Szegény embert még az ág is húzza, és mi elég szegények vagyunk. Ahhoz, hogy a magyar valamit elnyerjen, 300 százalékot kell teljesíteni. Az Eurovízió szavazásoknál derül ki, hogy mi nem vagyunk se skandinávok, se szlávok, se latinok, se germánok, akik egymásra szavaznak. Betolakodtunk Európába és már az is csoda, hogy meg tudtuk vetni a lábunkat. A szavazási rendszer messze nem objektív, de hát ez van. Illetve marad a 300 százalék.
2005-ben a NOX-szal nyerhettünk volna, amikor még Péter Szabó Szilvia nagyjából hamvasnak volt mondható, vagyis az ausztrál flört még nem vette el ifjú báját. Csak hát, vagy nem volt épkézláb menedzserük, aki felvilágosíthatta volna őket, hogy kurva jó, és látványos a Forogj Világ, de ha a szöveget nem angolul rakják mellé, akkor semmi esélyük, vagy csak simán nem hallgattak a menedzserükre.
Aztán két éve jött Heincz Gábor, aki eredetiséggel és tinédzser bájjal dúsított számával megközelíthette volna az első helyet, de helyette inkább egy orbánfil együttest küldtek ki egy semmitmondó számmal.
Most újra van egy 300 százalékos jelöltünk Kállay-Saunders András néven, aki akcentus nélkül énekel angolul, „divatos” témát dolgoz fel, az őszinte könnyekig megható a szöveg, a színpadi rendezés is 300 százalékos – az álarcos táncospár, a szőke kislány a záró akkordban. Szóval nyerő. Annyira hat az érzelmekre, hogy a női nézők egy pillanatra el fogják felejteni, hogy szlávok, skandinávok, latinok, stb. és a mi félvér Andrásunkra fognak szavazni. Jó lenne, ha a kiküldésre válogató, messze nem szakértő, magyar zsűri nem puskázná el a dolgot, ahogy ezt a bácskai Rúzsa Magdolna megpróbálta. Ugye ő Kállay-Saundersnek 9 pontot adott, de a szintén bácskai – és őszintén, eléggé jelentéktelen – Dér Heninek viszont tízet, mert képtelen volt felfogni a kettőjük között húzódó különbséget, csakúgy, mint a vállán nyugvó felelősséget.
Aki nem látta volna, az megnézheti az alábbi videón.