(2486) O R B Á N

Tibor bá’ online

Az már elég régen nyilvánvaló, hogy Orbánt elsősorban a hatalom érdekelte, érdekli, és fogja érdekelni, semmi más. A hatalomra hajtó emberek mentalitására jellemző a hatalmas kockázatvállalás, amivel a potenciális riválisokat iparkodnak hendikeppelni. Ez Orbánnál az oroszok hazakergetése volt, ami nagyon nem volt diplomatikus, nagyos rosszul is elsülhetett volna, de benne volt a kalapban az is, hogy alkalmas mindenki más háttérbeszorítására. Bejött.

Orbánnak nincs ideológiája, neki teljesen mindegy milyen gazdasági, társadalmi rendszer van, hogy él a nép, nyomorog vagy prosperál. Ugyanabban a koponyában megfér az antiklerikális magatartás, és az egyházak dotálása. Ha kell, illetve úgy ítéli meg, hogy számára előnyös, akkor ájtatosan imádkozik és látogatja a pápát, ha kell, vádolja a papságot és ateistának sejteti önmagát. Egyik történelmi pillanatban kijelenti, hogy a nyuggereket maréknyi, a munkába beleszakadó fiatal tartja el, ráadásul elfogadhatatlanul magas színvonalon, de megragadhatja az alkalmat és nagylelkűen utalványokat osztogathat nekik, majd öreg nénivel csókoltat kezet, hogy láthassa ország-világ a hálás nyugdíjasok – általa nagyon is kiérdemelt – megnyilvánulását. Nagy hangon megígéri a nyugdíjak értékállóságát, amit a gyakorlatban simán elfelejt.

Ez eddig rendben lenne, úgy értem az ő oldaláról nézve, ha nem is méltányos, de logikus döntések sorozata, de mi magyarázza elképesztően dilettáns gazdaságpolitikáját, ha tevékenységét egyáltalán lehet gazdaságpolitikának nevezni? Magyarázatom a következő. Orbán szellemi képességei nem kérdőjelezhetőek meg. Vidéki kistelepülésen eltöltött gyermekkora is tény, ami egy életre meghatározó. Az is tényként kezelhető, hogy apja a „paraszti” környezetből „ipari” vezetővé emelkedett ki. A család sikerét a „dolgos munkának” tulajdonítják. Orbán tehát már gyermekkorától kezdve a társadalmat kettéválasztotta dolgos-hasznos, lusta-haszontalan emberekre, ahol az előző csoport tartja el az utóbbit, és feltételezése szerint mindenki szabadon választhatja ki, melyik csoporthoz kíván tartozni. Ez neki nem csak vesszőparipája, hanem mániája is, aminek majd minden beszédében hangot ad. Ö, mint isten ostora, meg akarja tanítani a lustákat, rá akarja őket kényszeríteni a munkára. Hogy a szakképzetlenek számára  nincs  munkahely, az irreleváns, odáig már nem jut el a gondolat sora, viszont oda hat, hogy 16 éves korban hagyják abba a tanulást. Hogy – elsősorban – a fiatalokat ki kellene képezni, hogy értékesíthető szaktudással rendelkezzenek, az eszébe se jut, hiszen az oktatás „átszervezése” nyilvánvaló további színvonalvesztéssel fog járni.  A tehetősek segítése a szegényebbek kárára, valójában önpusztító, mert mindenkinek egyenlő szavazati joga van. A magára haragított tömegek el fogják söpörni, amivel csak az isten tudja, miért nem számol. Az adminisztratív bebetonozás csak bizonyos indulat szintig működik. A csalódott, kijátszott, felkorbácsolt, és már egy ideje nélkülöző tömegek nem lesznek tekintettel se a főbíróra, se a főügyészre, se a kiherélt alkotmánybíróságra, se a hadsereg főparancsnokára, a bábuként működő köztársasági elnökre (rá aztán pláne).

Szóval mi lehet a magyarázata ennek az elképesztő dilettantizmusnak tűnő, napi szereplésekkel ékesített megnyilvánulásnak, ha az épelméjűséget nem vonjuk kétségbe? Mert azt a véleményt, hogy egy skizofrén illúzióban élő hisztérikus, pszichopata személyiség, és mint ilyen, egy tisztességes igazságosságra vágyó sértett magyar vezető, nem lehet fenntartani. Nos, nekem van egy indítványom.

Teljesen jogosan kiindulhatunk abból, hogy Orbán a hatalommánia rabja. Mint tudjuk a klasszikus hatalom mániások, mint például Hitler vagy Sztálin az országa felett gyakorolt példátlan hatalmát ki akarta terjeszteni az egész világra. Végtére is egy vérbeli mániás nem ismer határokat. Ennek a vágynak a kiélése megpróbálható volt egy Szovjetunióval, vagy egy Német Birodalommal, de még viccnek is erőtlen egy ilyen pici ország élén, mint hazánk. Mi más szerep marad akkor Orbán Viktornak, mint a dongó szerepe, amely vacsora közben sorba belecsíp a vendégek seggébe, azt az illúziót keltve önmaga számára, hogy ha nem is vetik magukat  hatalma alá, legalább tartanak tőle.

Hogy Orbán kedvtelésének mi fizetjük meg az árát, az nem tűnik relevánsnak.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________ 

Éljetek a lehetőségekkel!

208 gondolat erről: „(2486) O R B Á N

  1. Nem vagy egy kicsit irigy Orbánra, esetleg azért mert többre vitte (természetesen érdemtelenül), mint Te? Minden megnyilvánulásodból süt a gyűlölet éppúgy mint az ellenzéki médiákból. Pedig a nemzetközi helyzet miatt most erős vezetésre lenne szükség, mielőtt a sáskahad ellep és letarol mindent. Azt a pár évet a kihalásunkig jó lenne nyugiban, muszlimok nélkül eltölteni. Apropó, szerinted Vona áttért már az igaz hitre?

  2. Hááááát a pszichopaták között ő a király! Mivel mindenki erkölcsfogyatékos a politikai életben(aki nem, az úgysem bírja sokáig(Bencsik, Ágyán stb.). Így értékelni kell a csúcsragadozó mivoltát, mert pont az ő pszichopata nagyra törő elképzelései azok,melyeket tűzön-vízen keresztül az elméjében, így megvalósulásban tart.

    Ahhoz, hogy ezeket ilyen nyomás alatt kicsit is megvalósítsa, igazán örültnek kell lenni. Ezért ezt nem igazán vethetjük a szemére.
    Igen! igazságtalan és nem törődik a népével. És ahogy írtad, szelektíven szocializálódott. Na és?

    Legalább időt nyerünk, a diktatúrája nem fog teljes mértékben kibontakozni, mert nem lesz rá ideje.Az orzság, és az emberek sem így, sem úgy nem veszik észre a közelgő veszélyt. a cirkusznak mennie kell.

  3. Az elszegényedett tömeg a legnagyobb szavazóbáis, ők ugyanis rettegnek a migránsoktól. Orbán zseniális politikus, és egy politikusnak igenis akarni kell a hatalmat, ez a legfontosabb tulajdonsága, máskülönben kicseszik a mögé álló emberekkel, akik ugyancsak hatalmat szeretnének. Gazdaságpolitika: az MSZP 10%-os GDP csökkentése után szép eredmény a mostani. Szerintem ebből a népből és helyzetből ennyit lehetett kihozni. (Nem vagyok FIDESZ szavazó, libbant vagyok).

  4. Tibor ba jo az iras, szerintem közel vagy vele az igazsaghoz.

    Az viszont félelmetes, hogy a fidesz propaganda hogy ätmosta az emberek agyät. Félelmetes. Az ilyenek mint Indianlany, akik tenyleg azt hiszik hogy Orban allitotta meg a menekülteket.
    Fideszesek olyanok mint pavlov kutyäja. Meghalljak, hogy rezsicsökkentés vagy menekültek aztan csorog a nyaluk, de mindenféle kritikus gondolkodasra alkalmatlanok es baromi agresszivek. Szamomra döbbenet.

  5. Nem értem, hogy miért kell tagadni a tényt, hogy a kerítés, ha nem is állította, meg a “menekülteket”, de legalább elterelte őket Magyarországról.
    A kerítést OV építette, ha tetszik, ha nem. Felvállalta vagy megengedték neki, hogy megépítse, az részletkérdés. A tény attól tény marad, az ő regnálása alatt készült el. Jókor volt jó helyen, mondhatni.

    Az, hogy fű alatt beengedett néhány ezer embert, már más tészta.

  6. 1. Indiánlány: vártam bő két órát hogy lehiggadjak míg leírom a soraimat. Szóval te egy agy mosott fidesz fun vagy, ez jól látszik. Hogy szétrohad az ország, az is jól látszik. Hogy a cigánysággal kellene valamit kezdeni, az is jól látszik. Velük ugye nem riogatnak mert kilóra megvehető szavazóbázis a Viktátornak. Minden rohad, esik szét, ki tudja meddig megy ez így. A TE fajta szemkötősök nem téríthetőek magukhoz. Ti büszkék vagytok hogy milyen erős a vezéretek, de azt nem fogjátok fel hogy az ő játékának milyen ára lesz az egész országra nézve. Te sáskahadat emlegetsz, hát nem látod te szerencsétlen hogy a sáskahad mely rendkívül gyorsan szaporodik itt van a határainkon belül?

    Szerencsétlen strucc vagy te, mint sajnos sokan mások. Majd ha az ég felé meredő csupasz seggeteket rugdossák, talán magatokhoz tértek. Vagy még akkor sem. Csak már késő lesz.

  7. 01 – Indiánlány:
    Elméletileg csak akkor lehetnék Orbánra féltékeny, ha én is Magyarország királya akartam volna lenni, de ilyen ambícióim nem voltak, lévén, hogy én nem vagyok elme zavarodott.
    Nekem se kellenek a muszlimok, és én is mindent megtettem volna, hogy nem jöjjenek ide. Jóval többet tettem volna, mint Orbán, aki mégiscsak beengedett (és folyamatosan enged) muszlimokat. Csakhogy ti, akik Orbán szavait kritika nélkül nyelitek, mint kacsa a nokedlit, nem veszitek észre (a posztban írom), hogy Orbánnál nincsenek elvek, csak önös érdekek. A kerítés, a migráns ellenesség mindössze választási trükk. Vonánál ez meggyőződés kérdése, Ő személyesen kimenne a határhoz harcolni velük. De ez nem jut el a fejetekig, mert azt Orbán már rég kisajátította magának.
    Vona most nem tud áttérni az egy igaz hitre, mert el van foglalva saját és társaik pöcsének a szemrevételezésével, vajon metélt-e vagy sem. 😀 (forrás: Fidesz propaganda anyag a levélszekrényben).

    3:
    Dinókám! Hibbant vagy!

    4 – Curix:
    Legyünk őszinték: Nem Orbán a zseniális, az ellenzék hihetetlenül béna, és messze nem hazafi, saját pecsenyéjét sütögető, pénzéhes, ócska banda.

  8. OV nem biztos, hogy hatalommániás, de persze részben az. Igazából mást imád OV és a Fityesz, a hatalmukat pedig ennek a megszerzésére használjak fel.
    Lásd a Simicska “Orbán egy Geci” Lajos média legújabb gyöngyszemét. Mondjuk az elég kemény, hogy az FBI prominens magyar szemékyek ellen is nyomozhat, mert a hazai hatóságok marhára nem akaródznak együttműködni az Interpolon keresztül az amerikai igazságüggyel.

    Furcsa, szövevényes történet jutott lapunk tudomására amerikai forrásokból. Egy magyar férfi az FBI tanúvédelmi programjában kapott papírokkal él az Egyesült Államokban, és azért kíváncsiak rá az amerikai hatóságok, mert úgy vélik, ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években 3-4 milliárd euró, vagyis ezerháromszázmilliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikaiak gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.
    Az amerikaiak gyanúja szerint a pénz egy része strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva jött vissza Magyarországra, hogy luxusszállodákat, kastélyokat és egyéb ingatlanokat vásároljanak belőle. Az amerikai hatóságokat azért is zavarja az illegális pénzügyi megoldás, mert a nemzetközi terrorizmust is e csatornákon (különösen a havalán) keresztül finanszírozzák, így megpróbálják a módszert tűzzel-vassal irtani.
    Úgy tudjuk, az amerikai hatóságok a magyar férfi vallomása alapján konkrét nyomozati cselekményeket is kértek a magyar hatóságoktól, de harminc nap után azt a választ kapták Budapestről, hogy itteni kollégáik nem találtak semmilyen, bűncselekményre utaló nyomot.
    https://mno.hu/belfold/gyemantta-valt-alkotmanyos-koltseg-magyar-vedett-tanu-amerikaban-2455928

  9. Szerintetek mit fog lepni a Nyugat ha Orban marad ?Szlovakiaban ujsagiroknak kellett meghalni hogy az a kormany megbukjon ami valasztason nem tortent volna meg…valamelyik oldal meglepte ezt -politikai gyilkossag.Valaki emelte a tetet mint a zsugaban kerdes nalunk is ezt fogja e tenni es tartja e a masik.

  10. Python- nak szeretettel, Magyar Nemzet 2014. dec. 6.

    https://mno.hu/belfold/a-cia-t-es-sorost-is-beveti-amerika-1261967

    “A CIA-t és Sorost is beveti Amerika?
    HARASZTI GYULA–GYŐR ÁGNES
    2014. december 6., szombat 06:00, frissítve: szombat 09:47
    Már a nyár folyamán konkrét javaslat született a Soros Györgyhöz köthető „civilek” részéről arról, hogy az amerikai ügynökségek akár titkosszolgálati módszerekkel gyűjtsenek össze anyagokat a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyekről. Az amerikai nyomásgyakorlás forgatókönyvét egy hivatalosan jogvédő szervezetként működő, de amerikai kormánypolitikusokhoz, „nemzetbiztonsági szakértőkhöz” és visszavonult tábornokokhoz is köthető társaság írta meg. A „jogvédők” azt kérték Barack Obamától, hogy bírálja a magyar kormányt Orbán Viktor illiberális demokráciát említő beszéde kapcsán, és javasolja hazánk szavazati jogának megvonását az Európai Unióban. A hazai kapcsolatok között ott találjuk a liberális internetes sajtó képviselőit és Eörsi Mátyás volt SZDSZ-es képviselőt, a Gyurcsány-párt politikusát is.
    Hozzászólok
    A napokban beszámoltunk arról, miként szervezte meg az ötvenes évektől kezdve az amerikai titkosszolgálat az Egyesült Államok gazdasági érdekeit megsértő kormányok megbuktatását (MN 2014. 12. 01.). Megjegyeztük: az alapmódszerek kísértetiesen hasonlítanak azokra az eljárásokra, amelyeket az amerikaiak Magyarországon próbálnak meg alkalmazni, hogy nyomást gyakoroljanak az Orbán-kormányra a keleti nyitás politikája miatt. A kormánybuktató akciókról megírtuk azt is, hogy ezeket nagy részben Soros György pénzelte. Cikkünkben egy amerikai jogvédő szervezet, a Soros Györgyhöz köthető Emberi Jogok Mindenekfelett (Human Rights First, HRF) tevékenységén keresztül mutatjuk be, hogyan tervezték meg előre az amerikai nemzetbiztonsági és politikai körökhöz köthető, amerikai dollármilliókból működő „civilek” segítségével a nyomásgyakorlást, illetve a „pszichológiai hadviselést” hazánkban

  11. Ha Viktornak semmi más bűne nem lenne, csak a családjának, haveroknak, talpnyalóinak átpasszolt irdatlan mennyiségű közpénz, már ez egymagában elég lenne 20 év börtönhöz, de mivel ezt bűnszervezetben végezte minimum 30 év egy jogállamban.

    3. Dino.
    A szuperjó GDP -ből légyszives vond le az igyenpénzeket, EU támogatást, (~GDP 6-7%-a), a külföldön dolgozók által hazaküldött pénzeket, (~GDP 4%-a) és akkor milyen “szép”ez a mutató.

  12. 11:

    Na bumm… Egyébként a magyar GDP 1- 2%- a EU-s pénz.

    Nem ingyen pénz, cserébe megnyitottuk a piacainkat és a munkaerőnket is szabadon elvihetik. A VÁMbevételek kieséséről nem is beszélve.
    Az EUs- parancsra kivágott szőlőtőkékről, parlagon hagyott földekrről nem szólva.

  13. 09. tom

    “Szerintetek mit fog lepni a Nyugat ha Orban marad ?”

    Orbántól függetlenül is folyamatosan tolódik jobbra.
    2019-ben lesznek EUs választások.
    Ha addig nem sikerül kirobbantani egy polgárháborút, akkor ez a rendszer tovább erősödik.

    Viszont egy magyar polgárháború elég necces… a németeknek nem biztos hogy megérné a termelés kiesés… Legalábbis ha komolyan vesszük azt a retorikát, hogy Orbán ezerrel szolgálja a multikat, és csak nekünk játsza el a szabadságharcot…
    Akkor meg minek támogatnák, hogy Orbán helyett valamelyik dilettáns társaság tömegbázis nélkül vegye át a hatalmat?

    A fő kérdés a migráció…
    Viszont a művelt nyugat ebben is egyre megosztottabb, és egyre inkább Orbán oldalán áll, legalábbis a tömegeket illetően, sőt, egyre magyasabb szintű politikusok vállalják fel. Martin Hess az AfD képviselője egyenesen követendő példaként állítja Orbán menekültpolitikáját a németek elé.

  14. 10 – Ouse M.D.
    Végigolvastam bameg. Mit akartál ezzel mondani. A 4 évvel ezelőtti MagyarNemzet még a Geci előtti. De ettől függetlenül, akkor mi van? Soros csinálja, amit csinál. Orbán pedig gigaméretben lop és beenged a muszlimokat, de ezt másra akarja kenni. Valamint megállás nélkül hazudik.

    Egészen őszintén: Éveken át az volt rólad a véleményem, hogy egy tájékozott, értelmes ember vagy. Most döbbentem rá (mint derült égből a villámcsapás), hogy éveken át mekkorát tévedtem. Nincsenek illúzióim, ismerem az emberi elme hiányosságait, tudom, hogyan lehet vele manipulálni. De ami sok, az sok. Aki 8 év garázdálkodás után, aki Orbán hívő maradt, az egyértelműen messze butább, mint az átlag. Ne értsd félre, nem sértegetni akartalak. A mélységes csalódásom váltotta ki ezeket a mondatokat.

  15. 14:

    Inkább Orbán, mint az ISIS- szponzor CIA és csicskapolitikusai.

    Nem túl bonyolult :DDD

  16. Mazsolák egy velejéig gonosz cikkből:

    “A politikusaink 100%-os izraeli függőségben vannak. Ezt támasztja alá az a feltétel nélküli, alázatos meghunyászkodás is, ahogyan a politikai elit Izraellel és a zsidósággal szemben viselkedik. Ezen túl nagyon beszédes az is, ahogyan a hazai választási eredmények igazodnak az aktuális izraeli belpolitikához: Mikor Izraelben a jobboldali Likud párt volt hatalmon, akkor itt is jobboldali kormány lett, ha a baloldali Munkapárt, akkor itt is a baloldal nyert. Ez alól a 2002-es Medgyessy győzelem volt a kivétel, amikor a hatalomba meglepetésszerűen bekerült Orbánt a Likud visszahívta az élvonalból. Emlékezzünk csak a baloldal hatalomra juttatásának körülményeire, az újraszámlálási huzavonára, vagy a sehová sem vezető Polgári Körök létrehozására. Színjáték volt mind, melynek a teljes politikai paletta – benne a MIÉP is – részese volt. … A Likud szakadása és a Kadima nevű középpárt győzelme lehetővé tette Gyurcsány számára 2006-ban az újrázást, minek hallatán a dolgozószobájában táncra perdült. Ez a párt volt hatalmon Izraelben akkor is, amikor 120 izraeli katona „terrorelhárítási gyakorlat” keretében magyar rendőri egyenruhában szétverte a Fidesz ünneplő tömegét, és mindenki mást, akit az utcán értek. Őket Gyurcsány rendelte, de Gyurcsányt az öszödi beszéd után mégis Orbán védte meg, mivel az Izraelben eldöntött rendhez mindkét félnek tartania kellett magát.

    Kérdés, hogy felismerhető-e ez az egyébként láthatatlan hatalom, amely évtizedek óta ellenőrzi a magyar politikai hatalmat. Jelentem, igen. A sikert az tette lehetővé, hogy ebben a láthatatlan hatalomban megoszlás támadt. Korábban, ha volt is ilyen, belügyként kezelték és kifelé egységesek voltak, de 2010 körül a zsidó milliárdos Soros György, a maga liberális nyitott társadalmi elképzelésével szembement a konzervatív izraeli kormány érdekével, és ez látható megoszlást hozott a zsidó háttérhatalomban. Soros a szervezeteivel nemkívánatos személy lett Izraelben.
    Napjaink Magyarországának politikai életét alapvetően ez a zsidó belső ellentét határozza meg: Soros a liberális oldalon, Netanjahu – mint Izrael jobboldali miniszterelnöke – a konzervatív oldalon. Soros a nyitott társadalomi ideáljával és a bevándorlási politikájával nyilván nem egymaga áll, hanem egy – szintén láthatatlan – hatalmi tömörülés akaratát képviseli, annak megvalósításáért küzd. Netanjahunak pedig bevallottan a cionizmus az eszményképe, amely mögött szintén befolyásos zsidó vallási, gazdasági és politikai körök állnak. Ez a két eszménykép kibékíthetetlen ellentétben áll egymással …
    Netanjahu 2017-ben eljön Budapestre, hogy megerősítse a választások előtt Orbán pozícióját, de a hazai zsidóságot képviselő, szoclib beágyazottságú MAZSIHISZ fájdalmas hangját meg sem hallja. Vajon miért? Azért, mert tudja, hogy az ő politikai hátterük mögött Soros áll. Félelmetes, hogy erről a belső megoszlásról még az izraeli nagykövetség sem tud, és meggondolatlanul elítélik Orbán Soros elleni kampányát, amit Netanjahu látványosan visszavonat.

    Érdekes a hazai ellenzéki politikai paletta alakulása, a választások előtti kavalkád. Figyeljük meg, hogy a mozgások miként igazolják a fenti feltételezést. Nem kérdés, hogy a gyarmattartó ország leosztása szerint a választást Orbánnak kell megnyernie, amihez a hivatalos váltótársnak, az ellenzék konspirációba vont részének is asszisztálnia kell, mint ahogy tette ezt Orbán is a 2002-es választásokon megrendezett bukásakor.”

    http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/figyelemre-melto/item/4910-z

  17. Ha az ellenzek gyoz es a Jobbik lesz a legerosebb ellenzek part akkor lesz egy olyan zsarolasi potencialja Jobbikknak amivel elvileg megtudja akadalyozni a hatarnyitast.Akkor ket legyet utottunk egy csapasra :Orban sincs mar es migrans sem lesz.Talan ezt kellett volna kommunikalni a valasztok fele..most mar az ido is keves hozza es a szandek is hianyzott illetve hianyzik.Persze ha az ellenzeknek raer a kormanyvaltas vagy nem is kell akkor mindegy mit is mond tesz stb…

  18. 14. Tibor bá’

    ” Aki 8 év garázdálkodás után, aki Orbán hívő maradt, az egyértelműen messze butább, mint az átlag.”

    Biztos?
    Úgy tűnik, hogy a választásokat ügyesen leegyszerűsítette a migráns vagy nem migráns kérdésre.
    És azt is ügyesen tárta a nép elé, hogy gazdasági meg korrupciós problémákat lehet korrigálni, de ha olyan társaság kerül hatalomra, amelyik beengedi az áradaot, akkor mindennek vége.

    És ahhoz mennyire kell butának lenni, hogy a kormányváltó alternatíván végignézve az ember hátán ne szaladgáljon a hideg?
    A baloldalt átvette Gyurcsány aki világosan megmondta, ha győznek, akkor káosz lesz, a Jobbikról már végleg nem lehet tudni, hogy valójában hol áll, Az LMP-ről még úgy se, ráadásul az egyezkedés címén úgy forgatják egymás hátában a kést, mint annak a rendje…

    Tehát a választás most egy korrupt rend migránsok nélkül, és káosz migránsokkal között lesz.

    Jó…. Értem én, hogy 150-es IQ felett minden zavarosban jól lehet halászni, de a többségnek egyfajta normalitás kell…

    És most ott tartunk, hogy sokaknak Orbán korrupt rendszere is vonzóbb, mint Gyurcsány káosza… Vagyis hát majd meglátjuk.

  19. 17. tom

    “lesz egy olyan zsarolasi potencialja Jobbikknak amivel elvileg megtudja akadalyozni a hatarnyitast.”

    Ha a Jobbik győz, az jelentheti azt hogy kormányt is tud alakítani?
    Ha nem lesz meg az 50%+1 akkor kikkel lépne koalícióra?

    Ha a Jobbik kerül kormányra, akkor hogyan fogja kezelni azt a nyomást és blokádot, ami Haider pártjára nehezetett Ausztriában?
    A Fidesz tagja az Európai Néppártnak, ami biztosít neki valami védelmet… A Jobbiknak milyen nemzetközi szövetségesei vannak?

    A Jobbik többszöri szineváltozása és a Mikróczki féle beismerés után mennyire lehet bízni a Jobbikban?

    “az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz”…
    “Alföldi Róbert nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak”

  20. Nem tudok mást gondolni, hogy az ide írogatók zöme közvetlen haszonélvezője a rendszernek, ezért játszik struccot. Értelmes ember nem támogatja egy diktatúra kiépülését. Ennyi.

    Nem szokásom idézgetni, de megteszem Szél Bernadettet, akit ugyan nem tartok sokra, de ezt az egyet jól látja: “Hogy Orbán Viktor börtönbe zár, mert kitalálja, hogy amerikai kém vagyok például. Bármi megtörténhet, hiszen nincs jogállam.”

    Vagy itt van két link, érdemes megnézni Juhászt, vagy a jobbikos fószert a Magyar Közszolgálati tévében, ahol x év után kénytelenek voltak teret biztosítani nekik, és ha utána még valaki úgy gondolja, hogy normális, hogy így működhet az ország, és nincs elnyomva és eltiporva mindenki szimplán a Fidesz önös érdekei miatt, az a véleményem szerint valóban menthetetlen agyhalott:

    Juhász:
    https://www.youtube.com/watch?time_continue=483&v=hHXNe-hLwnU

    Jobbik:
    https://www.youtube.com/watch?v=_I9GXTCxMvA

    Tragédia ez az egész.

  21. “A Jobbik többszöri szineváltozása és a Mikróczki féle beismerés után mennyire lehet bízni a Jobbikban?” Számomra Torockai neve a garancia 🙂

  22. Tibor bá’:

    “A kerítés, a migráns ellenesség mindössze választási trükk. Vonánál ez meggyőződés kérdése, Ő személyesen kimenne a határhoz harcolni velük. ”

    Tényleg??? És kikkel harcolna? Csak nem a szürke farkasokkal? Hahaha….

  23. 20. lr

    Hányan ülnek börtönben “jogtalanul” ?

    És Gyurcsány meg a többi miért nem?
    Miért nincs gazdája a vörösiszap tragédiának?

  24. Ouse M.D.: Nekem nem kell címezned semmit sem. 😛 😉

    Annyit Mondok, Pharaon “professzor”…! Eddig is tudható volt, hogy a pénzmosás miatt legyeskedtek körülötte. Az FBI számtalanszor elakarta kapni, de valahogy nem jött össze, gondolom a CIA -nak többet ért beágyazva tevékenykedve, információkat csepegtetve, mint lecsukva. Magyarul minimum kétkulacsos terroristáknak is pénzmosást vállaló kufár volt. Az is elég valószínű, hogy OV -ék pénzügyi dolgaival is eléggé tisztában van az USA, lásd az egykori Simicska féle NAV elnök, és a kitiltási botrány. Én akkorra tippeltem a GLADIO beindítását, tévedtem!
    Valószínű zsarolva jobb volt még OV és csapata az amerikai orosz ellenes NATO tervekhez, csapatmozgásokhoz és fejlesztésekhez, stb.!
    Viszont egy új neokon, zsigerileg oroszellenes amerikai nemzetbiztonsági és külügyi irányvonalba már nem fog beleférni a “pávatáncos” OV, főleg azért is, mert addig jó a zsarolható, ameddig meglehet azt zsarolni. Nyilvánosságra került információk után már hasznos idiótának sem jó, hanem egyenesen teher. Az ilyenekétől a nagyhatalmak mindig rövid úton megszabadultak a történelmi ismereteim szerint. És ez Putyinnak is terhes lesz mert azért ne legyenek illúzióink, hogy a tisztára mosott százmilliárdokból a művelet alatt nagy eséllyel csurrant-cseppent terrorszervezeteknek is. Persze nem közvetlenül, hanem közvetetten, de ez eléggé visszás képet fest egy terrorellenes világban, nagyhatalmi szinten még inkább, főleg ha a tökeinél fogható potentátról, kiderülnek dolgok, és onnantól már madzagon rángatható bábúnak sem jó az illető, és a rendszere sem.

    Simicska vezekel, de ő is részt vett az egész korrupt, maffia jellegű NER kiépítésében, a NAV botrány részben az ő emberein keresztül őt magát is érinthette. Kiegyezett -e az USA -val? Valószínű!
    Hogy a kiegyezés utána jött -e a G nap, vagy az “aktus” után egyeztek -e ki?! Na ez az amit nem fogunk megtudni vagy 100 évig, min meg ugye az életkorunkból adódóan soha.
    Hogy az MNO leleplező aknái már a GLADIO részei, vagy az majd csak a választások után indul be megint egy nagy kérdés?! Erre sem tudjuk a választ!

    Viszont az sejthető, hogy OV és csapata egyre kínosabb egy NATO tagországban, Putyin markában, és az oroszokhoz dörgölőzve, főleg így a terroristák által v. olyan kapcsolati körök szervezésében tisztára mosott százmilliárdok fényében. Mondanám, hogy tiszta Közép-Ázsia, de egyre inkább egy mini Ukrajnára kezdünk hasonlítani.

    Jó vége nem lesz, sem a NER lovagoknak, sem a Fityesznek, de főleg nem az átlagpolgároknak, azaz nekünk. Mert olyan nagyhatalmi folyamatokba, játszmákba lavíroztak bele OV és csapata, ahol az olyan korrupt, zsarolható emberekkel, rendszerekkel mindegyik nagyhatalom a maga érdekei szerint operál, és nem fél beáldozni azokat ha az érdekei úgy kívánják. Továbbá Magyarország annyira “lepkefingnyi” tényező, hogy a nagyhatalmi játszmában gallyra megyünk benne, és azt az Isten adta nép fogja nagyon megszívni.

    Sorsozni lehet, én sem csípem annyira, de ettől függetlenül is fognak jönni az előttünk álló negyedszázadban a menekülők, migránsok, stb., mert a klímaváltozás nem oszt, nem szoroz, az csak egyre erőteljesebben van, és lesz, mint a közvetlen és közvetett folyamatai, és azok következményei.

    Semmi jóra nem számítok, és korábban is loptak, élőben láttam az EU -s projekteknél, százmilliókat nyúltak le, csak balfasz módon a szoci érában. Az is dühített, sőt…! Viszont most nem lopás van, hanem száz milliárdok elrablása, kvázi szabad kifosztása az országnak. Ez viszont minden logikusan gondolkodó, és felelős embernél ki kell, hogy csapja a biztosítékot, mert ha ez így megy tovább, ahhoz képest a Mohács utáni nemzetvesztés, vagy a Trianon utáni gazdasági, társadalmi sokk sétagalopp volt. 🙁

    Vallom: A baloldaliak mindenhol nácikat látnak, a jobboldaliak meg komcsikat. Én meg egy a média által velejéig agymosott, az oktatás tudatos szétbarmolásával elhülyített társadalmat látok, ami az oszd meg és uralkodj csapdájában vergődik. Miközben most már mindent elrabolnak nem csak körülötte, hanem már tőle (tőlünk…) is…, főleg a jövőt!

  25. 07. Tibor bá’

    “Vonánál ez meggyőződés kérdése,”

    Azért Vonának volt már pár meggyőződése Gyurcsánnyal, a homoszexuálisokkal meg a liberálisokkal kapcsolatban…

    Miért vagy olyan biztos benne, hogy pünkt a migránsügyi meggyőződése nem változik meg ha a helyzet úgy kívánja?

  26. 18 – Attila: [nem árt ha Ouse M.D. is elolvassa + megérti]
    Olyan világosan megírtam: Orbánnak nincs ideológiája, kizárólag a hatalom érdeklik. Orbán nem kommunista és nem antikommunista. Orbán nem klerikális és nem antiklerikális. Orbán nem antiszemita és nem filoszemita. Orbán nem cigány ellenes és nem cigány barát. Orbán nem muszlim ellenes és nem muszlim barát. Orbán nem oroszbarát, de nem is oroszellenes. Orbán nem vállalkozó barát, nem nyugger barát, nem gyermekszerető, és természetesen nem is gyűlöli őket. Miért baj ez? Azért, mert politikája kiszámíthatatlan. Addig épít kerítést, amíg az a célját kiszolgálja. Addig dörgölődik Putyinhoz (Törökországhoz, Azerbajdzsánhoz, stb.) amíg az hasznot hoz neki. Itthon szidja Brüsszelt, az ENSZ-et, kint nyalja a seggüket. Nem lehetsz abba biztos, hogy mi jut neki eszébe holnap, holnap után. Egyáltalán nem bízhatsz benne. — Vona Gábor rájött arra, hogy szélső jobbos hangoztatással sose kerül kormányra. Ezen tehát tompított, de eredeti cigány és muszlim utálása, zsidóktól való tartása megmaradt. Benne sokkal kevésbé csalódhatsz, mint bárkik másban. Persze ő is fog lopni (minden politikus lop), de érzékeny a magyar népre. Ilyen mélyen nem fogja hagyni az országot, amire viszont Orbán teljesen közömbös. Éppen ezért én a Jobbikra fogok szavazni. Sokkal, de sokkal kevesebb disznóságot kell majd nála elnézni, mint Orbánnál. Nem okoskodni kell, engem kell megcáfolni.

  27. 07 Tibor bá:

    Tibor bá, nem tudom, hogy irhatsz ilyet:

    “A kerítés, a migráns ellenesség mindössze választási trükk. ”
    Te nem jártál 2015 szeptemberében a Keletinél? Vagy az is Orbán választási trükkje volt amit a betolakodók ott müveltek??
    Vagy az, hogy napjában szúrnak le migránsok embereket Nyugat-Európában? Az, hogy heti átlag 10 nöt eröszakolnak meg csordában?
    Az, hogy ahol vannak – ott eddig 28! merénylet volt?? Brüsszel.London.Párizs.Marseille.etc.

    Orbán a Keletitöl akkor kiszoritatta ezt az egész társaságot. Megoldotta.

    Nekem mindegy, hogy Orbánnak van-e ideológája vagy sem. Nem érdekel, hogy király, vagy benntlakójelölt a Lipótmezön – ha a nöket, lányokat, asszonyokat, gyerekeket a migránsok távoltartásával megvédi.
    Ehhez kerités kell. Van kerités, megépitette.

    A keritést ma 2 párt támogatja:
    1. Fidesz-KDNP
    2. Munkáspárt.

    Utobbi esélytelen.Igy marad a Fidesz-KDNP.
    Pont.

  28. 26:

    Te tudod…
    A Szürke Farkasok nevű pápa elleni merényletet is szervező iszlámista szervezet előtt- törökül- dícsérte Allahot, a Gaby.
    Más húzásairól nem is beszélve. 1,5- 2 év alatt radikálisból átment cukiskodó liberálisba.

  29. 26. Tibor bá’

    “Orbánnak nincs ideológiája, kizárólag a hatalom érdeklik.”

    Akkor meg miért megy szembe a “józan ésszel”, azaz mindenkivel, akik a hatalmát garantálnák?

    Ha behódolna Brüsszelnek, és kiszolgálná, akkor örökre bebetonozná magát, mert nyilvánvalóan ügyesebben tudja manipulálni a népet, mint a lehetséges alternatíva.

    Ha valóban a hatalom érdekelné, akkor nem az oroszokkal koketálna, ami gyengíti a pozícióját, nem állna bele a migránsellenességbe két lábbal már az ENSZ-el szemben is, hanem stabilizálná a hatalmát.
    A “birka” népnek ugye, meg úgyis mindegy, mert akármit csinál-mond az Orbán nekik az a szentírás.

    Ha ügyes, akkor maga Soros javasolná királlyá koronázását… Hát ugye ő képezte ki.

    Szóval… Nem értem a logikádat.

  30. 27. Agymosott vagy. A keletiben mi volt? Egyszerűen vártak a továbbutazásra, és a Fidesz direkt korlátozta azt, próbált kiprovokálni a feltartásukkal, hogy adjanak valami okot, hogy rájuk süthessen valamit, és indok legyen a keményebb fellépésre. Nem sikerült, mert ugyan sok ezren megfordultak ott, de semmilyen atrocitás nem történt. Nevetséges amit mondasz (osztogatás-fosztogatás szinten ellentéte a valóságnak), Orbán nem kiszorította onnan őket, hanem beszorította oda, és mindent megtettek volna szerencsétlenek, hogy egyből húzhassanak nyugatra.

    Azok a migránsok amikről te beszélsz (az országelfoglaló vad csürhe) csak a Fidesz kamumédiában meg az ilyenek fejében léteznek mint te vagy. Volt akkoriban egy helyzet, amikor tízezrek keltek útra. Biztos lehetsz benne, hogy a keresztények se néztek volna ki jobban, vagy szimpatikusabban pár ezer km után koszosan, elcsigázottan, mint ez a “horda”. A kerítés meg mire felépült, már el is apadt a menekülthullám, nagyjából semmi értelme. Vagy azt mondod nekem, hogy nézzem meg Horvátországban és Szerbiában a sok migránst akik nem tudtak átkelni és ott rekedtek? Mutass egyet is. Vagy mutass egyet is azok közül a tízezrek közül akik bejöttek a kerítés előtt? Nem tudsz. Akik itt dolgoznak albánok és arabok azok nem most jöttek ide, vagy direkt hozták őket (pl. kis városomba Albániából hozott a helyi vállalkozó pékeket).

    Komolyan a legalja amikor valakinél egy kibaszott kerítés dönt el, hogy ki támogat. A végső érv, egy kibaszott elkúrt kerítés. Beszarok. Bocs a kirohanásért elszállt az agyam a hülyeségtől.

  31. 26.
    4 évvel ez előtt is ugyanezeken a kérdéseken gyötrődtünk.
    Bánat utca…
    Aztán lett 66%, mert az emberek nem gyötrődtek, hanem a kisebbik rosszra tettek.
    Előző idióta után, aki megfojtotta volna a magyar jövőt
    nyugalomban, és szolíd gyarapodásban bíztak.
    4 év viktátor abszolút káoszt és depressziót hozott az országra.
    Az áfával és a magas adókkal mindent elszednek amiért érdemes lenne dolgozni.
    Ami siralmas… és vicces is,szlovák és román sokkal jobb autókkal jár mint mi.
    Szerb és bulgár szinten vagyunk. Ez van.
    Ha fejlődést keres valaki új, üres betonsilók ha ez valami eredmény
    ahová a nézőket lasszóval kell bekergetni.
    A zöldekre és fegyőrre nem szabad tenni, mert cinkelt k%rva játékosok.
    Ha a jobbik 18.-ban megszorongatná ezt a tolvaj társulatot
    az már nagy eredmény lenne!
    Farkasnak ne legyen szabad szarvasra vadászni.

  32. Orszagomat egy loert…mondjak egy klasszikus dramaban.Mi magyarok meg azt mondjuk :Orszagunkat Orbannak egy Keritesert….es meg buszkek is leszunk ra.Nem talalok szavakat erre.Aki nem igy gondolja azt meg siman fenyegeti OV a nemzeti unnepen.No comment.
    Shakespeare: III. Richard

  33. 30, lr

    “Egyszerűen vártak a továbbutazásra, és a Fidesz direkt korlátozta azt…”

    Hogyan korlátozta?
    Se papírjuk, se jegyük nem volt.
    A menekülttáborok üresen kongtak, mert oda egyik se akart menni.

    Ha Orbán jegy nélkül továbbította volna őket Ausztriába akkor meg pont azért indult volna ellene kötelezettségszegési eljárás, hogy nem tartja be a menekültekre vonatkozó nemzeközi egyezményeket.
    Így a németek kerültek lépéskényszerbe.

  34. 27 – Ban Ned:
    Egyszerűen nem veszed észre, hogy mekkora ellentmondást gyártottál.
    Kezdjük a tényekkel. Németországban naponta, 2017-ben átlagosan 17 migráns szex támadás érte a nőket. Jóval több, mint amit te említesz.
    A Keleti pu. cirkuszt – nem fogod elhinni – valóban Orbán csinálta. Azzal, hogy nem engedte őket tovább.
    De bármilyen migráns atrocitást is fogadsz elfogadhatatlannak (amivel egyetértek) ezzel nem cáfolod az állításomat, ami szerint Orbán migráns ellenessége csupán választási trükk. Ha rá szavazol szart se érsz el, mert Orbán pénzért 20 ezer muszlimot engedett be, több ezret Brüsszel kérésére, és most is folyamatosan enged be.
    Mindössze arról van szó, hogy nem látsz, nem hallasz, beszoptad Orbán dumáját. De ezt nem csodálom. Aki az én pontos fogalmazásomat félre érti, annak nem sok esze van.

  35. 34: Tévedés:

    a 20.000 ből
    majd 10.000 kínai,
    7000 orosz,

    a maradékban vannak csak muszlim országok, párszázan.

    De persze, azt Tibor bá is tudja, hogy Magyarországon 1989 óta van bevándorlás- legálisan, bárki jöhet, ellenőrzött csatornákon.
    Méghozzá 10.000- ek jönnek:
    a sok thai, balinéz, stb masszőrlány a többezer szalonba, wellness- szállókba honnan jött?
    Vagy a szerb, albán pékségek? Döneresek?

  36. Nekem is gyanús volt ez az FBI védelem, mert ugye a tanúvédelem az Igazságügyi Minisztérium alá tartozik közvetlenül, és a U.S. Marshal Service azaz a Szövetségi Rendőrbírói szerv végzi a tanúvédelmet. Én is inkább arra tippelek, hogy egy ismert magyar szervezett bűnöző valamiféle vádalkut v. nyomozati alkut köthetett a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökeivel egy pénzmosási nyomozati ügyben, aminek az lett a mellékszála, ami hazánkat is érinti.

    Úgy tudjuk, hogy a 37 éves, korábban izraeliekkel közösen gyémántüzletben is érdekelt F. Péter András az a férfi, akiről a Magyar Nemzet azt írta: az FBI tanúvédelmi programjába vették be, miután szerepet játszhatott a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában. Információnk szerint a férfi egy Amerikában működő magyar bűnszervezet ügyében került képbe, de nem világos, hogy most milyen “védelem” alatt állhat.
    Azért is érdemes fenntartásokkal kezelni a hírt, mert nem világos, hogy az FBI milyen védelmet adott a tanúnak. Az Egyesült Államokban ugyanis valóban létezik a klasszikus értelemben vett tanúvédelmi program, de ahhoz az FBI-nak nincs köze, mivel az az igazságügy minisztérium alatt, WITSEC néven fut. Ez utóbbi programban közel tízezer ember vesz részt, a jelentős részük egyébként olyan bűnöző, aki más, nála esetleg veszélyesebb vagy súlyosabb bűncselekményeket elkövetőkre tett terhelő vallomást. Az is jellemző a WITSEC-be bekerült emberekre, hogy nem szokták a sajtóban megírni, hogy a program résztvevői, és nem is nagyon lehet velük találkozgatni. Márpedig a Magyar Nemzet által írt „védett tanúról” a lap azt írta, hogy a munkatársuk személyesen is találkozott vele. Mindez akár azt is jelentheti, hogy a férfi együttműködik az FBI-jal, tehát valamiféle nyomozati alkut kötött, ugyanakkor nem áll fizikai védelem alatt.
    A Magyar Nemzet ugyan nem nevezte meg, hogy ki ez az ember, de néhány részletet elárultak róla, ez alapján sikerült beazonosítanunk őt. Összesen 69 embert köröz a magyar rendőrség pénzmosás gyanúja miatt. F. András Péter jelenleg – magyar kérésre – rajta van az Interpol körözési listáján is különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás gyanúja miatt.
    https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/26/gyemantbizniszben_utazott_az_az_ember_aki_a_magyar_nemzet_szerint_az_fbi_vedett_tanuja/

  37. Mindegy kire szavazol, ránk szavazol…
    És képesek vagytok ezen ölre menően egymásnak esni…
    Vicc az egész. 🙂
    Játékszabályok eleve olyanok, hogy mindenki sáros, mindenki be van szervezve, nincs kivétel. Csak színes csomagolópapírok vannak, ki ki szájíze szerint.

  38. 35:
    OK, de ha a kötvényes bevándorlók között mindössze néhány száz a muszlim,akkor az nem Orbán erénye. Egyszerűen így jött ki a lépés. Ha van jelentkező, beengedett volna ő 100 ezret Guineai emberevőt is.

  39. 35.
    Azt azért nem lehet egy lapon nevezni, akinek 1-2évente hosszabbítják a tartózkodási engedélyét a bevándorlási-ban.
    Olyanokkal akiknek a családos repülőjegxét is kifizették “magyar” felmenők miatt
    és a bulinegyedben v Budán kaptak ingyen lakást, nyelvórát stb.
    A Budafoki 60-ba tudnának érdekes dolgokat mesélni
    amin sokan meglepődnének.

  40. 35. Ouse M.D.

    “a 20.000 ből
    majd 10.000 kínai,
    7000 orosz,”

    Hát ez az…
    A legtöbb ellenzéki érvelés ezen a szinten mozog, és még csodálkoznak, hogy naponta veszítik a hitelüket, és csak külföldről támogatott polgárháborúval lehet már itt kormányt váltani.

    A lényeges témáktól, mint a fizetések, munkanélküliség, államháztartás, alapkamat, megtakarítások, kiskereskedelmi fogyasztás, stratégiai ágazatok, bankok visszavásárlásáa, családtámogatás meg hasonló kérdésektől jobban irtóznak, mint ördög a szenteltvíztől…

  41. 39. Tibor bá’

    “beengedett volna ő 100 ezret Guineai emberevőt is.”

    Volna….

    Azt hiszem te vagy az, aki szeret a tényekhez ragaszkodni.
    Akkor ebben az esetben is tedd meg…

    Gondolom, van elég indok Orbánt szidni valós tények alapján is, nem olyan nagyon muszáj ilyen olcsó “mi lett volna ha” dolgokkal hígítani… vagy …?

  42. 41. Te kormánypártiként mersz érvelésről nyilatkozni? A nap vicce. El lehetne vitatkozni sok mindenről, ha a kormány nem terelne egyből mindent érzelmi /migráns/ síkra. Ti meg ugyanezt csináljátok itt piciben. Ha az ember beír egy konkrét számot, a válasz arra is “de a migráncsok a keletiben” vagy “de a kerítés!!”.

  43. 21. Camelia

    “Számomra Torockai neve a garancia 🙂”

    Erre gondolsz?:

    Torockai: Mirkóczki Ádám szóvivő nem az én nevemben mondta az alábbiakat:
    “De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, hogy az a retorika, ami 2010 előtt ment, az volt a nem igaz.”

    Nem Toroczkai az egyetlen, aki kiakadt :
    Még mindig hányingerem van tőle, ennyire gerinctelen embert még nem láttam a magyar politikában. Szembeköpte az összes nemzeti érzelmű magyart. Gyurcsány legalább az elvtársai szemébe mondta, hogy hazudott reggel, éjjel meg este – többek között ezt írta Kassab Adonis, a Jobbik korábbi budapesti alelnöke és önkormányzati képviselője Mirkóczki Ádámról, a Jobbik szóvivőjéről, aki a napokban azt állította, semmi nem volt igaz, amit 2010 előtt mondott Vona Gábor pártja. Kassab kiemelte: Vonáék olyan messzire mentek a köpönyegforgatásban, hogy a nemzeti radikálisok nem maradnak otthon április 8-án, hanem bosszúból a Fideszre fognak szavazni.

    No majd meglátjuk, hogy a Jobbikból mennyi nemzeti radikális vált Fidesz-birkává, akik nem bírták a tempót a Szürkefarkasoktól a Spinóza házig…

  44. 44. lr

    “El lehetne vitatkozni sok mindenről, ha a kormány nem terelne egyből mindent érzelmi /migráns/ síkra.”

    Így van.

    De azt be kell látnod, hogy ha az ellenzéki formáció nyer, akkor megnyílik a határ, és seperc alatt el fogják fogadni a felűlról nem korlátos kvótákat.
    Erre az “Európai értékek” mellett kiálló ellenzéki politikusok a garancia, akikhez nem is olyan régen Vona is csatlakozott…

    És tényleg igaz, hogy sokféle válságból ki lehet lábalni, de ha beözönlenek a muzulmán migránsok, akkor az sok évtizedre való szemöldökráncolást fog okozni….

    Látod, az ENSZ tűkön ül, hogy legalizálja az illegális migrációt, és alapvető emberi joggá nyilvánítsa…
    Egyetlen ellenzéki politikus sem kommentálta a dolgot.

  45. 41: “Hát ez az…
    A legtöbb ellenzéki érvelés ezen a szinten mozog”

    Bezzeg a kormány érvelése, az nagyon ütős szokott lenni:

    “hiteltelen és nem más, mint kampányfogás, egy reménytelen helyzetben lévő párt kétségbeesett próbálkozása” 😀

    (A kormánypárti politikusok ennyire képesek…, vitakultúra magas fokon.)

    Amúgy ha a kormány részéről a migráns gyűjtőfogalom, akkor részetekről nem érv (még ha igaz is), hogy a húszezerből ennyi kínai, ennyi orosz, ennyi ukrán…

    “naponta veszítik a hitelüket”
    Azon már nincs mit elveszíteni. A komplett baloldalinak csúfolt ellenzék bebizonyította, hogy leszarja az ország sorsát, sokkal fontosabb a saját helyezkedésük, túlélésük, pénzecskéjük.
    Pont ugyan úgy meg kéne szabadulni tőlük is, mint a fidesztől…

  46. 47. Observer

    “Bezzeg a kormány érvelése, az nagyon ütős szokott lenni…”

    Mondjuk, hogy ütősebb…
    15-én hányan tüntettek a kormány mellett, és hányan ellene?
    Pedig Budapest eléggé ellenzékinek számít…

    Nem azt mondom, hogy a Fidesz tökéletes, de aki le akarja váltani, az ne potyogjon már mindig ugyanabba a verembe.
    Lehetne itt komoly dolgokról is beszélni, de az ellenzék valami miatt nem hajlandó másra, mint a Simicska által behajigált gumicsontokon rágódni, meg minden “atombombát” túllihegni.

    A “birka” tömeget sokkal jobban rémíti az ellenzék folyamatos túlzása, meg töketlenkedése ezzel az összefogásdival, mint Matolcsy kastélyai…

    És most már ott tartunk, hogy az el nem cukisodott Jobbikosok is a Fideszre fognak szavazni… Inkább, mint hogy megint Gyurcsányt juttassák hatalomra, aki ellen tulajdonképpen létrejött a Jobbik.

    Aztán meg a vaksors (??) is a Fidesz pártján áll…
    A híres Lázár videó utá négy egymást követő napon volt késelés Ausztriában, és péntek reggel Franciaországban, egy muzulmán 4 embert ölt meg, órákkal azután , hogy Orbán azt mondta, hogy ameddig ő a miniszterelnök, addig nem jönnek migránsok…

    Ezek után kit érdekel, hogy Tiborc kapott egy zsíros közbeszerzést?

  47. 47. Observer

    “Amúgy ha a kormány részéről a migráns gyűjtőfogalom…”

    Nem az.
    Hiába csavargatjátok már ezt a citromot.
    Nem a “migráns”, hanem az a migráns, akit kívülről erőltetnek az országra.

    A letelepedési kötvényesek meghozták azt a politikai hasznot, hogy nem az IMF-től kellett “óccsó” hitelt felvenni, aminek nyugdíjjcsökkentéstől, kezdve a fizetésbefagyasztásokig rengeteg politikai ára lett volna.

    A brüsszeli kvótamigránsoknak meg egyelőre se a politikai, se a gazdasági haszna nem látszik.

  48. “A letelepedési kötvényesek meghozták azt a politikai hasznot, hogy nem az IMF-től kellett “óccsó” hitelt felvenni, aminek nyugdíjjcsökkentéstől, kezdve a fizetésbefagyasztásokig rengeteg politikai ára lett volna.”

    Képmutató hazugság amit írsz, de nekem meg már nincs kedvem cáfolni, mert úgyis lepereg rólatok.

  49. Ir

    barát, kicsit tájékozódj.
    1) Illegális határátlépés
    2) Legális határátlépés
    3) Kijelölt határátkelőhely
    4) Menedékkérelem beadása
    5) Letelepedési kötvény (hány nyugati országban bevett gyakorlat)
    6) Tartózkodási engedély
    7) Munkavállalási engedély
    8) Nemzeti szuverenitás (gy.k: Brüsszelisztánból akarnak rád kényszeríteni valakit VS te mondod meg, kiket engedsz be)

    így, elsőnek.

  50. 50. lr

    “Képmutató hazugság amit írsz,”

    Mi a hazugság?
    Hogy az IMF nélkül jöttünk ki a gödörből, és raktuk rendbe az államháztartást, hatalmas bel-és külföldi ellenszélben?
    Vagy hogy az IMF feltételeket, elsősorban politikai indíttatású feltételeket szab az olcsó hiteleihez?
    Ja, hogy voltak akik jól jártak belőle?
    Hát igen… akik behozták az ország megmentéséhez a milliárdokat, azok milliókat vágtak zsebre…
    Szerinted az IMF mennyit oszt vissza itthoni “segítőinek” ?
    Mert ezek a hoppon maradtr segítők a leghangosabbak most…

  51. lr 20: +1,
    Python 24: sajnos MINDEN szavaddal egyet kell hogy értsek.

  52. Egyet mondjatok meg nekem, tisztelt Orbán rajongó hozzászólók. Úgyis annyian nyüzsögtök itt mint legyek a büdös hús körül. Ha és amennyiben marad a mostani rendszer, és nagyvezéretek elkezdi beváltani a március 15-én tett ígéretét, ami részeként a mostani puha diktatúra egyre jobban bekeményedik, TI mit tesztek majd? Kétes “dicsőségért” cserében versenyben nyomjátok majd fel az ellenkező véleményű hozzászólókat, amikor Viktátor majd azt mondja hogy LESZÁMOLNI a hazaárulókkal? Azokkal akik kritizálták a rendszert, akik próbálták véleményükkel megvilágítani a többiek átmosott tudatában létező csőlátást? Mert ezek után amilyen elvakult fanatikusként szajkózzátok a rendszer mantráit, én ezt sem tartom kizártnak. Akkor majd ember az embernek lesz a farkasa. Szép jövő vár ránk. Isten vagy a sors irgalmazzon nekünk ha eljő ez a világ. Mi erről a véleményetek OV rajongók??

  53. 54:

    2010 után kik lettek egymás frakasai?
    Semmi baja nem esett a Dj Urcsányinak vagy a D209- es KGB- ügynöknek, se a Libajnainak… Vagy a többi Patkánynak.
    A felforgató kisbuzi még mindig nem kapta meg a közmunkára kiszabott ítéletét. A jogászok és a (vérkomcsi) bíróságok mindent el fognak ezután is gáncsolni.

    Szerintem ettől nem kell félned- csak ha megijedsz a saját árnyékodtól is.

  54. 42 – Ban Ned:
    Leveszem előtted a kalapom. Egyetlen nagy szájú Fidesz buzi se mondta ezt eddig, pedig lelkük mélyén tudják, hogy nincs igazuk.

  55. 55: Nem félek, de ma már úgy látom, bármi megtörténhet. Az ember soha nem hiszi el hogy valami rossz vele is megtörténhet. Pedig így van. Amúgy emlékezetem szerint a rendszerváltás óta még egyetlen politikus sem fenyegette meg az ország lakosainak azon felét, akik szerinte HAZAÁRULÓK, mert ellent mernek mondani neki. A fenyegetés máshogy nem értelmezhető, (most a “jogi elégtétel” maszlagot hagyjuk) mint hogy mindenkit beszopatnak az újabb 4 év alatt aki nem az ő kottájukból énekel.

  56. 55 – Ouse M.D.:
    Csodálkozom a vitakultúrádon. Alaposan félreismertelek eddig. Ilyet egy értelmes ember, akinek van némi tartása, nem ír: Semmi baja nem esett a Dj Urcsányinak vagy a D209- es KGB- ügynöknek, se a Libajnainak… Vagy a többi Patkánynak. Te írsz, ami annyira aljas, hogy cáfolni se érdemes. Ami tartalmaz némi igazságot, vagyis, hogy Orbán 2010-ben (majdnem) senkit se büntetett meg, az tökéletesen átugrik néhány dolgon. 2010-ben Orbán egyáltalán nem volt abban biztos, hogy bármit megehet, mert például arra egyáltalán nem számíthatott, hogy az EU-t az égvilágon semmi se érdekli, és Orbán bármit tehet, öntik tovább a pénzt, ami belefér. 2018-ban viszont már mindent tud. Ráadásul öntelt gőgjében, be is ígérte a megtorlást.

  57. Tökéletes az elemzés, Tibor bá!

    EGy hatalommániás ember, aki képes bármit megtenni, csak hatalmon legyen. Ha kínok között pusztul el 200 000 magyar mert kell a forrás a csókosoknak, illetve a hazug propagandára, akkor hadd pusztuljon a férgese.

    Csak azt nem tudom miből gondolod, hogy a nép el fogja söpörni. Van még otthon erő annyi, hogy elsöpörje őt és a regnálásából hasznot húzó réteget?
    Én inkább azt tartom valószínűbbnek,hogy bekeményít és nyílt diktatúra lesz, ahol fegyverrel tartja majd fenn a hatalmát.

    Elég végigolvasni itt a kommentfolyamot, hogy lássa az ember, miért jutottunk idáig.

  58. 54. Imy66

    “nagyvezéretek elkezdi beváltani a március 15-én tett ígéretét, ”

    Milyen igéretét?
    Hogy megnyerni a választást remek elégtétel lesz az összes ellenzéki áskálódásért?

    Ja persze…
    Mert nem az ellenzék vizionál egyfolytában lámpavasat, fideszes hullák Ifa platóra hányását, Orbán főbelövetését meg hasonlók… ugye?
    Ti a saját magatoknak festett rémképektől rémüldöztök, mert csak ebben a dimenzióban tudtok gondolkodni.
    A Fidesz 8 év alatt nem rendezett boszorkányüldözést, pedig lett vona kandidátus…

    A Surányi meg Járai sokmilliós fizetése, meg offshore számlái senkit nem érdekeltek, pedig az MNB akkor veszteséges volt. Azóta se bántotta őket senki…

    De a nyereséges MNB vezetője nyilván csaló… Ha az ellenzék a kezébe kaparintaná, seperc alatt felnégyelné, és az ország négy sarkában szögelné ki.

    Egyébként Orbán már megmondta:
    Neki nem az egymással torzsalkodó ellenzéki pártocskák az ellenfelei, hanem azok a külföldi erők, akik szeretnék vissza a multiparadicsomot, a bankrendszer visszavételét, és nyilván a migránskvótákat.

  59. 56: “Leveszem előtted a kalapom.”

    Ne tedd. Ez nem beismerés…

    _____________

    OFF
    Hubab, nem unod még a duzzogást? Gyere vissza… 😀
    ON

  60. Bocs, Tibor bá’;

    a komcsi ex- miniszterelnökökről nem nagyon tudok pozitívan nyilatkozni.
    Pláne nem a rendőrattakos, szemkilövető, kéthetente szlovák terrorveszéllyel riogató, rendőrpalota- önmerénylő, kamerák előtt sírógörcsöt kapó-
    kormányzás helyett showműsort elóadó patkányokról.

  61. 60: “Fidesz 8 év alatt nem rendezett boszorkányüldözést”

    Te eléggé vak vagy. Hány embert rúgtak ki a picsába, ha meg mert szólalni??? Kurva sok az is, amiről tudunk. És mennyi lehet, amiről nem.

    Aztán a durvább dolgok, vállalkozók ellehetetlenítése, cégek felvásárlása “jutányos áron”???

    Aztán a legdurvábbak, a gyanús halálesetek, kezdve a felcsúti juhásszal…

    Attila, kérjél fizetést a fidesztől, Isten bizony, megérdemelnéd. 🙁

    62: “a komcsi ex- miniszterelnökökről nem nagyon tudok pozitívan nyilatkozni”

    Hát, vazze, mi se… 🙂 – de ez akkor most fölmenti OV-t?
    Ha a szomszéd is lopott, akkor én az ezerszeresét lophatom, vagy hogyan van ez?
    OV-val az a fő baj, hogy aranytálcán kapta a lehetőséget, hogy Mátyás királlyal emlegessük egy sorban. Ezt arra használta, hogy ellopta, amit csak el lehetett, kirabolta a népet, mint annak idején Rákosi. Ott is lesz a helye majd mellette a törikönyvekben. (És kérlek, ne kezdj el migránsozni…, mert ha igaz lenne a 60 millió migráns, attól se az Isten, se OV nem tudná megvédeni Európát. Persze, ha nem lesz, úgy könnyű megvédeni… 😉 )

  62. 59. Gyarmathy

    “Én inkább azt tartom valószínűbbnek,hogy bekeményít és nyílt diktatúra lesz, ahol fegyverrel tartja majd fenn a hatalmát. ”

    Ja… A két “emúttnyóccévben” ki lövetett a tömegbe?

    Orbán tudott visszakozni amikor muszáj volt, tudta, hol a határ, Gyurcsány meg nem, és csak a lövetéssel, és azonosító nélküli külföldi rendőrökkel tudta megoldani a helyzetet. Bele is bukott.

    Ennyi…

    Az ellenzék külföldi segítség nélkül gyakorlatilag impotens, naponta lövi magát tökön, semmi szükség erőszakra vele szemben.
    A választások után még az “összefogás” illúziója se fogja egybetartani őket, tehát egyetlen reményük hogy valamelyik külföldi érdekcsoport fantáziát lásson bennük, és ezért majd versengeni fognak.
    Ez viszont várhatóan keményen lesz kezelve.

  63. “A tehetősek segítése a szegényebbek kárára, valójában önpusztító, mert mindenkinek egyenlő szavazati joga van. A magára haragított tömegek el fogják söpörni, amivel csak az isten tudja, miért nem számol. ”

    Szerintem számol vele. Mesterien megosztotta a társadalmat, a propagandájával meg hülyíti a buta tömegeket, míg az ország színe – java folyamatosan kivándorol, akik hazautalásaikkal és otthoni költéseikkel szintén hasznot hajtanak neki, de hatalmára már nem veszélyesek, nincsenek otthon, hogy ellenálljanak és – mivel akadályozza, nehezíti szavazásukat – így még a választási eredményekbe sem jelentős a hatásuk.

    A szaporodó cigányság a Jobbik ellen szavaz, mert fél Vonáéktól, ráadásul jól hülyíthető réteg és meg lehet venni a szavazataikat egy tál gulyásért.

    Minden a legnagyobb rendben van a hatalom megtartásának útján. Ja, hogy ennek az ára, hogy az ország rohad, pusztul, butul, aljasodik, a fiatalság kivándorol, a népesség rohamosan fogy, cigányosodik?

  64. lehettem volna valaki más 60: Igen kedves Attila, lehettél volna valaki más. Így ez vagy, aki. Én nem minősítelek, ezt megtették már helyettem mások. A 63. Observer szavaival egyetértek. Különösen a végével: “Attila, kérjél fizetést a fidesztől, Isten bizony, megérdemelnéd. 🙁”
    Én csak annyit tennék ehhez hozzá, lehet hogy fizetett troll vagy. Moszkva… szereted?

  65. 63. Observer

    “Ha a szomszéd is lopott, akkor én ezerszeresét lophatom, vagy hogyan van ez?”

    Ne legyél már ilyen álnaív….
    A politikus egy ilyen állatfajta az egész világon… talán a kifinomultságuk különbözteti meg őket.

    Nem az a kérdés, hogy melyik politikus mennyit lop, hanem hogy közben mit tesz le az asztalra… vagy mit vesz le róla.
    Hasonlítsd össze az ország gazdasági helyzetét, fizetéseket, nemzeti vagyont, stb 2010-ben és most…
    Jó… közben kiépült a magyar tőkésosztály is…

  66. lehettem volna valaki más,

    Ha nem vetted volna észre és soha nem dicsőítettem Gyurcsányt, ő is megéri a pénzét.
    Az, hogy ő mit tett 2006-ban, az itt nem releváns. De ha már itt tartunk, nem tudod, hogy miért nem lett felelősségre vonva az utóbbi nyolc évben?
    És az akkori rendőrkapitány is megúszta némi pénzbüntetéssel meg egy kis ejnye bejnyével?
    Téged nem zavar, hogy nem tartotta be Orbán az ígéretét, hogy elszámoltatja és felelősségre vonja a 2006-os erőszakos cselekmények felelőseit?

    Orbán – Gyurcsány – és az MSZP nagyjából egy fészekalj. Ha ők ‘veszélyeztetnék’ Orbán hatalmát, akkor nem volna begyulladva, sőt nekik át is adná, mert soha nem vonnák felelősségre az elmúlt évek gigadisznóságaiért.

    Csak az a baj, hogy olyan erő emelkedett fel, amitől és akiktől valóban fél. (Jobbik, LMP).

    “Az ellenzék külföldi segítség nélkül gyakorlatilag impotens, naponta lövi magát tökön, semmi szükség erőszakra vele szemben.”

    Az ellenzékkel szemben nem is, ott elég letartóztatni néhány vezetőt. A spontán népi ellenállásssal szemben fog erőszakot alkalmazni. Máris ezt teszi egyébként, amikor a diáktüntetésen részvevő tizenéveseket sorban 50 000 ft-os büntetéssel sújtja és persze börtönnel, ha nem fizetnék be. Majd lesz ez még cifrább is.

  67. 67: “Hasonlítsd össze az ország gazdasági helyzetét, fizetéseket, nemzeti vagyont, stb 2010-ben és most…”

    Kedves Attila, bizonyára elkerülte a figyelmedet, hogy 2008-ban volt egy globális gazdasági válság, ahol MO. eléggé megzuhant, ennek ellenére a szoci kormányzat MŰKÖDŐKÉPES állapotban adta át az országot 2010-ben.

    Kedves Attila, valószínűleg az is elkerülte a figyelmedet, hogy a statisztika szerint a magyar gazdaság tavaly – 2017-ben – érte el a válság előtti szintet. Vagyis a jelenlegi kormánynak erre 7 év kellett.
    Bazd meg, erre te számonkéred, hogy a szocik ezt miért nem tudták 2, azaz kettő év alatt összehozni???

    Vagy tényleg fizetett troll vagy (ez a jobbik eset), vagy inkább… , na, nem akarlak megsérteni.

  68. “A politikus egy ilyen állatfajta az egész világon… talán a kifinomultságuk különbözteti meg őket.

    Nem az a kérdés, hogy melyik politikus mennyit lop, hanem hogy közben mit tesz le az asztalra.”

    Ez egy ordas nagy hazugság!

    Főleg az a döbbenetes, hogy te ezt normálisnak állítod be.

    Az a különbség, hogy normális országban az orbánfélék rövid időn belül megbuknak vagy börtönbe is kerülnek.
    Ha tizedannyi disznóság kiderül róluk, mint amit Orbán és sleppje elkövetett, maguktól lemondanak.

  69. 71:

    Tony Blair lemondott, miután 3 millió irakit legyilkolt kamu- indokokkal a tengerentúli Gazdájával közösen?

    Abból (is) élsz nagylábon az Egyesült Kalifátusban.
    Magyarország ilyet nem tud megtenni, itt egymástól veszik el a kevéske GDP- t .
    Ja, nálad a népirtás, meg fél Afrika, Közel- Kelet lerablása nem korrupció? Csak ha úgy érzed hogy tőled lopnak…

  70. Niklas Jonsson, aki azt állítja, az övé volt az a rénszarvas, amit a fotók tanúsága szerint Semjén egyik vadászatán lőttek agyon, majd vittek el helikopterrel egy kötélen lógatva. Niklas Jonsson azt mondta a lapnak:
    „Az enyém. Látni a füljelzőt rajta. És senki sem kapott engedélyt arra, hogy kilője.” Azt ígérte, feljelentést tesz a rendőrségen.Szerinte ez olyan, mint bemenni valakinek a farmjára, és lelőni az egyik tehenét.

    I. Először azt mondta, rokonlátogatás alkalmával történt a vadászat. II. Másodszor azt mondta, a vadászatot az 560 milliós EU támogatást elnyert vállalkozó szervezte. III. A vállalkozó tagadja, hogy ő szervezte a vadászatot. IV. Semjén Zsolt nem mondhatja meg, kivel vadászott, mert ellentétes lenne a vadászetikával. Ilyen vadász etikáról nem tudni.
    Semjén Zsolt illegálisan, ki tudja honnan szerzett pénzből, kilőtte egy Svéd állampolgár háziállatát és helikopterrel kilopta a magánterületről. Ő ma, Magyarország miniszterelnök helyettese. Egy keresztény ember.

    Jellemző a Svédekre, hogy a munkaügyi miniszter állásába került, amikor kiderült, hogy a bébicsőszt aki a gyerekeire vigyázott azt zsebből fizette és nem jelentette be.

    Aztán egy másik politikus a párt pénzéből (a párt bankkártyájával) vett egy csokit mivel a saját kártyáján limit túllépés volt.
    Majd annak rendje és módja szerint a csoki árát be is fizette a kasszába.
    Viszont azért a cselekményért, hogy a céges kártyát magán célra használta le kellett mondania.

    Na most képzeld el, egy olyan országban ahol alap dolog, hogy tábla csokiért karóba húzzák a politikust fel sem merült bennük olyan, hogy valaki idejön és több millióért illegálisan rénszarvasra fog vadászni.

  71. 69. Observer

    “Kedves Attila, bizonyára elkerülte a figyelmedet, hogy 2008-ban volt egy globális gazdasági válság, ahol MO. eléggé megzuhant…”

    Egyáltalán nem kerülte el a figyelmemet.
    Sőt, kifejezetten emlékszem rá, hogy 2006-ban, amikor a régió, az EU meg a világ gazdasága szárnyalt, az ország már sereghajtó volt, gyakorlatilag stagnált, és erre SEMMI kifogás nem volt. Még sőtebb, Gyurcsányék az utolsó pillanat utánig azt hazudták, hogy a válság nem fog begyűrűzni hozzánk, szóval még a józanabbaknak se adtak esélyt, hogy a válság hatásait enyhítsék.

    MŰKÖDŐKÉPES… Na ne röhögtess… Csókoljunk kezet a kamaszos mosolyú Bajnainak, hogy elvette a GYED-et meg a GYES-t, meg a 13. havi nyugdíjjat, befagyasztotta a fizetéseket, stb, hogy az IMF mentőövet dobjon?
    2010 áprilisa után derült ki, hogy az államháztartás sokkal nagyobb bajban van, mint azt hivatalosan elismerték, és még Brüsszel is betartott Orbánéknak…

    Nézd meg alaposan a grafikont:
    https://budapestbeacon.com/gki-issues-economic-outlook-for-hungary-in-2015/

    2002-ig még a legjobbak vagyunk, de 2007-re már mindenki lehagy.
    Pedig Medgyessiéket-Gyurcsányékat imádták, nem volt akkora ellenszelük külföldön, mint Orbánnak…
    Akárhogyis… helyzetünket a Gyurcsány éra alapozta meg.
    2006 és 2008 között mindenki gyorsulva növekedett, csak a mi kormányunk húzta be a kéziféket… EZ mikor lett megmagyarázva?
    EZT a hátrányt kell MOST ledolgozni…
    Ha Gyurcsányék nem hazudtak volna éjjel nappal, akkor most nem lenne 12 év ledolgozandó hátránya az országnak !

    Szóval a 2008-as válság elég gyenge kifogás… De legalább próbálkozol.

  72. Károly 74. Tudod ez igazából úgy volt, hogy a rénszarvast (mely a CIA állományában nevelkedett) Soros ügynökök eresztették szabadon, és terepszínűre mázolt migránsok terelték szegény Semjén Zsolt puskája elé. Miközben vadászunk szorgalmasan imádkozott a rénszarvas lelki üdvéért és a Mikuláshoz a megbocsátásért, kilőtte az egyik golyóját. Így haza már csak egyetlen golyóval érkezett. 🙂

  73. 75:
    Mit tudsz az Orbán bérenc Járay-ról, aki torony magasan tartotta az irányadó kamatot? Mert minél rosszabb az országnak, annál jobb Orbánnak. — Aztán jött Matolcsy, akik gyorsan levitte közel a nullához és minden rendbe jött a FED segítségével. Aztán a MNB 250 milliárd hasznot zsebelt be a magyar családok valuta alapú kölcsönén. Érdekes módon erről nem tudsz, csak arról, hogy ő alatta nyereséges lett az MNB.
    Nézd itt vannak megtévesztettek, de benned az aljasság az, hogy te pontosan tudod a valóságot mégis tolod Orbán szekerét.

  74. 77:

    Sajnos Orbán is kb 2011- 2012- ig bedőlt az atlantista propagandának Putyinnal kapcsolatban, meg úgy egyáltalán (gazdaságilag is).

    Azóta ezek az atlantista balfaszok- Járai, Jeszenszky, Bod Péter Ákos, Martonyi, stb ki is lettek végre dobva a kukába.
    Chilében gratuláltak is nekem, közvetve- mert az edukáltabbak még ott is tudták- hogy Magyarország 2012 környékén kihajította az atlantista- Rócsild bagázst a picsába.

    Persze, ezek azóta is picsognak a Simlicskával együtt, aki szintén nem ugrotta meg a rostálást.

  75. 75: “Nézd meg alaposan a grafikont”

    Megnéztem. Valóban kisebb volt a növekedés 2006-tól, mint a szomszédoknál. Vagyis alacsonyabb szintre kellett visszatornászni az ország gazdaságát OV-nak.
    Szóval továbbra is az a kérdés, hogy miért kellett ehhez 7 év, ha az orbáni gazdaságpolitika olyan fantasztikus?
    Erre valami esetleg? 😉

  76. Elárulom nektek mi fog történni az újabb Orbán kormány győzelme után. Mert lássuk be győzni fognak. Tudjátok kik lesznek azok akikkel példát statuál? Kósával, Lázárral, Szijjártóval, saját pártja alelnökével, meg talán pár kisebb hallal a saját berkein belül. Hatalmasat röhögtem mikor Széll Bernadett előadta , hogy ha Orbán győz őt börtönbe zárják. Széll Bernadett egy senki a magyar politikai porondon. Soha nem volt nő miniszterelnök Magyarországon. És nem is lesz soha. Orbán pontosan tudja, hogy a saját berkein belüli pár nagyon ismert ember eltávolításával egyenes útja van a teljes diktatúra felé, mert akkor az elkövetkezendő négy, nyolc, vagy akár tizenkét évre is bebiztosítja magának a győzelmet. A nép felé néha áldozatok bemutatására is szükség van. Mint Koppány felnégyelésekor.

  77. Dan,

    És akkor mi fog történni, ha mondjuk győznek, de csak 46%-al, vagy 49%-el?

    Kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye erről. Mert ez jelenlegi állás szerint nagy valószínűséggel előállhat.

    Egyébként meg lehetséges, hogy igazad lesz. Valamelyik elemzőtől is hallottam ezt, hogy a lelepleződött és védhetetlen ügyeket elkövető nagyokat(és kisebbeket is) el fogja távolítani, akár perbe is fogják őket. (Kósa, Rogán, Lázár… )
    És Orbán a mennybe megy a sok félhülyéből álló tömeg szemében, mert megbüntette a tolvajokat.

    Az a kérdés, hogy a többiek, akiknek szintén van vaj a fejükön bőven, hogy fognak reagálni. Ellene fordulnak – e és megpróbálják megpuccsolni, vagy nyalnak tovább, remélve, hogy rájuk nem kerül sor?

  78. 81:

    Téged ez mit érdekel?
    Élvezd az Egyesült Kalifátust

  79. Kisebb arányú győzelem esetén is jól jön a saját párt-fiak beáldozása. Kell a konc az ellenzéknek is, akik majd bőszen verik a mellüket, hogy milyen ügyesen dolgoztak. Egyetlen gond van, ezt a jelenlegi színjátékot nem külső behatás okozza, senki sem tud ugyanis már külföldről hatást gyakorolni a Magyar választásokra Soros sem. És sajnos a nép sem, belülről. Mert bizony nem biztos hogy akkora nagy baj, ha valaki kívülről bele tud “nyúlni” egy választásba valami oltári nagy gond megelőzése érdekében. A második világháború óta, ezért van jelenleg a nagyhatalmak közt béke.

  80. Ouse M.D.

    Nem rózsás a helyzet valóban. De az előrejelzések szerint a muszlimok aránya még 2030 -ban sem haladja majd meg a 7-8%-ot az UK-ban, úgyhogy a helyzet még sokáig kezelhető marad.

    De nézzél te is valamit. Én inkább emiatt aggódnék.

    https://youtu.be/tbFXnELtUos

  81. 77. Tibor bá’

    “Mit tudsz az Orbán bérenc Járay-ról, aki torony magasan tartotta az irányadó kamatot?”

    Annyit tudok róla, hogy az ő idejében az MNB még “független” volt, és az alapkamatot nem Járai határozta meg, hanem a nemzetközi bankrendszer… Ráadásul a nemzetközi alapkamat is magas volt…
    Te nem így tudtad?
    Az már Simor András idejére esett, hogy a nemzetközi alapkamat elkezdett zuhanni, de az MNB még magasan tartotta, hogy a spekulánsok fialtathassák a parkoló pénzeiket, és ezt nevezte “tervezett” veszteségnek, évi 300 milliárdot.
    Ami meg Matolcsyt illeti, a devizások többségét forintosították, akiket lehetett, megmentettek…
    Ebben a kormány elment a falig, de a bankokból nem lehetett többet kipréselni.
    Egyébként, ha jól emlékszem, pont te kötötted az ebet a karóhoz, hogy senki nem tartott fegyvert a devizások homlokához, szóval tőled ez az érvelés eléggé opportunista.
    Ami meg a valóságot illeti… Lehet, hogy néhány devizás rosszul járt, de az alapkamat 0-hoz közeli leszállítása hatalmas pénzeket hozott az országnak, nem utolsó sorban az államadósság irányában. És minden adós jól járt.
    Te pedig ezeket hallgatod el a saját álláspontod érdekében.
    Vagy komolyan gondolod, hogy hagyni kellett volna az alapkamatot 7 % körül?

  82. 79. Observer

    “Szóval továbbra is az a kérdés, hogy miért kellett ehhez 7 év,”

    Azért, mert 2010-ben jóformán nem volt magyar GDP-t termelő vállalat, nem volt felhasználható pénz.
    A GDP nagy részét külföldi vállaltok termelték, és ki is vitték.
    A hazai vállalkozások nagy része nem fizetett adót… megoldották “okosba”, mert az előző kormány szemet húnyt.
    Ezért kellett visszavásárolni az elkótyavetyélt stratégiai ágazatokat, bankokat, hogy legyen bevétel. Ehhez (is) kellett a manyup meg a letelepedési kötvények.
    Újra kellett indítani a magyar gazdaságot a semmiből… ez nem könnyű pénz nélkül, lerothadt infrastrutúrával… Emlékszel, hogy hogy adták át a BKV-t?
    A 4-es metró is csak nyelte a pénzt…
    Ráadásul meg kellett várni, amíg Simor eltűnik az MNB éléről, hogy a kamatokat le lehessen vinni… Mekkora sivalkodás volt akkor is !

    Nézd… A szocik ideológiája az volt, hogy felépítik az összeszerelő csarnokot olcsó munkaerővel, és hálából majd jól tartják őket a nyugati cégek.
    De valami(?) miatt nem működött, el kellett kezdeni hazudozni és úgy csinálni, mintha működne. EZ került olyan sokba, és EZT tartott olyan sokáig kiigazítani.

  83. 81. Gyarmathy

    “Kíváncsi vagyok, kinek mi a véleménye erről. ”

    Eccerű…. Morvaiék megalakítják a jobbikos diverzánsakból a Jobbik V2.0-t, és szépen beállnak a Fidesz mögé, és a szavazásoknál meglesz az egyszerű többség.

    A választások után megszűnik az “összefogási kényszer”, és a földhözragadtabb érdekek lesznek a döntőek… Mégiscsak jobb a győztes csapathoz tartozni…

  84. 85 – Attila:
    Elegem van belőled.
    Igen, én elleneztem a valutaalapú kölcsön felvételét. De mi köze ennek ahhoz, hogy a Nemzeti Bank a magyar családokból nyert hasznot, amiből privát pénzt csinált? Avval akarod kimenteni Matolcsit, hogy én elleneztem a kölcsönfelvételt? Legszívesebben azt írnám, hogy hülye vagy. De nem. Egy tisztességtelen szarházi Orbán bérenc vagy.
    Különben a fideszes Járai alatt a kamat (amit nem a nemzetközi ez meg az állapít meg, hanem az MNB elnöke) 11 %-ról 8 %-ra ment le 6 év alatt. Amikor az MSZP-SZDSZ kormány tiltakozott, akkor a független Járay azt mondta, neki a fő kötelessége alacsonyan tartani az inflációt. Nem pedig az államháztartási hiány növekedésének az alacsonyan tartása. Ekkor Simor átvette 8 %-al, amit lecsökkentett 6 év alatt 3,8 százalékra. Vagyis HAZUDTÁL.

  85. Egy újabb szopóroller a kormánytól, Orbán ajándéka pártállástól függetlenül MINDEN magyarnak és gyerekeinknek és unokáinknak és sorolhatnám:
    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/atomjaira_hasad_a_paks-projekt.659302.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
    Kíváncsi lennék, az Orbán hívők ezt mivel magyarázzák? Majd előbukkan valahol a zsenialitás? Én régóta mondom: az lesz a vége, hogy vagy pénzügyileg belerokkan az ország (ebbe is) vagy pedig vagy inkább és plusz járulékként az orosz medve törlesztés gyanánt megkap ezt-azt az országból. Aki azt mondja hogy ez hülyeség vegye elő a történelemkönyveket. BÁRMI megtörténhet.

  86. Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

    Kívülálló, ismeretlen, aki a semmiből bukkant fel, ám nyugtalanítja Orbán Viktort. Így mutatja be a lap Márki-Zay Pétert, aki elhódította a miniszterelnök nacionalista pártjának egyik erődjét. Ennél fogva a kisváros kihívta maga ellen a politikust, aki számára nagy sértés az eredmény. A közvélemény kutatók nem jelezték előre és ez kétségessé teszi, hogy mennyire megalapozottak azok a felmérések, amelyek a kormánypárt sikerét jósolják április 8-ára. Mindenesetre az új polgármester annak köszönhette sikerét, hogy az MSZP és a Jobbik ritka módon összeállt mögött. A diadal felvillanyozta a megosztott és gyenge ellenzéket. A formálódó összefogás nem fogja megállítani Orbánt, de megfoszthatja a kétharmados többségtől. Márky-Zay azt mondja, hogy a Fidesz híve volt, de elege lett a korrupcióból. Ő azt a vidéki polgári konzervatív réteget képviseli, amely lázad a miniszterelnök ellen. Mint mondja, besokallt a lopástól, a hazugságoktól, a megfélemlítéstől.

    Hódmezővásárhelyen laboratóriumi körülmények között lehet tetten érni a korrupciót, kezdve mindjárt az Eliosszal. Az új polgármester egyre újabb és újabb csontvázakra bukkan a városháza szekrényeiben. Az egyik helyi cég tulajdonosa pedig arról beszél, hogy nem érdemes nagyon felfuttatni a vállalkozást, mert az felkeltené a Fidesz figyelmét. Azután pedig a fiúk felajánlanák neki, hogy átveszik a tulajdonjog 51 %-át. Ha nem áll kötélnek, ráküldik az adóhivatalt, egészen addig, amíg nem enged. Már több száz érdekeltséget szereztek meg íly módon. Ez egy maffia – teszi hozzá. A település kicsiben mutatja, mi játszódik le az egész országban. A szálakat továbbra is Lázár János mozgatja. Márky-Zay szerint azonban, ha a kicsik egyesülnek, akkor megszabadulhatnak a nagytól, aki terrorizálja őket. De nem biztos, hogy ebből lesz bármi is a nagypolitika szintjén, mivel a Jobbik visszautasítja a közös jelöltek támogatását. Ezen túlmenően a Fideszre szabott választási rendszer megsokszorozza Orbán győzelmi esélyeit.

    http://www.liberation.fr/planete/2018/03/25/en-hongrie-la-petite-ville-qui-defie-orban_1638691

  87. Látom sikeres az oszd meg és uralkodj elve (nem Orbánra gondolok).
    Sokszor leírtam, újra leírom, azt a társasjátékot játszatják velünk, aminek nem mi hoztuk a szabályait. Nem lehet legyőzni azt az ellenfelet, aki kénye kedve szerint átírja a szabályokat (továbbra sem Orbánra gondolok).
    Amíg ezt nem vesszük észre, szopóroller lesz az osztályrészünk…

  88. 91 – Imi66:
    Semmi probléma. Az Orbán hívők megírták. Orbán bármit tesz, rá szavaznak, mert megvédi őket a migránsoktól. Bármit érted? Az anyádat is megölheti Orbán, mert bármit tesz, ő az, aki megvéd a migránsokkal szemben. A sok hülye azt hiszi, hogy Orbánt érdekli az ország népe. Igaza volt Einsteinnek, az emberi butaság végtelen.

    Ezzel ez a gyümölcsöző vita bezárva

  89. A Fidesz pártigazgatójának kedvenc gyilkosa kitálal. Szabó “Szőke” Ferenc hét évig szolgálta a Fradit, és Kubatov Gábort. Most azt állítja: 2013-ban megbízást kapott arra, hogy kopaszokból álló csapatával, kiszorítsa a tüntetőket a Fidesz székházból. És arra is, hogy megfenyegessen, megzsaroljon, megfélemlítsen olyan embereket, akik a klub, vagy a Fidesz érdekeit sértették.

  90. 96: A letelepedési kötvénynél kiderült dologra viszont nem nagyon reagáltak, Lézer Jani mondott annyit, hogy ezt a sajtóban megjelent két ügyet tényleg vizsgálni kellene. Miközben mennyi lehet a húszezerből szervezett bűnözői körhöz köthető?! Elég sok, a verebek szerint: főleg ukránok, oroszok, meg a mai példa a lapján arabok.
    Plusz ott van Rogán Tóni szabadalmi ügye, ahol eléggé kilóg a lóláb szintúgy.
    https://24.hu/fn/gazdasag/2018/03/28/letelepedesi-kotveny-rogan-antal/

  91. Hogy legyen valami vidám is…! 😉 🙂

    Bödőcs Tibor: Villáminterjú Orbán Viktorral

  92. Miniszter Flóri titka. Börtönből a parlamentbe! –Milliárdokat tüntet el, a fél élete államtitok, mégis befutó a Fidesznél. Miért kell Orbánnak Farkas Flórián?

  93. Egy dologban azért tévedett a barátom, amikor Torkos Matildnak a Magyar Nemzetben március 31-én megjelent, Behatolás című cikkére felhívta a figyelmemet. Abban ugyanis tételesen nincs kimondva, hogy Orbán Viktor pávatánca lényegében a szövetségeseink elleni támadás lenne, főleg az nem, hogy árulás.

    Nem vitás, pedzegettük ezt már mi is a magánbeszélgetéseinkben, ám ez pipafüst. Az Európai Unió fórumain elhangzottak persze többet nyomhatnak a latban, de szerintem az ottani támadásokat egyelőre legfeljebb „a növekvő bizalmatlanság a magyar miniszterelnökkel és az általa vezetett kormánnyal kapcsolatban” helyzetértékeléssel lehetne leírni. A minap George Friedman, a befolyásos amerikai geostratéga sem lépett ki ebből az értelmezési keretből, bár a Mandiner.hu-nak adott interjújában már odáig ment, hogy „Magyarországnak fizetnie kell a politikájáért. Nem gondolom, hogy jelentős árat, de valamilyen mértékben viselnie kell a következményeket” – mondta.

    A Magyar Nemzet publicistájának érdeme, hogy az esztelenül túlhajtott, sorosozós kampányt tudtommal először helyezi történelmi-nemzetközi politikai összefüggésbe a szélesebb nyilvánosság előtt. A szerző tényekkel érvel amellett, hogy az Orbán Viktor feltehető indítványára, de bizonyosan a jóváhagyásával folyó lejárató akciósorozat végső érintettjei az Amerikai Egyesült Államok irányító körei. Ezek, illetve Soros György között ugyanis kimutatható az érdekeken alapuló, szoros kapcsolat.

    Soros nem tett olyat a világban, ezen belül a posztszovjet térségben, közelebbről pedig Magyarországon, amit az USA kormányai – irányultságuktól függetlenül – ne helyeseltek volna. A washingtoni kormányzatok pedig nagyon is tudatosan éltek azzal a lehetőséggel, amit Soros felkínált nekik. Először is nem kért pénzt, hanem saját milliárdjait szentelte az amerikai állam képviselői által kitűzött célok elérésére. Ráadásul a tőzsdeguru a végső soron gazdasági érdekeket szolgáló beavatkozási szándékokat az írásaiban is kifejtett, a nyílt társadalomra vonatkozó elgondolásával elméletileg is megalapozta, sőt magasztos eszmékbe burkolta. A Magyar Nemzet cikkének szerzője így ír erről a viszonyról:

    „Bárhogyan is kezdődött a demokráciaexport (az 1980-as évek elején – KDL), az az USA akaratának megfelelően történt, az amerikai külügyminisztérium és az amerikai titkosszolgálat támogatásával: Ma már vitathatatlan tény, hogy ebben a folyamatban Soros Györgynek, illetve az ő alapítványának jelentős szerepe volt. Nagy valószínűséggel állítható, hogy Soros nem csupán egy meggazdagodott üzletember, aki korábbi hazájának támogatását szívügyének tartva jótékonykodott, hanem fontos feladatot vállalt azért, hogy új hazája az Egyesült Államok geostratégiai céljai megvalósuljanak. (…) Ha megnézzük az amerikai milliárdos életművét, nagy horderejű lépései mind az USA érdekeit szolgálják.”
    http://bekialtas.blog.hu/2018/04/02/orban_sem_ertene_sorost

  94. Nem tudtam aludni, és ez lett belőle… zavaros is egy kicsit, azt hiszem. 😀

    De mielőtt nekilátnék, egy könyvajánló:
    http://www.kende.hu/konyveim
    Aki még nem olvasta el Kende P. két Orbánról szóló könyvét, azt tegye meg, ha meg akarja tudni, hogy ki valójában Orbán Viktor, és valójában mi a fidesz. /Én nagyon lassan tudom olvasni, az első kötet végefelé járok, 5-10 oldal elolvasása után napokig tart, mire elmúlik a hányingerem és tudom folytatni./

    18.4.8. Most, vagy soha!

    “Talpra magyar, hí a haza!
    Itt az idő, most vagy soha!
    Rabok legyünk vagy szabadok?
    Ez a kérdés, válasszatok! ”

    Dilemma – le kell-e váltani Orbán rendszerét, vagy inkább be kell tagozódni a NER-be?
    Egyáltalán, leváltható-e Orbán rendszere a “demokratikus ellenzéki pártok” akarata ellenére?

    Először is, vannak érvek amellett, hogy a fidesz kormányzás fennmaradjon. /Részletekbe nem mennék bele, anélkül is hosszú lesz… 🙂 /
    Másodszor – sokan és sokszor leírták, hogy a demokratikusnak csúfolt pártok nem kormányváltást akarnak, hanem fix parlamenti helyeket. Ez nem változott, 2014-ben a 2018-as választásra “készültek”, most a 2022-es választásra készülnek. /Noha 2022-es választás gyakorlatilag nem lesz. Névlegesen talán igen, de teljesen kiüresedve. Ha ez az ellenzék marad a kínálat, ezzel a hozzáállással, nincs – nem lesz értelme elmenni szavazni./

    Tehát, ami nem történt/történik meg:
    – Simicska nem robbantott atombombát. Vagy nincs neki, vagy nem merte/akarta bevállalni. Taktikailag tegnap kellett volna robbannia, az ünnep utáni első munkanapon. Akkor a választásig visszalevő pár napban eljutott volna a hír mindenhova.
    – Az ellenzéki pártok nem egyeztek meg semmiben, és már nem is fognak.
    – A szavazók egy jelentős része még mindig nem óhajt elmenni szavazni, Saját ismeretségi körömben, diplomás, jól értesült emberek, miközben napi szinten szembesülnek a NER áldásaival, nem fognak szavazni, mert csak…. Az eddig nem szavazók most sem fognak szavazni, nem ‘értek’ meg arra, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat.

    Ami viszont meg fog történni:
    Máshol lehet, hogy nem így van, de nálunk lesz választásai csalás.

    Annak rendje módja szerint a helyi hírharsonában a jegyző közhírré tette, hogy a szavazókörökbe bizottsági tagokat keresnek. /A kósza gondolat bennem is felmerült, hogy jelentkeznem kellene… De ugye minek, megvannak a megszokott emberek erre, akiket személyesen ismerek, mégha jobboldali, fideszes érzelműek is vannak köztük, a becsületességük vitán felül állt. Na, megjelent a szavazatszámláló bizottságok névsora… A régi emberekből senki sincs benne, kivétel nélkül elvakult fideszesek (a “független” polgármesterünk is az). Bizonyára a ‘polgi’ már megkapta az ajánlatot, hogy milyen funkcióba kerül az önkormányzatiság felszámolása után./
    Egyet lehet tenni, mindenki vigyen saját tollat az ikszeléshez… legalább ne lehessen átjavítani a szavazatunkat…

    Én kire szavazok mindezek ellenére? – a Jobbikra, és meg is indoklom, hogy miért – annak ellenére, hogy apám már évekkel ezelőtt azt mondta Vona Gáborról, hogy pont olyan eszelős a tekintete, mint Szálasié volt. Ugyan olyan küldetéstudatos és hatalomvágyó.

    A legfontosabb érv a Jobbik mellett, hogy megosztja a “jobboldali” szavazókat. Aki a Jobbikra szavaz, az esélyes, hogy baloldali pártra egyáltalán nem szavazna. Ezért támadja a fidesz a Jobbikot sokkal hevesebben, mint az összes többi pártot. Orbán legnagyobb félelme, hogy a jobboldal ugyan olyan megosztottá válik, mint a jelenlegi baloldal. Ha jobboldalon is több párt jönne létre, a fidesz is erodálódna, és megbukna az orbáni hatalomgyakorlás alappillére.
    A Jobbikból manapság sokan “kiábrándultak”, a cukiságprogram, illetve Vona kacskaringói miatt. Ők nem értik meg, hogy az eredeti, cigányozós, zsidózós, EU ellenes szólamokkal a Jobbik tud szerezni kb. 15%-nyi szavazatot és nincs tovább. Vona ezt helyesen mérte föl, és kezdett helyezkedni jobb szélről közép felé, próbálva balra tolni a fideszt. Ez így nem sikerült, hanem egyszerűen helyet cseréltek – legalábbis retorikában, mert azt senki sem tudja, hogy Vona valójában milyen ideológiát követ. Valószínüleg ugyan úgy ideológiamentes, mint Orbán, és a hatalomvágy mozgatja. Viszont úgy tűnik, egyelőre tényleg komolyan gondolja az elszámoltatást.
    Jogos a kérdés, hogy akkor nem esünk-e csöbörből vödörbe? Szerintem nem, olyan szigorúan kézbentartott bűnszövetkezetet Vona nem tud kialakítani (nincsenek hozzá emberei), amilyen a jelenlegi fidesz.

    Miért nem szavazok “demokratikus” pártra liberális létemre? /Nem a jelenlegi értelemben vagyok liberális, hanem a ‘Leben und leben lassen’ jegyében… /

    Ezek a pártok most nem akarnak hatalomra kerülni, miért szavaznék rájuk?
    Tételesen:
    MSzP – már régen fel kellett volna oszlatniuk magukat, a baloldal megújulásának /bár ugye gondolkodhatunk más kategóriában is, a bal-jobb oldal megosztás idejétmúlt, inkább a globalista(euroatlantista)-nemzeti, vagy népi-urbánus kifejezést kellene használni/ a DK-val egyetemben a legnagyobb gátjai, egyértelműen Orbán FIZETETT ellenzéke.
    DK – ugyan olyan centrálisan vezetett párt (ez egyébként érthető, GyF tanult az mszp-s időszakából), mint a fidesz, Gyurcsány politikai hobbijának kiszolgálója. GyF-nek már rég el kellett volna tűnnie a magyar politikából, ő a legnagyobb troll a rendszerben. Az, hogy az ország itt tart, GyF bűne is.
    LMP – a fidesz csicska pátja, a fidesz hozta létre, szerepe a baloldal további megosztása. Soha nem szavaznék rájuk.
    Momentum – Szintén fidesz csicska, vicces volt, hogy amikor a “pártvezér” apját ‘kirúgták’, az milyen elégedetten mosolygott a kamerákba. Valószínűleg sok olyan van a háttérben, amiről nem tudunk ezekről a fiatalokról… Sokat mond az is, hogy Fekete-Győr példaképe Orbán..
    Kétfarkú… – nekem a legszimpatikusabbak, de trollkodással nem lehet országot vezetni.

    És akkor most búcsúzom. Valószínűleg nem csak mára, ha a fidesz nyer a választáson, akkor véglegesen. Nem félelemből – de azért egy kicsit az is benne van! – hanem azért, mert ami ezen a blogon folyt, okafogyottá válik számomra. Kedvenc területem a belpolitika, de már nem lesz értelme bármit is leírni. 2012-től voltam elég aktív hozzászóló, és tényleg élveztem az itteni vitákat, sok embert ‘kedveltem meg’ ismeretlenül is, akkor is, ha sok mindenben nem értettünk egyet. Köszönet Tibor bá’-nak is, hogy mindezt lehetővé tette.

  95. 101. Observer
    Remélem, hogy a valószínűtlen eset jön be, és mégis hozzászólsz majd. Nekem mindig is tetszett, amit írtál, és nem csak amiatt, hogy gyakran egyetértettem vele.

    Én a rendszerváltástól a Bajnai-kormányig napi szinten követtem a belpolitikát. Az első választás előtt 13 évesen minden párt gyűlésére elmentem, és mindegyiktől jelvényt is szereztem, legtöbbünk rózsaszín szemüvegen át nézte akkor a liberális demokráciát, a kapitalizmust és a Nyugatot. Amikor Bajnai hatalomba került, úgy gondoltam, hogy tök mindegy, mit csinálnak, egy év múlva jön a Fidesz, és mindent megváltoztat. Aztán jött a Fidesz, és azt csinálnak, amit akarnak. Én viszont akkor sem keseredtem el, mert addigra már rég nem vártam semmi jót felülről, inkább úgy próbáltam alakítani az életem, hogy minél kevésbé hassanak rá a politikusok hülyeségei és érdekharcai (és a multik). Részben ezért is írhatom le a véleményem.

    Remélem, hogy tudományos-, történelmi témákban továbbra is jó kis eszmecseréket tudunk majd folytatni, vagy legalább egy blogtalálkozón személyesen eldiskurálhatunk.

  96. 102 – Observer:
    Sajnálni fogjuk, ha tényleg elmész, legalább is én megértem a mai gondolatod. Aztán majd kiderül a gyakorlat.
    Én állandóan mondom, hogy szarok elmenni szavazni, de persze nem tartom be, mert nem bírom ki, hogy “ne szóljak bele”. Én már négy éve is a Jobbikra szavaztam, most is arra fogok. Nem azért, amit oly szépen levezettél, hanem mert a remény hal meg utoljára, meg aztán magyar vagyok (ami segíteni nem tudok).
    A képlet oly egyszerű és annyira igaz, hogy az ember agya felforr. Heller Ágnes (aki aztán tényleg elég zsidó, tősgyökeres urbánus, és egyáltalán nem népi) már fél éve megmondta, a Jobbikkal összefogva egyetlen egy ellenzéki jelöltet kell állítani Orbánnal szemben. Ezt diktálja az elme és így akár kétharmadot is el lehetne érni, és akkor percek alatt vissza lehet fordítani mindent. De nem, ők hülyére taktikázzák magukat az emberiség megrontójáért, a pénzért.
    Félni senkinek se kell. Azzal kezdenék, hogy személyesen engem vennének meg, vagy félemlítenének meg. Persze megvenni nem lehet. A megfélemlítésere pedig azt válaszolom, hogy majd meglátom, hogy lesz-e értelme az ellenállásnak. Valószínűleg nem, mert ilyen szar “ellenzék” mellet mi a fenét akarhatnék? Miniszterelnöknek egy Széll Bernadettet, vagy Karácsony Gábort? Az évszázad vicce! Hogy Vona Gábor korumpálható-e azt nem lehet kitotózni. A hatalom csak az igen erős egyéneket nem tudja kikezdeni.
    Nade, még nincs veszve minden. Lehet, hogy a nagy tömegek kollektíven megoldják a dolgot vasárnap. Mint már írtam, a Jobbikra szavazok, de egyéniben csak akkor ha az én körzetemben ő a legesélyesebb. Tegyen mindenki így. Rákosi Mátyásra is szavaznék, ha megbuktatná Orbánt, mert ennél károsabb vezetőnk nem volt I. István (egyeseknek szent) óta.

  97. Hát nem tudom. Annyi biztos, hogy anno Bajnai alatt az exemmel két fizetésből nemigen jöttünk ki, a rohadt magas szja, meg az elvárt jövedelem, meg a szuperbruttó miatt. Állandóan balhéztunk, a végén szét is mentünk 2012-ben emiatt. Ma egymagam megélek és most ismét családalapításban gondolkodom. Ügyeskedni mindíg is kellett a vállalkozóknak és kell ma is, ebben semmi változás nincs sajnos. Öcsémék 10 millát kaptak mert bevállaltak egy 3. gyereket, egyébként mind a 3-nak minden ingyenes (tankönyv, kaja, ilyesmik). Ők is jól elvannak. A felesége tanárnő és szidja Orbánt, mint a bokrot, pedig anno 180 eFt-t keresett és ebből 36% szja-t meg járulékot vontak tőle, most 480 a bruttója, amit a gyerek kedvezmények miatt nagyjából nettóban meg is kap.
    Nekem ez a véleményem, én ezt tapasztalom.

  98. 102-103: Egyelőre még itt vagyok. 🙂

    “Azzal kezdenék, hogy személyesen engem vennének meg, vagy félemlítenének meg.”

    Tibor bá’, belőled – /ne haragudj meg érte/ – a korod miatt nem fognak mártírt csinálni. De majd kapsz egy NAV ellenőrzést, hogy lefoglalhassák a számítógépedet, mindennel, ami abban van.
    Orbán Viktor – alapvetően meglepő módon – legtöbbször bejelenti, hogy mik lesznek a következő politikai lépései, és ez most egyértelműen a politikai leszámolás. Először a civil szervezetek, aztán a pártoknak a nem megvehető/zsarolható emberei, a nagyobb ellenzéki hírportálok újságírói és sorra fognak kerülni a kisebb blogok is. Amúgy is a folyamatos háborúzáshoz kell ellenség is, lehetőleg olyan, ami nem tudja megvédeni magát.

    De valójában inkább a csalódottság motivál, én egy jobb, tisztességesebb, értelmesebb társadalomban szeretnék élni. Ha ezt most nem sikerül elérni, nincs értelme megszólalni.
    “Inter arma silent musae ” – ‘háborúban hallgatnak a múzsák’.
    Még ha győzne is az ellenzék, a lelkek erodálódását, a gyűlölködő szembenállást évtizedek alatt lehetne csak helyrehozni. Ha lehet egyáltalán…

    104: “én ezt tapasztalom”
    Magam részéről anyagi tekintetben egyértelműen a NER haszonélvezője vagyok, családi szinten kb. duplázódott a jövedelmünk, ha mindent összeadok.
    De nekem nem a pénz a legértékesebb dolog az életemben… 😉

  99. 105 Observer
    Na, most megleptél!
    Nemrég még nekem írod, hogy abbahagyhatom a duzzogást, pedig én csak egy kis pihenőt tartok, és nincs is szándékom addig előjönni, míg le nem zajlik a választás, mert minden a belpolitika körül fortyog, és nagyon unom, mert ismerőseim sorra vesznek össze anélkül, hogy egymás véleményét egy picit is megváltoztatnák.
    Leszavazunk, aztán majd meglátjuk mire jutunk.
    Te meg soha se mondd, hogy soha! 🙂

  100. 106: “majd meglátjuk” – hogy a választók okosabbak-e, mint a pártvezérek. Neked jó pihenést. 🙂

  101. 104 – solouse:
    Ha neked az élet csak abból áll, hogy mennyi a jövedelmed, akkor nem érdemes veled foglalkozni. De hadd vessek fel néhány dolgot.
    Megcsúszol a fürdőszobába, elvágódsz és a fejed bevered a mosdóba. Szörnyen fáj, szédülsz. A feleséged bevisz a honvéd kórház sürgősségijére. Ott órákig rád se nézek. 8 órával később megállapítják, hogy van egy vérömleny az agyadon, amit le kell szívni. Reggel az első dolog, hogy bevisznek a ütőbe. Addigra a fél tested béna. A műtét után a feleséged utánanéz az interneten, kiderül, hogy ilyen esetben rendkívül fontos a vérömlenyt minél gyorsabban eltávolítsák, mert akkor nem áll elő egy életre szóló lebénulás. (ez nem kitalált történet)
    Az ukrán határ mentén sok ezer kettős állampolgárt jelentettek be állandóra. Egy-egy házban 200 ember is “lakik”. Ezt jelentették a (fideszes) hatóságoknak, akik közölték, hogy nem tartozik rájuk. Ez jogállam? Ezt a bizonytalan jogi helyzetet a fizetésed kompenzál? Ha véletlenül vitád támad egy polgártársaddal, annak lesz igaza, esetleg sok milliós témában, aki lefizeti a bírót. Csak hogy tud, mi várható.

  102. Nos. Amit írsz az mióta az eszem tudom így volt. A kórház is, a bíróság is, de tovább megyek, az oktatás is a szadeszes időkbe, stb. Az egyedüli különbséget továbbra is abban látom, hogy Bajnai alatt alig volt lóvé, most meg van. Nyilván külföldön még több a lóvé, ezért is lépett le 600 ezer fiatal. Merthogy őket is a lóvé érdekli, inkább mint teszem azt a migránsok. Akik itt még egyenlőre nincsenek olyan sokan. Mégtovább, akik azt fújják, hogy Orbán lop, azokat is nyilván a lóvé érdekli. 🙂

  103. 109.
    Lóvé ?
    Há te roma vagy,vagy gádzsó ?
    Há mirül beszélsz te ?
    Az én lóvém kétszer annyi volt b. alatt ,mint most,
    de még sem írom,ejtem ki a nevét ,sem a gy.f.-ét sem .
    De ettől még a mostani gádzsó (v. roma v. ki tudja micsoda ) sem jó .
    Ő a “kiskanász” .Nem akad jobb nála .
    Nyirkai jóslat :
    http://tudatraebresztes.blog.hu/2015/12/06/nyirkai_joslat_2015

    “Sehonnani bitang árulók ínségbe, romlásba döntik a nemzetet.”
    „Csak alantas szolgálatok maradnak, égbekiáltó árulások. Lesznek, kik alattomos ellenséggel fújnak egy követ. Bevezetik a hét tevét, hogy az innen köpködhessen lángot-a bikát nyergelő asszonyra.”
    Tizen évvel ezelőtt ,mikor először olvastam e jóslatot,akkor azt mondtam ,na jó ennyi elég .
    Mit keresnének itt az arabok,hogy aztán a zsidókra támadjanak,akik nincsenek is itt?
    Ma már másként látom .
    Fogadni mernék ,de úriember biztosra nem fogad…

  104. Furcsa, hogy mindenki a demokráciát félti, ami sose létezett. Nekem ugyan tökmindegy, akkor is szívás lesz ha akárki jön is. Ezt már számtalanszor kitárgyaltuk. Orbán vagy Vona tökmindegy. Se ez se az nem véd meg se az atomháborútól, se a klímagebasztól. Akkor most min vekengeni? Ui. A lóvét egy ismerősöm nyikhaj hazafiától hallottam, aki svájcba készült merthogy ez a szar ország nem fizeti meg az ő zsenijét. Állítása szerint ő nem fogja elrartani a cigókat meg nyuggereket, – így mondta – inkább kimegy svájcba, ott legalább van lóvé. Hozzáteszem itthon is igen jól keresett. Hát ez van a mai ifjak agyában, mindegy ki a miniszterelnök, ezen változtatni nem tud.

  105. 108. Tibor bá’

    OPNI-ban volt egy rendkívűl korszerű Stroke központ.
    Hát franyó nem bezáratta?
    Agyvérzés kezelés szakszerűsége rendkívüli fontosságú, hiszen a betegek nyomorékok lesznek ha idejében nem kezelik. Viszont ha időben kezelik, nagyon jól fel tudnak épülni belőle
    Agyvérzés kezelő helyeknek mindenhol egy-két órás elérhetőségen belül kellene lenni.

  106. 109: “Az egyedüli különbséget továbbra is abban látom, hogy Bajnai alatt alig volt lóvé”

    2008-as világgazdasági válságrul osztán hallottál-é? Mer azután vót kormányfő a Bajnai, hogy asztat lekezelje…
    Osztán arrul hallottál-é, hogy 7 milliárd eorót kapott az Orbán kormány az EU-tól, oszt abbul van a pénzbőség? 😀

    Bár bizonyára semmi ilyenről nem halottál még. 😉

  107. 113.
    Ha már ennél a formánál maradtunk:
    Osztán 2008 előtt mé nem volt pénzbőség? Osztán mé azzal jön minden féleszű balos, hogy nincsenekis migránsok? Osztán mé akarja mind befogadni őket, ha nincsenek is? Osztán, ha ide csőstül jönnek majd a szomálaiai békés milliók akkor ki a f**zom fog itt demokráciát csinálni-e?

  108. 114: 😀 Jól nyomod…

    2008 előtt is volt pénzbőség. Akkor tudtam új kocsit venni. 😉 Aztán azóta se… 🙁

    Migránsokkal meg ne riogass. Uncsi.

  109. 115.
    Uncsi, de ijesztő. Voltam lent a határnál 2016-ban. Láttam mi volt ott. És nagyjából tudom mi várható. Hát nekem meg 2012-től érezhetően jobb. Kinek mi.

  110. 116- 117 + Tibor bá’:

    BÁRKI jobb lenne, mint Orbán.

    Csak egy a bökkenő: ez a BÁRKI nevű alak nem indul a választásokon.
    Meg ugye -na, -ne, -ná, -né.
    Esetleg, lehetséges, talán, valószínűleg.

  111. 116: “2016-ban. Láttam mi volt ott”

    Hát még ha 2015-ben lettél volna, az volt ám igazán durva. 😉

    —–

    Leragadtatok 2015-nél. Azóta sokat változott Európa hozzáállása a migrációhoz, mind a lakosság, mind a vezetők részéről. /Még azt is elismerem, hogy Orbánnak ebben a dologban jelentős volt a szerepe – ő volt a “faltörő kos”./
    A 2015-ös migrációs hullámhoz hasonló nem fog bekövetkezni, ha a gazdasági-politikai tényezők nem változnak meg brutálisan.

    De ha mégis jönnek a globális éghajlatváltozás miatt, addigra már mi is megyünk a levesbe:

    https://qubit.hu/2018/04/05/ontsunk-tiszta-vizet-a-poharba-magyarorszag-nem-viznagyhatalom
    “ha csak a belső készletet nézzük, akkor 608 köbméterrel a világ 180 adattal rendelkező országából csak a 150. helyen áll Magyarország, Európán belül pedig egyedül Máltát és Moldovát előzzük”

  112. 118: De kemény, hogy ezt így kijelented. Nem fog bekövetkezni. Már megnyugodtam, mert még a NATO nevű védelmi (muhahaha!!) szervezet is 60 millió migránccsal számol 2020- ig.
    Trampli meg épp tegnap rendelte a Nemzeti Gárdát a mexikói határra.

    De, nem is kell egy újabb migri- hullám- elég lesz bőven, ha a már bejutott 2- 3 millió terroristából (bocsánat, katonakorú férfiból), az évi 10.000 brüsszelisztáni kvótás hulladékot nálunk szándékoznak lerakni. Plusz családegyesítés meg 3. feleség, 8. gyerek, 47. unokatestvér, stb…

  113. 119: Kedvelem az optimizmusodat. 😀

    Az igaz, hogy én sem rendelkezem jóstehetséggel, de te sem. Az viszont tény, hogy az EU hozzáállása alaposan megváltozott a 2015-ös állapothoz képest.

  114. 120:

    Ja, megváltozott: mindenki igyekszik szabadulni tőlük- gy.k.: kötelező kvóta.
    Már akkor is erre lett kitalálva, okoska.
    Csak szavazni kell róla, Brüsszelisztánban- és nem kerül ca. 2 millió repülőjegybe hazaküldeni a hulladékot.

  115. 117 – Ouse M.D.:
    Nézd én leszarom a témát, mert hamarosan elmegyek, de ti itt maradtok. Nem az a lénye, hogy Orbán lop, és mennyit lop. Az se lényeges, hogy mennyi a lóvé, és hányan hagyják itt az országot. És az se számít ki, hány migránst fogadott eddig be, többnyire pénzért. A lényeg a KARAKTER. Orbán lelki világa pontosan megegyezik Rákosi Mátyáséval. Én éltem Rákosi alatt. Tudom mit beszélek, és van némi emberismeretem is. Fogsz te még nekem igazat adni, de akkor már késő lesz. Én csak annyit tudok neked mondani, hogy azok a magyar prolik, akikre támaszkodva Rákosi megteremtette a Fordulat Évét. Nyolc évvel később az életüket adták, vagy kockáztatták, hogy megszabaduljanak Rákositól, és egy se ismerte el, hogy személy szerint ő is elősegítette a Rákosi rémuralmát. Te se fogod.

  116. 123:

    Nosztalgiázol Tibor bá’, hiányzik a fiatalságod.
    Hiába volt Rákosi- kor , mindenkinek a tizen- huszonévei hiányoznak.

  117. 124:
    Ennél azért többet néztem ki belőled. 🙁

  118. Senki se lát a jövőbe. Ki tudja, hogy mondjuk Vona nem lesz-e még rosszabb? Meglátjuk hamarosan! Rákosit aránylag könnyen meg lehetett buktatni, megtette a belső ellenzék anno Moszkva támogatásával. néhány százezer migráns keményebb dió szerintem, de nyilván én sem tudhatom előre. Szerencsére nem mi döntünk, hanem az istenadta nép. Ez az úgy féltett demokrácia lényege ugyanis. 🙂

  119. 123 Tibor bá’

    “Nézd én leszarom a témát, mert hamarosan elmegyek,…”
    ??

  120. 126 solouse

    “Rákosit aránylag könnyen meg lehetett buktatni, megtette a belső ellenzék anno Moszkva támogatásával.”
    Nem ismered és/vagy érted az akkori történelmet. 🙁

  121. Ouse, szerinted a tömeges migrációnak mi az oka. Mi minek a következménye, mi miért történik. Amennyiben ezzel nem vagy tisztában csitulj el légy szíves, mert olyan embereket idegesítesz fel, akik tisztában vannak azzal, hogy az európai gyarmatszerzési vágy leginkább annyira hibás a kialakult helyzetért, mint az amerikai. A lényege nagyban hasonlít a Palesztin-Izraeli konfliktushoz, aminek soha a büdös életbe nem lesz addig vége, míg valamelyik nemzet írmagját ki nem irtotta a másik nemzet. Jelenleg Izrael a nyerő…..

  122. 127:
    Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem érted? Akkor miért játszod meg? Vagy annyira bunkó vagy, hogy nem érzed mi az udvariatlanság?

  123. Tudjátok mikor a saját apátok vagy anyátok torkát vágják el a szemetek előtt, és mondjuk tíz évesek vagytok, lehet hogy ti is vérbosszút esküdtök ha egy külső hatalom más vallású képviselője hatalmaskodik felettetek. Nem véletlen történnek a dolgok, nem spontán hanem mindig minden valami ok miatt történik. Én nem a muszlim terroristákat védem. De fel kellene fogni épp ésszel, hogy bizony van aki bosszút áll a sérelmeiért, és erre akár az egész életét felteszi egy lapra.

  124. 123 Tibor bá’

    “…mert hamarosan elmegyek,…”

    Ez fogott meg. Mi a baj?

    A túlhevült vita nem érdekel. Kevés információtartalma van.

  125. 129:
    Hogyhogy mi az oka?

    1) Túlnépesedés
    2) Amerikai- nyugati imperializmus és neo- kolonizáció

    Hogy mi miatt jönnek, mint kés a vajon (segítséggel, papírok nélkül, okostelefonnal , stb):

    1) Amerikai (CIA) média és NGOk (persze, nem NGOk, hiszen Dzsordzsi bácsi rengeteg lóvét kap az USA külügytől, már évtizedek óta USAid keretében)
    2) Lefizetett, zsarolt, balf@sz brüsszeli és ejrópai politikusok (alkoholista Juncker, NSA- spicli Merkel, amerikai báb Macron, May…)
    3) Idióta polgárok, akik egy két bociszemű kisgyerek láttán ölelgetik a katonakorú fiatal férfiakat

  126. 115.Observer
    …”Migránsokkal meg ne riogass. Uncsi.”
    Observer, ezt nem hittem volna rólad!
    Ennyit ér az életed?
    Csak ennyire érdekel -azaz bocs, nem érdekel – téged saját, személyes sorsod? Családod sorsa?
    Uncsi, Observer? Hidd el nekem, hogy ezzel kéne keljen és feküdjön minden európai polgár, akinek kedves az élete, és aki képes látni, de legalább sejteni a közelgő rettenetes jővőt.
    Ha nálunk, az ACÉLKEMÉNY Izraelben a sáskák ksajátitották a tel-avivi Central Bus Terminal egész környékét, ahova sötétedés után fehér ember be nem menne, és NEM birunk velük, akkor mit fognak ezek a migránsok a te puha társadalmaddal csinálni, te jóságos úristen?
    Van fogalmad ,hogy mi vár rád, Observer?
    Még rágondolni is rossz!
    Uncsi?!

  127. n/a, (132)

    “…mert hamarosan elmegyek,…”

    “Ez fogott meg. Mi a baj?”

    Idős már és meghal. Erre gondolt, míg a mi fiatalabbak itt maradunk.

    balint,
    Európa csak látszólag gyenge. A muszlimság, mint vallás, mint ideológia, kiírtás előtt áll.
    Nem sok idő már, szívből kívánom neked, hogy meglásd.

  128. 135.Gyarmathy
    …”Európa csak látszólag gyenge. A muszlimság, mint vallás, mint ideológia, kiírtás előtt áll.”
    A próféta szóljon belőled.

  129. 135- 6:

    Helyesen:
    a muszlimság, mint az egész emberiség- hamarosan kiirtás előtt áll.
    De addig is, még rengeteg gyilkolászást, nemi erőszakolás, gyerekházasságot, pedofíliát, terrortámadást köszönhetünk még Mohamed proféta hű követőinek.

  130. 134: “Ennyit ér az életed?”

    Az én életemben már ebben az országban nem lesz számottevő létszámú muzulmán tömeg. Bármennyire is riogatnak vele.
    A gyerekeimet meg arra nevelem, hogy időben lépjenek le innen, mert itt amúgy sincs jövőjük.

    Ami ennél sokkal izgalmasabb lesz nálunk rövid távon, azt a gyerekorvosnál szoktam látni – az odavitt gyerekek 70%-a cigány (persze ez nem reprezentatív, a rossz életkörülmények miatt valószínűleg betegesebbek, mint az általában jobb anyagi körülmények között élő ‘fehérek’).

  131. 134. bálint, Observer

    “Van fogalmad ,hogy mi vár rád, Observer?”

    Ezt kellene megnézni:
    https://www.youtube.com/watch?time_continue=14&v=dc6OTyTZgWY

    “Le fogjuk igázni Európát…”

    És ez nem egyszerűen vallási fanatizmus, hanem európa elleni gyűlölet.
    Ezt nem én mondom, hanem Hannah Arendt Intézet filozófusa is úgy látja, nem iszlamofóbiáról kellene beszélni, amikor a terrorizmusról gondolkozunk, hanem egy szélsőséges, nyugati-civilizáció gyülöletről, vagyis tulajdonképpen a kereszténység gyűlöletéről.

    És az ENSZ-től az EU-ig mindenki ezeket akarja importálni.

    Most lehet azon rugózni, hogy Orbán őszintén vagy megtévesztésből migráns ellenes, de az tagadhatalan, hogy övé az egyedüli hangos és érthető hang, ami kritizálja a globális migráns-politikát, és talán pont miatta egyre többen veszik a bátorságot, hogy megszólaljanak a migránsáradat ellen.

    És, Observer, mielőtt Nyugatra küldöd a gyerekeidet, azért nézd át a nyugati országok demográfiai statisztikáit… Az a Nyugat, amire mi mindig vágytunk, ezzel az öregedő generációval örökre el fog tűnni. Nem születnek fehér gyerekek. Úgy fog kinézni, mint Dél Amerika…. a felső 1 % fallal körülvett városrészekben, a többi meg ahogy tud… Fizetése nagyrészét arra költi, hogy a gettóktól minnél távolabb kerüljön.
    Az állami iskolákban már szinte alig van oktatás…

  132. A múltkor balint ajánlott egy sorozatot az európai muszlimokról. Nem emlékszem, hogy az egészet belinkelte-e valaki, úgyhogy megteszem én. 4 rész, összesen 3 óra, angol felirat.

  133. 140.Jani
    Le a kalappal, Jani, hogy vetted a fáradtságot, kikerested és közzéteszd ezt a hatalmas riporteri munkát.
    A kérdés csak az, hogy ez mennyiben hat majd, mennyiben képes felrázni az átlageurópai polgárt, miután végignézi-hallgatja az imámok kendözetlen, őszinte-hiszen ők biztosak voltak abban, hogy egy ” magukfajáva” beszélnek – terveit Európát és keresztény lakosainak szánt jővőképét.
    Szegény Zevi Yehezkel, az életét tette kockára, a riportsorozat miatt az iszlám fathwa alá helyezte, egy társaságba került Salman Rhusdi-val, kit szintén halálra itélt az iszlám, ugyhogy ő soha többé nyugodtan külföldre nem mehet, hacsak úgy elmaszkirozva, hogy saját édesanyja sem ismerne rá.
    Csak remélni lehet, hogy sorozata eléri célját, a szemnyitogatást, és megérte a halálos itéletet.

  134. 141. bálint

    “Csak remélni lehet, hogy sorozata eléri célját”

    Remény…

    Az a baj, hogy ahol még nincs “elég” migráns, ott csak a politikai játék részének tekintik a migrásozást, ahol meg van “elég” az már túl sok, és megállíthahatlannak tűnik a folyamat.

  135. 142. lehettem volna valaki
    …”, és megállíthahatlannak tűnik a folyamat.”
    A ti sorsotokról van szó!!
    Ha miután megnézted a sorozatot, és TE MAGAD a folyamatot megállithatatlannak itéled, akkor már eleve feladtad, halálra itélted sajátmagadat és családodat, hiszen sorsod tulajdonképpen csakis és kizárólag TŐLED függ!!!
    Az országaitokat elözönlő sáskahad miért nem adja fel makacs, mindennel dacoló nyomulását, gondolj bele!?
    MERT CÉLJUK VAN!
    Azt mondják, egy kép ezer szó helyett beszél.
    Láttad a videót?
    Mi kell még történjen veletek, ahhoz, hogy megértsétek a közeli, nagyon közeli jővő véres igazságát: VAGY TI , VAGY ŐK!

  136. 134 Bálint

    Teljesen egyet értek veled, a legnagyobb veszélyt most Európára és hazánkra is a muszlim horda jelenti. A nyugati országok gyermektelen vezetői – mint akik meghibbantak – a saját állampolgáraikkal szemben sokkal több jogot adnak a “szegény menekülteknek”. És a lefizetett médiáikkal megtévesztik a jóléttől eltunyult lakosságot, hogy ez emberbaráti és keresztény kötelességük. Közben a bevándorlók lassan már nem is titkolják igazi céljukat: Európa leigázása és iszlamizálása.

    Kis hazánkban (ahol annyira tombol a diktatúra, hogy a regnáló kormányt, annak vezetőjét és tagjait nyíltan fenyegetik lámpavasakkal és börtönnel), a fél ország nem a közelgő veszéllyel, hanem Orbánnal van elfoglalva: “Mindegy ki, csak Orbán ne!” Ebben az a szomorú, hogy a fideszesek éppúgy mint a jobbikosok hazájukat szerető, normális életet élő emberek. A liberális ellenzék eddig nem tudta szétbomlasztani a nemzeti egységet a mérsékelt Fidesz és radikális Jobbik szavazóit. Hiába próbálkoztak Orbán démonizálásával az emberek zöme felismerte a veszélyt. Viszont Vonával sikerült elhitetniük, hogy lehet ő még miniszterelnök, csak Orbánt kell kiiktatni. Innentől kezdve a két nemzeti oldal egymásnak esett, míg a globalisták a háttérben röhögnek.

    103 Tibor bá’
    “Rákosi Mátyásra is szavaznék, ha megbuktatná Orbánt, mert ennél károsabb vezetőnk nem volt I. István (egyeseknek szent) óta.”
    123 Tibor bá’
    A lényeg a KARAKTER. Orbán lelki világa pontosan megegyezik Rákosi Mátyáséval.

    Nocsak, ezek szerint ha Rákosira szavaznál, akkor Orbánra szavazol??

    Légyszíves magyarázd meg nekem hülye birkának, ha Orbánnál semmi más nem számít, csak a Karakter, akkor Vonánál az miért nem számít? Neki elnézhető Allah ill.
    az iszlám dicsőítése, kapcsolata a muszlim terrorszervezettel? Elgondolkoztál azon, hogy vajon mit kellene tenned vagy mondanod, hogy a Szürke Farkasok éljenezzenek téged? Nem zavar, hogy a napokban vallották be, hogy sosem voltak radikálisok, csak úgy tettek? Míg a pávatáncon fel vagy háborodva, a szélkakas szédületes pörgése nem zavar?
    Igaza van Bogár Lászlónak: Sertés elvtársak szavazzatok a böllérre!

  137. 143. bálint

    “A ti sorsotokról van szó!!”

    Én tudom, csak azok “nevében” írtam, hogy megállíthatalannak tűnik a folyamat, akik már feladták, vagy csak politikát látnak benne.
    Aztán valószínűleg egy idő után valóban megállíthatalan lesz.

  138. 144. Indián lány

    Igazad lehet…
    Vona itt a fekete ló… Igazán senki se tudja, hogy mi van a kabátújjában, de azzal már mindenki tisztában van, hogy a hatalom érdekében legalább annyira hajlandó mindenre, mint Orbán.
    Azt nem tudom, hogy hogyan tudja összerakni újdonsült európaiságát a törökök felé való elkötelezettségével, de ez legyen az ő gondja…
    És úgy érzem, hogy maradjon is az ő gondja, és ne a miénk.
    Ugyanis hatalomra kerülésével egyszerre tudná kielégíteni a török/arab és az EU-s igényeket, úgy hogy közben kívülről valódi hősnek tűnik…

  139. 141: “mennyiben képes felrázni az átlageurópai polgárt”

    Az európai átlagpolgár le van szarva, tök mindegy, hogy miről mit gondol.

    Európában a muszlimokat majd akkor fogják helyretenni, amikor a tevékenységük mérlege negatív lesz a kapitalisták szempontjából.
    Ugyan úgy lesznek sortüzek, ha az kell, mint amikor a munkásokat, vagy az agrárproletárokat verték le, amikor az érdekük azt kívánta.
    Az, hogy a riportok zavaros fejű hőzöngőket mutatnak /mi meg rémüldözünk/, nem számít nekik, egész addig, amíg a többségük dolgozik, vagy más módon hasznot hajt a számukra.

  140. 147. Observer

    “Európában a muszlimokat majd akkor fogják helyretenni, amikor a tevékenységük mérlege negatív lesz a kapitalisták szempontjából.”

    A kapitalisták már megszedték magukat.
    Ha több pénz kellene nekik akkor nem így próbálkoznának.
    A muzulmánokkal egyszerűen az európai középosztályt akarják felszámolni, mert már nincs szükség rájuk.
    Amire szükség van egy alcsony intelligenciájú tömeg, amelyik megszokta hogy erőből és aggresszivitássak vezetik, és nem pofázik vissza.
    Az európai középosztál az egyetlen kihívója a háttérhatalomnak, és így próbálnak megszabadulni tőlük…
    A “kapitalistáknak” már nem pénz kell, hanem a korlátlan hatalom, ami ott kezdődik, hogy MÁSNAK ne legyen pénze.
    Erre megy ki a népességcsere, amit az ENSZ már 1998 óta tervezget.

    Szóval a muszlimoknak akkor fogják elkenni a száját, amikor a mocskos munkát elvégezték…. Addig a rendőrség is látványosan szemet húny a legbrutálisabb bűnök felett is…

    Emlékszel, amikor vagy 5 éve valaki leköpött egy zsidót Budapesten mert gyalázta a magyarokat?
    Majnem küldték a B52-eseket…

    Most egymás után ölik a zsidókat az arabok, emeletről lökik ki, megkéselik, aztán felgyújtják, stb, de a média ezerrel igyekszik eltitkolni…
    Szóval akkora horderejű dologról vab szó, amiben més a zsidók is feláldozgató bábuk lettek…

    El kellene gondolkodni, hogy végül is mi folyik itt…

  141. 144 – Indiánlány:
    Ha nekem magánbeszélgetésben mondod ezt el, akkor kimegyek a szobából, mert alkalmatlan vagy velem való vitára. [pl. Légy szíves magyarázd meg nekem hülye birkának, Nocsak-kal kezdődő mondat.] Hogy válaszolok annak oka a nyilvános kihívás.

    Ha két ember karaktere megegyezik, az nem azt jelenti, hogy azonos helyzetben egyformán döntenek, mert más tényezők is léteznek. Például a két élet között eltelt 70 év, vagy egészen más nemzetközi viszonyok, vagy anyagi függőség, stb.

    Mielőtt felteszel nekem kérdéseket, a kérdés alapját képező vádat bizonyítani kellene. Ilyen például Vona Gábor kapcsolata terrorszervezettel.

    Történetesen hallottam Vona Gábor válaszát a kérdésre. Orbán radikalizálódott, ő pedig mérséklődött. Belátta, hogy nem helyes út a szélsőség. Ez miért lenne hiba? A pávatánccal nem azonos. Pávatánc az, amikor függetlenül a valós nézetedtől úgy táncolsz, ahogy az adott pillanatban az a legcélszerűbb.

  142. 149:

    Ez az ÉV VICCE Tibor bá’!

    Szóval Vonat Gábor bármit megtehet- röpke 2 év alatt 180 fokos fordulat- de ő, aztán igazi belátó személyiség és neki ez elnézhető :DDD
    Törökül dícsérni Allahot egy pápa elleni merényletet elkövető iszlamista szervezet előtt, meg iráni foradalmi gárdistákat választási megfigyelőnek behívni- majd pár évre rá Heller anyóékhoz dörgölőzni.

    Szakadok:DDD

  143. Tibor bá, te még belemész vitába a fidesz fanokkal? Én már nem, minek? Böfögik fel a hazug, aljas fidesz propagandát. Persze lehet nem tudatosan, de az jól látszik, hogy csontig átjárta őket. Talán úgy, hogy észre sem vették. Jól dolgozott a habony művek.
    Ahol pedig nem hatott a propaganda, ott hat a megfélemlítés, az elégtétel beígérése, az egzisztenciális fenyegetés.

    Adj magadnak még pár nyugalmas évet és ne foglalkozz belpolitikával. Főleg ha az ország népe két nap múlva újra megválasztja gigatolvaj, erkölcs nélküli, semmirekellő kifosztóit. Persze tudom, nem szorulsz az én tanácsaimra.

    Observerhez csatlakozva – bár én nem voltam olyan nagy kommentelő – lassan én is búcsúzom. No nem félelelemből – mivel nem is otthon kell boldogulnom és egyelőre nem is készülök haza – hanem okafogyottság okán.

    Soluose és még néhány fidesz fan szerint milyen jó, mivel több a zsé jelenleg. Hát élvezzétek ki gyorsan, mert nem tart sokáig. Rohamléptekkel közeledik a zsellérsors. A kivándorlás a rohadó nyugatra tovább folyik, vagy fel is gyorsul, az EU ki fogja zárni az országot és a gazdaság ebbe és a tehetségtelen csak seggnyaláshoz értő ‘elit’ -nek köszönhetően össze fog rogyni. Nagyon rossz idők jönnek számotokra, szívni fogtok, mint a torkosborz.

    A nyugaton élő és dolgozó társaimhoz pár szó, mivel nagyon sokan olvassák ezt a blogot. Ha még nem tettétek, nagyon gyorsan intézzetek állampolgárságot ott, ahol talán már hosszú évek óta éltek és dolgoztok, hacsak nem akartok olyan helyzetbe kerülni, hogy az EU-ból kidobott ország polgárát hazatoloncolnak a gazdaságilag összeroskadt, diktatúrába süllyedt kis Hazánkba.

  144. 150: “Szóval Vonat Gábor bármit megtehet”

    Elég sok interjú van a neten Vona Gáborral. Párat meghallgathatnál.
    Nem olyan hülye az a pasi, mint ahogy te gondolod róla a fidesz propaganda alapján.

  145. 140. Jani

    Köszönöm a linket! Továbbitom az ittenieknek. Igy valószinü sokkal érdekesebb lesz számukra, ill jobban érthetö, angol felirattal.
    Különösen érdekes volt számomra a Malmöi “tudósitás”.

  146. 152. Observer

    “Nem olyan hülye az a pasi..”

    Senki nem mondta, hogy hülye…
    Sőt !
    Nézd meg, majd egymillió embert vezetett az orránál fogva legalább 8 évig…
    Nem kis kreativitást igényel, hogy 8 évig eltitkolja, hogy “nem azok voltunk mint akinek látszottunk”… Gyurcsány csak az “utolsó pár évet” hazudta végig.

    Az “Jobbik” amelyik a párt gerincét adta (mindkét értelmében) vagy nem fog szavazni, vagy a Fideszre szavaz… Szépen beállnak Morvai mögé, mert ő, és még néhányan tartják magukat az “eredeti” jobbikos értékekhez.
    Aki megmarad Heller Ágnes kebelén, azok úgyis főleg az átcsábított MSZP-sek, akiknek már mindegy, hogy hol vannak.
    És ugye azt is tudjuk, hogy Heller Ágnes nem kampányolt volna a Jobbik mellett, ha nem tudta volna PONTOSAN, hogy ki mellett kampányol.

  147. 153. Róka
    Nem tudom, hogy hol találtam az alábbi linket, elnézést az ismétlésért, ha ezen a blogon. Mindenesetre érdekes látlelet a svéd helyzetről egy fiatal sráctól.

  148. 151 – Gyarmathy:
    A kampány szünettel itt is, vége szakad a belpolitikának. Abban igazad van, hogy nincs értelme a Fidesz birkákkal vitatkozni, de ezt én nem engedhetem meg magamnak, mert akkor a csendes többség, vagyis azok,akik csak olvasnak, azt feltételezhetik, hogy egyetértek a birkákkal, vagy ami még talán rosszabb, hogy a birkáknak igazuk van. — Ouse M.D. -nek ezt írtam:

    “Nem lényeges, hogy Orbán lop, és mennyit lop. Az se lényeges, hogy mennyi a lóvé, és hányan hagyják itt az országot. És az se számít ki, hány migránst fogadott eddig be, többnyire pénzért. A lényeg a KARAKTER. Orbán lelki világa pontosan megegyezik Rákosi Mátyáséval. Én éltem Rákosi alatt. Tudom mit beszélek, és van némi emberismeretem is. Fogsz te még nekem igazat adni, de akkor már késő lesz. Én csak annyit tudok neked mondani, hogy azok a magyar prolik, akikre támaszkodva Rákosi megteremtette a Fordulat Évét. Nyolc évvel később az életüket adták, vagy kockáztatták, hogy megszabaduljanak Rákositól, és egy se ismerte el, hogy személy szerint ő is elősegítette a Rákosi rémuralmát. Te se fogod.” — Szerintem ez elég világos, és értelmes üzenet egy nem túl hülye, tapasztalt, idős pasitól. Erre kaptam két extrém hülye választ, ami azt jelenti, hogy meg se értették, amit írok. Persze el se gondolkodtak rajta, mert ahhoz meg kellene az eszköz, ami nincs. 😀

  149. 155. Jani
    Köszi a videót. Már láttam ettöl a fickótól klippet. Úgy hivja magát, hogy “egy mérges blatte” ahol a “blatte” csúnya szóval bevándorlót jelent.
    (Tulajdonképpen senki nem tudja a szó (blatte) eredetét, ami a sötétebb börüekre utal. Maguk a sötétebb börüek is igy hivják itt magukat. Hogy ez a fickó miért hivja igy magát fogalmam sincs, mert attól függetlenül, hogy kicsit sötétebb haja van, mint az átlagos svéd, viszont világos kék a szeme…szóval szerintem itteni a gyerek. Sokan középsvédnek gondolják a dialektusa miatt)
    Itt a fb oldala: https://www.facebook.com/argblattetalar/

    A svéd helyzetet pedig nem lehet leirni, ezt át kell élni. A valóság és a politikusok és a MSM által közölt kép és a hazugságok…. szeptemberben itt is választások lesznek. Haha
    Nagyon sokan “másképp gondolkoznak”, de még mindig nagyon sokan pontosan ilyen “batikhäxa” mint a klippben.
    Batikhäxa: batik=utal a 60-70 évek flower power batik(kékfestö) ruhájára, a häxa pedig boszorkányt jelent. Ma a batikhäxa migránssimogatót jelent. Vannak ám szép számban.

    Remélem nem off-oltam nagyon 🙂

  150. 151:
    Hajrá,
    legyél állampolgár az iraki, afganisztáni, jemeni, ukrajnai, líbiai, szíriai mészáros
    Egyesült Kalifátusban :DDD

    Csak vigyázz, nehogy téged is megmérgezzenek, hogy rákenhessék a putyin- pincsi
    ga Zorbánra.
    Orosz atomcsapást meg tuti fogsz kapni a muszlim- niggerhorda mellé- és ezt mind az állampolgárságod adó brit(isztán) kormány intézi nektek, amerikai parancsra.

  151. 158.

    Semmiféle atomháború nem lesz, de ha lenne is, jobb elpárologni, mint sugárfertőzötten vagy egy rohadt nagy káoszban néhány hónapnyi szenvedés után megdögleni.

    Muszlim kalifátus: Az előrejelzések szerint 2030-ban sem lesz nálunk a muszlimok aránya 7-8 %-nál több. Ha meg keletről tényleg elindul a horda, mire ideérnek, (de még akkor is ott van 40-60 km óceán) addigra otthon már minden le lesz taposva.
    Cigány-Muszlim Orbanisztán. Elég groteszk, már már szánalmas, ahogy onnan próbálsz lesajnálni. 😀

    Tudod nekem angol-magyar állampolgárként van választásom. Mehetek akár Új Zélandra, Kanadába, Ausztráliába (stb) szabadon, de akár haza is mehetek, ha úgy döntök. Neked meg marad a fideszoligarchazsellér karrier. Hamarosan nem lesz kedved nevetni.

  152. Tibor bá’.
    “Mielőtt felteszel nekem kérdéseket, a kérdés alapját képező vádat bizonyítani kellene.”

    Jogos. Akkor azonban a Zorbán elleni vádakat is illene. Csak a rend kedvéért. 🙂

    És köszönöm a jótanácsot! Élvezem az életet, tegyétek ezt ti is. Itt úgyis mindenki demokrata, ne aggódjatok, nép majd eldönti mi legyen.

  153. 159. Gyarmathy

    ” Ha meg keletről tényleg elindul a horda, mire ideérnek, (de még akkor is ott van 40-60 km óceán) addigra otthon már minden le lesz taposva.”

    Ez a verzió csak akkor igaz, ha a muszlim befolyás nem növekszik tovább…
    London és Manchaster polgármesterei már muszlimok…
    És egyre több helyen fordulnak elő a politikában is…
    Mi lesz, ha rákényszerítenek az angolokra egy kötelező muszlim kvótát, és hajóval hozzák az atomsebészeket Dániából?

    A 7-8% os arányban meg ne bízz túlzottan…
    Leicester már 20 évvel ezelőtt is úgy nézett ki, mint pakisztán, de már London nagy részén is csak a túristák a fehérek… de azok is nkább már sárgák…
    A nagyobb városokban az arány már az elviselhetlenség szintjén van…
    A kisvárosok, falvak még viszonylag élhetőe, de ott meg magyarként is nehéz megmaradni… hogy aztán ott volna-e munka, az más kérdés.

  154. 159:

    Nem lesz, oké, akkor örülök :DDD

    Ha nem tűnt volna fel kamionsofőr-
    én orvos vagyok, méghozzá aneszteziológus.
    Neked meg mindössze annyi előnyöd van, hogy kettős állampolgárságod van.

    Nem saját érdem. Amúgy se jogosít fel semmire Ausztráliában, Új- Zélandon meg aztán pláne nem. Alanyi állampolgárságra biztos nem.

    Mi neked a zsellér?
    Nekem úgy tűnik, te vagy a zsellér, a háborús bűnös, amerikai báb, tleljesen agymosott (dolgoztam kint 1 évet, fullidióta népség, az orvosaik is önálló gondolkodásra képtelen protokoll- droidok) Egyesüt Kalifátusban.
    Hiába a semmit nem érő virtuális nullák.

  155. 154: “Az “Jobbik” amelyik a párt gerincét adta (mindkét értelmében) vagy nem fog szavazni, vagy a Fideszre szavaz”

    Ezzel nem értek egyet, pontosabban lehet, hogy így lesz, de ez a jobbikra szavazók számában nem lesz észrevehető.
    Hirtelen nem emlékszem, mekkora volt a jobbik eddigi legjobb eredménye (talán 16%?), ezt a mostani biztosan meg fogja haladni.

    PS : 2014-ben 24.7% volt nekik listán. Ez szerintem most is meg lesz, és kiegészül pár egyéni hellyel.
    Bár elég nehezen becsülhető, hogy a vidéki, isten háta mögötti helyeken a zombik milyen arányban vannak. Aki csak a Kossuthot hallgatja, az meg van róla győződve, hogy a világ többi részét már felfalták a migránsok, és már csak Mo. áll az áradatban, mint egy sziget, amelyet 175 km-nyi kerítés és OV vasakarata véd. Plusz, kistelepüléseken a helyi megfélemlítés is jóval hatékonyabban hat.

    De a végeredmény bizonyára OV győzelmét fogja hozni. A nagy kérdés, hogy ki tudja-e tölteni a következő 4 évét. Egyértelmű, hogy a lakosság értelmesebb részében beindult a pezsgés, már nem lehet a kibukott ügyeket a szőnyeg alá seperni.
    Sőt, az sem kizárt, hogy Simicska atombombája létezik, de a választások után akarja használni, amikor a fidesz a győzelmét ünnepli. Olyankor lehet igazán nagyot esni.

    Én két utat látok a jövőre nézve – vagy 2022-ben már nem OV lesz a ME, vagy ha igen, akkor már nem leszünk EU tagok, és orosz zsoldosok tartják fenn OV diktatúráját.
    De remélem, addigra téged már felfalnak a migránsok ott Franciahonban, és nem kényszerülsz arra, hogy kiábrándulj OV-ból. 😀

  156. 160 – solouse:
    Mire kell neked bizonyíték? A kötvényre adott állampolgárságra? Mészáros 100 milliárdjaira? A hazugságaira (Soros ügynökök már írják össze a laklásokat a betelepített migránsoknak)? Az 1300 milliárd német örökségre? A lenyúlt 3000 milliárd nyugdíj alapra? A lepukkant kórházakra? Az elvándorolt 600-800 ezer fiatal szakemberre? A világ rekord 27 %-os AFÁ-ra? A luxus stadionokra? Polt Péterre? Az alkotmány bíróság kiherélésére? A média folyamatos felvásárlására közpénzből? A közbeszerzések lemafiázására? …………..? Nagy része köztörvényes büntet. Rossz a taktikád. Más Fidesz-birkák ezeket elismerik, de “ez még mindig jobb”.— Nem tudom, tudsz-e róla, hogy (és mások is figyeljenek ide!) szuggesztív ideológiát hirdető szuggesztív diktátorok elérték azt, hogy párt-birkák még a halál büntetést is felvállalták a párt érdekében, gondolom, “mert még mindig jobb”. Fidesz-birkák számára én kötelezővé tenném Köszler Artur: Sötétség délben c. regényének elolvasását.

  157. Tibor bá, Observer
    ez az utolso két hozzászolás zseniális. Nekem már nincs kedvem beszállni a Fidesz birkák gyözködésébe, hiszen ehhez már én se tudok ujat irni, amit ti is probáltok érvként hozni.

    Egy Fidesz birkát meggyözni kb. olyan esélyes, mint meztelen csigát futni tanitani. Félelmetesen veszedelmes fajta a fidesz szavazo. Az agyukat letétbe tették mikor elkezdtek bégetni és a koponyájukba valami romlott narancslé lötyög. Mindenféle kritikus gondolkodásra alkalmatlanok, de migráncs gombra nyált csorgatnak és Orbán fotot nyalogatnak, a vezír hivoszavára pedig leküzdhetetlen kényszert éreznek a 4 évenkénti X-elésre, mert szellemi képességeik ebben nagyjábol ki is merülnek….

    De most vicc félre. A rendszerváltás ota eltelt közel 30 év. A szavazok többségének kell hogy legyen rálátása mi történt ezen idö alatt politikai szinten.
    Aki ma 2018-ban a Fideszre vagy az Mszp-re szavaz, az vagy konkrét érdekböl teszi, egyszerüen közvetlen anyagi haszna van belöle, vagy pedig totálisan gyengeelméjü. Nincs kivétel és nincs harmadik csoport.

    Komolyan nem értem, mikor Tibor bá már minden oldalrol megvilágitotta hol leselkedik a Fidesz felöl a veszély, és egyesek mint Attila meg társai ebböl mit sem hallva mint egy felhuzott kakukkosora nyomatják a non stop migráncs propagandát. MINDENT, mondom MINDENT elnéznek a Fidesznek csak mert az azt igéri nekik hogy nem enged be migráncsokat. Itt Tibor bá nagyon röviden tényleg nagyon röviden felsorolta mi szárad a Fidesz lelkén és ezek az egyenként köztörvényes bünök nem ugorják meg a Fidesz birka ingerküszöbét……Félelmetes…..
    Ma már nem lehet ugy vállalkozást inditani Magyarországon hogy ne kelljen magad a Fidesznek alárendelni. Országos szinten minden közintézmény vezetö nyilt fenyegetést kap, hogy mit tehet mit nem tehet, kinek, mit, hol nyilatkozhat és mennyi hazugságot kell kifelé propagálni. … A Fidesz majdnem mindent kisajátitott magának 8 év alatt, de ugye hogy teljes legyen a paletta, Orbán már beigérte a választások utáni “elégtételt”. Köpködünk Észak koreára és pontosan abba az irányba megyünk ezzel a felcsuti elmebeteggel. Igen egyébként nézzétek meg Észak korea sem fogad migráncsokat……hát utánozzuk már le öket 😀 Majd Paks 2 után biztos beindul a dusitási biznisz is. Az lesz a tuti kedves Fidesz birkák mikor a Mészárosnak atomfegyverei is lesznek…… 😀 😀
    Na menjetek szavazni a picsába, hiv a vezír….. egyem azt az ostoba fejeteket…

  158. 163
    observer:
    “De remélem, addigra téged már felfalnak a migránsok ott Franciahonban”

    Ez aztán az igazi gyűlölet beszéd! Ha nem ad neked igazat, akkor
    dögöljön meg.

  159. 166: “Ez aztán az igazi gyűlölet beszéd!”

    Indiánlány, te igen hülye vagy. Annyi humorérzéked van, mint egy meztelencsigának.
    Hozzád képest Attila fényévekkel feletted van agyi kapacitásban, pedig kb. ugyan azt mantrázzátok. Te még azt sem tudod, egy mondat végére miért is tesz valaki szmájlit…

  160. 166 – Indiánlány:
    Hogy mennyire sötét az agyad, arra jellemző, hogy csendes lapulás helyett még mindig okoskodsz. De, ha mindenképpen hallatni akarod a hangod, akkor adj választ a 164. alatt felsorakoztatottakra, ami csak a jéghegy csúcsa.

  161. Tehát migránsozás. Először is az összes vissza van tartva német pénz által. Mert ugye a görögök, akiket nem egyszer húztak ki a szarból, ezt sem ingyen csinálják. MI folyamatosan szarban vagyunk, de ez nem téma. Építettünk egy kerítést, amit őriztetünk. Nem a migránsoktól védjük a határt, hanem a kerítést védjük a rongálóktól. Ha amúgy is vannak akik a kerítést védik, miért nem a határokat védik kerítés nélkül? Volt valaki itt határőr anno a hidegháborús időszakban? Pontosan tudja hogy lő-parancs volt. Nincs határőrség, van kerítés amit őriznek a kormány emberei. Mi ennek az értelme? Lehet sikkasztani még többet? El lehet adni egy propagandát? Ha a letelepedési kötvénnyel bárki lehet Magyar állampolgár aki egyébként terroristákat finanszíroz, akkor mi a büdös nagy faszról beszélünk?
    Na ez a FIDESZ. Fizess és bármit megtehetsz ország lettünk. Akit ők beengednek, az rendben van, akár mekkora veszélyt is jelent bármire vagy bárkire.

  162. 169:

    Eddig mekkora terrorveszély- növekedést okoztak a 80%- ban kínai, orosz állampolgár kötvényesek?
    Se napi szintű késelések, se nemi erőszakok nincsenek, mint Merkelisztánban vagy Francia Afrikában, Londonisztánban.

    Ma még nem lehet lőni a határon. Európában, biztos, hogy nem.
    Olyan, mint a halálbüntetés vagy kinyírni egy szaros macskát.

    Bár, most ahogy kinéz, a salisburyi esetnél egy döglött macska és két tengerimalac miatt újították ki a Hidegháborút a Brit Kalifátusban.

  163. 164.
    Ez mit bizonyít?
    Hogy máshol ismeretlen a letelepedési kötvény, ez a Zorbán találmánya? Vagy ebben mi bizonyítja, hogy a Zorbáné lett a “lenyúlt” magánnyugdíjpénz? Vagy mi bizonyítja ebben, hogy nem tervezik a migránsok betelepítését, hiszen még az ellenzék maga is elusmeri ezt. Más milliárdos tán nincs? A Gyurcsány tán csóró, vagy a Putyin, vagy a Trump, vagy Schröder, vagy a Bellusconi? Csak a Zorbán a milliárdos, mert bárhol máshol a politika csúcsán vannak a csórók, az utcaseprők meg a gazdagok? Mert a maszop alatt hasított az egészségügy és világszínvonalúak voltak a kórházak a Hospinvest innovációi okán? Vagy ez bizonyítja, hogy anno szárnyalt a Pannon Puma? Az lenne egyébként a bizonyíték, a Zorbán mérhetetlen gonoszságaira, hogy ezt most ilyen szépen összegyűjtve leírtad? Komolyan? Az nektek demokratáknak miért nem jó opció, hogy majd holnap a tisztelt választók eldöntik?

  164. “Vagy mi bizonyítja ebben, hogy nem tervezik a migránsok betelepítését, hiszen még az ellenzék maga is elusmeri ezt. ”

    Legalább ne hazudnál Solouse. A Jobbik sosem akart migráncsokat betelepiteni.
    Egyébként meg Magyarország most készül végleg leszakadni nem csak a nyugattol, de még a Visegrádi négyektöl is. Magyarországot már csak Bulgáriával és Romániával fogják egy lapon emlegetni. Orbánnak 8 éve és kvázi tejhatalma volt hogy Magyarországot sikerpályára állitsa. Az eredmény lehangoló. Egészségügy már nem müködik. Jövökép nincs. Félmillio magyar kivándorlása. Közmüvek romlo állapota, apátia, depresszio és a korrupcio törvényes keretek közé emelése. Soha nem látott gyülölködés.
    Nem tudtok ugy elmenni egy felujitott parkolo, játszotér, korház, park, iskola stb… mellett hogy ne lenne rajt egy “Ez a beruházás unios támogatással valosult meg” tábla….Nincs ilyen!!!! Mi nem anglia vagyunk, nem tehetjük meg azt a luxust hogy kilépünk az uniobol…. még magyar gazdaság sincsen…. Németország nélkül a “magyar” gazdaság szart se ér…. Fideszesek….hova zeszitek az eszeteket?
    Tudod Solouse engem csak az zavar ebben a történetben hogy az ilyen fa..ok miatt mint te is a normálisoknak kell majd szivnia. De leszarom. Menjél szavazni Orbánra….legyen ez a legnagyobb boldogság az életedben……

  165. Nos Ouse most emberére akadtál. Mert én undorítónak tartom a nálam gyengébbek kihasználását. Már pedig egy macska nálam gyengébb és kiszolgáltatottabb. Ha egy nálam gyengébben próbálom meg igazolni a saját rátermettségemet, az perverz elmebetegség. Tudod a való életben végletekig elnyomott primitíven önző irányítható és gyengébbeken uralkodni vágyó ember kínoz meg egy egyébként általa háziasított állatot, mert máson nem tud hatalmaskodni.

  166. Egyébként menj be a hetedik, nyolcadik , kilencedik kerületbe ha migránst akarsz látni. És utána látogasd meg a hírhedt Hős utcát. Ami igazi no go zóna migránsok nélkül.

  167. 171 – solouse:
    Egy tisztességes vita célja, hogy a résztvevők számára kiderüljön az igazság. Ti ellenben átlépve a logika, racionalitás határait minden áron GYŐZNI akartok.
    Jelen válaszodban te azzal akarod felmenteni a gyilkost tettének következményei alól, hogy Kain óta állandóan akadnak gyilkosok. Ez több mint vicc.
    A tisztelt választók eldöntése a demokratáknak tökéletesen megfelelne (mellesleg nem tartom magam demokratának), ha a választás rendjét Orbán nem úgy alakította volna át, hogy 41 százalék szavazattal 67 százaléknyi képviselőt lehet elérni. És a torzulást okozó apró pártok megjelenését és szereplését nem az adókból összeálló állami (nem párt) pénzből finanszíroznák. És hogy hab legyen a tortán, ha a Fidesz (megint csak az én befizetésemből is) nem vásárolna cigány szavatokat, székely szavazatokat, ukrán szavazatokat. – Végül pedig felveti a kérdést, aki ilyen velejéig gazember, annak hogy lehet elhinni az ígérgetéseit?
    Ne strapáld magad a válasszal, mert a hozzászólásaid szart se érnek. Rajtad csak röhögni lehet.

  168. 171: “a maszop alatt hasított az egészségügy”

    Hát, nem hasított. De azért olyan nem volt, amit a múlt héten tapasztaltam.
    Gyereket viszem röntgenre, de kell a diagnózis papíron, mert viszem másik dokihoz.
    Mondják a röntgenesek, hogy diagnózis az nincs, de majd egyszer talán lesz. Mondom, mi a fasz van, eddig úgy volt, hogy várni kellett 10-15 percet, aztán a kezembe nyomták. Basszus, kisvárosi kórház, és nincs már olyan orvos, aki ki tud értékelni egy röntgen felvételt. Na basszátok meg, ilyen azért eddig nem volt.

    De a slusszpoén most jön – tényleg elkészült a diagnózis, “TÁVLELETEZÉSSEL” és most kapaszkodjatok: EGY ARAB nevű orvos írta alá!!!!!!! Egy úgynevezett “migráns”, ráadásul esélyes, hogy még muzulmán is.
    Hála istennek, hogy még nem üldöztétek el őt is…

  169. Törés az orosz-magyar kapcsolatokban; ott is érzékelik a magyar kormány vergődését.

    Magyarország választásokon teszi mérlegre az egyensúlypolitikát. Erre a gondolatra építve közölt cikket az oroszországi üzleti körök, bizonyos értelemben ellenzékinek számító lapja, a Kommerszant, április 7-ei, szombati száma. Az alcím szerint: Orbán Viktor törekszik arra, hogy miniszterelnök maradjon, s egyaránt megőrizze kapcsolatait Brüsszellel és Moszkvával. Az írásból kiderül, hogy a szerző naprakészen és meglehetősen pontosan ismeri a magyarországi politikai viszonyokat.

    „Oroszországban sokan tekintenek nagy barátként Magyarországra, de ez mítosz. Orbán Viktor kizárólag a nemzeti érdekeket védelmezi” – fejti ki véleményét az említett Igor Greckij. (Vagyis, amit ő, azaz Orbán nemzeti érdeknek tekint – módosítanám én az orosz szakértő kijelentését – KDL.) Ennek érdekében „kész nagyon szűk mezsgye mentén való egyensúlyozásra, s törekszik arra, hogy megőrizze a számára kényelmes kapcsolatokat mind Brüsszellel, mind Moszkvával és Washingtonnal, hogy ilyen módon mozgósítsa hagyományos szavazóit, mindenekelőtt a falusi lakosságot.” A szakértő feltételezi, hogy Orbán Viktor továbbra is az általános európai irányzatot követi, bár „A civil szervezetek (NGO – nem kormányzati szervezetek – KDL.) ellen irányuló jogszabály-módosítások, és kampányok már eddig is igen bonyolulttá tették a viszonyát az EU-val és az USA-val. Ennek megfelelően a külpolitikában a Nyugattól távolodással, az Oroszországgal való melegebb viszonnyal semmit nem nyerne – tehát nincs értelme annak, hogy Moszkva, ebben a pillanatban, számára változtatási javaslatot tegyen.”
    http://bekialtas.blog.hu/2018/04/07/moszkva_beken_hagyja_orbant

  170. 176 – Oberver:
    Na jó, akkor ezt!
    Begyulladt a szemem, konjuktivitisz. Megyek a beteg irányítóhoz, aki ad egy időpontot. Mondom szemészet, kötőhártya gyulladás. Nem tud adni időpontot, mert május betelt, júniusra pedig nem adhat még ki. Nyilván, hogy ne legyen hosszú a várólista. Ebbe nem lehet belehalni, csak ritkán okoz vakságot. De mi a fenét akarok? Vén fasz, vakuljon meg. Dögöljön meg, mit keres még itt? Nincs pénz, ezt nem lehet megérteni? Ami van, az kell a stadionokra. Rénszarvas vadászatra, helikopteres esküvőre, kisvasútra, Ráhel svájci tandíjára…… bármire, de a nyuggerekre? Minek, hiszen mindenkiből nyugger lesz egyszer. És persze mindenki annyit ér, amennyije van. Indiánlány te mennyit érsz? Solouse? Ouse M.D.? Siessetek az urnákhoz! Mikor lesztek nyuggerek? Tömegesen ide sose fognak muszlimok jönni, de mindenki lesz nyugdíjas. Eu tagság nélkül, Eu pénz nélkül. Sok sikert gyerekek. Fogtok ti még sírni, ahol senki se lát. Nekünk legfontosabb Magyarország, mert csak itt tudunk fosztogatni.

  171. Róna Péter közgazdász szerint sokkal fontosabb egy összedrótozott összefogásnál, hogy a magyar társadalom gyökeresen elutasítsa a mostani rendszert. Véleménye szerint Európának elege van az Orbán-kormány vezette Magyarországból.

  172. 178: Tibor bá’, kár magunkat fárasztani, bármilyen példát hozunk, semmi sem Orbán sara. A hit erősebb a tényeknél. 😀

  173. 179: “sokkal fontosabb egy összedrótozott összefogásnál, hogy a magyar társadalom gyökeresen elutasítsa a mostani rendszert”

    Marhára érdekes, hogy ilyen okos ember, mint Róna P., milyen hülye tud lenni egy adott helyzetben. Meg akar győzni 2 millió fanatikus OV hívőt, miközben jelentős részük EU-szkeptikus, azzal, hogy kirúgnak az EU-ból, ha OV marad?
    Bánni fogja az LMP, hogy nem volt hajlandó komolyan egyezkedni a kormányváltás érdekében. Kétségem sincs arról, hogy Hadházy-t sittre vágja OV a választás után (túl sok borsot tört már…).
    Mikor tanulja már meg végre az ellenzék, hogy a politika a kompromisszumkötések művészete?

  174. 172. Curix

    “A Jobbik sosem akart migráncsokat betelepiteni.”

    Jó, fogadjuk el egyelőre munkahipotézisnek.
    (Ugye sokmindent akart és nem akart az elmúlt pár évben… aztán meggondolta magát…)
    De mennyire keményen fogja koalíciós partnereivel és elkötelezett európaiságával tartani ezt az álláspontját?

  175. Átlépve a logikai racionalitás határait mindenáron győzni akarunk? Normális vagy ember? Az ellenzék és ti vagytok azok akik a lehető legirracionálisabb kompromisszumokra is képesek lennétek, kizárólag Orbánfóbiátok miatt. Ebbe akár a tömeges betelepítés és iszlamizáció is belefér bizonyos köreiteknek. És baszd+ engem mint birka fideszes nem kell győzködnöd semmiről. Én pontosan tudom, hogy nekem ez jobb, mint a Gyurcsány volt. Azt meg látni, hogy milyen lesz a nyitott határ politika. Én se győzködlek téged. Nem egyezik a véleményünk, ez van. Ui. Az USA, Anglia, Oroszország, stb. szintúgy olyan választási rendszert alkalmaz, hogy csak két, három nagyobb párt van a hatalom közelében. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ha harminc párt koaliciója tudná csak vezetni az adott országot, akkor az ország káoszba süllyedne. Ha az ellenzék meg tudna egyezni bármiben is és egyetlen monolitot alkotnának, úgy elvernék a fideszt mint a pinty. Ne engem okolj, hogy ilyen idióták. Meglehet csalósni fogsz legújabb kis kedvencedben, mint korábban Orbánban.

  176. Curix,
    nem értenek a polgártársaink az akol sötét melegében semmit.

    A munkatársaim szemében nagyon népszerű vagyok, amikor a migránsbeözönlés témájukat megszakítva, mindig megkérdezem tőlük, hogy hány fekvőtámaszt tudtok megcsinálni csoszogó lépteitekkel és lógó hasaitokkal, hány haskerék hasizom gyakorlatot, hány napig bírtok dolgozni táplálék nélkül, hány kilométert tudtok gyalogolni, meg ilyenek…

    Fel sem fogják, hogy egy pusztuló infrastruktúrában a végüket járják. Egyébként ki fognak bennünket vágni az EU-ból vagy beszüntetik a pénzalapokat…

    Az ATV-n pl. nem is téma a menekültáradat.
    Ez nem téma. Nem ennek kellene a témának lennie!

    “tavasszal jönnek a menekültek és mindenkit meg fognak baszni, a nőket kétszer is”
    ez azért ugye reális?

    Szegény Orbán asszonynak teljesen össze van törve az arca, az ura bandájának műveitől.

  177. 183 – solouse:
    Tudod mi a különbség közöttünk? Hogy én tényeket támadok, te pedig feltételezéseket. Nem arról van szó, hogy különbözők a véleményeink. Senki se akar betelepíteni migránsokat. Ezt Orbán találta ki, mint ragyogó taktikát, ti pedig beszoptátok és terjesztitek. Az se zavarf, hogy ő már effektív telepített, csak letagadja. Viszont ezen mondatod előtt meghajlok: “Én pontosan tudom, hogy nekem ez jobb, ” Akkor szavazz rá. Tiszta sor, de ne állítsd azt, hogy Orbán az ország megmentője. Téged nem érdekel, hogy 9000 milliárd EU pénzt ellopott és elbaszott kisvasútra meg stadionokra meg ballábas focisták fizetésére, meg hülye alattvalók jutalmazására, stb. ahelyett, hogy a hazáját felcsatlakoztatta volna Európába. Akkor nem azt írtam volna, hogy hülyeségeket terjesztesz, hanem, hogy nem vagy hazafi. De ez nem bűn, istenem ilyennek is kell lenni. Ennyi. De azzal jönni, hogy “mi” még erre meg arra is hajlandók lennénk. Meg hogy a részben balfasz, részben egyéni pecsenyét sütögető ellenzék nekem megfelel. Na ez abszurd.

  178. Pedig ezt állítod. Hogy ez az ellenzék neked megfelel, ezért szavazzunk rá. Én soha nem írtam, hogy bárki is szavazzon Irbánra, még csak azt se, hogy én oda szavazok(egyébként valószínűleg oda). Továbbá csak feltételezed, hogy ők (mszp, jobbik, dk, stb.) jobban csinálták volna, valamint feltételezed, hogy jobban fogják csinálni, ha nyernek.

  179. 185. Tibor bá’

    “Senki se akar betelepíteni migránsokat. ”

    Már ha nem számítjuk az ENSZ-et, az EU-t, és az itthoni komformista támogatóikat.

    Persze, így választások előtt semelyik ellenzéki se meri nyíltan felvállalni hogy csontig benyalnának az EU-nak, mert NEKIK IS jól jönnének azok a sokat kárhoztatott EU-s pénzek…

    De fogadok rá, hogy ha a Fidesz győz, akkor szépen előjönnek a sötét sarkokból, a lapos kövek alól meg a nedves poncékből a kvótarendszer támogatói, és “mostmár úgyis minden mindegy” alapon a kvótaoldalról is fogják támadni a kormányt…

  180. 187.

    VAgy ha a fidesz nyer, akkor beengednek évi 10-20-30 ezret vagy akár többet is nyugatról, főleg ha eleget fizet az EU fejenként értük.
    Szerintem ez fog történni, csak majd nem verik nagydobra. Az EU-s fejlesztési pénzek apadnak, így valamiből csinálni kell ellopható és a csókosoknak kiosztható bevételt. Bebizonyították, hogy pénzért jöhetnek a migráncsok, ez mitől változna meg?

    “Senki se akar betelepíteni migránsokat. ”

    Én is árnyalnám tehát Tibor bá megállapítását. Aki betelepített és betelepíteni akar, az a fidesz. Mindössze annyi a kérdés, hogy mennyit lehet rajtuk keresni.

  181. Ezelőtt 4 évvel az egyik barátnőm nagyon agitált a Jobbik mellett. Akkor megigértem, hogy a következő választásnál be fogom szavazni őket a Fidesz mellé a parlamentbe.
    Majd a Jobbik oda fog figyelni mindenre és nem enged nagy disznóságokat csinálni. A Jobbik lesz a nemzet lelkiismerete – gondoltam. Ám Vona nemhogy miniszterelnök nem lesz, elgondolkozhat majd hogyan sikerült 24 százalékos pártból 9 százalékosat összehoznia. Lehet az is, hogy a párt atomjaira fog széthullani. Ki tudja, talán Vonának ez volt a titkos megbízatása.

    Engem lehülyézhettek ezerszer is mivel tudom hogy ki vagyok, soha nem voltam OV fan, Miép-es voltam Csurka 92-es dolgozata óta, és onnan keveredtem jobb híján a Fideszhez. Viszont Vonát már ne haragudjatok de nem tartom egy észlénynek, sokkal inkább szélkakasnak.

    Azt, hogy Orbán lop és mennyit én nem tudom megítélni, hadd ne higgyek a Zindex és társainak. Azt viszont tudom, hogy az EU csak infrastruktúrára, sportlétesítményekre, kórházi felszerelésekre. kis- és középvállalkozások fejlesztésére ír ki pályázatot. Vagy új gyárak, üzemek létrehozására is lehetett pályázni?
    Gondoljátok, hogy az EU annyi támogatást adott ez alatt a 8 év alatt, amiből az egész ország ellopott és elherdált vagyonát (MSZP, SZDSZ) beleértve az aranytartalékot, nyugati színvonalú kórházakat, nyugati fizetéseket, stb. lehetett volna létrehozni?? Hiszen még a gazdák költségvetési támogatását is megtiltotta.

    Megnéztem Róna Péterrel az interjút. Mit nem mond? Az EU-nak elege van belőlünk, mármint Orbánból. Miért is? Csak nem elzáródtak a pénzcsapok? Nincs magas kamat amit ki lehetne vinni az országból, a külső hitelek szép lassan átalakulnak államkötvényekké, és a kormány arra bíztat mindenkit, hogy ne a külföldnek kelljen eladósodnia, inkább a saját állampolgárainak.
    Na és a legfontosabb, amiről csak Orbán beszélt: Lejár a földvásárlási moratórium.Szabad préda lesz a magyar föld!!!!! Na ezért nem kell a nyugatnak egy erős kormány. Míg ránk engednék a migránsokat, a háttérben lezajlana a nagy adás-vétel. A nép meg nézhetne, mint birkák a moziban és sertés elvtársak a böllérnél.
    Remélem a szavazással rácsapunk majd a nyugat éhes mancsára.

  182. 190: Egy komplett honlap bemásolása?
    Micsoda bravúr… 😂

  183. Kiszedném durci gépéről a Ctrl billentyűt, ész nélkül használja.
    Megcsináltam ezt anno egy munkatársam billentyűzetével, javult az általa előállított termék – a programkód.

  184. 190 – durci:
    Sokkal tisztességesebb lennél, ha megírnád, hogy valójában mi a bajod velem. Kegyetlenül sokat kell elolvasni, és mégsem lehet rájönni, hogy mi a problémád. Pedig kell lenni, mert ennyi munkát senki se fektet be apróságokért.

  185. 193.
    “Sokkal tisztességesebb lennél, ha megírnád, hogy valójában mi a bajod velem.”

    Az, hogy félrevezeted a híveidet, hazugsággal tömöd őket, akik “hisznek” benned. Ez egy aljas cselekedet.

  186. 194 – durci:
    Tudsz te arról, hogy ezzel a válasszal értelmes emberek tucatjait sérted meg? – Nem voltál őszinte, téged egészen más bosszant, neked egészen más fáj még 5 év után is.De, ha tényleg az a bajod, akkor írd meg az ellenvéleményedet. Világosítsd fel a becsapott “híveket”. Írd meg, hgy a ma született gyerekeknek is lehetnek gyermekeik, sőt unokáik, sőt déd, szép, és ükunokáik.

  187. 189. Indiánlány

    Egyetértek veled Jobbikot és Csurkát illetően.

    Viszont a magyar termő földet illetően nem az a legfontosabb, hogy magyar, vagy külföldi ember műveli -e meg.
    A termőföldet alapvetően nemzeti tulajdonná kellene nyilvánítani. A jelen magán, vagy cég tulajdonost, használati tulajdonosnak minősíteni.
    Földforgalmazásban szabott árakat, és szigorú szabályokat kellene alkalmazni.
    Államnak, elővételi jogot biztosítani, illetve forgalomképtelen földeket illetően vételi kötelezettséget előírni.

    A földekre szigorúan előírt mezőgazdasági művelési kötelezettséget kell törvényben előírni. Aki nem műveli arra jelentős összegű bírságot kiszabni, illetve ha a bírság eléri a föld értékét, kártérítés nélkül törölni a magánszemély, vagy cég nyilvántartásba bejegyzett használati tulajdonjogát.
    Bérletbe adni annak, aki vállalja a művelést.

    A földet parlagon hevertetni, spekulációs célokkal, a nemzet elleni legsúlyosabb bűncselekmények egyike.

  188. 196 Bogozy

    Az Apukám halála után tudtam meg, hogy földtulajdonos lettem. Gondolom a nagyszüleim után a TSZ által felosztott vagyonukat a 9 gyerekük örökölte, és valahogy így kerültem én is képbe. 6 különböző helyen van pár nm örökségem, van benne rét, legelő, szántó, gyümölcsös, az összes értéke 18 ezer Ft. A bejegyzéshez meg darabonként kellett 6600 forintot leperkálnom. Felhívtam a földhivatalt, hogy többe kerül a bejegyzés mint az érték és szeretnék lemondani az állam javára. Erre azt mondták, hogy ezt a hagyatéki tárgyaláson tehettem volna meg. Igy aztán befizettem a 33 ezret a fogalmam sincs hol van földemért. Ennek már jó pár éve.
    A napokban ajánlott levelet kaptam a földhivataltól, amiben közölték velem – és a többi tulajdonossal – hogy melyik helyrajzi számon található a világörökség részét képező tulajdoni hányadom. A többire pedig a Magyar Állam elővásárlási jogot jegyzett be. Csak remélni tudom, hogy az állam az ország összes termőföldjére elővásárlási jogot jegyeztet be, ezzel is megelőzve a spekulációt.
    Úgy tudom a Szent Korona tannak is egyik lényeges eleme, hogy a földnek birtokosa lehet, de tulajdonosa csak a nemzet egésze.

  189. 196, 197:

    Gondolom, nincs földetek, mert már az új földtörvény is egy rakat szar, nemhogy még államosítás.
    Tudjátok előfordul az is, hogy embereknek ebben van pénze, pl 20 év munkája egy 40-50 ha, ami az elhelyezkedése, infrastruktúrája, stb, stb miatt ért 150-160 milliót, az új földtörvénnyel, ami kizárja azt, akinek pénze van, kb 40 milliót.
    Köszönhet a tulaj a hozzátok hasonló, és törvény szinten megjelent egymenetű gondolatmenetnek -120 milkót. Azzal mi van? (Tudom, szemét kulák, mert van valamije, rohadjon meg, vegyék csak el tőle, ha már nekem nincs)

    És tudjátok mit? A magyarnál 120 ezret keres a traktoros. Az osztráknál 400 ezret. Mi a legszarabb géppel, kompromisszumok árán dolgozunk, a külföldi tulajú gazdaságok meg precíziósan, levéltrágyákkal, mikroszórófejes öntözéssel. Itt vásárol, itteni embereket alkalmaz. A földet nem tudja elvinni, gondot visel rá, hosszú távon gondolkodik, ami a magyarra nem igazán jellemző.

    Ja, a legnagyobb földspekulánsok meg azok a magyar földtulajdonosok, akik azt se tudják, hol van, az elmúlt pár évben szedtek össze száz ha-okat, ennyi ügyvédet, fogorvost még sose láttam a 80 órás aranykalászos gazda tanfolyamon, mint az elmúlt évben. És ennyi szarban-gazban hagyott földet sem, vagy zsigerelve műveltet, mint az övék.
    Hurrá.

    Imádom, hogy aki ennyire tudja, mi legyen a földdel, max cserépben látja.
    (ja, tényleg a focihoz meg a krumplihoz minden MAGYAR ért születése jogán)

  190. Fidesz birkak pezsgöt bonthatnak…csak az a baj hogy nem sokaig fognak örülni.

    Azért az roppant beszédes hogy ma Magyarorszagon a korrupcio a hazugsag a gyülölet es a diktatorikus kormanyzat ilyen tarsadalmi támogatottsaggal bir.
    A magyar nép megtört. Magyarorszagon ma eltemették az erkölcsöt a jozan észt az igazsag iranti vagyakozast.
    Ma elöször szivböl örülök annak hogy mar nem orbanisztánban élek és hogy ezt a magyar emberre nézve szégyent nem magyar földön kell megélnem.
    Ma elöször szivböl szégyenlem magam hogy magyar vagyok. Mélységesen elszomorit hogy ennyire nem müködik mar a magyar ember veszélyfelismerö rendszere….a veszély ugyanis nem fekete afrikàbol érkezik…

  191. Igen Solouse tegnap tanubizonyságot adtatok, hogy ezt benyaltátok….. nem kicsit.

  192. Nyugat európa nyalta be Merkel mutti ámokfutását. Nem kicsit!

  193. 201. Curix

    ” tegnap tanubizonyságot adtatok, hogy ezt benyaltátok….. ”

    Ha lenne gyereked valamelyik müncheni iskolában, akkor te is másképp beszélnél…
    Te azok közé tartozol, akiknek bejött a multikulti, és csak ebből a szögből látod a dolgokat.
    A migránskrízist nem Orbán találta ki, hanem az EU és az ENSZ készül a nyakunkba zúdítani. És ez a választás valóban erről szólt.
    Nagyon sok magyar járt már a fényes Nyugaton, van van rokona, ismerőse, szóval tudják, hogy az a Nyugat, ami a 70-es, 80-as évektől az agyunkba égett az már nem létezik.
    Már a 2000-es évektől is érezhető volt a változás a belvárosokban, de akkor még csak kontrasztot biztosított a mellette csillogó luxus számára…
    De 2015 óta a luxus már kivonult a közönséges halandó látóköréből, és maradt színes forgatagból szürkésbarna maszattá változott massza.

    A nép arra szavazott, hogy ezt elerülje. (függetlenül attól, hogy Orbán esetleg alig várja, hogy migránsok százezreit telepítse be…)

    És az ellenzéknek megint történelmi esélye lesz bebizonyítani, hogy ebben partner lesz-e.

  194. Attila
    Mind a ketten pontosan tudjuk, hogy ez a nyugat a menekültekkel együtt még mindig sokkal élhetöbb hely, mint Orbän magyarorszäga. (szandekosan kisbetüvel)

    “Te azok közé tartozol, akiknek bejött a multikulti”

    Ez nem igaz. Kicsit unom a csak végletek közt gondolkodni tudo embereket. Régen is aki nem a fideszre szavazott az automatikusan maszopos lett.
    Aki tegnap nem a fideszre szavazott az automatikusan bevändorlasparti es nyugat parti. Egyik sem vagyok.
    Csupan kritikusan gondolkodom. Es azt latom a Fidesz több kart okozott magyarorszagon, mint a bevandorlok németorszagban.

  195. 204 Curix

    “Mind a ketten pontosan tudjuk, hogy ez a nyugat a menekültekkel együtt még mindig sokkal élhetöbb hely, mint Orbän magyarorszäga. ”

    Lehet, hogy ahol te élsz, az egyelőre élhetőbb…

    Ahol én élek, két no-go zóna között, az utca végében egy menekültbefogadó állomással, az egyre kevésbé. És NINCS látható politikai akarat, hogy ezt megváltoztassa…

    És azt is tudjuk mindketten, hogy Németországnak is és Franciaországnak is rengeteg pénze van arra, hogy valamennyire el tudja fedni a migránsprobléma látható jeleit.
    De Magyarországnak NINCS, és ha ránk szabadítják a felűlről korlátlan kvótát, akkor szerinted honnan lesz elvéve a pénz hogy EU-konform módon jól legyenek tartva azok az agysebészek, akiknek Németországban nem jutott mikroszkóp?

    Soros megmondta: Vegyük el az agrártámogatásokból, a túrizmusokból, meg nyilván kölcsönökből….

  196. Attila
    elkezdtem irni egy elég hosszu kommentet és mire a végére értem volna fogtam és kitöröltem az egészet.
    Tudod miért? Mert nekem ehhez már semmi kedvem. Ti itt megprobáljátok megmagyarázni hogy miért kell köztörvényes bünözöket a parlamentbe szavazni és nekem ebböl rohadtul elegem van…..

  197. 206. Curix.

    ” elkezdtem irni egy elég hosszu kommentet és mire a végére értem volna fogtam és kitöröltem az egészet.
    Tudod miért? Mert nekem ehhez már semmi kedvem. ”

    Kár volt kitörölnöd!.. Az előzőeket olvasva reálisan látod ezt az egész őrületet, ami itt van ebben a nyomorult lepusztított gettóban!..

  198. 206 – Curix:
    Attila egy rendes fiú, csak már képtelen reálisan gondolkodni. Mindig ugyanaz ugrik be neki. Ezt be kellene látnia, de erre már nem képes, például úgy, hogy főleg csak olvas, és kevesebbet ír.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük