Tibor bá’ online

Ülök a TV előtt és bámulom a képcsövet. Vitaműsor van (mást meg se nézek) és mivel az egyházak finanszírozása van napirenden (és gondolom még jó sokáig lesz is) a négy meghívott vendég között van egy teológus is. Hogy a vitához miért hívtak teológust azt nem tudom, mert sokkal okosabb lett volna egy vallásos jogászt vagy szociológust hívni, elvégre azt kellene megértetni a hívő és nem hívő nézőkkel milyen alapon akarnak az egyházi iskolák egy diák után több pénzt kapni, mint az állami iskolák. Mindegy, ott ül a teológus a maga megkérdőjelezhetetlen tekintélyével, és be kell vallanom, hogy nem eredménytelenül. Az egyéb esetekben meglehetősen nyegle műsorvezető (a nevét azért se árulom el) feltűnő reverenciával teszi fel neki a kérdéseket.

Hoppá! Mit is írtam? „Reverenciával”, hát igen a reverencia azt jelenti, hogy „tiszteletadás”. Bevallom gerincesen, nem véletlenül írtam, hanem előre megfontolt, sunyi szándékkal. Mert hogyan is nevezik a római katolikus papok földig érő, fekete ruháját? „Reverenda”, bizony-bizony reverendának nevezik, ami csak egy icike-picikét tér el a reverenciától. Nem kell hozzá különleges asszociációs érzék, hogy megállapítsuk, több száz éve belénk van súlykolva, hogy a papokat tisztelni kell. Na jó, de egy szekuláris ország közszolgálati tévéjében is? Ezek szerint!

 Nem bánom kanyarodjunk vissza, ha egy TV vitában vallásról is szó van, akkor kell egy teológus, akinek elsődleges szerepe a tekintély sugallása. De mire fel ez a tekintély? Tulajdonképpen mihez ért egy teológus? Buta kérdés. Természetesen a teológiához, de akkor újra felteszem a kérdést, mi az a teológia? Ugyanis a biológia az élőlényekkel foglalkozik, a zoológia az állatókkal, az ornitológia a madarakkal, a grafológia a kézírással, a paleontológia az őslényekkel, és így tovább, de mi az ördöggel foglalkozik a teológia? Szótár szerint „hittudománnyal”. Tehát a hit a tudomány rangjára emelkedett. Persze nem most, már nagyon régen. Vagyis a hittel lehet foglalkozni tudományosan. Például lehet azon töprengeni, sőt vitatkozni, hogy egy tű hegyén egyszerre hány angyal fér el. Tudniillik nem is olyan nagyon régen ez egy hittudományi tétel volt.

Persze tudom én azt, hogy a teológiát hallgatók elsősorban azt tanulják meg, hogyan védjék ki (a szerintem kivédhetetlen) természettudományos ellentmondásokat. Például isten 6 nap alatt teremtette a világot. Ugyanakkor a kőzettan bizonyítja, hogy év milliók kellettek a kialakulásokhoz. Persze ezt kivédeni gyerekjáték. A teológusok fonákkal csapják vissza a labdát. Egy-egy napot nem szabad szó szerint érteni, mert azokat tulajdonképpen egy-egy korszaknak kell tekinteni. A Triász volt mondjuk a szerda, a Jura pedig a csütörtök. Aki piszkálni akarja a Bibliát, az kísérletezzen ennél okosabb ötletekkel.

Megadom magam, kísérletezzen a halál! Sokkal inkább arra vagyok kíváncsi, miért van ez az eget verő tisztelet? Persze finom a modoruk, megnyerően viselkednek. Végtére is isten szolgái tartózkodnak olyan kifejezésektől, mint „notórius hazudozó”, „pufajkás gyilkos”, stb. Ők az anyagi javakat kedves mosollyal, tenyerüket dörzsölgetve, szelíd szavak kíséretében, finom ízléssel kérik. De még mindig nem tudom, a reverencia kikényszerítésén kívül mihez értenek? Mi a szakterületük?

Stephen Hawking az Ősrobbanás névre hallgató elképzelés lelkes híve, maga is számtalan kalkulációt és kiegészítést készített ezzel a 13,7 milliárd évre visszavezetett eseménnyel kapcsolatban. Némi elképesztő feltételezéssel kiegészítve (például a felfúvódás) az elmélet majdnem megállja a helyét. Minden esetre nincs helyette jobb. Ilyenkor írják azt, hogy az elméleti fizikusok túlnyomó többsége „elfogadja” az elméletet. Tehát a tudomány mai állása szerint 13.700 millió évvel ezelőtt volt egy Ősrobbanás. A közölt számérték azt jelenti, hogy a tudósok a Világmindenség jelenlegi állapotából visszafelé haladtak és jutottak volna el a „szingularitás”-nak elnevezett null-pontra. De nem jutottak, csak nagyon megközelítették azt. Ha őszintén belegondolunk nem is juthattak el odáig, mert mintegy „varázsütésre” a tényleges semmiből akkor született a Világmindenségben található összes anyag a gombostű hegyénél is kisebb helyen. Ha pedig semmiből valami „csak úgy” lesz, akkor azt nyugodt szívvel nevezhetjük teremtésnek.

Hawking számításaival nem tudott eljutni a szingularitásig, csak megközelítette azt, méghozzá 10^-43 másodpercre. Aki nem ismerné ezt a fajta jelölést, annak elárulom, hogy ez olyan kicsi szám, ahol a tizedesvessző után 43 nullát követve jön az egyes. Ez különben a lehető legkisebb időegység a természetben, ennél kisebb időegység egyszerűen nincs, a fizika törvényei nem teszik lehetővé. Csakhogy a kíváncsi újságírók ennyivel nem érték be és ezért, legalább is az anekdota szerint, Hawking-ot tovább faggatták, mi történhet a 10^-43 másodpercen belül? Erre a világ leghíresebb, élő fizikusa azt válaszolta, az ő tudománya eddig terjed, arról ami az mögött van kérdezzék meg a teológusokat.

Én Hawking-nek hatalmas tisztelője vagyok, de rettenetes módon érdekelne, hogy az újságírókat miért pont a teológusokhoz küldte egy megválaszolhatatlan tudományos kérdéssel. Miért nem küldte őket, mondjuk vízvezeték szerelőkhöz vagy műbútorasztalosokhoz. Ezek az emberek ebben az ügyben semmivel se tudnak kevesebbet, vagy akár többet, mint a teológusok. A világ teremtése benne van a Bibliában, igaz meglehetősen szűkszavúan ahhoz képes, hogy milyen fontos esemény, de benne van, és onnan bárki kiolvashatja. Egy vízvezeték szerelő is. Ha a Bibliát tényleg isten sugallta, akkor aligha van szükség egy teológusra ahhoz, hogy interpretálja a tartalmát. Istennek igazán tisztában kellene lenni, hogy milyen szellemi képességgel teremtette az átlagembert.

Nézetemmel messze nem vagyok egyedül. Richard Dawkins elbeszélése szerint saját fülével hallotta, amikor egy teológushallgató ösztöndíjért folyamodott az egyik oxfordi kollégium vezetőjéhez, doktori téziséhez szükséges teológiai kutatások céljából. Az enyhén felháborodott vezető mindössze annyit morgott a bajusza alatt, még abban sem vagyok biztos, hogy a teológia tantárgyszámba vehető-e. Ez a megjegyzés akkor és ott a teológushallgatót könnyedén leszerelte, és nem maradt idő annak firtatására, hogy a teológián belül mi az ördögöt lehet kutatni. Ez persze ritka eset. Dawkins-nek viszont nem ez volt az egyetlen élménye a teológiával kapcsolatban.

2006. novemberében egy kisebb csoport ateista tudós a Kaliforniában székelő Salk Intézetben tartott egy szimpóziumot „A hiten túl: tudomány, vallás, józan ész és túlélés” címen. Az összejövetel célja három kérdés megvitatása volt: A tudománynak el kell-e vetni a vallást? Mivel helyettesítse a tudomány a vallást? Isten nélkül lehet-e erkölcsös az Ember?

Ez bizony komoly program és el is csemegézhetnénk rajta, de nézzük inkább Dawkins további reverendasztikus élményét. A szimpózium első felszólalója, Steven Weinberg egyértelműen kiállt a mellet, hogy a „világnak fel kell ébrednie vallásos lidércnyomásából”. Weinberg kifejtette az összegyűlteknek, hogy „a tudósoknak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kiszabaduljunk a vallás szorításából, ami a lehető legjobban járulna hozzá az emberi civilizáció fennmaradásához”. Weinberg szavait a jelenlévők elragadtatva fogadták. Később azonban dorgálásban részesítették, mivel nem elég élesen fogalmazott a vallás ellen, és beismerte, hogy ha az emberiség életéből eltűnne a vallás, neki személy szerint hiányozna. A 73 éves (idősödő?) Weinberg a vallást „egy bolondos öreg nagynénihez” hasonlította, aki nagyokat füllent, és családi intrikákat sző. Ez a nagynéni valamikor szép volt és oly sokáig járt össze a családdal, hogy amikor végérvényesen eltávozott közülük, hiányt hagyott maga után. A tudomány „nagy igazságokat” nem képes nyújtani, míg a vallás ezt könnyedén megteszi. Mi, tudósok, csak apró részleteket tudunk feltárni a Világmindenségről, vallotta be.

Ez persze nagyon szép, csak ki kellett volna egészíteni néhány aprósággal. A tudomány valóban nem merészkedik odáig, hogy hatalmas „igazságokkal” álljon elő, de ez nem tehetetlenségéből, sokkal inkább tisztességességéből fakad. Az is igaz, hogy a vallások játszi könnyedséggel rukkolnak ki mindent elsöprő „igazságokkal” csak éppen bizonyítani nem tudják őket. Ha a cél mindössze az emberek megnyugtatása, akkor a vallás erre kitűnő eszköznek bizonyul, de ha a puszta megnyugtatáson kívül az embernek van igénye némi szavahihetőségre is, akkor a vallásokkal elmehetünk a sóhivatalba.

Mondanom se kell, hogy a szimpóziumon szintén jelenlévő Richard Dawkins köszönte szépen, de ebből nem kért semmit. Dawkins szerint számára Weinberg felfoghatatlanul elnéző volt és nem értette miért törte ki a nyakát, hogy mondjon valami kedveset is a vallásról. „Nekem azonban – folytatta Dawkins – teli van a hócipőm a belénk oltott vallás iránti tisztelettel.

Nini! Mit is mondott Dawkins? „Belénk oltott vallás iránti tisztelet”, vagyis egy indokolatlan reverencia, amivel az MTV is körül zsongja a meghívott teológust.

Tudom én azt nagyon jól, hogy valamikor a nem túl távoli múltban a falvak legműveltebb, esetleg az egyetlen művelt embere a plébános volt. Övezte is kellő tisztelet, tegyük hozzá, kiérdemelt kellő tisztelet. Ez a tisztelet aztán apáról fiúra, anyáról leányára szállt. Csakhogy időközben a művelődés megszűnt egyházi privilégium lenni, és a Francia Forradalom óta – legalább is elméletben – az „égalité” a divat. Egy szekuláris országban ez igazán illő lenne figyelembe venni.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________