Tibor bá’ vissza a múltba online

Ha visszaemlékszem ifjúkoromra (1948-1956), nekem úgy tűnik, hogy boldogok voltunk anélkül, hogy tudtunk volna róla, és ha a közelmúltban ennek hangot mertem adni, akkor megnézhettem magam. A gúnyos reakciókat sose tudtam kivédeni. A legenyhébb replika szerint „nosztalgiázom az ifjúságom után, hiszen akkor egy elnyomorító diktatúra volt.” Akadt, aki rákérdezett, hogy miért, hiszen nyomor volt, kitelepítés volt, kényszermunkatáborok voltak, nem lehetett külföldre utazni, szemináriumokra kellett járni, jegyre adták a húst, és még sorolhatnám, mi mindent vágtak már a fejemhez. Igen, tudom, de mégis. Mégis? Mi a fenétől voltál boldog? Hosszasan törtem a fejem, hogy tényleg, miért is? Aztán erőlködtem néhányat: Pár forintért mentem színházba, és micsoda darabokat láttam. A Károlyi kertben nyáron hangversenyeket adtak, amit a padról ingyen hallgathattam. Januárban elmentünk a Mátrába síelni és az IBUSZ szobáért fejenként 4 forintot fizettünk. Tavasszal Szentendrére kerékpároztunk és gépkocsi nem borított az árokba. Az összes menedékház működött, és napokat töltöttünk ott el szinte filléredkért. Ingyen nyaraltunk a vállalati üdülőben, ahol a kultúros minden nap csinált nekünk programot. A Gellértben 2,60-ért megmasszíroztak. A Duna szálló kerthelyiségéből nem néztek ki, pedig egyetlen dupla fekete mellett ültünk ott éjfélig. Újpestről bejöhettem Pestre hajóval, ha volt rá időm. Reggel ¼ 8-kor az igazgatóval egy buszon érkeztünk, csak neki nem kellett csöngetni. Szóval mondtam és mondtam a magamét, de nem tudtam fején találni a szöget, amíg rá nem döbbentem a valóságra. Megvan! Azért voltunk boldogak, mert ugyan tényleg sok minden szar volt, de egyformán volt szar mindenkinek. Nem csak én nem mehettem külföldre, de az OTP fiók vezetője se. Nem csak én nem tudtam téliszalámit venni, hanem a környékemen senki. Nem csak én jártam télen lóden kabátban, hanem mindenki. Nem csak nekem kellett várnom 3 hetet, hogy az Ofotért előhívja a filmemet, hanem az országban mindenkinek. Ha hiszitek, ha nem, könnyű úgy nyomorogni, hogy mindenki nyomorog. És nagyon szar úgy bevásárolni a hipermarketben, ahol minden van, ami szemszájnak ingere, ha a szomszédom a helikopterével most repül le családostól az Adriára, hogy saját jachtján kifusson a tengerre. Ne is mondjam, soha, senki nem hitte el a szövegem. Aztán a Yes! magazin a tegnapi posztban megadta a választ.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
__________________________________________________