Tibor bá’ online

Néhány hete lehettem itthon a nagy Ausztrál kaland után, amikor a nemrég megismert kollégáimat meghívtam egy gesztenyepürére munka után. Beültünk Újpest belvárosában egy nívósnak kinéző cukrászdába, összetoltunk két asztalt, majd beszélgetés közben vártam a pincért, hogy rendelhessek. Már jól benne voltunk egy témában, amikor az asztalunkhoz csoszogott egy ötvenes mosónő, fekete szatén ruhában, túlméretezett hasán egy aprócska fehér köténnyel, amihez passzolt a feje búbján csúszkáló fehér fityula. A nő súlya testvérek között is megvolt egy mázsa. Amint az anyahajó kikötött az asztalunknál, megszólalt: „mit akarnak?” Én magam biztos voltam benne, hogy ez csak egy rossz álom, mert valahogy ráéreztem, ez a nő minden bizonnyal a pincér. A kihozott gesztenyepüré osztályon felüli volt, az ára nevetségesen olcsó, mert ugye átszámítottam angol fontra. Viszont a jobb sorsra érdemes matróna nem ment ki a fejemből és jó adag rosszallással megjegyeztem a többieknek, hogy ez a nő Melbourne-ben legfeljebb mosogathatna a hátsó konyhában. A learatott enyhe felháborodásra kifejtettem, hogy az üzletmenet érdekében egy pincérnőnek fiatalnak, gusztusosnak kell lenni és megállás nélkül kell mosolyognia. Ez a vén csataló viszont mogorva volt, és az volt minden vágyam, hogy a 105 kilójával a lidérces álmomba se jöjjön elő. Ropogósan friss kollégáimtól kaptam hideget-meleget egyaránt, mert ugye a cukrászda gonosz boszorkányának is van 2-3 gyereke, akiket el kell tartani, és ugye a szociális szempontok, amit – most már tudjuk – a kapitalizmus nagy ívben szarik. Valójában nem erről volt szó. Az állam minden egyes gesztenyepürére elég szépen ráfizetett, egyáltalán nem volt érdekelt a forgalom fokozásában. Aztán meg minden ember egyenlő minden másik emberrel (kivéve, aki egyenlőbb 😀 ). – Azonban az ember egy adaptív állat, igen gyorsan visszaszoktam a létező szocializmusba.

Aztán egy szép napon arra ébredtünk, hogy nyakunkon a rendszerváltás, na végre, sóhajtottam fel, most majd minden a helyére kerül. Nem az lesz az osztályvezető, aki a leglelkesebb párttag, hanem aki a legjobb szakember, mert a vállalkozás csak így lehet a lehető leghatékonyabb, mert ugye tombol a szabad verseny. Írhatok egy jó könyvet, és nem azért fogják kiadni, mert „éljen a párt”, hanem mert az emberek örömmel fogják olvasni, amihez a könyvet meg kell venni, ami a kiadónak bevételt jelent. Nem fogjátok elhinni az elején még működött is. Az Ausztráliába disszidáltam, ami egyesek szerint a legsikeresebb művem mind a mai napig, ragyogó kasszasikert hozott a kiadónak, nekem meg betömte a számat 100 ezer forinttal, miközben ő milliókat kaszált (egészen pontosan 4.320.000 forintot. Logikus volt tehát, hogy a következő könyvem magánkiadásban jelenjen meg, miért kaszáljon az, aki nem írt, ahelyett, aki írt? Ez viszont nem működött, mert a kutya se vette a könyveimet egyszerűen azért, mert valamelyik polc legtetején helyezték el őket, ahol a fellelési esély konvergált a nullához. Ezzel szemben Stahl Judit szakácskönyvével ki volt tapétázva a padló, szembe a bejárattal egy 3×8 méteres helyen, nem lehetett elkerülni a rálépést. Az ember rosszul érezte magát, ha nem vett belőle egy példányt, pedig semmi komolyabb, vagy használhatóbb dolgot nem lehetett belőle megtudni, mint azt, hány tojás kell 12 palacsinta tésztájához. A könyvkereskedőt egyáltalán nem érdekelte, hogy az én könyvemből azonos promóció mellett tízszer többet tudott volna eladni, mert neki Stahl Judit az urambátyámja volt, amely intézményt a ma élők hamar elneveztek „hátszélnek”. Azt pedig ma már mindenki tudja, hogy hátszél nélkül beszart a halott.

Egészen a múlt hétig úgy tudtam, hogy a hátszélnek is meg vannak a maga határai. Ha a BKV vezérnek halványlila fingja sincs a közlekedéstervezéshez, hát istenem, ettől még mennek a villamosok. Ha a könyvelési osztály kinevezett vezetője nem tud számolni, sebaj, majd számolnak a beosztottak, de a szórakoztató iparban ez nem működhet, mert ott milliók szemét kell kielégíteni, a hátszél nem segít, kivéve ha homokot fúj a nézők szemébe. Ez a vélekedés azonban tegnap megdőlt. Tegnap ugyanis beültem Éva mellé, és a kedvéért végignéztem az álomnőt, aki inkább lehetne lidércálomnő. A kisminkelt arc kétségtelenül már-már bájos, kifejezetten szép, de egy nő többől áll, mint arc. Van ott még két görbe, némileg csontos láb is, és elképesztő nagy segg, amin már a fogyókúra se segít, mert szét van taposva. A nőnek dereka egyáltalán nincs, egyszerűen nem szalonképes, amit mindenki lát, de senki se veszi észre, a műsor intendánsát pedig valami oknál fogva nem érdekli. Na jó, nagy a nő műsorvezetői rutinja, szereti a nép, hát egye meg a fene. Azonban egy olyan országban, ahol évente minimum 20 fiatal táncdalénekesnőt kutatnak fel és avatnak, miért kell szerepeltetni egy Szulák Andreát? Ez a nő egészen egyszerűen indulhatna az országos mangalica versenyen, és em lenne esélytelen az első helyezésre.

Amikor a némafilmek után egyszerre lehetségessé vált a hangosfilm, számos volt sztárt le kellett cserélni, mert rémes volt a hangja, de lecserélték őket, mert ez a világ nem áll meg, az egészséges kapitalista versenyben talpon kell maradni. Nálunk az marad talpon, akit „Valaki” talpon akar tartani az általa nyújtott látvány ellenére, sőt még froclizza is a nézőket egy Bangó Margittal, akinek a testtömegindexe minimum 40, életkora pedig vetekedik Matuzsálemmel, plusz ronda, mint a bűn, és akkor 10 pontokat kap a zsűritől (akinek persze elő van írva a pontozás). De a második vonallal se lehet az ember megelégedve. Adva van egy Szinetár Dóra, aki jól énekel, táncol, mert az isten is az operett színpadra teremtette, de már egy kicsit vaskos. Uraim! A televízió nem csak hangokat továbbit, képeket is, és ha leülök eléje, akkor szép képeket akarok látni. De hát nálunk ez megy, és itt húzzuk alá a nálunk-at! Király Lindának a hangja fantasztikus, az arca gyönyörű, anyanyelvi éneklése (angol) kifogástalan. Amíg Amerikában volt az alakja is irigylésre volt méltó. Most, hogy itthon szerepel, rájött arra, hogy zabálhat, ami belefér. Idehaza az énekesnők nagy segge gyakorlatilag belépőjegy a hátszéliparba. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

VIP.322.

A NewSientist-ben közel 8 éve megjelent cikk kivonatolt fordítása. Olvasás közben emlékezzünk a nyolc évre, és arra, hogy ezek a tudósok notórius optimisták.

Hamarosan Föld egyes részei túlságosan meleg, és túlzottan páradús lesz ahhoz, hogy az ember túlélje a +7°C hőmérséklet emelkedést. +11°C emelkedés mellett pedig nem lesz földi hely, ahol a hőmérséklet túlélhető.

Tibor bá online

Vasárnap lévén megismétlek egy régi, humoros posztot, elsősorban azért mert extrém időjáráskor otthon ülünk, és elképzeljük mi minden jöhet még. Sakkmatyi 5 éve lelkes olvasónk volt, de több vendég posztja is volt, különleges humorral átitatva. Ha él még, egész biztos jelentkezni fog.

A főszerkesztő megjegyzése: Sakkmatyiról fényképet a Netre nem lehet feltenni, mert gyerektartás miatt rengeteg nő keresi az országban 😀

Nem bírtam tovább! Billentyűzetet kellett ragadnom, hogy „helyre tegyelek” Benneteket, ebben a fránya felkészülésügyben.  Az is tuti, hogy hemzsegnek közöttetek a tecsó ügynökök, akik így rátok sózhatják az összes átcímkézett gagyi babkonzervjeiket. Tibor Bá’ pedig egy száraztészta díler. Na tehát, itt van nektek a Szent Felkészülés legfrissebb, tudományos megközelítése.

Először is válaszoljatok! Mi a definíciója a felkészülésnek? Most majd előadjátok a „céges” mantrát, hogy kaja, víz, menedék, biztonság bla, bla, bla…  és hogy most kell elkezdeni, és dolgozni, és dugdosni…. és hogy a család,  a kisközösség, ja, ja, ja……

Akkor kezdjük a családdal! Azért akarsz a családoddal együtt túlélni, hogy a vérvonalad fennmaradjon? Mert a Te vérvonalad. De hülye vagy! Mondd már meg, miért kínlódnál suttyó kölkeiddel, kiállhatatlan feleségeddel, akik kiröhögnek a hátad mögött, miközben a konzervjeidet leltározgatod a pincében? „A Főnök” (Tibor bá’) azt mondja, hogy a geddont az emberiség 1%-a fogja túlélni. Ezen axiómából kiindulva, abban az 1000 lakosú, istánhátamögötti porfészekben, ahová túlélni visszavonultál, a geddon után marad 10 személy, amiben lehet pontosan 5 darab nő. Neeem, nem a feleséged az egyik, mert ő már a válság elején lelépett a főnököddel Norvégiába. A Julcsa, a Marcsa és a Berta néni a nyugdíjas otthonból,  akiknek olyan lassú már az anyagcseréjük, hogy szinte semmit nem kell enniük, na, azok maradtak! És a Nellike, aki egy mázsa búzát is elkér egy numeráért, de az túl drága neked. És persze a Bögyös Erzsi, a szomszédod felesége, akire ha csak ránézel, az ura beléd állítja a vasvellát. Hát, ez pontosa 0 darab nő.

No, ezért kell a Jelenben „levarrnod” minél több csajt. Tekintsd magadat herének, a Világot méhkaptárnak. Mindegy hogy néznek ki, csak a mennyiség a lényeg. Mert most még néhány kattintással a Neten, könnyen találhatsz százat, míg a geddon után életed kockáztatásával is alig találsz egyet, s amilyen lúzer vagy, annak is három keze és egy melle lesz a sugárzástól, aztán meg annyi hablatyol – mert Ő férfit nem talált eddig – hogy lekonyulsz tőle.

Az ételről: Kérdem én: hol lehet a legjobban raktározni a leghatékonyabban az ételt? És Ti egymásra okoskodtok: kiszárítva, konzervek, újravethető magvakból megtermelem!.. Ugyan már! Megmondom Én: Kaját raktározni a saját testetekben kell. Csak nézz körül a természetben. A medve meghízik, aztán téli álmot alszik, csakúgy, mint a sündisznó. Csak utánozni kell őket, mind hajdanán majom ősöd tette a Marsról jött Istenekkel. Tennivalód annyi csak, hogy zabálsz és zabálsz, meghízol, mint egy disznó, lustává válsz, mint a lajhár. Ne törődj a koleszterinnel. Majd kiég a véredből a geddon alatt, ha nem lesz utánpótlása.

Betegség, egészség: A irány az most, hogy vigyázz az egészségedre, keresd fel az orvosodat, mert a geddonban nem lesz orvos. Depózz be otthon gyógyszert, mert az se lesz. Rámutatok egy újabb „természeti” példára. Menny le a Deák téri aluljáróba, és tanulmányozd a csöveseket. Nekik már geddon van. Látsz ott orvost? Nem látsz. Van gyógyszerük? Nincsen. Mégsem halottak! Sőt! Ez kérem azért lehetséges, mert koszosak. A koszban sokféle kórokozó tenyészik, ami edzi az immunrendszerüket. Szimbiózisban élnek velük, és a barátságos kórokozóik elüldözik az ellenséges kórokozókat. Ettől lesznek edzett vasemberek. Még a faszeszt is bírja a szelektáltabbja. Pedig attól a diplomások legott megvakulnak. El is neveztem őket Deák Téri Iron-meneknek. No, de nem elmélkedem tovább erről, mert a végén még orvosi Nobel díjat kapok. A te felkészülésed, tehát csak annyi, hogy nem fürdesz ezután, nem mosod ki a gönceidet, nem viszed ki a szemetet, hanem retekben és mocsokban élve készülődsz a geddonra.  Ha részegen bevizelsz, és pár hétig ugyanabban a húgyos nadrágban flangálsz, nemhogy Iron-men, hanem egyenesen Diamond-men válik belőled.

Biztonsági készülődés: Semmiféle fegyver nem kell beszerezned, ha híven követted fenti előírásaimat. Egy undorító, kövér, büdös disznóvá váltál, akinek semmije sincs, ezért nem is akarnak kirabolni, vagy megerőszakolni. Ám ha még mindig félsz, hogy a gonosz hordák majd rád törik a putrid ajtaját tedd a következőket: Kelts félelmet magad irányába. Válj a falurosszává. Rúgd föl az utcán a kóbor macskákat (kutyát ne, mert az megharaphat). Zörgess be kapukon. Terjeszd el, hogy már voltál börtönben gyilkosságért. Hatásos akkor lesz, ha csak a szomszéd Mari néninek súgod meg, azzal, hogy ez titok. Ne félj, esetére a Falusi Vénasszonyhíradó elvégzi a többit, és mindenki tudni fogja. Magadban morogjál az utcán, hőbörögj a kocsmában és mutatkozz rossz arcúak társaságában. Arra azonban vigyázz, ne köss bele igazi falurosszába, mert még megbicskáz a kocsmában. Egyedüli nőket se ijesztgessél, mert agyonver a férjük. A legveszélyesebb emberfajta a faluban, azok a traktoros gyerekek. Irányítja azt a nagy marha traktort, aztán azt hiszi a Világot is irányíthatja. Kerüld őket, inkább árnyék bokszolj.

Menedék: Még én is röhögök rajta, hogy az emberek szigetelik a házukat, átállnak fafűtésre, összevagdalja a kezüket az üveg, mikor csereberélik a nyílászárókat. Neked nem kell ilyet csinálnod. Ahogy majd beköszönt a geddon, a sok „felkészületlen” úgyis majd szép sorban feldobálja a talpát, otthagyva Neked a szebbnél szebb kérókat. Csak győzzél közöttük választani. Még azt is megteheted majd, hogy a hét minden napján másik házban héderelsz.  Hétfőn mondjuk egy hegyoldaliban a jó levegőért, kedden egy úszómedencésben, egy kicsit ejtőzni. Hétvégén, mondjuk egyikbe se menj, mert akkor mindig nagyon berúgsz majd, aztán nehogy legurulj a lejtőn, vagy belefulladj a medencébe.

A közösség: Na, ez a legnagyobb hülyeség! Hogy majd közösségben kell túlélni! Vallj színt! Most is mennyire utálod az embereket. Azért mert a rohadt gazdagjának több pénze van, mint neked. Mert újabb kocsija van. Irigyled a fiatal, szilikonos, néma nőjét tőle, mert a tied öreg és nagyszájú. Ha szegényebb nálad valaki, azért nézd le, mert mennyire balfasz, nem barátkozol vele, nehogy átragadjon rád a lúzer-kór. Megölnéd a főnöködet, ha csak egy napot késik a fizetésed, de Te alig akarod kifizetni a segédmunkásodat. Hiszen minek neki a pénz? Úgyis kocsmára költi!

Gondolkodjál! Ilyen vagy. Az első télen kinyírnátok egymást az Öko-faluban. Hát igen! Sejjjj… jön a szép Új Világ. Amiben majd a Felkészültek lesznek az Új Urak. Te leszel a legnagyobb. Mert „felkészült” vagy! Mert Te ANNYIRA „felkészült vagy.  😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Valamikor azt hittem, hogy a szokások csak úgy maguktól kialakulnak évtizedek, esetleg évszázadok alatt. De ma már tudom, hogy a szokások irányítva vannak, mert a népet irányítani kell, amit el is vár.

Anyám mesélte, hogy a 20-as években (lassan 100 éve) a némafilmek korában Rudolf Valentino volt a nők bálványa, amely csodálást korai halálával sikerült neki mindörökre kiterjeszteni, mert az a színész, amelyik közöttünk öregszik meg, annak annyi. Ki emlékszik már a délceg Paul Newmanre, vagy öreg napjaira a még jobban deformálódott Marlon Brandora, akinek mai képmásáról (na, jó tudom, hogy már kinyiffant) ezt a teavajas trükköt nehezen lehet elképzelni. Rudolf Valentino ennél okosabb volt, véglegesen eltávozott 31 éves korában, és így vált a szerelmesek szentjévé, már aki hisz a római isteneiben. A profit éhes amerikaiak természetesen azonnal meglátták benne az üzletet és így született meg az újkori Valentin-nap, amikor „illik” valami (pénzbe kerülő) szerelmet jelképező ajándékkal meglepni a volt szeretőtől a leendőig mind, ahány van. Jó pár évtizeddel ezelőtt nagyot röhögtem a szokáson, abban a boldog tudatban, hogy mi, magyarok, ilyen hülyék nem vagyunk. Van ugyan névnapot tartó szokásunk, ami jó alkalom a lerészegedésre, és ami az angolszászoknál természetesen nincs, hiszen ők nem katolikusok, nem rendelkeznek szentekkel, na de egy volt hollywoodi, valaha volt színész miatt nem verjük magunkat olyan költségbe, amiből semmi haszon se származik. Röhögésem korai volt. Alig váltották le egy, esetleg két évvel a Rendszert, a Valentin-nap betolta képét a magyar társadalomba is. Nem kell mást csinálni, mint a fogyasztói szentélyek előcsarnokaiba kipakolni a rengeteg cuccot, és úgy tenni, hogy „mi te nem tudod, ti nem tartotok Valentin-napot? Hát ti hol éltek?” A leszólt barátnő veszi a lapot, és egy nappal később már ő promótálja Valentint. Ugyanez történt a halloween tökökkel is, csak 5 évvel később. Most már csak a pulyka hiányzik hálaadáskor, csak persze előbb ki kell találni valamit, amiért hálásak lehetünk. Például Orbánnak, hogy kikergette az oroszokat, hogy most visszahívhassa őket. Esetleg, hogy nem engedi be a menekülteket….csak ha Rogán Antalnak leperkálnak néhány milliárdot .

Nem füstölgök tovább, vannak nekünk magyar szokásaink is, például a disznótor, de ez permanens, nem ér a nevem, viszont tudok olyan szokásokról, amelyek jöttek és mentek, na, ezek az igaziak. Valamikor a 70-es években egy kb. hetven centis jó erős zsineg tartott össze két, 3-4 cm-es, jó kemény fagolyót, amit úgy lehetett összecsapkodni, hogy piszok nagy zajt keltsen, csak sajnos a gyakorlatlan ember jól össze is tudta zúzni a saját kezét is. Tény az, hogy ment a csattogás az utcán, megállás nélkül, főleg este 10 óra után (akkor volt vége a moziknak), hogy ne lehessen tőle aludni. Az elmés játék neve tiki-taki volt, és aki nem emlékszik rá, avagy később jött a világra, azoknak itt a fénykép róla. Aztán a titki-taki egyszer csak eltűnt, ahogy jött. Anyám azt mondta, hogy amikor ő volt fiatal (amit sokáig nem hittem el, hogy az valaha is előfordulhatott) jó-jó volt a divat, ami egy facsigára tekert madzag. Ha a csigát ügyesen eldobod, letekeri magát a zsinegről (ami kb. 100 cm hosszú), majd amikor nincs több zsineg, akkor feltekeri magát rá. Az egész kábé úgy működik, mint az anyósnyelv, csak jóval hosszabb a hatósugara. A szórakozás az volt, hogy fiatalok mentek az utcán és „megdobták” a szembejövőt, de mielőtt a csiga eltalálta volna a célpontot, megállt és elkezdett visszacsavarodni, amíg a végén a tulajdonosa elkapta.

Az átkos közepe táján a szálláshelyekkel rendelkezők (például szálloda) vendéglátó ipari egységek az ott megszállóknak adtak egy matricát, amit fel lehetett ragasztani a bőröndre, hogy mindenki lássa, itt már voltam. De ez nem volt új találmány, mert a háború előtt nagy divat volt a kirándulás/túrázás. Szegény ember vízzel főz alapon. Barangolásnál olcsóbban nem lehet szórakozni vasárnap, és persze egészségesebben se, de ez nem volt szempont. Szokássá vált tehát néhány centis alumínium lapocskákból kipréselni egy-egy kirándulóhely emblémáját, amit ott fillérekért meg lehetett venni, majd két apró szeggel felszegelni a turistabotra. Egy-egy menő turistának a botja teli volt szegelve plakettekkel. „Látod öcsém, én már ezeken a helyeken voltam.” A rongyrázást nem napjainkban találták ki. Különben nekem ez a szokás szimpatikus volt. Lehetett találkozni szakállas bácsikkal bakancsban, bőrnadrágban, hátizsákkal és egy ilyen bottal a kezében, csillogó derűs szemekkel, jókedvet és megnyugvást sugároztak. Aztán ez a szokás a háborúval együtt lecsengett. A turistabotos nagyapák kihaltak, az unokák kirándulás helyett mozgalmi dalokat énekeltek a Hűvösvölgyi Nagyréten.

Aztán egy-két évtized és már ki is nőttünk a vízzel főzésből. A likőrgyárak kihozták, mi megvettük a néhány centis mini üvegeket, amelyek pontos másai voltak a literes, vagy 7 decis üvegeknek. A bennük lévő folyadék is eredeti volt, de nem megívásra készültek, hanem gyűjtésre. Ez a szokás főleg a hatvanas évek derekán tarolt. Mindenki mini üvegeket gyűjtött. hatalmas kollekciókat lehetett látni. A pasik a csajokat nem bélyeggyűjteménnyel csalták fel a kéglire (mert akkor még fel kellett őket csalni), hanem mini üveg gyűjteménnyel, amiből néhányan meg is lehetett inni, ha az besegített a bugyitól való megszabadulásba. {Nem akarok átmenni szexbe, de már Madách is megírta „egy korty víz ízét szomjaddal kell kiérdemelni”. Ha csak úgy ledobják magukat a pamlagra, nem sok örömöt okoz, de ha be kell cselezni (amit persze tudtak) az egészen más.}

De nem csak a szokások változnak, vele együtt az emberek hozzáállása is. Régen, ha csirkepaprikás akart enni a család, akkor a háziasszony kiment a piacra és élőcsirkét vett (mert más nem volt). Neki kellet levágni, megpucolni, stb. ami igen nagy strapa lehetett. Napjainkban ez még hírből sincs. Ma egy csirkét levágva, megkopasztva, kizsigerelve, konyhakész állapotban lehet CSAK kapni. Micsoda kényelem. Ezzel szemben, amikor a régmúlt háziasszonya nyaralásból megérkezett családjával a Nyugati pályaudvarra a nehéz bőröndjét egy centit se kellett cipelnie, mert a hordárok kikapkodták a kezéből a cuccot és fillérekért elvitték a taxikhoz. Némi ellentmondás nem? A mai háziasszony a rohadt nagy kényelmében cipelheti a bőröndjét. Hol vannak a hordárok? Az aluljárókban, ők a hajléktalanok. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Mottó: A görögök lehetnek nagy szarban, ami egyszer elmúlik, de csodás múltjuk marad. McPherson azt állítja, hogy csak néhány évünk van hátra, valamint, hogy a remény egy rossz tanácsadó. Helyette azt javasolja, nézzünk csodálatos világunkban, amíg lehet. Nos, nézzetek szét Görögországban, érdemes.

A Sunday Times kolumnistája, A.A. Gill véleménye szerint az ókori Athén kultúrájának mai folytatása inkább található Londonban, Párizsban vagy Berlinben, mint a mai Görögország bármely részében. Különben is, így A.A. Gill,  az Athén fénynapjai óta eltelt 3000 év alatt mit adtak a görögök a világnak? Demis Roussost és a kebabot, bár ez utóbbit a törököktől csenték el ők maguk is. Menj, nézd meg az Akropoliszt, biztat a kolumnista, aztán nézd meg, mit építettek a görögök köréje! Mit? Bazársort, és…. ez nem kifejezetten görög hobby.

Magyar létemre, csak részben tudok egyetérteni A.A. Gill-lel.  Az igaz, a görögök pont oly keveset törődnek a múltjukkal. mint a jelenükkel. A hegyi falvak a kommunális szemeteiket egyszerűen kihordják a legközelebbi völgybe, és arra gondolnak, szemétproblémájuk több ezer évre meg van oldva. De nem minden ilyen egyszerű. Bizánc elég korán ráült a nyakukra (Kr. u. 395-ben), és ott is maradt úgy ezer évig. Bizáncot szorosan követte az ottomán birodalom. Ami nálunk 1686-ban véget ért, az a görögöknél 1821-ig tartott, és ezért ez nem mindegy.

A néhány száz Magyarországon működő, és itt-ott befuccsoló, az utazni vágyók pénzével elillanó utazási iroda évek óta hirdet utakat Görögországba. Soha ennyi lehetőség nem állt előttünk a görög kultúra helyszíni megtekintésére, mint napjainkban, de útvesztő is akad bőven. Ha tanácsot adhatok, ne menjetek charterjárattal a görög tengerpartra. A viszonylag olcsó apartmanok és stúdiók lényegében olcsón összeeszkábált, olyan alkalmatosságok, ahol aludni, főzni és tisztálkodni minimális kényelem kíséretében valóban lehet, de ez csak egy nyúlfarknyival jobb, mint a sátoros kemping.

De nem ez a lényeg. A tengerpart nem csak meleg, sós, drága és dögunalmas, de többnyire jellegtelen is. Úgy értem az egyik pont olyan, mint a másik, bárhol lehetne. És, ha már Görögországban vagy, ugyanazért a pénzért miért ne szerezhetnél magadnak maradandó élményt. Nézd meg azt, amit Görögország a tengerparton kívül nyújt az idegeneknek.

Tévedtél, nem az Akropolisszal kezdem, mert részemre azt Delphi százszor felülmúlja. Delphi tényleg csodás. Az ókori jósda meglepően illik be környezetébe. Hatalmas feltárt parkszerű terület, amiben barangolni egy életre szóló élményt jelent. Az ősi kövek félreérthetetlen zamatot adnak a látogató lelki ízelgetéséhez.

Jó, te nem csíped túlzottan a romokat. Nézd meg a Meteorát. Ha az nem vesz le a lábadról, akkor semmi e széles világban. Ma is üzemelő kolostorok (összesen öt), megközelíthetetlen, obeliszkszerű, száz méter magas sziklaujjak csúcsán hirdetik az Emberi túlélés vágyának méreteit. Hogy a fenébe másztak fel az első helyfoglalók? Hogy vitték fel az építőanyagot? Hogy miért, azt nem nehéz kitalálni. Oda fel csak az juthat, akit a fentiek szívesen látnak. Amerikai fiatalok tanyáznak a szomszédságban, és szuper felszereléseikkel felmásznak egy-egy csúcsra. Talán csak azért, mert ott van. Aztán ott fent meggyújtanak egy magukkal vitt gyertyát. Ebből mára hagyomány lett.

Különben, az egész ország állandóan gyertyákat gyújtogat. Persze, főleg templomokban, ami sajátos megnyilvánulása az ortodox egyház szellemiségének. A Tempe-völgyben elhelyezkedő, volt Apolló-templom jelenleg, mint ortodox kápolna funkcionál. Ott jártamkor, egy görög középiskola diákjai is arra kirándultak. Meghökkentő volt az áhítat, ahogy az egyik görög diáklány megcsókolta a feszületet, amihez osztályfőnöke, nyilván művészeti értékek megtekintése végett vezette. Ilyen jelenetet nehezen tudok elképzelni Magyarországon.

Az ókori Korinthosz is megérdemel egy félnapos bámészkodást. Nem kapkodva, szép nyugodtan, sok-sok elüldögéléssel az ókori kövek között, valamelyik kihelyezett, természetesen újkori fapadon. Ne mondjátok, hogy megint csak kövek, kövek, mert a patinás kövek között, nyilvánvalóan rendezetlenül, de látszólag rendezetten csodás virágerdők bújnak meg, amikhez hasonlók Magyarországon nem léteznek. Vagy ha igen, mint például a közönséges mezei pipacs, nos annak színe se a jól ismert téglavöröst hozza, hanem valami sokkal mélyebb, bíboros pirosat. Aztán, meg úgy érzem, a legblazírtabb ateistát is valahol megfogja, ha felfigyel, hogy János apostol ezeknél a köveknél írta az Apokalipszist.

Vannak meglepő dolgok is. A Termopülei-szorost ne is keresd. Hogy hol volt, azt megtudhatod. Ott, ahol Leonidasz szobrát az amerikás görögök felállították a II. világháború után néhány évvel. Szoros az nincs, de volt, állítja a görög nemzetiségű idegenvezető (öt évig a közgázon tanult, többek közt magyarul). Hogy mikor tűnt el a szoros és miért? Nos, ez nagy talány. Az is, miért Leonidasz spártai király védte a szorost, és hol voltak az athéniak. Csak azért, mert Spárta legalább 200 kilométerrel van messzebb Termopülétől, mint Athén. Az is talány, hogy az 50.000 perzsa miért lacafacázott a szorossal, és benne a háromszáz görög katonával. Amit állítólag tettek, az stratégiailag egyértelműen bárgyú.

Akad azért jelen idő is Görögországban. A Korinthoszi-csatorna kifejezetten érdekes. Végig hajózni egy 6 kilométer hosszú, és mindössze 26 méter széles csatornán, meglepő érzés. Ha, ezekhez a méretekhez hozzáadjuk a helyenkénti 80 méter magas partot, akkor kiderül, a hajó ténylegesen egy vízzel telt szurdokon halad előre. Az egyik híd, felettünk 80 méter magasban, meglepő látvány. Rajta az emberek, mint apró bolhák, hevesen integetnek. Nyilván ők is turisták. Két kilométerrel arrébb a másik híd már emberléptékű. Hogy egy hajó áthaladhasson alatta, 20 métert meghaladó magasságig kellene emelni, mivel itt a part alig néhány méterrel magasabb a vízszintnél. Helyette a hidat leeresztik a vízbe, gondolom a merülési mélység alá, ami nyolc méter körül lehet. A csatorna építésénél egy magyar mérnök, Türr István vezette a munkálatokat. Ezt mi már elfelejtettük, a görögök nem.

Görögországban az egyik legnagyobb vonzerő, hogy a valóság és a mitológia úgy keveredik össze, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik benne. A görög idegenvezető úgy beszél a mitológiai istenekről, mintha valahol ott lennének az Olimposz környékén, csak hát éppenséggel, momentán kimentek a divatból, de legalább is cigaretta szünetet tartanának. Jóllehet, másfél ezer éve, hivatalosan nem is léteznek. Hogy isteneiket komolyan vették, az biztos. Mi mással lehetne megmagyarázni egy hatalmas templomot Szunióban, amit egyedül Poszeidonnak építettek. Vagy, egy külön szentélyt, ami csak Héráé volt Lutrakitól pár kilométerre, benne több tucat papnővel. Gondoljatok bele, ez olyan, mintha mondjuk, Gyöngyösön lenne egy templom Loyolai Szent Ignác részére, kizárólag az ő számára, ahol csak hozzá lehetne imádkozni.

Azért, a számtalan isten és félisten mellett megtalálható az örök ember is. Mikénében, Agamennon sírjánál elkerülhetetlenül eszünkbe jut, hogy felesége gyilkolta meg. Vajon, mi végből? Miért nem elég egy nőnek, ha az ismert világ urának a felesége? Mi ez? Ókori önmegvalósítás? Esetleg feminizmus?

Különben, a görög hitvilágnak különleges íze van, testközelben. Mint tudjuk, az ember öntudatra ébredésének nagy ára, a halandóság közvetlen érzékelése, ősidők óta dacot vált ki belőle. Ki ne ismerné az öregasszony és a halál meséjét. E szerint, az öregasszony kikönyörög a haláltól egy nap haladékot, és ezt fel is íratja vele az ajtóra. „Holnap jövök, Halál.” Az újra jövő halált emlékezteti saját ígéretére, ami ugye előre vetíti az örök holnapok végtelen sorát. Nos, ez Görög honban kicsit másképp van. Büszkék is rá, mert a furfang arrafelé nagy becsnek örvend. Minden görög főeszményképe Sziszifusz, akit két évezred távlatából, még ma is csodál. Mi is történt? Ugye Zeusz parancsára, Hádésznek le kell vinnie Sziszifuszt az Alvilágba. Közben Sziszifusz ráveszi Hádészt, mutassa be saját csuklóján, hogyan kell használni a bilincset. A gyanútlan Hádész eleget tett a kérésnek, mire Sziszifusz rákattintja azt. Képtelen helyzet. Hádész ki lett vonva a forgalomból, a halottak napokig nem juthatnak be az Alvilágba. Perszefoné, Hádész felesége megy el Sziszifuszért, aki szó nélkül követi. Előtte viszont, Sziszifusz megtiltja a feleségének, hogy eltemesse. Az Alvilágban pedig, avval érvel, „Micsoda egy szemét feleség, még csak el se temetett. Engedj vissza három napra, hogy elrendezzem a temetésem, feleségemet pedig megleckéztessem”. Sziszifusz, persze szavát nem tartja be, az Alvilág hiába várja. Hádész kénytelen Zeuszhoz fordulni, Sziszifusz megbüntetése végett, aki azóta görgeti a sziklákat hegynek fel, természetesen megállás nélkül, de – kacsint rám a görög mesemondó – még mindig jobb a szakadatlan sziklagörgetés, mint a végérvényes elporladás.

Az Ó-kor ragyogóan tud keveredni a jelennel. Olimpia felé menet az autóbuszunk kanyarog a hegyi úton. Balra a hegy, jobbra a szakadék. Az embernek eláll a lélegzete. A magyar egyetemen diplomázott görög idegenvezető elmesél egy viccet. Meghal a buszvezető, felmegy a mennybe, ahol Szent Péter a kapuban áll. A buszvezetőt Szent Péter szóváltás nélkül beengedi. Mögötte jön egy pap, akit leállít Szent Péter. A pap protestál, és megemlíti, hogy a sofőrt minden szó nélkül beengedték. Ja fia – így Szent Péter- amikor a sofőr a buszt a helyi ösvényeken vezette, az egész busz, egy emberként imádkozott. Amikor te misét mondtál, akkor a hívők fele aludt.  A vicc után kinéztünk az ablakon, és volt aki röhögött, volt aki imádkozni kezdett. 😀

A.A. Gill túl szigorú volt a görögökhöz. A nép egy dologban biztos hasonlít az ókori elődökhöz. Pont olyan jókedvűek, mint a hajdan volt ősök. Amerre csak nézünk, nem látunk mást, mint a latin és görög betűk fergeteges keveredését. De ha csak ez lenne. A görög nagy – és  kisbetűket felváltva használják, megízesítve néhány stilizált alakkal is. A helyesírást, mint fogalmat, nem ismerik. Mindent úgy írnak le, ahogy kiejtik, mármint, ki-ki hogyan ejti ki. Talán ezért, vagy egyébként is, például az i-ket, ü-ket és az y-kat tökéletesen csereszabatosan alkalmazzák. Szavakba, főleg tulajdonnevekbe itt-ott töltelékbetűket helyeznek be. Szóvégeken különböző ragokat láthatunk, vagy elhagyják őket. Ki tudja, hogyan kell?  Tán Zeusz a megmondhatója.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Ahmed A. 32 éves szír férfi 2015-ben jött el Szíriából, és „átmenekült” Németországba. Jelenleg egy 3 szintes családi házban lakik két feleségével és és 6 gyerekével. A két feleség a második emeleten lakik külön szobákban. Neki az első emeleten van a hálószobája, ahol egyszerre csak egy feleség látogatja (milyen erkölcsös!). Az első felesége, Betool 14 évesen baszta teherbe, aki azóta 4 gyereknek adott életet. A második feleségének, Linának 13 évesen sikerült teherbe esni. [Hadd jegyezzem meg közben, hogy Németországban a bigámia törvénybe ütközik, csakúgy mint 13 éves lánnyal való közösülés, de úgy látszik muzulmánokra ez nem érvényes.] Ahmed írástudatlan, és természetesen szakmája sincs. Nem dolgozik, kérdésre elárulja, hogy egész nap a gyerekekkel foglalkozik. Ha pénzre van szüksége, bemegy a bankba és felvesz a számlájáról, ahol mindig van mit felvenni. A számokhoz se ért, gondolom számolni se tud. Ha ráér, élteti Merkel mamát. Ahmednek van egy harmadik felesége is, Szíriában. Hogy vele mi a terve, vagy mi fog történni vele, fogalma sincs. Ez az állapot még 3 évig fog tartani, annyi van neki garantálva. Hogy utána mi történik azt se ő, se Merkel mama nem tudja.

Tibor bá’ igazság keresése online

A magyar Wikipédia szerint: (egy kicsit összevonva). „Szondi Lipót magyar pszichiáter volt. Ma leginkább csak az általa alkotott és a nevét viselő pszichológiai  vizsgálati eszközről, a Szondi-tesztről ismerik. A Szondi elmélet ma már leginkább csak „tudományos műemlék”, azonban az elmélet hozadékaként született Szondi-teszt ma is elterjedt eszköz a magyar klinikai pszichológiai gyakorlatban.” Tehát a mai magyar pszichológusok által szerkesztett Wikipédia szerint Szondi műve „ma csak tudományos műemlék.” Viszont a Szondi teszt (mint műemlék) „ma is elterjedt Magyarországon”. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején kialakult egészségügyi rendszer egyetlen cseppet se változott, megtartotta hierarchikus felépítését, aminek legfőbb pillére a tekintély elvűség. A főorvosok megcsontosodott kara nem enged be semmi friss szelet a rendszerbe. Semmelweis Ignác óta az attitűd jóformán semmit se változott. Ez azért átgondolandó, mert ha valami családi problémád akad, könnyen egy klinikai pszichológusnál köthetsz ki, aki az elavult, semmit se érő Szondi-tesztnek fog alávetni, a kiértékelés ő fogja elvégezni úgy, hogy abba senki bele nem szólhat, sehova se fellebbezhetsz, gyakorlatilag az élet-halál urát játsszák, egy már születésekor is alkalmatlan teszttel.

Most lássuk az angol Vikit! „The Szondi test consists of a series of 48 different photographs of the faces of mental patients. The subject is instructed to choose the two most appealing and unappealing photos. The photos the subject chooses will supposedly reflect his or her own pathology. Szondi believed that people are inherently attracted to people similar to them. His theory of genotropism states that there are specific genes that regulate mate selection, and that similarly-gened individuals would seek each other out.” Gyors fordításban: „Elmebetegek arcairól 48 különböző fénykép. A vizsgált személyt arra utasítják, hogy válassza ki a két legrokonszenvesebb és két legkevésbé rokonszenves fényképet. A vizsgált személy. által kiválasztott fényképek a (Szondi) feltételezése szerint, visszatükrözik a vizsgált személy saját betegségét. (közbeszúrva: vagyis elmebetegeket vizsgálnak) Szondi hitt  abban, hogy az embereknek belső késztetésük van vonzódni hozzájuk hasonlókhoz. Szondi elmélete szerint léteznek specifikus gének, melyek szabályozzák a párválasztást. A hasonló génállománnyal rendelkező egyedek megkeresik egymást.” Nézzünk  néhány véleményt!

Ökrös Tamás, aki matematikát, fizikát és filozófiát hallgatott és húsz éve foglalkozik pszichológiával. Ezen belül 10 éve a személyészlelést, és a pszichológiai teszteket tanulmányozza. Jelenleg személyiség lélektant és szociálpszichológiát tanít. Némi ízelítő az ő tanulmányából:

1) Szondinak támadt egy kitűnő ötlete, fél évszázadon át ennek élt. Fölépített belőle egy csodálatos képzeletbeli palotát, amelynek minden egyes téglája merész ötlet, érdekes és bizonyíthatatlan feltevés, titokzatos álomkép. A gének világa éppoly rejtelmes, mint tudattalan, és bármily szép hipotézis a tropizmusok tana, semmi bizonyítékunk nincs a latens recesszív ösztöngének létezésére. A rendszer oly bonyolult, hogy mindent és mindennek az ellenkezőjét meg lehet magyarázni vele.

2) Szondi gondolatmenetei egyébként néha kifejezetten abszurdak, a teória érvényessége kedvéért hajlandó a fejük tetejére állítani a dolgokat.

3) Az elmélettel valóban mindent és annak ellenkezőjét is be lehet bizonyítani.

4)A Szondi teszt alkalmazása során rendszeresen elő jön az a probléma, hogy a vizsgált személy az eléje rakott 8 kép között nem talál két rokonszenveset, pláne nem négyet! A teszt egyik hibája, hogy a vizsgált személy választási szándékai adott esetben nem tudnak érvényesülni. A teszt tehát eleve úgy van megszerkesztve, hogy a mögöttes elméletet igazolja.

5) Szondi szerint, a teszt nem használható önálló diagnosztikus eszközként. A kérdés azonban az, hogy akkor mi az értelme? Hiszen a teszteknek éppen az a lényege, hogy a más úton szerzett információktól függetlenül mérjenek valamit.

6) Szondi a teszt matematikai-statisztikai invaliditására gyakorlatilag úgy reagált, hogy „kikéri magának”. Hogy jön a matematika ahhoz…. Szerinte a matematikai statisztikai módszerek a pszichológia halálához vezetnek (A Szondi-teszt, 429. oldal) Szondi ezzel az állításával a mélylélektant egyszerűen kivonja a matematika illetékességi köréből, illetve azt állítja, hogy a teszt szükségszerűen instabil, mert valami olyat mér, ami nem stabil.

7) A tesztet Magyarországon továbbra is úgy használják, mintha misem történt volna, azaz mintha nem bizonyosodott volna be a teszttel kapcsolatos kétségek jogossága.

8/ A Szondi teszt a nemzetközi szakirodalomból, minden valószínűség szerint gyenge validitása miatt mára teljesen eltűnt. 1986 után Szondi teszttel kapcsolatban egyetlen egy cikk jelent meg, az se angolszász folyóiratban.

Neked melyik személy a szimpatikusabb?

Csak azért kérdezem, mert Dr. Rónaszéky Éva tőlem nem fogadta el, hogy „legfeljebb azt tudom megmondani, hogy melyik antipatikusabb, mint a másik.” Úgy tűnik nem találtam a sajátoméval egyező gént. 😀

Varga András: 1994-ben elvégezte a Szondi-teszt modern pszichometriai vizsgálatát úgy, hogy górcső alá fogta a Szondi-teszt rokonszenvi választásait homogenitásra szempontjából. Ő a következő végkövetkeztetésre jutott a teszt reprezentatív mintán történő felvétele után: A Szondi-teszt nem állja ki a pszichometriai megbízhatósági kritériumok számos próbáját. A fő baj az, hogy a faktorok, amelyek a teszt alappillérei, nem tűnnek egységes konstrukcióknak. A nyolc közül négy (h, s, p és m) még úgy-ahogy elfogadható, de a többi annyira heterogén, hogy e faktorok egy-egy képére vonatkozó rokonszenvi választás teljesen független a faktor többi képéhez való viszonyulástól, így a faktor kép-együttese közös értelmezése lehetetlen.

A magyar klinikai pszichológusok ezek ellenére nem hagyják magukat, ha már egyszer megtanulták Szondi lehetetlenül bonyolult tesztjének a kiértékelését. Volt szerencsém végig élvezni Dr. Rónaszéki Éva küszködését a táblázatokkal, és hiába tiltakoztam, hogy ez a sok örült nekem mind kurvára antipatikus, kötötte az ebet a karóhoz, hogy igenis válasszak, mert az akkor már régen halott Szondi Lipót így kívánja. És mit ad isten? Számos klinikai pszichológus személyes benyomására hagyatkozva, ennek ellenére úgy gondolja, hogy a teszt működik, és hatékony segítségnek tartja a diagnózis felállításában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás munka tervezésében. Éljen a szent érdekérvényesítés!

Kimutatott tény, hogy az utóbbi időben a Szondi-teszt a nemzetközi gyakorlatból eltűnt. A Magyarországon végzett felmérések szerint ennek ellenére a Szondi-tesz statisztikai hitele, használhatósága jelentősen javult. A gyakorló pszichológusok azt állítják (de csak nálunk), hogy bár a teszt alapján nozológiai besorolás nem végezhető, sem az egészség–betegség kérdése nem dönthető el, mégis jól használható eljárás, mivel segítségével alapvető tünetképzési mechanizmusok azonosíthatók A magyar csőlátás elképesztő. Emlékezzetek a Móri tömegmészárlásra, ahol a végig tagadó Kaiser Edét minden kétséget kizáró bizonyítékok nélkül életfogytiglanra ítélték (ha lehetett volna fel is akasztják). Az elkövetés után 5 évvel a rendőrség teljesen véletlenül elkapta Nagy Lászlót, aki 2007. Februárjában bevallotta a Móri gyilkosságot, vagyis Kaiser nem követhette el. Ennek ellenére további 2 év és 9 hónapra volt szükség, hogy a bíróság visszavonja korábbi ítéletét. Egy ilyen országban nem csoda, hogy a klinikai pszichológusok (szerintem kinevezett sarlatánok) még mindig egy nem csak elavult, de teljesen félrecsúszott tesztet alkalmazzanak. És vajon miért hozom ezt fel, azért mert ma Magyarországon a Szondi tesztet hatósági vizsgálatban alkalmazzák, és az vizsgált személy cselekvőképességét is megvonhatják az eredményei alapján, illetve megállapíthatják róla, hogy cselekedeteiért nem képes felelősséget vállalni, és gyámság alá helyezhető. És ne ess tévedésbe, ez a személy te magad is lehetsz, és ha odakerülsz az égvilágon semmit se tehetsz,  mert az ilyen Dr. Rónaszéki Évák élet-halál urai, és egymás kezét fogva kurvára összetartanak.

Akkor most hadd foglaljam össze a Szondi-teszt lényegét. Szondi, családi tapasztalatokra támaszkodva, abból indult ki, hogy minden elmebeteg vonzódik ahhoz a típusú elmebetegségben szenvedőhöz, amiben ő maga is szenved, mert ezekért a betegségekért bizonyos gének felelnek, és ezek valami titkos úton-módon jeleznek egymásnak. Az erre épült elméletet sorsanalízisnek nevezte el. Tehát készített mindenféle szellemileg nem beszámíthatóról fényképeket, összesen 48-at, amiből a vizsgált személynek választani kell. A többit a fantáziátokra bízom.

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor valószínűleg több kérdés is felvetődik benned. Ezek közül a legelső talán az, hogy ki az ördög volt ez a Szondi (itt balra látható), aki Sonnenschein néven a Felvidéken született 1893.03.11.-én és 1986.01.24-án  halt meg Svájcban. Nem kell kutatni, és nem kell mások által összeszedett adatokra támaszkodni, maga a „magyar származású” svájci pszichológus írja le, érdekes módon, magyarul. Íme:

A saját családomban már egész fiatalon láttam, hogy a választást gyakran a család, vagyis az öröklődés irányítja, és ez a választás alakítja a sorsot. Korán tudatosodott bennem, hogy minden élőlény közül egyedül az ember képes a család által előírt sorsát tudatossá tenni. Éppen ebben áll az emberi méltóság. Ám az emberi lét nagy terhét cipeljük azáltal, hogy magunkra kell vennünk azt a feladatot, hogy a lehetséges, családtól és öröklődéstől függő sorslehetőségek közül válasszunk, és ezzel áthidaljuk, esetleg megoldjuk a sorsban lévő szabadság és kényszer közötti ellentéteket. Hol lehetett volna könnyebben egy ilyen gondolatra jutni, mint olyan családban, ahol tizenkét testvér szerencsés és szerencsétlen életének sorsát, pályaválasztását, betegségeit és halálát lehetett átélni? [Hadd szúrjam közbe, hogy ez kísértetiesen emlékeztet engem Kertész Imre Nobel-díjas Sorstalanságára.] Apám tizenkettedik és anyám nyolcadik gyermekként  született. Apám zsidó volt, foglalkozására nézve cipész, ám főként zsidó írások tanulmányozásának szentelte életét. A családot a felnőtt fiú- és lánygyermekek tartották el, miközben az apám napról napra hajnali öt órai kezdettel olvasta héber könyveit, vagy, mint autodidakta segéd-rabbi istentiszteleteket vezetett. Ebben a környezetben apám vallásos emberré nevelt. Mégis, más tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk, mivel a hét fiúgyermekből egyedül én voltam az, aki haláláig mindig elkísérte őt a templomba. Mikor apám meghalt, tizennyolc éves voltam, épp az érettségi előtt. A zsidó szokások szerint egy teljes évig mondtam a kaddisnak nevezett halotti imát hajnalban és este, hangosan, a közösség előtt. Ebben az évben „kebelezte be” az énem az apámat. Ezek a mély nyomok irányítottak később tudományos munkáimban, még akkor is, amikor a zsidó vallás dogmatikus szokásait már feladtam. Továbbra is zsidó és hívő maradtam. A hitfunkció szerepe a sorsanalízisben valószínűleg szorosan összefügg az apai neveltetéssel.

Nem kell lélekbúvárnak lennetek ahhoz, hogy megállapítsátok, ez a pasas 18 éves kora óta nem volt teljesen normális. Saját bevallása szerint a csak gyerekeket csinálni tudó, de eltartásuk helyett imádkozó apjával, annak halála után azonosult. Persze ebbe nincs semmi új. Az utca embere már rég tudja, hogy a pszichológusok elsősorban önmagukat kellene, hogy gyógyítsák.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Ennek a posztnak az a célja, hogy tudatosítsam az olvasókban, hogy egy beteg, minden beteg, milyen hatalmas mértékben van kitéve orvosai döntésének, abban az esetben, ha saját betegségét nem „tanulja meg”.

Ha őszintén magunkba tekintünk, könnyen megállapíthatjuk, hogy az elme­beteg­séget nem igazán tekintjük „betegségnek”, inkább egy fajta istencsapásnak, amitől, vagy inkább, akiktől jobban kell félteni magunkat és a társadalmat, mint mondjuk a leprától. Az elmebeteget, a pszichiátriai kezelésre szorultat, nem igazán tekintjük embernek. Sajnos pontosan így gondolja ezt a legtöbb pszichiáter is, jó okuk van rá, gondolják ők. Persze a keresztény kultúrkör nem tette lehetővé az elmebetegek közvetlen elpusztítását (legfeljebb szégyenteljes elhanyagolásukat), ezért aztán a pszichiáterek megtettek mindent (szinte szó szerint) hogy meggyógyítsák őket. Hogy ki számít gyógyultnak, azt természetesen ők határozták meg.

Hogy a fenti kemény szavak nem valamifajta pszichiáter ellenes túlkapás részét képezik, arra bizonyíték Richard Bentall pszichológus professzor (Machester University)  Madness Explained című könyve (Allen Lane kiadás). Művében a professzor többek között beszámol személyes tapasztalatairól azt követve, hogy kísérleti célból bevett 5 mg antidepresszánst.

Az átélt „élményt” követő első megnyilvánulása egy tömör kijelentés volt, miszerint a pszichiátria semmivel se egzaktabb, mint az asztrológia. Ez a megjegyzés mindenképpen magyarázatra szorul, amivel Dr. Bentall elő is állt. Véleménye szerint az emberek azért hisznek (természetesen alaptalanul) a csillagok járásában, mert úgy gondolják, azok mondanak nekik valamit önmagukról és sorsukról. De hát pontosan ez a helyzet egy pszichiátriai diagnózissal is, ami szintén róluk és sorsukról szól. Csakhogy egy ilyen diagnózis nem tudja megjósolni se a betegség lefolyását, se pedig azt, melyik kezelés fog eredményre vezetni.

De ez nem minden. A WHO a skizofrénia két legszélsőségesebb szimptómájának a képzelődést (érzéki csalódás) és a hallucinációt (hangok hallása) nevezi meg, és ezt a pszichiáterek nagy általánosságban el is fogadják. Csak hogy a közvélemény kutatások szerint a megkérdezett emberek 10 százaléka időnként „hall hangokat”. A másik szimptóma, az érzéki csalódás pedig nehezen definiálható. Ugyanis a definíció szerint a beteg olyasmiben hisz, ami valójában nem létezik. Ez alá azonban sok minden beseperhető. Például, egy hívő keresztényt mégsem lehet skizofrénnek bélyegezni. Igaz, hogy az alaptalan feltételezés a leggyakoribb formája az üldözési mánia, vagyis amikor a beteg úgy érzi „követik” illetve „összeesküsznek ellene”. Na jó, játszunk el ezzel a gondolattal! Egy háziasszony három helyre megy be vásárolni egyetlen délelőtt. Mind a három helyen az eladó méltatlanul bánik vele. Ismerős? Bizony nem lehetetlen. Skizofrén-e, ha olyan érzései támadnak, hogy ilyesmi csak vele fordulhat elő? Egy biztos, aki természetéből fakadóan viktimizálódik {A viktimológia szerint egyes személyek szinte kihívják maguk ellen a sorsot, és sokkal nagyobb valószínűséggel válnak áldozatokká mint a statisztikai átlag. Az, akit a kocsmában megkéselnek, akit hazafelé megerőszakolnak, stb. egy kicsit maga is tehet arról, hogy pont ő az áldozat.} hajlamos arra, hogy hiedelmei támadjanak.

Dr. Bentall számára megdöbbentő volt, hogy bár az egyetemi tankönyvek szerint a pszichózis kiváltásánál környezeti tényezők nem léteznek, az élet mást mutat. Erre a legplasztikusabb példa az emigránsok között előforduló nagyarányú paranoiás beteg [hahó Irány Ausztrália olvasók]. Mi lenne elfogadhatatlan abban, hogy akit üldöznek, az lassan paranoiássá válik. Dr. Bentallnak az ellenőrző pszichológusnő azt mondta, hogy a csokoládénak komoly hangulatjavító képessége van (tudni kell, hogy gyógyszerek hatása alatt a betegek az egyszerű állítást vagy kérdést parancsnak fogják fel.) Erre a kísérlet alatt álló Dr. Bentall azt válaszolta, hogy „szeretne”. A felügyelő pszichológusnő folytatta: „Van itt egy ételautomata, az megfelel?” Az alany erre természetesen megint konfirmatív választ adott, de annyi energiája nem volt, hogy megfelelő mennyiségű pénzt dobjon be a gépbe. Így az első, keze ügyébe kerülő érmét bedobta, amiért mindössze egy Mars rudat kapott.

Később a teszt alatt Dr. Bentall olyan erős sírógörcsöt kapott, hogy nyugtató injekciót kellett neki beadni, és a kísérletre felügyelő kivezette a friss levegőre. Ezt követve az alany legyőzhetetlen késztetést érzett arra, hogy mindent bevalljon, ami miatt az életében bármikor felelősnek érezte magát. Ezután elaludt, de három órával később felébredt és úgy érezte, hogy egy üvegfal választja el őt az egész világtól, és ez az állapot egy teljes hétig tartott egyetlen adag gyógyszertől.

Akinek van bátorsága, az most képzelje el, hogy lelkileg összeroppan, bekerül a krízis prevencióra, ahol enyhe hallucinációt állapítanak meg és beadnak egy gyógyszer, ami a fent leírt hatást váltja ki egy héten keresztül. Nem lehet más következtetésre jutni, mint, hogy a páciens tapasztalatait senki sem veszi figyelembe. A legszörnyűbb az, hogy betegek nem ritkán 80 mg-ot is kapnak abból a gyógyszerből, amit Dr. Bentallnak adtak be. Ez egy tizenhatszoros dózis!!

Természetesen Dr. Bentall nem állítja, hogy gyógyszereket nem szabad adni a betegeknek. Számtalan gyógyszer kifejezetten kellemesebb elmeállapotba hozza a beteget, amikről ők maguk is vallanak. Éppen ezért az lenne a legjobb megoldás, ha a betegeket arra biztatnák, hogy próbálják ki őket és döntsék el, hogy melyik gyógyszert választják.

Rendben van! De mi van a közveszélyes elmebetegekkel? Talán az első lépésként el kellene dönteni, hogy tényleg közveszélyesek-e. A legtöbb esetben a közveszélyes egyáltalán nem az, csak megfelelően kell őket kezelni. Várjunk csak! Kit visznek be az elmegyógyintézetbe akarata ellenére? Azt, aki nem hajlandó magát alávetni a kezelésnek. És miért nem hajlandóak? Azért mert a legtöbb „gyógymód” sértő és elviselhetetlen.

A legérdekesebb kérdés talán az, miért azonosult Dr. Bentall a betegekkel? A válasz talán meglepő. Húszas évei végén, néhány éven belül elvesztette apját egy közúti szerencsétlenségben, felesége elvált tőle, bátyja öngyilkosságot követett el, ő maga pedig depresszióba esett. Megállapítása szerint az emberek negatív elmeállapotukat a családjuknak köszönhetik. Véleménye szerint az emberek életük folyamán különböző akadályok elkerülésével vannak elfoglalva, amit egyesek nagyon nehezen viselnek, mások kevésbé. Mindenesetre, állítja Dr. Bentall, nem hihetjük azt, hogy minden problémára helyes választ adni tudó, professzionális elit vagyunk.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

VIP. 321.

Az orosz Katasztrófavédelmi minisztérium kiértékelése. 

___________________________________________________________________________

A teljes cikk fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

A fizika (természettan) a magyar oktatási rendszer egyik oszlopa, amit az általános butítás nevében lehet, hogy hamarosan törülnek, de jelenleg még él. Viszont sokan azon a véleményen vannak, hogy „mikor van nekem rá szükségem az életben?” Például akkor, amikor meg kell valamit érteni a globális felmelegedéssel kapcsolatban. Nekem ugyanis úgy tűnik, hogy még diplomás emberek sincsenek tisztában még a minimummal se. Nézzünk egy ki hőtant!

Tibor bá’ online

Szörnyű igazság a macskákkal kapcsolatban: Ezt a bundás ragadozót az egész világon szeretik, miközben a világ egyik legkegyetlenebb gyilkosa, a kihalásig üldöz ritka madár és gyíkfajtákat, mert az emberek védelmezik őket – vajon helyesen teszik-e?

Házam környékén gyakran találok megölt, de különben egy darabban hagyott énekes madarakat és gyíkokat, ami a szomszédban tanyázó macskák műve. Az ok egyszerű, a felis catus, vagyis a közönséges házi macska egy hidegvérű gyilkos, az áldozatok száma pedig világszerte sok százmillió. Ugyanis házon belül az édesen doromboló cicus egy szeretni való szőrös kedvenc, de ha kiteszi a szabadba a lábát, előjön igazi természete, és veszedelmes gyilkossá válik, aki nem ismer megértést és irgalmat, gyilkol a gyilkolás kedvéért, mert áldozatát esze ágában sincs megenni.

Nem csoda, hogy az 59 éves, új zélandi Gareth Morgam zászlójára kiírta: „A macskáknak menniük kell.” Nem arra gondol, hogy meg kell ölni őket, de ezt az opciót se írta le. Mindössze felkérte új zélandi honfitársait, hogy a természet megóvása érdekében, amikor macskájuk természetes halállal elhunyt, ne szerezzenek be másikat. Morgan meg van róla győződve, hogy az Új zélandi vadon jobban járna házi macska nélkül. Macskák nélkül a városok teli lennének énekes madarakkal, a városi parkokban macskák helyett kiwik sétálnának. A helyzet az, hogy macska a szigetországban a fehér ember megjelenéséig nem létezett, és az állatvilág nincs hozzászokva a házi macskák ámokfutásához. De a probléma nem szűkül le Új Zélandra.

A múltkoriban egy amerikai tanulmány feltárta, hogy a macskavész mennyire komoly. Kiderült, hogy a macskák sokkal több madarat pusztítanak el, mint az korábban feltételezték. Az USA területén évente sok millió madár esik a macskák áldozatául, de az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy sok közülük szélkerékbe ütközéskor, üvegablakokba repüléskor, vagy rovarirtó szerek miatt leli halálát. És akkor most a számok. Becslések szerint az USA területén 84 millió házi macska és 30 millió kóbor macska van. Ezek összességében évente minimum 1,4 milliárd, maximum 3,7 milliárd madarat pusztítanak el.  Korábban a biológusok úgy tudták, hogy az éves madár vesztesség néhány száz millió.

Angliában a macska „sűrűség”, lakott területen négyzetkilométerenként ezer. nem csoda, hogy az angol tudósok is aggódnak, elsősorban két trend miatt: 1965-óta az angol macskák száma megduplázódott, miközben az énekesmadarak populációja csökken. Aki a két trend közötti összefüggésre merészel rámutatni, annak a macska lobbi nekimegy.

A leginkább kétségbeejtő az, amit az angol tudósok tapasztaltak. A macskáknak nem kell feltétlenül megfogni egy madarat ahhoz, hogy kárt okozzanak. A puszta jelenlétük is káros. A madarak el vannak foglalva a veszély figyelésével, ezért nyugtalanok, idegesek, nem törődnek a kicsinyeikkel, mert állandó stressz alatt állnak. Egyes helyeket a madár populáció 95 százalékkal esett vissza.

Végül, hadd toldjam meg a saját tapasztalatommal, ami egybeesik a nemzetközi helyzettel. Mi nem tartunk macskákat, de a szomszéd macskái átjárnak hozzánk vadászni, mert rengeteg cinke jár hozzánk az etetés miatt, a sok kő pedig kedvez a gyíkok elterjedésének. Ez igen hasznos, mert a nagyszámú gyík miatt nincs nálunk házi légy annak ellenére, hogy a nyitott kompasztoló területe 4 m2.  Mi tehát egy macska paradicsom lennénk, de szerencsére a kutyáink tesznek róla, hogy se a cinkék, se a gyíkok ne pusztuljanak ki.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Csak  mert  Orbán  visszaél  hatalmával, aminek során éjjel nappal hazudik, és csak mert szitokszót gyártott Sorosból, nem jelenti azt, hogy Soros-t szeretnünk kell.

Normális országban ez így történik

Police about to issue Netanyahu corruption findings – Az izraeli rendőrség javasolja a vádemelést Netanyahu miniszterelnökkel szemben. Az ok: jelentős „ajándékot” fogadott el gazdag üzletemberektől politikai előnyökért.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Mikor fogjuk beismerni, hogy valami nagyon nem stimmel a fiatal férfiakkal? Az én megítélésem szerint van itt egy új generáció, amelyiknek fogalma sincs, hogyan legyen férfi. Ez a generáció egyszerűen elvész az élet viharában. Nem egy hülye kérdés, de hogy lehet az, hogy az ilyen vagy olyan gyilkosok majd mind fiatal férfiak? Majdnem azt írtam, hogy kezd divatba jönni a család kiirtása, és az öngyilkosság. A legújabb, hogy az Interneten szerveznek csoportos öngyilkosságot. Mi folyik itt? Az én időmben, és utána is, a fiatal férfiak összegyűltek a tereken, parkokban, sportpályákon, és ragyogóan elvoltak magukkal. Ez mintha megszűnt volna. Ennél is fontosabb, nem hajlandók felvállalni felelősséget. A lehető legtöbb szexet akarják, illetve ami annak számít, de nem érdekli őket a házasság. Nem hagyják el a szülői házat, nem hajlandók kimenni az életbe, és kezdeni valamit magukkal, legalább olyan szinten, hogy kielégítsék szükségleteiket, mert az a szülők dolga. Jóságos úristen. Hamarosan ez a korosztály lesz a társadalom gerince, övék lesz a feladatok oroszlán része, de hogyan? Mikor vesszük már észre, hogy valamit, valahol szörnyen eltoltunk. Ez a korosztály készen kap mindent, amit természetesnek fog fel, és fogalma sincs arról, hogy hamarosan az ő vállaikon fog nyugodni a társadalom fennmaradásának folytonossága. Ennek a generációnak nyugaton már neve is van: Peter Pan generáció.

A Peter Pan generáció 25-40 év közötti életkorban élvezi a meghosszabbított tinédzser életet, ameddig csak lehetséges. Nem gondolnak házasságra, gyerekvállalásra; tartózkodnak mindenféle felelősségvállalástól, és úgy tesznek, mintha ezt az idők végtelenségéig folytathatnák. Régebben ez nem így volt. A fiatal férfiak elköltöztek a szülőktől, megnősültek, gyerekeket vállaltak. Manapság ennek nagy vonalakban nyoma sincs.

A szociológusok 5 ismérvet különböztetnek meg, amelyek meghatározzák a felnőtté válást: 1) tanulmányok befejezése, 2) elköltözés s szülőktől, 3) anyagi függetlenség megteremtése, 4) megházasodás, 5) gyerekvállalás.  Amerikai felmérések szerint 1960-ban 30 éves korra a fiatal férfiak 65 százaléka megvalósította a felsorolt öt ismérvet. Nálunk nincsenek adatok, de valószínűnek tartom a nagyfokú hasonlatosságot. Megint csak amerikai felmérések szerint, napjainkban a szülők 60 százaléka anyagilag támogatja az alaposan felnőtt gyermekét, ami a mai magyar középosztályra is nagyon jellemző. A rosszabb gazdasági helyzet miatt nálunk ebbe, a korábban elképzelhetetlen adakozásba, a nagyszülők is besegítenek. Most már csak azt kellene kideríteni, hogy MIÉRT?

Rengeteg oka van, rengeteg okot említ a nemzetközi irodalom, de elsősorban a szülők és az oktatási rendszer hibáztathatók. Régebben a fiúkat megtanították, hogy mit jelent férfinek lenni. Az erkölcsökre a szülők és az iskola egyformán tanította a fiatalokat. Manapság a fiúknak fogalmuk sincs, mit jelent férfinek lenni. Erről jut eszembe, hogy néhány napja a hozzászólásokba beírtam, szerintem az a férfi, aki nem hív villanyszerelőt, ha kiég a biztosíték, asztalost, ha kiesik a fotel lába, és maga cseréli le a nyári gumit télire. Többen meglepődtek, és a szokásos módon elkezdtek fogást keresni rajtam, pedig nem tartoznak a Peter Pan generációhoz, legfeljebb az átmenethez 😀 .

Vegyük már észre, ez a generáció nem hajlandó felnőni, nem akarja párkapcsolatban elkötelezni magát, semmiképpen nem akar gyerekeket nemzeni, és nincsen terve a jövőt illetően (legfeljebb úgy tesz). Felmerül a kérdés, mi lehet ennek az igazi oka? Megpróbálok egy egyszerű mondattal rámutatni. Amikor én voltam tinédzser, alig vártuk, hogy felnőttek legyünk, számoltuk az éveket. A mai fiatalok félnek felnőtté válni. Nem látnak semmi jót, ami együtt járna a felnőtté válással, mert a fogyasztói társadalom a fiatalságra van kihegyezve, csak az számít, aki fiatal.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

 Tibor bá’ online

Sokakban az merül fel, hogy jó-jó alaszkai fenyőfák, jó messze vannak, meg aztán, majd nő helyettük más. Valahogy el lehetne fogadni ezt az argumentumot, ha csak ez lenne, de van még jó néhány tucat. Nézzünk csak kettőt!

Tibor bá’ online

8-10 éves koromban gyakran jártam az Angol Parkban, nem fogjátok elhinni, egyedül. Erről nem fogok írni, mert sokat nem változott 70 év alatt, legfeljebb annyit, hogy most bezárták. Az viszont érdekes, hogy amint beléptünk a háborúba, az Angol Parkot átkeresztelték Hungária Parkká. Pár évvel később ez meg Rákosinak nem tetszett, lett tehát Vidám Park, bár semmi se változott, de lehetett volna rosszabb is, például Vörös Park. Ez nem vicc, mert az első számú pacsuli kölni neve „Vörös Moszkva” volt, amivel a munkásnők kenték be magukat, mielőtt bementek a párttitkárhoz.

Persze volt olyan közterület, amely ennél is rosszabbul járt. Az Andrássy útból Sztálin út lett, de csak rövid időre, mert 53-ban Sztálin elpatkolt és akkor kiderült, hogy voltak túlkapásai, lett Sztálinból Magyar Ifjúság útja, éppen, amikor még én is közéjük tartoztam, de 56-ban a magyar ifjúság csúnyán visszaélt a bizalommal, a hajdan volt Andrássy út elhagyta a Magyar Ifjúság nevet és simán Magyar Népköztársaság útjává változott. Ebből is látszik, hogy Magyarországon a legjobb szakmák egyike az utcatábla készítés, mert ugye a kőr bezárult, és most megint Andrássy az utunk. Ez egy mánia, magyar mánia, csak nehéz követni józan ésszel. Például adva volt egy Horthy Miklós út. Nem mondom, hogy az kormányzó úr ő főméltósága túl pozitív történelmi figura lett volna, de azért mégiscsak alatta nyögtek néhányan egy negyed századon át. Ki lehetett volna bírni a róla elnevezett utat, de nem, átkeresztelték Bartók Béla útra akkor, amikor az ország lakosságának 90 százalékának fogalma se volt arról, ki az a Bartók Béla, Horthyt legalább ismerték. De hát mi hűségesek is vagyunk, ezért nevezték el országszerte a legszélesebb utcákat Lord Rothermere–re (ejtsd: raszmier), amit a jó nép fonetikusan ejtett, beleértve a név utolsó betűjét is, ami szörnyű meggyalázása volt az angol nyelvnek, de ez minket nem érdekel, ha hálásak akarunk lenni. Mire is? Ja igen, a jó lord igazságtalannak tartotta Trianont, és néhány megyét visszacsatolt volna. Naná, hogy 45 után simán kiradírozták még az emlékét is.

Volt, aki jól járt. Az Árpád hidat a háború alatt kezdték építeni, majd jóval később be is fejezték, de az eredeti Árpád nevet nem volt pofájuk mondjuk Vladimirre változtatni, maradt Árpád a vezér pont akkor, amikor kezd kiderülni, hogy nem is volt honfoglalás. Ferenc József sokkal rosszabbul járt, volt egy hídja, ami a Szabadság nevet vette fel éppen akkor, amikor már semmi szabadság nem maradt az országban. Mi állandóan neveket változtatunk, ha kell, ha nem. Jelenleg Frankel Leó nem tetszik valakinek, lefogadom azt se tudja ki  volt és mikor. Az ok világos, a politikai hősök és ellen hősök gyorsabban születnek, mint a város fejlődése. Egyetlen megoldás, ha a régi utcáknak adnak új neveket. Például olyan tömeg nevet, mint „Kiss József”, ki a fene volt ez? Névelődjéről, az Aggteleki utcáról legalább az elmondható, hogy érzelmileg helyettesítette az elvesztett Aggteleket, na de Kiss József? Az országban van tizenötezer Kiss, akik közül 600-nak József a keresztneve.

Amikor Hitler seggét nyaltuk, akkor Berlini tér lett a Nyugati pályaudvar előtti tér. Ez természetesen nem maradhatott így, amikor Sztálin segge lett a nyalandó testrész, lett tehát Marx tér, amiről ma már senki se tudja, hogy hol van. Lett helyette Nyugati tér, ami egy nagyon cseles elnevezés. Ha Orbán kivezet minket az Unióból, akkor hivatkozhatunk a pályaudvarra. 😀

Ifjú korom kedvenc találkahelye, ahonnan kirándulásokra indultunk, a Széll Kálmán tér átvedlett Moszkvára. Nem volt könnyű megszokni, de ötven év alatt valahogy sikerült, erre fel most visszaváltoztatták Széll Kálmánra. Olyan ez, mintha visszafelé menne az idő. Széll Kálmán elmúlt, hiába akarják, nem lehet visszahozni. Ez kronoklazma, aki zabálta a sci-fiket, az tudja mit jelent. Az idő összezavarása. Ferihegy repülőtere a repülés őskorától forrt egymással össze, most ebből Liszt Ferenc lett. Fene tudja, valahogy nem ízlik a dolog a Liszt Ferenc Zeneakadémia után. Lisztnek ott a helye, a Zeneakadémián, nem Ferihegyen.

A hajdan volt Sváb-hegyet viszonylag hamar átradírozták Szabadság-hegyre. Nem tudom, mi baj volt a svábokkal, azon kívül, hogy kitelepítették őket 200 év itt élés után. Most aztán vissza Sváb-hegyre. Ez történt a Margit körúttal is. Mártírok útja lett, aztán most vissza Margitra. Mi baj volt a mártírokkal? Mártírok voltak, vagy nem? Mondjuk statáriumban lőtték őket fejbe a végső őrület idején, bírói eljárás nélkül.  Ezekkel nekem az a bajom, hogy a mögöttük lévő logikát nem lehet elfogadni. Ugyanis történelmi tényeket akarnak meg nem történtté tenni. Mint a struccok, ha ő nem lát, akkor őt se látják. Kilenc éves voltam, amikor hadat üzentünk Amerikának, Mindjárt másnap betiltották az amerikai filmek vetítését. Nem láthattam azt Óz, a csodák csodáját, pedig a forgalmazását megvettük. Hadat üzentünk, hogy bombázhassanak minek (is), de Amerika számunkra nem létezett, csak a bombáik. De nem csak mi vagyunk hülyék, kb. az egész világ. Oroszországban vagy két évtizede úgy tesznek, mintha Sztálin generalisszimusz sose lett volna. A Caricinből lett Sztálingrádot vissza oroszosították Volgográddá. Csakhogy most volt nem rég a Sztálingrádi csata megnyerésének 70. évfordulója. Na, erre a napra meg volt engedve a Sztálingrád név használata. Vége az ünneplésnek, megint Volgográd. Vagy én vagyok hülye, vagy a fél világ. 😀

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________

Tibor bá’ szatirikus online

Valamelyik újságban olvastam, mert, hogy újságot is szoktam olvasni, a fő-bajunk abból származik, hogy még mindig itt van az összes szocialista szar, de már bejött az összes kapitalista szar is. Ne szépítsük, magyarul nyakig ülünk a szarban. Ennek a megál­lapításnak egyetlen szépséghibája, hogy nem én találtam ki. Na de, igaz-e?

Azt mondja a tinédzser életkoron kissé már túljutott lányom, adjak neki pénzt, mert Whiskast akar venni, vagy tíz köcsöggel, 80 kilós kutyája számára. Ne hülyéskedj velem, válaszolom, először is a Whiskast macskák eszik, másodszor pedig egy vagyonba kerül. Lehet, hogy egy vagyonba kerül, véli a lányom, de az a legjobb a kutyának. És ugye mit meg nem tesz egy lelkes kutyatulajdonos az apja pénzén.

Persze eszem ágában sincs ily könnyen beadni a derekam, de végig kell hallgatnom, hogy ami jó egy macskának az pláne jó egy kutyának és még sokkal jobb a kutya gaz­dájának. Mivel se kutya, se macska, sőt még tulajdonos se vagyok, el nem tudom képzelni, hogy kerültem be a képbe. Állítólag úgy, hogy én adom a pénzt. Így persze már stimmel a dolog. Ebben már van rutinom. A NAV elődje elszedte a pénzem, és fogalmam se volt róla, hogy a BKV igazgatóinak a végkielégítésére adják tovább.

Kutya ügyben az események ennél sokkal gyorsabban zajlanak. Azt is megtudom, minden különösebb faggatás nélkül, hogy ha már az embernek kutyája van (miért mondtam, hogy legyen?), akkor hozza ki belőle a maximumot. De a végén azért én is szóhoz jutottam, és mindjárt fel is tettem egy bátortalan kérdést, miért nem vesz inkább csirkefejet a kutyának, ha mindjárt az én pénzemért is? Tudniillik a csirkefej nem csak olcsó, de kitűnő tápanyag is. Ugye van benne csont, ami kell a kutya fejlődéséhez. Egy kis agyvelő, aminek magas a tápértéke. Van ott egy kis zsiradék is a tarkó táján, amit a nyugdíjasok szoktak kiszopogatni, de itt már belém fojtották a szót. Lányom szerint csirkefejet angróban nem lehet kapni, illetve csak csúszópénz ellenében. Bonbon a titkárnőnek, egy doboz cigi a kiszolgáló zsebébe csúsztatva, meg a fene tudja még mi.

Nekem egyszerűen megáll az eszem. Régen, a szemináriumon úgy hallottam, hogy a kapitalista piacon a kereslet-kínálat törvénye uralkodik. Rendben van, egy kiló csirke­fej 100 forint és pillanatok alatt elkapkodják, mert egymillió kutyával kétmillió nyug­díj­as versenyez. Ennyi csirkefej tényleg nincs. Ekkor felemelik az árát 200-re. Ez után bein­dul a csirkefej raktáron rohadása. Gyorsan leengedik 150-re, és lám csoda történt. Nem rohad el a csirkefej, és az összes kutya és nyugdíjas igénye ki van elégítve.

Igen ám, de ez csupán az én képzelődésem, nem pedig a valóság. Így kénytelen va­gyok felhívni a tudakozót. Tessék mondani, Nyugaton ez hogyan van? Nyugaton kérem, jön a válasz, nem lehet kapni csirkefejet, mert nem kell a kutyának se (nyilván nyugati kutyákról van szó). Hát akkor, mit csinálnak vele? Bedarálják szerves trágyának. Magyarul szar lesz belőle. Hát ez óriási. Nem csak nyakig ülünk a szarban, de mi még a szart is megesszük, vagy megetetjük a nyugdíjasainkkal csúszópénzes alapon.

Hát kérem, végre egy mindenki számára érthető ok, mire jó az Európai Unió. Az összes nyugati csirkefejet ingyen megkaphatjuk. Kétmillió magyar nyugdíjas fog tobzódni a csirkefejben januártól decemberig, éjt nappalás téve. Hurrá!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Az elmúlt időben többször is volt szó a globális felmelegedés egy-egy nem várt, meglepetésszerű következményéről. s akkor most hadd folytassuk a sorozatot.

Rá kell nézni Észak-Amerika térképére, és láthatóvá válik, hogy észak-nyugat Kanada és Alaszka millió négyzetkilométerekben mérhető, hatalmas fenyőfákkal övezet terület, ahol még fakitermelés sem folyik. Ez az oka annak, hogy senki se figyelt rá, nincsenek róla friss adatok.

Az elmúlt néhány évben azonban két NASA kutató összegyűjtötte erről a vidékről készült műhold képeket néhány évre visszamenőleg. A képek kiértékelése, azaz a terület színképének eltolódása megdöbbentő eredményt hozott. Ez a beláthatatlan fenyves rengeteg (Magyarország területének sok tízszerese) minden kétséget kizárva haldoklik, és néhány éven belül tökéletesen ki fog pusztulni.

A NASA kutatók első megdöbbenésükből felocsúdva felvették a kapcsolatot helyi szakemberekkel, akik bár ismerték a bajt, de nem látva a műholdas összképet, nem voltak tisztában annak széles elterjedésével. Az ok egy „fenyőbogárnak” nevezett apró lény, amely a fák leveleit eszi minden képzeletet felülmúló étvággyal.

Az erdészeti szakemberek szerint ez a bogár ősidők óta együtt él a fenyőerdőkkel, de tömeges elszaporodásuk soha nem következhetett be, nem mintha lettek volna soraikat megtizedelő ellenségei, hanem a téli hidegeket csak nagyon kisszámú egyed élte túl. Így az erősen megnyirbált tavaszi bogár populáció a nyár folyamán nem tudott veszélyes mértékben elszaporodni.

Most azonban a globális felmelegedésből származó enyhébb teleket (Ne feledjük, a sarkok felé a felmelegedés üteme kétszer gyorsabb, mint a mérsékelt égöv alatt.) hatalmas tömegekben vészelik át a telet, és az első melegebb napoktól kezdve soha nem látott mohósággal esnek neki a fenyőfáknak. A szakemberek semmit sem tudnak tenni, tehetetlenek az új keletű vésszel szemben.

____________________________________________________________________
____________________________________________________________________
____________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Ha túléled a társadalmi összeomlást – aminek érdekében mindent megteszel – adaptálnod kell magad egy sokkal primitívebb életformához, mint amit megszoktál. Az nem véletlen, hogy manapság a 80-90 éves egyedek nem mennek ritkaságszámba, míg ez mindössze 100 évvel ezelőtt csodaszámba ment. Elgondolkoztál már azon, hogy mi ennek az oka? Nos igen, az egészségügyi ellátás, ami minden ismert hibája ellenére sokat jelent. Hogy ez milyen lesz a társadalmi összeomlást követve, azt senki se tudja megmondani, de az biztos, hogy rosszabb mint most. Éppen ezért, a saját kezedbe kell venni a dolgot. Eddig az volt a gyakorlat, hogy mindenki boldogan élt a készpénznek vett egészségben, és amikor valami baj volt, akkor elment az orvoshoz, aki így vagy úgy megoldotta a dolgot, rendszerint valami gyógyszerrel.

Aki az elmúlt 30 évben komolyan elhatározta, hogy a rengeteg felhívás hatására, bármily okból kifolyólag, egészségesen fog étkezni, az nagy bajban van (volt). Pedig úgy tudjuk, hogy egészséges étkezés nélkül 20-30 évvel hozzuk előre saját halálunkat, sejtetik a különböző magazinokban megjelenő, különböző irományok. A baj csak az, hogy ha pontosítani akarjuk, a legnagyobb jóindulat mellett se tudjuk eldönteni mit is együnk, és hogyan.

Müzlik, sok gyümölcs és zöldség, rostok, vitaminok, nyomelemek, adalékok, kapszulák, Q-ez, Q-az, W-ilyen, W-olyan, halolajok, meg még, ami eszünkbe jut, illetve nem is nekünk, hanem a minket irányító „karvaly-tőkének” ha-ha-ha. Ugyanis nem tud egy fogyasztó olyan hülye lenni, hogy ne vegye észre, a különböző tanácsok egymásnak ellentmondanak, illetve amit szabad ma, azt nem szabad holnap és fordítva.

Ezt a káoszt természetesen nálam okosabbak is észrevették, ezért aztán még 2002-ben a WHO és az UN Food and Agriculture Organization közösen elhatározta, legfőbb ideje, hogy az „étrend és egészség” témájában tiszta vizet öntsenek a pohárba. Ugyanis a „négy nagy gyilkos”, vagyis a rák, cukorbetegség, szív és érrendszeri betegségek, valamint a csontritkulás elkerülésével kapcsolatban tényleg nem ártana, ha tudnánk mihez tartani magunkat.

Az Egyesült Nemzetek fent nevezett szervezetei munkához láttak, vagyis több mint 400 tanulmányt vizsgáltak meg, illetve vetettek össze. Az eredményt „Diet, Nutrition and the Prevention of Chronic Diseases” címen hozták nyilvánosságra, amit az is indokolttá tett, hogy a becslések szerint 2020-ben a világon a halálesetek 75 százalékáért ez a négy betegség lesz a felelős.

A nagy meglepetés az lett, hogy az étrend és a „big four” korábban feltételezett 140 összefüggése közül csak 10 esetben találtak némi bizonyítékot. A jelentés mindössze a következő biztos tényeket tudta megállapítani:

1) A só fogyasztása növeli a szív és érrendszeri betegség bekövetkezését. Miközben a gyümölcsök, zöldségek és tengeri halak fogyasztása csökkenti.

2) 50 év felett a csontritkulás esélyét csökkenti a D-vitamin fogyasztása.

Mi az oka ennek a soványka kis eredménynek? Az egyik fő ok az, hogy a táplálkozási kutatások egyetlen étel komponensre koncentrálnak. Vagyis az étkezésből kiválasztott egyetlen tápanyag, vagy az étrendből és életvitelből kiemelt tápanyag vizsgálata. Csakhogy egyetlen kiszemelt tápanyag fogyasztása vagy távoltartása nincs nagy hatással a szervezetünkre, hiszen legalább 50 különböző tápanyagra van az embernek szüksége.

Persze hatalmas szerepe van a médiának is, ugyanis imádják a szenzációt, különösen, ha egy hír ellentétes a korábban feltételezettekkel, vagy valami divatos témához tartozik, mint „szénhidrátmentes diéta”, vagy „transz zsírok”. Teljesen nyilvánvaló, hogy előzetes kutatási eredményeket nem kellene közölni a sajtóval és akkor az emberek nem hinnék, hogy az étrenddel kapcsolatos tanácsok hetente változnak.

A eredmények kialakulása ellen hat az, hogy az emberekkel kapcsolatos kutatómunka minden csak nem könnyű. Általánosságban elmondható, hogy háromfajta kutatás lehetséges. Az elméletileg legszigorúbb eljárás a metabolizmus vizsgálat, amikor is a kutatók a résztvevők étkezését 100 százalékos biztonsággal irányítják napokon vagy heteken keresztül. Ezzel értékes adatokat kaphatnak azzal kapcsolatban, hogy egy bizonyos tápanyag vagy étrend, milyen mértékben hat ki például a szérum koleszterinszintjére. Igen ám, de ezek a vizsgált személyek nem valós életkörülmények között léteznek, és a vizsgálatok nem tartanak elég sokáig ahhoz, hogy a kapott összefüggések reálisnak legyenek tekinthetők. Arról nem beszélve, hogy a koleszterin őrület 60 év után megdőlt, csak még nem jutott el az orvosokhoz. 😀

Kevésbé megbízhatók, és sokkal gyakoribbak azok a vizsgálatok, amikor a kutatók összeszednek jó néhány egészséges embert és feljegyzik, mit esznek hónapokon, akár éveken át, miközben figyelik egészségi állapotukat. Csakhogy ebben az esetben olyan tényezők kicsúsznak a megfigyelés alól, mint fizikai aktivitás, dohányzás, alkoholfogyasztás és további több tucat befolyásoló tétel. Statisztikus legyen a talpán, aki ezek után megbízható eredményt tud produkálni.

A kettő közé helyezhető a „találomra beavatkozó vizsgálat”. Ezekben a tanulmányokban az egyik csoportot arra kérik fel, hogy étrendjükben valamit változtassanak meg, például egyenek kevesebb zsiradékot vagy több gyümölcsöt hónapokon vagy akár éveken át. Miközben a másik csoport az étkezését folytatja a megszokott módon. A végén a kutatók megnézik, hogy milyen gyakorisággal fordult elő például a vastagbélrák az egyik és a másik csoportban. Azaz, az étrend megváltozásának volt-e erre hatása. Általános felfogás szerint ez a harmadik fajta vizsgálat adja a legmegbízhatóbb eredményt, amennyiben azt akarjuk megtudni, hogy ennek vagy annak a fogyasztása megváltoztatja-e az egészséget valamelyik irányba. Ez a vizsgálatfajta azonban nagyon költséges és igen ritka. Ráadásul a „találomra beavatkozó vizsgálatot” nagyon nehéz hibátlanul megszervezni. A főprobléma a résztvevők állhatatossága. Kezdetben a résztvevők nagyon lelkesek, de az idő múlásával fellazulnak. Közben a kontroll csoport azt tehet, amit akar és a különböző (propaganda) hatásokra meg is változtatják kezdeti étrendjüket. Ennek nettó hatása az, hogy a két csoport étrendje folyamatosan közelít egymáshoz. Most jön a 22-es csapdája. Jó eredmény eléréséhez a vizsgálatnak minél tovább kellene tartani, de minél tovább tart a vizsgálat a két csoport étrendje annál jobban közelít egymáshoz. Más szavakkal az elméletileg ideálisnak mondható „találomra beavatkozó vizsgálatot” lehetetlen lefolytatni.

Mindent összevetve, az eredmények bizonytalanok. A „komoly” kutatók pedig bevallják, a publikált eredményekre mérget venni nem lehet. Igen, az általános elvek érvényesek. A sok gyümölcs és zöldség fogyasztása előnyös. A bevitt kalória legnagyobb hányadát zsiradékkal kell fedezni. A finomított cukrot és édességet kerülni kell. Spórolósan kell bánni a száraz hüvelyesekkel. Viszont ezen túlmenően, a részleteknek túl nagy jelentőséget adni teljességgel felesleges.

Most néhány szót a legújabb szenzációról a „transz zsírok” szerepéről. Kezdjük azzal, hogy 15-20 évvel ezelőtt lényegében senki se tudta, mik azok a transz zsírok. Nem csoda, hogy Magyarországon nem túl ismert fogalom. Viszont Nyugaton mára már az első számú ellenséggé váltak. Ugyanakkor a transzzsírsavak az élelmiszeripar legnagyobb jótevői egyszerűen azért, mert nem tud megavasodni. Ebből következik, hogy amelyik élelmiszerben van, annak nagymértékben meghosszabbítja a felhasználhatóságát. Ide tartoznak elsősorban a tejtermékek beleértve a sok tucat kenhető és kanalazható terméket, de nem maradnak ki a sorból a főzőolajok és sütőipari termékek se. Ugyanakkor bizonyítékok vannak rá, hogy elősegítik az erek elzáródását és a szívinfarktust. Egyes kutatók azt is tudni vélik, hogy csökkentik a tanulási készséget és rontják a memóriát.

Hová akartam kilyukadni? Fogadj el egy tanácsot, ha szarban vagy az egészségeddel, vedd kezedbe a sorsod és ne bízz az orvosokban, mert nagyon gyenge szakmunkások, és nem igazán érdekli őket más, mint anyagi boldogulásuk (ritka kivételtől eltekintve).

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

Egy, a nevét visszatartó, szociális munkás megszólalt. Két Magyarország létezik. Ti csak az egyiket ismeritek. A másik észrevétlenül (de nem következményeik nélkül) létezik. Az Orbán kormány nem vesz róla tudomást. Biztos vagyok benne, hogy meg fogtok lepődni.

Tibor bá’ online

A fontosságára való tekintettel a teljes fordítás

”The Economist” magazinban megjelent esszét (Humanity Teeters on the Brink of World War = Az emberiség a világháború szélén tántorog) elemezte a WSWS (World Socialist Web Site = A világ szocialista honlapja). Ez lesz az a hír, amit se az ORIGÓ, se az INDEX nem fog lefordítani magyarra. Pedig érdekes. Ezért aztán én nekigyürkőzöm.

VIP. 320

Az „The Economist” magazinban megjelent esszét (Humanity Teeters on the Brink of World War = Az emberiség a világháború szélén tántorog) elemezte a WSWS (World Socialist Web Site = A világ szocialista honlapja). Ez lesz az a hír, amit se az ORIGÓ, se az INDEX nem fog lefordítani magyarra. Pedig érdekes. Ezért aztán én nekigyürkőzök.

Tibor bá’ az igazság keresése online

Nem az első eset, és nem is a második, se nem az utolsó, amikor egy frappáns ötletemet mások átveszik, és kimondatlanul sajátjuknak tüntetik fel. Évekkel ezelőtt, hónapokon át húzódó vitám volt Arma Gedeonnal, akinek vesszőparipája volt az évszázadokon át tartó összeesküvés, amihez számtalan bizonyítékkal állt elő. A bizonyítékokra támaszkodva Arma állította az „összebeszélés” tényének a fennállását. Ennek cáfolására találtam ki az analógiát, miszerint, ha elered az eső, az emberek összebeszélés nélkül egyszerre kezdik kinyitni az ernyőiket. Tehát azonos körülmények hatására az emberek összebeszélés nélkül azonosan reagálnak. Az azonos reakció nem feltétlen jelent összeesküvést, simán csak azonosak az érdekeik.

A múltkori Népszavában megemlítették, hogy Gabler Gergely az egyik bank elemzője a bankolási témával kapcsolatban „úgy fogalmazott: az nem kartellezés, ha esik az eső és mindenki kinyitja az esernyőjét.” És persze nem is plagizálás, hiszen az emberiség elég régen nyitogatja az esernyőjét. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

A kognitív disszonancia meglehetősen érdekes emberi tulajdonság. Érdekes, mert mindenkire vonatkozik, ha tudsz róla, akkor se húzhatod ki magad alóla, miközben kifelé tökhülyének látszol, pedig csak arról van szó, hogy nem akarsz „meghibbanni”. Szóval, mi az a kognitív disszonancia? A meghatározás szerint akkor áll elő,  amikor egy új információ nincs összhangban egy korábbi nézeteddel, vagy általad elfogadott ismerettel. A reakció egy belső feszültség azaz kognitív disszonancia, amit minden áron fel akarsz oldani. Persze fel is oldod. Hogyan? A legegyszerűbb módja, ha nem veszel tudomást azokról a nyilvánvaló tényekről, amelyek ellentmondanak azoknak, amiknek elkötelezted magad.

Az igazság az, hogy az életben nap mint nap szembe találod magad a kognitív disszonancia működésével csak nem ismered fel, és elütöd azzal, hogy „az emberek hülyék”. – Nap mint nap találkozunk azokkal, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy az Emberiség szakadék felé vágtat, mert nincs összhangban korábbi elképzelésével. Ezen nem nagyon lehet csodálkozni, elvégre a jövőt legfeljebb sejteni lehet, megjósolni aligha. Viszont…. Jól tippeltél, megint Orbánnál akarok kikötni. Mondjuk az is megérne egy misét, hogy tud egy paranoiás örült hatalomra kerülni egy olyan kultúrnép esetében, mint a Weimarer Republik? Ha ezt megérted, akkor már nem is kell olyan nagyon csodálkozni, hogy Orbán Viktor van a magyar kormányrúd mellett. Ha megnézed a korabeli felvételeket (hála a YouTube-nak) leeshet az állad, amikor fegyelmezett németeket látsz átszellemülve hallgatni egy ránézésre is őrültnek látszó Hitlert. Az okot vizsgálni nem érdemes, de abban megegyezhetünk, hogy Orbánnak néhány millió magyar idollá válása nem olyan nagy trükk. Amin nap mint nap elcsodálkozok az, hogy ennyi hiba, ennyi visszaélés, ennyi bűn elkövetése, ennyi ember érdekének a súlyos megsértése, ennyi hazugság, trükközés után, hogy állhat még mindig a háta mögé több, mint egy millió. És a felsoroltak tények, nem pedig jövőben bekövetkező jóslatok. Tények, leellenőrizhetők, megfontolhatók, a következmények érzékelhetőek. Természetesen nem azokról beszélek, akiknek anyagi érdeke Orbán maradása, azokról, akik számára Orbán dilettáns ötletezése súlyos tízezrekbe kerül. Miért tartanak ki mellette?

Most már te is tudod, és én is. A bűvös szó a kognitív disszonancia. Kétharmadot adni egy ilyen öntelt őrült kezébe, akkora hiba, hogy kevés ember képes felvállalni. Hogyan is? Nem veszel tudomást azokról a  nyilvánvaló tényekről, amelyek ellentmondanak azoknak, amiknek elkötelezted magad.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

A napokban jártam a helyi patikában. Érkezésemkor egy harminc körüli nő a vásárlás utáni traccsot folytatta. Hiába na, itt mindenki mindenkit ismer. István, én úgy irtózok tőle, hogy el se tudom mondani. Biztos tudsz adni valamit, amivel kiölhetem őket. – Nem, nincs semmi, nem is nagyon hallottam róla. – Az Interneten mindent elolvastam róla, mindent tudok. Éjszaka jönnek elő, és vért szívnak. A gyerek, amikor hazajött, teli vont a teste apró piros pontokkal, ott, ahol megcsípték. És haza is hozott belőle. Csak éjszaka jön elő, nappal a bútorokban van. Valami csak van, amivel ki lehet irtani. – Ez volt az a pont, amikor egyfelől rájöttem, miről számol be a nő, másfelől idejét láttam, hogy beleszóljak. – Könnyen ki lehet irtani, ha van otthon egy kis DDT (diklór–difenil–triklóretán). Ekkor a patikus megszólalt, hogy DDT-t már nagyon régen betiltották. – Miért? – Kérdezte a nő. Azért – válaszoltam – mert nem bomlik le, a zsírban oldódik és az élelmiszerlánc miatt komoly koncentráció jöhet létre. De van más megoldás is, úgy hívják, hogy ciánozás. Kell találni egy gázmestert, aki kiciánozza a lakást. Az nem jó – reagált a poloska tulajdonos – Karcsi nem egyezik bele, mert biztos egy rakás pénzbe kerül. Akkor pedig – kajánkodtam egyet – marad az éjszakai csípés.

Hazafelé dünnyögtem magamban, poloska? Ötven éve nem hallottam róla. Kiirtotta a DDT, de most úgy látszik ez is visszajön, mint a tuberkulózis. Az egész élet egy nagy körforgás. Aztán a hosszú távú memóriám legaljából kezdtek kitisztulni a képek. Alig múltam 7 éves, amikor egy éjszaka felriadtam, mert szüleim felállított ágya eldőlt, ami éktelen lármával járt. Anyám kezében ott égett egy ferdén tartott kocsisgyertya, amiből sűrűn csöpögött az olvadt sztearin, rá a bútor repedéseire. Az elbújt poloskával nem lehetett mit csinálni azon kívül, hogy a repedésbe befolyatták a gyertyát és elzárták a kimászás lehetőségét. Persze ez nem adott igazi megoldást, de érdekes éjszakai műsornak adhatott alapot. Én, mint kisgyerek, röhögve átaludtam az éjszakát, csak reggel voltak rajtam csípés nyomok, amit persze a tanító néni kiszúrt, és nagyon ferdén nézett rám. Aztán néhány héttel később a szüleim kiciánoztatták a lakást. Előtte azonban egy jót veszekedtek, mert anyám szerint a poloska úgy jött be a házba, hogy apám hazahozott egy régi faliórát, persze fatokban, ahol el lehetett bújva legalább egy, petét rakó poloska. A többit megtette a biológia. Különben a poloska – ellentétben a lapostetűvel – nem bújik meg az ember ruházatában, nem lehet hazavinni, csak használt fabútorral.

Ami azt illeti a DDT-t a XIX. század végén fedezték fel, de a rovarölő hatására csak 1938-ban jöttek rá. Minden esetre a II. Világháború alatt igen jó szolgálatot tett, elsősorban a trópusokon, de nálunk egyáltalán nem. Így aztán az oroszok bejövetelét követve az országot ellepték a tetvek, bolhák és a rühatkák (és akkor a nemi betegségekről ne tegyünk említést). Aztán hazánkba is bejött a DDT és az ország poloskamentes területté vált. Néhány év alatt viszont kiderült, hogy roppant ártalmas, főleg mert nem hajlandó lebomlani. Na, ez tetszeni fog nektek. A világon elsőnek Magyarország tiltotta be még 1968-ban. Az USA csak 4 évvel később, Anglia pedig 1984-ben. Nem siették el a dolgot.

Persze nem lenne semmi különösebb baj, tudunk magunkra vigyázni, és ha nem, hát akkor ott vannak a vizsgázott gázmesterek, csak arra gondolok, hogy ez a harmincas nő (és a fiatal patikus) sose hallottak róla, akkor nyilván hatalmas meglepetésben lesz részük, amikor kiderül, hogy társadalmi összeomlás után a sok szar között a poloskaveszély is ott lesz, mert se DDT, se ciángáz. Marad a gyertya? Visszasírjátok ti még ezt az elcseszett civilizációt. 😉

PS: Üvegdugós palackba zárva anyámtól örököltem fél kiló DDT, ami persze nem bomlik le, tehát jobb mint újkorában. Anyám roppant előrelátó asszony volt, amikor kiderült, hogy betiltják, bespájzolt egy rakással. Úgy terveztem, hogy geddon után, a rovarinvázió kellős közepén a felét el fogom cserélni egy AK-47 -re. 😀 De tényleg, bizonyára tudtok róla, hogy az ágyi poloska is (újra) megjelent Magyarországon. Nem ártana felfigyelni a tényre.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Tibor bá’ online

A társadalmi közös tudat szerint a monogámiában élők boldogabbak. Ezt azonban újabb kutatások erősen megkérdőjelezik, amiről beszámoltak a „Personality and Social Psychology Review”  tudományos szaklapban.

A felmérésekben úgynevezett nyitott házasságokat vizsgáltak, amikben a két partner megegyezik abban, hogy kapcsolatukon kívül mindketten fenntarthatnak más személlyel szexuális vagy csak romantikus kapcsolatot (ami alatt nem lehet tudni, mit kell érteni). A vizsgált személyek nagy része ezt az elrendezést a monogámiánál kielégítőbbnek tartották. Ami nem csoda, hiszen másképp nem csinálták volna, akiknél nem vált be, azok nyilván nem éltek nyitott kapcsolatban és így nem lett volna értelme őket meginterjúvolni.

Ez azonban még nem minden, bevallásuk szerint a nyitott kapcsolatnál a „féltékenység” alacsonyabb szinten virágzik (de azért van), amin én újra csak nem csodálkozom, u.i. saját tapasztalataim szerint a „hűtlenséghez” hozzá lehet szokni. Nem azt írtam, meg lehet szokni, hozzá lehet szokni. Nem ugyanaz! De nézzük, milyen okosságok jönnek ki belőlem, nem elhanyagolható tapasztalat után!

A legújabb kor sok mindent megváltoztatott, mert az emberi körülmények alkalmasakká váltak a változásra. A házasságtörés bűnössége, elvetése és megvetése egészen másképp volt értékelhető egy olyan korokban, amikor a munka látástól-vakulásig szólt, a korai halál mindennaposnak számított, a népesség átlagos életkora fele volt a maiénak. És még valami nagyon fontos. Ma már nem kell tartani a nem kíván terhességtől, és a nemi úton terjedő, gyógyíthatatlan betegségtől, valamint a házasságkötésnek nem feltétele a szüzesség. A kérdés, mi nőhetett ki ebből?

A nemiséggel kapcsolatban az Ember mindig is élt a fantázia lehetőségével, ami – természetéből adódóan – határtalan, de mi az, ami ezekből megvalósítható? A nyitott párkapcsolat önmagában még semmi extrát nem jelent. Extrát jelenthet a hagyományos elrendezéstől való eltérés, vagyis az unortodoxia (mely kifejezést Matolcsy tőlem lopta el), ami a szimultán több partnerséget jelenti. Két vagy több férfi és egy nő, két vagy több nő és egy férfi, nagyobb csoport (gruppen) elrendezés.

Különösen férfiak álma egyszerre egynél több nő jelenléte, ami a gyakorlatban egyáltalán nem működik, mert a férfiak szexuális potenciája (ellentétben a nővel) nem erre épült fel. A kísérletezgető férfiak frusztrált nőket hagynak maguk mögött, akiket többé erre rábeszélni nem lehet. Ha mégis, akkor van valami titkos szándékuk, és az elrendezésbe kizárólag taktikai okokból kifolyólag mennek bele. A fordítottja technikailag nagyon is lehetséges. Egyetlen nő könnyedén ki tud elégíteni több férfit is egy adott időben, ami ráadásul a férfiak számára afrodiziákumként hat. Persze ez csak akkor működik, ha érzelmi kapcsolat még véletlenül se alakul ki, és senkinek sincsenek titkos szándékai.

Ezeknél a csoportos szex sokkal jobban működik, mert oda a párok az ellaposodó szexuális kapcsolatuknak a fellendítése végett mennek, vagy a férfi kívánságára, amit a nőnek valami okból kifolyólag teljesíteni kell. Az ilyen kényszerű beleegyezések a helyszínen elég érdekesen szoktak végződni. Ha mind a két fél azonos lelkesedéssel érkezik, akkor egy másik probléma szokott kialakulni. A pár nőtagjának nem szokott problémája lenni, de a férfitagnál elég gyakran jelentkezik az ideiglenes impotencia. Ekkor derül ki, hogy elég tisztességesen rá van hangolódva a partnerére (feleségére) és más nő esetében az istennek se akar bekövetkezni a merevedés, pláne, hogy másfél méterre a sokéves partnerét valaki más éppen most kergeti fel a csúcsra.

Két pár esetében (ami azért nem igazán csoportos szex) a problémáknak se vége se hossza. Pusztán szex-vonzalom oldaláról nézve a két nő vagy a két férfi között rendszerint hatalmas minőségi különbség van. Ez ugyan nem tenyészállatvásár, de a bombázó férje képtelen nem arra gondolni, hogy amit ő kap cserébe egy közel szépségkirálynőért az alig jobb egy elnyűtt, lestrapált mosónőnél. Aztán a két férfi potenciája ritkán fedi egymást. Egy sima orgazmuson átesett feleség az újdonsült partnerrel folytatott csendes beszélgetés közben a falra tudna felmászni, ha a férje képtelen betelni a tálcán nyújtott lehetőséggel, ami közben az otthon nyújtott megszokott teljesítményének több száz százalékát produkálja. Akadnak aztán humorosnak nevezhető esetek is, amikor a kellő merevedés elérése érdekében annak a feleségnek kell besegíteni, aki valaki másnak lesz a behatolás tárgya, amennyiben ott a merevedéssel nem akad probléma.

Ezekből csak az látszik, hogy a fantáziák és azok tényleges megvalósításai között elég jelentős a különbség, mert a gyakorlatban állandóan előállnak olyan nehézségek, amik a fantáziákban sose jönnek elő.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________