Ezt az idézetet Michael R. Johnston The Widening Gyre című sci-fi regényének főszereplője írta. Az olyan írók, mint Johnston, akik kitalálják az idegen trágárságokat, a megérzéseikre hagyatkoznak azzal kapcsolatban, hogy itt a Földön mi hangzik sértőnek.

Azt akartuk feltárni, hogy vannak-e univerzális hangminták a káromkodásban. Ezért egy sor tanulmányt terveztünk különböző nyelveket beszélők bevonásával, és világszerte meglepő mintákat találtunk a káromkodások hangzásában.

Az az elképzelés, hogy az ilyen szavak hangja hozzájárulnak sértő hatásukhoz, ellenkezik egy nyelvi elvvel, Vagyis a szó hangja és jelentése közötti kapcsolat önkényes.

Egyes nyelvi szakértők úgy vélik, hogy ez az elv a nyelv meghatározó jellemzője. Például nehéz bármiféle ablakszerűséget megkülönböztetni az „ablak” szó hangjairól. A szónak más nyelvekben teljesen más hangja van, a francia fenêtre-től az arab شباك („shubak”) és a héber חלון („chalon”)ig.

Mindazonáltal vannak olyan esetek, amikor a szavak valóban úgy hangzanak, mint amit jelentenek (gondoljunk csak a méh „zümmögésére”). Hasonlóképpen, az emberek az i hangot a kis mérethez társítják (pl. pici). Az orr szó pedig nagyobb valószínűséggel tartalmazza az orrhangot különböző nyelveken, mint az véletlenül várható lenne.

Egyes kutatók azzal érvelnek, hogy a káromkodásoknak olyan hangjai vannak, amelyek hozzájárulnak sértő hatásukhoz. Rebecca Roache filozófus azt sugallja, hogy „a szitokszavak »gyors és durva« hangzása… hihetően hozzáadja a drámát a tabutörés vidám izgalmához”.

A legnépszerűbb elmélet szerint a robbanóhangok (a testből távozó levegő áramlásának teljes blokkolásával keltett mássalhangzók, mint például a p, t és k) lehetővé teszik a harag vagy a frusztráció hangsúlyos kifejezését. Az amerikai kognitív tudós, Benjamin Bergen azzal érvelt, hogy a káromkodást ezeknek a hangoknak a befejezése hasznos, mivel ezek „pontosan olyan típusú szavak, amelyeket érdemes rövidre vágni,”.

Egy 2010-es kanadai tanulmány összehasonlította az angol szitokszavak hangjait az énekek és altatódalok hangjaival. Megállapította, hogy a káromkodások nagyobb arányban tartalmaznak kirobbanó hangokat és kevesebb szonoráló hangot (nazális, sikló minőségű beszédhangot), mint például az l és a w.

De ez lehet az angol furcsasága. Alkalmanként találhatunk összhangot egy hang és egy jelentés között az egyik nyelvben, de más nyelveken nem. Például a „gl”-vel kezdődő angol szavak több mint egyharmada a látásra vagy a fényre vonatkozik, mint például a „glisten” és a „glow”, azonban ez az asszociáció véletlenszerűen alakult ki, és az angolra jellemző.

Amit tanultunk

Első vizsgálatunkban azt vizsgáltuk, hogy a távoli rokon nyelvek szitokszavaiban előfordul-e néhány hang a vártnál gyakrabban vagy ritkábban.

Több különböző nyelvcsaládból folyékonyan beszélőket toboroztunk: héber, hindi, magyar, koreai és orosz nyelvet, és megkértük őket, hogy adjanak listát a nyelvük legrosszabb szitokszavairól (néhány résztvevő arról számolt be, hogy nagyon élvezték ezt). Ezután összehasonlítottuk ezekben a szitokszavakban szereplő hangokat az ellenőrző szavak hangjaival.

Nem találtunk bizonyítékot arra, hogy a szitokszóban különösen gyakoriak lennének a robbanóanyagok. Ez azt sugallja, hogy a szitokszavakban előforduló szitokszók előfordulása az angolra és a rokon nyelvekre korlátozódhat. De felfedeztük, hogy a „közelítőknek” nevezett hangok csoportja (amelyek a légáramlás enyhe akadályozásával jönnek létre, mint például az l, r, w és y) ritkán szerepelnek szitokszavakban a nyelveinken.

Aztán végrehajtottunk egy „kármás” kísérletet. Olyan „idegen” álszópárokat hoztunk létre, amelyek egyetlen hangban különböztek egymástól (például yemik és chemik). Mindegyik pár egyik tagja egy közelítőt, a másik pedig egy vezérlőhangot tartalmazott, például ch. Különféle nyelvek (arab, kínai, finn, francia, német és spanyol) 215 beszélőjének játszottuk őket. Az volt a feladatuk, hogy kitalálják, melyik a szitokszó a két álszó közül.

Úgy érveltünk, hogy ha a közelítő szavak kevésbé alkalmasak káromkodásra, akkor az emberek kevésbé gondolnák, hogy a közelítő pszeudoszavak szitokszavak, mint az egyező ellenőrző szavak. És ez az, amit az eredményeink mutattak. Az emberek következetesen szitokszónak ítélték a közelítő nélküli idegen szavakat.

Ez arra késztetett bennünket, hogy elgondolkodjunk, vajon nem lehet-e kevésbé sértővé tenni egy szitokszót, ha hozzávetőlegeseket fűzünk bele. Ennek a hipotézisnek a vizsgálatához visszatértünk az angol nyelvhez, hogy megvizsgáljuk a „darált esküt”. A darált eskü a káromkodások egy vagy több hang megváltoztatásával létrehozott változatai. Például a „rohadt” szó „fené”-re váltása.

Megvizsgáltuk, hogy az angol szitokszavak darált formáiban van-e több közelítő. Eredményeink azt mutatták, hogy igen, több mint kétszer annyian. Tehát részben azért tűnik helyénvalóbbnak a „frigging” udvarias társaságban való használatra, mint a „kibaszás”, mert egy közelítő hangot tartalmaz: r.

Közismert, hogy a magyarban lehet a Világon a legjobban káromkodni. Ezzel szemben az angolban a helyzet siralmas. Az „én időmben” a „blody” volt az egyetlen trágár szó. Napjaikban ezt felváltotta a „fuck”.

Gyakorló apa koromban megtanultam, hogy a gyerekre a leghatásosabb rákiáltás: „rontombontom” vagy a „butorraktár”. Aki még ott tart élete folyamán, érdemes kipróbálni.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________