Emmanuel Macron szerint Európa használhat nukleáris fegyvert.

Emmanuel Macron francia elnök az EP-választás kampánynyitóján
Írta: FT

A francia elnök szerint országa nukleáris robbanófejeit az Európai Unió kollektív védelmére kéne felhasználni, és úgy véli, hogy a kontinensnek önálló védelmi rendszert kell kiépítenie. A NATO és a saját ellenzéke sem üdvözli a felvetést.

Macron az Ebra által hétvégén publikált interjúban közölte, hogy szerinte el kell kezdeni az Európa védelméről szóló tárgyalásokat, és megvitatni egyrészt a légvédelmi képességeket, és hogy kinek milyen nagy hatótávolságú rakétája van, illetve, hogy kinek a határain belül vannak amerikai illetőségű nukleáris fegyverek – utóbbi kijelentésével feltehetőleg Németországra utalt, ahova az USA több nukleáris fegyverét telepítette. A francia elnök leszögezte, hogy Franciaország kész nagyobb mértékben hozzájárulni Európa védelméhez.

Keményebb hangnem az oroszokkal szemben

Macron február végén egy szűk körű beszélgetés során azt mondta, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy NATO-csapatokat küldjenek az ukrajnai harcmezőkre. A beszélgetésen részt vett Olaf Scholz német kancellár, David Cameron brit külügyminiszter, Andrzej Duda lengyel elnök és Mark Rutte holland miniszterelnök. Kijelentése az EU-s vezetők között általában nemtetszést váltott ki, de például Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter üdvözölte a felvetést, miközben Donald Tusk lengyel kormányfő határozottan ellene volt.

Macron újabb, a nukleáris fegyverekről szóló kijelentése nem maradt francia kommentár nélkül sem. Egységes ellenzéki vélemény, hogy már a gondolat is felháborító, hogy a  francia nukleáris arzenált az európai szomszédok szolgálatába állítsák.

François-Xavier Bellamy, a konzervatív Köztársaságiak párt vezetője azt mondta, hogy szerinte Macron „a francia szuverenitást” sértő kijelentéseket tett, a radikális baloldali Engedetlen Franciország politikai mozgalom felől pedig közölték, hogy Macron a tűzzel játszik. Thierry Mariani, a mozgalomhoz kötődő, oroszbarát érzelmeiről ismert EP-képviselője azt mondta, hogy szerinte

„Macron veszélyes a francia nemzetre

 

és hozzátette cinikusan, hogy „a nukleáris fegyvereink után Franciaország helyét az ENSZ Biztonsági Tanácsában majd átadják az Európai Uniónak.”

Érdemes megjegyezni, hogy Macron ötlete nem újkeletű. Már 2020-ban is „stratégiai párbeszédre” hívta európai kollégáit, hogy országa nukleáris erejét Európa kollektív biztonságának szolgálatába állítsa. Felvetése akkor süket fülekre talált, miként 2022-ben ismét, amikor megismételte ajánlatát. 2024 januárjában viszont változott a helyzet: Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) vezetője a Politicónak adott interjúban azt mondta, hogy Európának fontolóra kell vennie Macron ajánlatát, sőt hosszútávú célként kell azt értelmeznie.

Ne a NATO és az USA legyen az úr!

A francia elnök úgy véli, hogy országa nukleáris képességeinek az egész kontinensre való kiterjesztése fontos lépés ahhoz, hogy Európa független katonai hatalommá válhasson, és leszögezte, hogy a „hitelt érdemlő európai védelemnek” át kell ugrania az Egyesült Államok vezette NATO által eleve létező védelmen. A szombaton közölt interjúban azt mondta, a francia álláspont szerint

„használhatunk nukleáris fegyvert, amennyiben létfontosságú érdekeink forognak kockán, a létfontosságú érdekek pedig európai dimenzióban értendők.

 

A Brexitet követően Franciaország maradt az Európai Unió egyetlen atomhatalma, az Egyesült Királysággal ellentétében viszont Párizs nem függ amerikai technológiától. Franciaország az 1960-as években alapozta meg nukleáris csapásmérő erejét, ezzel együtt megágyazott függetlenségének is, jelenleg körülbelül 300 nukleáris robbanófeje van. Macron felvetésével kapcsolatban korábban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, hogy a katonai szövetség nukleáris elrettentő ereje évtizedek óta működik, és szerinte ezt nem szabad aláásni.

Macron múlt héten, a párizsi Sorbonne Egyetemen az európai parlamenti választások okán tartott kampánynyitó beszédet, és ebben is figyelmeztetett, hogy az orosz fenyegetés létfontosságúvá tette, hogy Európa fokozza a háborúra való felkészülést. Közölte: a NATO európai pillérére szükség van, de fel kell építenünk az önálló európai védelmi képességeket is. „Egy olyan Európát kell felépíteni, amely képes megmutatni, hogy nem az Egyesült Államok alárendeltje.”

7 gondolat erről: „Emmanuel Macron szerint Európa használhat nukleáris fegyvert.

  1. Elvileg az atomfegyverek arra vannak, hogy elrettentsenek: akinek van, azt nem érdemes megtámadni, mert megsemmisíti a támadót. Nem egészen értem, hogy mért utasítják el ezt a védőernyőt az európai államok. Nem jobb, ha nagyobb elrettentőerő véd?

    Az egy másik kérdés, hogy ne kezdjünk el ész nélkül atomot szórni arra, akivel szemben kifogásaink vannak, de erről nem is volt szó.

  2. 1, Ábel

    Mint írtam itt kb. 1-2 hónappal ezelőtt, hogy ha Macron elnök szétteríti az EU keleti határain a kis miafrancokat vagy Ramsteinből Lengyelországba átfuvaroznak pár szerkezetet, akkor jön majd váratlanul az orosz Iskander rakéta, pl. Lukasenko elnök országából.
    Ezt most még nem tudják elfogadtatni a liberális őslakos európai népekkel a nagyon bátor politikusok. De már gyúrnak szépen a tömegpszichológiára Németországban.

    Donald Trump úr a 2 gallonos popcornt fogja csak bekészíteni az EU tüzijátékára.

    Nyilvánvaló, hogy a háború szétterjed és évekig fog tartani, mivel az oroszok már a bútoripari fahulladékból is lőport csinálnak, ők ezzel is jogosan készülnek már előre a medve bőrére.

    Az ukrán acél – és vasexportnak 2024. – től lőttek. Hogyan lesz így fegyvergyártás amúgy az Usa-ban vagy az Eu- ban?

    A brit tudósok javaslatára évi hárommilliárd fontot adnak kölcsön Ukrajnának, hogy tovább terrorizálja a határmenti orosz településeket, (amit majd az EU- ban maradtakkal fizetettnek vissza?)
    Forrás: Britain’s Cameron, in Kyiv, promises Ukraine aid for as long as it takes

    Ettől már csak az lenne még nagyobb szenzáció, ha benyögnék, hogy a Vaskupolából ki fogják szerelni a haszontalan 5-8 db. Patriot üteget, amit már 2024. januárjában elterveztek, de óvatosságból csak benne hagytak még áprilsban is.

  3. 2. János

    „Mint írtam itt kb. 1-2 hónappal ezelőtt, hogy ha Macron elnök szétteríti az EU keleti határain a kis miafrancokat vagy Ramsteinből Lengyelországba átfuvaroznak pár szerkezetet”

    Erőszakkal nem vihetik olyan országba amelyik tiltakozik az atombombák területén való tartása ellen. Lengyelek ők kérik. Na oda visznek. A románok nem kérik. Na oda is visznek, a román fanyarú mosolya mellett (fogadja, mert meg lesz mondva, hogy csak így tarthatja meg a trianonban neki osztott területeket). Hozzánk, szlovákokhoz, kétlem, hogy hoznának, vinnének. Eleve a rakétavédelmi rendszert is ide és a csehekhez akarták építnei, de minek után tiltakoztunk, a románokhoz és lengyelekhez vitték. Szóval nem minden van úgy, ahogy a Potomac folyó partján elképzelik!

    „, akkor jön majd váratlanul az orosz Iskander rakéta, pl. Lukasenko elnök országából.”
    Ha élesedik a helyzet, akkor így lesz (sajnos). De hozzánk első körben biztos nem lőnek, mert nem lesz itt semmi érdekes. Második kör indítása előtt pedig megadjuk magunkat:-).

    „Ezt most még nem tudják elfogadtatni a liberális őslakos európai népekkel a nagyon bátor politikusok. De már gyúrnak szépen a tömegpszichológiára Németországban.”
    Nem fog sikerülni meggyőzni a nyugati embereket, hogy az elit érdekeiért meghaljanak. Fotelból ordibál, de ha menni kellene, akkor kussol.

    „Donald Trump úr a 2 gallonos popcornt fogja csak bekészíteni az EU tüzijátékára.”
    Trumpli nem fog semmit enni, legfeljebb reszketni fog az atombunkerében, mert az orosz megmondta, hogy nem csak a botot fogja ütni, hanem a kezet is ami tartja.

    „Az ukrán acél – és vasexportnak 2024. – től lőttek. Hogyan lesz így fegyvergyártás amúgy az Usa-ban vagy az Eu- ban?”
    Az USA megoldja, de az EU biztos nem. Nem fog tudni semmi érdemit gyártani, főleg ha összerúgja a port Kínával is.

    „A brit tudósok javaslatára évi hárommilliárd fontot adnak kölcsön Ukrajnának, hogy tovább terrorizálja a határmenti orosz településeket, (amit majd az EU- ban maradtakkal fizetettnek vissza?)”
    Senki sem fog semmit visszafizetni. Ezért is vannak elkeseredve a nyugati mecénások. Szar befektetés ami soha nem térül meg. Ezért is megy a bosszúháborús szlávnép pusztítás.

  4. Bendegúz,

    viszont a német nemzetközi jogászok (az ottani német szövetségi főügyész izé – mizé- hozé) már kijogászkodták, hogy a bátor európaiak, ha szétverik a Bikával a Krími – hidat vagy bemennek Odesszába az nem bűn.
    Az a bűn, ha az oroszok esetleg a legnépesebb bátor európai városok melletti döntéshozó központokra fenik a fogukat.

    Akkor ez most hogy?

    A múltkori Kercsi – híd támadás telefonlehallgatása miatt belső vizsgálatot indítottak Frank Gräfe, Ingo Gerhartz, Fenske és Frostädt tisztek ténykedése miatt…

  5. Olasz katolikus rádió mai (2024. május 5.) cikke:

    Ukrajna, összeomlástól tartanak. A NATO által mérlegelt utolsó lehetőség: itt vannak a közvetlen beavatkozás piros vonalai
    (Ucraina, si teme il tracollo. L’extrema ratio al vaglio della Nato: ecco le linee rosse per l’intervento diretto)

    Forrás:
    radiomaria.it vagy La Repubbliuca

  6. 5. János

    Hiába pattognak a nyugati politikusok, ha nincs támadás NATO tag ellen, akkor nincs 5. cikkely és nincs NATO beavatkozás.
    Lehet menni az egyes tagoknak külön külön önként valami Ukrajnával kötött külön megállapodás alapján, de az nem NATO akció, ahogy az iraki beavatkozás sem volt az, holott többségében NATO tagok végezték.
    Az orosz pedig nagyon ügyel, hogy ne adjon okot a NATO-nak. Hamiszászlós akciót pedig nem hiszem, hogy merne az USA, hogy belerágassa a többit, mert az hamar kiderülne a szolgálatok számára és minimum a törökök távol maradnának és akkor oda a NATO egység, illetve szét is esne. Szóval nem lesz semmilyen NATO akció, még ha annak is neveznék az egyes tagok belépését. Ha pedig az orosz elkalapálja őket ukrán területen, hát akkor így jártak. Semmilyen kötelezettséget nem ró ránk és a többi távolmaradóra.

  7. Bendegúz,

    A jelölt forrást azért tettem be, mert a medzsugorjei Szűzanya közleményeit ott jelentetik meg.
    A cikk mutatja, hogy az olasz ortodox katolikusok is igen nagy érdeklődészt tanúsítanak a háború fejleményei után, mivel az olasz repülőterekről is hordják az ellátmányt Ukrajna irányába.

    Ha ilyen nyugodtság van a szavaid szerint, beszéljek is pár cimborámmal, hogy ne fontolgassák a tartalékos katonai szolgálatot, mert csak a média hájpolja az európai háborút?
    Mire civil munkahelyük mellett apránként beletanulnának a harcászatba, addigra még szükség lehet rájuk. Nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük