2021. szeptember hónap bejegyzései

(3657) Oltás ötletek

Tibor bá’ fordítása online

 

2021. A 89. év

Az oltáselleneseket nem különösen érdekli, hogy miként vannak az oltáshívők, csak őket hagyják békén. Ezzel szemben, az oltáshívőket erősen idegesítik az oltásellenesek, mert biztonságukat féltik tőlük. Álláspontjuk szerint, miattuk nem érhető el a nyájimmunitás, ami feltétele a normálisélet visszahozásának.

Felmerült a kérdés, hogyan lehetne megváltoztatni az oltásellenesek álláspontját. Amerikában összegyűjtöttek néhány esetet, amikből lehet tanulni. Íme:

1)

A nővérem azt mondta, ő beoltatná magát, de nincs ideje az ügyintézésre. Jelentkeztem helyette, közöltem vele a megjelenés helyét és időpontját, ami előtt egy órával felhívtam telefonon, hogy ne feledkezzen meg róla. Nem tudott kifogást találni, azt hogy fél a szúrástól nem vallhatta be.

2)

Legidősebb lányom nem akarta beoltatni magát. Jidise-mama stílusban felajánlottam neki 100 dollárt a beoltatásért. Hónap végén, amikor kifutott a pénzből, jelentkezett az oltásért és persze a 100 dollárért is.

3)

A barátom nem akarta beoltatni magát. Közöltem vele, hogy addig nem megyek fel a lakására, amíg nincs beoltva. Másnap hozta az igazolást.

4)

A barátnőmet megállás nélkül „nyúztam”. Folyamatosan küldtem nekik az SMS-eket, E-maileket, amiben kifejtettem: mennyire biztonságos a vakcina, milyen szörnyű a COVID-19, mennyire önző a magatartása, milyen sokan halnak bele a fertőzésbe. Végül kötélnek állt, mert „nem volt képes elviselni a nyaggatásomat.”

5)

21 éve élünk együtt. Egy nap közöltem a pasimmal, hogy nem engedem be az ajtón, ha nem lesz beoltva. Sőt megszakítom vele a kapcsolatot. Szerelemből beoltatta magát. Most, hogy át van oltva, mindenkinek dicsekszik vele, és másokat is rábeszél az oltakozásra.

6)

A férjemnek esze ágában se volt beoltatni magát. Én átoltattam magam. Egy szép napon Bob elkapta a vírust és nekem is átadta. Szörnyű beteg lett. Ezzel szemben nekem olyan volt, mint egy megfázás. Bob a végén kigyógyult belőle, és észlelve a két lefolyás közötti különbséget, oltáshívővé vált.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3656) Nyerhetünk-e időt

Tibor bá’ fordítása online

 

2021. A 89. év

Forrás: Artic News, A/Prof Andrew Glikson

A COVID-19 miatt csak a pandémiával tudunk foglalkozni, pedig a klíma katasztrófa veszélye nem múlt el.

Általános vélekedés, ha csökkentjük az üvegház hatású gázok kibocsátását az önmagában elég, hogy megakadályozzuk a további felmelegedést. Ez azonban nincs így mivel a pozitíve visszacsatolások tovább növelik az üvegház hatású gázok koncentrációját, valamint a hőmérsékletet.

Néhány visszacsatolás:

  1. A melegebb tengerek többet párolognak. A vízpára pedig üvegházhatású gáz.
  2. A jégolvadás miatt a Föld albedója csökken, mivel jég helyett a sötét sziklák, illetve a víz több fényt nyel el.
  3. A kiégett, és kiszáradt vegetáció csökkenti az elbedót.
  4. A melegebb óceánok kevesebb CO2-t képesek elnyelni.
  5. Az elhaló vegetáció, olvadó permafroszt, és mocsarak egyre több széndioxidot és metánt bocsátanak ki.

De mielőtt magasabb átlaghőmérséklet beköszöntene a meggyengült futó áramlat a klímazóna határán lehetővé teszi a hideg és meleg frontok beözönlését, ami viharokat okozva zavarja a mezőgazdaságot, és az emberi életteret, aminek jeleit már láthatjuk Észak Európában és a  Sarkkörön belül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3655) Az emberi agy

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Még enyhe lefolyású COVID-19 esetében is, az emberi agyon nyomot hagy a fertőzés, de még nem tudjuk, hogy ez mennyi ideig tart

Az elmúlt 18 hónapban a kutatók folyamatosan gyűjtöttek fontos új adatokat, miként hat a COVID-19 az emberi testre és agyra. Ezek szerint a koronavírus hónapokon át, vagy még tovább kihathat az öregedésre.

A kutatások folyamán összehasonlítottak COVID-19 betegségen átesettek és egészségesek agyait, és úgy találták, hogy a szürke állomány volumenében jelentés eltérések vannak.

Normál körülmények között az öregedéssel bizonyos agyi elváltozás együtt jár, de a koronavírus okozta változás ennél jóval nagyobb. Érdekesség, hogy az elváltozás, vagyis a volumen csökkenés, a gyenge és erős kimenetel esetében megegyezik.

Végül, a kutatók azt vizsgálták, hogyan hat ki a betegség a kognitív készségre. Az eredmény szerint a COVID-19 fertőzésen átesettek az információkat lassabban dolgozták fel.

A pandémia korai szakaszában az elsők között azt tapasztalták, hogy fertőzött ízlelése és szaglása megszűnt. Most kiderült, hogy ennek oka a megfelelő agyterület megtámadása. A hiba tehát, nem az orr nyálkahártyájában következik be. A szaglás csökkenésének szerepe van az Alzheimer kórnál is. Adatok bizonyítják, hogy akiknek hajlama van a betegségre, csökkent szaglásuk van.

A COVID-19 betegséggel kapcsolatos hosszú távú változások területe még nincs felmérve, de valószínű a kihatás az agyi állapot változására, memóriára.

Ezek a tények fontos kérdéseket vetnek fel. A COVID-19 után fellépő agyi elváltozások  mit jelentenek az öregedéssel kapcsolatban. És az idő múlásával az agy bizonyos méretékben visszaáll-e korábbi állapotába a vírusos fertőzés után.

A vizsgálatok azt mutatták, hogy az agy az öregedés folyamán másképp gondolkodik, és másképp dolgoz fel információt. Azonban, ismereteit és szókincsét megtartja. 65 év felett, az agy mérete csökken.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3654) Bunkófón

Tibor bá’ humora online

 

2021. A 89. év

Figyelj, én nem cicizek, én megmondom ide a szemedbe, nekem a mobil munkaeszköz, érted? A mobilt még a vécére is magammal viszem. A minap is ülök a retyón és térerőlködöm, nyögök és közben telefonálok. – Anyukám, képzeld, ülök a retyezáton, és alig hallom a hangod…. Mi? Mit mondasz? Hogy vasbeton a retyó, és nem megy át rajta a hullám? Milyen hullám?…. Ja, az?…. Nem, az nem elég, ha csak te hallasz engem. Ennyi pénzért én is akarlak hallani téged, bár, ha jól meggondolom! Hogy miért hívlak? Képzeld nincs papír a vécében. Tedd le szépen a fakanalat és hozz egy tekercs papírt….. Miért nem vittem magammal? Honnan tudjam, hogy itt nincs papír…. Na jó, most ne vitatkozz velem, ha nem akarod, hogy összekenjem magam…. Mi az, hogy nem érsz rá? Ne haragudj ez csak egy fél perc. Értsd már meg, ez vészhelyzet: helikopter 113, 113, 113. Pont erre találták fel a telefont.

Megáll az eszem! A nejem nem érti meg, hogy ma mindenki kommunikál (ha kell, ha nem). Bunkófón nélkül hogyan érték volna utol például Lázárt Jánost, hogy most kösse fel a gatyáját, mert lehet ő a következő Orbán. Hagyja fenébe azt a 22 milliót. Aztán meg Viktor bunkófon nélkül hogy tudna kapcsolatban maradni Spanyol honba menekült lányával? Hogy az embernek mi minden eszébe jut a retyón, amikor nincs papír.

Anyukám! Igen, megint én vagyok. Most már kösz a papír, megoldottam. Töröltem a szart…. Nem, nem a vécé falára, a memóriából töröltem. Várj egy kicsit, van egy bejövőm, majd visszahívlak. Halló, szia Feri, hol vagy?…. A hatoson? Te, figyelj, sok az utas?… Most jön a Rákóczi út? Az jó…. Mit kérdeztél? Hogy mi lesz nálunk ebédre? Mit tudom én. Miért kérdezed?…. Ja, hogy van még a kártyádon 136 forint, és le akarod beszélni. Lehet, hogy ma nem eszünk, mert a nejem ma reggel két feltöltő kártyát vett 10.000-ért, most egy pár napig nem eszünk…. Halló Feri, ott vagy még…. Bameg! ez süket.

Anyukám! Megint én vagyok. Hívott a Feri, a hatoson utazik és volt még 136 forintja…. Hogy miért hívlak? Azt kérdezte a Feri, hogy mit fogunk ebédelni…. Hogy-hogy milyen Feri? Nem tudom, mert nem mondta. Neked nem elég, hogy a Feri? Figyelj, te egy bunkó vagy, téged nem érdemes felhívni…. Hogy-hogy nem érted?… Mi az, hogy hova akarlak felhívni?… Mi? Hogy megbántad, amikor először felhívtalak a kéglimre? Anyukám, hol van az már….. A franc akar kéglire hívni. Telefonhívásról volt szó….. Figyelj! Most nem érek rá, megint van egy hívásom, majd hívlak….. Nem, nem a kéglire.

Halló, ki vagy? Józsi? Mond!…. Simkártya nélkül? Az király!…. Az is van benne? Le én, lecserélem. Mit kostol?….. Húsz rongy? Király! Lehetne kettő?…. Hogy minek nekem kettő?….. Egy nekem, a másik a Bözsinek. Persze majd küldjük egymásnak a képet. Csúcs! Érted, csúcs!…. Hogy milyen képet? Full extrát apukám, full extrát, rólam, amint szarok, és nincs papír. Hadd lássa! Állandóan kifogy a papír….. nem erről beszélek, a retyóról beszélek, onnan fogy ki a papír…. Várj, majd visszahívlak, pityeg ez a franc…. …. Józsi? Én vagyok Feri…..Figyelj bameg, csak egy SMS…. Hogy mit ír? Névnapom alkalmából…. Milyen névnap? Bameg én nem vagyok Béla….Hogy mi vagyok? Bameg, Zoli vagyok.  Hogy-hogy milyen Zoli? …. Te milyen Józsi vagy?….Bameg én nem ismerek Toth Józsit! …Bameg, te hívtál engem.

A szerző utóirata: A fenti poszt sztornó (csak már nem tudtam visszahívni a felrakását, mert lemerült az aksim a mobilban. Szóval sztornó). A Google felhő lett a menő. Hétfőtől a Feri a hatoson laptopról a Google felhő fogja közölni 10-12 haverral, hogy a vécéjükben kifogyott a papír, mellékel hozzá családi képet, amit a feleségével együtt, egyszerre kenik a szart a vécé falára és külön kép fog készülni az odakozmált ebédről is.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2193) Angol viccek

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

I.) Egy idős nő állt a kirándulóhajó korlátjánál, két kezével szorosan tartva egy kalapot, hogy el ne fújja a szél. Közben a fedélzeten egy férfi közeledett hozzá, aki meg is szólalt. Elnézést hölgyem, nincs szándékomban ismerkedni, csak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a szoknyáját a szél a nyakába fújja. Tudom, válaszolta a nő, de a kalapomat két kézzel kell fognom, nehogy elvigye a szél. De hölgyem, az intim testrésze teljesen szabadon van. A nő lenézett, majd vissza fel a férfire és ezt mondta: Uram, amit ott ön láthat, az mind 85 éves, de ezt a kalapot tegnap vettem.

II.) Egy őszülő, jó hatvanas férfi péntek késő délután egy gyönyörű, fiatal nővel betért az egyik ékszerüzletbe és kérte az eladót, hogy mutasson neki egy valóban szép gyémántgyűrűt. Az eladó egy bársony tálcán hamarosan előállt egy valóban szép gyűrűvel, aminek 5000 $ volt az ára. Erre a férfi közölte, hogy ennél sokkal különlegesebb gyűrűre gondolt. Az eladó hamarosan visszatért egy fantasztikus darabbal, aminek 40.000 $ volt az ára. Az ifjú hölgy szíve hangosan dobogott, és a szeme csillogásából látni lehetett, hogy teljesen oda van a gyűrűért. Erre az idős férfi azt mondta, úgy tűnik a kedvesemnek tetszik ez a gyűrű, tehát megveszem. Természetesen ennyi pénzt nem hordok magammal, csekkel fizetek, ami mellé letette a névjegyét is. Hétfőn reggel telefonáljon be a bankomba, győződjön meg, hogy van-e fedezet, kora délután jövünk a gyűrűért. Az ékszerész hétfőn felhívta a bankot és kiderült, hogy egy átkozott cent sincs a számlán. Mérgében felhívta a pénteki férfit és közölte vele, hogy nincs a csekk mögött fedezet. Tudom, válaszolta a férfi, de el tudja képzelni micsoda fantasztikus hétvégém volt?

III.) Egy este Washington egyik parkjában hazafelé tartott egy magányos férfi, amikor az egyik bokor mellől előugrott egy néger és egy pisztolyt szorított a férfi bordáihoz a következő szöveggel: Ide az összes pénzeddel. Erre a férfi megszólalt, van önnek fogalma arról, hogy én egy szenátor vagyok. Ebben az esetben – így a néger – ide az összes pénzemmel.

IV.) A hipermarketben egy nagypapa és az 5 éves unokája mászkálnak a sorok között vásárlási szándékkal. A gyerek üvölt a csokoládé polcnál, amire a nagypapa csendben csak annyit mond: nyugi Albert mindjárt végzünk. A cukorkák előtt a kölyök megint üvölt, mint az állat. A nagypapa csak annyit mond feltűnően nyugodt hangon. Semmi baj Albert, mindjárt túl leszünk rajta. A csúcs az, amikor a játékautók elé értek. Ekkor a gyerek már toporzékolt, amire a nagypapa csak annyit mondott. Albert-Albert bírd ki. Mindezt egy nagymama végignézte. Amikor a nagypapa és az unoka kimentek a parkoló kocsihoz a nagymama utánuk ment és míg a nagypapa bepakolt a kocsi csomagtartójába elmondta a magáét: Tényleg nem az én dolgom, és nem akarok beleavatkozni mások életébe, de csodáltam azt a nyugalmat, amivel az unokájához szólt. Valóban, önről példát vehetnének az idegeskedő szülők, nagyszülők. Mire a nagypapa: Félreértett, Albert az én vagyok, az unokám John.

V.) És akkor most egy szőke vicc. Egy fiatal szőke nő ujjongva hangoskodik a családi ház hátsó kertjében. Látva ezt a szomszéd érdeklődik, hogy mi a vígadalom oka. A szőke nő mondja, hogy babát vár és éppen most tudta meg. A szomszéd gratulál a terhességhez. De ez semmi – áradozik a szőke nő – ikrek lesznek. Nahát – ámuldozik a szomszéd – és ezt hogyan állapították meg a terhesség ilyen korai szakaszában. Én jöttem rá – dicsekszik a szőke nő – vettem egy terhességteszt készletet, de akciós volt, kettőt adtak egynek az áráért, és képzelje, mind a kettő jelezte a terhességet.

VI.) Egy kisfiú megkérdezi az apukáját, hogy Isten nő-e vagy férfi? Az apuka azt válaszolja, hogy egyszerre mind a kettő. Kis idővel később a kisfiú megint kérdez: Apu, az isten fehér vagy fekete. Egyszerre mind a kettő – válaszol az apuka. Megint eltelik néhány perc és a kisfiú megint előáll egy kérdéssel: Apu, Michael Jackson az isten?

VII.) Ugyanez a kisfiú este megkérdezi az apukáját, mi az a politika? Az apuka belekezd a magyarázatba: Nézd a családban én vagyok a kenyérkereső, nevezzünk engem el „kapitalizmusnak”. Az édesanyád kezeli a család pénzét, nevezzük őt el „kormánynak”. Nekünk az a dolgunk, hogy gondoskodjunk rólatok, tehát nevezzünk titeket el „az embereknek”. A nevelőnőtöket kinevezhetjük „dolgozóknak”. A kisöcséd pedig legyen a „jövő”. Gondold ezeket át, és ha rájössz valamire, akkor holnap a reggelinél meséld el. — A kisfiú ezzel bebújik az ágyba és gondolkodás közben elalszik. Később felébred arra, hogy a kisöccse bőg. Odamegy az ágyához és rájön, hogy az öccse beszart. A kisfiú elmegy a szülök hálószobájába, hogy szóljon nekik, de csak az édesanyját találja ott, mélyen aludva. Ekkor elmegy a nevelőnő szobájába, de annak ajtaja zárva van. Beles a kulcslyukon és látja, hogy az apja és a nevelőnő szeretkeznek. Közben az öccse beleunt a bőgésbe és újra elaludt. A kisfiú tehát visszabújik az ágyába és ő is elalszik. Másnap a reggelinél a kisfiú így szól az édesapjához. Azt hiszem, most már értem a politikát. Okos fiú vagy – mondja az apja – és mire jöttél rá? Hát arra, hogy miközben a kapitalizmus bassza a munkásosztályt, a kormány mélyen alszik, az emberekkel nem törődik senki, a jövő pedig nyakig szarban van.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3653) Hétvégi érdekesség

Tibor bá’ online

Velence

Egy hatalmas, közel 12 méter hosszú hegedű, és rajta zenészek úszott le a velencei Grand Canel-on.

Az 1600 éves hagyománynak megfelelően a lehető legfantasztikusabb csónakok úsznak a Tengerek tiszteletére rendezett ceremónián. Ez alkalommal egy hatalmas, Noé Hegedűjének elnevezett csónak volt a fő attrakció, rajta négy zenésszel, akik Vivaldi Négy Évszakát játszották.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3652) Az idei nyár

Tibor bá’ fordítása online

 

Summer 2021 was the warmest summer on record for the Earth’s land regions (where we all live!). Temperatures for June, July, and August were around 1.5C above preindustrial levels.

2021 nyara volt a legmelegebb, amióta feljegyzések készülnek a Föld szárazföldi részéről (ahol élünk). A június, július, és augusztusi hőmérséklet körülbelül 1,5°C-al volt melegebb az ipari forradalom előtti szinthez képest. (vagyis az 1850-1899 átlaghoz)

És ne feledjük! La Nina év van.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3651) Egy kis statisztika

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

A magyar kórházakból kiszivárgó hírek szerint, az intenzívre került COVIDos betegek mindössze 5 százaléka oltott. Vagyis, 95 százaléka oltatlan. Ha meggondoljuk, hogy a népesség csak egy harmada oltatlan, akkor ez azt jelentik, hogy 25-szőr nagyobb az esélye egy oltatlannak a komolyabb tünetekre. De, nézzük a külföldi statisztikát!

Az Egyesült Királyságban 2021 első 6 hónapjában COVID-19 fertőzésben belehalt 51.281 beteg. Ebből 640 beteg volt beoltva. A különbség, vagyis 50.641 beteg oltatlan volt, illetve nem átoltott beteg. (átoltott beteg az, aki megkapta mind a két oltás és eltelt három hét). Vagyis a halottak mindössze 1,25% volt kellően beoltva. Feltételezhető, hogy ez a 640 beteg olyan rossz egészségi állapotban volt, hogy COVID nélkül is elhunyt volna. Ebből leszűrhetjük azt az egyszerű tényt, hogy egészséges, beoltott ember nem hal meg.

Ez egy olyan kőbevésett eredmény, amit az oltásellenesek egyszerűen nem vesznek figyelembe. Sőt, volt olyan oltásellenes népszónok, aki a lélegeztető gépről üzent híveinek halála előtt két nappal, hogy tartsanak ki. Lám, ő kitartott, és ezért, nem az oltás hosszú távú mellékhatásába halt bele. A negyedik hullám derekén az oltás ellenesek hullani fognak, mint ősszel a legyek. Akkor, talán meg fog változni a véleményük.

Az amerikai média jelentése szerint az USA-ban minden 500. embert a COVIDF-19 megölt 2020 januárja óta. Pillanatnyilag 42,5 millió beteget tartanak nyilván, és 685.000 halottat. Amerika népessége 328 millió. Tehát, kb. 2088 ember halt meg egy millióra vetítve. Magyarországon 9,5 millió emberből 30.000 hal meg. Vagyis, millióként 3158. Ezek szerint, jó 50 százalékkal verjük Amerikát. Ami azt illeti lakosság arányosan az egész világot legyőztük. Erről, nem igen olvashatunk/hallhatunk jelentéseket, se arról ki az a mindenhez értő vezér, akinek ezt köszönhetjük.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3650) Iskola nyitás

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Az északi féltekén beköszöntő ősszel, az iskolák nyitása muníciót adhat a COVID-19 terjedéséhez

 

2021 a 89. év

Az északi féltekén beköszöntő ősszel az egész világon a megnyíló iskolák mellett a COVID-19 pandémia egy kritikus fordulóponthoz ért.

Jelen pillanatban a napi átlagos új fertőzés szám a világon durván 515.000, ami mellett az átlagosan elhunytak száma, a COVID-19 miatt, naponta a világon 8.336. Ezek a számok az utóbbi heteken kismértékben csökkentek. Azonban, majd minden országban, ha megfelelő teszteléseket végeznének, a tényleges számok jelentősen megnőnének. A The Economist felhívta a figyelmet, míg a hivatalos elhunytak száma a világon 4.7 millió, a valóságban ennek háromszorosa a tény, vagyis 15,6 millió.

Alább  a napi COVID-19 új beteg száma/egy millió főre vonatkoztatva.

Az egész világra vonatkoztatva a népesség csak 31,4 százaléka van átoltva COVID-19 ellen, elsősorban a gazdag országokban. Ott, ahol a vírus szabadon terjedhet, lehetőség nyílik fertőzőbb és a vakcinára rezisztens variánsok kialakulására. Néhány napja jelentették, hogy az Egyesült Királyságban a könnyebben terjedő delta mutánsnak megjelent az E484 variánsa, ami nagyobb ellenállást jelent a vakcinákkal szemben.

A pandémia kezdetén durván másfél milliárd gyerek állt át távoktatásra. Ezek, most mind visszatérnek a jelenléti oktatásra a kapitalista kormányok döntése nyomán. Ezeknek a gyerekeknek hatalmas hányada nincs beoltva és így körükben jelennek meg az új fertőzöttek. Ők lesznek a pandémi új terjesztői az előttünk álló hónapokban.

A népesség átoltottak hányada a CIVID-19 ellen

A gyerekek visszavezénylése az iskolákban azért történik, hogy a szülők visszamehessenek a munkahelyeikre, vagyis a gazdaság további fenntartása végett. Más szavakkal, a profit biztosítása céljából. Erről állítják, hogy a nyáj immunitás elérése okán kell áldozatokat hozni. A „mozgalomhoz” a jelek szerint Orbán Viktor is csatlakozott. Megjegyzendő, hogy a betegségen áteső gyerekek 11 százalékánál hosszan tartó utóhatás várható.

A WHO szerint az európai iskolák megnyitásának következménye, hogy december 1.-ig 236.000 további elhunyt várható. Kérdés, ez kinek éri meg?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3649) Mai vélemény

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

A változó vírus

2021 a 89. év

Szerzők:  Veronika Hackenbroch és Rafaela von Bredow

A közelgő tél árnyékában a szakértőket aggasztja, hogy a vírusnak megjelenhet még fertőzőbb variánsa. Szerintük a vírus elleni védekezés szükségessége még sokáig velünk marad.

Egy évvel ezelőtt a világnak majdnem optimista véleménye az volt, hogy létezhet lehetőség a koronavírus legyőzésére.

Az amerikai immunológus, Anthony Fauci 2020 augusztusában így nyilatkozott:  „Ha lesz 70 %-os hatékonysággal működő vakcinánk, és ehhez hozzáadunk megfelelő védekezést, akkor szerintem egy éven belül a pandémiát ellenőrzésünk alatt tarthatjuk.

Ma már van több igen hatékony vakcinánk, és ennek ellenére a SARS-CoV-2 vírus túlzottan optimista elvárásainkat áthúzta. A vírus sokkal hatásosabban mutált, mint azt elvárták tőle. Ezáltal fertőzőbb lett, és a jelenleg kapható vakcinák hatékonyságát megtámadta.

A jelenleg domináló delta variáns esetében, védekezés nélkül, egy megfertőzött egyed 6-7 másikat fertőz. Ami több mint kétszerese annak, amire az eredeti vírus 2020-ban képes volt. A jelenleg rendelkezésünkre álló vakcina még mindig megfelelő védelmet nyújt a betegség komoly lefolyásával szemben, de kevésbé hatékony a megfertőződéssel szemben. Emiatt a nyáj immunitást elfelejthetjük.

Úgy tűnik a második pandémiás telünk nem lesz könnyű, és el se merjük képzelni, mi jön azt követve, mert a jövő nem csak a vakcinákon múlik, hanem azon is milyen variánsokkal fogunk találkozni.

A vírus folyamatosan okoz meglepetéseket

A vírus meglepte a kutatókat, senki se számított ekkora fertőzés fokozódásra, aminek oka, hogy a delta variáns a sikeres fertőzés után eszeveszett szaporodásba fog.

Sokkal fertőzőbb variánsokkal fogunk találkozni

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a delta variáns most már örökké domináns marad. Valószínűleg a deltánál sokkal veszélyesebb variáns fog megjelenni, mert rengeteg oltatlan ember él a Földön.

A Harvardon futtattak ez modellt, hogy legalább némi elképzelés lehessen milyen új variánsra lehet számítani, és milyen intézkedéseket kellene tenni. Ezek szerint, olyan variánsok, amelyek még fertőzőbbek, győzni fognak a delta felett. Az úgynevezett mérsékelt variánsok, melyek legalább részben legyűrik a vakcinák hatékonyságát általában nem érvényesülnek, feltéve, ha nem fertőzőbbek, mint a delta variáns.

Azonban, ha olyan variáns lép fel, amely átlép az oltáson és fertőzőbb, mint a korábbiak, akkor az egy lidércnyomás. A deltánál fertőzőbb variáns megjelenésének döbbenetes következményei lehetnek. Egy ilyen variáns visszaszorításához gyors és széles körű oltással, valamint szigorú megszorításokkal lehetne harcolni. Ez utóbbi problémát jelent, mert a társadalmak jelentős része megszorítás ellenes.

Annak is negatív következményei vannak, ha olyan óvintézkedéseket, mint a maszkviselés, túl gyorsan szüntetnek meg. Csak az oltások nem képesek az új fertőzések számát alacsonyan tartani, különösen akkor, ha az oltási program döcögve halad. A jelenleg érvényben lévő intézkedéseket még jó ideig fenn kell tartani a pandémia ellenőrzés alatt tartásához. “A vírus még hosszú évekig velünk marad.”

A kutatók részére a SARS-CoV-2 mutációs képessége, és fejlődése továbbra is nyitott kérdés. Valószínűleg létezik egy felső határ amennyire képes fokozódni a fertőző képessége, de ezt valószínűleg még nem érte el. További fertőzési képesség fokozás még várható.

Még nehezebb azt megjósolni, a vírus változását az immunitás megkerülésére. Ez egy állandó harc. Bizonyos szintű immunitást sikerül elérnünk, amire a vírus válasza az immunitás megkerülése. Ezt követve egy ilyen variáns el kezd terjedni. Az egészet kezdhetjük elölről egy veszélyesebb vírussal.

Van egy széles körű elképzelés, hogy a vírus egyre veszélytelenebbé válik, elkerülve a gazdatest károsítását, ami a létét biztosítja. Ez azonban nincs így. A valóságban a vírus lehet veszélyesebb és kevésbé veszélyes, a szituációtól függően.

És, az is lehetséges, hogy olyan variáns fejlődik, amire többé-kevésbé érzéketlen a jelenlegi vakcinára. Példának okáért, az is előfordulhat, hogy a tüske fehérje „láthatatlanná” válik, de ez csak spekuláció. Nagyobb baj az, hogy még mindig lehetséges komoly betegség, mert nincs olyan vakcina, amely 100 százalékos védelmet nyújtana. „Ez a vírus még évekig velünk marad.”

Évekig? Örökre!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2620) Visszaszámlálás

Tibor bá’ online

Ez a poszt eredetileg 3 éve jelent meg. Annyira jó és aktuális, hogy érdemes volt újra elővenni. Először játszd le a videót. Ha nem értesz angolul, akkor olvasd el az alatta lévő fordítást.  A fordítást követően olvasható az egyéni véleményem.

A Nemzeti Meteorológia Szolgáltatás több államban is wet bulb (nedves hőmérő higanygömb) riadót rendelt el Amerika déli és középnyugati részén. A wet bulb vészhelyzet akkor következik be, amikor a levegő hőmérséklet és a légnevesség olyan magas, hogy az emberek teste nem tud kellően lehűlni az izzadság segítségével. Ezt egy olyan hőmérővel mérik, amit nedves ruhába tekernek. Ilyen körülmények között a halál néhány óra alatt beáll. Három napon keresztül az emberek légkondicionált házakban, közösségi helyekben húzták meg magukat, várva, hogy a halálos hőhullám elmúljon. Kijöttek a légkondicionált védelem alól és szembesültek az új valósággal. A földön döglött madarakat, és lehervadt leveleket találtak. Tovább már nem lehet tagadni, a klíma gyors ütemben változott, aminek halálos következményei voltak mind az emberek, mind pedig más lények részére. Amikor még volt jég az Északi sarkon akkor még létezett hőmérséklet különbség a sarki levegő a középső földrajzi magasság levegője között, ami létrehozott egy erős futóáramlatot, de amikor a sarki jég elolvadt az alatta lévő kék óceán több hőt abszorbeált, melegebb lett a víz. A futóáramlat energiát veszítve gyengébbé vált, és rendezetlenebb lett. A légáramlat melegebbé vált, tovább tartott [mint nálunk az idei nyár] nagyobb lett a szárazság, tönkrement a termés. Eljött az éhezés. Egyre erősebb trópusi viharok, hurrikánok katasztrofális áradásokat okoztak. Még ennél is rosszabb, hogy az egyre melegedő sarki óceán felszabadított egy alvó óriást, a korszakokon át lappangó metánhidrátot, ami bejutva az atmoszférába felgyorsította a globális felmelegedést, meghaladva azt az értéket, amit az emberi test még el tud viselni, hozzá tud szokni ilyen rövid idő alatt. Hirtelen rádöbbentünk, hogy az emberiség a kihalás szélére került. A bonyolult rendszer, amit mi civilizációnak nevezünk, gyors ütemben visszafordíthatatlanul felbomlott. Jövő nélkül a pénz, arany, részvények, kötvények értéke eltűnt. A munkások nem kaptak fizetést, otthagyták munkahelyüket és hazamentek. Munkások és nyersanyag hiányában a termelő gyárak leálltak. Olaj, gáz, elektromosság, víz, szennyvízelvezetés, szemét összegyűjtés, internet, telekommunikáció és a média egyik napról a másikra eltűnt. A kormány, a rendőrség, tűzoltóság egyszerűen leállt. A hipermarketeket, raktárakat napok alatt kifosztották. Az élelmiszer és ivóvíz vadászat mindenki életében a központi témává vált. Az ipar összeomlásával azok a szennyező anyagok (szulfátok, aeroszolok) amik visszaverték a napsugarakat, elkezdtek lehullani a földre. Ennek az eredménye egy azonnali, és jelentős hőmérséklet emelkedéssel járt. Modern gyógyszerek és gyógyászati eszközök nélkül először a krónikus betegeknek kellett távozni. A járványok és az éhezés miatt milliók haltak meg minden egyes nap. Sok ember végzett magával elkerülve a kegyetlen halált, hogy tovább élhessen egy halálra ítélt Földön. Közben a globális hőmérséklet tovább nőtt, aminek következtében még több üvegházhatású gáz és vízpára jutott az atmoszférába. Egy potenciális visszacsatolásban mindenfelé, erdőkben, városokban tüzek keletkeztek. Oxigén elnyelésre alkalmatlan mértékben felmelegedett óceánok élettelenné váltak, az algák kivételével, amelyek aztán tömegesen elhaltak és hatalmas mennyiségű kéndioxidot hagytak maguk után. Megfelelő felügyelet nélkül az atom reaktorok elkezdtek leolvadni, őrületes mennyiségű radioaktív anyagot hagyva maguk után a földön és a tengerekben. A viharok által tönkretett fúrótornyok hozzájárultak az óceánok szennyezéséhez. Néhány kis létszámú embercsoport itt-ott néhány évre valahogy túlélte a katasztrófát, de ahogy a környezett túl mérgezővé vált ez a gyenge embermaradvány is feladta a küzdelmet és csatlakozott a kihalt fajok csoportjához. A kihalás éveken át folytatódott, csupán a legkisebb lények maradtak életben egy lakhatatlan Földön. A valamikor kék és zöld virágzó Föld sose éledt fel.

A ki nem hangsúlyozott lényeg: A relatív stabilitás addig marad fenn, amíg  az északi-sarkon jég van. Jég hiányába (ami nagyon rövid időn belül bekövetkezihet) a melegedés hatalmas lendületet fog venni. Egyfelől a metán felszabadulásból, másfelől az ipari termelés megszűnésével az aeroszolok és szulfátok (rossz minőségű szenek elégetéséből)  kibocsátása is megszűnik, amik jelenleg csökkentik a Nap besugárzását. Ez a leállás után 6 héttel következik be, és a becslések szerint egyszeribe +2°C melegedést okoz. Ehhez tegyük hozzá, hogy az ipari forradalom kezdete óta a Föld 1,75 °C-t melegedett. Ehhez viszonyítva a +2°C egy hatalmas érték.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3648) Vasárnapi zsidó viccek

Tibor bá’ online

 

Kölcsön

– Grün, adnál nekem kölcsön 500 forintot? – kérdi Kohn.
– Ezer örömmel, kedves barátom.
Egy hét múlva találkoznak megint. Kohn megkérdezi:
– Grün, nem tartozom én neked 500 forinttal?
– De igen.
– Adjál még ötszázat, és akkor kereken ezerrel jövök neked!
– Parancsolj kérlek!
Újabb hét után, újra találkoznak:
– Grün, nem tartozom én neked egy ezressel?
– De igen!
– Adj még egy ezrest, és akkor kereken kétezret adok vissza.
– Hát, na jó. Tessék!
Egy hét múlva újfent találkoznak:
– Grün, nem tartozok én neked kétezer forinttal?
– NEM!

Gyorsan tanul a gyerek

Kohn tanítja fiát, a kis Kohnt eladásra.
Jön egy vevő:
– Kérnék egy csomag fűmagot.
Kohn előveszi a számlafüzetet, és számol.
– Rendben van uram, szóval volt egy csomag fűmag és egy fűnyirógép.
-De Uram, én nem kértem fűnyirógépet!
– Nézze Uram, ha elveti a fűmagot, és azt akarja, hogy szép pázsitja legyen, akkor az locsolni és vágni kell rendszeresen.
– Jó, rendben van,

A pasas fizet és távozik…

Beáll a kis Kohn a pult mögé, és jön a következő vevő.
– Kérnek egy csomag tampont.
Kis Kohn számol.
– Szóval volt egy csomag tampon és egy fűnyirógép!
– Fűnyirógép? Én nem kértem fűnyirógépet!
Mire a kis Kohn:
– Nézze uram, a hétvégéje úgyis el van cseszve. Legalább vágja le a füvet!

Sajtóhírek

Egy zsidó ül a padon és éppen újságot olvas. Meglátja egy barátja, és elképedve kérdezi:
– Te Samu, hát ez egy szélső jobboldali, antiszemita újság! Miért nem a zsidók által kiadott újságot olvasod?
– Nézd Móric! A zsidó újságok állandóan ilyesmiről írnak: antiszemitizmus, Auschwitz, izraeli konfliktusok. A szélsőjobboldali újságban meg egyéb sincsen, mint hogy a zsidóké minden nagy cég, a zsidóké minden bank, a zsidók irányítják az egész országot. Hát nem jobb egy olyan újságot olvasni, amiben csupa jó hír van?!

Udvarias figyelmeztetés

Kohn tanácsot szeretne kérni a rabbitól ezért felhívja telefonon.
A rabbi személyes találkozót javasol a lakásán.
– Rendben – mondja Kohn, de hogy jutok el a lakásodhoz?
– Dohány utca 12. Mikor itt vagy a jobb könyököddel beütöd az 32-es kódot. A liftben a bal könyököddel megnyomod az 6-os gombot. A folyosón jobbra fordulsz, majd a csengőmet megnyomod egyszer a jobb könyököddel és már itt is vagy!
– Értem! De miért kell a könyökömmel nyomni a gombokat? Miért nem jó ha az ujjammal csinálom?
– Ejnye Kohn! Tanácsot szeretnél, csak nem jössz üres kézzel!

Cseles megoldás

Kohn és Grün libakereskedők Oroszországban. Egy szép napon rendelet jelenik meg a libaárusítás betiltásáról. Kohn tovább folytatja az árusítást, le is tartóztatják és 3 évre ítélik.
Szabadulása után hazamegy és látja, hogy Grün háza előtt hosszú sor kígyózik. Az emberek egyenként bemennek és egy libával a hónuk alatt jönnek ki. Kohn este átmegy Grünhöz és kérdezi tőle:
– Mondd csak Grün, szabad már libákat eladni? Megszüntették a rendeletet?
– Dehogy is szüntették meg, a libák eladása még mindig tilos.
– Hát akkor te hogy mersz libákat árusítani?
– De kedves Kohn, én nem árusítok libákat!
– Ne viccelj már, hogyan magyarázod akkor meg, hogy az emberek sorba állnak a házad előtt és egy libával a hónuk alatt jönnek el onnan?
– Félreértetted a helyzetet. Én csak feladtam egy hirdetést az újságban, hogy elvesztettem 50 rubelt és a becsületes megtalálót egy libával jutalmazom!

Biznisz

Kohn titkos megbízatást kap, ejtőernyővel átdobják a frontvonalon, hogy szétszórjon az arabok között egy nagy táskányi röplapot. Fel is száll a repülő, és átdobják Kohnt a frontvonalon. Eltelik egy nap, eltelik a második, de Kohn nem érkezik vissza. A 3. nap jelentkezik a felettesénél.
– Hol volt maga ennyi ideig? Azt a táska röplapot egy óra alatt szét lehetett volna szórni.
– Hát, szétszórni igen, de eladni?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3645) Én és az oltás

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

2021 a 89. év

Azt már említettem, hogy 4-5 éves korom környékén tüdő és mellhártya gyulladásom volt az antibiotikum mentes világban. Mivel itt vagyok, sejthető, hogy kigyógyultam, csak hát csenevész voltam a javából. Aztán első osztályban (abban a szar Horthy rendszerben) kijött az iskolába egy gyerekorvos, aki sorba megvizsgált minden gyereket. Engem véznának talált bár egészségest, ezért beutalt a fogaskerekű mellet elhelyezkedő Erdei iskolába (most nem így hívják) 3 hónapra, hogy erősödjek meg. Ez természetesen ingyen volt. Tehát bevonultam egy kis megerősödésre.

Az élet, ellátás (és a levegő) ragyogó volt. Szó szerint az erdő fái között volt az épület (ami a fogasról nem látszik. Ami látszik az a tantermek épülete, a hálók az erdőben vannak.). Az üdülői tanulás közben valamelyik gyerek megkapta a bárányhimlőt. Erre elhatározták, hogy mindenkit beoltanak. Egy osztályt bevittek az orvosi szobába és közölték velünk, hogy mindenki be lesz oltva. Megszeppentünk. Kérdezték ki akar első lenni. Jelentkeztem, mert a kórházban össze-vissza szurkáltak. Tudtam, hogy nem fáj. Megdicsértek. A következő látogatáskor eldicsekedtem a szüleimnek, akik nem voltak meglepve. Nem jutott eszükbe, hogy tőlük nem kértek engedélyt. Mindenki mindent helyén valónak talált. Senkinek nem jutott eszébe, hogy belehalhatunk hosszú távú mellékhatásként. Hogy kísérleteznek velünk, stb.

Aztán eltelt sok év és a középiskolában találtam magam. Az udvaron röplabda pálya volt, játszottunk, elestem. A salakon felhorzsolódott a térdem. A tornatanár szólt, hogy menjek át a szomszédban lévő mentő állomásra és kérjek egy tetanusz injekciót.

A tetanusz kórokozó a lótrágyában szunnyad. Akkoriban még létezett ló a fővárosban a tetanuszoltás mindennapi esemény volt. Mindenki tudott róla, senki se kérdőjelezte meg, én se. Átmentem és beoltottak. Mellékhatásra nem gondoltunk. Életben akartunk maradni. Ez sikerült.

Mosat a társadalom fele meghülyült. Akkor senki se kételkedett abban, hogy az állam egészségügyileg jót akar, az állampolgár rábízhatja magát. Most senki se bízik az államba (én se). De az állam nem akarhat mindig rosszat. Az államnak se érdeke a tömeges elhalálozás. A szakemberek zöme nem állíthat hülyeséget. Nekünk meg szelektálni kell a valóság és a rémhírek között. Akinek ez nem megy, az fogja be a száját.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3647) Riválisok

Tibor bá’ fordítása online

 

Oroszország és Kína elleni háború elpusztítaná a FöldetAmerikának meg kell találni a módját, hogy békében éljen keleti riválisaivalfigyelmeztetett egy amerikai tábornok.

2021 a 89. év

Forrás: RT

A növekvő globális nukleáris fegyverek és az országok robbanó tölteteik és rakétáik fejlesztése mellett, soha nem látott szükség lenne a feszültségek csökkentésére, és az atomi apokalipszis elkerülésére – mondotta Amerika legfelsőbb tábornoka.

Az Amerikai Vezérkari Főnökség helyettes elnöke, John E. Hyten figyelmeztetett a Washingtoni agytröszt, The Brookings Institution hétfői ülésén, hogy a konfliktusok kicsúszhatnak az ellenőrzés alól, és kifejezte reményét, hogy hűvösebb fejek kerülnek előtérbe. Állítja, hogy „a Szovjet Unióval sose háborúztunk. Célunk az lehet, hogy Kínával és Oroszországgal sose kelljen háborúznunk.”

Hyten szerint egy ilyen háború „elpusztítaná a Földet és a globális gazdaságot. Ez mindenkinek rossz lenne, és be kell biztosítani magunkat, hogy erre az útra soha nem tévedünk.” Azonban, folytatta a tábornok „az USSR összeomlása után Moszkva és a NATO egyezségbe benne volt „Oroszország már nem jelent veszélyt” Ezzel egy időben kiderült, hogy az oroszok „teljes nukleáris arzenáljukat modernizálják. Ez azért volt, mert a tábornok szerint tartottak az USA-tól.

Voltak előrelépések a két ország közötti viszony stabilitására, de Hyten szerint ez még igen messze volt a teljes stabilitástól.

Azonban, szerinte Washington egyre inkább aggódik Kínával történő hasonló eredmény hiánya miatt. Azzal a Kínával ami „soha nem látott nukleáris modernizálásba kezdett. Ez egyre világosabbá válik… sok száz, meg száz kilövősilót építenek. „Különben pedig nincs felső határ Kína mit tehet ezekbe a silókba” figyelmeztetett a Pentagon felső vezetője. „Oroszországgal szemben 1550 telepített nukleáris töltet a felső határ. Ezért el kell döntenünk, hol helyezzük el a tengeralattjáróinkat, ICBM rakétáinkat, de ilyen lehatároltság Kína esetében nem létezik. Fel kell magunknak tenni a kérdést, ezek miért építenek ki egy ekkora nukleáris ütőerőt?

Decemberben az orosz helyettes külügyminiszter, Rjabkov figyelmeztetett, Washington, nem pedig Moszkva fokozza az eszkalációt azzal, hogy atomfegyvereket állomásozik Európában.

Rjabkov állítja, „hogy a Kremlin reméli az Egyesült Államok felhagy nukleáris fegyvereinek, szövetségeseinek a kezébe adásával és felhagy ilyen fegyverek telepítésével olyan országokban, ahol önmaguk ilyenekkel nem rendelkeznek, mert nyilvánvalóan ez destabillizálásához vezet a további kockázatok megjelenésével.

Ezzel egy időben Rjabkov egyetértett Hyten szövegével: „Egy nukleáris háború nem nyerhető meg. Oroszország kész együttműködni a jelenlegi állapot visszafordításának érdekében.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3646) Evolúció

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

A honlap hozzászólásaiban időnként megjelenik az evolúcióra való hivatkozás. A hivatkozás megfogalmazásából egyértelműen kiderült, hogy az esetek többségében a hozzászólás szerzőjének rossz fogalmai vannak az evolúcióról . Ezeket rendre korrigálom, de szükségesnek tartom egyszer és mindenkorra tiszta vizet önteni a pohárba. Íme:

Tény: A Földön sok millió, százmillió élőlény található.

Tény: Egy élőlény fő funkciója a fajának fenntartása, azaz utód létrehozása.

Tény: Az utód az elődjének genetikai másolata.

Tény: A másolás folyamán sok esetben hiba keletkezik, amit mutációnak nevezünk.

Következtetés: A mutánst két csoportba oszthatjuk: 1) Az egyed szempontjából a mutáció előnyös. 2) Az egyed szempontjából a mutáció hátrányos.

Tapasztalat: A hátrányos mutációval rendelkező variáns kihal. Az előnyös mutációval rendelkező variáns átveszi a szerepet a mutáció előtti faj képviselőitől. Ez utóbbi rendszerint eltűnik. Ha nem, akkor a faj kettéválik, és további mutációk után két faj fog egymástól függetlenül fejlődni.

Következtetés: Ha megfelelő élettér és kellő idő áll rendelkezésre, akkor sok-sok apró lépés után az egy sejtből 100 millió évek alatt ember is kifejlődhet.

Az evolúció tehát nem egy entitás, nem isten teremtése, nem az anyag belső tulajdonsága. Az evolúció nem akar semmit, nincs célja, nem törekszik semmire. Az evolúció mindössze egy logikus folyamat neve.

A folyamat egyetlen kulcsfontosságú lépése a spontán mutáció. Amin el lehet gondolkodni, mi/mik okozzák a mutációt? De ez egy másik téma.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(64) A Nagy Szifilisz Kísérlet

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

A magyar sajtóban a Nagy Szifilisz Kísérletről egyetlen egy szó se esett, pedig az évtizedekig tartó, 1932-ben indult kísérletsorozat guatemalai folytatására mér fény derült. A kísérletet – ki más – az amerikai kormány rendelte el, azzal a céllal, hogy – az akkor még – gyógyíthatatlannak hitt betegség évtizedekig tartó lefolyását alaposan megismerhessék.

Dióhéjban: Az amerikai kormány Guatemalában több száz férfit tudtuk és belegyezésük nélkül, kísérleti célból, szándékosan szifilisszel megfertőzött, ami az „emberi jogok” szinte példátlan megsértése. Érdekes egybeesés, hogy a guatemalai kísérletet 1946-ban kezdték el, abban az évben, a mikor a Nürnbergi Pert befejezték, ahol az embereken végzett kísérletekért halálbüntetéseket szabtak ki. Amerika már akkor is törvények felettinek érezte magát.

Ha netán valaki nem tudná, a szifilisz (luesz, vérbaj) egy „ősi” nemi betegség, ami, a Salvarsan(1910), Neosalvarsan(1912) felfedezéséig nem, ezt követve is igen nehezen volt gyógyítható. [a penicillin viszont igen könnyen elbánik a betegséget okozó spirohétákkal). A betegség penicillinnel történő gyógyításának tanulmányozására, a guatemalai börtönökben élő rabokat összehozták szifiliszben szenvedő prostituáltakkal a foglyok megfertőzése céljából. Azonban a fertőzési ráta alacsony volta miatt az eljárást meg kellett változtatni. A férfiak nemi szervén nyílt horzsolásokat hoztak létre (a részletek nincsenek ismertetve), ami után szifilisszel fertőzött kondomokat osztottak nekik szét. Amikor ez se járt az elvárt eredménnyel, akkor szifilisszel megfertőzött injekciót nyomtak a gerincvelőjükbe. A fertőzés után a rabokat penicillinnel kezdték kezelni annak felismerése végett, hogy felmérhessék az antibiotikum hatását.

A fentiekben ismertetett esetet Susan Reverby, gyógyászattörténész robbantotta ki, aki vizsgálva az 1932-ben indított, hírhedt Tuskegee Szifilisz Tanulmányt kiderítette, hogy Guatemalában volt egy folytatás is. OK, de akkor mi történt Tuskegee-ben? A helység a déli szegénységben tengődő Alabamában van, ahol 1932-ben (Nagy Gazdasági Világválság kellős közepén) egy több évtizedet átívelő tanulmányt kezdtek, annak kiderítésére, mi a betegség folyamata (ami akár 30 évre is elhúzódhat), gyógykezelés megkísérlése nélkül.  400 szifilisszel fertőzött rabnak azt mondták, hogy „különleges kezelést” kapnak (ne feledjétek a neosalvarsan már létezett) a „rossz vérük” meggyógyítására. Ehelyett azonban csak placebót kaptak, a beígért gyógyítás elmaradt. Szifilisz okozta egészségromlásukat évtizedeken keresztül követve dokumentálták. Előrehaladott állapotban a szifilisz eltorzítja a testet, agylágyulást okoz, megvakít és rendkívülien fájdalmas. A bekövetkező halál egyike a legfájdalmasabbaknak. A kísérlet tizedik évében fedezték fel a penicillint, amit a rabok elől elhallgattak, és akkor se alkalmazták, amikor a néhány rab kifejezetten kérte a kezelést. A kísérlettel 1972-ben hagytak fel, amikor is újságírók felfedezték és közzétették az esetet. Egyes „vezetők” inhumánus mentalitására jól rávilágít a következő. Dr. Cutler a guatemalai projektum vezetője később csatlakozott a Tuskegee-i tanulmányhoz, aminek befejezése után 20 évvel, 1993-ban így nyilatkozott: „Fontos volt, hogy ne gyógyítsuk meg őket. Nem volt kívánatos a betegség meggyógyítására bevetni a penicillint, mert az megzavarta volna a tanulmányt.” De. Cutlernek eszébe se jutott, hogy a kísérlet elkezdésekor a szifilisznek nem volt megbízható gyógyszere, ami úgy-ahogy jogossá tette volna a kísérlet levezénylését önként jelentkezőkön. Azonban a penicillin felfedezése után már nem volt értelme kideríteni milyen szenvedések mellett halnak meg a szifiliszes betegek 25-30 évvel később, hiszen ez a sors már senkire se várt.

Zárszónak csak annyit, hogy az amerikai kormány számtalan esetben végzett embereken különböző kísérleteket a kísérleti alanyok tudta nélkül, és minden valószínűség szerint ebben a pillanatban is végez.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(358) A WTC tornyokat mini atombombával robbantották fel?

önarcképEz egy 11 éves poszt, amit most a 20. évfordulón felújítok, mert a nagy megemlékezés közepette a magyarázat elmaradt a feltett kérdésekre.

Kilenc évvel a tornyok felrobbantása után se csitulnak a hitetlenkedés hullámai. A legújabb feltételezés szerint a tornyokban miniatűr termonukleáris szerkezetek robbantak fel. A gyanú pikantériáját az adja, hogy minden adat és fénykép eredetileg valamelyik kormányszervtől származik (kivéve a látványrajzot). Az alábbi képen vörös nyíllal vannak jelölve épület darabok, amelyek nem a föld felé zuhannak, ami egy összeomlásnál várható lenne, hanem oldalirányba repülnek szét, minimum 70 méteres távolságra. Tekintve, hogy a felvétel autentikus, és a józan ész valóban azt súgja, hogy az épületdaraboknak lefelé kellene esni, és az egymásra zuhanás nem adhat ekkora oldalirányú lökést.

leonló torony

Az argumentum így szól: Titokzatos kráterek. A WTC épületek maradványainak a vizsgálata bizonyítékokat tárt fel arra nézve, hogy csak termonukleáris robbanással megmagyarázható hőmennyiség és energia szabadult fel. Ezen túlmenően a romhalmaz adatai meglepőek. A WTC-6 épület 8 emelet magas volt. A romhalmaz alatt egy 10        méter mély gödör keletkezett. A WTC-1 és a WTC-2 110 emeletes épületek. Az épület romok 6 emelet magasak, alattuk 10 méter mély gödrök keletkeztek, amiknek átmérője 100 méter. A hivatalos verzió szerint a WTC-ben lévő gerendák okozták az összeomlást. Azonban az összeomlásnak nem romhalmaz az eredménye, hanem romgödör.

A helyszín látványrajzán a tégla-piros épület alapok a 3 lerombolt épület. A narancssárgák a részben lerombolt épületek. Az egyetlen máj-színű épület felső 10 emelete megroggyant. A zöld épületekben nagyobb károsodás keletkezett.

312

Az alábbi infravörös felvételen lila színnel vannak feltüntetve a forró felületek. A felvétel 5 nappal később, 2001. 09. 16.-án készült.

313

Több, mint 5 hónappal később, 2002. 02. 12.-én a WTC-1 helye még mindig forró.
314

A WTC-6 épületről készült fényképsorozat. Mit láthatunk rajta? Miután a WTC-1 összeomlott, a belőle származó porfelhő két másodpercen belül ellepi a WTC-6 környezetét. Majd hirtelen a porfelhő több, mint 100 méterre a levegőbe lövellődik Milyen erő állhat ez mögött?

315

A következő ábrán 400 mm-es acél idomokat láthatunk, melyek úgy vannak összegöngyölve, mint játékszerek. Kerozin égésből ilyen hő nem keletkezhet. Az esemény sorozat videó felvételen a következő: Miután a WTC-2 külső építménye leomlik, a középső mag egy része körülbelül 25 másodpercig állva marad, ami után úgy tűnik, hogy megolvad és elpárolog. Erről a jelenetről két videó felvétel is készült, (de mire le akartam tölteni, már nem voltak elérhetőek.)

316

A lerombolt tornyok törmelékében a tritium (hidrogén izotóp) szennyezés harmincszorosa volt a normál értéknek. (én csak összeszedtem a fellelhető adatokat itt:  http://letsrollforums.com/update-us-government-s-t22024.html?t=22024  A poszt címének a végén egy kérdőjel vanha nem vettétek volna észre. Aki szereti az összeesküvési elméleteket, az elgondolkozhat a fentieken)

XOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXOXO

Éljetek a lehetőségekkel!

(3644) Kockázatok

Tibor bá’ fordítása online

 

Négy tényező, melyek növelik a kockázatot a COVID-19 ellen beoltottaknál

2021 a 89. év

Két héttel a második CIVID-19 elleni vakcina beadása után lesz a védelem maximuma. Ekkor leszel teljesen beoltott. Ha ekkor mégis elkap a COVID-19, akkor egy „áttörő” fertőzést kapsz. Általánosságban az áttörő fertőzés hasonló ahhoz, amit a nem oltottak kapnak, de van némi különbség. Ha mind a két oltást megkaptad, akkor a következőkre ügyelhetsz.

A COVID szimptóma tanulmány szerint az áttörő fertőzés öt leggyakoribb szimptómája a következő: fejfájás, orrfolyás, tüsszentés, torokfájás, és szaglásvesztés. Ezzel szemben a nem oltottak fertőzésének leggyakoribb szimptómája: fejfájás, torokfájás és orrfolyás. Ezen kívül a láz és a gyakori köhögés. Áttörő fertőzést kapók 58 százalékkal kisebb eséllyel lázasodnak be. Beoltottak kisebb eséllyel kerülnek kórházba, és náluk ritkábban fordul elő utólagos káros hatás. Ennek oka az lehet, hogy ha a vakcina nem akadályozza meg a fertőzést, akkor is kevesebb vírust enged be a szervezetbe. Igaz, ezt a tényt még bizonyítani kell.

Mitől nő a kockázat?

Az Egyesült Királyságban a népesség 0,2 százaléka, vagyis 500 emberenként egy kap a teljes oltás után áttörő fertőzést, de ezek közül nem egyforma a kockázat. Négy tényező is megszabja, milyen mértékben véd az oltás.

  1. Vakcina típus

A kockázat csökkenés azt mutatja, hogy mekkora eséllyel csökkenéssel fertőzhet meg a pandémia teljes beoltás után az oltatlanokhoz képest.

Klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Moderna vakcinája az oltott kockázatát, hogy fertőzést kap 94 %-al csökken. Pfizer esetében ez 95%. Már nem ilyen jó a Johnos & Johnson (66%) és az AstraZeneca (70%) Edz utóbbi esetgében az adat 81 %-ra módosuk, ha a két dózis beadás között több idő telik el.

  1. Az beoltás óta eltelt idő

Egyre világosabbá válik, hogy a beoltás óta eltelt idő fontos tényező, ami miatt előtérbe kerül a harmadik oltás szükségessége.

Korábbi kutatások azt mutatták (amit még szakmailag bírálni kell) hogy a Pfizer vakcina 6 hónap után lecsökken. Izraeli jelentés ezt a tényt megerősíti.

  1. Variánsok

Másik fontos tényező a vírus azon variánsa, amivel találkozol. A fenti megállapítások a koronavírus eredeti formájára ércvényesek.

Az alfa variáns esetében a Pfizer két dózisának védelme 93 százalékra csökken. Delta variáns esetében ez 88 %. Ez a megállapítás az AstraZeneca esetében is érvényes.

Ezeket a COVID szimptóma vizsgálat megerősíti. Ezek szerint a második Pfizer vakcina után 2-4 héttel, 87 százalékkal, kisebb eséllyel kapod el a fertőzést delta variáns esetében. Négy-őt hónappal később ez 77 %-ra csökken.

  1. Immunrendszered

Ne felejtsük el, hogy a fentiekben felsoroltak a társadalmak átlagára vonatkoznak. A személyes kockázatod függ az immunitásodtól és más személyes tényezőktől (pl. munkahelyeden milyen mértékben vagy kitéve a fertőzésnek).

Az személyes immunitás tipikusan csökken az életkor emelkedésével. Az egészségi állapot szintén kihathat a vakcinára adott válaszra. Idősebb embereknél, vagy csökkent immunitásnál a vakcina által kiváltott COVID-19 ellen védelem csökkenhet, vagy az idő múlásával hamarabb szűnhet meg.

Kell-e aggódnod?

A vakcinák nagy mértékbe csökkentik az esélyt arra, hogy elkapd a COVID-19 fertőzést. Ez mellett még nagyobb eséllyel kerülöd el a körházba kerülés és a halált.

Azonban a védelem idő múlásával történő csökkenés szükségessé teszi a harmadik oltás bevezetését. Ez nálunk már megtörtént.

A harmadik oltás szükségessége nem jelenti azt, hogy a vakcina nem működik. Közben fontos lenne, ha mindenki beoltatná magát.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2596) Hétvégi viccek

Tibor bá” online.

2021 a 89. év

Mit tagadjam, a szőke nő viccek a kedvenceim. Az okokat nem kutatom, minek? Így szép a világ, hogy vannak szőke nők is. 😀

A vak cowboy: Egy öreg, vak cowboy betéved egy kizárólag nők részére fenntartott bárba. Nagy nehezen megtalálja a pultot, ahol felül egy székre, és vár. Mivel több perc után se áll elé a csapos, elrikkantja magát, bele a levegőbe. – Héj akarsz hallani egy szőke nő viccet? – Ebben a pillanatban a helyiségben halálos csend lesz. Néhány másodperc után egy alt, női hang töri meg a csendet. – Figyelj cowboy, látom hogy vak vagy, ezért hogy egyformák legyenek az esélyek, mielőtt elmondanád a viccedet közlöm veled, hogy 1) A csapos egy szőke csaj, akinek a keze ügyében egy baseball ütő van. 2) A kidobó egy 140 kilós szőke nő. 3) Én egy 180 centi magas, szőke fekete öves karate bajnok vagyok. 4) A baloldaladon ülő nő szintén szőke és hivatásos súlyemelő. 5) A jobboldaladon ülő szőke nő tavaly nyerte meg az államok női pankrációs bajnokságát. Gondold ezt alaposan át, ne siess a döntéssel! Még mindig el akarod mondani a szőke nő viccedet? – Az öreg, vak cowboy gondolkodott néhány másodpercig, majd megszólalt – Most már nem, semmi kedvem ötször elmagyarázni a csattanót.

Johnny a munkahelyén szeretett volna szexelni Mary-vel, de Mary-nek volt pasija. Egyik nap Johnny úgy bezsongott, hogy nem bírt ellenállni a kísértésnek, odament Mary-hez és ígért neki 100 $-t, ha szexel vele, de Mary nem állt kötélnek. Ekkor Johnny azt mondta: – olyan gyorsan végzek, hogy észre se veszed, ledobok a padlóra a 100 $-t, amíg felszeded, én már kész is vagyok. – Ezen a lány elgondolkodott egy kicsit, majd azt mondta: – ezt meg kell beszélnem a fiúmmal. – és mobilon mindjárt fel is hívta a pasiját, akinek beszámolt az ajánlatról. A pasija azt válaszolta, hogy kérjen 200 $-t – ne izgulj – mondta a csajnak – mire letolja a gatyáját, te már fel is szedted a pénzt. – Az „engedéllyel” a tarsolyában Mary beleegyezett az ajánlatba. Aztán eltelt egy jó félóra a pasija még mindig várt a telefonhívásra.  Végül 45 perc után a srác hívta fel Mary-t, hogy mi a fene történt? – Hogy  mi történt? Képzeld ez a rohadék 10 centesekben dobta le a 200 dollárt. – – – Tanulság: minden üzleti ajánlatot alaposan, és minden oldalról gondolj át, még  mielőtt átbasznak. 

Harry és Esther repülővel három hetes szabadságra utazik Ausztráliába, hogy megünnepeljék 40. házassági évfordulójukat. Egyszer csak a hangszórón bejelentkezik a kapitány: “Hölgyeim és uraim, attól tartok, rossz híreket kell közölnöm. Motorjaink leálltak, kényszerleszállást fogunk megkísérelni. Szerencsére látok egy térképen nem szereplő szigetet alattunk, talán képesek leszünk a tengerparton landolni. Lehetséges azonban, hogy ott sosem találnak ránk és életünk végéig azon a szigeten kell élnünk.” – A személyzet ügyességének köszönhetően a gép épségben leszáll a szigeten. Egy órával később Harry a feleségéhez fordul és megkérdezi:
– Esther, befizettük már a Kol Nidré jótékonysági felajánlásunkat a hitközségnek?
– Nem, drágám – feleli az asszony.
Harry, még mindig a leszállás okozta sokk hatása alatt, tovább kérdez:
– Esther, befizettük a United Jewish Israel felhívásra tett felajánlásunkat?
– Oh, nem! Elfelejtettem feladni a csekket – mondja a feleség.
– Van még egy dolog, Esther. Eszedbe jutott elküldeni az e havi csekket a Jewish Care felhívására?
– Bocsáss meg, Harry – kérlelte Esther. – Olyan izgatott voltam az utazás miatt, hogy ezt sem küldtem el.
Harry erre a neje nyakába ugrik, és úgy öleli és csókolja, mint még soha 40 év alatt. Esther elhúzódik és megkérdezi:
– Most miért csókoltál meg?
Harry válasza:
– Meg fognak találni bennünket!

A mi Viktorunk Brüsszelben keményen dolgozik amíg végre eljön az ebéd idő. Természetesen elit helyre viszik ebédelni, ahol jól körülnéz, majd megszólal – Ez a porcelántál gyönyörű, magyar ugye, gondolom Herendi? – Nem, ez stájer porcelán. – És a csipke…? Pazar. Ez ugye magyar? Halasi? – Nem  uram, ez brüsszeli csipke. – Viktorka tovább szemlélődik, majd hirtelen felcsillan a szeme – De az ott szemben, az a cigány portré a falon, az magyar, ugye? – Nem uram, az se magyar, az velencei, és egy tükör.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3645) Klíma híradó

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

 

Nyerhetünk-e időt

2021 a 89. év

Forrás: Artic News, A/Prof Andrew Glikson

A COVID-19 miatt csak a pandémiával tudunk foglalkozni, pedig a klíma katasztrófa veszélye nem múlt el.

Általános vélekedés, ha csökkentjük az üvegház hatású gázok kibocsátását az önmagában elég, hogy megakadályozzuk a további felmelegedést. Ez azonban nincs így mivel a pozitíve visszacsatolások tovább növelik az üvegház hatású gázok koncentrációját, valamint a hőmérsékletet.

Néhány visszacsatolás:

  1. A melegebb tengerek többet párolognak. A vízpára pedig üvegházhatású gáz.
  2. A jégolvadás miatt a Föld albedója csökken, mivel jég helyett a sötét sziklák, illetve a víz több fényt nyel el.
  3. A kiégett, és kiszáradt vegetáció csökkenti az albedót.
  4. A melegebb óceánok kevesebb CO2-t képesek elnyelni.
  5. Az elhaló vegetáció, olvadó permafroszt, és mocsarak egyre több széndioxidot és metánt bocsátanak ki.

De mielőtt magasabb átlaghőmérséklet beköszöntene a meggyengült futó áramlat a klímazóna határán lehetővé teszi a hideg és meleg frontok beözönlését, ami viharokat okozva zavarja a mezőgazdaságot, és az emberi életteret, aminek jeleit már láthatjuk Észak Európában és a  Sarkkörön belül.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3643) Placébó

Tibor bá’ fordítása online

 

Még nem teljesen értjük, hogy működik a placébo, de alternatív elmélet szerint az öntudatnak van némi szerepe.

2021 a 89. év

Ha már megkaptad mind a két Covid vakcinádat, akkor lehet, hogy tapasztaltál némi mellékhatást. Esetleg fejfáját, szédülést, lázat vagy nyomásra érzékeny kart. Ezeket az immunrendszered reakciója a vakcinára. Azonban több kutató állítja, hogy van más ok is mellékhatások kialakulására, az emberi agy.

Az agy azon képességét, hogy betegség szimptómákat produkáljon, nocébo hatásnak hívjuk. A nocébo hatás a placébo hatás népszerűtlen iker testvére. Amíg a placébo hatás csillapítja a fájdalmat és a betegség szimptómáit, addig a nocébo hatás az ellenkezőjét okozza, fájdalmat és szimptómákat gerjeszt.

Egy 2018-as tanulmány szerint egy placébo vizsgálatnál a résztvevők felénél kialakult mellékhatás annak ellenére, hogy semleges anyagot kaptak. Hasonló eredményt kaptak 2020-ban a Pfizer COVID vakcina széles körű vizsgálatánál. A vakcinát nem kapó, placébo csoport harmadánál szédülés, fejfájás alakult ki, 10 százalék pedig izom fájdalomról számolt be.

Egyértelmű, hogy néhány beoltottnál az oltás ténye elégséges a mellékhatás érzékeléséhez.

Az agy és a placébo

Ellentétben népszerűtlen testvérével, a placébohatás oly jól ismert, hogy bemutatására nincs szükség. Sok esetben a placébohatással annyira tisztában vagyunk, hogy elfelejtjük mennyire furcsa, hogy fájdalomcsillapítás és gyógyulás bekövetkezhet tényleges gyógyítás nélkül.

A kutatások azt bizonyítják, hogy különböző állapotokban segíthet a placébohatás, beleértve aknet, Crohn betegséget, epilepsziát, fekélyt, szklerózis multiplexet, reumát, Parkinson betegséget, és vastagbélgyulladást. Újabban az is kiderült, hogy a placébo hat az impotenciára is.

Agykorlátozás és öntudat

Placébokutatók azt találták, hogy néhány tényező, mint a várható gyógyítás, különböző személyiség típus, és a páciens viszonya az orvosával kihathat az összhatásra.

Az is ismert, hogy a placébok az agyban aktiválhatják a jutalom útszakaszt és emelhetik a dopamin aktivitást. Viszont a háttérben lévő placébohatás még mindig titokzatos.

Az is lehet, hogy a nocebó és placébóhatások azért tűnnek titokzatosak, mert nem a megfelelő perspektíváról szemléljük őket. Ezt alatt azt kell érteni, ha egy alternatív szemléletet veszünk fel az öntudat értékelésére, akkor a nocébó és placébóhatások értelmezhetőbbé válnak.

Az agy és az elme

A mai nyugati kultúra szerint az elme az agy terméke, egy fajta neurológiai folyamatoknak megjelenítése. Olyan jelenségek, mint a gondolat, emlékezés, és érzések az agy tevékenység eredményei.

Ha pszichológiai problémáink vannak, akkor feltételezések szerint ezek neurológiai egyensúlyvesztésből fakadnak, amik gyógyszerrel kezelhetők. De ha ez megfelel a valóságnak, akkor hogyan lehetséges, hogy a mentális folyamatokat a test és az agy ily erősen befolyásolják?

Az öntudat meghatározása kizárólag agyi tevékenységgel annyira bonyolult, hogy egyes filozófusok és tudósok alternatív magyarázatot fogadtak el, ami szerint az öntudat nem az agy közvetlen terméke, hanem egy alapvető univerzális kvalitás, mint a tömeg vagy gravitáció.

Olyan javaslat született, ami szerint az öntudat nem következtethető fizikai törvényekből, felfogható bázis tényezőnek, ami nem származtatható alapvető dolgokból. Az értelem nem gondolatból fakad, hanem a természet alapvető aspektusa.

Vagyis az értelem, vagy öntudat az anyagi részecskék alapvető tulajdonsága.

Ez azonban széleskörűen még nincs elfogadva, ahhoz további bizonyítékokra lenne szükség. És van néhány bonyolult téma, amit tisztázni kellene. Példának okáért, ha az öntudat egy alapvető kvalitás, miként tud ez egyedivé válni bennünk? Vagy, ha az öntudat anyagi részecskeként létezik, akkor ezek az öntudatrészecskék hogyan állnak össze nagyobb öntudat entitássá, mint amivel egy ember rendelkezik?

Fősod0ású tudósok reménykednek, hogy találni fognak neurológiai magyarázatot az öntudatra, ami segíteni fog megvilágítani olyan „zűrös” jelenségeket, mint a nocebo és placébohatások. De ha olyan filozófiai ötletet vizsgálunk, ami szerint az öntudat alap kvalitás, akkor abból az következik, hogy az eleme erősebb, mint az agy ezért befolyásolhatja a testet. Ez magyarázatot adna arra, hogy a placébo pirula miért képes fiziológiai és neurológiai változásokat produkálni számtalan embernél.

Mi ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy azok, akik a mellékhatásoktól félnek, tulajdonképpen saját elméjük tevékenységétől félnek.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2138) Néhány keresetlen szó Albert Einsteinről

Tibor bá’ megpróbál felbosszantani online

2021 a 89. év

Ellentétben a széles körben elterjedtekkel, Einstein nem volt egy matematikai zseni. Nemcsak arról van szó, hogy a kvantummechanikát nem értette – amit különben büszkén vallott, hiszen Lánczos Kornélhoz írt levelében a kvantummechanikát telepatikus kockajátékhoz hasonlította, és a maga részéről elfogadhatatlannak ítélte – hanem vannak bizonyos sötét ügyek is. Nem közismert, hogy egyetemi évei alatt Einstein a matematikai előadásokra nem járt el, és így nem is vált gyakorlott matematikussá. Hogy le tudjon vizsgázni, a budapesti születésű Grossmann Marcell jegyzeteit használta fel. Einsteinnek jók voltak a ráérzései, de a ráérzések matematikai kidolgozását rendszerint mások végezték el helyette. Az első időkben Grossmann, később pedig szerb nemzetiségű felesége, Maric Mileva. A speciális relativitás elméletét megalapozó tanulmány kéziratán, amit az „Annalen der Physik” folyóiratnak küldtek be, szerzőként még Albert Einstein és Mileva Einstein szerepelt. Mire a cikk nyomtatásban megjelent, a szerző már egyedül Albert Einstein lett. Nem nagyon kell ezen elcsodálkozni, mert tudománytörténeti tény, hogy a házaspár 1916-ban bekövetkező válása után, Einsteinnek nem volt több jelentősebb publikációja. Az is tudománytörténeti tény, hogy Einstein a téridő világhírű „felfedezője”, nem volt képes a téridő négy dimenzióját elhelyezni a Bolyai-féle nem euklideszi geometriában. Erre munkatársa, Grossmann vezette rá. Tudományos pályafutását később asszisztensei, a magyar Lánczos Kornél és Kemény János egyengették. A relativitás elméletét pedig egészen egyszerűen Lorentztől lopta el. Ugyanezt tette a fényelektromos hatással, amit viszont Plancktól lopott el, és kapott érte egy Nobel-díjat.

Felmerül a kérdés, hogy volt ez lehetséges? Az én válaszom életszerű. Egy vérbeli tudós nem foglalkozik a PR-ral, hanem kutat. Einstein viszont karrierista volt, nem tudós. Főfegyvere a PR volt, amit egyesek szinte a génjeikben hordoznak magukkal. Einstein pont egy ilyen „egyesek” volt, és mivel valamit konyított a fizikához és a matematikához – kábé annyit, mint egy korabeli középiskolás tanár – ez arra jó volt, hogy hülyeséget ne kövessen el, de ahhoz nagyon kevés, hogy kutatómunkát végezzen. Einstein messze megelőzve a későbbi kor szellemét, mindent fordítva csinált. Kitöltötte a végeredményt, és mindent úgy intézet, hogy az jöjjön ki. Ez napjainkban éli fénykorát. A gyógyszergyárak megrendelnek egy kutatást és a tudósok tálcán nyújtják át az elvárt eredményt. Mire kiderül a turpisság, a gyógyszergyár már dollár milliárdokat sepert be. De nézzük a híres Einstein egyenletet, amit még az is kívülről tud, aki még a szorzótáblát se ismeri. A képleteiből több dolog is adódik, de ezek a földi ember felfogása szerint eléggé képtelenek. Az E = mc2 képlet azt állítja, hogy nagyon pici anyag nagyon sok energiává alakulhat át. Ezt a „nagyon sokat” a különben is hatalmas értéket adó fénysebesség négyzete biztosítja, hiszen a tömeget ezzel kell megszorozni. A képlettel mindössze az a baj, hogy nem lehet tudni hogyan került bele a fény sebessége, hiszen a fénynek semmi köze a dologhoz. Ha pedig egy kicsit gondolkodunk, akkor mi magunk is megcáfolhatjuk a képlet helyességét. Nagyon kérlek, most ne rezelj be, mert egészen biztos meg fogod érteni, ha figyelmesen, türelmesen, lassan, elgondolkodva olvasol. Akkor most kezdem!

Jól ismert tény, hogy a fény (foton) energiája frekvencia függő (minél magasabb a frekvenciája, annál több az energiája), vagyis nem a sebességétől, hanem a rezgésszámától függ. Következésképpen a tömeg energiába történő átalakításánál, ha a képletben van a fénynek szerepe (ismétlem, ha van), akkor nem a sebességével, inkább rezgésszámával kellene beleszólnia a végeredménybe. Persze a tömeget egy hatalmas számmal kell megszorozni, hogy megkapjuk az energia egyenértékét, de az a hatalmas szám nem a fény sebessége, legfeljebb közel áll a fénysebességhez, méghozzá oly közel, hogy nyugodtan össze is cserélhetjük a kettőt.

Különben Einstein (szokása szerint) visszafelé gondolkodott, észszerű sejtése szerint az Energia egyenlő a tömeggel. Ez a matematika nyelvén így néz ki: E = m. (Figyelem, ez az m nem méter, hanem tömeg) Ki kell még hozzá találni egy arányossági tényezőt, egy jó nagy számot, de ez nem igazán lényeges. Fontos viszont, hogy egyeznek-e a dimenziók, ami alatt itt most nem térbeli kiterjedést, hanem mértékegységeket kell érteni. Hát lássuk! Az energia = erő * út. Ebből az erő dimenziója m * kg * s^-2,  az úté pedig m (méter). Így az energia (emlékszel! Erő * út): m * kg * s^-2 * m (az utolsó m = út), ami egyenlő a tömeggel, ami viszont mindössze kg. Na most ezt arányosítsuk!

                                     m * kg * s^-2 * m  =  kg * ?

Mi hiányzik a jobb oldalról? Az m * s^-2 * m (hiszen a kg már ott van), vagyis m^2/s^2 azaz (m/sec)^2. A m/s nem más, mint sebesség. Ami tehát hiányzik, az egy sebesség négyzete. Mivel pedig a tapasztalati mérések azt mutatták, hogy az anyag és energia közti arányossági tényező kb. 17-18 nagyságrendű, úgy tűnt, hogy a fény sebessége nagyságrendileg megfelelő, ugyanis 300 000 000^2 = 90 000 000 000 000 000 vagyis a fény sebességének a négyzete méterben megadva durván 17 nagyságrend, azaz tapasztalati érték.

Na most a másik nagy Einstein találmány a tér görbülete. Einstein azt állítja, hogy nem a tömeg vonzza magához az anyagot, hanem a tömeg jelenlétében a tér behorpad (görbül), és az anyag egészen egyszerűen csak követi a tér görbületét. Mindennapi nyelvre fordítva a következőkről van szó. Egy 10%-os lejtőn a teherautó motor nélkül lefelé gurul, de nem azért, mert a Föld tömegvonzása lehúzza, hanem mert egyszerűen csak követi az utat. Hogy az út lefelé megy? Hát Istenem, ez van.

Most térjünk vissza a fényhez. Szóval volt egy-két furcsa eredmény, és az egész „speciális relativitást” úgy, ahogy volt, kevesen értették, de voltak olyan fizikusok, akik kifejezetten ellenezték. Azután 1919-ben volt egy napfogyatkozás, ami jó alkalmat adott arra, hogy Einstein elméletét próbának vessék alá. Mi is történt? Azt természetesen nem tudták kísérleti úton bizonyítani, hogy fénysebességnél a tömeg végtelen naggyá nő (ami szintén adódik az elméletből, csak úgy mint a fény abszolút sebessége), maradt tehát az, hogy a tömeg jelenlétére a tér begörbül, amit már lehet bizonyítani. Hogyan történt ez a bizonyítás? A Nap elég nagy tömeg ahhoz, hogy a teret érezhetően begörbítse, ha a tömegnek valóban van ilyen képessége. Az 1919-es napfogyatkozáskor, amikor a Hold pontosan takarta a Napot, egy olyan csillagot figyeltek meg (erre lehetőséget csakis a napfogyatkozás adott), ami akkor éppen a nap mögött volt, és mint ilyen, a Nap takarása miatt nem lett volna látható. Ennek ellenére úgy tűnt, mintha látszólag a Nap közvetlen szomszédságában lenne. Tény az, hogy az 1919-es mérési eredmények szerint a fénysugár útja valóban megtört, a Nap mellett nem haladt el egyenesen, hanem „becsúszott” a görbült tér „lyukába”. Az egész világ Einsteint ünnepelte. Véleményem szerint egy kicsit korán. A „bizonyításnak” van ugyanis más magyarázata is. Álláspontom szerint az 1919-es napfogyatkozás eredménye mindössze azt mutatja, hogy az egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző fény a Nap hatására egyenes pályáját megváltoztatta, amit már Newton is megjósolt volna, ha történetesen valaki megkérdezte volna erről. Einstein szerint a fény követte a tér görbületét. Szerintem egyszerűen csak engedelmeskedett a gravitációs vonzásnak, magyarul a Nap egy kicsit maga felé húzta. (Ne feledjük, az elmélet szerint a fotonnak csak nyugalmi tömege nincs.)

Az természetes, hogy egy tudósnak van sejtése (amit be kell bizonyítania), tehát Einsteinnek is lehetett és persze volt, nagyon is sok. Ami viszont szokatlan, hogy Einstein egy kicsit Istent játszott, fejében eldöntötte, mi a valóság, vagyis felállított egy hipotézist, és utána mindent megtett, hogy ezt matematikai formába öntse, ami rendszerint az élő valóság megerőszakolása volt. Az ördög pedig, mint mindig, a részletekben van elbújtatva. A „mindent megtett” alatt elfogadhatatlan dolgokat kell érteni. Erre a legjobb példa a „kozmológiai állandó”. Huble felismerése (1926) előtt, abban az időben magától értetődő, meg nem kérdőjelezett tény volt a világmindenség statikus volta. Isten megteremtette, aztán kész. Csakhogy Huble kimutatta, hogy a Világmindenség tágul. Ja úgy, akkor mivel ez nem volt összhangban korábbi elképzelésével, Einstein egyszerűen megváltoztatta a képletet, behelyezte a kozmológiai állandót. Ebből a magatartásból világosan lehet következtetni. Einstein mindig a végeredményből indult ki és onnan ment hátrafelé, ügyelve arra, hogy az alkalmazott matematika formálisan ne legyen hibás.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(454) Tibor bá blogja – Majdnem vallás

2021 a 89. év

Az Ősrobbanással kapcsolatos téma a nagy szerelmem, csak hát semmi köze a túléléshez, bár vallás helyett megteszi. Nem fogok kimásolni semmit a saját könyvemből, inkább újrafogalmazok. Megítélésem szerint – és elég sokat foglalkoztam vele – a Világmindenség anyagába, úgy értem az anyagi részecskékbe be van programozva az intelligencia megjelenítése. Ez például megmagyarázná a kvantummechanika egyik nagy talányát, nevezetesen a fény kettős viselkedését. Mint tudott a foton, a fény legkisebb része, hol hullám, hol pedig korpuszkulum. Amikor például egyetlen fotonnak két, egymáshoz nagyon közel létrehozott résen kell átmennie, egyszerre megy át mind a kettőn, mint hullám. Ennek bizonyítéka, hogy önmagával interferenciát hoz létre. Észszerű sejtésem szerint, ezt azért teszi, mert nem tud dönteni, hogy melyiket válassza. Amikor pedig egy ember figyeli a viselkedését, akkor mint részecske a két rés közül kiválasztja valamelyiket és azon megy át. Az én észszerű sejtésem szerint, ezt azért teszi, mert ebben az esetben már nem mindegy melyiken megy át, az átjutásnak van tétje, hiszen egy gondolkodó lény figyeli.

Ezzel kapcsolatban vetettem fel a radioaktív izotópokat, amelyek egyike-másika spontán felbomlik. Ennek a bomlásának van egy úgynevezett felezési ideje, ami minden izotópra jellemző. Ez azt jelenti, hogy van egy adott idő, ami alatt egy adott izotópból álló anyagmennyiség fele felbomlik. Ez például a rádium esetében 1800 év. Szemléltetve, 1 g rádium 1800 év alatt elsugározza tömegének a felét, egy újabb 1800 év alatt már csak 0,25 g marad belőle. Hogy ezt a felezési időt az anyag be tudja tartani, ahhoz – szerintem – az atomoknak tudniuk kell egymásról, különben honnan veszi bármelyik atom, hogy mikor kell neki dezintegrálni? Vagyis úgy gondolom, hogy van közöttük valamifajta „összebeszélés”.

Elképzelésemnek van egy nagy hibája, sejteni lehet mögötte egy teremtő isten létezését, akinek konkrét célja lehetett. Ha minden csak úgy magától van – amit sokan állítanak – és a véletlen úgy hozta, hogy kialakult az, amit magunk körül látunk kezdettől létező természeti törvényeknek megfelelően, akkor az anyagi részecskék ilyenfajta „öntudata” nem létezhet. Az izotópok tehát előre meghatározott törvények szerint bomlanak és kész.

Csakhogy nemrég történt egy véletlen felfedezés, amire csak úgy rábukkantak. Közismert, hogy valódi randomizált számsor előállítása egyáltalán nem könnyű feladat. A találomra felvett számoknál a „találom”-ot mindig befolyásolja valami. Ennek kiküszöbölése bizonyos erőfeszítést kíván. Az egyik ötlet az volt, hogy radioaktív anyagban bekövetkező spontán atom bomlások között eltelt időt mérték, ami nyilvánvalóan találomra történik. Azonban 2006 december 13-án Jere Jenkins atomfizikus a Purue Egyetemen azt tapasztalta, hogy a mangán-54 radioizotóp mintából származó atombomlást jelző kattogások egységnyi időre eső száma változik méghozzá a napkitörések változásának megfelelően. Ráadásul ez a változás éjszaka következett be, ami azt jelenti, hogy ami a változás okozta, az a Föld teljes tömegén áthatott. Feltételezések szerint ez nem lehet más, mint a Naptól származó neutrinok. Na most, a töltés nélküli, rendkívül kis tömeggel bíró részecskék közel fénysebességgel száguldanak és belső tulajdonságaik miatt nem ismernek akadályt. A számítások szerint egy fényév vastagságú ólomtömbön is átjut minden  második neutrino. Vagyis interakcióra egyáltalán nem hajlandó. Akkor pedig hogyan befolyásolja a radioaktív izotópok – mindez ideig konstansnak vélt – bomlási rátáját? A nagy talány így szól: „Hogyan lehetséges, hogy egy interakcióra nem hajlandó részecske megváltoztat olyan valamit, ami megváltozhatatlan?” Még van egy lehetőség, hogy a bomlási rátát befolyásoló „valami” nem neutrino. Akkor viszont olyasmiről lehet szó, amit még nem ismerünk, de a Nap kibocsátja. Ez aztán még nagyobb talány.

Maradjunk annyiban – a könyvemben is ezt tettem – hogy az anyag hátterében olyan dolgok vannak, amiket nyugodtan nevezhetünk titokzatosnak, és megismerhetetlennek.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3642) Mű (µ) :

Tibor bá’ szerkesztett fordítása

Mű: Amit tudnod kell az új koronavírus variánsról

Szerző: Luke O’Neill Professor, Biochemistry, Trinity College Dublin

2021 a 89. év

A WHO számba vett egy újabb koronavírus variánst Mű elnevezés, és a VOI besorolás alatt (variant of interest = figyelendő variáns). Ez azt jelenti, hogy a Mű variáns genetikailag eltér a több ismert variánstól és több országban okoz fertőzést, amiért bizonyos veszélyt jelenthet a társadalomra.

Lehetséges, hogy a Mű genetikai változása fertőzöttebb lehet, ami súlyosabb betegséget okozhat és könnyebben megkerülheti az immunrendszert. Ezért megnehezítheti a gyógyítást.

Figyeljünk fel a feltételes módra. A VOI nem VOC (variant of concern = aggasztó variáns), ami azt jelenti, hogy a variáns bizonyítottan rendelkezik az ismertetett tulajdonságokkal, tehát veszélyesebb.  A Mű-t szorosan megfigyeljük, nem kell-e átsorolni VOC kategóriába.

Van még négy másik VOI, amit a WHO figyel, ezek: éta, jotta, kapa és lambda, amelyek közül egyik se lett átsorolva VOC-re. Lehet, hogy a Mű-nek is ez lesz a sorsa, de erre még várni kell.

Ami miatt érdemes a Mű-vel foglalkozni az a mutációja, ami immunrendszer megkerülési képességet takarhat. Vagyis a meglévő vakcinákat hatástalanná teheti.

Hol terjed?

Először 2021 januárjában találkoztak vele Kolumbiában, ahol a B1621 elnevezést kapta. Január óta már 40 országban észlelték, de globálisan a fertőzések mindössze 0,1 százalékáért felelős.

Mennyire veszélyes?

A főkérdés, hogy a Mű fertőzőbb-e, súlyosabb betegséget okozhat-e, mint a jelenleg domináló delta variáns.

Mű-nek van egy P681H elnevezésű mutánsa, ami az Alfa variáns egy mutánsával megegyezik abban, hogy felelős a gyorsabb terjedésért. A vizsgálódás még folyik.

Vannak még E484K és K417N elnevezésű mutánsok is, amelyek megkerülik az antitesteket. Ezek a mutációk a Béta variánsnál is megtalálhatók, ezért lehetséges, hogy a vakcinák nem kellően hatékonyak a Mű-nél.

Mű-nek vannak még R346K és Y144T mutánsai is, amelyekkel kapcsolatban még semmit se tudunk, tehát szükség van további vizsgálódásra.

Variánsok születésének a leállítása csak a globális oltással lehetséges. Ezért lenne fontos a fejlődő országok oltása, mert ellenkező esetben a pandémia hosszú ideig nem állítható le.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3641) Térdelnek

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Újra magyar téma lett a focipálya térdelés. A témában nehéz igazságot tenni. A helyzet az, hogy a magyar szurkolók viselkedése nem elfogadható, de ha ott vagyok én is fütyültem volna. Azért fizetek, hogy mecset lássak, nem azért, hogy fél térdre ereszkedett focistákban gyönyörködjek.

Bocsánatot kérnek azért, mert a BLM nem létezett, a „fekete élet NEM számított”? Mi közünk hozzá? Nálunk nincsenek feketék, sose voltak. Nálunk nem garázdálkodott a KKK (Ku Klux Klan). Mi nem zsákmányoltuk ki az elmaradott harmadik világot. Nekünk nincs  bűntudatunk. Mi elszenvedtük a világ legigazságtalanabb „békeszerződését”.

De ha már a fekete életről van szó, akkor megkérdezném, miért csak a fekete élet, mi van az iraki élettel? Az amerikai (egy részük fekete) katonák 20 év alatt 1.455.590 irakit öltek meg. Ezért nem kellene térdelni. Nem nekünk, nekik.

Az amerikai rendőr, ha négerrel van dolga, előbb lő, aztán kérdez. Ezt a négerek megunták és beindult a Black Lifes Matter mozgalom, amiknek kinövése a térdelgetés. De nekünk ehhez semmi közünk. Ezt fejezték ki fütyüléssel a dühös magyar szurkolók.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3640) Ausztrália

Tibor bá’ online

 

Ausztrália: Új Dél Wales (NSW) miniszterelnöke kijelentette, hogy a társadalomnak el kell fogadni a COVID okozta halálozást

2021 a 89. év

A COVID járvány ellenőrzés nélkül tovább terjed, napi 1000 felett a fertőzöttek száma NSW-ben. A helyi és a szövetségi kormány tervezi a „gazdaság újranyitását”, a lockdown felengedését és a társadalom rászorítását a „vírussal történő együttélésre”.

A fertőzés gyorsuló terjedése mellett a koalíciós kormány egyre nagyobb vehemenciával ragaszkodik ahhoz, hogy „nincs alternatíva”, a lockdownt be kell fejezni, függetlenül attól mik lesznek a következmények fertőzés és kórházi kezelés terén.

Becslések szerint Ausztráliában napi 50 haláleset várható 6 hónappal a nyitás után, 70 százalékos átoltottság mellett. Amire NSW miniszterelnöke, Berejkiklian azt válaszolta: az embereknek szembe kell nézni a valósággal. Mondott mást is: „A halál elkerülhetetlen, naponta 50 ember hal meg infarktusban. A halál szörnyű, de szükséges, hogy legyen jövőnk.” Más szavakkal normálisnak kell tekinteni a tömeges halált a meghatározatlan jövőben. Miközben a napi fertőzés 1500 körül van, és 11 naponként duplázódik.

A NSW miniszterelnökének egyetlen erénye, hogy őszinte.

Erről eszembe jut, hasonlók járhatnak Orbán fejében is (csak ő nem őszinte). A népnek, az isten adta népnek el kell fogadni, hogy naponta, ma még ismeretlen számú fertőzöttnek, meg kell halni. És a nép boldogan tüntet a maszkviselés, és oltás ellen. De legyünk őszinték! Van ebből haszon is. Átlagosan 1-2 évtizeddel kevesebbet kell várni az örökségre, és naponta egy rakás lakás felszabadulva, beköltözhetővé válik.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3639) Internetes trollnak születni kell

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

A 444 internetes portál lehozott egy cikket Csurgó Dénes tollából, „Internetes tollnak születni kell” címen. Mivel ettől mi is szenvedünk idézek belőle.

Az internet az emberiség modern történetének egyik legnagyobb csalódása. Amikor elindult, sokan azt gondolták, hogy ez majd valamiféle demokratikus online utópiát hoz el. Ehelyett mit adott nekünk az internet? Pornót, fake newst és trollokat. Mindegyikből nagyon sokat.

A dániai Aarhus egyetem kutatóinak most megjelent tanulmánya szerint viszont azért ennyire nem tragikus a helyzet, ugyanis, mondhatni aki online seggfej, az valószínűleg offline is az, csak ott nem ér el annyi embert. Vagyis az internet nem trollokká teszi az embereket, csak láthatóbbá teszi a trollokat.

Mit tesz velünk az internet? A politikatudomány és a politikai pszichológia területén eléggé elterjedt nézet, hogy az emberek máshogy viselkednek online terekben, mint a hús-vér életükben, vagyis hogy a közösségi médiában és internetes fórumokon zajló vitákban jóval agresszívebbek lesznek még azok is, akik amúgy viszonylag békés természetűek. Erre a viselkedésbeli eltérésre több magyarázat is létezik tudományos körökben.

Az első magyarázat szerint, az online kommunikációval az emberi agy nem igazán tud mit kezdeni, hiszen évezredek alatt úgy fejlődtünk, hogy szavak mellett hangsúlyokból, arckifejezésekből, testtartásból és hasonló jelekből értjük meg embertársaink szándékait, amikor kommunikálunk egymással. A kommentszekciókban viszont nonverbális jelek nélkül, sokszor még a másik személyazonosságát sem ismerve kommunikálunk emberekkel. Ennek hatására pedig könnyebben válunk ordenáré trollokká.

Egy másik elmélet szerint nem lehet bárkiből troll az interneten, de a kommentszekciók különösen vonzzák azokat, akiknek hajlamuk van a trollkodásra, hiszen határtalan teret biztosítanak számukra, hogy kiéljék agresszív impulzusaikat, különösebb reputációs vagy más költségek nélkül.

A harmadik megfejtés szerint a hiba a befogadók készülékében van, vagyis az online vitákat nehezebben tudjuk elviselni, ezért rosszabbnak éljük meg őket.

Az én honlapomon viszonylag ritkán jelenik meg troll, és azt se látjátok, mert fennakad, de létezik. A szövegéből következtetni lehet a lelkületéről, ami az ő baja, nem az enyém. Viszont, nálam a folyamatosan visszatérő személyeskedés a zavaró. Ezen kívül akadályozza a téma megfelelő kivesézését. Azt hiszem, szigorúbban kell fellépnem ellene.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3638) Ha, van kedved röhögni.

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Vlagyimir Iljics Lenin megjósolta a 2008as szerű bankcsődöket. Biztos vagyok benne, hogy olvasóim (legalább is többsége) utálta a politikai gazdaságtan, Lenin nevét pedig kifejezetten gyűlölte. Én legalább is így voltam vele. Képzeljétek el, hogy elcsodálkoztam, amikor az imént félkövér betűkkel szedett (angol nyelvű) címmel összefutottam az Interneten. Naná, hogy elolvastam. Íme a meglehetősen hosszú cikk elejének a fordítása.

Az imperializmus a kapitalizmus legmagasabb foka (V.I.Lenin): Az imperializmus szakaszai akkor nyílnak meg, amikor a gyarmatosítás az egész világra kiterjedt és a nagyhatalmak további gyarmatokra már nem tudnak szert tenni csak úgy, ha egymástól elveszik, és a tőkekoncentráció olyan méreteket ölt, amikor már a banktőke az ipari tőkét meghaladja. Lenin kiemelte a következő öt meghatározást, amelyek jellemzőek az imperializmus szakaszaira.

  1. A termelés és a tőke koncentrálása olyan nagy méretűvé válik, hogy monopóliumok jelennek meg, amelyek a gazdasági életben meghatározó szerephez jutnak.
  2. A banktőke és az ipari tőke egyesült, létrejön a finánctőke a megjelent oligarchák kezében.
  3. Az áruexporttól megkülönböztetett tőkeexport kimagaslóan fontossá válik.
  4. Létrejönnek a nemzetközi monopol-kapitalista központok, amik felosztják maguk között a világot.
  5. A legnagyobb kapitalista hatalmak között létrejön az egész világ felosztása. Az imperializmus egy olyan kapitalizmus, melyben a tőkeexport kifejezett fontossággal bír.

Az imperializmus teljesen más, mint az egymással kapcsolatban nem lévő és ismeretlen piacra termelő gyártók közötti szabad verseny. A gyártás koncentráció olyan mértéket ölt, ahol már lehetséges felbecsülni a rendelkezésre álló nyersanyagokat. De nem csak felbecsülik, de a kitermelő forrásokat lefoglalják a gigantikus szervezetek, amiket ma multiknak nevezünk, de nem fordítok tovább. Lehet, sőt egészen biztos, hogy Leninnek igaza van, de amit az ő hívei csináltak az se volt piskóta. Szóval, mi lesz veled emberiség? Egy biztos, nekem nincs kedvem röhögni!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3637) Billenő pontok

Tibor bá’ online

 

Billenő pontok indították be 55 millió évvel ezelőtt a gyors klímaváltozást

2021 a 89. év

Az University of Exeter-ben Dr. Sev Kender vezetésével működő kutatócsoport kiderítette mi okozta a PETM-et (Paleocén-Eocén Termikus Maximum), egy szélsőséges globális melegedést, ami kábé 150 ezer évig tartott.

Korábbi tanulmányok már jelezték a vulkáni tevékenységből származó CO2-t, de a beindítás nem volt világos.

Az új kutatás az Északi-tenger üledékéből, közvetlenül a PETM megjelenése előtt kimutatta a fokozott vulkanikus tevékenységre utaló nagy mennyiségű higanyt.

Az is kiderült, hogy a PETM korai szakában a higany mennyiségében jelentős csökkenés állt be, amikből az következik, hogy a vulkáni tevékenységen kívül más CO2 forrásnak is kellett lenni.

Kellett lenni billenő pontoknak, amik további CO2 kibocsátást hoztak létre, ami aztán a Föld klímáját példa nélküli magasságokba vitte. Nyilvánvaló, hogy napjainkban is ez fog lejátszódni.

Dr. Kender szerint. „Olyan üvegházhatású gázok, mint a CO2 és metán, kerültek az atmoszférába a PETM kezdetén mindössze néhány ezer év alatt.”

Meglepő volt, hogy az üvegház hatású gázok kibocsátásánál nem volt vulkanikus tevékenység a higany üledék szerint. Vulkanikus tevékenység csak a kezdetben volt. Ezért kellett lenni más üvegházhatású gázforrásnak, ami a vulkanikus tevékenység után jött működésbe.

Ez valószínűleg a permafrostból kiszabaduló CO2, illetve a tenger fenékből származó metánhidrát lehetett.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3636) Borúlátás

Tibor bá’ online

 

2021 a 89. év

Aki olvasta a 2004 könyvnapjára megjelent „Van-e jövőnk?” című könyvemet, az emlékezhet rá, hogy nyolc olyan reális veszélyt sorakoztattam fel, melyek bármelyike bekövetkezhet és az emberiség kipusztulásával járhat, de minimum a kőkorszaki viszonyok megismétlődésével egy maroknyi túlélő részére. Azt állítottam hogy, a jó szerencse folytán, vagy még nem ismert technológiai létrehozásával ezen veszélyek egyikét-másikát elkerülheti, esetleg nem lesz elég idő, hogy sor kerüljön rá.  Egy azonban egészen biztos be fog következni, egy a nyolc közül semmi körülmények között nem elkerülhető, mindössze idő kérdése. Ez az, ami a fenntarthatóság átlépéséből következik, ami kb. 200 évvel ezelőtt kezdődött.

De ha jól belegondolunk, tulajdonképpen ez se egészen igaz, mert a fenntarthatóságot kb. 12.000 éve léptük át, amikor a gyűjtögetésről áttértünk a mezőgazdaságra. Az ember akkor kezdte el megváltoztatni a bioszféra egyensúlyát. Igaz, ha Mezopotámia szinten maradunk, akkor kellett volna 40 vagy 50 ezer év a katasztrófáig. Nem maradtunk ott. Az események lépésről-lépésre gyorsultak, főleg az utóbbi 200, majd 50 évben.

Ha most egy varázsütésre az egész emberiség megfogadná azokat a tanácsokat, amiket az ökológiai katasztrófától rettegők hirdetnek (és mint tudjuk, eszük ágában sincs megfogadni), akkor se történne más, mint a kipusztulásunkat 2-3 generáció túléléséről kitolnánk 10-12-re. Tudomásul kell vennünk, hogy a 7,5 milliárd ember puszta léte sem tartható fenn. Ez a szcenárió mindenképpen bekövetkezik.

Az utóbbi 1-2 év, de főleg 1-2 hónap eseményei számomra azt mutatják, hogy az emberiséggel mégsem a biztosan bekövetkező ökológiai válság fog végezni, hanem egy vírus. A jelek nagyon afelé mutatnak, hogy az ember nem bírt tovább magával, és mindenképpen ki akarta próbálni tud-e manipulálni egy vírussal.

U.i.:
Atomháború
Atom katasztrófa
Globális felmelegedés
Vízhiányos élelmiszerhiány
Vírusveszély
Génmódosítás
Kultúrák ütközése
Nanotechnológia

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!