2020-03-13 napi bejegyzések

(3128) Mi vár ránk?

Tibor bá’ online

 

A közvetlen szomszédságunkban hirtelen felgyorsultak az események, annyira, hogy szinte semmi se érvényes, mert óránként változnak az adatok. Legutoljára Olaszországban 12.462 fertőzött, és 827 elhunyt volt. Az alábbi grafikon a március 9.-i állapotokat mutatja be.

Amire fel kell hívnom a figyelmet, hogy a fertőzöttek száma logaritmikus skálán van kitűzve, hogy a hatalmas értékek elférjenek. Főhelyen természetesen Olaszország van, de mivel a többi ország görbéje megegyezik az olasszal, kiszámítható, hogy hány napon belül érik el a mai olasz helyzetet. A beírt adtok szerint ez 9 és 13,5 nap között változik. Nagy vonalakban tehát két hét.

Ami minket valóban érdekel, hogy mi mikor érünk el ebbe az állapotba. Jó lenne azt hinni, hogy soha, de ha a többi európai ország megérkezik ide, akkor nem látom, hogy mi miért maradnánk ki belőle.

Japán kivételével az összes országban a duplázódás 3 naponként következik be. Ha ez igaz, akkor 18-20 napon belül elérjük a mai állapotukat, ami azt jelenti, hogy kb. egy hónapon belül a mai olasz állapotok fognak uralkodni nálunk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!