Tibor bá’ vissza a múltba online

A napokban olvastam néhány idegenszívű hozzászólását az INDEX online-on, akik 56-ban még nem is éltek, de közölték, hogy a magyar csőcselék kifosztotta az üzleteket az orosz tankokkal vívott harcok alatt. Nem igaz ám, hogy a betört kirakatüvegek mögül nem vittek el semmit, ez csak kitaláció.

1956-ban nem létezett bankkultúra Magyarországon. Akinek felesleges pénze volt, vagy gyűjtött valamire, esetleg nyert a lottón, az elment a legközelebbi postára és nyitott egy takarékbetétkönyvet, amibe kézzel beírták, hogy mennyi pénzt tett be, de egyúttal vezettek egy kartont is, amire ugyanazt rávezették, ami a könyvben volt. Nem lehetett tehát hamisítani, mert pénz kivétel alkalmából elővették a karton, amin ugyanaz az összeg szerepelt, mint a betétkönyvben. A kamat pedig egységesen 5 százalék volt. Viszont a betett pénzt csak ott lehetett kivenni, ahol a karton tárolták, vagyis, ahol az ember betette a pénzt. Ezen kívül volt még egy lehetőség, a kiváltott betétkönyv két fajta lehetett. Az egyikből bárki (bemutatóra) vehetett ki pénzt, akár az összeset. A másikból csak az, aki kiváltotta. Kicsit kényelmetlen volt a kezelés, de megtette.

Október 23 után mindenki rohant volna, hogy kivegye a pénzét, mert az akkori lakosságnak voltak negatív emlékei (a mainak már rég nincs), de a pénzkifizetéseket berekesztették. Aztán, amikor kiderült, hogy győzött a forradalom, újra lehetett pénzt kivenni, és persze hosszú tömött sorokban álltak az emberek, hogy hozzájussanak a betétjeikhez. Na és mit csináltak a pénzzel? Miután még élénken élt mindenkiben az 1946 augusztusáig tartó infláció, mindenki rohant elkölteni. Bármit megvettek, csak a forint ne maradjon a zsebükben. Elsősorban a tartós élelmiszereket vásárolták fel, aztán a legszükségesebb használati tárgyakat. Nos, mik ezek? Hát cipő, csizma, ruhák, textíliák, kéziszerszámok, de hiszen tudjátok, amik a túléléshez kellenek. Persze egy idő után az egész hisztériába ment át. A cipő boltokban nem volt felpróbálás, meg ilyesmi. Ide gyorsan azzal a cipővel, nem számít mennyibe kerül, nem számít jó-e a lábamra. Másnapra már nem volt csak nyári szandál, az is csak a raktárból. Nem érdekes, ide vele, akkor is, ha most a tél előtt állunk.

Mire az összes üzlet gyakorlatilag teljesen kiürült, elérkeztünk november 4.-éhez, amikor az orosz tankok megindultak és mindenre lőttek, ami mozgott. A kirakatok valóban betörtek, sőt házfalak omlottak le, üzletajtók szakadtak ki. Valóban lehetett volna lopni, fosztogatni. Nem azt állítom, hogy a magyar becsületes, nem lop, nem fosztogat. Azt állítom, hogy nem volt mit ellopni, mert 10 nap alatt az égvilágon mindent megvettek, még teljesen felesleges tárgyakat is.

Ettől függetlenül, saját szememmel láttam betört kirakatüveget, azon belül egy irkalapot, amin ákom – bákom betűkkel az állt, hogy semmihez se nyúltunk és valóban volt ott néhány tárgy, amit nyilván szándékosan nem vettek be a kirakatból, mert hogyan néz ki egy olyan üzlet, amelyiknek üres a kirakata.

Még egy utolsó szó. A nyomorúság ellenére az a generáció tudott beosztással élni, csak addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért. Majd mindenkinek volt megtakarított pénze, mert a hiánygazdálkodásban pénz van, csak nincs mire elkölteni.

___________________________________________________
___________________________________________________
___________________________________________________