(3816) Duna part

Tibor bá’ online

Cipők a budapesti Duna parton


89. Útban a 90. felé

Zelenszkij úgy akarta Orbán Viktort rávenni Ukrajna támogatására, hogy emlékeztette a Duna parti cipőkre. Ezt követve az ukrán párti tömegek elkezdték használt cipőiket kihordani a Duna partra.

A legenda szerint a nyilasok a Duna partra kihajtott zsidókról a Dunába lövetés előtt levetették a cipőiket. Ezt 1945 januárjának első felében követték el. Idézett az Euronewsből: „1945. január 8-án 154 zsidót tereltek a nyilasok a folyópartra a svéd követség Üllői úti épületéből. Arccal a víz felé állították a kettesével összekötözött embereket, hogy a Dunába lőjék őket, amikor egy svéd követségi alkalmazott vezetésével, az utolsó pillanatban megérkezett a fegyveres rendőri segítség, és kiszabadították az üldözötteket.”

A helyzet az, hogy logikailag nem stimmel a dolog. Persze háborúban logikát keresni felesleges, de azért próbáljuk meg. Tudunk olyanról, hogy a leendő áldozattal megásatják saját sírját. Miért ne lehetne elvenni tőlük a cipőiket? De akkor miért nem vették le róluk a ruháikat. Elvégre az is érték. Persze, lehet, hogy levetették, csak arról nem emlékeznek meg. Azonban….

1945. január 18-án reggel elesett a mai Bajcsy Zsilinszky út. Még az nap az orosz katonák elérték a Duna partját. Ettől kezdve a környékünkön harci tevékenység nem volt, csak zabráló orosz katonák. Apámnak rengeteg dolga lett: anyámat el kellett temetnie, amihez koporsó kellett, lakásunkat és az apám raktárát kifosztották, 7 éves húgom felügyeletét és a háztartás vezetését meg kellett szervezni. Nem csoda, hogy rám nemigen ügyeltek. Így esett, hogy január 20-tól egész nap csavarogtam, töltényeket keresgéltem, kézigránátokat szedtem szét, hogy kivegyem a gyutacsát. Kint jártam az elhagyott Városligeti vurstliban, a Duna parton, stb.

Így saját szememmel láthattam, hogy január 20.-án a Duna totálisan be volt fagyva. Még szerencse, mert az összes híd fel lett robbantva (mellesleg tök feleslegesen), és az emberek a jégmezőn másztak át, ha át akartak menni a másik oldalra, leginkább rokonaik meglátogatása miatt. Ami szöget ütött a fejembe, hogy lehet egy befagyott Dunába belelőni embereket. Persze lehet, de a hullát nem viszi el a víz, és akkor felesleges lehajtani az embereket a Dunához, mert a hullától így nem lehet megszabadulni, akkor pedig lelőni akár hol lehet.


A Duna jege 1945-ben

Ez manapság senkinek se tűnik fel, mert a Duna nagyon régen volt ilyen mértékben befagyva. De hát Mátyást is a Duna jegén választották királlyá. Lehet, hogy az is csak mese?

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

52 gondolat erről: „(3816) Duna part

  1. Vigyázz Tibor bá’ ezzel a gondolattal, mert egy csapásra leszel antiszemita, és Anonymus hacker támadás áldozata. 🙂

    Csak egy keresztkérdés: a performance arról szólt, hogy Orbán miatt ölik az ukránokat?
    Vagy a nemzetközi közéletben is ismert szoborcsoport náci vonatkozásait próbálták ráhúzni Orbánra? Nyilván az orosz invázió, és az ukrán szolidaritás miatt csináltak, ezt értem, de miért ez lett a helyszín?
    (Szobor csoport kvázi a Országház szomszédságában van.)

  2. A történelmet a győztesek írják, így van ez a cipőkkel is!

  3. Valamelyik újságcikkben az szerepelt hogy az ukrán menekültek rakják oda azokat a cipőket. Viszont ott balra lent a fotón az a kis rózsaszín gyerekcipő egy valódi bőr, szupinált, Szamos márkájú lányka cipő. Tehát magyar márka. Magyarok rakták ki.
    Itt az ukrán-verziós cikk: #https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/fotok-sorra-gyulnek-a-cipok-a-cipos-szoborcsoportnal-a-duna-parton/
    Ez az euronews cikk ami leírta hogy azon a jan.8.-án nem lőttek bele senkit a Dunába:
    #https://hu.euronews.com/2022/03/27/spontan-demonstraciot-valtott-ki-budapesten-az-ukran-elnok-uzenete-orbannak
    Állítólag Korda György is majdnem a Dunába került belelőve: #https://akibic.hu/2020/07/08/korda-gyorgy-1945-februarjaban-egyetlen-masodpercen-mulott-az-eletem/

  4. Nekem az ütött szöget, hogy általában a zsidók azonnal felháborodva kikérik maguknak, ha valaki bármilyen sérelmet is a Holokauszthoz hasonlít. Mert az olyan szörnyűség, hogy ahhoz fogható soha sehol nem történt és nem is történhet senki mással.

    Most meg egy Holokauszt-epizódot az ukránok hirtelen kisajátíthatnak, és a zsidók meg se mukkannak? Gyanús.

  5. 1 & 3:
    Engem csak a tények érdekelnek. Ilyen vonatkozásban előttem semmi se szent.

  6. 3.:

    Az ukránok „holodomor”-ja (éhhalála) 1932-33-ban legalább olyan nagyságú volt, mint a zsidók holokausztja. Talán ezért…

  7. @dajtás

    Semmiről sem szól, csak az átgondolatlan, csapongó érzelmekről.

    Nem láttam cipőket se Szíriánál, se Afganisztánnál, sem pedig Iraknál. Kicsit olyan érzésem van, mintha ezeknek az embereknek többet érne egy európai élete, mint egy közel-keletié. Valljuk meg, ez rasszizmustól szaglik. Ami azért külön vicces, mert az ilyen cipőpakolók a legérzékenyebbek az efféle megnyilvánulásokra. Csak hát nem gondolják át, mint ahogy semmi mást sem, csak fogyasztják a nyugati propagandát.

    Félreértés ne essék, nem vagyok pro ruszin és nem akarok demagóg lózungokkal dobálózni, de tényleg az a benyomásom, hogy az emberi butaság az, amire célozgatunk, át meg átszövi a társadalmunkat és mozgatja a sok tompa embert, akik úgy érzik, hogy attól lesznek jók, ha felesleges és oda nem illő gesztusokkal mutogatják a saját nagy erkölcsüket.

    Hol van köze egy szisztematikus népirtásnak – ami okkal hagyott nyomot közös tudatalattinkban – a mostani menekülthelyzethez? Sehol.
    Nyilván borzalmas katasztrófa a civil lakosság számára; a menekültek a semmibe ugranak régi életük romjairól. Én is igyekszem segíteni, ahol tudok, de attól ez még nem lesz második világháború.

    Nem használt lábbeliket a Duna partjára hordani nem erkölcsösség, hanem önhittség.

  8. 6: Nemcsak a számok számítanak, hanem a szándék is! A nácik direkt ki akarták irtani a zsidókat. A kommunisták az ukránokat nem akarták eltüntetni a Föld színéről, csak szarul vezették a gazdaságot, ezért éhínség lett, és mindent elvettek a parasztoktól. Nem gondolták, hogy nincs náluk dugiban elrejtve valami.

    Meg egyébként is, a rohadt burzsuj kulák megérdemli, nem úgy, mint a szegény zsidó, aki nem tehet semmiről!

    És különben is, az egyik csak ukrán, a másik meg a választott nép fia! Hogy lehet egyáltalán egy lapon említeni?

  9. Üdvözlöm, Tibor bá! Úgy gondolom, hogy ebben a bejegyzésben néhány tárgybeli tévedést kiigazításra szorul.

    1.Az első áldozatokat már az október 15-i nyilas hatalomátvételt követő órákban-napokban a Dunába lőtték, a mészárlások nem januárban kezdődtek.

    2. A hőmérséklet 1944 november közepéig még éjszaka sem ment fagypont alá, vagyis ebben az időben a Duna zavartalanul folyt.

    Tartós 0C fok alatti hőmérséklet csak karácsony környékétől állt be, de jégzajlás még ekkor sem volt látható Az igazi kemény fagyok január elején kezdődtek. Ez azért lényeges, mert a folyami jégképződéshez tartósan erős hidegre van szükség. Továbbá a Duna nem befagy(ott), mint mondjuk a Balaton vagy bármely állóvíz, lassan jégréteget növsztve a felszínén, hanem nagyon rövid idő alatt a jégzajlás tovább sűrűsödött, feltorlódott, majd a jég megállt.

    Tehát az „befagyott“ Duna amit te a január 20-án láttál, még simán folyhatott akár 18-án is. Ez már csak azért is így történhetett, mert az általad említett helyszínen és felrobbantott hidak környékén kialakult jégtorlasz miatt 1945 február 9-én (!) elöszőr a Római part magasságát, majd azután a Pesti oldalt is (pl a külső Váci úton lévő Tungsram műveket) elöntötte a Duna. Erről biztos kellet hallanod, hiszen ha jól emlékeszem, később te is a Tungsramban dolgolztál.

    3.Az igaz, hogy a legtöbb kivégzésre a Lánchíd környéki partszakaszokon került sor, de Pesten a Külső Váci úttól a Belgrád rakpartig, Budán pedig a Nagyszombat utcától a Szilágyi Dezső térig sok helyen zajlott a tömeggyilkosság. Így nem nehéz elképzelni hogy míg Pest központjában lelassult a jég áramlása, a fennt elmlíett helyszínek magasságában folyt még a Duna.

    4.Nem csak a cipőket (!) vetették le az áldozatokkal. A védett épületekben vagy az utcákon összeszedett zsidókat kihajtották a folyópartra. Itt a nyilasok levetkőztették őket, a meztelen áldozatokat a rakpart szélére állították majd a folyóba lőtték. Vagy ahogy maguk között megjegyezték: „Horthy-tutajokat” küldtek a Dunába, a „vándorgettóba”. A cipők (mint műalkotás) átvitt értelemben erre az embertelen kegyetlenségre emlékeztetnek.

    5. A ma ismert első és az utolsó módszeres folyó-parti kivégzés között körülbelül 2 hónap telt el. A nyilas uralom Pesten közel 3, Budán 4 hónapig tartott. 1945. január 17-én szabadították fel a szovjet katonák a pesti gettót. A város ezután nem sokkal, február 13-án került teljesen szovjet fennhatóság alá. Vagyis 1945 január 20-án (mikor is te a Dunát láttad) a nyilasok és egyéb keretlegények már nem az ártatlan emberek módszeres kivégzésével, hanem saját hitvány életük mentésével voltak elfoglalva.

    6.Amiről itt szó van az nem legenda. Hiteles dokumemtumok, hatósági jegyzőkönyvek, még ma is élő túlélők beszámolói tanusítják, ez a borzalom megrtörtént. Ennek ténye értelmes emberek körében nem képez(het)i vita tárgyát.

    Köszönöm a tárgyszerű kiegészítést. Örülök, hogy megtudhattuk a teljes igazságot.

  10. A Duna parti cipők a sok százezer magyar zsidónak állít emléket. Az ukránok szemétsége, hogy ezt (is) fel akarják használni saját céljaik elérésére.

  11. Ábel 9
    régen láttam dokumentum filmet erről a nagy ukrán éhinségről. abban az volt a magyarázat, hogy azt szerette volna elérni sztálin nagymester, hogy a nyugati államok elfogadják és elismerjék szovjetuniót önálló államként. azt mondták neki, hogy nem tom mennyi gabonát kell a következő évben a tőzsére kivinni szu-nak, és akkor elfogják ismerni. és ezért vetették be az összes területet gabonával és még katonákkal kellett öriztetni, hogy tudják ezt az eszetlen kérést teljesíteni. szóval általában kettőn áll a válság!! hogy most ez mennyire volt igaz v nem de nekem hihetőnek tűnt.

  12. 12 Mondjuk ebből nekem nem világos, hogy mért „kettőn áll a vásár” a holodomornál. Lehetséges, hogy ilyen nyugati kapcsolat – tőzsdei ügyek közrejátszottak a nagy éhínségben, de akár így van, akár nem, az még mindig 100%-ban Sztálin bűne.

  13. 13. Ötlet: Részvétem és sajnálom ennek a barbár tettnek az áldozatait.

    3 éve egyik ismerősöm a szlovákiai komáromi Vág-Duna torkolatánál egy esti mulatozás után ki akart menni a kikötött hajójáról a partra könnyíteni magán, miközben beleesett a vízbe, sokkot kapott, megfulladt és elsüllyedt. 2 hónap után Vácon találták meg. 60 év után, Budapesten szerintem nyomát se találják senkinek…

  14. 11: Maguk a fém cipők csak szimbólumok, lehettek volna helyettük kis ruhakupacok is, de a szobor készítői a cipőket tették oda. Felesleges a kákán csomót keresni, hogy pl a kabátok miért nincsenek szintén ott, vagy miért nem egy halomba szórva vannak a cipők.

    Zelenszkij maga is zsidó, a holokauszt az ő családjában is járt áldozatokkal. Személyes emlékként hozta fel a „Cipők a Duna-parton” emlékművet:
    „Voltam már Budapesten, imádom a várost. Többször jártam már ott, nagyon szerettem, vendégszerető, ahogy az emberek is.
    Tragikus dolgokat éltetek át. Elmentem a rakpartra, ahol láttam az emlékműveteket. Láttam a cipőket a Duna-parton, ahol tömeggyilkosság történt. Ott voltam a családommal.”
    Zsidóként talán van joga közösséget érezni a magyar zsidók felé is… Így kapcsolta össze ezt az emlékművet az ukrán helyzethez.
    „Figyelj, Viktor, tudod mi megy most Mariupolnál? Kérlek, menj a rakpartra, nézd meg azokat a cipőket, és akkor rájössz, hogy megint megtörtént a népirtás a világban. És ez az, amit Oroszország művel. Mariupolban ugyanilyen cipők vannak, és ugyanilyen emberek.”

    De mint látjuk Orbánt érzelmi húrok pengetésével nem lehet megingatni, Putyinnal nem fordul szembe, gondolom amikor a hadműveletek megindulása előtt pár héttel kinn járt a nagyfőnöknél, akkor kiosztották neki is az induló műsorban a maga szerepét és azt játssza hűségesen.

  15. 15 & 16:
    A vízbe lökött testnél lehetett fémtárgy, például kulcs, ami a folyó fenéken megtalálható fém detektorral. Ha ennyik év után nem találnak semmit, az nem bizonyíték semmire.

    17.:
    Sikerült elképesztő mértékben beszívnod a nyugati propagandát.

  16. 16. ötlet
    „Persze sajnálatos,de ha szegény kis zsidóról van szó emlékeztetnék Péter Gáborra.” – minek az apropóján emlékeztetnél rá? Neki van valami köze a duna parti mészárlásokhoz vagy ukrajnához?

    „…esetleges kivégzések…” – ez azt jelnti, te úgy gondolod, hogy a duna parti kivégzések nem történtek meg?

  17. 17 avatar

    Te leállítanád a magyar gazdaságot cserébe azért, hogy az oroszok számára jelentéktelen mértékű kárt okozzál? Én biztos nem, és egyetlen épeszű politikus sem vállalná be. Nem csak fűtünk a gázzal, hanem pl. a műtrágyát is azzal csinálják, éhenhalni meg senki nem szeretne. A saját gázkitermelésünk a töredékét se fedezi az igényeinknek, az LNG szállítási, fogadási kapacitás elégtelensége meg már szarrá lett elemezve minden fórumon

  18. >> 10. Hochstein << Köszönöm az összefoglalót!

  19. 20. hargi,

    Épeszű országvezető kiteszi – e az energiaellátásának 85%-át Oroszországnak?

    Van-e Európában másik ország, amelyik ennyire kitette magát az oroszoknak?

    Mostmár persze késő, nem lehet csak úgy ugrálni. Ettől függetlenül ha eszkalálódik tovább ez a háború, akkor simán megszakadhat az orosz olaj és gázimport és akkor teljesen mindegy mit beszél Orbán.
    Pl. felrobbanhat az ukrán vezeték, a déli vezetéken meg ki tudja miért nem jön majd gáz.

    A németek kb. 40%-ban kitettek az orosz energiaimportnak, ami még mindig elég sok. De nekik vannak beindítható szén és atomerőműveik. Ők meg fogják oldani akár a nyárig. Magyarország viszont teljesen kiszolgáltatott, vert helyzetben van energiaügyileg.

  20. A háború alapvetően nem érthető mindaddig amíg a győztes fél el nem magyarázza az okokat.
    Nem szeretnék gondolatkisérlet képp elmélkedni azon, mi lett volna ha. Többek közt a második világháborúról.
    A népírtás egyértelműen megtörtént akkor, igaz nem csak náci részről, hanem szovjet illetve amerikai részről is. Ugye a két atom ledobása Japánra, sem nagyon nevezhető etikusnak, a mai felfogás szerint is legalább akkora háborús bűntett, mint a kényszermunkatáborok létrehozása és emberek tömeges elgázosítása.
    Ne mosdassuk a szerecsent,egyik oldalról sem,bármely nemzetet lehet ma emberiség elleni bűntettel vádolni, még azt is, amelyik egykoron elszenvedte eme cselekmények borzalmait.

  21. 22:
    Sokkal rövidebben is le lehetett volna írni, hogy O1G.

    „A németek kb. 40%-ban kitettek az orosz energiaimportnak, ami még mindig elég sok. De nekik vannak beindítható szén és atomerőműveik. Ők meg fogják oldani akár a nyárig.”

    Ezen hangosan felröhögtem.
    Ennyire nem lehet másik valóságban élni.

  22. 4. Ábel
    „Most meg egy Holokauszt-epizódot az ukránok hirtelen kisajátíthatnak, és a zsidók meg se mukkannak? Gyanús.”
    7. Kacor
    „Az ukránok “holodomor”-ja (éhhalála) 1932-33-ban legalább olyan nagyságú volt, mint a zsidók holokausztja. Talán ezért…”

    Genrikh Grigoryevich Yagoda
    HolodomorTények
    Holodomor népirtás

    /https://holodomorfacts.wordpress.com/glossery/jewish-bolshevik-murderers/genrikh-yagoda//

    Genrikh Grigorjevics Yagoda Yenokh Gershevich Iyeguda
    (1891. november 7.–1938. március 15.) születésű
    zsidó családban született Rybinskben.
    1907-ben csatlakozott a bolsevikokhoz, az NKVD igazgatója és a hírszerző ügynökség volt.
    Legalább 10 millió ember haláláért felelős, mivel Yagoda fekete furgonjai minden este kimentek az akkoriban Leningrádnak nevezett Szentpétervárra, hogy összeszedjék az „osztályellenségeket”: az arisztokrácia egykori tagjait, volt köztisztviselőket, volt üzletembereket volt tanárok és professzorok és szakemberek, egyetemet végzett európai etnikai polgárok. A város lakosságának egynegyedét Yagoda letartóztatta és felszámolta.

  23. Genrik Grigorjevics Jagoda (1891-1938) az NKVD, a szovjet titkos hírszerzés és hírszerző szolgálat igazgatója volt 1934-től 1936-ig. Ezt Joszif Sztálin személyesen választotta, és feltételezhetően 10 millió ember meggyilkolásáért felelős.

    /https://redskywarning.blogspot.com/search?q=Genrikh+Grigoryevich+Yagoda+/

    A Gulágokon, a Szovjetunió koncentrációs táboraiban, de a kommunista rezsim más területein előforduló üldözés, kínzás, megaláztatás, nemi erőszak és minden egyéb kegyetlenség ennek az embernek a brutalitásának tulajdonítható.

    Yagoda hozzájárult az ukránok 1932-ben és 1933-ban történt ismeretlen népirtásához, amelynek során 7 millió ukránt kiirtottak, további kétmilliót pedig koncentrációs táborokba hurcoltak.

    Amikor a szovjetek „kommunista” munkája véget ért, Ukrajna lakosságának 1/4-e eltűnt a föld színéről. Felelős továbbá Kamenyev és Zinovjev bolsevik letartóztatásáért és kivégzéséért, ami a Nagy Tisztogatás kezdetét jelentette.

    Yagoda nagyrészt ismeretlen az általa elkövetett atrocitásokról, sőt nem is létezik nagy mészárosként az emberek tudatában, amikor még magát Adolf Hitlert is felülmúlta, majdnem kétszer annyi embert kiirtott ki a náci rezsimhez viszonyitva!

    A történelem kedvéért, Yagoda, ez a kommunista hentes, zsidó származású volt.

    Összességében az akkori kommunista rezsim áldozatai mintegy 30 millióan voltak, és főként orosz, kelet-európai és német lakosságot, valamint különféle vallási felekezetekhez tartozó híveket érintettek, mint pl. keresztények és muszlimok.

  24. 24.

    Köszönöm a kimerítő ‘érveidet’.

    Megszoktam már, ha nincs érv, akkor jön a személyeskedés. Egyébként meg elhiszem, hogy fáj az igazság. De az utóbbi 12 év magyarországi energiapolitikájának hamar meglesz a böjtje és az nagyon fájdalmas lesz.

    Most nézem, hogy a TTF gáztőzsdén 106 euró egy Megawatt gáz ára, ez köbméterenként (ha jól számolom) 420 forintot jelent. És ez az utóbbi fél évben még az olcsóbb szint.

    Vajon meddig lehet tartani a magyarországi lakossági 80 forintos árat?

  25. 10. Tibor bá,
    21. elesz

    Nincs mit, nagyon szívesen.

  26. 27 – Gyarmathy:
    15 évig. Addig tart a jelenlegi szerződés. Mert nekünk fontosabb az olcsó gáz, mint az ukrán vér, ami az ukrán náci vezetőknek még ennél is kevesebbet ér.

  27. 19

    Én innen közelítettem,legközelebb LESZŰKÍTEM mondanivalómat.

    Standing ovULation,IZOMLÁZ, USA kongresszus,Bibi,Obama,demokraták,2015 stb!
    Milyen USA??

  28. Rossz a poszt címe!

    Duma parti cipők!-re kell átjavítani! Ugyanis most ez folyik.

    8. Blasio
    ??

  29. 29. Tibor bá,

    Semmiféle olcsó orosz gáz nincs, csak megint felrevezettettél az orosz plusz orbán propagandától.

    Az előbb néztem egy áramáras statisztikát, ami havi lebontásban mutatja országonként a villamosenergia árát.

    Érdekes módon az árak múlt év őszéig nagyjából együtt mozogtak, de az utóbbi hónapokban érdekesen alakulnak az adatok.

    Az áram átlagos ára januárban a németeknél 167eur/MW
    Míg ugyanekkor Magyarországon 204eur/MW

    Február: Németország: 128eur/MW
    Magyarország: 194eur/MW

    Gondolom a különbség a napsütéses órák számának növekedésével egyre nőni fog. Itt jön ki, hogy mennyire megérte volna Magyarországon is befektetni a megújulókba és nem paks2-re költeni meg nagyrészt gázra támaszkodni az áram előállításánál.

  30. 27: Nem ismered a személyeskedés fogalmát. Ha ez most személyeskedés, akkor vállalom. Esetleg az O1G-re gondolsz ?
    Tökmindegy mi a téma, dunaparti cipők, bármi, neked Orbán, Orbán.
    Rohadt unalmas.
    Ami pedig a csudálatos, amúgy totál offtopik, sötétzöld német energiapolitikát illeti, akkora butaság, hogy cáfolni sem érdemes. De nemsokára jön a zöld szén és atom. XD

  31. 33.

    Háború van, éppen tegnap és ma fenyegetőznek az oroszok megint a gázcsap elzárásával. Márpedig ha tényleg elzárják, akkor muszáj beindítani a leállított atomerőműveket meg szénerőműveket, legalább addig, míg nem lesz pótolva a gázkiesés máshonnan.

    Egyébként meg rohadt unalmas és üres a nagyképű szöveged, úgyhogy ezután olvasatlanul átlépem. 🙂

  32. Naiv kérdés .
    A német atomerőművekbe honnan kerül fűtőanyag ?
    A szénerőművek is be vannak izzítva ?

  33. 35. Buda,

    Itt érdemes például nézelődni:

    #https://www.agora-energiewende.de/en/service/recent-electricity-data/chart/power_generation/26.03.2022/29.03.2022/today/

    Érdekesség, hogy a különböző üzemanyagfajtákat ki-be lehet kapcsolni. Kiderül például, hogy jelen pillanatban Németországban 14 GW feletti mennyiséget termelnek lignit égetéséből. Ha a kőszenet is hozzávesszük, akkor már 25 GW-nál járunk.(Ez a magyarországi csúcsfogyasztás többszöröse).

    Néhány hónapja egyébként az UK-ban is újraindítottak egy szénerőművet, igaz még csak a napi áramigény 3-5%-át termelik vele, de tudtommal még legalább egy olyan szénerőmű van Angliában, ami azonnal indítható.

  34. Kedves Tibor ‘bá. Kivételesen egy kicsit hosszú leszek, mert másképp nem tudok a témára reflektálni. Kérlek kivételesen nézd ezt el. Előre köszönöm.

    22. Gyarmathy

    Magyarország orosz gáz-kitettsége Kádár János korára vezethető vissza. Mi, most élő magyarok, a megörökölt helyzetet csak kezelni próbáljuk. Például azzal is, hogy a Krk szigeti LNG terminálba is beszálltunk.
    Egyébként lennél szíves megmondani, hogy honnan szerezzük be a gázt? Ugyanis a közelben egy kitermelőt sem látok.
    Aki pedig a távolban van, az pedig valahogy el kell juttassa ide a gázt. De mivel a vezetékek bizonytalanok, a folytonos USA beavatkozás miatt, nehéz helyzetben van. Hogy csak kettőt mondjak. Lásd, az USA általi ÉÁ2 sorozatos szabotálását és a Bolgár kormányok sorozatos buktatását, ahol most éppen egy USA bábkormány van „hatalmon”, aki ha akarja elzárja az Azeri és más közép ázsiai gázt IS szállító vezetéket. Jelentős LNG terminál kapacitást pedig még az előre látó németek sem építettek ki, mivel két-háromszor drágább az így vásárolt gáz, mint a hagyományos csövön érkező orosz, és ez az ár jelentős versenyhátrányt jelene volna az ipari termelésüknek. Most persze más a helyzet, amikor fennáll annak a veszélye, hogy április 1-től nem megy gáz, mert USA fenyegetés okán, „nem” akarnak Rubelben fizetni.

    Egyébként, hogy még egy téves közlésedet cáfoljam, megjegyzem, hogy az a 40%-os német földgáz kitettség nem negyven (esetleg az összenergiára vetítve igaz), hanem földgázügyben az bőven 60% feletti. Hogy mit fognak nyárig kiváltani azt meglátjuk, mert a földgáz nem csak fűteni és áramot előállítani kell.

    A másik dolog amit még korábban felvetettél és nem volt időm rá reflektálni, az az, hogy az orosz ha nem tudja eladni a földgázát akkor a kutak bedöglenek (mások szerint ki kell engedni a levegőbe, vagyis pocsékba megy).
    Ha nem értesz valamihez, akkor kérlek nézz utána és ne beszélj butaságokat. Szóval üsd fel a Miskolci Bánya-mérnőki Szakon használatos „Bányászati Alapismeretek” c. jegyzetet és abban szépen, laikus számára is érthetően le van írva, hogy miként is működik egy földgáztelep feltárása/kitermelése. Röviden az a lényeg, hogy ha egyszer egy ilyen telepet feltársz és művelés alá vonod, akkor a kitermelési furatot egy szeleppel le kell zárni. Ez a szelep úgy működik, mint a köznép által használt PB gázpalackon lévő szelep. Amikor szükséged van gázra, akkor megnyitod, amikor nincs elzárod. Ilyen egyszerű. Ha egy művelés alá vont földgáz lelőhellyel kapcsolatban úgy döntenek (keresletcsökkenés miatt), hogy felfüggesztik a kinyerést, akkor azt a szép nagy karikát, ami a szelepfejen van, elforgatják balra (figyelem nem jobbra, ti. gázmenetről van szó) és nem jön fel a földből több földgáz. Nem megy el sehová, hanem szépen várakozik. Ha meg ismét szükség van a földgázra, akkor megnyitják a kutat, és lőn gáz. Ilyen egyszerű.
    Ha nem így lenne, szerinted, hogy lehetne kimerült gázmezőket vagy egyéb földtani üregeket gáztározóként használni (ahogy Magyarország is teszi)? Benyomnák a fölösleges gázmennyiséget, aztán azt onnan már nem lehetne kinyerni?
    Hogy a végére megnyugtassalak, van igazság abban amit írtál. Ugyanis a kőolaj kitermelésnél, mellékesen jelentkező gázzal az van amire te is utaltál. Ha nem értékesítik azonnal, akkor megy a levegőbe (lásd Norvég tengeri olajkitermelés). De ez csak minimális gázmennyiség, ahhoz képest amit egy gázmező tartalmaz.
    Szóval az oroszt semmilyen földgáz veszteség nem éri, ha nyugatnak nem adja el. Lezárja a kút szelepét, az újabb keresletnövekedésig. Ennyi.

    Nem volt ez olyan nagyon hosszú. 😀

  35. „Steiner Jakob apját nem sikerült megmenteni, már 1944. december 25-én a Dunába lőtték a nyilasok.”

    December 25-én is be volt fagyva a Duna?

    „1945. január 8-án este a svéd követség Üllői úti épületéből a nyilasok 154 embert elhurcoltak a Duna-part irányába. Fegyveres rendőrök a svéd követség alkalmazottjának, Szabó Károlynak[2] a vezetésével kiszabadították az üldözötteket. A Jakobovits család tanúvallomása 1947-ben: „A Duna-parton arccal a víz felé álltak, amikor a felmentés megérkezett.””

    És január 8-án? Ha már tényleg érdekelnek a tények, Tibor bá’….

  36. 37. Bendegúz,

    Én rövid leszek.

    #https://www.cleanenergywire.org/factsheets/germanys-dependence-imported-fossil-fuels

    Külön adatot a németekre egyelőre nem találtam, de a teljes EU kitettsége Oroszország felé: Olaj: 25%, Gáz: 47%

    Nem hinném, hogy a németek ennél az EU átlagnál jobban kitettek, de majd estefelé, ha lesz időm, keresek adatot külön a német energiaimportra. Bár ha állítasz valamit, akkor neked illene alátámasztani. Konkrétan ebben az esetben azt, hogy a németek gázfelhasználásának 60%-a Oroszországból származik.

    A gázkutak elzárásánál nem vagyok szakértő, én szakemberek nyilatkozataiból vettem, hallgattam, amit írtam. Ők pedig többen is állítják, hogy nem lehet az Európába ömlő gázt csak úgy elzárni. Egyébként tegnap én magam is azt írtam, hogy Európának fel kell készülni a teljes gázimport megszűnésére. Ha muszáj lesz, a németek megbírkóznak vele, Magyarország viszont sokkal nehezebb helyzetben vagy inkább lehetetlen helyzetben találná magát, ha ilyen előállna.

  37. Élesedik a helyzet.

    Életbe lépett a földgázellátási vészhelyzet legalacsonyabb szintje Németországban

    #https://www.youtube.com/watch?v=3nTlGtsHQNI

  38. 39 – Radován:
    A Lánc-hidat 1948-ra építették újjá. A fénykép elkészítésére volt 3 év. Bármikor készíthették. Én a Vilmos Császár (Bajcsy Zs.) út és az Ó-utca sarkától indultam el. Végig mentem az Arany János utcán, ki egészen a Dunáig. Nem emlékszem, hogy láttam-e a Lánc-hidat. Viszont az feltűnt, mert nem volt mindennapi látvány, hogy emberek bukdácsolnak a jégtáblák között, akik át akarnak menni a másik oldalra. Ugyanott jöttem vissza. Útközben egy sarokház le volt dőlve. A törmeléken fel lehetett menni egy első emeleti szobába. Persze felmentem. A szoba szélén íróasztal állt. Annak középső fiókjában egy doboz pisztoly töltényt találtam, amit elvittem magammal. Napokkal később gyalog lementünk Félegyházára, vittem magammal a töltényeket. Kifelé menet a város kapunál katonák voltak, akik átnézték a csomagjainkat. Az enyémet nem. Tovább mentünk és én elárultam az apámnak, hogy hi-hi megmaradtak a töltényeim. Az apám felpofozott, mert szerinte, ha megtalálják, le is lőhettek volna. Szóval elég jól emlékszem mindenre. De szerintem a Meteorológiai Intézettől meg lehet tudni, hogy be volt-e fagyva a Duna 1945 január utolsó harmadában.

  39. Off Topic

    40. Gyarmathy
    Én ezt egy autentikus forrásnak taratom, amiben az áll, hogy 2019ben No. a földgáz 51% át Oroszo.-ból importálta. Azt már csak én teszem hozzá, hogy viszont ez mára biztos nem lett több. (további 27% Norvégiából illetve 21% Hollandiából érkezik). No.
    importálja (55,6 milliárd m3) a legtöbb orosz gázt az unios országok küzül.

    „Laut dem „Statistic Review of World Energy“ von BP hat Deutschland 2019 gut die Hälfte seiner Erdgasimporte aus Russland bezogen (51 Prozent). Die weiteren Hauptlieferanten für Erdgas sind Norwegen (27 Prozent) und die Niederlande (21 Prozent). Innerhalb der Europäischen Union ist Deutschland mit 55,6 Milliarden Kubikmetern der größte Importeur von Erdgas aus Russland.”

    forrás: https://www.deutschlandfunk.de/nord-stream-2-gas-kritik-abhaengig-100.html

    Ezt ide már csak ínyenceknek linkelem be, magyarázat nélkül:

    https://www.bp.com/content/dam/bp/business-sites/en/global/corporate/pdfs/energy-economics/statistical-review/bp-stats-review-2020-full-report.pdf

  40. Apropó, szénerőművek .
    És szegény kis Grétácskával mi lesz ?

  41. Korda György (született Klein) is majdnem a Dunában végezte ekkor, még gyerekként, elmondása szerint.

  42. Tibor bá! Következő adatokat találtam. Az ostrom alatt a polgári áldozatok közül a zsidóság veszteségei 15000 fő.(Ebben benne vannak a kivégzettek,öngyilkosok,betegségben elhunytak,éhenhaltak stb)A polgári kivégzettek száma 6200 -7000 fő (ebben voltak zsidók és nem zsidók is).Az első Dunába lövési eset a rendőrség eseménynaplójában,1944.november 23.Pártházakban már november közepétől,12.-én is voltak már tömeges kivégzések.Az utolsó feljegyzett esetek Budán voltak január 19-én és 21-én a Kun páter vezette vérengzések.(Alma utcai szeretetház,Maros utcai kórház)A Duna befagyását január20-ra datálják.Ekkor indultak meg a szovjet támadások a Margitsziget elfoglalására.

  43. 48 – Attila:
    Köszönöm.
    Én roppant szerencsés helyzetben voltam a 12 évemmel. A besorolás 13-tól volt érvényben. Már elég ügyes és értelmes voltam, de még gyereknek néztek, ezért legfeljebb elkergettek, de nem bántottak.

  44. Meg ugye sok helyen 40 éves csőhálózat, 1 éve visszaminősítve 100-ról 50 Bar-osnak, de így is kagylós kopások vannak benne. Kívülről foltozzák az űrtechnológiás javítóval, de kurva sok km van ezekből.
    Be kéne tárolni, de szar a cső.

  45. A Holokaust ténye nem vitatott.
    A részletei igen.
    Erős gyomor kell hozzá, hogy valaki arra vállalkozzon, hogy publikusan a Duna parti emlékmű történelmi megalapozottságát vitassa.
    Nekem erős a gyomrom, de ez még nekem is túl sok.

  46. 51 – Tas:
    A valóság keresésben nem ismerek tabukat. A befagyott Duna személyes tapasztalat. Felvetésemre Hochstein 10. alatt megadta a plauzibilis magyarázatot. Ezzel a téma le van zárva. Gyomor panaszokkal fordulj szakorvoshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük