(3387) Az emberiség….

Tibor bá’ fordítása online

 

Az emberiség öngyilkos háborút visel a természettel

ENSZ főtitkár, Antonio Guterres figyelmeztetett: Földünk belebetegedett abba az öngyilkos háborúba, amit az emberiség folytat. De, a Természet mindig visszavág mérgesen és elképesztő erővel.

A főtitkár a klímaváltozással kapcsolatos megoldást az ENSZ asztalára akarja tenni. Lényegében jövő évben el akarja érni, hogy összefogjanak a káros anyag kibocsátásának nullára csökkentése érdekében.

A nulla kibocsátás azt jeleni, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását a lehető legnagyobb mértékben visszavágják, és ami megmarad, azt kivonják az atmoszférából. Számszerűen 2030-ra a 2010-es kibocsátás értékét 45 százalékkal visszavágni, 2050-re pedig 100 százalékkal.

Guterres szerint, mi a teendő?

  • Megadóztatni a szenet.
  • Fosszilis üzemanyag szubvenció megszüntetése.
  • Jövedelem helyett szén adóztatása.
  • Azok megsegítése, akik a klímaváltozás közvetlen hatásait már eleve elszenvedik.

Apokaliptikus tüzek és áradások

Mr. Guterres elmondta a BBC-nek, a tudományos eredmények egyértelműek, ha a Világ nem csökkenti a fosszilis üzemanyagok égetését évente 6 százalékkal 2030-ig, a helyzet sokkal rosszabb lesz. Radikális lépések nélkül katasztrofális 3-5 fokos emelkedést érhetünk el ebben az évszázadban. Ennek előszele máris érezhető.

Az új norma apokaliptikus tűvészek, áradások, ciklonok és hurrikánok.

A biodiverzitás összeomlóban van. Sivatagok terjednek, az óceánok műanyag alatt fuldokolnak. Melegedés okozta oxigénhiánytól a halak fuldokolnak.

Az igazság órája

Mr. Guterres állítja, hogy a Föld nemzeteinek fel kell vállalni a káros anyagok kibocsátásának csökkentését az Egyesült Királyságban és Olaszországban megtartandó nemzetközi klíma konferencián, ami a jövő évben lesz.

A klíma krízissel kapcsolatos teendők promotálása mellett, kéri az országokat, hogy lépjenek fel a kihalások ellen, ami rombolja a biodiverzitást.

A főtitkár értékeli, hogy Az Európai Unió, az USA, Kína, Japán, Dél – Korea, és több mint 110 ország felvállalták, hogy szén semlegesek, hogy a fejlett technológiák segíteni fognak a cél elérésében.

„Biztonságosabb, fenntarthatóbb és méltányos utat kell választanunk”, jutott az ENSZ főtitkár a logikus következtetésre. „Ezen kívül a Föld elleni háborút be kell fejeznünk, egy állandó tűzszünetnek itt az ideje, és ki kell békülnünk a természettel.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

40 gondolat erről: „(3387) Az emberiség….

  1. Akkor ideje lenne kinyitni azokat a páncél szekrényeket, amikben a problémák megoldása megtalálható…
    Itt nem a proletár néptömeggel van a baj, hanem a fosszilisból vastagon kaszáló potentátokkal, akik maximálisan ellenérdekeltek a változásban, mert a kiesnének a pozíciójukból. A hatalmas kapzsiságuk vezetett idáig, ideje lenne ezen változtatni, mert a romokon nem túl fényes a fáraót játszani.

  2. Már vártam a hétvégi vidám posztot, volt anyag a héten, erre… Remélem holnap! (A remény hal meg…) 🙂

  3. Mind az államok, mind a gazdasági főszereplők ellenérdekeltek a „klímaharcban”.

    Az egyszerű embereket ennél jobban nem lehet átverni a terhek átvállalása terén, mint amit a jelenlegi megújulók terjedése körül megtettek már. Addig ok., hogy a napelemeket kifizettetik azokkal, akiknek már nincs hova tenni a pénzét, és hajlandóak a közösbe így betolni pár millát (plusz még adózni is érte :-), de áttörést csak a teljes széntüzelés (értsd szén/szénhidrogén alapú fűtésés, ipar és közlekedés) tiltásával lehetne elérni, amit megvalósítani az elkövetkezendő 30 évben egyszerűen lehetetlen.

    Az újépítésű ingatlanoknál is a felhasználó/fogyasztó fizeti meg azt, hogy az otthona legalább klímasemleges legyen, mert a befektetett 10 milliók megtérülni biztosan nem fognak egy élet alatt sem (amíg rezsicsökkentés van, biztosan nem). A fennálló környezetben, a meglévő népesség mellett semmiképpen sem kivitelezhető az, hogy rövid időn belül átállunk, valamint sokszor kitárgyaltuk már, hogy adott esetben már az azonnali leállás sem hozna enyhülést (covid óta legalább azt tudjuk, hogy erőteljes negatív befolyásoló hatása sem lenne).

    Magyarországon odáig nem tudunk eljutni, hogy a vegyes tüzelésű kazánok és illegális bekötések/tüzelések (hulladékégetés) felszámolásra kerüljenek. Az elektromos autók megint egy kurva nagy átverés a zöldülés terén, csak akkor van értelme, ha 60-80 km/h sebesség mellett 150 km hatótávon belül gondolkodunk és az energiát napelemekből biztosítjuk hozzá. Amíg a Szolgáltatónak nem éri meg saját naperőművet építeni, ill. a fogyasztók háztetőit bérbe véve energiát termelni, nem beszélhetünk megtérülésről, s így minden lépés csak egy újabb adó, ami középtávon csak tovább ront a meglévő helyzeten, valamint a közhangulatot is rontja. A rövidtávú, valaki meggazdagodik valami új hülyeségen nem fog működni ebben az esetben! Sokszor már csak nevetek azon is, amikor környezeti nevelés címén eleve működésképtelen megoldásokat próbálnak elfogadtatni az emberekkel (lásd az energiatakarékos izzók történetét). Lényegében itt is megfizeted, mint egy jövőnek szóló adó, azokat a költségeket, amelyeket az államnak, ill. a problémát okozó gazdasági érdekeltségeknek kellene viselniük!

    Az energiatakarékosságon lehet még sokat fogni, de ott is először invesztálni kell, s ez alapvetően szemléletmód kérdése is, amiben viszont oktatás terén vajmi kevés előrelépés történik. Míg a vásárlással kapcsolatban bármelyik gyermek rávágja, hogy az „A” cimkés mosógépet vegyük meg, azt csak kevés felnőtt képes megtenni, hogy (nem létező) ismereteit és képességeit felhasználva a bedöglött mosógépet megjavítja (legalább odáig eljusson, hogy a javításával kapcsolatban ne tudják átverni).

    De sebaj, Kína majd ebben is lehagyja a „fejlett világot”!
    https://index.hu/kulfold/2020/12/04/kina_reaktor/

  4. Kerozinra jövedéki adó, Euro6 besorolású motorra kötelezett óriás konténerszállító és luxus tengerjárók…
    Ál-környezetbarát (plugin-hibrid + több száz lóerős benzinmotor) autóknál zöld rendszám megvonása és a rendes súlyadó (teljesítményadó) kivetése…
    200 LE feletti teljesítményű autóknál a teljesítményadó drasztikus emelése…
    Ezek valamiért nincsenek napirenden.
    Meg ahogy fentebb írta valaki, a vegyes tüzelésű kazánok fokozatos kivezetése. Ahogy közeledik a tél, mindig bemondják a hírekben, hol rossz a levegőminőség és bizony sok olyan településen is, ahol nincs jelentős ipar vagy motorizált közlekedés.
    Sajnos amíg a szabályozók nem tesznek semmit addig marad az önkorlátozás (nem utazok sokat repülővel, tengerjáróval, nem veszek akkora teljesítményű autót, stb.)
    Persze amíg ez nem általános/nincs központi szabályozás (üdv EU és az uborka görbülete), addig ez sok eredményre nem vezet 🙁

  5. Re:Csongor
    „Szolgáltatónak nem éri meg saját naperőművet építeni”

    Ez nettó nem igaz. MVM portfólióban van a legtöbb magyarországi szél és naperőmű kapacitás. Továbbá egy ma telepített PV park olcsóbban termel, mint egy gázos erőmű, és az önköltségi ára felülről nyaldossa az olcsó szenes erőművek termelési árát…
    A nullára leamortizált atommal persze nincs pariban, de egy újnál már lényegesen olcsóbban termel, még fosszilis back-up kapacitással is.
    Megjegyzem önmagamnak ellent mondva nem a megújuló lesz a befutó, hanem a különböző LENR megoldások. Forró fúzió bukó lesz, ez hamarosan ki fog derülni.

  6. 4.5
    Az az igazság hogy mindig feldobódik valami (pl. 4-es hozzászólásban ) ami úgy tűnik hogy jó lesz és megoldás lesz az energiaproblémára.Aztán kiderül hogy mégsem ,de majd a hidegfúzió igen.Aztán kiderül hogy az sem lesz jó de lesz valami új amir majd jó lesz.Ezeknek nem tud utánnajárni egy átlagember még ha fizikus akkor sem.

    Amúgy nem kizárt hogy 2050-ig karbonsemleges lesz nagyon sok ország, mert azért elég szépen építgetik ezeket a rendszereket, de ha már rengeteg co2 van a légkörben és késve jelentkezik a hatása akkor baszhatjuk.
    Illetve nem hinném hogy abbahagynánk az olaj és szénkitermelést érdemben.
    Csak az másik kérdés hogy a klíma megfuthat 2050 előtt, így baszhatjuk, mert ugye kb max. 10-15 évünk van még.

  7. 4.H Csongor
    „Az újépítésű ingatlanoknál is a felhasználó/fogyasztó fizeti meg azt, hogy az otthona legalább klímasemleges legyen, mert a befektetett 10 milliók megtérülni biztosan nem fognak egy élet alatt sem”

    Nem számoltam utánna, mivel pontosan nem is tudsz utánnaszámolni az infláció miatt több évtizedes távlatban.
    De én is azt gyanítom hogy egy újépítésű háznál nem térül meg ez a zöldenergiás szarság.
    A mai világban csak a jólkereső vezetők körében divat az építkezés.Unokatesómék is építkeznek.Szerintem vagy 40-50 milla lesz a ház.Ugye vegyestüzelésűt már nem tesznek be mert úriabbak annál.
    Viszont mire kiépítetik a házon ezt a zöldenergiás fűtést az a gépészet és anyagár tekintetben szerintem több milliós összeg.És ez a gépészet sem örök élet, gondolom 10-20 év év beszarik valami , 30 év után meg lehet kidoobni.
    Így a beletett milliók nem is feltétlen jönnek vissza.Mert ha mondjuk veszel egy fapados kazánt 200eft-ért meg 4,8millióért kb 370m3 nyárfát akkor azzal lehet 20 évig tudsz fűteni (na jó ne nyárfát vegyél hanem keményfát, mert az eláll)
    Tehát lehet ugyanott van az ember, de mint mondtam a több évizedes infláció miatt ezt nem tudod kiszámolni. (20 éve nem gondoltad volna hogy ma egy lakásban a fűtésrendszer több millió ft lesz , és egy szaki napi 30-60eft-ot kér)
    Nekünk a régi 35 éves aluradiátorok vannak , gyakorlatilag karbantártásmentesek.Csak csapot kelett cserélni rajtuk.Még 50 évig simán elmennek.Ha esetleg kilyukadna a cső akkor behegesztem 100 ft-ból.
    Egy mai új gépészetnél ha elromlik valami akkor százezrek a javítás.
    Persze nem az új dolgok ellen vagyok , pl jó a szigetelés , de vannak dolgok amik szerintem csak pénzrablás.

  8. Egy biztos, hogy már ég a ház. A meghatározó ‘hatalmasok’ idáig lehettek ellenérdekeltek. Innentől az érdekek találkoznak és kezdenek
    egyirányba mutatni. Ha ‘húzás’ is lenne hozzá!!!

    Anyagilag sem lehet már tovább óriási hasznot húzni, mert a fosszilisek iránti kereslet erősen ingadozik. A fosszilisek árának hektikussága -pont a fosszilisek részleges hiányából illetve azok környezetre gyakorolt hatásának eredményeként- törvényszerű gazdasági visszaesést kell hogy eredményezzen. Ezt megfejelte covid barátunk körüli hisztéria.
    A paradigma a kényszerítő hatások eszkalálódása miatt gyorsuló ütemben változik.

    Kiderül milyen valódi alternatív megoldások vannak.
    Az biztos, hogy sokkal több van a tarsolyukban, mint amit a plebsnek megmutatnak(hiszen minek?!).

    Számomra világos, hogy a rendszer komplexitásának azon bonyolultsági fokán keresik a megoldásokat a hivatalos kutatók ahol valóban kevés reménnyel kecsegtethetnek a megoldások
    Új gondolatmenetek kellenek.

    Én ugyan nem értek hozzá, de dajtás gondolatmenetét tökéletesen osztom technikai hozzáértés hiányában is. Maga a gondolkodási mechanizmus különbözőségének észrevétele alapján szűrtem ezt le. Hiszen minden a megfelelő gondolkodáson múlik, arra épülnek a technikai megoldások is, vagy a politikai gyakorlat vagy a nemzetközi jogviták.

    A szar alapot meg mindenhol észre lehet venni. Nem nagy kunszt. A kunszt a helyes irány, ehhez azonba dőlnie kell a dogmáknak.

    Ez pedig a közvélemény számára hozzáférhetetlen szinteken történik, hacsak valaki’ belsős’ nem közvetít egy kicsit a vájtfülűeknek (ld. dajtás). Ebben Andrew-val tökéletesen egyetértek.

  9. 7: Dajtás:
    Ezek mind EU pénzkifizetésekből vannak (részben lenyúlás, részben a kiírt pályázatok kényszerpályája miatt).

    Ha a Szolgáltatónak megérné a napelemes rendszertelepítés, akkor nem a családoknak osztogatnák a félmilliókat, hogy ösztönözzék a tendereket az egyre romló megtérülési feltételek mellett (szaldós elszámolás kivezetése!), hanem pl. az én marha jó fekvésű déli háztetőmet venné igénybe a Nemzeti Közmű, hogy 10% energiakedvezményért cserébe saját napelemeit telepíthesse rajta.
    Amikor felmérettem a napelemes rendszer telepítése céljából a költségeket (pedig 3 céggel is próbálkoztam), rendre kiderült, hogy a bekerülési költség felett még súlyos százezreket kellene fizetnem, hogy valóban megkaphassam az engedélyt. Ezek a fejlesztések nem az én, hanem a Szolgáltató érdekeit szolgálják, s ha valaki előre nem néz alaposan utána, már bukta is, mert nem fog a félig kiépített rendszer mellől visszakozni (a szerződés szerint -ügyesen megírva- nem is tud, csak veszteséggel!).
    Konkrétan rákérdeztem az E.On-os cégcsoport képviselőjénél, hogy miért nincs ilyen jellegű elképzelésük. Csuklás nélkül, ösztönösen vágta rá, hogy soha nem érné meg. Hiszek neki és megerősít benne az is, hogy tényleg nincs ilyen törekvés sehol a világon. Tehát még annyi megtérülés sincs benne gazdasági szempontból, mint amennyit a nem fizető ügyfelek egy részének lekapcsolása hozhat, hiszen anno 10% kedvezményt simán adott az E.On több éven keresztül azoknak, akik időben fizették az energiaszámlákat! Fontos a zöldülés, de ez a megközelítés is kvázi egy adó, amit az emberek fizetnek ki. Mert így, ebben a formában (még) hajlandóak rá. Ha a teljes életciklusokat nézzük, és felidézzük azt a tényt, hogy a megújulókat becsatornázó berendezések előállításához komoly mennyiségű nem megújuló energiaforrást használunk fel, rendkívül árnyalttá és egyben elkeserítővé válik a kirajzolódó kép! És akkor az egyéb problémákról nem is beszéltünk… Mint amikor ösztönöztünk a víztakarékosságra, aztán a Szolgáltató a nagy mennyiségű szennyvízelvezetésre tervezett csőrendszerének kényszerűen szükségessé váló cseréje helyett jött egy lajtoskocsival, hektoliterszámra öntve a vizet, átmosni a szerény vízhozam miatt kialakult dugulásokkal teli csőrendszerét. Így nem lehet környezetvédelmet megvalósítani. Ahhoz sokkal komolyabb intézkedések kellenének, s attól, hogy Európa egy része tényleg a high-tech luxusba költözik, amiből egyre több példát láthatunk itthon is, még igen messze leszünk a világ megmentésétől!

    Napelemben, ami megtérül, egy 3000 Ft-os panel rendelése Kínából, hogy a telefonodat legyen mivel töltani nyáron, ha elmegy az áram. Legalább az így megmaradó „luxust” élvezheted egy daraig… Jó mellé rendelni egy tekerős lámpát is, ami ugyanígy szolgálatot tehet téli időszakban. Amíg nincs rájuk kényszerűen szükség, elállnak, ill. horgászatra, túrázáshoz is felhasználhatóak. Ha kidobhatod sem ér komolyabb veszteség, s nem kell keresned az érveket majd, hogy de legalább zöld voltál, megpróbáltad… 🙂

    Meggyőződésem, hogy a karbonproblémából történő kimászáshoz alapfeltétel megoldani a már kibocsátott CO2 szakaszos kivonását, mellette pedig biztosítani a teljes bolygó gazdaságának karbonsemlegességét. Ezt jelenleg kizárólag az atomenergiával lehetne elérni, talán itt nem kell ecsetelnem ez miért nem fog működni. Kell az a fúzió, hideg vagy meleg, nekem mindegy, de nélküle nincs esélyünk! Sok ígéretesnek tűnő megoldási lehetőség ismert, de ezek egyelőre mind kísérleti fázisban vannak. Ugyanaz a paradoxon jelentkezik, mint a járvány közepén fejlesztett vakcináknál!
    Talán a baktériumokkal működő hidrogén és metántermelés, ill. a CO2 megkötés, kiegészítve a már üzemben lévő megújulókkal egy átmeneti időre esélyt adhat még a fúziós kutatásoknak. Megítélésem szerint Kína áll a legközelebb a megvalósításhoz, de majd meglátjuk!

  10. Re:11
    Én nem csak a magyar helyzetről írtam.
    Globálisan is az egyik legolcsóbb energia termelési mód ma már a PV.
    EON-os fazon pedig nem hazudott, lakossági bocsánat a kifejezésére kis fis-fos rendszert nem fog üzemeltetni, mert kétszer annyiba kerül, mint a nagy ipari rendszer… Gazdaságos mérethatár kb 500kWp környékén van, amivel évi cirka 30milliós bevételed van, és a beruházás durván 170millió Ft. Jobb mint állampapírban „rohasztanád” a pénzed.

    Megjegyzem a hazai közel 1GWp kapacitás piaci alapon épült meg, nem EU-s támogatással. Nagyon sok a külföldi tulaj, pl német, mert sokkal jobb egy PV erőmű hozama, mint a német nullás államkötvény…
    Megjegyzem a piacon sok a nyugdíj biztosító hátterű befektető is, nem kell ecsetelni miért.

  11. Re: Csongor
    Az írásod második felére csak annyit reagálnék, hogy nem lepődnék még azon, ha egzotikus technika nélküli gyorsan felskálázható technika már készen lenne…

  12. Re:9
    Jó a meglátás, egyik ex „főnököm” házának(300m2) a gépészete többe került, mint egy kisebb ház ára… Akkor döntöttem el, hogy primitív lesz minden nálam, és nulla flancolás lesz a sajátban.

    Ellenben ellent mondok neked, mert minél jobb a szigetelést, annál primitívebb lehet a gépészeted, arról nem is beszélve, hogy töredék tüzelő anyag igénnyel kifűtöd a házat, ami töredék fosszilis, vagy erdő fogja bánni.
    Idehaza kriminális állapotban van a lakásállomány, borzasztó elavult minden eleme, szükségszerűen hozzá kell nyúlni, mert ezen a területen sok CO2-őt lehet megtakarítani, plusz nagyon jó munkahely teremtő ágazat. Szóval nem tartom jó ötletnek a pazarló megoldások konzerválásá, költeni kell rá ésszerű keretek között…

    Re: Csongor
    A HMKE engterv kb 45eFt, és ha 3*16A a lekötött teljesítményed, akkor az órát a helyi ÁSZ köteles ingyen kicserélni. Mi kerül több 100eFt engedélyezébse? Ipari áramod van bekötve, mert akkor az óra csere költségét rád terhelik, de az sem egy húzós tétel. Többek közt ezért hagytam ott a lakossági megújuló szektort, mert egyre több lett a hiéna.

  13. @11: Ez a téma már sokszor felmerült, nem csak az ENSZ főtitkár látja így a dolgokat, pl. szerintem sincs más út, már ha már van esetleg még remény. A meglátásom szerint, ha marad a regnáló vezetés ,ha nem, az ország hamarosan rá fog kényszerülni az energia árak drasztikus emelésére, s emiatt nincs alternatívája az épületek energia tudatos felújításának, ha drága akkor sem. Ezen okok miatt már két éve lemondtam a gáz bevezetéséről, inkább a napelem, klíma kombinációt választottam a meglévő vegyes kazán biztonsági tartalékkal. A rendszer most fogja tesztelni magát, eddig úgy néz ki, a 6,5Kw peak napelemes rendszer, fedezni tudja az épület teljes energia igényét, de pontos adataim csak májusban lesznek. A szaldós elszámolás megszüntetése valóban hátba döfné az elképzeléseimet, de előre nem aggódok ezen, mivel ha kormány hirtelen felrúgná ezen megállapodásokat, az nagyon negatív üzenet lenne azoknak akit telepítésen gondolkodnak, viszont a megújulók lakossági fejlesztése alapvető érdeke az országnak . A telepítésnél egyébként az egyetlen negatívum, hogy szabványosítani kell a mérőhelyet, ez valóban macerás és nem olcsó, de bármilyen más változtatás esetén (pl amper bővítés ) is szükséges, tehát megkerülhetetlen.

  14. 10. Balázs.
    „”Kiderül, milyen alternatív megoldások vannak.””
    Hát igen, = ha fázunk, a legköltségtakarékosabb
    megoldás, a negyedóránkénti honvédségi reggeli
    módszer, „”Szergej fasza gyerek nem fagy meg.””
    A többire nektek kell kitalálni a legtakarékosabb
    módszert !!! — Talán ott lehet a probléma gyökere,
    vagy a Föld kicsi a létszámunkhoz képest, vagy mi
    vagyunk a Földhöz képest túl sokan.

  15. 12,13,14: Dajtás:
    Igen akadály volt a 3F miatt is, meg elég fura módon a bekötés felében lengőkábel, felében földkábel. A lengő és oszlopa nem az enyém, de, ha a lengőt letetetem a földbe, az nekem fáj sokszázezerbe. Röhej, de nem a munkadíjat, hanem az engedélyt kellene megfizetni benne! 🙂 Olyan megoldást minek válasszak, amivel kapcsolatban csak probléma lesz a jövőben? Napelemes rendszer nélkül pedig tökéletesen szuperál a 40 éve gond nélkül teljesítő hálózat és villanyóraszekrény, bolond lennék ilyesmire költeni, hogy még több hibaforrás legyen az én oldalamon… Amúgy -idézem a szakembert- a Szolgáltató hol elfogadja, hol nem a régi villanyóraszekrényt az oda-vissza mérős óracseréhez. Kifinomult, korrekt hozzáállás, nem mondom (olyan tüchtig magyar)! Ha normálisan szeretnéd megoldani, kell a tűzvédelmi kapcsoló 150 rugó, a földelés áthelyezése/felújítása, ami újabb 150 rugó, a villanyóra doboz áthelyezése a telekhatárra (mert nem szeretem a meglepetéseket, ha épp nem fogadnák el), ami ocsmány és újabb 100 rugó, és az opcionális villámvédelmet már nem is sorolom hozzá. Én azt a következtetést vontam le, hogy ezek a házi rendszerek, amelyek 10kWp alattiak nyűgként jelennek meg a Szolgáltató oldalán, s emiatt lényegében ők akadályozzák a hálózati engedélyes oldaláról ezeknek a telepítését.

    Nem kérdés, hogy pl. egy 5kWp rendszer telepítése megérné 1,5M Ft-ért, igaz így is 12 év lenne minimum a megtérülése, amire a 300.000 Ft-os inverter kb. 2x fogja megadni magát. Mondjuk, hogy meg lehet javítani alkatrészcserével, de az is százezres tétel lenne. Így még épp rentábilis. De, ha fölé dobom a telepítéskor realizált profitot, engedéyleket, adókat, és a Szolgáltató által megkövetelt százezres faszságokat, akkor ott vagyok, hogy soha vissza nem térülő beruházásként hozzájárultam a közösség zöldítéséhez. 1kWp rendszert telepíteni meg csak sziget üzemben van értelme, s az még -arányában- ennél is jóval drágább lenne.

    Az nem kérdés, hogy szükség lenne minél nagyobb kapacitású telepek kiépítésére. Ráadásul ezek tényleg hatékonyan tudnak működni, mind a javítás, mind a hibalehetőségek terén sokkal jobbak. A hálózati szabályozásukkal kapcsolatban is kiszámíthatóbbak, mint a háztetőkön üzemelő rendszerek. Szóval nem vagyok én a napelem ellen, csak tegyük helyére a dolgokat! Ezért örülök, hogy leírtad feketén-fehéren, az igazi környezetvédelem abban lenne, ha nagy méretű telepek épülnének, s ehhez képest egy-egy háztető kidekorálása fityisz. Itt majd akkor lehet áttörés, ha a szigetüzemű rendszerekhez olcsón lehet újrahasznosuló akkumulátorokat kapni (pl. a kiszuperált villanyautók bontásából), ill. lesznek olyan napelemtáblák, amelyek a jelenlegi teljesítmény kétszeresét fogják adni ugyanakkora felületen, s ugyanezért az árért.

    Azt is figyelembe kell venni, hogy zöldmezős, termőföldek elől elvett területeken a növénytermesztés hatékonyabb, tehát a jó adottságú barnamezős beruházások lennének a legkívánatosabbak! Komolyan beszállnék ilyesmibe, ha azt tapasztalnám, hogy nem a felesleges marhaságokra szórják az EU milliárdokat, s nem rezsicsökkentésben, Paks2-ben, meg szuperállamkötvényekben gondolkodnak, hanem pl. tényleg részese/részvényese lehetnék 1-2M Ft befektetésével egy ilyen helyi naperőmű parknak. Van ilyen, lesz ilyen, mert a zöldkötvényes megoldás az megint nem ugyanaz, hiszen ott ugyanúgy nincs közvetlen lehetőség az érték átkonvertálására, mint a papír alapú aranynál a fizikai arany birtoklásával szemben.

    A szigeteléssel ott szoktak bukni, hogy ahhoz megfelelő szellőztető rendszerre is szükség van. S ha ott valami nem stimmel, rémálommá változhat az álomotthon…
    Egy legalább 15-20cm-es hungarocellt minden házra kötelezően fel lehetne húzni. Ugyanígy a tetőre üveggyapot, ablakcserét meg már elég sok helyen meg is csinálták. Ám van, ahol már a „modern üveget” is cserélni kellene (mert a jelenlegi fényévekre jobb, ráadásul elég lehet csak az üvegezést cserélni).

    A fatüzelést, s egyáltalán a szilárd anyagok tüzelését én sehogy sem tartom környezetbarát megoldásnak. Inkább nosztalgikus látványelem, vagy kényszermegoldás. Ha erre építenénk, ugyanoda jutnánk, mint a „legyen mindekinek saját forrása” projektben. Lett, vízcsapnak hívjuk, s meg is van az eredménye a környezetre nézve…

    A 13-ban tett felvetésedre:
    Gondolod, ha így lenne már nem profitáltatnák ezerrel?
    A hatékonysága és a kiaknázható anyagiak miatt sztem. azonnal hátrahagynák még az olajkitermelők is a fosszilis tartalékaikat. Ez látható a megújulók terén is, lásd szaúdi napelemgyártás, s ha ott megéri átállni, a pénz meg úgyis náluk van, minek szaroznának a még hatékonyabb technológiák bevezetésével?

  16. Egyébként a végkövetkeztetésem továbbra is az, hogy pancsikolunk itt mindenfélében, de igazi hathatós megoldást senki sem tud felmutatni.
    A megújulók csak akkor működhetnek, ha egy igen jelentős energiafelhasználás-csökkentést is végrehajtanánk mellé, amihez ráadásul a lakossági felhasználás önmagában csak a szükséges tétel max. harmadát jelentené.
    Valóban volna lehetőség abban is, ha kevesebben lennénk, de azzal meg a ma működő gazd. rendszer velejét vennénk el, búcsút kellene inteni a technológiának és a hatékonyságnak is, s elképzelhető, hogy összességében még rosszabbul is járnánk!
    Tudom, esetleg a robotok… vagy a fúzió…, vagy valamilyen csoda… 🙂

    16: Barna Mihály:
    Hamar eljöhet az az idő, amikor az általad javasolt megoldás lesz az egyetlen…

    10: Balázs:
    A dogmák és a paradigmák dőléséhez manapság sztem. csak két út vezethet:
    1. Egy Elon Musk, vagy hasonló lehetőségekkel bíró tag magánprojektet indít, amit sikerre visz, és átveszi mindenki az általa kínált módszert.
    2. Olyan szintet lép a közvetlen környezet pusztulása, ami az emberek életét közvetlenül is veszélyezteti, így kényszerűen összefognak és megoldják a felmerült problémát.

    A 2. esetben késő lesz, az 1. esethez meg ismét csodára is szükség lenne.

    Az, hogy az emberek (kormányzati szinten és magánemberként is) okosan, előre gondolkodva összefognak és megelőzik a bajt, legyőzik önmagukat is, és a klímaváltozást, egy nem létező kategória, mert ahhoz legalább 7,5 Mlrd csoda kellene!

  17. Köszönöm Csongor a kiváló összefoglalót!
    Igy van, sajnos közeleg egy óriási nagy atyai pofon az emberiségnek, ami lehet akkora lesz, hogy elsímítja itt a homokozót, aztán lehet új gödröket ásni……
    Én tavaly építettem puffertartályos rendszert a vegyes kazánunkhoz, amit idén tavasszal napkollektorokkal egészítettem ki. A fa / szén felhasználásunk emiatt drasztikusan csökkent, gyak. március közepétől összesen 5x kellett begyújtani május végéig, aztán meg nyár lett….
    Az a meglátásom, hogy a napkollektorok érthetetlen módon „útálva” vannak a gépészeti rendszerekben, pedig a lakossági CO2 kibocsátás döntő többsége a fűtésre megy el. És marhára nem mindegy, Mindenki a napelemeket nyomatja, de az, mint Csongor is mondta, szépen burkolt átverés. Tény, hogy a napkollektorok által termelt meleg nyáron komoly nyűg, bár erre is vannak ötleteim.

  18. 19: GErgo:
    Az összes ilyen lehetőséggel az a helyzet, hogy kizárólag rendszerben van értelme gondolkodni velük. Pl. jó lehet a napelem egy elektromos autóval összekötve. Fel nem foghatom, utóbbinál miért nincs hozzájuk olyan inverter és legalább szoftveres előkészítés, ami oda-vissza képes elektromos energiát mozgatni… Jó persze, elvikeben. Vedd meg hozzá ezt is, azt is százezrekért, de annak ott kellene lennie már eleve integráltan benne. Talán 20 év múlva már így lesz!
    A napkollektorokat ritkán építik olyan rendszerekbe, ahol komolyabb fűtési energiát lehet kivenni belőlük. Olyan sok melegvízre meg egy átlag háztartásban egyszerűen nincs szükség. S ha a tél keményebb fogát mutatja (tartósabb hideg, fagy, hó és napokig felhős égbolt), az összes rendszer egy csapásra nyűggé válik, gazdának és hálózatnak egyaránt.

    Én annak a híve lennék, hogy az otthonokban a minimum szintű önellátás biztosítása mellett (rendszerkimaradások esetére), gigaberuházásokat hozzunk létre, amelyeket a lakosságnál elfekvő megtakarításokból pénzelünk. Volt már ilyen korábban, amikor a gyarmatosítás gőzerővel folyt, s lényegében maguk a részvények, mint pénzügyi lehetőség is ebből az élethelyzetből nőtték ki magukat. Most is lehetne hasonlóval próbálkozni. Sikerülhetne! De ahogy a dolgaink egymással szemben is állnak (minden szinten), sztem. nem fog.

  19. Én szkeptikus vagyok ebben a témában.Le kellene mondani az ipari forradalmak előnyeiről.A legnagyobb szennyezők az autó ipar,repülőgép közlekedés,ugyanakkor a szemétmennyiség kibocsájtás is tragikusan magas.Hadd említsek egy igen egyszerű példát.Hogy is volt egy pár évvel ezelőtt?Elmentem egy boltba és megvásároltam egy terméket.Ma kinyitom a számítógépet,megnézem az árút és megrendelem.Ahhoz,hogy a futárcég a szállítás alkalmával ne törje szét az árút ,igen alaposan becsomagolják.Rengeteg csomagoló anyag csak megnöveli a szemét mennyiséget.Egy nagy probléma : a kényelemről visszalépni nagyon nehéz.
    Az ember leghiányosabb oldala az előrelátás.Ezért úgy gondolom soha se lesz ebben a témában igazán előrelépés!Mert ha lenne már léptünk volna!Másfelöl a mostani zöldenergiás berendezések még messze alulmaradnak a foxilis enrgiák sűrűségétől.

  20. 20. Horváth Csongor

    Az a szörnyű, hogy nem nagyon lehet vitatkozni az általad elmondottakkal.

    A kulcs-legalábbis véleményem szerint- az utolsó 3 mondatodban van.
    A technológiai megoldás hozzárendelődne.

    Ezt az önellentmondást kellene feloldani, társadalmi szinten is!

  21. Ahogy elnézem itt erősen keverednek az egyén által megoldható dolgok, a világ megváltással, ami természetesen magunk által nem kivitelezhető, de pl. nekem nem is célom. Szerintem mindenkinek a saját útját kell egyengetnie a felvázoltak alapján, s majd meglátjuk hova fut ki a dolog. A napelem ,a kalkulációm szerint 8-9 év alatt megtérül a jelenlegi energia árak és az éves szaldó elszámolással, amennyiben változnak a feltételek, ez természetesen módosul, de ki mondja meg nekem ,mennyi lesz 1m3 gáz ára 4 év múlva?, valamint egy energia áremelkedés esetén ez akár kedvezőbb is lehet. A telepítés pedig kevésbé macerás mint ahogy fentebb részletezve lett, csak megfelelő vállalkozó kell hozzá, aki ismeri az adott szolgáltató feltételrendszerét ( jellemzően EON regisztrált szerelő ). Ja és a 3 fázisú telepítés sokkal egyszerűbb, mert nem csinál asszimetriát a betáplálással, nem tudom honnan jött ,hogy az drágább lenne, az óra csere pedig mindig ingyenes.

  22. 23: Gartai:
    „A napelem ,a kalkulációm szerint 8-9 év alatt megtérül a jelenlegi energiaárak és az éves szaldó elszámolással”
    – Baromság. Már megbocsáss… Esetleg, ha magad szereled fel!

    „az óra csere pedig mindig ingyenes”
    – Megtévesztő! Az óracsere ingyenes, de csak akkor cserélik ki, ha szerintük minden rendben van. Régi, faszekrényben már nem lehet az óra, új szekrényke kell neki, szabványosítva, családi háznál át is helyeztethetik. Ez már nem ingyenes… Minimum 100ezer Ft-ba fáj, most kértem árajánlatokat pár hónapja!

    Azt mutasd meg nekem, hogy egy pl. havi 15.000 Ft-ot megtakarító rendszer, aminek a kiépítése kb. 2M Ft, hogyan hoz 9 év alatt megtérülést, miként lesz az 1.620.000 Ft-ból minimum 2M? Kamatkiesésnek vedd mondjuk a legalacsonyabb hozamú állampapírt.
    Vagy úgy számolnád, hogy a két milla huss, beépült a házba, s a megtakarítás az extra haszon? 🙂 A Szolgáltató képviselője ezzel kecsegtetett…

    A szaldós elszámolást a gombamód szaporodó kiserőművekre és Paks2 kényszerű beállítására tekintettel mindenképpen ki kell vezetniük! Senki ne ringassa magát abban a hitben, hogy majd így tud saját akkupakk nélkül élősködni a többi rendszerhasználón! Az elektromos autók töltéséért is szinte már mindenhol fizetni kell (ami megsúgom, nem igazán éri meg), de hát egyszer mindig véget ér a beetetés és a potyautas-kedvezmény!

  23. Ja, és még annyit, hogy:
    Az egyedi megoldások a nagy rendszerek rendbetétele nélkül csak célponttá tesznek majd. Sokszor kitárgyaltuk itt miért…

  24. Kedves Csongor! A megtérülési kalkuláció: A rendszer ára 2.350.000- ( 6,5KW peak JA solar PERC modulok, Fronius Symo 7KW inverter, nobo villámvédelem, legrand szerelvények ) a mérőhely szabványosítás kb. 150000- Ft, ezt nagyon nem számolom, mert a teljesítmény bővítéshez, s a teljes rekonstrukcióhoz mindenképp szükséges volt ( a betáp kábelt is lecserélték az óra cseréjekor, díjmentesen, ez a vállalkozó érdeme ). A termelt áram eddig kicsit több mint 7000Kwh , kalkulált éves ( március 11-ig ) 7500KWh körül van. A 7500 x 38 kiadja az éves hasznot, én így kalkuláltam. A szaldó tényleg aggályos, de 2023 végéig még biztosan marad, csak a támogatások igénybevételével nem lehet választani már most sem, a többit meg meglátjuk. Abban igazad van, hogy sok szerelést én végeztem, pl a szerelvények s az inverter rögzítése, stb. ,de én ezt minden vállalkozóval így csinálom, ha van rá mód, mert én is villamos ipari szaki vagyok.

  25. 26: Gartai:
    Így értem, de ezt bárki nem tudja kivitelezni!
    Adott esetben nem is lehet, hiszen már külön tanúsított szerelőnek kell aláírnia a papírt, különben visszadobják.

    Olyan a helyzet, mint amikor mondták, hogy vegyek Suzukit, mert az fillérekből fenntartható. Aztán jöttem a szerelőtől, 120.000, majd 60.000, s még egy 20.000 Ft-os kiadás. Mondom a havernak, hogy azért ez nem egy olcsó mulatság, s rendben, hogy mindennek ára van, meg így még 2 évig biztosan jó lesz, s más autóra még rosszabbul jövök ki, de mégsem filléres kiadás volt. Mire ő, hát a féltengelyt azt itthon szoktam cserélni, a fékekért sem viszem szerelőhöz, a múltkor a szelephézagot is a tesómmal igazítottuk meg… Ja, hát kérem, így más a beteg fekvése, csak hát én az olajcserén, akkucserén kívül nem nagyon tudtam belenyúlni, s gyanítom, hogy ezzel vagyunk még így jópáran. A srác autószerelő végzettségű volt, csak nem a szakmájában dolgozott.

    A rendszered elég nagy, így a megtérülés hamarabb jön. Piaci alapon sztem. ezt 2.8M alatt nem úszod meg, s lehetnek még egyéb költségek háztól függően. Ennyi áramot egy éven belül ott, ahol nem elektromos a fűtés és melegvíz ellátás, ill. nincs hozzá két elektromos autó, talán el sem lehet használni.

  26. Gartai – Horváth Csongor:
    Hadd hívjam fel a figyelmeteket, hogy a jövő ma nem olyan stabil, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt. Még egy évben se lehetünk biztosak, nemhogy 5-10 évben.

  27. A valódi környezettudatos energetika az atomerőművekre épül. Mindent amit lehet, villamossággal kell működtetni. Beleértve a fűtést. A nap, szél erőművek beledolgozhatnak a hálózatba, de elsősorban vízből hidrogén termelésre kell felhasználói. Hidrogén tárolható, gépkocsi hajtásra jól megfelel. Atomerőművek már tudnak zárt üzemanyag ciklusban működni, kicsi hulladék keletkezéssel.

  28. Tibor Bá!: Teljesen igazad van, de ez igazából semmin nem változtat, ha már megvettem egy felújítandó házat, a felújítást valahogy be kell fejeznem, akkor is ha bizonytalan a jövő. Egyébként is kicsit a felkészülésről is szól a dolog, hisz kijöttünk a közeli városból, falura, amit cseppet sem bánok, mert jobban érezzük itt magunkat, valamint jobbak a kilátások egy várható hanyatlás esetén.

  29. Milyen igaza van ennek a Guterresnek!

    Az államnak és a népnek gyakorlatilag mindegy, hogy honnan folyik be az adó: csak follyon be! Sőt az egyszeri ember még jobban is jár, ha SZJA helyett a termékek egy része drágul inkább. Az a része, amelyik több CO2 kibocsátással jár, amik viszont így versenyhátrányba kerülnek.

    Ha ilyen lenne a szabályozás, nagyon gyorsan átállnának a különböző gyártók a kevésbé szennyező technológiákra. Képzeljük csak el, ha az adóelkerülés a CO2 kibocsátás elkerülést jelentené! Az egy probléma az lenne, hogy hamarosan újabb adókat kéne bevezetni, mert nem lenne, aki fizessen.

    Egy dolgot hiányolok még: a fosszilis mellett a bioszfératüzelést is büntetni kéne. Az kétszeresen káros: CO2 kibocsátással is jár, és élettérpusztulással is.

    És még azzal is kiegészíteném, hogy a talaj széntartalmát csökkentő (vagy nem növelő) mezőgazdasági technikákat is adóztatnám. Pillanatok alatt elterjedne a no-till.

    A hurrogóknak meg üzenem: a napelem már ma is a legjobb befektetések közé tartozik. Hát még, ha a szénadó miatt megnőnének az energiaárak! Az akkumulátor is fejleszthető, és skálázható, csak akarat, pénz és tettrekészség kell hozzá. Olvassatok egy kicsit Muskról, ha nem hiszitek! Hányadik gigafaktoriját is építi éppen?

  30. 23: a 3 fázis drágasága onnan jön, hogy azért valami 250 000-et kért az eon két éve, az 1 fázisért meg semmit.

  31. Re:29
    A zárt üzemanyag ciklus jól hangzik, de sehol sem alkalmazzák a világon, mert túl olcsó még mindig hozzá az urán, ergo ez egy atomenergia marketing csupán, és nem a realitás…

    Zárt üzemanyag ciklushoz 4. gen atomerőmű kellene, de ezek is inkább műszaki rémálmok, mint sem a bomba biztos megoldások. Pl az orosz BN-600 folyékony nátrium hűtéssel maga a tömény szívás, primer kör nemes gáz alatt van tartva, mert a hűtőközeg extrém tűzveszélyes, plusz a hőcserélője sem két fillér, mert a folyékony nátrium szereti átrágni magát a klasszikus acélötvözeteken, spéci nikkel ötvözet kell mindenhova, amitől csillagászati árba kerül minden alkatrész benne.
    A realitás az, hogy a kiégett fűtőelemeket szépen pátyolgatják az átmeneti tárolókban, és várnak a vak szerencsére, hogy majd valaki megoldja a problémát. Német „precíz” tárolás is ilyen volt: https://static.dw.com/image/16445664_303.jpg
    Szép, nagyon szép…

  32. @32: Már elnézést, de a napelem installáció költségéről volt szó, ha bővítést akarsz , azt természetesen ki kell fizetni. Én csak annyit állítottam, hogy a már meglévő 3 fázisú csatlakozásra telepíteni 3 fázisú invertert, nem drágább mint egy fázisút.

  33. 34: Gartai:
    A 3F inverter eleve többe kerül, mint az 1F, de ez érthető is.
    A hibrid inverter, ami mindenhova ildomos lenne, meg csillagászati összegekért kapható. Ha pedig csak hálózatra termel a rendszer, s bármi miatt áramkimaradás van, a napelem csak dísz marad a háztetőkön.
    Az inverter eleve a rendszer egy drága eleme, s nem nagyon szokott meghibásodás nélkül kihúzni 8-10 évnél többet.

    Nem a készen is megvásárolható napelemes rendszer a drága. Egy új házban nincs is gond a megtérüléssel, hiszen ma már elve előkészítik a hálózatot a napelemes rendszer fogadására. Egy átlagos 50-60 éve épült ingatlannál viszont jönnek azok a plusz költségek, amik hiába feleslegesek, nem lehet őket megkerülni. Földelés felújítása, óraház cseréje – áthelyezése, kábelezés, biztosítéktábla cseréje, villámvédelem, tűzvédelmi kapcsoló, földkábelek cseréje, esetleg szükségessé váló áthelyezések/tervdokumentáció/engedélyezés, stb.
    A kiépített rendszer karbantartása és állagmegóvása (biztosítása) is az egyén feadata lesz, sokan erről is megfeledkeznek…

    Dajtás korábban jól összefoglalta. Nagyobb erőműveket van értelme telepíteni, mert piaci alapon is jó 5 év alatt megtérül, majd milliókat lehet rajta keresni. Háztetős rendszereknél egyéni adottságok, szükségletek, és egyfajta rendszerszemlélet dönti el, hogy megéri, vagy csak pénzkidobás a zöldülés jegyében a telepítés. Itt hatványozottan igaz lehet, hogy ahány ház, annyi szokás!

    Nekem, ami 10 év távlatában hozza vissza az árát és milliós kiadást jelent, az nem játszik befektetésként.

  34. fűtsé fával bameg,Csongi és ne aggodj a co2 , miatt mert Kina és Afrika és Latin am le se szarja,jaj bocsánat az illemtelen irásbeli kifejezésért – le sem kakálja

  35. @35: A ház amit felújítunk 1975-ben épült, sima kocka ház, de nyeregtetős, teljesen alápincézett, magasföldszintes masszív darab, de teljes mértékben elavult (volt). A kissé macerás ,de teljes körű felújítással árban még jelentősen az új építésűek alatt maradunk ( Sopron környéke ), viszont kapunk egy nagyon jó „nulla energia igényű” , nekünk mindenben megfelelő kényelmes ingatlant. Az általad említett változtatások amik egy régi házat érintenek, nem feleslegesek, hanem nagyon is szükségesek, mivel rendkívül elavultak, esetleg tűzveszélyesek is, hiszen ezek az elemek is elöregednek ( alu vezetékek, csavart rossz kötések, 30 éves automaták, ÉVÉ relé nélkül ), ezt sajnos tudomásul kell venni. Az inverterek áránál első sorban a teljesítmény a döntő, nem a fázisok száma, viszont kb. 5KW felett csak a 3 fázisú lehetséges. Amit az áramkimaradásról írtál, az valós gond, de ezzel csak később fogok foglalkozni, mert ez már nekem a hobbi része a dolognak, már elég nagy tapasztalatom van a sziget üzemű rendszerekkel kapcsolatban, ilyen már több mint 4 éve üzemel a kertemben, meghibásodás nélkül, saját fejlesztésű szinuszos 2KW-os inverterrel, 24V telepcsoporttal. Amint végzek a házon szükséges további külső munkálatokkal ( pl. lábazat szigetelés, hátsó lépcső ) újra nekiállok a fejlesztéseknek, tény, ha hosszabb áramszüneteket is ki akarok védeni, csinálnom kell egy közel ezer voltról is működő MPPT töltőt, de ez nem tűnik annyira nehéznek, valamint az elérendő hatásfok sem kritikus a nagy kapacitású napelemek miatt. A ház új elektromos rendszere már a tervezett részleges szünetmentesítés figyelembe vételével készült. A napelem egyébként a gázbevezetés alternatívája volt, mivel a házban már ki volt építve egy vegyes és egy elektromos kazán is ( 12KW) ,ami szörnyen gazdaságtalan volt szigetelés nélkül . Bocs ha untattalak a részletekkel.

  36. 37
    HUHA,Gartai ,ez aztán igen! Figyelj , a lényegre tyiz ; év mulva barlangban laksz vagy a tyúlvilágon, teháét ne aggodj,keféld meg ! Mi inditsuk a t’mad’st ,ko kovon nem marad

  37. @38 Kalotaszegi: Üdv. Néked! Kedvelem a stílusod, s lehet igazad is van, de… azért azt el kell ismerned, hogy eme kultikus helyen ,már elég régen „várva vagyon” az geddon, viszont ennek eljövetele ugyan bizonyosnak látszik, viszont az időpontja rendkívül kérdéses, s kb tíz éve is max. 10 évre tettük, s még mindig lélegzünk. A fa fűtésnél pedig nem a latinok meg a négerek beleszarása lesz a lényeg, hanem az EU politikája, mert ha megvágja adóval a fosziliseket, minden energia drága lesz, amíg a megváltó geddon el nem ér minket.

  38. Re:37
    Erre ez a legjobb megoldás, hibrid inverter:
    https://www.mppsolar.com/v3/mpi-hybrid-series-2/

    Nem hivatalosan úgy lehet megokosítani a dolgot, hogy egy valós engedélyes invertert telepítesz, majd ezt felszereled, és félhivatalosan üzemelteted, ami által sziget üzemben is tudsz működni. A belinkelt vasak olcsóbbak, mint az engedélyes inverterek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük