(2439) WSWS elemzése

VIP. 320

 

Az „The Economist” magazinban megjelent esszét (Humanity Teeters on the Brink of World War = Az emberiség a világháború szélén tántorog) elemezte a WSWS (World Socialist Web Site = A világ szocialista honlapja). Ez lesz az a hír, amit se az ORIGÓ, se az INDEX nem fog lefordítani magyarra. Pedig érdekes. Ezért aztán én nekigyürkőzök.

Az Economist, a Londonban, hetente megjelenő, nagy tekintélyű magazin, amit több mint 150 éve [mert, hogy akkor már létezett] Marx Károly úgy jellemzett, hogy az európai tőkés arisztokrácia orgánuma, legutóbbi kiadását a „következő háborúnak” illetve „a nagyhatalmak konfliktusából származó, növekvő veszélynek szentelte.” A vezércikkét egy fagyos figyelmeztetéssel kezdte:

„Az elmúlt 25 évben a háború túl sok életet követelt. Annak ellenére, hogy világi és vallásos küzdelem alakult ki Szíriában, közép Afrikában, Afganisztánban és Irakban, mindent elsöprő összecsapás, a világ nagyhatalmai között, szinte elképzelhetetlen tudott maradni.”

Ennek azonban vége…………

___________________________________________________________________________

A teljes cikk fordítását a VIP előfizetőknek E-mailben elküldöm.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

42 gondolat erről: „(2439) WSWS elemzése

  1. Tibor ba te hogy latod? Korabban azt mondtad nem lesz haboru…most mi a velemenyed?

  2. 03. Laci
    Szerintem ez nem ideillö hozzászólás. Vannak bizonyos íratlan szabályok amiket egy vendég betart ….

  3. 03. sleeper

    „Vannak bizonyos íratlan szabályok”

    Részletesebben? Mit vétettem?? Milyen „íratlan szabályok”-at sértettem meg?
    Én nem tudok ilyen „íratlan szabályok”-at, legalábbis a hozzászólásommal (02.) kapcsolatban. Csak belinkeltem valamit, ami másoknak hasznos lehet, ennyi, és nem több. Nem tudom, hogy mire gondolsz. 😮

  4. 02 Laci jól megnevettettél
    ” európai orgona által megjelentetett”
    majdnem olyan jó, mint „önkényes befészkelés” volt egy matematika könyvben (arbitrary nesting – egymásba ágyazott matematikai struturák leírásánál, lényegében „zárójelezés” értelemben).
    Tibor bá fordítása erre jobban tetszik.

  5. 04 – Laci:
    Arra gondol baszd meg, hogy a bloggazda lead egy nehéz és tisztességes fordítást, te pedig belinkelsz egy salátát, szembe köpve az én munkámat. De nem ez az igazi szemétség, hanem az, hogy neked nem járt és magadtól sohase keresed fel a WSWS-t. Most kifejezetten azzal a szándékkal kerested fel, hogy bebassz nekem egyet.

  6. 01 – Curix:
    Ezt nem lehet látni, az embernek működik a 6. érzékszerve. De a 6. érzékszerv a normál emberi magatartásra van hangolva. Jelenleg az amerikai politikát a tábornokok irányítják és Trump erre hajlik. A VIP.320 tartalma szerint (szocialista szájíz) a kapitalizmus éltető eleme a piacok és az erőforrások megszerzése, megtartása. Ez pedig végső soron csak háborúkkal érhető el. Ezért USA/Kína, Usa/Oroszország háborúja nem kerülhető el. Hogy ezek nukleárisak lesznek, hát sajna, de már van atombomba. Átküldöm a teljes fordítást. Elégé meggyőző
    Át küldtem volna, ha nem adnál meg hamis E-mail címeket. Csak tudnám, hogy mi az értelme?

  7. OFF
    2, Laci: Az eredeti angol cikk / https://www.wsws.org/en/articles/2018/01/30/pers-j30.html /
    belinkelése többé-kevésbé elfogadott, aki ért angolul, az legalább hozzá tud szólni a témához.
    Viszont a guglis fordítás belinkelése – még ha jó szándékkal történt is – Tibor bá’ munkájának egyfajta semmibevétele. Egy ilyen cikket lefordítani nem kis munka (te sem álltál neki és én sem állnék neki) és azzal a veszéllyel jár az ilyesmi partizánakció, hogy Tibor bá’-nak elmegy a kedve a fordítástól, aminek sokan nem örülnének.
    ON
    Minek után küldött egy nagy rakás trágárságot, „Lacit” letiltottam. Ha ezt a szót használod, akkor te is parkolóra kerülsz.

  8. Tibor bá’ a tegnapelőtt módosított amerikai nukleáris doktrínát is be kellett volna linkelni.

    Eszerint Samu Bácsi Zrt már kibertámadásra is válaszolhat atomcsapással.
    Marhajó, nem?

    Ha mondjuk összedől a dollár (kipukkad a lufi) majd aszongya teljesen hiteltelen NSA, CIA, FBI és a többi hárombetűs, hogy márpedig ezt kínai hekkerek követték el- és máris indul a móka.

    Egyértelmű jel arra, hogy Washington eddigi provokációinak nem ült fel, se É- Korea, sa az oroszok, se Kína, se Irán- ezért mostmár mindenféle mondvacsinált ürüggyel is elindíthatják a Nukleáris Tél/ De- populálás projektet.

  9. 12 – Ouse M.D.:
    Most már Amerika szabadon indíthat megelőző első csapást. De szerintem a nyilvános katonai doktrína az ellenfél megtévesztését szolgálja. Az igazi doktrína pedig titkos.

  10. Nem hamis Tibor ba. Azota miota nälad elkezdtem hasznalni megszünt a szolgaltato.
    Es en ezt mar többször mondtam is neked. Az email cim viszont maradt, arra jo hogy itt beirjam. Nem szeretem a valodit ide kiirni mert utana ezrevel jönnek a spam-ek.
    Amin leveleztünk az müködik most is.

  11. 14: Curix van egy jó hírem, én még egy spam üzenetet nem kaptam az itt használt emailcímemre.
    Pont ezért vannak a VIP posztok, mert így nem kell beengednie Tibor bátyámnak tartalom-, és reklámszolgáltatókat az oldalára, így kvázi spam sem fog kikerülni az oldalról. 😉 😛 🙂

  12. 14 – Curix:
    Ha csak az kell, hogy „itt beírjam” akkor lehetne: a@a.hu is. Ide azért kell beírni, hogy elérhesselek, ha kell. Valakinek megadhassam, ha engedélyezed.

  13. Ha az USA vezető szerepben kíván maradni, és a globális kapitalizmust tovább erőltetni, akkor háborúzni fog…, de ezt évek óta mondjuk itt a fórumon.

    Az Economist, a globális brit hetilap pénteki számának címoldala A következő háború felirattal jelent meg. Az alatta álló, kisebb betűkkel írt szöveg: Egy nagyhatalmi konfliktus növekvő veszélye, amely egyben vezércikkének címe is.
    Ebben az áll, hogy míg az elmúlt negyedszázadban a számos helyi háború mellett szinte elképzelhetetlen volt a nagyhatalmak közötti összecsapás, mára más a helyzet. A Pentagon új nemzetvédelmi stratégiája Kínát és Oroszországot emelte a dzsihadizmus fölé, mint az Amerikát fenyegető fő veszélyt. Néhány napja pedig, teszi hozzá, a brit haderők parancsnoka figyelmeztetett egy orosz támadás veszélyére. Amerika és Észak-Korea vészesen közel került egy olyan konfliktushoz, amely Kínát is bevonhatja egy nukleáris katasztrófába torkolló háborúba.
    http://magyarhirlap.hu/cikk/109236/Jon_a_veg

  14. Az USA hatalmas baklövést követett el, ha tényleg háborút akar indítani Kína és Oroszország ellen és ezt jó előre be is jelenti nekik. Sok meglepetés nem éri az oroszokat, mert:
    1. Az elmúlt 20 évben a stratégiai nukleáris erők fejlesztése élvezett prioritást minden más fegyverrendszer előtt, azaz ők pontosan egy olyan világhelyzetre készültek rá, amikor csak és kizárólag a bevethető atomarzenál fog számítani.
    2. Az elmúlt években több ezer atombunkert építettek és újítottak fel csak Moszkvában és a környékén.
    3. 40 millió polgár bevonásával tartottak hatalmas polgári védelmi gyakorlatot Oroszország szerte egy nukleáris háborút szimulálva, ekkora léptékű gyakorlat egyébként eddig példátlan volt.
    +1. Kína 1500 millió, az USA 320 millió – Kína simán kibír 300 millió halottat, az USA 30 milliót sem és darabokra hullik. Oroszország területe hatalmas, van hol újrakezdeni/folytatni az életet egy atomháború után is, mert egy kontinensnyi méretű területen nukleáris célpont sincs.

    Jelen idő szerint az USA-nak egy Kína és Oroszország ellen vívott atomháborúban nemhogy a győzelemre nincs esélye, de a túlélésre sem.
    Tény, hogy Amerika atomholokauszttal zsarolja a világot a széteső világhatalma miatt, de valójában csak szeretne egy jobb alkupozíciót elérni a menthetetlenül elérkező új világkorszak kezdetére, reális katonai opciója nincs a másik két óriással szemben. Belátható időn belül a pénzügyi/gazdasági kifárasztás sem operál, mert pont az USA az, aki kifáradna Kína ellen.
    Amerika előhúzta a globális Sámson-opcióját, hogy megrémissze a világot, miközben a legtöbb vesztenivalója pont neki van.
    Véleményem szerint a jó megoldás az, amit a Szovjetunió egyszer már megtett, azaz eszelős méretűre kell növelni az orosz (és kínai) atomarzenált, aminek az árnyékában az USA-nak tényleg csak két választása marad: visszavonul vagy többszörösen elpárologtatják a városait és a lakosságát.
    Oroszországnak és Kínának nem kell és nem is szabad most behátrálnia, hanem át kell térniük az erőből való tárgyalásra – minden valós hátterük megvan hozzá.
    Az USA egyre erőteljesebb háborús fenyegetőzése egy korhadt szuperhatalom végső hisztériája, amivel a gyengeségét és a félelmét akarja leplezni.

  15. 18 – Montezuma:
    A szavaiddal nem nehéz egyetérteni, de…..
    ha a gyerekem a 5. emeleti ablakban ugrálna, és azt kiabálná, hogy „nézd apu kiugrok” és ott majomkodna az ablakban. Tudnám, hogy csak hülyéskedik, de azért én alaposan beszarnék, jaj ki ne essen az a gyerek (este a vacsoránál kapna tőlem egy hatalmas pofont, aztán mehetne a rendőrségre 😀 )

  16. Az Economist a háborús bűnös Rotcsildok
    és egyéb bilderberges gazemberek házi nyomdája.
    Az csak természetes hogy Kínára és az oroszokra fújtatnak.
    Minden ravaszdi tervük dugába dőlt a két állam ténykedése után.
    Eddig minden eredendő bűnt
    9.11, arab tavaszodást, Líbia,Iraq,Szíria, stb. tönkretételét az ISIS-re fogták.
    Szerencsétlen zsoldos balekokra
    akiket aztán kipusztítottak az élők sorából, vagy Európában bújtattak el.
    Ezúttal megnevezték a valódi ellenfeleket.
    Olyan átlátszó,csak ki nem mondják.
    A népeknek végtelen háborúk, horror, rettegés kell,
    sok fegyvert el kellene valakinek adjunk, mert ha nem,
    értsétek meg, csődbe jutunk.
    Ezt nem akarhatja közületek senki.
    Kissé megnehezedtünk, az XXXL bermuda gatyónkba
    nehéz a kúszás, mászás. Közbe még lődözi is kéne.
    Sajnos az van,h Európába a gázt Szírián keresztül Görögország tranzittal
    nem Katar és egyéb fogja vezetni,
    Hanem a Szíriával immár nagyon baráti Irán.
    Nem gondolom hogy Irán közös nyomvonalat tervez a Tamar gázmező tulajdonosaival.
    Tamar hogy termeljen, először Libanont is demokratizálnunk kellene.
    Az nehéz lesz, mert ott a Hamasz a nyerő.
    Ez a cikk az agónia beismerése.
    Az US mint szuperhatalom az elkövetkező időkben lemegy.
    Több okból. Főként azért mert az elvégzendő munkát exportálták,
    nem az árucikkeiket.
    Tözsdei derivátumokból és hitelből tartják fenn az egész országukat.
    Nem lesz háború
    ebbe bízzunk.
    Korlátozott nukleáris háború nincs. Nem lehet elbújni.
    Ha elindulnak az ICBM-ek a Földön csak a bogarak és patkányok maradnak élve.

  17. Montezuma, Egyetértek!

    Épp ezért nem lesz semmiféle atomháború. Évek óta megy ez a kardcsörgetés, paláververés, de az amerikai döntéshozók nem olyan hülyék, hogy lenullázzák magukat. Márpedig a legtöbbet ők buknák ezen a világon. Oda volna a megszerzett gigantikus vagyon, a hatalom, a felső kaszthoz való tartozás, minden.

    Másrészt ha Amerika tényleg támadni akarna, akkor ezt meghírdetné egy világlapban?
    Valami célja biztosan van, hogy erről írtak az Economist-ban, de az (szinte) biztos, hogy nem atomháborúzni akarnak.

    Xander,
    Eddig a dollár nyomtatása és a világra szabadítása jó buli volt, de ez is kifutóban van már a status quo hanyatlásával, meg egyébként is nagyon büdös már a dolláros lehúzás.

    Lejjebb kell adni a nagylábon élésből, megelégedni jóval szerényebb életszínvonallal, visszavinni a termelést Kínából és így tovább. Az atomháború nem opció.

  18. Montezuma, amit leírtál, azzal egyet is értek. Ugyanakkor vegyük azt is figyelembe, hogy a mi túlélésünk szempontjából mennyiben hasznos, hogy Kína kibír egy hatalmas emberveszteséget és Oroszországnak – egyelőre (amíg erős vezetője van Putyin személyében)- hatalmas területei vannak?
    Sajnos én az USA józan megfontolásaira nem mernék alapozni…

  19. Az USA pusztulásra van ítélve. Belső erkölcstelenségek rágják szét. A nemzetközi porondon is azért erősködik, a katonai ipar lélegeztető gépen tartása mellett, hogy elegendő zsákmánya legyen a belső paraziták eltartására.
    Gazdag spekulánsok, és csóró munkakerülők egyaránt az állam nyakán lógnak.
    Kína USA nagy háború nem várható, mert a kínai mentalitás inkább a gazdasági felőrlés pártján áll, az önvédelmi képességek megtartása mellett.

  20. Most a médiában is szerintem el van csendesedve minden. Azt írja hogy 10 év kell usa-nak az atom felújításához, akkor ha lesz is atom nem 1-2-5 éven belül , legalábbis logikailag.Totális atom az megsemmisülés mindenkinek.

    Részleges esetén viszont érdekes lehet hogy hogy zajlana le.Pl félvezetőgyárak, multik robognának tovább és maradna fenn a fogyasztói társadalom? Mert a „frontra” már elég pár ezer ember . A sok milliárd pedig mit csinálna

    háború közben ? Ugyanúgy bejárna dolgozni ? Trumpnak sem hinném hogy az atomháború járna az eszében, inkább az hogy pörgesse az országot , milliárdos lett önerőből , itt is teszi a dolgát ahogy tudja, ő ezt szerintem hivatásnak

    veszi , neki az él a fejében hogy megmutassa hogy itt is tud valamit(gyárak beindítása, alacsony munkanélküliség stb…)

    Persze a dolgok vehetnek fordulatot pár év alatt , előállhat egy olajhiány,elosztási gondok, élelemhiány, stb.. de erről egyenlőre még nem beszélhetünk.Most az a helyzet hogy kb. az elmúlt 20 évben nem volt még közepes kaliberű háború sem

    mint pl. az öbölháború.Jó. pl volt krím, de nem töbszázezres áldozattal és nem volt közvetlen globális hatása úgyértve hoyg mi vagy Eu megérezte volna.

  21. 21. Gyarmathy (és mindenki más)

    Azt, hogy nem lesz nukleáris világháború, megígérni nem tudom.

    Alapesetben – normál körülmények között – (nemzet)állami geostratégiában gondolkodva nem, hiszen ez jó eséllyel öngyilkosságot jelentene a kezdeményező félnek is, arról nem beszélve, hogy a „győztes fél” is rottyá lenne verve, akihez képest a „győztes háború” után még Fekete-Afrika is a civilizációk csúcsát jelentené.

    Amikor elemzek, akkor éles határt húzok saját magamnak, egyébként kezelhetetlenné válna a modell. Az éles határ azt jelenti, hogy nem veszek figyelembe világmegváltó összeesküvésekkel átitatott titkos hatalmi struktúrákat, földönkívüli gyarmatosító civilizációkat, kollektíve megőrülő tábornoki karokat, stb.

    Ez nem azt jelenti – és nem is állítom – hogy ez teljesen lehetetlen lenne, amire a figyelmet felhívom az csak annyi: ha titkos társaságok és/vagy földönkívüli fajok keverik itt a lapokat, akkor esély sincsen kimatekozni a lehetséges jövőbeli forgatókönyveket, mert lövésünk sincsen a legalapvetőbb lehetséges céljaikról sem.

    Emiatt kénytelen vagyok ezeket a lehetőségeket figyelmen kívül hagyni és pórias módon a szemünk előtt lévő színház világ modelljéből kiindulni és „jósolni”.

    Az sem elképzelhetetlen – amiről már Jövőnk is írt korábban -, hogy úgy fogják redukálni a bolygó lakosságát és lassítani/megállítani a felmelegedést, hogy lezavarnak egy előre jól kisakkozott, atomháborúnak látszó projektet, mert rájöttek: vagy kinyírnak 3-4 milliárd embert és akkor van esély a maradéknak a hosszabb távú földi életre még, vagy nem csinálnak semmit, és mindenki megy a levesbe.

    Nyilván, ha nyíltan feltennék a kérdést, hogy ki óhajt megdögleni a Föld és az emberiség közös és kissé ködös jövőjéért cserébe, mindenki rögtön a másik csapatba jelentkezne azonnal, nem sok önként jelentkező lenne a dicső és magasztos halálra a köz érdekében.

    Egy szó mint száz: az USA által előadott színház kicsit erőltetett, normál esetben nem mernek nekimenni az oroszoknak és Kínának, mert csillagászati elsikkasztott katonai költségvetés ide, hollywood-i effektekkel tarkított csili-vili haderő oda, azért az oroszok és a kínaiak nagyon kemény dió.

    De mi lesz, ha nem a normál eset van per pillanat?
    Simán bekövetkezhet egy meglepetésszerű megelőző orosz/kínai atomtámadás is az USA ellen, főleg, miután azok a kretének nemcsak előre beígérték a maflást Pekingnek és Moszkvának, de esetleg még olyan katonai manőverekbe is kezdenek, amiből valós támadási szándékot feltételeznek a túloldalon – még akkor is, ha csak blöffnek indult eredetileg az egész.

  22. 22. Pipás
    Számunkra az égvilágon semmiben sem hasznos az, hogy Kína lakossága sokkal többet elvisel veszteségből, mint az USA illetve Oroszország maradéka is képes lehet talpra állni az atombuli után. Maximum csak annyi, hogy talán az USA főokosai is ismerik az elemi matekot és van annyi fantáziájuk, hogy ráébrednek, itt biza ők is húzhatják a rövidebbet – ergo nem masíroznak bele egy világégésbe. De mint ahogy a mondat elején írtam: talán… – ez nem garancia semmire.

  23. 24. Andrew
    Az USA-nak évek kellenek, hogy felpofozzák a stratégiai atomerejüket, az oroszoknak meg egy perc sem, mivel mostanra több, mint a 70%-a új a rendszerüknek.
    Ha Amerika begőzöl és elkezdi nyomni az új atombombákat, az oroszok és Kína erőlködés nélkül tudja tartani velük a lépést, sőt, az oroszok már most előnyben vannak, Kína gazdasága és ipara meg lazán elbír olyan fegyverkezést, amit az USA nem biztos!

  24. 25.
    úgy fogják redukálni a bolygó lakosságát,
    ……hogy lezavarnak egy előre jól kisakkozott, atomháborúnak látszó hogyishívjákot

    (Ha az ő eszükkel gondolkodnál) ezt mégis mivel, milyen eszközzel.
    Az iparosodott, fejlett területeket is porig rombolni atommal
    tiszta pazarlás lenne
    mert évtizedekig közeledni sem lehet,ott az újjáépítés is erősen veszélyes.
    Az mondjuk az egyén szempontjából szinte mindegy, azért érdekelne
    ha elgurul a gyógyszer,
    milyen módon megyünk a levesbe
    neutronnal, egy ügyes vírussal, valami kémiai ágenssel,

    Vagy ezek gondosan megtervezett vegyítésével

  25. 28. Xander

    Oké, a kedvedért játsszuk azt, hogy az „Ő” fejükkel gondolkodunk. („Ő” = szabadon behelyettesíthető)

    Először is, ki mondta azt, hogy érdekli őket az, hogy fejlett, iparosodott adott régió?
    Akik döntési helyzetben vannak, azok a saját hatalmukat szeretnék átmenteni, ehhez pedig nem kell feltétlenül fejlett, nem mellesleg elöregedő kultúra. Azok ugyanis egyre kevesebbet termelnek és egyre többet fogyasztanak, miközben éjjel-nappal csak a jogaikért pofáznak.
    Sokkal egyszerűbb a félanalfabéta, képzetlen és buta tömegeket uralni és irányítani, pláne, ha a tömeg akár egyetlen jelszóval is mozgósítható/leállítható – pl. Allah nevében.
    Másodszorra: A neutron bomba rendkívül célravezető lehet, hiszen az ipar, a városok és az infrastruktúra szinte érintetlen marad, csak az élőlények halnak ki gyorsan. A neutron fegyverek bevetése után pár héttel már igazi sugárveszély sincs, így gond nélkül „átvehető” a terület.
    Harmadszorra: Ki mondta, hogy számukra nem elég egyetlen fejlett terület/centrum megtartása, ahonnan a későbbiek során kényelmesen lehet a saját hatalmukat biztosítani, konkurencia még véletlenül sem kell.
    Ne feledjük, a fenti modell esetén a két szembenálló oldal: egy szűk elit réteg versus a bolygó maradék lakossága!

    Azt jelezni szeretném, hogy ez a modell átlépett azon, amiben elemezgetni szoktam a jelenlegi világhelyzetet és pont erről értekeztem a 25. hozzászólásomban.
    Félreértés vagy rossz értelmezés miatti vitacunamiba nem szeretnék belemenni, tehát maradjunk a klasszikus modellnél, amiben különböző nagyhatalmak globális szinten is egyre nagyobb erejű érdekütközéseinél járunk.
    http://lovasistvan.hu/2018/02/06/a-vilag-nem-fogja-tulelni-az-amerikai-neokonok-hegemonia-doktrinajat/

  26. 29.
    A globális nagyhatalmak érdekütközései az csak a mutatvány része.

    http://www.chinadaily.com.cn/sports/2006-12/08/xin_2712030814469392940021.jpg

    A háttérben irányító személyeket nem véletlen nevezik háttérhatalomnak,
    mert a hírekben szereplő erős emberek mögött észrevétlen irányítanak.
    Van egy olyan érzésem, hogy az átlagemberek szeme elé kerülő,
    a napi hírekben futó események évekre előre le vannak játszva.
    Úgy gondolom a Földön több ilyen thinktank stratégiai tervező bázis létezik,
    melyek mögött számunkra alig elképzelhető energiák és lehetőségek vannak.
    A váratlan, és elsőre megmagyarázhatatlan esetek úgylehet
    ezeknek az erőközpontoknak az összeütközéseiből adódnak.
    Ha egy nagy név hirtelen eltűnik a nyilvánosság elől,
    az nem kell feltétlen azt jelentse, hogy a valóságban is elhuny.
    Új személlyé válva valahol dél Amerikában vagy Új Zlandon élheti tovább a napjait.
    Váratlan balesetek ezekkel is előfordulnak, mert ők is halandók.
    Az öröklét nem mindenkinek jön be úgy mint a Buddhának
    vagy Leninnek, de neki se a szépségéért járt.
    A fentieket azért hoztam elő,
    mert az általad említett modell helytálló kell legyen.
    ‘A két szembenálló oldal:
    egy szűk elit réteg –versus– a bolygó maradék lakossága’

    Annyira azért nem egyszerű a képlet.
    A Föld nem nagy,
    de ahhoz elég nagy,hogy egynél több erőcentrum legyen,
    ami nem feltétlen azonos a hírekből ismert globális lap-leosztással.
    Ezeknek a csoportoknak a rovarirtás idején
    kedveljék,avagy gyűlöljék egymást, a Föld bizonyos részén kellene tartózkodjanak.
    Amúgy a Resetben csak devnullban tudnának közreműködni.
    Hát igen…
    Az új kezdés egy pozitív tartalmú fogalom
    ha megtörténne, az nem lesz egy diadalmenet.

  27. 30. Xander

    Nem vagyok az összeesküvés-elméletek/gyakorlatok létezésének tagadója, sőt, sok olyan fejlemény van, ami közvetve arra utal, hogy bizony létezik, akár párhuzamosan több rétegben is. A fő probléma ezzel annyi, hogy kevés a valós és hiteles infó, ami a neten pedig megjelent tengernyi adat és ötlet a témában, abból nagyon sok vagy szándékos megvezetés vagy szimpla spekuláció.
    A régi világban a média elhallgatta a dolgokat, a jelenlegi világban pedig olyan mértékű hír- és adatdömping jön, ami sokkal zavaróbb (összezavaróbb), mintha néma csend lenne. Látszólag bőven van infó, valójában viszont csak félrevezetés és figyelemelterelés van nagyüzemben.

    Tibor bá’ ismert és kedvenc példája, „ha esik az eső, akkor mindenki ernyőt nyit” és ez nem összeesküvés.
    Ez igaz.
    Ha viszont én vagyok az „esőcsináló” és én döntöm el, hogy hol és mikor „essen az eső”, akkor innentől kezdve már nem is annyira egyértelmű a helyzet, ugye…

    Egyébként elemezhetjük a helyzetet az összeesküvés-modellek szerint is, de ott is határt kell húzni, hogy melyik szerint megyünk. A végeredmény valahol ugyanaz lesz, mintha figyelembe se vettük volna őket: azok, akik a hatalmukat akarják megtartani, azok elintézik a hatalmukra veszélyeseket. Például azt, hogy a bolygó népei, nemzetei nehogy összefogjanak egymással.

  28. 30. Montenzuma
    Valamennyi igaz az összeesküvés elméletekből , de szerintem nem minden.Azt nem hinném hogy lenne egy olyan hatalom aki eldönti hogy akkor redukáljuk le a lakosságot 1mrd-re a föld védelme érdekében.Ők ezt leszerják még palotákban laknak, és a multijaikból x trilliárd $ profit jön, mert még mindig az az első.Na meg amúgy is nekik a fogyasztásból jön a haszon, nem abból hogy leölnek mindenkit.Jó, pl bill gates volt régebben felkapva a védőoltásokkal , de ez nem azt jelenti hogy ő majd a vakcinákkal 1 mrd-re leviszi a lakosságot.

  29. 31. Montezuma

    az én elméletem szerint az igazság egy darabja minden egyes hírben jelen van. de nem egyszerű felismerni hogy melyik. Az én módszerem, hogy befogadom az információt, és a múlt történéseivel összehasonlítom. Ez sem egyszerű, mert a múltról sincs egyértelmű és teljes információ, de itt fel lehet használni azt, hogy konfrontálod a különböző érdekcsoportok által, különböző időszakokban készült dokumentumokat.
    Néhány példa:
    a szociban sok dolog el volt hallgatva, viszont az a helyzet, hogy sok esetben ma már érdekes visszanyúlni az akkori dokumentumokhoz, mert azokban meglepően jó elemzések és hírek olvashatók a nyugati társadalomról. Akkor természetesen lejárati célzattal készültek, de mai szemmel és tapasztalatokkal a hátunk mögött megdöbbentően jól látták és írták le a dolgokat.
    Ez persze fordítva is igaz, azonkívül pl. ma már sok olyan dologról lerántották a leplet, amik a 2.világháború ideje óta meghatározták a sorsunkat, de hosszú évtizedekig csak mendemondák keringtek róluk.
    Az hogy mit honnan érdemes, mindig változik, pl. Magyarország ma egy kivételes helyzetben van a Soros-hisztériának köszönhetően, olyan dolgokról lehet beszélni, amik hallatán pár éve elintézék minimum a diliházat, de minimálisan társadalmilag ellehetelenítették azt aki kinyitotta száját. Persze ez sem fog örökké tartani.
    Az évek múlásával pedig az ember megtanulja felidézni és összevetni az általa is megélt eseményeket a köztudatba bekerült, vagy hivatalos változatokkal.
    Meg persze itt-ott mindig előkerül egy-két jelentéktelennek tűnő részlet, ami segíthet megerősíteni vagy épp megdönteni az addig felállított teóriát.

    Komplikáltnak hangzik, de nagyszerűen működik, kis analitikus érzék, meg sok idő kell hozzá :-))

    Meg persze fel kell ismerni pár szabályt, többek között azt, hogy a közvetlen szemtanúk sohasem az igazságot látják, stb. …

  30. 32. Andrew
    A fogyasztásból addig jön a haszon, ameddig fogyasztanak, ráadásul abból a termékből/szolgáltatásból, amiben ezek a körök közvetlenül vagy közvetve, de érdekeltek.
    Igen ám, de nemhogy a fogyasztás növelése, egyáltalán a szinten tartása is komoly problémákba fog ütközni a belátható jövőben, ami után a nagy tömeg sokkal inkább felesleges kolonc, semmint hasznos kis hangya lesz a szemükben.
    Volt egy nagyon érdekes felvetése Bogár Lászlónak az egyik Háttérkép című magazinműsorban az Echo Tv-n, ami nagyjából így hangzik:
    „Sokszor teszik fel a kérdést, ami úgy hangzik, hogy a Föld mekkora embertömeget képes eltartani. A valós kérdés viszont nem is ez, hanem az, hogy még mennyi ideig szeretne az emberiség a Föld lakója lenni.”
    Ha belegondoltok, akkor ez egy nagyon súlyos észrevétel és nagy eséllyel a Földön uralkodó elit számára sem mellékes kérdés, függetlenül attól, hogy mennyire fontos számukra a többi ember!

    33. Sleeper
    Szerintem mindig is volt törekvés arra, hogy bizonyos csoportok a valós hatalmat a kezükbe vegyék, de nagyjából mostanra jutott oda a technológia, hogy ezt globális léptékben is viszonylag könnyen megtehetik. Mi is tartaná vissza őket ettől valójában?

  31. 34.
    Nemtudom milyen „bizonyos csoportokra” gondolsz. Bizonyos kicsi, de gazdag csoportok mindig is kezükben tartották a hatalmat és elnyomták, kihasználták a tömegeket, erről szól a történelem.

    Az amerikai uralkodó elit pár évtizede a világ jelentős részén befolyást gyakorol és erőszakkal,(katonai akciókkal, presszióval) meg a dollárnyomtatással kifosztja a fél világot.

    Milyen változást látsz ebben?

  32. 35. Gyarmathy
    Semmiféle csoportot nem neveztem meg, a net tele van ezernyi infóval mindenféle társaságról. 😀
    A változás egyértelmű: technológiai. 100 éve még esély sem volt arra, amire ma simán – azaz a real-time infók korában szinte real-time lehet bárhol beavatkozni globális szinten (tőzsdéktől kezdve katonailag).
    Ez azért elég nagy változás a történelem korábbi korszakaihoz képest.

  33. Gondolkodtam az elit által szervezett, és közpénzből fizetett muszlim és fekete afrikai bevándoroltatás okairól.

    A fehér ember eltespedt, nem vihető háborúba a folyton-folyvást terjeszkedő muszlim ideológia ellen, illetve a túlnépesedett Afrika időzitett humanitárius katsztrófa.

    Bal liberálisok „haladó” ideológiája ellenében szocializálódott tömegeket hoznak, ráadásul szabadjára engedik őket.

    A szaporodó konfliktusok bizonyosan egy erős muszlim és néger gyűlöletet gerjesztenek Európában, Ausztráliában és az USA-ban.
    Eleinte az ébredő önvédelmi ösztönt elfojtják, mondanám a csúzlit felhúzzák.

    Mikor már nagyon súlyos a helyzet a fehérek életszínvonala le van verve, a nép teljesen gyűlöletbe lendült, meg fog indulni egy totális támadás a muszlimok és fekete afrikaiak ellenében.

    A muszlim és fekete afrikai országokban folyamatos a demokrácia exportnak nevezett káoszteremtés, amely a védelmi képességeiket legyengíti.

  34. EU. migráció
    Az EU.-ba történő bevándoroltatás összetett kérdés.
    Nehéz átlátni az okokat.
    Alapvetően onnét kellene elindulni,hogy Amerikát kik(S) irányítják,
    és ennek évtizedek óta mi az eredménye, ki a haszonélvezője.
    Ennek az angolszász véd és dac szövetségnek keletről vetélytársai nőttek fel.
    Gorbacev és Jeltzin lettek volna azok akikkel háború nélkül
    alkohollal és drogokkal leépítették volna a konkurenciát.
    Majdnem sikerült, de nem jött össze.
    Európa a II.VHh óta egy megszállt területnek számít.
    Akár Olaszország vagy Németország Görögország egyik sem független álamok.
    A vezetőket úgy választják,
    csak Martin Shulz vagy Macron, Merkel,Ciprasz stb.féle megbízható
    senkiházi szolgák kerülhetnek pozicióba.
    Az utolsó európai vezető aki egyensúlyt akart,és tudott tartani a politikájában az DeGaulle volt.
    Azóta kivétel nélkül a kövér US seggben van az orruk.
    orbán se kivétel,mert másként régen eltakarították volna az életből.
    Főként Németországot kell széttiporni.
    De úgy hogy soha ne támadjon fel!
    Európának, ha szabadon dönthetne, lenne más lehetősége is.
    Az állandó konfrontációs agenda követése helyett win-win helyzet
    ésszerű és főleg BÉKÉS energiai és ipari együttműködés,
    sőt fejlődés alakulhatna ki a keleti nagy blokkok és az EU között.

    Ez azzal járna hogy az US és britannia partvonalon kívülre kerül.
    Haszonélvezőből a vesztes pozicióba kerülnének.
    Az élet napos oldaláról egyik se akar önként letérni.

    Erre, lett kitalálva ki a buzulmán bevándorlás.
    Európa totális lezüllesztésére.
    Dolgozni nem fognak csak szaporodni.
    A 4 feleséget és az ivadékokat el kell tartani Valamiből.
    A többi adózó,vagy a nyugdíjasok pénzéből,
    v hitelből amit egy ügyes bankár biztosít.
    Európa politikailag,és gazdaságilag évtizedekre előre ki van iktatva.

    A faji, vallási kérdések sokakat foglalkoztatnak…
    pedig a cél szempontjából nem lényegesek.
    Senki se emlékszik arra,hogy az ISIS tegnap még halált megvető harcosai
    haláluk előtt mely nyelveken és milyen istenekhez imádkoztak.
    Ezek mind csak eszközök bizonyos hatalmi célok érdekében.

  35. Azt hiszem, hogy a keresztény, zsidó, hindu, buddhista kúltúrkörökben élő oligarchiák felismerték a muszlim politikai iszlám veszélyét.
    Politikai iszlámban hatalomba emelkedő új emberek , a fegyverek erejével elveszik a régi oligarchiák vagyonát. Ezt tették a kommunizmusban hatalomba kerültek is. Aztán egy huszárvágással az államosított vagyonokba, tulajdonosokká váltak . Irányított privatizáció.
    Tehát a jelen uralkodó oligarchiák érdeke, a fehér lakosság megterrorizálása, muszlim és fekete emberek tömegével, hogy felrázza a fehér emberek tömegeit, harcképes morál alakuljon ki, amely egy új világháborúban, hagyományos eszközökkel, letiporja a muszlimok és feketék országait, akik nem akarnak idomulni a jelen oligarchiák uralmához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük