Tibor bá’ online
Legszívesebben azt írtam volna, hogy „hát idefigyeljenek emberek” csak nem akartam plagizálni Alfonzót, aki ezt a megszólítást kitalálta, amikkor Rákosi azt mondta, hogy a „hölgyeim és uraim” kispolgári, tessék másképp megszólítani a közönséget. Alfonzó tehát kiállt a függöny elé és elüvöltette magát: Hát idefigyeljenek emberek! Majd előadta mondanivalóját, amitől dőlt a közönség. Na, ezt nem akartam plagizálni, mert nem tudok olyat mondani, amitől dőlnétek a nevetéstől. Szóval helló emberek! Mi van veletek?
Nem érdekel benneteket semmi. A szatírákon nem röhögtök, a szexet nem élvezitek, már a filozófiai boncolgatás se hoz benneteket lázba. Öt éve volt olyan poszt, amihez 260 hozzászólás érkezett. Most meg 5-6. Be vagytok szarva, hogy vége az emberiségnek? És???? Semmi se változott. Régen se tudtad mikor fogsz meghalni, és miben. Ma se tudjuk. 40-50 éves férfiak régen is összeestek az utcán és elvitte őket az infarktus, teljesen váratlanul. Na, ez az, amik változott. A jelek szerint a tömeges halál nem váratlanul fog érkezni, csak nem tudjuk, hogy mikor. De mikor tudtuk? Soha.
Nem kell belekeseredni, mert az nem segít. Úgy kell élni, mint mindig, vagyis mintha örökké élnénk. Tenni-venni, tervezgetni, serényen várni a nyarat a napsütéssel, aztán meg a telet a hóval. Álmodni, és serénykedni az álom megvalósításán. Hogy megszűnik a világ? Akik eddig meghaltak, azok részére már rég megszűnt a világ. Részünkre majd csak fog. Mi jártunk a legjobban, mert pontosan addig élünk, ameddig lehet. Ameddig bárkinek lehet itt a Földön.
A világháború alatt pontosan úgy éltünk, ahogy javaslom. Tudtuk, hogy életkortól függetlenül bármikor bármelyikünk meghalhat, egyszerűen nem kell odafigyelni, zavartalanul kell élnünk az életünket, mert ennél jobbat nem tehetünk.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Kifogytál a témából kedves Tibor bá? Néha elöfurdul ilyen. 🙂
Így van Tibor bà, ezek nagy igazsàgok. Nem àrt néha felràzni az embereket.
A világ öt év alatt nem sokat változott: amivel akkor gond volt, azzal ma is van, amivel nem volt, azzal ma sincs. Ami öt éve részletesen ki lett tárgyalva, ahhoz ma sincs sok új hozzáfűznivaló. A régi olvasók egyszer már elmondták a magukét és mivel „értelmes emberek”, ezért nem kezdik elölről. Újakból van kevés.
A látogatószám vajon hogyan alakult a hozzászólásokhoz viszonyítva?
Lehet az új emberek csak simán értelmesebbek, és nem vitáznak, mert minek. Én csak megszerzem a számomra szükséges tudást a cikkekből és a hsz-ekből. Folyamatosan tanulok. Fiatal vagyok és várom az összeomlást. Amint megtörténik bőven lesz időm mesélni a túlélőknek, hozzászólni mindenhez. (Csak lehet már más lesz a fórum…)
Vagy lehet, csak megunták az öregek a vitát, a hozzászólást. Már mindent elmondtak. Itt elvileg értelmes emberek vannak, szóval előfordulhat, hogy belátja valaki, hogy ez már felesleges tevékenység…
Vagy csak történnie kell valami apróságnak, ami generálja majd a kontentet. Amiről már lehet beszélni. Mondjuk ha valaki véletlenül megnyomna egy szép, piros gombocskát 🙂
Kivételesen volt kedvem hozzászólni, ilyen évente egyszer történik. Egy darab weboldalon, most ez nyert 🙂 Minden érdekel Tibor bá, szex, szatíra, vissza a múltba, filozófia, ha van kedved írni, én szívesen olvasok. Hozzászólás nélkül. Fizetni nem fogok egy blogért, viszont ha kiadásra kerülne egy „Geggon cikkek” vagy valami hasonló gyűjtemény, értelmes hozzászólásokkal kiegészítve, akkor azonnal rohannék a könyvesboltba. Meg a következő blogtalálkozóra, hogy legyél szíves dedikálni 🙂
Szép napot mindenkinek.
01:
Nem én fogytam ki a témából. Te fogytál ki az értelmes válaszokból.
–
02:
Én is így gondoltam:
–
03:
Ez nagyon nincs így. Például tegnap olvastam egy rendkívül indulatos cikket az INDEX-ben. Az újságíró (nem tudott megszabadulni a kilóitól) most döbbent rá, hogy 60 éve becsapnak minket az orvosok a koleszterin őrülettel. A pasi azt állítja, hogy milliók haltak meg teljesen feleslegesen. Elég nagy téma. Öt éve írtam róla. Nem sok reakciója volt. — 5 éve még nagyon sok Orbán hívő volt itt is. Ezek (ahogy várható volt) elhallgattak, és úgy tesznek mintha sose lettek volna Orbán hívők. — Nem 5 éve, csupán egy, hogy sokan be voltak szarva egy Korából induló atom háborútól. Én megírtam, hogy csak idő kérdése és Amerika le fogja nyelni a békát,
de erre senki se reagált. Szóval nem egészen úgy van, ahogy gondolod.
–
4:
Köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat. A napi látogatók száma 1000 körül van (már évek óta) A te fajtádból van tehát sok száz. A könyves boltba hiába rohannál, mivel te rohannál egyedül, nem lesz ott tőlem semmi. Már volt, nagyon mérsékelt sikerrel, mert ez is egy maffia bagázs.
05.
ha jól emlékszem egyszer olyasmit írtál, hogy otthon van még némi raktárkészlet a könyveidből? Azóta tervezgetem, hogy ha eljutunk odáig, akkor majd személyesen veszek belőlük…
Sokszor nem értek veled egyet Tibor bá’, de ebben a hozzáállásban igen.
Ember akkor mérettetik meg igazán, ha komfortzónájából kilépve emberként tud tovább viselkedni.
Ajánlom mindenkinek, hogy ne görcsöljön rá a geddonra, tartsa észben, tegyen óvintézkedésejet ellene, de ne úgy élje mindennapjait, hogy csak ekörül forognak a mindennapjai.
Lelkileg nagyon megterhelő, nem is beszélve arról, hogy nem azért vagyunk itt, hogy rettegnek, hanem azért hogy hasson,alkosson, gyarapítsa az ember az életet…
Nagy vitatkozós voltam. Édesanyám rendszeresen úgy köszönt el iskolába indítva, csak ne vitatkozz.
Hozzászólásaim szándékosan ízetlenek.
Ahhoz, hogy felvezess egy marginális vagy széles körben ismeretlen ill. megosztó nézetet, aki így tesz ő megmondhatója, érdemi vita helyett veszekedés, személyeskedés, néha gúny az amit kap.
Nem értek egyet azzal, hogy azért nem szólnak hozzá életünk sorsfordító témáihoz, mert azt régebben már kivesézték, elfogytak a mondatok. Mindig lehet finomítani, az aktuális helyzethez igazítani álláspontunk. A világ pedig soha nem változott olyan pörgősen, mint napjainkban.
Inkább az a reakciók a hozzászólásra, ami érkezik, az ha nem érdemi, ha nem vitázó, hanem veszekedős, na és valahogy általánosan nőtt az érzékenység, besértődés. Ezek inkább okai a kevés hozzászólásnak.
Már írtam, hogy szavaztam a fideszre. Aki nem szokta meg, hogy vitázik, a vitában pedig néha alul marad és ez nem vereség, hanem az élet rendje, az nehezen változtat az elköteleződésén. Nem szeretem az autoriter rendszert.
A blog remek, jól írsz, jó témákról, nem csoda, hogy nem csökken az olvasottság. A fórum viszont más, kicsit álszentnek is érzem ezt a kérdésfelvetést, amikor rendre kiutálod, megszégyeníted, lehülyézed azt aki nem üti meg azt a szintet amit te elképzelsz (vagy csak más véleményen van mint te). A fórumon most már csak azok cserélnek eszmét, akik nagyon hasonlóan gondolkodnak mint te, a többiek nem mennek bele a felesleges szélmalomharcokba. Ennyi az egész.
Re:09
Én itt vagyok példának, hogy nagyon-nagyon sok mindenben nem értek egyet Tibor bá’-val, de még is írok kommenteket. Hozzáteszem volt hogy annyira felpaprikáztam Tibor bá’-t, hogy egy egész bejegyzést törölt miattam… El lettem én már mindennek küldve, de ezek a dolgok nem különösebben ráztak meg(akad azért közös álláspont is). Vagyok annyira „ütődött”, és „színes személyiség”, hogy már megtűr engem Tibor bá’ 🙂
Ezt a fajta állóképességet nem bírja mindenki, mert a vitaképessége az embereknek a béka hátsó fele alatt van, és az első „visszaszúráskor” vagy eliszkolnak, vagy személyeskedésbe csapnak át (ha a vitapartner anyázni kezd, akkor általában nincs igaza). Nem kell félni, ha más állásponton vagyunk mint az átlag, bátran kiállhatunk a saját véleményünkért, de egy dolog feltétlenül kell hozzá: stabil lábakon (ideológián/életszemléleten) álló személyiség. Itt is mérhetetlen deficitben vannak az emberek jelentős többsége… Hogy önhibából, vagy direkt zombikat nevelnek belőlünk, mindenki döntse el maga.
Még egy megjegyzés. Az emberek többsége nem hangadó, hanem alkalmazkodó-követő típus. Ki érez magában késztetést arra hogy írjon? Nyilván a hangadók, és a kör már be is zárult. Hiába erősen 100+-os IQ-val rendelkező az olvasó közönség jelentős többsége, itt is leképeződik a csoportdinamika, mint máshol. Lesz pár tucat ember aki ír, és a jelentős többség csak olvasni fog.
Csak egy szösszenet magamról. Nem voltam mindig ilyen, bő 10 éve inkább egy visszahúzódó csöndes típus voltam. Ez az attitűd akkor változott meg bennem, mikor emberek előtt kellett beszélnem, és előadnom (tudományos diák konferenciákon). Sok bénázás után az ember szert tesz egy kis rutinra, hogy már nem lesz besza-behu, ha 10+ ember előtt kell 2 értelmes mondatot elmondania.
10: „Ezt a fajta állóképességet nem bírja mindenki, mert a vitaképessége az embereknek a béka hátsó fele alatt van, és az első “visszaszúráskor” vagy eliszkolnak, vagy személyeskedésbe csapnak át (ha a vitapartner anyázni kezd, akkor általában nincs igaza).”
Én nem így látom. Az nem egy vitahelyzet, hogy a naiv user beír valamit, a bloggazda meg simán szellemi nyomoréknak titulálja, és vitaképtelennek minősíti. Ez egy teljesen bevett szokás ezen a blogon, de mindenki aki vitaképesnek van minősítve, simán eltűri – csak nem azért mert épp ők alkalmazkodó, a hangadónak behódoló típusok?
„Fiatal vagyok és várom az összeomlást.”
Nevtelen hozzäszolo a kis vicckobold 🙂 Ezen jot nevettem, akkor is ha nem viccnek szänta.
Aztan kicsit elgondolkodtam miert varja egy fiatal az összeomläst? Te is olvastad esetleg Kiräly Mark könyvet? 30 nappal a vilägvege elött. Jopofa könyv.
ugy amugy
-Eszak korea es az USA elnöke talälkozni fognak
-Svajc nepszavazäsra bocsajtja a fiatpenz megszüntetesenek lehetöseget
-Szaud arabia forgalmi adot fog bevezetni
Ezek egyszerü szalagcimek, de valojaban hatalmas valtozasok vannak ezek mögött.
Es nem havonta vagy evente van egy ilyen cim, hanem szinte naponta.
A vilag gyorsabban valtozik mint valaha.
Az emberek meg nagyobb apatiaba süllyedtek mint valaha….
Mi lehet a gond?
A nagy atlag nem tudja hogy megszünik a viläg. Mindenki hisz a tudomanyban.
Akkor megis miert van ez a nemtörödömseg?
Több oka is van a hallgatásnak. Sok az ismétlés a korábbi évekből, csak eltűnnek alóluk a régi kommentek. Még így is sokan nem emlékeznek ezekre és újként szólnak hozzá.
A másik ok Tibor bá’ stílusa. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Ott van hubab példája, aki úgy eltűnt, mint a kámfor, pedig vitatkozni sose láttam itt.
Azért valljuk be, napi 260 kommentet nehéz lenne lelkiismeretesen kezelni és mindenkivel egyenként leállni vitatkozni, még egy fiatalnak is. Egyszerűbb őket elküldeni melegebb éghajlatra. 😀 Azért láthatólag Tibor bá’ is öregszik.
Ez a világvége várás is már komolytalan. Én már tíz éve „rettegek”, de olyan sokszor volt farkas kiáltva, hogy mostanra elenged az ember akármit a füle mellett.
Re:12
Mert túl vannak az emberek terhelve érzelmileg, és apátiába süllyedtek védekezés gyanánt.
Média nem tanít/tájékoztat, hanem lelkileg megnyomorít, és hazudik.
Csodálkozol, én nem…
Tibor bá
A hozzászólások ritkulása több okra vezehető.
A mostanában felvetett témák érdektelensége, újból visszahozott, már letárgyalt dolgok, vagy egyszerúen, már minden érdekes dolog -migráció, ilyen-olyan geddon, választások, atomháború, stb.- lecsengtek, és egyelőre nem történik semmi, csendes a pocsolya.
De azért lassan, észrevétlenül, a Tianic fedélzete dőlni kezd.
De szerencsére , nagyon lassan.
Re:11
Írtam, aki anyázva érvel, annak általában nincs igaza.
Ha valóban hülyeséget ír valaki, lásd lapos Föld hívők, azt már valóban nehéz megtűrni, de nem is kell feltétlenül elküldeni a melegebb éghajlatra, mert a személy magát minősíti vele, nem a bloggazdát (bele értve magamat is).
Csak egy keresztkérdés. Tegyük fel, hogy én hangadó vagyok, de behódoló is? Saját „tevékenységem” is mutatja, hogy voltak durva kardcsörtetéseim Tibor bá’-val, még szavazás is volt az oldalon ellenem 🙂
Ha kettő ellenséges hadvezér méltóan beszél egymásról, az nem azt jelenti, hogy behódoltak volna egymásnak…
Az erzelmi tulterhelest jol latod Dajtas.
Csak ki lehetne mar kapcsolni azt a rohadt tévét.
—
Tibor banak van egy fura stilusa, es ha valaki akkor én mar minden voltam ezen a blogon.
Mégis azt kell latnom, hogy Tibor ba helyesen csinalja, amit csinal.
Ez egy nagyon jo mérce, hogy ki mennyire tudja kezelni sajät egojat.
Szerintem minden ember végigmegy egy fejlödési uton. Tibor ba ebben egy allomas. Egy nagyon stabil allomas.
Vannak akik még nem értek meg ra, hogy ezeket az informaciokat itt olvassak.
Es vannak azok, akik toväbb mennek a materialis sikrol. Spiritualitasra pedig megvannak a megfelelö szakértök.
Nekem ez mar korabban eszembe jutott hogy az életemböl adnék egy évet, ha läthatnäm és fültanuja lehetnék annak, hogy Tibor ba és Gunagriha alias Fülöp Sandor leülnének egy asztalhoz, es elkezdenének ezekröl a honlap témakrol hosszasan beszélgetni. 😀
Csatlakoznék Bálinthoz, valóban már minden alaposan, többször ki lett tárgyalva.
Persze a világ változik és a dolgok folyamatosan új megvilágításba kerülhetnek, úgyhogy lesz még a jövőben is mit írni, tárgyalni.
Másrészt a vitakultúra mélyen a béka segge alatt van sokaknál (kezdve a bloggazdával), mivel a véleménykülönbség gyakran durva személyeskedésbe, minősítgetésbe csap át, így sokan megsérülnek és egy idő után nem szólnak hozzá, mert nem akarnak sérülni vagy keserű szájízzel távozni innen. Van aki el sem kezdi a hozzászólást emiatt.
Curix,
amikor megkaptad a seggtu…-s jelzőt (vagy ilyesmit), azt gondoltam, többet nem jössz vissza. Edzettebbnek bizonyultál, mint feltételeztem.
Be kell vallanom, hogy olyan ocsmány személyeskedést és durvaságot olyan csekély véleménykülönbség, illetve itt senkit nem érintő dolog miatt még nem nagyon tapasztaltam az interneten töltött tizenvalahány év alatt.
Szeretném megkérdezni, hogy hol lehet utána nézni, hogy eddig milyen könyveid voltak? Előre is köszönöm a válaszodat.
lr lelőtte a mondanivalómat…
Ha elűzöd azokat, akikkel nem értesz egyet, akkor unalmas a sok bólogatás…
Hosszú és áldozatos munkával létrehoztad az értelmes emberek egyetértés-fórumát.
Nyilván kevésbé izgalmas, mint a vitafórum, de hát ez az ára annak, hogy midig igazad van.
egykori Attila (PV)
20
Attila
Tibor bát is probáljátok megérteni. Ö egy izik vérig materialista ember, aki nem hiszi hogy van lélek. Aki szerint a véletlenek összjátéka hogy mi most itt vagyunk.
Most aki ide jon szeretetrezegve a 8. dimenziobol az ne csodálkozzon ha itt pofára esik.
Te is a végletekig hiszel benne hogy az emberiség sorsa egy sötét szobában döl el. Nem tolhatja le senki a másik ember torkán a saját igazát. Tibor bá se tévedhetetlen de a legstabilabban és leghiggadtabban lát összefüggéseket dolgok közt. Ezt szerintem a legtöbben elismerik itt és biztos vagyok benne hogy ezért olvassák azok is az oldalt akik elüldözve vagy megsértve érzik magukat.
Felfogtam hogy ez egy materialista blog, igy nem fogom az én nézeteimet lenyomni senki torkán, de amiröl itt beszélgetünk akkor is érdekes számomra függetlenül attol hogy mindenben egyetértek Tibor bával vagy sem.
Ne vegyétek már olyan véresen komolyan ezt az egészet basszus.
Sokan a geddonra készülést is totál félreértik, meg egy csomo mindent ezzel az egész világvége várással kapcsolatban…..
A sorsunkat ugyse kerüljük el. Es senki nem ussza meg élve…..
Gyarmathy
emlékszem az esetre én is kiprovokáltam a dolgot, de veloban nem volt egy szép párbeszéd.
Hasonlot tudok mondani mint Dajtas. Baromi sokat változtam az utobbi 10 évben és már nem akarok sértödni…..(sem)
Mindenkinek egyénileg válaszolni sok időt venne el. Általánosságban: A célom az volt, és maradt, ami a mottó: Az értelmes emberek vitafóruma. Természetesen egy bizonyos kulturáltság mellett. Két dolog miatt törlök: elképesztő butaság, és közönséges-durvaság. Nem törlöm, de „barátilag” javaslom a bizonyos színt alatti megszólalót, hogy máshol próbálkozzon. Ez természetesen sértő, de finoman közölni valakivel, hogy elégtelenek a képességei, az lehetetlen.
Na most az egyetértés. Állandóan visszatérő téma, hogy csak azt tűröm meg, aki velem egyetért. Ez nem igaz, ami teljesen nyilvánvaló, mégis él a vád. Attila (PV)-vel gyakorlatilag sose értettem egyet, mégis éveken át szórhatta elveit. Önként távozott. Amit szeretnek úgy kommunikálni, hogy ELÜLDÖZTEM. Valójában kiprovokálom az „utolsó szót”. Miért? Nos, az rendben van, hogy valakinek egészen más a véleménye, a felfogása, mint nekem. De azt nem engedem, nem engedhetem meg, hogy övé legyen az utolsó szó, mert akkor az, aki ide jár „tanulni” azt vonhatja le, hogy ezt már nem tudom megválaszolni, tehát nem nekem van igazam. Lehet, hogy valóban nem én vagyok a valóság oldalán, de erről én nem tudok, és ezért ragaszkodom az utolsó szóhoz. Aki velem szemben bedobja a törülközőt, ugyanezt gondolja, nekik van igaza és én erőszakoskodom, „elüldözöm” őt. OK. De a honlapot én tarom fenn, bármit is jelentsen ez.
–
Azzal nem értek egyet, hogy a hozzászólások lanyhulásáért én lennék a felelős. Szerintem a társadalom változott meg drámaian. És éppen erről akartam értekezni ezen poszt keretein belül.
Érdekes lenne ha 10 év alatt ekkorát változott volna a társadalom.
A felnövő generáció valóban lehet másmilyen, de aki 10 éve már nagykorú volt az mostanára nem változott annyit hogy ettől ne írhatna ide.
Nagyon is durván szelektálsz kedves Tibor bá’, úgy tiltasz le embereket, hogy azok aztán már nem tudják magukat védeni, míg kifelé úgy látszik, hogy a veled vitatkozó csak szimplán nem reagál.
Kifejezetten aljas módszer.
Tudom, ezzel Rakdtugyin se fog többet ide írni, de sebaj.
„Szerintem a társadalom változott meg drámaian. És éppen erről akartam értekezni ezen poszt keretein belül.”
Bingo Tibor bá, de én is leirtam már ezt. Magyarországon ez kimondottan érzékelhetö.
Nincsen ez itt Németországban se másképp, de a mikor hazamegyek akkor pofáncsap a magyar valoság.
Leszarom, nem érdekel, én is lopok….. Kb. ez a mentalitás uralta el az országot, erre irtam néhány hete ha ujra Orbán nyeri a választásokat nem biztos, hogy haza akarok menni annyi zombi közé……
Tegyétek félre a kicsinyes sértödéseket és inkább koncentráljatok arra ami tényleg fontos……
23:
Hadd érdeklődjek – „Nagyon is durván szelektálsz kedves Tibor bá’, úgy tiltasz le embereket, hogy azok aztán már nem tudják magukat védeni, míg kifelé úgy látszik, hogy a veled vitatkozó csak szimplán nem reagál” – ezt te honnan tudod? Pontosan ez az, amit utálok. Bedobsz egy hülyeséget, hogy megtéveszd az olvasókat. Honnan a picsába tudod te azt, hogy én mit teszek a nekem nem tetszőkkel? Soha senkibe nem fojtom a szót, addig, amíg nem kezd el trágárkodni.
24 – Curix:
De mi ennek az oka? Szerintem annyira nincs jövő előttünk, hogy az emberek úgy gondolják, most már minden mindegy.
21 Curix
„Most aki ide jon szeretetrezegve a 8. dimenziobol az ne csodálkozzon ha itt pofára esik.”
Azt hittem, erős vagyok, de kihullottam a férgessével együtt…
Ez olyan mint a rádióaktív sugárzás… az ember kibír belőle egy adagot károsodás nélkül, de ha már megvan a dózis, akkor kezd gondot okozni.
Egyszerre nem lehet (azaz és nem tudok) „őszintén” is vitatkozni és tekintettel is lenni a partnerek különböző kondícióira és ahhoz igazítani a véleményem.
Hasonló önboncolgatás volt már …a jelenlegi állapotokhoz képest sajnos fényévekben mérhető az akkori látogatottság és hozzászólások száma.
https://www.antalffy-tibor.hu/?p=12077#comment-87731
Akkori Hozzászólásomban az okok nem mindegyike releváns ma már, de a látogatottságot és az aktivitás hajlandóságát javaslataimmal meg ma is tudnád növelni.
No meg persze van itt meg valami. Te itt kötöttél egy üzletet ami ezek szerint nem váltotta be a hozza fűzött reményeket. Gondolok itt arra, hogy a “minőség” égisze alatt , valójában pedig önvédelemből , bevezetett korlátozásaiddal “felaldoztad” azokat akik megcsinálták neked a forgalmat.
“Soha senkibe nem fojtom a szót, addig, amíg nem kezd el trágárkodni.” ez így ebben a formában nem igaz. Ha felhatalmazol rá, természetesen példával is tudom igazolni állításom.
Lassan eljutunk a kérdésig, hogy a témaválsaztás, vagy a vita „szabad” folyása generálja-e inkább a forgalmat.
Ennek lehet alkérdése, hogy a hozzászólások mennyisége és minősége milyen arányban állnak a korlátozott és a szabad vita folyamában….
A mennyiség abszolút, de a minőség lehet szubjektív, és Tibor bá dönthet róla.
Pont én mondom ezt, aki talán a legtöbbet kapott a pofájára ezen a blogon, hogy nem vagytok igazságosak Tibor bával.
Tibor bá létrehozott nektek itt egy „homokozot” (egy kis tulzással élve) amiben mindenki játszhat addig amig betartja a szabályokat.
Most benn csücsültök a homokozo közepén és fujjogtok az üzemeltetöre. Biztos hogy rendjén van ez?
Tibor bá elég világosan lefektette a játékszabályokat. Akinek ez rendben van, az most is itt van és hozzászol. Akinek ez nem jo igy az továbbmegy máshová.
Aki meg akarja reformálni a blogot vagy Tibor bát annak ugy is beletörik a bicskája. Életemben nem találkoztam olyan makacs emberrel, mint Tibor bá. De ennek elönye is van.
Ha megnézitek egy egy Facebook csoportban milyen szinvonalu és tartalmu viták mennek politika vagy bármi más témában, akkor be fogjátok látni, hogy ez itt Tibor bánál még egy igen üde folt az internet mocsarában. Es ez valahol a sajátos moderálásának köszönhetö.
Javaslat a hozzászólások felpörgetésére.
1. Lennének reklámok az oldalon. Viszont, ha valaki x karakter hosszan egy héten egyszer hozzászól, neki reklámmentes lenne az oldal egy hétig.
2. Lehetne értékelni a hozzászólásokat.
3. Ha két vitapartner között késhegyig menő vita alakul ki, és magasan értékeltek, akkor a hét egy napja lehetne párbaj nap, Tibor bá’ moderálása mellett.
4. Több vendégposzt. A magasan értékelt hozzászóló vendégposztban fejti ki álláspontját.
5. „Vendégprofesszor” meghívása.
stb.
Ingerküszöbünk, egyéb blogos felületek hatására, „komment szekciók” -nak is köszönhetően, rendkívüli módon megnőtt. Ha alacsony az inger, kevesebb a hozzászólás.
Azt aláírom, hogy Tibor bá nem dob ki, ha más a véleményed. Párszor összerúgtam vele a port rendesen, de nem mentem át bunkóba vagy trágárba, így nem tiltott le, bár komolyan azt gondoltam, hogy lefog.
Hagyni kell, hogy övé legyen az utolsó szó és kész. Az olvasó meg úgyis eldönti, hogy kivel ért egyet.
30: „ez itt Tibor bánál még egy igen üde folt az internet mocsarában”
Na ja, csak most éppen leszálló ágon van…
És egészen biztosan nem az az ok, amit Tibor bá’ felvetett a posztban /”mindmeghalunk-apátia”/.
29:
Udvariatlan vagy! Nagy nehezen megtanultam, hogy a neved után tegyem ki a teljesen felesleges (PV)-t és akkor most csinálsz egy másik nicket. 😀
–
28 – Hochstein:
Most se csaptam önboncolgatást, akkor se. Ti boncolgattok, mert tehetetlen mérgetek beleölik az én kivesézésembe. Csak azt nem fogjátok fel ésszel (pedig nyilvánvaló) hogy nem lehet mindenkinek megfelelni. Az egyiknek sok a szex, a másik többet akar. Az egyik rajong Orbánért, a másik gyűlöli. Én legalább meg tudom indokolni a nézeteimet.
30 – Curix:
Már a Hochstein-i belinkelésben is méltattam az intelligenciádat. Ez mit se változott. – és most a hülyék kórusba fogják kiabálni, hogy dicsérem a seggnyalókat. Pedig csak objektív vagyok, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni.
–
31 – Károly:
Ez egy rakás zöldség. Aki nagyon akar, annak rendelkezésére áll az adakozás.
25:
„– ezt te honnan tudod? Pontosan ez az, amit utálok. Bedobsz egy hülyeséget, hogy megtéveszd az olvasókat. Honnan a picsába tudod te azt, hogy én mit teszek a nekem nem tetszőkkel? Soha senkibe nem fojtom a szót, addig, amíg nem kezd el trágárkodni.”
Ha mond még neked valamit az a nick, hogy elfmage akkor kapkodd magad, mert vele pont azt tetted amit írtam.
Pontosan úgy zártad le a vitát, hogy kizártál. Utána vissza törölgettél egy sor hozzászólást hogy az a kép maradjon ami neked megfelelt.
Egy darab trágárkodás nem volt, csak nem hagytam (volna) hogy kitérj a válasz elől.
Az meg neked nem lett volna kényelmes, mert akkor valahol el kellett volna ismerned hogy tévedtél.
A régebbi olvasók még talán emlékeznek erre az incidensre, persze nekik ez nem volt annyira lényeges mint neked vagy nekem.
Aljas húzás volt, rendesen felhúztam rajta magam.
Janival való barátságom is ott tört meg amikor benyalt neked és nem állt ki értem annak ellenére sem, hogy pontosan tudta hogy nekem volt igazam.
„Ez egy rakás zöldség.” Tanyasi lennék vagy mifene! 🙂
6. Ha egy posztod telitalálat, sok hozzászólást generál, ennek ellenére tartod magad ahhoz, hogy másnap, harmadnap is új posztot adj közre.
Nem említettem és nem is céloztam az adakozásra. Kizárólag arról szóltam, mitől nőhetne a hozzászólók száma.
Másnak esetleg épkézláb javaslata?
Az, hogy megállapítják, hogy elüldözöl erős játékosokat, ezzel még nem lesz több hozzászóló.
Ugyanis, amikor sokan hozzászóltak, akkor sem volt rajtad kesztyű és most sincs.
Tehát ez hibás következtetés részükről.
Azzal sem megyünk messzire és hibás következtetésnek tartom, – volt már a téma és ki lett vesézve, ezért nincs sok hozzászólás.
Nem egyszer előfordult már, hogy ugyan az a téma ismételten sok hozzászólást hozott.
Szerintem ezen nem kell annyit ràgódni, hogy mit miért és hogyan lehetne jobban. A lényeg eljutott az àllandó olvasókhoz, nem kell ezt túlspiràzni. Nyilvàn vannak gyengébb és erősebb időszakok egy blog életében, közben az emberek és a szokàsok is vàltoznak.
30 Curix
„Tibor bá létrehozott nektek itt egy “homokozot” (egy kis tulzással élve) amiben mindenki játszhat addig amig betartja a szabályokat.”
Ezt mondja a Fcebook is…
Úgy tűnik, Tibor bánsk tetszik ez az üzleti modell… Nem lehet megvetni érte.
Szerintem több oka is van a blogon a kevesebb hozzászólásnak meg főleg annak, hogy eltűntek a régi arcok/nickek. Már nem olyan szívesen járok én sem ide mint 8-10 éve de azért a legtöbb posztot olvasom, főleg ami geddonos azt mindig! 🙂
Részemről kábé ebben hiányzik a blog régi hangulata:
– amikor még az egymással szöges ellentétben állók is tisztelettel (legalábbis a mainál jóval többel) álltak a másikhoz és úgy vitatkoztak/tunk. Se nem lehülyéztük idiótáztuk se nem meggyőzni akartuk a másikat hanem csak ismertettük az álláspontokat és ha nagyon más volt meg nem ment a meggyőzés hagytuk ellaposodni a vitát inkább.
– amikor nem minden harmadik poszt vagy komment szapulta a másikat a politikai nézetei miatt (akár volt az mszp / fidesz / jobbik stb). Bár ez idén már szerencsére nem annyira megy de gondolom jönnek a választások akkor bele kell állni majd megint telibe az AttilaPV és hasonlókba meg hívőzni marházni és osztani őket 🙁
– ahogy fentebb írták már páran szinte minden témát kiveséztünk régen és a helyzet azóta sem változott, maximum annyi történt hogy régi blogolvasók anno közelebbre datáltuk az omlást akkor még és úgy fest lassab lesz, jóval lassabb.
– a bloggazda sem szólta le régen olyan keményen azokat akik kevesebb IQ-val lettek megáldva vagy kisebb nagyobb marhaságot írtak vagy szar napjuk volt. Mi se szóltuk le a bloggazdát mert a „tudjuknincsilyen” EQ-nál nem állt sorba, helyette az IQ-nál kétszer 😀
Tolerancia barátim és alkalmazkodás lesz a fontos geddonban is, gyakoroljátok már most! 😉
– A sok összebalhézás se kellett volna, nagyon jó volt régen olvasni Gedeont, Attilát, Jövőnket néha még Lórándot is és még jópár emberkét! Örülök, hogy dajtás állta a sarat! 😉
Curix :
A Te személyes fejlődésed élmény volt végig nézni az évek alatt! Nagyon sokat változtál és jó irányba szerintem, ehhez valszeg kellett a coming out is meg sok sok vita sértődés és egyebek. Nagyon jó látni a higgadtságot és azt, hogy mennyire máshogy látod a dolgokat már. Már egyszer megfordult bennem az is, hogy elhúztál innen és Tiborbá ír a nevedben 😀 😀 😀
Tiborbá, egyébként az „orbán hívők” (ahogy írtad fentebb) pont ezért nem szólnak már hozzá mert belefáradtak a sok szidalmazásba és leégetésbe. Annak ellenére, hogy észérvekkel statisztikákkal támasztottuk alá hogy az évi ezer milliárdos lopás a mészáros-tiborcz családnak részünkről még belefér az előtte levő bandához képest akik nem ilyen látványosan loptak de jobban tömték ki a nyugati cégeket/bankokat és offshore volt minden mögött. Tudjuk és látjuk hogy orbánék lopnak mint állat és hazudnak és populista hülyítés is megy… De Légyszi NE kezdjük el megint! Csak gondoltam leírom miért nem látod egyáltalán a fideszeseket napi szinten írni…. Ha írunk is a politikát mellőzzük, de ettől ne hidd azt hogy nincs itt orbán fan, tele vagy velük! 😀
Tiborbá, már korábban javasoltam, hogy ne legyen napi egy poszt mert ez túl sűrű amikor megy sok komment valamire. Vagy ha nagyon pörög egy esemény a hírekben érdemes lenne azon agyalni többet napokig akár más oldalakról behozni elemzők véleményét és azt megütköztetni az itteni (maradék) hangadókkal meg Tiborbával.
A régi témákat is elő lehetne szedni és valahogy kategorizálni vagy csokorban tálalni az „egykaptafásakat” mert a sok ezerből nagyon sok van ami majdnem teljesen fedi egymást és többször átbeszéltük. Főleg a régieket lenne érdemes elővenni és megnézni mit láttunk/írtunk 5-10 éve és miben más valami. Akár úgy, hogy egy témánál kiváalsztasz pár fő kommentet és berakod a poszt alá vita alapnak. Persze jól hangzik a 15 éve napi egy poszt de szerintem ez a mennyiség is a blog rovására ment…
Mostanában kezdesz beleállni a széljobberekbe is főleg a csajokba, erre is kéne figyelni el ne üldöződjenek mert szeretjük őket is! 🙂
Egyébként amint becsap a következő nemzetközi pénzügyi/katonai/migráncs balhé jönnek majd újak ide megint!
Szóval én így látom fiúk lányok, szép napot!
36 – Rakdtugyin:
Szóval vérig sértődsz (valószínűleg mert nem vagy képes védeni az álláspontodat), közlöd, hogy „na ide se többet a büdös életben”, aztán fogsz egy új niket és azzal folytatod a destrukciót. Ragyogó karakter! De, aki odafigyel, annak kibújik a szög a szákból. Nézzük csak mit írtál:
„Janival való barátságom is ott tört meg amikor benyalt neked és nem állt ki értem annak ellenére sem, hogy pontosan tudta hogy nekem volt igazam.”
Szóval Györfi Jani benyalt nekem mert nem neked adott igazat. Az véletlenül se jutott eszedbe, hogy esetleg azért nem adott igazat, mert nem volt igazad? Persze, hogy nem.
És akkor ilyen és hasonló karakterekből az évek folyamán több tucattal találkoztam, és védtem meg a honlapot ellenük. Ez sok minden, csak nem hálás feladat.
Nyugodtak legyetek.. a változékony idő az oka az érdekes nèha már többször àtràgott csontoknak.
Viszont egy dolgot ne felejtsetek el Kina 30 ève fejlődik rajta kívül mèg sokan mások tövig nyomjàk a gàzt.. Ha a befektetők megilyednek( jobban mint legutobb februàr eleje) ès ezáltal àtàrazodnak szektorok. Válóssá válik a geddon..(nem nőnek a fàk az ègig)
Nèmetorszàg pl nem koltekezik, viszont az àllamadóssàgàt nagy ütemben fizeti vissza így akkor fog lazítani mikor mindenki más már a szíjat húzza.. a cègem pèldàul minden migráns tanuló után 800 Eur támogatást kap amiből lazán kifizeti neki a tanuló pénzt.. a 3 éves képzés utàn meg kezdő bérrel alkalmazza ami valjuk be eleg jo segitsèg..
Folytathatnàm mèg de ahhoz egy kàvèt meg kellene innom..
UI: Úgyhogy eddig is volt tèma ès ezután is lesz.. Tíbor bà’ gondoskodó szülő..
Tibor ba’, ha erdemben es minosegben is ujitani akarsz, akkor Vlogoljal! Biztos dobna mind a latogatottsagodon illetve a hozzaszolasok szaman is. 10 percben elmondod, ami epp aznap a szivedet nyomja, a felvetelt feltolotod a youtube-ra, ide meg beagyazod. Termeszetesen a komment szekciot meghagyod, a parbeszed eletbentartasara.
Én is vagy 6-8 éve olvasom az itt történteket. Részemről a hozzászólások száma azért csökkent, mert nincs már annyi időm, mint 6-8 évvel ezelőtt. Szakmai tudásom, műveltségem sincs olyan magas szintű, a retorikám meg még úgy se 🙂 mint itt sokaknak.
Az emberek fáradtabbak, kiégettebbek, fásultabbak mint akárcsak 5 évvel ezelőtt is. Ingerküszöb az egekben, nem nagyon ugrunk már semmire se…. 🙂
Viszont olvasni, tájékozódni minden nap eljövök, ha csak tehetem.
Köszönöm Tibor bának, hogy fenntartja ezt a helyet.
Azonban egyetértek az előttem szólókkal, hogy a napi egy poszt lehet, hogy sok.
43 – Hochstein:
A posztot alaposan félreértettétek. Nem akartok több hozzászólót. Nem célom az „aratás”. Csak észleltem egy jelenséget és meg akartam beszélni veletek. Erre jött egy csomó kritika, amik részben ültek is. De az köztudott, hogy mindenkinek nem lehet megfelelni. Marad minden ahogy volt. Legfeljebb nem lesz minden nap új poszt. Mindegy, biztos vagyok benne, hogy Curix-nak igaza van GErgo-nak is. A társadalom változik. És még valami, akik elmaradtak, azok átmentek a facebookra. Amivel kapcsolatban van véleményem, de feleslegesen nem akarok senkit megsérteni. 😀
43. Hochstein
én nem szeretem a vlogokat, kivéve ha helyes csajok csinálják. Túlságosan leköt, az előadó stílusához és sebességéhez kell igazodnom, miközben száz százalékosan blokkolja szemem és a fülem is. Egy bejegyzést át tudok futni gyorsan, ha épp kevésbé érdekel, vagy nincs sok időm, egy pillantással vissza tudok térni két bekezdéssel visszább, ha éppen úgy akarom, egy vlogban teszek á, mert több időbe kerül a visszakeresés .
a vlognak akkor van értelme, ha vizuális élménnyel párosul, vagyis hogy inkább akkor, ha azon van a hangsúly. Ezért aztán az inkább a tömegek ópiuma, és tompítja, míg a szöveget értelmezni kell, és élesíti az elmét. 🙂
Pont ezt akartam irni, mint GErgo. Ezt latom en is. Az emberek elfaradtak. Ez a folytonos fenyegetettség érzés kiégette öket. Mindig félniük kell valamitöl. Hol a gazdasagi helyzet, hol a munkahely, hol a menekült…..
Remény pedig mar nem maradt.
Volt rendszer valtas, volt EU csatlakozas es Magyarorszag végleg elmaradt, lemaradt.
Még a 2012-es vilägvége is elmaradt és lehet tovabb szenvedni.
Freeetoaster
Mindennel egyetértek veled ja és jelzem én vagyok én, szoval nem Tibor ba irogat helyettem 😀
Amivel nem értek egyet veled az Orban és a Fidesz.
Tudod miért nem?
Mert erkölcsileg romba dönteni egy orszagot EZERSZER sulyosabb dolog, mint gazdasägilag.
Orban pedig most az orszag szellemi szintjét roncsolja, de nem kicsit.
Nem tudom, nälatok milyen gondolatmenet tudja felmenteni Orbant ez alol a roppant felelösség alol, de nälam semmilyen. Ertem a legkisebb rossz indokot is, de nekem ez nem elégséges.
A Fidesz a retorikäjäval és a nyilt korrupcioval (Mészaros és co.)Magyarorszag utolso tartooszlopait zuzza szejjel. Nagyon sajnälom, hogy ezt a Fideszesek nem latjak.
Gazdasagi hatranybol még fel lehet ällni, de egy erkölcsileg kivéreztetett orszag erre nem lesz képes. Menekültek ide meg oda………
Amig én itt Németorszagba vagyok, nekem érdekem lenne Orban hatalmon tartasa. Nagyon jo a bajor magyar kapcsolat, Orbant szeretik itt.
De a bajorok nem tudjak mi folyik Magyarorszagon ök csak a végvari harcost latjak Orbanban. Mikor elmesélem hogy a magyarok többsége 400-500 eurobol él havonta német szinvonalu ärak mellett akkor csak azt mondjak: az nem lehetséges…..
Mellesleg ez a jo viszony csak felületes. Idejönne Münchenbe az idiota Lazar, mint ahogy Becsbe is kiment es egy ora alatt lenullaz söt minuszba fordit mindent. Ilyet nem lehet.
Gondolkodjunk mar. Mit szolnanak a magyarok, ha egy német politikus oda menne Budapestre forgatna par putri kerületben es utana azt mondanä hogy ilyen lepukkant varosban elnek a magyarok…… ilyet nem csinäl normälis ember….
En egészen egyszerüen tavolmaradok a szavazastol, mert elegem van.
47 Curix
„Nagyon sajnälom, hogy ezt a Fideszesek nem latjak.”
Nekik a látószög más.
Amikor korrupciómentesen, legálisan talicskázták ki a multicégek a nemzeti vagyont, meg tömték az IMF zsebeit, az totálisan kóser volt azoknak, akik most azon keseregnek, hogy épül a magyar tőkésosztály.
Igaz, nincs komoly múltja, főleg kontinuitása a magyar kapitalizmusnak, de valahonnan el kell kezdeni, hogy ne legyünk örökre gyarmat.
Az eredeti tőkefelhalmozás sehol nem volt egy elegáns folyamat, de a fideszesek szerint ezt az árat muszáj megfizetni.
A gazdaság, az államháztartás mindenesetre tagadhatalanul jobb, mint ahogy át lett véve 2010-ben, és a fizetések is magasabbak…
A korrupció meg sehol nem kissebb, mert a politikát mindenütt érdelek irányítják.
A különbség annyi, hogy az ellenérdekeltek mennyire hangosak.
„A gazdaság, az államháztartás mindenesetre tagadhatalanul jobb, mint ahogy át lett véve 2010-ben, és a fizetések is magasabbak…”
Attila tudod mennyi köze van ennek Orbanhoz? Majdnem a nullahoz konvergal.
Orban 8 eve egy rendkivül pozitiv gazdasagi környezetben zajlott es azt se feletsed el, hogy velem együtt 600 ezer fiatal munkakepes ember elhagyta az orszagot.
Ez utobbi hajtotta fel eröteljesen a magyar fizeteseket.
Orbanhoz tarsitatok olyan erdemeket, amiert nem Orban dolgozott meg.
Ellenben mikor a korrupcio felsofoka es csucsrajaratasa zajlik akkor felre neztek.
Nem ertem de elfogadom.
„A gazdaság, az államháztartás mindenesetre tagadhatalanul jobb, mint ahogy át lett véve 2010-ben, és a fizetések is magasabbak…”
De ugye neked legálabb fizetnek azért, hogy ekkora baromságokat hordj össze? Ami ezután következik nem neked szol, hanem azoknak, akiket a tények érdekelnek (a lista a teljesseg igenye nelkül keszült, a leggyorsabban elerhetö, legegyszerübb gazdasagi mutatokbol):
Államadósság 2010-ben 20 420 milliárd Ft, 2016-ben ez 25 393 milliárd Ft volt,
Egy kilométer autópálya ára 2010-ben átlagosan 1,8 milliárd Ft-ba került, 2013-ra 2,3 milliárd Ft-ra nőtt. De voltak szakaszok, ahol majdnem elérte a 4 milliárd Ft-ot is.
Gyes: 2008-ban bruttó 28 500 Ft volt a gyes összege, míg 2016-ban ugyancsak bruttó 28 500 Ft. Nemzetközi összehasonlításban ez drámaian alacsony.
Általános iskolai tanár éves bruttó keresete 2009-ben 9.500 dollár; 2015-ben 9.149 dollár. No comment.
Mélyszegénységben élők 2010-ben 3 millió; 2016-ban 3,6-3,8 millió
Kórházi ágyak száma 2009-ben 70 971; 2014-ben 66 000
Korrupcióérzékelési index 2009-ben 46. hely; 2015-ben 50. hely Ennél Szaúd-Arábia, Botswana, Katar és régiós társaink négyötöde is kevésbé érzi korruptnak kormányát.
forrás:KSH, MNB, ESS
47. 49.
„….Az emberek elfaradtak. Ez a folytonos fenyegetettség érzés kiégette öket. Mindig félniük kell valamitöl. Hol a gazdasagi helyzet, hol a munkahely, hol a menekült….. ….”
egyetértek. De azonkívül, hogy erre rá lehet játszani, azért objektív okai is vannak. Gazdaságilag pedig sokat javult a helyzet – még én is látom, ha a globális képet nézem országos szinten.
„….erkölcsileg romba dönteni egy orszagot EZERSZER sulyosabb dolog, mint gazdasägilag…..”
ne relativizálj. Érdekes, hogy én mindig megkapom, hogy relativizálok, ha tényekről számolok be, kizárva az érzelmeket, és fidesz bérencnek tartanak. Belőled az érzelmek beszélnek, ÉS relativizálsz.
„…Gazdasagi hatranybol még fel lehet ällni, de egy erkölcsileg kivéreztetett orszag erre nem lesz képes…..”
ez egyszerűen nem igaz, a kettő együtt jár. Ha nem is számolom azt, hogy az ország már rég lezüllött . Ismerőseimnek azt szoktam mondani, hogy Magyarország az a hely, ahol tíz emberből 1 dolgozik, a többi kilenc ugrásra készen vár arra, mikor tudja őt lenyúlni – nekem fájt a legjobban hogy így volt, de talán épp most változik lassan a helyzet.
A lényeg hogy a gazdasági romlással együtt jár az erkölcsi züllés – és itt a munkát mindenki csak saját magán kezdheti: legyenek elveid. és tartsd be őket akkor is, ha kinevetnek miatta. (persze elvei csak annak lehetnek, aki nem éhenhal éppen, de talán akad ilyen is , ugye …)
„….mennyi köze van ennek Orbanhoz? Majdnem a nullahoz konvergal.
Orban 8 eve egy rendkivül pozitiv gazdasagi környezetben zajlott ….”
valami lehet abban a levegőben amit ott szívsz magadba :-), már ezerszer leírtam, a gazdasági környezetbe nem belecsöppent, hanem éppenséggel ő alakította ki, már ha az utóbbi éveket nézzük. Ez nagy különbség. Főleg, ha valaki lenne szíves és felidézné, hogy az országot 1-2 hónap választotta el a csődtől, ezt nevezed rendkívül pozitív gazdasági környezetnek????
„…. Mit szolnanak a magyarok, ha egy német politikus oda menne Budapestre forgatna par putri kerületben es utana azt mondanä hogy ilyen lepukkant varosban elnek a magyarok ….”
a helyzet az, hogy Magyarországon ezt senki nem tagadja, a „Nyugat” mindig veri a mellét, hogy hű ilyen jó, olyan jó, ez sincs, az sincs – pedig van. Ahogy Hollande kijelentette hogy nem szívesen élne olyan országban, mint Magyarország, oszt pár hónapra rá 1000 (EZER !!!) autót gyújtottak fel az echte fransziák egy nagyobb megmozduláson – ez ott annyira megszokott, hogy évente megismétlődik, de általában nem szokott több lenni mint 250-300 …
És egy ajánlás mindenkinek:
vegyétek észre, hogy mi történik. Ma Magyarország képviselői kiállnak az országért, hajlandóak konfrontálódni, és megvédeni álláspontjukat. Nem csak szolgaként hajlongani mindenki előtt – ezért aztán minden tiszteletem Szíjjártóé, azért amit a nemzetközi porondon képvisel, és ahogyan teszi.
Bárki jön majd utána, bármilyen színekben, remélem példát vesz majd róla, mert mindenkit csak annyira becsülnek, amennyire saját magát becsüli. Vicces néha azt hallgatni, hogy inkább lett volna csendben, mire fel ugrál, elrontja az ország megmaradt kevéske hitelét – akik így gondolkodnak, semmit sem értenek abból, hogyan működik a világ: ha hagyod magad, eltaposnak és kihasználnak, ilyen egyszerű. Felekezettől függetlenül csak az ér el valamit, aki teljes mellszélességgel kiáll a saját érdekei mellett.
Szándékosan nem említettem a korrupciót, meg a többi témát, mert nem látok annyira bele, mint itt egypáran (és hiszek is nekik), de arra koncentrálok ami jó, és ami rendszerszinten megszívlelendő.
A mai világ gazdasága és politikája rendszerszinten van úgy felállítva, hogy a korrupció egy természetes velejárója – ezt is kifejtettem már korábban.
A lényeg, hogy én azt látom, ma hajlandó valaki kiállni akár a nemzetközi porondra is, és eddig ilyen nem volt. Nem volt olyan ember aki azt mondta volna, hé, ácsi, Magyarország ezt nem akarja – ez jó dolog ,és kell hogy így legyen. Matolcsyt is tanítani fogják a jövendő diákoknak, ebben is biztos vagyok.
50. Hochstein
csak egy kérésem lenne:
légy szíves másold ki ide a releváns adatokat mondjuk csak az EU országokból. Az ilyen példákat én kontextusban szeretem vizsgálni, mert a helyzet az, hogy mindenhol ez a folyamat játszódik le. Akik Magyarországon élnek, hajlamosak csak Magyarországra szűkíteni a kört, esetleg összehasonlítva az országgal ahol dolgoznak (ha nyugaton).
és az értékelésben ne felejtsd el helyén kezelni az árfolyamrobbanást, amit egy következmény volt, régebbi folyamatok eredménye.
Az országon belüli összehasonlításban pedig minél későbbi adatok kellenek, 2014 tájékán már változott az irány, de a konkrét helyzet lehet még nem volt annyival jobb, a gazdasági folyamatoknak is van tehetetlensége .
49 Curix
„Orban 8 eve egy rendkivül pozitiv gazdasagi környezetben zajlott es azt se feletsed el, hogy velem együtt 600 ezer fiatal munkakepes ember elhagyta az orszagot.”
A fene tudja, ezt a „rendkívül pozitív gazdasági környezetet”…
Európa 2013-ig hivatalosan is válságban volt. Ezért volt szükség az „unortodox” módszerekre.
Az államháztartási hiány nagyobb volt, mint amit itthon és Brüsszelnek beismertek az előző kormány vezetői.
Amikor Orbán haladékot kért, hogy lélegzethez jusson az ország, Brüsszelben árkot röhögtek köré… Nyilván annak szurkoltak, hogy a régi gárda visszakerüljön.
Szinte az egész GDP-t nyugati cégek termelték, a GYES-t, GYED-et megkutították, elvették a 13. havi nyugdíjjat, beépítettk 300 milliárdos veszteséget az MNB-be, meg hasonlók…
Ez volt az a pozitív környezet.
Tudom, nem elegáns emúttnyócévezni, de amikor Európa VALÓBAN szárnyalt 2007-ig
Akkor miért a magyar GDP növekedés volt a legkissebb?
Miért a magyar gazdaságot tette padlóra a 2008-as válság?
Akkor mekkora volt a kivándorlás, annak ellenére, hogy még éetben volt a 7 éves moratórium?
Ez a korrupt Fidesz közben visszavásárolta a stratégiai ágazatok egy részét, meg a bankokk több mint a felét, amit Gyurcsányék fillérekért elherdáltak, bevezették a CSOK-ot, ingyen tankönyvet, ingyen étkezést, úgy hogy közben nem megszorítás volt, hanem fizetés növekedés.
A „lopott pénzből” a legtöbb vidéki kórházat újjáépítette, felújította, 70 ezeről 28 ezerre csökkentette a várólistát…
A „lopott pénzből” kifizette az önkormányzatok meg a kórházak adósságait, amit az előző kormány halmozott fel.
Mindezzel azt lehet szembeállítani, ami 2010 előtt volt….
Sokan érezzük úgy, hogy inkább járjon jól a Fidesz holdudvar, mint hogy megint a már annyiszor eltemetett politikai hulla, Gyurcsány ossza a lapokat, ahogy az most egyre inkább kinéz… és csináljon megint összeszerelő üzemet az országból.
A „600 ezer” kivándorlóról se Orbán tehet, és ezt te is nagyon jól tudod.
A „multiparadicsom” a ballib álma volt, és ők lőtték be a fizetéseket úgy, hogy aláigértek a környékbeli országoknak, hogy ide vonzzák a külföldi cégeket.
A környező országokban egyébként sokkal nagyobb a kivándorlás.
Ez kifejezetten a mocskos EU-s politika sara, akik így spórolnak hatalmas pénzeket a saját munkaerejük képzésén, oktatásán… Meg annak is a jele, hogy egyre kevésbé tudják a saját dolgozóikat megfizetni.
„Matolcsyt is tanítani fogják a jövendő diákoknak, ebben is biztos vagyok.”
Gondoltam érdemben válaszolok hozzaszolasodra, de mivel latom, hogy őszinte meggyozodessel tolod a nyilvanvalo baromsagot, illetve hogy kevered a szezont a fazonnal, ugy dontottem, hagyjuk a csortet, inkabb kedveskedek neked egy jó hírrel, vagyis koncentraljunk a jora (ahogy az elozoekben javaslod) Szoval az oromhir, hogy az utolso mondatodbol mar elhagyhatod a jövő időt…
„…A gazdasági kormányzás című tantárgy tananyaga Matolcsy György Egyensúly és növekedés című könyve, ebből is tanulnak a jövő közgazdászai és pénzügyi elemzői…”
…azert persze van nemi ürom is az oromben…
„…a kötet fájó módon kerüli a tényszerűséget. A szerző, Matolcsy György rendre kifelejti vagy újraértelmezi azokat a részleteket, amelyek az elmúlt évek átalakulásában nagy port kavartak. A magánnyugdíjrendszer államosítása, a különadók rendszere, a tranzakciós illeték kérdésköre, a leminősítések nem igazán kaptak helyet, míg az előző kormányok, az előző jegybanki vezetők felelőssége annál többet.
Őt az zavarta leginkább, hogy a kötetet úgy reklámozták, mint amely, a hazai pénzügyi kultúra fejlesztését szolgálja, de szerinte a pénzügyi kultúrához első helyen tartozik hozzá az igazmondás, a folyamatok reális elemzése. Ezzel szemben a kötet tele van politikai minősítésekkel és egyes kulcsmomentumok egyáltalán nem bukkannak fel benne úgy, ahogy az megtörtént valójában.
A könyv maga egyébként szép minőségben, drágán kivitelezett alkotás, ingyen osztogatták a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén. A Sakk és Póker című könyvvel egyetemben, melyet Wiedermann Helga, Matolcsy György kabinetfőnöke írt “a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáriról (sic!)”.
„valami lehet abban a levegőben amit ott szívsz magadba :-), már ezerszer leírtam, a gazdasági környezetbe nem belecsöppent, hanem éppenséggel ő alakította ki”
Sleeper
erre majd visszaterünk ha a német gazdasagi csoda kipukkan, es nem huzza a hätän Magyarorszagot.
54.
affene, én meg drága pénzen vásárolom a könyveit …
55.
én a konkrét múltbeli helyzetre céloztam. Rendesen (gazdasági) világvége hangulat volt akkoriban. Sajnos a meg nem történt eseményeket hajlamosak vagyunk mellőzni, pedig ez csak olyan mint a rendőrségi hatékonyság – nem az az igazi fokmérő ha sok esetet megoldanak, hanem ha nem történik sok eset.
Volt már úgy, hogy a német gazdaság fejlődött, húzta maga után a magyart, az mégis nadírba tartott vastagon.
Ok, nézzük meg, hogy a régiós országok mekkorát nőttek 2010-2016 között:
Magyarország 24%
Szlovákia 22%
Csehország 25%
Bulgária 28%
Lengyelország 32%
Románia 38%
Megjegyzendő, hogy az egy főre jutóan a legtöbb EU-támogatást mi kaptuk, ennek ellenére a növekedést tekintve a lista alján vagyunk, csak Szlovákia növekedése volt kicsit lassabb nálunk. Mivel még a legunortodoxabb nézőpont szerint is van VALAMEKKORA hatása az EU-támogatásoknak a növekedésre, azért egyértelműen kijelenthető, hogy EU-támogatástól tisztítva Magyarország növekedése a leggyengébb a régióban, versenytársaink között.
forras: World Bank, International Comparison Program database
Meg egyszer, amit leirtam tény, nem vélemény. Ha esetleg valaszolsz akkor mostmar te is tenyekkel es ne a megrezeseddel operalj!
Tibor bá’
„Szerintem a társadalom változott meg drámaian.”
Ömlik össze agyilag!
A logarléces generáció kihal. A fiatalabbak pedig már szarni sem tudnak „okoskütyü” nélkül.
https://lh3.googleusercontent.com/-km_qq5_P9Hw/WHpP90gerBI/AAAAAAABBww/5jYCPzZlGvw2jmm0BdXLYXUrbZ7aQ4uzwCJoC/s400/17%2B-%2B1
„Belőled az érzelmek beszélnek, ÉS relativizálsz.”
Sleeper
Lehetnel kicsit konkretebb mert nem tudom mire gondolsz.
Sleeper, ha egy orszagban „legalizalod” a korrupciot es követendö peldanak allitod be, abbol az orszagbol mi lesz?
Megmondom neked. Az ami Magyarorszagbol lett. Problemak minden szinten.
Mondom visszaterünk a temara ha a vilaggazdasag növekedese (föleg a nemet) leall vagy negativba fordul….nagyon keserves idök jönnek akkor Magyarorszagra.
57 Hochstein
„EU-támogatástól tisztítva Magyarország növekedése a leggyengébb a régióban, versenytársaink között. ”
De hát ez még mindig a múlt árnyéka… Addig nem lehet a multikat elküldeni, amíg nincs magyar cég, ami felszívja a munkaerőt. Ehhez meg kell az erős magyar tőkés-befektető réteg. Most ezt „lopja össze” a Fidesz.
Ezért akarja a kormány hogy a magyar dolgozók legalább 60%-a magyar tulajdonú cégeknél dolgozzon, ahol mindenkinek szoros érdeke fűződik a gazdaság élénküléséhez…
„Ehhez meg kell az erős magyar tőkés-befektető réteg. Most ezt “lopja össze” a Fidesz.”
Attila 😀 😀
teljesen megertem Tibor bat hogy miert nem tud veled zöldagra vergödni 😀
Faxért törölt a blogmotor, Tibor bá’! Nem írom le még 1x.
„a Bourbonok semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”
Tetszik, ahogy a globális gazdasági válságért a szoci kormány a hibás, a Bajnai-féle konszolidáció az ugye nem is történt meg, miközben a sokezer milliárnyi pénzeső, ami az EU-tól jött, az meg föl se tűnik, lényeg, hogy OV a sztár. Lopjon, csaljon, hazudjon, erkölcsileg nullázza le az országot, le van szarva, jó ez így. Miközben az emberek meg már nem merik elmondani a véleményüket, mert féltik az egzisztenciájukat.
Orwell 1984-e egy fikció, nem használati utasítás!
Elnézem a szlovákokat, elnézem a románokat, és közben szégyenkezem.
https://diepresse.com/home/ausland/aussenpolitik/5383603/Ungarischer-Minister_Wien-ist-wegen-Fluechtlingen-schlechterer-Ort
Kedves Fideszesek. Erre mi a mentseg?
Az osztrak sajto attol hangos, hogy mekkora paraszt Lazar Janos. Igen Sleeper ez a Fidesz ez a hires konfrontacio. Lepten nyomon lejäratjak Magyarorszagot.
Meg 4 ev es mindenki rajtunk fog röhögni….
57.
a támogatásokat nem számítanám ide, mert azt régóta tudjuk, most pedig már ki is mutatták, hogy azokat a jobb kéz adja a balnak. 🙁
én arra gondoltam, hogy az 50. hozzászólásodban felhozott tényezőkhöz kéne kimutatni a a többi EUs ország megfelelő számait, különös tekintettel a mi régiónkra.
A bizalmatlansági index kivételével (ami egy hasraütésből adódó szám, olyasmi, mint ha azt mondanám hogy Szaúd-Arábiában demokrácia van, hiszen az USA legjobb barátja) mind számszerűsíthető, esetleg százalékosítható (kórházi ágyak esete, stb.).
Érdekelne mi jön ki belőle. A gazdasági növekedés számomra nem annyira releváns, sok benne a tényező, ami torzítja az eredményt (egy halat eszel meg vacsorára vagy tízet /még akkor is ha beléd se fér/, száz halat te eszel meg a barátaiddal, vagy külföldi vendégeidnek szolgálod fel, stb. ). Azonkívül Magyarország szempontjából a vizsgált időszak kezdete a gazdasági összeomlás ideje volt, nem a a növekedésé.
Curix 64.
Amilyen gyors tempóban alakul a militär-migránt helyzet sógoréknál, 4 év múlva mindenhez lesz kedvük, röhögni nem nagyon.
Itt pl. (Sverige) a paciensek azzal hívtak, a svéd haditengerészet partra kényszerített egy ronda rozsdás hajót, ami tökig volt fegyverrel, s csak érintölegesen használta a kijelölt útvonalat. Azt állítják, ez már a harmadik, (a ki tudja hányból.)
http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/figyelemre-melto/item/4910-z
Nem túl szimpatikus a nyelvezete, de a tartalma sajnos nem cáfolható.
64. Curix
„Az osztrak sajto attol hangos, hogy mekkora paraszt Lazar Janos.”
Az osztrák sajtó nem egyenlő az osztrákokkal…
Ha nem emlékeznél, pár hete volt egy választás.
A Kleine Zeitung egy szavazást is csinált, az eredmény itt megtekinthető :
http://www.kleinezeitung.at/oesterreich/series/poll/vote.do?formAction=2&seriesId=5384782&_vl_backlink=/home/index.do
Igen…. 69% igazat ad Lázárnak.
És ez az eredmény általában visszaköszön a Lázárt kritizáló cikkek kommentelhető oldalain…
A helyzet az, hogy a liberális véleményformálás monopóliuma kezd kicsúszni…
Már mindenki tudja, hogy ez a Bécs, már NEM az a Bécs, ahol olyan lelkesen vásárolgattunk a Máriahilferen…
És ez a Berlin se az a Berli, és ez a Párizs se az a Párizs…
De szerintem ezzel te is tisztában vagy Németországban.
A nagyvárosokban a kisiskolákban a gyerekek fele már bevándorló…
És ehhez igazítják a szintet… A német szülők megőrülnek, hogy „tisztességes” iskolákba irasság a gyerekeiket, ahol 12 évesen már nem az abc-t veszik újra meg újra…
Lázár beledobta a kavicsot az állővízre, és most nyafognak azok, akikre ráfröccsent…
Pimpo
az egy teljesen más téma. Abban igazad van de itt most nem erröl van szo.
Nem megyek át a szomszédhoz rászarni a konyhaasztalra és nem kiáltozok, hogy ott milyen büdös van.
Ezt csinálta tulajdonképpen Lázár.
Ebböl látszik mennyire gátlástalan az egész Fidesz bagázs. Semmi nem szent ha meg akarják tartani a korrupt hatalmukat.
Attila itt is forgathatott volna Münchenben. rengeteg boxos néger van és ha akarsz találsz koszos utcát is.
De esküszöm neked én személyesen rugdostam volna haza ha itt engem, mint magyar állampolgárt igy leéget.
És ez semmi másra nem volt jo csak propaganda. Nem avatkozhatunk Bécs belügyeibe.
Magyarok már állitolag cetliket kaptak osztrákoktol, ha nem tetszik itt akkor haza lehet huzni…..kellez nekünk Attila?
64. Curix
Bécsi tanárnő: „25 gyerekből 21-et kell integrálni”
http://www.krone.at/1662117
„Sokan tehetetlenek és az iskolai hatóságok által slamasztikában hagyottaknak érzik magukat. De alig mer valaki a nyilvánosság elé állni, mert retteg attól, hogy mi lesz a munkájával. Most viszont Susanne Wiesingernek elege lett: robbanásszerű interjújával segélykiáltást hallat. Az 53 éves tanárnő szerint az osztálytermi problémák már szinte megoldhatatlanok”.
A tanárnő elmondta, hatalmas a szakadék a muszlim tanulók otthoni és iskolai világa között. Diákjai közül soknak a saría az irányadó. Elutasítják például a zenét és a táncot. A muzulmán szülők pedig egyre inkább oktatásellenesek.
Szóval lassan a „művelt” nyugaton is előbújnak azok, akik a hivatalos, cenzúrázott véleményektől eltérő álláspontjuk van…
Aztán nekünk magyaroknakk el kell azon gondolkodni, hogy pontosan hova is akarunk „felzárkózni”?
69. Curix
„Nem megyek át a szomszédhoz rászarni a konyhaasztalra és nem kiáltozok, hogy ott milyen büdös van.”
Nem egészen…. Lázár nem felelős a Willkommenskulturért…
Ellenberger…Ha átmegyek a szomszédba, és látom, hogy ott az asztalra szartak, jogom van befogni az orrom, és ahhoz is jogom van, hogy nálunk ne szarjunk az asztalra, akármennyire is ejropéer dolognak is van beállítva.
Lázár egyszerűen demonstrálta, hogy mire lehet számítani, ha bedőlünk a migránskvótáknak….
70:
Nézd Attila! Bár menyire is igaza van Lázárnak. Curixnak még inkább igaza van. Nem megyek át a szomszédba és nem szarok az asztalra. Az ENSZ-ben nem veszem le a cipőmet és nem verem vele az asztalt. Aki nem tud viselkedni, annak sose lesz igaza. De nem ez az igazi baj, hanem az, hogy hangosan pofáznak idehaza, suttyomban pedig nyalják az EU seggét, csak te ezt nem veszed észre, mert kényelmetlen lenne.
Helló, Tibor bá’!
Emlékszem, teljesen véletlenül asszem kb 2014. dec. 20. körül találtam rá a blogodra, egy hónappal azután, mire kb „megvilágosodtam” a Világ helyzetét illetően. Jó érzés volt hasonló elmékkel találkozni- a „való életben” (Matrix) sajnos nem sikerült.
Azóta is napi rutinom része: a szokásos, klíma- helyzetelemzésem (műholdas adatok, fórumok, stb) után kb a Te blogod a második a sorban 😀
Aztán jön a geopolitikai szarságok bogarászása. Nekem ez a reggeli KV helyetti ébresztő.
69. Curix
„Nem avatkozhatunk Bécs belügyeibe.”
Kérdés, hogy ez mennyire Bécs belügye.
Addig, ameddig az EU naponta fenyegeti azokat az országokat, amelyek ellenállnak a kvótarendszernek, addig ez nem egyszerűen belügy.
Jogunk van feltérképezni és nyilvánosságra hozni a migráció MINDEN aspektusát, nem csak a ballib médiában kürtölt pozitívumokat.
„Magyarok már állitolag cetliket kaptak osztrákoktol, ha nem tetszik itt akkor haza lehet huzni…..kellez nekünk Attila?”
Őszintén…
Ha az osztrákok „szabadon” választhatnának, akkor a magyarokat vagy a muzulmánokat választanák?
A magyarok túlnyomó többsége dolgozni ment oda… ellentétben a muzulmánokkal…
És ezzel a sógorék is NAGYON tisztában vannak…
Igaz… senki se szereti, ha a hibás döntéseire emlékeztetik, és mindenki vérmérséklete szerint dolgozza fel…
Persze megint beleszaladtunk a régi problémába: Ha mi kritizálunk valakit, az helyből vérlázító… De akárki köpköd ránk akármit, annak mindig definíció szerint igaza van, mert mi bőgatyás hagymaszagú parasztok egyszerűen nem tudunk semmit jól csinálni.
A kezdeti következmények élő egyebesben idehaza is:
Nem az a megdöbbentő, hogy március közepén elered a hó, hanem hogy két napja még benne volt a pakliban az is, hogy akár +30 fok lesz a mostani hétvégén. Ijesztő folyamatokat indukál a klímaváltozás. A baj az, hogy a meteorológusokat is teljesen meglepte a változás hirtelensége. Arról van szó, hogy a korábbi napok előrejelzései azt mutatták a hideg levegő a Kelet-európai-síkságon halad majd keresztül, amiben ilyenkor nincs semmi szokatlan, csakhogy a folyamat irányt váltott, a hideg légréteg Közép-Európát vette célba, és nagyon komoly lehűlést hoz. Nem tudni, miért. Mindenkit váratlanul ért, csak az időjárást nem. De most már 70 százalék a valószínűsége, hogy akár -10 fokos hideg és országos havazás – nyugaton és a hegyekben akár 10-20 centiméter – várható vasárnapra. Egészen elképesztő, hogy március elején ilyen energiák legyenek a légkörben, ez még az időjárás 30 éves folyamatos megfigyelésével is meglepő – fogalmaz a szakember és hozzáteszi, ami most hétvégére látszik, az még a szombati adatok alapján is olyan, mintha az ötöslottó sorsolásán a 103-as számot húznák ki. Az okot egyetlen szóval lehet megadni: klímaváltozás, ami a szélsőségek, kiszámíthatatlan, extrém helyzetek sokasodásával és felerősödésével jár. Hogy az ötöslottó húzás hasonlatánál maradjunk, évről évre újabb számokat teszünk bele a sorsoló gömbbe. Ezt meteorológiai nyelvre lefordítva újabb és újabb rekordoknak, szélsőségeknek nevezzük.
https://24.hu/tudomany/2018/03/12/minusz-tiz-fok-es-ho-jon-hetvegere/
65:
Csukloztasd te a tudodkidet…ha valoban erdekelnek a szamok es nem egy elvakult birka vagy, akkor kapard te ossze azokat. Mar csak azert is javaslom ezt a felallast mert ugy erzem elkezdodott egy nagyon ismeros elvtelen parbeszed, ha ugy tetszik vita stilus, melynek elengedhetetlen resze, (mint az a fentiekbol is kitunik), hogy ha mar a napnal vilagosabb, feheren-feketen lathato amirol beszelek, akkor majd baj lesz:
– a forrassal,
– a peerek csoportositasaval
– a gazadsagi valsag utohatasaval
– az idointervallummal
– a vilagbank reszrehajlasaval
– a KSH volt vezetojevel
– a gyurcsanykadarsorosrakosiszdszmaszoptocsikmartaval
– az adott orszagok vilaghaboruban jatszott szerepevel (itt szokot jonni Trianon)
– no meg az anyam kinjaval.
Nem baratocskam, en itt befejeztem. Aki kicsit is szemellenzo nelkul jar-kel-olvas-gondolkodik, szerintem erti azt amit en itt mondani akartam, en nem erzem szukseget a tovabbi adatbongeszesnek.
Ha folytatni szeretned a diskurzust, kerlek tenyeken, adatokon, hiteles forrasbol szerzett informaciokon alapulo kijelentesekkel kapraztass el, esetleg cafold amit eddig leirtam. Ennek hianyaban ne is pazarold az idodet tovabbi valaszra, az megy az elvakult / komolytalan (ertsd valaszra nem erdemes) kategoriaba.
73. „ogy hangosan pofáznak idehaza, suttyomban pedig nyalják az EU seggét, csak te ezt nem veszed észre, mert kényelmetlen lenne. ”
Azt sajnos még soha senki nem tudta elmagyarázni, hogy ennek mi az értelme.
Miért kellett az alapvetően EU-szimpatikus országot EU ellenessé manipulálni, miközben kiszolgálják az EU-t?
Felvállani ezt a sok ellenállást, ami csak problémát okoz…
Ha Orbán beleállna az EU politikába, két éven belül királlyá koronáztathatná magát, és Soros tenné fel a fejére…
Orbán annyira „szolgálja” ki az EU-t, amennyire feltétlenül muszáj…
Sokáig az ország abba zakkant bele, hogy megpróbáltunk mindenkinek megfeleni… Mire mentünk vele?
Viszont mióta keményebben állunk ki az érdekeink mellett azóta jobban állunk.
Látod, már nem nagyon van európai politikus aki ki merne állni azért, hogy lebontsuk a kerítést…
2015-ben teljesen egyedül voltunk a kerítéssel…
Már a V4, Ausztria és Olaszország is velünk van, továbbá Horvátország és Bulgária.
Nagyjából ez lesz az ENSZ-ben is…
Most még egyedül képviseljük azt, hogy jogunk legyen nemet mondani a migránsokra…
De a Lázár videó óta az osztrákok is meggondolják…
Attila nézd meg ezt a videot
Az ATV gyönyörüen lecsapta a magas labdát. Miért nem lehet elöre gondolkodni? Miért kell mindent feláldozni még 2 szavazatért?
Bár azt gondolom, hogy ezek után joval kevesebb Bécsben (Ausztriában) élö magyar fog a fideszre szavazni. En ugyanis azt vettem észre, hogy akarva akaratlanul, de elkezdesz az adott idegen orzághoz lojális lenni, ahol éppen élsz. Ez sok osztrákban élö magyarböl Lázár ellenszenvet válthat ki.
78. Curix
„Bár azt gondolom, hogy ezek után joval kevesebb Bécsben (Ausztriában) élö magyar fog a fideszre szavazni.”
A videót különbözó felkonferálásokkal többször is láttam.
Mint az előbb már írtam, nekünk miért nincs jogunk másokat kritizálni, miközben bennünket folyton fikáznak?
Az, hogy sok osztráknak nem tetszik, hát nagy dolog…
Nekünk se tetszik hogy folyton fasisztáznak (jó tudom, de az persze jogos).
Az meg, hogy melyik Bécsben élő hova szavaz, az attól függ…
Például, hogy nekik milyen kapcsolatuk, élményeik vannak a migrációval…
Nekem is él unokatesóm Bécsben…
És szerinte igaza van Lázárnak.
77:
„Orbán annyira “szolgálja” ki az EU-t, amennyire feltétlenül muszáj…” Ez valóban dicséretes politika LENNE. De nem ez a helyzet. Itthon harcol Brüsszellel, Brüsszelben pedig minden kérést teljesít, de azt itthon letagadja.
79: „És szerinte igaza van Lázárnak.”
Igazmondó Lázár, a magyar népmesehős. 🙂
A kutyát nem érdekli, hogy igaza van-e (valamilyen részben bizonyára).
Ellenben megsértett egy várost, egy népet, egy országot.
Majd amikor pl. a következő EU költségvetést tárgyalják, azt hiszed, az osztrákok nem fognak már erre emlékezni?
Attila nem érted a lényeget, pedig Tibor bá is mondja, Observer is mondja.
Ezeket a jelenségeket el lehet mondani ugy is, hogy közben nem sértem meg a másikat. Kurz a fiatal suttyo sokkal érettebben reagált mint bármelyik Fidesz tag.
Soprontol a Balatonig jövök haza a 84-esen. A multkor a sirás kerülgetett. Az árok végig tele szeméttel. Mi átmegyünk ugatni a szomszédba és keressük a szálkát….magunk meg nem vesszük észre a gerendát sem. Nem látjátok, hogy nálunk menekült nélkül is sokkal rosszabb a helyzet mint német nyelvterületen a menekültekkel?
En annak idejen Armanak koszonhetoen talaltam ra erre a valoban egyedulallo blogra ami hianypotlo es gondolatebreszto es velemenyformalo szerepet is jatszik az eletemben es masoknak is miutan felhivtam ra a figyelmuket ugyanakkor ritkan irok mert feleslegesnek erzem azt, hiszen sokszor masoktol olvasom a magam velemenyet vissza neha szinte szorol-szora.Emberek kerlek benneteket ne rontsatok el ezt a blogot nemcsak Tibor- ban mulik ez segitsunk neki hogy betoltse feladatat -hanem rajtunk is. Nyilvan tudjatok ismeritek a media jelen allapotat nem beszelve a vilaghalorol..szerintetek hol lehet mashol ilyesmirol ertelmesen beszelgetni…sokfele keresgeltem a magyar nyelvu blogokon stb de mindig visszatertem ide.Ez nem dicseretnek szantam pusztan tenykozles.
76.
nézd, az a helyzet, hogy te jöttél adatokkal. Erre azt mondtam, hogy helyezzük kontextusba. Nekem most nincs időm adatbányászni, és nem is vitatkozom, elfogadom az adatokat igaznak. Arra kértelek, hasonlítsd össze más országokéval is, hogy lássuk hol is állunk.
83.tom
…” Nyilvan tudjatok ismeritek a media jelen allapotat nem beszelve a vilaghalorol..szerintetek hol lehet mashol ilyesmirol ertelmesen beszelgetni…sokfele keresgeltem a magyar nyelvu blogokon stb de mindig visszatertem ide.Ez nem dicseretnek szantam pusztan tenykozles.”
Csatlakozom tom fenti soraihoz, Tibor bá blogja szerintem is egyike a legjobb, legszinvonalasabb magyarnyelvű orgánumoknak, sőt messze ver sok idegen blogot.
És higgyétek el, tapasztalatból beszélek.
82. Curix
„Mi átmegyünk ugatni a szomszédba és keressük a szálkát….magunk meg nem vesszük észre a gerendát sem. ”
Szerintem te siklasz át a lényeg felett…
A Lázár videónak nem az volt a lényege, hogy Bécs szemetes, hanem hogy a migráció teljesen megváltoztatta a város arculatát, és azzal együtt, hogy még a „szemetes” városrészek is tisztábbak, mint sok pesti kerület, a lepusztulás szembeötlő.
És ha a fényes Bécsen ennyit rontott a migráció, akkor el lehet képzelni, hogy mennyit rontana Budapesten, ahol nincs meg az az infrastruktúra, hogy felszedje a szemetet a migránsok után, meg segítsen pénzzel elfedni az egyre gyarapodó problémákat…
És hidd el, a bécsiek TUDJÁK, hogy a videó NEM a várost kritizálta, csak ráirányította a figyelmet a migráció árnyoldalaira.
Persze, lehet ebből is gumicsontot csinálni, de felesleges…
81. Observer
„Majd amikor pl. a következő EU költségvetést tárgyalják, azt hiszed, az osztrákok nem fognak már erre emlékezni?”
Nem.
Arra fognak emlékezni, hogy a migráció ügyében egy oldalon állunk.
Teljesen tisztában vannak azzal, hogy Lázár nem a várost sértegette, hanem a migráció negatív hatásaira hívta fel a figyelmet.
És ha visszaemlékszel, hogy Faymann mit szapulta az országot a kerítés miatt?
Ahhoz képest a Lázár videó egekbe magasztalja Ausztriár, szóval nem hiszem, hogy bármit is szégyenleni kellene…
Jó… Az osztrák liberók még majd mennek pár kört, de rájuk már nam nagyon figyel senki…
80. Tibor bá’
” Itthon harcol Brüsszellel, Brüsszelben pedig minden kérést teljesít, de azt itthon letagadja. ”
Ezt mivel tudod alátámasztani?
Most ne gyere a genfi egyezmény alapján beengedett 1300 oltalmazottal, mert ha igaz lenne, akkor Brüsszel abbahagyta volna a zsarolást, de valami miatt inkább megsokszorozott erővel folytatja.
Írt nekem valaki, hogy említettek a blogon, így benéztem. Az utóbbi évben Tibor bá’ blogját néhány havonta olvastam, de akkor visszamenőleg minden hozzászólást is, és akkor néhány napig reagáltam is. Ezt átmeneti állapotnak tartom, tervezem újraaktivizálni magamat, de most élvezem a „szabadságot”. Sok évig napi szinten követtem, és nem tudtam szüneteltetni, mert kötelességemnek éreztem, hogy megválaszoljam, ha valaki rám reagál. Ettől a facebook-ra nem mentem át, bár bő egy év után pont ma megosztottam egy cikket, máshol sem szoktam hozzászólni.
Sajnálom, hogy Rakdtugyinnal megszakadt a barátságunk, bár én továbbra is barátomként gondolok rá, sőt egy darabig azt hittem, hogy tisztáztuk a helyzetet. Később leesett, hogy hiába keresem, így egy ideje nem is próbálkozom. Rakdtugyinék előtt egyébként le a kalappal, komolyan beletanultak a falusi életbe, fejlődnek az ingatlanaik, és a faluközösségbe is szépen beilleszkedtek. Tudnék még pozitívumokat írni, de nem akarom az életüket itt kiteregetni. Szerencsére nem alakítottunk ki egymásrautaltságot, így jól megvagyunk a faluban külön-külön is. Egy kommunában már nehezebben kezeltük volna ezt. Az adott vitájukban mindketten makacsok voltak, és Tibor bá’ a bloggazda, ő hozza a szabályokat. Akkor sem értettem teljesen a helyzetet, de mivel érzelmi fogyatékosnak tartom magam, nem csodálkoztam nagyon, hogy értetlenül állok sértettséget, haragot látva.
Nagyjából tommal és balinttal értek egyet. Ez egy egyedi, hiánypótló blog. (csak, hogy megint benyaljak, mert annyira szükségem van egy kis seggnyalásra) A Fideszezést egyébként nagyon unom. Nem mintha nem lehetne kritizálni, de máshol is ez folyik a csapból is, és ez a poszt alatt is ez kezdődött el, pedig nem is az a téma. Értem az elhivatottságot a térítésre, de ez inkább csömört okoz. A Fidesz leváltását nem a bloggerek, vagy a sajtó tudja elintézni, hanem ha lesz egyszer komolyan vehető kihívó.
89 – Jani:
Sose lesz komoly kihívó, mert Orbán figyel. Ha akad egy potenciális kihívó, akkor Orbán vagy megveszi, vagy megfenyegeti, vagy karakter gyilkosságot hajt végre.
–
Őszintén, fogalmam sincs mi volt a gubancom Rakdtugyinnal, de ahogy most kirohant a minősíthetetlen. Különben, ha x évvel ezelőtt vérig sértődött, akkor minek jár ide? Egyébként, adj neki igazat és akkor minden OK.
Engem egyszer nagyon leszidott a marketingesem, mert a viták megszüntetésén dolgoztam. Azt mondta azt ha nincs akkor generálni kell. Vágom hogy itt nem ez a lényeg. De mégis van ebben valami.
A másik ami nem hiszem,, hogy érdekli a régi motorosokat, de ez a komment modul borzalmas. Bele bele olvasok, de hogy aki amit írt mire és kinek írta, ehhez minden bejegyzéssel a számot kelljen keresgélni, stb… Szerintem nem lenne nagy ügy bármilyen olyan modul, ami 1. Láncba fűzve jeleníti meg a hozzaszolasokat, de még jobb ha az olvasó be tudja magának állítani, így vagy úgy szeretné. Ekkor, van egy kis válasz gomb minden hozzaszolasnal. Akinek meg válaszoltak a hozzaszolasnal, kaphatna ertesitest.
Ehhez szerintem a disguise szolgáltatás a legjobb, ebben minden benne van amit leirtam, csak egy kód sort kell beilleszteni a blogba. Ráadásul a disguise hálózaton mások is a blogra lehetnek.
92. GlinDorph
Nekem a jelenlegi számozós rendszer tetszik. Ez egy folyamatos beszélgetés, és gyakran egyszerre több hozzászólásra szoktam reagálni. Amíg végigolvasom a kommentfolyamot, kimásolom a számokat, neveket, lereagálni kívánt idézeteket, majd szövegszerkesztőben megírom a hozzászólást (kivéve ha csak egy-két mondat). Ebben engem inkább zavarna a válasz funkció, főleg ha egy extra sor minden hozzászólásnál. Az értesítés sem motivál nagyon, mert ha egy beszélgetésben részt veszek, akkor úgyis minden hozzászólást elolvasok a topic-ban, nem csak ami nekem válasz. Kötelező regisztráció nélkül úgyse kapná meg mindenki az értesítést.
93. Jani
Nos, úgy látszik mindenkinek más a kényelmes. Ok. Értem.
Nyilván másképp használjuk az internetet. Pl én mobilon olvasom az oldalt s mivel nem responsive ezért már az olvasása is nagyon nehéz. A mobilon való fel le görgetésről nem is beszélve. Szovegszerkesztot gépen sem indítok soha. Szóval ki így ki úgy. De az emberek nagyobb része hozzám hasonlóan használja a netet. Okés értem, hogy ez itt egy old-school szubkultúra.
GLinDorph,
néha én is olvasom, de inkább csak olvasnám telefonon vagy táblagépen, mert ezeken az eszközökön nagyon nehéz, mivel nem mobilbarát az oldal.
Fogalmam sincs mekkora munka vagy költség ezt megoldani, de hátha Tibor bá veszi a jelzést és megcsináltatja.
Nem tudom milyen alapú az oldal. Ha wordpress vagy más cms akkor egy sablon csere az egész. Ha nem az akkor is át lehet automatikusan húzni egy wordpress oldalra. Ekkor azonban az eddigi kommentek átvitele bonyolultabb. De nem megoldhatatlan.
Én szívesen (és ingyen) feldobok egy olcsó tarhelyre egy wp-t és athuzom a cikkeket. Ez a mostani oldalt nem érinti és még lehet nézni hogy tetszik… Vagy nem tetszik
Szerintem volt már olyan wp sablon, amiről beszéltek – és a döntő többség utálta, visszakértük ezt a megszokott számozós változatot.
96 – GLinDorph:
Nem kell sablon csere. Bele kell nyúlni a sablon programba és kész. De valamit tisztázzunk. Ide jönni és rögtön rendezgetni ezt-azt az indolencia. Ha ez neked bevett szokásod, akkor családi körben kellene alkalmaznod. Ott valószínűleg tolerálnák. Nálam nem megy.
Nem rendeletek én semmit sem. Csak felvetettem valamit.
99:
Szerintem a legokosabb, ha egy kicsit csendben maradsz. 😀