2014-03-25 nap bejegyzései

(1330) Izraeli készülődés?

Tibor bá’ online

 

~ab108Blöff vagy valóság, a lényeg az, hogy a Haaretz (Izraeli napilap) jelentése szerint Netanyahu (a legfőbb hadúr) parancsba adta az IDF-nek (Izraeli védelmi erők, vagyis a hadsereg), hogy készüljenek fel agy Irán elleni támadásra 2014 folyamán. Nyomatékot adva parancsának 10 milliárd shekel-t (több mint 3 milliárd Euró) elkülönített erre a célra. Mindez történt azt követve, hogy Irán és a Nyugat éppen tárgyal egymással, és már értek el előzetes egyezséget.

A dolog úgy tűnik, hogy Netanyahu makacsságát már a legközelebbi barátok is megunták. Így aztán Netanyahu és Ya’alon hadügyminiszter kénytelen elgondolkodni, hogy a végén Izraelnek egyedül kell támadni. Hacsak, hacsak ez nem egy blöff, mert Izrael egymaga ehhez kevés.

A Tel Avívi egyetemen tartott Ya’alon beszéd lényege szerint Iránt az USA-nak kellene lerendezni (???), de mivel erre ők (Obama) nem hajlandó, kénytelenek lesznek egyedül cselekedni.

Közben a tárgyalásokon Iránt képviselő Mohammed Jawad Zarif közölte, hogy Irán nem dolgozik nukleáris fegyver előállításán, mert annak hatékonysága a múlté. A 2006-os libanoni háborúban Izraelnek semmi haszna nem volt abból, hogy teli vannak hidrogén bombákkal, ami – valljuk meg – jókora fricska Izrael számára.

És most a legújabb, meglehetősen furcsa fordulat. Izrael valamennyi nagykövetségének a munkatársát hazahívta, igen – az egész világról. Állítólag valami sztrájkszerűség van a dolog mögött, de a rövid szavú puszta említésén kívül a mainstream média hallgat róla. Akinek élénk a fantáziája az már a III v.h. árnyékában érzi magát. – Nem csodálom.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
_________________________________________________