A homoszexuális és heteroszexuális férfiak génállományában legalább két olyan variáns van, melyek bizonyos módon korrelálnak szexuális orientációjukkal, amiből következik, hogy alátámasztják azt az elméletet, ami szerint a homoszexualitás öröklés útján jön létre.
A tanumány a Scientific Reports-ban jelent meg. A North Shore University in Illinois tudósai 1077 homoszexuális férfi genomját hasonlították össze 1231, főleg kaukázusi heteroszexuális férfi genomjával, és azt tapasztalták, hogy a két génben eltérések találhatók.
Az egyik a SLITRK6, ami felelős az agy kifejlődéséért és a hormon előállításáért. Különösen aktív az agy hipotalamus tartományában, ami korábbi tanulmányok szerint 34 százalékkal nagyobb a meleg férfiak esetében. Eltérést találtak egy másik génnél is, a ZSHR-nél, amely tiroid funkcióért felel, amit korábbi tanulmányok szintén aszexuális tevékenységhez és súly csökkentéshez kötöttek, lásd a következőket: usa/402474-ai-facial-recognition-gay/AI can tell if you’re gay or straight just by your face – study
Dr Alan Sanders szerző elmondta The Telegraph-nak: Tekintve, hogy a szexualitás az emberi élet jelentős része, mind egyéni, mind pedig társadalmi szinten, ezért igen fontos megismerni az ember szexuális orientációjának kifejlődését.
Azonban az adott gén „meleg” változatával rendelkező férfiak nem minden egyes tagja lesz meleg. Sanders azt mondta a New Scientist-nek, hogy „Valószínűleg több gén is felelős a szexuális orientációért, és ezek közül mindegyiknek kicsiny a hatása. Van olyan férfi, aki a meleggé válás esélyét növelő génnel rendelkezik, de nem lesz meleg.”
Jelentésükben a kutatók figyelmeztettek, hogy az eredményeket „legjobb esetben is spekulációnak” lehet nevezni, de megmutathatják az utat további, sikeresebb tanulmányok irányába. Más kutatók is óvatosságra intenek, mert az ilyen tanulmányok rendszerint jóval nagyobb mintavételt igényelnek.
„Tekintettel arra, hogy ezt a tanulmányt kaukázusi férfiakkal végeztük, nem lehet tudni, hogy az eredmény alkalmazható-e női homoszexualitás, vagy nem kaukázusi férfiak esetében.” mondotta Dr Nina McCarthy (University of Western Australia) a Cosmos magazin-nak. Bővebben /usa/412019-pentagon-darpa-gene-drive/Pentagon revealed as top funder of controversial gene editing tech
Valójában, azt kell látni, hogy a tanulmány szerint kijelölt, a homoszexualitást okozható gén-variáns gyakrabban található meleg férfiaknál, mint heteroszexuálisoknál. Ez azonban (kis mintavételnél) véletlen is lehet.
A szexuális orientációért felelős genetikai tényezőkkel kapcsolatos kutatás 1993-óta folyik. Ekkor találtak eltérést a meleg és nem meleg férfiak x kromoszómájában. A média ekkor találta ki a „buzi gén” kifejezést, amit az LGBT-jogok harcosai támogattak. (leszbikus/meleg/biszexuális/tranzvesztita) Ugyanis, ezzel a szexuális preferencia egy olyan tényezővé válik, ami az adott személyen kívüli, nem pedig a hedonista élet stílus következménye.
Azonban, Dr Ilan Dar-Nimrod (University of Sydney) szerint ez akaraton kívül további homofóbiát okoz azzal, hogy a melegeket besorolja az „egyebek” közé.
„Az egész azt eredményezi, hogy a heteroszexuális férfiaknál egyértelműen „mi” és „ők” érzést vált ki, ami oda vezet, hogy elkülönítik magukat az „ők”-től (vagyis a melegektől). Ez természetesen előítélethez vezethet.” – Mondotta Dar-Nimrod a Cosmos-nak. Ezen túlmenően jelenleg Ausztráliában, az azonos neműek házassága ügyében zajló mozgalomra az a nézet volt jellemző, hogy „Beleegyező felnőttek közötti szex saját ügyük, nem pedig morális kérdés. ”
Milyen messze kell lenni a nukleáris robbanástól, hogy élve maradjunk?
Most úgy látszik, hogy az atomháborút egyenlőre megúsztuk, de sose lehet tudni. Jobb, ha az alap adatokkal tisztában vagyunk.
Először is, nem mindegy, hogy mekkora a robbanás. Ennek mértékegysége, hogy hány tonna TNT robbanásával egyenlő. 1945 augusztusában, Japánra ledobott két bombát még kilotonnában mérték. Vagyis 10.000 tonnát tettek ki. Később megjelentek a megatonnás bombák. A csúcs az orosz Cár bomba volt a maga 50 millió tonnájával. Szakértők átlagosan a hirosimai bomba 80-szorosával, vagyis 1 Megatonnával számolnak.
Másodszor sok függ az időjárástól, milyen ruha van rajtad, milyen magasságban robban fel, de még a napszaktól is. Mégis általánosságban elmondható, hogy az energia 35 százaléka hősugárzásban nyilvánul meg. 21 km távolságig a robbanás megvakít. 11km-ig első fokú égést eredményez. Sokat segít, ha fehér ruha van rajtad, mert az visszaveri a sugárzás egy részét. Ezzel a hatással azonnal kell számolni, mert a hősugárzás a fény sebességével terjed. Más a helyzet a légnyomással.
6 km-nél a légnyomás 260 km/ó szélsebességnek felel meg. Az emberi test ennek ellenáll, de a repülő tárgyak pl. kitört ablaküveg, akár halálos sebet is ejthet. Mivel a légnyomás lényegesen lassabban terjed, mint a fény, ezért, ha a villanást látod, de nem a szabadban vagy az alak előtt (mert akkor b…tyuk), akkor azonnal fedezékbe kell jutnod: ágy alá, szekrénybe, stb.
Amennyiben ezek után még élsz, számolnod kell a radioaktivitással, és a visszahulló (fallout) hamuval. Azonban a hosszú távú hatás a Földre minden képzeletet felülmúl. Egy 2019-es tanulmány szerint egy USA/Oroszország atomháború néhány napon belül nukleáris telet okozna az atmoszférába jutott füst és korom miatt. Ez pedig megkérdőjelezi az emberiség túlélését.
Zelenszkij úgy akarta Orbán Viktort rávenni Ukrajna támogatására, hogy emlékeztette a Duna parti cipőkre. Ezt követve az ukrán párti tömegek elkezdték használt cipőiket kihordani a Duna partra.
A legenda szerint a nyilasok a Duna partra kihajtott zsidókról a Dunába lövetés előtt levetették a cipőiket. Ezt 1945 januárjának első felében követték el. Idézett az Euronewsből: „1945. január 8-án 154 zsidót tereltek a nyilasok a folyópartra a svéd követség Üllői úti épületéből. Arccal a víz felé állították a kettesével összekötözött embereket, hogy a Dunába lőjék őket, amikor egy svéd követségi alkalmazott vezetésével, az utolsó pillanatban megérkezett a fegyveres rendőri segítség, és kiszabadították az üldözötteket.”
A helyzet az, hogy logikailag nem stimmel a dolog. Persze háborúban logikát keresni felesleges, de azért próbáljuk meg. Tudunk olyanról, hogy a leendő áldozattal megásatják saját sírját. Miért ne lehetne elvenni tőlük a cipőiket? De akkor miért nem vették le róluk a ruháikat. Elvégre az is érték. Persze, lehet, hogy levetették, csak arról nem emlékeznek meg. Azonban….
1945. január 18-án reggel elesett a mai Bajcsy Zsilinszky út. Még az nap az orosz katonák elérték a Duna partját. Ettől kezdve a környékünkön harci tevékenység nem volt, csak zabráló orosz katonák. Apámnak rengeteg dolga lett: anyámat el kellett temetnie, amihez koporsó kellett, lakásunkat és az apám raktárát kifosztották, 7 éves húgom felügyeletét és a háztartás vezetését meg kellett szervezni. Nem csoda, hogy rám nemigen ügyeltek. Így esett, hogy január 20-tól egész nap csavarogtam, töltényeket keresgéltem, kézigránátokat szedtem szét, hogy kivegyem a gyutacsát. Kint jártam az elhagyott Városligeti vurstliban, a Duna parton, stb.
Így saját szememmel láthattam, hogy január 20.-án a Duna totálisan be volt fagyva. Még szerencse, mert az összes híd fel lett robbantva (mellesleg tök feleslegesen), és az emberek a jégmezőn másztak át, ha át akartak menni a másik oldalra, leginkább rokonaik meglátogatása miatt. Ami szöget ütött a fejembe, hogy lehet egy befagyott Dunába belelőni embereket. Persze lehet, de a hullát nem viszi el a víz, és akkor felesleges lehajtani az embereket a Dunához, mert a hullától így nem lehet megszabadulni, akkor pedig lelőni akár hol lehet.
Ez manapság senkinek se tűnik fel, mert a Duna nagyon régen volt ilyen mértékben befagyva. De hát Mátyást is a Duna jegén választották királlyá. Lehet, hogy az is csak mese?
1998-ban Orbán Viktorra szavaztam. Igen tehetséges politikusnak tartottam, és úgy gondoltam személyére, mint aki felvirágozza a nemzetet, akikből kiváló államférfiú lesz, és akire a történelem úgy fog visszaemlékezni, mint a második haza bölcsére.
Orbán nem nyerte volna meg a választásokat, ha nem sikerül neki Torgyán Józsefet rávenni arra, hogy 82 nyerésre álló képviselő jelöltjét hívja vissza. Ezen örült nagy szívességért 3 éven belül Orbán kinyírta Torgyánt, ami engem arra emlékeztetett, amikkor Rákosi Mátyás kivégeztette riválisnak hitt Rajk Lászlót. Gyanús jelnek tekintettem, amikkor kiderült, hogy Orbán szerint nincs szükség ellenzékre, és elégséges háromhetente parlamenti ülést tartani. Ténykedése annyira kiábrándító volt, hogy a választások után néhány hónappal tökéletesen megbántam, hogy rá szavaztam.
A 2010-es szavazáson elért kétharmados eredmény megriasztott. Nem hiába. Orbán, mint elszabadult hajóágyú, elkezdte lebontani a demokratikus intézményeket. Egyengette az utat az intézményesített lopáshoz. De ez nem minden. Kiderült, hogy hatalmát gyerekes álmainak megvalósítására (is) felhasználja. Szüleinek vidéki házától 50 méterre felépített egy stadiont. Mégis a legfigyelmeztetőbb eset gyerekkori pajtásának, Mészáros Lőrinc újraválasztási kihívójának halálos közúti balesete volt.
Az elmúlt 12 év alatt Orbán Viktor megítélése nálam természetesen nem változott. Ennek több alkalommal adtam hangot. Amit nem értettem, hogy a magyarok többségének miért nem jött meg az esze, és hogy az ellenzék miért nem képes észrevenni, hogy csak összefogással tudna győzni, vagy még úgy se. 2018-ban Vona Gábor volt az, aki úgy képzelte, hogy ha egyedül kiáll a várfokára, akkor a szavazók kénytelenek lesznek rá szavazni, és miniszterelnök lesz belőle. Miniszterelnök nem lett, de sikerült neki biztosítani a Fidesz újabb kétharmadát. A magyar viszonyokra jellemző, hogy ez a Vona Gábor, mint politikai szakértőt, egyre-másra szerepel az ATV csatornán.
Most eljött 2022, és újra szavazhatunk. Szerencsére az ellenzéknek 12 év után megjött az esze, összefog és nem elhanyagolható eséllyel indul neki a választásoknak. A fej-fej melletti állapoton nagyot segített volna az ellenzék számára az infláció, és a szomorú gazdasági kilátások. Egyértelmű, hogy MZP-nek áll a zászló. Na ekkor jött az ukrán-orosz háború. Ezzel kapcsolatban Orbán álláspontja tiszteletreméltó. Orbán átlát az amerikai trükkön, nem dől be a CIA propagandának és kerek-perec megmondta mire hajlandó Magyarország. (hogy zárt ajtók mögött megkapta a magáét, arról senki se tud semmit) Erre MZP elkövette élete legnagyobb hibáját, ahelyett, hogy helyben hagyta volna OV nézetét, zavaros fogalmazással Kijev mellé állt. Zavaros fogalmazás? Hát persze, hogy a Fidesz kiforgatta és ezzel MZP elvesztette az infláció és érzékelhető rossz gazdasági helyzet adta előnyét.
Na most a lényeg. Teljes egészében egyetértek OV háborús véleményével. Az első alkalom 12 év után, hogy Orbánnal valamiben egyetértek, de ez nem jelenti azt, hogy a végtelen és rendszerezett lopásait elfelejtettem volna. Az ellenzékre fogok szavazni, de titokban Orbánnak drukkolok, mert az ellenzékkel kapcsolatban rosszak az előérzeteim.
Ha hiszitek, ha nem, büszke vagyok magyarságomra. Na, jó, nem mindig, de jó sok esetben. Valahogy nálunk az emberélet szent, akarom mondani egy kicsit szentebb, mint például Amerikában. Tudom, arra vagytok kíváncsiak, mire gondolok.
Itt van például ez a szép emlékű John Fitzgerald Kennedy, aki katolikus családból származó, gazdag és ráadásul jó szándékú szenátor lévén, a végén megválasztották amerikai elnöknek. A nép szerette és még azt is elnézte neki, hogy imádott félrekefélni – ami Amerikában nagy szó – és nagyvonalúan nem vették észre, hogy tulajdonképpen a háború alatt elszenvedett sérülései miatt kripli volt, csak ezt ügyesen leplezték.
Kennedynek volt azonban egy rossz szokása, utálta a nagyiparosokat. Egy ízben – elnökhöz nem méltó módon – ki is fakadt, ami szerint „már az apja is megmondta, hogy a nagyiparosok mind SOB-k.
Nem igazán akarok most angol nyelvleckét tartani, de az SOB rövidítés az valami olyasmi, mint nálunk a LF, amit kiejtve mások seggébe szoktak ajánlani. Szóval az SOB (Son of a Bitch) angolban annyira közönséges, hogy a sajtó hetekig csámcsogott rajta.
Nem arról van szó, hogy az amerikai katonai-ipari komplexus olyan nagyon sértődékeny lenne, de néhány igazán nagytőkés meghúzta a vészharangot. Ez a fránya Kennedy még képes és benyújt néhány törvényjavaslatot, ami csökkentheti a profitunkat, esetleg köt valami egyezséget Hruscsovval és akkor oda a hadi rendelések jelentős része. Ezért, aztán eldöntötték, hogy Kennedynek menni kell.
Ami azt illeti Kennedy el is ment egy acélköpenyes golyóval a koponyájában. Az előre gondosan kidolgozott terv szerint a rendőrség percek alatt letartóztatta Lee Harvey Oswaldot, aki egy enyhén kótyagos leszerelt katona volt, szovjet feleséggel, és néhány hónap oroszországi személyes tapasztalattal a háta mögött. Egy ilyen pasas minden vágya csakis az amerikai elnök megölése lehetett.
Oswaldot a rendőrség természetesen ki akarta hallgatni, hogy vádat emelhessenek ellene, meg különben is, hogy felderítsék a hátterét. Ez, azonban nem sikerült, mert kísérgetés közben a tömegből hirtelen előugrott egy Jack Ruby nevű pasas, akit az elnök meggyilkolása úgy felidegesített, hogy személyesen ő akarta végrehajtani az egészen biztos halálos ítéletet.
A rendőrség búcsút intett Oswaldnak (meg a kihallgatásnak – ami egy kicsit fontosabb volt) és most már Rubyt fogta el és dugta zárkába. A dolog egy kicsit büdös volt, mert mi a fenének kellett azzal a halálos ítélet végrehajtásával oly fene módon sietni. Ráadásul, Ruby szakmáját tekintve nem is volt hóhér, hanem kocsma tulajdonos. Na, majd a nyomozó hatóságok kiszedik ebből a Ruby-ból, hogy mi a fenének kotnyeleskedett bele a dologba.
Ruby azonban nem örvendett valami fényes egészségnek, kicsit öreg volt és rendelkezett vagy 40 kiló felesleggel. Nem csoda, hogy a kényelmetlen börtön körülmények között némi üvöltözésbe kezdett, hogy ő egy amerikai hazafi, meg ilyesmi. Erre, hívták a börtönorvost, hogy adjon már be neki egy nyugtató injekciót. A derék börtönorvos ezt meg is tette, de az intravénás injekciós ampullát véletlenül felcserélte és nyugtató helyett rákos sejtekkel dúsított élettani sóoldatot nyomott be az erre a célra kijelölt vénába. Rubynak két napon belül nem volt olyan belső szerve, amin ne kezdett volna el rákos daganat burjánzani. Ne is mondjam Ruby is úgy halt meg, hogy egyetlen árva szó se jött ki a torkán.
Kennedy elnök meghalt és mindössze két másik ember halálával meggyilkolásának indítéka is mindörökre a sírba szállt. Ez az amerikai módi.
Nálunk a helyzet ennél sokkal egyszerűbb, aminek oka a magyar népi szokás, ami sok aspektusában különbözik az amerikaitól, de most csak egyre hívom fel a figyelmet. Ha az amerikaiak úgy érzik, hogy át lettek verve, vagy éppen át akarják őket verni, akkor milliós létszámban mennek ki az utcára és tüntetnek valaki ellen. Ezeknek a valakiknek aztán a politikai jövője percek alatt elszáll.
Ezzel ellentétben, Magyarországon egy politikus azt csinál, amit akar, ha közben van annyi esze és vagy zsidózik, vagy cigányozik, vagy könnyeket hullat az erdélyi magyarokért. Ezen kívül, mivel valahol lelke mélyén minden magyarban kódolva van a törvények kijátszása, egyáltalán nem veszi zokon, ha egy politikus törvénytelen tettre szánja el magát. Sőt, az úgynevezett alkotmányos mulasztás 4-5 évre szinte kötelező.
Ezért aztán a népnek szeme se rebben, amikor a parlamenti vizsgáló bizottság (ami Amerikában a non plusz ultra, mert ott egyetlen hazugságért minimum 10 év fegyház jár) meghallgatására berendelt, az olajszőkítésről mindent tudó, „Papa” becenévre hallgató, magas rangú rendőrtisztet az ügyészség a meghallgatás előtt 2 órával magához rendeli, és néhány hónapra kivonja a forgalomból.
Eközben a nép által megválasztott honatyák a bizottságban várnak-várnak, majd egymásra néznek és felröhögnek. „Na fiúk, egyelőre ezt is megúsztuk, lophatunk tovább.”
Gyermekkoromvége: Március 19., Szent Józsefnek, az internátus védőszentjének volt a napja, merthogy minket Szent József fiúnevelő intézetnek hívtak. Szép hosszú név, jó sok gyerekkel. Tanítás akkor se lett volna, ha történetesen ez a nap nem vasárnapra esik, de hogy a védőszentünk napja emlékezetes legyen, kirándulást ígértek, ami évente csak néhány alkalommal esett meg. A kirándulás ugyanis jó dolog volt, mert a nehezen túlélt reggeli szentmise után máskor nem tapasztalt lazaságban lehetett részünk. Rendszerint felmentünk a Sváb-hegyre és össze-visszamászkáltunk. Néhány stréber[1] körülnyüzsögte a felügyelő kedves testvért, aki hol egy-egy növényre hívta fel a figyelmét azoknak, akik körülötte voltak, hol egy bogárra vagy valami kőzetre. Mi, a többiek, szabadon szaladgálhattunk. Ez a kirándulás azonban az utolsó pillanatban elmaradt. Ugyanis ez a március tizenkilencedike, történetesen 1944-ben volt és a német csapatoknak pont ezen a napon jutott eszükbe megszállni az országot.
Közvetlenül reggeli után a kedves testvérek elkezdtek rohangálni le és fel, s bár tanítás nem volt, betereltek minket az osztálytermekbe, és megpróbáltak csendben tartani. Később kivittek az udvarokra, és hagyták, hogy rendetlenkedjünk, ami rendkívül szokatlan dolog volt. Dél körül megérkezett néhány német teherautó rajtuk vagy száz katonával. Ezek percek alatt birtokba vették a tornatermet, ahová rengeteg szalmát hordtak be. Később láttuk az igazgatót, aki hűvös távolságtartással hosszasan elbeszélgetett a parancsnokukkal. Ezt követve megtiltották, hogy a tornaterem, jobban mondva a németek felé menjünk. Este, vacsora után visszafogott ünnepélyességgel közölték velünk, hogy vége a tanításnak, holnaptól jönnek a szülők, és a tedeum[2] után visznek minket haza.
A hírt, mármint hogy vége a tanításnak, kitörő lelkesedéssel fogadtuk, de nem voltunk benne biztosak, hogy igaz. Olyan hihetetlennek tűnt az egész, bár valami rendkívülit azért éreztünk a levegőben. Évek óta tapasztalható volt némi hivatalos lelkesedés a németek és a japánok iránt („Napkeleti vizeken hömpölyög az ár”)[3], amit egy gyerek igen jól érzékel, most meg mintha minden megfordult volna. Ezeken azonban irgalmatlan gyorsan túltettük magunkat, és vártuk a hirtelen ránk szakadt korai vakációt.
Másnap Apu eljött értem, hogy haza vigyen az éjszaka sebtében kiállított bizonyítványommal és az összepakolt holmimmal együtt. El se tudtam búcsúzni senkitől, elsősorban Péter testvértől, az osztályfőnöktől, mert mindenki „úgy rohangált, mint egy töketlen kutya” (ezt Apu mondta Maminak, amikor hazaértünk). Különben otthon Mami arcán nem láttam valami hatalmas lelkesedést vagy jókedvet, amiért végre otthon láthatja egyetlen Pusikáját, úgy tűnt, mindenki megváltozott, de ez legfeljebb csak engem zavart.
Hazaérkezésem után mindjárt másnap láttam egy nénit és egy bácsit, akik egymás kezét fogva riadtan fordultak be a Vilmos Császár útról az Ó utcába, és mentek a Nagymező utca felé. Mindkettő kabátján egy jó nagy sárga csillag volt. Azt már hallottam másoktól, hogy ehhez zsidónak kell lenni, de el nem tudtam képzelni, miért. Ebédnél Aputól megkérdeztem, miért viselnek sárga csillagot a zsidók. Apu azt mondta, ez nem tartozik rám, de ez nekem nem nagyon tetszett, mert az utóbbi időben egyre gyakrabban nem tartozott rám valami. Később Mami is megkérdezte Aputól ugyanezt, de neki azt mondta, hogy azért „mert a parlamentben hülyék ülnek, és lesz még ennek böjtje”. Szerettem volna megkérdezni, hogy mi miért nem viselünk sárga csillagot, amikor nekem az intézetben minden pénteken böjtölni kell, vagyis nem ehetünk húst. Igaz, más napokon se nagyon, de pénteken kifejezetten tilos. Na persze ez csak ránk vonatkozott, mert a kedves testvéreknek külön ebédlőjük van, és amikor annak ajtaja előtt elmentünk, sült hús illata szokott kiáramlani még pénteken is.
Most viszont már otthon voltam, és az intézetet nagyon hamar elfelejtettem, a háborút viszont nem, hiszen a rádióban állandóan katonadalokat énekeltek, és gyakran voltak „berepülések”[4]. Ezzel szemben a magyar honvédek tömeges pusztulásának híre nem nagyon jutott el a lakóssághoz. Így visszaemlékezve úgy tűnik, hogy egy mindent átfogó érzéketlenség borult az országra. A napi légiriadó után feljöttünk a pincéből, és ha valamelyik szomszédos ház helyett csak egy nagy rakás téglát láttunk, itt-ott bútordarabokkal, egyszerűen tudomásul vettük. Istenem, „csak egy nap a világ”, reggel itt még volt egy ház, hát most már nincs. A szomszéd házban lakott egy nálam egy évvel idősebb fiú, akit Karcsinak hívtak. Sokszor golyóztunk a téren meg az utcán és rendszerint ő győzött, vagyis alaposan kifosztotta a golyós harisnyámat.[5] Aztán egy napon házuk láncos bombát[6] kapott, ami a négyemeletes házat leborotválta. Karcsi bent volt a légópincében és ott is maradt. Én meg tudomásul vettem, hogy többet nem fog velem golyózni, csak azt sajnáltam, hogy pont az előző nap nyerte el az összes üveggolyómat.
Pár nappal később szüleim hosszasan tanakodtak, aminek eredménye az lett, hogy két nap múlva leutaztunk Félegyházára, Mami szülővárosába, ahol két éve vettünk egy parasztházat, mert „ez ma már az apádnak meg se kottyan”. Mami Félegyházán nagyon jól érezte magát, és a kedve is jobb lett, mert a régi barátoknak és ismerősöknek mutogathatta, hogy neki felvitte az isten a dolgát. Azt természetesen elhallgatta, hogy a vagyonosodást a szorgos munka helyett a szerencsének és a háborús konjunktúrának köszönhették. A lényeg az, hogy Mami rongyrázása közben Ildi, a húgom és én elkeveredtünk a parasztgyerekekkel és olyan jókat játszottunk, hogy esténként haza se akartunk menni.
Nekem úgy rémlik, hogy abban az évben hirtelen köszöntött ránk a tavasz, vidáman sütött le a Nap, de nem volt túl meleg. Húsvét is viszonylag korán jött, de jól fel kellett öltöznünk. Apu döntése szerint hárman Félegyházán maradtunk, ő pedig felment Pestre, ahonnan a hétvégeken leutazott hozzánk. Érkezésekor kimentünk elé az állomásra, ahová a pesti gyors mindig déli 12-kor futott be.
Az egyik ilyen Apu-váráskor a pesti gyors az istennek se akart megérkezni. Már vagy egy teljes órája várhattunk rá, amikor végre elárulták, hogy útközben a vonat légiriadóba került, megállt a nyílt pályán és majd megérkezik, amikor megérkezik. Mivel a házunk elég messze volt a pályaudvartól, Mami úgy határozott, hogy tovább várunk. Aztán egyszer mégiscsak befutott a gyors, rajta Apuval, akit jóval kevésbé viselt meg a késés, mint minket. Hazaérve aztán kaptam tőle öt darab négylevelű lóherét, de ezek igaziak voltak. Azért jegyzem meg, hogy igaziak voltak, mert annak idején divatos volt egy leszakított negyedik levelet odafogni a másik háromhoz, hogy nini, egy négylevelű lóhere. Szerintem azért, mert mindenki a szerencsében bízott (mi másban?). Tudom, hogy manapság ennek a butaságnak egyetlen gyerek se örülne, de hát a mai gyerekek a 2000 forintos bionicle-nek sem örülnek. Mi meg kiugrottunk a bőrünkből egyetlen négylevelű lóhere miatt.
Vacsoránál Apu elmesélte, hogy egyszer csak a vonat a nyílt pályán vészfékezéssel megállt, és üvöltözni kezdtek a kalauzok, hogy mindenki szálljon le, és szétszóródva menjenek be a sínpálya két oldalán elterülő szántóföldekre. Apu is lefutott a sínek mellett húzódó lucernásba, és ott elfeküdt, mert akkor már lehetett hallani a liberátorok[7] tompa, mély morgását. Ezeknek a dögöknek az volt a szokása, ha 6000 méter magasból valami mozgást észleltek, lehetett az akár egy kapirgáló tyúk vagy földet túró malac, géppuskával odapörköltek egy sorozatot. Éppen ezért feltűnő mozgás helyett jobb volt mozdulatlanul megvárni, amíg elmennek. Apu tehát ott hasalt a lucernásban, és unalmában semmi mással nem tudta magát lefoglalni, mint négylevelű lóherék keresgélésével.
Félegyházán bezzeg nem volt bombázás. Ebben a falunak tűnő mezővárosban egyszerűen nem volt célpont. A napok egyhangúan teltek. Közben, a vidéken igen nagy ünnepnek számító húsvét is beköszöntött. Mami úgy döntött, kirúg a hámból, amire megvolt minden anyagi alapja. Így aztán Húsvét vasárnap reggel szépen felöltöztünk mindahányan, és vártuk, hogy házunk elé érkezzen az előre megrendelt konflis. A konflis egy négykerekű, lóvontatású, nyitott kocsi, egymással szembe ülő négy fő részére, amit egyetlen ló húz, mert ha két lovat fognak be eléje, akkor már fiáker a neve. Szóval reggel a konflis megérkezett, mi beszálltunk, és megindultunk Szentkút felé.
Szentkút Félegyházától 16 kilométerre levő, a térképen is megtalálható Pálmonostorhoz tartozó búcsújáró hely. Hát a 16 kilométer konflison nem semmi, ahogy manapság mondják. Ez bizony 3 órás kocsikázás, mert a kocsisnak esze ágában sincs meghajtani a lovát. Oda-vissza 32 kilométer, amit csak poroszkálva lehet megtenni, ha az ember a lovát szeretné még sokáig használni. Nekünk, gyerekeknek meg kinőtt a szakállunk. Mami élvezte a dolgot, valószínűleg gyerekkora óta spórolt egy ilyen nagy méretű kocsikázásra. Az út tehát uncsi[8] volt a javából, ami okot adott arra, hogy halálra feszengjük magunkat, pedig a java még hátra volt.
Szentkútra az emberek bűnbocsánat elnyerése végett mentek, amihez rengeteg imádkozás tartozik. Én magam az internátusban tényleg sokat imádkoztam a minden napra elrendelt, éhgyomorral végig térdelt mise alatt, a tanítás előtt, déli tizenkettőkor, a tanítás után, az étkezések előtt és étkezések után, valamint a délutáni litániákon, végül pedig az elalvás előtti ájtatosság alkalmából. Bennem évek alatt kialakult az érzés, miszerint az internátusban imádkozunk, de jó sokat, internátuson kívül viszont semmit. Szerintem az imádkozás nem tartozott a civil élethez. Ezért aztán a vakáció közé beépített szentkúti kirándulás nem igazán nyerte el tetszésem. A körmenetben, vagyis a szentképek körbehordozásában végképp nem akartam részt venni.
Apu, akkoriban nem lévén vallásos (ami öregkorára teljesen megváltozott), morgásomat látványos együttérzéssel hallgatta, főleg azért, mert ő maga is kimaradt a körmenetből. Mami és a húgom viszont ott totyogtak a porban. Ekkor kérdeztem meg apámtól érdeklődő kíváncsisággal, hogy ez a rengeteg ember miért imádkozik egész nap. Ebben a kérdő mondatban a „miért” értelme nem az, hogy „mi az oka”, hanem, hogy „milyen céllal”. Apám természetesen pontosan érzékelte, mit akarok tudni, és meg is mondta, azért, hogy megnyerjük a háborút. Némi töprengés után azt kérdeztem Aputól, nem lenne-e okosabb, ha imádkozás helyett több katonát és fegyvert küldenének a frontra.
Ekkor alig múltam még 11 éves, ezért Apu úgy ítélte meg, hogy okos vagyok, és a megjegyzésemet hónapokon át fűnek-fának mesélte. Az ötletem azonban Horthy Miklóshoz egészen biztos nem jutott el, mert a háborút, a rengeteg imádkozás és szentképes körmenet ellenére, Szálasi besegítésével, végül is elveszítette.
Csakhogy még nyár volt, jó meleg nyár. Sokat bicikliztem, eljártunk a strandra és néha Apu ismerősei is lejöttek hozzánk Pestről, Mami szerint, hogy „zabáljanak egy jót”. Egy alkalommal két napig is nálunk volt egy Zarubay nevű ügyvéd, aki Mamit többször is átölelte, amikor Apu nem látta. Ezt a Zarubayt nagyon utáltam, de azért Apunak nem szóltam az átölelésről. Valójában nem tudtam mit kezdeni vele, mert a Szentjóskában velem egy hálóban aludt egy félárva fiú, akinek özvegy mamája volt. Ott láttam, hogy Miklós testvér, a tornatanár, mindig ölelgette, ha panasz volt a fiára. Ez valami felnőtteknek szóló nyugtatgatás lehetett, csak azt nem tudtam, Mamit miért kell megnyugtatni.
Aztán egyszerre vége lett a vendégjárásnak, mert a szüleim nagyon izgatottá váltak, ugyanis Apunak be kellett vonulni a Mária Terézia[9] laktanyába, mert „most már nincs mese, mindenkinek menni kell”. El is búcsúztunk tőle „egy időre, de ne féljetek, visszajövök” és kikísértük az állomásra. Mami nagyon szomorú lett és azt mondta, most már csak mi maradtunk neki, de ez nem igaz, mert voltak neki tyúkok is a pitvarban meg egy malac. A malacot kézből etette, és úgy hívta magához, hogy „pusi-pusi”, ami nekem nagyon fájt, mert addig úgy tudtam, én voltam az egyetlen pusikája. Sokáig nem értem rá szomorkodni, mert néhány nap múlva, teljesen váratlanul Apu betoppant.
Kiderült, hogy sorozás alatt több százan tolongtak a laktanyaudvaron, ahonnan hangos kiáltással egyenként hívták őket be az irodába. Amikor éppen az ő nevét kiáltották megszólaltak a szirénák, ami némi zavart keltett, ő meg nem mozdult, és azon gondolkozott, mit keres itt a laktanyaudvaron. Amikor harmadszor kiáltották a nevét, egyszerűen kisétált a kapun, és egyenesen jött le Félegyházára. Mami megkérdezte Aput, hogy most már katonaszökevénynek számít-e, amire Apu bólintott, és hozzátette, hogy mostantól kezdve kitörölheti a seggét a hamis papírokkal, amiket igazoltatáskor szokott bemutatni. Szerinte az országban már több ezren futkosnak olyan papírral, ami azt igazolja, hogy tulajdonosa a fegyvergyárban dolgozik, de ezt már a kutya se hiszi el. Ez szomorú dolog volt, viszont hozott magával egy hordozható rádiót is.
Akkoriban a hordozható rádió nagy szó volt, hiszen a tranzisztor felfedezése még váratott magára. A rádió úgy nézett ki, mint egy kis méretű, lapos, szürke bőrönd, aminek gombnyomásra kinyílt az eleje, és láthatóvá vált a skálalap és néhány kezelőgomb. A rádió 110 V tápfeszültségét rengeteg sorba kapcsolt szárazelem adta, ami miatt a „bőrönd” irgalmatlanul nehéz volt. Ez nem lett volna túl nagy baj, de kiderült, hogy cipelése az én feladatom lesz. Ezt viszonylag elég nagy közönnyel vettem tudomásul, mert cipelésről egyelőre nemigen lehetett szó, hiszen még csak hozzá se nyúlhattam a készülékhez, mert az indoklás szerint „amihez nyúlok, az menten elromlik”.
Sajnos mindjárt másnap lett egy légiriadó, de ez alkalommal nem vonultunk be a nyári konyhába, ahogy szoktunk, hanem kirohantunk a mezőre, mert „még a végén fejünkre esik egy bomba”. Persze az igazi ok sokkal inkább a rádió kipróbálása volt, amit természetesen én cipeltem. Ekkor tanultam meg életemben először, hogy a cipekedés egy különös dolog. Az a teher, ami az első pillanatban könnyűnek tűnik, a percek múlásával egyre nehezebb lesz. Ez a jelenség addig tud fokozódni, amíg az ember el nem bőgi magát. Amikor meg panaszkodni kezdtem, kiderült, hogy engem „semmire se lehet használni”, de a végén mégis csak kikötöttünk egy árok szélén, egy nagy szilvafa alatt. Apu egyből nekiesett a rádiónak, amire Mami azt mondta „olyan vagy, mint egy gyerek”. Különben a hordozható rádió pont olyan volt, mint az otthoni „csúcs szuper”[10]. Semmi más nem hallatszott belőle, mint a magyar városok neve, meg az állandó „krokodil grósz” és nagy ritkán a „légiriadó vége”, de ezek már a könyökünkön jöttek ki. Szerencsére soha többé nem kellett a rádiót kicipelni a rétre, mert Apunak új ötlete támadt.
Pár nappal később az udvaron Apu nekilátott ásatni egy viszonylag hosszú és mély árkot, ami az óvóhely szerepét volt hivatva betölteni. Amikor az árok készen lett, deszkákkal befedték és a deszka tetejére visszakupacozták a kiásott földet, ami állítólag felfogja a repeszeket. Ettől kezdve, amikor légiriadó volt, ide menekültünk le, de nem sokáig, mert Mami kijelentette, nem lesz bolond órákig csücsülni egy dohos lyukban. Ennek ellenére az óvóhely kiásása nem volt felesleges, mert ősszel, mielőtt felmentünk volna Pestre, Apu ide ásta el a hátrahagyott értékeket. Az más lapra tartozik, hogy a szomszédok tudtak róla, és persze elárulták az oroszoknak. Így aztán, amikor a háború után visszamentünk Félegyházára már rég eltűnt minden.
Mindenesetre a nyár nekünk, gyerekeknek elég gyorsan telt. Igaz, a felnőttek egyre gyakrabban emlegették az oroszokat, akik állítólag „feltartóztathatatlanul nyomultak előre”, de ettől mi még ragyogóan tudtunk bújócskázni, papás-mamást játszani, na meg fogócskázni, miközben Apu rendszeresen Londont hallgatta. „pa-pa-pa-paaam, pa-pa-pa-paaam, Itt London beszél.” Mami folyton azt akarta megtudni, Apu miért bújja állandóan azt a rádiót, amikor azok is hazudnak, de Aput ez nem idegesítette. Az viszont igen, amikor kihirdették, hogy mindenkinek be kell szolgáltatnia a rádióját, amit a városházán gyűjtöttek össze, és állítólag a háború után visszaadtak volna. Ebből aztán nagy tanakodás lett, mert Apu nem akarta beszolgáltatni a rádiót, de Mami azt mondta, ilyen hülyeségért nem érdemes veszélyeztetni az életünket, mert neki aztán végképp nincs kedve bekerülni a gettóba a zsidók közé. A vége az lett a dolognak, hogy Apu valahonnan szerzett egy kis vacak rádiót, és azt szolgáltattuk be a mienk helyett.
Már a nyár vége felé járhattunk, amikor kiderült, hogy Hitlernek van egy csodafegyvere, csak még nem veti be, mert azt akarja, hogy az oroszok közelebb jöjjenek. Apu erre azt mondta, hogy ez egy „oltári nagy hülyeség”, de aztán kiderült, hogy mégis csak van egy V-5, csak az a baj, hogy nem hat. Ezen Apu hatalmasat kacagott, de Mami nem értette.
Közben közeledett a szeptember, és érdeklődtem, hogy mi lesz az iskolával? Erre Mami azt mondta, hogy az iskolának lőttek az oroszok, ami azt jelentette, hogy a beiratkozás elmaradt. Ezt persze nem bántam, de az oroszok közeledése érzékelhető volt, hiszen esténkét már lehetett hallani a távoli robbanásokat. Apu mindenesetre kijelentette, hogy itt nem maradhatunk, mert ha bejönnek ezek a vadállatok, jobb, ha Pesten vagyunk, ahol több az ember, és kisebb rá az esély, hogy valami bajunk lesz. Mami még azt szerette volna megtudni, hogy az oroszok tényleg megbecstelenítik-e[11] a nőket, de ezt Apu se tudta. Amikor megkérdeztem, mi az a megbecstelenítés, azt válaszolták, az nem tartozik rám, gondoltam azért, mert hogy én nem vagyok nő.
Az ősz kezdetén azért még főztünk szilvalekvárt a pitvarban felállított nagy üstben. Mami szerint „jól fog az még jönni”, csak megint az történt, ami szokott, hogy a végén engem állítottak oda keverni. Aztán, amikor a felfröccsenő lekvár leégette a karomat, akkor persze én voltam az ügyetlen, aki „még magára se tud vigyázni”.
Nem sokkal a lekvár főzés után, úgy szeptember vége felé az egész család felment Pestre. Állítólag már korábban is mehettünk volna, de az új lakásunk még nem volt kész. Ekkor derült ki, hogy nem a Bezerédj utcába fogunk visszamenni, ahol régen laktunk, hanem a Vilmos Császár út 19/c-be. Ez az új lakás jóval nagyobb volt, mint a régi, de szükség is volt rá, mert állandóan rengeteg vendég volt nálunk, akik közül nem mindenkit kedveltem, de volt olyan, akit nagyon szerettem. Ezek közé tartozott Lóri bácsi, akit valójában Lórántnak hívtak, de Apu csak Lórit mondott. Lóri bácsinak nem volt gyereke, de volt egy fiatal felesége, aki egy évvel később majdnem a mamánk lett, mert hogy Lóri bácsi nem jött vissza a fogságból, de akkor erről még szó sem volt. Viszont nagyon sok szó esett az oroszokról, meg a GPU-ról, amitől nagyon kellett félni. Egyik nap ez a Lóri bácsi egy nagy aktatáskával érkezett, amiből mindenfajta érdekes dolgok kerültek elő. Például egy bajusz, amit nekem fel is ragasztottak, és vizsgálták, könnyen jön-e le. Hát nem jött le könnyen, és amikor a végén lerántották, még a könnyem is kicsordult. Ezen kívül volt a táskában egy félautomata pisztoly is, amit össze-vissza próbálgattak. Be kell vallanom, ez sokkal jobban tetszett, mint az álbajusz. Meg is mutatták, hogyan kell behelyezni a töltényeket a tárba, hogyan kell csőre tölteni és lereteszelni a pisztolyt. Azt is megtudtam, hogy az első lövés után semmit nem kell tenni, mert a pisztoly automatikusan csőbe tölti a következő töltényt addig, amíg a tár ki nem ürül. Na, amikor a Mami erről tudomást szerzett, nagyon fel volt háborodva, de Apu leintette azzal, hogy „mit akarsz, tizenhárom éves kamaszok kezébe már páncélöklöt adnak”. Csak utána nem mondta meg senkinek, mi az a páncélököl, amivel -gondoltam- jó nagyot lehet ütni.
Aztán egyik októberi vasárnap reggel gyönyörűen sütött a nap, csak egy kicsit hideg volt. Apu megkérdezte, elmegyek-e vele megnézni a felrobbantott Margit-hidat. Én persze örömmel mentem volna, de egyszerre csak elkezdtek kiabálni az emberek a házban, hogy „kapcsoljátok be a rádiót, kapcsoljátok be a rádiót, Horthy bejelenti a kiugrást”. Hát ebből a sétából se lett semmi, mert hogy Horthy ki akart ugorni, de nem sikerült neki. Apu szerint az volt a baj, hogy túl sok németbarát tiszt van a hadseregben. Később mégis csak elmentem a Margit-hídhoz, persze csak egyedül, és jól megbámultam a lecsúszni készülő 6-os villamost. Elképzeltem milyen szörnyű lehetett azoknak, aki éppen a villamoson utaztak.
A nyilas hatalomátvétel után, mert Horthy kiugrási kísérletét ez követte, szüleim, de különösen Apu úgy el volt foglalva e rengeteg jövő-menő vendéggel, hogy egyáltalán nem törődtek velem. Persze ha kisebb, de azért jó nehéz csomagot kellett ide vagy oda vinni, akkor mindjárt tudta, hol vagyok. Ilyenkor azt mondta „te már okos nagyfiú vagy”, meg hogy „vigyázz nagyon magadra!” Egyszer a fülem hallatára Istók doktor mondta is Apunak, hogy kizárólag azért kell nekem vinni a csomagot, mert rám egészen biztos nem gyanakszik senki. Én viszont gyanakodtam, hogy valami nagyon titkos, nagyon fontos dolgot csinálnak, és roppant büszke voltam, hogy „a Tibikében meg lehet bízni, okos, ügyes fiú”. Aztán az ostrom[12] után kiderült, hogy Istók doktor, akit Apu csak Jánosnak nevezett, a Várnai Zseni által vezetett ellenállási csoporthoz tartozott, és nem csak Apunak, de még nekem is „le volt kötelezve”. Ez aztán nagy szerencse volt, mert az ostrom után az egész család lerühesedett, és csak Istók doktornak köszönhettük, hogy megszabadultunk a rühatkáktól, ugyanis Istók doktor bőrgyógyász volt és a velünk szemben lévő házban volt a rendelője.
Igaz, akkor még nem voltunk rühesek, és ha nem kellett valamit elvinnem olyan címre, amit kívülről jól meg kellett tanulnom, akkor oda mentem, ahová akartam. Hát én mentem is. Pénzem annyi volt, hogy el se tudtam költeni. Ha mégis pénzre volt szükségem, lementem az üzletbe, és kértem. Apu nagykereskedésében két nő és egy férfi dolgozott. Feri még a tavasszal bevonult. Az egyik nő, Kati, gyereket várt és októbertől már nem járt be. Róla később megtudtuk, hogy december végén szült volna, de a belövések miatt senki se volt hajlandó bevinni a kórházba, ezért aztán belehalt a szülésbe. Novembertől már Zsuzsa se járt be, mert „nem volt semmi értelme”. Aputól kapott egy nagy rakás pénzt, „amivel úgyse tudunk csinálni semmit”, majd elbúcsúzott a családtól, de aztán Apunak mégis csak el kellett menni dolgozni, mert kijelölték. Ez azt jelentette, hogy áruval megrakott, lezárt üzleteket hatóságilag felnyitottak és kijelöltek „megbízható” kereskedőket, hogy az ott található árut olcsón árusítsák ki. Állítólag jobb, ha a lakosságnál van a portéka, mint ha az üzlet kigyullad, vagy más módon megsemmisül a benne lévő árukészlet.
Közben Apu barátai fáradhatatlanul jöttek-mentek, és egyre izgatottabban vitatkoztak, próbálva felkészülni arra, amiről fogalmuk sem volt, hogy mi. Közben én moziból moziba jártam, és mindent megnéztem, amit lehetett. Nagyon tetszett például az a híradó, amiben egy reverendás pap karszalaggal és pisztolytáskával az oldalán utasításokat ad néhány embernek az utcán a „hatalom átvételére”. Ugyanis én elég sok papot láttam már életemben, de olyat nem, akinek pisztolytáskája lett volna. Aztán az a film is érdekes volt, ami bemutatta az oroszok rémtetteit. Állítólag mindenkinek letépték a kezéről a karóráját, a nőket pedig megbecstelenítették. Itt van ni, már megint, de azt nem mutatták meg, hogyan becstelenítenek, mert akkor végre megtudhattam volna.
A nappalok természetesen egyre rövidebbek lettek, én meg -Mami szerint- egyre többet csavarogtam. Ezzel nem is lett volna túl nagy baj, de egy este az Erzsébet téren találkoztam egy idős nénivel, aki egy teli vödör petróleumot cipelt, csak hát nehezen bírta, állandóan megállt pihenni. Gondoltam, segítek neki, amit nagyon szívesen vett, de a petróleum rálöttyent a nadrágomra, és amikor hazamentem, kiderült, hogy irgalmatlanul büdös. Na, Maminak ez már sok volt. Szokás szerint majdnem kaptam tőle egy pofont, és csak akkor enyhült meg, amikor elmeséltem, hogyan történt. Szóval mászkáltam össze-vissza, amíg december nem lett.
Negyvennégy decemberében a pesti élet kívülről pontosan olyan volt, mint egy vagy több évvel korábban, azzal a különbséggel, hogy időnként a nagy távolból ágyúzást lehetett hallani, néha-néha megjelent az égen egy-egy magányos varrógép[13] és alaposabb volt az elsötétítés,[14] mert senki se akarta, hogy pont az ő ablakába csapódjon be egy akna[15]. A városra ráült az ünnepi hangulat, és mindenki tartalékok, na meg ajándékok után szaladgált.
A rengeteg élmény ellenére volt egy nagy bánatom. Tavasszal a Bezerédj utcából a Tisza Kálmán térre[16] jártam ki játszani, ahol sok barátom volt, na ezeket most a Bezerédj utcával együtt elveszítettem. Az új lakásunkhoz legközelebb az Erzsébet tér és a Szabadság tér esett, de ezeken a tereken egészen más volt a gyerekek összetétele, ráadásul Decemberben már nem is engedték őket ki az utcára. Valahogy mégis sikerült egy Sanyi nevű fiúval összebarátkoznom, aki két vagy három évvel volt idősebb nálam, és velünk szemben a 22-es szám alatt lakott a harmadik emeleten.
A délutáni sötétségben Sanyival a belvárosi utcákat róttuk. Sanyi indítványozta, hogy menjünk be a Liebner bácsi játékboltjába a Szent István tér sarkán. Az üzlet belül, korát messze megelőzve, önkiszolgálónak volt berendezve, ezért tudtunk sétálgatni a polcokra kirakott játékok között, megfogdoshattuk a játékokat, senki nem szólt ránk. Amikor meguntuk, vásárlás nélkül kimentünk az üzletből. Az utcán Sanyi kivett a zsebeiből két játékot. Az egyik egy felhúzható német felségjelzésű tank volt, azt nekem adta. Én szörnyen meg voltam lepődve, mondtam is neki, hogy most aztán meg kell majd gyónnod, hogy loptál. Erre Sanyi felnevetett, merthogy ő református volt, és a reformátusok nem gyónnak. Csakhogy ez számomra még nagyobb bűnt jelentett.
A kedves testvérek számtalan alkalommal hívták fel a figyelmünket, hogy más vallásúakkal ne barátkozzunk, mert csak bűnbeesés következhet belőle. Erre Sanyi felröhögött és azt mondta, hogy a katolikusoknál minden bűn, még ez is, és elővette a fütyijét. Én csak néztem és nem jutottam szóhoz, pláne, amikor láttam, hogy a fütyije egyre nagyobb lesz, miközben a fitymáját le és fel húzogatja. Arról persze tudtam, hogy a fitymát lehet húzogatni, mert az egyik osztálytársamnak, Renkei Petinek, fitymaszűkülete lett, és orvosi utasításra minden nap húzogatnia kellett a fitymáját, de hogy ettől megnő a fütyi, azt tényleg nem tudtam. Különben is a kedves testvérek figyelmeztettek, ha az ember a fütyijét a pisilésen kívül másra is használja, attól agyvelősorvadást kaphat. Az meg kinek kell?
Amikor Sanyi megunta a fitymahúzogatást, azt mondta, most te jössz. Elővetette velem a saját fütyimet, és együtt húzogattuk, de az nem akart nagyobb lenni. Erre azt mondta, na akkor menjünk haza, és felmentünk hozzájuk. Amikor beléptünk az előszoba ajtón egy női hang kikiabált a szobából, te vagy az Sanyi? De Sanyi nem válaszolt, mutatóujját a szája elé tette, hogy legyünk csendben. Levetettük a kabátot és bementünk a szobába, ahol egy nagy ágyban két nő feküdt a takaró alatt, állítólag azért, mert nem volt fűtés és fáztak. Az egyik Sanyi édesanyja volt, aki nagyon kedvesen azt mondta, „csak nem te vagy Sanyi új barátja, gyere ide aranyoskám, hadd nézzelek meg magamnak”. A másik Sanyi nővére volt, akihez német tisztek jártak barátkozni, és közben mindenféle ajándékokat hoztak, de most a nők egyedül voltak.
Sanyi nem sokat vacakolt, hanem szólt a Hédi nevű nővérének, hogy állítsa fel a faszomat. Ez engem rettenetesen meglepett, mert Mami a szombat esti fürdéskor mindig azt mondta nekem, hogy „Pusikám mosd meg a fütyidet is”. Most nevezték a fütyimet először fasznak. Hédi rám nézett és azt mondta, kisfiú ez még, mit akarsz vele? És ezzel az ügy befejeződött volna, de édesanyjuk beleszólt a beszélgetésbe, hogy mondhatsz ilyet egy fiatalemberről, dorgálta meg lányát és kért, hogy üljek az ágy szélére. Odaültem, amire Sanyi mamája megfogta a kezem, és belenézett a tenyerembe. Hű, de hosszú az életvonalad, kiáltott fel, én meg csak bámultam. Nem is tudtam, hogy van életvonalam, de hagytam, hogy simogassa a tenyerem meg a karomat, mert nagyon kellemes volt.
Ezt követően majd minden délután együtt csavarogtunk Sanyival. Liebner bácsi mindennapos vendégei voltunk, de nem szóltak semmit. Gondolom azt is tudták, hogy el-elcsenünk egy-egy játékot, de a felnőtteket nem igen érdekelte a dolog. Mindenki úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna, holott tudták, hogy napokon belül az egész világ gyökeresen meg fog változni, és ráadásul az sem biztos, hogy túl fogják élni. Az emberek egy -úgy ahogy fenntartható – álomvilágban éltek. Én meg sodródtam az árral. Bármit meg tudtam volna venni, amit Sanyi ellopott, de ez így izgalmasabb volt. Közben Apunak és Maminak az volt a legfőbb gondja, hogy maradjunk-e vagy mi is menjünk Nyugatra. A dilemma olyan nagy volt, hogy már az indulás napja is ki volt tűzve másnap reggelre, de a végén mégis maradtunk. Aztán az orosz gyűrű Budapest körül bezárult, és ha akartunk volna, se tudtunk volna menni.
Pár nappal később nagy riadalom keletkezett a városban. Viszonylag alacsonyan egy nagyobb repülőkötelék érkezett Budapest fölé. Az utcán mindenki megállt és figyelte a gépeket, amikből egyszer csak ejtőernyősök kezdtek kiugráltak. Néhány perccel később az eget sok száz ejtőernyős lepte el, és mivel az ernyők nagy része vörös színű volt, mindenki azt hitte, hogy az oroszok. Nem sokkal később, ahogy az ernyők lejjebb ereszkedtek, kiderült, hogy nem katonák csüngenek rajtuk, hanem bomba formájú hengerek, amikben – mint később kiderült – muníció[17] volt berakva. A katonaság fütyült a munícióra, a lakosság ezzel szemben a nyakát kitörte, hogy hozzájusson az ernyőkhöz, amikből ragyogó blúzokat és ingeket lehetett később varrni.
Liebner bácsi után más üzleteket is meglátogattunk, csak úgy szórakozásból. Az egyik Kossuth Lajos utcai drogériából én magam is loptam egy üveg kölnit, amire az volt írva, hogy „Old Levender”. Ez járt ugyan némi lelkiismeret furdalással, de arra gondoltam, hogy majd meggyónom, ha az oroszok bejönnek. Különben se aggódtam túlzottan, mert a Szűzanya megígérte, senki sem hagy elkárhozni, aki egymás után kilenc első pénteken[18] gyón és áldoz. Ez nekem már megvolt. A kölni pedig – gondoltam – jó lesz Maminak karácsonyi ajándékként.
Maminak egészen más gondjai voltak, például hogy nem lehetett kapni szaloncukrot. Na, akkor majd ő csinál, és neki is látott. Készült is valami utánzat két ízben, citrompótló és cikória kávé segítségével. Aztán gond volt még a csomagolás, de a végén Mami valamelyik barátnőjétől szerzett selyem és sztaniol papírt, és némi ollózás után megszületett egy majdnem tökéletes utánzat. Fenyőfáról apu gondoskodott, és úgy tűnt, hogy ha másnak nem is, de nekünk biztosan lesz karácsonyfánk.
Aztán egyik este megint szörnyű nagy izgalom volt. „Pa-pa-pa-paaam, pa-pa-pa-paaam, itt London beszél”, és megtudtuk, hogy a németek kegyetlenül lemészárolták az orosz parlamentereket[19]. Apu szerint ez azért volt „végzetes hiba”, mert amikor majd bevonulnak Budapestre, ettől csak kegyetlenebbek lesznek, és „az egésznek a civil lakosság fogja meginni a levét”.
Az új lakásunk három szobából, egy hallból és egy cselédszobából állt. Két szoba az utcára nézett, egy az udvarra a konyhával és a cselédszobával együtt. Az utcai és az udvari rész között volt a hall és a fürdőszoba meg az átjárók. Ildi és én az udvari szobát kaptuk meg, míg a hall valamennyi ajtaja le volt zárva és le volt pecsételve. Ide nekünk szigorúan tilos volt a bemenetel, de nem is tudtunk volna bejutni még akkor sem, ha akartunk volna. A hallban a lakás korábbi bérlőjének, egy gyermektelen, idős, zsidó házaspárnak az összezsúfolt bútorai voltak. A férfi tüdőspecialista volt, amiről az újdonsült gyermekszobában maradt röntgenkészülék árulkodott. A röntgenkészülékhez nem mertek nyúlni, az ott maradt, ahol eredetileg volt. A házaspárt természetesen a pesti gettóba vitték, ami a Klauzál tér környékén helyezkedett el. Máskülönben Mami minden másnap lefutott ide és élelmiszert vitt egy régi barátnőjének. Én szívesen elkísértem volna, és állandóan nyúztam, hogy vigyen magával, de hiába, sehogyan se állt kötélnek. Ez nem gyereknek való látvány, különben is – mondta – lehet, hogy legközelebb ki se engednek vagy valamelyik pribék lelő puszta szórakozásból. Ezt én különösnek találtam, mert, ha tehettem a Hungária parknak[20] átkeresztelt Angolparkba jártam szórakozni. Itt légpuskával lehetett lövöldözni mindenfajta célpontra, de persze élő emberekre nem.
Egy este, amikor hazaértem, némi meglepetés fogadott. A gyerekszobának lett egy harmadik lakója is, Messer Pista bácsi, aki velünk együtt vacsorázott, és vacsora után rengeteg mesét mondott. Iparkodott jóba lenni velünk, mi pedig nagyon hamar megszerettük. Ugyanis amíg szüleink mindennel foglalkoztak, csak velünk nem, addig Pista bácsi egész nap ráért és játszott velünk. Ennek különösen Ildi örült, mert ő nem mehetett le az utcára egyedül.
Két nappal később elmeséltem Pista bácsinak, hogy az oroszok hamarosan be fognak jönni Budapestre, és mindenkit meg fognak ölni, amit a rohadt zsidóknak köszönhetünk. Pista bácsi szomorú szemeivel rám nézett, és azt kérdezte, hogy ezt meg kitől hallottam. Mondtam neki, hogy a Héditől, akinek német tiszt barátai vannak. Erre Pista bácsi alaposan kikérdezett és abban állapodtunk meg, hogy se Sanyinak, se Hédinek nem mondom meg, hogy ő most nálunk lakik. Én természetesen megígértem, de két nappal később mégis elment, amit Ildi is és én is nagyon sajnáltunk. Apu azt mondta, hogy Pista bácsinak sürgősen el kellett mennie családi okok miatt, de hamarosan vissza fog jönni. Ez persze nem sikerült neki, nem is hallottunk róla huszonhárom éven át, akkor is csak annyit, hogy meghalt a 67-es zsidó-arab háborúban.
Szerencsére két nappal később kárpótolva lettünk, mert újabb vendégeink lettek, egy házaspár, Bokor néni és Bokor bácsi. Ők már nem foglalkoztak olyan sokat velünk, sőt mondhatnám, egyáltalán nem, inkább egész nap egymással suttogtak. Végül, ahogy közeledett a karácsony, ők is elmentek.
Utolsónak Szabó Lajos bácsi lett a vendégünk, aki velünk karácsonyozott és nálunk maradt egészen az oroszok bejöveteléig, amikor is kiderült, hogy az igazi neve nem Szabó, hanem Fenyves, és tizenkilencben[21] Budapest főkapitány helyettese volt a kommün alatt. Ezen kívül a ceglédi főrabi volt az apja, és előbb a magyar rendőrség, később a Gestapo[22] kereste égre-földre. Lajos bácsi világ életében agglegény volt, ami magatartásán meg is látszott. A gyerekeket nem nagyon szerette, de engem valahogy eltűrt, mert már félig felnőtt számba vett. Mivel a fél életét bujkálással töltötte, állandóan mindenre figyelt, igazából soha nem engedte át magát a pillanatnak. Én meg, mivel nem voltam tisztában a kényes helyzettel, állandóan ugrattam tekintettel arra, hogy ragyogó alanynak bizonyult, ami ugratásaim hevességét csak fokozta. Naponta százszor szólítottam meg: Lajos bácsi! Erre odafordult és válaszolt, mit akarsz Tibike? Én meg folytattam, fáj a torka? Szopogasson huszár zsilett pengét, mintha elvágták volna. Vagy a másikat: Haladjon ön is a korral, gargarizáljon vitriollal. Ha pedig meguntam őket, akkor váltottam: míg ön alszik, a Darmol dolgozik, reggelre kelve a gatya megtelve. A hatás elképesztő volt. Lajos bácsi őrjöngött, de fékezte magát, én meg annál jobban hahotáztam, minél jobban vörösödött a kopasz feje. Persze olyan is volt, amikor nagyon jól kijöttünk egymással. Néha operákból énekelt nekem (Elnézem hajnalig, folyik vagy nem folyik.), máskor meg mozgalmi indulót, de persze „kiforgatva” (Ez a Schwarz lesz a végső,). Apu szerint kiábrándult a kommunizmusból, csak én nem tudtam mi az a kommunizmus. Néhány évvel később Rajk László nyugdíjazta, mert szerinte Fenyves nem kommunista volt, hanem nemzetközi kalandor, de 44 karácsonyán nem ez volt a legnagyobb gondja.
Végre eljött a Szenteste is. A fa feldíszítésével nem volt semmi probléma. Már Ildikó is hét éves volt, ő is tudta, hogy a Jézuska mesét a kicsiknek találták ki. Volt valami ünnepi vacsora, meg fényképezgetés egy kizárólag elmosódott fényképeket készítő géppel, miközben a becsapódások egyre közelebb és közelebb hallatszottak. Ezért aztán Apu úgy döntött, hogy leköltözünk a légópincébe. Ez egy kitűnő döntés volt, mert a szentestét mindenki még a lakásban akarta ünnepelni, és másnap reggelre tervezte a leköltözést. Ezzel a huszárvágással mi lettünk az elsők, és így mi kaptuk a legjobb helyet, aminek később óriási jelentősége lett.
Apu és Lajos bácsi mindjárt a fényképezés után megfogták az egyik kétszemélyes rekamiét, és lecipelték a harmadik emeletről, mivel nem fért be a liftbe. Ezzel egy időben az óvóhely egyetlen, a házhoz tartozó emeletes ágyát lestoppoltuk magunknak. Én voltam fent, Lajos bácsi volt alattam. Mire a többi lakó észbe kapott, mi már elfoglaltuk helyeinket. A rekamién, ami az utcai fronttól a legtávolabb lett elhelyezve, Apu, Mami és Ildi feküdtek. Még aznap éjjel egymás után kezdtek a lakók lehurcolkodni a pincébe. A lépcsőházban óriási tülekedés támadt, de mi már büszkén trónoltunk elfoglalt helyeinken.
Csakhogy a túléléshez az alvóhelyen kívül élelmiszerekre is szükség volt, és némi értéktárgy se jön rosszul, aminek átadásával az életünket válthatjuk meg, ha a balszerencse összehoz az éppen ügyeletes háborús rablóval. Éppen ezért húsz-harminc évvel később apámat kérdőre fogtam, miért nem vett aranyat, akár kilószámra még az oroszok bejövetele előtt, hiszen rengeteg pénze volt. Azt mondta, aranyat nem lehetett kapni. Még időben kivette az összes pénzét a bankból, és mindent megvett, ami megvehető volt.
Így aztán a pincében zsákszámra állt a liszt, a krumpli, a bab, bödönszámra a zsír, meg ami kell. Apám olyan előrelátó volt, hogy vett egy vödörre való bizsut is, amik nagyon hasonlítottak az igazi ékszerekre. Ezekkel a hamisítványokkal később rengeteg oroszt kenyerezett le. Olyan is volt, hogy apámnak egy teljes rekesz, kilós konzervet kínáltak megvételre, amit alku nélkül átvett. A Glóbus gyár melósai lophatták a gyártósorról, mert a dobozokról hiányzott a címke. Nem lehetett megállapítani, mi van bennük. Úgy, ahogy voltak, bekerültek a családi raktárba. Aztán az ostrom kellős közepén az egyik este előkerültek a konzervek, amiket, nagyfokú érdeklődésünk mellett, Mami kíváncsian nyitott ki. Lajos bácsi mondta is apámnak, biztos jól átvertek, szerintem paradicsompüré lesz benne, nem étel. Aztán kiderült, hogy a dobozokban libamájpástétom van, amikből hatalmasakat zabáltunk. Az igazság az, hogy a dobozok tartalmával az eladók se lehettek tisztában.
Különben az ostrom lényege az volt, hogy félelmetes hangok jöttek be a pincébe, de az idő legnagyobb részében úgy tűnt, nem történik semmi, viszont bármelyik pillanatban történhetett. Amikor viszonylag csend volt, néhányan felmerészkedtünk az utcára. Ezeken a kiruccanásokon Apu nem vett részt, minden valószínűség szerint azért, mert első számú gondja az életben maradás volt. Ugyanis elvileg a pincében nőkön és gyerekeken kívül senki sem lehetett. Ahogy egyre szorult a katonai kapca, újabb és újabb korcsoportoknak kellett jelentkezni honvédelemre. December végére a tizenharmadik életévüket betöltő „férfiaknak” is a fronton kellett volna lenni, felső korhatár nélkül. Mivel én már majdnem tizenkettő voltam, elméletileg én lehettem volna a házban a rangidős „férfi”. A valóságban viszont legalább két tucat igazi férfi volt a pincében, akik mind dekkoltak. Ezért aztán, ha volt valami komolyabb feladat, akkor engem bíztak meg vele.
Egyik reggel például a házunk előtt találtunk egy nagyméretű szánkót, rajta négy teljesen meztelen, kékre fagyott hullát. Ugye ez nem maradhatott ott, de a férfiak nem merték elhagyni a házat, az asszonyok meg sikongattak a hullák láttán. A végén majd beleszakadtam, mert nekem kellett elhúznom a szánkót a szomszédos Lázár utcába, ahonnan még aznap tovább vonszolták ismeretlen emberek. Különben a hullák látványát hamar megszoktam. A sarkunkon volt egy újságárus bódé a hozzátartozó újságárussal, aki – napilapok már nem lévén – különböző nyomdatermékeket árult rendületlen szorgalommal, csak a fene tudta miért. Egy szép napon aztán ott találtuk holtan a bódéjában, körülötte a szétszóródott aprópénze, amihez nem nyúlt senki. Előző este kapott egy szilánkot egy közelben becsapódó aknától. Ennek ellenére, mint már írtam, az élet ment tovább.
Két nappal az újságos halála után valaki két lóval húzatott egy stráfkocsit[23] rajta ki tudja mivel. Aztán kaptak egy találatot, és minden ott maradt a kövezeten. A házból én vettem észre, hogy a szomszédok hatalmas késekkel trancsírozzák a lovakat, és vájdlingjaikban[24] cipelik haza a húst. Riasztásomra a házban lakó nők is kirohantak az utcára, és alaposan kivették részüket a hússzerző akcióból. Órákkal később már csak a nagy rakás, felpuffadt ló bél és néhány pata maradt a helyszínen.
Én meg nap, mint nap portyázni mentem. Az utcákon nem járt senki, ha mégis találkoztam egy-két katonával, akkor azok rám kiabáltak, hogy te kölyök, nem mész haza azonnal. Hát ennyi, de ezt hamar megszoktam. Hébe-hóba valami valahol robbant vagy süvített, mint a fene, aztán jó sokáig csend. A kirakatok üvegtáblái már rég összetörtek, így az ajtók hiába voltak bezárva, csak át kellett lépni a kirakaton, és már bent is voltam az üzletben. Háborús önkiszolgálás, mondhatnám. Már nem volt gátlásom, hogy elvegyem a másét, mert erről Sanyi még időben leszoktatott. Így tehát fosztogattam, még hozzá zavartalanul, mert a felnőttek alaposan be voltak tojva.
A közelben volt egy írószer kereskedés, amiből jóval később Ápisz lett. Itt hatalmasat garázdálkodtam, mert ez az én világom volt. Ezer számra hordtam haza a színes és fekete ceruzákat, radírokat és minden olyat, amiről egy kisdiák tudja, mire lehet használni. Amikor ebből a világból kiléptem, alaposan megbántam. Egy alkalommal vászonból kivágott tenyérnyi, összehajtott félholdakat találtam gondosan becsomagolva. Ebből is vittem néhány száz darabot, bár fogalmam se volt, micsoda. Mami árulta el, hogy a nők izzadság felszívás végett ezeket teszik a hónaljukba a ruha alá, merthogy az izzadság elsárgítja a ruhát. Ezt meg el lehet dobni, miután teli szívták magukat izzadsággal. Kellett nekem kíváncsinak lenni! Aztán meglátogattam egy könyvesboltot is, ahol meglehetősen sok időt töltöttem el. Közben elkezdtek becsapódni az aknák, ezért kénytelen voltam egy időre befeküdni a pult alá. Amikor elcsendesedett, akkor folytattam a kutatást. Végül megtaláltam azt a polcot, ahol az ifjúsági könyvek voltak. Ezek nagyobb részét ismertem, mert az internátusban volt kölcsönkönyvtár, és ott láttam őket. Az Isten rabjait, az Egri csillagokat, a Láthatatlan embert meg hasonlókat már olvastam.
Találtam viszont néhány diákoknak irt ismeretterjesztő könyvet, mint például Sztrókay Kálmán: Természet az ember igájában. Ezeket haza vittem, és nagy élvezettel olvastam az ágyamban. Nem is sejtettem, hogy a zsákmányolt könyveknek köszönhetem majd az életem.
A halál vagy életben maradás kizárólag a szerencsén múlott. Egy délelőtt szokásos tevés-vevés folyt a pincében, amikor egy irgalmatlan nagy robbanást hallottunk, beleremegett az egész ház. Még a legjobb idegzetűeknek is alsónadrágot kellett váltani. Később a csendet kihasználva néhányan felmerészkedtünk az utcára, ahol kiderült, hogy egy hatalmas bomba robbant fel a pincénk falától nem több mint 8 méterre. A kráter 5 méter mély lehetett, amiről néhány katonaszökevény megállapította, hogy egy 500 kilós bombától származik. Ha ez a bomba csak 5-6 méterrel csapódik be közelebb a házunk falához, valamennyien ott hagyjuk a fogunkat. De nem így történt.
A házunknak rácsos vaskapuja volt, egy centi vastag üvegbetéttel, ami mindjárt az ostrom elején összetört. Ennek ellenére a bezárt kapun nem lehetett bejönni, mert a rácsozat olyan sűrű volt, hogy azon legfeljebb egy gyerek fért keresztül. Na, ez a gyerek én voltam, mert a kaput a ház bezárva tartotta. Ez volt az oka annak, hogy olyan szabadon tudtam az utcán garázdálkodni. Egyszer azonban hatalmas baj lett a zárva tartásból, ugyanis a házunkhoz érkezett egy nyilas kommandó. Ez öt fő, fekete egyenruhába bújt fiatal suhancot jelentett géppisztollyal és Árpádsávos nyilaskeresztes szalaggal. Be akartak jönni, és razziát akartak tartani, nincs-e közöttünk véletlenül katonaszökevény, mert azt ugye a helyszínen fel kellett volna koncolni, azaz úgy kellett volna járniuk, mint annak a két lónak.
Ami azt illeti, katonaszökevénnyel teli volt a spájz, de egyáltalán nem véletlenül. Épeszű embernek semmi kedve sem volt az utolsó pillanatban megdögleni. Na de most mi legyen. Ha beengedjük őket, akkor itt vérfürdő lesz. Ha nem engedjük be őket, akkor egyre dühösebbek lesznek. A végén úgyis bejönnek, és ha dühösek, akkor meg pláne vérfürdő lesz. Na jó, akkor menjen két nő a kapuhoz, és tárgyaljon velük. Ki legyen az a két nő? A két legcsinosabb, azok jobban hatnak a katonákra. Szó sem lehet róla – tiltakozott az akkor 31 éves édesanyám, nem elhanyagolható mennyiségű paraszti tapasztalat birtokában – mert akkor miattunk pláne be akarnak jönni. Hát akkor menjen két öregasszony. Szóval folyt a tanakodás, aminek közepette a nyilasok beeresztettek egy sorozatot az előtérbe, csak hogy tudassák velünk, nem viccelnek. Ekkor a házmester felesége, akinél a kulcs volt, kirohant, és hisztériásan üvöltözni kezdett: Magyarok maguk? Az Isten szerelmére, nincs ebben a házban senki más csak nők, gyerekek és néhány nyomorék hadirokkant. Akkor is engedjenek be, parancsunk van rá.
Ez volt az a pillanat, amikor Apu engem félrehívott, és odavitt a rekamiénkhoz, amin ők hárman aludtak. Fél kézzel egy kissé megemelte a rugós részt, hogy be lehessen látni az ágyneműtartóba. Itt ez a pisztoly ez alatt a kispárna alatt, mutatott a sarokba, csak hogy tudjál róla, mert engem mindjárt el fognak vinni. Közben Zimányi doktor szaporán magára öltötte ezredesi egyenruháját, hátha jól jön még az, ha rajta van. Én meg rettenetesen meg voltam szeppenve. A 7,62-es automata pisztoly használatára természetesen emlékeztem. Csak azt nem tudtam, mit kell majd most tennem. Apu már kint járt a folyosón az udvar felé menet, mivel hangosan kiabálták, hogy minden férfi 13 év felett, függetlenül egészségi állapotától, gyülekezzen az udvaron. Én nem csak hogy nem voltam tizenhárom, de koromnál jóval fiatalabbnak néztem ki. Kerek, rövidre vágott hajú fejem volt, és állítólag mindig mosolyogtam. Gondoltam egy merészet, és hirtelen mozdulattal kivettem a pisztolyt rejtekhelyéről, jó nehéz volt és a tenyeremhez képest egy kicsit nagy, csőre töltöttem majd hüvelykujjammal bebiztosíttattam a záróreteszt és besüllyesztettem a zsebembe. Pisztollyal a zsebembe felmentem a félemeleti szemétkidobóba, ami az udvarra nézett. Alattam volt az öt keretlegény és egy csapat sorba állított férfi. Köpcös Zimányi doktor eléggé nevetséges tűnt, amint khakiszínű egyenruhájában ugrált a jóval magasabb, feketébe öltözött legények között és hevesen magyarázott, de neki lett igaza, mert elengedték. Biztos működtek a beidegződés. Egy ezredest mégsem lehet belelőni a Dunába.
Közben Apu észrevette, hogy kipirult arccal ott fent állok, és jobb kezem a zsebemben van. Persze azt nem látta, hogy szorongatom a pisztolyt, de nyilván kitalálta. Ezért aztán rám kiabált, „Tibor, azonnal menj le anyádhoz a pincébe”. Közben a sorba állított férfiakat ketten elkezdték kivezetni az udvarból a kapualj felé, majd az utcára. A másik három keretlegény felnézett hozzám és ők is kiabálni kezdtek, hogy mit keresek ott, és menjek le onnan stb. Én meg visszakiabáltam, hogy ne vigyék el az apukámat. Szóval volt egy kis hangzavar, miközben a férfiak libasorban meneteltek kifelé. Apám ekkor ért a házmester ajtó elé, amin keresztül egy hirtelen mozdulattal, beugrott a lakásba. A többieket elvitték. Később elmesélték, hogy a Duna part felé menetelés közben kaptak egy közeli aknát, amire mindenki hasra vágta magát. Amikor szedelőzködtek, kaptak egy második aknát. Erre mindenki, ahogy tudott, menekült. A keretlegények üvöltöztek, hogy vissza, majd a levegőbe lőttek, de egy harmadik akna végképp megoldotta a dolgot, mindenki futott, amerre látott, így aztán a legtöbben visszajöttek.
Ezek után már nekem se volt többé kedvem kimászkálni. Új szórakozás után néztem. Házunk egy hatemeletes, lapos tetejű ház volt, amit a harmincas években építettek, és nagyon modernnek számított. A hatodik emelet után egy vasajtón keresztül ki lehetett lépni a tetőre. Na ha ki lehet, akkor én ki is léptem. Nem bántam meg, mert gyönyörű kilátás nyílt az ostrom alatt nyögő városra. Persze egy aknát bármikor kaphatott volna a tető, de ezzel nemigen törődtem. Láttam viszont felderítő gépeket repülni, amikre boforcokkal[25] lőttek, és jól láthatók voltak a robbanó lövedékektől származó fehér pamacsok a gép körül. Ezt elnéztem volna egész nap, csak hát a veszélyességén kívül még hideg is volt a hosszúra nyúló ácsorgáshoz.
A nyilas járőrrel történt epizód után az élet a pincében egyhangúan telt. Az emberek kártyáztak, beszélgettek, de olyan is volt, aki orosz szavakat tanult. Apró gondok azonban akadtak. Például elfogyott a gyertya. Senki se számított több heti pincelakásra. Akkorra pedig már húsz napja éltünk lent. Az emberi találékonyságnak viszont nincs határa. Valaki kitalálta az étolaj mécsest. Ez a következőképpen néz ki. Fognak egy közönséges parafa dugót és vágnak belőle három szeletet. Kell még hozzá egy lyukas húszfilléres, egy befőttes üveg és valami fonal vagy madzag darab, ami majd kanóc lesz. A három dugószelet oldalát be kell félig vágni, hogy betolható legyen a lyukas érme egy-egy harmada. Ezek után a lyukba be kell fűzni egy darab kanócot, és kész az úszó. Most a befőttes üvegbe be kell önteni 2-3 ujjnyi étolajat, majd annyi vizet, hogy az olaj szintje közel kerüljön az üveg felső pereméhez. Az olajra rá kell helyezni az úszót és a kiálló kanóc véget meg kell gyújtani. Kész és üzemel az olajmécses. Az olaj alatt a vízre takarékossági okból van szükség. Ugyanis a láng nem nagyon kerülhet az üveg pereme alá, mert felforrósítja és eltörheti azt. Ezért újra és újra fel kell tölteni, ahogy égetés közben fogy az olaj. Ezért az alsó 15-20 centi folyadékra az égetés szempontjából nincs szükség, az csak az úszó megfelelő magasságát biztosítja.
Másik nagy gond a vécé használata volt. Az óvóhely négy tábori vécével rendelkezett, ami tulajdonképpen egy közönséges vécéülőke volt egy jókora láda tetején. A láda ki volt bélelve horganyzott lemezzel, és abba gyűlt össze a trutyi. Az ülőke lefedhető volt, de a fedő felemelésekor iszonyatos bűz jött ki belőle, ami az idő múltával csak egyre fokozódott. Szóval ebből a tábori vécéből három darab be volt állítva az óvóhely előteréből nyíló apró helyiségbe. Ennek az elrendezésnek az volt a hibája, hogy a három vécét egymástól az égvilágon semmi sem választotta el. És mivel a pincének elég sok lakója volt, előfordult, hogy egyszerre három ember nyögött közvetlenül egymás mellett, elképesztő bűztől körülvéve. Ez volt az, amiből én nem kértem. Szerencsére a negyedik vécé az udvar alatti raktárhelyiségben volt felállítva, ahová senki sem járt, mert a mennyezetbe üvegtéglák voltak beépítve fényáteresztés céljából, de így nyilvánvalóvá vált, hogy a tetőt nem védi semmi. Ez nem számított pincének. Nekem megfelelt. Egyedül üldögélhettem ott, büdös sem volt, legfeljebb egy kicsit hidegebb, mint az óvóhelyen.
Január tizenötödike körül senki földje lehettünk, mert gyanús csend vett minket körül. Tulajdonképpen mindenki félt az oroszoktól, de már senki sem bánta volna, ha megérkeznek. Az én napjaim egyhangúan teltek, mert kimászkálni már nem volt kedvem, meg aztán nem is igen engedtek volna. A halál szele túl közel csapott hozzánk ahhoz, hogy továbbra se vigyázzanak rám. Hason feküdve olvastam az ágyamban, ami kifejezetten luxusnak számított. Ugyanis az óvóhelynek egyetlen egy lámpácskája volt, éppen a fejem felett, ami akkumulátorról működött, és csak arra volt elég, hogy a közlekedő emberek ne essenek hasra. Viszont közvetlenül alatta 50 centire én ragyogóan láttam a betűket.
Január tizennyolcadika pontosan úgy indult, mint bármely másik nap. Az előző este nem tudtam befejezni egy roppant érdekes részt, amikor lekapcsolták a villanyt. Ezért aztán reggel első dolgom volt a megfelelő oldal kikeresése és tovább olvasása. A könyv arról szólt, hogy egy fizika tanár kitalált egy zsugorító gépet. Ha azt valaki a hátára vette és bekapcsolta, akkor folyamatosan zsugorodni kezdett egészen addig, amíg ki nem kapcsolta. Ebből a gépből legyártottak négy darabot. A tanár kiválasztotta három legjobb tanulóját. A tanár és dákjai a hátukra vettek egy-egy ilyen zsugorító gépet, felálltak a konyhaasztalra, szembe fordultak egymással, és bekapcsolták a gépet. Megindult a zsugorodásuk, egyre kisebbek lettek. Közben állandóan meneteltek egymás felé, mert a köztük lévő távolság egyre nagyobb lett volna. Egyszer csak észrevették, hogy a lábuk alatt lévő talaj, ami tulajdonképpen az asztallap volt, egyre durvább felületű kezd lenni. Már szinte bukdácsoltak, amikor megláttak egy csillogó kockát, ami többé-kevésbé áttetsző volt, és mérete folyamatosan növekedett, mivel ők zsugorodtak. A tanár úr megjegyezte, hogy ez az egyik fiú tízóraijából kipottyant sókristály lehet. A végén a sókristály maga akkora lett, mint egy asztal. Na, ekkor erre másztak föl és folytatták egymás felé a menetelést. A végén megjelentek a sókristályban helyet foglaló klór és nátrium atomok.
Szóval belátható, hogy egy ilyen történetet nem lehet megszakítani, végig kell olvasni. Olvasás közben egyre jobban ki kellett volna mennem a vécébe, merthogy mindig reggel mentem ki. Én azonban rendületlenül olvastam tovább, és addig tartottam vissza szükségemet, ameddig csak bírtam. Egyszerre azonban egy hatalmas csattanás hallatszott, amit emberek sikítása, jajgatása és üvöltése követett. Egyszeribe elfelejtkeztem az atomi világ felfedezéséről, de még arról is, hogy a vécélátogatás már nagyon időszerű lett volna, amikor megláttam, hogy két idegen lakó vonszolja be az eszméletlen Mamit, és fektetik le az ágyunkra. Azonnal leugrottam a helyemről, és rohantam Mami mellé, ahol befészkeltem magam a teste és a fal közé. Közben már Zimányi doktor is ott volt, ő fogta a jobb pulzusát, én meg a balt. Zimányi doktor széthúzta Mami fekete alapú, zöld-piros kockás kiskabátját és megállapította, hogy a szívét több szilánk is átfúrta. Már akkor se élt, amikor lefektették az ágyra. Apu is előkerült vérző fejjel, de láthatóan nem volt komoly baja. A felesége fölé hajolt, és azt hajtogatta remegő szájjal, „Bözsikém ne hagyjál itt”, de akkor már mind a ketten keservesen sírtunk. Ildikó valahol hátul játszott két másik gyerekkel, de amikor azoknak a szülei látták, mi történt, Ildit nem engedték oda hozzánk, megpróbálták elterelni a figyelmét addig, amíg Apu egy kicsit összeszedte magát.
Az én életemet a könyv mentette meg. Az akna, amit az oroszok a végső támadás előtt lőttek ki, az udvarba csapódott be, könnyedén szakította át az üvegtéglákat és felrobbant a pince padlózatán, pontosan három méterre kedvenc tábori vécémtől. A vécétől két méterre lévő vaslemez ajtón a szilánkok könnyedén átjutottak. Abban a pillanatban, amikor becsapódott az akna, az én Mamim éppen az ajtó előtt haladt el, ment a kazánház felé reggelit készíteni. Apám a folyóson távolabb haladt, ő a bal arcán kapott egy szilánkot, de nem közvetlenül, hanem gellerből[26] a betonfalról.
Közben engem erőszakkal elvonszoltak Mami mellől, és hátra vittek a pincébe, ahonnan nem lehetett látni az ágyunkat. Még valami idegcsillapítót is belém tömtek, és állandóan „szegény gyereknek” neveztek. Aztán Mami testét becsavarták vastag, durván szőtt, lenvászon lepedőnkbe, amit azért láttam, mert végül is -„szegény gyerek hadd búcsúzzon el az anyjától”- odaengedtek. A lárma elült, mindenki magába roskadt. A többi gyerek, akinek nem halt meg az anyukája, nagyon meg volt szeppenve.
Nem sokkal később, a pince bejáratánál, dobtáras géppisztolyával, „nyemecki-nyemecki”-t üvöltve, megjelent az első orosz katona, aki percekkel később már „burzsuj, burzsuj” felkiáltással a ház egyetlen szegény emberének kezéről, a kövér és asztmás házmesterről rángatta le a karikagyűrűt.
Ezzel részünkre az ostrom és egyben a II. Világháború befejeződött. Édesanyám részére egy órával korábban.
[1]Abban az időben így hívták azt a gyereket, aki nyalizott a tanárnak, és persze midig, mindent megtanult.
[2] Az iskolaév befejezésekor tartott vallásos hálaadás.
[3] Tornaórákon, menetelés közben énekelt, japán induló kezdősora.
[4] Így nevezték, amikor csak egyetlen ellenséges gép volt az égen, feltehetően felderítési célból, de azért ez is riasztó volt.
[5] A cserép, üveg és fémgolyókat elnyűtt (hosszú) harisnyákban tartottuk. A golyózás egy fajta hazárdjáték volt, a golyók egymástól való elnyerésének céljával. Egyik ilyen mód a „ross vagy ratlan” névre hallgató játék, aminek a lényege, hogy benyúltam a harisnyába és kivettem egy marék golyót. A zárt öklömre a másik fiúnak rá kellett ütni és vagy azt mondta, hogy „ross” vagy azt, hogy „ratlan”. Tehát páros, vagy páratlan. Erre én kinyitottam az öklöm és megszámoltuk a golyókat. Ha eltalálta, akkor köteles voltam odaadni neki az egész marék golyót. Ha nem találta el, akkor ő volt köteles nekem adni ugyanennyi golyót.
[6] A legnagyobb bomba 500 kilós volt. A nagyobb hatás érdekében ebből lánccal összekötöttek 4-5 darabot és úgy dobták őket ki a bombázóból. A lánc miatt a bombák nem tudtak szétszóródni, ezért egy helyre estek le és nagyobb rombolást végeztek, mintha csak egy esett volna oda.
[7] A több százas kötelékben berepülő, és bomba terheiktől Magyarországon megszabaduló amerikai légierődöknek volt „liberátor” azaz „felszabadító” a hivatalos nevük, amit a magyar hadvezetés és a köznép is átvett.
[8] Ezt a kifejezést az unokámtól tanultam, akinek az a véleménye, hogy nincs nagyobb bűn a világon, mint „uncsi” dolgot erőszakolni egy gyerekre. Ez biztos így van, csak sajnos én akkor erről még nem tudtam.
[9] A Ferenc krt. és az Üllői út sarkán lévő nagy sárga épületnek volt a neve.
[10] A kor legmodernebb rádióvevőjének volt a jellemzése.
[11] A kor frazeológiája szerint a nemi erőszakot jelentette.
[12] Az „ostrom után” kifejezés négy évig érvényben volt, csak a fordulat évét kővetően, 1949 táján váltotta fel a „felszabadulás után”, de én még évekkel később is hallottam az anyámtól, hogy „Bezzeg az ostrom alatt megetted volna”, amikor apám fitymált valamit anyám főztén.
[13] Nagyon öreg, nagyon lassú, kétfedelű, orosz felderítő repülőgép, amire a kutya se hederített.
[14] A háború alatt, sötétedés után csak olyan szobában lehetett villanyt gyújtani, amelyiknek az ablaka le volt fedve sötétkék papírral, palettával, vagy valami mással. Közvilágítás pedig egyáltalán nem volt és a gépkocsik reflektora se éghetett, illetve volt rajtuk egy „csukja”, ami csak lefelé engedte a fényt.
[15] Akkor még senki se tudta, hogy egy aknával sok mindent lehet tenni, csak célozni nem.
[16] Ma Köztársaság tér a neve.
[17] Különböző méretű és típusú lőszer.
[18] Egy naptári hónap első péntekéről van szó.
[19] Az egyik harcoló fél által a másikhoz, fehér zászló alatt átküldött tiszt, akinek a szerepe mindkét fél részére fontos dolog megbeszélése.
[20] Amiből aztán Rákosiék „Vidámparkot” csináltak.
[21] Természetesen 1919-ről van szó.
[22] Német titkosrendőrség 1933 és 1945 között.
[23] Lapos tetejű, teherszállításra alkalmas lóvontatású, rugós felfüggesztésű kocsi.
[24] Hatalmas, félgömb alakú edény, amiben a háziasszonyok mosogattak a beépített mosogató kredencek elterjedése előtt.
[25] Négycsövű légvédelmi ágyú, aminek alsó és felső két-két csöve felváltva tüzelt.
[26] Gellernek a kemény tárgytól visszaverődő, vagy egyenes útjától eltérő szilánkot vagy lövedéket hívták.
Tételezzünk fel, kialakul egy helyi nukleáris háború Ukrajna és Oroszország között, ahol „mindössze” 100 db Hirosima méretű atomtöltetet robbantanak fel. Ez természetesen nem jelentené a III. világháborút, mindössze egy kisebb lokális összecsapást 15 kilotonnás (taktikai) bombákkal. A nagy kérdés az, mi lenne ennek a hatása az egész Földre, illetve az emberiségre nézve?
Nos 2007 Október 3-án Londonban rendezték a Royal Society of Medicine konferenciáját, ahol Dr. Ira Helfand amerikai traumatológus szakértő előadásából kiderül egy és más, aminek a csattanója 1 milliárd ember éhhalála, plusz néhány száz millió bizonyosra vehető halála, elsősorban betegségekből és a szűkössé vált élelmiszerekért kialakult harcok miatt. Ugyanis, a helyi jellegű összecsapás hatása kiterjedne az egész Földre. Helfand kihangsúlyozta, hogy ez nem rémhírterjesztés, hanem pontos felméréseken alapuló tény.
Korábban napvilágot látott tanulmányok szerint a „konfliktus” 100 millió tonna fekete kormot lőne fel az atmoszférába, ami évekre visszavetné a Föld átlaghőmérsékletét 1,25 °C-al, vagyis a gabonatermelésre rendelkezésre álló időt 10-20 nappal megrövidítené. Tegyük ehhez hozzá, hogy jelenleg a Föld élelmiszer tartaléka 50 napra elegendő, ami az utolsó fél évszázad minimuma. Ez a tartalék pedig nem lenne elegendő a vészhelyzet áthidalására. Következésképpen a világban beindulna az élelmiszer felhalmozás a vele járó fegyveres konfliktusok kialakulásával.
Az élelmiszer termesztés nagy fokú visszaesése már csak azért is elhihető, mert volt már rá példa. 1815-ben az indonéziai Rambora vulkán kitörése miatt 1816 volt a „nyár nélküli év”, ami az egész világra éhínséget hozott.
Dr. Helfand rámutatott arra, hogy az éhezés magával hozná a kolera, tífusz és egyéb betegségek járványát.
A konferencián Brian Toon amerikai atmoszférakutató (University of Colorado) által feltárt másik tanulmány szerint 100 darab 15 kilótonnás atombomba felrobbantása a Föld ózonrétegének 30-40 százalékos csökkenését vonná maga után, ami számtalan gazdanövény kipusztulásához vezetne. Dr Toon szerint ez egy teljesen új aspektus, amire még senki sem gondolt. Véleménye szerint ez a tényező is tömeges éhezéshez vezetne.
Nukleáris szakértők ezeket a kutatási eredményeket nem kérdőjelezik meg, de rámutatnak a nagy méretű bizonytalanságra. Mindenesetre, az biztos, hogy a lokálisan megvívott nukleáris háborúból származó radioaktív hamu, sokkal károsabb lenne a konfliktusból kimaradt országok részére, mint amire a politikusok számítanak, állítja John Pike a www.globalsecurity.org igazgatója.
„Lokális eseményeknek, globális következményei lesznek.” Figyelmeztet Dan Plesch (University of London). Tudomásul kell vennünk, hogy egy lokális nukleáris konfliktus okozta veszélynek, az egész emberiség ki van téve. „Többségében nem vagyunk tudatában annak, hogy mindannyiunk sorsát helyettünk dönthetik el Washingtonban vagy Moszkvában.
Úgy tűnik a Világmindenség az Ősrobbanást követően néhány milliárd évvel később drámai átrendeződésen ment át. Minden idők legalaposabb galaxis-feltérképezésnek ez a megállapítás a meghökkentő eredménye. Ezek szerint az Univerzumban lévő anyag eloszlása az igen sűrű csomókból kiindulva hirtelen átrendeződött és sokkal egyenletesebbé vált. Ezzel az új megállapítással a csillagászok nem tudnak mit kezdeni, fogalmuk sincs, mi okozhatta a változást.
A Sloan Digitális Égboltfigyelők kutatói a New Mexikóhoz tartozó Apache Pointban két felszentelt teleszkópot használva hoznak létre a teljes égbolt egy negyedére kiterjedő, részletes, 100 millió objektum, többségében galaxis helyzetének és fényességének megjelölésével egy három-dimenziós térképet. Már ebben a be nem fejezett állapotban is, amikor még csak 15 millió objektum van feltérképezve, messze felülmúl minden korábbi galaxis eloszlási felmérést, melyek során legfeljebb néhány százezer galaxisról lehetett csupán szó.
Budavári Tamás a John Hopkins Egyetemről (Baltimor, Maryland) és munkatársai különböző szűrőket alkalmaztak, hogy a felmérés során detektált galaxisokat a formájukra és korukra jellemző színeik szerint osztályozni tudják. A vörösebb galaxisok elliptikusak, öregebbek és nagyobbak. Ezek közvetlenül az ősrobbanást követően alakultak ki, és már régen túljutottak a csillagszületési fázison, vagyis többnyire idősebb, stabil csillagokból állnak. Evvel szemben a kékebb galaxisok spirálisok, melyek jó néhány milliárd évvel később alakultak ki és még ma is az aktív csillagszületés állapotában vannak.
A kutatók máris tudják, hogy a korai, vörös, még a jóval kisebb kiterjedésű és sűrűbb Világmindenségben kialakult galaxisok inkább csoportosultak, mint a későbbi, kék galaxisok, amelyek egymástól nagyobb távolságokra helyezkedtek el és nem volt elég idejük a csoportosulásra. Azonban azt várták, hogy az idősebb galaxisoktól a fiatalabbak felé húzódó eloszlási skála mentén történő elmozdulás egyenletességet fog mutatni. Evvel szemben, amikor a skála különböző részein helyet foglaló galaxisokat megkeresték kiderült, hogy az eloszlás messze nem volt folyamatos. Helyette egy éles ugrást tapasztaltak a két elkülöníthető galaxis populáció között, mivel az öregebb és vörösebb galaxisok jóval erőteljesebben csoportosultak, mint a másik csoport. „Ez erősen meglepő” mondja Andrew Connolly a Pittsburgi Egyetemen dolgozó munkatárs. „A csoportosulásnak számtalan fokozatával számoltunk, nem csak kettővel.”
Ez azt jelenti, hogy a múlt egy bizonyos pontján a galaxisok hirtelen eltérő módon kezdtek csoportosulni. Sőt nem csak a galaxisok. A fizikusok nagy része úgy gondolja, hogy a Világmindenség anyagának legnagyobb része láthatatlan, vagyis „sötét” és így a teleszkópokkal nem észlelhető. Feltételezik, hogy a gravitáció a sötét anyagot éppen úgy tereli össze, mint a látható anyagot és ezért eloszlása megfelel a galaxisok tömörülésének. Ha a kutatócsoport észlelése megfelel a valóságnak, akkor az egy drámai eltérést jelez a Világmindenségben jelenlévő teljes anyagi struktúrára.
Az eredmény annyira nem várt, hogy a New Scientist megkeresésére egyetlen fizikus se volt hajlandó érdemben válaszolni, mi lehet a kiváltó ok. Elképzelhető, hogy vagy a Világmindenség terjedési sebessége, vagy a gravitációs erő értéke változott meg hirtelen. Ezeknél valamivel valószínűbb, hogy valami fázis eltolódással állunk szemben, melynek során az anyag sűrűsége egy olyan küszöbértéket lépett át, ami után hirtelen a korábbitól eltérő módon tömörödött. Bármi legyen is a kiváltó ok, a kutató csoport meg van győződve arról, hogy a válasz megtalálása alapvető fontosságú annak megvilágítására, miért néz ki a Világmindenség úgy, ahogy ismerjük. Budavári szerint: „az összeterelődés közvetlenül kapcsolódik Világmindenségben jelenlévő anyag eloszlásához”.
A mindennapi maszturbáció távol tartja-e az orvost a háztól?
Régi intelmek: Meg fogsz tőle vakulni! Szőrös lesz tőle a tenyered! – Hála istennek, ezek a balsejtelmek többnyire már a múlté, de a legújabb kutatások ennél is jobb hírekkel szolgálnak a fiatal férfiaknak: a gyakori önkielégítés védelmet nyújthat a leggyakoribb rákfajta ellen.
A Melbourne-i Rák Tanács munkatársa Graham Giles és csoporttársai 1079 prosztatarákban szenvedő férfitől részleteiben érdeklődtek szexuális szokásaikat illetően, majd az adatokat összemérték 1259 hason korú, de egészséges férfi adataival. A csoport úgy találta minél gyakrabban maszturbál egy férfi 20 és 50 éves kora között, annál kisebb az esélye, hogy prosztata rákot kap.
A védő hatást legjobban huszonéves korban lehet elérni. Azok például, akik hetente ötnél több alkalommal ejakuáltak huszonéves korukban, harminc százalékkal kisebb eséllyel kaptak prosztata rákot életük későbbi szakaszában.
Ezek az eredmények ellentmondanak korábbi tanulmányoknak, amelyek szerint minél több szexuális partnere van egy férfinek, és minél nagyobb a szexuális aktivitásuk, annál nagyobb az esélye, – akár 40 százalékkal is több -, a prosztata rák kialakulására. A két kutatási adat közti különbség oka abban van, hogy a korábbi tanulmányok szerint a szexuális aktivitás közösülést jelentett, míg a legutolsó felmérés az ejakulációk számára összpontosított függetlenül attól, hogy volt-e közösülés vagy sem.
A kutató csoport úgy gondolta, hogy közösülésből származó fertőzés növelheti a prosztata rák előfordulását. „Ha ki tudtuk volna venni a közösülésből származó ejakulációkat a kalkulációból, akkor az önkielégítés óvó hatása még nagyobb lett volna” állítják a kutatók. Giles hozzátette még: „A férfiak prosztatájukat számtalan módon igénybe tudják venni, nők vagy akár férfiak segítsége nélkül is”.
Giles elfogadja azt a lehetőséget, hogy a megkérdezett férfiak hazudhattak szokásaikat illetően, de nem tartja valószínűnek, hogy ez befolyásolná az eredményeket. Végtére is az önkielégítéssel kapcsolatos kérdés nem sarkalja hencegésre a férfiakat, ellentétben például a „Hány szexuális partnere volt?” kérdéssel.
A kérdés mégis az, a gyakori ejakuláció miért csökkenti a prosztata rák valószínűségét? A csoport úgy gondolja, hogy az ondó kilövelés megakadályozza karcinogén (rákkeltő) anyagok felgyülemlését a mirigyben. A prosztata termeli az ondó legnagyobb részét, amiben jelentős mennyiségű nátrium, cink, fruktóz és citromsav található. Ezeknek az alkotóknak a vérből történő koncentrálása akár hatszázszoros is lehet. Innen indul ki a baj. Kutyákkal végzett kísérletek kimutatták, hogy olyan karcinogének, mint például a cigaretta füstben bőségesen található 3-metilkolantrén, szintén koncentrálódik az ondóban. Giles szerint: ez a pangó prosztata hipotézis, vagyis minél gyakrabban öblítjük ki a vezetéket, annál kevesebb anyag marad benne, ami a nyálkahártyát károsíthatja.
Ezek az eredmények sokatmondó párhuzamosságot jelentenek a prosztatarák és az emlőrák között. Ugyanis jól ismert, hogy a szoptatás csökkenti az emlőrák kialakulási esélyét, feltételezhetően azért, mert az anyatej kimossa a rákkeltő anyagokat az emlőből.
„Ezek a mechanizmusok azonban kizárólag spekulációk termékei.” Int óvatosságra a Marylandi Nemzetközi Epidemiológiai Intézet emlőrák specialistája Loren Lipworth.
Ha azonban az eredmények más oldalról megerősítést nyernek, akkor a prosztatarák elkerülésével kapcsolatos orvosi tanácsok nem lesznek lehatárolhatók diétákra és testedzésre. Megelőző óvintézkedésnek fog számítani a gyakori maszturbáció is.
Az alábbi ábrán könnyen nyomon követhetjük a NATO szukcesszív terjeszkedését, aminek célja egyértelműen Oroszország bekerítés. A jelenleg dúló ukrán – orosz háborúnak tulajdonképpen ez adja a kázus bellijét.
A szaggatott vörös vonal a rekord minimum jég fedettség. A folyamatos kék vonal pedig a jelenlegi jég fedettséget jelzi. Itt láthatjuk, hogy március 9.-től megindult a jég olvadása annak ellenére, hogy a tavaszi napéj egyenlőséghez még hiányzott 14 nap, tehát két hét. Vagyis a Nap az északi pólusnál még nem kelt fel. Feltételezem, hogy az olvadáshoz szükséges hő alulról érkezik.
Az idén, március 19.-én a jégmező mérete 14.471.000 km2 volt. Múlt év, március 19.-én a jégmező mérete 15.289.000 km2 volt. A különbség 818.000 km2, ami hazánk területének több, mint nyolcszorosa. Érdemes lesz figyelemmel kísérni az Arctik viselkedését. Könnyen lehet, hogy most indul be a hirtelen melegedés.
A Johan van Oldenbarnevelt nevű, 20.000 tonnás, holland kivándorló hajó fedélzetén 153 magyar menekülttel hajózott ki a nyílt tengerre, hogy négy hét alatt elvigye őket (Afrika megkerülésével) az ígéret földjére, Ausztráliába. Négy hét hosszú idő, főleg, ha nem kell alatta napi 10-12 órát robotolni, így az anyanyelvükön kívül egymáshoz egyéb módon nem kötődő emberek gyorsan barátságra léptek különböző közös érdeklődések alapján.
A legkézenfekvőbb az udvarlás lett volna, de ezen a téren az aránytalanság minden mértéket felülmúlt. A mindössze három szabad hajadonra nem kevesebb, mint negyvenhét facér férfi jutott. Ilyen egyoldalú versengésbe benevezni se nagyon érdemes. A nők, mármint az a bizonyos három szabad préda, természetesen aratott. Precízebben megfogalmazva, vagy inkább modernebb szóhasználattal, érdekérvényesítésük kitűnőnek volt mondható, annak ellenére, hogy külcsín tekintetében a hazai mezőnyben nemigen arattak volna átütő sikert.
A férfi választékban Pali, magyar atlétaválogatott, több testhosszal verte a mezőnyt, mert nem csak feltűnően csinos, 183 cm magas, de szellemes és jó humorú is volt. Nem csoda, hogy Erzsi, Jutka és Zsuzsa, a szabad trojka mind három tagjának csakis érte dobogott a szíve.
Zsuzsa hamar kiesett a versenyből, mert ő a szüleivel együtt utazott és Pali nem akart komplikációt. A maradék kettő közül Jutka egy vagány pesti csaj volt, míg Erzsi kissé maradi Pest környéki lány. Így aztán Pali jó érzékkel Jutka mellett döntött, aki négy hétre tökéletesen kielégítette szexuális igényeit, miközben az úszó szálloda szép csendben szelte a hullámokat.
Zsuzsa a mama és a papa társaságában volt fellelhető a römizők környékén, este a szalonban felkérhették egy táncra, délelőtt pedig a deck-játékokban szívesen vállalta bárkinél az ellenfél szerepét, de a maradék 46 hím tesztoszteron feleslegének levezetésében ez vajmi keveset segített.
Erzsi, a dús testű, szexre éhes asszonyállat eldöntötte, hogy vagy Pali, vagy senki. Esténként a korlátnak dőlve órákon keresztül bámulta a sötét hullámokat és szinte kínálkozott, hogy valaki csatlakozzon hozzá, ami rendre be is jött. Nem volt olyan magyar férfi, aki legalább egyszer szóba ne elegyedett volna vele. Ilyen alkalmakkor perceken belül kiderült, hogy Erzsi megőrül a Paliért, nem tudja, mit tegyen, mert Palinak kizárólag kabintársa, Jutka kell. Ráadásul ez az állandó megaláztatás, hogy neki esténkét nem szabad bemenni saját kabinjába, mert ott folyik a szeretkezés.
Egyik-másik férfi tett némi célzást arra, hogy talán mással, egy másik kabinban, mondjuk az övében, sikeresen kárpótolhatná önmagát a sérelmezett veszteségért, de ilyenkor Erzsi némi undorral a szája szélén közölte a már ismert verdiktet, neki csak a Pali kell.
Én voltam az egyetlen fiatal férfi, egészen pontosan 24 éves, aki úgy gondoltam, hogy egy meghitt beszélgetés Erzsivel ugyan nem hűti le kielégítetlen vágyaim feltörő hullámait, de több a semminél. Úgy gondoltam, hogy az Erzsivel való beszélgetés szórakozást nyújtó értéke meghaladja egy ultipartiét, főleg, amikor vesztek, ami különben ritkán következett be. Így aztán egy idő után Erzsi mindennapos beszélgető partnerévé váltam, miközben a többi hím meg volt róla győződve, hogy én vagyok a befutó.
És hogy miről beszélgettünk? Részletesen beszámoltunk hazai volt szerelmeinkről, csalódásainkról, terveinkről és persze Paliról is, de jó sokat. Egyszóval jól összebarátkoztunk, ami nő és férfi között állítólag lehetetlen, de ezt akkor még nem tudtam.
Mint már rámutattam, a vissza-visszatérő téma Pali volt, és mint egy jó barát, nem csak megértettem Erzsi bánatát, éreztem át szörnyű helyzetét, de őszintén segíteni is szerettem volna neki. Hosszas fejtörés után sem jutott eszembe okosabb, megpróbálni Palit féltékennyé tenni. Erzsinek tetszett is a terv, mert korábbi tapasztalatai szerint ez be szokott válni. Aztán addig rágtuk a témát, amíg ki nem dolgoztuk a pontos tervet.
Ezek szerint Erzsi közölte kabintársnőjével, Jutkával, hogy ennek az egyoldalúságnak vége. Egyik este övé a kabin, de minden második este viszont Erzsié. A bejelentésre Jutka egy kissé meglepődött, de nemigen volt választása, elvégre az igény méltányosnak volt nevezhető.
– Szabadna megkérdeznem, kivel óhajtasz a kabinban lenni? – kíváncsiskodott a korábbi tejhatalmú kabinbitorló.
– Semmi közöd hozzá – válaszolta Erzsi – de, mert úgy se maradna titokban, elárulhatom, Tiborral.
– Hát, ami azt illeti, Tibor jó fej, jól választottál. Nem nevezném egy daliának, de legalább nem hülye.
Ezzel aztán lerendeztük a kabin-ügyet, este pedig Erzsivel birtokba is vettük a kabint. Belülről bezártuk az ajtót, és röhögve vettük tudomásul, hogy a terv eddig egész jól bevált. Később azt vitattuk, mit fog ehhez szólni Pali, mi lesz a reakciója, és egyáltalán mik Erzsi további tervei.
Erzsi elmesélte, hogy ő még abba is belemenne, ha Pali megtartaná magának Jutkát is, de a férfiből neki is meg kell kapni a jogos részét. Hát, ez nem rossz, állapítottam meg, de miért lenne neked „jogos részed”. Hát, azért mert szerelmes vagyok belé. Ugyan logikailag ez sántított egy kicsit, de fiatal korom ellenére annyit azért már értettem a nőkhöz, hogy egy szerelmes nőtől logikát elvárni nem lehet. Szóval nyúztuk a témát elölről hátra, majd hátulról előre, míg a végén mindkettőnket elnyomott az álom.
Reggel elsőnek arra ébredtem, hogy a kerek ablakon ömlik be a napsugár. Kimásztam az ágyból, kitártam a kajüt ajtaját, hadd legyen egy kis légmozgás, ami kiviszi az apró helyiség enyhén fülledt levegőjét. Erzsi éppen akkor ébredt fel, amikor a kitárt ajtótól visszafordultam, és mindjárt rám is üvöltött:
– Csukod be azonnal az ajtót!
Csodálkozva néztem rá, de Erzsi folytatta.
– Hadd lássa a fél hajó, hogy nálam aludtál, de hogy megbasszál, az eszedbe se jutott.
Azt nagyon hamar megtanultuk, hogy az idős kor, az elhízottság, és a dohányzás óriási rizikó fakor. Csakhamar azt is tapasztaltuk, hogy míg egyesek komoly betegségen esnek át, és bele is halhatnak, mások hihetetlen könnyűséggel élik túl a fertőzést, sőt, adott esetben meg se kapják (például házastársak között az egyik halálos beteg, a másik el se kapja tőle). Hogy ennek mi van a hátterében a mai napig rejtély volt. Most azonban kiderült, hogy a hajlandóságot és a védettséget a vérben található különböző fehérjék határozzák meg. Folynak a vizsgálatok annak megállapítása végett, hogy pontosan mi okoz mit. Ha kiderül, akkor könnyen megállapítható lesz, hogy kit tanácsos beoltani, és ki engedheti meg magának a betegség félvállról vételét. Esetleg a kedvező fehérjék ismeretében lehetséges lesz egy hatásos gyógyszer kifejlesztése.
1943. július 27.-én majdnem ezer angol bombázó több mint 2000 tonna bombát dobott Hamburgra. A bombák nagy része gyújtóbomba volt. Ez a várost égő pokollá változtatta. A hőmérséklet a város közepén elérte az ezer fokot, beindítva ezzel a világ első tűzviharát. A szuper forró levegő oly gyorsan emelkedett, hogy oldal irányból beszívott levegő hurrikán erejű szelet eredményezett, ami az embereket középre húzta, ahol égő fáklyává váltak. Azon az éjszaka több mint 40.000 ember halt meg.
1945 kora tavaszán az amerikai 20. Légierő, maga mögé kényszerítette a RAF rekordot Tokió leégetésével. 16 négyzet-mérföld sűrűn lakott területen okozott tűzvészt, ami több mint 80.000 ember halálát okozta.
Ez akkor jutott eszembe, amikor a szajha médiában azt olvasom, hogy az oroszok háborús bűnöket követnek el Ukrajnában. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de ha lenne is alapja, ez tipikus esete a bagolynak, amelyik állítja, hogy a veréb nagyfejű.
1945 és 1989 közötti Hideg háború Bacchanália volt a fegyver gyártók, a Pentagon és a CIA, valamint a diplomaták részére, akik egyik országot kijátszották a másikkal szemben a világ sakktábláján, és végül a multik részére, akik loptak és fosztogattak egyenlőség jelet téve a rabló kapitalizmus és a szabadság közé. A nemzetbiztonság nevében tevékenykedtek a hidegháborús harcosok, akik nagy része önjelölt szabadelvű, a független média, emberjogi szervezetek, és azok, akik ellenzik az állandó háborús gazdaságot, és az amerikai társadalom militarizálását.
A döntés, hogy utasítsuk el az oroszokkal történő békés együttélés lehetőségét a Hideg háború végén egyike a minden képzeletet leginkább felülmúló bűne a XX. századnak. Oroszország provokálásának veszélyét a Szovjet Unió összeomlásakor olyanok érzékelték, mint Henry Kissinger és George F. Kennan, akik a NATO kiterjesztését közép Európába a „legveszélyesebb hibának tartották a teljes Hideg háború alatti időben.”
Ez a provokáció annak az ígéretnek a megszegése, ami szerint a NATO nem fog tovább terjeszkedni az egyesített Németország határain túl. Azonban Lengyelországot, Magyarországot, Cseh Köztársaságot, Bulgáriát, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Romániát, Szlavóniát, Szlovákiát, Albániát, Horvátországot, Montenegrót, és Észak Macedóniát bevezették a Nyugati Katonai Szövetségbe. Ezt az árulást megfejelték azzal, hogy több ezer (főleg amerikai) NATO katonát telepítettek Kelet Európába.
Lehet, hogy Ukrajna orosz inváziója a Nyugati Szövetség cinikus célja, ami mára a NATO kiterjeszkedés ellenőrizhetetlen megszilárdulása. A háború mesterei örvendezhetnek, de a potenciális következményei, beleértve a globális megsemmisülést, félelmetesek.
A békét feláldozták az USA globális hegemóniájáért. Feláldozták a hadiipar sok milliárd profitjáért. A béke lehetővé tette volna, hogy kezeljük a klíma katasztrófát. De hiába kiáltjuk, hogy békét, békét, nincs béke. Az országok lázasan fegyverkeznek, nukleáris háborúval fenyegetnek. Felkészülnek a legrosszabbra, bebiztosítva ezzel a legrosszabb bekövetkezését.
A hosszan elnyúló, Oroszországgal és Kínával folytatott konfliktus felé történő menetelés visszafelé fog elsülni. Amerika gazdasági uralmának folyamatos elvesztését megállító kétségbeesett erőfeszítéseket nem fogja megakadályozni a katonai dominancia. Ha Oroszország és Kína létre tud hozni egy alternatív financiális rendszert, ahol az amerikai dollárnak nem lesz szerepe, az az amerikai birodalom összeomlását fogja jelezni. A dollár értéke zuhanni fog. Amerika hatalmas tartozását biztosító kincstári kötvények értéktelenné válnak. Véleményem szerint Oroszországot sújtó gazdasági szankciók, egy olyan mechanizmus, ami minket fog tönkre zúzni, hacsak nem áldozzuk fel magunkat egy termonukleáris háborúban.
A döntés, hogy tegyük tönkre az orosz gazdaságot, és az ukrajnai háborút Oroszország részére tegyük elviselhetetlenné, és döntsük meg a Putyin rezsimet nem más, mint a Gonosz Pandóra szelencéjének a felnyitása. A társadalom nagy fokú rombolása (lásd Afganisztánt, Irakot, Szíriát, Líbiát vagy Vietnámot) megvan a maga tehetetlensége. Elpusztítja azokat, akik istent játszanak. Az ukrajnai háború elhallgattatta a baloldal utolsó emlékeit is. Majd mindenki könnyelműen aláírta a nagy keresztes hadjáratot a Gonosz utolsó megtestesítője ellen. Vlagyimir Putyin, csak úgy, mint a többi ellenségünk, lett az új Hitler. Az Egyesült Államok 13,6 milliárd dollár katonai és humanitárius segítséget fog adni Ukrajnának.
Az 5000 fős EU gyors bevethető egység, a teljes kelet Európa NATO hadba állítása, a korábbi szovjet tömb NATO fegyverekkel való ellátása. Németország a II. Világ háború óta először fegyverkezik, fegyver export tilalmát felemelte, az új fegyverkezésre fordított költségvetés duplája a megelőzőnek. A NATO harca kész egységeit Romániába és Szlovákiába helyezik. Lengyelországban az amerikai csapatok létszámát a duplájára, 9000 főre emelik. Svédország és Finnország fontolóra veszik semlegességük feladását és a NATO-hoz való csatlakozást.
Ez a globális háború receptje. A történelem és az össze konfliktus, ahonnan tudósítottam azt mutatják, hogy amikor a katonai felkészülés elkezdődik, gyakran csak apróságra van szükség, hogy a halotti máglya begyulladjon. Egyetlen kis hiba. Egy túlkapás. Egy katonai kockázat felvállalása. Egyetlen felesleges provokáció. Egyetlen kétségbeesett tett. És az elkerülni kívánt végzet bekövetkezik.
Linda Thomas-Greenfield Amerika ENSZ nagykövete: „Láttunk videó felvételeket arról, hogy az orosz csapatok tiltott veszélyes fegyvereket vetettek be Ukrajnába. Pontosítva kazettás és vákuum bombákról van szó, amiket a Genfi Konvenció tilt.” Néhány órával később a szöveget kiegészítették „amennyiben a civil lakosság ellen vetik be”. Az ok? Az USA (csakúgy, mint Oroszország) a konvenciót nem írta alá. Az USA használta őket Vietnámban, Laoszban, Kambodzsában, és Irakban. Adott belőle Szaud Arábiának a Jemen elleni harcokhoz.
Putyin szívességet tett a hadiiparnak. A háborús uszítok azt kaptak, amit legvadabb álmaikban se reméltek. Most már nincs akadály, hogy meneteljünk a végítélet felé. Katonai költségvetések az egekbe szálltak, a kezelt krízisek felgyorsulnak. Kína és Oroszország létrehozzák az új gonoszok tengelyét. A szegényekről elfelejtkeznek. A világ teli lesz kétségbeesett menekültekkel. A fiatalokat feláldozzák a dicsőség, a tisztesség és a hazafiság oltárán. Az elesettek szenvedni fognak és meghalnak. Az igazi hazafiak a tábornokok, fegyver gyártók, média, és demagógok, akik több és még több vért követelnek. A halál szolgái uralkodni fognak, mint az olimpia istenei. És mi megszeppenve a félelemtől, berúgva a háborútól, a kollektív hisztériától elragadva, követelni fogjuk saját megsemmisítésünket.
Az Omikron BA.2. alvariáns az amerikai gyerek halálozásban rekordot döntöget
Szerző: Emma Arceneaux
Amerikában a gyerek halálozás okai közül a COVID fertőzés áll az első helyen. A Világban az Omikron töretlenül tejed. Ennek ellenére a kormányok egymást követve állítják le a védekezéseket. A tömegek úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Hogy ne derüljön ki a turpisság, már 3 amerikai állam is leállította a napi adatszolgáltatást a halálesetekkel kapcsolatban.
Tibor bá’ vissza a múltba online (a fonák oldal margójára)
Az eltört lábak esete
Elöljáróban annyit tudni kell, hogy Ausztráliában a férfiember előbb vagy utóbb megtanulja, más feleségével nem érdemes hülyéskedni. Amikor visszajöttem szülőföldemre ez a tanulság még jó ideig domináns karakterem maradt. Ebből következett, hogy munkahelyemen a nők legvaskosabb „kikezdéseire” se reagáltam a társadalmilag elfogadható szinten. Ennek egyenes következménye volt, hogy a hátam mögött egy kicsit kicikiztek. Ugyanis abban a gulyás kommunista időkben a munkatársak keresztül-kasul – hogy is mondjam – szexuálkodása nemzeti sporttá nőtte ki magát. Egy idő után az emberről lekopnak az ilyen unpraktikus csökevények, de mint írtam, csak egy idő után. A következőkben felvázolt események nekem az említett kopásos időszak kezdetére estek, amit egyetlen kifejezéssel úgy jellemeznék, hogy még erősen balfácán voltam.
Különben, ez volt a házibulizás hőskora, amit a kezdetleges híradástechnikai eszközök megjelenése tett lehetővé. Ezzel kapcsolatban lett egy ötletem és egyetlen nagy fakávába összeépítettem egy világvevő rádiót, egy mikrobarázdás lemezjátszót, egy szalagos magnetofont és egy nagy képernyős TV-t. Aztán hátul össze-visszaforrasztottam a vezetékeket, beépítettem néhány kapcsolót és már kész is volt az univerzális zenedoboz. Az egésznek egyetlen szépséghibája volt, hogy nem úgy és nem olyan hangminőséggel működött, ahogy azt én elképzeltem.
Hiánygazdálkodásban az ilyen mellényúlás természetesen nem volt végzetes. Az egészet elvittem a Bizományi Áruházba, ahol bizományba bevették egy kicsit többért, mint amennyibe a beszerelt eszközök összesen kerültek. Mondhatnám, még kerestem is a dolgon.
Talán tíz nap se telt el, és a postás kihozta a vételárat. A borzadmány viszonylag gyorsan elkelt, én pedig elkezdtem fátylat borítani a múltra, amiben két nappal később egy telefon erősen megzavart.
Egy ismeretlen nő azt közölte velem a telefonban, hogy ő a borzadmány új tulajdonosa, és sajnos a magnó nem működik benne. Aztán gyorsan hozzátette, hogy engem természetesen semmi felelősség nem terhel, nem kíván rajtam semmit számon kérni, de mivel a Bizományiban azt mondták, hogy ez egy házilagosan kivitelezett darab, legokosabb, ha az alkotóhoz fordul.
Ilyesmi manapság természetesen nem fordulna elő, mert minden üzleti titoknak számít, még az is, hogy az ügyfél melyik kézzel írta alá a bizományi szerződést, és akkor még hol vagyunk a szerződő személytől. Akkoriban ez előfordult, és a hölgy, telefonszámom birtokában szinte könyörgésre fogta a dolgot, mivel a férje háta mögött történt a beszerzés, aki személyesen őt tette felelőssé a borzadmány megvételéért.
Jól van asszonyom, – esett meg a szívem – de mit tehetek? Hát, nem lennék-e szíves átugorni hozzá és megjavítani a készüléket, ami nekem nem jelentene túl nagy nehézséget, hiszen én vagyok az alkotó, és különben is, nem kívánja ingyen.
Magamhoz vettem néhány apró szerszámot, a forrasztópákát és este 7 óra körül átugrottam a szomszéd kerületbe. Az asszony az előszobában csendre intett, mert hogy 2 éves kislányát most fektette le, majd bevezetett a nappaliba, ahol a lakás dísze, az én torz szüleményem a szoba közepén helyezkedett el. Kiderült, hogy a férj nincs itthon, mert hétfőtől péntek estig vidéken dolgozik, és csak a hétvégére jön haza, különben megöli, ha nem fog működni a készülék.
Nem akartam sok időt vesztegetni, mert 8 órára mozijegyem volt, ezért a berendezés hátsó borítóját gyorsan lenyitottam és belekukkantottam a különböző színű, szigetelt vezetékek kavalkádjába. Csakhamar észrevettem, hogy az egyik vezeték forrasztása elengedett. Elő a pákát, és ripsz-ropsz már helyére is került a fránya vezeték, csak azt nem értettem, hogy a fenébe eresztett el ilyen gyorsan egy forrasztás, amikor nem volt szokásom kispórolni a forrasztó ónt.
Bekapcsoltam a készüléket, és együtt észleltük, hogy minden tökéletesen működik. Na, lett erre hatalmas hálálkodás, meg „mivel tartozom”, stb. Az egészet leráztam magamról, mint kutya a vizet, és már rohantam is haza.
Két nappal később, szerdán egy újabb telefon. A hangját természetesen megismertem, csak azt nem tudtam kitalálni, mi a fenét akarhat már megint a két éves kislány anyukája, természetesen megint 7 óra után. Ó, semmi különös, csak megint nem szól ez az átkozott zenegép. Én meg amilyen marha vagyok, újra átmentem.
Két nap alatt semmi sem változott. A kislány aludt, suttogni kellett, a zenegép a helyén, csak éppen nem működött, de a nőn ruha helyett pongyola volt, jó szorosan a testére kötve. A fene, hogy enné meg! Újra lebontom a hátsó fedelet, és újra betekintek a vezeték-kavalkádba. A franc! Ugyanaz a vezeték megint szabadon lógott a levegőben, csak most már meglátszott a helye, ahová alaposan oda volt forrasztva. Semmi kétség, a drótot valaki erőszakkal szakította ki a helyéről. Kérdezem a nőt, hogy a kislánya szokott-e nyúlkálni ilyesmihez. Nem, dehogy, hiszen még csak totyis. Ezt természetesen én magam is tudtam, de a férj ugye nincs itthon péntek estig, akkor más nem lehetett csak a nő.
Na jó, visszaforrasztottam a drótot, és közben, én hülye, azon kezdtem töprengeni, mi a fenének tépte már megint ki. Forrasztás alatt a nő kérdezgette, mivel tartozik, mondtam, semmivel. Hát, azt ő nem kívánhatja, most már másodszor rángatott ide. Akkor, legalább hadd kínáljon meg valamivel, és már nyitotta is ki a bárszekrényt, töltött, és a mennyezeti világítását mindjárt ki is kapcsolta hozzá.
Hát igen, én voltam harminc valami, a nő nem lehetett több huszonötnél. Hát legyen, adtam meg magam a sorsomnak, és fényjelzésnek szánva elkezdtem kioldani az inggombjaimat. A nő megindult felém kezében két pohárral, majd az előttem lévő fotelbe úgy térdelt bele, hogy jobb combja tövig kibújjon a pongyola nyílásán, és felnyújtotta nekem az egyik poharat, de még mielőtt megfoghattam volna, visszarántotta, és felegyenesedett.
Szent isten, mi volt ez? – Kérdezte suttogva. – Jaj, a férjem, csak neki van kulcsa az ajtóhoz. Való igaz én is elkezdtem hallani valami motoszkálás félét az előszobából. A nő először a villanyt kapcsolta vissza, majd a poharakat akarta eltüntetni, mialatt én visszagomboltam az ingem, amikor kinyílt az ajtó és besántikált rajta egy begipszelt lábú férfi. Én meg álltam egy csavarhúzóval a kezemben.
A nő kérdés nélkül megmagyarázta a félreérthetetlen helyzetet, miszerint épp most lettem kész a javítással és fizetés fejében meg akart kínálni egy pohár likőrrel. Erre a férj felnézett az imént még sötét csillárra, mire a nő közölte, hogy a TV kipróbálása miatt volt sötét a szobában.
Ekkor néhány másodperc szünet következett, ami alatt mindenki felmérte a helyzetet. A férj rájött, hogy az erőviszonyok a törött lába miatt messze felém billennek, semmi értelme a kakaskodásnak, különben is, nem velem van elszámolni valója, hanem a nejével. Így aztán bunyó helyett elmondta, hogy munka után lementek focizni, egy szerencsétlen esés, neki eltört az alsó lábszára, ellátták és kiírták hat hétre, hát hazajött. A likőr ottmaradt, én eljöttem. A nő kikísért és az ajtóba, mielőtt kiléptem volna rajta, gyorsan megcsókolt.
Hazafelé végig röhögtem az utat. Huszonéves korban nehéz kibírni férj nélkül hétfőtől péntekig, de mi lesz most hat héten át egy begipszelt lábú, kurvára mérges férj mellett.
Pár nappal később megint csöngött a telefon, amiből a kagyló felvétele után a jól ismert hang, kacarászás kíséretében, tegeződve azt kérdezte, nem rossz-e a TV-m, mert szívesen feljönne megjavítani. Azt mondtam neki, ne jöjjön, mert nem örülnék neki, ha a feleségemnek emiatt kellene eltörni a lábát. Egyetlen dugás nem érné meg a házimunka hat hétre szóló átvállalását.
U.i.: Akkor fogadtam meg, hogy idegen lakásban nem dugok, csak szingliket.
Emmanuel Makronnal, a jelenlegi francia köztársasági elnökkel, 16 éves korában, az akkor 40 éves tanárnője szexuális kapcsolatot létesített, oly sikeresen, hogy a mai napig tart. Most ne menjünk bele abban, hogy Makron a legszebb férfikorban van, míg felesége 70, ami miatt „szépségére” évente milliókat költ. Ezt előre tudták, és felvállalták.
Ami érdekes, hogy ez nyilvánvaló nemi erőszak (még akkor is ha a kiskorú beleegyezett), de úgy tűnik, ez se akkor nem volt büntethető, se most nem az, hacsak nem évül el. Vagy inkább arról van szó, ha egy idős férfi teszi gyereklánnyal, az elfogadhatatlan. Ha idős nő teszi kisfiúval, az bocsánatos bűn. Magyarul az egyenlőtlenség fennáll, ahogy arra rámutattam a tegnapi posztban.
Csak ne higgyük azt, hogy a Makron eset egy unikum. Amerikából évente jönnek ilyen esetek, amikor harmincas, negyvenes éveiben járó tanárnő és fiú tanítványa szexuális kapcsolatot létesít. A különbség mindössze annyi, hogy ott a tanárnőt elítélik.
Egy példa: a 33 éves Jassica Langford tanár 2017-ben szexuális kapcsolatot létesített egy 14 éves tanítványával. Jutalmul különböző ajándékokat adott a fiúnak. Langfordnak volt férje, aki a tárgyaláson kiállt mellette. A lényeg, hogy a hölgy mindössze egy évet ült. Vagyis, ha a tanár férfi és a tanítvány egy 14 éves lány, akkor ennek a többszöröse jár neki. Erre mérget lehet venni. Egy lányt kihasználni undorító dolog, egy fiút kihasználni már távolról se az.
Nem 1956-ról akarok írni, hanem arról az 56 éves tanárról, aki szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves tanítványával. Az a férfi vessed rá az első követ, aki már elmúlt 56 éves, és ellen tud állni egy fiatal nő célzott csábításának. Hosszú pályafutásom alatt összesen 3 nő kért fel, hogy pénzért tanítsam angolra. Mind a háromnál szex lett a tanulás vége. Egy esetben mindjárt az első órán, két esetben a harmadik óra helyett.
Az 56 éves tanár nyilván már minimum 30 éve tanít. Nagy valószínűséggel ez az első esete, amiért fog kapni 8 évet, mert egy (valószínűleg) rég nem szűz csitri korai ambíciójának nem volt képes ellenállni.
Középiskolás tanulmányaim első évében volt egy lány – nyilván 15 éves – aki a rajztanár asztalához minden órán kiment, az asztalára hajolva kért tanácsot az általa kreált textilmintával kapcsolatban. A negyedik óra után többet nem ment ki. A bennfentes lányok tudni vélték, hogy feljárt a (különben nős) tanár lakására, ahová fiúk is jártak. Nem volt nagy ügy, a rajztanár meglehetősen bohém volt. Minden a helyére került.
Harmadikban egy másik lány a kémia óra előtt blúza felső három gombját kigombolva elég kihívóan viselkedett, provokatív szakkérdéseket tett fel. Egy idő után az óra végén bevonult a kémiatanár szobájába. (a tanári mellett a legtöbb tanárnak volt magánszobája) Megszűntek a blúz kigombolások, de egyikünk-másikunk találkozott velük itt-ott. Én láttam őket egy csónakban a Rómain. Szóval viszonyuk köztudott volt mind a diákok, mind pedig a tanárok körében. A csaj nem töltötte be a tizenhetet, elvileg még kiskorú volt. Hogy már 5 éve hatalmas csöcsei voltak, az talán megfontolás tárgyát képezte, mert senki se tett feljelentést. Persze kérdés, ha tett volna, nem röhögték volna-e ki.
Az egyetemi hallgatónőkről köztudott, hogy vizsgáikon tömegesen vetik be női mivoltukat. Persze ők 18 felettiek, és ez jogilag OK. Bennem azonban felvet egy kérdést. A metoo mozgalom rámutatott arra, hogy a férfiak nem bírnak a bőrükbe maradni és „zaklatják” a nőket, sokszor csak verbálisan. „Zsuzsika, milyen csinos ma, este fürdés közben szívesen megmosnám a hátát.” Ez a mondat 10 év múlva 50 ezer dollárt ér a metoo mozgalomnak köszönhetően.
Ezzel kapcsolatban csak azt nem értem, a kigombolt blúz, a villantott emlők, a csáb mosoly, miért nem könyvelhető el zaklatásnak. És miért nem nevezhetőek enyhítő körülménynek. Mert azt nem tudom elképzelni, hogy az 56 éves tanár csak úgy megkérdezte a 13 éves tanítványt. Mond Marika, te még szűz vagy. Nem tanár úr kérem. Akkor gyere fel hozzám, nem harapok. Sokkal valószínűbb, hogy Marika volt a kezdeményező: „Jaj tanár úr, olyan szép szemei vannak, pont mint a papámnak.”
Gwenaëlle Douaud professzor az UK Biobank tanulmány szerzője: „Hatalmas értelem csökkenést láthatunk… bonyolult feladatok végzésénél tapasztalható értelmi csökkenést okoz a COVID fertőzés.”
Az egész világon végzett tanulmányokból minden nap érkezik új bizonyítás a SARS-CoV-2 fertőzés okozta komoly veszéllyel kapcsolatban. Az UK Biobank legújabb publikációja a Nature-ben jelent meg, amiben feltárják, hogy az agy szürkeállomány vesztése komolyan aggasztó.
Az University of London keblén belül az UK Biobank beindított 2006-ban egy 30 éves tanulmányt, 500.000 önkéntessel. A cél az agy viselkedése volt a környezeti hatásra. 40.000 agyi átvilágításánál tartottak, amikor megérkezett a SARS-CoV-2. Úgy döntöttek, hogy átállnak a pandémiára, mivel egyre több helyről jelentették a betegek neurológiai panaszait.
Az első eredményeket 2021 júniusában hozták nyilvánosságra, ami „a COVID-19 betegeknél jelentős romlást jelzett az agy azon területein, amelyek a szag, és ízelés érzékeléssel foglalkoznak. Ezen kívül a hippokampusz bal oldalán jelentő szürkeállomány vesztést észleltek.
A jelenlegi tanulmányi eredmények azt mutatják, hogy még egészen enyhe fertőzés esetén is lehetséges az agyi károsodás.
Douaud így nyilatkozott: „Ami valóban meglepő, hogy egészen gyenge fertőzésnél, amikor kórházi kezelésre nincs szükség, sok esetben még szimptómák se jelentkeznek, mégis az agyi károsodás fellépett.”
Nyilvánvaló, hogy a tanulmány eredménye kellemetlen érzéseket gerjeszt, ha éppen nem is borzongást. Mi történik a föld több milliárd lakójával egy fertőzés után? A tanulmány nem csak feltárja a COVID hatását az emberi testre, de megdönthetetlen bizonyítékot szolgál arra, hogy az uralkodó osztály politikája veszélyes, amennyiben arra kötelezi a társadalmat, hogy „éljen együtt a vírussal”. Miközben, az eredmények nem csak dermesztőek, de a politika radikális változását követeli, megcélozva a COVID kiirtását egyszer és mindenkorra.
Tanulmányok figyelmeztetnek, hogy az Omikron BA.2 minden idők legveszélyesebb variánsa
Szerző: Patrick Martin
A legújabb tanulmányok szerint Omikron BA.2 al-variáns fertőzőbb és halálosabb, mint az Omikron BA.1, valamint gyorsan kiszorítja a korábbi variánst egyik ország után a másikban. Amit találtak az közvetlenül ellentétes azzal, amit a Föld kormányai állítanak, vagyis a pandémia lecsengőben van, az Omikron „enyhe” és a pandémia ellen hozott óvintézkedések enyhíthetők vagy teljesen el is törölhetők.
Ezek az új kutatási eredmények akkor lettek nyilvánosak, amikor a COVID fertőzések száma világviszonylatban csökkentek, azt indikálva, hogy elérte a csúcsot. Azonban az összes korábbi csúcsot egy új és szélesebb kőrű, és fertőzőbb felfutás követte egy új variáns közreműködésével. Mint például az Alfa (Angliában feltűnve) Delta (Indiából) és Omikron (először Dél Afrikában észlelt). Egy új felfutást beindíthat a BA.2.
A maguk részéről a Biden adminisztráció és a szajha média gyakorlatilag elhagyta a pandémiával kapcsolatos értekezéseket, ami mellett figyelmüket az ukrajnai háborúra összpontosították, valamint arra, hogy a NATO országok készüljenek fel egy Oroszország elleni háborúra. A COVID-19 pandémiával kapcsolatos cikkek gyakorlatilag eltűntek, miközben napi 1500 ember hal meg az USA-ban. Februárban összesen 61.000 halott volt, annak ellenére, hogy a lakosság háromnegyed része be van oltva.
A legriasztóbb jelentés a Tokiói Egyetem tanulmányi eredményéből származik, ahol összehasonlították az Omikron BA.1.-et a BA.2.-vel. és arra jutottak, hogy a BA.2. annyira eltér az előbbitől, hogy teljesen új vírusnak kellene tekinteni, különben mindez ideig a legveszélyesebb a harmadik évbe lépett COBID-19 pandémiában.
„Eredményeinkre alapozva, javasoltjuk, hogy a BA.2.-t fogadjuk el egyedülálló variánsnak, amit alaposan meg kellene figyelni.” Mondott Kei Sato kutató.
Különben a kutatás feltárta, hogy a BA.2. nem csak sokkal fertőzőbb, mint a BA.1., de jobban el tudja kerülni a vakcinákat, és ellenállóbb a BA.1. korábbi fertőzéséből kialakult védettséggel szembe. „A korábbiakban kialakult BA.1. fertőzés adta védelem a BA.1. ellen nem olyan a BA.2. ellen. A BA.2. áttör a BA.1. fertőzést követő immunitáson.”
Korábbi tanulmányok igazolták, hogy a BA.2. kiszorítja a BA.-1.-et. Az új variáns Amerikában a minták 10 százalékában szerepel. Várható, hogy többen fognak kórházba kerülni, több lesz a halott,valamint többen fognak Long COVID-ban szenvedni, és nagyobb esély lesz arra, hogy újabb variánsok megjelenjenek.
Hogyan esnek mindig az európaiak az angolszászok csapdájába. Sajtra van szükségünk, hogy egereknek felállítsunk egy csapdát. Egy politikai csapda felállítására egy hasznos idiótára van szükség.
Folytatás
Európa észszerűen az energiaforrások új formái után néz. Ezek kezdetben a szél- és napenergiát jelenti, majd követi a természetes vagy cseppfolyósított gázt, és mindezek együtt alkotják a megújuló energiaforrásokat, az úgynevezett RES-t. Az első kettő azonban nem fedezi az Ipari Európa energiaigényes szükségleteit, vagy inkább csak a 30%-át fedi le ideális időjárási körülmények között. Marad a gáz. Oroszország az, amely képes ellátni, valóban hatalmas mennyiségekben.
Európa Orosz-gáz összeköttetése kielégíti Európa szükségleteit, növeli termelési bázisát, versenyképesebbé teszi gazdaságát, tőkekiáramlást idéz elő e két Európai gazdaság Európa és Oroszország között, gyengíti a kereskedelmet az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és a kőolajtermelő csatlós államokkal, Irakkal, az Egyesült Arab Emirátusokkal, Kuvaittal, Katarral és Szaúd-Arábiával. Tekintettel arra, hogy ezekben az államokban az igazi gazdák az óriási amerikai-brit cégek, akik szava törvény. Másrészt nagyobbá teszi Oroszország gazdaságát, de ami a legfontosabb, stratégiai karaktert és előnyt ad neki. A gazdaságilag erős Európa és a katonailag erős Oroszország közötti kétirányú egyenlő kapcsolat az egész bolygó status quo-ját megváltoztatja, és népiesen szólva a bankot felrobbantja.
Az Angolszászok mindezt tudták, ezért 2000 elejétől először Oroszországot, majd magát Európát kezdték nyomás alatt tartani, hogy ezt a kapcsolatot megszakítsák.
De ahogy korábban is mondtuk, az angolszászok céljának eléréséhez a hasznos idióta és a sajt szükséges.
Az angolszászok mindig az egyes országok puha, has alatti részét keresik, arra törekedve, hogy bevezessék az úgynevezett „Oszd meg és uralkodj” elvet. Oroszország puha pontja a Szovjetunió összeomlása után az volt, hogy az Egyesült Államok elismerte és elfogadta az Oroszországtól elszakadó területeket, az 1939-es Molotov-Ribbentrop Paktum előtt érvényben lévő határokkal. Ez azt eredményezte, hogy a szakadár államok egész területekkel rendelkeztek, tisztán Orosz lakossággal, akik autonómiát kerestek. Itt vegyük figyelembe, hogy a Szovjetunió, de Oroszország politikai igazgatási rendszere is úgy épült és épül fel, hogy a határain belül léteznek ilyen autonóm közigazgatási köztársaságok.
A puha hasa maga Georgia – Grúzia volt. Grúzia és Örményország voltak az első országok, amelyeket USA megpróbált a NATO-hoz csatolni. Ez stratégiai előnyhöz juttatná őket Grúziával és hozzáférést biztosítana a Fekete-tengerhez az Odesszai és Krími stratégiai kikötőkkel szemben, másrészt Örményországgal Irán hátsó udvarára férkőhetnének. A terv meghiúsult, mert akkoriban Georgia elnöksége egybeesett Edward Shevardnadze-val, aki a Szovjetunió egykori külügyminisztere volt, akinek rémisztő nagy tapasztalata volt az amerikai „meccsekről”. De közben idővel meglett a hasznos idióta és a sajt is. Az Egyesült Államok 2008-ban utasította Grúzia bábelnökét, Mihail Szaakaszvilit, hogy a megszállás ürügyén támadja meg Dél-Oszétia Oroszországi régióját. Az angolszászok, akárcsak Szaddámmal, teli beszélték a fejét, hogy most már megvan a támogatásuk és az erejük a győzelemhez. Szaakashvili támadt és pofára esett. Az angolszászokat egyáltalán nem érdeklik a hadműveletek sorsa, a halottak és Grúzia elnökének az állapota. Az érdekelte őket, hogy rákényszerítsék Oroszországot a beavatkozásra, azzal vádolva, hogy megszáll egy harmadik országot, és szankciókat szabjanak ellene. Látták, hogy Oroszország fejlődésnek indul, és ezt szankciókkal kell lassítaniuk. Ma, a történelem kedvéért, Szaakasvili Grúziában börtönbüntetés alatt van hazaárulás váddal. De mindaz ami Szaakasvili útját követi a Grúziából való kiutasítása után, nevetséges, és érdemes megnézni, hogy megértsük az angolszász játékokat.
A hasznos idióta Szaakasvili eljátssza a játékukat, aztán elmenekítik és elküldik menedéket találva Ukrajnában. Ukrajnában az Egyesült Államok nyomást gyakorol Petro Porosenko akkori elnökre, hogy adjon neki Ukrán állampolgárságot, majd Ukrajna jelenlegi elnökét, Zelenszkijt hogy bebörtönözze Porosenko volt elnököt, hogy megvonják Szaakasvili állampolgárságát és visszatoloncolják Őt Georgiába és bíróság elé állítsák, annak érdekében, hogy a Grúz-USA kapcsolatok normalizálódjon a szerencsétlen megszállás után.
Megjegyzendő, hogy 1990 óta, a Szovjetunió felbomlását követve, Oroszország nemcsak hogy nem támadott meg egyetlen államot sem, nemcsak teljes körű támogatást és segítséget nyújtott a szakadár régióknak, hanem egy lépéssel tovább is ment. Megalapította a Független Államok Közösségét (FÁK), hogy megvédje őket, amíg a lábukra nem állnak. Nem véletlen, hogy Oroszországgal együtt Ukrajna volt az alapító állam.
Másrészt az USA kihasználta a Szovjetunió és Oroszország felbomlását, és siettette az úgynevezett keleti blokk egykori köztársaságait, összesen 14-et, hogy csatlakozzanak a NATO-hoz, megszegve az oroszokkal kötött megállapodást a két Németország egyesítése érdekében. Egy megállapodás, amely előírta, hogy a NATO-t nem terjesztik ki ezekre a köztársaságokra. De az USA a hidegháború végét és az ellenfél hiányát kihasználta, hogy beavatkozzon más szuverén országokban. Ennek ellenére Putyin és Oroszország eltűrte őket. De minden türelemnek egyszer vége szakad. És akkor elege van, amikor kiderül, hogy az USA pénzügyileg meg akarja fojtani Oroszországot és a műholdjává akarja tenni.
Hadd emlékezzünk néhány tényre.
Szerb háború. Háború a Burgasz-Alexandroupolis gázvezeték ellen.
Oroszország a stabil kétszereplős Bulgáriával és Görögországgal egy olyan kőolajvezeték megépítését képzeli el, amely geopolitikai stabilitást biztosít, és kőolajjal látja el Európát.
Konstantinos Mitsotakis, Andreas Papandreou, Costas Simitistől Costas Karamanlisig minden kormány, beleértve az EU-t is, megértik ennek a csővezetéknek a lényegét, és zöld utat adnak a megvalósításához. A Görögök és a Bolgárok megállapodnak az eredeti forrástervben, és elindul a csővezeték építése azzal a céllal, hogy 2010-ben elkészüljön. A bolgárok váratlanul, mintegy varázsütésre a környezetvédelem ürügyén visszafordulnak, és a csővezeték építése leáll. Georgi Parvanov, Bulgária akkori elnöke utalt arra, hogy korábban megállapodás született a vezeték megszüntetéséről Bulgária NATO-csatlakozása érdekében.
Az Orosz fojtogatás másik újabb példája a Kazahsztáni események. A Nyugat úgy mutatta be ezeket, mint a Kozákok reakcióját az ár drágulásra. A valóság azonban más, és az Erdogan elleni puccsban gyökerezik. Amikor Erdogan elítélte az Egyesült Államokat a puccsban való részvétele miatt, nem tévedett. Erdogan és Putyin barátságát Putyin figyelmeztetése indította el, miszerint puccs közeleg. Az Orosz titkosszolgálat nagyszámú Amerikai állampolgárt azonosított, akik diplomata-útlevéllel érkeztek Törökországba. Jellemző, hogy körülbelül 3000-en jöttek-mentek Törökországba Amerikai diplomata útlevéllel és értesítették Törökország illetékes szolgálatait. A törökök ellenőrizték és bebizonyosodtak Moszkva információi. Valami hasonló történt Kazahsztánban is. Az USA célja ügynökein keresztül Tokajev elnök megbuktatása és egy olyan új elnök kinevezése volt, mint Zelenszkij. Ugyanakkor Oroszország kizárása az uránhoz való hozzáféréséről és annak ellenőrzéséről, mivel Kazahsztán Oroszország fő uránszállítója és az első gyártó országa világszerte. De az amerikaiak itt is pofára estek.
És elérkeztünk Ukrajna kérdéséhez.
Putyin beszédében átfogó történelmi leírást adott Ukrajnáról. Az Angolszászok 2010 elejétől felismerték Ukrajna hasznosságát mind Európa, mind Oroszország számára. Azt hitték, hogy Ukrajna és gázvezetékeinek ellenőrzésével mindent ellenőrizni fognak. A körülmények azonban nem voltak kedvezőek, mivel a két elnök, Janukovics és Putyin között kiváló volt a kapcsolat. Így aztán csak vártak, és eljött az arany lehetőség, amikor Ukrajna akkori elnöke, Janukovics kilépett országa EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásokból. Janukovicstól azt követelték, hogy országa csatlakozhasson az EU-hoz, és lépjen be a NATO-ba. Εz a zsarolás, Moszkva reakciója miatt nem mehetett át. Janukovics félbeszakította a tárgyalásokat, és a Brit és Amerikai titkosszolgálatok jól megszervezett tervével tüntetések és zavargások kezdődtek Kijevben. Janukovics elbukott, helyét Petro Porosenko vette át.
Mandátuma alatt határozottan ellenezte Ukrajna NATO-ba lépését is, bár erkölcsileg és anyagilag támogatta a 2014-es ukrán felkelést Maidanban. Így az USA 2019-ben előhozza Zelenskyt. Ki az a Zelensky? Keress rá a Google-ban. Most már az ajtó nyitva volt.
Az első dolog, amit Zelenszkij kért, az volt, hogy országa csatlakozzon a NATO-hoz. Ez az angolszászok terveit szolgálná. Putyin ezt soha nem fogadná el, de így bevonszolnák egy Ukrajna elleni hadműveletbe. Putyin számára ez egy szakadék és egy vízesés közötti helyzet volt. Ha elfogadná Ukrajna belépését a NATO-ba, akkor először elbukna, másodszor pedig Oroszország geopolitikai és stratégiai megfojtása lenne.
De mindennek a fő célja egy Európa és Oroszország közötti konfliktus kialakítása volt. Az angolszászok elérték céljukat? Én biztosan azt mondom, hogy IGEN, elérték céljukat.
Először is, mint minden esetben, most is szankciókat kértek. Lényegében egy alapvető intézkedést kértek. Zárják le az Európába vezető gázvezetéket. Európa beleesett a csapdába. Másodszor, a szankciókkal megállítják Európa gazdasági növekedését. Harmadszor, megszakítják a kapcsolatokat Európa és Oroszország között. Negyedszer, megfojtják az orosz gazdaságot. Ötödször arra kényszerítik Európát, hogy legalább 1 milliárd dollárt utaljon át saját, Egyesült Államokbeli és Katari székhelyű gázvállalatainak. Jegyezzük meg, és egyáltalán nem véletlen, hogy az USA miért reagált így az East med létrehozásában. Mit is mondtak az Amerikaiak egy csepp szégyen nélkül, felfedve szándékaikat. Európa igényeit cseppfolyósított földgázzal mi fogjuk kielégíteni. De nem mondták meg az árát. De nézzük csak, hogyan kényszerítették Putyint az angolszászok a katonai beavatkozásra. Mit kért Putyin a tárgyalásokon? Először is, Ukrajna nem válhat a NATO tagjává, másodszor pedig, Ukrajnának tiszteletben kell tartania a Μinszki megállapodást a Donbász autonómiájáról.
Két nagyon egyszerű dolog, ami nem volt senkinek a rovására. De miért állt ki ilyen határozottan Ukrajna elnöke? Egyszerűen azért, mert egy hasznos idióta szerepét töltötte be.
Mint közismert, a globális kapitalizmus egyik kulcseleme a szabad verseny. A szabad versenyben az alulteljesítők az évek alatt elvéreztek. Vagyis kialakult, hogy melyik vállalat (egy adott országban) miben világ első, minőségben és árban. Erre, aztán ráhangolódott minden vállalkozás. Ez a fejlemény lehetetlenné teszi az embargókat. Ha a gépkocsik x alkatrészét Oroszországban gyártja valaki, akkor egy embargó esetében a világ összes gépkocsi gyártója meg lesz lőve, amíg valamit ki nem találnak, de az hónapokat vehet igénybe.
A gyártáson kívül a másik fojtogató tétel a nyersanyag piacon van. A lítium-aksikhoz természetesen lítium kell. Ha ezt az alkálifémet a világon csak egy-két helyen bányásszák, akkor ezeket az országokat nem lehet embargózni. Ugyanez van földgáz, nyersolaj, stb. területén is.
De, van egy harmadik tétel is: mezőgazdasági termékek. Ha a termesztést lehetetlenné teszik egy-két országban, akkor abból hiány lesz az egész világon. Ha, ez a termék földi eper, na bumm, ki fogjuk bírni, de ha búza, akkor valaki szarban lesz. Mégpedig az, aki a megnövekedett kereslet okozta magasabb árat nem képes kipengetni.
Ezért, aki élelmiszer hiánytól retteg, hagyja abba. Azt vizsgálja meg, ha az élelmiszer árak 100-200 százalékkal megnőnek, anyagilag fogja-e bírni? Illetve, ha elveszíti bevételi forrását (mert, például, alkatrész hiányban leáll a gyár, ahol dolgozik) akkor mit tesz.
Ezeket korában is tudtuk, de most hirtelen igen aktuálissá vált a dolog. Tehát nem tartalékolni kell ínséges időkre, ami normál körülmények között néhány hónap lehet. Hanem fel kell készülni arra, hogy az élelmiszer árak az egekbe szöknek, és onnan soha többé nem jönnek vissza. A felkészülésnek kélt útja van: 1) jövedelem, 2) élelmiszer előállítás. Vagyis a csinos fiatal feleséged vagy bekergeted a hátsó kertbe egész nap kapálni. Vagy pedig, kiküldöd a sarokra strichelni.
Hogyan esnek mindig az európaiak az angolszászok csapdájába. Sajtra van szükségünk, hogy egereknek felállítsunk egy csapdát. Egy politikai csapda felállítására egy hasznos idiótára van szükség.
Az 1950-es évektől kezdem, hogy megértsük a játék menetét.
A II. világháború után óriási igény és kereslet volt az olcsó olaj- és energiaforrásokra, mivel a kontinens újjáépítési folyamatban volt. Európa elsősorban lignitre, szénre és kőolajra támaszkodott. A termékek előállítására és forgalmazására elegendők voltak, mivel Belgium és Németország lignit- és széntartalmú régiói megfeleltek az igényeknek. Európában azonban az olajt a Közel-Kelet országaiból lehetett beszerezni. Elsősorban Iránból, másodsorban Irakból és Szaúd-Arábiából. Az öreg kontinens szükségleteinek 60%-a Iránból származott, amelynek olajkészletét kizárólag a British Petróleum, a „BP” néven ismert brit cég kezelte. Ennek a cégnek a nyeresége csupán öt év alatt, 1947-1951 között elérte Irán állami költségvetésének 75%-át. Jellemző, hogy 1908-tól z Angol-Perzsa Olajipari Vállalatként megalapításától 1946-ig, azaz 38 évig a társaság vagyona alig érte el az utolsó öt év ( 47-51) vagyonának 10%-át.
Aztán a következő váratlan dolog történik. Választásokat tartanak Iránban, amit a Nemzeti Front párt nyerte meg, és Mohamed Mossadegh lesz a miniszterelnök. Néhány hónappal a kormányalakítás után Mossadegh miniszterelnök úgy dönt, államosítja az ország olajvagyonát, és átadja az irányítást a „BP”-től a kitermelő országhoz, egy állami tulajdonú iráni vállalathoz. Ennek négy közvetlen következménye volt.
Először a közvetítő elhagyta a terepet, ebben az esetben az angol társaság volt, másodszor, az Egyesült Királyság hatalmas bevételei elvesztek a stratégiai és politikai fölény elvesztésével, harmadszor olcsó olajjal árasztaná el Európát, miközben feltölti az Iráni államkasszát, negyedszer pedig, ami még fontosabb, segítene Iránnak megszabadulni a nagyhatalmak befolyása alól a Mossadegh által elképzelt „negatív egyensúly” doktrínája révén.
Ez a tény önmagában aktiválja a Britek reflexeit, akik gazdasági embargót vezetnek be Iránnal szemben, amelyben részt vesznek az érdekellentétük ellenére, az Európai országok is, köztük Németország, Franciaország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország és Portugália, amelyek az Egyesült Államok segítségét is követelik.
Egy évvel később az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok közösen puccsot hajtottak végre Iránban, bebörtönözték Moszadeget, korlátlan hatalmat ruháztak Reza Pahlavira, Perzsia sahjára, és visszaállították a korábbi olajrezsimet.
A sah, egy hasznos idióta biztosítja saját felsőbbrendűségét és anyagi előnyét, hazája rovására. Noha Európa egésze profitált a Mossadegh-mozgalomból, mert olcsó olajhoz jutottak, ennek ellenére az Angolszász puccskísérlet mellé álltak és támogatták azt, ebben az esetben a BP multinacionális vállalatának érdekében és saját népük kárára.
A sah csaknem harminc évig tartó hatalmában az ország GDP-jének háromszorosát hozta létre, brutálisan elnyomta a lakosságot, és szisztematikus üldözési pogromot alkalmazott minden másként gondolkodó ellen. Egy ilyen gazdag országban az emberek szegénységben és nyomorúságban éltek egészen az 1979-es forradalomig, valamint az ajatollahok, a mollák és a vallási fundamentalizmus megdöntéséig. Az 1979-es forradalom a sahot száműzetésbe és halálba viszi.
A mollák hatalomra kerülésével visszatér az olaj államosítási rendszere. Az Angolszászok mindent megtesznek, hogy ezt a helyzetet megfordítsák. Ugyanazt az embargójátékot kezdik. Nem járnak sikerrel, folytatják a puccsok jól bevált receptjét. Ez sem sikerül nekik, és tovább mennek. Az ügynökök és az ellenforradalom módszerét alkalmazzák.
És miután minden bevált módszert kimerítettek, úgy döntöttek, megkeresik a hasznos idiótát azzal az indoklással, hogy egyrészt megbosszulják a Khomeini-rezsim ellenálló képességét, amit az amerikai nagykövetség az Iráni diákok általi elfoglalásával tanúsított, másrészt megállítani a megnövekedett kitermelést és Európa olajellátását, amely bár embargót rendelt el, mégis háromoldalú ügyletekkel szállított.
Térjünk most a történelem második idiótájához. Itt elemezzük az összes idiótát, látni fogjuk, milyen szerencséjük volt, de az angolszászok piszkos játékát is.
Az arrogáns Szaddámot rábeszélik országa térségbeli szuperhatalmára, és egyúttal ráveszik, hogy támadja meg Iránt azzal az ürüggyel, hogy Irán csapatokat küld a határukra (valamire emlékeztet ez), támadjanak elsőként, miközben felfegyverzi a síita muszlim paramilitáris csapatokat, hogy azok Szaddamot buktassák meg. A sajt… hogy Irán katonailag meggyengült, és Szaddámnak lehetősége lesz visszaszerezni tőle néhány olyan területet, amelyekre történelmileg magáénak vallott.
Az Egyesült Államok célja mindkét ország meggyengítése, és az olaj árának emelése volt, amely akkor még alacsony szinten állt. Valójában az Egyesült Államok már korábban gondoskodott arról, hogy nyomást gyakoroljon az OPEC-re (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete), hogy ne növelje a kitermelést, nehogy tovább essenek az árak. Szaddám nyolcéves háborúba keveredik, és az olajárak az egekbe szöknek. A háború során az Amerikaiak és a Britek sok milliárd dollárt kerestek, az előbbiek pedig eljutottak odáig, hogy a stratégiai olajtartalékaikat is haszonszerzés céljából eladják. A hordó olaj ára elérte a 30 dollárt, ami a maga idejében rekordárnak számított. A háború győztes nélkül ér véget, de mindkét ország gazdasága tönkre ment. De mindketten olajtermelő országok, és gyorsan talpra állnak, legalábbis így gondolták, hiszen a 30 dolláros hordó ára kedvező a bevételek és a GDP gyors növekedésének.
De az angolszászok nélkül számoltak. Nem fejeződött be Irán-Irak pusztítása, de az angolszászok minden mással szembeni haszonszerzési mohósága sem fejeződött be.
Sor kerül a második terv végrehajtására.
Míg Szaddám becslése szerint hordónkénti 30 dollárral két éven belül fellendül az ország gazdasága, az Amerikaiak most arra késztetik Kuvaitot az OPEC legutóbbi ülésén, hogy a többi tagország tiltakozása ellenére is 50%-os termelésnövekedést jelentsen be.
Ennek eredményeként a hordó ára egyik napról a másikra 30 dollárról 18 dollárra, majd 12 dollárra esik. Az angolszászok Kuvaitot Trójai falóként használták, és most kezdik megmutatni Szaddámnak az általa elkövetett árulást. Valójában a vele szembeni érvelés megerősítése érdekében beszámolnak arról, hogy titkosszolgálataik felfedezték, hogy Kuvait olajt lop saját olajhorizontjából és saját kútjaiból. Aprilia Gillespie, az Egyesült Államok iraki nagykövete meggyőzi és rábírja Szaddámot, hogy megkapta az Egyesült Államok hozzájárulását Kuvait megszállásához.
Szaddám támad, a többi pedig ismert. Az angolszászok, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia 32 szövetséges ország segítségével felszabadítják Kuvaitot, megszállják Irakot, kivégzik Szaddamot, elpusztítják és feldarabolják az országot.
Annak érdekében, hogy alibit adjanak saját támadásuknak, humanitárius dimenziókkal díszítik a forgatókönyvet azzal, hogy az iraki rezsim állítólag vegyi fegyverekkel rendelkezik és használ a másként gondolkodók ellen.
A hasznos idióta már nem létezik, de a hasznos idióta Európaiak sem osztoztak, amit az Angolszászok megígértek nekik a háborúba való belépés érdekében, amit állítólag az ország újjáépítésével meg fognak nyerni.
Az Iraki vagyontermelő erőket az angolszászok kifosztották, míg a háború utáni Irakban működő olaj- és építőipari cégek teljes egészében Amerikai-Brit érdekeltségűek lettek.
Ellentétben Európával, ahová bevándorlási és terrorhullámok érkeznek egy olyan játszma miatt, amelybe az Egyesült Államok és Nagy-Britannia saját érdekeikért tevékenykedtek.
Most hadd menjünk át az 1990 évre. A Szovjetunió az 1980-as évek elejétől pénzügyileg összeomlani kezdett. Három oka volt az összeomlásnak.
Az első magával a kommunista rendszerrel és annak idővel történő leromlásával kapcsolatos.
A Szovjetunió kommunizmusának gazdasági modellje nem volt rossz vagy kudarcos, ahogy azt a Nyugat szeretné látni. A vezetők és a nómenklatúra nagyon korruptokká váltak és megrohadtak. A második ok az Afganisztáni háború és a gazdasági kivérzés volt, amelyet az ország ok nélkül elszenvedett.
De a korábbiak közül a legalapvetőbb maga a Szovjetunió megalakításának filozófiája volt.
A háború és a Jaltai egyezmény után a Szovjetunió, amelynek gerince Oroszország volt, szegény és nem iparosodott államokból állt. Ellentétben az úgynevezett Nyugattal, beleértve Amerikát és Japánt.
Például a Szovjetunióhoz tartozott Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária, Lettország, Észtország, Litvánia, Örményország, Grúzia, Németország egy része a Turáni és Eurázsiai etnikai közösségek, amelyekben még a mezőgazdaság és az állattenyésztés is elmaradott volt.
Oroszország elsősorban nem csak azért volt felelős, hogy e csatlós államok túlélésének terhét vállalja, hanem azért is, hogy egy központi és bürokratikus döntéshozatali rendszeren keresztül irányítsa is őket. Más szóval, Oroszország nagy részének – ahogy mi egyszerűen mondjuk – táplálnia kellett a szegény régiót. A Nyugattal ellentétben amelyek az azokat alkotó államok irigylésre méltó nehézipari termeléssel rendelkeztek a háború előtt, de mozgási függetlenséggel is a háború utáni újjáépítésükhöz. Lehet, hogy az Amerikaiak részt vettek a Második Világháborúban, de az emberi életeken túl sem logisztikai infrastruktúrájukba, sem termelő hálózatuk megsemmisítésébe nem került. A háború nem az ő területükön zajlott. Fontos különbség Oroszország és az Egyesült Államok között…míg Oroszországot, a keleti blokk gerincét, a csatlós államok szívták ki, addig a Nyugati világ gerince az USA a csatlós államokat szívta ki.
Valójában a Szovjetunió felbomlásának felgyorsítása érdekében az Amerikaiak az 1980-as évek óta nem haboztak provokációkhoz folyamodni, és ártatlan embereket feláldozni.
Jól ismert az 1983. szeptember 1-jei tragikus esemény, amikor ők vezették a Dél-Koreai 747 jumbo jet-t, 267 utassal a Szovjetunió felett repültek tudván, hogy ez szükségtelenül megsértette a nemzeti légteret, és le fogják lőni, ahogy az meg is történt. Céljuk az volt, mint kiderült, hogy ez az esemény megtörténjen, ezért rohantak a tragikus esemény első pillanatától kezdve, hogy kérjék Európát és a világot, hogy vezessenek be szankciókat a Szovjetunióval szemben. Azok a szankciók, amelyek akkor is fennmaradtak, amikor sokkal később, mint a lefolytatott vizsgálat bebizonyította, hogy ez a bizonyos járat a Szovjetunió légterén kémkedett, az ártatlan áldozatokat pajzsként használva és annak ellenére, hogy a Szovjetunió légvédelme távozásra szólította fel, az tovább repült benne, és figyelmen kívül hagyta az orosz vadászpilóták figyelmeztetéseit. A történet igazsága érdekében el kell mondani, hogy az egyetlen akkori EGK-s vezető, aki megtagadta a szankciók bevezetését a lelövés pontos okainak tisztázásáig, Görögország akkori miniszterelnöke, Andreas Papandreou volt.
Ezek és még sok más, a legkisebbtől a legnagyobbig, az Angolszászok mindenféle provokációival együtt, 1990-ben a Szovjetunió végső összeomlását és felbomlását idézték elő.
A bekövetkezett politikai, gazdasági és térbeli változások az Egyesült Államokat tették a bolygó abszolút globális szuperhatalmává, mind gazdasági, mind katonai szempontból. Az Egyesült Államok legalább húsz éven keresztül minden szinten alakította és irányította a dolgok rendjét és eredményeit.
De mint ismert, egy ideig sokad lehet tenni, de semmi se tart sokáig.
Minden szabadalomnak és monopóliumnak van lejárati ideje, és mint ilyennek tekinthető az új rivális-versenyző megjelenésének időpontja is. A huszadik század végén az Egyesült Államok hirtelen három versenytársával találta szemben magát, akik megkérdőjelezték mindenhatóságát.
Az első Kína volt, amely gazdaságilag és katonailag is kihívás elé állította őket, a második az Európai Unió, amely monetáris unióként gazdaságilag kihívás elé állította őket, a harmadik pedig Oroszország, amely a Szovjetunió kötelezettségei alóli felmentése után kilábalt, és gazdaságilag és katonailag is kihívás elé állította őket.
Ez alatt a húsz év alatt a Föld népessége körülbelül egymilliárddal nőtt, az országok gyors növekedésnek indulnak, és nő az energiaszükséglet.
Egyedül Kínáé a világ kőolaj keresletének 30%-a, és hatalmas stratégiai tartalékokat hoz létre, amely képes átalakítani az árakat.
Jellemző, hogy Biden amerikai elnök 2021 novemberében arra kérte Kínát, hogy avatkozzon be az kőolaj árának csökkentése érdekében.
A fentiek alapján Amerika kezd rájönni arra, hogy elveszíti az uralkodó játszmáját. A globális kőolajtartalékok legfeljebb hatvan éven belül kimerülnek, és az energia új formái az alternatív formái lesznek. A profit csökkenni fog vagy eltűnik, de Amerika számára az a legrosszabb, hogy elveszi stratégiai előnyét és szerepét azoktól az országoktól, amelyek képesek lesznek ilyen alternatív megoldásokat előállítani és kínálni tudnak. Ezért, mielőtt belépnének a táncba, Amerikának magának is be kell lépnie, és hamarosan spekulálnia kell.
Amint azt elemzésünk elején említettük, a lignit, a szén és az olaj az elsődleges energiaforrások. Most ezt kiegészíti még a természetes vagy cseppfolyósított földgáz, a szél- és a nap- és az atomenergia ma már a legbiztonságosabb formájába.
Az 1990-es évek eleje óta az Egyesült Államok első terve a lignit eltávolítása.
Ezt az olcsó energiát előállító terméket, a harmadik országok használják, amely teljesen kiszolgálja őket, és így nem fogyasztanak más energiafajtákat. Más szóval, vannak olyan országok, amelyek nem amerikai ügyfelek azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs rájuk szükségük. Ezeknél a nem ügyfeleknél az Egyesült Államok célja az igények megteremtése, még akkor is, ha nekik nincs ilyen igényük.
Hogyan teszik ezt? A lignit eltávolításával. De hogyan távolítják el a lignitet, és milyen kifogással vagy ürüggyel?
Egy napon meghívták a gazdag országokat Kiotóban, Japánban, odahelyezték alelnöküket Al Gore-t a klíma katasztrófa népszerűsítése érdekében és rávették a kis államokat a különböző szövetségeiken, az EU-n vagy a Kis Szigetállamok Unióján keresztül, hogy írják alá a lignit eltávolításáról szóló megállapodást, miközben saját maguk, az USA a mai napig folytatják a bányászatát Németországban és Nagy-Britanniában, akik a világ termelésének az első helyén állnak. Negyvennyolc kis ország beleértve Görögországot is, lényegében aláírták a lignit megszüntetését. Negyvennyolc ország, amelyek együttesen a világtermelés mindössze 0,38%-át állítják elő, beleértve Görögországot is, az éghajlatvédelem érdekében felhagytak a lignit használatával. Valójában Görögország nem is lignitet, hanem szenet használt, és csak egy állami vállalat a DEI (PUBLIC ELECTRICITY COMPANY SA) számára.
Az orosz nukleáris figyelmeztetés Putyin részéről egy kétségbeesett tett, ami a helyzetet csak még veszélyesebbé teszi
Putyin eldöntötte, hogy az orosz nukleáris fegyvereket készenléti állapotba hozza. Ez mindenképpen egy veszélyes lépés, de mivel ezt Putyin végső kétségbeesésében tette, a helyzet még beszélyesebbé vált.
Putyin egy villámháborút remélt, ami nyilván valóan nem csak nem következett be, de az orosz katonai vezetés egyik hibát a másikra halmozza. Ráadásul ez nem ukrán-orosz háború, hanem USA-orosz háború, csak Amerika helyett Ukrajna hozza a háborús áldozatokat. Ezért az USA teljes propaganda gépezete rászállt a világra, amiknek következtében nem csak fű-fa küld Ukrajnának hadianyagot, de ezek jelentkeznek önkéntes zsoldosnak. Emigráns ukránok a világ minden tájáról sietnek haza, harcolni az orosz agresszió ellen. Az ukrán puccsot és gyilkosságokat a világ hamar elfelejtette. Putyin erre nem készült fel, és mélységesen csalódott.
Beindult a következő propaganda hullám: Putyin elme állapotával „baj van”. Putyin egy veszélyes örült. Putyin nukleáris háborút indíthat végső elkeseredésében. Miért? Mert ha Putyin elveszíti a háborút – már pedig el fogja veszíteni – akkor ezzel Putyinnak Oroszországban vége. Eggyel több ok, hogy mielőtt orosz hadbíróság elé állítják, megnyomja a piros gombot.
A háború előtt Putyin megmondta, hogy a NATO előretolt állásai mellett nem érzik magukat biztonságba. A háború elvesztése után a biztonsági helyzet még rosszabbá válik, hiszen Ukrajna is NATO tag lesz, és a NATO rakétaállások tényleg karnyújtásra kerülnek Moszkvához. Ha Moszkva, Szentpétervár közép hatótávolságú rakétákkal 2 perc alatt elérhető, akkor Oroszország számára tényleg nem marad más hátra, mint egy megelőző első csapás beindítása, és ehhez neme kell egy elmebeteg Putyin, mert ha a másik oldalnak jut ugyanez az eszébe, nem lesznek képesek visszavágni. És azt tudjuk, hogy a Pentagonnak pontosan ez a terve már évek óta.
Az ukrajnai háború elvesztése után én megnyomnám apiros gombot. Inkább én, mint aPentagon.
Politikusok hazudnak. Háborúban még jobban hazudnak, de ami most van, azt még ember nem látta. Pofátlanul találnak ki dolgo-kat, és cáfoláskor még jobban hazudnak. Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni. Nézzünk egy példát:
!!4!!! magyar hírportál: Kínának nem hiányzott az orosz-ukrán konfliktus, és kérdés, meddig hajlandó kitartani Moszkva mellett.
Moszkva és Peking szoros stratégiai kapcsolatot alakított ki az elmúlt évtizedben, de Peking óvatos üzeneteket küld arról, hogy nem tetszik nekik Putyin háborúja.
Hát kérem ez egy magyar hírportál és még csak nem is kormánypárti. Bár ebben az ügyben az nem lenne érdekes. Nézzük, mi olvasható a másik oldalon
RT orosz hírportál: China speaks out against sanctions over Ukraine
Beijing believes the West should address Moscow’s “legitimate security demands”
According to the Chinese Foreign Ministry, Wang said “China doesn’t support the use of sanctions to solve problems, and even more so opposes unilateral sanctions that have no basis in international law.”
És akkor a fordítás
Kína felemelte hangját az ukrajnai szankciók ellen
Peking szerint Nyugatnak a moszkvai „legitim biztonsági követeléseivel” foglalkozni kellene.
A kínai külügyminisztérium szerint, Wang azt mondta: „Kína nem támogatja szankciók alkalmazását problémák megoldására, de még inkább ellenzi az egyoldalú szankciókat, amelyeknek nincsenek alapjai a nemzetközi jogban.
Na, most melyik hazudik. Kína Moszkva mellé áll, vagy nem tetszik neki Putyin háborúja? Ha, tudni akarjuk az igazságot, akkor elő kell venni a józan eszünket. Kínában egészen biztos figyelik az RT-t. Ezt az RT is tudja, tehát nem ír valótlanságot kínai témával kapcsolatban, mert szövetségesek között nem csak nem szokás, de nem is célszerű. Ezek szerint a magyar hírportál, na nem hazudik, hanem ügyesen a valóságtól eltérő helyzetet sugall. Ez az igazi propaganda. Putyin már annyira hülye, hogy a szövetséges Kína se helyesli azt, amit tesz. Különben, a legújabb téma: Putyin szellemi képességeivel van nagyon komoly baj. Természetesen, a komikusból lett ukrán elnök viselkedése vastapssal jutalmazandó, abszolút józan észre vall.
Az ukrán konfliktus az USA-NATO és Oroszország között nukleáris háború fenyegetésével jár
Forrás: WSWS
Hatvan évvel a Kubai Rakéta válság után az ukrán háború oda jutott, hogy a nukleáris fegyverek bevetése valódi veszélyt jelent.
Szombaton az orosz elnök, Vlagyimir Putyin a hidegháború befejezése óta példátlan döntést hozott azzal, hogy az ország elrettentő nukleáris egységeit riadó készültségbe helyezte. A Kreml-ben, katonai vezetőkkel tartott megbeszélésről tévéadásba vett magyarázatában Putyin közölte, hogy az ország nukleáris fegyvereit átszállítják egy „különleges harcoló egységhez.”
A döntés magyarázva Putyin kijelentette: „A nyugati országok nem csak barátságtalan gazdasági lépéseket tettek országunkkal szemben, de a NATO főtisztei agresszív állításokkal álltak elő országunkkal kapcsolatban.
Elítéljük Putyin nukleáris fenyegetését. A három évtizeddel ezelőtti SZU felbomlás következményeit nem lehet visszafordítani felelőtlen katonai lépésekkel. A rezsim kétségbeesését és egyensúly vesztését tükröző cselekedetével Putyin és az orosz oligarchák egy része ragaszkodik az önámító reménykedéshez, hogy az imperialista hatalmak politikáját meg tudják változtatni, és el tudják velük fogadtatni Ukrajnában az orosz biztonsági követeléseket.
Azonban Putyin meggondolatlanságát nem változtatja meg az a tény, hogy az amerikai és NATO szövetségeseinek az imperialista kapzsisága okozta a jelenlegi krízist és annak potenciális lehetőségét egy világkatasztrófára.
Az állítást, ami szerint az Orosz akciók egy kitalál veszélyre adnak választ, megcáfolja az a tény, hogy az elmúlt három nap folyamán az USA/NATÓ állításokat Putyin úgy értelmezte, hogy tönkre akarják zúzni az orosz gazdaságot és kormányát meg akarják buktatni.
Szombat este a Fehér ház, Franciaország, Németország, Olaszország, Egyesült Királyság, valamint Kanada jelezték, hogy néhány orosz bankot kizárnak a SWIFT-ből.
A francia gazdasági miniszter egy interjúban közölte „Nem tétovázunk, kivétel nélkül valamennyi szükséges fegyvert használni fogják Oroszország vagy Vlagyimir Putyin ellen”. (vajon a„valamennyi, kivétel nélkül” jelenti az atomot is?) Ezen kívül azt is közölték „olyan megszorító intézkedést hoznak, ami megakadályozza, hogy az Orosz Jegybank rendelkezni tudjon nemzetközi tartalékaival.”
Ezen bevezetni kívánt gazdasági megszorítások a NATO részéről de facto háborút jelent Oroszország ellen, ahol Ukrajna csak egy fizikai csatatér.
A német háborús csatazaj semmihez se hasonlítható a Szovjetuniót megtámadó náci invázió óta. A német kancellár Olaf Scholz szombaton bejelentette, hogy a honvédség további 110 milliárd dollárt kap, ami az éves költségvetésnek majdnem a kétszerese, és Németország közvetlen katonai segítséget nyújt Ukrajnának.
Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az Európai Unió először fog fegyvereket venni és küldeni, ez alkalommal Ukrajnának.
A Brit külügyminiszter (asszony) jelezte, hogy NATO erők nem fognak beavatkozni az ukrán harcokba, de bátorította az angol fiatalokat, hogy jelentkezzenek az orosz ellenes harcokhoz.
Amerikai külügyminiszter, Antony Blinken pénteken bejelentette, hogy az US további 350 millió $-t katonai segélyt nyújt Ukrajnának, és ezzel a totál segély átlépi az egy milliárd dollárt.
De ez semmi, NATO vezetők javasolják Ukrajna felett kihirdetni a „no-fly” státuszt. Ami lehetővé tenné, hogy US fegyverekkel lelőjenek orosz gépeket. Putyin nyilván tudja, hogy Líbiában ezzel kezdődött az ország felszámolása és Gaddafi meggyilkolása.
Richard Haass, a Külföldi Kapcsolatok Tanácsának elnöke szombat délelőtt tweetelt: kedvező lenne rezsim cserét kialakítani Oroszországban.
Putyin hitt abban, hogy Amerika és Európa imperialista étvágya kénytelen lesz lecsillapodni, de ez tragikus félreértés volt. Valóság pont az ellenkezője. Az US és NATO felhasználja az ukrán inváziót saját tervük beteljesítésére. Putyin tehát a nukleáris fenyegetéshez nyúlt. (ami szerintem nem blöff).
A nukleáris fegyverek használatától félők megfeledkeznek négy tényről: 1) 2014-ben az US segítséggel valósult meg puccs Kijevben. 2) A NATO könyörtelen terjeszkedése kelet Európában. 3) Amerika kilépett az INF szerződésből (közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése) 4) Az US rakéta kilövőbázisokat épített ki Lengyelországban és Romániában.