2020. december hónap bejegyzései

(3413) WHO figyelmeztetés

Tibor bá’ fordítása online

 

WHO főtudósa figyelmeztet: nincs rá bizonyíték, hogy a COVID vakcina megakadályozza a vírus átadását

A WHO újra jelentkezik néhány összezavaró figyelmeztetéssel a koronavírus vakcinával kapcsolatban miszerint, nincs rá bizonyíték, hogy az oltás megakadályozná a vírus átadását, és azok akik megkapták az oltás, továbbra is viselniük kell a maszkot, tartani a társadalmi távolságot és betartani az utazással kapcsolatos utasításokat.

A figyelmeztetés Soumya Swaminatham, WHO főtudósa hozta nyilvánosságra egy hétfőn tartott virtuális sajtótájékoztatón.

„Pillanatnyilag nem hiszem, hogy lenne bizonyítékunk arra, hogy bármelyik vakcina képes megakadályozni a fertőzést és annak tovább terjesztését.” 

Valóban a Pfizer és Moderna kutatásából kiderül, a tanulmányok nem vizsgálták, hogy a vakcinák ténylegesen megakadályozzák-e a vírus továbbadását: a vizsgálat tárgya annak kiderítése, hogy az oltott személyek fertőzést mutató tünetei, jelentősen ritkábban következett be, mint a nem oltottak esetében. Erről van szó. Igaz, az adatokból az is kiderülhet, hogy a továbbadási ráta csökken.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3411) WHO közlemény

Tibor bá’ fordítása online

 

A világnak fel kell készülni a következő pandémára, figyelmeztet az ENSZ a Járvány Felkészülés első nemzetközi napja alkalmából

Az ENSZ december 27-én (vasárnap) megemlékezett az Járvány Felkészülés első nemzetközi napjára, kiemelve a koronavírus pandémiából levont tanulságokat, és felhívta a tagország figyelmét a nagyobb szolidaritás és együttműködés fontosságára, a jövőben bekövetkező egészségügyi vészhelyzetek alkalmából.

Antónió Guterres főtitkár üzenetében kiemelte, hogy az év végére jelzett helyzet bekövetkezett, de amint kontroll alá helyezzük a járványt, nem feledkezhetünk meg a következőről.

Megjegyezte még, hogy szükség van erős egészségügyi rendszerekre, társadalmi védelemre, közösségi védelemre, és az országok közötti technikai együttműködésre.

„A munka közben a tudományra kell támaszkodnunk. A szolidaritás és az együttműködés meghatározóan fontos, senki nem lehet biztonságban, ha valamennyien nem vagyunk.” Tette hozzá a főtitkár.

Mr. Guterres meghajolt az egészségügyi dolgozók előtt a „dicséretreméltó elkötelezettségükért”, szemben a koronavírus pandémiával.

„Amint magunk mögött hagyjuk a pandémiát, lássunk neki megelőzési képességünk kiépítéséhez, hogy készen álljunk, amikor a világnak szembe kell nézni a következő járvánnyal.” ösztönözte a népeket.

Nem lehetünk önteltek

Hasonlóan Volkan Bozkir, a Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a COVI-19 pandémia „gyilkos tapasztalata” világossá tette a járvány elfojtásának hasznát.

„Ha felkészülünk rá, akkor életeket menthetünk, és meggátolhatjuk, hogy a járvány pandémiává nője ki magát.” mondotta, majd hozzátette, hogy a COVID-19-re úgy kell tekintenünk, mint az utolsó figyelmeztetés.

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy meg legyünk elégedve, tanulnunk kell a hibáinkból.”

Mr. Bozkir mindenkit felszólított, hogy csatlakozzon hozzá a tudomány elismerésében, a korai figyelmeztetés támogatásában, és a szolidaritásban történő összefogásban.

„Fel fogunk készülni úgy, ahogy még sohase készülünk fel, így a járvány és a pandémia nem lesz képes olyan szenvedést okozni, mint amilyent ebben az évben, világviszonylatban elszenvedtünk.” sürgetett a közgyűlés elnöke.

Közös Egészségügyi Megközelítés

Egy külön üzenetben, Tedros Adhanom Ghebreyesus, az ENSZ WHO vezérigazgatója, kiemelte a „Közös Egészségügyi Megközelítés” fontosságát, ami magában foglalja a humán egészséget, állati egészséget és a növények egészségét, valamint a környezeti tényezőket.

Ez annál is fontosabb, mert az új és várható emberi fertőző betegségek 75 százaléka zoonotikus, amit olyan kórokozók terjesztenek, melyek állatok és emberek között tud terjedni.

„Minden erőfeszítés, ami az emberi egészség növelésére irányul halálra van ítélve, hacsak nem figyelünk a kritikus kapcsolatra ember és állat között.” mondotta Dr. Tedros.

A WHO feje ösztönözte az országokat fektessenek be előkészületekbe, hogy megelőzzék, észleljék és mérsékeljék a vészhelyzetet, és megismételte milyen fontos az erős, elsődleges egészségügyi rendszer, mint az univerzális egészségügy alapja.

A valódi felkészülés nem csak az egészségügy dolga, szükség van egy teljes értékű állami és teljes értékű társadalmi megközelítésre.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3410) Új mutáns

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Fertőző és mutáns: Mit tudunk az új koronavírus törzsről – és kell-e idegeskedni miatta

Közvetlen karácsony előtt pattant ki a hír, hogy Angliában terjed egy új, az előzőnél 70 százalékkal virulensebb SARS-COV-2 vírus, amitől hisztérikusak lettek a különböző kormányok. Lezárták a határokat, Angliában maximális készültség fölé emelték a védekezést. Miközben kiderült, hogy az új törzs már több országban jelen van: Írország, Libanon, Japán, Németország, Dánia, Hollandia és Olaszország.

Honnan származik: Úgy gondolják, hogy Angliából, ahol már szeptemberben észlelték. Hogy miért pont karácsonyra időzítették a pánikot, csak a megváltó tudja a jászolban.Miben különbözik: Jobban fertőz, de lefolyása nem rosszabb. Ennek ellenére a média szenzációt csinált belőle. Sun: Lázálom karácsony előtt. Financial Times: A tudósok megrémültek a COVID mutáns miatt. Miközben a nagyobb fertőzésre utaló jelek elhanyagolhatók. Néhány szakértő egyenesen tagadja a gyorsabb terjedést. Olyan hírek is jártak, hogy gyermekek között jobban terjed, de hozzátették, hogy ezt még alaposan ki kellene vizsgálni.

Akkor pontosan mi van? Az eredeti vírustól eltérően Európába már eleve egy mutáns érkezett, ami aztán az egész világra elterjedt. De a spanyoloknál is lett egy új mutáns, ami mára Európában 7 százalékot tesz ki. Minden vírus mutál, rendszerint enyhébb forma felé. Ez egy normális folyamat.

Sok ezer COVID törzs létezik, ez az új törzs nem egy nagy dobás, de a politikusok imádják az új autoriterianizmust.

Pillanatnyilag semmi bizonyíték arra, hogy az új törzs halálosabb lenne a meglévőnél.

Védeni fog-e ellene a vakcina: Pillanatnyilag a szakértők egyetértenek abban, hogy igen. Azonban, ha a vírus tovább mutál, fennáll a veszélye annak, hogy megtanulja kikerülni azt a vakcinát, ami pillanatnyilag rendelkezésünkre áll.

Eddig a koronavírus nem elég gyorsan mutál ahhoz, hogy aggodalmat okozzon. Pfizer és Moderna tesztelik a vakcinájukat az új törzzsel kapcsolatban. A BioNT úgy nyilatkozott, hogy ha a vakcina nem hatásos az új törzsre, mindössze 6 hét kell ahhoz, hogy a gyártó adaptáljon.

Elméletileg a vírus folytathatja a mutálást, egy lépéssel mindig a vakcina gyártás előtt járva, ami miatt lehet aggódni. Jó hír viszont, hogy az immunitás legalább 8 hónapig kitart.

Ezzel párhuzamosan az angol kutatók kipróbálnak egy új gyógyszer koktélt, ami remények szerint bárkinél azonnal megállíthatja a fertőzés kialakulását, míg a vakcinának kell 4 hét ehhez, és nem mindenkinél hatásos.

Éljetek a lehetőségekkel!

(3409) A nagy illúzió

Tibor bá’ VIP fordítása, amit elküldök a VIP előfizetőknek. Előfizető az lehet, aki adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához.

Szolgálati közlemény: Aki nem kaptam meg, de adományozott, illetve, aki kétszer is megkapta az jelezze E-mailben: evatibor#t-online.hu. Nem elég utalni, közölni kell az E-mail címet is. 😀

___________________________________________________________________________

Chris Hedges cikkének, a The Great Delusion (A nagy illúzió), egy részét fordítottam le, mert vonatkoztatható a magyar helyzetre is. Lássuk: Gyűlöletből lett a hazafiság netovábbja. A sebezhetők lesznek a bűnbakok. Az értelmiségieket, újságírókat, tudósokat, akik a tényleges világban élnek, semmibe vesznek. Az értéket adó elit elveszíti hitelét. Az összeomlás vezet a nihilizmusba, és a vér áztatott fantázia világába………

___________________________________________________________________________

The Great Delusion
By Chris Hedges:

Hatred becomes the highest form of patriotism.

The vulnerable are scapegoated. Intellectuals, journalists and scientists rooted in a fact-based world are despised. Ruling elites and ruling structures lose all credibility. This collapse is often a portal to a world of nihilism and blood-drenched fantasy.

After four years of lies, the stoking of racist violence, stunning ineptitude, rampant corruption and an abject failure to cope with a national health crisis, Trump expanded his base by 11 million votes. This should be a huge, flashing red light.

Worse, 70 percent of Trump voters, 51 million Americans, believe that “radical Left Democrats” and the deep state rigged the elections through “voter fraud,” including the importation of Venezuelan voting software, illegitimate mail-in ballots and the wholesale destruction of Trump ballots by election officials.

One hundred and twenty-six Republican House members joined a lawsuit filed by 18 Republican state attorneys general asking the Supreme Court to overturn Biden’s victory. The vast majority of Republican senators refused to acknowledge the election results following the November vote.

Electors from the Electoral College were forced in several states to deliver their votes to state legislatures under armed guard. Some two dozen armed protesters carrying American flags and chanting “Stop the Steal” descended on the home of Democratic Michigan Secretary of State Jocelyn Benson.

Seven hundred members of the white nationalist group the Proud Boys took over streets in Washington last weekend to protest the alleged theft of the election, leading to more than three dozen arrests, four stabbings, the vandalizing of four Black churches, and Black Lives Matter banners and signs ripped down and burned.

Trump may be gone soon, but he leaves behind a party that is openly authoritarian, dismissive of democratic norms, an enemy to science and fact-based discourse and which attempted a coup d’état. The next time around they won’t be so disorganized and inept.

This hostility to democracy by one of the two ruling parties, supported by millions of Americans, many of whom were betrayed by Biden and the leaders of the Democratic Party, will not dissipate but grow, especially as the hammer of economic dislocation, including the looming evictions of millions of Americans, pummels the country.

The decades-long corporate assault on culture, journalism, education, the arts, universities and critical thinking has left those who speak this truth marginalized and ignored. These Cassandras, locked out of the national debate, are dismissed as unhinged and depressingly apocalyptic. The country is consumed by a mania for hope, which our corporate masters lavishly provide, at the expense of truth. It is this delusional hope that will doom us.

The Austrian writer Stefan Zweig, who with a handful of other writers and artists desperately tried to warn of the suicidal folly of World War I, wrote of what he called “the mental superiority of the defeated.” His anti-war play Jeremiah, based on the Biblical prophet Jeremiah who issued warnings in vain, illustrated that those who face reality, however bitter, are able to endure and rise above it.

“Awaken, doomed city, that thou mayest save thyself,” the prophet cries out in Zweig’s play. “Awaken from your heavy slumbers, heedless ones, lest you be slain in sleep; awaken, for the walls are crumbling, and will crush you; awaken.”

But the warnings from Jeremiah, called “the weeping prophet,” were ignored and ridiculed. He was attacked for demoralizing the people. There were plots against his life.  When the Babylonian army captured Jerusalem, Jeremiah, like Julian Assange, was in prison.

“I was always attracted to showing how any form of power can harden a human being’s heart, how victory can bring mental rigidity to whole nations, and to contrasting that with the emotional force of defeat painfully and terribly ploughing through the soul,” Zweig wrote in his memoir, The World of Yesterday.  “In the middle of war, while others, celebrating triumph too soon, were proving to one another that victory was inevitable, I was plumbing the depths of the catastrophe and looking for a way to emerge from them.”

We cannot use the word hope if we refuse to face the truth. All hope rooted in self-delusion is fantasy. We must lift the filter from our eyes to see the danger before us. We must heed the warnings of our own prophets.

We must destroy the centers of power that lure us and our children, like the Pied Piper of Hamelin, to certain doom. The walls, daily, are closing in around us. The radical evil we face is as real under Trump as it will be under Biden. And if this radical evil is not smashed, then the world ahead will be one of torment and mass death.

Chris Hedges is a Pulitzer Prize–winning journalist who was a foreign correspondent for 15 years for The New York Times, where he served as the Middle East bureau chief and Balkan bureau chief for the paper. He previously worked overseas for The Dallas Morning NewsThe Christian Science Monitor and NPR. He is the host of the Emmy Award-nominated RT America show “On Contact.” 

This column is from Scheerpost, for which Chris Hedges writes a regular column twice a month. Click here to sign up for email alerts.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Breaking news

Bostoni orvos állítja, a Moderna Covid vakcinától olyan rosszul lett, hogy majdnem lélegeztetőre kerül.

Dr. Hossein Sadrzadeh, Bosztoni hematológus a Boston Medical Center munkatársát szent este beoltották Moderna COVID-19 vakcinájával. Az orvos erősen allergiás volt a kagylófélékre.

Elmondása szerint az oltást követően pulzusa felment, zakatolt a szíve. Elsőre azt feltételezte, hogy izgalmi állapotba került, de csakhamar ráébredt, hogy a dolog ennél okkal komolyabb, mert a nyelve és a torka feldagadt. Ennél is rémisztőbb a vérnyomása zuhant. Szerencsére nála volt az EpiPen-je, amit azonnal alkalmazott önmagán mielőtt megérkeztek a mentők és berohantak vele a készenléti osztályra, ahol különböző gyógyszereket kapott, beleértve szteroidokat is.

Másnap reggelre minden rendeződött, de orvosi vélemény szerint, ha nincs felkészülve egy allergiás rohamra, az eset másként is végződhetett volna.

Sadrzadeh azt állítja, ha nincs nála az EpiPen-je intubálni kellett volna (invaziv lélegeztetés), mert 11 éves kora óta ez volt a legrosszabb allergiás rohama. Javaslata szerint, allergiákra hajlamos embereknek a vakcinát kőrházban kell beadni. „Ismertem a szimptómákat, volt róla tapasztalatom, halálra voltam rémülve. Képzeljenek el valakit, akinek nincs ilyen tapasztalata.

Korábban, már volt 6 allergiás reakció az oltást követően. Az FDA és a CDC már vizsgálódik, a Pfizer-BioNTech és Moderna pedig már kézbe vették a témát.

________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3408) Hólapátolás

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

1951 januárját írtunk. 18 éves voltam és a kortársakkal való együttlét nagyon sokba került. Az én családomban nem volt divat zsebpénz. Bármire szükségem volt, kérni kellett rá pénz, aztán vagy kaptam 3 forintot, hogy moziba menjek, vagy nem. Ha, „komolyabb” dologra kértem pénzt, azt a választ kaptam, hogy ha majd keresel Tibike, veszel magadnak. [aztán, amikor kerestem, az anyám elvette a fizetésem felét].

Na, ekkor mondta azt valaki az osztályban, hogy az éjszakai hólapátolásért 50 forintot adnak. Ötven forint egy egész vagyon volt, de kellett hozzá hó is. Aztán bejött a szerencse. Egy januári reggel elkezdett esni a hó. Estére már 20-25 centis hó volt Budapesten, lehetett jelentkezni. Egy ilyen jelentkezési pont a Wesselényi utcában volt, közel a nagykörúthoz. Este 10 kor a kezembe nyomtak egy lapátot és gyerünk ki az utcára lapátolni. Miközben a hó esett tovább.

Havazás közben nem feltétlenül kell ahhoz elesni, hogy az ember csupa hó legyen. A munkával nem volt baj, hozzá voltam szokva, mert kertes házban laktunk a Szabadság-hegyen, de az átázott cipő, és az átázott ruha elég kellemetlen volt. Sebaj, az 50 forintra gondoltam, és nyomtam a melót tovább. Közben 10 percenként mentek el mellettünk az 5-ös buszok, amik elmentek a Fogaskerekű alsó végállomása mellett, a Pasarét felé. Számtalan esetben ezzel mentem haza. Hatalmas volt a kísértés, hogy felpattanjak az egyik buszra és gyerünk haza, de az 50 forint nyomos érv volt a maradás mellett.

Aztán kezdtem magam megdumálni, nem a lapátolással van a baj, hanem a zuhogó hóval, ami az istennek se akart elállni. Majd jövök legközelebb, esetleg holnap, amikor nem esik a hó. Jó-jó, de már elment egy óra, ha most elmegyek, az eddigi szenvedés, kényelmetlenség hiába való lesz. Nyomtam hát tovább.

Aztán jött az 5-ös busz, amivel még el lehetett érni az utolsó fogast. Jött, megállt, aztán elment, én meg néztem utána. Hát ennyi! Még jött egy utolsó busz, amivel vagy el lehetett érni az utolsó fogast, vagy nem. Szörnyű ez a vizes ruha, a franc, nem éri meg. Eddig is meg voltam 50 forint nélkül, ezután is megleszek. Igaz, egyszer volt száz forintom, az apám adta vendégei előtt, mert el akartam menni moziba és kértem rá pénzt. A vendégek után visszakérte, mondván „nincs neked erre szükséged”.

Tépelődés közben megjött az utolsó busz, én meg a falnak támasztottam a lapátot és felpattantam rá. Buszra nem volt érvényes a diák hetijegy (2,70 Ft), kellett vennem egy vonaljegyet, 50 forint helyett lett egy forint kiadásom, és az utolsó fogast természetesen lekéstem, bár a hátsó piros lámpáját még láttam. Innen most már csak taxival lehetett volna hazamenni, ami 13 forintból jött volna ki, de persze nem volt 13 forintom. Nem volt más megoldás, mint elkezdtem gyalogolni a fogas sínek mellett, fel a hegyre, a különben roppant romantikus havazás mellett. Több mint egy óra gyaloglás után értem haza. Hajnal kettőkor feküdtem le az ágyba, és aludtam az igazak álmát 4 órán keresztül. Reggel 6-kor a még mindig vizes ruhát és cipőt kellett felvennem, a kajánkodó nevelőanyám szeme előtt. De más megoldás nem volt. Egy pár cipőm volt, ami ha elkopott, a talpalás ideje alatt az apámtól kapott kölcsöncipőt használtam. A talpalás 30 forint volt, amit az anyám nem adott át ingyen, meg kellett érte hallgatnom, hogy nem vigyázok a ruháimra, a cipőmre, ezért kell őket állandóan javítani.

Aztán elállt a hó, de soha többé nem próbálkoztam a lapátolással. Minek? Már pontosan tudtam, hogy akkor se éri meg, ha történetesen csóró vagyok.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3407) Jézus

Tibor bá’ fordítása online

 

A következő öt történelmi tény azt sugallja, hogy Jézus Krisztus sose létezett

Az ókor kutatók nagy része úgy gondolja, hogy az Új Testamentum evangéliumai „mitológizált történelem”, más szavakkal, a rendelkezésre álló bizonyítékokra támaszkodva, úgy gondolják, hogy az első évszázad kezdetén egy Josua ben Jozef nevű, vitatott zsidó rabbi tanításai adták az alapot, amiből kinőtt a kereszténység. Ezzel egy időben ezek az ókori kutatók elfogadták, hogy több bibliai történet, mint a szeplőtelen fogantatás, különböző csodák, feltámadás, stb. kölcsönvett részletek. A mitológiai témák meg vannak formálva, ami az ókori Közel Keleten bevett szokás volt, nagyjából úgy, ahogy a forgatókönyv írók az új filmeket, régi ismert szóképekre, vagy cselekményekre építik. Ilyen értelemben a „történelmi Jézus” mitológizált lett.

Több mint 200 éven keresztül mindenféle teológus és történész, erre a perspektívára alapozva analizált ősi szövegeket, azok, amelyek bekerültek a Bibliába, és azokat, amelyek nem, annak érdekében, hogy a mitológia mögött álló embert előkaparják. Több bestseller követte ezt a megközelítést, letisztázva a témát a hallgatók számára. Ismert mű: Bart Ehrman – Hogy lett Jézusból Isten.

Szembe helyezkedve, más kutatók úgy gondolják, hogy az evangélium történetei ténylegesen „történelmisített mitológia”. Ilyenformán azok az ősi misztikus sablonok önmaguk adják a lényeget. Fel vannak töltve nevekkel, földrajzi helyekkel és más, valós világból származó részletekkel, mert a Jézust imádó szekták megpróbálták megérteni és megvédeni a megörökölt tradíciókat.

Az elképzelés, hogy Jézus sose létezett, egy kisebbségi pozíció. Természetesen az, állítja David Fitzgerald „a karácsony mítoszok, amik azt mutatják, hogy Jézus sose létezett” című mű szerzője. Fitzgerald rámutat arra, hogy évszázadokon keresztül a komoly kereszténység kutatók, keresztények voltak, és a modern szekuláris iskolák erősen támaszkodtak azokra, akik összegyűjtötték, fenntartották és analizálták, az ősi szövegeket. Még ma is a szekuláris iskolák legnagyobb része vallásos háttérből táplálkozik, korábbi hitük feltételezéseiből.

A komoly kutatók azt gondolhatják, hogy Jézus sose létezett. Kételyüket a következő tények tartják élve:

  • Az első évszázadból nem maradt fönn semmi bizonyíték, ami alátámasztaná, hogy Josua ben Jozef létezett

Bart Ehrman szavaival (aki önmaga hiszi, hogy a történetek történelmi tényekre lettek felépítve):

Jézus idejéből miket jegyezek le pogány szerzők Jézusról? Semmit. Bármennyire furcsa, sehol nincs utalás Jézusra a pogány kortársaktól. Nincs születési feljegyzés, tárgyalási jegyzőkönyv, halotti bizonyítvány, tartozási követelés, rágalmazás, sértés, hivatkozás, semmi és semmi. De, ha a befigyelt időt kiterjesztjük évekkel a halálát követően, de ha akár az egész első évszázadot figyeljük, egyetlen egy hivatkozást nem találunk Jézusra bármilyen nem keresztény, nem zsidó forrásban. Ki kell emelni, hogy ebből az időből nagy mennyiségű dokumentum maradt ránk: költemények, filozófiai munkák, történelmi lejegyzések, tudományos értekezések, és kormányhivatalok iratai. Nem beszélve a rengeteg fennmaradt kéziratról és papiruszra írt jogi dokumentumokról. Ezekből sehol egyetlen egy helyen nem írják le Jézus nevét.

  • Az Újszövetség korai leírói úgy tűnik nem ismerték Jézus életének részleteit, ami későbbi szövegekből kitűnik.

Példának okáért, Pálnak nincs tudomása a szeplőtelen fogantatásról. Nincsenek bölcsek, nincs keleti csillag, nincsenek csodatételek. A történészek nem értik „Pál csendbe maradását” a legtöbb életrajzi adattal és Jézus tanításaival kapcsolatban. Pál nem tesz említést Jézus tekintélyéről. Sőt, sose tesz említést a 12 apostolról, valójában sose említi, hogy Jézusnak lettek volna tanítványai, vagy, hogy követett volna el csodát, vagy lett volna példabeszéde. Valójában nem volt hajlandó közölni semmiféle életrajzi adatot. Pál néhány titkos célzása egyenesen ellentétes a szentírással. A korai jeruzsálemi keresztény mozgalom vezetői, mint Péter és Jakab lényegében Jézus követői, azonban Pál mellőzi őket, mint senkik, és ismételten ellenük emel szót, mert nem igazi keresztények.

Marcus Borg, liberális teológus szerint az emberek az Újtestamentumot kronológiai sorrendben olvassák a korai kereszténység kibontakozását kutatva.

Pál után az evangélium világossá teszi, hogy mint írásos dokumentum, nem a korai kereszténységtől származó forrás, hanem annak a terméke. A szentírás – jó hírek – a korai keresztény közösségek termékei, ami több évtizeddel Jézus történelmi élete után keletkezett, és arról árulkodnak, hogy ezek a közösségek Jézus fontosságát látták történelmi összefüggésben.

  • Az Újtestamentum történetei se állítják, hogy első kézből valók

Ma már tudjuk, hogy a négy evangélium négy apostoltól származik: Máté, Márk, Lukács és János, de nem ők írták. Hogy a dolog még összecsapottabb legyen a név meghatározások valamikor a második évszázadban történt, körülbelül 100 évvel azt követve, hogy a kereszténység állítólag megszületett.

Különböző okokból kifolyólag az álnévalkalmazás abban az időben közhely volt, és számtalan onnan származó dokumentumot híres emberek „írták alá”. Ez igaz az Újtestamentum apostoli levelekre is, kivételt képezve néhány Páltól származó levelet (13-ból 6 esetében), amelyekről állítható, hogy valósak. De még az evangélium történeteinél se írják, hogy „ott voltam”, ehelyett azt állítják, hogy valaki látta. Ezt a jelenséget ismerjük: a nagynéném ismer valakit, aki…..

  • A történelmi Jézusról kizárólag az evangéliumokból tudhatunk, de ezek egymásnak ellentmondanak.

Ha azt hiszed, hogy jól ismered a Jézus történeteket, akkor javasolható, hogy állj meg és ellenőrizd le magad, azzal a 20 kérdéssel, amit az exChrisian net-en találhatsz.

Márk evangéliuma úgy tudjuk, hogy a létező legősibb „Jézus élete”, de a nyelvi analízisek azt sugallják, hogy Lukács, Máté simán csak átdolgozták Márkot, és kiegészítették saját gondolataikkal és új anyaggal. Azonban ellentmondanak egymásnak, és még nagyobb mértékben ellentmondanak a sokkal később keletkezett János evangéliumával, mert más célból íródott, más olvasók számára. Az inkompatibilis húsvéti történetek jó példát adnak arra, milyen mértékben térnek el egymástól a történetek.

  • Azok a modern kutatók, akik azt állítják, hogy megtalálták az igazi történelmi jézust, egy teljesen más személyt írnak le

Találtak egy cinikus filozófust, egy karizmatikus igazhitűt, liberális képmutatót, konzervatív rabbit, fanatikus forradalmárt, és egy pacifistát, hogy csak ennyit idézünk Price sokkal hosszabb listájából. „A történelmi Jézus (ha volt ilyen) könnyen lehetett egy messiás király, vagy egy haladó farizeus, vagy egy Galilei sámán, vagy varázsló, vagy egy hellenisztikus bölcs. De az lehetetlen, hogy valamennyi legyen egy adott időben.” John Dominic a Jézus szemináriumban: „a meglepő sokszínűség, egy akadémiai szégyen.”

David Fitzgeraldot ezek a megállapítások arra a következtetésre juttatták, hogy a megállapítás elkerülhetetlen, ami szerint Jézus az okozat, nem az ok. Pál és a keresztények többi első generációs vezetői kutatták a Septuaginta átírást a héber írásokból, hogy a zsidók részére létrehozzanak egy titokzatos hitet, együtt olyan pogány rituálékkal, mint az utolsó vacsora, levelekben a gnosztikus kifejezések, egy személyes megváltó isten, aki átveszi a szomszédok régen regnáló egyiptomi, perzsa, görög, és római hagyományait.

A hamarosan megjelenő Fitzgerald: Jézus, mitológia a gyakorlatban, tanulmányában úgy érvel, hogy a szekuláris kutatók egymással versengő munkáikban annyi probléma, mint a hívőkében. Íme:

Még ha el is fogadjuk, hogy volt egy valódi Názáreti Jézus, vagy azt, hogy az első évszázadba élt egy Josua ben Jozef, nem sok értelme van keresni a „történelmi Jézust”, mert azt lelkesen kihámozták, majd összerakták szekuláris kutatók, hogy már az, önmagában fikció.

Sohase tudhatjuk meg biztosan, mi a valós keresztény történelem, hacsak az időutazást nem találják fel.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3406) Különös szenteste

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

1956 október 23 után azt gondoltuk, hogy most lesz egy konszolidált Magyarország, ahol élvezet lesz élni. Ez az álom november 4. után elszállt. Na, most mi lesz? Az, ami volt, vagy még rosszabb. Az emberek elkezdték átlépni a határt Ausztria felé. Ők voltak a „menekült szabadságharcosok”. A Szabad Európa Rádió naponta számolt be róla, igen részletesen, szinte csábítóan. November 13-án hivatalosan leszereltem, ha nem sikerül a határátkelés, nem leszek katonaszökevény. Az őrizetlen határon átmenni nem ütközött nehézségbe. A határ másik oldalán fel voltak állítva menedékhelyek, ahol az átfagyott, fáradt és éhes magyarok megkapták az első segítségeket. Délelőtt folyamán jött egy busz és az összegyűlt menekülteket elvitte egy táborba. Csakhogy túl sokan voltunk, a táborok megteltek, és akkor elkezdtek megnyitni iskolai tornatermeket, teli pakolva emeletes ágyakkal. A világ pedig szembesült a ténnyel, hogy 200.000 magyart el kell helyezni. Egymás után tették a felajánlásokat, hogy melyik ország hány ezer magyart fogad be. Ennek a gyakorlati lebonyolítását a Bécsben lévő követségek végezték. Itt azonban a jelentkezőket kikérdezték, stb. stb. ez azonban időbe telt. Engem Ausztrália fogadott be, és közölték, hogy a szállításra kb. márciusban kerül sor, addig várjak türelmesen.

A várakozás alatt iparkodtunk magunkat jól érezni, amihez annyi schillingre próbáltunk szert tenni, amennyi csak lehetséges volt. Mivel rengeteg segítő szervezett működött, ez nem volt túl nehéz. Ausztriából nemrég mentek ki az oroszok, a kapitalizmus még nagyom szolid volt. A hangulatos bécsi kocsmákban 5 Schilling volt egy gulyásnak nevezett marhapörkölt, egy kis üveg kóla pedig 50 Grossen, ami mellet egész este ott lehetett ülni, és dobálni a pénzt a zenegépbe. A villamos részünkre ingyenes volt, mindent bejártunk, nézegettük a látnivalókat. Nekem mégis a 4-5 Schillinges banán, és az 5 Schillinges Milka csoki tetszett. Ez akkor 0,2 $-nak felelt meg. Ma átszámítva 60 Forint.

Közben elment a november, már december közepén jártunk és az előttünk álló karácsony már érzékelhető volt. Erkkor kezdett tudatosodni bennem, hogy végül is hontalan vagyok. Apám/anyám Budapesten, a húgom (akit a szülők tiltottak a disszidálástól) pedig csak az isten tudja, hol van. December huszadikán úgy éreztem, de jó lenne otthon lenni. Kommunizmus ide, kommunizmus oda, a karácsonyokon ez sose látszódott meg. Anyám mindig békebeli karácsonyt csinált. A vacsora után még kávét is kaptunk, ami elég nagy szó volt. A fáról a férfiak gondoskodtak. A meleg szoba ablakából néztük a húszcentis sváb-hegyi havat. Aztán kimentünk mászkálni egyet.

A közszájon forgó hírek szerint visszamenni nem volt probléma. A West bahnhof-ról indult vonat Nikelsdorfba, a másik oldalon pedig ott állt a gyors Budapestre. Viszont a visszajövetel már rázósabb volt. És ahogy múltak a napok, egyre rázósabbá vált. Ennek hatalmas visszatartó ereje volt.

Huszonharmadikán már alig fértem a bőrömbe. A szobatársaim is lebeszéltek, „nem fogsz tudni visszajönni”. Huszonnegyedikén reggel már egy zabszem se fért volna a seggembe. Tudtam mikor indul a vonat. Játszottam a gondolattal. Ha nem megyek, biztos megbánom. Aztán az utolsó percben felpattantam és megindultam, amihez össze kellett pakolnom.

A határnál pontosan az történt, amit mondtak, semmi cécó és máris rajta voltam a budapesti gyorson, ami megvárta az osztrák csatlakozást. Mit mondjak a gyorsvonat szerintem cammogott. Sehogy se akart Pestre érni, pedig már délután volt az idő. Csak nehogy a Déli pályaudvarról gyalog kelljen hazamennem. Szerencsére, mire megérkeztünk még jártak a villamosok és a fogas is. Már jóval sötétedés után értem haza. A kert kapu nyitva volt, mint mindig. A Csülök nevű kutya vakkantott egy szelídet, mert megismert. Aztán betoppantam a konyhába, de Petőfi hiába írta, hogy repült felém anyám, mert az én anyámnak földbe gyökerezett a lába a meglepetéstől. Én vagyok Tibi, nem a szellemem. Hát te hogy kerülsz ide? Jöttem szentestére. Na, akkor apám is előkerült a szobából. És akkor most mi lesz? Semmi különös a holnapi vonattal megyek vissza. És mi van a hátizsákodba? Nyissátok ki.

Banán a tetején, alatta csoki, kávé, szardínia konzerv, sajt. Anyám majd elájult. Mindenesetre nehéz volt eldönteni, minek örültek jobban nekem vagy a csemegéknek. Jelenlétemet gyorsan megszokták, mintha csak eltávozásra jöttem volna a laktanyából.

Nem állítottunk fát, minek, kettőnknek nem kell. Mit tudsz a húgodról? Semmit. Mi tudjuk a címét. Akkor azt kérem, majd megkeresem. Visszamész? Természetesen, csak szentestére jöttem. Csak vigyázz magadra, vissza tudsz menni? Persze, csak fel kell rá készülnöm. Hogyan? Úgy hogy régi lepedőből varrok magamnak egy jó bő overált, hogy a hóban ne lehessen látni. És milyen ott az élet? És én meséltem és meséltem. Később eldöntöttük, hogy lemegyünk az éjféli misére. Le is mentünk a Szabadság-hegyre, ami egy jó kis séta volt a hóban, de valahogy nem volt az igazi. Se Ildikó, se karácsonyfa, se ünnepi vacsora. Mindig akkor derül ki milyen fontos valami, amikkor már nincs többé.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3405) The Reality club és Edge

Tibor bá’ fordítása online

 

A Reality club top értelmiségiek gyülekezete volt 1981 és 1996 között, ahol mindenki előadhatta elméletét, amit aztán a többiek megtámadhattak, néha kegyetlenül is. Mottójuk a következő volt: „Az emberi ismeretek széléhez (edge) eljutni úgy lehet, ha összefogod a legbonyolultabb és legkifinomultabb agyakat, és arra ösztönzöd őket, hogy olyan kérdéseket tegyenek fel egymásnak, amiket ők maguk is feltesznek önmaguknak.” Aztán a Reality club 1996-ban elindította online működését Edge.org bejegyzés alatt. A website – ami egyesek szerint az Interneten található legműveltebb honlap – mind a mai napig létezik (elő lehet rá fizetni), és időről-időre igen érdekes irományok jelennek meg rajta. Az egyik ilyen munka RICHARD DAWKINS „vallomása” volt, THIS IS MY VISION OF “LIFE” címen (Én így látom az „életet”). Az alábbiakban ezen iromány lényegét adom közzé az én saját véleményemmel együtt, ami nincs teljesen szinkronban Dawkins „víziójával”.

* * *

Dawkins úgy „vizionálja” az életet, hogy ezen a bolygón minden a replikátoroktól származik, ami a gyakorlatban DNS molekulákat jelent. A replikátorok beavatkoznak az életbe, úgy, hogy befolyásolják replikálásuk bekövetkezésének a valószínűségét. Legtöbbjük nem jut tovább, mint az a test, amiben léteznek, de ez a gyakorlati előfordulás, nem pedig az elméleti lehetőség. Az egyedi szervezet [mondjuk egy ember] meghatározható, mint fenotipikus termékek sokasága, aminek egyetlen lehetőség van biztosítva a génjeinek jövőbeli létezéséhez, miközben önmaga a lehetőség hordozója.

Szerintem ezzel az általános megfogalmazással Dawkins nem mondott újat, de azzal igen, amit a Darwinizmusról állít. Szerinte a világmindenséget 1022 csillag (azaz Nap) népesíti be. Nyilvánvalóan egy nagyságrenddel több bolygónak kell lenni (1023). Ilyen elképesztő számú bolygó között igen nagyszámú élet kialakulására alkalmas bolygó kell, hogy létezzen. Szinte kizárt, hogy az élet máshol ne indulhatott volna be. [eddig ezzel csak egyetérteni lehet] Az nem mondható meg, hogy az élet milyen formát vesz fel, de Dawkins abban biztos, hogy az életnek a Darwinizmus mentén kell fejlődni a világmindenség bármelyik sarkában. [amivel egyet kell érteni]

Azonban ezt én másképp fogalmaznám meg. Álláspontom szerint a „teremtés” (bármit is értsünk ez alatt) meghatározta a kezdeti feltételeket, vagyis a szubatomi részecskék milyenségét, és a természet négy alapvető erő (gravitáció, gyenge magerő, erős magerő, elektromágneses erő) nagyságát és egymáshoz viszonyított arányát. Ezt meg kellett „teremteni” mert csak ezekkel a kezdeti feltételekkel lehetséges az élet megjelenése, de (ellentétben az okosabb hitharcosok véleményével, akik elfogadják a darwinizmus létezését, de azt állítják, hogy azt is isten teremtette) az evolúciót nem kellett „megteremteni”, mert az evolúció semmi más, mint logikus következmény. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy folyamatos mutációk mellett mindig annak van lehetősége életképes utódnemzésre, aki erre alkalmasabb. A kevésbé alkalmasaknak nem lesz utódja. Ez a „teremtőtől” teljesen független, magától érthető történés. Ez a folyamat teljesen független a kezdeti feltételektől, bármik is legyenek azok. Dawkins-nek igaza van. Bármilyen formát is vegyen fel a létrejött élet, annak fejlődése darwini vonal mentén kell, hogy történjen.

http://edge.org/conversation/richard_dawkins-this-is-my-vision-of-life

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3403) COVID után

A COVID után nem lesz visszatérés a normális élethez. Be kell lépnünk egy emberiség utáni korszakba, és ki kell találnunk egy új életvitelt.

Az alábbi angol poszt magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. Ha elfizettél, és nem kaptad meg, akkor kérlek jelezd felém: evatibor#t-online.hu

___________________________________________________________________________

Zizek: There will be no return to normality after Covid. We are entering a post-human era & will have to invent a new way of life

 

Slavoj Zizek

is a cultural philosopher. He’s a  senior  researcher at the Institute for   Sociology and Philo-sophy at the University of Ljubljana, Global Distinguished Professor of German at New York University, and  international  director  of  the  Birkbeck  Institute  for the Humanities of the University of London.

It’s time to accept that the pandemic has changed the way we exist forever. Now the human race has to embark on the profoundly difficult and painful process of deciding what form the ‘new normality’ is going to take.

The world has lived with the pandemic for most of 2020, but what is our situation with regard to it now, in early December, in the middle of what the European media is terming ‘the second wave’? Firstly, we should not forget that the distinction between the first and second wave is centred on Europe: in Latin America the virus followed a different path. The peak was reached in between the two European waves, and now, as Europe suffers the second of these, the situation in Latin America has marginally improved.

We should also bear in mind the variations in how the pandemic affects different classes (the poor have been hit more badly), different races (in the US, the blacks and Latinos suffer much more) and the different sexes.

And we should be especially mindful of countries where the situation is so bad – because of war, poverty, hunger and violence – that the pandemic is considered one of the minor evils. Consider, for example, Yemen. As the Guardian reported, “In a country stalked by disease, Covid barely registers. War, hunger and devastating aid cuts have made the plight of Yemenis almost unbearable.” Similarly, when the short war erupted between Azerbaijan and Armenia, Covid clearly became less of a priority. However, in spite of these complications, there are some generalisations we can make when comparing the second wave with the peak of the first wave.

What we have discovered about the virus

For a start, some hopes have been dashed. Herd immunity doesn’t appear to work. And deaths are at a record level in Europe, so the hope that we have a milder variation of the virus even though it is spreading more than ever doesn’t hold.

We are also dealing with many unknowns, especially about how the virus is spreading. In some countries, this impenetrability has given birth to a desperate search for guilty parties, such as private home gatherings and work places. The oft-heard phrase that we have to ‘learn to live with the virus’ just expresses our capitulation to it.

While vaccines bring hope, we should not expect they will magically bring an end to all our troubles and the old normality will return. Distribution of the vaccines will be our biggest ethical test: will the principle of universal distribution that covers all of humanity survive, or will it be diluted through opportunist compromises?

It’s also obvious that the limitations of the model which many countries are following – that of striking a balance between fighting the pandemic and keeping the economy alive – are increasingly being demonstrated. The only thing that appears to really work is radical lockdown. Take, for example, the state of Victoria in Australia: in August it had 700 new cases per day, but in late November, Bloomberg reported that it “has gone 28 days with no new cases of the virus, an enviable record as the US and many European countries grapple with surging infections or renewed lockdowns.”

And with regard to mental health, we can now say, in retrospect, that the reaction of people at the peak of the first wave was a normal and healthy response when faced with a threat: their focus was on avoiding infection. It was as if most of them simply didn’t have time for mental problems. Although there is much talk today about mental problems, the predominant way people relate to the epidemic is a strange mix of disparate elements. In spite of the rising number of infections, in most countries the pandemic is still not taken too seriously. In some strange sense, ‘life goes on’. In Western Europe, many people are more concerned if they will be able to celebrate Christmas and do the shopping, or if they will be able to take their usual winter holidays.

Transitioning from fear to depression

However, this ‘life goes on’ stance – indications that we have somehow learned to live with the virus – is quite the opposite of relaxation because the worst is over. It is inextricably mixed with despair, violations of state regulations and protests against them. Since there is no clear perspective offered, there is something deeper than fear at work: we have passed from fear to depression. We feel fear when there is a clear threat, and we feel frustration when obstacles emerge again and again which prevent us from reaching what we strive for. But depression signals that our desire itself is vanishing.

What causes such a sense of disorientation is that the clear order of causality appears to us as perturbed. In Europe, for reasons which remain unclear, the numbers of infections are now falling in France and rising in Germany. Without anyone knowing exactly why, countries which were a couple of months ago held as models of how to deal with the pandemic are now its worst victims. Scientists play with different hypotheses, and this very disunity strengthens a sense of confusion and contributes to a mental crisis.

What further strengthens this disorientation is the mixture of different levels that characterises the pandemic. Christian Drosten, the leading German virologist, pointed out that the pandemic is not just a scientific or health phenomenon, but a natural catastrophe. One should add to this that it is also a social, economic and ideological phenomenon: its actual effect incorporates all these elements.

Suicides in Japan rise to highest level in 5 years amid coronavirus crisis

For example, CNN reports that in Japan, more people died from suicide in October than from Covid during the entirety of 2020, and women were impacted most. But the majority of individuals committed suicide because of the predicament they found themselves in because of the pandemic, so their deaths are collateral damage.

There is also the impact the pandemic is having on the economy. In the Western Balkans, hospitals are pushed over the edge. As a doctor from Bosnia said, “One of us can do the work of three (people), but not of five.” As France24 reported, one cannot understand this crisis without reflecting on the “brain drain crisis, with an exodus of promising young doctors and nurses leaving to seek better wages and training abroad.”  So, again, the catastrophic impact of the pandemic is clearly caused also by the emigration of the workforce.

Accepting the disappearance of our social life

We can therefore safely conclude that one thing is sure: if the pandemic really does proceed in three waves, the general character of each wave will be different. The first wave understandably focused our attention on the health issues, on how to prevent the virus from expanding to an intolerable level. That’s why most countries accepted quarantines, social distancing etc. Although the numbers of infected are much higher in the second wave, the fear of long-term economic consequences is nonetheless growing. And if the vaccines will not prevent the third wave, one can be sure that its focus will be on mental health, on the devastating consequences of the disappearance of what we perceive as normal social life. This is why, even if the vaccines work, mental crises will persist.

The ultimate question we are facing is this: Should we strive for a return to our ‘old’ normality? Or should we accept that the pandemic is one of the signs that we are entering a new ‘post-human’ era (‘post-human’ with regard to our predominant sense of what being human means)? This is clearly not just a choice that concerns our psychic life. It is a choice that is in some sense ‘ontological’, it concerns our entire relation to what we experience as reality.

The conflicts over how best to deal with the pandemic are not conflicts between different medical opinions; they are serious existential ones. Here is how Brenden Dilley, a Texas chat-show host, explained why he is not wearing a mask: “Better to be dead than a dork. Yes, I mean that literally. I’d rather die than look like an idiot right now.” Dilley refuses to wear a mask since, for him, walking around with a mask is incompatible with human dignity at its most basic level.

What is at stake is our basic stance towards human life. Are we – like Dilley – libertarians who reject any encroaching upon our individual freedoms? Are we utilitarians ready to sacrifice thousands of lives for the economic wellbeing of the majority? Are we authoritarians who believe that only a tight state control and regulation can save us? Are we New Age spiritualists who think the epidemic is a warning from nature, a punishment for our exploitation of natural resources? Do we trust that God is just testing us and will ultimately help us to find a way out? Each of these stances relies on a specific vision of what humans are. It concerns the level at which we are, in some sense, all philosophers.

Taking all this into account, Italian philosopher Giorgio Agamben claims that if we accept the measures against the pandemic, we thereby abandon open social space as the core of our being human and turn into isolated survival machines controlled by science and technology, serving the state administration. So even when our house is on fire, we should gather the courage to go on with life as normal and eventually die with dignity. He writes: “Nothing I’m doing makes any sense if the house is on fire. Yet even when the house is on fire it is necessary to continue as before, to do everything with care and precision, perhaps even more so than before – even if no one notices. Perhaps life itself will disappear from the face of the earth, perhaps no memory whatsoever will remain of what has been done, for better or for worse. But you continue as before, it is too late to change, there is no time anymore.

One should note an ambiguity in Agamben’s line of argumentation: is “the house on fire” due to the pandemic, global warming etc? Or is our house on fire because of the way we (over)reacted to the reality of the pandemic? “Today the flame has changed its form and nature, it has become digital, invisible and cold – but precisely for this very reason it is even closer still and surrounds us at every moment.” These lines clearly sound Heideggerian: they locate the basic danger in how the pandemic strengthened the way medical science and digital control regulate our reaction to it.

Why we cannot maintain our old way of life

Does this mean that, if we oppose Agamben, we should resign ourselves to the loss of humanity and forget the social freedoms we were used to? Even if we ignore the fact that these freedoms were actually much more limited than it may appear, the paradox is that only by way of passing through the zero point of this disappearance can we keep the space open for the new freedoms-to-come.

If we stick to our old way of life, we will for sure end in new barbarism. In the US and Europe, the new barbarians are precisely those who violently protest against anti-pandemic measures on behalf of personal freedom and dignity – those like Jared Kushner, Donald Trump’s son-in- law, who, back in April, bragged that Trump was taking the country “back from the doctors” – in short, back from those who only can help us.

Zizek: Covid crisis sparked fear of communism & China’s rise as superpower. But best way to prevent communism is to FOLLOW China

However, one should note that in the very last paragraph of his text, Agamben leaves open the possibility that a new form of post-human spirituality will emerge. “Today humankind is disappearing, like a face drawn in the sand and washed away by the waves. But what is taking its place no longer has a world; it is merely a bare and muted life without history, at the mercy of the computations of power and science. Perhaps, however, it is only by beginning from this wreckage that something else can appear, whether slowly or abruptly – certainly not a god, but not another man either – a new animal perhaps, a soul that lives in some other way…

Agamben alludes here to famous lines from Foucault’s Les mot et les choses when he refers to humankind disappearing like a figure drawn on sand being erased by waves on a shore. We are effectively entering what can be called a post-human era. The pandemic, global warming and the digitalisation of our lives – including direct digital access to our psychic life – corrode the basic coordinates of our being human.

So how can (post-)humanity be reinvented? Here is a hint. In his opposition to wearing protective masks, Giorgio Agamben refers to French philosopher Emmanuel Levinas and his claim that the face “speaks to me and thereby invites me to a relation incommensurate with a power exercised.” The face is the part of another’s body through which the abyss of the Other’s imponderable Otherness transpires.

Agamben’s obvious conclusion is that, by rendering the face invisible, the protective mask renders invisible the invisible abyss itself which is echoed by a human face. Really?

There is a clear Freudian answer to this claim: Freud knew well why, in an analytical session – when it gets serious, i.e. after the so-called preliminary encounters – the patient and the analyst are not confronting each other face to face. The face is at its most basic a lie, the ultimate mask, and the analyst only accedes to the abyss of the Other by NOT seeing its face.

Accepting the challenge of post-humanity is our only hope. Instead of dreaming about a ‘return to (old) normality’ we should engage in a difficult and painful process of constructing a new normality. This construction is not a medical or economic problem, it is a profoundly political one: we are compelled to invent a new form of our entire social life.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3401) US-Kína

Tibor bá’ fordítása online

 

Az US-Kína háború

Forrás: http://bonnerandpartners.com/

 

Ha tetszik, ha nem, a Föld megállíthatatlanul forog a tengelye körül. Aki ma világbajnok, az holnap futottak még lesz. A mai tartalék valuta, holnap kissé vastag vécépapírrá válik. A ma büszkén kukorékoló kakas, holnap ünnepi ebédnek lesz felszolgálva. Így működik a világ.

Lehet, hogy gazdag vagy, esetleg csak szeretnél az lenni és mindent megteszel, hogy azzá válj, de nem árt, ha megnézed, melyik valutában tartod a pénzed.

A kormányok azért vannak, hogy egyesek hatalmon legyenek. A hatalmon lévők fegyverrel, hadsereggel és törvényekkel akadályozzák meg, hogy mások elfoglalhassák a helyeiket. Amikor ez már nem fenntartható, a kormányok csalásra vetemedtek. Megengedték a közönséges állampolgároknak, hogy szavazzanak, de nem választhatnak. Nem az lesz, amit az állampolgárok szeretnének.

Francia Fukuyama hallucinációja szerint vége a történelemnek. Ha ez igaz lenne, akkor a FED-nek nem kellene a dollár miatt aggódnia, de ha választani kellene a történelem és a dollár között, én a történelemre szavaznék. Legvalószínűbb, hogy a dollár le fog bukni a trónjáról. A kérdés, hogyan fog ez történni?

Ez az, amit senki se tud, de egy biztos, kiváltságos helyzetét harc nélkül senki se adja fel. A jelenséget úgy hívják, hogy Thucydides csapdája.

Amikor egy gyorsan fejlődő társadalom veszélyezteti egy uralkodó társadalom kiváltságát, az összeütközés elkerülhetetlen, ami egyetlen dolgot jelent – háborút.

A neves görög történész, Thucydides azonosította ezt a jelenséget, ami Athén és Spárta évtizedeken át tartó háborújának volt az oka. Thucydidesre gyakran hivatkoznak, aki szerint a háborút elkerülhetetlenné tette Athén felemelkedése. Szerinte két tényező játszik szerepet: egy rivális felemelkedése, és a félelem ettől a felemelkedéstől. És akkor mit tapasztalunk ma? Kína felemelkedését, és félelem ettől a felemelkedéstől az amerikai uralkodó osztály részéről. És nem ok nélkül!

A világ tartalék valutájának a kikiáltása egy szélsőséges kiváltság, amit annak idején a volt francia elnök, Charles de Gaulle fogalmazott meg. Ez lehetővé teszi, hogy az amerikaiak bármit megvegyenek a világpiacon anélkül, hogy fizetnének érte. Ugyanis fizetés helyett papír fecniket adnak helyette. Aztán ezen a papír fecniken amerikai kincstárjegyeket, és egyéb dollár denominált értékpapírt vásárolnak. Közgazdasági értelemben ez a rendszer (amit Richard Nixon keltett életre 1971-ben) egy svindli. Nézzük, ez mit eredményez! A kínaiak úgy tesznek, mintha tisztességes vevőik lennének. Az amerikaiak úgy tesznek, mintha tisztességes adósok lennének. És mindenki úgy tesz, mintha egyre gazdagabbak lennének….. mert mindez mögött egy ígéret áll, ami szerint valamikor a (soha meg nem érkező) jövőben ez le lesz rendezve. Valójában senki se akarja, hogy eljöjjön az igazság napja, mert mindenki tudja, hogy sokkal több a tartozás, mint annak a fedezete (amennyi javakat elő lehet állítani).

1971-től napjainkig körülbelül 10 billiárd (10.000.000.000.000) dollárral több áru érkezett Amerikába, mint amennyi árut Amerika adott cserébe. A különbségre, mint tartozásra, fedezetül szolgálnak az USA létező vagyontárgyai, valamint a jövőbéli termelése. De ezen kívül van még 17 billiárd dollár szuverén (állami) tartozás, amire a fedezet szintén jövőbéli termelésből kinyert adó. Ez utóbbi tartozás kiegyenlítésére az amerikai kormánynak költségvetési aktívumot kellene elérni, de helyette állandó hiány jelentkezik.

Ahelyett, hogy szembenéznének a tényekkel, a vezető országok kormányai csak rontanak a helyzeten. Amerika arra ösztönzi állampolgárait, hogy vegyenek minél több Kínában gyártott árut. Kína arra ösztönzi gyárait, hogy gyártsanak minél több árut azoknak, akik valójában nem engedhetnék meg maguknak a vásárlást.

Amerika nem tudja feladni a költekezést. Kína nem tudja abbahagyni a gyártást, ami közben növekszik a gyártás kapacitása és javul a technológiája, ezért aztán egyre versenyképesebb. Ma már nem csak rossz minőségű, de olcsó kacatokat képesek gyártani, de elő tudják állítani a legmodernebb haditechnikát is. Csak idő kérdése, mikor áll elő Amerikában a folyamat megakadályozásának igénye, ami háborút jelent, legalább is a történelem tanítása szerint. Ha pedig háború, akkor a kérdés, hogyan fog lezajlani?

Amerika háromszor költ többet „védelemre”, mint a kínaiak. Az előny tehát a Pentagonnál van. Igen ám, de a perzsák a görögök elleni háborúban rádöbbentek, hogy a nagyobb, és jobban felszerelt hadsereg nem jelent feltétlenül előnyt, mert lomhasághoz, önteltséghez és túlvállaláshoz vezet. Az amerikai hadvezetés a leglanyhább, zombikkal fertőzött bürokrácia a Földön, amely szenved a források elfojtó özönétől. Katonáinak költsége fejenként 1 millió dollár évente. A Pentagon olyan fegyver rendszereket épít, amelyek elavulttá válnak, még a hadrendbeállítás előtt. A Pentagon dédelget egy nagy rakás lobbistát, tanácsadót, kivitelezőt, nyugdíjast, haszonlesőt és szélhámost, és mint minden bürokrácia elsősorban önmagáért van és csak nagyon csekély mértékben érdekli a nemzet biztonsága.

Példának okáért gondoljuk át a 10 repülőgép anyahajót! Ezekkel elképesztő jól lehetett közbeszerzéseket létrehozni, amihez költségek tartoznak. Arra is nagyon jók, hogy demonstrálják Amerika katonai erejét kétoldalú konfliktusok esetén. De ha egy modern, elektronikusan fejlett ellenfélről van szó…. Na, akkor mi történik? Hamarosan meg fogjuk látni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3402) Régi telek/karácsonyok

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

Iskolás koromban a tél november második felében kezdődött, amikor leesett vagy 20 centi hó és meg is maradt február végéig. Persze újabb és újabb havazások jöttek. Közben Budapesten a havat összekotorták és az úttest szélén felhalmozták. Az iskolaudvart néhány napig fellocsolták, hogy jó vastag jég legyen rajta, és már lehetett is korcsolyázni tanítás után egészen késő estig. Az utakon nem volt nagy forgalom. Így lehetőségvolt rá, hogy a kisgyerekeket szánkón húzzák, mondjuk a Váci úton.

A Mikulás éjszaka látogatta meg az ablakba kirakott cipőket, amikbe főleg szaloncukrot tett dióval, mogyoróval, na meg virgácsot, ha aktuális volt a figyelmeztetés. Különleges csokoládék nem voltak gyakoriak a csoki mikulás, és csizma figurákon kívül.

Mikulás után már készülődtünk a karácsonyra. Nagy „divatja” volt a betlehemnek. A tíz év körüli gyerekek betlehemet építettek, amihez gazdagon hozzájárult a nyomdaipar. Az iskolához igen közel volt egy ’ÁPISZ” ahol a szokásos papír árú mellett karácsony előtt megjelentek a betlehemi figurák: angyalok, bárányok, három királyok, betlehemi csillag, Mária, József, bölcső a kis Jézussal, stb., ráadásul különböző méretekben. Lehetett válogatni, ki mekkora betlehemet akart építeni. Ha jó sikerült a szülők betették a karácsonyfa alá.

A negyvenes években még szokás volt Pesten is, hogy néhány nappal karácsony előtt, este becsöngettek vadidegen „betlehemesek” és megkérdezték szabad-e betlehemezni. Igenre, bejöttek a lakásba egy nagydoboz betlehemmel, néhány fiú kifordított bundában volt pásztornak álcázva, és előadtak egy rövid színjátékot. Természetesen az előadás után illet nekik adni néhány fillért.

A karácsonyfát termész6etesen nem most találták ki, volt már régebben is, de például fényfüzérek helyett apró gyertyák voltak a fákon, amiket természetesen meggyújtottak. Lakástűz mégse volt, mert az emberek jobban vigyáztak. Az égő gyertyákat nem hagyták magukra. Csillagszóró már akkor is volt. Színes gömbök helyett sztaniol papírba csomagolt diók lógtak a fán.

Az ünnepi vacsora se nagyon változott. A hal és a bejgli pont olyan népszerű volt, mint most. Az ajándékozás nem volt ilyen eszeveszett. Tanulóknak szinte kötelező volt a könyv ajándékozás. Ismerje meg a világot olvasáson keresztül. Az ajándékozás sokszor össze volt köve a szükséglettel. Én gyakran kaptam karácsonyra zoknit, alsó nadrágot. Nevelőanyámat apró konyhai eszközzel leptük meg, például pogácsa szaggatóval. Apám kapott egy új szipkát. Jelentős értéket nem volt divat ajándékozni. Akkoriban a szaloncukor színezett és ízesített fondant volt. Először a zselés szaloncukrot találták ki, majd jött a többi, mindenféle töltelék egyre magasabb áron.

Az én családom nem volt templomba járó, de Szent este a hangulat kedvéért elmentünk egy közeli kápolnába éjféli misére. Ez a Sváb-hegyen volt, és hazafelé baktatni a 20 centis hóba (hegynek fel), valóban adott egy különös hangulatot. Pláne, ha derűs volt az ég és látszottak a csillagok, elsősorban az Orion csillagkép gyönyörű a téli égbolton.

A karácsony akkor is jó alkalom volt a távolabbi rokonok kölcsönös látogatására. Akkoriban Budapest népessége még egy millió körül volt. A rokonság nagy része vidéken élt. A látogatás külön élményszámban ment. Elsősorban azért, mert tél közepe a disznóvágás szezonja, ami a látogató pesti rokonság számára külön élmény, akkor is, ha részt vesz benne, de akkor is, ha csak az „eredményre” érkezik. Én például kocsonyát csak a sashalmi nagyszülőknél ettem. Külön érdekesség, hogy a nem fűtött verandán, a nagy asztalon 10-15 tányér kocsonya várt minket, meg hidegre fagyott sült hurkák tömege.

Érdemes kitérni a hőmérsékletre. Nulla feletti hőmérséklet egyszerűen nem létezett. Volt viszont -20°C alatti. Ilyen volt pl. 1949/50, vagy 1953/54 tele. Nem vészes, csak fel kell rá készülni. Mikor legyen hideg, ha nem télen.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Tarhálás

 Tibor bá’ tarhálása online

Az Information Clearing House elnevezésű hírportál egy független intézmény, nap mint nap összegyűjti a független posztokat az egész világból, és a címlistára szétküldi. Természetesen én is megkapom minden nap. A szolgáltatás ingyenes, de elvárnak némi adományozást. Az elmúlt években időnként jelezte az egyszemélyi szerkesztő (Tom Feeley), hogy járuljunk hozzá a fenntartáshoz. Néhány nappal később közölte mennyi jött össze, és minden ment tovább. Az idén megváltozott a helyzet. A posztok másolata közé be van téve egy kiemelt felhívás. Íme:

Note form Tom

Forgive the interruption, but this month Information Clearing House really needs your help. 99.5 percent of our readers don’t give they look the other way. All we ask is that you click this link and provide what ever you can to support our work.

We ask you humbly: please don’t scroll away.

Peace and Joy

Tom Feeley

Ennek így néz ki a fordítása:

Értesítés Tomtól

Elnézést a megszakításért, de most az I.C.H-nak tényleg szüksége van a segítségedre. Az olvasók 99,5 százaléka nem adakozik, másfelé néznek. Csak azt kérjük, hogy klikkelj ide és adj annyit, amennyit tudsz, a munkánk segítésére.

Tisztelettel kérünk, ne lapozz tovább.

Legyen béke és öröm

Tom Feeley

Amikor már a harmadik napja ütköztem össze ezzel a bejegyzéssel, elgondolkoztam rajta. Pandémia, leállás, munkanélküliség, félelem mit hoz a jövő, bizonytalanság. Most a korábbi VIP előfizetőknek csak 20 százaléka újított. Megértem. Ezért úgy határoztam, hogy 2021-re a VIP előfizetés díját nem határozom meg, mindenki annyit adjon, amennyit anyagi helyzete megenged. Ha valaki csak 1000 forintot tud nélkülözni, azt is tudomásul veszem. Rendkívüli időkben segítsünk egymásnak, ahogy tudunk. OTP 11773030-00271383.

U.i.: Ne csak utalj, gondoskodj róla hogy megtudjam az E-mail címed is (új előfizetők!).

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3399) Melegszünk?

Tibor bá” online

 

De mennyire. Az idei év novembere minden idők legmelegebb novembere volt, és legalább egy tized Celsius fokkal. Tekintve, hogy nyakig ülünk a La Nina jelenségben, a rekord igen figyelemreméltó. Felvetődik a gondolat, hogy nem játszik-e szerepet az aeroszolok árnyékoló hatásának a csökkenése az COVID miatt bekövetkező ipari tevékenység visszahúzódása miatt.

Tekintve, hogy 2016 11. és 12. hónapja nem volt rekord, most viszont a melegedés száguld, nagyon valószínű, hogy a 2020 lesz a legmelegebb év. A következő El Nino évet pedig – bármikor következzen is az, alaposan meg fogjuk izzadni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3400) Megnyugtatni az időseket

Tibor bá’ fordítása online

A következő vakcina kihívás: megnyugtatni az idős embereket

Úgy tűnik két koronavírus vakcina hatékony volt idős önkéntesek esetében is a vizsgálatok alatt. „Egyszerűen nem értem, az emberek mitől félnek”. Nyilatkozott egy 95 éves amerikai.

Mr. Bruno, egy II. világháborús veterán jelentkezett a Moderna klinikai vizsgálatánál, mert az unokaöccse jelentkezett. Drukkolt, hogy a vakcinát kapja nem a placebót. Enyhe melléktünetei voltak, de akkor lehetett biztos a dologban, amikor kimutatták nála az antitesteket.

Örült az oltás biztosított szabadságának. Volt egy kis javításra szorulás a lakásában, és így most jöhetett egy szerelő, nem kellett félnie a vírustól.

Mi van a mellékhatásokkal? „Egy szúnyogcsípés kellemetlenebb, mint az oltás. Egyszerűen nem értem, az emberek miért félnek.”

Az igen idős emberek számára a vakcina sikere sarkalatos fontosságú, mert ők a legesélyesebbek a kórházi kezelés szükségességére, és a végleges eltávozásra, és a legkevésbé esélyesek, hogy erős immunitás fejlődjön ki bennük a koronavírussal kapcsolatban.

Van olyan idősek otthona, ahol a bennlakók 40 százaléka meghalt a COVID-19 miatt. Ezért van az, hogy az amerikai CDC javasolta, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinákat először a mintegy 3 millió idősek otthonában élőknek adják be.

Azonban a bizottság egyik tagja ez ellen szavazott. Szerinte a vakcina tesztelése nem volt elég alapos, és ha később valami gubanc állna elő, akkor a társadalom elfordulna az oltástól.

Viszont a bizottság többi tagja úgy érvelt, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a vakcina biztonságos és hatékony idősebb emberek esetében is.

Az University of Iowa immunológusa Dr. Stanley Perlman, aki benne van a CDC és FDA adminisztrációban is, így nyilatkozott: „A vakcina olyan jó, amilyen jónak szerettük volna, hogy legyen egészen idős emberek esetében is.”

Volt annak oka, hogy a tudósok úgy vélték a vakcina nem lehet kellően hatásos az időseknél. Amint az emberek idősebbek lesznek az immunrendszerük gyengül, és a vakcinákra is kevésbé érzékenyek.

A Sanofi és GlaxoSmithKline gyógyszergyárak jelezték, hogy a vakcinájuk úgy tűnik idősebbeknél nem működött kellően, mert a dózis kicsinek bizonyult ahhoz, hogy kellő Immunitást váltson ki az időseknél.

A Harvard Medical School geriantrikusa Dr. Sharon Inouye szerint: „Sokaknál az immunválasz néha elégtelen, csökkent, vagy késve reagál.

Pfizer és Moderna nem tett közé statisztikai adatokat vakcinájuk hatékonyságáról 80 év felettiek esetében, de az adatok szerint 65 felettieknél jól szerepelt.

Az University of Utah gerianrikusa Dr.Timothy Farrell szeint, a vakcina hatékonysága az idősek esetében meglepő. Rendkívül fontos az alcsoport eredményeinek az ismerete, vagyis rájönni, hogy van-e jelentős különbség 85 év felett. Már csak azért is, mert 65 és 106 év közötti pácienseinek javasolja az oltás elfogadását.

Jelenleg a COVID-19 egyértelmű veszély. Idősek részére a kockázat sokkal nagyobb, mint az egyén krónikus betegsége. Az idősek nagy része fél a mellékhatásoktól. Ez, ha néhány egyénnél jelentkezik, sokkal kevésbé veszélyes, min a COVID-19, ami ellen a vakcina immunitást vált ki.

Dr. Inouye is arra a következtetése jutott, mind szakmai, mind pedig családi vonalon. 91 éves édesanyja egy idősek otthonának a lakója. Életkora ellenére rendkívül aktív, zongorázik, bridzsel és rendszeresen edzi magát. Ennek ellenére gyógyászati állapota és életkörülményei miatt nagyon, nagyon, nagyon veszélyeztetett. Feltétlenül be kell oltani.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3398) Nem Orbán a vírus

Tibor bá’ online

 

Hogy tíz év óta Orbán kilopja a szemünket, az egy dolog, de most már magyar emberek halála van a rovásán.

Szeptember 18-án még azt mondta, hogy „minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet.”De ezt követve elmulasztotta meghozni a szükséges intézkedéseket. Már Európában sehol se engedték a foci meccsek közönségét szabadon, nálunk még mindig mehetett a tömeg drukkolni, és terjeszteni a vírust. A rég ismert orbáni focimánia mindent felülírt, mert ő ezt így ítéli helyesnek, és ha ez nekünk nem tetszik, akkor 3 hónappal meghosszabbítja, mint a felcsúti kisvasutat. Hiába kérték a szakemberek, hogy szigorítani kell. Orbán nem mozdult mind addig, amíg a számok nem kezdtek emelkedni, de akkor már túl késő volt. Orbáni megoldás – összemosták a tavaszi jó számokat az őszi nagyon rossz számokkal. Eredmény? Eredményeink jó európai átlagok.

Aztán a számok még rosszabbak lettek. Ekkor, Orbán felelős minisztere előállt azzal, hogy mi, emberek nem tartjuk be az előírásokat. A statisztika továbbra se javult. Ekkor Orbán úgy döntött, hogy kibújik a felelősség alól. Íme: „Az ellenzék hiába próbálja támadni a kormányt, ebben az ügyben a kormányt semmilyen felelősség nem terheli. Nekünk egy dolgunk van: legyen elegendő lélegeztető gép, legyen elegendő orvos és ápolónő, legyenek a betegeket befogadni képes kórházak, és minél hamarabb legyen vakcina. Ez a kormány felelőssége, és ennek eleget is teszünk.”

Mindössze két hónapra volt szükség, hogy Orbán büszkén vállalt felelőssége szertefoszoljon. A 7000 fölé ugró elhalálozási számért nem ő a felelős. Hanem ki? Soros? Gyurcsány? A szocik 8 éve?

Ha az ország főgázszerelője százmilliárdokat tesz zsebre, azt ellehet nézni, mert közvetlenül senkinek se fáj. De ha meghal az apám, a nagyanyám, a bátyám, azt aligha. Nem csoda, ha a Fideszre szavazok tábora elkezdett zsugorodni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

Breaking news

New Covid-19 strain found in UK spreads FASTER, is already in nearly 60 local authority areas – health secretary

A rapidly spreading strain of the coronavirus has been identified in England, adding more than 1,000 cases to the UK’s total count, the health secretary said, after confirming London is entering the top tier of Covid-19 measures.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3397) Az ígéret földje

Tibor bá’ fordítása online

 

Tragikus amerikai adatok a COVID-19 pandémiával kapcsolatban

Ez év december 31.-et követően 30 millió amerikainak kell szembenézni kilakoltatással. A lakbért kölcsönből fizetők száma 70 százalékkal nőtt.

Ez év december 26.-át követően 16 millió amerikai számára szűnik meg a munkanélküli segély.

A mai napig 110.000 étterem zárt be állandó jelleggel.

A mai napig 106.000 idősotthon lakó és személyzet halt meg.

A matematikából elbukó diákok száma 600 százalékkal nőtt.

A börtönlakók megbetegedése 400 százalékkal múlja felül a társadalomét.

COVID-19 fertőzéssel, 400 százalékkal nagyobb eséllyel kerülnek kórházba fekete, latin és indián származású betegek, mint fehérek.

Bevásárlás közben a szegények kétszer nagyobb eséllyel kapják el a kórt, mint a gazdagok.

Fekete amerikaiak a fehér amerikaiakhoz képest 37 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg.

Vajon magyar adatokról mikor olvashatunk?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3396) Az emberiség közelgő élettér elvesztése

Tibor bá’ szerkesztett ingyenes VIP fordítása

 

Szerző: Guy R. McPherson nyugalmazott professor, University of Arizona

McPherson összeszedte gondolatait és március óta keresett folyóiratot, amely leközölte volna azt. Ez most végre sikerült, december 9.-én. Pedig semmi olyat nem írt le, amit más már korábban ne jelzett volna. Végeredményben ez nem más, mint a klímakutatók tanulmányainak az összegezése. (a posztot 11.-én McPherson törölte, illetve fizetőssé tette.) Az eredeti posztban vannak hivatkozások, több tucat. Ezeket általában nem fordítom le, mert aki a fordítást olvassa nyilván nem ért angolul, akkor mit ér a hivatkozással? Most azonban menet közben rájöttem, hogy be kellene csatolnom a hivatkozások fordításait is, mert a szöveg annyira hihetetlen, de mire visszamentem hivatkozásokért, a posztot mér nem tudtam kinyitni.

A jelenleg tapasztalt hőmérséklet emelkedés azt jelenti, hogy a Föld klímája 2030-ra hasonlítani fog a Pliocén korszak klímájára. A közép Pliocén több mint 2 C fokkal volt melegebb, mint a mai Föld. Burke és társai által 2018-ben észlelt változási ráta elég gyors ahhoz, hogy a gerincesek és az emlősök ne legyenek képesek lépést tartani vele. A Homo sapiens megjelenése óta mi élünk a legmelegebb Földön, meghaladva az agyon magasztalt 2 C fokot az 1750-es alapérték felett. Nem ismerünk semmit, amivel a Föld átlag hőmérsékletét stabilizálni, pláne csökkenteni lehetne. Az IPCC által előre jelzett jövőbéli klímaváltozás sebessége tízezerszer felülmúlja a gerincesek adaptációs készségét. Ehhez hasonlóan az emlősök se képesek elég gyorsan változni, hogy kikerüljenek a jelenlegi kihalási krízisből.

A besorolás szerint az ember egy gerinces emlős, ami azt jelenti, hogy sorosunk meg fog egyezni a napi 150-200 kihaló fajéval. És az a nap, amikor ez bekövetkezik, egyre közelebb kerül. Burke és társai által közé adott tanulmány a közel jövőben bekövetkező gyors globális felmelegedést jósol, és rámutat, hogy az IPCC nem vesz figyelembe számtalan önerősítő visszacsatolást, és az aeroszol takaró hatást.

A megfigyelt és előrevetített gyors globális átlaghőmérséklet emelkedést a Föld történetében példa nélküli. Más szavakkal a Föld máris egy gyors, visszafordíthatatlan klímaváltozás közepén van, és a globális átlaghőmérséklet emelkedés várhatóan gyorsulni fog a közel jövőben. Az nem kétséges, hogy az emberi állat létét veszélyeztető helyzettel áll szemben. Nem csak arról van szó, hogy az ember a besorolás szerint állat, de életben maradásunk függ más fajoktól. Ahogy ezt Strona és Bradshaw 2018-ban jelezte: „Leegyszerűsítve az együttélés egyszerűen azt jelenti, hogy egy fogyasztó nem maradhat életben fogyasztható források nélkül.” Számtalan bizonyíték van arra, hogy az ember is beletartozik a „Földön minden élet” megfogalmazásban. Az egyetlen kérdés, mikor, nem hogy bekövetkezik-e az élettér elvesztése és a kihalás bekövetkezése.

A gyors, visszafordíthatatlan klímaváltozáson kívül, a Föld a tömeges kihalás útján halad. Ez nem a jövőben fog bekövetkezni, és nem is tegnap előtt kezdődött. Ez legalább tíz évvel ezelőtt kezdődött. Vegyük Ceballos és társai 2017-es tanulmányának „Jelentős” fejezetét. „A fajok kihalásának fókuszba állítása jelzi, hogy a biológiai kihalás jelenlegi kritikus része azon az ismert tévedésen alapszik, ami szerint a Föld életfáját közvetlen veszély nem fenyegeti, mindössze lassan lép be egy nagy fokú biodiverzitási elvesztésbe. Ez a nézet átlép a jelenleg tapasztatható populációvesztésen és kihaláson. 27600 gerinces ezen belül 177 emlős vizsgálatánál kiderült, hogy a gerincesek családjában igen nagy a vesztesség. A biodiverzitás elvesztése ember által okozott. Megállapítható, hogy biodiverzitás és az etológiai rendszer fenntartása alapvető fontosságú az emberi civilizáció számára. Ez a biológiai megsemmisülés aláhúzza mennyire komoly az emberiség számára a jelenleg fennálló, hatodik, tömeges kihalás folyamata.”

Jelenlétünk az állatok birodalmában lehetőséget ad arra, hogy megjósoljuk, hogy az élettér elvesztése fajtánk funkcionális kihalását okozza, csak úgy, mint más állatokét.

Más szerzők állítják, hogy a Homo sapiens a Földön elvesztheti az életterét, ami már megkezdődött. Az ember kihalása valószínűleg akkor indult be, amikor a Föld 2 C fokkal meghaladta az 1750-es értéket, 2020 márciusában.

Annak ellenére, hogy bizonyos modellek az eseményt több évtizeddel a jövőbe teszik, a halálos wet-bulb (100 % relatív légnedvesség melletti) hőmérséklet már előfordul, ami a szervezet leállásához és halálhoz vezet.

Az élettér elvesztésének első bejelentett okát 2008-ban Shakhova és társai jelezték: A sarki óceán alól tapasztalt metán felszabadulás jelzésével. A tanulmány szerint akár 50 Gt metánhidrát nyugohat lent, ami bármely pillanatban felszabadulhat. Egy ilyen hirtelen felszabadulás a globális átlaghőmérséklet olyan emelkedéshez vezet, amihez organizmusok nem képesek alkalmazkodni.

A metán legalább százszor potensebb, mint a széndioxid üvegházhatását illetően, és az 50 Gt akár csak felének a hirtelen felszabadulása Shakhova és társai véleménye szerint az ember életterének az elvesztéséhez vezetne néhány hónap alatt.

Shakhova és társai 2008-ban nem jelezték, hogy a jégmentes Arktiszra szükség lenne egy ilyen mennyiségű metán felszabadításához. A sarki óceán viszonylag alacsony mélysége nem az egyetlen metánforrás. Ezt az aktív üvegházhatású gázt az Arktisz területek permafrosztja is kiengedi magából.

Az ipari tevékenység folyamatosan termeli a széndioxidot, ami jelenleg 415 ppm felett jár, a metán pedig 1500 ppb lett. Ez biztosítja a Föld katasztrófájának beköszöntését viszonylag rövid időn belül. Érdekes módon az emberi életteret nem csak a növekvő ipari tevékenység rombolja, de a csökkenő ipari tevékenység is. Az aeroszol árnyékoló hatását, vagyis a globális tompítást legalább 90 éve jelzik a szakmailag bírált irodalomban. Az ipari tevékenység növeli az üvegházhatású gázok jelenlétét, de ezzel egy időben hűti is a Földet az árnyékoló aeroszolok termelésével. Az atmoszférában jelen lévő aeroszol blokkolja a bejövő napsugarakat, amivel hűti a Földet.  Az ipari tevékenység csupán 20 százalékos csökkenése a feltételezések szerint a globális hőmérsékletet 1 C fokkal emelné néhány héten belül. Az aeroszol árnyékoló hatása bekövetkezhet a SARS-COV-2 miatt előállott ipari tevékenység csökkenése miatt.

Előzetes mérések szerint a COVID-19 pandémia 17 százalékkal csökkentette a napi CO2 kibocsátást. Hogy ez egyenlő-e az ipari tevékenység 17 százalékos csökkenésével, azt nem lehet tudni.

Az ipari civilizáció meghatározó eleme a gabona termelése, tárolása és elosztása. A gabonatermelés jelentős csökkenése egészen biztos a civilizációnk összeomlásához vezet.

A mezőgazdasági területeken a földi giliszta populáció 83,3 százalékkal csökkent más földterületekhez viszonyítva, ami veszélyezteti az ipari civilizációt.

A jégmentes Arktisz (amit helytelenül 2016 + 3 éve tették) az első jel az összeomlásra, aminek negatív hatását a Finn elnök mondta ki 2017-ben: „Ha elveszítjük az Arktisz jegét, elveszítjük a Földet. Ez a valóság.”

A repülők által keltett légörvények fél-állandó atmoszférikus keringést okoznak. Ezek a légörvények erősen befolyásolják az atmoszféra hőelnyelő és kibocsátó képességét. Az is lehetséges, hogy ezek a változások befolyásolják az atmoszféra víztartalmát, ami veszélyeztet minden Földön élő lényt, nem csak az emberi populációt. Ezért a kereskedelmi légi forgalom hozzájárul a Föld összes élőlényének az elvesztéséhez.

Végül: Az óceánok hatalmas mennyiségű széndioxidot és hőt tartalmaznak. Egy El Nino esemény alatt az óceánból felszabadult hő csökkentheti a mezőgazdaság termelőképességét, aminek eredménye az emberi élettér összeomlása, amit gyorsan követ a faj kihalása.

Bármilyen esemény, ami az ipari civilizáció bukását eredményezi, kis idővel előzi meg az ember kihalását két egymástól független okból kifolyólag. Első: az ipari tevékenység csökkenéséből származó aeroszol árnyékolás megszűnése közvetlenül az élettér megszűnéséhez vezet. Második: A világ atomerőműveinek katasztrofális leolvadása, mivel a szükséges felügyelő munkaerő visszavonul vagy eltűnik az ember kihalása miatt. Ez halálos mutációkat okoz a mindenütt jelenlévő ionizáló sugárzás miatt, ami a növények létét fenyegeti.

Akkor most mi van? Annak ellenére, hogy valamennyien tudjuk, hogy meg fogunk halni. A saját halálunk elfogadása néhány hónap vagy év múlva majd mindenki részére igen nehéz. Ehhez hasonlóan, bár tudjuk, hogy az összes faj ki fog pusztulni, az emberi faj néhány éven belül kihalásának elfogadása igen nehéz.

Számtalan mai klímatudós, vezérigazgató, politikus tud hozzájutni az írásaimhoz. Ennek ellenér ezek az egyének nem szívesen osztják meg az információkat. Az ok a szűkszavú tartózkodás. Az információra, amit évek óta terjesztek, kevés reakció érkezik.

Én általában javaslom a teljes élet élését. Javaslom a kiválóság keresését. Javaslom a szeretet keresését, arra a rövid időre, ami még hátra van. Javaslom mind ezeket hangosabban, mint valaha.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3395) Sakk-matt

Tibor bá’ vissza a múltba online – hétvégi kikapcsolódás

A Queen’s Gambit miatt megint divatba jött a sakk, ami bennem régi emlékeket kavar fel. Egy bentlakásos iskolában 7 éves koromban tanította meg velünk a felügyelő tanár a sakkot. Megtanítás után heteken át, mindig velem játszott, mert szerinte én voltam a legértelmesebb. A rá következő nyáron apám kint a Rómain ráuszított egyik „nagy menő” barátjára, aki kegyesen leereszkedett hozzám egy parti erejéig, amiben én győztem. Az általános iskola felső tagozatán volt egy iskola bajnokság, amit simán megnyertem. A középiskola első osztályába jártam, amikor az igazgató meghívott egy nagymestert szimultán meccsre. Voltunk vagy negyvenen. Egyedül nálam adta fel a partit. Ezek után kérdéses, miért fordítottam hátat a sakknak. Megmondom, ivarérés után a nők jobban érdekeltek, mint a sakk. Fordítsunk tehát hátat a sakknak és térjünk át a nőkre!

Szégyen és gyalázat, de egy bizonyos nő nevére nem emlékszem, és akkor se jutna eszembe, ha megfeszítenének. Nincs mit tenni, az egyszerűség kedvéért nevezzük el Zsófinak. Akkor most újra kezdem a sztorit.

Az ismeretlen Zsófival megbeszéltem, hogy az ő javaslatára egy erzsébeti presszóban találkozunk a kora délutáni órákban. Igaz, hogy Erzsébet vagy 40 kilométerre van lakhelyemtől, de akkoriban még 5 forint volt egy liter benzin, és különben se célszerű egy kibontakozás előtt álló kapcsolatot vitával kezdeni.

Tehát hossza keresgélés után még időben, sőt 10 perccel korábban ráakadtam a presszóra és beléptem. A kiválasztott presszó minden volt, csak éppen meghitt nem, mert volt benne vagy 30 asztal és faltól-falig lehetett vagy 20 méter. Kevesen voltak benne, különben se lehetett volna megtölteni egy hétköznap délután, így aztán nem volt nehéz a körülnézés.

Meg is van, egészen biztos az a falnak támaszkodó, arccal a bejáratra néző, ám egy könyvbe mélyen beletemetkező nő lehet a Zsófi, aki különben úgy ült ott, mintha dél óta olvasná az asztalra terített könyvet. Megcéloztam, és határozott lépésekkel közeledtem felé. Amikor már majdnem az asztalához értem egy pillanatra feltekintett a könyvből, és megszólalt: ülj le, majd mintha ott se lennék, olvasott tovább, én meg csak álltam és néztem.

Zsófi elképesztően jó alakú, és kifejezetten szép arcú volt. Tulajdonképpen nem akartam hinni a szemeimnek. Ez a nő egy osztályon felüli bombázó. Na ekkora a B-52-es a fejezet végére ért és becsukta a könyvet, majd megszólalt

  • Könnyen idetaláltál?
  • Igen, elég rég közlekedem Budapesten, és van egy jó térképem.
  • Errefelé nem vagy ismerős?
  • Nemigen, Ifjú koromban néhány hónapig ide jártam dolgozni a Gyapjúfonóba. Akkoriban HÉV-vel jártunk, na meg busszal, amikor késésben voltunk, de az régen volt. – Ezt Zsófi bólogatással hallgatta, majd ő jutott szóhoz.
  • Én gyerekkorom óta itt lakom, szeretek itt lakni, de sokan lenézik ezt a környéket.
  • Én nem, – siettem megnyugtatni – különben is, egy ilyen bitang jó nőért lehazudtam volna a csillagokat is az égről, ha kell.
  • Na, majd elválik – vettette oda Zsófi, és mindjárt előállt az első meglepetéssel.
  • Nem szokásom férfiakat lakásra hívni, de gyere fel hozzám, mert ez itt túl zajos.

Mit mondjak, zajt nem hallottam, legfeljebb a közelgő pincér cipőjének a kopogását, aki ott is hagyott minket, amint Zsófi kifizette fogyasztását. Én ugyan tettem némi erőtlen kísérletet a számla rendezésére, de Zsófi nem engedte. Kifelé menet megkérdezte, hogy kocsival vagyok-e. Igenlő válaszomra az után érdeklődött, melyik az én kocsim, odamentünk, beszálltunk, és vártam az utasítást, amit meg is kaptam és szép csendben elindultunk a jelzett irányba.

Zsófi útközben megemlítette, hogy a férje nincs itthon, akiről különben nem is tudtam, hogy létezik. Csodálkozásomra közölte, hogy férjével a viszonya közömbös vagy ilyesmi. Tulajdonképpen válófélben vannak, de tényleges lépéseket egyikük se tesz az ügy érdekében, vagyis a válás senkinek se fontos.

Közben azon törtem a fejem, hogy mi a fene van, illetve lesz. Jó, nincs otthon a férj, de bármely percben betoppanhat. Könnyű úgy közömbösnek lenni, hogy ketten vannak a lakásban, de mi van, ha engem meglát? Azért ezt a férj dolgot jó lett volna előre tisztázni.

Na, akkor megérkeztünk, bementünk a lakásba, behuppantunk egy-egy fotelba és kezdetét vette az ismerkedés. Zsófi szaporán tette fel a kérdéseket, mi a munkám, mi a hobbim, milyen zenét szeretek? És így tovább. Már épp tiltakozni kezdtem volna, hogy talán én is feltehetek néhány kérdést, Zsófi elkezdett önmagáról nyilatkozni olyan alaposan, hogy kis híján fejvadásznak éreztem magam.

Az önvallomás vége felé a legfontosabb mondanivalója az volt, hogy ő fel akar nézni egy férfire. Mondtam neki, ebben az esetben kell még nőnöm vagy 20 centit, de ezt nem tartotta viccesnek. Hogy érzékeltesse a helyzetet felületesen megemlítette Kocsis Zoltánt, aki már akkor is zongorázott, mint valami kapcsolatfélét. Erre tettem egy erőtlen próbálkozást, hogy gyerekkoromban néhány évig én is tanultam zongorázni, de ezt se díjazta. Szerinte az ő kegyeiért versengő férfinek valamiben kiválónak kell lenni és egyenesen felszólított, hogy nevezzem meg saját kiválóságomat.

Úgy felületesen átsuhant az agyamon, hogy ezért a tortúráért igazán nem volt érdemes kéglire jönni, de aztán bevallottam, hogy kitűnően tudok rántottát gyártani, és a honvédségnél kiváló céllövő voltam, pedig 6 dioptriás a szemüvegem.

Zsófi azonban nem hatódott meg, és nem értette, hogy miért tartom elképzelését viccesnek. Én meg azt nem akartam megérteni miért kell nekem Haydn befejezetlen szimfóniáját befejezni, vagy egyesítenem a kvantummechanikát a relativitással, hogy hozzájussak ahhoz, amihez rajtam kívül pontosan 3 milliárd férfi jutnak hozzá minden zokszó nélkül.

Aztán támadt egy mentő ötletem, középiskolás koromban iskolabajnok voltam sakkból, megkérdeztem, hogy az számításba jöhet-e. Mázlim volt, mert Zsófi röhögés helyett némi csodálattal nézett fel rám. Hál istennek, gondoltam, végre megtörik a jég. Ekkor Zsófi másodpercek alatt előkerített egy sakktáblát és javasolta, hogy játszunk egy partit. Óh, hát örömmel és már magam elé képzeltem izmosan formás combjait, melltartót nem igénylő kebleit, sőt a bábuk felrakosgatása közben már pihés puncija is képezni kezdte egyre dúsabb fantáziámat.

Aztán beindult a játék. Mindjárt a második lépésnél észrevettem, hogy susztermattot akar adni. Nana, kis huncut, ezt meg kitől tanultad. Húsz éve nem ültem sakktábla előtt, de azért gondolkodni nem felejtettem el. Csakhogy mire észrevettem, hogy profival állok szembe, már behozhatatlanul késő volt. A kissé félvállról vett meccset elveszítettem. Mit szépítsem a dolgot, Zsófi engem úgy elvert, mint a szart.

Igaz, a meccs után Zsófi felajánlott egy revansot, de nem fogadtam el. A Marie Sklodowskákkal sosem tudtam mit kezdeni. Különben sakkhoz azóta se nyúltam. Egy ropogós punci elpasszolását nem tudom a játéknak megbocsátani.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3394) Vásárlás

Tibor bá’ fordítása online

 

A félelem szülte vásárlás

hirdető szakemberek (a manipuláló csibészek) pontosan tudják, hogy milyen kitűnően működik a félelem szülte vásárlás. Ha az embereket kellő mértékben meg tudod ijeszteni, akkor bármit eladhatsz nekik. A trükk egyszerű: találj ki egy problémát, ami valójában nem is létezik (pl. kerékpározás közben megsérülhet a könyököd, beverheted a fejed). A következő lépés, hogy megtámadod a tömegeket a nem létező probléma megoldásával. — Az emberek két okból kifolyólag vásárolnak.

1) Megszerezzék azt, amire szükségük van.

2) Elkerüljék azt, amitől tartanak. Ez utóbbira épül a félelem szülte vásárlás, aminek három tényezője van:

1) A károkozás felfogása. Vagyis valami kellemetlen vagy káros ránk nézve.

2) A károkozás komolyságának a felfogása. Vagyis valami szokatlanul kellemetlenül érinthet.

3) Lehet-e tenni valamit ellene?

Az ipar kialakítja az első kettőt, majd közlik a vásárlókkal: igen, tehetsz ellene. Vedd meg a mi termékünket. Na, nézzük csak.

Biztonsági termékek: A világ teli van bűnözőkkel, akik arra várnak, hogy meglopjanak, ha kell, az életedre törjenek, de a mi termékeink keresztül húzzák a számításaikat. Mi garantáljuk a biztonságodat. Tudod te azt, hogy Budapesten évente 17 ezer gépkocsit kötnek el. A tiédet mi biztosítja. Gondolkoztál már ezen?

Öregedést gátló termékek: Az öregedés nem kellemes, megakadályozni nem lehet, de késleltetni igen. Olyan időket élünk, ahol a fiatalság tarol. Nem szabad megöregedned. Ebben a törekvésedben sietünk a segítségedre. Olyan technológiát alkalmazunk, amely figyelembe veszi, hogy mit kíván a bőröd.

Antibiotikumok: A baktériumoktól megbetegedhetsz, a mi termékeink megölik a baktériumokat, és ezzel megóvnak téged. Választanod kell, te vagy a mikrobák? Azok a mikrobák, amelyek mindenütt megtalálhatók. Ezért a védekezés széles körű. Antiszeptikus szappan, kispárna, talpbetét, mosogatószer, stb. stb. — És a valóság? Mikrobák valóban mindenütt vannak. Legnagyobb részük ártalmatlan, sőt vannak kifejezetten hasznosak. A károsak ellen fellép az immunrendszerünk.

Csecsemő & gyermek biztonsági termékek: A világ veszélyes. Mi megvédjük a gyermekeidet. A felnőtté válás közben a gyermekek valamivel több apróbb balesetet szenvednek, mint a felnőttek. A korábbi generációknak nem volt semmi problémája a gyerekkori balesetekkel. Most azonban minden lehetséges és lehetetlen esetre van valami „védelem” amelyek beszerzése futótűzként terjed.

Gyógyszeripar: Ha bármi bajod van, a mi pirulánk meggyógyít. — Televíziózás közben vetített hirdetések láttán az embernek olyan érzése támadt, hogy egy gyógyászati csatornára tévedt. Hirdetés-hirdetés hátán kínál minden lehetséges bajra, kellemetlenségre, cseppet, kenőcsöt, pirulát. Sőt, a gyógyszeripar időről-időre kitalál újabb és még újabb „betegséget” pl: „premenstruációs szindróma”. Elképzelheted. A nők pedig beleélik magukat, és megveszik a premenstruációs szindróma ellenszerét.

A wellness ipar: Ha használod a termékünket, elkerülheted a betegséget. — Az ipar sugallata szerint az emberiség normál állapota a betegség, amiből csak a wellness ipar termékei ragadhatnak ki. Járj az edzéseinkre, vagy eltörnek a csontjaid, felszívódnak saját izmaid, vagy megállhat a szíved. Szedd ezeket a vitaminokat, vagy eljön érted a rák hátán lovagoló halál. Köszönet istennek, mi felfedeztük a sztatinokat, amelyek szedése megakadályozza véred magas koleszterin tartalmát, ami – remélem emlékszel rá – lerakódik a koszorú ereidben.

Biztosítások: Előbb vagy utóbb utolér előre nem látható katasztrófa, de mi ott állunk a hátad mögött és átvállaljuk a károkat. A biztosítok kifejezetten a félelemre építenek.  Utazol, repülsz? Mi van, ha baleset ér? Leéghet a házad, elviheti a vihar a tetőt, földcsuszamlás, árvíz, földrengés… Persze, de mekkora a valószínűség, és mennyit kell a biztonságért fizetni?

Persze a biztosítás egy jó ötlet, mert viszonylag elfogadható költség mellett kis eséllyel bekövetkezhető hatalmas vesztességet kerülhetsz el. De a biztosítónak ez üzlet. Mindent el fog követni, hogy káreset bekövetkezésénél, minél kevesebbet keljen fizetnie. Légy résen!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3393) Barátság

Tibor bá’ fordítása online

 

Hat jelzés arra, hogy felszámolj egy barátságot

Szerző: Jennifer Twardowski (The Huffington Post)

Tapasztalataim szerint a barátság természetes módon megy át különböző fokozatokon. A kezdetben hallatlan közel vagytok egymáshoz, az égvilágon mindent elmondotok egymásnak, aztán évekkel később csak néha-néha jöttök össze egy kis beszélgetésre. A barátság mélységét több tényező is befolyásolhatja. Te megházasodsz, a barátod nem. Neked gyerekeid lesznek, a barátodnak nem. Te törtetsz az előrejutásért, a barátod nyugodtan él. Te családi kirándulásokra jársz, a barátod minden héten kirúg a hámból, és így tovább. Ez zavarólag hathat, viszont ez egy természetes fejlemény, végül is valamennyien „fejlődünk” (változunk) az idő múltával. Ami ma érdekel minket, az mellett holnap közömbösen elmegyünk. Ha viszont ezeket félretesszük, az életben akadnak olyan pillanatok, amikor az a helyes, ha egy barátságnak véget vetünk, de mivel ez egy nehéz döntés, fel lehet sorolni hat olyan „jelzést”, ami indokolt egy barátság felbontására.

  1. A barátod (barátnőd) folyamatosan kritizál: öltözéked, frizurádat, egyéb dolgokat. Ráadásul a hátad mögött is emlegeti ezeket.
  2. Összedolgozás, segítségadás helyett úgy tűnik, hogy verseng veled. Megjegyzéseket tesz, hogy ezt vagy azt jobban oldotta meg. Valamit elér magától, és megjegyzést tesz rá, hogy neked ez nem sikerült. Átveszi a te hobbidat, majd közli, hogy jobban csinálja, mint te.
  3. Elkezd téged felhasználni. Mindig te teszed a szívességet neki, soha se ő neked. Ő tartozik neked pénzzel, és késlekedik a visszaadással. Hozzád jár segítségért, de ha neked van szükséged segítségre, kitér előle.
  4. Kikezd a házastársaddal, partnereddel. Illetve ráhajt a te volt partneredre, de ezt előtte nem beszéli meg veled. Az ilyen húzások egyértelműen árulkodnak arról, milyen mértékben értékeli a barátságotokat.
  5. Elég gyakran kapod rajta, hogy hazudik neked. Néhány apró hazugság egy dolog, de amikor ebből kivétel helyett szabály lesz, az már tűrhetetlen. Az nem nevezhető barátnak, akinek a szavahihetőségében nem lehetsz biztos.
  6. Szükség esetén nem áll melletted. Amikor nehézségeid vannak, segít? Hajlandó együtt érzően meghallgatni téged? Segít céljaid elérésében? Örül-e veled együtt a sikerednek?

Végül pedig kérdezd meg magadtól: Miért vagyunk mi barátok? Mit nyerek én ebből a barátságból? Mit élvezek ebben a barátságban? Ha ezekre a kérdésekre negatív a válasz, és a fenti 6 pont közül néhány bejön, akkor a barátság megszakítása egy logikus lépésnek tűnik.

Aztán pedig, ismered a közmondást, madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg. A barátaidból ragyogóan lehet következtetni valójában ki vagy te. Az évek múltával rádöbbenhetünk, hogy néhány aspektusunk már nem képviseli személyes érdekünket. Ennek lehet eredménye az is, hogy egy-egy barát elhagyását saját érdekünk követeli meg, bármennyire is lehet az fájdalmas.

Ne feledkezzetek meg arról, hogy a szerző nő.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3392) Vétó

Tibor bá’ online

 

Orbán újra győzött. Merkel nem fogja számunkra kikaparni a gesztenyét, azt a magyar ellenzéknek kellene, de erre 10 éve képtelen. Nyugaton megy a hatalmas duma a demokráciáról, de a lényeg a profit. Orbán rabszolga szinten tartja a magyar munkavállalókat, és Merkelnek csak ez a fontos. És akkor a jogállamisági vita már el is dőlt, csak megy a parasztvakítás. És ezzel a helyzettel Orbán tökéletesen tisztában van, és olyan művészien játszik vele, mint Yehudi Menuhin a hegedűn.

Igen, a jogállamisági követelmény fennmarad, csak éppen fel van függesztve. Nekem erről az jut eszembe, hogy az osztrák békeszerződéshez hozzá volt tűzve az orosz csapatok Magyarországi kivonulása, csak ideiglenesen itt maradnak. Az ideiglenesség 34 évig maradt fenn (ha jól számolok).

Orbán tehát győzött, tovább kapja az uniós pénzeket, tovább lophatja, tovább nem történik semmi, tovább megy majd a hatalmas nagy duma. És – ez a legnagyobb poén – az ellenzék állíthatja, hogy Orbán mekkorát bukott. LOL. Akkorát bukott, hogy ezer milliárdokat vághat zsebre.

Következmény? Persze, hogy lesz. Majd jól megszórja az embereket pénzzel (lesz miből) és ő lesz a sárkányt (COVID) legyőző Szent György. Naná, hogy újra választják.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3391) COVID-19 gyógyszere

Koronavírus elleni gyógyszerkutatás

Kutatók reménykeltő új COVID-19 elleni gyógymódokat fednek fel

Az eredeti cikk fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek

___________________________________________________________________________

The Search for a Coronavirus PillResearchers Explore Promising New Therapies for COVID-19

All eyes are on coronavirus vaccines at the moment. But efforts to find successful treatments against COVID-19 are rapidly moving along as well. Initial laboratory tests have been encouraging.

By Jörg Blech (Der Spiegel)

Virologist Meike Dittmann: “I believe the inhibitor is quite promising in the medium term.”

Effective in 70 percent of cases, in 90 percent, even in 95 percent: The recent triumphant announcements from AstraZeneca, BioNTech and Moderna, rooted in preliminary results from ongoing clinical trials, make it look as though a vaccine against the coronavirus could soon be approved.

But there is another pharmaceutical footrace going on – one which will be just as crucial in the fight against SARS-CoV-2 and other, similar viruses. Largely under the public radar, researchers around the world are searching for a drug therapy to help those who have already contracted the virus. The hope is that patients will be able to take an inhibitor that binds to an important virus enzyme and paralyzes it. That, researchers hope, would then prevent the virus from replicating.

The German virologist Meike Dittmann of the New York University School of Medicine has tested a solution from Pfizer in her laboratory in Manhattan. In a petri dish, it was able to significantly reduce SARS-CoV-2 replication. “I believe the inhibitor is quite promising in the medium term,” Dittmann says.

Other laboratories have also reported encouraging findings. The University of Tübingen is conducting research similar to Dittmann’s, and the German biochemist Christoph Nitsche at Australian National University in Canberra has assembled a team to figure out how to block the important enzyme. The number of experiments with the same focus has exploded around the world.

But what should be the focus of such an agent? SARS-CoV-2 forces its way into host cells and takes control. The cells are reprogrammed and forced to produce viral genetic material and viral proteins – the building blocks of more viruses. A certain enzyme known as a protease, which has the ability to break down proteins, plays a key role here (see graphic).

It is possible to interrupt viral replication at a number of different stages in the process, but many researchers believe that protease present the best target. “It is my favorite target in the life-cycle of the virus,” says Meike Dittmann. “The virus needs the protease immediately after entering the cell, and if the protease is deactivated, the life-cycle is stopped before the virus can even begin to replicate.”

There are other advantages as well. The viral protease is significantly different from proteases found in humans, meaning an inhibitor would likely only bind the correct target. That would make undesirable side effects extremely unlikely. Furthermore, the coronaviruses that have thus far been identified all possess proteases that are more or less identical. That means that an inhibitor developed for SARS-CoV-2 could also be effective against other members of this family of viruses.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3390) Kutyák…

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Öreg kutyák, új kutatások és az öregedés titka

 

A kutyák éppen úgy átmennek életciklusokon, mint az ember, ami minden négylábú baráttal rendelkező számára nyilvánvaló.

Költök, énekesek, írok már mind jelezték a jelenséget, de most a tudósokra került a sor. A kutyák megfigyelésének eredményét esetleg át lehet ültetni az emberekre, és észlelni lehet, hogyan öregszünk.

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a kutyák fontos dolgokban hasonlítanak az emberre. Például, hogy viselkednek serdülő és öregkorban. Mi történik a DNS-sel öregedés közben. A tudósok szerint, ez „modell” lehet az emberi öregedésre.

Bécsi kutatók arra figyeltek fel, hogy a kutyák személyisége az idő múlásával változik. Úgy tűnik, hogy a kutyák idővel szelídülnek valahogy úgy, ahogy a legtöbb ember is teszi.  A tanulmány legérdekesebb része, hogy némelyik kutya, csak úgy, mint az ember, koravén.

Különben a Bécsi tanulmányban kizárólag Border collie-k vettek részt, ami kérdésessé teszi, hogy volt közöttük érett egyed, mert ez a fajta kutya állandóan kergetni akar valamit, vagy valakit.

Egy másik dolgozatban arra hívják fel a figyelmet, hogy  a kutya életkorának a kiszámítása az ember életkorához viszonyítva pontatlan. A helyes módszer szerint a kutya tényleges, években megadott életkorának a természetes logaritmusát be kell szorozni 16-al és hozzá kell adni 31-et. Ez nem olyan bonyolult, mint első látásra gondolnák. Például 6-nak az e-alapú logaritmusa 1,8 (többé-kevésbé), amit ha megszorzunk 16-al, akkor 29-et kapunk. Ehhez hozzáadva 31-et, kapunk 60-at. Vagyis a 6 éves kutya 60 éves embernek felel meg. Ehhez persze keresni kell egy logaritmus táblázatot. Na, jó, segítek: https://planetmath.org/tableofnaturallogarithms.

Az utóbbi időben tudósok azt jelentették, hogy  a kamasz kutyák éppen úgy viselkednek, mint az ember kamaszok, például parancsra nem figyelnek, és vonakodva teljesítik. Természetesen nem a te gyerekeidről van szó. 😀

Valójában a kamasz kutyák nem kínozzák az anyjukat, inkább panaszkodnak a gazdinak. Ez azt jelenti, hogy néhány gazdinak dupla csapásban van része, ha véletlenül van egy kamasz fia és egy kamasz kutyája és a koronavírus miatt otthon kell vesztegelniük, amire csak annyit tudok mondani, hogy további kutató munkára lenne szükség. 😀

Talán nem kellene viccelődnöm ezzel a kutatással, ami alapvető dolgokkal foglalkozik és igen fontos felfedezéshez vezethet. Például az e-alapú logaritmussal való életkor kalkuláció, amihez a kutatók úgy jutottak, hogy a DNS egyik megváltoztatásának mintáját keresték. Ezt az eljárást DNS-metilácónak nevezik, ami a gén tartalmat nem érinti, de arra kihat, hogy milyen aktívak legyenek.

A laboratóriumi vizsgálat megmondja milyen idős egy ember a metilációs mintából. Köszönve ennek a kutatásnak, ugyanez elvégezhető kutyáknál is. Az eredmény segíti a kutatókat a kutyák öregedésének a tanulmányozásában, amit át lehet alakítani az emberekre. A kutatásokat nem laborban tartott kutyákon végezték. Az öregedés összevetésével kapcsolatos minden tanulmányt házi Labrador retrievereken végezték a tulajdonos engedélyével, hogy vérmintát vegyenek.

A tudósok nem biztosak abban, hogy az öregedő kutyáknál (és embernél is, valójában minden emlősnél) a fizikai hanyatlás összefüggésben van a korábbi életvitellel, vagy a hanyatlás egy egészen más folyamat. A kutatók azt találták, hogy a metiláció mintája szerint ugyanazok a gének szerepelnek mindkét folyamatban.

Amire valóban kíváncsiak vagyunk, és ki kellene találnunk, hogy a kutya DNA-jában van-e valami, ami megmagyarázná, hogy némelyik kutya miért él olyan hosszú ideig. Ha erre választ kapnánk, az segítene az emberi egészséges öregedés megnyújtásában.

A kutya személyiség változással kapcsolatos tanulmány, ami része volt a Bécsi Egyetemen tartott Okos Kutya Programnak, Border collie-kal foglalkozott. Ezek a kutyák társak voltak, akiket a tulajdonosok kínáltak fel. Az emberről úgy tudjuk, hogy az évek múltával egyre kényelmesebbé, stabilabbá és beleegyezőbbé válik. Természetesen vannak kivételek, talán saját családunkban is, de a statisztika nem lehet tekintettel Bözsi nénire vagy Karcsi bácsira.

Hogy kell tesztelni a kutyád személyiségét? A Border collie-kat különböző feladatoknak vetették alá. Az egyikbe egy idegen bejön a szobába és megsimogatja a kutyát. Egy másikban a tulajdonos a kutyára egy trikót húz fel. A gazdik ötöde bevallja, hogy ezt már korábban megtette, de nem tesztelési szándékkal. Egy megint másik esetben a gazdi kábé egy percig meglóbál egy kolbászt a kutya előtt, aki éppen, hogy nem éri el. Majd egy idő után a kutya megehette a kolbászt.

A kutatok azt találták, hogy a kutyák az évek múltával éppen úgy változnak, mint az emberek. Kevésbé aktívak és kevésbé izgathatóak. De a szerzők egyike Turcsán Borbála a Budapesti Eötvös Loránd Egyetemről észlelte, hogy egyes kutyák nem sokat változnak. „Erősebb karakterű emberek az évek múltával kevésbé változnak”, állítja a hölgy, „és pontosan ugyanezt vettük észre kutyánál is.”

Az öregedés vége természetesen ugyanaz kutyáknál is, mint az embernél, csak a kutyák sokkal hamarabb érnek oda. Ez az, amiért a kutyák jó modellnek számítanak az emberi öregedéshez és elmúláshoz – állítja Dr. Promislow.

Kutyák sokkal gyorsabban öregszenek – jegyzi meg Dr. Karlsson az intézményből. „És ha az öregedést akarod tanulmányozni, ami az embereknek segít az élete folyamán, akkor olyasmivel kell foglalkozni, ami sokkal gyorsabban öregedik, mint mi. Egy embernél 80 évet kell várni, hogy meghaljon.

Ez kedvező a tudománynak, de szomorú a kutya tulajdonosok részére. Kutyák túl gyorsan pusztulnak el a szemünk láttán, ami újra és újra elszomorító. Sohasem kellemes látvány.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3389) Krampusz

Tibor bá’ online

 

Hat éves múltam, amikor apám munkahelyén Mikulás ünnepséget rendeztek. Mi gyerekek egy üzemi ebédlőben ültünk egymás mellett. Egyszer csak bejött a Mikulás, mögötte, lánccal összekötve négy krampusszal, azt sugallva, ha rossz tanulok leszünk, akkor mi is odakerülünk a lánc végére. Négy évvel később az internátusban Mikulás előtti napok estéjén krampuszok rohangáltak a folyóson, jelezve felénk, hogy vannak ám bukott angyalok is, és mi is közéjük kerülhetünk, ha megbukunk, mondjuk matekból. Mindent összevetve a jószívű Mikuláshoz hozzátartoztak a krampuszok is. Akik egész évben „rossz fiú” volt, az csoki mikulás helyett gipszből készült fekete krampuszt kapott, egy virgácsra kötözve. Ja, és a virgács szerepe a haszontalan gyerekek elnáspángolása volt. Hol vagyunk ma már az elnáspángolástól! Talán már azt se tudjuk, hogy az mi.

Vén fejjel ma már nem rakosgatok édességeket gyerekcipőkbe, késő éjszaka, de azért azt észlelem, hogy megváltoztak a szokások. Az én cipőmbe almát, diót raktak. Én már szaloncukrot pakoltam gyerekeim cipőjébe. Ma pedig egyre finomabb csokoládékat „hoz a Mikulás”. De, hová lettek a krampuszok, a „rossz” gyerekek jutalma?

Eltűntek. A világ kényesedik. Egy földhöz vágott macskát (még vannak ilyen megátalkodott öregemberek), a híradóban kitakarnak és előtte figyelmeztetnek, hogy a következő képék egyeseket érzékenyen érinthetnek. Hogy a fenében képzelem én, hogy egy gyereket szabad krampusszal ijesztgetni. És micsoda dolog virgácsot tenni a cipő mellé, emlékeztetni a gyereket a testi fenyítésre? A kereskedelem természetesen alkalmazkodik, nincs krampusz, nincs virgács. Nem rendelnek, tehát a gyárak nem gyártanak. Ugyanis nincs rossz gyerek, nincs rossz tanuló, mert a tudás nem követelmény, elég, ha a gyerek tudja nyomkodni a gombokat és applikál. Hogy mindez hova vezet, azt csak a krampuszok, Mikulások főnöke tudja.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3388) Hétvégi lazítás – Second hand

Tibor bá’ vissza a múltba online – ausztrál emlékek

 

Járom a várost, kedvenc városomat. Szóval járok-kelek Budapesten, és nézem ezt meg azt. Határozottan angolosodunk. Nem tudom, hogy örüljek-e, vagy szomorkodjam.

Valamikor gyerekkoromban elsősorban a germanizmusoktól féltették nyelvünket azok, akiknek ez szívügyük volt, magyartanárok, zsurnaliszták. Manapság senkinek sem az. Újabban nincs is szívügy!

Napjainkban nem számít már a német, talán egy kicsit ciki is, amiről minden bizonnyal Herr Ulbricht elég sokat tehet. Újabban az angol mánia hódít. Még az is angol szavakkal vagdalózik, aki a személyes névmásokat sem tudja tisztességesen.

Van, aki nem vagdalózik angol szavakkal, csak angol szlogeneket ültet át magyarra, hadd forgolódjon Arany János a sírjában. Az Aranypók például évek óta azt állítja, hogy „ügyel a részletekre”. Amikor először olvastam, azt hittem, részletvásárlás esetén nem engedik, hogy hátralékba kerüljek. Én kis naiv! Le kellett volna fordítanom angolra, és akkor mindjárt értelmessé válik mondanivalójuk, „We take care of the details.”

S bár a Hertz-féle szalámiban sokkal sűrűbb a só. (Karinthy Frigyes: Így írtok ti)

Én mégis visszafordítom részedre, óh nyájas olvasó.

Az Aranypók valóban azt állítja, hogy „az apróságokra is figyel”. Nem akarom én őket kipécézni. Különben is, az vesse az első követ… Meg aztán, van ennél jóval bántóbb is. Azt mondja egy maszek cégtábla:

SECOND – HAND SHOP

Vagyis használt cikkeket árusító üzlet. Majdnem olyan, mint az

ANTIQUITAS

Csak itt nem giccset, hanem hacukát árulnak. Igazából nem haragszom ám rájuk. Inkább mosolygok rajta. Lám, büszke gőggel még a nyomorban is lehet sznoboskodni, ha a használt rongyra azt mondjuk, second-hand.

A second különben azt jelenti, „második”. A magyar is meg tudja fogni ezt a fogalmat, „másodkézből”, tehát használt. Szép ez a „másodkézből”, csak most éppen nincs divatban. Nem így a second-hand. Ez egyre népszerűbb lesz. Ráadásul nekem még egy sztorim is van róla.

* * *

Ausztrál seggünkön még rajta volt a tojáshéj, amikor Orsós Miki barátomra rámosolygott a szerencse. Valaki azt mondta neki, ha estig tud szerezni egy szmokingot (és nem nagyon lötyög rajta), akkor 4 óra alatt kereshet 5 fontot, plusz borravaló. Egész vagyon!

Miki persze estig szerzett egy szmokingot, és így egy Double Bay-i rongyrázós partin találta magát, precízebben ötödmagát, pincéri státuszban. Egyetlen dolga az volt, hogy tálcán koktélokat hordjon körbe, és kínálja a vendégeket. De hát filmekből ezt biztos ismeritek.

Amikor a vendégek lepucolták a tálcát, akkor a tálalóban a pincéreknek újra fel kellett tölteni azt.

Az est fénypontja, amikor a távozó vendégek előtt a pincérek sorfalat állnak, borravaló reményében. A legcsóróbb vendégek még adnak is, szeretnék, ha legalább a pincérek elhinnék, hogy menők (erre vonatkozó irodalom: Zilahy Lajos: A lélek kialszik )

Na, de ez még odébb volt. Egyelőre Miki hordta a koktélokat körbe-körbe, illetve koktélokban úszó kandírozott cseresznyeszemeket. Egyszer csak szóltak a tálalóban, baj van. Fogyófélben a cherry. Micsoda leégés, hogy lehet kivinni koktélt cherry nélkül?

Nem éppen szép, pláne nem higiénikus, de csak egy megoldás látszott. Az üres poharakban hagyott cseresznyeszemeket újra fel kell használni. Különben is, az alkohol dezinficiál.

Kezdtek tehát a cseresznyeszemek ide-oda mászkálni a tálaló és a nagyterem között. Be a koktéllal, ki az üres pohár fenekén, ha csak a vendég meg nem ette.

A házigazda nem csak tudott a dologról, de egyenesen ő adta az utasítást erre az előkelő házakban meglehetősen szokatlan megoldásra.

Már közel járt az éjfél, amikor Miki tálcájáról épp a házigazda emelt le egy poharat, és közben csendben megkérdezte tőle

– Is the cherry second-hand?

– Seconnnnd? – húzta el gúnyosan a szót Miki. – At least fifth.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3387) Az emberiség….

Tibor bá’ fordítása online

 

Az emberiség öngyilkos háborút visel a természettel

ENSZ főtitkár, Antonio Guterres figyelmeztetett: Földünk belebetegedett abba az öngyilkos háborúba, amit az emberiség folytat. De, a Természet mindig visszavág mérgesen és elképesztő erővel.

A főtitkár a klímaváltozással kapcsolatos megoldást az ENSZ asztalára akarja tenni. Lényegében jövő évben el akarja érni, hogy összefogjanak a káros anyag kibocsátásának nullára csökkentése érdekében.

A nulla kibocsátás azt jeleni, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását a lehető legnagyobb mértékben visszavágják, és ami megmarad, azt kivonják az atmoszférából. Számszerűen 2030-ra a 2010-es kibocsátás értékét 45 százalékkal visszavágni, 2050-re pedig 100 százalékkal.

Guterres szerint, mi a teendő?

  • Megadóztatni a szenet.
  • Fosszilis üzemanyag szubvenció megszüntetése.
  • Jövedelem helyett szén adóztatása.
  • Azok megsegítése, akik a klímaváltozás közvetlen hatásait már eleve elszenvedik.

Apokaliptikus tüzek és áradások

Mr. Guterres elmondta a BBC-nek, a tudományos eredmények egyértelműek, ha a Világ nem csökkenti a fosszilis üzemanyagok égetését évente 6 százalékkal 2030-ig, a helyzet sokkal rosszabb lesz. Radikális lépések nélkül katasztrofális 3-5 fokos emelkedést érhetünk el ebben az évszázadban. Ennek előszele máris érezhető.

Az új norma apokaliptikus tűvészek, áradások, ciklonok és hurrikánok.

A biodiverzitás összeomlóban van. Sivatagok terjednek, az óceánok műanyag alatt fuldokolnak. Melegedés okozta oxigénhiánytól a halak fuldokolnak.

Az igazság órája

Mr. Guterres állítja, hogy a Föld nemzeteinek fel kell vállalni a káros anyagok kibocsátásának csökkentését az Egyesült Királyságban és Olaszországban megtartandó nemzetközi klíma konferencián, ami a jövő évben lesz.

A klíma krízissel kapcsolatos teendők promotálása mellett, kéri az országokat, hogy lépjenek fel a kihalások ellen, ami rombolja a biodiverzitást.

A főtitkár értékeli, hogy Az Európai Unió, az USA, Kína, Japán, Dél – Korea, és több mint 110 ország felvállalták, hogy szén semlegesek, hogy a fejlett technológiák segíteni fognak a cél elérésében.

„Biztonságosabb, fenntarthatóbb és méltányos utat kell választanunk”, jutott az ENSZ főtitkár a logikus következtetésre. „Ezen kívül a Föld elleni háborút be kell fejeznünk, egy állandó tűzszünetnek itt az ideje, és ki kell békülnünk a természettel.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3386) Bibliai méretű…

Tibor bá’ online

 

Az Egyesült Nemzetek Élelmiszer ügynöksége attól tart, hogy a COVID-19 járvány közepette, 2021-ben a Világra bibliai méretű éhínség vár

Forrás: Associated Press – Edith M. Lederer

Az ENSZ Élelmiszer ügynökség feje, David Beasley állítja, hogy az ügynökség Nobel Békedíja ráirányította a figyelmet az ügynökségre, ami most felhívja a világ vezetőinek a figyelmét arra, hogy a jövő év rosszabb lesz a jelenlegi évnél, és több milliárd dollár ráfordítása nélkül 2021-ben bibliai méretű éhínség vár a Világra.

A tarhálási részletekből az derül ki, hogy nem élelmiszerből lesz kevés, hanem pénzből. Kb. 130 millió embert kell etetni és ehhez rengeteg pénz kell, amit nagyon nehéz összeszedni. Összességében 15 milliárd dollárra lenne szükség. És az adakozásra szoruló országok?  Jemen, Dél Szudán, Északkelet Nigéria, Burkina Faso Afganisztán,  Kamerun, Közép Afrikai Köztársaság, Kongó, Etiópia, Haiti, Libanon, Mali, Mozambik, Niger, Sierra Leone, Szomália, Szudán, Szíria, Venezuela, Zimbabwe.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3385) Ezt kapd ki!

Az eredeti cikk fordítását a VIP előfizetőknek E-mailban elküldöm

Globális szakértő gárda 10 súlyos hibát talált a leggyakoribb COVID tesztnél, ezért követelik a teszt azonnali bevonását.

___________________________________________________________________________

A global team of experts has found 10 FATAL FLAWS in the main test for Covid and is demanding it’s urgently axed. As they should

 

By Peter Andrews, Irish science journalist and writer based in London. He has a background in the life sciences, and graduated from the University of Glasgow with a degree in genetics.

A peer review of the paper on which most Covid testing is based has comprehensively debunked the science behind it, finding major flaws. They conclude it’s utterly unsuitable as a means for diagnosis – and the fall-out is immense.Last week, I reported on a landmark ruling from Portugal, where a court had ruled against a governmental health authority that had illegally confined four people to a hotel this summer. They had done so because one of the people had tested positive for Covid in a polymerase chain reaction (PCR) test – but the court had found the test fundamentally flawed and basically inadmissible.

Now the PCR testing supremacy under which we all now live has received another crushing blow. A peer review from a group of 22 international experts has found 10 “major flaws” in the main protocol for such tests. The report systematically dismantles the original study, called the Corman-Drosten paper, which described a protocol for applying the PCR technique to detecting Covid.

The Corman-Drosten paper was published on January, 23, 2020, just a day after being submitted, which would make any peer review process that took place possibly the shortest in history. What is important about it is that the protocol it describes is used in around 70 percent of Covid kits worldwide. It’s cheap, fast – and absolutely useless.

The 10 deadly sins

Among the fatal flaws that totally invalidate the PCR testing protocol are that the test:

  • is non-specific, due to erroneous primer design
  • is enormously variable
  • cannot discriminate between the whole virus and viral fragments
  • has no positive or negative controls
  • has no standard operating procedure
  • does not seem to have been properly peer reviewed

Oh dear. One wonders whether anything at all was correct in the paper. But wait – it gets worse. As has been noted previously, no threshold for positivity was ever identified. This is why labs have been running 40 cycles, almost guaranteeing a large number of false positives – up to 97 percent, according to some studies.

The cherry on top, though, is that among the authors of the original paper themselves, at least four have severe conflicts of interest. Two of them are members of the editorial board of Eurosurveillance, the sinisterly named journal that published the paper. And at least three of them are on the payroll of the first companies to perform PCR testing!

Heroes we deserve

The 22 members of the consortium that has challenged this shoddy science deserve huge credit. The scientists, from Europe, the USA, and Japan, comprise senior molecular geneticists, biochemists, immunologists, and microbiologists, with many decades of experience between them.

They have issued a demand to Eurosurveillance to retract the Corman-Drosten paper, writing: “Considering the scientific and methodological blemishes presented here, we are confident that the editorial board of Eurosurveillance has no other choice but to retract the publication.’’ Talk about putting the pressure on.

It is difficult to overstate the implications of this revelation. Every single thing about the Covid orthodoxy relies on ‘case numbers’, which are largely the results of the now widespread PCR tests. If their results are essentially meaningless, then everything we are being told – and ordered to do by increasingly dictatorial governments – is likely to be incorrect. For instance, one of the authors of the review is Dr Mike Yeadon, who asserts that, in the UK, there is no ‘second wave’ and that the pandemic has been over since June. Having seen the PCR tests so unambiguously debunked, it is hard to see any evidence to the contrary.

The house of cards collapses

Why was this paper rushed to publication in January, despite clearly not meeting proper standards? Why did none of the checks and balances that are meant to prevent bad science dictating public policy kick into action? And why did it take so long for anyone in the scientific community to challenge its faulty methodology? These questions lead to dark ruminations, which I will save for another day.

Even more pressing is the question of what is going to be done about this now. The people responsible for writing and publishing the paper have to be held accountable. But also, all PCR testing based on the Corman-Drosten protocol should be stopped with immediate effect. All those who are so-called current ‘Covid cases’, diagnosed based on that protocol, should be told they no longer have to isolate. All present and previous Covid deaths, cases, and ‘infection rates’ should be subject to a massive retroactive inquiry. And lockdowns, shutdowns, and other restrictions should be urgently reviewed and relaxed.

Because this latest blow to PCR testing raises the probability that we are not enduring a killer virus pandemic, but a false positive pseudo-epidemic. And one on which we are destroying our economies, wrecking people’s livelihoods and causing more deaths than Covid-19 will ever claim.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3384) Mit tudunk ma?

Tibor bá’ online

Vagyis, a Világban 70 vakcina fejlesztés folyik, amelyek közül még egyet se hagytak jóvá. A III. (klinikai) vizsgálatban 13 van, a II. fázisban 17, és az I. fázisban pedig 40.

Mára megállapításra került, hogy COVID-19 pandémiában szenvedők leginkább fertőznek a tünetek megjelenése előtt két nappal (!!!), és öt nappal utána. Ennek a jelentőségére nem kell, hogy felhívjam a figyelmet. Egy tünetmentes barát, vagy rokon se jelent életbiztosítást. Erre különösen karácsonykor érdemes emlékezni. Az új tények ismeretében a hatóságoknak meg kell fontolni a karanténba vonulás időtartamát is.

Figyelmeztettek, hogy a koronavírus idővel vakcina rezisztenssé tud válni. Ezért a kutatók felhívják a figyelmet az éberség fontosságára.

Egyre több bizonyíték van arra, hogy egy korai mutáció (614G) a járvány leállítását nehezebbé teszi. Korábban a kutatók nem tartották valószínűnek, hogy a koronavírus mutáció útján fertőzöttebbé válhat. Azonban az új kutatási eredmények hatására megváltoztatták a véleményüket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3383) Izraeli….

Tibor bá’ online

 

Izraeli diplomácia

Izrael állam, megalakulása óta folytat egy nagyon hatásos “diplomáciát”, aki útjában áll, vagy céljainak nem felel meg, azt egyszerűen likvidálja. Íme (a palesztin arabokkal való háborúskodás áldozatai természetesen mellőzve vannak):

September 11, 1962 Munich  West Germany Heinz Krug német rakétatudós
February 23, 1965 Montevideo  Uruguay Herberts Cukurs repülési szakember
October 16, 1972 Rome  Italy Abdel Wael Zwaiter
December 8, 1972 Paris  France Mahmoud Hamshari
January 24, 1973 Nicosia  Cyprus Hussein Al Bashir
April 6, 1973 Paris  France Basil Al-Kubaissi
April 11, 1973 Athens  Greece Zaiad Muchasi
June 28, 1973 Paris  France Mohammad Boudia
March 27, 1978 East Berlin  East Germany Wadie Haddad
June 13, 1980 Paris  France Yehia El-Mashad egyiptomi atomtudós, egyetemi tanár
September 1981 São Paulo  Brazil José Alberto Albano do Amarante A brazil atomprogram szakembere
August 21, 1983 Athens  Greece Mamoun Meraish
June 9, 1986 Khalid Nazzal .
October 21, 1986 Munther Abu Ghazaleh
April 16, 1988 Tunis  Tunisia Abu Jihad
July 14, 1989 Alexandria  Egypt Said S. Bedair egyiptomi tudós, mikróhullámú szakértő
March 20, 1990 Brussels  Belgium Gerald Bull kanadai mérnök Szaddam Husszein szolgálatában
June 8, 1992 Paris  France Atef Bseiso
October 26, 1995 Sliema  Malta Fathi Shaqaqi
September 27, 2004 Damascus  Syria
August 1, 2008 Tartus  Syria Muhammad Suleiman katonai szakértő.
January 12, 2010 Tehran  Iran Masoud Alimohammadi
July 23, 2011 Tehran  Iran Darioush Rezaeinejad iráni mérnök
November 12, 2011 Tehran  Iran General Hassan Tehrani Moghaddam iráni rakéta szakértő
January 11, 2012 Tehran  Iran Mostafa Ahmadi-Roshan iráni atomtudós
February 12, 2013 Damascus  Syria Hassan Shateri
July 5, 2014 Damascus  Syria Mwafaq Badiyeh
April 21, 2018 Kuala Lumpur  Malaysia Fadi al-Batsh

A legutolsó sikeres gyilkosságok:

Kaszem Szulejmáni az iráni forradalmi gárda vezetője 2020. január 2.

Mohsen Fakhrizadeh iráni atomtudós 2020. november 27.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!