2020-03-22 nap bejegyzései

(3138) Halálozási ráta

Tibor bá’ online

 

A mortalitást kétféleképpen lehet kiszámolni. Az első a teljes mortalitás, amit a médiák szeretnek alkalmazni, mert ez kisebb értéket ad.

Lényege: a halálozottak számát el kell osztani az összes fertőzöttel és be kell szorozni százzal.

Jelen pillanatban (szombat 19:30) Olaszországra vonatkoztatva ez:

4.825/53.578×100=9%

A másik mód esetén csak azt kell nézni, hogy mennyi gyógyult meg, és hányat hunytak el, mert a fertőzöttek részére csak ez a két lehetőség van. Ez valós és magasabb számot ad, de csalóka a járvány elején, mert a betegek előbb halnak meg, a gyógyuláshoz több idő kell. Lényege az elhunytak számának osztása az elhunytak és gyógyultak összegével és szorozva százzal. Vagyis az olasz esetben:

4.825/4.825+6.072=44%

összehasonlításképpen a szezonális influenza mortalitása: 0,1%.

A halálozási rátát nagy mértékben befolyásolja az orvosi ellátás. Illetve, hogy beteg a krízis állapotban kap-e mesterséges lélegeztetést. Ha nagy a tömeg, és nem jut mindenkinek vastüdő, akkor a mortalitás magasabb . Úgy is mondhatnánk, hogy eszköz hiányában feleslegesen halnak meg emberek.

A viszonylag magas olasz mortalitási rátát azzal indokolják, hogy nagyon sok az idős ember, és a nagy családok összejárnak, ahol a idősek sorra fertőződnek meg. De amerikai jelzések szerint nem ritka a harmincas, negyvenes éveiben lévő beteg respirátoron.

Szerintem a hivatalos magyar hírekből ki kellene venni a „az esetek 80 százalékánál enyhe lefolyású a betegség” szöveget. Nem helyes ezt a szörnyű csapást minimalizálni.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!