Tibor bá’ online
Különböző honlapokon a Tibeti masztiffről dicshimnuszokat zengnek, de a szöveget egymástól másolják át. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy 1993 táján az idősebb lányom a fajta tenyésztésébe kezdett az általam épített kennelben. Őszintén szólva, engem a kutyák különösképpen nem érdekeltek, de néha 30 kutyával együtt élni (2 kan és 4 szuka + a szaporulat) nyomot hagy az emberben. Lányom a tenyésztéssel 1997-ben feladott, és ezzel a tibeti masztiff meg is szűnt létezni számomra, egésze addig, amíg eszembe nem jutott, hogy változnak az idők. 2004-ben megírtam a „Van-e jövőnket?” (már egyetlen példány sincs belőle) és akkor döbbentem rá, hogy ki a fene fogja megvédeni családi házamat az élelmiszerlopásra szakosodott magyar kisebbséggel szemben? Kellene egy-két jó házőrző kutya. Percek alatt rájöttem, hogy a tibeti masztiff az én emberem. Miért pont a tibeti masztiff? – teheted fel a kérdést – amikor például a magyar kuvasz is kitűnő? Igen, de a kuvasz néhány éves korában „bekattanhat” és megeszi a saját gazdáját is. Akkor a német juhász, hiszen a rendőrök is azt használják! A német juhász egy jól betanítható vicc-kutya. Megfogja a csibész karját és megvárja, amíg a gazda oda nem megy. Ha a „csibész” karjára húz egy muffot, akkor a kutya megfogja a muffot a „csibész” pedig kihúzza a kezét a muffból és besétál a házba. A kutya boldogan szorongatja a muffot tovább. Ezzel szemben mit tud a tibeti masztiff? Mindent, amit tudnia kell, ráadásul tanítás nélkül. Az ok egyszerű, 5000 év következetes tenyésztés. A tibeti nomád népek sátrakban éltek, és egész nap vadásztak. Egy sátrat nem lehet kulcsra zárni. A kutya volt a lakat. Ült a sátor előtt és oda a gazdáján kívül senki mást be nem engedett. Egész éjszaka őrködik, amiről nem lehet lenevelni. Ha pedig valaki megtámadta a gazdát, akkor a kutya nekiugrik……….na, minek? Nem cicázik, egyből torokra megy. Úgy mellesleg, a tibeti masztiff 70 kiló. A rossz szándékú betolakodó életben maradási esélye 0 % körül van. Baleset kizárt, mert akit a gazda beenged az tabu, mindössze szagmintát vesz róla. A tibeti masztiff idegei drótkötélből vannak. Nyugodt, higgadt kutya, hatalmas szívvel megáldva. Szereti a családját, hajlandó akár meghalni is érte, de elvárja, hogy ő is családtag legyen, és szeressék. Önérzetes, öntörvényű, szabad lelkű. Nevelni nem kell, születésétől kezdve mindent tud, amit egy őrző-védőkutyának tudni kell. Határozottságot igényel a gazdájától, de a hangos szót, kényszert nem tűri. Szeretettel, jó szóval bármi elérhető nála. Verni nem szabad, mert soha az életben nem felejti el. Láncra kötésről szó se lehet, mert sohase volt láncon. Láncra verve kezelhetetlen fenevaddá válik. Különben is, láncra kötve, hogy végezheti el a kötelességét? Sehogy. A kutya egész éjjel a kertben föl-le mászkál és a legkisebb zajra is azonnal jelez, és ha kell, akkor támad. A tibeti masztiff a Van-e jövőnk? kutyája 🙂 .
A fajtának van néhány kutyátlan tulajdonsága. A tartása vadmacskaszerű, a hatalmas fejhez a csípője viszonylag kicsi. Két típusa különböztethető meg: oroszlánszerű (hosszú szőrzet, gallér),tigrisszerű (rövid szőrzet). A farka tipikusan visszakunkorodik egy teljes kőrt ír le, soha nem lógatja. A szeme felett egy-egy világos folt van, ezért hívják Tibetben 4-szemű kutyának. Az alaptípus fekete cser beütéssel. Ezt nevezik „black and tan”-nek (lásd a fényképen). De van kékes és aranyszínű is. Állítólag Tibet más és más körzeteire jellemző a szín. A szuka évente csak egyszer tüzel és mindig ősz végén. Ezért az ellés december vége felé van. Tehát gondoskodni kell fűtött helyiségről, vagy be kell engedni a szukát a házba elleni (nálunk így van).
A fajta nincs elterjedve, mert tartása városban, lakásban elképzelhetetlen. Ráadásul az ára meglehetősen borsos. Amerikában 10.000 dollár. Európában keleten a legolcsóbb, 1000 Euró. Magyarországon már 150.000 forintért is ki lehet fogni egy-egy kölyköt.
Nekünk van egy barna szukánk, egy aranyszínű kanunk és a kettőjük gyereke, egy második szuka. Általában januárban vannak kiskutyáink. Aki szeretne egy tibeti masztiff kiskutyát, az vegye fel velünk a kapcsolatot. evatibor#t-online.hu
__________________________________________________________
__________________________________________________________
__________________________________________________