Tibor bá’ online
Feltételezem, hogy az emberekben élősködő ösztönök, burjánzó hormonok (tesztoszteron/ösztrogén) nem változott 70 év alatt (valószínűleg 700 alatt se), de az elvárt viselkedés nagyon. Az ötvenes évek elején a diákszerelem korát éltem. Vasárnap, amikor mindenütt, mindenki otthon volt, nem tehettünk mást, mint kimentünk a Margit-szigetre csókolózni. Délután 6 körül még volt üres pad, amire aztán letelepedtünk, és csendben beszélgettünk, amíg beesteledett, és csak a sötétség beálltakor kezdtünk el csókolózni, de még így is abbahagytuk, ha valakik elmentek előttünk. Ez volt az elvárás, amit tanítás nélkül mindenki tudott.
Azt is tudtuk, hogy vannak buzik, akiket se köcsögnek, se melegnek nem hívtak, minek? A buzi szó éppen úgy meghatározta miről van szó, mintha azt mondtam volna, hogy szék. Buzi és kész, egyszerűen nem foglalkoztunk a dologgal. Vannak vakok, siketek, bénák, hát vannak buzik is. Azon se gondolkoztunk el, hogy miért büntetik őket. Leszbikusokról nem hallottunk, se pedofilokról. Igaz, késelésekkel se volt teli az újság. A közmorált kordában tartották, bár erről manapság nemigen hallani. Illik utálni azokat a „kommunista” időket, amikor minden csak rossz volt, semmi se volt jó, ami persze nem igaz.
Gondolhatjátok, mi volt a véleményem jó 30 évvel, ezelőtt amikor divat szerint a buszmegállóban egymást nyaló-faló tinédzserek kezdtek megjelenni, akik hébe-hóba az állva végzett közösülésig is elmentek. A non plusz ultra természetesen a bevezetett melegek prájdja volt. Azt valahogy lenyeltem, hogy félmeztelenül, félreérthetetlen vonaglásokat produkáltak, az viszont számomra totálisan érthetetlen volt, hogy erre miért büszkék. Hogy lehet valaki arra büszke, hogy egy másik férfi seggébe turkál? Értem én, hogy erre van késztetése, de erre felvágni? Az meg már tényleg abszurd, hogy elvárják, erre én tapsoljak.
Hátránnyal születnek emberek, autisták, Down kórosak, csípő ficamosak, stb. mind csendben tűri az élet igazságtalanságát, és egyik se büszke rá, és nem erőlteti rám torz nézetét, hogy ő egyenértékű a többséggel, mert ez nem igaz. Ott vannak a négerek, mind fehér bőrű szeretne lenni. A ferde szeműeknél, aki teheti (főleg nő) megműteti a szemeit. Olyan kaukázusiról nem tudok, aki ferde szemű szeretne lenni, és ez irányba tenne lépéseket.
Gyerekkoromban olvastam útleírásokat, mert akkor még nagyobb volt a világ, megismerése nehezebb volt. Ott ismerkedtem meg afrikai négerekkel, tányér ajkúakkal, nyújtott nyakúakkal. Nem elég, hogy feketék voltak, még el is torzították a testüket. Magyarországon négert nem lehetett látni. Ez gyökeresen 1949-ben változott meg a VIT (Világ ifjúsági találkozó), amikor jó néhány néger küldöttel találkozhattunk. Jó-jó, hogy emberek, de a bizonyos távolságtartás nem árt.
A „távolságot” legelőször a magyar lányok lépték át a 60-as évektől, amikor színes bőrű diákok kezdek feltűnni hazánkban. Hamarosan elkezdtek vegyes házasságok születni, és óvodákban megjelentek a halványbarna gyerekek. Aztán elkezdtek visszaszökdösni a külföldre telepedett feleségek. Ezekkel a tényekkel a társadalom tisztában volt, de a liberális értelmiség iparkodott lenyomni az emberek torkán, hogy ha valaki a devianciának hátat fordít az homofób viselkedés, vagyis ember ellenes. Mivel én ember vagyok, úgy gondolom, az a homofób, ami olyan viselkedést akar rám erőszakolni, amihez neveltetésemből kifolyólag semmi kedvem. Nem tudom, mit hoz a jövő (ha van ilyen), de én már nem fogom beszopni a szivárvány cuclit. Maradok annál a nézetnél, amikbe beleszülettem. Elfogadom a létezésüket, de ne akarjanak a fejemre nőni.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________