Tibor bá’ online
89. Útban a 90. felé
1998-ban Orbán Viktorra szavaztam. Igen tehetséges politikusnak tartottam, és úgy gondoltam személyére, mint aki felvirágozza a nemzetet, akikből kiváló államférfiú lesz, és akire a történelem úgy fog visszaemlékezni, mint a második haza bölcsére.
Orbán nem nyerte volna meg a választásokat, ha nem sikerül neki Torgyán Józsefet rávenni arra, hogy 82 nyerésre álló képviselő jelöltjét hívja vissza. Ezen örült nagy szívességért 3 éven belül Orbán kinyírta Torgyánt, ami engem arra emlékeztetett, amikkor Rákosi Mátyás kivégeztette riválisnak hitt Rajk Lászlót. Gyanús jelnek tekintettem, amikkor kiderült, hogy Orbán szerint nincs szükség ellenzékre, és elégséges háromhetente parlamenti ülést tartani. Ténykedése annyira kiábrándító volt, hogy a választások után néhány hónappal tökéletesen megbántam, hogy rá szavaztam.
A 2010-es szavazáson elért kétharmados eredmény megriasztott. Nem hiába. Orbán, mint elszabadult hajóágyú, elkezdte lebontani a demokratikus intézményeket. Egyengette az utat az intézményesített lopáshoz. De ez nem minden. Kiderült, hogy hatalmát gyerekes álmainak megvalósítására (is) felhasználja. Szüleinek vidéki házától 50 méterre felépített egy stadiont. Mégis a legfigyelmeztetőbb eset gyerekkori pajtásának, Mészáros Lőrinc újraválasztási kihívójának halálos közúti balesete volt.
Az elmúlt 12 év alatt Orbán Viktor megítélése nálam természetesen nem változott. Ennek több alkalommal adtam hangot. Amit nem értettem, hogy a magyarok többségének miért nem jött meg az esze, és hogy az ellenzék miért nem képes észrevenni, hogy csak összefogással tudna győzni, vagy még úgy se. 2018-ban Vona Gábor volt az, aki úgy képzelte, hogy ha egyedül kiáll a várfokára, akkor a szavazók kénytelenek lesznek rá szavazni, és miniszterelnök lesz belőle. Miniszterelnök nem lett, de sikerült neki biztosítani a Fidesz újabb kétharmadát. A magyar viszonyokra jellemző, hogy ez a Vona Gábor, mint politikai szakértőt, egyre-másra szerepel az ATV csatornán.
Most eljött 2022, és újra szavazhatunk. Szerencsére az ellenzéknek 12 év után megjött az esze, összefog és nem elhanyagolható eséllyel indul neki a választásoknak. A fej-fej melletti állapoton nagyot segített volna az ellenzék számára az infláció, és a szomorú gazdasági kilátások. Egyértelmű, hogy MZP-nek áll a zászló. Na ekkor jött az ukrán-orosz háború. Ezzel kapcsolatban Orbán álláspontja tiszteletreméltó. Orbán átlát az amerikai trükkön, nem dől be a CIA propagandának és kerek-perec megmondta mire hajlandó Magyarország. (hogy zárt ajtók mögött megkapta a magáét, arról senki se tud semmit) Erre MZP elkövette élete legnagyobb hibáját, ahelyett, hogy helyben hagyta volna OV nézetét, zavaros fogalmazással Kijev mellé állt. Zavaros fogalmazás? Hát persze, hogy a Fidesz kiforgatta és ezzel MZP elvesztette az infláció és érzékelhető rossz gazdasági helyzet adta előnyét.
Na most a lényeg. Teljes egészében egyetértek OV háborús véleményével. Az első alkalom 12 év után, hogy Orbánnal valamiben egyetértek, de ez nem jelenti azt, hogy a végtelen és rendszerezett lopásait elfelejtettem volna. Az ellenzékre fogok szavazni, de titokban Orbánnak drukkolok, mert az ellenzékkel kapcsolatban rosszak az előérzeteim.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________