Körülbelül minden tizedik látogató szavazott. A szavazok durván 60 százaléka oroszországot választotta, 40 százalék a Nyugatot. Örülök annak, hogy a többség tisztán lát és képes érzelmeit háttérbe szorítani a racionális gondolkodás segítségével. Meg vagyok elégedve 😉
______________________________________________________________
______________________________________________________________
___________________________________________________
John Perkins 2004-ben írta könyvét, amit két évvel később már le is fordítottak magyarra, eléggé sután lefordított címmel: „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai”, de ezzel most ne foglalkozzunk. A könyvre azért hívom fel a figyelmet, mert az Ukrán eseményekkel kapcsolatban igen hasznos útmutató. Nincs sok értelme bármit is írnom a könyvről, elég ha idézek egy teljes oldalt a műből:
Claudine,a beszervező hölgy, elmondta, hogy munkámnak két alapvető célja van. Az egyik, hogy alátámasszam olyan nagy összegű nemzetközi hitelek kihelyezését, amelyek aztán óriási mérnöki és építőipari beruházásokon keresztül visszajuttatják a pénzt a MAIN és más amerikai vállalatok (mint például a Bechtel, a Halliburton, a Stone & Webster és a Brown & Root) számláira. A másik feladatom az, hogy fizetésképtelenné tegyem a kölcsönöket fölvevő országokat (természetesen csak azután, hogy a MAIN-nek és a többi amerikai vállalatnak járó összegeket már kifizették), hogy állandó függésben maradjanak a hitelezőiktől és könnyű prédát jelentsenek, ha szívességekre – például katonai bázisokra, ENSZ-szavazatokra vagy olajra és más természeti erőforrásokra – van szükségünk.
Az lesz a munkám, hogy előre jelezzem, milyen eredményekkel jár majd több milliárd dollár befektetése egy-egy országban. Egészen pontosan olyan tanulmányokat kell majd írnom, amelyek húsz-huszonöt évre jelzik előre a gazdasági növekedést, és amelyek különböző projektek hatásait elemzik. Ha például döntés születik, hogy egy országnak 1 milliárd dolláros kölcsönt folyósítunk annak érdekében, hogy vezetői ne álljanak a Szovjetunió mellé, a feladatom az lenne, hogy összevessem, milyen előnyökkel járna, ha az adott összeget erőművekre, új úthálózatra vagy éppen telekommunikációs rendszerre fordítanák. Olyan feladatot is kaphatok, hogy ha egy országnak fel akarnak ajánlani egy modern elektromos közműrendszert, bizonyítsam be, hogy az új rendszerből fakadó gazdasági növekedés indokolja a kölcsön fölvételét. A kritikus tényező minden esetben a bruttó nemzeti termék (GNP). Az a projekt nyer, amelyik a GNP évi átlagos legnagyobb növekedését ígéri. Ha csak egy projekt elindításáról van szó, azt kell bizonyítanom, hogy annak megvalósítása milyen kedvezően fogja érinteni a GNP alakulását.
Valamennyi ilyen programtervezetnek az volt a kimondatlan célja, hogy a beruházásban részt vevő cégek nagy profithoz jussanak, a fogadó ország néhány gazdag és befolyásos családja hasznot húzzon belőle, ugyan akkor biztosítsa a világ különböző országainak hosszú távú pénzügyi függését és így politikai lojalitását. Minél nagyobb a kölcsön, annál jobb. Azt a tényt senki nem vette figyelembe, hogy az országra nehezedő adósságteher évtizedekre megfosztja a legszegényebb rétegeket az egészségügyi, oktatási és más szociális szolgáltatásoktól.
Claudine-nal nyíltan megvitattuk a GNP csalóka természetét. Például a GNP akkor is növekedést mutat, ha az egyetlenegy embert gazdagít, például egy közüzemi szolgáltató vállalat tulajdonosát, és akkor is, ha a lakosság többségére nagy adósságteher nehezedik. A vagyonosok gazdagodnak, a szegények szegényednek. A statisztika szempontjából ez gazdasági növekedésnek számít.
Mint az amerikai polgárok általában, a MAIN dolgozói is azt hitték, hogy jót teszünk azokkal az országokkal, amelyekben erőműveket, autópályákat és kikötőket építünk. Az iskoláink és a sajtónk arra tanított minket, hogy minden lépésünket önzetlennek lássuk. Az évek során sokszor hallottam olyan megjegyzéseket, hogy: „Ha nemzeti zászlónkat elégetik és a követségünk előtt tüntetnek, miért nem vonulunk ki abból az átkozott országból, és miért nem hagyjuk őket saját nyomorukban fetrengeni?”
Akik ilyet mondanak, sokszor diplomás emberek, tehát elvileg műveltek. Még sincs fogalmuk arról, hogy elsősorban azért létesítünk nagykövetségeket a világ különböző pontjain, hogy a saját érdekeinket érvényesítsük, ami a 20. század második felében azt jelentette, hogy az amerikai köztársaságot globális birodalommá tettük. Egyetemi bizonyítványaik ellenére ezek az emberek éppen annyira műveletlenek, mint azok a 18. századi gyarmatosítók, akik a földjük védelmében harcoló indiánokat az ördög szolgáinak tartották.
Néhány hónap volt hátra indulásomig Indonéziába, Jáva szigetére, amit abban az időben a világ legsűrűbben lakott ingatlanjának volt szokás nevezni. Indonézia emellett véletlenül olajban is gazdag muzulmán ország és a kommunista szervezkedés egyik melegágya is volt.
– Ez Vietnam után a következő dominó – így mondta Claudine. – Meg kell nyernünk az indonézeket. Ha csatlakoznak a kommunista táborhoz… – ujját elhúzta a torka előtt, és édesen mosolygott. – Mondjuk azt, hogy nagyon optimista képet kell festened arról, hogyan fog virulni a gazdaság, ha megépülnek az új erőművek és elosztórendszerek. Ez lehetővé teszi majd, hogy az USAID és a nemzetközi bankok indokolják a kölcsönöket. Téged persze megjutalmaznak, és mehetsz tovább más egzotikus helyekre, más projekteken dolgozni. Az egész világot bejárhatod. – Figyelmeztetett, hogy szerepem nehéz lesz. – A bankok szakértőit nem lesz könnyű meggyőzni. Az a dolguk, hogy megkérdőjelezzék az előrejelzéseid – ezért fizetik őket. Az ő tekintélyüket erősíti, ha a munkádban hibát találnak.
Egy napon szóba hoztam, hogy a MAIN Jávára induló szakértői csoportjában rajtam kívül még tíz másik férfi lesz. Megkérdeztem, hogy ők is hasonló kiképzést kapnak-e, mint én. Claudine biztosított arról, hogy nem.
– Ők mérnökök — mondta. — Ők tervezik majd az erőműveket, az átadó- és elosztórendszert, a kikötőket és az utakat, ahol az üzemanyagot szállítják majd. Te vagy az egyetlen, aki a jövő előrejelzésével foglalkozik. A te előrejelzéseid határozzák meg az általuk tervezett létesítmények és így a kölcsönök nagyságát. Amint látod, te vagy a kulcsember.
Minden nap, mikor Claudine lakásáról hazafelé mentem, azon tűnődtem, vajon helyesen cselekszem-e. A lelkem mélyén valami azt súgta, hogy nem. De a múltban elszenvedett frusztrációk nem hagytak nyugodni. Úgy tűnt, hogy a MAIN mindent egyszerre kínál, ami az életemből hiányzott, mégis egyre azt kérdeztem magamtól, vajon mit szólna ehhez Tom Paine. Végül meggyőztem magam, hogy minél többet tanulok, minél több tapasztalatot szerzek, annál könnyebben leleplezhetem majd ezt az egészet később — a „belülről bomlasztás” régi önigazoló érve.
Mikor ezt a gondolatomat megosztottam Claudine-nal, döbbenten nézett rám. — Ne légy nevetséges. Ha egyszer beszállsz ebbe, többet nem tudsz kilépni. Ezt el kell döntened, mielőtt belekezdesz.
Megértettem, és megijesztett, amit mondott. Miután elbúcsúztam tőle, végigsétáltam a Commonwealth Avenue-n, befordultam a Dart-mouth utcába, és meggyőztem magam, hogy a kivétel én vagyok.
Néhány hónappal később egy délután a kanapén ülve néztük, hogyan esik kint a hó.
– Egy szűk, exkluzív klubhoz tartozunk — mondta Claudine. — Azért fizetnek minket – és nem is rosszul —, hogy dollár milliárdokat csaljunk ki a világ különböző országaiból. A munkád a legnagyobbrészt abban áll, hogy próbáld rávenni a világ vezetőit, csatlakozzanak az Egyesült Államok gazdasági érdekeit érvényesítő hatalmas hálózatához. Végül ezek a vezetők annyira belegabalyodnak az adósság hálójába, hogy lojalitásuk biztosított. Akkor mozgósíthatjuk őket, mikor nekünk tetszik, hogy politikai, gazdasági vagy katonai igényeinket kielégítsék. Cserébe ezek a vezetők megszilárdíthatják politikai hatalmukat azzal, hogy országuk lakosainak ipari parkokat, erőműveket, repülőtereket építenek. Mindeközben az amerikai mérnöki és építőipari cégek tulajdonosai igencsak meggazdagodnak.
Azon a délutánon, ebben az idilli helyzetben, miközben Claudine ablakából a kint örvénylő hópelyheket néztük, megtudtam jövendő foglalkozásom eredetét. Claudine elmesélte, hogy a történelem során a legtöbb birodalmat vagy katonai erővel vagy legalábbis katonai fenyegetés segítségével építették ki. A második világháború végén azonban a Szovjetunió megerősödésével és a nukleáris háború rémének fölmerülésével a katonai megoldás túl kockázatossá vált.
A könyv magyar fordítását az egyik lelkes (de csendes) honlap látogató rendelkezésemre bocsátotta. Innen letölthető:
http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/downloads.php?cat_id=2&file_id=133
____________________________________________________________
____________________________________________________________
_________________________________________________