(3805) Végítélet

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

A halál szolgájával táncolunk a végítélet felé


89. Útban a 90. felé

Szerző: CHRIS HEDGES

1945 és 1989 közötti Hideg háború Bacchanália volt a fegyver gyártók, a Pentagon és a CIA, valamint a diplomaták részére, akik egyik országot kijátszották a másikkal szemben a világ sakktábláján, és végül a multik részére, akik loptak és fosztogattak egyenlőség jelet téve a rabló kapitalizmus és a szabadság közé. A nemzetbiztonság nevében tevékenykedtek a hidegháborús harcosok, akik nagy része önjelölt szabadelvű, a független média, emberjogi szervezetek, és azok, akik ellenzik az állandó háborús gazdaságot, és az amerikai társadalom militarizálását.

A döntés, hogy utasítsuk el az oroszokkal történő békés együttélés lehetőségét a Hideg háború végén egyike a minden képzeletet leginkább felülmúló bűne a XX. századnak. Oroszország provokálásának veszélyét a Szovjet Unió összeomlásakor olyanok érzékelték, mint Henry Kissinger és George F. Kennan, akik a NATO kiterjesztését közép Európába a „legveszélyesebb hibának tartották a teljes Hideg háború alatti időben.”

Ez a provokáció annak az ígéretnek a megszegése, ami szerint a NATO nem fog tovább terjeszkedni az egyesített Németország határain túl. Azonban Lengyelországot, Magyarországot, Cseh Köztársaságot, Bulgáriát, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Romániát, Szlavóniát, Szlovákiát, Albániát, Horvátországot, Montenegrót, és Észak Macedóniát bevezették a Nyugati Katonai Szövetségbe. Ezt az árulást megfejelték azzal, hogy több ezer (főleg amerikai) NATO katonát telepítettek Kelet Európába.

Lehet, hogy Ukrajna orosz inváziója a Nyugati Szövetség cinikus célja, ami mára a NATO kiterjeszkedés ellenőrizhetetlen megszilárdulása. A háború mesterei örvendezhetnek, de a potenciális következményei, beleértve a globális megsemmisülést, félelmetesek.

A békét feláldozták az USA globális hegemóniájáért. Feláldozták a hadiipar sok milliárd profitjáért. A béke lehetővé tette volna, hogy kezeljük a klíma katasztrófát. De hiába kiáltjuk, hogy békét, békét, nincs béke. Az országok lázasan fegyverkeznek, nukleáris háborúval fenyegetnek. Felkészülnek a legrosszabbra, bebiztosítva ezzel a legrosszabb bekövetkezését.

A hosszan elnyúló, Oroszországgal és Kínával folytatott konfliktus felé történő menetelés visszafelé fog elsülni. Amerika gazdasági uralmának folyamatos elvesztését megállító kétségbeesett erőfeszítéseket nem fogja megakadályozni a katonai dominancia. Ha Oroszország és Kína létre tud hozni egy alternatív financiális rendszert, ahol az amerikai dollárnak nem lesz szerepe, az az amerikai birodalom összeomlását fogja jelezni. A dollár értéke zuhanni fog. Amerika hatalmas tartozását biztosító kincstári kötvények értéktelenné válnak. Véleményem szerint Oroszországot sújtó gazdasági szankciók, egy olyan mechanizmus, ami minket fog tönkre zúzni, hacsak nem áldozzuk fel magunkat egy termonukleáris háborúban.

A döntés, hogy tegyük tönkre az orosz gazdaságot, és az ukrajnai háborút Oroszország részére tegyük elviselhetetlenné, és döntsük meg a Putyin rezsimet nem más, mint a Gonosz Pandóra szelencéjének a felnyitása. A társadalom nagy fokú rombolása (lásd Afganisztánt, Irakot, Szíriát, Líbiát vagy Vietnámot) megvan a maga tehetetlensége. Elpusztítja azokat, akik istent játszanak. Az ukrajnai háború elhallgattatta a baloldal utolsó emlékeit is. Majd mindenki könnyelműen aláírta a nagy keresztes hadjáratot a Gonosz utolsó megtestesítője ellen. Vlagyimir Putyin, csak úgy, mint a többi ellenségünk, lett az új Hitler. Az Egyesült Államok 13,6 milliárd dollár katonai és humanitárius segítséget fog adni Ukrajnának.

Az 5000 fős EU gyors bevethető egység, a teljes kelet Európa NATO hadba állítása, a korábbi szovjet tömb NATO fegyverekkel való ellátása. Németország a II. Világ háború óta először fegyverkezik, fegyver export tilalmát felemelte, az új fegyverkezésre fordított költségvetés duplája a megelőzőnek. A NATO harca kész egységeit Romániába és Szlovákiába helyezik. Lengyelországban az amerikai  csapatok létszámát a duplájára, 9000 főre emelik. Svédország és Finnország fontolóra veszik semlegességük feladását és a NATO-hoz való csatlakozást.

Ez a globális háború receptje. A történelem és az össze konfliktus, ahonnan tudósítottam azt mutatják, hogy amikor a katonai felkészülés elkezdődik, gyakran csak apróságra van szükség, hogy a halotti máglya begyulladjon. Egyetlen kis hiba. Egy túlkapás. Egy katonai kockázat felvállalása. Egyetlen felesleges provokáció. Egyetlen kétségbeesett tett. És az elkerülni kívánt végzet bekövetkezik.

Linda Thomas-Greenfield Amerika ENSZ nagykövete: „Láttunk videó felvételeket arról, hogy az orosz csapatok tiltott veszélyes fegyvereket vetettek be Ukrajnába. Pontosítva kazettás és vákuum bombákról van szó, amiket a Genfi Konvenció tilt.” Néhány órával később a szöveget kiegészítették „amennyiben a civil lakosság ellen vetik be”. Az ok? Az USA (csakúgy, mint Oroszország) a konvenciót nem írta alá. Az USA használta őket Vietnámban, Laoszban, Kambodzsában, és Irakban. Adott belőle Szaud Arábiának a Jemen elleni harcokhoz.

Putyin szívességet tett a hadiiparnak. A háborús uszítok azt kaptak, amit legvadabb álmaikban se reméltek. Most már nincs akadály, hogy meneteljünk a végítélet felé. Katonai költségvetések az egekbe szálltak, a kezelt krízisek felgyorsulnak. Kína és Oroszország létrehozzák az új gonoszok tengelyét. A szegényekről elfelejtkeznek. A világ teli lesz kétségbeesett menekültekkel. A fiatalokat feláldozzák a dicsőség, a tisztesség és a hazafiság oltárán. Az elesettek szenvedni fognak és meghalnak. Az igazi hazafiak a tábornokok, fegyver gyártók, média, és demagógok, akik több és még több vért követelnek. A halál szolgái uralkodni fognak, mint az olimpia istenei. És mi megszeppenve a félelemtől, berúgva a háborútól, a kollektív hisztériától elragadva, követelni fogjuk saját megsemmisítésünket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

44 gondolat erről: „(3805) Végítélet

  1. Jó beteg a tag, de azt azért nem merném mondani, hogy nem realista.
    Pontosan így működik a félelem mechanizmusa. Elég egy apró hiba, egy túlkapás …………

  2. Akkor a bűnös Nyugat által nyújtott szabadságjogok csak délibáb? Nincs szólás szabadság, üzleti szabadság, egyéni jogok, ez mind csak idea? Egy országnak, embernek nincs döntési szabadsága, mindent a CIA irányít az elmpndottak szerint? Minden Nyugati választás, szavazás népszavazás el van csalva minden orszagban ugyanúgy mint Keleten?

  3. 2. Minato
    Miért, ezt eddig észre sem vetted? 🙂

  4. Sajnos a nemzetközi jog megkerülésében és a tiltott fegyverek használatában nincs nagy különbség a nyugati demokráciák és inkább tekintélyelvűnek mondott illiberális vagy az egypárt rendszerek között. A hidegháború vége után adódott egy páratlan lehetőség az egész emberiség számára hogy egy új más alapokra helyezve építsen magának egy másik jővőt mint amiben most élünk és 1990 előtt éltünk. Ez az útelágazás talán csak pár év időtartamra korlátozódott ugyan de megvolt. Ez egy globális kegyelmi pillanatként állt szemben sok évtizedes vagy akár évszázados rideg kegyetlen valósággal ami már történelem és lesz azzá ahogy haladunk előre az időben. Most visszatekintve az elmúlt kb 30 év történéseinek a fényében szinte hihetetlennek tűnik naív idealizmusnak hogy bizony lett volna esély nem sok persze minimális. De a birodalmi logika és a hatalmi elitek vélt vagy valós érdekei miatt nem változott lényegében semmi….a pesszimista jövőkép jogos és érthető a felelősség kérdése országonként lebontva a volt és jelenlegi vezetőket tekintve természetesen vitatható. Kérdés hogy megtudunk-e állni van -e egyátalán fék azon a szakadékba száguldó vonaton melyben mindnyájan ülünk.

  5. Akkor hogyan tovább?
    Mi a menetrend?
    Atom nem. De a többit hogy?

  6. 97-ben fiatal pacifistaként sem értettem, miért kell belépnünk a NATO-ba. Persze a csordaszellem nagy arányban beszavazta magát 🙂
    A világ azóta sem tanult semmit, sőt mintha 100 évet visszaléptünk volna az időben, őrülten fegyverkezik mindenki.
    „A szemet szemért elv oda vezet, hogy egyszercsak az egész világ megvakul.” Gandhi

  7. Szlavónia = Szlovénia?

    „Sajnos a nemzetközi jog megkerülésében és a tiltott fegyverek használatában nincs nagy különbség a nyugati demokráciák és inkább tekintélyelvűnek mondott illiberális vagy az egypárt rendszerek között.” !!! Egyetértek!
    Egyik milliárdos sem békegalamb-tenyésztő, pedig megtehetnék!

  8. Ez pontosan 1 provokatív narratívája, a Szovjetúnió széthullása utáni világpolitikának.
    Ha az egyén naponta tapasztalhatjuk ,nem képes, se mértéktartásra, se tisztességre, se fair playre, miért is várjuk ezt el,a nagyhatalmaktól, akiket emberek irányítanak ?
    Ahogyan az átlagemberek többsége évtizedeken át vakbuzgón építi saját koporsóját, úgy tesz az emberiség is.

  9. 8 – G.Cs.:
    Chris Hedges nem akárki. Hozzá képest te egy tökéletes nulla vagy. Az írása tegnapelőtt jelent meg. Az se semmi, hogy két nappal később magyarul olvashatod. „Egy provokatív narratívának” kikiáltani a poszt alapját, nagyképű pimaszság. Ahogy a hányaveti „1” fölényes alkalmazása is. Mellesleg – amit nem tudhatsz – Hedges műveltsége átsüt a fogalmazásán, ami a fordításból nem jön le. Szókészlete fenomenális. Fordítás közben ötször kellett a szótárhoz nyúlnom, ami már hosszú évek óta nem fordult elő.

  10. 6 – László: „97-ben fiatal pacifistaként sem értettem, miért kell belépnünk a NATO-ba. Persze a csordaszellem nagy arányban beszavazta magát ?”
    Itt voltak az oroszok 40 évig. Senki sem akarta őket többé látni, és erre akartak garanciát. Most ukrajnát vették kezelésük alá, tehát még az is látszik, hogy tényleg volt mitől tartani.
    Nem értem, hogy mért akarják itt sokan simogatni a medvét, miközben addig jó amíg csak távcsővel látod, mert akkor elég messze van. 🙂
    Lehet a dolgot szépítgetni a másik oldal csúnyaságait emlegetve, de ez nem menti fel az oroszokat, főleg mivel elkövették azt, amire számítva sok ország inkább a NATO-t választotta.

  11. Putyin legutóbbi beszédéből:
    „A konfliktus elkerülhetetlen volt
    A „különleges hadművelet” megindítása volt az egyetlen lehetőség, amelyet Oroszország hagyott az évek óta tartó kelet-ukrajnai vérengzés megszüntetésére – hangsúlyozta Putyin. Ugyanakkor, ha hatályát csak a szakadár donbászi köztársaságokra korlátoznák, az csak nyugat felé tolná a „frontvonalat” , ahelyett, hogy megoldaná a helyzetet …
    A hivatalban lévő kijevi „rezsim” egyetlen célja, hogy a konfliktust a lehető legtovább elhúzza, a civilek sorsára vagy a bekövetkező pusztításra nincs tekintettel…
    „Újra és újra látjuk, hogy a kijevi rezsim, amelynek nyugati urai agresszív „Oroszország-ellenes” ország létrehozását tűzték ki feladatul, közömbös magának Ukrajna népének sorsa iránt” – mondta Putyin…
    Végső soron a Nyugat azon vágya, hogy megőrizze globális dominanciáját, a folyamatban lévő ukrán zűrzavar gyökere, valamint a világ más részein kialakult válságok gyökere – véli Putyin.
    Nyugat globális politikai és gazdasági dominanciája véget ér – Putyin
    „Ma az egész bolygónak meg kell fizetnie az árat a Nyugat ambícióiért, azokért a kísérletekért, amelyekkel bármilyen eszközzel meg akarja őrizni széthulló dominanciáját” – mondta.
    Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei által Oroszországgal szemben a Kreml ukrajnai hadjárata miatt bevezetett példátlan szankciók legutóbbi körei egy korszak végét jelentik. Putyin szerint a Nyugat mind politikailag, mind gazdaságilag elveszíti „globális dominanciáját” …
    Több nyugati hatalom orosz jegybanki vagyonának befagyasztásáról szóló döntését érintve Putyin azt állította, hogy ez csak az ezekbe a nemzetekbe vetett bizalom helyrehozhatatlan aláásását szolgálja, más országok pedig kétszer is meggondolják, mielőtt tartalékaikat ezeknek az országoknak a gondozásába helyeznék. Szerinte Moszkva vagyonának csaknem felét a Nyugat „egyszerűen ellopta” …
    Az elnök élelmiszerhiányt jósolt az egész világon, mivel az Oroszország elleni nyugati szankciók az egész világgazdaságot hátrányosan érintik.
    Például az ukrán konfliktus miatt bevezetett oroszellenes szankciók hatását már a nyugati közemberek is érzik – miközben az elit bizarr módon Moszkvát próbálta okolni – jegyezte meg Putyin…
    Azt akarom, hogy a hétköznapi nyugati emberek is halljanak engem. Folyamatosan azt mondogatják Önnek, hogy jelenlegi nehézségei Oroszország ellenséges fellépéseinek a következményei, és saját zsebéből kell fizetnie az állítólagos orosz fenyegetés leküzdésére tett erőfeszítéseket. Mindez hazugság.”

    Most mindenkire rá szeretnék erőlteni a szankciózást, de nagyon nem megy. Akkor pedig, ha nem totális, kontraproduktív. Az kerül versenyhátrányba, aki betartja (ez pedig a ellentétes a profitmaximalizálás követelményével) . Ezért, aki csak tud, kibújna belőle, megkeresi a kiskapukat, vagy látványosan lesz@rja, attól függően, hogy mennyire erős a pozíciója.
    Kíváncsi leszek rá, hogy Kína hogyan fog csendben megszabadulni az amerikai állampapírjaitól, hiszen az adóst bármikor rosszfiúnak lehet nyilvánítani és onnantól a pénze az enyém.

  12. „Szlovákia nagyhatalmi garanciát akar nagyhatalmaktól kapott határaira Szlovákiát a történelmi tapasztalatai teszik egyszerre bizalmatlanná és szolgalelkűvé
    Szlovákia fél. Fél, hogy egy szomszédos országot, ahol ráadásul van magyar kisebbség, feldarabolnak. Fél, hogy mit jelent ez az elmúlt harminc évben Nyugaton szajkózott doktrínára nézve, amely szerint az európai határok nem módosíthatók (mi lesz, ha csak határmódosítás árán lesz béke Ukrajnában, és az USA és az EU arra rábólint?).
    A szlovákok békét akarnak, Ukrajnában és itthon is, de politikusaik többsége nem feléjük elkötelezett. Ez korunk realitása. A politikusok többsége a háború kirobbanása óta többet emlegette a nyugati partnereket, a NATO-t és az EU-t, mint a választók érdekeit. Számukra ez nem a szlovák népről szól, hanem arról, hogy egy oligarchákra épített, rosszul működő, választók megtévesztésétől megtévesztésig bukdácsoló állam egy háborúval nem birkózna meg. Lehetett volna másképp, de ki mint vet, úgy arat, ezen már késő rágódni. Most tüzet kell oltani, és a jelenlegi vezetés azt a megoldást választotta, hogy besorakozott az erősebb oldalra, abban reménykedve (de közben kétségtől gyötrődve is), hogy választottja nem vágja át a palánkon úgy, ahogy átvágta Ukrajnát…
    azt jelenti, hogy más országok katonai jelenléte nélkül – NATO-tagság ide vagy oda – Szlovákia egyedül lenne, akárcsak Ukrajna. Mert mindig lehet nagyobb jóra hivatkozni (például a harmadik világháború elkerülésére), hogy a Nyugatnak ne kelljen betartania az ígéreteket, amiket tett. Ez a tanulsága Szlovákia szemszögéből az 1938-as Müncheni Egyezménynek is, amely annakidején felosztotta Csehszlovákiát. Ez a történelmi tapasztalat teszi Szlovákiát egyrészt bizalmatlanná, másrészt szolgalelkűvé azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek keretében garantálva érzi létezését.”
    https://korkep.sk/cikkek/velemeny/2022/03/16/szlovakia-nagyhatalmi-garanciat-akar-nagyhatalmaktol-kapott-hataraira/
    KÖRKÉP.SK
    Ha a nagyhatalmak kreálnak egy államot, annak a vége ez. Ahogy létrehozták, ugyanúgy ejthetik is. Nyilván az erősebb (háború esetén a győztes jelenthet védelmet – bár köszönöm az olyan védelmet, mint amilyent az elvileg győztes lengyelek kaptak 45 után).
    De ki lesz a győztes, az erősebb? Hosszú távon Kína, ez nem kétséges, de ők messze vannak tőlünk. De addig? Meddig lehet egyensúlyozni? Érdemes már valamelyik oldal mellett elkötelezni magunkat? Le lehet majd onnan válni időben, ha mégsem jó lóra tettünk? Melyik döntésnek mekkora lehet az ára?

  13. 10.d311c
    „Senki sem akarta őket többé látni, és erre akartak garanciát. ”
    🙂
    A NATO-nak is meg kellett volna szűnnie, így csöbörből vödörbe. Az USA 911 után az egész szervezetet saját önző céljaira kezdte felhasználni, és a Közel-keleti „béke”-misszióban mi is részt vettünk.
    Nem látod a történelmi párhuzamokat ?
    Amikor 2000 éve a római birodalom meghódította a közel-keletet, annak vallása a kereszténység őket hódította meg. Most itt az iszlám.
    Amikor küzdesz valami ellen, nem veszed észre, hogy téged is megfertőz. Ez fog történni az egész világgal.
    A medvét itt senki nem akarja simogatni, de tudni kell, hogy a fehérfejű rétisas ugyanolyan vadállat, meg a sárkány is, és mindegyik vérre szomjazik, az emberiség meg nem veszi észre, hogy közben ő is elállatiasodik.

  14. Ez itt mnost nem egy iskolai rajz vagy mértanórai még a annak
    is tűnik = A VONAL NEM MÁS, MINT APRÓ PONTOK SOROZATA.
    A történelem ( nem a bemagolt iskolai ) hanem a vlágpolitikai
    is ilyen apró pontok soroztából áll össze, akár egy 3D nyomtató
    alkotása. — 1945 óta naponta, de akár óránként is megjelent
    egy egy „”pont”” amiből egy gondolkodó ember puzzleként
    összeálíthatná a világpolitika tényleges vonalát. — Nem kunszt
    megtalálni, hogy az aktuális „”pontnak” logikailag hol van a
    helye, mert ugye a vonal azért ( AZ ÉRDEKEKTŐL) függően
    kanyarodni is szokott. — Némelyikőtök = ( Balázs, Minató,
    Gamberro Csurunga, ) nem lennének meglepve és nem
    állnának értetlenül a jelen történései előtt !!! — A JELEN olyan,
    mint a gyümölcsérés, amiről mindenki tudta ha eljön a nyár
    megérik a gyümölcs. — A „”pontok”” helyes összerakásáből
    eleve tudni lehetett, hogy a ”gyümölcsérés”” be fog következni.
    Most meg vagytok lepve, hogy a korábbi amerikai ültetésnek
    hullik a termése. — Egy nagyon kedves ismerősöm édesapja,
    ( nyugdíjas tanár ) a helyzetet a következőképen írja le
    Ha nem is szó szerint + Az USA Ukrán fasszal szerette volna
    kiirtani az orosz csalánt. — ( én is így látom )

  15. A jelenlegi piaci zavarok mindegyike a nyugati szankciók és a reakciók miatt van. Az oroszok alighanem tartani fogják magukat az ukrajnai invázió céljához és okához, és a gazdasági kapcsolatok is átárazódnak, de a nyersanyag orosz részről folyni fog. Ha kell a Nyugatnak, kell, ha nem kell, nem kell, mindenkinek a maga baja. Azt ugyanakkor fontos elmondani, hogy van különbség a luxus és a létszükséglet között:

    biztosan zavarja majd az oroszokat, ha amerikai helyett orosz hamburgert, nyugati helyett kínai telefont tudnak csak vásárolni, de nem annyira, mint az európaiakat, akik orosz gáz nélkül megfagynak otthon.

    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220316/pozsar-zoltan-csunyan-labon-lotte-magat-a-nyugat-az-orosz-szankciokkal-es-fel-nem-fogom-ezt-hogy-nem-lattak-elore-533009

    Megéri elolvasni!!!!! Több dolgot tisztába tesz.

  16. Köszönöm, hogy ilyen jól felmondták a leckét, csak azt bánom, hogy saját vélemény nem volt benne, ez mind propaganda.
    Adok a fentieknek egy házifeladatot: mikor és melyik nemzetközi szerződés döntötte el, hogy Magyarország 45 évig orosz katonaság fog felvigyázni. Segítségképpen lentebb itt van egy részlet a Wiki-ből.
    „A (párizsi) békeszerződés aláírásával, majd nemzetgyűlési elfogadásával és 1947. július 16-i becikkelyezésével Magyarország nemzetközi jogi szempontból visszanyerte szuverenitását, és elvileg a független államok sorába lépett. A magyar politikát addig kontroll alatt tartó Szövetséges Ellenőrző Bizottság feloszlott, a szovjet generálisok ezen keresztül gyakorolt hatalma megszűnt. Az Ausztriával való összeköttetés biztosítására hivatkozva mintegy 50 ezer fős szovjet katonai állomány azonban továbbra is Magyarországon maradt.”
    Igazából nem is kell válaszolni, vegyük úgy, hogy költői kérdés volt, de azért utánanézhettek!
    Ugyancsak elolvashatjátok a Wikipédián a Helsinki Záróokmányt, amelyet Brezsnyev is aláírt, és akkor eltudjátok dönteni ki csapott be kit és ki szegett egyezményt.

  17. Scott Ritter meglátásaival egybevág Chris Hedges cikke.

  18. Re:13
    „él, hogy egy szomszédos országot, ahol ráadásul van magyar kisebbség, feldarabolnak.”
    Ha feldarabolódik Ukrajna(szerintem igen, idő kérdése), akkor elő jön majd a „régi” szlovák reflex, hogy Magyarország vissza akarja állítani a történelmi területét?

  19. 11
    Kakukk

    Ez mind szép és jó,ezzel aljasítottam magam én is mint indok,míg el nem olvastam ezt a cikket.

    https://oroszvilag.hu/?t1=oroszorszag_es_a_posztszovjet_terseg_hirei&hid=6718

    És tényleg,elfelejtettem mennyire kérte az orosz nép a beavatkozást,jőttek a segélykonvojok amire a vád az volt hogy fegyvereket szállítanak a szakadároknak.

    Más diplomáciai vonalon nem nagyon tőrtént,méla félrenézés,pedig LETT volna indok.
    Most miért.
    EZ MOST ürügy a nyolc évvel ezelőttről ,és erre kiváló ez a cikk.

    Érti mindenki a NATO fenyegetést,én is támogatom,de emlékezzünk erre is,mint a Kurszk-ra.

  20. Sokan várják Putyin leváltását, forradalmat, de ha lesz is valami fordulat az oroszoknál, semmi előzménye, hagyománya nincs ott a nyugati demokráciának.
    Oroszország gazdasági összeomlására is számít a világ, ha nem lenne túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen , illetve hogy ez a csőd ne hasson ki globálisan is.
    Az Egyesült Államok tavaly havonta átlagosan 20,4 millió hordó orosz kőolajat és finomított terméket importált, ami az Egyesült Államok teljes folyékony üzemanyagimportjának körülbelül 8%-a . Így még ott is bekövetkezett árnövekedés már a februári hónapban, a benzin (6,6%) és a fűtőolaj (7,7%) volt, de drágult a repülőjegy, élelmiszerek is.
    Oroszország a világ legnagyobb, búza, árpa, cukorrépa, műtrágya, földgáz exportőre, Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj, kukorica, repce exportőre.
    Érdekes, módon a Nestlé nem vonult ki az orosz piacról a többi multival ellentétben, ezek szerint van olyan nagy, hogy megteheti . India és Kína is ezerrel keresi a lehetőséget a szankciók megkerülésére. Ez a háború egy a saját farkába harapó kígyó.
    Hiába támogatja még a hitével is az emberiség a dollár és vele a tőzsdei részvények mindenhatóságát, a helyzet az, hogy nem lehet megenni, ill. jóllakni vele

  21. 21 László
    A háború kitörése után csináltak egy interjút Borisz Akunyin népszerű orosz íróval, ahol kis történelmi áttekintést tett az orosz állam fejlődéséről, szerkezetéről.
    Azt mondta, hogy az orosz birodalom olyan sokfajta, különböző kultúrát és földrajzi területet foglal össze egyetlen központosított államban, hogy ezt szükségszerűen csak egy diktatórikus, vertikális felépítésű rendszerben lehetett összefogni.
    Viszont ez egyúttal el is vágta a demokratikus felépítés felé történő elmozdulás lehetőségét, és Oroszország nem tudja átugrani saját árnyékát.
    Abban látná a megoldást, ha az ország felosztható lenne kisebb föderális egységekre, akik önállóan dönthetnének a területi sajátosságok alapján, és nem egy központi séma alapján kellene mindenkinek működni ott is, ahol az egyáltalán nem passzol a helyi adottságokhoz, olyan USA mintára.
    Putyint pedig úgy értékeli, hogy a Jelcin idején bekövetkezett tragikus összeomlás után óriási szerepe volt az orosz megújulásban, talpraállásban, igen progresszív személyiség volt, de mára kifáradt despota lett belőle, aki nem képes kilépni szerepéből, és visszanyúlt a régi hatalmi sémákhoz, és most katasztrófába vezeti az országot.
    „Mi történik Oroszországgal”:

  22. Érdekes ez a NATO ígéret, ami nincs szerződésbe foglalva, de a gonosz NATO megszegte. Aztán ott van a Budapesti szerződés, melyben Oroszország garantálja Ukrajna területi integritását – ezt a szerződést Oroszország megszegte, de ez bocsánatos bűn. Namost, ha Ukrajna belépett volna a NATO-ba, akkor utána lerohanják Moszkvát? Vagy miért félnek ennyire a NATO-tól az oroszok?

  23. 22. Hubab
    Köszi, érdekes interjú. Azzal egyet lehet érteni, hogy „minél tovább marad hatalmon Putyin, annál rosszabb lesz Oroszországnak, mivel birodalmi és nem nemzeti politikát folytat” , a NATO szerepét illetően viszont illuzórikus. Pl. hogy neki is lehetett volna helye benne ??
    Kár, hogy nem tért ki a kínaiakra. Szerintem Putyin csak színleli az önálló politikát, inkább valószínű, hogy folyamatosan egyeztet Kínával (vagy BRIC tagokkal). A háborút sem merte volna meglépni úgy, hogy Szicsinpi ne adta volna rá áldását, aminek nyilván meg is kéri majd az árát. Mindkettő sebezhetőbb a másik nélkül, ezért is létfontosságú a másik birodalmi jellegének a fennmaradása. egymásra vannak utalva. Ha az orosz föderálisan demokratizálódni tudna úgy, ahogy az író levezette, az nyilván kihatna Kínára is. Én drukkolnék, hogy ez megtörténjen, de az meg nem biztos, hogy USA érdeke, mert azzal Európa jönne helyzetbe.

  24. 24. Radován.
    Emlékemszerint még egy aláírt szerződés köteletettsége is
    felmondható, megszeghető, a körülmények megváltozása
    esetén. — Véleményalkotásnál, ezt illik figyelembe venni.
    Amikor a Szovjetunió kivonta csapatait Németországból és
    az akkori KGST országokból., a z USA és Szovjetunió között
    létrejött egy viszonylag stabil elvileg békés nyugalmi állapot.
    EZ AZ EGYENSÚLYI ÁLLAPOT KEZDETT MEGVÁLTOZNI azzal,
    hogy az USA elkzdteaz intenzív toborzását a Szovjetuniót
    körülvevő országok között, hogy legyenek NATO tagok, mert
    szerintük szüksége van Európának egy vvédelmi szövetségre.
    ezen országok Nató tagsága magával hozta a NATO hadsereg
    betelepülését, amire az előállt nyugalmi állapot miatt NEM VOLT
    SZÜKSÉG !!! — EZZEL VISZONT MEGVÁLTOZTATTÁK A NYUGALMI
    ÁLLAPOTOT AZ USA JAVÁRA !!! — Amikor ezt az áálapotot Putyin
    kifogásolta, nem vették figyelembe, sőt támadólag azzal verték
    vissza, hogy mutassa be azt a szerződést amire hivatkozik !!!
    Ezt az amerikai politika TISZTESSÉGTELEN ELJÁRÁSát torolja
    meg most Putyin az Ukrán államon, AKIK évek óta esedeznek a
    NATO tagságért, amvel viszont a gyakorlat igazolja, együtt jár az
    USA HADIEREJÉNEK A MEGJELENÉSE AZ OROSZ — UKRÁN HATÁR
    MENTÉN !!! — Ezt megelőzendő Putyin úgy döntött megszállja
    Ukrajnát, mielőtt oda az USA betenné a lábát. — HA EZT NEM
    LÉPI MEG MOST, AKKOR AMERIKA LÉPETT VOLNA.
    Sportnyelven szólva, ha bunyózni kell Ő ÜSSÖN ELŐSSZÖ !!!
    A garanciára hivatkozol, miközben figyelmen kívül hagyod, hogy
    megváltozott a korábbi állapot, amire a garancia szólt !!!

  25. 21.László
    A Nestlé svájci tulajdonú! Mivel Svájcnak két pár tőke van, pontosabban az USA elit pénzét is ő kezeli, megteheti, hogy nem szankciózza Oroszországot. Ezért maradhat nevezett cég, És lám ezért senki nem ítéli el őket, ellentétben más nem szankciózó országokkal.

  26. 24 – Radován
    „miért félnek ennyire a NATO-tól az oroszok?” Nem félnek, csak nem akarnak III. világ háborút. NATO taggal nem lehet nézeteltérés. Így, hogy Ukrajna még nem NATO tag, az USA van meglőve – hacsak nem akar háborút.

  27. 22. hubab
    Borisz Akunyinrol
    Eredeti neve:
    Grigorij Szalvovics Cartisvili (oroszul: Григо́рий Ша́лвович Чхартишви́ли)

    Álneve a japán Akunin (japánul: 悪 人) szón alapul, ami „rossz embert” jelent.
    Másrészt az álnév „B. Akunin” is olvasható, ami így a híres orosz anarchistára, Bakuninra utal.
    Grigorij Szalvovics Cartisvili Orosz író, Japán tudós, irodalomkritikus és műfordító.
    A szerző Grúz apától és Zsidó anyától született 1956. május 20-án Georgiában. 1958 óta Moszkvában él. 1973-ban diplomázott a 36. számú Angol iskolában. Az Ázsiai és Afrikai Országok Intézete (MSU) történelem és filológia szakán diplomázott, Japán történelem szakos diplomát szerzett. Japán és Angol nyelvű műfordítással foglalkozik.

    1994-től 2000-ig a Külföldi Irodalmi Magazin helyettes szerkesztőjeként, a 20 kötetes Japán Irodalmi Antológia főszerkesztőjeként, a Puskin-könyvtár megaprojektjének (Soros Alapítvány) igazgatótanácsának elnökeként dolgozott.

    Borisz Akunyin: A probléma először is az, hogy a történelemoktatásunkban van egy alapvető tévedés. Az iskolákban azt tanítják, hogy az orosz állam a kilencedik században jött létre: a vikingek alapították, de lehet, hogy mégsem, majd jött Kijev, és a többi.
    Valójában az Orosz állam a tizenötödik században született. Az Arany Horda romjain jött létre, a Mongol Birodalom utáni időszakban, átvéve Dzsingisz kán elveit és birodalomszerkezetét.
    Ebből a szempontból az orosz állam az Arany Horda örököse – nem Európáé, és nem Bizáncé. Az ilyen államszervezet örök szabálya a túlzott centralizáció. Mindig egy erős központi magon alapul, így nem lehet demokratikus, és nem lehet jogállam sem, hiszen az gyengíti a belső struktúráját. Történelmileg ez egy nagyon erős állammodell, hiszen gyorsan mozgósítható, stabil, és kiválóan megállja a helyét a nehéz időkben is. A társadalmi-technikai fejlődés próbáját viszont nem állja ki. Utoljára a II. világháború idején bizonyított, amikor Sztálin Dzsingisz kán idejét idéző, vaskezű diktatúrája visszaverte a német katonai erők csapását. Ezután viszont a világ megváltozott, a szovjet, majd ismét orosz állam azonban a régi maradt. Hogy miért? Mert ezt a hatalmas, minden szempontból heterogén országot csak kétféleképpen lehet összefogni: vagy erőszakkal, a legkisebb szeparatizmust is kriminalizálva, vagy a kölcsönösen előnyös együttélést megteremtve. Oroszország sosem követte, sőt, meg sem próbálta követni a második utat. Ahhoz, hogy Oroszország megváltozzon, igazi föderációvá, sőt, konföderációvá kell válnia.
    *„Rájöttem, hogy nem értem a saját országomat” (Beszélgetés Borisz Akunyinnal) – 1749*
    „RÁJÖTTEM, HOGY NEM ÉRTEM A SAJÁT ORSZÁGOMAT” (BESZÉLGETÉS BORISZ AKUNYINNAL)

  28. 20. ötlet
    A beavatkozás indokai között szerepel még, hogy megelőzték a tavaszi ukrán támadást, ukrajna atomfegyvert akart (valóban fenyegetőztek a hülyék vele, de szerintem csak szájalás volt), a biológiai fegyver laborok (ilyen meg még sok helyen van körben a világon, pl. a szomszédos Grúziában is).
    Az, hogy nem fogadták virágesővel a bevonulókat, túl sokat nem jelent. a fordulat óta annyira lerohadt ott minden, annyira lerabolták az országot, hogy már teljes a közöny. A nyugattól várták a csodát, helyette ló..szt kaptak. Most majd szépen visszaintegrálódnak Oroszországba.
    Ami érdekesebb, miért most és miért nem akkoriban avatkozott be Oroszország? Mi változott meg közben, miért várt ki?
    A Krímmel kapcsolatban nem várhatott, ott azonnali beavatkozás kellett. A többinél bízott benne, hogy a minszki megállapodást végrehajtják. Azonban a hatalomba került nyugat-ukrajnaiak folytaták a világháború alatti banderista politikát belföldön az USA támogatásával. Az EU hátrébb húzódott, pénzt nem akart adni, a piacot megszerezte (ahogy Kína és az USA is).
    Most viszont elérkezettnek ítélte az időt Oroszország, hogy rendezze a helyzetet. Először békésen akarta, de letojták. Viszont, ha már belekezdett, akkor a félmegoldásnak nincs értelme, végig kell vinnie.
    Az már részletkérdés, hogy könnyű, vagy gyors győzelemre számított, mekkora szankciókra. De az biztos, hogy alapos átrendeződést vált ki a világban.
    A http://www.antalffy-tibor.hu/43037-2#comment-317166 -ben egy olyan háborús változatot írtak le, amit talán észre sem veszünk, ha lezajlik. Nyilván nem így, biztos lenne válasz is rá, de érdekes. „…A lakosság nem fogja észrevenni a katonai műholdak elvesztését. A kimosott guami bázist egy földrengésnek, egy repülőgép-hordozó elvesztését pedig a víz alatti zátonyoknak tulajdonítják. Vagy mivel indokolták a legutóbbi katasztrófát a tengeralattjárójukkal?…” Egyáltalán, mi volt ez a katasztrófa?

  29. 29. L.S.
    Mint minden olyan állam, amelynek nincsenek történelmi gyökerei, csinál magának. Ebből aztán nagy marhaságok jönnek ki.
    „Kilenc érvet közölt hétfőn egy történelmi kutatásokkal foglalkozó ukrán állami szerv, amely szerint az ukránok és az oroszok miért nem nevezhetők testvéri nemzeteknek, köztük egy olyan is, amely szerint az ukránok tisztavérű szlávok, míg az oroszok az ugro-finn törzsekből származó embereket az őseik közé sorolják….
    „Az ukránok a szláv törzsekből származnak. Az orosz nemzet nagyrészt a szláv nemzetek ugro-finn törzsekkel való keveredésével jött létre: Muroma, Mernia, Wes, Meshchera, Moksha, Perm, Narova és mások” – áll a közleményben. A különbség nyilvánvalóan „szabad szemmel látható”.
    Hozzátették, az ukránok „gazdálkodók” , akik „énekeinkben és karácsonyi énekeinkben ünneplik a házigazdákat, ellentétben az orosz nomádokkal”.
    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=277ukr_nok.jpg

  30. 26. „ezen országok Nató tagsága magával hozta a NATO hadsereg
    betelepülését” ezen országok nem szerettek volna Orosz fennhatóság alá tartozni, ha a politikusok nem engedték volna a NATO csatlakozást, elég hamar megbuktak volna.

    Egy szerződést valóban sokféle képpen lehet felmondani, ha én pl bérelek tőled egy ingatlant, akkor írásban felmondhatom ezt, vagy átsétálok a fegyveremmel, és kiírtom a családod veled együtt. Számomra a végeredmény ugyanaz, megszűnt a szerződésünk. Úgy tűnik, számodra e második verzió is elfogadott. Nincs kiadó lakásod 😉

  31. 26: A Szovjetunió már nem létezik. Ez mindenképp jelentős változás a 2. világháború utáni helyzethez képest. Ami pedig jelenleg Ukrajnában zajlik az egyértelművé teszi, hogy jól döntöttek azok az egykori Szovjet/KGST államok amik amint lehetett beléptek a NATO-ba, mielőtt az orosz barátok ismét eljönnek hozzájuk barátkozni.

  32. 30
    Kakukk

    – Az már részletkérdés, hogy könnyű, vagy gyors győzelemre számított, mekkora szankciókra. –

    Emiatt szart be a világ,az elhúzódó háború kiterjedésére.

    Putyin népszerűtlen otthon,és nagyon jőnnek fel a kommunisták.

    Putyin még megemlítette hogy

    A cikkben többek között olvasható volt, hogy „Oroszország visszaállította egységét – az 1991-es tragédiát, történelmünk eme rettenetes katasztrófáját sikerült kiküszöbölnünk. Vlagyimir Putyin túlzások nélkül állítható, hogy történelmi felelősséget vállalt azzal, hogy az ukrán-kérdés megoldását nem akarta a jövő generációira hátrahagyni.”

    / ez egy állítólagos győzelmi cikkben szerepelt amit visszavontak – eredetiben https://web.archive.org/web/20220226051154/https://ria.ru/20220226/rossiya-1775162336.html /

    Tehát úgy tűnik valamit megelőzőtt inkább,és a Pentagon ijesztgetésből,és az atomháború vizionálásból csak nekünk jutott,a nyugati cégek kivonulása békés volt Oroszországból.
    ..azt mondják.

    Amúgy egyesek szerint a tongai vulkánkitőrés orosz bemutató volt a későbbi atom háború elkerülése érdekében.

    Franc se tudja… de nem stimmel semmi.

  33. 34. Avatar
    Mi a NATO ?
    „A NATO a hidegháborús fegyverkezési verseny egyik közvetlen eredménye.” (Wikipédia)
    Hány éves a Brzezinski-doktrína ? – amelynek egyik kulcseleme Kijev leválasztása Moszkváról, és a Szovjetunió konföderatív alapon való újjászervezése ? Néhány évtized.
    Tegyük fel, hogy a NATO megszűnése és egy semleges Európa nagyobb eséllyel demokratizálta volna Oroszországot, na ezt az esélyt hiúsította meg az USA és közvetett mód minden egyszerű kelet-közép európai szavazó, aki annak idején beszopta a tovaris konyec szlogent.
    Mi történt ? Az oroszok visszajöttek az ablakon. Mi az orosz doktrina, ami több mint 300 éves ? „Nyissunk ablakot Európára” – I. Péter orosz cár .
    Ami nem ment demokratikusan – mert az USA beleköpött a levesbe – azt Putyin megvalósítja nyers erővel.
    Putyin háborús bűnös ? Igen. De nagyobb bűnösök azok, akik elhintették a megosztottság magvát, és elvették még az esélyét is annak Oroszország békésebb úton haladjon az EU-val megegyezésben.

  34. 36: László:
    Ez így teljesen ok., magam is egyetértek vele.
    Egyetlen megjegyzést tennék csak:
    – Ha azt az ablakot, bármiért becsukják, nem illik betörni, mert az önrendelkezésnek épp az a lényege, hogy bárkinek joga van hülyének lenni és akár saját érdeke ellen tenni, akár egy ablakot/ajtót becsukni, bárki előtt, bármiért… És ezért nem kérhető számon, ill. csak a saját berkein belül, a belpolitikában.

    Itt inkább arról van szó, hogy az „orosz félnek” elege lett abból, hogy hitegetik, hülyére veszik és kezébe vette a sorsát, ahogyan tudta, ahogyan odahaza megszokta. Ennek issza most a levét… Egyébként ugyanez történt kicsiben, amikor az EU zárta be a kaput Erdogan Törökországa előtt, annak a következménye volt a menekültválság, ami szintén felért egy háborúval. Csak ott pénzért hajlandóak voltak hátra lépni kettőt, s erre most az oroszok nem hajlandóak (mondhatjuk, hogy a büszkeségük miatt ez elképzelhetetlen lenne részükről).

    Ha pedig Zelenszkij béke Nobel díjat kap, Trumpnak kettő is jár, minimum!

  35. „Putyin elindította a világ globális újrafelosztását –
    Mihez vezet a globális átalakulás, milyen valuta váltja fel a dollárt, és miért veszített már Amerika – mondta Szergej Glazjev közgazdász, politikus, az Orosz Tudományos Akadémia akadémikusa.
    A szakember szerint a világ átalakulási folyamata már elindult: megszűnik a régi világgazdasági rend, a birodalmi. A második világháború után két birodalom volt, amelyek mindenki számára diktálták a játékszabályokat, a vertikálisan integrált irányítási struktúrákon, a tömegtermelésen, a fedezetlen pénzeken alapuló birodalmak. A szovjet rendszer korábban összeomlott, most az amerikai rendszer omlik össze
    A világtörténelem során negyedszer, és mindig a világháborúkon keresztül történik ilyen hatalmas váltás.
    A legutóbbi alkalommal a birodalmi életmód váltotta fel a gyarmati életformát két világháborún keresztül… A birodalmi rendszer túlélte önmagát. Az amerikai elit megpróbálja fenntartani a hegemóniát a régi angolszász hagyományok rovására, miszerint szembeállítják egymással a potenciális versenytársakat. Most mi kapjuk a fő geopolitikai csapásokat. Az egész brit geopolitika erről szól.
    Kínában és Indiában már kialakult és rohamosan növekszik a stratégiai tervezésen alapuló új világgazdasági rend, amelyben az állam minden társadalmi csoport és vállalkozás integráló szerepét tölti be. Ezért nevezték integrált világgazdasági szerkezetnek
    Az integrált világrend a nemzeti szuverenitások tiszteletben tartása mellett önkéntes együttműködést feltételez, minden ország, minden kultúra és irányítási rendszer sokféleségének elfogadását, ellentétben a liberális globalizációval..
    Eltérően a birodalmi módszertől, amikor az állam egyetlen társadalmi csoport érdekeit tükrözi, legyen szó akár az Egyesült Államok oligarcháiról, akár a Szovjetunió nómenklatúrájáról, az integrál módszer a különféle érdekeket egyetlen cél – a társadalmi növekedés növekedése – köré próbálja harmonizálni. a közjólét. Azaz az állam átveszi a szocializmusból a közjólét növelésének ideológiáját, a közérdek elsőbbségét a magánérdekekkel szemben, ugyanakkor alkalmazza a piaci versenymechanizmusokat, ellenőrzi a pénzforgalmat, olcsó hiteleket ad a termelés növelésére. . Ez egy nagyságrenddel hatékonyabb rendszer, mint az amerikai.
    Glazjev szerint az Egyesült Államok már elvesztette a gazdasági versenyt Kínával szemben. Kína már most is az első helyen áll a termelés és a kereskedelem terén. Kína, India és az ASEAN-országok együtt többet termelnek, mint Európa és az Egyesült Államok együttvéve. És ez a szakadék évről évre nőni fog.
    Az amerikai pénzügyi elit azonban nem akarja beismerni a vereségét, ezért kirobbant egy világháborút Kína megfékezésére, de a csapást most mi kapjuk. Szerintük a gyenge láncszem mi vagyunk. Úgy vélik, ha átveszik az irányítást felettünk, mint Jelcin idején, képesek lesznek megfékezni Kínát. Az ilyen politikai és gazdasági törekvések globális katasztrófához vezetnek, de nem teszik lehetővé az Egyesült Államok hegemóniájának fenntartását…
    Az Egyesült Államok kormánya nem teljesítette Oroszországgal szembeni kötelezettségeit. Nem fordulhatunk bírósághoz és nem követelhetünk kártérítést. Nincs olyan hely, ahol követelhetnénk a pénzt, amit elloptak tőlünk. Ez tipikus kalózkodás, az angolszász pénzügyi rendszer mindig is a rabláson alapult…
    A ránk vonatkozó szankciók hátülütője azonban az lesz, hogy sem a dollár, sem az euró már nem lesz világvaluta – ki akarja a megtakarításait bármikor nullára állítható devizában tartani.
    Kína velünk együtt egy másik világvaluta iránt érdeklődik. Az új világpénz egy békeszerződésen fog alapulni. A kérdés az, hogy milyen pénznem legyen….”
    https://deita.ru/article/512803

    Mindez szép, de a pénz az oligarcháknál van, mi akadályozza meg, hogy ne tudják befolyásolni az államot, ahogy jelenleg is van?

  36. 38. kakukk
    „Putyin elindította a világ globális újrafelosztását ”

    Kedves „kakukk ”

    Nekem ez az elemzés sokkal jóbban hangzik:

    Alekszander Dugin:
    „Putyin a Nagy Reset ellen harcol – Most dől el az Eljövendő Világrend Sorsa”

    Az Ukrajnai Háború új politikai elemzése, Alekszandr Dugin filozófustol, a Moszkvai Állami Egyetem nemzetközi kapcsolatok szociológiájának professzorátol, aki ismét hangsúlyozza, hogy ez nem Ukrajna elleni háború, hanem az Új Világ Rend elleni háború.

    Sajnos a Görög forráson kivül eddig semmi mást nem találtam.

    *https://www.pronews.gr/kosmos/diethnis-politiki/a-ntougkin-o-v-poutin-polema-to-great-reset-tora-apofasizetai-i-moira-tis-eperxomenis-pagkosmias-taksis/*

  37. 36: „Tegyük fel, hogy a NATO megszűnése és egy semleges Európa nagyobb eséllyel demokratizálta volna Oroszországot, na ezt az esélyt hiúsította meg az USA és közvetett mód minden egyszerű kelet-közép európai szavazó, aki annak idején beszopta a tovaris konyec szlogent.”

    Mi okunk lenne ezt feltenni? Tegyük fel ha megszűnt volna a NATO akkor Oroszország már rég újra bevonult volna a korábban hozzá kötődő államokba, a Baltikummal kezdve. Na ezt hiusitotta meg a NATO integráció.
    Feltenni bármit lehet…

    39: Dugin maga az orosz propaganda, nem egy független elemző.

  38. 40. Avatar
    „Mi okunk lenne ezt feltenni? Tegyük fel ha megszűnt volna a NATO akkor Oroszország már rég újra bevonult volna a korábban hozzá kötődő államokba, a Baltikummal kezdve. Na ezt hiusitotta meg a NATO integráció.”
    Felmondtad Brzezinski-doktrínát. 🙂 ami szintén a „tegyük fel”-ről szól.
    Oroszország a SZU felbomlása után egy évtizedig még demokratikus volt. Ahogy a németeket az első vh. után sarokba szorították mint egy patkányt, itt is ez történt, megágyaztak a következő konfliktusnak.
    Az oroszokat mindenki a sztálini SZU rendszer örökösének tekintette, a többi tiszta lapot kapott A nyersanyag továbbra is jöhetett, de ők nem.
    Aki már elmúlt 50 éves, annak azért van összehasonlitási alapja, hogy 2001 után mennyire megváltozott a világ, és a szabadságára oly kényes nyugat is mennyire megváltozott.
    Az egyén még képes rálátni a saját árnyékára, de egy ország, pláne egy globális katonai szervezet nem. Ezért is kiábrándító a hüllőagy szintjén működő fősodratú média.

  39. 40. Avatar
    „Dugin maga az orosz propaganda, nem egy független elemző.”

    Olyan, hogy független elemző, nem létezik. Mitől lenne független? A világképétől, a világról alkotott véleményétől, a tapasztalataitól?
    Én jobban szeretem azok véleményét olvasni, akikről tudom, hogy hova tartoznak, ezt nem titkolják, emiatt nem kell foglalkoznom azzal, hogy vajon miért gondolja úgy.
    Nem kell elfogadni a véleményét, miért kellene? Fontosabb az, hogy amit gondol, annak lehet-e valóság alapja, mivel támasztja alá.
    Aki függetlennek mondja magát, az már eleve gyanús. Megpróbálhat objektív lenni, de az aligha sikerülhet teljesen, még a legnagyobb jószándék mellett sem.

  40. Március 12.-én az olasz GALILEO GALILEI repülőtér (Pisa város) dolgozói megtagadták a berakodást egy humanitáriánus szállítórepülőgépbe, mely Ukrajnába indult volna. Ugyanis a szállítmány között fegyver-és lőszerládákat, gránátokat találtak!

    ** Gondolom az olasz lakosságnak nem hiányoznak majd az orosz megtorló intézkedések. **

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük