2014-05-16 nap bejegyzései

(1372) Dedollarizáció orosz módra

Tibor bá’ online

 

~aa018Az oroszok azon vannak, az ukrajnai puccs óta még kifejezettebben, hogy minimalizálják a dollár alkalmazását külkereskedelmükben. [Gazprom kínai juanban tervez szimbolikus kötvény kibocsátást, Putyin bejelenti a kínaiakkal való megegyezést gázszállítás terén, 40 központi bank úgy véli, hogy a petro-dollárról át fognak állni a gáz-juanra, stb.]

Ez azonban eddig inkább csak óhajtás volt, nem pedig megvalósított tény, mert végül is gyakorlatilag lehetetlen kívül maradni a petro-dollár trendből, gondoskodik róla az amerikai hadigépezet. Most azonban – ha már Washington mindenképpen háborút akar – Moszkva aktívan nekilátott a dollár tartalékvaluta szerepének szétrombolásának és egy dollármentes rendszer kiépítésének, amit elneveztek dedollarizációnak.

Oroszország hanga szerin az orosz pénzügyminisztérium, az ország exporttevékenysége során, zöld fényt készül adni a rubel radikális bevonására, miközben a dollárban denominált ügyleteket vissza kívánják szorítani. A jelentések szerint az orosz bankok készek a megnövekvő, rubelben denominált tranzakciók kezelésére.

Újsághírek szerint április 24-én a kormány létrehozott egy különleges találkozót, amelynek bevallott célja a dollár kiszorítása volt az orosz exporttevékenységből. Az energia szektor, a bankrendszer, és az állami ügynökségek vezetőit hívták össze abból a célból, hogy javaslatokat tegyenek az Ukrajna kapcsán, Oroszország ellen bevezetendő szankciókra történő válaszadásra.

A „dedollarizációs találkozót az orosz federáció első miniszterelnök helyettese, Igor Shuvalov vezette, jelezve, hogy Moszkva valóban elhatározta a dollárelszámolás leállítását. A résztvevők nem láttak semmi problémát a Rubel szerepének a kibővítésében.

Ha történetesen tudsz oroszul, akkor az eredeti interjút megtalálhatod itt:

Máskülönben Putyin átvette Obama ötletét az „executive order” terén (rendelettel történő irányítás), ugyanis kihirdette a „valuta csere executive order-jét”. Ugyanis az interjúban Moiseev említést tesz a „valutacsere rendeletről”, ami szerint a kormánynak joga van arra kötelezni az orosz vállalatokat, hogy bizonyos áruféleségek forgalmazásánál rubelben számoljanak el. A kérdésre, hogy ez mikor lesz teljes, vagyis 100 százalék, azt válaszolta, hogy ezt nehéz megmondani, de ez a végső cél.

Ennél is fontosabb annak feltárása, hogy ez a törekvést aligha lehetne sikeres, ha más országok nem lennének érdekeltek a dollármentes elszámolásban. Ezek a „más országok” természetesen elsősorban Kínát és Iránt jelentik. A törekvés nyélbeütésére jó alkalom lesz Putyin kínai látogatása május 20-án. Vagyis néhány nap múlva ne csak azt olvasd ki a hírekből, hogy Oroszország és Kína megegyeztek a gázszállítással kapcsolatban, lásd itt, de figyelj arra is, hogy az elszámolás USD helyett RUB és CNY-ban fog történni. És ez csak a kezdet, épp ideje az USA térdre kényszerítésének.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
__________________________________________