2016-03-29 nap bejegyzései

(1857) Házkutatás

Tibor bá’ online

 

~p001Azt tudnod kell, hogy házkutatási paranccsal a házkutató rendőr gyakorlatilag azt tesz, amit akar. – Házkutatás előtt a rendőrök felkérnek egy szomszédot, hogy legyen jelen, aminek célja azon (hamis) látszat megteremtése, hogy ők nem tehetnek akármit. – A házkutatás alkalmával lefoglalt tárgyakat a büdös életben nem adják vissza. – Bárki, bármilyen feljelentésére, mindenféle előzetes vizsgálódás nélkül, azonnal házkutatással kezdik.

Első házkutatás: Ez még gyerekkoromban történt. Két nyomozó kijött hozzánk, akik eljelentésre dollárt szerettek volna találni, de nem találtak. Bár olyan is van, hogy ők maguk dugják el a dollárt, amit aztán megtalálnak. Ez alkalommal ez nem történt, viszont a szekreterből előjött egy 8×50-es távcső, ami természetesen nem volt tiltott tárgy, de… az egyik rendőr azt mondta az apámnak, „ez magának nem fog kelleni” és ezzel eltette a távcsövet. Távozásuk után apámat megkérdeztem, hogy ez mi volt? Semmi – felelte az apám – megtetszett neki a távcső.

Második házkutatás: Az Egyesült Izzóban alkalmaztak egy félig magyar, félig mongol (kínai vagy japán, tök mindegy) fiatal férfit, aki a hatvanas években esténként japán üzleti emberekkel ismerkedett a menő szállodákban. A külföldieknek könnyű volt a bizalmába férkőznie a származása miatt. Ezt arra használta fel, hogy értékes tárgyakat lopott tőlük. Utolsó alkalommal egy drága japán fényképezőgépet, amit nekem, mint fotó amatőrnek, felajánlott igen kedvező áron. Persze azt nem árulta el, hogy jutott a géphez. Egy szép napon két nyomozó kijött hozzánk, akik bejelentették, hogy házkutatást fognak tartani. Mivel nem volt vaj a fejemen, és szerettem volna gyorsan túlesni a dolgon, megkérdeztem mit akarnak megtalálni, esetleg kutakodás nélkül odaadhatom. Mondatomat figyelembe se vették, ők kutatni akartak. Aztán megpillantották a fényképezőgépet a szekrény tetején, amit nagy diadallal meg is találtak, és természetesen lefoglalták, elvitték. Engem beidéztek, ahol aztán minden kiderült.

Harmadik házkutatás: A hatvanas években társbérletben laktunk. Tárbérlőnk egy kamaszlánnyal rendelkező házaspár volt, aki éppen férjhez menésen törte a fejét, amihez nem ártott volna még egy szoba, mondjuk az mienk, és mert a feleségemmel angolul beszéltünk a pasi feljelentett minket mint, kémeket. Egy hétköznap reggel két nyomozó kijött, a 3 éves Tomi fiam frászt kapott, a feleségemnek ez már a második magyarországi házkutatása volt, vagyis alaposan meg volt róla a véleménye. Ez alkalommal is felajánlottam a keresett tárgy előadását, ha megnevezik. Nem nevezetek meg semmit. Viszont lefoglaltak 60 darab matchbox kisautó. Ezeket néhány hónapja importált a kereskedelem, így a két bunkó még nem tudott róla, és úgy gondolták, hogy azokkal végzem a kémtevékenységet. Aztán találtak még 8 darab (jó vastag könyv) Official Gazette-t, az USA szabadalmi hivatalának a hetente kiadott gyűjteményét a beadott szabadalmakról. Mivel egy kukkot se értettek belőle, lefoglalták, miközben tőlem várták a fordítások leadását. Azt aztán várhatták. Később mindkettőnk munkahelyén jelezték, hogy kémkedés gyanúsak vagyunk, ami nagy derültséget keltett munkahelyeinken.

Negyedik házkutatás: 1992-ben A „Légy az én Pali madaram” című könyvem forgalmazásához kerestem ügynököket a szokásos (50%) feltételek mellett, de a terjesztőnek (rendszerint 10 példányt) meg kellett venni. Néhányan a megvett példányokat nem tudták értékesíteni, és mit tesz ilyenkor a magyar? Feljelent. Egy szép napon megjelent nálam két zsernyák, és házkutatást tartott, aminek keretein belül elvittek 200 példányt, amiket sose láttam többé. A házkutatást vádemelés és bűnvádi tárgyalás követett. Közben megerősödött a kapitalizmus, az ügyészség visszavonta a vádat, mert időközben kiderült, hogy saját termékét mindenkinek joga van úgy értékesíteni, ahogy tud, és az esetemben rászedés, becsapás szóba se jöhet.

Ezekhez tegyük hozzá, hogy nem volt terrorveszély, és nem volt megszavazva semmiféle szükséghelyzet. Képzeljétek el, mi lesz itt, ha megszavazzák a terrorveszély elhárításához szükséges törvényt.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________