Litvánia az újabb tagja annak a csoportnak, amely támogatná a javaslatot, hogy az atlanti szövetség küldjön földi haderőket Ukrajnába. A szervezet többsége viszont óvakodik egy ilyen lépéstől. Az intervenció kérdéséről a NATO júliusi csúcstalálkozóján hoznak távlati döntést.
A litván parlament engedélyezte az ország csapatainak Ukrajnába küldését ukrán katonák kiképzésére, noha Kijevtől nem érkezett ilyen kérés – közölte kedden Ingrida Šimonyte, a balti köztársaság miniszterelnöke. A politikusnő szerint Moszkva bizonyára provokációnak tekinti majd Vilnius határozatát, de a litván hatóságok ettől nem riadnak vissza. „Ha folyton csak Oroszország reakcióját figyelnénk, akkor sosem jutnánk előbbre. Minden második héten arról hallani, hogy atomtámadásnak leszünk kitéve” – tette hozzá Šimonytė.
A leginkább fenyegetett balti államok főként Németországot győzködnék az erőteljesebb fellépés végett, de ebben eddig nem értek el áttörést.
Emmanuel Macron február végén jelezte, hogy engedélyezné francia csapatok küldését Ukrajnába. A bejelentést követő nyugati vita nem jutott közös álláspontra, de Litvánia már akkor jelezte, hogy számára Ukrajna kérdésben megszűnt létezni a „vörös vonal”. Egyben nehezményezte, hogy a Macron-javaslat kétértelmű, mert nem tartalmaz konkrét terveket és határidőket .
Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök is támogatta a kezdeményezést, hogy nyugati csapatokat vessenek be országában, de csak kiképzési és karbantartási feladatokra. Ugyanakkor elismerte, hogy nem hívhatja meg más országok hadseregeit, hogy vegyenek részt az ellenségeskedésben, mert az jelenleg szükségtelen, és aránytalan orosz reakciókat váltana ki.
Május elején a moszkvai orosz védelmi minisztérium bejelentette , hogy a közeljövőben taktikai nukleáris csapásmérő gyakorlatokat kíván végrehajtani. A Kreml ezt közvetlenül összekapcsolta egyes NATO-országok kijelentéseivel, hogy esetleges katonai kontingenseket küldhetnek Ukrajnába.
Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban azt mondta, hogy az Ukrajnában tartózkodó nyugati katonai személyzetet intervenciósnak fogják tekinteni, és „úgy is fogunk bánni vele. Ezt ők is jól tudják” – mondta, hozzátéve, hogy a NATO-erők és Oroszország összecsapása „teljes körű harmadik világháborúhoz” vezet.
Nem lép NATO-bakancs ukrán földre, de szélesebb lesz a segítségnyújtás – ez vátható a washingtoni közgyűlésen
A július derekán Washingtonban tartandó atlanti közgyűlésen várhatóan lezárják ezt a vitát, és a NATO többsége úgy fog dönteni, hogy megtagadja a fegyveres konfliktusba való közvetlen beavatkozást. Más kérdés, hogy a közgyűlés eltiltja vagy eltilthatja-e az egyes országokat saját szuverén döntésüktől a közvetlen katonai részvételt illetően Ukrajnában. Az viszont biztos, hogy egy ilyen hipotetikus esetben nem élveznék az Atlanti Charta által előírt kollektív védelmet.
Közvetlen részvétel tehát nem lesz, viszont közel 300 ezer főre növelik a konfliktusközeli zónákban állomásozó NATO-haderőket, ami példátlan koncentráció a szövetség történetében. Ezek a csapatok jórészt a Baltikumtól Bulgáriáig húzódó gerincen helyezkednek el, erős rakéta- és páncélos fegyverzettel.
Eddig az Egyesült Államok védelmi minisztere, Lloyd Austin vezette az úgy nevezett „Ramstein csoportot”, ami annak az 50 országnak a laza tömörülése, amelyek támogatják Volodimir Zelenszkij hadseregét. A júliusi csúcson ezt a feladatot valószínűleg a NATO brüsszeli központjába helyezik át.
A lépés gyakorlati oka az, hogy a Kijevnek szállított anyagok 99 százaléka az Atlanti Szövetség 32 partnerétől származik, tehát Amerika részvétele rendkívül fontos, de egyáltalán nem kizárólagos. A politikai magyarázat pedig az, hogy a nyugati blokk fellépése így egységesebb lesz az európai közvélemény szemében, de Vlagyimir Putyin látómezejében is.
A NATO-csúcs előtti hetekben Austin sorra veszi a Patriot rakétaelhárító ütegekkel rendelkező országok vezetőit. Az ukránok számítása szerint 25 ütegre van szükség az egész terület védelméhez; hét pedig elegendő lenne a fő városközpontok megóvására. Austin jegyzékében azonban jelenleg csak két Patriot üteg van megjelölve, amelyek nem az USA-ból származnak, az egyik Németországból, a másik pedig Spanyolországból.
Hollandia még nem döntötte el, hogy küld-e Patriotokat Ukrajnába, Görögország pedig egyenesen kizárta. Lengyelország azért nem ad át ütegeket, mert ezekkel a rzeszowi katonai repülőteret védi, amely az Ukrajnába irányuló nyugati fegyverzetek szétválogatásának logisztikai bázisa, vagyis a szállítmányok idegközpontja, ami kiemelt védelmet követel.
Olaszország inkább Samp-T légvédelmi rendszert küldene, az Egyesült Királyság pedig más típusú eszközöket biztosít.
Az idő nagyon sürget. A Brookings Institute elemzése 15-20 százalékos további orosz területnyerést jósol erre a nyárra, miközben a Pentagon újabb adag tüzérségi lőszere egyelőre az USA európai bázisain várakozik.
A Bukaresti Kilencek Szövetségének az nem opció, hogy nincs kedvük menni…mert pont az orosz nyomulás miatt hozták létre még 2015.- ben.
De pont, hogy opció!
Mi sem megyünk, pedig mennyire szeretné ezt az öreg nyugat. Csak hát sory, semmi sem kötelez, így nem megyünk.
Már rég behajtottak volna, ha meglenne az egység. De sem a tótok, sem mi nem megyünk.
És tényleg arra lett kitalálva, amit Te is írtál, csak hát nem működik. Makron próbált belé lelket lehelni azzal, hogy eljátszotta, hogy Franciaország is megy, de nem harapott rá a keletiek többsége, így alább hagyta a kardcsörtetést.
Ott a pont,Bendegúz,nem megyünk harcolni.
2, Bendegúz.
Akkor minek lépett be Magyarország a B9-be?
Sőt, kicsit továbbmenve a Nato fennállásának 75. évfordulóján megegyeznek a játékosok az Ukrajnának nyújtott segítség /sötétzöld/ átruházásáról?
És így egyúttal – átmenetileg – kedvezni tudnak az amerikai republikánus hazafiaknak, Donald Trump elnök nyugtatólagos színre léptetésével.
Nyilván ezzel szinkronban az Eurocorps Parancsnokságon is voltak áprilisban változások, most meg a lehetséges Keleti Hadszíntér forgatókönyveit gyakoroltatják a Kelet – európai hadgyakorlatokkal.
És ezzel közel sincs vége, mert az EU keleti végein a területvédelmis századok alaposabb ki – és továbbképzésére gondolnak és még a semleges Ausztria is ilyen irányban mozdul tovább…tehát létezik egy teljesen ismeretlen forgatókönyv, a TNW-n és Nato meglazulásán túl is?
Nem is beszélve arról, hogy nemcsak Lengyelországba, hanem Romániába is hordták ill. hordják most a Patriot ütegeket.
4. János
„Akkor minek lépett be Magyarország a B9-be?”
Mert elszámolta magát OV. 2028-ra várta a balhét és gondolta addig van idő, tesz egy szívességet az amcsiknak, így nem nyit egy újabb frontot.
Hát nem jött be, elszámolta magát.
Egyébként a B9 azon kívül, hogy egy szándéknyilatkozat, nem kötelez semmire. Max. önkéntes alapon. Pont mint anno Hitlerrel, amikor követelte, hogy küldjünk hadsereget a muszkához. Ott annyiban volt más a helyzet, hogy zsarolhatók voltunk a frissen visszaszerzett Észak-Erdély státuszával, ha nem küldünk csapatokat. Másrészt meg akkor a becsület is azt diktálta, hogy menjünk. Ugyanis a kefebajszas intézte el nekünk ezt a részleges területi revíziót.
Egy szó mint száz, ha valamelyik B9 aláíró nem akar menni harcolni az orosz ellen, akkor az atlantisták a hajukra kenhetik. Jó elképzelés volt béke idején Mindenki a gazdi kedvébe akart járni) de háborúban, amint látjuk, nem működik.
„Sőt, kicsit továbbmenve a Nato fennállásának 75. évfordulóján megegyeznek a játékosok az Ukrajnának nyújtott segítség /sötétzöld/ átruházásáról?
És így egyúttal – átmenetileg – kedvezni tudnak az amerikai republikánus hazafiaknak, Donald Trump elnök nyugtatólagos színre léptetésével.”
Igen, jól látod. Az USA európára akarja tolni az egész balhét. Ő úriasan lelépne, mert lenne dolga más felé bőven és készülnie kellene arra.
Kérdés, hogy mit kezd az az Európa a Medvével amelyik Libia elleni fellépés alatt 2 hét alatt mindenből kifogyott? Ha az orosz felülkerekedne, jönne-e az USA segíteni, mint Libia esetén (szerintem nem, mert akkor még begyúlna vagy két-három tűzfészek)? Helyt tudna-e állni, úgy hogy a polgárai nagy része évtizedek óta semmilyen katonai jellegű képzésben nem részesül? Kibírná-e a jóléthez szokott és így elkényelmesedett társadalma a háborúval járó nehézséget? Nem lennének-e nagy társadalmi megmozdulások, ahogy az USA-ban Vietnám idején? Hogy kezelné le a politikum ezt? Belelövetne az anyákba és feleségekbe akik a fiaikat és férjeiket védenék? Nem buknának bele ebben?
Röviden, nincs Európa felkészülve egy nagy háborúra.
És még nem is beszéltünk a katonatechnikai oldaláróla dolognak.
És igen. valószínű Krumplival megnyeretik a választást, mert valakivel el kell vitetni az USA kvázi világvezetői pozíciójának elvesztésével járó balhét.
Egyébként, ha nyer, sokkal nagyobb galibát fog okozni mint Biden. Amilyen öntelt, nekimegy az oroszoknak.
„Nyilván ezzel szinkronban az Eurocorps Parancsnokságon is voltak áprilisban változások, most meg a lehetséges Keleti Hadszíntér forgatókönyveit gyakoroltatják a Kelet – európai hadgyakorlatokkal.”
Az, hogy védekezést gyakorolják, az nem azt jelenti, hogy támadni is akarnának. Ez egy természetes reakció egy védelmi szövetség részéről. Minden épeszű katonai parancsnok tudja, hogy ha nekimennek Oroszországnak, akkor súlyos veszteségekkel kell számolniuk. Ha bevonulnak Ukrajnába, akkor még az 5. cikkely sem él.
Egyébként az amit most összelapátolnak személyi állományba a NATO országok a szövetség keleti végeire, az kb. a maximum. Vagyis durván van (USA-t nem számolva) 300.000 képzett katonájuk. A mozgósítani való tartalék, azaz a civilek, egy fabatkát sem érnek. A legnagyobb baj az hogy mentálisan nem alkalmasak egy háborúban való részvételre. Annyira túl lettek érzékenyítve (tisztelet a kevés kivételnek), hogy meghalt a bennük lévő „állat”, ami egy háborúban elő szokott jönni még egy kamcsatkai pedagógusból is.
‘És ezzel közel sincs vége, mert az EU keleti végein a területvédelmis századok alaposabb ki – és továbbképzésére gondolnak és még a semleges Ausztria is ilyen irányban mozdul tovább…tehát létezik egy teljesen ismeretlen forgatókönyv, a TNW-n és Nato meglazulásán túl is?”
Forgatókönyv biztos, hogy van. A nagy kérdés, hogy mennyire fog az működni. Ukrajnában sem ezt tervezték az atlantisták. Már rég vége kellene lennie az orosz balhénak és valahol kelet Szibéria környékén kellene sorakozniuk az egyesített orosz-ukrán-keleteurópai seregeknek, hogy Kínát lerendezzék, ha még addig nem döntötték volna be a totális blokád és szankciók.
Ez az ukrán balhé elsősorban Kínáról szól. Oroszország csak kulcs a Kínai zár kinyitásához.
„Nem is beszélve arról, hogy nemcsak Lengyelországba, hanem Romániába is hordták ill. hordják most a Patriot ütegeket.”
Legyünk jóhiszeműek és gondoljuk azt, hogy ez is a NATO védekezésre való felkészülésének a részét képezi vagy csak szimplán viszik Ukrajnába őket.
5, Bendegúz
Köszönöm szépen szíves széles látókörű válaszod.
Magyarország, a(z Orosz Föderáció – Victoria Nuland közti) béketárgyalások útját kéri, ez rendben is van, és az is, hogy a Nato oldalán dél felől (Kogalniceanu bázison azaz a Déli Parancsnoki és Logisztikai Központon keresztül) sem megyünk oda. Mivel a Kárpátok logisztikai akadályt jelentene ez esetben a Nato- nak.
Addig csűrik – csavarják a dolgokat sötétzöldék, hogy az EU az ukrán humanitáriánus helyzetre hivatkozva bevonul – talán a Kreml engedélyével – titokban a front helyzetét stabilizálni, minden más intézkedés, szállítmány, szankciók, kényszersorozás csak ezt szolgálja, hogy most még ne jöjjön közelebb az orosz a Dnyeper – folyam felé.
A hangzatos hazai ékesszólás úgy is mondhatná már 2026. végétől:
Mi magyarok nem akarunk háborút, de a védelemre serényen készülünk.
Sötétzöldék nem jóhiszeműek.
6. János
Ha van akivel beszélgetni, beszélgetek, főleg ha jól a meglátásai. Ha nincs akivel, akkor monologizálok.
Magyarországot kivételesen fekvése menti meg attól, hogy közvetlenül részt kelljen vennie az Ukrajna területén esetlegesen sorra kerülő (önkéntes nyugati országok vs. Oroszország) háborúban. A Kárpátok miatt rendkívül pocsék felvonulási terület vagyunk. Ripsz ropsz szétlövik az oroszok a hágókat aztán nem megy semmi innen. Ebből a szempontból még utánpótlási helynek is gyengék vagyunk, legfeljebb másodlagos raktározásra használhatnának. Szóval, igen. Nem innen indulna a bevonulás, hanem Lengyelország és Románia területéről (mennyire örvendenek ennek a románok:-)). Ott sík vidék van, könnyebb a kibontakozás.
A sötétzöldek pedig nem fognak tudni engedélyt szerezni Moszkvától a bevonulásra. Ha mégis bemennek, akkor szét lesznek csapva, aztán menni fog a sírás rívás. És még az 5. cikkelyre sem hivatkozhatnak! Nem véletlen, hogy senki nem akar menni. Csak ugatnak, de semmi akció. Tény, hogy nagyon nagy csapás lesz a Kollektív Nyugatra Ukrajna elveszítése, ugyanis pl. az EU onnan oldaná meg energia ellátását, hogy ő dicsekedhessen mennyire sötétzöld, illetve az agráriumot is onnan akarja lecserélni, hogy 2050-re visszazöldítse a jelen művelés alatt álló területek 80%-át, ahogy azt egy már hatályos direktíva megfogalmazta – legyen már az elitnek ahol piknikezzen. Szóval fájni fog zöldéknek Ukrajna elvesztése de tenni semmit nem fognak tudni tenni, mert az ő lebutított végtelenül ellustított polgárai nem fognak tudni ellenállni az oroszoknak, ha eljön az idő. Illetve, még ez előtt elkergetik valamennyi háborúzni akaró politikusukat.
A kelet-európai nagy NATO művelet pedig semmire sem jó, legfeljebb arra, hogy megállapítsák, hogy egy soktagú zenekar akar egy egységes oroz sereg ellen indulni nem sok eséllyel kecsegtet. Ha pedig az USA is belép az már egy több frontos világháború, ami azért elég kétesélyes, vagy inkább teljes pusztulása mindkét oldalnak. Akkor az fog győzni aki hamarabb újjáépíti magát. Nem véletlen, hogy megépültek mindkét oldalon azok a megabunkerek. A köznépnek marad a mad max világ, amíg meg nem jelenik egy erős rendező.
Hogy OV mit fog mondani és csinálni 2026-ban arról csak annyit tudok mondani, hogy ha egy szót is szól Magyarország háborúba küldése mellett, akkor minimum nagyon mérgesek lesznek a Magyar Emberek! Mi már nem vagyunk vevők egy nyugatot védő háborúra. Genetikailag kódolva van bennünk a nyugat sorozatos árulása. Ezekért még egy tűt sem szabad keresztbe tenni a kelet ellenében. Valamennyi nyugatért tett cselekedetünket a nyugat mindig meghálálta. Legutoljára Trianonnal, ahol elvették országunk 2/3-át. Ezt jó lenne tudatosítani bennük, mielőtt kéréseket fogalmaznak meg felénk. De hát a magyar diplomácia olyan amilyen, semmilyen.
7, Bendegúz
„Ha van akivel beszélgetni, beszélgetek…” Köszi ezt is.
Már 2023. novembere óta keresgélek olyan magyar fórumot még inkább hús- vér közösséget, ahol ilyen dolgokat meg lehetne kérdezni és arra széles látókörű bölcs választ kapnék. Nem egy elhízott okoska dumálna az önellátásról!
De nem találtam.
A jelenlegi munkahelyi környezetemben ilyenekről, meg még ilyenebbekről mélyen hallgatok. Ez a környezet a celebeket, csillag születik, séfek séfe témákat, uncsi Dubaj, fos Szantorini, hulladék francia Riviéra, turizmus, szállodai témákat tárgyalja ill. személyesen is ismerik őket.
A két 75 év feletti szülőm minden héten izgul, ők csak a tv – ből tudnak tájékozódni, merthogy 65 éves koromig behívható vagyok – érzésem szerint te is. A húgom már sírt is emiatt. A feleségem viszont nyugodt, ő reálisabb.
Barátaim közül csak egy behívható még. Mennénk is, de csak a Hazáért, nem keresnénk kibúvót, a munkaköreink nem járnának meghagyási paranccsal, de legjobb lenne, hogy a katonaviselt civileket és a területvédelmiseket, havonta – kéthavonta egy – egy hosszú hétvégén Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr továbbképezné és az erőnlétüket fejlesztené.
8 Na ne, János, személyesen a miniszter úr tartja a kiképzést, meg az edzést?
9, Ábel
Gondold csak el, ha országjáró katonai testnevelés órákat tartana a miniszter úr, az tényleg hiteles lenne és népszerűsítené a toborzást.
Mondjuk kompenzálni is kellene azt valahogy, hogy megszüntetik a honvédekről szóló törvényt és helyette rendeleti szabályzást vezetnek be.
Elöljáróink járjanak legelől a jó példával!
/Mondjuk Sz.B.K. miniszter fizikuma rendben van, lazán teljesíti a minimumot a repülőorvosin./
8: János:
Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy nincs olyan hogy önellátás. Egyedül, kis csoportokban semmiképp. … Erre lenne az ország és annak felelős vezetése.
Keress rá a „Fenntartható visszafejlődés” -re. Ők valami tanyahálózat félét próbálnak összehozni/működtetni, de ők is fényévekre vannak (és ennek tudatában is vannak) az önellátástól.
A véleményem szerint a jelen helyzetben annyit tehetsz, hogy a kereteiden belül készülsz és olyan döntéseket hozol amik baj esetén az előnyödre válnak.
Nem töltheti ki a napjaidat a „világvége”. Nem lehet mindenre felkészülni, főleg úgy hogy azt sem tudjuk mikor és mi fog történni 🙂
Esetleg Stumpf Bíró Balázsék Facebook csoportjára iratkozz fel. Nem kimondott önellátás, de talán nem is elsősorban az kell.
https://www.facebook.com/groups/deepadaptationhungary
11 Mi az, hogy önellátás? Az ételt, vizet, ruhát, építőanyagot, amire az életbenmaradáshoz szükség van, egy talpraesett egyedülálló férfi elő tudja állítani magának egy tanyán. Családdal, kisgyerekekkel már nehezebb, de ha nem egyedül próbálkozik az ember, hanem közösségben többen, akkor már nem lehetetlen.
Az ipar által előállított szerszámokat, eszközöket már nehezebb reprodukálni, de ha van a közösségben egy kovács, az a létfenntartáshoz már elég.
Más kérdés az, hogy a jelenlegi rendszerből nehéz teljesen kivonulni, de szerintem felesleges is. Most érdemes igyekezni úgy élni, hogy a lehető legtöbb mindenre legyen saját megoldás, aztán ha jön a nagy reccs, akkor meg lehet találni a választ a hiányzó láncszemekre is.
Az őseink képesek voltak életben maradni modern ipar nélkül több tízezer évig, nehogy már nekünk ne menjen! Minek adnánk fel már előre?
8. János
Sokáig keresetem én is egy ilyen sokoldalú fórumot ahol lehet beszélgetni a világ dolgairól. Ezt találtam és itt ragadtam. Sok jó és sokoldalú hozzászólás volt már, amiből sokat tanultam (hála szépemlékű ÍTibor bá’-nak is). Azóta sokan elmentek, jöttek újak, de a lényeg maradt. Most, hogy Tibor bá’ is kilépett, hát még többen elpártoltak, vagy ha nem is és olvasnak továbbra is, akkor sem írnak. Sajnos. Pedig biztos lenne megosztani valójuk a régi nagyoknak, pl. Jövőnknek. Sebaj mi tartjuk a frontot, hátha meggondolják magukat és visszatérnek. Addig is köszönet Évának, hogy biztosítja a felületet a „randihoz”.
Egyébként a társadalom többségét nem érdekli semmi olyan téma ami a fogyasztói társadalom keltette komfortzónájából kimozdítja. Ahogy te sem tudod elérni az ingerküszöbüket, úgy én sem tudom a környezetem nagy részével megbeszélni a „mi is lesz, ha…” nagy kérdését. Semmi nem érdekli őket, mint a hová menjenek utazni/nyaralni, milyen új autó modellt válasznak… és így tovább az élet meghatározó „nagy” feladatai felé. Az okosabbja is a NETFLIX-en pallérozza elméjét (félelmetes ú, hogy tud rombolni ez a csatorna – pár éve még normális emberek mára totál zoknik).
Szóval János, kár a fáradságért. A többség menthetetlen, és ha csak le nem butulsz az ő szintjükre, magadra leszel a gondolataiddal. Egyébként ezek a jövőmenő NETFLIX-es népek lesznek az elsők akik egy összeomlás esetén elsőnek hullanak el.
Az önellátásról és felkészülésről pedig annyit, hogy mindenki csinálja amit jónak lát. Nem kell túlzásba esni. Egy kis viskó, egy jó pince (ahogy te is csináltad), egy régi diesel terepjáró (minimális elektronika!), egy jó jelzőkutya, pár havi élelem, petróleumlámpa és gyertya, rádió (adóvevő is, ami egy Media Marktban is kapható pár tízezer forintért), gyógyszer (mindenek előtt antibiotikum és fájdalom/láz csillapító). Szerszám ruhanemű csak éppen a szükséges mennyiség. Én nem halmoznék semmit. Láncfűrész és generátoron pont elég kezdésnek. Haszonállatot tartani, ha csak nem egy olyan helyen élsz ahol más is tart, semmi értelme. El fogják szedni az éhenkórászok. Kert felejtős, főleg ha tombol az anarchia. Ezek az úri huncutságok csak egy valamennyire konszolidálódott társadalomban fognak működni, ahol bár kisközösség szintjén védve vagy.
Amennyiben komolyan érdekel, hogy hol találnál ilyen közösséget, akkor ajánlok nyárra egy Székelyföldi és Gyimesi (csángó magyarok laknak ott) egy-két hetes kirándulást. Ott még zakatolgat az önellátás, sok mindent el lehet lesni tőlük, s ha megkedvelnek, akkor még egy házikót is vehetsz arrafelé és ha nagy a baj.ott meghúzhatod magad családostól. Éhen ne fogtok halni, tény hogy el fogják várni, hogy ti is dolgozzatok a mezőn, de cserébe még meg is védenek. Ott még elég erős a szolidaritás eszméje és gyakorlata. Magyarországon ilyen már nyomokban sincs. Az a vidék ami ott még megvan, valamikor a 1980-as évek elejére végleg megszűnt. Én minden eshetőségre készülve, vettem egy kis gerendaházat a székelyek között.
Itt hiába is próbálkoznánk ilyen kommuna jellegű kis falusi közösséget létrehozni toborzott és önként csatlakozó emberekből. mert nem fog működni. 10 év és szétesnek, jó esetben új lelkes tagok viszik tovább. Ahogy én utána néztem, az ilyen bomlásnak jellemzően a pina az oka (na már megint). Ti. előbb vagy utóbb szemet vetnek egymásra a közösség tagjai és akkor robbannak a családok és jön az elköltözés. A másik ok, hogy a nők jellemzően nem bírják ezt a fajta létet és megpattannak. Nekik, azaz a mai kor nőinek, wellness és utazás kell, a napon pedig nem kapálni akarnak, hanem feküdni. Sajnos nincs meg az az évszázadok alatt kialakult cementáló eszmeiség (pl. rend – minden előnyével és hátrányával) ami a régi falukban megvolt és mára tudatosan kiirtottak. Létrehozni pedig nem lehet egy két év alatt. Ezért is mondtam, hogy olyan helyre kell menni, ahol még él ez az eszme, pl. Székelyföld egyes elzártabb részei.
„A két 75 év feletti szülőm minden héten izgul, ők csak a tv – ből tudnak tájékozódni, merthogy 65 éves koromig behívható vagyok – érzésem szerint te is. A húgom már sírt is emiatt. A feleségem viszont nyugodt, ő reálisabb.”
Bár mi megtörténhet. Egyelőre úgy látom mi nem vagyunk érintettek. Legfeljebb lerohannak a szövik, de úgy sem megyünk. Ilyen esetben igazán használhatatlanok leszünk (lásd Dánok, Belgák, Hollandok német megszállását). Majd dolgozunk kajajegyért a NATO lőszergyárakban. Ha pedig kihajtanának a megszállók, akkor minimum szembefordulunk velük.
Amitől tartok az a vereséget szenvedett és fel nem számolt maradék Ukrajna, illetve a NATO 5. cikkelye. Első esetben önként mennék a hazámért az ukránok ellen. Másodikban pedig kötelességünk lenne menni. Ezen esetek nem képezik nálam sem vita tárgyát.
Egyébként 50 pluszos vagyok.
Jó, hogy visszatért az élet a blogra!
Bendegúz meglátásait azért szeretem, mert nem rébuszokban beszél, hanem közérthetően fogalmaz. Igazából minden hozzászóló ad valami pluszt, ezért elolvasok minden, engem érdeklő bejegyzés alatti hozzászólást.
Tibor bá’ tényleg nagy űrt hagyott maga után, a kiegyensúlyozott moderációja és tapasztalata hiányzik innen.
Hogy a témához is hozzászóljak:
Minden itt jelenlévőnek ajánlom ezt a könyvet. Nem rég jelent meg és nagyon megéri az árát. A jelenlegi civilizációnk fenntarthatatlan helyzetét elemzi a közelgő összeomlás tükrében. Ilyen kaliberű és ennyire átfogó munkát még nem olvastam.
Jem Bendell : Összetörve
13, Bendegúz
Azt gondolom, hogy a történelem simán ismétli önmagát:
Kassa bombázása. (Dróncsapás, mindegy hogy ki küldi). Hadüzenet, majd a Magyar Gyorshadtest behatolása Dél – Ukrajnába ( Izjum, Zaporozsje, Krivoj Rog).
Ennek analógja, hogy a jövőben a Gyorshadtest (felturbózott területvédelmi ezredeink) nem vonulnak sehova sem az Eurocorps – szal, sem a Nato – val, hanem itthon maradva – korszerű műszaki védvonalakban, akár kihasználva a hazai építőipar gyártmányait – foglal pozíciót a határ mentén, amíg nincs hadiállapot – addig ők rotációban szolgálnának.
Mint mondod: „megállapítsák, hogy egy soktagú zenekar akar egy egységes orosz sereg ellen”. Nagyon igaz.
Szövetségeseink is járatlanok a sokféle összetételű Nato állomány vezetésében és a sokféle hadtáp logisztikájában.
A sötétzöld nyomásnak azért sem szabad engedni, mert úgy járunk megint, mint Bárdossy miniszterelnökkel, hogy egy fullos hadüzenetet szerzünk be. Közben pedig ügyelni arra, hogy semelyik gazdasági, haditechnikai partnerországtól ne kerüljünk függésbe, ha mégis, akkor titkos tárgyalásokat kellene Szíjjártó Péter úrnak kezdeményezni, pl. valamelyik periférián kívűli kőolajos országgal.
A Honvédségi fegyverarzenál utolsó tételeinek a beszerzésénél kockáztatni tudunk csak, hogy azok az eszközök/fegyverzeti anyagok/gyártósorok nagyon hosszú távú partizánakciókra szolgáljanak VAGY kénytelenek leszünk – most még nem látható zsarolások miatt (ezt így írod: „Másodikban pedig kötelességünk lenne menni „) többszáz km – rel messzebb, expedíciós harcokat vívni. Szállítás, kiképzési idő, hazai hadijármű – és fegyver – no meg lőporgyártás, energiavezetékek biztosítása az Adria/Földközi- tengertől. A lengyel LNG-terminál vélhetően, nekünk akkor már nem pumpál ide gázt.
Én attól fosok legjobban, hogy amíg mi odaleszünk itthon vagy messzebb, addig a „cé” típusúak és a bepánikolt lakosság kifosztja a hazafiak ingatlanjait. Nagyon kötődöm Debrecenhez és közvetlen környékéhez, én innen akármilyen bajság esetén el nem mennék sehova.
(Az önellátásról ne beszéljünk Bendegúz, az már évekkel ezelőtt meg lett ebben a blogban vitatva, már azért se, mert kereskedelem – és ipari gyártás nélkül nem lehet az embernek élni.)
14. Hányistók
Köszi a könyvajánlót! Ha maradunk és írunk a blog újra élni fog. Éva érdekes cikkeket tesz be ezzel izgalmas témákat vet fel. Tibor bá’ emléke és Éva fáradozása annyit megérdemel, hogy megtiszteljük a bejegyzéseket egy hozzászólással. Ezt minden olvasónak írom.
15. János
Igen, a történelem ismétli magát, főleg ha hagyjuk!
Ma sokkal nehezebb egy hamis zászlós műveletet elindítani. Ha az elején be is nyelik az érintettek utóbb kiderül. Lásd Irak esetét. Akkora az információáramlás, hogy nem lehet úgy megoldani, hogy ki ne derüljön a turpiság.
Ha pedig pl. Törökország megorrantja, hogy az USA valami kamu akcióval be akarja rángatni egy háborúba, akkor biztos, hogy nem fog menni sehová. És akkor mások sem. Egyébként a NATO pont annyira tart egy orosz-NATO háborútól, mint az orosz. Ti. nincs felkészülve és még kellene legalább 3 év (intenzív felkészüléssel, ami a láthatáron sincs!). Nem véletlenül, hogy amikor átesett egy rakéta a lengyel területre, még ki sem ért a szakértő, de az USA már mondta, hogy nem orosz rakéta volt.
Valahogy úgy lesz, ahogy írod. Itthon építjük ki a védelmi vonalakat egy esetleges orosz (mi inkább ukránra fogunk gondolni) betörés ellen. Max. ennyi, mert komoly seregünk nincs, és a Kárpátok miatt nehéz lenne az átkelés és a logisztika. Na persze USA szövetségesünk sem ezt akarná, sokkal inkább, hogy valahol a moldvai kapuban sorakozzunk fel a román barátaink mellé (milyen mázlisták vagyunk, hogy ilyen szövetségeseink és barátaink vannak).
Egyelőre jól játszunk. A NATO-ban vagyunk de nem akasztottunk tengelyt a medvével. Előbbi nem lő ide, mert szövik vagyunk, utóbbi pedig azért nem mert a lehetőségeinkhez képest támogatjuk őket.
A függőségünket nehéz megszüntetni. Az ukrán vonal a legrosszabb. Azt mind az orosz elvághatja (ne kapjon a nyugat semmilyen energiahordozót) mind az ukrán (mert bosszút akar állni a katonai támogatás megtagadása miatt, merthogy a többi megy). Délről harmadát sem tudjuk pótolni a földgáz kőolaj igényünknek, és egyébként is a horvátok legalább annyira rossz partnerek, mint az ukránok. Talán zsarolni is fognak az INA miatt! Szóval saját készlet kellene. Nem véletlen, hogy rendesen belehúzott a MOL a magyar lelőhelyek kutatásába. Pest határában is talált valami olajat. Remélem máshol is sikerrel járnak.
„Én attól fosok legjobban, hogy amíg mi odaleszünk itthon vagy messzebb, addig a „cé” típusúak és a bepánikolt lakosság kifosztja a hazafiak ingatlanjait. Nagyon kötődöm Debrecenhez és közvetlen környékéhez, én innen akármilyen bajság esetén el nem mennék sehova.”
Az említett etnikum egy háború esetén éppen úgy be lesz sorozva, mint a magyar nemzetiségű. Ha pedig velük kivételezés lesz, akkor nagyon nagy kockázatot vállal be a rendszer, mert ha hazajön a frontról a sok poszttraumás szindrómában szenvedő magyar ember, akkor az isten irgalmazzon azoknak akik a házaikat feldúlták. Lett légyen azok akár a szomszéd is. Szóval nem tartok ettől a helyzettől.
Nyugat sokkal inkább ki van téve ennek a veszélynek, mert az oda befuvarozott harmadik világbeli férfiak nagy része nem állampolgár (plusz még szegínyke háború elöl menekült), így nem sorozhatók be és a hátországban maradnak, ahol a sok megérzékenyített férfi nélkül maradt nyugati nőt majd jól megvigasztalják.
11. berko
A 13. alatt írtakban Neked is válaszoltam, akkor amikor megemlítettem, hogy miért nem működhetnek az ilyen önellátásra szerveződött kihalóban lévő zsákfalvakban szerveződött miniközösségek.
Még ha termelési szinten is működne, mert miért is ne, akkor is szétfeszíti őket az ösztön.
Megjelenik egy fiatal pár, melyiknek női tagja egy bögyös cicababa, mire aztán az öregecske, rondácska, kövérecske feleségek/párjuk mellett addig békésen összedolgozó férfitársaság egy perc alatt megbolondul. Kitör a balhé nem csak egymás között, hanem otthon is az asszonnyal. És ez igaz akkor is ha egy kockás hasú kalandor típusú fickó lép be a kommunába.
12. Ábel
„Mi az, hogy önellátás? Az ételt, vizet, ruhát, építőanyagot, amire az életbenmaradáshoz szükség van, egy talpraesett egyedülálló férfi elő tudja állítani magának egy tanyán. Családdal, kisgyerekekkel már nehezebb, de ha nem egyedül próbálkozik az ember, hanem közösségben többen, akkor már nem lehetetlen.”
Egyedül nem fog menni, nem tudod megvédeni.
Katasztrófa összehordta társaság pedig teljesen alkalmatlan a közös munkára.
Ha pedig most kezded építeni a közösséget, ha csak nem vérségi alapon toborzol, azaz rokonaidat szeded össze, nem fog működni. Lásd a fent írtakat.
„Az ipar által előállított szerszámokat, eszközöket már nehezebb reprodukálni, de ha van a közösségben egy kovács, az a létfenntartáshoz már elég.”
Kovács képzés kb. 10 éve nincs Magyarországon. Mester van egy tucatnyi, de inasnak bekerülni hozzájuk, kb. a Rothschild bankba felső menedzsernek szintet jelent. Egyébként nagyjából 100 évig nem lesz szükség ilyen eszközök gyártására, mert a jelen civilizáció gyártotta termékdömping biztosítani fogja a szükséges eszközöket. Rengeteg ilyen lesz majd tartalékban. A használhatóságuk idejét a rozsda szabja meg. Ruhanemű is lesz bőven azoknak akiket nem temet maga alá egy nagy összeomlás.
A probléma akkor fog kezdődni amikor ezek a javak már nem lesznek elérhetők mert elfoszlottak, megette a moly, az időjárás. Na akkor ott fog állni a maradék semmi tudás nélkül, mert semmi sem kényszerítette őket az eszközök előállításához szükséges tudás megőrzésére.Még a bőr kicserzéséről sem lesz fogalmuk, ugyanis addig használták az itt ott talált bőrből készült dolgokat. Mindent elölről kell kezdjenek. És a finom tudásról, azaz az akadémiai tudásról még nem is szóltunk. Az nagyjából egy emberöltő alatt el fog veszni. Akkor amikor az ember az ideje nagy részét élelmiszer keresésére előállítására fogja fordítani, akkor senki nem fogja művelni, pl. az atomfizikát, meg nem is fogja a közösség eltartani az ilyen tudással bíró személyt csak azért, hogy majd a távoli jövőben, úgy 200-300 év múlva, talán újra be lehessen indítani egy atomerőművet.
Erről az államoknak kellene gondoskodnia. Kérdés, hogy a nagyokon kívül más megteszi-e az ilyen jellegű intézkedéseket. S ha igen, lesz-e akinek átadni ezt a tudást és annak lesz-e akinek továbbadni. Ti. a 8 milliárd ember biztosította szürkeállomány kitermelte tudományt nem biztos, hogy pár százezer ember fenn tud tartani (fejlesztés felejtős!). Főleg annak tükrében, hogy a kisszámú maradék csak egymással tud szaporodni, ami előbb vagy utóbb a genetikai állomány leromlásához fog vezetni és így megjelennek az elhülyülés különböző formái. Szóval, nincs nagy remény a finom-tudás megőrzésére.
„Az őseink képesek voltak életben maradni modern ipar nélkül több tízezer évig, nehogy már nekünk ne menjen! Minek adnánk fel már előre?”
Csak ők egy több száz (vagy akár 1000) éves tudást adtak apáról fiúra, anyáról lányára tovább. Megnézném én, hogy melyik mai nő tudna kendert áztatni, tilolni, unalmában télen felfonni és megszőni. Mert ezt még az én nagyanyám megcsinálta! Lányai már a rongyszőnyeg szövésénél elakadtak, azok lányainak pedig halvány lila gőzük sincs arról, hogy mi a szövés technológiája. DE amint már írtam, nem is fog kelleni szőni (sem kovácskodni), mert annyi ruhanemű (szerszám) lesz vagy 100 évig a maradék emberiség rendelkezésére, hogy senkinek meg sem fog fordulni a fejébe, hogy szövőszék elé üljön vagy üllő elé álljon. Aztán aki 100 év után születik, tudás hiányában, az visszamegy a fára.
16.Bendegúz:
„A 13. alatt írtakban Neked is válaszoltam, akkor amikor megemlítettem, hogy miért nem működhetnek az ilyen önellátásra szerveződött kihalóban lévő zsákfalvakban szerveződött miniközösségek.
Még ha termelési szinten is működne, mert miért is ne, akkor is szétfeszíti őket az ösztön.”
Ezzel sajnos elég régóta tisztában vagyok, ezért hoztam egy talán működő dolognak a tanyahálózatot.
Ezek független gazdaságok és kvázi cserekereskedelem szinten állnak kapcsolatban egymással ált. 5-30 Km távolságra. Nagyon sokan „másodállású” tanyasiként gazdálkodnak. Vagyis tanyán élnek ,de van „civil” foglalkozásuk. Nem tudnak és nem is akarnak leválni a társadalomról, de mégis fényévekkel a nagy átlag előtt járnak az élhetőbb élet/gazdálkodás/önellátás terén.
A mai viszonyok között talán ez a maximum ami kihozható. (Közösségek maximum a „kényszer” hatására alakulhatnak ki, de az sem olyan egyszerű.)
És a legfontosabb, hogy ezek a tanyák ÉLŐ mindennapi formában fenntartják a tudást, ami érdeklődés esetén gyorsan terjedhet.
8.János
Alapvetően nálam is az van hogy munkahelyi ismerősökkel ilyen háború összeomlás témát nem lehet beszélni.Vagy az van hogy lövése sincs a dologról vagy éppen nincs egy önálló gondolata. Nő ismerős esetében meg nem akar hallani negatív dolgokat, ó nem is olvas médiát.Vagy épp egy kolléga aki fogékony erre de mindig én kezdem a témát. Ő egyszer sem kezd bele, akkor mondom hagyjuk is a témát veled is, mert nem kezdem a monológomat.
Alapvetően szerintem nem lehet olyan blogot találni ahol úgymond nálad okosabb emberek hoznak oda infót, mert talán most neked és Bendegúznak vannak mély ismereteid a témáról gondolom annak köszönhetően
hogy sokat olvastok külföldi oldalakat, fórumot ami időbe telik.Szóval tágabb látókörűbb embereket nemigen fogsz találni.
Ha lenne is ilyen fórum 2-3 blogot már időben is nehéz követni. Pl van egy pénzügyi blog amit régebben olvastam de egy poszt alatt 100-150 komment elolvasása is idő, hozzászólni meg már nem mert 150 hozzászólás között
elveszik az enyém valahogy olyan mintha 150-en lennénk egy tábortűz körül aminek kevés az értelme.
Még diplomások körében is megy a hülyéskedés a beszélgetésekkor, de nem is szoktam csatlakozni a kávé cigizéshez.Az az igazság hogy a háborús pszichózis ellenére Mo-on ez még nem háborús idő.Múltkor a piacon egy tűt nem lehetett volna leejteni,welnessek, boltok tele stb. Ez még igazi jólét amiben vagyunk nyoma sincs nyomornak max. kisnyugdíjasoknak akik a megemelkedett árak miatt bajban vannak.
Jövönk is gondolom visszatér előbb utóbb, mert gondolom nem hagyta abba az olvasást és felejtette el a blogot. Csak lehet akkor ha majd lesz egy élesebb helyzet.
Azon is gondolkodtam milyen lenne ha mindenki itt a munkahelyen a háborúról beszélne naponta és konzerveket vett volna az elmúlt 2 évben,na az is furcsa lenne.
16 „Egyébként nagyjából 100 évig nem lesz szükség ilyen eszközök gyártására, mert a jelen civilizáció gyártotta termékdömping biztosítani fogja a szükséges eszközöket.” – Száz évig, hahaha! A legjobb minőségű cuccok jó esetben 15-20 évig használhatók. A többség 1-3 évig. Alapanyag lesz dögivel, a sok szemétből, amit deponálunk, meg a közben használhatatlanná váló dolgokból, de abból újra használhatót készíteni – na ahhoz kell a kovács!
Tudom, hogy igazi kovácsmester nem sok van, de lakatos van dögivel, közülük az ügyesebbje meg tudja csinálni, amit kell.
Az biztos, hogy a szellemi, irodai munkák túlnyomó része meg fog szűnni, de speciel atomfizikusra továbbra is szükség lesz. Hogy legyen aki vigyáz a leállított atomerőművekre, amíg végleg magukra nem lehet hagyni őket. Ha a fene fenét eszik is, ezt meg kell oldani.
16 „Ti. a 8 milliárd ember biztosította szürkeállomány kitermelte tudományt nem biztos, hogy pár százezer ember fenn tud tartani ” – az attól függ, hogyan alakul a szelekció a nagy reccs során. Ha az orkoknak áll a zászló, akkor akárhány milliárdan lehetnek, nem fognak semmiféle tudományt csinálni soha. Viszont ha az emberiség javából is megmarad elég, akkor akár párszázezres alapon is lehet magas tudományt csinálni.
Az igaz, hogy turbulens időben az erőszakosság pozitívan szelektálódik, de azért a pénz, az összeköttetések és az ész se jött még soha rosszul semmilyen körülmény között. Majd kiderül.
19., 20.
Kedves Ábel!
Te egy szép lassú, kvázi irányított összeomlásról beszélsz,a mikor szép lassan szegényednek el az emberek és szűkül az életlehetőségük.
Igen, ilyen esetben szükség lesz az atomerőműveket fenntartó tudásra, de kutatásra és további fejlesztésekre nem mert a piac kereslet hiányában (mindenki csóró lesz) már nem fogja igényli és ha nem jár érte pénz akkor minek is. Az innováció kb. a sarki pékségek szintjén fog megjelenni.
Na meg a te forgatókönyved igényel egy valamilyen szintű állami működést is. Abban az esetben tényleg szüksége lesz bizonyos számú képzett technikai személyzetre is. Lásd atomerőművek fenntartása.
Ezenkívül egy ilyen környezetben valóban szükség lenne kétkezi szakemberekre is mint a kovács, aki eszközt készít a sok millió, hirtelen földművessé vált tömegeknek, ugyanis valóban elkopnak a korábban készített eszközök (ásó, kapa, kasza, villa, stb.). Na meg a kapcsolati háló is jól fog jönni.
DE mi van ha nem lassú elsorvadós leépülés lesz, hanem a felek kölcsönösen odacsesznek egymásnak atommal? A túlélő kevés, aki még egy két év múlva is élni fog, na annak annyi szerszáma és ruhaneműje lesz, hogy a dédunokái sem használják el, ti. azokat több milliárd ember igényének megfelelő mennyiségben gyártották, aztán maradt pár millió. Na erre gondoltam én.
Persze az okosak a lassú irányított összeomlást szeretnék lejátszatni velünk, de nem biztos, hogy be fog jönni, elvégre sok egyéb dolog is kisiklott, pl. a francia forradalom, Trockij hatalomba emelése (jött Sztálin), SzU projekt.
Egyébként ha így lenne és szépen épülne le minden, akkor sem kapirgálna senki semerre, mert be lennénk gyűjtve szép nagy falanszter típusú városokba, ahol mint statisztikai számok élnénk. Nem engednék meg a külön utat. Csak meg kell nézni, az EU hatályos szabályozását, ami pont abba az irányba terel, hogy még egy palántát se ültethess. Nemrég betiltották az állatvásárokat is. Csak szólok, ha valakinek nem tűnt volna fel.
21 – Én nem beszéltem az összeomlás sebességéről. Azt gondolom, akárhogy is fog végbemennni, lesznek túlélők – valahol valahányan – és nekik be kell majd rendezkedniük valahogy.
22. Ábel
Igen lesznek túlélők. Éppen ezt mondom én is. Ha nagy reccs lesz, akkor kevesen, nagyon kevesen, akik között semmi haszna nem lesz a valamikori kapcsolatoknak, lévén, hogy nagy részük oda lett. Az eszközök halmokban lesznek, mert akiknek gyártották, már nem lesznek. Ebből kifolyólag dömping lesz belőlük, ami egyrészt jó, mert lesz amivel újrakezdeni a túlélőknek, másrészt rossz, mert ha elfogynak és addigra nem érnek el egy bizonyos szervezettségi fokot, akkor az eszközök előállításával kapcsolatos tudás is oda lesz, ti. meghal addigra minden kovács, lakatos, takács, kádár, stb.
Nem tudom érthető vagyok-e? Ha nem akkor bocsánat.
18. anderw
Az ember már ilyen, főleg az egyszerűbbek. Nem szeretik ha kibillented a komfortzónájukból, holmi eshetöleges jövőképpel, főleg ha az negatív.
Környezetem 90% ilyen. Csak szóba kerül a téma és azzal menekülnek, hogy jól elrontottad a napom. Hát szép napot. Ezeknek ha jönne a cunami egy óra múlva, akkor sem lehetne szólni.
Jövönk pedig jó lenne ha tényleg visszatérne, hogy megbeszéljük, miként is lehetne egy ilyen drónoktol terhelt világban elhúzódni, hogy ne szúrjanak ki.
És még valami. Az ami itt van, azaz a tudás ide oda áramlása, annak valamennyien, te is én is, János is, meg a többiek akik leírják véleményüket, részesei és létrehozói vagyunk, Tibor bá mögött.
17. Berko
Ez az általad vázolt tanyahálós összedolgozás működne is a jövőben. A védelmet kellene valahogy megoldani. Talán lovas, kutyás és CB rádiós őrjárattal lehetne a védekezést valamilyen szinten megoldani. Ha a biztonság meglesz, akkor ez egy jó együttélési közösségi forma lehetne. Tudnál róla többet írni?
Ma is tanultam valamit!
Kösz.
Bendegúz, igazából nem tudjuk, hogyan lesz, csak spekulálunk.
Szerintem három csoport lehet, akiknek az átlagnál nagyobb esélye van túlélni az összeomlást:
1. A legprimitívebbek, akik a civilizáció vívmányaiból már ma is alig részesülnek, és nem okoz nekik gondot ölni és kínozni bármikor bárkit, okkal vagy ok nélkül
2. A tudatos középosztálybeliek, akik már évek óta készülnek, tanyára költöztek, közösséget építenek, stb – ezek volnánk mi
3. A leggazdagabbak, akiknek információjuk is több van, és gyakorlatilag végtelen erőforrásuk, hogy bunkert, túlélőközpontot építsenek, luxusyachtra meneküljenek, szolgákkal és magánhadsereggel készülnek a túlélésre
Nem is lenne gond, ha a 3. csoport nem azon dolgozna látványosan és minden módon, hogy a 2-at ellehetetlenítse, azon az áron is, hogy az 1-őt erősíti már jóelőre.
Szóltam előre az elméleti önellátási cselekvőknek, hogy mellőzzék a bibliai példabeszédeket, de csak nyomják tovább.
Lehet elmélkedni, de mint írtuk itt páran jóval korábban, hogy az atomfegyverek szét lesznek telepítve a Nato – tagországokban, amint hivatalosan is beléptetik őket a konfliktusba.
Most épp a svéd miniszterelnök beszéli a rádióban, hogy USA atomfegyver jöhet.
A média nagy úr, befolyásolja az emberek véleményét itthon is, nemcsak a svédeknél.
12. Ábel
Az önellátásnak most nincs értelme valóban mikor egy üveg céklát 510Ft-ért vettem. Vagy kell évi 5 kg sertéshús és pár kg hurka akkor nincs értelme sertést tartani mert többe kerül.
Viszont változhat a dolog. Az összeomlásnak sokfajta dimenziója lehet nemcsak a háború hanem amit pl. Stumpf Balázsék is mondanak. Nem kell pl. kovácsolni, aki akarja vegye meg még békeidőben pl. a horolót vagy akármit. Nem önellátásra kell berendezkedni hanem részleges önellátásra. Most még békeidében meg kell venni azokat a dolgokat amik majd jól jöhetnek de nyilván nem tudjuk az összeomlás mértékét.
Mindenesetre attól függ a részleges önellátás hogy meddig lesznek tömegesen munkahelyek Ez nagyon könnyen sebezhető dolog mert a féktelen fogyasztás tartja fenn a dolgot. Pont az amit épp írtak fent hogy a munkatársak a nyaralásról és az új autókról beszélnek.Ha ők nem vennék meg pl. ugrana az autóipar egy része.
Én azt mondom érdemes fejleszteni egy kertet és eszközöket hozzá és ha kell beindítani. Persze ha nagy gebasz lesz akkor nem lesz értelme de irtam hogy lehet lesz az összeomlásnak olyan dimenziója amikor lehet értelme. Most hogy a háború, klíma,vagy egyéb váratlan esemény jön még nem tudni de ha majd oda jutunk meglátjuk mit kell lépnünk.
Például mondják a nagy gabonamezőket (Jem Bendell) hogy nemsokára a 3-4 nagy gabonamezőből kidőlhet 1-2 a klíma miatt. Most hogy igaz lesz e nemtudom. Viszont ha egekbe megy az élelem ára pl. emiatt vagy a 2 év múlva lehetséges olaj ellátás miatt akkor jó ha van egy kis kert rotációs kapa vagy régi adagolós japán traktor és tud az ember ezt azt vetni.De mi van ha épp olyan idő lesz hogy megborul a fogyasztói
társadalom, nagy munkanélküliség (pl. több évig nem találsz munkát) lesz de még nem mad max akkor jó lehet a részleges önellátás (lehet ez mondjuk csak egy 2-3 éves idősáv lesz de akkor is) főleg úgy hogy még az ember békeidőben tartalékol pénzt. Ilyen esetben inkább próbálgassa az ember minthogy otthon dekkol. Úgy mint nagyanyáink 20 sor krumpli bab, paprika, paradicsom sütőtok, 5 tojótyúk stb….Most tehén,ló, sertés felesleges mint régen mert sokat eszik.Sőt sajnos azt kell mondani hogy egy nagytestű kutya fenntartása most már költség,régen nem számított de most akár napi 1000ft-al számolva évi 3-400eft (oltások stb…)Namost egy összeomlás esetén ez lehet pl a duplája ami 6-800 eft mai áron/év.Szűkös időkben évek alatt ez is nagy összeg.
Az argentín államcsőd alatt történteket érdemes tanulmányozni. Valamelyik túlélő blogon olvastam, egy elég részletes esetleírást. A cikk írója átélte az államhatalom felbomlását, az utcai galerik garázdálkodását, a feketepiacon történő éjszakai vásárlásokat, a lehetséges önvédelmet és még sok érdekes és embert próbáló helyzetet. Neki és pár baráti családnak, úgy sikerült túlélni az anarchiát, hogy közösen beerődítettek egy családi házat. Mindenkinek megvolt a feladata. 24 órás őrszolgálat, járőrözés, főzés, mosás, kertészkedés, éjszakai piacozás stb.
Szerintem ez is egy járható út, bár nagyon időérzékeny. Nem mindegy, hogy 1 évig kell kibírni vagy 10 évig!
Ha pedig az atlantista idióták atomot szórnak, akkor felesleges az egész készülődés!
Az orosz letörli a nyugati világot a Föld színéről!
amdrew:
A nagytestű kutyából, kitűnő sültet varázsolnak majd az éhező cigányok! 🙂
25:Bendegúz:
Nem tudok többet, nincs is értelme. Néhány videójuk van fenn.
#https://www.youtube.com/@siposmihaly
Azért érdemes megnézni, mert gyakorlati tapasztalatokat mondanak el.
Pl milyen jól hangzik, hogy lesz egy tehenem és ingyen van a tej … valójában 1 misi szűken futja a fenntartását . Azért abból elég sok tejet lehet venni. A munkáról nem is beszélve.
De az alábbi videó is jó. Itt pl. a közösségekről van szó … és hogy miért nem működnek
#https://www.youtube.com/watch?v=KL1FLffUS0Q
Amit még érdemes nézni/hallgatni az a Mindenségit adásai, a youtube oldalon. Sokféle téma sokféle ember de sok igen csak kapcsolódik a jelenünkhöz/jövőnkhöz.
29:Hanyistók:
Azért azt sem szabad készpénznek venni. Gyerekkori barát mesélte, hogy neki volt Argentin kollégája és ő valamint családja/ismerősei a hivatkozott cikkben leírtakból nem sokat tapasztalt, illetve nem pont úgy. Pedig több nagyobb/kisebb városból volt merítési alapja.
Ha már az összeomlás utáni világról és a túlélőkről beszélgettetek…
Tegyük fel, hogy megtörtént a katasztrófa, valóban vannak túlélő családok a vidéken és összefogással megoldották az alapvető kérdéseket, úgy mint a víz és a megfelelő mennyiségű élelmiszer biztosítása, van fedél a fejük felett, alapvető egészségügyi ellátás is van, maga a biztonság kérdését is kezelni tudják, sőt, akár a kommunikáció is biztosítva van más túlélő csoportokkal. Szóval a körülményekhez képest sikeresen alkalmazkodtak az új helyzethez és emberi módon tudnak működni tovább és nagyon jó esélyük van arra, hogy felneveljék a következő generációt.
Mit fognak ezek a felnőttek tanítani a gyerekeiknek, unokáiknak, hogy egy jobb világot teremtsenek és ne olyan magvakat vessenek el, amelyek egy idő után újra elvezetnek a katasztrófához?
Induljunk ki abból a tételből, hogy az ember nem „gyárilag hibás”, tehát a ciklikusságon alapuló nézőpont most nem érdekel (pl. az ismert „a nehéz idők erős férfiakat teremtenek, az erős férfiak jó időket szülnek, a jó idők gyenge férfiakat szülnek, a gyenge férfiak nehéz időket szülnek” hozzáállás, ami elvileg persze abszolút igaz lehet, de ezt most vegyük ki az egyenletből!).
Nos, kinek mi az álláspontja ezzel kapcsolatban? Erre már gondoltatok?
Mindenki véleménye érdekel.
32 Én letettem a voksomat a kereszténység és az ehhez tartozó értékrend mellett.
A dolognak az egyik fele az a szabályrendszer, ami biztosítja az együttélés alapjait: Ne kívánd a másét, élj rendezett életet, nemi és minden egyéb szempontból is.
Ami viszont még ennél is fontosabb, az a személyes istenkapcsolat. Ha ez rendben van, minden rendben van. Az se baj, ha meghalunk.
32, Zsolt
Nem kéne azoknak a gyerekeknek megszületnie, a háború utáni poszttraumás és kiüresedett felnőtt vadállatok közé!
Apafigura nélküli, tiktakozó, a háború előtti jelenlegi nemzedékről beszélek (már neve is van: pre-war generation), akik összeállnak, mint a lovak, majd a gyerek megszületése után, a saját kölykükre féltékenyek lesznek és természetesen továbbállnak.
De előtte még a fullos gonorrhea – hordozó ellenséges martalócokat és egyéb kirándulókat kell megállítani és megritkítani az országhatáron…többek közt, nem mesés álmokat kergetni a túlélésről, önfenntartásról, békés kapálgatásról…
Ez a véleményem és nehogy magadra vedd.
32 .Zsolt
Alapvetően egy olyan tudást adnék át mint ami pl. a székelyeknek van az önfenntartó falvakban.
Nagyjából ez kell az élethez.Társadalmukban nincs főnök, feljebbvaló stb.. így az embertársak kizsákmányolása sem működik. A napi munka után (ami nem feltétlen megszakadás) már nem marad energia pl. arra ahogy embertársaik egymást szurkálják, piszkálják. Összhangban vannak atermészettel és tudják az erejét ezáltal tényleg nincs egymás kizsákmányolása. Nem úgy mint egy fejlett társadalomban ahol egy tőkésebb gyártulaj több ezerszeres erőkarral rendelkezik, de nézhetünk politikust is aki egy döntéssel100 ezereket tud háborúba vinni (most nem az ukrán háború) Túl nagy az erőkar egy ember kezében ami káros. Holott a top manager fizikai korláta ugyanaz vagy még annyi sem mint egy fizikai munkásnak.Pl épp nyögött a manegerem múltkor mert behordott pár mázsa fát és hogy leszakad a derekea. Ugye max. kb 40-
50 kg-ot tud pl. megemelni az ember vagy 1-2 órát tud aktívan dolgozni egybe fizikailag pihenő nélkül. Viszont többet keres és hatalmat gyakorol másokon. Céges autó stb…Nem az a baj hogy nekivan pl. 12 millis céges autó
hanem hogy amannak ha megszakad sincs és nem is lesz-> ez csak egy példa volt de ez egy eltorzult társadalmat hoz létre. Most nem autó a lényeg, az élet 1000 területére ezt a torzulást rá lehet vetíteni.
Ez egy az egyben egyik ember kizsákmányolása a másiknak. Most nem jöjjünk azzal hogy ő tanault megérdemli…. Ez hosszú téma mélyebb értelmezésbe nem megyek most bele idő hiányában de a mai tudásunk alapjaiban rossz.
De mindenképp ilyesmi tudást adénk át mint fent írtam, ha működne működne, ha nem akkor nem.Persze Jánossal is egyet lehet érteni igazat adok neki.
Egyébként kb. 12 éves korig nevelhető a gyerek utána a feje után megy.Hiába nevelsz te bele pl. spórolást a gyerekbe, ha 20 éves lesz és lehet gondol egyet megveszi az 5 milliós új autót.(most még a fogy. társadalomban)
De majd az összeomlás után is a feje után megy. Továbbá pl. szerintem 2 generáción át átadni a tudást már nem egyszerű, mert szétesik a tudás.Pl nagyapám tudása és az enyém….Vagy nagyapámék békebeli katalikus tanítása kb. 30 éve és a ma 2 generációval később emberileg szétcsúszott világ ahol sokszor pl. munkatársak nem köszönnek egymásnak -> hiába volt 2. generációval előtt katalikus nevelés ha 3 generációval lejjebb már ölik egymást az emberek és az erkölcs lezüllött mint ma.
Akkor majd max.ha hordákban élnek mindig átadódik a tudás az utódnak és az utódok megbecsülik azt.Most már nagyapám akkori tudása nem sokat érne a mai világban.
Például egy autó gyártásához több ezer szakma szükséges és a végén
egy autó lesz ami technikailag csak előre és hátra tud menni semmi több.
25 éve mondta mamám hogy tanulj mert a tudást nem veszik el tőled.Mára rájöttünk hogy atudásunkal dolgozhatunk valahol ami a tőkést gazdagítja.
Alapvetően nem lehet olyan tudást átadni ami nem rontja meg az emberiséget ismét, mert a gyerek max. 15 éves korig tanítható de majd az akkori élet tanítja.2-3 generációval később meg nincs rá befolyásod hogy majd az
ükonokád éppen becsületes lesz vagy csaló, rabló, esetleg hatalomra jut és visszaél vele. Még a saját gyereke az embernek is messze esik a fától szokták mondani,nem hogy több generáció leszármazása.
32. Zsolt
Olvasni, aztán természettudományokat, hogy tudják értelmezni a köröttük levő világ történéseit. Történelmet, hogy ne hibázzanak 🙂 A mezőgazdaságot élőben tanulják. Ugyanúgy a kézművességet, ház körüli munkákat. Csatlakozva Ábelhez, keresztény értékrendet (bár feltehetőleg át kell majd lépniük párszor a tízparancsolat határait). Ha van fegyver, akkor annak használatát. Szép, összetett feladat lesz 🙂
33:Ábel:
A legfontosabbat kihagytad a keresztény értékekből … a szeretetet.
37 Dehogy hagytam ki! Isten=szeretet.
14 Hanyistók
Azt hozzá kell tenni hogy ha pl. Jem Bendell elad 100 ezer könyvet nemzetközi szinten és csak 1000 ft tiszta haszon van rajta akkor 100 illió forintja lesz belőle .És ha a könyv életciklusa alatt 200 ezer könyvet ad el akkor 200 millió ft. Fordítsuk meg visszájára a dolgot: megírnál e egy könyvet a várható bajokról 100-200 millió forintért?
Továbbmenve a logikával elkezded írni a könyvet és ki kell tölteni tartalommal így leírsz minden eshetőséget. Nem feltétlen azét írod le mert úgy lesz hanem mert kell a tartalom.
Például írják hogy pár év múlva a pár nagy gabonamezőből kieshet 1-2 és éhínség lesz. Mondjuk amikor volt aszály Magyaro-on 2 éve akkor pl. a kukorica kiesett a fél országban de a másik felében jó volt.Tehát a szélsőséges idő csak egy 100×100 km-es területet tudott megtépázni.
Viszont Mo- nem „gabonakosár”, tehát nem nagy termőterület. Mondjuk brazília az de pl. nehéz elképzelni hogy egész brazíliában árviz vagy aszály legyen mondjuk 1000x1000km-es területen tartósan.
Ilyen szempontból mondhatjuk hogy ez egy elmélet ami vagy bejön vagy nem.
Egyébként nem kritizálni akarom Bendellt és Balázst, mert elismerésem hogy megírtak egy ilyen könyvet és Balázs lefordította és örülök neki hogy íródott egy ilyen könyv amit meg is akarok venni mert kíváncsi vagyok rá, csak sajnos én már nem bízok senkiben mert minden a pénzről és a profitról szól.
Örülök annak hogy van ez a deep adapt. közösségük ahol lehet olvasni az összeomlásról , de a háttérben mindig ott a gondolat hogy mi van ha profit is van a dologban….De mindegy elnézem azt is ha a profit miatt íródott és kíváncsi leszek a tartalmára.
38. andrew:
Nyugodj meg, nem a profit miatt íródott ez a könyv. A szerző leírja, hogy mekkora gondolkodásbeli átalakuláson esett át. A pályája elején a másik oldalt (a fogyasztói társadalmat és ennek ál környezetvédő vadhajtásait) támogatta, de megvilágosodott.
A hosszú évtizedek kutatásait es az ezekből leszűrt tanulságot tárja elénk.
Nem tudta máshogy megtenni, mint könyv formában.
Meggyőződésem, hogy a könyv továbbra is, a legidőtállóbb és a leghitelesebb információforrás. Gyűjtöm őket, mert a digitális világ bármikor lekapcsolható! A könyveket pedig gyertyafénynél is lehet olvasgatni egy erdő közepén…
40.
+ 1