2016-03-31 nap bejegyzései

(11) Góg és Magóg

Tibor bá’ online

~p001Most, hogy teljes gőzzel megy az amerikai elnökválasztás előválasztása, fel kell idézni, hogy micsoda barmokból is lehet amerikai elnök. Tehát nem Ady Endre verséről akarok értekezni, ha erre gondoltál, akkor most egy kicsit melléfogtál. Ugyanis én arról a Góg és Magógról írok, akik a Biblia Jelenések könyvében szerepelnek és szerepük a zsidók és a keresztények végromlásának az előkészítése. Az Apokalipszis szerint egy angyal a sátánt 1000 évre leláncolta (ez is mekkora őrültség), de utána szabadon kell bocsátani. De beszéljen helyettem a Biblia:

Mikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből és megindul, hogy félrevezesse a föld négy sarkán lakó nemzeteket, Gógot és Magógot, és harcra gyűjtse őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Fölvonulnak a föld minden táján, körülzárják a szentek táborát és a szeretett várost (Jeruzsálemet). De tűz csap le Istentől az égből és megemészti őket. Az ördögöt, aki félrevezette őket, kénkővel égő tüzes tóba vetik, ahol a vadállattal és az álprófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké gyötrődni fog”.

Sose kezdtem volna erről írni, ha G. Bush volt amerikai elnök a „tűz csap le Istentől az égből és megemészti őket” mondattöredékkel kapcsolatban nem érezte volna úgy, hogy Isten őt szemelte ki az idézett „tűz” lecsapatására. Mind erre pedig nagyon érdekes módon derült fény.

Az Irak ellenes koalíció megerősítése végett 2003-ban Bush elbeszélgetett az akkori francia köztársasági elnökkel, Jacques Chirac-kal. Beszélgetés közben Bush közölte, hogy Góg és Magóg pillanatnyilag a Közel-keleten garázdálkodnak és nekik kötelességük őket legyőzni. Szó szerint idézve a következőket mondta: „Ez a szembehelyezkedés Isten akarata, aki a konfliktust arra akarja felhasználni, hogy az Új Kor kezdete előtt a választott nép ellenségét megsemmisítsük.” A Chirac-Bush beszélgetés sose látott volna napvilágot, de Chirac teljesen paff volt a szöveg hallatán, ezért a Lausanne Egyetem teológus professzorának, Thomas Römer szakértelmére volt kíváncsi. Römer a kissé hihetetlen történetet az egyetem belső kiadványában közzétette, de különösképpen senki se figyelt fel rá. Csakhogy a következő év márciusában a francia újságíró, Jean Claude Maurice kiadott egy könyvet, amiben a történetet maga Chirac erősített meg. Az újságíró visszatekintése szerint Chirac, francia köztársasági elnököt Bush kijelentésén elképedt és meg volt riadva. Hogy képzeli az USA elnöke, hogy az Irak elleni háborút egy bibliai próféciával meg lehet indokolni. Chirac szavaival: „Azon töprengtem, hogy hihet valaki ilyen fanatikusan a Bibliában?”

Ezzel még nincs vége a történetnek, mert állítólag még ugyanabban az évben Bush azt mondta a palesztin külügyminiszternek, hogy Irak és Afganisztán megtámadására Istentől kapott parancsot, és neki ezt a szent missziót végre kell hajtani. Rengeteg elmélet látott eddig napvilágot, hogy Amerika miért támadta meg Irakot. Most azonban már semmi kétség nem fér ahhoz, hogy Bush háborújának alapja a vallási hite volt. Tetteinek motivációja a bibliai prófécia beteljesítése, aminek kapcsán Isten őt választotta ki a beteljesülés végrehajtására. Végeredményben sok ezer amerikai katonának, és sok százezer irakinak azért kellett meghalni, hogy Bush legyőzhesse Gógot és Magógot.

A mi politikusaink se épelméjűek, de talán ilyen kötöznivaló őrült nincs közöttük.

http://www.guardian.co.uk/world/2005/oct/07/iraq.usa   

http://www.rue89.com/2007/09/17/un-petit-scoop-sur-bush-chirac-dieu-gog-et-magog  

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________