Tibor bá’ online

Minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű, hogy a devizahitelesekkel valamit kell csinálni. Legfőképpen azért, mert az őket sújtó teher még hosszú éveken át folyamatosan fenn fog állni, ami az egész társadalmat kivérezteti. Ennek ellenére a döntés meghozásával pingpongoznak, ide-oda dobálják a labdát, a Kormány a Kúriához, a kúria az Európai Bírósághoz, az Európai Bíróság vissza a Kúriához. Közben mindenki azt mond, amit akar, de a valós tények valahogy eltűnnek a szemek elől. „A bankárok szemetek, az adósok jól át lettek verve.” – De ki hallott már az OTP Bank óvatoskodásáról, aminek lényege, hogy minden devizában felvenni szándékozó kölcsönért folyamodóval szóban közölték a következőket: „A folyósított összeg a folyósítás napján érvényes, az OTP Bank Rt. által alkalmazott deviza vételi árfolyamon kerül kiszámításra. A kölcsön törlesztése forintban történik. Az egyes törlesztő részletek forint összegét az OTP Bank Rt. az általa alkalmazott, az esedékesség napját megelőző napon érvényes deviza eladási árfolyam alapján határozza meg.” Majd aláírattak velük egy nyilatkozatot: „Tudomással bírunk arról, hogy a kölcsönszerződésben rögzített deviza árfolyama napról napra változik (euró esetében meghatározott ± 15 %-os sávban, svájci frank esetében pedig bármilyen irányban és bármilyen mértékben), ezért az esedékesség napján megfizetendő törlesztő részlet forint összege előre nem megállapítható. Amennyiben a folyósítás napján érvényes árfolyamhoz képest a forint árfolyama gyengül, a devizában megállapított törlesztő részletek forintban megfizetendő ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet.”

A nyilatkozat szövege nem konyhanyelv, értelmezéséhez alaposan oda kell figyelni, de tökéletesen egyértelmű: a törlesztő részletek akár jelentős mértékben is emelkedhetnek. – Hogy lehet az, hogy erre senki se emlékszik? Hogy lehet az, hogy miután duplájára emelkedett a törlesztő részlet, senki se lapozta át a szerződést, és nem olvasta el azt a nyilatkozatot, amit aláírt? Úgy, hogy az Ember a balsorsáért mindig másokat hibáztat. A sok millió forint kifizetésére, álmaik megvalósítására annyira vágytak, hogy bármit aláírtak volna, saját halálos ítéletüket is. És a bank menedzserek ezzel tökéletesen tisztában voltak, ezt az emberi tulajdonságot lovagolták meg.

A kérdés az, hogy aki ismeri az általános emberi észjárást és kihasználja azt üzleti érvényesülése érdekében, elmarasztalható-e büntetőjogilag? Nyilvánvalóan nem, mert az egész hirdető ipar abból él, hogy  ezt alkalmazva értékesíti a termékeit, az ügyfelektől pedig boldogan zsebelik be az emberek „rábeszéléséből” származó hasznot.

A jövőt senki se láthatja. Elvileg a bankok rá is fázhattak volna, de persze biztosra vették, hogy nem ők fognak rosszul járni. Felmerül a kérdés, elvárható egy banktól, hogy helyettünk gondolkodjon? Ugyanis a bankok gyakorlata még mindig kisebb gazemberség, mint rákos betegeknek méregdrágán eladni olyan „étrend kiegészítőt” amiről az eladó pontosan tudja, hogy szart se ér. Ez esetben a gyógyulás esélye még elméletileg is nulla. És az állam ezt is engedi.

Végül is, ha nem háborodunk fel azon, sőt el hisszük, hogy egyetlen csepp xx mosogatószerrel tízezer tányér lehet megtisztítani, akkor miért háborodunk fel a bankok „eljárásán”, csak azért mert 325 Forint helyett 5 millióval szálltunk be a buliba? Valójában azt kellene eldönteni, hogy hol fejeződik be a korrektség, és hol kezdődik el az inkorrektség.

__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________