(3392) Vétó

Tibor bá’ online

 

Orbán újra győzött. Merkel nem fogja számunkra kikaparni a gesztenyét, azt a magyar ellenzéknek kellene, de erre 10 éve képtelen. Nyugaton megy a hatalmas duma a demokráciáról, de a lényeg a profit. Orbán rabszolga szinten tartja a magyar munkavállalókat, és Merkelnek csak ez a fontos. És akkor a jogállamisági vita már el is dőlt, csak megy a parasztvakítás. És ezzel a helyzettel Orbán tökéletesen tisztában van, és olyan művészien játszik vele, mint Yehudi Menuhin a hegedűn.

Igen, a jogállamisági követelmény fennmarad, csak éppen fel van függesztve. Nekem erről az jut eszembe, hogy az osztrák békeszerződéshez hozzá volt tűzve az orosz csapatok Magyarországi kivonulása, csak ideiglenesen itt maradnak. Az ideiglenesség 34 évig maradt fenn (ha jól számolok).

Orbán tehát győzött, tovább kapja az uniós pénzeket, tovább lophatja, tovább nem történik semmi, tovább megy majd a hatalmas nagy duma. És – ez a legnagyobb poén – az ellenzék állíthatja, hogy Orbán mekkorát bukott. LOL. Akkorát bukott, hogy ezer milliárdokat vághat zsebre.

Következmény? Persze, hogy lesz. Majd jól megszórja az embereket pénzzel (lesz miből) és ő lesz a sárkányt (COVID) legyőző Szent György. Naná, hogy újra választják.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

135 gondolat erről: „(3392) Vétó

  1. Tibor bá’!
    Alapvetően igazad van, de! Abban nem, hogy: “Orbán rabszolga szinten tartja a magyar munkavállalókat” Nem Orbán teszi. Hanem az EU. Nagy különbség! Mi, és az összes Közép Európai ország azért lettünk felvéve az EU.-ba Mert kellettek a piacink nekik, és az olcsó képzett munkavállalóink. Kvázi félgyarmati függő viszonyba lettünk taszítva.
    Ment a nagy duma, a kampány, a csatlakozáskor. Nem tudom ki emlékszik rá: “Majd bárki kávézót nyithat Bécsben” Haha! Meg hogy ezután már milyen jó a határon túl élő Magyaroknak, ja… Kurva jó lett nekik! Lásd Románia…
    Szóval kénytelenek vagyunk (a mindenkori Magyar kormány) alacsonyan tartani a minimálbért mert ha felemelnénk az EU átlagának akár csak a 2/3-ára, az összes multi elkezdene csomagolni, és költöznének tovább. Romániába, Bulgáriába. Az a lényeg hogy az EU vám határain belülre, de olcsóbban termelő helyre.
    Mivel a magyar GDP egy jelentős részét pl. a Német autóipari beszállítás, és összeszerelés teszi ki. Ha ők tovább állnak az több százezer munkahely elvesztését, és a gazdaság két számjegyű csökkenését jelenti. A helyzet az, hogy gazdaságilag mélyen be vagyunk épülve az EU-ba. Függünk tőlük, és ők diktálnak pénzügyileg. Nem szó szerint, de azért még is. Ezt ők is tudják, és mi is. (Már mint az okosabbja) Az Orbán sok mindenről tehet, az igaz. De ezt ne varjuk már a nyakába. Az EU érdeke, hogy mindig meglegyen a különbség a “gazdag nyugat” és a “szegény kelet” között. A kohéziós alapból juttatott pénzeket sem azért kapjuk hogy a magyar melósnak magasabb legyen a fizetése! Hanem hogy az országot még inkább bekapcsolják az EU gazdasági rendszerébe. És termeljük tovább! DE olcsón ám!

  2. 1: Mért neked még nincs kávézód Bécsben? Ne hülyíts!

  3. 1 – Unicornis:
    Orbán hozta az úgynevezett “rabszolga törvényt”, amikor az autogyárak már rég bent voltak.

  4. 1. Unicornis

    Egyetértek.
    Kecskemét is hogy megugrott mióta ott van a Merci!
    Függésben vagyunk, ami nem is csoda egy globalizált világban.

    Orbánnak nehéz itt játszania. Remekül csinálja!

    —————————————-

    Tibor bá’!

    Nem biztos, hogy megnyeri a választást 22-ben. A hangok már elindultak és erősödnek ellenében. A tömeg lassan indul be, de nem is vált irányt egykönnyen. A probléma, hogy indulatainak nincs kedvezményezetje.

    Egyébként meg ki is jöhetne? A DK hiába is erősödik, hiába ügyes ez a Gyurcsány, ő már lejárt lemez, akárcsak a Jobbik meg a többi szövetsége. Semmi erő bennük-sajnos.

    Az értelmes ellenzéknek marad a’ Mi hazánk’, de az meg sajna kevés.

    ‘Ezt az egész politikát abba kéne hagyni! Semmi értelme, ugyis a pofánkba hazudik mind!’ érzés erősödik az emberekben-legalábbis én így látom. Végre valahára meguntuk.

    Kérdés, hogy mi lesz ebből, mivel egy országot irányítani kell?! És az nagyon nem könnyű!
    Ráadásul a közeljövőben olyan események indulhatnak meg, amik a belpolitikai f@szméricskélést és ezt a felesleges hajcihőt a sutba lökik.
    Az EU mai dekadens formájában életképtelen, szét fog esni egy külső sok hatására. Szerencsésebb esetben csak egyre lanyhuló kooperálasban lévő nemzetállamokra.
    Rosszabb esetben összeroppan, mivel túlbonyolított.

    Szerintem diktatórikus berendezkedésre kell felkészülni és akkor még hálát adhatunk a Jóistennek, mert a káosz még annál is rosszabb.

    A belpolitika a minket körülvevő események tükrében egyre jelentéktelenebb lesz a közeljövőben.
    A zembereknek kéne szervezkedniük a még meglévő mozgásterükön belül. Mert ezt sem a diktatúrában ( főleg egy orbáni), sem a káoszban nem tehetik majd meg!

  5. Komolyra fordítva: lemaradtam valamiről?

    A német kompromisszumos szövegről van szó? Ha igen, akkor csak a helyükre kerülnek a dolgok.

    A jogállamiság miatt a 7-es cikkellyel lesz megkefélve az Orbán-kormány.

    A költségvetési ügyeket pedig költségvetési szinten kezelik. Vagyis nem azért fogják elvenni a pénzosztás lehetőségét a kormánytól, mert valami homályos politikai feltételeket nem teljesítenek, hanem mert lopnak. Ezt már most is kimutatták, magasan vezetjük a kimutatottan korrupt pályázatok arányának listáját, és ha ráfekszenek az auditorok, akkor megtalálják a többit is. Innen pillanatok alatt el lehet jutni oda, hogy egy forint EU pénzről sem “ártunk és ormányunk” fog dönteni attól kezdve, hanem majd valami központi EU-s hivatalban eldöntik, hogy melyik pályázat mit kapjon.

    És lehet, hogy az ország még nem is fog lényegesen kevesebbhez jutni, csak az elosztás lesz kevésbé korrupt.

    Kíváncsi leszek, hogy kezelik majd Mészárosék és a többiek a vagyont, amit eddig felhalmoztak. Egy kis ésszel lehet abból is jól gazdálkodni, ami eddig összejött, most derül majd ki, van-e nekik annyi.

  6. 5. Ábel,

    Ugyan már, dehogy fog az EU dönteni a Magyarországnak fizetett pénzekről. A verkli megy tovább.
    Jövőre talán kicsit több pénzhez jutnak az emberek (de csak egy picivel) ami Orbánék népszerűségét javítani hivatott a közelgő választásokra való tekintettel.

    Aztán jön a kutyavilág. Főként a sok csokos meg mindenfajta hitelesre durva világ jön, akárcsak a nyugdíjasokra, rokkantakra meg elesett rétegekre.

    De a poszthoz: Azt eddig is tudni lehetett, hogy a németek mindent elnéznek Orbánnak, hiszen német gyarmat az ország, ami kiszolgálja a német tőkét kedvezményekkel és olcsó, jogfosztott rabszolgákkal. (Plusz Orbán veszi a német fegyvereket).
    A mától megnyíló EU csúcson kiderül, hogy mekkora a németek befolyása a többi akadákoskodó tagállam felett. Mert ezen a magyar jogállami dolgon eddig sem a németek akadtak fenn.

  7. 5. Ábel
    Arra én is kíváncsi leszek!
    Mi egy már 1.5 éve elvilekg megnyert, 32 milliós EU-s pályazati pénzt azért nem kapunk meg mert -állítólag- a Covid miatt a kormány nem tudja kellően ellenőrizni.Pihá! duma-duma-duma!

    Szerintem -talán ez meredek vélemény-nem lesz választás 22-ben.
    Ha lesz akkor az lesz az utolsó.

    Egyszerűen létrejön az orbáni rezsim a ma még meglévő látszatdemokrácia nélkül. És ez még a jobbik verzió. Egy új galeri el se tudna indulni azon körülmények között. A fonalat sem találná meg, nemhogy felvenné.

    Már késő váltani a sz@rt fosr@!

    EU-nak már annyi, kár vele érdemben foglalkozni, utolsó vergődések.Januártól jön a Brexit is!

    Túl sok a rendszerszintű baj és ezek-szemmel láthatóan-kulminálnak. A tavasszal vagy meg előbb megindulnak a migránsmerényletek, mert eszkalálodnak am a dolgok ott is, akkor kalap-kabát! A török konliktustól is nagyon tartok, bár most csönd van, lehet vihar előtti.

    Most még tele lehet a sajtó a Vétóval, még játszadozhaznak.

  8. Meg ott van az Élőlánc Magyarországért. A többség azt se tudja, hogy léteznek, nemhogy a programjukat ismerné…

  9. Az EU a No deal Brexittel van elfoglalva, nem kell most Brüsszelnek a kétfrontos “harc”…!

    De beteszem ide a Diétás Magyar Múzsa elemzését a nemvétó vétóról…:

    “A héten meghalt Valery Giscard d’Estaing emlékirataiból az egyik kedvenc sztorim a közös európai pénz, az euró elődje, az ECU története. Pont Giscard volt a francia elnök, mikor erről tárgyaltak, és az erősen énközpontú visszaemlékezésben elmondja, hogy a pénzügyi kérdések mellett, neki komoly gond volt a név. Az nyilvánvaló volt, hogy nem lesz “Neue Reichsmark”, a németeknek pont elég volt, hogy a valutakosárban a német márka súlya pont annyi volt mint a második és harmadik helyezett franké és fonté összesen. Meg különben is, a németek még vezekeltek Hitler miatt, nem is erőltettek volna ilyesmit. Nade addig már nem mehetett el az engedés, hogy francia neve legyen a közös pénznek, nein.
    Jött tehát a technokrata-semleges European Currency Unit (ECU). Ejtsd: ekü. Mit ad Isten, az écu az IX. (Szent) Lajos francia király által veretett aranypénz neve. Természetesen Giscard d’Estaing saját politikai győzelmeként adta el, hogy a közös pénznek francia neve van. Mindenki más tudta, hogy ez kellett, hogy a gaulle-isták ne feszítsék keresztre a hazatérő francia elnököt, és vállat vont, hogy ez így jó kompromisszum.
    Ez a sztori maga az EU.
    Az EU-ban ugyanis nem tud lenni frontális erőpolitika. Miért? Mert az EU azért jött létre, mert a frontális erőpolitika folyamatosan véres háborúkhoz vezetett, melyekben kiderült, hogy ellentétben az amerikai polgárháborúval, egyetlen hatalom sem képes az egész kontinenst uralni. Az EU lényege tehát a megegyezés, a kompromisszum. Mindenki kicsit enged, de senki se annyit, hogy beleroppanjon vagy az otthoni választók előtt arcot veszítsen.
    Az EU-nak mindig is voltak nagy vizionáriusai akik szerettek volna gyorsabban haladni és centralizált Európát csinálni. Jaques Delors kíméletlenül vitte előre a gazdasági integrációt és most Emanuel Macron a politikai integrációval akar hasonlókat. A sietség érthető, az EU együtt ugyanis tud tényező lenni a világhatalmi játszmákban, a tagállamai már kevésbé. De a sietséget minduntalan megakasztja az alapelv: mindenben meg kell állapodni.
    Persze nem valami ősközösségi anarcho-szindikalista közösséget kell elképzelni. Van olyan (mint most is) hogy a nagyfiúk nyomást gyakorolnak a kicsikre, hogy debizony, ebben most meg fogunk állapodni.De ilyenkor is kínosan ügyelnek arra (mint most is) hogy a leginkább megalázott vesztes is úgy mehessen haza, hogy a nép virágokat szórjon a győztes elé.
    Hogy lesz-e komplett föderális EU? Van rá esély. Az azonban biztos, hogy egyetlen nemzeti politikus, teljesen függetlenül politikai irányvonalától, sem szeretné, hogy a teljes föderális átalakuláshoz az ő neve legyen odaírva. Ezért van az, hogy kis lépések történnek. A nagy szimbolikus aktusok, mint amilyen pl. a Maastrichti Szerződés is volt, nem valamilyen új dolog kezdetét jelzik. Ellenkezőleg, azt jelzik, hogy egymillió kis lépés eredményeként létrejött valami, amit már mindenki megszokott, mindenki elfogadott és otthon ledugott a választók torkán, tehát most már el lehet nevezni Európai Uniónak. Aki tanulta az EU-jog történetét, az tudja, hogy az összes, a belső piacot formáló nagy mérföldkő EUB ítélet évtizedekkel 1992 előtt megszületett, a nagy részük a hatvanas-hetvenes években.
    Az EU fejlődését valójában ezek a kis lépések jelentik, és ez így van a mostani, jogállamisági témánál is.
    Hallottak például a Torubarov kontra Magyarország ügyről? Nem? Pedig Magyarországgal pont ugyanaz történt mint Tuskó Hopkins-szal. Egy vita hevében egy teherautó-lökhárítóval utasították rendre.
    Történt ugyanis, hogy egy Alekszij Torubarov nevű orosz menedéket kért Magyarországon, mert orosz ellenzékiként üldöztetésnek volt kitéve hazájában. Ezt a magyar menekültügyi hatóság elutasította, a magyar bíróság hatályon kívül helyezte, majd lement ez a kör még egyszer, harmadjára a magyar bíróság, mivel jogi lehetősége nem volt a nyilvánvalóan helyes döntés meghozatalára (az eljárás adatai szerint Torubarovot tényleg üldözték otthon) nem azt választotta, hogy harmadjára is visszadobta, hanem azzal a kérdéssel fordult az Európai Unió Bíróságához, hogy az EU jog szempontjából rendben van-e az, hogy nem változtathat meg ítéletet, hanem csak visszaküldheti új eljárásra.
    A kérdés talán nem tűnhet olyan lényegesnek, de ízlelgessük kicsit: az, hogy egy országban egy bíróságnak mire van hatásköre és mire nincsen, az a legalapvetőbb alkotmányjogi kérdések közé tartozik. Na ebben mondta azt az EUB, hogy nem, kedves magyar kormány, a magyar jog itt szembemegy az EU-joggal és tessék szépen az EU jogot alkalmazni. Ez tavaly nyáron volt, vagyis több mint egy éve tudja azt, már ítéletileg Orbán Viktor, hogy ha olyan jogot találna alkotni, ami az EU menekültügyi szabályaival ellentétes, azt az EUB ha nem is azonnal, de kiszámíthatóan kukába küldi.
    Amikor tehát Brüsszelben a jogállamisági mechanizmusból Orbán kedvéért esetleg “kiveszik a migrációt” akkor nem engednek semmit, hiszen ezekben az ügyekben már rég működő “jogállamisági mechanizmus” van, amelyet fogcsikorgatva a magyar kormány is már rég elfogadott. Ugyanez igaz a “gender” témára is.
    Maga a jogállamisági mechanizmus tehát az EU-ban azért volt egyáltalán felvethető, mert olyan szabályokra vonatkozott, amelyeket Európa-szerte már rég elfogadtak és régóta kész van az a rendszer is, amely kikényszeríti az alkalmazásukat. Ha ez egy kicsit is “hot topic” lenne, akkor nem hozták volna elő. Az, hogy most “engednek” két területen, az valójában nem engedmény.
    A szél onnan fúj, hogy nem csak egy fejezet zárult le. Nyílna egy új fejezet, amely az EU-nak az államok fölött gyakorolt pénzügyi kontrolljához vezet el. Ennek okát sokszor elemeztük már a Múzsán: az EU ahogy most van, nincs gazdasági egyensúlyban, eléggé elbillen a német gazdasági érdekek kiszolgálása felé. Ezt többféleképpen lehet kompenzálni. Ennek eleme a közös hitelfelvétel (Németország “jó adós” státuszát ossza meg a kevésbé hitelképes államokkal is, egy közös EU-hitel formájában), illetve engedjen el valamit abból, hogy a keleti bővítés államaiban, köztük Magyarországon a kohéziós alapok pénzeinek jó része tulajdonképpen állami támogatásként segíti a német gyárak termelését. Harmadrészt Németország szálljon be (több) pénzzel olyan projektbe, mint a közös védelem.
    Ezek nem tegnapi ötletek, maga a folyamat felgyorsulása is már több éves, ugyanis Macron francia elnök fő célja ez, mióta ő irányítja Franciaországot, és amióta kiderült hogy a Brexit miatt a legnagyobb mindenbe belekötő Egyesült Királyság nincs benne a döntéshozatali folyamatban, azóta gyorsult fel igazán a dolog. Németország pedig – ahogy Merkel kancellártól megszoktuk – lassan, lépésről-lépésre enged. Közben több országban is olyan pártok nyernek választást, akiknél a helyi migránsok, sorosok és genderek azok a kelet-európai basik, akik korrupt módon, jogot tiporva lopják a jámbor hollandus adófizetők pénzét. Azok meg erőszakolják keresztül a parlamenten a durvábbnál durvább jogállamisági mechanizmusokat. Az EP eltökéltségén annyira persze nem kell meglepődni, figyelembe véve, hogy Orbán ahányszor arra járt az elmúlt években, szimbolikusan mindig a szőnyegre vizelt, és mindezt nem olyan bravúros szónoki fordulatokkal, mint Nigel Farage.
    Macron hűthette volna a kedélyeket? Igen. Merkel megfékezhette volna a sértődött Manfred Webert? Igen. Csak egyiknek sem volt érdeke. Mindkettőjüknek jól jött a szilaj Európai Parlament (nem röhög!) abban, hogy a saját harcaik során vissza tudjanak mutogatni. Európa két legnagyobb dealmakere előjött egy kompromisszummal, amely úgy tűnt, hogy a nagyfiúknak pont jó.
    Majd jött Orbán Viktor, aki úgy gondolta, hogy pont jól fog jönni, hogy ha vétózik egy jó nagyot, elterelendő a figyelmet arról, hogy a magyar kormány egy óvodai bábelőadás komolyságával képes felvenni a harcot a koronavírussal és főleg annak gazdasági következményeivel. Mert azt nyugodtan elfelejthetjük, hogy Orbán tényleg attól félt, hogy 2022 előtt kifizetéseket fagyasztanak be. Az sose úgy van, ebben is megy a kompromisszum, engedünk ebben, nem büntetnek azért, mi elegedjünk emezt, visszafizetjük amazt. A NER háttérembereinek évtizedes rutinja van ebben.
    Azonban Viktor sikeresen felheccelt Kaczynskit (aki eleve koalícióban kormányoz a háttérből, ráadásul tüntetéshullám van ellene, még ráadásul Lengyelországnak még jóval több anyagi veszítenivalója van, mint Magyarországnak) és ketten közösen mentek bele egy olyan buliba, ahonnan kifelé út csak arcvesztés árán volt.
    Ezzel belerúgtak egy jó nagyot Angela Merkelbe, akinek nyilván Macron&Cie értésére adta, hogy ha Magyarország a pénzosztáskor is Németország hátsó udvara, akkor most is az, és lesz szíves megoldani ezt a helyzetet. Gondolom azóta ment a matek, hogy valahogy a kretén Viktornak és Morawieckinek megépítsék azt az utat a visszavonuláshoz, amelyen arcvesztés nélkül vissza lehet vonulni.
    Meg lehet majd támadni bíróságon! Amúgy is meg lehetett volna, más kérdés, hogy konszenzusos döntéseket nem szoktak, kivéve persze magyar válóperekben.
    De lesz “kézikönyv” csinálva! Mint azt oly sok kormánypárti pundita oly éles szemmel észrevette: “nincs definiálva a jogállamiság”. Na igen, az EU alapvető dokumentumaiban egymillió dolog nincs definiálva, ezeket utólag töltik ki végrehajtási jogszabályok és (dobpergéééééééééés) bírósági ítéletek tartalommal. Ezzel se volt senki másnak semmilyen más szándéka. Elvi alapok, aztán valamikor jövő ilyenkorra kidolgozódnak a fő vonalak, és úgy a költségvetési ciklus második-harmadik évében, amikorra mindenki túl van a cikis ügyeken, majd szépen mozgásba lendül.
    De kiveszik a gendermigránsokat (ásít…) száz éve lezárt témák, a kutyát nem érdekli.
    De, Viktor az Alapjogokért Központ, a CÖF elnöksége és a HírTv Sajtóklub által vontatott harci szekéren vonulhat végig az Andrássyn, győzelmét ünnepelve. Apró mellékhatás, hogy a lassan leköszönő Merkel minden bizalmát végleg eljátszotta, és az utódai is elgondolkoznak azon, hogy kell-e nekik egy ilyen szarkavaró, vagy lehetne az itteni pozíciókat valami konszolidáltabb partnerrel is védeni, hogy ez mennyire van így, azt majd megtudjuk az Európai Néppárttól. A Manfred Webernek írt levélből úgy sejtem Viktor tisztában van az esélyeivel. Meglátjuk.”

  10. Re:10
    Ennyi rizsával bizonyítani azt, hogy csak akkor is “nekünk” van igazunk… 🙂

  11. Azon kellett egy perce mosolyognom, hogy a 888-on épp egymás mellett van két cikk, a címük:
    “Gyurcsány az örök készülődő, már Mikuláskor ünnepli a karácsonyt”
    – miközben éppen ők isznak előre a medve bőrére:
    “Magyarország győzött” – miközben még nincs is aláírva semmi.

  12. Az hogy rabszolgák vagyunk e nézőpont kérdése.Unokatesóméknál egyikük vezető a férje pedig mérnök , kettőjüknek befolyik szrintem kb.1-1,2 milla havonta.Ez 10 év alatt 120 milla. Munkahelyemen van olyan pár aki 3-300 eft-ot keres , így kettejüknek évi 7,2 milla befolyik.Minden drága lett az igaz de azért nem éltünk még soha iylen jól.Már az is jellemző hogy a férjnek és a feleségnek is van autója, holott nem is használják ki.
    A baj az egyenlőtlenséggel van .Pl hogy van olyan nyugdíjas aki havi 40 ropit kap, így évente 500eft-ból kell megélnie, vagy 1 millából ha van felesége a másikhoz meg befut évi 12 milla.Ez a baj de ez részben a kormány hibája részben a globalizmusé.Régen azért is volt jobb mert nagyobb volt az egyenlőség még ha szegénybben is éltünk.

  13. 13 – Andrew:
    Így igaz. 1952-ben, 19 évesen én is busszal érkezem a gyárba és az igazgató is, aki alig keresett kétszer annyit, mint én.

  14. Tudja valaki mennyit keres egy átlag melós az Audinál vagy Mercedesnél?

    Esetleg valamilyen más német vagy osztrák cégnél?

    Nekem egy rokonom egy osztrák cégnél dolgozik (vidéki kisvárosban) és le sem merem írni mennyit keres. Pedig éjszakázik bőven és időnként hétvégén is dolgoznia kell. Nem mérnök vagy ilyesmi, de szakmunkát végez.

  15. 13. andrew,

    Kecskeméti Mercedes gyár

    “Az úgynevezett sori dolgozók, akik az összeszerelésben vesznek részt betanított munkásként, pótlékokkal együtt bruttó 282 ezer forintot kereshetnek havonta. Ezt megfejelhetik különböző béren kívüli juttatások is..”

    https://24.hu/fn/gazdasag/2018/10/08/megkeresi-a-kozel-300-ezret-a-betanitott-melos-a-kecskemeti-mercedes-gyarban/

    Ez nem tűnik túl fényesnek. Igaz két éves a cikk, de gyanítom azóta túl sokat nem változott a helyzet.
    Sőt, mivel az elmúlt években sok munkaerő elment az országból, az így előállt munkaerőhiány még(a cikk írásának idejében) felfelé hajtotta a béreket. De ennek igencsak vége. A növekvő munkanélküliség és a bezuhant autóipar miatt már biztosan könnyen találnak dolgozót.

    A rabszolgatörvény alkalmazása majd most kerülhet igazán kiteljesedésre.

  16. Re:8
    Pálinkás nettó szabadkőműves, még a pártja neve is Új Világ (Rend) Polgári Párt. 🙂
    Sok jóra nem számítanék tőlük, elég jól ismert, hogy a hazai szabadkőművesek is hogyan álltak Magyarországhoz…

  17. 16: Bruttó 20-25 ezer Ft -al többet. De ezt a bért 1/2 év után kapja meg a melós, addig a bérminimum felett kap kb. 15-20% -al munkabért. Ja, és ez a fizetés az adott cég alkalmazottaira igaz, de a melósok többsége külsős cégek alkalmazásában áll, akik mindenféle területen kiszolgálják magát a gyáregységet, és manapság a munkaerőkölcsönzés a menő, ahol…, ahol a közelében nem vagy az anyacégnél alkalmazott melós bérének. De megsúgom, a Mercinél rengeteg ukrán, és még több szerb vendégmunkás melózik, munkaerrőkölcsönzőkön keresztül. Az Audinál jobbak a bérek, de csak azért mert ott van egy köpésre Ausztria, vagy Szlovákia. 😉

  18. Rá kéne húzni Orbánra is, és Merkelre is egy bohócsipkát (olyan Gyurcsány imázsosat), mehetnek együtt táncolni az örömódára! Röhej, ami körülöttünk zajlik, minden szinten nevetséges, emberek politikainak beálított “harca”. Gyerekek, ezen tényleg csak nevetni érdemes!

  19. Várjuk ki a végét.

    Az ördög a részletekben lakozik, majd pénteken, a végleges iromány elfogadása és közzététele után vonjuk le a mérleget.

    Ugyanis holland részről ilyen elfogadási kitételekről lehet hallani.

    “Mark Rutte holland miniszterelnök három követeléssel érkezett a brüsszeli csúcsra a kompromisszumos megoldásra vonatkozóan:

    A jogállamisági kompromisszumtervet fogadja el az Európai Parlament.
    Az Európai Tanács jogi szolgálata garantálja, hogy nem lehet az EP-képviselők korábbi megállapodását visszaminősíteni.
    A jogállamiság megsértését visszamenőleg is büntethető január 1-től, még akkor is, ha a mechanizmus gyakorlatba ültetése csúszik.

    A Politico tudósítása szerint Rutte megkapta a kért a garanciákat. ”

    https://index.hu/kulfold/2020/12/10/megvan_a_megallapodas_brusszelben/

    Emlékezzünk ezen téma első fejezetére ez év első felében, amikor mindkét fél győzelmet hirdetett, aztán mégis , ahogyan a mostani körben látszott, Orbánnak nem tetsző dolgok születtek volna, ami miatt vétóval kellett fenyegetőznie.
    Azaz a korábbi győzelmi jelentés Orbán részéről egy , khmm… félreértés volt (propaganda).

    Szóval lássuk a végső szöveget.

    AZ EU bíróság döntési ideje lehet hogy két éve lesz, és a 2022-es választásokon túl mutat, de lehet gyorsított eljárás, aminek a hossza éven belüli.

    Ha nincs vétó, lehet szőrözni és értelmezni a szavakat.
    A jó jogászok mesterei ennek.

    Orbán disznóságait szerintem sokan nem felejtették el az EU-ban, a vétós cirkusz erre rá tett egy lapáttal.

  20. 21: Idegen:
    Az emberünk csúszik lefelé, ez nem kérdés.
    De csúsznak itt sokan mások is, s lassan nem marad senki, aki ne csak puffogtatna, hanem tenne is valamit.
    Nekem az az egyedüli bánatom ezzel kapcsolatban, hogy mégiscsak Magyarországon lesz elverve a por, de ezt a vétkest a sok cinkos most futni hagyta! S nem mellesleg csináltak neki egy hónapra elegendő “jó sajtót” idehaza. Ezt csak a szilveszteri bulistop tudja lenullázni neki. Túlélésre játszik 2022-ig (mit lehet még pénzcsatornázni a feudális államának megalapozásához, ezek meg rakják neki a pénzt most még két lapáttal hozzá)…

  21. A jogállamisági kritériumok egy az egyben maradtak. Ott nem kellett egyhangúság, azt régebben megszavazták, így azt nem is vétózhatták meg. Ebből a szempontból az egy lezárt fejezet.
    Amit vétózhatott a magyar, lengyel kormányfő, a helyreállítási segély-hitelcsomag és a hétéves költségvetés. Ezekben a témakörökben történt kiegészítés és elálltak a vétótól. Ami megállapodást kötöttek, az ezekhez rendelt kritériumok és nem a jogállamiság témaköréhez fűzött kiegészítés.
    Az elfogadott négy oldal jogi szöveg ennél nyilván bonyolultabb, ezért is lehet két ellentétes, de hihető magyarázatról olvasni.

    Azért, mert nem közismert, van jogállamisági norma az EU-ban. Ennek hiányában mi sem csatlakozhattunk volna. Emlékszem, évekig ment az egyeztetés a felvételünk előtt arról, milyen jogi normáknak, kell az országnak megfelelnie a csatlakozáshoz. Kezdetektől összekapcsolódik az Unióban a pénz és a demokratikus jogállam kérdése.

    Nem lehet nálunk halálbüntetés. Ez is egy csatlakozási feltétel volt, mint a többszáz másik.

  22. A jogállamiságon lovagol mindenki, hogy OV és a lengyelek győztek. Kaptunk, jobban mondva kapunk egy 4 oldalas kiegészítő nyilatkozatot, ami nem jogerejű!

    Eközben pedig…:

    Vera Jourová szerint nincs ok az aggodalomra, hónapok kérdése, és az EU Bíróság elbírálja a jogállamisági mechanizmus jogszerűségét
    https://444.hu/2020/12/11/vera-jourova-szerint-nincs-ok-az-aggodalomra-honapok-kerdese-es-az-eu-birosag-elbiralja-a-jogallamisagi-mechanizmus-jogszeruseget

    Mivel az EP az egyik jogforrás az ET és az EB mellett, így kb. 95%, hogy az EP fog az EUB -hez fordulni a gyorsított eljárás kapcsán.

  23. 8. Camelia
    “4: Hátha ők…. Kifejezetten szimpatikus a programjuk. https://ujvilagneppart.hu/

    17. dajtás
    “Sok jóra nem számítanék tőlük, …”
    https://mises.org/wire/no-privacy-no-property-world-2030-according-wef

    Nincs magánélet, nincs tulajdon: A világ 2030-ban a WEF szerint

    2020.08.08. Antony P. Mueller

    A globális elit találkozási helyeként a WEF egyesíti az üzleti és politikai vezetőket néhány kiválasztott értelmiséggel együtt. A fórum fő irányvonala a globális kontroll. A szabad piacok és az egyéni döntések nem a legfőbb értékek, hanem az állami intervencionizmus és a kollektivizmus. Az egyéni szabadság és a magántulajdon 2030-ig eltűnik erről a bolygóról a Világgazdasági Fórum előrejelzései és forgatókönyvei szerint.
    Nyolc jóslat
    Az egyéni szabadság ismét veszélyben van. Ami még várat magára, azt 2016 novemberében vetítették előre, amikor a WEF közzétette a „ 8 jóslat a világ számára 2030-ban ” c. A WEF forgatókönyve szerint a világ mostantól egészen más helyzetté válik, mert az emberek munka- és életmódja mélyreható változáson megy keresztül. A világ 2030-as forgatókönyve nemcsak előrejelzés. Ez egy olyan terv, amelynek végrehajtása a világjárvány bejelentése és az azt követő lezárások óta drasztikusan felgyorsult.
    A WEF „Globális Jövőtanácsai” előrejelzése szerint a magántulajdon és a magánélet a következő évtizedben megszűnik. Az elkövetkező kisajátítás még a kommunista követelésnél is messzebbre menne, hogy megszüntesse a termelési javak tulajdonát, de teret hagy a magántulajdonnak.
    Ha a WEF-előrejelzés valóra válik, az embereknek bérelniük és kölcsönözniük kellene az államtól a kölcsönöket, amely minden áru egyedüli tulajdonosa lenne. Az árukészletet a szociális kreditpont-rendszer szerint kell arányosítani. A hagyományos értelemben vett vásárlás eltűnne az áruk magánvásárlásával együtt. Minden személyes lépést elektronikus úton követnek nyomon, és minden termelésre a tiszta energia és a fenntartható környezet követelményei vonatkoznak.

    1. Az embereknek semmi sem lesz. Az áruk vagy ingyenesek, vagy azokat az államtól kell kölcsönadni.

    2. Az Egyesült Államok már nem lesz a vezető szuperhatalom, de maroknyi ország fog dominálni.

    3. A szerveket nem transzplantálják, hanem kinyomtatják.

    4. A húsfogyasztás minimálisra csökken.

    5. Az emberek tömeges elköltöztetése menekültek milliárdjaival történik.

    6. A szén-dioxid-kibocsátás korlátozása érdekében a globális árat túlzottan magas szinten fogják meghatározni.

    7. Az emberek felkészülhetnek arra, hogy a Marsra mennek, és elindulhatnak egy idegen élet megtalálásához.

    8. A nyugati értékeket a töréspontig teszteljük.

    Kik lesznek az uralkodók?

    A Világgazdasági Fórum hallgat arról a kérdésről, hogy ki fog uralkodni ebben az új világban.

    Következtetés
    A Világgazdasági Fórum és a hozzá kapcsolódó intézmények, egy maroknyi kormánnyal és néhány csúcstechnológiával foglalkozó céggel együtt egy új korszakba akarják vezetni a világot tulajdon és magánélet nélkül. Olyan értékek forognak kockán, mint az individualizmus, a szabadság és a boldogságra való törekvés, ezeket el kell utasítani a kollektivizmus és a „közös jó” bevezetése mellett, amelyet a technokraták önjelölt elitje határoz meg.

  24. 25: Nem hiszem Tibor bátyám. Ezt az EU vezető hatalmai minél előbb leakarják tudni, és a renitenseket jobban megrendszabályozhatónak tudni, mert most jön a Brexit után a Földközi-tenger medencéjében lévő földgázmező, amit Izrael mellett a görögökön keresztül az EU is a maga ellenőrzése alatt akar tudni, a törökökkel szemben. Kardigán is részesülhet belőle, de ha nem áll be a sorba, akkor a törökök is kapnak egy sallert. Ahogy Macron elszólásaiból kikövetkeztethető ezt is le akarják rendezni az új USA adminisztráció felállása és a kb. 1/2 éves átmeneti időszak alatt tudni, hogy Blinken az első európai körútján már ez alapján viszonyuljon az európai szövetségesekhez. De ez egy jóval komolyabb “ügy” mint a Brexit, itt már nem férnek meg a folyton a levesbe belerondító kelet-európai ügyeskedések és hangoskodások. Inkább ezért volt ez az előre lefektetett ütemterv, nem azért, hogy utólag szépítsenek a dolgokon. OV itthon diadalt ülhet, de nyugaton a maradék reputációnkat is elvesztettük. Most leírhatnám, hogy milyen brüsszeli folyosói pletykák voltak a Szájer-ügy után, de ezek zöme a lengyelekről szólt, nem rólunk. A lényeg, hogy amikor a lengyel miniszterelnökhelyettes először belengette, hogy akkor mégsem vétóznának, de aztán helyretették, hogy de vétózunk…, ott előtte azért belengették, hogy ha vétóztok ott a B-terv meg akkor a diplomás és egészségügyi nyugaton dolgozó munkavállalóitokon túli melósokra nem vonatkozik majd a munkaerő szabad áramlása, csak munkavállaló vízum ellenében.
    Szóval vannak nálunk fontosabb dolgok is, persze azért azt biztosan nem felejtik el, hogy Külgazdasági Péterünk Párizsban le lett pattintva, aztán Kardigánnál osztotta az észt, hogy hülye nyugat…! Miközben épp a fönti folyamatok miatt aki nem igazodik, az tökön lesz rúgva…, hisz az Izraellel kötött különalku kvázi kész van, és ha minden rendben megy, akkor a görögökön keresztül nem fog úgy függeni kb. 20-30 évig sem az amerikai palagáztól, sem az orosz gázcsapoktól az EU…! És ez pont illik az EU akkor 2050 -től karbonsemlegesek leszünk fő irányvonalába is.

  25. 27.Python:

    “akkor a görögökön keresztül nem fog úgy függeni kb. 20-30 évig sem az amerikai palagáztól, sem az orosz gázcsapoktól az EU…! És ez pont illik az EU akkor 2050 -től karbonsemlegesek leszünk fő irányvonalába is.”

    Hajrá, úgy legyen!

    Éljen az EU, minden bénaságával egyetemben!

    Inkább legyen az EU, mint bármelyik más erőközpont a nyakunkban( USA, orosz, Kína, azok is legalább, ha nem jobban bénák(szemetek) a maguk nemében).

    Az EU nekünk földrajzi és kulturális adottságunk.

    A függetlenség vágyálom, a világban lévő nagy erőközpontok mellett lásd pl. a svájciak egyre nagyobb EU függését.

    Ps.: A Kardigán nem rossz nicknév az illetőre. 🙂

  26. 28-hoz még:

    Más erőkőpontoktól valós függetlenedést, a tárgyalási alku pozíciónkat, egy erőközponthoz való csatlakozás növelheti.

    Természetesen a klub szabályait be kell tartani és nem minden EU döntés lesz egyértelműen előnyös nekünk, de összességében jobban járhatunk, mint függetlenként az egész világ ellen harcolva.

    Kíváncsian várom, a brexit után Nagy-Britannia, hogyan fog önállóan felvirágozni…
    Mondjuk azzal a vezetési emberanyaggal, ami a nyakukban van, vannak kétségeim.

    Az EU-nak a brexit direkt jól jött, mert egy sokfajta kedvezményt magának kiharcoló, de állandóan akadékoskodó tagállammal kevesebb lett.

    Van egy érzésen, hogy a britek később újra fognak csatlakozni az EU-hoz, de sokkal kiegyensúlyozottabb feltételekkel, mint a korábbiak voltak.

  27. 27. Python,

    Az kétségtelen, hogy sokkal hatékonyabb eszköz van az EU kezében, mint eddig, mivel a jogállami mechanizmus létezik. Ha akarja, akkor az EU elkezdi szívatni Orbánt, a kérdés, hogy akarja-e?

    Most gyors megoldás kellett, mert kellett a pénz számos országnak, akik nagy bajban vannak.

  28. Miután a tegnap esti EU-csúcson megszületett a jogállamisági mechanizmus ügyében a kompromisszum, hogy elháruljon a belengetett magyar és lengyel költségvetési vétó, két olyan jelzés is érkezett fontos brüsszeli emberektől, amelyek azt sugallják, hogy szó sincs arról: évekre kitolták a mechanizmus alkalmazhatóságát. A két jelzés egyértelműen azt rögzíti, hogy néhány hónapon belül jönni fog az Európai Bíróság ítélete a jogállamisági mechanizmusról. Így ezekkel azt is sugallják, hogy még a 2022-es magyar parlamenti választások előtt is döntés születhet EU-pénzes szankciókról. Van még négy másik, jogi jellegű kérdés is, amelyekre szintén fontos figyelni, mert többmilliárd eurós tételek múlhatnak rajtuk. Ezeket is megválaszoljuk a cikkünk második felében.
    https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201211/megis-jon-az-eu-penzes-szankcio-a-magyar-valasztasok-elott-461442

  29. Re:31
    Látom a “potens” ellenzék minden körmével abba kapaszkodik, hogy végre valaki büntesse már meg Vityát, mert maguktól képtelenek bármit is elérni.
    Talán hiteles emberek kellenének, és akkor nem könyörögnének idegen segítségért…
    Volt hiteles ember(Botka), azt is jól megpuccsolták.
    Megjegyzem abból soha se volt köszönet, ha külső hatalom tett rendet nálunk.

    Portfólió amúgy is releváns portál, 1 nap képes egymásnak ellenmondó hírt is közölni címlapon… 🙂

  30. 32: Az ostoba Botkára gondolsz, az “adózzanak a gazdagok” pasira? Hát hitelesnek tényleg hiteles volt, hitelesen hozta az ostoba demagóg politikus figuráját.

  31. Re:x33
    Szegedet mióta is vezeti Botka?

    Ha jól rémlik az “agilis és potens” Karácsony Tiborcz adóval kampányolt, akkor ő is ostoba? Politika és a demagógia kéz a kézben jár, ha tömeg demokrácia van. Nem véletlenül írta meg Platón, hogy nem is működő állam szervezési modell…

  32. 32 Dajtas

    Mi az, hogy hiteles emberek? Orbán, Semjén, Deutsch vagy netalán Szájer hiteles?

    Nem hiteles emberek kellenek, hanem demokrácia. Persze az is igaz, hogy az magában nem elegendő, de legalább a kereteket biztosítja egy egészségesebb társadalomhoz ami nem süllyed bele a tribalizmus mocsarába, mint Magyarország teszi mostanság.

  33. 35 Dajtas

    Az tény, hogy a Szókratész ügy kimenetele a demokrácia alkalmatlanságát mutatta Platonnak. Persze ott is a propaganda volt a felelős ami elhitette a tájékozatlan emberekkel, hogy Szókratész megrontja az athéni ifjúságot, mert elteriti őket az istenektől, holott csak meg voltak sertődve mivel Szókratész bebizonyitotta nekik, hogy mennyire hülyék.

  34. Olyan eszközrendszer van már a hatalmon lévők bírtokában, amit begyakoroltan használnak is, hogy képtelenség bárkinek is ellenzékiként megerősödnie annyira, hogy erős, hiteles váltópárt jöjjön létre.
    A szereplők már maguktól tudják mit kell tenniük.

    Egy vállalkozó saját költségén, saját szervezésben ételt szeretett volna osztani a rászorulóknak. Minden előkészület megfelelt a jogszabályoknak és ment a hivatalba területfoglalási engedélyért. A hivatalnok tájékoztatta, hogy nem fog engedélyt kapni. A vállalkozó kérdésére, hogy miért nem, mikor minden jogszabályt betartott, azt a választ kapta, vannak akik nem akarják az ételért sorban álló szegények látványát. Nem fogják elutasítani a kérelmét, mert nem tehetik meg, csak olyan sokáig halogatják a döntést, hogy az engedély megadása okafogyottá válik.

    Ha kell, kéznél a NAV, a TEK, a rendőrség, az ügyészség, a 2/3 törvény és alaptörvény bármikori módosításának lehetősége, a reklámfelületek, /lásd, Simicskát hónapokon belül kitették a fővárosi felületekről,/ az a cég nyer tendert akit ők akarnak és akkora túlárazással amilyet nem szégyellnek, /Simicska erre is jó példa, mert a cégei egy nap alatt elfelejtették, hogy kell nyertes pályázatot írni/.
    Norvég alapkezelő, emlékszünk, hogy tucat rendőrnél több vett részt az akcióba és kísérte a nőt a rendőrautóhoz. Mostanra minden pert megnyert a Norvég alapkezelő mert semmilyen szabálytalanság nem történt.

    A lényeg az, kizárt, hogy egy ütőképes, hiteles ellenzéki pártot hagynának megerősödni.
    Fel nem érhetem, hogy vannak akik úgy látják, azért nincs új hiteles ellenzéki párt, pártvezető, mert a hatmillió emberből csak egy alkalmas erre a feladatra.
    Magam részéről próbálkozom azzal, hogy ezt a helyzetet elfogadjam, beletörődjek.

  35. Re:x37
    Miért nem tud megerősödni az ellenzék?
    Ott van a DK, most ível fel a csillaga, pedig elég súlyos politikai hagyatékot cipel magával(Gyurcsány)… 🙂
    Valóban független politikai párt létrejöttében senki sem érdekelt, ami azt jelenti, hogy ebben nem csak a Fidesz hibás, hanem maga az ellenzék is. Lásd hogyan csicskítja a DK a Momentumot, csak még minden “Összefogás” párti szereplő jópofát vág hozzá, mert a húsos fazék közelébe akarnak kerülni.

    Ha valóban független pártot akarsz, akkor rövid úton, belülről fognak kirakni, és olyan emberek fogják átvenni az irányítást, akik abban érdekeltek, hogy nehogy megtartsd az eredeti filozófiát. Avagy nem a valódi demokrácia a cél, hanem az, hogy csak annak látszódjon. Ez nem magyar specifikum, hanem kb mindenhol igaz.

  36. 38. dajtás,
    Eleve miért is van ez a nagy összefogásosdi?
    Ki kényszeríti egy akolba őket? Mikor a JOBBIK kezdett megerősödni, akkor nekimentek a Vonának és egy vizsgálat mindjárt talált is szabálytalanságot, /vajon talált?/így pénzügyileg ellehetetlenítették őket.
    A törvények és a rendszerereket odáig alakítgatták, hogy senki nem erősödhet meg annyira, hogy kormányzati tényező legyen. Senki. Se új, se régi.
    A törvényekhez igazítják az ellenzéki pártok a kényszer szülte stratégiát. Mégis mit kellene csinálni? Egyesével induljon minden 6-10%-s párt? A választási törvény olyan, hogy aprózva elvinnének 70%-ot, akkor sem ők lennének többségben a parlamentben. Ilyen a törvény. Tudom, a világon mindenhol ilyen. Nehezítik az ellenzék dolgát.
    Ha a törvény a kis pártokat preferálná, akkor nem lenne ez a nagy összeborulás. Persze, hogy a húsosfazékhoz akarnak kerülni. Csak hatalomból lehet irányítani az országot. A költségvetést nyugodtan hívhatjuk húsosfazéknak.
    Ha meg nem fognának össze, akkor a vád az lenne, hogy képtelenek összefogni.

  37. Re:39
    Az tény, hogy egy felé lejt a pálya, ellenben a Jobbikos történethez az is hozzátartozik, hogy a Jobbik ott követte el a legnagyobb hibát, hogy elkezdett középre tolódni, amivel kvázi szembe fordult az alapító szellemmel, és támogatókkal.
    Mai állapotát nézve, mikor a Jobbik a DK-val(ősellenséggel) szövetkezik, akkor az elvetlen szervilizmus jut eszembe, ami arról szól, hogy most már bármi áron, de bent akarnak maradni a Parlamentben. Megjegyzem ez a Kvazimodo szövetség önmagában kódolja a szétesést, mert amint hatalomra kerülnének, nemcsak belülről, hanem egyből kívülről is szétmarcangolnának.
    Megoldás igazából az lenne, ha a jelenlegi palettát kb elküldenék kapálni, sóval be kellene hinteni az egészet, és örökre eltiltanának mindenkit a politikától.

    DK-Momentum relációt nem fejtetted ki, az ellenzék nem csak a Jobbikról szól.
    (Szerintem mint önálló párt, már nem jutna be a 22-es választások során)

  38. 40. dajtás,
    Minden annyira gyorsan változik. Most ez a vétó ügy, na meg a vírus még velünk lesz, vagy nem, lesz e nyájimmunitás vagy nem? Ezt az iszonyat mennyiségű pénzt is valakiknek, amit a világgazdaság megmentésére kiöntenek vissza is kéne fizetnünk, vagy nem? A turizmus a világ GDP 10%-t adja. /Magánvéleményem, hogy 10%-nál nagyobb súlya van a globális turizmusnak/ Ez iszonyat nagy kiesés. Beindul valaha a turizmus? Mert, ha nem, akkor a 2022-s választás lesz a legkisebb gondunk. Lassan egy hónappal nem látunk előre, nem hogy két évvel.
    Nem magamról beszélek, hanem a hírekből az jön le, hogy a szakmák szakértői homályban tapogatóznak a közvetlen jövőt illetően.
    Valami csak lesz a DK-val is.
    Kétszázév múlva megjelenő történelemkönyvből idézek.
    “Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc látszólagos ellentétének álcája hosszú időre foglyul ejtette az országot.” Szerintem mindkét ember azon izgul nap, mint nap, nehogy baja essen a másiknak. Ők egymást tarták felszínen. Megy a sorosozás, migrásozás, de az igazi mumus, Gyurcsány a hazudozós szemkilövető. Ez már ráégett.

  39. 42:
    Mindig lesz holnap, max leköltözünk az óceán alá 🙂 Nagyobb a realitása, mint a Mars expedíciónak, nem is értem miért nem tolják ezt az irányt.
    Épp a minap számoltam ki, hogy kb az egész utcát el tudnám látni a kis 50 köbméteres tavam halszaporulatával, ha jövőre befejezem a pincém, majd írok tapasztalatokat a ‘microgreens’ termesztésről beltérben, de saccra egy család ellátásához elég egy 4 légköbméteres helység. Szóval elképesztő tartalékok vannak a rendszerben, ha tovább látunk a ‘csak a kültéri termesztés’ adta lehetőségeknél.
    Arra az egyre nem sikerült még megoldást találnom, hogy hogy tudnék marhát tenyészteni 200 négyzetméteren, pedig rohadtul szeretem a stéket 🙂

  40. Re:44
    Szintetikus hús a válasz.
    Nem húsutánzat, valódi hús, vannak előrehaladott kutatások ezen a területen.

  41. “A parlamenti határozattervezet több okból is élesen bírálja a csúcson összehozott kompromisszumot. A véglegesített és elfogadásra benyújtott szöveget az előterjesztő négy frakció – a néppárti, a szocialista, a liberális és a Zöld – megfejelte egy nyílt fenyegetéssel is. Eszerint az EP minden rendelkezésére álló jogi eszközt – köztük az EU éves zárszámadásával kapcsolatos eljárást – fel fog használni arra, hogy az Európai Bizottságot szerződéses kötelezettségeinek betartására bírja.

    Érdemes emlékeztetni rá, hogy a parlament 1999-ben azzal kezdte a csalással és korrupcióval vádolt uniós végrehajtó és ellenőrző testület elleni procedúrát, hogy nem hagyta jóvá az előző évre vonatkozó zárszámadását. A Jacques Santer vezette EU Bizottság nem várta meg a kilátásba helyezett bizalmatlansági indítványt, hanem testületileg lemondott. Az EP most ugyanezzel az eljárással fenyegeti von der Leyenéket arra az esetre, ha nem hajtanák végre a jogállami rendelet rájuk rótt előírásait és késlekednének az alkalmazásával. ”

    https://nepszava.hu/3102899_az-ep-bizalmatlansagi-inditvannyal-fenyegeti-von-der-leyeneket

  42. 46: idegen:
    99 nagyon régen volt!
    Nagyon más idők járnak…

    Az a baj ezzel, hogy egyik oldalról sem korrekt a “párbaj”.
    Nem cowboy módjára állnak egymással szemben, a saját életüket téve kockára, hanem nemes egyszerűséggel, mindkét fél más fa…val veri a csalánt.

  43. “Miután a Bizottság megállapítja a jogsértést, javasolja, hogy az adott tagállam kormánya ellen indítsák el a feltételrendszerhez kapcsolódó eljárást, ezt követően pedig vágják meg vagy fagyasszák be a tagállamnak az uniós költségvetésből járó forrásokat.

    A Tanácsnak ezt követően egy hónap (kivételes esetben három hónap) áll rendelkezésére, hogy minősített többséggel – azaz a tagállamok leglább 55 százalékának a szavazatával úgy, hogy a szavazatok az Unió lakosságának 65 százalákát képviseljék – szavazzon a javasolt intézkedésekről.

    A képviselők elérték, hogy az uniós intézményi döntési mechanizmus időtartamát 12-13 hónapról 7-9 hónapra rövidítsék.
    A jogszabály egyszeri és rendszerszintű jogsértésre egyaránt vonatkozik

    A Parlamentnek köszönhetően az új jogszabály nem csak akkor érvényes, amikor például korrupció vagy csalás révén konkrétan visszaélnek az uniós forrásokkal. A jogszabály akkor is alkalmazható, ha a minden tagállam által tiszteletben tartandó alapvető jogok – például a demokrácia vagy az igazságszolgáltatás függetlensége – rendszerszintűen sérülnek és ennek hatása van – vagy hatása lehet – az uniós források kezelésére.

    A képviselők a tárgyalások során elérték, hogy egy külön részben példákkal egyértelműsítsék az elképzelhető jogsértéseket. A példák között többek között az igazságszolgáltatás függetlenségét érő fenyegetés, az önkényes vagy jogszerűtlen határozatok kijavításának hiánya, és a jogorvoslat korlátozása szerepel.”

    https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201216/elfogadta-az-ep-a-jogallamisagi-rendeletet-januartol-mar-hatalyba-is-lep-462128

    Na most akkor mi van?
    Ki győzött?

  44. 48: Idegen:
    Mi veszítettünk. A nyugalmunkat, a jövőbe vetett hitünket és azt, hogy hitelmentesen élhessük le az életünket. Folytatásban a megmaradt tulajdonainkat és talán a családunkat is… De sokan ezt észre sem fogják venni!

    A kérdés számomra inkább az, most akkor ki miatt alakultak így a dolgok? Kinek az érdeke valójában az, amit a megállapodás (alku) tartalmaz?

  45. 49. Idegen,

    “Na most akkor mi van?
    Ki győzött?”

    Jó kérdés. Tegnap néztem ezt az értelmezést:

    http://www.atv.hu/videok/video-20201215-orban-viktor-elerte-celjat

    E szerint ez a jogállamisági számonkérés teljesen ki lett herélve, erőtlenné lett téve és Orbán folytathatja azt, amit eddig is, a lopást és a lopott EU-s forrásokból a saját hatalmának fenntartását, a jogállamiság tiprását.
    Róna Péternek is kb. ez a véleménye.

  46. 50 – Gyarmathy:
    Orbán tisztában van az EU működésével, és tudja, hogyan lehet kijátszani. Azok pedig faszalapok, képtelenek győzni. Itt van például a mai eset Deuch Tamást nem rúgják ki, csak felfüggesztik. Magyarul, kell nekik a szavazata. Ők meg adják a szavazatot 100 milliárdokért.

  47. 51: Tiborbá:
    Jól teszik! Hülyék lennének kihagyni!
    A hülyék jól láthatóan a másik oldalon ülnek.
    Viszont egyre több a hülye emezek táborában is, miközben az értelmes emberek elvegyülnek, felszívódnak, távoznak. Ez már nem annyira örömteli, ha távolabbra is nézünk… Ha bukni fognak, ebbe fognak belebukni, pedig pénz – eszközök megvannak már arra, hogy ne ez történjen. De az ostobaság mindent legyőz, elsőként a józan észt!

  48. 51: Tibor bátyám, a szavazat már nem kell! De most mindenki a Merkel utáni időkre készül fel germániában, és a választásokra. Addig meg a nagytőke behúzta a kéziféket a német politikusoknál (így a CDU le is szólt Webernek, hogy ne most ugrálj…), mert megkötik még OV -val a különalkujaikat. Azaz hazai adópénzből, hogyan lehet még egy kis Németországba kivihető nyereséget kipréselni a magyarakból, új beruházásokat lezsírozni nagy állami támogatással megtámogatva, hogy a német tőkének minél kevesebbe fájjon, stb.!

  49. https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20201217/jovahagyta-a-haduzenetet-az-ep-ket-tuz-koze-kerult-a-bizottsag-a-jogallamisagi-rendelet-alkalmazasanal-462264

    Azért nem egyértelmű itt a helyzet…..

    Nagy többséggel elfogadta csütörtöki plenáris ülésén az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a zárszámadás megtagadásának, bizalmatlansági indítvány és külön bírósági per indításának belengetésével igyekszik rászorítani Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt arra, hogy már 2021. január elsejétől maradéktalanul alkalmazza a hatályba lépő jogállamisági rendelet minden betűjét. Ez fontos fejlemény, mert így gyakorlatilag falhoz szorította az Európai Parlament az Európai Bizottság elnökét. Ebből utóbbi csak egy keskeny úton haladva tud „kimozogni” úgy, hogy egyszerre feleljen meg az EP elvárásainak és az állam- és kormányfők múlt heti iránymutatásának is.

  50. 54: SzJ:
    Vihar a biliben. Lassan ott tartunk, hogy mindenki azt csinál, amit nem szégyell! Python 53-ban leírta a lényeget.
    Nyilvánvaló, ha meglesz egy adott érdekkör összefogása ahhoz, hogy Orbánt kicsinálják, meg fogják tenni. Nem hiszem, hogy egyhamar elfelejtik, ill. megbocsátják a cselekedeteit, s szépen látszik az is, milyen úton lehetséges ez, elég a Szlovákiában éppen zajló letartóztatás-sorozatot, a “maffiaállam felszámolását” megfigyelni.
    Egyetlen kérdés sztem., hogy addig lépnek -e majd, amíg Orbán nem válik az EU keresztapjává is? Fene bánja, ha így intézi mindet, ahogy eddig, komolyan mondom, még élvezném is. De sajnos nem lehet folyton blöffre építeni…

  51. Tehát ha jól értem, az EU parlament 25 ország egyetértésével, nagy többséggel elfogadott egy törvényt, mely szerint csak az kaphat, az az ország kaphat pénzt az úniós költségvetésből és helyreállítási alapból, amelyikben jogállam van.

    És jött Merkel és Ursula és szépen kiherélték a törvényt, megegyeztek Orbánnal, hogy van ez a törvény ugyan, de nem lesz alkalmazva.

    Fura egy helyzet. (vagy félreértettem valamit?).

    Érdekes, hogy Orbánnak nem csak Magyarországot sikerült a végletekig megosztania, hanem már az Európai Úniót is.

  52. Gyarmathy 56: “Érdekes, hogy Orbánnak nem csak Magyarországot sikerült a végletekig megosztania, hanem már az Európai Úniót is.”

    Néha már az is felmerül bennem, hogy ez a figura nem-e egyenesen maga az Antikrisztus? Ahová lép ott gyűlöletet, összeomlást, apokalipszist hagy maga után. A sátán maga itt jár közöttünk.
    “NIL ERIT ULTERIUS QUOD NOSTRIS MORIBUS ADDAT POSTERUTAS;E ADEM FACIENT CUPIENTQUE MINORES”
    Több bűnt már a jövő se tetézhet gaz jelenünkre; vétkünk és vágyunk lesz példa a korcs ivadéknak!

  53. Re:57
    Hihetetlen, hogy sokan odáig ragadtatják el magukat, hogy már démonizálnak egy olyan embert, aki máshogy gondolkozik politikailag(mindegy hogy jó/rossz).
    Hova jutunk így el, talán a máglyára állításig?
    Hihetetlen, hogy az Orbán fóbia meddig tud eljutni…

  54. Szerintem meg az a hihetetlen, hogy van még olyan ember az országban, aki ennyi idő elteltével sem lát a szemétől! Persze a vakokat nem bánthatjuk…
    “Másként gondolkodó.” -Dajtás, neked mindenre csak ez az egyetlen válaszod van?

  55. Re: Csongor
    Szerintem még itt sokaknál olyannyira eluralkodott az Orbán fóbia, hogy objektivitásra képtelenek ettől… 🙂
    Lehet velem van a baj, de ha Hitlert és Sztálint állítom szembe, akkor ugyan úgy azt írtam volna, hogy másként gondolkodtak. Akármilyen diabolikus is, de gondolkodás nélkül nincs cselekvés…

    Ha valakivel nem értek egyet, akkor mocskos alpári stílusban kell minősítenem?
    Ez lenne a nívó?
    Sátáni jelző különösen tragikomikus, mert aki írta, annak fogalma sincs arról, hogy milyen a valódi sátáni mentalitás. Amúgy is az a véleményem, hogy aki ördögöt kiált, annál valami nagyon takargatni való van, vagy valamit nagyon kompenzálni szeretne…
    Itt jön képbe az, hogy az Orbán fóbiától oly vakká lettetek itt sokan, hogy kiállásnak gondoljátok már azt is, ha valaki szól, hogy az ördögözés már túlzás…

  56. 61 – dajtás:
    Orbán fóbiával vádolsz, mert meg merem említeni, hogy aki 180 milliárd, a nemzetnek szóló ajándékról lemond, hogy saját bűne ne derüljön ki, az nemzetellenes?

  57. 61: Dajtás:
    Pedig ez a mondat Gilgamestől sztem. elég jó betalált!
    “Több bűnt már a jövő se tetézhet gaz jelenünkre; vétkünk és vágyunk lesz példa a korcs ivadéknak!”

  58. Re:Tibor bá’
    Ördögöt kiáltás és a nemzetellenesség nem egyenlő egymással. Erre írtam, hogy ne essünk túlzásokba. Ellenben a viselt dolgaiért való reklamálás jogos, mert csak úgy lehet megtisztulni, ha nincs tabu. Nagyon régóta mondom, hogy a 30 éve fekélyesedő sebet illene kiégetni, és nyilvánossá kellene tenni az ügynökaktákat…
    Régi zsidó mondással élve: “Régi bűnösnek hosszú az árnyéka.”

  59. Re:Csongor
    Az idézet lehet hogy jó, de ha szarul van tálalva, akkor romlik az élvezeti minősége… 😉

  60. DAJTÁS!
    Örülök, hogy személyedben egy oly szakértővel szembesülhetünk aki tökéletesen képes definiálni a sátán fogalmát. Legalábbis e szavaidból ez villan elő:
    “Sátáni jelző különösen tragikomikus, mert aki írta, annak fogalma sincs arról, hogy milyen a valódi sátáni mentalitás.”
    Mondják, bajban ismerszik meg a barát. Azt hiszem, abban legalább megegyezhetünk, hogy baj van. Óriási. A vidékről olyan fokú, a vírus miatt bekövetkező nincstelenségről érkeznek hírek, amely talán csak az átkos alatt fordult elő.
    Javasolom neked a “Szeretném ha januárban történne valami csoda” címmel feltett videót megnézni az alábbi oldalon:
    https://www.facebook.com/watch/partizanpolitika/

    Szeretett és védett vezéred a bajban még inkább megmutatta valódi arcát. A nép helyett saját holdudvarának erősítgetésével foglalkozik változatlanul, mert fontosabb újabb stadiont építeni, vagy a “baráti” oligarchát támogatni, mint az éhező tömegeket segíteni.
    Ők majd némi kolompér ellenében akkor kellenek Orbánnak, ha újra eljő a választás nevű cirkusz, és firkálni kell a szavazólapokra. Számomra egy ilyen alak a nemzet fő gonosza titulust már régen kiérdemelte.

    Még egy idézet tőled: “Amúgy is az a véleményem, hogy aki ördögöt kiált, annál valami nagyon takargatni való van, vagy valamit nagyon kompenzálni szeretne…”
    Magamról csak röviden, fentebb idézett soraidra: tavasszal voltak (akkor még éltek) éttermek, akik az egészségügyet ingyen adott főtt étellel támogatták. Jómagam alapanyagot adtam az egyik ilyen étteremnek, ingyenesen, (+leszállítva) hogy ezzel támogassam a munkájukat és rajtuk keresztül az egészségügyet. Ezen kívül még ahogy tudtam támogattam másokat is mással. Most így ünnepek előtt is ezt teszem, szerény lehetőségeimhez mérten.
    Kérdezem én, TE Dajtás, mit tettél? Vagy mit kaptál odafentről hogy szemedből a por még mindig nem tűnt el? Alkalmi vakságod megszűntét kívánom neked karácsonyra, de ami a még fontosabb, békét, nyugalmat s jó egészséget. Mert ma ez utóbbi messze a legfontosabb!

  61. BRÉKING, ahogy Tibor bá szokta 🙂
    Meghosszabították a hitelmoratóriumot, polgárháborús veszély elhárítva. Ha befejezik a bohóckodást az oltásnak és az érzékeny emberek elfogyásának okán, szép, munkás nyárnak és ősznek nézünk elébe. A németek elkezdték kiszórni az itteni K+F beruházások megrendeléseit, ha mondjuk áprilistól hagynak minket rendesen dolgozni, jövő karácsonyra saccra be tudnánk hozni az idei évet, 2022 karácsonyra lehetnénk ott, mintha mi sem történt volna. Nem kevés munka árán, de még mindig jobban járnánk ezzel a típusú resettel, mintha újrajátszottuk volna a II. világháborút. Szóval végre egy reménysugár, mégha csak kibontakozóban is van 🙂

  62. Re:Gilgames
    Továbbra is félre érted amit írok, mert én elég messzire állok az “Hőn szeretett” vezérimádattól…
    Fölösleges nem kell az ördögöt a falra festeni, ettől az orbáni rendszer fényévekre van. Ha valóban diabolikus alvilágot akarsz látni, abban sokkal de sokkal vadabb dolgok vannak, azt ép ésszel nem is birnák ki sokan, még a volt ISIS földi pokla is wellness hétvége lenne hozzá képest. Ezért emeltem szót, mert a jelző túlzás és nem helyén való.

    Hogy vannak komoly problémák, és sorstragédiák?
    Persze hogy vannak, a kukta forr, és le van zárva a szelep…
    Nem lepődnék még, ha tavasszal lenne valami, forradalmat nem télen szokás csinálni. 🙂

    A hideg tárgyilagos hozzáállás ahhoz kell, hogy ne tisztán érzelemből dönts, mert azzal még nagyobb bajba kerülhet az ország…
    A kivezető út alá van aknázva, itt nem eszetlenül kell átrohanni, mert akkor gyorsan véged lesz, és az ellenséged fognak győzni.
    Türelem, kitartás, ész kell, másunk úgy sincsen. 😉

  63. 68. Pride,

    Nem rossz, a bankok hadd várjanak, de ez még így édeskevés lesz. A sokszáz ezer jövedelem nélkül maradt emberrel mi lesz a télen?

    Az USA -ban most akarnak adni minden amerikainak 600 vagy 1200 dollárt (még nem világos melyik lesz). Pedig már az idén egyszer adtak.
    Talán Orbánék is meg tudnák csinálni. A népesség rászorultabb felének adna 600 dollárnak megfelelő forintot egyszer, ami nem túl sok, de sokat segítene a tél túlélésében, ráadásul a gazdaságot is erősen élénkítené és adók formájában jelentős része visszafolyna az államhoz.

    5 000 000 x 600 x 300 = 900 000 000 000 (Kilencszáz milliárd forint)

    Soknak tűnik, de most kapott az ország ennek több mint háromszorosát kitevő (mintegy 3 ezer milliárdot) pénzt a EU helyreállító alapból.

    Oda kéne adni a 30%-át, ami életek ezreit és munkahelyek tízezreit menthetné meg.

  64. Dajtás 70: “A hideg tárgyilagos hozzáállás ahhoz kell, hogy ne tisztán érzelemből dönts, mert azzal még nagyobb bajba kerülhet az ország…”

    Az elmúlt évek tapasztalata akkumulálódik a véleményemben. Amivel egyáltalán nem vagyok egyedül. Sőt…

    Lehet Orbán még csak most kezd igazán megvadulni.
    https://24.hu/belfold/2020/12/19/orban-gazdasagi-kormanyzas-koronavirus-felelosseg/

    Várjuk ki a végét! Csak nekünk végünk ne legyen, még az egész fidesznyik rezsim vége előtt.

  65. Re: Gilgames
    A magyar hátán fát lehet hasítani, ezt is túl fogjuk élni. 😉
    Olyan rendszer soha sem volt, aminek egyszer nem volt vége, kérdés már csak az, hogy milyen lesz a lezárás…

  66. 73. dajtás,

    Nem biztos, hogy túl fogod élni. Hatalmas a gyűlölet és a feszültség, az elkeseredettség, amin egy hatalmasat srófolt is a ma bejelentett ‘gazdaságvédelmi’ 4 pont.
    Ez a végtelenül cinikus, sunyi, aljas tempó nem fog következmények nélkül maradni.

    Nemcsak orbán iránt forr a gyűlölet már, hanem minden egyes támogatója iránt is.

  67. 71: Gyarmathy:
    Mi a francnak kéne még több pénzt elszórni?
    Minden családocska kap 3 millát lakásfelújításra (ez élénkíti a gazdaságot is, meg jól felsrófolja az árakat), mi a fasz kéne még a tetves magyar népségének? Már bocsánat a hangnemért, de tényleg, mi kéne még, hogy elégedett legyen ez a nyomorult nemzet? A létező összes szolgáltató és kisiparos áthárítja a veszteségeit a fogyasztóira. Az idegenforgalomhoz kapcsolódó ágazatok kivételével mindenki behajtja nem csak a megélhetését, de az elmaradt hasznát is! Drágul a mozi, a színház, a fodrász, a magántanár, az autószerelés, s csak néhányat soroltam fel, s a nép megy és vásárol, mintha muszáj lenne. Mit akarhat bárki még, egy ekkora “válsághelyzetben”! A nyugdíjak sem stagnáltak, pedig a gazdaság teljesítménye alapján ez most igazságos és indokolt lenne… Nekem inkább az a fura, honnan van most ennyi pénz, szinte mindenütt?

  68. Re:75-76
    Ti tényleg vakok vagytok az orbán fóbiától… 🙂
    Ezek szerint aki nem köpködi nyíltan Orbánt, az már seggnyaló, gratulálok az 1 bites politikai gondolkodásért… Orbán imádaton, és az “Összefogáson” kívül is van politikai preferencia, de mivel én ebből is kilógok, nem definiálható jelenlegi keretek közt a politikai beállítottságom.
    Kicsit komplexebb a világ annál, hogy Orbán=ördög, aki nem köpködi=Orbán hívő.
    Láthatóan ez nem megy nektek, de semmi baj, én haragszom rátok. 😉

  69. 78 – dajtás:
    Orbán nem ördög, Orbán diktátor, és diktátorokat nem szokás szeretni. Ettől függetlenül észre vehetnéd, hogy te mész szembe a forgalommal. 10-12 km után 80 éves öreg nyanyák is észre szokták venni. Neked nem megy. Ezen is elgondolkozhatnál.

  70. “Ezek szerint aki nem köpködi nyíltan Orbánt, az már seggnyaló”
    Aha-aha. Nem ez a baj Pajtás!
    Orbánnak a köpete beterít már mindent, de te csak a szájvizének friss zamatát érzed.
    Jól megvagy és erre rá se rántasz, megvárod míg jó nagy adag frászt kapsz!
    Imáiddal Orbanisztánt őrzöd, így nincs esély az ördögöt legyőznöd.
    Ha-ha-ha!

    Plusz találós kérdés:
    Az ÁFÁ-ból vajon mér nem enged a G, ha ekkora adóparadicsommá váltunk ma?

  71. Re:79 Tibor bá’
    Én nem azon az úton megyek mint te, ergo senki se jön szembe velem, max az autópályán vezetők azon reklamálnak, hogy de arra nem lehet menni, miközben igen…

    Re: Anonymus
    Te se tudsz túl objektív lenni az orbán fóbiádtól, és olyan dolgokat projektálsz rám, amit a kis buborékodból látni akarsz.

    Valamit nem úgy kell megbuktatni, hogy ordítva nekirohansz a rendőr sorfalnak, mert akkor gumilövedéket, botot, paprikát kapsz az arcodba. Ezt kellene megérteni már, hogy így nem lehet, mert csak pofára esés lesz belőle, és csak egy gyönge pillanatra várnak az ellenségeink, hogy belénk marjanak…
    Türelmetlen vagy? Van mire, de így nem lehet megoldani túl sok mindent. 🙂
    Türelem rózsát terem…

  72. 61. dajtás
    “Sátáni jelző különösen tragikomikus, mert aki írta, annak fogalma sincs arról, hogy milyen a valódi sátáni mentalitás.”

    Telitalálat “dajtás”!

    Ha olyan sátánisták finanszírozák az oltásokat, mint Belinda Gates, milyen célra használnák azokat?
    Pobáld most elmagyarázni a hitetlen barátnak, miért visel keresztet ez a sátánista!
    Próbáld most megmagyarázni egy hitetlennek miért Belinda a keresztet fejjel lefelé viseli?
    És nem csak ő, hanem az összes hatalomban lévők.

  73. 82:
    “Próbáld most megmagyarázni egy hitetlennek miért Belinda a keresztet fejjel lefelé viseli? És nem csak ő, hanem az összes hatalomban lévők.”
    – Az a Belinda véletlenül nem Melinda?
    – A kereszt kapcsán, Kivéve Orbánt? :-))

    81: Dajtás:
    A türelem hagyta beágyazódni ezt a rendszert. A türelmetlenség lesz lassan az egyetlen út a kimozdításához, az viszont számomra (is) félő, hogy igazi golyókkal fog “beszélni”.

    Áruld már el konkrétan, miért fogadod el Orbán rendszerét?! Számomra mára nevetség tárgya minden ember, aki ezt a romboló, embertelen, semmirekellőséget jutalmazó káoszt méltatni próbálja.

  74. Re: Csongor
    Mondom hogy vegyétek le az orbán fóbiás szemüvegeteket, mert nem tudtok objektíven látni. Elsőnek is figyelj a fogalmazásomra, mert orbán fóbia, és Orbán fóbia közt lényegi különbség van. 😉 Másod sorban olvastál tőlem olyat, hogy nyalnám-falnám, mint egy igazi fanatik hívő? Harmad sorban ki mondta azt, hogy éltetem? Azért mert rászólok valakire, hogy ne ördögözze le? Ez már nyali-fali hívőség, és nem talán az, hogy teljesen rossz a hasonlat? Ha a “szívem csücske” Gyurcsányt ördögözték volna, akkor is szóltam volna, nálam már ez csak ilyen…
    A türelemre pedig szükség van, mert napokban már nem egyszer írtam le, hogy rossz tempóban bazi nagy pofára esés lenne a jelenlegi ellenzéki fordulat. Ez sokaknak felfoghatatlan, egyenesen orbáni rendszer éltetését jelenti, de egy komoly műtétre nem henteshez megyünk az utcáról beesve, hanem alapos konzílium után idő pontra kiírva kell befeküdni a kórházba…
    “A türelmetlenség lesz lassan az egyetlen út a kimozdításához”.
    Nem, ez öngyilkosság, persze ez is egy megoldás, csak éppen nem opció…
    Olyan rendszer nem volt még soha sem, ami örökké tartott volna, és ez a világ a végnapjait éli, nem kell várni már olyan sokat.

    Ha nem tudod megérteni, nem baj, sokaknak jól láthatóan nem megy a komplexebb politikai gondolkodás, de te ennél sokkal okosabb vagy szerintem. 😉
    Írtam már többször, a megoldás out of the box, és ennek nem jött el az ideje.

  75. Most látszik ki az értelmes ember ezen a fórumon.

    Olvassatok kicsit vissza és csavarjátok le az érzelmeket. Értelmezzétek hideg logikával az írottakat.

    Sok hozzászólás csak a bla-bla-bla szinten van.

    —–

    Ontopic:

    Lehet utálni a csutit, ez érzelem.
    Próbáljátok meg leváltani, na ez már egy logikus cél.

    Fröcsögés, hőbörgés működött már valaha bármilyen cél megvalósítására? Ugye hogy nem. De legalább úgy érzed te vagy a faszagyerek mert legalább megmondod. Aha, ez is érzelem, meg önigazolás.

    Leváltás. Hogyan? Na ha ezt nézed akkor már végre gondolkodsz. A másik oldakon egy jó sakkjátékos van, aki minden lépésedre számol valamit.
    Nézd meg a figuráidat, és látod hogy bajban vagy. Még ha csak te lennél a másik oldalon akkor is bajban lennél magad ellen, vakarhatod a fejed.

    Gondolkodj! Hideg logika!
    Az ellenfél huszárja nem szemét mert leüti a gyalogodat. A te futód sem hős mert az ellenfél bástyáját, vezérét fenyegeti.
    Hideg logika!

    Most szájaljatok!
    Hogy lesz ez megoldva? Ki fogja megoldani?

  76. 84, 85:
    Kezdem nagyon unni, hogy oktondiskodó mellébeszéléssel próbáltok hülyének beállítani, miközben objektív kérdést tettem fel!
    Mi előnyöd származik belőle, hogy ennyi időt, energiát, karaktert fektetsz mellé?
    Persze, Kádárt is várhatták 40 évig… Ilyen butaságot!

    Hogy lesz megoldva? Ha még sokat várnak és totojáznak, akik megoldhatnák, sehogy sem! Ill. olyan áron nekem sem kell…
    Alakulnak a dolgok, de lassan nem a magyar aktuálpolitika fog lekötni bennünket.

    Múltkor egy családi vita hevében próbáltuk összeszedni, hogy nekünk “össznépi szinten” konkrétan miért jó, mi előnyünk származott ebből a renszerből? Aztán néztük a hátrányokat is. Jót nevettem az eredményen. Ennyit a sakkozásról…

    Megismétlem, mert valószínűleg nem értitek a lényeget:
    “Számomra mára nevetség tárgya minden ember, aki ezt a romboló, embertelen, semmirekellőséget jutalmazó káoszt méltatni próbálja.”
    “Out of the box.” -Na ezzel aztán főleg ki vagyunk segítve!

  77. Re:85
    Valaki gondolkodni is tud… 😉

    Re:85
    Kádár rossz hasonlat, mert mögötte volt a Szovjetunió. Vitya mögött ki van, aki beton biztosan támogatná évtizedekig?
    Lassan már csak magára számíthat, mert a hátországa csak addig lojális, amíg tud lopni, és szponzorjai is egymást ütik nemzetközi porondon…

    Ide biztos nem fogom leírni, mert a hamis kártyásokkal nem úgy játszik az ember, hogy a saját lapjait megmutatja. Ez az oldal megfigyelés alatt van, ennek fényében kell társalogni…

  78. 83. Horváth Csongor
    “– Az a Belinda véletlenül nem Melinda?”
    Nem véletlenül, hanem pontosan Ő az és mivel ŐK azok akik nagyban a RENDSZER szürőjét is ellenőrzik jóbb, ha nem adunk lehetőséget nekik, hogy cenzurázzanak.

  79. 84. dajtás
    “Olyan rendszer nem volt még soha sem, ami örökké tartott volna, és ez a világ a végnapjait éli, nem kell várni már olyan sokat.”

    A globális rabszolgaság terve
    Alex Jones “Endgame” című dokumentumfilmje

    Világkormány? Rendőrállam? Teljes diktatúra? Rabszolgaság? Bőr alá ültethető chipek? Eltörölt nemzetek és összeolvasztott országok? Sárba tiport szólásszabadság és kivéreztetett emberi jogok? Az egész Föld felett uralkodó, szűk, dúsgazdag, elit csoport? Rothschildek? Rockefellerek? Bankár-dinasztiák? Bilderberg-csoport?
    Ugyan már! Mese az egész!
    Persze, mese.
    Ez az egész csak egy buta összeesküvés-elmélet.
    Nyilván.
    Ugye? Vagy mégsem?

  80. 85.Dumburnyák:

    Ajánlom figyelmedben a sok bla-bla mellett, az Orbán legújabb törvénye által is kikényszerített ellenzéki összefogást.

    #t444.hu/2020/12/20/hivatalos-lett-az-ellenzeki-osszefogas-kozos-jeloltek-miniszterelnok-jelolt-kozos-programmal-es-kozos-lista-lesz

    #telex.hu/belfold/2020/12/20/ellenzeki-osszefogas-2022-valasztas

    Meg a legújabb közvélemény kutatási adatokat.

    “Karácsony Gergely – aki már 2011 óta a pártok közötti teljes összefogást szorgalmazza – néhány héttel ezelőtt megosztott oldalán egy Závecz-kutatást, amely szerint egy közös ellenzéki lista 40-36 arányban legyőzné a Fidesz–KDNP-t, ha most lennének a választások.

    Közvélemény-kutatásban több mint tíz éve nem volt ilyen adat

    – hangsúlyozta a főpolgármester. A Závecz legfrissebb, november 25-én megjelent felmérése szerint a közös listára 37 százalék szavazna, a kormánypártira pedig 34. Augusztus végén ez az arány még éppen fordítva volt a Závecz mérésében (39-37 a Fidesznek).”

    #telex.hu/belfold/2020/11/27/valasztasi-szabalyok-71-valasztokerulet-ellenzek-kozos-lista-fidesz
    Meg a felemás mentőcsomagot, ami a városok (Budapest) infrastruktúra fenntartását lehetetleníti el, és az önkormányzatok függetlenségét csorbítja.

    Az orbáni válságkezelés tipikus esete, amikor más farkával veri csalánt.
    Ezt már korábban is űzte a devizahitelesekkel, a bankoktól elvonta a pénzt, de azt nem adta oda azoknak, akiktől ténylegesen elvették

    Közben meg 150 milliárd sportra a csókosoknak, 100 milliárd az egyháznak és 50 milliárd az egészségügynek.
    Látszanak a prioritások.

    Sikerült egy olyan új egészségügyi törvényt alkotni (10 év kormányzás után!), ami sikeresen megosztotta az egészségügyi szférát (szakápoló-orvos drasztikusan kinyíló bérolló).

    Bárhogyan is próbálod ezt érzelmeknek beállítani, EZEK TÉNYEK!

    Persze majd lehet egy egységes ellenzéki listát basztatni a Gyurcsánnyal, lehet a lefizetett ellenzéki fideszes ügynökökkel jobban szivárogtatni.

    87.dajtás:
    Ez az oldal megfigyelés alatt van, ennek fényében kell társalogni…
    Tipikus Jövőnk érvelés…

  81. 87 – dajtás:
    Túl kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy befigyeljenek. De ha igen, mit érnek vele? Különben is, kell nekem szeretnem Orbánt?

  82. 89.L.S:
    Olvass már utána ennek a fickónak:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Alex_Jones

    Vakcina és klíma változás tagadó, a tárgyalásán az ügyvédje azzal védekezett, ő csak eljátszik egy karaktert, egy “performance artist”.
    Na ennek megfelelően lehet komolyan venni.

  83. 92. Idegen:”Na ennek megfelelően lehet komolyan venni.”

    L.S.-t

  84. 89.L.S

    Mi a helyzet a másik nagy mesemondoval Benjamin Fulforddal?

  85. 87. dajtás,

    Nézz fel Orbán saját fészbúk oldalára. Ezerszámra születnek a negatív, degradáló, gyalázkodó, de teljesen logikus, leleplező írások is. Az emberek átlátnak a szitán, pl. a tegnapi 4 ponton is, ami nem gazdaságvédelemről szól, hanem Orbán hatalmának védelméről, az önkormányzatok további kivéreztetéséről. Szerintem kontraproduktív lesz, mert többen látják már az aljasságát, mint amennyien bedőlnek neki.

    A saját oldalát is képtelen moderálni már. És az csak egy oldal a sok sok száz közül. Ez az oldal csak egy a sok sok közül.
    Lehet felvenni ezerszámra a megfigyelőket, moderátorokat, trollokat, akárkiket. Annyira ömlik már a sz@r, hogy nem lehet elfedni.
    A megfélemlítés és elhallgattatásra irányuló próbálkozás már csak olaj a tűzre.

  86. Ha jól értem amit írtok akkor gyakorlatilag semmit sem kell csinálni, mert annyira rosszul áll a csuti hogy nem tud nyerni sehogy sem.
    Akkor mi a gond?

  87. Re:95
    A rendszer szisztéma nagyon egyszerű. Mindig valami látványosat kell csinálni, amin jó sokat lehet “szakítani”. Egy pozitív hozománya van ennek, hogy a szocialista jól lerohasztjuk mentalitás helyett építkezés történik, de a fő probléma, miszerint látványosan szakítanak, már túl feltűnő, amit már nem fed el a fejlődés látszata.

    Oszd meg, és uralkodj taktika lassan nem működik. Új mechanizmust kell kitalálniuk, mert a jelenlegi technika nem megfelelő… 😉

    Tibor bá’ sikeresen írtja a orbán hívőket, de ezért még olvasni tudják. A fizetett trollok amúgy is inkább csak balhézni szoktak, ez a természetük. Szolgálatok csak a legvégső esetben fedik fel magukat, és a fontosabb embereken/oldalakon szépen csöndben figyelnek. Ez most Tibor bá’-nak dicséret, de ez az oldal kiemelkedően jó a netes fostengerhez képest… Hogy sok mindenben nem értünk egyet, na bumm, senkinek sincs egyforma ízlése.

    Re:91
    Ne gondold azt, hogy kicsi vagy. Sokszor a fősodor netes tartalom napokkal később követ bizonyos témákban, ezt te is észrevetted már. Anno behívtak volna a Klub-rádióba is, ha jól emlékszem, ergo olvassák a szerkesztők az anyagaidat.

  88. Orbán Viktort miniszterelnöknek 2022-ben csoportot látta már valaki?!
    Vége lesz, de nem olyan egyszerűen. Sok az eszetlen követő!

    Dumburnyáknak igaza van. Nem tudom mit rinyáltok akkor, ha úgyis vége már a dalnak.
    Mivel semmit nem csinálhattok(gondoljátok) ezért marad a pótcselekvés. Ezért nem foglalkozik az oldallal az elhárítás. A szájkarate rúgásai csak konkrét cselekvési terv tükrében fájnának, olyan meg nincs. Maradjon is ez itt így,mindannyiunk érdekében.
    Meg aztán mik is lennének a céljai? Bárki,akárki?
    Egyszerűen nem a hagyományos klisékben gondolkodás lehet a megoldás. Nem a megszokott modellben történő váltogatás sz@rról fosr@.

    Ahogy kortárs költőnk, ‘nagyrabecsült,
    magyarbarát’ barátunk, Lackfitty Jani megénekelte, ez a magyar sajátosságunk.Régen is ez mentalitás emésztette fel a nemesség erejét. (Meg az ő kontraproduktív munkássága is hozzájárul énképünk
    amortizációjához,pedig milyen szellemes ez a fiú.)

    Én teljesen megértem a frusztrációt Orbánnal kapcsolatban(magam is átélem), de hogy cselekvésben, sőt még gondolkodásban sem jutottunk ennél tovább?!

    Hát………

  89. 97. Dumburnyak,
    Nincs ember aki megmondaná, hova fut ki a történet 2020-i választásokig. Fenntartom, ezekben az időkben hónapokra sem látunk előre.
    Abban szín igazságod van, ha nincs cselekvés, történést sem várhatunk.
    Viszont mégis van cselekmény ami érint bennünket is, csak az főleg a nagyszinpadon zajlik.
    A kukta hasonlatot már írtam, most nem tudnak elmenni a cselekvő lázongók /a változás elindításához van mikor egy szikra is elegendő/, és a láng is nagyobb lett a kukta alatta.
    A cselekmények lefojtva fedő alatt zajlanak. Jelenleg a nem látványos konyhaforradalom zajlik.

  90. Én ezt tanultam a kommunista szemináriumon: Akkor lesz forradalom, amikor az uralkodó osztály (elit banda) már nem képes fenntartani hatalmát, az elnyomott tömegek pedig nem bírják elviselni az elnyomást (éhezést). Jelenleg Orbán még bőven fenn tudja tartani. Nem mi, hanem az éhező tömegek fogják kirobbantani az elégedetlenkedést. Mi messze nem éhezünk!

  91. Minden probléma megoldódik magától idővel, akkor is, ha nem teszünk érte semmit. Csak nem biztos, hogy olyan módon oldódik meg, ami nekünk kedvező…

  92. Jövőt csak az tud építeni, aki hajlandó és képes is arra, hogy szembe nézzen a múltjával!

    Ahogy én látom, Dajtás tökéletesen megfelel az általa leírt “troll” kritériumának, mert gondosan figyel minden válaszában arra, hogy meglegyen az Orbán rendszerét támogató, annak bűneit relativizáló vezérgondolat. Pedig valójában nem Orbán a probléma, ő mára egészen eljelentéktelenedett, hanem a kiépített klientúra, ami lassan önálló életre kél, s akaratával, cselkedeteivel megmérgez és tönkretesz mindent körülöttünk.

    Sajnos ezredszer is beigazolódott számomra, hogy hit vs. értelem, és politikai állásfoglalás, valamint az érzelmek felelmlegetése, s lényegében ezek összefüggései kéz a kézben járnak, emiatt reménytelen a helyzet, bár most már senki sem panaszkodhat arra, hogy bármi elvakítaná, abszolút tisztán látható és értelmezhető a kép. Ebbe még a konteókat is beleszőni, eszeveszett ostobaság…

    Kénytelen vagyok harmadszorra is megismételni, amit Dajtásnak írtam, s amire vonatkozóan nem adott adekvát választ:
    “Számomra mára nevetség tárgya minden ember, aki ezt a romboló, embertelen, semmirekellőséget jutalmazó káoszt méltatni próbálja.”
    – Nem érdekel az orbáni dumád! Arra adj egyértelmű választ, egyetértesz -e a fenti felvetésemmel, vagy vitatod, s ha utóbbi, pontosan miért? Az out of the box hókusz-pókuszt, nem érett meg a világ az idegenek érkezésére, stb. most hagyd otthon, és gondolkodj a korrekt válaszon!
    Várom…

    Nem lesz lassan mögötte senki…
    – Igen, ez az irány érzékelhető, de nem igaz. Vesszőfutása épp annak a bizonyítéka, hogy nagyon is ott van egy lobby, ami eszelősre mérgezve már nem ereszti, s ez döntései alapján is szépen igazolódik, már nem csak saját elhatározsából cselekszik. Megnevezni ezt az érdekkört nem szükséges, elegendő végignézni az élvonal mögött meghúzódó arcokon. Nem hiába a Sorossal történő szemben állás sem, de az igaz, hogy ennek érzékeléséhez nem elegendő az újvilágtudat blog napi tanulmányozása. A számomra legröhejesebb, hogy ez az egész próbálkozás már rég összeomlott volna, ha nem lennének azok a lelkes emberek, akik a konteóoldalak baromságain szocializálódva odaállnak valami mögé, amitől valójában megszabadítani szeretnék a világot. Ez tényleg szörnyű, de biztosan nem az én butaságom és szégyenem.

    Maga a változtatás a mai világban egyetlen tollvonás (hamarosan talán már csak kattintás)! De ahhoz, hogy azt valóban mi végezzük el, ki kell üríteni a fejünket és meg kell szabadulnunk minden korábbi rögzültségtől, félelelmtől, amit szándékosan oltottak belénk. Ugyanígy szabadulni kellene a csordaszellemtől is, ami kizárólag rossz döntésre sarkallhat. A siker mindössze azon múlik, hogy ez sikerül -e? Ez az egyetlen, amiben itt tenni tudunk. A többit nyilván nem az online térben intézi az ember világgá kürtölve titkait és szándékait!

    És attól, hogy vannak, akik másban érdekeltek sincs semmi meglepő. Mindössze tisztelettel tudomásul kell venni ezt a tényt, s a másikban az ellenfelet és nem az ellenséget látni. Világosan meg tudom indokolni, miért érzem rosszul magam ebben a helyzetben. Viszont értetlenül állok előtte és elfogadhatatlannak tartom azt, amikor más is eljut pontosan ugyanerre a felismerésre, de azt nem képes megfogalmazni és elfogadni saját tapasztalatai alapján sem!

  93. 102: Tibor bá:
    Egyetértek. Olyan csuda nagy jólét van itt körülöttünk, hogy fényévekre vagyunk egy forradalom kitörésétől!
    Amitől tartok, nem is az emberek uralkodó osztálynak rohanása, hanem az egyre ostobább egyedek tűrőképességének határát elérve, az emberek egymás ellen fordulása, egymásnak esése. Ez nem a klasszikus polgárháború állapota, de igencsak felkavarhatja a világot körülöttünk, mert mint tudjuk, “az emberi hülyeség határtalan”, az emberi aljasság pedig nem ismer korlátokat.

    A szándék jól körvonalazódott a vírushelyzet okán kialakult generációs álláspontokban és konfliktusokban is.

    Az oldaladat sztem. is rengetegen olvassák, akár a döntéshozók közül is. De semmiképpen sem a politikai tartalmak miatt, hanem ötlettelenségüket csillapítandóan, valamint a hiteles, használható információkhoz jutás legkönnyebb módját választva. Pitiáner, szellemi tulajdont tolvajló, plagizló egyedek, akik nagyobbnak szeretnének látszani, mint amekkorák… Ezt én így gondolom. Ha bárkinek szúrná a szemét vagy árthatna, azonnal lekapcsolnák. Ma már nem fekete autó érkezne, hanem pl. a Szolgáltató értesítene, hogy sajnos nem megoldható műszakilag az internetkapcsolat (a szemfüles olvasók kedvéért megjegyzem, hogy ez egy szemléltető példa, nem kell boncolgatni, hogy konkrétan mennyi más lehetőség volna).
    ———————————
    Akit érdekel, hogy sztem. hol tart, ill. hová tart a világunk, egy unalmas délutánján tekintse meg “A homár” c. filmet:
    https://online-filmek.me/film/18583-a-homar

  94. ” A jogszabály szövege majdnem megegyezik azzal, amit a tavaszi veszélyhelyzet idején, április elején is kihirdettek, vagyis az egyenruhás munkaideje túllépheti a heti 48 órát, meghaladhatja a napi 12 órát, és a napi pihenőidő lecsökkenhet akár 6 órára is, ez alatt kellene enni, tisztálkodni, aludni és a családi életből is részt vállalni. Most azonban azt is hozzátette a kormány, hogy „a hivatásos állomány tagja hivatásos szolgálati jogviszonyáról nem mondhat le”, ahogyan azt az egészségügyi dolgozók esetében már korábban bevezették. Tavasszal csak az azonnali távozás lehetőségét tiltották meg.”

    “A szigorítások ráadásul nemcsak a hivatásos állomány tagjait, hanem a rendvédelmi igazgatásban dolgozókat is érintik, akiknek a pedagógusokhoz hasonlóan még a 100 százalékos táppénzért is harcolniuk kell, ha koronavírus fertőzöttek lesznek, vagy kontakt személyként karanténban otthon kell maradniuk. ”

    “- Egy hivatásos katona naponta tízezer forintot kap az egész napos ügyeletért, de egy rendőrnek csak óránként bruttó 190 forintos pótlék jár, ha éjszaka van szolgálatban. Miért nincs egyenlő elbírálás, hiszen sokszor együtt járőröznek a két testület tagjai – tette fel a kérdést Bárdos Judit. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) vezetője a Népszavának megerősítette, hogy a kollégáktól kapott jelzések alapján a veszélyhelyzet után tömeges lesz a rendőrök távozása a testületből.”

    “- A fegyveres szolgálat nem játék – hangsúlyozta Powell Pál. A rendvédelemben dolgozókat már annyira kifacsarták, hogy bárkinél bármikor elszakadhat a cérna, különösen, mert ebben az évben csak üres ígéreteket kaptak. Nem emelték be az alapbérbe az év elejétől járó 10 százalékos pótlékot, nem kaptak magasabb cafetériát, a teljesítmények értékelése a vezetők belátásán és szimpátiáján múlik és már biztosnak látszik, hogy jövőre nem kapnak béremelést. Cserébe a következő hetekben még többet dolgozhatnak, hiszen a karácsonyi és szilveszteri rendet majd nekik kell felügyelni. ”

    https://nepszava.hu/3103508_eddig-csak-igeret-jutott-a-rendvedelmiseknek

  95. A sok mellébeszélés helyett, arról, hogy mit lehet tenni a mi helyzetünkben.

    1.) Elmenni szavazni és megfelelő helyre húzni az X-et.
    Ha most az ellenzéki összefogás kínálja az Orbán rendszer leváltásnak a lehetőségét, akkor arra.

    2.) Ezen a fórumon is, de más kommunikációs felületeken, higgadtan (elismerem, nem mindig könnyű), észérvekkel érvelni az Orbán rendszer ellen.
    Tibor bá blogja jó példa erre. Ha lehet, támogassuk anyagilag.

    3.) Ha lehet, az ember menjen ki tüntetni, az olyan tüntetésekre, aminek a céljával egyetért. Most ugye nincs lehetőség, de korábban és a későbbiekben megint lesz.
    Az okok számossága elég nagy.

    4.) Aki fiatalabb, a neki tetsző pártoknál, az ellenzéki összefogásnál vállaljon aktivista szerepet, tevékenységével is támogassa az esetleges sikert.

    6.) Ne bízzuk el magunkat, a verseny az eredményhirdetésig tart.

    7.) További lehetőség, várom az ötleteket.

  96. 97. Dumburnyak,

    Persze, persze, csak attól tartok ez nem ilyen egyszerű.

    Trumph katonai puccsot és rendkívűli állapot(Martial law) bezetését fontolgatta. Ordítozós tanácskozások folytak a Fehér házban. A katonai vezetők azonnal elzárkóztak, hogy támogassanak ilyesmit, ezen bukhatott el a kísérlet.

    Ha nem volna ott egy még erős demokratikus intézményrendszer, (erős, független bírósági rendszer stb) akkor ki tudja mi folyna már a tengerentúlon.

    Attól lehet tartani, hogy Orbán sem lesz különb, sőt.. neki még jóval több veszítenivalója van, mint Trumph-nak. Az államot pedig gyakorlatilag maga alá gyűrte, azaz nincs intézményrendszer, ami megfékezné. Ha fenyegetve érzi majd a jól kigondolt és felépített újfeudalista államát, hatalmát és a megszerzett csilliókat, akkor ki tudja mire lesz képes.

  97. “Júniusban csaknem 400 ezer magyar vallotta magát munkanélkülinek, mindezidáig azonban csak annyit tudtunk, hogy a hivatalos adatok szerint abban a hónapban 215 ezer munkanélküli volt. Hogy mi okozza az eltérést? Számos tényező, de nagyrészt az, hogy a járvány időszakában a KSH az állásvesztőket – módszertani okokból – nem a munkanélküliek táborába sorolja, hanem az inaktívak közé. Így nem is jelennek meg a munkanélküliek között, mert egyrészt a korlátozó intézkedések miatt nehézkesen tudnak állást keresni, másrészt nem is biztos, hogy azonnal munkába tudnak állni. Vagyis: a hivatalos munkanélküliségi adatok egyáltalán nem tükrözik a gazdaság és a munkaerőpiac állapotát.”

    “Hogy mi a helyzet a járvány második hullámában? Mennyien tartják magukat most munkanélkülinek? Nos, a fenti grafikon hiányzó világoskék vonalát, ha a KSH-n múlik, akkor talán valamikor jövő tavasszal vagy nyáron majd kiegészíthetjük. Addig is érdemes figyelni a sötétkék vonalat (nyilvántartott álláskeresők), ami közel állhat a valósághoz, és amit minden hónapban a Portfolio is követ.”

    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20201208/nem-titkolozik-tovabb-a-ksh-400-ezer-magyar-munkanelkuli-volt-az-elso-hullam-utan-460884

    Ugye az infláció, munkanélküliségi adatok számolása, torzításának szép hagyományai vannak a világban (USA, Kína stb.), de öröm látni, hogy kis hazánk is igyekezik felzárkózni.

  98. Re:104 Csongor
    A trollok jellemzően nem higgadtan beszélnek, hanem beszólnak provokatív célzattal. Ez a feltétel nálam nem teljesül, ergo max neked vagyok troll, mert beraktál egy olyan dobozba, amiben hinni szeretnél. Tibor bá’ is több prekoncepcióval élt velem szembe, de ezeket rendre megcáfoltam, és bár sok mindenben nem értünk egyet, aktív tagja vagyok az oldalnak.

    “Számomra mára nevetség tárgya minden ember, aki ezt a romboló, embertelen, semmirekellőséget jutalmazó káoszt méltatni próbálja.”
    – Nem érdekel az orbáni dumád! Arra adj egyértelmű választ, egyetértesz -e a fenti felvetésemmel, vagy vitatod, s ha utóbbi, pontosan miért? Az out of the box hókusz-pókuszt, nem érett meg a világ az idegenek érkezésére, stb. most hagyd otthon, és gondolkodj a korrekt válaszon!”

    Elsőnek is az élienek nem fognak semmit sem tenni, ez egy újabb prekoncepció, amit megpróbálsz rám húzni. Dobozon kívüli megoldás tisztán földi, semmi hókusz pókusz. Korai még erről beszélni, mert én nem a cseberből vederbe való lépést választanám. Bevallom a napokban összeállt Összefogás koalíció számomra emészthetetlen(lehet mondani újra hogy fideszbirka vagyok… 🙂 ). Hasonlattal élve olyan ez az Összefogás leves, mint amibe beleszállt egy légy(Gyurcsány), és ezt jóízűen meg kellene ennem. Én nem szeretem a legyes levest, de a romlott babgulyást sem szeretem, mert attól meg megy a hasam… Azt kellene felfogni, hogy a legyes leves, vagy a romlott babgulyás az étlapon csak a szabad választás illúziója csupán, nem igazi éttermi fogás.
    Nem a menüt kell lecserélni, hanem a NÉBIH-el be kell záratni a koszos éttermet…

    Ha ezt sikerül megérteni, akkor kicsit közelebb kerülsz ahhoz, amit én gondolni vélek a megoldásról.

    Re:107
    Újra fidesz birka leszek, de kicsit elemezném a “kormányváltó” koalíciót:

    Összefogás tagjai:
    MSZP: kvázi összeomlás szélén, Fletó most falja fel a maradékot, plusz bizonyítottan nem értenek a kormányzáshoz, hiteles és kompetens társaság… 😉
    Jobbik: önmagát, választóit, és hitelességét szembe köpte, mikor a DK-val szövetkezett az Összegfogásban. Én még emlékszem 2006-ra, ők már nem…
    DK: Feri, Klára asszony köntösébe bújva, avagy a légy a levesben. Szocializmusban megedződött globalista érdekcsoport, külön kiemelném a mai napig propagált Egyesült Európai Államok mániáját, ami lényegében a nyílt új világrend európai variánsa.
    LMP: Nem véletlenül lépett ki Schiffer András, aki egy nagyon értelmes fickó. Szerintem szimplán kigolyózták, vagy elege lett a politikai pöcegödörből. Túlélésre játszanak, rég szembe fordultak az eredeti hitvallásukkal, nem hiteles társaság.
    Párbeszéd: kb nulla erő, szóra sem érdemesek, politikai túlélésre játszanak az Összefogással.
    Momentum: friss globalista fiatalok, az új SZDSZ, ami mindent leír mire számíthat az ember tőlük. Koalíciós feszültség a DK-val kódolva van, mert bár mindkettő társaság a globalista, de a fiatalabb csapat ki akarja túrni az öregeket(DK). Feri azonban jól láthatóan jól tudja kezelni őket, és nem elég tapasztaltak a mocskos hamis kártyázáshoz.

    Tedd a kezedet a szívedre, te el tudsz képzelni egy normális koalíciós tárgyalást kormányváltás esetén ezzel a branccsal? Az Összefogást semmi más nem tartja egyben csak az Orbán gyűlölet, ami bár látványos, csak éppen nem tartós malter a téglák között. Amint megszűnne az utálat tárgya, egymás torkának esnének, MSZP-DK-nak amúgy is nagy rutinja van ebben…
    Nos erre a hatos fogadtra inkább nem szavazok, önmagában egy kvazimodó szövetség, különösen a Jobikkal karöltve.
    Ez nem megoldás, hanem az utolsó méregpirula az országnak.

    Itt vissza is kanyarodtunk Csongor dobozaihoz, hogy aki a legyes levest nem akarja, és nem akarja a romlott babgulyást, és más étteremben akar enni, akkor az mi is valójában?

  99. 110 – dajtás:
    Ha összefog 6 (esetleg addig több) ellenzéki párt, mi rájuk fogunk szavazni. Ha nem, ki se mozdulunk a házból. És nagyon sok ember gondolkozik így. Engem (és még sokakat) semmi, ismétlem semmi nem érdekel, csak Orbán tünjön el az ország éléről. Ami utána lesz, ennél roszabb nem lehet. Orbán rosszabb, mint Rákosi volt!

  100. Re:111 Tibor bá’
    Most komolyan Tibor bá’, a mai rendszer rosszabb mint a Rákosi rendszer?
    Emberek körmét tépkedik le az Andrássy 60 alatt, és jön a fekete volga, ha kritizálni mered a rendszert? Az orbáni rendszer egy soft diktatúrának sem megy el, nemhogy egy keményebbnek. Ha jól rémlik, pont az egyik “Összefogás” vezetője lőtt a tömegbe könnygázt, és gumilövedéket… Ha rosszabb lenne, akkor mi nem itt társalognánk, és régen agyon vert volna valamelyik ÁVÓ-s, de ehelyett szidhatod Orbánt mint a bokrot, és a hajad szála se görbül meg, sőt, még kapod a nyugdíjat is. 🙂

    Én azt látom, hogy sokan annyira elvesztették a realitás érzéküket az orbán fóbiától, hogy végig sem gondolják, hogy a “szuper csapat” mit adna nekünk.
    Semmivel sem lenne jobb, mert ez a csapat tövig benyalna a “nyugatnak”, és abból soha sem volt köszönet.

    Csak egy keresztkérdés.
    Ha valami csoda oknál fogva lenne alternatívája a legyes levesnek, és a romlott babgulyásnak, elfogadnád?

  101. 112. dajtás,

    Unalmas már ez az orbán fóbiázás. Az nem lehet, hogy az orbán imádat szempontjából a realitás orbán fóbiának látszik?

    Na jó, lehet az orbán imádat túlzás, fogalmazzak úgy, orbán dioprián keresztül látod a dolgokat, ami kicsit azért töri a valóságot, ezért a tényeket is orbán fóbiának látod.

    “Semmivel sem lenne jobb, mert ez a csapat tövig benyalna a “nyugatnak”, és abból soha sem volt köszönet.”

    Jajajjj, Orbán nem nyal be tövig a nyugatnak? Pávatánc ismerős? Rabszolgatörvény? Hogy gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni?

    Ilyen benyalást, ilyen mértékű kiszolgáltatását a magyar melósnak egyetlen elődje sem tett.

    Lehet, hogy mégiscsak az orbán imádat a megfelelő kifejezés.

  102. Re:114 Gyarmathy
    A realitás az, hogy a menü szar, ehetetlen a kaja, és még jól le is akarják húzni az embert.
    Amit te orbáni dioptriának látsz, egy kicsit túlrajzolt piszkálódás, hogy lépjenek már túl az ide írók a megszokott kliséken. Egy “kocsmában” buksi simogatással nem sokra mész, kicsit csipkelődni kell, hogy az illető maga jöjjön rá a megoldásra…

    101-ben Balázs egy nagyon találó cikket rakott be, de nem esett le neked sem.
    Gondold végig mire akart célozni vele, és akkor tovább léphetünk az orbáni optikán.
    Szájba rágós tanító bácsis irányt kihagynám, sokkal jobb amire rájössz, mert akkor magadénak fogod érezni a dolgot. 😉

  103. 115. dajtás,

    Túl sokat nem akarok Orbánnal foglalkozni. Rövid az idő, nem áldozom rá sokat.

    EGy rövid kérdés feléd. Szerinted Orbán ártott többet az országnak, vagy Soros György?

  104. Dajtás:
    Fordítva ültök a lovon, pont ez a ti bajotok! Majd leestek… 🙂

    Higgadtság ide vagy oda, Te egyértelműen tolod a Fidesz és Orbán szekerét!
    A fenti szófosásból ez legalább egyértelműen és visszavonhatatlanul kiderült mindenki számára.

    Szarok a légyre, ha levest akarok enni, mert nagyon unom a pasztát.
    Ez az első lépés, mert lépés nélkül sehová sem jutsz el…
    Orbán nem a nyugatnak, hanem egy sokkal mohóbb és veszélyesebb fajta érdekszférának a seggébe nyalt.
    Remélem az előttünk álló hónapok majd mindenkit felébresztenek azon kevesek közül is, akik még hajlandóak fideszes oktondiságaidnak teret és értelmet adni!

    Addig is várd csak a NÉBIH-től a megoldást, lehetne például azzal indítani, hogy Müller Cecília legyen a minisztrerelnök (jelölt). 🙂
    https://168ora.hu/data/cikkek/185/1854/cikk-185475/muller_krisztus_vallas__fit_800x10000.jpg

  105. Re:116
    Mivel Soros szponzorálta a fiatal Orbánt a kádári érában, ezért mindkettő keményen odatette magát. 🙂
    Soros “szimplán” egy álfilantróp, aki a mézes mázas eszméket pénzügyi haszonszerzésre konvertálja és vica versa. Kicsit túl van démonizálva a fickó, de nem is szent, elég végig nézni az életpályáját.
    Mindkettejükre igaz, hogy nem az számít mit mondanak, hanem az, hogy mit tesznek/tettek.

    Re:117 Csongor

    Frusztráltság ide vagy oda, akkor sem embernek való a szaros lábú legyes leves…
    Szerintem kicsit túlreagálod a dolgot, sok volt ez az év mindenkinek… 😉

    Ma lazulásként durván fél óráig egy kis sámándobos torokéneket hallgattam, plusz felvezetésként ezt hallgattuk a családdal:
    https://www.youtube.com/watch?v=oPK7ZF6jfJE
    Nem cseszegtetés miatt írom, de ha nem tudsz, akkor tanulj meg meditálni, vagy keress valamit, amivel a feszkót le tudod vezetni, mert sokkal fontosabb az ember mentál-higiéniája, mint hogy becsavardjon a felcsúti maradonától…

  106. 112 – dajtás:
    Nem azt írtam, hogy a mai rendszer rosszabb, mint a Rákosi éra. Azt írtam, hogy Orbán rosszabb, mint Rákosi. De a felvetésedre nem válaszolok, írok róla egy posztot. Viszont előre mondok neked valamit. Én éltem a Rákosi rendszer alatt, tanultam, dolgoztam, és katona is voltam. Többet tudok róla, mint te, vagy bármelyik fiatal történész.

  107. Tibor bá, beragadtam.
    Nem tudom miért nézett a rendszer spamnak.
    Ne csodálkozz! Be raksz egy fél tucat URL-t.

  108. 96-hoz még:
    Kissé előre dolgoztak.

    “a motorsport kap 20,4 milliárd forintot”

    “A második legtöbb pénz a Miniszterelnökséghez kerül, ide most 82,8 milliárd forinthoz jut. Ebből messze a legnagyobb összeg, 73,6 milliárd forint a Nemzeti Hauszmann Tervre – ezzel tulajdonképpen a miniszterelnök portája épülhet-szépülhet, ez a program ugyanis a Budai Várnegyed rekonstrukcióját, felújítását, a II. világháború után lerombolt épületek újjáépítését célozza. Több mint 5 milliárd forint megy kulturális örökségvédelmi szakmai feladatokra, 2,25 milliárd egyházi célú hozzájárulásokra, 1,5 milliárd Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésére. A Nemzeti Várprogram 473 millió forintos pluszforráshoz jut.”

    “A Gazdaságvédelmi Alap 261 milliárd forintja mellett tovább 40,4 milliárd forint átcsoportosításáról is rendelkezik a határozat.

    21,8 milliárd forint kerül ki a lakástámogatásokból,
    18 milliárd a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokból,
    258 millióval csökken a külügy dologi kiadásaira szánt összeg,
    210 millióval a közgyűjtemények dologi kiadásaira szánt összeg,
    43 millióval kevesebb jut a hangszercsere programra,
    5,7 millió kerül ki az ingyenes tankönyellátás támogatásából.

    https://mfor.hu/cikkek/makro/oriasi-rendezgetes-tobb-mint-300-milliard-forint-sorsa-dolt-el-az-ejjel.html

    EU, EP, Vétó

    “Ehhez adták be kiegészítés képen a Karas vezette képviselők, hogy

    Deutschnak bocsánatot kell kérnie nyilvánosan azért, hogy a jogállamisági mechanizmust a Náci és kommunista diktatúrához hasonlította;
    Deutsch kizárásáról február végéig ismét szavazzanak;
    A parlamenti frakció szabályzatát úgy módosítsák február végéig, hogy nem csak egyes tagok, hanem egész országok delegációi kizárhatóak legyenek (így például a Fidesz is).

    A voksolás előtt azonban kisebb zavar támadt, így több parlamenti képviselő azt hitte, a fenti pontokkal kiegészített javaslatra szavaz.

    A német Dennis Radtke pontosítást kért, ezért az online megbeszélés cset-felületén jelezte: csak akkor szavaz igennel, ha Karas javaslatai bekerülnek a tervezetbe. Esteban González Pons, a párt alelnöke erre biztosította afelől, erről szavaznak most. – Ahogy az később kiderül, ennek az ellenkezője volt igaz, így a párt nagy (96%-os) többséggel az eredeti, enyhébb szöveget fogadta el. ”

    https://merce.hu/2020/12/18/kaoszban-zajlott-a-deutsch-tamas-nepparti-kizarasarol-szolo-szavazas-tobben-azt-hittek-a-kemenyebb-iteletre-voksolnak/

    Az EP szavazásról is tovább olvasva:

    ” Sarvamaa – aki az EP részéről kitárgyalta a jogállamisági rendeletet a tagállamok tanácsával – az Indexnek nyilatkozva úgy látja:

    Az EU-csúcs nyilatkozata semmilyen jogi érvénnyel nincs a szabályozásra, amelyet kitárgyalt a tanács és a parlament. egyszerűen egy olyan dokumentumról van szó, amellyel magyarország és lengyelország az arcát menthette.

    Szerinte

    jottányit nem engedtek a (magyar és lengyel) vétóköveteléseknek
    a jogállamisági rendeleten egy betűt sem változtattak
    az ugyanúgy hatályba lép 2021. január 1-jén, mint ahogy tervezték
    igaz, hogy nem szereznek neki érvényt, amíg az Európai Bíróság állást nem foglal róla, de két hónapon belül akkor is a bírósághoz lehetne fordulni, ha ezt külön nem szögezték volna le, és akkor is meg kellene várni az ítéletet
    ha már alkalmazzák a rendeletet, annak 2021. január 1-jéig visszamenőleges hatálya is lesz.

    Vagyis, ha bebizonyítják ezeket, számon kérhetőek lesznek a sajtószabadság és a bírói függetlenség megsértésére vonatkozó állami szintű jogsértések, és büntetésül akár eu-pénzeket is meg lehet vonni.”

    https://index.hu/kulfold/2020/12/11/jogallamisagi_fotargyalo_az_indexnek_arcmentes_ez_a_magyaroknak/
    knak/

    “4. rendkívül sajnálja azonban, hogy a Tanácson belüli egyhangú szavazási szabály miatt a teljes csomag elfogadása, beleértve a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó új uniós programokat is, indokolatlanul késlelteti az egész folyamatot; emlékeztet arra, hogy az uniós költségvetés védelmére vonatkozó általános feltételrendszerről szóló rendeletről az Európai Tanács által levont következtetések tartalma felesleges; emlékeztet arra, hogy a jogállamiságról szóló rendelet alkalmazhatóságát, célját és hatályát az említett rendelet jogi szövege egyértelműen meghatározza;

    5. emlékeztet arra, hogy az EUSZ 15. cikkének (1) bekezdése szerint az Európai Tanács nem lát el jogalkotói feladatokat; ezért úgy véli, hogy az Európai Tanács egyetlen politikai nyilatkozata sem tekinthető a jogszabályok értelmezésének, mivel az értelmezés az Európai Bíróság feladata;

    6. emlékeztet arra, hogy a Bizottságot és elnökét az Európai Parlament választja meg; emlékeztet arra, hogy az EUSZ 17. cikke (1) bekezdésének értelmében a Bizottság gondoskodik a Szerződések, valamint az intézmények által a Szerződések alapján elfogadott intézkedések alkalmazásáról; ezért megerősíti, hogy a Bizottságnak mindenkor és minden körülmények között be kell tartania a jogszabályokat;

    7. emlékeztet arra, hogy az EUSZ 17. cikke (3) bekezdésének értelmében a Bizottság teljes mértékben független;

    8. emlékeztet arra, hogy az EUSZ 17. cikke (8) bekezdésének értelmében a Bizottság az Európai Parlamentnek tartozik felelősséggel; emlékeztet arra, hogy a Parlamentnek számos jogi eszköz áll rendelkezésére annak biztosítására, hogy a Bizottság tiszteletben tartsa a Szerződésben foglalt kötelezettségét, beleértve az uniós pénzeszközök megfelelő kezelésének értékelését szolgáló mentesítési eljárást; hangsúlyozza továbbá, hogy a Parlamentnek számos jogi és politikai eszköz áll rendelkezésére annak biztosítására, hogy a jogszabályokat mindenki betartsa, legfőképpen az uniós intézmények; hangsúlyozza, hogy az Európai Tanács következtetései nem tehetők kötelezővé a Bizottság számára a jogi aktusok alkalmazása során;

    9. hangsúlyozza, hogy a társjogalkotók megállapodtak abban, hogy az uniós költségvetés védelmére vonatkozó általános feltételrendszerről szóló rendeletet 2021. január 1-jétől kell alkalmazni, és azt valamennyi kötelezettségvállalásra és kifizetésre alkalmazni kell; emlékeztet arra, hogy e rendelet alkalmazhatósága nem függhet iránymutatások elfogadásától, mivel az elfogadott szöveg kellően egyértelmű, és nem irányoztak elő végrehajtási eszközöket; elvárja, hogy a Bizottság a Szerződések őreként biztosítsa a rendelet teljes körű alkalmazását a társjogalkotók által elfogadott időponttól, és emlékeztet arra, hogy a rendelet vagy annak egy részének megsemmisítése csak az Európai Unió Bírósága által lehetséges; megerősíti, hogy amennyiben egy tagállam a rendelet vagy egyes részeinek megsemmisítését kéri, a Parlament megvédi annak érvényességét a Bíróság előtt, és elvárja, hogy a Bizottság támogassa a Parlament álláspontját; kiemeli, hogy ebben az esetben a Parlament fel fogja kérni a Bíróságot, hogy alkalmazzon gyorsított eljárást; emlékeztet az EUMSZ 265. cikkére és kijelenti, hogy készen áll annak alkalmazására;”

    https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2020-0360_HU.html

    Szóval érdekes lesz az az 2021. első félév.

  109. Re:119 Tibor bá’
    Kíváncsian várom, mert te tényleg éltél abban a korban. 🙂

  110. 118, dajtás:

    a közös tudatmezőt alaposan felkavarta a Covid…mintha valami totális pszichés szétesés előtt állnánk, hogy utána – talán – rendezettebbek legyünk…vagy káosz jön.

  111. 120.Tibor bá’:
    Elnézést a sok url-ért, figyelmetlen voltan 5 óra tájt a semlegesítésükben.

    0:38 előtt is van egy beragadt kommentem, ott az utószerkesztéskor rakott spamba.

  112. 118: Dajtás:
    Miből gondolod, hogy én egy cseppet is frusztrált vagyok?
    Egyedülien az bosszant, hogy a butaság folyton erőre kap, mert lassan ott tartunk, hogy aki nem hülye, az kivetett lesz pusztán a gondolkodás és a tisztán látás képessége miatt. S a hab a tortára, hogy a bugyutaságokat hirdetők épp a “tisztán látásra”, ill. erre az egyébként nem létező képességükre hivatkoznak. Teljesen úgy, mint az őskorban, vagy a középkorban! Ez mondjuk be kell ismernem, tényleg elég frusztráló, de ha én lazulok, akkor valami ilyesmi kerül elő:

    Ettől függetlenül a rendre, és nem a káoszra szavazok!

  113. Re:123 János
    Észre vettem. 🙂
    Sokaknál ez fizikai síkon is lecsapódott már, és prímán manifesztálják maguknak a halált is. Kitűnően működik a félelem alapú programozás, már aki nem rakott magára valamilyen mentális védelmet…
    Mondjuk elsőnek nem ártana a tudatmódosító gépeket ignorálni, mer egyre nagyobb lesz a propagált, és a valóság közti különbség, és ez zavarodottságot fog kelteni az adott egyénben. Elég nagy a kavarodás van jelenleg a szellemi síkon, én egyre több meghasonult, és “őrjöngő” embert várok a jövőben.

  114. 126:
    Meddig próbálod még feszíteni a húrt a zagyva, értelmetlen, provokatív gondolataiddal?
    —————————————————-
    Csak engem zavar ez a katyvasz, hogy senki sem teszi szóvá rajtam kívül?
    Mert ebben az esetben Dajtásnak igaza van, az én bejegyzéseim a felelsleges és zavart keltő események!

    Bennem például félelem a vírussal szemben sincs, mert kiválóan tudtam védekezni ellene (bizonyos szinten alaklamazkodni is) a meglévő tudásom alapján, de attól valóban (és sztem. jogosan) tartok, hogy a fenti alapon létrejövő társadalom a saját életemet is el fogja lehetetleníteni. Egy tudományosan impotens, mentálisan rózsaszínű ködben repkedő társadalom, amely a közöny és a spiritualitás dualizmusában vergődik, hogy is mondjam, nem tartozik a vágyaim közé!
    Rendben van, hogy ignoráljuk, de lassan úgy járunk ezzel is, mint a homokosokkal, átveszik az irányítást, s akkor tényleg “vége a világnak”.

    De minek törjem magam? Jól megvagyok, valójában nem az én jövőm forog veszélyben, s egy jó kis tragikomédia az élet színpadán kellemes befejezés is lehet a maga módján…

    Te Dajtás, tudod csak mit nem értek?
    Egy ilyen mély meglátásokon alapuló, “a tudatmódosító gépek” felett is uralkodni tudó (nevezzük mentálisan felettesnek?) ember, hogyan vélekedhet homlokegyenest másként, amikor bizonyos pártrendszer valóban létező és működő “tudatmódosító gépei” kerülnek szóba?!
    – Csak vicceltem! Nem kell válaszolnod… 🙂Nem is fog.

  115. 123, 126:
    Ha már torok ének:
    #www.youtube.com/watch?v=jM8dCGIm6yc

    Tuvinian singers Közép-Ázsiából vagy tágabban Hortobágyi Lászlót tudom ajánlani.

    Az Aquaruis eredeti Haires verziója jobban tetszett.
    Bár lehet, hogy az túl liberális.

    NIGHTWISH – The Greatest Show on Earth (with Richard Dawkins)

    #www.youtube.com/watch?v=qrMwxe2ya5E

    Vigyázz, evolúcióról is szó van benne… 🙂

    “a közös tudatmezőt alaposan felkavarta a Covid”

    “Sokaknál ez fizikai síkon is lecsapódott már, és prímán manifesztálják maguknak a halált is. Kitűnően működik a félelem alapú programozás, már aki nem rakott magára valamilyen mentális védelmet…”

    Még valami fellengzőset, ha kérhetném. Ennyi nem elég…
    A titkok tudói, sejtelmes semmitmondásba csomagolják a nagybetűs SEMMIT.

    Nemrég beleolvastam egy Bogár írásba az is ilyen volt.

    “Már ha megérthetők egyáltalán. A legmélyebb létszinten ugyanis egy olyan feloldhatatlanul sötét és ködös létréteg húzódik, aminek a lényege a „lélek kvantummechanikája”.

    Az elmúlt háromezer év okság-okosság logikája elbizakodottá tette az emberi világot, és ennek nyomán hajlamossá váltunk arra, hogy óvatlanul ezt a létértelmezési logikát vigyük át az emberi lélekre is, ám ez végzetes következményekkel járt, amit most közvetlen valóságként élünk át kétségbeesve az egész emberi világ egyre fenyegetőbb elsötétedésében. ”

    #www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201207-az-ugy

    Most látom a dajtás szó miatt lettem szűrve. .-(
    Lecseréltem. Linkeket is bevédtem.

  116. Horváth Csongor:

    A 123.-as számú belebeszélésem nem rád vonatkozik.
    Dajtás-nak mondtam valami fontosat (és úgy gondolom, hogy ő majdnem egy író, költő, pszi-kutató, olajcsúcsos, villamos szaki és olvasottnak látszik transzperszonális vonatkozású dolgokban).
    Bár tény, hogy különc.

  117. 129: János:
    Értem, de D. sztem. nem emiatt kapott piroslapot.
    Olyan időket élünk, amikor a filozofálgatás életekbe kerülhet, s Ő nem vette ezt komolyan.
    Az utolsó hsz-ai egyre durvábban lépték át az itt elismert és tiszteletben tartott határokat. Csodálkoztam is, hogy Tiborbá meddig bírja/tűri…
    Szóval nem a különcsége a gond, hanem az, hogy nem ismerte, ill. rosszul lőtte be a határokat, kvázi önmagát korlátozta.

  118. “Mire jó a demokrácia?

    Ésik Vzfszk legutóbbi posztja alatt sokan feltették a kérdést, mi értelme van egy kormányváltásnak, ha az ellenzéki koalícióban ugyanolyan “öreg róka”, rendszerváltást túlélt, korrumpálódott alakok (is) vannak, mint a Fideszben. Jöjjenek inkább a fiatal, új arcok, sőt olyanok, akik még soha nem foglalkoztak politikával! Ez egy fontos kérdés, érdemes vele külön posztban foglalkozni.

    Először is, a legutóbbi rendszerváltáskor már volt egy friss, fiatal arcokból álló párt, amelynek az egyik legfőbb vonzereje az volt, hogy a kádárizmus nagy részében még gyerekek voltak, és így “tisztán” indulhattak a politikában. Ezt a pártot Fiatal Demokraták Szövetségének hívták. Valamelyik akkori “öreg róka” mondta azt róluk, hogy “aranyos gyerekek, akiknek még nem volt idejük elkurvulni”. Anno sokan felháborodtak ezen a cinikus megjegyzésen…

    Na de ha a hatalom minden esetben korrumpál, akkor mi értelme van egyáltalán a demokratikus kormányváltásnak? Vagy magának a demokráciának? Ha egyik politikus sem jobb a másiknál, miért ne maradjunk annál, akit már megszoktunk? Ezek is lopnak, de legalább migránsok nincsenek, ugye.

    Nos, a kulcs a “hatalom korrumpál” kezdetű bölcsesség folytatásában rejlik: “az abszolút hatalom abszolút korrumpál”.

    A demokrácia lényege nem az, hogy a politikusok jobbak lennének a deákné vásznánál (dehogy azok), hanem a hatalom megosztása és korlátozása. Ez az úgynevezett “fékek és ellensúlyok” rendszere, ahol “nemzeti egység” helyett a különböző politikai erők és hatalmi központok szabályozott rivalizálása biztosítja, hogy a vezetők ne csak a saját, hanem a közjó érdekeit is kénytelenek legyenek figyelembe venni. Ha ugyanis ezt nem teszik, akkor leváltja őket az ellenzék, kiteregeti a botrányaikat a sajtó, elítéli őket a bíróság, stb.

    Magyarországon pont az a legnagyobb baj, hogy Orbán Viktor a hatalom összes formájára rátette a kezét, így pontosan azt csinál, amit akar. És hát leginkább még több hatalmat (meg pénzt) akar…

    Nem kérdés, hogy a demokratikus rendszer ma az egész világon válságát éli. Ennek fő oka a választók bizalomvesztése az intézményekben, ami megágyazott az autoriter populista politizálásnak. Ennek lényege, hogy a fékek és ellensúlyok korrupt rendszerét ki kell iktatni, hogy az erős “vezér” megtisztítsa a közéletet, és érvényre juttassa a “nép” akaratát. Trumptól Erdoganon át Orbánig mindegyik “vezér” ugyanezt a módszert követi, több vagy kevesebb sikerrel. Hogy pontosan mennyi sikerrel, az az adott társadalom demokratikus hagyományain és a demokratikus intézmenyrendszer beágyazottságán múlik.

    Orbán Viktor nem tud Magyarországon erdogani tisztogatásokat és tömeges letartóztatásokat végrehajtani, Trump meg nem tudta maga alá gyűrni a sajtót és a bíróságokat.

    Ezért fontos, hogy akár egy nemszeretem koalíció, és “mocskos” alkuk árán is legyen Magyarországon egy ellenzék, amely akár csak potenciálisan megtörheti az orbáni teljhatalmat.

    Mert egy hatalom, amelynek senkitől és semmitől nem kell tartania, na az minden világok legrosszabbika…

    Panamajack”

    https://www.facebook.com/dmagyarmuzsa/posts/1034092090422846

  119. 131: Idegen:
    Nekem mindössze két ellensúlyom van:
    1. Néha nekem is csorgasson, ne csak nézzem, ahogyan a többiek híznak.
    2. Ne pakolja tele a hatalmát őrzők hivatalait kizárólag üres fejű idiótákkal (nagyjából ebből adódik a hülyének néznek, a nyílt hazudozás/propaganda, és a korrupció/következmény nélküliség is).

    A féket viszont azonnal behúzom, ha azt látom, hogy ezeken túl, vagy akár ezek nélkül saját érdekeit a reá bízott értékeknél és érdekeknél előrébb helyezi!
    Feltételezem, hogy gondolataimmal a nagy többség egyet tud érteni, ill. a meglévő feszültségek leegyszerűsítve ezek mentén körvonalazódnak. Gyurcsányig ez működött, de már ott is vérlázító volt, hogy a 4 évét kitölthette, a mai állapotok így lényegében miatta alakultak ki.

    De a valóságban biztos, hogy nem így van. Mert, ha mindenki így gondolkodna, a második kétharmad már nem jött volna össze, s valószínűleg ma egy másik Fideszt ismernénk…

    Ha az ellenzék fordítani tud, s nem tud eredményeket felmutatni, a bizalom kérész életű lesz, s a váltás valójában Orbán malmára hajthatná a vizet. Ha nem lenne félnivalója, hogy addigra Portik, Gyárfás, és Vizoviczki sorsára jut (néhány párttársával együtt), ezzel a forgatókönyvvel tudná magát (pontosabban rendszerét) leginkább bebetonozni. A régi szocialistáknak ez 1994-ben bejött. De abszolút megértem, hogy a “keresztapa” inkább nem lép ebbe az irányba…

    Oltári nagy hiba volt mindent a családokra (pontosabban bizonyos családokra) felhúzni, mert bár fontos kérdés és sokaknak imponált, valójában a bukás zálogává válik hamarosan. Miért? Mert semmi sem elég, s ezt bizony észben kellett volna tartani a mindig ugyanoda osztó hatalomnak!

  120. 102. Tibor bá’ – 2020-12-21 – 09:05
    “Én ezt tanultam a kommunista szemináriumon: Akkor lesz forradalom, amikor az uralkodó osztály (elit banda) már nem képes fenntartani hatalmát, az elnyomott tömegek pedig nem bírják elviselni az elnyomást (éhezést).”

    Miért nem lázad fel a nép?

    Minden nép csak akkor lázad fel, ha teljesül a négy (mondhatnánk matematikai) feltétel, másképen elpusztul az anélkül, hogy megértenék, hogyan és miért.

    A) Léteznie kell egy látomásnak, egy ábrándnak, vágyálomnak, víziónak,..
    Vagyis léteznie kell egy szellemi tápláléknak, amely fedezi azt a szellemi keresést amire az embernek szüksége van a cselekvésre.
    Mi ez a látomás ma?
    Talán a kommunizmus, a szocializmus, a liberalizmus vagy a neoliberalizmus?
    Ideológiák nélkül maradtunk.

    B) Léteznie kell egy konkrét és látható ellenségnek.
    Soha, egyetlen nép sem kell fel egy láthatatlan ellenség ellen, (pl. a globalizációt, a piacokat , a hitelezőket stb.), azokat akit nem lát.
    Vajon létezik egy látható nemzeti vagy osztály ellenség?

    C) Léteznie kellene egy olyan kilátásnak amely lehetőséget adna a helyzet javítására. Vagyis felkelegy a nép, nem azért, hogy öngyilkosként rosszabbitsa a helyzetét, hanem életének javításáért.
    Melyik az az alternatív javaslat, amely ma a nép helyzetének javítását ígéri?

    D) Léteznie kell egy vezetőnek vagy egy vezető csoportnak (forradalmi csoportnak), amely megtestesíti a három korábbi feltételt, kifejezi a népi összetevőit és a népi forradalom vezetője lesz.
    Soha egyetlen nép sem lázad egyedül, szabálytalanul és koordinálatlanul.
    És természetesen a Vezető vagy Vezetői Csoport nem önállóan fogja megszülni ezeket a feltételeket, hanem egy adott történelmi pillanatban kifejezi a már megérett feltételeket.
    Tehát, amíg ezek a feltételek nem tisztázodnak és megfogalmazódnak,a vezető és ezért a forradalom nem fog megjelenni. Ezért először az első három feltételt kell tisztázni és megfogalmazni, majd ezután következik a felkelés és a megdöntés. De a rendszer nem naiv. Szándékosan propagandájával, a rezsimmédián keresztül stb. zavart és kétségeket kelt, hogy ne alakítsák ki a jövőképet és az alternatívát, hogy könnyen kitöröljék az ellenség nyomait, és ne képezzenek képes embereket olyan ötletekkel, amelyek potenciálisan vezetők lehetnek. Ezért látjuk, hogy ugyanazokat a kopott anyagokat óriási és provokatív díjakkal újrahasznosítják.

    Petros Hassapis

    Γιατί επιτέλους δεν επαναστατεί ο λαός; …. Σας έχουμε την απόλυτη εξήγηση!!!

    Mindenkinek kellemes, szeretetteljes, áldott karácsonyi ünnepeket és egészségesebb, boldog Új Évet kívánok!

    Lambros S.

  121. 133.L.S

    A népnek illuzió kell,hogy lázadjanak mert a valóság az keveseket érdekel..Elkel venni tölük a Matrixot mert akkor talán szembesülve a valosággal talán talán megértik ,hogy egy börtönbe élnek amibe ők a rabok és fegyörök is egyszerre….

    „A néppel el lehet érni, hogy a helyes utat kövesse, de nem lehet elérni, hogy meg is értse azt.” (Konfucius)

  122. 134. Apofis

    Ezt is Konfucius mondta:

    “Aki minden cselekedetével a hasznot hajhássza, arra sokan megharagszanak.”

    “Ha (az uralkodó) maga helyesen [példamutatóan] viselkedik, akkor parancsolnia sem kell, megy minden a maga útján. Ha azonban ő maga nem példamutató, akkor hiába ad ki parancsokat, azokat nem követik.”

    ” Ha száz esztendeig csupa erényes ember kormányozná a fejedelemséget, át tudná formálni még a leggonoszabb embereket is, és lemondhatnának a halálbüntetésről.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük