(2460) Urambátyám kapitalizmus

Tibor bá’ online

 

Néhány hete lehettem itthon a nagy Ausztrál kaland után, amikor a nemrég megismert kollégáimat meghívtam egy gesztenyepürére munka után. Beültünk Újpest belvárosában egy nívósnak kinéző cukrászdába, összetoltunk két asztalt, majd beszélgetés közben vártam a pincért, hogy rendelhessek. Már jól benne voltunk egy témában, amikor az asztalunkhoz csoszogott egy ötvenes mosónő, fekete szatén ruhában, túlméretezett hasán egy aprócska fehér köténnyel, amihez passzolt a feje búbján csúszkáló fehér fityula. A nő súlya testvérek között is megvolt egy mázsa. Amint az anyahajó kikötött az asztalunknál, megszólalt: „mit akarnak?” Én magam biztos voltam benne, hogy ez csak egy rossz álom, mert valahogy ráéreztem, ez a nő minden bizonnyal a pincér. A kihozott gesztenyepüré osztályon felüli volt, az ára nevetségesen olcsó, mert ugye átszámítottam angol fontra. Viszont a jobb sorsra érdemes matróna nem ment ki a fejemből és jó adag rosszallással megjegyeztem a többieknek, hogy ez a nő Melbourne-ben legfeljebb mosogathatna a hátsó konyhában. A learatott enyhe felháborodásra kifejtettem, hogy az üzletmenet érdekében egy pincérnőnek fiatalnak, gusztusosnak kell lenni és megállás nélkül kell mosolyognia. Ez a vén csataló viszont mogorva volt, és az volt minden vágyam, hogy a 105 kilójával a lidérces álmomba se jöjjön elő. Ropogósan friss kollégáimtól kaptam hideget-meleget egyaránt, mert ugye a cukrászda gonosz boszorkányának is van 2-3 gyereke, akiket el kell tartani, és ugye a szociális szempontok, amit – most már tudjuk – a kapitalizmus nagy ívben szarik. Valójában nem erről volt szó. Az állam minden egyes gesztenyepürére elég szépen ráfizetett, egyáltalán nem volt érdekelt a forgalom fokozásában. Aztán meg minden ember egyenlő minden másik emberrel (kivéve, aki egyenlőbb 😀 ). – Azonban az ember egy adaptív állat, igen gyorsan visszaszoktam a létező szocializmusba.

Aztán egy szép napon arra ébredtünk, hogy nyakunkon a rendszerváltás, na végre, sóhajtottam fel, most majd minden a helyére kerül. Nem az lesz az osztályvezető, aki a leglelkesebb párttag, hanem aki a legjobb szakember, mert a vállalkozás csak így lehet a lehető leghatékonyabb, mert ugye tombol a szabad verseny. Írhatok egy jó könyvet, és nem azért fogják kiadni, mert „éljen a párt”, hanem mert az emberek örömmel fogják olvasni, amihez a könyvet meg kell venni, ami a kiadónak bevételt jelent. Nem fogjátok elhinni az elején még működött is. Az Ausztráliába disszidáltam, ami egyesek szerint a legsikeresebb művem mind a mai napig, ragyogó kasszasikert hozott a kiadónak, nekem meg betömte a számat 100 ezer forinttal, miközben ő milliókat kaszált (egészen pontosan 4.320.000 forintot. Logikus volt tehát, hogy a következő könyvem magánkiadásban jelenjen meg, miért kaszáljon az, aki nem írt, ahelyett, aki írt? Ez viszont nem működött, mert a kutya se vette a könyveimet egyszerűen azért, mert valamelyik polc legtetején helyezték el őket, ahol a fellelési esély konvergált a nullához. Ezzel szemben Stahl Judit szakácskönyvével ki volt tapétázva a padló, szembe a bejárattal egy 3×8 méteres helyen, nem lehetett elkerülni a rálépést. Az ember rosszul érezte magát, ha nem vett belőle egy példányt, pedig semmi komolyabb, vagy használhatóbb dolgot nem lehetett belőle megtudni, mint azt, hány tojás kell 12 palacsinta tésztájához. A könyvkereskedőt egyáltalán nem érdekelte, hogy az én könyvemből azonos promóció mellett tízszer többet tudott volna eladni, mert neki Stahl Judit az urambátyámja volt, amely intézményt a ma élők hamar elneveztek „hátszélnek”. Azt pedig ma már mindenki tudja, hogy hátszél nélkül beszart a halott.

Egészen a múlt hétig úgy tudtam, hogy a hátszélnek is meg vannak a maga határai. Ha a BKV vezérnek halványlila fingja sincs a közlekedéstervezéshez, hát istenem, ettől még mennek a villamosok. Ha a könyvelési osztály kinevezett vezetője nem tud számolni, sebaj, majd számolnak a beosztottak, de a szórakoztató iparban ez nem működhet, mert ott milliók szemét kell kielégíteni, a hátszél nem segít, kivéve ha homokot fúj a nézők szemébe. Ez a vélekedés azonban tegnap megdőlt. Tegnap ugyanis beültem Éva mellé, és a kedvéért végignéztem az álomnőt, aki inkább lehetne lidércálomnő. A kisminkelt arc kétségtelenül már-már bájos, kifejezetten szép, de egy nő többől áll, mint arc. Van ott még két görbe, némileg csontos láb is, és elképesztő nagy segg, amin már a fogyókúra se segít, mert szét van taposva. A nőnek dereka egyáltalán nincs, egyszerűen nem szalonképes, amit mindenki lát, de senki se veszi észre, a műsor intendánsát pedig valami oknál fogva nem érdekli. Na jó, nagy a nő műsorvezetői rutinja, szereti a nép, hát egye meg a fene. Azonban egy olyan országban, ahol évente minimum 20 fiatal táncdalénekesnőt kutatnak fel és avatnak, miért kell szerepeltetni egy Szulák Andreát? Ez a nő egészen egyszerűen indulhatna az országos mangalica versenyen, és em lenne esélytelen az első helyezésre.

Amikor a némafilmek után egyszerre lehetségessé vált a hangosfilm, számos volt sztárt le kellett cserélni, mert rémes volt a hangja, de lecserélték őket, mert ez a világ nem áll meg, az egészséges kapitalista versenyben talpon kell maradni. Nálunk az marad talpon, akit „Valaki” talpon akar tartani az általa nyújtott látvány ellenére, sőt még froclizza is a nézőket egy Bangó Margittal, akinek a testtömegindexe minimum 40, életkora pedig vetekedik Matuzsálemmel, plusz ronda, mint a bűn, és akkor 10 pontokat kap a zsűritől (akinek persze elő van írva a pontozás). De a második vonallal se lehet az ember megelégedve. Adva van egy Szinetár Dóra, aki jól énekel, táncol, mert az isten is az operett színpadra teremtette, de már egy kicsit vaskos. Uraim! A televízió nem csak hangokat továbbit, képeket is, és ha leülök eléje, akkor szép képeket akarok látni. De hát nálunk ez megy, és itt húzzuk alá a nálunk-at! Király Lindának a hangja fantasztikus, az arca gyönyörű, anyanyelvi éneklése (angol) kifogástalan. Amíg Amerikában volt az alakja is irigylésre volt méltó. Most, hogy itthon szerepel, rájött arra, hogy zabálhat, ami belefér. Idehaza az énekesnők nagy segge gyakorlatilag belépőjegy a hátszéliparba. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Egy gondolat erről: „(2460) Urambátyám kapitalizmus

  1. Tibor bá’ ,ezen a széttaposott segg kifejezésen derülök reggel óta:-)
    Minap a villamoson beszélgetett két nő
    -Te ennek a Gizinek mekkora segge lett.
    -Igen… tényleg nagy ,de mitől?
    -??? Biztos sokat ült rajta…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük