2018. március hónap bejegyzései

(2491) Istenelmélet

Tibor bá’ online

Istenelmélet (The God

Theory) szerző: Bernard Haisch

Foglalkozzunk most a megváltó elmélet egyik alternatívájával. Ez nem lehet a Bibliában, hiszen, amikor a Biblia íródott, még nem ismerték a kvantummechanikát. 😀

Bernard Haisch angol asztrofizikus könyvében (publikálva 2009. április 1.) azt állítja, hogy a tömeg eredetét az anyag és a kvantumvákuum kölcsönhatásában kell keresni. Haischról meg kell említeni, hogy teológiát is hallgatott, és munkájában kísérletet tesz a tudományos ismeretek és azon nézet összeegyeztetésére, miszerint a Világmindenség létezésének konkrét célja van.
A szerző elképzelése szerint Isten megteremtette a fizika, azaz a természet törvényeit, majd ~at492létrehozta az Univerzumot annak érdekében, hogy megtapasztalja ezen törvények adta lehetőségek kibontakozását. Vajon igaza van-e? Akár igaza van, akár nincs, a szerző könyvét nem lehet letenni.
Eddig a könyvismertető. Az alábbiakban idemásolom az „Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás?” című könyvem 19. oldal egy részletét. (megjelent 2003 könyvnapján, t6 évvel korábban, mint az Istenelmélet).
„Tételezzük fel, hogy Isten megteremtette az anyagot a maga precíz és célratörő törvényeivel, de fogalma sincs arról, mi lesz a végeredmény. Emberi elmével nehéz elfogadni ilyen hipotézist. Ugyanis egyszerűen nem logikus, hogy egy mindenható Isten ne tudja, mi lesz a végkifejlet. A mindenható Isten nem lehet kíváncsi, mert előre mindent pontosan tud, és nagyokat mosolyog megállapításomon, hogy „előre”, hiszen ő az időtől teljesen független. Mégis mi lehet a célja?
Ha én teremthetnék, és életet akarnék alkotni, akkor nem úgy fognék hozzá, hogy leírhatatlan mennyiségű elemi részecskét hoznék létre és várnám, hogy ha lehetséges, akkor akár év trilliók alatt az anyag belső tulajdonságaiból kifolyólag összeálljon az élet. Nem, én a részecskéket eleve úgy alkotnám meg, hogy a szükséges fizikai törvényeknek engedelmeskedve affinitásuk legyen az élet kialakításához, vagyis hogy preferálják az élet irányába mutató együttműködést, és ennek kivitelezésére teremtenék hozzá egy részecskék közötti kommunikációs lehetőséget.”
Szép és érdekes, hogy Isten kísérletezik a Világmindenséggel, csak éppen nem elfogadható. Haisch könyvét én nem tudom másképp felfogni, mint kísérletet arra, hogy fából készítsünk vaskarikát. Illetve az lehetséges, „Isten” mégsem mindenható, azaz tulajdonképpen nem is Isten, csak nálunk sokszorosan fejlettebb lény, aki tényleg kísérletezik velünk csak éppenséggel nem ő van a piramis legfelsőbb csúcsán. De hát akkor ki?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2490) Húsvéti locsogás?

Tibor bá’ online

 

~at501A kereszténység legnagyobb ünnepe nagypéntek délután kezdődik a templomokban felállított keresztek fekete fátyollal történő leterítésével, mert majd 2000 évvel ezelőtt délután háromkor hangzott el Jézus szájából az „Eli Eli lama sabachthani?”  Valóban atyám, miért hagytad el saját fiad, aki úgy mellesleg a Trinitás egyik tagja. Én mindig meglepődöm, amikor szembesülök a ténnyel, hogy a mai „modern” embert hogy meg lehet vezetni több ezeréves praktikákkal. Hogy lehet az, hogy oly kevesen képesek objektív szemmel és ésszel megközelítőleg kihámozni a valóságot. Finnyás nyugati ízlésünk botrányosnak tartja a lóhús vagy kutyahus emberi táplálékként történő simlis felhasználását. Közlekedési balesetet követően az elhunyt testet letakarják, a TV hírekben még ezt is kisatírozva mutatják és figyelmeztetnek, hogy „megrázó képsorok következnek” viszont sok családban az ágy fölé (tantermekben a tábla fölé) ki van akasztva egy keresztre feszített hulla, fém vagy gipsz másolata. Illetve, sokan a nyakukba akasszák ezüstből vagy aranyból megformázva. Szimbólummá vált egy régen volt kivégzés, ráadásul olyan kivégzés, ami elkerülhető lett volna, ha a kivégzett el akarta volna kerülni, de nem akarta. Ismert szindróma. Ha Nagy Imrét nem végzik ki, ma már senki se emlékezne rá, néhány történész kivételével. Nagy Imre is elkerülhette volna a halált, de neki nevének fennmaradása többet ért, mint a saját élete. Ez lehetett Jézussal is. Ha nem feszítik keresztre, nincs kereszténység, nincs a világon sok ezer templom, bennük egy keresztről lelógó hullával. De miért volt erre szükség?

A keresztény tanok szerint az első emberpár, akit az Atya teremtett, bűnt követett el (amit a mindenható isten előre tudhatott volna, hiszen ő teremtette), amire az alkotó haragra gerjedt, és kiűzte őket a Paradicsomból. Ez lett volna a kisebbik rossz, de bűnük átka apáról fiúra szállt és továbbra is szállt volna, ha Isten fia nem engeszteli ki az atyját, na mivel? Életének a feláldozásával. Ez a megoldás magán viseli a kőkorszaki ember primitív logikáját, amit sikeresen át tudtak menteni mind a mai napig. Nincs olyan büntetőkönyv a világon, amiben az szerepel, hogy az apa bűnéért az utódoknak kell bűnhődni. Ez a legprimitívebb észjárás szerint is abszurd. Nincs olyan apa a világon, akit saját gyermekének a megölésével ki lehetne engesztelni, ellenkezőleg, felbőszülne még a gondolattól is. Ez azonban a hithű keresztényeket egy másodpercig se zavarja. Gyilkolással teszünk jóvá egy sima engedetlenséget.

Különben is az evangelisták leírásaiban, a keresztre feszítést illetően jelentős hiányosságok vannak, amik miatt még egy isten háta mögött lévő bíróságon se hoznának elmarasztaló ítéletet. Egyáltalán nem indokolható meg, hogy ilyen jelentős eseményt miért jeleznek ilyen hézagosan:

Máté és Márk szerint Jézus csak ennyit mondott a keresztfán:  Atyám, atyám miért hagytál el engem? Lukács egy kicsit többre emlékezett: Bocsáss meg neki atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek. (a két latornak) Bizony mondom néktek, még ma velem lesztek a Paradicsomban. Atyám, a kezedbe ajánlom lelkemet. János ezekről mit se tudván, a következőkre emlékezett: Asszony, ímhol a te fiad! Ímhol a te anyád! Szomjúhozom. Elvégeztetett.

A kereszténység legfőbb ünnepének megszemélyesítését érdemes megtekinteni az alábbi videón.

Ugyanis, ezt ünnepeljük, az idén 50 milliárd bevásárlással, többnyire sonkára.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2489) Mi történt a Nyugattal, ahol születtem?

VIP. 332

The Saker különleges irománya arról árulkodik, hogy ez az igen jól informált 55 éves ember őszintén fél, és nem tudja, mivel tudná felrázni a nyugati állampolgárokat, hogy akadályozzák meg a kibontakozófélben lévő harmadik, és egyben az emberiség utolsó háborúját. — Az anyag igen nagy fontosságú, ezért a teljes fordítást széleskörűen adom közzé.

 Egészen őszintén, félek, csodálkozok, sőt röstellem magam. Svájcban születtem, életem egy részét ott töltöttem, közben Európa nagy részét bejártam és több mint 20 évet éltem Amerikában. Ennek ellenére a legrosszabb lidércálmomban se tudtam elképzelni, hogy a Nyugat ilyen mélyre süllyedhet. Igen, tudok a hamis zászlóról, a korrupcióról, a hódító háborúkról, a NATO hazugságairól, a kelet európaiak meghunyászkodásáról, stb. Ezekről mind számtalan esetben írtam.

Enyhén szólva, nem voltak tökéletesek, de emlékszem Helmut Schmidtre, Maggie Thatcherre, Reaganra, Mitterrandra, még Chiracra is. És emlékszem milyen volt a Canard Enchainé, vagy a BBC. A Hideg Háború alatt a Nyugat nemigen volt fehér fényes páncélba öltözött lovag, de mégis a törvény az törvény volt, és létezett bizonyos fokú kritikus gondolkodás.

Most azonban mélyen szégyellem magam a Nyugat miatt, és nagyon-nagyon aggódom.

Ma nem látok semmi mást, mint alázatos tömeget, akiket valódi, bona fide (klinikai értelemben) pszichopaták vezetnek.

És ez még nem a legrosszabb.

A legrosszabb ez a süketítő csend, ahogy mindenki másfelé néz, és azt játssza meg, hogy „semmi közöm hozzá”, vagy még ennél is rosszabb, ezt a groteszk látványt komolyan veszi. Basszátok meg, mi van veletek? Valamennyien zombikká váltatok? Ébredjetek fel!

Hadd szedjem össze a szavaimat, és hadd mondjam el a puszta valóságot. Trump ellen végrehajtott neokon összeesküvés óta, a Nyugat most pontosan azt az utat járja be, amit a náci Németország körülbelül az 1930-as évek közepén.

Jól tudom, az ideológia más, és más a kijelölt bűnbak is, de a mentalitás ugyanaz.

Azonos ok azonos hatást eredményez. De mostanában mindkét oldalon olyan fegyverek vannak, amikhez képest a drezdai tűzvész csak egyszerű szikra volt.

Itt van a „nyugati szolidaritás” mutogatása, nem az UK-val, vagy az angol emberekkel, hanem Londonnal. Ugye milyen megható?

Hadd kérdezzem meg tőletek, mi volt a lényege az angol politikának Európával kapcsolatban, mondjuk a Középkor óta?

Úgy van, háborúk kirobbantása Európában.

Gondoljátok, hogy ez most másképp van?

A jövőbéli viselkedés legjobb indikátora a múltbéli viselkedés. És ez nem lenne érvényes az UK-ra?

Hadd hívjam fel a figyelmeteket, amikor Napóleon és Hitler megtámadta Oroszországot, a megtámadott nehéz időkön ment át, és objektív vélemény szerint gyenge volt (Így bizony! Kutassatok utána, ha nem hiszitek el). Mindkét esetben az orosz társadalom mélyen megosztott volt, ideális állapotban a megtámadáshoz.

De ez ma nincs így!

És akkor most felteszek egy egyszerű kérdést: Ezek tényleg háborút akarnak kirobbantan egy egységes, nukleárisan felfegyverkezett Oroszországgal?

Azt hiszitek, hogy ez túlzás?

Gondoljátok át újra!

A helyzet az, hogy a szituáció ma rosszabb, mint a Kubai válság alatt. Először is a Kubai válság alatt mindkét oldalon racionálisan gondolkodó vezetők voltak. Ma egyetlen egy racionálisan gondolkodó vezető sincs az Egyesült Államokban. Egyetlen egy se. Másodszor, a Kubai krízis alatt az összes hírt közölték, és az egész emberiség tudta, hogy a Föld a szakadék szélén táncol.

Ma senkiről se látszik, hogy tudná, háború felé tartunk, valószínűleg termonukleáris háború felé, ahol az áldozatok száma 100 milliókban mérhető.

És mindez, miért?

Azért mert a nyugati emberek részére ez elfogadható, illetve azt se tudják, hogy tudatlan, arrogáns pszichopata banda uralkodik rajtuk.

Ez a helyzet minimálisan a következőket jelenti:

A képviseleti demokrácia nem működik.

A törvény csak a gyengékre és szegényekre vonatkozik.

A nyugati értékek viccé redukálódtak.

A kapitalizmus túléléséhez háborúra, és világ hegemóniára van szükség.

Az anglo/cionista birodalom az összeomlás szélén áll, az egyetlen nyitott kérdés, hogyan és mibe fog kerülni.

Pillanatnyilag orosz diplomatákat tömegesen utasítanak ki, miközben erősnek és férfiasnak érzik magukat. A lengyel és az ukrán politikusok bátorsága és önbizalma szédületes mértékben megnőtt (amerikai haderőkre támaszkodva).

A helyzet az, hogy ez csak egy sokkal nagyobb jéghegy csúcsa. A valóságban az igen fontos szakértő szintű konzultációk (ami atomhatalmak között életben vágóan fontos) régen nem léteznek. Már csak legfelső szintű telefonálás van. Mindez akkor, amikkor a két oldal háború felé tart. Hónapok óta Oroszország és a NATO európai háborúra készül fel. Oroszország már teljesen felkészült. Ellenben a NATO nem, viszont tudják a számszerű adatokat, és bíznak az erejükben. Az igazság az, hogy ezeknek a NATO mini katonáknak fogalmuk sincs, mire számíthatnak. Amikor Oroszország hadba lép, ezek a NATO országocskák azt se fogják tudni, mi történik velük. Szinte pillanatok alatt a „csatatéren” csak USA és Oroszország marad. Vagyis a konfliktus nagyon hamar nukleárissá növi ki magát. És első alkalommal a történelemben az Egyesült Államokat hatalmas csapás fogja érni, de nem csak Európában, hanem a Közel Keleten, Ázsiában és az Észak Amerikai kontinensen is.

Én egy orosz katonai családba születtem, és orosz, valamint szovjet katonai eseteket tanulmányoztam. Meg tudom nektek ígérni, és kérlek, egy másodpercig se kételkedjetek benne: Oroszország nem fog meghátrálni, ha sarokba van szorítva, az egész civilizációt le fogják, töröli a Földről. Az oroszok nem akarnak háborút, tartanak tőle (ahogy tartaniuk is kell), és mindent meg fognak tenni, hogy elkerüljék. De ha megtámadják őket, akkor számolni kell egy tökéletesen megsemmisítő tűzerővel. Ne fogad ezt el tőlem, fogad el Putyintól, aki világosan megmondta, és akit a nép 95 százaléka támogat legalább is ebben a témában, az ország megtámadásával teli van a tökük, ami sok az sok, több nyugati támadást nem tűrnek el, különösen akkor, amikkor nukleáris fegyverekre támaszkodnak. Legyetek oly szívesek és nagyon-nagyon óvatosan értékeld ki Putyin szavait: Mi szükség egy olyan világra, ahol nincs Oroszország?”

És mindez miért? Amerikának és Oroszországnak nincs oka rá, hogy az együttműködésen kívül bármi más céljuk lehessen egymással. (az oroszok egyszerűen nem értik, az amerikai vezetők miért nem tudnak erről az egyszerű tényről).

Rendben van, Londonnak rengeteg oka van, amiért az oroszoknak „kuss és tűnjenek el”, ahogy ezt Gavin Williamson, az UK védelmi miniszter állítólag ilyen elegáns módon kifejtette. De, hagy mondjam el, ez nem fog bekövetkezni. Jóval az előtt, hogy Oroszország befogná a száját és elmenne Anglia egy rakás radioaktív hamuvá válhat. Ez mindössze egyszerű tény.

Amit nem értek: az amerikai vezetők tényleg el akarják veszteni az országukat egy aprócska, kellemetlen és arrogáns angol klikk miatt, akik még mindig abban a hitben élnek, hogy egy birodalom élén állnak? Csak nézzetek rá Boris Johnsonra, Theresa Mayre és Gavin Williamsonra. Tényleg hajlandók vagytok meghalni ezen degeneráltak érdekeinek a megvédéséért?

Én ezt nem értem, és Oroszországban se érti senki.

Persze, tudom, hogy mindössze annyit tettek, hogy néhány diplomatát kiutasítottak, amit Oroszország is meg fog tenni. És akkor mi van? De nem ez a lényeg.

Ne azt nézd, hogy hol vagyunk, hanem, hogy mi felé tartunk!

Washingtonban 200.000 ember tiltakozik a fegyvertartás ellen, de egy lélek se az atomháború ellen.

Mi van veletek emberek?

Mi történt a Nyugattal, ahol 1963-ban születtem?

Édes Istenem, tényleg eljött mindennek a vége?

Én lennék az egyetlen, aki látja ezt a lassan guruló vonatot, amely belevisz minket a szakadékba?

Ha módodban áll, légy szíves adj egy okot a reményhez.

Mert én nem látok semmit.

Aláírás: The Saker

Utóirat: Tudom, hogy a blog szabályok szerint tartózkodni kell az erős túlzásoktól, mivel az „üvöltésnek” hat. Ez alkalommal valóban megpróbáltam üvölteni. A világnak óriási szüksége van az üvöltésre, akár legyen az üvöltés mindössze virtuális.

________________________________________________________________________

What Happened To The West I Was Born In?!

By The Saker

March 26, 2018 –  Frankly, I am awed, amazed and even embarrassed.  I was born in Switzerland, lived most of my life there, I also visited most of Europe, and I lived in the USA for over 20 years.  Yet in my worst nightmares I could not have imagined the West sinking as low as it does now.  I mean, yes, I know about the false flags, the corruption, the colonial wars, the NATO lies, the abject subservience of East Europeans, etc.  I wrote about all that many times.  But imperfect as they were, and that is putting it mildly, I remember Helmut Schmidt, Maggie Thatcher, Reagan, Mitterrand, even Chirac!  And I remember what the Canard Enchaîné used to be, or even the BBC.  During the Cold War the West was hardly a knight in white shining armor, but still – rule of law did matter, as did at least some degree of critical thinking.

I am now deeply embarrassed for the West.  And very, very afraid.

All I see today is a submissive herd lead by true, bona fide, psychopaths (in a clinical sense of the word)

And that is not the worst thing.

The worst thing is the deafening silence, the way everybody just looks away, pretends like “ain’t my business” or, worse, actually takes all this grotesque spectacle seriously.  What the fuck is wrong with you people?!  Have you all been turned into zombies?!  WAKE UP!!!!!!!

Let me carefully measure my words here and tell you the blunt truth.

Since the Neocon coup against Trump the West is now on exactly the same course as Nazi Germany was in, roughly, the mid 1930s.

Oh sure, the ideology is different, the designated scapegoat also.  But the mindset is *exactly* the same.

Same causes produce the same effects.  But this time around, there are weapons on both sides which make the Dresden Holocaust looks like a minor spark.

So now we have this touching display of “western solidarity” not with UK or the British people, but with the City of London.  Now ain’t that touching?!

Let me ask you this: what has been the central feature of Britain’s policies towards Europe, oh, let’s say since the Middle-Ages?

That’s right: starting wars in Europe.

And this time around you think it’s different?

Does: “the best predictor of future behavior is past behavior” somehow not apply to the UK?!

Let me also tell you this: when Napoleon and Hitler attacked Russia she was undergoing deep crises and was objectively weak (really! research it for yourself!).  In both cases Russian society was deeply torn by internal contradictions and the time for attack as ideal.

Not today.

So I ask this simple question: do you really want to go to war against a fully united nuclear Russia?

You think that this is hyperbole?

Think again.

The truth is that the situation today is infinitely worse than the Cuban missile crisis. First, during the Cuban missile crisis there were rational people on both side.  Today there is NOT ONE SINGLE RATIONAL PERSON LEFT IN A POSITION OF POWER IN THE USA.  Not ONE!  Second, during the Cuban missile crisis all the new was reporting on was the crisis, the entire planet felt like we were standing at the edge of the abyss.

Today nobody seems to be aware that we are about to go to war, possibly a thermonuclear war, where casualties will be counted in the hundreds of millions.

All because of what?

Because the people of the West have accepted, or don’t even know, that they are ruled by an ugly gang of ignorant, arrogant psychopaths.

At the very least this situation shows this:

Representative democracy does not work.

The rule of law only applies to the weak and poor.

Western values have now been reduced to a sad joke.

Capitalism needs war and a world hegemony to survive.

The AngloZionist Empire is about to collapse, the only open question is how and at what cost.

Right now they are expelling Russian diplomats en masse and they are feeling very strong and manly. Polish and Ukrainian politicians are undergoing a truly historical surge in courage and self-confidence! (hiding, as they do, behind Anglo firepower)

The truth is that this is only the tip of a much bigger iceberg.  In reality, crucial expert-level consultations, which are so vitally important between nuclear superpowers, have all but stopped a long time ago.  We are down to top level telephone calls.  That kind of stuff happens when two sides are about to go to war.  For many months now Russia and NATO have made preparations for war in Europe.  And Russia is ready.  NATO sure ain’t!  Oh, they have the numbers and they think they are strong.  The truth is that these NATO midgets have no idea of what is about to hit them, when the Russians go to war these NATO statelets won’t even understand what is happening to them.  Very rapidly the real action will be left to the USA and Russia.  Thus any conflict will go nuclear very fast.  And, for the first time in history, the USA will be hit very, very hard, not only in Europe, the Middle-East or Asia, but also on the continental US.

I was born in a Russian military family and I studied Russian and Soviet military affairs all my life. I can absolutely promise you this, please don’t doubt it for one second: Russia will not back down and, if cornered, she will wipe out your entire civilization. The Russians really don’t want war, they fear it (as they should!) and they will do everything to avoid it.  But if attacked then expect a response of absolutely devastating violence.  Don’t take it from me, take it from Putin who clearly said so himself and who, at least on that issue, is supported by about 95% of the population.  From the Eastern Crusades to the Nazi invasion of the Soviet Union, enough is enough, and the Russians will not take one more western attack, especially not one backed by nuclear firepower.  Again, please ponder Putin’s words very, very carefully: “what need would we have a world if there is no Russia?

All that for what?  The USA and Russia have NO objective reasons to do anything but to collaborate (the Russians are absolutely baffled the fact the leaders of the USA seem to be completely oblivious to this simple fact).  Okay, the City of London does have a lot of reasons to want Russia gone and silent. As Gavin Williamson, the little soy-boy in charge of UK “defense”, so elegantly put it, Russia should “go away and shut up”.  Right.  Let me tell you – it ain’t happening!  Britannia will be turned into a heap of radioactive ashes long before Russian goes away or shuts up.  That is simply a fact.

What baffles me is this: do American leaders really want to lose their country in behalf of a small nasty clique of arrogant British pompous asses who think that they still are an Empire?  Did you even take a look at Boris Johnson, Theresa May and Gavin Williamson?  Are you really ready to die in defense of the interest of these degenerates?!

I don’t get it and nobody in Russia does.

Yeah, I know, all they did is expel some diplomats.  And the Russians will do the same.  So what?  But that’s missing the point!

LOOK NOT WHERE WE ARE BUT WHERE WE ARE HEADING!!

You can get 200,000 antigun (sigh, rolleyes) protesters in DC but NOBODY AT ALL ABOUT NUCLEAR WAR?!

What is wrong with you people?!

What happened to the West where I was born in in 1963?

My God, is this really the end of it all?

Am I the only one who sees this slow-motion train-wreck taking us all over the precipice?

If you can, please give a reason to still hope.

Right now I don’t see many.

The Saker

PS: yes, I know. The rules of the blog prohibit CAPS as this is considered shouting.  Okay, but this time around I AM TRYING TO SHOUT!  So, for this one time only, feel free to use caps if you want.  The world badly needs some shouting right now, even virtual shouting.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2488) Telefon (sírva nevet a magyar)

Tibor bá’ online röhög

 

Nekünk   két  telefonunk van,  egy  vonalas  és  egy  okos. Mind a kettő Éva asztalán található, ami tőlem 7 méterre van,   a   szoba   másik   sarkában.   Ebből  következik,  ha valaki telefonál, akkor Éva veszi fel. Ez ritkán fordul elő, mert     számainkat     kevesen    ismerik.    Ellentétben    a hatalmas    tömegekkel,    mi   ritkán  telefonálunk.  Néha hetek telnek el két telefonbeszélgetés között.

Az utóbbi időben viszont, van olyan nap, hogy tízszer is cseng valamelyik készülék. Brrrrr, tessék, Antalffy Éva. Csend, Éva leteszi a kagylót. Te, képzeld el, Karácsony Gergely hívott fel személyesen. Hogy-hogy, megadtad nekik a számunkat. Fenét, senkinek se adtuk meg. Na és, mit akart. Akart? Még mindig akar. Mit, hát miniszterelnök lenni. Mért, neki nem elég a polgármesterség? És pont az MSZP által?

Radetzky marsh…. Tessék?……csend. Már ki az megint? Nem tudom, egy izgatott női hang közölte velem, hogy Vona Gábor  megfenyegette a titkárnőjét, hogy megerőszakolja. Haha, ez egy hülyeség. Az 52 éves titkárnő azt válaszolta, hogy „De Gabi, én bármikor, bárhol lefekszem neked, csak egy szavadba kerül, és nem is kell védekezned, hiszen már minimum 10 éve nem foganok.” – Jó, de ezt honnan tudja a női hang? Honnan? Hát a Lokál nevű újságból, amit ingyen bedobnak a leveles ládába.

Már megint cseng ez a nyavalya. Te, nem fogod elhinni, Kuncze Gábor volt. Milyen Kuncze? Ja, a volt belügyminiszter, akinek Pintér Sándor megfelelt főkapitánynak? Csak nem akart neked az olaj szőkítésről mesélni? Nem volt rá ideje, mert lecsaptam.

Megint a Radetzky. Ezt a hívó hangot te tetted rá? Nem, gyári. Cseréld le, mondjuk a Ravel Boleróra. Nem tudom, hogy kell cserélni. Akkor halkítsd le. Azt se tudom, hogy kell. Akkor dobd ki. Nem lehet, van még rá másfél év hűség. Szerintem ezt a házasságkötő teremben kellene bevezetni, na mindegy, mi volt? Megint Vona Gábor. Te, ezek marhára félnek tőle, mit akartak. Tudok-e arról, hogy Vona Gábor pisilni invitálta a beosztottjait, de a mosdóban megmutatta a péniszét – tényleg ezt a szót használták – aztán kötelezte a többieket is, hogy megmutassák. Arra volt kíváncsi, hogy nem metélt-e valakiknek. Tényleg ”pisilést” mondtak? Igen. Ez óvodás szóhasználat. Egy leendő miniszterelnök nem „pisil”. De nem is mutogatja a péniszét. Igaz! Viszont a faszát se kellene mutogatni. Persze, hogy nem, mert van, és lesz is a Parlamentben elég sok fasz.

Tudod mit nem értek? Állítólag van az országban a Fideszre szavazó másfél millió (hülye) fasz, és csak egy geci. Itt valami nem stimmel.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2487) A történelemből lehet tanulni

Tibor bá’ online

 

Visszatekintve az 1930-as évekre megállapítható, hogy a német nép biztonságban érezte magát, elvégre egy köztársaságban éltek, ahol szigorú törvények határozták meg, hogy mit tehet, de főleg mit nem tehet a kormány. A németek nem akarták megváltoztatni az önmagukról alkotott képet, ezért amikor a kormány túllépte a hatáskörét a nép úgy tett, mintha nem történne semmi. Ez az önbecsapás vezetett a II. világháborúhoz.

Amikor a Reichstag leégett, a németek nem voltak hajlandók meghallani azokat a hangokat, amelyek a tűz keletkezését Hitler titkos gyújtogatásában látták. Nem volt bátorságuk szembenézni a valóságot bemutató bizonyítékokkal. Nem voltak hajlandók észrevenni a kormány hazugságait és csalásait.

Amikor Hitler a szigorú német törvények ellenére ideiglenesen különleges felhatalmazást kért, hogy hatékonyan harcolhassanak a terroristákkal szemben, a nép engedett. Az ideiglenes állapot fennmaradt az ország totális elpusztulásáig.

Amikor Hitler emberei megjátszottak egy lengyel támadást, a német nép nem kérdezte meg magától, hogy ugyan már miért lennének a lengyelek olyan hülyék, hogy megtámadják az állig felfegyverzett Németországot, hanem hallgattak, Németország pedig belépett egy háborúba.

Hitler tudta, hogyan kell irányítani egy népet. Tudta, hogy az embereknek célt kell adni egy háborúhoz. Ezért a katonákat okkal – ok nélkül kitüntették, legyen mire büszkének lenni. Hitler lemásolta a Római birodalom győzelmi parádéit, beültetve a katonák fejébe a verhetetlenség téveszméjét.

Mivel a szemtől szembeni gyilkolás embert próbáló, Hitler követői hatalmas összegeket költöttek csodafegyverek, vadászgépek, tengeralattjárók, nagy hatótávolságú ágyuk, cirkáló rakéták kifejlesztésére, amikkel el lehetett kerülni a szemtől szembe történő gyilkolást.

A német nép belépett a II. világháborúba, de nem azért mert bátrak voltak, hanem azért, mert gyávák voltak, hittek a csodafegyvereikben, és amikor a csoda köddé vált, a németek elveszítették a háborút.

Az amerikai nép biztonságban érzi magát, elvégre egy köztársaságban élnek, ahol szigorú törvények határozták meg, hogy mit tehet, de főleg mit nem tehet a kormány. Az amerikaiak nem akarták megváltoztatni az önmagukról alkotott képet, ezért amikor a kormány túllépte a hatáskörét a nép úgy tett, mintha nem történne semmi.

Amikor a World Trade Center felhőkarcolói leomlottak az amerikaiak nem voltak hajlandók elfogadni azokat a hangokat, amelyek a tornyok leomlását a kormány titkos munkájaként látta. Nem volt bátorságuk szembenézni a valóságot bemutató bizonyítékokkal.

Amikor a kormány ideiglenesen különleges felhatalmazást kért az amerikai alkotmány határozott tiltása ellenére, a nép beleegyezett, mert erre a terrorizmus elleni harc miatt volt szükség. Ez az ideiglenesség természetesen legalább annyi ideig fog tartani, mint amennyi ideig a németeknél tartott.

Amikor a kormány emberei felhívják a nép figyelmét az afgán veszélyre, senkinek se jut eszébe megkérdezni, hogy vajon miért lennének az afgánok olyan hülyék, hogy megtámadják Amerikát? Így aztán az amerikaiak azt veszik észre, hogy hadban állnak Afganisztánnal.

Az amerikai kormány tudja, hogyan kell irányítani egy népet. Tudja, hogy az embereknek célt kell adni egy háborúhoz. Ezért a katonákat okkal, ok nélkül kitüntetik, legyen mire büszkének lenni. A Pentagon beülteti a katonák fejébe a verhetetlenség téveszméjét.

Mivel a szemtől szembeni gyilkolás embert próbáló, a Pentagon hatalmas összegeket költött csodafegyverek, vadászgépek, tengeralattjárók, anyahajók, cirkáló rakéták, drónok kifejlesztésére, amivel nem kellett szemtől szembe gyilkolni. Nem kellett szembenézni a gyilkolásaikkal.

Az amerikai nép elfogadja a terrorista ellenesnek kikiáltott háborúkat, de nem azért mert olyan bátrak, hanem azért mert gyávák, és ezért nem hajlandók észrevenni a bizonyítékokat, amelyek szerint kormányuk éjjel-nappal hazudik és hazudni fog mindaddig, amíg ki nem derül, hogy a csodafegyvereik ellenére egyik háborút se fogják megnyerni.

Ebből mi a tanulság?  Nehéz rádöbbenni, hogy egy tirannus vezeti az országot, főleg akkor, amikor a tirannus felvásárolja a médiát, ami aztán elhomályosítja a tisztánlátást, és az emberek boldog tudatlansággal veszik tudomásul, hogy a vezető egymás után lép háborúba Brüsszellel, Egyesült Nemzettel, Sorossal, a Németországba tartó migránsokkal, és mindezt őértük.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2486) O R B Á N

Tibor bá’ online

Az már elég régen nyilvánvaló, hogy Orbánt elsősorban a hatalom érdekelte, érdekli, és fogja érdekelni, semmi más. A hatalomra hajtó emberek mentalitására jellemző a hatalmas kockázatvállalás, amivel a potenciális riválisokat iparkodnak hendikeppelni. Ez Orbánnál az oroszok hazakergetése volt, ami nagyon nem volt diplomatikus, nagyos rosszul is elsülhetett volna, de benne volt a kalapban az is, hogy alkalmas mindenki más háttérbeszorítására. Bejött.

Orbánnak nincs ideológiája, neki teljesen mindegy milyen gazdasági, társadalmi rendszer van, hogy él a nép, nyomorog vagy prosperál. Ugyanabban a koponyában megfér az antiklerikális magatartás, és az egyházak dotálása. Ha kell, illetve úgy ítéli meg, hogy számára előnyös, akkor ájtatosan imádkozik és látogatja a pápát, ha kell, vádolja a papságot és ateistának sejteti önmagát. Egyik történelmi pillanatban kijelenti, hogy a nyuggereket maréknyi, a munkába beleszakadó fiatal tartja el, ráadásul elfogadhatatlanul magas színvonalon, de megragadhatja az alkalmat és nagylelkűen utalványokat osztogathat nekik, majd öreg nénivel csókoltat kezet, hogy láthassa ország-világ a hálás nyugdíjasok – általa nagyon is kiérdemelt – megnyilvánulását. Nagy hangon megígéri a nyugdíjak értékállóságát, amit a gyakorlatban simán elfelejt.

Ez eddig rendben lenne, úgy értem az ő oldaláról nézve, ha nem is méltányos, de logikus döntések sorozata, de mi magyarázza elképesztően dilettáns gazdaságpolitikáját, ha tevékenységét egyáltalán lehet gazdaságpolitikának nevezni? Magyarázatom a következő. Orbán szellemi képességei nem kérdőjelezhetőek meg. Vidéki kistelepülésen eltöltött gyermekkora is tény, ami egy életre meghatározó. Az is tényként kezelhető, hogy apja a „paraszti” környezetből „ipari” vezetővé emelkedett ki. A család sikerét a „dolgos munkának” tulajdonítják. Orbán tehát már gyermekkorától kezdve a társadalmat kettéválasztotta dolgos-hasznos, lusta-haszontalan emberekre, ahol az előző csoport tartja el az utóbbit, és feltételezése szerint mindenki szabadon választhatja ki, melyik csoporthoz kíván tartozni. Ez neki nem csak vesszőparipája, hanem mániája is, aminek majd minden beszédében hangot ad. Ö, mint isten ostora, meg akarja tanítani a lustákat, rá akarja őket kényszeríteni a munkára. Hogy a szakképzetlenek számára  nincs  munkahely, az irreleváns, odáig már nem jut el a gondolat sora, viszont oda hat, hogy 16 éves korban hagyják abba a tanulást. Hogy – elsősorban – a fiatalokat ki kellene képezni, hogy értékesíthető szaktudással rendelkezzenek, az eszébe se jut, hiszen az oktatás „átszervezése” nyilvánvaló további színvonalvesztéssel fog járni.  A tehetősek segítése a szegényebbek kárára, valójában önpusztító, mert mindenkinek egyenlő szavazati joga van. A magára haragított tömegek el fogják söpörni, amivel csak az isten tudja, miért nem számol. Az adminisztratív bebetonozás csak bizonyos indulat szintig működik. A csalódott, kijátszott, felkorbácsolt, és már egy ideje nélkülöző tömegek nem lesznek tekintettel se a főbíróra, se a főügyészre, se a kiherélt alkotmánybíróságra, se a hadsereg főparancsnokára, a bábuként működő köztársasági elnökre (rá aztán pláne).

Szóval mi lehet a magyarázata ennek az elképesztő dilettantizmusnak tűnő, napi szereplésekkel ékesített megnyilvánulásnak, ha az épelméjűséget nem vonjuk kétségbe? Mert azt a véleményt, hogy egy skizofrén illúzióban élő hisztérikus, pszichopata személyiség, és mint ilyen, egy tisztességes igazságosságra vágyó sértett magyar vezető, nem lehet fenntartani. Nos, nekem van egy indítványom.

Teljesen jogosan kiindulhatunk abból, hogy Orbán a hatalommánia rabja. Mint tudjuk a klasszikus hatalom mániások, mint például Hitler vagy Sztálin az országa felett gyakorolt példátlan hatalmát ki akarta terjeszteni az egész világra. Végtére is egy vérbeli mániás nem ismer határokat. Ennek a vágynak a kiélése megpróbálható volt egy Szovjetunióval, vagy egy Német Birodalommal, de még viccnek is erőtlen egy ilyen pici ország élén, mint hazánk. Mi más szerep marad akkor Orbán Viktornak, mint a dongó szerepe, amely vacsora közben sorba belecsíp a vendégek seggébe, azt az illúziót keltve önmaga számára, hogy ha nem is vetik magukat  hatalma alá, legalább tartanak tőle.

Hogy Orbán kedvtelésének mi fizetjük meg az árát, az nem tűnik relevánsnak.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________ 

(2485) Az orosz reakció V.

VIP. 331

 

…….reagálni, igazolni, megmagyarázni, tagadni a legelvetemültebb hazugságot, megpróbálni elhitetni velük az igazságot nem csak idegesítő időpocsékolás, hanem politikai öngyilkosság. Önök sose fognak győzni. A Nyugat leszarja az igazságot, amire bőven van bizonyíték az elmúlt 2000 évben, vagy még annál is többen. És ennyi sok év alatt a Nyugat kollektív agyában egy jottányi lelkiismeret se alakult ki. A Nyugatban nem lehet megbízni.

___________________________________________________________________________

Az eredeti cikk

Russia’s Reaction to the Insults of the West is Political Suicide

By Peter Koenig

March 19, 2018 The onslaught of western Russia bashing in the past days, particularly since the alleged poison attack by a Soviet-era nerve agent, Novichok (the inventor of which, by the way, lives in the US), on a Russian double agent, Sergei Skripal and his daughter Yulia, has been just horrifying. Especially by the UK. Starting with PM May, who outright accused Russia of using chemical weapons (CW) on UK grounds, without delivering any evidence. Strangely, there is no indication where Skripal and his daughter are, in which hospital the pair is being treated, no poison analysis is being published, they cannot be visited; there is absolutely no evidence of the substance they allegedly have been poisoned with – do Sergei and Yulia actually exist as victims of a poison attack?

As a consequence, Theresa May expels 23 Russian diplomats, who have to leave the UK within a week. Then came Boris Johnson, the Foreign Minister clown, also an abject liar. He said — no, he yelled — at his fellow parliamentarians that it was “overwhelmingly likely, that Putin personally ordered the spy attack.” This accusation out of nothing against the Russian President is way more than a deep breach in diplomatic behavior, it is a shameful insult. And no evidence is provided. Putin’s spokesman, Dmitry Peskov, in fact, said that Johnson’s personal attack on President Putin was “unforgivable”.

Not to miss out on the bashing theatre, UK Defense Secretary, Gavin Williamson, got even more insolent. Russia “should go away and shut up”. In response to all this demonizing Russia for an alleged crime, for which absolutely no proof has been provided, Russia’s Foreign Ministry spokeswoman, Maria Zakharova, said that the undiplomatic comments meant that the British authorities are nervous and have “something to hide,”. Lavrov also strongly objected, wanted to initiate a joint UK-Russia investigation into the case – is he dreaming? – and responded to a question of diplomatic retaliation, yes, that Russia will also expel UK diplomates ‘soon’.

There is no doubt that the UK acted as Washington’s poodle. In the course of this anti-Russia tirade, Trump twittered that he fully supported UK’s position. Indeed, the European puppets, Macron, Merkel, May and their chief, The Donald, signed a joint statement blaming Russia for the nerve gas attack on the former double agent, “There is no plausible alternative explanation than that Russia was to blame for the attack”. Bingo, that says it all. The presstitute picks it up and airs it to the seven corners of this globe – and the western sheeple are brainwashed once again: The Russians did it.

Well, we know that. But the real point I want to make is that Russia always reacts to such nonsensical and outright false accusations; Russia always responds, rejects, of course, the accusations but usually with lengthy explanations, and with suggestions on how to come to the truth – as if the UK and the west would give a shit about the truth – why are they doing that? Why are you, Russia, even responding?

That is a foolish sign of weakness. As if Russia was still believing in the goodness of the west, as if it just needed to be awakened. What Russia is doing, every time, not just in this Skripal case, but in every senseless and ruthless attack, accusations about cyber hacking, invading Ukraine, annexing Crimea, and not to speak about the never-ending saga of Russia-Gate, Russian meddling and hacking into the 2016 US Presidential elections, favoring Trump over Hillary. Everybody with a half brain knows it’s a load of crap. Even the FBI and CIA said that there was no evidence. So, why even respond? Why even trying to undo the lies, convince the liars that they, Russia, are not culpable?

Every time the west notices Russia’s wanting to be a “good neighbor”, about which the west really couldn’t care less, Russia makes herself more vulnerable, more prone to be accused and attacked and more slandered.

Why does Russia not just break away from the west? Instead of trying to ‘belong’ to the west? Accept that you are not wanted in the west, that the west only wants to plunder your resources, your vast landmass, they want to provoke you into a war where there are no winners, a war that may destroy entire Mother Earth, but they, the ZionAnglo handlers of Washington, dream that their elite will survive to eventually take over beautiful grand Russia. That’s what they want. The bashing is a means towards the end. The more people are with them, the easier it is to launch an atrocious war.

The Skripal case is typical. The intensity with which this UK lie-propaganda has been launched is exemplary. It has brought all of halfwit Europe – and there is a lot of them – under the spell of Russia hating. Nobody can believe that May, Merkel, Macron are such blatant liars… that is beyond what they have been brought up with. A lifelong of lies pushed down their throats, squeezed into their brains. Even if something tells them – this is not quite correct, the force of comfort, not leaving their comfort zone – not questioning their own lives – is so strong that they rather cry for War, War against Russia, War against the eternal enemy of mankind. I sadly remember in my youth in neutral Switzerland, the enemy always, but always came from the East. He was hiding behind the “Iron Curtain”.

The West is fabricating a new Iron Curtain. But while doing that, they don’t realize they are putting a noose around their own neck. Russia doesn’t need the west, but the west will soon be unable to survive without the East, the future is in the east – and Russia is an integral part of the East, of the Shanghai Cooperation Organization (SCO), that encompasses half the world’s population and controls a third of the world’s economic output.

Mr. Putin, you don’t need to respond to insults from the west, because that’s what they are, abusive insults. The abject slander that Johnson boy threw at you is nothing but a miserable insult; you don’t need to respond to this behavior. You draw your consequences.

Dear President Putin, Dear Mr. Lavrov, Let them! Let them holler. Let them rot in their insanity. Respond to the UK no longer with words but with deeds, with drastic deeds. Close their embassy. Give all embassy staff a week to vacate your country, then you abolish and eviscerate the embassy the same way the US abolished your consulates in Washington and San Francisco a bit more than a year ago. Surely you have not forgotten. Then you give all Brits generously a month to pack up and leave your beautiful country (it can be done – that’s about what Washington is forcing its vassals around the globe to do with North Korean foreign laborers); block all trade with the UK (or with the entire West for that matter), block all western assets in Russia, because that’s the first thing the western plunderers will do, blocking Russian assets abroad. Stealing is in their blood.

Mr. Putin, You don’t need to respond to their miserable abusive attacks, slanders, lies. You and Russia are way above the level of this lowly western pack. Shut your relation to the west. You have China, the SCO, the Eurasian Economic Union (EEU), Russia is part of the OBI – President Xi’s One Belt Initiative – the multi-trillion development thrive, emanating from China, connecting continents – Asia, Africa, Europe, South America – with infrastructure, trade, creating hundreds of millions of decent jobs, developing and promoting science and culture and providing hundreds of millions of people with a decent life.

What would the west do, if suddenly they had no enemy, because the enemy has decided to ignore them and take a nap? China will join you.

Everything else, responding, justifying, explaining, denying the most flagrant lies, trying to make them believe in the truth is not only a frustrating waste of time, it’s committing political suicide. You will never win. The west gives a hoot about the truth – they have proven that for the last two thousand years or more. And in all that time, not an iota of conscience has entered the west’s collective mind. The west cannot be trusted. Peter Koenig is an economist and geopolitical analyst. He is also a former World Bank staff and worked extensively around the world in the fields of environment and water resources. He lectures at universities in the US, Europe and South America. He writes regularly for Global Research, ICH, RT, Sputnik, PressTV, The 4th Media (China), TeleSUR, The Vineyard of The Saker Blog, and other internet sites. He is the author of Implosion – An Economic Thriller about War, Environmental Destruction and Corporate Greed – fiction based on facts and on 30 years of World Bank experience around the globe. He is also a co-author of The World Order and Revolution! – Essays from the Resistance

 

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2484) Az orosz reakció IV.

VIP. 330

 

……….Miért nem akarja Oroszország magát leválasztani a Nyugatról? Ahelyett, hogy megpróbál a Nyugathoz tartozni? Fogadjátok el, hogy a Nyugat nem akar titeket, csak az erőforrásaitokat, területeiteket akarja megkaparintani. Be akar benneteket provokálni egy olyan háborúba, ahol nem lesz győztes, amely valószínűleg elpusztítja az egész Földet, de amivel kapcsolatban a Judó-Angló Washingtoni elit azt álmodja, hogy ők túl fogják élni, és utána rátehetik kezüket az orosz területekre. Ezt akarják. Az oroszok vádolása eszköz a végső célhoz. Minél többeket győztek meg, annál könnyebb beindítani a szörnyű háborút………..

___________________________________________________________________________

VIP előfizetőknek a teljes fordítást elküldöm E-mailben.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2483) Az orosz reakció III.

VIP. 329

 

…….Ez utóbbival kapcsolatban az FBI és CIA jelezte, hogy nincs rá semmi bizonyíték. Akkor pedig miért reagálnak rá az oroszok? Miért próbálják leleplezni a hazugságokat? Meggyőzni a hazugokat, hogy hazudnak, és Oroszország nem bűnös……….

___________________________________________________________________________

VIP előfizetőknek a teljes fordítás E-mailben elküldöm.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2482) Az orosz reakció II.

VIP. 328.

………„Nincs elfogadható alternatív magyarázat arra, hogy Oroszország a felelős a támadásért.” Találat! Ebbe minden benne van. A szajha média rácsap és szétkürtöli a világ hét sarkába – ez mellett a nyugat isten barmait megint csak agy-mossák: „Az oroszok voltak!”……..

___________________________________________________________________________

VIP előfizetőknek a teljes fejezetet E-mailben elküldöm.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

B R E A K I N G

A helyzet rendkívül komoly. Az angolok kitalálták, hogy Putyin személyes parancsára ideggázzal támadtak meg egy Angliában élő volt kettős ügynököt (plusz 33 éves lányát). Ezzel egy időben az USA 20 tonna klórgázt adott át a saját felkelőinek, hogy hajtsanak végre hamis zászlós támadást. Aszadra fogják ráfogni, hogy saját népét gázosítja, ami emberjogi bűn. Ezt Amerika meg fogja torolni azzal, hogy megtámadja Damaszkuszt. Az oroszok erre közölték, hogy ebben az esetben nem csak a támadó rakétákat fogják megsemmisíteni, de a kilövő állásokat is, amik amerikai rombolók a Földközi tengeren. Magyarul, el fogják őket süllyeszteni.

 

Újabb fejlemény: Egy rendőr elment a volt kettős ügynök házába és azonnal beteg lett. Vagyis nem támadhatták meg az utcán. A házába behatolni nem tudtak. Most azt találták ki, hogy a lány Moszkvában volt, az apjának hozott valami ajándékot, Ez volt fertőzött. Tehát marad Putyin a bűnös.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2481) Az orosz reakció I.

VIP. 327

……Az egész ügy következtében Theresa May kiutasított 23 orosz diplomatát, akiknek egy hetük van, hogy elhagyják az UK-t. És akkor jön Boris Johnson az angol Külügy minisztérium bohóca, aki szintén beteges hazudozó, és azt mondta – nem, az üvöltötte – képviselő társai felé az angol parlamentben, hogy „kétséget kizárva valószínű, hogy személyesen Putyin adott parancsot a kém megtámadására.”…….

___________________________________________________________________________

Az 5 részből álló sorozat első részét E-mailben küldöm el az előfizetőknek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2480) Halál

Tibor bá’ online

 

Elgondolkoztál-e már a halálon?  Az emberek egy része balesetben, más része fertőző betegségben, esetleg rákban vagy infarktusban leli halálát idő előtt. Azonban egy része megérkezik az „időhöz”, ami úgy 70 környékén van. Ha egy 75 éves ember elhuny, senkinek se tűnik fel, mert kb. „itt volt az ideje”. Na ez az! Az ideje? És ha itt van az ideje, akkor miért, miben hal meg? A nagy igazság az, hogy nem kellene meghalni, csak az általános elkopásnak van két ártatlannak tűnő, de mindenesetre tünetmentes velejárója. Az egyik a magas vérnyomás (hipertónia), a a másik az inzulin rezisztencia (kettestípusú diabétesz). Egyik se betegség, mind a kettő szimptóma vagy tünet. Senki se tudja, miért lesz valakinek a vérnyomása magas, és azt se, hogy miért lesz a sejtállománya rezisztens az inzulinra, aminek következtében a szérum glükóz tartalma megemelkedik. Viszont a hosszabb ideig nem kezelt magas vérnyomás megbetegíti a szívet, esetleg sztrókot okoz, a magas vércukorszínt pedig totálisan széttúrja a szervezetet: megvakít, kikészíti a vesét, szétrombolja az idegrendszert, lerobbantja az immunrendszert, vérkeringési zavart okoz, aminek a  vége a lábak amputálása….. Tehát: kezeletlen cukorbetegség –> veseelégtelenség –> dialízis –> halál. Élt 74 évet. Ha kezeltette volna, akkor csak az isten tudja miben halt volna meg, húsz évvel később. Ugyanez a helyzet a magas vérnyomással –> hipertrófia –> bal kamra diszfunkció –> tüdő ödéma –> fulladás –> halál.

Nem tudom hány éves vagy, de ha elmúltál 40, akkor legyen az első dolgod, hogy megnyugtatva magad, megnézeted mind a vérnyomásodat, mind pedig a „cukrodat”. Ne feledd! Nincs tünet, akkor is tökéletesen jól érzed magad, ha ezek már effektív kialakultak benned. Ha minden rendben, akkor csak annyi dolgod van, hogy egy év múlva megint megnézeted. Ha bármelyik megemelkedett, akkor az állapot nem állhatott fenn túl hosszú ideje, így a kezelése sokkal könnyebb, de bármi legyen is a kezelés, feltétlenül tartsd be, mert 10-20 év élethossz különbséget jelenthet.

És akkor még egy aspektus. Akár magas vérnyomásnál, akár inzulin rezisztenciánál a felírt gyógyszert az élet végéig kell szedni. A nagy kérdés, összeomlás után lesz-e gyógyszer? Ha én 60 lennék, akkor bespájzolnék magamnak egy rakás Metformint (inzulin rezisztencia), Béta blokkolót és ACE-gátlót (magas vérnyomás). De tudom, hiába tanácsolnám, úgyse tartanád be. Sebaj, legalább emlékezzél erre a posztra, ha a helyzet úgy alakul, és lépj valami okosat, ha még 10-20 évig valakiknek szükségük lenne rád.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2479) Tűnjetek el, és kuss!

VIP. 326

[Aligha hiszem, hogy a magyar, vagy nemzetközi szajha média ezt lehozza] Forrás: Szputnyik. –
https://sputniknews.com/analysis/201803161062611793-russia-uk-skripal-poisoning-diplomatic-game/

Gavin Williamson az angol Védelmi Minisztérium feje azt mondta az oroszoknak, hogy „tűnjetek el és fogjátok be a pofátokat”. (‘go away and shut up’). A mondat különösen közönséges része a ”shut up”, amit ”kuss!”-ra is lehetne fordítani. Diplomáciában ez elképesztően közönséges.

Az oroszok természetesen nem hagyták szó nélkül. A orosz Külügy Minisztérium a hagyományos udvarias módon válaszolt, de a Védelmi Minisztérium másként döntött, az angol Védelmi Minisztert „faragatlan házsártos senkinek” nevezte, aki „intellektuálisan impotens”. ……….

_________________________________________________________________________

A  teljes fordítást a VIP előfizetőknek E-mailben küldöm el.

________________________________________________________________________
________________________________________________________________________
________________________________________________________________________

 

 

(2478) Tudományos hír

 

Az University of York közzétett egy tanulmányt egy kb. 40.000 éves  lelettel kapcsolatban. A hír   önmagában   érdekes,  de  nem  elégséges arra,  hogy  külön  poszt legyen belőle. Ezért simán közreadom a lényeget.

A csontváz egy 40-55 éves férfihez tartozott, akinek olyan súlyos ízületi problémái voltak, hogy fizikai megterhelést képtelen volt felvállalni. Más szavakkal a közös vadászatban nem tudott részt venni. Még másabb szavakkal, a csoport terhére volt, mert el kellett látni, hogy életben maradjon. A jelek szerint a csoport nem hagyta magára, meghalni, hanem gondoskodott róla. Ez bizonyíték arra, amiről eddig nem tudtunk, hogy a neandervölgyi emberben volt szánalom és együttérzés, ami több, mint amit a mai modern emberről el lehet mondani.

_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________

(2477) Klímaváltozás következményei

VIP. 325

A   klímaváltozás    okoz   még   meglepetést,   ha  szimultán  jelentkezik  a  melegebb  idő   a nedvesebbel. Több hő és nedvesség együttesen felborítja az ökoszisztémát.

A tudósok már több évtized óta figyelmeztetnek, hogy egyre nagyobb az esély bizonyos földrajzi helyeken az áradásra, míg máshol hosszan tartó szárazság és potenciálisan halálos hőség köszönthet be.

Azonban új kutatások feltártak egy nem várt fordulatot, mérsékelt és szubtrópusi zónák melegebbek és egyben nedvesebbek lesznek a jövőbéli nyarak alatt. Ez pedig számtalan nem várt problémát fog okozni: A hűvös és nedves, valamint a forró és száraz nyarakhoz szokott embereknek szembe kell nézni különböző gomba, élősködő, valamint mikroba fertőzésekkel.

„Azt találtuk, hogy ahol a hőmérséklet és a csapadék együtt növekszik, a klíma gyorsabban változik, mint ami a hőmérsékletből következne.

Kanadai tudósok jelentésében „eltérés az általános változékonyságtól” elnevezéssel illették azt, ami következménye lehet a globális átlaghőmérséklet folyamatos emelkedésének. Ez utóbbi természetesen a fossziliák egyre nagyobb mennyiségű elégetésének köszönhető. Ami viszont az atmoszférában található üvegházhatású gázok egyre nagyobb arányából adódik.

Tanulmányozták a régi feljegyzéseket egészen 1901-ig visszamenőleg, illetve kivetítették 2100-ig. Azt a problémát tárták fel, hogy a teremtmények: emberek, hasznos növények, kórokozók és rovarok, amelyek adoptálták magukat egy bizonyos helyi ökoszisztémához, kieshetnek optimális létkörülményeikből.

A klímaváltozás által okozott alapvető dolgok a fizikai tényekből származtatók, és könnyen előre jelezhetők: Óceánszint emelkedés, erdőtüzek, hőhullámok, szárazság, stb.

Van azonban olyan nem várható kategória, ami az ökoszisztéma egyensúlyának felborításából származik – állította Colin Mahony, aki a University of British Columbia erdésze.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2476) Az imádkozó galamb

Jancsika vendégposztja

(ismétlés)

 

Adott egy kísérlet, amiben egy galambnak bizonyos időközönként ennivalót adnak. A galamb az egyik ilyen alkalommal VÉLETLENÜL egy mozgássort hajt végre (voltaképpen csapdos egy kicsit a szárnyával), majd a kísérletet végzők azt figyelik meg, hogy egy idő után VALAHÁNYSZOR jön a kaja, a galamb újra meg újra megismétli ezt – majd ha éhes, ezzel a mozdulatsorral próbálja kiváltani az ennivaló érkezését, vagyis voltaképpen azt hiszi, hogy a kaja érkezését ő maga irányítja ezzel a csapdosással.

Ha hiszitek, ha nem, a galamb valójában IMÁDKOZIK. Íme, a babona és a vallás jelensége egy nálunk sokkal kevésbé intelligens állatfajnál: egy teljesen irreleváns viselkedésmintáról a galamb elhiszi, hogy ez befolyással van egy jelenségre, amit valójában nem a madár irányít. Ezt az egyébként nem létező összefüggést a galamb egy idő után megtanulja, ELHISZI, és így szinte már-már vallásosan gyakorolja, annak ellenére, hogy a dolognak nincs semmilyen rá kimutatható hatása.

Olybá tűnik tehát, hogy a galamb példájából kiindulva a babonák és általában a sztereotip gondolkodás az operáns tanulás egyfajta „mellékhatása”, ha úgy tetszik.

Kísértetiesen hasonlít a jelenség arra, amit Janka prof. tanított Szegeden pszichiátriából: az emberiség azért képes beszédre és elvont gondolkodásra, mert birtokában van az ABSZTRAKCIÓ képessége – viszont pontosan ez az a képesség, aminek a megbillenése az oka egy csomó pszichiátriai betegségnek – például a skizofrénia, vagyis a psziché és a valóság közötti szakadék tipikusan ilyen. A szélsőségesen skizofrén egyén végső soron szélsőségesen absztrahál – a katatón skizofrén már olyan mértékben csak a saját világában él, hogy teljesen képtelenné válik a valóság érzékelésére, a valóságtesztelése a nullával lesz egyenlő (ugye a skizofrénia egyik legelső tünete a pszichózis, vagyis a valóságtesztelés súlyos zavara). Janka prof. fenti tételét bizonyítja az is, hogy az IQ, vagyis voltaképpen az analitikus, absztraktív gondolkodás képességének növekedésével nő a pszichiátriai betegségek valószínűsége is.

Janka professzor ezt úgy fogalmazta meg frappánsan, hogy az emberiség a skizofréniával fizet a beszéd képességéért. Nos, a fenti galambos kísérlet alapján elmondhatjuk: az emberiség a vallással fizet az operáns tanulás képességéért! Ráadásul ezt a „fizetséget” sok más állatfaj esetében megfigyelhetjük (szinte minden állatfajnál, akik képesek az operáns tanulásra).

A vallás tehát, mint a babona végső formája, voltaképpen nem más, mint egy neuropszichiátriai jelenség, az operáns tanulás egy neurológiai mellékhatása, amit már sokkal kevésbé intelligens, de operáns tanulásra képes állatfajoknál is megfigyelhetünk.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Összeomlás

VIP. 324

 

© Sputnik/ Natalia Seliverstova

Az  egyik  kínai  közmondás  szerint   „érd  meg  az  érdekes   időket”.   Kevesen  kételkednek abban,   hogy   jelenleg   érdekes   időket   élünk.   Nagy   változások   előtt  áll  a   Világ. Nem kevesebbről van szó, mint az Amerikai Birodalom összeomlásáról.

Amerika olyan történelmi „korrekción” megy keresztül, mint amin a Szovjetunió ment át 30 évvel ezelőtt. Ez utóbbinak szembe kellett nézni a valósággal, vagyis, hogy a politikai és gazdasági rendszere nem fenntartható. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szocializmus nem fenntartható, mert a Szovjetunió végzetesen eltért a szocialista eszméktől olyasmi felé, amit állam kapitalizmusnak lehetne nevezni.)
Különben pedig, egyszer minden birodalom megszűnik létezni. A történelem teli van birodalmak maradványaival. Mért lenne ez másképp az Amerikai Birodalommal? Nincsen. Kizárólag az arrogáns „amerikai kivételezettség” csapja be magát a valóság észlelése helyett.
Érdekes felfigyelni arra, hogy a politikusok és az amerikai média miként tagadja a amerikai krízis kibontakozását.
Ez részben láthatóvá válik a „Russiagate” hangoztatásánál. Oroszországot vádolják az amerikai politika és társadalom destabilizálásával, elfedve ezzel Amerika belső rothadását.
Egyesek nem értenek egyet az „Amerikai Birodalom” kifejezéssel. Pedig több mint 100 országban kiépített, több mint 1000 katonai támaszpont elég jó bizonyíték a birodalom létezésére.
A II. világháború óta eltelt hét évtized alatt a „Pax Americana” volt a neve az Amerika által fenntartott globális rendszernek. A dicsekvő elnevezés mögött húzódó valóság messze volt a békés létezéstől. A birodalom fenntartása érdekében, Amerika több tucat háborút vívott, közvetetten okozott konfliktust és gyilkos felfordulást valamennyi földrészen (Ausztrália kivételével). Az úgynevezett „globális rendőrség” sokkal inkább „globális gengszterség” volt.
Most viszont az Amerikai Birodalom imbolyog a Kína és Oroszország, valamint más feltörekvő országok által vezetett több pólusú világban.
Amikor az amerikai vezetők panaszkodnak, hogy Kína és Oroszország „átalakítják a globális rendet”, tulajdonképpen azt árulják el, hogy Washington által feltételezett, saját érdekeit képviselő hegemónia a végéhez közeledik.
Ahelyett, hogy elfogadnák a megszűnést, agresszíven ellenállnak Kína és Oroszország befeketítésével, mintha azok fejlődése törvénytelen lenne. A fájdalmas vesztes klasszikus reakciója.
Szóval, mi árulkodik arról, hogy Amerika valóban az összeomlás felé tart?
Az amerikai aranykornak már rég vége van. A valaha rendkívül produktív rendszer már csak árnyéka korábbi önmagának. A társadalmi szegénység növekszik, miközben egy abszolút kisebbség pofátlanul gazdagodik, amik biztos jele annak, hogy a valamikor kolosszális amerikai gazdaság krónikusan haldoklik. Az ország 20 billió (2×1018) dollár nemzeti adóssága egy másik jele a krónikus sorvadásnak.
Asz amerikai kapitalizmus nemzeti büszkeségét felváltotta a globális kapitalizmus, vagyis az amerikai nagyvállalatok gyártó egységeiket áthelyezték oda, ahol olcsó a munkaerő és kedvezőbb az adózás. Innen nincs visszaút az aranykorba, függetlenül attól, hogy Trump elnök hányszor, és milyen gyakran mondja, hogy „Amerca First”…………….

___________________________________________________________________________
VIP előfizetőknek E-mailben elküldöm a teljes fordítást.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

K Ö Z L E M É N Y

 

Az utolsó két poszt (Orbánról és a lélekről) Nem véletlenül került terítékre. Lehetőséget akartam adni arra, hogy alaposan kivitatkozzátok magatokat, mert a jövőben ezt a két témát nagyon kritikusan fogom kezelni. Nézetem szerint értelmes ember nem hisz a túlvilágban, és értelmes ember már rég felmérte Orbánt. (kivételt képez az, akinek az Orbán kormányból anyagi előnye van) Aki tehát az én mércém szerint meg akarja ütni az „értelmes” szintet, az vagy elfogadja az én álláspontomat, vagy nem nyilvánul meg. Az ok: E két témában nem vagyok hajlandó fórumot biztosítani a térítésnek/propagandának.
Az említett két poszthoz a hozzászólás holnap 02:00h-ig lehetséges.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2475) Lélek

Tibor bá’ online

 

Egészen pontosan: Lélek-Isten-Túlvilág.

Kilencéves koromban szüleim beadtak az Iskolatestvérek néven ismert szerzetesek bentlakó iskolájába, aminek utóélete megtalálható a Bp. XII. Istenhegyi út 32. alatt. Magyarul internátusi növendék lettem 14 éves koromig.

A nevelés lényege a kötelező tananyag mellett a jó katolikussá válás, aminek érdekében mindent megtettek. Minden reggel 7-kor mise, majd reggeli és 8-kor tanítás kezdete, amik természetesen imával kezdtünk. Déli 12-kor újra ima, majd ebédlőbe, ahol étkezés előtt megint csak ima. Délután stúdium, azaz tanulás, amit 1-2 óra mozgás szakított félbe az udvari sportpályán. Tanulás után májusban litánia, majd vacsora és végül tisztálkodás majd lefekvés. Lefekvés után még egy utolsó indokrinálás. A sötétben az egyik paptanár felolvasta az aznapra rendelt tanulságos történetet, amiből kicsenget, hogy isten a jókat jutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti. Ezen kívül az egyházi év minden egyes liturgiáját végigzongorázták: Gyertya szentelés, G+M+B, első pénteki áldozás, stb. Ha jól feleltünk akkor szentképet kaptunk jutalmul, amit betehettünk a névre szóló imakönyvünkbe. A hitoktatás természetesen magas szinten volt űzve.

Az ilyen háttérrel nevelkedő gyerekből minden kétséget kizárva istenfélő, idővel jó katolikus felnőtt vált. De nem én. 14 évesen, bérmálás előtt részt kellett vennem egy 3 napos lelkigyakorlaton, amit külső jezsuiták tartottak, akik három napon át teli beszélték a fejünket. Ez indította el, hogy elgondolkozzak a hallottakon. Ugyanis elképesztő dolgokat hallottam az örök kárhozatról, a Mennyek országáról, az angyalok karáról, és azt is megértettem, mit jelent szeplőtlenül szülni. Egyetlen baj volt csak. A mindennapi életben ezeknek a dolgoknak semmi nyoma nem volt. Különben épp ez idő alatt dúlt a II. világháború, és nem volt semmi jele a gondoskodó istennek, akinek ráadásul meg kellett volna büntetni azt a gonoszt, aki ledobott egy láncos bombát a szomszéd házra és megölte a pajtásomat.

Istennek nyoma se volt. Isten fia ugyan követett el néhány csodát, de 2000 éve, és azóta semmi. Volt ugyan Lourdes meg ilyenek, de ezek nem voltak meggyőzőek. Inkább tűntek egy idegbeteg kislány kóros látomásának. Az egészséges, valós világ nem passzolt a vallásos hiedelmekkel. Tehát gondolkodtam.

Az ember egy emlősállat, amit senki se tagad, pusztán annyi a különbség, hogy mi fejlettebbek vagyunk. Köztudott, hogy az emberszabásúak genetikai állománya 97 százalékban azonos az emberével. A testi felépítés pedig funkcionálisan azonos. A gyomor emészt, a szív keringeti a vért, a vese megszűri a vért, a máj elvégzi a vegyi munkát, az agy mind ezt ellenőrzi és koordinálja azon felül, hogy gondolkodunk vele. De az állatok is gondolkodnak. Még olyan buta állat, mint a tyúk, ami még csak nem is emlős.

Van azonban egyetlen egy kivétel, a „lélek”, mert lelke csak az embernek van. Még annak a majomnak sincs, akivel van egy közös ősünk néhány 100 ezer év távlatban. Felmerül a kérdés, mikor lett nekünk lelkünk? És hol van? Végeztek nagyon pontos méréseket haldoklóknál, kiderült, hogy a halál beálltával a hulla pont annyit nyomott, mint a halál előtti pillanatban. Hát persze, a lélek nem anyag. A lélek ennél sokkal több! Pontosan mi? Hát szellemi lényeg, az anyagi világban megfoghatatlan. Meg hasonló címeres bla-bla. De tegyük fel, hogy mindenek ellenére van lélek az emberi elmében. Miért nincs lelke a többi emlősállatnak? Illetve az embernek mikor lett nagy hirtelen lelke, és mitől? Mi váltotta ki? Nem sokkal egyszerűbb, ha az mellett döntök, hogy nincs lelkünk.

Ha nincs lélek, akkor az isten az embert (felejtsük el Darwint) saját képmására teremtette, és belelehelte a lelket. Ahá, isteni lehelet. Csakhogy azt már az egyház is elismeri, hogy evolváltunk. Az isten darwini evolúcióval teremtette az embert. Akkor pedig hol a lélek? De mondjuk van, és mi támasztja ezt alá? Az égvilágon semmi, csak a Biblia, amit (a mende-monda szerint) isten ihletésére írtak. Ezért aztán az „írva vagyon” mindent űberel. Mégis, hogy lehetne erről meggyőződni? Hahó! Azt mindenkinek magában kell megtalálni. Ugyanúgy, ahogy istent is. Ez nekem nem állt össze. 14 évesen az eszem nem fogadta el az egész, gondosan összeállított mesét.

A gyermekkori nevelés csodákat tud művelni, de az értelmes emberek a gyermekkor után le tudják magukban tisztázni, hogy mi valós és mi mindössze mese. Aki erre nem képes, és megy a gyermekkori mesék után, az az én megítélésem szerint minden csak nem igazán értelmes, még akkor is, ha fél tucat diplomát szedett össze. És az ilyen, mit keres az értelmes emberek vitafórumán?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

(2474)F I D E SZ

Tibor bá’ online

 

Egyszer és mindenkorra szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Az első FIDESZ kormány előtti választáson 1998-ban a Fideszre szavaztam. Miért? Mert a fiatal Orbán Viktorról feltételezhető volt, hogy okos, értelmes, rátermett, egy fajta második Deák Ferenc lesz, és épp erre volt szüksége az országnak. Mi más lehet az ambíciója egy értelmes embernek, mint az, hogy bekerül a magyar történelemkönyvekbe, mint az az államférfi, aki felvirágozta az országot, bevitt minket az Európai Unióba és gazdaságilag is felzárkóztatott a nyugati országokhoz.

Alig kezdte meg az Orbán kormány a működését, arra figyeltem fel, hogy elég a parlamentnek minden harmadik héten összeülni, nincs szükség nagyobb demokráciára. Nem a demokráciáért aggódtam, az sehol se tökéletes, de én már akkor láttam Orbán Viktor foga fehérjét. Rémülten vettem észre, hogy ez az ember nem jeles államférfi akar lenni, hanem agresszív zsarnok. Valószínűleg a magas IQ értékem az oka annak, hogy az elsők között ocsúdtam fel, mekkorát tévedtem. Az első 4 év alatt természetesen mások is észrevették, amit én. Ez volt az oka annak, hogy 4 évvel később a szocik váltották a Fideszt. Az MSZP – SzDSz koalíciónak meg volt a kétharmada, de ezt egyáltalán nem használták ki. Úriemberek voltak, megelégedtek a szokásos mennyiségű lopással.

És akkor most egy kicsit a korrupcióról. Az emberi természetben kódolva van a korrupció, amennyiben valakinek valamiféle ”hatalma” van. Erről már többször írtam. Az ismerős hentesbolt kiszolgáló pacalt adott a pult alól. A hivatalnokok pláne megvesztegethetők. Nincs hely a világon, legyen az USA, Anglia, Németország, ahol nem lenne korrupció. Kínában halál jár érte, mégis van korrupció. Nem ez a kérdés, hanem az, hogy mekkora?

Ez lehet vita tárgya, de szerintem nem a szocik kormányoztak elfogadhatatlanul, hanem Orbán volt zseniális (vagy a szakértői). Alkalmazták a Göring elveket. Nem magyarázkodni kell az embereknek, mert hülyék, nem értik meg, nem figyelnek oda, stb. Rövid, két-három szavas schlagwort a nyerő: „Gyurcsány hazudik”. Ez rövid és velős, ráadásul ütős, ezt mindenki érti. Szerencsétlen Gyurcsány a legbecsületesebb politikus a baloldalon. Jót akart. Jelezte a táborának, hogy loptunk, hazudtunk, de ez nem mehet tovább. Dehogynem, csak nem mindegy hogyan. A szédületes jó orbáni taktika előrevetette a landslide győzelmet. Meglett a kétharmad. Na, ekkor indult csak be Orbán igazán. Rátette a kezét az alkotmány bíróságra, a bíróságra, az ügyészségre, Pintéren át a rendőrségre, az adóhatóságra. Szóval mindenre. Új alkotmányt nem csak írt, hanem a mindenkori igényeinek megfelelően újra és újra változtatott rajta. Nem volt szükség a nyílt diktatúrára, minden törvényes volt, mindössze a törvényeket gyártották nagyüzemi módon a személyes igényeik szerint.

Egyre többen jöttek rá, hogy baj van, de az Orbán hívők mindent megmagyaráztak. Ez helyes irány. És akkor megtörtént a világtörténelem legnagyobb csodája. Orbán másodszor is kétharmadot csinált. A nép jelentős része (de nem a többség, mert 41 százalékból lett 67) még mindig Orbánra szavazott. Aztán szép lassan kiderültek az oltári nagy lopások. Az aktív Orbán hívők ekkor előálltak, hogy inkább lopjanak a magyarok, mert a szocik engednék, hogy a külföldiek kitalicskázzák a pénzt. Nagy marhaság, de ezt vita alapnak szánták. A közhangulat akkor kezdett megváltozni (a népesség nagyobb hányada kormány váltást akar) amikor kiderült, hogy Orbán a nagy bevándorlás ellenes harcos, titokban, a magyar nép háta mögött migránsokat enged be.

Ez azonban Orbánt egy pillanatig se izgatta, zavartalanul azt hazudja, ha az ellenzék nyer, lebontják a kerítést és jönnek a migránsok százezrei. Noha az összes ellenzéki párt esküszik, hogy eszük ágában sincs lebontani a kerítést. Közben Orbán nemzetközi hírnévre tesz szert azzal, ahogy „vezeti” az országot, illetve „megvezeti” a népét.

Mostanra már annyi disznóságra derült fény, hogy az emberek immunisakká váltak. És akkor a képtelenségek csimborasszója. Kósa Lajos-t közjegyzőileg megbízzák, hogy 1.300.000.000.000 forintról „gondoskodjon”. Kósa Lajos-t a Rendészeti Bizottság főnökét. A pasi hebeg-habog, nyilvánvalóan hazudik, zavarban van. Debrecen polgármestere, a kormány minisztere. Szlovákiában lemond a belügyminiszter, majd bukik a kormány egyetlen újságíró lelövése miatt. Nálunk disznóság disznóság után derül ki, és senki az égvilágon nem mond le, és egy ilyen maffia kormányt napokon belül újra fog a magyar nép választani.

Az is az emberi természethez tartozik, hogy amit alapvetően elhisz, magáévá tesz, ahhoz tűzön-vízen át ragaszkodik, ha nem elég intelligens. Ha az, akkor újra és újra értékeli a tényeket és azoknak fényében változtat az álláspontján.

Nekem az a véleményem, hogy akik még ma is Orbán hívő, annak ezt mélységesen el kell hallgatni, mert ilyen embernek nincs semmi keresnivalója az értelmes emberek vitafórumán.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2473) Helló emberek

Tibor bá’ online

 

Legszívesebben azt írtam volna, hogy „hát idefigyeljenek emberek” csak nem akartam plagizálni Alfonzót, aki ezt a megszólítást kitalálta, amikkor Rákosi azt mondta, hogy a „hölgyeim és uraim” kispolgári, tessék másképp megszólítani a közönséget. Alfonzó tehát kiállt a függöny elé és elüvöltette magát: Hát idefigyeljenek emberek! Majd előadta mondanivalóját, amitől dőlt a közönség. Na, ezt nem akartam plagizálni, mert nem tudok olyat mondani, amitől dőlnétek a nevetéstől. Szóval helló emberek! Mi van veletek?

Nem érdekel benneteket semmi. A szatírákon nem röhögtök, a szexet nem élvezitek, már a filozófiai boncolgatás se hoz benneteket lázba. Öt éve volt olyan poszt, amihez 260 hozzászólás érkezett. Most meg 5-6. Be vagytok szarva, hogy vége az emberiségnek? És????  Semmi se változott. Régen se tudtad mikor fogsz meghalni, és miben. Ma se tudjuk. 40-50 éves férfiak régen is összeestek az utcán és elvitte őket az infarktus, teljesen váratlanul. Na, ez az, amik változott. A jelek szerint a tömeges halál nem váratlanul fog érkezni, csak nem tudjuk, hogy mikor. De mikor tudtuk? Soha.

Nem kell belekeseredni, mert az nem segít. Úgy kell élni, mint mindig, vagyis mintha örökké élnénk. Tenni-venni, tervezgetni, serényen várni a nyarat a napsütéssel, aztán meg a telet a hóval. Álmodni, és serénykedni az álom megvalósításán. Hogy megszűnik a világ? Akik eddig meghaltak, azok részére már rég megszűnt a világ. Részünkre majd csak fog. Mi jártunk a legjobban, mert pontosan addig élünk, ameddig lehet. Ameddig bárkinek lehet itt a Földön.

A világháború alatt pontosan úgy éltünk, ahogy javaslom. Tudtuk, hogy életkortól függetlenül bármikor bármelyikünk meghalhat, egyszerűen nem kell odafigyelni, zavartalanul kell élnünk az életünket, mert ennél jobbat nem tehetünk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2472) Sexbot

Tibor bá’ online

 

Sexbot a szex és a robot szavak ötvözéséből született. Kérdés mit neveznek sexbotnak? Szexbotok olyan robotok, amiket kifejezetten azért hoztak létre, hogy emberek szexuális igényét kielégítsék. Bizonyára emlékeztek az ember méretű, felfújható gumibabákra, nos, azokat nevezhetjük null generációnak, és hol vannak már azok! Ha az utca emberét megkérdezed, akkor a következő választ fogod kapni: Szerelem, házasság, közösülés robotokkal? Soha a büdös életben. – Hümmm, esetleg egy kicsivel hamarabb! A (mesterséges intelligencia) szakértő, David Levy szerint, azok a tárgyak, amiket régen hidegnek, mechanikusnak találtunk, hamarosan társainkká válva ki fogják elégíteni az ember legősibb vágyait. Levy rámutat arra, hogy az elmúlt években az Ember kapcsolatrendszere jelentősen megváltozott: miért leszünk szerelmesek, miért kötődünk érzelmileg állatokhoz, sőt plüss állatkákhoz? Ez a megváltozó kötődés miért ne alakulhatna ki robotokkal? Felmérések szerint a „normális” szex megváltozott és folyamatosan változik. A szeretkezési „mechanizmus” roppant mesterkéltté vált.

Tehát szexbot. Egy robot, amelynek feladata, hogy közösüljön emberrel, beleértve orális szexet, anális szexet egyaránt. De még mindig nem az „igazi”. De majd lesz. Szakemberek szerint 2050-re olyan szexbotokat fognak gyártani, amelyekkel kellemesebb lesz a szex, mint élő emberrel. Nehéz elhinni, illetve, nyilván embere válogatja. Nézd meg az alábbi videót. Utána majd kérdezgetlek.

Mit szólnál egy közösüléshez valamelyik babával? felhevültél a látványtól? Vagy undort érzel? Esetleg össze vagy zavarva, és nem tudod pontosan hol tartasz a kérdésben? Avagy – és ez nagyon valószínű – nem mersz még magadnak se válaszolni? Gondolj bele! nem beszél vissza, nincs saját akarata, abszolút igénytelen. Az ultimat feleség.

Tetszik, nem tetszik, számolni kell vele, mert a szex robotok a fantázia világából átléptek a valóságba. Kutatók szerint a szex robotok fel fogják váltani a prostituáltakat, meg fognak teremteni egy újfajta orgazmust.  Vagy pedig jelezni fogják a világ végét. Végül megállapíthatjuk, hogy a szex robotok csak egy új játékszerek vagy esetleg ennél sokkal többek. Az idő meg fogja adni a választ.

És akkor a részletek. Az első „használható” szex robot a Roxxxy volt kb. 7500 dolláros áron, ami megközelíti a 2 millió forintot. Hamarosan lett férfi megfelelője a Rocky, amely a leírás szerint két csatlakozással rendelkezett. Tehát egyaránt volt alkalmazható heteroszexuális nők és meleg férfiak részére. Lehet hogy hangulatrontó leszek, de két millió elköltése helyett olcsóbb módja is van a szexuális élet felpörgetésére, ámbár nem kívánok tanácsokat adni.

Mindenesetre, valamit azért észre kell venni. Vibrátorokkal és egyéb segédeszközökkel a szex shopok polcai ragyásig vannak pakolva. Nyilván van ezekre jelentős kereslet. Akkor miért ne lenne sikere egy még tökéletesebb segédeszköznek? Pláne, hogy garantált a ráunás elkerülése. A gyártók ugyanis lehetőséget biztosítanak bizonyos részletek megváltoztatására, úgy mint haj és fanszőrzet szín, emlő és pénisz méret + forma, szemszín, bőrszín, stb. És mindez  csupán 2 millióért 😀 , ami csak első megközelítésre tűnik soknak. Ha az első feleséged elvitte a 20 milliós lakást, hogy egy albérletedben meghúzva magad, legyen erőd annyit keresni, hogy havonta pontosan elküld a gyerektartást, akkor….. nos akkor a két millió nem is olyan sok. és ráadásul Roxxxy feje felett nem múlnak az évek, harminc év után pont olyan ropogós és üde, mint az első héten.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2471) A családi orvosnál

 

Tibor bá’ szatirikus online

 

 

Mindössze másfél órája ültem a leadott kártyám után járó, fejkvótát bezsebelő háziorvos rendelőjének folyosóján, amikor kiderült, hogy most már végképp én következem. Igen, tudom, lehet már időpontot kérni, de a helyzeten nemigen segít. Különben pedig, ha ma reggel ébredek vesetáji fájással, akkor ma kell mennem, hacsak nem akarok életem végéig dialízisre járni. Egyébként az in­tézmény európaiságát mi sem jelezte jobban, mint az a kis piros lámpácska, mely­nek kigyulladása azt jelezte, hogy beléphetek háziorvosom színei elé. Persze magyar honban a legtöbb engedély egyúttal kötelességet is jelent, ezért szapora léptekkel benntermettem a vizsgálóba. Belépésem pillanatában egy idős férfi kezdett lekászálódni a vizsgáló heverőről. Lehetne rosszabb is – gondoltam – például egy vén nyanya is szedelőzködhetne, aztán a szexuális egyensúly helyreállítása végett, este fél órát ülhetnék a „Free porn videos” előtt. Persze európai mér­cével mérve annak a nyavalyás piros lámpának még jó darabig nem lett volna sza­bad kigyulladni, de hát ez kigyulladt. Ha nagyon akarom, ki tudom találni miért. Nyi­l­ván evvel a finom presszióval kíván az orvos oda hatni, hogy a köszvényes öregúr saját unokáját megszégyenítő sebességgel kapkodja magára szegényes ruháit. Ha az ember még mindig nagyon akarja, akkor meg tudja érteni, hogy az orvos is siet, sőt együtt lehet vele érezni, rengeteg még a beteg és bár este nyolcig tart a rendelés, legfeljebb hét percet szeretne késni a hétórakor kezdődő színházi előadásról. A magyar színházak ugyanis emberemlékezet óta a hét órás előadásaikat egységesen és hulla pontosan 7 óra és 07 perckor kezdik. Hogy ez utóbbi eurókonform-e azt nem tudom, de most hogy már benn vagyunk (ki tudja meddig?) lassan majd kiderült. Különben legyen ez a legnagyobb bajunk! Egyelőre bebocsátást nyertem a családi orvos színei elé.

Szóval ott tartottam, hogy belépek a rendelőbe, és ha akarom, ha nem, végig kell mustrálnom az előző beteg vézna testét. Magamban megállapítom – amihez egyéb­ként semmi közöm, – hogy tisztességes méretű májfoltjai vannak, vakbelét egyszer már kivették (törlőkendőt nem hagytak benne, mert hiszen a páciens még él), a forradás elég hosszú, szé­le bugyros, valószínűleg a műtétet gebinben végezték, vagy paraszolvencia mentesen. Vizsgálati elődöm erősen megkopott szőrzete ősz, már ahon­nan még nem hullott ki, alsó inge enyhén lyukas és szürkére mosott (felesége nyilván nem nézi a TV reklámokat, vagy ami még rosszabb, nem hisz nekik), alsónadrágja bő szárú, olyan, mint ami ötven éve volt divat, bőre petyhüdt, mellkasa aszott, maradék izmai erősen lógnak. A Nyugdíj Intézetnem már nem fog sokba kerülni. Ezeket természetesen ő maga is tudja, és tüntető elfordulással jelezi, hogy ezekhez semmi közöm.

A mustra persze hamarosan kölcsönös lesz, mert az orvos rám förmed, hogy vetkőz­zek. Az öreg muki még csak gombolkozik, így aztán bőven akad ideje, megnézni vajh nekem mi minden buggyan ki az öltözék alól. Mi tagadás, az utóbbi negyven évben már nemigen szólítanak le a nők az autóbuszon, teljesen függetlenül attól mily vaskosan domborodik ki pénztárcám a farzsebem kontúrjai mögül. Ebből kifolyólag alig titkolt kajánsággal most ő gyönyörködik az én megereszkedett izomzatomban, de a meccs nincs még lefutva. Mivel én is értek magyarul, megtudom, hogy a májfoltosnak hány­szor kell naponta ecsetelni és hány napig kell tartózkodni a házasélettől – bár ez utóbbit az orvos csak udvariasságból mondta. Kajánul kun­cogok. Istenem, de szép. Már senki se tudhatja meg személyi számomat, mert az al­kot­mányellenes. Hogy bűzös folyásom van, azt az utánam következő betegnek, aki már vagy fél órája a nyakamba liheg, simán az orrára kötik, mert az Alkotmány Bíróság figyelme erre még nem terjedt ki, pedig lassan más semmi mással nem foglalkozhat. 

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2470) Labiaplasty

Tibor bá’ online

A tökéletes szeméremajkak nyomában

 

Az egyik nő szép, a másik kevésbé, az egyik férfi csinos, a másik pedig nem. Az ilyen megállapításokban nemigen szokott vita lenni az emberek között. Sok ezer éve nézzük egymást és magunkat. Első megállapításunk az, hogy nagyon nem vagyunk egyformák. Vegyük csak az orrunkat. Lehet kampós, pisze, széles és tompa, kicsi és nagy, illetve hegyes, vagy éppen borvirágos. Egy húszéves nőről általában meg tudjuk állapítani, hogy szép-e vagy csupán gyönyörű. Ennek oka az, hogy van összemérhetőségi lehetőségünk (persze a muszlimoknál más a helyzet, de én európai nőkről beszélek). A női keblekkel már egy kicsit más a helyzet, mert bár ruhán keresztül, melltartó alatt ezerszámra lehet őket szemrevételezni, de csupasz melleket már ritkábban lát az ember. Ennek ellenére akt fotók és festmények segítségével azért minden férfiben kialakul, hogy melyikhez van leginkább kedve, és minden nő el tudja dönteni, hogy milyenre vágyik – ha nincs megelégedve a sajátjával – és ma már tehet is vágyainak elérése érdekében. A megoldás a szilikon implantátum. Viszont ki tudja megmondani, hogy milyen a kívánatos szeméremajak? Senki, mert ehhez be kellene nézni egy vaginába, az pedig nem szokás. Ezért aztán a témával, úgy értem a szeméremajkak milyenségével se a nők, se a férfiak nem foglalkoztak, egészen a legújabb korig. Akkor most mi változott?

Az Internet elterjedésével elképesztő mennyiségű videó pornó kering a Világhálón. Az ember, ha akarja, ha nem, elég gyakran láthatja őket. A helyzet pedig az, hogy a mai pornók nem egyszerűen csak vidáman kefélő embereket mutatnak be, hanem a kameraman a nyakát töri, hogy az akció helyét minél jobban megközelítse. Ezért aztán premier plánban láthatjuk a pumpálás női és férfi eszközét. Konkrétan a női nemi szerv „szeméremajak” elnevezésű alkotóját. Egyszeriben kiderült, hogy a nők nem csak mellméretükben és mellállagukban, vagy teszem azt, szemöldökívükben különböznek egymástól, hanem nincs két egyforma szeméremajak se. Ebben az esetben pedig vajon milyen a kívánatos? Hát ez az! Hogyan néz ki a tökéletes szeméremajak? Egyelőre senki se tudja, de minden esetre minél kisebb annál jobb. Na, itt jön be a képbe a „labiaplasty”, ami végeredményben a szeméremajkakon elvégzett plasztikai műtét, méretének csökkentése végett.át ez az Mert azért az már kiderült, hogy a társadalom többsége szerint a férfi hímvesszeje legyen minél hosszabb, a nő szeméremajka pedig minél kisebb.

műtét előtt - műtét után
műtét előtt – műtét után

Nem csoda, hogy Amerikában a labiaplasty már évek óta virágzik. A nők már csak ilyenek, mindig az kell nekik, ami nincs. Azért persze vannak, akik a nők védelmére kelnek, úgy értem a labiaplastyra vágyó nők védelmére. Szerintük az átlagnál nagyobb méretű szeméremajak mozgás közben kellemetlen érzéssel járhat, sőt az egyszerű közösülésnél is kellemetlen lehet, a tangák viseléséről már nem is beszélve. A nők egy részének azonban nincs szükség fogadatlan prókátorra, kiállnak az mellett, hogy jogosan elégedetlenek, ha szeméremajkuk aszimmetrikus, elszíneződött, vagy csak úgy, simán nem tetszik az, amivel rendelkeznek. És miért nem tetszik? Nos, a válasz egyszerű. A leborotvált, kicsinek tűnő női nemi szerv egyszerűen csak fiatalos. Azt pedig mindenki tudja, hogy a fiataloké a világ. Ezért aztán a ráncfelvarrás, kebel és ajak feltöltéshez felsorakozott a szeméremajkak kurtítása is, csak egy kicsit finomabban mondják: labiaplasty.

Mindenesetre megint a nők jártak jól. Egy túlméretezett lebenyből egy darabot levágni sokkal könnyebb (és olcsóbb), mint egy apróra sikerült hímtagot meghosszabbítani (ha esetleg már kitalálták volna) 😀
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2469) Köztes állapot

Tibor bá’ online

 

Észak és dél Korea vezetői találkoztak, szívélyesen kezet ráztak, (a keleti kultúrának megfelelően) nagyokat mosolyogtak, és elbeszélgettek. Megegyeztek abban, hogy mind a ketten békét akarnak. Ezen túlmenően Kim ismertette, hogy ők kizárólag védelmi okok miatt fejlesztették ki az atombombájukat és a rakétáikat. Ha garanciát kapnak a békére, akkor mind a kettőt abbahagyják. Különben ők soha, senkit nem támadtak meg, ellentétben Amerikával, akik állandóan harcolnak valakikkel.

Néhány hete még atomháborúra készülődő világ fellélegezhet. De nem, gyorsan kiderült, hogy Washington egyáltalán nem örül az olvadásnak, nekik ellenség kell (a fegyvergyártáshoz) és háború (a legyártott fegyverek elhasználásához). Persze ezt le lehetne szarni, de éppen ők fenyegetik Észak Koreát, akik cserébe a leszerelésért minimum békekötést akarnak, amire az USA 1953 óta nem hajlandó.

Mindenesetre a CIA propaganda gépezet beindult. (nyugi, ez a magyar médiából is kiderül)  Elővették, hogy néhány hónapja Kim saját fivérért megölette egy repülőtéren, mert hogy veszélyezteti Kim hatalmát, magának követelheti a „trónt”. Kim azt állítja, hogy a bátyjának nem voltak ilyen ambíciói, a ő pozíciója szilárd, viszont a hamis zászlós akciókról Washington híres. Legyél okos! Mindenesetre, ha az észak koreai válság ellaposodik, akkor Washington rátesz egy újabb lapáttal az iráni válságra. Az egész csak arra jó, hogy az emberek ne figyeljenek fel arra, hogy északon a jég kurvára olvad.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2467) Kávé

Tibor bá’ online

 

~at499Koffein a legelterjedtebben használt hangulatjavító drog, ami különösen hazánkban igaz. Ritkán lehet errefelé találkozni olyannal, aki nem iszik kávét. Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon az emberek tisztában vannak-e vele, hogy ez a széles körben elterjedt szokás mi mindennel járhat együtt? A „következmények” egy része pozitív, de egy másik része negatív. Vegyük őket sorra!

A legutóbbi felfedezés szerint az a nő, aki naponta legalább 4 kávét elfogyaszt, 20 százalékkal csökkenti a depresszióba esés bekövetkezését, azokhoz képest, akik legfeljebb napi két kávét isznak meg. Tudom, ez úgy hangzik, mintha a kávé lobby rendelte volna meg a vizsgálatot, de nem kizárt, hogy „van benne valami”.

Egy másik kísérlet azt az eredményt hozta ki, hogy fájdalomcsillapítóval együtt elfogyasztott kávé a gyógyszer hatását fokozza, vagyis eredményesebb fájdalomcsillapítást érhetünk el vele.  Persze ez a tanulmány is büdös egy kicsit, de ezt ellensúlyozzák mások. Például az, hogy a kávétól van, akinek megfájdul a feje. Pontosabban, egy másik tanulmány szerint, aki naponta 500 mg koffeinhez jut, annak a krónikus fejfájás lehet a jutalma, ahol krónikusnak azt a fejfájást nevezik, ahol a fájdalom havonta 14 nap (durván minden második nap) jelentkezik. Ugyanakkor a napi 125 mg koffein a krónikus fejfájást lecsökkenti időszakos fejfájásra. magyarul: igyál kávét, de ne sokat.

Mindenfajta híresztelés ellenében a koffeinnek nincs rákellenes hatása, jobban mondva nem gyógyítja a rákot, viszont nem lehetetlen, hogy csökkenti a rák előfordulási esélyét.

Ez viszont nem vicc! ha volt már gyomorfekélyed, akkor tisztában vagy vele, hogy egy csésze kávé elfogyasztása után a poklok kínja vár rád. Igen, a koffein izgatja a gyomor nyálkahártyáját, amire a gyomor savkiválasztással válaszol, a sav pedig (a gyomor saját maga előállított sava) marja a fekélyt. Ebből az is következik, hogy akinek kevés az emésztéshez elengedhetetlen HCl szekréciója, az egy csésze kávéval helyrehozhatja a hiányt, bár ezt a hiányt pótolni lehet egy jó erős húslevessel is.

Viszont úgy tűnik, hogy a kávé fogyasztás bizonyos mértékben megóv a kettestípusú diabétesz kialakulásától. Tekintve, hogy ez kezd népbetegséggé válni, idősebbeknek megfontolandó a napi egy-kélt csésze kávéra való rászokás. Az állítás valószínűségét nagyban befolyásolja, hogy az utóbbi időben 15 tanulmány jelent meg, azonos eredménnyel. Ráadásul itt a kávéról, és nem a koffeinről van szó, mert a hatás koffeinmentes kávéval is jelentkezik. Vagyis ez esetben a kávé antioxidáns és nyomelem tartalmáról lehet szó, ugyanis a magnézium és a króm fokozza az inzulin hatékonyságát.

1400 kávéfogyasztót kísértek figyelemmel 20 éven keresztül. A napi 4 kávét ivók körében az Alzheimer kór bekövetkezésének valószínűsége 65 százalékkal esett vissza. Tekintve, hogy az Alzheimer kór is kezd előretörni, a kávéfogyasztást érdemes megfontolni ilyen szempontból is.

Végül pedig, nehéz eldönteni, hogy ez a hatás kívánatos-e, vagy sem, napi minimum 315 mg koffein jelentősen besegít a hallucinálás előfordulásába. Tehát, akinek minden vágya, hogy szellemekkel találkozzon, annak érdemes meginni napi 3 csésze kávét. Ha így se sikerül találkozni a nagymama szellemével, akkor ajánlatos felcserélni a kávémárkát. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(2466) Az orosz federáció helyzete

VIP. 323

Paul Craig Roberts analizálja a Putyin beszédet

A beszéd legfontosabb része volt Oroszország új nukleáris fegyvereinek a bejelentése, ami vitathatatlanul jelzi, hogy Oroszországnak hatalmas nukleáris fölénye van az Amerikai Egyesült Államokkal és a vazallus NATO országokkal szemben.

Az új orosz fegyverek fényében nem biztos, hogy az USA kvalifikál a szuperhatalom címre.

Nekem semmi kétségem nincs afelől, ha ezekkel a fegyverekkel Washington rendelkezne, míg az oroszok nem, akkor a megbolondult neo-konzervatív katonai/biztonsági komplexum már rég megtámadta volna Oroszországot.

Ezzel szemben Putyin kijelentette, hogy Oroszországnak nincsenek területi igényei, hegemonikus ambíciói, és nincs szándékában senki megtámadni. Putyin szerint ezeknek a fegyvereknek a létrehozása szükséges lépés volt azért, mert a Nyugat évről-évre elutasította a békét és az együttműködést Oroszországgal, ehelyett Oroszországot körbevette katonai bázisokkal és Anti Ballisztikus Rakéta rendszerek telepítésével.

Putyin kitért arra, hogy „Mi az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval normális és konstruktív viszonyt szeretnénk, és elvárjuk, hogy a józan ész érvényesüljön, valamint partnereink tisztességes és az egyenlőség alapját válasszák együttműködésünk során…. Soha nem lesz célunk a kivételezettség elérése. Megvédjük az érdekeinket, és elfogadjuk másokét.”

Putyin közölte Washingtonnal, hogy szankciókkal és propagandával az erőfeszítésük Oroszország elszigetelésére, valamint Oroszország akadályozása, hogy képes legyen megfelelő választ adni a katonai bekerítésre, nem járt sikerrel.

Oroszország új fegyverei az USA/NATO hadászati elképzeléseit hatástalanná változtatták. Oroszországot fojtogató szankciók, beleértve a katonai szférát is, nem jártak sikerrel. Nem voltak képesek Oroszországot lefékezni. Jobban tennék, ha emlékeznének erre…… Álljanak le a közös Földünk veszélyeztetésével!

Nem hiszem, hogy a Nyugat észhez tér. Washington totálisan elárasztotta az „amerikai kivételesség” (American exceptionalism) elmélete. A megkerülhetetlen ország (indispensable country) szélsőséges önhitsége mindenkit leterít. Az európaiakat megvették kilóra. Szerintem Putyin remélte, hogy az európai vezetők meg fogják érteni Oroszország megfélemlítése reménytelen, és nem fogják jóváhagyni Washington Russzófóbiáját, ami egyenes út a nukleáris háborúhoz. Semmi kétség Putyin csalódott volt Gavin Williamson, angol védelmi miniszter idióta megnyilatkozása miatt, amikor Oroszországot eszkalációval és provokációval vádolta.

Éveken át tartó csalódás volt, hogy Washington teljesen figyelmen kívül hagyta az orosz érdekeket. Ebből Moszkva arra a következtetésre jutott, hogy Washington az amerikai haderőre támaszkodva akarja „betörni” Oroszországot, hogy az elismerje Amerika vezető szerepét. Putyin ezt az amerikai illúziót akarta tönkre zúzni az orosz katonai készültség bejelentésével.

Beszédében Putyin kijelentette: „Senki se akart szóba állni velünk. Senki se volt hajlandó meghallgatni minket.” Viszont Putyin világossá tette, hogy a nukleáris fegyvereket megtorlásra fogják tartalékolni, támadásra nem. Azonban ha megtámadják Oroszországot, vagy Oroszország bármelyik szövetségesét, azonnal teljes erővel reagálni fognak.

„Remélem, hogy az orosz diplomácia sikeresen be tudja fejeztetni Washington által keltett feszültségeket.” Viszont az orosz diplomácia két leküzdhetetlen akadállyal néz szemben. Az egyik az, hogy a pöffeszkedő katonai/védelmi komplexumnak szüksége van egy komoly ellenfélre ahhoz, hogy az évi 1000 milliárd dolláros védelmi kiadást alá tudják támasztani. A másik akadály az amerikai neo-konzervatívok világhegemónia ideológiája.

Ez az ideológia ott van valamennyi amerikai államban, és lehetetlenné teszi bármelyik szenátornak vagy küldöttnek, hogy a komplexum érdekei ellen tegyen lépéseket. Az amerikai külpolitikában fel kellene támadni egy ellenpólusnak, amik észhez téríthetnék a megbolondult neo-konzervatívokat.

Ez a két akadály elég erősnek mutatkozott ahhoz, hogy Trump elnököt megakadályozza az orosz viszony normalizálásában.

Lehet, hogy következő beszédében Putyin közvetlenül az európaiakhoz fog szólni, megkérdezve, hogy az európai érdekeket szolgálja-e Washington Moszkva ellenessége. Valamint ha kenyértörésre kerül a sor, el tudják-e kerülni azok az országok a megsemmisülést, ahová Amerika ABM bázisokat telepített?

A NATO bázisok nélkül Washington nem tudja háborúba sodorni a világot. A lényeg az, hogy NATO maga áll a béke útjába.

 

___________________________________________________________________________

VIP előfizetők a teljes fordítást megkapták E-mailben.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2465) T i n d e r

Tibor bá’ szatirikus online

A 20 éves szűz, sőt a 20 éve szűz se én vagyok

Közkívánatra, vagy inkább közkövetelésre engedek a nyomásnak. Ma már úton-útfélen mindenütt társakat keresnek az Interneten. Nekem is rá kellett döbbennem, hogy hazánkban megközelítőleg 10 millió társtalan tengeti életét valamelyik hipermarket és panellakása között. Ezért úgy döntöttem, hogy kísérleti jelleggel az első három hölgynek, akik már hetek óta ostromolnak, lehetőséget biztosítok arra, hogy az én honlapomon is keresgéljenek társat. A hölgyek felé mindössze egyetlen kikötésem volt, hogy lehetőleg saját fényképüket küldjék be, és ha van rá mód, a kép ne legyen 20 évnél régebbi. Ezt is csak saját jól felfogott érdekükben erőszakoltam rájuk, mert egy esetlegesen összejött személyes találkozónál sokat segít az egymásra találásban.

C.S.Grobacsek Mária: Mint azt a jobb oldalt látható fényképem is illusztrálja egy átlagosnak mondható lány vagyok az egyik észak magyarországi településről. Még csak 20 éves vagyok, de már elég sok barátom volt, viszont a szüzességem még nem vesztettem el. Egészen pontosan egyszer már elvesztettem, de valaki megtalálta és 10 % jutalom ellenében visszahozta. Valójában ez a nagy bánatom és ezért teszem fel magam az Internetre, mert a helyi csajok már halálra cikiznek. Szóval várom azt a vállalkozó férfit, aki elvenné – de most már tényleg – a szüzességem, és persze adna érte valamit cserébe, mert ugye, valamit valamiért.

S.B.Kiscelli Ildikó: Sajnos nem volt jobb fényképem. Ez pedig eléggé előnytelen, de eligazodásnak azért megfelel. Gondolom jól látható rajta, hogy egy számítástechnikai cégnél dolgozom, mint kávéfőző, amivel a főzés tudományom be is fejeződik. Éppen ezért csak olyan pasik ismeretségét keresem, akik tudnak főzni (mosni, porszívózni, szülni, stb.) Különben 19 éves vagyok, eddig volt 4 abortuszom, 4 görög társasutazásom és 4 cicusom, de az utolsó pasim ezekből hármat agyonvert, mert dugás közben mindig melleimre akartak ülni dorombolás végett. Ezért egy új pasival szemben nincs semmi más megkötésem, csak a macskák szeretete.

J.M.Nagy Fruzsina: A NAGY nem az igazi nevem, csak olyan ragadvány név. Az első pasimtól kaptam a melleim miatt. Vele egy mammográfiai szűrésen ismerkedtem meg. Amikor levettem a blúzomat azt mondta ilyet még nem látott, pedig már 30 éve szűr, és ezen az alapon össze-vissza nyomkodott, de úgy az ágyban a pasi OK volt. Igaz hamar elment, és pont ezért tettem fel magam az Internetre, mert mammográfiára 2 évig nem kell mennem és ekkora kihagyást túlzásnak tartok, pláne, hogy el se megy. Az életkoromat szándékosan nem mondom meg, hadd legyen meglepetés. Különleges igényeim nincsenek, mert én a 22 centit nem tartom különlegesnek. Igaz, kölcsönös egyetértés esetén a 22 centiből néhány millimétert engedhetek.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2464) Ellenérdekeltség

Tibor bá’ online

 

Nincs a Világon még egy olyan szerződés, amelyben a szerződő felek ilyen hatalmas mértékben lennének ellenérdekeltek, mint az albérletnél. A tulajdonos minél nagyobb bérleti díjat szeretne kapni, de lehetőleg úgy, hogy a lakásban ne lakjon senki. A bérlő a lehető legkisebb bérleti díjat szeretné fizetni úgy, hogy a lakással úgy bánhat, mint Csáki a szalmájával. Az egészben az a szép, hogy mind a kettőnek megvan a maga indoka. A tulajdonos meg szeretné kapni a tőkéje után járó kamatot, de úgy, hogy a tőkéjét képviselő lakásának az értéke ne csökkenjen, jó lehet, a használat pont ezt teszi. Az egész ellenérdekeltség meg van fűszerezve egy rakás érzelemmel. Az albérlő rendszerint fiatal, akit rendkívüli mértékben idegesít, sőt kifejezetten igazságtalannak tartja, hogy nem rendelkezik mindazzal, amivel szeretne. Irigy azokra, akiknek már „mindene” megvan, és egyáltalán nem érdekli, hogy miként szerezte meg, mennyi munkát fektetett bele. Ha már egyszer őt a világra hozták, akkor neki joga van úgy élni, ahogy szeretne. A tulajdonos úgy gondolja, hogy rengeteget nélkülözött, gürcölt, amíg szert tett arra a kis vagyonra, és most már szeretné élvezni annak előnyeit.

Itt azonban nem áll meg a dolog. Mind a két fél iparkodik érvényesíteni a szerinte igazságosnak tartott érdekeit. Az albérlő minden fellelhető lehetőséget megragad arra, hogy a kettőjük közötti különbséget lenullázza. Ha van rá mód nem fizet, vagy próbálja lealkudni a lakbért, távozással fenyegetőzve. A tulajdonos fel akarja emelni a lakbért az inflációra hivatkozva. Amit lehet azt az albérlő lehasznál, nem törődik az állaggal, mert „az a büdös kapitalista”. A tulajdonos a szükséges karbantartásokat, menet közben jelentkező javításokat, ha lehet, leszabotálja. Ez az áldatlan állapot egy idő után gyűlöletbe csap át, méghozzá sunyi gyűlöletbe. Az albérlő nem fizeti a közüzemi számlákat, nem érdekli, ha leveri a vakolatot, berepeszti a fürdőszoba tükröt, leveri a csempét a konyhában. A tulajdonos kifogásolja az állattartást, a vendégjárást, a hangoskodást, legfőképpen azt, hogy többen alszanak a lakásban, mint ahány főről szó volt. Ennek ellenére folyik a bérbeadás, mert az egyiknek kell a bérleti díj, a másik lakni akar valahol, tehát megkötik a szerződést, de egyik se azzal a tisztességes szándékkal, hogy azt be is tartsa, minkét fél ott lépi át a határt, ahol tudja.

Ennél semmivel se kisebb az ellenérdekeltség, de jóval nagyobb a tét az eltartási szerződéseknél. Itt az egyik fél komoly anyagi áldozatot hoz azért, hogy biztonságban élhessen még néhány évet, a másik pedig abban érdekelt, hogy az eltartott minél előbb elpatkoljon. Ráadásul a kiszolgáltatottság nem kölcsönös, mint az albérleteknél, hanem egyirányú. Az idős, magatehetetlen abszolút ki van szolgáltatva. Ráadásul a jogalkotók érdekeltsége is belejátszik a dologba, ugyanis az államnak érdeke, hogy ne neki, hanem egy magánszemélynek legyen kötelessége bajlódni egy rászorulttal. Ezért aztán, míg egy bérleti szerződésből ki lehet bújni egy egyszerű felmondással. Az eltartási szerződéseknél ez nem áll fen, ugyanis a megkötés pillanatában az ingatlan átszáll az eltartó tulajdonába, vagyis ő már megkapta az ellenszolgáltatást azért, amit még nem is szolgáltatott.

Ha tehát az életben bármelyik megkötésére sor kerülhetne, ne feledjétek szavaimat, mert a csalódás óriási lehet.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2463) Ateista filozófus és keresztény teológus összecsapása

Tibor bá’ online

Vajon Ádám és Éva utódainak soron következő kihalása isteni szándékot jelent-e?

 

Alex Rosenberg ateista filozófus kesztyűt dobott William Lane Craig keresztény teológusnak a Purdue Egyetemen – jelentette a Christian Post isten létezésével kapcsolatban.

Rosenberg kijelentette, ha a vitapartnere meg tudja indokolni, hogy isten miért tűrte meg a gonoszt a világban, akkor megkeresztelkedik. Szó szerint a következőket mondta a nagyszámú hallgatóság előtt: „Ha Dr. Craig tud nekem mondani bármilyen logikus, és koherens indokot arra, hogy az elmúlt 3,5 milliárd év alatt az emberiséget ért borzalmak nyilvánvaló tényével hogyan egyeztethető össze egy jóakaratú, mindenható lény létezése, akkor megkeresztelkedem.”

Érezhetően Rosenberg kihangsúlyozta, hogy a gonoszságot meg kell magyarázni. Amire a keresztény teológus a következőket válaszolta: „Itt most az a probléma az ön feltételezése, hogy Isten minket boldoggá akar tenni a földi életünkben, de a keresztények szerint ez a feltételezés hamis. Az élet célja nem a földi boldogság, mint olyan, hanem isten megismerése. Életünk folyamán számtalan gonoszsággal találkozhatunk, melyek tökéletesen céltalanok a földi boldogság megteremtése szempontjából, de egyáltalán nem céltalan az isten megismerésének , megváltásunk és az örök életünk szempontjából.” – A vita hallgatósága, és az online nézők egyöntetű véleménye szerint a keresztény teológus nyerte meg a vitát.

Az én véleményem pedig a következő: Nem elég ateista filozófusnak lenni ahhoz, hogy eligazodjunk a valóság világában, követni kell a természettudományos gondolkodás szabályait. Nem lehet, és nincs értelme isten tagadásába belefogni. Nem tagadni kell istent, hanem elvárni az istenfélők bizonyítását. A természettudományos előrelépésnek sose volt része a dolgok tagadása, hanem a dolgok megismerése. Alex Rosenberg megszegte ezt a szabályt, vesztett. Okosabb lett volna, ha bizonyítékokat követel isten létezésével kapcsolatban. Nincs olyan illogikus tétel, amit az istenhívők nem tudnának kimagyarázni. Az igazi kemény dió a nem létező megelevenítése. Erre az „írva vagyon” vagy „megtalálod magadban” KEVÉS, szánalmasan kevés.
Most viszont a kihalás árnyékában Rosenberg újra nekifuthat a vitának. Mi értelme isten megismerésének, ha kihalunk. vagy inkább arról lenne szó, hogy megtelt a túlvilág, nincs szükség több istent imádó lakóra?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2462) Egyre süketebb a Világ

Tibor bá’ online

 

A dolgok rendje, hogy idős korunkra kissé romoljon a hallásunk, egyszerűen „nagyot hallók” leszünk. De most hogy mindenütt Bluetoothokba és iPodsokba botolhatunk a hallásromlás hamarabb áll be mint bármikor a múltban. A Wisconsin Egyetem orvosi fakultásán végzett kutatás szerint a 48 és 59 éves emberek 20 százaléka halláskárosult. Ugyanakkor a Journal of the American Medical Association tanulmánya arra mutat rá, hogy ez a 20 százalékos hallásromlás a tizenévesek között is fellelhető.

Hogy lehet ellene védekezni?  A belsőfülben sok ezer hajszálszerű sejt helyezkedik el, amelyek a hanghullámokat elektromos jellé alakítják, amit aztán az agy feldolgoz. Eközben a nagyon erős hangok szabad gyököket szabadítanak fel, amelyek pusztítják ezeket a sejteket – néha visszafordíthatatlanul. A Pentagon rengetek pénzt ölt ennek a tanulmányozására, végül is a hadviselés elég lármás egy elfoglaltság. A sok kutatás eredménye, hogy a szabad gyökök rombolása megakadályozható különböző vegyületekkel. Nekünk annyit érdemes tudni, hogy napi 167 mg magnézium immunissá tesz az erős lármával szemben. Az Izraeli hadvezetés szerint a magnézium növeli a fül vérellátását, ami segít a megsüketüléssel szemben.

Amennyiben olyan helyen vagy kénytelen dolgozni, ahol hihetetlenül nagy a lárma, kétóránként menj ki néhány percre egy csendes helyre, hogy a füledben a gyulladást okozó szabad gyökök eltűnjenek. Ha pedig a közeledben valami hatalmas robbanás történne, keress magadnak egy abszolút csendes helyet és légy ott addig, ameddig lehetséges. használd a legjobb fülhallgatót! Legjobb a hangszétválasztó típus, mert a magas és a mély hangok megfelelő arányát blokkolja, tehát kisebb hangerővel is tudod vele élvezni a zenét. A zajszűrő fülhallgatók már nem ennyire jók, mert azok főleg az alacsony frekvenciájú hangokat blokkolják.

A fül károsítását a hangerő és az időtartam szorzata végzi. Néhány példa:

Városi közlekedés zaja: 70 dB, károsodás nélkül eltűrhető időkorlátozás nélkül.

Utasszállító repülőgép utastere: 80 dB, károsodás nélkül eltűrhető időkorlátozás nélkül.

Csecsemő üvöltés: 90 dB, károsodás nélkül eltűrhető másfél órán át.

Benzinmotoros fűnyíró: 105 dB, károsodás nélkül eltűrhető 3 percig.

Popkoncert: 110 dB, károsodás nélkül eltűrhető 45 másodpercig.

Motorkerékpár „felbőgetése”: 120 dB, károsodás nélkül eltűrhető 6 másodpercig.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2461) Az ember-centrikus világ tarthatatlansága

Tibor bá’ online

 

Évről évre világszerte egyre több ember hagyja el korábbi otthonát és lép be a „modern” fogyasztói társadalomba. Mi itt Európában már valamennyien bent vagyunk. Vagyis elhagytuk a fenntarthatónak tartott (de persze nem az) hagyományos életmódunkat. A világon a vidéki/városi lakosság 50:50 százalékos arányát az ENSZ becslése szerint 2008-ban értük el. Ezzel egy időben a multik mindent megtesznek, hogy teljes legyen a globalizáció, egyre több olcsó fogyasztási cikket állítsanak elő, és folytathassák a határtalannak képzelt fejlődést. Ennek csak az a baja, hogy a határtalan fejlődéshez határtalan mennyiségű, kifogyhatatlan erőforrásokra lenne szükség. De mint tudjuk, ilyen nincs.

Valójában az Ember kegyetlen tempóban nyeri ki a halat az óceánokból, fát az esőerdőkből, nyersolajt a föld mélyéből, de még a tiszta levegőt is a felhők alól. Leraboljuk a Föld erőforrásait. Mi végből, kérdezhetnénk? Hogy a fogyasztásra épülő kapitalista rendszer igényét a növekedéssel szemben ki lehessen elégíteni, mert az Ember a természetet kifogyhatatlan forrásnak tekinti személyes kényelme kialakítása és fenntartása végett. A gazdaság egy ember-centrikus modellre van felépítve azt feltételezve, hogy a természetes erőforrások sose merülnek ki, illetve még mielőtt kimerülnének a technológia meg fogja oldani a hiány pótlását. Ráadásul az ember-centrikus világ tulajdonosai úgy gondolják, hogy minden, amit látnak, ami körülveszi őket, mind azt a célt szolgálják, hogy nekik minél kellemesebb legyen az életük. Nem csak minden más élőlényt alsóbb rendűnek, kihasználhatónak ítél, de saját fajtáján belül is a rákövetkező generációkat. Amikor nyilvánvalóvá válik az Ember káros tevékenysége, akkor is látszat intézkedések, szubminimális rendelkezések születnek. A valóságban az iparnak meg van engedve, hogy a gyártás során előálló, sokszor igen mérgező, melléktermékeket egyszerűen ráeresszék a környezetre.

A „zöld mozgalom”, vagy inkább mozgalmak, maguk is egy hatalmas becsapás. Bár a mozgalom megfogalmazása nem egyértelmű, a lényeg mégis az, hogy maradjon meg a jelenlegi gazdasági rendszer, ami további növekedést jelent. Ugyanis nincs szükség se az életstílus megváltoztatására, se a felesleges „szemét” gyártásának a beszüntetésére, csupán a rossz technológiát kell felcserélni jó technológiára és akkor minden mehet tovább úgy, ahogy eddig ment. De öntsünk tiszta vizet a pohárba! Tombolhat a zöld mozgalom éjjel és nappal, semmi se változtatja meg azt a tényt, hogy a politikai és gazdasági vezetők továbbra is úgy gondolják, hogy a gazdaságot kizárólag a növekedés tudja életben tartani. Vagyis a zöld forradalomnak is a piacgazdaság az alapja.

Az ember-centrikus modell alternatívája a föld-centrikus modell, amely a biológiai többszínűséget globális közjónak tekint. A közjó felöl történő megközelítés sok generációs örökség, ami szerint a levegő, óceánok, édesvizek nem lehetnek senkinek se a tulajdona. A hagyományos társadalmakban ezek mindenkié voltak.

Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata (ENSZ határozat – 1948.12.10.) mintájára megszületett az Anyaföld jogának egyetemes nyilatkozata (The Universal Declaration of the Rights of Mother Earth), amely védené a biológiai sokszínűséget, mint globális közjót. Ezek szerint az Emberiség fenntartására irányuló képessége a Természetnek nem korlátlan, és senki se használhatja (el) tetszése szerint. Szép elv, és felteszem, hogy megalkotói hátradőltek bársonyszékeikben, és jól kifújták magukat, átadva a helyet nekem a vélemény kifejtésére.

~at477

Nos, elképzelhető-e, hogy bárki a világon hajlandó lenne eladni a traktorát a fémgyűjtő helyen, és holnapról lóval húzatni az ekét, aminek a szarva mögött ő maga menetelne ügyelve arra, hogy az ekevas mélyen a földbe szántson? Hajlandó-e bárki a világon kidobni a gázbojlert és sparhelten melegíteni lavórban a vizet, hogy ágyba bújás előtt lemosakodjon? Hajlandó-e bárki a világon gépkocsiba ülés helyett lovas kocsival ellátogatni a nagymamához a 150 km-re lévő Csajágaröcsögére? Hajlandó-e, és meg tudja-e valósítani bárki a világon, hogy a gázüzemű fűtőrendszerét leállítva, télen naponta hasogassa a fát, behordja, kihamuzzon, begyújtson, és óránként megrakja a tűzet, havonta egyszer kikormozza a füstcsöveket? Folytassam? Fölösleges, ezeket senki se vállalja fel önként, csak ha a kényszer ráerőszakolja. Addig pedig Anyaföld joga ide vagy oda, megy tovább az, ami eddig is ment.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________