Tibor bá’ online

Ez a poszt eredetileg 2010 decemberében jelent meg. felfrissítésének apropója a LÉTPÉNZ-zel kapcsolatos vita. érdekes, hogy a két szerző 19 évvel ezelőtt pontosan jelezte előre azt, ami be fog következni. „Támadás a demokrácia és a jólét ellen”.

Hans-Peter Martin és Harald Schumann, két német újságíró, aki 1995-ben, tehát már 19 éve megírta „A globalizáció csapdája” könyvüket, érdekes alcímmel: „Támadás a demokrácia és a jólét ellen”. Ami tehát most folyik a világban, pontosan előre látható volt, csak senki nem figyelt fel rá. A magyar politikusok semmi esetre se, mert tehettek volna valamit ellene. NEM TETTEK! Világszerte a középosztály felszámolása folyik, „támadás a jólét ellen”. Ne fuss tovább az olvasással, nézd meg a videót: Bernie Sanders amerikai szenátor beszéde a Szenátusban,  talán ő az egyetlen szenátor, akit az oligarchák nem vettek meg. A szenátor beszédének magyar fordítása a video alatt van. –

A szenátor beszédének teljes fordítása a következő:

Elnök úr! Háború zajlik ebben az országban, és nem az afganisztáni vagy az iraki háborúra gondolok. Egy háborúról beszélek, amit  néhányan a leggazdagabbak és leghatalmasabbak közül vívnak az Amerikai Egyesült Államok dolgozó családjai ellen. Az elfogyó és zsugorodó középosztály ellen. Az igazság az, hogy sokan az ország milliárdosai  közül harcba szálltak, többet többet és többet akarnak. A kapzsiságuknak nincs határa és úgy tűnik a legkevésbé sem érdekli őket ez az ország, vagy a lakossága, ha útjába áll a még több hatalom és pénz megszerzésének. Elnök úr, a 2007es évben az összes keresők felső egy százaléka az országban létrejött összes kereset 23,5 %-át tette zsebre. A felső 1% az összes jövedelem 23,5 %-át, többet mint az alsó 50% összesen. Úgy tűnik ez mégsem elég. A jövedelem ami a felső 1%hoz áramlik közel megháromszorozódott a hetvenes évek óta. A hetvenes évek közepén a felső 1% kb. 8 %-át kereste az összes jövedelemnek, a nyolcvanas években ez 14%ra ugrott. A 90es évek végén a felső 1% már 19%át kereste az összes jövedelemnek. Ma ahogy a középosztály összeomlik már 23,5 %-ot, többet mint az egész alsó 50 %. Ma ha elhiszik a felső 0,1% keres 20 centet minden egyes megkeresett dollárból ebben az országban. Sok mindenről beszélünk itt a szenátusban de valahogy elfelejtünk arról beszélni, ki nyer ebben a gazdaságban és ki veszít. Azonnal világossá válik bárki számára aki 2 percig foglalkozik a témával, hogy a csúcson lévő emberek hihetetlenül jól állnak, miközben a középosztály összeomlik, és a szegénység növekszik. Ha elhiszik ezt, rengeteg ember dühös emiatt, csodálkozik, hogy mi történik a bérével, az életével, a gyerekei életével. 1980 és 2005 között az összes új jövedelem 80 %-a felső 1%-hoz ment. 80%a az összes új jövedelemnek! Ezért csodálkoznak az emberek és kérdezik: Mi történik az életemmel, hogy lehet, hogy egyre többet dolgozom alacsonyabb fizetésért? Fognak-e a gyerekeim ilyen jól élni mint én? 1980 és 2005 között az összes új jövedelem 80 % a felső 1%-hoz ment. Ma a Wall Street igazgatói, a vállalatok a Wall Streeten akiknek tevékenysége okozta a válságot, amit most is éppen  nyögünk. Azok az emberek akiknek a cselekedetei, illegális cselekedetei, vakmerő cselekedetei amerikaiak millióinak okozta a munkájuk, lakásuk, megtakarításaik elvesztését. Tippeljenek, ezek az emberek, miután átvállaltuk az adósságaikat (bailout), a felső vezetők több pénzt keresnek mint az adósság átvállalása előtt.

Miközben a középosztály összeomlik és a gazdagok még gazdagabbakká válnak, az USA-ban lett a legegyenlőtlenebbül elosztott a jövedelem a Föld jelentősebb országai közül. Amikor iskolába jártunk olvashattunk az úgynevezett „banánköztársaságokról” Latin-Amerikában. A könyvekben az állt, ezek olyan országok, ahol egy maréknyi ember irányítja az ország vagyonát. Találják ki mi van, pontosan ez történik ma az Egyesült Államokban. A leggazdagabb emberek, nem mind közülük egyébként, nem mind, sok gazdag ember van ebben az országban akik megértik, és büszkék amerikaiságukra. Megértik mi az ami mindannyiunknak fontos. De másrészről rengetegen vannak, akiket csak a több és több hatalom, a több és több pénz foglalkoztat. És ez egy kérdés, ez a kapzsiság egy kérdés, amivel nekünk számolnunk kell. Mindennek a fátyla mögött, van egy kérdés, mit csinálunk a Bush kormány 2001-es és 2003-as adókedvezményeivel? Ha el tudjátok hinni, sokan vannak itt a republikánus kollégáim között, akik azt mondják, óh engem rettenetesen aggaszt az államháztartási hiány, engem borzasztóan aggaszt a 13.700 milliád dollár nemzeti adósság, borzasztóan aggaszt az adósság, amit a gyerekeinkre és unokáinkra hagyunk. De várjunk egy percet, nagyon fontos, hogy 10 év alatt 700 milliárd dollár adjunk adókedvezmények formájában a felső 2 %-nak. Oh igen, minket aggaszt az adósság, a deficit, de még jobban, hogy azoknak, akik eleve legalább egy millió dollárt vagy többet keresnek átlagosan 100 ezer dollárt kapjanak adójóváírás címén. Van nekünk 13,7 ezer milliárd, növő nemzeti adósságunk, fokozódik az egyenlőtlenség, ugye a felső 1% többet keres mint az alsó 50 %. De a legfőbb prioritás a legtöbb republikánus kollégámnak, hogy milliomosok és milliárdosok még több adó visszatérítést kapjanak. Szerintem ez abszurd. De nem csak jövedelemadókkal foglalkozunk most itt, hanem állami (állam mint pl Kalifornia, Alaszka) adókkal is. És tisztázzunk valamit, néhányan a „barátaim” közül teljesen mentesülni szeretnének az állami adók alól, amik 1960 óta léteznek ebben az országban. Tisztázzuk, hogy az előnyökből származó minden garas a felső 0,3 %-hoz kerül. Szóval, ezek a „barátaink” teljesen mentesülni szeretnének az állami adók alól, ami ezer milliárd dolláros hiányt okozna az állami bevételekben egy 10 éves időszak alatt. Minden előny a felső 0,3 %-hoz kerül. Biztos vagyok benne, hogy egy idő után a kis „barátaink” elmondanák mennyire aggódnak a deficit és az adósság miatt, de még jobban aggódnak, hogy hatalmas adókedvezményeket kapjanak. De az adócsökkentés csak egy a sok közül, amit gazdag „barátaink” szeretnének látni megtörténni ebben az országban. A valóság az, hogy sokan ezek közül a népek közül vissza akarják vinni az USA-t oda, ahol az 1920-as években tartottunk. És minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elkerüljék a szociális hálóhoz való hozzájárulásukat, amiért a dolgozó családok foggal-körömmel küzdöttek. Olyan emberek vannak odakint, nem mind közülük, de jó néhány, akik privatizálni vagy teljesen felszámolni akarják a szociális biztonságot. Csökkentést szeretnének az egészségügyi hozzájárulásból. 75 évesen ha nincs pénzed, sok szerencsét neked, hogy találj egy biztosító társaságot megfizethető áron. Nagyon jól tudom mennyien vannak ezek, amelyek elkerülik idős, rákos vagy más betegséggel küszködő emberek biztosítását.

Tovább megyek, vállalatvezetők vannak odakint és rengeteg kongresszusi tag, akik nem csak folytatni akarják, de egyenesen kiterjeszteni a katasztrofális kereskedelmi irányelveinket. Elmentem a feleségemmel bevásárolni valamelyik nap, karácsonyi bevásárlásra. Néztük és néztük gyakorlatilag minden egyes termék a polcon Kína, Kína és Kína. Úgy tűnik van egy 51. államunk Kína néven, ahol az összes általunk fogyasztott terméket gyártják. A kereskedelmi irányelveink oda vezettek, hogy jól kereső állások millióit vesztettük el. És a nagy cégek és vezérigazgatók azt mondják, miért ruháznék be Amerikában, amikor vannak olyan országok, ahol 50 centes órabérért dolgoznak az emberek. Akkor oda fogok menni. Szóval nem csak, hogy folytatni akarjuk ezt a gyakorlatot, de egyesek ki akarják terjeszteni.

Az egyik dolog, ami a szemünk előtt játszódik le, hogy küzdünk az adóssággal és a deficittel (államháztartási hiány), amit okozott az iraki háború, az afganisztáni háború, okozott az adójóváírás a gazdagok számára, okozott egy ingyenes gyógyszer program, okozott a Wall Street megsegítése. Ezek mind növelték a deficitet, az eladósodottságot. És az emberek azt mondják, óh Istenem, valahogy ki kell egyensúlyoznunk a költségvetést. Jézusom, hogy fogjuk azt csinálni? Hát, nyilvánvalóan úgy fogjuk, hogy csökkentjük az egészségügyi ellátásra szánt keretet, lefaragunk az oktatáson, lefaragunk a gyermekgondozáson, a munkanélküli segélyeken. Nekünk nincs pénzünk a dolgozó emberekre, szóval lefaragunk a kajajegyeken. Mert fontosabb prioritásaink vannak, muszáj muszáj muszáj adójóváírásokat adnunk a milliárdosoknak, erről szól ez a hely nem? Ők fizetik a kampányokat, meg is kapják amit akarnak. Nem meglepő, hogy „barátaink” a Wall Streeten, a vezérigazgatók, a pénzügyi intézmények le akarják lassítani a terveinket, a legszerényebb terveinket a pénzügyi mérleg megreformálásában. Én megszavaztam a mérleg reformját, sehova sem jutottunk vele, de úgy tűnik túl messzire a Wall Street-i „barátaink” szerint. A lobbisták akik itt vannak körülöttünk, és a sok százezer dollár, amit a Wall Street elkölt, itt le akarják lassítani a reformokat, csökkenteni szeretnék az IPA és az Energia Minisztérium befolyását az energia szektorban, hogy az Exxon Mobil maradhasson a legjövedelmezőbb vállalat a világtörténelemben. Miközben az olaj- és széncégek folytatják a vizünk és levegőnk szennyezését. Előző évben az Exxon Mobil 90 milliárd dollár profitot termelt, tippeljetek, nullát fizettek adóként, 650 millió dollár adó visszatérítést kaptak az IRS-től (amerikai NAV). És ha ez még nem elég jó, még több adókedvezményt akarunk adni az olajtársaságoknak.

Szerintem itt tartunk most, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy háború folyik ebben az országban. A középosztály a létezésért küzd, miközben a világ leghatalmasabb ereje ront rá, akiknek a kapzsisága nem ismer határokat. Ha nem állunk ki és képviseljük ezeket a családokat, nem lesz középosztály ebben az országban.  Elnök úr, köszönöm.

A szenátor arról számol be, hogy a gazdagok adóját eltörlik, a középosztályt megölik. Miért? Martin & Schumann beszámolnak egy titkos világtalálkozóról, nem, dehogy, nem összeesküvés elméletről van szó. Az 1995-ös nagyágyúk nem hoztak stratégiai döntéseket, egyszerűen felvázolták a jövőt. Az emberiség számára nyitva álló kegyetlen jövőt, amit a globális kapitalizmus és a profit istene diktál. Meglátásaik szerint egy új társadalmi rendszer képe elkezd egyre világosabban kirajzolódni. Gazdag országok, említésre méltó középosztály nélkül. Az emberek 80 százalékának nem lesz munkája, mert a munkájukra nem lesz szükség. A nagy kérdés természetesen az, hogy akkor mi lesz a sorsa ennek a 80 százaléknak? A gazdasági verseny miatt az ipar nem foglalkoztathat felesleges embereket, ahogy ez megszokott volt a pártállam alatt. Viszont (egyenlőre) ezeket a felesleges embereket nem lehet likvidálni. Hogyan tovább? Akit érdekel szerezze meg a könyvet. A PERFEKT KIADÓ adta ki 1998-ban, természetesen magyarul.

A beszéd fordítását a http://newworldchaos.blog.hu/ honlapról vettem át.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________

Tibor bá’ online

A publikált adatok szerint a XIX. század óta vezetett feljegyzések figyelembevételével a helyzet az, hogy 2010 és 2005 a legmelegebb évek. A harmadik helyen 1998 áll két mérési rendszer szerint. Érdekesség, hogy 2013 valamivel melegebb, mint 1998 a Cowtan & Way interpolált analízise szerint (lásd később), annak ellenére, hogy 1998 El Nino év volt, míg 2013 semleges év volt (vagyis se El Nino, se La Nina). Részletek: www.realclimate.org/index.php?p=16736#sthash.ZhwxRypC.dpuf

Semmi bizonyíték nincs tehát arra, hogy a globális felmelegedés leállt vagy lelassult volna, ahogy ezt a klíma szkeptikusok állítják. A nagy kiugrás a következő Al Nino évben várható, ami könnyen lehet 2014. és ha beüt, akkor nagy valószínűséggel rekord év lesz. Most nézzük az adatokat táblázatba szedve.

Ez évben újdonságnak számít, hogy gondosan analizálták a földrajzi fekvésekből származó adathiányokat  careful analysis of geographical data gaps elsősorban az Északi sark környékén, amit interpolálással javítottak. Így most két külön adatsor létezik a felszínhőmérsékletre. Ezek összehasonlítása az alábbiakban látható.

A különbség nem számottevő, viszont jól látható az 1998-as szélsőséges év, ami az El Ninonak köszönhető. De, ha ezt vesszük kiindulási pontnak, az 1998-2013 trend pozitív. Az is világosan kitűnik, hogy 2010 volt a legmelegebb év, de a kevésbé meleg évek értékei is emelkednek. Végeredményben nem érzékelhető a melegedés leállása, vagy visszaesése.

Az El Nino és a LaNina jelentősége

A jelenleg lassúbbnak látszó melegedés megmagyarázható az egymást követő La Nina évekkel, amikor is a Csendes óceán keleti partvidéke „hideg” és az óceán pedig több hőt tárol, aminek oka a Passzát-szél átlagnál erősebb mivolta, ami a vizet nyugatra tolja a trópusi területeken keresztül. Eközben a keleti mélyen elterülő hideg víz a felszínre tör (lásd  itt ). Ráadásul a sugárzási kényszer az utóbbi időben lassabban nőt, aminek az analízise itt található meg:  analysis of Hansen et al.

Az alábbi grafikonon a NASA bemutatja, hogy a melegebb évek El Nino jelenséghez kapcsolódnak (vörös), miközben a hűvösebb évek a La Nina jelenséghez kapcsolódnak (kék). A szürkék semleges évek.

És akkor nézzük még meg az utolsó évek értékeit jól összemérhető módon.

Amire még érdemes kitérni, hogy az Északi-sark környéke az elmúlt 10-15 évben az átlagnál sokkal erőteljesebben melegedett.

________________________________________________________
________________________________________________________
_______________________________________________

Tibor bá’ online

Öt évesen tüdő és mellhártyagyulladással a Fehér Kereszt Gyermekkórházban feküdtem néhány hétig, ami a Tűzoltó utcában van, csak ma nem így nevezik. Egy hatalmas kórteremben körben voltak az ágyak. Este lázmérés után elimádkoztuk az Én istenem, jó istenem kezdetű imát (nem kérdezték meg, hogy milyen vallásúak vagyunk) majd ima után kórusban elkiabáltuk magunkat, hogy Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország Mennyország, nem nem soha. Majd magunkra húztuk a takarót, és elaludtunk.

Amikor kicsit nagyobb lettem, azt tanultam az iskolában, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse szerint, amit elvesznek tőlünk, azt egyszer még visszaszerezhetjük, de amiről önként lemondunk azt soha. Rákosi önként lemondott a revízióról. A rendszerváltás óta pedig a politikusok el voltak foglalva a lopással, és azt hirdették, hogy a reálpolitika értelmében az elcsatolt területekről le kell mondanunk. Csakhogy az elcsatolásnak két, egymáshoz nem kapcsolódó indoka volt. Egy, az elcsatolt területeken számszerűen több nemzetiség él, mint magyar. Ami persze Székelyföldre nem volt érvényes, de el voltak szigetelve az Anyaországtól. Kettő, a Szovjetuniónak kell egy hídfőállás a Kárpátok másik oldalán, azaz katonapolitikai okokból kifolyólag kellett nekik Kárpátalja, aminek hovatartozását 89-ben megkérdőjelezhettük volna, de ugye a klientúra kistafírozása fontosabb volt. Most megérett az idő, hogy megkérdőjelezzük. Orbán Viktort fűvel-fával harcol, az ország hatalmasat teljesít, a „nemzeti” jelzőt kisajátította magának. Akkor nosza, mutassa meg, hogy tud harcolni Ukrajnával, ami a putyini barátkozás után nem is lehet olyan nagyon nehéz. A románok szeme minden esetre felragyogott, itt a kiváló alkalom, lehet még egy kis földet harácsolni, hiszen a románok mindenkit túlszaporodnak a határaikon kívül. Már majdnem mozgósítanak, és milyen szerencse, hogy Ukrajna nem EU tag, meg is lehet támadni.

Sajnos azonban Orbán legfeljebb a békemenetet tudja mozgósítani, akik a fényképek alapján, alig nevezhetők harcedzett katonáknak, legfeljebb kivénhedt seggnyalóknak, inaktív sportolóknak, bértollnok huszároknak, és megtévesztett öregasszonyoknak azonosíthatók. Most derül ki, hogy a Gripenek elképesztő pénzekért történő megvásárlása legfeljebb a szerződést aláíróknak volt jó üzlet, az országnak aligha, mert mire lehet használni őket? Határ konfliktusra aligha, oda gyalogság kell, de ilyennel nem rendelkezünk, mert lespóroltuk a honvédelmet, kellett a politikusok lopásaihoz a pénz. Csak pufoghatunk, miközben a románok hatalmas tömegeket képesek felsorakoztatni a határon. Amilyen balfácánok vagyunk egy Ukrán összeomlást követve Kárpátalja vagy román lesz, vagy szlovák, merthogy a ruszin majdnem úgy beszél, mint a szlovák, illetve értik egymást. Esetleg a fejünk felett meg fognak egyezni fifti-fifti alapon, miközben Orbán Viktor focimeccset fog nézni a felcsúti stadionban, és arról fog álmodni, hogy ő a legújabb Maradona.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________________

Tibor bá’ online

Életem első 80 évében úgy tudtam, hogy Szűz Mária országa vagyunk, mert Első István kínjában jobban nem tudott kitalálni, ahelyett, hogy fiát eltiltotta volna a felesleges vadászgatásoktól. De ennek most vége, I. Viktorunk dekrétumára szerint 1944. március 19-étől, visszamenőleges hatállyal, Gábriel arkangyal országa lettünk. Ez persze némi devalvációt jelent, mert bár az arkangyali státusz nem kutya füle, de isten anyjának lenni még kevésbé piskóta. Minden esetre egy magyar szobrász véleménye szerint a német sas valamivel erősebb volt – legalább is a jelzett dátumon – mint Gábriel. Oda a haza!

Amikor egy múltbéli esemény olyan távol kerül a jelentől, hogy a közép generáció (kb. 20-60 év között) minden egyes tagjának a születési idejét megelőzi, szabaddá válik a gazda, mindenki azt mond, amit akar, mert a vén faszok véleményére senki se kíváncsi, marad tehát megkérdezni a szakértőt, aki ez esetben történész. A történész pedig elkezd kutatni, járja a könyvtárakat és különböző irományokból próbálja kitalálni mi is történt akkor, ott az idő nagy távlatában, és persze tudományos munkálkodására nagyban rányomja a bélyegét, hogy melyik párt kenyerét majszolja.

Például (de csak példa és nem valóság) Teleki Pál fejbe lőtte magát, miután hátrahagy egy búcsúlevelet. A történész ezt megtalálja, de a búcsúlevélre nincs ráírva egy széljegyzet, hogy az esemény bekövetkezésének idején az újságolvasó, művelt emberek körében széleskörűen elterjed, hogy a búcsúlevél hamisítvány. Nem biztos, hogy hamisítvány, de legalább gondolkodóba ejtő a dolog, ha még él valaki, aki akkor szem és fültanú lehetett. Ezért történhetett meg az, hogy a német megszállás most politikai vita tárgyát képezheti, amit megoldani nem tudok, de a garast én is le tudom tenni, mert én legalább ott voltam.

1944. március 19-én reggel (József nap) kellemes kora tavaszi napsütésben a német csapatok beérve Budapestre végigvonultak a pesti rakparton. Amikor Horthy értesült, hogy a németek átlépték a határt, parancsban kiadta, hogy semmi ellenállás. A németek szép békésen megérkeztek és kezdtek elfoglalni iskolákat és olyan helyeket, ahol el lehetett szállásolni a legénységet. Én internátusban laktam, ahova a németek befészkelték magukat. Első nap csak a tornaterembe, de mivel minket azonnal hazaküldtek, másnap már a mi hálótermeinkben aludtak.

Egy szövetséges megszállására még nem volt példa a történelemben, de ez a Hitler egy rendkívüli ember volt, a diplomácia, a hadviselés tudománya egyszerűen nem érdekelte, pillanatnyi ötletei alapján döntött. A mi esetünkben meg akarta akadályozni, hogy Horthy kilépjen a háborúból. Erre nem volt semmi esély, de ezt Hitler nem tudhatta, amikor a hírszerzők jelentették a magyar próbálkozásokat. Ugyanis Horthy tiszta szívből gyűlölte a bolsevikokat, ezért a nyugatiakkal keresett kapcsolatot fegyverletétel ügyében, de ott azt mondták neki, hogy forduljon az oroszokhoz, ugyanis minket akkor már eladtak Sztálinnak.

A megszállást követően a Gestapo összeszedett néhány baloldali politikust, például Bajcsy Zsilinszky Endrét, hogy megakadályozza a partizán szervezkedést, amire nem volt esély, de mit lehet tudni alapon. Ezen kívül semmi mást nem tett, a háború folyt tovább, ahol a szövetségesek vállt vállvetve harcoltak az oroszok ellen. A hátországban pedig az élet zavartalanul folyt mintha béke lenne.

Ezt a német megszállást úgy kell elképzelni, mint az orosz megszállást 1989-ig. Itt voltak, de német katonát (néhány tiszt kivételével) nem lehetett látni. Szerepük mindössze annyi volt, hogy a kormány és a közigazgatás azt tegye, amit ők akarnak. És ők a zsidók deportálását akarták, amire a magyar belügyi apparátus ragyogóan megfelelt. A zsidók gettóba tömörítését, és elszállítását végzők ehhez hogyan álltak hozzá az lehet tárgya spekulációnak. Volt, aki hatalmas hibának tartotta, volt, aki embertelen bűnnek, és olyan is volt, aki örült neki, tapsolt hozzá. Endre László és Baki László pedig a nyakát kitörte a „zsidó kérdés” megoldása érdekében. A zsidók persze azt kérik tőlünk számon, hogy Horthy miért nem rendelte el a végsőkig kitartó ellenállást a németekkel szemben, ami egyenlő lett volna egy véres polgárháborúval összekevert általános öldökléssel.

Az minden esetre tény, hogy Hitler sürgetésére Horthy volt a világon az egyetlen egy ember, aki azt merte a pofájába vágni, hogy ő nem hajlandó zsidókat ölni. Viszont az is tény, hogy Horthy mozgástere nem csak azért volt lehatárolva, mert végül is meg volt szállva, hanem azért is, mert a magyar tisztikar hatalmas hányada németbarát volt. Alig volt olyan főtiszt, akiben Horthy megbízhatott.

A zsidók nagyon jól tudják, hogy bár Horthy nem volt filoszemita (miért is lett volna) antiszemita se volt. Amit valójában kifogásolnak, hogy a nép „tétlenül nézte” az elhurcolásukat. Ez viszont nem fair. Maca nénikém például hetente járt be a gettóba élelmiszert (jegyre adták!) vitt az ismerőseinek. Apám/anyám 4 zsidót is bújtatott a lakásban, akik közül egy nálunk élte meg az oroszok bevonulását. Csak itt van egy hatalmas félreértés. Apám nem zsidókat bújtatott, hanem üldözött barátait, és ugyanezt tették mások is. Most pedig azt kérik számon, miért nem mentettük a zsidókat. Ki a fene tenné kockára a családját vadidegen emberekért? Ez nem életszerű.

És én még azt is meg merem kockáztatni, hogy német megszállás nélkül nyilas hatalomátvétel se lett volna.

A Gábriel arkangyalra lesújtó német sas emlékmű egy felesleges hülyeség, de az biztos, hogy megszállás nélkül egyetlen zsidó se hagyta volna el Magyarországot. Egészen más egy önvédelmű Numerus Clausus és egészen más emberek válogatás nélküli lemészárlása.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
__________________________________________________

Leányfalusi Péter jövőkutató vendégposztja

Az elemző értelem, virtuális platformja révén teljesedik ki a kozmikus tudat. De mit is jelent az elemző értelem? Miképp működik a virtuális platform? Hogyan alakulhat ki földi körülmények között a kozmikus tudat? Ezekre a kérdésekre kíván választ találni az alábbi tanulmány.

Mezopotámia dél-keleti részén, a Tigris és az Eufrátesz folyók mentén találhatók Ur, Uruk, Umma, Nippur, és Eridu ősi városok romjai, melyeket a régészet már kellő alapossággal feltárt, így ezek létét ma már a szkeptikusok sem vonhatják kétségbe. A Sumér városállamok kiterjedt kereskedelmi kapcsolata révén, i.e. 3000 körül jött létre az első ismert írásmód, az ékírás. A tömegesen előkerült ékírásos agyagtáblák voltaképpen kereskedelmi bizonylatok voltak, ki, mikor, mit, adott, vagy vett, és az-az árucikk honnan származott. A klasszikus régészet számára, ezek a tömegesen előkerült kereskedelmi bizonylatok nem túl nagy jelentőséggel bírtak, ezért ezek rendszerezésére a huszonegyedik századig nem is kerülhetett sor.

A huszonegyedik század technológiái tették lehetővé, az elemző értelem virtuális platformját, melynek segítségével ma már bárkiből lehet alternatív kutató. Ma már az ásatások során előkerült régészeti emlékek, nem egy-egy privilegizált helyzetben lévő kutató sajátjai, hanem a világháló révén azonnal kulturális közkincsé válnak. Így egyre kisebb hatással van az egyetemes tudományos köztudatra a kutató szubjektív tudata, a kulturális, vagy vallási beágyazódása!

Napjainkban is több százmillió keresztény hívő vallja, hogy a Biblia, mint az ó-kereszténység szent könyve, a próféták által közvetített isteni intelem. A zsidó-keresztény kultúrkörben elfogadott tény, hogy Mózestől származik az a teremtésmitológia, amely leírja a civilizáció kialakulását a földön. Ma már régészeti emlékekkel hitelesen bizonyított, miszerint Ádám és Éva kitaszíttatását a paradicsomból, továbbá a Noé által megélt özönvíz legendát, csak átvették az izraelita vallás megalapítói, az ősi sumer civilizációtól. A Gilgames eposzban ékírásos emlékként megtalált történetek úgy épültek be a későbbi korokba kialakult ó- és új-kereszténység hitvilágába, hogy annak tárgyi emlékeit soha sem sikerült fellelni. Ezért aztán egyesek nagy késztetést éreztek arra, hogy a már meglévő, de kompromittáló régészeti emlékeket eltüntessék. Irak lerohanása jó alkalmat teremtett, az arab kultúra régészeti emlékeinek tömeges megsemmisítésére. Ezzel a kis aktuálpolitikai kitérővel rá is mutatnék a lényegre!

A történelmet mindig a győztesek igényei szerint magyarázták, tehát ne keressünk benne objektivitást. Amíg az európai kultúrák gyökereit a közel-keletről származtatjuk, nem is kerülhetünk közelebb a valósághoz. De létezik ma már az egyetemes emberiség történetét kutató, a világhálón szerveződő kulturális közösség is, amely mentes a „kiválasztott nép” hamis illúziójától.  Kínai és indiai fiatalok, a rendelkezésükre álló huszonegyedik századi technológiák révén, képesek létrehozni egy globális adatbázist az ősi civilizációk meglévő régészeti emlékeiből, melyek tárgyszerű rendszerezése révén már nem kell számolni a kiválasztott tudatú, tévúton járó kutatók, zavaros agyszüleményeivel. Ennek első kézzelfogható eredménye, az Édenkert, vagy Paradicsom helyének megtalálása.

Az ószövetség említi a paradicsomot, mint az első emberpár legelső lakhelyét. De ma már köztudott, az ószövetségi történetek, a héber bibliában, a Sumer kultúrkörből lettek plagizálva! Ezek után talán nem számit már újdonságnak, hogy a paradicsomról is először a sumérok ékírásai tesznek említést.

A sumér városállamok szorgosan kereskedtek minden korabeli kultúrával, még Egyiptomban is találtak sumer agyagtáblát, amely szerint az arab kereskedők egyiptomi papok megrendelésére kátrányt, és tömjént szállítottak a balzsamozóknak, akik ezért Nubiából származó arannyal fizettek. Az ősi sumer civilizáció, babiloni birodalomba történő átalakulása során tovább fejlődött, és kiteljesedett az ékírás rendszere, ezért nem lehet eltüntetni az ősi teremtésmítosz eredetet.

Ma már csak a bigott szkeptikusok képesek tagadni a Gilgames eposz történelmi beágyazottságát a héber, és arámi nyelven írott későbbi korokban keletkezett ószövetségi biblia mitológiába. Az Éden, mint ember által lakott ideális élettér ténylegesen létezett. Valójában a Perzsa öbölben lévő, 8000 éve víz alá került szubtrópusi területet jelentette. Az ősi sumer törzsek kereskedelmi kapcsolatban álltak az itt élő népekkel. Ezért maradhatott fenn a természeti katasztrófa emléke.

 A Perzsa-öböl partján fekvő Dubai, a kőolaj kitermelésnek köszönhetően, a világ egyik leggazdagabb állama. Töke feleslege révén létrehozta a Palm Jumeirah, vagyis a pálmafa formájú szigetcsoportot, az Arab-öbölben, ami ma már az űrből is felismerhető. Ez a gigaberuházás nem csak az emberiség egyik legpazarlóbb építészeti alkotása, de az arabok profán vallástörténeti válasza is az ősellenség számára. A zsidó mitológiában fennen hirdetett Édenkert, valójában a Perzsa öböl hullámai alatt található. Megkutatása ma már nem függ politikai, vagy vallási megfontolásoktól, mivel a pálma sziget projekt keretében a világ számos országának gazdasági elitje szerzett résztulajdont az öbölben. A fényűző nyaralók mellett megjelentek a méregdrága luxus jachtok is a térségben. A legfelkapottabb szabadidős tevékenységgé vált e térségben a magán jachtokról indítható mini tengeri robotokkal végzett kincskeresés.

Ma már csak az iráni katonai konfliktus miatti fenyegetettség tartja féken a huszonegyedik századi kínai, indiai, orosz és még ki tudja hány országból ide sereglett milliárdos vagyonnal rendelkező kincsvadászokat a perzsa-öbölben. Az anyagi függetlenség biztosítja számukra, hogy nem kell figyelembe venni a szponzoráló ideológiai, vagy valláspolitikai beágyazottságát. A korlátlan pénzügyi lehetőség által megteremtett tudományos kutatói szabadság, valamint az új technikai lehetőségek biztosítják számukra a korábbi tudományos dogmák felrúgását. A korlátlan luxus világába, már nem „trendi”, egy nagyobb jacht, vagy egy egyedileg gyártott luxusautó, mivel holnapra a drága holmi is „avétossá” válik. Így jött létre a perzsa öbölben összeverődött milliárdos csemeték új intellektuális hobbija, a tengeralatti paradicsomkutatás.  Az újdonsült milliárdos felfedezők megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy a mindennapi fizikai térből kilépve a filozófia, és a pszichológia hagyományos korlátait is áthágják. Ezért tekinti a kirekesztett értelmiség fanyalogva ezt az újszerű kezdeményezést. Pedig ebben a gondolkodásmódban nincs is semmi újdonság. Minden új vallásfilozófia prófétái megélték ezt az önfeledt, felemelő tudatmódosult állapotot. A napi gondoktól mentesülve a kreatív emberi elme, képes a kozmikus tudat intellektuálisan módosult állapotába jutni, drogok igénybevétele nélkül is. Kínai, és indiai kutatók, az elemző értelem virtuális platformján szerveződve az ősi mazdaizmust, vagy másképpen zoroasztrizmust, mint az ősi civilizációk kozmikus kapcsolatfelvételét bizonyító első tudat kiteljesedéseit értelmezik. Nem tekintik a klasszikus értelemben vallásnak, mivel a hitből eredő vallásfilozófia, mint vélekedés, nem képes az objektív tudatot elemző értelemmel kozmikus tudattá formálni.

Az iszlám térhódítása előtti régi perzsa vallás, a mazdaizmusból teljesedett ki, majd a görög változatban fennmaradt, Zoroaszter próféta tanaival összeolvadva vált köztudomásúvá. A próféta egyéni képességei, és hitvilága alapján az eredeti kozmikus kapcsolatfelvétel során megszerzett információk háttérbe szorultak. Az egyén, mint szubjektum a tudata révén nem képes megérteni egyedileg a kozmikus összefüggéseket. Ezért vált minden vallás hitelméleti dogmává. A vallásalapító kiemelkedő mentális képességei révén képes korlátlanul befogadni az új ismereteket, de a követői már szerényebb intellektuális képességeik miatt dogmákká degradálják a próféta magasztos gondolatait. A dogmák, a vallási tanítások hitek megkérdőjelezhetetlenségei, gúzsba kötik a kreatív emberi elmét, ezért nem képesek a klasszikus világvallások az intellektuális tudás magasabb szintjére lépni. Dogma a köznapi értelemben bármely tudományos, politikai, vagy vallási tétel, vélemény, hitelv, amely vitatása, kétségbe vonása, a tekintélyelv alapján nem megengedett. A huszonegyedik században a világháló révén kezd megszerveződni, egy kozmikus tudatú új intellektuális közösség, mely a földönkívüli intelligenciára, mint létező, és megérthető tudat módosulatra

törekszik. Ehhez nem kell korlátlan anyagi lehetőséggel rendelkeznie. Elegendő egy szerény számítástechnikai, Internet lehetőség, no meg egy kis nyitottság, a kreatív gondolatok befogadására, és akkor már nem is olyan elképzelhetetlen, hogy nem vagyunk egyedül

 a világegyetemben. Az ősi sumérok már hatezer éve képesek voltak kapcsolatot teremteni a kozmikus térből alá szállott idegenekkel. Talán ha felhagyunk saját téves térelméleti hipotéziseinkkel, és belátjuk szerény képességeink, valamint földről szemlélt

szűk kitekintési perspektívánk nem teszi lehetővé, a kozmikus folyamatok globális makrociklusainak felismerését. Ezért érdemes a múltunkban megkapott kozmikus tudás máig fellelhető tárgyiasult emlékeit újra értékelnünk, így kiteljesedhet a kozmikus tudat.

________________________________________________________
________________________________________________________
_______________________________________________

Tibor bá’ online

Az előzőekben tárgyalt hittel szemben az emberi agyban a tudás (ismeret megszerzés) jelent alternatívát. Az ismeret definíciója: Bármi tényként való elfogadása és megtartása bizonyíték hatására. Ez természetesen egy mindennapos folyamat, sőt mondhatnánk percenként bekövetkező. Igen, de meg kell még határoznunk, mi az a bizonyíték!

Agyunk beágyazva ül a koponyánkban és végzi a dolgát, és bár testünknek mindössze 2 százalékát teszi ki, az oxigént szállító véráram 30 százaléka rajta megy keresztül. Azaz komoly és fontos munkát végez. Különben az agy vagyunk mi magunk, vagyis az öntudat székhelye. Ennek ellenére a külvilágtól tökéletesen el van zárva, ahonnan ingerek csak az érzékszerveinken keresztül érkeznek.

Agyunk részére az a valóság, amiről az érzékszerveken keresztül értesül. Számára az a bizonyíték, amiről az érzékszerveken keresztül meggyőződhet. Természetesen felteszem, hogy éppen úgy nem vagy dogmatikus, ahogy én sem vagyok az, és nem kell kitérnem olyan gyermekes dolgokra, hogy „voltál már Amerikában?” Nem. „Akkor szerinted Amerika nem is létezik!” Természetesen, ha ezer meg ezer ember évszázadokon át személyesen megtapasztal valamit, nekem sincs okom azt nem elfogadni ténynek. Igaz ebben az esetben körültekintően kell eljárni. Az embernek használnia kell az úgynevezett „ésszerűséget”. Példa rá, hogy alig 60 évvel a II. Világháború után már vannak embercsoportok, akik tagadják a német haláltáborok, gázkamrák háború alatti létezését. Igaz ebben az esetben nem arról van szó, hogy érzékszervei rosszul vagy másképp működnének, mint a többieké. Azaz a hiba nem az érzékszervben van, nincs tehát ok, hogy bizalmunk megrendüljön működésük megbízhatóságában. Valójában arról van szó, hogy az illetők taktikai okokból kifolyólag egyszerűen elferdítik az általuk is nagyon jól ismert valóságot, vagy pedig elképesztően tudatlanok. Megfontolásainkból tehát, ezt az esetet kihagyhatjuk.

A közvetlen külvilággal kapcsolatban az érzékszerveken keresztül történő megismerés egy viszonylag egyszerű és könnyen érthető dolog. Vannak azonban olyan tények, amelyekről a meggyőződés ennél sokkal összetettebb. Vegyünk például egy matematikai tételt. Ebben az esetben az érzékszervünk (nevezetesen szemünk) szerepe mindössze annyi, hogy a papírra vetett jeleket továbbítja az agynak, ahol azok értelmét az agynak fel kell még dolgozni. A másodfokú egyenlet megoldási képletének levezetését nem csak látni kell, de meg is kell érteni, fel kell fogni annak helyességét. Ténnyé csak ezt követve válik. Tudás tehát az is, amit ugyan nem közvetlenül az érzékszervünk segítségével tapasztalunk, hanem logikai következtetéssel ismerünk el.

Ugyanez a helyzet számos tudományos felfedezéssel is. A gyakorlatban bárki előállhat bármilyen hipotézissel, abból mindenki által elfogadott „tény” csak akkor válik, ha hitelérdemlőn bebizonyosodik róla, hogy igaz.

Vannak azonban buktatók. Bizonyos sajtótermékekben megjelenhetnek cikkek, például ilyen állítással: „Tudományosan még senkinek se sikerült bizonyítani, hogy nincs Isten, lélek és másvilág.” Ebben az állításban az a legszebb, hogy ráadásul még igaz is. Csak van itt egy apróság, amin oly könnyű átsiklani. Kié a bizonyítási kényszer?

Ha a szomszédom azzal vádol, hogy elloptam az almáját, akkor rá hárul a bizonyítás kényszere. Neki kell bizonyítani, hogy loptam. Feljelenthet, de a nyomozóhatóság nem engem fog kötelezni annak bizonyítására, hogy nem loptam el az almát. Nekik kell bizonyítani, hogy loptam. [Természetesen közbevethető az „alibi” fogalma, amivel nem a bűnösséget, hanem az ártatlanságot lehet bizonyítani. Itt azonban mindössze arról van szó, hogy egy adott nyomozás könnyebbé tétele végett az adott alibivel ki lehet valakit zárni a gyanúsítottak köréből. Tehát nem negatívumot bizonyítok, hanem a pozitívumot zárjuk ki vele.]

Én élem világomat, sorsommal meg vagyok elégedve, nincs szükségem istenre. A szomszédom hisz istenben, ami az ő dolga. Aztán fogja magát, és belém köt, és a felől faggat, miért nem járok templomba, miért nem hiszek istenben, stb. Udvarias ember vagyok és közlöm vele, hogy azért nem hiszek istenben, mert én semmiben se hiszek. Arról viszont nem tudok, hogy lenne egy isten. Erre azt mondja nekem a szomszédom, még senkinek se sikerült bebizonyítani, hogy nincs isten (nem mintha olyan sokan próbálkoztak volna vele, bár nem lehetetlen). Már elnézést – válaszolom – de nem inkább azt kellene bizonyítani, hogy van isten? Nem engem kell „felelősségre” vonni, amiért nem hiszek istenben, sokkal inkább őt, hogy milyen alapon állítja isten létezését.

A fenti szomszédom alaposan meglepődne, ha azzal állnék elő, hogy ellopta a kerékpáromat (mert, hogy természetesen nem lopta el). Ennél már csak akkor lepődne meg jobban, ha azt követelném tőle, hogy bizonyítsa be, nem ő lopta el a kerékpáromat. Azon kívül, hogy egy életre haragosommá válna, jogosan követelné bizonyítékaim feltárását kerékpárlopásával kapcsolatban.

Érdekes módon az emberiség mindig minden állítás esetében elvárja, hogy az állítás valósságát szíveskedjen bizonyítani az állító. Egyetlen egy kivétellel. Isten létével kapcsolatban nem attól várják el a bizonyítást, aki isten létét hirdeti, hanem attól várják el a bizonyítást, aki bizonyítékok hiányában kétségbe vonja isten létezését. Bizonyítsd be, hogy nincs isten! A kutya fülét, te bizonyítsd be, hogy van!

Maradjunk annyiban, hogy évezredek alatt a papoknak sikerült belénk oltani isten létét olyannyira, hogy az emberiség evidenciának fogadta el, és a kételkedőktől várja el a létezés hiányának a bizonyítását. Nekem azonban van egy olyan érzésem, hogy e papi siker titka valahol az emberi agyban van elrejtve.

Természetesen se a hit, se a tudás nem szorítkozik kizárólag isten létére. Hinni sok minden másban is lehet, tudomásunk pedig számtalan dologról lehet. Vannak azonban sikamlós területek. Egyik ilyen a politika, a másik a tudomány.

A társadalmi szerkezet legnagyobb próbatételét az adja, hogy a hatalomra kerülést megelőzi a szereplés. Ez a megállapítás igaz királyságra, diktatúrára vagy demokráciára egyaránt. Hitler és Sztálin szocializmust ígért a népnek. Volt, aki elhitte, illetve feltételezte, hogy az ígéret be lesz váltva, volt, aki nem. Csak utólag derült ki, hogy mi valósult meg.

Jelenleg Európában parlamentáris demokrácia van (ide értve a parlamentáris monarchiát is), ahol a választóurnához járuló szavazóknak előre ígérgetnek dolgokat a szavazatok elnyerése végett. Ez egy különleges eset, mert az állampolgár rá van kényszerítve arra, hogy valamelyik politikusnak az ígéretét elhiggye, azaz feltételezze annak betartását (vagy, nem megy el szavazni). Ezt sokan elképesztő lelkesedéssel, és indokolatlan optimizmussal teszik. Egy jó indulatú feltételezésnek induló véleményből hamarosan abszolút ismeret lesz, ami észbontó vitákba torkolhat, ha szembetalálja magát egy ellentétes abszolút ismerettel. Nem csoda, nem lehet egyetlen tétellel kapcsolatos két homlok egyenes állítás egyformán igaz.

A másik sikamlós terület a tudomány, bár a kutya itt egészen másképp van elásva. A különböző tudományok lényege, hogy egy-egy szakterületen az emberi ismeretek gyarapodjanak. Ennek érdekében a szakterület művelői nagyokat munkálkodnak, megfigyelnek, kísérleteznek, ellenőriznek, szóval jól lekötik magukat, amiért természetesen fizetést is kapnak.

A szorgos kutatói munkálkodás eredményeivel több minden történhet. Például félvezetőkkel történő kutatómunka eredményeként a rádiócsöveket felváltották a tranzisztorok. Nem nagyon volt bizonygatásra szükség. A kutatási eredmény mindenki által érzékelhető módon megtestesült például egy kisméretű tranzisztoros rádió formájában.

De mi van akkor, ha a kutatómunka eredménye teszem azt egy ránctalanító krém. A feltaláló azt állítja, hogy ha egy adott krémmel bekenem ráncokkal szabdalt öreg arcomat, bizonyos időn belül eltűnnek a ráncok, és látszatra fiatalodok 10 évet. Kérem szépen, ebben az esetben természetesen szeretnék szembesülni némi bizonyítékkal, mert az a gyanúm, hogy a feltaláló csak meggazdagodni szeretne.

Az alapvető kutatásokkal, vagyis ahol az eredményből senkinek semmi közvetlen haszna az eredmény felmutatásakor nincsen, megint más a helyzet. Például ha találok egy prímszámot, ami nagyobb minden eddig ismert prímszámnál, akkor abból senkinek semmi haszna. Ennek a felfedezésnek mindössze presztízs értéke van. Ebben az esetben közlés után más matematikusok nekiesnek és megpróbálják cáfolni állításomat. Miért? Szintén presztízsből, már amennyiben sikerül nekik engem cáfolni.

Az átlagembert a médiák rendszerint olyan találmányokkal bombázzák, amelyekből valaki vagy valakik hasznot húznak. Tipikus esetek az új és nagyon drága, de szinte csodát művelő gyógyszerek. Ezekkel kapcsolatban fantasztikus tanulmányokat végeznek, ami azt jelenti, hogy sok ezer betegen kísérleteznek hosszú éveken át, majd tetszetős eredményeket tesznek közzé. Ezen esetekben a „csúsztatás” szinte törvényszerű, főleg akkor, ha a kísérlet költségeit a gyártó cég állja.

Ugyanez a helyzet táplálkozás terén is. A margaringyártók gondoskodnak arról, hogy „tudományosan” bizonyítást nyerjen termékük egészségjavító hatása a károsnak mondott vajjal szemben. Természetesen a tejüzemek se tétlenkednek, és csakhamar megbízásokat adnak élelmiszeripari kutatóintézeteknek, akik fehéren-feketén bebizonyítják, hogy a tiszta vaj lényegesen egészségesebb, mint a margarin.

Ezek a visszásságok a múltban úgy, ahogy korrigálhatók voltak a szakirodalmon keresztül. Nagy presztízsű szaklapok ügyeltek arra mit közölnek le. Ez a gyakorlat azonban egyfelől korrumpálódott, másfelől kitalálták az Internetet, ahol soha nem látott mennyiségű információ található. A sok bába közt elvész a gyerek. Nem tudok elképzelni olyan állítást, aminek ne lehetne megtalálni a cáfolatát is. Az igazi tudás megszerzése egyre nehezebb.

Ezzel azonban nincs vége a tudásszomj kielégíthetetlenségének. Ha feltételezzük (már csak az érdekesség kedvéért is), hogy egy-egy konkrét ismeretanyaggal kapcsolatban nincs semmi emberi turpisság, akkor is ott van a megismerhetőség határa. Vannak olyan emberi ismeretek, amiket bizonyos idő elteltével át kell értékelni, mert az emberi tudás egyre gyarapodik és a természet, a minket körülvevő világ megismerése egyre mélyebbé válik.

Mindezek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy ismeretnek csak azt nevezhetjük, ami kiállja a bizonyítás próbáját. Tudományosan Karl Popper foglalkozott a tétellel. Nevéhez fűződik a „falszifikáció”, magyarul „cáfolhatóság”. A cáfolhatóság egy olyan logikai lehetőség, aminek segítségével valaminek a helytelensége kimutatható megfigyelés vagy kísérlet útján. Ha egy feltételezés cáfolható, az nem jelenti azt, hogy a feltételezés hamis. Hanem azt jelenti, hogy amennyiben a feltételezés hamis úgy a hamisság kimutatható (megfigyelés vagy kísérlet útján). A cáfolhatóság a tudományos életben egy igen fontos koncepció. Karl Poppert követve ma már széles körben elfogadott tény, hogy egy hipotézis, elmélet vagy ésszerű sejtés csak abban az esetben nevezhető tudományosnak, ha cáfolható.

Ezen kritérium szerint az istenben, túlvilágban vagy az emberi lélekben vetett hit nem nevezhető tudományosnak, mert a cáfolhatóság nem alkalmazható. A felsoroltak egyszerűen nem tartoznak a reális dolgok közé, tehát irreálisak.

Az egyik, ritkán hozzászóló társunk tud Pakson fogadni

egy 20 fős csoportot egy kb. 3 órás, kora tavaszi

látogatásra, ami után közös étkezés lehetséges (amit

mindenki maga fizet). A látogatás alatt lehetőség van

meggyőződni technikai dolgokról, és fel lehet tenni

releváns kérdéseket. Aki részt kíván venni, az

E-mailben jelezze nekem. evatibor#t-online.hu –

ismertessétek, hogy kocsival tervezitek, vagy csak

beülnétek máshoz, hogy csupa teli kocsival menjünk.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

Szokások jönnek-mennek. Ezeket a változásokat rendszerint gazdasági változások váltják ki. Az X-faktort megelőző világban a borbélyműhely maga egy intézmény volt, ahol a férfiak elég gyakran megfordultak nem csak hajnyírás céljából, de akár borotválkozás címén is. Mivel akkoriban még nem találták ki a profit maximalizálást, a borbélyárak elfogadhatóak voltak. Anyám a kezembe nyomott 3 forintot és lekergetett a borbélyhoz, mert már „szörnyen néztem ki”. Később természetesen magam mentem.

Az intézményesítettségre mi se jellemzőbb jobban, mint az a tény, hogy laktanyák területén ki volt jelölve borbélyműhely, ahol 4-5 segéd ellátta az igényeket. Nekem szörnyen tetszett és kifejezetten meglepő volt, hogy a Petőfi laktanya borbélyműhelyében egymás mellett ült a tiszt és a közlegény, mindkettő fehér lepedő alatt, ami – legalább negyed órára – egyenlővé tette őket. És ugye, a honvéd meg tudta engedni magának a borotválás költségét.

Egy másik példa, hogy vasárnap délelőtt volt nyitva borbélyműhely, például az Erzsébet szálló szomszédságában, és nem is akármilyen, mert legalább 30 szék volt egy sorba állítva. A bejáratnál a pénztár, és bár számot nem lehetett húzni modern érkeztető gépből, de hangosan el tudta rikkantani magát az előző kuncsafttal végzett mester, hogy a „tizenhetes fogad”. Erre az ajtóban üldögélő 5-6 emberből a következő megindult a tizenhetes felé.

Ez azonban kivétel volt, a legtöbb borbélyüzletben 4-6 szék volt, ugyanennyi borbéllyal és 3-4 várakozóval. A jelenlévő 10-15 férfi közös beszélgetése folyt, természetesen az esetek 95 százalékában focival kapcsolatban. Ez akkor se változott meg, amikor politikai nyomásra egyre több nő kezdett megjelenni a borbélyműhelyekben, akik a férfiakat is megszégyenítő biztonsággal forgatták a borotvakést és végezték az arcmasszást Pitralonnal.

Akit borbély még nem beretvált, az nem tudhatja, hogy a szakember nem zsilett pengét használ, hanem kihajtható borotvakést, aminek roppant élesnek kell lenni. Ezt fenőszíj használatával érik el a megfelelő fenési technika alkalmazásával, ami meglehetősen látványos.

Az ötvenes évek elején egyes idősebb borbélyok „mással” is foglalkoztak. Emlékszem rá 54-ben hadgyakorlaton voltam Gyulán. A szünetben bementem az egyik helyi borbélyműhelybe borotválkozás végett. Akkoriban volt egy jó nagy szemölcsöm a pajeszom közepén, amit éles beretvával könnyen le lehetett metélni, ha az ember nem figyelt. Ezért minden egyes alkalommal felhívtam rá a borbély figyelmét, hogy ügyeljen, mert egy ilyen vérzés alig állítható el. Gyulán egy idős borbély azt mondta, ő véglegesen leszedi ezt a szemölcsöt, ha holnap is be tudok jönni. Na, ez nem megy, mert hajnalban indulunk vissza. Hát, azért megpróbálhatjuk, de a borbély szerint a siker így nem lehet száz százalékos. Ezt követve a szemölcsöt beecsetelte valamivel, majd elváltunk egymástól. A szemölcsöm egy hét múlva egyszerűen kiesett a helyéről, és soha nem jött vissza. Természetesen nem kért érte semmit, büszke volt rá, hogy ilyesmire is képes. Ma ezzel el kellene mennem egy klinikára és borsos áron elvégeznének rajtam egy „kis-műtétet”. Mivel is kezdtem a posztot? Szokások jönnek-mennek, de a jó szokások inkább csak mennek.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
___________________________________________________

Tibor bá’ online

Mottó: A tudományos kutatások megváltoztatták a világot, de most szükség lenne magának a kutatásoknak a változtatására.

A tudomány egyik jelszava: „Bízzál, de ellenőrizz”. Minden kutatási eredményt alá kell vetni megismétlésnek. Ez az egyszerű elrendezés hatalmas mennyiségű tudást halmozott fel az 1600-as évek óta. A legújabb kor tudománya a jobbításával a felismerhetetlenségig megváltoztatta az életet. Sajnos azonban a siker magával vonzza az önelégültséget. Következésképpen a modern tudomány túlzottan bízik, és keveset ellenőriz a tudomány és az egész emberiség kárára. – Tudom, most sokan elégedetten mosolyognak, de korai még temetni a tudományt.

A helyzet az, hogy napjainkra a kutatási eredmények túl nagy hányada slampos kísérlet, vagy elégtelen analizálás eredménye. Lásd: article A ráérzés szerint a vállalkozói kapitalizmus édes gyermeke, a biotechnológia terén publikált anyag felét nem lehet megismételni. Jó esetben, mert már volt olyan, hogy 53 fontos kutatási eredményből mindössze 6 volt megismételhető. Nem rég a Bayer birodalomnál 67 fontos eredménynek csak a negyede volt reprodukálható. Informatikusok állítása szerint a területükön fellelhető kutatások háromnegyed része használhatatlan. A jelenség talán legfontosabb oka, a versenyképesség. Az 1950-es években, amikor a második világháborúban elért sikerei után az akadémikus kutatások megformálódtak, a résztvevők egy elit klub tagjainak számítottak, akiknek száma az egész világra kivetítve néhány százezer lehetett. Ez mára elérte a 6-7 milliót, és a számbeli növekedéssel együtt a tudósok elveszítették az önbecsülésüket és a minőségi igényeiket. Jelszóvá vált a „publish or perish” azaz „publikálj vagy meghalsz”. A pozícióért vívott harc véressé vált, mert Amerikában egy kinevezett professzor átlagos fizetése 2012-ben évi 135.000 $ (34 millió Ft.) volt. Minden évben hat friss PhD minősítésű álláskeresőre jut egy pozíció. És egy kutató előrejutásához eredményeinek nem kell megismételhetőnek lenni. A karrierizmus elősegíti a túlzásokat és a szelektív csipegetést. A szakfolyóiratok a beküldött munkáknak mindössze 10 százalékát nyomtatják ki, és ebbe a 10 százalékba a szenzációs új dolgok kerülnek be, ami arra készteti a kutatókat, hogy szenzációs eredményeket produkáljanak.

Egy hipotézis bizonyításának az elmaradásával foglalkozó dolgozatot ritkán akarnak publikálni és még ritkábban fogadnak el publikációra. A „negatív eredményekkel” a publikációknak mindössze 14 százaléka foglalkozik, ami 1990-ben még 30 százalék volt. Mindez annak ellenére, hogy a tudományon belül a hamis hipotézisek ismerete legalább olyan fontos, mint a bizonyítottaké. A kutatási melléfogások feltárásának elmaradása azt jelenti, hogy

a már megvizsgált esetekre újabb pénzeket költenek.

Apeer review intézmény is kiüresedett. Volt olyan eset, amikor egy hírneves gyógyászati folyóirat elrendezte, hogy a szakcikkben legyen szándékos hiba, felfedezik-e a peer review alatt. Nem fedezték fel, annak ellenére, hogy előre felhívták a figyelmüket, hogy ez egy tesztelés.

A természet feltérképezésére hivatott intézmény alapjait rázza meg ez az állapot. Mit lehetne tenni a helyzet megjavítására? Talán követni kellene azon diszciplínák eljárásait, amelyek fel kívánták számolni ezt a helyzetet. Talán a statisztikai számítások terén kellene legelőször rendet teremteni. A genetikusak ezt már megtették, aminek meg is lett az áldásos eredménye a genom szekvenciák megalkotásában.

De azért vannak jobbító célzattal megalkotott elképzelések. Az America’s National Instritutes of Health (évente 30 milliárd dollárt teremt elő kutatásra) intézménynél kidolgoztak egy olyan elrendezés, ami biztosítaná a kísérletek megismétlését. Ezen kívül egyre több tudós, különösen a fiatalabbak, értenek a statisztikához. Peer review helyett be lehetne vezetni a publikálás utáni ellenőrzést, amit a fizika és a matematika terén már  megteremtettek.

A tudományoknak elképesztő tekintélye van, de ez csak akkor tartható fenn, ha majdnem mindig igaza van, és amikor nincs, akkor haladéktalanul javít. Összecsapott kutatásból származó helytelen következtetések megbocsáthatatlan bűnök az emberi ismeretek szélesítése terén.

Akik most dörzsölik a kezüket és triumfálnak, „ugye megmondtam” azoknak azt üzenem, hogy ha a tudományos közlekedés képes feltárni saját hibáit, és kijavítja azokat, akkor semmi sincs elveszve.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_______________________________________________

Tibor bá’ online

Nagyon jól tudom, hogy néha, némely témában reménytelenül maradi vagyok. Például a fanszőrétől megfosztott puncit ízléstelennek tartom és kifejezetten antihatással van rám. Szóval nem fel-áll, hanem le-konyul. Így aztán nem csoda, ha az utóbbi években teljesen leszoktam a pornó képekről. 😀 Most azonban újra felragyogott az én csillagom. A trendet mutató Amerikában a női fanszőrzet 2014-ben nem csak visszajön a divatba, de egyenesen kötelezővé válik, miután olyan színésznők, mint például Cameron Diaz, teljes mellbedobással kiállnak mellette. Nem csoda, hogy „vissza a természetes női szépséggel” szlogen alatt a new-yorki kirakatokban a divatbábuk feketére festett fanszőrzetével találja szembe magát az arra járó (lásd a csatolt fényképet).

A fejlődés viszonylag gyors. Az első világháború előtt nem volt nő a földön, aki borotválta volna a lábszárait. Mindössze 50 évvel ezelőtt, 1964-ben a 44 év alatti amerikai nők 98 százaléka beretvált a Gillette Co. felmérései szerint. A második világháború előtt senkit se zavart a nők hónaljszőre, de Nyugaton ez 10 év alatt totálisan megváltozott. 1957-ben a 20 éves húgom hónaljszőre Melbourne-ben megbotránkozást keltett, de csak addig, amíg kölcsön nem adtam a borotvámat. 1967-ben a magyar barátnőmet rá kellett beszélnem a hónaljborotválásra, amit az osztálytársai furcsának találtak. Hogy most mi van, azt pedig tudjátok.

A hatalmas altesti bajusszal rendelkező nők Magyarországon már az ötvenes években is trimmelték a fürdőruha széléből kikandikáló fürtöket, de a teljes fanszőrzet eltávolítása senkinek se jutott az eszébe, mert ilyen esztétikai igény nem mutatkozott, viszont a levágott szőrök növekedése extrém viszketéssel járt. A lába közét vakaró nő pedig végképp nem esztétikus. Amikor tehát én „szocializálódtam” a szexhez szorosan hozzátartozott a nők fanszőrzete, punktum.

Most pedig azok lesznek bajban, akik úgy tudják, hogy a pucérra borotvált és leolajozott szeméremdomb a non plusz ultra a pircinggel ékesített csiklóval együtt. – Kinek a pap, kinek a papné!

Minden esetre jobb, ha tudjátok, hogy mire számíthattok a következő évad valóság sóiban, főleg ha megfontoljátok, hogy nálunk pluszként a cigány csajok mutogatása a módi.  😀

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________

Tibor bá’ online

Egyszer már foglalkoztunk vele, de most hirtelen megint az előtérbe került a minimális jövedelem, legújabb nevén a létpénz, aminek szerepe a lét fenntartása lenne minden egyes ember számára. A magyarországi elképzelés szerint gyerekek 25.000, felnőttek 50.000, míg a gyerekes anyák 75.000 Forintra tehetnének szert. Nemes gondolat, ami mindenkiből kivált valamit. A Fideszből azt, hogy micsoda erkölcstelenség, munka nélkül jövedelem.

Az én véleményem szerint ez a „munkanélküli jövedelem” erkölcstelenség elavult felfogás, aminek jelentős igazságtartalma volt mondjuk 50 évvel ezelőtt, de ma már nincs. A helyzet az, hogy a túltermelés miatt az egész világon tombol a munkanélküliség. Egészen friss becslés szerint 200 millió embernek nincs munkája a „fejlett” világban. Ha tehát valaki dolgozna, de képtelen munkát találni, akkor vagy éhen hal, vagy törvényt szeg. Különben is a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek. Az állam ezeket könyörtelenül megcsapolhatná, és akkor lenne „forrás” a létpénzek kifizetésére. És még az se megvetendő, hogy ezzel növekedne a társadalom vásárlóereje, ami jót tehetne a gazdasággal.

A létpénzt még azzal is szokás megfúrni, hogy ha valaki kap 50.000 Forintot, munka nélkül, akkor mi az ördög motiválja arra, hogy dolgozzon? Nos, erre a válaszom, hogy járjon létpénz mindenkinek, állampolgári jogon, tehát a dúsgazdagnak is, a szakmunkásnak is, a menedzsernek is. Fél milliós jövedelem mellett az 50 ezer nem sokat számít, de ha valaki megtarthatja a létpénzét, akkor jó szívvel mehet dolgozni, akár minimum fizetésért is, mert ötven mellett egy további száz kellően vonzó.

 Ez az én véleményem, de szerettem volna fórumot biztosítani, hogy mindenki kifejthesse véleményét, elképzelését. Rajta, csapjanak össze a hullámok!

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________

Tibor bá’ online

Most, hogy a Miniszterelnök mindenkinek a háta mögött atom egyezséget kötött Putyinnal, a csapból is ez a téma folyik. Érdekes módon elsősorban gazdaságossági okok miatt. Évtizedekig kell évi 300 milliárdot törleszteni, és hasonlók. Vegyük komolyan a dolgot, és időzzünk el rajta egy kicsit!

A reaktor pártiak négy hazugsággal ámítják a népet: 1) Az atomreaktorok biztonságosak, 2) atombaleset következtében még senki se halt meg, 3) Egyedül a nukleáris energia nem járul hozzá a globális felmelegedéshez, 4) A legolcsóbb energiaforrás. Lássuk csak!

Biztonságos: A „szakértők” számításai szerint a mai reaktoroknál egy millió évente egyszer fordulhat elő baleset. Tekintve, hogy a Földön 400 működő reaktor van, ez azt jelenti, hogy 2500 évente lehetne számítani egy-egy balesetre. A valóság az, hogy az elmúlt 35 év alatt 5 leolvadás történt, vagyis 7 évente egy, ami elég messze esik a 2500 évtől.

Halálesetek száma: Arnie Gundersen szerint a nukleáris balesetek következtében több mint egy millió ember halt meg, csak nem látványosan. Illetve egy részük közvetlenül, míg nagyobb hányaduk közvetve, statisztikailag kimutathatóan.

Globális felmelegedés: A globális felmelegedéshez több, megújuló energiaforrás se járul hozzá, amelyek bevezetése folyamatban van. Példának okáért Németországban már néhány éve nem emelkedik az elektromos áram felhasználása.

Olcsó energiaforrás: Ez egyszerűen nem felel meg a valóságnak. kalkulációk szerint a paksi tervezett új reaktorból kinyert elektromosság kétszer lesz drágább, mint a jelenlegi világpiaci ár. Ráadásul a kalkulációkba nem veszik be a radioaktív hulladékok több évszázados kezelését, tárolását. Valamint olyan kockázatokat, hogy a szerződés ellenére a kiégett fűtőelemeket Oroszország egyszerűen nem veszi vissza 30 év múlva.

_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
___________________________________________________

Tibor bá’ online

A hinni, vagy nem hinni kérdés tárgyalása természeténél fogva hatalmas érdeklődésre tarthat számot, ami kihangsúlyozottan fontossá teszi a félreértések elkerülését. Ez a cél pedig csakis akkor érhető el, ha a fogalmakat pontosan meghatározzuk és ragaszkodunk hozzájuk.

Személy szerint világ életemben utáltam a nyelvtant, mégis érintenem kell a filológia területét. Ugyanis a magyar szóhasználat szerint a hinni igének az értelmezése messze nem egyértelmű.

1) Amikor azt mondom, hogy „azt hiszem, estére kész leszek a motor beállításával” tulajdonképpen nem hitet vallok, hanem feltételezésemnek adok hangot.

2) Van, amikor a „hinni” igét kibúvásnak használjuk fel, azaz a nyílt színvallás elkerülésére. Nézzünk egy példát! „Azt hiszem, szombaton nem tudok elmenni az osztály bulira.” Szó sincs arról, hogy hinnék, vagy nem hinnék valamit, egyszerűen csak „homályosítok”, nem mondom ki a határozott nemet, hanem csak célzok rá. Természetesen, akinek a mondat szól, pontosan érti, amit mondok.

3) További lehetőség valaminek tényként való elfogadása. „Elhittem a feleségemnek, hogy nem volt közöttük semmi”. Vagyis elhittem egy mesét, mert nem nagyon tehettem mást, de persze a tűzbe nem tenném érte a kezem.

4) Megint másik fordulat, amikor bizakodást fejezünk ki a „hinni” igével. „Azt hiszem, át fogok menni a vizsgán.” Tulajdonképpen mindössze bátorítom magam, azaz csak bizakodok benne, de arról szó sincs, hogy biztos lennék a dologban.

5) De kifejezünk vele véleménynyilvánítást is. „Azt hiszem ez a Zoli egy okos fiú.” Ezzel a mondattal nyilvánvalóan a véleményemnek adok hangot egy Zoli nevű egyénnel kapcsolatban.

6) Sok esetben a „hinni” ige alkalmazója befolyást akar gyakorolni „Azt hiszem, a fiam szereti a menyem”. Ebben az esetben arról van szó, hogy az illető másokat, esetleg a nászát meg akar győzni arról, hogy a fia szereti a feleségét.

7) Sőt a „hinni” igével visszaélést is el lehet követni például éles vita közben. Ateista kontra hívő vitákban gyakran állnak elő azzal a váddal, hogy „ha te nem hiszel semmiben, akkor te tulajdonképpen abba hiszel, hogy ne hiszel semmiben”. Bár ebben a mondatban a „hinni” ige valódi értelemben szerepel, a mondat mégis hamis. Aki nem hisz semmiben, annál a „hinni” ige alkalmazása helytelen. Ugyanis az illető álláspontja az, hogy csak tényeket fogad el. Egy ilyen személy egyszerűen nem követi el a „hinni” ige mögött meghúzódó cselekményt.

A lényeg az, hogy a „hinni” igét gyakorta használjuk az élő nyelvben, nem egészen rendeltetésszerűen. Ezzel nem lenne semmi baj, de a viták folyamán ebbe bele szoktak kapaszkodni. Más szavakkal a filológiai „hinni” szót finoman átcsúsztatják a filozófiai „hinni” fogalomra és viszont.

A fentiek fényében kijelentem tehát, hogy a „hinni” igét innentől kezdve, túlmenően a magyar értelmező szótár definícióján, („A valósággal egyezőnek, igaznak tekinteni”)  a következők szerint értelmezem: Bárminek tényként történő elfogadása bizonyíték nélkül. Ezen definíció alapján könnyen észrevehető, hogy a köznapi értelemben a „hinni” igét leggyakrabban a „feltételezés” igével cserélik fel, illetve helyette használja a köznyelv.

Ilyen brutális megfogalmazáson elgondolkozva a legtöbb önmagát logikusnak feltételező elme – a vagyis kivétel nélkül mindenki 😀 – automatikusan kibúvókat keres, mert vagy elfogadja, hogy irracionálisan gondolkodik, vagy gondolatvilágának mozgásterét leszűkítettnek érzi. Jó kitörési pontnak mutatkozik a „mindenki hisz valamiben” (amiről a fentiekben már volt szó). Ugyanis nehéz annak elfogadása, hogy az ember ne higgyen semmiben. Ez azonban csak egy ősi belső késztetés, ami minden körülmények között felül akarja írni tudatunkat. Aztán van, aki hagyja, és van, aki nem hagyja.

Érzékeltetés végett csússzunk át egy másik területre, éspedig a jogrendre. Bírósági eljárások során ítéletet hozni csakis bizonyítékok előterjesztése alapján lehet. A bizonyítékokat két csoportba osztják: közvetlenre és közvetettre. A közvetlen bizonyíték szikla szilárd és megdönthetetlen. Ha valakinek az ingujján talált vérfolt DNS vizsgálat alapján megegyezik egy meggyilkolt ember vérével, akkor az közvetlen bizonyíték arra, hogy ha nem is ő maga a gyilkos, de a hullával valamilyen módon érintkezésben volt (az inge). Viszont közvetett bizonyíték arra, hogy ő lehetett (feltételes mód) a gyilkos, hiszen egy inget általában a tulajdonosa hord. Azt írtam „általában” de nem mindig. Éppen ezért a bizonyíték közvetett.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a közvetett bizonyítékok sok esetben nem fedik a valóságot. Éppen ezért halálra ítélni közvetett bizonyítékok alapján nem lehet(ne). Nem is teszik, bár előfordul, mert a bírói „szabadság” meglehetősen nagy.

A közember azonban felületes és sok esetben a közvetett bizonyítékot abszolút igazságnak tekinti. Fejébe veszi, hogy a közvetett bizonyíték a valóságra utal, és még mérget is venne rá. Éppen ezért meg kell még egy dologban egyeznünk, amikor „bizonyítékról” írok, akkor egyértelműen az úgynevezett közvetlen bizonyítékra gondolok.

Példának okáért, ha egy 150-nel száguldó gépkocsiról egy olyan fénykép készül, amin egyértelműen látszik, hogy a gépkocsit a tulajdonosa vezet, az közvetlen bizonyítéknak számít, de ha a gépkocsiban ülő személy azonosítása nem lehetséges, a bizonyíték mindössze egy gyenge közvetett, mert a gépkocsit más is vezetheti.

Ezen kívül van más buktató is, amikor a közvetlen bizonyítékot hamisan alkalmazzák. Nézzünk rá egy példát, amit Paley tiszteletes talált ki már vagy kétszáz éve. Ezek szerint a tengerparton sétálgatva talál egy zsebórát, amit felvesz és vizsgálgat, majd arra a következtetésre jut, hogy azt egy intelligens „órásmester” készíthette, ugyanis készítő nélkül nem létezhetne. Paley tiszteletes tehát a szerkezet működésében közvetlen bizonyítékot lát arra, hogy a zsebóra nem lett magától, hanem egy intelligens órásmester készítette. [Ez a feltételezés különben tökéletesen logikus.] Állítását el is fogadjuk. Való igaz, egy ilyen óra nem jön létre egy alkotó mester nélkül. Csakhogy Paley itt nem állt meg, hanem azzal folytatta: tehát a zsebóránál sokkal bonyolultabb földi élet sem jöhetett létre alkotó nélkül, akit természetesen istennek nevezünk. Itt azonban már egy hatalmas csúsztatás lép be a képbe. Ugyanis emberi tapasztalat szerint egy zsebóra valóban nem fán terem, nem a hullám mossa ki a tenger fenekéről és nem kardhal petéjéből fejlődik ki. Egy zsebórát ember hoz létre, ember gyárt le. Na de hogy lehet ebből arra következtetni, hogy minden mást is egy „külső erőnek” kell létrehozni. Ezt legfeljebb feltételezni lehet addig, amíg nem találunk valami bizonyítékot az ellenkezőjére. Ami azt illeti az emberé válás után jó néhány tízezer évet kellett várni, amíg valaki előállt egy ellenkező bizonyítékkal. Ezt a valakit úgy hívják, hogy Charles Darwin.

Tudom, nem nagyon látsz különbséget a közvetlen és a közvetett bizonyíték között, sőt fejtegetésemet szőrszálhasogatásnak foghatod fel, de tudományos értelemben a dolog nagyon fontos. A gyakorlat azt mutatja, hogy az életben nagyon sok közvetett bizonyítékról derül ki, néha csak évtizedekkel később, hogy nem fedték a valóságot. Legyünk tehát tisztességesek, ha közvetett bizonyítékkal áll valaki elő, függesszük fel a döntésünket addig, amíg sikerül megtalálni a közvetlen bizonyítékot is.

Magyarul, amíg nincs közvetlen bizonyíték, tartsuk fenn magunknak a jogot a „nem tudom” kijelentésére. Aki nem így jár el, az egyszerűen csak hisz abban, hogy a feltételezés bizonyíték nélkül is igaz.

Természetesen vannak a közvetett bizonyítékokon túlmenően még gyengébb „jogalapok” valami elfogadására. Ilyen például a nagy számokra való hivatkozás. „Kétmilliárd keresztény van a világon, lehetetlen, hogy ennyi ember tévedjen”. Erre szokás azt válaszolni, hogy akkor egyél szart, 100 trillió légy nem tévedhet. De félretéve a tréfát, ha én éjszaka kimegyek az országútra, egy irányjelző táblán meglazítok egy csavart és a táblát elforgatom, másnap minden autós rossz irányba fog menni. Hivatkozhatok én arra este, hogy egészen biztos arra felé van Budapest, mert egész nap mindenki arra ment? Természetesen nem. Megtörtént tragikus jelenség, hogy egy kigyulladt irodaház füsttel teli folyosójára kimenekülő emberek közül az első rossz irányba próbált menekülni. Az összes többi rohant utána feltételezve azt, hogy van helyi ismerete és kijutnak az épületből. Valamennyien bennégtek.

Bosszantó tünet, de érdemes rá felfigyelni, amikor a 8 éves gyerek helyreigazítására azt válaszolja, hogy a „tanító néni mondta” és nekünk egy teljes esténk rámegy arra, hogy a gyerekkel megértessük a vélemény helytelenségéről. Egyértelműen levonható a tanulság, hogy sok embernek elég, ha valamit egy úgynevezett véleményformálótól hall. A kivívott tekintély nagymértékben kiváltja a tárgyi tudást. Ugyan hogyan lehet eltérő véleménye egy analfabéta, egyszerű parasztembernek az írástudó főtisztelendő úrétól?

Az meg éppenséggel természetes, hogy egy családban felnövő gyermeknek a világról kialakuló véleménye megegyezik a szülőkével. Arra még nem volt példa, hogy két katolikus szülő gyermeke evangélikus lett volna, vagy fordítva. Nem csoda, hogy a terjeszkedési politikát követő vallások ellenzik a fogamzásgátlást.

Vannak jelenségek, amelyek kifejezetten arra mutatnak, hogy az Ember döntéseinél a hitet teljesen reálisnak, talán még racionálisnak is fogja fel. Ez legszembetűnőbben a vásárlásoknál jön elő. Ha látszólag azonos minőségű termékek közül választani kell, legyen az, mondjuk papír zsebkendő, és a polcon hat különböző, ám a vásárló részére tökéletesen ismeretlen márkájú zsebkendő található, akkor az Ember elhiszi a tézist, miszerint az ár a minőség pontos függvénye. Következésképpen, ennek megfelelően dönt. Nem a legolcsóbbat választja, mert azt hiszi, hogy annak a minősége nem elfogadható.

Az istenhívők felfogják, hogy isten, lélek, és a túlvilág létezésére semmiféle bizonyíték nem létezik, de állítják, hogy mindenkinek önmagában kell megtalálni az istent. Ami burkolt beismerése annak, hogy minden racionális októl teljesen függetlenül, indokolatlanul hisz. Hiszen a vak hitnek éppen ez a lényege.

Hinni tehát hiszünk bőségesen, ha kell, ha nem. A nagy kérdés az: mi végből? Remélem meg fogjuk találni a választ.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
__________________________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

Suszter az, aki cipőt csinál, jobban mondva csinált, mert ma már a cipőket gépsorok gyártják, amin betanított munkások tesznek ezt-azt. De az én gyerekkoromban a suszterok még cipőket készítettek, sőt ifjúkoromban is, 56-ig, nyersgumi talpas gojzervarrással összeállítottat. Az ilyen cipő drága volt, de örökké tartott főleg, ha sevró, azaz finoman kidolgozott kecskebőr volt a felsőrész, hasonló minőségű volt még a borjúboksz. Az olcsó, kommersz felsőrészt sertésbőrből csinálták, amit az apró lyukakról lehetett megismerni, ahol a serték nőttek ki, amíg élt az állat.    A jobb módúaknak a suszternél saját kaptafája volt, ami megegyezett a lábfejével, vagyis fából volt kifaragva pont olyanra, mint a lábfej. A kaptafára dolgozták rá a cipőt, majd levették róla, amikor elkészült.  A suszter műhelyek általában utcára nyíló pincehelyiségek voltak, ahol a főtevékenység nem is a cipőkészítés, hanem a javítás volt. A régi cipők ugyanis nem estek szét, mint a maiak, hanem kilyukadt a talpuk a sok járástól. Ilyen esetben nyomás a szuszterhez, aki rakott rá egy másik talpat, vagy sarkat. Ezt hívták „talpalásnak” vagy „sarkalásnak”. És egy cipőt többször is meg lehetett talpalni. Ugyanis az anyag volt drága, nem a munkabér.

Az embereknek, főleg a nőknek nem volt 10-15 pár cipőjük. A férfiaknak legfeljebb kettő, egy barna és egy fekete plusz egy úgynevezett strapacipő, ami elnyűhetetlen volt, de nem szalonképes. Télen, amikor locs-pocs volt a közutakon, az emberek a cipőjükre felhúztak egy kalocsnit, ahelyett, hogy vettek volna egy negyedik pár cipőt. A kalocsni egy olyan gumiból készült olcsó papucsszerűség, amit rá lehetett húzni a cipőre. Ez gyorsan elkopott volna, de csak vízben használták, azaz ritkán, és kiváltotta egy drága bakancs használatát.

A háború alatt, az anyaghiányos világban kitalálták a fatalpú cipőt, aminek a felsőrésze textilanyagból állt, olcsó volt és rettenetesen kényelmetlen, mert a fatalp nem hajlik. Később kitalálták a műanyag talpat, sőt felsőrészt is, ami kísértetiesen hasonlított az igazi bőrre, csak éppen nem volt tartós. Hiába na, az eredeti, természetes anyagok nem utolérhetők. Manapság az igazán jó minőségű (és kurva drága) cipők igazi bőrből készülnek.

______________________________________________________________

MÁS:

Egy amerikai szőke nőt halálra idegesítettek a szőke-nő viccek, ezért publikált néhány szőke-férfi viccet. Íme:

Egy szőke férfi elvitte az aranyhalát az állatorvoshoz azzal, hogy a hala skizofréniás. Az orvos néhány percig figyelte a halat, hogyan úszik, majd megszólalt – szerintem ennek a halnak a viselkedéséből ítélve, nincs semmi baja, – na jó, válaszolt a szőke-férfi, nézd meg majd, amikor kiveszem az akváriumból.

Egy szőke-férfi búvárt megkérdez egy arra járó, mért bukik a csónak végéből hátrafelé, amikor bemegy a vízbe? Azért – feleli a szőke-férfi – mert ha előre buknék, akkor a csónakban maradnék.

Egy szőke-férfit megállít a szomszédja az utcán – figyelj, tegnap nem húztad el a függönyt a szobátok ablakában szeretkezés közben, az egész utca nézte a sót, és rajtad röhögött. Rajtam ugyan nem – válaszolta a szőke-férfi – mert én otthon se voltam.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________________

Tibor bá’ online

A dolog sokáig úgy állt, hogy Orbán ellenzékmegosztó stratégiája sikeres lesz. Sikeres, mert ismerve az emberi természetet a hatalom előszobájában az önzés feladása gigantikus kihívás. Ez alkalommal azonban győzött a józan ész. A tömegek „súgását” (összefogás-összefogás) meghallották a demokratikus ellenzék vezetői, ahogy ők nevezik magukat. A sikeres négyes megállapodás ma esti bemutatkozása ragyogóan sikerült. Az ellenzéki politikusok megtanulták a kereskedelmi tévé műsoraiból, hogy a legokosabb politika hülyére dicsérni a konkurenciát, akit különben egy pohár vízben meg tudnának ölni.

Ismerve az ország hangulatát, no meg azt, hogy Orbán sorban húzta le a különböző csoportokat, a zászló most az összefogott ellenzéknek áll, amennyiben a választások tisztességesek lesznek, nem lesz valami új szabály hirtelen megszavazva a kétharmad által. És erre ma este Orbán is rádöbbent. Most a kérdés az, hogy mit tud kitalálni a rendelkezésre álló 2 hónap alatt. Van erre valakinek tippje?

_______________________________________________________
_______________________________________________________
________________________________________________

Tibor bá’ online

A zsidók által uralt magyar média alig észrevehető manipulációjára ragyogó példa született a Népszava december 31.-i online szalagcímében: „Megrendült Putyin hatalma”, de nem ám kérdőjellel, fenéket! Kijelentő mondatban. Végigolvasva az esemény sorozatot tartalmazó cikket, semmi olyat nem találni, ami Putyin hatalmának a megrendülését jelezné. Nem is ez a lényeg. A lényeg elültetni az olvasóban, hogy Putyinnak annyi. Ugyanis, így kell elkezdeni egy politikus megbuktatását. De miért érdeke a világ zsidóságának Putyin megbuktatása? Mert a zsidó plutokraták világuralmának szinte egyetlen akadálya. Aki tud olvasni a sorok között, az Putyin beszédéből – amit december elején a szövetségi parlamentben mondott – felmérheti az államférfit. Íme:

Mindig is büszkék voltunk a hazánkra, de nekünk nincsenek szuperhatalmi ambícióin. Nem vagyunk érdekeltek a globális, vagy regionális dominanciában, nem akarunk ütközni senkinek az érdekeivel, miközben megjátsszuk annak védelmét, és nem akarunk másokat kioktatni. De szeretnénk a nemzetközi törvények védelmezői lenni, biztosítva azt, hogy a nemzetek önrendelkezését, függetlenségét és önazonosulását tiszteletben tartsák.

Napjainkban számtalan ország átértékeli erkölcsi álláspontját, felhagynak nemzeti tradíciókkal és felszámolják az eltérő etnikumok és kultúrák között fennálló határokat. Ezzel arra erőszakolják az embereket, hogy azonos mércével ítéljék meg a rosszat és a jót, ami igen furcsa, mert ezek egymással ellentétes dolgok. De a hagyományos értékek ilyen felrúgásának nem csak negatív következményei vannak a társadalomra nézve, de alapvetően antidemokratikusak, mert ezek elvont ötletek, amiket a tényleges életre erőszakolnak rá, a társadalom többségének tiltakozása ellenére. A többség ezeket a változtatásokat nem fogadta el és az irányzatok felülvizsgálatát követeli.

Tudatában vagyunk annak, hogy a Földön egyre több ember támogatja, a hagyományos értékek fennmaradásáért folytatott küzdelmünket, amelyek civilizációnk szellemi és morális alapjait képezik. Mi nagyra értékeljük a hagyományos családokat, az emberi életet, beleértve a szabad vallásgyakorlást, vagyis az emberiség spirituális értékeit.

Ez természetesen egy konzervatív felfogás, de azt tudni kell, hogy a konzervativizmus nem az előrelépést akadályozza meg, hanem a visszafelé haladást, ami egy nyílt kihívás az Anglócionista Birodalom uralkodó ideológiájával szemben.

Az Anglócionista Birodalom nemzetközi politikájának sarokköve az erő alkalmazása, vagy az azzal való fenyegetés, amit Oroszország kategorikusan elutasít. Ez azonban nem az orosz haderő relatív gyengeségéből adódik, ahogy azt egyesek sugallják. Az elmúlt évtized alatt az orosz haderő drámai változáson ment át, és teljes mértékben visszanyert a világ második legerősebbje címet, az első helyet elfoglaló USA után. Ennek ellenére Oroszország alapvető stratégiai fordulatot hajtott végre, amikor kijelentette, hogy a haderőt kizárólag védelmi célból, illetve megtámadott szövetségeseinek a megsegítésére veti be.

A Putyin beszéd természetesen még hosszan folytatódott bel- és külföldi észrevételekkel, de ez a viszonylag rövid rész, amit közzétettem világosan érzékelteti, amit a bekezdésben említettem. Ironikus, hogy a 40 éven át elnyomó Szovjetunió utódállama, a mai Oroszország legyen az „igazság bajnoka”.

________________________________________________________
________________________________________________________
_______________________________________________

Tibor bá’ online

Ha már megcsalod a feleséged, néhány dologgal tisztában kell lenned. Ha erről eddig nem tudtál, akkor most felhívom rá a figyelmed.

Hamarabb lebukhatsz, mint gondolod. A nőknek kitűnő megfigyelő képessége van, sokkal jobb, mint a férfiaké. Idegen pina után, amikor hazamész kevésbé van kedved kedveskedni, puszilkodni a feleségeddel, mert ugye dugás után van ez a negatív hangulat. Ezt a feleséged érzékeli és megjegyzi, ha legközelebb megint intézni kell valamit a főnöknek munka után, és hasonlót tapasztal, már fogja tudni, mi újság van. Aztán, a nők orra érzékenyebb a férfiakénál. A másik nővel, ha összebújsz akkor annak a szaga átmegy hozzád (pláne, ha a nő le akar buktatni), amit meg lehet érezni. Ha dugás után lezuhanyozol, akkor idegen szagod nem lesz, de érezni lehet, hogy frissen zuhanyoztál. Aztán át lehet vizsgálni a felső ruháidat, amire könnyen ragadhat női hajszál, amit észre se veszel. Végül ügyelni kell a kifogásokra, mert ott nagyot lehet csúszni, a banális kifogásokat minden nő ismeri. A kifogások bejelentésének a mikéntje is nagyon fontos. Feleséged ragyogóan ismeri még a hanghordozásodat is, a legkisebb változást detektálni fogja, és tudsz-e arról, hogy miközben zuhanyozol, át lehet nézni a mobilodat, van-e benne ismeretlen szám. Az E-mail forgalom különösen veszélyes. Elküldesz egy levelet, amire kapsz ugyan egy ártatlan választ, de a küldő nem törli a te leveled. Kész lebukás, szóval ez csak idő kérdése.

Ja igen, olyan is van, hogy a csajod le akar buktatni, amennyiben eldöntötte, hogy ő lesz a feleséged. és ezt nem fogja veled közölni, mert számára sokkal egyszerűbb ha lebuktat. Ügyesen, finoman, észrevétlenül. Elkerülés? Mindjárt az elején megmondod nekik, hogy ha fene fenét eszik, akkor se veszed el feleségül. De sajnos ez is csak az esetek felénél hatásos, a nagyon eltökélt nőt semmi se állítja le egy felé irányított, elsütött pisztolyon kívül. Tartsd szem előtt, hogy dugni csak te akarsz, egy nő sose akar „csak dugni”. Egy nőnek a legtöbb esetben a dugás nem cél, hanem eszköz. Ha ezt nem tartod szem előtt, akkor elveszett férfi vagy, és még az is lehet, hogy a híd alatt fogod végezni. Ez a tétel még akkor is igaz, ha avval áll elő a nő, hogy milyen jó lenne két napot együtt eltölteni a ló-halálban lezavart negyedórák helyett. Neki a két nap nem az ismételt orgazmusok miatt kell, hanem a kényelmesebb, és sikeresebb megdolgozásod végett.

Ne kövesd el azt a hibát, hogy a két nőt összehasonlítod. Hogy ez nem fair, az hagyján, de becsapós. Az egyik éli a mindennapjait és húzza veled együtt az igát, a másik el akar kápráztatni, amire nem csak összpontosít, de oda rakja az összes felesleges erőforrását is, de csak addig, amíg el nem éri a célját. Céljának elérése után ott leszel, ahol voltál, egymásra következő szürke hétköznapok.

Mi van, ha lebuktál? A dolog kétesélyes, és kizárólag a feleségeden múlik a további esemény. Ha az eszére hallgat (ritka jelenség) nem pedig a megsértett önérzetére, akkor belátja, hogy a férfi így működik, és kivárja, amíg ráunsz a csajra, közben a családi élet, gyereknevelés folyik tovább. Sőt, még csak nem is tesz megjegyzés, és nem érezteti veled, hogy mindent tud. Ha fellángol benne az önérzet, akkor gáz van. Fejedhez vágja, hogy „nem közösködik” ami azt jelenti, hogy ha a farkad másban jár, akkor benne aztán nem, és természetesen válni akar. Ha téged is meghülyített a csajod, akkor egyenes úton jártok a katasztrófa felé. A gyerekek megsínylik, beindul a gyűlölködés, és jó adag anyagi vesztesség. Na, ezt kell elkerülni minden áron, mert nincs messze az idő, amikor mind a ketten nagyon meg fogjátok bánni.

Végül, tartsd szem előtt a mondást: ha a fasz feláll, az ész megáll. Vagyis neked kell döntened a faszod helyett, főleg, mert a nők nem a pinájukkal gondolkoznak.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Tibor bá’ online

A nyugati ember számára (és minden ellenkező híreszteléssel szemben mi is ide tartozunk) a vallás az Ó és Újszövetséget magában foglaló Bibliában lefektetett tanokat jelenti, hite pedig a bibliai teremtő istenhez kapcsolódik. Mi tehát vagy hiszünk a Bibliában vagy nem. Szerencsénkre a zsidók már több ezer évvel ezelőtt is olyan „modernek” voltak, hogy egyetlen egy istenhez kötötték a világ teremtését és elég koherens mesét találtak ki hozzá, hogy az, kisebb-nagyobb foltozgatással mind a mai napig fennmaradhasson. Ugyanis a Teremtés könyve jóindulatú allegóriákkal még a hinni akaró természettudósok torkán is lenyomható.

A természetesen más kérdés, hogy a római katolikus egyház az újszövetségi mesével, nem utolsó sorban az elképesztő maradiságával saját létét csak azért nem veszélyezteti, mert a Föld lakósságának egy jelentős része még ma is primitív, tanulatlan állapotban tengeti életét. Az európai feudalizmust oly jól kiszolgáló egyház most Afrikában és Dél Amerikában biztatja a kisemmizett embermilliókat, hogy nyugodtan tűrjék a Tőke kizsákmányoló hatalmát, amiért cserébe a Másvilágon övék lesz az örök boldogság. Ezt a maszlagot a fejlett országokban már nem lehet megetetni. Nem véletlen, hogy például az USA-ban a dúsgazdag felső tízezer a keresztény fundamentalizmus bástyája, és az életét a nyomorszinten tengető 30-40 millió nagy ívben tesz a vallásra.

Mindenek ellenére a nyugati világ embere a vallás alatt valamifajta keresztény, azaz bibliára támaszkodó hitet ért. Ebből egyenesen következik, hogy az istentagadók a Bibliát kritizálják, a hívők pedig a Bibliára hivatkoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hétmilliárd lelket J meghaladó emberiség teljes egészébe behúzható ezen ernyő alá. Éppen ezért szükségesnek tűnik néhány világvallás körvonalazása a diverzifikáció bemutatása céljából. A teljesség kedvéért kezdjük mindjárt a kereszténységgel.

Kereszténység: Keresztényeknek a bibliai Újszövetségben szereplő Jézus Krisztus követőit nevezzük. Jézus egy vándor prédikátor volt (ha egyáltalán élt), aki kétezer évvel ezelőtt a Palesztina elnevezésű romai provinciában élt és megközelítőleg 3 éven keresztül hirdette tanait, amíg keresztre nem feszítették megközelítőleg Kr.u. 30-ban.

Jézus apostolai és tanítványai a tanokat tovább hirdették, melyek mélyreható szociális tartalmuk miatt gyorsan terjedtek a Római Birodalomban, ahol a kezdeti ellenállás után 380-ban Konstantin császár állami vallássá nyilvánította. A vallás hirdetői szinte az első perctől fogva kötelességüknek érezték hitük terjesztését, számtalan esetben akár erőszakos eszközökkel is. Nem véletlen, hogy napjainkban a mintegy 2 milliárd hívővel a világ legnépesebb hitének nevezhető.

A történelem folyamán a kereszténység többször is szétvált és számtalan szekta keletkezett. Az eredeti hit „jogutódja” a római katolikus egyház mintegy 1 milliárd hívőt tarthat számon. A három fő mellékág: VIII. Henrik angol király által létrehozott Anglikán vallás, Luther Márton német reformátor tanait követők az evangélikusok, míg Kálvin János tanait magukévá tevők a reformátusok.

A fentiekben körvonalazott fővonulatokon kívül számtalan olyan szekta jött létre, melyek mindegyikének a Biblia képezi a spirituális alapját. Ezeknek némelyike a hagyományos európai normák szerint morálisan teljesen elfogadhatatlan.

Az iszlám: Allah követőinek száma a világon 1,3 milliárdra tehető, ami a kereszténység után a Föld második legnépesebb és követőik számát tekintve a leggyorsabban terjedő vallás. Az elmúlt években legnagyobb mértében Afrikában tudott terjeszkedni, és meglepő módon Közép Ázsiában a volt Szovjet Unió hajdani tagállamaiban.

Az iszlám kifejezés tartalma „az isteni akaratnak való teljes alávetettség”. Az a hívő ember, aki ennek eleget tesz, az muzulmán. A muzulmán hitt követői nem fogadják el a „mohamedán” elnevezést (amit a keresztények akasztottak a nyakukba), mert Mohamed próféta maga nem isten, mindössze a muzulmán hit megalkotója.

Kevesen tudják, hogy a muzulmán hit alapjai is a zsidó-keresztény Bibliából származnak. Az Kr.u. 570-ben, Mekkában született és Kr.u. 632-ben Medinában elhunyt Mohamed próféta látomásai Gábriel arkangyaltól származnak. Az igazhitű muzulmának Allah az istene és Mohamed annak prófétája. Szent könyvük a Korán, amiben 114 fejezet (sura) található.

Az iszlámhívők hisznek a halál utáni életben, a paradicsomban és a pokolban. Az iszlámvallás öt támasza a következő: 1) Allah az egyedüli egy isten és Mohamed az ő prófétája. 2) A napi ötszöri imádkozás. 3) Alamizsna adása. 4) A „Ramadan” hónap alatti böjtölés. 5) Mekka városába zarándoklás legalább egyszer a hívő muzulmán élet folyamán.

A mindennapi életben az imádság (salat) minden felnőtt muzulmán részére kötelező, amit naponta ötször kell megejteni, méghozzá „tiszta” helyen, amit egy kisméretű szőnyeggel biztosítanak. Imádság előtt a muzulmán hívő leteríti az imaszőnyegét és arra térdelve Mekka felé fordul. Gyülekezeti imádkozást a mecsetekben végzik. Az imára való gyülekezést a minaretnek nevezett toronyszerű épület tetejéről kürtölik szét.

Sok mindent megmagyaráz, ha figyelembe vesszük, hogy a muzulmán hit szorosan összeköti a mindennapi életet a politikával és a hittel. A Korán nem csak vallásos utasításokat ad, de beleszól az életvitelbe is, ami sajnálatos módon lehetetlenné teszi az iszlámkövetők lépéstartását a társadalmi fejlődéssel.

A vallás és a mindennapi élet szoros összefonásának eredménye az iszlám fundamentalizmus létrehozása és terjeszkedése, aminek végső célkitűzése a vallás és a politika egyesítése és globális elterjesztése az iszlám törvények szerint. Az csak természetes, hogy a fundamentalista iszlám ellenzi a nyugati befolyást, és élesen tiltakozik a vallás és az állam szétválasztása ellen. Az már csak ráadás, hogy a nyugati, hedonisztikus életstílust (az élet adta örömök kihasználását, az élet élvezetét) elutasítják. [Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezekből a tételekből világosan kiderül az iszlám és a nyugati életforma inkompatibilitása, ami felveti a nyugati politikusok felfoghatatlan felelőtlenségét a muzulmán hívők Európába történő beengedésével kapcsolatban.]

A muzulmán hitnek két, egymással élesen szembeforduló ága van: szunniták és a síiták. A szunniták Ali bin Abi Talib 4. kalifát imádják. Aki Mohamed leszármazottja. A síiták ennél kevésbé dogmatikusak, és elfogadnak olyan vallási vezetőket is, akik nem közvetlen leszármazottai Mohamed profétának.

A síiták főbb bástyái: Irán 60 millió követővel, Pakisztán 20 millió követővel és Irak 15 millió követővel.

Az iszlámmal foglalkozva, külön ki kívánok térni az amerikai neocon vezetők érthetetlen magatartására a muzulmán országokkal folytatott konfliktuskezeléssel kapcsolatban. A jelek szerint egyszerűen nincsenek tisztában az ellenfél mentalitásával, magukból kiindulva érthetetlenül állnak szembe például az öngyilkos merénylők jelenségével.

A Biblia világosan kimondja, hogy Isten az embernek szabad akaratot adott (amiről külön posztban volt és lesz szó). A szabad akarat ad „jogalapot” istennek, hogy a bűnös megbűnhődjön. A judaizmus alapjait lerakó zsidó főpapoknak volt annyi sütnivalójuk, hogy ez csakis így működhet. Ha az ember mindössze egy isten által mozgatott bábú, akkor aligha lehet számon kérni tetteit.

Igen ám, de mit mond az iszlám? Vesd magad alá isten akaratának! Nincs tehát keresztényi szabad akarat, van helyette isteni akarat, ha úgy tetszik egy isteni nagykönyv, amiben benne van minden egyes igazhívő sorsa. Az egyén nem irányítja sorsát, hanem megéli azt, amit Allah rászabott. Ebből adódóan egy igazhitű muzulmán félelmetes ellenség lehet, (és volt is a középkori hódítások alkalmával), hiszen nincs mitől tartania. Ha isten számára úgy rendelte, hogy békés öregként megéri a 100 évet, akkor 20 évesen nyugodtan szembeszállhat, akár puszta ököllel is, egy modern izraeli tankkal.

____________________________________________________________

Az erre vonatkozó mese egyik verziója szerint az egyik kalifa szolgája találkozik a Halállal, aki közli vele, hogy az urával akar beszélni. A szolga rohan az urához és jelenti, hogy itt van érte a halál. A kalifa lóra pattan és egész napi lovaglás után, este megérkezik Bagdadba, ahol a város kapujában vár rá a halál. A holtfáradt kalifa csodálkozására megszólalt a Halál: reggel csak figyelmeztetni akartalak, számodra az van megírva, hogy ma este végkimerültségben meg fogsz halni Bagdadban.

____________________________________________________________

Judaizmus: A harmadik, de kronologikus sorrendbe véve az első monoteista (egy isten) hívő vallás. Hívei számát tekintve a világvallások közül a legkisebb. A mintegy 13 millió zsidó az egész világon szétszóródva él. Ebből a zsidó államban, Izraelben 5,3 millióan képezik a legnagyobb tömörülést. A zsidók magukat „Izrael fiainak” (Bne Israel) nevezik. Felfogásuk szerint Isten szövetséget kötött Ábrahám, Izsák és Jákob patriarchákkal. A zsidók az istent a világ urának tartják, magukat pedig az isten által kiválasztott népnek.

A zsidók hite szerint az isten a Sinai hegyen Mózesnek átadta törvényeit (Tora), ami nem csak a keresztények által is jól ismert Tízparancsolatot tartalmazza, hanem 613 tilalmat is.

A szabály szerint zsidó az, akinek szülőanyja zsidó, illetve, aki a vallás törvényei szerint felveszi a zsidó hitet. A zsidó hit felvétele után a prozelita (megtért) zsidóvá válik felruházva azonos jogokkal és kötelességekkel.

Manapság a zsidók diaszpórákban élnek. Miután Kr.e. 586-ban a babiloniak meghódították a zsidó államot, illetve azt követve, hogy Kr.u. 70-ben a rómaiak lerombolták a jeruzsálemi templomot, a zsidók földönfutókká váltak. A jeruzsálemi templom lerombolása és Júdea meghódítása a zsidó történelem legnagyobb tragédiája, amiről minden évben augusztus 9-én emlékeznek meg egész napos gyásszal összekötött böjtöléssel.

A mai Izraelen kívül a legnagyobb zsidó közösség az Amerikai Egyesült Államokban él, mintegy 5 millió. Ezen kívül élnek zsidók Dél Amerikában, Oroszországban és európai nagyvárosokban. A II. Világháború folyamán a Nácik mintegy 6 millió zsidót gyilkoltak le különböző haláltáborokban. Ennek statisztikai következménye, hogy míg 1933-ban Németországban 570.000 zsidó élt, ebből a háború végét mindössze 20.000 élte meg. Magyarországon körülbelül 100.000 zsidó él, ami a környező országokhoz viszonyítva a legszámosabb.

Nem lenne teljes a kép, ha a fenti „hivatalos” adatokat nem egészíteném ki kevésbé „hivatalos” tapasztalati tényekkel. Középiskolás koromban az egyik zsidó osztálytársnőm édesanyja meghalt, akinek temetésére az osztályból néhányan elmentünk. Az eseményre 1950-ben került sor, tehát több mint egy fél évszázaddal ezelőtt. A megásott sír mellé fel volt állítva egy hordozható tábla, amin messziről is jól látható, hatalmas héber betűkkel egy ima volt felírva, nyilvánvalóan azok részére, akik az imát nem tudták fejből.

Legnagyobb meglepetésemre (mert, hogy az én családomban a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát, vagy a Hiszekegyet mindenki kívülről fújta) a gyászoló zsidó gyülekezetből az imát senki nem ismerte, néhány 70 körüli idős rokon (akik 1880 környékén születhettek) a tábláról olvasva együtt imádkozott a rabbival. Az 50 körüliek (akik 1900 környékén születhettek) nem néztek a táblára, feltételezhetően, mert nem tudták elolvasni a héber szöveget, ezért csak motyogtak. Az ennél fiatalabbak pedig néma csendben álltak.

Ismeretségi körömben tudok olyan haláltábort megjárt zsidóról, aki a kádári évek alatt egyetlen egyszer nem járt zsinagógában. Viszont a rendszerváltás óta kóser hentesnél veszi a grillcsirkét (háromszoros áron). Rákérdeztem, mitől lesz kóser egy grillcsirke? Nem tudott rá válaszolni. Zsidó ismerőseim hanukáznak, majd néhány nappal később felállítják a karácsonyfát is.

Magyarországon rasszista csoportok néhány tucat zsidó politikus és újságíró nevét és címét közzé teszik (nehéz megérteni, hogy miért). A pellengére állított „zsidók” egyike se vallásos. Akkor mitől zsidók? Közvetlenül a rendszerváltás után született a megállapodás, az a zsidó, aki zsidónak tartja magát. Érdekes módon 1942-ben senkitől se kérdezték meg, hogy zsidónak tarja-e magát. Akkor most, hogy állunk ezzel a kérdéssel?

Segítséget kell kérnem Gilad Atzmon-tól [Gilad Atzmon 1963-ban ateista zsidónak született Tel-Avivban. Anticionista írásai valamint könyvei jelentek meg. Legfőbb foglalkozása: szaxafonista. Jelenleg Londonban él.], aki szerint (és vele tökéletesen egyetértek) a zsidó lét megfogalmazása igen széles skálán történhet, mert belefér a különböző kulturális megnyilvánulás, megkülönböztethető csoportok, egymástól eltérő hitek, egymással szemben álló politikai pártálláshoz tartozás, különböző társadalmi osztályhoz tartozás és eltérő etnikum jegyei. Mégis van közöttük egy intellektuális, spirituális és mitologikus kollektív kapocs, ami a zsidó létnek erős identitást ad. Természetesen szó sincs faji vagy etnikai kategóriáról, annak ellenére, hogy a zsidó azonosság faji és etnikai orientációval bír, mégis, egy körülírható, homogén csoportról szó sem lehet.

Egyes vélemények szerint a mai zsidóság az izraelita vallást követő ősök leszármazottai. Ez természetesen csak részben igaz, csak kevés zsidó izraelita. Továbbmegyek, a magát büszkén zsidónak vallók legnagyobb részének fogalma sincs az izraelita vallásról (amint erre fentebb több példával kitértem). Sőt, számtalan zsidó egyenesen ateista és vehemens ellenlábasa az izraelita vallásnak.

Ha tehát a zsidó lét nem jelenti az izraelita vallás követését, akkor pontosan mi is határoz meg egy zsidót? Született volna egy új vallás vagy ideológia, esetleg mindössze egy különleges elmeállapot?

Tegyük fel, hogy a zsidó lét egy vallás követése. Akkor fel kell tennünk a kérdést, milyen vallás? Mit foglal magában? Miben nyilvánul meg? Miben hisznek követői?

Tegyük fel, hogy a zsidó lét egy ideológia követése. Ebben az esetben fel kell tennünk a kérdést, mi is ez az ideológia? Megfogalmazzák-e ezt az ideológiát? Merev és megváltoztathatatlan ez az ideológia? Törekszik-e egy új világrendre? Mi a célkitűzése, béke vagy erőszak? Van-e univerzális üzenete az emberiség számára, vagy csak egy újabb, embercsoporttól származó manifesztum?

Tegyük fel, hogy a zsidó lét nem más, mint egy elmeállapot. Nos, ha így van, akkor meg kellene tudnunk, hogy racionális-e vagy irracionális? Megfogalmazható-e ez az elmeállapot vagy sem?

Mindezeket átgondolva az ember igaz szívvel arra gondol, hogy némi eséllyel a zsidó lét egy érthetetlen hibrid állapot, mert egy időben lehet vallás, ideológia és elmeállapot is.

Yeshayahu Leibowitz [Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) Rigában született zsidó filozófus. Híres volt ellentmondó politikai és etikai nézeteiről. 1935-ben emigrált Palesztinába. Számtalan vallásos írásában élesen kritizálta a zsidó államot. A „zsidó-náci” mentalitás kifejezés az ő szüleménye.] filozófus és egyben ortodox zsidó, volt az első, aki kijelentette: „Az izraelita vallás 200 éve halott. Ma már a világ zsidóságát semmi más nem tartja össze, csak a Holocaust.”

Vizsgáljuk meg közelebbről a témát! A Holocaust egészen biztos sokkal több, mint egy történelmi esemény, és valóban tartalmazza az alapvető vallásos elemeket. Meg vannak a papjai (Simon Wiesenthal, Elie Wiesel, stb.)[Simon Wiesenthal (1908-2005) osztrák fennhatóság alatt álló Galiciai születésű zsidó, aki az „életét tette” a náci bűnösök felkutatására. Elie Wiesel 1928-ban magyar nemzetiségű zsidó családban, Máramarosszigeten született, amerikai író. Több mint 40 könyv szerzője. Ő használta először a „holocaust” kifejezést], és a profétái (Shimon Peres, Benjamin Netanyahu) [Shimon Peres 1923-ban született Lengyelországban. Családja 1934-ben vándorolt ki a mai Izraelbe. Napjainkban Peres izraeli politikus, volt miniszterelnök, jelenleg Izrael állam köztársasági elnök helyettese. Benjamin Netanyahu litván származású zsidók gyermeke. Tel Avivban, 1949-ben született, izraeli politikus, aki 1196-99 között miniszterelnök volt], akik megjósolják a bekövetkezendő iráni atomcsapást. A Holocaustvallásnak van kialakult rítusa (auschwitzi zarándoklás, megemlékezések az évfordulókról). Léteznek ezoterikus szimbólumok (kapo [A haláltáborok zsidókból toborzott rendfenntartói, akik nem egyszer a náciknál is kegyetlenebbek voltak.], gázkamra, kémény, hamu, Musselmann[A haláltáborok „élőhullái”], stb.). Megvannak a szentélyek, templomok (Yad Vashem[A holocaust áldozatainak és hőseinek az izraeli emlékhatósága], holocaust múzeum). A holocaust-vallás annyira koherens, hogy megvannak saját anti-krisztusai is, azok, akik tagadják a holocaust létezését.

____________________________________________________________

Jó hazai illusztráció az a tény, hogy Deutsch Tamás, ismert és aktív Fideszes politikus a Holocaust megemlékezésének napján a dohány utcai zsinagógában könnyes szemekkel vett részt a ceremónián. Ehhez tegyük hozzá, hogy a Fidesz Polgári Párt a kezdeti időben erősen vallásellenes volt. Az utóbbi időben pedig a magyarországi fasisztoid szélsőjobbnak kifejezetten szellemi partnere.  Másik meglepő saját tapasztalatom a „rasszista” fogalommal kapcsolatos. Baráti társaságban arról volt szó, hogy a liberális magyar zsidók érthetetlen módon viszik túlzásba a cigányok védelmét. Ekkor megkockáztattam azon nézetem ismertetését, miszerint ennek oka az, hogy ösztönösen arra gondolnak, amíg a cigány biztonságban van, addig a zsidókhoz egészen biztos nem nyúlnak. Ez a vélemény meglepő reakciót váltott ki az egyik, haláltábort járt, idős zsidó nőből. Az illető felháborodott hangon „kikérte magának”, hogy a zsidókat összevonjam a cigánysággal. A hölgy – életkorából kifolyólag – nem vette észre, hogy kitörésének alapja a cigányok ellen irányuló mélyen ülő rasszista előítélet.

_____________________________________________________________

Mindezeken felül a holocaust-vallás politikailag és gazdaságilag erejét tekintve vetekszik a katolicizmussal. Sikerült elérnie, hogy több európai országban a holocaust „tagadása” köztörvényes bűnnek számítson, amiért több év börtönbüntetés is kiszabható.

Ennek abszurditása normál körülmények között nem igényelne külön megvilágítást, de éppen az abszurditása miatt kell szót vesztegetni rá. Ugyanis, ha végiggondoljuk, egy ilyen törvény azt jelenti, hogy az állampolgárnak nincs joga hülyének lenni. Konkrétabban a butaságért börtönbüntetés jár. Ha kijelenteném, hogy 1848-as szabadságharc valójában sose volt, az egészet Kossuth találta ki halála előtt 5 évvel, legrosszabb esetben az emberek elmebetegnek tartanának, de ezért semmi esetre se csuknának börtönbe.

Ilyen önkényes hatalma a romai katolikus egyháznak csak a középkorban volt, vagy napjainkban a muzulmán fundamentalista vezetés alatt álló országok zsarnokainak.

Érdekes, és nagyon friss adalék a judaizmussal/cionizmussal kapcsolatban. A Tel-Aviv University európai történelem professzora, Dr. Shlomo Sand szerint a „zsidó nemzet” fogalma egy olyan mítosz, amit alig több mint 100 éve találtak ki kizárólag azért, hogy az Izrael állam megteremtésének jogosságát bizonyítsák. Nézetének közreadása előtt Dr. Sand mindenre kiterjedő történelmi és archeológiai vizsgálatot folytatott nem csak a fentiekben vázolt állítás igazolására, de több más ellentmondásos „tény” cáfolására is. Állítása szerint a zsidók soha nem hagyták el a Szentföldet. A ma élő zsidók nagy többségének semmi történelmi köze sincs az Izraelnek elnevezett területhez.

Dr. Sand szerint alig több mint száz évvel ezelőtt a zsidók úgy gondolták, hogy ők azért zsidók, mert egy közös vallás hívői. A XX. századfordulón a cionista zsidók ezzel a nézettel szembefordultak és belefogtak egy nemzeti történelem kitalálásába, belopva azt az ötletet, hogy a zsidók a vallásuktól függetlenül, mint „nemzet” léteznek. Ezt követte az a zsidó „kötelesség”, hogy a száműzetésből visszatérjenek az „ígéret földjére”, ami a judaizmustól teljesen idegen. A cionizmus megváltoztatta Jeruzsálemmel kapcsolatos képet is. Korábban Jeruzsálem volt az a hely, ahová vágytak, de nem ahol élniük kellett. A zsidók 2000 éven keresztül távol maradtak Jeruzsálemtől, de nem azért, mert nem tudtak volna visszatérni, hanem azért mert a vallásuk megtiltotta, hogy visszamenjenek még mielőtt a messiás megjelent volna.

Bevallása szerint Dr. Sandot a legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor a bibliai időkből származó archeológiai bizonyítékokat vizsgálta. Korábban csak úgy, mint minden más zsidó, magától érthetőnek vette, hogy a zsidók Júdeában éltek, ahonnan a rómaiak Kr.u. 70-ben elűzték őket. De miután elkezdte keresni a bizonyítékokat, rájött, hogy Dávid és Salamon királysága mindössze legenda volt.

Ugyanez a helyzet a száműzetéssel is, állítja Dr. Sand. A zsidóságot nem lehet a helyére rakni száműzetés nélkül. De a történelemmel foglalkozó könyvekben a száműzetés leírásával kapcsolatban, semmi se található. Semmit. Az ok egyszerű, a romaiak senkit se száműztek. Tény az, hogy a palesztinai zsidók majdnem kizárólag parasztok voltak, és a bizonyítások szerint a földjeiken maradtak. Egy alternatív elmélet sokkal valószínűbb. A száműzetés mítoszát a korai keresztények találták ki, hogy a zsidókat áttérítsék az új hitre. A keresztények a későbbi zsidó generációkkal el akarták hitetni, hogy őseiket Isten által elrendelt büntetéskén űzték el a földjeikről.

Viszont ha nem volt száműzés, akkor hogy szóródott szét oly sok zsidó a világban mielőtt a modern Izraeli állam biztatta volna őket, hogy térjenek „vissza”? Dr. Sand úgy gondolja, hogy közvetlenül a keresztény vallásalapítás előtt és után, Judaizmus egy prozelita vallás volt, mindent megtett az áttérítésért. Ezt a tényt a korabeli romai könyvekben megemlítik. A környéken utazó zsidók próbálkoztak térítéssel Jemenben, az Észak-afrikai berbereknél, évszázadokkal később a Kazár birodalomban (ami napjainkban Oroszország déli része), ahol a teljes lakosság áttért, és belőlük lettek a közép- és kelet-európai askenázi zsidók. Ezzel kapcsolatban Dr. Sand felhívja a figyelmet arra a furcsa önámításra, amiben az izraeliek élnek. Nemrég az újságok beszámoltak új ásatási eredményekről, ami szerint a Kazár birodalom fővárosát felfedezték a Káspi-tenger mellett.

Ha viszont a zsidók többsége nem hagyta el a Szentföldet, akkor hová lettek? A választ az izraeli iskolákban nem tanítják, de a korai cionista vezetők, beleértve David Ben Guriont is (Izrael első miniszterelnöke) úgy gondolták, hogy a palesztinok az eredetileg ott élő zsidók késői leszármazottjai. Úgy gondolták, hogy a zsidók áttértek az iszlám hitre.

A téma természetesen jóval tovább lenne gördíthető, de nem célom a 13 millió zsidó hitének vagy hitetlenségének politikába hajló boncolgatása, hanem az Ember feltétel nélküli hajlandósága elhinni a bizonyíthatatlant.

Keresztény „osztódás”: Az előzőekben ismertetett vallásokat Magyarországon a „hagyományos” jelzővel szokás ellátni, ami nyilván azt implikálja, hogy kell lenni nem hagyományos egyházaknak is. Világviszonylatban beszélhetünk még jó néhány szektáról, amelyeknek valamilyen mértékben a biblia az alapja. Ilyenek a Metodisták, akik körülbelül 1725-től John Wesley tiszteletest követik. A Jehova tanúi, akiket Charles Taze Russell választott le 1844-ben az eredeti hitről, és az tette őket hírhedté, hogy saját gyermekeik egészségét veszélyeztetik elavult vallási nézeteik miatt. Az Adventisták 1863-ban alakultak meg, hisznek Jézus Krisztusban, és betű szerint értelmezik a Bibliát. Legfontosabb megkülönböztetésük az, hogy szombat az ünnepnapjuk. A Szcientológia vallást egy Ron Hubbard nevű amerikai alapította 1954-ben szigorúan üzleti alapon. A csatlakozó tagok tudományos módszerességgel vannak anyagilag kihasználva. Maga a szekta meglehetősen agresszív és igyekszik politikai befolyáshoz jutni. A Mormonok tanát 1830-ban hozta létre Joseph Smith. Legfőbb nevezetességük a többnejűség, amit 1890-ben hivatalosan „betiltottak”, de amit mind a mai napig töretlenül gyakorolnak. A Baptisták a szentháromság alapján élik hitéletüket. Legfontosabb tételük, hogy Krisztus megváltását az eredeti bűntől nem kell senkire ráerőszakolni. Mindenki saját elhatározásából keresztelkedik meg. A Kvékerek azaz a „barátok társasága” érdekessége, hogy elutasítják a szertartásokat. Szerintük mindenkinek magának kell megtalálni önmagában az istent. Görögkeleti vallás végeredményben a Krisztust követők 1054-ben történő kettéválás utáni keleti, Konstantinápolyhoz szakadt rész, amennyiben ezt szláv nemzetiségűek gyakorolják akkor Pravoszláv az elnevezés.

A szektaalapítás tulajdonképpen azóta „divat”, amióta vallásszabadság van. Magyarországon is összeállhat 100 ember, és abban hisz, amiben akar. Ilyen például a Hit gyülekezete, amit 1979-ben Németh Sándor alapított, és meglehetősen diktatórikus eszközökkel irányít. Mit ad isten, 1998-ban egy csoport szakított vele és létrehozta a Budapesti Autonóm Gyülekezetet.

Az emberek hinni akarása, és e vágy egyesek által történő kihasználása a kizárólagos oka annak, hogy a világot százával lepik el a különböző szekták. Ezek egy része kifejezetten káros. Példának röviden megemlíthetem: AUM szekta, ami a buddhizmus tanaira épülő szekta. 1995-ben a tokiói metróban ideggázos merényletet követtek el. A Jombola kultusz követői hisznek egy erőben, amelynek segítségével át tudják alakítani magukat, macskává, kutyává vagy egyéb teremtménnyé. A szekta 1996-ban 30 emberáldozatot követelt. A Naptemplom Rendje (Order of the Solar Temple). Hittek abban, hogy a halál felszabadulás a test fogságából. Ez a francia-kanadai-svájci szekta 1994 és 1997 között kollektív öngyilkosságra utasították/beszélték rá tagjaikat. A Mennyek Kapuja (Heaven’s Gate) 1997-ben Kaliforniában 41 ember tömeges öngyilkosságát követte le Marshall Applewhite vezetésével, melyre előre tudatosan felkészültek. Téves nézeteik szerint a Hale-Bopp üstökös mögött UFO rejtőzködött, melyben földön kívüliek közeledtek a Föld felé, hogy kitelepítsék az „arra méltó” embereket. Sátánista Hasfelmetszők (The Ripper Crew) Robin Getch vezette szervezet az Amerikai Egyesült Államokban a nyolcvanas években működött, nézeteiket hatása alatt sorozatgyilkosságot követtek el. Adolfo Jesús Constanza szektája vudu nézeteket vallott. 1989-ben harminc áldozatuk volt. Isten bárányai (The Church Of The Lamb Of God) 1960-tól Ervil LeBaron vezette új poligamista szekta. A szekta legtöbb tagja, saját felesége és gyermekek zöme tőle származott. Az Ervil LeBaron által elkövetett gyilkosságban elhunyt 20 ember a „többnejűség verseny” áldozatai voltak. Hippy-pünkösdista sey kultuszt David Brandt Berg alapította 1968-ban az amerikai Kaliforniában. Megengedett volt a házasságtörő heteroszexuális kapcsolat. (Házasok egyedülállókkal, valamint egymás gyermekeivel 18 éves kor után közösültek). 1969-ben a hippy-pünkősdista Charles Manson 9 gyilkosságot követett el. Magyarországon a szervezet A Család” néven működik. A Szeretet Temploma (The Temple of Love) 1980 és 1999 között 14 halálos áldozatot követelt. A Holic csoport (Holic gruppe) leginkább a szülők kötelező meggyűlölése, a vagyon kötelező beszolgáltatása, alapvető szabadságjogok korlátozása, valamint a tagok leromlott mentális és fizikai állapota miatt (mely a kötelezően önsanyargató hitelvek következménye) a közvélemény, a sajtó illetve a tagok rokonai, ismerősei destruktív szektának tartja. A Népek Temploma (The People’s Temple), amit az 1970-es években Jones tiszteletes hozta létre és végeredményben a hívők lakóközössége volt a guyanai dzsungelben. 1978-ban a közösség 914 tagját tömeges öngyilkosságra kényszeríttették.  Aki ellenszegült, azt agyonlőtték. A legújabb szekta a Christian End Times (Keresztények utolsó napjai), akik szerint Amerikát liberális csoportoknak álcázott sátáni banda irányítja. Miközben az „igazak” (vagyis ők) a végítélet eljövetelében reménykednek. Szóval Obama elnöknek, vagy utódjának meg kell csak nyomni a piros gombot és kész J. Különben a lista természetesen nem teljes, mert nem is lehet az. Ki tudja hány szekta létezik titokban vagy éppen jelentéktelenségben. Egy biztos, az emberi hinni akarás valóban „csodákra” képes. – Extragalaxishoz hasonló Jézus rajongóból van tehát untig elég és valamennyi fanatikusan, megdönthetetlenül hisz egy egyértelmű kitalálmányban.

Monoteista vallások összefoglalója: Az egy isten „ötlete” Ábrahámtól származik, és az egy istenben hívő vallások közös alapja a bibliai Ó-szövetség, aminek lényege, mint emlékezhetünk, a zsidó nép és Isten szövetsége. Ideológiai alapja pedig, hogy a teremtő isten Izrael népét kiválassza magának (nem tudni miért), kiváltságos helyzetben tartja, amiért cserébe Izrael népének „jól kell viselkedni”. Az csak természetes, hogy a nép és isten közötti kapcsolat a papokon keresztül történhet, amiért cserében a papoknak nem kell „vérednek verejtékével” keresniük kenyerüket, munka nélkül eltartja őket a nép.

Ez a felállás természetesen csak addig működik, amíg a népnek jól megy a sorsa, de mi van akkor, ha nem. Háborús vereség, éhínség, szárazság, stb. stb., mind benne van a kosárba. A nép ebben az esetben számon kérheti a papokon, mi van az istennel kötött szövetséggel? Miért hagyta el isten az ő népét? Erre az esetre kellett kitalálni az isteni büntetést, de ez csak úgy volt lehetséges, ha előtte kitalálták a bűnt. A probléma megoldódott: „Bűnösök vagytok, ezért isten elfordult tőletek.”

Most már csak egyetlen egy probléma maradt, olyan tevékenységet kitalálni, amitől az embereket hiába tiltják, nem képesek engedelmeskedni. Ebben az esetben ugyanis lehetetlen nem bűnbe esni. Ha például kikiáltjuk a sertéshús fogyasztását bűnnek, akkor a nép nem eszik sertéshús, eszik helyette birkát. Nem követ el bűnt, nincs mivel magyarázni a csapást. De ha kitalálják azt a híres vagy hírhedt 6. parancsolatot: Ne paráználkodj, akkor megoldódott a gordiuszi csomó (néhány ezer évvel Nagy Sándor előtt J). A szex az egyetlen dolog a világon, amitől az embereket nem lehet eltiltani.

Így már teljes rendszer. A nép állandóan paráználkodik, de az isten elnéző. [Gondoljunk Lótra, aki saját lányával „hált”. Tehát Istent Lót vérfertőzése egyáltalán nem zavarta.] Amikor a népet éri valami csapás, akkor az eladdig elnéző isten egyszeribe haragra gyúl és a papok meg tudják magyarázni a csapást, sőt kigondolhatnak önmaguk részére valami előnyös dolgot, amivel az isten kiengesztelhető. Ez a zseniálisan átgondolt rendszer aztán átöröklődött és beépült valamennyi monoteista vallásba.

Az eredeti egy istent kitalálók leszármazottjai, mára már gyakorlatilag ateista, 13 millió zsidót leszámítva, a keresztény világot és az iszlám hívőket egyaránt, durván 3 milliárd embert, azaz az emberiség felét évszázadok óta sújtja a Sinai hegyen kiötlött „Ne paráználkodj” mózesi parancsolat hozadéka, amit én egyszerű szavakkal „nemi erkölcsnek” neveznék.

Nem kívánok túl messzire merészkedni, de az előzőekben leírt szavaimnak szeretnék két példával súlyt adni.

a) A legtöbb keresztény (mondjam úgy, nyugati?) országban a házastársi hűtlenség egyértelmű válóok. Ami például az elkövető férj esetében igen komoly anyagi vesztességet jelenthet, Amerikában plusz egy politikai karrier kettétörését is.

b) A muzulmán országokban a helyzet ennél is rosszabb. Szád Arábiában a házasságon kívüli szeretkezésért a nőket egyszerűen lefejezik. Jól tudom, hogy nálatok a fenti két bekezdés túl nagy megütközést nem eredményez, elsősorban azért, mert ti is egy olyan országban nőttetek fel, ahol a judo-keresztény kultúrának évezredes hagyományai vannak. Más azonban a helyzet, ha ezt a monoteizmusból származó kellemetlen kinövést összehasonlítjuk az ázsiai vallásokkal, ahol a testi örömök szerzése nem csak nem bűn, de egyenesen kívánatos cél.

Van itt azonban más is. Amikor Jézus követői létrehozták az Újszövetséget, akkor ebbe a monoteista elrendezésbe bedobtak egy svédcsavart. Jézusból istent akartak csinálni, de a monoteista elrendezést se akarták felborítani. Arról nem beszélve, hogy Máriát is meg kellett valahogy termékenyíteni, amit a Szentlélekre bíztak, elvégre Jézus önmagát nem termékenyíthette meg. Tessék, máris három istennél tartunk. Most jön a fából vaskarika. Egy isten van, de az egy istenben három személy van: az Atya, a Fiú ás a Szentlélek. Egy kicsit ugyan kusza, egy kicsit érthetetlen, de istennel kapcsolatban nem kell mindent érteni, tökéletesen elég, ha hiszünk.

Hinduizmus (Brahmanizmus): A hinduizmus természetesen politeista (több istenhívő) vallás. Követői nem érzik kötelességnek az istentől sugallt térítést, ezért hívei főleg Indiában találhatók. Ráadásul a vallás gyakorlásához nem feltétlenül szükséges egy pap. Minden hívőnek megvan a saját istene vagy istennője, de összeköti őket a mindent magában foglaló Lélekben való hit.

A vallásnak nincs megnevezett alapítója, csak úgy van, és összefonódik az indiai társadalommal, illetve a társadalmi kasztokkal, amelyek egyike a „brahmana” vagyis papi kaszt. A papok létre hoztak szent könyveket, amikben vallásos előírások, szokások, rítusok és mitológiai formációk vannak összegyűjtve. Erre szükség is van, mert a hinduizmuson belül elég nagy rendetlenség uralkodik. Némi humorral mondhatnánk azt is, hogy hinduizmus a legliberálisabb vallás, bizonyos tág kereteken belül mindenki abban hisz, amiben akar.

Mik ezek a keretek? Nincs teremtés, a Világ öröktől való és örökké tart. Az embernek lelke van, ami a test halála után beköltözik egy másik testbe, ami lehet állat, ember, vagy akár isten is, attól függően, hogy az ember milyen életet élt. A társadalom kasztokban (társadalmi osztályok) élnek, amelyek egymás alá, illetve fölé vannak rendelve. Az újjászületés (reinkarnáció) után a lélek lejjebb vagy feljebb csúszhat.

Főistenek: Brahma, aki megteremtette a világot (ez egy kicsit ellentmond az öröktől való világnak, de hát az vesse az első követ……) és irányítja a lélekvándorlást. Visnu, aki az egész herce-hurcát fenntartja. Hatalma nagyobb, mint a Brahmáé, elvégre ez utóbbi csak létrehozta (tulajdonos), de Visnu az üzembentartó. Különben ő maga is reinkarnál abba, amibe az egyén elképzeli (már írtam, hogy a legliberálisabb vallás). Siva, aki nem tudja eldönteni, hogy romboljon-e vagy építsen. Ezért aztán a hívők szerint ezt is, azt is teszi, kinek-kinek ízlése szerint. A három főisten között nincs meghatározott sorrend. Hol Siva, hol meg Visnu az erősebb, ez megint csak az egyén ízlésére van bízva.

Vannak alacsonyabb rangú istenek is, például: Indra, Mitra, Varuna és Agni, Ganésa, stb. Ezek össze-vissza mindent csinálnak, amit az Ó-kori görögöknél már megszokhattunk.

Buddhizmus: A vallást kb. 500 évvel időszámításunk előtt Siddharta Gautama (i.e. 563-483) alapította, akit követői a Buddhának vagyis „felvilágosultnak” neveztek el. Buddha tanításának alapja a „négy nemes igazság”, amik a következők:

Az élet szenvedésének igazsága.

A szenvedés oka a vágy és a megtévesztés igazsága.

A szenvedés megszüntetésének igazsága a pártatlansággal és elszakadása. A nyolc út igazsága, ami a vágy és szenvedés megszűnéséhez vezet. Akkor most a nyolc út:

Az igaz hit (vagyis a négy nemes igazság).

A helyes cél: a testiség legyőzése, mások szeretete, élőlény nem bántása.

A helyes beszéd.

A helyes viselkedés.

A helyes életvitel.

A helyes célkitűzés.

A helyes odafigyelés.

A helyes meditáció annak érdekében, hogy szentté váljunk és megnyugodjunk a nirvánában.

A lények (így mi emberek is) addig-addig reinkarnálunk, amíg el nem érjük a nirvánát.

Shinto: Ezt a tant kizárólag a japánok követik mintegy 100 millióan. A hit lényege, hogy mindennek lelke van, állatnak, növénynek, élettelen tárgyaknak, sőt elvont fogalmaknak is. Az istenek (kami) beköltöznek bizonyos tárgyakba, például hegyek, fák vagy a Nap, ezért aztán ezeket imádni kell. A vallásnak nincs ismert alapítója és nincs szent könyve.

A Kami kultusz a VII. század körül jött létre a japán önazonosulás megerősítésére. Ezért aztán különös erőssége a társadalmi rítusok gyakorlása a mindennapi életben (örökös hajlongások, stb. amikről a japánok híresek). A shinto vallás nem dogmatikus, ezért aztán mellette lehet hinni másban is.

Taoizmus: Kína eredeti vallása, ami egyben filozófia is. Alapítása i.e. a VI. században történt. Alapítója Lao Tzu, akinek műve a Tao Te Ching. A vallás érdekessége, hogy egyetlen egy istene sincs. A „Tao” szó értelme „út” átvitt értelemben. Megfigyelt erők az életben a yin (nő) és a yang (férfi), ami egy általános elv emberi elmével nem elérhető.

Mint gondolkodó iskola a Konfuciánizmus éles ellentéte. Központi témája az erő nélküli világ, amit tevőlegesség (wu wei) nélkül lehet elérni, vagyis minden szükségtelen közbelépés elkerülésével. A tudás csak azok számára elérhetők, akik tisztában vannak tudatlanságukkal és harmóniában élnek a természettel. A valláshoz tartoznak szellemek és démonok is, valamint meditációs technikák, amik a hosszú életet biztosítják, sőt adott esetben akár halhatatlanságot is.

Konfuciánizmus: A vallást Confucius (i.e. 551-479) alapította, ami nem más, mint erkölcsi és állami filozófia. Kezdetben fontos eleme volt az állandó háborúzás. Elve az uralkodás öröklés helyett rátermettségi alapon történő átvétele. A nemesség tehát nem egy osztályt jelent, hanem a rátermettek csoportját, akik kiérdemlik az uralkodást.

A vallás szerinti főerények: Igazság ismeret, együttérzés, erkölcsösség, bölcsesség és őszinteség. Ezekkel a tulajdonságokkal az ember nem születik, hanem állandó tréning által eléri. Confucius tanításainak főforrása a Lunyu elnevezésű bölcs mondásainak gyűjteménye.

Sikhizmus: A mindössze 24 millió követőre talált sikhizmust Nanak guru (1469-1539) hozta létre északnyugat Indiában. Nanak szerint csak egy isten van (ezek szerint tartozhatna a monoteisták csoportjába is), aki mindenható. Viszont megvan a keleti vallások kedvenc megoldása a reinkarnáció, amit a lélek mind addig folytat, amíg nem egyesült istennel. Ez az egyesülés annál hamarabb következik be, minél kevesebb a reinkarnálódás. A cél tehát az újraszületés elkerülése, aminek módja az erkölcsös életben van elrejtve. Szent könyvük a Guru Granth Sahib.

Ez a rövid összefoglaló a vallásokról valóban csak egy összefoglaló azok részére, akik születésük óta egyetlen vallás hívei és nehezen tudják elképzelni, hogy a földön vannak emberek, akik egészen más dolgokban hisznek. A valóság az, hogy megfelelő körülmények mellett az Embernek felülmúlhatatlan készsége van elhinni bármit, ami különben bizonyíthatatlant. Ráadásul az egyik vallásos hit üti a másikat, és az összes hívő mélyen meg vagy győződve arról, hogy az ő hite az egyetlen igaz hit. Logikai nonszensz.

______________________________________________________
______________________________________________________
________________________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

Életemben először idegen nyelvvel az első polgári osztályban találkoztam – ami megfelel a mai 5. általánosnak – ahol a gót betűkkel kezdték az oktatást. Időközben persze a gót betűk kimentek a forgalomból, de akkor még nagyon is éltek, ügyelve arra, hogy vért izzadjak velük. Akkoriban Magyarországon, sőt, fél Európában német volt az idegen ajkúak között a közvetítő nyelv. Ráadásul az országban jelentős számú sváb származású ember élt, és persze a monarchiás időket akkor még alig hagytuk a hátunk mögött, ráadásul úgy nézett ki a helyzet, hogy a Német Birodalom fog uralkodni a világon. Ez azonban engem sajnos ne hatott meg, ezért félévkor csak azért nem buktam meg, mert az apám egy demizson bort vitt be az internátusba a németet tanító paptanárnak. Viszont a féléveket általában követik az év végék árnyai, de ez alkalommal megúsztam, mert március 19-én a németek megszállták az országot, ez okból, mi másnap be is fejeztük a tanévet.

Aztán a háborút, velünk együtt a németek is elveszítették, így egyszeriben a német nyelv nem tűnt olyan nagyon fontosnak. Viszont, felfedeztük az angolt. A 9. osztályban tehát angol tanultam, illetve lett volna alkalmam tanulni, de ennek elmulasztásából kifolyólag év végén megbuktam. Ekkor már a napnál is világosabb volt, hogy nincs nyelvérzékem, szerencsém viszont akadt, mert angol helyett az orosz lett a kötelező, ahol megint a betűkkel kezdték, ez alkalommal a cirill ábécé betűivel. A változatosság kedvéért ebből is megbuktam, de valami csoda folytán a pótvizsgán átmentem.

Érettségi környékén már felfogtam ésszel, hogy magyarnak lenni ugyan jó dolog, de az érvényesüléshez nem árt egy idegen nyelv ismerete, nade melyik? Az ötvenes évek elején már kezdett kibontakozni az angol nyelv világdominanciája. Az angol lesz a XX. század második felében a lingua Franca. Nekifutottam tehát az angolnak, immáron magán szorgalomból. Ez alkalommal, kedvvel és lelkesedéssel, amely utóbbi hamar lelankadt. Tényleg nem volt nyelvérzékem. Ekkor viszont segítségemre jött 56. Úgy gondoltam, hogy ha nem leszek magyarok között, rá leszek kényszerítve a nyelv megtanulására. Kimentem tehát Ausztráliába, ahol a legjobb tudásom szerint angolul beszéltek, télen nem kell fázni, nyáron nincs túl meleg, hogy az ételek csapnivalók arról nem volt tudomásom, de hamar rájöttem. Sajnos a helyszínen kiderült, hogy élnek ott magyarok már vagy 10 éve, és ha száz szót tudnak angolul az sok, ugyanis csak egymással érintkeztek. Nesze neked kényszer. De mivel akkoriban az egész világkényeztetett minket, hogy neki mertünk menni a hatalmas Szovjet Uniónak, a Melbourne-i Egyetem diáktanácsától kaptam egy levelet, hogy ösztöndíjjal felvesznek, ha van hozzá kedvem – csak persze kell hozzá némi angol nyelvtudás. Na, ez végre hatott, napi 8 óra tanulás meghozta az eredményét. Plusz egy apró ráadás, ugyanis megismerkedtem egy elsőéves hallgatónővel, aki angol-francia tanárnak készült, és ő aztán kezelésbe vett (a végén lett tőle 3 gyerekem). Éppen időben.

A hatvanas évektől kezdve az angol mindent kiütött a nyeregből. Ráadásul bizonyos értelemben beindult a globalizáció is, amihez kellett egy közös nyelv. Például a légi közlekedés elképzelhetetlen közös nyelv, azaz angol nélkül. Az egyre agresszívebb, és gazdagabb USA rákényszerítette nyelvét az egész világra. Pop zene nem létezik angol nélkül. A tudományos életet is eluralta az angol. ha egy kutató publikálni akar, akkor tézisét angolul kell megírnia, ha nem így tesz, a kutya se fog rá felfigyelni. A politikát pedig letarolta. Ha valaki manapság akar elmenni politikusnak, akkor az angol nyelv megtanulásával kell kezdenie. Külföldi híresség meginterjúvolása csakis angolul lehetséges, akkor is, ha az illető spanyol, görög, vagy katalán. Teljesen mindegy. Angolul tudni gyakorlatilag kötelező. Amikor egy lengyel turista bemegy egy magyar étteremben a világ legtermészetesebb dolga, hogy angolul szólal meg. Ha én kimegyek Bécsbe egyértelmű, hogy angolul fogok beszélni (már csak azért is, mert németül még ma sem tudok), és mit ad isten, megértik.

Aztán berobbant az elektronika és az Internet, ahol csak magyar tudással nem csak nehéz boldogulni, de nem jutunk hozzá egy olyan fantasztikus információ áradathoz, amit álmodni se mertünk volna 20-30 évvel ezelőtt. Az angol nyelv birtokában pedig minden kinyílik. Ezért aztán akkor is megéri megtanulni, ha már elérted a nyugdíjkort. Soha, semmi se késő. Ha én meg tudtam tanulni, akkor bárki. Próbáld ki! 😀

________________________________________________________
________________________________________________________
___________________________________________________

Tibor bá’ meglesett élet online

Kemény Ádám kutató mérnök volt az Egyesült Izzó területén működő Hírközlési Kutató Intézetben, tíz-tizenkét évvel lehetett nálam idősebb. Rendkívül intelligens és e-mellett művelt, nagy tudású férfi volt, de ronda, mint az ördög, és ráadásul még alacsony is. Az már csak hab volt a tortán, hogy állandóan valamilyen betegségben szenvedett, folyt az orra, ment a hasa, meg ilyesmi. Felesége egy csodálatosan szép, fiatal nő volt, néhány apró kellemetlen tulajdonsággal. Nem szeretett kefélni, nem akart gyereket, és olyan buta volt, mint egy lyukas vödör. Ők ketten minden voltak, csak összeillők nem.

Ádámot természetesen a fene ette a nők után, és tudása felét szívesen odaadta volna egyetlen magömlésért. Egy ízben nem titkolt szándékkal kölcsön kérte a barátnőmet egy presszós beszélgetés erejéig, és én hiába mondtam a Pirinek, hogy könyörüljön már meg ezen a szegény ördögön, a három órás presszós beszélgetésből egy átlagosnál nagyobb cechen kívül semmi más nem született.

Ádám többek között ragyogó fotós is volt, maga dolgozta ki a képeit. Feleségéről kismillió aktfényképet készített, amit Mari azért hagyott, mert nem csak szépségének volt tudatában, de annak múlékonyságában is. Ádám a fényképeket fűnek-fának mutogatta, hadd csurogjon a kollegák nyála, ha már nála más nedvek beszáradásra voltak ítélve.

Egyszer aztán nagyot fordult a világ. Az én osztályom, úgy értem az osztály, ahol én is dolgoztam, kapott egy új munkatársnőt, egy 25 éves, frissen végzett nyelvtanárnőt, akit be kellett tanítani a fordítás és kiadványkészítés titkaiba.

Ádám irodájának, és a hozzá tartozó labornak az ajtaja azon a folyosón volt, ahol mi is tanyáztunk. Így Ádám elég gyakori vendég volt nálunk, főleg, mert sok cikket publikált a Tungsram Technische Mittelungen elnevezésű folyóiratában, és állandóan reklamált, lektorált, korrektúrázott, na meg csak úgy fecsegett. Így aztán viszonylag hamar észrevette az új kolleginát, és mert ennél a hölgynél még nem sikerült kierőszakolni egy visszautasítást, rögtön rá is vetette magát, ami abból állt, hogy kizárólag görög betűkkel (és persze kézzel) írt levelekkel bombázta.

Csoda történt, Ádám gyorsan kialakult imádata szinte másodpercek alatt viszonzásra talált. Bökkenő csak egy volt. Ági a harmadik levélváltáskor, természetesen görög betűkkel írva, bevallotta, hogy még szűz. Ádám pedig, mint egy középkori lovag, menten felajánlotta az állapot soron kívüli felszámolását, és örömében nekem azonnal beszámolt a fejleményről, természetesen teljes diszkrécióm igénybevétele mellett.

Hát kérem, ki nem fejtett okok miatt, az első nekifutásra a dolog nem sikerült. Én nyugtatgattam Ádámot, hogy az első próbálkozást sose kíséri siker, főleg, ha a hölgy már elmúlt 20 éves.

A második nekifutás, amit egy alkalmas kégli hiánya miatt nem volt túl könnyű összehozni, szintén becsődőlt. Ági még a pulóverét se vetette le arra hivatkozva, hogy barátságtalan a helyiség, és ez neki elveszi a kedvét. Ádám pedig értse meg, elvégre neki ez az első, és igazán nem mindegy, milyenek a mellékkörülmények. Ádám természetesen megértette. Viszont ezzel a kégli- szerzés kötelezettsége áthárult Ágira.

Áginak volt egy özvegy nagynénikéje, annak pedig egy apró kis trafikja. A matróna üzletzárásig hajlandó volt lakását kölcsön adni az unokahúgának. Így aztán egy megbeszélt napon, kora délután együtt mentek el a nagynéni trafikjába a kulcsért. Az ajtóban Ági azt mondta Ádámnak, hogy maradjon kint, ő mindjárt jön a kulccsal. Ádám a süvítő decemberi szélben kint topogott a trafik kirakata előtt, és amíg Ágira várt, számolgatta, hány fajta öngyújtót lehet kapni meg, hogy milyen méretűek a tűzkövek. Tíz perccel később Ádám már a kirakatban fellelhető összes tárgyat megszámolta és azon töprengett, mi a fene tart ennyi ideig. Elvégre egy kulcs elkérése nem tart soká, még akkor sem, ha az udvariasság kedvéért váltanak néhány mondatot.

Fél óra után, amikorra Ádám már teljesen átfázott, úgy döntött, hogy bemegy a trafikba, és legrosszabb esetben úgy tesz, mintha vevő lenne. Be is ment. A trafikban a pult mögött ült egy kimustrált vén csoroszlya, és kötögetett, de Ági sehol, illetve feltűnt, hogy a helyiségnek van egy hátsó kijárata, ami az udvarra nyílt.

Ági másnap, természetesen görög betűkkel írt levélben, ismertette, hogy meggondolta magát, de ez a meggondolás csak előző estére szólt. Szüzességének elvesztése még mindig aktuális, és a kiszemelt (most már tényleg) áldozat továbbra is Ádám. Én első hallásra jól kiröhögtem magam, majd azt javasoltam neki, hogy hagyja a fenébe az egészet. Ádám tanácsom ellenére nem hagyta volna, de belázasodott, és egy hatalmas náthával napokig nem jött be a munkahelyre. A náthát persze elsősorban magának köszönhette, mert ismerve rozoga fizikumát pontosan tudta, hogy a decemberi szélből neki 3 perc is sok, nem egy teljes fél óra.

Egy héttel később visszaállt az eredeti állapot. Ádám naponként jött, és Ágival negyedórákat suttogtak. A részleteket már nem tudhattam meg, mert az utolsó röhögésem elvette Ádám kedvét a beszámolóktól. A témát illető kommunikáció egyszerű tőmondatokká zsugorodott közöttünk: „Sikerült már?” – „Még nem!”

Alig telt el egy hónap, amikor Ádám sugárzóarccal jött velem szembe a folyosón. Azt hittem, végre túl vannak a dolgon. Ádám le is állt velem beszélgetni, hogy bejelentse a nagy újságot. Ezek szerint múlt éjszaka Ági levetkőzött.

– És? – nógattam, hogy folytassa a beszámolót.

– Mit és? – kérdezett vissza Ádám némi értetlenkedésre utaló gesztussal.

– Szóval levetkőzött, – ismételtem meg a hallottakat – és aztán mi történt?

– Semmi, – felelte Ádám – neked ennyi nem elég?! Ez is óriási siker, különben se kell egy nőt lerohanni.

– Lerohanni? – hülledeztem – egy ilyen vágta láttán még a csigák is röhögő görcsöt kapnának.

Aztán a téma ellaposodott. Fél évvel később egy beszélgetés közben rákérdeztem, apropó, mi van az Ágival? Ja – válaszolta Ádám – semmi különös, megbeszéltük, hogy egy nőnek nem feltétlenül kell elveszíteni a szüzességét 26 éves korban. Hogy-hogy 26? – értetlenkedtem. – Úgy tudom, hogy csak 25. Nem, – mélázott el Ádám – időközben huszonhat lett.

Ezzel azonban Ádám kalandos utazásai a szex birodalmában nem fejeződtek be. Ági után újabb kalandokra indult, de dicséretére legyen mondva, ésszel állt a dologhoz. Hirdetésekre válaszolt, és mindjárt az első levélbe betette a fényképét is, amit megfűszerezett pozitív életrajzi adatokkal. Hadd lássa a nő, igaz, hogy ronda, de műszaki doktorátusa van, nyelveket beszél, ismeri (az akkor beinduló) félvezetők minden titkát és lehet, hogy az általa nemzett gyermek testi adottságai nem fogják megütni a kívánni valóság minimumát, de garantáltan zseni lesz, az biztos.

Csak az isten tudja, hogy hányadik elküldött fényképére kapott választ, mindenesetre úgy megörült neki, mint a közmondásos majom a farkának. A levél írogatásból egy idő után kiderült, hogy a hölgy ugyan már nem szűz, de a házasságon kívüli szex nem tartozik kedvencei közé, ezen kívül református, amit partnerétől is elvár. Szegény Ádám zsidó volt, igaz, hogy ateista, de mégis csak zsidó, amit azonnal letagadott, és egyből reformátusnak deklarálta magát.

Közben nyakunkon volt a nyár, és Ádám úgy döntött, hogy csap egy nagy kirándulást a hölggyel, aminek keretei között engem is meglátogat szigligeti nyaralómban. Egy szép nap déltájt meg is érkeztek, és úgy döntöttek, hogy pár napig maradnak.

A Rókarántónak elnevezett domb tetején elhelyezkedő nyaralóm akkoriban roppant romantikus volt, elsősorban azért, mert még a villany se volt bevezetve. Igaz, az est elég későn szállt le, de világítani mégis csak kellett egy darabig, amire közönséges faggyúgyertyákat használtunk. Aztán elfújtuk a gyertyákat, és nyugovóra tértünk a földszinti társalgót és az emeleti két hálószobát is magában foglaló, hatalmas közös térben. Ekkor derült ki, hogy Ádám a sötétség leple alatt, fülünk hallatára kívánja feléleszteni rég szunnyadó nemi életét.

A nő természetesen ellenállt, elsősorban azért, amit akkor se Ádám, se én nem tudtunk, mert az egy éve érettségizett barátnőmnek pont ő volt az osztályfőnöke. Persze a két nő egész idő alatt úgy tett, mintha sose látták volna egymást, de az egy kicsit már sok volt, hogy a volt tanítványának füle hallatára dugják meg a sötétben.

______________

Azért a dolgok rendeződtek. Ádám elvált a Maritól, elvette a tanárnőt, akinek közel a negyvenhez nemzett egy gyermeket. Ha a vége jó, minden jó, de Ádám mindig is kivételes esett volt.

Még mielőtt saját gyermekét megláthatta volna, Kemény Ádám egy németországi előadáskörúton rosszul lett, kórházba vitték, sürgős műtétet kellett rajta végrehajtani, ami során kiderült, hogy előrehaladt állapotú, többszörösen áttételezett rákja van. Maga után hagyva egy harminchat éves özvegyet egy csecsemővel, haza már csak a teste érkezett. Szerencsére több szellemi terméke után járt némi pénz, amit özvegye kapott meg. Remek barát volt, de csapnivaló szerető. Ennél jobb sorsot érdemelt volna.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
_________________________________________________

Tibor bá’ online

Isten létezése mellett szóló argumentumok nagy része olyan gyenge, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Van azonban egy terület, amit nem lehet lesöpörni az asztalról, mert sok ember őszintén úgy érzi, hogy személyes tapasztalata bizonyítékul szolgál arra, hogy az embernek van lelke. Persze ilyenkor az első dolog az, hogy meghatározzuk, mit is nevezünk lélek alatt? Egy olyan valamit, ami elkülönül a testtől és az agytól, vagyis az öntudattól, amelynek létezése az életben levés feltétele, és ami túléli a test halálát. Az csak természetes, hogy a „lélekpártiak” iparkodtak bizonyítékot találni arra, hogy igenis van lélek. Erre eddig minden kísérlet kudarcot vallott. Van azonban egy érdekes tapasztalat, amin azoknak az embereknek egy része megy át, akik közel kerülnek a meghaláshoz, de aztán a végén mégis élve maradnak. Ezek arról számolnak be, hogy tudatuk érezhetően elhagyja a testüket (majd visszatér abba). Szerintük – és ez logikusnak tűnik – ez nem lehet más, mint a lelkük, ami nem azonos az agyukkal, hiszen az agy ottmaradt a testben, míg a tudatuk a testüktől függetlenül létezett.

Ezzel a függetlenül létező tudattal (azaz lélekkel) az a probléma, hogy elég sok ember megtapasztalta és őszintén hisz abban, hogy amit megtapasztalt az valós. Már pedig mindenki elsősorban abban hisz, amit személyesen megtapasztal. Ezeknek az embereknek hiába mondják, hogy nincs lélek, az istennek se fogadják el. Nekik igenis van lelkük. Ráadásul egyesek ebben a lelki állapotban olyan dolgokat látnak meg, majd feléledve emlékeznek rá, amit normál körülmények között nem láthattak volna meg. Jó, ez nem bizonyított, csak mende-monda, de ott van még az öntudat. Ez tényleg kemény dió!

 Végeredményben alapvetően két eset áll fenn: Az öntudat vagy az agy biológiai terméke, vagy pedig, az agynak egy része, ami elválik a normál agyi funkciótól – tehát a lélek el van különülve az agytól és az agy halálát túléli.

Az elv, hogy az öntudat az agy „biológiai terméke” a lelkiismeretesen összegyűjtött, körültekintően ellenőrzött, alaposan oda-vissza letesztelt, duplán rejtett, placebóval párhuzamos, többszörösen megismételt, a szakmai elit által ellenőrzött, hallatlan nagy mennyiségű kutatási eredményen nyugszik, amelyek napról-napra gyarapodnak. Ha elolvasol egy, az utóbbi időben kiadott neurológiai könyvet, akkor világossá válik, hogy napról-napra közelebb kerülünk az öntudat megértéséhez. Igaz, ez a tudományág még csak gyermekcipőjében jár, de óriási ütemben tör előre. Ami egyre világosabban látszik, hogy bármi is legyen az öntudat, egyértelmű, hogy elválaszthatatlanul kapcsolódik az agyhoz. Az agyban bekövetkező változások hatására megváltozik az öntudat is. Néha ez a változás olyan nagymértékű, hogy az adott személyiség felismerhetetlenné válik. Az öntudatban végbemenő változások MRI segítségével láthatóvá válnak, csakúgy mint az agyi változások. Az egyértelmű és világos tudományos következtetés az, hogy az öntudatot az agy hozza létre.

Akkor most nézzük a „független lélek” elvet alátámasztó bizonyítékot, vagyis a halál közeli állapot élményét, amelyen az átélők bizonyos közös élményekről számolnak be: testüket és annak környezetét, ami a legtöbb esetben egy műtő, ahol operációt végeznek, kívülről látják. A másik gyakran jelzett esemény egy alagútszerű építmény megjelenése, ami ki van világítva, és a másik végéből vonzást éreznek, ahol különben ”valaki” vár rájuk. Ez így elég misztikus, de van egy kijózanító körülmény. A vonzó lényt mindenki saját vallásának megfelelően ismeri fel. A keresztények természetesen Jézust vélik látni, a muszlimok Allahot, míg a hinduk mondjuk Sívát. Ez eléggé nyilvánvalóvá teszi, hogy itt agyi fantáziával állunk szemben. Nyilvánvalóan a fantáziának kapcsolódni kell az adott személy vallásos hitéhez. Egy muzulmánt nem várhat Jézus, és fordítva.

Rendben van, de miért látják magukat kívülről, és egyáltalában miért látnak lecsukott szemhéjjal? A helyzet az, hogy az agy és az érzékszervek vérellátása akadozik, tehát hibásan működnek, illetve az agyhoz nem jut el információ a külvilágtól. Ekkor az történik, mint amikor a számítógépen dolgozva megszűnik a csatlakozás a külső szerverhez. Rákattintunk egy kedvenc honlapra, de mivel nincs kapcsolat, a gép nem tud rácsatlakozni, hanem a memóriájából előveszi a legutolsó képet. Mi a kezelők (ha nem vesszük észre) megpillantjuk a kért honlapot, de nem real time-ban, hanem ami utoljára volt. Ugyanezt teszi az agy is. A szemtől, fültől nem érkezik értékelhető információ, a valós világgal megszakadt a kapcsolata, leálló félben lévő maradék kapacitásával előveszi az utolsó információt a memóriájából, ami nem más, mint a műtő, ahová bevitték. Azonban az agy már alig funkcionál, a hiányzó biteket kitölti azzal, amivel tudja. Így jelenik meg egy kép, amit aztán tárol és az „életbe visszatérés” után elővesz, mint emlékképet a tetszőlegesen beépített bitekkel együtt. Természetesen ez teljesen megegyezik azokkal a visszaemlékezésekkel, amik valós történetektől származnak. Az egyén nem tud különbséget tenni, neki az emlékkép olyan valódi, mintha tényleg megtörtént volna. Ezt a jelenséget a neuróbiológus így írja le:

Az agykérgen elhelyezkedő látásközpont, mely egyaránt feldolgozza a látott és az elképzelt képet, normál körülmények között stabil állapotban van, mert néhány, ezt a funkciót ellátó neuron a máshonnan érkező ingereket elfojtja. Hallucinálások akkor jönnek létre, amikor ez az elfojtó mechanizmus megszűnik vagy erősen csökken, mondjuk hallucinogén anyag hatására, vagy azért, mert az agy közvetlenül az elhalás küszöbén áll.

A szemlencse egy tárgy képét először a retinára vetíti ki. Innen az idegsejtek a kiváltott impulzusokat az agykéreg látásközpontjának különböző helyeire továbbítják.

Na jó, de mi van az alagút végén látható fénnyel? Tekintettel arra, hogy az egységnyi területen található neuronok száma sokkal több a látószög közepén, mint a szélén, jóval erősebb hatás várható középen, amennyiben az összes neuron azonos mértékben szenved a szabályozó kioltás megszűnésétől. Feltételezhető tehát hogy minél jobban meg van zavarva a rendszer (vagyis a komplex agyvelő), annál erősebb a fényár.

A legizgalmasabb kérdés mégis az, hogy ha ez mindössze hallucináció, miért tűnik oly hihetetlenül valódinak? Ez utóbbi felvetésre válaszolva kezdjük annak vizsgálatával, miért tűnik valami valódinak. Ami a központi idegrendszert illeti, nem is olyan könnyű különbséget tenni két kategória között: „mi jön a külvilágból?” és „mi van az agyban tárolva?” Amint a látás, illetve a hallás impulzusai és a memóriából érkező információk feldolgozásra kerülnek, azonnal összekeverednek. Miközben az információk különböző feldolgozási fokokon mennek át, a kép összetevői: vonalak, élek, tér és a különböző tárgyak mind-mind más módon jelennek meg. Nem valószínű, hogy ezek meg lennének jelölve: „na, ez ­kintről jött”, vagy „ez hallucináció”. Az eldöntés, mi micsoda, valószínűleg jóval ­fentebb történik az agyban. A rendszer (vagyis az emberi agyvelő) egészen egyszerűen azt tartja „valódinak”, ami a legstabilabbnak bizonyul. Mi mást tehetne?

A normál életben mindössze egy „valós modell” van, mégpedig az, amit az érzékszerveink hoznak létre, és ez rendkívül stabil, koherens és egyben komplex. Ez a modell, az „én, itt és most” fogalmakból áll. Azért érezzük valósnak, mert abban az adott pillanatban a jeleket feldolgozó agyban ez a legstabilabb modell.

De mi a helyzet a haldokló aggyal? Mi van azzal az agyvelővel, amiben már nincs semmi szabályozás? Ez esetben fennáll a veszélye annak, hogy a valóságról képtelen lesz elfogadható modellt kialakítani. Előfordulhat, hogy az agykéreg látásközpontjában az ott találhatók közül a leképezési sorok által nyújtott modell lesz a legstabilabb. Ha ez a legstabilabb, akkor az agy szerint ez a valóság. Elvégre pontosan olyan értelemben valós, amilyen értelemben bármi, bármikor valósnak tűnhet, mert a rendszerben található modellek közül ez a legjobb. Mivel a képek feldolgozása is a látásközpontban történik, más képek is bekerülhetnek az agyba.

Nincs olyan agyvelő, amely ennél a pontnál bedobná a törülközőt. Jó, de mit tud tenni? A leglogikusabb cél az lehet, hogy a lehető leggyorsabban visszaforduljon az érzékszervek által betáplált impulzusokból összeállt modellhez, hiszen ez lehet a külvilág egyetlen stabil megtestesítője. Ennek egyik módja – mint fentebb már írtam – a memóriára való támaszkodás: Ki vagyok én? Hol vagyok? Mit csinálnak velem? Ezekre a kérdésekre a válasz ott szunnyad a memóriában, ha a haldokló agyvelőnek van még elég kapacitása ahhoz, hogy feldolgozza a válaszokat. Mint írtam, pontosan ezt teszi számítógépünk is: ha nincs kapcsolatban az Internet-szolgáltatóval, a memóriában tárolt Internet képeket küldi a monitorra. Tételezzük tehát fel, hogy egy haldokló személy agyi rendszere létrehoz egy modellt abból, amire emlékszik: teste a műtőasztalon van, a sebészek körülötte forgolódnak, felette erős fényforrás, háta mögött különböző műszerek. Ez egy egészen jó minőségű modell is lehet, mivel az agy beépíthet a valós világból érkező impulzusokat is, például a sebészek beszélgetését, műszerek csörömpölését, az újraélesztési kísérlet lökéseit, stb., ezek mind-mind a hallásközpontból származó inputok. Ily módon az agyi modell nemcsak igen hihető, de ténylegesen tartalmazza a valós események egy-két részletét is. Ez az, ami a visszaemlékezőt becsapja, méghozzá olyan alaposan, hogy a végsőkig hisz ­benne.

Ha abban a pillanatban az a legjobb modell, ami az agy rendelkezésére áll, akkor az tökéletesen valódinak fog hatni. Megismétlem, valódi olyan értelemben, amilyen értelemben bármi, bármikor valódi lehet. De lépjünk tovább. Amikor az egyén „érzékeli” a másvilágot, akkor az a másvilág valósnak és feledhetetlennek tűnik. Ha azt állítjuk, hogy a tudat (eszmélés) mindig az adott időben kialakított agyi modelltől függ, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ezeknek az embereknek a tudata átalakult. Ha normálissá is válnak, és ha a valós világ vissza is tér számukra, sose fogják elfelejteni, hogy „megtapasztaltak” egy „valós” másvilágot, hogy testük jelentéktelenné törpült, hogy megszűntek önmaguk lenni.

A hiányzó bitekkel kapcsolatban megemlítek egy személyes tapasztalatot. Írásaim lektorálását nem végezhetem magam. Egyszerűen azért, mert amikor a megírt szöveget olvasom, soha se azt látom, ami ott van, hanem azt, aminek ott kellene lenni. Ha tehát egy betűt kihagyok, vagy félreütök, az úgy is marad. Agyam a „hiányzó bitet” beteszi. Még akkor is, ha én tudatosan ezt el akarom kerülni. Ugyanígy jár el a haldokló agy is, a már alig funkcionáló érzékszervektől érkező hiányos jeleket kiegészíti, és elraktározza. Felépült állapotban a kiegészített képet veszi elő a memóriából és úgy érzékeli, mintha az teljesen ép érzékszervekkel, teljesen normális állapotban lettek volna elraktározva. Ráadásul a tudatos agy még súg is.

Az öntudatra ébredt ember legnagyobb ellensége a halandóság, mert a halandóságot kizárólag az ember képes felfogni. Meghalni senki se szeret, mindenki örökké szeretne élni. Csakhogy a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fizikai világban minden elhal egyszer, így az ember is. Ebből egyetlen kiutat a lélek jelentene. Az élethez való ragaszkodás olyan erős, hogy az agy mindent megtesz, még önmaga becsapását is. Az csak természetes, hogy a „hiányzó biteket” úgy egészíti ki, hogy a lélek létezése plauzibilissé váljon. A halál közeli állapotban megtapasztaltak kizárólag azt bizonyítják, hogy utálunk meghalni.

A poszt dr. Susan Blackmore: Vision from the Dying Brain esszéjére van felépítve.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
________________________________________________

Tibor bá’ online

Húsz éves korodig fejlődsz, onnan kezdve öregszel, csak először nagyon lassan. Hogy mikor kezdesz „látványosan” öregedni, illetve érezni és rádöbbenni az öregedés tényére, az elsősorban az életstílusodtól függ. Az ember teste elméletileg 120 évre van kalibrálva, és ha nem követ el semmi hibát (ennyi év alatt, ami majdnem lehetetlen) akkor meg is éli a 120 évet. Ezt a posztot nem azért írtam, hogy ráneveljelek az egészséges életmódra (erre is lesz alkalom) hanem az öregedés aspektusainak a számbavétele végett. A mai aspektus az öregedés lélektani hatásai lesznek.

Nők akkor döbbennek rá, hogy beindult az öregedés, amikor fiatal lányok nem hajlandók tegeződni. A férfiak akkor, amikor kiskamaszok csókolommal köszönnek. Ez természetesen relatív. Személy szerint én gyakran jártam piacokra, ahol a megszólítás így szólt: „mit adhatok fiatalember”. Ezek persze főleg a pártállam idején voltak, amikor az „uram” megszólítás valahogy nem volt politikailag korrekt, én viszont nevetségesnek találtam a 40 évemmel, ahol nem állt meg a dolog. Hatvan évesen már többször visszaszóltam, hogy „na menjen a fenébe”. Aztán jött egy hirtelen változás és letatáztak. Ezt még kevésbé csíptem.

Vannak azonban az öregedésnek kellemetlenebb velejárói is. A potenciáról ne beszéljünk, mert bár rendkívül fontos téma, de az egy külön fejezet, különben se adna vitaalapot, mert aki potens, azt nem érdekli, aki impotens, az a tényt véka alá rejti.

Ami viszont kiugróan fontos, az nem más, mint az életforma változás, és ez különösen a férfiak esetében döntő, mert a háztartás ellátása az idősebb nők részére fenntart valamiféle folytonosságot. Egy férfi részére ez kevésbé van így. Manapság a férfiakat vagy nyugdíjkor környékén (vagy előbb) elviszi az infarktus vagy a sztrók, illetve a rák valamelyik fajtája. Aki ezt a kockázatos életkort sikeresen átlépi, az nagy eséllyel kaphat még 20 évet. Mit tehet vele?

Korábban a több generációs családoknál ez nem volt probléma, a legidősebb generáció csinálta azt, amihez kellett tapasztalat és gyakorlat, de nem kellett hozzá komolyabb erőkifejtés. Ilyen elrendezésben az idősek nem érezték magukat feleslegesnek. Napjainkban ez ritka, mint a fehér holló. Ezért van az, hogy paneltömbök között elhelyezett tereken tavasztól őszig idős férfiak sakkoznak vagy kártyáznak, ami valljuk be kevés, és persze, mi van télen? Véleményem szerint az 50-es életévek vége felé át kell gondolni a helyzetet, ki kell találni valami olyasmit, ami „értelmet” ad az életben maradásnak. Aki szerencsés, az kitalál magának egy hobbit, ami leköti, amiben „menővé” válhat. A lehetőségek száma majdnem határtalan. Például érmék, régi pénzek gyűjtése, amihez hozzátartozik az egyesületi belépés, az összejövetelekre való eljárás, csere-bere, ismeretségek kötése, stb. Ilyen civil szervezkedésből az isten tudja hány van. És ha már az isten se tudja, akkor megemlíteném az ateisták egyesületét, ahol igen értelmesen lehet időt tölte, ha történetesen tényleg nem hiszel isten létezésében. De lehet alkotó tevékenységbe is belefogni, például modellek készítése, vagy ha van kézügyességed, akkor megpróbálkozhatsz a festészettel, agyagformálással, fafaragással, esetleg régi órák megjavításával, modellek készítésével (ami belépő az unokák figyelemfelkeltéséhez), vagy ami eszedbe jut.

Bármilyen csábító, és bármennyire is vártál rá (na majd a nyugdíj után) a passzív elfoglaltság lélekromboló. Leülni a TV elé az egyik legrosszabb, bár a legkézenfekvőbb megoldás. Tompit, miközben az öregedés egyik legnagyobb átka az Alzheimer és a Parkinson kór, amelyek elkerülésére a legjobb módszer az agyi tevékenység folytatása. A TV nézés nem ilyen! De a rejtvényfejtés se, mert néhány tucat keresztrejtvény megfejtése után rádöbbensz, hogy ugyanazokat a kérdéseket teszik fel körbe-körbe. Az olvasás kellemes elfoglaltság, de passzivitása miatt önmagában kevés.

És persze az Internet. Itt megint az alkotás a fontos, nem a puszta olvasás. Szerencsére, százával lehet honlapokat találni hozzászólási lehetőséggel, amivel nem csak a nyugdíjasok élnek. Sőt, ma még főleg nem ők, mert nagy részük nem mer belefogni, de ez természetesen változni fog. Manapság olyanok mennek nyugdíjba, akik már a munkahelyükön találkoztak az Internettel. Miért fontos ez?

Ugye Éva leszakította az almát, amit Ádám nem akadályozott meg, ezért innentől kezdve arcunk verejtékével keressük kenyerünket. Testileg hozzászoktunk a munkához (kellő fizikai munkavégzés mellett tovább élsz), lelkileg pedig hasznosnak kell magunkat érezni, hogy tettünk valamit a családunkért, a közösségért, amiben élünk. Ha csak élvezed a „jól megérdemelt pihenést” akkor előbb vagy utóbb feleslegesnek fogod magad érezni. Éppen ezért, igen nagy zökkenővel jár a gyermekeid felnövése. Te továbbra is aggódsz értük és el akarod őket látni jó tanáccsal, amire ők jó esetben csak mosolyognak, rossz esetben meg is mondják a véleményüket. Valami mást kell tehát kitalálnod, ami kölcsönzi neked a „még jó vagyok valamire” tudatot. ne becsüld le, és készülj fel rá, függetlenül attól, hogy hány éves vagy. Manapság a szellemiek gyorsan kimennek a divatból, és még gyorsabban változnak, de a lelki nyomor legalább olyan kellemetlen, mint régen volt.

________________________________________________________
________________________________________________________
_________________________________________________

Tibor bá’ online

Ifjú éveim jelentős részét arra használtam fel, hogy körülnéztem a világban, és persze láttam ezt meg azt. Ezért bosszant fel a bulvár újságírók hada, akik szenzációk kiötlése mellett hatalmasakat nyalnak az olvasóknak. Az egyik ilyen örökzöld a magyar nők világraszóló szépsége. Miközben az én megítélésem szerint az átlagos magyar nő alacsony, tömzsi, erős pofacsontja van, átlagon felüli a lábfeje (magyarul trampli), ráadásul ápolatlan, amin az utóbbi időben erősen változtatott az ezerrel nyomuló kozmetikaipar. Ha valaki valóban szép nőket akar látni, akkor nézze meg a keltákat! Nagyon jól tudom, hogy neked se fog ez a szöveg tetszeni, mert a te feleséged is magyar, bár miért lenne átlagos? De nem csak ezért. Mindenki szeretne büszke lenni arra, hogy magyar, ahogy ez minden más népnél is megtalálható. Na de, mi itt a blogon szeretjük tudni az igazságot.

Azt is szeretjük hirdetni, hogy mi magyarok szabadság szerető nép vagyunk, ami, 1848 és 1956 ellenére, kurva messze van az igazságtól. 1956-ban ott voltam az események sűrűjében, és állíthatom, hogy ez a „forradalom” egy véletlen volt, amit főleg suhancok, butuska kiskatonák, és néhány belelkesedett „hazafi” bonyolított a hatalmas többség néma visszahúzódása, mit visszahúzódása, egyenesen elbújása mellett. 1848/49-ben nem voltam ott, de egyszer elbeszélgettem egy történésszel, aki a MTA tagja volt és tudtomon kívül a magyar szabadságharc volt a kutatási területe. Feltette nekem a kérdést, hogy véleményem szerint a szabadságharcnak – beleértve az összes résztvevő felet, és tekintettel a hadjáratokra, valamint az összes csatára – hány áldozata volt? Mondtam neki, hogy fogalmam sincs. Nos, a válasz, átlagosan naponta kevesebb, mint 80 halott, vagyis összesen kevesebb, mint 50 ezer. Ezek a tények, a valóság viszont alaposan fel van fújva. Nem, a magyar nem szabadság szerető nép, hanem egy sunyin visszahúzódó, köpönyegforgató, megalkuvó, vazalus nép. Támasszam alá? A háború után járta ez a vicc: Klein és Kohn mennek az utcán, amikor utoléri őket egy tüntető tömeg, akik harsogva kiabálják „él-jen Rá-ko-si, él-jen Rá-ko-si” Megszólal Klein, odanézz az első sorban ott van a volt házmesterünk, az egy nyilas pribék volt, most pedig kommunista. Ne csodálkozz – válaszol Kohn – kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékre telik. Dehogy kicsi az ország, köpönyegforgató a nép. A Fidesz valamennyi kulcsfigurája komoly pozíciót töltött be a Kádár rendszerben, most pedig kommunistáznak. De nem ez a meglepő, hanem, hogy a nép ezt „megérti”, ezt a köpönyegforgatást „normálisnak” tekinti, mert ő maga is így tesz, vagy tenne. Ebből következik, hogy ezzel a néppel a vezetők azt tesznek, amit akarnak. A jelenlegi maffia-kormány megcsinálta a trafik-mutyit. Más országban ilyen kaliberű disznóságba belebukik a kormány, nálunk alig volt felháborodás, legfeljebb panaszkodtak a kárvallottak. Aztán jött a föld-mutyi, a még termelni tudó gazdák alól kihúzták a földet, hogy a klientúra Brüsszelből megkapja a parlagon hagyásért a kialkudott járandóságot. Munka nélkül, befektetés nélkül, kockázat vállalás nélkül tíz milliók ütik a földbérlők tenyerét. Más országban a parasztság a kormányt kiegyenesített kaszákkal kergette volna el. Nálunk SEMMI. Itt van a tankönyv-mutyi! Semmi következmény. Itt van a takarékpénztár einstand! Semmi következmény. A maffia-kormány keresztapja, Orbán Viktor odáig ment a pofátlanságban, hogy az egészségügytől, és az oktatástól elvont pénzeken stadionokat épít, egyet mindjárt kedvenc falújában, ami már kérdésessé teszi az elmeállapotát, józan ítélőképességét. És a nép? Hallgat, mint a sír. A kormány újabb és újabb közvetlen és közvetett (útdíj) adókat vet ki, milliók éheznek, de a csendes tűrésen kívül nem történik semmi. Jaj, dehogy nem. A fideszes kommunikátorok a tévé segítségével szemrebbenés nélkül mondják a tömegek pofájába a legotrombább hazugságokat, és a nép? Átkapcsolja a tévét és megnézi a Tenkes kapitányát, és tetszeleg abban a hitben, hogy mi magyarok midig is harcoltunk a szabadságunkért.

_______________________________________________________
_______________________________________________________
____________________________________________________

Tibor bá’ online

A vallásról, vagy jobban mondva a vallásokról mindenkinek meg van a véleménye, csakhogy ez a vélemény stabil és többnyire megváltoztathatatlan, pedig a helyzet folyamatosan változik.

Közismert, hogy az európai történelemben hosszú évszázadok alatt az állam és a vallás, ha nem is jelentett egyet, de szorosan össze volt fonódva. Ezen elvben (némileg a gyakorlatban is) a Francia Forradalom változtatott. Az Ó-világ értelmisége egyetértett abban, hogy az államnak szekulárisnak kell lenni. Jobban mondva kellene lenni, de nem nagyon volt az, és ez az állapot kisebb mértékben ugyan, de egyes országokban máig fennmaradt, illetve a keleti blokk felbomlása után visszaállt.

Az Ó-világ kifejezést pedig azért használtam, mert az Európából szétáramló bevándorlók utódai az amerikai kontinensen, de nem csak ott, még kevésbé szekulárisak, mint az Ó-hazában a hátrahagyottak.

Ez természetesen semmit nem változtat azon a tényen, hogy az európai kultúra alapja a judo-keresztény, azaz a Bibliára támaszkodó hitvilág és erkölcs. Mindezek ellenére – és ezt most a hitbuzgóknak ajánlom a figyelmébe – a vallási hatalom különválasztása a világi hatalomtól nem csak helyes, de egyenesen Jézustól eredő, aki egyértelműen leszögezte példabeszédében, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré és istennek pedig, ami az istené.

Azon pedig nem is csodálkozhatunk, hogy a XX-XXI. század társadalmi, technológiai iszonyatosan gyors átalakulásai nem hagyták érintetlenül a vallást se. Napjainkban szemtanúi lehetünk, hogy isten nevében hajtanak végre gyilkos, terroristatámadásokat öngyilkos merénylők (akik a robbantás után egyenesen a paradicsomba lépnek át), miközben az Amerikai Egyesült Államokban a fundamentalista keresztény jobboldal karöltve a zsidó lobby-val megvetette lábát az államhatalomban. Az USA elnöke (G.W.Bush) nyilvánosan fohászkodik az istenhez, egyértelműen kijelenti, hogy isten sugallatára cselekszik és az egész világ sorsára kiható döntésekhez isten irányítását kéri. Miközben a „szekuláris” Európában egyre többen fordulnak isten felé, ami nem ellentétes azzal, hogy a sok százéves templomok, katedrálisok ne ürülnének ki, mert az új idők, új embere keresi istent, de nem feltétlenül a tradicionális vallások kebelén belül, aminek hatása elsöprő. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondhatnám, hogy a katolicizmus kapott az emberiségtől 2000 év türelmi időt, nem hozta az elvártakat, most másfelé keresik azt (vagy fogalmuk sincs, mit keresnek).

A néhány évtizeddel ezelőtti „modern idők” a vallások elsorvadásával kecsegtetett, és a kor embere elképzelhetetlennek tartotta azt az istenkeresést, aminek szemtanúi lehetünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tradicionális vallások katasztrofális mértékben ne veszítenék el híveiket akár olyan hagyományosan keresztény országokban is, mint például Lengyelország. És, ami ennél lényegesen aggasztóbb, a vallással együtt gyengül Európa keresztény kulturális jellege is, aminek csak egy apró szegmense a 15 millió európai muszlim konok ragaszkodása kulturális hagyományaikhoz a bevándorlást követően még három generációval később is.

Az új trendért nagyobb mértékben felelősek a gomba módjára feltűnő szekták, törpevallások (Magyarországon például a hit gyülekezete, vagy a szcientológusok) és főleg Ázsiából importált, Európában csak hírből ismert egzotikumok, mint például a Krishna hívők, buddhisták, taoisták és shintoisták, hogy csak néhányat említsek.

Annak feltételezése, hogy a vallások szép csendben elhalnak, mindössze halovány illúzió maradt. Az ok egyszerű. Az ember létezésének transzcendens megválaszolására csak a vallásos hit képes, ami minden egyes emberi kultúra fundamentumát adja. Ezért nehéz megmondani, hogy az elektronika káprázatában élő modern ember istent keresi-e, vagy létének értelmét, esetleg csak nem akar végleg megsemmisülni. A kérdésre talán megtaláljuk a választ a későbbi írásaimban.

Bárhogy legyen, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a vallásos hit újraszületése Európában újfent beindította a hitek közötti ellenségeskedést. Nyugat Európában a magát szekulárisnak valló emberek nagy része úgy érzi, hogy az utcákon megjelenő lefátyolozott muszlim nők „jelensége” nem más, mint a vallásos fundamentalizmus nyílt kihívása a keresztény – nem vallással, hanem –  kultúrával szemben.

Korábban nem látott jelenségek ütik fel a fejüket. Egy dán újságban Mohamed prófétáról megjelent karikatúra kellő oknak bizonyul ahhoz, hogy több ezer kilométerre élő vallásos fanatikusok utcai lázadásba törjenek ki, dán konzulátusokat gyújtsanak fel.

Az a tény, hogy XVI. Benedek pápa a Mohamed próféta tanításait kritizáló, több százéves idézetet megemlített, elégséges volt ahhoz, hogy Szomáliában radikális iszlámhívők legyilkoljanak egy katolikus apácát.

Joggal állíthatjuk, hogy a hit és a hithez kötődő kultúrák békés egymás mellett élése, alig több mélyről fakadó óhajnál, és a helyzet javulásában aligha bízhatunk.

Maga az iszlám jobban terjed a világban, mint bármely más vallás, annak ellenére, hogy önnön soraik is mélyen megosztottak. Az ok nyilvánvaló, a híveik főleg a fejlődő országokban élnek, ahol a nagycsalád a norma. Csakhogy az iszlám térhódítását Európa mély aggodalommal szemléli. Olyannyira, hogy például a volt keletnémet Erfurtban egy plébános felgyújtotta önmagát (tegyük hozzá a katolikus tanok határozott tiltása ellenére), hogy felhívja a keresztények figyelmét a fenyegető veszélyre.

Ehhez hozzátehetjük, hogy a társadalom képtelen különbséget tenni az európai társadalomba beágyazódó békés muszlim tömegek és az agresszív iszlám fundamentalisták között. Míg néhány éve a nyugat európai nagyvárosokban (például Párizs) az iszlámmal kapcsolatos általános elutasítás csak a szélsőjobb kisebbségre volt jellemző, addig mára ez az aggodalom kezd áthúzódni a politikai centrumra, sőt a liberális baloldalra is. Az iszlám verbális támadása politikailag korrektté vált, ami ellehetetleníti mindkét oldal mérsékelt elemeit.

Ezek után aligha nevezhető meglepőnek, hogy Oroszországban és a volt Szovjet Unió felszabadult országaiban feltartóztathatatlan erővel újul meg az ortodox egyház a kommunizmus összeomlása óta, mely utóbbi megígérte a „földi paradicsomot”. Egyes elemzők szerint a fundamentalista iszlám híveit éppen azokból az illúziót vesztett tömegekből nyeri, akik a kommunizmustól igazságot és egyenlőséget vártak.

Más elemzők visszatérnek a korábban már jelzett okokra, miszerint a vallásos hit visszatérésének oka kevésbé az illúzióvesztés, sokkal inkább az emberi lét megmagyarázás nélkül maradása.

De ha csak a mintegy 2 milliárd követőt számláló kereszténységre gondolunk, akkor meg kell még említeni a pápák tudatos ökumenikus törekvéseit, ami a vallási ellentétek elsimítását célozva az isten létére helyezi a hangsúlyt. Jótékony hatású még az is, hogy XVI. Benedek pápa kijelentette, a Darwinizmus igen is összeegyeztető a katolikus tanokkal. Ezzel sikerült kihúznia a sámlit az Intelligens Tervezővé változott Kreacionizmus kontra Darwinizmus késhegyre menő vita alól, bár az ID (Intelligent Designer) hívők még nem tették le a csatabárdot.

Ez utóbbi tény felveti a kérdést, mi lehet az oka annak, hogy míg a hagyományos egyházak befolyása Európa nyugati felén határozottan visszahúzódóban van, addig a Nyugati Világ vezetőnagyhatalmában, az Amerikai Egyesült Államokban, új szárnyakra kapott?

Megfigyelők szerint ez az európai visszahúzódás csak látszólagos. Egyszerűen arról van csupán szó, hogy a vallásos hit átalakulóban van, a merev eklektikus formát az individuális forma váltja fel. A hívő a kötelező menü helyett á la carte választhat. Ezt a konfúzus állapotot jól illusztrálják a közvélemény kutatási felmérések. Míg Németországban a feltett kérdésre „Hisz-e Ön Istenben?” 1992-ben mindössze 50 % válaszolt igennel, addig ez a szám 2006-ra 64 %-ra növekedett. Ugyanez az összehasonlítás a „Hisz-e Ön a halál utáni életben?” 42 % és 50 % eredményt produkálta.

Tagadhatatlan, hogy a globalizáció szétveri a jól ismert és megszokott világot, ami az embereket állandó jellegű izgalmi állapotban tartja. Ez a bizonytalan érzés kergeti az embereket olyan mozgalmak karjaiba, amelyek megígérik, hogy a régről ismert, és megbízhatónak bizonyult értékeket visszaállítják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fundamentalizmus a globalizáció egyenes következménye, azaz nem más, mint a mai idők tiltakozása a modernizáció ellen. Az pedig természetes, hogy a XXI. század tiltakozása jóval elrugaszkodottabb az összes korábbinál, aminek oka a diagnózisban keresendő. Ugyanis mind a keresztény, mind pedig az iszlám fundamentalizmus vezető egyéniségeinek tanítása szerint, a mindenki által kitapintható társadalmi krízis csak a vallásos tradíciók alapjaihoz történő visszatéréssel szüntethető meg.

Ezek a tények azonban nem berobbantak, hanem fokozatosan váltak ismertté. Jó példa erre Samuel Huntington szoció-politológus „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című munkája, ami az iszlám, és a nyugati társadalmak összeütközéséről szól. Az első publikáció a Foreign Affairs-ban jelent meg 1993-ban, de a cím végén egy kérdőjellel. Öt évvel később a művet bővített kiadásban, könyv formájában jelentette meg a Touchstone Books kiadó, de a kérdőjel már lekerült a cím végéről.

Hantington [Dr. Samuel Phillips Huntington 1927.04.18. – 2008.12.24. (Harvard). Dr. Huntington ezen hivatkozás idején még közöttünk volt.] természetesen amerikai és aligha tud róla, hogy a második öbölháború kitörése óta számtalan európai részére az amerikai keresztény fundamentalizmus majdnem oly mértékben aggasztó, és bizonyos értelemben meglepő, mint az iszlám változat.

Meglepő, mert az első telepesek nagyrészt az európai vallásháborúk és vallásos üldözések elkerülése végett választotta az Újvilágba történő kivándorlást. Ha valakinek fontos volt az állam és a vallás különválása, akkor a bevándorlóknak az volt, de nem csak ezért volt a szekularizáció fenntartása magától érthető. Egyetlen vallás vagy szekta se volt képes és alkalmas magának biztosítani egy exkluzív államot. A szekták tehát egymás mellett, békésen léteztek.

Hogy ez az állapot mára megváltozott, egy egész könyv témája lehetne. Az minden esetre tény – és talán megengedhetem magamnak a kifejezés használatát – „sajnálatos tény”, hogy a XX-XXI. századfordulójára a keresztény fundamentalizmus, a katonai-ipari komplexussal együtt, hatalmába kerítette a Föld egyetlen szuperhatalmát. E tény az emberiségre, és az emberi hitre gyakorolt hatása egyelőre felmérhetetlen, vagy nagyon is felmérhető.

Jövőjét illetően az Ember soha a történelmi múltban nem volt annyira bizonytalan, vagy éppen pesszimista, mint napjainkban. Végső fokon ez lehet a legfőbb oka annak, hogy (jobb híján) a modern ember visszatér valamifajta hithez, és mert a választék igazán bőséges, csak idő kérdése, és újfent megtapasztalhatjuk a rég nem látott vallási háborúk ízét.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________

Tibor bá’ vissza a múltba online

Nem tudom, hogy a magyar kormány milyen megfontolásból akar emlékművet állítani a ’44 március 19-én bevonuló német megszállás emlékére. Az emlékműre költendő 8 milliárdot én magam is sajnálom, az emlékművet pedig feleslegesnek tartom, de a történelemhamisítást nagyon ellenzem. A megépítés előtt álló emlékmű az Amerikai Népszavának se tetszik. Hogy az Amerikában élő magyar származásúaknak mi közük a magyar belpolitikához, azt nem tudom, de most ez se érdekes. Érdekes viszont a véleményük az akkori történtekkel kapcsolatban, Íme:

„A magyar jobboldal hamis nemzetképébe nem fér bele a tömeggyilkosságokban való magyar részvétel, ezért kezdettől fogva hazudik és meghamisítja a történelmi tényeket. A történelemhamisítás lényege, hogy minden felelősséget a német nácik és a nyilasok nyakába helyezze, a magyar “keresztény-nemzeti” jobboldal antiszemitizmusát, a népirtásban játszott szerepét és felelősségét letagadja. Haláltáborokba küldtek 430 ezer embert, férfiakat, nőket, fiatalokat, öregeket és kisgyermekeket, a vagonokba való berugdosásuk előtt kiszedték az aranyfogaikat, a végbelükben turkáltak az értékeik után, a kedves magyar szomszédok, akik a redőny mögűl passzívan figyelték a sárga csillaggal megjelölt szomszédjaik terelését, azonnal elfoglalták a deportáltak lakásait és elrabolták a javaikat.”

Most arra ne térjünk ki, hogy a RABLÁS kritériuma szerint a sértettnek jelen kell lenni, történelmi tény, hogy kb. két hónap alatt 430 ezer embert szedtek össze. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ennyi idő alatt ennyi embernek meg lehet oldani a végbeleiben való kutakodást, műszer, szakember és vizsgálati hely hiányában, de nem lehetetlen. Az aranyfogakat a haláltáborokban verték ki, de a magyarországi kiverés se lehetetlen. Egy valami azonban nagyon nincs a helyén. Először is a magyar közigazgatás, a magyar posta, a magyar államvasutak szervezettsége példás volt az egész világ számára. Ha kiadtak egy utasítást, akkor azt gyorsan és szakszerűen végrehajtották, kérdés feltevése nélkül. Ebben az esetben ez rosszul sült el, mert rálehet fogni a magyar csendőrségre a zsidógyűlöletet, pedig csak hatékonyan hajtották végre a parancsokat, de még csak ezért se ragadtam tollat, hanem?

1942-től apám bérelt egy üzlethelyiséget a Vilmos császár út 19/c alatt. 1944 nyarán a III/3. alatti lakás megüresedett, amit az apám kiigényelt, majd ősszel beköltöztünk. A 3-szoba hallos, cselédszobás lakásban egy jómódú, idős zsidó házaspár élt. Nem elhurcolták őket, hanem áthelyezték őket egy u.n. védett házba, mert menlevéllel rendelkeztek. Később a férfi természetes halállal meghalt, a nő pedig az orosz csapatok bevonulása után két nappal visszajött a lakásba. Amikor mi beköltöztünk, a lakásban lévő értéktárgyak: bútorok, szőnyegek, festmények, dísztárgyak össze voltak hordva a középen elhelyezkedő hallba, aminek az ajtói le voltak pecsételve, oda bemennünk nekem és a húgomnak agyonverés terhe mellett tilos volt. Bent a hallban pedig az asztalon volt hagyva a felvett leltár egy másolata. Ez az idézett mondat: „azonnal elfoglalták a deportáltak lakásait és elrabolták a javaikat.” abszolút hazugság. Magyarország egy kulturált jogállam volt, ahol a szomszédok nem rabolhattak kényükre-kedvükre, amíg a rend fenn volt tartva. Az orosz katonákkal karöltve a külvárosi prolik szabad rablása a ”felszabadulás” után volt napirenden, legalább két héten keresztül. Ami például abban nyilvánult meg, hogy egy-két géppisztolyos orosz katona betört egy-egy lakásba, a szekrényből kirámolta az ott talált ruhaneműket, amiket az ablakon keresztül kihajított az utcán tomboló csőcseléknek. Ugyanis a belvárosi lakásokban burzsujok éltek, és a ’”felszabadulás” után kezdetét vette a proletárdiktatúra.

Az idős hölgy három napig a hallban aludt, ami alatt néhány értéktárgyat apámnak eladott élelemért, majd gondoskodott a javainak az elszállításáról. A lakást nem kaphatta volna vissza, mert 5 szobában egy személy nem lakhatott a rommá lőtt fővárosban. Ha az értéktárgyai közül bármi hiányzott volna, lehetősége lett volna a feljelentésre, amivel nem élt.

Egy másik esetben viszont feljelentették a nagynénémet, akire megőrzés végett rábíztak egy doboznyi ékszert. A nénikém házát láncos bomba a földig rombolta. Az ékszerek odavesztek a romok alatt, a túlélőknek nem tudta visszaadni. Ezt a védekezést nem fogadták el a bíróságon, elfogadták viszont a zsidó házaspár bemondása alapján a 60.000 Pengő értéket, aminek a megfizetésére kötelezték a nénikémet. A segítségnyújtásra nem hajlandó, passzív magyar lakossági érmének ez a másik oldala.

A fentieket fogjátok fel úgy, mint orális históriát, mert ez az utolsó betűig igaz.

Egy kis utólagos „csemege”

_______________________________________________________
_______________________________________________________
____________________________________________________

Tibor bá’ online

Tegnap délután, előzetes bejelentés nélkül, egy idős úr csöngetett be hozzám.  Nehezen leplezett meglepődésemet látva rögvest bemutatkozott, Kapitalizmus vagyok – mondta röviden, majd némi bizonytalansággal a hangjában megtoldotta egy kérdéssel – bejöhetek? Természetesen – bukott ki a számon a kötelező udvariasság, majd összeszedve magam újra megszólaltam – tudja, egy ideje csak Önnel foglalkozom. Ez nagyon kedves öntől – válaszolta – éppen ezért jöttem. Úgy gondoltam, ha nem veszi pimaszságnak, egy csésze igazi angol tea mellett elbeszélgethetnénk. Örömmel állok elébe – feleltem, majd mentegetődzve így folytattam – kérem, engedje meg, hogy előremenve bevezessem a dolgozószobámba. – Vendégem alig ült le, máris a témára tértünk.

Tibor bá: A korához képes feltűnően fiatalos.

Kapitalizmus: Kedves öntől, de tegyük félre az udvariaskodást, az a helyzet, hogy haldoklom.

T.b: Ezt nem mondja komolyan.

K: Sajnos kedves Tibor bá, nem vagyok vicces kedvemben – bár őszintén megvallva, éppen itt volna az ideje, hogy távozzak….. Látom meglepődött, de ennek mindössze egy oka van, annak idején a tanulmányait nem vette komolyan.

T.b: Már megbocsásson, de a természettudományos tárgyakat kifejezetten kedveltem, igaz a politikai gazdaságtant gyűlöltem, mert összeollózott hazugság halmaznak ítéltem.

K: Pontosan erre gondoltam. Tudja, az igazság az, hogy Marx Károly a fején találta a szöget, amikor azt írta: „Egyetlen tőkés számtalan tőkést söpör le a porondról, a rendszer önmagát fogja felzabálni.”

T.b: Ezt írta volna Marx?

K: Igen, nem csoda, hogy újabban egyre többet merik idézni, hogy úgy mondjam, kezd visszajönni a divatba. Tudja, azóta velem kapcsolatban hangzott el hasonló vélemény mások szájából is, például „A kapitalizmus önkezével készül véget vetni életének.” Biztosíthatom, hogy meg se fordult a fejemben az öngyilkosság, de egészen biztos ismeri a szenzációra éhes tömegek kielégítésében rejlő üzletet – és kacsintott hozzá – azt is mondták, olyan vagyok, mint egy rákos sejt, addig élősködök a társadalmon, amíg meg nem ölöm azt, és persze vele együtt önmagamat is.

T.b: Ne haragudjon, hogy közbevágok, de van ennek valami realitása?

K: Nézze Tibor bá, a dédelgetett kedvencem a szabadpiac, különben saját találmányom, nem működik, de ez nem az én bűnöm, az oligarcháké.

T.b: Nem mondja komolyan!

K: Nézze, ezzel a szabadpiaccal csak két baj van: nem szabad, és nem piac, hanem fosztogatás. Ettől kellene megszabadulni, nem pedig tőlem.

T.b: Ne haragudjon, hogy közbevágok Sir, de a szabadpiacnak hazámban számtalan támogatója van, akik azt állítják, hogy a nép széleskörű jólétéhez kizárólag a szabadpiac vezet.

K: Badarság. Tudja, én jó 200 éve figyelem. A szabadpiac mindig az erősebbeknek kedvez, és egyetlen célja az eredeti erőviszonyok fenntartása. Nézzen körül! A szabadpiac szószólói csak addig ragaszkodtak hozzá, amíg előnyös volt számukra. Most, hogy a dolgok nem mennek olyan levajazottan, egyszeribe fanyalognak tőle.

T.b: Felelős politikusaink ennyire tudatlanok lennének?

K: Nem szeretném önt naivsággal vádolni, de egy politikusnak elsősorban saját hatalmának megőrzése a cél. Való igaz, az állam szerepe az lenne, hogy engem, a kapitalizmust megvédjen a kapitalistákkal szemben, de kedves barátom elfelejti, hogy egy megválasztott politikus percek alatt maga is kapitalistává válik. Elvárja tőle, hogy saját érdeke ellen hozzon törvényeket?

T.b: Nem Sir – ráztam a fejem – a „rákos sejt” analógiájával elég világosan fejezte ki magát. De, ha már összehozott minket a sors, engedje meg, hogy feltegyek néhány kérdést.

K: Csak nyugodtan. Tudja a halál előtt az embernek már nincs mit rejtegetnie.

T.b: Az előzőekben Sir, ön arra tett célzást, hogy politikusaink….

K: Ne is folytassa. A logika azt diktálná, hogy a recessziókat, pláne a gazdasági válságot el kell kerülni. De ön, kedves Tibor bá, kihagyja a számításból, hogy a plutokraták nem csak nem bánják ezek bekövetkezését, de előre számítanak rá és kihasználják. A munkanélküliség, az életszínvonal visszaesés, a pénzromlás őket nem sújtja, viszont a gazdasági visszaesés mélypontján olcsón, sokszor a valódi érték tíz százalékáért felvásárolják mások vagyontárgyait. Egy ekkora válság fantasztikus üzletet jelent a plutokratáknak. Arról nem beszélve, hogy egy csapásra befagyasztja a munkásosztály követeléseit. Tizenöt-húszszázalékos munkanélküliség mellett a sztrájkkal való fenyegetés viccnek tűnik.

T.b: Érdekes megközelítés, erre nem is számítottam. De Sir, mi van még, amit érdemes lenne tisztázni?

K: Talán azt kellene megérteni, hogy a jelenlegi probléma a vagyonnal és a tisztességgel kapcsolatos. Amikor egy építmény alapjai „eltűnnek”, miközben a felépítmény túlméretezetté válik, az egésznek össze kell omlani. Ugyanis pontosan ez történt. Az Egyesült Államok elnöke 8 éven át azt beszélte be a népnek, hogy a gazdaság virágzik, ami mellesleg számára és a haverok számára meg is felelt a valóságnak, de ezen a 8 év alatt a bérek stagnáltak, vagy esetenként visszaestek, és ugye volt egy hatalmas túltermelés, de nem voltak hozzá emberek, akik a megtermelt javakat felvásárolták volna. Ezen kívül hagyták, hogy a széles tömegek elhiggyék, az ingatlanárak állandóan csak feljebb mehetnek, és így ki lehet venni belőlük a szükséges tőkét. Csakhogy elfogytak az emberek, akik házat vehettek volna, mert ugye semi se nőhet az égig. Ezen kívül a termelékenység 20 százalékkal nőtt, de a munkavállalók bére egyetlen százalékkal se növekedett, – ekkor vett egy mély lélegzetet és folytatta – én természetesen a profitszerzést, a kizsákmányolást pártján állok, de amit láttam az esztelenség volt.

T.b: Sir, Ön aggódik az egyszerű emberekért? Ez meglepő. Nincs ebben valami kis álszenteskedés?

K: Ugyan, mit képzel? De kell nekem egy újabb forradalom? Tudja, ilyen Lenin félékre bármikor lehet számítani. Jó-jó, Vlagyimir Iljicsnek nem sikerült, de most itt volt ez a Chávez, Ki tudja, mi lehet ebből?

T.b: Látom, őszintén aggódik.

K: Dehogy aggódom. Most majd hamarosan megpróbálnak megváltoztatni, bár ha meggondolom, rám fér, de igazából a financiális rendszert fogják drámaian megváltoztatni. Sőt, részben már meg is változtatták és a java még hátra van. Új pénzügyi szabályokat fognak életbe léptetni, és ügyelni fognak, hogy be is tartsák őket.

T.b: Ennyi?   

K: Sajnos nem. Itt van például Michael Partenti, valamelyik nap tartott egy előadást „Vagyon, szegénység és Birodalom” címen. Bevallom, nekem már a cím se tetszett, annak ellenére, hogy néhány perccel ezelőtt tőle idéztem ezt az „összedűlő építményt”. De ez az átkozott közgazdász mondott cudarabb dolgokat is.

T.b: Hallgatom, sikerült teljesen felcsigáznia.

K: A pasi azt állítja, hogy az oligarchák igazi célja Amerikát levinni Indonézia szintjére. Vagy, ha az nem megy, akkor legalább elkerülni egy dániai szintet.

T.b: Röhögnöm kell, a nagy lehetőségek Amerikáját?

K: Szerinte 1978 környékén olyanokat mondogattak egymásnak, hogy „Az ország egy szociális-demokrácia felé tart.”

T.b: Szerintem ez badarság.

K: Dehogy, néhány hónapja a The New Yorkerben volt egy cikk, ami arról szólt, hogy a republikánusoknak már nincs miért harcolni. „Azért nincs újabb célkitűzésünk, mert elértük, amit akartunk. Sikeresen elpusztítottuk a szociális demokráciát.” Ez elég világos beszéd, nem?

T.b: Világos, ha igaz.

K: Tibor bá! Csalódnom kell Önben. Korábban már mondtam, hogy az oligarcháknak a válság egy paradicsomi állapot. Egyetlen dologra kell vigyázniuk, nehogy felemeljék az adóikat.

T.b: Erről jut eszembe Sir, most már több mint 5 éve van ez a recesszió vagy válság, nevezze, aminek akarja. És még semmi jelét se látni annak, hogy legalább megkísérelnének csinálni valamifajta reformot, vagy szabályozást. Szóval, mintha nem történne semmi, és az események csak mennek a maguk útján, hacsak a QE minimális csökkentését nem tekintjük annak.

K: Tulajdonképpen az ok egyszerű, és különben beszélgetésünk elején céloztam is rá Marxszal kapcsolatban, amikor a saját halálomról volt szó. Nem az a probléma, hogy akad egy-két kapitalista, aki visszaél a helyzettel és mondjuk, egy piramisjátékot hoz létre, ügyelve az apró részletekre, pl. csupán mérsékelt kamatot ígér. Hanem az elveim szerint cselekedve, azok érvényesülnek, akik visszaélnek a lehetőségekkel. Na, ezeket kell megrendszabályozni.

T.b: Sir, éppen ezt kérdeztem. Hol vannak a szabályozások?

K: Nézze, a szabályokat emberek hozzák, azok az emberek, akik a legtöbbet profitálnak abból, hogy nincsenek megfelelő szabályozások. Ezt akarta hallani? Ezt, igaz? Addig nem nyugodott, amíg ki nem szedte belőlem.

T.b: Sir, Ön mondta, hogy nem akar öngyilkos lenni! Különben, ha jól emlékszem csak a republikánusokról tett említést, és ha jól tudom, most a demokraták vannak hatalmon.

K: Kétségtelen. Dühítő, hogy a Republikánusok esze semmi máson nem jár, mint az adóztatás elkerülésén. A demokraták? Beismerem, hogy a kríziskezelésük elégtelen. Semmi másról nem beszélnek, mint a vállalatok megmentéséről. Miközben úgy tesznek, mintha a FED nem öntött volna 3500 milliárd dollárt az oligarchák zsebébe és még csak el se kell vele számolniuk.

T.b: És mi erre a magyarázat?

K: Semmi. A FED csak nyomja a bankóprést és ömleszti a dollárt ahová akarják, miközben a Kongresszus a másik irányba néz.

T.b: És mi következik ebből?

K: Mondjam azt, hogy nem helyeslem, mert én igazi tőkét szeretek látni, nem pedig játékpénzt.

T.b: Játékpénz? Nekem legyen mondva.

K: Nézze Tibor bá, az adósság adott esetben egy jó dolog, mert késedelem nélkül lehet vele megvalósítani hasznos dolgokat, de észnél kell lenni. Amikor Ronald Reagent megválasztották az USA állami tartozása mindössze 800 milliárd volt, de ő aztán tudta hogyan kell a pénzt költeni. Elnöklete végén a tartozás 2.500 milliárdra nőtt, különben szép csendben bevezette a regresszív adózást. A következő elnök, az idősebb Bush a 2.500 milliárdból 5.000 milliárdot csinált. Clinton óvatos volt, de a fiatalabb Bush az 5.000 milliárdból 10.000 milliárdot kreált. És, amit most Obama művel!

T.b: Most már csak az a kérdés, hogy hová lett ez a temérdek mennyiségű pénz?

K: Hát ez az, ez lesz a halálom. Ez a sok pénz megtalálta helyét az oligarchák zsebében. Módszer? Megadóztatni a szegényeket, a pénzt pedig odaadni a gazdagoknak., és tudja, a maguk miniszterelnöke igen tanulékony, pontosan azt teszi, amit az amerikai elnök. Csoda, ha újabban állandóan Leninnel álmodom?

T.b: Igen, nálunk is ezt csinálják. Úgy látszik, hogy neoliberális, vagy konzervatív egy kutya. De még mindig nem tudom, hogyan kerülünk ki a válságból.

K: Erre természetesen mondhatnám azt, hogy üzleti titok, ami manapság annyira divatos, de egy ilyen előzékeny házigazda esetében nem hiszem, hogy illő lenne. Normál körülmények között félrebeszélnék, de ön van annyira tájékozott, hogy nem elégedne meg vele.

T.b: Köszönöm az elismerést, de nem élnék vissza a helyzetemmel.

K: Na tehát, válságok mindig voltak, és ha isten megsegít, mindig is lesznek.

T.b: Ha isten megsegít? Azt hittem Sir, hogy ön…..

K: Nem, nem. Ez csak olyan szokás, a lényeg, hogy le kell menni a gyökerekhez. Vizsgáljuk tehát meg, mi is ez a válság? 1) Elképesztő túltermelés, 2) Határtalan eladósodás, ami éppen a túltermelés erőltetet levezetése miatt alakult ki.

T.b: Ezzel egyetértek, hiszen a tények nyilvánvalóak, hacsak nem hamisítják meg a számokat, de ez nem valószínű, hiszen sok, egymástól független forrás áll a rendelkezésünkre. De, sir, még mindig nem árulta el a válságból kivezető utat.

K: Dehogynem, csak ön azt akarja, hogy én mondjam ki. Nos, rendben van. Kisebb adósságokat vissza lehet és vissza is szoktak fizetni. De az amerikai adósság mára már sok 10.000 milliárd dollár, és megnyugtatom kedves Tibor bá, ez a kölcsön soha nem lesz visszafizetve.

T.b: És a magyar államadósság, az a több mint 20.000 milliárd forint?

K: Az se. Az ilyen visszafizethetetlen méretű adósságtól egyetlen módon lehet megszabadulni, a szóban forgó valuta viszonylag gyors elinflálódásával. Ez érvényes a dollárra éppen úgy, mint a forintra.

T.b: Gondolom, kell lenni valamifajta mechanizmusnak.

K: Természetesen, de ez változó.

T.b: Engem most elsősorban a forint érdekelne.

K: A pénzügyminiszternek a valutatartozást konvertálnia kell forinttartozásra, azaz étvágy gerjesztő forint kamat beígérésével el kell adni a valutában denominált kötvényeket, majd be lehet indítani az inflációt. Amikor a forint az eredeti értékének csak a század részét éri, a 20.000 milliárd tartozás lecsökken 200 milliárdra. Ez pedig kinyöghető.

T.b: És a vesztesek?

K: Kit érdekelnek a vesztesek. Vesztesek mindig voltak és mindig lesznek. De nem kell őket sajnálni, többségüket a kapzsiságuk viszi a hatalmas vesztességbe. Persze mindenki veszít, legalább egy kicsit, de ez már csak így van.

T.b: És a túltermelésből származó, eladhatatlan árutömeg?

K: Most megint én legyek a rossz hírt hozó, és persze lefejezendő hírnök? Mi más lenne a megoldás, mint háború.

T.b: Tehát a jövő, ez a szebb jövő, amit az ország 90 éve vár, és amivel megállás nélkül szédítenek a feudális Horthy korszaktól, a Rákosi-Kádá-féle szocializmuson át, egészen az áhított, éppen most Orbán által levezényelt kapitalizmusig, nem más, mint egy újabb nadrágszíj húzás, újabb Infláció és egy újabb háború?

K: Sajnálom Tibor bá, igazán sajnálom, de ön nem érdemelte ki, hogy hazugsággal ámítsam.

_____________________________________________________
_____________________________________________________
_____________________________________________________

Tibor bá’ online

Dr. David Perlmutter: GRAIN BRAIN: The Surprising Truth About Wheat, Carbs, and Sugar – Your Brain’s Silent Killers című könyve meglepő dolgokat tár az érdeklődő laikusok elé, ami étkezési szokásaink megváltoztatásához vezethet.

A paleolit hívőknek abban igazuk van, hogy paleo őseink étkezése 100.000 éveken át nem változott, volt idejük hozzászokni a halászat-vadászat-gyűjtögetésből adódó táplálkozáshoz. Aztán egyik napról a másikra átálltak a földművelésre, és nem azt ették, amit találtak, hanem amit learattak. Étrendjükben kevesebb lett a fehérje és a zsír, jóval több a szénhidrát. Nem volt ez annyira forradalmi, hogy különösebb gondot okozott volna, de az a kb. 300 generáció kevés volt ahhoz, hogy tökéletesen alkalmazkodjunk hozzá. És ugye aztán jött a legújabb kor, ami jóval több, mint egy lapáttal tett rá a korábbiakra, megjelent a fehér liszt, a finomított cukor, a mesterséges vaj, valamint az élelmiszeripar számtalan terméke. Az emberiséget ellepte a „junk food” vagyis az élelmiszer szemét [tartósító szerek, ízfokozók, színezőanyagok, állományjavítók, töltelékanyagok, táplálék kiegészítők, stb. + környezetszennyezés] Ezzel egy időben, vagy némi késéssel megjelent az elhízás, illetve a „modern” betegségek is [szív-érrendszeri, diabétesz, depresszió, autoimmun rendellenesség, rák, dementia], amelyeket a paleo ősük nem ismertek. Mi már nem vadászunk és gyűjtögetünk, de biológiai oldalról nézve olyanok vagyunk, mint gyűjtögető őseink. Csoda-e, ha a jelenlegi étkezési szokásaink messze elmaradnak az optimálistól?

Néhány évtizeddel ezelőtt az orvostudományi egyetemeken az oktatás lényege a betegségek diagnosztizálása, illetve a diagnosztizált betegség gyógyítása volt gyógyszerekkel és más terápiás dolgokkal. Ez mára radikálisan megváltozott, nem, csak mert alig lehet találkozni könnyen gyógyítható betegséggel, de kiderült, hogy a modern krónikus betegségeknek van egy közös alapja, a gyulladás. vagyis a mai orvosnak nem egy jól ismert kórokozó által kiváltott fertőző betegséget kell kideríteni, hanem szembe kell nézni tucatnyi szimptómával, amelyekre nincs egyértelmű gyógyír. A rákra nem lehet felírni egy kanalas orvosságot, megmagyarázhatatlan fájdalmakat se lehet néhány pirulával megszüntetni, a kialakult diabéteszt se lehet visszafordítani, és az Alzheimer kór tüneteit se lehet kiirtani. Persze léteznek eszközök, amelyek segítségével csökkenthetők a szimptómák, de különbség van egy betegség meggyógyítása és a tünetek alacsony szinten tartása között.

„Még mielőtt rámutatok a gyulladás és az agy kapcsolatára, fel kell hívnom a figyelmet az utóbbi idők legnagyobb felfedezésére, ami szerint az emberi agyat megtámadó betegségeket kiváltó ok többnyire a helytelen táplálkozás. Vagyis túl sok szénhidrátot eszünk és alig eszünk telített zsírokat.”

[Mielőtt tovább olvasod, közbe kell szúrnom. Az utóbbi időben derült ki, és még egyáltalán nem ment át se a köztudatba, de még az orvostársadalom nagyobbik részébe se, hogy a több évtizeden át dédelgetett „ismeretanyag” a koleszterinnel, a telített és telítetlen zsírsavakkal kapcsolatban teljesen hibás volt.]

Nevezhetjük-e az Alzheimer kórt 3-as típusú diabétesznek? – Menjünk vissza a paleolit ősökhöz, akiknek agya semmiben se különbözött a mienkétől. Nos, ez az agy úgy evolvált, hogy iparkodjon olyan élelmiszert találni, amiben sok a zsír és a cukor, végül is az ezekkel való táplálkozásnak van a legnagyobb túlélési potenciája. A helyzet az, hogy a gyűjtögetést abbahagytuk, mert bőségesen áll rendelkezésünkre élelem. A barlanglakó ősünk rengeteg időt töltött el azzal, hogy kinyerjen zsiradékot elejtett állatból, illetve cukrot különböző bogyókból, ha az adott évszak ennek megfelelő volt. A mai ember agya ugyanígy működik, de a rendelkezésre álló élelem bőséges és egészen más, valójában ez a különbség az oka a neurológiai betegségeknek. Különböző tanulmányok szerint az Alzheimer kór lényegében egy harmadik típusú cukorbetegség, amiről 2005 körül kezdtek értekezni, de a helytelen étkezés és az Alzheimer kór közötti kapcsolat létezésére csak a közelmúltban derült ki. A legújabb kutatások a mechanizmust is feltárják. Az pedig egyenesen korszakalkotó, hogy az étkezési szokásaink megváltoztatásával el tudjuk kerülni az Alzheimer kórt, de előtte tekintsük át, hogy mi a közös a diabéteszben és az emberi agyban!

Az evolúciónk folyamán kialakult egy briliáns elrendezés arra, hogy az elfogyasztott élelemből glükózt, az emberi test fő energia forrását állítsunk elő. Azonban glükóz, az elmúlt százezer évek alatt, sose állt bőségesen rendelkezésünk. Ez arra kényszerítette a testünket, hogy tárolja a glükózt és más anyagokat át tudjon alakítani glükózzá. Konkrétan a máj képes glükózt előállítani zsírsavakból és fehérjékből, de ennél sokkal könnyebb a cukrokat és keményítőket alakítani át glükózzá.

Sajnos azonban, a sejtek a glükózt nem veszik fel a véráramból csak úgy spontán, ehhez szükség van a hasnyálmirigy által kiválasztott, inzulin nevű hormonra is, ami nélkül nem létezik glükóz hasznosítás. Az egészséges sejtek igen érzékenyek az inzulinra, de ez megváltozhat amennyiben a sejtek folyamatosan ki vannak téve magas inzulinszínt hatásának. A magas inzulinszintet pedig nagy mennyiségű, könnyen átalakítható élelem váltja ki (finomított cukor, liszt, egyéb szénhidrátok nagy mennyisége, magyarul folyamatos zabálás), amik kiugró glükóz koncentrációt okoznak a véráramban. Erre a sejtek úgy válaszolnak, hogy csökkentik az inzulin receptorok számát. Más szavakkal a sejtek csökkentik inzulin érzékenységüket, ezzel együtt csökkentik a glükóz felvevő képességüket is, emelkedik a vér glükóz szintje, amire a hasnyálmirigy még több inzulintermeléssel válaszol. Ugyanannyi glükóz felvételéhez egyre több inzulinra van szükség, ami a végén kialakítja a kettes típusú diabéteszt, aminek lényege az állandó jellegű magas vércukorszínt, ami számtalan problémához vezet. Ami alacsony szinten táplálék volt, magas szinten méreggé változik, ami vaksághoz, fertőzésekhez, idegpusztuláshoz, szív problémákhoz, végtag amputáláshoz és bizony Alzheimer kórhoz is vezet, miközben a szervezet különböző részei állandó gyulladásban vannak.

Sajnos az inzulin nem csak nélkülözhetetlen hormon, de anabolitikus is, azaz segíti a növekedést, a zsírképződést és lerakódást, valamint elősegíti a gyulladások kialakulását. A magas inzulinszínt károsan hat ki más hormonokra, ami lehetetlenné teszi, hogy a szervezet visszaállíthassa a normális metabolizmusát.

Megfigyelések szerint az inzulin rezisztencia kapcsolatban áll az Alzheimer kórral, mert kialakítja azokat a plakkokat, amelyek az agyban elfoglalják a normál idegsejtek helyeit. Ennek ellenére nem mondható, hogy a kettes típusú diabétesz Alzheimer kórhoz vezet, csupán annyit, hogy a kór kialakulásának valószínűsége duplájára nő. Az egyik nem a másik következménye, mindössze a kiváltó okok azonosak.

A fentiekből egyenesen következik, hogy okosan teszi az, aki az étkezésével iparkodik megközelíteni a paleolit táplálkozást, aminek főismérve a sokkal több telített zsírsav, és sokkal kevesebb (főleg finomított) szénhidrát fogyasztása.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________