2020. február hónap bejegyzései

(3114) A jó öreg McPherson megszólal

Tibor bá’ online

Emlékezetből idézek: A nyilvános adatok szerint a világ ipari termelésének 40 százaléka Kínában valósul meg. A COVID-19 miatt Kína ipari termelése 60 százalékkal esett vissza, és semmi ok arra, hogy ez megváltozzon. Ez azt jelenti, hogy a Földön az ipari tevékenység 24 százalékkal esett vissza, és ugye ennyivel kevesebb szálló por kerül a levegőbe. Az éroszól árnyékoló hatása vissza esik 24 százalékkal, ami néhány héten belül 1°C hőmérséklet emelkedést okoz. Ha a számok igazak, akkor az ember élettere ez év novemberére eltűnik, amivel együtt az embernek is el kell tűnni. Aki tud angolul az alább végig élvezheti a figyelem felkeltést.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3113) Rossz döntések a koronavírus malmára hajtották a vizet

Tibor bá’ online

 

Az emberi természetből kifolyólag a koronavírussal kapcsolatban a gazdasági érdekek voltak az előtérbe helyezve. Ebből következően sok rossz döntés született.

A WHO még február 28-án se volt képes kijelenteni, hogy világjárvánnyal van dolgunk annak ellenére, hogy Olaszországban már 21 halott van, Iránban pedig 208.

Kínában a kitörés kezdetén volt az újévi családlátogatás, ami jelentően segítette az elterjedést, a hatóságok mégse tiltották be.

A vírus gyorsan átterjedt a szomszédos országokra, mert a repülőjáratok vidáman folytatták az utasok szállítgatását. Amerika se azonnal állította le a Kínából érkező utasforgalmat. Több országban még ma is folyik a nemzetközi légi forgalom haszontalan utas ellenőrzés mellett.

Az alaposan fertőzött Olaszországból szivárog a vírus, mert az Európai Uniónak fontosabb a Schengeni nyitott határ elv, mint az állampolgárok egészsége.

A vírus elterjedését nagy mértékben segíti a globalizáció, amit a hatóságok nem hajlandók visszaszorítani még ilyen esetben se.

Számtalan szakértő nyilatkozata alapján ma már nem kétséges, hogy a COVID-19 vírust ember hozta létre biológiai hadviselés céljából, aztán valamelyik laborból (legvalószínűbb Wuhan-ban) kiszabadult, természetesen nem szándékosan. Csakhogy nemzetközileg ez tilos (lenne), de több ország nem tartja be.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3112) VIGYÁZAT!

Szerző: Horváth Csongor

Elindult a hazai dezinformációs hadjárat.
Fogalmam sincs mi okból, mi célból, de az egyébként töketlenkedő, és mai napig nulla hivatalos információt kiadó magyar hatóságok, ill. az ő embereik nekiláttak totális káoszt kialakítani a magyar lakosság felé koronavírus ügyben.

Az index nevű hírportál ebben maximálisan partner, kiadott állásfoglalásaikat kommentelni nem lehet.
https://index.hu/techtud/2020/02/28/koronavirus_a_gyogyszereszkamara_a_kamu_lanclevelet_kuldte_ki_a_budapesti_gyogyszereszeknek_tajekoztatasul/

Nyilvánvaló tény, hogy a Facebookon terjedő, erősen elferdített hoaxnak semmi értelme. De az ezzel kapcsolatos információkat így összezavarni, s a valós megfigyelésen alapuló tényeket is figyelmen kívül hagyni szintén ostobaság lenne.
https://index.hu/tech/hoax/2020/02/27/veszelyes_orultseg_terjed_a_koronavirusrol_a_facebookon._ne_higgyen_neki/

Például itt:
https://www.worldometers.info/coronavirus/coronavirus-symptoms/#examples
olvashatunk a szimptómákról.
Igenis a száraz köhögés, torokkaparás a szimptómák között van nagyobb előfordulási aránnyal! Tehát ezt hoaxnak, hülyeségnek beállítani ugyanolyan fake, mint a facebookon terjeszteni a vírus pontos túlélési hőmérsékleteit, meg leginkább azt, hogy akinek folyik az orra, az biztosan nem koronavírusos.

Csodás példa arra, hogy valós, tényszerű megfigyelések egyszerű emberek kezébe kerülve milyen alapvetően téves döntések meghozatalához vezethetnek!
Aki ért hozzá, tudja, hogy akár kétféle kórokozó is leteríthet, ill. az, hogy az esetek nagy részében száraz köhögéssel kezdődnek a tünetek nem jelenti azt, hogy minden száraz köhögés koronavírusos fertőzésre utal, s azt sem, hogy az orrfolyással járó tünetek biztosan nem a koronavírustól jönnek.
Viszont az csak fontos információ, hogy az eddigi esetek megfigyelései alapján milyen valószínűséggel számolhatunk az új kórokozóval…
Aki lázas, nyilvánvaló, hogy orvoshoz menjen, ha folyik az orra, ha nem!

Szóval egyfelől döbbenet, hogy egy szakmai anyag laikus feldolgozása és terjesztése milyen baromságokat szül, de számomra kérdésként vetődik fel továbbra is, ha a hivatalok SEMMI INFORMÁCIÓT NEM ADNAK kicsiny hazánkban, mi alapján várják, hogy a káosz ne következzen be?! Vajon miért kell az indexen, hivatásos virológusnak kifigurázni azokat a tényeket is, amelyek igenis megállják a helyüket? Ahelyett, hogy végeznék a dolgukat és kiadnának egy hivatalos állásfoglalást… Persze azt nehéz lenne megtenni, hátha úgy nézne ki: “Fingunk sincs róla…” ???
Ti mit gondoltok erről?

Nekem meggyőződésem, hogy a magyar kríziskezelés ebben a témában is eleve hibás, s ha a tőzsde beroppan, pánik tör ki, vásárlói roham kezdődik, abban komoly szerepe és felelőssége lesz ezeknek a történéseknek inkább, mint magának a kapunk előtt kopogtató kórokozónak.

Ja, és a “non plusz ultra”:
https://index.hu/belfold/2020/02/28/orban_koronavirus_ugyved/
“A kormányfő azt állította, hogy a vírus azonosításához szükséges eszközök és szakemberek rendelkezésre állnak, a szervezettség pedig jó, működik a hatósági rendszer.”
Bazdmeg! Akkor miért nem tájékoztatnak értelmesen az operatív tisztjeitek!
Mert ez a logika ide édeskevés lesz most…
Nem hiszem el, hogy pont nálunk ilyenek miatt kell veszteségeket elkönyvelnünk, s nem a ténylegesen megjelenő problémák miatt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3111) Az én stratégiám

Tibor bá’ online

 

Az én stratégiám, amit javaslok követni, az alapvető logikára épül, figyelembe véve a realitásokat. Ilyen realitás például az emberi viselkedés, magatartás. mert lehet méltatlankodni, milyen hülyék az emberek, de ettől még hülyék maradnak, és erre számítani kell. Egy társadalmi összeomlás alapja az emberi viselkedés, az pedig egyén központú és nem nézi a közösségi érdekeket. Velem egyet nem értők! Kapjatok a szívetekhez, de ettől még ez így van, és így is marad néhány ezer évig, ha lesz emberiség. Már írtam, pont ezért kellene az államnak előre megszervezni a szolgáltatásokat. Mi lesz, ha Karbantartó István nem megy be, mert tegnap a társa egész nap köhögött?

Nos, ebből az következik, hogy amint kezdenek egyesek kidőlni sorainkból, a társadalom szervezettsége felbomlik. Akadozni fog a termelés, a közlekedés, az ellátás, a fegyelmezett viselkedés, a törvények, rendelkezések betartása, ha az egyén részére az nagyobb biztonságot jelent. A tét a vírusos fertőzés elkerülése. Lehetséges ez? Végérvényesen nem, de nem mindegy mikor kapod el a kórt. Minden fertőzésnek van egy felfutó szakasza, egy tetőzése és egy lecsengő szakasza. A kérdés az, mikor kapod a legjobb ellátást? Nyilvánvalón a felfutó szakasz elején, és a lecsengés végén, mert akkor lesz a legkevesebb beteg. De a felfutó szakasz elején még nem lesz rutin, és alapos ismeret az egészségügyi dolgozók részéről, valamint még nem forrja ki magát a legalkalmasabb eszközök kitalálása a sikeres gyógyításhoz.  Ebből következik, hogy meg kell magad óvni a fertőzéstől, hogy minél tovább húzhasd ki a betegség nélkül. Ennek pedig egyetlen módja, ha elszigeteled magad a társadalomtól, amit csakúgy tudsz maradéktalanul megteremteni, ha több hónapi készletet halmozol fel, hogy ne kelljen kimenned a tömegek közé vásárolni, vagy másképp megszerezni.

Ha azt gondolod, ezt nem teheted meg, mert dolgoznod kell, és vannak egyéb kötelezettségeid, amiket el kell látni, akkor arra fogsz rádöbbenned, hogy lesznek sokan, akik nem így gondolják, és pont ez vezet az összeomláshoz.

Mostanában vannak híres szakértőktől nyilatkozatok, amik szerint a végén a társadalom 40-60 százaléka fogja megkapni a kórt. Erre sokan felszisszennek. Pedig szerintem ez a szám 100 % lesz. Nem látom be, miért lenne kevesebb. Ki és hogyan tudná végérvényesen elkerülni a fertőzést? És miután már vannak esetek, akik kétszer kapták meg a kórt, és állítások miszerint a kigyógyulás nem jelent immunitást a kórral szemben, ha ez igaz, akkor hatásos gyógyszer nélkül ez az emberiség végét jelentené matematikailag.

Akárhogy is van, aki időt nyer, az életet nyer. Megismétlem, azért kell a felhalmozott tartalék, mert hónapokkal később jobb lesz az ellátás, és kitalálhatnak valami ellenszert.

Friss hír azoknak, akik kételkednek a szavaimban.

Kínában a betegek 14%-a újrafertőződött

15:35 Kínában Guangdong tartományban a koronavírus fertőzöttek 14%-a újrafertőződött.A pozitív tesztet követően a beteg felgyógyult, negatív lett a tesztje, majd később újr diagnosztizálták nála a vírust. ez arra utal, hogy a szervezetnek kialakul egy azonnali immunitása, de az antitestek nem emlékeznek a vírusra. Mindez a védőoltás készítését is jelentősen megnehezíti. Guangdong tartományban 1333 betegnél mutatták ki a koronavírus fertőzést.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3110) Üres polcok Auchan – Maglód

Tibor bá’ online

 

 

Sz.Józsitól kaptunk a képeket Maglódról. Ugye néhány napja azt írtam, hogy szerintem a hétvégéig beindul a magyar pánikszerű vásárlás. Akkor le lettem hurrogva. Nos itt a bizonyíték, hogy a véleményemre érdemes odafigyelni.

Ez pedig Budaörs

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3109) Meddig? És utána?

Tibor bá’ online

 

Felvetődik a kérdés, ha „bezárkózok” nem érintkezek senkivel. Nem megyek el sehová. Hónapokra felhalmoztam ételt, italt, gyógyszert és, ami kell. Házon kívül tombol a koronavírus. Rádión és tévén keresztül értesülök a külvilágról. Meddig kell ezt tennem? Mikor csendesedik el a pandémia? Mondjuk elcsendesedik, hogy hány halott árán az isten se tudja, se előre, se utána. Mondjuk végig van tévé, legalább a közszolgálati, és megtudható,hogy hol állunk. Kinyitom a kaput, kimerészkedek az utcára. Vajon lesz-e bevásárlási lehetőség? Vajon el fogják-e fogadni a Forintot? Vajon létezni fog-e munkahely? Vajon kiviszik-e a nyugdíjat. Jönnek-e a fizetendő csekkek? Magyarul visszaáll-e az ismert életvitel? És mi lesz a koronavírussal? Mert az rendben van, hogy húzódjunk vissza, megelőzve ezzel a fertőződést, de meddig és mi lesz azután?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(3108) A magyar kormány szakértelme

Tibor bá’ online

 

Évek óta azt halljuk, hogy a magyar egészségügy, nahát az a béka seggében van. Több százezer magyarnak nincs háziorvosa, stb. Most ennek fogjuk meginni a levét. A helyzet viszont az, hogy  a hatását illetően sok különbség nem lesz a munkát kitűnően végző kormányok és a csapnivalók között. Többnyire mert fogalmuk sincs mit kellene csinálniuk, de ha csinálják is, széllel szemben nem lehet pisálni.

Mit tartanék én helyesnek? Véleményem  szerint most a kormánynak meg kellene szervezni azt, hogy miként tartsák fenn as közszolgáltatásokat abban az esetben, amikor az ott dolgozók jelentős része a pandémia miatt nem lesz képes ellátni feladatát. Mert annál rosszabb nem lehet a járvány elviselés emellett, ha lerobban az áram, víz, gáz ellátás, hulladék összeszedés és a szennyvíz kezelés megszűnése áll elő. A családok meg tudják szervezni túlélési törekvéseiket, de szolgáltatásokat nem tudnak kitalálni. Ez központi feladat.

Most tehát a legfontosabb az lenne, ha süket és semmit mondó propaganda szöveg helyett megszerveznék a szolgáltatások bebiztosítását.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3107) Én hogy gondolom

Tibor bá’ online

Kína megerősítette, hogy 27 napos lappangás után találtak pozitív fertőzöttet. Ezt tehát ténynek tekinthetjük. Újra jelezték, hogy a gyógyulás (ellentétben a sok évtizedese gyakorlattal) nem jelent immunitást a fertőzéssel szemben. Az újrafertőzés lehetséges, ami a tapasztalatok szerint majd biztos halált jelent. Ezt a tényt nem cáfolja a gyakorlat, ami szerint kínai orvosok gyógyult betegek vérsavójából infúziót adnak betegeknek, feltételezve, hogy van benne antitest. Ez szerintem nem több mint egy kétségbeesett próbálkozás.

Különben is az információ áradásnál jelentkezik a jelenség, vagyis az emberek nagy része nem tudja elfogadni a kellemetlen valóságot és ott szépít, ahol tud. De a majd 4 hetes lappangás, és az újrafertőződés lehetősége ma már szilárd tény. Mit jelent ez?
A négy hetes lappangás a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak esetek, amikor egy leendő beteg hosszú napokon át fertőz anélkül, hogy bárki tudna róla. Ráadásul a megfertőzötteknél se jelentkezik azonnal a kór, tehát a fertőzés fennállása hosszú ideig nem detektálható. Mire észreveszik, már érdemben semmit se lehet tenni, mindenki fut az események után.
Pedig (mivel nincs vakcina) a járvány terjedését kizárólag izolációval lehetne megállítani, de mire valakit vagy valakiket izolálni lehetne, már rég megfertőztek másokat. Ebből következik, hogy a járványt megállítani nem lehet. Minden ezzel ellenkező vélemény semmi más mit wishfull thinking. Sajnos a helyzet még ennél is rosszabb (csak senki se meri megmondani, aki tud róla). Mivel a kigyógyultakban nem alakul ki immunitás, az emberek újra és újra megkaphatják. Ehhez még hozzájárul az a kellemetlenség, hogy a vírus mutál, ami sajnos nem azt jelenti, hogy kedvezőbb változat alakul ki, mert ami nekünk embereknek kedvezőbb, az a vírusnak előnytelenebb, tehát nem az fog elszaporodni, hanem az, amely nekünk előnytelenebb, a vírusnak pedig előnyösebb. Tehát a mutációtól nem várhatunk megkönnyebbülést. A végeredmény nem csupán egy világjárvány, de az emberiség közel kihalása.
Nincs értelme rámutatni influenza járványokra, a spanyol náthára, vagy a fekete himlőre, stb. mert a 4 hetes lappangási idő és az immunitás kialakulásának hiánya egy soha nem látott kombináció.
Nagyon örülnék, ha valaki meg tudná cáfolni az írásomat._________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3106) Élelmiszer tárolás

Tibor bá’ online

 

Ezt az anyagot 9 éve írtam, ami most nagyon aktuálissá vált. Remélem sok hasznos ötletet kaptok belőle. Élelmiszer tárolásnál van néhány nagyon fontos dolog, amire felhívom a figyelmeteket. Az emberi étrendben 3 csoportra osztható anyag van. Szénhidrátok, zsírok és fehérjék. Ezek közül a fehérjék azok, amikhez kizárólag étkezés útján tudunk jutni. A szervezetünk zsírból előállít glükózt (szénhidrát) ami a sejteket táplálja. Valamint a többlet szénhidrátokból a máj zsírokat állít elő és elraktározza itt-ott, emberi háj formájában. Ez az elhízás. Éppen ezért különös hangsúlyt kell fektetni a fehérjék tárolására. Ez persze a legnehezebb, mert fehérje kis mennyiségben ugyan sok mindenben van, de teljes értékű fehérje csak állati eredetű tápanyagban található: húsok, tojás, tejtermék, gombák formájában, és éppen ezeket a legnehezebb tárolni.

Arra is figyelni kell még, hogy a kalorikus értéken túl az embernek szüksége van vitaminokra is, elsősorban C-vitaminra, és pont ez az, ami a konzervekben nincs. Éppen ezért ajánlatos nagy mennyiségű C-vitamint is bespájzolni. C-vitamint sok helyen lehet kapni mindenféle kiszerelésben, díszes csomagolásban, pirulákban, stb. Az a közös bennük, hogy nagyon drágák. Viszont a patikák árulnak C-vitamint kimérve, zacskóban, sokkal olcsóbban. Ezt kell tehát venni. Tiszta C-vitamin port, azaz aszkorbinsavat. Napi 100 mg szükséges az embernek. A 100 g aszkorbinsav, amit a patika kimér egy alkalommal, ezek szerint 1000 napra elegendő, két személy esetében 500 napra. Ha 500 grammot veszel az 5000 napra elég, 4 tagú család esetében 1250 nap, ami közel 3 év. Persze más vitaminok is jól jönnek, de konzervek mellett a C-vitamin a legfontosabb.

Ne feledkezz meg arról, hogy valamelyik családtagod allergiás lehet leginkább lisztre, de bármire. Ez nem olyan nagyon lehetetlen, mert sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy érzékenyek a lisztre, csak akkor döbbennek rá, amikor a szokásosnál többet fogyasztanak belőle, mint például vészhelyzetben. Ezt feltétlenül figyelembe kell venni. Az is előfordulhat, hogy menet közben fejlődik ki valakiben az allergia. Tehát ne csak egy fajta dolgot tárolj, pl. búzalisztből száraztészta, tarhonya. Ezek nagyon sokáig eltarthatók, és a bennük lévő tojás miatt még fehérjét is tartalmaz, de liszt allergia esetén nem érsz vele semmit. Éppen ezért jó ötlet mellé eltenni rizst is, ami szintén jól tárolható. Valamint kukorica lisztet, rozslisztet, dehidrált burgonyát, amit előkészített krumplipüré név alatt árulnak. Ezekből legyen arra az esetre, ha valaki allergiássá válna. A sok szennyeződés miatt napjainkban az allergia bárkit elkaphat. A többféle lisztféleség tárolása azért is jó ötlet, mert vészhelyzetben, amikor csak a tartalékokra támaszkodhatsz, kiderül, hogy a repertoár meglehetősen szegényes. A különféle gabonaféleségek adnak némi változatosságot, amire stressz helyzetben nagy szükség van.

Könnyű szerrel tárolhatsz több mázsa lisztet, ami egy jó ötlet, de lisztet megenni nemigen lehet. Előbb kenyeret kell belőle sütni. Ehhez viszont élesztőre van szükség. A „sörélesztő” megfelelő kiszerelésben kapható és ésszerű jégszekrényben tartani, de ez csak 1-2 hétig lehetséges. A megoldás a dehidrált élesztő beszerzése és tárolása. A tárolási idő gyakorlatilag korlátlan. Felhasználás előtt egy pohárban rá kell önteni fél deci vizet és megvárni, hogy magához térjen. Egy kevéske cukor hozzáadása segít, mert az élesztő gombák cukrot zabálnak. Itt el szokás követni egy alapvető hibát, és pedig a ráöntött vizet fellangyosítják. Az élesztő gombák részére a 20 °C körüli hőmérséklet az optimális, alacsonyabb hőfokon lelassulnak, de nem döglenek meg. Ezzel szemben emelve a hőfokot nagyon hamar elérkezünk a kinyíráshoz. A kézzel langyosnak érzett hőfok (kb. 30 °C) már túl magas. A kenyér után térjünk rá a jó öreg zsíros kenyérre. Az amerikai irodalomból ez totálisan hiányzik, pedig megérdemli a figyelmet. A zsír ugyanis túlélési szempontból nagyon fontos. 1) nagy a kalória tartalma, 2) nagyon hosszú ideig tárolható, csak az avasodástól kell megvédeni. Az avasodás természetesen oxidáció. A megvédés pedig úgy történik, hogy bármiben tárolva a tetejére rá kell tenni egy réteg fóliát.

Nagy mennyiségű élelmiszer tárolásánál az első számú szabály a rotáció. A folyamatos étkezés során, a felkészülési időszakban, soha se azt fogyasszuk el, amit éppen megvettünk, hanem mindig azt, ami a tárolt alapanyagokban a legöregebb, amit a legrégebben vásároltunk. Ez egy igen fontos szabály, amit nem érdemes megszegni. Természetesen tartozik hozzá annyi kiegészítés,  hogy az elraktározott élelmiszerre rá kell írni a beszerzés dátumát, hogy pontosan tudjuk, mi milyen régi.

Gabonafélék között a rizs előkelő helyet foglal el, ami gyakran kitűnően tárolható az eredeti csomagolásban, ami rendszerint fólia zacskó. A rizs tárolhatósága gyakorlatilag végtelen amennyiben nem jut hozzá nedvesség, és/vagy rágcsáló (egér vagy bogár). Hátránya, hogy kalórián kívül nincs benne semmi hasznos. Jóval hasznosabb a barna rizs, ami természetesen drágább, de van egy komoly hátránya. Közel se tárolható olyan jól, mint a  közönséges fehér rizs. A barna rizsben ugyanis van zsírsav, ami néhány hét   alatt megavasodhat, kivéve, ha valóban légmentesen tudjuk tárolni. Pattogatni való kukorica: Száraz, hűvös helyen nagyon jól tárolható, ha nem   fér hozzá rágcsáló, zsizsik, stb. Könnyen emészthető, kellemes étel kiegészítő.  Egyetlen hátránya, hogy csak akkor pattog ki hő hatására, ha a víztartalma 13,5 és 15,5 százalék között van. Ilyen „nedvesen” viszont nem tárolható. A megoldás, hogy a felhasználandó mennyiséget kivesszük a tárolóból, és vagy fél kilónyihoz egy evőkanálnyi vizet szórunk egy zárt dobozba, és állni hagyjuk 1-2 napig. Ezt követve könnyen kipattog.

Tészták: A különböző száraztészták igen jól tárolhatók akár meddig, a szokásos óvintézkedések mellett. Száraz, hűvös hely, élősködőktől mentes. Ajánlatos  minél több tojásosat venni, amelyek ugyan drágábbak, de nagy értékük, hogy magasabb a fehérje tartalmuk. Ez igen fontos, hiszen emlékszel, a legnagyobb probléma a fehérje tartósítása. Ügyeljünk arra is, hogy ne csak egy fajtát spájzoljunk be, mert állandóan csak nagy kockát, vagy spagettit  enni mindenhez, igen unalmas dolog. Különben is unni fogjuk az egyhangúságot, nem feltétlenül kell azt fokozni. Természetesen a tésztákat  nem csupaszon esszük, viszont a hagyományos túró, sajt, dió, mák, stb. mellett   lehet rá tenni szaftokat, húsos mártásokat és hasonlókat is. Itt szúrjuk be, hogy  darált diót, mákot is érdemes elrakni, de szigorúan légmentesen, jól lezárva, mert mind a kettőben bőségesen vannak zsírsavak, amíg megavasodnak. És akkor néhány szót erről. Az avas zsír tulajdonképpen oxidált zsír, nem csak kellemetlen ízt ad (amit nagy baj esetén le lehet küzdeni), de kémiailag is megváltozik és ráadásul élettanilag a hátrányára. Nem méreg, fogyasztható, de a szervezetre nem előnyös, elsősorban az emberi szívre.

Zöldségfélék: Normál körülmények között a zöldségfélék napokig, hetekig is tárolhatók. Nekünk viszont hónapokra, esetleg évekre kell felkészülnünk. Ennyi ideig viszont csak konzervált zöldségek állnak el. Ezek viszont nagyon drágák,  de ennek ellenére a változatosság kedvéért kénytelenek vagyunk ezekből is bespájzolni.

Hüvelyesek: (bab, borsó, lencse, sárgaborsó) A száraz hüvelyesek igen jól tárolhatók, éppen azért mert szárazak. Itt megint ügyelni kell elsősorban a    zsizsikre. Sajnos legtöbb esetben a megvásárolt hüvelyesben már eleve vannak zsizsik peték, amik aztán egy idő után kikelnek, rágnak, bebáboznak,  molylepkékké válnak és tovább fertőznek mindent. A megoldás az, hogy a megvásárolt hüvelyeseket huzamosabb időre hőnek tesszük ki. Például télen rátesszük a radiátorra, ami 60-70 fok lehet. Ezt követve nem csomagoljuk vissza, hanem előre elkészített (kiszárított) PET palackba töltjük. Ha nem sikerült volna a fertőtlenítés, a palackból nem tud kijönni és mást megfertőzni.

Földimogyoró: Légmentesen lezárva jól tárolható. Nagy előnye, hogy jelentős mennyiségű fehérje (protein) van benne és sok zsírsav. Kellemes, egészséges, és tápláló. Kár, hogy inkább csak csemege. Az utóbbi időben nálunk is lehet kapni mogyorókrémet, jól lezárt üvegben. Ezt kenyérre kenve fogyasztják az angolszászok. Nekünk is meg lehet próbálni. A biztonság kedvéért még az összeomlás beköszöntése előtt, mert olyat ne tároljunk, amihez a családban senki se fog nyúlni.

Dió: A dió kitűnő tápanyag a benne lévő olaj miatt. Érdemes gondolni rá. Tárolni lehet töretlen állapotban kábé 2 évig. Tisztított „dióbél” állapotban tovább is lehet, de csak légmentesen, mert ez is avasodik. Tej: Csak akkor vesszük észre, milyen fontos a tej, amikor nincs. A tartós tej 6 hónapra van szavatolva. Ezt ki is bírja. Sőt néhány hónap ráadás is van, de aztán annyi. Az egy éves tartós tej büdös, nyúlós, gusztustalan anyag. Akkor pedig mi legyen? Nagyon jó megoldás a tejpor, csak azt a kereskedelmi forgalomban nem lehet kapni. Különben ha sikerül beszerezni, akkor ügyelni kell arra, hogy légmentes maradjon a csomagolás, mert a tejpor is meg tud avasodni. Másik megoldás a sűrített tej, ami leggyakrabban tubusban kapható. Ha felhígítjuk, akkor hasonlít a tejhez, de csak ennyi. Főzésre viszont kiválóan alkalmas, például tejberizshez, pudingokhoz. A tubusos sűrített tej természetesen eláll az idők végezetéig.

Cukor: A kristálycukor a végtelenségig tárolható, ha nem jut hozzá nedvesség. Nem kell csöpögő vízre gondolni, elég a levegőben lévő pára, amit a cukor magába szív és megfolyik. Védekezés a jó tárolás.

Méz: A méz is a végtelenségig tárolható, természetesen üvegben. A hosszabb állás a mézet nem károsítja, de kikristályosodhat, darabossá válik. Ezen könnyen lehet segíteni. Kevéske víz hozzáadásával fel kell főzni, és akkor megint folyós lesz. Fajlagosan a méz négyszer-ötször drágább, mint a cukor, viszont van benne némi vitamin és ásványi anyag is, de őszintén, nem éri meg az árkülönbség. Ennek ellenére a változatosság kedvéért érdekes bespájzolni néhány üveggel.

Főzőolaj: Általában napraforgó olajt használnak főzésre. Akinek sok a pénze az olívaolajt, ami semmivel se jobb, mint a napraforgó olaj, csak sokkal drágább. Zárt palackban, hűvös, sötét, helyen tárolva kb. 5 évig lehet károsodás nélkül tárolni. Nem vagyok híve, mert csak főzésre alkalmas (leves, főzelék) sütésre nem, mert hevítésre káros transzzsírsavvá alakul át. Ezzel szemben a sertészsírral ez nem történik meg. Tehát sütésre mindenképpen sertészsírt használjunk.

Gabonafélék: Búzát, kukoricát sokkal könnyebb tárolni, mint liszteket, főleg mert nem dohosodik. Ráadásul tovább is tárolható. Ezekhez viszont szükség van egy kézi meghajtású házi malomra is, ami néhány tízezer forintért beszerezhető. Gabonafélék tárolására a legjobb megoldás a fedővel rendelkező műanyag hordó. Ebben se nedvesség, se kártevő nem tud behatolni.

Burgonya: A beérett burgonya kábé 6 hónapig eltartható nem túl nedves, hűvös helyen (hagyományosan pincében). Ennél tovább nem. Jégszekrényre nem érdemes gondolni, egyfelől mert nagy valószínűséggel nem lesz elektromos áram, nagyobb mennyiség tárolására egyébként is alkalmatlan, de a legfontosabb, hogy a hideg hatására a burgonya beédesedik. Viszont lehet kapni instant burgonyaport, ami ugyan drága, de mégiscsak burgonya. A fenti listát végignézve azonnal kiderül, hogy a legfontosabb élelmiszerek nincsenek közöttük. Valóban hús, tejtermék, tojás tartósítása és tárolása messze nem problémamentes. Egyedül a sajt az, ami kiszárítás után hosszasan tárolható, persze a kiszáradt sajtot csak reszelni lehet. Hús is ki lehet szárítnai kolbász és sonka formájában. Ezeknél a trükköt a füstölés adja, az tartósít. Mindkettő beszerezhető henteseknél, de sajnos a kolbászok hetek alatt olyan mértékben száradnak ki, hogy szinte élvezhetetlenek. Ez elkerülhető, ha vesszük a fáradtságot és eltekintünk az extra költségtől. A módszer az, hogy sertészsírba süllyesztjük a kolbászokat úgy, hogy a zsír teljesen ellepje őket. Az egészet pedig levegőtől elzárva kell tárolni. Ily módon a kolbász nem szárad ki, a zsír nem avasodik meg, és nagyon sokáig tárolható. Ugyanezt a módszer lehet alkalmazni jól átsült húsok esetében is. A legbiztosabb megoldás mégis a húskonzerv, azonban ügyelni kell arra, hogy a dobozok kívül ne rozsdásodjanak. Ezt úgy érhetjük el, hogy a dobozokat olajjal átitatott ronggyal átdörzsöljük.

Tojás akár néhány hónapig is tárolható vízüvegbe vagy meszes lébe merítve, de természetesen a frissessége nem tartható meg. Ennél hosszabb ideig a tojás csak por formában tartható elfogadható minőségmegőrzés mellett. Vaj hosszú távon is eltartható, de csak akkor, ha az oxidálást teljes mértékben ki tudjuk zárni.

Egy másik megoldás a liofilizált húsok beszerzése. Ezek igen drágák, de  nagyon jó megoldást adnak. Még nagyon hosszú tárolás után is a liofilizált hús víz hozzáadásával lehet visszahozni az „élők” világába.

Egyebek: Nem csak élelmiszert szükséges tárolni, amit az élesztőnél már észrevehettünk. Jó hasznát lehet venni a szódabikarbonátnak is (nátriumbikarbonát), amit úgy is neveznek, hogy sütőpor. De ezt nem csak sütéshez lehet használni (na és gyomorégés esetén), hanem nagyon jó szag elszívó. Már pedig tárolásnál az egyik probléma az élelmiszerek szag felszívása. Ide tartozik a konyhasó is. Magyarországon konyhasót nem termelnek, minden egyes kiló sót importálni kell. Sóból egészen biztos hiány lesz, és só nélkül képtelenség főzni. A konyhasó korlátlan ideig tárolható, de erősen higroszkopikus, azaz magába szívja a vizet.

Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a fűszerek is. A fűszer igény háztartásonként változik, de a helyi igénynek megfelelően be kell szerezni. Fűszernek számít a hagyma és a foghagyma is. Kellő nedvességű, hűvös   helyen mind a kettő eltartható néhány hónapig. Aztán a vöröshagyma hajlamos a kihajtásra, a foghagyma inkább elszárad. Néhány hónappal viszont nem vagyunk kisegítve. Megoldás? Foghagymát lehet kapni porított állapotban, vöröshagymát pedig feldarabolás utáni szárítással tartósítják, de ez házilag is elvégezhető a nyári nap segítségével. Savanyúság: Savanyúságok hagyományosan üvegben vannak tárolva, konzervált formában. Van, aki nem tud meglenni savanyúság nélkül. De ha már bespájzolunk belőle, akkor érdemes savanyú káposztára szavazni, mert annak még konzervált változatban is van jelentős C-vitamin tartalma. Csokoládé: Csemegének nem árt, ha gondolunk a csokoládéra is. A táblás csokoládé hűvös helyen évtizedekig tárolható, legfeljebb kifehéredik, ami a minőségen semmit se változtat. Viszont langyos hőmérsékleten is megolvad. Ha megolvad, akkor hidegben visszadermed, ami nem hat ki a minőségére, csak kellemetlen, mert mindent összemaszatol.

Babkávé: Van, aki nem tud meglenni kávé nélkül. Erre érdemes figyelni, mert a koffein függőséget okoz. Ha hirtelen megvonják, az nagyon kellemetlen tüneteket okoz. Darált szemes kávét árulják vákuumcsomagolásban és korlátlan ideig tárolható. De ha valakit a minőség is érdekel, akkor érdemes beszerezni pörköletlen, úgynevezett „nyers kávét”, ami kellően tárolva szintén végtelen ideig jó, és pörköléskor természetesen abszolút FRISS.

Tea: Erre szinte nem is érdemes kitérni. Száraz helyen a teafű végtelen ideig tárolható, aromavesztés nélkül. Nedvesség hatására viszont megpenészedik. Az ilyen teafű természetesen használhatatlan, mert még mérgező is lehet, attól függően, hogy mi támadta meg.

Alkohol: Attól függetlenül, hogy egyesek nem tudnak meglenni hébe-hóba egy kis alkoholtól, geddonban igen hasznos lehet például sebfertőtlenítésre, de még kisebb mennyiségű italok melegítésére is spirituszégőben, vagy kanóc segítségével létrehozott égővel. Ugyanis a tiszta alkohol kék lánggal, füstmentesen ég (ellentétben például a gyertyával vagy a petróleummal). Arról nem beszélve, hogy ragyogó csereeszköz. Igaz a beszerzése drága, de újabban szabad otthon lepárolni. Érdemes tehát megfontolni a szeszlefőzést.

Szárított gyümölcsök: Gyümölcsöknek nagy a nedvesség tartalma, ha ezeket ügyesen kiszárítod (aszalás) akkor egyben tartósítottad is. Csak arra kell vigyázni, hogy „valami” meg ne találja. Kitűnő emberi tápanyag. A benne besűrűsödött cukor adja a kalóriát, van még ott növényi rost anyaga és ásványi sók, valamint a vitaminokból is megmarad a nagyobb rész. Az aszalásnál azonban körültekintően kell eljárni, mert ha legyek hozzáférnek, azok beköpik és teli lesz apró nyűvel. Ehetetlen. A kereskedelemben lehet kapni cukrozott formában, ami a kisebbik baj, de hihetetlenül drága.

Vitaminok: A C-vitamint már tárgyaltuk. De ezen kívül vannak még további vitaminok, amiket be kell szerezni, mert szélsőséges körülmények között a természetes ellátás megszűnik. Manapság a TV teli van vitaminhirdetésekkel. Ezek nagy része felesleges dolgokat akar rásózni a lakosságra, de nem szabad átesni a ló másik oldalára se. Komplex B-vitaminok, valamint D-vitamin beszerzése ajánlott, különösen azért, mert geddonban nem biztos, hogy a szükséges napon tartózkodást meg lehet valósítani. Víz: Mit se ér a sok elraktározott élelmiszer, ha nincs víz, de ezt a témát egy

Most pedig a tárolásról általában. A tárolt étel a legjobb esetben megtartja minőségét. Abban egészen biztos lehetsz, hogy jobb nem lesz, legfeljebb rosszabb, na, ez az, amit meg kell akadályozni. Az egyértelmű, hogy az idő múlásával a legeltarthatóbb étel is veszít értékéből, éppen ezért ne feledkezz meg a rotációról és a beszerzési idők feljegyzéséről. Erről már volt szó, de ez rendkívül fontos. Mindenképpen meg kell értened azt, hogy egy elraktározott élelmiszer  tápértékét három dolog határozza meg: 1) az eredeti tápérték, 2) a tartósítás módja, 3) a tárolás minősége. Ha nem fogyasztjuk el, a végén minden elromlik, még az is, ami elméletileg örökké eltartható, mert az eltarthatóság és az élvezhetőség nem ugyanaz. A legtöbb csomagoláson láthatunk egy dátumot és a szöveget „best before”. Ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy eddig az időpontig észlelhető minőségi változás nem várható, de még utána is fogyasztható. A tárolási hőmérséklet csökkentése minden esetben meghosszabbítja a felhasználhatóságot. Általános szabályként elmondhatjuk, hogy 10 °C ide vagy oda, az élettartamot felezi vagy duplázza. Az ideális hőmérséklet tartomány fagypont felett és 18 °C alatt. Fontos tényező a légnedvesség is. Ideális eset a 15 % relatív légnedvesség, de ehhez sivatag kell. Minden esetre minél szárazabb tároló helyre van szükség. Hogyan érjük ezt el? Helyiséget nem lehet kellően kiszárítani, marad a csomagoláson belüli „szárítás”. Ideális, ha a tárolás légmentesen zárható tartályban történik. Ez azonban még nem elég, mert az élelem behelyezésével együtt levegő is bekerül, az pedig „nedves” lesz. Ettől a nedvességtől kell megszabadulni. A könyv nem ad utasítást arra vonatkozóan, hogy ez hogyan érhető el. Ki kell tehát töltenünk saját kútfőnkből. Úgy gondolom, hogy beszerezhető vákuumcsomagoló, ami egy olyan berendezés, amiben fólia, fóliahegesztés és szivattyúzás van összekombinálva. A nedvesség mellet el kell még távolítani a csomagolásba szorult oxigént is. Ha sikerül az oxigén tartalmat 2 % alá vinni, az igen nagymértékben megnöveli az élelmiszer eltarthatóságát. Erre három módszer mutatkozik: 1) vákuumcsomagolás. 2) semleges gázöblítés, 3) vegyi úton történő lekötés. A nedvesség, oxigén után a harmadik tényező a fény. Az üvegekben tárolt élelmiszereket sötét helyen kel tartani, mert a fény erősen csökkenti az eltarthatóságot. Akkor tehát foglaljuk össze:

1) Mindig a legrégebben bekerültet kell legelőször elfogyasztani.

2) Minél hűvösebben tárolunk, annál jobb.

3) Minél szárazabban tárolunk, annál tovább marad fogyasztható.

4) Minél kevesebb az oxigén, annál lassabban romlik.

5) Tartsuk a bespájzolt élelmiszert sötétben.

Figyelem! Ha a zárt tároló felpuffad, penészt észlelsz, kellemetlen szaga van, kinyitáskor kispriccel – az élelmiszer fogyasztásra alkalmatlan.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3105) Richard Dawkins a gáton

Tibor bá’ online

 

Nekem mindig is szimpatikus volt ez a „nagyszájú” Dawkins, nem azért mert ateista, hanem mert úgy gondolkodik, mint én. Most azzal állt elő, hogy az eugenika (fajnemesítés) – egyfajta szelektív szaporodás, amit a nácik favorizáltak – működne emberi vonatkozásban.

Miután a fél világ felszisszent, megmagyarázta: Az egy dolog, hogy eugenika alkalmazása Embernél ideológiailag, politikailag és morálisan nem megengedett, megint más dolog ebből levonni azt a következtetést, hogy a gyakorlatban nem valósítható meg. Persze, hogy megvalósítható – állítja az „Isteni Téveszme” szerzője. Ha sikeresen alkalmazható teheneknél, kutyáknál, lovaknál, vagy éppen rózsáknál, akkor miért ne lenne alkalmazható embernél?

Az Egyesült Államokban a modern eugenikát a XX. század elején népszerűsítették, míg a Náci Németországban elképesztő szélsőségekig alkalmazták. Részletezve: sterilizáltak, legyilkoltak tömegeket, amennyiben elmebetegek, homoszexuálisak, zsidók voltak, és ezért degeneráltaknak tekintették őket.

Dawkins természetesen nem helyeselte az eugenikát, de kritikusai szerint már az se elfogadható, ha azt sugallja, hogy eredményes lehetne.

A New York Times munkatársa Charkes Blow faszságnak nevezte Dawkins szavait, de nem bánt vele a többi újságíró se kesztyűs kézzel. Aztán voltak gyenge erőlködések is, aminek a lényege, hogy az abszolút életképes farkasból az ember palota pincsit csinált. Tökéletesen elfelejtve azt a tényt, hogy palota pincsire volt igény, de csinált vakvezető kutyát is. Illetve bármi mást, amit akart, például napi 50 liter tejet adó tehenet, amire egy borjúnak nem lehetne szüksége, pláne nem a következő vemhességig.

Mindentől függetlenül, még midig jobb, ha egy biológus palota pincsit gyárt, koronavírus helyett.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3104) A biológiai fegyverek szakértőjének interjúja

Tibor bá’ online

 

Dr Francis Boyle az University of Illinois professzora, a biológiai fegyverek szakértője. A vele készült interjú anyagának erősen szerkesztett fordítását az alábbiakban olvashatjátok.  Wuhan coronavirus and biological warfare. További olvasnivalók: coronavirus in Wuhan, és GreatGameIndia

Kína vírusokat lopott el Kanadától, múlt év decemberében. Valamint, kínai kutató, amerikai kutatási eredményeket csempészett ki fiolában Charles Lieber segítségével, aki a Harvard egyetem kémiai tanszékének volt a főnöke, de egyúttal 2011-ben a Wuhan Universitynél szorgoskodott.

A BSL-4 biztonságos laborokban génsebészetileg állítanak elő vírusokat. SARS vírussal kísérleteztek, hogy még halálosabbá tegyék. Jelenleg a mortalitási ráta 15%, ami meghaladja a SARS rátáját 83% fertőzés mellett. Tüsszentéssel 2 méterre is eljuthat. Különben a laborról és munkájáról a WHO pontosan tudott.

A Wuhan BSL-4 laborral voltak korábban problémák, és nagy valószínűséggel a SARS-COV-2 onnan került ki a vadállat piacra, ami különben mindössze 300 méterre van a labortól.

Amerika 100 milliárd $-t költött biofegyverekre, de a Szovjetunió is tevékenykedett, meg még az Egyesület Királyság, Franciaország, Izrael és természetesen Kína. Érdekesség, hogy az oroszok felfedezték két évvel ezelőtt, hogy az amerikaiaknak van egy biofegyver laborja Grúziában. Amerikában 13.000 tudós dolgozik biológiai fegyvereken.

Pontosan mit történt Wuhamban? Először is, valamit elloptak Winnipegből. Nem állítható, hogy szándékosan ráeresztették saját népükre, de tudott volt a laborról, hogy „szivárog”, előbb vagy utóbb katasztrófa történhet, be is következett.

Az első jelentés december 1.-én keletkezett, de a kínai kormány úgy döntött, hogy elhallgatják az esetet ameddig csak lehet. Ebből következik, hogy bármit nyilatkoznak az sima hazugság, egyszerű propaganda.

A WHO mindenről tud, jóváhagyták a BSL-4 laborokat, és tudják, mi folyik bennük. A WHO-nak nem lehet hinni.

Az nyilvánvaló, hogy véletlen balesetről van szó, de ami igen jókor következett be. Folyik a Kína-USA új hidegháború, amire jellemző a gazdasági összetűzés, technológiai háború. És ugye a wuhani eset nagyot fog ütni a kínai gazdaságon.

Az soha nem lehet megtudni, ki felelős az eseményért, de a denevér történet egyszerűen nevetséges.

Visszamenve 2009-re, amikor „tombolt” a sertés influenza, az országok jelentő mennyiségű védő vakcinát vásároltak fel, de alig használták fel 50 százalékát. Jelezhető, hogy a WHO a Big Pharmának kedvez. A WHO költségvetésének felét a Gyógyszergyárat fedezik. De a CDC szintén érintett (betegség megelőzési és kezelési központ). Bármit mond a WHO, nem lehet, benne bízni.

A Wuhan koronavírussal kapcsolatban semmi se hihető, amit a kínai kormány, a WHO, vagy a CDC mond. Hazudnak, pedig tudják, mi történik. A kisember nem tehet mást, mint próbálja kitalálni. Én pedig pillanatnyilag azt gondolom, hogy ez nem volt egy génmódosított biológiai ágens, ami kiszabadult Wuhanból. Úgy gondolom, hogy a SARS-sal bütykölnek, hogy az még pusztítóbb legyen.

Bevallottan 2 méterről fertőződhetsz, míg a SARS esetében ez csak 60 cm volt. Ráadásul minden nyíláson keresztül fertőződhetsz, beleértve a szemet is, de talán a fülön keresztül is, ebben még nem biztosak.

Kínából Kazahsztánba csak egészségügyi igazolással lehet átmenni, amit egy vizsgálat után adnak. Ez azonban értéktelen, mert a lappangási idő 14 nap, ami alatt a tünetmentes beteg fertőz.

Ha (az egyesek által már létező) vakcinával előállnak, érdemes-e alkalmaztatni? Én nem oltatnám be magad, mert nincs kellően tesztelve, és nem kívánok tengeri malac lenni. Figyelni kell, mi történik. Ha 2-3 hónap alatt előállnak vakcinával, akkor nagy valószínűséggel azt teszik, amit az Ebolánál csináltak, élő vírus alkalmazásával próbálnak immunitást kialakítani. Én ebből nem kérek.

Akit érdekel az eredeti teljes szöveg

He’s served as counsel to numerous governments such as Bosnia and Herzegovina and the Palestinian authority. He’s represented numerous national international bodies in the areas of human rights, war crimes and genocide, nuclear policy, and biowarfare. He’s written numerous books, one of my favorites being “Destroying Libya and World Order”, which I assigned as mandatory reading material for my own students when I taught at the Monterrey Institute of Technology.

But most important for this interview, he’s written a book called “Biowarfare and Terrorism”, and drafted the US domestic implementing legislation for the biological weapons convention, known as the Biological Weapons Anti-Terrorism Act of 1989 that was approved unanimously by both houses of the US Congress and signed into law by President Bush. Thanks for joining us, Dr. Boyle.

Dr. Francis Boyle: Wow. Thank you so much for having me on and thanks for that kind introduction.

Geopolitics and Empire:  Now let’s get to what’s been on the news recently. This coronavirus in Wuhan. There have been some reports recently, there’s a really interesting website called GreatGameIndia that has been reporting on this. They’ve been talking about China, which they say has been complying with biological weapons convention in recent years.

But then there are some people in the US and experts that have been saying that in reality, China isn’t complying with the weapons convention. And I think neither, perhaps the US as well. I’m wondering if China is developing its own biosafety level four lab in Wuhan and elsewhere, as you know, as a type of deterrence. Is it a type of a biological arms race that we have going on?

You told me in an email that you suspect China was developing the coronavirus as a dual use of biowarfare weapons agent. Also, what do you make of reports that Chinese scientists have been stealing research and viruses, including the coronavirus from a Canadian bio lab this past December?

And as well, Chinese nationals have been charged with smuggling vials of biological research to China from the US with the aid of Charles Lieber who was the chair of Harvard’s chemistry department. And he also happens to be in 2011 a strategic scientist at Wuhan University. So, can you tell us what’s going on with this recent outbreak in Wuhan?

Dr. Francis Boyle: Well, that’s a lot of questions. I guess we can take them one at a time, but if you just do a very simple Google search on “Does China have a BSL-4 laboratory?”, Wuhan comes up right away. It’s at the top of the list. That’s all with the moment this type of thing happened I began to do that. So a BSL-4 is the most serious type. And basically BSL-4 labs, we have many of them here in the United States, are used to develop offensive biological warfare weapons with DNA genetic engineering.

So it does seem to me that the Wuhan BSL-4 is the source of the coronavirus. My guess is that they were researching SARS, and they weaponize it further by giving it a gain of function properties, which means it could be more lethal.

Indeed, the latest report now is it’s a 15% fatality rate, which is more than SARS at 83% infection rate. A typical gain of function travels in the air so it could reach out maybe six feet or more from someone emitting a sneeze or a cough. Likewise, this is a specially designated WHO research lab. The WHO was in on it and they knew full well what was going on there.

Yes. It’s also been reported that Chinese scientists stole coronavirus materials from the Canadian lab at Winnipeg. Winnipeg is Canada’s formal center for research, developing, testing, biological warfare weapons. It’s along the lines of Fort Detrick here in the United States of America. I have three degrees from Harvard. It would not surprise me if something was being stolen out of Harvard to turn over to China. I read that report. I don’t know what was in those vials one way or the other.

But the bottom line is I drafted the US domestic implementing legislation for the Biological Weapons Convention that was approved unanimously by both Houses in the United States Congress signed into law by President Bush Sr. that it appears the coronavirus that we’re dealing with here is an offensive biological warfare weapon that leaped out of Wuhan BSL-4. I’m not saying it was done deliberately. But there had been previous reports of problems with that lab and things leaking out of it. I’m afraid that is what we are dealing with today.

Geopolitics and Empire: We’ll be talking about the Wuhan and the coronavirus and China, but can you give us kind of like a bigger context. I know you’ve, previously, in interviews said that since 9/11, you think that the US has spent $100 billion on biological warfare research. We know the Soviet Union, if I’m not mistaken, developed anthrax as a bioweapon. And you’ve also mentioned that UK, France, Israel and China are all involved in biological warfare weapons research.

And something interesting, I believe one or two years ago a Bulgarian journalist and the Russian government shared their concern of the discovery of a US bioweapons lab in the country of Georgia. You’ve commented how in Africa, US has set up bioweapons labs to work on Ebola, which I think is illegal under international law. But they were allowed somehow to put those in Africa. Can you give us like a bigger picture? What’s going on with these different countries and what’s the purpose of this research?

Dr. Francis Boyle: All these BSL-4 labs are by United States, Europe, Russia, China, Israel are all there to research, develop, test biological warfare agents. There’s really no legitimate scientific reason to have BSL-4 labs. That figure I gave $100 billion, that was about 2015 I believe. I had crunched the numbers and came up with that figure the United States since 9/11.

To give you an idea that’s as much in constant dollars as the US spent to develop the Manhattan Project and the atom bomb. So it’s clearly all weapons related. We have well over 13,000 alleged life science scientists involved in research developed testing biological weapons here in the United States. Actually this goes back it even precedes 9/11 2001.

I have another book, The Future of International Law and American Foreign Policy, tracing that all the way back to the Reagan administration under the influence of the neocons and they got very heavily involved in research development testing of biological weapons with DNA genetic engineers. It was because of that I issued my plea in 1985 in a Congressional briefing sponsored by the Council for Responsible Genetics, I’m a lawyer for them. They’re headquartered in Cambridge, Mass. All the MIT, Harvard people are involved in that, the principal ones. And then they asked me to draft the implementing legislation.

The implementing legislation that I drafted was originally designed to stop this type of work. “Death science work”, I call it, “by the United States government”. After 9/11, 2001, it just completely accelerated. My current figure, that last figure a 100 billion. I haven’t had a chance to re-crunch the numbers because I just started classes. But you have to add in about another 5 billion per year.

Basically, this is offensive biological weapons raised by the United States government and with its assistance in Canada and Britain. And so other States, the world have responded accordingly including Russia and China. They were going to set up a whole series of BSL-4 facilities as well. And you know Wuhan was the first. It backfired on them.

Geopolitics and Empire: Would you basically consider what happened and Wuhan and just boil it down to ineptitude or incompetence on the Chinese part?

Dr. Francis Boyle: Well, it’s criminality. It does appear they stole something there from Winnipeg. This activity that they engaged in clearly violates the Biological Weapons Convention. Research development of biological weapons these days is an international crime, the use of it would be. That was criminal.

I’m not saying they deliberately inflicted this on their own people, but it leaked out of there and all these BSL-4 facilities leak. Everyone knows that who studies this. So this was a catastrophe waiting to happen. Unfortunately, it happened. The Chinese government under Xi and his comrades there have been covering this up from the get-go. The first reported case was December 1, so they’d been sitting on this until they couldn’t anymore. And everything they’re telling you is a lie. It’s propaganda.

The WHO still refuses to declare a global health emergency. It said Tedros was over there shaking hands with Xi and smiling and yanking it up. The WHO was in on it. They’ve approved many of these BSL-4 labs., they know exactly what’s going on and that is a WHO research-approved laboratory. They know what’s going on too. You can’t really believe anything the WHO is telling you about this, either they’re up to their eyeballs in it, in my opinion.

Geopolitics and Empire: I’d probably agree with you that this outbreak in Wuhan was an accidental leak from the laboratory. But just your thoughts, it’s happening at quite an opportune time because namely we’re smack in the middle of a US-China new Cold War, which is currently characterized by economic warfare such as the trade war among other forms of hybrid and technological warfare. And it seems the Wuhan outbreak will likely hit the Chinese economy hard. The Chinese are flat out dismissing any idea that the US is involved in. Like I said, it’s probably they made the mistakes in the Wuhan lab. What are your thoughts of any seemingly, this would benefit the US…

Dr. Francis Boyle: When the outbreak occurred, of course I considered that alternative too. When you have an outbreak, you’re never quite sure who or what is behind it. It certainly isn’t bats, that’s ridiculous. They made the same argument on Ebola in West Africa. I demolished that online. You can check it out. So I kept competing theories about this.

But right now, when you originally contacted me, I said I wasn’t prepared to comment because I was weighing the evidence. I’m a law professor and a lawyer,  I try to do the best I can to weigh the evidence. But right now, the Wuhan BSL-4 in my opinion is the most likely source, apply Occam’s razor, the simplest explanation. I’m not ruling out some type of sabotage. But right now, I believe that is the source here.

Geopolitics and Empire: And you mentioned WHO. I’d like to just get your thoughts on the WHO and the Big Pharma. There’s also some analysts who are downplaying this news media hype of the coronavirus. You’ve just said that it seems to be lethal, but if we go back a decade to the 2009 swine flu, which I believe didn’t have too many casualties, but I think profited greatly the pharmaceutical companies. If I recall that back in 2009, many countries purchased great stocks of the vaccines and they ended up not using anywhere from 50 to 80% of the vaccines that they purchased.

You’ve previously stated in an interview that the World Health Organization is a front for Big Pharma if I’m not mistaken. Robert F. Kennedy Jr. also agrees and he says, you know, 50% of WHO funding comes from pharmaceutical companies. And that the CDC itself is also severely compromised. What are your thoughts on the WHO? The CDC?

Dr. Francis Boyle: Can’t trust anything the WHO says because they’re all bought and paid for by Big Pharma and when they work in cahoots with the CDC, which is the United States government, they work in cahoots with Fort Detrick, so you can’t trust any of it.

However, the swine flu and yes, I agree pharma made a lot of money, but that swine flu which I looked at it, it did seem to me to be a genetically modified biological warfare weapon. It was a chimera of three different types of genetic strains that someone put it together in a cocktail. Fortunately, it was not as lethal as all of us fear. So fine. But as I said, this figure I just gave to you was Saturday from Lancet, which is a medical publication, saying it’s a 15% fatality rate and an 83% infection rate. So it’s quite serious, I think, far more serious than the swine flu.

As for big pharma, sure they’re all trying to profit off this today as we speak. There was a big article yesterday in the Wall Street Journal, all big pharma trying to peddle whatever they can over there in China even if it’s worthless and won’t help. We do know, if you read the mainstream news media they say there isn’t a vaccine.

Well, there is, it’s by the Pirbright Institute in Britain that’s tied into their biological warfare program over there. They were behind the hoof and mouth disease outbreak over there that wiped out their cattle herd and it leaked out of there. So it’s clear they’re working on a hoof and mouth biological warfare weapon, but the vaccine is there. I have the patent for it here, I haven’t had a chance to read the patent it’s about 25 pages long and my classes just resume. So eventually, I get some free time and I’ll read the patent.

You can’t patent a vaccine with the United States patent office unless the science is there. So there is a vaccine. Everyone’s lying about that, no one’s pointing this out – there’s a vaccine but instead big pharma wants to make money and the researchers say, well, it’ll take three months and we’re racing forward, you know. Everyone’s gonna make a buck off of this, that’s for sure. But there is a vaccine, I have the patent here. It’s been patented by the United States government.

So obviously, I don’t know exactly how workable it is, but it’s a vaccine. I don’t know why it isn’t out there now? Why isn’t someone saying there is a vaccine? Perhaps political leaders have already been vaccinated for all I know, I really don’t know.  But there is a vaccine, Pirbright is well known there in Britain and it’s tied into Fort Detrick and CDC is tied into Fort Detrick too. So they all know there’s a patented vaccine.

Geopolitics and Empire:  And just to get your comment on, I mean, something to related to this, which was my next question. So I think, I’m not sure if it’s that same Institute that you just mentioned that has the patent.  I read somewhere that the Bill & Melinda Gates foundation maybe funds or has some connection to that Institute that has the patent.

Dr. Francis Boyle:  I think they do. The Bill & Melinda Gates information, they fund this type of DNA genetically engineered biological warfare work. That’s correct. So you can’t trust anything they’re telling you that somehow they’re out there trying to make the world a better place.  I mean, we have Bill Gates publicly admitting that the world be a better place if there were a lot less people. So the Bill & Melinda Gates foundation, they are wolves in sheep’s clothing and they are funding this type of stuff. Sure.

Geopolitics and Empire: And just your comment, there was also the report that I guess it was a consortium of companies which included the Gates foundation that back in just two or three months ago in October of 2019 they held a pandemic exercise simulating an outbreak. I mean, what are the chances specifically of a coronavirus and it was called events 201. People can find this online online and they gave a list of seven recommendations for governments and international organizations to take. I also find that kind of interesting how they had this simulation.

Dr. Francis Boyle:  That’s correct. It raises that question,  the origins of what happened here.  But right now, I’m just looking at the evidence I have and applying Occam’s razor and we know that Wuhan BSL-4 was research developing, testing, SARS as a biological warfare agent. So it could have been, they gave it this DNA genetic engineering enhanced properties gain of function which we do here in the West, in the United States all the time. We have  all sorts of research that is clearly a bio warfare research that has been  approved by the National Institutes of Health, it’s a joke. They know full well they are proving all kinds of biological warfare research and it gets funded by the United States government.

Geopolitics and Empire:  And you’ve also mentioned in the email to me that what happened in the biosafety lab level 4 in Wuhan calls into question the safety of all of these level 3and 4four labs around the world.

Dr. Francis Boyle:  They’re complete unsafe. BSL-3 and BSL-4 lab are only designed for research development testing of offense of biological warfare agents.  In my opinion, they serve no legitimate purpose at all. They should all be shut down, every one of them. Even assuming, they’re simply too dangerous. If you want, there’s an excellent  documentary called Anthrax Wars by Nadler and Coen and I’m in there.  Repeatedly at the end, I say with respect to these labs, three and four, this is a catastrophe waiting to happen. Well, I’m afraid the catastrophe is now happened. So there it is.

Geopolitics and Empire:  Yeah, I was just watching that documentary before we connected and I recommend the listeners go check that out. Do you see, in the future, any countries,  if we come to a conflict between US, EU, Israel, Saudi Arabia, Iran, China, Russia,  I mean you name it. Do you see any of these countries actually utilizing these biological weapons?  I mean, it’s illegal under international law but we know like in the past that international law isn’t followed. Do you think that there’s a real danger of this escalating?

Dr. Francis Boyle: For sure. That’s the only reason they develop these biological weapons to eventually be used, sure.  I mean, it’s like the Manhattan project, we put all that money into developing an atom bomb and even though it was not needed to end world war II they still knew Hiroshima and Nagasaki. So, yes,  I think that’s correct.  And also these can be used covertly. Anytime you see an unexplained  sudden outbreak of a disease like this anywhere in the world, both for human beings and or animals, I always suspect the bio warfare agent is at work.  I monitor the situation like I did at Wuhan until I can reach a conclusion. Yes, they can be used as the eyes for the United States government, today they are fully prepared, armed, equipped, supplied to wage a biological warfare with anthrax.

These other more exotic things I don’t know, but they have the weapons, there are stockpiles. We have to understand if you read Seymour Martin Hersh’s book published about 1968, he won the Pulitzer prize, he had the whole offensive US biological warfare industry in there back before it was illegal and criminal. Basically after 9/11, 2001, that entire industry – offensive biological warfare industry has been reconstituted here in the United States with all these BSL-4 BSL-3 labs, well over 13,000, alleged scientists sort of like Dr. Mengele working on these things. Other countries have responded in kind like Russia, like China, France is involved, Britain’s involved. Sure.

Geopolitics and Empire: I just wanted to get your thoughts on, in the last few years there was the Russian double agent spy Sergei Skripal who had been allegedly poisoned with Novichok out in Britain and  I thought it was funny. It just so happened where he was allegedly poisoned, he was right in Porton down the British bio weapons lab, I guess the world’s first bio weapons lab that was created in 1916. I mean,  I don’t know if you have thoughts on that whole incident.

Dr. Francis Boyle: Yeah, I was right down the street from Porton Down, so applying Occam’s razor who you think might’ve been behind this and it was not a nerve agent. A nerve agent would have killed him immediately. This is Novichok. It was something else like DX or something like that. So fine. But, I would just say that I don’t think that was a coincidence, but, you know, there you go. There’s the, obviously there’s a lot of speculation on that.

Geopolitics and Empire: Something else that’s kind of interesting. You’ve written in bio warfare and terrorism in your book and there’s also Graeme Macqueen, I think your colleague who wrote the anthrax deception the case for domestic conspiracy…

Dr. Francis Boyle:  Everything you said in there. That’s correct.

Geopolitics and Empire:  I’m wondering also if this new war for biotechnological dominance, whatever you want to call it, if it can also be used kind of as a pretext for the centralization of political power and the initiation of wars like I guess it did in the 2003 Iraq war. I mean, is this another danger that we get these events like now this coronavirus and then governments will call for a centralization of greater power and taking away some of our civil liberties?

Dr. Francis Boyle:  Sure. If you look at the October, 2001 anthrax attacks here in the United States, that was clearly by elements of the United States government that was behind that. That was a super weapons grade anthrax with a trillion spores per gram and it floated in the air solely a very sophisticated biological weapons lab like Fort Detrick could produce that. And they use that anthrax attack including on Congress to brand through the USA Patriot act which basically turned the United States to a police state which is what we have now. You have to understand the Pentagon, Fort Dietrich made the dugway proving ground still has a stockpile of that super weapons grade anthrax that we saw in October of 2001 that they can use the next time they want to do something like that to further develop the American police thing. Right.

Geopolitics and Empire:  Is there anything else you feel important to mention regarding this Wuhan Coronavirus outbreak or biological warfare or any other thoughts you’d like to leave us with?

Dr. Francis Boyle:  Well, you just can’t believe anything the Chinese government, the WHO,  the CDC are telling. They’re all lies because they know what’s going on here  and so you’re going to have to figure it out as fast as you can. But in my opinion, as of this time and I’m fully prepared to consider further evidence on this, it does seem to me that this was  a DNA genetically engineered biological warfare agent leaking out of Wuhan that has gain-of-function properties which can make it more lethal.  I think they are probably doing something with SARS to make it a lot more lethal and more infectious. And so for that reason,  you have to take extreme precautions and they’re now finally admitted anyone within six feet can be infected, whereas with SARS that was about two feet. Well, that’s gaining a function right there and that should be a tip off.

So, I guess you’re gonna have to protect yourself.  Laurie Garrett had a pretty good essay in a foreign policy yesterday and she was over there covering the SARS and she has very good advice in there except that she took the SARS figure out two to three feet and said  well, you gotta stay to two to three. I think you’ve got to stay at least six feet away because this is gained function. It can flow through the air and infect and it can get you in the eyes. Any orifice, the mouth, maybe the ears, we’re not sure at this point.

Geopolitics and Empire: I’m here on the border of China in Kazakhstan and I was just reading yesterday – today that they’re no longer allowing Chinese citizens into Kazakhstan without a medical paper, a medical check to get their visas to enter Kazakhstan

Dr. Francis Boyle:  Those medical checks are worthless because this is just public relations by all the governments involved because there is a 14 day incubation period where people can still be infected. So someone could walk right through a medical inspection and passing a gate into your country and then they come down with the coronavirus.  So that’s all public relations in my opinion by governments and they know it and they’re just sending people out there with temperatures and things like that. It’s not like SARS, this is more dangerous than SARS.  As I said, I think that Wuhan lab, we know they had SARS in there that they were dealing with and I think they enhanced it at and  I’m afraid that’s what we’re dealing with. But you know, I’m keeping an open mind as to what other sources that might have and I wasn’t prepared to say anything until that Wuhan lab is right there and it’s dealing with coronavirus. So again, apply Occam’s razor. It seems to me that’s the simplest explanation here.

Geopolitics and Empire: I guess my, one of my final question would be in the months ahead, apart of what you say staying six feet away from people.  I’ve read taking high doses of vitamin C and other things like this can help you. But, if they come out as the situation develops and if it gets worse and they come out with a coronavirus vaccine,  should people take it or not? What are your thoughts?

Dr. Francis Boyle:  Well, what I would say is this. Right now, if you look at the article at the Wall Street Journal, big pharma is trying to sell all sorts of – they’re taking all their drugs off the shelf and say well let’s see if it works. Which is preposterous. Okay. The scientists are saying, well, we can get you a vaccine maybe two to three months but they’re not tested.  So what we do know, however, is that Pirbright vaccine has been patented. So all I can assume is that that might work. But I don’t think I’d be taking any of these other vaccines. No, you have no idea what’s in there. You’ll be the Guinea pig for big pharma and everyone figures they’re gonna make a lot of money here. So I’ll keep my eye open on this  and how it develop but I wouldn’t trust anything they’re trying to sell right now. They’re just pulling these things off the shelf.

If they do come up with something in two to three months, even that’s not going to be tested in accordance with normal scientific protocol. So it’s going to be a crap shoot. If it’s going to help you, indeed it might not help you because they’ll be using for this vaccines (these DNA genetic engineered vaccines) they’ll be using live coronavirus probably and sticking it in there and giving you some live coronavirus on the theory you’ll develop an immunityThat’s the way a lot of these vaccines worked out, that’s what happened with the Ebola vaccine that created the Ebola pandemic there in West Africa. They were testing out a vaccine on poor black Africans, as usual, and  this vaccine had live Ebola in it so it gave them Ebola. So again, I’d be very careful even if they do come up with these vaccines two to three months from now, very careful. Why would you want to inject the live coronavirus in you?

Geopolitics and Empire: All right. I don’t believe you have a strong online presence. How can people best follow your work? I suppose to search for interviews as well as get your books.

Dr. Francis Boyle: Well, basically I’m blackballed and blacklisted off all the mainstream news media here on purpose. As far as I can figure out, the US government gave an order that I should not be interviewed by anyone, so I’m not.  I guess you could just put my name in there under Google, Google alert, and some interviews might come up. What happened was, right after the anthrax attacks of 9/11 2001, I was giving a lecture out at Harvard m Alma Mater.  I was running a panel on biological warfare for the council for responsible genetics and it was at Harvard Divinity School and as I was going in, there was a Fox camera crew there from Boston and I said it looks to me like this has come out of the US government lab. We know they do research and testing on anthrax. Then I said the same thing there at Harvard then I gave an interview to a radio station in Washington, D C then I gave an interview on that to the BBC. So the whole world saw it and at that point I was completely cut off and I’ve been cut off  ever since. So you  probably not going to hear too many  interviews from me here. As for my book. Biowarfare & Terrorism, you can just get it at amazon.com. That picks up the story pretty much from 9/11 2001 and until it went to press and then there are interviews I’d given to an investigative reporter, Sherwood Ross and a big one I just sent you and you might want to put that on your web page. That was pretty comprehensive.

Geopolitics and Empire: Yeah,  I read that as well and I’ll include the link in the description of this interview so people can go check that out. You’re not the only academic I know and have heard of others that similar things have happened and that’s just I guess the price we pay for telling the truth. Again, for listeners, if people wanted to have a broader context and deeper understanding of what’s happening today especially with biological warfare as well as us foreign policy and international affairs, I urge you to get Dr. Francis Boyle’s books and listen to his interviews as well as his colleagues book. Graeme Macqueen, The Anthrax Deception, The Case For Domestic Conspiracy. Thank you for being with us, Dr. Boyle.

Dr. Francis Boyle: Well, thank you and again, please understand these are my current opinions.  I could change my opinion here based on more evidence. So  I’m just looking at the evidence out there as I see it and you have to understand there is so much disinformation, lies and propaganda that it’s kind of very difficult to distinguish truth from fact.  I’m doing the best job I can here.

Francis Boyle is a professor of international law at the University of Illinois College of Law. He drafted the U.S. domestic implementing legislation for the Biological Weapons Convention, known as the Biological Weapons Anti-Terrorism Act of 1989, that was approved unanimously by both Houses of the U.S. Congress and signed into law by President George H.W. Bush.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3103) Mit lehet elhinni?

Tibor bá’ online

 

Chinese Intelligence Officer Reveals True Magnitude of China’s Fake “Coronavirus” Crisis

https://ufospotlight.wordpress.com/2020/02/13/chinese-intelligence-officer-reveals-true-magnitude-of-chinas-coronavirus-crisis/

I am a senior Chinese military intelligence officer and I know the truth about the “corona virus” outbreak.  It is far worse than the media are telling you.

Egy kínai titkosszolgálati tiszt feltárja a kínai, fék koronavírus krízist.

Én egy rangidős kínai katonai hírszerző tiszt vagyok, aki tudja a koronavírus felbukkanással kapcsolatos igazságot. A helyzet sokkal rosszabb, mint amit a média feltár.

Tibor bá’: Így kezdődik az Interneten több helyen felbukkanó, sok oldalas anyag. Mindjárt az elején a „hírszerző tiszt” feltárja, hogy amerikai egyetemen szerzett doktori fokozatot, ezért tud angolul. Az én véleményem szerint az angol szöveg abszolút tökéletes, ezt nem lehet elsajátítani felnőtt korban. Vannak árulkodó mondatok, mint például ez: „It will not surprise you to hear that if my identity were to be revealed, my life would be in grave danger, as would those of my wife and son.” Ilyen egy kínainak nem jut eszébe, hogy leírjon annyira egyértelmű. A szöveget vagy amerikai írta, vagy minimum lektorálta (és ellátta ilyen széljegyzetekkel), és akkor már büdös a dolog. De nézzük, miket állít a pasi.

„Valószínűleg hallottál róla, hogy a betegség halálozási rátája 2 százalék körül van és főleg az idősek, valamint a rossz immunreakcióval rendelkezők halnak bele. Ez azonban egy nagy rakás hazugság, amit Kínán kívül az USA, Ausztrália, Európai Unió, Oroszország, stb. is terjeszt.”

Ez után kitér arra, hogy az USA és Kína sok dologban egyetért és egymással együttműködik, elsősorban a hatalmi elit törekvésében, hogy hatalmon maradhassanak. Ezt követve közli, hogy a Kínai Kommunista Párt (aminek ő tagja) kísérleteket végzett olyan ágens létrehozására, amit a tömegre permetezve, azok kezelhetővé válnak. Vagyis mentális állapotuk leromlik. Ez volt a cél. De a hatás itt nem állt meg. A bepermetezettek testének állapota egy hét után teljesen leromlott, belső vérzések, stb. halál. Ez már túl sok volt. Az ágens használatától elálltak, de az amerikaiak érdeklődtek utána, mert Venezuelában bevethető lett volna. „Mi nem álltunk kötélnek, ezért CIA megpróbálta rávenni az egyik kutatót, hogy csempéssze ki az ágenst, természetesen hatalmas pénzösszegért. Erre mi még időben rájöttünk, és megakadályoztuk az ágens átadását. Lövöldözés volt (persze ez az újságokban nem jelent meg), a fiola leesett és eltört a labortól néhány száz méterre a vadállat piacon.”

Állítása szerint szándékosan összekeverték a tomboló influenzát az ágens hatásával, aminek a mortalitása kerek 100 %. „Vuhant 5 millió ember elhagyta, állítottuk, de valójában ennek nagy része halott volt. A 10 nap alatt felépített kórház nagyobbik része hullagyűjtő hely. Az egész világot becsapjuk, de hamarosan kiderül az igazság, amikor a világ többi részén is sokasodni fognak a halottak. Az ágens pusztítását nem lehet megállítani.”

Ez egy rémisztő szcenárió. A kérdés az, hogy miért találták ki, és van-e minimális igazság alapja? Aki tud angolul olvassa el az egészet, megdöbbentő.

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3102) 2020. január

Tibor bá’ online

 

Kétezerhúsz januárjában nem csak a koronavírusról derült ki, hogy világjárványt okozhat, de az is kiderült, hogy minden idők legmelegebb januárja volt. Maga alá gyűrte 2016 januárját is, pedig 2016 extra erős El Nino év volt. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a Föld folyamatosan melegszik.

Ezzel kapcsolatban Dr. Hansen ezt tette közzé: 2020 januárja globálisan a legmelegebb volt az elmúlt 141 évben, amióta műszeres hőmérséklet mérés létezik. Lásd az alábbi térképet:

2020 január 1,50°C-al volt melegebb, mint az1880-1920 átlaga. Ezzel összefüggésben Észak Amerikának az 5. legmelegebb januárja volt, de Alaszka rendkívüli hidege befolyásolta az eredményt. Ugyanakkor Szibéria nagy részén a normálisnál melegebb volt, egyes esetben akár 14 °C-al is meghaladta az átlagot.

Az ábra baloldalán a Föld fel van osztva három tartományra. Az északi és déli sarkoktól az egyenlítő felé 30 százalékra, valamint a trópusokon a maradék 40 százalékra. Az északi tartomány, ami főleg szárazföld, esetében látható a legnagyobb melegedés és egyben a legnagyobb ingadozás. A térképen jól látható az elmúlt 50 év nagy fokú melegedése az északi tartományban.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3101) Vasárnapi olvasmány

Tibor bá’ ismétlése online

 

Úgy érzem, én időben megírtam, amit tudni kell(ene). Hogy egy maroknyi olvasómon kívül senki se figyelt fel rá, az nem az én hibám. De nézzük, milyen veszélyforrást láttam 16 évvel ezelőtt (amit múlt év november 20.-án egyszer már megismételtem egy hónappal a CoVid-19 megjelenése előtt.

A vírus veszedelem

Az emberiség túlélésének témájával foglalkozó nyugati irodalom egyöntetű véleménye szerint a vírusok bevetésének, avagy szándéktól független elterjedésének veszélye nagyságrendileg felér a termonukleáris vésszel. Ez magyarul annyit jelent, hogy az emberiség kihalásának esélye a két, említett lehetőség között nagyjából azonos mértékben oszlik meg. Nem árt tehát a „vírusveszedelem” előtt, magával a vírussal megismerkedni, amit néhány más tény is indokol.

Ilyen például az, hogy az emberek a vírus és a baktérium fogalmát általában csereszabatosan alkalmazzák, pedig nem mindegy, hogy egy betegséget vagy járványt vírus vagy baktérium okoz. Éppen ezért tekintsük át a tényeket.

Méreteiket tekintve a baktériumok hossza, átmérője tipikusan ezred milliméterben mérhetők, közönséges fénymikroszkóppal jól láthatók. Ezzel szemben a vírusok mérete nagyságrendekkel kisebb a baktériumoknál, fénymikroszkóp segítségével nem válnak láthatóvá. Némi nagyvonalúsággal azt mondhatnánk, hogy a vírusok annyival kisebbek a baktériumoknál, amennyivel a baktériumok kisebbek nálunk, embereknél. A fő különbség közöttük mégsem ez, hanem az ellenük való védekezésben rejlik, de erről majd később. Most ismerkedjünk meg a vírussal!

A vírus az ismert legkisebb élő organizmus, ha egyáltalán élőnek nevezhető. Méretük másfél nagyságrend között változik. A legkisebbek hossza egy milliméter százezred részét teszi ki (10-5), ami megegyezik a legnagyobb szerves molekulák hosszával.

Tulajdonságukat tekintve a vírusok totálisan paraziták. Egy izolált vírus nem több mint egy picurka anyagdarabka, ami nem táplálékozik, növekszik, vagy szaporodik, nem mutat több életjelet, mint egy kavics. Még olyan vírus is létezik, amit ki tudunk kristályosítani. De amikor egy megfelelő[1] organizmus (mondjuk az ember) élő sejtjéhez tapad, egyszeriben magára talál, és a sejt működését úgy változtatja meg, hogy az az ő saját igényeit elégítse ki, azaz szaporodni tudjon (a sejten belül).

Az alapvető különbség egy vírus és egy kétségtelen élőlény, mondjuk egy baktérium, egy növény, vagy akár egy állat között abban van, hogy a vírus nem rendelkezik az élethez szükséges vegyi anyagokkal. A vírus nem képes megteremteni a saját létéhez szükséges energiát, ezért ahhoz a környezetében lévő élő sejteken keresztül jut. Viszont kivétel nélkül minden egyes vírus rendelkezik nukleinsavval, sőt a legkisebb vírusban nincs is semmi más, csak nukleinsav.

Na most, mi is a nukleinsav? Nos, nukleinsav az a szubsztancia, ami szabályozza az élő anyag szintézisét, vagyis maga az élet lényege. Valamennyi nukleinsav ugyanabból a néhány, nukleotidnak[2] nevezett alkotóból tevődik össze. Ezek a nukleotidok azonban többszörösen is jelen vannak egy nukleinsav molekulán belül, amelyek ezért óriási méreteket ölthetnek. A különböző nukleotidok egymást követő szekvenciája szabja meg, hogy a sejtben milyen élő anyag alakul ki. A fajok közötti különbséget, egy fajon belül az egyedek közti különbséget és az egyed különböző sejtjei közti különbséget mind a nukleotid szekvencia által kialakított struktúra határozza meg. Miért lenne ez az élet lényege? Azért mert megfelelő vegyi és fizikai körülmények között egy nukleinsav létre tudja hozni saját maga tökéletes mását.

Egy vírus által megtámadott élő sejt mindent megtesz (a bolond), hogy a vírus önmaga szaporítását el tudja végezni, vagyis hogy olyan új vírusok jöjjenek létre, amelyek aztán megtámadhatják a szomszédos sejteket. Ez a céltalan tevékenység a sejtre nézve természetesen káros. Néhány vírus, a baktériumokhoz hasonlóan, tud ugyan toxint (vagyis mérget) termelni, de nem ez a jellemző. A vírusok káros hatása elsősorban a jelenlétükből fakad.

Azt lehetetlen megmondani, hogy egy vírus élőanyag-e vagy sem. Az életre jellemző az önreprodukció, vagyis a szaporodás. A vírusról elmondható, hogy reprodukálja önmagát, amiért is élő anyagnak nevezhető, azonban az ellenkezője is igaz, mert úgy is felfoghatjuk, hogy olyan anyagdarabka, amit önmaga nem képes reprodukálni, csak oda tud hatni, hogy egy élő sejt besegítsen neki a másolat elkészítésében.

Most térjünk vissza a baktériumok és a vírusok közti különbségre, mert ennek komoly élettani hatása van. Tehát, a baktériumok apró élőlények: táplálkoznak, szaporodnak, anyagcseréjük van (ez utóbbi okozza a betegséget). Ezért aztán megmérgezhetők, megölhetők vagy szaporodásukban meggátolhatók. Ezt érjük el például antibiotikumokkal, de maga a szervezet fehérvérsejtjei is eredményesen veszik fel velük a harcot. Ezzel szemben a vírusok, mint most már tudjuk, nem „apró élőlények”, mert gyakorlatilag molekuláris szinten, az ember sejtjein belül léteznek, szimbiózisban saját sejtjeinkkel. „Megmérgezni” őket nem lehet, csak úgy, ha saját sejtjeinket, vagyis magunkat is megmérgezzük. Éppen ezért antibiotikummal vírusok ellen harcolni nem lehet[3].

Hol „találkozhatunk” vírusokkal? Vírus megtámadhat növényt, állatot és embert egyaránt. A megtámadás jele a kialakult betegség. Az ember esetében vírusos fertőzés következtében lép fel: megfázás, influenza, bárányhimlő (na meg az igazi himlő, de szerencsére ezt már kiirtottuk), mumpsz, kanyaró, herpesz, gyomorrontás (bizonyos fajtája), hepatitisz, és még sok más (beleértve korunk „slágerét” az AIDS-et is.

Mi van akkor, ha találkozunk velük, azaz megbetegszünk? A fenti leírásból adódóan a dolog úgy tűnik, hogy „akkor aztán nekünk annyi”. Hát nem! Szerencsére van védekezési lehetőség, amit a szervezet immunrendszere nyújt. Ennek az a lényege, hogy, amikor a szervezetbe (bármelyik szervezetbe) bekerül valami „idegen” anyag, vagyis, ami nem specifikus a szervezetre, akkor azt a fel-alá strázsáló limfociták felismerik, és a betolakodóra specifikus antitestek létrehozását indítják be. Az antitest összekapcsolódik a betolakodóval és a szervezetre ártalmatlan salakot alkotva, a véráram kiüríti. Ha azonban a vírus annyira ártalmas, hogy még mielőtt kellő mennyiségű antitest keletkezne, a megbetegedett emberek nagy része meghal, akkor ez egy halálos vírus, amilyen például a himlő is volt.

Ilyen esetekben maga a szervezet hatásosan védekezni nem tud, de emberi segítséggel igen. Ehhez azonban előbb fel kellett találni a vakcinát. Az első vakcinát 1796-ban Edward Jenner (1749-1832) angol vidéki orvos alkalmazta, nem kis rizikó mellett[4]. A vakcina lényegében mesterségesen legyengített vírusból áll, ami a limfocitákat antitestek gerjesztésére készteti. Ezek az antitestek aztán lesben állva könnyedén elbánnak a később érkező, immáron veszélyes vírusokkal.

Ez így jól hangzik, de a helyzet ennél lényegesen összetettebb. Talán a legnagyobb problémát az okozza, hogy a vírusok igen könnyen megváltoznak, úgynevezett mutáció után más arculatot mutatnak, a specifikus antitestek pedig így már nem ismerik fel. Ez azt jelenti, hogy a vírus kóros hatása megmarad, de a korábban létrejött antitest mint vírusölő, már hatástalan.

A fentiekben leírtak jellemezték a helyzetet egészen napjainkig, csakhogy újabban létrejött az úgynevezett génsebészet, amihez nagyon hasonlít például a szövegszerkesztés. Itt ülök a számítógépem előtt és írogatok. Volt nekem persze írógépem is, azt váltottam fel a számítógéppel. Vajon miért? Azért mert ha az írógépbe fogalmazva valami hibát követtem el, akkor nem volt számomra más lehetőség, mint a radírozás, fehér javítóval való lefedés, kiikszelés vagy új papírlap befűzése. Ezzel szemben a számítógépemben van egy szövegszerkesztő program, aminek segítségével egyetlen gombnyomással tudom a hibákat korrigálni. Szavakat, betűket cserélek fel, kivágok egy szót itt és behelyezem oda. Ha kell, félmondatokat teszek át másik oldalra, avagy két különböző cikk egy-egy oldalát összevonom. Elvileg körülbelül ugyanezt teszi a génsebészet is, csak nem papírlapra írt szöveggel, hanem nukleotidákkal egy-egy víruson belül. Vagyis az ember tetszésének megfelelően azt a vírust változtatja meg, amelyiket akarja, és olyanra változtatja, amilyenre neki tetszik. Heuréka, nem kell már remegve várni arra, hogy egy nehezen legyűrhető, veszélyes vírus mutáljon. A kedves tudós bácsi a sarki laborban kérésre házhoz szállítja, olyan halálos formában, amilyenben a készpénzes megrendelő akarja. Ha erről Huxley annak idején tudott volna, a „Szép új világ” helyett könyvének címét „Öngyilkos új világ”-ra változtatta volna.

A XXI. század Dr. Jekil-je nemcsak önmagát, az egész emberiséget Mr. Hide-ra tudja változtatni, ha úgy kívánja úri kedve. A technológia létezik, csakúgy, ahogy a hidrogénbomba előállítása se titok már senki számára.

Aldous Leonard Huxley[5] és Robert Louis Stevenson[6] szellemét nem jópofaságból, sokkal inkább aggódással idéztem. Ugyanis a vírus sokkal komolyabb és sokkal veszélyesebb dolog annál, mint amilyennek eddig, első olvasásra tűnik. Nézzünk ezért egy átfogóbb megfogalmazást az emberiség legnagyobb ellenségéről, az ezerarcú vírusról!

A vírus, vagyis az élő halott

Él-e egy vírus, avagy élettelen? Ki tudja? Az is kétséges, hogy az élet legegyszerűbb formája-e, vagy éppen a legbonyolultabb, élettelen molekula a Földön. Valamennyi élő organizmusban megtalálható genetikai kódot használják, de azon a sejten kívül, melyben élősködnek, teljesen semlegesek. Egy biztos az életre gyakorolt hatásuk tébolyító.

A vírus egy fertőző részecske, amelynek be kell hatolni egy élő sejtbe ahhoz, hogy szaporodhasson. A vírusok bármilyen organizmust meg tudnak támadni, és a sejtekhez viszonyítva, felépítésük abszolút egyszerű. Míg a sejtekben számtalan alkotó van különböző funkciók ellátására, egy vírusban néhány génen kívül semmi más nem található.

Arról lehet vitatkozni, hogy bonyolult-egyszerű, élő-élettelen, de egy biztos, szörnyű dolgokra képes. Az emberiség történetében az egyik legborzasztóbb járvány az 1918/19-es un. „spanyolnátha” volt, amely a becslések szerint legalább 40 millió áldozatot szedett, kétszer annyi, mint az I. világháború valamennyi áldozata. Mégis, ellentétben a világháborúkkal, alig beszélünk róla. Meg kell értenünk, adott körülmények között a vírus tömegmészárlásra is képes.

Más organizmusokhoz mérten a vírusokban viszonylag kevés gén található. Az emberi test sejtjeiben a becslések szerint 30.000 körüli a gének száma. Egy közönséges coli baktériumnak is van 4000 génje. Viszont olyan veszélyes vírusoknak, mint például az Ebola, vagy a HIV, tíznél kevesebb a génje.

Van viszont minden egyes vírusnak egy sejtazonosító és sejtkapcsoló fehérjéje, aminek segítségével áldozatát azonosítja és rákapcsolódik. Ez az oka annak, hogy nyúlra „szakosodott” vírus az emberre (általában) teljesen ártalmatlan. Van olyan, amelyik viszont agy és idegsejtekre „szakosodott”, mint például a veszettség, édes mindegy a számára, hogy róka, kutya vagy emberi agyvelőről van szó. Olyan vírus is van, amelyik nagyon „kényes” és ezért szigorúan csak egy állatfajon belül, és annak is csak egy bizonyos fajta sejtjeivel éri be.

Amikor a vírus bejut az általa preferált sejtbe, ott minden olyan technika alkalmazására képes, ami sejt szinten egyáltalán lehetséges, annak érdekében, hogy önmaga másolata létrejöjjön. A sejt egyes tevékenységeit letiltja, más tevékenységeket felfokoz. Kerüljük ki a szakterületet és találjunk ki egy kellemes kis analógiát!

Lakásom kulcsát elveszítem, amit az engem már régóta figyelő, és a házba bejáratos Vírus úr megtalál. Azonnal bemegy a lakásba és első dolga, hogy egy éteres rongyot az arcomhoz szorítva, elaltat. A következő tevékenysége, hogy kicseréli az ajtózár cilinderét. Ezután felkutatja a lakást és megtalálja a bankszámla számomat, a hitelkártyámat, valamint annak PIN kódját. Telefonon rendel mindenféle alkatrészt, élelmiszert, meg amire még szüksége van. Hitelkártyámmal fizet. Bankszámlámat megvál­toz­tatja, elektronizálja, és eléri azt, hogy kizárólag csak ő tudjon hozzájutni a pénzhez. Intézkedik, hogy telefonkészülékemről hívást csak az általa ismert kód beütése után lehessen kezdeményezni. Ez követve hagyja, hogy magamhoz térjek, és arra kényszerít, hogy a leszállított anyag­ok­ból kezdjem el összeszerelni az ő másolatát, egyiket a másik után, amiket aztán az ajtón keresztül egymás után kienged a házba, hogy simán bejussanak a többi lakásba, és azt tegyék, amit ő tett velem. Mind­ez addig folytatódik, amíg a házban annyian nem lesznek, hogy lesza­kad­nak az emeletek, és mindenkit maga alá temet a törmelék. Kivéve, ha a tivornyát egy rendőr kívülről még időben meglátja, és intézkedésbe kezd.

A fenti analógia a valóságban azt jelenti, hogy a megtámadott sejt és a sejtbe bejutott vírus néhány óra alatt sok millió utódot hozat létre a „vendéglátó” sejttel, ahonnan az új vírusok azonnal kiáramlanak és új préda után néznek. Néha ez a kiáramlás (mint például a gyermekbénulás esetében) a sejt szétrobbanásával válik lehetségessé. Az influenza vírus más módszert alkalmaz. A sejtfalnál gyülekeznek és kilyukasztják azt. Megint más vírusok a szomszédos sejteket  összetapasztják, és a tapadás helyén mennek át egyik sejtből a másikba. Ilyen például a herpesz vírusa.

A „vendéglátó” sejt az utódok kiáramlásakor rendszerint elhal. Ezek az elhalt sejtek okozzák például herpesz esetében a bőr vörös elszíneződését. Amikor a vírusok jelenlététől a sejt nem hal el, normál funkcióját akkor se tudja ellátni, ezért a kiszolgált organizmus mindenképpen megsínyli a vírusos támadást. A vírusok által okozott betegség természete attól függ, hogy a vírus milyen sejteket támad meg. Például a veszettség vírusa, amiről már volt szó, az agysejteket támadja meg, ezért jár együtt megháborodással. A HIV vírus egyenesen az immunitásra felügyelő sejteket támadja meg, aminek következtében a szervezet védtelenné válik más támadókkal szemben, és végül a beteg meghal valami egészen más betegségben, amit HIV fertőzés nélkül sosem kapott volna meg (például a baktérium okozta TBC, vagy más vírus okozta rák).

Némely vírus ott hat, ahol behatolt a szervezetbe. Példa erre az adenovírus, amely a szem kötőhártyájánál támad és okoz kötőhártya-gyulladást (konjuktivitisz). Van olyan vírus is, amelynek hatása csak évekkel a fertőzés után jelentkezik, mint például a hepatitisz B. Amikor ennek a vírusnak 2-3 évente eszébe jut a szaporodás a betegnek heves fájdalommal járó magas láza lesz (a meglehetősen bonyolult mechanizmussal nem untatlak tovább).

A terjeszkedés érdekében a vírusoknak egyszer el kell hagyni a beteg testét, ami történhet kiköhögéssel vagy tüsszentéssel (ez az a bizonyos cseppfertőzés). A levegőbe kijutott vírusokat egy másik ember belélegezhet. A vírusátadás történhet közösülés útján, vagy végbélen ki, szájon be, ami a megfelelő higiénia elmulasztásának az eredménye. Egyéb módja még a fertőzésnek a vér-transzfúzió, operáció, és szervátültetés.

A vírusok egyik legkellemetlenebb tulajdonsága, hogy hirtelen fel tud bukkanni a semmiből. Talán még ennél is aggasztóbb, hogy több vírus képes ellenállni az oltásokkal végzett ellentámadásnak, de van ennél még aggasztóbb jelenség is.  Az elmúlt három évtized alatt az emberiséget több olyan teljesen új vírustól érte támadás, amikre nem találtak ellenszert. Ilyen a HIV, a belső vérzést és gyors halált okozó Ebola (legfrissebb hírek szerint elkészült ellene a megfelelő vakcina), majd az 1997-es Hongkongi influenza, amely szintén halálos kimenetelű volt. A kérdés természetesen az, hogy kerülnek elő új, soha nem látott vírusok?

Új vírus akkor keletkezik, amikor az emberiség intenzív érintkezésbe kerül más organizmusokkal (növény, állat, emberek). Ez lehetett a helyzet mintegy 8-10.000 évvel ezelőtt, amikor az Ember elkezdte a vadállatokat háziasítani. Az állatokkal való intenzív kapcsolat lehetőséget adott a vírusoknak arra, hogy emberi sejthez kapcsolódó génszekvenciára tegyenek szert. Mind a himlő, mind pedig a kanyaró a tehén vírusból fejlődött ki, míg az influenza minden valószínűség szerint kacsáktól vagy sertéstől jött át.

Egyes vélemények szerint napjainkban az emberiség életmódja jelentősen változik, ami okot adhat új vírusok kialakulására. De van más mechanizmus is. Példának felhozható az 1993-as amerikai eset. Amerika egyes részein hihetetlen mértékben szaporodott el egy bizonyos mezei egérfajta, amiből az következett, hogy az emberek a felszáradt egérszéklet porát lélegezték be. Így alakulhatott ki a tüdőt megtámadó, halálosnak mondható Sin Nombre vírus.

A megváltozott környezeti körülmény egy elszigetelt betegséget világjárvánnyá léptethet elő. Erre a legjobb példa a HIV. Feltételezések szerint afrikai majmokkal való érintkezés lehetett a vírus eredete. Hogy az AIDS betegség az 1980-as években járvánnyá lépett elő, annak oka a jelentős társadalmi változás (gyakori gépkocsi balesetek[7] következtében igénybe vett vér-infúzió, az inter­kontinen­tális turizmus népszerűbbé válása, szexuális szabatosság elterjedése, intravénás drogfogyasztás).

Ugyanis szó sincs arról, hogy új vírusok lépnének elő a nagy semmiből. Lényegében a meglévő vírusokból evolválódnak, és kapnak esélyt az elterjedésre.

Azért még manapság is akad meglepetés. Az atipusos tüdőgyulladás, a SARS 2002/2003 telén szedte áldozatait, és hozta rá a frászt az egész világra. A megbetegedettek kb. 20 százaléka a vírus áldozatává vált, főleg a gyerekek és az idősek. Aztán 2003 július 5-én hivatalosan megszűnt a SARS járvány. Azaz, hogy nem egészen, és pont ez a meglepetés. Kiderült, hogy az áldozatokat nem a vírus ölte meg, hanem saját felpörgetett immunrendszerük. A vírusos betegségekkel szembeni küzdelem olyan, mint a bridzs játék, ahol csak néhány általános taktikai szabály van, a kártyalapok leosztása után a nyerő taktika minden esetben más és más.

A vírus természetesen nem a XX. század terméke, korábban is volt. Például a fekete himlő, ami meglehetősen számottevő áldozatot szedett, és lám, az emberiség nem pusztult ki. Akkor most miért ez a páni félelem a vírusos támadással szemben? Ennek természetesen több oka is van.

1) Valaki kitalálta, hogy halálos fegyvert lehet belőle készíteni, azután mások átvették az ötletet, és ezeket az őrülteket egy cseppet sem zavarta, hogy ő maguk is emberek, és a vírus reájuk éppen olyan halálos, mint bárki másra, mondjuk az ellenségre. Erről jut eszembe, az I. világháború alatt a németek bevetették a mustárgázt, napokig vártak a kedvező időjárásra, és amikor kieresztették a halálos gázt, a szélirány perceken belül az ellenkezőjére váltott. A többi elképzelhető. Ez is példa arra, hogy egy alkalmazott biológiai fegyver visszafelé is „elsülhet”.

2) „Összezsugorodott” a világ. Egy gyanútlan magyar turista vagy diplomata a pekingi piacon szemre vesz egy jóképű tyúkot, megnézi, megfogja, majd úgy dönt, hogy mégsem veszi meg, hiszen másnap reggel indul vissza Magyarországra, nem tudja, hogy testében hordozza a hívatlan vendégeket, a madár influenza vírusait. Másnap este megérkezik, majd három nappal később lázas beteg lesz, további három nap, és meghal. Addigra már, ha szemfüles az egészségügy, a teljes környezetét, mindenkit, akivel az elmúlt napokban érintkezett, karantén alá vonja. Csakhogy a karantén alá vont személyek még a karantén előtt megfertőzhettek további személyeket. A végén győz az egészségügy és néhány tucat halálesetet kivéve, az ország biztonságos, de…. a) A Liszt Ferenc r5epülőtérre naponta több tucat repülő érkezik. b) Jöhet a madár influenzánál sokkal virulensebb vírus, sokkal „rámenősebb”.

3) A tudósok „nem férnek a bőrükben”, kíváncsiságból, vagy valami távoli kutatási céltól vezetve, esetleg politikai parancsra állítanak elő új vírusokat, akár szuper-halálosakat is, melyek alkalmasak lennének az egész emberiség kiirtására. Ezek természetesen háromszoros biztonsággal vannak elzárva. A sorsunk tehát azon múlik, hogy a nagyon nagy biztonsággal elzárt vírusok nem szabadulnak ki. Igen ám, de száz százalékos biztonság nem létezik.

Annak érdekében, hogy belássuk, vírus ügyben az emberiség tojáshéjon táncol, az alábbiakban négy egymással összefüggő témát sorakoztatok fel, minden külön kommentár nélkül. Aztán mindenki döntse el, hogy hosszútávon mit várhat az emberiség.

  1. Egyes laboratóriumokban előkészületeket tettek szuper influenzavírusok előállí­tására

Az elmúlt évek nagy frásza, a SARS kitörése után felelőtlenségnek tűnhet a SARS vírusnál is halálosabb, új vírus laboratóriumi megteremtése. Pedig pontosan ezt teszi néhány kutató, akik szerint semmit sem tenni, csak némán figyelni az eseményeket, még ennél is veszélyesebb játék lenne.

Azt már tudjuk, hogy az ázsiai tyúkfarmokat tizedelő H5N1 madárvírus halálos lehet az emberre, abban a ritka esetben, amikor megfertőződik. Ebből kiindulva egy kutatócsoport azért bütyköl a vírus génjeivel, hogy felfedje, vajon potenciálisan lehetséges-e, hogy olyan törzs váljon ki belőlük, ami képes emberről emberre terjedni. Ha sikerül elérniük azt, amin dolgoznak, akkor egy olyan vírussal fogunk szemben állni, amely ha kiszabadul a laborból (vagy valaki kiviszi onnan) több tízmillió ember életét követelheti.

Ez örültségnek tűnik, de a kísérletező tudósok tudnak rá adni magyarázatot, szerintük csak így lehet megválaszolni a következő kérdéseket:

1) Hogy lehetséges, hogy néhány állaton élősködő vírus az embert is megtámadhatja?

2) Mitől lesz egy vírus halálos?

3) Lehetséges-e olyan változtatás a víruson, ami után képesek lennének emberről emberre szállni, és olyan járványt előidézni, mint amilyen az 1918-as volt?

Mert, folytatódik az okfejtésük, csak akkor lesznek képesek szembeszállni azzal, amit a természet az emberiségre szabadít, ha ezekre a kérdésekre tudjuk a helyes választ.

Mások viszont ettől eltérő véleményen vannak. Szerintük egyáltalán nem látható be, mit lehet nyerni ilyen kísérletekkel. Különben is, más megközelítéssel már ma is lehetséges vakcinát előállítani. Ezzel szemben a munkálatok túlságosan veszélyesek, mert például semmi garancia sincs arra nézve, hogy egy ilyen rendkívül veszélyes vírus nem juthat terroristák kezére, a véletlen balesetről nem is beszélve.

  1. Kijuthat-e halálos vírus egy jól zárt laboratóriumból?

A múlt arra tanít minket, hogy a címben feltett kérdésre a válasz: igen, mert az eddigi eseményekkel nem lehetünk elégedettek.

  1. a) A leginkább hajmeresztő eset az 1918-as vírushoz tartozó H1N1 influenza törzzsel történt. Ez a törzs az 1957-es járványt követően eltűnt. Azután 1977-ben a H1 kisebb járvány okozva hirtelen újból megjelent. A törzs azonos volt azzal, amit 1950-ben izoláltak.

Virológusok szerint teljességgel kizárt, hogy egy vírus 27 éven keresztül kint legyen az emberek között mutáció nélkül. Ebből arra lehet következtetni, hogy a vírus valamelyik laboratórium mélyhűtőjéből kerültek elő.

  1. b) 1979-ben a Birminghami Egyetem egyik meghibásodott biztonsági kamrájából himlővírus szabadult ki. Az esetnek egy halálos áldozata lett. A himlő elterjedést[8] csak egy rendkívül szigorú karantén akadályozta meg.
  2. c) Az Egyesült Államok genetikai kísérletek tanácsa 17 balesetet hozott nyilvánosságra. Ezek között voltak kiszakadt tartályok, „eltűnt” vírusminták, és áramkimaradásból származó vírus kiszabadulás.
  3. d) 2004 májusában az amerikai hadsereg víruskutató intézetében egy asszisztens meghorzsolta magát egy Ebola vírussal fertőzött tűvel. Ugyanez történt a novoszibirszki Vector laboratóriumban egy asszisztensnővel, aki tengeri­malacokkal kísérletezve a balesetet követően néhány napon belül meghalt. Az életérét küzdő egészségügyi dolgozókat karanténba zárták.
  4. e) 2003-ban két tudós egymástól függetlenül megkapta a SARS-t. Szerencsére a SARS viszonylag nehezen terjed, de mi történik akkor, ha influenzavírus szabadul ki az ismert fertőzési képességével? Influenzánál az a hátrány, hogy a leendő beteg már akkor fertőz, amikor a betegség tünetei még nem jelentkeznek. Vagyis egy tartály szivárgására csak akkor derül fény, amikor már túl késő.

III. Hogyan is állunk az influenzával?

1918-ban egy asszony felszállt a New York-i földalattira, hogy egy 45 percig tartó utazással hazamenjen. Biztosan elég egészségesnek érezte magát ahhoz, hogy utazzon, bár fájhatott a feje, rossz volt a közérzete, esetleg rázhatta a hideg. Néhány perccel később nehézlégzése lett. Állapota rohamosan romlani kezdett, mivel tüdeje gyors ütemben telt meg folyadékkal. Mire az asszony hazaért volna, már halott volt. Ez volt az 1919-es spanyol­nátha.

Ez a vírus, mint már említettem, 40 millió áldozatot követelt, és a betegek legnagyobb része egészséges felnőtt, nem pedig kisded, öreg, vagy beteg, legyengült ember volt, vagyis nem a szokásos influenza áldozatok.

A virológusok mindennapos lidércnyomása most az, hogy az Ázsiában garázdálkodó madárinfluenza olyan halálos betegséggé változhat, mint amilyen a spanyolnátha volt 1919-ben, és néhány hét alatt végig söpörheti a Földet.

Mi van akkor, ha ez a lidércnyomás valósággá válik? Nos, a helyzet kétesélyes. Angol és amerikai laborokban a megfelelő vakcina előállításán dolgoznak, de egy járvány hirtelen kitörése esetén nem lenne elég hasznosítható vakcina a teljes népesség preventív beoltására.

Évente az emberiség 10-20 százaléka esik át influenzafertőzésen, de mivel az influenzavírus állandó mutációnak van kitéve, az egyik évben szerzett immunitás (a betegség vagy védőoltás) a következő évben nem nagyon véd meg bennünket. Ennek ellenére az influenza általában egy viszonylag könnyű lefolyású betegség mivel immunrendszerünk többé-kevésbé „ki van hegyezve” felismerésére (az 1918-as, és kisebb mértékben az 1957-es és 1968-as influenzajárványok nagyobb fokú vírus-mutáció után következtek be).

Ugyanakkor virológusok már jó ideje figyelmeztetnek arra, hogy Ázsiában az elmúlt tíz évben felépített kolosszális méretű csirkefarmok potenciális influenza veszélyt jelentenek. Előbb vagy utóbb egy mindent elsöprő járvány fogja felütni a fejét.

  1. A madárinfluenza egy ketyegő időzített bomba

Az ázsiai madárinfluenza nevű lidércnyomásra a tömeges csirkeoltás lehet az egyetlen megnyugtató válasz. Ez megvédheti a csirkék millióinak az életét, de van egy sajnálatos mellékhatása, könnyen torkollhat egy olyan új vírustörzs kialakulásához, ami veszélyes lehet az emberre is. Ennek a bekövetkezését csak a folyamatos monitoring (megfigyelőrendszer) akadályozhatja meg, de Ázsiában ez nem várható el.

2004 márciusában Kína úgy döntött, hogy a madárinfluenza járvány megszűnt, ezért aztán elkezdték a lemészárlástól megmenekült csirkék tömeges oltását. Indonézia szintén elkezdte az oltásokat, és a többi ázsiai ország, amelyeket szintén sújtott a H5N1 törzs, fontolgatják a védőoltások bevezetését.

Csakhogy a H5N1 vírus egészen biztos jelen van a beoltott csirkék között, és félő, hogy ebben a rendellenes helyzetben[9] olyan változáson mehet át, aminek eredménye egy szuper törzs felbukkanása lehet. Ez a vírus nemcsak halálos lesz az emberre (ahogy a jelenlegi is az), de emberről emberre is átterjedhet (ami jelenleg nem áll fenn).

Az szabványos állatorvosi eljárás szerint a beteg, a fertőzött és a fertőzöttségnek esetleg kitett állatokat meg kell semmisíteni, azaz ezeknek a beoltását el kell kerülni. Ennek oka az, hogy az oltások sohasem százszázalékosan hatásosak. Ez különösen igaz az influenza vakcinákra.

Nézzük mi történik. Oltás után az állatok nem lesznek betegek, de vannak  bennük vírusok, amelyek csökkentett mértékű szaporodásra is képesek. Ezek a vírusok át is mehetnek az egyik állatról a másikba, miközben valamennyi állat egészségesnek tűnik. Az ilyen „csendes járványt” nagyon nehéz észlelni, de azonnal igazi járvánnyá nőheti ki magát, amikor az oltási program befejeződik, vagy oltatlan állatok kerülnek a régebben beoltottak közé.

Erre van egy egyáltalán nem megnyugtató mexikói precedens, ahol 1955-ben járvány méreteket öltve ütötte fel a fejét a H5N2 madárinfluenza törzs, amit a csirkék azonnali beoltásával gyorsan leküzdöttek. Csakhogy a vírus csendben továbbra is ott lappangott a csirkék között, miközben az állatok beoltása folytatódott.

Normál körülmények között a madárinfluenza vírusa nem változik a csirkékben, mert csak rövid ideig tart „összezártságuk”. Csakhogy Mexikóban a csirkék és a vírusok most már hosszú évek óta békésen élnek egymás mellett, akarom mondani egyik a másikban. Ez a hosszú „nász” a vírus számára egy kitűnő mutálási lehetőség, ami be is jött. Amerikai virológusok tanulmányozták a helyzetet, és azt állapították meg, hogy a mexikói csirkékben található vírusok génjei között már jelentős különbség ismerhető fel. Attól pedig az isten mentsen meg minket, hogy az ázsiai H5N1 vírustörzs ugyanezt az utat járja végig.

Végül is majd minden fejezet végén kiderül, hogy mindig akad közöttünk valaki, aki anyagi érdekből kiindulva hajlandó az egész emberiséget veszélybe sodorni. A lehetőség tárháza pedig szinte határtalan.

Mi van akkor, ha egy államgépezet dönt vírusos támadás mellett? Hogy ez elképzelhetetlen? Na jó, legfeljebb az oroszok, amikor még Szovjetunió volt. Ja meg a Szádám rezsim, de ezt már felszámolták. Hát nézzük!

A WHO 2001-es adatai szerint a Földön biológiai fegyverként az alábbi vírusok vannak raktáron tartva: Koreai vérzőláz, Sin nombre, Kongoi vérzőláz, Rift-völgyi láz, Ebola, Maburg, Korio-agyhártya gyulladás, Junin (argentin vérzőláz), Machupo (bolíviai vérzőláz), Lassa-láz, Orosz nyári-agyhártyagyulladás, Dengue, Sárgaláz, Omski vérzőláz, Japán agyhártyagyulladás, Equin-agyhártya gyulladás,  Chikungunya, Nyong-nyong, Venezuelai equin-agyhártya gyulladás, himlő, majom-himlő, fehér-himlő, Influenza.

A Föld néhány hadügyminiszté­rium­ában rettenetesen fontos lehet az emberiség kiirtása.

[1] A vírusok többnyire fajta-specifikusak, vagyis csak egy bizonyos élőlényen élősködnek, de kivétel természetesen elég gyakran akad.

[2] Egy nukleotid öt szénatomos cukor, nitrogén tartalmú szerves bázisból (lúg) és foszforsavból tevődik össze.

[3] Van néhány nagyon specifikus eset, de ez kivételes és említésük csak megzavarná az összképet.

[4] Angliában az a babona járta, hogy aki egyszer átesett marhahimlőn, az himlőjárvány idején csak nagy ritkán kapta meg a betegséget. Jenner -nagyon helyesen- arra a következtetésre jutott, hogy a gyengébb, tehát túlélhető fertőzés, védettséget ad az erősebb fertőzéssel szemben. Ezért marhahimlőben szenvedő tehén tőgyén lévő gennyes sebekkel szándékosan „megfertőzött” embereket, akik így -feltételezésének megfelelően- védetté váltak a himlővel szemben.

[5] Angol regényíró (1894-1963), akinek családjában neves biológusok voltak. Leghíresebb utópisztikus műve a „Szép új világ.”

[6] Angol író (főleg ifjúsági regények, pl. Kincses sziget) és költő (1850-1948).

[7] Az USA-ban évente 50.000 ember veszíti életét gépkocsi balesetekből kifolyólag.

[8] A korábban kötelező himlőoltást néhány évtizede már nem alkalmazzák.

[9] Mexikói kísérletek azt bizonyították, hogy a jelezett körülmények között a madárinfluenza soha nem látott gyorsasággal evolválódhat, aminek megjósolhatatlan következményei lehetnek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3100) Ki volt a bába?

Tibor bá’ online

 

Azt most már több helyről is megerősítették, hogy a CoVid-19 vírust ember alkotta. A legújabb spekuláció a körül forog, hogy vajon ki lehet a bába? Leginkább az USA látszik ludasnak, mert minden vonatkozásban lejtmeneten van, és ugye egy ilyen vírusos nagy dobással minden negatívumot le tudna nullázni. Motiváció tehát van, de a végrehajtás tökéletlen. Kívülről jövő fertőzés esetén egyetlen fertőzési góc logikátlan. Ha pedig kihúzzuk a szándékos fertőzést, akkor csak a véletlen marad. (aminek én mindig is híve voltam). Ahogy a véletlen játszott közre (na meg az emberi hülyeség) Csernobilnál, Fukusimánál is, de borult már lángokba űrhajó is tele emberekkel, egészen triviális emberi hiba következében.Az igazság az, hogy az Emberiségnek nem lett volna szabad megalkotnia se a termonukleáris bombát, se pedig a génsebészetet. Ezek egyike egészen biztos a véget fogja jelenteni, csak azt nem tudni mikor. Elképzelhető az, hogy a néhány ezer hidrogénbomba ott csücsül a polcokon, és soha  nem nyúl senki hozzájuk? Vagy istent játszva géneket szabdal-vagdal és toldoz-foltoz össze-vissza, nem jön ki kezei alól valami fatális szörnyűség?

Ne töprengj azon, miként kerülhető el ez, mert nem lehet. Az emberi természet roppant kedvező volt evolúció terén a folyamatos előrelépésben. De ez a természet a mai körülmények között már nem előremutató, hanem a romlást hozza ránk. És ez valószínűleg pont annyira univerzális, mint a fizikai törvények, és az anyag szerkezete. Így aztán, amikor a Világmindenségbe valahol egy faj megérkezik a mi intelligencia szintünkre, néhány száz földi év után egyszerűen megsemmisíti magát.

Időnként valaki a fejemhez vágja, hogy én vagyok a „mind meghalunk Tibor bá’”, és ad rá magyarázatot is: közel állok az elmúláshoz, ezért az esne jól, ha mindenki más is elmúlna. És ugye, ha ez nekem nem tetszik, akkor fogjam be a számat, és hazudjak napestig. Nyugi-nyugi minden jóra fog fordulni. Pedig mindenki tudja, hogy nem fog jóra fordulni. Csak legalább addig ne következzen be, amíg én élek, ja és ameddig a gyerekeim élnek, ja és ameddig az unokáim élnek. Szóval írhatom, hogy „mind meghalunk” de csak 100 év múlva.

Csakhogy ez nem rajtam múlik. Hogy mikor melegszik a Föld hirtelen 5 fokot, mikor nyomja meg egy őrült a piros gombot, hogy egy koronavírus mikor mutál egy akkorát, hogy egy lélek se marad a Földön, az nem az én képességeimen múlik. És hiába lobbizol ezért a 100 évért, nem sok esélyed van a bekövetkezésére. Legokosabb ha belátod, valamennyien isten kezében vagyunk, függetlenül az életkorunktól.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

(3099) 75 év után

Tibor bá’ visszaemlékszik online

 

Remélem nem haragudtok meg rám, ha most egyetlen egy alkalommal hátam mögött hagyom a CoVid-19 vírust, és visszatérek Budapest ostromához, ami 75 éve volt, és ami miatt megint kétfelé sikerült szakadni az országnak. Igen, igen a Várból történő kirohanás megemlékezésére célzok.

Történt pedig, hogy az évfordulóra való tekintettel az oroszok nyilvánosságra hoztak korabeli fényképeket és egyéb relikviákat, megszórva némi szöveggel. Erről én az angol nyelvű RT hírportálból értesültem. Nos, ez a hírportál meglehetősen autentikusnak mutatkozik Közel keleti ügyekben, de…azért itt-ott kikívánkozik belőlük a propaganda. Idézek (és fordítok):

„A szovjet csapatok román szövetségeseivel szeptember végén lépték át a magyar határt. Szigorú parancsot kaptak arra, hogy felszabadítóként viselkedjenek annak ellenére, hogy valószínűleg ellenségeskedéssel fognak találkozni. A magyaroknak meg kell engedni, hogy folytassák életüket – szólt a szovjet főparancsnokság parancsa – mind addig, amíg nem tesznek semmit közvetlenül a Vörös hadsereggel szemben. Védeni kell tulajdon jogukat, munkájukért és árujukért tisztességes árat kell fizetni.”

Ehhez hozzá kell fűznöm, hogy Románia éppen úgy Hitler szövetséges se volt, mint mi. Mi tisztességesek vagyunk, a románok ravaszok. Ők 1944. augusztus 23.-án átálltak az oroszokhoz és mindjárt csatlakoztak is Magyarország megszállásához, hátha most megkapják a Tiszántúlt is (nem kapták meg). Teljesen mindegy milyen parancsot kaptak az orosz katonák, nem úgy viselkedtek, mint ahogy állítják. Asszonyainkat, lányainkat tömegesen erőszakolták meg, raboltak (bocs. Zabráltak) és összefogdosták a férfiakat az utcán (málinki robot) elvitték őket kényszermunkára, ahol nagy részük meghalt, kis részük 5 évvel később jöhetett haza. „Hamis” Pengő bankjegyeket nyomtattak Moszkvába, és ezekkel fizettek a munkáért, és áruért.

De ez nem elég, a felelősséget ránk iparkodnak hárítani. Íme: „A szovjet parancsnokságnak nagy problémát okozott, hogy katonáinak nagy része tudott azokról az atrocitásokról, amiket néhány évvel korábban a magyar katonák követtek el.”

1941/42-ben nem voltam Ukrajnában, nem tudom mit követtek el magyar katonák. Bármit tettek, ilyen a háború. El lehet fogadni egy megszálló hadseregtől sok mindent, de a Vörös hadsereg szélsőséges tetteinek a fehérre mosdatását nem. Azért, mert 75 évvel később ez nem más, mint történelemhamisítás.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3098) Nincs jó hírem

Tibor bá’ számolgat online

 

Február 12-én délután hivatalosan 45.210 fertőzöttről tudtak, 1.118 halott és 4.809 gyógyult beteg mellett. Én úgy gondolom, hogy ez megközelítőleg 1:4 arány. Vagyis négy gyógyultra jut egy halott. Az esély a végső eltávozásra 20 %. Ezzel szemben „hivatalosan” úgy számolnak, hogy kb. 45 ezer betegből csak ezer halt meg, vagyis mindössze 2 % körüli az, akinek szembe kell nézni a halállal.  Ez szerintem tökéletesen helytelen számítás, mert a fertőzöttek nagy részének még nem volt alkalma se meggyógyulni, se elhalálozni. Tehát csak a befejezett esetekkel lehet számolni, az pedig 20 százalékos mortalitás.

Én ugyan nem vagyok meggyőződve ezen hivatalos számok valódiságáról, de jobb híján fogadjuk el. A kínai halotton kívül mindössze egy-egy halott van Hong Kongban és a Fülöp-szigeteken. Valószínűleg hetekkel ezelőtt oda utazott kínaiak lehetnek a halottak. Ezen kívül sehol senki nem halt meg, pedig Japánban 203, Szingapúrban 50, Thaiföldön 33, Dél Koreában 28, Tajwanon 18, Malájázsiában 18, Németországban 16, Ausztráliában 15, Vietnámban 15, USA-ban 13, Franciaországban 11, Egyesült Királyságban 8, Kanadában 7, stb. fertőzöttet tartanak nyilván. És (hál istennek) sehol egy halott. Kb. 500 fertőzött nem produkál egyetlen elhunytat se, pedig kb. 10-nek „illene” az lenni. Nem csoda, hogy felröppent a hír (és alá van tudományosan támasztva), hogy a kaukázusi fajt megkíméli a vírus. Szerintem ez nem más, mint a halál nem elfogadása. Amikor az ember belekapaszkodik a fűszálba is. A valóság az, hogy nem csak az idősek halnak meg, de meghalnak a fiatalok, sőt a gyerekek is. Az nem hal meg egészen biztosan, aki nem fertőződik meg. Ezért nem lett volna szabad senkit visszaengedni Kínából legalább január közepétől.

A másik félelem szülte hamis hír a vakcina néhány hetes megjelenése a gyógyszertárakban. Reménykedni természetesen lehet, de a valóság az, hogy egy hatásos, vírus elleni vakcina piacra dobásához másfél évre van szükség. Jó, lehet sietni, mert világ vészhelyzet, de a 18 hónapot nem lehet lecsökkenteni 3 hétre.

Még egy utolsó. Szakértők nyilatkoztak, hogy a vírus akár a világ 60 százalékát is megfertőzheti. Kérdésem: miért állna meg a 60 százaléknál? Szerintem ez csak akkor lehetséges, ha a 40 százalék elbújik egy jéghegy belsejébe. De tényleg, miért 60 százalék? Lehetséges, hogy a vírus nem hallott arról, hogy globális világot építettünk ki?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3097) Rémhír és terjesztése

Tibor bá’ szatirikus online+

 

Tisztelt hatóságok és ide tévedt olvasók. Mi nem állítunk semmit. Mi csak találgatunk, mert szeretnénk tudni az igazságot, a valóságot.

 

Demokráciában nincs rémhírterjesztés. Ebből következik, hogy Horthy alatt volt, Rákosi alatt volt, Kádár alatt is volt, csak nem figyeltek oda. Először Magyarországon a rendszerváltás óta nincs rémhírterjesztés, de most hirtelen megint lett. Lett, mert oda a demokrácia és lett rémhír, nem is kicsi és nem is kevés. Ugyanis rémhír az, ami mást mond, mint a hivatalos verzió, függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem. Ezek után nézzünk szét a piacon.

Egyre másra kérdőjelezi meg a média a koronavírus halottainak a számát, mert a hivatalos adat valahogy nem stimmel. Mára, február 11.-re a halottak száma elérte az ezret, de egyes hírforrások szerint a valós szám ennek a háromszorosa, míg más hírforrások szerint akár tízszerese is lehet. Megint más egy huszárvágással elintézi a dolgot és több, mint egy millió halottról beszél. Gondolom, ha lúd, legyen kövér alapon. Egy wuhani krematórium vezetőjének a telefonbeszélgetése kering az interneten, aki nem árulja el a valós számot, de azt lehet kivenni a szavaiból, hogy a mennyiséggel már alig tudnak lépést tartani. Napi 50 hullát égetnek, de ez nem mind tüdőgyulladásos halál. De mivel a nő hisztériásan azt üvöltözte, hogy a szokásosnál négyszer nagyobb a forgalom, ebből ki lehet számolni, hogy kb. 12 hulla a normális napi adag, 38 hulla a koronavírusos ráadás, naponta. A nő még azt is elárulta, hogy egy-egy hulla elhamvasztása 50 percig tart. Három kemence le van robbanva, és nincs aki megjavítsa, de a hullák csak jönnek, csak jönnek, nekik meg emelgeti kell őket.

Az is kezd elfogadott információ lenni, hogy a lappangási idő nem 14, hanem legalább 24 nap, de lehet, hogy ennél is több, és a „gyógyult” betegek tovább fertőznek. Valamint, aki átesett a betegségen újból megkaphatja egy némileg evolvált vírustól. Inkább vetették volna be az atombombát, mert az csak egyszer robban. Különben a korábban megismert koronavírusok által terjesztett betegségek lappangási ideje sose volt több 4 napnál.

Az se segít a helyzeten, hogy egyes állítások szerint a fertőzöttek felénél nem tudják megállapítani a tényt. Karantén helyett vidáman fertőznek tovább, amíg össze nem esnek.

Sokan szorgosan várják a tavaszt és a nyarat, mert akkor elképzelésük szerint a vírusnak annyi. Ha még nem fagyott szádra a mosoly, akkor most fog: Kiderült, hogy a vírust az UV nem öli meg. Nincs értelme beszerezni a kvarc égőket. Előbb fog kikészülni a tüdőd a gerjesztett ózontól, mint hogy a vírus feldobja a talpát az UV sugártól. És ezt nem kisebb tekintély hozta nyilvánosságra, mint a Lancet.

Gyerekkoromban úgy tanultam, és napjainkban is ezt harsogják a reklámok, hogy vírusra nem hat az antibiotikum. Ennek ellenére folyik a lázas kutatás és próbamenet, különböző vegyszerek bevetésével, mert a remény hal meg utoljára, és persze a rémhír. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3096) Az éhezés háborúkat kényszeríthet ki

Tibor bá’ online

 

Az ENSZ szerint, ha a század közepére az országok nem állítják le az elsivatagosodást, az éhezés háborúkhoz vezethet.

Az ENSZ határozott figyelmeztetése: egyre több ember van kitéve vízhiánynak, éhezésnek, ami helyi konfliktusokhoz vezethet. A New Yorki csúcs értekezleten előálltak egy tervezettel, aminek célja az évi 120.000 km2 termőföldvesztesség megállítása. (Magyarország területe 93.000 km2).

Az ENSZ becslése szerint a termőföld elvesztése 2045-re 135 millió embert fog földönfutóvá tenni. Ezért több mint 190 ország egyezett bele, hogy kísérletet tesz a termőföldvesztés visszafordítására.

Hogy ez mennyire lesz sikeres, azt még meg kell látni. Olyan szervezetek mint a Klímaváltozási Konvenció már évtizedek óta létezik, de a probléma továbbra is fokozódik. Viszont a résztvevő összes ország rendelkezik tervvel, miként állítsák le a termőföldvesztést, és helyezzék vissza az erdőket és a megművelt területeket.

Termőföld visszaállítás a klímaváltozás, és biodiverzitás elvesztésének a legolcsóbb megállítása.

Múlt év szeptember 13.-án tartott Delhi találkozón tárták fel azt a földhasználati jog bevezetését azok részére, akik vállalják a termőrétek védelmét és garantálják a gabonatermesztést.

És mintha ez nem lenne elég, a Közel Keleten olyan sáskajárás pusztít, amire nem volt példa 70 éve.

Pakisztán vészhelyzetet hirdetett. A sáskával fertőzött terület szokatlanul nagy.

Ez egészen biztos élelmiszerhiányhoz fog vezetni, aminek a mértéke még nem megmondható. Szóval az emberiségnek több irányból érkező veszéllyel kell szembenéznie.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3095) Ebből lehet tanulni – fordítás

Tibor bá’ online

 

Összeomlás egyetlen óra alatt

Mi a jelenlegi helyzet?

Jelen pillanatban a világjárvány árnyékában állunk, ami önmagában, vagy következményileg társadalmi összeomlást eredményezhet. A világ összes országában az átlagember pontosan tudja, hogy jön az összeomlás. A gazdagok tudják. A szegények tudják. Senki se akarja, de majd mindenki várja, hogy elkezdődjön, miközben reméli, hogy van még elég idő. Viszont senki se tudja, hogy az összeomlás mikorra várható. És ez a széles körű várakozás az oka annak, hogy amikor bekövetkezik, akkor pillanatok alatt (mondjuk egyetlen óra alatt) kontrollálhatatlanná fog válni. Éppen ez az, amire fel akarom hívni a figyelmeteket, mert a legtöbb ember nem hisz abban, hogy az összeomlás ilyen gyorsan fog lezajlani. A legtöbben egy fokozatos leépülést képzelnek el. És tudjátok mit, lehet, hogy igazuk van, mert a jövőt senki se ismerheti, beleértve önmagamat is, de mi van, ha mégse?

 

Az a bizonyos egy óra

Nem az én személyes véleményem, hanem hozzáértők szerint, ha egyszer az összeomlás beindul, egy órán belül olyan méreteket fog ölteni, hogy a megállítására, lelassítására senki se lesz képes. Nézzük mi várható!

  1. Bankok

A világ bankjai egyszerűen képtelenek lennének ellenállni egy rohamnak, ahol mindenki egyszerre akarná kivenni az összes pénzét, mert a bankkártyákra való vásárlás bizonytalanná válhat. Éppen ezért már előre elkészítettek egy cselekvési tervet. Bejelentés nélkül egy perc alatt be fognak zárni, amint erre utasítást kapnak az igazgatóságtól. Vagyis pillanatok alatt a világ összes ATM automatája ki lesz kapcsolva. Egyetlen bankkártyára se lehet majd felvenni pénzt. Nem lesz átutalás. A bankok le fogják zárni a széfjeiket, kapuikat. A helyiségeik ki lesznek ürítve, néhány biztonsági őr kivételével. A bankok vezetői azonnal el fognak tűnni egy előre kialakított, távoli, biztonsági helyre. A bankokba bejövő telefonhívásokra számítógép fog válaszolni: „A nagyszámú telefonhívás miatt van egy kis fennakadás, kérjük a hívását ismételje meg újra.” vagy valami hasonló.

 

  1. Kormányok

A politikusok nem teljesen hülyék, amint a bankok bezárnak azonnal intézkedni fognak ők is. Éppen ezért az összes állami intézmények be fognak zárni. Minden folyamatban lévő ügyet azonnal felfüggesztenek előre meg nem határozott időpontig. Az összes magas rangú hivatalnok, beleértve a bírókat, és a pénzügyőröket is, el fognak tűnni egy ismeretlen biztonságos helyre.

 

  1. Kiskereskedelem

Mivel az üzleti tranzakciók leállnak, az összes kiskereskedelmi egység, kicsi és nagy, azonnal be fogja zárni a kapuját, megakadályozva, hogy bárki belépjen. A bent lévő vevőket valószínűleg még ki fogják szolgálni, amennyiben lesz náluk elég készpénz. Aki bankkártyával akar fizetni, azokkal közölni fogják, hogy nem áll módjukban az elfogadás, majd ki fogják őket kísérni az ajtón, és azonnal be fogják utánuk zárni.

– Várhatóan a vezetőség, állásveszítés terhe mellett, követelni fogja, hogy az alkalmazottak a helyükön maradjanak, azonban az értelmesebb, és felkészültebb alkalmazottak nem fognak a helyükön maradni. A biztonsági őrök egy része maradni fog, de nagyobb hányaduk úgy fog dönteni, hogy hazamennek és inkább saját családjukat fogják védeni.

– A bűnözők: A bűnöző hajlammal megáldottak jó előre várni fognak erre az alkalomra, amit úgy fognak fel, mint egy életre szóló lehetőség, hogy anyagi helyzetükön javítsanak. Minden bizonnyal előre kidolgozott tervük van, hogy pontosan hol és mit fognak kirabolni elsőre, másod sorra, harmad sorra és így tovább. Valószínűleg prioritást fognak élvezni náluk azok a vállalkozások, ahol nagy  mennyiségű készpénzre számíthatnak, illetve drága ékszerekre, műszaki termékekre. Ezeken a helyeken a különböző csoportok közötti összecsapást javasolt elkerülni.

– Egyszerű emberek: Kényszer hatására a különben normális, egyszerű emberek is elkezdik a fosztogatást. Elsősorban élelmiszereket fognak felkutatni nem csak a vevőtérben, de a csatlakozó raktárakban is mindössze egyetlen óra alatt. A felkészültebbek fegyverüzleteket fognak kirabolni, de sor kerül a különböző felszerelésekre is. Ahogy az elemelhető készletek fogyását észlelni kezdik, összecsapások alakulhatnak ki az emberek között az üzletekben, a parkolókban, az utcán, amint a megpakolt gépkocsikkal iparkodnak elhagyni a helyszínt. A spontán gyilkosságokra is fel kell készülni.

Ez fog tehát történni az első óra alatt, amikor is a többség rádöbben, hogy a rendőrség sehol, nincs aki megvédené a tulajdonosokat, az embereket. Minden bizonnyal a hatalom be fogja vetni a fegyveres erőket, elsősorban a kulcsfontosságú helyek védelmére, de naivság azt hinni, hogy mindenhova fog jutni a katonaságból.

 

Az első óra után

Abban a pillanatban, amikor az üzletek árukészlete eltűnik, és semmi se marad, ami elemelhető, a hoppon maradt egyedek hihetetlen elszántakká fognak válni, és perceken belül forrongó tömeggé fognak alakulni. Ez a feldühödött tömeg keresni fog magának valakit, valamit, amin kiélheti bosszú vágyát. Bankokat, állami intézményeket, bírósági épületeket fognak felgyújtani. Akik az adott időben ilyen épületekben lesznek, azok valószínűleg a tömeg haragjának az áldozatává fognak válni. A tömeg keresni fogja a politikai és gazdasági vezetőket, de azok akkor már rég az előre kialakított biztonságos helyeken fognak dekkolni.

Ha a fentiekre eddig nem gondoltál, vagy ha intellektuálisan nem vagy képes ezt elfogadni és felkészülni rá, akkor a túlélésre nincs sok esélyed.

Ha, a családod önállóságához feltétlenül szükséges eszközt akkor akartad megvenni, amikor a társadalom lassú felbomlása beindult, akkor erre már sose fog sor kerülni. A családodnak meg kell próbálni meglenni ezen igen fontos eszköz nélkül. tekintettel arra, hogy legtöbbünknek az anyagi helyzete nem túl rózsás, a legokosabb, amit tehetsz, ha fontossági sorrendet állapítasz meg még most, amikor nem késő.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3094) Ki hazudik?

Tibor bá’ online

Ma már a kutya se hiszi el a hivatalos kínai adatokat, ami szerint ma reggelre 722 halott lett. Gondolom a másfél milliárdos Kína mindössze egy heti közlekedési baleseteinek az áldozat száma. Sokan úgy gondolkoznak, nincs a világon még egy olyan kormány, amely 700 körüli halott miatt 400 milliót állampolgárt karanténba zárna és az ipari termelésének 90 százalékát leállítaná. Ez logikus, de akkor hány áldozat van valójában? Szélsőséges (Hal Turner) vélemény szerint 20 millió fertőzött, és egy millió halott. Szép kerek szám, de nehéz elhinni. Egy millió hulla irgalmatlanul sok. Lenne pofája a rendszernek egy millió halott esetében 700-at bevallani? Ha jól emlékszem a náci Németország haláltáboraiban se a gyilkolás volt a problémája, hanem a hullák tömege. Egy millió hullát nem lehet ripsz-ropsz egy-két hét alatt semlegesíteni, de főleg nem lehet úgy, hogy annak ne legyenek jól látható jelei. Ez tehát egészen biztos hazugság. Igaz, Turner azt állítja, hogy Hubei Province területén a krematóriumok teljes gőzzel, napi 2000 halottat égetnek el. Vagyis, az 1 millió hulla elégetéséhez 500 napra lenne szükség, ami alatt, ilyen ütem mellett, az egész emberiség kihalna. 😀 Teljes képtelenség.

De akadnak jelek, amik a helyzet komolyságára mutattak rá. A tegnapi nappal (február 7.) a Westerdam nevű holland-amerikai szállodahajót nem engedték kikötni, mert kb. 1400 utasának koronavírus fertőzése volt. Jó, ez a hajó megjárta már Japán, a Fülöp-szigeteket, Guamot, szóval topog ide-oda, de akkor is nagyon gyorsan terjedt rajta a fertőzés, ha 1400 fertőzöttje van.

Egy másik szállodahajó, a World Dream, nem köthetett ki Taiwanon, mert kiderült, hogy fertőzötteket szállított néhány nappal korábban Hong Kong és Vietnám között. Az álomból (dream) rémálom lett. Az 1800 utassal a hajó őssze-vissza kóvályog  az időközben hajóra szállt vizsgálódó orvosokkal együtt. Mind eközben a németországi és hasonló helyeken nyilvántartott betegek száma nem emelkedik. Sőt, itt-ott meggyógyulnak.

A hatóságok a pánik elkerülése végett, az egész világon álladóan hazudoznak, amikre előbb vagy utóbb fény derül. És akkor a következő esetnél csodálkoznak, hogy az emberek nem tudják, mit hihetnek el. Ezt hívják Csernobil-szindrómának.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3093) A becsület napja

Tibor bá’ online

 

Jobboldali érzelműek a „becsület napjaként” emlékeznek arra, hogy 1945 februárjában a budai Várban rekedt német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A résztvevők azokról a magyar és német katonákról akarnak megemlékezni, akik „hősiesen védték Budapestet – és ezzel együtt Nyugat-Európát – a bolsevik Vörös Hadsereggel szemben”, állítják a megemlékezők.

A történelmi valóság az, hogy a budai várban kb 40.000 német és magyar katona „védte” a várost, ami akkor már körbe volt kerítve és a budai várhegy kivételével egész Budapest el volt foglalva. A védőknek 3 lehetőség közül kellett választani: 1) megadják magukat, ami közel egyenlő volt a halállal. 2) az utolsó leheletig harcolnak, ami 100 % biztonsággal halál. 3) „kitörnek” mint Zrínyi, és a Budai Hegyeken át megpróbálnak egyesülni a német csapatokkal, némileg kevesebb, mint 100 % halál. Mint utólag kiderült a 20 ezerből (mert a kitörök fele látva a golyózáport, visszafordult) 600-nak sikerült, vagyis 3 % élte túl a kitörést, akik ezt választották.

A megemlékezést a szervezők bejelentették, amit a Budapesti Rendőr Kapitányság elutasított, a fellebbezésre a bíróság az elutasítást hatályon kívül helyezte. A balliberális sajtó ezen kiakadt. Mi a helyzet?

A bíróság a törvények szerint a rendőri elutasítást nem bírálhatják felül, csak a törvényességét vizsgálhatják. A törvény szerint a rendőrségnek az elutasítást meg kell indokolni, ami nem történt meg, tehát a megemlékezés elutasítás technikailag nem felelt meg az érvényes jogszabálynak. A bíróság tehát nem melenget a mellén titkos fasiszta érzelmeket, csupán betartja a törvényt.

De nézzük magát a megemlékezést. Jogilag Magyarország hadban állt a Szovjetunióval. A magyar katona nem jószántából harcolt a Vörös hadsereggel. Egy reménytelen helyzetből való, 97 százalékos sikerrel járó kitörés mindenképpen hősies tett, lehet rá emlékezni 75 évvel később, de lehet elemezni is, és én ez utóbbit teszem.

A Sztálingrádi csata elvesztése, és a Szövetségesek sikeres Normandiai partraszállása után a háborút elvesztették. Ha a németek valahol bütykölték volna a „csodafegyvert”, ahogy azt a propaganda állította, akkor a végsőkig való ellenállás logikus lett volna. Azonban atomfegyver nem készült, mindössze arról volt szó, mikor kell Hitlernek megölni magát a berlini bunkerben. Azért meghalni százezreknek, ezért rommá lövetni Budapestet, hogy Hitler néhány héttel tovább éljen, igazán nem érte meg. Vagyis Hitler parancsára a Budai Várat védők akkor érdemelték volna ki a megemlékezést 75 évvel később, ha nem engedelmeskedve Hitlernek, kitörés helyett feladták volna a várost a hidak felrobbantása és az épületek rommá lövetése előtt.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3092) New York legnagyobb könyvesboltja befeketedik a „diverzitás oltárán”

Tibor bá’ online

 

Sophia Narwitz riportja: Penguin Random House könyvkiadó és Barnes and Noble könyvkereskedő házak fehér irodalmi alakokat feketékre cserélik. Lásd az alábbi képet.

A promóció érdekében Amerika legnagyobb városában tizenkét klasszikus regény kap arckozmetikát, azaz a borítón a regény karaktereinek a befeketítését. A regényben az égvilágon semmi se változik az úgynevezett „eltérő” kiadásban, vagyis a fehér szereplők továbbra is kaukázusiak a szövegben – jelentsen ez bármit, de a fekete olvasó bármit beleképzelhet.

Tibor bá: Ez semmi más mint a színes bőrűek seggének a nyalása, a mindenható PC értelmében.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Hivatalosan február 6.-án

Coronavirus Cases (fertőzöttek száma): 28.336

amiből 3.863 (14%) kritikus állapotban van.

Deaths (halottak száma): 565

Recovered (gyógyultak száma): 1.322

Az én kalkulációm szerint: Halottak és gyógyutak szám: 1.887. Halottak aránya: 30%. Ezek szerint a fertőzöttek 70 % meggyógyul, 30 % meghal.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3091) Az emberiségnek annyi – fordítás

Tibor bá’ online

Az emberiségnek annyi,

állítja Hal Turner. (hogy ki ez a pasi, nézd meg a wikiben). Úgy tűnik belső információk birtokában van, amik szerint a vész három naponként duplázódik, eddig kilencszer.

Megtanít minket az exponenciális növekedésre, amire a hirtelen klímaváltozás nem tanít meg, mert az sokkal lassabb (bár geológiai mérték szerint fénysebességnek tűnik).

Titkos ügynökségek által használt modell szerint a valós világban februiár16.-án Kínának gyakorlatilag annyi, totálisan össze fog omlani.

Amikor Kína összeomlik, a globális gazdaság is összeomlik.

Február 16. a dátum, amikor az Egyesült Államokban és Európában az első várost karantén alá helyezik (vagy megpróbálják), amit pánik követ, majd tömeges rablás, fosztogatás.

A legfélelmetesebb az, hogy a modell szerint április közepére rendelkezésre álló élelmiszer, áru, és szolgáltatások csak emlékek lesznek a múltból. Karbantartás és ellenőrzés hiányában az infrastruktúrák leállnak. Betegség és halál miatt a kezelő személyzet hiányában az alapszolgáltatások megszűnnek. A halottak puszta száma óriási megpróbáltatásnak teszi ki az életet.

Csak remélni lehet, hogy a modell hibás, de sajnos a modell eddig pontosnak bizonyult attól a pillanattó kezdve, hogy Wuhanban bevezették a karantént. Ha a modell ezen a héten is megállja a helyét, akkor tovább is érvényes marad, különösen akkor, ha az Egyesült Államok és Európa nem állítja le a nemzetközi utazás február 16.-ig.

Lehet, hogy egy szerencsés fordulat mindent megváltoztat, de lehet, hogy nem.

Felfogtad ezt? A Világ, ahogy mi ismerjük, gyakorlatilag összeomlik.

A hét hátralévő részében még felkészülhetsz. Ezt követve, a modell szerint, a dolgok elkezdenek szétesni. Gyorsan.

________________________________________________________________________

This is what Hal Turner is saying. He seems to have some intel available to him that we don’t. Whatever, the news is all bad. Apparently they have had (fro memory) NINE doublings since this broke, or doubling every 3 or so days.

Are we getting a lesson about exponential change that we are not getting from abrupt climate change because it is comparatively slower ( although at breakneck speed on the geological scale)?

****

The Model used by Intelligence Agencies to predict real-world situations says

that by Feb. 16th, China will be virtually „done.” It will be a collapsed country.

The Model also says when China collapses, the global economy will collapse. Financial people are calling this a „Black Swan Event.”

With respect to the United States and Europe, the Model says the US and the EU, by February 16th, will see first cities put into quarantine (or attempting to), leading to mass panic, riots, looting, all the other „cool” stuff that takes place when people panic.

Most horrifying, the Model says that by mid-April, the world as we know it, in terms of availability of food, supplies, goods and services, will be history. Massive infrastructure failures from lack of maintenance and/or lack of control, staffs thinned-out from sickness or dying off , basic services failing, and the like. The shear number of dead will have a tremendous impact on life as we know it.

I really hope the Model is wrong, but the model has been spot-on since Wuhan was Quarantined; and what I have just told you is what the Model predicts.

If the model holds this week as it did until today, it can no longer be wrong, especially if US and the EU do not stop all traveling by Feb. 16th.

Perhaps some lucky twist of fate will change things. Perhaps it won’t.

Do you grasp this? The world as we know it, will effectively collapse.

You have the rest of this week to prepare. After that, based on the Model, things start coming apart at the seams. FAST.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3090) Közben a Föld tovább melegszik

Tibor bá’ online

 

Globálisan 2019 átlag hőmérséklete 2016 után a második volt – megjegyezve, hogy 2016-ot egy szuper El Nino éven tartunk nyilván. Állítható, hogy a hosszú távú melegedés fennáll, mert az utolsó 5 év az elmúlt 140 év legmelegebb 5 éve volt.

Az elmúlt év (2019) 0,98 °C-al volt melegebb, mint az 1951-1980 átlaga, állítja a NASA-hoz tartozó GISS.

A most befejezett évtized egyértelműen a legmelegebb volt a feljegyzések szerint, állítja Gavin Schmidt a GISS igazgatója. „Minden egyes évtized 1960 óta egyértelműen melegebb, mint a megelőző.”

Az átlag globális földfelület hőmérséklet 1880 óta emelkedik, ami jelenleg 1,11°C értéket ért el a XIX. Századhoz viszonyítva. Összehasonlításhoz: az utolsó Jégkorszak 5,56˛C-al volt hidegebb az Ipari Forradalom előtti értéknél.

Klíma modellek és globális hőmérséklet adatok statisztikai analízisének alkalmazásával a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy ez a hőmérséklet növekedés többnyire az emberiség által atmoszférába juttatott széndioxid és más üvegházhatású gázok következménye.

 

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

(3089) Miért kell MOST felkészülni a koronavírusra – fordítás

Tibor bá’ online

 

A jelentések szerint több mint 20.000 fertőzött mellett a koronavírus exponenciálisan terjed, és ez mindössze „hivatalos”. És bőven van ok arra, hogy feltételezzük a valóságos adatok ennél jóval magasabbak.

Bár csak két hét múlva lesz az átfogó kép sokkal világosabb a közösségünkbe betoppanó járványra való felkészülés ideje MOST van. Miért? Azért mert a korai felkészülés hátrányai minimálisak, meg a késés hátrányai rendkívül nagyok.

A járvány beköszöntése egyértelműen érthető lesz, amikor is MINDENKI sietni fog beszerezni a szükséges termékeket. Gondolj a felhalmozásra, hiányra, verekedésre, stb. Miért kockáztatnád az egészségedet és a családod egészségét?

Szerezd be MOST a tartalékokat. Olvasd el Chris jelentését, a koronavírus fájdalmas hatását a tőzsdére. https://www.peakprosperity.com/blackswan 

__________________________________________________________________________

A koronavírus egy hadászati vegyi fegyver, állítja Dr. Francis Boyle az amerikai Biológiai Fegyvertörvény benyújtója – fordítás

Dr. Francis Boyle állítja, hogy a 2019-es Wuhan koronavírus egy támadó biológiai fegyver, és a WHO tud róla.

Egy exkluzív interjúban (a „Geopolitics and Empire” számára) Dr. Boyle kiejtette véleményét a Wuhanban kitört koronavírussal kapcsolatban. Szerinte a vírus kikerült a négyes biztonsági fokozatú (BSL-4) laborból. Úgy tudja, hogy a vírus potenciálisan halálos, mint egy támadó biológiai fegyver, ami genetikailag módosítva volt. Eredetileg a kínai kormány ezért próbálta eltitkolni, de most már drasztikus lépéseket tesz a megfékezésére. A Wuhan BSL-4 labor egyben egy különleges feladatokkal ellátott WHO kutató létesítmény, é Dr. Boyle szerint a WHO pontosan tudja, mi történt.

Fény derült még arra, hogy egy kínai ügynök, aki a winnipegi (Kanada) laborban dolgozott, kilopott koronavírust és átadta a Wuhani labornak, ahonnan kiszabadult.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3088) Az apokalipszis négy lovasa?

Tibor bá’ online

 

Egyszerre négy vész vágtat át Ázsián: a kínai koronavírus (2019-nCoV), az afrikai sertés láz, H5N1 Madár influenza és a H1N1 Sertés influenza.

A koronavírus – most már tudjuk – emberről emberre terjed, méghozzá igen szorgalmasan. Csak néhány hete indult be, de Kínában már elképesztő méreteket ölt, bár a cenzúra teljes gőzzel működik. Igazi adatokhoz nem lehet hozzájutni. Így csak spekulálni lehet a nyilvános adatokból. Pl. hány millió ember van karatén alatt.

Az afrikai sertésláz vírusát az ember egyáltalán nem érdekli, de a sertés populációra elsöprő, elsősorban azért mert nincs ellene vakcina. Pillanatnyilag a világ sertés állományának több mint negyede elveszett (szándékos leölés), és még nem állították meg a járványt. Viszont sikerült a sertéshús árát feltornázni 300$/hundredweight, vagyis 2000Ft/kg.

A madár influenza elsősorban tyúkokról tejed emberre, de viszonylag körülményesen. Viszont, ha már az ember megkapta, akkor 60 százalékos eséllyel el is viszi. A védekezés ellene könnyű, a szárnyasokat le kell ölni. Viszont ha se sertés, se szárnyas nem marad, akkor mit fog enni az, akit nem vitt el a 2019- nCoV?

És akkor kiderült, hogy a H1N1 visszajött, legalább is Taiwanon, ahol már 13 halott is van.

Mi van? Bejön a bibliai jóslat? Itt az emberiség vége? Vagy talán a globalitásnak nem várt mellékhatásai jelentkeznek elsöprő sikerrel. Meg kell tanulnunk élni a globális elrendezésben? Tényleg, normális az, hogy a hosszú hétvégére a család átugrik Délkelet Ázsiára, csak mert van rá pénzük? Vagy az EU képviselők hetente repülnek Brüsszelbe és vissza? Muszáj nekünk januárban földi epret, karfiolt, császárkörtét enni?

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(3087) Kellemes halál

Élvezetes haldoklás: Egy új tanulmány szerint a halál egy pozitív élmény, kellemes érzés.

Amióta világ a világ az emberiséget főleg egy kérdés érdekli, hogy győzheti le a halált, de legalább is hogyan hosszabbíthassa meg az életét. Jelenleg fontos szerveket tudunk mesterségesen létrehozni, és kitűnő protéziseket, amelyek segítségével az emberek normális életet élhetnek. Most pedig új kutatások azt jelzik, hogy az embereknek nem kellene félni a haláltól.

_________________________________________________________________________

Az eredeti cikk magyar fordítását E-mailben elküldöm a VIP előfizetőknek. Előfizető az lehet, aki legalább 10.000 Ft adománnyal hozzájárul a honlap fenntartásához.

_________________________________________________________________________

Dying and Enjoying It: New Study Claims Death is Positive Experience, Feels Like Euphoria

Since time immemorial, humanity has been preoccupied with one question – how to beat death, or at least prolong life. Now we can produce vital organs using 3D printers and make formidable prosthetics that are able to help people return to leading normal lives. However, some new research claims that people shouldn’t be afraid of death…

Dying is generally a positive experience and feels like euphoria or bliss, claims a new study at Western University, Canada, and the University of Liege, Belgium. The research found that most people who have had near death experiences (NDE) had pleasant feelings that were so intense that they did not want to come back to life.

The new study used text mining and artificial intelligence to analyse the descriptions of NDEs from 158 patients, singling out key words about the process. Positive words such as „light” (67 percent) and „well” (65 percent) appeared most frequently, compared to „fear” reported by 24 percent of respondents and dead, reported by 18 percent of respondents.

Researchers say that text mining provides an unbiased approach to understanding one of the most mysterious processes. „This is important as it suggests that individuals are not relating to their NDEs negatively”, the report says

„There is no bias with text mining, which is contrary to behavioural studies like Greyson scaling when individuals are asked specific questions”, said Andrea Soddu, an associate professor in Western University’s Department of Physics and Astronomy. „Text mining is completely unbiased. It is fully automatic and we, as researchers, don’t make any assumptions”.

Doctor Sam Parnia, director of critical care and resuscitation research at the NYU Langone School of Medicine in New York City, who has brought thousands of patients back from death, said that even if a person was in pain before he experienced a near death experience, the process of dying was blissful.

„They describe a sensation of experiencing their deceased relatives, almost as if they have come to welcome them. They often say that they didn’t want to come back in many cases, it is so comfortable and it is like a magnet that draws them that they don’t want to come back”, Parnia told during the Oz Talk Show.

Dr Parnia stressed that seeing things during an NDE is not evidence of an afterlife, describing the process as the human brain scanning itself as a survival technique.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(3086) Mi várható?

Tibor bá’ online

 

Ha elfogadjuk azt, amit (3085) poszt alatt a Kínában élő magyar állít (és szerintem elfogadható)í. „Az üzletek 90 százaléka már egy ideje zárva van, az emberek jó része nem megy munkába, az éttermek is zárva vannak. Attól tartanak, hogy csak ezután fog eldurvulni a helyzet.” Ez esetben fel kell, hogy merüljön, ha az emberek nem mennek munkába, az egész világon erősen lecsökken a termelés, az utazás és az áru/nyersanyag szállítás, akkor a szállópor mennyisége és annak árnyékoló hazása jelentősen vissza fog esni. Ez a Föld melegedésének felgyorsulását okozza, ami igen rossz a vírusnak, de az embernek se jó. A földi élet drasztikus változását meg lehet jósolni.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________