Leghíresebb és leggyakrabban emlegetett mondásának (God does not play dice) eredete ismeretlen. Az idézetnek számtalan magyar fordítása látott napvilágot, melyek közül a legfrappánsabb talán az „Isten nem kockajátékos”, ami az én interpretációm szerint azt jelenti, hogy a (látszattal ellentétben) a véletlennek nincs szerepe a Világmindenség alakulásában. Ezek szerint Einstein, csak úgy, mint Newton, hitt a determinizmusban (zárójelben megjegyzem, hogy én is). Ami azonban élesen ellentétes a most már legalább 90 éves múltra visszatekintő kvantummechanikával, pedig ez utóbbi „működik” és mind ez ideig semmi jelen annak, hogy ez megváltozna.

Einstein úgy gondolta, igaz mindössze néhány évvel a kvantummechanika megszületése után, hogy a kvantummechanika elmélete még „nem teljes” (incomplete) mert nem volt összhangban Einsteinnek a világról alkotott képével, ami szerinte „egy objektív, rendezett valóság, nincs kitéve a véletlen kényének-kedvének, és nem függ egy megfigyelőtől”. Albert Einstein ezt a véleményét haláláig fenntartotta.

Közben eltelt 62 év és a kvantummechanika diadalmenete töretlen. Ennek ellenére könyvemben (Mi volt előbb Isten vagy Ősrobbanás?) csatlakozom – a különben általam erősen kritizált – Einsteinhez csak más megfogalmazásban. Álláspontom szerint, ami könyvem végkicsengése is, kell lenni valaminek az általunk ismert fizikai világon túl, ami számunkra valószínűleg megismerhetetlen és ezért a kvantummechanika – Einstein szavaival élve – mindig is „incomplete” marad.

Einstein „Isten nem kockajátékos” mondatában az „Isten” szónak nincs vallásos notációja. Ennek ellenére az Istenfélők, és azok szószólói Einstein mondatából a mester Istenhitére következtettek, arra kényszerítve őt, hogy a kérdést egyértelművé tegye a következő kijelentésével. „Amit Istenhitemről olvasni lehet, az természetesen hazugság, egy olyan hazugság, amit szisztematikusan ismételgetnek. Nem hiszek egy élő Istenben, és ezt a tény soha nem titkoltam, ellenkezőleg egyértelművé tettem. Ha valamit egyáltalán csodálok, akkor az a természettudományok által feltárt világ.”

Az idézet mondat a Princeton University Press kiadásában megjelent Albert Einstein: The Human Side című könyvéből való, amiben Einstein egy lépéssel tovább is megy: „Nem hiszek a lélek halhatatlanságában, és úgy gondolom, hogy az erkölcs egy kizárólagos ember találmány, ami mögött nincs isteni elvárás.”

Einstein tehát deklaráltan ateista volt, amivel szemben én mindössze agnosztikus, de hozzáteszem, hogy ha ma még élne, ő maga is agnosztikus lenne. Az ok egyszerű. Az emberek egy jelentős része intrinsic inditatásból hívő, míg egy nem túl jelentős része véleménykialakítása előtt elvár némi bizonyítékot. Az ateisták évszázadok óta hiányolják Isten létezésének bizonyítását, ami a múltban méltányolható igény volt. A hívőknek ilyen igényük sose merült fel és értetlenül állnak szembe a feltett kérdéssel: „Miként lehetséges, hogy a semmiből világmindenséget teremteni képes Isten képtelen (rólunk gondoskodó) létéről bizonyságot szolgáltatni?”

Csakhogy ez az attitűd ma már tarthatatlan, amikor a több évtizeden át folytatott, és ma is folyó intenzív magkutatás egyértelműen bizonyítja, hogy a mikró-világban semmi sem „stimmel” és az emberi agy által felfogható bizonyosságok keresése hiábavaló ábránd. Álláspontom szerint ez az állapot változtatja a múlt ateistáját a jelen agnosztikusává, amit implicit Einstein világossá is tett.

The World as I See It (Így látom a Világot) című könyvében Einstein így nyilatkozik. „Nem tudok elképzelni egy olyan Istent, akinek elvárásai tudatosodnak teremtményeiben, hogy aztán jutalmazhassa vagy büntethesse őket. Ugyanígy felfoghatatlan számomra a fizikai halál bármi formában történő túlélése. Részemre megfelel a lét örökkévalóságának misztériuma, és a valóság csodálatos szerkezetének sejtelme, amiből – bármily kis részben is – kivehetjük részünket.

Olvasóim bizonyára emlékeznek rá, hogy könyvemben kikeltem egyfelől a végtelen, másfelől a véletlen, mint fogalmak ellen. Az elsőt nem tudom felfogni (és kétlem, hogy bárki tudná), az utóbbit nem tudom elfogadni. A legkisebb atomi eseménynek is kell, hogy legyen oka, ami aztán egyre nagyobb eseményeknél játszik döntő szerepet, míg a végén egy felhőszakadás lesz belőle a Mátrában. Talán pont ez az oka annak, hogy az elektron önmagával interferál, vagy amikor két résen mehet keresztül, akkor úgy tesz, mintha mind a kettőn átmenne és csak konkrét külső hatásra (megfigyelő) „választja” ki valamelyiket. Mert a természetben nincs igazi véletlen. Az élet determinált.

A végtelen pedig diadalmaskodik, mert bárhogy fogalmazzuk is meg Istent, és bármit is állítunk vele kapcsolatban, mindenek felett az a legelképzel­hetet­lenebb, hogy a LÉTNEK valaha is volt kezdete.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________