2016-03-02 nap bejegyzései

(1835) Két karakter

Tibo bá’ online

 

~q191Vujity Tvrtko az egyik, akit néhány napja (18 év után) kirúgott, a most már Andy Vajna uralma alá hajtott TV2. Miért rúgta ki? Mert a fő cél, azaz a nép totális lebutítása ellen lépett, de inkább csak kikérte magának, hogy havi 272.000 forintért még ezt is elvárják tőle. Aki nem tudná, Tvrtkonak teli volt a tőke Berki Krisztiánnal, akivel nekem is. Nem sokat láttam, de egy magabiztos, bunkó, nagy állatnak tartom, akit zabál a jónép. Akkora bunkó képe van, hogy hányingert lehet tőle kapni. Ettől függetlenül Tvrtko mindössze finoman fanyalgott és egyenesen megmondta, hogy kérdezni sincs kedve. Magyarul messze a még elfogadhatóság határain belül volt. Nade, hogy egy béka segge alatt vagánykodó celebet megsértsen, még akkor is, ha csúcs riporter! És persze mi is megtudhattuk, ne is reméljük, hogy az Édes Élet szintje fölé fognak emelkedni néhány finnyás néző kedvéért.

Ugyanebben az országban egy többszörös gyilkost, Bene Lászlót a bíróság (első fokon) feltételesen szabadlábra helyezné Májusban. Bene annak idején hidegvérrel ölt többször is, mert célja elérésében néhányan akadályozták. Bármiért is követ el valaki gyilkosságot, azt követve általában megretten. Több ember megölése után az emberben felszabadul egy ősi gátlás, igen könnyen gyilkol megint. Ha ezt egy bíró nem tudja, akkor menjen vissza az iskolába. Bene veszélyes a társadalomra, és egyáltalán nem érdemli meg, hogy éljen. A társadalomnak semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy szabadon legyen engedve. Remélhetően a másodfok nem engedi szabadon. Mellesleg ezt a liberális bírói gyakorlatot is Brüsszel erőszakolta ránk.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________