes szelekciónak. Igaz, hogy a múltban uralkodó szelektív nyomások – ragadozók, éhínség, pestis, hadviselés – többnyire eltűntek.

Az éhezésnek és az éhínségnek nagyrészt a magas hozamú növények, a műtrágyák és a családtervezés vetett véget. Az erőszak és a háború ritkábban fordul elő, mint valaha, annak ellenére, hogy a modern hadsereg nukleáris fegyverekkel rendelkezik, vagy talán ezek miatt. A sötétben ránk vadászó oroszlánok, farkasok és kardfogú macskák többnyire kihaltak. A milliókat megölő járványokat – himlő, fekete halál, kolera – vakcinákkal, antibiotikumokkal, tiszta vízzel szelídítették meg.

De az evolúció nem állt meg, nem annyira a legalkalmasabbak túléléséről, mint inkább a legalkalmasabbak szaporodásáról szól. Még ha a természet kevésbé valószínű, hogy megöl minket, akkor is partnert kell találnunk és gyermekeket kell nevelnünk, így a szexuális szelekció ma már nagyobb szerepet játszik a fejlődésünkben.

És ha a természet már nem irányítja az evolúciónkat, akkor az általunk létrehozott természetellenes környezet – kultúra, technológia, városok – új szelektív nyomást produkál, ami teljesen eltér attól, amellyel a jégkorszakban szembesültünk. Gyengén alkalmazkodtunk ehhez a modern világhoz; ebből következik, hogy alkalmazkodnunk kell.

És ez a folyamat már elkezdődött. Ahogy az étrendünk megváltozott a gabonák és a tejtermékek felé, géneket fejlesztettünk ki, amelyek segítenek megemészteni a keményítőt és a tejet. Amikor a sűrű városok feltételeket teremtettek a betegségek terjedéséhez, a betegségekkel szembeni rezisztenciát okozó mutációk is terjedtek. És valamiért az agyunk kisebb lett. A természetellenes környezet természetellenes szelekciót hoz létre.

Hogy megjósolhassuk, hová vezet ez, megvizsgáljuk az őstörténetünket, tanulmányozva az evolúció elmúlt 6 millió évének trendjeit. Néhány tendencia folytatódni fog, különösen azok, amelyek az elmúlt 10.000 évben, a mezőgazdaság és a civilizáció feltalálása után alakultak ki.

Új szelektív nyomásokkal is szembesülünk, mint például a halandóság csökkenése. A múlt tanulmányozása itt nem segít, de láthatjuk, hogy más fajok hogyan reagáltak hasonló nyomásra. A háziállatok evolúciója különösen fontos lehet – vitathatatlanul egyfajta háziasított majommá válunk, de furcsa módon azzá, amelyet mi magunk háziasítottunk.

Ezt a megközelítést arra fogom használni, hogy előrejelzéseket készítsek, ha nem is mindig nagy magabiztossággal. Vagyis tippelni fogok.

Élettartam

Az emberek szinte biztosan tovább fognak élni – sokkal tovább. Az életciklusok a halálozási arányokra adott válaszként alakulnak, és arra, hogy a ragadozók és más fenyegetések mekkora valószínűséggel ölnek meg. Ha a mortalitási arány magas, az állatoknak fiatalon kell szaporodniuk, vagy előfordulhat, hogy egyáltalán nem szaporodnak. Az öregedést vagy a rákot megakadályozó mutációk kialakulásának semmi előnye sincs – nem fogsz elég sokáig élni ahhoz, hogy használd őket.

Ha alacsony a halálozási arány, akkor ennek az ellenkezője igaz. Több időt szánni a szexuális érettség elérésére. Az is hasznos, ha vannak olyan adaptációk, amelyek meghosszabbítják az élettartamot és a termékenységet, így több idő jut a szaporodásra. Ez az oka annak, hogy a kevés ragadozó által veszélyeztetett állatok – a szigeteken vagy az óceán mélyén élő, vagy egyszerűen nagytestű állatok – hosszabb élettartamúak. A grönlandi cápák, a galapagoszi teknősök és a bálnák későn érnek, és évszázadokig élhetnek.

Az emberek már a civilizáció előtt is egyedülállóak voltak a majmok között alacsony halandóságukkal és hosszú életükkel. A lándzsákkal és íjakkal felfegyverzett vadászó-gyűjtögetők védekezhettek a ragadozók ellen; az ételosztás megakadályozta az éhezést. Így fejlődött ki a késleltetett szexuális érettség és hosszú élettartam – akár 70 év.

Ennek ellenére a gyermekhalandóság magas volt – 15 éves korukra megközelítette az 50%-ot vagy még többet. Az átlagos várható élettartam mindössze 35 év volt. A gyermekhalandóság a civilizáció felemelkedése után is magas maradt a 19. századig, míg a várható élettartam a járványok és éhínségek miatt 30 évre csökkent.

Aztán az elmúlt két évszázadban a jobb táplálkozás, az orvostudomány és a higiénia a legtöbb fejlett országban 1% alá csökkentette a fiatalok halálozását. A várható élettartam világszerte 70 évre, a fejlett országokban pedig 80 évre emelkedett. Ezek a növekedések az egészség javulásának köszönhetőek, nem az evolúciónak – de megalapozzák az evolúciót, hogy meghosszabbíthassuk élettartamunkat.

Most nincs szükség a korai szaporodásra. Ha valami, az orvosi, vezérigazgatói vagy asztalos képzésben eltöltött évek ösztönözték az elhalasztást. És mivel a várható élettartamunk megduplázódott, az élettartam és a gyermekvállalási évek meghosszabbítását célzó alkalmazkodás most előnyös. Tekintettel arra, hogy egyre többen élnek 100 vagy akár 110 évig (a rekord 122 év), okunk van azt gondolni, hogy génjeink addig fejlődhetnek, amíg az átlagember rutinszerűen 100 évig vagy még tovább él.

Méret és erő

Az állatok idővel gyakran nagyobb méretre fejlődnek; ez a tendencia a tyrannosaurusoknál, bálnáknál, lovaknál és főemlősöknél – beleértve a hominineket is.

A korai homininok, mint az Australopithecus afarensis és a Homo habilis kicsik voltak, 120-150 cm magasak. A későbbi homininok: Homo erectus, Neander-völgyiek, Homo sapiens, megnőttek. A történelmi időkben is folyamatosan gyarapodtunk, részben a javuló táplálkozásnak köszönhetően, de úgy tűnik, a gének is fejlődnek.

Hogy miért lettünk nagyok, az nem világos. Részben a halandóság vezethet a méretek alakulásához; a növekedéshez idő kell, így a hosszabb élet több időt jelent a növekedésre. De az emberi nőstények is jobban kedvelik a magas hímeket. Tehát mind az alacsonyabb mortalitás, mind a szexuális preferenciák valószínűleg azt eredményezik, hogy az emberek magasabbak lesznek. Ma a világ legmagasabb emberei Európában élnek, élükön Hollandiával. Itt a férfiak átlaghossza 183 cm; nők 170 cm. Egyszer a legtöbb ember ilyen magas vagy magasabb lehet.

Ahogy magasabbra nőttünk, úgy lettünk törékenyebbek. Az elmúlt 2 millió év során csontvázaink könnyedebb felépítésűek lettek, mivel kevésbé támaszkodtunk a nyers erőre, és inkább a szerszámokra és fegyverekre. Ahogy a gazdálkodás letelepedésre kényszerített, életünk ülőbbé vált, így csökkent a csontsűrűségünk. Ahogy egyre több időt töltünk az asztalok, a billentyűzetek és a kormányok mögött, ezek a tendenciák valószínűleg folytatódni fognak.

Az emberek az izmainkat is csökkentették más majmokhoz képest, különösen a felsőtestünkben. Ez valószínűleg folytatódni fog. Őseinknek antilopokat kellett levadászni és gyökereket ásniuk; később a földeken műveltek és arattak. A modern munkák egyre inkább megkövetelik az emberekkel, a szavakkal és a kóddal való munkát – ezekhez az agy kell, nem az izom. Még a kétkezi munkások számára is – gazdálkodók, halászok, favágók – a gépek, például a traktorok, a hidraulikák és a láncfűrészek ma már sok munkát átvesznek. Ahogy a fizikai erő egyre kevésbé lesz szükséges, izmaink folyamatosan zsugorodnak.

Az állkapcsunk és a fogaink is kisebbek lettek. A korai növényevő homininoknak hatalmas őrlőfogai voltak a rostos zöldségek őrlésére. Ahogy áttértünk a húsra, majd elkezdtünk főzni, az állkapocs és a fogak összezsugorodtak. A modern feldolgozott élelmiszerek – csirke darabkák, Big Mac, süteménytészta, fagylalt – még kevesebbet kell rágni, így az állkapocs folyamatosan zsugorodik, és valószínűleg elveszítjük bölcsességfogainkat.

Szépség

Miután az emberek 100.000 évvel ezelőtt elhagyták Afrikát, az emberiség távoli törzseit elszigetelték a sivatagok, óceánok, hegyek, gleccserek és a hatalmas távolság. A világ különböző részein a különböző szelektív nyomások – eltérő éghajlat, életmód és szépségszabványok – különböző módon változtatták megjelenésünket. A törzsek jellegzetes bőrszínt, szemeket, hajat és arcvonásokat alakítottak ki.

A civilizáció felemelkedésével és az új technológiákkal ezek a populációk ismét összekapcsolódtak. A hódító háborúk, a birodalomépítés, a gyarmatosítás és a kereskedelem mind eltolták a populációkat, amelyek egymásba keveredtek. Ma már közúti, vasúti és repülőgépes közlekedés is összeköt bennünket. A busmanok 60 kilométert gyalogoltak, hogy társat találjanak, mi 6000 kilométert utazunk. Egyre inkább a világ homogén népességét alkotjuk – szabadon keveredünk. Ez létrehozza a hibridek világát: világosbarna bőrűek, sötét hajúak, afro-euro-ausztrál-amerikai-ázsiaiak, bőrszínük és arcvonásaik a globális átlag felé hajlanak.

A szexuális szelekció tovább gyorsítja megjelenésünk alakulását. Mivel a természetes szelekció legtöbb formája már nem működik, a párválasztás nagyobb szerepet fog játszani. Az emberek vonzóbbá válhatnak, de megjelenésükben egységesebbek lehetnek. A globalizált média a szépség egységesebb szabványait is létrehozhatja, minden embert egyetlen eszmény felé tolva. A nemi különbségek azonban túlzóak lehetnek, ha az ideális férfias kinézetű férfiak és nőies kinézetű nők kerülnek túlsúlyba.

Intelligencia és személyiség

Végül az agyunk és az elménk, a legkülönlegesebb emberi tulajdonságunk, fejlődni fog, talán drámai módon. Az elmúlt 6 millió év során a hominin agy mérete nagyjából megháromszorozódott, ami arra utal, hogy a nagy agyak szelekcióját az eszközhasználat, az összetett társadalmak és a nyelv vezérli. Elkerülhetetlennek tűnhet, hogy ez a tendencia folytatódjon, de nem valószínű.

Ehelyett az agyunk egyre kisebb lesz. Európában az agy mérete 10.000-20.000 évvel ezelőtt érte el a csúcsot, közvetlenül azelőtt, hogy feltaláltuk a mezőgazdasági gazdálkodást. Aztán az agy kisebb lett. A modern ember agya kisebb, mint ősi elődeink, vagy akár a középkori emberek. Nem világos, hogy miért.

Lehetséges, hogy a zsír és a fehérje kevés volt, miután áttértünk a mezőgazdaságra, ami költségesebbé tette a nagy agyak termesztését és fenntartását. Az agy energetikailag is drága – napi kalóriánk körülbelül 20%-át égeti el. Azokban a mezőgazdasági társadalmakban, ahol gyakori az éhínség, a nagy méretű agy hátrányt jelenthet.

Lehet, hogy a  vadászó-gyűjtögető élet oly módon volt megerőltető, ahogyan a gazdálkodás nem az. A civilizációban nem kell kijátszania az oroszlánokat és az antilopokat, és nem kell memorizálnia minden gyümölcsfát és öntözőlyukat 1000 négyzetkilométeren belül. Az íjak és lándzsák elkészítéséhez és használatához finom-motoros kontrollra, koordinációra, állatok és pályák követésének képességére is szükség van. Lehet, hogy agyunk ezekhez a dolgokhoz használt részei kisebbek lettek, amikor abbahagytuk a vadászatot.

Vagy lehet, hogy a szakemberekkel körülvéve élni kevesebb agyra van szükség. A kőkorszak emberei sok készségre tettek szert: – vadászni, nyomon követni, növényeket keresni, gyógynövényeket és mérgeket készíteni, szerszámokat készíteni, háborúzni, zenélni és varázsolni. A modern ember kevesebb, speciálisabb szerepet tölt be a hatalmas közösségi hálózatok részeként, kihasználva a munkamegosztást. Egy civilizációban egy szakmára szakosodunk, aztán minden másban másokra hagyatkozunk.

Ennek ellenére az agy mérete nem minden: az elefántok agya nagyobb, mint nekünk, Einstein agya pedig kisebb volt az átlagosnál. A Neander-völgyiek agya hasonló a miénkhez, de az agy nagyobb része a látásra és a test irányítására irányult, ami arra utal, hogy kisebb kapacitással rendelkeznek olyan dolgokra, mint a nyelv és az eszközhasználat. Tehát nem világos, hogy az agytömeg csökkenése mennyire befolyásolja az általános intelligenciát. Talán elvesztettünk bizonyos képességeinket, miközben továbbfejlesztettünk másokat, amelyek a modern élet szempontjából relevánsabbak. Lehetséges, hogy megőriztük a feldolgozási teljesítményt azáltal, hogy kevesebb, kisebb neuronunk van. Mégis aggódom amiatt, hogy mit csinált a szürkeállományom hiányzó 10%-a.

Érdekes módon a háziállatok is kisebb agyat fejlesztettek ki. A juhok a háziasítás után agytömegük 24%-át veszítették el; tehenek esetében 26%; kutyák, 30%. Ez nyugtalanító lehetőséget vet fel. Talán az, hogy hajlandók passzívan haladni az áramlattal, talán kevesebbet is gondolkodnak.

A személyiségünknek is fejlődnie kell. A vadászó-gyűjtögetők élete agressziót igényelt. Nagy emlősökre vadásztak, partnereiket ölték meg, és háborúztak a szomszédos törzsekkel. Egy boltból kapunk húst, és a rendőrséghez és a bíróságokhoz fordulunk a viták rendezése érdekében. Ha a háború nem szűnt meg, most kevesebb halálesetet követel a lakossághoz képest, mint a történelem során bármikor. Az agresszió, amely ma már rosszul alkalmazkodó tulajdonság, kitermelhető.

A társadalmi minták megváltoztatása a személyiséget is megváltoztatja. Az emberek sokkal nagyobb csoportokban élnek, mint más majmok, mintegy 1000 fős vadászó-gyűjtögető törzseket alkotva. De a mai világban az emberek milliós nagyvárosokban élnek. A múltban a kapcsolataink szükségszerűen kevés volt, gyakran egész életen át tartottak. Manapság emberek tengerében élünk, gyakran költözünk munka miatt, és közben kapcsolatok ezrei alakulnak ki, sok mulandó és egyre inkább virtuális. Ez a világ arra késztet bennünket, hogy nyitottabbak, nyitottabbak és toleránsabbak legyünk. Ám az ilyen hatalmas közösségi hálózatokon való navigáláshoz arra is szükség lehet, hogy hajlandóbbak legyünk alkalmazkodni hozzájuk.

Pszichológiailag  nem mindenki alkalmazkodott jól ehhez a létezéshez. Ösztöneink, vágyaink és félelmeink nagyrészt a kőkorszaki ősökével egyezik, akik értelmet találtak a családjuk vadászatában és táplálékkeresésében, a szomszédaikkal való háborúzásban és az ősszellemekhez való imádkozásban a sötétben. A modern társadalom anyagi szükségleteinket jól kielégíti, de kevésbé képes kielégíteni primitív barlanglakó agyunk pszichológiai szükségleteit.

Talán ennek köszönhető, hogy egyre több ember szenved olyan pszichés problémáktól, mint a magány, a szorongás és a depresszió. Sokan alkoholhoz és más szerekhez fordulnak, hogy megbirkózzanak problémájukkal. Az ezekkel a feltételekkel szembeni sebezhetőség elleni szelekció javíthatja mentális egészségünket, és fajként boldogabbá tehet bennünket. De ennek ára lehet. Sok nagy zseninek volt démona; vezetők, mint Abraham Lincoln és Winston Churchill küzdöttek a depresszióval, akárcsak olyan tudósok, mint Isaac Newton és Charles Darwin, valamint olyan művészek, mint Herman Melville és Emily Dickinson. Néhányan, mint például Virginia Woolf, Vincent Van Gogh és Kurt Cobain, kioltották az életüket. Másokat: Billy Hollidayt, Jimi Hendrixet és Jack Kerouacot a kábítószer-használat tönkretette.

Zavarba ejtő gondolat, hogy a zaklatott elmék kikerülnek a génállományból – de potenciálisan annak az árán, hogy megszűnik az a szikra, amely látnoki vezetőket, nagyszerű írókat, művészeket és zenészeket hozott létre. Lehet, hogy a jövő emberei jobban alkalmazkodnak, de kevésbé szórakoztatóak együtt bulizni, és kevésbé valószínű, hogy tudományos forradalmat indítanak, stabilak, boldogok és unalmasak.

Új faj?

Valaha kilenc emberfaj élt, ma már csak mi vagyunk. De kialakulhatnak-e új emberi fajok? Ahhoz, hogy ez megtörténjen, elszigetelt populációkra van szükségünk, amelyekre külön szelektív nyomás nehezedik. A távolság már nem izolál minket, de a szaporodási elszigeteltség elméletileg elérhető lenne szelektív párosítással. Ha az emberek kulturálisan elkülönülnének – vallás, osztály, kaszt vagy akár politika alapján kötnének házasságot –, akkor különböző populációk, sőt fajok is kialakulhatnak.

Az Időgépben a sci-fi író, H.G. Wells olyan jövőt látott, amelyben az osztály különálló fajokat hozott létre. A felsőbb osztályok a gyönyörű, de haszontalan eloikká fejlődtek, a munkásosztályok pedig csúnya, földalatti morlockokká – akik fellázadtak és rabszolgává tették az eloikat.

A múltban a vallás és az életmód néha genetikailag elkülönülő csoportokat hozott létre, mint például a zsidó és cigány populációban. Ma a politika is megoszt bennünket. Megoszthat-e genetikailag? A liberálisok most a többi liberális, a konzervatívok pedig a konzervatívok közelébe lépnek; sokan a baloldalon nem randevúznak Trump támogatóival és fordítva.

Létrehozhat ez két fajt, amelyek ösztönösen eltérő nézetekkel rendelkeznek? Valószínűleg nem. Mégis, amennyire a kultúra megoszt minket, az evolúciót különböző módon, különböző emberekben vezetheti. Ha a kultúrák változatosabbá válnak, ez fenntarthatja és növelheti az emberi genetikai sokféleséget.

Furcsa új lehetőségek

Eddig többnyire történelmi perspektívára tekintettem vissza. De bizonyos szempontból a jövő gyökeresen eltérhet a múlttól. Maga az evolúció is változott.

Az egyik szélsőségesebb lehetőség az irányított evolúció, ahol aktívan irányítjuk fajunk evolúcióját. Már akkor tenyésztjük magunkat, amikor olyan megjelenésű és személyiségű partnereket választunk, akiket szeretünk. Évezredeken át a vadászok-gyűjtögetők házasságot kötöttek, jó vadászokat keresve lányaiknak. Még akkor is, ha a gyerekek partnert választottak, a férfiaktól általában elvárták, hogy kérjék a menyasszony szülei jóváhagyását. Hasonló hagyományok élnek ma máshol is. Más szóval, saját gyerekeinket tenyésztjük.

És a továbbiakban ezt úgy fogjuk megtenni, hogy sokkal jobban ismerjük, amit csinálunk, és jobban ellenőrizzük utódaink génjeit. Már kiszűrhetjük magunkat és az embriókat genetikai betegségekre. Potenciálisan kiválaszthatnánk az embriókat a kívánatos génekhez, ahogyan a haszonnövényeknél tesszük. Bebizonyosodott, hogy az emberi embrió DNS-ének közvetlen szerkesztése lehetséges – de erkölcsileg undorítónak tűnik, és gyakorlatilag orvosi kísérletek alanyaivá változtatja a gyerekeket. És mégis, ha ezek a technológiák biztonságosnak bizonyulnának, el tudnék képzelni egy olyan jövőt, ahol rossz szülő lennél, ha nem adnád a lehető legjobb géneket gyermekeidnek.

A számítógépek egy teljesen új szelektív nyomást is biztosítanak. Ahogy egyre több egyezés születik okostelefonokon, a következő generáció megjelenésével kapcsolatos döntéseket számítógépes algoritmusokra ruházzuk át, amik ajánlják a lehetséges egyezéseinket. A digitális kód most segít kiválasztani, hogy milyen genetikai kódot adjon át a jövő nemzedékeinek, éppúgy, mint ahogyan az alakítja, hogy mit vásárol online. Ez sötét sci-finek tűnhet, de ez már történik. A génjeinket számítógép ápolja, akárcsak a lejátszási listáinkat. Nehéz kitalálni, hogy ez hova vezet, de azon tűnődöm, vajon teljesen bölcs dolog-e fajunk jövőjét az iPhone-ok, az internet és a mögöttük álló cégek kezébe adni.

Az emberi evolúcióról szóló viták általában visszatekintőek, mintha a legnagyobb diadalok és kihívások a távoli múltban lennének. De ahogy a technológia és a kultúra a gyorsuló változások időszakába lép, a génjeink is ezt fogják tenni. Vitathatatlan, hogy az evolúció legérdekesebb részei nem az élet eredete, a dinoszauruszok vagy a Neander-völgyiek, hanem az, ami most történik, a jelenünk és a jövőnk.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ha Rees-t több fronton teljesítettnek nevezzük, akkor nagyságrendekkel alábecsüljük. Az Egyesült Királyság Lordok Házának és a 15. Királyi Astronomer tagjaként a Cambridge-i Egyetemen dolgozik, ahol a csillagászat professzora és a Csillagászati Intézet igazgatója volt. Fellow, és a Cambridge-i Trinity College egykori mestere volt. Pályafutása magában foglalja a kvazárok, fekete lyukak és galaxisok kialakulásának úttörő kutatásait. Társalapítója és vezetője a Cambridge-i Egyetem Egzisztenciális Kockázat Tanulmányozó Központjának, valamint régóta tagja a Bulletin’s Szponzori Tanácsának.

Több száz kutatási publikációján túl Lord Rees sok könyvet írt, amelyek az általános olvasóközönségnek szólnak. A hónap elején beszéltem vele új könyvéről, a Ha a tudomány megment minket.

Martin Rees: Elöljáróban azt mondhatom, hogy a könyvem nem túl homogén; az első fele a nagy globális problémákkal foglalkozik, a második fele pedig egy tudós személyesebb perspektívájával, valamint a tudományos közösséggel, a nyilvánossággal, a kormánnyal és politikusokkal stb. való interakcióval. Tehát a könyv valójában két részből áll, és akik nem szeretik, azt mondják, hogy a kutya reggelije, akik jobban szeretik, azt mondják, hogy lakoma asztal.

John Mecklin: Mindkét részét élveztem. De röviden összefoglalná olvasóink számára az elején lévő, kevésbé személyes részt: Mi volt a fő szempont, amit a Ha a tudomány megmenteni akart?

Rees: Arra céloztam, hogy a minket foglalkoztató, a jövőnket meghatározó kérdések egyre több embernek van tudományos dimenziója. Ezért az embereknek érezniük kell a tudományt, meg kell érteniük, mik ezek a kérdések, és aktívan részt kell venniük a demokratikus vitákban. És maguk a tudósok kötelesek gondoskodni arról, hogy ha felfedezéseiknek nyilvánvaló alkalmazásai vannak, mindent meg kell tenniük a jóindulatú alkalmazások fejlesztése érdekében, és megfelelő figyelmeztetéseket kell adniuk, és mindent meg kell tenniük a hátrányok valószínűségének minimalizálása érdekében. . Mert a tét egyre nagyobb.

A fő témám a könyvben, amelyről már évek óta beszélek más fórumokon, az, hogy olyan állapotban vagyunk, ahol a tudománynak nagyobb potenciális előnyei vannak, de nagyobb potenciális hátrányai is. És valóban, egyre inkább összekapcsolódó világunkban fennáll a globális katasztrófák valódi veszélye, amely kollektív fellépéseinkből fakadhat, ahogyan azt az éghajlatváltozással és a biológiai sokféleség csökkenésével kapcsolatos aggodalmakban is láthatjuk. De származhat például egy tervezett világjárványból is, amelyet a biológia rossz szándékú alkalmazásai generálhatnak.

Mecklin: Amit Ön javasol, az világszerte meglehetősen nagy változások a dolgok elrendezésében. És egy ponton megemlítette, hogy ennek a sok, egymással összefonódó globális kockázatnak a kezeléséhez szükség lesz – nos, csak olvasom az idézetet: „Lehet, hogy a nemzeteknek át kell adniuk szuverenitásukat több nemzetközi testületnek, mint pl. WHO (Egészségügyi Világszervezet). De a WHO rossz munkát végzett a COVID-dal. Más nemzetközi szabályozó testületek némelyike pedig nem aratott nagy sikert, mint például a COP éghajlati értekezletek sorozata, amelyek nagyon lassúak és nem igazán hatékonyak.

Ön szerint szükség van valami új gondolkodásra arra vonatkozóan, hogyan néz ki ezeknek a problémáknak a világszabályozása?

Rees: Szerintem egy kicsit keményen bírálod a WHO-t, nem volt olyan rossz, tényleg. De azt hiszem, teljesen igazad van, amikor azt mondod, hogy ezek a szervek nem biztos, hogy megfelelőek. De szerintem több kell. Megvan a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Egészségügyi Világszervezet. De úgy gondolom, hogy szükségünk lesz valamire az IT [információs technológia] és az Internet szabályozásához, valamint az energia szabályozásához, és más célokra is.

Abban pedig teljesen igazad van, hogy a nemzetek általában nem veszik elég komolyan a [nemzetközi szabályozó ügynökségeket], és nem hatékonyak és lassúak. És azt hiszem, ez elvezet a könyv másik témájához, vagyis ahhoz, hogy hogyan tudjuk rávenni a politikusokat, hogy olyan kérdéseket helyezzenek előtérbe, amelyek globálisak és hosszú távúak. A politikusok hajlamosak előtérbe helyezni azokat a dolgokat, amelyek nyilvánvalóan érintik közvetlen választókörüket, és amelyek sürgősek. Ha egy olyan témával foglalkozunk, amely globális, és talán jobban érinti a világ távoli részein élőket,  akkor a politikusok nem fogják előtérbe helyezni a napirendet. És nem fogják előtérbe helyezni a szükséges nemzetközi megbeszélések hatékonnyá tételét.

Ezért az egyik észrevételem az, hogy a közvéleménynek tisztában kell lennie ezekkel a problémákkal. Mert ha a politikusok tudják, hogy a választókat érdekli, akkor a politikusok aktivizálódnak, és többet tesznek azért, hogy a nemzetközi szervezet hatékony legyen. És természetesen egy nyilvánvaló probléma, Ön említette a COP 27-et [klímaváltozási konferencia Egyiptomban], az ilyen találkozók nem voltak túl hatékonyak. De ez igazából azért van, mert a politikusok nem helyezik előtérbe.

Úgy gondolom, hogy az éghajlatváltozással összefüggésben van egy kis jókedv, mivel ma a közvélemény jobban tisztában van ezzel a kérdéssel, mint néhány évvel ezelőtt. Ezért a választók és a politikusok is ezt komolyabban veszik. És ennek az az oka, hogy a tudósok jobban bemutatták munkájukat. De még ennél is fontosabb, hogy vannak karizmatikus alakok, akik széles nyilvánosság elé kerültek. És megemlítettem a könyvemben négy meglehetősen eltérő embert, akik különböző módon nagy hatást gyakoroltak.

Az első Ferenc pápa, akinek 2015-ös enciklikája nagy hatást gyakorolt, vastapsot kapott az ENSZ-ben. És egymilliárd követője van Latin-Amerikában, Afrikában és Kelet-Ázsiában. Ezért közvetve hozzájárult a konszenzus kialakításához a 2015-ös párizsi konferencián. Ő tehát az egyik globális személyiség, aki napirendre tűzte ezt a kérdést.

A második David Attenborough, aki természetesen brit, de szerintem a befolyása szélesebbre terjed. Miközben felhívjuk az emberek figyelmét a természeti veszélyekre – és különösen a biológiai sokféleség csökkenésére, az óceánok szennyezésére és ehhez hasonló dolgokra – nagy hatása volt. x

A harmadiknak azt mondanám, Bill Gates, aki egy rendkívül elismert figura, aki a technikai szempontokról beszél, és arról, hogyan nyerhetünk, ha elég keményen igyekszünk kezelni ezeket a globális problémákat.

A negyedik pedig Greta Thunberg, aki hatással volt a fiatalabb generációra, és a fiatalok üdvözlő kampányához vezetett. És természetesen elvárjuk, hogy a fiatalok különösen elkötelezettek legyenek, mert életben lesznek a század végén, amikor a környezeti problémák helytelen kezelésének következményei súlyosabbak lesznek.

Ez egy hosszú válasz a kérdésedre. Sajnálom.

Mecklin: Könyvében említetted a közvélemény oktatását, hogy befolyásolja a politikusokat, hogy figyeljenek a hosszú távú kérdésekre, és említetted az újságírást. És beszélsz egy újságíróval, de szerintem elismernéd, hogy ez egy problémás helyzet; vannak újságírók, és vannak újságírók. Nagyon sok nagyon rossz dolog van, és néhány jó is. Csak azt szeretném hallani, hogy beszél arról, hogyan döntöd el, hogyan lépj kapcsolatba az újságírókkal. És mit tanácsolsz más tudósoknak, hogyan kell ezt a témát megközelíteni?

Rees: Nos, úgy gondolom, hogy a tudósoknak hajlandónak kell lenniük stólni az újságírókhoz, és közvetlenül a nyilvánossághoz beszélni, vagy közvetlenül a nyilvánossághoz írni. Nem mindegyiknek van erre képessége, de aki képes rá, annak kell. De azt hiszem, ezen a ponton a közvéleményt összezavarja az álhírek stb. elterjedtsége. És azt gondolom, hogy a közösségi média megnehezítette a dolgokat, mert régen a közvélemény nagy része a véleményét onnan kapta. olyan emberektől, mint te, elfogadott újságírók, akik általában elfojtják az őrült dolgokat, és moderálják az elhangzottakat. Másrészt, ami most történik, az az, hogy a szélsőségesek őrültségei bármely szárnyon közvetlenül eljuthatnak a széles nyilvánossághoz. És persze az emberek rákattintanak, és valami még extrémebb dologra beszélik rá őket.

Az ember azt gondolja, hogy ez a Trump-korszak problémája, de szerintem ez ennél általánosabb, és ez megnehezíti a közvélemény – sőt, a nem szakértő politikusok – döntését is, hogy mit higgyenek. Nem vagyok túl pesszimista, de úgy gondolom, hogy ez most nehéz, mert bár a közösségi médiának megvannak a maga jó oldalai, megvan az a hátulütője is, hogy megemeli a zajszintet, és így elnyomja a legjobb bizonyítékokat.

Ismerek olyan tudósokat, akik kormánytanácsadók voltak, és nehéz dolguk van, hogy a politikusokkal általánosságban összevonják őket, az általam említett okok miatt – nevezetesen a pártoknak sürgős és helyi napirendjük van, és nem gondolnak ezekre a hosszú távú problémákra.  De szerintem a politikusoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a tudósok nem mindig tudják a pontos válaszokat, a lehető legjobb válaszokat adják. És láttuk a járvány idején, ez az elképzelés megszilárdult. Az olyan dolgok, mint például, hogy jó ötlet-e maszkot viselni, kezdetben ellentmondásosak voltak, de később konszenzus alakult ki arról, hogy mikor hasznosak. Úgy gondolom, hogy ebben az összefüggésben azt várjuk, hogy a politikusok némileg szkeptikusak legyenek a tudósokkal szemben, de érezniük kell, mikor hihetnek nekik, és mikor nem. A tudósoknak pedig be kell látniuk, hogy minden tényleges döntésnek – legyen szó az egészségről, az orvostudományról, a környezetről vagy az energiáról – van tudományos összetevője, de vannak más gazdasági, társadalmi és politikai összetevői is. a tudósok nem rendelkeznek különleges szakértelemmel, és csak állampolgárként beszélnek.

Úgy gondolom tehát, hogy a tudósoknak be kell látniuk, hogy a politikusoknak adott tanácsok csak egy eleme annak a hozzájárulásnak, amelyre a politikusoknak szükségük van a döntés meghozatalához.

Mecklin: Volt egy bölcs ember, aki azt mondta, amikor valami zseniális politikáról beszéltem vele, csak rám nézett, és azt mondta: „Nincs politika politika nélkül.”

Rees: Ez igaz.

Mecklin: Érdekesnek találtam, hogy amikor arról beszélünk, hogy minden szinten jobb oktatásra van szükség, az Ön könyve kifejezetten megemlítette, hogy a bölcsészettudományoknak a nagy kutatóegyetemek részeként kell maradniuk. És úgy tűnt, van benne nosztalgia azokkal az időkkel kapcsolatban, amikor tanult. Miért nem magyarázza el, miért gondolja, hogy még ma is fontos a bölcsészettudomány egy jelentős kutatóintézetben.

Rees: Úgy gondolom, hogy a egyetemista hallgatók számára széles tantervre van szükség. És úgy gondolom, hogy ebben az értelemben tanulhatunk az USA-tól, abban az értelemben, hogy az ön rendszere, ahol vannak kis- és főszakok, lehetővé teszi az emberek számára, hogy a tudományra összpontosítsanak, és bölcsészetet is végezzenek, vagy fordítva. Ez valójában nehezebb az Egyesült Királyság egyetemi rendszerében, mert túl sok a korai specializáció.

Ezért fontosnak tartom, hogy az emberek széles perspektívával rendelkezzenek, és nyitva tartsák karrierlehetőségeiket. Az Egyesült Királyságban például az egyik probléma az, hogy egyesek 16 évesen abbahagyják a természettudomány tanulását, mert kötelező a specializáció, még a középiskola utolsó két évében is. És ha 16 évesen abbahagyják a természettudományt, az kizárja, hogy egyetemi képzésre menjenek, és természettudományos szakra menjenek. És ez sajnálatos. Tehát ez csak azt jelenti, hogy azt szeretnénk elérni, hogy a legtöbb ember, aki bármilyen 18 év utáni végzettséggel, és még kreatívabb oktatással rendelkezik, ismerje a természettudományokat és a bölcsészettudományokat.

Ha magukra a politikusokra gondolunk, a tudósok gyakran nehezményezik, hogy közülük nagyon kevesen rendelkeznek tudományos háttérrel. Azt hiszem, szeretnénk, ha némi tudományos háttérrel rendelkeznének. De nem vagyok benne biztos, hogy egészen odáig akarunk menni, mondjuk Kínáig és Szingapúrig, ahol a legtöbb vezető politikus mérnöki szakértelemmel rendelkezik stb. És azt hiszem, azt mondom a könyvemben, hogy ha vannak politikusok, akik diplomát szereztek valamilyen szakértelem, akkor legyen az inkább történelemből, mint például fogászatból, mert a történelem nyilván megfelelő perspektívát ad nekik, míg egy speciális tudomány nem.

És mellesleg, azt vettem észre, hogy az Egyesült Királyságban, ahol megtiszteltetés számomra, hogy a Parlament részét képező Lordok Házában lehetnek olyan politikusok, akik a legjobban látják a tudományt, és a legjobban értékelik a tudomány hatókörét és korlátait, maguk nem feltétlenül tudósok. Széles körű végzettséggel rendelkező emberek, lehet, hogy újságírók, vagy bölcsészek, de ennek ellenére eleget értenek a tudományhoz ahhoz, hogy meg tudják becsülni, mikor fontos, mikor megbízható stb. És szerintem ez a legfontosabb – biztosítani, hogy a közvélemény felismerje, amikor a tudomány fontos szerepet játszik egy döntésben, és tudni fogja, kit kérdezzen meg, ha ez a helyzet.

Mecklin: Könyve egy részében megemlíti a felelős innováció fogalmát, hogy nagyobb befektetésekre van szükség az ilyen jellegű innovációt elősegítő kutatásba. Mit ért a felelős innováció alatt? Hogyan segíthető elő?

Rees: Ezt könnyebb megtenni, ha van köz-magán társulás. Hadd mondjak két példát. Ilyen például a hatékony, tiszta energia kutatása és fejlesztése. Egy dologra gondolok, ha lehetőségem lesz rá, hogy az olyan országoknak, mint a tiéd és az enyém, ki kellene terjeszteniük kutatásukat és fejlesztésüket a tiszta, szén-dioxid-mentes energia és minden ehhez kapcsolódó dolog felé: energiatárolás, olcsóbb akkumulátorok. , és intelligens hálózatok, és ehhez hasonló dolgok. És ha ezt megtesszük, akkor a század közepére elérhetjük a nettó nulla [üvegházhatású gázok kibocsátását], ami országaink célja.

De ennél is fontosabb, hogy segíthetünk a globális déli földrészek, hogy elérje ugyanezt, mivel a globális délen a század közepére négymilliárd embert fog élni. És ha fejlődni fognak, akkor azt szeretnénk, ha közvetlenül a tiszta energiára tudnának váltani, és nem követnék nyomon az oda vezető utat, ahol átmennek egy szénégetési fázison, mint Kína és India. Ez pedig csak akkor történhet meg, ha van megfizethető, tiszta energia. Az olyan országok számára pedig, mint a miénk, a legfontosabb prioritás az, hogy felgyorsítsák a megfizethető tiszta energia fejlesztését a globális déli országok számára, hogy közvetlenül oda ugorhassanak, akárcsak közvetlenül az okostelefonokhoz, anélkül, hogy vezetékes telefonjuk lett volna. Ez az első példám. xxx

A második példa egészen más. Vannak bizonyos fajta kísérletek, amelyek nyilvánvalóan potenciálisan veszélyesek, úgynevezett nyereség-of-function kísérletek vírusokon, ahol virulensebbé, átvihetőbbé, vagy mindkettőhöz lehet tenni egy vírust. 10 évvel ezelőtt végeztek ilyen kísérleteket az influenzavírussal. És ez vitát gerjesztett magukban a tudósok és a tudományos akadémiák között arról, hogy kell-e ilyen jellegű kutatást végezni, és ha megtörténik, közzé kell-e tenni vagy sem. Valójában az Egyesült Államok szövetségi kormánya legalább egy bizonyos időszakra leállította az ezekkel az úgynevezett funkciónövelési technikákkal kapcsolatos kísérletek finanszírozását. Szerintem ez egy olyan példa, ahol felelőtlenség bizonyos típusú kutatásokat végezni, hacsak nem biztosak abban, hogy ellenőrizni tudják, hogyan használják fel.

És a legrosszabb rémálmom az olyan technológiákkal való visszaélés, mint a biotechnológia, amelyek széles körben elérhetők. Ez nem olyan, mint egy H-bomba készítése, ahol speciális célú berendezéseket használnak, amelyek figyelhetők. Csak olyan létesítményekre van szükség, amelyek számos ipari laboratóriumban és egyetemi laboratóriumban rendelkezésre állnak. Nagyon aggódom amiatt, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy egy rossz színész, úgymond, nem fejleszt ki titokban valami nagyon veszélyes kórokozót, és nem engedi el. Nem valószínű, hogy sokan szeretnék ezt megtenni. De amikor egy kórokozó felszabadulása globális világjárványhoz vezethet, akkor egyetlen ilyen személy túl sok. Ahogy fogalmaztam, a globális falunak lesznek idiótái, de globális kiterjedésűek.

És úgy gondolom, hogy ennek a ténynek az elfogadása – és hasonlóképpen, hogy a kibertámadásoknak katasztrofális, széles körű következményei lehetnek – általánosságban nagy kihívás elé állítja a kormányzást. Mert három dolgot szeretnénk megőrizni: az egyik a szabadság; egy másik a biztonság, és van magánélet. És azt hiszem, nagyon nehéz lesz mindhármat megvalósítani. Mert ha nem rendelkezünk valamiféle felügyelettel, akkor nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy valamelyik gonosz szereplő egy veszélyes kórokozót hozzon létre és szabadítson fel, amely világszerte elterjedhet. Gyanítom, hogy fel kell adnunk a magánéletet, ahogy a kínaiak már megtették.

Mecklin: Leírtam a falusi idióta idézetet a könyvedből, mert ez számomra nagy probléma. Van még egy-két dolog, amit leírtam a könyvből, amiről kérdezni akartalak. Csak elolvasom az idézetet, és te válaszolhatsz, ahogy akarsz: „De soha ne számíts tömeges migrációra a Földről. Tévhit és veszélyes azt gondolni, hogy az űr a Föld problémái elől menekülést kínál.” Miért gondolod, hogy veszélyes? Nyilvánvalóan van némi relevanciája egy olyan gondolatmenethez, amely bizonyos körökben már egy ideje ott van.

Rees: Nos, szerintem ez annyira irreális. Valójában az év elején írtam egy másik könyvet, The End of Astronauts címmel, amely azt sugallta, hogy a közfinanszírozott űrhajósok ügye folyamatosan gyengül, ahogy a robotok javulnak. A robotok pedig felderíthetik a Marsot, nagy szerkezeteket tudnának összeállítani az űrben anélkül, hogy emberre lenne szükségük. És ezért azt gondolom, ha amerikai adófizető lennék, egyáltalán nem támogatnám a NASA emberi űrrepülési programját. Az ok, amiért nem tenném, az az, hogy mindenekelőtt nincs rá igénye, mert vannak robotjaink, amelyek folyamatosan javulnak. Másodszor, ha a NASA tesz valamit, annak nagyon kockázatkerülőnek kell lennie. Úgy értem, emlékszel az űrsiklóra, amely kétszer zuhant le, és mindkét esetben hét embert halt meg benne, de ez 135 kilövésnél történt. Ez kevesebb, mint 2 százalékos meghibásodási arány. És még ez is olyasvalami volt, amiről azt hitték, hogy alig elfogadható.

Nos, ha akár csak egy embert küldesz a Marsra, akkor a legvalószínűtlenebb, hogy a kockázatot valaha is 2 százalékra csökkentené. A visszatérés 50 százaléka a legjobb, ami lehet. És sok kalandor van, aki boldogan vállalná ezeket a kockázatokat. Úgy gondolom, hogy az emberi űrrepülés, minden bizonnyal a Marsra tartó űrrepülés jövőjének forgatókönyve az, hogy a milliárdosokra és a szponzorokra bízzuk. Mert ha magánfinanszírozású, akkor tökéletesen be tudnak indítani olyan embereket, akik készek vállalni ezt a nagy kockázatot. Elon Musk maga mondta, hogy szeretne meghalni a Marson, de nem ütközés következtében. És azt hiszem, most 51 éves. Szóval 40 év múlva sok sikert neki, ha ezt megteszi.

És ezért azt gondolom, hogy a század végére lesznek emberek a Marson, de ők kalandorok lesznek, akik készek lettek volna nagy kockázatot vállalni, és nem fogják őket finanszírozni a NASA, mert szerintem a NASA próbálja csökkenteni a kockázatot, mielőtt bárkit is elküldene, de elég alacsony lenne a kockázat ahhoz, hogy a nyilvánosság számára elfogadható legyen. Szóval azt hiszem, csak néhány ember fog a Marsra menni. És persze a Marson élni nagyon-nagyon nehéz; ezeknek a srácoknak nehéz dolguk lesz. És ahogy a könyvemben is mondom, a Mars terraformálása, hogy lakhatóvá tegyük a hétköznapi emberek számára, sokkal, de sokkal nehezebb, mint a Földön tapasztalható klímaváltozás kezelése.

Azért ez érdekes. Húsz évvel ezelőtt Rees azt állította, hogy mindössze 50 százalék annak esélye, hogy az emberiség megéri 2100-at. Most pedig azt állítja, hogy a század végére (vagyis 2100-re) lesznek emberek a Marson. Szerintem pedig 2100-ra kihal az emberiség, és sose teszi ember a lábát a Marsra.

És ezért veszélyes téveszme azt gondolni, hogy minden kockázatkerülő ember számára létezik egy tartalék bolygó, ahová mindannyian kivándorolhatunk, ha elrontjuk a Földet. Lehet, hogy néhány ember elmegy a Marsra. De hétköznapi emberek, a Földön kell hogy maradjunk, és ápolni kell ezt a földi otthont. Ez az egyetlen, ami valaha is megtörténhet.

Mecklin: Ha Elon a Marsra akar menni, szívesen nézem őt. De csak egy-két kérdés. Egy dologról szeretném hallani, hogy beszéljen: A mesterséges intelligencia helyzetének két vonatkoztatási kerete van. Vannak emberek, akik nagyon és hosszan aggódnak egy általános mesterséges intelligencia miatt, egy szuperintelligenciáért, amely átveszi az uralmat és elvet minket, embereket. És vannak mások, akik hajlamosak azt gondolni, hogy ez messze van, ha lehetséges.

Csak kíváncsi voltam: mi a véleményed erről?

Rees: Azt kell mondanom, hogy nem vagyok szakértő, de azt hiszem, az utóbbi felé hajlok. Tisztában vagyok azzal az elképzeléssel, hogy a gépek elfoglalják a világot, és céljaik nem illeszkednek az emberek vágyaihoz – természetesen sokat vitatták, de én inkább Rodney Brooks-szal, a Baxter robotok feltalálójával értek egyet, aki nem veszi ezt figyelembe. és azt mondja, hosszú időnek kell eltelnie, ahhoz hogy aggódjunk a mesterséges intelligencia miatt. Ez az ő elképzelése, és én hozzá szoktam igazodni.

De könyvemben már tárgyalom az AI árnyoldalait. Szerintem problémák vannak, ha gépekre ruházzuk át a döntéseket, mert bár átlagosan úgy tűnik, hogy jó döntéseket hoznak, lehetnek rejtett hibák stb. Ha börtön, műtét, vagy akár hitelminősítés a mesterséges intgelligencia döntése, akkor azt szeretnénk érezni, hogy valami ember volt a dönéts mögött. Nem elég azt mondani, hogy a gép átlagosan jobb munkát végez, mint az ember. Azt hiszem, mindkettő kell.

A gépek természetesen nagyon hasznosak lehetnek. Például a radiológiában a gyorsaságuk miatt több tízezer tüdőröntgenet is tanulmányozhattak volna, mint amennyit egy sebész egy óra alatt, de a sebésznek továbbra is a körben kell lennie. Ezért úgy gondolom, hogy óvatosnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy hol fogadjuk el a mesterséges intelligencia döntéseit anélkül, hogy azt ember moderálná.

Mellesleg, ha belegondolunk a munkaerőpiacra gyakorolt hatásra, amely természetesen folyamatos, akkor azt gondolom, hogy a lecserélendő munkák a jelenleg végzett, agyatlanabb munkák közé tartoznak majd – mondjuk az Amazon raktárak [üzemeltetése], vagy telefonos call centerek, meg ilyesmik. Ha ezeket az észbontó munkákat át tudják venni a robotok, az rendben van, feltéve, hogy a munkanélkülieket így át lehet helyezni olyan területekre, ahol fontos az embernek lenni. És a könyvemben amellett érvelek, hogy meglehetősen erősen meg kell adóztatnunk a mesterséges intelligenciát irányító nemzetközi konglomerátumokat, és ezeket az adókat fel kell használni, hogy sokkal több fiatal embert alkalmazzanak idősek gondozóiként, tanársegédként, gondozóként a nyilvános parkokban és olyan dolgokban, ahol szükség van emberi lénynek lenni – olyan munkák, amelyek az én hazámban minden bizonnyal alulértékeltek és nagyon hiányosak. Túl kevés gondozó van például az idős emberek számára.

Tehát ez átcsoportosítás lesz azokról a munkahelyekről, ahol az embereket le lehet cserélni, azokra a munkahelyekre, ahol az embernek lenni döntő fontosságú. Ez egy dolog. És azt is, hogy ha arra gondol, mely munkák helyettesíthetők a legkönnyebben, ezek nem csak egyszerű gyártási munkákat foglalnak magukban, hanem bizonyos szellemi munkákat is – jogi közvetítést, például számítógépes kódolást, bizonyos mértékig radiológiát és hasonlókat. De a legnehezebben gépesíthető munkák közé tartoznak a nem rutinszerű, fizikai munkák, különösen a vízvezeték-szerelés és a kertészkedés. Az ötlet, hogy egy robot elmenjen egy idegen házba, és azonnal eligazodjon, és azt tegye, amit egy vízvezeték-szerelő – ez szerintem nagyon futurisztikus. Tehát lesz újraelosztás, de lehet plusz haszon is, feltéve, hogy megfelelő adóztatással biztosítják a társadalmilag értékes munkahelyek finanszírozását, a gépek által bitorolt személyek átcsoportosítását.

Mecklin: Csodálatos lenne, ha a kormánytól függhetnénk az ilyenfajta újraelosztások. Megkérdőjelezem, hogy ez más technológiai fejlesztések alapján megtörténhet-e.

Rees: Gyanítom, ez azért van, mert amerikai vagy. Britként azt állítom, hogy kevesebbet kellene tanulnunk Amerikától és többet Skandináviától. A közvélemény-kutatás szerint a skandinávok a világ legboldogabb emberei, miközben magasabb az adókulcsuk, jobb a jóléti államuk, kisebb az egyenlőtlenségük stb. Szóval szerintem egy olyan ország, amelyet Skandináviához hasonlóan kormányoznak, megtehetné ezt. És remélem, hogy Amerika ezen az úton halad. És mindenképpen remélem, hogy Nagy-Britannia a skandináv és nem az amerikai útra megy, éppen ezért minél hamarabb megszabadulunk Nagy-Britanniában a jelenlegi, inkompetens kormányunktól, annál jobb.

Mecklin: Csatlakozom hozzád, azt kívánom, bárcsak skandinávabbak lennénk. 36 percet égettem el az életedből, úgyhogy hadd térjek át egy utolsó kérdésre. Optimista ember vagy.  Miért vagy optimista abban, hogy az erőszakos, kapzsi, hibás emberiség vissza tudja tartani magát attól, hogy saját technológiájával pusztítsa el magát?

Rees: Hát, nem olyan optimista. Ezért társalapított egy központot, hogy tanulmányozza ezeket az extrém fenyegetéseket, amelyek valóban növekednek. Mert, ahogy a könyvemben megfogalmaztam, a Föld 45 millió évszázada létezik. De ez az első az évszázadok közül, amikor egy faj, nevezetesen az emberi faj, elpusztíthatja vagy leronthatja az egész bolygót. Így különösen veszélyes időben vagyunk. És nem vagyok optimista, mert nulla a veszélye annak, hogy valami visszafordíthatatlan katasztrófa történik. És úgy gondolom, hogy valószínűleg zökkenőmentesen haladunk végig az évszázadon néhány technológia helytelen alkalmazása miatt. xxx

De csökkenthetjük a veszélyt. És a központ, amelynek Cambridge-ben segítettem felállítani, ezzel foglalkozik – akárcsak néhány más központ szerte a világon, de nem eléggé. Arra koncentrálunk, hogy minimalizáljuk ezeket a valóban katasztrofális, globális fenyegetéseket. És szeretem azt mondani, hogy még ha csak egy az 1000-hez tudnánk csökkenteni a valószínűséget, akkor is olyan nagy a tét, hogy több lesz, mint amennyit megérdemeltünk, mert a világon csak körülbelül 100 ember gondolkodik igazán ezekről az igazán extrém helyzetekről.

Optimista vagyok, hogy a világ megmenekülhet a legrosszabb katasztrófák elől, amelyekről a sci-fi spekulálhat. De úgy gondolom, hogy meglehetősen göröngyösen haladunk végig az évszázadon. Reméljük, hogy a század második felében az éghajlatváltozás kontrollálásával, a tömeges kihalás elkerülésével, és remélhetőleg csökkentjük a hatalmas egyenlőtlenségeket nemcsak a nemzeteken belül, hanem ami még fontosabb, a globális észak és a globális dél között, különösen szubszaharai Afrika. Szerintem a tudomány része ennek a történetnek. Láttuk, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt 50 évben a világ népessége több mint kétszeresére nőtt, a tömeges éhezés, amelyet Paul Ehrlich a Stanfordban az 1960-as évek végén jósoltak, nem valósult meg. Még mindig van alultápláltság, sőt éhezés is, de ez a rossz elosztás vagy háborúk következménye, nem pedig az általános hiány. És úgy gondolom, hogy a tudomány elegendő táplálékot tud biztosítani a világ lakosságának az évszázad során. És azt hiszem, mindenki számára legalább olyan jó életet biztosíthat, mint amilyet ma szerencsés országokban élvezünk.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Egy nukleáris támadás következményei katasztrofálisak lennének, és nem csak az ukrán lakosságra nézve. A háború azonban folytatódna, és a nukleáris fegyverek a helyszínen nem sokat segítenének az orosz katonáknak. Ehelyett Oroszország nemzetközi felháborodással nézne szembe. Brazília, Kína és India egyelőre nem ítélte el Oroszország invázióját, de egyik ország sem támogatja igazán Moszkvát annak szörnyűséges háborújában, és egyik sem támogatná az atomfegyverek használatát. Hszi Csin-ping kínai elnök ezt novemberben nyilvánosan kimondta: miután találkozott Olaf Scholz német kancellárral, nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy a vezetők „közösen ellenzik az atomfegyverek használatát vagy az azzal való fenyegetést”. Ha Putyin dacolna ezzel a figyelmeztetéssel, elszigetelt pária lenne, akit gazdaságilag és talán katonailag is megbüntethet egy globális koalíció.

Oroszország számára tehát a nukleáris fegyverek bevetésével való fenyegetőzés nagyobb hasznot hoz, mint a tényleges végrehajtás. De Putyin még mindig ezen az úton járhat: elvégre az invázió megindítása látványosan rosszul kigondolt lépés volt, és mégis megtette. Ha a nukleáris tabu megdöntése mellett dönt, a NATO nem valószínű, hogy jóindulatúan válaszolna, hogy elkerülje az apokaliptikus atomcsere kockázatát. A szövetség azonban minden valószínűség szerint hagyományos erővel válaszolna az orosz hadsereg gyengítésére és a további nukleáris támadások megakadályozására, kockáztatva egy eszkalációs spirált, ha Oroszország cserébe hagyományos támadásokat indítana a NATO ellen.

Még ha ez a forgatókönyv elkerülhető is lenne, a nukleáris felhasználást követő orosz vereség veszélyes következményekkel járna. Olyan világot hozna létre, amely nélkülözi a hidegháború és a hidegháború utáni 30 év tökéletlen nukleáris egyensúlyát. Ez szerte a világban arra ösztönözné a vezetőket, hogy induljanak el az atomerőműben, mert úgy tűnik, hogy biztonságukat csak nukleáris fegyverek beszerzésével és használatukra való hajlandóságuk mutatásával lehet biztosítani. Az elterjedésének korszaka következne, ami a globális biztonság rovására menne.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A tanulmány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) műszaki tanácsadó csoportjának 2022. májusi, a COVID-19-hez kapcsolódó halálozási arányszámmal kapcsolatos jelentésének nyomon követése volt. Becsléseik szerint 2021 végére a többlethalálozás elérte a 14,83 milliót, ami 2,74-szerese a COVID-19 bejelentett 5,42 milliót kitevő halálesetnek.

A többlethalálozás a krízishelyzetben bekövetkezett halálozások teljes számának  a normál körülmények között várható halálozáshoz viszonyított különbsége. Ahogy a szerzők megjegyzik:

A többlethalálozás mind a vírusnak közvetlenül betudható halálozások teljes száma, mind pedig a közvetett hatások – például az alapvető egészségügyi szolgáltatások megzavarása  – miatti halálozásokért felelős. A túlzott halálozás évszázadokra visszatekintő, jól bevált fogalom, és széles körben használták a múltbeli egészségügyi válságok és járványok, például az 1918-as „spanyolnátha” áldozatainak becslésére is.

Ha a két évet (2020 és 2021) összevetjük, az a feltűnő, hogy az első évben bekövetkező  halálozások elhalványultak a második évhez képest, annak ellenére, hogy számos országban tömeges oltási kampányokat indítottak. Az oltóanyag-nacionalizmus profitorientált népszerűsítése a vakcinák világszerte rendkívül egyenlőtlen eloszlásához vezetett, ami több millió szükségtelen halálesetet okozott a túlnyomórészt alacsonyabb jövedelmű országokban. Míg 2020-ban körülbelül 4,47 millió többlethalálozást becsültek, 2021-ben ez a szám 10,36 millióra emelkedett.

A tanulmány egyik szerzője, Ariel Karlinsky, a World Mortality Dataset megalkotója és fenntartója a World Socialist Web Site-nek elmondta, hogy a jelenlegi tanulmány megpróbálja kidolgozni és javítani a többlethalálozás becslésére szolgáló modelleket olyan országokban, amelyek nem szolgáltattak erre okot. Hozzátette, hogy a jelenlegi tanulmány több országból több adatot tartalmaz a járvány több időszakából.

A SARS-CoV-2 globális terjedését lehetővé tévő politikák által előidézett halálesetek mértékének értékeléséhez vissza kell nyúlni az első és a második világháborúig. Valójában az első kézből tapasztalható tömeges halálos áldozatok száma nem csupán a koronavírus sajátos virulens jellemzőinek mellékterméke, hanem a tőke nemzetközi politikája, amely a vírus felszámolásának költségeit határozta meg, túlságosan megterhelő volt a pénzügyi számításaik során. ezért nem éri meg életek millióinak megmentését.

Az emberiség történelmének bármely más pontjánál jobban felfogták a világ vezetői, hogy miként lehet gyorsan felszámolni a koronavírust és gyorsan véget vetni a járványnak. A döntéseik vezérlő elvét a WSWS találóan „rosszindulatú elhanyagolásként” határozta meg, amely a világjárvány harmadik telén is folytatódik.

Amint azt a szerzők megjegyzik, a COVID-19-halálozás pontos meghatározásának hiánya, valamint a minden okból kifolyólag szükséges halálozási adatokhoz való hozzáférés az anyakönyvi rendszereken keresztül óriási kihívást jelentett a becslések számszerűsítésénél, minden országban és a WHO világrégiójában. Csak 100 ország (52 százalék) tudott havi országos adatot szolgáltatni a többlethalálozásról.

Abban a két évben, amelyen belül a COVID-19 világjárvány súlyosan érintette az emberiséget, a globális közegészségügyi felügyeleti kapacitás részeként továbbra is fontos tanulságokat kell maradéktalanul dokumentálni és felhasználni. Először is, sürgősen javítani kell az adat- és egészségügyi információs rendszereket, valamint az adatok gyűjtésének, elemzésének, megosztásának és jelentésének módját. Másodszor, a fertőző betegségek felügyeletének szükséges összehangolása az egészségügyi információs rendszerek folyamatos erősítésével és más meglévő rutin felügyeleti rendszerekkel, valamint a demográfiai és földrajzi monitoring rendszerekkel való integrációjával az időben történő és célzott beavatkozások elősegítése érdekében. A COVID-19-felügyeletet kombinálni kell az egyetemes egészségügyi lefedettséggel és a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat nyomon követésével, valamint az egészségügyi rendszer felkészültségére vonatkozó kapcsolódó mutatókkal, beleértve a vakcina lefedettségét, valamint a víz-, közegészségügyi és higiéniai szolgáltatásokat.

Kétségtelen, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap teljes mértékben tisztában van minden ország teljes pénzügyi helyzetével, kiterjedt és aprólékos történelmi adatokkal rendelkezik szinte minden tranzakcióról és kifizetésről. De azt kérdezni, hányan haltak meg, és e halálesetek okai a világ nagy részén, továbbra is a találgatások birodalmában maradnak.

A jelenlegi világjárványra, valamint a jövő járványaira és járványaira adott észszerű válaszhoz olyan nemzetközileg koordinált adatbázisokra és infrastruktúrára lesz szükség, amely valós időben képes megfelelni ezeknek a kihívásoknak, hatékonyan és eredményesen osztva el az erőforrásokat és a munkaerőt.

A jelentés fontos elemzést tartalmaz a világjárvány által legsúlyosabban érintett országokról, mind a halálozások abszolút számában, mind a népességszámhoz és a korszerkezethez viszonyítva.

Az a 20 ország, ahol a becslések szerint legmagasabb többlethalálozás a világ népességének körülbelül a felét képviseli, és a becsült többlethalálozás több mint 80 százalékáért felelős: Banglades, Brazília, Kolumbia, Egyiptom, India, Indonézia, Irán, Olaszország, Mexikó, Nigéria, Pakisztán, Peru , a Fülöp-szigetek, Lengyelország, az Orosz Föderáció, Dél-Afrika, az Egyesült Királyság, Törökország, Ukrajna és az Amerikai Egyesült Államok.

Amikor a többlethalálozást az egyes országok népességszámának és korszerkezetének összefüggésében elemezték, világossá vált, hogy az elszegényedett országok viselték a világjárvány súlyát, és az összes halálozás több mint 50 százaléka az alsó-középső osztályban következett be.

A többlethalálozás a várható halálozásokhoz képest, ami a járvány kezdeti szakaszában a többlethalálozás jelentős csökkenését mutatja, különösen a délkelet-ázsiai régióban.

A The Economist becslései szorosan összefüggenek a WHO COVID-19 mortalitást értékelő technikai csoportja által bemutatott becslésekkel, ami 2021. december végén körülbelül 15,9 millió volt. Ez körülbelül egymilliós különbség a WHO 14,83 milliós számához képest.

A 2022-es év végéhez közeledve a The Economist központi becslése 20,9 millióra emelkedett, ami azt jelenti, hogy a járvány Omikron szakasza megközelítőleg ötmillió halálesethez járult hozzá, felborítva a kapitalista elitek és médiáik minden hazugságát, miszerint az Omikron enyhe.” Valójában a COVID-19-hez kapcsolódó halálozások száma 2022-ben valószínűleg hasonló lesz, mint 2020-ban, ami azt jelenti, hogy a vírus valószínűleg ismét a világ három legnagyobb halálos áldozata között lesz.

A járvány negyedik évében Kína meggondolatlan megnyitása a tömeges fertőzések előtt először teszi ki a világ lakosságának egy hatodát a COVID-19 fertőzésnek. Ennek eredményeként a vírus evolúciója a következő hónapokban egy új, aggodalomra okot adó változatot szülhet, ami potenciálisan fertőzőbb, vakcina-rezisztens, patogén vagy a három kombinációja.

A kapitalista uralkodó elit globálisan lehetővé tette, hogy egy új vírus áthasítsa a társadalmat, és világszerte, gyorsan a vezető halál okok egyikévé váljon.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Donyecki front: Az Ugledar régióban csapataink újabb (nem tudom hányadik) kísérlete, hogy előrenyomuljon és homlokukkal áttörje az ellenség hosszú távú védelme [verik a fejüket a falba, ahogy Sztrelkov szereti nevezni. ] ahogy az várható volt, kialudt.

A Marinka térségben: A taktikai szintű húsdaráló mindkét oldalon veszteségekkel folytatódik, de a DPR / RF fegyveres erők előretörése nélkül.

Avdiivka területén: nincs változás.

Bakhmut térségében: Opitnaja környékén folytatódnak a harcok (most ezeket a harcokat – mivel Opitnaját már két hete „elvették” – „takarítási műveleteknek” nevezik), valamint heves összecsapások zajlanak a város szélén. Az elmúlt napokban a Wagner alegységek (és az együttműködő egységek) itt nem értek el jelentős taktikai előrelépést, támadásainkra az ellenség ellentámadásokkal válaszol (szintén nem sok sikerrel). Mindkét fél jelentős veszteségeket szenved el. Az ellenség a megtépázott egységeket tartalékokra cseréli, és nem hagyja el pozícióit. Hasonló a helyzet a Soledar régióban.

Seversk irányban: nincs változás.

Az ukrán fegyveres erők továbbra is rendszeresen ágyúzzák Donyecket, Horlivkát, Jaszinovataját, Makijvkát és más településeket, mind célzottan (katonai és ipari létesítményekre), mind civil területeken.

Az LPR frontján: a helyi csaták Krasznolimanszkij és Kupjanszkij irányban folytatódnak. Mindkét oldalon támadások és ellentámadások zajlanak a szakasz/század szintű egységek erői által, a Kremennajától északnyugatra (az R-66-os autópálya közelében) és Szvatovótól délnyugatra lévő területen taktikai erődök rendszeresen cserélnek gazdát. A tüzérség mindkét oldalon aktívan dolgozik, és támadó repülőgépeket is használnak (az ukrán fegyveres erőknek is van, és nagyon aktívak). Általánosságban elmondható, hogy a frontvonal változatlan marad – a Kremennaya-Svatovo út az ukrán fegyveres erők tűzirányítása alatt áll.

A határfronton (a belgorodi, kurszki és brjanszki régiók határai mentén – a fehérorosz határig): Rendszeres tüzérségi összecsapások, a DRG becsapásai, előőrsök és járőrök összecsapásai. Egyik fél sem próbálkozik támadással.

Fehéroroszország területén: Az orosz és a fehérorosz csapatok aktív mozgása zajlik tisztázatlan célokkal (lehetséges egyrészt offenzíva előkészítése, másrészt az ukrán fegyveres erők ebbe az irányba terelése, valamint védelmi intézkedések megtétele a NATO-csapatok inváziója Lengyelországból). A maga részéről az ukrán fegyveres erők is számos tartalék egységet és alakulatot vontak be a fehérorosz határhoz, lehetővé téve számukra, hogy aktív ellenállást tanúsítsanak, ha a 2022. február-márciusi offenzív akciókat megismételnék.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Szülőanyám utolsó két/három évét  bentlakásos internátusban  töltöttem el,  ahonnan karácsonykor hazaengedtek, jobban mondva hazaküldtek. Anyám szerint, rászabadítottak. Kivételt képez az utolsó, 1944-es karácsony, ami abban különbözőt az előzőektől, hogy Budapest ostroma ekkor kezdődött.  A háborús helyzet a karácsony lebonyolítását is megváltoztatta. Aztán, három héttel később anyám meghalt, én pedig a húgommal végigélvezhettük, ahogy a különböző nők harcoltak az apámért, természetesen rajtunk keresztül.

1947-re meglett a nevelő anya, amit tudomásul vettem, mint minden mást, amit az élet hozott számomra. Aztán jött az 1947-es karácsony, amikor már majdnem 15 éves voltam. Legnagyobb problémán az ajándékozás volt. A smucig, tót földről származó nevelőanyám javaslatára zsebpénzem nem volt, akkor pedig miből vegyek ajándékot, elsősorban neki, mivel vele töltöttem el a legtöbb időt, lévén, hogy háztartásbeli volt. Első feladat, pénzt kell szerezni.

Más lehetőség nem mutatkozott, mint felmenni a Svábhegyre, kivágni egy fenyőfát és eladni. Ez megtörtént, és 15 forint ütötte a markomat. Most már csak meg kell venni az ajándékot. Sok szemlélődés és sétafika után kikötöttem a Fenyves áruházban a Kálvin-tér sarkán. 15 forint nem volt egy vagyon, sokat kellett keresgélni. A végén kikötöttem egy köteg linzer-tészta forma mellett. Volt benne csillag, hold, háromszög, meg kis és nagy pogácsaforma. Ilyeneket még nem láttam, se a szülő, se a nevelő anyánk háztartásában.

Diadalmasan mentem haza, és kb. ½ 8 környékén léphettem a lakásba. Na, amit én kaptam. Csak csavargáson jár a fejem, meg hasonlók. Nem mondhattam meg, hol jártam és főleg miért, mert ugye az ajándék az meglepetés.

Két nappal később volt Szent Este. A fa alatt számomra is volt egy ajándék. Egy pár zokni, mert s régi zoknim már lyukas volt. Ugyanis – amint gyakran hallottam – nem tudtam vigyázni a holmijaimra. A rajta lévő cetlin ez állt: Egy zoknit kapsz Tibike, nem érdemled meg, de remélem megjavulsz.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az európai nemzetek, akik nem voltak kellőképpen tisztában azzal, hogy a technológia hogyan erősítette meg saját katonai erejüket, példátlan pusztítást végeztek egymáson. 1916 augusztusában, két év háború és milliós áldozatok száma után, a fő nyugati harcosok (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) elkezdték feltárni a mészárlás megszüntetésének lehetőségeit. Keleten a rivális Ausztria és Oroszország hasonló érzelmekkel rendelkezett. Mivel, semmilyen elképzelhető kompromisszum nem igazolhatta a már meghozott áldozatokat, és senki sem akarta a gyengeség benyomását kelteni, a különböző vezetők haboztak hivatalos békefolyamat elindítása mellett. Ezért amerikai közvetítést kértek. Edward House ezredes, Woodrow Wilson elnök személyes megbízottja által végzett kutatások feltárták, hogy a módosított status quon alapuló béke elérhető. Wilson azonban, bár hajlandó volt és végül szívesen vállalta a közvetítést, a novemberi elnökválasztás utánra halasztotta. Addigra a brit Somme offenzíva és a német Verdun offenzíva további kétmillió áldozattal járt.

Philip Zelikow e témáról szóló könyvének szavai szerint a diplomácia kevésbé járható út lett. A Nagy Háború még két évig tartott, és több millió áldozatot követelt, helyrehozhatatlanul károsítva Európa kialakult egyensúlyát. Németországot és Oroszországot a forradalom bénította. Az osztrák-magyar monarchia eltűnt a térképről. Franciaországot kivéreztették. Nagy-Britannia fiatal nemzedékének és gazdasági kapacitásainak jelentős részét feláldozta a győzelemért. A háborút lezáró, büntető Versailles-i Szerződés sokkal törékenyebbnek bizonyult, mint az amit felváltott.

A mai világ hasonló fordulópontban találja magát Ukrajnában, mivel a tél szünetet tart az ottani nagyszabású katonai műveletekben. Többször is támogatásomat fejeztem ki a szövetséges katonai erőfeszítések mellett, amelyek célja Oroszország ukrajnai agressziójának meghiúsítása. De közeledik az ideje annak, hogy a már végrehajtott stratégiai változásokra építsünk, és azokat egy új struktúrába integráljuk a béke tárgyalásos úton történő elérése érdekében.

Ukrajna a modern történelem során először vált Közép-Európa jelentős államává. Szövetségesei segítségével és elnöke, Volodimir Zelenszkij inspirálásával Ukrajna megállította az orosz hagyományos haderőket, amelyek a második világháború óta uralják Európát. A nemzetközi rendszer – beleértve Kínát is – pedig szembefordul Oroszország nukleáris fenyegetésével.

Ez a folyamat felvetette az Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatos eredeti kérdéseket. Ukrajna megszervezte Európa egyik legnagyobb és leghatékonyabb szárazföldi hadseregét, amit Amerika és szövetségesei szereltek fel. A békefolyamatnak bármily módon össze kell kötnie Ukrajnát a NATO-val.  A semlegesség alternatívája már nem opció, különösen Finnország és Svédország NATO-csatlakozása után. Éppen ezért tavaly májusban tűzszüneti vonal létrehozását javasoltam azon határok mentén, ahol a háború február 24-én kezdődött. Oroszország feladja hódításait, de nem azt a területet, amelyet közel egy évtizede elfoglalt, beleértve a Krímet is. Ez a terület a tűzszünet utáni tárgyalás tárgyát képezheti.

Ha a háború előtti határ Ukrajna és Oroszország között nem valósítható meg harccal vagy tárgyalással, akkor meg lehetne vizsgálni az önrendelkezés elvének alkalmazását. A nemzetközileg felügyelt önrendelkezési népszavazásokat a különösen megosztó, évszázadok során többször gazdát cserélt területeken lehetne alkalmazni.

A békefolyamat célja kettős lenne: Ukrajna szabadságának megerősítése és egy új nemzetközi struktúra meghatározása, különösen Közép- és Kelet-Európa számára. Végül Oroszországnak kellene helyet találnia egy ilyen sorrendben.

Egyesek számára a háború által impotenssé tett Oroszországot részesítik előnyben. Nem értek egyet. Az erőszakra való hajlam ellenére Oroszország több mint fél évezreden keresztül döntően hozzájárult a globális erőegyensúlyhoz. Történelmi szerepét nem szabad lerontani. Oroszország katonai kudarcai nem szüntették meg globális nukleáris hatókörét, ami lehetővé tette az ukrajnai eszkaláció veszélyét. Még ha ez a képesség csökken is, Oroszország felbomlása vagy stratégiai politikai képességének megsemmisítése 11 időzónát magában foglaló területét vitatott vákuummá változtathatja. Versengő társadalmai dönthetnek úgy, hogy vitáikat erőszakkal rendezik. Más országok megpróbálhatják erőszakkal kiterjeszteni követeléseiket. Mindezeket a veszélyeket  tetézi a több ezer nukleáris fegyver jelenléte, amelyek Oroszországot a világ két legnagyobb atomhatalma közé teszik.

Miközben a világ vezetői arra törekednek, hogy véget vessenek annak a háborúnak, amelyben két atomhatalom verseng egy hagyományosan felfegyverzett ország ellen, mérlegelniük kell a konfliktusra gyakorolt hatást, valamint a kialakulóban lévő csúcstechnológia és mesterséges intelligencia hosszú távú stratégiáját. Már léteznek autonóm fegyverek, amelyek képesek meghatározni, felmérni és megcélozni saját vélt fenyegetéseiket, és így képesek saját háborút indítani.

Ha  átlépjük a határvonalat ezen a területen, és a hi-tech szabványos fegyverré válik – és a számítógépek a stratégia fő végrehajtóivá válnak , a világ olyan állapotba kerül, amelyre még nincs kialakult koncepciója. Hogyan gyakorolhatják a vezetők az irányítást, amikor a számítógépek olyan léptékben és olyan módon írnak elő stratégiai utasításokat, amelyek eleve korlátozzák és fenyegetik az emberi beavatkozást? Hogyan őrizhető meg a civilizáció az egymásnak ellentmondó információk, felfogások és pusztító képességek ilyen forgatagában?

Ukrajna a modern történelemben először vált Közép-Európa jelentős államává.

Erre az új világra még nem létezik elmélet, és a témával kapcsolatos konzultációs erőfeszítések még nem fejlődtek ki, talán azért, mert az értelmes tárgyalások új felfedezéseket tárhatnak fel, és a jövőre nézve ez a nyilvánosságra hozatal önmagában is kockázatot jelent. A fejlett technológia és az azt irányító stratégiák koncepciója közötti különbség leküzdése, vagy akár teljes következményeinek megértése ma ugyanolyan fontos kérdés, mint az éghajlatváltozás, és ehhez olyan vezetőkre van szükség, akik ismerik a technológiát és a történelmet.

A békére és rendre való törekvésnek két, olykor egymásnak ellentmondó összetevője van: a biztonság elemeire való törekvés és a megbékélés követelménye. Ha mindkettőt nem tudjuk elérni, akkor egyiket sem fogjuk elérni. A diplomácia útja bonyolultnak és frusztrálónak tűnhet. De ahhoz, hogy előre haladjunk, vízióra és bátorságra van szükség az utazáshoz.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A nemzetközi kapcsolatok fordítási problémáit kutatóként nyomon követtem a „barátság” szó használatát a kínai és orosz dokumentumokban. Felfedeztem, hogy a két nemzet kapcsolatának természetéről alkotott elszakadása először a kommunizmus előtti Kínai kormány és a Szovjetunió között 1945-ben aláírt szerződésben jelent meg.

A szerződést a kínai és az orosz változatban eltérően nevezték el. Az orosz kiadásban a szerződés „Barátsági és Szövetségi Szerződés”, míg a kínai változatban „Barátságossági és Szövetségi Szerződés”.

Partnerségük címkézésének ilyen aszimmetrikus módja megmaradt két további szerződésben is, amelyeket a jelenlegi Kínai Népköztársaság 1949-es megalapítása után írtak alá. Az első (oroszul) az 1950-ben aláírt „Barátsági, szövetségi és kölcsönös segítségnyújtási szerződés” , a másik pedig a 2001-ben aláírt „Jó szomszédsági, Barátsági és Együttműködési Szerződés. A kínai kiadások mindkét esetben a „barátság” szót „barátságosságra” cserélték, jelezve, hogy a Szovjetunió bukása ellenére a kínai-orosz kapcsolatok jellege változatlan maradt.

Ráadásul a kínai-orosz átfogó stratégiai partnerség kialakításáról szóló 2019-es kínai nyilatkozat a „barátságosság” szót többször is használta a két állam közötti kétoldalú kapcsolat leírására. A „barátság” szó viszont csak egyszer fordult elő, amikor kifejezetten a kínai és orosz emberek közötti „barátság” megjelölésére használták. Ez azt bizonyítja, hogy nem fordítási hiba, hanem kínai szándék volt a „barátság” és a „barátságosság” megkülönböztetése.

Egyenetlen kapcsolat

Kína miért nem használja szívesen a „barátság” címkét? Mit jelent Kína számára az orosz „barátság”? Kutatásaim azt mutatták, hogy a kínaiak ellenállása az orosz „barátsággal” összefüggésbe hozható egy bizonyos szervezettel szerzett tapasztalataikkal, amely magatartásával bebizonyította, hogy a szovjet – és így tágabb értelemben az orosz – „barátság” mit jelent Kínának. Ez a szervezet volt a szovjet baráti társaság.

A formálisan 1927-ben alapított szovjet baráti társaságok a kommunista szervezetek hálózatai voltak, amelyek a szocialista blokkon kívüli, a szovjet ideológiával rokonszenves embereket igyekeztek mozgósítani. Az 1930-as években a fasizmus térnyerésével és az ebből következő szovjet Egyesült Államokhoz való igazodással a társadalmakat a globális kulturális csere elősegítőivé nevezték át, és a nem kommunista közönség befolyásolására törekedtek. A kínai-szovjet baráti társaságok ebből a kulturális cseréből nőttek ki.

1945-ben megalapították a Kínai-Szovjet Baráti Társaságot, Dalianban, egy észak-kínai városban, amely akkoriban szovjet ellenőrzés alatt állt. A társaság azonnal népszerűvé vált a helyiek körében. 1949-re Kínában több mint 50 baráti társaság működött.

Ám a kínaiak lelkesedése e társaságok iránt nem tartott sokáig, mivel az emberek felismerték, mit képviselnek. A kínai kommunisták, akik éppen kivezették az országot a pusztító polgárháborúból, azt akarták, hogy a kínai-szovjet viszony „kölcsönösen előnyös legyen”. Ezeken a baráti társaságokon keresztül azt remélték, hogy a szovjetek megtaníthatják Kínának a szocialista államforma ismereteit.

Ahogy Liu Shaoqi, a Kínai Kommunista Párt akkori alelnöke mondta 1949-ben: „A Szovjetunió Kína tanítómestere. A kínaiaknak a szovjet nép tanítványainak kell lenniük.”

Ám, a kínai tisztviselők hamar tudatára ébredtek saját naivságuknak, mivel világossá vált, hogy ezeknek a baráti társaságoknak a fő célja a szovjet felsőbbrendűség propagálása és annak hangsúlyozása, hogy Kínának mennyire hálásnak kell lennie a szovjet segélyekért. A Shenyang társadalom például gyakran szponzorált előadásokat olyan témákkal, mint „Mennyire nagyszerű a Szovjetunió?” és „Miért segíti a Szovjetunió a kínai népet?”

Az 1950-es évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a „kölcsönösen előnyös” helyett kölcsönös félreértés alakult ki Kína és a Szovjetunió közötti viszonyról. A kínaiak úgy gondolták, hogy a nehezen kivívott kommunista győzelmüknek ki kellett volna érdemelnie a Szovjetunió tiszteletét és egyenrangúságát. De a szovjetek számára az újonnan alapított Népköztársaság csak egy újabb szatellit állam volt a hatalmas szovjet rendszeren belül.

A nemzeti határok és a szuverenitás nem számítottak ebben a szocialista blokkba. Ami a szovjeteket illeti, e rendszer tekintélyének forrása Moszkva volt – és mindig is Moszkvából fog származni.

Ez arra utal, hogy a kínaiak vonakodása attól, hogy a kínai-orosz partnerséget „barátságnak” nevezze, a szovjet baráti társaságokkal való korábbi interakciókban gyökerezhet. Azzal, hogy szándékosan nem „barátság”-nak fordította a szót, Kína minimális ellenállást mutatott egy olyan címkével szemben, amely érzékennyé teheti őket az orosz imperialista ambícióval szemben.

Ennek fényében, és tekintettel arra, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos kínai nyilatkozatok mennyire hangsúlyozták a nemzeti szuverenitás fontosságát, egyértelmű, hogy a kínai rokonszenv az ukránok iránt egy kicsit máshonnan ered, mint a nyugatié. Ez nem erkölcsi vagy felelősségtudatból fakad, hanem egy másik ország helyzetéből, akinek meg kellett küzdenie az egyenlőségért és a saját nemzeti identitásáért, egy nyilvánvalóan egyenlőtlen viszonyon belül.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az olaj- és gázbevételek meredeken estek. Novemberben az olaj- és gázbevételek 866 milliárd rubellel (13 milliárd dollár) járultak hozzá az állami költségvetéshez, ami 2,1%-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Ez nem jelent kritikus bevételcsökkenést. A valóságban azonban ennek az összegnek csaknem a fele (6,4 milliárd dollár) a Gazprom ásvány kitermelési adójának egyszeri befizetéséből származott. E pénz nélkül az olaj- és gázbevétel 48,9%-kal csökkent 2021-hez képest.

Ennek két oka lehet. Az első, a Gazprom jövedelmező európai piacára irányuló vezetékes gázexport szinte teljes leállása az Északi Áramlat gázvezeték lezárását és az azt követő robbanásokat következtében. A második, az orosz olaj árának esése, ami a novemberi olajbevételek 25,4%-os csökkenéséhez vezetett éves összehasonlításban.

Az orosz pénzügyminisztérium pénzt nyomtat a hiány fedezésére. A lyuk egy részét a Nemzeti Népjóléti Alapból be lehet tölteni, de ez önmagában nem lesz elég. Ha kizárólag az NWF-re támaszkodunk, az azt jelentené, hogy az alap likvid része a tervezett költségvetési hiánynak megfelelően 2025-re elfogy – jelentették a Központi Bank elemzői.

A pénzügyminisztérium idén ősszel a szövetségi hitelkötvény piacon nagyarányú hitelfelvételhez fordult a hiány fennmaradó részének fedezésére. Ezek a belső kölcsönök 1,44 billió rubelt (22 milliárd dollárt) gyűjtöttek a minisztérium számára. Ennek az összegnek 77%-a változó kamatozású kötvényekből származik, amelyek végső soron a jegybanki kamatokhoz lesznek kötve. E kötvények fő vásárlói vezető bankok voltak, amelyek korábban 1,39 billió rubel (21 milliárd dollár) kölcsönt vettek fel REPO-tranzakciókon keresztül. Ezért ténylegesen a rejtett pénzkibocsátásról beszélünk, amit az elemzők egyre gyakrabban jegyeznek meg.

Ennek nyilvánvaló következményei vannak: valószínűleg növelni fogja az inflációs nyomást, ami arra kényszeríti a Központi Bankot, hogy kamatot emeljen, és feláldozza a gazdasági növekedést. Azonban, nem minden közgazdász tartja ezt a rendszert inflációsnak. Viktor Tunev közgazdász úgy véli, hogy a modern monetáris elmélet szempontjából ennek a hitelfelvételi algoritmusnak nem lesznek jelentős gazdasági következményei. Ezeket a kölcsönöket „orosz QE-nek” nevezi: a Központi Bank szövetségi hitelkötvények formájában teremti meg a likviditást, ezzel párhuzamosan javítja az eszközök színvonalát és növeli a bankok forrásainak pénzellátását tőke bevonása nélkül.

A munkanélküliségi szint Oroszországban továbbra is a történelmi mélypont közelében van annak ellenére, hogy a külföldi vállalatok elhagyták a piacot és a gyárak bezártak. A legfrissebb hivatalos adatok azt mutatják, hogy októberben a munkaerő 3,9%-a volt munkanélküli (a mindenkori legalacsonyabb, 3,8%-os munkanélküliség augusztusban történt).

Ennek a paradoxonnak több magyarázata is lehet. Először is, Oroszország munkaerőpiaca mindig a fizetések csökkentésével válaszol a válságra, nem pedig a munkahelyek csökkentésére. Másodszor, az oroszországi juttatások alacsony szintje azt jelenti, hogy az állásukat elvesztő emberek a lehető leghamarabb bármilyen munkát elvállalnak.

Ráadásul Oroszország a „sűrített” munkaerőpiac közepette elindította katonai mozgósítását – mondta Rosztyiszlav Kapelyusnyikov, a Moszkvai Felső Közgazdasági Iskola Munkaerő-piaci Tanulmányok Központjának igazgatóhelyettese. A háborús mozgósítás és a kivándorlás miatt mintegy 1-1,5 millió ember elvesztése a munkaerőpiacról tovább rontja a helyzetet az egyre növekvő betöltetlen álláshelyek miatt.

Ez ébresztőként szolgál arra, hogy Oroszország munkaerőforrásai korlátozottak – mondja Alekszandr Isakov, a Bloomberg Economics Oroszországra, valamint Közép- és Kelet-Európára szakosodott közgazdásza. Mivel a gazdaságban nincsenek tartalék erőforrások, a mozgósítás megköveteli, hogy a „termelő” iparágakban (például feldolgozás, építőipar és szállítás) dolgozókat az állami szektorba tereljék. Mindez gátolja a potenciális gazdasági növekedést: a megnövekedett védelmi és állami kiadásoknak strukturális mellékhatásai vannak, amelyek az elkövetkező öt évben mintegy 0,5%-ra korlátozzák a potenciális éves növekedést, mondja Isakov.

Az orosz ingatlanpiacon jelenleg buborék van az olcsó jelzáloghitelek miatt. A jelenlegi, 7%-os kedvezményes jelzáloghitelek programja ez év végén véget ért Oroszországban. A jegybank és a számlakamara is többször kérte a program megszüntetését. Vlagyimir Putyin elnök azonban nemrég bejelentette, hogy a program folytatódik, igaz, valamivel magasabb, 8%-os arányban. Ezek a kedvezményes jelzáloghitelek az orosz ingatlanpiac túlmelegedését okozzák. Az elsődleges és a másodlagos lakáspiac kiegyensúlyozatlan (az új lakás és a „karbantartott” lakás árkülönbsége ma már 40%).

A támogatások több polgár számára tette megfizethetőbbé a lakhatást, akik úgy döntöttek, hogy a várakozás helyett jelzáloghitelt vesznek fel. A kereslet meredeken emelkedett, gyorsabban, mint ahogy a kínálat alkalmazkodni tudna, az árak pedig szárnyalnak. Moszkvában ma már lehetetlen komfortos lakást venni egy új épületben jelzáloghitel felvétele nélkül. Szergej Szkatov független pénzügyi elemző szerint azonban nem valószínű, hogy ez a buborék kipukkan: a fejlesztők a 2023 végén piacra kerülő lakások több mint 51%-át már eladták. További 10-20%-ot kell eladniuk. , ami akkor is teljes mértékben elérhető, ha a kereslet a nyári szintre csökken. A jelzáloghitel-portfóliók nem teljesítései szintén kipukkanhatják a buborékot, de a mindössze 0,4%-os (az elsődleges piacon pedig 0,15%-os) meghibásodási ráta miatt ez sem valószínű – mondta Skatov.

Az itt felsorolt egyensúlytalanságok egyike sem képes önmagában megölni az orosz gazdaságot. Azonban mindegyik komoly probléma, amihez az orosz vezetés hozzászokott, hogy költségvetési pénzekkel, például támogatott jelzáloghitelekkel oldja meg. A költségvetés bevételei azonban csökkennek, miközben a kiadások nőnek: csak a harmadik negyedévben 16%-kal nőttek a kiadások.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Vlagyimir Putyin aggódik. Nagyon aggódik.

Az orosz elnök a közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok esetleg atomcsapást tervez Oroszország ellen. Putyin természetesen nem fogalmazta meg ennyire nyersen a dolgot, de megjegyzései nem hagytak kétséget afelől, hogy erről beszél. Íme egy része annak, amit mondott:

Az Egyesült Államoknak van egy „megelőző csapás” elmélete… Most egy „lefegyverző csapás” rendszert fejlesztenek ki. Az mit jelent? Ez azt jelenti, hogy modern, csúcstechnológiás fegyverekkel kell lecsapni az irányító központokra, hogy megsemmisítsék az ellenfél ellentámadási képességét.”

Miért vesztegetné Putyin az idejét az Egyesült Államokban a külpolitikai csapások között keringő különféle elméletekre, ha nem aggódik, hogy ezek az ötletek megvalósíthatóak?

Az egyetlen magyarázat az, hogy Putyin aggódik, és azért aggódik, mert tudja, hogy ezek az ötletek (megelőzős és „lefegyverző csapás”) uralják a hatalmi elit elképzeléseit, akik Washingtonban döntenek ezekről a kérdésekről. Putyin valószínűleg tisztában van azzal, hogy Washingtonban van egy jókora réteg, amely támogatja az atomfegyverek használatát, és úgy gondolja, hogy ezek elengedhetetlenek a „szabályokon alapuló rend” megőrzéséhez. Röviden, Putyin úgy véli, hogy ezek az elképzelések „megvalósíthatók”, ezért aggodalmának adott hangot.

Tehát, gondoljunk arra, hogy Putyin mire akar kilyukadni. Azt mondja, hogy az Egyesült Államok hallgatólagosan támogatja a megelőző „első csapás” politikáját, vagyis ha az USA kellően fenyegetve érzi magát, akkor jogot formál ahhoz, hogy nukleáris rakétákat lőjön az ellenségre, függetlenül attól, hogy az ellenség megtámadta az Egyesült Államokat vagy sem.

Ez észszerűnek hangzik számodra?

És mi a helyzet Oroszországgal; Oroszország támogatja ugyanezt a politikát?

Nem, nem. Az orosz nukleáris doktrína kifejezetten kizárja az atomfegyverek első alkalmazását. Oroszország nem indít első csapást. Oroszország csak megtorlásként alkalmaz nukleáris fegyvereket, és csak abban az esetben, ha a nemzet „egzisztenciális fenyegetéssel” szembesül. Más szóval, Oroszország csak végső megoldásként alkalmaz atomfegyvert.

Az amerikai nukleáris doktrína az orosz doktrína sarkalatos ellentéte, mert az Egyesült Államok nem fogja feladni az első csapás támogatását. És ami még aggasztóbb, az  hogy az Egyesült Államok doktrínáját olyan durván kibővítették, hogy szinte bármire felhasználható. Például a közelmúltban kiadott Nuclear Posture Review (NPR) szerint a nukleáris fegyverek használhatók: „extrém körülmények között az Egyesült Államok vagy szövetségesei és partnerei létfontosságú érdekeinek védelmében”.

Rágódj ezen egy percig. Ez magában foglalhat bármit, a nemzetbiztonságot fenyegető komoly veszélytől a gazdasági rivális hirtelen felbukkanásáig. Le akarjuk bombázni Pekinget, mert a bruttó hazai termékük (GDP) az előrejelzések szerint az évtizeden belül nagyobb lesz, mint Amerikáé?

Erre, nem tudunk válaszolni, de mindenképpen belefér az NPR durván kibővített kritériumaiba.

Látod, miért aggódhat Putyint? Látod, hogy Biden nem hajlandó felhagyni az „első csapás” politikájával, ami Washington ellenfeleit idegesítheti? Látod, hogy az atomfegyverek használatára vonatkozó új, felhígult szabványok miért tűzhetnek ki vörös zászlókat a Kapitóliumokon szerte a világon?

Putyin azt akarja, hogy az emberek tudják, mi folyik körülöttünk. Ezért beszél nyilvános helyeken. Azt akarja, hogy mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok többé nem tekinti nukleáris arzenálját pusztán védekezőnek. Ma már a „szabályalapú rend” megőrzésének alapvető eszközeként tekintenek rá.

És ez csak egy része annak, amit Putyin egy nagyon rövid sajtótájékoztatón mondott. Ezt is mondta:

Most az USA egy „lefegyverző csapás” rendszert fejlesztenek ki. Ez mit jelent? Ez azt jelenti, hogy modern, csúcstechnológiás fegyverekkel kell lecsapni az ellenfél irányító központjaira, hogy megsemmisítsék ellentámadási képességüket.”

A „lefegyverző csapás” elve nagy divat a washingtoni külpolitikai harcosok körében. Azon az elképzelésen alapul, hogy az Egyesült Államok eleget tud kiütni Oroszország döntési központjaiból és megerősített rakétaállomásaiból ahhoz, hogy kiküszöbölje a hatalmas nukleáris megtorlás veszélyét. És bár igaz, hogy ez a világ nagy részét parázsló törmelékké redukálhatja; az is igaz, hogy az elméletet egy erős választókerület támogatja, amely eltökélt szándéka, hogy az alacsony hozamú „használható” atomfegyverekre vonatkozó elméleteiket bevessék. Ahogy korábban mondtam, a politikai berendezkedésben és némely államban, vannak olyan erős szereplők, akik szeretnék, ha a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos tabut feloldanák, hogy több helyzetben és gyakrabban lehessen őket használni.

Ez a World Socialist Weboldalról származik: A Nuclear Posture Review, a minisztérium egyik tisztviselője kijelentette, „olyan stratégiát dolgoz ki, amely nukleáris fegyverekre támaszkodik a stratégiai támadások minden formájának elrettentésére. Ez magában foglalja a bármilyen mértékű nukleáris alkalmazást, és magában foglalja a stratégiai jellegű, súlyos következményekkel járó, nem nukleáris eszközöket alkalmazó támadásokat is.”

(Megjegyzés: Tehát az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket használhat olyan ellenségekre, amelyek nem rendelkeznek nukleáris fegyverrel.)

A fegyverzet ellenőrzési szakértők gyorsan elítélték a dokumentum közzétételét.

„Nemcsak a növekvő nukleáris kockázat ösvényén tartja a világot, de sok tekintetben növeli ezt a kockázatot” – érvelt az UCS, azzal érvelve, hogy „az Egyesült Államok egyetlen életképes válasza az USA teljes nukleáris arzenáljának újjáépítése és egy sor nukleáris arzenál fenntartása. Veszélyes hidegháborús nukleáris politikák, és számos forgatókönyv szerint fenyegetik a nukleáris fegyverek első alkalmazását.”

(Megjegyzés: Ezen az úton „már haladunk”.)

Ez jelentős fejleményt jelent Trump 2018-as nemzetvédelmi stratégiájához képest, amely nagyrészt negatívan utalt a katonai erő alkalmazására a gazdasági érdekek biztosítására, azt állítva, hogy ezt Kína tette. Noha ez volt a 2018-as dokumentum egyértelmű következtetése, a Pentagon 2022-es dokumentumában a „nemzeti érdekek” meghatározása, amely magában foglalja a „gazdasági jólétet” is, még nyitottabb lépést jelent annak a doktrínának a támogatása felé, hogy a háború elfogadható eszköz a gazdasági célok elérésére.”

(Megjegyzés: Tehát igazam volt, Kínát atomfegyverbe fogjuk állítani a gazdaságuk növekedése miatt!)

A 2022-es honvédelmi stratégia egy szakasza:

Ezek a dokumentumok, amelyekről az amerikai médiában nem esett komoly szó, világossá teszik azt az alapvető hamisságot, hogy az Egyesült Államok idei hatalmas katonai felépítése, válasz az „orosz agresszióra”. Valójában a Fehér Ház és a Pentagon háborús tervezői szerint a katonai kiadások hatalmas növekedését és a Kínával folytatott háborús terveket „a geopolitika, a technológia, a gazdaság és a környezet drámai változásai okozzák”.

Ezek a dokumentumok egyértelművé teszik, hogy az Egyesült Államok Kína gazdasági felemelkedését egzisztenciális fenyegetésnek tekinti, amelyre katonai erővel kell válaszolni. Az Egyesült Államok, Oroszország leigázását kritikus lépcsőfoknak tekinti a Kínával való konfliktus felé.” („A Pentagon nemzeti stratégiai dokumentuma Kínára irányul”, Andre Damon).

Ismételjük meg: „Ezek a dokumentumok világossá teszik, hogy az Egyesült Államok egzisztenciális fenyegetésnek tekinti Kína gazdasági felemelkedését, amire katonai erő fenyegetésével kell válaszolni.”

Ennek a ténynek (és ez tény) meglehetősen nyilvánvalónak kell lennie mindenki számára, aki az elmúlt évtizedben nem élt remeteként. Ez azt üzeni nekünk, hogy az Egyesült Államok már nem versenyképes. A nyugati elit 31 billió dollárnyi államadósságot gyűjtöttek össze, kiürítették Amerika ipari bázisát, végtelen, adósságot generáló piramis-csalásokkal feldúlták saját tőkepiacaikat, és az egész eltorzult rendszert egy olyan valután egyensúlyozták, amely a szemünk láttára omlik össze.

Hogyan akarja tehát a nyugati elit megőrizni a globális hatalmat, ha a gazdaság tiszta futóhomokra épül?

Nyers katonai erőt, könyörtelen propagandát és maffiaszerű kényszert fognak alkalmazni. Ezt fogják tenni. Kihagyják a diplomáciai finomságokat, és vaskézzel erőltetik ki akaratukat. Van kétség efelől? Itt van még Putyintól:

Az Egyesült Államoknak van megelőző sztrájk koncepciója, nem megtorló sztrájkról beszélnek. De, ha egy potenciális ellenfél azt hiszi, hogy lehetséges a megelőző sztrájkelmélet alkalmazása, az arra késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk azon, milyen fenyegetést jelentenek ránk az ilyen ötletek.

„Ha, egy ország semmilyen körülmények között nem használ elsőre nukleáris fegyvereket, az azt jelenti, hogy  másodikként sem használja, mert a területükön végrehajtott nukleáris csapás esetén a felhasználás lehetősége megszűnik.” – mondta Putyin.

Ez homályosabban hangzik, mint amilyen. Putyin arra gondol, hogy „ha az Egyesült Államok hatalmas nukleáris támadást indít Oroszország ellen, akkor Oroszország megtorló képessége nagymértékben veszélybe kerülhet. Ezért Putyin hozzátette: „Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy felhasználjuk-e az ő elképzeléseiket a saját biztonságuk biztosításáról”. Más szóval, ha a „megelőző” és a „lefegyverző csapások” az egyetlen módja a nemzetbiztonság védelmének, akkor talán Oroszországnak követnie kellene Washington példáját. Putyin gúnyosan beszélt, de az álláspontja egyértelmű: „Ha saját biztonságunk védelme megköveteli, hogy meggondolatlan és destabilizáló magatartást tanúsítsunk, akkor talán ezt kellene tennünk.”

Mindenesetre meg lehet érteni Putyin dilemmáját. NEM támogatja a megelőző nukleáris támadásokat, de – ugyanakkor – belátja, hogy ha nem cselekszik megelőzően, a jövőben nem tud válaszolni. Ez az a rejtvény, amellyel szembesül.

Véleményem szerint Putyin az elmúlt héten két alkalommal is megvitatta ezt a kérdést, mert valóban nem gondolta, hogy a legkisebb esélye sincs annak, hogy az USA megtámadjon egy olyan országot, amely a világ legnagyobb nukleáris arzenáljával rendelkezik. Úgy vélte, hogy az Egyesült Államok lépéseit az elrettentés és a kölcsönösen biztosított pusztítás elavult elméletei fogják alakítani. De, most kezd rájönni, hogy beléptünk egy bátor új világba, ahol a számítások proaktívabb elméleteken alapulnak, amelyek figyelmen kívül hagyják a megtorlással való fenyegetést, mert az elkövetők úgy vélik, hogy hatékonyan „lefegyverezhetik” ellenfelüket.

És hát Putyin aggódik; őszintén aggódik. Zavart válasza („Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy felhasználjuk az ő elképzeléseiket a saját biztonságuk biztosításáról.”) azt sugallja, hogy még nem találta ki, mit tegyen.

Tehát a kérdés: mit csináljon? Hogyan védheti meg országát, amikor egy atomfegyverrel rendelkező nagyhatalom úgy döntött, hogy te egy olyan akadály vagy, amit el kell távolítani saját geopolitikai ambícióinak elérése érdekében? Hogyan háríthat el egy civilizációnak véget vető támadást, amikor ellensége teljes szívvel hisz abban, hogy az atomháború az egyetlen módja annak, hogy megőrizze domináns pozícióját a globális rendben? Ez egy óriási talány.

Talán nyilvánosan demonstrálnia kellene, mire képes Oroszország.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Hadd szúrjam közbe a Tibor bá’ paradoxont. Az evolúció azt mutatja, hogy az önzés előnyös az egyed életben maradásához, tehát sikeres az utódok létrehozásához is. Így belénk kódolódott az önzés. Ez mind addig nem veszélyezteti a faj fennmaradását, amíg a technológiája nem ér el olyan szintet, ami lehetővé teszi a nem szándékolt öngyilkosságot. Majd ha társadalomban élő hangya, vagy méh faj éri el ezt a civilizációs szintet, akkor történhet egy átlépés, tovább fejlődés, velünk nem.

Az üvegházhatású gázok elterjedése, a légkör kémiájának megváltozása, valamint a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverek elterjedése rámutat Fermi paradoxon jelentőségére a 20-21. században.

A geológiai és csillagászati tanulmányok azt mutatják, hogy a bolygók között a Föld egyedülálló volt a fejlett életformák megjelenése terén már ~3,5 milliárd évvel ezelőtt. Ha feljegyeznék a Homo sapiens sorsát, a történelem azt mondaná, hogy miközben a légkör túlmelegedett, az óceánok elsavasodtak és a radioaktivitás nőtt, az emberek soha nem szűntek meg üvegházhatású gázokkal telíteni a légkört, uránt bányásztak, végzetes háborúkat szabadítottak fel és rakétákat lőttek ki a Naprendszerben ismert élet egyetlen menedékén.

A „Globális felmelegedés folyamatban” című új cikkében Hansen et al. (2022) kijelentette: „A glaciális és interglaciális globális hőmérséklet változás azt jelenti, hogy a gyors visszacsatolású egyensúlyi éghajlati érzékenység legalább 4°C. A megduplázódott CO₂ esetében ez 5,5°C körüli. Az üvegházhatású gázok kényszere 2021-ben 4,1 W/m² értékkel volt nagyobb, mint 1750-ben. Ez kétszeres CO₂ kényszert jelent.  A mai ÜHG-kényszer miatti bekövetkező globális felmelegedés, lassú visszacsatolás után, körülbelül 10°C. Az ember által előállított aeroszolok jelentős éghajlati kényszer, főként a felhőkre gyakorolt hatásuk miatt. A globális felmelegedés bukópontja 1970-ben következett be, mivel a megnövekedett ÜHG-felmelegedés meghaladta az aeroszolok lehűlését, ami évtizedenként 0,18°C-os globális felmelegedést eredményezett.

Ennek elkerülhetetlen következménye a Föld éghajlati zónák helyzetének eltolódása, a Föld albedójának csökkenése (klimatológiailag jelentős ~0,5 W/m² csökkenés két évtized alatt), az üvegházhatású gázok geológiailag példátlan mértékű, 2-3 ppm/év emelkedése. Az óceánok elsavasodása (körülbelül 26 százalékkal), a jégtakarók visszahúzódása, a tengerszint emelkedése (1900 óta kb. 20 cm), a növényzet, az erdők és a talaj valamint az éghajlat változása, és a tömeges kihalás.

Több mint 50 éven át kevesen voltak tudatában annak, hogy a légkör CO₂-szintjének ~100 ppm emelkedése, évi 2-3 ppm-es ütemben a Föld nagy részének lakhatatlanná válásához vezethet (The Unhabitable Earth, David Wallace-Wells). Magunkat most a következmények vesznek körül: a levegő és a víz szénhidrogén-telítettsége, elszabadult globális felmelegedés, elsavasodás, mikro-műanyagok terjedése, élőhelyek pusztulása, radioaktív túlterhelés, vegyi fegyverek elterjedése. Ez a Fermi-paradoxon létezésének a megerősítése.

Ám éppen abban az időben, amikor a világot egyre inkább elárasztották a szélsőséges időjárási események, súlyos tüzek és árvizek, a klímatudósokat egyre inkább figyelmen kívül hagyták, helyettük politikusok, bürokraták, közgazdászok, stratégák és érdekképviseletek léptek fel, akik nem ismerték a fizika alapvető törvényeit és az alapelveket. A tudomány által vezérelt politikákat és ígéreteket elárulták, és az értelmes mérséklést és alkalmazkodást megcáfolták az új szénbányák és gázmezők megnyitásával. Az Egyesült Nemzetek Alapokmányát sértő hidegháborús stratégiák kimerítik a közelgő éghajlati katasztrófa mérsékléséhez szükséges erőforrásokat. Egy geológiai szempillantás alatt, a dinoszauruszok kihalása óta példátlan ütemben, a Föld nagy részei egyre lakhatatlanabbá váltak számos faj számára, meghaladva a 350 ppm CO₂-t, és közeledve a miocén állapothoz. Az emberek mindvégig szorgalmasan dolgoztak egy valódi világvége-gépezet fejlesztésén, amely közel 1300 nukleáris robbanófejet tartalmazott.

A 20. században a náci koncentrációs táborok és a népirtó konfliktusok, például Vietnámban, Kambodzsában és Laoszban bebizonyították, hogy az emberek képesek a legszörnyűbb bűnök elkövetésére egymás, más fajok és a természet ellen, beleértve a tömeges kiirtásokat is. Lásd: Ruanda, Jemen, Irak, Afganisztán, Bosznia, Ukrajna, stb.

A Fermi-paradoxon felé vezető végső lépést az új-mexikói, Novaja Zemlja-i nukleáris kísérletek, Hirosima és Nagaszaki bombázása, valamint a nukleáris háború növekvő kilátásai, az azt követő tűzviharok, a kihullásból származó sugárzás és a nukleáris tél nyomán tették meg. Robock és Toon (2012) „Önbiztos pusztítás: Az atomháború éghajlati hatásai” című tanulmánya szerint a termonukleáris háború a modern civilizáció végéhez vezethet, a hosszan tartó nukleáris tél és a terméspusztítás miatt.  Az egyik modell szerint a Föld átlaghőmérséklete egy nukleáris tél során, amikor a városokból és az iparból származó fekete füst felszáll a felső sztratoszférába, több évre 7-8 Celsius-fokkal csökkenti a globális hőmérsékletet.

Amint azt Hansen et al. (2012): „Az összes fosszilis tüzelőanyag elégetése más bolygót hozna létre, mint amit az emberiség ismer. A paleoklíma rekordja és a folyamatban lévő éghajlatváltozás világossá teszi, hogy az éghajlati rendszer túl lesz tolva a fordulópontokon, visszafordíthatatlan változásokat indítva el, beleértve a jégtakaró szétesését a folyamatosan változó partvonallal, a bolygó fajainak jelentős részének kiirtását, és egyre inkább. pusztító regionális éghajlati szélsőségek”.

A szénnel telített légkör hátterében zajló nukleáris háború csak rendkívüli károkat okozhat a bolygó életfenntartó rendszereiben. A „sapiens” népirtásra és öko-cídiumra való hajlamát aligha leplezi el a politikusok uralkodó orwelli nyelvezete az általunk ismert bioszféra pusztulásának elkerülésére irányuló érdemi cselekvés hiányában. Mivel a globális felmelegedés végső következményei valószínűleg egy évszázadon belül jelentkeznek, beleértve a hőmérsékleti polaritásokat, a hőhullámokat és az óceáni régiók regionális lehűlését, az Antarktiszról és a grönlandi jégtakaróból származó jégolvadás következtében (Gikson 2019).

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

„Ez mérföldkőnek számító eredmény” – jelentette ki Jennifer Granholm energiaügyi miniszter. Tanszékének sajtóközleménye szerint a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban végzett kísérlet „több energiát termelt a fúzióból, mint a meghajtásához használt lézerenergia”, és „felbecsülhetetlen értékű betekintést nyújt a tiszta fúziós energia lehetőségeibe”.

„A nukleáris fúziós technológia a hidrogénbomba megalkotása óta létezik” – jegyezte meg a bejelentésről szóló CBS News cikke. „A nukleáris fúziót az energiateremtés szent gráljának tekintették. És „úgy tűnik, hogy végre elérkezett a fúzió pillanata ” – mondta a CBS-cikk.

De ahogy Dr. Daniel Jassby, a Princeton Plasma Physics Lab 25 éven át a fúziós energia kutatásán és fejlesztésén dolgozó vezető kutatófizikusa a Bulletin of the Atomic Scientists 2017-es cikkében megállapította, a fúziós energia „kerülendő dolog. ” Cikkének címe „Fúziós reaktor: nem az, amiért létrehozták”.

„A fúziós reaktorokat régóta „tökéletes” energiaforrásként hirdetik” – írta. És „az emberiség sokkal közelebb kerül” ahhoz, hogy „elérje azt az áttörést, amikor a fúziós reaktorból kilépő energia mennyisége fenntarthatóan meghaladja a bemenő energia mennyiségét, vagyis nettó energiát termel”.

„De ahogy közeledünk a célunkhoz – folytatta Jassby  – ideje megkérdezni: vajon a fúzió valóban „tökéletes” energiaforrás? Miután 25 évet dolgoztam magfúziós kísérleteken a Princeton Plazmafizikai Laborban, nyugdíjas koromban kezdtem szenvtelenül nézni a fúziós vállalkozást. Arra a következtetésre jutottam, hogy egy fúziós reaktor messze nem lenne tökéletes, és bizonyos szempontból közel áll az ellenkezőjéhez.”

„Eltérően attól, ami  a Napon történik, „amely hatalmas sűrűségű és hőmérsékletű közönséges hidrogént használ a fúzióhoz”, a Földön „a neutronban gazdag izotópokat használó fúziós reaktorok melléktermékei nem ártalmatlanok” – mondta.

A Földön a fúziós folyamat egyik kulcsfontosságú radioaktív anyaga a trícium, a hidrogén radioaktív izotópja.

De itt van „négy sajnálatos probléma” – „szerkezetek sugárzási károsodása; radioaktív hulladék; a biológiai árnyékolás szükségessége; és a fegyvertisztaságú plutónium 239 előállításának lehetősége – ami növeli a nukleáris fegyverek elterjedésének veszélyét, nem pedig csökkenti azt, ahogy azt a fúziót támogatók szeretnék” – írta Jassby.

„Ezen túlmenően, ha a fúziós reaktorok valóban megvalósíthatók, felmerülnének azok a többi komoly problémát, amelyek a hasadó reaktorokat sújtják, beleértve a trícium felszabadulását, az ijesztően nagy hűtőközeg-igényt és a magas működési költségeket. További, a fúziós berendezésekre jellemző hátrányok is lesznek: olyan tüzelőanyag (trícium) használata, amely nem fordul elő a természetben, és amelyet magának a reaktornak kell produkálni; és elkerülhetetlen helyszíni áramkimaradások, amelyek drasztikusan csökkentik az eladásra kínált elektromos energiát.”

„A trícium fő forrása a hasadó atomreaktorok” – folytatta. A tríciumot hulladéktermékként állítják elő a hagyományos atomerőművekben. Ezek az atomok felhasadásán alapulnak, míg a fúzió az atomok összeolvadását jelenti.

„Ha elfogadják, a deutérium-trícium alapú fúzió lenne az egyetlen olyan elektromos energiaforrás, amely nem hasznosítja a természetben előforduló tüzelőanyagot, vagy nem alakít át olyan természetes energiaforrásokat, mint a napsugárzás, a szél, a lehulló víz vagy a geotermikus energia. Egyedülálló módon a fúziós üzemanyag trícium komponensét magában a fúziós reaktorban kell előállítani” – mondta Jassby.

Az atomfegyverek elterjedésével kapcsolatban: „A plutónium-239 nyílt, vagy titkos előállítása egy fúziós reaktorban egyszerűen úgy lehetséges, hogy természetes vagy szegényített urán-oxidot helyeznek el minden olyan helyre, ahol bármilyen energiájú neutronok repkednek. A lassuló neutronok tömege, amely a reakcióedényen áramló fúziós neutronok szóródásából adódik, áthatja a reaktor belsejének minden zugát, beleértve a reakcióedény függelékeit is.

Ami a „hasadási reaktorokkal megosztott további hátrányokat” illeti, egy fúziós reaktor esetében: „Trícium diszpergálódik a reakcióedény, a részecske-injektorok, a szivattyúcsatornák és egyéb függelékek felületén. A hőcserélő rendszer korróziója vagy a reaktor vákuumcsatornáinak megsértése radioaktív trícium légkörbe vagy helyi vízforrásokba kerülését eredményezheti. A trícium hidrogénnel felcserélődik, így tríciumos víz keletkezik, ami biológiailag veszélyes.”

„Emellett a hűtőfolyadék-igény és a rossz vízhatékonyság problémái is vannak” – folytatta. „A fúziós reaktor olyan hőerőmű, amely hatalmas vízigényt támasztana a gőzt előállító másodlagos hűtőkörben, valamint a reaktor más alrendszereiből, például kriogén hűtőkből és szivattyúkból való hő eltávolítása miatt. Valójában egy fúziós reaktor a legalacsonyabb vízhatékonysággal rendelkező bármely típusú hőerőmű között, legyen az fosszilis vagy atomerőmű. A világ különböző régióiban fokozódó szárazság miatt sok ország nem tudna fizikailag fenntartani nagy fúziós reaktorokat.”

„És a fentiek mindegyike azt jelenti, hogy minden fúziós reaktornak túlméretezett működési költségekkel kell szembenéznie” – írta.

„A fúziós reaktor működtetéséhez olyan személyzetre lesz szükség, akiknek szakértelmére korábban csak a hasadási üzemekben végzett munkához volt szükség – például biztonsági szakértőkre a védelmi kérdések figyeléséhez, vagy speciális dolgozókra a radioaktív hulladékok ártalmatlanításához. További képzett személyzetre lesz szükség a fúziós reaktor bonyolultabb alrendszereinek működtetéséhez, beleértve a kriogenikát, a trícium feldolgozást, a plazmafűtő berendezéseket és a bonyolult diagnosztikát. Az Egyesült Államokban működő hasadó reaktorok általában legalább 500 állandó alkalmazottat igényelnek négy heti műszakban, a fúziós reaktorok pedig közel 1000 főt. Ezzel szemben csak néhány embernek kell vízerőműveket, földgáztüzelésű erőműveket, szélturbinákat, naperőműveket és egyéb áramforrásokat üzemeltetnie” – írta.

„A többszörös visszatérő kiadások közé tartozik a sugárzás által károsodott és plazma-erodált alkatrészek cseréje a mágneses zárt fúzióban, valamint évente több millió üzemanyag-kapszula gyártása minden inerciális zárt fúziós reaktorhoz. És minden típusú atomerőműnek finanszíroznia kell az életciklus végén történő leszerelést, valamint a radioaktív hulladékok időszakos ártalmatlanítását.”

„Elképzelhetetlen, hogy egy fúziós reaktor teljes működési költsége kisebb legyen, mint egy hasadó reaktoré, ezért egy életképes fúziós reaktor tőkeköltségének nullához közel kell lennie olyan helyeken, ahol az üzemeltetési költségek önmagukban magas.  A maghasadásos reaktorok többsége nem versenyképes a nem nukleáris energiával előállított villamos energia költségével, és ez az atomerőművek leállását eredményezte” – mondta Jassby.

„Összefoglalva, a fúziós reaktorok néhány egyedi problémával szembesülnek: a tüzelőanyag-ellátás hiánya (trícium), valamint a nagy és redukálhatatlan villamosenergia-elvezetése. Ezek az akadályok – a kolosszális tőkeráfordítással és a hasadási reaktorokkal együtt járó további hátrányokkal együtt jár. A fúziós reaktorok megépítése és működtetése, illetve gazdaságos kivitelezése minden más típusú villamosenergia-generátornál nagyobb igénybevételt jelent.”

„A fúzió zord valósága megcáfolja a „korlátlan, tiszta, biztonságos és olcsó energia” támogatóinak állítását. A földi fúziós energia nem az ideális energiaforrás, amit javaslói dicsérnek” – jelentette ki Jassby.

Az év elején a fúziós reaktorok trícium-üzemanyag-hiányának kérdését felvetően a Science, az Amerikai Tudományos Fejlődési Szövetség kiadványában megjelent egy cikk a következő címmel: „ A trícium üzemanyag hiánya elhagyhatja a fúziós energiát.” Ez a júniusi cikk a „ritka radioaktív izotóp trícium” magas költségére hivatkozott.  Grammonként 30.000 dollárért majdnem olyan értékes, mint egy gyémánt, de a fúziós kutatók számára megéri az árát megfizetni. Ha a tríciumot magas hőmérsékleten egyesítik deutériummal, a két gáz úgy éghet, mint a Nap.”

Aztán ott van a fúziós reaktorok szabályozása. Egy tavalyi cikk az MIT Science Policy Review-ban megjegyezte: „A fúziós energiát régóta olyan energiaforrásként hirdetik, amely nagy mennyiségű tiszta energia előállítására képes. Ezen ígéret ellenére a fúziós energia hat évtizednyi kutatás és fejlesztés után nem vált valóra. A fúziós energia sikeres fejlesztéséhez megfelelő szabályozási keretre lesz szükség a közbiztonság és a gazdasági életképesség biztosítása érdekében.”

„A kockázat alapú szabályozások a biztonsági elemzésekből származó kockázati információkat tartalmaznak annak biztosítására, hogy a szabályozás megfeleljen egy tevékenység tényleges kockázatának” – áll a cikkben. „Annak ellenére, hogy a maghasadási ipar kockázatalapú keretrendszerének elfogadása előnyökkel jár, az első generációs kereskedelmi fúziós technológia engedélyezésére vonatkozó kockázatalapú szabályozás alkalmazása káros lehet a fúzió gazdaságos rövid távú kiépítéséhez. A kereskedelmi fúziós technológia nem rendelkezik elegendő működési és szabályozási tapasztalattal ahhoz, hogy támogassa a kockázatalapú szabályozás gyors és hatékony alkalmazását.”

Annak ellenére, hogy a múlt heti fúziós bejelentéssel kapcsolatban széles körben üdvözölték a médiát, ott néhány kimért megjegyzés is megszületett. Arianna Skibell, a Politico munkatársa írt egy cikket „Itt egy valóság  ellenőrzés a magfúzióhoz” címmel. Elrettentő tudományos és mérnöki akadályok állnak előtte annak, hogy ezt a felfedezést olyan géppé fejlesszük, amely megfizethető áron képes a fúziós reakciót elektromos árammá alakítani a hálózat számára. Ez a fúziót egyértelműen a „a nap” kategóriába sorolja.”

„Íme néhány ok, amiért mérséklik a várakozásokat, miszerint ez az áttörés gyors előrelépést hoz a klíma vészhelyzet kezelésében” – mondta Skibell. „Először is, amint arra a klímatudósok figyelmeztettek, a világnak nincs ideje évtizedekig várnia, amíg a technológia potenciálisan életképes lesz az üvegházhatású gázok kibocsátásának nullázására.” Idézte a Pennsylvaniai Egyetem klímakutatóját, Michael Mannt, aki így kommentálta: „Nagyon izgatott lennék, ha bejelentés lenne, miszerint az Egyesült Államok megszünteti a fosszilis tüzelőanyagok támogatását.”

Henry Fountain a New York Times „Climate Forward” című online rovatában azt írta, hogy „a világnak hamarosan erőteljesen csökkentenie kell a szén-dioxid-kibocsátást. Tehát még ha a fúziós erőművek valósággá válnak is, ez valószínűleg nem fog megtörténni időben ahhoz, hogy segítsen elkerülni a CO2 kibocsátást, a klímaváltozás rövid távú súlyosbodó hatásait. Sok klímakutató és politikai döntéshozó szerint sokkal jobb, ha a jelenleg elérhető megújuló energia-technológiákra, például a nap- és szélenergiára összpontosítunk, hogy elérjük ezeket a kibocsátási célokat.”

„Tehát ha a fúzió nem gyors megoldás az éghajlatra, akkor lehet-e hosszabb távú megoldás a világ energiaszükségletére?” folytatta. „Talán, de a költség lehet a probléma. A National Ignition Facility Livermore-ban, ahol a kísérletet végezték, 3,5 milliárd dollárból épült fel az eszköz.”

A Lawrence Livermore National Laboratory hosszú múltra tekint vissza a fúzióval kapcsolatban. Itt fejlesztették ki a hidrogénbombát Teller Ede atomfizikus vezetésével, aki az első igazgatója volt az intézménynek. Valójában régóta „a hidrogénbomba atyjaként” nevezték. A hidrogénbomba fúziót, míg az atombomba, amelyen Teller korábban a Los Alamos National Laboratory-ban dolgozott, hasadást használ. Az atombombák kifejlesztése Los Alamosban egy nukleáris ághoz vezetett: a hasadást hasznosító atomerőművekhez.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ez Christopher Weyant több évvel ezelőtti rajzfilmjének felirata. Folyamatosan felbukkan a fejemben, úgy értem, minden nap. Mint mindenki más, én is azt akarom, hogy az, amit csinálok, számítson, „valódi változást idézzen elő”. Amit én csinálok, az, hogy írok. Konkrétan a lehetőségek végtelenjében úszom. Az emberiség megölheti magát, vagy megtanulhat túlélni. A legtöbb ember (azt hiszem) az utóbbit részesíti előnyben, ami arról szól, hogy felfedezzük, hogyan kapcsolódunk egymáshoz és az univerzum többi részéhez. Erről próbálok írni.

Ezután a Kongresszus elfogad egy újabb katonai költségvetést. És ismét ott van a  rajzfilm.

„Az éves védelempolitikai jogszabályokról kialakuló kompromisszum 45 milliárd dollárral támogatja Joe Biden elnök védelmi kiadási terveit” – írja a Politico.  A megállapodás 847 milliárd dollárban határozná meg a 2023-as  honvédelmi engedélyezési törvény költségvetési keretét a honvédelem számára.

Tudod, ez több, mint a világ kilenc legnagyobb védelmi költségvetése együttvéve. Több mint 750 katonai bázisunk van szerte a világon. Dollármilliárd értékű fegyvert küldünk Ukrajnának, hogy fenntartsuk a háborút, a közel-keleti két évtizedes háborúnkat vívjuk, hogy megszabadítsuk a világot a terrorizmustól.

Ennek eredményeként a bolygó halálra vérzik. De ne aggódj. Még mindig vannak atomfegyvereink.

Mennyire lehetünk biztonságban?

És itt van a Northrop Grumman, amely bemutatja a világnak a B-21 Raidert, egy frissített atombombázót, más néven Armageddon jövőjét. Nem kell aggódni. Amikor az Armageddon készen áll arra, hogy megtörténjen (na mi?), az zökkenőmentesen fog megtörténni, repülőgépenként 750 millió dolláros akciós áron.

Maga Northrop Grumman így fogalmaz: „Amikor Amerika elhatározásáról van szó, a B-21 Raider csendben készen fog állni. Amerika harcosait olyan fejlett repülőgépekkel látjuk el, amelyek a hatótávolság, a hasznos teher és a túlélés kombinációját kínálják. A B-21 Raider képes lesz áthatolni a legkeményebb védelmet is, hogy precíziós csapásokat adjon a világ bármely pontján. A B-21 az elrettentés jövője.”

A pokol kapujában táncolunk.

Lehetséges, hogy az emberiség ezen túl fejlődjön? Armageddon előtt? Ha azt hirdetjük, hogy az emberiség kollektív tudatának túl kell lépnie a militarizmuson és a bolygóval szembeni hozzáálláson, az azt jelenti, hogy szöges ágyon fekszünk. Gondoljunk csak arra a furcsa és titokzatos erőszakos cselekményre, amely a közelmúltban történt Moore megyében, Észak-Karolinában, és amit lehet – vagy nem – egy nagy show váltott ki.

A hétvégén valaki lövöldözött két elektromos alállomáson, Észak-Karolina megye középső részén, több millió dolláros kárt okozva az elektromos hálózatban, és fél hétre mintegy 40.000 háztartást hagyva áram nélkül. Míg a rendfenntartók előtt az elkövető és az indíték rejtély marad, egy személy a Facebookon ezt írta: „Moore megyében elment az áram, és tudom, miért.” Ezután közzétett egy fotót a Southern Pines belvárosában található Sunrise Theatre-ről, az „Istent nem fogják kigúnyolni” szavakkal együtt.

Aznap estére a színházban volt egy húzós műsor, amelyet az elektromos hálózat elleni támadás előtt sok jobboldali hevesen ellenzett.

A Facebook állította, miszerint az áramszünet a húzós show leállítását szolgálta. (és egyébként egy kudarc is, mivel a nézők mobiltelefonjukkal világították meg a műsort, hogy az folytatódhasson). Talán soha nem tudjuk meg biztosan. De még ha a tervezett műsor miatt dühöngő plakát egyszerűen összeválogatta a bűncselekmény indítékát, lényegében Istennek tulajdonítva azt, akkor is azt jelzi, hogy sok indulat van a levegőben. Ha utálsz valamit, ne próbáld megérteni. Menj háborúba. Végül is néhány héttel ezelőtt tömeges lövöldözés volt egy Colorado Springs-i LMBTQ éjszakai klubban – valóban, a több célpontra irányuló tömeges lövöldözés, te jó ég, mindennaposak.

Attól tartok, hogy a háború továbbra is az emberiség fejlődésének logikus végpontja. Valóban, a háború szent, legalábbis Kelly Denton-Borhaug feltételezi, példaként említve George W. Bush 2008-as húsvét hétvégéjén elmondott beszédét. Megjegyezte, hogy a húsvéti történet a poklok dicsőítésére, az ország Irakban és Afganisztánban pusztító folyamatban volt, egy kis evangéliumot dobva a gonosz elleni háborúba: „Nincs annál nagyobb szeretet, mint az, hogy az ember életét adja érte.”

Ezt írja: „A vallás erőszakos kizsákmányolása az erőszak megáldása céljából a háború iszonyatos pusztításának valóságát szent csillogásba borította.”

De talán még a háború álszentségénél is rosszabb a normálissága, ez a soha meg nem kérdőjelezett billió dolláros költségvetés, amelyet a Kongresszus minden évben hibátlanul a Pentagon elé dob. A végösszeg pedig évről évre emelkedik, emelkedik, növekszik, hagyva ránk például azt a Northrop Grumman B-21 Raidert, amely készen áll arra, hogy parancsra átadja az Armageddont.

Armageddonon kívül egyszerűen csak vannak felfegyverzett gyűlölet-oszlatóink, akik készek és mindig hajlandók megölni egy ellenséget az élelmiszerboltban, az iskolai tanteremben vagy egy éjszakai klubban.

Értsd meg, szeresd, gyógyíts: ezek nem egyszerű szavak. Megtanuljuk valaha, mit jelentenek? Adunk nekik valaha költségvetést?

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

De a karácsony komor lesz Oroszország számára is. Moszkva rövid, győzelmes hadjáratot tervezett. Ehelyett Ukrajna keserű leckét mutatott a modern háborús harcokról és a nemzeti ellenálló képességről. Az ukránok folyamatosan rontották Oroszország katonai kapacitását azáltal, hogy károsították erőit a csatatéren és a támogató területeken. Világszerte, de Oroszország saját katonáinak, parancsnokainak és polgárainak tudatában is  aláásták Oroszország hírnevét. Az ukránok lehetőség szerint kerülik a módszeres, nagy kiterjedésű csatákat, helyette közelharcban vesznek részt, ha térnyerésre van lehetőségük.. Ukrajna kiszorította Oroszországot Kijevből, visszavette az északkeleti Harkov tartományt, és felszabadította a Donbász egyes részeit. Legutóbb Hersont szabadította fel, az egyetlen tartományi fővárost, amelyet Oroszországnak sikerült elfoglalnia.

Túl korai azonban Oroszországot leírni . Vlagyimir Putyin orosz elnök új katonai parancsnokot, Szergej Surovikin tábornokot nevezett ki az invázió élére, Surovikin pedig brutálisabbnak és rátermettebbnek tűnik, mint elődei. Egyik első parancsával elindította azt az erőteljes és szörnyű légi hadjáratot, amely Ukrajna energia-infrastruktúrájának nagy részét tönkretette – ezt a civil központú taktikát, amelyet az orosz erők először Szíriában vetették be. Surovikin volt a felelős azért, hogy Oroszország visszavonult Herszonból, de ellentétben azzal, amikor Oroszország kivonult Kijev közeléből vagy Harkovból, Surovikin gondoskodott arról, hogy ez a visszavonulás jól szervezett és jól levezényelt legyen.

Surovikin érkezése az orosz stratégia újabb adaptációját jelenti Ukrajnában. Bár Putyin rájöhet, hogy nem fogja tudni elfoglalni Kijevet, Oroszország elnöke továbbra is azt hiheti, hogy elfoglalhatja mind a négy tartományt, amelyeket nemrégiben (és illegálisan) elcsatolt: Donyecket, Herszont, Luhanszkot és Zaporizzsját. Surovikin e tervek kritikus megvalósítója. Putyin reméli, hogy a háború elhúzódásával és a tél beköszöntével Európa leállítja Ukrajna nagy mennyiségű segítségnyújtását, hogy a kontinens megpróbálja helyreállítani az orosz gázimportot. Úgy véli, hogy ez a potenciális támogatottság-csökkenés megnyitja az utat egy új, sikeres orosz offenzíva előtt. Egy ilyen offenzíva végrehajtásához számít Surovikinre, hogy átszervezi a hadsereget, hogy az zökkenőmentesebben, következetesebben és hatékonyabban működjön.

Nehéz lesz Surovikinnek sikeresnek lenni, tekintettel az orosz hadsereg számos problémájára, például romló felszerelésére és alacsony moráljára. De Surovikin azon dolgozik, hogy egyesítse a parancsnoksága alá tartozó hadsereget. Szinte bizonyosan olyan harci terveket dolgoz ki, amelyek egyértelműen fókuszáltak, ellentétben a múltbeli támadásokkal, amelyek szétszórták az orosz csapatokat. Ha Kijev meg akarja őrizni az előnyét, előre kell látnia Surovikin stratégiáját, miközben meg kell őriznie a nyugati támogatást – ez pedig azt jelenti, hogy folytatni kell az innovációt a csatatéren.

LE, NEM PEDIG KI

Azok számára, akik követték a háborút, ismerősen cseng majd sok minden, amit Oroszország 2023-ra tartogat. Moszkva például továbbra is a NATO agressziójával kapcsolatos propagandát fog hangoztatni, hogy megpróbálja visszatartani Kínát, Indiát és más, jelenleg semleges államokat a nyugati szankciókban való részvételtől. A félretájékoztatást is felhasználja annak biztosítására, hogy Oroszország saját lakossága továbbra is támogassa a konfliktust. Az oroszok megnyugtatása különösen fontosnak bizonyul majd, amikor Moszkva elkerülhetetlenül további katonai bevetéseket hajt végre. Még a diktátoroknak is oda kell figyelniük a belpolitikára.

Hasonlóképpen Putyin is fenntartja energiaharcát. Továbbra is megfosztja Európát a gáztól, abban a reményben, hogy az EU arra kényszeríti Kijevet, hogy a hőmérséklet csökkenésével tűzszünetet kezdeményezzen. Emellett további támadásokat fog végrehajtani Ukrajna energiaellátása ellen. Putyin számítása szerint az ukrán erőművek elleni orosz csapások nemcsak az ország lakosságát fagyasztják le, hanem Ukrajna külső segítsége is csökkenhet. A külföldi befektetők végül is valószínűleg nem térnek vissza az országba, ha megbízhatatlan az áramellátás. De ha a támadások nem is tartják távol a befektetőket, Kijev számára akkor is gazdaságilag költségesnek bizonyulnak, mivel leállítják a 2022 júliusában megkezdett ukrán energiaexportot.

Az orosz stratégia más elemei azonban újak lesznek, és Surovikin kritikus szerepet játszik a változásokban. Úgy tűnik, hogy a tábornok az első katonai vezető, akit Putyin egyértelműen támogat, és Avril Haines amerikai titkosszolgálati igazgató legutóbbi beszéde szerint az orosz elnök már jobban tájékozott a fegyveres erők napi műveleteiről. Ha Putyin biztos abban, hogy jobban tájékozott, mint október előtt volt, akkor nagyobb valószínűséggel fordítja figyelmét számos más kihívásra, amellyel Oroszország jelenleg szembesül, nagyobb autonómiát biztosítva Szurovikinnak. Surovikin felhasználhatja ezt a viszonylagos cselekvési szabadságot, hogy egységesebb ellenőrzés alá vonja Oroszország széttört katonai és zsoldos csoportjait. Bizonyára jobban fogja integrálja Oroszország légi és szárazföldi hadműveleteit, és gondoskodni fog arról, hogy országa harctéri tevékenységei és információs műveletei jobban összehangolódjanak.

A konszolidáció önmagában nem teszi Oroszország csapatait valóban harckésszé. Surovikin egy olyan hadsereget irányít, amely alacsony moráltól szenved, és folyamatosan elveszíti embereit és legjobb felszereléseit. Egyelőre a bizonyítékok arra utalnak, hogy az Oroszország által a halottak és sebesültek pótlására mozgósított csapatok nem részesülnek olyan igényes kiképzésben, amelyre szükségük lenne a sikeres hadviseléshez..A tél folyamán Surovikin főleg védekezni fog, és mindent megtesz, hogy megőrizze pozícióit a folyamatos ukrán támadásokkal szemben.

És megkezdi az orosz csapatok felkészítését az új műveletekre. Szurovikin például a megtépázott egységek újjáépítésén fog dolgozni úgy, hogy több tízezer újonnan mozgósított katonát telepít Ukrajnába. Ha ezek a csapatok rossz minőségűnek bizonyulnak, dolgozhat az oroszországi kiképzés javításán. Megpróbálja kihasználni Oroszország folyamatos ipari mozgósítását, hogy több és jobb fegyvert állítsanak elő. Ezenkívül rendszereket állíthat fel a kulcsfontosságú ellátási útvonalak védelmére, rugalmasabb logisztikai hálózatot építhet ki, valamint hadianyagot és készleteket halmozhat fel a jövőbeli támadó műveletekhez.

Surovikin valószínűleg alaposabb a támadások tervezését és végrehajtását fogja eredményezni. Arra fog törekedni, hogy Oroszország hadereje összehangolódjon a csatatéren, és javítsa országa taktikáját azzal a céllal, hogy elkerülje elődei gyakran darabos és koordinálatlan megközelítéseit. A tábornok pedig továbbra is azon fog dolgozni, hogy megnehezítse Ukrajna előrejutását. Surovikin például folytatni fogja az ukrán infrastruktúra elleni támadásokat, amely taktikával mind az ukrán, mind a nyugati katonai erőforrásokat elzártja Kijev támadó hadműveleteitől. Ugyanakkor Ukrajnának nincs kapacitása Oroszországon belüli infrastruktúra hasonló tönkretételére, ennek ellenére az ukránok csapásokat mérnek az orosz légi bázisokra. „Az ukránok nyernek a csatatéren, de ezen a stratégiai szinten nem tudnak visszaütni az oroszokra.

Surovikin valószínűleg több „erőgazdaságos” küldetést fog végrehajtani: olyan katonai tevékenységeket, amelyek során az egyik fél megpróbálja becsapni ellenségét oly módon, hogy az nagyszámú katonát állítson be terméketlen feladatokra. Oroszország például kis létszámú katonakontingenseket helyezett el Fehéroroszországban, hogy kényszerítse Ukrajnát nagyobb mennyiségű katona Kijev környéki állomástatására, megfosztva az ukrán hadsereget a máshol felhasználható csapatoktól. Surovikin valószínűleg több hasonló tevékenységet fog végezni, hogy katonájának nagyobb esélye legyen a sikerre, amikor a következő lépéseit tervezi. Hacsak Oroszországot nem ütik ki, Surovikin olyan támadó szárazföldi hadműveleteket akar indítani, amelyek befejezése esetén a Putyin által annektált tartományok egészét vagy nagy részét Oroszországnak biztosítanák.

A tábornok természetesen tudja, hogy Ukrajna ismét megpróbálkozhat az elvesztett területek visszafoglalásával. Ennek eredményeként már arra utasítja a hadsereget, hogy építsenek több védelmi állást az Oroszország által ellenőrzött területen. Surovikin valószínűleg politikai tevékenységet is folytat Ukrajna Oroszország által elfoglalt részeinek „oroszosítása” érdekében. Ez a folyamat hasonlít majd arra, amit Oroszország Herszonban csinált: a helyi gazdaságot az ukrán hrivnyáról a rubelre átállították, megváltoztatták az iskolai tantervet, és az ukrán gyerekeket ellopták és Oroszországba küldték őket örökbefogadásra. Az majd kiderül, hogy ezek hatékonyabbak lesznek-e a jövőben.

LÉPÉSEK ÉS ELLENLÉPÉSEK

Jelenleg még az ukrán hadseregnek van előnye. A háború kezdetétől eltérően az ukrán vezetők döntik el, hol és mikor vívják a csatákat. Meg kell határozniuk, hogyan hajtják végre a harctéri hadjáratokat. Megvan a lendület, és nem akarnak lemondani róla. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a végtelenségig Ukrajna kezében lesz a kezdeményezés. Ahhoz, hogy a csúcson maradjanak, az ukránoknak meg kell érteniük Putyin és Surovikin terveit, majd megakadályozni azokat.

Először is ez azt jelenti, hogy Kijevnek továbbra is szembe kell néznie Oroszország információs hadviselésével. Moszkva azon dolgozik, hogy meggyőzze az európaiakat arról, hogy az emelkedő fűtési számláikat országaik Ukrajnának nyújtott támogatása okozza, remélve, hogy ez képes meggyőzni ezeket az államokat arról, hogy a költségek nem érik meg. Az Egyesült Államok partizánhadosztályainak szításával is megpróbálja aláásni Washington támogatását. Ha a Kremlnek sikerül elfordítani a NATO-államokat Kijev támogatásától, az pusztítónak bizonyulhat: Ukrajna számára, mivel az Egyesült Államok és Európa katonai és gazdasági támogatása elengedhetetlen volt a harctéri sikerhez.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és okos csapata olyan üzeneteken dolgozik, amelyek célja a nemzetközi közösség szimpátiájának fenntartása. De a háborút a nyugati újságok címlapján és a Nyugat gondolkodásának élvonalában kell tartaniuk. Ennek legjobb módja a győzelem. Minél több győzelmet tud felmutatni Kijev, annál több finanszírozást és fegyvert fog kapni a Nyugattól (a tárgyalásra való felszólítás helyett).

A sikerhez azonban Ukrajna katonai stratégiájának fejlődnie kell. Előre kell látnia és le kell győznie Surovikin harctéri akcióit. Ennek érdekében az ország valószínűleg fokozottan felügyeli Oroszország frontvonalait, logisztikai csomópontjait és parancsnoki központjait, ami segíthet azonosítani az általa kihasználható gyengeségeket. Ukrajnának emellett ki kell terjesztenie katonák és fiatal katonai vezetők Európába küldésére irányuló programját intenzívebb kiképzésre, így az amúgy is fölényben lévő csapatok még jobbak lesznek az orosz csapatoknál. Ukrajnának pedig továbbra is meg kell találnia a módját az inváziót elősegítő orosz kapacitások lerontásának, beleértve az orosz logisztikai, szállítási és parancsnoki csomópontokat. Ukrajna a közelmúltban két orosz légi bázist támadott meg Ukrajnától több mint 600 kilométerre. Ezeket a csapásokat valószínűleg meg akar majd ismételni. Az ilyen mély támadások pszichológiailag érintik az oroszokat, kihatnak Putyin belpolitikai helyzetére, és stratégiai dilemmába kényszerítik Oroszországot azzal kapcsolatban, hogyan mérje össze Ukrajnában tett katonai erőfeszítéseit a hazai bázisok védelmével.

E lépések végrehajtása során az ukrán vezetők és tervezők segíthetnek megakadályozni egy energikusabb, integráltabb és fantáziadúsabb orosz hadsereg kialakulását. És ha Ukrajna továbbra is nyerni tud a csatatéren, Kijev megpróbálhatja elszigetelni és esetleg elfoglalni az egész Donbászt és a Krímet. Mindkét terület visszafoglalása az ukrán kormány kinyilvánított célja. Ám az ezekre a területekre való sikeres beköltözés nagy kihívást jelent majd. A Krím elfoglalása különösen trükkös lenne, mivel Ukrajnának új típusú haditengerészeti műveleteket kell végrehajtania, hogy megakadályozza Oroszország hatalmas fekete-tengeri flottáját abban, hogy eltalálja az ukrán csapatokat, amikor átkelnek a félszigetre. Az ukránoknak egyszerre kellene koordinálniuk a kétéltű, légi, földi és egyéb műveleteket. Ez a feladat, bár nem megoldhatatlan, nehéz. Egyes nyugati kormányok pedig úgy tekinthetnek a Krímért folytatott kampányra, mint amely túlmutat azon, amit támogatni ígértek – még akkor is, ha a félsziget jogilag Ukrajna része marad, és Zelenszkij folyamatosan ismertette, hogy vissza kívánja venni.

De hosszú utat kell megtenni ahhoz, hogy Ukrajna elérje azt a pontot, ahol megtámadhatja a Krímet. Jelenleg több közvetlen válsággal és kihívással rendelkezik. Az országnak például meg kell találnia a módját, hogy gyorsan újjáépítse és megerősítse áram- és fűtéshálózatát a folyamatos orosz támadásokkal szemben, többek között több nyugati segítség igénybevételével. (Az Egyesült Államok külügyminisztériumának ígérete, hogy több mint 53 millió dollárnyi energia felszerelést küld majd.) Kijevnek azt is alaposan meg kell fontolnia, hogy 2023-as földi, légi és információs hadműveleteit hogyan kell sorrendbe állítani és rangsorolni, hasonlóan ahhoz, ahogyan ellentámadásait megszervezte. az elmúlt hónapokban, hogy Oroszországot egyidejűleg kényszerítsék harcra északon, keleten és délen.

Szerencsére rengeteg okunk van azt gondolni, hogy Kijev még az újjáélesztett orosz hadsereget is legyőzheti. Ukrajna nemzetközi befolyásolási kampányai modellként szolgáltak más demokráciák számára, amelyeket tanulmányozni és utánozni kell. Az ukránok jobbnak bizonyultak az oroszoknál taktikáik és katonai intézményeik adaptálásában és korszerűsítésében. És sokkal jobb a moráljuk. A háború nem tartogat bizonyosságot, függetlenül a korábbi győzelmektől. De ha Ukrajna meg tudja őrizni a nyugati támogatást, az bebizonyíthatja, hogy Putyin új elmélete a győzelemről félrevezető.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Azzal is lehet érvelni, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos legfontosabb mérőszám a szárazföldi felszíni átlaghőmérséklet. Az 1886-1915 közötti átlag 2022-höz viszonyított anomália 2,94 °C.

Csak a szárazföld anomáliái fontos. Végül is a legtöbb ember a szárazföldön él. Az emberek valószínűleg ki fognak pusztulni, ha 3°C-kal emelkedik az iparosodás előtti időszakhoz képest.

Továbbra is emelkedhet a hőmérséklet?

Az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja egy másik fontos mérőszám az éghajlatváltozással kapcsolatban. 2022 júniusában Mauna Loa szén-dioxid-koncentrációja 421 ppm volt, ami 2022 májusához képest rekordmagasság. A metán és a dinitrogén-oxid koncentrációja szintén rekordmagasságban van 1750 óta.

Az üvegházhatást okozó gázok ilyen magas koncentrációja valószínűleg még egy ideig melegíti az óceánokat, ami a tengeri jég további olvadását okozza stb.

Mindezek a mutatók fontosak, beleértve a Föld energia egyensúlyhiányát, az üvegházhatást okozó gázok légköri koncentrációját és a földfelszíni hőmérsékleti anomáliákat.

Az üvegházhatású gázok sok éven át a légkörben maradnak, így még ha az emberek tevékenységéből származó kibocsátások most meg is szűnnek, a hosszú élettartamú üvegházhatású gázok koncentrációja valószínűleg nem fog jelentősen csökkenni a következő néhány évben, miközben további kibocsátások, pl. a bomló biomassza, az erdőtüzek és a hulladéktüzek miatt világszerte, ami szintén megnehezítené a rövidebb élettartamú metán koncentrációjának csökkenését.

Készülünk belépni egy új El Niño-ba is. A különbség az El Niño és a La Niña között több mint fél Celsius-fok. A közelgő El Niño egybeeshet a napfoltok 2025-ös csúcsával.

Az ebből eredő hőhullámok és tüzek hatalmas áramszüneteket idézhetnek elő, és a civilizáció leállásával a szulfátfedő hatás nagy része szinte azonnal megszűnhet, ami a hőmérséklet-emelkedés további felgyorsulását eredményezheti.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Újra megnéztem Tim Urban „Inside the Mind of a Master Procrastinator” (Egy mester halogató elméjében) című videóját is. Különösen megnyugtatónak találtam, amikor megtudtam, hogy még a galambok is halogatnak.

A halogatás a késleltetés érdekes formája, amely irracionális abban az értelemben, hogy annak ellenére tesszük, hogy tudunk a negatív következményeiről. Ezek a késedelmes tartozás kiegyenlítés miatti büntetéstől a tanulmányi kontextusban való lemorzsolódásig terjedhetnek. Valamilyen tudatalatti szinten tudom, hogy ha késlekedem a könyvem vázlatának befejezésével, az stresszt okoz, ha sokkal rövidebb idő alatt kell majd befejeznem.

Tekintettel arra, hogy a halogatás stresszt és szorongást okoz, miért vagyunk a legtöbben még mindig hajlamosak rá? A kutatások szerint ez számos kognitív torzítással függ össze.

A Jelen torzítása

A kutatók a halogatást úgy határozták meg, mint „a preferenciák jelenlegi torzítását, ami miatt a megfigyeltek késleltetik olyan kellemetlen feladatok elvégzését, amelyeket maguk is szeretnének hamarabb elvégezni”. A jelenbeli torzítás az a tendencia, amikor két jövőbeli mozzanat közötti kompromisszumot vizsgáljuk, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, amelyik hamarabb bekövetkezik.

Például figyelmen kívül hagyhatjuk egy cselekvés jövőbeli következményeit. Ez akkor jön be, amikor engedek a kísértésnek, és eszek még egy csokis kekszet, pedig tudom, hogy csökkentenem kell a cukrot. Az akaraterőm nem bírja ezt a veleszületett elfogultságot, amikor az azonnali élvezetre koncentrálok.

Pszichológiailag egy esemény hatását – vagy egy jutalom értékét – csillapítottnak érzékeljük, ha az a jövőben távolabb esik. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a kívánt eredményt kevésbé értékeljük, mint a jelenben. Ez a jövőbéli énünktől való elszakadást is okozhat, amikor egy feladat sikeres elvégzésének pozitív következményeit úgy fogjuk fel, mintha valaki mással történt volna, nem pedig önmagunkkal.

Ha halogatjuk, a jelenben egy pozitív tevékenységet választunk (például videók nézése vagy társasági élet), mint egy későbbi pozitív következmény – például egy feladat elvégzése vagy a jó osztályzat megszerzése. Ez általában magában foglalja a halogatás negatív következményeinek egyidejű gondolkodását is. Ez az oka annak is, hogy az emberek halogathatják a nyugdíjcélú megtakarítást.

Egy tanulmányban, amikor egy diákcsoportnak két választási lehetőséget ajánlottak fel: 150  $-t most vagy 200 $-t hat hónap múlva, jelentős többségük a jelenben felajánlott 150 $-t választotta. És amikor felajánlották a választást az azonnali 50 $ és a mostani 100 $ között, sokan az azonnali 50 $-t választották. A dolgok iránti preferenciánkat és a választásainkat torzíthatja az ezekhez a lehetőségekhez való relatív időbeli távolságunk.

Arra hajlunk, hogy ma kisebb nyereséget válasszunk, mint holnap nagyobb nyereséget. Mindazonáltal mindannyian különbözünk abban, hogy hogyan tudunk küzdeni ezzel a késztetéssel – vannak, akik elfogultabbak a jövő vagy a múlt felé.

A status quo torzítása

Amint azt a Sway könyvemben bemutattam, egy másik kognitív torzítás, amely valószínűleg szóba kerül, a status quo elfogultság. Agyunk lusta, és amennyire csak lehetséges, el akarjuk kerülni a kognitív terhelést. Így hát meg vagyunk győződve arról, hogy jobb ha elkerüljük azokat a feladatokat, amelyek megváltoztatják a gondolkodásmódunkat, vagy amelyek kognitív megterheléshez vezetnek –  mint hogy valami új és kimerítő dologba kezdjünk.

Lényegében ellenállóvá tesz a változásokkal szemben, mivel attól tartunk, hogy megbánjuk az aktív döntéseket (amikor a semmittevés is „választás”). A status quo elfogultsága például „veszteségkerülő torzításhoz” vezethet, ami arra késztet bennünket, hogy ne veszítsünk. Kétség esetén lényegében azt mondjuk magunknak, hogy ne tegyünk semmit.

A veszteségek pszichológiailag majdnem kétszer olyan károsak, mint a nyereségek. Más szóval, a legtöbb ember kétszer akkora lelki fájdalmat érez a 100 $ elvesztése miatt, mint a 100 $ megszerzése miatt. Ez az elfogultság azt jelenti, hogy az emberek nem hajlandók kockázatot vállalni azzal, hogy elajándékozzák a birtokukat egy olyan dolog javára, ami „talán” jövedelmezőbb lesz számukra a jövőben.

Egyes személyiségjegyek befolyásolhatják a status quo-hoz való ragaszkodási hajlandóságát. Ha valaki nyitott és kíváncsi az új dolgokra, kevésbé tartózkodik a kockázatvállalástól, és erős a kötelességtudata, akkor ez az elfogultság valamivel kevésbé érintheti.

Érvek és hátrányok

A halogatás egyetemes tapasztalat, függetlenül a kulturális különbségektől. Véleményem szerint ez nem a lustaság jele, ahogyan gyakran címkézik. Nem mindig rossz a feladatokat elhalasztani. Úgy gondolom, hogy ez néha lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk a bizonytalanságokon. A kutatások azt mutatják, hogy segíthet eligazodni a nehéz érzelmekben, ami a végén jobb munkához vezethet.

Ha ezt mondjuk, a halogatás néha igazi akadály lehet. Ennek oka lehet egy mögöttes mentális egészségügyi probléma, ami kezelést igényel. Ha a halogatás komolyan megzavarja az életet, érdemes elkezdenie a feladatokat kisebb darabokra vágását, és minden lépés után jutalmazni.

De talán még ennél is fontosabb, hogy bocsásd meg magadnak a halogatást. Minél inkább magunkévá tesszük a szégyent és a bűntudatot, annál inkább halogatjuk a jövőben, és ez további kiváltó ok lehet, amely arra kényszeríthet bennünket, hogy még többet halogassunk.

Végső soron mindannyiunknak más az időfelfogása. Az egyéni különbségek megértése segíthet abban is, hogy jobban megértsük a neurodiverz embereket. Például néhány emberről kiderült, hogy másként és következetlenebben csomagolják az időt. Lehet, hogy az idő számukra nem lineárisan, hanem ciklikusan működik, amihez én is viszonyulok.

Erről jut eszembe, hogy most tényleg meg kellene csinálnom az adóbevallásomat. Most lenne rá idő. Vagy talán egy csésze kávé után.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az interjút Ann-Dorit Boy készítette

DER SPIEGEL: Ms. Brown, látom, hogy ön meglehetősen melegen öltözött, pehelymellénnyel az irodájában Kijev központjában. Önt és munkatársait is érintik áramkimaradások és fűtéskimaradások az ukrajnai energia infrastruktúra elleni orosz célzott támadások következtében?

Denise Brown: A lakásom most rendben van. A helyemet stratégiailag választottam ki, nagyon közel a kormányzati épületekhez. A legtöbb kollégánknak azonban a legutóbbi támadások után napokig nem volt árama és vize. Csakúgy, mint mindenki más, én is bérbe adom a lakásomat, és Kijev városa által biztosított áramtól és víztől függök. És mint mindenki másnak, amikor megszólal a légsziréna, le kell mennem a legközelebbi légópincébe.

Denise Brown 1963-ban született, az Egyesült Nemzetek Szervezetének rezidens  humanitárius koordinátora Ukrajnában. Kanadai származású, korábban a Közép-afrikai Köztársaságban töltötte be ezt a pozíciót, ahol az ENSZ-főtitkár helyettes különleges képviselőjeként is szolgált.

DER SPIEGEL: Ön egy hatalmas segélyakciót felügyel Ukrajnában, és ebben az évben volt az ENSZ történetének legnagyobb költségvetése: 4,3 milliárd dollár.

Brown: Igen, az Ukrajnának nyújtott adományok iránti felhívás idén volt a legnagyobb a világon. 2023-ra azt tervezzük, hogy valóban megpróbáljuk csökkenteni a számokat, és 3,9 milliárd dollárt kérünk a nemzetközi közösségtől. Gondoskodnunk kell arról, hogy az akut humanitárius válaszra összpontosítsunk. Biztosítsuk az embereknek az alapvető szükségleteket. De egyre több olyan ukrán is van, aki a háború következtében szegénységbe süllyed, és szintén segítségre szorul. Egyelőre Afganisztán rendelkezik a legnagyobb humanitárius segély költségvetéssel 2023-ra, de meg kell nézni, hogyan alakul a helyzet. Az ukrajnai háború még nem ért véget, és a helyzet bármikor tovább romolhat.

DER SPIEGEL: Mi a legnagyobb gondod jelenleg?

Brown: Ha teljes áramszünet lesz, az katasztrófa lesz. Egy 40 millió lakosú ország megsegítése meghaladná a humanitárius közösség kapacitását. Együtt kell átgondolnunk, mit tegyünk ebben az esetben – és ezt most azonnal meg kell tennünk.

DER SPIEGEL: Még további harcok és légicsapások nélkül is óriási a szenvedés Ukrajnában. Az ENSZ becslése szerint 17 millió ukránnak van szüksége segítségre a háború következtében. Ön több mint 11 millió embernek nyújt segítséget a legsúlyosabban érintettek közül. Hány alkalmazottja van az ENSZ segélyszervezeteinek az országban és milyen helyszíneken?

Brown: Valamivel több mint 2000 alkalmazottunk van az országban: körülbelül 1600 ukrán és 400 nemzetközi alkalmazott. Aztán ott vannak a civil szervezetek, a humanitárius partnereink, és ezeknek is több száz alkalmazottja van. A frontvonalhoz közeli közösségekre összpontosítunk azon nyolc régióban, amelyeket közvetlenül érintettek. Irodáink vannak Dnyiproban, Harkovban és Poltavában. Nemrég változtattuk meg Zaporizzsja biztonsági szabályait. A személyzet most éjszakára ott maradhat, és hosszú távon dolgozhat. Nemrég nyitottunk egy irodát Mikolajivban, ahol a múlt héten tartózkodtam. Ott lesz egy kis csapatunk. És van egy nagy csapatunk Odesszában. Tehát most a frontvonal teljes hosszát lefedjük.

DER SPIEGEL: Segíti az embereket azokon a területeken, amelyeket nemrégiben szabadítottak fel az ukrán hadsereg segítségével, mint például Herson?

Brown: Igen, a lehető leggyorsabban reagálunk az igényekre, amikor a helyek elérhetővé váltak. 72 órán belül odaérünk. Segélyszállítmányokat szállítunk Harkiv és Kherson régióba. A Dnyepr folyó mentén azonban vannak olyan helyek, ahová még mindig nem tudunk eljutni az ágyúzás miatt.

DER SPIEGEL: Mandátumuk szerint az ENSZ segélyszervezetei kötelesek segítséget nyújtani a konfliktus által érintett ukránoknak, tartózkodási helyüktől függetlenül. Sikerült-e átlépnie a frontvonalat és segíteni az embereknek az Orosz Föderáció ellenőrzése alatt álló területeken?

Brown: Nem, egyáltalán nem. Mindkét kormányt rendszeresen értesítjük arról, hogy humanitárius konvojokat szeretnénk küldeni. Megnevezzük a napot, az útvonalat, a kellékeket. Sajnos az Orosz Föderáció eddig nem biztosította számunkra hozzáférést. Szinte hetente kérünk hozzáférést, és ezt tovább fogom szorgalmazni. Mert ahogy mondod, az én felelősségem, hogy segítséget nyújtsak minden ukránnak. Készek vagyunk erre. Ha holnap megkapom az engedélyt az Orosz Föderációtól, akkor holnap indul a konvoj.

DER SPIEGEL: Sikerült-e felmérni az igényeket az orosz ellenőrzés alatt álló területeken? És vannak-e olyan szervezetek, amelyek megpróbálják elérni az embereket?

Brown: Mi magunk nem tudtuk felmérni az orosz ellenőrzés alatt álló területek helyzetét. De feltételezem, hogy ami az egyik oldalon történik, az a másik oldalon is megtörténik. Az embereket a háború megbénította, és az ellátási láncok leálltak. A kommunikáció megszakadt, a gyógyszerek és az inzulin szállítása megszűnt. Az emberek nem tudtak úgy felkészülni a télre, mint szoktak. Vannak olyan szervezetek, amelyek a frontvonalon túl is működnek, de ez kis méretű, és nem tesznek erőfeszítések a „téliesítésre”, a télre való felkészülésre. Ma Kijevben -4°C van, és a helyzet napról napra romlik. De abban reménykedem, hogy hozzáférést kapunk, és továbbra is szorgalmazzuk ezt az ENSZ minden szintjén.

DER SPIEGEL: Mit jelent a „téliesítés” kifejezés?

Brown: Gondoskodnunk kell a fűtési rendszerek működéséről, a nyílászárók javításáról. A rakétacsapások miatti az ablakok nagy része kitört. Meg kell győződnünk arról, hogy nincs szivárgás a tetőkön. Különösen a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) végez ilyen javításokat. 90 mobilmérnöki csapatuk van. Sürgősségi menedék helyreállító készleteket biztosítunk, különösen a Hersonban élők számára. Hatósági kérésre hatalmas mennyiségű matracot, takarót, ruhát hoznak be, valamint generátorokat. Ez azt jelenti, hogy amikor a hatóságok kollektív hőközpontot hoznak létre, ahová az emberek napközben be tudnak menni, akkor legyen áram a működtetésére. Ahol igény van rá meleg ételeket is biztosítunk. Számos intézkedés létezik annak biztosítására, hogy az embereknek meleg és biztonságos helyük legyen a leghidegebb téli hónapokban is.

DER SPIEGEL: Az önök számára hogyan változtatták meg a helyzetet az október 10-én kezdődő hatalmas támadások az energia infrastruktúra ellen?

Brown: A kormány becslései szerint a célzott csapások következtében az energia-infrastruktúra kb. 50 százaléka megsérült vagy megsemmisült. Tehát még mindig vannak folyamatos áramszünetek. A kormány felszólította az egész nemzetközi közösséget, az ENSZ-t és másokat, hogy vigyenek be alkatrészeket a javítások folytatásához. Tehát mindenki azon dolgozik, hogy megszerezze ezeket az anyagokat. Kijev polgármestere 1000 hőközpont felállítását tervezte, de most azt mondja, 3000 lesz.

DER SPIEGEL: Tehát az ukrán hatóságok esetleges áramszünetre való felkészülése elkülönül az ENSZ humanitárius segítségnyújtásától?

Brown: Ukrajna egy nagyon tehetséges ország, különösen olyan helyen, mint Kijev. De fontos elmondani, hogy ha támogatást kérnek tőlünk, akkor megtaláljuk a módját, hogy ezt a segítséget megadjuk. A legrosszabb az lenne, ha Kijevben télen -20°C is lenne áram nélkül. A lakosságot, főleg az időseket védeni kellene. Megvan a saját készenléti tervünk, és nem megyünk sehova. Az ENSZ és a civil szervezetek a helyükön maradnak. Nem tartanám itt az összes alkalmazottat, de megtartanám az embereket, hogy biztosak lehessünk a munkánk folytatásában.

DER SPIEGEL: A háború folyik, és minden nap újabb pusztításnak lehetünk tanúi. Feltételezem, hogy még nem is álmodozol az újjáépítési fázisról.

Brown: Egyáltalán nem álmodom, mert olyan fáradt vagyok. Vannak azonban az országnak olyan részei, mint például az északkeleti Szumi régió, amelyek a háború kezdeti szakaszában súlyosan megsérültek, de mára többnyire védettek a légicsapásoktól. Az ottani kormányzó arra kért minket, hogy januárban üljünk le csapatával, és kezdjük el megvizsgálni, mit tehetünk a mezőgazdasági beruházások és a szociális szolgáltatások helyreállítása terén. Hiszen az emberek elvesztették a személyi igazolványt és az otthonukat. Tehát ezt fogjuk megvizsgálni januárban. Megvizsgáljuk a korai helyreállítási tevékenységeket, ahol ez lehetséges.

 _____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Smith szerint ez azt mutatja, hogy a „nyugat” nem megbízható. Korybko úgy gondolja, hogy az interjú meghosszabbítja az ukrajnai konfliktust. Martyanov szerint Merkel hülye.

Az interjúban úgy tűnik, hogy Merkel azt állítja, hogy az ukrán kormány és a Donbász régió közötti minszki egyezményeket, amelyeket kezesként tárgyalt és aláírt, soha nem akarták teljesíteni. Csak az volt a célja, hogy időt adjon az ukrán hadsereg felépítésére.

Úgy gondolom azonban, hogy ez az értelmezés helytelen. Merkelt nagyon kemény kritika éri nemcsak az Egyesült Államokban, hanem saját konzervatív pártjában is. Most azon van, hogy igazolja korábbi döntéseit, valamint a jelenlegi rossz ukrajnai eredményt. Az a sejtésem, hogy kitalálja a dolgokat. Sajnos komoly károkat is okoz.

Az interjú a következő:

ZEIT: A viszonylagos nyugalom évei a kihagyások évei is voltak, és nem csak válságmenedzser volt, hanem részben okozója is volt a válságoknak?

Merkel: Nem lennék politikus, ha nem foglalkoznék ezzel. Nézzük az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos politikámat. Arra a következtetésre jutok, hogy az akkori döntéseket úgy hoztam meg, hogy azt ma is megértem. Ez egy ilyen háború megelőzése volt. Az a tény, hogy ez nem járt sikerrel, nem jelenti azt, hogy a próbálkozások rosszak voltak.

MoA: Szerintem a fentiek valódiak. A minszki megállapodások komoly kísérletet jelentettek a háború megakadályozására azáltal, hogy Donbászt visszaintegrálták a föderalizált Ukrajnába.

Porosenko ukrán elnöknek azonban nem akarata és nem  volt politikai háttere se a megállapodás teljesítéséhez. Nem volt esély arra, hogy alatta föderalizációs törvényt fogadjon el az ukrán parlament. Ráadásul az Egyesült Államok, az egyetlen fél, aki valóban nyomást gyakorolhatott volna rá, azt mondta neki, hogy ne kövesse a megállapodást. De aztán jött Zelenszkij, akit nagy többséggel megválasztottak azzal az ígérettel, hogy teljesíti a Minszk II. Még kísérleteket is tett erre. Ám hamarosan rájött, hogy saját élete is komoly veszélyben forog, ha tovább próbálkozik. Az Egyesült Államok is nyomást gyakorolt, nem akarta Minszki teljesítést. Merkel azonban ezt nem mondhatja ki hangosan. 2019 végére már biztosan felismerte, hogy a Minszk II örökre blokkolva volt. Ez számára súlyos vereség volt, de nem tehetett ellene semmit.

Ezért most utólag előkerül egy Chamberlain kifogás. A Chamberlain által aláírt 1938-as müncheni megállapodás megakadályozta, hogy Németország azonnal háborúba lépjen, és időt adott az Egyesült Királyságnak és másoknak a fegyverkezésre. A minszki megállapodás – állítja most Merkel – időt nyert Ukrajna számára, hogy jobb helyzetbe hozza hadseregét.

ZEIT: De továbbra is hihetőnek tartható miként cselekedett korábbi körülmények között, és ma, az eredmények fényében, helytelennek tartja.

Merkel: De ehhez azt is meg kell mondani, hogy pontosan mik voltak akkoriban az alternatívák. Helytelennek tartottam Ukrajna és Grúzia NATO-csatlakozásának 2008-ban tárgyalt kezdeményezését. Az országok nem rendelkeztek ehhez a szükséges előfeltételekkel, és nem vették át teljes mértékben egy ilyen döntés következményeit, mind Oroszország Grúzia és Ukrajna elleni fellépése, mind a NATO és a segítségnyújtás szabályai tekintetében. A 2014-es minszki megállapodás pedig kísérlet volt arra, hogy időt adjon Ukrajnának.

(a ZEIT szerkesztői megjegyzése: A Minszki Megállapodás a magukat kikiáltott Donyeck és Luhanszk köztársaságok egyezményei, akik orosz befolyás alatt szakadtak el Ukrajnától. A cél az volt, hogy időt nyerjenek a tűzszünettel a későbbi békekötés érdekében Oroszország és Ukrajna között.)

Ezt az időt Ukrajna arra is használta, hogy megerősödjön, ahogy ma is láthatjátok. A 2014/15-ös Ukrajna nem a mai Ukrajna. Amint azt a Debalcevéért (Donyec megye, Donbászban található vasúti város) 2015 elején vívott csatában láthatta, Putyin könnyen lerohanhatta őket annak idején. És nagyon kétlem, hogy a NATO-országok akkoriban annyit tehettek volna Ukrajna megsegítéséért, mint most.

ZEIT: A kancelláriaminiszteri poszt lejárta utáni első nyilvános fellépésén Merkel azt mondta, hogy már 2007-ben felismerte, hogyan gondolkodik Putyin Európáról, és hogy az egyetlen nyelv, amit megért, az a keménység. Ha ez a felismerés ilyen korán jött, miért folytatott olyan energiapolitikát, amely annyira függővé tett minket Oroszországtól?

Merkel: Mindannyiunk számára világos volt, hogy a konfliktus befagyott, a probléma nem oldódott meg, de ez értékes időt adott Ukrajnának. Természetesen most feltehetjük a kérdést: Miért hagyták jóvá az Északi Áramlat 2 megépítését ilyen helyzetben?

ZEIT: Igen, miért? Főleg, hogy már akkoriban nagyon erős kritika érte a vezeték építését például Lengyelország és az USA részéről.

Merkel: Igen, különböző véleményekre lehet jutni. Egyrészt Ukrajna nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az orosz gáz tranzitországa maradjon. A gázt az ő területén akarta átvezetni, nem pedig a Balti-tengeren. Ma néha úgy viselkednek, mintha minden orosz gázmolekula az ördögtől származna. Nem így volt. Másrészt nem arról volt szó, hogy a szövetségi kormány kérte volna az Északi Áramlat 2 jóváhagyását, ezt a cégek megtették. Végső soron a szövetségi kormány és számomra az volt a döntés kérdése, hogy politikai aktusként hozunk-e új törvényt az Északi Áramlat 2 jóváhagyásának határozott megtagadására.

ZEIT: Mi akadályozta meg ebben?

Merkel: Egyrészt egy ilyen elutasítás a minszki megállapodással kombinálva véleményem szerint veszélyesen rontotta volna az Oroszországgal fennálló klímát. Másrészt az energiapolitikai függőség azért alakult ki, mert kevesebb volt a gáz Hollandiából és Nagy-Britanniából, Norvégiában pedig korlátozott volt a termelés.

MoA: Szerintem Merkel zavarba ejtő. Eredeti szándéka a Minszk II-vel az volt, hogy ne időt nyerjen Ukrajna felfegyverzésére. Célja az volt, hogy megakadályozza a további háborút és békét kössön. Az az érv, miszerint Ukrajnának volt ideje felfegyverezni, csak most és csak azért hangzik el, hogy megmentse politikai fenekét a jelenlegi politikai légkörben.

Ennek bizonyítéka az, amit ő is felhoz, az Északi Áramlat 2, amelyet mindig is teljes mértékben támogatott. Célja az volt, hogy függetlenítse Németországot az Ukrajnán és Lengyelországon áthaladó vezetékektől. De a háború még azelőtt kitört, hogy a sokat késett vezeték elkészült volna. És Németország jelenlegi helyzetének minden reális alternatívája eltűnt, miután az Egyesült Államok végre felrobbantotta. Az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatos válaszának nincs értelme, ha az Északi Áramlat 2 építésével egy időben szándékosan készítette fel Ukrajnát a háborúra.

Van egy másik dolog, ami érvénytelenné teszi a „vásárolt idő” utólagos érvelését. 2014-ben Oroszországot meglehetősen kemény szankciók sújtották, és óriási gondjai voltak az ellátási láncok újrakonfigurálásával. Oroszország az azóta eltelt időt arra használta fel, hogy még keményebb szankciókra és háborúra készüljön. Figyeld meg, milyen csekély problémái vannak Oroszországnak, miután valóban megsemmisítő szankciókat vezettek be. Ez előkészületet igényelt. 2018-ban Oroszország számos kiváló stratégiai fegyvert vezetett be, amelyeket most bevetnek. 2014-ben az S-400 légvédelmi rendszer még csak prototípus volt. Ma minden orosz légvédelmi csoport rendelkezik vele és telepíti. Oroszország ezt az időt háborús készleteinek, különösen tüzérségi lőszereinek és rakétáinak bővítésére használta fel.

Ha úgy gondolja, hogy a „megvásárolt idő” érv valódi, nézze meg az oroszországi helyzetet, és hasonlítsa össze Ukrajnával és Európa többi részével. Ki használta fel jobban az időt? Ki van most jobb helyzetben?

Merkel sajnálatos és hamis kifogásával az a probléma, hogy – amint Korybko rámutat – valódi károkat okoz. Úgy tűnik, mindenki, Putyin orosz elnököt is beleértve, csak azt az egy bekezdést olvassa el az utólagos érvekkel, nem pedig a teljes szövegkörnyezetet. Ez sokkal nehezebbé teszi az ukrajnai háború lezárását.

Putyin most azt mondja, hogy hitt Merkel komolyságában Minszket illetően. Most mélységesen csalódott. Kivel beszélhet a békéről, amikor a másik oldalon senki se képes megegyezni?

Remélem, Putyin továbbra is teljes összefüggésében elolvassa az interjút, és meggondolja magát.

Merkel szándéka volt a bizalom aláásása? Nem tudom. Miért tenné?

A feljegyzés kedvéért: nem szerettem Merkel politikájának nagy részhét. Soha nem szavaztam rá vagy a kormányait támogató pártokra. De nem volt rossz politikus, és én tiszteltem őt. Ez a tisztelet mára eltűnt.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az emberi kötődés kulcsfontosságú összetevői az, hogy a másik személyt a kényelem megbízható forrásaként éljük meg, keressük őt, ha szorongunk, élvezzük a jelenlétét, és hiányoljuk, ha távol vannak. A kutatók ezeket a tényeket a háziállatokkal való kapcsolataink jellemzőiként is azonosították.

De vannak bonyolultságok. Egyes emberek csoportjai erősebben alakítanak ki bensőséges kapcsolatokat kedvenceikkel. Ide tartoznak az elszigetelt idős emberek, akik elveszítették az emberek iránti bizalmukat, és akik segítő állatokra támaszkodnak.

A kutatók azt is megállapították, hogy bolyhos, pikkelyes és tollas barátainkkal fennálló kapcsolatainknak ára van, hiszen kedvenceink elvesztése miatt bánkódunk. A kedvtelésből tartott állatok bánatának egyes aspektusai azonban egyediek.

Eutanázia

Sok ember számára a kisállat halála lehet az egyetlen tapasztalata az eutanáziával kapcsolatos gyászról. A dédelgetett kísérőállat elaltatására vonatkozó döntéssel kapcsolatos bűntudat vagy kétely bonyolíthatja a gyászt. A kutatások például azt találták, hogy különösen nagy kihívást jelenthetnek a családon belüli nézeteltérések arról, hogy helyes-e (vagy volt-e) elaltatni egy kisállatot.

De az eutanázia lehetőséget ad az embereknek arra is, hogy felkészüljenek szeretett állatuk elmúlására. Lehetőség van elbúcsúzni, és megtervezni az utolsó pillanatokat a szeretet és tisztelet kifejezésére, mint például egy kedvenc étkezés, egy közös éjszaka vagy egy utolsó búcsú.

Éles különbségek vannak az emberek reakcióiban a háziállatok eutanáziájára. Izraeli kutatások kimutatták, hogy az elaltatott kisállat halálát követően az emberek 83%-a biztos abban, hogy jól döntött. Azt hitték, hogy állatkísérőjüknek méltóbb halált adtak, ami minimálisra csökkentette a szenvedést.

Egy kanadai tanulmány azonban azt találta, hogy a vizsgálatban résztvevők 16%-a, akiknek házi kedvenceit elaltatták, „gyilkosnak érezte magát”. Az amerikai kutatások pedig kimutatták, hogy mennyire árnyalt lehet a döntés, mivel a vizsgálatban résztvevők 41%-a érezte magát bűnösnek, 4%-a pedig öngyilkossági érzést tapasztalt, miután beleegyezett, hogy állatát elaltassák. A kulturális hiedelmek, kapcsolataik természete és intenzitása, a kötődési stílusok és a személyiség befolyásolja az emberek háziállat-eutanáziával kapcsolatos tapasztalatait.

Jogfosztott bánat

Ez a fajta veszteség még mindig kevésbé elfogadható társadalmilag. Ezt jogfosztott gyásznak nevezik, ami olyan veszteségekre utal, amelyeket a társadalom nem teljesen élt át, vagy figyelmen kívül hagy. Ez megnehezíti a gyászt, legalábbis nyilvánosan.

Robert Neiymeyer és John Jordan pszichológusok szerint a jogfosztott gyász eredménye az empátia kudarca. Az emberek tagadják saját kedvencük gyászát, mert egy részük szégyenletesnek érzi. Ez nem csak arról szól, hogy az irodában vagy a kocsmában összeszorítsa a száját. Az emberek úgy érezhetik, hogy a házi kedvencek gyásza elfogadhatatlan családjuk bizonyos tagjai, vagy általánosabban a család számára.

Tágabb szinten pedig eltérés lehet a kedvtelésből tartott állatok bánatának mélysége és az állatok halálával kapcsolatos társadalmi elvárások között. Például egyesek megvetéssel reagálhatnak, ha valaki hiányzik a munkából, vagy szabadságot vesz ki, hogy meggyászolja egy kisállatát.

A kutatások azt sugallják, hogy amikor az emberek egy kisállat elvesztése miatt gyötrődnek, a jogfosztott gyász megnehezíti számukra a megnyugvást, a poszttraumás viselkedést és a gyógyulást. Úgy tűnik, hogy a jogfosztott gyász olyan módon visszafogja az érzelmi kifejezést, ami megnehezíti annak feldolgozását.

Házi kedvenceinkhez fűződő kapcsolataink ugyanolyan jelentőségteljesek lehetnek, mint azok, amelyeket megosztunk egymással. Házi kedvenceink elvesztése nem kevésbé fájdalmas, mások elvesztésénél, és gyászunk is ezt tükrözi. A kedvtelésből tartott állatok gyászának vannak dimenziói, amelyeket egyedinek kell ismernünk. Ha el tudjuk fogadni a kisállat halálát a gyász egy fajtájaként, akkor csökkenthetjük az emberek szenvedését. Végül is csak emberek vagyunk.

Legyünk őszinték! Amikor a szerettünk sírjára virágot viszünk, nem neki adjuk, hiszen ő már nincs, nem érez, nem tapasztal semmit. Magunkat elégítjük ki. Amikor gyászolunk, magunkat sajnáljuk, hiszen mi veszítettünk, nem az elhunyt. Ezért lehetséges, hogy kedvenc kutyánk elvesztése nagyobb űrt hagy maga után, mint egy hozzánk közel álló személy elvesztése.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ezt az idézetet Michael R. Johnston The Widening Gyre című sci-fi regényének főszereplője írta. Az olyan írók, mint Johnston, akik kitalálják az idegen trágárságokat, a megérzéseikre hagyatkoznak azzal kapcsolatban, hogy itt a Földön mi hangzik sértőnek.

Azt akartuk feltárni, hogy vannak-e univerzális hangminták a káromkodásban. Ezért egy sor tanulmányt terveztünk különböző nyelveket beszélők bevonásával, és világszerte meglepő mintákat találtunk a káromkodások hangzásában.

Az az elképzelés, hogy az ilyen szavak hangja hozzájárulnak sértő hatásukhoz, ellenkezik egy nyelvi elvvel, Vagyis a szó hangja és jelentése közötti kapcsolat önkényes.

Egyes nyelvi szakértők úgy vélik, hogy ez az elv a nyelv meghatározó jellemzője. Például nehéz bármiféle ablakszerűséget megkülönböztetni az „ablak” szó hangjairól. A szónak más nyelvekben teljesen más hangja van, a francia fenêtre-től az arab شباك („shubak”) és a héber חלון („chalon”)ig.

Mindazonáltal vannak olyan esetek, amikor a szavak valóban úgy hangzanak, mint amit jelentenek (gondoljunk csak a méh „zümmögésére”). Hasonlóképpen, az emberek az i hangot a kis mérethez társítják (pl. pici). Az orr szó pedig nagyobb valószínűséggel tartalmazza az orrhangot különböző nyelveken, mint az véletlenül várható lenne.

Egyes kutatók azzal érvelnek, hogy a káromkodásoknak olyan hangjai vannak, amelyek hozzájárulnak sértő hatásukhoz. Rebecca Roache filozófus azt sugallja, hogy „a szitokszavak »gyors és durva« hangzása… hihetően hozzáadja a drámát a tabutörés vidám izgalmához”.

A legnépszerűbb elmélet szerint a robbanóhangok (a testből távozó levegő áramlásának teljes blokkolásával keltett mássalhangzók, mint például a p, t és k) lehetővé teszik a harag vagy a frusztráció hangsúlyos kifejezését. Az amerikai kognitív tudós, Benjamin Bergen azzal érvelt, hogy a káromkodást ezeknek a hangoknak a befejezése hasznos, mivel ezek „pontosan olyan típusú szavak, amelyeket érdemes rövidre vágni,”.

Egy 2010-es kanadai tanulmány összehasonlította az angol szitokszavak hangjait az énekek és altatódalok hangjaival. Megállapította, hogy a káromkodások nagyobb arányban tartalmaznak kirobbanó hangokat és kevesebb szonoráló hangot (nazális, sikló minőségű beszédhangot), mint például az l és a w.

De ez lehet az angol furcsasága. Alkalmanként találhatunk összhangot egy hang és egy jelentés között az egyik nyelvben, de más nyelveken nem. Például a „gl”-vel kezdődő angol szavak több mint egyharmada a látásra vagy a fényre vonatkozik, mint például a „glisten” és a „glow”, azonban ez az asszociáció véletlenszerűen alakult ki, és az angolra jellemző.

Amit tanultunk

Első vizsgálatunkban azt vizsgáltuk, hogy a távoli rokon nyelvek szitokszavaiban előfordul-e néhány hang a vártnál gyakrabban vagy ritkábban.

Több különböző nyelvcsaládból folyékonyan beszélőket toboroztunk: héber, hindi, magyar, koreai és orosz nyelvet, és megkértük őket, hogy adjanak listát a nyelvük legrosszabb szitokszavairól (néhány résztvevő arról számolt be, hogy nagyon élvezték ezt). Ezután összehasonlítottuk ezekben a szitokszavakban szereplő hangokat az ellenőrző szavak hangjaival.

Nem találtunk bizonyítékot arra, hogy a szitokszóban különösen gyakoriak lennének a robbanóanyagok. Ez azt sugallja, hogy a szitokszavakban előforduló szitokszók előfordulása az angolra és a rokon nyelvekre korlátozódhat. De felfedeztük, hogy a „közelítőknek” nevezett hangok csoportja (amelyek a légáramlás enyhe akadályozásával jönnek létre, mint például az l, r, w és y) ritkán szerepelnek szitokszavakban a nyelveinken.

Aztán végrehajtottunk egy „kármás” kísérletet. Olyan „idegen” álszópárokat hoztunk létre, amelyek egyetlen hangban különböztek egymástól (például yemik és chemik). Mindegyik pár egyik tagja egy közelítőt, a másik pedig egy vezérlőhangot tartalmazott, például ch. Különféle nyelvek (arab, kínai, finn, francia, német és spanyol) 215 beszélőjének játszottuk őket. Az volt a feladatuk, hogy kitalálják, melyik a szitokszó a két álszó közül.

Úgy érveltünk, hogy ha a közelítő szavak kevésbé alkalmasak káromkodásra, akkor az emberek kevésbé gondolnák, hogy a közelítő pszeudoszavak szitokszavak, mint az egyező ellenőrző szavak. És ez az, amit az eredményeink mutattak. Az emberek következetesen szitokszónak ítélték a közelítő nélküli idegen szavakat.

Ez arra késztetett bennünket, hogy elgondolkodjunk, vajon nem lehet-e kevésbé sértővé tenni egy szitokszót, ha hozzávetőlegeseket fűzünk bele. Ennek a hipotézisnek a vizsgálatához visszatértünk az angol nyelvhez, hogy megvizsgáljuk a „darált esküt”. A darált eskü a káromkodások egy vagy több hang megváltoztatásával létrehozott változatai. Például a „rohadt” szó „fené”-re váltása.

Megvizsgáltuk, hogy az angol szitokszavak darált formáiban van-e több közelítő. Eredményeink azt mutatták, hogy igen, több mint kétszer annyian. Tehát részben azért tűnik helyénvalóbbnak a „frigging” udvarias társaságban való használatra, mint a „kibaszás”, mert egy közelítő hangot tartalmaz: r.

Közismert, hogy a magyarban lehet a Világon a legjobban káromkodni. Ezzel szemben az angolban a helyzet siralmas. Az „én időmben” a „blody” volt az egyetlen trágár szó. Napjaikban ezt felváltotta a „fuck”.

Gyakorló apa koromban megtanultam, hogy a gyerekre a leghatásosabb rákiáltás: „rontombontom” vagy a „butorraktár”. Aki még ott tart élete folyamán, érdemes kipróbálni.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Olyan portál is van, például az ICH, ahol hetente száznál is több cikk jelenik meg, teljesen ingyen. Ilyen helyeken viszont a cikkek közepén megjelenik egy felhívás, hogy adakozzon az olvasó. Ez rendszerint hatásos, mert a portál egy-két héten belül jelzi, hogy a célértéket elérték. Jó példa erre a már említett ICH, amit 20 éve Tom Feeley vezet, aki nem rég komoly betegségen esett át, de töretlenül szolgálja látogatóit. Munkája közben ilyen megható szöveggel találkozhatunk:

Forgive the interruption,  Information Clearing House  really needs your help. All we ask is that you click this link and provide what ever you can to support our work. We ask you humbly: please don’t scroll away. Peace and Joy Tom Feeley.

Vagyis: Ne haragudj, hogy félbeszakítunk. Az Information Clearing House-nak valóban szüksége van a segítségedre. Csak annyit kérünk tőled, hogy kattints erre a linkre és segíts annyival, amennyivel tudsz munkánk támogatására. Alázattal kérünk, ne menj el némán a felhívás mellett. Békét és megelégedést kívánva, Tom Feeley.

Ez mellett tényleg nem lehet elmenni szó nélkül, főleg, mert heti sok tucat cikk fellelése nem kis feladat.

A fenntartó célja is világos, ingyen informálja azt, akinek anyagi helyzete nem engedi meg az adomány küldését, de finoman elvárja, hogy aki teheti, az segítsen. Ez a megközelítés nekem szimpatikus, de ezt Magyarországon alkalmazni nem túl praktikus. Itt nálunk a jég hátán is megélő magyaroknál, aki mögötted lép be a forgó ajtóba, de előtted lép onnan ki, mindenkik tudja, hogy nincs ingyen vacsora, de ha lehet meg akarja úszni a fizetést. És erre az Internet ragyogóan alkalmas.

Volt olyan hozzászóló, aki a pofámba vágta (magán levélben), hogy az Internet mindenkié, és ingyenes. Hát igen. Ezért találtam ki a VIP fordítások intézményét. Emlékeztek. Előbb évi 6, majd 10 ezer forintért hetente egy cikk magyar fordítását szétküldtem az előfizetőknek. Ezt azonban a COVID-19 megjelenésekor felfüggesztettem. Nem tartottam erkölcsösnek, hogy a pandémia idején aki anyagilag nem állt jól, ne értesüljön a fontos dolgokról.

Ne is mondjam, önkéntességi alapon a hozzájárulás a tizedére csökkent. Most viszont elmúlt a pandémia,  a kérdés az, hogy visszaállítsam-e az előfizetést? A poszttal párhuzamosan megkérdezem, hogy a fontos fordításokhoz jutás 1) előfizetéses alapon, vagy 2) önkéntes adakozáson múljon-e. Ez utóbbi esetében folyamatosan közölném a beérkező támogatások összegét.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Nem csak arról van szó, hogy Sztálin vasuralma a mai Kreml mintájává vált. Az utolsó éveiben maga Putyin is egyre inkább hasonlít Sztálinra. A második világháború végén Sztálin már több mint 20 évig volt hatalmon, és ettől kezdve egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig autokratikus rezsimjét végletekig vitte. A megnövekedett intolerancia mások véleményével szemben; közeli munkatársainak állandó gyanakvása; hivalkodó, valóban szemérmetlen brutalitása; és megtévesztett, megszállott gondolatai a végsőkig fokozódtak. Sztálinhoz hasonlóan Putyin is több mint 20 évet töltött a hatalmon (beleértve a 2008-tól 2012-ig tartó miniszterelnöki közjátékot is), és jelenlegi, 2018-ban kezdődött elnöki ciklusa során is sok hasonló volt tapasztalható nála. Ez idő alatt módosította az orosz alkotmányt, hogy átállítsa elnöki mandátumát, megszervezte Alekszej Navalnij ellenzéki vezető megmérgezését és letartóztatását, és háborút indított, amelynek pusztító következményei voltak az egész világra nézve.

Most, 2022-ben Oroszország teljes értékű, személyes autokráciává változott. A birodalmi és nacionalista ideológia kíméletlenül leveri a civil társadalmat és a nézeteltérések minden formáját. Putyin a sztálinista totalitarizmus szinte minden klasszikus elemét alkalmazta, beleértve a személyi kultusztól egészen a a hősi halál kultuszig.

Az alkony zóna

A késői Putyin és a késői Sztálin diktatúra közötti hasonlóságok a stílusukban és vezetési módszerben kezdődnek. Putyinnak, akárcsak Sztálinnak személyes a döntéshozatala. A munkatársak és tanácsadók nem képesek befolyásolni a zsarnokot, vagy alternatív lépéseket javasolni. Ez nemcsak a demokratikus rendszerekben vagy akár a fél-autoritárius rendszerekben való politikaalkotás módjához mutat kevés hasonlóságot. A szovjet történelem más korszakainak, például Leonyid Brezsnyev korszakának kollektív vezetésétől is nagyon távol áll. Putyin bizonyos szempontból még bálványát is felülmúlta uralma személyre szabásával. Sztálin például előszeretettel beszélt többes szám első személyben: „Le fogunk lőni”. Putyin is szeret az ország vagy az elit nevében beszélni, de októberben arra a kérdésre, hogy nem bánt-e valamit az ukrajnai „különleges hadművelet” kapcsán, elismerte, hogy a háború az ő személyes projektje. „A tetteim a megfelelő időben voltak helyesek” – válaszolta.

Putyin azt is megtanulta a szovjet diktátortól, hogyan kezelje saját rendszerét. Sztálin élete végén egyre gyanakvóbb volt belső körére. Gyakran szabadjára engedte dühét olyan közeli munkatársára, mint Vjacseszlav Molotov, külügyminisztere és régi helyettese. 1945 őszén, távolléte után visszatérve Moszkvába, Sztálin szidalmazta azokat az embereket, akik egykor leghűségesebb hadnagyainak tűntek – Lavrenty Beriát, a titkosrendőrség főnökét, Georgij Malenkovot, a Politikai Hivatal befolyásos tagját, Anasztasz Mikojant, kereskedelmi miniszter és Molotovot azért, mert megengedte a Pravdának, hogy kivonatokat közöljön Winston Churchill brit miniszterelnök beszédéből.. Sztálin Beriának, Malenkovnak és Mikojannak küldött táviratában panaszkodott, hogy „úgy tűnik, Molotov nem tartja fontosnak az állam érdekeit vagy kormányunk presztízsét”. Ezt az epizódot követően a Szovjetunió második legkiemelkedőbb alakját már nem tekintették a diktátor utódjának. Molotov sem volt egyedül ebben az időszakban. Sztálin belső körének más tagjai is azon kapták magukat, hogy ilyen vagy olyan okból, vagy gyakran ok nélkül, kiestek a kegyből.

Sztálinhoz hasonlóan késői éveiben Putyin is teljes irányítást szerzett Oroszország elitje felett, akik titokban gyűlölik uralkodójukat. Sztálin alatt ennek a gyűlöletnek a mértéke soha nem volt olyan nyilvánvaló, mint halála előtt és közvetlenül azután, amikor Nyikita Hruscsov, Berija és Malenkov az utódáért küzdve versengtek a rezsim minél gyorsabb liberalizálásáért. A mai elitek félnek Putyintól, de még jobban félnek egymástól, akárcsak elődeik Sztálin idején. Sztálinhoz hasonlóan Putyin is szívesebben tartózkodik különböző lakóhelyén, ahol politikai és emberi szinten is elszigetelődött. Vegyük Putyin szocsi rezidenciáját, ahol egyre több időt tölt. A sokkal szerényebb, de ugyanolyan gondosan őrzött abházi dácsára emlékeztet, ahová Sztálin 1945 októberében visszavonult, miután agyvérzést vagy szívrohamot kapott. Figyelemre méltó, hogy a két diktátor visszavonulási helye egymástól mindössze 50 kilométerre van a Kaukázus Fekete-tenger partjának kényelmes szubtrópusi övezetében.

Sztálinhoz hasonlóan Putyin sem tett semmilyen drasztikus lépést belső körének tagjai ellen, de ingerültsége Sztálinét idézi. Emlékezzünk vissza például arra a hírhedt, televíziós találkozóra, amelyet Putyin tartott legfőbb nemzetbiztonsági tanácsadóival Oroszország ukrajnai inváziója előestéjén. Egy nagy oszlopos teremben egy íróasztalnál ülve, tanácsadóival a szoba távoli sarkába szorulva Putyin letolta a külföldi hírszerzés vezetőjét, Szergej Nariskint, miután az nem csinálta meg a házi feladatát, és megzavarta a szeparatista orosz kelet-ukrajnai köztársaságok Oroszország részévé válásával.

Ugyanezen a megbeszélésen Putyin zavaros és dühös beszélgetést folytatott Dmitrij Kozakkal, egy régi munkatársával, aki a minszki megállapodások végrehajtásáról Ukrajnával folytatott tárgyalásokért volt felelős. A találkozót követően Kozak teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Szeptemberben több, a Kremlhez közel álló ember felfedte a Reuters hírügynökségnek, hogy a különleges hadművelet előtt Kozák nyilvánvalóan  tárgyalt Ukrajnáról, miszerint nem csatlakozik a NATO-hoz, ami eloszlatta volna az orosz invázió egyik kulcsfontosságú aggályát. Putyint azonban ez nem érdekelte: már háborúra készült.

Putyin télen

A katonai erő alkalmazása a problémák megoldására – ami a huszonegyedik században szinte anakronisztikusnak tűnik – egy másik taktika, amelyet Putyin Sztálintól örökölt. Gondoljunk csak az 1939-es téli háborúra. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt Sztálinnak nem sikerült kivonnia Finnországból a kívánt területi engedményeket, ezért inváziót indított. Akárcsak Putyin Ukrajnában, Sztálin is olyan területeket akart elfoglalni, amelyekről úgy gondolta, hogy stratégiailag fontosak lennének pufferzónaként a saját országa elleni támadás esetén. És ahogy Putyin ukrajnai „védelmi” akcióihoz, Sztálin ürügyet keresett, és provokációt szimulált a határon, lehetővé téve Moszkva erői számára, hogy „legitim” háborút indítsanak.

A diktátorok mindkét esetben olyan ellenséges csapatok felsorakozásáról beszéltek, amelyek valójában nem is léteztek. És mindketten drasztikusan alábecsülték azoknak az elszántságát, akiknek országába betörtek. Sztálin arra számított, hogy a finn proletariátus gyakorlatilag virágcsokrokkal árasztja el munkástársaikat, Putyin azt feltételezte, hogy az ukránok felszabadítóként köszöntik az orosz katonákat. Mindkét autokrata siralmasan tévedett. Amikor Putyin egyezséget kötött a mesterségesen létrehozott donyecki és luhanszki kormánnyal, Sztálin nyomdokaiba lépett, aki létrehozta a Kreml által irányított alternatív finn vezetést, majd megállapodást kötött a bábrendszerrel.

Putyin azon állítása, miszerint az ukrán kormánynak a nyugati hatalmak parancsolnak, szintén Sztálin téli háborúval kapcsolatos állításának visszhangja volt. Juho Kusti Paasikivi, a moszkvai finn küldött, aki később Finnország elnöke lett, emlékirataiban azt írta, hogy „az oroszok véleménye szerint ez a háború nyilvánvalóan Anglia és Franciaország háborúja volt Szovjet-Oroszország ellen”. A téli háború alatt a Sztálin által felállított finn árnyék kormány támogatást kért a Szovjetuniótól a finn nép ősrégi törekvésének megvalósításához. Putyin ukrajnai háborújában mantrává vált a „testvéri népek újraegyesítése”. Putyin az ukrán területek annektálásának szükségességét indokolva szinte szóról szóra megismételte Molotov lengyel nagykövetnek 1939 szeptemberében írt feljegyzését, amely kijelentette, hogy „a szovjet kormány nem maradhat közömbös, miközben a Lengyelország területén élő rokon ukránok és fehéroroszok a lengyelek kegyére vannak bízva, minden védelem nélkül”.

De van egy másik sztálini háború, amelyre Putyin ukrajnai kalandja bizonyos mértékig hasonlíthat: a koreai háború. Végül is Sztálin volt az, aki jóváhagyta Észak-Korea támadását dél ellen 1950. június 25-én. És egyes történészek szerint, Putyinhoz hasonlóan Ukrajnában, Sztálin azt feltételezte, hogy Dél-Koreát heteken belül meghódítják. És akárcsak Oroszország idei Ukrajna elleni inváziójával, az Egyesült Nemzetek Szervezete elítélte az észak-koreai támadást. (Utóbbi esetben az Egyesült Államok csapatai az ENSZ zászlaja alatt szálltak be a konfliktusba.) A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti proxy háborúként a koreai háborúban mindkét hatalom vadászrepülőgépei szálltak fel, bár a szovjet pilótáknak azt az utasítást kapták, hogy ne lépjenek be Dél-Korea légterébe. Amikor világossá vált, hogy a háború elhúzódik, Sztálin nem sietett a befejezéssel, és utasította az észak-koreai kormányt, hogy hosszabbítsa meg a béketárgyalásokat. Csak Sztálin halála után vált lehetségessé a konfliktus lezárása, ahogyan sok más személyes kezdeményezésével is megtörtént. Sztálint a halálon kívül semmi és senki nem tudta megállítani utolsó éveiben – akárcsak ma Putyint.

Iván, az autokrata

De Putyin affinitása a szovjet vezető iránt túlmutat Sztálin kíméletlen módszerein, és magában foglalja tényleges világnézetét is. Sztálinhoz hasonlóan Putyin is úgy gondolja, hogy a világ befolyási övezetekre oszlik, és azt feltételezi, hogy elsöprő vonással meg tudja jelölni a térképen azokat a területeket, amelyekről azt gondolja, hogy hozzá tartoznak. Putyin is úgy véli, hogy Oroszország virágozhat politikai elszigeteltségben és az ő gazdasági politikája mellett. Osztja Sztálin birodalmi nacionalizmusát is. Érdemes felidézni, hogy Sztálin minden szovjet ortodoxiája ellenére kész volt feladni a marxizmus-leninizmust, amikor az neki megfelelt, és ügyesen kijátssza a nacionalista kártyát, a domináns etnikai csoport érzéseire apellálva. Ez különösen igaz volt a második világháború idején. A háború kitörésekor a szovjet néphez intézett első beszédében Sztálin nem azzal kezdte, hogy „elvtársak!” hanem „Testvérek!” A háború végén 1945. május 24-én nem a szovjetek, hanem az orosz nép előtt mondta el híres pohárköszöntőjét: „Köszönjük az orosz nemzetnek a bizalmat!” Ezekben és más esetekben Sztálin mindenekelőtt az orosz történelemre és az orosz büszkeségre hivatkozott. Ez a stratégia a késői putyinizmus, vagy a korábban „nagyhatalmi sovinizmus”-nak nevezett sarokköve.

Még nyilvánvalóbb, hogy Putyin Sztálin legitimációs narratívájához folyamodott Oroszország második világháborús győzelméről. Sztálin szinte azonnal arra törekedett, hogy egy tragédiát, amelyben mintegy 20 millió orosz meghalt, a diadalmas hősiesség történetévé változtassa. Ugyanakkor a diktátor gyorsan megfékezett minden olyan tábornokot, akiknek a tömegek körében való népszerűsége veszélyt jelenthetett rájuk: sokakat letartóztattak és meggyilkoltak; még Georgij Zsukov, a szovjet győzelem központi katonai parancsnoka és építésze is kiszorult. Sztálin aggódott a katonai parancsnokok növekvő népszerűsége miatt, és mindent megtett, hogy a háború részleteit gyorsan elfelejtsék. Putyin saját legitimitását arra az elképzelésre építette, hogy most ő a Nagy Honvédő Háború örököse – ahogyan a második világháborút hivatalosan Oroszországban ismerik, a Napóleon elleni 1812-es honvédő háború visszhangjaként.

Ezzel egyidejűleg Putyin kisajátította a Halhatatlan Ezredet, az évente megrendezett polgári megemlékezést, amelyen hatalmas számú orosz vonul fel a második világháborúban részt vevő rokonok fényképeivel, és saját vezetésével hivatalos tömeges felvonulássá tette. A szovjet győzelem kultuszát is háborús kultuszává változtatta. Miután előkészítette az utat a történelem átírásához, Putyin Ukrajna megszállását a „nácizmus” és a Nyugat elleni háborúnak nyilvánította, és nem kevesebbet, mint a befejezetlen Nagy Honvédő Háború folytatását. Ez egy hatalmas léptékű történelemhamisítás és egy egész ország kollektív tudatának manipulálása.

Putyin számára a történelem kulcsfontosságú eszközzé vált saját uralma fenntartásához és az ország irányításához – akárcsak Sztálin esetében. Mindenekelőtt Rettegett Iván és Nagy Péter példája a kegyetlenség és az imperializmus ikerpillére. Sztálin Rettegett Ivánhoz kívánta kapcsolni rezsimjét azzal, hogy megbízta Szergej Eisenstein filmrendezőt, hogy készítsen két részes filmet a történelmi uralkodóról és félelmetes rendszeréről. (Az egyik akkori irodalmár, Leonyid Szobolev válasza mindent elmond: „Meg kell tanulnunk szeretni az oprichninát”, Ivan hírhedt őrzőit.) Nem csoda hát, hogy Putyin alatt visszatért a szóbeszéd Ivan brutális uralkodásáról. A négy ukrán régió annektálása alkalmából rendezett tüntetésen Ivan Okhlobisztin, egy orosz színész és Putyin-hűséges híve fellépett a színpadra, és azt kiáltotta: „Goida!” – ez a csatakiáltás volt Rettegett Iván oprichnikijének jelszava. És ahogy Sztálin feltámasztotta az új orosz nacionalizmust a második világháború éveiben, Putyin ukrajnai háborúját Nagy Péter svéd birodalom elleni hadjáratához hasonlította.

A hidegháború első éveiben Sztálinhoz hasonlóan Putyin is megszakította a Nyugattal való kapcsolatokat, és elkezdett mindent, ami idegen, az orosz ideológiával és értékekkel összeegyeztethetetlennek feltüntetni. A Sztálin „gyökértelen kozmopolitáknak” nevezett embereket, akiket munkahelyükről üldöztek el. Putyin Oroszországában a „külföldi ügynöknek” titulált, saját országukban száműzöttek követték. Sztálin idején a külföldiekkel való kapcsolatok miatt börtönbe kerülhet az ember. 2022 októberében Putyin Oroszországa új – szellemében és homályos megfogalmazású – törvényt kezdett alkalmazni „a külföldi állammal való bizalmas együttműködésről”. Putyin 2021 decemberében fejezte be Sztálin rehabilitációját, éppen a háború idejében, amikor megengedte saját oprichnikijének – jelen esetben ügyészeknek és az úgynevezett igazságszolgáltatási rendszer többi tagjának –, hogy elpusztítsa a Memorial nevű kutatószervezetet, amely már létezett, éppen azért, hogy életben tartsa a sztálini korszak elnyomásának emlékét. Többek között Oroszországban a Memorial egyike volt azon kevés független szervezeteknek, amelyek képesek voltak megőrizni Oroszország tényleges történelmét, nem pedig sztálinista változatát.

Ezzel a taktikával Putyin kikövezte az utat – szimbolikusan és  gyakorlati értelemben is – a háború és a totalitarizmus elemei számára saját politikai rendszerében. Valójában a folyamat évek óta bontakozik ki: történelemváltozatával doktrínálta az oroszokat, cikkeivel, beszédeivel támadja tudatukat; munkásságát pedig felerősítette a Sztálin-barát történelmi propaganda, többek között a Kreml-barát Orosz Történelmi Társaság és az Orosz Hadtörténelmi Társaság részéről. Így 2022 elejére Putyin kész támogatást találhat a történelem elleni rohamhoz és háborújához, valamint az ehhez szükséges sztálini paranoiához, amelyben az emberek elítélik szomszédaikat, a tanárok és a diákok pedig egymást.

Egyedül az Ő erejével

Demokrácia hiányában Putyinnak nem sikerült a hatalomátadás mechanizmusát létrehoznia, mivel Sztálinhoz hasonlóan neki sem áll szándékában feladni a hatalmat. Ennek eredményeként az orosz történelem egy ördögi kör csapdájába került. De nem világos, hogy Oroszország számíthat-e az 1953. márciusi események megismétlődésére, amikor Sztálin haldoklott, és legközelebbi munkatársai versengtek öröksége felszámolásáért.

Akárcsak a Szovjetunió Sztálin idején, az a benyomásunk, hogy Oroszországnak ma nincs alternatívája Putyinnal szemben. Ez azt jelenti, hogy semmi máshoz, amit mond vagy tesz, nincs más út, felesleges ellenkezni vele. Oroszország elitjének e logika szerint kell cselekednie. Sztálin elitjéhez hasonlóan nekik is egyszerűen meg kell várniuk, hogy a zsarnok élete véget ér, remélve, hogy valahogy eltűnik, mielőtt ideje lenne kirúgni vagy bebörtönözni őket. Putyin választói ezért érdeklődnek annyira az egészsége iránt. Sztálin korában a diktátor egészségi állapota kevésbé volt ismert, de azok a munkatársai és apparacsik, akik közel álltak hozzá utolsó éveiben, megértették, hogy rossz az egészsége. Ez a közvélemény számára a 19. kongresszuson vált nyilvánvalóvá 1952 októberében, amikor Sztálin öregnek és törékenynek tűnt. Társait azzal tette próbára, hogy azt javasolta, hogy cseréljék le őt egy fiatalabb vezetőre.

Putyin hasonló utat járhatna be, és részben már meg is tette, különösen regionális szinten, ahol lelkes, fiatal hűségeseknek adott kormányzói tiszteket. De bár Sztálin halálának korához közeledik, Putyin egészségesebbnek tűnik, és több ideje van, mint Sztálinnak az 1950-es évek elején. Mindazonáltal Putyin számára van itt egy döntő tanulság: a Sztálin iránti gyűlölet és félelem az utolsó éveiben olyan erős volt, hogy amikor utolsó agyvérzését elszenvedte, abban az órákban, amikor még megmenthető lett volna, legközelebbi munkatársai nem jöttek a segítségére, és kínlódva, gyakorlatilag egyedül halt meg. Putyin ma erősebbnek tűnik, mint valaha. Ugyanakkor nem világos, ki mentheti meg, ha valaha is elveszítené az erejét.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Antony J. Blinken államtitkár (2022.12.04.): Arra összpontosítunk, hogy továbbra is azt tegyük, amit eddig tettünk, vagyis hogy Ukrajnának a legyen a kezében minden, amire szüksége van, hogy megvédje magát, hogy visszavegye azokat a területeket, amelyeket február 24. óta elfoglaltak tőle.

Bocsánat, hogy van ez? A Krím–félszigetet 2014-ben foglalták el az oroszok. Akkor ezt most már nem kívánják visszavenni. Okos, nagyon okos, mert azt Putyin még az élete árán se adná vissza. Mi van? Elkezdtek közeledni az álláspontok?

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Nem sok, mindössze annyi, hogy 600 tonna (!) megolvadt, radioaktív fűtőelemet még nem sikerült megtalálni. Mondom 600 tonnányit, állítja a romok eltávolításával megbízott vezető.

A fukusimai romhalmazt eltakarító egységnek fogalma sincs, hol van a mintegy 600 tonnányi radioaktív üzemanyag a szétrobbant reaktorokban, mondotta a leszereléssel megbízott vezető az ABC Tv társaságnak.

A leszerelést vezető, Naohiro Masuda reményei szerint néhány éven belül sikerül megtalálni azt a bizonyos 600 tonnányi anyagot és elkezdhetik az eltávolítását, lásd itt. De, tette hozzá, az alkalmazandó technológiát még ki kell találni.

A 2011-es cunamit követő katasztrófa során a Fukushima Daichi három nukleáris reaktorának leolvadtak az uránium fűtőelemei, keresztülégették a reaktor tartályt, és most valahol ott vannak az alsó szinten, ami el van árasztva vízzel.

Masuda szerint az első reaktor fűtőelemei teljesen eltűntek, míg becslések szerint a második és a harmadik reaktor fűtőelemeinek 30-50 százaléka visszamaradt az aktív zónában.

A hivatalos becslések szerint körülbelül 200 tonna (fűtőanyag) hulladék fekszik valahol mindegyik reaktorban, így jön össze a 600 tonna, ami össze van keveredve az épület vas és beton romjaival.

A Fukisimai tragédia után még 11 évvel sincs a TOPCO-nak fogalma, pontosan hol van a radioaktív fűtőelemek maradéka. Az nyilvánvaló, hogy a romok alatt a teljesen szabályozatlan fisszió tovább folytatódik.

„Fontos lenne minél hamarabb megtalálni” jelezte Masuda, miközben bevallotta, hogy a megolvadt uránium kiszedésére még nem létezik megfelelő technológia. „Ha megtaláljuk a megolvadt fűtőelemet és tisztázzuk fizikai állapotát, biztos vagyok benne, hogy ki fogjuk tudni alakítani a megfelelő szerszámot a kiemeléshez” – tette hozzá Masuda.

Hogy a TEPCO nem tudja megtalálni a megolvadt fűtőelemeket, annak az oka a radioaktív sugárzás, ami a reaktor alapokban olyan intenzív, hogy a célra kifejlesztett robotokat is igen hamar tönkreteszi. Ember odaküldése természetesen szóba se jöhet.

A vállalat tervei szerint a romok teljes eltakarítása 30-40 évet vehet igénybe [magyarul soha nem lesz befejezve]. Viszont a szakértők kétségüket fejezték ki arra, hogy a jelenleg birtokolt technológia alkalmas lenne arra, hogy a példa nélküli feladatot el tudja látni.

Pillanatnyilag senki se tudja, hogy hol vannak a fűtőelemek, amelyek különben rendkívül radioaktívak, és még sokáig azok is maradnak – mondotta Gregory Jaczkó, az Amerikai Atom Ellenőrző Bizottság (USNRC) korábbi vezetője. (aki mellesleg magyar származású)

„Előfordulhat, hogy az életben nem tudjuk kivenni a fűtőelem maradékokat. Simán el kell csak fogadnunk, hogy ott kell hagynunk, ahol van, valahogy elföldelve” tárta fel Jaczkó a valóságot, aki a Fukushimai katasztrófa idején az USNRC vezetője volt.

A leolvadt urán fűtőelem és a sok-sok tonna erősen radioaktív víz nem az egyetlen dolog, ami izgatja a TEPCO leszerelő egységét. Van még vagy 10 millió (!) plasztik zsák, amelyek teli vannak szennyezett földdel és hatalmas tömeget alkotnak a környéken.

Hogy egy telibe talált ukrajnai erőművel mi fog történni azt el se lehet képzelni, de sok jó egészen biztos nem.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A tényleges kataklizmát okozó háború veszélye nagyobb Ukrajnában, mivel az ország elveti a béketárgyalásokat, és a Birodalom valamint EU/NATO szövetségesei nagy mennyiségű fegyvert szállítottak, ami lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy a szörnyű veszteségek ellenére is folytathassa a harcot. Minden jelből, beleértve a harcias hivatalos nyilatkozatokat is, egyértelmű, hogy Amerika és az EU/NATO azt akarja, hogy a konfliktus a végtelenségig tartson, és feltételezik, hogy ez lehetséges.

Oroszország, amely évtizedek óta kinyilvánította eltökéltségét, hogy nem engedi, hogy ellenséges erők állomásozhassanak határain, olyan kölcsönös biztonsági intézkedésekre tett javaslatot, amelyek mind őt, mind Ukrajnát kielégítik, amit a Birodalom nevetségessé tett, és visszautasított. Ezért megelőzte az ukrán erők hatalmas támadását a luganszki/donyecki orosz etnikai területek ellen, amelyeket nyolc éven keresztül bombáztak és súlyosan megrongáltak. Ezen területek védelmére Putyin különleges katonai műveletet indított.

Ennek a hadműveletnek a rövid távú céljai sikerrel jártak, de válaszul Ukrajnát a Birodalom és szövetségesei támogattak és finanszíroztak. Ez megváltoztatta Oroszország játékát, amely azután visszavonult és megerősítette erőit, és állítólag hatalmas offenzívára készül, amelyet Ukrajna elektromos- és villamosenergia-termelő kapacitásának tömeges, széles körű megsemmisítése előz meg, hogy véget vessenek az ellenállásnak és a háborúnak.

Feltételezve, hogy ez igaz, a kérdés az, hogyan reagálnak majd a Birodalom és szövetségesei. Két nyilvánvaló lehetőség: egyik, hogy Ukrajna védekező visszavonulását és kapitulációját segítik, ami nagy arcvesztést és megaláztatást jelentene; másik, hogy Amerika beszáll a háborúba, és NATO-csapatok néznek szembe Oroszországgal. Ez az proxyháború végét jelentené, és általánossá fokozódna. Legalábbis lehetséges, hogy a mindenre kiterjedő orosz offenzívával szemben a Birodalom összeomlana annak kilátásba helyezésével, hogy óriási vér- és dollárköltséget jelent az ellenkezés.

Ha az Amerikai Birodalom egyszerű butaság révén hatalmas európai háborút indít el, lehetetlen megjósolni, mekkora tűzvész lenne a következménye. A háború megindítása után felfoghatatlan események következhetnek be, amelyek messze meghaladják az ember képességeit. A rejtett ellenséges légkör, a téves számítások és az ezekből adódó katasztrófák, amelyek az első világháborúhoz vezettek, jól illusztrálják ezt. A propaganda és a büszkeség ködébe veszett nemzetek számíthatnak a következményekre, amelyek csak sokkal később fulladnak vérbe.

Nincs okunk arra számítani, hogy az Amerikai Birodalom tanuljon a sok kudarcából és vereségéből, különösen azért, mert mindazok a szörnyű kudarcok a Hadigépezet gazdagítását okozták, amely a Birodalom függönye mögött maradt. Koreától kezdve egyik amerikai háború sem csak a csatatéri győzelemről szólt. A propaganda mögött meghúzódó nagyobb cél az volt, hogy hatalmas összegeket lehet keresni

A Birodalom és Oroszország közötti nyílt háború esetén, amelyet mindketten a túlélésért folytatott egzisztenciális harcnak tekintenek, az erőszaknak nem lehet felső határa, amelyet egyikük sem léphet túl. Ebből következik, hogy ha az egyik fél elviselhetetlen károkat szenved, és végső életveszélyben van, és várhatóan elveszíti a háborút, akkor szinte bizonyosan a legerősebb fegyvereihez fog nyúlni, ami nukleáris.

Az atomháború emberiségre gyakorolt következményei felbecsülhetetlenek, és nincs értelme spekulálni róla. Annyi bizonyos, hogy a katasztrófa olyan léptékű lenne, ami az emberiségre és a természeti világra gyakorolt hatás a földi élet kihalását is jelentheti.

Az atomháborút nem lehet olyan eseménynek tekinteni, amelynek önmagában megszűnésekor nincs folyamatos következménye. Az atomháború vége, függetlenül attól, hogy mi marad az életből a háború megszűnésekor, csak a kezdete lesz annak a katasztrófáknak,  amit ki fog váltani. Ezek is elképzelhetetlenek, de az ok és okozat elve azt jelenti, hogy elkerülhetetlenek. A maradék emberi és más élet egy ilyen háború után, tömeges kihalását szenved el.

Lehetséges, hogy a világvége egyik forgatókönyve sem fog megvalósulni. A kormányok, a birodalmak is képesek lehetnek józan, észszerű döntésekre, különösen saját pusztulásuk elhárítására. A történelemből megtanulható szokásos minta azonban az, hogy ilyen megfelelő lépéseket a katasztrófa után, nem pedig azt megelőzően tesznek.

A történelem azt tanítja, hogy az események lendületének hatalmas ereje van, a mozgástörvényekben leírt tehetetlenség ereje. A hatalmon lévő férfiak tervei tétovázók vagy impulzívak, és általában rosszul indokoltak. A háborúk kirobbanásával kapcsolatban gyakran előfordult egy rémisztő elkerülhetetlenség, ami azt mutatja, hogy a nemzetek milyen kevéssé irányítják sorsukat. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy nem lehet olyan állásfoglalást kidolgozni, amely ne tartalmazna kompromisszumot. Hogy ez valós lehetőség-e, az attól függ, mennyire képesek felfogni, mit jelent mindkét fél számára az elfogadható megoldás megtalálásának megtagadása.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

1. tévhit: A vírus egyre enyhébb

Az omikron-korszakban uralkodó mítosz, miszerint a SARS-CoV-2 (a COVID-19-et okozó vírus) egyre „enyhébb”.

Igaz, hogy a korábbi omikron variánsok (BA.1 és BA.2) kisebb valószínűséggel okoztak súlyos betegséget, mint a delta, részben azért, mert nagyobb valószínűséggel fertőzték meg a felső légutakat, mint az alsó légutakat. Ez azt jelenti, hogy az omikron fertőzések nem fertőzték meg olyan agresszíven a tüdőt, mint a delta.

A betegségek kimenetele azonban kritikusan függ az immunitástól. Amikor 2022 tavaszán a BA.2 elérte Hongkongot, a gyengébb oltási lefedettség pusztító járványkitörést jelentett.

Még Anglia jól beoltott lakosságában is csaknem 29 000 COVID haláleset történt 2022 januárja és november eleje között, és több tízezer kórházi kezelés történt.

Lehetséges, hogy az egyéni kockázat csökkent, de a magas omikron fertőzések és újrafertőződések jelentős hatással vannak a lakosság szintjére. Az alvariánsok továbbra is elkerülik az antitest-immunitást, és egyesek (mint például a BA.5) úgy tűnik, hogy visszaszerezték az alsó légutakat. Ez más tényezőkkel együtt növelte a BA.5-ös kórházi kezelés kockázatát a BA.2-hez képest.

Tehát a SARS-CoV-2 nem eredendően enyhe, vagy szükségszerűen egyre enyhébb.

2. tévhit: A COVID csak az idősebb és sebezhető embereket érinti

Az egyik gyakori ok, amiért az emberek nem kérnek védőoltást, az, hogy alacsony személyes fertőzési kockázatot észlelnek. A magas prevalencia ismét kisebb egyéni kockázatokat növel. Fiatalabbaknál még az enyhe fertőzés is Long COVID-betegséghez vezethet, amely legfeljebb minden ötödik 18-64 éves felnőttet érint.

Ez a mítosz különösen problematikus a gyerekekkel kapcsolatban. A gyerekek sokkal kevésbé hajlamosak a súlyos COVID-re, mint a felnőttek, de a gyermekkori fertőző betegségek közül a COVID jelentős halálozási és betegségi ok. Gyermekeknél is kialakulhat Long  COVID. A világ számos egészségügyi ügynöksége javasolja a gyermekek SARS-CoV-2 elleni védőoltását.

3. tévhit: A kézmosás elegendő a COVID terjedésének megakadályozására

A SARS-CoV-2 a levegőben szuszpendált, aeroszoloknak nevezett apró nedvesség részecskéken keresztül terjed. A cseppek (például tüsszögésből) és a fomitok [cseppekkel szennyezett tárgyak] szerepet játszanak, de nem a fő terjedési útvonalak.

Mint ilyen, a szellőztetés és a maszkok kulcsfontosságúak a COVID terjedésének csökkentésében. A kézmosás és a fertőtlenítés azonban népszerűbb COVID-ellenes intézkedések.

Egyes szervezetek lassan fogadták a légi átvitelt. Tehát a világjárvány kezdetén túlságosan hangsúlyozták a kézmosás fontosságát.

Az „elsőbbségi hatásként” ismert pszichológiai jelenség azt írja le, amikor az embereket jobban befolyásolják az első dolgok, amelyeket megtapasztalnak, és megtartják ezeket a fogalmakat. Úgy tűnik, a cseppekre és fomitokra való korai figyelem megragadt az emberek elméjében, még akkor is, amikor már tudtuk, hogy a SARS-CoV-2 a levegőben terjed.

A kézhigiénia fontos más betegségek terjedésének csökkentésében, de nem elegendő a levegőben terjedő vírusok esetében.

4. tévhit: A maszkok nem működnek

Az arcmaszkok védik viselőjét és másokat. De mint minden enyhítő stratégia esetében, ez sem 100%. A maszkok más intézkedések mellett működnek a legjobban, és megfelelően kell viselni őket.

A maszkok a textil arcfedőktől a sebészeti maszkokon át az FFP2/N95 és FFP3/N99 légzőkészülékekig terjednek. Bármilyen akadály segít, de a textilmaszkok főként korlátozzák a cseppeket, és nem védik meg viselőjét az aeroszoloktól. A nem szőtt rétegű sebészeti maszkok lényegesen jobbak, de még mindig korlátozott védelmet nyújtanak a légzőkészülékekhez képest.

Megfelelően viselve az FFP2 és FFP3 légzőkészülékek a részecskék 95%-át, illetve 99%-át kiszűrik, egészen az aeroszolok méretéig. Ily módon védik viselőjét és másokat.

5. tévhit: Az oltások nem csökkentik az átvitelt

A Delta észrevehető áttöréses fertőzéseket okozott azoknál az embereknél, akiket beoltottak, és az újrafertőződés ma már gyakori az omikronnal. Ez a SARS-CoV-2 tüskeproteinjén belüli antitest-elkerülő mutációk kialakulásának köszönhető, valamint a természetes antitestek csökkenésének.

A kutatások következetesen alátámasztják, hogy a vakcinázás csökkenti az omikron átvitelét, valamint a súlyosságot. A tanulmányok azt mutatják, hogy bár nem szünteti meg teljesen a kockázatot, az áttöréses fertőzésben szenvedő beoltott emberek kisebb valószínűséggel terjesztik a vírust másokra.

6. tévhit: A védőoltásokat tesztek nélkül alkalmazták

A COVID-oltás kísérleteit nem kapkodták el. A figyelemre méltó együttműködés, a bőséges finanszírozás és az innovatív tervezés felgyorsította a dolgokat.

Becslések szerint 2021-ben a vakcinák világszerte 20 millió életet mentettek meg. De bármilyen hatékonyak is, az oltások, mint minden gyógyszer, nem tökéletesek.

2022 októberéig az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatala 56 halálesetet regisztrált COVID-oltás miatt.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Bakhmuti frontvonal „holttestekkel teli” és „kolosszális” veszteségek

A Svoboda zászlóalj ukrán parancsnoka, Petro Kuzyk, akinek egysége egyike azoknak, akik Bahmutot védik, azt mondta, katonái holttestekkel teli lövészárkokban tartózkodnak,  rendkívül hideg körülmények között, térdig érő vízben harcolnak az orosz támadásokkal szemben.

„Elnézést, hogy most lassan beszélek, mert nagyon fázom – szédülök. Most elhagytam az első sort. Melegedek a kocsiban, már majdnem elalszom, mert nem aludtam napok óta. Tegnap az oroszok támadásba lendültek, elég komoly mértékben. Gyengeséget érzékeltek a védelmünkben, mert vannak olyan egységek, amelyek kevésbé motiváltak, mint a mieink (nem nevezem meg az egységeket, hogy ne rontsa el a becsületüket). Tegnap pedig Bakhmut környékén kicsit meggyengítették a védekezésünket. Néhány egység nem bírta a tüzérségi támadást és visszavonult.

„Az elvünk: mi, a Svoboda Zászlóalj nem hátrálunk. Emiatt félig körülkerített helyzetbe kerültünk, és rengeteg dolgunk van. Ráadásul mocsárnyi sárban védekezünk. Nagyon nehéz a sebesülteket evakuálni vagy lőszert szállítani. A lövészárkok folyamatosan romlanak, és ebben a mocsárban állandóan újjá kell építeni.”

Hozzátette: „Ma van az első nap eső nélkül, de tegnap, amikor esett, az összes víz a lövészárkokba folyt. Az ágyúzás pedig olyan volt, hogy nem lehetett kijutni az árokból, így a srácok állandóan vizesek voltak. Ráadásul ilyen a hőmérsékleten. Sokan tüdőgyulladással küszködnek, de mi tartjuk a helyünket, és védekezünk. Látom, fiatal srácok állnak összeszorított fogakkal. Nagyon szeretném ha valaki írna róluk, mert az országban kevesen tudnak rólunk.”

A fentiek olyanok, mint egy Verdun-i jelentés.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Vlagyimir Putyin orosz elnök.: „Újra szeretném hangsúlyozni, hogy a különleges katonai művelet minden feladatát… feltétel nélkül teljesíteni fogjuk.”

Az ukrán energia-infrastruktúra elleni nagyszabású rakétatámadások újabb napja az ország nagy részét sötétségbe borította. A könyörtelen támadások – amelyek egész éjjel és a kora reggeli órákig tartottak – drámaian felerősödtek, ahogy az orosz harci csapatok továbbra is csatlakoznak egységeikhez a kerület mentén, hogy felkészüljenek egy nagy téli offenzívára. Vlagyimir Putyin orosz elnök türelmesen várt, amíg a Zelenszkij-rezsím felfogja helyzetük súlyosságát, és kétoldalú tárgyalásokat sürget. Az ukrán elnök azonban makacsul elutasította a diplomáciát minden lépésben, és inkább a keserű végéig tartó harcot választotta. Ebben a döntésben teljes mértékben mögöttük állnak washingtoni támogatói, akik a konfliktusban Oroszország meggyengítésének lehetőségét látják, hogy az nem akadályozhassa meg az Egyesült Államok Ázsia felé történő „újabb terveit”. Ukrajna rideg, lakhatatlan pusztasággá alakulása nagyrészt Washington falánk geopolitikai ambícióinak eredménye. A következőket a Moon of Alabama webhelyről vettem át:

A korábbi támadások az elosztási kapacitás mintegy 50%-ára korlátozták. A napi több órán át tartó ellenőrzött áramszünetek lehetővé tették, hogy az ország legtöbb részén néhány órára áramot adjanak. Azonban a mai támadás sokkal nagyobb problémát okozott. Nemcsak az elosztóhálózatokat támadták meg, hanem azokat az elemeket is, amelyek Ukrajna villamosenergia-termelő létesítményeit összekötik az elosztóhálózattal. Ukrajna mind a négy atomerőműve 15 reaktorával leállási üzemmódban van. Kijevben és Ukrajna legtöbb városában már nincs áram, nincs víz és hamarosan nem lesz hőse”. – The moon of Alabama.

Ukrajna sötétségbe borult – november 24-én reggel Kijev több mint 70%-a áram nélkül maradt. A főváros felében nincs víz. Folytatódnak az áramkimaradások az ország minden régiójában….” Kijev elsötétül, amikor a NATO feláldozza Ukrajnát”.

A kiterjedt áramkimaradásokat fagyos hőmérséklet kíséri, amely elkerülhetetlenül példátlan humanitárius válsághoz vezet. Ukránok milliói lesznek kénytelenek a határon át menekülni, hogy Európában keressenek menedéket. Mások hevenyészett menedékházakban tanyáznak, amelyeket szórványosan dízelmotoros generátorok fűtenek. Nincs lehetőség arra, hogy Ukrajna összeomlott energiarendszerét gyorsan megjavítsák, ha egyáltalán lehetséges. És még ha valamilyen improvizált minőségben vissza is lehetne állítani, az csak rövid távú megoldás lenne. A tény az, hogy az oroszok Ukrajna szerte azonosították a fő alállomásokat, terminálokat és automata transzformátorokat, és egyenként választják ki őket. Ukrajnát nem tudják megvédeni a precíziós irányítású rakéták napi lövedékei ellen, ezért fokozatosan a kőkorszakba bombázzák őket.

Az orosz hadművelet célja Ukrajna harci képességének aláásása. Az ukrajnai villamosenergia-hálózat, vasúti csomópontok, üzemanyag-depot, hidak és irányítási központok elleni támadások csupán egy kétfázisú hadművelet első fázisa, amelynek célja az ellenség legyőzése és a háború gyors befejezése. Oroszország nagyjából 500.000 katonát gyűjtött össze egy harci csapásmérő erővel, amely három fő tengely mentén halad át az országon, megsemmisítve az ukrán erőket, bárhol is legyenek, és elfoglalva a kulcsfontosságú városokat. A Lengyelországból érkező kritikus utánpótlási vonalakat blokkolják, így a csapatok a frontvonalban maradnak, és sebezhetőek lesznek a támadásokkal szemben. Végül a rezsimet és a jobboldali blokk biztonsági erőit megölik vagy elfogják. Moszkva nem engedi, hogy egy Oroszországgal szemben nyíltan ellenséges kormány uralja az országot. Ez egy interjúból származik Douglas MacGregor ezredestől: Egy nagy offenzíva megindítására készülve Jelenleg 540.000 orosz katona állomásozik Ukrajna külterületein, ami szerintem valószínűleg véget vet az ukrajnai háborúnak. Felsorakozik 540.000 orosz katona, 1000 rakéta tüzérségi rendszer, 5000 páncélozott harcjármű, legalább 15.000 harckocsi, több száz taktikai ballisztikus rakéta. Ukrajna most olyan mértékű háborút fog átélni, amilyet 1945 óta nem láthattunk.” –  mondta Douglas MacGregor ezredes.

Megint MacGregor: Mostanra minden megváltozott… nagy a valószínűsége annak, hogy a következő hetekben elkezdődnek az offenzívák, amikor is teljesen befagy a talaj, és az oroszok úgy ítélik meg, hogy a csapataik készen állnak. és végeznek ezzel az ukrán állammal. Ne vicceljük, a kijevi rezsimet minden valószínűség szerint megsemmisítik fegyveres erőivel együtt.

A legnagyobb hiba, amit mi nyugaton elkövethetünk, az, hogy beavatkozunk. Elég kárt okoztunk… és azt hiszem, amit látni fogunk …. ennek az ukrán államnak a teljes megsemmisítése. Hogy mi lesz utána, azt nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy az oroszok nem akarnak Nyugat-Ukrajnában maradni. Oroszország most igazi ellenségként kezeli Ukrajnát. Korábban ez nem így volt, amit nyugaton nem értenek” „Ukrajna hamarosan megsemmisül”. – Douglas MacGregor ezredes, youtube

(Kérdés – Van-e esély arra, hogy amerikai csapatokat küldjenek  Ukrajnába?)

MacGregor – Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy Oroszországgal háborúzzunk, és bármi, amit  el akarnánk érni, csúnyán megbukna. De Washingtonban nyilvánvalóan senkire sem hallgatnak. Nem igazán értjük, milyen kétségbeejtő a helyzet Nyugat-Ukrajnában. Szóval, amit ezzel a hatalmas (orosz) offenzívával együtt várhatunk, az több millió ukrán Európába menekülése, mert nincs hova menniük. Az ukránok tudják, mi jön. Jelenleg nem sokat tesznek ellene, de ahelyett, hogy mentőövet dobtunk volna nekik, lényegében azt mondtuk, hogy süllyedjenek el a hajóval együtt.” – Douglas MacGregor ezredes, „Ukrajna hamarosan megsemmisül”, youtube; 6:35 perc

Bár senki sem tudja biztosan megmondani, hogyan fog alakulni az offenzíva, az 1945-es katonai honlapon megjelent két legutóbbi bejegyzés meggyőző és részletes magyarázatot ad arra vonatkozóan, hogy mi történhet, ha Putyin úgy dönt, hogy kiüti az ukrán fegyveres erőket és a politikai vezetést.  A cikkeket 1945-ben „közreműködő szerkesztő, Daniel L. Davis írta, aki a védelmi prioritásokért felelős főmunkatárs és az Egyesült Államok hadseregének egykori alezredese. Íme néhány részlet a két darabból:

Ha Putyin teljes körű támadást rendel el, az nagy valószínűséggel egy hatalmas légi-, rakéta- és dróntámadással kezdődik, hogy befejezze az ukrán elektromos hálózatok, alállomások, üzemanyag-tároló létesítmények, vasúti pályaudvarok, dízelmozdonyok és kommunikációs létesítmények megsemmisítését. A szándék az lesz, hogy intenzíven megnehezítsék az UAF támogatását, megnehezítsék a kommunikációt, megnehezítsék a csapatok országon belüli mozgását, csökkentsék a képességüket, hogy élelemmel, vízzel, gyógyszerrel, lőszerrel és pótalkatrészekkel logisztikailag támogassák a csapatokat különböző frontokon. A Kijevre nehezedő terhek növelésével a polgári lakosságról való gondoskodás miatt egyre kevesebb forrást tudnak fordítani a háború támogatására. Ha Kijev előnyben részesíti a harci egységek ellátását, a civilek halálra fagyhatnak, vagy éhen halhatnak, ami szörnyű helyzetbe hozza a kormányt.

Putyin célja Ukrajna életlehetőségeinek megszakítása – a lengyel határtól induló ellátási folyosó megsemmisítése, amelyen keresztül a NATO berendezések belépnek Ukrajnába.“ („Putyin teljes támadást indíthat Ukrajna ellen, de ez a bukása is lehet” Daniel Davis, 1945)

A Davis által várt dolgok nagy része már megtörtént, ezért továbblépünk lenyűgözőbb forgatókönyveihez. Az alábbi bejegyzés mindössze egy nappal a fenti cikk után jelent meg. Íme, amit mond:

Ebben a végső kiadásban azt fogom bemutatni, ami szerintem a legveszélyesebb lépés, amellyel Ukrajna szembesülhet: egy szárazföldi hadjáratot, amelynek célja, hogy megfosszák Ukrajnát a Nyugattól származó éltető elemétől…. Amit ebben az elemzésben képviselek… jelenti a legsúlyosabb veszélyt Ukrajnára …

Ebben a forgatókönyvben, Putyin felismeri, hogy a feladatra rendelkezésre álló csapatok száma továbbra sem elegendő a nagyvárosok elfoglalásához – és a sikerhez nincs szüksége nagyobb városok elfoglalására. Ehelyett, megpróbálhatja azonosítani, majd megsemmisíteni az ukrán súlypontot. Amely Carl von Clausewitz katonai teoretikus definíció szerint.. „minden hatalom csomópontja, amin minden múlik.”

Ez azt jelenti, hogy a háborúban az általános cél megfosztani az ellenséget attól az egyetlen dologtól, amit meg kellene őriznie, hogy megnyerje a háborút.

Értékelésem szerint, Ukrajna megkérdőjelezhetetlen stratégiai súlypontja a lengyel határig vezető nyugati folyosók, ahol háborús támogatásának túlnyomó része az országba érkezik. Működési súlypontjuk a Kijevből keletre kiinduló utánpótlási vonalaik Ukrajna különböző frontpontjáig. E két folyosó nélkül Kijev számára szinte lehetetlen lenne néhány hétnél tovább folytatni a háborús hadműveleteket.

Ezért, Putyin számításai szerint a 218.000 további katonának a legjobb felhasználása az lesz, ha egy háromágú tengelyt indítanak el mindkét utánpótlási útvonal elvágására. A prioritást élvező erőfeszítés a Fehéroroszországból nyugatra, Lviv céljával, támogató erőfeszítés északkelet felé Sumy irányába, és támasztengely keletről, hogy megerősítse a jelenlegi offenzívát a Donbászban.

Az Ukrán Fegyveres Erők (UAF) számára a legnagyobb stratégiai fenyegetést egy orosz támadás Délkelet-Belorussziából Lviv céljával. Gyakorlatilag az UAF összes fegyvere, lőszere és javítóalkatrésze itt érkezik az országba Lengyelországból, több, Kijev felé vezető szárazföldi úton. Ha, Oroszország elvágná ezeket az útvonalakat a lengyel-ukrán határ mentén Lvivig tartó támadásokkal, Oroszország elvághatná a nyugatról érkező hadianyag-szállítmányok nagy részét, ami nélkül Kijev nem sokáig tudná fenntartani haderejét Ukrajna keleti részén.

Ha Oroszország három tengelyes előrenyomulást alkalmaz újonnan mozgósított harci erőivel, kiegészítve a már harcban álló mintegy 200.000 katonával, és elkerüli, hogy városokat támadjon meg, akkor esélyük lesz arra, hogy harci erejüket oda összpontosítsák, ahol Ukrajna a leggyengébb. utakra, amelyek kölcsönösen erősítik a többi tengelyt. Ez a lépés nagy kockázatot jelentene Zelenszkij csapatai számára, de nem mentes az oroszok számára sem.  („Putyin nagy téli offenzívát indíthat Ukrajnában a fegyverek leállítására”, Daniel Davis, 1945)

Természetesen nem lehet tudni, hogy a háború valóban Davis forgatókönyvével összhangban zajlik-e. Valószínűnek tűnik azonban, hogy az orosz stratégák már rájöttek, hogy a háborút nem lehet megnyerni anélkül, hogy elvágnák a létfontosságú Lengyelország utánpótlási vonalakat. Ez a fő artéria, amely fenntartja a konfliktust, és lehetővé teszi Zelenszkij számára, hogy elkerülje a tárgyalásokat. Putyin számára egy ilyen lépés megkísérlése kockázatos szerencsejáték lenne, amely előidézheti politikai bukását, de ha nem ragadja meg a lehetőséget, hogy Kijevet az alkuasztalhoz kényszerítse, a háború örökre elhúzódhat. Nincsenek könnyű döntések, de ebben az esetben úgy tűnik, az előnyök egyértelműen meghaladják a kockázatokat.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Egy három főből álló kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a Sars-CoV-2 egy genetikailag módosított vírus, miután összehasonlították szerkezetét a „vadon élő” és a laboratóriumi ekvivalenseivel.

Valentin Bruttel, a német würzburgi egyetem, Alex Washburne, az amerikai Selva Analytics kutatóközpont és Antonius VanDongen, a szintén amerikai Duke Egyetem munkatársa által kiadott, publikáció előtt álló cikk szerint a Sars-CoV-2-ben szó szerint vannak genetikai manipulációk „ujjlenyomatai”. A héten megjelent cikk arról számolt be, hogy a három tudós egy restrikciós helynek nevezett, visszatérő genetikai szerkezeti elemet talált, amelyet a vírus genomjának „összefűzésének” jeleként írnak le.

„A vírus laboratóriumi előállításához a kutatók általában úgy alakítják ki a vírusgenomot, hogy hozzáadnak és eltávolítanak összefűzési, úgynevezett restrikciós helyeket. Az a mód, ahogyan a kutatók módosítják ezeket a helyeket, az in vitro genom összeállítás ujjlenyomataiként szolgálhatnak” – áll a tanulmányban, amelyet szakértők még nem vizsgáltak át.

A Sars-CoV-2 szerkezete „rendellenes a vad koronavírusokban”, de „gyakori a laboratóriumban összeállított vírusokban” – teszi hozzá, rámutatva bizonyos „szinonim vagy csendes mutációkra”, amelyek megkülönböztetik a restrikciós helyeket. Az ilyen mutációk koncentrációja „rendkívül valószínűtlen, hogy véletlenszerű evolúció következtében alakult volna ki” – írja a szakértők által még nem vizsgált cikk.

A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy „ez a vírus 99,9 százalékban egy természetes vírus mesterséges, valószínűleg manipulált másolata” – mondta Bruttel a német ntv sajtóorgánumnak. A kutató elmondta, hogy vizsgálata során hasonló manipulációkra bukkant, amelyeket naponta végez, hogy fehérje alapú gyógyszereket hozzon létre autoimmun betegségekre.

Bruttel, aki az immunológia területén doktori fokozattal rendelkezik, és a Német Biotechnológiai Napokon – a biotechnológiai ipar országos fórumán idén Innovációs Díjjal jutalmazták, és 2021 nyara óta dolgozik a tanulmányon. Ekkor észlelt először rendellenességeket. a vírus genomjában.

A tanulmányt azonban más immunológusok, köztük Kristian Andersen, a kaliforniai La Jolla-i Scripps Kutatóintézet munkatársa azonnal cáfolta. Andersen „hülyeségnek” nevezte a cikket, amely szerint „olyan mértékben hibás, hogy nem megy át az óvodai molekuláris biológián”. Egy sor tweetben bemutatta a Sars-CoV-2 genomelemzés saját verzióját is.

Friedemann Weber német virológus, a Giesseni Egyetem Virológiai Intézetének vezetője elmondta, hogy a Bruttel és munkatársai által talált „ujjlenyomatok” nem feltétlenül utalnak a vírus mesterséges eredetére, hiszen a genetikai manipulációk különben is lehetségesek. Ugyanakkor elismerte, hogy „valójában lehet úgy csinálni”, ahogyan a tanulmány azt sugallja, de ezt a módszert „nem szükségesnek és valójában bonyolultabbnak” nevezte.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az Európai Parlament ezen a héten ismét bemutatta magát, mint egy óriási reakciós dumaház, amelynek meghirdetett demokratikus értékei fordított kapcsolatban állnak a 705 képviselőből álló nagy méretű csőcselékkel..

Alig három éve ugyanez a parlament megszavazta azt a határozatot, amely csúfosan eltorzította a második világháború eredetét azzal, hogy a Szovjetuniót a náci Németországgal sorolta egy csoportba.

A 27 tagország képviselőiből álló parlament a héten határozatot fogadott el, amelyben elítélte Oroszországot, mint „a terrorizmust támogató, és a terrorizmus eszközeit használó államot”. A határozat, jogilag nem kötelező erejű, ezért végrehajtási jogköre nincs. Ez egy szélsőséges „szimbolikus” bizalmatlansági gesztus Oroszország ellen. Más szóval, ez politikai célból előállított csupasz politikai propaganda. Az Orosz Föderáció becsmérlése és a közvéleménynek a formálása, hogy Oroszország egy barbár ország, amit meg kell szüntetni.

Idáig még az Egyesült Államok sem jutott el. A Biden-adminisztráció visszautasította azokat a javaslatokat, amelyek Oroszországot hasonló módon terrorállammá nyilvánították volna. Washington visszautasította, mert ez egy nyilvánvalóan hamis, nevetséges gyújtogató lépés.

Az európai határozat szövege egy őrjöngő russzofóbiáról árulkodó lépés volt, tele Oroszország-ellenes vádakkal, amelyek a közel 10 hónapja tartó ukrajnai háborúra utaltak. Sok állítás alaptalan, vagy nyílt kitalációnak bizonyult, amelyet Oroszország rosszindulatát szándékoztak bemutatni. Hülyeségükben, mulatságosak is voltak.

Például az állásfoglalás egy ponton abszurd módon Oroszországot hibáztatja, amiért szeptemberben felrobbantotta saját tulajdonú, a Balti-tenger alatt húzódó Északi Áramlat gázvezetékeit. Ez számos bizonyítéknak ellentmond, hogy a robbanásokat valójában az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hajtották végre egy titkos hadműveletben, abból a célból, hogy véglegesen felszámolják Oroszországgal folytatott európai gázkereskedelmet. Ennek ellenére, az európai parlamenti képviselők azzal vádolták Oroszországot, hogy a felrobbantott csövekből saját gázát szivárogtatta a Balti-tengerbe (ami több milliárd dollárba került az orosz államnak), és ezzel „környezeti támadást” intéz az EU ellen. Ergo az oroszok nem csak barbárok, biztos nagyon hülye barbárok!

Egy másik meghökkentő példa, az Európai Parlament állásfoglalása azzal vádolta Oroszországot, hogy terrorizálja az ukrán lakosságot a Zaporozsjei Atomerőmű (ZNPP) elfoglalásával és „katonai célponttá tételével”. Ez egy furcsa beismerése annak a valóságnak, hogy az ukrán hadsereg már hónapok óta sugárkatasztrófával fenyegető NATO-tüzérséggel lövi Európa legnagyobb atomállomását. Ahelyett, hogy Kijevre és a NATO-ra mutogatnának, az európai törvényhozók Oroszországot okolják, amiért a ZPNN-t katonai célponttá tette. Ó, azok az átkozott barbár oroszok!

Sajnálatos módon ez csak azt mutatja, hogy az Európai Parlamentnek sikerült pimaszul a feje tetejére állítania a valóságot. A NATO és az EU által támogatott kijevi náci rezsim mint entitás, egy újabb világháború kirobbantásával fenyeget Európában.

Az európai parlamenti állásfoglalás őrültsége több mint irónia. Videó bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a kijevi náci hadsereg orosz hadifoglyokat végez ki. Ez is csak egy héttel azután történt, hogy az ukrán rezsimet tetten értek, amikor rakétát lőtt ki Lengyelországra, megölt két civilt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy provokációt váltson ki, hogy NATO-háborút szítsanak Oroszország ellen.

Az EU határozat azzal vádolta Oroszországot, hogy az elmúlt kilenc évben „agressziót” követett el Ukrajna ellen. Ez egy másik példa a valóság átfordítására. Az Egyesült Államok és az EU által támogatott 2014-es kijevi államcsíny indította el a náci rezsimet azzal a céllal, hogy terrorizmusba kezdjen az egykori ukrán délkeleti Donbassz régióban (ma az Orosz Föderáció része) orosz ajkú lakossága ellen. Az, hogy a NATO felfegyverezte az oroszokat gyűlölő kijevi rezsimet, amely nyíltan imádja a Harmadik Birodalom kollaboránsait, a jelenlegi ukrajnai háborúhoz vezetett.

Ez a háború eszkalálódott, mert az Egyesült Államok és a NATO több milliárd dollárnyi fegyverrel pumpálta Ukrajnát. Az Egyesült Államok legutóbbi teljes katonai segélyértéke közel 20 milliárd dollár. Washington és európai uniós szövetségesei ez év februárja óta a becslések szerint 126 milliárd dollár értékben segítették a kijevi rezsimet. Ennek az adófizetők által finanszírozott pénznek nagy részét egy kijevi korrupt összeesküvés szippantotta el, amelyet a komikusból lett elnök, Vlagyimir Zelenszkij vezet.

A háború azért kezdődött, mert a NATO és Európa nem volt hajlandó diplomáciai tárgyalásokat folytatni Moszkvával a régóta fennálló stratégiai biztonsági követelményeiről. A háború pedig eszkalálódott, mert a NATO és Európa minden módot megkísérelt a konfliktus militarizálására, miközben elutasította a diplomáciát.

Oroszország mindeddig megpróbálta minimalizálni a katonai műveleteket Ukrajnában, hogy semlegesítse a náci rezsimet és annak népirtó agresszióját. De végtére világossá vált, hogy a kijevi rezsimnek és NATO-kezelőinek kevés hajlandósága van arra, hogy Oroszország stratégiai biztonsági aggályai alapján politikai rendezést találjanak.

Az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió által Ukrajnában felfegyverzett endemikus terrorizmus azt mutatja, hogy Oroszországnak nincs más választása, mint katonai fegyverekkel legyőzni a kijevi rezsimet. Tehát Oroszország Ukrajna villamosenergia-hálózatának egyre növekvő rakétacsapatokkal való célba vétele katonai szükséghelyzet, amelyet a NATO Ukrajnába küldött fegyverzete okoz. Oroszország nem terrorállam. A háborút Egyesült Államok és az Európai Unió tette elkerülhetetlenné.

Az Európai Parlament azzal vádolta Oroszországot, hogy mészárlásokat hajt végre. Amikor a NATO és az EU által támogatott náci rezsim követett el aljas atrocitásokat saját népe ellen Buchában, Mariupolban, Kramatorszkban és más helyeken, hátborzongató színjátékában Oroszországot hibáztatja.

Az Európai Parlament rendkívüli arroganciával a demokrácia, az emberi jogok és a nemzetközi jog bástyájaként hirdeti magát. A valóságban ez a bürokratikus kolosszus az európai náci terrorizmus propagandagépezetévé vált. A parlamentnek ez a degenerációja több éven át tart, amit nagyrészt az EU oroszellenes államokkal való bővítése idézett elő. A NATO-hoz hasonlóan a tömb a mérgező russzofóbia áldozatává vált.

Európában két világháború volt az elmúlt évszázadban, amelyekben 100 millió ember halt meg. Oroszország minden más nemzetnél jobban átérezi a háborúk szenvedését és veszteségét. Az európai politikusok ismét háborút szítanak Oroszország elleni hamis vádak, és a náci parázs szándékos élezgetésével.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az ellenzék a választások előtt két héttel nyerésre állt. Orbán lelkileg és fizikailag is felkészült a vereségre. Miközben senki nem tudott a guruló dollárokról. És akkor kitört az ukrán háború. Márki-Zay hűséges pincsikutyaként meg akarta köszönni a közel 2 milliárd forintot, és iszonyatos gyorsan az ukránok mellé állt, beígérve mindenfajta segítséget.

Azt átlag választó nem hülye, rádöbbent, hogy ez az örült az országot berángatná a háborúba. 800.000 szavazó azonnal átállt Orbánhoz, aki nem akart hinni a szemének, amikor kétharmados többséggel megnyerte az elveszettnek hitt választást.

A legutolsó felmérés szerint Orbántól egy millió választó elpártolt, de nem ment át az ellenzékhez. Se Orbán, se Márki-Zay.  De akkor ki? Valaki visszahozhatná Kádárt, se hülye nem volt, se nem lopott.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Sok amerikai betartotta ezt az irányelvet. Most kötelességtudóan utálják Vlagyimir Putyint. Talán te vagy az egyikük. Putyin gyűlölete Amerika külpolitikájának központi célja lett. Ez a fő dolog, amiről beszélünk. Most már teljes kábelcsatornát szenteltek neki.

Mielőtt ez megtörténne, érdemes feltenni a kérdést: Miről is van szó valójában? Miért utálom annyira Putyint? Putyin nevezett valaha rasszistának? Megfenyegetett, hogy kirúgnak az állásomból, mert nem értek vele egyet? Világméretű járványt gyártott, amely tönkretette a vállalkozásomat, és két évig bezárva tartott? Megtanítja a gyerekeimet a faji megkülönböztetés elfogadására?

Igaza van Carlsonnak, azért utálják az amerikaiak Putyint, mert a média és a washingtoni politikai osztály erre felszólította őket?

Igen is és nem is. Igen, a média és a politikusok nagy szerepet játszottak Putyin démonizálásában. De nem, mert nem ők a fő mozgatórugói ennek a rágalomkampánynak. Ez a megjelölés a színfalak mögötti plutokratáké, akik a médiát használják Putyin megtámadására saját globalista programjuk előmozdítása érdekében. Ez az, ami valójában történik. A híreket az elitek érdekeinek érvényesítésére formálják.

Végül is mit tudnak valójában az amerikaiak Putyinról? Hallgatták-e valaha a beszédeit, vagy olvasták-e nyilatkozatait a világ más vezetőivel való találkozása után? hallgatták-e valaha a maratoni 4 órás „kérdezz-bármit” programot? Olvasták-e valaha az interjúinak átiratait, ahol őszintén beszél kritikus politikai kérdésekről, kultúráról vagy vallásról?

Nem, természetesen nem. Mindent, amit az amerikaiak tudnak Putyinról az, amit olvasnak a médiában. És ez a probléma, mert a média megveti Putyint. Megvetik őt ugyanazért, amiért Trumpot, mert a média gazdag tulajdonosai fenyegetést látnak benne. Dióhéjban ennyi az egész. Putyint nem azért utálják, mert „KGB-s rabló” vagy „új Hitler”; ez csak közönségkapcsolati halandzsa. Gyűlölik, mert akadálya a globalistákat abban, hogy elérjék geopolitikai céljaikat. Ez az indíték vezérli ezt a rágalomkampányt. Putyin blokkolta őket Csecsenföldön, Dél-Oszétiában, Szíriában és most Ukrajnában. Kisiklatta nagy tervüket, hogy Kínát amerikai katonai bázisokkal vegyék körül. Több mint két évtizeden át tüske volt az oldalukban, és megzavarta azon aljas tervükben, hogy szétzúzzák a feltörekvőket, és uralják a világot a következő évszázadban. Ezért utálják őt, és ezért használják a médiájukat arra, hogy te is gyűlöld őt.

„A Statisztika szerint Putyin nagyon kedvező népszerűségi besorolást kapott az oroszok körében, 2022 augusztusában ez 84% volt az ukrajnai orosz invázió ellenére.” (Wikipédia)

A világon ma egyetlen más vezető sem mondhat magáénak 84%-ot. És ami még hihetetlen, hogy 20 év hivatali idő után az oroszok túlnyomó többsége még mindig őt támogatja. Miért van ez? Hogyan lesz egy szerény, öntörvényű bürokratából minden idők legszélesebb körben csodált és legnépszerűbb orosz vezető?

Itt van még több részlet ugyanabból a cikkből:

Megfigyelők úgy látják, hogy Putyin hivatali ideje alatti magas elismertsége az életszínvonal jelentős javulásának és annak köszönhető, hogy Oroszország újból rákerült a térképre.

A World Public Opinyion által az Egyesült Államokban és az oroszországi Levada Centerben 2006 júniusa–júliusa körül végzett közös közvélemény-kutatás szerint „sem az orosz, sem az amerikai közvélemény nincs meggyőződve arról, hogy Oroszország antidemokratikus irányba haladna” és az oroszok általában támogatják Putyin koncentrációját, politikai hatalmat, és határozottan támogatják az orosz olaj- és gázipar visszaállamosítását. Az oroszok általában támogatják Putyin politikai irányvonalát. Egy 2005-ös felmérés kimutatta, hogy háromszor annyi orosz érezte úgy, hogy az ország „demokratikusabb” Putyin alatt, mint Jelcin vagy Gorbacsov idején, és ugyanennyien gondolták úgy, hogy az emberi jogok jobbak Putyin alatt, mint Jelcin alatt volt. (Wikipédia)

Tehát az orosz emberek szerint Putyin nagyrészt felelős Oroszország gazdasági jólétéért, a magasabb életszínvonalért, az olajbevételek megosztásáért, a jobb emberi jogi helyzetért és az erősebb demokráciáért. Túlnyomó többségben támogatják Putyin ukrajnai hadműveletét is. (87%) Szóval, hogyan magyarázzuk meg az orosz nép Putyinról alkotott vélemény (több mint 80%-os jóváhagyás) és az amerikai vélemény közötti óriási különbséget?  (92%-uk alig vagy egyáltalán nem bízik benne) Vagy az oroszok rendkívül gyatra eszűek és hiszékenyek, vagy az amerikaiak a leggyengébb lelkű, agymosott birkák a világon?

Körülbelül 17 éve a média ugyanazt a rágalmazást okádja Putyinra, mint amibe 2005-ben beleegyeztek. Tudtad ezt? Tudtad, hogy valamikor a nyugati elitek és a médiájuk valójában kedvelték Putyint, és azt gondolták, hogy ő egy olyan vezető, akivel együtt tudnak dolgozni?  Más szóval azt gondolták, hogy Putyin egy újabb engedelmes bábú lesz, mint az állandóan részeg Jelcin, aki „sokkterápiába” taszította az országot, és lehetővé tette a nyugati közgazdászok számára, hogy kisajátítsák a nemzet legértékesebb eszközeit, iparágait és erőforrásait olyan vérszívó oligarchák segítségével, akiket fillérekért megvásároltak. Abban reménykedtek, hogy Putyin egy másik gerinctelen varangy, aki hajlandó eladni országát. Ehelyett, kiderült, hogy Putyint hithű keresztény, rendíthetetlen konzervatív és vad orosz hazafi.

Látod, miért utálták?

És mivel gyűlölték őt, megparancsolták a médiájuknak, hogy te, az átlag amerikai is gyűlöld őt; akárcsak Szaddamot, Kadhafit, Kim Yong Unt és bárkit, aki az útjukba áll. Ma már mindannyian ismerjük a gyakorlatot. Mindig karaktergyilkossággal kezdődik. Beindul a szükséges rágalomkampány, amelynek célja, hogy rávegye a közvéleményt az elit ellenségeinek gyűlölésére.

De itt van valami, amit valószínűleg nem tudtál. Valószínűleg nem tudta, hogy Putyin démonizálása egy pontos időre és helyre vezethető vissza.

Évekkel ezelőtt utánanéztem, és a következőket találtam:

John Edwards korábbi szenátort és Jack Kemp kongresszusi képviselőt nevezték ki a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) munkacsoportjának vezetésére, hogy eldöntsék, lehetséges-e még egy „stratégiai partnerség” Oroszországgal Putyin által elfogadott politikák fényében, amelyek ellentétesek Washington tágabb geopolitikai céljaival. Amikor Kemp és Edwards visszatért Moszkvából, megjelentettek egy cikket „Oroszország rossz iránya” címmel (2006. március)

A szerzők úgy döntöttek, hogy a „stratégiai partnerség” Oroszországgal már nem lehetséges, mert a Putyin alatti kormányzat egyre „tekintélyelvűbbé” vált, és az orosz társadalom egyre kevésbé „nyitott és pluralisztikus”. A megfigyelések iróniája nem veszett el az elemzők előtt, akik rájöttek, hogy az Egyesült Államoknak nem okoz gondot a világ legtekintélyelvűbb országaival, köztük Szaúd-Arábiával, amely 81 ember tömeges kivégzését hajtotta végre egy hétvége alatt (2022-ben), jó kapcsolatokat fenntartani. Pedig ez még szaúdi mércével is lenyűgöző eredmény. És azt is meg kell jegyeznünk, hogy mind a 81 férfit lefejezték, ami még jobban alátámasztja azon vezetők barbárságát, akiket Washington a legjobb barátjuknak tekint.

Arra gondolunk, hogy a „Putyin-gyűlölet” és a karaktergyilkosság egy adott időre és helyre vezethető vissza, amikor az Egyesült Államok külpolitikai elitje úgy találta, hogy Putyin nem lesz az a „felelős érdekelt fél”, akit reméltek. Putyin nem akart beállni a sorba, mint sok más szövetséges. Valójában Putyin saját országa nemzeti érdekeit a nemzetközi bankszövetkezetek fölé helyezte, amit a globalisták az egyetlen megbocsáthatatlan bűnnek tartanak. Természetesen ez a legnagyobb „nem-nem” az összes közül. Íme, egy rövid klip a „Russia’s Wrong Direction” című filmből:

Tizenöt évvel a Szovjetunió összeomlása után  „Az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatok egyértelműen rossz irányba haladnak” – találja  az Egyesült Államok, Oroszországgal kapcsolatos politikájával foglalkozó független munkacsoportot, amelyet a Külkapcsolatok Tanácsa támogat. „A vita kiszorítja a konszenzust. Már maga a „stratégiai partnerség” gondolata sem tűnik reálisnak.” Amikor Bush elnök a demokráciát az amerikai külpolitika céljává tette, Oroszország politikai rendszere folyamatosan tekintélyelvűbbé válik – állítja a Task Force. „Az elmúlt öt év politikai mérlege rendkívül negatív.”

„Az Egyesült Államok és Oroszország közötti együttműködés segíthet az Egyesült Államoknak a legnehezebb problémák kezelésében” – mondta Edwards. „Sajnos azonban az együttműködés a kivétel, nem pedig a norma. Ez a jelentés ébresztő arra, hogy helyre kell állítanunk az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatokat, hogy megfeleljünk a mindkét országunk előtt álló kihívásoknak.”

Ezzel összhangban a jelentés azzal érvel, hogy az Egyesült Államoknak együtt kell működnie Putyinnal, hogy Irán ne szerezzen nukleáris fegyvereket, és megakadályozza, hogy a terroristák megtámadják országát, vagy a miénket.” ..

„A hidegháború vége óta az egymást követő amerikai kormányzatok arra törekedtek, hogy olyan kapcsolatot alakítsanak ki Oroszországgal, amelyet „partnerségnek” neveztek. Ez a helyes hosszú távú cél, de sajnos nem reális kilátás az Egyesült Államok számára az elkövetkező néhány évben” – áll a jelentésben.

Rövidtávon az Egyesült Államoknak olyannak kell látnia Oroszországot, amilyen most. „A valódi kérdés, amellyel az Egyesült Államoknak szembe kell néznie ebben az időszakban, nem az, hogy hogyan tegyük működőképessé a partnerséget Oroszországgal, hanem az, hogy a szelektív együttműködést – és bizonyos esetekben a szelektív ellenállást – hogyan lehet fontos nemzetközi célokat szolgálni” – zárul a jelentés. („Oroszország rossz iránya”, Külkapcsolatok Tanácsa)

A jelentés pontosan azt jelzi, hogy a nyugati elit mikor mondott le Putyinról, és dobta a száguldó vonat alá. Azért mondtak le róla, mert láthatták, hogy igazi orosz hazafi. A hazafiság a globalizmus halálos ellensége, mert a hazafiakat nem lehet „megfordítani”, és ezt az elit is tudja. Tudják, hogy nem lehet alapvetően megváltoztatni azt az embert, aki szereti a hazáját. Ezek a férfiak nem „eladók”, és megvesztegethetetlenek. Bárki, aki az országot a globalista napirend fölé helyezi – beleértve az amerikaiakat is –, az a globalisták halálos ellensége. És ez az oka annak, hogy az elit mindig olyan lányos politikusokat kér fel, mint Justin Trudeau és Emmanuel Macron, hogy teljesítsék a kérésüket, mert gyenge, elvtelen férfiakra van szükség, akik hajlandóak szolgálni a gazdájukat.

De, mi volt az, ami meggyőzte az elitet arról, hogy Putyin egy elveszett ügy, aki mindig veszélyt jelent a napirendjükre?

Szerencsére tudjuk a választ erre a kérdésre, mert a szerzők négy fő címszó alatt sorolták fel kifogásaikat. Itt vannak:

1.Demokratizálás: A jelentés megállapítja, hogy az orosz politikai intézmények „korrupttá és rideggé válnak”. Ennek eredményeképpen „Oroszország képessége csökken az Egyesült Államok és szövetségesei számára alapvető fontosságú biztonsági aggályok kezelésére. És sokféle együttműködés – a nukleáris anyagok biztonságától a hírszerzési információk megosztásáig – megvalósítására.” (Az én megjegyzésem: Más szóval, Putyin nem volt hajlandó további szankciókat bevezetni Iránnal szemben, nem támogatta Koszovó függetlenségét, amely soha nem kapott ENSZ-jóváhagyást, és nem volt hajlandó támogatni az iraki háborút. A lényeg: Nem volt hajlandó egyetérteni Washington népirtásával háborúkkal és a Közel-Kelet önkényes újraosztásával. Ezért nevezték „megbízhatatlan szövetségesnek”.)

2.Energiaellátás: „Oroszország külpolitikai fegyverként használta az energiaexportot. Beavatkozik Ukrajna politikájába, nyomást gyakorol külpolitikai döntéseire, valamint Európa többi részének ellátásának korlátozása. Az orosz energiaszektor feletti kormányzati ellenőrzés újbóli megerősítése növeli annak a kockázatát, hogy ezt a fegyvert újra bevetik.” (Megjegyzésem: Ez igaz, Putyin kezébe vette Oroszország legnagyobb közvagyonát, az olajt, és az életszínvonal emelésére használta. A privatizáció a nyugati kapitalizmus Szent Grálja, így természetesen Putyint elítélték, őt hibáztatják „Európa többi részér történő szállítási korlátozása” miatt, ami szintén igaz. Leállította Ukrajna gázellátását, miután Ukrajna többször is leszívta a gázt a vezetékekből, és nem volt hajlandó fizetni a már elfogyasztott gázért. Úgy tűnik, a szerzők azt gondolják, hogy Oroszországnak ingyen kell adnia a gázt, de a kapitalista gazdaságok nem így működnek.)

3.A terrorizmus elleni háború: A munkacsoport „egy látszólagos orosz erőfeszítést talál az Egyesült Államok és a közép ázsiai NATO támaszpontok megnyirbálására, ami annak a jele, hogy Oroszország elveti azt a gondolatot, hogy „az afganisztáni siker közös érdeket szolgál. ” (Megjegyzésem: Putyin rendkívül előzékeny volt, amikor megengedte az amerikai csapatok és fegyverek áthaladását Oroszországon az Afganisztán felé vezető úton. Amit ellenzett, az a CIA által támogatott színes forradalmak, amelyeket Washington támogatott Közép-Ázsiában saját bábkormányaik beiktatása érdekében. Ezek nyíltan ellenségesek Oroszországgal szemben. Ellenezte Washington csecsen terroristáknak nyújtott titkos támogatását is. Ez észszerűtlen lett volna?)

4.A G8-nak otthont adó Oroszország: „egyetlen év leforgása alatt tömeges csalást támogatott a legnagyobb európai szomszédja választásain, majd a gázellátás leállításával megbüntette a rossz szavazásért a világ ipari demokráciáinak találkozóján.” (Megjegyzésem – Oroszország szigorú be nem avatkozási politikát folytat más országok belügyeibe. A választási beavatkozásra vonatkozó állítások egyike sem igazolódott.) Éppen ellenkezőleg, az orosz beavatkozás 3 éves vizsgálatában a 2016-os elnökválasztáson Robert Mueller nem talált bizonyítékot a hamis állítások alátámasztására. Ezzel szemben Washington titkos beavatkozásait, puccsait, célzott merényleteit és teljes körű katonai invázióit széles körben dokumentálták és alátámasztották. A világon egyetlen ország sem avatkozott be jobban más szuverén kormányok ügyeibe, mint az Egyesült Államok.

Nagyrészt ezek azok a kérdések, amelyek alapján a szerzők úgy döntöttek, hogy Putyin „rossz irányba” vezetett. Nem támogatná vakmerő katonai beavatkozásaikat, nem adná át az orosz olajt a rabló oligarcháknak, nem nézne másfelé, miközben a szomszédságában a kormányokat egyenként megdönti Washington, és ő nem tisztelgett, amikor megkapta a menetparancsot Washingtonból. Ez az oka annak, hogy a médiában ádázul támadják, és Washington vérellenségének tekintik. Egyszerűen nem volt hajlandó a lakájuk lenni, ezért az elmúlt 17 évet azzal töltötték, hogy elpusztítsák őt.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Mégis, annak ellenére, hogy milyen gyakoriak lehetnek az erekciós problémák – amelyek a 18-60 év közötti férfiak közel felét érintik –, továbbra is sok a megbélyegzés és a szégyen az állapot miatt. Ez különösen igaz lehet fiatalon, hála azoknak a szexuális forgatókönyveknek, amelyek mellett sokan felnőttek – például, hogy mindig készen kell állniuk a szexre, hogy egy melltartó láttán izgalomba kell jönniük, és minden alkalommal tökéletesen kell teljesíteni.

Ez miatt sokan nem kérnek segítséget, vagy olyan „megoldásokkal” próbálják az orvoslást, amelyek valójában csak elfedik a problémájukat. Például arról számolnak be, hogy sok fiatal férfi vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekhez, például a Viagrához fordul, hogy megbirkózzon a problémájával.

Az ilyen gyógyszerek az elmúlt években sokkal olcsóbbá és szélesebb körben elérhetővé váltak a diszkrét online gyógyszertárak révén. De bár ezek a termékek segíthetnek az időnként megbízhatatlan erekcióban szenvedőket, valójában nem oldják meg a probléma lényegét.

Ez a cikk a Quarter Life-ban található, amely a húszas-harmincas éveinket érintő problémákról szól. A karrierkezdés és a lelki egészségünkről való gondoskodás kihívásaitól kezdve a családalapítás, a házi kedvenc örökbefogadása vagy éppen a barátkozás izgalmáig terjed a figyelem. A sorozat cikkei feltárják a kérdéseket, és válaszokat adnak az élet ezen viharos időszakában.

Az erekciós problémáknak számos oka lehet, beleértve bizonyos egészségügyi problémákat (például hormonális egyensúlyhiány vagy magas vérnyomás). De az erekciós problémák egyik leggyakoribb oka, különösen a fiatal férfiak körében, a szorongás.

Általában, nemi izgalom esetén, az agy jeleket küld a pénisznek, és elindítja, hogy megteljen vérrel. De ha egy személy szorong, a szervezet stressz-hormonokat (úgynevezett kortizolt) bocsát ki, ami aktiválja a szervezet „menekülj vagy harcolj” reakcióját. Mivel a magas kortizol-szint összehúzza az ereket, és nehezíti a véráramlást, ez megnehezítheti az erekció elérését (vagy fenntartását).

Számos oka lehet annak, hogy a fiatal férfiak szorongást tapasztalhatnak, különösen a szex miatt. A leggyakoribb okok közé tartozik:

• alacsony vágy
• bűntudat, szégyenérzet
• párkapcsolati problémák
• zavartság a szexualitással kapcsolatban
• vallásos hiedelmek
• helytelen szexuális nevelés
• rossz önkép
• félelem a terhességtől és az nemi betegségtől.

A szorongás kiváltó okának megértése kulcsfontosságú az erekciós problémák kezelésében.

Vegyük például azt, ha egy személy erekciós problémáit az alacsony libidóból eredő szorongás okozza. Bűntudatot érezhetnek amiatt, hogy nem tudják kielégíteni partnerüket, és szégyenérzetet érezhetnek emiatt. Anélkül, hogy beszélnének erről a partnerükkel vagy egy egészségügyi szakemberrel, csak olyan ciklusban folytathatják, ahol a szorongásuk az erekciós problémáik miatt romlik, az erekciós problémáik pedig a szorongásuk miatt súlyosbodnak.

Mit tehetsz

Mivel még mindig sok a megbélyegzés a szex körül, érthető, hogy sok fiatal férfi miért nem tudja, kihez forduljon segítségért – és ehelyett vény nélkül kapható gyors megoldáshoz nyúlhat. Mivel azonban minden ember más, fontos, hogy először konzultáljon háziorvosával, hogy ez jó-e neki, mielőtt megpróbálná. Azt is fontos megjegyezni, hogy a Viagra korlátozott abban, amit tud, és nem biztos, hogy az a megoldás, amelyet sokan remélnek.

A Viagra egy PDE5 inhibitor. Ez elősegítheti, hogy több vér áramoljon a péniszbe, ha izgalom van – meghosszabbítva az erekciót.

A Viagra azonban nem tud azonnali, spontán erekciót kiváltani izgatottság nélkül. Az erős alkoholfogyasztás mellett kevésbé hatékony is lehet. Ennek az oka, hogy az alkohol csökkenti a pénisz véráramlását, ami megnehezíti az erekció elérését és fenntartását. Tehát bár a Viagra egyeseknél beválhat, nem szabad rá támaszkodni, különösen akkor, ha az erekciós problémáit szorongás okozza.

Ezért fontos, hogy lépéseket tegyen a szorongás kezelésére. Ez segít megtalálni a gyökerét, és leküzdeni erekciós problémáit.

Ha nem biztos benne, hol kezdje, az első és legfontosabb dolog, amit meg kell tennie, hogy beszéljen a partnerével (ha párkapcsolatban él) arról, hogyan érzi magát, hogy együtt felfedezhessétek a szex és a szex különböző módjait.

Kipróbálhat néhány egyszerű technikát is a szex körüli szorongás enyhítésére, például a szex kevésbé „célorientálttá” tételére vagy az éber figyelem gyakorlására. Ez segíthet megnyugtatni azáltal, hogy eltereli a figyelmet a negatív önbeszédről, és visszatereli azt, ahogyan szex közben érzi magát.

De ha továbbra is problémái vannak hosszú távon, vagy ha a tünetek jelentős szorongást okoznak neki (vagy partnerének), ideje lehet szakember segítségét kérnie. Először keresse fel háziorvosát, hogy megszüntessen minden szervi okot (például más egészségügyi állapotból). Pszichoszexuális terapeutához is utalhatják. A pszichoszexuális terápia különösen előnyös lehet, mivel segíthet jobban összekapcsolni elméjét és testét, megérteni, miért érzi úgy magát, ahogyan érzi magát, és konkrét technikákat tanulhat a szorongás leküzdésére.

Végül, gyakorló szex- és párkapcsolati terapeutaként érdemes leszögezni, hogy nem ritka a szex miatti szorongás. Az is normális, ha néha problémákat tapasztalunk az erekció elérése vagy fenntartása során. Az erekciós problémák gyakran kezelhetők – így nem kell csendben szenvednie, ha segítségre van szüksége.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ez azért volt lehetséges, mert a háború végéig az USA ellátta a szövetségeseket fegyverekkel, és felszereléssel, és ragaszkodott ahhoz, hogy aranyban fizessék ki őket. 1944-re ők birtokolták a világ aranyának nagy többségét, és rendelkeztek a legtermelékenyebb gyártóberendezésekkel. Abban a helyzetben voltak, hogy minden kezdeményezés az övék lehetett, és az első világot alkotók lépést tarthattak vele.

Az 1970-es évekre azonban az Egyesült Államok lelépett az aranystandardról, és a kincstárával fizetett az importért. Ezt akkoriban áldásnak tekintették, mivel a kincstár kötvényei légből kapott lehetett, ami után az USA követelései határtalanná váltak. Az Egyesült Államoké lett a tömb legnagyobb háza, de valójában egy kártyavár volt, amely csak annyira volt jó, mint a pénz, amelyre épült – nem valódi pénz, hanem adósság.

Az Egyesült Államok 1971-től fogva partnerei rabszolgasorba kényszerítésével foglalkozott. Menet közben gazdaságosabbá vált a gyártás kiszervezése. Ezért a következő évtizedekben a legtöbb áru gyártása az Egyesült Államokon kívüli országokban történt.

Ám az elmúlt évtizedekben némi zavar következett be: a tengerentúli áruszállítók, különösen az energiaszállítók némelyike ​​annyira kiépítette világkereskedelmi képességét, hogy az Egyesült Államok már nem volt nélkülözhetetlen. Valójában gyakran lehetett jobb üzletet létrehozni az országok között anélkül, hogy átmennének az Egyesült Államokon, és az Egyesült Államok akadályává vált más nemzetek gazdasági fejlődésének.

Az elmúlt évtizedekben Kína és Oroszország a leglényegesebb áru- és energiaszolgáltatókká váltak, éppen abban az időben, amikor az Egyesült Államok a globalizmus létrehozását tervezte, amik USA dominanciáját jelenti az egész világon. Ezt elsősorban Európa támogatta.

Mindaddig, amíg az első világ többi országa továbbra is támogatja az amerikai világ felé irányuló diktátumát, az Egyesült Államok hegemóniája nemcsak folytatódik, hanem ki is terjed.

Ekkor azonban Oroszország egy meglehetősen nagy villáskulcsot dobott be a gépezetbe: az Északi Áramlat vezetékét, ami a jelentős földgáz mennyiséget szállította Európának, lehetővé téve otthonainak fűtését és gyárainak működtetését. Az Északi Áramlat II. hozzáadásával fordulópont érkezett el: Európa alapvető energiájának nagy többségét, amelyet nem volt képes saját maga előállítani, Oroszországból lehetett beszerezni olyan áron, amelyet egyetlen más szállító sem tudott kínálni.

Amit gyakran figyelmen kívül hagynak az Északi Áramlat 2. fontosságáról szóló vitában az, hogy az Egyesült Államok hegemóniája az első naptól fogva, amikor a csapot kinyitották Európa ellátásához, véget ér. Bár az Egyesült Államoknak sikerült uralnia az európai politikát az elmúlt fél évszázadban, ez a helyzet most megfordult. Az Egyesült Államok és a keleti áru- és energiaszállítók közötti választás során Európa alappozíciója most Ázsiával, nem pedig az USA-val lenne.

Ebben az egyetlen aprónak tűnő kínálati változtatásban az USA hegemóniája megszűnne. És ami még aggasztóbb, az Egyesült Államok hatalma évtizedeken át kártyavár volt. Már nem volt gyártási titán, valójában az adósságon kívül mást keveset termelt. Valaha gyártási kapacitását arra használta, hogy legyőzze kereskedelmi partnereit, de mára ez a hatalom minimumra zsugorodott..

Az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok a múlt babérjain ült, és azon a feltételezésen, hogy ő volt a nagyfiú a grundon, és ezért engedelmeskedni kell neki, bármennyire is észszerűtlenek voltak a követelései.

Amikor az Egyesült Államok vezetői észlelték a dilemmájukat, rájöttek, hogy csak egy utolsó lehetőségük van: a háború.

Történelmileg a háború egy haldokló birodalom utolsó játéka: amikor mindent elveszítesz, egy nagy háborút kell létrehozni idő nyerés céljából.

Egy kis háború csak átmeneti felüdülés. Egy nagy háború az egész világ feldúlását szolgálja. Ha a világot fenekestül fel lehet forgatni, talán van esély arra, hogy a haldokló birodalom ereje egy részét érintetlenül hagyva fennmarad.

Ha nem, akkor a birodalom a bolondok útját járva, jelentéktelenségbe, sőt kihalásba csúszik.

És most ebben a helyzetben találja magát az USA. Az ázsiai századra való átállás már javában zajlik. Csendben egyik nemzet a másik után helyezi át kereskedelmét és tiszteletét az ázsiai vezetők felé. Azok az országok, mint Szaúd-Arábia, amelyek drámai változásokat tudnak végrehajtani, és ezt biztonságosan megtehetik, merészebbek lesznek a váltásban. A kevésbé erős országok valamivel finomabbak lesznek, és lábujjhegyen távolodnak korábbi gazdájuktól. És ez is most zajlik.

De megint csak az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségese, aki nélkül nem lehetne birodalom, Európa volt.

Az EU már az összeomlás szélén van; kezdettől fogva egy téves kísérlet volt, és mostanra elkezdett szétesni. Bár komolyabb szakítás nem kezdődött el, a rohadás már túl van minden lehetséges mentőakción, és a brüsszeli diktátumok egyes tagországok visszautasításaiba ütköznek.

Az Északi Áramlat csővezetékek megsemmisítésével Németországban és más EU-országokban csendesen nyilvánvalóvá vált, hogy ennek következtében rendkívüli nehézségekkel kell szembenézniük. Többé nem vonulhatnak ki az ukrajnai hadviselés létrehozására irányuló amerikai törekvések támogatásából. Emellett szembe kell nézniük azzal, hogy az Egyesült Államok megpróbálja az összes NATO-országot háborúba vonni Oroszországgal, ami egy öngyilkossági lehetőség Európa számára.

Az Egyesült Államok a háború eszkalációja iránti elkeseredettségében azt sugallja, hogy egy „korlátozott nukleáris háború” tanácsos lehet, de Európa megérti, hogy a korlátozott nukleáris háború „kicsit terhesnek” tekinthető.

Európa nem élne túl egy ilyen háborút.

Így Németország megkezdte az elszakadást az Egyesült Államoktól. Olaf Scholz elnök személyesen ment Pekingbe békét közvetíteni. Az biztos, hogy az Egyesült Államok ezt nem fogja félvállról venni.

Az első világ országaiban kollektív körömrágás lesz, miközben az átlagember azon töpreng és aggódik, vajon az Egyesült Államok józan dolgot tesz-e, és kihátrál-e a hadviseléstől. Amit az átlagember nem ért az, hogy bár ez lehet a legjobb választás az átlagemberek és általában a világ számára, ez a vég az Egyesült Államokat uralók számára. Az Egyesült Államok menthetetlenül egy kisebb állammá válik, vagy akár széttöredezne, így az Egyesült Államok elitje nem maradna uralkodó birodalma nélkül.

Ez mindenekelőtt nem tolerálható. És ezért fontos megérteni, hogy az amerikai birodalom uralkodói számára ez egy mindent vagy semmit játék.

És hogy világos legyen, ez egy olyan játék, amelyet nem lehet megnyerni. Az USA már nem termel sokat; már nincs értelmes kereskedelmi mérlege; a világtörténelem legeladósodottabb nemzete; leromlott, és többé nem tud megnyerni egy elhúzódó háborút.

És, hogy megismételjük, az Egyesült Államoknak jelenleg nincs más lehetősége. Megsemmisítette az összes többi lehetőségét, és nincs kiútja dilemmájából. Ez a mai Thucydides-csapdája [háború indítása egy leendő háború elkerülése végett]. Mint ilyen, nem megy csendesen. Hasonlóan egy sarokba szorított patkányhoz, megteszi az utolsó kísérletet, hogy kifelé menet minél több embert megmarjon.

Azoknak, akik el akarják kerülni, hogy a behemót elesésekor járulékos károkká váljanak, azoknak gazdaságilag és akár földrajzilag is ki kell válni a haldokló birodalomból.

A poszt alapját képező cikk eredeti címe: „No Way Out for the USA”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A küldöttek által megfogalmazott megállapodás sok hasonlóságot mutat a skóciai Glasgow-ban tavaly kötött megállapodással. A legsürgetőbb szükség – a fosszilis tüzelőanyagok használatának megszüntetése és az üvegházhatást okozó gázok szén-dioxid-kibocsátásának a Föld légkörébe való megállítása – a szénerőművek korlátozott kapacitás csökkentésére és a nem hatékony fosszilis tüzelőanyag-támogatások „fokozatos megszüntetésére” korlátozódott. Ez egy olyan kifejezés, amely sokféleképpen értelmezhető, így gyakorlatilag értelmetlen.

Még azok is, akik korábban jelentős szerepet játszottak a nem kötelező érvényű megállapodások megalkotásában, kénytelenek voltak negatívan kommentálni a COP27-en készülteket. Laurence Tubiana, aki a 2015-ös párizsi egyezmény által méltányolt 2015-ös Párizsi Egyezmény egyik fő építésze volt, megjegyezte: „A fosszilis tüzelőanyag-ipar hatása mindenütt megtalálható volt.” Így folytatta: „Az egyiptomi elnökség olyan szöveget készített, amely egyértelműen védi az olaj- és gázipari kőolaj-államokat és a fosszilis tüzelőanyag-ipart.”

El lehet képzelni, mit hoz a jövő évi COP28, amelyet az Egyesült Arab Emírségekben rendeznek meg, ahol a becslések szerint a világ olajtartalékának 10 százaléka, a világ földgázkészletének 20 százaléka van.

Még azt a felhívást is elvetették, hogy a globális felmelegedést az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fok alá korlátozzák. A határértéket a klímatudósok széles körben a klímaváltozás hatásait tekintve a „visszaút nélküli pontnak” tekintik, amelyen túl a szélsőséges időjárás, az emelkedő óceánok, az élőhelyek pusztulása és a számtalan egyéb veszély által okozott károk megfordíthatatlanok.

A felhívást csak azért tartották meg, mert a CNN kénytelen volt beismerni, hogy az Európai Unió tisztviselői „gondosan megkoreografált sajtótájékoztatót” tartottak. A sajtótájékoztatót Frans Timmermans, az EU éghajlat-politikai főkapitánya vezette, aki azt állította: „Nem akarjuk, hogy itt és ma meghaljon 1,5 Celsius. Számunkra ez teljesen elfogadhatatlan.

Valójában az európai hatalmaknak nincs mit kínálniuk a munkásosztálynak. A konferenciát teljes mértékben beárnyékolta az ukrajnai háború az Egyesült Államok és a NATO, és Oroszország között. Az Egyesült Államok az elmúlt években sürgette Európát, különösen Németországot, hogy hagyjon el az orosz földgáztól való függőségét, legnyilvánvalóbban 2018-ban, amikor Donald Trump akkori elnök szankcionálta Németországot, amiért nem zárta le az orosz-németországi Északi földgázvezetéket. 2-t.

Ezt a nyomást felerősítette az Északi Áramlat 1-es és 2-es vezetékeinek szeptemberi bombázása. A több tízmilliárd dolláros infrastruktúra bűnös megsemmisítése arra kényszerítette Európát, hogy jobban függjön az Egyesült Államok földgázimportjától. Az Energiaügyi Minisztériumtól és az amerikai földgázlobbistáktól származó dokumentumok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok kormánya és vállalatai már felgyorsították a cseppfolyósított földgáz EU-ba irányuló exportjának növeléséhez szükséges infrastruktúrát az ukrajnai háború februári kezdete óta.

Németország a maga részéről széniparának újjáélesztése felé fordult. Áprilisban például a zöld-párti Robert Habeck alkancellár engedélyezte Lützerath városának elpusztítását és lakóinak áthelyezését, hogy az RWE cég 280 millió tonna szenet bányászhasson. Habeck ezt azzal indokolta, hogy „Putyin támadóháborúja arra kényszerít bennünket, hogy átmenetileg nagyobb arányban használjuk ki a lignitet, hogy gázt takarítsunk meg az áramtermelésben. Ez fájdalmas, de szükséges.”

A COP27 állítólagos fénypontja az volt, hogy egy „veszteség és kár” alapot hoztak létre, amely elsősorban az Egyesült Államokból és az Európai Unióból azon szegényebb országokba irányítson forrásokat, amelyeket már eddig is leginkább érintett az éghajlatváltozás. Molwyn Joseph, a Kis Szigetállamok Szövetségének elnöke úgy üdvözölte, mint „egész világunk győzelmét”, és a kis nemzetek iránti „tisztelet” kifejezését.

Az új alap a legjobb esetben is jelképes gesztus. Csak a katasztrófák utáni újjáépítésre korlátozódik, és gondosan úgy alakították ki, hogy ne jelentsen hibát azon nemzetekkel szemben, amelyek a legtöbb üvegházhatást okozó gázt bocsátják ki, mivel az Egyesült Államok az egyik legnagyobb kibocsátó ország. Arról sincs világos elképzelés, hogyan oszlik majd el a pénz, vagy egyáltalán eljut-e a rászorulókhoz.

Más szóval, a konferencia 35.000 résztvevője között állítólag több mint 600 lobbista volt jelen a fosszilis tüzelőanyag-iparból, ami 25 százalékkal több, mint tavaly, és több, mint a csendes-óceáni szigetországok összes delegáltja együttvéve. Bármilyen intézkedést is hoztak, kétségtelenül a kapitalista érdekeket alaposan figyelembe vették, és megtettek mindent annak biztosítására, hogy a Föld felgyújtásából és mérgezéséből származó haszon tovább emelkedjen.

Sőt, még ha a „veszteség és kár” alap megfelelő forrásokat és megfelelő kezelést is kapott az éghajlatváltozás által érintettek ellátására, valójában nem kezeli magát a válságot. Támogatja azt a tévképzetet, amelyet kétségtelenül a COP27 világ vezetői közül sokan vallottak, miszerint az éghajlatváltozást egyszerűen úgy lehet megoldani, ha valami változást hozunk azokra, akik elvesztették megélhetésüket és szeretteiket az éghajlat által kiváltott pusztítások következtében.

Ugyanakkor úgy tesz, mintha az egyre katasztrofálisabb eseményeket is ugyanúgy lehetne kezelni. A logika az, hogy még akkor is, ha a globális felmelegedés legrosszabb hatásai megjelennek, és elsüllyesztik a világ partvonalait, elpusztítják az élőhelyeket, és végül emberek milliárdjai ölnek meg, több pénz jelentheti a megoldást.

Az éghajlatváltozás átfogó veszélye az, hogy egy bizonyos ponton, talán amikor a globális hőmérséklet 1,5 Celsius-fok fölé emelkedik, esetleg azután vagy talán azelőtt, a Föld éghajlata elválik az emberi ipari tevékenységtől, és olyan elszabadult folyamattá fejlődik, amelyet nem fékez meg a jelenlegi technológia, és esetleg véget vethet az emberi civilizációnak. De mit számít ez, ha pénzt, olajt és földgázt kell keresni?

A COP27 igazi tanulsága az, hogy a rivális nemzetállamokra szakadt kapitalista osztálynak nincs megoldása a globális felmelegedésre. A klímatudósok évtizedek óta figyelmeztették a kormányokat és a vállalatokat, hogy a légkörbe történő folyamatos szén-dioxid-kibocsátás végül, és valószínűleg a vártnál gyorsabban, kataklizmikus görcsöket fog kiváltani, amelyek egzisztenciális veszélyt jelentenek az emberekre.

Ez idő alatt ezeket a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyták, és a munkásosztály minden országban szenvedett, mivel az éghajlatváltozás súlyosabb hurrikánokat, monszunokat, erdőtüzeket, sarki örvényeket, terméspusztítást és számos más katasztrófát okoz világszerte minden évben. Az egyetlen megoldás a munkásosztály harca a kapitalizmus felszámolásáért és a termelés tudományos, globális és szocialista alapokon történő létrehozásáért.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022. november 21: „Szigorúan véve még nem kezdtünk el semmit.” – Az ukrajnai elektromos hálózat, üzemanyag-tároló egység, vasúti csomópontok, parancsnoki és irányítási központok elleni könyörtelen támadások a háború második és halálosabb szakaszának kezdetét jelzik. A nagy pontosságú, nagy hatótávolságú rakétatámadások megnövekedett tempója arra utal, hogy Moszkva egy nagy téli offenzíva alapjait rakja le, amely azonnal megindul, amint Oroszország 300 000 tartalékos katonája csatlakozik kelet-ukrajnai alakulatokhoz.

Mivel Kijev megtagadta az Oroszország alapvető biztonsági aggodalmaira megoldást nyújtó egyezség tárgyalását, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem maradt más lehetősége, mint hogy legyőzze az ukrán erőket a csatatéren, és fegyveres erővel egyeztessen. A közelgő téli offenzíva célja, hogy elérje azt a kiütést, amelyre Oroszországnak szüksége van stratégiai céljainak eléréséhez és a háború gyors befejezéséhez. Ez a Reuterstől származik:

Az orosz rakétacsapások Ukrajna energiarendszerének csaknem felét megbénították – közölte a kormány pénteken, a kijevi hatóságai pedig arra figyelmeztettek, hogy a tél beálltával a város az elektromos hálózatának „teljes leállásával” szembesülhet.

A hőmérséklet csökkenésével és Kijevben az első hóval, a tisztviselők azon dolgoztak, hogy országszerte helyreállítsák az áramellátást az ukrán polgári infrastruktúra elleni kilenc hónapos háború legsúlyosabb bombázása után.

Az ENSZ szerint az ukrajnai áram- és vízhiány humanitárius katasztrófával fenyeget ezen a télen.

„Sajnos Oroszország továbbra is rakétacsapásokat hajt végre Ukrajna polgári és kritikus infrastruktúrája ellen. Energiarendszerünk csaknem fele le van tiltva” – mondta Denys Shmyhal miniszterelnök.

„Különböző forgatókönyvekre készülünk, beleértve a teljes leállást” – mondta Mikola Povoroznyk, a kijevi városvezetés helyettes vezetője egy televíziós adásban. („Ukrajna azt állítja, hogy energiarendszerének felét megbénították az orosz támadások, Kijev leállhat”, Reuters)

Oroszország egészen a közelmúltig ignorálta azokat a célpontokat, amelyek drámai hatással voltak a polgári tevékenységekre, de mostanra a katonai vezetők visszatértek a hagyományosabb megközelítéshez. Jelenleg a katonaság bármilyen létesítményt tönkretesz, transzformátorok, tárolóegységek, alállomások, vasúti pályaudvarok és energiaraktárak, amelyek lehetővé teszik Ukrajna háborújának folytatását. Nyilvánvalóan – mint a nagyobb és erősebb állam – Oroszország mindig is képes volt egy gőzkalapácsot vinni Ukrajnába, és millió darabra törni, de Putyin úgy döntött, hogy visszafogja magát abban a reményben, hogy Kijev észhez tér, és belátja a kilátástalanságát.

A nyugati propaganda áradata ellenére – ennek a háborúnak a kimenetele soha nem volt kétséges.

Oroszország egyezséget fog kikényszeríteni Kijevtől, ami szerint a kormánynak meg kell szakítania minden kapcsolatot a NATO-val, és alá kell írnia a semlegességét örökre kimondó szerződést. Oroszország nem fogja megengedni, hogy egy ellenséges katonai szövetség rakétaállomásait és harci csapatait a nyugati szárnyra helyezze.

Sajnos az orosz hadművelet nagymértékben meg fogja növelni az ukrán nép szenvedését, amely a Washington és Moszkva közötti ketrecbe zárva találja magát. A következő a WSWS-től származik:

Több mint tízszeresére nőtt a szegénység Ukrajnában az USA/NATO-Oroszország háború kitörése óta – derül ki a Világbank (WB) legfrissebb adataiból. Hivatalosan jelenleg az ország lakosságának 25 százaléka szegény, szemben a 2022 februárja előtti állítólagos 2 százalékkal. A tisztviselők azt jósolják, hogy a szegénységi ráta jövőre akár 60 százalékra vagy még többre is emelkedhet, Ukrajnában egyre nagyobb a nélkülözés, amire világháború vége óta nem volt példa az európai kontinensen.

A munkanélküliség jelenleg 35 százalékos, a fizetések pedig akár 50 százalékkal is csökkentek tavasszal és nyáron egyes munkavállalói kategóriákban. A Nemzetközi Valutaalap szerint Ukrajna államadóssága mára a GDP 85 százalékára nőtt. Az Egészségügyi Világszervezet és az ukrán egészségügyi minisztérium nemrégiben közzétett közös tanulmánya szerint Ukrajnában az emberek 22 százaléka nem tud hozzájutni az alapvető gyógyszerekhez. Az ország 6,9 millió belső menekültjénél ez a szám 33 százalékra emelkedik.

A legnehezebben beszerezhető gyógyszerek – a vérnyomás, a szívproblémák és a fájdalom kezelésére szolgálók, valamint a nyugtatók és az antibiotikumok – egy olyan népességről árulkodnak, amely küzd a több évtizedes szegénység okozta rossz egészségi állapot, valamint a háború fizikai és lelki traumáival.

Míg az Egyesült Államok és a NATO tisztviselői néhány héten belül hatalmas mennyiségű tűzerőt tudnak küldeni Ukrajna frontvonalaira, az életmentő humanitárius áruk szállítása lehetetlen logisztikai kihívásnak tűnik.

Washington Moszkvával szembeni proxyháborúja felbecsülhetetlen szenvedést okozott Ukrajna lakosságának, akiknek mostanság csökkenő hőmérséklettel, és élelmiszer-ellátással, összeomló gazdasággal és az alapvető gyógyszerek egyre növekvő hiányával kell szembenézniük. És a Herszon visszafoglalásával kapcsolatos mellbevágó bravúrok ellenére az ukrán nép most arra kényszerül, hogy elmeneküljön megtépázott hazájából. Az Európában menedéket kereső milliók miatt az ország posztindusztriális hanyatlásba süllyedt.

Ezek közül a munkásosztálybeli ukránok közül hányan szerettek volna hogy a vezetőik egyezségre jutnak Putyinnal (akinek jogos biztonsági aggályai vannak) ahelyett, hogy az orosz hadsereget egy értelmetlen háborúba keverné, amely az otthonaikba, a munkájukba, a városaikba és (sokak számára) az életükbe került?

És vajon azok az országon kívüli emberek, akik azt sürgetik, hogy „álljunk ki Ukrajnáért”, felismerik-e, hogy valójában a Washington és Oroszország közötti geopolitikai kereszttűzbe került civilek millióinak elszegényedését támogatják?

Mindenkinek, akit őszintén érdekel Ukrajna, támogatnia kell Ukrajna semlegességét és a NATO-bővítés befejezését. Ez a háború csak így érhet véget. Az orosz biztonságot szerződéssel vagy vasököllel fogják kikényszeríteni.

A következő idézet az „Oroszországnak igaza van: az Egyesült Államok proxyháborút vív Ukrajnában” című cikkből származik:

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nemrég jelentette ki, hogy az ukrajnai háború nem csak Moszkva és Kijev konfliktusa. Ez egy „felhatalmazott háború”, amelyben a világ legerősebb katonai szövetsége Ukrajnát ütőérnek használja az orosz állam ellen. Lavrov nem téved. Oroszország a modern történelem egyik legkegyetlenebb  proxyháborújának célpontja.”

Az Egyesült Államok külpolitikai intézménye nem törődik Ukrajnával vagy az ukrán néppel. Az ország pusztán kiindulópont Washington Oroszország elleni háborújához. Ezért döntötte meg a CIA 2014-ben a demokratikusan megválasztott kijevi kormányt, és a CIA ezért fegyverezte fel és képezte ki az ukrán félkatonai csapatokat az orosz hadsereg elleni harcra 2015-ben (7 évvel az invázió előtt!) Íme néhány háttéranyag a Yahoo 2015-ös cikkéből. :

„A kezdeményezést ismerő öt korábbi hírszerzési és nemzetbiztonsági tisztviselő szerint a CIA felügyel egy titkos intenzív kiképzési programot az Egyesült Államokban az elit ukrán különleges műveleti erők és más titkosszolgálati személyzet számára. A program, amely 2015-ben indult, az Egyesült Államok déli részén található, nem titkolt létesítményben, egyes tisztviselők szerint:

„Az Egyesült Államok felkelőket képez ki” – mondta a CIA egykori tisztviselője, hozzátéve, hogy a program megtanította az ukránokat, hogyan „gyilkoljanak oroszokat”.

A CIA és más amerikai ügynökségek támogathatnák az ukrán felkelést, ha Oroszország nagyszabású betörést indítana.

Korábbi tisztviselők szerint: „Nyolc éve képezzük ezeket a srácokat. Igazán jó harcosok. Mindkét ország képviselői azt is hiszik, hogy Oroszország nem lesz képes a végtelenségig megtartani az új területeket az ukrán felkelők ellenállása miatt.

Ha az oroszok új inváziót indítanak, „lesznek olyan emberek, akik megkeserítik az életüket” – mondta az egykori magas rangú titkosszolgálati tiszt.

„Minden olyan dolog, ami velünk történt Afganisztánban” – mondta a titkosszolgálat egykori magas rangú tisztviselője – meg fog történni az oroszokkal, amiről ezekkel a srácokkal fognak gondoskodni („A CIA által kiképzett ukrán félkatonai csapatok központi szerepet játszhatnak, ha Oroszország megszállja Ukrajnát”, Yahoo News)

Ott van fekete-fehérben. Az a terv, hogy Ukrajnát Oroszország elleni proxyháború színhelyéül használják, ami legalább 7 évvel megelőzte az inváziót. Az Obama-adminisztráció és neokon szövetségeseik csapdát állítanak Oroszország számára, hogy egy Afganisztánhoz hasonló ingoványba vonják őket, amely kimerítené erőforrásaikat, és a lehető legtöbb orosz katonát megölné. Amint azt Lloyd Austin védelmi miniszter nemrégiben elismerte, az USA „gyengíteni” akarja Oroszországot, hogy ne tudja a hatalmat a határain túlra kivetíteni. Washington akadálytalan hozzáférést keres Közép-Ázsiához, hogy katonai bázisokkal és nukleáris rakétákkal bekerítse Kínát. Az USA irányítani kívánja Kína növekedését, miközben uralja a világ legnépesebb és legvirágzóbb régióját, Ázsiát a következő évszázadban. De először:

Washingtonnak le kell zúznia Oroszországot, romba kell döntenie gazdaságát, el kell szigetelnie a globális közösségtől, démonizálnia kell a médiában, és meg kell buktatnia vezetőit. Ukrajnát egy sokkal szélesebb, rendszerváltást célzó stratégia első szakaszának tekintik (Moszkvában), amelyet az orosz állam kényszerű széttöredezése követ. A végső cél Washington kiemelkedő szerepének megőrzése a globális rendben.

Putyin téli offenzívája azzal fenyeget, hogy kisiklatja Washington azon tervét, hogy ameddig csak lehetséges, elhúzza a konfliktust. A következő hetekben és hónapokban Oroszország fokozni fogja Ukrajna kritikus infrastruktúrája elleni támadását. Az ország nagy része sötétségbe borul, az üzemanyagkészletek kiapadnak, az élelem és a víz megfogyatkozik, a kommunikáció, és minden vasúti forgalom megszűnik. Civilek milliói menekülnek Európába, miközben az egész ország lassan megtorpan. Miközben az orosz zászlóaljak a Dnyepertől keletre fekvő városokat és településeket elfoglalják, az orosz hadsereg blokkolja a Lengyelországból érkező létfontosságú utánpótlási vonalakat, megszakítva a halálos fegyverek és a frontra tartó harci csapatok áramlását. Ez pedig a terepen tevékenykedő ukrán harcoló egységek széles körű kapitulációjához vezet, ami Zelenszkijt tárgyalóasztalhoz kényszeríti. Végül Oroszország győzni fog, és jogos biztonsági követeléseit teljesíteni fogják. Ezt Douglas MacGregor ezredes így foglalta össze egy friss interjúban:

„Ami a jövőben jön, az egy nagyon masszív offenzíva. Olyan offenzíva, amelyre én és sok más katonai elemző az elején számított. Nagyon határozott hadműveletek, több hadműveleti tengely, amelyek célja az ellenség hatékony megsemmisítése a földön. És ez az, ami most jön.” (Douglas MacGregor ezredes, „Háború Ukrajnában; Vihar előtti csend. – you tube)

Amint a talaj megfagy, az offenzíva elkezdődik.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Ideális lenne, ha a korai felnőttkorban, a mikor még az ember egészséges, meg tudnánk jósolni, hogy fennáll-e a kockázata annak, hogy megbetegszik, vagy idősebb korában orvosi segítségre lesz szüksége. A megelőző intézkedések megtétele azt jelentené, hogy kevesebben szenvednek egészségügyi problémákkal, kevesebb lesz a gondozott, és jelentősen csökkennek az egészségügyi rendszer költségei.

Legújabb tanulmányunk azt sugallja, hogy lehetséges a hosszú távú egészségügyi eredmények előrejelzése. Találtunk a vérben egy új inzulinszerű hormont, az inzulinszerű peptid 3-at (INSL3), amely képes megjósolni a hosszú távú egészségi állapotot, és azt, hogy egy személynél valószínű-e életkorral összefüggő betegségek kialakulása a férfiaknál.

Vizsgálatunk elvégzéséhez az idősödő férfiak egyik legnagyobb csoportjának, a European Male Aging Study-nak az adatait tekintettük át. Ez 3369, 40-79 év közötti, európai férfit vett fel, beleértve az Egyesült Királyságot is, és négy-öt évig követte őket. Részben azért készült, hogy felmérje, vajon az életkorral összefüggő betegségek előfordulása férfiaknál magyarázható-e az anabolikus hormonok, például a tesztoszteron csökkenésével, amely fontos a test növekedéséhez és fejlődéséhez.

A European Male Aging Study adatait felhasználva szignifikáns összefüggéseket kerestünk a vizsgálat elején és végén vett tárolt vérminták INSL3-szintje és az ön-bevallott életkorral összefüggő betegségek előfordulása között. Az INSL3 mérését a laboratóriumunkban kifejlesztett új vizsgálati módszerrel végeztük. Ezeket az eredményeket összehasonlítottuk más hormonok, például a tesztoszteron hatásával, és korrigáltuk őket az életkor, a dohányzás állapota és a klinikai paraméterek, például az elhízás alapján.

Erős asszociációk

Sikerült kimutatnunk, hogy az INSL3 szintje jelentősen eltérhet egyénenként, és erősen összefügg az olyan betegségek előfordulásával, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a szexuális funkciók elvesztése és a csontlágyulás.

A magas INSL3-szintű férfiaknál kisebb volt a későbbi megbetegedések kockázata, míg az alacsony INSL3-as betegeknél nagyobb volt az életkorral összefüggő betegségek kialakulásának kockázata. Fontos, hogy a vizsgálat elején és végén vett vérmintákat is megvizsgálva megmutattuk, hogy ez az összefüggés több évre előre megjósolható.

Bár az INSL3-at férfiakban kizárólag a tesztoszteront termelő herék ugyanazon sejtjei állítják elő, ez utóbbi nagyon változó. A tesztoszteron szintje óráról órára és napról napra jelentősen változhat. Ez a nagy eltérés megnehezíti, hogy statisztikailag szignifikáns összefüggéseket találjunk más tényezőkkel, például a betegségek előfordulásával.

A tesztoszteronnal ellentétben az INSL3 szintje elképesztően állandó marad a férfi véráramában. Ez lehetővé teszi, hogy hasonló értékeket kapjunk még hetek, hónapok vagy évek távlatában. Ez lehetővé tette számunkra annak megállapítását, hogy az alacsony INSL3 szignifikánsan jelzi az életkorral összefüggő betegségek kockázatát.

Valójában csoportunk korábbi kutatásai kimutatták, hogy az INSL3 szintek személyenkénti eltérései láthatók látszólag egészséges, már 18 éves férfiaknál. Eredményeink alapján úgy tűnik, hogy az INSL3 szintje hasonló marad egy férfi élete során. Ez azt jelenti, hogy képesek leszünk megvizsgálni egy férfi INSL3 szintjét fiatal korban, és megjósoljuk, mekkora valószínűséggel alakulnak ki bizonyos betegségek, amikor idősebbek lesznek.

Valószínű, hogy az INSL3-nak önálló funkciói vannak, és a test különböző szerveire hat. Ezt további kutatásokkal kell megerősíteni. Egyértelmű, hogy az INSL3 egész életen át tartó konzisztenciája miatt sokkal könnyebben megfigyelhető biomarker a férfiak életkorral összefüggő betegségeinek előrejelzésekor.

Mi van ezek mögött a variációk mögött?

Nottinghami csoportunk most arra összpontosít, hogy megtudja, milyen tényezők befolyásolják a fiatal férfiak INSL3 szintjét, és ezáltal tesztoszteron-termelő képességüket, ami hatással lehet későbbi egészségi állapotukra.

Az állatkísérletekből származó előzetes munka azt sugallja, hogy a korai életkor táplálkozásának szerepe lehet, de sok más tényező is szerepet játszhat, beleértve a genetikát vagy bizonyos környezeti tényezőknek való kitettséget (például a dohányzást). Meg kell erősítenünk az INSL3 előrejelző képességét a férfiak sokkal hosszabb időtartamú tanulmányozásával.

Természetesen ez a munka csak az idősödő férfiakra vonatkozik, akiknek heréi idős korukig folyamatosan működnek, csak fokozatosan csökken a spermium és a hormontermelés. A nők fiziológiáját sokkal radikálisabban módosítja a petefészek működése, amely drámaian megváltozik a menopauza után. Ezért még nem ismerünk az INSL3-nak megfelelőt a nők számára, ha az öregedés és a betegségek előrejelzéséről van szó.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Putyin és Joe Biden amerikai elnök is elég idősek ahhoz, hogy emlékezzen a kubai rakétaválságra, és Biden már elárulta, hogy a válságon gondolkodik, miközben fontolgatja az Egyesült Államok orosz agresszióra adott válaszát. Egy októberi New York-i politikai adománygyűjtő eseményen Biden megosztotta aggodalmát, amiért a nukleáris „Armageddon” veszélye a legnagyobb „az elmúlt 60 évben”.

Ám úgy tűnik, hogy a két vezető eltérően értelmezi a kubai rakétaválság tanulságait. Biden és sok amerikai tudós véleménye szerint a válságot nagyrészt a kölcsönös tisztelet, a háború elkerülésére irányuló közös vágy, valamint az okos és empatikus tárgyalások oldották meg, amelyek lehetővé tették mindkét félnek, hogy megmentsék a presztízsüket. „Megpróbáljuk kitalálni, mi lehet Putyin gondolata?” – mondta Biden az adománygyűjtő eseményen. Úgy tűnik, abban a helyzetben látja magát, amellyel John F. Kennedy elnök szembesült, amikor segítenie kellett Nyikita Hruscsov szovjet vezetőnek kimászni a nyílt konfliktus és az atomháború lehetőségéből. – “Hol találja a kiutat?” – kérdezte Biden Putyintól. „Hol kerül olyan helyzetbe, hogy nemcsak arcát, de jelentős hatalmát is elveszíti Oroszországon belül?”

Putyin, aki csaknem két évtizeddel ezelőtt aláírta a Politikai Hivatal (akkori nevén Elnökség) titkosságának feloldását a Hruscsov-korszakból, nem osztja az események ezen verzióját. Ahogy két könyv írása közben felfedeztem Alekszandr Furszenko orosz történésszel, aki kulcsszerepet játszott ezen anyagok kiadásában, Hruscsov volt az, aki megtette az első lépést a visszavonulás felé. Csupán két nappal Kennedy drámai beszéde után, amelyben azt követelte, hogy Moszkva távolítsa el nukleáris rakétáit Kubából, Hruscsov összehívta elnökségi kollégáit, hogy elmondják nekik, hogy a háború elkerülése érdekében el kell fogadniuk Kennedy követelését. A megaláztatással szembesülve Hruscsov megpróbált olyan lehetőséget építeni magának, amely maximalizálja a képességét, hogy megmentse arcát a szocialista világban, és megakadályozza a háborút a Nyugattal.

Az amerikaiak hajlamosak emlékezni ennek az erőfeszítésnek a békés kimenetelére, de az orosz vezetők akkoriban és most is megértették azt a megaláztatást, amelyet az Egyesült Államok előtti meghátrálás jelent. Végül kudarcot vallott Hruscsov azon törekvése, hogy az 1962. októberi eseményeket valamiféle győzelemként újracsomagolja. Két évvel a kubai rakétaválság után Hruscsovot hozzá nem értés címén elmozdítanák tisztségéből elnökségi kollégái. Míg Biden az államférfiúi szerep fontosságát és ígéretét látja a kubai rakétaválság megoldásában, Putyin nem meglepő módon csak gyengeséget lát.

Ahol Biden államférfit lát, ott Putyin csak gyengeséget feltételez.

Putyin éppen a múlt hónapban nem hagyott kétséget a rakétaválságról és Hruscsov visszavonulásáról alkotott véleménye felől, amikor Fjodor Lukjanov orosz újságíró és külpolitikai szakértő kérdésére válaszolt a Valdai Discussion Club rendkívül leleplező háromórás ülésén. A kubai rakétaválság évfordulójára utalva – „Holnap lesz a 60. évfordulója a karibi válság fő napjának, a csúcspontnak, amikor valójában a visszavonulás mellett döntöttünk” – Lukjanov arra kérte Putyint, hogy helyezze magát Hruscsov helyébe. Az elnök megtagadta. – Dehogyis – mondta. „Semmiképpen nem tudom elképzelni magam Hruscsov szerepében.”

Putyin nem kívánta, hogy a Kreml vezetőjével azonosítsák, aki meghátrált. Aztán többet is elárult. Felkészült a tárgyalások vezetésére, ahogy Hruscsov tette az Egyesült Államokkal, de nem a jelenlegi ukrajnai válság megszüntetéséről. 1962-ben Hruscsovhoz hasonlóan őt is aggasztja az Egyesült Államokkal folytatott stratégiai verseny helyzete, de vele ellentétben nem sietett leülni az amerikai tisztviselőkkel, hogy lehűtse a nukleáris feszültséget. Tavaly decemberben ezt mondta Lukjanovnak: „azt javasoltuk az Egyesült Államoknak, hogy folytassák a párbeszédet a stratégiai stabilitásról, de nem válaszoltak nekünk. Ha valaki párbeszédet akar velünk folytatni ebben az ügyben, készen állunk, lássunk hozzá.”

Bár semmiféle felszíni hasonlóság nincs Ukrajna idei orosz inváziója és a 60 évvel ezelőtti kubai rakétaválság között – az előző egy szomszédos ország hagyományos inváziójáról szól, a második, egy több ezer mérföldre lévő szövetséges ország felhasználása egy szuperhatalom nukleáris fegyverekkel való fenyegetésére. Sokat elárul, hogy Putyin és Biden eltérően vélekedik arról, hogy milyen minőségben töltenek be vezetést abban a válságban. A különbségek érzékeltetése érdekében hasznos lehet összefoglalni az orosz és amerikai forrásokból ismerteket arról, hogy Kennedy és Hruscsov hogyan talált meg – és lépett ki – egy nukleáris válságból, enyhítve a konfrontációt, amely kiválthatta volna a háború.

A kubai rakétaválság nem szándékolt következménye volt Hruscsov azon törekvésének, hogy egy csapásra elérjen három nagyon ambiciózus hidegháborús célt:

1.A nemzetközi erőviszonyok megváltoztatását (a szovjetek lemaradtak az interkontinentális ballisztikus rakéták gyártásában) az Egyesült Államok rakétákkal való megijesztésével.

2. Megvédeni Fidel Castro Kubáját.

3. Új települést kényszerítve Nyugat-Berlin ellenőrzése alá.

Hruscsov közepes hatótávolságú nukleáris rakétákat szállított hajón Kubába úgy, hogy sikerült elkerülni a NATO észlelést. Amint a rakéták megérkeztek, 1962 novemberében az Egyesült Nemzetek Szervezetében tartott színházi bemutató keretében bejelenti bevetésüket.

Ez a terv október 22-én kezdett felbomlani, amikor Kennedy a világnak szóló beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfedezte közepes hatótávolságú szovjet nukleáris rakéták elhelyezését Kubában. Órákkal a beszéd előtt Hruscsov figyelmeztetést kapott, hogy az amerikaiak talán tudják, mire készül. Hruscsov attól tartott, hogy Kennedy azonnali támadást indít Kuba ellen. Azonban Kennedy támadás helyett tengeri blokádot rendelt a szigeten. Hruscsovnak esze ágában sem volt eltávolítani a már Kubában lévő rakétákat, de egy olyan összecsapást is el akart kerülni, amely atomháborúhoz vezethet. A háború kockázatának csökkentése érdekében október 23-án úgy döntött, hogy a Kubába tartó, közepes hatótávolságú rakétákat szállító hajók megfordulnak, és nem tesztelik az amerikai blokádot.

Eközben Hruscsov az Egyesült Államok gyengeségének vagy a blokáddal szembeni ellenállásának jeleit remélte az Egyesült Államok szövetségeseitől. Nem következett be. Ehelyett a szovjet hírszerzés bizonyítékokat szerzett arra vonatkozóan, hogy az amerikai tisztviselők felkészítik az újságírókat egy Kubát sújtó armadához, és hogy az Egyesült Államok megemelte stratégiai fegyvereinek készültségi állapotát. A veszedelmes eszkalációtól tartva Hruscsov október 25-én összegyűjtötte kollégáit, és azt mondta, ideje megtalálni a kiutat ebből a zűrzavarból. A szovjetvezető nem használta a „lejáratás” kifejezést, de ezt akarta. A megaláztatást is el akarta kerülni. „Ez nem gyávaság” – mondta kollégáinak. „Ez egy biztonságos pozíció. Nem érdemes forráspontig erőltetni a helyzetet.” Talán sikerül elérnie legalább egyet a három célja közül. Másnap magánlevelet küldött Kennedynek, amelyben felajánlotta a rakéták eltávolítását, cserébe az Egyesült Államok ígéretéért, hogy nem támadja meg Kubát.

A válság ezzel nem ért véget, de a megoldás felé haladt. Kennedynek és tanácsadóinak egy napba telt, mire megértették, mit kínál Hruscsov. Mindeközben Hruscsov, aki egy jobb arcmentési módra vágyott, új követeléssel állt elő, amely egy másik céljához kapcsolódott. Amellett, hogy ígéretet kért, hogy nem támadja meg Kubát, azt akarta, hogy az Egyesült Államok távolítsa el a NATO Szovjetunióval szembeni fenyegetésének látható jelét: a Törökországban elhelyezett közepes hatótávolságú amerikai rakétákat. A KGB-től Hruscsov már tudta, hogy ezeket a rakétákat Polaris tengeralattjárókra cserélik, de egy újabb kézzelfogható amerikai engedményt akart elérni, legyen az bármennyire is üres. Október 27-én Kennedy írásban beleegyezett az első feltételbe, a másodikba pedig titokban, testvére, Robert Kennedy főügyész és Anatolij Dobrynin szovjet nagykövet találkozóján. Amint azt a szovjet feljegyzések vitathatatlanul jelzik (a történészek vitatják ezt a kérdést) Hruscsov összegyűjtötte kollégáit, hogy fogadják el Kennedy levelének feltételeit, mielőtt még hallott volna arról, amit az elnök bátyja mondott Dobryninnek. A Kennedy fivérek megígérték, hogy eltávolítják a rakétákat Törökországból, de kérték, hogy a szovjetek erről soha ne tegyenek említést.

Nincs visszalépés

Nem csoda, hogy az oroszok, különösen Putyin a kubai rakétaválságot a Kreml kudarcának tekinthetik. Hruscsov terve, hogy szovjet rakétabázist hozzon létre Kubában felborult, cserébe nagyon kevésért: az Egyesült Államok elnökének szóbeli ígéretéért, hogy nem támadja meg a szigetet, valamint a hamarosan elavult amerikai rakéták eltávolítását, amelyekről a szovjeteknek nem engedték meg. nyilvánosan megbeszélni. Ugyanilyen sokatmondó egy Putyinhoz hasonló autokrata számára az a tény, hogy a kubai összeomlást később Hruscsov 1964-es elbocsátásának indokaként emlegették.

A Lukjanovnak adott interjúban Putyin megvédte négy kelet- és dél-ukrajnai tartomány szeptemberi annektálását, és képmutatónak nevezte az Egyesült Államokban és Európában azokat, akik támogatják az ukrán szuverenitást. „Látjuk, hogy összetett demográfiai, politikai és társadalmi folyamatok mennek végbe a nyugati országokban” – mondta. „Természetesen ez az ő belügyük. Oroszország nem avatkozik bele ezekbe a kérdésekbe. A Nyugattal ellentétben mi nem mászunk be valaki más udvarába. De reméljük, hogy a pragmatizmus győzni fog, és Oroszország párbeszéde a hagyományos Nyugattal fontos hozzájárulás lesz a többpólusú világrend felépítésében.”

Mi az „igazi, hagyományos Nyugat”? Putyin kétségtelenül a Republikánus Pártra és más észak-amerikai és nyugat-európai jobboldali pártokra utalt. Egyértelműen arra számított, hogy az amerikai félidős választások megváltoztatják a politikai légkört az országban, és gyengítik az Egyesült Államok Ukrajnának nyújtott támogatását; Biden Demokrata Pártjának meglepően erős szereplése nyomán ez a kilátás most sokkal kevésbé tűnik valószínűnek. De ellentétben Hruscsovval a rakétaválság tetőpontján, Putyin úgy tűnik, még nincs meggyőződve az Egyesült Államok és Európa elszántságáról. Putyin mindenesetre visszautasít minden olyan hasonlatot, amely őt Hruscsovhoz hasonlítaná a kubai rakétaválság idején, mert még nem áll készen arra, hogy akár egy kulcsfontosságú célját feladja, pedig a törekvése egy megoldhatatlannak tűnő válságot váltott ki.

Az 1962-es visszalépést nem az Egyesült Államok államférfiúi hozták létre. Először az orosz félelemből nőtt ki, majd a pragmatizmusból. Talán Herson közelmúltbeli elvesztése Dél-Ukrajnában (és a demokraták viszonylagos sikere a félidős választásokon) pragmatikus újraértékelésre kényszeríti a Kreml-t. Néhány héttel ezelőtt Putyin tűrhetetlennek tartotta volna azt a gondolatot, hogy visszavonuljon az egyetlen ukrán tartományi városból, amelyet csapatainak sikerült elfoglalniuk. És most mégis megtették. Ez a visszavonulás azonban nem jelzi az oroszok vágyát a hőmérséklet csökkentésére. Putyin a négy tartomány (köztük Herson) vakmerő annektálása nagyon megnehezíti egy szélesebb körű stratégiai visszavonulást az orosz nép részére. Hruscsovval ellentétben Putyin megemelte a konfrontáció tétjét, miközben ügyeskedése kezdett felbomlani. Nehezebb lesz visszalépnie, és megmenteni a presztízsét. Úgy tűnik, ő sem akar egy visszalépést, legalábbis egyelőre. Bidennek és azoknak, akik felszólítják a Fehér Házat, hogy nyomást gyakoroljon Kijevre, hogy tárgyaljon Moszkvával, szem előtt kell tartaniuk, hogy az ukrajnai háború nem olyan, mint a kubai rakétaválság, és Putyin,  amit szívesen hangoztat, nem Hruscsov.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az őket létrehozó csapat tulajdona, vagy valamilyen különleges státuszt – vagy akár jogot – érdemelnek?

Azért kell feltenni ezt a kérdést, mert a pongozás képessége annak a jele lehet, hogy ezek a laboratóriumi körülmények között növesztett agysejtek érző képességet értek el – gyakran úgy definiálják, mint az önmagadon kívül álló világ érzékelésének és reagálásának képességét. És széles körben elterjedt a konszenzus abban, hogy az érzék az erkölcsi státusz fontos küszöbe. Az etikusok úgy vélik, hogy az érző lényeknek erkölcsi joguk van ahhoz, hogy ne bánjanak velük rosszul, és az érzék következményeinek tudata egyre inkább beágyazódik az állatokkal kapcsolatos kutatási gyakorlatokba.

Ha a melbourne-i neuronok éreznek, ez azt jelentheti, hogy képesek szenvedni – talán fájdalom vagy más elkerülhető kellemetlenség miatt. Mivel széles körű erkölcsi konszenzus van abban, hogy ne okozzunk szükségtelen szenvedést, ez azt jelentheti, hogy morális korlátai vannak annak, amit ezekkel a neuron hálózatokkal tehetünk.

Érdemes elmondani, hogy a sejteket létrehozó csapat még nem hiszi, hogy ott vannak, mivel a zárt rendszer, amelyben a kísérlet zajlott, azt jelenti, hogy még ha elfogadjuk is, hogy a neuronok reagálnak egy külső ingerre, nem tudjuk, ezt tudatosan teszik, és megértik, hogy cselekedeteik miként okozhatnak bizonyos eredményeket.

De tekintettel arra, hogy hol vagyunk, nincs túl a lehetőségek határain, hogy az érzék lehet a következő mérföldkő. És ha ez igaz, akkor nem csak az etikusoknak kell odafigyelniük – a jogalkotóknak is szigorúan figyelniük kell ezt a technológiát.

A jogi probléma

Ennek az oka, hogy a római idők óta a törvény mindent személynek vagy tulajdonnak minősít. A jogi személyek jogosultak jogokat viselni. Ezzel szemben a tulajdon olyasvalami, ami nem jogosult jogokat viselni. Tehát ha azt gondoljuk, hogy neuró hálózataink hamarosan erkölcsi státusszal rendelkeznek, és ennek meg kell jelennie a jogi védelemben, akkor el kell ismernünk, hogy ezek már nem tulajdonok, hanem jogi személyek

Nemrég megkérdezték a New York-i bíróságokat, hogy Happy-nek van-e joga a szabadsághoz, és nemet mondtak – mert nem jogi személy. Az ügy  mi szempontunkból a legfontosabb, amit az ítéletből levonhatunk: a bíróságok elfogadták, hogy Happy erkölcsös lény volt, aki jogvédelmet érdemelt, de cselekvőképtelen. Ennek az oka, hogy a jogi státuszának megváltoztatása tulajdonról személyre túl nagy változás volt ahhoz, hogy végrehajtsák. Ehelyett ez a jogalkotó feladata volt – akik úgy döntenek, hogy nem tesznek semmit.

Azáltal, hogy elismernek egy erkölcsi követelést, amelyet nem tudnak érvényesíteni, a bíróságok – és általánosabban a jog – fenntartják azt, amit igazságtalanságnak tartanak. Ez különösen megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy a „jogi személy” kifejezés soha nem jelentette ugyanazt, mint az „ember”. A történelem során és a világ jogrendszereiben láttunk templomokat, bálványokat, hajókat, vállalatokat és még folyókat is jogi személyeknek minősíteni. Ehelyett ez csak annak a jelzője, hogy a viselő jogosult törvényes jogokkal rendelkezni.

Ebből levonhatjuk a tanulságot, hogy a törvényt jövő-biztosan kell kialakítanunk. Jobb proaktívnak lenni egy előre látható probléma elkerülése érdekében, mint megpróbálni felzárkózni, amikor az már megtörtént.

És ahogy fentebb mondtuk – ez a probléma előre látható a melbourne-i neuronok tekintetében. Még ha, még nem is érzők, a potenciál megvan – és ezért ezt komolyan kell vennünk. Mert ha elfogadjuk, hogy ezek a hálózatok érzőek, és emiatt erkölcsi státusszal rendelkeznek, akkor kívánatos, hogy a törvény ezt tükrözze, és az érdekeiknek megfelelő védelmet biztosítson.

Ez nem forradalmi állítás, és már jártunk hasonló helyen. Amikor az 1980-as években az IVF technológia először megjelent, a törvénynek először szembe kellett néznie az in vitro embriók jogi státuszának kérdésével. A megközelítés az volt, hogy vizsgálatot hívtak össze, hogy megvizsgálják az új technológia által felvetett morális kérdéseket, amely a Warnock-jelentésben foglalt ajánlásokban csúcsosodott ki. Ezek az ajánlások képezték az Egyesült Királyság IVF-re vonatkozó jogszabályi keretének alapját, amely egyfajta „harmadik státuszt” teremt ezeknek az embrióknak – nem teljes jogú jogi személyeknek, de jelentős korlátozásokkal, hogy mit lehet tenni velük erkölcsi állapotuk miatt.

A Warnock-jelentés hatásai ma is láthatók – tehát semmi ok, amiért ne lehetne hasonló megközelítést alkalmazni a Melbourne-ben felvetett kérdések kapcsán. Igen, rengeteg megválaszolatlan kérdés van ezeknek a neurális hálózatoknak a kapacitásával kapcsolatban, és nagyon is arra következtethetünk, hogy egyelőre nem érdemelnek jogi védelmet.

De minden bizonnyal elég kérdés van ezzel a technológiával kapcsolatban ahhoz, hogy megkísérelje megtalálni a választ.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A Human Reproduction Update című folyóiratban egy nemzetközi kutatócsoport által közzétett tanulmány 53 ország 57 000 férfi adatait elemezte, és az eredmények arra utalnak, hogy az átlagos globális spermium-szám az 1973-as mérések szerint 101,2 millió/ml-ről 2018-ban 49 m/ml-re csökkent. Ez 51,6%-os csökkenést jelent.

A cikk frissíti és továbbfejleszti a korábbi kutatásokat, amelyek hatóköre Észak-Amerikára, Európára és Ausztráliára korlátozódott. Az új tanulmány megállapította, hogy először Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában tapasztalható hasonló spermiumcsökkenés, mint a korábban vizsgált három régióban.

Talán a legriasztóbb, hogy a kutatók a csökkenés gyorsuló üteméről számoltak be: a spermiumkoncentráció 2000 előtt évente 1,16%-kal, de 2000 óta évente 2,64%-kal esett vissza.

Hagai Levine, a Jeruzsálemi Héber Egyetem Hadassah Braun Közegészségügyi Iskolájának munkatársa, a 2017-es és 2022-es tanulmányok vezető szerzője a „szénbányában lévő kanárihoz” hasonlította eredményeiket.

„Súlyos probléma van a kezünkben, amelyet ha nem enyhítenek, az emberiség túlélését veszélyeztetheti” – mondta Levine közleményében. „Sürgősen globális fellépésre szólítunk fel mindenkit az egészségesebb környezet előmozdítása érdekében, és csökkentsük a reproduktív egészségünket veszélyeztető expozíciót és viselkedést.”

Mi okozza a spermiumok számának veszélyes zuhanását? Levine a Health Policy Watch-nak elmondta, hogy „az elsődleges gyanúsított az, hogy az anyákat a terhesség alatt mesterséges vegyi anyagokkal fertőzték. A fő bűnösök közé tartoznak a PVC-lágyítók, rovarölők, gyomirtó szerek, nehézfémek, mérgező gázok és a levegőszennyezés.

„Azt is tudjuk, hogy a felnőttkori expozíció, és az olyan életmódbeli döntések, mint a dohányzás és a rossz táplálkozási szokások összefüggésbe hozhatók a csökkent spermium-számmal” – tette hozzá Levine.

A tanulmány társszerzője, Shanna Swan, a New York-i Mount Sinai-i Icahn Orvostudományi Iskola szerint: Hogyan fenyegeti modern világunk a spermiumok számát, megváltoztatja a hímek és nők szaporodási fejlődését, és veszélyezteti az emberi faj jövőjét. „Ez nyilvánvalóan nem folytatódhat ellenőrizetlenül” – szögezte le.

A vizsgálatok a tesztoszteronszint folyamatos csökkenését is kimutatták a 21. században.

Míg a spermiumok koncentrációja és száma nem az egyedüli előrejelzője a termékenységnek, Richard Sharpe, az Edinburghi Egyetem férfi reproduktív egészségügyi szakértője, aki nem vett részt az új tanulmányban, azt mondta a The Guardiannek, hogy „a kulcsfontosságú szempont, a kétségbeejtően rossz hír a párok termékenységére nézve.”

„Ezek a problémák nem csak a gyereket vállalni próbáló párok problémáját jelentik” – hangsúlyozta Sharpe. „Ezek óriási problémát jelentenek a társadalom számára a következő 50 évben, mivel egyre kevesebb fiatal fog dolgozni.

Egészségügyi vélemények szerint a 10 millió spermium/ml (mint határ érték) még nem jelent magtalanságot. Vagyis a közel 50/ml érték még jócskán elégséges az utód nemzéshez. Ennek ellenére a trend figyelemreméltó.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A háború több mint nyolc hónapja után ez a forgatókönyv nem valósult meg. Sőt, egyes adatok arra utalnak, hogy az ellenkezője igaz, és az orosz gazdaság jól áll. A rubel erősödött a dollárral szemben, és bár az orosz GDP zsugorodott, a zsugorodás 2022-ben három százalék alá korlátozódhat.

Ha azonban a mérsékelt GDP-zsugorodás és az inflációs adatok mögé nézünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a károk valójában súlyosak: az orosz gazdaság hosszú stagnálásra van ítélve. Az állam már a háború előtt beavatkozott a magánszektorba. Ez a tendencia csak még hangsúlyosabbá vált, és azzal fenyeget, hogy tovább fojtja az innovációt és a piaci hatékonyságot. Az orosz gazdaság életképességének megőrzésének egyetlen módja, vagy jelentős reformok – amelyek nincsenek napirenden – vagy a Szovjetunió bukásakor bekövetkezetthez hasonló intézményi zavar.

A szankciók NEM RAKÉTÁK

Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos félreértés részben azzal magyarázható, hogy a gazdasági intézkedések mit tehetnek az irreális várakozásokkal. Egyszerűen fogalmazva, ezek nem egyenértékűek egy rakétacsapással. Igen, hosszú távon a szankciók gyengíthetik a gazdaságot és csökkenthetik a GDP-t. De rövid távon a legtöbb, amiben észszerűen reménykedhet, az orosz import jelentős visszaesése. Teljesen természetes, hogy a dollár és euró iránti kereslet csökkenésével a rubel inkább erősödik, mint gyengül. És mivel a korábbi importra költött pénzt a hazai termelésre irányítják át, a GDP-nek valójában inkább emelkednie kell, mint csökkennie. A szankcióknak a fogyasztásra és az életminőségre gyakorolt ​​hatása hosszabb ideig tart, hogy átjárja a gazdaságot.

A háború elején, februárban és márciusban az oroszok dollárt és eurót vásároltak, hogy megvédjék magukat a rubel esetleges zuhanása ellen. A következő nyolc hónapban az orosz veszteségek növekedésével Ukrajnában még többet vásároltak. Normális esetben ez a rubel jelentős leértékelődését okozta volna, mert amikor az emberek devizát vásárolnak, a rubel zuhan. A szankciók miatt azonban azok a vállalatok, amelyek a háború előtt árukat importáltak, leállították a valuta vásárlását az import korlátozása miatt. Ezért tavasszal 40 százalékkal esett vissza az import. Ennek egyik következménye az volt, hogy a rubel erősödött a dollárral szemben. Röviden: nem arról volt szó, hogy a szankciók nem működtek. Éppen ellenkezőleg, rövid távú hatásuk az importra igen erős volt. Ekkora importcsökkenésre nem számítottak. Ha az orosz jegybank ilyen hatalmas esésre számított volna, akkor márciusban nem vezetett volna be szigorú korlátozásokat a dollárbetétek tekintetében, hogy megakadályozza a rubel értékének összeomlását.

A gazdasági szankcióknak természetesen, más azonnali hatásai is voltak. Oroszország mikroelektronikához, chipekhez és félvezetőkhöz való hozzáférésének korlátozása szinte lehetetlenné tette az autók és repülőgépek gyártását. Márciusról augusztusra elképesztően 90 százalékkal esett vissza az orosz autógyártás, és hasonló volt a repülőgépgyártás visszaesése is. Ugyanez igaz a fegyvergyártásra is, amely érthető módon a kormány első számú prioritása. Tévesnek bizonyultak azok a várakozások, amelyek szerint a Kínán, Törökországon és más, a szankciók alatt nem álló országokon át vezető új kereskedelmi útvonalak kompenzálják a nyugati import elvesztését. Az abnormálisan erős rubel azt jelzi, hogy a hátsó ajtós import csatornák nem működnek. Ha az import rejtett csatornákon keresztül áramlott volna Oroszországba, az importőrök dollárt vásároltak volna, amivel lefelé küldték volna a rubelt. E nélkülözhetetlen import nélkül Oroszország csúcstechnológiás iparának hosszú távú egészsége nem fenntartható.

Még a nyugati technológiai szankcióknál is lényegesebb az a tény, hogy Oroszország félreérthetetlenül egy olyan időszakba lép, amelyben a politikai cimborák megszilárdítják uralmukat a magánszektor felett. Ez már régóta készül. Miután a 2008-as globális pénzügyi válság minden más G20-as országnál erősebben érintette Oroszországot, Vlagyimir Putyin orosz elnök lényegében államosította a nagyvállalatokat. Egyes esetekben közvetlen kormányzati irányítás alá helyezte őket; más esetekben az állami bankok hatáskörébe helyezte őket. A kormány jó kegyeiben maradás érdekében ezektől a vállalatoktól elvárták, hogy többletmunkásokat alkalmazzanak. Még a magántulajdonban lévő vállalkozásoknak is megtiltották az alkalmazottak elbocsátását. Ez gazdasági biztonságot nyújtott az orosz népnek – legalábbis egyelőre –, és ez a stabilitás kritikus része Putyin választóival kötött megállapodásának. Az a gazdaság azonban, amelyben a profit növelése érdekében a vállalatok nem tudnak modernizálni, átstrukturálni és elbocsátani alkalmazottakat, stagnálni fog. Nem meglepő, hogy Oroszország GDP-növekedése 2009 és 2021 között átlagosan évi 0,8 százalék volt, ami alacsonyabb érték, mint a Szovjetunió összeomlását megelőző 1970-es és 1980-as években tapasztalt.

Az orosz vállalkozások már a háború előtt olyan szabályozásokkal szembesültek, amelyek megfosztották őket a befektetésektől. Az olyan fejlett iparágak, mint az energia, a közlekedés és a kommunikáció – vagyis azok, amelyek a legtöbbet profitáltak volna a külföldi technológiából és a külföldi befektetésekből – a legnagyobb korlátozásokkal szembesültek. A túlélés érdekében ezen a területen működő vállalatok kénytelenek voltak szoros kapcsolatot fenntartani a kormányzati tisztviselőkkel és a bürokratákkal. Cserébe ezek a kormányvédők gondoskodtak arról, hogy ezeknek a vállalkozásoknak ne kelljen versenyezniük. Törvényen kívül helyezték a külföldi befektetéseket, olyan törvényeket fogadtak el, amelyek súlyos terheket rónak az Oroszországban üzletelő külföldiekre, és vizsgálatot indítottak a kormány védelme nélkül működő cégek ellen. Ennek eredményeként a kormánytisztviselők, katonai tábornokok és magas rangú bürokraták – sokuk Putyin barátai – multimilliomosokká váltak. Ezzel szemben a hétköznapi oroszok életszínvonala nem javult az elmúlt évtizedben.

A háború kezdete óta a kormány még jobban megszorította a magánszektort. Márciustól kezdve a Kreml törvényeket és rendeleteket hozott létre, amelyek feljogosítják a kormányt a vállalkozások bezárására, a termelési döntések diktálására és az iparcikkek árának meghatározására. Az újoncok szeptemberben megkezdett tömeges mozgósítása Putyinnak újabb bújócskát ad az orosz vállalkozásokat illetően, mert a munkaerő megőrzése érdekében a cégvezetőknek meg kell alkudniuk a kormány tisztviselőivel, hogy alkalmazottaik mentesüljenek a sorkatonaság alól.

Az biztos, hogy az orosz gazdaság régóta a kormány fojtogatása alatt működik. De Putyin legutóbbi lépései ezt az irányítást új szintre emelik. Ahogy Andrei Shleifer és Robert Vishny közgazdászok érveltek, a korrupciónál rosszabb a decentralizált korrupció. Elég rossz, ha egy korrupt központi kormány kenőpénzt követel; még rosszabb, ha több különböző kormányhivatal verseng a lehetőségért. Valójában Putyin hivatalának első évtizedének magas növekedési üteme részben annak tudható be, ahogyan központosította a hatalmat a Kremlben, kioltva a versengő ragadozókat, például a kormányon kívül tevékenykedő oligarchákat. A magánhadseregek és regionális önkéntes zászlóaljak létrehozására fektetett hangsúly azonban az Ukrajna elleni háborúban új erőközpontokat hoz létre. Ez azt jelenti, hogy a decentralizált korrupció szinte biztosan újra felbukkan Oroszországban. Ez az 1990-es évekre emlékeztető dinamikát teremthet, amikor az orosz cégtulajdonosok magánbiztonságra, maffiakapcsolatokra és korrupt tisztviselőkre támaszkodtak az újonnan privatizált vállalatok feletti ellenőrzés megőrzésében. Az afganisztáni orosz háború veteránjait foglalkoztató bűnbandák „védelmet” ajánlottak a legtöbbet kínálónak, vagy egyszerűen kifosztották a nyereséges vállalkozásokat. A Putyin által az ukrajnai harcra létrehozott zsoldos csoportok ugyanezt a szerepet töltik be a jövőben.

HOSSZÚ ÚT ELŐTT

Oroszország továbbra is győzelmet arathat Ukrajnában. Nem világos, hogyan nézne ki a győzelem; talán néhány romos ukrán város végleges elfoglalása diadalként csomagolna. Alternatív megoldásként Oroszország elveszítheti a háborút, aminek következtében valószínűbb lenne Putyin hatalomvesztése. Egy új reformer kormány kivonhatja a csapatokat, mérlegelheti a jóvátételt, és tárgyalhat a kereskedelmi szankciók feloldásáról.

Mindegy, mi lesz az eredmény, Oroszország úgy fog kijutni a háborúból, hogy kormánya olyan mértékben gyakorol hatalmat a magánszektor felett, amelyre Kubán és Észak-Koreán kívül a világon nincs példa. Az orosz kormány mindenütt jelen lesz, ugyanakkor nem elég erős ahhoz, hogy megvédje a vállalkozásokat a háború alatt szerzett fegyverekkel felfegyverzett leszerelt katonákból álló maffiacsoportoktól. Elsősorban a legjövedelmezőbb vállalkozásokat célozzák meg országos és helyi szinten egyaránt.

Az orosz gazdaság növekedéséhez nemcsak jelentős intézményi reformokra lesz szüksége, hanem olyan tiszta lapokra is, mint amilyen 1991-ben volt. A szovjet állam összeomlása az akkori intézményeket irrelevánssá tette. Az új intézmények felépítésének, az állami kapacitás növelésének és a korrupció visszaszorításának hosszú és fájdalmas folyamata következett – mígnem Putyin hatalomra került, és végül felszámolta a piaci intézményeket, és kiépítette saját mecénási rendszerét. A tanulság komor: ha Putyin elveszíti is a hatalmát, és az utód jelentős reformokat vezet be, Oroszországnak legalább egy évtizedre lesz szüksége ahhoz, hogy a magánszektor termelése és életminősége visszatérjen az ország egy éve tapasztalt szintjére. Ilyenek a következményei egy katasztrofális háborúnak.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

„Unz Review” – Kétségtelen, hogy a Herszonból való visszavonulás az orosz hadsereg számára jelentős visszalépés. Az sem kétséges, hogy az evakuálást elrendelő tábornok jól döntött. Igaz, az optika szörnyű, de az optika sose nyer háborút. A háborút a stratégia, a vitézség és a tűzerő nyeri meg. Szergej Surovikin orosz tábornok nyilvánvalóan érti ezt a tényt, ezért hozta meg a népszerűtlen visszavonulási döntést.

Surovikin meghozhatta volna a politikailag elfogadhatóbb döntést, és a végsőkig megvédhette volna Hersont, de a hátrányok messze meghaladták az előnyöket. A városban tartózkodó 25.000 orosz katonát az ukrán tüzérség könnyen bekeríthette és megsemmisíthette volna. Ráadásul Szurovikin kénytelen lett volna több katonát áldozni egy mentőakcióra, amely cseppet sem mozdította volna elő Oroszország átfogó katonai stratégiáját. Oroszország közvetlen célja a Dombász felszabadításának befejezése, ez a feladat még nem fejeződött be.

A Hersonból való visszavonulás minden szándéktól függetlenül nem volt gond. Ha a rémálom forgatókönyve kibontakozott volna – ahogyan azt sokan várták –, és orosz katonák ezreit kerítik körül és lemészárolják egy csekély stratégiai értékkel bíró város védelmében, akkor az oroszországi háború népszerűsége egyik napról a másikra eltűnt volna. Sem Putyin, sem Surovikin nem engedhette meg magának ezt a kockázatot. Ehelyett, úgy döntöttek, hogy evakuálnak, amíg megtehetik, ami természetesen kiváltotta a még mindig őrülten ugráló kritikusaik dühét. A jó hír azonban az, hogy a hersoni PR-katasztrófának nincs érdemi hatása a háború kimenetelére. Oroszország továbbra is jó úton halad minden stratégiai céljának elérése felé, az út során tapasztalt buktatók ellenére.

Íme, egy rövid összefoglaló az orosz visszavonulásról egy Douglas MacGregor ezredes interjújából: „Amikor Surovikin tábornok átvette a parancsnokságot, úgy döntöttek, hogy Oroszország megvár egy döntő hadműveletet a háború befejezésére. Más szóval, nem kell többé egyszerűen megvédeni Dél-Ukrajnát és az általunk annektált területet, nem kell többé senkivel tárgyalásokra várni, ezeknek vége. Véget kell vetnünk a háborúnak.

Hogyan fejezik be a háborút? Nos, olyan hadműveleteket indítanak, amelyek olyan pusztítóak, hogy az ellenség nem tud ellenállni nekik. Ha, ezt kívánja tenni, akkor változtatásokat kell végrehajtania a helyszínen, meg kell változtatnia a csapatokat, változtatnia kell az erőforrásokkal kapcsolatos kötelezettségvállalásokon, mert most olyan erőkre épít, amelyek még nincsenek Dél-Ukrajnában, de készülnek a 300.000 katona mozgósításával, a jövőbeli hadműveletek számára, ami most télen következik be, amint a talaj megfagy. Tehát (a kivonulást) egy rövid távú haszonnal járó operatív döntésnek tartanám, amely támogatja e hatalmas ütőerő kiépítésének hosszú távú stratégiáját. Az oroszok már nem bíznak a tárgyalásokban. Nem hiszem, hogy ezen a ponton bármit is mondhatnánk az oroszoknak, ami rávenné őket, hogy álljanak le.”

(„MINDEN megváltozik 4 hét alatt: Interjú Douglas MacGregor ezredessel”)

Tehát MacGregor szerint a csapatok áthelyezése kulcsfontosságú a Surovikin alatt megváltozott átfogó stratégiában. Az új parancsnok alatt a katonai műveletek elsődleges célja minden olyan erő és eszköz megsemmisítése, amely lehetővé teszi az ellenség számára, hogy folytathassa a háborút. Gyanítom, hogy ez a Zelenszkij-rezsim és biztonsági szolgálatainak eltávolítását jelenti, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre a közelgő orosz offenzíva sokkal jobban illeszkedik a hagyományos kombinált fegyveres szárazföldi háborúhoz, mint a különleges katonai művelethez, amelyet eddig láttunk. Moszkva eltökélt szándéka, hogy a lehető leggyorsabban és a lehető legerőteljesebben rendezze a kérdést. Nem lesz több kavarodás.

Ennek ellenére a legújabb jelentések (lásd lent) azt sugallják, hogy a Biden adminisztráció amerikai harci csapatokat telepíthet közel a küzdőtérhez, válaszul bármilyen orosz eszkalációra, amely a háború lefolyásának megváltoztatásával fenyegethet. Ha ezek a jelentések pontosnak bizonyulnak, akkor a várva várt téli offenzíva közvetlen összetűzést válthat ki az Egyesült Államok és Oroszország között. Tekintettel a háború idáig tartó pályájára, úgy gondoljuk, csak idő kérdése, hogy Washington mikor emelkedik ki a meghatalmazottai mögül, és bevonja az orosz csapatokat a csatatérre. Sok jel utal arra, hogy a Pentagon már készül erre az eshetőségre.

Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó és Jurij Jusakov volt washingtoni orosz nagykövet, valamint az FSZB volt vezetője, Nyikolaj Patrusev közötti titkos kommunikáció azt sugallja, hogy Sullivan figyelmeztette orosz kollégáit, hogy az Egyesült Államok nem engedi, hogy Oroszország lerendezze a konfliktust, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a döntő orosz győzelmet.

Tekintsétek meg ezt a részletet egy másik, Douglas MacGregor ezredessel készült interjúból: „Jake Sullivan az eszkaláció veszélyeiről beszél. Azt mondta, hogy „Bizonyítékokat látunk arra, hogy Oroszország a konfliktus eszkalációjára készül.” Ami igaz: beszéltünk erről a (közelgő orosz téli) offenzíváról. „És óva intjük Önt ettől” (mondta Sullivan) A kimondatlan következmény ezen a ponton az, hogy készek vagyunk valamilyen módon beleugrani ebbe a konfliktusba, mert nem engedjük, hogy feldarabolják Ukrajnát. Nem engedjük meg, hogy a saját feltételeid szerint harcolj és megnyerd ezt a háborút.

Napolitano: Tud arról, hogy Sullivan említette a 40.000 amerikai katona (101. légideszant) jelenlétét Lengyelországban?

MacGregor: Nem (tudjuk), de azt gondoljuk, hogy a másik forrásból kapott, kiszivárgott nyelvezet alapján, hogy ő (Sullivan) utalt 90.000 katonájukra Lengyelországban és Romániában, és hogy ha Oroszország eszkalálódik olyan mértékben, ahogyan gondoljuk, akkor mi (az USA) készek lennénk a beugrásra 40.000 amerikai, 30.000 lengyel és 20.000 román katonával. Sullivan világossá tette, hogy képesek vagyunk beavatkozni.

„Amit nem tudunk, hogy az oroszok mit válaszoltak, mert a piros vonal egyértelmű: „Ha belépsz Ukrajnába, háborúba kerülsz Oroszországgal.”

Napolitano: Hadd tisztázzam: Jake Sullivan az hiszi, hogy megfenyegette az oroszokat, ha átlépik ezeket a vörös vonalakat, akkor amerikai katonai ellenállásba ütköznek Ukrajnában?

MacGregor: Igen, azt hiszem, ez megtörtént. Ez a benyomásom, és nem hiszem, hogy ezen kellene meglepődnünk, mert Ukrajna helyzete nagyon gyorsan romlik. És nagyon aggódunk az ukrán összeomlás miatt. Egyes becslések szerint az egész gazdaság és társadalmi struktúra 60 napon belül összeomlik. Egyesek azt mondják, hogy most általános mozgósításra készülnek Ukrajnában, amelybe a nők is beletartozhatnak, mert munkaerőbázisuk kimerült. És ne feledd, az emberek amennyire csak lehetséges, továbbra is elhagyják Ukrajnát, mert senki sem akar beleragadni egy olyan országba, ahol hamarosan nem lesz áram, és ahol gondok lesznek a víz- és az élelemszerzéssel. A helyzet Ukrajnában borzasztó.”

Napolitano: Mit csinál a 101. légideszant 40.000 amerikai katonája Lengyelországban?

MacGregor: Harci műveletekre készülnek.

Napolitano: A védelmi minisztérium átadta az Egyesült Államok elnökének az amerikai csapatok Ukrajnába való belépésének terveit? Megtörtént?

MacGregor: Azt hiszem, ezeket a terveket minden bizonnyal megvitatták, ha nem tájékoztatták Jake Sullivant. Az államtitkár (Anthony Blinken) természetesen tisztában van vele. Nem tudom, mit mondtak az elnöknek. Remélem, hogy kapott valami eligazítást. Ismétlem, ez az egész nagyon komoly, mert éppen egy választás kellős közepén vagyunk, és ez megtörténhet a Kongresszussal való bármiféle konzultáció nélkül.

Napolitano: Milyen állapotban van az a 300.000 tartalékos, akiket Putyin egy hónapja hívott be?

MacGregor: Többségük már beépült formációkban és egységekben. Sokuk olyan egységbe került, amelyek erőn aluliak voltak, és mostanra visszatértek „teljes erőbe”. Néhányan új egységbe kerültek. (Megjegyzés: szerintem MacGregor tévedhet ebben. Más elemzők szerint eddig mindössze 80.000 tartalékos katonát küldtek Ukrajnába. A folyamat eltarthat néhány hónapig, mire a teljes bevetés befejeződik.) Már majdnem kész, de a lényeg Ukrajnában 3°C volt, ami azt jelenti, hogy továbbra is a sárban maradsz, akár támadsz, akár védekezel. Amíg a talaj nem fagy meg, nem hiszem, hogy sok minden fog történni… De amikor beköszönt a tél és befagy a talaj, akkor az oroszok támadnak. És ennek bizonyítékát legalább három különböző irányból látjuk, köztük keletről, délkeletről és északról. És a (katonai) felépítésből és a rendelkezésre álló fegyverrendszerekből és a rendelkezésre álló készletekből ítélve ez egy olyan offenzíva, amelyet a háború befejezésére terveztek. Hogy lesz-e vagy sem, nem tudjuk. De szerintem ez az elképzelésük.

MacGregor: Még egy utolsó dolgot szeretnék közölni: amikor Surovikin tábornok, a nyugati hadszíntér parancsnoka, elfogadta kinevezését, rövid megjegyzéseket tett. Kijelentette: „A szíriai megoldás Ukrajna számára elfogadhatatlan”. Más szóval, nem engedjük, hogy Ukrajna olyan szereplők befolyása alá kerüljön, amelyek Ukrajnát állandó zűrzavarban és háborúban tartják. Ez egy nagyon egyértelmű jelzés, hogy amikor elindítják (a téli offenzívát), azt tervezik, hogy véget vetnek a konfliktusnak. Szóval nem lenne bölcs dolog, ha ennek az útjába állnánk. Egyszerűen nem áll rendelkezésünkre olyan szintű támogatás, amely garantálná a sikert.

Oroszország készen áll arra, hogy mindent megtegyen a háború gyors megnyerése és a nemzetbiztonságára veszélyt jelentő ellenséges hadsereg felszámolása érdekében. Ha az amerikai erők csatlakoznak a harchoz, a győzelem kiszámítása drámaian megváltozhat, de a stratégiai célok ugyanazok maradnának. Egyetlen nemzettől sem várható el, hogy békésen aludjon, ha a puskát a fejéhez szegezik. Putyin ezért ellenezte Ukrajna NATO-tagságát, és ezért folyik a jelenlegi háború.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Az elmúlt néhány évtizedben egy egyre népszerűbb elmélet került előtérbe. Ez a multiverzum elmélet, ami azt sugallja, hogy univerzumunk csak egy a sok közül egy végtelen multiverzumban, ahol folyamatosan új univerzumok születnek. Valószínűnek tűnik, hogy a csecsemő-univerzumokat a fizikai törvények és alapvető állandók széles skálájával állítódnak elő, de ezeknek csak egy kis töredéke alkalmas az életre. Ezért logikus lenne, hogy létezik egy univerzum azokkal a furcsa alapvető állandókkal, amelyeket látunk, és amelyek finoman be vannak hangolva, hogy kedvező legyen az élet részére.

De most az új felfedezésünk, amelyet a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban tettek közzé, bonyolítja a dolgokat azzal, hogy azt sugallja, hogy az élet valójában sokkal gyakoribb a párhuzamos univerzumokban, mint gondoltuk.

Bár (jelenleg) nincs fizikai bizonyíték arra, hogy léteznek párhuzamos univerzumok, a saját univerzumunk létrejöttét magyarázó elméletek azt sugallják, hogy ezek elkerülhetetlenek. Univerzumunk egy ősrobbanással kezdődött, amit egy nagyon gyors tágulási időszak követett, az úgynevezett felfúvódás. A modern fizika szerint azonban nem valószínű, hogy ez egyetlen esemény volt. Ehelyett a kozmosz számos különböző foltja hirtelen felfúvódásnak indulhatott, és hatalmas térfogatra tágulhatott, ahol mindegyik felfúvódott buborék egy univerzumot hoz létre a maga nemében.

Egyesek úgy vélik, hogy egy napon szemtanúi lehetünk a párhuzamos univerzumok ütközését követő lenyomatoknak, a komikus mikrohullámú háttérben, amely az univerzum születése után visszamaradt sugárzás. Mások azonban úgy vélik, hogy a multiverzum inkább matematikai furcsaság, mint valóság.

Sötét energia

Az univerzum egyik rendkívül fontos állandója egy titokzatos, ismeretlen erő, amit sötét energiának neveznek. Ez teszi ki az univerzumunk 70%-át. Ahelyett, hogy univerzumunk tágulása közben lelasssulna, a sötét energia hatására a tágulása felgyorsul.

De sok jelenlegi elmélet azt sugallja, hogy az univerzumunkban sokkal több sötét energiának kell lennie. A legtöbb univerzumnak olyan bőséges sötét energiával kell rendelkeznie, amely körülbelül 10⁶⁰-szor nagyobb, mint a mi univerzumunkban. De ha ilyen sok lenne a sötét energia, az univerzum szétszakadna, mielőtt a gravitáció az anyagot összehozhatná galaxisokká, csillagokká, bolygókká vagy emberekké.

Az univerzumunkban szokatlanul alacsony a sötét energia értéke, ez az alacsony érték az, ami az univerzumunkat vendégszeretővé teszi az élet számára. A multiverzum elmélet segíthet megmagyarázni, hogy univerzumunkban  miért olyan alacsony a sötét energia értéke. Egyszerűen azért, mert mindig lesz néhány valószínűtlen értékkel rendelkező univerzum egy végtelen multiverzumban.

Az elmélet azonban megköveteli, hogy univerzumunk értéke a sötét energia bőségére nézve közel legyen az intelligens élet létezéséhez megengedett maximumhoz. Ennek az az oka, hogy a sötét energia nagyobb értékeinek gyakoribbnak kell lenniük a multiverzumban, mint az alacsonyabb értékeknek. Ugyanakkor arra számítunk, hogy élet csak az univerzumok egy kis csoportjában létezik, amelyek értéke egy bizonyos maximum alatt van – azokban, amelyekben az anyag még összetapadva csillagokat és galaxisokat alkothat. Ez azt jelenti, hogy a viszonylag magas (a maximumhoz közeli) sötét energia értékű, életbarát univerzumoknak többnek kell lenniük, mint az alacsony értékű (közel a minimumhoz), vagyis valószínűbbek.

Szóval ilyen univerzumban élünk? Tanulmányunkkal arra törekedtünk, hogy megtudjuk, mi ez a maximális szint, és közel vagyunk-e hozzá.

Számítógépes szimulációk

Az univerzum számítógépes modellje, az EAGLE projekt, sikeres volt a galaxisok megfigyelt tulajdonságainak magyarázatában. A szimulációk a fizika törvényeit követik, és követik a csillagok és galaxisok kialakulását, ahogy az univerzum tágul az Ősrobbanás után. A modellünkben megjelenő galaxisok figyelemreméltóan hasonlítanak az éjszakai égbolton teleszkópokon keresztül látott galaxisokhoz.

Ez a siker lehetővé teszi annak meggyőző vizsgálatát, hogy a csillagok és galaxisok kialakulása hogyan zajlik a multiverzum más részein. Számítógéppel generált univerzumok sorozatát hoztuk létre, amelyek azonosak voltak, eltekintve attól, hogy különböző mennyiségű sötét energiát tartalmaztak. Kezdetben az univerzumok mindegyike hasonló ütemben tágult, de ahogy az Ősrobbanásból visszamaradt energia eloszlott, a sötét energia ereje fontossá vált. A bőséges sötét energiával rendelkező univerzumok erőteljesen felgyorsultak.

Meglepetésünkre azonban felfedeztük, hogy a csecsemő-univerzumok tízszer vagy akár 100-szor bőségesebb sötét energiával (a sajátunkhoz képest) majdnem annyi csillagot és bolygót termelnek, mint a saját univerzumunk. Ez azt jelenti, hogy a saját univerzumunkban nincs olyan a sötét energia értéke, amely megközelíti az élet létezésének maximumát. A gravitáció hatása sokkal erőteljesebb, mint azt korábban gondoltuk. Úgy tűnik, az élet meglehetősen gyakori a multiverzumban, talán 10³⁵-ször  gyakoribb, mint korábban gondoltuk.

Felfedezésünk azt az elképzelést támasztja alá, hogy egy végtelen multiverzum megmagyarázhatja a sötét energia alacsony bőségét. Érdekes módon Stephen Hawking legutóbbi publikációjában azzal érvelt, hogy a multiverzum közel sem végtelen, és valószínűbb, hogy véges számú, meglehetősen hasonló párhuzamos univerzumot tartalmaz.

Kényelmetlen következtetésre kényszerülünk. Az általunk megfigyelt sötét energia értéke túlságosan valószínűtlen ahhoz, hogy a multiverzum megmagyarázza, miért vagyunk itt. Úgy tűnik, hogy új fizikai törvényre, vagy a sötét energia megértésének új megközelítésére van szükség ahhoz, hogy megmagyarázzuk univerzumunk mélyen rejtélyes tulajdonságait. De a jó hír az, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldáshoz.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

A „SARS-CoV-2 újrafertőződéssel kapcsolatos akut és posztakut következmények” című tanulmányt Dr. Ziyad Al-Aly, a COVID-19 kutatója és munkatársai a St. Louis-i Washington Egyetemről végezték. Úgy gondolják, hogy ez az első tanulmány a COVID-19 újrafertőződésével kapcsolatos kockázatokról, amelyek az elmúlt év során egyre gyakoribbá váltak a rendkívül fertőző és immun-rezisztens Omikron alvariánsokkal kapcsolatban. A szingapúri hivatalos adatok azt mutatják, hogy az Omikron XBB alvariáns közelmúltbeli felfutásának csúcsán az összes eset nagyjából 18 százaléka volt újrafertőződés.

Ez a tanulmány minden más tanulmánynál jobban feltárja a Biden adminisztráció által az Egyesült Államokban és szinte minden Kínán kívüli világkormány által bevezetett „állandó COVID” politika szörnyű valóságát. Leleplezve Biden hazugságát, miszerint „a járványnak vége”, a tanulmány világossá teszi, hogy a COVID-19 fertőzések és újrafertőződések minden új hulláma fokozatosan megöli és legyengíti a lakosság szélesebb rétegeit.

Eredményeiket összefoglalva a szerzők azt írják: „Az újrafertőződés elmaradásához képest az újrafertőződés további halálozási kockázatot, kórházi kezelést, és egyéb következményeket jelent, beleértve a tüdő-, szív- és érrendszeri, hematológiai, cukorbetegség, gasztrointesztinális, vese-, mentális, mozgásszervi és neurológiai betegségeket. A kockázatok az oltás állapotától függetlenül nyilvánvalóak voltak. A kockázatok az akut fázisban voltak a legkifejezettebbek, de a 6 hónapos posztakut fázisban is fennmaradtak. A nem fertőzött kontrollokhoz képest a halmozott kockázatok és az ismétlődő fertőzések terhei a fertőzések számának megfelelően nőttek.”

Amikor júniusban megjelent a tanulmány nyomtatás előtti változata, szörnyű megállapításait különböző jobboldali személyiségek és elvtelen tudósok elítélték (valamint a honlapon is buzgón tevékenykedő, oltás ellenes társaság), akik minimalizálták a járvány folyamatos veszélyeit. Az alapvető eredmények és elemzések azonban a szakmai felülvizsgálat tárgyilagos folyamatát átvészelték, és a nyomtatás előtti változathoz képest az eredmények változatlanok maradtak.

Valamennyi okból bekövetkező halálozás kockázata több mint kétszeresére nő az újrafertőződés után.

A Long COVID hatásait dokumentáló korábbi tanulmányaikhoz hasonlóan a kutatócsoport az Egyesült Államok Veteránügyi Minisztériumának hatalmas elektronikus egészségügyi adatbázisaira támaszkodott.

A tanulmányban 443.588 COVID-19 fertőzésen átesett embert hasonlítottak össze 40.947 újbóli fertőzéssel. Az újrafertőzöttek közül 37.997-en kétszer, 2.572-en három, 378-an pedig négy vagy több fertőzést szenvedtek el. Valamennyiüket 180 nappal az utolsó fertőzésük vagy újrafertőződésük után követték nyomon, és felmérték és összehasonlították a különféle egészségügyi kimenetelekre, köztük a mortalitásra vonatkozó kockázatukat is.

A vizsgálatban az egyszer fertőzött és az újrafertőzött csoport átlagéletkora nagyjából 60 év körül volt. Bár a tanulmány nem közöl valamennyi okból bekövetkezett halálozási arányt a nem fertőzöttek körében ugyanabban a 180 napos intervallumban, az Országos Egészségügyi Statisztikai Központ (NCHS) élettartam táblázatai azt mutatják, hogy a járvány előtt egy 60 éves személy halálozási terhe 11,5/1000 fő 12 hónapos időtartamon belül, ami azt jelenti, hogy a 60 évesek körülbelül 1,15 százaléka hal meg 61 éves kora előtt.

A vizsgálat adatai szerint a csak egyszer elszenvedett COVID-19 fertőzöttek, a fertőzést követő hat hónap utáni a halálozási teher 16,77/1000 fő volt. Így egyetlen COVID-19 fertőzés kb. fél százalékkal növeli a halálozási esélyeket, ha túlélik a fertőzés akut fázisát.

A COVID-19-cel újrafertőzöttek körében azonban az 1000 főre jutó halálozási teher megdöbbentő 36,10-re ugrott. Ez a szám több mint háromszorosa a világjárvány előtt várhatónak, és több mint kétszerese az első fertőzés halálozási terhének. Lényegében egyetlen COVID-19 újrafertőződés egyenértékű azzal, mintha több évet öregednénk a megadott életkoron.

Vakcinák, „hibrid immunitás” és Long COVID

A tanulmány egyik legriasztóbb aspektusa az a megállapítás, hogy az újbóli fertőzés előtt egy, két vagy több oltás nem csökkentette a hosszú távú, valamennyi ok miatti halálozási kockázatot. Bár a fertőzés akut fázisa (az első 30 nap) után valamennyi okból bekövetkező mortalitás kockázata csökkent, három hónap elteltével a halálozás kockázata az alapvonal fölé emelkedett az elemzés hat hónapos időszaka alatt.

A szerzők megjegyzik, hogy az újrafertőződések súlyosbodó károsodása „nyilvánvaló volt még a teljesen beoltott emberek körében is, ami arra utal, hogy még a (korábbi fertőzésből származó) természetes immunitás, és a vakcina által kiváltott immunitás kombinált (hibridje) sem szünteti meg az újrafertőződés utáni káros egészségügyi hatások kockázatát.”

Hozzáteszik: „Az újrafertőződés megnövekedett halálozási kockázatát és káros egészségügyi következményeit megalapozó mechanizmus nem teljesen világos. A vírussal való korábbi expozíció feltételezhetően csökkenti az újrafertőződés kockázatát és annak súlyosságát; azonban a SARS-CoV-2 gyorsan mutálódik, és néhány havonta új változatok és alvariánsok váltják fel a régebbieket. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az újrafertőződés kockázata különösen nagyobb az Omikron változatnál, amelyről kimutatták, hogy jelentős mértékben képes elkerülni a korábbi fertőzésekkel szembeni immunitást.”

Ezek az eredmények jelzik, hogy a „hibrid immunitás” hamis és tudománytalan, amit a legtöbb politikus és hivatalos tudós világszerte előterjesztett, és amelyben az Omikron által okozott „természetes” fertőzéseket pozitívumként emlegették.

Tavaly januárban Dr. Anthony Fauci kijelentette: „Nyitott kérdés, hogy az Omikron lesz-e az élő vírus elleni védőoltás, amelyet mindenki remél.” Ezeket a hazugságokat a Negyedik Nemzetközi Bizottság (ICFI) és a World Socialist Web Site kivételével egyetlen politikai irányzat és média se vitatott.

A tanulmány megállapítja, hogy a különböző szerveket, például a szívet, a vesét, a tüdőt, az agyat és az általános alkatot érintő hosszú távú következmények folyamatosan emelkedtek az újrafertőződést követő hat hónapos értékelés során. Ezen kívül, a gyengébb egészségi állapot terhe halmozódott az első, második, harmadik és negyedik újrafertőződés között. Különösen a tüdőt, a szívet és az érrendszert érintették leginkább az ismétlődő fertőzések, ami jelentős betegség teherhez vezetett.

Egy másik, év elején közzétett tanulmányban Dr. Al-Aly és csapata azt találta, hogy az oltás utáni fertőzésben szenvedőknek csak 15 százalékkal volt kisebb esélyük a Long COVID kialakulására, és nagyobb volt a halálozás és a szervkárosodás kockázata, mint azoknál a kontrolloknál, akiknél soha nem volt fertőzés.

Újrafertőződési tanulmányukban a szerzők azt feltételezik, hogy „az első fertőzés következtében megromlott egészségi állapot” megnövelheti az ismétlődő fertőzések káros egészségügyi következményeinek kockázatát. Valójában a tanulmányok kimutatták, hogy a COVID-19 károsíthatja az immunrendszert, és megterhelőbb következményekhez vezethet a COVID-19 vagy más vírusok újrafertőződése esetén. Ezek a tanulmányok szilárd bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés következményekkel járó, egészségi állapotnak minősül, függetlenül az oltás állapotától.

A The Tyee nemrég megjelent jelentése áttekinti ezen aggodalmak mögött meghúzódó tudományt és Dr. Anthony Leonardi immunológus kritikus szerepét, aki folyamatosan beszél a „csordaimmunitási” stratégia veszélyeiről, különösen a gyermekekre nézve. Végső soron itt az a gondolat játszik szerepet, hogy ha hagyjuk, hogy a vírus hullámról hullámra tépjen be a közösségekbe, akkor az súlyos közegészségügyi kockázatot jelent, amelynek súlyos következményei vannak.

Következtetés

Az újrafertőződési tanulmány eredményei rendkívül fontosak, mivel negatívan igazolják azt az elővigyázatossági elvet, amit sok tudós szorgalmazott az „állandó COVID” politika ellen, ami a Wall Street érdekeit az emberiség fölé helyezi.

Azt is hangsúlyozzák, hogy a COVID semmiképpen sem hasonlítható össze az influenzával. Valójában a SARS-CoV-2, ha nem is halálos, több szervet érintő sérüléshez vezethet, ami hosszú távú következményekkel jár a fertőzöttek egészségére nézve, és minden egyes újrafertőződés esetén fokozza a kockázatokat.

A COVID-19 elleni küzdelem minden közegészségügyi intézkedésének tudatos elutasítása miatt a társadalom szembesül az egyre inkább immun-elkerülő változatok akadálytalan fejlődésével, amik folyamatosan növelik az újrafertőződés kockázatát. Minden fertőzési hullám tovább növeli a nem COVID miatti többlethalálozást, amely továbbra is láthatatlan a nyilvánosság számára, és tovább terheli az egészségügyi rendszereket, amik a világjárvány három éve után világszerte térdre kényszerültek.

Annak ellenére, hogy többször hangoztatják, hogy a COVID-19 okozta halálozások száma a járványos mélyponton van, a különböző országok, például Peru, az Egyesült Királyság, az észak-európai országok és Ausztrália által jelentett nem COVID többlet halálozás 5-20 százalékkal haladja meg a koronavírus-járvány előtti időszakot. Ezek csillagászati ​​adatok, amelyekről szó sem esik a szajha médiában.

Ezeket a többlet halálozásokat csak az elmúlt három év szörnyű tapasztalatai magyarázzák, amikor a lakosság magára maradt, és ki van téve a tömeges fertőzések, halálozások és legyengülések véget nem érő hullámainak, (amit a tőkés propaganda szerint az oltások okoznak.)

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Bevezető:

Elsőnek le szeretném szögezni, hogy az idézett anyagok hivatalos dokumentumok fordításai, amelyet mindenki leellenőrizhet. Másodsorban az én személyes tapasztalatom a témában, mert műszaki emberként rendkívül érdekesnek találtam ezt a témát, és ha már foglalkoztam ezzel, ki is próbáltam azt. Ezek a személyes „úti beszámolók” tisztán szubjektívek, és elég nehézkesen lehetett csak ellenőrizni. A saját keresztellenőrzésem arra alapszik, hogy más ugyanazt a távolba látást végző gyakorlatot elvégezve milyen hasonlóságokat mond el. Ha teljesen eltérő a beszámoló, akkor nem volt sikeres a TL(távolba látás), ha sok hasonlóság van(volt erre is példa), akkor sikeres a TL. Minél több azonos részlet merül fel, annál jobb a TL gyakorlat, amivel a résztvevő személyek képességére is fényt derít.

Érdemes tisztázni a fogalmat, hogy mivel is állunk szembe, és mit is értünk távolba látás alatt, angol terminológia szerint Remote Viewing/ Clairvoyant alatt:

„A távolba látás, népszerű nevén az extra érzékszervi észlelés (ESP) az ember azon képessége, hogy távoli földrajzi célpontok információit és képeit érzékelje. Az indiai jóga haladó gyakorlói jól ismerték ezt a jelenséget, ami „Divya Drishti”-nek neveztek – „Clairvoyant Remote Viewing: The US Sponsored Psychic Spying M. Srinivasan BARC

Másik definíció szerint:

„A távolba látás nem lokális tudatossággal kapcsolatos, formalizált protokollok olyan sorozata, amelyben egy személyt kérnek meg arra, hogy adjon részletes információt egy személyről, helyről, tárgyról vagy eseményről, amely információt nem ismerhet, mivel az idő/tér vagy mindkettő ismeretlen számára.” – Psi Encyclopedia – https://psi-encyclopedia.spr.ac.uk/articles/remote-viewing

Saját definícióm szerint:

Olyan mély és irányított tudat állapot, amely vezető segítségével, vagy önállóan a fizikai testünktől távoli helyszíneket, eseményeket figyelünk meg, amely térben, és akár időben is eltérhet a megfigyelő aktuális helyétől/idejétől. Ezoterikus tanokban ezt asztrál projekciónak is hívják, ami külön megér egy írást, hogy pontosan mi is az asztrál test, ettől most eltekintünk, egyszerű hétköznapi nyelven a távolba látás egyfajta testen kívüli élmény, mert definitív módon a figyelmünk, és éntudatunk elszakad a fizikai testünktől ebben az esetben.

Távolba látás és a CIA kapcsolata:

Azt gondolhatnánk, hogy a távolba látást csak a cigány jósnők űzték, akik félhomályos sátorban, bársonnyal letakart asztalon álló üveggömb mögül nézték a távoli eseményeket. Ennél nem is tévedhetnénk nagyobbat, mert a fő támogatói ezeknek a kutatásoknak jellemzően a kormányzati szervezetek voltak, orosz oldalról, ami akkoriban a szovjet KGB volt, futtatott távolba látási kutatásokat. Az amerikai oldalról pedig a CIA tette ugyanazt félve az orosz eredményektől. Mivel az orosz/szovjet programokhoz kapcsolódó dokumentumokat nehezebben felkutatni, ezért jellemzően amerikai programok anyagait ismertetem, hogy lássuk, nem vették fél vállról a témát, és a szovjetektől tartva, komoly eredményeket is értek el. Némi kutatás után fellelhető több titkosítás alól feloldott hivatalos CIA anyag is, ebből idézek, hogy lássuk miről van szó és hogyan dolgozott az amerikai hírszerzés a témában. 1995. április 17-én Clinton elnök kiadta az 1995-4-17. számú végrehajtási rendeletet, amelynek keretén belül lett nyilvános a következő dokumentum is:

„1972 elején lézerkutatásban vettem részt a Stanford Kutatóintézetben (mai nevén SRI International), a kaliforniai Menlo Parkban dolgoztam. Abban az időben én is lobbiztam azért, hogy kapjak egy kis támogatást a kvantumbiológiai kutatásokra. Ebben a pályázatban olyan új fizikai elméleteket javasoltam, ami képes leírni az életfolyamatokat, és javasoltam néhány új mérést, amit növényeken és alacsonyabb rendű szervezeteken ki lehet próbálni. (Puthoff, 1972). Ezt az anyagot széles körben terjesztették, és egy példányt elküldtek Cleve Backsternek New York Citybe, aki részt vett a növények elektromos aktivitásának mérésében szabványos poligráfos berendezéssel. Ingo Swann New York-i művész véletlenül meglátta Backster laboratóriumában tett látogatása során az anyagomat, és írt nekem, hogy őt is érdekelné az élőlények fizikája közötti határterület vizsgálata, és fontoljam meg a parapszichológiai kísérleteket. Swann ezután néhány látszólag sikeres kísérletet írt le pszichokinézisről, amelyekben részt vett Gertrude Schmeidler professzor laboratóriumában a New York-i City College-ban.”

Ugrunk egy kicsit időben.

„Néhány hét múlva egy látogató pár jelent meg az SRI-nél a fenti jelentéssel kezükben. A megbízólevelükből kiderült, hogy a CIA-tól jöttek. Tudtak a korábbi múltamról, mint tengerészeti hírszerző tiszt, majd civil alkalmazott voltam a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél (NSA) néhány évvel korábban, és úgy érezték, hogy nyíltan megbeszélhetik velem az aggályaikat. Azt mondták, hogy egyre erősebb a hírszerző közösségben az aggodalom a szovjet parapszichológiai kutatások miatt, ami a szovjet biztonsági szolgálatok finanszíroztak. A nyugati tudományos körökben ezt a területet a legtöbb aktív tudós képtelenségnek tartotta. Ennek eredményeképpen egy olyan kutatólaboratóriumot kerestek, amelyik nem a Szovjetunióban van, képes csöndben, feltűnés nélkül, titkos vizsgálatokat végezni. Az SRI megfelelőnek tűnt. Megkérdezték, hogy el tudnék-e intézni egy alkalmat, hogy elvégezzenek néhány egyszerű kísérletet Swann-nal, és ha a tesztek kielégítőnek bizonyulnak, fontolóra vennék-e egy ilyen irányú kísérleti programot. Beleegyeztem, hogy ezt fontolóra veszem, és megszerveztem a kért teszteket.” CIA-Initiated Remote Viewing Programat Stanford Research Institute – H. E. PUTHOFF

Így kezdődött el az amerikai távolba látás program…

Mit is csináltak valójában, tehetnénk fel a kérdést. Erre válaszul pár jegyzőkönyvezett példát hoznék, ahol aktívan használták a távolba látás módszerét.

Gyűrűk felfedezése a Jupiter bolygó körül (1972):

Ingo Swann, a híres médium azt javasolta 1972-ben, hogy a NASA Pioneer-10 közelgő elrepülése előtt végezzenek kísérletet a Jupiter bolygó távoli megfigyelésére. Ingo Swann és az SRI kutatóinak „legnagyobb bánatára” egy gyűrűt talált a Jupiter körül, és azon tűnődött, hogy talán tévedésből a Szaturnusz bolygót nézte távolról. Amikor azonban a Pioneer-10 elrepült a bolygó mellett, megerősítette a Jupiter körüli gyűrűk létezését. (Érdekes módon egy Dr. P.V.Vartak nevű pune-i orvos felvette a kapcsolatot az íróval, és újságkivágásokat küldött, amelyekben leírja a Holdon, a Marson és a Jupiteren tett asztrális látogatásait).

Szemipalatyinszki Nukleáris Kutatóközpont, Szovjetunió (1974. július):

„A TL személynek csak a helyszín földrajzi koordinátáit adták meg fokban, percben és másodpercben (ezt a fajta megfigyelést irányított TL-nek nevezik). Patnek azt is elmondták, hogy a helyszín egy K+F tesztelési létesítmény. A CIA úgy döntött, hogy ha Pat többemeletes darut, vagy az olajkút fúrótornyokra emlékeztető furcsa szerkezeteket ír le, csak akkor folytatják a kísérleteket. Pat saját szavaival így írta le ezt a távoli helyszínt: „Hanyatt fekszem egy két-három emeletes téglaépület tetején. Napsütéses szép idő van. A nap jó érzés. Ott van ez a legcsodálatosabb dolog. Egy óriási daru mozog előre-hátra a fejem fölött…. Ahogy a levegőben sodródom és lenézek, úgy tűnik, mintha egy sínpályán közlekedne, amelynek mindkét oldalán van egy-egy sín. Ilyet még soha nem láttam”. Ez a megfigyelési feladat néhány hétig folytatódott, amely során lerajzolta a gigantikus portáldarut és sok más tárgyat a helyszínen, mint például „egy csomó nagy nyomású gázpalackot”, amelyek szintén láthatóak voltak a műholdképeken. A portáldaru nyolc nagy keréken mozgott, mind a négy lábán kettő. Ezt az egyedi jellegzetességet a műholdképek is megerősítették. A későbbi üléseken Pat leírta az épület belsejében zajló tevékenységeket, amelynek tetején korábban feküdt. Elmagyarázta, hogy „az emberek egy óriási, 60 láb átmérőjű fémgömböt szereltek össze vastag fém ‘górék’ segítségével, mint egy narancshéj szelvényei, de a munkásoknak gondot okozott az egészet összehegeszteni, mivel a darabok megvetemedtek; ezért alacsonyabb hőmérsékletű hegesztőanyagot kerestek”. Az SRI kutatóinak később elmondták, hogy a helyszín a szupertitkos szovjet atombomba laboratórium volt Semipalatiskban. Három évvel később az Aviation Week magazinban megjelent hírből azt is megtudták, hogy „a mintegy 58 láb átmérőjű gömböt a nukleáris meghajtású robbanóanyagokból vagy impulzusgenerátorokból származó energia befogására és tárolására szánták”. (Russell Targ megjegyezte, hogy „Price rajzának pontosságát én fizikusként soha nem hittem volna el, ha nem látom a saját szememmel”.) Kísérletek során produkálták a COTR által végzett összehasonlító kísérleteket.”

Joe McMoneagle TL észlelő (1979 szeptember):

Küldetés: A műholdas kémfotók gyanúsan erős építkezést mutattak egy objektum körül, amely 100 méterre található egy nagy víztömegtől, valahol Észak-Oroszországban. A Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) tudni akarta, hogy mi folyik ott.

Megbízás: Joe-nak csak a földrajzi koordinátákat (szélességi és hosszúsági fok) adták meg, és arra kérték, hogy írja le a helyszínt.

Amikor Joe azt mondta, hogy az egy „hideg hely, egy víztömeg közelében, nagy épületekkel, füstkamrákkal stb.”, az NSC meg volt elégedve, hogy valószínűleg a megfelelő helyen van. Ezután megmutatták neki a birtokukban lévő műholdfelvételt, és megkérték, hogy derítse ki, mi történik az épületben. Joe azt mondta: „A belső tér nagyon nagy és zajos; aktív munkaterület, tele állványokkal, gerendákkal és kék villanásokkal, valószínűleg ívhegesztéssel”. Tartott egy kis szünetet, majd egy másik ülésen folytatta: „Valószínűleg egy hatalmas tengeralattjáró épül (rajzolt egy vázlatot a méretekkel stb.). Hosszú, lapos fedélzet; furcsán ferde rakétacsövek, körülbelül 18-20 darab. Egy újfajta mechanizmus a tengeralattjáró meghajtására (nukleáris meghajtású?); kettős hajótest”. Ezen a ponton az NSC képviselői úgy gondolták, hogy Joe biztosan téved, mert ha igaz, amit mondott, akkor ez lenne a világ legnagyobb tengeralattjárója! Egyetlen amerikai hírszerző ügynökség sem hallott még róla. Az USA nem rendelkezett ekkora tengeralattjáróval. Különben is, ki építene tengeralattjárót egy olyan épületben, amely ilyen messze van a víztől? Hogyan indítanák el? De mivel Joe-nak nagyon jó hírneve volt, az NSC megkérte, hogy „tekintsen a jövőbe”, és derítse ki, mikor fogják vízre bocsátani! Joe „hónapról hónapra végigpásztázta a jövőt”, és azt mondta, hogy az oroszok négy hónapon belül felrobbantanak egy csatornát, amely összeköti az épületet a vízzel, és elindítják a tengeralattjárót.

Megerősítés: 1980 januárjában, pontosan a Joe által megjósoltaknak megfelelően, a kém műholdképek megerősítették a világ legnagyobb tengeralattjárójának vízre bocsátását (Tájfun osztály), miután egy mesterséges csatornát építettek, amely az épületet a vízzel összekötötte. A tengeralattjáró 20 rakétacsővel, nagy lapos fedélzettel rendelkezett, pontosan úgy, ahogy Joe leírta! (Ez a példa látványosan rámutat a tudat „nem lokális természetére”, nemcsak a térben, hanem az időben is, még a jövőbe is!)” Itt meg kell jegyeznem, hogy a jövőbe látás eredménye azért volt annyira biztos, mert az eseményláncolat teljesen lineáris, és elágazás mentes volt, lényegében az esemény végpontjának nem volt több variációja a jövőben. A jövőbe látás egyik fő bizonytalansága pontosan ebből fakad, mert ha sok a változó, ami az eseményt meg tudja változtatni, akkor a jövő variációi szétválnak, és a néző ebből az egyik variációt nézi csak, ami közel sem biztos, hogy a valóban bekövetkező variáció volt, amit nézett.

Clairvoyant Remote Viewing: The US Sponsored Psychic Spying M. Srinivasan, Former Associate Director, BARC

Ezek a beszámolók azt mutatják, hogy az amerikai TL program sikeres volt, gyakran nagyon jó eredményeket értek el, megmutatva azt, hogy a jelenség lényegesen túlmutat a vásári szemfényvesztésen. Ebből kifolyólag a szkeptikus álláspontot képviselő olvasó is azt láthatja, hogy a jelenség valós, és ha nem félős, maga is kipróbálhatja.

Saját tapasztalataim a TL kapcsolatban:

Elsőnek közel 8 éve találkoztam ezzel a technikával, amit ki is próbáltam nem túl nagy sikerrel. Az első TL „észlelések” kimerültek a nagy fekete paca élményben, ami azt jelenti, hogy nem láttam semmit. Több hónapnyi gyakorlás után, ami kimerült havonta pár alkalomban, sikerült apró eredményeket elérnem. Ezen pozitív eredményeken felbuzdulva, mint a kis gyerek a frissen megtanult biciklizéssel, nekiláttam újra, és végül eredményes észleléseket produkáltam, amit a csoporttársak saját élményeivel összehasonlítva ellenőriztem le.

Ki kell emelnem, hogy az írásom nem fejti ki a pontos TL technika elérését, ez egy külön cikket igényelne, azonban a jelenséghez/működéshez kapcsolódó fontos információkat mindenképpen megosztom az olvasóval. Alapvetően nem veszélyes maga a TL technika, de számos olyan szituáció lehet, amit egy tapasztalatlan szemlélő rosszul kezelhet, ezért pár alapvető trükköt is megosztok, hogy ne legyen kellemetlen élmény egy félre sikerült TL ülés.

Utazásaim:

Madagaszkári utazás:

Ez az TL ülés már az első sikeres TL élményeim után volt évekkel. Jelen ülés feladata az volt, hogy kicsit járjuk körbe, nézzük meg milyen az éjszakai és napos oldala a Földnek. A TL közbeni közlekedést ne úgy képzeljük el, hogy rendkívül lassan mozgunk a térben, hanem rendkívül gyorsan, relativisztikus sebességgel. Saját élményem ilyenkor mindig az, hogy pár másodperc alatt elérek a Föld bármely pontjára minden gond nélkül, ami hihetetlen tempó ahhoz képest, amit ma kénytelenek vagyunk „elszenvedni” a fizikai testünkkel.

A fő feladatunk az volt, hogy szálljunk le a Madagaszkár nyugati oldalán, ahol éppen naplemente volt, és a kijelölt tengerparton nézzünk körül és jól jegyezzük meg mit látunk. Itt fontos megjegyeznem azt, hogy a „mit látunk” nem olyan, mint az éber tudattal való észlelés.

Jellemző az, hogy álomszerűen homályos a kép, hangok, képek szakaszosan jönnek, és közel sem mozi élményt kapunk, inkább egy furcsa látomásszerű képet, ami sok-sok gyakorlás után egyre inkább tisztul és válik teljesen valóságos képpé. Nekem ezen az ülésen kifejezetten nehezemre esett egy részlet megfigyelése, de a formák és színek átjöttek, a történet végén ki is derül, hogy pontosan mi volt a keresztellenőrző teszt. Visszakanyarodva a TL ezen részére, a tengerpart valóban olyan volt, mint a klasszikus posztereken. Világos barna finom homokos tengerpart, lenyugvó nap látványa, kellemes hőmérsékletű tengervíz és az enyhe szél, ami az asztráltestünket fújja… Itt jogosan felmerül a kérdés, hogy ha a testünk egy kanapéban ül, mert abban ültem, több ezer km-re a célponttól, mi érzékeli ezeket a fizikai jellemzőket. Ezt érdemes kifejteni egy újabb vendégcikkben, de most ettől eltekintenék, mert maga a TL jelenség leírása a mai cikk célja. Pár percig lógattuk a lábunkat, végül az ülést vezető parancsára visszatértünk a fizikai testünkbe, belehelyezkedtünk, és kezdődött a TL ülés keresztellenőrzése.

Kérdés: Mit láttunk a tengerparton, ami nem oda való?

Válasz: Többen azt mondtuk, hogy valami összeeszkábált bádogbodega volt ott.

Kérdés: Miért volt ott a bádog bodega?

Válasz: Többen azt mondtuk, hogy valami árus volt, és itt sokan azt felelték, hogy nem látták mit árult. Erre mondtam azt, hogy ital árus volt, és a Coca-Cola ponyva ki volt feszítve rá, mert ezt is lehetett kapni. Sokan elkezdtek bólogatni, mert a forma és szín meg volt nekik, de nem tudták beazonosítani, és így passzolt az észlelés.

Kérdés: Mennyibe került a kóla?

Válasz: Valaki mondott egy számot, ami kb. passzolt is, de ezt én már nem láttam élesen, túl apró volt az információ, csak a nagyobb dolgokat tudtam beazonosítani.

Kiértékelés: A leírt TL ülés tipikus mintákat mutat, generálisan jól sikerült, elég részlet gazdag volt a megfigyelés, és csak az egészen apró/finom részleteket nem tudtam észlelni, ami jelen esetben a kóla árus árlistája volt. A fém bodega jelenlétét többen észleltük, kóla márka logója újabb kereszt ellenőrző pont volt, ezáltal a TL észlelés átment a vizsgán, pozitív volt az észlelés.

A marsi Olympus Mons megmászása.

A TL ülésekben az az érdekes, hogy a fantáziánk szab csak határt annak, hogy hova menjünk el. Egyik kérésem az volt a vezető felé, hogy a Marsa menjünk, de mivel ez egy rendkívül érdekes és veszélyes hely, ezért ritkán látogatjuk meg, és csak akkor, ha nyugodt a környezet. Szerencsénkre akkor ez teljesült, ezért útra keltünk, de ekkora távolságok esetén már picit másként, mint a Föld körül. A vezető, ha elég tapasztalt, és „jogosítványa” is van rá, akkor kaput nyithat és pár másodperc alatt eljuthatunk a Marsa, ami leginkább egy csőre hasonít, amibe belépve kilyukadunk a kívánt célpontnál (igen, itt egy klasszikus féreg lyukról van szó). Erre a technikára azért van szükség, mert normál TL repülés már sokáig tartana a bolygóközi távolságok miatt, pláne a csillagközi utazás esetén, ezért trükkökhöz folyamodunk, jelen esetben egy féreglyukhoz, hogy lerövidítsük az utazás idejét. A Marson kifejezetten az Olympus Mons teteje volt a cél, ahol leszálltunk, és leültünk a hegy tetejére. Látványra elég szokatlan volt a Földhöz képest, mert valóban kopár a bolygó felszíne, domináns benne a vörös szín, de a ritka légkör közel sem volt annyira ritka, mert a hegyről letekintve lehetett látni a bolygó légkörét, ami világos kékes volt. A horizont felső fele fekete, egy vékony alsó rész kékes volt, és ami a legérdekesebb, hogy kvázi a világűr peremén ülve nem fázott ez ember, pláne nem kapkodott levegő után. Békésen és nyugodtan ültünk, és végül ahogy jöttünk úgy is mentünk el.

Kiértékelés: Ez is egy jellemzője a TL üléseknek, hogy ha olyan helyszínen vagyunk, ami emberi szempontból elviselhetetlen, pl légkör hiánya, nyomás, hőmérséklet, nem zavaró számunkra. Így lehet az, hogy ülhet az ember a világűr peremén, és nem fázik, és nem korog a gyomra, ami a fizikai test jellemzője.

Utazás a Naprendszer szélére:

Nagyon ritkán volt erre lehetőségem, de egyszer kíváncsiságból megkértem az ülés vezetőjét, hogy menjünk el a Naprendszer szélére, mert távolabbra úgysem tudunk menni engedély nélkül. Így is lett, mindenki kényelmesen elhelyezkedett a székében, és már mentünk is, és ahogy a marsi utazás során itt is féreglyukon keresztül jutottunk el a Naprendszer széléig, ami közel 1 fényévnyi távolságra van. Első tapasztalatom az volt, hogy van egy nagyon furcsa képződmény, ami túlságosan geometrikus volt. Félhomályban, márpedig ebben a távolságban már a Napunk csak egy fényes csillag, elég sötét van, nem ismertem fel a formát, de egyértelmű volt, hogy mesterséges, és nem természetes objektum. Következő lépés az volt, hogy engedélyt kértünk a belépésre(megkaptuk), és bementünk a „hajóba”, ami inkább volt egy bázis, mint sem egy hajó. Milyen is volt a hely, tehetnénk fel az olvasó a kérdést? Kicsit könyvtár szerű volt, mert mint kiderült ez volt az emlékek őrzőjének Akasha könyvtára. Több „könyvtár” is van, ami egy adott feladatot lát el, pl tudományok könyvtára, művészetek könyvtára, ami azt jelenti, hogy minden, ami a naprendszerben valaha is lejegyzésre és megvalósításra került, le van mentve, ami megnézhető, kikérhető és tanulmányozható. Minden szó szerint, még az utolsó sajtpapír is, amire Leonardo a jegyzeteit írta…

Mi nem törtünk ilyen magasságokba, csak a gyerekkorunk kedvenc rajzait néztük meg, ami nagyon bohókás volt, mert felismertük mindannyian a gyerekrajzainkat, és kérésre lekérhettük a kedvenc gyerekkori plüss állatunkat is. Sokan ezt már rég elveszítették, én lekértem, és már is kezembe tartottam a sajátomat, aminek a bal füle megégett egy izzótól, és még a tapintása is passzolt. A helységet úgy tudnám leírni, hogy egy egyenletes fénnyel megvilágított nagyobb szoba volt, aminek a közepén egy ovális asztal volt. Ez az asztal a kért információt „materializálta”, és itt tudtam kezembe fogni a gyerekrajzaimat és a plüssnyuszimat. Annyira realisztikus volt az emlékek leképzése, hogy a gyerekrajzot orromhoz tartva még a zsírkréta szagát is éreztem. Ennyire le van minden információ pontosan mente, ami számunkra jó hír, mert minden elveszett művészi/tudományos érték megőrződött… Mikor kiörömködtük magunkat a gyerekkori emlékeken, arra kért minket a vezetőnk, hogy hagyjuk el a könyvtárat, és repüljünk el egy furcsa helyre, ami szó szerint a Naprendszer széle volt. Elsőre egy furcsán opálosan fényes felületet láttunk, amire leszállva olyan érzésünk volt, mint ha egy trambulinon lennénk, ami a nyomkodásra nyúlt, mint egy gumilepedő, de nem szakadt el. Sokaknak a felület megérintése kellemetlen „rázó” érzést adott. Innen szemlélve az egész Naprendszer olyan kicsinek és távolinak tűnt, hogy az ember nehezen szokja meg ezt az érzését. Kis időt eltöltve végül a turista csapat ugyanúgy távozott, ahogy jött, be a csőbe, majd kilépés a Föld közelében, repülés Magyarország felé, vissza az ülés helyszínére, majd vissza huppanás a testbe.

Kiértékelés: Sokunkat kicsit megzavart a szokatlan helyszín, mert a „könyvtárban” volt kezelő és karbantartó személyzet is, ami bár humanoid kinézetű volt, de nem kimondottan emberi vonásaik voltak. Elég passzívan viselkedtek, mondhatni számukra nem voltunk túlságosan zavaróak, mert láttak már elég sok hasonló turistát, de számunkra kicsit félelemmel teljes, de egyben izgalmas is volt a látványuk. Akinek sikerült a TL, nagy örömmel számolt be a látottakról, mert érzelmileg érintve voltak, sokunk jócskán taposta az 50. évét, így a régen elfeledett emlékek előtörtek belőlük. Külön kibeszéltük a hártyát is, ami a Naprendszer peremén van, ami egyfajta fizikai határ is lehet a rendszerünknek, de ez egy külön történet. Talán ez a hártya elszakadása ihlette ezt a sort is: „Égszakadás, földindulás, szaladj te is, pajtás!”

Utazás egy fényévekre lévő kápolnához:

Az utazás ugyanúgy kezdődött, mint máskor, kijelöltük a helyszínt, „felkerekedtünk”, és indultunk, de ez az utazás kicsit más volt, mint az eddigiek. Nagyobb távolságok esetén, már a bemutatott technikával közlekedtünk, amire itt is szükség volt, mert több száz fényévnyi távolságra mentünk el, mint később kiderült. Pontos csillagászati pozíció nem volt az orrunkra kötve, azonban megérkezve teljesen más kép fogadott, mint amire számítottam, ebből egyértelmű volt, hogy nem a Naprendszerben vagyunk. Az égbolt nem a megszokott volt, hanem rendkívül színes, a rét, ahol leszálltunk, a növények nagyon eltérőek voltak a földitől. Sem formában, sem színben, semmiben sem hasonlítottak a mi növényeinkre, mert inkább tűntek élő kristályszerű formáknak, mintsem a mi megszokott növényinknek. A rét végén állt egy pici kápolna, ami nem látszódott nagyobbnak 5-6 méternél, ami különös hangsúlyt fog még kapni. A csoport összeverődött a bejárat előtt, és belépve a legnagyobb megdöbbenésünkre nemhogy nem tolongtunk a pici kápolnában, hanem egyenesen elvesztünk benne, mert belülről hatalmas volt. A külső méretekhez képest óriásiak voltak a belső méretek, méghozzá olyannyira, hogy az ablakok magasságában már felhők úsztak. Több freskó is volt a falakon, de ezt nem tudtam élesen szemlélni, csak a közelebbi tárgyakat, mert be volt rendezve, ahogy egy templomban szokás. Leültünk a padokra és vártunk kicsit, mert vendégünk jött, és itt csúszott át vallásos élménnyé az ülés, mert személyesen Jézus jelent meg, és tudott vele mindenki pár szót beszélni. Nyilván itt sokan felkapják a fejüket, hogy ez hogyan lehet, de azt kell, hogy mondjam, függetlenül a személyek személyes vallásos meggyőződésétől, akinek ment a TL, tudott beszélni vele. A beszélgetés személyes jellegű volt, ez nem tartozik ide, de azt kell, hogy mondjam, hogy Jézus valóban egy egyéniség, könnyű felismerni, mert olyan egyedi „energiamintázata” van, mint senki másnak. A találkozó után a közeli patakhoz mentünk, hogy igyunk a gyógyító vizéből, és ami a legfurcsább volt, hogy a folyóvíz állaga nem a megszokott volt. Itt mindenki ivott, betegebb testrészét megmosta vele, majd a gyógyító kúra után visszaindultunk haza, ahogy jöttünk.

Kiértékelés: A TL ülés sokunknak nem sikerült, nekem is csak darabokban jött át a kép, de voltak benne olyan momentumok, amit a többiekkel kereszt ellenőriztünk, és hasonló dolgokat írtak le. Külön plusz élmény volt a vallásos élmény is, ami sokunkra komoly hatást gyakorolt.

Utazás az atomok közé:

Feltehetnénk azt a kérdést, hogy ha már fényéveket utaztunk, nem lehet-e a mikrokozmoszba utazni. Válaszom az, hogy igen, miért is ne.

Egyik önálló TL utazásom során, amikor egy tömör gránitsziklában jártam, az az ötletem támadt, hogy zsugorítsam le magamat, és nézzem meg közelebbről a kristály szerkezetét a kőnek. Legnagyobb meglepetésemre sikerült, és olyan látványban volt részem, amire nem is számítottam. Elsőnek azt vártam, hogy sötét van a kristályban, de nem volt az, halvány fény derengett benne, és tisztán kivehetőek voltak a kristályrácsot alkotó atomok. Másik furcsa élmény volt, hogy magában a kristályrácsban rendkívül ritkán vannak az atomok, nem tömött a hely. Továbbá az atomok közti kötések is látszódtak, ami meglepően szabályos volt, nyoma sem volt a rendezetlenségnek, katonás rend uralkodott, amiből 1-2 atom lógott csak ki picit, ami más színű is volt, ezek voltak a szennyező atomok a kristályrácsban. A látványt úgy tudnám leírni, hogy egy hatalmas ürességben lebegtem, és körülöttem nagy távolságokban szabályos rendben a „horizontig” a tér minden irányában atomok vannak, és az atomok fénylettek, mint csillag az égen. A látvány elragadó volt, de felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire lenne jó itt ragadni, így gyorsan távoztam is, mintsem ott ragadjak…

Kiértékelés: Ókori görögök nem véletlenül találták ki az atomos elméletet, mert erről maguk is meggyőződtek, ahogy én is, kis kezdő TL-ként eljutottam erre a szintre. Magát a TL technikát ismerték, mert aktív gazdasági/kulturális kapcsolat volt a kelettel, ahol ez a technika ismert volt. Véleményem az, hogy nagyon sok ókori tudás azért volt annyira fejlett, még mai szemmel is, mert gépek hiányában tudatmanipulációs technikákat használtak, és ezzel vizsgálták meg a problémát. A mai tudomány problémáit ugyanúgy megvizsgálhatjuk ezekkel a tudatkiterjesztő technikákkal, ha elakadunk, és a privát véleményem az, hogy élnek is vele…

Tanácsok a TL kezdőknek:

A technika elsajátítását számos könyvben, hazai spirituális közösségben, és szabadegyetemen meg lehet tanulni. Azonban azt tapasztalom sokszor, hogy hűbelebalázs módján állnak sokszor hozzá az amatőr ülésvezetők, ami gondot tud okozni. Mik ezek?

• Olyan ember tartja, aki önjelölt vezető, de valójában senki se avatta fel, hogy ezt csinálhassa. Szentmisét is csak avatott pap tarthat, még egy szert sem tarthat akárki…
• Nincs kiépített védelem az ülés résztvevői számára. Erről nagyon kevesen beszélnek, de ez egy nagyon fontos momentum. Mikor TL gyakorlatot végzünk akkor a tudatunk kitágul, és olyan dolgokat is látni fogunk, amit normál esetben nem. Ebből fakadóan összeakadhatunk mással is, és jobb esetben jó szándékúak, de rosszabb esetben nem lesznek barátságosak, és ezt a vezetőnek le kell kezelnie.
• Egyedül csak tapasztalt TL gyakorlóként, és kiépített védelemmel induljunk el, hogy ne érjen minket meglepetés.
• Nem mindenhova tudunk elmenni, mert a TL gyakorló emberek ellen is van védelem, avagy lokálisan blokkolni lehet a „behatolást”. A Mars egy ilyen hely, ne legyünk felelőtlenek, és bátrak, jól felépített védelem van a Marson és a szatelit holdjain.Kéretlen látogatót jobb esetben elzavarják, rosszabb esetben csapdába ejtik, és ez nem a hosszú élet titka…
• Tanuljuk meg az azonnali visszatérést, ami vészhelyzet esetén nagyon jól tud jönni. Fájni fog, olyan lesz a visszatérés, mintha fejbe csaptak volna, de jobb eliszkolni valahonnan, ha szorít a cipő, mintsem az, hogy ott ragadjunk.
• A fizikai akadály nem akadály. Elsőnek emberi módon fogunk viszonyulni a terepakadályokhoz, pl. ajtót akarunk nyitni, ablakon akarunk benézni, de ezt elég gyorsan levetkőzzük, mert egy méteres betonfal olyan lesz számunkra, mint egy sűrűbb közeg, amin át lehet menni. Kicsit kellemetlen érzés, de nem lesz akadály számunkra egy zárt ajtó, átmehetünk rajta.
• Ne korlátozzuk le a közlekedésünket emberi tempóra, TL technikával hihetetlen helyekre juthatunk el rendkívül gyorsan.
• Utolsó sorban ne féljünk, ez is ugyan olyan, mint járni/biciklizni tanulni, gyakorlás teszi mesterré az embert.

Ha valaki úgy érzi, hogy segítséget kér, vagy kíváncsi másra is, akkor Tibor bá’ átadja a kontaktomat.

Kalandra fel!

Dajtás

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________