Tibor bá’ vissza a múltba online

Hetente olvasom, hogy a Széll Kálmán tér átalakítása során találtak egy aknát (bombát, gránátot, löveget, ki minek nevezi azt a rozsdás vasdarabot) a lakókat 500 méteres körzetben kiürítették, majd a nevezett valamit a tűzszerészek hatástalanították. Közben mindenki be volt szarva 300 kilométeres körzetben, vagyis határtól-határig. Nem tudom röhögjek-e rajta vagy bosszankodjak. Amit találni szoktak, annak a neve gyalogsági akna, általában 82 mm-es. Ugyanis ebből lőttek ki a legtöbbet. Gyalogsági támadás előtt egy igen egyszerű kilövő szerkezettel indított aknákkal alaposan megszórták a környéket. Nem tudom, hány százalék nem robbant fel, de elég szép számmal lehetett látni szerteszét ezeket a döglött aknákat. Mi, kíváncsi fiúk (én 12 voltam) nem bántunk velük kesztyűs kézzel, ennek ellenére nem tudok olyan esetről, amikor egy ilyen döglött akna felrobbant volna. A hatótávolsága különben se 500 méter, tehát, az egész cirkusz teljességgel felesleges. Amit az alábbi igaz történet is igazol.

1945 márciusába apám részére a helyzet tarthatatlanná vált, mert különböző feljelentések miatt üldözték az oroszok. A feljelentők rendszerint a koncentrációs táborokból visszatért zsidók voltak. A feljelentett személyek pedig olyan polgárok, akiktől feltehetően volt mit zabrálni (aki nem tudja, ez oroszul „lopást” jelent). Mi tehát megindultunk gyalog Kiskunfélegyházára, húzva magunkkal egy kézikocsit, mert Félegyházán volt egy házunk, és ott nem voltak visszatért zsidók.

A 111 km-t három nap alatt tettük meg, azért ilyen gyorsan, mert útközben egy orosz lovas kocsi húzott minket vagy 40 kilométeren át egy üveg pálinkáért. Megérkezésünk után konstatáltuk, hogy a házunkat feltörték, néhány bútort elégettek (a szomszédok szerint orosz katonák) és néhány ruhadarabunkat felfedeztünk a szomszédokon, akik ezt teljes joggal és fesztelenül viselték. Ugyanis mi burzsujoknak számítottunk.

Néhány nappal később a nyári barátaim elárulták, hogy a közelik tanyavilágban van egy kilőtt T-34-es tank. Aztán egyik nap ebéd előtt el is vittek, megmutatták. Hát, nem volt kilőve, csak a lánctalpát robbantották le, és így harcképtelenné vált. Bemásztam, kimásztam, jól körülnéztem. A kilövésre váró ágyúlövegeknek volt bent egy tárolója, ami lemezből kivágott lyukak voltak, amibe aztán be lehetett helyezni a lövegeket. A tározó természetesen teljesen üres volt. A lövegek viszont a tank körül szanaszét hevertek kiherélve. Ez azt jelenti, hogy addig kell a hüvelyben lévő löveget oldal irányban ütögetni, elég kemény ütésekkel, amíg az meg nem lazul, ami után ki lehet húzni a hüvelyből. A jutalom egy nagy rakás „makaróni”. Mi ugyanis így neveztük a zöldes-szürke, kábé 40 cm hosszúra, makaróni formába présel puskaport. Ezt aztán a többi fiúknak el lehetett adni jó pénzért, mert ez a makaróni csodákat tudott. Meg kellett gyújtani az egyik végét (u.i. a puskapor lefojtás nélkül nem robban, hanem ég) még hozzá nem túl nagy sebességgel. Ha most ezt az égő véget eltapostuk, akkor a maradék makaróni nem aludt el, hanem csak füstölt és össze-vissza ugrált, ami jó hecc volt.

Szóval ezeket a lövegeket szétszedegettük puszta szórakozásból, persze a szülők háta mögött, és közben elfelejtettük a környéket kiüríteni 500 méteres körzetben. Ez a szanaszét heverő lőszerek állapota kábé nyár végéig tartott. Szeptemberben találkoztam az osztálytársaimmal, mind életben volt. Az egyik fiúnak egy kézben felrobban kézigránátgyutacs (mint egy petárda) levitte két ujját. Egy másik hülye úgy sütött el egy páncélöklöt, hogy a csövet maga elé tartotta, a végéből kicsapó láng átégette a télikabátját és egy darabot a hasán lévő bőrből is, de röhögve túlélte.

Azt viszont nem tartom okosnak, hogy a tűzszerészek kicsavarják az alaposan berozsdásodott gyújtófejet. Össze kellene ezeket szedni, elszállítani valahová és ott, amikor jó néhány darab összegyűlt, az egészet felrobbantani. A 70 éven át szunnyadó és teljesen átrozsdásodott (legtöbbször gyalogsági akna) aligha robbanna fel a szállítás alatt. A megkísérelt kicsavarozás sokkal veszélyesebb. Viszont ők a szakemberek, és joguk van vásárra vinni a saját bőrüket.

_________________________________________________
_________________________________________________
_________________________________