Tibor bá’ vissza a múltba
A háború sokkal több megpróbáltatást hoz, mint egy járvány, és talán több áldozatot is követel. Mivel átéltem egyet, jól emlékszem mik történnek. A férfiak zömét elvitték katonának, a visszamaradt nőknek kellett helyettük is dolgozni, és meg kellett oldania a gyerek felügyelet is. Ennek ellenére senki se esett kétségbe. Viszont az is igaz, hogy előtte a családok nem mentek éjjel nappal kényeztetni enyhén elhízott testüket egy kis wellnessre.
De nem erről akartam írni, hanem kisiskolás élményemről. Szóval Magyarország belépett a háborúba, mert csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország. A valós ok persze az volt, hogy az akkori oligarchák földjeinek nagy része a határon kívülre került. Szóval beléptünk a háborúba, meghalt egy millió magyar és utána pont olyan csonkák maradtunk, mint előtte. Alatta pedig igencsak meg kellett húznia nadrágszíjat. Mást ne mondjak, a pékségek nem süthettek kiflit, és zsömlét, csak barna kenyeret, és azt is jegyre adták. Mindennel spórolni kellett, mert kellett a fontra és az ott harcoló katonáknak.
Én kisiskolás voltam, engem ott érintett, hogy karácsony után szénszünetet rendeltek el, gondolom kellett a szén az oda-vissza rohangáló szerelvények mozdonyaiban, és nem mellesleg a bányászok is a fronton voltak. Szóval szénszünet és otthon maradás. Valaki kitalálta a távoktatás, természetesen rádión keresztül, mert TV, meg laptop természetesen nem volt.
Az első oktatási napon édesanyám behozta a család rádióját a gyerekszobába, egy kis asztalt leterített egy fehér abrosszal, és arra helyezte el a rádiót, előttem a ceruza, tolltartó, irkákkal, és bekapcsolta a rádiót. Ahol bizonyos időben bizonyos órát tartottak, de pont nem azt, ami nekem kellett volna. Mit lehet csinálni? Hallgattam azt, amit előadtak. Anyám ki-bemászkált a konyha és a gyerekszoba között, belehallgatva, hogy mi történik.
Én elkezdtem játszani a ceruzákkal, anyám pedig egyre türelmetlenebb lett. Aztán elérkezett a 12 óra, amikor én az iskolából megindultam volna hazafelé. Az ebéd fél egyre szokott elkészülni. Ez most is megtörtént. Ebédre apám is hazajött (akkoriban ez szokás volt), és a leves szürcsölése közben megkérdezte, hogy ment a tanulás. Erre anyám csak legyintett, és elkezdett másról beszélni. A következő nap már nem volt távoktatás, legalább is nekem nem. Aztán az iskola is elkezdődött, a szénszünetnek is vége lett, meg ki is tavaszodott.
Különben, 1944 március 19.-én a németek megszállták hazánkat. Az internátusban az oktatást másnap befejezték. Számunkra elkezdődött a vakáció. Szeptemberben nem kezdődött el a tanítás, mert az oroszok már Kárpátalján ágyúztak. Aztán megostromolták Budapestet. A végén márciusban írattak be egy osztállyal feljebb. Végeredményben 12 hónapon át nem láttam osztálytermet belülről. Ennek ellenére, mind a két osztályról kaptam bizonyítványt, és képzeljétek el ma is többet tudok a magyar irodalomból és történelemből mint mai magyar átlag. Nem kell beszarni, sohase volt úgy, hogy valahogy ne lett volna.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________