Tibor bá’ vissza a múltba online

Sárgára vált a lámpa, majd vörösre, de az előttem haladó két kocsi még átmegy, amin már rég nem akadok ki. A mögöttem megálló kocsit egy anyuka vezeti napszemüvegben, tíz év körüli kisfia mellette mereven néz az ölébe, ahol a két keze is matat valamit, azazhogy nyomkodja a gombokat az okos telefonon . Egymáshoz nem szólnak, legalább is addig nem, amíg zöldre nem vált. Aztán megérkezünk kedvenc helyünkre, a Római partra, ahol kiülünk a Leander Terasz stégekre néző alsó, elkerített részére, ahonnan ragyogó kilátás nyílik a Dunára, miközben kevergetjük a személyre szabott kapucsínóinkat. Itt mindig történik valami, jönnek a kajakosok, akikre az edzőjük üvöltözik egy motorcsónakból (ja, így könnyű), időnként átmegy a látómezőnkön egy-egy szállodahajó német vagy osztrák zászlóval, aztán (nem akarunk hinni a szemünknek) jön egy kacsa házaspár (állítólag roppant hűségesek) egyetlen, kábé három hetes kiskacsával. A teraszon van hat asztal, de a miénken kívül csak egy másik asztal foglalt. Két tinédzser leány ül a székeken, mereven figyelik az asztalra rakott tablettjeiket, egy szót se szólnak egymáshoz, csak újaikkal söprögetik a képeket. Mi nézelődünk, csendben beszélgetünk, időnkét a magunkkal hozott látcsővel átpásztázzuk a másik oldalt, a Lídót, amit időközben benőtt a természet, vagy szándékosan fásították. Már rég továbbálltunk volna, de engem érdekel, hogy a két, vélhetően, barátnő meddig bírja szó nélkül. Ugyanis nem beszélgetnek, illetve egy negyed óra után megszólal az egyik: van egy cigid?

Valamelyik reggeli TV műsorban egy gyerek pszichológus hallatta a hangját, szerinte a mai fiataloknak nincsenek barátai. Mitől lenne? Zsörtölődök magamban, hiszen nem beszélnek, csak nyomkodnak. Most már azt várom, hogy a funkcionális analfabéták után mikor jelennek meg a funkcionális beszédképtelenségben szenvedők?

Az én gyerekkoromban rengeteg barátom volt. Kijártam a Tisza Kálmán térre, ahol percek alatt csatlakoztam néhány gyerekhez. Ugróiskola, fogócska, hunyó, rabló-pandúr, labda-lyukba, mesterségem-címere, adj király katonát!, enyém a vár – tiéd a lekvár…. Télen a lakásban sakk, malom, dáma, fekete péter, ki nevet a végén….. Se vége, se hossza a játékoknak, mókás mondókáknak, daloknak. Virágéknál ég a világ sütik már a rántott békát, Kormos volt a kemence belebújt a kis Bence.

Emlékeztek-e ezekre?

Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol, hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol. Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér, Sej, haj, denevér, biciklizik az egér. Vak meglátja, hogy kiugrik, sánta utánaszalad. Kopasz ember haját tépi, a néma meg óbégat. Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér, Sej, haj, denevér, biciklizik az egér.

Hámori tó közepében döglött hulla hempereg, két kezében két lábszárcsont, bal szeméből genny pereg.

Egy kutya a konyhában a kolbászt ellopta, a szakácsnő haragjában a kutyát leszúrta, és jöttek a többi kutyák, hogy eltemessék őt, és a sírjára felírták, az itt következőt: egy kutya a konyhában….

Dühöng s déli szél, elszakadt a főkötél, nem baj ha elszakad, a főkötél, van még egy pót kötél, dühöng a déli szél elszakadt….

Lesz majd, aki azt írja, hogy változnak az idők, akkor az, most ez. Egyenértékű a dolog. Talán, de akkor miért nincsenek barátaik, miért nem beszélget az édesanyjával, miért nem beszélgetnek a barátnők? Miért kell a sokszínű világból fogyasztói sivatagot csinálni?

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
____________________________________________________