Tibor bá’ vissza a múltba online

Első fényképezőgépemet 11 éves koromban kaptam, egy 6×6-os tükörreflexes Zeiss Ikont. Drága jószág volt, kevesen engedhették meg maguknak. Egy 11 éves fiú kezében meglepő volt abban az időben. Apámnak voltak ilyen megfontolatlan dolgai. A család akkor már egy-két éve igen jómódú volt, ezen nem múlott. Az osztályfőnököm szólt az apámnak, hogy el kellene vinni engem szemorvoshoz. Ez meg is történt, ahol felírtak számomra -2 dioptriás szemüveget. Mivel se az apám, se az anyám családjában senkinek se volt szemüvege, hatalmas sajnálkozás fogadta a hírt, Tibikének szemüveget kell hordania. Apám elvitt egy szemészhez, majd egy optikushoz, és amíg vártunk a szemüvegre, körülnéztünk az üzletben, majd megvettük a legújabb Zeiss Ikont, nekem, engesztelésül, a szemüveg miatt.

Apám nem értett a fényképezőgéphez, mert akkoriban érteni kellett hozzá. Így aztán a matematika és fizikaszakos osztályfőnök magyarázta el a lényeget. 17° DIN-es érzékenységű filmre (ez volt az alaptípus) napfény esetén 1/100 másodperces expozícióval, 5,6 blendét kell alkalmazni. Ez garantálta a jó képet. Ma, amikor fű-fa szelfizik, ezt némileg érthetetlen. Ma csak a gombot kell nyomni. Akkoriban gombnyomás előtt be kellett állítani a gépet. Persze ma is vannak beállítható gépek, de azok 100 ezernél kezdődnek. A 15 ezreset csak nyomni kell, és kész a kép. De milyen? Ki tudja a szelfiző generációban, hogy mi az a gyutáv, és a torzítás mentes portréhoz milyen gyutávú lencsére van szükség. Ki tudja, mi az a mélységélesség, vagy egy film gradációja? Egyáltalán mi a fenének kell a film. nem azért, mert az előhívás, másolás és nagyítás jó üzlet volt a fényképészeknek. Hanem, mert csak így volt fénykép. A fényérzékeny filmre rávetítődött a kép, ami vegyi változást okozott, lett ott egy latens kép (még hozzá negatív), amit elő kellett hívni, majd le kellett fixálni. Ugyanez ment a fényérzékeny, vagy fotópapírral is. Valóban bonyolult, de annál nagyobb élvezet volt otthon bütykölni a fürdőszobában, vörös lámpa fényénél (mert arra nem volt érzékeny a film és a papír), miután a család már lefeküdt. Alkottunk! Alkottunk, mert tőlünk függött, hogy mi jött ki a kezünk alól. Milyen papírt használjunk, keményet, lágyat? kell-e takarni egyik-másik részletet? Mennyit exponáljunk? Hát, erre való a tesztcsík a végleges nagyítás előtt. De mi van a fényképezésnél? Kitalálták a fénymérőt, néha beépítve a gépbe, ami megmondta, hogy mennyit exponáljunk. Aztán előhívás, fixálás, áztatás, szárítás, a filmnél is, a papírképnél is. De a legrázósabb mégis maga a film szükségessége volt. Egy tekercs film 36 felvétel. Nem lőttünk éjjel-nappal, egymás után százat, mert minden egyes kép pénzbe került. Mielőtt lenyomtuk a gombot, a képet megkomponáltuk, főleg, ha nem mi dolgoztuk ki, mert akkor pontosan azt kaptuk kézhez, amit látni lehetett a keresőben. És mindez csak fekete-fehér kivitelben. A színes kép házilag már nem volt elkészíthető sok okból kifolyólag. Ott igen pontos hőmérséklettartásra volt szükség. Figyelni kellett a színhőmérsékletre is, és nagyításnál gondosan meg kellett válogatni a színszűrőket, különben az eredmény elfogadhatatlan lett.

De maradjunk a felvételkészítésnél. A filmek fényérzékenysége nem volt azonos a szemével (ortokromatikus, pankromatikus). A kék fényre pont olyan érzékeny volt, mint a fehérre. A kék égen a fehér felhő nem látszott, ezért a felvételek nem voltak valósághűek. Szép felhős tájakhoz sárga szűrőket kellett használni, ami megnyújtotta a szükséges expozíciót. És akkor a film szemcsézete! Fényszegény helyen nagyérzékenységű filmet kellett alkalmazni, de annak nagyok voltak a szemcséi (ezt ma pixelnek nevezik). Volt ezzel más baj is, gyors előhívásnál a finomszemcsés filmen is megnőtt a szemcse, nem volt mindegy, hogyan hívjuk elő a filmet.

Szép hobbi volt a fotózás, kellett hozzá érzék, tudás, türelem és elkötelezettség. Nem csoda, hogy szerte az országban virágoztak a fotókörök és a különböző kiállításokat rendeztek, ahová be lehetett nevezni. Ezek mind hozzátartoztak az „értelmes életvitelhez”, ami már a múlté. Ma egy fénykép elkészítése sima ágyba szarás, és egyetlen fillérbe se kerül. Vajon nyújt-e olyan örömöt, mint amiben nekem volt részem fotózás közben?

_______________________________________________________
_______________________________________________________
____________________________________