Tibor bá’ vissza a múltba online

Mivel már közel 20 éve vagyok nyugdíjas, nemigen lehet megvádolni féltékenységgel, ha megütközésnek adok hangot, amiért huszonéves nőket-férfiak neveznek ki csúcsvezetőknek. (Hogy 3-4 diplomájuk van, az csak hab a tortán, mert csak azt mutatja, mennyire devalválódtak a diplomák.) Itt van ez a Vitézi Dávid, de tényleg! Rákosi ugyanezt csinálta, egy-egy poszt megszerzésénél nem a rátermettség számított, hanem a „megbízhatóság” ami alatt azt lehetett érteni, amit akartak. Az államosítások esetében a szabványos megoldás az adott gyár valamelyik fiatal melósának a beidézése volt a pártirodára, ahol közölték vele, hogy holnaptól ő lesz a gyár igazgatója. Konkrétan csak a saját látókörömre tudok visszaemlékezni, amiket most megosztok veletek. — Az textilipari technikumba (Markó utca 20.) 1948 őszén írattak be, a felfordulás előestéjén. A régi tanárgarnitúra kezdett el minket oktatni, akik közül nem mindenki volt megbízható. Elsőnek Sebesta tanár urat spriccelték ki első év közepén, aki számunkra el nem árult rossz fát tehetett a tűzre. Helyette kaptunk egy 22 éves nőt, frissen az egyetemről. Nem volt szerencsés, mert a háború miatt a fél osztály túlkoros volt. Volt olyan negyedikes, aki szintén 22 éves volt, de az elsősök között se volt ritka a 18 éves. A többit el lehet képzelni. Ahány diákcsíny létezett, azt mind elkövettük ellene. A falitábla egy középen elhelyezett tengely körül forgatható volt, ami végett mögötte a falban volt egy hatalmas üreg. Ide beült a legkisebb társunk. Amikor az ifjú – és igen lelkes – tanárnő teli firkálta a táblát, megfordította azt, miközben a falból a legkisebb diák ráhuhogott. A nő sírva rohant be a tanáriba. Erre kaptunk egy új tanárt, akit az oktatásügy kínjában a nyugdíjból hívott vissza, önkéntességi alapon. László tanár úr lehetett vagy 80 éves, de szikár, rutinos és még mindig éles eszű fizikus volt. Könnyen lehet, hogy még báró Eötvös tanítványa lehetett. Az elektromosság kitárgyalásánál feszültség helyett „elektromotoros” erőt használt, de úgy, hogy a második o-t jó erősen megnyomta. Nem röhögtük ki, mert tiszteletreméltó jelenség volt, csak egy kicsit ódivatú.

Ábrázoló geometriánál rosszabbul jártunk. Csak az isten tudja miért, de egy Kaposi nevű világcsavargó, jegyzett festőt kaptunk, akiről már tettem említés néhány napja az „Erkölcsösség szindróma” alatt. A pasi a háború előtt és után biciklivel bejárta egész Európát, amiről az óra alatt – tanítás helyett – mesélt, mert mesélni jobban szeretett, mint oktatni, és jobban is értett hozzá. Mi meg nyaggattuk, hogy meséljen. Ő mesélt, és csípte a lányokat, akik teljesen oda voltak ért. Aki nagyon oda volt, az felmehetett a lakására. Az ábrázoló geometriából semmit se tanultunk, amit nekem évekkel később kellett pótolnom.

A legkatasztrofálisabb a történelmet előadó Balázs tanár úr volt, aki a Szovjetuniót megjárt vérbeli kommunistának vallotta magát. Ez utóbbi állítást azzal tudom aláhúzni, hogy 5 év orosz hadifogság után is kommunista maradt. Na, ő aztán megbízható volt, csak totálisan szenilis. Állandóan előadott, sose feleltetett, engem utált a ffy miatt. Év végén mindenkinek ötöst adott az én kivételemmel, nekem csak négyes járt.

Munkaegészségtant egy öreg zsidó orvos adott elő, aki Semmelweis kollégája lehetett. Állandóan a porártalmakról beszélt és a lelkünkre kötötte, ha fáj a hasunk, akkor jobb kézzel végezzünk körkörös mozgást a hasunk felett, enyhe nyomást gyakorolva rá, de vigyázzunk az irányra, mert ha fordítva körözünk, akkor a bélsár a szájunkon keresztül távozhat, és ezt nem viccnek szánta.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_____________________________________