2014-05-12 nap bejegyzései

(1368) Kemoterápia

Tibor bá’ online

 

~ab108A rákos sejtek pont olyanok, mint az egészséges sejtek azzal az apró különbséggel, hogy imádnak szaporodni. A korlátlan sejtszaporodásból egy csomó, azaz daganat lesz, de a halált sose maga a daganat okozza, hanem a titokzatos „állapot”, ami mind a mai napig megmagyarázásra vár. Ha ez a szaporodási mánia nem megakadályozható, akkor a közeli halál abszolút bizonyosság. Ha a daganat sebészetileg kivágható, gyógyulásról beszélhetünk. Csakhogy nem lehet mindent kivágni. Akkor pedig mit lehet tenni? Ami megöli a rákos sejtet, az megöli az egészségeset is. Ami nem öli meg az egészséges sejtet, az nem öli meg a rákos sejtet se. Logikusnak tűnhet a rákos góc három, egymástól 120 fokra elhelyezkedő forrásból érkező radioaktív sugárzással való kiirtása, mert ebben az esetben az összes egészséges sejt a halálos dózisnak „mindössze” harmadát kapja, de ezt könnyű leírni, annál nehezebb megvalósítani. Talán ezért, de úgy tűnik inkább másért, a kemoterápiát favorizálják az onkológusok, de csak a betegeken, ha maguk rákot kapnak, eszük ágában sincs alkalmazni önmagukon.

Az kemoterápia egy rendkívül súlyos „gyógymód” tulajdonképpen a szervezet szándékos mérgezése olyan dózissal, ami némileg a halálos mennyiség alatt marad, de csak egy pinahajszállal. Ennek megfelelően a kemoterápia alatt álló beteg gyakorlatilag haldoklik, rettenetesen rosszul érzi magát, és ez hetekig tart. Ezzel nem lenne túl nagy baj, ha garantálná a gyógyulást, de garantálja?

Dr. Peter Glidden most lerántotta a leplet a valóságról, beszámolt arról, hogy egy 12 éven át tartó megfigyelés eredménye azt mutatja, hogy a kemoterápiának alávetett betegek mindössze 2,1 százaléka (USA), illetve 2,3 százaléka (Ausztrália) gyógyult meg. A betegek közel 98 százalékánál teljesen hatástalan volt. Sok szenvedés a semmiért! A jelentés erre nem tér ki, de én feltételezem,, hogy az a 2 százalék esetleg kemoterápia nélkül is meggyógyulhatott volna, mondom feltételezem.

Felmerül az emberben a kérdés, de akkor miért alkalmazzák? Dr. Glidden szerint az ok egyszerű, mint oly sok minden másnál is, a valós ok a money. A kemoterápia sokáig tart és igen drága „gyógyszert” kell alkalmazni, ami a gyógyszergyáraknak kurvára megéri. Az USA-ban úgy megy a dolog, hogy az orvos megveszi a kemikáliát 5000 dollárért, amit 12.000 dollárért ad át a betegének.

Hogy ez Magyarországon miként történik, azt nem tudom, de van egy analógia, amivel kapcsolatban van saját tapasztalatom. Térd ízületi panaszokkal felkerestem az SZTK reumatológusát, aki megállapította a térdízület előrehaladott kopását. És mit lehet tenni? – tettem fel a logikus kérdést. – Van egy gyógymód, de az sokba kerül. – közölte velem a reumatológus. De kit érdekel a pénz, ha a lépcső és lejtőn lefelé kínszenvedés a lépkedés. Tehát? Van itt egy injekció, amit be kell juttatni a térdízületbe, még hozzá hetente egyet-egyet 5 héten át, de ennek 10 ezer forint darabja. vagyis a kúra 100 rongy. Nekem tehát át kellett nyújtanom a 100.000 forintot az orvosnak, aki megvette a szükséges 10 ampullát, nem tudom mennyiért, de egészen biztos nem 100.000 forintért.

Akit érdekel, annak elárulom, hogy ez a kúra bevallottan csak 6 hónapra hatásos, aztán lehet ismételni. esetemben egy napig se volt hatásos. L Akit érdekel Dr. Peter Glidden videója íme: http://youtu.be/XdLyMhNdeSc

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_________________________________________