Tibor bá’ vissza a múltba online

Az első „szabad” május elseje 1945-ben volt. Ez pár héttel volt az ország „felszabadítása” után, és mert az ellátás vidéken jobb volt, a család Félegyházán tartózkodott. Itt sikerült átélnem életem első május elsejei felvonulását, ami a körülmények miatt eléggé szegényes volt. Lényegében néhány stráfkocsiról leszedték az oldaldeszkákat, és az így nyert meztelen platón népi tánc folyt, a plató szélén pedig virágfüzérek lógtak, többnyire tulipánok. Apámtól kértem némi útbaigazítást, de ő csak legyintett, pedig az egész nem volt jelentéktelen, de hát ő az orosz megszállást nagyon ideiglenesnek tekintette.

5-6 évvel később, túl a fordulat évén, már egyfajta erőfitogtatássá vált a gyakorlatilag kötelező kivonulás. Középiskolás lévén az osztályfőnöknek volt gondja rá, hogy május elsején reggel a gyülekező helyen megjelenjek én is. Különböző táblákat és zászlókat osztogattak szét közöttünk, majd megindultunk a kijelölt hely felé, ami általában valamelyik mellékutca volt a liget körül. Itt aztán megkezdődött a dögunalmas várakozás, ami 2-3 órát is kitehetett, mielőtt minket is rátereltek a Dózsa György útra.

Ahogy telt az idő, egyre inkább gyűlöltük az egészet. A vége a dolognak rendszerint az lett, hogy a transzparenseket bevittük egy kapu alá, és csoportosan leléptünk, még időben ahhoz, hogy kiránduljunk egyet a budai hegyekben.

A rendszer a május elsejei felvonulásokat egyre inkább felhasználta politikai üzenetek közlésére is. Előre az ötéves tervért. Megvédjük a békét, meg ilyenek. 1952-ben Tito láncos kutyává vált, már mint az amerikai imperialisták láncos kutyájává, amit meg is jelenítettek képekben. Gólyalábon csíkos ruhában menetelt Uncle Sam, előtte kutya maszkban Tito láncon, aminek a vége Uncle Sam kezében volt. A jelenet igen szemléletesnek mutatkozott, csak elképesztő propaganda szaggal rendelkezett, és egyáltalán nem hittük, hogy lenne valóságtartalma. Azóta persze megjött az eszem. Most, utoljára Uncle Samnek Ukrajnában lett egy láncos kutyája. Az évtizedek jönnek-mennek, de a dolgok nem változnak.

Kádár alatt a kivonulás már nem volt kötelező, de hatalmas banzájjá változott, akinek volt kedve hozzá, ment magától. Most meg már végképp nem kötelező, ellenkezőleg, az emberek mennek, hogy közöljék a korábban el nem hitt „kommunista propagandának” mégiscsak volt valami alapja.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________